A jelenleg Andy Simicska tulajdonában levő TV2 műsorflottájának zászlóshajója megkezdi a Vasárnap esti tiszteletkörét a Kárpát-medencében, fedélzetén a kilenc talpon álló versenyző nyitányával, ami ezúttal egy fitnesztermet idéz. A teljesség igénye nélkül: Wolf Kati fut - tök szabályosan -, Peter Srámeket egy bokszzsákon keresztül üti egy nő, Tóth Gabi egy levitáció-ászana hibridet imitál, Bandi vállból nyom, és csak azért nem vállhoz húz, mert az egyedüli, amivel itt küzdenie kell, az a gravitációnak a kellékrúdra gyakorolt hatása. Az egész annyira sportos, hogy Till ma önmagától besétál, most nem hozzák, vállán hanyagul átcsapott törcsi, megérkeztünk a műsorral a lezser hétköznapok házibulijába.

Így is van, már mindenki ki van gyúrva, a műsor sínen, csuklóból is ki lehet rázni a nézőkért folyó küzdelem aranyérmét. Ennek annyira nem örülök, szeretném, ha értem is küzdenének, de annak csak további költsége van, további értelme nincsen, és ezt tudják a műsorkészítők nagyon jól. Till élesen metsző, királykéknek tetsző ingéről lekerül a törölköző, és jön helyette egy virágmintás zakó, ami bárkin túlzás lenne, de Attilán az ismert okok miatt nem tud az lenni, és ezt az okot most itt nevezzük is el Till-szindrómának. Nyakából nyakkendő indul, de indokolatlanul magasan véget ér egy vízszintes vágással, amúgy az nem is rossz.

Mivel ezt a házibulit egy hónapon belül már negyedszerre szervezték meg (eddig), és mindig ugyanazok a vendégek meg a program, kezd rögzülni a szociális hierarchia, a zsűri és a műsorvezető ötösének interakciós mátrixa kényelmesen bejáratott mintázatot mutat. Claudia és Henrik bájosan évődik, Majka a közönség segítségét kéri a pontozáshoz, Zoli mosolyog. Tanár úr egyébként ma új karakterrel érkezik, a zenetörténeti enciklopédia rektora helyett ma a meg nem értett vicces srácot formázza. Mivel a Till-szindróma enyhén fertőző, ezért bár a WTF faktora még mindig elég magas, az önmagába vetett hite az új karakterét közelebb tolja hozzánk, és tartózkodva bár, de befogadható.

Első versenyző ma Varga Győző, aki Scatman debütáló világslágerét hadarja el. A sminkesek két hetet csúsztak ezzel a kiemelkedően jól sikerült Freddie Mercury sminkkel, sebaj, jobb későn, mint soha. Győző a vakert kipréseli magából, a magyar akcentus miatt a szöveg szóról szóra lebomlik, de marad az ütemen. A refrén nyeklik-nyaklik, de azért felismerhetően és egységesen idézi meg az eredeti előadót. A refrén dallama faék egyszerűségű, szóval azért illett volna eltalálni, és szerintem kis beénekléssel nem is lett volna magasan Győzőnek, megcsinálhatta volna jobban, ha akarja. Kezdek megerősödni a hitemben, hogy ő a legkevesebb befektetett munkával akarja elérni az elfogadható eredményt. Lehet, hogy sokat dolgozik rajta, de hogy nála nem látszódik a mindent beleadó, önmagunkból legtöbbet kihozó attitűd, az hétszentség. Ezt megszorozva azzal, hogy nem tartozik a verseny született tehetségei közé, nálam eléggé hátul van. Négy darab kilencest kap a zsűritől, ami pókerben elég menő, itt viszont a legutolsó helyre elég csak. Henrik egy kisoroszi anekdotával itt kezdi felépíteni az új karakterét, gyorsan egyértelművé válik, hogy mire is számítsunk a továbbiakban.

Hatalmas állványon csimpaszkodik Wolf Kati, nem egyszerű a feladata. Lady Gagát kapta, akit jól megcsinálni marha nehéz lehet. Akárhogy is értsük most ezt. A dal bár fülbemászó, teljes embert igénylő, komoly énekesi kihívás, és ehhez jön még az extrém koreográfia, na meg úgy általában a személyisége és a mozgása. A ruha első pillantásra kicsit természetellenes, olyan, mint egy neten rendelt akciós SM termék. A dal elején kóvályog a mélyebb hangok körül, de hamar bemelegszik a torka, és a refrén megvan. De nem ez a lényeg. Hanem az az irtózatosan jól megcsinált koreográfia, az önazonosságig másolt és gyakorolt pszichedelikus mozgás. Kati törekvése a tökéletesre annyira megérinti az embert, hogy nem lehet fennakadni nála kisebb hibákon, nagyobb hibái meg nem igazán vannak. Ez az ő titkos fegyvere, és eddig minden adásban egyértelműen élt is vele. Az előadás után Claudia kicsit rugózik a seggén, de a fél ország ugyanezt teszi fejben, úgyhogy minden a legnagyobb rendben.

Csobot Adél az 1968-as táncdalverseny győztes dalát énekli, Mary Zsuzsitól a Mamát. Az öltözéke alapján egy sokkal későbbi verziót állít színpadra, ahol Mary Zsuzsi hangja már stabilabb, viszont teljesen kihalt belőle minden játékosság, ami a táncdalversenyen még olyan csodálatosan megvolt. Mary Zsuzsinak a magas hangjai fényesebbek (voltak), a középtartománya sokkal öblösebb. Adélnál kicsit elveszett a dal, pedig neki való darab. Ha jól láttam, a fülmonitorba bekeverik az eredetit is, mert Adél nagyon figyelt a fülesre egy helyen, ahol inkább motyogott, mint szöveget énekelt. Egyébként is csoda lenne, ha ilyen gyorsan hiba nélkül megtanulnák a szöveget. Ennek lehet viszont az a mellékhatása, hogy a saját hangjuk néha körbejárja az igazi dallamot, ahelyett, hogy tűélesen odaénekelnék a helyére. Mert sokszor majdnem ott vannak, ahol kell, de a fülesben a kettő közötti interferenciából nem tudják kihámozni, hogy ők vannak feljebb/lejjebb, vagy az eredeti. Mindenesetre Adél nem igazán tud hibázni, és neki is van a fiatalos bájából táplálkozó enyhe Till-szindrómája, ami átsegíti a nehézségeken. Az eredetileg monumentálisra hangszerelt zenei háttérből csak egy, a felütésekre lüktető sramli- illetve OI-szerűség maradt, nagy kár volt érte.

A következő előadó Baby Gabi, Adele Rolling in the Deep dalát énekli. Olyan szépen csillog a szeme, de én már nem dőlök be neki, nincs jelen a dalban, külön-külön figyel a részletekre, ez is megvan egy kicsit, az is, de semmi sincs meg teljesen, pláne nem egyszerre. Az integráltság hiányzik belőle, ami eredhetne mondjuk egy fiatalos beleszarok attitűdből, vagy a tapasztalt és beérett művészi én megvilágosodásból, de neki ilyenek nincsenek (már és talán még). Ezért fixen erős középmezőny-játékos. Jól énekel, oké, technika, oké, de ez csak másolás, hiányzik a beillesztés. Vannak gyönyörű hajlításai, de néhány egyenes hang például nincs meg. Nem lehetetlen, de óriási meglepetés lenne, hogy szintet lép. Akkor folyamatosan fojtogathatná az élmezőnyt is. Erről megoszlanak a vélemények a zsűriben, Zoli a pártomat fogja, pedig nem is tud róla, hogy ugyanazt gondolja, amit én, Henriket viszont elutaztatta az a gyönyörű szempár ákombákomországba.

A Karma Chameleonnal pozicionálja magát újra Peter Srámek, olyan neki ez a szerep, mint egy ice bucket challenge, szóval mintha ráöntötték volna, de azért fázik is ettől a szexuálisan kissé komplikált szereptől. A femininen fiús vonásai azzal a sminkkel kifejezetten kényelmes látvány, és amikor elkezdi a dalt énekelni, én elhiszem, hogy Boy George az. Remek. Kifogástalan. Ez a kissé introvertált előadói mód, amiben ő utazik, nagyon hiteles és kellemes a műsorban. Szépen ellenpontozza a túljátszott, ripacskodó, impulzív részeket, amiből nincs hiány. Szégyellem, hogy eddig nem tartottam élvonalba illőnek. Más úton halad, mint a többség, de ugyanoda tart. A zsűri egészen összetett gondolatokban oldja a dalok utáni bennmaradt feszültséget. Azt érzem most, hogy a műsorban minden a helyére került és működik.

Csonka András ma csak szépíthet, és ehhez minden adott. Egy nem túl magas, nem túl mély dalt kap. Kiss Tibi az anyaghoz írt szerelmes-szakítós dalát kell elmelankóliáskodnia. A bevezető kisfilmből kihallatszik, hogy ezt a feladatot meg fogja ugrani, és már talált rajta fogást is. A jól megfogott hangulatok miatt működik nála is a dal, még utazni is lehet vele egy kicsit. Persze aki szomorú szemmel azt mondja, hogy szilánkos mennyország, folyékony torz tükör, azt nehéz nem komolyan venni. Közepesnél viszont ez sem lett jobb, mély neki a bariton, érdekes, a tenor meg a múltkor magas volt. A zsűri negyven pontot ad, Majka még kirohan egy szájrapuszival. Kicsit értelmetlen volt, de lehet így a legjobb nekünk, hogy könnyen felejthető maradt ez a csók. Ettől még lesz olyan hír, hogy BOTRÁNY, Majka élő adásban csókolózott Csonka Andrással! Ne higgyék el. Tök üres volt az egész.

Gáspár Laci a kényelem csapdájába esett, még szerencse, hogy nála volt az őstehetség létrája, és így könnyen kimászott belőle. Azért ez nem szép tőle. Ha nem parázik rá egy előadóra, hanem megérzi, hogy félgőzzel is meglesz, akkor nem rak bele kilencven százaléknál többet. És most ez történt, simán megcsinálta Simply Redet, oké volt, még a hangot is sikerült utánoznia, de azért a szakmai alfahím ne kényelmesedjen már bele a műsorba. Ennél ő többet tud, és mi is többet érdemlünk, szép éneklés ide vagy oda.

A múlt hét óta lázban ég Bereczki Zoli, mert most önmagát tekintheti meg a színpadon, Rácz Gergő lesz az ő tükre. Az indulás kicsit ingoványos, Gergő a klipet idéző két fal között keresi a dallamot, de amint feljut a színpadra, elszabadul a pokol. A legjobb értelemben. Olyan intenzív és pontos a tánc, hogy már azért képtelenség simán rácsúszni és élvezni, mert az ember inkább hitetlenkedik azon, hogy ezt hogy lehet ilyen jól csinálni? Nem számítanak az elkevert dallamok, nem számít semmi, Gergő energiái végigszáguldanak a közönségen és a zsűrin is, önmagáról nem is beszélve. Igazi show, mozgalmas, energikus. Nálam központi kérdés az ének teljesítménye, ha már énekesekről van szó, de ez az előadás megmutatta, mi az elsődleges eleme a műsornak. És az nem - feltétlenül - az éneklés. Az csak egy eszköze. A zsűrinek is jut az energiából, már tükrözik is vissza, parádés az adok-kapok. A zsűri és Tilla együtt most olyan, mint egy üveg jó rozé. Vannak szép savak, picike animalitás, de leginkább friss játékosság és pezsgés jellemzi őket.

A jól bejáratott finálés versenyző érkezik, hogy végső helyére emelje a műsort. Tóth Gabi Kovács Katit adja elő, és most nem a dalt hozták a műsorba időgéppel, hanem az egész műsort vitték vissza a hatvanas évekbe. Gabi tévedhetetlen, iszonyatos erővel énekel, benne van mindene, így kicsit át is üt Kovács Katin, annak ellenére, hogy a kor énekesi eszköztárát kiválóan jeleníti meg. Katarzisba hajló végjáték, nekem kicsit sokáig mutatják a síró Claudiát, de ez van, igazi és mély érzelmek söpörnek végig a stúdión, könnyek fakadnak a versenytársak szemében is.  Gabi teljesítménye tiszteletet parancsoló. Ő az alázat, a munka és a tehetség szentháromságának felszentelt papnője. Eddig kérdés volt nálam, hogy egyértelműen túlnövi-e a csapatot, de mától nem az. Olyan szuggesztív a színpadi jelenléte, hogy azt sem vennénk észre, ha a háttérben egy tyúklábmintás jógázó sárkányt fűrészelnének ketté egy lángoló hárfával. Ezt sehol sem tanítják, ezzel csak úgy születnek páran.

A dráma ma tényleg drámai, két szerethető és működő karakter kerül a sor végére, valahogy Gáspár Laci és Baby Gabi keveredett legalulra a közönségszavazatok lezárása előtt pár perccel, de Tilla felpörgeti a nézői alkalmazáshasználatot, és végül Bandi esik ki a játékból. Nem bánja egy percig sem, de azért jól jött neki ez a mai napi szépítés a búcsú előtt.

Stabil műsor volt, ma éreztem azt, hogy beállt az üzemi hőmérséklet. Kicsit sajnálom, hogy a második adásban villantott erős vizuális támogatás és az átalakításra fordított kapacitás már a múlté, de legalább látszik, hogy a műsor ezek nélkül is megáll a lábán. Valahol jogos. Sokkal inkább szóljon az előadókról, mint a kiszolgáló személyzet teljesítményéről. A mai nap számokban, a fellépés sorrendjében:

A zsűri pontjaiból nem sok minden derül ki, maximum az, hogy Csonka András ugyanolyan jó volt, mint Tóth Gabi. Ezért inkább Önökhöz fordulok. Ki volt ebben a műsorban a legjobb illetve legrosszabb előadó?