Part One: Noah
Noah medencében indítja a napot kora hajnalban kiadós úszással, ám vidéken nem ő az első korán kelő – apósa is ébren van; hiába próbál visszaosonni a házba, nem kerülheti el a jópofizást a nem annyira kedvelt rokonnal. Az öreg levág egy hegyibeszédet, miszerint anno ő is mindig testmozgással foglalta el magát, mikor nem tudott írni (milyen kedves célzás), bár ő golfozott. Aztán egy nap a felesége javaslatára csak nekiállt írni, nem is ment a golfpálya felé vagy egy évig, cserébe a könyve bestseller lett. Hősünk erre nem nagyon tud mit felelni, inkább elpöttyinti, hogy átöltözne, így szabadulva a kellemetlen témától. A hálószobában aztán feleségét kis kényeztetéssel ébreszti.

Később a reggelinél kisebb fajta családi szócsata kerekedik, mert Whitney bedobja, hogy nem tud vigyázni a kistesóira, mivel nagyanyja állásinterjút szervezett neki – bébisintér szeretne lenni. Itt és most, a nyaralás alatt. Helennek leesik az álla, de anyja biztatására beleegyezik a dologba, és mivel neki és férjének is programja van, nagyapjuk lesz a gyerekek felügyelője mára. Hehh.

Noah apósa kiadójával, Harryvel reggelizik, hogy az új könyvéről beszélgessenek, amivel persze még sehol nem tart. Annyit tud, hogy a szigeten játszódna, és egy városi srác és egy helyi lány kapcsolatáról szólna. A két szerelmes persze házas, hogy legyen bonyodalom is. Hát igen, ez addig Alison és Noah kapcsolata, ugye. De a csavar az, hogy a srác a végén megöli a lányt. Na így már más, ez felkelti Harry érdeklődését, ezért kéri, hogy ha elkezdte írni, az első pár oldalt mutassa meg neki. Oké. Hm, nem rossz az, ha ismersz valakit, aki segít egy lökéssel a pályádon, még ha az először csak az apósod iránti tiszteletből áll szóba veled…

A megbeszélés után beüget Alison munkahelyére, de nem kajálni jött, hanem a nőt keresi, ám most Jane dolgozik, a kolléganője. Hogy mentse a helyzetet, azt állítja azért jött, hogy pólót vegyen a gyerekeinek (igen, a kajáldában még azt is lehet kapni), de pár perc múlva csak rákérdez Alisonra. Jane elmondja amit sejteni lehetett, kolléganője nincs benn. Oscar, a lányok főnöke ezen a ponton beleszól a kérdezősködésbe, és ígéri, hogy szól Alisonnak, hogy kereste. Azt gyanítom, ez nem egy szívből jövő, önzetlen ajánlat, de haladjunk. Hősünk még megkérdi, hogy van-e könyvtár a városban, aztán továbbáll.

Elmegy a könyvtárba, ahol persze először a saját szerzeményét keresi ki, le is konyul a füle menten, merthogy a művet még senki nem kölcsönözte. Mielőtt lenne ideje ezen vekengeni, megjelenik Alison azzal, hogy „hallom keresel”.

Kivonulnak az udvarra, ahol Noah nagy levegőt, vesz, de nem jut szóhoz, mert a nő megelőzi: kimondja a férfi helyett azokat a kifogásokat a még el sem kezdett kapcsolatuk ellen, amiket ő akart kimondani. Hihetetlenül megkönnyebbül, hogy Alison is így látja a dolgot. „Legyünk barátok” ajánlja a nő, és azzal folytatja, ha kéri nagyon szívesen segít anyagot gyűjteni a könyvéhez, azzal távozik. A férfi néhány másodpercnyi gondolkodást követően utána kiált, hogy mégis hova tart?

Aztán már látjuk is, amint együtt mennek a kikötőbe, Alison bemutatja Willt, a halász srácot, és ajánlja, hogy vegyen pár halat. A kedélyes társalgást sógora, Scotty Lockhart érkezése szakítja félbe, aki némileg gúnyos szavakkal reagálja le, hogy itt találta Noaht (közben egy borítékot ad át Willnek). Még elrebegi, hogy este lesz egy gyűlés, aztán távozik.

A flegma szavaktól Alison jókedve elszáll, dühösen vágtat tova, hősünk értetlenül követi (a halak maradnak). Az esti gyűlés őt is érdekelné (nyilván jó lehetőség anyagot gyűjteni a könyvéhez), és meghívatja magát a nővel. Az érdemi válasz helyett megcsókolja – ennyit a ’legyünk barátok’ szlogenről. A vad nyálcserének Noah vet véget, Alison elnézést kér, és elrobog.

A Solloway család otthon vacsorázik, mikor némi szóváltásra kerül a sor: Whitney szerint elviselhetetlen, elkényeztetett gyerekekre kell vigyáznia, amin a szülei jót mosolyognak. Apja nem engedi, hogy visszamenjen, de anyja szerint nem baj, ha szokja a szántást. A java csak a kaja után jön, amikoris Margaret (a gyerekek nagyanyja) Noah füle hallatára szapulja őt Whitney előtt (miszerint válasszon ambiciózusabb – értsd pénzesebb – férfit, mint hősünk volt valaha). Noah nem kicsit húzza fel magát a dolgon, végül Helen rakja helyre az anyját. Szép kis anyós, mondhatom. Nem csodálom, hogy a férfi menekülőre fogja, és inkább a városi gyűlést választja kígyó-nyelvű anyósa helyett.

A gyűlésből azonban semmit nem hall, mert csak a végére ér oda, mikor már épp mindenki távozik. A partvonalról figyelné az eseményeket, de nem sikerül észrevétlennek maradnia – Oscar Hodges megtalálja, és elkaffogja, hogy nem maradt le semmiről, csak a szokásos mocskosságról, a Lockhart-ok szemétségéről. Nem magyarázza el, miért akadt ki így Alison családjára, mert témát vált, és rámutat a közelben a férjétől búcsúzó hősnőnkre azzal, hogy „ott a nőd”. Noah hiába bizonygatja, hogy nem a csaja, úgy látom a főnök fejébe már bevette magát a gondolat, miszerint ők bezony kavarnak (gyanítom ő maga is ki van hegyezve egykori szeretőjére, ezért érzékel minden rezgést körülötte). De most annyiban hagyja a dolgot, és eloldalog, míg hőseink szót váltanak egymással.

Noah kéri, hogy nyugodtan beszélgessenek valahol kettesben, ezért Alison leviszi a parton egy viszonylag elhagyatott helyre. A férfi meglehetősen zaklatott, végül kiböki, hogy állandóan a nőre gondol. Ő megoldásként felveti, hogy talán dugjanak egyet, hátha jobb lesz a helyzet, de Noah nemet mond – ám mikor a nő távozna, mégis utána nyúl. A se veled, se nélküled érzésnek heves csókolózás és némi maszatolás lesz a vége – szex szerintem még nem.

Késő este van, mire hősünk hazaér, családja éppen tv-zik, neki pedig láthatóan nem igazán van kedve csatlakoznia hozzájuk.

Ekkor átváltunk a jelenbe, a kihallgatásán azt mondja a rendőrnek, hogy talán Oscar Hodgest kérdezgesse őhelyette. Miért is? Mert a városban ősi rivalizálás megy a Hodges-ek és a Lochart-ok között, ahogy azt már a könyvében is megírta. (Hm, érdekes adalék, bár okosabbak lennénk, ha tudnánk ki az áldozat. De azt legalább megtudjuk, hogy a város neve Montauk.) Őt várja haza a felesége, unja már a kérdezést, ám a nyomozó még nem ereszti.

Part Two: Alison
Alison házimunkával indítja a reggelt, a száradó ruhákat szedegeti, miközben jókedvűen együtt énekel a rádióval. Cole viszont bal lábbal kelhetett, mert bolhás kutyaként morog az építkező szomszédokra. Aztán megenyhül, mikor látja felesége jókedvét, még lóvét is ad új ruhára, pedig anyagilag nem állnak épp a helyzet magaslatán. Annak viszont nem örül, hogy Alison állásinterjúra megy, hiába bizonygatja a nő, hogy nem akarja egész életét Oscarnál dolgozva eltölteni.

Hősnőnk tehát útra kel, közben narrációként halljuk, amint a jelenben a nyomozóval beszélget – azt mondja, hogy ekkor még nem volt viszonya, csupán megcsókolt egy idegent a parton (ez ugye a gyűlés reggele, most az ő szemszögéből).

Kórházba jött, ahol a dolgozók szívélyesen üdvözlik – gyorsan igazolódik is a sejtésünk, itt melózott korábban, még Gabriel halála előtt, méghozzá a gyerekosztályon, nővérként. Azt kéri felvételiztetőjétől, hogy ha lehet, ne a gyerekekhez ossza be, de azt a választ kapja, hogy mellettük is kell dolgoznia időnként. Hát jó. Sétálnak egyet az intézményben, de kísérőjét (aki amúgy orvos) elszólítják, ő pedig egyedül marad a folyosón egy anyukával, aki rákos kisgyermeke arcát simogatja. A kisfiú hirtelen rosszul lesz – Alison megrendülten, könnyekkel a szemében bámulja őket. Mikor kísérője visszatér átadja saját belépőkártyáját azzal, hogy menjen be az étkezőbe és ott várjon rá, megbeszélni a továbbiakat.

Hősnőnk azonban nem az étkezőbe megy, hanem az egyik orvosi szobába, összepakol némi kötszert meg még pár dolgot, aztán a belépőkártyát lehajítja az étkezőben, és elmenekül. Lemegy a partra, fog egy kagylóhéjat, és felvágja vele a belső combját. Kicsit hagyja a vért csöpögni, aztán a kórházban szerzett eszközökkel lefertőtleníti és beköti, miközben látjuk, hogy nem ez az első ilyen sebe (legalább tucatnyi heg virít a lábán). Összeszorul a gyomrom a jelenettől, maradjunk annyiban.

A zaklatott események után Alison visszatér mostani munkahelyére, ahol Oscar közli, hogy valaki kereste, és üzenetet hagyott neki. Noah egy cetlire írt, miszerint szüksége van a segítségére valamiben, és megadta a számát is. Alison most nem hívja fel, hanem munkához lát. Épp az egyik asztalt sikálja, mikor főnöke ül hozzá, és kiterít elé egy tervrajzot – a szomszéd telken akar egy szórakoztató központot, benne bowlingpályát kialakítani. A nő szerint kizárt, hogy ebbe a helyiek belemennek, akármennyire is szeretné Oscar.

De igazából nem akar a témával foglalkozni, inkább olajra lépne, mert ez nem az ő napja (milyen igaz), amit a főnöke enged is. De a bővítés témáját nem hagyja annyiban, és kéri, hogy este a gyűlésen támogassa a kérését. Alison nem mond sem igent, sem nemet, hanem szó nélkül távozik.

Igen, a könyvtárba jött, ahol meglátja Noaht dolgozni. Kicsit bizonytalan, hogy odamenjen-e hozzá, de a férfi megoldja a kérdést – észreveszi, hogy a közelben áll, és megszólítja. Nekiállnak a könyvön agyalni – Noah mond pár dolgot a leendő történetről, Alison pedig segít neki a helyi történelem megismerésében.

Elmennek a kikötőbe, ahol mesél a helyi halászokról (a férfi azt gondolta, hogy a regény hőse lehetne egy halász, a nő pedig pincérnő). Később egy félreeső helyen csókolóznak, de egy suhanc meglátja őket. Szerencsére Alison nem ismeri, de az eset hatására úgy dönt, hogy hagyják annyiban a dolgot kettejük között, ő mégiscsak itt él, ha kipattan a dolog, nem állhat csak úgy tovább. A férfi könyörög, hogy a könyv miatt a munkakapcsolat maradjon meg közöttük, mire a nő bólint. Azért azt még gyorsan elmondja, hogy este gyűlés lesz, Noah pedig ígéri, hogy elmegy.

Alisont ezután a gyűlésre érkezvén látjuk viszont, ami már zajlik. Mary-Kate, a sógornője pár szóban tájékoztatja, hogy miről maradt le, miközben Oscar emelkedik szólásra. Korábban már elmondta a terveit, most a közösség kérdéseit várja, ha esetleg vannak. Először egy olyan lakos emelkedik szólásra, aki támogatja a tervet, merthogy a fejlődés milyen jó dolog.

Aztán feláll Cole, és tart egy igazán szuggesztív beszédet arról, hogy Montauk maradjon kisváros, olyan, amilyennek születése óta ismeri, amilyennek az előző generációk megteremtették, mert ő így szereti – ahogy a családja, a felesége is, és ebben a kisvárosban akarja, hogy majd a fia mellé temessék. A helyiek tapsolnak, Alisonon azonban látszik, hogy egyáltalán nem boldog férje szavaitól.

A gyűlés után a Lockhart család tagjai gratulálnak Cole-nak a beszédhez, ám az asszony mérges, hogy a fiát említette egy ilyen beszédben. Mielőtt megvitatnák a dolgot, Oscar trappol hozzájuk rettentő dühösen, és heves szócsatát vívnak az elveszett lehetőség miatt.

A vita lökdösődésbe és ordibálásba megy át, miközben a jelenben nyomozónk konstatálja, hogy Oscar és a Lockhartok valóban rühellték egymást. Oké – jön a logikus kérdés – de ha így utálták, miért hívták meg az esküvőre? Alison szerint azért, mert akármennyi nézeteltérés is van közöttük, ilyen eseményeken összetartanak (úgy mint esküvő, temetés). A rendőr bólint, így már érti, Alison miért volt ott. Nos, most már azt is tudjuk, hogy egy esküvő után történt az autóbaleset, ami a rendőr szerint szándékos gázolás volt, reméljük hamarosan az áldozat személye is kiderül.

A múltban az éjszaka közepén hősnőnk álmatlanul fekszik férje mellett, mikor sms-e érkezik: Noah üzen, hogy sajnálja, amiért lekéste a gyűlést. A férfi következő kérdésére, hogy „mit csinálsz most?” már nem válaszol, helyette felébreszti urát és szexet kezdeményez.