12:00 | 10 éve nem találkoztak, ehhez képest Xavér nem siette el az érkezést. Eltelik több mint másfél óra, eközben Sándor be is alszik unalmában, mire betoppan a vendég és felébreszti.
13:45 | Pacsi, üdvözlés, kis pirítás a késés miatt, Xavér meg is állapítja, hogy a késés a művészek udvariassága. Megtudhatjuk azt is, hogy vendégségbe érkezéskor kezet kell mosni - "Az utca koszát csak nem hozom be egy házba!".

Kicsomagolásra kerül Xavér poggyásza, rövid vita kerekedik egymás külső változásait firtatva. 10 év nagy idő ugyebár, aztán megállapodás, nem tudni előnyére vagy hátrányára idősödtek egyesek. Bár Xavér szerint 30 után már mindenki a hátrányára változik. Úgy tűnik, jó sok duma lesz, mert Xavér nagyon pörgeti a mondatokat.

Teázáshoz készülődnek, Xavér fonott kosárjából előkerülnek egy klasszik angol teázáshoz való kellékek. Kék-fehér kis kínai porceláncsészék, terítő, valamint egy laposüveg, pálesszel. Sándor nem tudja kinyitni, úh. kap is egy osztást, miszerint "a fizikai erőd azóta sem nőtt" – így a frocli. Segít neki. Koccintás, pálinkakóstoló, de Sándor szerint semmi köze hozzá. Pedig de! A saját barackfája, csak mivel nem tudja, hogy kell pálinkát készíteni a barackból, mással főzeti.
Újabb meglepetés kerül elő:  mini sacher-tortácska egyenesen Bécsből. Azért nem rendes torta, mert Xavér nem csekkolta előtte Sándor koleszterinjét. Vigyázni is kell az édességek habzsolásával, na.

Szendvics készül, majd pedig a műsor szokásos eleme, a vendég szépen bekeretezett fotóinak az elemezgetése. A képeken megjelennek Xavér két fiai is, az egyikük világító fenékkel, a másik csak letolt gatyával, persze az apjukkal együtt, aki úgy néz ki, mint aki túl van egy masszív kocsmázáson. Kerekedik a sztori egy másik családi fotóval való összehasonlításban. Mégsem kocsmai buli volt, hanem vacsora Ontario-ban. A seggvillantós képet pedig egy éppen arra járó katolikus apácával készítteték - aki másnapra "valószínűleg kilépett a rendből". Tea készül(ne), miközben Xavér bemutatja két fiát, az egyik angolszász és visszahúzódóbb, a másik francia és harsányabb. Na, vajon melyikük valaga világíthatott az ominózus képen?

Xavér kicsit elemezgeti a díszletet és a berendezést, a vízforralót pedig pakolgatja ide-oda, úh. egyelőre még mindig nem készül az a tea. A téma az öregedés, és bár csak 6 év van köztük – Sándor javára – mégis úgy véli, Friderikusztól tanulni lehet az öregedést. Eszmecsere zajlik az öregedés társadalmi megítéléséről, viszont a vágás miatt a téma nem kerül lezárásra. Megbontásra kerül a sacher tortácska kicsi doboza, aztán témaváltás: Xavér a Balaton-felvidéken lakik, számára „Budapest már nem az a nő, akibe valaha szerelmesek voltunk”. Budapest változásáról értekeznek, de a rövid lényeg: mostanra nincs parkolóhely, elkényelmesedtünk, ők az utolsók az „analóg generációból”. Magyarázat következik arról, hogy miért idegenedett el a várostól egy Budapesten született és felnőtt emberke. Sztori szülők külföldi munkájáról, szerelemről, családalapításról, ott-maradásról, kapcsolattartásról a hazaköltöző szülőkkel, egy olyan korban, amikor még nem volt se Skype, se Facebook, se mobil. Ebből kifolyólag a téma át is terelődik a kommunikációra, annak kapcsolatokra tett hatására. Xavér szerint megszűnik a bensőségesség, hiszen „24 órában online vagyunk”. Szóba kerül a halál is, illetve ki-ki ahhoz való viszonya, hozzáállása. Jön a köztes átvezető.

16:01 – 5. óra | Csak elkészült az a tea. Angol módra, tejjel. Megtudhatjuk azt is, miért először a tej kerül a csészébe, nem pedig a tea. I. Jakabnak köszönhetjük, a többit meg lehet nézni a videóban.
Tea közben Xavér közönsége a téma, 25 évnyi magyarországi koncertezés alatt hogy-hogy nem tűnt el, de még gyarapodott is. A kulcsszó a minőség, elvégre „25 évig nem lehet egy közönséget hülyíteni”. Sándor azért odaveti, hogy bizony annak idején ő egy kis névtelen orgonaművész volt, aztán a Friderikusz Show hozta meg az ismertséget, gyakorlatilag ő csinálta meg belőle a sztárt. Xavér persze nem ért egyet a kész kijelentéssel, „cizelláljuk!”- mondá a művész úr. Számon is kéri rajta, hogy ő már akkor is olyan népszerű volt, mint egy rock-sztár. Legalábbis Sándor anno ezzel konferálta fel őt a show-ban. Elő is kerül az archív felvétel, jót röhögnek Sándor egykori fizimiskáján, no meg a „Várnusz Kszávér” elnevezésen. Snitt.

17:22 | A téma újra a show-hozta ismertség, meg is köszöni szépen Xavér. Sándor pedig megsértődik a félországos nézettségen, elvégre jó lesz az négy-ötödnek is. Manapság már ilyenje úgyse lesz. Folytatódik a beszélgetés a – jelen esetben ugye orgona specifikus – komolyzene társadalmi elfogadtatásáról, megújulásáról, imázsának kommunikálásáról a fiatalok felé. Mert az MP4-lejátszóikban nem Johann Sebastian Bach-tól szól a Brandenburgi versenyek, ahogy a tableten sem Thomas Mann-t olvasnak. Jó az üzenet.
Xavér be is vallja gyerekkora óta tartó szerelmét Bach iránt. De azért Sándor csak szóvá teszi felé, hogy sikerének nem csak a zenéje a titka, hanem a bő beszéde is, amit előszeretettel alkalmaz koncert közben is. Pedig kamaszkorában – saját elmondása szerint – gátlásos volt. Kinőtte. És ha már kamaszkor, ismét a felnövés, a család a téma, persze ismét lerángatják a polcra támasztott archív fotókat. Sándor jól felkészült ezek szerint – a képek szolgáltatják a családi sztorit. Xavér pedig nem rest ontani az őszinte mondatokat édesapja betegségéről, felépüléséről, az utána való „néma” viszonyról. 

A betegség és a kórházi témák után adekvát a kapcsolódó történet, amelyben kiderül, hogy Xavérünk még egy szívműtéten is részt vett. Szerencsére nem a sajátján és nem az aktív közreműködésével. Az ok jól hangzik: ha egyszer egy ilyen szituációba, környezetbe kerül, akkor tudni szeretné, hogy abban a tudattalan állapotban mi is történik vele. Egyrészt tapasztalatgyűjtés céljából érkezett, másrészt fejet hajt azon orvosok előtt, akik egy élet és halál között lebegő emberért dolgoznak. (Már harmadszorra jön elő a halál, az emberünket valamiért nagyon birizgálja a téma.) Aztán ki is jelenti, hogy fél a haláltól, mert annyira szereti az életet, a mindenkori választás lehetőségét, az élet minden ajándékát, Csajkovszkij zenéjét, önmaga újra-felfedezését új impulzusok által.

Vacsorához készülődünk, cézár saláta lesz a menü, miközben a könyvírásra terelődik a szó. Xavér mérsékelt sikerével szemben (4-5000 példány) Sándor jól odavágja az ő 95000-es példányszámát. Cserébe megkapja a magáét egy Honti Hanna megmondással, miszerint "ha valaki elindul a lejtőn, nagyon nehéz megállni, még felfelé is." Folyamatos a szóbeli adok-kapok, egymás érdemeinek méltatása (nem mindig pozitívan). Az is kiderül, hogy Xavérnak mindenre van egy története. Megtudhatjuk az igazságot is arról, vajon ott volt-e Faludy György József Attila temetésén. De a lényeg: „mit számít, ha irodalom kerekedik belőle?”

Közösen készül a jó kis rákkeltő vacsora, mert Xavér szerint "ugye minek éljünk örökké". Ez magas labda Sándornak, oda is veti a korábban már firtatott élet szeretetét, meg a viszonyulását a halálhoz. (már megint ez!) De ilyennel nem tudja Xavért megfogni, el is csodálkozik azon, hogy jó humora van, mégsem élt belőle soha. A válasz egyszerű: "Mert máshoz is értek".

Amíg ketyeg a turmix, rotyog a kaja, addig Xavér napi rutinja a téma. Sokat gyakorol, kötelezően minimum napi ötven oldalt olvas (ismét egy jó üzenet!), visszatérő bestsellere pedig Márai Sándor, de párhuzamosan több olvasnivalót is napirenden tart. De ami igazán meghökkentő - Sándor meg is hökken -, hogy világhírű orgonistánk egyben kecskepásztor is. Na, jó! Alapvetően a birtok karbantartóinak tartja őket, lévén jó sokat legelésznek.

Márai ironikus-keserű humorától eljut a beszélgetés Xavér hasonlóan cinikus-irónikus megnyilvánulásaihoz, és hogy egyáltalán kire néz fel, miért, milyen munkának, tevékenységnek is van értéke. A szívsebésznek és a szakácsnak van: "Az egyik etet, a másik életben tart.". Végül elkészül a vacsora, a tálalás előtt pedig egy jó szakállas, meg négerezős viccel nevetteti meg Sándort.
Sándor: "Nem vagy egészen normális, ugye tudod?"
Xavér: "Hidd el, hogy egy hozzám hasonlatosan elmebeteg tudja csak igazán értékelni". Snitt.

Vacsi közben téma a család, a származás, szülők mivel is foglalkoznak, hogy nőtt fel Xavér. Művészünk már gyereknek se volt normális, a magyar történelmi szimbolikájú játékra a "Dózsa György emlékjátékot" találta ki, ami egy "Ki bír tovább ülni a villanyrezsón?" című verseny volt. Kreatív. Aztán csak benőtt a feje lágya, zsebpénzét már maga kereste, valamint hamar belekerült a zenélős, koncertezős körforgásba. Kiderül az is, hogy már gyerekkorának meghatározó elemei voltak a könyvek és az olvasás. Ez befolyásolta édesanyjához való viszonyát is. Mélyinterjú zajlik, megtudjuk, hogy bár Xavér mindent megkapott, mégis mintha telhetetlen gyerek lett volna. Az elengedés, a szülői háztól való elszakadás is nehezen ment. Xavér sokat mereng, gondolkodik, amikor Sándor bensőséges kérdésekkel bombázza, az egyik kérdésnél meg is jegyzi: "Nagyon megfontoltad ezt a választ." Majd Sándor egy újabb erős gyerekkori történetével boncolgatja az apa-fiú közötti viszonyt. Xavér nehezen válaszol, kézmozdulataiban látszik a tépelődés a válaszok előtt, de bírja a sarat, látszólag őszintén is válaszol a kérdésekre. A szülőcsalád után a saját családja(i) a téma, újra a családhoz való kötődés tükrében.

Xavér bevallása szerint annyira azért nem sikerült jól a magánélete, de erre a mentségéül említi, hogy neki száz gyereke van a művészete által, ami Sándor szerint csak duma. Választott családjának inkább kedvenc íróit, költőit tartja, testvérének pedig Friderikusz Sándort. Az indoklás annyi, hogy az ember a választott családját racionális elvek szerint válogatja össze, míg a biológiai család ugye adott. Jól meg is magyarázza Sándornak, miért is tartja saját ikonjának. És persze, megint a halálhoz kapcsolódó módon, Sándor édesanyjának elvesztésének történetén keresztül érkezik a magyarázat. Sándor nagyon nem is szól bele, hagyja kibontakozni. Szerencsére vidáman zárul a beszélgetés, főleg a két rizling után. Snitt.

23:30 - 12. óra | A folytatás már sokkal könnyedebb, kanapén ülve, a külsőségekről folyik a csevej, no meg arról, hogy Xavér bizony átesett egy plasztikai sebészeti beavatkozáson. Amit persze barterben intézett el, koncertjegyért cserébe. Talán kényelmetlen lehet neki a téma, mert mocorog, átül a díszrobogóra. Xavér igyekszik elhülyéskedni a dolgot, Sándor pedig megkapja a "tangóharmónika" kritikát a szemhéjáról. A beszélgetés párnadobálással záródik a "Napsugár Öregotthonban". "Na, jó! Menjünk aludni párnacsata helyett!" - így Sándor. Snitt, amiben még van egy kis zenélés, téblábolás.

Elalvás előtt újra előkerül a nap folyton megjelenő témája, Igen, már megint a halál, a családtagok elvesztése, annak megélése. Xavér arcán látszik is, mennyire foglalkoztatja, megrendíti a dolog.

09:01 - 22. óra | Ébredés, nyúzott arcok, Sándor alig aludt, Xavér meg zokniban. Reggel lévén adott a diskurzus indítója: mit álmodtál? Be is számol róla, miszerint értelmes mondatokat álmodott, amit furcsáll, mert ugye az ember napközben értelmes mondatokat hall és mond, álomban viszont kompenzálnia kéne, "akkor kijön a moslék". Az ágyból való kikászálódás után pedig igazi, klasszikus angol reggeli fog készülni.

10:38 – 23. óra | Reggeli közben megy a kedélyes csipkelődés, főleg Xavér felől. Kiderül, hogy Xavér egy „rajzolt világban” él, erős színekkel, de életlen kontrasztokkal – jelentsen ez bármit is. De azért hálát ad a sorsnak, amiért ilyen élete lehet, 50 évesen is élnek a szülei, azzal foglalkozhat, amit szeret. Sándor azért nem hazudtolja meg magát és újra előveszi a családhoz való viszonyát, az élet(módja) sommázását. Kapunk Xavértól egy jó kis önkritikát, de végül vidámabbra fordul a párbeszéd. Megkapjuk az elmúlt 24 (mínusz a késés okozta másfél) óra összegzését. Nem is nagyon akar hazamenni, mint Alekosz az előző évadban, csak hát neki lövése sincs, ki az. Az összezárás végét jelző gong megtöri a mókát. Marad némi rendetlenség utána, de „szerinted Waterloo után az érintett felek kimentek és porszívóztak a csatatéren?”. Biztos nem.
Összecsomagolás, viszontlátásra. Friderikusz pedig rendet rak, félig, aztán hagyja a fenébe az egészet és ő is lelép.