Hogy volt?

Éden Hotel 3x65 - Te is, egykori partnerem és harcostársam, akinek mindent elmondtam és csak nagyon kevésszer ugattam le a fejét, Laura?

2015. május 23. 06:00 - sixx

screen_shot_2015-05-22_at_22_40_41.png

Áll ez a derék Gólem a hotel előtt, és sajnálom, de ha egyszer olyan, mint egy telefosott búvárruha, akkor olyan, basszameg, feszülős kék ing ide, zöld gatya oda, és ezen nem segít a kényszeresen megkettőzött t-betűs felkonf, és az idegesen rángatott kis kártya sem, és sajnálom, de ez asszem a 62. hogyvoltom ebben a témában, az a csoda, hogy még nem motyogok magam elé a BKV-n melóba menet.

Caramelferi ébreszti a lakókat, na nem személyesen, a nappaliban haknizva egy kazettás magnetofonról (guglizz, nem magyarázom), hanem a hangszórókból hajlítgatva a dallamot, mint egy eszement kovács, aki patkót valaha tudott csinálni, de ma már mindegy mihez fog hozzá, mandala lesz belőle. De most komolyan, hogy a faszomba gondolta Feri (ilyenbe’ vagyunk, ja) hogy a “halk”, az jó lesz úgy hogy haaaaaaaalllllk. Lóra nem ilyen kritikus alkat, és egy szál magában táncikál először a szobában, majd a mödanszié mellett, Bence meg a fejére húzza a párnát, kussojjmár Feri, bazdmeg, mormolja szerintem, de nem hallani, mert láttam a lángooookaaaaaaaaat.

Gyuszkó bocsánatot kér Pornósbulától, a tegnap esti gondolatom után nagyon rosszul éreztem magam, de én nagyon erős férfi vagyok, mondja, a sorsát meg Pornósbulára bízza, ami nekem itt azt jelenti, hogy nem Lóra mögé áll majd, hanem Pornósbula mögé, ahol Bence is tüsténkedni fog. És döntsön a felsőbb hatalom. A szerkesztők? A cár nem hagyja a cárnét sminkelni, pedig nem ártana, a sminktelen Botox nem egy épületes látvány. A cár cselvetést sejt Pornósbula szavai mögött. Pornósbula igyekszik Gyulának elmagyarázni, hogy ne álljon mögé, de Gyula hajthatatlan, és ha menni kell, akkor hősi halállal távozna. Komolyan nem értem a palit, nem akar 10 milliót nyerni? Vagy amennyinél eldobja a Bizalom Aranybúl Hegesztett Labdacsát?

untitled.gif

Pornósbula Gyula Dugovics-beszéde után átrongyol Bencéhez, aki olyan színű atléta van, mint a kilencvenes években a Balaton mellett dolgozó portásokon, vagy hogy is hívják a kidobókat mostanában. Te, Bence, ez a Gyula nem akar Lóra szállni. Pornósbula gondolkodott, és arra jutott, hogy Bence takarodjon Lóra mögé, mert ott is jó helyen lesz. Ja, a ceremónia végéig mindenképpen. Loki a mödansziéban beszélget egy nővel, a csöcsöt elnézve Botox lesz az. Valamit mond a cárné, de nem értem, és túl fáradt vagyok ahhoz, hogy visszahallgassam, nem hiszem, hogy lényeges lett volna. Pornósbula összesírja Bence atlétáját, oppardon attléttáját, és a riportban megdicséri Bencét, hogy micsoda gerinces embör, se Gyulát, se Lokit nem kutyázta, pedig.

screen_shot_2015-05-22_at_23_11_24.png

Pornósbula Lokivak tematikáz a mödanszié mellett, és Loki ideges, mert Pornósbula nem akarja, hogy mögé álljon. Közben Lóra sajnos énekel a parton, Bence kibírja röhögés nélkül. Komoly beszélgetés jön, Gyula és Loki között, odakünn elered az eső, Bence meg edzés közben is a faszát nézegeti. Megvan, Bence, nyugi. Löevél, tessen felöltözni, jön az utolsó párválasztó. Félóra alatt tessék felöltözni. Igyekeznek. Végül is, pucér egyik sem maradt, de a vitrinbe egyiket sem raknám ki, még háttal sem. Jó, Lórának nincs rossz lába. Gólem baszogatja őket egy kicsit, de semmi olyat nem tudnak már nekem mondani vagy mutatni, amit nem láttam volna Lóra pucér testén kívül, így ugorgyunk a lényegre.

Péter megy a cárné mögé, Gyula Lóra száll, a csaj meg olyan rémült fejjel néz Gólemre, mint aki most tudta meg, hogy Halatlan Joe, az új Mad Max főgecije őt nézte ki tenyészkancának. Tessék csak nézni, mekkorát nyel:

untitled1.gif

Bence jön, beáll Pornósbula mögé, Loki meg a várakozásoknak megfelelően Lóra vállára teszi a kezét. A reakció ismét sokat mondó:

untitled3.gif

Na, akkor tessen választani, Lóra kedves, melyik kell? Nekem a gátlástalan gennyláda, aki átgázol mindenkin, az. Szevasz Gyula, eddig tartott a kaland. Gyula kibírja röhögés nélkül, Pornósbula ideges, Gyula megjegyzi hogy nem erről volt szó, de ez van. Búcsú, sírás, kiborulás, szevasz Gyula.

A hotelben ölelkezés, final six, motherfuckers, Pornósbarbi viszont késztetést érez arra, hogy húzzon egy Pjotrt, és beszédet mondjon, megkavartam a dolgokat, ez van. És lehet én undorító voltam. És sír. És ki nem szarja le? Gyula egy nagyszerű, értékes embör volt, aki nem hitt magában, és ez lett neki a veszte. Hát, ja.

screen_shot_2015-05-23_at_00_17_14.png

A lecsengetésben Bence és Loki kvázi szövetséget köt, basszuk ki a cárt és a cárnét, hát hajrá. Közben Lóra meg a cárékkal azt beszéli meg, hogy Pornósbula és Bence menjen a gecibe innen, és a döntőbe ők ketten kerüljenek be. Lóra szerint Pornósbula a legkeményebb ellen. Na, majd meglátjuk.

Címkék: éden hotel
474 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.05.23. 06:31:42

wahhha, korai poszt, szenzációs! mulattttságos lett :)
párválasztót imádtam, hajrá PBarbi (és Loki)

mgrc 2015.05.23. 07:24:28

hát igen sajnálom gyulust de ezt csak magának köszönheti, nem annyira logikus medencébe lökni a nálánál gyengébb ellenfeleket. viszont meglepően értelmes volt az ÉÉ-ben.
lehet az lett volna a jobb stratégia, ha beáll a héják közé és megpróbálja a cárékat tönkreverni, az esti szereplése alapján kiállás és értelem is lett volna hozzá, simán lealázta gólemet is nagyon vicces volt :)

Szoba kilátással 2015.05.23. 08:00:18

@mgrc: tényleg? Lehe nem ugyanazt néztük van ilyen

mgrc 2015.05.23. 08:05:59

@Szoba kilátással: jó hát helyezd ezt az agyhalott csapat és gyulus kontextusba :))

Sanda.Ipse 2015.05.23. 08:16:38

Papika mostanra elvesztette a fonalat. Délután még azon lamentált, hogy Loki vagy Bence, Bence vagy Loki jobb nekik, aztán tessék! Itt maradt a nyakukon mind a kettő:)
Végre egy olyan adás, amit élveztem! Talán Pbarbi sírós jelenetét a párválasztó után kihagytam volna, nem kell a rizsa itt senkinek. Loki, Bence hajrá papikáék ellen!

Sanda.Ipse 2015.05.23. 08:18:27

Szegény gyugyut őszintén megsajnáltam, mikor a videóbejátszásból szembesült azzal, hogy imádott cárpárjának mi a véleménye róla (is). Gyugyu, hahó! Üdv a való világban!

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.05.23. 08:31:31

A játék szempontjából Bence kihullására számítok. Aztán mehet utána Miss Fittyedtszáj is, összeállnak az eredeti párok és mehet a Papika-Lokátor fájnölfájt. Ha Bence marad a Gyíkember ellen, már kezdheti is az ünnepélyes faszpörgetést, szimpátiaszavazással simán nyer.

Sanda.Ipse 2015.05.23. 08:38:07

Remélem, hogy Lora édesanyja jól van:)

Ditti82 2015.05.23. 08:38:48

Hajrá Bence-Barbi -Loki! :) Botox mosolya a párválasztós képen ijesztő. Pjotr meg egy beképzelt pöcs.

Ditti82 2015.05.23. 08:39:28

@Sanda.Ipse: Jajjj, az nekem is tetszett. :D

Sanda.Ipse 2015.05.23. 08:44:56

@Ditti82: viszont mikor Botox (majdnem) rítt, megmozdult egy izmocska a homlokán. Ritka természeti jelenség:)

Mók_Ica 2015.05.23. 08:52:54

@Sanda.Ipse: a szeme alját is törölgette zsepivel......

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.23. 09:03:31

Csak ne Peti és ne Mariann nyerjen, továbbra is ezt kérem :-)

2015.05.23. 09:09:21

@Mók_Ica: ott csak megizzadt az erőfeszítéstől :)

Kosztarika 2015.05.23. 09:09:39

@Mók_Ica: Tesz a tv2 nagy ívben a játékosokra és az igazságra. Egy a lényeg, a hirdetőket ne veszítse el. A belső vizsgálattal adtak a szarnak egy pofont.
Egyetlen pozitív megmozdulásuk, hogy azt az undorító f@szkalapot nem tették be az ÉÉ-be.

Sanda.Ipse 2015.05.23. 09:10:11

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: Dettó. Hihetetlenül irritáló emberek, ahogy másokról nyilatkoznak (agyhalottak, egysejtűek, félsejtűek, stb.), de Madách után szabadon a játékban sem adhatnak mást, mi lényegük.

Mók_Ica 2015.05.23. 09:11:58

@Szent Borzadály: aham.... :))))

@Kosztarika: úgysem lesz semmi az egészből..... lehet, hogy kap vmi büntit a csatorna, oszt elfelejti mindenki...... pfff ja, és egyáltalán nem bánom, hogy sármőr nem volt az éé-ben.

csakjony 2015.05.23. 09:14:42

Éden Hotel: 65. adás 2. rész 01:40-től Pornós Barbara:

„Méltónak érzem azt, hogy én nyerhessek. Nekem most az volt a feladatom, hogy igazából kiválasztom azt a személyt, akit a legjobban megilletne még a nyeremény.”

Tehát ez volt a feladata, a rendező adta neki? Úgy ahogy előtte Orsinak is? Ezeknek a játékosoknak, báboknak, úgy néz ki, hogy nincs semmi szabad akaratuk.

Abban biztos vagyok, hogy minden ilyen „játékot” manipulál a TV csatornája.
De a TV2, ebbe az Éden Hotelba olyan látványosan nyúlt bele, hogy azzal ki is nyírta ezt a műsort.

Bár, egyáltalán nem is titkolják, hogy rendezői utasításra kell dönteniük a játékosoknak, ha ez így adásba mehet.

Berkinek is volt ilyen elszólása, miszerint különböző instrukciókkal látja el a beköltöző játékosokat.

Sanda.Ipse 2015.05.23. 09:15:00

@Kosztarika: mivel a TV2-ről van szó szépen el lesz hallgatva a téma.

Kosztarika 2015.05.23. 09:15:42

@Mók_Ica: vagy már "kártalanították" is Nórit a hallgatásáért. Sajnálom szegény lányt. :(

Sanda.Ipse 2015.05.23. 09:16:24

@csakjony: abba nem tudott beleszólni a kanális, hogy melyik fekete szalag kerül Bencéhez. Ráadásul Orsi húzott elsőnek.

karesz82153 2015.05.23. 09:17:30

Kezdek félni. Milyen szennynek a hogyvoltját olvasom ha ennek vége??? Függő lettem.:D

csakjony 2015.05.23. 09:18:36

@Mók_Ica: Na abban biztos voltam, hogy a botrány után Nórit, és Gabeszt nem fogják egy percet sem szerepeltetni.

csakjony 2015.05.23. 09:19:49

@Sanda.Ipse: És mi arra a biztosíték, hogy csak egyszer vették fel a jelenetet?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.23. 09:28:48

@Szent Borzadály: :-*

Láttam, ügyes voltál ma reggel :-)

@Ditti82: @Sanda.Ipse: akkor ezen kell szurkolászni így utólag :-)

@csakjony: semmi. Sőt.

Sanda.Ipse 2015.05.23. 09:29:04

@csakjony: annál azért egyszerűbb lett volna, ha előre kijelölik melyiket kell kihúzni:) Ha már...

2015.05.23. 09:30:46

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: helló bébi :) pedig még vártam is félórát, hátha vki beelőz ;)

playoff szakáll 2015.05.23. 09:34:57

Sokat lehet tanulni is ezekből a műsorokból, főleg artikulációt.

Bence: - Eztrenem nemkidha bármetoténet szentem.
Loki: - Karhoda midekivotmár dhároval, és ezt komoamondom.
Mariann: - Neálam neeemááál kizeeeel hezááááám,...
Gyula: - Esz. arban... Vö. Agyok??

csakjony 2015.05.23. 09:35:14

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA:

Nem hinném, hogy Peti nyeri. Úgy lesz drámai az adás, ha elbukik a Nagy Cár a győzelem kapujában.

csakjony 2015.05.23. 09:36:29

@Sanda.Ipse: Na ez is egy lehetőség. :)

Sanda.Ipse 2015.05.23. 09:36:54

@playoff szakáll: Botox, akinek konkrétan egyetlen szavát sem lehet érteni. Azt is halkan mondja:)

morbiczer 2015.05.23. 09:39:38

Meglepett, hogy Loki Laura mögé állt. Akkor mégsem igaz a hetekkel ezelőtt kiszivárgott végeredmény? Pedig nagyon úgy nézett ki, hogy minden abba az irányba mutat.

Sanda.Ipse 2015.05.23. 09:41:11

@morbiczer: egy játékos kipottyan hétfőn. Bárhogy alakulhat...

csakjony 2015.05.23. 09:45:37

Botox meg mit keres még ott, ha kiesett? A visszatérése is levágós volt. Olyan mintha „belső infókat” kapott volna a játékról. Amíg „ki volt esve” talán visszanézhette az addig történteket, és „titkos küldetésként” ráugrott Snezire.

Valaki tudja, hogy hol, milyen szépségversenyt nyert Laura? Ott indultak rajta kívül más nők is?

wadalma 2015.05.23. 09:56:43

@csakjony: Igy igaz. Rogton az elso heten durvan belenyultak az egeszbe mintha akkor eldontottek volna hogy Peti-Loki-Bence-Marianna tengely epitik ki. aztan vegig ezre a jatekosokra epitettek. Az is feltuno volt hogy Loki- Peti legalabb 5x kirakhatta volna Bencet de gondolom egy kulso beszelgetes utan teljesen megvaltozott a velemenyuk.

A korabbi edenekben mindig az volt hagytak az eljen a jatekosokat hogy kialakuljon egy erzelmi kapcsolat es annak a fuggvenyeben, jol felismerve a nezoi igenyeket is nyultak csak bele.

A masik ami feltunt mindenki mar az elso perctol csak a taktikarol beszelt. Gondolom ez is kulso hatas volt. Mintha meg lettek volna felemlitve a jatekosok: ha nem taktikazol repulsz.

Meg egy gondolat. A vegen csak lejott az hogy ak a kozeputat valasztja, a hatterbol idoben a vegjatekban taktikazik es a piszkos munkat masra bizza az lesz a nyero.

Ditti82 2015.05.23. 09:57:31

@Sanda.Ipse: De mi alapján? Mert lesz valami gondolkodós(nak tűnő) feladatsor.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2015.05.23. 10:02:11

@morbiczer: Még bármi lehet. Párcsere is. De mivel (tudtommal) csak a női nyertes szivárgott ki, még az is lehet hogy PB bencével nyerte. Ha egyáltalán igaz a kiszivárogtatás.

beacska 2015.05.23. 10:15:59

@csakjony: ebben nincs semmi meglepő...naná, h instruálják a játékosokat...

beacska 2015.05.23. 10:17:37

@Sanda.Ipse: Orsika tudott volna meglepetést okozni, ha a saját maga felé esőt húzza ki...én nem értem, az emberek mindig a tőlük távolabbit választják...miért? cselből? ;)

Puncylla 2015.05.23. 10:25:25

@wadalma: Ezért mondtam én tegnap @beacska: -nak, hogy PBarbinak van esze bőven.
Nagyon tetszett, amikor a Cár felháborodott, mikor látta, hogy Barbi is el tudja játszani a szemétládát, éppen úgy, mint ő.

beacska 2015.05.23. 10:29:19

nekem az tetszett a tegnapiban, h volt egy olyan érzésem, h miután berki megkérdezte Petit, kit számít szövetségesének, Peti hangsúlyozta, h csak Gyulát. Loki és Laura döntését erre való dafke válasznak véltem (laura ki is mondta, de én úgy éreztem, h Loki ott döntötte el, h juszt sem tartja bent Gyulát - ha harc, hát legyen harc)...és hát Barbi sem véletlenül tartotta bent Bencét. Bár az érdekes lett volna, ha választania kell Loki és Bence közt...jó, h nem kellett...Papika meg nem látja a fától az erdőt :DDD...a nagyokos...

Puncylla 2015.05.23. 10:30:21

@csakjony: Alpok-Adria szépségversenyt nyert 2 éve, akár hiszed, akár nem.
Amúgy szerintem nem olyan csúnya, ahogy itt sokan minősítették. Tökéletes teste van, az arca, a szemei, a kancsalsága pedig különleges. El tudom képzelni, hogy éppen ezzel kitűnik egy csomó tucatszépség közül.

csakjony 2015.05.23. 10:33:02

@wadalma:

Petya már elég meggyötörtnek tűnt, talán levágta ő is, miszerint: " a mór megtette a kötelességét a mór mehet."

beacska 2015.05.23. 10:34:03

@Puncylla: és amikor ki van sminkelve, rá sem lehet ismerni...elég fura...de olyankor VALÓBAN szép (az arca)

HufnágelSteve 2015.05.23. 10:46:51

@mgrc: Egy rendes, megbízható és értelmes figura volt Gyula. Hiába Nyulazzák itt sokan, volt gerince és az ÉÉ-ben valóban simán pariban, vagy fölényben volt Brekivel szemben.

Ditti82 2015.05.23. 10:50:44

@Puncylla: ANNYIRA tényleg nem csúnya, de azért nyerni szépségversenyt? Szebbek szoktak.

csakjony 2015.05.23. 10:52:02

@Puncylla:

Szerintem elég vad az arca. Persze a smink, a fotoshop csodákra képes. És igen az alakja az jó.

Ronni 2015.05.23. 10:55:50

Na jo kis poszt lett.Már az első felvonás végén bealudtam, szóval innen tájékozódtam. Sajnálom Gyulát, de ebben ennyi volt.

beacska 2015.05.23. 10:55:55

@csakjony: az, h ,ilyen szavakat használnak a riportban, szerintem nem mérvadó...mármint az első 3 szó kb. . Bence berkinek adott válaszaiból látszik, h beléjük verték, h kerek egész mondatokban válaszoljanak. Bence folyton megismétli a kérdést a válaszában.
Jelen esetben, Barbi nyilatkozatában, szerintem az "az most a feladatom" formula lehetett ez.
Példa: Barbara, méltónak érzed magad a győzelemre? Szerinted mi most a feladatod, ahhoz hogy te állj ott a Gömbnél? Válasz: Méltónak érzem magam a győzelemhez, most az a feladatom, hogy megfelelő társat találjak magamnak.

Bujumburi 2015.05.23. 11:08:21

@Puncylla: "a kancsalsaga pedig kulonleges" -LOL :D

"Vedjen meg teged a Puncylla"? :D

csakjony 2015.05.23. 11:09:59

@beacska:

Ez nekem így akkor is sántít. De biztos többféleképpen meg lehet magyarázni a dolgot.

És Loki miért nem volt neki megfelelő? Vagy Gyula? Olyan hirtelen talált rá Bencére, hogy még Bencét is meglepte ezzel.

Persze érthető a dolog, ha már állítólag milliárdos összeget áldoz egy csatorna erre a formátumra, akkor nehogy holmi "játékosok" belerondítsanak a mókába. Itt mindenki "fizetett statiszta", meg egy báb.

Bujumburi 2015.05.23. 11:10:19

@HufnágelSteve: erdekes, en nem ereztem olyan nagyon gerincesnek a Gyugyut. A szememben inkabb a meghunyaszkodo "kisember" megtestesitoje. :P

Bujumburi 2015.05.23. 11:11:11

Sixx, a Caramel leiras csucs!

Bognar Klamidia 2015.05.23. 11:11:25

ez a cím :DDD
na akkor olvasom a többit is.

Sanda.Ipse 2015.05.23. 11:22:41

@csakjony: vagy azt mérlegelte, hogy kinél számíthat több szimpatizánsra. Papika és Loki elég sok játékos tyúkszemére lépett.

beacska 2015.05.23. 11:23:09

@Bujumburi: ez az érdekes, számomra, ebben a műsorban. Különböző "túlélési technikákat" láthatunk...van az agresszív nyomuló, a háttérbe megbújó, van a semmit-sem-csináló, van, akinek csak egy nagy buli az élet...van, aki felveszi a kesztyűt és van, aki kerüli a konfrontációt...Gyula 30valahány napot kihúzott a saját módszerével...

Sanda.Ipse 2015.05.23. 11:24:52

@Ditti82: sokszor egy csúnya embernek megnyerő és kellemes az arca. Ennek a lánynak éppen az ellenkezője. A szájbiggyesztései, szájtátásai meg kifejezetten antipatikussá varázsolják.

beacska 2015.05.23. 11:25:52

@csakjony: azt nem mondtam, h nem utasításra tette...;)...szerintem is az volt, és örülök neki, h Orsit is és Barbit is "utasították"

tegnapelőtt még azt mondtam, h a kör bezárult Bence körül, és jól van ez így, de a tegnapit látva, örülök, h nem esett ki. annak meg pláne, h Loki összeáll Bencével...

beacska 2015.05.23. 11:27:47

@Sanda.Ipse: igen, gyanítom a szépségversenyen nem kellett spontán módon reagálnia semmire, nem mutatta meg a bensőjét...vaaagy, az van, amit Gyulus mondott róla: fejébe szállt a dicsőség, és mindig királynőhöz méltóan akar viselkedni.

Sanda.Ipse 2015.05.23. 11:29:11

@beacska: hát az nem nagyon sikerül neki:)))))

Sanda.Ipse 2015.05.23. 11:30:52

@beacska: ami Bencében szimpatikus, hogy soha nem alázta a játékostársait a riportokban, ahogy azt lenézően tette rendszeresen a cári pár.

2015.05.23. 11:32:41

@Puncylla: sztem is jól néz ki, még néztem is, h ki ez a csinicsaj, amikor caramelre táncikált a szobában ébredés után. mondjuk nem bírom a csajt továbbra sem, de tetszett, ahogy most először szembe ment papikáék óhajával.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.23. 11:42:43

@Szent Borzadály: de senki nem akart, mindenki neked hagyta :-)

@csakjony: sztem, sem :-) Hajrá Loki nekem. :-D

Puncylla 2015.05.23. 11:43:09

@Szent Borzadály: Már megint keveredik a 'hogy néz ki', meg a 'hogy viselkedik'. Nem csak nálad.
Kinek ki tetszik? Nincs szabály, ezerszer megtárgyaltuk. Pl. a férjem még mindig Evelin után sóhajtozik, imádta a sixx által is észrevételezett babaháját.
Imádta volna. A dög.

2015.05.23. 11:46:02

@Puncylla: :))))))) (ez a dögre ment) :) nem, nálam nem keveredik, mert pont az volt a lényege annak, amit írtam, h bár nem kedvelem, de elismerem, h jól néz ki :)

Ditti82 2015.05.23. 12:29:32

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: "Nem volt könnyű élete, rögös úton jutott el idáig, de okos lány, helyén van az esze" Őőőő... Ja... Nem.
"Emellett nagyon kellemes, pozitív személyiség, legnagyobb erőssége hihetetlen nagy szíve, amely mindenki számára könnyen szimpatikussá teszi." Nekem nem tűnt fel a kellemes személyisége...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.23. 12:43:25

@Sanda.Ipse: Loki és Bence megnyilatkozásai senkit nem zavarnak? Nyíltan hülyézik Laurát. Az nem baj? Ha Loki olyan okos lenne, mint amennyire tartja magáról, nem ide jönne pénzt keresni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.23. 12:53:12

@beacska: Loki nem határozott semmit. Nem volt más választása, mert P.Barbi megmondta, hogy ne álljon mögé, mert kiejti. Ha valóban azt gondolja Lauráról, amit mindig állít (azaz, hogy hülye), akkor nagyon veszélyes volt a Laura mögé állás. De más választása nem volt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.23. 12:55:51

@Puncylla: Hiába, itt annyi szépségverseny zsűri elnök van, akik megmondják, hogy mi a szép.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.23. 12:57:37

@HufnágelSteve: Én annyira nem voltam elájulva Gyulánktól, mert felfelé nyalt, lefelé taposott. Elég rondán viselkedett Laurával (őt merte gyalázni), és most örülök, hogy megszívta.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.23. 13:01:02

@Sanda.Ipse: Akkor tekerj vissza arra a részre, ahol Lauráról beszél.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.23. 13:06:06

@Ditti82: sajnos nekem sem. De lehet, h csak nem látjuk?

Nekem a vicsorgasa nem szimpi, nem egy bájos, kedves arc. Különleges, azt tény.....

beacska 2015.05.23. 13:08:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azért az nagyon erős lelki nyomás volt, amit Barbira gyakorolt, mikor azt mondta neki, h megbeszélték, h együtt döntőznek, ő ehhez tartja magát, ő csak Barbiban bízik. Mögé fog állni, mert más nem kell neki, barbi meg döntsön, ahogy a szíve diktál...ez nagyon durva "erőszak" volt. Nem vagyok benne biztos, h Barbi, ha neki kellett volna B. és L. közt választani, akkor is Bence maradt volna bent

beacska 2015.05.23. 13:10:27

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: lehet, h a versenyek előtt még aranyos volt, csak a fejébe szállt...látszott, h jóformán mindenkit méltóságán alulinak tartott. főleg a fiúkkal bánt így, mintha felmerült volna akár egy percig is, h bárki rámászik...

2015.05.23. 13:16:25

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: +1 és laura is felfelé nyalt - tegnapig :)
gyulusnak meg azért nincs igaza, mert amikor a csütörtöki adásban laura fogadkozott neki, h bent tartja őt, anyuka életére esküdve, gyulus riposztja erre az volt, h ő meg nem hiszi ezt el, saját anyukája életére esküdve :) ezek után érdekes volt, h mégis beállt laura mögé, mit gondolt, majd mégis őt fogja benntartani a csaj, mikor ennyire nem bízik benne...furi.

PBarbi mindenestre jóóóól felkavarta a pocsolyát, tetszett :)

,, 2015.05.23. 13:17:21

@Puncylla: férjed van? akkor egy fun fact: képzeld, én meg azt hittem, hogy a pietrosz/gonosz törpe/berber stb alteregócsoport tagja vagy:) de buta vagyok!:)

,, 2015.05.23. 13:19:02

Lóra amúgy, amíg nyilvános volt az instája, rakott ki képet az anyukájáról (remélem jól van:)), nagyon szép nő, szerintem szebb, mint Lóra.

2015.05.23. 13:19:14

@beacska: miért, akkor mégsem a szerkik döntenek??? :))))))
(ne hari, magas labda volt) :)))

beacska 2015.05.23. 13:32:14

@Szent Borzadály: nem tudom...lehet, h az lett volna a veszte...ebből is látszik, h jól döntött.

beacska 2015.05.23. 13:38:36

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: hát igen, eléggé elijeszti a fiúkat. pedig én úgy láttam, h Gyula hajlott volna erre-arra...sőőt, úgy tűnt Launak sem lenne ellenére. azért Gyula szép szál legény, no (nem az esetem, de el kell ismerni)

2015.05.23. 14:04:17

@beacska: szörnyen elborzasztóan izgulok a jövő heti események miatt, és komolyan mondom.

peti-marcsa párossal kapcsolatban nagyon ambivalens vagyok, valahol megérdemelnék a győzelmet, mert sokat dolgoztak érte, ők azok akik érezték a játékot, de ők már számomra is túl genyák voltak. időnként.

nem tudom.

na mindegy, hajrá loki. meg pb, meg bencúrpalkó.

2015.05.23. 14:05:50

@Szent Borzadály: meg peti meg marcsa is hajrá :)

döntésképtelen vagyok perpill :)))))

beacska 2015.05.23. 14:12:13

@Szent Borzadály: Petivel és Marcsával az a baj, h azt hangoztatják, h ők végezték el a többiek helyett a piszkos munkát...a kérdés, ami felmerül: miért? ha ők nem "ármánykodnak", akkor nem esik ki senki a Ceremóniákon? dehogynem...nélkülük is...akkor mi is volt az a munka, amit elvégeztek??? mi volt a "csapatérdek"?...a csapatérdek az volt, ami az ő érdekük volt...ha van egy biztos páros, és igyekszel a "véletleneket" kikerülni, akkor nagy meglepi nem érhet. SZÜKSÉGTELEN volt pölö Patrikot és Adrit kitenniük...meg Snjezit is. csak éppen Petinek és Marcsának személyes szélmalomharca volt ez...

ThereIsNoSpoon 2015.05.23. 14:17:37

@csakjony: @beacska: Nekem is nagyon furcsa volt a megfogalmazás: "az volt most a feladatom", már a tegnapi adás alatt is felkaptam a fejem. Ilyet magától nem mond senki. Beácska, igazad lehet az egész mondatokban beszélésrôl, meg Bencérôl, de PBarbi szerintem ennél értelmesebb. Fôleg az az VOLT most a feladatom volt gyanús. Amikor valakitôl megkérdezik, hogy most mit kell/kellett tennie, még ha a kédezô használja is a feladat szót, egy értelmes ember nem azzal válaszol; , hanem pl. "azt kellett tennem", azt tartottam jónak stb.
Lehet, hogy nincs igazam, de én biztos, hogy ezt nem így fogalmaztam volna, akkor sem, ha így kérdezik. Nekem ez nagyon sántít...

catlogic 2015.05.23. 14:26:05

Barbi iszonyatosan jó húzást csinált (ha magától csinálta, ha szerki utasításra).
Ő inkább a cári tengely tagja volt, Bence egyértelműen a másik csapaté, így hogy ők összeálltak a Bence szimpatizánsok rájuk fognak szavazni, sőt még a cárpárt megutáló lepattanókat is van esélye összehalászni... Ha cárékkal lesznek a döntőben, akkor tuti nyerők...

2015.05.23. 14:28:23

@beacska: nekem eddig is az jött le, hogy csapatérdek és csapat alatt saját magukat, kettőjüket gondolták valójában, és minden döntési helyzetbe került felet arra felé terelgették, h az nekik legyen a megfelelő. patrik és adri a wannabe szerelem-faktor miatt is volt veszélyforrás, elkerülhetetlen volt a bukásuk (nehogy megismétlődjön a broki-edina eset)
snezit viszont nem tudták terelgetni, emiatt pláne buknia kellett. ha így nézzük, akkor valóban ők ketten végezték a piszkos munkát.

catlogic 2015.05.23. 14:29:11

@catlogic: Már ha szimpátiaszavazás lesz a végén természetesen...
A korábbi évadokat nem néztem, valaki felhomályosítana, hogy a régiek mikor jöttek vissza, hányan hogyan, egyáltalán hogy az eddigieknek hogy zajlott a vége?

(meg akarom nézni a régebbi évadokat is úgyhogy nagyon nem merek neten kutakodni)

beacska 2015.05.23. 14:44:39

@Szent Borzadály: igen, de az, h Snjezit nem tudták terelgetni, az nem csapatérdek volt, hanem egyéni

beacska 2015.05.23. 14:47:13

jaaa, és akartam írni, h Loki fekete pólót felhúzó képe alapján mondja vki, h dagadt és nem néz ki jól ;)

2015.05.23. 14:48:56

@beacska: el is vérzett snezi, mert nem tudott időben megfelelő számú ellentábort produkciózni a terelgetések hárítására.

2015.05.23. 14:51:18

@beacska: legjobb pasi odabenn. (remélem, breki nem fog ezért szakítani velem) :))))

beacska 2015.05.23. 14:52:34

@Szent Borzadály: igen, a kérdés felmerül, mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?...tehát, lehet, h ha Bencéék nem kezdenek el triumvirátus szervezni, nem érzi magát sarokba szorítva Loki és Peti és nem kezdik szervezni a "túlélő tábort"...ha úgy vesszük, Bence ott egy alapvető hibát vétett...

2015.05.23. 14:52:47

@beacska: fosch9 meg úgyis elutazott, helyettesítsük! :)

beacska 2015.05.23. 14:53:07

@Szent Borzadály: véleményem szerint is ;) +1

beacska 2015.05.23. 14:53:55

@Szent Borzadály: :D...megyek szundítok egyet, úgyis uborkaszezon van, de aki késik, nem múlik ;)

2015.05.23. 14:55:52

@beacska: ...amit bence nem tudhatott előre, hiszen ő is erősnek hitte magát, és a csapatát, amelyet aztán -ugye- fokozatosan kigolyóztak alóla.

Ditti82 2015.05.23. 15:00:38

@Szent Borzadály: Szerintem is cuki, de legjobb pasinak (én) nem mondanám.

Ditti82 2015.05.23. 15:04:31

Nem tudom, feltűnt-e másnak is vagy csak nekem, de gömbtartásig csak kezdőjátékosok jutottak eddig. Mondjuk ez most a csajok miatt borul.

Gia Gianea 2015.05.23. 15:08:14

Azért Loki szépen átvágta Gyulát a palánkon.Hiányolom is a hogyvoltból a beszélgetésük lényegét és Loki sírását.Még én is bedőltem,pedig nem is kanyarodtunk. :-)

Gia Gianea 2015.05.23. 15:11:14

Loki biztos iccaka szervezkedett Lórával.Hiszen egy szobában aludtak.Utólag megmutizhatták volna fekete-fehérben.

hugomaci 2015.05.23. 15:27:03

most néztem vissza az adást. ez komoly h peti gusztustalanozta le őket? van bőr a képén , ilyen már a világon nincs, adja az isten h repüljenek legközelebb a picsába..szánalmas :DDDD

verkli 2015.05.23. 16:02:21

Így jártál, Gyula...pedig én szóltam 'időben', hogy Lokit meg Laurát lökd a medencébe. Most vigyoroghatnál Barbi mellett, de neked az volt fontos, hogy pallérozottnak látszó ostoba monológot eszelj ki.

2015.05.23. 16:02:32

@Ditti82: jó hát természetesen bencúrpalkó is cukker :) neki is szurkolok :) egy napraforgó vagyok :) amúgy pasik jobb hadvezérek a stratégiai játékokban, ez van...

Pietrosz Abroszbatosz 2015.05.23. 16:21:23

@foxglove (F6): És milyen alapon azonosítottál "bennünket"?

Hitet_len 2015.05.23. 16:35:01

Jól láttam, hogy nem láttam Gyulát elköszönni Bencétől?? Ölég tulok dolog volt, ha így volt, mert Bence egy szóval nem bántotta, még a háta mögött sem, ami nem mondható el Marcsáról, Petiről, és Lokiról sem. Bencét Barbi állította maga mögé, és nem Bence könyörögte magát oda, azon meg Barbi is meglepődött, hogy semmi ocsmányságot nem hordott össze a cél érdekében /hogy meggyőzze őt/, az ellenfeleire.
Azt meg amit Lórára erre - arra elpottyantott Bence, annak volt alapja. Szerintem is eszméletlen buta, ráadásul gonosz is. Amilyen pofával mondta a pandórán, hogy simán kiejtené Bencét, hátborzongató volt. Más nap meg ott virnyákol és macerálja napozás közben, hogy "Beeeencus, Beeencus". Többször felkínálta magát neki, ha bent nem is, de kint szívesen venné, ha megugorná..., úgy tűnik mivel Bence nem alélt el a felkínált lehetőségtől, kissé megorrolt rá :) A szépség meg relatív. Számomra nem szép, de még csak látványnak sem kellemes. Nem elég a jó test, és a jó smink, azt időnként lemossák, és ott van alatta a kancsi szem, az állandóan lefittyedő száj. Mikor mosolyog, akkor is lefele konyul.

Sanda.Ipse 2015.05.23. 17:22:54

@Szent Borzadály: saját maguknak tisztogatták a pályát. Ez nem csapatjáték, hanem egyéni. A csapatjáték dumát csak olyan balgáknak tudták beadni, mint Gyugyu. A tegnapi ÉÉ-ben, mikor meglátta a videót papiékról szerintem gondolkodás nélkül vízbe taszajtotta volna őket:)

Sanda.Ipse 2015.05.23. 17:24:21

@hugomaci: arra leszek kíváncsi, mit tesznek, ha egyikük kerül veszélybe. Ugyanis azt mondták, hogy egymás nélkül nem folytatnák a játékot:))))

2015.05.23. 17:43:37

@Sanda.Ipse: gyugyu (egyemmmmeg) saját magára is rácsodálkozott, h ilyen sokáig benn bírt maradni. és persze, bedobhatta volna petikét is a medencébe, de nem tette, de miért nem?
(álcakérdés) én Én ÉN -jujjj- vmi ennél sokkal nagyobb és látványosabb buktára számítok :)
legfeljebb csalódom :/

2015.05.23. 17:48:34

@Sanda.Ipse: de, nekik is szurkolok, mindenkinek, aki eddig vitte, módszertől függetlenül. :)

,, 2015.05.23. 18:51:23

@Pietrosz Abroszbatojsz: stílus, de elnézést mert nem tartozik rám. kurva szar napom van (tudom ez nem mentség.). ne hari.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.23. 19:03:21

@ÉH3sZ: khm, vmi problemed van ezzel? :D

@beacska: igen, gyulus aranyos. Szerencsére nem az eszéért lopják majd el :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.23. 19:13:12

@Hitet_len: Igen. Ezt szeretem. Ezt az ól-meleget, ami árad az akolból, mikor a nyáj együtt van. Csak a pofáról jutott eszembe. Mert pofájuk az állatoknak van. Nálunk. Amúgy mindenkit más-más dologtól ráz a hideg. Engem ettől.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.23. 19:17:14

@hugomaci: Most mit kevered össze a dolgokat. Ha Peti sztd egy szemétláda, akkor amit mondott az adekvát a róla alkotott véleményednek, mit csodálkozol. Ha meg nem szemét, akkor fogadd el a véleményét.

AkkorlegyenPtr 2015.05.23. 22:12:37

Gyulánkat négyen dobták ki.

Loki rábeszélte, hogy Lóra
Barbi, hogy bocsesz, de Bence
Lóra az anyukájára megesküdött, hogy Gyula, aztán pápá
Bence meg szintén lesz.rta Gyula helyét (persze őt nem annyira érintett)

Valami a vágással megint nem setimmelt szerintem

Megdumálta B, hogy sorry Bence, de mégsem akar Gyula átállni, lécci Lórát válaszd. Ja ok.
Aztán mégis Barbi mögé állt. Mikor fordult meg a dolog?

Loki megbeszélte Gyulával, hogy Lóra, ő meg Barbi, és mégsem Barbi mögé állt.

és senki nem volt meglepődve azon, ki hova állt.. kivéve Lórát, de hát ő assetugya mivan.

hátezmilegyen 2015.05.23. 23:18:58

Gyula az ÉÉ-ben spontán, laza, vicces volt, Brekit is lenyomta, de ettől még a naiv imidzset igazán jól csak a valódi lúzerek tudják hozni :)
A nyuszi is gerinces állat mégsem a tápláléklánc csúcsa :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.24. 00:10:57

@AkkorlegyenPtr: Laura esküdözése akkor volt, amikor még meg akarta győzni Gyulánkat, hogy ők egymás lehetőségei. Ezután Gyulánk rengeteg f@szságot beszélt, művelt, leugatta megint Laurát. Naná, hogy Laura mégsem akarta őt. Meg is fogalmazta közérthetően. Nem "egy ma ezt gondolom, holnap meg azt" ember kell neki.
Én nem láttam azt, hogy Laura különösebben meglepődött volna, azt sem értem, hogy miért gondolod, hogy neki magától is nem fordult meg a fejében ez a forgatókönyv.

HufnágelSteve 2015.05.24. 10:02:18

@hátezmilegyen: A nyúl attól még aranyos, és ételnek is jó, ha már meguntad, vagy túl önálló lett. Most is ez történt, feltálalták a nyulat, csak nem a ragadozó halak zabálták fel, mint eddig általában {mármint Cá(r)peti és Leső(M)harcsa} a többieket(mondjuk egy Snecit, meg egy "bébibálna" Barbit) a zavarós vízben nekik könnyebb volt ;). Mondhatjuk, hogy Gyula rossz Ló(u)ra tett.

HufnágelSteve 2015.05.24. 10:18:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Annak nyalt, aki úgy érezte segíti, az más kérdés, hogy naiv volt, mint egy tanyasi kislány és nem látta át miért. Volt egy belső erkölcsi normája, ami faramuci volt ugyan, de tartotta magát hozzá. Taposni nem taposott, csak a saját félelmei miatt folyamatosan bizonytalanságban tartotta Ló(u)rát, ami legalább olyan szar érzés lehetett "Ló"-nak, mint amikor darázs csípi a hátsóját, betudhatod egy lelki terrornak. A távolságtartókat rúgta a vízbe, pedig utólag visszanézve a dolgokat már biztos másképp tett volna.
Esküvői fotósnak azért nem hívnám, mert most már elég drága lenne, ráadásul szerencsére már elváltam ;).

HufnágelSteve 2015.05.24. 10:31:26

@Puncylla: Ló(u)ra teste jó, de lekonyuló szája M(h)arcsára emlékeztet. Utóbbi erőteljesebb, izmosabb, művibb. Viszont annyira gyenge az izomzata, hogy gyanúsan valami étkezési zavara van (talán szándékos), ami részben magyarázná a fanyar arckifejezését.

bigél 2015.05.24. 11:01:54

@HufnágelSteve: Nekem nem tűnt fel, hogy annyira gyenge lenne az izomzata, te miből látod?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.24. 11:49:43

@HufnágelSteve: Lehet, hogy túl messzemenő következtetéseket vonok le apróságokból, de Gyulánkat én teljesen fantáziátlan pasinak látom. Ergo a képei és felvételei is valszeg fantáziátlanok lennének. Amúgy meg hosszútávon, lehet, hogy neked sem lesz jobb, mint a többinek, tehát ne vesd el az esküvői videó készítés lehetőségét.:DDDDDDD

HufnágelSteve 2015.05.24. 15:44:38

@bigél: Bence által kezdett , majd gyorsan abbahagyott edzésből, ahol 1 női fekvőtámasz (térd lenn) felét tudta összehozni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.24. 16:08:00

@bigél: Rosszul fogalmaztam. Magamon fedeztem fel az unalom jeleit. Nem vicces, nem meggyőző, nehezen nyögi ki, amit mondani akar. Szvl összefoglalva, érdektelen. Számomra. Úgy láttam, ő eredetinek gondolja saját magát, és nyilván a többségnél értelmesebb gondolatokat próbált megfogalmazni. Ez az üzenet, amiről pl az ÉÉ-ben beszélt, nekem nem jött át. Ha normális emberként próbál meg viselkedni, az önmagában még nem érdekes dolog. Nekem. És azt sem hiszem, hogy ilyen formában tv műsort csinálnának belőle.:)

bigél 2015.05.24. 16:40:18

@HufnágelSteve: Értem. Nem is emlékszem arra a részre, de elég felületesen nézem az utóbbi dőben a műsort.
Pedig így első blikkre egyáltalán nem látszik gyengébb izomzatúnak, mint a korabeli lányok, sőt.
Meg úgy tudom, sportolt is. Igaz, hogy focizott, de gondolom a fociedzésnek is része a teljes test karbantartása.

bigél 2015.05.24. 16:49:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Nézői szempontból valszeg tényleg nem egy főnyeremény, de nem biztos, hogy fantáziátlan.
Nekem tetszett a film, amit csinált, elég beteg volt. :D (No persze,ha tényleg ő találta ki, de szerintem igen, a szerkikből nem nézem ki.)
Nem központi ember, nem egy tréfarépa, de szerintem a gondolatvilága sokkal gazdagabb annál, mint amit a szereplése sugall. A tévedés jogát természetesen fenntartom.
(De gyakran ez a helyzet, a lenézett, gyakran nyúlbélának tartott emberek gondolatvilága egészen meglepő lehet. És fordítva: a központi, jópofa karakterek sem biztos, hogy olyan fantáziadúsak, csak jól - és hangosan - tudják magukat előadni.)

bigél 2015.05.24. 16:54:45

@bigél: a nézői szempontbólt úgy értettem, hogy az éden hotelben, játékosként nem biztos, hogy megragadja a nézők figyelmét

kétszeres vuvuzelaművész 2015.05.24. 18:39:02

Én, mint a vuvuzela és a női lélek ismeretének kétszeres művésze, megfejtettem PB pál- azaz bencefordulásának titkát, és ezt megosztom mindenkivel.
Megvan az a jelenet, amikor Sínész úr osztja az állatos pólót, és Barbi ott áll előtte csücsörítve, szemlehunyva és Geri kb netto lesz.rja őt.. és ekkor halálmegvető bátorsággal előugrik Bence!
Na ez volt a pillanat, hogy Barbi megvilágosodott; neki ez az áldottszívű, fess legény kell, aki ráadásul a himbilimbijét is szinte auréliói szinten tudja himbálni, ezt a jóembert megszerzi az első adandó alkalommal! A többi már történelem.
Ne becsüljük le egy pusszancs hatalmát - hercegnőket képes sokszáz éves álmukból felébreszteni, vagy almamérgezésből kigyógyítani, vagy éppen békákat királyfivá változtatni.
Ilyen egyszerű a dolog, nem kell minden bokor mögött szerkesztői ármányokat gyanítani. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.24. 18:51:55

@bigél: Hát, nem is arra gondoltam, hogy hozza Hofi II-őt :) Tulajdonképpen most az ÉÉ-ben kerekítődött (huh) le számomra, hogy olyan gondolatai vannak saját magáról, mint a Honey Beast Egyedül című számának kezdete: Olyan bonyolult vagyok és olyan mély...Persze, ettől még lehet, hogy Gyulánk egy mókás ötletgyáros, és egész életemben bánhatom, hogy nem ő csinálta a lagzi filmünket:DD

anonymand kommentelő 2015.05.24. 19:01:44

@HufnágelSteve: @bigél: Én azért kipróbálnám az izomzatát. Hogy mennyire tudna beszorítani a két combja közé ... például egy banánt.

bigél 2015.05.24. 19:08:06

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
na, azt nem hiszem, hogy mókás lenne (már ami nekem a mókás szó jelentéséhez kapcsolódik, az nem feltétlenül ő), de nem is erről beszéltünk, hanem arról, hogy mennyire fantáziadús pali lehet
szerintem az ő fantáziája - ha meri elengedni magát - inkább a szürreális irányba mozdulna el, humor terén is inkább valami groteszket bírok elképzelni

de az esküvői videó, mint munka (és nem önmegvalósítás) az más, ott szerintem egyfajta egyensúlyra van szükség a legtöbb esetben, a komoly, érzelemdús pillanatok és a kicsit lazábbak között, ill. kell valami fennköltség és ezeket ő tudja hozni szerintem
(de csak sejtem, hogy mi lehet az általános kívánalom)

HufnágelSteve 2015.05.24. 20:16:41

@kétszeres vuvuzelaművész: Szerintem valamit félreértettél a gyermekkori mesékből. A realitás felnőttként inkább szomorú: Brekiből akkor lesz királyfi, ha egy csókért szabad hozzáférést ad az arany hitelkártyájához.
A halott bigét az üvegkoporsóban molesztáló, és torkáig valamit ledugó királyfi pedig egy gazdag nekrofil, aki még magamutogató is, így tanúk előtt szereti csinálni (ráadásul törpék előtt). A toronyban heverő, 100 éve porosodó halottat csókolgató meg nekrofil és gerontofil is.
PornósBarbi pedig okos, utolsó körökre a támogatottságot és nem a szimpátiát előtérbe helyező hölgyemény.

skorpioqueen 2015.05.24. 21:00:44

@kétszeres vuvuzelaművész: Nekem is pont ez jutott eszembe, hogy ez volt az a pillanat, amikor Barbi felfedezte Bencében az EMBERT.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.24. 21:06:49

@HufnágelSteve: "...Brekiből akkor lesz királyfi, ha egy csókért szabad..."

hö hö Az segít? Nem az segít, az száját.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.24. 21:10:01

@bigél: "... humor terén is inkább valami groteszket bírok elképzelni ..."

egy klasszikus vv-st idézve: humor téren jókat kacagnánk :)

HufnágelSteve 2015.05.24. 21:26:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ahogy én Brekit látom, nem elégedne meg annyival sem, még zacsi-vasalást is kérne.
Át kellene nevezni egy teret Humorra, bár én anélkül is tudok röhögni, de ha ott mindenkinek menne talán megérné. Bár lehet a Lipóton volt már ilyen, Vigyorgónak hívták, csak bezárt ;).

kamilla123 2015.05.24. 22:18:39

@Szoba kilátással: hát igen, nem véletlen, h a béka feneke alatt van a nézettség. A kommentek számából is látszik, h az egész egy fos :-( Remélem, hogy azért még lesz ÉH, csak nem ezzel a tehetségtelen társasággal csináltatják meg,

beacska 2015.05.24. 22:53:45

@Szoba kilátással: ez jó!!! bár egyik sem nézi, de biztosak benne, h buták a játékosok, és átment VV-be....azért ez az újságírás csúcsa

beacska 2015.05.24. 23:14:27

@beacska: amúgy Ádám jópofa, tudtommal részt vett a kasztingon...

ami meg itt megy a TV2 ellen puszta politika. Kezd a lejáratás undorító formát ölteni...kezdetben volt, ugye, amikor a Kormány saját csatornát akart, de az RTL beintett neki, a TV2 meg lefeküdt...de aztán kiderült, h ez így drága, vettek maguknak egy másik csatorna családot, a régi, házi meg mehet a süllyesztőbe...borzasztó...és gusztustalan...

tomfree 2015.05.25. 08:19:10

@beacska: ha jo lenne a musor,akkor minimalis lehuzas menne az EH3-ra a mediaban, de mindenhol mindenkinek szinte ez a velemenye ha objektiven korbenezel cikkekben,kommentekben.Folosleges nagypolitikat belekeverni ebbe a musorba is szerintem ebben az esetben,csak bunbakkeresesi jellege van egy jo koncepcioval rendelkezo, de rossz es botranyokkal tuzdelt musorra.Amivel nagyon egyetertek az origo cikkjeben az az,hogy ebben az evadban rengeteg aljas,folosleges gonoszkodas ment,egymas lehulyezesetol kezdve a mar legyozott jatekos verbalis letiprasaig. Amig ez emberi kereteken belul marad es a jatek resze addig OK, de az allando agyhalottozas a nezoknek a riportban peldaul gorbe tukor a jatekosok fele vagy emlekezetes a mar legyozott jatekosba rugtam meg egyet gciskedes, de sok pelda volt ilyenekre sajnos.

Krétagarbó 2015.05.25. 08:51:06

@beacska: ez nem politika, ennél a műsornál nem jut eszébe ez senkinek. Az van, hogy a korábbi szériák sokkal élvezhetőbbek, pörgősebbek, izgalmasabbak voltak és a korábbi szereplők pedig szerethetőbbek. A mostani szériát félgőzzel követem, az előzővel ez nem így volt. És még hányan vannak ezzel így!

Sanda.Ipse 2015.05.25. 09:06:52

A többiek folyamatos degradálása a riportban (agyhalottak, egysejtűek, félsejtűek) igazán 3 játékosra jellemző: a papika-páros és Loki. Ezzel sikerült is kivívni a nézők antipátiáját amellett, hogy nagyon-nagyon unalmas. Az adások is - ha nincs pandora vagy kiválasztás - egysíkúak: reggeli ébredés bemutatása lakótól lakóra, egy kis mödanszié, este bulika.
Én már csak a legvégére vagyok kíváncsi, addig beérem Sixx blogjával, az azokhoz jól kiválasztott fotókkal.

Sanda.Ipse 2015.05.25. 09:18:34

@beacska: eddig senki nem vitt bele politikát, de a csatorna médiatanács általi elmarasztalásánál (Nóri téma) majd kiderül, hogy van-e benne vagy nincs. Egyelőre nem kapkodják el az elmarasztalást.

bigél 2015.05.25. 10:21:56

@Krétagarbó:
Nagyon vártam az Éden Hotelt, teljesen be voltam zsongva, mennyire jó volt az első két széria, stb.
Visszagondolva aztán rájöttem, hogy a másodikból gyakorlatilag alig emlékszem valamire, eléggé félgőzzel néztem, de lehet inkább negyeddel. A vitathatatlan hibái ellenére ebből a szériából több mindenkire fogok emlékezni, viszont az is igaz, hogy nem feltétlenül a pozitívumok miatt, de vannak számomra pozitív karakterek is. A kasztingot én nem tartom annyira szörnyűnek, sőt.
Amit régóta gondnak látok én is, hogy nyújtják, mint a rétestésztát és érdekes történéseket leginkább csak az ÉÉ-ben mutatnak be. Ott mutatják, ha kapnak valami jó feladatot, jobban belemennek a játékosok közötti kapcsolatokba, stb.
Az első szériában amellett, hogy az újdonság erejével hatott, valóban volt néhány érdekes, emellett szerethető karakter (meg néhány érdekes, de annyira nem szerethető is) de szerintem most ők is "elvéreztek" volna a nézők többségénél. (pl. csálécsöcs és csalánszáj Niki (?) nem jobb, nem érdekesebb, mint az itteni csajok nagyrésze)
A legfontosabb viszont az, hogy pörgősebb volt jóval, és még ott is voltak üresjáratok.

beacska 2015.05.25. 10:42:38

@Sanda.Ipse: akkor ÉN viszek bele...én végig néztem mind a 3-t. Messze a 2. volt a legnyálasabb, leggyengébb játékosokat felsorakoztató, leginkább megrendezett - nem létező love story. És AZ végtelenül unalmas is volt. A szereplőkre sem emlékszem, csak a bokorba hányó Mátéra...
Ebben viszont voltak olyan szereplők, és olyan "játék", amiről majd be fogom tudni azonosítani, hogy melyik évad is volt...igen, hosszabb volt, mint a többi, ez az egy szem, amit fel lehet róni neki, de ez a szememben a bezártság elmélyülését is jelentette, sokkal mélyebbek lettek a rossz tulajdonságok....jaaa, h az emberek "prüdek", meg demagógok?? hisz nem nézzük, mert még a médiatanács is kutakodik...kik ellen is szokott a M.T. kutakodni??? ezen kéne elgondolkodni, mielőtt még a politikai vonalat teljesen elvetjük...

tomfree 2015.05.25. 13:15:55

@beacska: "kik ellen is szokott a M.T. kutakodni??? ezen kéne elgondolkodni, mielőtt még a politikai vonalat teljesen elvetjük.."
Elfogadom a véleményed erről a politikai vonalról, bár szerintem nem releváns ez a szál. Mégis csak született egy feljelentés a csatorna ellen az erőszak után, amit hivatalból ki kell vizsgálniuk.

Sanda.Ipse 2015.05.25. 13:27:15

@beacska: Néha úgy érzem Beácska, hogy személyesen érintett vagy a műsorban:))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.25. 13:43:02

@Sanda.Ipse: Nagyvonalúan kihagytad a hulladék Gátőrt, valamint Bencét, aki fikázza Laurát.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.25. 13:52:03

@beacska: Sztm ezt hagyjuk, nem lenne jó, ha ebbe az irányba menne el a dolog. Százan kétszázféle véleményt képviselünk. Gondolom, sokat senki nem vár a M.T.-tól és azt hiszem elsősorban nem a politika miatt, hanem mert gyakran csalódunk - a természetes jogérzékünk gyakran mást diktál, mint ahogy a jog működik. Arról nem is beszélve, ha egy tízmilliós országban hozol valami döntést, ott egy jó csomó embernek a tyúkszemére lépsz.

Sanda.Ipse 2015.05.25. 18:27:58

Igazán már minden fontos (nyertesek) kiszivárgott, én már csak Papikáék plére esésére vagyok kíváncsi.

Mók_Ica 2015.05.25. 18:48:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hmmm...... ha orsikát dugta meg loki, akkor ezt nem adták le.... csak azt nem értem, hogy ez miért szerződésszegés???? vagy orsika visszamegy a hotelbe?

Gia 2015.05.25. 19:00:00

Figyeljetek,mert ma korábban kezdődik a műsor.21:00-kor már indul a mandula.

Krétagarbó 2015.05.25. 19:08:29

@Gia: köszi. Pont azon gondolkodtam, lesz e ma. Mikor van az utcsó rész?

Szoba kilátással 2015.05.25. 19:27:46

http://velvet.hu/gumicukor/2015/05/25/vv_dora_kemeny_edzesbe_fogott/@Krétagarbó:

beacska 2015.05.25. 19:37:48

@Gia: köszi

@Mók_Ica: szerintem a szerződésszegés az a pletykás Milánra vonatkozott...hogy ami nem kerül adásba, az a hotel falai közt marad ;)

Szoba kilátással 2015.05.25. 19:39:25

@Mók_Ica: az utóbbi adasokban adtak a kiesőknek vmi gagyi feladatot ő nem kapott

Szoba kilátással 2015.05.25. 19:40:00

@Szoba kilátással: reméljük nem Marcsa volt a bahamakra utaztato baratno

Mók_Ica 2015.05.25. 19:48:43

@beacska: azt értettem, hogy milánra vonatkozott, csak azt nem, hogy amit mondott, miért minősül(ne) szerződésszegésnek.... de így már értem :))) köszi :)))

@Szoba kilátással: feladatot nem kapott, de ott volt ezen a jó kis eseményen, a többi zskategóriás cölöppel együtt :))))

Gia 2015.05.25. 20:52:31

Majd szépen kérek valakit,aki nézi az ÉÉ-t,hogy írja le,hogy kik lesznek benne és miről megy a csevej.Én sajna a héten nem tudom nézni,se pótolni.Köszönöm!

gólyamajom 2015.05.25. 21:03:06

Lol...több órája megy a stream egyetlen akadás nélkül...erre az Éden előtt öt perccel paff neki és azóta is semmi...pénteken ugyanígy jártam :(

Mók_Ica 2015.05.25. 21:03:23

utolsó hét....
ma 4 szoba játék..... 1 valaki az utolsó vacsoráját eszi a hotelben....

Mók_Ica 2015.05.25. 21:07:10

breki összehívja a lakókat.... kihirdeti a játékot......az utolsó 3 párnak
4 szoba, feladatok, mennyire vannak összhangban a párok
30 perc alatt kell a négy szoba feladatait teljesíteni.... az idő fontos, gyorsnak kell lenni....
3 doboz van, borítékokkal.... ezek kinyithatóak, de időveszteséget jelentenek.... a benne található pillangók számától függően ( 1 pillangó / 10 mp)

gólyamajom 2015.05.25. 21:08:29

KI szereti ennyire a pillangókat odabennt?

Ditti82 2015.05.25. 21:10:50

Anagrammát nem tudja mit jelent?

Mók_Ica 2015.05.25. 21:11:41

első "komoly" feladat: anagramma.... laura nem állt a helyzet magaslatán... nem értette először a feladatot..... :)))))

Mók_Ica 2015.05.25. 21:12:51

@Ditti82: úgy tűnik nem.... de ezen nem csodálkozunk.... sem a lakók neveit nem tudta, sem az anagramma jelentését....

Szoba kilátással 2015.05.25. 21:12:58

Loki dolgozik Laura tátja a szajat

Judit* 2015.05.25. 21:15:07

Pillangók... illetve molylepkék vannak Lóra fejében, atya világ...

gólyamajom 2015.05.25. 21:15:31

@Mók_Ica: okos lány, na. Még mindig no stream :(

Mók_Ica 2015.05.25. 21:16:36

@gólyamajom: biztos sokan nézik (néznék) a stream-en.....

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.05.25. 21:18:00

Nem az van hogy a lovat hivjak penteknek?
A babrika meg nem tudja mi az anagramma...

Pék Sütemény 2015.05.25. 21:20:38

Halihó! Nem tudom ma nézni. Mi van, valaki már ma kiesik?

Ditti82 2015.05.25. 21:21:40

@Hurrá Torpedó: Kíváncsi vagyok, ez eszébe jut-e az okosnak. :D

Mók_Ica 2015.05.25. 21:21:46

loki + lóra az utolsó feladatot feladta, kinyitották a borítékot..... de egy másik feladatot sem csináltak meg jól ....

bence barbi a következő páros, az anagrammáról egyikőjük sem tudja, mit jelent.... nem is csinálták meg a feladatot.... ördöglakat elvileg sikerült bencének..... az utolsó feladatot ők sem tudták megcsinálni....

bence barbi rosszabb időt futott lokiéknál, de jobban oldották meg....

nem láttam, lokiéknak mi volt a borítékban??

,, 2015.05.25. 21:21:51

@Hurrá Torpedó: de, rákerestem a neten, és a lovat hívják pénteknek:D

Ditti82 2015.05.25. 21:22:10

@Pék Sütemény: Nem, ma valaki utolsót vacsorázik.

beacska 2015.05.25. 21:22:22

szegény Lokiék, a Kovácsot Kováscnak írták :((

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:22:32

@foxglove (F6): Ez én kitaláltam saját fejből:))

Mók_Ica 2015.05.25. 21:22:43

@Ditti82: @Hurrá Torpedó: eddig még nem jutott az eszébe egyik párnak sem.....

,, 2015.05.25. 21:22:57

@ÉH3sZ: én buta vagyok (tényleg)

beacska 2015.05.25. 21:23:40

@Mók_Ica: -30 mp...nincs szerencséjük

Pék Sütemény 2015.05.25. 21:23:55

Köszönöm! Akkor nem rinyálok rajta tovább, dolgozom nyugodtan. :)

Mók_Ica 2015.05.25. 21:24:01

@beacska: ez azért mekkora köcsögség.... 1 betűcsere ugyanolyan rossznak minősül, mintha meg sem értik a feladatot és összevissza rakják le a betűket..... pfffff

Mók_Ica 2015.05.25. 21:24:50

@beacska: @ÉH3sZ: akkor összesen -70 mp-t kaptak?? szegénykék.... ill. szegény lokkancs...

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:24:55

@foxglove (F6): Nem egy feladványon múlik!
Szép még lehetsz!:))

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:25:52

@Mók_Ica: Majd előre engedi Lóurát a vacsihoz, aki kiesik:))

,, 2015.05.25. 21:26:24

@ÉH3sZ: akkor rábasztam, mert csúnya is vagyok

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.05.25. 21:26:32

@foxglove (F6):
Fasza, ez mar a lokiek alatt megvolt annyi ido alatt amig ok a szobaban voltak a vagas szerint :)
De az hogy tobb napig tart az ut, meg az is jo szerintem nem? 4 napig tarto utazassal? Vagy miert nem?

Ditti82 2015.05.25. 21:27:22

@Mók_Ica: Pjotrékra gondoltam okosok alatt. :D

beacska 2015.05.25. 21:27:47

@Mók_Ica: én csak gondolom, mert feltűnt...kiáltottam is nekik, h "menjetek vissza, cseréljétek meg!"...de vagy nem hallották, v kevés volt az infó ;)

Ditti82 2015.05.25. 21:28:09

@Hurrá Torpedó: A feladványban írják, hogy 3 nap az út.

HufnágelSteve 2015.05.25. 21:28:16

@Hurrá Torpedó: De, csak ez egy szóbeli átverős feladat, ha írásban kis p betűvel írták, akkor hibásan tették fel a kérdést.

Mók_Ica 2015.05.25. 21:30:10

@ÉH3sZ: nem rossz ötlet :)))

@Ditti82: köszi :)

egyébként breki milyen jól kiszámolta barbi+bence idejét : 18 perc 28 mp és ebből lejön a két pillangó miatt 20 mp, azaz 18 perc 8 mp alatt csinálták meg.... nem hozzá kellett volna adni, mint bünti a boríték nyitás miatt

lokiék ideje 12 perc 3 mp volt, mégis rosszabbul állnak a hülye kovásc miatt.... hmmmmm

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.05.25. 21:30:20

Remelem a ket atyauristen dekurvaokosokvagyunk mindenkimasgyoker elgondolkozza a dolgot.

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:30:50

@foxglove (F6): Akkor meg jószívű lehetsz!:)

Gia 2015.05.25. 21:30:55

De tetűke lassúak..

Mók_Ica 2015.05.25. 21:31:55

@beacska: halkan kiabáltál....:((((

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:32:03

@Mók_Ica: A borítéknyitás nem jár büntivel

,, 2015.05.25. 21:33:04

@ÉH3sZ: :D hááát, azt se mondanám:) legjobb tulajdonságom hogy van önkritikám:)

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:33:18

Botox az utolsó szobába bezárja Petit és egyedül nyeri meg!

Mók_Ica 2015.05.25. 21:33:26

petinek túl eCCerű volt az ördöglakat.....hmmmmm

@HufnágelSteve: minden betű nagy nyomtatott betű a szövegben......

AkkorlegyenPtr 2015.05.25. 21:33:46

lokiék mit rontottak el? petiék is ezeket a neveket tették ki...

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:34:06

@HufnágelSteve: Minden betű nagy a szövegben.

@foxglove (F6): Abszolút pozitív

Mók_Ica 2015.05.25. 21:34:59

@ÉH3sZ: nem akkor kapnak pillangó * 10 mp büntit, ha kinyitják a borítékot???

HufnágelSteve 2015.05.25. 21:35:14

Minden betű nagy volt, így nem hibáztak a kiírással.

Szoba kilátással 2015.05.25. 21:35:27

Na érzelem Marcsa arcán:))

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:35:33

Csak az utolsó vacsi nehogy mérgezett legyen!

hugomaci 2015.05.25. 21:35:57

Na a nagyokos Péter cár :D:DD:D:D:D:D::D:D

Mók_Ica 2015.05.25. 21:36:02

@AkkorlegyenPtr: a kovács-ban felcserélték a c-ét és az s-t

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:36:14

@Mók_Ica: A pillangó mindentől függetlenül mínusz 10 mp

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.05.25. 21:36:37

Es a pjotr egoja felulkerekedett. Es beszoppantottak :)

Gia 2015.05.25. 21:36:46

Twin Pekas muszic :-)

Mók_Ica 2015.05.25. 21:36:47

a cár pár lelkileg összeomlott.....

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:37:06

Jajj, a Twin Peaks zenéje! Szia F9!:)))

Mók_Ica 2015.05.25. 21:37:35

@ÉH3sZ: akkor az helyből geciség volt :((((

HufnágelSteve 2015.05.25. 21:37:36

@AkkorlegyenPtr: Két betűt cseréltek meg véletlenül a kirakáskor.

,, 2015.05.25. 21:37:46

ettől a zenétől szomi leszek:(

elmagnifico 2015.05.25. 21:38:41

@AkkorlegyenPtr: azt hogy azt tették az ágyra, hogy Norbert Kovács

Ditti82 2015.05.25. 21:38:42

Ennek mi értelme van?

Mók_Ica 2015.05.25. 21:39:26

@elmagnifico: de ez nem genyóság volt a szerkiktől??

Ditti82 2015.05.25. 21:41:29

És milyen alapon esik ki valaki?

elmagnifico 2015.05.25. 21:41:31

@Mók_Ica: de. de ha azt kell kitenni, hogy Tóth Valentina akkor a Norbert Kovács biztos nem jó. (de azért vissza kell(ene) néznem mert azt amit itt írt valaki, h felcseréltek két betűt én nem láttam)

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:41:56

@Mók_Ica: 1, Választhattak dobozt!

2, Azt én tudom:)))) kacsintósszmájli

Mók_Ica 2015.05.25. 21:42:11

bakker.... most loki mondhatja meg, hogy ki egye meg a feketelevest.....

hugomaci 2015.05.25. 21:42:13

Na Lokinak csak lesz esze !!:D

Ditti82 2015.05.25. 21:42:23

@elmagnifico: Norbert Kovásc volt az...

Judit* 2015.05.25. 21:42:24

Zoét megfektette már valamelyik lakó? Pillanatnyilag csak ez érdekel a műsorral kapcsolatban.

Mók_Ica 2015.05.25. 21:43:33

@elmagnifico: beácska írta, de lehet, hogy én értettem félre, amit írt..... bocsi :)))

@ÉH3sZ: te raktad a pillangókat???? :))))

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:43:45

Na, az szép lenne, hogy Bencétől kapta és őt ejti ki!

elmagnifico 2015.05.25. 21:44:43

@Ditti82: akkor passz. mert eleve csak akkor lenne értelme, ha nem magyar az illető. (De tökmindegy, mert Bence nyerte, oszt ennyi)

AkkorlegyenPtr 2015.05.25. 21:44:59

jjaaj bence vagy peti. loki barbival állna ott a fináléban...

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:45:03

@Mók_Ica: Az F9-re írtam, hogy tudom:))

Mók_Ica 2015.05.25. 21:45:18

@ÉH3sZ: petinek adja, ha okos :)))

Szoba kilátással 2015.05.25. 21:45:20

@Mók_Ica: Pbarbi szemöldökét tényleg gaz

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:46:15

Ha Loki kiejti Petit, akkor övé Botox is?

hugomaci 2015.05.25. 21:46:19

Ha ő se Petit küldi akkor kész :(((

Mók_Ica 2015.05.25. 21:46:30

@ÉH3sZ: én meg szőke vagyok :))))

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:47:43

Lóura cukrot kapott, vigyorog

introverted22 2015.05.25. 21:48:12

Örüljetek, most kiesik a cár vagy a cárné...

Szoba kilátással 2015.05.25. 21:48:46

Meg jo hogy nem csaj fog kirakni:)))

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:48:48

@Mók_Ica: "Ritka, mint a szőke mókus":))

Gia 2015.05.25. 21:49:18

Biztos Peti távozik :-/

Mók_Ica 2015.05.25. 21:50:19

@ÉH3sZ: gyagya :)))) de igazad van, ritka vagyok :))))

botox bent maradt .....

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:51:28

A fekete leves nem a kávé?

Judit* 2015.05.25. 21:52:04

Jóvan, biztos Pjotr repül.

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:52:23

Zoé már a k. anyukájába kívánja a sokat beszélő Lokit

Mók_Ica 2015.05.25. 21:52:46

basszák meg a reklámjukat........

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.05.25. 21:53:39

Az utso vacsora utan rogton hazamegy. Megsem holnap esik ki.

Gia 2015.05.25. 21:53:39

Peti most nagyon sajnálhatja,hogy nem hallgatott Mariannára.Vagy legalább kitalálta volna a pénteket.

Mók_Ica 2015.05.25. 21:53:52

@ÉH3sZ: @Szoba kilátással: de az, a kávé ...

sztem bencét dobja ki.. és barbi így lesz loki párja....

Starlettevagysem 2015.05.25. 21:54:05

Könyörgöm Loki ne légy hülye, ragd ki a cárt

AkkorlegyenPtr 2015.05.25. 21:54:18

félek, ha loki rizsázik, akkor általában oscar díjra megy

ÉH3sZ 2015.05.25. 21:54:35

@Szoba kilátással: @foxglove (F6): Na megvan: "rendszerint az étkezés végén feltálalt fekete színû mártásfélét értették rajta, mely fekete színét a beletört fôtt vértôl kapta. Régi szakácskönyveink tanúsága szerint elegendô vér híján olykor borba áztatott pirított kenyér vagy szitán áttört, fôtt szilvabél festette feketére ezt a levet."

Mók_Ica 2015.05.25. 21:54:46

@Gia: sztem peti marad.....

Elektra1976 2015.05.25. 21:54:50

Remélem nem :-( Ezek szerint valaki mégis választhatja a régi párját

Gia 2015.05.25. 21:54:58

@Mók_Ica: De Barbira most haragszik.Azért adott neki zöldséget is.

AkkorlegyenPtr 2015.05.25. 21:55:09

@Mók_Ica: nekem is ez ugrott be, de ahogy szídta barbit most... talán nem

hugomaci 2015.05.25. 21:55:20

sztem is Bence lesz :((((((

saccperköbö 2015.05.25. 21:55:21

Pedig sztem jobban tenne, ha Petivel maradna a vegere. Sztem, ha regiek szavaznak a vegen, akkor Peti-Loki kozul Loki nyerne. Peti tobbet artott. Bence - Loki parosban inkabb Bence nyerne.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.05.25. 21:55:44

@Gia: nagyon nem jutott volna elorebb. Laurat huzhattak volna legerosebb jatekosnak. Namost Laura dontes eseten ugyanugy fostam volna a helyeben. Laurat mar beoltotta Loki szerintem.

fairytale 2015.05.25. 21:55:46

Ha bencét teszi ki, nagyot fogok csalódni az emberiségben!

AkkorlegyenPtr 2015.05.25. 21:57:20

ha lesz végjáték meg szimpi vote, akkor ha bence marad.. többen szavaznának bencére, mint lokira. peti vs loki... talán lokira tennének, mert a cárt utálják többen.

Ditti82 2015.05.25. 21:57:31

@saccperköbö: Fordított esetben gondolkodás nélkül Lokinak adná a feketelevest...

HufnágelSteve 2015.05.25. 21:57:46

@Judit*: Biztos infóm van, Zoét tényleg megfektette valaki: Zoé ;).

Fél iksz 2015.05.25. 21:57:57

Sziasztok!
Ha Ditti lementette Golemet, akkor a car megy, nem? :)

Ditti82 2015.05.25. 21:58:21

@AkkorlegyenPtr: Ha szimpátia-szavazás lesz. Gólem szerint nem feltétlenül.

Gia 2015.05.25. 21:59:45

Akkor ott rontotta el Peti,hogy Lokit meg kellett volna tartania jó szövetségesének.

,, 2015.05.25. 22:00:42

Peti megy, nem lesz csavar szerintem:(
jó játékos és jó szereplő volt, nincs oka szerintem senkinek sem utálni:(

Gia 2015.05.25. 22:00:54

Mariann az első kiesése után talán azért dicsérte Lokit,mert most megint a párja lesz?

Elektra1976 2015.05.25. 22:02:37

@Gia: Szerintem nem lesznek egy pár Tuti hogy lehet cserélni régire bár itt már semmi sem biztos

AkkorlegyenPtr 2015.05.25. 22:02:41

@Ditti82: igen. emlékszem. de ők mindig erről beszélnek. ha lesz, ha nem lesz, ők bent ezzel számolnak

,, 2015.05.25. 22:03:00

@ÉH3sZ: ok, de a törökös értelmezésnek akkor nincs alapja?

Elektra1976 2015.05.25. 22:03:22

Na már idegbajt kapok

hugomaci 2015.05.25. 22:03:57

Te barom állat......

Gia 2015.05.25. 22:04:09

Juhéééééééééé!

Szoba kilátással 2015.05.25. 22:04:10

Na akkor barbika párja lesz

ÉH3sZ 2015.05.25. 22:04:27

Hát Loki, te tudod!

,, 2015.05.25. 22:04:38

WTF
ez tök jó, ma akármit mondok tévedek, itt kell abbahagyni

Mók_Ica 2015.05.25. 22:04:45

@ÉH3sZ: hehe... a kávé is jó:
A feketeleves a köznyelvben egy még hátralevő vagy váratlan negatív eseményt, kellemetlen kötelezettséget jelent. Ma már ezt egybeírjuk, nem mint eredetileg, fekete leves formában. A népi etimológia arra a legendára vezeti vissza, amelyben a törökök meghívnak ebédre egy magyar urat, akit a "hátra van még a fekete leves" jelszóra a katonák foglyul ejtenek. (A feketeleves eszerint a török által az ebéd végén fogyasztott kávéra utalna.) A szerencsétlenül járt magyar méltóság az erdélyi hagyományban Majláth István vajda, Szirmay Antal anekdotagyűjteményében Thököly Imre, Arany János versében Török Bálint.

Történelmi dokumentumok ezt a magyarázatot nem támasztják alá; a modern nyelvtudomány a kifejezést a magyar szakácsmesterségből eredezteti, ahol fekete színű mártásfélét jelentett, amely színét a beletört főtt vértől, esetleg borba áztatott pirított kenyértől vagy szitán áttört, főtt szilvabéltől kapta.

na, bencét tette ki... jól mondja bence.... a szimpátia szavazáson ő nyert volna......

Elektra1976 2015.05.25. 22:05:41

Hát most már akkor kinek szurkoljak? :-( Hajrá Barbi remélem eldobod a gömböt a csába akárkivel állsz ott

fairytale 2015.05.25. 22:05:44

Hát, asszem most Bence nagyon szimpi lett!

ÉH3sZ 2015.05.25. 22:05:47

@foxglove (F6): Elvileg anekdota, ami elterjedt széles körben

,, 2015.05.25. 22:05:50

Loki és Papika valóban megérdemlik a döntőt
bármelyikük esik ki, a hátukon vitték a sót

hugomaci 2015.05.25. 22:05:56

fordított esetben úgy kidobta volna Lokit Peti hogy a lába nem érte volna a földet :)

saccperköbö 2015.05.25. 22:06:39

Bence elott le a kalappal.

Mók_Ica 2015.05.25. 22:06:49

@foxglove (F6): nem tévedtél :)

bence tök jófej, nem sír, nem rinyál..... megértette ....

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2015.05.25. 22:06:59

Loki for prezident. Ez a döntés volt a helyes, abszolút jól érvelt. Bence is teljesen jól látja.

Zsoofka 2015.05.25. 22:07:36

Jó estét! Valaki hogyvoltozza nekem röviden? Most estem be, Bence meg ki ... WTF? Miért Loki döntött?

,, 2015.05.25. 22:08:18

Mivel azt tudom a 2 fiú közül ki fog kiesni, így nem nehéz kitalálni ki fog nyerni:D

ÉH3sZ 2015.05.25. 22:08:22

@foxglove (F6): De legalább van önkritikád:)

Akkor most Lóura a kövi kieső elméletileg

Elektra1976 2015.05.25. 22:08:36

Azt hiszem most először szurkolok azért hogy valaki eldobja a gömböt Hajrá Barbi!

Judit* 2015.05.25. 22:08:43

Na jó, most már csak NE Marianna nyerjen!

hugomaci 2015.05.25. 22:08:50

Laura nagyon boldog, pedig így ő fog repülni legközelebb :D Loki egy percig nem fog gondolkodni h lecserélje-e

hugomaci 2015.05.25. 22:09:28

A cárpár milyen boldog :( Ajj Loki bazdmeeeeg

ÉH3sZ 2015.05.25. 22:09:46

@mokamini: Mert Bencétől és PBarbitól megkapta ezt a lehetőséget.

Mók_Ica 2015.05.25. 22:10:55

@mokamini: 4 szoba játék volt különböző feladatokkal, időre. ezt bence barbi nyerte és ők mondhatták meg, ki a legerősebb játékos, ők lokit mondták..... és lokinak kellett a feketelevest odaadni egy játékosnak, aki kiesett.... ez lett bence.

@ÉH3sZ: reméljük lóra lesz

Zsoofka 2015.05.25. 22:11:03

@ÉH3sZ: Komolyan? Holnap visszanézem... A kövi kieső Laura?

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:11:54

fu gyerekek nem birtam az izgalmakat, megettem egy dianás cukrot és most be vagyok rugva.

Zsoofka 2015.05.25. 22:12:10

@ÉH3sZ: @Mók_Ica: Köszönöm.. És csak pasit mondhattak? Vagy lehetett volna tyúkot is?

Mók_Ica 2015.05.25. 22:12:17

éében bence a vendég.....

Gia 2015.05.25. 22:12:26

Sztem a két csaj kirakja Mariannt..

Ditti82 2015.05.25. 22:12:26

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: Már csak abban bízom, ha szimpi-szavazás lesz, nem áll mögéjük senki. Ugyan ki állhatna?

AkkorlegyenPtr 2015.05.25. 22:12:56

hu Bence felszedett pár kilót... fókazsírból

,, 2015.05.25. 22:12:59

@Mók_Ica: biztos péntek nevű lovon jött, azért ért ilyen gyorsan Bp-re:)

ÉH3sZ 2015.05.25. 22:13:11

@mokamini: Elméletileg ő a leggyengébb láncszem. Aztán, ha Marcsa, az megint csavar lesz:)

hugomaci 2015.05.25. 22:13:28

Amúgy még jó h Loki kezet adott Bencének hogy mostantól szövetségesek Peti ellen :D GRATULA!!

alsophila grahami 2015.05.25. 22:14:20

na elmentek ti a jó ge** ku*** anyátokba tv2, az egész brigád!!!! itt kapcsoltam el végleg ezt a szarságot, az se érdekel, hogy ki nyeri meg, pont leszarom, mert milyen FOS koncepciótlan zagyvaság már ez?! megnyerik a kihívást, amiért az a jutalom, hogy eldönthetik, ki szedheti szét a párosukat - mert ez egy "taktikai" játék - egy nagy lószart! egy értelmetlen, követhetetlen katyvasz az egész! ezért tényleg hatalmas taps jár és megariszpekt - ja, NEM.

idióta dilettáns népség ez a csatorna. / jó, ez nem újdonság.

ÉH3sZ 2015.05.25. 22:14:20

@mokamini: Bárkit lehetett volna és nem tudták a következményeket

AkkorlegyenPtr 2015.05.25. 22:14:28

@Chuck Νorris: ez az egy tudja leverni csáknoriszt? :)kryptonit? :)

Elektra1976 2015.05.25. 22:14:29

@Mók_Ica: Nem Lóra lesz Mariann és Lóra szerintem Barbi tolja ki Mit nyernek vele ha bent marad Semmit

ÉH3sZ 2015.05.25. 22:14:32

@mokamini: Bárkit lehetett volna és nem tudták a következményeket

Ditti82 2015.05.25. 22:14:41

@hugomaci: Ezek után csak óvatosan Loki kézfogásával.

Mók_Ica 2015.05.25. 22:14:56

@mokamini: bárkit.... de logikus volt, hogy pasit tesz ki, saját maga konkurenciáját....

@Ditti82: tedd vissza bencét.... sokkal jobban néz ki és totál jófej volt :))))

@Chuck Νorris: mekkora volt az a dianás cukor??? félliteres??? :))))

saccperköbö 2015.05.25. 22:15:19

Sztem lesz meg itt kavar. Breki ugyanis egy szoval nem mondta, hogy megvan a ket dontos fiu. Pedig elvileg... Elso evadban pedig lehetett meg egyszer cserelni a donto elott. Izgi... Ez ma jo volt...

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:16:04

kár h bencéék nem Laurát mondták, ő tuti nem értette volna mit kell csinálnia.

radoznao 2015.05.25. 22:16:07

Bence volt a legjobb ember a Hotelben. Egyenes derékkal távozhat annak ellenére, hogy vezéregyéniség volt. A távozásakor elhangzott szavai is ezt bizonyítják.
Sunyi Loki nem is mert a szemébe nézni, de igaza volt. Szimpátiaszavazásnál esélye sem lett volna ellene.
Sajnálom, hogy ilyeneknek áll a világ.

Savafan 2015.05.25. 22:16:24

Hétvégén egy vidéki buliban már éden Patrik és éden Bence volt a "sztárvendég". Meg Beus :-)

Mók_Ica 2015.05.25. 22:16:36

@foxglove (F6): ááá.... teleportált.... rögtön átért a szupertv2-re :)))

Elektra1976 2015.05.25. 22:16:48

@Gia: És mit nyernek vele melyikük lenne Peti párja Egyik sem bízna benne

,, 2015.05.25. 22:17:03

@Ditti82: fogjon veled kezet Loki?

alsophila grahami 2015.05.25. 22:18:03

@hugomaci: tán csak nem a "jellemet" kéred számon rajta? ;) mutatott olyat valamikor is a játék során? én biztos voltam benne, hogy a Benőt zavarja haza, aki egy szimpátiaszavazáson ellenfele lett volna. Lóra egy idióta, Pjotr meg egy... hagyjuk. valójában nem volt jó választás, ettől nem taktikai játék ez, hanem egy zavaros hígfos.

,, 2015.05.25. 22:18:39

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: elhiszem h idegesít. Engem pl sok IRL ember idegesít IRL szemétkedések miatt:)

Savafan 2015.05.25. 22:18:42

@hugomaci: Laura az anyja életére esküdött, Loki pedig kezet adott. Gerinces emberek :-)

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:18:46

100k ért lehet öket hivni magánbuliba. már én is gondolkodom meghivom naomitr milánt és laurát beszélgetni az atomfizikárol.

beacska 2015.05.25. 22:19:48

@sui.generis: ne keverjük össze a csatornát a történt eseményekkel. Ha Peti esett volna ki, akkor JÓ csatorna lenne, így meg szar????

hugomaci 2015.05.25. 22:20:13

@Savafan: igaz...ezért rohadt dühítő, mert Bence volt az egyetlen akiben maradt gerinc

beacska 2015.05.25. 22:20:56

@radoznao: de igen, a szemébe nézett...láttam

Savafan 2015.05.25. 22:21:35

@Chuck Νorris: egy perc után mit csináltok?

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:22:34

@Mók_Ica: jössz te is? mer akkor megveszem a fröcsögös lieblingedet is ;)

beacska 2015.05.25. 22:22:57

Mindenkinek ajánlom, az Égető szerelem című "sorozatot"

port.hu/egeto_szerelem_iii_burning_love_3/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=46989349&i_topic_id=1

a 3. része...fer-ge-teges...

,, 2015.05.25. 22:23:54

Bence hétfőn 22.04-kor Costa Ricán volt. 22.11-kor Budapesten. Hogy csinálta?

beacska 2015.05.25. 22:23:58

@beacska: valszeg az első kettő is, de én csak a 3.-t láttam...tiszta ÉH paródia :DDD

Savafan 2015.05.25. 22:24:00

Az tényleg furcsa játék, hogy nyersz egy feladatot és szarul jársz vele :-( Lokiék kinek adták volna a lehetőséget? És petiék?

gólyamajom 2015.05.25. 22:24:15

@AkkorlegyenPtr: Azért még így is jóféle :P

Mók_Ica 2015.05.25. 22:24:40

@Chuck Νorris: az én szívem zlatáné :))) nekem őt hívd meg :)))

@beacska: igen, és bence mosolyogva köszönt el tőle is.... a riportban pedig elmondta, hogy a végjátékban a szimpátia szavazáson "megverte" volna lokit is és még petit is......

ZLATAN 2015.05.25. 22:24:41

Jó estét, jó szurkolást!

Savafan 2015.05.25. 22:24:47

@foxglove (F6): már 21.55-kor ott volt :-)

beacska 2015.05.25. 22:25:09

@Savafan: hááát, erről szól ez a játék ;)

ez egy nagyon jó rész volt!!!

wadalma 2015.05.25. 22:25:41

@hugomaci: A csatorna iranyitotta. Nyertes jatek utan mondhattak volna szerjesztok hogy a nyertes par dont. De mivel Bencet akartak most kirakni ezert kitalaltak hogy a nyertes par mobdjon egy embert.

beacska 2015.05.25. 22:26:11

@Mók_Ica: és ebben NYILVÁN igaza is van...v. lett volna...ha a nagyinak áramszedője lett volna...

beacska 2015.05.25. 22:26:52

@wadalma: ilyen volt a Fekete Rózsa Ceremónia is...

Mók_Ica 2015.05.25. 22:27:04

@beacska: pont belenéztem a hétvégén..... durva volt, pont patkánymérget tett egy koktélba az egyik lány.... de ez is elég megrendezettnek tűnik.... :))))

@foxglove (F6): mondom, teleportált :))))

@ZLATAN: meghallottad, hogy várlak??? :* :*

ZLATAN 2015.05.25. 22:27:57

Kicsit sok nekem, hogy P.Barbi megérez mindent...Erős beépített szaga van.

ZLATAN 2015.05.25. 22:28:18

@Mók_Ica: Tudom, hogy mindig vársz, ahogy én is.

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:28:21

@Mók_Ica: jovan Kadosáné akkor nem nyaggatlak :)

,, 2015.05.25. 22:29:42

@Mók_Ica: jól van megkapod a pontot, ezt a kört ti nyertétek:)

Ditti82 2015.05.25. 22:29:47

@sui.generis: Nagy jutalom volt, jahhhh...

alsophila grahami 2015.05.25. 22:29:57

@beacska: mert? a csatorna felel az egész szarságért, egyébként is szarok, ha nem lökték volna be a Fridi új műsorát, az életben nem kapcsolnék oda semmiért - kivéve ezt a vackot, de már ezt is csak kínomban néztem az utóbbi hetekben-hónapokban, mert kíváncsi voltam, hogy mire futtatják ki ezt az egészet, de amikor két (négy) jellemtelen gyökér közül választanak győztest, akkor annak számomra egyenes negatív üzenete van - vártam volna azért egy némiképp katartikus végkifejletet a cárpár megakaszthatatlan ámokfutása után, de mit várok én is basszus, ezektől erkölcsileg értékelhető végkifejletet? azután, ahol most tart ez a csatorna? ugyan.... (én vagyok a hülye) de te mit véded őket? azt ne mondd, hogy találsz náluk "értéket". bármit. pfff....

wadalma 2015.05.25. 22:31:07

A fo baj az volt hogy a szerkesztok kozul senki nem erzett ra hogy a siker ebben a jatekban az hogy szimpatikus jatekosok jussanak el a vegeig. Ebbol a felhozatalbol pici raerzessel nagyon jo musort lehetett volna csinalni. Csak annyit kellett volna, hogy segitettek volna Patrik-Bence parnak Petiekkel szembe es egesz mashogy jon ki az egesz.

Mók_Ica 2015.05.25. 22:33:00

@ZLATAN: mindig várlak, ha nem vagy itt, hiányzol.... és chuck mindig zaklat, azt hiszi, hogy el tud tőled tántorítani.... pedig láthatná, hogy nem tud :)))

@Chuck Νorris: bulikába megyünk zlatánnal :)))

@foxglove (F6): nem akartam nyerni .....

alsophila grahami 2015.05.25. 22:33:26

@wadalma: jahj, hát ennek lett volna értelme, ez egy logikus lépés lett volna, ilyet ne vájunk már tőlük... :P xDD

Ditti82 2015.05.25. 22:34:39

@Mók_Ica: Én tartom a szavam. Holnapig marad Gólem. :D
@foxglove (F6): Velem ne. :D

Mók_Ica 2015.05.25. 22:34:50

@wadalma: gondolod? akkor a szegény petiék lenne a sláger..... mondom úgy, hogy NEM petiéknek drukkolok.....

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:36:03

jajj ez a laura nézés mindig megrémit :)

Mók_Ica 2015.05.25. 22:36:47

@Ditti82: borzasztó a szemüveg színe a képen... pedig én imádom a kéket.... de ha így döntöttél, tiszteletben tartom :))) bár bencét jobb nézni :))))

Mók_Ica 2015.05.25. 22:37:31

@Chuck Νorris: és ha még meg is szólal..... akkor mit érzel? elfutsz?? :)))

ZLATAN 2015.05.25. 22:38:26

@Mók_Ica: Aki azt hiszi, hogy közénk tud állni, az nem normális szerény véleményem szerint...

,, 2015.05.25. 22:38:30

@Mók_Ica: mijért? aszittem ÉH-est játszunk ez volt a 3. feladvány

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:38:33

ez a steak ugy nézett ki mint egy lekloffolt tehénlepány

Ditti82 2015.05.25. 22:41:24

@Mók_Ica: Csak 1 nap. Holnap kezdésre Bence leszek megint. :D

alsophila grahami 2015.05.25. 22:42:12

@Ditti82: hogy mi? hát akkor személyesen érintett a témában, oké, de bakker, ettől még nem kell elveszítse senki a józan ítélőképességét (amúgy ez hogy derült ki? én szégyellném, az is biztos, hogy valakim ezeknek eladja magát, brrr! "omaperverz-effekt")

Mók_Ica 2015.05.25. 22:43:08

@ZLATAN: én is így érzem :)))

@foxglove (F6): jaaa.... :))) akkor nyertem :)) mi a következő kérdés? :)))

@Chuck Νorris: guszti.... :((( és a lekváros kenyér milyen volt???? sztem aki csinálta, azt se tudta mi az....

alsophila grahami 2015.05.25. 22:44:07

@wadalma: +1 ide is, nagyon egyetértek

,, 2015.05.25. 22:45:34

@Mók_Ica: igazából nincs több, mert ez volt a cowboyos vagyis az utolsó, teee:)

ZLATAN 2015.05.25. 22:46:01

@Mók_Ica: Aludnom kell...Álmodj szépeket Icám! Sziasztok!

,, 2015.05.25. 22:46:22

@wadalma: nekem szimpi Loki:) és Petit sem utálom:)

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:47:13

@Mók_Ica: nemtom, sztem costa ricába nincs lekvár se. amugy az egész menü egy nagy marhaság volt. puncsos fánk, meg zöldségek, rettentő kreativ.
a legjobb az volt.
Berki: zoé hozd be a puncsos fánkot. igy madzsarul :)

alsophila grahami 2015.05.25. 22:47:30

@Mók_Ica: azt néztem én is, hogy ott egy egész vekni kenyérnek hosszában levágták a tetejét meg az alját és megpakolták valami gyümölcszselével? mert egy normál kenyérszelethez köze nem volt, az is biztos :D de a feketelevesen is elképedtem, hogy azt 1./ miért nem csészében hozták? 2./ ekkora küblivel?? szegény Benő ha megissza, ki is ugrik a szíve ;))

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:47:57

Móki a lovagod mindig ilyen gyorsan megy el? ;)

Mók_Ica 2015.05.25. 22:49:32

@ZLATAN: aludj jól, álmodj szépeket :*

,, 2015.05.25. 22:51:47

@sui.generis: beácskának szerintem nincs oka szégyenkezni.
nekem is van olyan ismeretségem a játékban akit mindenki utál mégsem szégyellem magam:)

Mók_Ica 2015.05.25. 22:53:06

@foxglove (F6): kááár.... akkor találjunk ki majd mi éh3-s kérdéseket :)))

@Chuck Νorris: fura egy étlap volt..... a puncsos fánk is érthetetlen volt..... de mindegy is, mert a fekete leves volt a lényeg... vajon az mi volt ott a tányérban? vér vagy kávé??

@sui.generis: pont ez jutott az eszembe, hogy mi volt a tányérban??? a fekete leves pedig nem feltétlen a kávé, fentebb megvitattuk....

,, 2015.05.25. 22:55:05

@Mók_Ica: csináljunk majd a végén kvízt?:)

Mók_Ica 2015.05.25. 22:56:07

@foxglove (F6): aham :))) mindenki találjon ki egy kérdést :)))

Chuck Νorris 2015.05.25. 22:58:19

@Mók_Ica: héjában fött krumpli leve :)

Mók_Ica 2015.05.25. 23:00:42

@foxglove (F6): jó éjt :)))

@Chuck Νorris: az nem olyan sötét..... bár ha nem mossák meg a krumplit és az jó koszos, akkor sötétebb.... de akkor sem ennyire fekete.....

kamilla123 2015.05.25. 23:00:49

@sui.generis: ő maga mondta. A tesója az egyik szerkesztő. Sztem is cikis, főleg, h Nórika vegzálását is végigasszisztálta eszerint.. De érthető, h védi. Amúgy sztem is kár, h nincs egy szerethető karakter a végén.

Mók_Ica 2015.05.25. 23:01:25

gyulát furagyulának hívták bent :)))

Chuck Νorris 2015.05.25. 23:04:15

@Mók_Ica: én nem is figyeltem milyen a leves, mert éppen rád gondoltam és elvakitott a reménytelen cerelem :D

Mók_Ica 2015.05.25. 23:06:40

@Chuck Νorris: pont rám gondoltál a feketelevesnél??? ez nem hangzik túl jól :PPP

Chuck Νorris 2015.05.25. 23:07:37

@kamilla123: vagy legalább vmi jo nö maradt volna benn, nem a motyogó mumia, a kancsal, fittyedt butaképü,meg a kis nyamvadék.

beacska 2015.05.25. 23:29:56

@Mók_Ica: persze. ez egy film. nem reality

beacska 2015.05.25. 23:32:11

@sui.generis: nem, nem a csatorna "értékeiről" van szó, hanem egy csatorna mesterséges elhalatásáról...de ha nem figyelted az elmúlt 2 év eseményeit a kereskedelmi televíziózásban, nem fogom neked most elmagyarázni...

az meg, h ki nyer? kb. 60 nappal ezelőtt én azt mondtam, h szerintem Loki...nos, szerinted? :DDD

beacska 2015.05.25. 23:34:02

@sui.generis: jaa, és erkölcsileg védhető végkifejlet? nézd végig az ÉH2-t még egyszer, és élvezz...Nnna, AZ megmutatta, h egy rakás nő és pár buzi hogy tud elbaszarintani egy jó műsort...OTT az erkölcs nyert :DDD...vagy legalább is a szerelem :DDDD

HufnágelSteve 2015.05.25. 23:34:15

@Mók_Ica: Én kitaláltam egyet. Jöhetnek a megfejtések. Egy öregasszony 99 évesen halt meg. Mindig evett, de sose szart. Hogy lehet ez? ;)

beacska 2015.05.25. 23:34:43

@wadalma: miért? patrik és Bence szimpatikus volt???...:DDD...

beacska 2015.05.25. 23:36:35

@Ditti82: ezt lassan abba lehet hagyni....részt vett az első kettőben is...elég gyenge kifogás a véleményem ellen...jaaa, igaz, azokat is elbaszta, mi???...pfff...

Nem én tehetek róla, h Bence kiesett...

beacska 2015.05.25. 23:37:42

@sui.generis: a fenti neked is szól...NEM veszítettem el...mind a háromban dolgozott...nézd meg az ÉH2-t...

beacska 2015.05.25. 23:38:15

@Mók_Ica: :D azon én is jót nevettem

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.26. 01:59:28

Nna, ha Lokin múlik, akkor Laura hazamegy, ha a két lányon múlik, akkor P. Barbi megy haza. És Bencus végre kint van.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.26. 02:29:57

@Mók_Ica: nem kellett hozzáadni az időhöz pillangónként a másodperceket, mert nem büntetés volt, hanem jutalom. Szó szerint le kellett vonni az idejükből.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.26. 02:37:27

Ez a történet egyre inkább arra gömbölyödik, amelyre a spojlerek mutatnak.

alsophila grahami 2015.05.26. 13:59:24

@beacska: én egyszer sem szóltam hozzád, tegnap este is pusztán hangot adtam a dilettáns szerkesztés, és ezáltal a csatorna újabb, sorozatban elkövetett baklövései miatt, mire te nekem álltál, és akkora vehemenciával keltél a csatorna védelmére, mintha csak a kötelékükbe tartoznál.

ami azért gond kicsikét, mert ha valóban így van - vagy csak a rokonod dolgozik a szerkesztésben - akkor nyilvánvalóan a végkifejlet biztos tudatában osztod itt a jónépet, ami minimum inkorrekt. ez így világos, ugye?

mert ebben az esetben kurvára nem érdekel, miket irkálsz, hiszen olyan plusz infóval a birtokodban teszed, amivel mi nem rendelkezhetünk - most viccen kívül: létezik, hogy komolyan nem érted, mi a probléma itt veled?

más: ha a rokonod valóban dolgozott mindhárom széria szerkesztésében, akkor ebből következően ő nem tv2-ős arc, ha pedig nem az, ugyan mire akkor ez a nagy elán, amivel kikelsz magadból, ha a tv2-őt kutyázzuk - jelzem, nem ok nélkül?!

/személyes véleményem, hogy hatalmas kamukéró vagy, valamiben egészen biztosan vetítesz; hogy pontosan miben, nem tudom, de nem is érdekel - a fentebb írtakat viszont tartom: INKORREKT VAGY, amikor a végeredmény biztos tudatában szórod tele a felületet a kommentjeiddel, lényegében álló nap -- sztem tv2-es beépített emberke vagy, erről a csatornáról pedig megvan a véleményem azóta, amióta aláfeküdtek egy bizonyos politikai érdekcsoportnak, számomra ők megszűntek tényező lenni, MINDENESTüL!/