Költői hangzású epizódcím, hát még németül milyen szép: Ein Meer voll Sorgen. Az eredeti cím az angolban járatosabb nézőknek természetesen az ismert Hamlet monológot idézi fel, kultúrmissziótól / sznobizmustól vezérelve (nem kívánt törlendő) be is idézem a vonatkozó szövegrészt mindhárom nyelven:

To be, or not to be, that is the question: / Whether 'tis Nobler in the mind to suffer
The Slings and Arrows of outrageous Fortune, / Or to take Arms against a Sea of troubles,
And by opposing end them.

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés: / Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait; / Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?

Sein oder Nichtsein, das ist hier die Frage: / Zeugt es von größrer Würde, auszuhalten
Womit das launische Geschick uns foltert, / Oder das Meer der Plagen zu bekämpfen
Und streitend zu vergehen.

Az irodalomóra után lássuk, mi történik a mostani részben. New Orleanstól nem messze kezdünk, ide érkezik James megbízásából Baines, hogy a rendkívül beteg Robert Bragg kapitány helyett ő navigálja haza Liverpoolba az Amaryllis nevű vitorlást. Erőskezű kapitány híján a legénység persze tojik a fegyelemre, mulatt nőket hoznak a partról mulatni, isznak, mint a gödény, és két formás patkány részvételével (Bismarck és Ferenc József nevezetűek) futóversenyt rendeznek a fedélzeten. Baines a fedélzetre lépve határozottan intézkedni kezd: partra viteti a nőket a holtrészeg Forbes első tiszttel együtt, véget vet a patkányversenynek (Ferenc József nyerte egyébként) és minden matrózt a helyére parancsol: horgonyt fel, indulás!

Majd lemegy a beteg kapitányhoz, aki mellett ott találja a feleségét, Cathrine-t is. Megtudjuk, hogy valami régi sérelem miatt Bragg és Baines ellenséges viszonyban van egymással, Onedin viszont szívességgel tartozik Braggnek, azért segít most. Bainest nem érdekli a dolog háttere, mondjuk Bragg nem is mond el neki semmit róla, ő csak hazaviszi a hajót és kész-passz. Braggnek nem sok lehet hátra, de bízik benne, hogy még egyszer megpillantja Liverpoolt. Tisztában van vele, hogy ez az utolsó útja, fájdalomcsillapító helyett viszont folyamatosan iszik, felesége hiába veszi el tőle az egyik üveget, titkos rejtekhelyről Bragg mindig előszed egy másikat.

Liverpoolban reggeli közben James levelet olvas, kedvező hírek lehetnek benne, mert mosolyog. Letty kérdésére elmondja, hogy Bragg kapitányról és az Amaryllisról van benne szó. Bragget James régóta ismeri, mindig tengerész volt, fiatal korában viszont zátonyra vezette apja egyik haját, és a legénység valamennyi tagja odaveszett, beleértve Bragg apját és bátyját is. Az addig jókedélyű emberből attól fogva nehezen összeférhető mufurc lett. Na de most mennem kell a tőzsdére, búcsúzik James, Charlotte-nak még odaveti, hogy végre kezd magára szedni pár kilót. Szegény lány már-már előállna a bejelentéssel, de Letty titokban leinti, így James jó hangulatban távozik.

Charlotte persze bedühödik, James már egy hónapja hazatért Afrikából, de Letty mindig csak azt hajtogatja, hogy nem ez a megfelelő pillanat a vallomásra, a lánynak már elege van ebből. (Mondjuk nekem is, maximális szimpátiám ellenére komolyan nem értem Lettyt, saját terhessége is milyen hülyén derült ki, nem volt az elég?) William is mindjárt megérkezik Londonból, mit fog szólni, hogy James még mindig nem tud semmit a dologról? Letty szerint lehet ugyan, hogy James nem akarja Williamet vejének, de a gyerek miatt végül bele fog egyezni a házasságkötésbe.

William Beaumonttal tárgyal, a bankár a múltkor eladott folyóparti területből saját nevén megtartott 5 hektárt, plusz egyet Will nevére íratott, mint ajándékot. Biztos benne, hogy a terület értéke tovább fog emelkedni, és majd jó időben eladhatják tisztes haszonnal. A srác köszönetet mond „Joshiának”, már nagyon jóban vannak, ebből is látszik. A bankár még közöl vele egy titkos tervet: a város jólétéért küzdő társaság hamarosan a vezetőjévé fogja választani, és akkor szándékában áll elindulni a városi tanács elnöki tisztéért. Ekkor érkezik Charlotte, Beaumont távozik, de előtte még egy gúnyos mosoly kíséretében megereszt egy bókot az ifjú hölgynek.

William teljesen kiakad, mi az, hogy még nem mondtad el apádnak a dolgot? Értsd: direkt leléptem pár hétre Londonba, hátha addig elül a terhesség bejelentése körüli vihar, erre most majd szívhatok én is. Majd megint azzal jön, hogy nem neki való a házasság, Charlotte hiába bizonygatja, hogy ő jó feleség lenne. De én meg rossz apa lennék, igyekszik rövidre zárni a témát Will, azt viszont felajánlja, hogy vesz Charlotte-nak vidéken egy kis házat, ahol kényelmesen élhet majd a gyerekkel. Charlotte könnyek közt elrohan.

Samuel felkeresi nagybátyját és beszámol a legfrissebb hírekről: Beaumont folyóparti telkeket vásárol, nyilván spekulációs célzattal, és úgy hírlik, a városi tanács elnökségére is aspirál. (Ennyit a titokban tartandó ügyekről.) Jó lenne valami megbízható ellenjelöltet állítani vele szemben, Samnek erre is van ötlete. Időközben ugyanis belépett a kereskedelmi kamarába és az ottani üzletemberek egyöntetű véleménye szerint Daniel Fogarty lenne a legideálisabb jelölt a bankár ellen. James elégedetten vigyorog, jól csinálja ez a fiú, majd ismét lelép üzleti ügyben. Kisvártatva Mrs. Gibson érkezik, karján a síró Charlotte-tal. Sam jelenlétében csak annyit mond el, hogy Will nem akarja feleségül venni, az erkölcsbajnok unokatesó erre felugrik: Mi az, hogy nem vesz el, hiszen megígérte, majd én megtanítom tisztességre!, mondja dühösen és rohanva indul Williamhez. Rosszul választottál, kedvesem, simogatja meg Letty Charlotte haját.

A tengeren Bragget meglátogatja Baines a kabinjában, a beteg egyre rosszabbul van, de azért változatlanul inna tovább, Baines elkobozza tőle az utolsó üveg piát. Majd az előtérben leül beszélgetni Mrs. Bragg-gel, a nő elmondja, hogy a férje nem sokkal a házasságuk után lelépett otthonról és gyakorlatilag 20 évig feléje sem nézett. Mégis most, amikor megtudta, hogy haldoklik, utána sietett, hiszen mégis csak a felesége. Tud arról is, hogy a férje mindenét ráhagyja, ezt a hajót is, mert titokban elolvasta a ládájába rejtett végrendeletét. Baines felmegy a fedélzetre, Cathrine is visszavonul a kabinjába, ekkor előkerül a patkányversenyt szervező Ralph Morley. Meghúzza Baines saját készletéből az egyik üveget, a motoszkálást meghallja Bragg és behívja Morleyt, adjon neki is a piából. Morley viszont csak pénzért hajlandó erre, 5 fontot kér a kapitánytól az üvegért, ritka gusztustalan dolog.

Később Baines és Cathrine együtt vacsorázik, marhaszelet főtt krumplival, a nő a gyerekkoráról mesél: ő is hajós családból származik, apjának volt egy kis vitorlása, a Hattyú, azzal járta az Ipswich környéki vizeket. Apját korán elvesztette, majd miután férjhez ment Bragghez, egy ideig úgy tűnt, rendbe jön a sorsa, de aztán a férje lelépett. Cathrine Liverpoolba költözött, ahol azóta is varrónőként dolgozik, most viszont úgy néz ki, gazdag özvegy lesz. A bizalmas beszélgetés közben elég jól összemelegednek, a végén megállapodnak, hogy négyszemközti beszélgetéseik során keresztnéven fogják egymást szólítani. Bragg kabinjából egyszer csak kiáltás hallatszik, először azt hiszik, valami rémálom gyötri a beteget, berohannak, de kiderül, hogy ez már a végstádium, Bragg pár perccel később meghal.

Elizabeth meglátogatja Lettyt, és miközben teáznak, feltűnik neki, milyen hallgatag a sógornője. Lettyt nyilván Charlotte dolga nyomasztja, de erről persze nem akar beszélni, inkább Danielre fordítja a szót. Sz Sz ismét az épülő csatorna miatt panaszkodik, már megint összevesztek ezen, mire Letty elmeséli, amit Samtől hallott: Danielt kívánják jelöltnek állítani a városi tanács élére. És ha megválasztják, akkor nyilván összeférhetetlen lesz a csatornaépítő cégnél betöltött igazgatói állása, tehát arról majd le kell mondania. Elizabeth felélénkülve hallgatja ezeket a híreket.

Sam beront Williamhez az irodába és bunyóra hívja, mindketten ingujjra vetkőznek és boxoló állásba helyezkednek. Eközben Sarahnál családi gyűlésen ismét a csatorna a téma, Daniel semmiképpen sem akar lemondani az igazgatóságról, mert a csatorna egyaránt szolgálja majd Manchester és Liverpool érdekeit, és ha megválasztják, a tanács elnökeként is ugyanezen fog dolgozni. James is helyeslően bólogat erre, ám ekkor nyílik az ajtó és belép véres orral Samuel. Magánjellegű gondunk volt egymással Williammel, mondja röviden. Na és jól elverted?, kérdezi kajánul James, hiába, ilyen a box. Charlotte kirohan és kocsiba szállva elhajt, Daniel felajánlja a sajátját Jamesnek és Lettynek, menjenek a lány után.

Odahaza érik utol, James megelégeli lánya szeszélyeit és követeli, mondja el, mi a fene baja van. Charlotte csak sír, így hát Letty mondja el a sokkoló hírt Williamről és a gyerekről. Ez nem lehet igaz, nyögi James, majd dühösen ordibálni kezd, aminek első szavai a „te kis ribanc”. (Ha megengedtek még egy kis kitérőt: James a „trollop” szót használja, pedig azt is mondhatta volna, hogy Charlotte the Harlot, és akkor ide idézhetnék egy témába vágó dalművet. Na mindegy, így is belinkelem.) Határozott hangon maga mellé parancsolja a két nőt és együtt indulnak vissza Fogartyékhoz.

Ott aztán beindul a zenebona, főleg Elizabeth és James osztja egymást, csak úgy csörögnek a poharak a tálalóban. A fiad teherbe ejtette a lányomat – a lányod kering évek óta a fiam körül, röpködnek a dühös szidalmak a két testvér részéről. James felemlegeti, hogy ugyanaz ismétlődik, ami annak idején Elizabeth-tel, hiába, nincs is szebb egy kiadós családi veszekedésnél. Fogarty igyekszik lenyugtatni a kedélyeket és javasolja Jamesnek, keressék fel együtt Williamet az irodában, hallgattassék meg ő is.

Így is lesz, persze a kis gyík először nem válaszol egyenesen a „te vagy a gyerek apja?” kérdésre, és a „Charlotte szerint igen” választ adja, de aztán James villámló tekintetét látva módosítja „minden bizonnyal én”-re. James támadásban marad, három hét múlva esküvő, nem húzzuk az időt, mire Will csak beszól egy tízpontosat: Nem lenne jobb várnom nekem is 18 évet, mit ahogy te is tetted, apám? A kérdés telitalálat, akár csak az a pofon, amit cserébe kap Danieltől, így a Samtől beszedett monokli mellé újabb vérző sebet sikerül szereznie az arcára. Végül aztán mégis meghallgatják Willt, akinek monológja leginkább a „sajnálom, ami történt, gondoskodni fogok róluk, de nem illünk egymáshoz” érvrendszerben mozog.

A tengeren eltemetik Bragget, az özvegynek Baines saját (megfogyatkozott) készletéből tölt némi szíverősítőt, majd a jövőről kezdenek beszélni. Baines önkéntes tanácsadónak előlépve elmondja, hogy ez a hajó 3 – 4000 fontot ér, Cathrine úgy véli, ő ennek a kamataiból (ami évi 200 font) is szépen el tudna éldegélni. Baines szerint azonban érdemesebb bérbe adni, persze csak valami megbízható kapitánynak, mert akkor évente 5 – 6000 fontot is lehetne vele keresni. Vannak még ilyen megbízható kapitányok, brummogja kedvenc tengeri medvénk, az özvegy persze elérti a célzást és koccintanak.

James visszamegy Elizabethékhez, a hugi még pörögne az „elkényeztetett, penészvirág lányod” témán, de James leinti: Nem lesz esküvő, észhez tértem. Charlotte erről még mit sem tud, mert éppen Beaumontot keresi fel, mindenáron férjhez akar menni Williamhez, a bankár segítsen neki, rá hallgat a fiú. Beaumont kényszeredetten mosolyog, ebbe inkább nem folyna bele, Charlotte végül belátja, innen dolgavégezetlenül kell távoznia. Lehajol a földre ejtett kesztyűjéért, pont ekkor ront be Will és örömmel közli: Joshia, rendbe jött minden, nem kell elvennem a lányt! Ekkor észreveszi Charlotte-ot, aki a beálló zavart csendben szó nélkül kimegy a házból.

Odahaza James közli vele elhatározását: Charlotte Mary nénihez költözik (ez a rokon olyan, mint Columbo felesége: gyakran hallunk róla, de még sosem láttuk), ott megszüli a kicsit, aki mellé dadát fogadnak. Charlotte visszajön Liverpoolba, és majd mindenkinek azt mondják, hogy pihenni ment vidékre pár hónapra, a gyereket meg akkor látogatja, amikor akarja. Charlotte nem ellenkezik, csak csendben felmegy a szobájába.

Mrs. Bragg és Baines az utolsó ebédet fogyasztják az Amaryllisen, marhaszelet főtt krumplival, mit tegyünk, a tengeri koszt nem túl változatos. Baines sokat gondolkodott a dolgon, és rájött, hogy az a megbízható kapitány, akit ajánlani tudott volna, megrögzött agglegény és már biztos nem szeretne változtatni az életén. Tud viszont helyette egy másik megbízható embert, bizonyos Blake-et, azzal kössön üzletet Cathrine. De azért ugye találkozunk majd időnként?, kérdezi a nő némileg csalódottan, Baines bólint. Maga olyan, mint a tenger: néha háborog, néha csendes, és azt hiszem, nagyon-nagyon mély, nyújt kezet Cathrine.

Megérkezik a révkalauz hajója, amiről meglepetésre James száll le, hogy még kint a tengeren átnézze legújabb szerzeményét. Baines és Mrs. Bragg meglepődve pislog, kiderül, hogy James pár hónapja egy new orleansi ügyvéd révén adásvételi szerződést kötött a néhai Bragg-gel a hajóra. 3000 fontért vette meg tőle, és most úgy nézi, egész jó üzletet kötött így látatlanban is. Legalább nincs vele gondom, mondja a nő, majd a rakparton konflisba száll és elhajt. Az első tiszt izgatottan rohan Baineshez, a patkányidomár Morley ellopta a matrózok pénzét és lelépett, a legénység azt szeretné tudni, mikor fizeti ki a bérüket Baines. Én ugyan semmikor, kérdezzék az új tulajt, mutat Baines a fedélzeten mászkáló James felé.