Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 4x03 - Wingman

2015. június 10. 15:00 - AaannnaaA

Fiatal csávó fut atomsebességgel az utcán, John és Fuszkó a nyomában. A gyorsütemű macska-egér harcban a menekülő jelentős előnyre tesz szert, ezért Reese felugrik egy elhaladó turistabuszra, irány annak nyitott tetejű emelete, körülnéz - a srác már messze jár, de még pont jól rá lehet látni, úgyhogy „nyomozónk” céloz és... térdlövés, egy mesterlövészt megszégyenítő pontossággal. A turistaszalámik szűk seggel bámulják, mire az előkapja a jelvényét, így tapsvihar és széles mosolyok kísérik míg leballag a buszról. Odalent társa várja, és megjegyzi, hogy nem kellene céllövöldésdit játszania, mert már nem az öltönyös inkognitóban, hanem egy nyomozó. Hősünket nem hatja meg a tiráda.

Csakhogy nem ártana, merthogy új felettesük – aki nem mellesleg nő, és a nevét még nem tudjuk meg, úgyhogy kénytelen leszek válogatott nicknevekkel illetni – egyáltalán nem rajong John ehavi teljesítményéért, ami pontosan négy lövöldözést jelent; a szemében ez gondolom néggyel több a kívántnál.  Rapportra is hívja hősünket és társát, akik keményen magyarázkodnak (illetve leginkább Lionel), de a kollektív letolást így sem ússzák meg; sőt „Riley nyomozó” kap egy külön felhívást a nőtől, miszerint szíveskedjék kicsit a valagán maradni. Oké. Mikor kikerülnek az össztűz alól, Fuszkó lenyom egy kiselőadást társának, miszerint neki nincs más, csak a nyomozói munka, abból kell megélnie, szóval John szíveskedjék nem keresztbe tenni neki. Az megígéri, hogy jó gyerek lesz, ám ekkor megszólal a mobilja: új szám érkezett, és Főncsi nem ismer kifogásokat, irány az új főhadiszállás.

1.jpg

Át is váltunk oda, Harold épp a gépeket okosítja, Shaw pedig Medvével játszik, miközben főnöke közli a száraz tényeket: most nincs kiapadhatatlan pénzmag, szóval megélhetését a valódi munkájából kell fedeznie. Evvan. Ekkor érkezik meg John azzal, hogy sietnie kell, mert új felettese szemmel tartja, mire Rico röhögve visszakérdez: csak nem megint lelőtt valakit? Főncsinek is szónokolhatnékja van (mint eddig mindenkinek, ő miért maradna ki a sorból?), és letolja Johnt, hogy szíveskedjék a gép által biztosított álcáját jól használni.

Jó, de ki a célszemély? A neve Andre Cooper (helló, Stan), korábban egy kikötőben dolgozott, most meg afféle csajozási tanácsadó férfiaknak. Mi a fene! – mondja John velem együtt, elég érdekes váltás. Hát, hogy ennek az okát megtudják, be kell épülni hozzá ügyfélnek, amire hősünk kerek perec nemet mond, de társai nem is rá gondoltak. Hogy mégis kire? Nos, egy bárba tesszük át a székhelyünket, és gyorsan meg is tudjuk: Fuszkó a szerencsés kiválasztott. Halkan felnyerítek a röhögéstől, de a java még csak most jön.

2.jpg

Lionelhez először is Sameen lép oda, hogy átadjon neki egy biztonságos mobilt, aztán továbbsétál, de a fülesükön azért hallják egymást. Nemsokára be is lép a célszemély, akinek ráncba szalad a szemöldöke Fuszkó láttán. Mint azt neki kifejti, Harold (mint Lionel barátja) két napra vette meg a szolgálatait, de ahogy Fuszkót elnézi, inkább egy hétre lenne szüksége. Milyen kedves. Szóval először is irány egy üzlet, normális öltönyt venni nyomozónknak, aki amúgy most biztosítási ügynöknek adja ki magát. Shaw kaján vigyorgások közepette marad hátra.

Finch ezalatt az irodában (maradjunk a régi megnevezésnél, nem írnék mindig metróállomást vagy főhadiszállást, ha nem gond) ügyködik, mikor beállít Forrás. Elmondja, hogy a gép arra kéri, hogy együtt intézzenek el valamit – részleteket még ő sem tud, de ígéri, hogy a férfi és kollégái jól fognak kijönni belőle. Harold sóhajt egyet és rááll a dologra.

3.1.jpg

3.2.jpg

John az őrsön melózik, mikor új főnöke rajta kezdi el keresni Fuszkót. A férfi lódít egyet, aztán sietve témát vált és a nő nikotin-tapaszára tereli a beszélgetést. Hát igen – ismeri el – hiába tett fel reggel egyet, szart sem ér. De persze a figyelmét nem könnyű radikálisan elterelni, így John gyorsan előadja, hogy egy múlt héten lelőtt nő ügyében – akinek a férjét vélték elkövetőnek, de nem tudták rábizonyítani – új nyomra bukkant. A férj ugyanis egy ismert bérgyilkossal e-mailezett. Aha, és honnan van az infó? John azt feleli, hogy főnöke azt inkább nem akarja tudni. Felettese kínnal rábólint azzal, hogy mutasson valódi bizonyítékot (ne csak kétes úton beszerezhetőt), és akkor cimbik lesznek. Oké.

Főncsi és Forrás eközben megérkeztek egy autóbontó telepre, de mielőtt megtudnánk a jövetelük célját, Shaw tesz egy rövid jelentést, miszerint Andre több okból is áldozat lehet: egyrészről nője expasija fenyegeti, másrészről a rendőrség is beidézte egy eltűnt fegyverszállítmány utáni nyomozás miatt – a fegyverek nagyjából akkor tűntek el az egyik kikötőből, mikor Cooper is ott dolgozott. Nem lesz egyszerű kideríteni, melyik a tényleges fenyegetés, a csapat szíveskedjék ezen dolgozni, ad ukázt Harold, mi pedig Fuszkóra váltunk.

4.1.jpg

4.2.jpg

Nyomozónk épp új öltönyt vásárol a célszemély segítségével, morog is pár kört annak értelmetlensége miatt, viszont meg kell hagyni baromi jól áll neki. Andre tart egy kisebb hegyibeszédet a külsőségek fontosságáról, úgyhogy Lionel bár szájhúzva, de jó képet vág a dologhoz. Mikor távoznak az üzletből, kap még némi lelki támogatást is, amit nem visel igazán jól, de azért persze meghallgatja.

Forrás és Főncsi a roncstelepen két sráccal találkozik, egyikük "Mr. Egret" néven üdvözli Haroldot (lassan madárhatározót adhatna ki, csak mondom), mint nagy embert, akiről sokat hallott és akit ismeretlenül is nagyon tisztel. A férfi - ha meg is hökken - a szerepben marad, áll némán és várja a dolgok kimenetelét. Nos, fegyvert adnak el nekik, pontosabban egy AT4-es páncéltörőt. Forrás nyugtázza az árut, átadja a pénzt, ám az egyik eladó amatőrködik, és megkérdi Főncsit, mégis mire kell a cuccos. Ő halálos nyugalommal, ijesztően suttogva (Johntól tanulhatta el) közli, hogy az nem tartozik rá. Felvihogok. Mikor végre távoznak a zsákmánnyal Harold értetlenkedik, hogy a gép szerint mégis minek nekik AT4-es (azt a nő sem tudja), és morog amiatt is, hogy a fegyverkereskedés zavartalanul üzemel. Hát nem egészen, alig lépnek pár lépést, rendőri akció indul, megszállják az egész kócerájt – gyanítom a gépnek köszönhető, hogy még előtte sikeresen bizniszeltek.

5.1.jpg

5.2.jpg

Kora délután Lionel és Andre elegáns szórakozóhelyre jöttek kicsit ismerkedni. Nyomozónk kivakarása sikeres volt, de a csajozási technikáján még van mit finomítani – két nőt halálra untat a dumájával egyet pedig telibe önt egy pohár itallal. Tanácsadója próbálja kicsit vigasztalni a fiaskók miatt, mikor hirtelen ismerős lép hozzájuk: Mick az, Cooper régi kollégája, még a kikötői munkahelyéről. Váltanak pár udvarias szót, aztán az ex-kolléga balra el. A tanácsadó ekkor egy nővel kezd flörtölni (bemutatót tart?), de a dolog rosszul sül el – a csajnak ugyanis gyorsított ütemben kerül elő a pasija, aki rövid mivanmivanmivan után erőteljes jobbegyenest lendít a kéretlen amórózó felé. Célt viszont nem ér, mert Fuszkó egy gyors mozdulattal hatástalanítja, majd jelvényt lóbál – csak az nem jutott idejében eszébe, hogy ezzel ugrott a biztosítási ügynöki álcája.

Nem sokkal később már járőrök veszik fel a tanúk vallomását, míg a két randizó tengelyt akaszt egymással: Andre felelősségre vonja pártfogoltját, miért nem mondta el, hogy rendőr – t'án nyomoz utána? Lionel visszakérdez: t’án titkolnivalód van? A kakaskodást Shaw hívása szakítja félbe, tájékoztatja nyomozónkat, hogy a célszemély akár tettes is lehet: egyik kollégája ugyanis nagyjából akkor tűnt el a kikötőből, mikor a fegyverszállítmány is. Fuszkó ezért visszavesz az arcából, és azt kummantja, hogy azért nem árulta el a valódi foglalkozását, mert attól félt, hogy kollégái megtudnák és hülyére szívatnák. Andre beveszi a mesét, és újabb partycélt lenget be – irány a csajozás.

6.jpg

John ezalatt egy gyanúsítottat kísér be az őrsre – elkapta a lelőtt nő férjét, szerzett cáfolhatatlan bizonyítékot a bűnösségére. Főnöke buksisimit nyom, aztán kérdi mit nyomoz ki legközelebb? A nemrég megölt autókereskedő ügyét, aki lopott a cégétől, szerinte pedig két alkalmazott rájöhetett erre, és megmurdelték a pénzért – ez márcsak azért is valószínű, mert a főnök eltűnése óta elég nagy lábon élnek. (Úgy látszik hősünk futószalagra tette az összes belassult ügyet.) Főnéni bólint, és kérdi honnan vannak John információi? A férfi terel, szóval gondolom megint hekkelt. Baszki, csak bukta ne legyen! Gyorsan témát is vált, a nőn ugyanis a korábbival ellentétben két nikotin-tapasz van, szóval durvult a leszokásért való küzdelem. Ja, még a cuccaimnak is bagó szaga van, szóval lekaparom a falat is az idegtől - ismeri be. „Nyomozónk” úgy dönt ezt akár ki is lehetne használni. Mégis hogyan?

Pár pillanattal később megtudjuk. John ül az asztalánál, az autókereskedő-gyilkosság két gyanúsítottjával a háta mögött. Főnő berongyol, és teátrálisan lebassza beosztottját: vagy hatékonyabban dolgozik az ügyein, vagy mehet aktát tologatni – azzal balra el. John megvert kutyaként fordul a két gyanúsítotthoz, és tereli őket külön-külön kihallgatóba. Először persze egyikük sem akar kötélnek állni, csak annyi derül ki, hogy szekáns volt a főnökük, de hősünk ügyesen közelít: őt is baszogatja a főnöke (látta is a két gyanúsított az előbbi szereplését), szeretné lezárni az ügyet, szóval mint jó korrupt zsaru felajánlja, hogy ha egyikük a fele zsákmányt neki adja, készségesen rákeni a másikukra a gyilkosságot. Minkét palimadár beveszi a mesét, elárulja bűntársát és ezzel magát is. John új felettese vigyorogva trappol a kihallgatóba – bejött neki "nyomozónk" újfajta munkamódszere. Miután végzett, hősünk sokáig nem örömködhet, a nő ugyanis sürgős ügyet sóz rá: egy utcai árus visszavonta a vallomását, szíveskedjék odamenni, és rávenni, hogy újra megtegye.

7.jpg

Főncsi és Forrás egy forgalmas sarkon várakoznak a megszerzett páncéltörővel (persze az áru csomagolva, nem kézben), mikor megérkezik egy Jerry nevű fószer, aki talált nekik vevőt a cuccra. Ám szerinte Mr. Egret nem úgy néz ki, ahogy a hírhedt Mr. Egretet elképzelik, úgyhogy Harold újra előveszi a nemrég látott félelmetes arcát a suttogó hangjával, ami elég meggyőző ahhoz, hogy Jerry a fegyverfelvásárlóhoz kísérje. Zseniális!

A két csajozós most egy galériába érkezett, Shaw is itt van csiniben. De a tanoncnak nem őt kell becserkészni, hanem egy másik facér ribit. Sikerrel jár, már nagyban beszélget a csajjal, mikor Rico kiszúrja, hogy egy öltönyös vendég nem képeket nézegetni, vagy csajozni jött, hanem kikötői munkás, szóval vszg a célszemélyre fáj a foga. Lionel lefarcol a hódításától, elrángatja Andre-t a hátsó kijárathoz, és go! A rosszarc észreveszi a távozást és utánuk ered, a sort viszont Shaw zárja. A cefet kergetőzés eredménye a szűk folyosókon: a fiúk szerencsésen eljutnak a kijáratig, míg egyetlen női versenyzőnk némi bunyó végén kiiktatja a támadót (közben egy kisebb vágást is beszerez a karjára, mert a kikötői fenegyereknek kése van, így végül kénytelen leszúrni a tagot). Utána lehajítja a magassarkúját és a fiúk után rohan, ám ők odakint belefutnak Mickbe, aki immár nem kedélyesen társalogni óhajt, hanem túszt ejteni. Hiába ránt Lionel stukkert, az ellenség nagyobb létszámú, nyomozónkat hátulról buksin kólintják, majd a két férfit belapátolják a kocsijukba, és tűz. Shaw már csak az elrobogó furgont látja.

8.1.jpg

8.2.jpg

Az irodában John látja el Rico kézsebét, és közben az ügyön elmélkednek. Szerintük a kikötőből eltűnt fegyverszállítmányt Andre és Mick együtt nyúlták le, és most egyikük leszámol a másikkal. John a gépeken belép a városi kamerarendszerbe, megnézik az emberrablás felvételét, illetve azon Mick furgonjának rendszámát, aztán lefuttatják a keresést – nem sokkal ezelőtt egy elhagyott gyártelepre hajazó hely előtt parkolt a kocsi, irány oda. John a küszöbön berántja a féket: mégsem mehet terepre, mert főnöke nagyon szemmel tartja – ezt megerősítendő a nő telefonál is, és kérdi, miért nem az utcai árust hallgatja ki. Márpedig Lionelt meg kell menteni, úgyhogy Shaw egymaga indul Medvével kiegészítve.

A két túsz eközben egy hatalmas raktárcsarnokban csücsül székhez bilincselve – jobb híján beszélgetnek kicsit. Cooper elmondja, hogy Mick nyúlta le a fegyvereket (egy egész konténernyit!), méghozzá egy Dominic nevű alvilági alak megbízásából (ő már az első részben is említésre került, gyanítom hamarosan személyesen is megismerjük). A nyomozók rájöttek, hogy ki tette, azt akarták, hogy célszemélyünk tanúskodjon a kollégája ellen, de ő nem akart, merthogy anno nagyon jóban voltak, és képtelen volt rá. A beszélgetésnek ezen a pontján megjelenik Mick, vívni egy erőteljes szópárbajt egykori munkatársával – a vita azonban parttalan, a rosszfiú nem hiszi el, hogy Andre nem tanúskodott ellene, így mindkét fogolynak meg kell halnia.

9.1.jpg

9.3.jpg

John eljött az utcai árushoz – aki táskákkal bizniszel – hogy vallomástételre bírja; így derül ki számunkra, hogy gyilkossági ügyről van szó. Az árus veszettül tagad, adja a hülyét, miszerint nem is járt a tetthely közelében, nem láthatta az elkövetőt. Hősünk trükkhöz folyamodik: meglóbál egy borítéknyi pénzt (mégis honnan a retekből szedte??), és elvesz egy táskát – ha az árus elmondja amit tud, John megveszi a táskát és átadja érte és a vallomásért a borítékot. A biznisz megköttetett.

Shaw ideért a raktárhoz, ám dolga már nem akad, a két túszt ismeretlen helyre szállították. Most Medve következik – egy darab leszakadt Lionel ingéből, szóval szagminta és nyomkövetés a feladat. Ezalatt Mick és társai a megkötözött kezű és szájú túszokat konténerbe zárják azzal, hogy bárhova indul is a láda, a célállomás előtt megfulladnak levegő nélkül.

10.1.jpg

10.2.jpg

Főncsi, Forrás és Jerry megérkeztek a fegyvervásárlóhoz, aki némi lóvét ad a közvetítőnek, mire az atomsebességgel elszelel, a többiek pedig bizniszelhetnek. A fegyverdíler átadja a táskányi pénzt, hőseink meg a páncéltörőt – illetve csak adnák, mert Harold ebben a pillanatban meggondolja magát, és kijelenti, hogy az áru nem kerülhet maffiózók kezébe. Mindenki ledöbben, ám Forrás vigyorogni kezd és elhadarja, hogy a gép ugyanerre a reakcióra számított – aztán fegyvert ránt, gyors tüzelés és a négy rosszarc térdét fogva fetreng a földön, a két botcsinálta bizniszmen pedig rajtuk átlépve távozik a pénzzel és a fegyverrel együtt.

11.jpg

A konténerben Fuszkó vadiúj ingéről leműti a mandzsettát, és azzal nyitja ki a bilincsét, aztán szabaddá teszi a száját majd fogolytársát is. Andre kérdésére, hogy Lionel mégis kicsoda, nyomozónk bedobja Főncsiék szokásos mondatát: egy aggódó harmadik fél. Erősen vigyorgok, szerintem ez így most hangzik el először a szájából (cáfolat jöhet kommentekben). Miután a konténerből kijutni nem tudnak, marad az oldalán dörömbölés és az óbégatás – hátha. Shaw és Medve már nagyban keresi őket a kikötői konténerek között, de nem kicsi a terület, amit át kell nézniük. Közben befut John is, ugyanis a táskaárus azt a gyilkosságot látta a kikötőben, melynek során Cooper egyik kollégája eltűnt. Szóval a sztori szépen körbeért, de most Lionel előkerítése a lényeg, ezért gyorsan üzembe helyezik az ebet. Némi trappolászás után meglesz a két óbégató fogoly – a kiszabadításuk John dolga, Rico elüget előkeríteni Mick-et.

Kis keresgélés után meglelik a főrosszgyerek két utánfutóját – egyiküket hősünk, másikukat hősnőnk üti ki, de Mickbe a két exfogoly fut bele. Andre Lionel elé ugrik, nyomozónk fegyvert tart a célra, a bűnöző meg rájuk, szóval patthelyzet. Ekkor érkezik Medve, veszett ugatásba kezd, amivel a frászt hozza az ellenségre. Fuszkó gyorsan kihasználja a pillanatot: egy nagyívű jobbegyenes és Mick kifekszik. Öröm és bódottá.

12.1.jpg

12.2.jpg

Az őrsre a két nyomozó együtt kíséri be a három hatástalanított elkövetőt, mikor megjelenik a főnő és így derül ki, hogy ő kapta a John által az utcai táskaárustól vásárolt tatyót – a magyarázat szerint szerint azért, mert annak legalább nincs bagó szaga. Fel is töltötte menten egy valagnyi nikotin-tapasszal. A kis vicces. Hősünk kiszúrja, hogy négy térdlövéses alak várakozik az előtérben, mire felettesük közli: egy raktárban lőtte valaki térden őket, amúgy a maffiához tartoznak. (Szerintem ők lesznek Forrás áldozatai.) Távozása előtt a főnéni ígéri, ő fizeti a két sztárnyomozó mai piáját, de Lionel csak társának mondja el, hogy az italozást ő ma kihagyja, mert randija van.

És tényleg, nem sokkal később egy szórakozóhelyen látjuk őt viszont a kiállítóteremben megismert csajszival. Mikor Fuszkó a bárpulthoz lép kikérni az italaikat, Andre már itt várja. Örömködnek maguknak egy kört (az ex-célszemély elmondja, hogy tanúskodni fog Mick ellen), aztán megy mindenki a dolga után.

13.jpg

Forrás elhozta Finchet a kilőtt maffiózók raktárába, ami tele van fegyverrel és kápéval, méghozzá zsákszámra. Mivel a Gép a Szamaritánus orra előtt legális pénzt nem tudott biztosítani a célszemélyek megmentésére, adott hát illegálisat, hogy használják jóra. Főncsi kaján vigyorával zárunk mára, alább pedig némi cukisággaléria.

30 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neoprimitív 2014.10.14. 17:44:57

Badass Harold :) A két jelenetből nekem az első jött be jobban, kevesebbet ragozták, bár szövegnek az "I only have two modes - calm and furious" csodás volt.

Az pedig külön poén volt, amikor John és Shaw a túszejtés után azon örömködnek, hogy John mint zsaru a gép segítsége nélkül is hozzáférhet a kamerák anyagaihoz.

A junkie-ra beraktam egy linket a hétvégi NYCC panelről és az ott levetített előzetesről az 5. részhez - az ugye nem spoiler, hogy nem sokáig lesz ilyen édeni nyugalom?

Nézőke 2014.10.14. 17:55:36

Köszönjük a hogyvoltot AaannnaaA, és 100% hogy a végén a térdenlőttek azok a lett maffiózók. hiszen mutatják is őket picit. Milyen jó kis melléksori lehetne: A Térdenlőttek 1-2, A Térdenlőttek bosszúja stb..

AaannnaaA 2014.10.14. 19:09:48

@Neoprimitív: Persze, hogy nem spoiler, ez a POI :) Kibírom, nem nézem meg :P
Amúgy ehhez a részhez még annyit tennék hozzá, hogy ugye beszéltük, hogy pont olyan volt, mint a S03E03 - könnyed átkötő, kvázi mellékszereplővel a főszerepben, de szívből remélem, hogy nem ugyanaz lesz a "vége". Mert ott Carter volt a "főszereplő" - klassz lelazulós rész, ahol domboríthat, erre félévadban kiiktatták. Ha Nolanék Fuszkónak is ezt a sorsot szánják, megyek gyújtogatni. Tudom, hogy sántít a párhuzam, de remélem érted mit akarok mondani.
@Nézőke: Nagyon szívesen! Örülök, hogy jöttél kommentelni :) Szerintem lehetne a Discoveryre egy dokusorozat is belőle: Térdenlőttek rehabilitációja címmel :)

Nézőke 2014.10.14. 19:27:58

@AaannnaaA: azért ebben a részben volt először ha jól emlékszem,hogy valaki megemlíti (jelen esetben a főkapitányné), hogy tolószékbe kényszerült a térdenlövött. Mert kb mindegyiknek a sorsa az,hogynem tudnak többé járni, azért ebbe érdemes belegondolni.. ja,és még egy dolgon jót kacsintottam,amikor szintén a rendőrnő mondja,hogy pár hónapja megugrott a körzetben a gyilkosságok száma..persze,mert alig ad számot a gép, mert menekülni kellett (kacsintás)

AaannnaaA 2014.10.14. 19:40:03

@Nézőke: Viszont másik oldalról nézve egy fokkal jobb opció, mint a hullazsák...

Neoprimitív 2014.10.14. 19:54:56

@AaannnaaA: A sörözésnél már kitárgyaltuk, hogy bárkit ki tudnék írni különösebb erőfeszítés nélkül. (evil laugh) Ezzel együtt azt hiszem, Fusco van a legnagyobb biztonságban. Ő a "kisember". Nincsenek spéci képzettségei, világmegváltó tervei, nem akar igazságot szolgáltatni, kicsit pocakos és nem is túl jóképű. Ő a való világ (nem RTL értelemben), akire egy ilyen, csupa hősből álló sorozatnak szüksége van.

Neoprimitív 2014.10.14. 20:24:02

Live tweet az új kötelező média dili (szegény színészek): a ma esti (hajnali) részt Sarah Shahi "közvetíti", ha valaki twitter mániás.

Llew 2014.10.14. 20:55:42

"Finch ezalatt az irodában (maradjunk a régi megnevezésnél, nem írnék mindig metróállomást vagy főhadiszállást, ha nem gond"
Legyen állomás, vagy csak simán metró.
Harold, mint titokzatos fegyverkereskedő nagyon nagy volt.

Stiel 2014.10.14. 20:58:00

Én magamban Mr. Ygritte-re fordítottam Harold álnevét (de lehet, hogy csak a Trónok harca hatása...)

AaannnaaA 2014.10.14. 21:10:23

@Llew: Köszi a tippeket, felhasználom :)
@Stiel: a GoT mitológiában sajnos egyáltalán nem vagyok otthon...

Stiel 2014.10.14. 21:26:07

@AaannnaaA: Semmi extra, van benne egy Ygritte nevű mellékszereplő (így írva). Mindegy.

A kapitány jófejnek tűnik! Kíváncsi vagyok rá, remélem, sokat szerepel még.

Is 2014.10.14. 21:30:06

Harold hihetetlenül nagy arc volt!!! :D :D :D Aranyos volt Főnökasszony megjegyzése a végén, hogy ha nem tudná, simán azt hinné, hogy John intézte el a maffiózókat :) Tök jó, így legalább van alibije ;)
Na, Aaannnaaa, hogy tetszett Főncsi alakítása?

Stiel 2014.10.14. 21:32:45

Amúgy az nem semmi Root-tól (vagy inkább a Géptől), hogy visszamenőleg létrehoz egy hírhedt fegyverkereskedő személyazonosságot. Egyúttal ez is rávilágít arra, hogy hol az egész hackelősdi határa: az emberek emlékezetét, na azt nem tudják felülírni. Szamaritánus ellen is addig lesznek jók, amíg valaki emberi operátor utánuk nem néz 'kézzel'. Szerencsére, úgy tűnik, Greer túlságosan megbízik a gépében - és ez lehet, hogy visszaüt.

mijazaki 2014.10.14. 21:47:32

Minden percét élveztem ennek a résznek, nagyon jó volt.

Neoprimitív 2014.10.14. 22:33:36

@Stiel: ez a számomra a harmadik évad végétől triviális volt - az elint és a humint közti "harc" olyan alaptétel, amit nehezen lehetett volna kihagyni, főleg Amerikában. Papíron, technikailag a mai hírszerzés, katonaság háromszor megkerülte a naprendszert, a bolha p*csén kimutatják a Föld másik oldaláról a pörsenést - osztán a gyakorlatban valahogy ez az egész mégsem úgy műkszik, ahogy azt a rendszert elfogadtató leírásokban ígérték. Alap sztori, hogy az első Öböl-háborúban a szövetségesek komolyan szétbombáztak egy csomó kamu Scud-ot - egészen addig, amíg az SAS és más különleges egységek katonáit be nem vetették, hogy azok a saját szemükkel azonosítsák, tényleg rakéta az, vagy csak begyújtott olajoshordók?

Ezen kívül ott van még, hogy a Szamaritánus nekem elég keményen Asimov Én, a robotjának a központi agyára emlékeztet. Aki olvasta (vagy akár csak látta a gagyi filmet), az tudja, mire jutott az emberekkel...

Kapitánylány 2014.10.16. 09:18:35

@AaannnaaA: köszönöm szépen a hogyvoltot, nagyon jó mint mindig! :) köszönöm a Medve képeket, ma reggel egy hasonló felépítésű kutyával össze is futottunk. :)

a rész nagyon bejött, nagyon jót nevettünk, de nekem nem jön be az új Főnöknéni, nem szimpatikus

AaannnaaA 2014.10.16. 09:40:45

@Kapitánylány: Szívesen!
Csak nem az az eb került elő megint, akit már korábban láttatok, és nagyon hasonlít Medvére?
Jaj, most látom avatart váltottál :) Ez már a visszaszámolás része az évadkezdésig? :P

Kapitánylány 2014.10.16. 09:46:05

@AaannnaaA: nem a börtönőr kutya volt az szerintem, hanem egy új :)

igen, hamarosan...... :)

zitoka 2014.10.18. 22:40:48

Nagyon jó megint a hv, mint mindig. :) Elkezdtem nézni a TV-ben, de abbahagytam. Jobb itt olvasni. :)

AaannnaaA 2014.10.19. 23:35:46

@zitoka: Aranyos vagy, köszönöm!
Ha már erre járok jelezném, hogy a következő rész nem jön időre, sajnos hétvégi elfoglaltságaim miatt csak elkezdeni tudtam, befejezni nem, majd csütörtökön lezárom, péntekre kinn is lesz :)

AaannnaaA 2014.11.06. 21:20:29

@Stiel: @Nézőke: @zitoka: Nektek is jelzem, 4x06-nál kérdést dobtam be.

Flankerr 2015.01.01. 20:42:34

Kellemes kis rész volt, felidézte az első évadokat, de közben ott van a háttérben minden. És ez jó.
Ismét kiemelném a PoI egyik erősségét, a erős mellékszereplőket. A randiguru színész tökéletes volt külsőre, hangra, színészi játékra, mindenre.

tnsnames.ora 2015.04.20. 13:57:51

@Neoprimitív:
Egyet ne felejtsünk el. Bár kombinatorikus robbanás (értsd exponenciálisok) mentén szaporodnak mind a bitek/byte-ok is, mind a feldolgozó kapacitás is (Moore-törvény) máig javarészt megoldatlan probléma az érdemi infó és zaj megfelelő minőségű kettéválasztása, mégha vannak is részsikerek is magyar telefonos beszéd real-time textbe-forgatása (nemcsak angolnál), stb. Emiatt lehet hiteles a főmotívum is: Szamaritánus bakizásai. Persze ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek írói túlkapások a sorozatban, de ezek nálam "bőven belefér" kategóriába esnek (kell tér a fantáziának is).

@AAANNNAAA
Lehet, hogy tévedek, de te ugye lány vagy? (Csak rejtvény-megoldásként, nem /valamiféle rosszízű/ következtetés-levonáshoz kérdezem). Ezt például Shaw megítélése miatt is mondom, aki szerintem remek figura a soriban. Aki nekem kilógott színvonalilag, az inkább például a néger HR-fejes volt a 3.évadban (túlságosan joviálisra sikerült, miközben térdig gázolt a vérben és mocsokban, értem én, hogy sok mindent meg lehet játszani, de csak egy határig azt gondolom). Persze pohár szódával ő is elment. :)

Jelentősen lassítod a sorozatban való haladásomat, hogy mindig el "kell" olvassam a hogyvoltokat. Gratulálok hozzá remekek az írások. A "térdben szellőztetésen" azóta is visszatérően vinnyogok a röhögéstől.

Pár költői kérdés, csak arra válaszolj, amire kedved, időd van:
- Angol hanggal, avagy valamilyen felirattal (angol vagy magyar) nézed a sorit?
- Jegyzetelsz-e epizód-nézés közben avagy a végén írod csak meg fejből az aktuális hogyvolt-ot?
- Látnivalóan végzel háttér-tisztázást is az írásodhoz (nyilván nem szabad másképp, de láttunk már olyat, aki megspórolta) ez hányadban mennyit tesz ki?
- Ugye azért sok meló van egy ilyen részletes és pontosa írás elkészítésével (minimum kétszámjegyű munkaóra).

AaannnaaA 2015.04.20. 14:18:41

@tnsnames.ora: Üdv az újak között, mindig rendkívül örülök, ha valaki, aki eddig csak olvasott megszólal.
Akkor felsorolásszerűen én is:
- Lány, harmincas (bár ezt nem kérdezted).
- Az íráshoz elengedhetetlen a magyar felirat, egyszerűen úgy könnyebb dolgozni. Nem mellesleg angolt nagyon keveset tanultam és nagyon régen, szemben a némettel, amit sokat de szintén régen :)
- Régen jegyzeteltem, gyakorlatilag leírtam kézzel a hogyvótot és úgy ment gépre. Ez ma már nincs így, bár a jegyzetfüzetek megvannak emlékbe :)
- Az írás menete: megnézem a részt egyben (szigorúan írás előtt közvetlenül, hogy az őszinte első benyomás jöjjön át az íráskor). Utána leülök a gép elé. Megnézek fél-egy percet, amennyi épp egy cselekményrész, aztán leírom. Kutatás nem feltétlenül kell sok, inkább sokszor láttam a sorozatot, így ritkán kell keresgélnem, ha egy régi szereplő bukkan elő. Persze van, hogy egy dologhoz wiki link kell, akkor azt előkeresem, vagy nem értek valamit, arra ráguglizok. Időnként Neo is besegít, főleg fegyverek terén, ahhoz nem értek (ld. felsorolás első sora :P)
- Többnyire a vasárnap a hogyvótírós napom. Reggel 9-kor megnézem a részt, aztán odaragasztom a seggem a gép elé és éjfél körül ájulok ki. A PoI a leglassabban haladós hogyvótom, a többi gyorsabban megy (ez a legösszetettebb). Pont tegnap voltam sztahanovista, és két rész nyers szövegét írtam meg, de ez manapság nagyon ritka - egy nap egy hogyvót.
Remélem mindenre válaszoltam, amit tudni szerettél volna.
Ha esetleg íráson gondolkodsz magad is, vagy van még száz kérdésed, nyugodtan dobj rám mailt akár, válaszolok úgy is nagyon szívesen.
És csápolj majd, ha érdekel a szokásos sörözés :)

tnsnames.ora 2015.04.20. 18:48:01

- Nyilván érdekelt és nyilván illendőségből nem kérdeztem a korodat. Még a lány-fiú dologra is félve meg "virágnyelven" körbeírva kérdeztem csak rá. Viszont köszönöm a kiegészítést (én 50-es fickóból vagyok, by the way)
- Kevés humorérzék és belémszorult tehetség miatt sajnos sosem tudnék ilyen kiváló hogyvoltokat írni, mint te (amik egyszerre részletgazdagok, ugyanakkor távolról is szemlélve "üzenet" szintjén is remek hangulatúak, koherensek).
- Azonban ettől még komoly mértékben lepcses szám van (más frontokon), igaz mára már javarészt mindent kiírtam magamból (1999 óta), igyekszem minimalizálni bármilyen megszólalásomat. Azért a PoI-ról, főleg a hátteréről egy rövid blogposztot még én is írtam a saját blogomon.
liftinstinct.blogspot.hu/2015/02/adatbanyaszat-hollywoodi-filmeken.html
- A jegyzetelésre azért kérdeztem rá, mert koncertkritika műfajában néha nyomulva azt vettem észre magamon egészen másmilyen beszámolót írok, ha jegyzetelek közben illetve, ha nem. Ha jegyzetelek, akkor ugyan részletgazdagabb vagyok, de a lényeg kellő kidomborítását kockáztatom, ha nem jegyzetelek, akkor bizony sikkadhat el lényegi momentum.
- Jól éreztem én, másirányú tapasztalatból is, hogy mekkora meló a PoI ilyen magas szinvonalú "hogyvolt"-jának írása, amiért nem lehetünk sose elég hálásak neked, főleg, hogy ilyen hűséges vagy a sorihoz. Úgyhogy csatlakozom a sorhoz: Medve, John, Finch szigorúan "támadhatatlanok" még félrevezető "deleted scene" szintjén is... :)
- Érdekelne majd a sörözés (nem tudom mikorra tervezitek), de ezen a héten biztosan nem jó nekem, mert egy vírus gyakori vécérejárásra kényszerít, cserébe egy picivel jobban haladok, abban hogy utolérjelek titeket a sorozatban.

És akkor két komolyabb gondolat a sorihoz:
- Valami félelmetesen zseniális volt a sorozat-alkotóktól, legyen ez bármilyen hihetetlen és elképesztő (bár semmiképpen nem lehetetlen) a kívülállónak, ahogy a Szamaritánussal abbahagyták a 3.évadot (csak annyi pozitívumot megengedve, hogy a főhősök ne alapból azonnal kerüljenek hullaházba). Igaz ezt az átütőerőt egyelőre nem igazán sikerült átvinni a 4. évadra (három rész alapján). De lássuk be baromi magasra került a léc a 3.évad lezárásával. Számomra a 4.évad így is remek, kevésbé idegőrlőbb lassú felvezetéssel, érezve azért, hogy a vulkáni mélységekben azért gyűlik a feszültség.

- A sorozat nekem precízen bizonyítja azt a szakmai tantételt, hogy két dolog fontos a digitális lábnyomok ilyetén hatékonyságú bármiféle elemzéséhez: (1) elégségesen jó funkcionalitás (2) kívűlről való támadhatatlanság (lásd Szamaritánus). Még ha fel is tesszük egy pillanatra, hogy az (1) kivitelezhető, (2)-t illetően én magam sosem tudnék hinni abba, hogy nem kerül sose rossz kezekbe, hogy meg lehetne írni támadhatatlanra a "Gép"-et. Teljesen reális, hogy Finch minden előregondolkodása ellenére sem, sikerült még neki sem a sorozatban. Ha szavazás tárgya lenne én a gép ellen szavaznék, minden előnye ellenére is, még ha szakmailag érdekes is lenne számomra egy ilyen projektben résztvenni (valóságosan is).

AaannnaaA 2015.04.20. 19:33:16

@tnsnames.ora: Igen, a jegyzetelés ez esetben teljesen felesleges, hiszen akárhányszor vissza tudom nézni, míg egy koncertnél valóban egyedi az élmény, azt jobban visszaadja ha rögtön lejegyzed ami történt.
Az évad további részéről is nyugodtan írd le a véleményed, kommentekben majd olvashatod milyen a fogadtatása :)
A támadhatatlan sorba Fuszkó is beletartozik, feltétlenül! :)
Sörözés az évadzáró alatt lesz meghirdetve, szerintem immár "hagyományosan" nálam tartjuk.
Megyek, elolvasom amit linkeltél, köszi szépen!

tnsnames.ora 2015.04.21. 10:38:07

Egyébként milyen udvariatlan voltam, meg sem köszöntem a szívélyes fogadtatást, meg a részletes válaszokat. Úgy hogy ezennel pótlom: köszönöm :)
Tetszett a s4/e4 is, lásd ott, bár a nagy dobásra a részeken átívelő komolyabb szálra még mindig nagyon kiéhezett vagyok, szakmai ártalomból is :)
süti beállítások módosítása