Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A férjem védelmében 6x22 - Wanna Partner?

2015. június 04. 13:00 - fuszulykavirág

Évadzáró epizódhoz érkeztünk ezennel, de nem kell aggódni, lesz még hetedik évad is! Alicia belevágott, és ismét a lakásából működteti a praxisát, a terv szerint olyan ügyekkel, amiket szívvel-lélekkel tud képviselni. Eli és Peter tartanak egy kis igényt az idejére, mégpedig azért, hogy bejelentsék: Petert felkérték, hogy induljon az elnökválasztáson. Illetve alelnökként tervez vele a párt, mert az elnökségért indulók közül senki nem választaná a versenytársait alelnöknek, így jutna szerep Peternek. Aki persze csak akkor indulna, ha Alicia és a gyerekek is támogatják.

1_peter.JPG

Alicia egy nyugtalanító hangposta üzenetet kap egy ügyféltől, amiben fegyvereket emlegetnek és dulakodás hallatszik, de nem sikerül visszahívnia a klienst, csak a feleségét éri el. Közben, a lehető legalkalmatlanabb pillanatban betoppan Lester, Bishop egy másik ügyvédje, teljesen hivatlanul. Kalindát keresi a főnöke megbízásából, és Alicia nem hazudik, amikor azt mondja, hogy nem tud róla semmit, és határozottan kirakja a betolakodót. Persze eszébe jut a levélke, amit Kalinda hagyott neki, és amiről még mindig nem tudjuk, hogy mi van benne, de biztos helyre költözteti. Közben arra is rájön, hogy a hangpostaüzeneten valószínűleg az ügyfele letartóztatását hallotta.

Alicia Carynél próbálja kideríteni, merre lehet Kalinda, de nyilván nem jár sikerrel. David Lee közben kiszúrja, hogy az új jogi asszisztens nem más mint Canning neje, ki is bukik ezen mindenki rendesen. Mégse tartóztatták le Alicia ügyfelét, és azóta is el van tűnve, de a felesége telefonja legalább azt megmondja, a telefonja hol volt utoljára. Ott Alicia egy nagyon furcsa, szinte jelzés nélküli rendőrörsöt talál, ahol elsőre azt állítják, hogy ott van az ügyfél, majd ezt letagadják, és szó szerint kidobják Aliciát. Finn kisegíti: letartóztatás előtt tartanak ott fogva gyanúsítottakat, nem teljesen legálisan, ha jól értem, és ha Alicia eleget nyomul, el is fogják engedni. Amúgy Finn igent mondott a társulásra, és saját biznisz indításra!

2_finn.JPG

Alicia és Finn futnak egy kört a tárgyaláson, hogy kiengedjék az ügyfelet, de a bíró nem találja bizonyítottnak, hogy fogva tartanák. Diane elbeszélget az új jogi asszisztenssel, aki a lánykori nevén pályázott, hogy ne a férje neve miatt kapja meg a munkát, és biztosítja róla Diane-t, hogy végtelenül megbízható. Attól még elég furcsa helyzet ez. Lester felbukkan a Lockhart, Agos & Lee-nél is, és továbbra is Kalindát kutatja – sikertelenül. Cary megpróbálja emailben figyelmeztetni Kalindát, de már az email címe se él. Peter beavatja a gyerekeket is a nagy tervbe, de Alicia lelombozza, és azt kéri tőle, hogy ne tegye a döntés felelősségét a családra, ha már ő régen eldöntötte, hogy indulni akar. A vége pedig úgyis az lesz, hogy a sajtó szétszedi a családot, a gyerekek pedig magukat hibáztatnák, amiért nem mondtak nemet. Úgyhogy Alicia úgy dönt, akkor inkább ő vétózza meg az indulást. Peter nyilván nem boldog.

3_florrick_family.JPG

Alicia kicsit átveri az egyik rendőrt, aki fogva tartja az ügyfelet, és el is intézi, hogy elismerják, hogy fogva tartják. Finn közben bevallja Aliciának, hogy a lány, akivel találkozgat mostanában nem más, mint az ex-neje, mert újra megpróbálják, és reméli, hogy ez nem lesz kárára a munkakapcsolatuknak. Hát persze hogy nem. Lester szerencséjére ha a hegy nem megy Mohammedhez, Mohammed megy a hegyhez: Kalinda áll vele szemben egy bevásárlóközpontban, a mirelit pizzák szomszédságában. Bishop sajnos nem tudja, hogy vajon tényleg Dexter árulta-e el, vagy esetleg Kalinda volt, és hát nem sokat segít a helyzeten, hogy Kalinda felszívódott, szóval abban maradnak, hogy Kalinda hajlandó meglátogatni Bishopot a böriben, ha Lester nem zaklatja tovább a barátait.

4_kalinda_lester.JPG

A bíró végre elhiszi, hogy fogva tartják Alicia ügyfelét, és el is rendeli, hogy azonnal engedjék hozzá az ügyvédeit – ez most már ugye Alicia és Finn. A Lockhart, Agos & Lee partnerei egymást ölik abban a fontos kérdésben, hogy ki kell-e rúgni azonnal Canning feleségét, vagy esetleg adni kéne neki egy esélyt. Végül abban maradnak, hogy nem kockáztathatnak, és Diane el is végzi a piszkos munkát. Alicia dicsőségesen bevonul a rendőrörsre, hogy most akkor már mindenképpen engedjék be az ügyfeléhez, de nem engedik, mert az ügyfelénél már bent van az ügyvédje – aki nem Alicia. És Alicia reakciójából ítélve nem is Finn. A bíró azt az utasítást adja, hogy két órán belül állítsák ki elé az ügyfelet, és ne legyen több susmus.

5_diane.JPG

Aliciát lépte-nyomon követi a szerkesztő, aki a memoárján dolgozik, kifejezetten kellemes lehet így létezni. Alicia kiszúrja, hogy valaki megkommentelte a jegyzeteit, és sejti, hogy Eli lehetett az. Be is olvas neki rendesen, hogy ne használja a könyvét a saját politikai céljaira, és nem lesz itt se könyv, se elnökség, semmise. Előkerül végre az ügyfelünk, de mint kiderül időközben bevallotta, hogy néhány tő marihuánát próbált vásárolni, és miközben ilyet vallott, eszébe sem jutott az ügyvédjéért kiáltani. Okos fiú. Kalinda Lester után Aliciát lepi meg, ezúttal szupermarket helyett egy bárban (erről a jelenetről írt itt sixx egy cikket).

6_alicia_eli.JPG

Kalinda elmondja végre, hogy a levélben, amit Aliciának hagyott egy vallomás van, ami tisztára mos mindenkit, ha ő eltűnik, és arra kéri Aliciát, adja azt oda Lesternek. Alicia persze nem akarja. Végül könnyes búcsút vesznek egymástól, és állítólag soha többet nem látják egymást. Canning ront be őrjöngve Diane-ékhez és átkozza el őket életük végéig, amiért megbántották imádott nejét, de Caryék nem aggódnak nagyon, azt hiszik, nem árthat nekik. Mindig így kezdődik a baj. A bíróságon nem jutnak előre, egyelőre nem sikerül bizonyítani a jogtalan fogvatartást, hogy érvényteleníthessék a vallomást. Alicia és Finn a bárban értékelik a helyzetet, de Finn nagyon jól nevelt, és a megfelelő számú ital elfogyasztása után lelép – mindenki bánatára.

7_kalinda_lester.JPG

Aliciát Lester várja otthon, mert Kalinda nem ment be Bishophoz, hanem eltűnt – ismét. Alicia elégeti Kalinda levelét Lester szeme láttára és ismét kitessékeli. Nincs itt semmi látnivaló. Főleg nem Kalinda. A bíróságon végre sikerül bebizonyítani, hogy jogtalanul jártak el az ügyfél esetében, és megsemmisítik a vallomását. Kalinda tesz még egy látogatást Lesternél, ezúttal egy telefonboltban. Kicsit megzsarolja, és végül abban maradnak, hogy Lester kereste, kereste, de sajnos nem találta meg Kalindát, aki most eltűnik örökre. Végezetül Finn bejelenti Aliciának, hogy nem tud vele dolgozni a köztük lévő szexuális feszültség miatt, de ahogy Finn elmegy, máris bekopog Canning, hogy itt keresnek-e partnert. És ezzel fejezzük be az évadot, én nem bánnám, ha ők összeállnának a folytatásban.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofofo 2015.06.06. 16:45:59

Néha a technika ördöge miatt nem tudtam kommentelni, de ezúton is köszönöm az évadot! Nagyon izgalmas volt. Most már rendes netem is van, talán meg is tudom nézni valahol :)

Gabba 2015.06.18. 12:13:46

Most értem a végére, Canning zárómondata király volt

Kösz, Fuszulyka, remélhetőleg a 7. évadot végig tudod tolni :)
süti beállítások módosítása