Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hajsza 1x01 - Eljő a sötétség

2015. augusztus 24. 09:00 - Bruti

A Hajsza című sorozaton már első snittek után látszik, hogy nem egy idegbeteg kamerakapkodós, pörgős, autóüldözéses történet, hanem egy sokkal nyugodtabb, lassan hömpölygő, karakterépítgetős, a skandináv depressziós sorozatokat idéző krimi lesz.

vlcsnap-00003.jpg

Az első képeken egy szőke nőt látunk, ahogy éppen sürög-forog a lakásában, leginkább az mondanám, hogy utazáshoz készülődik. A vonásait még nem látjuk tisztán a rengeteg pakolástól ami fedi az arcát, de ez is lekerül, és feltűnik egy ismerős arcél. Persze csak a színész ismerős, de, hogy ki ő, még nem derült ki.
Új helyszínen, éppen egy maszkos alak feszíti fel az ablakot, majd zseblámpa fényénél nyomul beljebb a lakásba. Úgy tűnik, itt nem kell évadokon át találgatnunk a tettes kilétét, mert megáll a fürdőszoba tükrénél, leveszi a maszkot és egy viszonylag jóképű 30-as fickó tűnik fel előttünk. Amíg körbenéz a lakásban, mi egy kocsmában találjuk magunkat, két szintén 30 körüli vendég beszélget. Párhuzamosan látjuk a két helyszínt, amíg a betörő, a bugyik közt turkál, addig ők a mosuo nőkről beszélgetnek, majd a csaj kap egy telefont és elbúcsúzik a társaságától. A lakásban az emberünk az ott talált narancsot eszegeti, amikor megérkezik a már ismert lány. Felmegy a lépcsőn a szobájába, felkapcsolja a villanyt és meglátja az ágyán akkurátusan elhelyezett fehérneműit és a vibrátorát. Azonnal hívja a rendőrséget, akik meg is érkeznek, de már nem találnak ott senkit, csak a rémült telefonálót.

vlcsnap-00007.jpg

Emberünk hazaér, ezt onnan tudjuk, hogy a lépcsőn a kisfia várja és kérdőre vonja, hogy merre járt. Hazudik neki valami és megkéri, hogy az anyjának nem mondja el. Majd bemegy a lánya szobájába és a padlás csapóajtaja mögé rejti a betörő cuccait.
Vissza a lányhoz, akit kikérdeznek a rendőrök. Kiderül, hogy ügyvéd, de arra a kérdésre, hogy ki tehette az ágyra a cuccait, nem tud válaszolni. A rendőrnő tűnik okosabbnak, mert társa ilyet kérdez: A macskája nem tehette ezeket az ágyra? A MACSKA! Jézusom, már látom ott se minden rendőr MTA tag, szóval inkább kiküldik. Hamar kiderül, hogy pár bugyi is hiányzik, de ennek ellenére a nő nem tesz feljelentést és megkéri a rend őreit, hogy lassan távozzanak. Közben emberünk már ágyban van, amikor megérkezik mellé a felesége. No, ez egy igazi kis család!

vlcsnap-00008.jpg

A szőke főszereplőnknek, már neve is van, ő Stella Gibson detektív főfelügyelő, aki megérkezik Belfastba. A reptéren már várja Jim Burns helyi fejes, aki egy aktát nyújt át. Kiderül, hogy már volt egy gyilkosság, egy ex képviselő menyét ölték meg és a rendőrség csak egyhelyben topog. Gibson azért került ide Londonból, hogy megoldja az ügyet. Betörőnk az esti helyszínen jár, ahol éppen zárat cserélnek, de nem nagyon hatja meg, mert ugye nem az ajtón ment be. Majd hamarosan fény derül a civil szakmájára is, valami gyászterepauta aki épp egy párt hallgat meg. A hölgy ki van borulva fia elvesztése miatt, míg a férj, inkább agresszív. Emberünk figyeli őket, majd a szexuális életüket feszegeti, miközben a nőt skicceli papira meztelenül. Amikor végeznek a férj elkapja a liftben és leüvölti a fejét, hogy a hálószobában történtek csak rájuk tartozik. Közben leesik a rajz, de a fickó nem veszi észre. Gibson eközben megismerkedik az új kollégáival és megszervezik a munkát.

vlcsnap-00009.jpg

Paul Spector, mert, hogy így hívják a betörőnket, most a lányával sétál egy botanikus kertben, de nem véletlenül, ugyanis ott van az ügyvédnő is, akihez tegnap betört. Kihallgatja beszélgetését a nővérével és megtudja, hogy a csaj nem költözik el otthonról, csak zárat cseréltet.
Gibson átnézi az aktákat, videókat, majd hamar rájön, hogy nem ez lehet az első gyilkosság. És tényleg. Kiderül, hogy volt már egy hasonló, csak ott a gyanúsított elhagyta az országot. A lány neve Fiona Gallagher, én meg csak reménykedni tudok, hogy nem a Shameless Fiona Gallagherét nyírták ki itt nekünk… Mindenesetre, felmerül, hogy sorozatgyilkossal van dolguk.
Paul egy kocsmában iszik a haverokkal, majd a pultnál egy sötétbarna 30-as csaj tárcájából ügyesen kilopja a flepnijét és visszatér a társaságához. Amíg Gibson úszkál a hotelben, Spector hazaér a feleségével, ahol egy csinos fiatal bébicsősz, Katie várja őket. Szemlátomás bele van zúgva Paulba, aki felesége kérésére hazakíséri a kacér lányt.

vlcsnap-00010.jpg

Az ügyvéd csaj otthon dolgozik, amikor zajt hall, de csak a macskája riogatja. Viszont annyira nem érezheti magát biztonságban, mert Spector kintről figyeli őket. Aztán ugrunk az éjszaka közepére, betörőnk már otthon alszik, de a lányának rémálmai vannak és sikoltozva ébred. Az anyja nyugtatja, Paul meg inkább befekszik a lány szobájába. Előveszi a padlásfeljáróból a titkos noteszét, de bejön a felesége, így el kell tennie.
Másnap Gibson újra Burns-al találkozik és a nő felvázolja a sorozatgyilkosság teóriáját. A fickónak annyira nem tetszik az ötlet, szerinte nem kapcsolódik a két eset. Ugrunk Spector-ra aki a bébicsőszt nézi Youtube-on, ahogy énekel és gitározik. Később lelép otthonról az éjszakai melójába, amiről a felesége úgy tudja, hogy lelkisegély szolgálat. 

vlcsnap-00011.jpg

Gibson is dolgozik, kiadja a parancsot, hogy szedjenek össze minden olyan esetet, ahol nem volt gyilkosság, de fehérnemű eltűnt a lakásból, majd azzal a két rendőrrel viteti haza magát, akik az ügyvédnőnél jártak pár napja. Útközben észrevesznek egy rendőri akciót, ahol Gibson kiszúrja magának James Olson őrmestert, majd rövid beszélgetés után megadja neki a hotelja szobaszámát. Miután kirakták Gibsont a rendőrnő rájön, hogy lehet hiba volt magára hagyni az ügyvéd csajt, mert ott is bugyik tűntek el, így elindulnak a lakása felé. Gibsont vacsora közben letámadja egy helyi firkász, de az rövid úton elhajtja. Közben rendőreink kiérnek a helyszínre, de senki sincs otthon, ezért felhívják telefonon és rábeszélnek a rögzítőjére. A lány ugyan hallja a telefont, de nem tudja felvenni, mert egy maszkos alak már rajta fekszik, és éppen fojtogatja. A zsaruk lelépnek, Spector meg leveszi a kámzsát, hogy szemernyi kételyünk se legyen személyét illetőleg.

vlcsnap-00012.jpg

 

Címkék: Hajsza
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása