Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x68 - Tényleg nincs Éden Hotel szilikoncsöcs nélkül (18+)

2015. május 28. 08:30 - sixx

Elöljáróban csak annyit, hogy Botox és Patkolt Pecek, azaz Marianna és Orsi kibaszott jó fej volt a tegnapi Éden Éjjelben, és így mentek be a műsorba:

screen_shot_2015-05-28_at_06_04_28.png

Szóval nagy kalaplengetés, hölgyeim, mindezt ugye annak ellenére, hogy itt aztán kaptátok az ívet rendesen. Az ötlet ráadásul saját volt, és nem a szerkesztőké, amiért külön jár egy virtuális pacsi. Na, eleget szoptuk egymás faszát, adjunk a melónak.

Gólem a hotel előtt áll, megtelik a hotel, mondja, a lakók egykori párjai költöznek vissza, mármint nem az összes, mert akkor a mödansziéban, gumimatracon is aludnának, az meg veszélyes, mert ríszegen elalszik, belefordul a vízbe, és máris lehet magyarázkodni a hatóságoknak. A visszatérők egyelőre megfigyelnek, aztán majd belenyúlnak a játékba. Nahát.

Az ébresztő után a legfeltűnőbb, hogy a cár mintha szibériai szelek szúrását érezné az arcán, sapkában és hosszú ujjú felsőben hever a terasz hugyozásmentes részén, el is mondja a riportban az ő körmönfont körmondatos konfjában, hogy kurva szarul van, gondolom, lázas, és ezért kell 30 fokban beöltöznie. Ezek szerint nem volt véletlen a fülébe dugott vatta, valami gyulladás valamire ráment, oszt tessék, a nagymamám mindig azt mondta, hogy az ilyennel vigyázni kell, mert impotens lesz az ember tőle. Mondjuk szerinte általában minden bajnak az lesz a vége, szóval annyira nem biztos a diagnózis.

Löevél, Loki kapja, egy volt párja búcsúlevele van a keziben, tessen felolvasni, és megtippelni ki az. Ha eltalálják, ha nem, úgyis bejön, szóval lehet meredeket tippelni. Az illető sajnálja, hogy kiesett, reméli, Pornósbarbi nyer, Pjotr meg vegyen vissza az arcából. Nóri az, és két pillanat múlva be is toppan, yeeee, a szandacipője ugyanolyan, mint Pornósbarbié. Nóri nagyon vágyott vissza, és boldog, hogy itt lehet, ölelést mondjuk mástól nem kap, de a cár kever neki egy koktélt, örülhet.

screen_shot_2015-05-28_at_06_23_27.png

Megint löevél, baszki ezek így fogják szopatni Zoët, hát nem lett vóna egyszerűbb letenni az asztalra a négy borítékot? Mindegy már, Lóra olvas, Pjotr, te vagy a legnagyszerűbb ember, ez van benne, komolyan, Lórához egy szót sem, szóval Gyula lesz, a sértett videós, és tényleg, Lóra úgy ugrik a nyakába, mintha ez meg sem történt volna, de Gyulus az ölelés közben is csak Pjotr tekintetét keresi, ha van isten, valaki összevág nekem egy videót erről a férfiszerelemről a Damger Zone-ra. Gyula nem ilyen kvartettre számított, Botox hiánya meglepi.

Zoë kísért a háttérben, Pornósbula jön, Loki meg előre mondja, hogy Bence tár vissza, a levél rövid, sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak, a többiek meg szopjanak le, korrekt levél, na. És tényleg Bence az, hoppácsak. A riportban aszongya, szuper élmény volt visszatérni, mert mostantól tét nékül érzi majd magát jól, azaz eddig nyomás alatt ugrált egy szál faszban a mödansziéba, mostantól azonban ennek vége, lehet felszabadultan, gátlások nékül bulizni.

Na gyön az utolsó levél, Pjotr kapja, és ugye Botox fog visszajönni, mert ki más, tegnap ment ki a hotelből, tán még a másik szálláshelyig sem ért el és már fordítják is vissza, kell a szilikon a hotelbe, tessen haladni gyors léptekkel. A levélben az áll, hogy az illető nagyon sajnálta a párját, amikor kiesett, ÉS a cárra nem tud haragudni, mert nem tartja fairnek, amit csinál, azaz kurvára nem Botox, hiszen ő soha nem kritizálta Pjotr húzásait. Adrienn és Barbi neve is felmerül, de aztán előjön Bence neve, akivel az illető majd folytatja a veszekedést, de kurvára nem, mert Snezi az (Timi közbevetése: yay!), aki egy testhez simuló, gigacsöcsöket kiemelős ruhában és húszcentis sarokban érkezik. Mindenki padlót fog.

screen_shot_2015-05-28_at_07_09_02_1.png

Kitaláltatják vele, hogy kik a bentlakók, ami azt feltételezi, hogy Snezit itthonól utaztatták ki, és nem maradhatott nyaralni, vagy csak eljátszatják vele az egészet. Nagyjából eltalálja. Odafent Lóra, aki nem ösmerte Snezit és Nóri, akit erre a pár hogyvótra nem fogok ivarozni azt találja ki, hogy csak el kéne mondani Snezinek, hogy Bencus úgy megpocsíkolta Tinát, a Hortobágy párductestű fitnesszguruját, hogy a szemöldöke is kiegyenesedett tőle. És jót röhögnek azon, hogy ebből mi lesz. Mindezt nettó egy órával azután, hogy a régiek bejöttek, bravó, szarkavarásból jeles. Ja, és headbang rulez.

lora.gif

Odalent megy a beszélgetés a nappaliban, Snezi kitalálja, hogy vannak a párok, és megjegyzi, hogy mindenki milyen faszán néz ki, harsány, és a társaság közepe egyből, érthető, hogy kitették, nagyon veszélyes lett volna a döntőben. Azt azért benyögi, hogy nem örül annak, hogy ők négyen vannak döntőben, Lóra meg azt mondja a riportban, hogy azért vannak itt a régiek, hogy megfigyeljenek.

Más gondolatom nincs. (Lóra)

screen_shot_2015-05-28_at_07_10_27.png

Nóri a szexre tereli a szót, ki dugott itt kivel? Bence aszondja, csak a bohócot fényezte, Loki vigyorog, és akkor most itt megkérdezném Patkolt Pecek Orsit, hogy volt-e valami maszatolás Lokival, vagy Milán csak összevissza beszélt, ahogy szokott? Kommentben várjuk a választ, kösz. Snezi bekérdez Bencénél, dugás vót? Vót, de nem mondom meg kivel. Pjotr nem pofázza el a Titkot, Snezi meg kínvigyorral nézi a többieket.

snez.gif

A közös tetemrehívás után Snezi munkához lát, és Lórával beszélget elsőként, mert őt nem ismeri, de elsőre jól kijönnek. A riportban Snezi megpendíti azt, ami a végjátékot érdekessé teheti: a szimpátiaszavazásnál azt is nézni fogja, hogy melyik párosnál eshet le neki is egy kis lovetta, mert ha minden úgy van, ahogy az első évadban volt, amikor Kristóf T69-ig hajította a Megbízás Aranybúl Gurított Eszközét, és Linda és Robi meg 12,5 millió forinton osztozott, akkor kurvára tematikázni kell.

screen_shot_2015-05-28_at_07_19_38.png

Miközben Loki, Gyula és Pjotr arról beszélget, hogy csak el kéne mondani Snezinek, hogy miután kirongyolt a villából, Bence máris Tinát dugta, odalent Lóra szépen elköpi, hogy Bence ugyan szimpatizált vele, de Tina nagyon behálózta, és le is feküdt Bencével. Snezi kibírta röhögés nélkül a bejelentést, bár a riportban aszongya, szarik az egészre.

snez2.gif

Odafent megy a beszélgetés az újak és a régiek között, Loki aszongya Gyulának, hogy ő ha Lórával lenne, elhajítaná a Bizalom Nemesfémmel Futtatott Labdacsát, mert nem bízik benne, Gyula meg erre aszongya, hogy na ja, ő kilencmilliónál tenné ugyanezt. Tette vóna, teszem hozzá én. Lóra egy láthatóan legalább egy számmal nagyobb bikinifelsőben Pornósbulával tematikál odalent, nem azért jött, hogy adakozzon, mondja, és ugyan nem készül árulásra, de ha úgy alakul, akkor hajít. És Porósbulának is ezt mondja, de ő azt sejti, hogy ez csak tematika, és be akarják feketíteni. Loki odafent azt fejtegeti Gyulának, hogy a csajok nem saját jogon vannak a döntőben, hanem azért, mert a faszik cipelték a seggüket be a döntőbe. Nahát.

screen_shot_2015-05-28_at_07_30_04.png

Snezi egy másik szobában átöltözik a retentő szürke-magenta cuccába, Bence meg szépen elmondja Tinát, ami annyira nem jön le jól, mert Snezi megsértődik és elrongyol, pedig annyi köze van az egészhez, mint nekem a harangöntéshez.

Este Pandora lesz, a régiek kérdeznek az újaktól. Hogy az öltözködés közben miért van Gyula kezében körömlakk, nem akarom tudni. Na, kezdjük. Lóra, ki befolyásolt Botox kiejtésében? Önálló döntés volt, nem tematikázzuk ki Pornóssal. És akkor mi most szarok vagyunk, kérdezi a cár, nem, csak gyengébbek, mert egy napja vagytok, együtt, Három az az egy, de ki számolja. És te, Pornós, azért basztad ki Botoxot, hogy megkaparintsd a cárt? Nem. És kivel lettél volna erősebb? Egyforma. Pjotr, miért kaptál rohamot, amikor kiderült, hogy Loki ki akar tenni a játékból, hiszen te is ezen munkálkodtál? Dehogyis, és sose akartam kitenni Lokit, hazudja a cár. Tematika vót! Vígszínház! Senki nem hisz neki.

Lóra, te mit tettél a döntőbe kerülésért? Hát, másfél nap alatt találtam magamnak párt, mert Nórit ki akarták baszni a többiek, de annyira nagy dolgot nem tettem, nem tematikáztam. És Botox? Jaj, mit kell ezen lovagolni? Hát, friss a seb, mondja a cár, KURVAISTEN, hogy eldobja, ha döntős lesz, a kérdés csak az, mennyinél. Lóra a kérdés mögött Snezit sejti. Joggal. Lóra, amikor Loki mellett döntöttél, aszontad, hogy olyan pár kell, aki mindenkin átgázol. Na, most szopó van, rajtad is átgázol? Hát remélem nem, de ha igen, nem fasszal, köszönöm, hogy. Ez nem Lóra estéje, na. Loki, ha lenne lehetőséged párcserére, mennél Pornósbarbihoz? Nem, mert nem bízom benne. A reakció priceless:

barb.gif

Este Loki és Pornósbarbi tisztázza a tisztáznivalót, a csaj tudja, hogy nem ellene szólt a dolog, és Loki aszongya, hogy Lóra tudja, hogy nem fogja elhajítani a Csudagömböt, Aminek Nem Tudok Már Újabb Nevet Adni, mire Pornós hümmög, hát Lóra igencsak hajigálni fog, csak győzzön Gólem elugrani előle. Na, fasza, mondja Loki. Lóra Snezinek mondja, hogy milyen gusztustalanul baszogatták a Pandorán, Snezi meg felveti, hogy mi van, ha Peti meg Loki közösen akarja megnyerni a pénzt, amit csak úgy lehet elképzelni, hogy egymás párjában azt építik fel, hogy nem, nem fogja átbaszni, és majd 19 milliónál a döntőbe jutott eldobja és risztelnek. Snezi persze nem véletlenül mondja ezt, és ez a szép ebben a játékban, mármint tetszik érteni, hogy gondolom, amikor valaki szépen az önös érdekeit nézi csak, és most éppen azért akarja folyásolni Lórát, hogy dobja el a gömböt, mert akkor neki is fog jutni lovetta. Gyönyörű, végre tényleg van valami tematika, nem csak a pofázás róla.

Még egy levél a végére, az epizód utolsó három percére retróbuli, beöltözéssel, amiben Pjotr nem vesz részt, mert fájnak az izületei, lázas, fájank a csontjai. A többieket mutatjuk, inkluding Snezi egyik csöcsét, az évadban először. Bence felmegy a buliból Snezin tanakodni, mert hát szerelmes lett, jaj.

 screen_shot_2015-05-28_at_08_15_36_1.png

Címkék: 18+ éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátezmilegyen 2015.05.28. 08:40:27

itt ülök 6 óta hogy egyszer első lehessek, aztán kimentem kávéért...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.28. 08:47:27

A Cárnéé és Orsié a szezon egyik legnagyobb poénja, remélem, hogy nem marad ki :D !

Ma este akkor párcsere, és azzal végre összeáll a pár, amiről eredetileg is szólt a spoiler :) . Nem is baj, mert tegnap sokadszor is bebizonyosodott, Lórára a fingom sem bíznám, a Cár meg a Cárné nélkül csak kóvályog, úgyhogy a mostani felállás szerint nekik adtam volna legkevésbé az aranylabdát.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.28. 09:01:17

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Na, egy "t" lemaradt... látszik, hogy nem vagyok egy Gólem...

Amilyen jó poén volt egyébként, annyira kínos lehetne kicsit, hogy a HogyVolt és a játékosok jobban csinálják a felhajtást, mint maga a TV2...

tomfree 2015.05.28. 09:02:37

Komoly a két póló a csajokon.

Mivel nem akarnak verbálisan párcserét, tutira eldöntik a többiek és lesz csere. A szarkeverés önmagáért beszélt, pont az ilyen fölösleges gciskedések miatt volt kiábrándító ez az évad. Akik kiestek, azoknak nem teljesen mindegy, hogy Bence kit varrt le benn? Ez már semmit nem befolyásol nekik, sem Snezi sem Bence nem játékos már. Ráadásul Gyuluska is belengette, hogy pletykál. Legalább férfibecsület lenne.

Joey Greco 2015.05.28. 09:04:19

Valaki,magyarázza már el nekem plz,hogy jutna Snezi nek,akármennyi aranypengő ?
Csak a második helyezett kap nemdebár ?

hátezmilegyen 2015.05.28. 09:05:42

Mivel elaszódott a reggelem, ma negatív leszek :)
Kezdem azzal, elég lett volna leadni az utolsó két hetet tré2 nek

catlogic 2015.05.28. 09:07:41

Azért akik eddig azon hangoskodtak ezerrel hogy a szerkik Petit segítik, most kis önkritikát gyakorolhatnak.... A visszaküldött expárok közül egyértelműen Petivel basztak ki, de nagyon....

(ettől függetlenül nem drukkolok neki meg semmi, csak az igazságérzetem szólalt meg)

hátezmilegyen 2015.05.28. 09:09:34

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): ja ezen én is gondolkodtam, kb annyi az állandó kommentelő, mint az éden résztvevő :)
Negatív kettő :D

The Game 2015.05.28. 09:12:09

Sixx mire utalt Milán kapcsán?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.28. 09:13:56

@Joey Greco:
Egyszerűen úgy, hogy pénzt ajánlanak neki a szavazatáért.

ruszi 2015.05.28. 09:25:42

Nekem is van pólóm: Tudom ki a stricid felirattal! :D

Puncylla 2015.05.28. 09:27:17

@catlogic: Arra gondolsz, hogy más expár-összetétel mellett Peti gömbözhetett volna? Nem hiszem.
Őt, őket segítették a szerkik, de nagyon ellenszenvesen viselkedve éltek ezzel a segítséggel, így azt már nem kockáztatták, hogy győzzenek is. Túl sok kritika érte volna őket.

hátezmilegyen 2015.05.28. 09:29:44

@Kosztarika: Te meg mit vigyorogsz, hee :)
Hogy térjenek vissza az előző párjaid segíteni :D

tomfree 2015.05.28. 09:31:38

@The Game: Milán valahol azt mondta, hogy megvolt Lokinak Orsi.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.28. 09:33:28

@tomfree: "A szarkeverés önmagáért beszélt, pont az ilyen fölösleges gciskedések miatt volt kiábrándító ez az évad. Akik kiestek, azoknak nem teljesen mindegy, hogy Bence kit varrt le benn?"

amikor ezt felvetettem, akkor azt kaptam válaszul, h hát mégis miért ne viselkedne így Laura Bencével, hiszen nem szereti. :)) pedig amúgy ez tényleg nagyon öncélú tett volt a két agyhalottól.

hátezmilegyen 2015.05.28. 09:35:18

@Puncylla: mit érdekli ezeket a kritika, még egy erőszaknak tűnő állapot sem. Két hónapja harsog a hogyvolt hogy milyen ócska a műsor, de mit lát ebből tré2, beszélnek róla jön a profit...
Negatív köb :)

Bride 2015.05.28. 09:43:53

@Joey Greco: a vegen a regi jatekosok bellhatnak valamelyik par moge, es ha jol tippelnek ki lesz a vegso par, nyerhetnek. Ugyanis, ha Lora-Loki jutna be a dontob (de ugye nem), Lora meg eldobna 9 millional a gombot, a maradek 11 million osztozna az, aki oda beallt a regiek kozul. Peldaul Snezi. Ezert akar most mindegyik regi jatekos ketsegeket ebreszteni a dontosokben, hogy dobjak el a gombot, mert igy csurran nekik is valami.

Kosztarika 2015.05.28. 09:45:44

@hátezmilegyen: :D

Tartsa neked a szexuális felvilágosítást Gábor! :)

Bride 2015.05.28. 09:46:08

.. es komolyan, aki meg mindig vedi Lorat, hogy nem is agyhalott..
Hat konyorgom, ez a no segghulye, es ha ez nem lenne onmagaban epp elegge borzaszto, a tetejebe meg rosszinulatu is.. Netto fel oraja ismeri Snezit, es maris elkopi, hogy volt szex Tina-Bence fronton. Miert? Mi haszna szarmazott ebbol? Siman csak rosszindulatu picsa..

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.28. 09:47:06

@hátezmilegyen:
Valamit azért meghallhattak, mert "szemmel láthatóan" több az első hetekhez képest az olyan rész a műsorban, amikor a játékosok szervezkednek, de a) még mindig ragaszkodnak hozzá, hogy érdemi részek csak az ÉÉ-ben menjenek le, amit nem néz, de nem is láthat mindenki, csak neten, b) finom manipulálás helyett nekiálltak szemérmetlenül tologatni a bábokat, így az átlag szint maradt. Annyit értek el vele, a kommentek tanúsága szerint, hogy mindenki szimpla bűvészmutatványnak tekinti a műsort, és nem szórakozik rajta, hanem azt vizslatják, hogy hol és hányszor nyúlnak bele a szerkesztők a műsorba. Ráadásul a játékosok szájába is olyan durván adják a szavakat a "csavarok" miatt, hogy már abból ki lehet találni mindent. Mint a mai párcserét.

Kosztarika 2015.05.28. 09:47:59

@The Game: Egy Katz Dávid videóban Milán elszólta magát, hogy Loki és Orsi között is volt szex.
:D

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2015.05.28. 09:48:55

Sixx!
A szexelős körkérdésnél nem Bence vallott az önpolírozásról, hanem Gyula!

tomfree 2015.05.28. 09:51:17

@henrik_: ez gusztustalan volt tőlük. Semmi értelme nem volt csak a szemétkedés. A taktika az jó, amit Snezi művel, hogy fűti a csajt a labdadobásra az tetszik, annak van értelme. Ennek a beköpjük és verjük Bence faxával a csalánt semmi nincs.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.28. 09:52:12

@Bride:
Ez valamelyik külföldi adásban volt így? Mert a magyarban eddig az volt, hogy a másik döntős pár kapja a maradék pénzt és ők feleznek, a második évadban meg Mátéék megtartották a gömböt (ott mondjuk nem emlékszem, mi lett volna a maradékkal).

Kosztarika 2015.05.28. 09:52:16

@Bride: Tegnap Gólem azt mondta az ÉÉ-ben, hogy a maradékot fel lehet ajánlani EGY játékosnak. Majd megnézzem újra, ha fent lesz, hogy biztos jól hallottam-e. (asszem igen) :D

@ruszi: :D

Kosztarika 2015.05.28. 09:53:39

@Le Petit Prince: Korábban - valamelyik adásban - Bencéről is kiderült.. a többiek mondták:

"két szex között önkielégít." :D

AkkorlegyenPtr 2015.05.28. 09:55:08

@The Game: Volt egy kis riport valamelyik buliban, ahol Milán "elszólta" magát, hogy Loki és Pecek. Jaa ezt lehet, nem kellett volna hihihihi ... most hogy ez igaz vagy sem, ki tudja

Bride 2015.05.28. 09:55:09

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): @Kosztarika: na akkor nem biztos, hogy az en felvetessem helyes, de nekem tokre igy jott le a tegnapi reszbol, meg az EE-bol. Kuloben mire lenne ez a nagy gyozkodes, hogy dobjanak? :)
Este kiderul mindenesetre :)

The Game 2015.05.28. 09:56:21

@Kosztarika:

megnéztem, őt sem az eszéért fogják ellopni

hátezmilegyen 2015.05.28. 09:57:14

@Kosztarika: Ígérjen neked sexet Nóri :D

kszanaksz 2015.05.28. 09:59:09

@Kosztarika: Ez egy érdekes szabály lenne, mert akkor valakivel meg lehet egyezni és még az első millió előtt le lehet ejteni azt a szart, és akkor a leejtő meg a kijelölt osztozhatnak a 20 (na jó, 19) millión? Így még akár a korábban többek által várt Loki-Nóri páros is nyerhetne. :-)
De tényleg, ha van valaki a volt játékosok közül, akiben jobban megbízol, mint az aktuális párodban, akkor érdemes azonnal dobni így, nem? Emiatt furcsállom a dolgot.

AkkorlegyenPtr 2015.05.28. 10:00:39

Milán posztolt instán egy csoportképet. Adrit Gátőr "támogatja".

cinika 2015.05.28. 10:03:05

Én csak azt nem tudom, Sezlonynak mire ilyen nagy az arca, hogy azt mondja, Tina mint nő, őt meg sem közelíti. Oké, mellbőségben nyilván nem, de nem mindenki bukik a műcsöcsökre. Pláne ha olyan fej és személyiség társul hozzá, mint Sezlonyé.

A #botox és #pecek pólók mellé Gólem is felvehette volna a sajátját. Hiszen már Kasza Tibi is emlékeztette rá, hogy kedvenc kritikusuk Gólemnek nevezte el.

Bujumburi 2015.05.28. 10:03:19

A póló jófejség volt a csajoktól. :D
Snezi milyen furcsa lett, az arca mintha gonoszabb lenne, mint mielőtt kiesett, vagy én nem is tudom.

Ti azt elhiszitek, hogy egymástól ilyen távol voltak nyaraltatva a kiesett szereplők? Bár elég jól játszották a hülyét, hát nem tudom.

@catlogic: valóban, érdekes segítséget kapott... bár én sose gondoltam, hogy Petit nyomják, inkább Marist és rajta keresztül Petit. :)

Stipistopi 2015.05.28. 10:03:23

Loura kategorikusan kijelentette, hogy ő nem adakozik, azt hogy megnyúlt a képe, mikor HSneci bejelentette, hogy biza neki is köll(ene) belőle...

Sanda.Ipse 2015.05.28. 10:04:30

Szegény jó Papika nagyon leamortizálódott a végére mentálisan és fizikailag is. A boszi párja nélkül tényleg gyengének tűnik:)

Sanda.Ipse 2015.05.28. 10:07:18

@Sanda.Ipse: hiányzik az utánfutója (vagy oldalkocsija?:)

Kosztarika 2015.05.28. 10:07:35

@kszanaksz: A játékosok ezt nyilván nem tudják :D

Joey Greco 2015.05.28. 10:08:08

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): ezért nem értettem énse.Loki Orsi akciója miért maradt ki?Érthetöbb lett volna,hogy Orsi miért ragaszkodott Lóránál Lokért...

Stipistopi 2015.05.28. 10:09:05

@Bujumburi: Snezi milyen furcsa lett, az arca mintha gonoszabb lenne, mint mielőtt kiesett, vagy én nem is tudom.

Igen, nekem is olybá tűnik.

Kosztarika 2015.05.28. 10:11:26

@hátezmilegyen: Reménykedj, mint Snezi a lóvéban! :)

Kosztarika 2015.05.28. 10:12:19

@Stipistopi: kiült rá az irigység és az éhség (a pénzéhség) :D

Sanda.Ipse 2015.05.28. 10:13:17

@Stipistopi: most is játszik. Legalább a legutolsó napokban van egy kis történés:)))

Kosztarika 2015.05.28. 10:13:39

@Joey Greco: Lehet, hogy a Gábor-Nóris eset után minden ilyesmit kivágtak, nehogy baj legyen.

Sanda.Ipse 2015.05.28. 10:14:43

@Stipistopi: játszik. Legalább a legutolsó napokban van egy kis történés:))) Örülök, hogy visszament, frászt is kaptak tőle a fiúk.

mézescsók 2015.05.28. 10:15:00

Snezi pont az a nagyképű, beképzelt hp, aki volt. És szebb sem lett. Hogy neki Tina nem ellenfél!? Nem hát! Tina smink nélkül, álomtól duzzadt szemmel kenterbe verte Snezit a fejére habart vakolattal együtt!!!
Bence meg okosabb nem lett, úgyhogy fantasztikus páros. Mondjuk én nem is küldtem volna vissza, mert alig egy hete, hogy kiesett, jóval több az infója a benti párok kapcsolatáról és személyiségükről, mint a többinek.
Ugyanezen okból Gyulust sem küldtem volna vissza, bár lehet, hogy Laura miatt kényszerhelyzetben voltak. Nem is tudom, hogy hány párja volt, akit be lehetett volna küldeni.
Amúgy az sem lett volna baj, ha nem volt hálótársakat küldenek be, sőt!!! Örültem volna pl. egy Naominak (játékos korában nem szerettem, de most kamillázott volna Peti és Loki rendesen).
Nóri tegnap jószerivel csak hallgatott, mint a sült hal. Valamivel többet vártam tőle. Ni a franctól van még mindig megilletődve? Most már lehetne felszabadultabb!!!

tomfree 2015.05.28. 10:16:15

@Bujumburi: "Ti azt elhiszitek, hogy egymástól ilyen távol voltak nyaraltatva a kiesett szereplők? Bár elég jól játszották a hülyét, hát nem tudom."
Ja, nyilván minden szereplőnek (akik megértetik magukat spanyolul de legalább angolul a hotelben egyedül) külön hotelekben foglaltak szobát, hogy ne találkozzanak egymással. Ergo vagy szétdobták őket 10-20 különböző hotelbe vagy különböző közeli városokba, hogy ne találkozzanak és lehetőleg felvettek egy helyi nyelvet beszélő alkalmazottat aki rohangált a hotelek között a kiesett/leendő játékosoknak. Reális.

Purple Tentacle 2015.05.28. 10:16:20

@Stipistopi: Nálam az kiverte a biztosítékot amikor azt mondta,hogy ő Tinánál százszor jobb nő.
Remélem olvas Snezi is HV-t, mert innen üzenném neki,hogy implantátummal nem lesz valaki jó nő. Nekem az arcáról például a grincs jut eszembe. Tina alakján azért látni,hogy nem csak szelfizni jár le a terembe...

Bujumburi 2015.05.28. 10:18:03

@tomfree: Ugye? :D Egyszerűen nem klappol ez így...

@Stipistopi: "˝Te még mindig itt vagy b*szod?˝ - e szavak kíséretében adott két puszit a visszatérő Snezi Nórinak, akiről nem tudta, hogy nem sokkal előtte jött vissza az édenbe." - ez a Snezi lányzó nagyon kiégett... vagy kapott felárat, hogy menjen át mocsokba? :D

Sergei Alexis 2015.05.28. 10:19:34

Peceknek az első képen átszúrja majdnem a pólóját a pecke :D

Chuck Νorris 2015.05.28. 10:19:43

@hátezmilegyen: én is lestem hattól hogy mi lesz de meguntam. sixx biztos azon agyalt vagy 2 órát hogy dicsérje meg Marcsáékat, de azért odapörköljön vmit :)
A csajok amugy tényleg helyesek voltak, jól állt a ruci is, gratulálok :)

a müsort visszanézve az merült fel bennem hogy szegény Snezsi milyen komoly önértékelési problémákkal küzdhet, miszerint ö sokkal jobb nö mint Tina.
hát nem akarom elkeseriteni de annak ellenére hogy az ibériai éjszakában ahol "revütáncol" jobban dijazzák a revüvendégek a kinézetét de sztem egy nem "revüzni" járó átlagférfinak jobban bejön tinácska :)
igazábol nem is értem mire vág fel, azonkivül hogy jobban táncol és van két gumicsöcse, a modora kiállhatatlan, és az arca nem igazán szép. na jó, Kozsó lányegyüttesében vonaglani az már valami, de ennél több poziitivat nem tudok elmondani róla:)

kridli 2015.05.28. 10:22:32

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Én tegnap visszakerestem a régi hogyvoltot, és az első évadban valóban úgy volt, hogy a második pár kapta a maradék lóvét, de az második évadban úgy volt (vagyis lett volna), hogy ha valaki dob, akkor a mögé beállt támogató emberek kapják a maradék lét.

Egyébként gólem az éden éjjelben elspoilereszte, hogy idén úgy lesz, hogy ha valaki dob, akkor megnevezhet egy régi játékostársát aki kapja a maradékot.

Chuck Νorris 2015.05.28. 10:22:51

@catlogic: te miröl beszélsz? Peti kapta a legtutibb párt Gyula személyében :)

Sanda.Ipse 2015.05.28. 10:24:16

Snezit éppen szart kavarni küldték be, ő meg teljesíti a feladatát, mert alkalmas a szerepre, ráadásul élvezi is:)

kridli 2015.05.28. 10:25:19

Egyébként az csak nekem tűnt fel, hogy páros számú régi játékos jött be? Így nem hiszem, hogy a régi játékosok szimpátia szavazása fog dönteni.

légyölő galóca 2015.05.28. 10:25:36

@Bujumburi: Ez alapján 2007-ben volt 28 éves?

Bujumburi 2015.05.28. 10:26:45

@mézescsók: Nórinál nekem az tűnt, fel, amikor négyen beszélgettek (Loki, Barbi, Gyula és ő) Gyula elsütötte, hogy mennyivel jobb volt a hangulat, amikor Snezi nem volt ott. Nóri meg nem hallotta kiről van szó és reflexből visszakérdezett, hogy amikor én nem voltam itt? Nekem ebből az jött le, hogy ő eléggé megtört a játék alatt, és ha valakit nem kedvelnek, egyből azt hiszi, hogy őt utálják, ő zavar.

légyölő galóca 2015.05.28. 10:27:18

@kridli: Mondjuk ez elég nagy csavar lenne, hogy eldobja 1 milliónál majd a maradék 19-et még ő adja oda valakinek!

tomfree 2015.05.28. 10:28:11

@légyölő galóca: ott a pont. :-) jogos a kérdés.

Kosztarika 2015.05.28. 10:29:32

@Purple Tentacle: Ránézek és mindig attól félek ( na jó, nem félek, sőt szurkolok ;) )hogy hasra esik, mert lehúzza a melle. Aránytalanul nagy sztem.
Az instán úgy leosztott egy hozzászólót, mert kritizálni merte, hogy csak kamilláztunk. Összemontázsolt vele (jogellenesen!) egy képet, hogy Ő mennyivel szebb. Pfff
Beképzelt majom

Sanda.Ipse 2015.05.28. 10:29:42

Tina a legkellemesebb arcú, jó alakú lány volt benn. Túl szelíd volt a játékhoz, ráadásul belekeverte az érzelmeit. Lora helyett inkább őt látnám a döntőben.

Bujumburi 2015.05.28. 10:30:06

@légyölő galóca: Én arra tippelek, hogy be van állítva a születési dátuma és a honlapon egy script számolja ki automatikusan. Azért nem hinném, hogy 35-36 éves lenne.

Sanda.Ipse 2015.05.28. 10:32:06

@Kosztarika: az ilyen hatalmas inplantátumok gnómszerűvé teszik a nőket. Egy neki való, természetesnek tűnő mérettel sokkal csinosabb lenne. A túlsminkelés is kimondottan előnytelen egy déli típusú nőnek. De kavargálni jó, hogy visszakerült:)

légyölő galóca 2015.05.28. 10:34:05

@Bujumburi: Én is inkább erre tippelnék, bár simán kinéz 35-nek szerintem.

Chuck Νorris 2015.05.28. 10:47:33

én már tudom mi lesz a végkifejlet.
létre jöm a párcsere barbi/Loki vs laura/Peti
gyula kezdi a beállást, ujra szerelmet vall a hordágyon heverő beteg Petinek és beáll mőgé.
Snezi hosszan gondolkodik, de elmondja egyik párost sem kedveli, de miután Laura elárulta neki a "hogyan nézzünk mindig tátott szájjal" titkot, mögéjük áll. 0:2 petiéknek.
Bence jön: ö peti mögé akart állni, de most hogy snezsi odaállt, inkább köszöni, megy Lokiékhoz 1-2
Nóri: bár többször bántott Loki, de beleszerettem Kapitányba, és barbi a barinöm, tehát Lokiék 2-2
A döntő. mindkét páros kap egy izzó vasgolyót, amit 20 percig kell tartani. aki elöbb elejti kiesik a játékbol és a másik páros golyozhat tovább.

kezdés: eltelik 5 perc és bár égett börszag terjed a levegöben, mind a 4 játékos hatalmas önuralommal tartja a golyóját. Laura ejti el elsőként, a golyó kiperdül Laura kezéböl. a lány utánakap, de ezzel csak azt éri el hogy az elszabadult golyobis egyenesen Berki kopasz fején landol aki ettöl elterül. A vasgolyó innen ráesik a hordágyon pihegő Peti golyóira, aki ettöl hatalmasat ordit és elejti a saját golyoját.
Gyula gyorsan mozdul hogy megmentse szerelme golyóit de Snezi gyorsabb. Ettöl gyula féltékenységi rohamot kap, meglöki Snezsit, mire az a két nagy csöcsével megpofozza Gyulát. BALHÉ A KÖBÖN! (közben Berkit élesztgeti Zoé, Carolina, és pár bőgömajom.)
...
s végét még nem mondom el, maradjon izgalom.

AkkorlegyenPtr 2015.05.28. 10:52:25

Ha én bent lennék nagyon vissza kéne fognom magam, hogy most ne zárassam ki magamat snezi miatt.

É2I 2015.05.28. 10:53:51

Ezek szerint olcsóbb volt kintartani az agyhalottakat, mint a repjegy. Én mondjuk adtam volna nekik hamuba sűlt avokádót oszt "ússzatok haza" felkiáltással bébasztam volna őket a Csendes Óceánba. (Igen oda, nehogy vissza tudjanak úszni ;P )

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 11:06:14

@henrik_: Milyen két agyhalott? A pasik - Peti kivételével - nem akarták elmondani? Mindenki amnéziás?

Joey Greco 2015.05.28. 11:06:40

Hát Mariannak is volt egy orra,rendesen.Nah azt tuttko hogy megmütette.
Nekem arról a nőröl mindig az ugrik be,hogy ő az aki még sose érezte át mi a sex ,de úgy rendesen.S most finoman fogalmaztam :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 11:09:59

@Bride: A pasik nem is akarták elmondani?? Csak azért nézed, hogy gyűlölködj? És még te beszélsz Laurára?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 11:20:22

@kridli: Mindegy, hányan jöttek be, sztm, a szerkik előre leosztották a szavazatokat. Nem lesz egyenlőség.

kridli 2015.05.28. 11:21:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: az lehet, de úgy nem lehet az utolsó szavazatig húzni a drámai hatást :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 11:27:13

@kridli: Háát, lehet az utolsó előttiig. De számomra úgyis egyértelmű, mert Bencét visszaküldték, Botoxot nem. Snezi biztos megvehető. Bár akkor egyenlőség van.

Eruka 2015.05.28. 11:29:18

azért ugye megvan, hogy ez volt a reggeli indító dal: www.youtube.com/watch?v=g8fheDIG_RA :DDDD every sperm is sacred... Vajon ők is ezt hallgatták? Vajon Lóra tudta, hogy minek örül annyira??? :D
Illetve vajon Bance hogy barnult le 2 nap alatt annyira, hogy még a lakók is megjegyezték, hogy mennyire barna lett.....? :o

kszanaksz 2015.05.28. 11:35:27

@Eruka: Más az, amikor egy szobában tanulod fél napig a szereped, a nap másik felében meg forgatás, mint amikor kiesel és semmi dolgod azon kívül, hogy eltartsd magad, lehet Bence a kiesése után egész nap félmeztelenül árulta a főtt kukoricát a tengerparton.

Sz.Genya 2015.05.28. 11:38:49

Nem tudom, mi van velem, de a tegnapi adás alapján ismét felerősödött bennem az érzés, hogy Snezit dugnám, mint a lopott biciklit azokban a testhezálló ruháiban, nem érdekel milyen szarkavaró. :D

Mivel Orsi is megjelent tegnap, megállapítottam, hogy őt sem dobnám ki az ágyamból. Amíg képernyőn volt, Tináról is ugyanezt gondoltam. Ki érti ezt. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 11:44:19

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Rosszul vagyok mindig a falka mantrától. Olyan ostoba emberek minősítgetik itt ezt a Laurát, hogy csak figyelek.Laura ott van a négyben, még ha nem is megy tovább. A paraszt meg, aki agyhalottnak, gonosznak, boszorkánynak, meg isten tudja minek nevezi ezt a lányt, nem tud egy mondatot helyes központozással leírni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 11:46:39

@Sz.Genya: Ilyen csodálatos pasi ágyába nyilván azonnal beugrana Snezi. Látom, neked sincsenek kétségeid. És nagyon érdekes volt, amit a saját dugásvágyadról írtál. Köszönjük, hogy megosztottad velünk.

Sz.Genya 2015.05.28. 11:49:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Nagyon szívesen, igyekeztem érdemi információt közzétenni véleménynek álcázva.

bkrix 2015.05.28. 11:54:52

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nekem például semmi bajom a butuskákkal, Beust kifejezetten kedveltem, Laura viszont gonosz is, ezért antipatikus. Igen, ott van a döntő négyesben, de ezt jobbára annak köszönheti, hogy elég későn került be, és mindig volt valaki más, akit fontosabb volt kirakni. (Remélem, rendben van a központozás.)

Doomgod 2015.05.28. 12:02:10

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): ha mással történt volna, azon rajta nevetnék.

Kosztarika 2015.05.28. 12:02:53

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Te milyen jogon nevezel egy itt kommentelőt ostobának és parasztnak?! Ilyet csak az általad leírt emberek engednek meg magunknak!

A falkáról: ha több ember lát ugyanúgy dolgokat, akkor az nem falka-szellem, hanem több ember azonos véleménye.

Purple Tentacle 2015.05.28. 12:07:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Ugyana a helyzet Lórával mint Milánnal. Vagy nagyon jó színész és oszkárt érdemelne az agyhalott szerepjátszásáért vagy pedig tényleg az.
Van az a kategória akinek az arcán látni,hogy nincs sok sütnivalója, én őt ilyennek látom. Ráadásul jöhetünk a jól bevált sztereotípiákkal,hogy minden modell sötét stb, erre ő sem cáfol rá szerintem. Sixx is előszeretettel idézi a mondatait, nem alaptalanul. Nem tud ragozni és se eleje se vége a mondanivalójának. Illetve az arckifejezése az priceless.... konstans buta fejet vág.

Szerintem az,hogy a kommentben írunk véleményt a közszereplőről akit nap mint nap a képernyőn látunk és kritikákkal illetünk az nem egyenlő azzal,hogy egy másik kommentelőt illess ugyanezekkel a jelzőkkel. Ugyanis, hogy ha te a pár leírt karakterből megmondod valakiről,hogy ő "ostoba, paraszt" stb akkor te vagy a legjobb stratégai közöttünk és indulhatnál a következő tematikázó realytiben.

Doomgod 2015.05.28. 12:09:36

@Doomgod: Majdnem értelmesen fogalmaztam

Purple Tentacle 2015.05.28. 12:12:25

@Doomgod: Mond,hogy telefonról írtad és kijavította. Úgy nem ciki :D

keszegvágó 2015.05.28. 12:13:46

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Laura bántóan sok mindent tett azért, hogy minimum buta, rosszindulatú nőnek jellemezzük. mi, akik végigszenvedtük ezt a szappanoperát, megtettünk mindent azért, hogy jellemezhessük. :)

Bujumburi 2015.05.28. 12:24:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem akarom megkérdőjelezni Laura teljesítményét, valóban benne van a döntőben, nyalt is érte keményen, de azért az sem mindegy, hány napot töltött bent, vagy hogy hány lánypárválasztót élt túl. Ebben akárhogy is nézem, Adri lehetne a nyertes.

Chuck Νorris 2015.05.28. 12:31:26

mindenkinek meg lehet a szuvenir véleménye (a'la Snezi) van aki szerint laura buta mint a tök, más szerint meg nem az, mert benn van a 4-ben :)

Kosztarika 2015.05.28. 12:35:57

@Chuck Νorris: nem is ezzel van a baj, hanem a komment-társak sértegetésével. :(

Purple Tentacle 2015.05.28. 12:36:12

@Chuck Νorris:
Az,hogy benn vagy a 4-ben az nem zárja ki azt,hogy buta. Én személy szerint biztos,hogy vele meg Beussal és Milánnal lennék legszívesebb a végjátékban mert ők a legegyszerűbbek (és akkor szépen fogalmaztam). Őket lehetne a legkönnyebben megetetni akármilyen hülyeséggel. Kellene a francnak egy olyan ember aki átlátna rajtam...

Chuck Νorris 2015.05.28. 12:40:10

@Kosztarika: tudom :) de am csak azért irtam hogy Snezike "szuvenir jog" szóhasználását végre valahova beültethessem :)

Purple Tentacle 2015.05.28. 12:44:06

@Chuck Νorris: mindenkinek szuvenír joga a terasz azt a részét meglocsolnia amelyiket ő akarja :D

mézescsók 2015.05.28. 12:49:06

@Bujumburi: Nórit mindig kedveltem, de szerintem végig valamiféle kisebbrendűségi érzéssel küszködhetett. Már a Gáboros eset előtt is. Talán alapból lehetett valami beilleszkedési problémája, amire ráerősített néhány kedves játékostárs - főleg Loki -, de csak tippelem.
Sajnos most sem látszik felszabadultabbnak, lazábbnak, mint a játék során. Ha a történtek miatt kellemetlenül érzi magát, nem kellett volna elvállalnia, hogy visszamegy. Gondolom, nem volt kötelező.

Kaw 2015.05.28. 12:51:56

Snezi osztalytarsam volt, 24-25 eves most, egy nagyon kedves, humoros, oszinte lany volt mindig is, kicsit bolond, a szo jo ertelmeben, es oriasi szeretetvagy volt/van benne, nem volt olyan, mint amit a musorban mutat, es ketlem, hogy egy ember ennyit tud valtozni, max a musor kedveert, nem reg osszefutottam vele, ugyan az a lany volt, mint akit megismertem. En ebbol gondolom, hogy megirt szerepeket jatszanak ezekben a musorokban!
Egyebkent az elejtol olvasom a blogot es a hozzaszolasokat is, vegulis a vegere kaptam kedvet ideirni

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.28. 12:59:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: te is el szoktál gondolkodni azon, hogy a cowboyok vajon TÉNYLEG lovagolnak-e? vagy, ha rákérdeznének arra, h úgy választottál-e mindenkin átgázoló párt, h rajtad is átgázolna, akkor te is csak pislognál nyitott fogakkal? mert ha igen, akkor megértem, h miért nem tartod Laurát agyhalottnak, de pls nekünk engedd már meg, h ez legyen a róla kialakult véleményünk.

Purple Tentacle 2015.05.28. 13:06:19

@Kaw: Legközelebb ha találkozol vele akkor kérdezd meg,hogy csak szerep volt-e. Aztán persze oszd meg velünk is,mert pl engem is érdekelne.

Doomgod 2015.05.28. 13:06:49

@Purple Tentacle:
Ilyen előzményekkel már szinte fel sem merem hozni, hogy Snezi már megint "szuvenír jog"-rol beszélt.

Kosztarika 2015.05.28. 13:15:59

@Purple Tentacle: biztos, hogy "manuperálják" őket valamilyen szinten, de teljesen kifordítani magából senkit sem lehet (hacsak nem profi színészek) :D

catlogic 2015.05.28. 13:18:38

@Puncylla:
Szimpátia szavazáson peti szerintem nem nyerhetett volna, szal ilyen szempontból valóban tök mindegy... Lelkileg nem tök mindegy, visszaküldhettek volna egy tök semleges volt párját, de visszaküldték azt akit a legjobban utált. (oké hogy már mindegy neki mert pestises... de azért belerúgni a földön fetrengőbe... (ezt nem szerettük mástól se, most a szerkik játszották be) Én mindössze idáig gondoltam...

@Chuck Νorris: Jaja miközben írtam nekem is ez ment át a fejemen... És végülis snezi is rögtön laurára röppent rá szal stimmel is :D

Chuck Νorris 2015.05.28. 13:26:27

@Kaw: Jászai dijat érdemelne a szinészi teljesitményéért. A pozitiv tulajdonságokat amit felsoroltál kiválóan palástolta a müsorban. :)

Kaw 2015.05.28. 13:44:19

Miatta kezdtem el nezni a musort, gondoltam, huha egy ismeros, es eleg meglepo volt, hogy igy viselkedik, mindenki szerette ot, valoszinuleg tenyleg jo szinesz, nem akarom senki velemenyet megvaltoztatni vele kapcsolatban, csak ismeroskent leirtam amit tapasztaltam, de az nem az volt amit a musorban lattam, meg ahogy az EE-ben nyilatkozott! Ugyhogy en abbol indulok ki :) A kulsosegrol meg csak annyit, hogy nyilvan akkor nem igy nezett ki, de a hetkoznapokban nem ilyen szetsminkelt fejjel, extrem ruhakban mozog! A szilikon meg "erthetetlen", mert alapjaraton is nagy melle volt! Az erthetetlen azert ment idezojelben, mert nyilvan igy akar ervenyesulni, ez az o dolga, nem az enyem:) Egyebkent enekesno akart mindig is lenni!
Bocsi az ekezet nelkulisegert, telorol konnyebb igy!

Matyi Lúdas 2015.05.28. 13:47:44

Faszfejre hogyan lehetne ráadatni egy #GÓLEM pólót?

Kaw 2015.05.28. 13:48:54

En nem azt mondom, hogy nem valtozhat meg, franc se tudja az evek alatt milyen ember lett belole, de amennyire utaljak, meg ellene vannak, azt nem hiszem el, aki ismeri ot, vagy volt vele barmilyen kontakban nem ezeket gondolja!

HufnágelSteve 2015.05.28. 13:54:22

@henrik_: Most, hogy kérdezted elgondolkodtam, de eszembe jutott az bájos nótácska: Mexikói préripusztán cowboy lovagol. Fenekében pávatoll, és vígan így dalol... ;)

Chuck Νorris 2015.05.28. 13:55:48

@Kaw: amikor az Éden éjjelbe volt ott sem tünt vmi hu de szimpatikusnak, pedig ott már nem kell szinészkedni. am ne aggodj egy hét mulva már senkit sem fog érdekelni milyen valójában/milyen karaktert játszott benn :)

HufnágelSteve 2015.05.28. 13:56:35

@Matyi Lúdas: Vedd rá a stylistjét, szerintem, ha hupikék, neonzöld vagy magenta az alapszíne akkor nagyobb az esély.

Zár Balta 2015.05.28. 14:05:05

@Kaw: Snezinek azért lett műmelle, mert a szerkik utasították rá !
Meg a Laurára is, mert ő egyébként kvantummechanikát ad elő a MIT-n és utasították, hogy mindig nyitott szájjal nézzen mint egy hülye és közben legyen aljas és kétszínű és ezen jókat szórakozzon. Közben tegyen úgy, mint aki semmit se ért az egészből és ne is értsen !
Tuja Nórit meg helyből utáltam végig, csak azért nem fikázom tovább , mert majdnem megerőszakolta a Gábor, természetesen szigorúan szerk. utasításra!
( és Bencusnak is beszóltak többször, hogy "ott az a sárga evező, verd el a farkad vele keményen, mert megérdemli! )

Kaw 2015.05.28. 14:06:47

@Zár Balta: en inkabb a tobb fajta karrier lehetoseg miatti okokra szavaznek :D

Zár Balta 2015.05.28. 14:07:17

Szerintem Botox nunija minden hímtagot összeroppant, mert csak....

Lokit meg bírom és kész ! :)

Kosztarika 2015.05.28. 14:08:38

@Kaw: Amit az instán művelt (amiről feljebb írtam) az nem "utasításra" történt. Nagyon el van szállva magától, nagyképű, arrogáns a műsoron kívül is. Nagyon úgy tűnik, hogy megváltozott, hátrányára. :(

Sanda.Ipse 2015.05.28. 14:09:57

Lehet Snezit kedvelni és lehet utálni, de nem véletlen, hogy a 4 régi beköltöző közül még most is az ő személye, akiről a legtöbb komment szól:) Nem egy szürke, unalmas egyéniség.

Chuck Νorris 2015.05.28. 14:10:09

Érdekesek ezek a szilikonmellek, jobban bele kéne ásnom magam a témába. Ha jól sejtem Snezi labdáján a meredő bimbi leengedőszelepként is funkcionál.

Chuck Νorris 2015.05.28. 14:11:45

@Sanda.Ipse: sztem csak azért mert a mi kis Tinánkat leminösitette. :)

Doomgod 2015.05.28. 14:31:27

Emléxünk még mit mondott Snezi mikor bejött? Kb így szólt: Hülye itt mindenki én vagyok a jó játékos egyedül. Namost ezt a hozzáállást végig megtartotta, csak már nem hangoztatta annyit.

mézescsók 2015.05.28. 15:10:50

@Kaw: Gondolkodom, hogy úgy konkrétan melyik karrierhez szükségeltetik egyszerre a szilikoncici, kilónyi vakolattal, bónuszként genya személyiséggel.

fáncsi28 2015.05.28. 15:22:24

Én speciel hülyét kaptam tegnap, amikor megláttam, hogy Nóri visszajött. Soha nem kedveltem, de a döntést meg nem is értem. Nem aludt még eleget Costa Ricán, hogy ott kellett tartani? És pont egy ilyen fog beleszólni a játék menetébe, aki nem is játszott, csak döglött hétszámra? Az meg külön tetszik, hogy a szexuálisan megalázott, bántalmazott Nórika tegnap semmi másról nem beszélt vagy érdeklődött a kiesése utáni időkről, mint Bence és Tina kufircolásáról.

Purple Tentacle 2015.05.28. 15:27:00

@fáncsi28: Csak azután jutott eszébe,hogy ha azt mondja,hogy ő erőszak áldozata lett akkor mögé áll a sok feminimamazon és piedesztára emelik és talán még pénzt is láthat ebből.

Bujumburi 2015.05.28. 15:36:06

@Purple Tentacle: Nem is mondott semmit az ügyről, vagy ezt meg hol láttad, olvastad? Meg van neki tiltva az interjú is. Azért az is beszarás, hogy még a végén ő lesz a szemétláda, mert mindenki őt bántotta.... :D Lehet őt nem szeretni, de ne máááár emberek....

Purple Tentacle 2015.05.28. 15:41:18

@Bujumburi: Csak következtetek abból, hogy ide még elment jópofizni,de az ÉÉ -be már nem és Ő az egyetlen aki nem ment el. Gondolom nem egyéb elfoglaltsága miatt nem ment el az ÉÉ -be. Ezt bizonyára szerződésbe leírták neki,hogy ha hívunk interjúzni akkor te jössz, slussz, nincs kifogás.

fáncsi28 2015.05.28. 15:42:25

@Purple Tentacle: Na végre valaki, aki szintén így gondolja. Annyira mellé állt mindenki, hogy nem is értettem. Aki végignézte az esetet megelőző egy heti adásokat, láthatta, hogy pontosan Nóri generálta az egészet. De ha az utolsó pillanatban meg is gondolta magát, még mindig kimehetett volna a szobából. De nem, ő szeret beleállni a konfliktusokba. Volt egy nagy veszekedése Lokival. Ott is megtehette volna, hogy egyszerűen kimegy a szobából és otthagyja Lokit, ordibáljon saját magával. Annál is inkább, mert akkor nem is voltak egy pár, csak Nóri mindig Lokiék szobájában döglött. De ott is óbégatott vagy félórát, aztán baromira meg volt sértve. Biztos az én hibám, de első perctől ki nem állhattam a csajt.

robertaa 2015.05.28. 15:45:01

Kedves fórumozók!!!
Köszönöm a hozzászólásaitokat, melyekkel mosolyt csaltatok az arcomra nap mint nap!!!
Hiányozni fog(tok) :-/
Sixx külön köszönet,hisz jó ideje nem néztem a műsort,mert sokkal élménydúsabb volt a blogod!! :-*

Chuck Νorris 2015.05.28. 15:46:01

@fáncsi28: hidd el a tv2-nek a legfájobb hogy a visszaköltözést már nem tudták megvágni a nóri ügy óta. egyébként elég sok idöt töltött a hotelben, annak ellenére hogy szerinted csak aludt.
De visszakérdezek. Te kit küldtél volna vissza mint Loki régi párját. sorolom a lehetőségeket. Marianna vagy Beus, Mariann fél napja esett ki, Beust meg kizárták..

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 15:46:16

@Kosztarika: Azon a jogon, amely jogon ők neveznek egysejtűnek, félsejtűnek, ostobának, boszorkánynak, gonosznak, általuk nem ismert Laurákat. Én meg viszont tényleg látom ezen megnyilatkozásukból, hogy ostobák és nagy parasztok, mert ennyi idő alatt sem tanulták meg, hogy a tetteket kell minősíteni, nem pedig az embert.

bigél 2015.05.28. 15:48:15

@Purple Tentacle: Gábor sem volt az ÉÉ-ben. Szerintem a TV2 nem hívta őket, pihentetbni akarta a témát, ennyi. Nóri egyébként senkinek nem szólt semmit, még a szülei sem tudták, hogy milyen helyzetbe keveredett. Ha a szerkik nem teszik be az összefoglalóba azt az ominózus jelenetet, akkor nem is tudnánk az egészről.

@Bujumburi +100:

Bujumburi 2015.05.28. 15:48:27

@Purple Tentacle: dehogyis, a TV2 nem akarta bolygatni a témát, ők tiltották le az Éden Éjjelből is, nem Nóri "nem akart" menni... nem is tehetné, szerződés köti őket. A TV2 adta ki a közleményt, ami arról szólt hogy amíg a belső az eljárás folyik, Nóri nem szerepelhet nyilvánosan. Ebben egyébként megint csak az a vicces, hogy elvileg már lecsengett, mégis kerülnek minden vele kapcsolatos dolgot, teljesen tabuként tekintik már a személyét. (Pl. PAmela belekérdezett az ÉÉ-ben vele kapcsolatban , Mariann zavarba jött, Gólem elterelte a témát...) Szerintem Nóri nem kezdett el fröcsögni, hiszen nem is reagált ezekre a dolgokra.. instán is csak annyit írt, amikor páran a szimpátiájukról biztosították és sajnálták, hogy ennyi megalázást el kellett viselnie (nem feltétlenül Gábortól), hogy köszönöm nektek, voltak nehéz pillanatok, de voltak nagyon jók is. Szóval ennek tükrében számomra elég igazságtalannak tűnik, amit itt írtál, persze szíved joga, de inkább nézz utána legközelebb.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.28. 15:49:35

@fáncsi28: sőt, Lokinak úgy kellett kizavarnia őt a szobájából, aztán meg ment sírni, h ő most mennyire meg van bántva. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 15:51:09

@keszegvágó: Nna, te vagy az egyik. Látom, végtelen ciklusba estél.

Chuck Νorris 2015.05.28. 15:51:40

@Purple Tentacle: hh ide még elment? ez egy felvett anyag, az ÉÉket meg a leadás elött pár nappal csinálják :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 15:52:45

@henrik_: Te meg a másik. Te is végtelen ciklusba estél. Jó lehet, ha valaki mellett úgy megy el a világ, hogy asse tudja, mi történt.

Chuck Νorris 2015.05.28. 15:52:48

@henrik_: wikipédián néztem de nem láttam. de mindj megnézem ujra :)

Purple Tentacle 2015.05.28. 15:54:07

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Pont te vagy az aki pár napja beszólt nekem,hogy milyen jogon vádaskodok itt mert akkor regisztráltam, amire én utaltam a TE regisztrálásod időtartalmára. Amit TE gyönyörűen félreértelmeztél és azonnal lehazugoztál engem teljesen alaptalanul (ami miatt illene bocsánatot kérned,de lehet, csak én szocializálódtam így).
Tehát kérem én, még mindig azt állítod,hogy az itt leírt pár karakterből kiismered az embereket? Ezek után van jogod ostobának meg parasztnak hívni őket? Nem magam miatt vagyok felháborodva ezen mert nálam már leírtad magad a fönt leírtak miatt, de én ezt a többiek nevében is kikérem és már azt is leírtam korábban,hogy én speciel miért tartom agyhalottnak eme közszereplőt!

_Molly 2015.05.28. 15:54:47

@Chuck Νorris: "Laura ejti el elsőként, a golyó kiperdül Laura kezéböl. a lány utánakap, de ezzel csak azt éri el hogy az elszabadult golyobis egyenesen Berki kopasz fején landol aki ettöl elterül. A vasgolyó innen ráesik a hordágyon pihegő Peti golyóira, aki ettöl hatalmasat ordit és elejti a saját golyoját.
Gyula gyorsan mozdul hogy megmentse szerelme golyóit de Snezi gyorsabb. Ettöl gyula féltékenységi rohamot kap, meglöki Snezsit, mire az a két nagy csöcsével megpofozza Gyulát. BALHÉ A KÖBÖN! (közben Berkit élesztgeti Zoé, Carolina, és pár bőgömajom.)"

:D:D:D
Köszi, ez jólesett!!:)))))))))))))))

Chuck Νorris 2015.05.28. 15:55:04

naomi - 6 nap norbi, 3 nap szingli aztán milán 1 teljes napig, utána Bence 4 nap és ment haza :)

Purple Tentacle 2015.05.28. 15:57:17

@Chuck Νorris: Azért mondom,hogy ide még elment, mert ez az adás (ami most megy a TV-ben esténként) már rég le lett forgatva. Az ÉÉ meg nem.

Tehát időrendben előbb történt meg az,hogy ő visszament a hotelbe Loki régi párjaként mint az,hogy öntudatra ébredt és kihagyta az ÉÉ -s szereplést. Remélem érthető voltam.

Chuck Νorris 2015.05.28. 15:57:51

@_Molly: látom te át tudtad élni :)

Bujumburi 2015.05.28. 15:59:09

@bigél: jaja, kössz Bigél.

@fáncsi28: @Purple Tentacle: persze, lehetett nem szeretni Nórit, de olyan rossz ezt látni, hogy mindenről őt tehet, stb... nekem kicsit az jut eszembe róla, amikor a kisiskolások kipécizik a leggyengébbet, az egész osztály beáll szekálni és a végén még a tanár is úgy kezeli az ügyet, hogy persze, hogy a béna gyerek tehet róla, miért nem tett az őket támadók ellen...miért nem állt ki magáért. Pedig ilyenkor az a természetes viselkedési formula, hogy a csúfolt illető nem tenni akar az őt bántókkal szemben, hanem szeretné magát elfogadtatni a társasággal, elég sokáig jópofát vág minden rosszhoz, mert azt hiszi, hogy akkor majd befogadják a csapatba. Ettől még irritálhatott sok embert és nyilván ti is azt írtok le amit akartok, de az egész sztorit egy feministák által felfújt szitunak beállítani. Csak azért lett felkapva ennyire egyébként mert egy létező társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, és sok ember érzett, vagy látott már hasonlót. Itt most nem feltétlenül a Gábor-témáról beszélek, hanem az alázásokkal szemben védekezni képtelen emberről. Igen, biztosan sokan jobban kezelték volna az ő szituációját, de ez egy szélsőséges helyzet volt, barátok és család nélkül összezárva őt lenéző emberekkel.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 15:59:21

@Purple Tentacle: Mondom én, a falka.Üvölt, ha vért lát. Eddig kussoltál. Most meg megpróbálsz nekem esni valami búr háború idején elszenvedett vélt sérelmedért. Szánalmas.

bigél 2015.05.28. 15:59:41

@Purple Tentacle: de nem magától hagyta ki a szereplést, hanem a tv2 nem hívta, ahogy Gábort sem (csak Tina volt bent, amikor kiestek Gátőrrel)
plusz lsd. amit Bujumburi írt

bigél 2015.05.28. 16:01:14

@Chuck Νorris: nekem is tetszett, de telón olvastam és ott nem tudok kommentelni (valamiért nem enged be, helyette mások nevében tudok csak belépni, de kommentelni úgy sem ;) :D )

de baromira bírom, ha elengeded az agyad

bigél 2015.05.28. 16:02:16

@Bujumburi: egyetértek és riszpekt, hogy ilyen frappánsan megfogalmaztad a dolgokat

Bujumburi 2015.05.28. 16:05:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: :D Ez volt az első gondolatom nekem is, de valóban különbözőképpen látunk dolgokat, el kell fogadni.
Minap gondolkodtam egy brazil felvétel láttán, hogyha pl. egy 17 éves srác kiakar téged rabolni az otthonodban és te lelövöd és ő meghal... akkor ez jogos volt a részedről, vagy sem? :D Erről láttam egy felvételt, a szerencsétlen gyerek pont egy rendőrt kezdett el fenyegetni a saját házában.

Olyan nehéz dolog az igazság, nem fekete-fehér és sok-sok empátiára van (lenne) szükség hozzá.

Bujumburi 2015.05.28. 16:06:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "valami búr háború idején elszenvedett vélt sérelmedért." :DDD

Purple Tentacle 2015.05.28. 16:06:56

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A napokban történt. Ha szeretnéd linkelem is... Viszont én is ezzel az egy szóval illetnélek:
Szánalmas.

@Bujumburi: Akkor ide miért hívták meg oda meg már nem? Mi történt a két időpont között? Akkor még nem volt zaklatás csak utána lett az?

Chuck Νorris 2015.05.28. 16:08:03

Mindenki nyugodjon le a picsába! :)
Mindenkinek szuvenir joga van vélemenyt formálni. :) az is egy vélemény hogy a gonosz nóri addig provokálta szegény ártatlan fiukat, amig azok bánatukban jobb hiján kiidegelték , meg erőszakoskodtak vele.
én asszem az ellentábornak asszisztálok :)

Purple Tentacle 2015.05.28. 16:09:18

@Bujumburi: jól hangzik, csak nem igaz! :)

Chuck Νorris 2015.05.28. 16:13:01

@bigél: köszi :) azért tudom hogy néha sok vagyok, de evvan :)

bigél 2015.05.28. 16:13:49

@Purple Tentacle: közben történt, hogy leadták azt az ominózus jelenetet és felháborodott az ország fele (nem tudom pontosan mikor ért véget a forgatás, de a mostani öfikben történteket én olyan január végére, február elejére teszem)
így már nem kockáztattak, az ÉÉ-be nem hívták meg

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 16:13:49

@Bujumburi: Azért - én úgy látom - Adri nem látta át olyan jól a helyzetet, mint Laura. Úgy értem, még a saját helyzetét sem. Az egy, amit jól felismert, az Peti szerepe, meg az, hogy ez ellen fel kellene álljanak. Laura viszont általában jó ítélte meg a saját helyzetét - eddig -, és sokkal könyörtelenebb, mint mondjuk Adri. Én ezt a könyörtelenséget nem tartom hibának, nem próbálom meg levonni ebből az összes következtetést a kinti életére, jellemére. Tudott a játékra koncentrálni, soha nem vesztette el azt a vezérfonalat, hogy nyeremény van a végén. Szvl, ha Adri lenne most itt, azt én nem tartanám annyira méltányosnak.

bigél 2015.05.28. 16:14:49

@Chuck Νorris: nem baj az, nem ártasz vele senkinek, sőt! :D

Bujumburi 2015.05.28. 16:20:55

@Purple Tentacle: Te időrendi tévedésben vagy, vagy valami gebasz van nálad ok-okozat kérdéskörben, vagy mit nem értesz? Nem olyan bonyolult. :D

1. Nóri kikészült, kidobják a lakók
2. Visszamehet a többiekhez a hotelben - örül
3. Hazajönnek
4. Elkezdik itthon leadni a műsort
5. Kirobban a balhé
6. TV2 letiltja Nórit és Gábort mindenről... interjú, ÉH, stb.

Bujumburi 2015.05.28. 16:22:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ebben mondjuk szerintem is igazad van, Adri néha kifejezetten infantilisen játszott és gyakran elragadtatta magát etc..

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.28. 16:23:29

@Bujumburi: Érdekes, amit írsz. Látod, én gondolkodás nélkül annak adok igazat, aki a házát, vagyonát, életét menti, és lőtt. És tudod miért? Mert a "megállapodást" (azaz törvényt) a behatoló szegte meg, és ezzel önként kivonta magát a közös játékszabályok, egyben ezen játékszabályok védelme alól. Viselnie kellett - sajnos - a következményeket. Más kérdés, hogy adott esetben meg tudnám-e tenni, amit a bent lakó.

Chuck Νorris 2015.05.28. 16:24:38

@Bujumburi: 1: Nóri kikészült, a kinti pszihiáterek javaslatára a stáb kiszavaztassa a lakokkal. igy pontos :)

Bujumburi 2015.05.28. 16:27:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ugye? Elsőre én is, másodikra már összetettebbnek látom a szitut. Mondjuk lehet, hogy nem kéne ennyit gondolkodnom ilyeneken. :) Nem sok értelme van. :D

Zár Balta 2015.05.28. 16:27:56

@Chuck Νorris: Nórika féle picsák a való életben is rohadtul idegesítőek és a "kiidegelésük" igenis megnyugvást hoz sokaknak! Másrészt a kisiskolás hasonlat azért rossz, mert a suliba NEM ÖNKÉNT a nagy píz reményében mennek a senkiháziak, hanem kötelező mindenkinek!
Természetesen a majdnem-erőszek teljesen más, a Gábro féle tapló állatokat addig kellene verni amíg mozognak, de valamiért sajnos sok lánynak-asszonynak mégis bejönnek!
(Azt mondjuk nem értettem miért nem állt föl az ágyból azon éjjelen a Nóri, de elfogadom hogy normálisan akarta rendezni az ügyet. A gábor férget meg tökön kellett volna rúgni erősen, mintegy jelezve felé hogy "NEM DUGOK" :) Mondjuk megnéztem volna ha pl. Mariannal próbálkozott volna a taplója, tán már nem is élne :)

keszegvágó 2015.05.28. 16:28:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Neked valami problémád van? Akarsz róla beszélni?

Purple Tentacle 2015.05.28. 16:28:42

@bigél: Szerintem elég kevesen vagyunk akik nézik, túlzás lenne a fél országot emlegetni, gondolom a következő évad meg a FEM3-ra :) ,de ez csak az én szőrszálhasogatásom,nézd el nekem.

Akkor vegyük időrendbe csak,hogy értsem én is:
1. mindenki zaklatta Ivart ilyen olyan okokkal
2. Gátőr zaklatta Ivart szexuálisan
3. Ivar magába fojtotta a történteket
4. Ivar kiesett
5. Ivart visszahívták régi párként
6. leadták az adást és felháborodott a FÉL VILÁG, városok borultak tűzbe stb...
7. Rájött Ivar ,hogy őt zaklatták ÉS/VAGY a TV2 jött rá,hogy zaklatás történt és ők nem csináltak semmit,hogy ezt megakadályozzák
8. itt gondolom valamiféle per indult a TV2, esetleg Gátőr felé
9. nem hívták meg az ÉÉ-be se Ivart se Gátőrt

Bujumburi 2015.05.28. 16:28:49

@Chuck Νorris: Köszi ;)
Gyanítom egyébként, hogy Milántól is megijedtek a kinti pszichológusok, amikor begőzölt, hogy mi van Gergő borítékjában és hogy Snezi túl kedves... :D :D :D

Zár Balta 2015.05.28. 16:34:31

@Bujumburi: Milánra se szívesen bízná rá a műszereket kezelő majom etetését abban a bizonyos úrhajós viccben..... :D

bigél 2015.05.28. 16:35:10

@Purple Tentacle: ha hiszed, ha nem, sokkal többen felháborodtak, mint akik nézik, hiszen rengeteg fórumon, blogon jelent meg róla írás/vélemény, tele volt vele az internet

saját tapasztalatból is tudom, mivel olyan emberek beszéltek róla, akik tutti a közelébe sem mentek az adásnak (pl. a férjem és nem, nem tőlem hallotta először)

a 7. ponthoz annyi, hogy tényleg nem Nóri lépett, a TV2 indított vizsgálatot, tiltotta le, hogy N. beszéljen a tényleg nagymértékű felháborodás miatt (pl. a Voda is belengette, hogy nem hirdet náluk többet)
de amúgy nagyjából jó az időrend, annyi kieggel, hogy az 5. és 6. pont között több hét telt el, illetve a perről nincs tudomásom

keszegvágó 2015.05.28. 16:36:04

@Purple Tentacle: Nórival kapcsolatban kicsit gondod van az időrenddel. Az erőszak kb. Újévkor történt, az összefoglaló és az ÉÉ pedig hónapokkal utána.

Bujumburi 2015.05.28. 16:39:57

@Zár Balta: "Nórika féle picsák a való életben is rohadtul idegesítőek és a "kiidegelésük" igenis megnyugvást hoz sokaknak!" - Ez mondjuk egy elég fura érv, kicsit elbizonytalanodtam, hogy csak viccelődsz, vagy ezt komolyan gondoltad? :)

Amit leírtál, az a fajta hasonlat, mint: "aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megdugják"...háát.. azt ugye tudod, hogy egy hivatásos prostin is követhetnek el bántalmazást, tehát elvileg ő is egy ember, vagy szerinted nem? Feltételezem, amikor beválogatták ebbe a műsorba őket, nem fordult meg a fejükben, hogy az ő kiidegelésük lesz a néhány játékos hobbija. :D De Ok, értem én, hogy ők tehetnek róla, miért ment be a műsorba, ha nem neki való... csak ő ezt addig nem tudhatta, gondolom direkt casting volt tehát megkeresték, ezek után még be is válogatták, persze hogy úgy érezhették ezek a játékosok, hogy övék a világ. Nem hiszem, hogy evidens lett volna azon gondolkodnia bárkinek, hogy vajon hogy fogja ő bírni ezt a nyomást. Nekem spec. eszembe jutna, de nem mindenki olyan, mint én. :D Szóval én akkor is azt gondolom, hogy mivel tuti beszélgetnek velük napi szinten, jobban odafigyelhettek volna a játékosokra. Persze az is lehet, hogy a kinti villanővér megpróbálta, de eredménytelen volt, gondolom mindenki ismeri a börtönkísérletet, szóval az emberekben alapvetően megvan a gonosz és a jó, szélsőséges esetekben nem mindenki tud jó döntéseket hozni.

Bujumburi 2015.05.28. 16:41:54

@Zár Balta: Milááánka... hát nem lennék meglepve ha pl. ő kottyintotta volna el, ki nyerte az éden hotelt :D szegényem:

www.hir24.hu/bulvar/2015/05/23/melyik-edenes-szegte-meg-a-szerzodeset-a-kamerank-elott/

Chuck Νorris 2015.05.28. 16:46:29

@Zár Balta: nálad a "féle" az mit takar? olyan féle, aki flörtöl egy barommal aztán nem akarja hogy az megdugja? :) vagy amikor nagydumás részeg faszik kötözködésére megprobál szócsatát vivni és azt elbukja?i

Chuck Νorris 2015.05.28. 16:50:19

@Bujumburi: "Aleska Diamonddal a fanszőrzetről beszélgettünk" nahh ez majdnem olyan mint amikor szegény kszanakszal megnézettem a fröcsögjünket mert - mintha snezit láttam vna benne- :)

Bujumburi 2015.05.28. 17:04:37

@Chuck Νorris: :DDDD Ja... az fel sem tűnt, de jogos! :D :D Az a vicces, hogy már olyan magasan van a bulvár ingerküszöb, hogy ezek lazán elmennek a fülem/szemem mellett, anélkül, hogy feltűnne.

Kosztarika 2015.05.28. 17:07:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Már ne haragudj, eddig ilyet sosem írtam senkire, de a paraszt Te vagy. Mindenkivel. (kivéve azzal, aki egyetért veled.)
Mitől vagy ennyire frusztrált és miért itt töltöd ki az elfojtott indulataidat?
A legtöbb kommentelő tudja kezelni, ha valaki mást gondol, mint ő. Páran azért vagytok, akik erre képtelenek, szerencsére Ti vagytok kisebbségben.
Majd akkor oktass ki engem - és másokat - ha tudsz viselkedni.

Hitet_len 2015.05.28. 17:18:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Miért is a kommentelőket minősíted? Szerintem nem kéne....

Zár Balta 2015.05.28. 17:27:53

@Bujumburi: Szerintem egy ilyen műsorban mindent szabad, amit nem tilt a szabályzat. Aki elfogadja az marad, aki nem az mehet haza (pl. kizáratja magát)! Ennyi !
Természetesen a gábor tetű ügyködése szerintem szabályszegés volt, amit minimum egy hangosbeszélőn keresztül meg kellett volna szólítani pl. így : "Gábor nem erőszakoskodunk!"
aztán másodszor: "Gábor ki leszel baszva!" , harmadikra pedig kivinni pribékekkel látványosan (esetleg kicsit taszigálni:), így példát is statuáltak volna!
Másfelől a szóbeli "kiidegelés" simán belefér szerintem ! Nem üdülni és aludni mentek !

alsophila grahami 2015.05.28. 17:29:42

@Chuck Νorris: és arra is van valami frappáns válaszod, hogy ugyan már mi a jó édes anyjáért NEM SÉTÁLT EL mindkét szituban, tán csak nem oda volt kötözve az ágyhoz, avagy Loki úgy megfélemlítette, hogy nem merte elhagyni a szobát annál az ominózus szópárbajnál, ahol a szegény áldozat még csak nem is a saját szobájában volt, hanem éppenséggel ő akaszkodott Lokiékra??

jó, most tekintsünk el attól, hogy belengette a szexet az idióta Gátőrnek, ha egy pár lesznek - és lőn! egy pár lettek, és az amúgy atomrészeg (!) Gátőr meg komolyan vette az agyhúzást és követelte a beígért szexet - ELÍTÉLENDŐ, IGEN!

de miért is nem hagyta ott a fenébe Nóri a Gátőrt?? miért maradt ott, ha erőszakoskodtak vele?!

újra leírom: összevagdalt anyagot láttunk, mint az amúgy agyonmanipulált adásfolyam során VÉGIG, ki tudja, mi történt ott valójában, kár ezen rugózni immár ki tudja hányadszor, kurvára unalmas!!!!!

nem egy kietlen puszta elhagyatott fabódéjában történt az eset, ahol rajtuk kívül senki nem volt, hanem egy játékostársakkal telepakolt hotelben, ahol nyilvánvalóan volt rajtuk kívül SZEMÉLYZET IS!!!! lehetett volna segítséget kérni, követelni, kiabálni, vagy csak simán ELSÉTÁLNI!!!!!

Zár Balta 2015.05.28. 17:29:49

@Hitet_len: Ez a csattogós tenyér nem az a régi szociopata aki mindig belekötött a kommentelőkbe és mindenkit fikázott a VV7 blogon, már nem emlékszem a nickjére... ?

Bujumburi 2015.05.28. 17:36:12

@Zár Balta: nem Conchobarra gondolsz? :)

alsophila grahami 2015.05.28. 17:36:32

@Bujumburi: "ezek"?? ... ez is de szép (ja, nem)

alsophila grahami 2015.05.28. 17:39:49

@Kosztarika: +1000 (vmi ilyesmit akartam írni én is, szerencsére megelőztél;)

Bujumburi 2015.05.28. 17:41:13

@Zár Balta: Értem én mire gondolsz és miért írjátok ezt, épp ezért írtam, hogy nem fekete-fehér, nincs rá egyértelmű igazság -szerintem. Illetve mindenkinek más egy kicsit az értékrendje, más fér bele, másképp vagyunk empatikusak. Ez az egész Nóris szitu valahogy pont egy olyan határon mozgott, hogy összevágva elég rosszul festett az egész. Csak azt már túlzásnak tartottam, ahogy Fanni, és a Lila csápos még ezt is Nóri számlájára írta, ("mi az hogy még Nóri nem megy el riportot adni a TV2*be"? -WTF?) ezért éreztem, hogy hozzá kell szólnom.. de itt ezeken az oldalakon is annyit írtunk már erről, hogy tényleg uncsi. :)

Bujumburi 2015.05.28. 17:42:01

@sui.generis: he?! - "ezek a címek" - mi ezzel a gondod?

Chuck Νorris 2015.05.28. 17:42:22

@sui.generis: bocsi de nem én inditottam el a lavinát. az hogy számomra ostoba felvetésekre reagálok, hadd legyen már az én szuvenir jogom :)

Bujumburi 2015.05.28. 17:43:42

@Bujumburi: @sui.generis: azaz az ilyen alcím, mint: "Aleska Diamonddal a fanszőrzetről beszélgettünk." - ezek elmennek mellettem nem tűnnek fel.. hol itt a gond, vagy mi nem tetszik?

Chuck Νorris 2015.05.28. 17:46:29

fáncsi a hibás, belengette a gumicsontot mi meg rágjuk.

Kosztarika 2015.05.28. 17:51:27

@Zár Balta: nem Conchi, ott is ugyanezen a tenyér néven nyomta a magáét... ugyanígy.

Kosztarika 2015.05.28. 17:54:44

@Bujumburi: EGY igazság azért kellene, hogy legyen: a kommentelők nem sértegetik egymást. Itt most nagyrészt erről szólt a fáma.

bkrix 2015.05.28. 18:03:59

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A tetteit minősítettem, a rosszindulatúságát a pandorákon, a hisztijeit Gyulával, a pletykálkodását Snezivel. Ezért tartom gonosznak. A butaságát most nem ecsetelném, már mondtam, az magában nem irritál ennyire. Úgy látszik, más az értékrendünk. A parasztozást pedig abbahagyhatnád, mert ez csak téged minősít!

Bujumburi 2015.05.28. 18:04:34

@Kosztarika: Hhm, remélem nem sértettem meg senkit tudtomon kívül, de ha igen, akkor elnézést, igyekszem minden véleményt elfogadni. :D

alsophila grahami 2015.05.28. 18:11:07

@Kosztarika: nem Koncsitára gondoltunk, én legalábbis nem, mert ő is nekiugrott ugyan mindenkinek (de még a vele egy véleményen levőknek is xD eh, nosztalgia...;) csak hogy ő kulturált, választékos stílusban tette ezt, közel nem ilyen alpári módon, szal én nem rá gondoltam...

alsophila grahami 2015.05.28. 18:14:17

@Chuck Νorris: jó jó, nem számonkérés volt, csak kíváncsi lettem volna a véleményedre, ha úgy tetszik, a "szuvenír" (xDD) egyéni álláspontodra ebben is ;)

Bujumburi 2015.05.28. 18:18:06

@sui.generis: @Kosztarika: Ja, jóó... már kezdtem azt hinni, hogy megsértettem itt valakit, mert nem értettem sui.generis kommentjét és erre asszociáltam. :D

Bujumburi 2015.05.28. 18:19:31

@sui.generis: Azért Conchi is kitudott borulni! :D Nekem is az volt a kedvencem, amikor azt is beoltotta, aki egyetértett vele. :D

Kosztarika 2015.05.28. 18:20:07

@Bujumburi: és mi volt a végső érve? :D "Ja."

alsophila grahami 2015.05.28. 18:22:56

na de visszatérve az eredeti topikhoz, jó lenne végre tisztán látni a szabályokat, legalább itt, az abszolút végjátékban, mert ha igaz, amit a Gólem belengetett, az vmi hihetetlen és felfoghatatlan módon tenné abszurddá a játék végkifejletét -- ami nem lenne idegen az amúgy is abszurd módon elcseszett műsorfolyamtól, de basszus, most komolyan az adhatja oda a nyeremény maradékát egy általa kiválasztott emberkének, aki eldobja a gömböt?? WTF?! ebben mi a lóf@xxx logika van? összespannolok valakivel, dobom a gömböt félmillánál, és a maradékot riszteljük, vagy hogy...? nem az lenne logikus, hogy az átb@cott párom dönthessen a bent maradt lóvéról..??

alsophila grahami 2015.05.28. 18:28:41

@Bujumburi: az igaz :D de neki akkor is volt egy senkivel nem összetéveszthető stílusa, olyan körülményeskedő volt mindig, hogy minimum egy régivágású, nyugalmazott jogásznak kellett rejtőznie a nickje mögött ;) de az nekem is nagy kedvencem volt, amikor nekiment azoknak is, akik egyetértettek vele, hogy nem kell nyalni a hátsóját, vagy vmi ilyesmi... xDDDD

Zár Balta 2015.05.28. 18:29:00

@sui.generis: Javaslok egyet amiben bátran egyetérthetünk : a TV" egy fostalicska és minden elbasz amihez (le)nyúl! Vélemény ? :)

Zár Balta 2015.05.28. 18:29:54

@Zár Balta: mármint TV2 ( és nem tv" :)
Egyébként igen, a concho-ragondoltam ! :D azért ráismertetek a leírásból :D :D

Kosztarika 2015.05.28. 18:31:24

@Zár Balta: a magam részéről teljes mértékben egyetértek :)

bigél 2015.05.28. 18:36:38

@sui.generis:
Akit átvertek a palánkon, az egyik eddigi verzióban sem volt (lett volna) döntési pozícióban, nem a TV2 kitalációja.
1. évad: a második páros kapta a megmaradt pénzt, annak, aki dobott, nem volt semmi beleszólása a további sorsába.
2. évad: úgy emlékszem, hogy amennyiben eldobták volna, akkor azok kapták volna a pénzt, akik a dobó mögé álltak előtte.

bigél 2015.05.28. 18:38:03

@bigél: bocsánat, azt akartam írni az 1. pontban, hogy annak, akit átvertek nem volt semmi beleszólása a maradék pénz további sorsába, simán megkapta a döntő másik párosa

Bujumburi 2015.05.28. 18:45:49

@sui.generis: egyszer próbálta vele beszélgetni, egyedülálló középkorú fazon volt, többet nem sikerült kideríteni, de imádott bizonyítani :D

alsophila grahami 2015.05.28. 18:50:48

@Zár Balta: még ezt a manipulatív /manuperatív ;)/ felvetést, há' mit lehet erre mondani? naná, hogy egyetértünk! ;)

alsophila grahami 2015.05.28. 18:57:09

@bigél: ööö.... értem, és emlékszem is ezekre a szériákra, és végjáték-sémákra, de itt vmi olyat mondott a Breki, hogy a dobó adhatja oda egy általa választott játékosnak a maradékot.... ez azért elég abszurd lenne, mert már eleve az se mindegy, hogy hány felé kell osztani a lét (ami jelzem, már 5 azaz ÖT millával kevesebb, mint három éve volt!), és ebben az esetben lehet, és érdemes is úgy okoskodni, ahogy leírtam, akkor viszont mi a jó élet értelme van ennek az egésznek..? az egész játékot még idiótábbá tenné, mint amilyen eddig volt a tv2 jóvoltából, és azért... az se alacsony léc, szal nem kéne megugrani... nem?

bigél 2015.05.28. 19:00:22

@sui.generis: de ezt tudja vajon előre? szerintem nem tudják előre, hogy mi lesz a maradék pénzzel, legalábbis így rémlik, de mérget nem vennék rá azért, így nem is tudják előre lejátszani.

alsophila grahami 2015.05.28. 19:02:19

@Bujumburi: középkorú..?? na ezzel most megleptél, jóval idősebbnek gondoltam, egyrészt a körülményeskedés, másrészt a konok megrögzöttsége miatt... (kár, hogy ezt nem nézi, szinte hiányzik;)

Kosztarika 2015.05.28. 19:08:06

@sui.generis: De a dobás előtt a játékosok nem tudják, hogy mi lesz a "maradék" pénz sorsa.. :)
azt hiszik - és Snezi is ebben reménykedik- , hogy szétosztják.

2015.05.28. 19:17:31

Tudom, hogy ez nem mikrofon, de mégis beleszólnék.
Akik Laurát minősítik, pont hogy a tettei miatt teszik azt, mert igenis számít az ember természete abban, ahogyan viselkedik. Másrészt viszont mindannyian "tudjuk", hogy itt a szerkik mozgatják a szálakat, és szereplőket, tehát könnyen lehet bábszínház az egész, amit látunk.

Harmadrészt pedig, hajrá Snezi, továbbra is az egyik legjobb (és legnagyobb) arcnak tartom -kizárólag játék szempontjából. Snezi, nyerjél sok pénzetett, hajrá! :)))))

Amúgy meg mindenki úgy ír, ahogy akar, nem szépirodalmi és hejesírásblogon vagyunk. A vélemény pedig szabad.

2015.05.28. 19:25:57

@bigél: nekem úgy rémlik, hogy a korábbi szériákban sem kötötték az orrukra, hogy mi a sorsa a maradéknak, de ha tévedek, majd kijavítanak, akik jobban emlékeznek :)

2015.05.28. 19:27:13

@Szent Borzadály: mármint eldobás előtt nem tudtak róla. és ez így is volt logikus.

2015.05.28. 19:57:53

no? mindenki elment vacsorázni?
nem baj, jól összekrokodiloztam a képernyőiteket, mire visszajöttök :)))

HufnágelSteve 2015.05.28. 20:07:06

@Szent Borzadály: Én is úgy emlékszem, hogy nem volt az orrukra kötve, de most az egész annyira megrendezettnek tűnik, hogy már arra se esküdnék meg, hogy Cá(r)Peti nem azért betegedett meg, hogy legyen mire fogni a végső taktikai lépéseinek hiányát.
Amúgy Laura szándékoltan tűnik pletykásnak és rosszindulatúnak (mondjuk összevontan gonosznak), a szerinte jól felfogott érdekében, bár lehet alaptermészetre is ilyen.
Sneci fel tudja bolygatni a dolgokat, nekem kicsit Pókmajomra hasonlít stílusban, hisz arrogáns, lenéző, kioktató és a célért (ami a pénz) bármire kapható, ráadásul szembement ő is (az igaz csak akkor formálódó) "hatalommal". Ez is gonosznak nevezhető, de ő nyíltan ilyen és megvethettek érte, de ezért kedveltem kissé, ahogy Pókmajmot is eleinte (amíg ő nem kezdte a hatalmaskodást). Szerintem ha nem ő esik akkor ki, izgalmasabban zajlott volna a folytatás.

Ronni 2015.05.28. 20:13:16

KÖSZ SIXX EZ ÜTÖTT.VINNYOGTAM A RÖHÖGÉSTÖL...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.28. 20:18:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: miért ember, _mi történt_? :)))
attól még, h belavírozott a top 4-be (ami a legvégén már nem rajta múlt, hanem azon, h Barbi és Botox is egymást szerette volna kirakni), ő bizony agyatlan . Lóra az egyetlen olyan Éden Hotel szereplő, aki képes volt egy nyomorult párválasztón is jobban beégetni magát az ostobaságával, mint bárki más egy erre kihegyezett pandóra ceremónián. te beszélsz arról, h mindenki vakon van, pedig itt csak te nem látsz.

de még egyszer mondom: faszaság, h benn van a top 4-ben, de ehhez nem kellett nagyon széttaktikáznia magát, mert leginkább csak arról döntött, h kit válaszon kiesőnek, ami a többiek számát redukálta. persze ettől még nem kéne agyatlannak lennie, de sajnos ő az.

2015.05.28. 20:22:58

@HufnágelSteve: Snezinek buknia kellett, ahogy annak idején Pókmajomnak is. Még valahol a szezon elején írtam, amikor PM először szóba került, mint összehasonlítási alap, h rettentően utáltam először a Donnal együtt, aztán mikor a Via leadta az ismétlést, Dont megkedveltem, de PM-t még másodjára sem sikerült. Snezit beköltözéskori megnyilvánulásai alapján párszor jól kupán csaptam volna, de aztán megkedveltem. Kár, h elcseszte a játékát, nem kellett volna nyíltan konfrontálódnia, sunyilaposkígyó üzemmódban tovább juthatott volna. Sajnáltam. Igen.

@mokamini: :*

2015.05.28. 20:27:24

@HufnágelSteve: ja. és a legjobb teste neki van ebben a szezonban, csajként mondom, személyes véleményem szerint.

alsophila grahami 2015.05.28. 20:34:03

@bigél: fogalmam nincs ezért zagyva az egész, még nekünk sem mondják el a szabályokat, tisztán, előre, érthetően, hogy tudjunk kombinálni -- ez lenne a lényege az ilyen stratégiai cuccnak, nem? hogy lehet az esélyeket latolgatni logikai-pszichológiai alapon... de a koncepciótlan és rendszer nélküli vágás eredményeképpen ez eleve lehetetlen küldetés, így meg aztán teljesen az, még a végére sincs tipp - hacsak a kiszivárogtatást nem számítom annak, de hát az spoiler, nem tipp.... nah, mindegy, azért a beküldött exjátékosoknak csak mondtak valamit, hogy mire számítva tematikázzanak, mert annak se sok értelme van, ha tökvakon terelték be őket....

2015.05.28. 20:37:02

@sui.generis: talán azért, mert lehet hogy minket is játékosként kezelnek, hmm? :)
(

Kosztarika 2015.05.28. 20:38:23

@sui.generis: gumiszabályok, tudod.. a szerkik sem tudják pl. mi lesz a nyeremény, csak ha már kiderült, ki nyeri a feladatot. :D
Az első szériában is a fináléban tudta meg a második helyezett pár, hogy a maradékot elvihetik.

beacska 2015.05.28. 20:40:02

jó reggelt, jó szurkolást!
haj-rá Loki!!

2015.05.28. 20:48:36

@beacska: hajrá, jóhogy! (meg snezi) nem is értem, h fosch9 miért pont most utazott el?!

Mók_Ica 2015.05.28. 20:58:28

jó estét, jó szurkolás a vége-1dik napon :)))))

alsophila grahami 2015.05.28. 20:59:03

@Szent Borzadály: haha, kitelik tőlük, sőt, én azt nézem ki belőlük, hogy csakis minket tekintenek játékosoknak, vagyis madaraknak ;) és mondom ezt @Kosztarika: kommentjére is, hogy egyre nő bennem a meggyőződés, amit már korábban felvetettem, hogy fizetett statiszták/amatőr színjátszók vagy mik - mint az É/N Bp szereplői - mind, megkapják a szkriptet, hogy nagyjából játsszanak el egy-egy szerepet, a tőlük telhető legéletszerűbben, a saját szavaikkal, satöbbi.... a 20 millát meg tényleg a Breki vitte csúcsgázsiként (mármint itt, a többiekhez mérten), mert a rengeteg jelenet után, amikről ordított a megrendezettség (külső progik és belsős jelenetek, amikor "spontán" összeültették őket "tematikázni"), nem tudok másra gondolni -- meg abból se, hogy eleve nem engedtek stabil párokat kialakulni - ami ugye a játék alapja lenne -, hanem ahogy létrejött egy-egy stabilabbnak ígérkező páros, azonnal szétültették őket, kivéve a cárékat, de sztem ők voltak a statisztéria oszlopos tagjai, mondhatni alappillérei, azért is alakították végig úgy a szabályokat mindig, hogy ők nyugodtan trollkodhassanak (persze, ebből az is tudható volt, hogy ők nem állhatnak ott a végén a gömbbel a kezeikben).

Bride 2015.05.28. 20:59:55

jo estet :)
kicsit kezdek depis lenni, mit fogok nezni jovo hettol? :)

Mók_Ica 2015.05.28. 20:59:58

egy kis f@sz-szopkodás: köszi drága sixx a bevezető képet, respect :)))))

Kosztarika 2015.05.28. 21:04:18

@Mók_Ica: Szia! :)

Jól esett? :D :D

beacska 2015.05.28. 21:04:33

@sui.generis: de ők nem tudják ám előre, h mi lesz a maradék sorsa!!!

bigél 2015.05.28. 21:04:51

@Szent Borzadály: én tornázni voltam :) a vacsi még most jön

2015.05.28. 21:09:02

@Mók_Ica: kérted és megkaptad :)

@sui.generis: madarak vagyunk ó je és ja, héják és galambok :)

Mók_Ica 2015.05.28. 21:10:32

@Kosztarika: szia :))

@Szent Borzadály: igen :))) ezért kapott a f@sz-szopkodást :)))))

bigél 2015.05.28. 21:10:33

@Szent Borzadály: Snezinek? Szerintem nem, bár nagyon csinos, de nekem Tina alakja jött be a legjobban (csajként mondom én is), ill. Botoxnak tényleg szép feneke van. De Laura is csinos, bár kicsit egybe dereka van. És szerintem Adri is jól nézett ki. :D :D

(milyen rendes csaj vagyok, dicsérek itt mindenkit)

Mók_Ica 2015.05.28. 21:11:13

@bigél: és mi sem nézünk ki rosszul :)))))

2015.05.28. 21:11:59

@bigél: este miért jó tornázni? felpörgeti az embert és nehezebben tud elaludni, vagy nem?

bigél 2015.05.28. 21:12:02

@Mók_Ica: ahhoz kétség nem férhet!!! :)

2015.05.28. 21:13:05

Hazajottem. Hajra Loki. Kosz aki hianyolt, kedves volt :)

bigél 2015.05.28. 21:14:10

@gólyamajom: valami egyszerű, csirkemellből összeütök valamit, de még nem döntöttem el, hogy mit

2015.05.28. 21:16:38

@bigél: ez magyar komment-nyelvre lefordítva azt jelenti, h: nyalis vagy :D (persze nem, csak krokodilkodok) :)
@beacska: szervusz, drága
@Mók_Ica: óvatosan, jön a feleség, és megcsapkod a strandpapucsával!

Mók_Ica 2015.05.28. 21:17:20

@bigél: nem tudom ki mennyire öreg.... öööö fiatal, de anno volt Csehov 3 nővérének a paródiája, Haumann Péter, Körmendi János és Márkus László szereplésével..... ott hangzott el ez :)))) imádom ezt a paródiát..... ha esetleg úgy jobban emlékezne valaki, ebben volt, hogy szamovárt kapott a legkisebb nővér mindenkitől ajándékba :)))))

@fosch9: sziJJJJa :))) hiányoztál, de végszóra ismét köztünk vagy és ez a lényeg :))))

Ditti82 2015.05.28. 21:18:17

Hajrá Barbi! Szép estét amúgy. :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:18:54

@Szent Borzadály: rögtön be is befejeztem, ahogy elkezdtem :))) vigyázok :))))

Ditti82 2015.05.28. 21:19:25

Nóri is elég szarkavaró...

gólyamajom 2015.05.28. 21:20:19

@bigél: Hú, én nagyon szeretem fokhagymásan hmmmmmm :D

gólyamajom 2015.05.28. 21:21:00

Ez a Berki mennyire (nem) erotikus :D

Gia 2015.05.28. 21:21:09

@Ditti82: Mint Petitől megtudtuk az lecsókavarás :-)

Mók_Ica 2015.05.28. 21:22:34

@Gia: ez eléggé hajaz egy bizonyos lecsóstál kinyalására is :))))

gólyamajom 2015.05.28. 21:23:29

Miért volt ki Gyula segge???

gólyamajom 2015.05.28. 21:24:28

Nórin látszik, hogy idegileg nincs jól. Szegény.

Ditti82 2015.05.28. 21:25:51

@Mók_Ica: Jahhhaaahhhhaaajjjjjj... :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:26:21

@bigél: fűszerezd és natúran süsd meg..... saláta vagy krumpli vagy rizs köret megy hozzá
vagy fűszerezd és alma, hagyma esetleg krumpli társaságában süsd meg a sütőben :)))

2015.05.28. 21:26:31

@gólyamajom: tévedsz! :) én még álmodtam is vele :) én hibám, tudom :)))) egyik adás alatt bealudtam, amikor ez megtörtént, és a tudatalattim dolgozott, mert hát az a dolga :)

@Mók_Ica: tovább gondoltam közben, akinek Zlatan a párja, annak nincs félnivalója!

Chuck Νorris 2015.05.28. 21:27:24

Laurának kell a pénz a családi háttere miatt. (szent snezi)

gólyamajom 2015.05.28. 21:27:26

@Szent Borzadály: Én inkább lefáradok, utána egy zuhany és alszom, mint a bunda :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:27:53

@Szent Borzadály: Zlatán a párja és Kroki a barátja!!!! :))))) így tökéletes a biztonságom :))))

pogona vitticeps 2015.05.28. 21:28:11

Jó estét mindenkinek! Történt valami érdemleges eddig? (én hagymás csirkecicit csinyátam, tejfeles letykóban)

gólyamajom 2015.05.28. 21:28:16

@Chuck Νorris: Ki az, akinek ne kéne némi pénz. Jajj

gólyamajom 2015.05.28. 21:28:52

"Háborúban nincs vasárnap." Petinek könyvet kéne írnia.

gólyamajom 2015.05.28. 21:29:15

@pogona vitticeps: remélem van itthon csirke, mert nekem is kell :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:29:17

na, ma döntenek a régi játékosok, hogy legyen-e párcsere..... hmmmmmmm .... lássuk a színészi előadásokat :))))

Mók_Ica 2015.05.28. 21:30:10

@Chuck Νorris: nekem is a családi hátterem miatt kell a pénz :)))) :PPPP

Mók_Ica 2015.05.28. 21:30:42

wazzze... peti, mint nőfaló..... hihihihihihi

Mók_Ica 2015.05.28. 21:32:12

a helyzet miért nem jó kifejezés??? miért jobb a szituáció???? miért javította ezt peti???? :ooo

HufnágelSteve 2015.05.28. 21:32:42

@Mók_Ica: "Jajj, hogy jutott eszébe!" :). Menten krokodilkönnyeket ejtek (a röhögéstől).

2015.05.28. 21:33:54

@gólyamajom: +1 a mondást viszont nem ő találta ki, még mielőtt...:)

Mók_Ica 2015.05.28. 21:34:15

erre számítottunk...... leszen párcsere :))))

gólyamajom 2015.05.28. 21:34:51

@Szent Borzadály: azt tudom, csak az a durva h neki ezek előjönnek csak úgy :)

Chuck Νorris 2015.05.28. 21:35:13

@Mók_Ica: majd ZLaKadosatan intézi neked :)

Mók_Ica 2015.05.28. 21:35:21

@Szent Borzadály: @gólyamajom: alcím: egy nőfaló kalandjai az ÉH3-ban :))))

Ditti82 2015.05.28. 21:35:55

Megint Gyula a mérleg nyelve. :D Sneci hülyeséget beszél.

Mók_Ica 2015.05.28. 21:36:35

@Ditti82: meglepődtünk?? (nem) :))))

pogona vitticeps 2015.05.28. 21:38:44

@Szent Borzadály: kiröhögsz, ha elmesélem... szénhidrátcsökkentett szarvacskát... rettenetesen undorító fűrészpor ízű izé, ami külcsínyben a nyestszarra hajaz... úgyhogy majdnem magában :) de a kutyának bejön :)

Kosztarika 2015.05.28. 21:38:47

@Mók_Ica: nem biztos. Snezi és Peti szavai után Gyula nyal Petinek és a párcsere ellen fog szavazni.
Az lehet, hogy utána Loki, Barbi és Lóra mégis a csere mellett dönt.

Chuck Νorris 2015.05.28. 21:39:15

gyula ugy érzem ma meglepetést okoz. talán még önmmagát is mgelepi a döntésével, miszerint a megbizható laurát akarja szerelme Petyus mellett látni :)

gólyamajom 2015.05.28. 21:39:16

@Mók_Ica: Petinek bottal sem engedném, h megpiszkáljon.

2015.05.28. 21:39:37

Gyula szavazata kivetelesen er majd valamit?

Kosztarika 2015.05.28. 21:40:11

@pogona vitticeps: hol láttál Te nyestszart közelről? :D

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 21:40:24

Sziasztok! Most értem csak ide. Történt valami érdekes?

2015.05.28. 21:41:11

Mindeközben nem is nézem a mai részt, annyira gáz vagyok :D általában hajnalban szoktam visszanézni, meg a hszeket is.
@Ditti82: Gyula sosem volt a mérleg nyelve, mindig a többség javára döntött.

Gyulát nem kedvelem. Sosem kedveltem.

pogona vitticeps 2015.05.28. 21:41:26

@Kosztarika: minden nap... vidéki gyerek vagyok

HufnágelSteve 2015.05.28. 21:41:50

@gólyamajom: Botsáska, mivel piszkálna mással :).

gólyamajom 2015.05.28. 21:42:35

@Mók_Ica: mert ő a nyelvész Peti lol

bigél 2015.05.28. 21:42:46

@Mók_Ica: tényleg, most, hogy mondod :D :D pedig láttam vagy százszor

HufnágelSteve 2015.05.28. 21:43:05

@Kosztarika: És még fűrészport is evett!

alsophila grahami 2015.05.28. 21:43:14

@Szent Borzadály: jaigen xDD @beacska: ez biztos? mert azért a két eddigi széria ad némi támpontot nekik, hogy mire számíthatnak...

gólyamajom 2015.05.28. 21:43:27

@HufnágelSteve: :D sztem ő még szex közben is kijavítaná az embert, h nem jól nyög blöááá ez ko :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:43:39

@Kosztarika: @Chuck Νorris: sztem gyulánk ma lokinak akar jót és a cserére szavaz.....

@gólyamajom: nem egy férfiideál típus.... ezért vicces, hogy nőfalónak aposztrofálta magát.... még ha viccből is mondta :))))

@ThereIsNoSpoon: a régiek szavaznak, hogy legyen-e párcsere..... a reklám után gyula lesz a mérleg nyelve, az ő szavazata fog dönteni :))))

gólyamajom 2015.05.28. 21:44:04

@pogona vitticeps: én is szoktam olyat, nem vészes. :D

Bujumburi 2015.05.28. 21:44:09

@gólyamajom: akkor képzelj el egy Peti + Mariann meccset :D :D:D csupa szenvedély lenne ;)

gólyamajom 2015.05.28. 21:44:30

@Mók_Ica: még viccnek is erős volt :D

Kosztarika 2015.05.28. 21:44:43

@pogona vitticeps: és ott annyi a nyest? és szanaszéjjel sz@rnak? :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:45:30

@bigél: :))))

@gólyamajom: egy botsáska nyelvész..... hmmmmm.... fincsi :)))) hihihihhii (igazából nem is)

2015.05.28. 21:46:05

@pogona vitticeps: ó ne már! ne mérgezd már magad! tavasz van, annyira fain friss salikat lehet összedobni! műtészta? nem elég a műcsirkemell?? (ilyenkor tavasszal és majd nyáron a zöldség-korszakomat élem, elfogult vagyok) :)

bigél 2015.05.28. 21:46:15

@Szent Borzadály: de lehet, hogy csak hazudós? :D :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:46:36

@Bujumburi: @gólyamajom: elképzeltem..... nagyon röhögök :)))))

HufnágelSteve 2015.05.28. 21:47:02

@gólyamajom: Nem is értem, hisz nyelve mint a rotációs kapa, vagy mi a szöszt mondott :).

Mók_Ica 2015.05.28. 21:48:24

@bigél: még nem láttál olyat??? :))))) ő egy egészséges kroki :)))))

@HufnágelSteve: tényleg..... ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

2015.05.28. 21:48:45

@beacska: Hello :)
Mire szamitsunk holnap? Nem bizom barberaban.

bigél 2015.05.28. 21:48:56

@gólyamajom:
jól nyomja a szövegelést (bár néha túlzásba viszi, az igaz), nekem amiatt volt nagyon szimpatikus már az elején
mostanra a szimpátiám megkopott, vannak vele szemben fenntartásaim, de beszélni még mindig tud

2015.05.28. 21:49:31

@Mók_Ica: Vasarnap alekosz a friderikuszban hol komentaljuk majd?

gólyamajom 2015.05.28. 21:49:49

@Kosztarika: Tegyél ki bármit lószőrből- megérzik a szagát és jó messzire lelépnek, attól nagyon félnek. Egy kis praktika :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:49:53

gyulus elérkezett a csúcspontra...... végre dönthet, ér vmit a szava......

furmintszaraz 2015.05.28. 21:50:11

@fosch9: Elmennek a végéig, nem lesz dobás.

gólyamajom 2015.05.28. 21:50:24

@bigél: Nekem kicsit sok lett, az elején így voltam vele, de már nem bírom,h amit nem ő mond vagy talál ki az csak sz.r lehet...

Kosztarika 2015.05.28. 21:50:45

Látszik Lokin, hogy örül. Peti megint nem ... :D

pogona vitticeps 2015.05.28. 21:50:53

@Kosztarika: OFF a nyestek már régóta városlakók, felénk imádnak autók motorházában aludni és enni, pl. én már találtam maradék tollat és madárkalábat is az autómban, a szomszédnak kigyulladt az autója, mert ott olyan ügyesen rágtak, az ifjak ugráló és doboló versenyt rendeznek a furgon tetőkön és szétbolházzák a kedvenc bokrunkat.. És mindig valaminek a szélére szarnak... járdaszegély, tetőcsomagtartó íve, stb :) ON.

gólyamajom 2015.05.28. 21:50:54

"Szeretem az izgalmas helyzeteket és erre itt jöttem rá" Puszi Gyulának :)

2015.05.28. 21:51:05

@Mók_Ica: Eccer megelte ezt is.
@furmintszaraz: Felek en ettol.

furmintszaraz 2015.05.28. 21:51:14

@Mók_Ica: Nem is értem, miért mondják ezt, ott volt a nagy vízbelökős döntés, amit jól el...

Kosztarika 2015.05.28. 21:51:35

@gólyamajom: és honnan vegyek lószőrt? :D :D :D

Chuck Νorris 2015.05.28. 21:52:26

gyula kiszabadult Peti fenekéböl :))

gólyamajom 2015.05.28. 21:52:27

@pogona vitticeps: szinte egész életükben nő a foguk, és ezt koptatják - pl az autó vezetékein, nem direkt szemétkednek. De tényleg félnek a lovaktól, felénk lószőrből font kis fonatokat tesznek ki pl a padlásra vagy a terasz sarkára, és akkor menekülnek.

2015.05.28. 21:52:27

@bigél: szezonálisan vega. mindig meg kell adni a szervezetnek, amit kíván. ilyenkor a hús nem fini.

2015.05.28. 21:52:50

na, döntött már a mérleg nyelve?

Mók_Ica 2015.05.28. 21:53:00

@fosch9: megbánta, hogy nem petiéket lökte vízbe :))))

@furmintszaraz: breki elfelejtette :))))

2015.05.28. 21:53:06

@furmintszaraz: Nem :) tiszta sort szeretem :)))

HufnágelSteve 2015.05.28. 21:53:21

@Mók_Ica: Látszik a bokorból 2 nagy Gyula-fül és Brekkencs orra, szerkesztői szándékoltság szaglik róla.

gólyamajom 2015.05.28. 21:53:28

@Kosztarika: Megkérdeznék pl egy lovardában :D sose lehet tudni :D AKitől eddig hallottam, annak bevált :D

Kosztarika 2015.05.28. 21:54:03

@pogona vitticeps: OFF
Köszi :) Hallottam már ilyesmiről, de szerencsére még nem tapasztaltam meg. ON

gólyamajom 2015.05.28. 21:54:22

@fosch9: Vége a nyaralásnak ? :D

furmintszaraz 2015.05.28. 21:54:24

@fosch9: Jaaa.... Én meg a bizalmat :)

Mók_Ica 2015.05.28. 21:54:35

@Kosztarika: egy lótól :)))

@Szent Borzadály: igen, lett párcsere.... mondtam én, hogy lokihoz pártolt ..... :)))

Gia 2015.05.28. 21:55:09

Remélem Barbiék megtartják a gömböt és nem adnak senkinek lóvét..

pogona vitticeps 2015.05.28. 21:55:23

@Szent Borzadály: nyugalom... rengeteg ződet eszek... csak ki akartam próbálni... vót, aki dícsérte. :))).

gólyamajom 2015.05.28. 21:55:40

@HufnágelSteve: Gyula kemény volt mint a kádszéle :D

Mók_Ica 2015.05.28. 21:55:57

@HufnágelSteve: ismét egy retro :))) ahogy olvastam, hallottam is a zenét :)))

gólyamajom 2015.05.28. 21:56:03

nekem az a durva, h mintha Gyulán múlott volna- ennek ellenére voltak ott még páran na

Chuck Νorris 2015.05.28. 21:56:58

Moki ha Zlatan ÁLLna melletted, eldobnád a golyót? :)

2015.05.28. 21:57:01

@Mók_Ica: höhö, lesz mit néznem reggel :) jól van! akkor nem volt mérleg nyelve, hanem a többség oldalán döntött?

Kosztarika 2015.05.28. 21:57:21

@Mók_Ica: hogy ez nekem nem jutott eszembe :D ejjj, de buta vagyok :D

gólyamajom 2015.05.28. 21:58:30

@Gia: sztem tutira. Elszántnak tűnnek.

Ditti82 2015.05.28. 21:58:58

Még hogy nem szimpátiaszavazás lesz... Akkor miért kéne győzködni a kiesetteket? :D

2015.05.28. 21:59:11

@pogona vitticeps: :D nem vagyok ideges más táplálkozási szokásaiért, csak beledumáltam, mert az viszont szokásom :)

Mók_Ica 2015.05.28. 21:59:12

@Chuck Νorris: nem, végigvinnénk a játékot és együtt nyernénk..... közben romantikásan néznénk egymás szemébe :))))

@Szent Borzadály: jaja.... kiszeretett petiből, mert neki adta lórát, akit megutált :))))

gólyamajom 2015.05.28. 22:00:06

Laura az ujját szopja, miközben Peti nyomatja az agysebész-kongresszust

2015.05.28. 22:02:03

Petit imádom. Meg Lokit és Botoxot és Snezit. Négyüknek adnám a pénzt.
Szavaztam is!

Kosztarika 2015.05.28. 22:02:28

Irgum-burgum drasztikus.. :D (by Gyula)

Mók_Ica 2015.05.28. 22:02:47

kövezzetek meg, de pornósbarbi tök szimpin beszél.... az is aranyos volt, ahogy lokival örültek egymásnak :)))

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.28. 22:03:20

"Nem szeretem az ilyen kiállok és eladom magam dolgot" - mondta Laura.

Jesszuszmarisz, mi a szart csináltál a szépségversenyeken, te?! Hogy ez mekkora egy kamugép!

Mók_Ica 2015.05.28. 22:03:27

@Szent Borzadály: emelt díjas sms-t küldtél??? az breki számlájára tolja a pénzt :)))))

2015.05.28. 22:03:28

@gólyamajom: Igen :(
@furmintszaraz: Lokkancs bizakodo de omap-ert nem tennem tuzbe a kezem.

Gia 2015.05.28. 22:04:05

Loki hogy megcépült a riportban..

bigél 2015.05.28. 22:04:06

@Mók_Ica: nem kövezlek meg, nekem is szimpi már tök régóta

alsophila grahami 2015.05.28. 22:04:19

@pogona vitticeps: "nyestszarra hajaz"...? és ezek után meg bírod enni... a fene a gusztusod ;) xDDDD

gólyamajom 2015.05.28. 22:05:23

@fosch9: Jó volt? Én majd augusztusban megyek haza...már alig várom :)

pogona vitticeps 2015.05.28. 22:05:36

@Szent Borzadály: úgy értelmeztem én is :) csak néha bevillan a ceep calm maki :)

2015.05.28. 22:06:48

@gólyamajom: Jo :)
Elrepul neked is hamar :)

2015.05.28. 22:07:15

@Gia: Mindig az vót :D

LETOH_NEDE 2015.05.28. 22:07:31

- ez egy taktikai játék, csináltam sok gonoszat, kiraktam sokmindenkit, mondja Peti.
-Laurában viszont nem bízom, mert taktikából kirakta Mariannát, folytatja.
Most akkor mi van, hogy van ??

gólyamajom 2015.05.28. 22:07:55

Gyula mit csinál azzal a parókával? :D

pogona vitticeps 2015.05.28. 22:08:03

@pogona vitticeps: keep... van bajom... biztosan a fűrészporos nyestkaki :)

2015.05.28. 22:09:05

@Mók_Ica: díjneten vagyok, és van breki előfizetésem :))

Ditti82 2015.05.28. 22:09:12

Négyen kevesek dönteni szerintem...

gólyamajom 2015.05.28. 22:09:31

@LETOH_NEDE: Peti az a fajta ember, aki kiabálja, h szabály, szabály..de ő persze kivétel minden alól :D

Mók_Ica 2015.05.28. 22:10:05

@Szent Borzadály: megnyugodtam :)))) viszont akkor emiatt álmodtál vele / róla :))))

gólyamajom 2015.05.28. 22:10:37

@fosch9: Bár már ott tartanánk, pokoli honvágy van most éppen. :) :(

SNezsi mikor lett ilyen okos?

pogona vitticeps 2015.05.28. 22:10:54

@Ditti82: lehet, valami teljesen új módon választanak finalistát

2015.05.28. 22:11:05

Penzehes kurva ez a sneci

Gia 2015.05.28. 22:11:30

Gyulát teljesen elrontották. :-(

Chuck Νorris 2015.05.28. 22:11:31

én csak egy dolgot hiányoltam Laura beszédéböl. a végén a világbékét.

adricsek 2015.05.28. 22:11:40

Gyula hány gyereket akar felnevelni az esetleges csurranóból??? :D

alsophila grahami 2015.05.28. 22:11:49

nekem most nagyon úgy tűnik, az exjátékosok tisztában vannak azzal, hogy labdadobás esetén nekik is leesik egy kis ez-az... vagy már megint szándékos szerkesztői félrevezetésnek leszünk áldozatai? ;)

2015.05.28. 22:11:52

@gólyamajom: Ne viccelj fel ev elrepult mint a sicc :) az a ket honap smafu :)

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:11:52

Nekünk családunk van, gyerekeink, akiket fel kell nevelni! Gyulus, ez jó volt! :)

gólyamajom 2015.05.28. 22:12:04

Gyula már aggódik a még meg nem született gyerekei anyagi helyzetéért. :D

2015.05.28. 22:13:12

@Mók_Ica: azóta sem tudok napirendre térni az eset felett :D

na, viszont ott tartottam, hogy hajrá Snezi, kavarjál! neked szurkolok legjobban.

Mók_Ica 2015.05.28. 22:13:14

@gólyamajom: undi is volt..... a mosolyt is láttad az arcán közben??? :)))

Chuck Νorris 2015.05.28. 22:13:19

Gyulának hogy lesz gyereke ha Petibe van beleesve... nem vágom :)

2015.05.28. 22:13:31

@sui.generis: Lattak elso evadot?
@gólyamajom: Geci sneci meg mindig.

AkkorlegyenPtr 2015.05.28. 22:13:46

Gyula mekkora arc! Beszarás! Hol voltál eddig Gyula?!!! :) Basszus, ha így tolta volna végig, pénzt dobtunk volna össze, hogy nyerjen!

Mók_Ica 2015.05.28. 22:15:03

@gólyamajom: nem okos, lepattanóra gyúró pénzéhes...... :))) sokba került az a cickó..... nagy az adósság :))))

@Szent Borzadály: jövő héten talán enyhülnek az álmaid :))) nem fogod látni ilyen gyakran :)))

Mók_Ica 2015.05.28. 22:15:59

@Chuck Νorris: már lokiba van beleesve, teeeee :)))) tőle meg lehet neki.... öööööö vagy mégsem?? :oooo

2015.05.28. 22:16:06

@Mók_Ica: Reszletre is lehet venni azon rohogtem.

Kosztarika 2015.05.28. 22:16:18

@Sz.Adri: és hogy akarja legyártani őket nő nélkül? :D

HufnágelSteve 2015.05.28. 22:16:30

Sneci többet kavar, mint az utóbbi 2 hét összes lakója együtt. Ez jó, végre élvezem a műsort :).

ZLATAN 2015.05.28. 22:17:37

Jó estét, jó szurkolást! ICA!! Nem tudom szavakba önteni, amit érzek. :))

Mók_Ica 2015.05.28. 22:17:58

@fosch9: először a jobbat... aztán két hónap múlva a balt??? :))))) vagy nem így??? :))))

gólyamajom 2015.05.28. 22:18:01

@fosch9: Köszi :)
Kicsit lehangol, h hnaptól ÉDen sincs, jó érzés volt legalább esténként itt csevegni :)

2015.05.28. 22:18:29

@Mók_Ica: egyszer volt ilyen, halló :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.28. 22:18:38

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): ebből a hiénák vagyunk a gyerekeknek kell a pénz fejből is mehet a gif

Gyulánknak jól áll a másnaposság.... tényleg ufo ez a srác :)

Mók_Ica 2015.05.28. 22:18:54

@ZLATAN: szeva drágám :))) mitől akadt el a szavad ennyire???

ZLATAN 2015.05.28. 22:20:10

Nem tudom nézni. Történt valami?

2015.05.28. 22:20:19

@Mók_Ica: Reszletfizetesre.
@gólyamajom: Hetvegeig kitart a komentalas. Alekoszon szeretnek egyutt szornyulkodni vasarnap.

Mók_Ica 2015.05.28. 22:20:30

@Szent Borzadály: tudom.... :)))) van egy ötletem.... kinyomtathatjuk színesben és jól látható helyen kitesszük valahová :))))) szeretnéd?

adricsek 2015.05.28. 22:21:13

@Kosztarika: ezt nem tudom :D Majd megoldja :D

gólyamajom 2015.05.28. 22:22:28

@fosch9: rajta csak szörnyűlködni lehet. Egyszer találkoztam vele, nyári melóban pincérnő voltam, és fogalmam nem volt, ki ez a gyökér, de ő úgy feszített az étteremben, mint valami király, és azt hitte, az étlaphoz jár a pincérnő is. Sokkot kapott, hogy én nem ismertem a munkásságát :D

Chuck Νorris 2015.05.28. 22:22:36

laura: igya meg a levesét amit csinált :D

Mók_Ica 2015.05.28. 22:22:41

@ZLATAN: tőlem?? miért? :)))
a visszaköltözők párcserét szavaztak meg, így most loki párja lett pbarbi...... a visszaköltözők most azon agyalnak, hogy melyik párt támogassák..... sezlonyék a lepattanó zsére gyúrnak.....

@fosch9: tudom.... de így viccesebb lenne, ahogy én írtam :)))

HufnágelSteve 2015.05.28. 22:23:09

"Igya meg a levét, vagy igya meg a levesét" :)

ZLATAN 2015.05.28. 22:23:33

@Mók_Ica: Mert TE vagy a párom. Azért.

2015.05.28. 22:23:45

@gólyamajom: Neee :D kulon faj sztem fridi is kiakad tole.

Mók_Ica 2015.05.28. 22:24:08

@gólyamajom: az előzetes alapján fridi megpróbálja ráébreszteni, hogy egy igazi here..... és dolgoznia kellene, mint egy normális embernek..... csak hát ő nem normális......

2015.05.28. 22:24:42

@Mók_Ica: Tudom :) de elkepzeled ahogy a sok botox megy h reszletre kernem :D

2015.05.28. 22:24:57

@Mók_Ica: te be akarsz engem égetni :D :D mikor ezt tök titokban meséltem el csak nektek?? :D (sokezer látogatottságú blogban? nem kicsit vagy genya :D

Mók_Ica 2015.05.28. 22:26:04

@ZLATAN: ez kedves :))) köszönöm :))))

pezsgőt kaptak, hogy ünnepeljék magukat az utolsó estén..... hát mit mondjak, nincs nagy bulika.... sőőőt......
és itt a vége, de holnap még meglepit is ígér breki.....

2015.05.28. 22:27:31

Na akkor holnap gyuljunk ossze jol meglepodeni. Mindenesetre golem holnap mar nem lesz. Akkor ki vezenyli le zoe?

Mók_Ica 2015.05.28. 22:28:03

@fosch9: persze, és röhögcséltem rajta magamban :))))

@Szent Borzadály: jóvan... ha nem teCCik, akkor a képet lehet használni akár darts táblának is :))))

Ditti82 2015.05.28. 22:28:17

@fosch9: Szerintem lesz, csak a hotelbe nem tér vissza, nem?

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:28:54

Ez a Berki mekkora paraszt!

Kosztarika 2015.05.28. 22:28:57

@Mók_Ica: "holnap még meglepit is ígér breki.....""

A nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel meghosszabbítják újabb 70 nappal. :D :D

gólyamajom 2015.05.28. 22:29:24

@fosch9: De :D Nagyon kemény volt. :) Én ekkora önbizalmat nem láttam még senkinél, Peti simán elbújhatna mögötte, komolyan mondom :)

ZLATAN 2015.05.28. 22:29:27

@Mók_Ica: Gólem bevallja, hogy meleg és vad szexbulit csinál Bencével és Patrikkal?

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.05.28. 22:29:33

Smetanára regalánék: ebben a játékban max Laura NÉZI A SAJÁT SZEMSZÖGÉT... meg még talán Patrik2.

Mók_Ica 2015.05.28. 22:29:33

éé-ben paca megfogta cintike mellét.... hmmmmm..... én kérek elnézést.....

HufnágelSteve 2015.05.28. 22:29:35

Cinti mellét fogdossa Paca.

2015.05.28. 22:30:21

@Mók_Ica: Nagyon kedves.
@Ditti82: Remenykedtem h nem latom tobbet.

Cinti mellet tapizzak a pasik. Ez az EE.

ZLATAN 2015.05.28. 22:30:47

@fosch9: Az király, csak Szintinek nincs melle.

Keleti Kárpátok 2015.05.28. 22:30:53

Búcsúzóul mindenki beleköpött a pezsgőjébe, és összeöntötték Lokinak. Vagy mégsem? :)

Mók_Ica 2015.05.28. 22:30:58

@Kosztarika: nem lenne uncsi?? :o

@ZLATAN: ezen sem csodálkoznék.....

AkkorlegyenPtr 2015.05.28. 22:31:01

cinti osztja Gólemet az ÉÉ-ben :)

HufnágelSteve 2015.05.28. 22:31:02

Cintia lázad Breki ellen :).

2015.05.28. 22:31:42

@gólyamajom: Megbamulnam mint egy majmocskat egyszer. Teli szajjak nevettel ra? :D

Chuck Νorris 2015.05.28. 22:32:05

Patrik dobta Adrit, és összejött Norbival

Mók_Ica 2015.05.28. 22:32:17

@ZLATAN: paca és gyorsankiesett norbi..... cintike olyan ruhát vett fel, hogy breki lássa van cickója..... paca meg is fogta.....

paca és norbi lokinak drukkol......

2015.05.28. 22:32:22

@ZLATAN: Te vagy breki. O is ezt mondta :D

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:32:56

@AkkorlegyenPtr: Patrik hányadszorra vendég az ÉÉ-ben? Tényleg nincs jobb ötletük?

2015.05.28. 22:33:30

@Mók_Ica: Mindenki meg sneci is

ZLATAN 2015.05.28. 22:33:59

@Mók_Ica: Köszönöm. Ez nem semmi...Komoly színvonalat produkálnak.

alsophila grahami 2015.05.28. 22:34:02

@fosch9: volt itt olyan felvetés, miszerint az exek nem tudják, hogy pénzt kapnak labdadobás esetén, csak erre reflektáltam, mert sztem nem hogy első, de második szériát is tuti láttak, sőt, ha én jutnék be oda, az biztos, hogy azzal kezdeném a felkészülést - nem, nem gumicsecseket rakatnék ;P hanem rákeresnék a külföldi szériákra, és beleásnám magam az Éden-történelembe ;)) szia amúgy, a végére megjöttél te is :)

2015.05.28. 22:35:48

@sui.generis: Szia visszarepultem lokit tamogatni :D
En is felkeszulnek de nemtom itt petin lokin kivul vajon ki keszult rendesen. De teljesen biztos n tudatlanok ez a lepattano penz gyanus.

ZLATAN 2015.05.28. 22:36:09

@fosch9: Nem vagyok Gólem, de ő a példaképem. Olyan szeretnék lenni, mint ő, csak valahogy nem akar sehogy sem tojással kevert lófejem lenni.

ZLATAN 2015.05.28. 22:36:35

@fosch9: Te nem nyaralsz véletlenül?

2015.05.28. 22:36:52

@ZLATAN: Hat bentley van mar?

Mók_Ica 2015.05.28. 22:37:40

@fosch9: petiről elég fura arcot vágtak be az előzetes végén.......

@ZLATAN: most csak felteszik a pontot az i-re :)))) én nem vártam mást :))))

Chuck Νorris 2015.05.28. 22:38:22

igaza van Berkinek, hárman hozták a döntést. a kreativ igazgató, a felelös szerkesztö, meg a felelös szerkesztő macája.

ZLATAN 2015.05.28. 22:38:32

@fosch9: Azt kérek kölcsön valakitől.

Mók_Ica 2015.05.28. 22:39:40

@ZLATAN: kérlek szépen, ne legyen lófejed.... nem szeretnék minden reggel egy lófej mellett ébredni ...... nem tudnék őszintén rád mosolyogni :))))

2015.05.28. 22:39:50

Ez az egy hetig bentlevo norbi ne szakertsen mar

ZLATAN 2015.05.28. 22:40:19

@Mók_Ica: Kiderült valami izgalmas részlet?

Mók_Ica 2015.05.28. 22:40:43

@Chuck Νorris: ki a maca??? tuti az ő szava volt a döntő :)))

@fosch9: hajrá bizony :)))))

ZLATAN 2015.05.28. 22:40:55

@Mók_Ica: Majd kicsit megbotoxltatjuk a nevető izmaidat :))

Mók_Ica 2015.05.28. 22:41:42

@ZLATAN: hmmm..... az egész éé annyira izgalmas.... én most csak ide figyelek...... :))))

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:41:48

@fosch9: Arról nem is beszélve, hogy ő is már legalább harmadszorra ért szak... ot

furmintszaraz 2015.05.28. 22:42:09

@fosch9: Szerintem Pbarbi is nagyon tudatosan lépegetett, igaz, csak a végjátékban húzott merészebbeket, de mindig látszott, mit miért csinál.
Nekem csalódás lenne, ha valaki dobná holnap...

Mók_Ica 2015.05.28. 22:42:26

@ZLATAN: az örök mosolyhoz inkább joker-plasztika kellene :))))

2015.05.28. 22:42:39

@ThereIsNoSpoon: Ennel csak butamilan lenne rosszabb ahogy a dontot szagerti...

2015.05.28. 22:43:33

@furmintszaraz: Nekem is de regi tippem h barki fogja dobni ezert tartok pbarbitol

Mók_Ica 2015.05.28. 22:43:37

@fosch9: amikor zs kategóriás cölöpök voltak szakot érteni, az rosszabb volt..... :)))))

Chuck Νorris 2015.05.28. 22:43:41

most hogy egy nap van hátra be kell vallanom én vagyok Laura.

ZLATAN 2015.05.28. 22:43:41

@Mók_Ica: Én szeretnék minden reggel mosolyt varázsolni az arcodra...Ohhh..Meghatódtam saját magamtól. :))

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:43:55

@Mók_Ica: Semmiről nem maradtál le! Én próbálok odafigyelni, de inkább iszom (még) egy kis bort! :)

ZLATAN 2015.05.28. 22:44:16

@fosch9: Voltt, akinek már bejötttt..:))

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:44:52

@fosch9: Jaj Milán, édes pofám! Még megkaphatjuk!

ZLATAN 2015.05.28. 22:45:06

@Chuck Νorris: Tudtam. Túl bennfentes infóid voltak. :)

fosch9 (törölt) 2015.05.28. 22:45:13

@ZLATAN: Elhiszem :DDD

fosch9 (törölt) 2015.05.28. 22:46:16

@ThereIsNoSpoon: Remelem nem festettem a falra mert megihatom a levesemet.

Mók_Ica 2015.05.28. 22:46:40

@ZLATAN: remélem plasztika nélkül és akkor én is meghatódok :))))

@ThereIsNoSpoon: kérek én is :))))
@fosch9: igen... többek között :)))))

én már rájöttem, nem az éh érdekel, hanem az itteni társaság :)))

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:47:55

@Mók_Ica: Ezzel én is pontosan így vagyok! Nagyon fogtok hiányozni, ha ez már nem lesz! :(

Mók_Ica 2015.05.28. 22:47:57

@Chuck Νorris: ójaj..... drága chuck.... mit ettél??? gyorsan menj és hányd ki.... :))))

HufnágelSteve 2015.05.28. 22:48:14

@ZLATAN: Nyúlj le focicsapatoktól sokat, tolj magadba izomnövelő injekciókat, az arcod ha kell rendezzük egy péklapáttal, ha elég sokat ütjük az orrod megduzzad akkorára, már csak a nagyképűséget kell gyakorolnod :).

Mók_Ica 2015.05.28. 22:48:31

@ThereIsNoSpoon: kell egy új sorozat itt..... ahol kommentelhetünk....

Mók_Ica 2015.05.28. 22:49:03

@HufnágelSteve: neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

ZLATAN 2015.05.28. 22:49:54

@Mók_Ica: Kérlek emelj ki engem a társaságból!Köszönöm.

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:50:19

@HufnágelSteve: @ZLATAN: Sajnálom Zlatan, de a férfisoviniszta parasztkodás ilyen szinten soha nem fog menni!

ZLATAN 2015.05.28. 22:50:39

@HufnágelSteve: De ugye nem kell Pamelát teherbe ejtenem??? :))

fosch9 (törölt) 2015.05.28. 22:51:21

Foga feherjuket by norbi

Mók_Ica 2015.05.28. 22:52:30

@ZLATAN: te a párom vagy :))) mindenképp ki vagy emelve :)))))

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:53:16

@fosch9: S ha tudnád, milyen gyöngyszemekről maradtál le! "Szuvenír joga" és hasonlók... :)

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 22:53:58

Istenem, most előadják, hogy Patrik-Adri szakított?

HufnágelSteve 2015.05.28. 22:54:34

@ZLATAN: Elég ha elejted, hogy MÓK_ICA ne legyen féltékeny :).

Mók_Ica 2015.05.28. 22:55:22

@ThereIsNoSpoon: csak az nem hangzott el, hogy adri sármőrrel kavar már.....

HufnágelSteve 2015.05.28. 22:55:58

Bekólázott PBarbi és kiszállt a testéből? Álmában elélvezett?

Chuck Νorris 2015.05.28. 22:55:59

Barbi a 16. napon kiszállt a testéböl :)

ZLATAN 2015.05.28. 22:57:32

@Mók_Ica: Köszönöm. Ne feledd, hogy milyen őszinték az érzéseim és mennyire tisztességesek a szándékaim!

Mók_Ica 2015.05.28. 22:57:32

@HufnágelSteve: ha akar gyereket Zlatánom pamelától, akkor ok, ha nem akar, akkor vigyázzon szex közben :))) felnőtt férfi :)))

ZLATAN 2015.05.28. 22:58:18

@HufnágelSteve: Megbízunk egymásban, bár Chuckkal flörtölgetett kicsit...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.28. 22:58:23

örülök neki, h Sakál Gyula abbahagyta ezt az "én vagyok Peti csaja" szerepet, és végre lépett valami tőle váratlant. Snezike is jól csinálja, nekik ilyenkor ez a dolguk, meg kell kavarniuk a szart.

Porni-Loki párosnak is örülök, és persze Peti lehangolt fejének is. ideje volt már felállnia a szopórollerre.

Mók_Ica 2015.05.28. 22:59:25

@ZLATAN: mit takar az, hogy tisztességesek a szándékaid?? feleségül szeretnél venni? :o

Gia 2015.05.28. 22:59:32

Gyula is bekólázott.. :-D

Mók_Ica 2015.05.28. 23:00:28

@ZLATAN: bízz bennem, ahogy én is bízok benned!!!

HufnágelSteve 2015.05.28. 23:00:49

Gyula el van varázsolva és a pucér tükörképével felesel.

ZLATAN 2015.05.28. 23:01:55

@Mók_Ica: Azt, hogy előtte elviszlek vacsorázni. :))

Gia 2015.05.28. 23:02:08

@HufnágelSteve: Hát ez megért egy misét :-D

Mók_Ica 2015.05.28. 23:03:31

@ZLATAN: lángososhoz vagy mekibe??? :)))))

Chuck Νorris 2015.05.28. 23:05:05

@ZLATAN: tudnék mesélni. persze attól függ khm, ki fizet többet, Móki vagy te :)

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 23:06:10

@Mók_Ica: Jaj, bocsánat, most látom, hogy kérsz a borból! Nem sok maradt, de azt küldöm, nyisd ki az ablakot! :)

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 23:07:36

@HufnágelSteve: Nekem tetszett! Legalább látjuk ezt az oldalát is!

ZLATAN 2015.05.28. 23:07:54

@Chuck Νorris: Segítek neked, hogy megnyerd a Közmunkások Szépe szépségverseny sorozat Bázakerettyei fordulóját! :))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:08:25

@Chuck Νorris: én nem fizetek.... :PPP

@ThereIsNoSpoon: nyitom :))) koccintsunk :))) egészségünkre :))))

ZLATAN 2015.05.28. 23:08:29

@Mók_Ica: Teszkóba, ha nem gond :)) Veszek mécsest is! :))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:09:12

@ZLATAN: el ne felejtsd mondani, hogy mi leszünk a zsűri :)))

ZLATAN 2015.05.28. 23:10:19

@Mók_Ica: Meg még valaki, akit lesz@phat, mert gondolom anélkül nem érezné magát biztonságban..:))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:10:35

@ZLATAN: eCCerűen elolvadok ettől a nagylelkű romantikától :))))) kérlek teamécsest vegyél.... egyrészt olcsó, másrészt a másik mécses temetőbe való ..... :))))

ZLATAN 2015.05.28. 23:11:36

@Mók_Ica: Van pár szál műanyag virágom előző sikertelen randikról, mert azért azt visszakértem! :))

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 23:11:57

@Mók_Ica: Mindenki egészségére, aki eddig fentmaradt! :)

ZLATAN 2015.05.28. 23:12:11

@ZLATAN: Nekem természetes, hogy költök a páromra! :))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:12:43

@ZLATAN: annnnyira édes és előrelátó vagy :)))) hogy mondhatnék neked nemet??? :)))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:14:01

@ThereIsNoSpoon: kocc-koccc :)))) én most bekólázok, mert testen kívüli élményt szeretnék, mint pbarbi :))))

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 23:14:11

@ZLATAN: Azért látom, igyekszel, hogy Berki nyomába érhess! :)

ZLATAN 2015.05.28. 23:14:58

@Mók_Ica: Lehet breki. Nekem mindegy kit sz@p le, csak ne engem.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:16:41

baszki...... sezlony és benő beszélgetnek..... halleves lesz a kaja, mondja benő, sezlony nem fogja szeretni szerinte.....
sezlony hitetlenkedve néz.... halleves??? jó hogy nem hangya leves..... halleves, olyan nincs is.....

és beszélgetnek tovább..... leköptem a monitoromat a röhögéstől......

Mók_Ica 2015.05.28. 23:18:33

@ZLATAN: udvarolj drágám, még :))) imádom... ahogy te udvarolsz, nem udvarol úgy senki :)))

Chuck Νorris 2015.05.28. 23:19:23

Verki: Cinti sztem neked kéne most nyitnod Viktor fele,
(norbi: a lábaddal)
:D

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 23:20:07

Nem tudom, lehet, hogy a bor teszi, de én ma néha jókat tudok nevetgélni az ÉÉ-n!

Mók_Ica 2015.05.28. 23:20:41

sezlony, bence, gyula, loki és nóri kibeszélik, hogy botox és pbarbi nem szép smink nélkül..... és most jól kibeszélik őket...... bence szerint botox baltaarcú.....

Mók_Ica 2015.05.28. 23:21:27

@ThereIsNoSpoon: a maiban vannak jók :))) röhögök én is :))))

pumácska 2015.05.28. 23:25:25

ÉÉ-n ma én is jókat nevetek. Főleg ahogy a Diktátor Brekit ekézte a pénzügyekkel. :D
Meg Gyula fürdős jelenete. :)))
Az Alekoszos műsorra én is szeretnék kommentelni. Volt itt felénk "fellépni", és kihívták rá a mentőket, mert K.O. volt. Pedig csak azért néztem az a VV-t, mert Anikót ismertem (ó, de honnan), és kíváncsi voltam, mit alakít, de Alekosz ott amilyen arc volt, most annyira le van csúszva.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:25:28

breki köszöni cintikének a műsorvezetést, cintike köszöni a tv2nek a lehetőséget..... és vége.....
holnap utsó éé... pamelával és brekivel.....

HufnágelSteve 2015.05.28. 23:25:37

Sajnos a holnapit élőben nem tudom nézni, csak utólag, de jó szórakozást!

ZLATAN 2015.05.28. 23:26:45

@Mók_Ica: Veszek neked akciós mosóport...

Chuck Νorris 2015.05.28. 23:26:53

@Mók_Ica: sztem amikor Patrik volt vendég, mindig vicces volt ÉÉ.
a játékban is ezért volt a kedvencem, bár az elején egyáltalán nem volt szimpi. mindig valami baromságon járt az agya.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:28:19

@pumácska: alekosz ott sem volt jobb..... most így utólag azt kell mondjam, hogy olivér (vagy a csatorna) nagyon jól felismerte alekosz eladhatóságát és unterman-oskodott.....
alekosz viszont nem látta meg a lehetőséget.... illetve nem élt vele a műsor után, hanem visszaélt.... igazi pöcsfej.....
vasárnap megnézzük és kibeszéljük :)))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:29:55

@ZLATAN: a mosópor uncsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii......

@Chuck Νorris: neki az volt a baja, hogy adrizott és így nem volt szinte játékban..... jobb is lehetett volna....

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 23:30:53

@Chuck Νorris: Mondjuk ez igaz! Amikor kiesett, sajnálkoztam is, hogy nem lesz többet vicces csirke-tánc, meg ökörködés! Nekem a tánc-stílusa jött be a legjobban!

ZLATAN 2015.05.28. 23:31:10

@Mók_Ica: Akkor egy 50kg-s virágföldet.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:31:16

@gólyamajom: sztem cintikének a cickói teljesen arányosak az alkatával .... van neki, csak kicsi :)))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:32:00

@ZLATAN: alakul...... mondjuk te fogod cipelni..... :)))

ZLATAN 2015.05.28. 23:33:20

@Mók_Ica: Teszek rá csini kis masnit is.:))

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.05.28. 23:34:39

Mennyire érdekes, nekem meg a tengeri malacaimnak van ilyen nevük hogy Snezi, Loki, Lóra.

Persze bármelyik tengeri malacomnak több agysejtje van, mint ezeknek és a nézőiknek összesen.
Még egyszer mondom: összesen!

ZLATAN 2015.05.28. 23:37:07

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Személy szerint nagyon szépen köszönöm ezt az építő jellegű és korrekt hozzászólást! Külön köszönet jár azért, hogy a végén még ki is hangsúlyoztad.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:37:23

@ZLATAN: masnival nehezebb.... mondom, te cipeled :)

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: drágám, mi itt több diplomával rendelkező kommentelők vagyunk.... nem is értem, téged hogy engedett regisztrálni a rendszer.... esetleg a tengerimalacaid segítségével regisztráltál????

ZLATAN 2015.05.28. 23:38:45

@Mók_Ica: Persze, hogy én cipelem és előre ültetek bele virág magokat is!! :))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:38:58

@ZLATAN: látom együtt etetjük a trollt.... biztos helyesek a tengerimalacai..... sztem fogadjuk örökbe ezt a fiút :))))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:40:07

@ZLATAN: tudom, hogy nagy igényű vagyok..... de kérlek ültess a virágok mellé 3-4 tő eper palántát is :))))

ZLATAN 2015.05.28. 23:40:38

@Mók_Ica: :))) Rendben. Veszek neki gyíkos pólót is! :))

ThereIsNoSpoon 2015.05.28. 23:40:56

@Mók_Ica: Mondjátok meg neki, de dulván!

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Neked is nagyon szép estét! Ezért kár volt regisztrálni...

ZLATAN 2015.05.28. 23:41:06

@Mók_Ica: Ne viccelj, mindig van nálam pár tő eper...Kérned sem kell! :))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:41:26

@ZLATAN: csak, hogy ne ríjjon a kis g..ci??? :))))

pumácska 2015.05.28. 23:41:32

@Mók_Ica:
Hát lehet, tudod, az idő mindent megszépít. :) Nekem akkor bejött Alekosz játékstílusa, de azóta csak a mélyrepülés.
Kíváncsi leszek, Fridi h alázza. :)
Amúgy hajrá Nóri :D (Vagyis Loki)

Mók_Ica 2015.05.28. 23:42:44

@ThereIsNoSpoon: csakis dulván :)))) láthattad milyen dulvák voltunk :))))

@ZLATAN: ezért imádlak :))))

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.05.28. 23:42:54

@Mók_Ica:

Ha akarod, elküldöm hozzád a tengeri malacomat, hogy korrepetáljon téged.
Vagy ha jól megfizeted, akkor elvégzi helyetted a nyolc osztályt.

ZLATAN 2015.05.28. 23:44:28

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Nem tudom honnan jössz, de itt ez nem divat. Kérlek függeszd fel a fórum látogatását, roppant kellemetlen egyén vagy. Köszönöm.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:44:45

@pumácska: igen, akkor szórakoztató volt :))) és hódos hajni hv-it sem tudom feledni róla..... pl. alekosz felvette a támadó kobra poziciót..... jövőre az elsősök róla tanulják mintázni az s betűt... :)))))

gólyamajom 2015.05.28. 23:45:12

Am Cintiben van vmi, bolond, de nem baj :D

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.05.28. 23:46:02

@ZLATAN:

Ahogy kinéztek, nyugodtan megalapíthatnátok a bulvár élet károsultak szövetségét.
Elmentek a Kúriához, hogy mondja ki, hogy titeket kényszerített a csatorna arra, hogy nézzétek ezeket az agysejt felszámoló müsorokat.

Meg azt is mondhatjátok majd, hogy nem is volt az adásban éden. Meg hotel sem. Aztán vissza az elveszett agysejteket!

ZLATAN 2015.05.28. 23:46:36

@Mók_Ica: Remélem nem csak ezért szeretsz...

Kosztarika 2015.05.28. 23:46:59

@ZLATAN: Ki akarod mosatni a szeny-NYEST? Azt mondták a lószőr jobb nyest ellen :D

ZLATAN 2015.05.28. 23:47:52

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Köszönöm, amennyiben nincs egyéb észrevételed, úgy térj nyugovóra és ne felejtsd el bevenni az esti gyógyszert! Minden jót!

Mók_Ica 2015.05.28. 23:48:11

sixx drága, kérlek mutasd meg a helyes irányt a kijárat felé ennek a kedves fiatalembernek: @Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:

ZLATAN 2015.05.28. 23:48:48

@Kosztarika: Volt ilyen tervem, hogy Sneci csöcse nőjön a hátadra! :)

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.05.28. 23:48:49

@Mók_Ica:

OK, elindult a kisdisznó. Menj le a sarokra és várd, nehogy egy házzal arrébb menjen és ezzel a szomszéd ingatlanja értékelődjön fel.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:49:36

@ZLATAN: én téged saját magadért imádlak :)))) ja, és ezt a gyereket @Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: elvetetjük..... remélem egyetértesz velem

ZLATAN 2015.05.28. 23:50:13

@Mók_Ica: Nevelje fel Gólem! :))

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.05.28. 23:50:58

@Mók_Ica:

Na most mi a bajod? Ki kellne írni egy mínusz 12-est a karikába (gy.k: 12 éven aluliaknak kizárólag), aztán még véletlenül se tévednék be ebbe az "elit" klubba.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:51:14

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: te nem tudod milyen rendezvényen vagy..... fénypostával kell küldeni a malacot.... de már nem kérem, maradjon csak veled.....

Mók_Ica 2015.05.28. 23:52:07

@ZLATAN: vagy a tengerimalaca :))))

ZLATAN 2015.05.28. 23:52:31

@Mók_Ica: Nah, én meg ezért (is) imádlak! :))

Mók_Ica 2015.05.28. 23:53:38

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: mennyé politizálni.... az jobban megy neked....szia

Kosztarika 2015.05.28. 23:54:10

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Most már tudod, hogy nem jó helyen vagy, úgyhogy tipli.

Mók_Ica 2015.05.28. 23:55:40

@ZLATAN: jó páros vagyunk.... már itt állunk a döntő kapujában..... megnyerjük :)))))

Kosztarika 2015.05.28. 23:56:10

@Mók_Ica: és ez volt az apja legéletképesebb spermája?? Milyen lehetett a többi? :o

ZLATAN 2015.05.28. 23:57:04

@Mók_Ica: Jó bizony. Ha kell megeszem a gömböt, de nem dobom el!! :)) Soha!

Mók_Ica 2015.05.28. 23:57:17

@Kosztarika: tengerimalacok lettek, hallottad :))))

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.05.28. 23:57:49

Amúgy nekem az tetszett a legjobban, amikor Snezi kiment, de nem arra amerre, miközben Loki úgy evett mint aki nem is éhes, Lóri meg eldugta a sajtreszelőt saját maga elől és nem találta meg, a Gyula meg könyvet vett a kezébe de amikor ráeszmélt erre akkor rögtön elrohant fertőtleníteni az egész karját, Pjotr meg rájött hogy nem ide kellett volna beszivárognia hanem Ukrajnába, Linda meg Robi meg barchobázott, de ma se ért véget, mert Linda elfelejtette, hogy mire gondolt.

Én mondom, ennek a müsornak össztársadalmi értéke van. Ezek vagyunk mi!

Kosztarika 2015.05.28. 23:58:06

@ZLATAN: Peti fertőzzön meg! :D

Mók_Ica 2015.05.28. 23:58:14

@gólyamajom: :)))))

@ZLATAN: :* :* nem kell megenni, csak tartani :))))

Kosztarika 2015.05.28. 23:58:43

@Mók_Ica: Jaa, azok tesók? Azt hittem utódok, bocs :D

ZLATAN 2015.05.29. 00:00:49

@Kosztarika: Legyél Peti sapkája! :)

Mók_Ica 2015.05.29. 00:00:50

@Kosztarika: bármelyik variáció igaz lehet :))))

ZLATAN 2015.05.29. 00:01:07

@Mók_Ica: Bármeddig tartom, akár évekig is!

Kosztarika 2015.05.29. 00:01:14

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Nem mi, ez csak a Te zavaros elméd. A malacoktól kaptad el, vagy így születtél?

Kosztarika 2015.05.29. 00:02:18

@ZLATAN: Vót.

Snezi forgassa meg a pénzedet! :P

pumácska 2015.05.29. 00:02:36

@Mók_Ica:
Hát igen! :) Már akkor is hv függő voltam, csoda hogy csak pár hete regisztráltam.
Kellene már egy igazán jó valóságshow, de félek, a VV is csak süllyedni fog (tud még? ), és ezután a bukta után, nem tudom, h lesz-e még ÉH. (Pedig én bírnám)

Mók_Ica 2015.05.29. 00:04:16

@ZLATAN: jajjj... dehogyis kell addig..... :)))) csak amíg kipakolja breki az összes pénzeszsákot..... ha mindet elővette, akkor megnyertük és mehetünk nyaralni :))))

@Kosztarika: még jó, hogy agyhalottak a nézők, ő pedig így ismeri a szereplőket :))))

Mók_Ica 2015.05.29. 00:05:31

@pumácska: lesz istenes bencének egy párkeresős műsora és lilunak valami békítős .... remélem jó lesz és lesz hv :)))

ZLATAN 2015.05.29. 00:05:51

@Kosztarika: Vóóóóóóóóóóóóóót???????? Kiestem. Ügyes vagy Rika! Hogy áldozza fel magát érted Norbi!

Kosztarika 2015.05.29. 00:07:41

Húzok aludni, jóccakát minde(gy)kinek :)

Mók_Ica 2015.05.29. 00:07:45

@ZLATAN: azok majd csak ősszel indulnak szerintem.... addig nyári szünetet tartunk mi is??? :o

Kosztarika 2015.05.29. 00:08:38

@ZLATAN: Patrik fogja meg Mókica cicijét! ( a tiédet mégsem foghatja :D :D )

ThereIsNoSpoon 2015.05.29. 00:09:08

Bármennyire is fáj, el kell búcsúznom. :( Mindenkinek jó éjszakát kívánok! Még @Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: -nek is!

pumácska 2015.05.29. 00:10:05

@Mók_Ica:
Na, Istenes Bence adjon neked párkapcsolat tanácsot! :)
Amúgy nem tudom, milyen lesz, amilyen dilis vagyok, tuti nézni fogom. :)

ZLATAN 2015.05.29. 00:10:20

@Kosztarika: Nananana! Azt csak én olvasom, hogy breki legyen a lifecoachod!

ZLATAN 2015.05.29. 00:10:37

@ZLATAN: nem olvasom, foghatom

Mók_Ica 2015.05.29. 00:11:51

@ThereIsNoSpoon: te nagyon kedves vagy :))))) aludj jól, jó éjt :))))

@ZLATAN: még holnap itt talizhatunk :)))) addig is jó éjt tsókok :))) megyek az ágyikómba....

jó éjt mindenkinek.... :)))

ZLATAN 2015.05.29. 00:12:34

@Mók_Ica: Holnap! Jó éjt! Tsóóók!

Kosztarika 2015.05.29. 00:12:43

@ZLATAN: Állj Cintia mögé a tornasorban! :D

Mók_Ica 2015.05.29. 00:13:26

@Kosztarika: ennyire nem lehet pici cinti.....

ZLATAN 2015.05.29. 00:13:42

@Kosztarika: Szinti itt nagyon csinos :))) Ezt azért nem kellett volna...

ZLATAN 2015.05.29. 00:16:17

@Kosztarika: Hogy legyen olyan feszes melled, mint Szintinek!! :))

ZLATAN 2015.05.29. 00:17:05

@Mók_Ica: Köszönöm...Tsókollak!!

Sanda.Ipse 2015.05.29. 06:26:25

@HufnágelSteve: én sem, mert helyette a Mary Poppins nézem a Madáchban, de utólag is jó lesz nézni Peti képét...
süti beállítások módosítása