Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Embervadászat 2x03 - Mexikó

2015. szeptember 16. 09:00 - zoltankiricsi

Ha azt mondom, izgalmas résznek nézünk elébe, még nem mondtam semmit, hiszen mindegyik az. A mexikói részben az lesz az óriási kihívás, hogy az utcai kamerákat, helikoptert is segítségül hívó üldözők elől kell menekülnie Joelnek, ráadásul igen változatos terepen. Csakúgy külvárosban, mint félsivatagos, cserjés területen. Joel marha jól fogja váltogatni a taktikákat, de ne szaladjunk ennyire előre.

Mexikóban vagyunk, Baja Californiában, azaz Alsó-Kaliforniában, a határ közelében. Az üldözés pedig ezen belül is főleg Tijuana külvárosában, illetve annak környékén fog zajlani. És kik akarják elkapni Joelt? A PGJE, azaz Procuraduría General de Justicia del Estado. Ők egyfajta mexikói SWAT, tehát nem katonák, hanem rendőrök, de különleges kiképzéssel, amely például szökevények üldözésére, felkutatására és elkapására is vonatkozik. Joelnek kemény 24 órája van a fogócskára, vagyis arra, hogy a kivonási pontig eljusson.

kep_1.jpg

Az USA-Mexikó határnál rakják ki Joelt, egy oldaltáskával nyomul az óriási autósorok között könnyed strandruhában. Fel se ismernénk őt, sehol taktikai kesztyű és multicam dzseki, hanem világoskék rövidujjú, és bermuda gatyó adja meg az alaphangot.

kep_2.jpg

A mexikóiak is készenlétben állnak, a kamerák előtti rövid eligazításban elmondják az egységnek, hogy kivel van dolguk, és hogy kapják el a tökét. Az eligazításon persze nyomatékosítják, hogy ők most a mexikói rendőrséget képviselik, úgyhogy tessenek szépen csúcsra járatni magukat. „¡Si señor!”

Joel látja a számtalan térfigyelő kamerát, és el is mondja nekünk, hogy igaz ugyen, hogy ez nem könnyíti meg a dolgát, de igazából előnyére is fordíthatja. A mexikóiak közben pont ezeknek a kameráknak a képeit sasolják, és próbálják rajta felfedezni a célpontot. Igazából könnyű dolguk van, hiszen nem egy akármilyen fószert kell keresni, hanem egyensen kettőt! És az egyik folyton a másikat filmezi... Hát igen, kamerával a sarkunkban nehéz észrevétlennek maradni. Nem is maradnak sokáig azok Joelék.

kep_3_1.jpg

De Joel túl tud járni az eszükön. A terv az, hogy felkéreckedik egy kocsira direkt úgy, hogy a kamaerák lássák, aztán amikor kiér a térfigyelők keresztüzéből, suttyomban kiszáll a kocsiból, és lelép a hegyek felé. A rendőrök tényleg rá is harapnak a csalira, és megfigyelik, ahogy Joel beszáll egy kocsiba. Majd leadják az üldöző csapatnak a kocsi márkáját, és már rajta is van a fél brigád.

A kocsit megállítják szirénával, síppal, dobbal, nádi hegedűvel, de persze kiderül, hogy üres, Joel nincs benne. A sofőr elmondja, hogy hol rakhat ki, úgyhogy folytatódhat az üldözés, csak hát ezzel a rendőrök máris némi időt vesztettek, még ha nem is sokat.

kep_5.jpg

Joel közben nagyon kellemes, szeméttel, romokkal, meg kunyhókkal tarkított tijuanai külvárosban menekül. Mivel a mexikóiak kocsival vannak, gyorsan bevonulnak arra a külvárosi részre, ahol Joelt kirakták, és kérdezősködni kezdenek az utcai emberektől a gringóról. Hiába tett szert Joel látszólag szép előnyre, itt már csak 300 méterrel van közöttük.

Joel ahogy beér egy erdősebb részre, pólót cserél. Leveszi a világoskéket és felölt egy terepbe illő ruházatot, no meg az elmaradhatatlan taktikai kesztyűt. Sőt, még bakancsot is hozott magával! A terep a következő szakaszban nem a legkönnyebb, egy ragadós, cuppogós dágványban kell gázolnia a katonának, ami azt hiszem, ráadásul még a szennyvízcsatornával is keveredik. Itt kénytelen iszonyatosan feltűnő nyomokat hagyni az iszapban, de csak abban tud reménykedni, hogy ha végiggázol a folyón, akkor a kimeneti nyomait nem találják már meg (feltéve, ha talál egy olyan szakaszt, ahol nyomok hagyása nélkül ki tud jönni a folyóból).

kep_6.jpg

A mexikóiak több csoportra oszolva keresik a nyomait, de az a helyzet, hogy az autós trükkel, aztán a folyón való eltűnéssel Joelnek 1 km-nyire sikerült növelnie az előnyét, ami nagyon nagy (ahhoz képest mondjuk, hogy az előző részben volt, hogy csak 70 méter választotta el a játékosokat). Ráadásul szerencséje is van, mert egy olyan ösvényhez érkezik meg, amelyet kisebb sziklák szegélyeznek, így azokon ugrálva minimalizálhatja a maga mögött hagyott jeleket.

Ekkor egy átfolyó alagúthoz ér, és úgy dönt, hogy az alagút szájához eszkábált kerítésfélére ráapplikálja a hangcsapdáját. (Azért egy kis multitool befigyelt a kezében, ha jól láttam. Mire nem jó a multitoolon lévő csípőfogó!) Amúgy a mexikóiak belesétálnak a csapdába, úgyhogy Joel innen tudja, hogy hol járnak kábé.

kep_7.jpg

Joel közben kezdi elhagyni a város környéki területet, és egy félsivatagos, hegyes terepre érkezik, ahol igaz, hogy vannak cserjék, bokrok, de azért figyelni kell erősen a rejtőzésre. 19 órája van még a kivonásig.  

A PGJE tart egy kis nyomolvasási bemutatót, megállapítják egy nyomról, hogy katonai bakancstól származik, és nem helyi lakos hagyta maga után. Ezek után kész is a terv, megfigyelőpontokat létesítenek Joel útvonalán, és csapdába ejtik őt. Úgyhogy nemsokára elérkezik az az idő, amikor már csak 300 méter választja el egymástól a mexikóiakat és az amcsi katonát. Joelnek ráadásul elég mostoha terepen kell közlekednie, míg a rendőrök sok mindent leegyszerűsíthetnek a jeepjeikkel.

Amikor már 50 méterre vannak Joeltől, az amerikai lassan, észrevétlenül menekülőre fogja, és leereszkedik egy vízmosásba. Ahogy beljebb hatol a vízmosásban sikerül egy olyan fedezéket találnia, hogy a fent keresgélő ügynökök egyáltalán ne lássák meg őt. Bár Joel megjegyzi, hogy ennek megvan a hátránya is, ugyanis ő se lát semmit kifelé... Kénytelen a fülére hagyatkozni.

kep_8.jpg

Joel időt hagy a vadászoknak, hogy minél jobban eltávolodjanak, nehogy véletlenül idő előtt előbújjon. A következő feladat az, hogy átkeljen egy földúton. Ez nem hangzik különösebben nehéznek, de tudni kell, hogy ezen a legkönnyebb észrevenni az embert, hiszen belátható, nyílt terep, ráadásul a konkrét esetben tényleg ott flangálnak rajta az ügynökök, a másik részük pedig jól kiválasztott pontokról távcsővel figyeli az esetleges mozgást.

Joelnek úgy néz ki, sikerül egérutat nyernie, de ekkor a mexikóiak úgy döntenek, itt az ideje bevetni egy újabb „fegyvert”: a helikoptert. Ez elég nagy szívás, hiszen ezen a bokros terepen nem mindig lehet fedezéket találni, márpedig Joelnek közben haladnia is kell, nem vackolhatja be magát egy darab biztos helyre. Úgyhogy amikor a katona meghallja a helikopter zúgását iszonyat gyorsan olyan bokrost kell keresnie, ami valóban el is rejti őt, hiszen épp valami sovány rejtést adó „kórómezőn” halad át.

kep_9.jpg

A helikopter ekkor jelenti, hogy látott két ürgét, akik menekülni is kezdtek, amikor a heli feltűnt. A mexikóiak erre felszaladnak a hegyre, de csak két civilt találnak, akik valószínűleg át akartak szökni az USÁ-ba eredetileg. De eléggé megszívták, hogy egy tévéstáb forgatott a közelben.

Joel menekül tovább, de belebotlik egy lovas farmerbe, hiszen a közelben számos ranch van. Amúgy Joel marha jól beszél spanyolul, de ez nem is meglepő, hiszen az USÁ-nak elég gyakran szoktak lenni latin-maerikai katonai akciói, úgyhogy nem árt, ha a különlegesek beszélik a nyelvet. A térképen közben nagyon szépen látszik, hogy Joel nemhogy sikeresen átjutott a megfigyelők között, de rég maga mögött is hagyta őket, miközben ők egy helyben topognak.

kep_10.jpg

Igaz, közben a mexikóiak is áthelyezik a megfigyelő pontokat, úgyhogy a siker rövid életű. Persze Joel mellett szól, hogy ő gyalog, futva teszi meg a távolságokat, míg a rendőröket a jeepek viszik a megfigyelési pontokra. Szóval a siker rövid életű, mert az egyik megfigyelő pontról ki is szúrják Joelt. Innentől újabb áthelyezések, és kész is az újabb kelepce a katona számára.

Ha már félsivatagos, száraz vidéken vagyunk, ahol nem sok a víz, Joel mutat egy túlélőtrükköt. Egy Hordókaktuszhoz vezet el minket, amit késével megskalpol, húsát egy kicsit összevagdalja, majd a növény húsából egy kis vizet szopogat. Túlélőhelyzetben jól jöhet ez a kis folyadék, ami ráadásul tiszta is, hiszen a kaktusz megszűri, nincsen benne homok, baktériumok, élősködők.

Viszont Joel annyira nyílt terepre ér, hogy kénytelen fedezékbe húzódni, és kivárni, míg a nap lemegy, és romlanak a látási viszonyok. Ahogy besötétedik, Joel továbbhalad (már csak 5 km-re van a kivonási ponttól), habár néha így is csak 350 méter választja el a rendőröktől. Nagyon durva, hogy éjjel 3-ig nyomatja a sötétben, aztán keres magának menedéket, hogy napfelkeltéig pihenjen valamennyit. Mivel a kivonási pont lakott terület közelében van, ezért nem is lenne tanácsos sötétben ott mászkálni.

kep_11.jpg

Joel mintegy 2 órát alszik, aztán hajnali 5-kor már pattan is tovább. Nem volt haszontalan az éjszakai túra, ugyanis a kivonási időig csak kevesebb, mint 3 óra van hátra. Az a 3 óra meg hamar elmegy, ha a kergetőzés miatt feltartják az embert, vagy kitérőket is kell tennie.

Mivel be kell mennie a településre, ezért Joel újból alakot vált, most egy szürke, kapucnis felsőt vesz magára, ami nemcsak azért jó, mert más színű, mint az eddigi ruhái, hanem azért is, mert a kapucnival el tudja rejteni az arcát. A másik poén, hogy a hátizsákját egy nejlonzacskóba rakta, amit a kezében cipel, így tényleg úgy néz ki, mint egy városi figura.

kep_12.jpg

Már csak 12 perc van a kivonási időig, és Joel egy külvárosi, falusias részen siet végig, illetve sietne, ha nem kellene állandóan megállnia és elrejtőznie az ügynökök járőrözése miatt. És jön a legjobb akciójelenet. Joel egy utcán vág keresztül, de maga mögött hagyja az operatőrt, hogy az majd egyedül jöjjön utána. Joel biztonságban át is ér, csakhogy az operatőr marhára nem figyel, és pont belefut az egyik járőr kocsiba. Szóval az operatőrt elkapják, Joel pedig egymaga kénytelen továbbmenekülni, egy kiskamerával.

kep_13.jpg

Az ember azt hiszi, hogy mostmár el fogja érni a járművet, amivel elmenekülhet, merthogy alig egy perce van már csak, addig meg már csakj nem érik utol. De ekkor jön a legnagyobb meglepetés, a menekülőjármű elhúz az orra előtt. oké, nem az orra előtt, hanem tőle kb 200 méterre, de a lényeg, hogy nagyon nem várta őt meg. Úgyhogy szegény Joel ottmarad a mező közepén, a mexikóiak meg rövidesen megérkeznek és – elfogják. Hát ez egy ilyen rész volt.

kep_14.jpg

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása