12:00 – 1. óra | Sándor bemelegítéssel, tornázgatással várja eheti vendégét, Rubint Réka fitnesz-celebet. Amint nyílik az ajtó, Sándor tréningezését látva mosolyra fakad. Gyors üdvözlés után szabadkozik, hogy igen, ő már készült rá nagyon, de Réka megnyugtatja, nem kell ám annyira ráparázni, abbahagyhatja. Szerinte ő az egyetlen olyan fitnesz edző, aki még az első emeletre is lifttel megy. Sándor rácsodálkozik Réka vékonyságára, mennyire és nagyon, megkéri egy pördülésre az orra előtt, hadd stírölje meg alaposabban. Réka készséggel eleget tesz a kérésnek, közben elmondja, hogy az ő szakmájában az a fontos, hogy hiteles legyen az ember. Kinézetét illetően bókokat csak a férjétől fogad el, a másét nem hallja meg. Sándor előveszi még az intellektust sugárzó szemüveg-viseletét, az miért kell. Mert Sándorhoz akart öltözni, amúgy egyébként szemüveges, csak a torna miatt nem igazán hordja. Sándor lekönyörgi róla, mert csillog benne az összes lámpa, az meg nem igazán ideális a műsor szempontjából. „Italt?”. „Egy kis vizet.”

A kanapén folytatódik a csevej, közben Réka megszabadul a bocskorától. Szóvá teszi, hogy ő már 15 éve nem aludt más férfinál, Norbi meg amióta eljött, azóta 3-percenként hívogatja. Nem nagyon bírják egymás nélkül, hiába no, 15 év után még mindig egymás vonzásában élnek, „egyre jobban”. Norbi 3 évvel ezelőtti életmentő szívműtétje hozta el igazán a teljes összeborulást, azóta még jobban összekapaszkodtak. Hisz az ezotériában, úgyhogy egy légzésterapeuta barátjától kért annak idején segítséget. És hogy mit csinál ilyenkor a szakértő? Meg szokták vizsgálni a bennük élő kicsi énjüket, amit úgy kell elképzelni mint egy kicsi gyereket. Sándor esetében kicsi fiút, neki kicsi lányt kell elképzelni, akit meg kell szeretgetni. Hasonlóan, mintha az ominózus gyereket az ölünkbe vesszük és pátyolgatjuk. Ennek igazából az a lényege, hogy szeressük önmagunkat, nem az egót. A szerkesztők találóan a Sir Austin Powers c. film ikonikus zenéjét keverik a beszélgetés mögé hangulati aláfestésnek. Telitalálat.

Réka úgy találkozott először a kicsi énjével, hogy a légzésterápia során le kellett mennie egy lépcsőn egy szobába, ott pedig meg kellett keresnie a kicsié ént, azaz egy kislányt. Nem volt nehéz dolga, a jobb sarokban, háttal ült neki. Tehát „én ilyen kapcsolatban voltam önmagammal”. Sándor szerint ez csak a fantázia szüleménye, és egyéként is csak a képzelete szüleménye. De az nem úgy van, „ő ilyen kapcsolatban volt magával”. Évek alatt aztán sikerült visszafordítania maga felé és a kicsi énje most már boldog. Sándor sajnálkozik, hogy inkább fordult volna hozzá, fél óra alatt megoldotta volna.  „Hagyjuk a francba a kicsi énjét! Több önbizalmat, Réka!” – így Sándor. Kihúzza belőle, hogy gyerekként tényleg önbizalom-hiányos volt, abból fakadóan, hogy 13 évesen már 60 kilót nyomott. Éppen ezért mindent elkövetett a testnevelés alól való felmentésért, nagyon utált tornázni is. Pedig dolgozott ő rengeteget, apu TSZ-elnök volt, anyu is ott melózott. Volt nékik hatalmas baromfiudvaruk, sertéssel, birkával (legalább eggyel biztosan, he-he!), néma kacsával, ami kell. Szóval, ezen a pusztamonostori birtokon nevelkedett, a szomszédból rendszeresen jöttek át a gyerekek, édesanyja pedig isteni finom zsírosdeszkát készített nekik. Házi kenyérből, jó alaposan megkenve házi disznózsírral, főtt tojással, hagymával, ezen nevelkedett. Sándornak megjött a kedve hozzá, megígérteti vele, hogy reggelire ilyet fog neki kanyarítani. Nesze neked update konyha!
Aztán ha már tanyavilág, Sándornak eszébe jut, hogy van a polcon ebből a korszakából fényképe róla. Képnézegetősdi.

Az első keretbe rögtön kettő kép is került a gyerekkorából, az egyiken még második osztályos körüli puffancs állapotban, a másikon már lefogyottan, 13-14 évesen mosolyog. A szemüveges fotó Réka szerint borzasztó, idegen tőle, Sándor viszont komálja, először látva alig ismerte meg rajta. A következőn együtt szerepel a nálánál 7 évvel és vagy egy mázsával nagyobb bátyjával. Idén nyáron készült a közös fotó, amiről megvan a véleménye: „Látszik, hogy ő nem sportol. Én igen.” Viszont nagyon jól főz. A mellette lévő képen elcsodálkozik Sándor, hogy mennyire izmos a karja. Réka elintézi annyival, hogy ez nála szakmai ártalom. Sándor ezt nem hagyja annyiban, elvégre lassan annyi izom lesz rajta, hogy meg sem lehet fogni. És egyáltalán a „bele lehet csípni a Maga fenekébe?”. „Próbálja meg!” – jön a gyors válasz. Sándor tréfának szánta, eltekintene a művelettől a kamerák előtt, de Réka csak ráveszi, szépen oda is fordítja a tomporát. Sándor teszteli a popót és tényleg bele lehet csípni, csak van ott egy kis zsír, pedig azt hitte, kemény lesz. Norbinak tartogatja, aki már gyakran azzal jön felé, hogy ha 60 kg fölött van, akkor bármit kérhet. Gondolom, túlzásnak érzi azt, amit Réka mível. Jelenleg 57 kg, 170 cm-es magassággal, ez nagyjából az ideális, mert a képlet ez: testmagasság - 110. Sándor utánaszámolna, de úgy tűnik, hirtelenjében hadilábon áll a számokkal. Végül kihozzák, hogy Sándornak mindössze 70-75 kg-nak kéne lennie, amitől úgy nézne ki, mintha beteg lenne. Ilyen dolgokban Réka szőrösebb szívű férjuránál, alkalmasint ha vacsorázni mennek, akkor Norbi belecsipeget abba is, amibe ő nem. Bár rajta nem, de Sándor néha látja Norbin, ha éppen elereszti magát és előugrik egy pocak. Réka elárulja, szereti ő azt, ha egy pasin látszik, hogy sportol, de nem szükséges, hogy „definiált” legyen. Norbi is jobban szereti az ő régi fotóit, amin nem annyira „definiált az izomzata”. 24 év munkája ezt teszi, no. Sándor jó alaposan meglepődik a 24 évnyi non-stop fitneszkedésen, még a kabátját is leveteti vele, újabb stírölés céljából. Ha így folytatja, előbb-utóbb a bugyi is leugrik, Norbi vérnyomása meg fel.

Elcsodálkozik, mennyire erős-izmos karja, válla van, amit már túlzásnak érez. Felveti, a hozzá hasonló népeknek mennyire van testképzavara? Az arányok szerinte megvannak, nagyjából oké, de az a váll nem biztosan áll jól egy lánynak/nőnek, ha kiemelkedik. Réka ugyanazzal védekezik, amivel az elején: szakmai ártalom. Sándor kérdésére önmaga látványának értékelésében inkább a saját kitartására adna csillagos ötöst, a testével nem annyira szeret foglalkozni, szóval jól elmismásolja a választ. Az első időszakában azért nyomta a sportot, hogy vékony legyen. A végére, 14 éves körüli korára már túl vékony lett, állóképesség nélkül maradt, a tesitanár le-„selejt vagy”-ozta, de buktatással fenyegetőzött. Itt jött a töréspont. A második félévre összeszedte magát, onnantól kezdve vált szenvedélyévé a sport. A sportban egy lelki békét nyújtó mentsvárra lelt. Sándor nehezen tud azonosulni a dologgal, ő sport közben inkább gondol arra, hogy igazán jöhetne már a vége. Réka invitálja egyik órájára, de Sándor inkább kihagyja, látta ő már pár tréningjét a YouTube-on, meg itt-ott. Néhányat bekészített a tévés lejátszóba. Snitt.

Értelmet nyer a Sándor talpára húzott, farmeréhez és zakójához kevéssé passzoló neonzöld sportcipő. A tévében a legkeményebb dologra készteti Réka a nézőt: popsiformálás. Térdre ereszkednek, miközben a videóból süvöltenek a ritmusos parancsok. Ilyenek, ni: „Ez az! És figyeld!”; „Figyelj a popsira!”; „Végig feszes!”; és így tovább. Szerintem elképesztően röhejes, na.
Réka amúgy megdícséri Sándort, amiért tényleg jól csinálja. Persze, ingben-zakóban nem az ideális a dolog, alapvetően röhögésbe fullad a tévétorna. Sándor azzal zárja le, hogy neki ennyi a tűrőképességének a határa. Azért Réka is el szokott ám fáradni, olyankor olyan, mintha kiengedték volna az összes vérét, teljesen. Egyébként egy ilyen torna 90 perec szokott lenni, a résztvevők többnyire bírják, sokszor többet hoznak ki magukból, mint gondolnák. Nem feltétlenül Rékának köszönhető, elvégre fáradtan szokott érkezni az edzésekre. Reggel 5-kor kel, ő viszi a gyerekeket az iskolába, óvodába. Mire becsukja az ovi kertkapuját, addigra már totál elfárad. Közös képen jól meg is tekinthető a teljes család. Sándor bekérdez, a kép láttán a gyerekek nem annyira szeretik a sportot. Erre Réka egy rövid történettel jön elő, aminek a rövid lényege az, hogy Norbika nem szeretne magának olyan csajt, aki annyit mocorog, mint jóanyja.

Ha már gyerekek, visszatér Réka gyerekkorának elemezgetése. Egyszerű családban, nem szűkösen éltek, de amijük volt, azért maguk dolgoztak. Réka sohasem szégyellte a paraszti munkát, amikor mennie kellett a szülőkkel dolgozni, fel sem merült benne, hogy marad. Húzták ugyan a szájukat alkalmasint, de mentek és tették, amit tenni kellett. Gyakori feladat volt, hogy a bátyjával főztek. Állítólag azóta is nagyon jó a konyhában, a kisfia szerint meg pláne. Már alig várja, hogy a műsorban is bemutathassa eme képességét. Sándor nem kételkedik, hiszen maga is látta az ilyen-olyan felületeken a főzős posztjait. A kisfia azzal engedte el a műsorba, hogy ha majd bent lesz Friderikusznál, akkor kacsacombot süssön neki, mert pár nappal előtte annyira ízlett neki. Sándor kétkedik, a kacsacomb vajon diétás-e. A lényeg: nem fognak hozzá enni krumplit, így máris diétás, akármennyit lehet belőle falni. Réka biztos benne, hogy Sándor imádni fogja. Elmondása szerint ez nem lesz nehéz, elvégre ő mindent szeret hamizni, bár azt is bevallja, a látszat ellenére ő nem olyan nagyétkű. Járt Rékáék üzletébe rendszeresen, de akkor is hízott. Azzal mentegetőzik, hogy az ott talált finomságok túlfogyasztása miatt fordulhatott elő a dolog. Réka ezzel szemben be fogja bizonyítani, lehet olyat kanyarítani, ami után a 10 ujját fogja megnyalni és még hízni sem fog. 2 óra minimum kelleni fog hozzá. Snitt - Jennifer Lopez ft. Pitbull Lambada átdolgozása, hangulatjavítónak. Már csak a fitnesz célú seggrázás hiányzik hozzá képben.

Kis átöltözés a konyhai munkához, miközben Sándor előétel gyanánt csipegetni kezdi a hozott libamájat. Mert azt is lehet agyba-főbe zabálni, az is diétás. Réka is imádja. Én is, csak egy pöttyet sokba kerül. Norbi úgy van az efféle kajákkal, hogy ha egy ici-picit hízlal valami, akkor arra többnyire áldását adja. Ha áldás van rajta, nem hízlal, így megy ez a Schobert házaspár otthonában, ezt Réka nyilatkoztatja ki. A libamájat azért hozta, hogy amíg megsül a kacsa, addig se haljanak éhen. Sándor bort kortyolna a libacsemege mellé, Réka viszont pezsgőt hozott. A palack bontogatása közben Sándor ismét a külsőségeit firtatja: Mennyire esik jól neki a pasik elismerő tekintete? Áhh, ő nem figyeli ezt. Becsszóra! Neki nincs arra ideje, hogy emelt fővel páváskodjon férfiak szeme előtt. Reggel pl. lehajtott fővel vagy napgéppel eltakarva megy, nehogy felismerjék. Nincs rá szüksége, helyette Norbi ura ajnározza körbe nap-mint-nap. Romantikus nagyon a pali, a nap végeztével gyakran állít be virágcsokorral, jeles alkalmakkor rózsaszirommal hinti be a vacsora helyszínét. „Szóval, Norbi ekkora úr.” – így Sándor. Réka tetézi: születésnapjára tokkal-vonóval elvitte a komplett famíliát hőlégballonozni. Sándor szerint ez azért elég veszélyes, Rékának viszont egy percig sem fordult meg a fejében. Közben azért előkerül a kacsacomb, tányérok, miegymás, a sütőt is sikerül elsőre beüzemelni. Végül is nem egy atomreaktor.

Natúr, füstölt szalonnával fogja majd megtölteni, mert az sem hízlal. A tiszta zsír sem. Viszont a füstölt hús rákkeltő, mert ezt mondja a WHO közleménye. De térjünk vissza egy ismeretterjesztő blokkal: a zsír glikémiás indexe 0, azaz nulla. A glikémiás index pedig azt mutatja meg, milyen inzulin-választ vált ki a szervezetben. Sándor kétkedik, hogy ő ezt valóban tudja, vagy csak mondja. Tudja, mert a férje ezzel nagyon sokat foglalkozik, és hát rá is ragad belőle valami (a koszon kívül, persze – szoktam volt mondani). De ezzel még nincs vége: a zsírral szemben a fehér kenyér glikémiás indexe 80 egy 100-as skálán. Szóval, amolyan Mr. Mackey-szerűen mondva a lényeg: A kenyér az rossz. Értem!? A zsíros deszka a kenyértől rossz. Értem!? Ne egyetek zsíros kenyeret! Mert az rossz. Értem!?
Ha esetleg a kedves olvasók között akad dietetikus vagy gasztroenterológus doktorember, akkor kommentben szívesen várnám az előbbiek kifejtését, megerősítéssel és/vagy cáfolattal.

Sándor is kétkedik a dologban, miközben lelkesen csipeget a táblányi szalonnából. Réka pedig nem rest vagdosni neki a katonákat. Sándor megfenyegeti, hogy ha ezek után négy kilóval nehezebben megy haza, akkor azt világgá kürtöli. És ha még a stylist is látná, amint füstölt szalonnával tolja a libamájat, attól biztos morcos lenne, mert már így is alig talál rá zakót. Persze, ezen hőzöngések nem tartják vissza a további falatozásoktól. Réka megnyugtatja, szombat esténként ő maga is simán bevállal hasonló vacsorákat. Facebook-on vannak ilyen fotóposztjai. Sándor nem hisz az efféle, civilizációs csecsebecsékben, a fotó az csak fotó, nem feltétlenül tükrözi a valóságot. Tovább megy: még FB-n sincs, így aztán pláne hiteltelennek tartja Réka ezen megnyilvánulásait. Minek is lenne ott, hiszen „Maguk ellensúlyoznak engem”. Réka szerinte azért nem olyan rossz dolog az, vannak rajta sokan, aminek van előnye és hátránya is. Sándor ezen a szálon elindulva fejtegeti azt az általános népbetegséget, ami gyakran jellemzi a „nekem a Facebook = Internet” típusú embereket. Azaz, miért kell minden nyamvadt mozzanatot kiposztolni mindenről xarról? Idéz Réka posztjaiból, mert előre kiválogatott néhányat. „Ki kíváncsi erre?” – kérdezi egy „Romantikus ebéd a férjemmel” című fényképes bejegyzésről. Sokan – jön a gyors válasz. A bővebben kifejtve az, hogy sokan követik őket, érdekli a népeket a magánéletük, emiatt. Akárcsak a tökfaragós képeik. Ez eddig csak felvezetés volt, de érkezik Sándortól a sokkal frankóbb kérdés: Miért szeretnek a kirakatban élni?

„Én nem szeretek a kirakatban élni” – cáfolna, de Sándor visszavág azzal, hogy pedig de, hiszen minden mozzanatáról beszámol. Szerinte inkább azt hiszik a népek, mindent látnak, ám csak a töredékét teszi közzé a napi életének, azokat a momentumokat, amiket szeret megosztani a világgal, mert az is „én vagyok”. Sándor ezt úgy értelmezi, miszerint szereti a népszerűséget, szeret a köztudatban lenni, élni. Ugyan nem vágyott rá, de ha már homár, akkor használja.
Nem volt ez ám mindig így! Akkor kezdődött, amikor Nordberg Norbert asszonypajtása lett. Először még a nevét sem tudták, mikor sustorogtak a háta mögött a közértben, aztán lassan (fel)ismertté vált.
A celebbé válás témájának kivesézése közben nem feledkeznek meg a kacsacombról sem, megy belé rendesen a töltelék sok szalonnából és fokhagymából. Sándornak simán jó lesz, mindössze Réka imázsáért aggódik a temérdek szalonna, vagy a később esetlegesen a fejéhez vágott „elment Friderikuszhoz és zabált” típusú támadások miatt. Réka emiatt nem aggódik, a FB-ről már tudják a rajongók, mit szokott halózni, nem fognak megharagudni rá. Libatepertőt is, szakmányban. Felajánlja Sándornak, mi lenne, ha foglalkozna másfél hónapig az étrendjével és az edzésével? „Megbeszélhetjük” – bár azért kíváncsi lenne arra, mit szólna hozzá Norbi. Szerinte örülne neki.

Réka annak idején, amikor Budapestre került, kollégiumban lakozott, annak a kolesznak a tornatermében kezdett aerobic órákat tartani – Sándor konkretizáltatja a helyszínt: Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, siket-vak szak. [mostani nevén ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar]
Nos, itt rakta ki a lyukas cipőjének dobozát, mint becsületkassza a tornaórákért. Az ösztöndíj mellett ennek segítségével futott budapesti fitnesz-bérletre, Schobert Nordberg Norbert edzéseire úgy, hogy otthonról már nem kellett kérnie tőkét. A korábban mutatott alulszáras szemüvegben ugrált még ezen eseményekkor. Norbival azonban nem ekkor ismerkedett meg, az már később történt, a szemüveges korszak is elmúlt. Első ránézésre nem volt az esete, pedig akkoriban már sztár férfiedző volt az egykori rendőrember. Sándor visszakérdezi: ennyire bátran ki meri jelenteni ezt? Persze. Ezen Sándor még lovagol egy kicsit: Milyen a zsánere? Réka elsőként George Clooney-t említi, mert nagyon bírja az ősz palikat. Sándor egy kicsit páváskodik az „Igen?” visszakérdezés alatt, elvégre neki is akad már jó pár ősz hajszála a tollazatában. Réka Norbiban is imádja, mennyire jól áll neki a kor, a tisztességes őszülés. Sándor kérdezi, hogy Norbi amúgy nem szőke, de nem az, inkább szőkés, mostanra – lásd: előzmények – már őszül is hozzá. Viszont nem ezért komázta meg, hanem mert imádta az óráit, a lendületet, azt a hangulatot, amit sugárzott. Még most is üdvözülve van, amikor feláll a színpadra és mozgatja a népeket. „Sikítanak az emberek, akkora hangulatot csinál.”
Réka újra invitálja egy órájukra, amit Sándor akkor fogadna csak el, ha csak hárman lennének, végül ketten, aztán magában. Vélhetőleg nem szeretne közszemlére tornázni. Elvégre riporter és újságíró, nem biztos, hogy jól állna neki. No meg a túlsúlyával sem hivalkodna ott állva. Réka erre előszedi a „kicsi én” fontosságát: Mert ha a kicsi énünk jól és biztonságban érzi magát, akkor nem kell foglalkozni a külvilággal. Az a lényeg, hogy a „kicsi én”-t (képzelvén, mint egy babát a) karjainkban ringatva, győzködjük, hogy nagyon szeretve van, biztonságban van, a „nagy én” számára úgy jó, ahogy van. (He-he!)

Sándor fejtegeti még, hogy az ő „kicsi én”-jével nincs baja, saját magát objektíven ítéli meg, nincs szüksége efféle ezoterikus/mentális cifraságokra, nem is látja fontosságát. És hiába szeretné Réka arra rávenni, hogy az ilyen-olyan szégyenérzetét mondja csak meg a „kicsi én”-jének, Sándor nem hagyja magát. Tánctudását veszi elő Réka, de ezen sem talál fogást, mert Sándor – elmondása szerint – tökéletesen táncol – ha elengedi magát. Réka ezen mondatok után pezsgővel kínálja, amit készséggel elfogad. A pezsgős ajánlatot tovább szövi: „Berúgunk ma? Elhatározta?”
Határozott nem a válasz. Pedig Sándornak tetszene a móka: „Összezárva. Berúgva. Kacsacombbal. Rubint Rékával.”, sorjázza rímelve a lehetséges témaopciókat.
„Ez ma legyen egy ilyen este és Norbi nem fog Magára ismerni!” – nem tudni, hogy a fenékbecsípés, Réka érettférfiasan-őszes haj iránti vonzalma, netalán tán a pezsgő hozta ki belőle, de Sándor – látszólag – nagyon rá van cuppanva vendégére.
„Kifordítom a valójából, Réka!” – pörsen oda, pezsgővel a kezében, odakönyökölve a pultra, igazi, vén kujonokra valló gesztikulációval. Ezek után nem lepődtem volna meg egy bugyiból való kifordítás lehetőségének felajánlásán sem – a popócsipegetés, kabátledobatás után meg pláne. Szóval, Sándor mintha kezdene kiesni az eddigi interjúvolós szerepéből. Eleddig jól vezette az alanyt a témákban, remélem, a folytatásban összeszedi magát. Reklámszünet.

A folytatásban még mindig a konyhában sertepertélnek. Réka a szekrényben matat, miközben talál kockacukrot és – micsoda szentségtörés! – egy kiló fehér kenyeret. Márpedig az rossz, éértem!? Sándor mentegetőzik, hogy az csak úgy ott van, meg a kockacukor is, hátha szükség lehet rájuk. Nem zugkajálási célból. Biztos Norbi is szokott titokban ilyen-olyan tiltott gyümölcsöket csipegetni, amikor hajnalban Réka alszik. Réka ezalatt a főzőcskét sem hagyja abba, kóstolás céljából lenyalja a kevergetős fakanálról a szaftot, aztán rájön, hogy ezt talán mégsem kellett volna, ezért újat vesz elő. Vigyáz az ilyenekre, mert hajlamosak a népek ilyenért is elővenni. Sándor pedzegeti, hogy bizony, nem csak a rajongói(k) vannak ám, hanem sokakat irritál a közszereplésük, ennek vajon mi lehet az oka. Réka szerint nem ismerik őket eléggé.

Ők is voltak ám egyszerű emberek, lassan, apránként építkeztek, amíg beindult a biznisz, csak hát beütött az a fránya válság. Nem érintette volna meg őket, ha a rosszul megválasztott logisztikai partnerük nem halmozott volna fel hatalmas adósságot a gyártók felé. Összeszedték és eladták mindenüket, amijüket lehetett, kifizették a mínuszt és próbáltak előre menekülni reklámozással, nyomulással. Ha már pénz, Sándort firtatja, hogy amikor összeházasodtak, akkor Norbi már meg volt áldva minden földi jóval. Norbi a klasszikus családmodellben hitt, amiben asszonypajtás megszüli a gyerekeket, otthon van. Megtehette volna, hogy otthon marad, hiszen az anyagiak megvoltak hozzá. Nagyon szép, meg jó a Norbi féle elképzelés, de a társadalom nem ebbe az irányba tart, ő sem nagyon törődött bele, a saját karrierjét is építgette tovább. Abban hisz, hogy amit ő megcsinál, megteremt, az már az övé, annak van értéke. Nem tudja, magától is sikerült-e volna végigvinnie a terveit, de azt kijelenti, hogy az országos ismertsége a férjének köszönhető. Pedig Sándor szerint ő ambíciózus, két lábbal a földön járó lány, aki amúgy is kiverekedte volna magának azt, amit akar. Réka abban azért nem biztos, hogy az országos ismertséget össze tudta volna hozni.

Számára nem is a hírnév a lényeg, inkább az, amit annak segítségével tud adni az üzenetként az embereknek: hitet, erőt, kapaszkodót, bizonyos élethelyzetekben kiutat. Sándor nem teljesen érti, a torna mégis hogy a fenébe tud kiutat mutatni. Réka szerint olyan energiák szabadulnak fel ezalatt… Sándor félbeszakítja: persze, „másfél óráig, aztán hazamegy a romhalmaz közé a szerencsétlen ember.” De nem! A torna végén, extra gyanánt szokott ő motivációs beszédet tartani. Sándor csak megmondja a kritikát: amit mond, az sima közhely, nem motivációs előadás. De akkor sem így van ez! Mert amikor az óra végén megkérdezi, hogy ki az, aki nem hitt abban, hogy végig fogja bírni a másfél órát, akkor a 2/3 felteszi a kezét. Sándor javasolja neki, inkább tartson csoportos pszichoterápiát. Réka szerint a mozgás is az, mert el tudja mondani a felemelt kezűeknek: „Látod! Azt gondoltad, hogy nem tudod megcsinálni, és mégis megcsináltad!” Majd ha Sándor elmegy az órájára, akkor látni, érteni fogja. Erre azzal vág vissza, hogy meg tudja csinálni a tornát, csak nem szereti, őbelé ezt nem kell sulykolni. Inkább gondolja azt, hogy az ilyen észosztás az erősebb személyiségű emberekről lepereg, inkább a gyengébb jelleműekre hat, olyanokra, akiknek valaminek híjján vannak, amire vágynak, azoknál betalálhat a szöveggel. Viszont ennek az egésznek semmi köze a tornához. Lehet. Viszont a combot le kell csekkolni, nehogy odaégjen. Snitt.

22:22 – 11. óra | Nem égett oda. Tálalás, Réka reménykedik, hogy nem sózta el, mert amúgy ám szerelmes még mindig a férjébe. Sándornak ízlik, jó lett. Rágicsálás közben Sándor arról faggatja alanyát, mégis mennyire van képben a világgal, mennyire tájékozott. Réka követi az eseményeket, de nem annyira mélyrehatóan. Inkább Norbi az, akinek folyamatosan figyeli a világ dolgait, ő szokta neki mutatni a videókat, beszámolókat. Természetesen előkerül a nagyon is aktuális menekültkérdés, számára bizonyos szempontból egy picit ijesztő. A felvételekből látja, milyenek ezek az emberek, hogy bánnak a nőkkel. Sándor szerint ez előítéletesség, főleg a vallásuk miatt, hiszen Magyarországon is különfélék az emberek, ki így, ki úgy bánik a nőkkel. Kijelenti: Fél tőlük, amit Réka ímmel-ámmal, de elfogad.

Vagyis igazából nem magát félti, hanem a gyerekeit. Elvégre nekik építik tégláról téglára a jövőjüket. Sándor letorkollja, hogy ez marhaság, meg „Minek?”. Réka szülei őt érzelmileg, szellemileg építették, anyagilag viszont nem. Amit ők ketten Norbival elértek, azt a gyerekek is el fogják, vagy legalább a példájuk nyomán. Nem érti, hogy az emberek miért hajszolják, tolják előre a biciklit „a gyerekért” címszóval. Hirtelen azon is elgondolkodott, hogy vajon hány órát tart Réka egy héten. Min 3-4-et biztos. Sándor újra felteszi a kérdést: „Minek kell ennyire hajtani?”
Mee… mert… mert imádja. No, hát akkor tessék nem azt mondani, hogy a gyerekért, meg a biztonságért, egyszerűen csak nem tudnak kiszállni a mókuskerékből. Akárcsak Norbi: ő meg építi-építi a vállalatot, tartanak már vagy 137 üzletnél. Miért nem mondja ő sem, hogy „ennyi és nincs tovább?” Réka szerint minden nap meg kell dolgozni azért, hogy meglegyen az életnek az a szintje. Sándornál ez az érv sem állja meg a helyét, elvégre vannak már olyan anyagi helyzetben, hogy semmi szükségük nem lenne rá. Nyilván az ember a tartalékokat nem szeretné felélni – így ő. Persze, Sándor érti ezt, bár nem lát és nem akar belelátni a családi kasszába, de látszólag azért annyira nem kell félteniük a jövőjüket. Réka belekezd Norbi lebetegedésébe, amit gyorsan lezárnak azzal, hogy hát igen, az aztán tényleg nem pénzfüggő. Inkább előjön Réka a gyerekek jövőjének építésével. Nem szeretne ő mindent alájuk tolni, sokkal inkább biztonságban szeretné tudni őket.

Annak idején, amikor hozzáment Norbihoz, nagyon fájt neki, hogy ezt „marketing házasság”-nak titulálta mindenki. Pedig Norbi a gyűrű mellé szépen az orra elé tolt egy házassági szerződést, azaz amije addig volt, az azután is megmaradt övének. Réka szó nélkül aláírta, pedig azt sem tudta, mi áll benne. Ő nem Norbi vagyonához ment hozzá, hanem Schobert Nordberg Norberthez. Akkoriban nem volt még közösségi oldaluk, a sajtó meg hajlamos volt úgy ferdíteni, ahogy kedve tartotta. Sándor azért csak kapirgálja a vagyonnal való virítást, no meg a közösségi oldalának tartalmát. A magánéleti, hiper-szuper boldogságot árasztó posztokkal sem ért egyet, mert az szigorúan magánélet, viszont sokakat irritál(hat), amikor drágaságos vagyontárgyairól tolja a tartalmat. Na, ezt vajon miért teszi? Példának okáért a stúdióba is elhozott Michael Kors retikült említi fel. Ugyan nem többszázezer, de nem is 5000 Forint az ára, állapítják meg, még ha egy barátjától is kapta ajándékba. A drága autós képre a magyarázat: az partneri, promóciós kép. A Kors táska viszont nem az, szimplán csak szép, azért.

Sándor felkérdezi: egyáltalán tisztában van-e a magyar átlagfizetéssel, minimálbérrel? Érti a célzást, na. Sándor tovább üti a vasat, meg belevisz napi aktualitást is: Egyáltalán tudja, látja-e, hogy Magyarországon a nagy többség nem él valami túl jól, több millióan ráadásul szegénységben. Elgondolkodik vagy felfogja-e egyáltalán, hogy amikor kirak egy 100k forintos kategóriájú designer tasit, akkor azzal irritálja a közeget? Mert ez is biztos benne van abban, amikor arról beszélgetnek, hogy utálják-e vagy nem.

Réka mentegetőzik, ő nem érzi, hogy utálják, sokszor inkább azt érzi, mindenbe belekötnek a népek. De az, aki őt nem akarja szeretni, nem akar azonosulni az ő életfilozófiájával… Sándor közbevág: Milyen életfilozófia az, amely a vagyonát, a vagyonelemeit teszi ki a kirakatba?
De… de… Ennyi erővel egy drága futócipő, vagy egy top is irritálhatja azt az embert – hebegi-habogja Réka. De nem, mert az igazából hozzátartozik a profiljához – reagálja le Sándor. Folytatja azzal, hogy viszont a mindennapi luxustermékek virításával ellenszenvet kelt azokban, akik minimálban élnek. Másnak az a táska ára egyhavi megélhetést jelent. Réka némi sóhajtozás után azért csak-csak bevallja, ezek az ő női énjéhez tartoznak. Meglehet, a táskát nem kellett volna megmutatnia.

Átvezető snitt nélkül egy történetbe kezd: Ő annak idején a sokat ült a trolin, ami minden nap egy használtautó-kereskedés előtt húzott el. A 250 fityinges órabéréből addig spórolt egy ott látott 180e-s „Kispolszki”-ra, míg végül sikerült meglőnie a járgányt. Fűtés nélkül, kesztyűben-sapkában-sálban, de mérhetetlen büszkeséggel vezetett haza Jászberénybe, mert akkor és ott megdolgozott a járgányért. Aztán amikor a trolimegállóban álló haverjait invitálta, hogy elviszi őket, akkor csak egy ült be hozzá, a többi meg a’szondta, hogy csak henceg az autójával. Szóval, a táskát sem azért posztolta ki, hogy hencegjen vele. Sándor erre: „Ahelyett, hogy ilyen történeteket rakna ki!” Sokkal jobban kiderülne, milyen is ő valójában. Réka készséggel, köszönettel fogadja a tanácsot. Sándor részéről ingyen volt, cserébe Réka felajánlja az ingyen órákat. Kacarászás azon, hogy vajon így köti-e az üzleteket is. Sándor inkább szeretne valami olyasmi tablettát, ami álmában fogyasztja, hogy reggel kockahassal ébredjék. Azt bevenné. A snitt előtt bátorkodjon szabad megemlítenem: így kell szakszerűen ízekre szedni egy riportalanyt. Taps Fridinek. Snitt

23:50 – 12. óra | Vacsi elfogyott, konyhapult eltakarítva, a desszertet a kanapén költik el. A beszélgetés is ott folytatódik. Sándort az érdekli, hogy az üzleten és tornán túl mivel tengetik napjaikat, színház, mozi, egyebek. Persze-persze, mindkettő, csak azt nem tudja megmondani, mikor és mit néztek meg utoljára eme műintézményekben. Kiállítás? Az sem. Könyvek? Az első oldalnál elalszik. Világról sem vesz nagyon tudomást, kevés ideje van arra, hogy beleássa magát. Újságok? Nem. Sándor azért pedzegeti, hogy ha ennyire nem tájékozódik, akkor nem fog tudni mindig, mindenhol, minden periódusban jól eligazodni. Rékát ez nem aggasztja, ott van neki a férje, ővele frankón kiegészítik egymást tájékozódásban. Utoljára Norbi max. azon aggódott, hogy nem tudja mi lesz vele éjszaka nélküle. Sándor ezt túlzásnak érzi, „15 év alatt az ember a másiknak többször is az agyára megy”. Jó-jó, néha összeakadnak a bajszaik, de ez is a feszes tempónak köszönhető. Abban a pillanatban bűntudata van, ha valamit nem ő intéz és nem ő tartja a gyeplőt. Nem tud kikapcsolni. Sándornak úgy tűnik, mintha az anyagiakat, az abból származó jólétet jobban féltené, mint normálisan. Talán túl sok van a pénzből és nem tud mértéket tartani a féltésben. Ők azért nem annyira zsírosak, mentegetőzik Réka. Ismét férje műtétjét veszi elő azzal, hogy ha annak idején neki az orvos a’szondja, hogy adja oda mindenét és onnantól egy senki, cserébe Norbi túléli, akkor simán megtette volna. Ha már szívműtét, akkor felveti Sándor, volt-e olyan pillanata, amikor kockán látta forogni az egész életét. Volt, igen. Nem úgy, hogy jajveszékelve ment be a kórházba, tudván hogy kb. 10% esélyt adtak az orvosok a műtét sikerére. Amikor ezt először közölték vele, ő folyton azokra a mondatokra gondolt, amit a segítőitől – a légzésterapeuta és egy asztrológus – hallott. Tőle kapta az instrukciókat arra, mit adjon át Norbinak, hogy vissza tudjon jönni. A legfontosabb, hogy ne féljen, mert az egy olyan negatív energia, ami le tudja rántani a mélybe – mármint lelki síkon. Ezt ő közvetítő csatornaként át is adta. Sándor nem érti ezt a közvetítő csatorna dolgot. Kik között? A válasz: „az univerzum és közte”. Istenben is hisz, szokott imádkozni hozzá, kérni a segítség. Ha ez nem lett volna elég, egy angyalét is, aki akkor nekik ott megjelent. Nem tréfál. Amikor behunyt szemmel, összeérintett homlokkal ott voltak, Norbi megkérdezte, hogy látja azt, amit ő: „Ott van mögötte egy szív alakú szárny”. A válasz: „Igen, és barna.” Réka úgy érezte, ezzel férje minden félelmét levetette. Nem csak a kedvében akart járni Norbinak, érezte és tudja, hogy az az angyal ott volt. Azóta sajnos nem találkozott vele.

A szobában még azt is mondta neki, hogy kössék össze mindannyiuk szívét egy képzeletbeli arany fonallal, az ővét, Norbiét, Laráét, Norbikáét, Zalánét. Ha bármikor gubanc gond van, akkor jelezze és ebbe kapaszkodhat, mert ezt mindannyian tartják. Hogyan hogy nem, de ezt is a terapeuta ajánlotta. Még szerencse, hogy a szívsebészeknek nem adott efféle tanácsokat. A célt végül is elérte, mert Norbi úgy szólt, hogy egyáltalán nem fél. Sándor elfogadja, hogy ilyen is van, tiszteletben tartja mások érzéseit.
Sándor felveti, vajon észrevette-e, hogy az eltöltött órák 98.9%-ában Norbiról beszélt. Attól fél, hogy róla is fog álmodni. „Megyünk aludni?” „Menjünk! És akkor reggel zsíros kenyér. ”

01:37 – 14. óra | Szedelőcködés, Réka érkezik a fürdőből már az alvós cuccában. Sándor az előző adáshoz hasonlóan megint a konyhapult mellé vetette meg az ágyát. Meglátván Réka ruciját, elcsodálkozik: „Milyen kis édes!” Érdeklődik, hogy otthon is ilyenben szundít? Nem, otthon meztelenül alszik. Erre Sándor megjegyzi, össze kellene zárni őt a Noszállyal, mert ő is. Abból vajon mi lenne? Az elmondottak alapján semmi. Lerúgná magáról és hazaküldené. Bár szerintem a nézettségnek biztos jót tenne.
Megdícséri fekvő alkalmatosságát, mert jó meleg van ott, azt meg szereti. Még megkérdezi Sándort, mire fognak ébredni. Zenére, de nem az ő tornázós zenéjére. Pedig mindenki láthatta, megcsinálta ő a gyakorlatokat, csak után fogta le a mikrofonját, hogy ne hallja mindenki a lihegését. Réka szerint alulértékeli magát, majd ő instruálni fogja a szokásos dumájával, hanghordozással. Arra kell vigyázni, hogy nehogy álmában is tornázzon a nagy fekete takaró alatt.
„Nagy fekete inkább alszik. Jó éjszakát!”

Nehezen megy az ébredés a félhomályban, Réka forgolódik még egyet a pokróc alatt, Sándor jóreggeltjére bújik csak ki alóla. Sándor itt mindig félig-meddig jól, Réka viszont nagyon jól aludt. Még a végén kiderül, hogy nem is kell Norbi a jó alváshoz. Sándor eközben bekészíti a kávéfőzőt. A titok egyébként nyitja az, hogy most nem voltak ott a gyerekek, így nem kellett fülelni sem a hogylétüket.
Kész a kávé, Sándor egyenesen az ágyba szervírozza. Közben az is kiderül, hogy Réka reggeli tornája általában a kávéfőzőig tartó útból áll, de nyáron hajlamos szaladni is egyet az ébredező természetben. Lassacskán összeszedik magukat az átvezető snittben.

Kenődik a zsír a nagyon barna kenyérre. Előjön újra a főtt tojás a zsíros deszkára téma, de ezúttal kimarad a feltét, majd máskor kipróbálják. Finom-finom, de „ezt is szabad?”, „fogyaszt?” – kérdezi Sándor. Nem emeli meg a vércukor szintet úgy, mint a fehérkenyér. Számára azért egy kicsit jobb a fehér kenyér, de csak ha nagyon kötekedni akar. Rékának egyik álma, hogy lesz majd saját veteményese, pár tő paprikával, paradicsommal. Talán még a gyerekeket is befogja a kiskertben való munkára. Sándor firtatja, hogy mennyire tanítják munkára, dologra az utódokat. Nem erőltetik, nem azt mondják, hogy kell, hanem ha segíteni akarnak valamiben, akkor hagyják őket, pl. konyhai kulimunkák elvégzésébe (zöldségpucolás, húspanírozás). Azt a mintát, amit otthonról hozott, szeretné átadni lányának és fiainak. Aztán ha majd felnőlnek, lesz családjuk, ő meg ott beszélget a menyével, akkor lássa, ahogy Norbika vagy Zalán valamit közben készít a konyhában. „Már ha jó viszonyban lesz a menyével” – így Sándor, elvégre ő sincs valami jóban Norbi édesanyjával. Nos, igen, évekig hullámzó volt eme (v)iszony, hol rossz, hol mosolyszünetes periódusokkal, de mostanra rendeződött és kiegyensúlyozott a kapcsolatuk.

Elfogyott a reggeli, Sándor összegez: nagyon örül, amiért találkoztak, mert egy kommentben azt olvasta, hogy „Rubint Réka a kárpát-medencei Barbie baba”. Ehhez képest ő egy disztingvált, érzelmekkel telített, két lábbal a földön járó asszonyság. Réka nagyon örül ennek, elregéli, hogy ő viszont pont olyannak képzelte Sándort, amilyennek megismerte. „Kedves, közvetlen” – Sándor kéri, mondja el ezt többször, hallják azok is, akik pont az ellenkezőjét gondolják. Szóval, ilyen az, amikor az embert nem ismerik személyesen – fejtegeti tovább Réka. Nagy várakozással érkezett, de megszólal a gong, úgyhogy ezen eszmefuttatását már nem fejezi be. Még elmosogatna, de Sándor nem hagyja. Viszont az átvezető snittben csomagol Sándornak egy kis útravalót.

Távozás előtt még egyeztetnek, hogy miként szervezzék le a Bezárva Friderikuszt Réka tornatermébe c. műsort. Ott aztán majd hallgathatja a vezényszavakat: „Ne állj meg!” és „Meg tudod csinálni!”

Képek forrása: tv2.hu