Valahol egy raktárban egy nő kutakodik a holmik között, régiségekről van szó az biztos, a szalmával bélelt ládából ósdi holmikat vesz elő óvatosan, de a tárgyak megóvása miatt viselt gumikesztyű nem a viselőjét védi, egy rettentő öregnek látszó tőr miatt véresen húzza ki a kezét.

Kedvenc nyomozócsapatunk közben helyszínel, ismeretlen nő holtteste hever egy aluljáróban, Hanson örül is, az ilyesmit szereti, kirabolták, sima ügy. Lenne, mutat rá Jo, normális rabló nem hagyná a gyémántosan fénylő gyűrűt az áldozatán (és még Henry sincs sehol, teszem hozzá). Lucas érkezik, nyakában egy zsebkendővel (Mike szerint), van egy elmélete. Kábé kettő másodpercig, megcáfolják, ekkor újabbal rukkol elő, de nyomozóink inkább megvárnák Henryt, mielőtt elővezetné a harmadikat, tényleg, merre van a mi kedvenc doktorunk? Hát temetésen, mondja Lucas, Jo adja a flegmát, szabira ment, mittudomén, engem nem zavar, hazudja.

Az öregfiúk a vízparton egy esernyő alatt Abigailt búcsúztatják a maguk módján, Abe el is köszön szépen, anyu szerinte egy angyal volt, talált két kósza lelket és összehozta őket, a jó dolgokra kell emlékezni. Meg is tesszük mindjárt, ugrunk 1945-be. Henry és Abigail az ágyban hédereznek, a nő rákérdez a férfi mellkasán éktelenkedő sebhelyre, merthogy az ilyen sérülésbe főszabály szerint bele kellene halni. A háborúban szereztem, elvétette a lövész, nem érdekes, jön a válasz. Abby erősködne, de a kis Abe is felsír, Henry meg a nő tarkóján vesz észre furcsa sebhelyet, fordult a kocka, ez meg micsoda? Á semmi, konyhai sérülés (ebben én profinak hittem magam eddig, de ez egy új szint lehet), ám hősünket sem lehet átverni, ez cigarettanyom, nem vitás. Ki tette ezt veled, aggodalmaskodik Henry, majd én megvédelek. Itt van az a bizonyos kutya elhantolva, hősünk a jelenben is attól bánatos, hogy nem tudta megóvni a szeretett nőt. Bosszút fogad Adam ellen, Abe ugyan rámutat, hogy egyrészt az ellen is halhatatlan, nem nagyon lehet neki ártani, másrészt talán fontosabb dolgokkal is lehetne foglalkozni az életben. Hősünk legyint, a visszavágás sokáig tart, de ő a maga részéről ráér.

A hullaházban Lucas referál az esetről, azért Henry is ott van persze, réveteg tekintettel bámul a semmibe. Jo is aggódik, de a doktor azért képben van, legalábbis ami az esetet illeti. Mindjárt rávilágít a padawan által végzett vizsgálat hiányosságaira, itt van mindjárt egy seb, ami kicsit eltérő a többitől, van is benne valami, meg az ujját is megvágta valami antik vassal a halála előtt. Plusz olyan kesztyűben dolgozott, amit a régiségekkel foglalkozók használnak. Mire Hanson megérkezik a saját infóival, Jo már csak annyit kérdez: ugye múzeumban dolgozott az áldozat?

Hőseink mennek is oda, az áldozat, egyébként Blair Drydennek hívták, a nem katalogizált régiségekkel dolgozott, de csak cserepekkel. Henry viszont nem az a fajta, aki ezt nem cáfolja azonnal, egy UV lámpa segítségével követi a vérnyomokat és mindjárt meg is találja a ládát, amivel a lány foglalkozott. Abban ugyan egy árva fémtárgy sincs, de volt, bizonyítja mindent tudó doktorunk, azok ugyanis lenyomatot hagynak a burkolásukra szolgáló textilen. Meg is van egy ókori tőr lenyomata, azt kell keresni.

Henry rögtön észbe kap és emlékezik, Adam gyilkos fegyvere lehet a kérdéses szerszám, a szentségit a rohadéknak, régi képek ugranak be, hősünk kicsit mentegetőzik, majd lelép, dolga van. Otthon Abe érti a dolgot, ha az első halálos fegyver vethet véget a halhatatlan állapotnak akkor ő inkább bezárja a széfbe Henry pisztolyát, de azt nem engedheti, hogy az apja meghaljon. Ezen elvitatkoznak kicsit, Abe nem halhatatlan, de apunak szüksége van valakire, aki megérti.

Közben az őrsön nyomozóink Reece hadnagynál jelentenek, Hanson meglepő hozzáértést mutat az antik fegyverekhez, sokat nézi a History Channelt. A főnökasszony mégis arra ad utasítást Jonak, hogy Henryt vigye magával. Mike méltatlankodik, ő is ismeri a fegyvereket, de a hadnagy jobban szeretné, ha egy valódi szakértő menne, Hanson fel is húzza az orrát, joggal. Hőseink útja egy idős gyűjtőhöz vezet, Mr. Griffin könyvet is írt az antik fegyverekről, az áldozatot is ismerte, sokszor konzultáltak, de semmi különös, leszámítva a mostani leletet, egy tőrt, ez ugyanis egyike azon fegyvereknek, amivel megölték Julius Caesart. Mivan? Henrynek is felszalad a szemöldöke, Jonak pedig tátva marad a szája, ezúttal joggal és nem is utoljára ebben a részben. Nade lehet ezt még fokozni, a tőrnek saját élete van, átkozott, amerre felbukkan arra jár a halál. Ja, az öregúr egyébként nem lehet a tettes, lévén kerekesszékben üldögél, amúgy Blair késő este járt nála, előtte a vőlegényével volt.

Nosza, beviszik a srácot, kicsit meg van szeppenve, de végül előadja, hogy felrakta a netre a tőrt, hátha pénzt lehet belőle csinálni, ők nem keresnek sokat, a lagzi meg drága. Mivel a lánynak ez nem tetszett, a haverjával némi joint elszippantása közben jól kitalálták, hogy a barát kicsit megtámadja és kirabolja Blairt a kenyérvágó késsel (jól jegyezzétek meg gyerekek, füvezés előtt zárjátok el az éles szerszámokat). De nem nyírta ki, az lehetetlen, ő lett volna a tanú az esküvőn, egyébként is telefonált, hogy megvan a tőr, a csajnak meg kutya baja. Oké, de hol van most ez a remek cimbora? Hát bújkál.

Hőseink tehát a bújhelyre igyekeznek, a jóbarát tényleg ott ücsörög lekötözve, összekaszabolva, számtalan sebéből vérezve. A teste még meleg, a gyilkos a közelben járhat, mondja Henry, így szétválnak, a nyomozók az elkövetőt, a doki a tetthelyet és a hullát vigyázza, nem is annyira halott még, csak rettenetesen megkínozták szegényt. Ekkor bukkan fel Adam, persze, hogy ő volt, viszont hiába kaszabolt, a srácnál már nem volt ott a tőr. Sajnálatos persze, mindenesetre figyelmezteti Henryt, hogy el a kezekkel az ő fegyverétől, mertkülönben. Aztán balra el. Jo érkezik vissza, menne a gyilkos után, hősünk visszatartaná, de hiába, végül Adam csak nem kedvenc nyomozónőnk torkát vágja el hanem a sajátját és ezzel eltűnik. Henry meg magyarázkodhat.

Abe viszont rögvest összerakja a dolgokat, Jot meg kell védeni. Henry ezt úgy képzeli el, hogy eltereli a nyomozók figyelmét a fegyverről és maga keresi meg. Ohó, barátocskám (bocsánat, apu), nem akarhatod megölni Adamet, te nem vagy gyilkos, nem ám, nem engedheted szabadjára a dühödet, fakad ki Abe. Nem bizony, annak idején például Henry nekiment Abigail korábbi pasijának, csúf verekedés lett a vége, egy kés is előkerült, persze, hogy hősünk húzta a rövidebbet, ott halt meg a szeretett nő karjai közt és vált kámforrá.

Indul a szabotázsakció, a jelenben az őrsön doktorunk előadja magát, nem érdekes a tőr, nincs is kapcsolat a két hulla között, másra kell koncentrálni, ő már csak tudja. Reece hadnagy megvehető, Jo viszont nem, ráadásul Lucas is a lehető legrosszabb pillanatban érkezik sugárzó arccal, miszerint megtalálta a kapcsolatot az áldozatok között, mindkettő a múzeumhoz köthető. Elméletét ezúttal bizonyítani is tudja, vétek volt ezt a gyereket így kikupálni, olvasható le hősünk arcáról.

Kénytelen-kelletlen mennek tehát az intézménybe, a nyomozónő dolgozna, Henry pofákat vág, felfigyel egy biztonsági őrre, társát lepattintja és a nyomába ered. Az egyenruhás kérdés nélkül ütlegelni kezdi, szerencsére Jo odasiet és leállítja, valamint letartóztatja a pasast. Mérges amúgy nagyon, kérdőre vonja Henryt, hogy mi a búbánatot akar, miért szabotálja a nyomozást; dokink mismásol, tévedtem, van ilyen (mintha lehetne?!), amúgy hiszek az átokban, meg akarlak védeni, mondja.

Az őrsön a biztonsági őrt hallgatják ki, Hansonnak nem mond semmit, de hősünk persze felfedezi a pasi betegségét, feljavított kávét készít a kihallgatottnak, a hatás nem marad el, a férfi le is fordul a székről, haldoklik, nem vitás, Henry odaszalad és kiszedi belőle a tőr hollétére vonatkozó infót, majd közli, hogy nyugivan, csak kalcium kell neki, amúgy ő vacsorára megy, köszike.

Jo viszont már Henryt figyeltetné, aki most beront a műgyűjtő öregúrhoz, aki előrukkol egy horogkeresztes könyvecskével, Mengele doktoré volt, telistele az eszement kísérletek leírásával. A jegyzet szerint volt egy páciens, aki nem bírt meghalni az istennek se, folyton feltámadó alany volt, ez lehetett Adam, így érthető a dühe. Henry elárulja magát, elhiszi a történetet, meg is kapja a tőrt, csak majdnem szúrja le az érkező és meglehetősen mérges Jot.

Aki hazavivén hősünket, kérdőre vonja, mit jelentek én neked? Henry nem tud szabadulni a lovagkórjától, meg akarlak védeni, mondja. Jo ellenben életének új kezdetét látja a kollégában, soha nem is felejti mennyit segített neki. Ezzel kicsapja barátunkat a kocsiból. Henry hazamegy, leballag a laborjába, Abe ott ücsörög egy puskával, cuki szőrmés plédbe takarózva, csak néha hagyta el az állomáshelyét. A tőr amúgy megvan, de a rendőrségnél, szar ügy, bár Abe szerint ez a jobbik eset.

Henry betrappol a hullaházba, kellene neki a tőr. Lucas meglepően határozottan és mérgesen fogadja, tőle aztán ne kérjen semmit, Jo ugyanis kirúgással fenyegette, neki meg az állása a fontosabb. Ügy lezárva, főnökúr meg legyen kedves a papírmunkával haladni, ott van minden az asztalán. Az asztalon szertehányt akták között ott lapul a tőr, Lucas pedig elmereng, mikor ide kerültem, jó móka volt hullák között lenni, de az élőkről tanultam sokat és már tudom milyen egy zsenivel dolgozni. Meghatódok, de Henry is, közli Lucassal, hogy igenis okosnak tartja.

Hősünk a tőrrel a hóna alatt metrózik valahova, nézeget jobbra-balra, épp csak azt nem látja ami a szemét löki ki, mármint hogy Jo követi, de lehet, hogy én láttam rosszul ő meg jól, mivel lemászik az alagútba, az árnyéka meg hoppon marad. Egy elhagyott, szemetes peronon találkozik a két halhatatlan, Adam csevegne, de Henry nincs túl beszédes hangulatban, előveszi a tőrt és egyszerűen a földre dobja, nem akar részt venni ebben a haláljátékban, távozik. Még Abigail haláltusájával sem lehet maradásra bírni, de a széfből kicsempészett vagy kilopott régi pisztollyal igen. Adam nem megölni akarja Henryt, tudja jól, hogy hősünk a titka napvilágra kerüléséről fél a legjobban, ezért lelövi. Nem úgy, hogy azonnal meghaljon, szándéka szerint Jo hallja a lövéseket és pont a haldoklásra ér majd ide, a rettentő titok tehát kiderül, így vagy úgy de tönkremegy az élete.

Henry vért köhögve kinyögi még, hogy ő nem öl, ő orvos, és utolsó leheletével beledöf egy fecskendőt nemezise nyakába, majd átadja magát a (sokadik) halálnak, és reménykedik, hogy Jo nem ér oda, közben lejátszódnak neki életeinek kedves pillanatai.

Abe a folyóparton keresi hősünket, Jo meg a metróalagútban teszi ugyanezt, én meg lerágom az összes körmömet, vajon a feltámadást, vagy a végső halált fogjuk itt üdvözölni? Szerencsére az előbbit, Henry felbukkan a vízben, az alagútban csak a zsebórája maradt hátra (biztos baj lehet, ha víz éri).

Adam viszont láthatóan szarul van, össze is esik, legközelebb egy kórházban látjuk, orvosa közli az aggódó látogatóval, aki persze Henry, hogy szegény beteg bezártságszindrómával küzd, ami talán élethosszig tart, lehet, hogy visszafordíthatatlan. Hősünk egy félmosollyal az arcán odahajol a beteghez, ne aggódj pajtás, majd csak kitalálunk valamit, időnk, mint a tenger. Touché!

Végül még megkapjuk az élet nagy dolgairól szóló monológot, látjuk Henryt és Abigailt a múltban, ahogy a szeretett nő egy szó nélküli öleléssel elfogadja a halott(nak hitt) férfi felbukkanását.

A srácok sakkoznak, Jo érkezik és hozza az elvesztett zsebórát és mást is: egy régi fotót Henryről, Abigailről és a kisbabáról. Abe is odasettenkedik, mondd el, biztatja aput.

Hosszú mese lesz, mondja Henry mi pedig sóhajtunk egy nagyot, mivel tudjuk, hogy a folytatást sajnos nem lesz módunkban élvezni. Itt a vége, én a magam részéről nagyon sajnálom, köszönöm a figyelmet AaannnaaA, Kapitánylány, Pácsó Ármándó és jómagam nevében is.