12:00 – 1. óra | Sándor ezúttal nem tesz-vesz, hanem sakkozik önmagában, így várja e-heti vendégét, Oláh Ibolya művésznőt. A kisasszony pontos, pár másodperc múlva be is állít. Üdvözlés, puszi, rögtön felveti Sándor, hogy tegeződjenek. Ennek örömére Ibolya már pertut szeretne inni, ha már felajánlotta, és persze, szentesíteni kell azt a tegeződést. Az ehhez való kellékül egy ampulla fehérbort szemelnek ki. Amíg Sándor a palack nyitásával pepecsel, a tegeződésről – mert Sándor kora okán mindenkivel magázódik – átnyergelnek az öregedésre. Ibolya szerencsés géneket örökölt, már a nagymamája is alig ráncosodott vénségére. Koccintás!

Megvolt a pertu, kis vallomás Sándortól: már nagyon várta, de tartott Ibolyától. Ő ezt azzal magyarázza, hogy sok zöldséget olvasott össze-vissza róla. De nem, szerinte van neki egy olyan kisugárzása, ami vagy taszítani vagy bevonzani fogja az embert. Ibolya ezt azzal magyarázza, hogy aki nevelőotthonban nőtt fel, az egy idő után óvatosabb minden emberrel. Másrészt kerüli a médiát, ezt sem vállalta volna be, ha nem Sándor lett volna az, akivel összezárják. Emellett sokat csalódott a médiákokban. Sándor hellyel kínálja, de az átvezető szerint abból inkább fotók nézegetése lesz.

13:02 – 2. óra | „Ó, az én fotóimmal van tele!” – hökken meg a vendég. Sándor elmagyarázza neki, hogy ez már hagyomány az Összezárvában. Kezdődik a szemle. Az első, fekete-fehér fotón kilenc évesen mosolyog vissza. Sándor úgy látja, hasonlít „anyácskára”. Fejtegeti, hogy állítólag ha az ember valakinek a hatása alatt nevelkedik, akkor képes hasonulni vele. Ibolya nem feltétlenül gondolja így. A következő képen már együtt szerepel vele, jópár évvel későbbről. A kapcsolatot tartják ugyan, de anyácska sokat dolgozik, nagyon elfoglalt.
Közös kép egy vizsla kutyával és Pistivel. Ő 16 évesen került be a gyermekotthonba, ott jöttek összes és vagy 9 évet lehúztak. Újabb képek a Megasztár idejéből, konkrétan a döntőből, az egyiken együtt szerepel Tóth Verával. Elmerengenek, micsoda nagyszabású döntő volt, azóta sem volt olyan, annyira nem lehetett tudni, hogy ki nyeri meg. Verával azóta is nagyon jó a kapcsolata, ő volt az első, akivel a házban megtalálta a közös hangot. Már akkor sem érezték egymást riválisnak. Imádja, mert érzékeny, okos és jó humorral van megáldva.

14:08 – 3. óra | Kanapén ücsörögve anekdotáznak arról, amikor egyszer Ibolya mérgében a falba ütött és eltörte a kezét. Röviden sztori: Egy zűrzavaros, orrvérzéses, teljes káosz helyzetben egy fotós bosszantotta fel, mert az többszöri felszólításra sem akart lelépni. Sándor rákérdez, hogy sosenem azon tölti ki ilyenkor a dühét, aki azt okozta? Régebben ilyen volt, hamar ráugrott a másikra, de szakember segítségével megtanulta kontrollálni a dühkitöréseit. Nehéz volt számára az akkori új, idegen környezetbe beépülni. Sándor elővesz egy személyes történetet, amikor ő maga látta, ahogy Ibolyának egy hosszasan észt osztó színésznőt egy „Te ne haragudj, te ki a f… vagy?” kérdéssel szerelt le. „Nem tehetek róla, én ilyen vagyok.”. Azóta sem változott sokat, inkább körülötte változtak az emberek. Ő megmaradt nagyra nőtt gyereknek.

Sándor előveszi az előbb említett szakember témát. A pszichológust párja intézte neki, többnyire a már emlegetett dühkitörések kezelésére, mert nem csak a Megasztár után, hanem már előtte is voltak hasonló problémái. „Bunyós kiscsaj voltam.” Nem csak az intézetis évek alatt, hanem a Megasztár után is. Nem feltétlenül apró-cseprő dolgokon akadt ki, sokkal több kellett neki ahhoz, hogy begorombuljon. Egy kocsmai sztoriba kezd bele, amikor egy nem kicsit ittas fazon addig nyaggatta… nem fejeződik be a történet, mert Sándor az ital kapcsán felkérdezi viszonyát az alkohollal. Szeret ő inni, naponta is szokott, de odafigyel rá és csak módjával. Pedig jól bírja a piát, amikor ő még szeszkózna tovább, addigra a barátai már dőlnek ki. A kocsmai sztori folytatódik: … szóval addig nyaggatta sörre való meghívással, míg végül odacsapta elé a sört, ami összetört, Ibolya válaszul bemázolt neki egyet. Pedig ő nem szereti az erőszakot, igyekszik elkerülni, akárcsak az olyan embereket, akiknek már a látványától is görcsbe rándul a gyomra. Anya szokta mondani rá, hogy jók a csápjai, Sándor is melléáll: „érzékeny emberekkel ez így van.” Faggatja, őfelé vajon mit jeleznek a csápjai. Ibolya némi feszültséget érez, Sándor ezt azzal próbálja cáfolni, hogy ő már nagyon laza. A belépéskor még volt valami, de mostanra elmúlt.

A cakember pszichológus viselkedésterápiája 3-4 hónap után hozta meg az első gyümölcseit, akkorra már tudta kezelni a konfliktusos helyzeteket, jellemzően higgadt és nyugodt beszéddel. Pedig Sándor szerint ő maga nem ilyen. Ibolya azzal vág vissza, hogy ő későn érő típus, anyuka sem tartotta felnőttnek, amikor betöltötte a 37-et.
Az első emlékképek az anya kereséséről szóltak, mindenkit annak szólított, még a férfiakat is. „Teljes ilyen zavar.” Editke néniről – az egyik nevelőnőről – mesél, aki már akkor nagyon öreg volt. Sándor tovább boncolgatja a viszonyát a nevelőszülők felé: Mégis mennyire tudatosult benne, hogy ők nem a vér szerinti szülei? Ibolya nagyon pici volt, amikor nevelőszülőkhöz került, aztán megjárt 15 nevelőotthont, 4 családot. A két „intézményfajta” közül jobban szeretette az nevelőintézetet, számára az volt a normális. Családként tekintett a társaira, „nem kettő, hanem 350 testvérem volt”. Édesanyjáról nem sokat tud, valahol éldegél egy kis faluban.
Eközben yyeldekel, nehezen találja a szavakat, mondatokat.

Egyszer hozzá látogatóba menet még egy fényképet is elő kellett szedni, hogy felismerje. Számára fontos, hogy ha ne-adj-Isten elfelejti az arcát, akkor mindig legyen egy kép, ami emlékezteti. Alapvetően nem haragszik rá, elvégre 18 éves leányanyaként hozta világra, a nagymama nem fogadta be őket, nagypapa piás agresszív ember volt, túl sok lehetősége nem maradt édesanyjának. Nagymamája látogatta rendszeresen az intézetben, sokszor haza is vitte pl. karácsonyra. Nagyon maradni nem akart velük, de tapasztalatnak jó volt, legalább tudta, mi van az intézet(ek) falain túl. Nagymamáék Ibinek szólították, eredetileg pedig Lakatos Ibolya volt, az apja nevét később vette csak fel, bár sohasem ismerte. Szülőanyját nem ítéli el, amiért lemondott róla. Nem akarta ő ezt, még utoljára megszoptatta, megetette, és nem csak úgy otthagyta az intézet előtt, hanem átadta az állami gondozóknak. Sándor kíváncsi rá, miért ilyen elfogadó szülőanyjával szemben, miért érti meg ezt a felelőtlenséget. Ibolya azzal védekezik, hogy aktívak voltak a fiatalok, más világ volt az. Bármikor becsúszhat egy ilyen, és nem volt még esemény utáni sem. Sándor tovább üti a vasat azzal, hogy annyira buták azért nem lehettek, hogy ne tudták volna a következményeket. Ibolya ragaszkodik a saját, „mert így alakult” véleményéhez, viszont felveti, mennyire jó a kérdés, egyszer talán majd megkérdezi erről szülőanyját. Persze, ettől függetlenül örül, hogy itt lehet a világban. Újabb adag bor csordul a pohárba, Sándor pezsgőként kezeli a boros palackot, Ibolya viszont már kezd nagyon éhes lenni. Készíteni fog Sándornak „egy finom kis pörköltet”.

17:00 – 6. óra | Előkerül a serpenyő, kés villan, fokhagyma pucolódik, ebből fakadóan Sándor a napi rutinjáról faggatja. Rossz alvó, gyakran hajnalra alszik el, ráadásul 37 éven keresztül majd’ minden nap arra ébred, hogy sír. Álmodni szokott előtte, de nem nagyon szeretné elregélni, mit, nem tud róla beszélni, különben is, ha elmesélné, elsírná magát újra. A rossz alvás miatt gázban szokott lenni, amikor valahova korán kell menni. A rossz ébredés miatt még a „haja is elfárad”. Sándor kacarászik egyet a felvetésen, megkérdezi, ez mégis mit jelent. Azt, hogy sehogy nem akar beállni. Szerinte ez egy igazi bukósisak-frizura, ez mindig így áll. Hát nem. Ibolya szerint csak egyetlen fodrász, „Kocek” – alias Koczka Beatrix – tudja úgy megnyírni, hogy a tollazata rendben legyen a buksiján, már a „Megában” is ő pátyolgatta a haját. Elsőre neki is furcsa volt a stílus, úgy látta magát, mintha egy rizsszedő lett volna. Sajnos szerinte alacsony a homloka, amit Sándor kérésére illusztrál. Erre ő elcsodálkozik, mennyire más így az arca, az eltakaró frufru nélkül.

Sándor előáll azzal, hogy bizony van neki bekészítve egy felvétele nagyon régről, azzal szeretné összehasonlítani a mostani fizimiskáját. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról egyik előadásában énekel, totál más, hosszú hajjal, homloktakarás nélkül. A felvételen fiatal volt még, tizenéves, az egészből a „je-je-jeee” tetszik neki a legjobban. Azért csak elneveti magát, mert szerint katasztrófa volt, Sándor is kiemeli az orrhangot. De csak megtanult énekelni, mint kiderül, először önmagától, a Megába képzettség nélkül ugrott fejest. A téma fejtegetése megszakad, mert közben a vacsival is kell foglalkozni. A motyójából magával hozott házi pirospaprikát, Sándor szabadkozik, van neki is, de Ibolya szerint az nem olyan. Jól megszimatolják a meglehetősen nagy csomagot, dicséret érkezik rá. Egykoron majdnem magában ették, akárcsak a zsírt. Piálás előtt meg pláne.

Amíg rotyog a házi pirospaprikával meghintett pöri, addig Sándor tovább kérdezősködik: mégis mit csinál a havi két állandó fellépés mellett a többi 28-29 napban? „Ha jön az ihlet, akkor csinálok dalokat”, sokat. Sajnos nem nagyon játsszák őket a súlyos témák miatt. A Fohász c. dalát/költeményét idézi, melyet imígyen szaval el:

„A’szondták, hogy ez politika.” Sándor előveszi a Tóth Gabival készült összezárvát, és milyen jól teszi: Ott azt kérte számon Gabitól, hogy miért csak a szerelemről, érzelmekről, stb. dalol, pedig milyen jó lenne az élet egyéb témáit is megénekelni. Ibolya szerint sajnos ezek nem rádióbarát témák. Pedig szerintem azoknak kéne lenniök. Adekvát a kérdés, mennyire megalkuvó, ha a „rádióbarátságra” kéne utazni? „Írjon a f…[elhalkítás]…om!” Tehát nem megalkuvó. Bár Hofi Géza óta tudjuk, „lehet egy macska is megalkuvó”, talán még egy hozzá hasonló „vadmacska” is. Nagy tisztelője Rúzsa Magdinak, imádja Tóth Verát, mégsem érzi magáénak azt, amit ők művelnek. Sándor szerint nekik azért könnyebb a pályájuk, mert kezelhetőbbek. Ibolya azzal válaszol, hogy ő is kezelhető ember igazából, sokat dolgozott, mire eddig eljutott. Neki a dupláját kell megdolgoznia mindenért. Sándor nem érti, Ibolya felvilágosítja: „Nézzél már rám!” – cigány vagyok egy rasszista országban. (A háttérben halkan szólnak a Magyarország c. dal első hegedűszólamai, ami szerintem qrva nagy odapörsenés eme témában. Valahogy így kezdődik: „Van egy ország, ahol álmomban jártam” – igen, Oláh Ibolya előadásában, mint az Safrenek-esen mondva közismert)

Sándornak eszébe sem jutott eddig a nemzetiségét nézni/firtatni, udvariasan megkérdezi, titulálhatja-e egyáltalán cigánynak, nem sértés-e? Természetesen nem zavarja (legalábbis tőle), de a hátrányát érzi, ahogy időnként kapásból „lecigányozzák”. Sándor azzal próbálja nyugtatni, hogy az ilyenek a primitív emberektől jönnek, nem kéne komolyan venni. Ibolya igyekszik nem lesüllyedni a szintjükre. A tehetsége szerencsére „meg van becsülve”, emiatt – Sándor szerint – amint a tehetséget látják, minden efféle primitívség eltörpül. Ibolya azzal folytatja, hogy igen, ezt vagy ehhez hasonlót kéne a nevelőotthonokban is tanítani, tovább adni, de leginkább azt, hogy „ugyanolyan ember vagy”. Aztán hogy a világ hová vezet, azt nem tudni. A lazsálást sem engedheti meg magának, mert valahol példaképe lehet azoknak a gyerekeknek az otthonokban.

Sándor azért visszakérdezi, mégiscsak azt mondta, hogy a társadalom rasszista. Ibolya szerint nem a társadalom rasszista, hanem folyton olyan emberekkel találkozik, akik elferdülten gondolkodnak, sokszor éri őt atrocitás. Külföldön másként megy ez, úgy lehet végigmenni az utcán, hogy nem kell félni, feszengeni. Itthon nem áll szóba az előzőleg firtatott emberfajtával. Inkább továbbáll. Régebben is könnyen kezelte az ilyen konfliktusokat. Sándor megkérdezi, ő hogy tanulta meg kezelni. „Úgy, hogy nem veszed föl” – és mert szereti a kihívásokat. Az átvezetőben azért csak megszólal a szöveges refrénje is a dalnak, a hami is lassan összerottyan a serpenyőben.

19:04 – 8. óra | A vacsora ugyan látszólag kész van, de előtte még azért beszélgetnek egyet. Ha már szóba jött a cigányság, Sándor arra kíváncsi, miért nem látta-hallotta eddig autentikus cigánydalokat énekelni. Szándékosan vagy nem is tud? Tud ő, az önálló estjein szokott énekelni efféle nótákat. Sándor nem éri be ennyivel, megénekelteti. Tetszik neki, megdícséri. Ibolya cserébe felvág azzal, hogy ő nem tud hamisan énekelni. Sokan mit nem adnának azért, ha ilyen problémáik lennének.
Sándor előveszi az egykori „Kifutó” c. műsorban való indulását, sokkal korábbról, mint a Megasztár. Persze, mert imádta Vágót [Vágó Istvánt], aki annak idején vezette a műsort. Sándor ezzel ellentétben arra számított, hogy azért jelentkezett, mert be akart futni. Tudták ők, előre látták, hogy nem fog összejönni, de azért belevágtak. Sándor előszedné az archív felvételeket, de Ibolya nem hagyja, mert „Soha nem nézem vissza magam a tévében.” Szerinte az mindig katasztrófa. Sándor azért csak próbálja meggyőzni, azzal érvel, hogy legalább látni lehet a fejlődéstörténetet. Alkudozni próbál, nem sok sikerrel. Ibolya azzal fenyegetőzik, hogy ha megnyomja a play gombot, akkor ő hazamegy. Sándor: „Jó, akkor nem nyomom meg”; Ibolya: „Akkor mást nyomjál meg!”. Mert katasztrófa és kész. A Megasztárt sem szereti visszanézni. Sok olyan volt benne, ami nem jó. Sándor szerint azóta eltelt 13 év, ő is röhög, amikor viszontlátja réges-régi riportjait. Kiegyezés: Megasztárt lehet nézni, pacsival szentesítik. Reklámszünet.

20:40 – 9. óra | Elindul a megasztáros kis bemutatkozó videó, tóparton gitározással, interjúval. A bejátszásban azt mondja, akkor önmaga, amikor fenn van a színpadon, most viszont már alig várja, hogy lemenjen onnan. A következő jelenetben már a Megasztár pódiumán gitározza és énekli a Four Non-Blonds What’s Going On c. slágerét. Erre is a’szondja, hogy nem jó, vegye inkább megtiszteltetésnek, amiért ott van vele és meghallgatja saját magát. Azért fel van ám dobva, egy kicsit megőrülve táncolgat. Aztán kiszúrja a felvételen Zsoltit és Dávidkát, ők kísérték el a felvételre. Zsolti a tiszadobi nevelőotthonos barátja, Dávidka pedig anyuka legnagyobb fia. Sándor kíváncsi rá, ma hogyan énekelné el. Erre a válasz egy kis történet Portugáliából, ahol megpróbálkozott vele egy alapos tintázás után, de besült a refrénnél. Sándor nem hagyja annyiban, gitárt ránt elő a sutból.

21:01 – 10. óra | Vacsora még mindig sehol, pedig az átvezetőben Ibolya még igazítgatott rajta egyet. Gitárt vesz a kezébe, kis hangolás, a dal címe az, hogy semmi. Sándor szeretné, ha az előbbi számot mai oláh-ibolyásan adná elő. Pengetni kezd, a szöveg halandzsa, de a dallam nagyjából stimmel, aztán a refrén már a rendes szöveggel szól, csak kissé erőtlenül. Kis gitárszóló, Sándor viszont éneket kér, ha már a gitározás nagyon megy. No, kérem szépen, ami következik, ahhoz egy kis képzelőerőt kérek, ugyanis improvizálós, gitárral kísért, dalban előadott beszélgetés (mini interjú?) következik, amolyan jazz-esen/blues-osan. Voi la!

Még egy két kövérebb pendítés és vége a rögtönzött duettnek. Masszív kacaj, dícsérgetés oda-vissza, Sándor nem is volt olyan rossz. Pedig egy fejlődéstörténetre számított előzőleg, oszt’ kis örömzene lett belőle. A csaj amúgy elég jól pengette a műszert.

22:13 – 11. óra | „Jót énekeltünk” – összegez Ibolya a konyhapult mögött, Sándor erre úgy reflektál, hogy mert belevitte. De mentegetőzik is, amiért azt hiszik, hogy ő erőszakolja a nótázást, pedig nem, rendesen énekelni sem tud. Ha már ének, visszatér újra a Megasztár téma, mennyire vette félvállról Ibolya a teljesítést. Az ő szeme előtt nem a tét lobogott, hanem az, hogy egyszer vége lesz a „Hawaii-didzsi-napfény”-nek. Mert az az volt, mindent megkapott: ingyen kaja, ingyen pia, vitték mindenfelé, egy ország ünnepelte. Ő ezt az időszakot arra használta, hogy gyűjtögesse a zsét, az sem zavarta, hogy második lett, pedig csak milliméterekkel előzte be Vera. Sándor felveti még, mennyire hátráltatta a győzelemben a cigány származása. Szerinte nem volt ezzel gond, a „Vera eszméletlen jól énekelt, nem volt kétség”. Ha újraindulna a Megasztár, mai fejjel már nem vágna bele újra. Soha. Az első helyezettnek ugyanis lesz szerződése, ő viszont azt nem szereti, hamar kilépne belőle. Spontán embernek tartja magát, nem változna csak azért, hogy azzal könnyebben jusson előrébb, még akkor sem tette, amikor falakba ütközött. Tudta ő azt a zenei vonalat, amit elvártak volna tőle, csak be kellett volna állnia a sorba. Saját útjára lépett, mert jobban szereti azt, amikor nem kell mondani semmit, csak előadja a magáét, aztán a 2-3-4. sorban látott, reakcióként érkező könny, az az igazi hála. Sándor meghajol eme mondóka előtt, igazat ad, majd párhuzamot von kettejük között. Magát is öntörvényűnek tartja, de emellett fejtegeti, hogy ha Ibolya kompromisszumokat kötött volna, könnyebb lett volna a siker. Ibolya: „Meghaltam volna.”. Nem gondolja, tudja.

Sándor fejtegeti még, hogy a nem könnyű természetének mennyire van tudatában. Tudja ő, emiatt párt találni is nehezen ment neki, emiatt is volt sokszor magányos. Szerinte nagyon nehéz olyan embert kifogni, akire a találkozáskor úgy gondolsz, h. „Hú, b…meg! Ezzel tudnék élni! … Megnézném öregen. Minden nap tudnám szeretni.” Sokáig nem volt meg, most igen. A polcon, közös fotón vele együtt mosolygó Pistit azért hagyta el, mert nem volt belé szerelmes. Nem egy idő után, hanem soha, vagyishogy az elején még igen, de aztán nem tudta, hányadán áll. Nagyon szereti a nőket, most meg már csak egyet. Szabadkozik, elvégre nem szeretne nyilvánosan hülyét csinálni Pistiből. Nem tudta volna egész életében úgy szeretni, ahogy kell, mert az hazugság lett volna. Ibolya szerint – a fotón tartva a tekintetét – Pisti is érezhette, mennyire nem 100%-os az odaadás, viszont sosenem tette szóvá. Veszekednie is nehéz volt vele. Nem bánja, úgy tartja, hogy Pisti inkább érdemel egy olyan nőt, aki szereti. „Nem lehet az embereknek az érzéseikkel játszani. Ez…ez nem úgy van.”

Elmondása szerint Pisti rosszul viselte az elhagyást, lefogyott, italozott, pedig amúgy egy jó ember, rendes a munkájában, a gyerekekkel jól bánik, ahogy a mai napig. Kész lett a pali, no. Amíg ezeket Ibolya meséli, lelassul, lehalkul a hangja, révedező a tekintete, nem néz Sándor szemébe sem. A beszélgetést csendesen azzal zárja, hogy „Kész a pörkölt, aranyom!”.

23:22 – 12. óra | Vacsora. Tök jó minden, nem lett száraz a hús, fincsiség és nyammogás. Ibolya mindig így főzi, de az „asszony” mindig túlsózza. Több se kell Sándornak, kapva kap az alkalmon: Sokszor hívja párjának, asszonynak az élettársát. „Te ezt ennyire nyíltan vállalod?”
Miután szerinte egy „félhetes híradóban bejelentették: Oláh Ibolya meleg.”, nem foglalkozik vele. Nem „coming-out”-olt, hanem valaki valahol lefotózta őket együtt, oszt’ közhírré lett tétetve. Anyácskával már tudatta korábban, őt nem érte meglepetésként. Annyira nem érdekelte a dolog, az volt a lényeg számára, hogy boldog legyen. „A nehezebbik utat választottad, bogárkám.” Sándort azért érdekli a miért. Ibolya kifejti, hogy a másság – anyácska, meg úgy nagy általánosságban elfogadott sztereotípiák szerint – egy nehezebb dolog. Az a normális, amikor egy fiú meg egy lány együtt vagyon. De számára az a normális, amikor két egymást szerető ember van együtt.
Sándor kérdésére válaszolva ő már rég tudta eme irányultságát. A Pistivel való szakításnak is ez volt az egyik oka. Mondta neki, csak az embere nem biztos, hogy hallotta, értette. (miközben ezekről beszélt, azért oda-oda nézett a közös képükre). Szóval, a lényeg: amikor nyilvánosságra került a mássága, konkrétan elkergette az akkori barátnőjét, megóvván az őt körülvevő nyilvánosságtól. Azon az áron is, hogy Ibolya ezáltal „sérült” érzelmileg. Túltette magát a dolgon. „Nagyon erős ember vagyok. Ha hiszed, ha nem.” – mondá. Sándor elismerő válasza: „Azt látom.” Némi forgolódás, gondolkodás után Ibolya így reagál: „De hát ha szeretsz valakit, akkor árat is fizetsz.”

Sándor még pedzegeti a közönség felőli oldaláról a témát: Mégis mennyire osztja meg a rajongóit a mássága? Ibolyát ez nem érdekli, teszi a dolgát, szerinte nem az számít, hogy hogyan élsz és kivel vagy, hanem ahogyan adsz. Sándor szerint annyira azért nem lehet könnyű vele élettársként létezni, mire Ibolya visszapörköl, hogy vele sem. Abban maradnak, Ibolya párjának nagy a tűrőképessége, a párkapcsolatukat pedig leginkább a szeretet tartja össze. Gondolkodnak gyermekvállaláson is, vagy a párja szül, vagy adoptálnak, csak hát ugye az anyagiak. Először szeretnének biztos egzisztenciát, amibe belefér a gyermekvállalás. Sommázzák szépen: Jól megvannak, minden patent, Ibolya a párjával szeretne megöregedni, látni akarja ráncosan.
Két falat között megjegyzi, Sándor is szépen öregszik, amire ő kitörő kacajjal reagál, no meg egy „Te is szépen öregszel” válasszal. Szerinte nem egy egyszerű ember, amit azzal nyugtáznak, hogy ezt már sokan mondták. Sándor szépen megköszöni a pörit, finomat főzött, nem volt sótlan sem. Így volt jó, ahogy volt. Elpakolás az átvezető snittben.

00:15 – 13. óra | Még nincs nyugta a napnak, de egy koccintással már dícsérik. Jó este volt, Ibolya is nagyon élvezte. De még nincs vége a bulinak, Ibolya mézes-mázasan örvendezik, mire Sándor úgy reagál, hogy „persze ilyenkor felveszed a modort, az álarcot”. Rugóznak egyet ezen az álarc témán, mégis mennyire őszinte Ibolya, ő váltig állítja, hogy igen. Sándor ennek kapcsán arról faggatja, melyik a valódi Ibolya, aki bármit megengedhet magának, tesz a világra, vagy aki a megfontoltabb. Mindkettő. Na, hát ez aztán a legnagyobb ellentmondás – válaszol Sándor. A magyarázat annyi, hogy jól érzi magát, jó dumálni vele, de itt-ott megálljt parancsol magának, mert talán visszaélhetnek vele. Azért számít, mert most már nagyjából békén hagyja a sajtó, szeretné megőrizni a nyugalmát. Alváshoz készülődés.

01:01 – 14. óra | Kis jajgatás az öregedő derekak miatt, de lassan vízszintesbe kerülnek. Ibolya tájékoztatja Sándort, hogy ha megijed éjjel, akkor majd odabújik hozzá, reggel pedig együtt ébrednek. Kacarászás, mert ilyen még nem volt. Kiskifli-nagykiflibe. Ennek kapcsán kérdezi még Sándor, kihez kötődik még. A sok-sok jó baráthoz, akik körülveszik. Kell neki is a szeretet, mint mindenkinek, szereti ha megérintik, szeret bújni, ölelkezni, miegymás. „Rágjalak meg, jó éjt!”
Villany leó, látszólag szundi. Ne nem! Kb. 40 perc múlva Ibolya minden előzmény nélkül egysoros dalra fakad, aztán visszaalszik.

2:23 – 15. óra | Sándor szedelőcködik, elhurcibálja a komplett alvós felszerelését valahova. A sötétben sajnos nem látni. Reggel majd úgyis kiderül.

8:41 – 21. óra | Ébresztő. Nem aludhattak valami jól, Ibolya valami fél-6 6 körül aludt el. Megvan az oka Sándor az éjjeli költözködésének: túl meleg volt az ágynál, ezért a szellőztető befúvója alá vackolt le. Nehézkesen indul a reggel, mindketten nyúzott-fáradt hanggal beszélnek. Lassacskán azért csak összekapják magukat, Sándor beágyaz, Ibolya helyrepofozza a fizimiskáját. Reggelihez készülődnek.

09:40. – 22. óra | Ibolyát az iskolai végzettségéről faggatja Sándor. Fűiskolát végzett, ami igazából fűszernövény-termesztő szakiskolát jelent. Ezt se nagyon akarta, nem szeretett iskolába járni, emiatt az oda-járásból inkább az iskola-mellé-járás lett. Az sem foglalkoztatta, hogy iskola nélkül sokmindent nem fog tudni, se történelmet, se matekot, se irodalmat. A jegyeit se tudja, mert azokkal sem foglalkozott. Pedig amúgy szorgalmas kislány volt ő, csak nem izgatta a dolog, bezzeg ha zenéről volt szó.
Ilyenek ezek az életművészek, kérem szépen. Egyébként a reggeli készítése közben akkurátusan, finoman bánik a fűszerekkel, azaz úgy tűnik, mégis csak volt foganatja a fűiskolának.

10:21 – 23. óra | Reggeli. Sándor ismét a kezelhetőségét firtatja, a gyerekkora fényében. Vajon viselhetőbb lett volna-é a személyisége, ha rendezett lett volna a gyerekkora? Ibolya szerint igen. Sándor saját magából indul ki azzal, hogy ha valaki mondjuk a szakmájában maximalista, saját útján megy, akkor a világ hajlamos arra úgy tekinteni, mint valami beszámíthatatlan hülyére. Ibolyánál erre még rátesz az is egy lapáttal, hogy nem vagy nem úgy kommunikál a külvilág felé, mint az megszokott vagy elvárt. Ibolya egyetért, de az a korszak már elmúlt, lenyugodott, harmónia van, ami most már tartós. A konfliktusokat amennyire lehet kerüli.
Önmagával sem túl kritikus, ha valamit elbénázott, hát annyival elintézi, hogy „legközelebb majd másképp csináljuk”. Mindenki hoz rossz döntést, nincs olyan ember, de ezekből is tud tanulni. Úgy gondolja, a nyugalom megérkezése annak tudható be, hogy mostanra ért be.

Reggeli off, irány a rekamié meg a fotel. A téma a 10 évvel későbbi Oláh Ibolya, vajon hogyan fogja látni önmagát. Sóhajt, „10 év!”, ki lát el addig, ugye, pláne, ha kilép innen aztán elüti az autó. Vannak tervei, de még azt sem tudja, mennyire akarja „ezt a zenei dolgot”, azt érzi, hogy egy kicsit belefásult. Nem biztos, hogy 10 év múlva is énekelni fog. Egyelőre élvezi az árnyékot, nem emlegetik, nem nézik meg, nem mutogatnak. A háttérben is ugyanúgy lehet dolgozni, énekelni, mint az önálló estjén, az olyan kis light-os, finom. Ha meg nem énekelhetne már, akkor szeretne tanulni. Imádja a koktélokat, úgyhogy az első cél egy mixer tanfolyam lenne, azután pedig „egy kis saját helyet csinálni”.

Közeledünk a kicsengetéshez, úgyhogy sommázzák az együtt töltött időt. Mindkettőjük nagyon élvezte, Sándor sokat tanult Ibolyáról, ő pedig még soha nem beszélgetett ennyit egyszerre. Némely kérdéstől tartott, hátha a bulvárbetyárok másnap már szalagcímeken teregetik ki szennyesként a választ. Sándor megnyugtatja, nem kell foglalkozni velük, rá se hederítsen. Ha nem olvassa, akkor az olyan, mint ha nem is lenne. Gong hallik. „Itt a vége”.

Ibolya 10 év múlva várja egy újabb találkozóra, bár bicegve, de csinálni fog neki egy koktélt. Sándor megígérteti vele, hogy ha meglesz a saját koktélbárja, akkor az első vendégek között hívja meg. Puszi, ölelés. Aztán ha hazaért, akkor pancsi és visszaalszik. Szép álmokat kívánunk neki így utólagosan is!

Sándor pedig csakazértis megnézi a Kifutó archív felvételét.

Képek forrása: tv2.hu