Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 3x13 - Megvilágosodás

2015. június 04. 11:00 - Kapitánylány

„Mégis, kis idő múltán a család fájdalma növekedett, és a megkönnyebbülésnek nyomát sem lehetett észrevenni.” - Hansel & Gratel

A félévadzáróban ott hagytuk abba, hogy Nick-re rátámadt Eddie apja, mi pedig körmünket lerágva vártuk, hogy most ugyan mi lesz. Hát semmi, Eddie-nek sikerül szétválasztania Nick-et és apát, Nick-et barátjaként mutatja be. A rőtbundás sztorira ez már csak a hab, a szülők felháborodva távoznak a házból, nagyon nem helyeslik ezt a barátságot. Immáron kettesben Eddie Nick jövetelének az okára kérdez rá, persze, hogy segítség kell, Monroe másra se jó, kicsit meg is sértődik, Nick inkább elvonul.

Rosalee a boltba hazaérve zokogva omlik a padlóra, Monroe pedig a díványon elmélkedik el a mai nap eseményein. Nick Juliette-nek panaszkodik, Eddie-nek igaza lehet, hogy folyton csak kihasználja, egy ideig nem is fog menni hozzá ezért. A nő rákérdez, hogy végül is miért ment, Nick csak megemlíti, hogy egy skalpoló keveréklényt keresnek.

01.jpg

Viktor továbbra is figyeli Adalind-ot, Stefania érkezik meg jelenteni, a gyermek hamarosan megszületik. Sebastien rögtön jelent a századosnak, Sean ki is adja az ukázt, nekik kell előbb cselekedniük, Meisner és Sebastien rabolja el a lányt. Hank és Wu szakítja félbe, sikerült használható képet szerezniük a sorozatgyilkosról.

Monroe érkezik meg a boltba, beszélgetni kezdenek, Rosalee nem viselné a szívén, ha miatta lenne rosszban a szüleivel Eddie, de a férfi a lányt választja inkább. Ekkor elmeséli, hogy Nick is felbukkant, volt nagy örömteli találkozás.

02.jpg

Egy parkjárőr érkezik meg az égő tábortűzhöz, két autót is talál, az egyikben a szőrmebundával. Bejelenti a központnak a rendszámokat, majd ráébred, hogy az egyik autót keresi a portland-i rendőrség, a központ megerősíti, küldik is az erősítést. A járőr azonban már nem éli meg ezt, két vérengző támad rá.

Jegyes párosunk ébredezik, Monroe elhatározásra jut, elbúcsúzik szüleitől, és már hívja is az anyukáját. Bart nem örül a látogatásnak, ő nem szeretne a fiával találkozni.

Juliette nem az adóbevallásával foglalkozik, hanem a skalpolók után kutakodott, egészen ie. 44-ig vissza tudta őket követni. Nick poénnal akarja a feszültséget oldani, de párja nem vevő a humorára, nagyon aggódik a Grimm miatt. Ekkor csörren meg a nyomozó telefonja, a parkőr haláláról értesítik.

03.jpg

Alice és Bart várja fiát, apuka még mindig ellenzi a vegyes házasságot, hiába élünk már egy felvilágosultabb korban. Bart még felhozza a vegetáriánus életmódot és a Grimm barátot is, a feszültség tapintható, de Eddie félbeszakítja az egész beszélgetést, ő befejezettnek tartja azt, ő igenis elveszi Rosalee-t, még ha ez a család szétszakadásához is vezet.

Adalind telefoncsörgésre ébred, a százados keresi, közli a lánnyal, hogy Viktor el akarja rabolni, szóval menekülnie kell Meisner-rel és Sebastien-nel. Kopogtatnak, emlegetett párosunk jelenik meg, Sebastien őrködni indul, míg Meisner segít a pakolásban. A testőr ekkor hívást kap, nincs több idő, már megérkeztek az árulók. Meisner hirtelen levetkőzik, Adalind-ot küldi ajtót nyitni, amíg ő egy fegyverrel az ágyba bújik. Két férfi érkezett, meg is találják Meisner-t az ágyban (nem volt nehéz miután felhívta magára a figyelmet), egy kevés szópárbaj után Meisner az egyiket lelövi, míg a másik férfit a pocaklakó öli meg, egyszerűen a szemébe röptet egy tollat.

04.jpg

Megint egy új helyszín, századossal kiegészülve néznek szét a tűzrakás mellett, az áldozat darabokban hever mindenfelé. Wu jelenti a két autót, szóval két tettesünk is van.

Adalind értetlenkedik, hogy miért segítenek is neki, Meisner a gyerek fontosságára hivatkozik, majd megállítja Sebastien-t, ők itt most kiszállnak, és gyalog menekülnek tovább, Sebastien pedig tovább robog az autóval.

Juliette érkezik meg a boltba, jött barátnőjének vigaszt nyújtani a zűrös este után. Rosalee persze rákérdez, hogy Nick miért is jött hozzájuk, Juliette mesél is a skalpoló gyilkosról, Monroe ekkor érkezik meg. Eddie rögtön mentegetőzik a tegnap este miatt, párja szakítja félbe, Caccia Morta-val van dolguk, Monroe idegesen lép le.

05.jpg

Az őrsön Hank megtalálta a másik autó tulajdonosát, valószínűleg ő is halott, nem pedig az egyik tettes. Monroe útközben hívja barátját, Nick nem egy átlagos keverék kavarásba keveredett (nyelvtörő is lehetne!), farkaslakba beszélnek meg egy találkozót Hank kizárásával.

A menekülő párosunk egy erdő mélyén lévő kis házikóban bújik meg, míg Meisner tüzet gyújt és elmegy vadászni, addig Adalind kénytelen ágyat húzni.

Bart össze is csomagolt az induláshoz, de Alice nem hajlandó menni, ő ki szeretne békülni a fiával, Bart faképnél hagyja a feleségét.

Stefania nem önszántából érkezik meg Viktor színe elé, a herceg a nő árulásán dühöng, de Stefania szemrebbenés nélkül közli, hogy inkább a saját maga portáján nézzen körül, az ő köréből árulta el valaki őket.

06.jpg

A fűszerboltba Alice érkezik meg, szeretne a fiával megbékélni, csak fél az egész kapcsolattól, hiszen a házasság még azonos keveréklénnyel se könnyű. Alice rákérdez, hogy Rosalee hajlandó-e a keverékismerkedésre, ártani biztos nem fog. Mindkét nő átváltozik, majd egymást mindkét oldalról megszagolják vagy mit.

Eddie-t nem Nick várja odahaza, hanem apja, Bart a feleségét keresi, de itt ugye nem találta meg. Eddie elküldi apját, mert mindjárt itt lesz Nick, és nem szeretne egy újabb hajcihőt (!). Persze Bart ezen kibukik, nem nézi jó szemmel ezt a barátságot, bármit is mond a fia. Bart érdeklődik, hogy most ugyan kit fejeznek le, Eddie közli, hogy egy vérengzővel van dolguk, apuka teljesen ledöbben. Nick ekkor érkezik meg, Bart nem fordítva hátat a Grimmnek, szépen elvonul a házból.

07-1.jpg

07-2.jpg

Eddie mesélni kezd a Caccia Morta-ról, nem kell keresniük őket, majd egy mennydörgésszerű hang és szélvihar kíséretében fognak felbukkanni, Nick megölése a céljuk. Szerencsére a helyszínt ők választhatják ki, de fel kell fegyverkezniük, irány a lakóautó, az elvonulásukat Bart messziről figyeli.

Nick olvasásba kezd, de csak egy javaslatot talál a vérengzők legyengítésére, meg kell őket skalpolni. Felfegyverkezve a kőfejtőhöz indulnának, de ekkor szélvihar támad mennydörgéssel, megérkeztek a vérengzők. Fegyverrel a kézben lépnek ki a lakókocsiból, AnnnaaannnA szavaival élve cefet nagy verekedés alakul ki. A birkózás félidejében egy harmadik vérengző is csatlakozik, az erőviszonyokat apuka dúvad érkezése egyenlíti ki. Nick végül előnybe kerül, sikerül a saját vérengzőjét megskalpolnia, ezután Eddie-re támadót hajtalanítja, végül Bart-ot menekítik meg a vérengző alól. Dúvad apuka saját szemével akarta látni az egymás mellett harcoló Grimmet és fiát, de végül besegített, mert veszíteni látta a kis csapatot. Bart elmeséli, hogy az egyik őse állandóan félt a mennydörgéstől, ő mesélte mindig, hogy ha a Caccia Morta visszatér, akkor utána rossz dolog fog történni a világban valahol.

08-1.jpg

08-2.jpg

A világ másik végébe ugrunk, Adalind aludni készülne, de hirtelen sikítozni kezd, megindult a szülés, csak van valami abban a mende-mondában…

Közös vacsorát tölt el a Monroe család Rosalee-val, Juliette-tel és Nick-kel kiegészülve, Juliette próbál beszélgetést kezdeményezni, az esküvőről kezd el beszélni, ez kivágja a biztosítékot Bart-nál, szépen sorban mindenki átváltozik, Nick késsel a kezében ugrik fel, és nyugalomra inti a keveréklényeket. Bart rögtön bocsánatot is kér, még nem szokott hozzá ehhez a helyzethez.

09.jpg

Címkék: grimm
24 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.06.05. 04:50:02

Ez az Eddie olyan fura, nem is emlekszem, mikor hangzik el Monroe keresztneve. :)
Meg Rosalee sem igy hivja.

Pácsó Ármándó 2015.06.05. 06:33:14

Köszi szépen a hv.-t! Gondolom azért kell az Eddie, hogy lehessen variálni amikor róla van szó, mert különben túl sűrű lenne a Monroe.
Nekem ez a rész tetszett, különösen hogy Apuka is besegített a fiának.

Gabba 2015.06.05. 07:18:01

hajtalanítás és cefet :)

az a drága kisgyermek meg elég korán kezdi a gyilkolászást

Kapitánylány 2015.06.05. 07:48:35

@Yooha: a változatosság gyönyörködtett! ;) meg most ebben a két részben a Monroe-k száma több volt egynél, nehogy összekeverjük a végén kiről írok... :D

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.06.05. 11:04:15

@Kapitánylány: Mr. és Mrs. Monroe.Esetleg Monroeapu és Monroeanyu :)

És nálam általános probléma, hogy fogalmam sincs, melyik wesen magyar neve micsoda, sőt azt sem, hogy a wesen magyarul micsoda. És mivel ezeket a részeket régen láttam, a vérengzőt sem tudom. Kérek egy szótárt!

AaannnaaA 2015.06.05. 22:04:32

Nagyon jó kis rész volt ez, pont nemrég néztem újra. Nick végén a késsel... Emlékszem ezt a részt együtt néztük, és ennél a jelenetnél hatalmasat felnevettél :)
Köszönöm az említést - a cefet szó még évekkel ezelőtt ragadt rám, nekem természetes a használata, de sokaknak megüti a fülét. Engem meg a pocaklakó szóval lehet kikergetni a világból...
Halkan kérdem, hogy a nevem elírása véletlen, vagy bünti, mert rossz voltam? :)

AaannnaaA 2015.06.05. 22:13:40

@Yooha: Miután Kapitánylány a szinkronos változathoz igazítja a hogyvótok megjelenését az itthoni nézők kedvéért, szerintem az a természetes, hogy azokat az elnevezéseket használja, amit a fordítók. Értem, hogy neked pölö a "vérengző" nem mond semmit, de hidd el ha az eredeti nevét írná, akkor sem tudnád kiről van szó, lévén kismillió teremtmény/lény/wesen van a sorozatban. Legalábbis én magamból kiindulva csak azoknak a nevét ismerem fel, akik ismétlődnek...

AaannnaaA 2015.06.05. 22:17:00

Ja, és ha már a szavakról volt szó: a farkaslak elnevezés nagyon bejön :)

Majd elfelejtettem a rész vizuális szempontból legjobb jelenetét: Meisner felsőteste... Arrrggghhh.... :)
Egy részben igazán levetkőztethetnék Renarddal együtt.. Bár akkor sanszosan megvakulnék :)

Kapitánylány 2015.06.06. 22:29:48

@AaannnaaA: azt a mindenit, tudtam, hogy valamit elrontok! :-) pedig meg voltam győződve, hogy jól írtam a neved! :-( bocsánat, majd kárpótollak valahogy, ígérem! ;-)

Gabba 2015.06.07. 11:23:18

@AaannnaaA: @nyauuuuu: ha izmos felsőtesteket akartok nézni, pár napja jött ki egy hogyvolt 2 részben... :)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2015.06.07. 11:36:03

@Gabba: Igen, olvastam :D. Zseniális, mint mindig. Viszont a rejtvényeidet csak guglival tudtam megoldani, úgyhogy nem kommenteltem.

Gabba 2015.06.07. 12:08:51

@m e o w: olyan félénk vagy mostanában :)

Pácsó Ármándó 2015.06.07. 12:46:56

@AaannnaaA: @nyauuuuu: @Gabba: Sőt! Van egy kalózos hv. és ott is előfordulnak olyan képek. Kérni is lehet, igény szerint. Már tényleg olyan közszolgálati vagyok :-)

Gabba 2015.06.07. 12:54:39

@Pácsó Ármándó: én onnan majd minél több pinkpantheres képet kérek :)

Pácsó Ármándó 2015.06.07. 15:09:13

@Gabba: A meglévő olvasók megtartása alapvető kötelességem :-)
Gondoltam újakat is szerzek, de úgy tűnik az offolásom nem jön be nekik :-)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2015.06.07. 15:40:22

@Gabba: Szerintem öregszem.
@Pácsó Ármándó: Sajna, nekem kell, hogy érdekeljen a sorozat, amit olvasok, bocsi. Valami nyomozós-túlvilágos-misztikussal nem szeretnél próbálkozni?

Pácsó Ármándó 2015.06.07. 16:43:27

@m e o w: Nem, egyelőre a BS-sel (FV) hv.-val próbálkozom, hátha véletlen sikerül értelmes mondatokat alkotnom benne :-)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2015.06.07. 17:05:41

@Pácsó Ármándó: Ez annyira magas labda, hogy méltóságon aluli reagálni rá. Ha akarok, fogok neked udvarolni a fogalmazási készségeid okán (ahogy már megtettem párszor), de ennyire nyilvánvalóan kikényszerített módon biztosan nem. :)
Azt mondjátok meg: Biri hová tűnt a Grimmek alól?

Pácsó Ármándó 2015.06.07. 17:18:59

@m e o w: Én sem reagáltam arra, hogy a "nyomozós-túlvilágos-misztikus sorozat" teljesen ráillik egy G-betűvel kezdődő kedvenc sorozatunkra, pedig magas labda volt :-)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2015.06.07. 19:32:31

@Pácsó Ármándó: Mán bocsánat, de a Grimmben nincs túlvilági szál. Ezer meg egy nyomozós, túlvilágos és misztikus sorozat létezik, ez most a menőség, szóval semmi ilyes szándékom nem volt, csak az általam preferált érdeklődési kört vázoltam.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.06.07. 21:01:02

@AaannnaaA: Persze, ertem en.
A lenyek nevet en sem jegyzem meg, sot a szazfele kutyafelet fel sem ismerem.

Pácsó Ármándó 2015.06.08. 06:18:25

@m e o w: Tudom :-)

Csak lazán! Az öregedés nem jár együtt feltétlenül a félénkséggel és a komolysággal :-)
Túlvilági kísértet már volt benne. Jó, elég rövid szál :-)
süti beállítások módosítása