Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Illetlenek 2/2

2015. június 05. 13:00 - Gabba

A Zsiguliban megenyhül a hangulat, Császár, a sofőr egy faluszéli ház mellett leparkol, az udvaron mindenféle göncök száradnak, hátha a háziakkal lehetne valamit boltolni ruhaügyben. A sofőr többször is hangosan köszön, de senki sincs otthon, csak egy tyúkanyó szaladgál föl és alá, még a ládára is fölszáll. Mivel nincs kivel megegyezni, a két hiányos öltözékű fószer nekiáll leszedegetni a szárítókötelekről a szimpatikusabb kinézetű nadrágokat, ingeket. Ám ekkor előkerül a házőrző kuvasz és véget vet a divatbemutatónak, a zubbonyos sofőr a kocsiban, míg a továbbra is pucér főellenőr futásban keres menedéket. Szerencsére rövid üldözés után a kuvasz visszafordul, az ellenőr meg elgyötörten hanyatlik egy erdei tisztáson talált homokos gödörbe.

Illetlenek15

Ám itt sem lel nyugodalmat, ugyanis pont egy katonai hadgyakorlat közepébe keveredett, de ezt még nem tudja. Az erdő túlsó végén alezredes elvtárs dühöng, amiért az ellenség támadása már két órát késik, hát micsoda hanyagság ez, mi lesz, ha az imperialisták keze tényleg beteszi a lábát? Az alezredes parancsot ad a rádiósnak, folyamatosan hívja a figyelőállást, a rádiós monoton hangon darálni kezdi: Sólyom hívja Tulipánt, Tulipán jelentkezz! Tulipán azonban félmeztelenül heverészik a napon jó messze a kijelölt figyelőállástól, sőt a nagy melegben még el is szundított, mit neki harci riadó és ellenséges támadás. Persze a főellenőr pont ebben az elhagyott állásban pihent meg, és most zavartan hallgatja a hívójelet. Végül úgy dönt, válaszol, halló, ki van ott?, kérdezi, majd elhűlten hallgatja a vonal túlsó végéről érkező ukázokat. Hadiállapot van?, kitört a háború?, szerintem biztos nem a Szovjetunió kezdte, most mi lesz, két gyerekem van, hadarja össze-vissza. Az alezredes úgy dönt, Tulipánnal valami súlyos dolog történhetett, ezért járőrt küld érte, vigyenek magukkal kötszert és egy deci rumot (!).

Illetlenek16

A főellenőr éppen magára ölti a fedezékben talált katonai zubbonyt, amikor egy zászlós vezetésével megérkezik a járőr oldalkocsis motorral. (Egyik kedvenc járművem, bár még sosem ültem ilyenben.) Maga nem Tulipán!, csap le a zászlós a félpucér civilre, nem hát, miért lennék én tulipán?, kérdez vissza a szakállas, gyanítva, hogy kettőjük közül valaki nem normális. A tiszt kémkedéssel és gyilkossággal is megvádolja az ellenőrt, biztos ládába tette Tulipánt és elküldte Hollandiába. Majd fegyveres kísérettel a táborba kísérteti a gyanúsítottat, ott fogják kivizsgálni az esetet. Útközben viszont megindul az elkésett támadás, az „ellenséges” erők a fák közül tüzet zúdítanak a járőrre, az alezredes és csapata bőszen viszonozza. Szegény főellenőr először rémülten meglapul, majd megpróbál elmenekülni, de a támadók bekerítik és elfogják.

Illetlenek17

Az újságírót a kórház pszichiátria osztályán vizsgálják, egy markos ápoló lekötözi az ágyra, közben a doki mindenféle kérdéseket tesz fel, mi történt, hogy került ide, stb. Rák ismét elkezdi mesélni a farkaskutyát, a doki egyből lecsap: És mit mondott a kutya? Majd kijelenti: Rájöttem, hogy a történelem a paranoiás és skizofréniás cselekedetekből állandóan változó folyamatos kórtünet. (Na szegény szerkesztő, hozzáértő kezekbe kerültél. Mondtam ugye, hogy veszélyes szakma ez.) Néró nevét meghallva a doki már biztos benne, hogy a páciens a véreskezű római császárral találkozott, és egyre jobban belelovallja magát a diagnózis felállításába, sorra bekapcsolja a zúgó, forgó, zakatoló kütyüket, majd a vizsgálat végén zilált frizurával és őrülten csillogó szemmel sorolni kezdi azt a 15 féle idegbetegséget, amiben szerinte a páciens szenved. (Ebből legalább 14 a dokiban is megvan, csak jelzem.)

Illetlenek18

A tűzoltóparancsnok sorsa is szépen alakul, a vonat megérkezik egy vidéki városba, ahol a helyi párttitkár meleg szavakkal köszönti a baráti afrikai országból érkezett delegációt, majd úttörők virággal és puszival köszöntik a néger bácsikat. A nagy izgalomban senkinek sem tűnik fel, hogy puszi után az egyik kislány szénportól maszatos arccal áll vissza a többiek közé...

Illetlenek19

A küldöttség és a fogadóbizottság beszáll a várakozó fekete állami autókba, Csajka, ill. Mercedes, szép példa ez a szocialista és kapitalista tábor békés egymás mellett élésére. Azon ne akadjunk fenn, hogy a flotta két Merdzsóból és egy Csajkából áll, ez semmiképpen nem az imperialisták sikerét mutatja, hanem azt, hogy egy szovjet Csajka két nyugatnémet Mercivel felér.

Illetlenek19

Este kultúrprogram, a helyi színházban, Az ember tragédiája megtekintése (Ah, élni, élni: mily édes, mi szép! / És úrnak lenni mindenek felett, stb.), a külföldi delegáció tagjai érdeklődve figyelik az előadást, amiből nyilván egy szót sem értenek. Az álruhás tűzoltóparancsnok az egyiptomi szín közben úgy dönt, ideje feltűnés nélkül távozni, és csendben lemászik a zenekari árokba. Innen egy csapóajtón át menne tovább, de az szerencsétlenségére a színpadra vezet. Bekerül a piramist építő rabszolgák közé, „Csak a tömeg ne sejtse kínomat - Ha sajnálhatna, nem imádna többé” sóhajtozik trónján Ádám, mint fáraó, miközben a munkafelügyelő nagyot sóz korbácsával a felbukkanó új rabszolgára. A tűzoltó ettől bedühödik és dulakodni kezd a korbácsossal, a közönség remekül szórakozik, végül az ügyelőnek nagy nehezen sikerül kituszkolnia a rendbontót a színpadról. Éva egy laza mozdulattal lerántja róla a tógát, a tűzoltó így ismét meztelenül kénytelen menekülni.

Illetlenek20

A színpad mögött sikerül szereznie egy random lebernyeget, ám az sajnálatos módon az ügyeletes tűzoltó köpenye, aki mérgesen rohan a tolvaj után, nem sejtve, hogy az is kolléga. A menekülő befordul egy mellékutcába és az állványon felmászik egy ház oldalán, közben elhagyja a köpenyt, és az ablakon át bemászik az egyik sötét szobába, hátha ott megpihenhet kicsit. Sajnos nem, mert a zajra felkapcsolják a villanyt és a váratlan látványra ébredő fiatal lányok rémülten sikoltozni kezdenek. A csajok kimenekülnek a szobából a pucér szatír elől (tény, hogy Harsányi Gábor jelmezére nem kellett sokat költeni a film büdzséjéből), végül kiérkeznek a rendőrök és az őrsön előállítják a hiányos öltözékű férfit.

Illetlenek21

Összesítsünk: a főellenőr katonai őrizetben, a tűzoltóparancsnok rendőrségiben, az újságíró egy őrült doki karmai között, de hol van Császár, a sofőr? Ő az est leszálltával szerencsésen hazaérkezik a leszakadt ujjú zubbonyba öltözve, és feldudál a feleségének. Az asszonyka lesiet és gyanakodva nézegeti hites ura szokatlan öltözékét. Császár megkéri, hozzon le neki valami ruhát, eközben az emeleti ablakok lassan megtelnek érdeklődő szomszédokkal.

Illetlenek22

Az asszonyka a lakásban összeszed pár cuccot, de aztán a konyhaszekrényt túrja fel, gyanítható, hogy ott viszont nem nadrágot keres. De nem ám, hanem a sodrófát, amit kölcsönadott a szomszéd Pirikének, de most visszakéri és indul vele bevetésre. Miután a sofőr a kocsiban felöltözött és kiszáll, meglendül a konyhai eszköz és csattogni kezd Császár hátán, a nézők nem kis örömére. Kinek az ágyában henteregtél, hogy a gatyádat is elhagytad?, zuhognak a kérdések a sodrófa csapásaival együtt, a sofőr próbál magyarázkodni a kutya által kihalászott kézigránátról, de hiába, itthon nem ő a császár. Mindeközben azt is látjuk, hogy a város másik részén Néró hazaérkezik, és a kézigránátot biztonságba helyezi a kutyaól mellett a kertben.

Illetlenek22

A rendőrségen egy százados kihallgatja és tömeges szemérem elleni erőszakkal vádolja a tűzoltót, akiről végre megtudjuk, hogy Sétáló Pálnak hívják. (Ahhoz képest elég sokat rohant.) Ahová bemászott, az meg az óvónőképző intézet leánykollégiumának hálószobája volt. Tűzoltónk eléggé össze van törve, és mivel nem maradt más út, csak az igazságé, töredelmes vallomást tesz az elmúlt pár óra eseményeiről. A kihallgatótiszt egyre hitetlenkedőbb arccal hallgatja a beszámolót.

Illetlenek23

A szakállas főellenőrt is hasonló vegzálásnak teszik ki, őt azonban egy katonai nyomozó százados hallgatja ki (kissé túltengenek a századosok ebben a filmben), aki diverzánst sejt az elfogott személyében és rátámad: Mikor járt utoljára külföldön? Tavaly voltam Bécsben az IBUSZ-szal Fradi meccsen, vallja be töredelmesen az ellenőr. A százados sokáig nem hisz neki, de végül a gyanakvó kérdések ellenére szakállas barátunknak sikerül elmesélnie az őrült nap eseményeit. A nyomozó hatóságok megtalálják Rákot is, aki időközben teljesen kikészült a doki terápiájától, és aléltan hever az országos idegelme intézet kórtermében.

Illetlenek24

Az összes tanú vallomását magnóra veszik (Tesla 444 Lux, szalagos), majd a titkárnő Optima írógépen lepötyögi a jegyzőkönyvet, a retró kütyük látványától könnybe lábad a szemem. Végül sikerül mindenkit tisztázni, a szervek még ruhát is szereznek nekik, a két tiszt a jól végzett közös munka után kölcsönösen tüzet ad egymásnak.

Illetlenek24

A csapat a nyolc napon belül gyógyuló sofőrrel kiegészülve ünnepelni indul Sétáló kertes házához. A tűzoltó saját házi pálinkáját ajánlgatja útközben, de a kertkapun belépve egy pillanat alatt elfeledkezik az ünneplésről. Ugyanis a hűséges Néró, megörülve a gazdinak, boldog vakkantással előhozza az ominózus kézigránátot! Mindenki fedezéket keres, Rák rémülten lapul meg a kert sarkában, bár lennék inkább ráksaláta az Onedin sorozatban, mint hogy felrobbanjak itt, motyorássza. Persze megint a tűzoltó kapcsol először, és a kezdeti riadalom elülte után hangosan röhögni kezd: Elvtársaim az Úrban, hát csak most látom, hogy erre kék csík van festve, tehát ez gyakorló kézigránát, nincs benne robbanószer! A többiek lassanként előbújnak, arcukon „akkor meg mijafaszér rohangáltunk egész nap?” kifejezéssel.

Illetlenek25

Mindenki felszabadultan röhög, Sétáló meg lazán a háta mögé dobja a gránátot, ami természetesen felrobban, és a légnyomás négyfelé szórja a társaság tagjait: fel a tetőre, a kerítésre, a nyikorgó kapura meg a kert túlsó végébe. Na tessék, hát így bízzunk fegyveres testületeink szakértelmében?!

No, hát itt a térde, fuss el véle!

Illetlenek26

És végül a szereposztás:

Újságíró: Tímár Béla

Tűzoltóparancsnok: Harsányi Gábor

Főellenőr: Hollai Kálmán

Sofőr: Kertész Péter

Felesége: Andai Györgyi

Ideggyógyász: Benedek Miklós

Bakter: Gyenge Árpád

Kutya: Néró

Rendező: Mamcserov Frigyes

Címkék: illetlenek
25 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2015.06.05. 22:28:50

Aki esetleg akar játszani, dobjon választ az alábbi kérdésekre (guglizni nem ér - vagy csak végső esetben):
1. Ki az a Ben Quick?
2. Hol szerepel Kovács 113 Béla?
3. Melyik műből való a poszt utolsó mondata?

Pácsó Ármándó 2015.06.06. 07:56:38

@Gabba: 1, Nem sportoló (futó) volt véletlenül?
2, Hát ööö ...
3, A poszt utolsó mondata? "És végül a szereposztás:" Nagyon sok helyen :-)
remélem hagytam még elég teret a további játszó pajtásoknak.
Köszi a hv.-t, te remekül megírtad és én remekül szórakoztam rajta! :-)

zoxó 2015.06.06. 08:38:30

Kovács 113 Béla valahol Moldovánál, de hogy hol?

Pácsó Ármándó 2015.06.06. 08:57:36

@zoxó: Nem valami focis könyvében?

Gabba 2015.06.06. 09:08:08

@zoxó: Moldova stimmel, ez eddig fél pont :)

@Pácsó Ármándó: Ben Quick nem sportoló; az nem illene a blog profiljába

kétszeres vuvuzelaművész 2015.06.06. 16:22:26

1) Hosszú, forró nyár
2) Az eltörött csavar
3) sajnos @Pácsó Ármándó lelőtte :)

Nem mellesleg könyvben is megjelent (Mocsár Gábor).

KapitányG 2015.06.06. 17:22:17

@kétszeres vuvuzelaművész: Nem is tudom...az, hogy a Hosszú, forró nyár, szerepel Gabba bevezetőjében.
Ő "az a Ben Quick" :)
liambluett.com/wp-content/uploads/media/2012/01/Roy-Thinnes-789x1024.jpg

KapitányG 2015.06.06. 17:28:12

Apropó, ráksaláta! Gabba, Onedinék hogy vannak?

Pácsó Ármándó 2015.06.06. 18:18:57

@KapitányG: (A tengereken hajózva még nem láttam őket a mai és holnapi napon)

KapitányG 2015.06.06. 18:23:50

@Pácsó Ármándó: Kár :(
Más: mondd, nagyon sok vér folyik arrafelé, amerre te hajózol?

Pácsó Ármándó 2015.06.06. 18:28:30

@KapitányG: Igazából senki sem akar öngyilkos lenni, minden vér valamilyen céllal folyik. És ott van még a bor, a rum és a barátságos hölgyek társasága a szabadság felemelő érzése mellett.
Ha erre gondoltál :-)

KapitányG 2015.06.06. 18:37:30

@Pácsó Ármándó: Nem tudom, hogy erre gondoltam-e, mert eddig még a posztjaidat is csak messziről nezegettem, a sorozatot meg még messziről sem :)
Mármint azt, amelyikre (amire) gondoltam :)

Pácsó Ármándó 2015.06.06. 18:44:39

@KapitányG: Egyáltalán nem ijesztgetős és végig harcolós sorozat. Van benne humor és karakteres karakterek. Tiszta Onedin: vitorlások, pénz, vadkapitalizmus. Csak a nők (meg a férfiak) nincsenek állig begombolkozva :-)
A posztjaim minőségét nem tudom megítélni, mert elfogult vagyok :-)

Gabba 2015.06.06. 18:45:52

@kétszeres vuvuzelaművész: két helyes válasz, grat!
Amúgy a sorozat előtt készült mozifilm is ezzel a címmel, abban a one and only Paul Newman játszotta BQ-t

egyébként ne higgyetek @Pácsó Ármándó: nak, nem a szereposztásos mondat lelőhelyét kell megtalálni, hanem az előtt levő térdesét :)

@KapitányG: te is kapsz piros pontot, sőt a fényképért még egyet. Csak nem neked dedikálta?

Onedinék köszönik, jól vannak, a jövő heti fellépésre készülnek, tudván, hogy ezen a héten a szerző már ellőtte a puskaporát...

Pácsó Ármándó 2015.06.06. 18:51:56

@Gabba: Ja, hogy a térdesét! Ez olyan Hollószínházas-Besenyő családos valami lehet :-)
A gyújtogatós Paul Newmant direkt nem gugliztam ki, mert mondtad hogy nem lehet.

Gabba 2015.06.06. 19:14:44

@Pácsó Ármándó: Besenyőék jó irány, de még nem a megfejtés...

Pácsó Ármándó 2015.06.06. 19:25:15

@Gabba: Ha tovább szűkítjük a dolgot, akkor olyan nagypapás beszólás a családon belül.
De találtam valami kapcsolódó érdekességet is: www.lauder.hu/hu/node/743147 :-))

Gabba 2015.06.07. 21:54:29

na, ha nem megy, akkor íme a 3. kérdésre a válasz: Laár András: A csőevő duhajka meséi, amiben a címszereplő sokat mesél saját világáról és az ott élő lényekről, és a történeteket ilyen és ehhez hasonló mondatokkal zárja.
Pácsónak megajánlok fél pontot, mert jó irányban tapogatózott :)

KapitányG 2015.06.09. 07:45:26

@Gabba: Ó, köszönöm, igazán nem kellett volna :)
Nem, nem nekem dedikálta. Leglelkesebb autogramgyűjtő korszakomban is legföljebb a színészbejárókig és a Magyar Rádió Pagodájáig jutottam.

Terézágyú 2015.06.10. 16:15:40

@Gabba:
"3. Melyik műből való a poszt utolsó mondata? "

Mármint az, hogy "Rendező: Mamcserov Frigyes"

:))))

Gabba 2015.06.11. 21:28:59

Most látom, hogy Harsányi Gábor pár nap múlva 70 éves lesz, hát akkor fogadja szeretettel ezt a posztot virág helyett. Isten éltesse!

@Terézágyú: a helyes válasz természetesen: az Illetlenek című posztból :)

Fandor 2015.06.15. 08:36:49

@Gabba: Moldova hőse a "vasúti pályafelvigyázó segédtiszt" egy novellájában, ahol állandóan elromlik a sorompó. Erre felkészülve a szerző általában könyvet vitt magával az útra: "épp a Háború és Békébe kezdtem bele, a szereplők fele már halott volt, amikor felrezzentem..." valami ilyesmi..... :-)))))

Gabba 2015.07.17. 22:11:15

aki tévében is megnézné, az holnap, 18-án 17:45-kor kapcsoljon az M3-ra
süti beállítások módosítása