Dr. Walter Hertel szúrós tekintetű, karizmatikus, idősödő férfiú, igazán elismert, sikeres cégvezető. S mint ilyen, természetesen nem elégszik meg – az első látásra egyébként elég szürke egérke – feleségével, Franziskával, hanem tart egy fiatal szeretőt is, Irene Kronach személyében. Újabban azonban gondok vannak a csinos hölggyel: kezd elkanászodni, két napja például a telefont sem hajlandó felvenni a jó doktornak. A férfi láthatóan szereti kézben tartani az asszonyait, de a fiatal szeretőnél a valóságos magánnyomozói koslatásával éppenséggel nem ér célt: Irene láthatóan ki akar lépni a kapcsolatból.

Ebédszünetben Hertel fel is keresi személyesen a lányt, s összevont szemöldökéből nem következtetünk semmi jóra. A doktor szerint nyilvánvalóan egy másik férfi áll az elmúlt időszak történései mögött, de ezt Irene eleinte tagadja, hogy aztán a bizonyítékok súlya alatt megtörve beismerje, van valaki más az életében, s szakítani akar. Szó szót követ, s a légyott fojtogatásba fordul: a „vetélytársa” óráját a hálószobában felfedező, a féltékenységtől valósággal őrjöngő doktor megfojtja a szeretőjét. (A szegény, szépséges Uschi Glas által alakított karaktereknek rendre ez volt a sorsa a Ringelmann-produkció filmjeiben: előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de végül mindig hullaként végezték.)

Végszóra befut persze Irene új barátja is egy szál virággal a kezében, de hiába kopogtat a lány ajtaján. Hertel később már az irodájából hívja a házmestert, hogy nem tudja elérni Kronach kisasszonyt, s esetleg nem lehetne-e a pótkulccsal kinyitni a lakása ajtaját, s megnézni, nincs-e valami baj vele. Természetesen a doktornak egy házmester nem mondhat nemet, így aztán gyorsan kiderül, hogy van baj, nem is kicsi. Hamarosan a rendőrök helyszínelnek a lakásban, amiről kiderül, hogy Hertel tulajdona, s kifejezetten Irene miatt vette meg. Egy percig sem titkolja, hogy a lány a szeretője volt, Derricket meg is lepi, mennyire nyíltan vállalja mindezt a férfi, aki ráadásul havi apanázsban is részesítette szolgálataiért Irenét, valamint a tanulmányait is fizette.

A gyilkosság elkövetését persze már az első kihallgatáskor igyekszik a lány „barátaira” tolni, akikkel szerinte voltak gondjai Irenének. Harry rutinkérdése, hogy Hertel merre járt a gyilkosság időpontjában, hamarosan kulcskérdéssé válik. A doktor azt hazudja a rendőröknek, hogy hazament a munkahelyéről ebédelni, s hogy az alibije sziklaszilárd legyen, otthon el kell kezdenie erről meggyőzni a tőle egyébként is rettenetesen félő feleségét. A reszkető őzike persze kérdés nélkül egyezik bele mindenbe, amit a férje mond neki, Hertelnek szinte úgy kell a szájába rágnia, mi történt, s hogy mi várható emiatt a közeljövőben.

Derrick és Harry éppen indulna a lány lakásából a helyszínelés végeztével, amikor váratlanul csöngetnek. Az ifjú lovag, az egyetemista Jürgen Kerwin áll ismét az ajtóban, s letaglózza a hír, hogy barátnőjét megfojtották. Elmeséli a rendőröknek, hogy a gyilkosság feltételezett időpontjában járt már itt, de hiába csengetett és kopogott; s hogy valójában az órájáért jött, amit előző este véletlenül az éjjeliszekrényen felejtett a hálószobában. Az órát persze senki sem találja: Irene megölését követően a felindult Hertel zsebre vágta, s magával vitte. Azt a nagyon fontos információt azonban megtudják Kerwintől a rendőrök, hogy Irene épp a halála napján tervezett szakítani idős „mentorával”. Indítéknak kétségtelenül nem rossz…

A nyomozás fókuszába így természetesen Hertel doktor kerül, nem pedig Irene baráti köre, azaz nem úgy alakulnak az események, ahogy azt a doktor elképzelte. Lehet Hertel bármennyire jómódú, az otthoni hangulat egészen síri, minden szavára ijedten rezzen össze a felesége, akinek szinte még a létezéséhez is ki kell kérnie a férje engedélyét. Fagyos hangulatú vacsorájuk csúcspontján fut be Derrick telefonja, aki persze Hertelnével szeretne beszélni. Újabb gyors kiképzés, majd a férfi odarángatja a készülékhez a halálra vált Franziskát, aki majdhogynem úgy mondja fel a főfelügyelőnek Hertel déli programját, mintha bebiflázott tananyag lenne: a természetesség szikrája sincs meg benne. Derrick persze nem hülye, ő sem találta meggyőzőnek az asszonyt, alakul a személyes találkozó…

Az pedig érdekes lesz, ezt sok apró jelből lehet érezni, s ezeknek csak az egyike, hogy Franziska otthon zárja a szobája ajtaját a férje elől. A lelki terror és a kiképzés ennek dacára is folytatódik: Hertel immár a nyomozók személyes látogatására készíti fel a maga nem túl szimpatikus stílusában a feleségét. Derrick fejében már összeállt a kép, és persze azt is vágja, hogy az asszony vélhetően félelemből biztosít alibit urának. Azonban ez mellékes, mert az alibi így is alibi, s ha tartja magát hozzá, akkor szinte lehetetlen lesz elkapniuk a gyilkost. Miután a férfi elmegy dolgozni, rögtön meg is jelennek a házában Derrickék, s premier plánban szembesülhetnek szegény agyonnyomorított Franziskával. A nej borzalmas teljesítményt nyújt, vágni lehet a szobában a rettegését, Derrick pedig nem lacafacázik. Ráadásul Hertel is túljátssza a szerepét: pont amikor a főfelügyelő közli az igen egzaltált asszonnyal, hogy szerinte a férje ölte meg Irene Kronachot, egy futár érkezik a doktor által küldött hatalmas virágcsokorral… Franziska ettől új erőre is kap, s azzal küldi el a rendőröket, hogy a férje nem ölhette meg a lányt, mert a gyilkosság időpontjában éppen otthon ebédelt.

Derrick érti a probléma lényegét, így búcsúzásképp átnyújtja a névjegyét az asszonynak: bármikor hívhatja, ha úgy érzi, akár még éjszaka is. Harry távozóban megemlíti az eltűnt óra esetét, amit utána Franziska azonnal megtalál férje előző nap viselt zakójának a zsebében: immár nemcsak az alibi miatt megkerülhetetlen a személye, hanem a kezében van a férje elleni legfontosabb bizonyíték is. A rendőrök útja közben Hertel munkahelyére vezet, aki vígan konyakozgatva ad nekik lélekrajzot az „ősi félelemtől” szenvedő, vészesen önbizalomhiányos, a feszültségtől rettegő feleségéről. Víg kedélyállapotából Derrick rángatja vissza a földre, amikor lazán megkérdezi tőle, hogy azért ölte-e meg a lányt, mert az szakított vele? Hertel ledöbben, rámutat a kétségtelen alibijére, a főfelügyelő meg arra a tényre, hogy az alibi csak addig sziklaszilárd, amíg a felesége kitart mellette. De vajon kitart-e a jövőben is?

Hertel megdöbben, már a konyak sem ízlik, s gyorsan hazaugrik egyrészt ebédelni, másrészt meg kifaggatni a nejét a rendőrök látogatásáról. Az asszony labilis külseje mögül időről-időre előbújik a troll (például amikor megkérdezi a férjétől, hogy hová fektette a holttestet), amit Hertel azonnal üvöltve reagál le, Franziska pedig illedelmesen bocsánatot kér. Az ebéd közben ugrik be Walternek a gyilkosság színhelyén zsebre vágott óra, el is rohan megkeresni, de mi már tudjuk: késő. Lerohanja a nejét, hogy adja elő, mire Franziska azt feleli, hogy kidobta a kukába. Hertel persze rohan megkeresni, s teljesen megdöbben, amikor a kukában az órát nem találja meg, ellenben a virágcsokrát igen. Egy, az Irenével folytatott kapcsolatát hosszasan részletező szpíccsel próbálja kicsalogatni feleségéből a bizonyítékként felhasználható karórát, de Franziska válaszra sem méltatja.

Kettejük sakkjátszmájában egyértelműen Franziska az érdekes figura, nem véletlen, hogy a kamera rendre hosszasan elidőzik az arcán – akár szemből, akár profilból. Az ijedt máz mögött fel-felcsillanó ellenállás, a hol finoman, hol pedig kifejezetten szándékoltan pikírt megjegyzései ráadásul még különlegesebbé teszik a karaktert. Eközben a bajban lévő férje bántóan egysíkú marad mellette, dacára az állandó hangulatváltásainak, a könyörgésből üvöltésre, majd onnan megint könyörgésre kapcsoló hangszínnek. Hertel az óra visszaszerzése céljából még érzelmi húrokat sem átall megpengetni, felvillantva kapcsolatuk esetleges újrakezdésének az esélyét is. Mindhiába: az asszony végre a sarkára áll, s megtagadja a döntő bizonyíték visszaszolgáltatását.

Derrick és Harry késő este csenget, Hertel alig győzi elvonszolni a szobájába „aludni” egyre veszélyesebbé váló oldalbordáját, mielőtt ajtót nyitna. A légkör immár végzetesen fagyos a rendőrök és Hertel között is, Harry pedig döbbenten konstatálja, hogy a doktor elküldte aludni a nejét, nehogy ők beszélhessenek vele. Hertel furcsa életfelfogása szerint már majdhogynem a rendőrök a hibásak, amiért a feleségének most és így kellett megtudnia, hogy megcsalják. Derrick valósággal retteg attól, hogy a férfi igyekszik majd eltávolítani az útból a gyakorlatilag immár egész életére komoly veszélyt jelentő feleségét – de egyelőre nem tud mit tenni.

Miután elmennek a házból, kerül is gyorsan egy kis méreg az egyik konyakospohárba, azaz a jelek szerint Hertel tényleg elszánta magát. Előzékenyen fel is viszi a poharat a neje szobájába, majd a nappaliban leül a kandalló elé, s várja a hatást. Franziska közben előszedi a fiókból Derrick névjegyét, de hiába szánja el magát, s hívja telefonon, a főfelügyelő még nem ért haza. Erre egy húzásra felhörpinti az „ízesített” konyakot, ami azonnal hatni is kezd. Derrick már éppen búcsúzik a lakása kapujában társától, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, vissza kell menniük Hertelékhez. A nő már kiütve az ágyon, a férj pedig őrült tempóban keresi a szobájában az ominózus karórát, de nem találja (közben zenei aláfestésként – szokatlan módon – fel is csendül a sorozat főcímzenéje). Ekkor csöngetnek megint.

Hertel azzal fogadja a rendőröket, hogy éppen orvost akart hívni, mert borzasztóan depressziós felesége a jelek szerint eldobta magától az életét. Erre bedurran Derrick agya, nyakon ragadja, lemocskosozza a férfit („Sie Schwein, Sie verdammtes Schwein”), Harrynak kell rászólnia, mielőtt durvább testi sértést foganatosítana. Franziska meghalt ugyan, de utolsó tettével elrendezte férje jövőbeli sorsát is. Derrick ugyanis a Hertel által hiába keresett karórát, a döntő bizonyítékot az asszony ökölbe szorított kezéből halássza elő… Az igen furcsa házasságot palástoló gazdag grünwaldi villa falai között forgatott kamaradarab a lehető legszomorúbb véget ért.