Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sztárban Sztár 3x01 - Mulatási, Gangnam style

2015. október 09. 13:00 - Ketzifintshy

Kis Grófo beharangozójával indul Magyarország legnagyobb házibulija, a Sztárban sztár harmadik évada, azaz a „mínuszszor mínusz az plusz” matematikai szabály harmadik bizonyítási kísérlete. Biztosak lehetünk benne, hogy sikerülni fog, sőt, ez lesz a TV2 zászlóshajója, ami sok farfájást okoz majd a konkurens csatornák nézettségért felelős vezetőinek a hét eleji benchmarking meetingek utáni első leülésnél.

sbs3_1_00.jpg

 Első pár másodpercben el is durran pár nagyágyú, Mulatási, Gangnam style, innen majd hova, kérdezem én, de aggodalmam alaptalan, nem az irány számit, hanem a meredekség, abból pedig nem lesz hiány, nekem elhihetik. A semmiből előlépő énekesek interakcióba lépnek egy vizuálisan projektált pálcikaemberrel, de csak olyan nice try módon, semmi komolyság, nehogy megvezessük a nézőt az elején, akkor oda a hitelesség. Jönnek a versenyzők egyesével, a stadionrock faktor emelkedik, We are the heroes of the night, megtelik erővel a stúdió, aminek a végén természetesen Till érkezik, egy szinte-már-hihető-hogy-spontán-volt tánckoreográfiával.

sbs3_1_01.jpg

 A név kötelez, annyira könnyed, mintha valójában Tilla Tillának hívnák. Nagyon profin tűnik profinak, a pszichopatákat megszégyenítő önbizalma gyakorlatilag bármilyen szakmai mélységből visszarántja a műsort, de legalábbis bypasson tartja, amíg elül a halálvágy. Ő a műsor feszültségmentes defibrillátora. Mindezt bizonyítandó, azonnal megszegi a konferansziék első és egyben utolsó - és egyben egyetlen - szabályát: Ne kúrd el a sorrendet. A felkészülést bemutató képsorok persze azonnal lebuktatják, és így képtelenség ráhangolódni az első előadóra – Attiláért izgulunk, hogy hogyan reagál majd, mikor az egész ország újra őt nézi. És itt jön a full beleszarok power magasiskolája, ahol a mély és őszinte lelkiismeret furdalás teljes hiánya pillanat alatt mindenkire átragad, és volt-nincs probléma. És még azt mondják, hogy nincs mágia. De van, de van, de van.

sbs3_1_02.jpg

 Érkezik a zsűri, a nagy tudású négyfős triumvirátus, erre a matematikai anomáliára a pontozási rendszerükkel rászolgáltak, erről később. Klaudia haja rövid, és egy tányér sütit hoz szociális jégtörés gyanánt. Már megy a pici bajuszhúzkodás, óvatos pajzán kekeckedés, amúgy ez rendben is van. Egészen természetes a nyitány. Kiegyensúlyozott, bár ez a súlytalanságát tekintetbe véve talán nem akkora PAM-PAM.

sbs3_1_03.jpg

 Első játékos Janza Kata, Bergendy-t hoz magával, szó szerint, ott van a testén. Az ének teljesítménye a siralmas és a vállalhatatlan skálán lenne valahol középen, de csak azért lenne, mert Katának ezek a hangjegyek kívül esnek a tartományán. Így nem ér. A hangnemen változtatni sem kellett volna, csak egy oktávval föltenni, ahol Kata otthon érezhetné magát. Hát, ernyedt egy kilővés.

sbs3_1_04.jpg

 Indul a zsűri, Majkán látszik a sok év kártyavetés, teljesen vállalható pontozási koncepcióval érkezik, amivel kicsit már el is hiteti, hogy a műsornak bármelyik elemét komolyan lehet venni, de sok lúd disznót győz, és a többiek legalább két kategóriával szerényebb pontozási stratégiája kinullázza az okosságot, hiába, kicsit szűk a világ neki. De itt még húzzuk vissza az ekét a Zsűri elé, és fordítsuk ki a földből a dobozt, amire az van ráírva: Hogyan tilos zsűrizni. Ez a doboz nem nagy, és csak egy pici cetli van benne: Ha egymás után pontoztok, ne relativizáljátok és változtassátok a saját eredményeteket az előző alapján, mert ezzel pont telibeszarjátok az előző zsűritag önmagával és önmagában kikalkulált-kialkudott pontértékét, meg úgy az egész pontrendszert. Na innen nézve már erősen börleszk-hatású a Majka-féle Schrödinger-egyenlet, ami egyébként a van értelme - nincs értelme bizonytalansági helyzetből így egy erős nincs értelme állapotba billent. Ezek után az egyes műsorelemek pontozásairól nem ejtenék több szót, köszönöm, hét pont, ja ha te hetet adsz, akkor nekem ez egy kilences, mert szerintem nyolcat ér, na erről beszéltem Nyuszómuszó.

sbs3_1_05.jpg

 A végtelen mosolyú, piszén-pisze Csobot Adél érkezik egy Zanzibár örökzölddel, hogy aszondja: Szólj már. Egyszer megcsutattam erre a dalra egy lányt 21 évesen, azt hittem, hogy ez egy szerelmes dal, de mármint úgy, hogy pozitív értelemben, istenem milyen hülye voltam, ha ezt sem értettem, akkor miért jártam folyton Sziámira? Mindegy, ami viszont nem az, hogy Adélnak sem klappol a hangnem. Az alacsony tartományban prózává válik, néhány magasabban kiénekelt váltás meg félhangnyit bicsaklik le az Előre Megirt Frekvenciáról. Néhány helyen azért beleteszi magát, és ott egy picit működni is kezd. Már itt látszik egyébként a műsor sztájlisztjainak, sminkeseinek és átváltoztató mestereinek igazán kiváló munkája. Till könnyedségét tökéletesen ellenpontozza az itt berakott erős szakmaiság, és ez a szélesre kifeszített vászon szép játékteret hagy a műsornak, így elfér benne és legitimmé válik minden rendű és rangú előadott minőség.

sbs3_1_06.jpg

 Gáspár Laci következik, tökéletesen változtatják kövér nővé. És Ő az első, akinek megvan a szám. Elég jól hozza, hiába, természetesen pontosan énekel, komolyan veszi, van neki súlya, így is és úgy is. A dal egyébként Meghan Trainor: All About That Bass. Pluszpont a műsor készítőinek, hogy ezért a dalért nem időgéppel mentek el. Na jó, most nézem másodszor az előadást, és a hang mégsem jó. Most tableten hallgatom, korábban tévében néztem. Elég nagy a különbség. A tévében olyan szépen be volt ültetve az ének a kíséretbe, most meg minden énekhang elől van. Nem, nincs meg neki a szám. Falzettel próbálja meg elérni az eredeti dallamot, de nem, néhány hangjegyet megérint, néhányat meg lever.

sbs3_1_07.jpg

 Következnek a Nyári Lányok, férfiként. Cheri Cheri Lady. Nekik is alacsonyan van a dal, ez valami koncepció lehet, na majd kibogozzuk. Az éneklés olyan, mint a súlyemelés, ketten fele olyan nehéz, és ez látszik a lányokon. Pláne, ha ipari mennyiségű vokálsáv nyújt megbízható takarást. Viszont nincsenek ott igazából, amit mondjuk nem csodálok, de hát ha már ez a napi betevő hakni, akkor legalább egy pici - fake - beleérzést hiányolok. A zsűri más véleményen van, de ahogy ők számolnak, erre akár büszke is lehetek. A lányok aranyosak, a zsűri értékelésénél már igazán felszabadultak. Lehet, hogy volt beleérzés, csak az volt a koncepció, hogy nincs beleérzés. Érdekes, hogy amikor az ember egydimenziósnak vélt műsorokat kezd el kapargatni, talál további rétegeket.

sbs3_1_08.jpg

 Pici jön, és azért a színészi múlt előny neki, vajon akkor miért nem használja, lehet, hogy Balázs Pali nem hálás karakter, talán már az eredeti sem volt túlságosan kidolgozott. Kevés a részlet, Csonka kettétöri az originál előadó hologramját, és láss csodát, kettő lesz belőle, pici minőségvesztéssel, ahogy azt a fizika törvényei előírják hologram eltörésénél, Csonka Pali, Csonka Bandi, elnézést kérek.

sbs3_1_09.jpg

 A zsűri kvintesszenciája eddig: „Nekem tetszett”, „Figyelj, jó volt”, „HÁHÁHÁ”. Na, majd belejönnek, szemlátomást élvezik. A lazaság előnyeit picit árnyalja a készületlenség, de lehet csak nagyigényű vagyok, majd csiszolódom a műsorhoz.

sbs3_1_10.jpg

 Érkezik Wolf Kati, csupa kék a ruhája, csupa kék a szeme. Tiszta jég, de közben milyen forró! Sistereg! Hozzáérintenéd az ujjad, az TSSSZZZZ lenne, de nyilván nem érinted hozzá, mert érinthetetlen. Tépj szét, énekli, és engem szét is téphetne, mondjuk azért általában ketrecben tartanám, de néha azért kiengedném, hiszen igazi vadmacskává változott, szinte már Oroszlán, még egyszer bocsánat. A nagy ugrálás és tekerés mellett jutott idő és tüdő az énekre. A dal vége felé már átjött a préselt oxigénhiányos kilégzés enyhén hisztérikus vibrálása, de emellett is igen jót énekelt.

sbs3_1_wk.jpg

 Baby Gabi érkezik, felkészülésnél ott van Cini is, amulett csere, apró trükkök elárulása, ölelkezés, kötelező elemek pipa. Induljon a szám. Azt a mindenit, ez az „Engedj ki hát a hűvösből” tökéletesre sikerült, benne van a dög és a kása, na jó, ez az első rendben levő előadás hangilag, mindenki visszamenőleg sötétítsen egyet minden eddig olvasott soron, most már nem csak értem, érzem is, mit csinál a zsűri a visszahivatkozásos pontozásnál. Cini is feljön a színpadra, épp ideje volt az első csúcspontnak, jókor jött, szép magasra ment, reméljük, sokáig marad is. Nem ismerem a showműsorok mögött meghúzódó közép- és hosszú távú celebtervezési metódust, de szerintem Gabi visszatér. Erős pontozás, Majka majdnem magára borítja a szarosvödröt, de végül is marad a koncepciójánál.

sbs3_1_11.jpg

 Elvis imitátorból sosem elég, az Irigy Hónaljmirigyből ideiglenesen ideigazolt Varga Győzőnek mégis hazai lesz a pálya, hiszen ő egy by default sztárban sztár amúgy is. Szépen sötétít, van benne erő, lába rongy, mosolya villan, még bele is röhög, na jó, ez neki nem nagy feladat, ezért külön kiemelném, hogy mégis többet tesz bele a kötelezőnél. Ki találja ki, mi van a háttérben? Pöttyös forgós szoknyás lányok, vagy egy óriási hóember? Nem, nem talált, pöttyös forgós szoknyás lányok voltak.

sbs3_1_12.jpg

 Henrik személyes élményeit is megismerhetjük az első Elvis lemeze kapcsán. Középerős coming-out, de hát az vesse rá az első követ, aki még nem örült az elutazó rokonnak, ha hazaérkezéskor számíthatott egzotikus ajándékra.

sbs3_1_13.jpg

 Tóth Gabi egy Bruno Mars dallal vállalja túl magát, de hát tőle nem ritka az, hogy megugorja a magas lécet. Gyerekkórussal indulunk, háttérben amcsi lobogó, aztán jön Gabi, és dobolással indít, erős kezdés. Innen nézve a keze szinkronban volt a témával, de nem tudom, hogy az élő adásban bekeverték-e a játékát, simán elképzelem, hogy igen. Azért szépen kimunkált hang ez, laza mozgással. A körülötte kiegészítő táncot járó kiegészítő táncosok kiegészítése kielégítő, de Gabi nélkülük is simán tartaná a színpadot. Dög, karc, time, stílus, stenk, pontos ének, nemhiába, benne nagyon sok minden megvan egyszerre.

sbs3_1_14.jpg

 Majka összekeveri Tóth Gabit Oláh Ibolyával, de mivel annyira lazán elmegy emellett mindenki, lehet, hogy én vagyok a hülye. Énekelte Tóth Gabi a Magyarországot? Bereczki Zoli is itt van, mint zsűri, nézd már, osztja a srácok véleményét, továbbá elmondta azt, amit én is, a dob hiteles volt. Egyáltalán nem öregszik, hogyan csinálja?

sbs3_1_15.jpg

 Egy újabb régi – milyen finom oximoron – szám jön, Republic érkezik Sramek Péter tolmácsolásában. Azt hittem, a bálna a földön marad, de nem, repül, és kábé öt sör után szerintem elhinném, hogy tényleg Cipőt látom a tévében. Mondjuk kicsi tévén, távolról.  Bereczki egy érdekes és igen aprólékos adalékkal örvendeztetett meg, állítólag Cipőnek a legnagyobb színpadi energialöketei alatt is volt egy elképesztő szelídség a szemében. Ezt mondjuk biztos nem látta Sramek szemében, mert ő napszemüvegben volt. Mindegy, itt volt az ideje, hogy ezt megossza a világgal.

sbs3_1_16.jpg

 Rácz Gergő nemet vált, és egy Anastacia dallal érkezik. Aszta, elég jó nő lett belőle, és még úgy is énekel. Aztán akkora csuklások jönnek a refrénben, hogy a dal elmenekült az előadás felénél, és már vissza sem jött. No sebaj, az elején elhittem, hogy meglesz.

sbs3_1_17.jpg

 Jön Bebe, a jó öreg In-In, és egy KISS számban paródiázik. Megvannak a hangjában a rock felharmonikusai, viszont ő aztán nem bajlódik a magas részekkel, simán letranszponálja oda, ahol ki tudja énekelni. Crazy Crazy Night, hát nem tudom, nálam az nem ilyen, de nyilván engem nem véletlen nem mutogatnak a tévében. Till rácsodálkozik a Glam rock elviselhetetlen könnyűségére, és olyan könnyedén érdeklődő és őszinte a hozzáállása, hogy most már frankón irigylem. Majka lecseszi Bebét, hogy miért nem tette a hangokat oda ahova valók, hát azért, mert Bebe hangszálgyulladt.

sbs3_1_18.jpg

 Reklám, összesítés, hangulatfokozás, dráma, kérem a harsonákat, ja nem, az antiharsonákat kérem, Janza Kata esett ki.

sbs3_1_19.jpg

 Jó lesz ez, picit ugyan alacsony rendű humor az, ami mások kifigurázására épül, még akkor is, ha nem bántó, ám egyenlőre az egységsugarú néző érettségi szintjéhez képest az üzenetek erős-megfelelő szintűek, és végre együtt nevethet mindenki kerítésen innen és túl, még ha külön szobában is.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Savafan 2015.10.09. 13:59:50

Jó lett a hv! Várom a többit is. Amúgy nálam is a Tóth Gabi Wolf Kati páros volt a legerősebb

Ketzifintshy 2015.10.12. 20:34:41

@Savafan: Igen, úgy tűnik, hogy Tóth Gabi minden műsorban benne lesz az első 2-3 legjobb előadásban. Nem is tudom, mit (nem) kéne csinálnia, hogy ne így legyen.
süti beállítások módosítása