Hogy volt?

Star Trek (TOS) 1x21 – Az Archonok visszatérnek

2015. október 04. 10:00 - Kapitánylány

Csillagidő 3156.2 Sulu és O’Neil (csak egy l-lel) korhű ruhában menekül egy kihalt utcán, azonban lassan körbeveszik őket csuklyás alakok, nincs hova tovább futni. Sulu hívja is az Enterprise hídját, azonnali felsugárzást kér, Kirk rögtön riadóztatja is a transzporterállomást. O’Neil azonban nem marad nyugton, fél a csuklyásoktól, hisz már látták mire képes az ellenség, elrohan Sulu mellől, aki egyre inkább közeledő férfiak miatt aggódhat, immáron egyedül. Az egyik csuklyás a kezében tartott bottal elkábítja a navigátort, aki révült, vigyorgó arccal sugárzódik fel a hajóra. Kirk érkezik meg, O’Neil hadnagyról érdeklődik, de Sulu nem emlékszik rá, és Kirk-re is csak annyit mond, hogy nem a test része, majd Landru-t kezdi el ismételni, McCoy kell ide már. Sulu az édenkertről kezd el hadoválni, bizony a hadnagy is odakerült.

01.jpg

A kapitányi hajónaplóból megtudjuk, hogy az Enterprise jelenleg a Beta III körül kering, ahova az USS Archon csillaghajó sok évvel ezelőtt zuhant le. Ezt a hajót kellett volna Sulu-nak és O’Neil-nek felkutatnia, de mint tudjuk, balul sült el az akció, így a kapitány mentőexpedíciót indít. Az utca most nem kihalt, de réveteg arcú emberek járkálnak fel-alá. Egy ismeretlen szólítja le a kis csapatot, érdeklődik felőlük, hogy tán az ünnepélyre jöttek? Kirk habozás nélkül igennel válaszol. Az ismeretlen férfi Reger hoteljába irányítja őket, majd figyelmezteti őket, hogy a vörös óra előtt érjenek oda. Egy hölgy csatlakozik ekkor hozzájuk, az apjáé a hotel, biztos el tudja őket szállásolni. A toronyóra ekkor üt 6 órát, az utcán erre mindenki megbolondul, egymásnak esnek, verekedni kezdenek, kirakatot törnek be. A kis csapatnak még sikerül épségben bemenekülnie a hotelbe, ahol normálisan viselkedő emberekbe botlanak, köztük Reger-be. Kirk elmondja, hogy ők idegenek a völgyből, akik az ünnepélyre jöttek és szállást keresnek, Reger el is kíséri őket a szobájukba, míg a két helyi a törvény őröknek akar szólni.

02-1.jpg

02-2.jpg

A szobában Kirk Landru-ról és az ünnepélyről kérdezősködik, Reger ijedten rohan ki a szobából. Kirk rögtön ki is osztja a feladatokat: McCoy vizsgálja meg a levegőt, az egyik tisztnek szociológiai párhuzamot kell vonnia, ha tud, míg aki kimaradt az tervet kovácsol reggelig.

Másnap reggel hatkor véget ér a balhé, Kirk-ék hangos sírást hallanak a folyosón, Reger lánya teljesen kiborult az ünnepély után, McCoy gyorsan benyugtatózza. Kirk újra rákérdez Landru-ra, Reger most Archonoknak nevezi az Enterprise legénységét. A szállodába ekkor törvény őrök - a rész elején látott csuklyások - érkeznek, a nem engedelmeskedő egyedeket jöttek beolvasztani. Kirk értetlenkedik, nem engedelmeskedik az őröknek, akik erre lefagynak, nem szoktak hozzá az engedetlenséghez. Az újrabootolt csuklyások másképp fogalmaznak, próbálnak parancsot adni a kapitánynak, de Kirk makacskodik, majd ha ő jónak látja, akkor fog menni, majd kiveszi a botot a főcsuklyás kezéből. Az őrök újra lefagynak, Reger szerint tanácskoznak Landru-val, most van lehetőségük elmenekülni.

03.jpg

Az utcán békésen sétálva menekülnek, de Reger szerint már késő, ekkor láthatjuk is, hogy az emberek lemerevednek, majd a kezükbe vesznek tárgyakat, azokkal indulnak el megtámadni a csapatot. Kirk széles sugarú kábításra állíttatja a fegyvereket, így próbálnak elmenekülni a támadó tömeg elől. A kábult emberek között Kirk megtalálja O’Neil-t, Reger tiltakozása ellenére magukkal viszik. A kis csapatnak végül sikerül megmenekülnie, Reger mesél a Landru előtti időkről, amikor sok engedetlen Archon halt meg, vagy olvadt be a testbe, jelenleg minden idegent beolvasztanak a testbe. Landru ellen persze van szervezkedés, egyik ilyen ember maga Reger. Kirk az Archonokról is érdeklődik, kiderül, hogy sok engedetlent még az égből is lehúzott Landru, a kapitány rögtön hívja az Enterprise-t, ahonnan Scotty jelenti is, hogy megtámadták őket, a pajzs még megvédi a hajót, de 12 órán belül lezuhan a bolygóra az Enterprise, ha nem kapcsolják le a vonósugarat.

Spock ekkor erős jelet fog, Landru hologram segítségével jelenik meg, de hamar kiderül, hogy kampányszöveget nyom, nem lehet vele kommunikálni. Az idegeneket be akarja olvasztani a testbe, ennek elérésére hiperszonikus hanghullámmal elkábítja a csapatot.

04.jpg

Kirk tér észhez először fegyver és kommunikátor nélkül, a csapat felkeltése után gyors létszám ellenőrzés, McCoy, Reger, O’Neil és egy tiszt hiányzik. Tanácskozni kezdenek, Spock észrevette, hogy az őrök úgy viselkedtek, mint egy kevés információval rendelkező számítógépek, Kirk nem érti, akkor robotok? Spock véleménye, hogy nem, de ugye sok mindent nem láttunk még. Ekkor tér vissza a beolvasztott McCoy és a tiszt, Kirk teljesen elszomorodik legjobb barátja elvesztésén. Az őrök Kirk kapitányt viszik el, a beolvasztásra Marplon érkezik, az őröket tanácskozni küldi, majd elkezdi az egyesítést. Spock közben vulkáni módszerekkel próbálja magához téríteni a dokit, de nem sikerül, Landru teljesen a hatalma alatt tartja McCoy-t. Az őrök következő körben az első tisztet viszik el, aki az egyesítőben egy teljesen tudatmódosult Kirk kapitánnyal találkozik.

05-1.jpg

05-2.jpg

Spock is az olvasztóban köt ki, Marplon elkezdi az egyesítést, de kiderül, hogy szövetségesük akadt, Kirk és Spock nem olvadt bele a testbe. Marplon már rég várta őket, beteljesült a jóslat, visszaadja a fegyvereket a vulkáninak, azzal megy vissza a többiekhez. A három be nem olvasztott férfi próbál tervet kovácsolni, de vigyázniuk kell, mert a doki árgus szemmel figyeli őket. Spock szerint olyan az egész, mintha az emberek egy nagy gépezet részei lennének, és a nem is létező Landru irányítaná őket. Kirk a megsemmisítése mellett dönt, bár Spock szerint az elsődleges irányelv alapján nem szabadna beleavatkozniuk ebbe a társadalomba, de a kapitány szerint ez csak az egészséges, fejlődő társadalomra vonatkozik. Marplon és Reger érkezik, visszahozták a kommunikátorokat is. Kirk ismét Landru-ról kérdez, de nem kap újra választ, mert McCoy kihallgatta őket, majd rájuk is támad, hiszen nem a test részei. A dokit és a tisztet végül elkábítják, majd az érkező őröket is leütik.

06-1.jpg

06-2.jpg

A törvény őrök ruháját felvéve Landru tartózkodási helyét akarja most már megtudni Kirk, Marplon tiltakozik, Landru mindenhol ott von, beszél hozzájuk. A kapitány kezdi elveszteni a türelmét, Marplon végül a fogadó teremhez vezeti őket. A teremben újra a hologram jelenik meg, fenyegetőzik, hogy elpusztítja őket. Kirk és Spock megunja a szájtépést, most már a hologram kivetítőre is kíváncsiak, így eltűntetik a falat, és megjelenik a vezérlőterem. Most már csak a dugót kell kihúzni, vagyis a fézerrel megsemmisíteni a gépet, de Landru újra a hiperszonikus hanghullámmal támad, kiiktatja a fegyvereket. Kirk elmagyarázza a gépnek, hogy Landru már 6000 éve meghalt, és a gép csak egy lélektelen, rosszul programozott számítógép. Kirk-nek végül sikerül saját maga ellen fordítania  a gépet, ami így megsemmisíti önmagát.

07.jpg

Az Enterprise kiszabadult a sugár alól, és a beolvasztott tisztek is magukhoz tértek, Kirk naplójából pedig meg tudjuk, hogy egy csapat ott maradt a bolygón helyretenni a társadalmat. Spock csodálja a megalkotott gépet, amely milliókat tudott irányítani, a kapitány azért hiányolja az érzelmeket, a vulkáni már kevésbé. Kirk rögtön elszór egy bókot: Spock-ból csodás számítógép lenne, a vulkáni nagyon kedvesnek tartja ezt. Az egyik hátrahagyott tiszt jelentkezik be, már volt valódi családi vita, na meg verekedés is, beindul lassan a normális élet a bolygón.

08.jpg

Címkék: star trek tos
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AaannnaaA 2015.10.04. 19:28:12

De rég volt már ST hogyvót! :)
Halványan emlékszem erre a részre - eddig eljutottunk a közös nézésben, vagy ez egy korábbi emlék? Majdnem azt írtam, hogy a következő rész már az évadzáró, erre nézem, hogy akkoriban némileg több részből álltak az évadok...
Azért azon nagyon röhögök, hogy Spock számára dicséret, hogy jó számítógép lenne belőle :)

AaannnaaA 2015.10.04. 19:31:53

Ja igen, az uccsó előtti kép láttán nekem valamiért James Bond jutott eszembe. Ott van ugye, hogy ilyen kerek keretben (vagy hogy nevezzem) van a főhős teljes alakos képe - ide mondjuk mindkét főhős belefért :)

Gabba 2015.10.04. 20:00:03

Mindenki milyen fess ezekben a XIX. századi ruhákban. Viszont sehol egy konty...

Is 2015.10.05. 09:06:54

"Az utcán békésen sétálva menekülnek..."
Világos, én is így szoktam menekülni... :)

Kapitánylány 2015.10.05. 10:03:36

@Gabba: kontyok nélkül kell tovább olvasnod, sajnos már nem lesz többet :(

@AaannnaaA: Spock részt többször is visszatekertem, annyira röhögtem én is! :D
nem tudom hol hagytuk abba, ki tudja melyik részekbe aludtál bele... :P

@Is: de hát tényleg így menekültek! nem szabadott felhívni magukra a figyelmet... :D persze nem jött be, akár futhattak is volna... :D
süti beállítások módosítása