Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x61 - Yo-ho-ho, meg egy üveg rum! (18+)

2015. május 19. 06:00 - sixx

screen_shot_2015-05-17_at_21_35_14.png

Emberek, már csak tíz rész van hátra a maratoni évadból - csak a miheztartás végett: a Viasaton 50 részes sem volt egy-egy évad, az amerikaiak heti reality csináltak belőle, szóval lett volna mozgástere a TV2-nek, de hát nem éltek vele. Előkerült a sikkasztással vagy hűtlen kezeléssel, esetleg mindkettővel vádolt egykori klubelnök is, hosszanti csíkos alsógatyában zokni nélkül hordott piros Nike-ban és egy pólóban tolja, egy jelenség, na. Minden eddiginál keményebb napok jönnek odabent, mondja, tán csak nem meg kell tanítani Laurát írni? Kalózos játék jön, komoly téttel.

Kalózzászlós a reggel, az éj leple alatt a személyzet mindenfelé kitette a koponyás-lábszárcsontos, fekete zászlókat, hogy tudjuk, mi vár a lakókra. Remélem lesz hétágú korbács és hajótest alatti áthúzás is. A lakosság széles mozdulattal találgatja, miafasz lehet ez, de leginkább azon röhöghetnek, hogy a TV2 stábjának nem sikerült tökegyforma zászlókat beszerezni, vagy a Sandokan főcímzenéjén. Vagy már annyira kíszen vannak, mint egyszeri Index2-es címlapos a vasárnapi műszak végére, és kínjukban vihognak. A cári család is tiszteletét teszi a terasz hányásmentes részén, megjegyezném, hogy az Adri által emlegetett vastag bokát én is felfedezni vélem Botoxon, és hát meg is combosodott egy kicsit, ami nem áll rosszul neki, csak mondom, mert geci vagyok.

screen_shot_2015-05-17_at_23_05_42.png

Megrémültem, volt bennem félelem. Bennem mindig van egy óriási kérdőjel. (Gyula)

Reggeli közben Laura teli szájjal, a fogai között egy fél burritóval mondja, hogy alig várja már, hogy legyen valami, Pjotr meg veszélyes teremtéseknek minősíti a kalózokat. Hát ja. Teremtések. Megy a találgatás, a zászlók számából igyekeznek levonni mindenféle következtetéseket, mit kell megszerezni, honnan ellopni, mittudomén. Na, Gólem tiszta vizet önt a pohárba: három órán át tart majd a cucc, taktika, gyorsaság kell hozzá, meg gondolom, kalózjelmez, könyörgöm, Laurát sminkeljék már Keith Richardsnak, két perc alatt meglesz. Na, tessék, kalózkalap, kalózkendő, halálfejes baszok mindenütt, mármint a nappali asztalán, ahová a lakosság levonul, és Pjotr felolvas.

Két csapat lesz, ennek megfelelően kell két csapatkapitány, egy faszi és a csaj, a faszi Gyuszkó lesz, a csaj meg Pornósbarbi, aki úgy örül annak, hogy végre nem tujázik, hanem melózik is egy kicsit, mint majom a farkának. Vagy egy majom farkának, nem is tudom, melyik a helytállóbb. A két csk választ magának csapatot, Gyuszkó Botoxot, Közellenséget, Bencét és Tinát választja, Pornósbarbi értelemszerűen Lokit, Orsit, Pjotrt és Lórát. Az utolsóként választott Lóra-Tina-kettős kibírja a dolgot röhögés nélkül. Na, ezzel is megvagyunk, most jön a főhadiszállás kijelölése, mindenkinek kettő jut, az “A” csapaté a narancs meg a citrom szoba, a másiké meg a faszomtudjamelyik meg a nappali. Azt is el kell dönteni, melyik bázison hány kalóz fog állomásozni. Gyula és Botox a narancsban lesz, a többiek a citromban, Loki, Orsi és Pornósbarbi a nappalit kapta, Pjotr és Lóra meg egy szobát, aminek ne tom a színét. És akkor mi a játék? Van egy kulcs ami egy ládát nyit. Ezt, mármint a kulcsot kell őrizni meghatározott ideig, majd amikor szól a duda vagy miafasz, akkor átvinni egy másik szobába, és ráhúzni egy ellen karjára. És majd történik valami valamikor, a kezdőcsapatnak van egy passzkártyája is. És ez fog 3 órán át tartani, baszki, bárcsak 28-at írt volna a kártyára Geri.

Ez egyébként kísértetiesen hasonlít az első évad bombaceremóniájára, amire rákerestem gyorsan, és a Life.hu nevű, szerintem fogyatékkal élő, részeg cerkófmajmok szerkesztette és írta portálon ezt találtam:

Már csak hatan küzdenek a főnyereményért, s mivel a párceremóniával nem lehet csökkenteni a népet, így kíméletlen feladatokat kellett megoldani a szereplőknek. Elsőként a bomba-játék debütált, a szabályok nagyon egyszerűek: Attila miatt 1:59 perc elteltével robbant a bomba, a szerkentyűnek a pároknál 10-10 percet kellett lenni, illetve egy szünetkártyát is ki lehetett váltani. Az a pár, akinél a bomba robbant, veszélybe került. Kristóf csúnyán megvezette a Robi-Linda párost: amikor az utolsó percekben átadták nekik a veszélyes tárgyat, a futballedző srác beszólt a fiataloknak, miszerint "aki mer, az nyer". Ennek egy célja volt, hogy a szünetkártyát vállalják be. Kristóf terve bejött, ezzel sikerült befolyásolnia Robit, aki - mint a pár alfahímje - meghozta a döntést. Linda fejet hajtott, de hiába! Az önfejű fiú a vesztét okozta. A bomba robbant, méghozzá náluk.

MI A FASZOM EZ? Egy kibaszott szót sem értek belőle. Na mindegy.

screen_shot_2015-05-18_at_00_04_32.png

A játék abból áll, hogy üldögélnek, és amikor megszólal a gong, a kulcsos ember rohan mint az állat, kivéve Botoxot, mert baszdmeg faszom fog rohanni. És ez így megy, egymás karjára huzogatják a kulcsot, közben meg azon agyalnak, hogy mi van a dobozban, van aki szerint jó dolog, de a nagy többség a szopás mellett szavaz. A cárné és Lóra még tárogat is egy sort, illusztráljuk menten:

screen_shot_2015-05-18_at_00_04_13.png

screen_shot_2015-05-18_at_00_03_21.png

Köszönjük. Bence menet közben Tinát stresszeli, FUTNI KELL MAJD BAZDMEG, jól van, majd fut, gondolom. A végén a kulcs Közellenség kezében marad, szopóág dölux. Tudtam, bazdmeg, faszom, mondja, és a Mátrix zenéjére nyitják a ládát. Nem bomba van benne, hanem löevél, rum, műaranypénz, satöbbi. Emberáldozat lesz, mondja a löevél, de ennyi, semmi több. Megint jön a találgatás, de persze nem jutnak semmire, miért jutnának.

Löevél, benne a megfejtés: holnap egy pár távozik, és mivel ma Közellenség szívott, vele szív Tina is, azaz ők vannak veszélyben. DE. Gyula, a kapitány megmentheti őket, ehhez majd együtt kajálnak a földszinten. Na, most kezdődik el az igazi geciskedés szerintem, legalábbis ha Gyulának van egy kis esze. Mert hát ugye induljunk ki a Survivorból: minek vigyek magammal tovább erős párosokat? Hogy aztán megszívjam? Értelemszerűen a legerősebbnek tartott párokat kell kivágni, és mivel Közellenséget szarbahúgyba nem nézi senki, Tinát meg egyenesen idótának tartják, adott, hogy NEM SZABAD kihajítani őket.

screen_shot_2015-05-18_at_00_21_26.png

A vacsi erre azzal indul, hogy Közellenség mártírt játszik, és csak azért nem feszíti meg magát az asztal mellett, mert nincs kalapács és szeg a keze ügyében. Gyula unott fejjel hallgatja, majd megköszöni, hogy nem kel könyörgést hallgatnia. Tina sem akarja folyásolni, és aszongya, Guyla bölcs embör, és majd jó döntést hoz. Gyula a riportban kijelenti, hogy ő ezt a szerepet nagyon élvezi A vacsi mennyisége nemigen lehetett kielégítő, mert odafent Pjotr folyamatosan kótog a kibaszott villával a tányéron, amiről a rászáradt zsírt igyekszik felkaparni, hogy szomorodna meg nejlonban. Loki és Pornósbarbi igyekszik belelátni Gyula fejébe, de nem megy, viszont ők legalább máris asszal nyitnak egymásnak, hogy a cárnak mennie kell a gecibe MOST. Odalent Közellenség csak korteskedik maguk mellett, Gyula fejét elnézve feleslegesen.

A vacsora után Gyula a párjához, Pornósbarbihoz megy fel, aki megemlíti neki a pártütést mint lehetőséget, hiszen itt van egy naccerű alaklom kibaszni cárékat, sose lesz ilyen többet. Gyula nem mondja meg, kire gondol, és nem mondja el Pornósbarbinak sem. Pjotr és Botox a dzsaku szélén ül, a cárné kicsit be van szarva, Pjotr azonban teljesen boztos a dolgában. Újabb löevél jön, minek vegzálják még ezeket? Ja, kalózbuli lesz. Lett. Isznak, talpig jelmezben, Loki meg az emeleten Gyulát gyűri,most már nem kell hazudni, taktikázni, hanem játszani kell. Lefekvés előtt Gyuszkó sír. Olyan dráma lesz holnap, hogy a bokánkat is lefossuk, mondja Gólem, csak egy fokkal szofisztikáltabban, Fuck decency, mondom én erre.

Címkék: 18+ éden hotel
462 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katmanocs 2015.05.19. 06:04:14

Sixx, király vagy, bearanyoztad a reggelem:-) Nézni már nem tudom de olvasni jóó. Szép napot mindenkinek!

ÉH3sZ 2015.05.19. 06:27:19

Köszi a koránkelők nevében! A 28 óra futkosás jól hangzik:)

pogona vitticeps 2015.05.19. 06:41:04

Köszi sixx, már szép a reggel. :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 07:27:57

Szerintem Orsi húzhatná feljebb is azt a rövidnacit. Eléggé lóg rajta. Már egy ideje így tolja :)

Segafredo 2015.05.19. 07:30:45

Biztos Petiéket válassza és sírni is fog hozzá. Minden más esetben nem lenne helytálló a Gólem által beígért dráma. Gábor+Tina - senkinek sem hiányoznának... Orsi+Bence sem, Bencét csak Tina siratná meg és ki is merült a tárház, Lokit és Laurát nem fogja kiejteni mert csak nem...

légyölő galóca 2015.05.19. 07:33:19

Na a konteo-hívőknek most bebizonyította a tv2, hogy igazuk van. Érdekes módon minden kiválasztott csapattag előzőleg egészen véletlenül pont ugyanolyan színű pólót húzott magára. És ezt így hogy? Vakvéletlen?

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 07:33:41

Loki Barbi miatt necces Gyulusnak. Ha marad Loki, akkor a jelenlegi párját, Barbit bukhatja, azt nem meg nem akarja.
Nagyon Lokit mutogatták, szerintem Bence repül. Gyulánk nem lépi meg Petiéket vagy Lokiékat... kicsit meg nem akar, ezért Bence.

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 07:36:45

@légyölő galóca: jaja néztem én is.
Illetve ez a játék... a gongot ők nyomták. Csak a vége volt meghatározva. Ha hamarabb "engedik el" Gátőrt, lefut Gyuláig. Tudták kb mennyi idő kell neki, gong, fut, hopppá hát nem letelt az idő?!...

légyölő galóca 2015.05.19. 07:39:56

@AkkorlegyenPtr: Igen, azt és hiányoltam a játékszabályokból, hogy hány percenként kell váltani. Mert így kb megintcsak úgy lehet alakítani az eredményt, ahogy akarják. Van egy olyan érzésem, hogy már a szerkesztőknek is elegük lett a cárpárból.

Chuck Νorris 2015.05.19. 07:43:45

na ahogy Unott Marcsa végigizgulta a bombás versenyt az nem semmi volt. Kár hogy nem tud futni mert szétrázkodnak a szilikontömbök a valagában :)

spájdernecc 2015.05.19. 07:44:49

hogy ti milyen gyanakvóak vagytok :)

Sanda.Ipse 2015.05.19. 07:48:05

@Segafredo: Petit? akinek szerelmet vallott, hogy inkább ő esik ki, csak a cár benn maradhasson benn forever?
Most meglátjuk, hogy igaz-e a közmondás, mely szerint alamuszi macska nagyot ugrik. Kérdés, mennyire haragszik Lórára, mert pl. Lokival az is potyogna előbb a vízbe, aztán kifelé a hotelből.

Sanda.Ipse 2015.05.19. 07:49:40

@AkkorlegyenPtr: akkor gongattak, amikor akartak. Alá meg olyan visszaszámlálót raktak be, hogy Gátőrnél maradjon a kulcs.

Stipistopi 2015.05.19. 07:51:00

@légyölő galóca: látom, nem csak nekem tűnt fel.

Sanda.Ipse 2015.05.19. 07:51:13

@légyölő galóca: játékszabály az, hogy itt bármi megtörténhet - amit a szerkik akarnak.

Stipistopi 2015.05.19. 07:52:22

nem Lóra az, hanem LOURA!

Tapsy Hapsy 2015.05.19. 07:54:32

Nekem a kedvencem az volt amikor Pjotr olvasta a jatek lenyeget, es szabalyait, majd egy pillanatra mutattak Lóra fejet, es latszott rajta hogy annyira gondolkodna o, csak nem megy :D

Stipistopi 2015.05.19. 07:55:14

"hogy szomorodna meg nejlonban" --- ezen hangosan felröhögtem :D

Gyuszikám, legyen vér a pucádban és basszad kifele okoskatörpöt meg horváthévát.

Chuck Νorris 2015.05.19. 07:56:24

@Tapsy Hapsy: azért tették a szerkik Péter mellé... amikor vége lett a játéknak , még akkor sem értette mi van.

Stipistopi 2015.05.19. 07:56:24

Az megvan, hogy Gyula "lemarcsizta" a cárnét? Gólem meg hol Mariannt mond, hol Mariannát.

CsÁgiiii 2015.05.19. 08:14:59

Nagyon mérges leszek, ha Gyula nem küldi ma haza, vagyis löki be a vízbe Péteréket.
Milyen rossz lehet, ott állsz háttal, aztán repülsz (kétszer is, először csak a vízbe).

Ronni 2015.05.19. 08:36:08

oroszrulett semmi más, kicsit untam nézni a futkosást
MIvel nics akinek szurkolnék bárki nyeri ugy jó, csak Böcce ne ha lehet.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.19. 08:36:48

A Cárék udvari talpnyalója miért lett Lóra?

catlogic 2015.05.19. 08:37:07

@AkkorlegyenPtr: Egyet értek, de mégis a cárpár után a legkézenfekvőbb opció, mivel így a régi párját kirakjak, akiben már nem bízik (handabandázott is Gyulus a bizalomról), és Lokit, akinek így megörökölhetné a párját, Barbit, akit szemmel láthatóan nagyon csipázna... Ha magára gondol ezt lépi... Ha mindenkire és magára akkor cárpár (itt érthető lenne a sírás amit mutatott, merthát a bátyuska... XD )
@légyölő galóca: A pólószínek az überfail volt... Szerintem a szerkiknek későn esett le, gyorsan még el is mondattak egy szépen megírt magyarázó mondatot Barbival hogy "háááát ilyet, véletlenül PONT úgy válogattuk hogy ihaj..." Szánalmas, hülyének néznek minket, de ez nem újdonság...

A Gyula - cárné kardozás és közbe cárné visongása megvan???? :D

Amúgy még az egyik korábbi részben Cáratyuska emlékeztek hogy nyalta ki a tányért kézzel... Pont ezen röhögtek anno Adrin...

beacska 2015.05.19. 08:38:49

@Ronni: szijjja! tegnap este nagyon irigyeltelek ám!!!

Kosztarika 2015.05.19. 08:39:30

@Ronni: Ezt láttad, olvastad? :D :)

Stipistopi 2015.05.19. 09:11:48

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): mert Gyula mondja ki úgy Laura nevét, hogy Loura :)

kszanaksz 2015.05.19. 09:16:38

Kíváncsi vagyok Gyulára, hogy mit lép.

Ditti82 2015.05.19. 09:27:05

Ha van töke Gyulának, Pjotrt és Botoxot taszajtja a mödansziéba. Ha nincs, akkor marad Gábor-Tinánál.

kridli 2015.05.19. 09:28:05

@légyölő galóca: nem is kell ennyire trükközniük. Mivel nincs bent óra (ezt valamelyik éden éjjelben mondta gólem), így csak az általuk rávágott visszaszámlálást lehetett látni, akkor adták be a játék vége ágyút, amikor akarták, aztán majd a vágók rávágják a digitális órát a képre hogy hihető legyen az a 3 óra.

Ditti82 2015.05.19. 09:30:33

@Tapsy Hapsy: Nekem is feltűnt, írtam is tegnap, hogy a királylány nem érti. :D
@catlogic: Ott felfedezni véltem valami pozitív-féle érzelmet Botox arcán. :O

kszanaksz 2015.05.19. 09:40:22

@Ditti82: Ne feledjük amit Sanda.Ipse is írt kicsivel feljebb, Gyula bromance performansza Péterrel, a testvérem vagy, kiesnék érted, stb... Nekem erős kétségeim vannak afelől, hogy Gyula azt színészkedte, viszont van annyira értelmes, hogy a tanácsokból leszűrte azt, hogy tényleg erőseket kell most kirakni (csak nem Péteréket).

mézescsók 2015.05.19. 09:59:56

@Ditti82: Szerintem nincs. Petiéket aztán semmiképpen sem. Pjotr maga az isten, aki leszállt az édenbe.Még Lokiékat is esélyesebbnek tartottam egészen a teraszos beszélgetésig. (Fejében már kezdettől tudja, hogy kit küld haza - csak azzal a kis buksival van baj, mert Gyula még mindig nem tudja, milyen rendezvényen van. Hozta a fontoskodó kisember prototípusát). Most a jelöltje szerintem Bence.

A futkosás kicsit unalmas volt, hát még nekik mennyire lehetett az. Időnként adhattak volna nekik egy-egy feladatot, mondjuk - ha már kalózokról van szó - torpedózhattak volna egyet.
A megkapja a kulcsot, rohan vele valakihez és azt mondja, pl. B6. Ha talált, akkor nyerjenek valamit, esetleg passzolhatnak, fusson a másik csapat. A végén az győz, aki több hajót kitorpedózott.
Nem gondolom, hogy végigszámolták a három órát, de azért sejthető volt, hogy kb. hol járnak. Gábor azért parázott, amikor megkapta a kulcsot, hogy 72 lépés hány másodperc alatt tehető meg és lesz- e ideje átadni.
Botox és Peti húségfogadalmát kis híján megkönnyeztem. Ajjjj, de szép is a barátság!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.19. 10:04:58

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: mert ő annak a csapatnak a kapitánya, amelyikben a kieséssel fenyegetett Gátőr futkorászott a kulccsal.

Sanda.Ipse 2015.05.19. 10:05:15

Már azért is a cárpárt kéne vízbe taszajtania, mert ha véletlenül olyan feladat jön, amihez némi gógyi is kell, azt pl. feltételezhetően ők nyerik és dönthetnek mások sorsáról.

Ronni 2015.05.19. 10:12:49

@Kosztarika: Hú azta:)))))))) fültől fülig mosoly:) kösz Loki.

Ditti82 2015.05.19. 10:15:05

@mézescsók: Ne már, Benceeeee... :'( Akkor nem marad senki. :(

Raist 2015.05.19. 10:25:03

Sziasztok!

Most regisztráltam, de különben az ÉH 1 óta követem a blogot és szívesen is olvasom a kommenteket. Lehet sokan nem fognak egyetérteni azzal amit írok, de azért megosztom a véleményemet. Elöljáróban annyit, hogy Petinek és Mariannak drukkolok (illetve Lokinak mellettük), mert ők játsszák ezt a játékot ellentétben a halál idegesítő Bencével pld., akinek egy értelmes megmozdulása nem volt még (amikor taktikázni próbált akkor sem volt értelme, mert vagy lebukott vagy fölöslegesen csinálta).

Gyula helyében két párban gondolkodnék, mégpedig azért mert az köztudott hogy a végén szimpátia szavazás lesz a 2 bennmaradt páros között (ezen tuti nem fognak változtatni). Ha Bencééket vagy Gáborékat rakja ki, akkor ott jó esélye van még mindig megkapni a szavazatukat, hiszen ha Gyuláék maradnak bent + Lokiék vagy Petiék, akkor az ellenfelüket még akkor is jobban fogja rühellni a most kiesett páros (értem ezalatt, ha most kidobja Bencééket, Bencéék akkor sem szavaznának Lokiékra és jó eséllyel Petiékre sem). Ugyanez igaz Gáborékra is. Viszont ha kidobja valamelyik szövetséges párost, akkor ott tuti bukja a szavazatokat. Talán csak akkor nem, ha Bencéék maradnak, mert Loki annyira utálja Bencét (amit meg is tudok érteni), hogy esetleg még mostani Gyula akció után is Gyuláéknak adná a szavazatát. Szóval összetett a dolog, de véleményem szerint legnagyobb hiba pont Petiék kirakása lenne, mert 1. szövetségesek, 2. sokan utálják őket, így szimpátia szavazásnál a végén a tökéletes másik pár Peti és Mariann (mondjuk pont ezért lehet előre tudni, hogy Petiék nem nyerhetnek, nincs nagyon olyan leosztás, ahol Ők nyerhetnének egy szimpátia szavazáson. Teljesen mind1, hogy az eddigi legjobban játszó párosról van szó az ÉH történetében).

Ha kivágja Petiéket, akinek ugye "szerelmet" is vallott, akkor az esetleges döntőzésénél tuti ellenük szavazna Mariann és Peti is.

Purple Tentacle 2015.05.19. 10:28:50

/spoiler on

Ha nézitek az instát akkor onnan lehet következteti,hogy Botox és Gyula öribarik maradtak e remek műsor után is, tehát Gyula semmiképp sem fogja a Cárékat mondani...

instagram.com/p/2HHJL9Cz5s/

/spoiler off

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 10:31:22

@légyölő galóca:"... hiányoltam a játékszabályokból ..."

Hö hö hö, játéskszabályokból? Én meg a játékszabályokat hiányoltam.

mézescsók 2015.05.19. 10:36:59

@Ditti82: Én is sajnálnám, de Gyula egyszerűen nem az a típus, aki bevállalja a váratlant.És ez az egész egy röhej. Ezen a játékon végigvonult, hogy Petiéket nem szabad bántani, holott már rég kint lehetnének. Gyula annyiszor benyalt csontig Pjotrnak (nem is kell nagyon visszamenni az időben: pl. a kényszerpárcserénél: az a fontos, hogy Peti együtt legyen Mariannával! Isten barma! Kinek fontos?), hogy szerintem már régen bedumálta magának, neki kötelessége állni az adott szavát. Amúgy tiszteletre méltó álláspont, csak hülye, mert nem ebbe a játékba való.
Lokival meg van annyira nagy cimbi, hogy szintén nem látom esélyesnek. Maradnak Tináék vagy Bencéék. Igazságosabbnak tartottam volna, ha nem egyedül a csapatkapitány szavaz, hanem mondjuk titkosan az egész Gyulás csapat.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 10:37:37

Bence még mindig saját okosságának fényében fürdik, úgy osztotta az észt Tinának, hogy csak na. Bence magát "mini" górénak nevezte (ki). Annyira röhögtem rajta.

catlogic 2015.05.19. 10:40:25

Én azért azon is elgondolkoznék, hogy oké, most akik bent vannak félnek Petiéktől és szeretnék kint látni őket, mert ellenfelek. Viszont ha valaki kiesik, és már tuti nem nyeri meg, akkor lehet más fejjel gondolkodik a szimpátia szavazáson...
Ha már tudom biztosra hogy én nem fogok nyerni, akkor lehet azt is nézem, hogy ki érdemli akkor meg hogy nyerjen... És ebben azért eléggé nem esélytelenek petiék... Bár lehet a mostani játékosokból nem kéne ilyen erkölcsi magasságokat kinéznem, és csak simán úgy fognak szavazni, hogy kit utálnak kevésbé...
De mondjuk pont Petiből pl. kinézem, hogy ha végén neki is szavaznia kell (és nem a két döntős pár között van) akkor ha pl. Gyula tette ki őket, akkor azt mondja, hogy Gyulám, tökös voltál, taktikailag elismerem, hogy szuper döntés volt minket kirakni, rád szavazok...
Vagy nagyon naiv vagyok? :D

Ronni 2015.05.19. 10:40:48

@mézescsók: Én nem vennék mérget hogy nem Peti és Petiné távoznak.Gyula nem a hűség szobra.Mondjuk Peti és neje nem lett volna , én nem tudom mit tálalnak elénk.Nekem azzal sincs bajom hogy játszanak. Bárki távozik, nincs vége az életének.Játék, voltak egy mesés helyen, játszottak, már aki hajlandó volt, a kefélés helyett a játékra figyelni.Mindenképp élmény volt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 10:41:11

@mézescsók: Én meg (tegnapról) Malkovichcsal értek egyet :DDDDDD

catlogic 2015.05.19. 10:46:05

Amúgy még egy valami jutott eszembe, kivételesen a szerkesztőknek egy miniatűr pirospontot adnék...
egy párválasztón kitalálják, hogy senki nem lehet az eredeti párjával, kvázi elméletben totál összekuszálódnak a párok (jelen esetben nem teljesen ez történt, de ez mellékes), majd a következő játékban egy pár esik ki, amivel két "eredeti" pár életét is megpiszkálják... Így ez az elv szerintem nem egy rossz húzás...
Az más kérdés, hogy a gyakorlatban annyira nem lett belőle nagy kavarodás...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 10:49:14

@mézescsók: Sztm nem lehet tudni, hogy mi a jó választás, azaz hogy kit tegyen ki. Nem lehet megjósolni, hogy milyen feladatok lesznek, és ha mondjuk valami fizikai, akkor Marianna ott nem tud nyerni. Komoly szellemi feladat meg sztm azért nem lesz, mert ezek a szerkik képtelenek ilyet összehozni. Mindenkinek egyforma esélye van. Az okosnak, meg a hülyének is. Ezért úgy gondolom, hogy a személyes érzelmek fognak dönteni.

Sanda.Ipse 2015.05.19. 10:55:35

Az egyik ÉÉ-ben Berki elmondta, hogy ne számítsanak a nézők feltétlenül szimpátiaszavazásra, mert a játéknak azt az elemét nem volt kötelező átvenni.
Botox-szal kapcsolatban kár esélyeket latolgatni:)

Ditti82 2015.05.19. 10:56:04

@Raist: Én csak azt nem értem, miért jó Gyulának, ha Pjotrékat tolja előre...

Purple Tentacle 2015.05.19. 10:58:58

@Ditti82: ezt ő sem tudja ... de csinálja :D

Sanda.Ipse 2015.05.19. 11:00:44

@Ditti82: Odáig megértem, hogy a benn lévők közül kiválasztotta a legértelmesebbet, akivel egyáltalán beszélgetni lehet, de ez nem magyarázza meg azt, hogy önmagát hátrányba helyezné a nyereménnyel kapcsolatban a cár miatt. Ilyen hülye ember nincs! (vagy van?)

Ditti82 2015.05.19. 11:07:16

@Sanda.Ipse: Vagy Gyula a legnagyobb színész evör. :D

kszanaksz 2015.05.19. 11:07:17

Azért az szerintem necces, hogy a háttal álló kiesőket be kell lökni a medencébe. Egész más érzés felsorakozott, 5 méterre szemben álló emberek közül megmondani valakinek, hogy téged választottalak, minthogy odasétálni és váratlanul belebaszni a medencébe. PErsze ezt is lehet kulturáltan intézni, pl. csak ráteszed a vállára a kezed és hagyod, hogy ő ugorjon be, egész más színezete van.
Gyula szerintem ilyen szempontból rendes lesz, egy Marianna szerintem biztos, hogy mindenkit végigtaperolna és figyelné a lábszárakon lecsorgó kis patakokat, aztán a végén a két jelöltet lábbal elegánsan besegítené a vízbe.

beacska 2015.05.19. 11:08:47

@Raist: +1 teljesen egyetértek veled!

én Loki okfejtéséből is vmi ilyesmit éreztem ki az asztalnál...de lehet, h csak a saját gondolataimat vetítettem ki rá. Azt magyarázta, h új fejezet kezdődött, és most már más tulajdonságok válnak fontossá...

Kosztarika 2015.05.19. 11:11:57

Tegnap végig az mutogatták nekünk, hogy mindenki Cár-párt akarja kint látni. Sajnos még sosem volt olyan, hogy az repült volna, aki nyilvánvaló lenne.. :( Figyelemelterelés, vagy mi :D Aztán ráfogják, hogy jééé, milyen váratlan esemény történt :D

Ditti82 2015.05.19. 11:26:48

@Kosztarika: Ezért tartok attól, hogy Bencééket füröszti meg Gyulánk.

Tertullianus, a filozófus 2015.05.19. 11:55:55

@Kosztarika: Továbbá kizártnak tartom, hogy a szerkik hagynák a cárék ilyen korai kirakását. Vesztene a játék az érdekességéből, nézőket vesztene a csatorna.

koda 2015.05.19. 11:59:32

@Tertullianus a filozófus: Erről a szakállas vicc jut eszembe: "Egy buszon öten utaznak. Ha az első megállóban leszállnak heten, akkor következőben hány embernek kell felszállni, hogy senki ne legyen a buszon?" ;)

Persze amikor a forgatás tartott, még gondolhatták ezt...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.19. 12:00:14

Ha Gyula könnyebb végjátékot akar, akkor Loki, vagy Peti repül.
Ha fontos,hogy erős ellenfelei legyenek a fináléban, mert az olyan tökös dolog, akkor Gábor, vagy Bence megy haza.
Szerintem Petiék ma maradnak, mert a bejátszásban tegnap Petit és Mariannt mutatták a szobában, miközben Peti majdnem sírva leborul az ágyra.
Gyanítom, ez már a döntést követő állapot volt és egyik sem tűnt vizesnek.

Loki szenvelgése meg vagy megtévesztés, vagy ma tényleg ő úszik.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 12:07:11

@A Manci: Azt mondod Peti erős. Ebben a futkosós feladatban mennyire számított, hogy ki erős? Ha továbbra is ilyen agyhalott, kívülről vezérelt feladatok jönnek, mit számít az, hogy kit gondol erősnek mondjuk Gyulánk.

beacska 2015.05.19. 12:21:00

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: azért ő, mert megválasztottak szavazással egy fiú és egy lány Kalózkapitányt (ez lett Gyula és Barb), akik egyenként választottak maguknak csapattársakat...így a Kapitányokat nem a saját csapatuk, hanem a közösség együtt szavazta meg.

nem tudom, h holnap is lesznek-e még csapatok, v csak erre az egy játékra szólt

beacska 2015.05.19. 12:21:34

@Tertullianus a filozófus: korai? bent vannak 60 napja és már csak 10 van hátra

beacska 2015.05.19. 12:23:52

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezzel érvelt Loki is...bááár, szerintem nem teljesen volt igaza, mert Peti továbbra is dirigált, még ha nem is volt rá szükség...ahogy Bence is igyekezett a vezérkos szerepét felvenni...meg Loki is nyújtotta a kezét folyton-udvariasságból vajon? v nem bízott Orsiban?

mézescsók 2015.05.19. 12:30:28

@Ronni: Valamennyien csak tippelhetünk, hogy mit lép este Gyulánk. Én úgy látom, hogy van józan esze, de kezdettől annyira Petiék seggében volt, hogy nem tudom elképzelni. Estig többet ezügyben már nem találgatok.
Hetek óta téma Petiék játéka. Szerintem alapjában egyik kommernek sem az volt a baja, hogy játszottak, hanem az, hogyan. Nem az a gond, ha megvezetnek másokat, trükköznek, cseleznek, kijátszanak egymás ellen, bármi. A gond a stílussal van. Muszáj a játékostársak felesleges, sértő megalázásával együtt járnia a játéknak? Most sorolhatnám, hogy kiket, mikor és mivel sértettek meg "direkt", csak úgy, mert milyen jó, ha az illető hőzöng, megalázó helyzetbe kerül, stb. A játékostárs olyan, amilyen. Ez nem választott, hanem készen kapott közösség, ha agyhalottak jutottak, akkor azok. De a játékban egyenrangú társak. A közutálatot nem azért vívták ki maguknak, mert értették és használták a játék lényegét, hanem mert genya módon tették. Elegánsan is lehet játszani, még nyerni is.
Azt pedig nem tudhatjuk, milyen lett volna a széria nélkülük. Mondjuk ezt nem nehéz felülmúlni.

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Eszembe jutna még pár jelölt. A férjem nem felel meg a csúnyasággal kapcsolatos elvárásaimnak, pár fokkal szebb az ördögnél.
A személyes érzelmekkel kapcsolatban egyetértek. Érthető is valahol.

Montezuma13 2015.05.19. 12:50:17

Már 3-4 hete csupán ezt blogot olvasom és nem nézem a játékot, mert rohadtul unalmas. Így valószínű, hogy nem vagyok valami tájékozott a játékkal kapcsolatosan. Annyit azonban leszűrtem sixx írásaiból és a kommentekből, hogy most Gyula "vitéz" került valami úton módon döntési pozícióba, ő határozhatja meg, hogy melyik páros tűnjön el az Éden hotelből. Ugyan a korábbi sorozatokat sem láttam, de annyi információm azért van (ha nem tévedek), hogy a játék legutolsó fázisában, amikor már csak 2 páros marad, akkor a korábban kiesett játékosok döntik majd el, hogy ki legyen a nyertes páros. Ha ez így van, akkor esküvős Gyulának mindenképpen a Pjotr cár/Botox cárné párost kellene bent tartani a játékban, bármennyire is ellenszenvesek. Hiszen ez a páros vágta ki a legtöbb játékost a hotelből. Kétlem, hogy az általuk kiejtetteknek az fog az eszébe jutni, hogy ezért őket jutalmazzák meg a nyereménnyel. Szerintem a végső játékban sok páros nyerhet és csupán egyetlen egyetlen páros nem, márpedig ez az egyetlen vesztes páros csakis a Pjotr/Botox páros lehet.
Elhatároztam, hogy az utolsó adást azért megnézem és remélem, hogy látni fogom, ahogy Pjotr és Botox pofára esik.

Kosztarika 2015.05.19. 12:53:05

Ha Gyula most nem ejti ki Cárékat, lehet (valószínű) hogy ilyen alkalom nem lesz többet. A végjátékban, ha esze van, a legerősebb párostól igyekszik megszabadulni. De elmondta, hogy őt nem lehet befolyásolni, mikor egyszer végre dönthet, hiába igyekszik meggyőzni mindenki. Petiékkel kapcsolatban Mézescsók 12:30-kor leírta, amit gondolok. :)
Ha nem küldi haza Atyuskáékat, akkor Gábor kiesésének nagyon örülnék, mert ki nem állhatom és egy primitív, ostoba szarjankónak tartom, de Tinát sajnálnám.

Őszintén szólva senkinek sem szurkolok, inkább van egy két ember, akitől szívből sajnálnám a nyereményt.

A nézettségnek már úgyis lőttek, azon nincs mit sajnálkozni.. elb@szták, nem kicsit, nagyon :D

Kosztarika 2015.05.19. 12:56:06

@Sanda.Ipse: Meg a szilikonmentes?? feneke is. Most háromszor akkora és a csámpás lábain alig tudja elvonszolni. Mindenki futott, Cárné csak vánszorogni bírt. :D

Rayen 2015.05.19. 12:59:46

@Ditti82: Gyulának csak könnycsatornája van, nem töke. Nincs vele különösebb bajom, de ha valaki, ő aztán vérbeli muzsik. Pedig annyira megnézném, ahogy a cárevicset THIS IS SPARTAAAA felkiáltással a medencébe rúgja.

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 13:01:26

ha dobni akarna a tv2, akkor az EH2 nyertes párosát behívná az ÉÉ-be.. és nem Adrika vihogását kéne nézni, hanem valami értelme is lenne.

Más. Botox tökegyértelműen szét van műtve. Teljesen máshogy nézett ki anno. Orr, arccsont, stb stb...

Gyulánk:

Ha Gyula marad, akkor Gátőrék repülnek, hiszen a "sors" már eleve őket akarta az ágyúdörrenéssel, nem akar bekavarni.

Ha bátor, akkor Lokiék.. Barbi miatt.

Ha vakmerő, akkor Petiék.

Ha tematikázik, akkor Bence Orsi páros.

Ha az utobbi mellett dönt, csak Gátőr marad a barikád másik oldalán, ő meg olyan gyenge, mint a harmatf.ng. Bence szemben áll Petiékkel, így Gyulánk kaphatna egy érdemrendet a cártól, Lokitól meg a köpésmentes sört. :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 13:03:07

bár ha igaz volt az a bátyámként szeretlek igen kínos jelenet, még a végén magukat mondja basszus...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 13:12:58

@beacska: Sztm még ők is benne vannak ebben a ki az okosabb, erősebb pörgésben. Kell egy kis idő, hogy leesen nekik a tantusz. Csak ugye lesz, aki megéri, lesz, akinek már csak kint esik le:DDDD

mézescsók 2015.05.19. 13:14:12

@Kosztarika: És az elmúlt hetekben már hányan, de hányan leírták előttem!!! Ez a téma naponta ki van vesézve.
Nem tudom, még milyen csavart bírnak bevinni a játékba - eddig túl sok nem volt -, de én is úgy látom, annyira a végjátékban vannak, hogy nem kéne arra várni, hátha jön még jobb lehetőség is Petiék kiejtésére. Gyula viszont hálás, úgy érzi, többször ők tartották bent a hotelben. Nem nézem ki belőle, hogy ezen túllép.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 13:15:54

@mézescsók: "... A férjem nem felel meg a csúnyasággal kapcsolatos elvárásaimnak, pár fokkal szebb az ördögnél...."

Ússajnállak :DDDDDDDDDDDDDDD

Pietrosz Abroszbatosz 2015.05.19. 13:17:09

@mézescsók: Nem Gyulánk dönt, hidd el. És nem létezik, hogy a luxuskurva Pintér Marianna úgy essen ki, hogy belökik a medencébe.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 13:19:57

@AkkorlegyenPtr: Ezt a "bátor" szót továbbra sem tudom értelmezni. Azt jelenti, hogy "hülye"?

mézescsók 2015.05.19. 13:23:28

@AkkorlegyenPtr: Akkor már inkább az ÉH1 nyertesét. Máté-Edina ugyanazzal nyert, amit most végig Adri-Becks szemére hánytak. Messze nem ők voltak az ÉH2 fő taktikusai.

Ha jól belegondolok, akkor az, hogy az érzelmek elveszik az illető eszét a játéktól, legalább akkora marhaság, mint hogy" nem a külseje, hanem a belseje fogott meg" lózung. Ezt is Peti találta ki, hogy Loki akadjon le Mariannról, mert neki kellett. Edináék végig az érzelmi vonalat tolták - a végén már nem annyira -, mégis nyerni tudtak. Sosem értettem igazán, miért veszik be ezt a szöveget is. Miért akkora baj az, hogy aki a játékban a szövetségesem, az nem mellékesen még szimpatikus is nekem, férfiként/nőként bejön, kívánom, stb. Ez adott esetben nem gyöngítheti, hanem szerintem erősítheti az embert. Jobban motivál és a bizalmi vonalat is megtámogathatja.

Tertullianus, a filozófus 2015.05.19. 13:23:36

@beacska: A végjáték 10 napjához képest korai. Mert akkor az utolsó 8 napra kevesebb érdekesség maradna.
Nekik az utolsó napon kellene repülni, egy szimpátiaszavazás eredményeképpen. Az lenne a szép, a hozzájuk méltó.

kszanaksz 2015.05.19. 13:25:11

@Pietrosz Abroszbatojsz: de mitől luxus? Miért nem inkább frigid?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 13:28:34

@mézescsók: Erősítené, persze, ha egyenrangú érzés lenne. De általában azok mondják, akik "alárendeltek" az érzelmi szál (rémes) tekintetében. Például Tina vagy Adri beszéltek arról, hogy az érzelem bezavar. A fenét az zavar. Az zavar be, hogy nem fontosak a pasinak, csak nem merik kimondani, és azt hiszik, hogy a néző is olyan hülye, mint ők.

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 13:28:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem. Messze nem hülye. Hiszen számára egy igen jó dolog lenne. Gyulának kell Barbi és pontosan tudja, ha párcsere lesz, Loki Barbi összeáll ismét.. így megnyerhetné Lórát...

Azért bátor, mert elég nagy döntés lenne a részéről.. Bence Gátőr az ellenségből.. vagy a saját táborából valaki, aki viszont neki árthat.

Pietrosz Abroszbatosz 2015.05.19. 13:29:58

@kszanaksz: Mert nem akárkivel és nem ócsón csinálja.
És ettől még lehet frigid.

mézescsók 2015.05.19. 13:30:44

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Azért nem feltűnően, te!!! Különben is: a belseje fogott meg!!!
@Pietrosz Abroszbatojsz: Elhiszem. A második mondatot győzött meg végképp!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 13:33:35

Az nem frigidség Mariannától, hogy erős benne az üzleti szellem, és ingyen nem hagyja magát számára egyébként is teljesen érdektelen pasiktól befűzni.

tomfree 2015.05.19. 13:44:28

Ez a kalózjáték egy nagy baromság volt. Annyira lutri volt az egész, hogy kockával is kidobhatták volna, hogy ki szívjon. Gyula nagyjából mindenkivel jóban van (kivéve Laura), ráadásul tudja, hogy a cárpáros a legerősebb, de kötődik hozzájuk, így teljesen lutri, hogy kit küld haza. Ha nyerni akar valamit, akkor egy erős párost vág haza, ami egyértelműen a cárpáros lenne. Kérdés van-e annyi töke, hogy megtegye. Szerintem nem lesz.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 13:48:37

@AkkorlegyenPtr: BÁRKI árthat bárkinek. Egyik húzás sem veszélyesebb a többinél, sztm. Mindegyik mellett és ellen lehetne feltételezésekkel élni. Ha számomra valami kedvező lenne, és ehhez legnagyobb valószínűséggel (minthogy az elektronok helyzetéről legfeljebb annyit lehet mondani, hogy a legnagyobb valószínűséggel a Bohr féle pályákon keringenek) egy bizonyos tett vezetne, akkor azt tenném - és nem bátorságból, hanem számolásból.

Chuck Νorris 2015.05.19. 13:54:03

DURVA SPOILER, kérlek ne olvasd tovább ha kiváncsi vagy az estére.
...
bennfentes infoim szerint, az alábbi történik. Gyula hosszas délutáni tematikázás után sem tud dönteni, ezért az alábbi elhatározásra jut. Az ebédlő bejáratátol csukott szemmel lép oda a játékosokhoz és a sorsra bizza a kezét, kiket lökjön be. Becsukja a szemét, eltántorog a medence széléig, és az ott békésen álló, épp a felkonfszövegét memorizáló Berkit a vizbe löki, majd elvesztve egyensulyát utána pottyan. Elsőnek a kiváló uszó DJCár, és a szintén jól uszó szörf, buvár, ill. vizigolfoktató Orsi siet a segitségére. Ök ketten egyszerre ugranak a vizbe, igy ők esnek ki.

lentilky 2015.05.19. 13:54:47

Nézelődöm a Czakó utcai sportpálya oldalán foursquare, hát mi jön szembe? Jól látom, akit látok?

irs2.4sqi.net/img/general/width960/6841543_ekIniJ6EJHBW6bLOnpSM7XkURo9Mae8-e5U-lFpgRsM.jpg

Van még róla 2 másik csodás kép is fenn - mindenkinek, aki szereti.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 13:59:01

@lentilky: Alattomos húzás volt. Épp ebédelni akartam.

HufnágelSteve 2015.05.19. 14:02:21

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Mert meglátta az uralkodói gesztusokat és Cá(r)peti helyett Botox seggét nézte ki, gondolta jó lesz nyelvgyakorlásnak.

Kosztarika 2015.05.19. 14:07:36

@Pietrosz Abroszbatojsz: Aki meg fizet egy ilyen nőért, na, az hülye. Még a guminőben is több a lelkesedés :D

wadalma 2015.05.19. 14:09:08

Valaki feljebb beszélt az érzelmekről, én is sajnos ezt hiányoltam a játékból. De így a vége felé csak megkaptuk, mi nézők az erős érzelmeket. Az első két évaddal ellentétben, ahol valakiért drukkoltál, itt a tökéletes ellentétét működöt. Annyira megutáltatták a Peti-Marianna párost hogy azon remeg az ember, mikor kerülnek már ki végre. Egy dolgot sajnálok csak, hogy a szerkesztők pont az ellenkezőjét akarták csinálni és nem értik a nézőket hogy miért nem szimpatizálnak ezekkel mikor ezek "játszanak" tematikáznak.

Amugy volt egy két pont a játékban, mikor Marianna visszajött, de utána rögtön Snezi repült, ott Snezit át lehetett volna "tériteni" a jó oldalra a gonosz tengelye ellen. De emellett számos alkalom lett volna pl Patrik-Andi párosal,, de valaki miatt a szereksztőknek bejött ez az érzelmek nélküli, tetejébe még mondhatnánk időnként értelmetlen logikátlan kavarás.

HufnágelSteve 2015.05.19. 14:14:26

@lentilky: A cápahús nyersen nem az igazi, és ahogy nézem Cá(r)peti épp harapni készül, így lehet "rágós" lenne.

HufnágelSteve 2015.05.19. 14:18:04

@Kosztarika: A guminő elég drága, és mi férfiak a sith mester Darth Vader tanítványaiként csak azt mondhatjuk Luk(e), luk.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 14:22:56

@wadalma: Ezek nem érzelmek, hanem össze-vissza gondolkodás. Én nem utálom Petiéket, nem drukkolok annak, hogy kiessenek - sztm nem vok ezzel egyedül. Sokkal jobban zavar egy agyatlan, felfújt Bence, az undorító Gátőr vagy a zavaros Gyulánk vagy - a szerencsére már kiesett - focista Patrik, meg az egysejtű Milán. Az, hogy ki nyeri, az részben úgyis a szerkik manipulációja lesz. De legalább a végéig ne Bencét kelljen hallgatnom, mert ezt az untermensch Gátőrt.

Zoe_the_Genius 2015.05.19. 14:23:59

Annyira jóízűen röhögtem Botox "futásán" :-) és most először az évad alatt kíváncsi vagyok mi lesz a megoldás. Ha van esze Gyulának akkor hazaküldi Péteréket. Népvélemény is ez?

ThereIsNoSpoon 2015.05.19. 14:31:02

@Chuck Νorris: Végre lesz egy élvezhetô rész ma este! :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 14:33:16

@Chuck Νorris: Ez akkor is jó, ha nem így lesz. Az egész évad legjobb gegje:DDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 14:36:51

@Zoe_the_Genius: Mi az, hogy futás, sprintelt:DD Én ilyen gyors mozdulatokat még nem láttam tőle. Egyébként az az érzésem, hogy frissen van varrva, ezért eléggé el lehet tiltva a mozgástól. Úgy látszik kicsit korán jött neki ez a játék.

Zoe_the_Genius 2015.05.19. 14:46:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem alapon ilyen:)))) roppant jót röhögtem. amit a Bence rendezett ha ott vagyok, tutira lecsapom. Hogy kérdőre vonták a riportban:))))))))

beacska 2015.05.19. 15:22:16

@AkkorlegyenPtr: én ezt nem értem. EGYSZER hangzott el, h Gyula inkább megtartaná Barbit. többször nem is. miért hiszitek azt, h ez KOMOLY motiváció Gyulánál?

Barb amikor csak teheti hangoztatja, h neki a valódi párja Loki. Mi lenne, ha Gy. kitenné Lokit? Barb úgy eldobná bosszúból 10 millánál a gömböt, mint a huzat...10 nap alatt nem bocsátana. kell ez neki? nem, nem kell

dancegirl26 2015.05.19. 15:31:57

Szerintem is Pjotr-Botox úszik el :( :(. Szopó ebben a műsorban ha van egy kis eszed....

mézescsók 2015.05.19. 15:39:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Én úgy emlékszem, ezt a szöveget Pjotr dobta be a köztudatba, utána kezdték el mondogatni a többiek is. A hotellakók különösebben nem foglalkoztak Adriékkal, a nézők sokkal inkább irogatták, mondogaták, hogy unják már, hogy mást sem csinálnak csak szexelnek,, egyáltalán minek vannak ott, essenek ki a villából, nem játszanak, stb. Tináékkal kapcsolatban még kevésbé emlegették fel a játékosok a dolgot, illetve Lóra feszegette igencsak undok módon a pandorán. Igaz, lényegesen diszkrétebben kezelték, véget is ért igen gyorsan és nem tudok szabadulni a gyanúmtól, hogy Tinának nem is volt Bencével jó. Egy frenetikus szex feldobja az embert, engergikusabb, pörgősebb lesz, ragyog tőle, lesüt róla az öröm. Tinán semmi ilyesmi nem látszott, bár az is tény, hogy alapból visszafogottabb, komolyabb teremtésnek látszik, míg Bence elég élményszerűen részletezte az eseményeket Patriknak. Különben egyetértek azzal, hogy nem egyforma hőfokon működtek ezek a dolgok a hotelben és tulajdonképpen mindenki csak nyert vele, hogy vége.
A csatorna javára +1 pont: nem tolta túl ezt a témát - szemben a Vv-vel.

ethan blow 2015.05.19. 15:47:33

Nekem az a munkám, hogy nehézbúvárruhában elmerülök egy indiai falu pöcegödrében, és kiszedem a döglött állatokat, amik eltömítik a kiömlőt és nem tud átfolyni a szar meg a húgy az elvezetőcsatornákba. Nem egy klassz meló, de kevesebb undorító dologgal találkozom a dolgos hétköznapokon, mint Sixx, nem cserélnék vele.

catlogic 2015.05.19. 15:53:52

@beacska: Oké lehet hogy igazad van. Pusztán egy lehetséges eshetőségként gondoljuk már végig Gyula helyzetét...
Marcsi nyilván sose lesz a párja. Lórában már nem bízik. Orsi, Tina, Barbi marad. Eddig mindig meggyűlt a baja a lányokkal meg a bizalommal. Mit lát? Barbi kitart Loki mellett, lojális, megbízható... (Orsi most játszotta el nagyon a bizalmat ugye, Tina meg Bencéhez van bekötve mindenki fejében) Innentől kezdve kb. csak Barbi az esélye... Plusz volt egy beszélgetés közte és Barbi közt (ne kérdezd mikor, nem rég) ahol rákérdezett Barbinál, hogy folytatná-e vele, ha Loki valamiért mégse lehetne a párja... Barbi igent mondott... Azért ezek a loki lóra vízi balettet támasztják alá mára...
Aláírom Barbi bizalmának nem feltétlen tenne jót, de szerintem túl tudna lépni...
Ha a saját érdekeit nézi akkor látja hogy a jövő héten visszamenni lóra mellé nem túl jó opció, így elég erőteljes szempont lehet hogy Lóra helyett egy normális párt kukázzon. Most ezt egy egyszerű lépéssel megteheti...
De mondom, megértem a te érveid, és jogosnak is tartom őket...
Én abszolút nem tudom most megtippelni se hogy mi lesz...
(azért azt nem gondoltam volna, hogy épp Gyulus lesz aki számomra az eddigi legnagyobb izgalmakat produkálja :D)

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 15:55:15

én azt a kisfilmet látom, hogy ül Pjotr és Botox az ágy szélén.. baz itt a hotelben mindenki agyhalott, nem hiszem el... Peti! Tessék? Dehiszen már csak mi maradtunk ketten, nem? Berki is hazament már csak Zoe takarít. Nalátod! Mondom!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 16:06:48

@mézescsók: Én arra gondoltam, hogy nem jól működött a szex Bence és Tina között. Mert ha jó lett volna, Tina nem kezdeményezi a szétválást és Bence sem lett volna annyira rajta. Tök szubjektív, de pl Bence számomra aszexuális benyomást kelt, mint ahogy P.Barbi is.

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 16:29:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezt nem csodálom. már a lapát is kellemetlenül érezte magát,

mézescsók 2015.05.19. 16:31:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Erre utaltam én is. Mármint az aszexualítás az eszembe sem jutott, csupán, hogy nem lehetett egy nagy élmény. Persze, ki tudja, kinek mi a jó....
Régen fordult velem elő, hogy kifejezetten érdekel, mi lesz este. Aztán lehet, koppanok.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 16:41:17

@mézescsók: Ja, én is várom. Azért azt nem bánnám, ha a zOgrét belöknék:DD És ázna a lila...a fradi emlékére.

Brix 2015.05.19. 16:44:42

@wadalma: A "jó oldal " nem tudott felállni a gonoszok tengelye ellen , ebben a játékban. A szerkesztők mesterségesen túltoltál a Mariann-Peti párost, mert azt hitték , ezzel nézhetőbb lesz a műsor. A versenyben egyetlen embert sem küldtek vissza a játékba, kivéve Mariannt, szétverték a "triumvirátust" az elején és Snezit is szerkesztői segítséggel tették ki a játékból. Kár, hogy nem tudott felállni a jók szövetsége. Ellenben , a később beküldött versenyzők, szervilis módon meghajoltak a gonosz tengely akaratának. A győztes is közülük került ki, sajnos...

Pék Sütemény 2015.05.19. 16:50:18

Fogalmam sincs, mit jelent a jó és a gonosz tengely. És remélem, egy ilyen kategorizálást soha nem is fogok megérteni.

Pék Sütemény 2015.05.19. 16:54:41

Amúgy meg, a Gyula helyében simán a Közellenséget meg Tinát dobnám ki. Amúgy is ezt lökte a gép, ez az a döntés, ahol nemkülönösebben kell dönteni. Abban meg a mi Gyulánk jó. És maradna szeretnivaló mindenkinek, tehát a saját esélyei se romlanak. Véleményem szerint a Peti-Botox páros elküldése pillanatnyilag nem időszerű, meg kifejezetten idegen a gyulalélektől.

beacska 2015.05.19. 17:07:52

@AkkorlegyenPtr: most láttam, ahogy Orsi búsong Loki potenciális kiesése miatt...nnnna, KÉT fúriát haragítani magára...hááát, nagy bátorság kell hozzá ;)

Kosztarika 2015.05.19. 17:26:39

@Pietrosz Abroszbatojsz: Az Instán is egyfolytában képeket rak ki, de még csak nem is nagyon like-olják.

Brix 2015.05.19. 17:44:09

@Pék Sütemény: Peti-Mariann a "gonoszok" , mert elég gerinctelen módon játszották a játékot.
"Jó " tengely nem jött létre, erről tettek a szerkesztők, akik a negatív vonalat favorizálták,gondolván hogy az hozza a nagyobb nézettséget. Berki is elég részrehajlónak tűnik, amikor a "cár pár" dolgai szóba jönnek, rendszeresen megvédi őket... A végén azért nem fognak nyerni, mert túl sok embert elárultak...

Kosztarika 2015.05.19. 17:51:33

@Brix: a szerkesztők a jövőben is meg tudják védeni őket, ha akarják. Egyszerűen nem adnak lehetőséget a többieknek - kivéve most Gyulának, de ő gyáva - hogy kiejtsék őket. Nem biztos, hogy lesz szimpátia-szavazás. :(

verkli 2015.05.19. 17:59:10

@catlogic: Nem tudom mit fog lépni Gyula, félek, hogy csak nyaral, és valamilyen követhetetlen becsületkódex alapján fog dönteni. Pedig az ő érdekei elég nyilvánvalóak, azokat a lányokat kell benntartania, akikkel van esélye nagyobb nyereményt hazavinni a gömbözésből. Barbi, Tina, talán Mariann. A logikus döntés Loki hazaküldése, hogy Barbi szabad préda legyen, az meg csak bónusz, hogy Laurát is kiteszi.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 18:19:20

@Brix: Hűha, jók és gonoszok...Te mit néző?:)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 18:23:41

@Pietrosz Abroszbatojsz:"... Naomi egyébként korábban már aktmodellkedett, mivel másképp nem tudta fenntartani magát..."

Mivel másképp MUNKA NÉLKÜL nem tudta fenntartani magát. Azért vagyunk ilyen szegények, mert ennyi ember hivatott sokkal többre, mint, amit csinálnia kell.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 18:28:17

@verkli: Nekem is volt egy olyan futó benyomásom, hogy tartani akarja magát a Petinek "adott szóhoz", de ha igaz a spojler, akkor külső befolyás alá vették.

catlogic 2015.05.19. 18:36:12

@verkli: Az utolsó mondattal mindent összefoglaltál ;) Kérdés hogy Gyula milyen viszonyban van a logikával... XD
Cárpárt bennhagyni megérné, a tuti második helyezett megvan ebben az esetben, Barbi meg jó pár... Petivel is megmarad a jó viszony, Marcsival is (akit Gyula nagyon imád, legalábbis nekem ez jött le), Bence Gábor Tina is megmaradna esetleges szövetségesnek...
Bár most visszanéztem az Éden éjjelt, és ott mutatták, hogy hogy sírt este Loki miatt Barbi... Lehet mégiscsak jobban megviselné Loki kiesése, minthogy meg tudjon Gyulának bocsátani...

catlogic 2015.05.19. 18:48:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Fene tudja... Tényleg kedveli Lokit, rátéve egy kis alkohol, szomorú zene meg mittomén, aztán sírt... hogy csak a hangulat vitte el, vagy ennyire kötődik.... passz

catlogic 2015.05.19. 18:49:53

@catlogic: Ilyenkor már a bezártság, stressz, idegeskedés, minden miatt azon se lepődnék meg, ha a mikrohullámú sütő használati útmutatóján sírnának... (én is tuti bőgnék már minden percben)

verkli 2015.05.19. 18:55:50

@catlogic: Gyula galamb, neki nem gond, ha Peti bentmarad. Ha van szimpátiaszavazás, még ott is jó esélye lenne Peti ellen, bár az akkori párján is sok múlik. Ha meg Peti jut a döntőbe, Gyula akkor is nyer, mert Peti dob, bárki is a párja (esetleg Mariann megelőzi, de Gyula szempontjából ez mindegy).
Barbara biztos nagyon megsiratná Lokit, na és. Barbi nem tűnik ostobának, hamar rájönne, hogy Gyula jobb partner, mint Loki a gömbözésnél.

beacska 2015.05.19. 18:56:29

@Brix: @Kosztarika: ezzel nem értek egyet...volt, amikor Marcsa védettséget kapott, mert kimentek randizni, és ő kapta a védettséget. Akkor pölö senki sem akart randira menni, mert "félt", Marcsa viszont bevállalta...meg is érdemelte akkor a védettséget...mehetett volna Barb is randira, de nem ment (én spec. akkor csalódtam benne...)

beacska 2015.05.19. 19:01:08

@verkli: miért jobb gyula, mint Loki, aki már lassan 25 napja a párja? (Barb asszem a 30. napon jött be). gyulának barb hányadik párja is lenne???...hmmm...tényleg jó cserének tűnik ;)

Kosztarika 2015.05.19. 19:01:27

@beacska: SOHA nem mondják meg előre, hogy mi a tét. Ki tudja, ha más megy is védettség lett volna a jutalom? Egy biztos: a legtöbb kedvezményt és hátszelet Cárék kapták.

verkli 2015.05.19. 19:13:30

@beacska: Végezz el egy gondolatkísérletet. Te kivel szemben tartanád tovább a gömböt? Azt, hogy ki a jobb pár a gömbceremónián, ilyen egyszerű eldönteni. Az összes többi, fülméret, előélet és bármely egyéb tulajdonság lényegtelen.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 19:17:57

@catlogic: Lehet, hogy rosszul teszem, hogy keverem a civil meg a játékos Barbit. Ám nem tudok szabadulni rideg mesterségének minden keménységétől - és ezért nem gondolok az elérzékenyülésre vele kapcsolatban. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy nem lehetnének érzései.

beacska 2015.05.19. 19:26:12

@verkli: egyértelmű, h Loki :DDD

miért választotta Orsi Bencét Geri helyett? mert NAGYON régen bent van! Loki a 11. beköltöző!!! és mi van, ha a szimpátia szavazásra Naomit vagy Milánt hívják be? Egyértelmű, h az aggastyánok előnyben vannak...minek válasszanak egy olyan párt, ahonnan egyiket sem ismerik?

És akkor a "fül" méretéről még nem is beszéltünk...Gyulánk édes, de egy tuja

catlogic 2015.05.19. 19:28:50

@verkli: Én is ezt mondom, hogy felesleges kiejteni a cárpárt, ha szimpátia szavazás a vége. Sőt ha az a vége érdemes bent tartani őket, és arra menni, hogy a végén velük maradj a 4 között, mert úgy jó esély van hogy sokan ellenük szavaznak.
Barbi jó pár, Gyula is, én nagyon drukkolok nekik együtt, de azért Barbiban lenne egy törés szerintem Loki miatt... gömbözésnél meg ezerszer inkább Gyula, bár szerintem Barbival szembe Loki se dobna...

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Én nem tudom eldönteni, hogy mit gondoljak Barbiról... Amikor bejött a hideg rázott tőle (és nem a háttérinfók miatt, hanem a stílusától), aztán beszürkült, láthatatlan lett, de egy erős párral... És őszintén szólva egyre szimpibb is lett, főleg az amilyen lojális Lokival... (vagy épp az aktuális párjával) Most ott tartok, hogy ezerszer inkább ő nyerjen mint egy Marcsa...

beacska 2015.05.19. 19:30:04

@verkli: jaa, és a kérdésedre válaszolva, HA eljutna a Gömbig, semmi sem indokolja, h a két fiú közöl bármelyik is eldobná...ott már egál

verkli 2015.05.19. 19:37:29

@beacska: Ok, elfogadom a véleményed, de azért meglep, hogy Lokit megbízhatóbbnak tartod, mint Gyulát. Nem baj, legfeljebb ruppótlanul (köszi Gólem) mész haza:)

Gyula egy tuja (galamb), ez a legelőnyösebb tulajdonság a végjátékban. Okos játékos galambot választ párnak a gömbceremónián, és a buta játékos is a galambot szeretné. Ezért is ilyen előnyös a tujaság, mindenki téged akar párnak is és ellenfélnek is.

verkli 2015.05.19. 19:43:26

@catlogic: Loki héja, vagyis mindenkivel szemben dob. Nem lényeges, hogy ki áll ott, neki dobnia KELL, mert ez a logikus. Minél jobban megbízik a partnerében, annál később, de dob. Túlértékeled a kapcsolatukat Barbival (az már Barbi problémája, hogy ő is).

beacska 2015.05.19. 20:00:50

@verkli: majd meglátjuk...én megbízhatónak tartom lokit. jó ember, neki van bent a legnagyobb szíve. a gyengék védelmezője.

Pietrosz Abroszbatosz 2015.05.19. 20:01:12

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Akik ott vannak, mind munka nélkül akarnak érvényesülni. Talán Gyula a kivétel. Loki raktárosságában már nem annyira hiszek, ha az is volt valaha, többé már nem akarja csinálni.
Gyula pedig nem teheti ki a cárékat. Magától se tenné, de nem is engednék neki a szerkik.

Kosztarika 2015.05.19. 20:01:35

@beacska: neked meg csőlátásod :D ;)

beacska 2015.05.19. 20:09:34

@Kosztarika: lehet, de jobb rajongani, mint állandóan utálkozni. hosszabb élete lehet az emberlányának...

beacska 2015.05.19. 20:10:34

@Pietrosz Abroszbatojsz: miért ne engednék? szerinted ők a kedvencek? hát szerintem nem. elég sok kaján rosszindulatot látok a vágásokban...

verkli 2015.05.19. 20:11:52

@beacska: Hahahaha. Talán azt bírom legjobban a nőkben, hogy viccesek. A legelképesztőbb ellentmondásokat is képesek fedésbe hozni egy elmetrükkel. Mintha a csajom írta volna:)

radoznao 2015.05.19. 20:13:33

@beacska: Szegény Nórit is mennyire védelmezte....

beacska 2015.05.19. 20:13:34

@verkli: :D hát, ezt most nem tudom, h mire értetted, de egészségedre ;)

beacska 2015.05.19. 20:14:27

@radoznao: Nórit védte is...csak a vak nem látta, h nem volt véletlen, h a Nóri őt védte, amikor kiesett is körme szakadtáig

Kosztarika 2015.05.19. 20:18:29

@verkli: ne általánosítsunk, ha kérhetem. :D ;)

Kosztarika 2015.05.19. 20:19:42

@beacska: az Nóri csacsisága és nem Loki érdeme. Láttuk, amit láttunk :)

beacska 2015.05.19. 20:20:44

@Kosztarika: ezt mondjuk meg is értem....az elmetrükk nehéz dolog, csak az igazán nagyok képesek rá :DDD

beacska 2015.05.19. 20:21:12

@Kosztarika: :D nem vagyok meglepve, h két adás ment paralell :DDDD

beacska 2015.05.19. 20:22:04

@Kosztarika: ja, meg Naomit sem pesztrálta és az eszetlen milánt sem, ugye? :DDD...jaaa, és beus? ő is csak érzéki csalódás volt? menj már....

dog chapman, bounty hunter 2015.05.19. 20:25:34

Ezzel együtt még tíz rész?...
Azt hittem a héten vége.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 20:33:44

@catlogic: P.Barbi szimpatikus játékos, nagyon normálisan értékel, egyáltalán nem agresszív. El tudom őt képzelni nyerő embernek.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 20:39:22

@verkli: ne irigyeld a dialektikánkat. A szintézis a legnagyobb dolog.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 20:48:59

@Pietrosz Abroszbatojsz: Csak azért írtam ezt a munka nélkül való életet, mert a cikk valahogy úgy szólt, hogy a tematika bajnok KÉNYTELEN akt fotókat csinálni, mert másból nem tud megélni.Amúgy nincs kifogásom az ellen, hogy ebből éljen meg. Még mindig jobb, mintha lopna. De hadd ne sajnáljam!

Ditti82 2015.05.19. 21:19:03

Párkiesős szép(?) estét!

Zsoofka 2015.05.19. 21:20:46

@Ditti82: Én nem sok jót jósolok Bencének, szerintem sajnos ő fog kiesni....:(

Gia 2015.05.19. 21:20:58

Erre a Peti-Gyuszi veszekedésre kíváncsi vagyok.

Ditti82 2015.05.19. 21:21:59

Ezt még mindig nem tudom elhinni, hogy így lealáznak 10 embert...

Ditti82 2015.05.19. 21:22:37

@mokamini: De akkor ki lesz az avatarom? :(

pogona vitticeps 2015.05.19. 21:22:53

Jó estét! Van valaki aki streamet néz? Mert nem tudom behozni a livestreamhuntert. Légyszi segítsen, aki tud! Köszi

Zsoofka 2015.05.19. 21:23:19

@Ditti82: Jó kérdé? Berki? Cinti? Talán ők nem estek ki...

kékalmamag 2015.05.19. 21:24:28

PAPIKÁT küldje haza. PAPIKA. ha mégegyszer kimondja ezt a cár visszautazom az időben és belefojtom a medanciéba.

pogona vitticeps 2015.05.19. 21:24:37

@Ditti82: Ha lehetne, akkor az, akit nagyon rühellsz... csak, hogy kiessen :)))))

Gia 2015.05.19. 21:24:50

Ó,ez csak színjáték..Gyula.. :-D

adricsek 2015.05.19. 21:25:51

Sztem annyi vér nem lesz Gyula pucájában, hogy cárékat lökje bele. Első körben Bence-Orsira tippelnék (Egyáltalán ők párok? Nem láttam pár részt), vagy Loki-Laura. De ahogy látom, a Tinával folytatott beszélgetés is kamu, így akár Tina-Gábor is mehet a levesbeee

Ditti82 2015.05.19. 21:26:13

@pogona vitticeps: Vótmá, oszt még mindig ott osztja az észt most is.

Zsoofka 2015.05.19. 21:26:15

Marcsát most miért szivatják? És a BIZALOM? A 100%-OS?

Gia 2015.05.19. 21:26:18

Mariannt minek kell ennyire megvezetni?

kékalmamag 2015.05.19. 21:26:52

ez a medencébe lökés háttal mekkora egy "kivégzés" imitálás már. degáz.
remélem van eze és Lokker megy haza, amúgyis BArbival szerette volna folytatni, LAurka meg amúgy is elásta magát a Geris afférral. Tök könnyű lenne mit mondania és mindenki megértené, még Lokker is azt mondta tegnap (már amit bevágtak nekünk).

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 21:26:59

Lepkés, a dolgozó kisember. Namajdmostakkor.

Ditti82 2015.05.19. 21:29:28

@Sz.Adri: Ezt megmagyarázhatná Gyula, hogy ez neki miért volt jó...

Gia 2015.05.19. 21:30:49

@mokamini: Egyre gondoltunk. :-))

adricsek 2015.05.19. 21:32:32

@Ditti82: hát, ezt nem értem. Valószínű Tináékat akarja kitenni,a cáréknak meg nyalni. Ha én lennék Gyula,úgy vágnám bele a vízbe a cárékat, hogy csak nyekkennének :D :D

Gia 2015.05.19. 21:34:05

Ha Gábor esik ki,akkor elmondhatja,hogy részese volt Gyula robbanásának,amire annyira vágyott. :-D

Ditti82 2015.05.19. 21:34:54

@Sz.Adri: Én is. Gyula úgy hátba lesz szúrva Pjotrék által, hogy ihaj.

LETOH_NEDE 2015.05.19. 21:35:23

vizes Tina haja a riportban

Starlettevagysem 2015.05.19. 21:37:10

@kékalmamag: Rettenetesen ciki a vízbe öles . Annyira gaz , ahogy a TV2 szerkeszti ezeket a dolgokat

Zsoofka 2015.05.19. 21:37:58

@Ditti82: Dehogy lesz hátba szúrva, csak a saját érdekében hazaküldve :))))

Zsoofka 2015.05.19. 21:38:52

@Starlettevagysem: Fekete hal ceremónia - csak hogy én is morbid legyek... :)

skylaner88 2015.05.19. 21:41:25

@LETOH_NEDE: illetve nem azt mondta h: "Azt hittem, hogy egy erősebb párt fog választani (Gyula)....."
Most tényleg megint előre "lelövik" a poént?

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 21:42:30

még a végén tényleg kézenfogva baugranak Gyulusék. Barbi visszalép, Gyula meg nyom egy seggest.. viszlát Gyula .. :)

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 21:42:47

@mokamini: és Gyula még le is szopja majd Sapekot, mert megérti hogy ez neki miért is volt jó

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 21:43:06

@Gia: :) és ott van vele a bunkerban, ahogy szerette volna

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 21:46:26

Lokit is csak húzta Gyula, mint mindenkit. Gátőr megy..., be nem akar folyásolni semmit mert aztán pacekba re kell habilitálni később :)

adricsek 2015.05.19. 21:48:55

@LETOH_NEDE: ekkora bakit elkövetnének????

kékalmamag 2015.05.19. 21:50:39

persze megértem, hogy ez a vízbeölés "kalózos" de akkor is. jézusom.

Ditti82 2015.05.19. 21:51:12

@Sz.Adri: Az egész ÉH3-szerkesztés egy nagy baki.

Starlettevagysem 2015.05.19. 21:52:40

Sajnos elkezdtem nézni a műsort, de lassan szenvedés kivárni a végét. Az éé semmi másról nem szól csak a játékosok megalázásáról. Béna átlátszó szerkesztői belenyúlások, pl mindig mikor a lányok kimentek a fiúk rajtuk gúnyolódtak vagy pl egyes játékosok hirtelen megvilagosodasa. Az utómunkálatok során farkas hibák, van sapka nincs sapka egy jeleneten belül. És durva volt a Nori dolog is és durva vicc ez a vízbe öles is. Jövő heten remelem nem kapnak sárga csillagot a szerkesztőknek nem annyira tetsző játékosok :(

adricsek 2015.05.19. 21:52:46

@Ditti82: ez igaz...naaaa,kiderül a percen....ha addig nem lesz reklám :D

Ditti82 2015.05.19. 21:53:03

Fene Pjotr morbid humorát...

pogona vitticeps 2015.05.19. 21:53:07

Még megérünk egy következő reklámblokkot a fekete hal ceremóni előtt...

Zsoofka 2015.05.19. 21:53:10

Szerintem a végén mindenki beugrik és lesz sírás-rívás....

Mók_Ica 2015.05.19. 21:53:17

na, a lökésre ideértem :) lássuk

HufnágelSteve 2015.05.19. 21:53:49

Én Brekit rugdosnám a vízig.

adricsek 2015.05.19. 21:54:44

tuti nem őket löki

Zsoofka 2015.05.19. 21:54:45

Gyulának soron kívüli merevedése van ettől a kicsi hatalomtól...

adricsek 2015.05.19. 21:56:51

nagyon múlt időben beszél Boti

légyölő galóca 2015.05.19. 21:57:21

Gyula mond egy mondatot, vagy százat. Uncsiiii.

Mók_Ica 2015.05.19. 21:57:29

@Sz.Adri: én is erre kaptam fel a fülem.....

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 21:57:52

Lepkés most kiélheti magát, minden párnak beszédet tart, had izguljanak. Nem fognak erre a momentumra szívesen emlékezni a többiek.

adricsek 2015.05.19. 21:59:35

jajjj,ez a nyúlgyula...

Ditti82 2015.05.19. 21:59:41

Gyula, te címeres ökör...

adricsek 2015.05.19. 21:59:48

jajjj,ez a nyúlgyula...

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 22:00:00

Na végre. Sármőr, Tina, viderzén.

Mók_Ica 2015.05.19. 22:00:03

bakker, tényleg ennyire bénán elszpoilerezték ezt tina vizes hajával???? nem hiszem el, hogy ennyire bénák...... pfffff......
sármőr sír...... mondjuk nóri is sírt......

pogona vitticeps 2015.05.19. 22:00:12

Butus gyulus... ma se pálinkázok. Baszki

Savafan 2015.05.19. 22:00:54

Nagyok játéka... :-) Gyula kicsit sokat képzel magáról

dancegirl26 2015.05.19. 22:01:01

Gyula gyáva... Miért nem a nyulas pólót kapta anno....?

Zsoofka 2015.05.19. 22:01:13

Most Peti szopja le Gyulát?

Ditti82 2015.05.19. 22:01:51

Botox rohadtul nem töltött 60 napot a hotelben...

Zsoofka 2015.05.19. 22:01:54

@Ditti82: Ne reklamálj, Maradhat az avatarod.... :)

Mók_Ica 2015.05.19. 22:02:11

most peti nyal gyulának.... még jó, hogy ezt nem beszélték meg előre..... ja, és breki sem látta ezt a kamerákon......

peti is könnyezik??? :oo

Zsoofka 2015.05.19. 22:02:14

Vajon ma behívják Gábort az ÉÉ-be?

pogona vitticeps 2015.05.19. 22:02:34

Cáratyuska be volt fosva azért rendesen... elakadt a szava. Felemelő pillanat volt.

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 22:02:37

Sapek megint hinti az okosságot.

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 22:02:56

arra jöttem rá, hogy emberek!.. Gyulánk.. egyelek meg :)

Mók_Ica 2015.05.19. 22:03:23

@mokamini: igen :))) és ez meghatja petit :))))

Ditti82 2015.05.19. 22:03:27

És még mindig a csapatot hajtogatja...

légyölő galóca 2015.05.19. 22:03:28

Összegezném: Gyula leírta magát. Már érte sem érdemes izgulni. Mindtől feláll a szőr a hátamon.

Elektra1976 2015.05.19. 22:03:57

Hát én ennek nem örülök Mi a francért nem meri kitenni senki Petit Botoxot vagy Lokit Lauralibával együtt? De egy beszari itt mindenki Tényleg Peti Botox érdemelné meg a nyereményt nem a többi semmittevő

Rayen 2015.05.19. 22:04:07

@mokamini: ugyanezt gondoltam. :) Rég lehetett már ekkora kielégülése, mint hogy most játszhatta a kiscárt. Mariannának jár egy pluszpont, teljesen igaza volt abban, hogy Gyula szerette volna azt a játéot játszani, amit Pjotr. Csak hát neki a szervilis szerep jutott.

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 22:04:10

Sapek is bekönnyezett. No.

Mók_Ica 2015.05.19. 22:04:27

botox is sírdogál mingyá......

pogona vitticeps 2015.05.19. 22:04:30

Van, aki beszopja ezt a szélesvásznat? Feloldódótt a feszkó, nem került a medencébe, ezért a sírva vigad.

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:04:31

60 napos oriási szellemi terhelés. muhahah

Killary Fucking Clingon 2015.05.19. 22:04:45

Gyula bazdmeg, te egy igazi istenbarma vagy... Idióta, hülye fasz..

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 22:05:23

A bőröndöket is a medencébe kellett volna baszni utánuk.

Mók_Ica 2015.05.19. 22:06:45

sztem most már túlfeszültek..... ezért sír mindenki..... minden kieső párnál ez lesz most vajon?

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 22:07:09

"nem a pénzről szól, de valószínűleg eldobtam volna a gömböt" - Sármőr

Elektra1976 2015.05.19. 22:07:32

Hajrá Peti és Mariann Kár hogy a szimpátia szavazást elbukják Valamelyik agyhalott meg viszi a pénzt

Mók_Ica 2015.05.19. 22:08:02

@Chuck Νorris: a te, ma leírt víziód, jobban teCCett volna.....

Killary Fucking Clingon 2015.05.19. 22:08:21

Én eddig néztem, ennyi volt, viszlát mindenkinek, jó hogyvoltozást, vitatkozást, szórakozást mindenkinek. Mérhetetlenül alacsony IQ és EQ felhozatal van ebben a műsorban, nem bírom tovább.. Ha valaki látja azt a fasz Gyulát élőben adja át hogy ezt üzenem Ford F. után szabadon:

Gyula..olyan vagy mint egy fasz..csak kisebb.

Ditti82 2015.05.19. 22:08:22

Még a végén megsajnálom Pjotrt. (Nem.)

Zsoofka 2015.05.19. 22:08:57

@Schlomo Goldberg: E felől nem volt kétségem... :)))

Elektra1976 2015.05.19. 22:09:33

@Mók_Ica: Szar a végén elbukni De ha a párod eldobja a gömböt az a legszarabb Akkor lesz majd sírás rívás

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:09:39

nagyon gyenge ez a Peti dráma, azt hittem az Apolkás bucsubeszéd után nem lesz még egy, ráadásul a nyammogo marcsa is nyekereg

elmagnifico 2015.05.19. 22:11:05

@Shabby Bear: ez nagyon betalált :) respect érte...

adricsek 2015.05.19. 22:11:31

@Shabby Bear: elkapom vhol Nyíregyháza utcáin, beleb@szom egy szökőkútba :D

naezjó... 2015.05.19. 22:11:48

Gyulus miket magyaráz már Benyának... Bencének, aki ezzel nyitott:
- Egyikőtöknek mennie kell.
- Ki legyen az?
- Én megyek Papi.
- DE BIZTOS? :D

Elektra1976 2015.05.19. 22:11:58

@Mók_Ica: Tudom Láttam minden részt az első két évadban Ebben nem de ezt nem is bánom :-)

pogona vitticeps 2015.05.19. 22:12:26

Na, eddig tartott a világfájdalom, már megy is az ekézés...

CsÁgiiii 2015.05.19. 22:12:42

Basszus
Francert nem rakta ki petereket
Rohadt duhos vagyok most!

Pietrosz Abroszbatosz 2015.05.19. 22:13:31

@beacska: És ha most azt mondom, hogy ők a kedvencek, akkor te azt, hogy Gyula döntése volt. Egy frászt!

Zsoofka 2015.05.19. 22:14:05

Én nem láttam a korábbiakat de lenne egy kérdésem.
Tudom, itt bármi megtörténhet, de.
Mi értelme van erős párt találni magukank, építeni a 156%-os bizalmat, ha a végén párt kell cserélni és egy"vadidegen" párral ott állni a gombóccal? Lsd most a Loki-Barbi helyzetet, aki ugye szét vannak választva... Ez korábbi évadokban is így volt? Vagy a végéig még visszacserélhetik?

kismaszatka 2015.05.19. 22:14:29

Pjotr csak azért sírt mert megkonnyebbult. Semmi másért. A többiek még szépen beveszik ezt is. Gyulának meg igazán jó lenne egy pszichológus, aki pedig
tíz ujját megnyalná utána, mert olyan jó kis eset lenne.

Veder1 2015.05.19. 22:14:39

Pjotr és Botox azért nagyon keményen dolgoznak azért a nyereményért, tényleg kár, hogy nem nyerhetik meg, de látszik, hogy az akarat önmagában nem elég.

Ciluka27 2015.05.19. 22:15:03

Ki a köv kieső?

Fogadom Gyulát..

pogona vitticeps 2015.05.19. 22:16:14

@Ditti82: Látom, hallom... Mégiscsak le kéne cserélned aztat az avatart... valami semlegesre: rózsabogár, pitypang, samponos flakon...

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:16:35

@Mók_Ica: :) hát nekem is. de öszintén szólva vkit meglepett gyula? :)

Ditti82 2015.05.19. 22:16:39

@mokamini: Volt visszacsere. Az 1-ben régi játékosra cserélhették (Linda a Pápát Robira), a 2-ben a legvégén (Edina Rolit Brokira, Anikó Brokit Rolira).

Zsoofka 2015.05.19. 22:17:44

@Ditti82: Így már egy fokkal jobb :)

Elektra1976 2015.05.19. 22:18:35

@Vödör: Egyetértek én nekik adnám a nyereményt A többi nyuszi semmittevő nem érdemli meg Kár hogy elszúrták Bár ha nem így játszanak meg valószínű nem lennének bent Mert senki nem játszott gondolkodott volna helyettük

AkkorlegyenPtr 2015.05.19. 22:18:47

én Bencét tettem volna ki. Bocs Ditti :)

Gyula középen. Egyik oldalon Bence Gátőr a másikon Peti Loki.

Gátőr a gyenge láncszem. Ha Bencével kezdi, Gátőr egyedül maradt volna.. kevés a srác ehhez.
Petiék oldalán mindkét szereplő erős.

1. Bence, mert erősebb
2. Gátőr, mert gyenge
3. itt már kb tökmindegy

hugomaci 2015.05.19. 22:19:17

nagyon vicces, nézem közben gyula insta-oldalát, már írtak neki h hogy lehetett ilyen gyáva, és azt írta h ehhez kellett az igazi bátorság, és hogy nem értik a dolgot :DDD

Gia 2015.05.19. 22:20:34

Nórit nem hívták be az ÉÉ-be.Vajon Gábort behívják?Valszeg csak Tinát.

tomfree 2015.05.19. 22:21:25

Mondtam hogy nincs elég vér ebben a NyúlGyulában, hogy erős párost (Cárék) tegyen ki. Elbaltázta nem kicsit, mennie kell emiatt a tévedése miatt.

xukxuk 2015.05.19. 22:21:40

Gyula te egy fasz vagy,megérdemled a buktát!

Zsoofka 2015.05.19. 22:22:44

@Gia: mokamini 2015.05.19. 22:02:14
Vajon ma behívják Gábort az ÉÉ-be?

Te én vagy? :))))

Rayen 2015.05.19. 22:24:25

@hugomaci: pedig még a nagy cárevics is azon a véleményen van, hogy Gyulának nincs töke.

wadalma 2015.05.19. 22:24:26

A vegen gyulamonolog utan mar azt hittem maga ugrik a medencebe....

melaena 2015.05.19. 22:25:36

Gyula nagyot huzott!
Kirakta az egyetlen parost,akik ellen lett volna eselye a vegen.

elmagnifico 2015.05.19. 22:27:30

Gábort SEM hívták az ÉÉ-be

Zsoofka 2015.05.19. 22:28:01

@Ditti82:

hugomaci 2015.05.19. 22:24:04
instagram.com/p/221mAvsKKA/?taken-by=vagogyula

Ditti82 2015.05.19. 22:28:16

Leggyengébbek? Gyula és Laura.

dancegirl26 2015.05.19. 22:28:25

Nahát. Tényleg csak Tina az ÉÉ-ben...

Schlomo Goldberg 2015.05.19. 22:28:52

Fekete Lófasz ceremónia nem lesz? Az sem lepne meg már.

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:29:07

Szintike melltartoban :) :)

Gia 2015.05.19. 22:30:09

A Tina az tehén név.A Valentina szép..

CsÁgiiii 2015.05.19. 22:30:33

Gaz ez igy hulyeseg volt kihagyni egy ilyen lehetoseget!
Ja nem erthetem persze gyula!!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.19. 22:30:56

EZ AZ GYULA, NAGYON BÁTOR VOLTÁL, ERRE NEM SOKAN LENNÉNEK KÉPESEK.

ja bocs, mégsem.

kékalmamag 2015.05.19. 22:31:46

Gyula az maradt, ami volt: jóember. de ebben a játékban nem jóembernek kellett lenni.
na holnap szavazás, kia leggyengébb: na Gyulának annyi :-(
jön a leggyengébb láncszem ceremónia. jájj.

Mók_Ica 2015.05.19. 22:32:27

@Gia: a marcsa és borcsa inkább tehén név.... a tina nekem nem annyira tehenes.... :))))

pogona vitticeps 2015.05.19. 22:33:41

@Ditti82: Ha Gólem elregélte, hogy kiesés is lehet a gyertyafújás vége, akkor ugyan nem a gyengékét fogják fújkodni, hanem a nagy ellenekét. Már most hányhatnékom van a holnapi rengeteg szájtépéstől.

Elektra1976 2015.05.19. 22:33:55

Gyula azért Gábor Tinát választotta mert SOHA egy pillanatra sem merült fel benne hogy megnyerheti ezt a játékot Szerintem ez ilyen egyszerű Na mindegy nem is fogja megnyerni szerintem

beacska 2015.05.19. 22:33:55

@mokamini: az utsó négyben volt párcsere

Mók_Ica 2015.05.19. 22:33:57

@Chuck Νorris: + pálmafácska a fején....

tina kigömbölyödött????

2015.05.19. 22:35:36

@Mók_Ica: @beacska: cső kit tett ki gyuszi? tényleg tináékat? igazi balfasz

tomfree 2015.05.19. 22:36:00

A Cár megmondta a tutit: erős párt kellett volna kitenni és nem a Közellenségéket. Tudtam, hogy nincs elég bátorsága hozzá. Amúgy rendes meg megbízható gyerek ez szerintem, de ebben a játékban gyenge és erőtlen volt Gyula.
Amúgy minek ez a gyertyabaromság? Ez megint egy szimpátiaszavazás lesz, ahol Bence ellen vannak vagy négyen. Nem is kérdés ki megy legközelebb. A végére a Bence meg a Loki lett a legszimpatikusabb. Bár azt a sörköpést de nehezen lehet felejteni....

beacska 2015.05.19. 22:36:33

én vagyok az egyetlen, aki megérti Gyulát?

nem kell a SAJÁT érzéseinket rájuk vetíteni. itt ez volt az optimális lépés. mi a ráknak maradt volna bent gábor, aki miatt 30%-t veszített a csatorna, és 1 hónapja a kolleginák itt karóba akarták húzni!! akkor bezzeg abcúg volt, most meg reklamál mindenki, h MIÉRT NEM MARADT BENT! miért? eddig is csak a csodával határos módon úszta meg, surranó pályán!

Mók_Ica 2015.05.19. 22:37:21

@fosch9: igen.... sármőrt és tinát.... én pont a lökésre értem ide...

Zsoofka 2015.05.19. 22:37:36

@tomfree: Ja. Meg a Sárga Kislapát Ceremóniát a'la Bence :))))))))))))

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:37:51

@Gia: lehetne pár ilyen tehenem :)

Zoe_the_Genius 2015.05.19. 22:38:28

Vágó Gyáva Gyula - és rém irritáló volt.

fran7 2015.05.19. 22:39:14

Botox egyetlen emberi pillanat Kozsó számának a Hold dalának éneklése volt. Ez jelzi az én szentimentalizmusomat és Botox szíve mélyén rejtőző jóságot. Kulcsszó rejtőző.

tomfree 2015.05.19. 22:39:51

@beacska: fordítva ülsz a lovon. Gátőr senkinek nem lett szimpatikusabb, hanem az elvesztegetett lehetőségen kesereg mindenki. Amúgy a döntést nem a csatorna hozta (így a 30%-os bukta irreveláns). A végén erős párt kellett volna kiraknia a saját érdekében, Gátőr nem volt az. A saját érzésről csak annyit, hogy a Cár maga mondta ezt.

Zoe_the_Genius 2015.05.19. 22:40:15

@tomfree: hát én a tántorgós faszveregetős részegséget sem nézem jó szemmel, nem értem, hogy kb felnőtt emberek nem érzik amikor már csúszik a vétel...

2015.05.19. 22:40:19

@tomfree: beértél a végére?
@Mók_Ica: én nem tudom nézni de reméltem a kommentekben látom a lényeget
@beacska: gyuszika bent léte is egy tévedés de sármőré még inkább, ennyikével megértem őt, de tényleg nem jó játékos nem tudta meglépni a tutit

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:41:26

@beacska: csak azok értik meg Gyulát, akik tudják hogy olvassa HVt és be akarnak ezzel nyalni neki :))
de amugy az egész egy megrendezett szar, szegény gyulának jutott a töketlen báb szerep :)

HufnágelSteve 2015.05.19. 22:41:42

@kékalmamag: Nem ismerte ezt a szöveget: "Élni akartam csak, de most már győzni kell.
Nehéz idők, mégis valamiben hinni kell." Ő csak játszani akart egyet és mégis jó, szimpatikus ember szeretett volna a többség számára maradni. Egy fenékkel két lovat.

2015.05.19. 22:42:22

gyuszi fos vótál

Rayen 2015.05.19. 22:42:59

@beacska: senki nem sajnálja Gátőrt, mutass egy olyat, aki ezt írta volna. Gyula lépése taktikailag helytelen és gyáva volt. Nagyon akarta mutatni, hogy ő mekkora játékos, és ott a helye a legerősebbek között, mégse tudott kilépni a muzsik szerepéből.

Zsoofka 2015.05.19. 22:43:44

@Chuck Νorris: +1000

@HufnágelSteve: Avagy b.szni és szűznek maradni egyszerre nem megy... :)

beacska 2015.05.19. 22:44:12

@tomfree: örülök, h ezt mondod, szerintem sem a csat. rakta ki. csak ezzel kjeleztem, h micsoda egy szar ember esett ki..

Gyula kilapátolta végre a szart, és most mindenki őt gyávázza...de igaza volt. kit tett volna ki a huszonvalahány bent töltött napjával? melyik 60-st???

Bence VALÓBAN szart sem csinált bent, de azt már 60 napja...nem tudták kirakni egymást eddig, Gy. meg végezze el a piszkos munkát?

most itt a többség úgy viselkedik, ahogy Peti...és persze utálják is érte :DDD

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.19. 22:45:21

@beacska: de sztem te sem tudsz amellett érvet mondani, h Gyulának ettől hogyan lesz könnyebb a játéka. :) én bírom Bencét és Lokit, sőt, valamennyire Pjotrot is (arról már nem ő tehet, h a többiek főleg nyaralni jöttek), de bármelyiküket rakta volna ki, arra azt mondom, h "na Gyulus, üdv a játékban". de így.... hát még Pjotr is hülyének nézi, amiért a Gátőrre pazarolta az eddigi legnagyobb jolly jokert.

beacska 2015.05.19. 22:46:08

@Chuck Νorris: hát igen. bevallom, h érdekből értem meg Gyulát...szeretném, ha ingyen megcsinálná az esküvői videómat...jaaa, nem, azt már 20 éve megcsinálták...akkor majd másképpen kamatoztatom :DDDD

Szoba kilátással 2015.05.19. 22:46:40

Segghulye gyagya akkor tányáekat vágta ki ahogy éden éjjelt látom most

Elektra1976 2015.05.19. 22:48:17

@beacska: én nem láttam hogy bárki is azon keseregne miért nem maradt Gábor Az a gond hogy Gyula nem mert kirakni erős párt Két különböző dolog

beacska 2015.05.19. 22:48:26

@Rayen: még mindig tartom, h a nézők a saját érzéseiket vetítik a játékosokra....itt folyton ez megy, h miért nem patakvér folyik...hát azért nem, mert Szandra csak egyszer költözött az Édenbe, szar egy szereplő is volt, ki is pofozta magát, annyira rühellte mindenki...senki nem akar ebbe a folyóba lépni még egyszer...

beacska 2015.05.19. 22:49:19

@Elektra1976: nem...mert ha kirak egy erős páros, bárkit, bent tartja ezt a surranót...a kettő hogy lehetne független egymástól?

Némber Ván 2015.05.19. 22:49:42

Ki volt az a kretén, aki a vízbe lökést kitalálta? Petinek meg vicces volt? Hát, lehet, '44-ben nem így látták a Duna-parton.

Bujumburi 2015.05.19. 22:50:00

Gátőr és Ptina repült?

beacska 2015.05.19. 22:50:22

@henrik_: nem lesz könnyebb a játéka, sőőt...és ezt ő is tudja, de nem akart a mérleg nyelve lenni.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.19. 22:51:01

@beacska: szerinted Gyulát bárki rühellte volna, ha kirakja Pjotrékat? :DDDD akkorát ünnepeltek volna, h valószínűleg még most is részegek lennének vhol Costa Ricán

Mók_Ica 2015.05.19. 22:51:37

@fosch9: volt nagymonológ..... amit nem tudtam követni.... uncsi volt.... a vízbelökés volt a lényeg....

melaena 2015.05.19. 22:52:37

@beacska:
"Egy fiú kell, ki egy kicsit szexi, s ha nemet mondok, újra kezdi."
Majd ha eltunik az osszes ilyen csaj, a Gaborok sem fognak ugy viselkedni.
Nezd majd meg a vagatlan videot. Tok egyertelmu a szitu :
Gabor akarta,Nori nem.
Erolkodott kicsit,majd elkuldte a picsaba,amitol kiakadt a csaj.
Ennyi tortent.
Paraszt volt, de nem azert,mert nem adta fel rogton,hanem azert, mert ahelyett, hogy vart volna meg 1-2 napot a tuti dugasra,lealazta a sarga foldig az igen labilis lanyt.

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:53:02

@beacska: lehet csak kicsit naiv vagy és azt gondolod a bent történtek 100% osan valóságosak :)
am a "nyalással" sincs semmi baj, én is ezért puncsolok Tinánál, hátha leesik egy ingyenvmi... :)

Brix 2015.05.19. 22:54:29

Innentől kezdve, hogy Gyula nem húzott semmi meglepőt, minden kiszámítható lesz, ami a kiesések sorrendjét illeti...Nem értem , hogy miért az a maroknyi bent maradt játékos dönti el , hogy ki az erős-gyenge, ki maradjon bent...Miért nem kérdezik meg a többi, már kiesett játékost is erről?
Úgy látszik , a pletyka is igaznak bizonyult arról , hogy ki nyerte meg végül a játékot...

beacska 2015.05.19. 22:54:42

@henrik_: azt meg ő nem tudta volna felvállalni.
Miért is lett volna neki könnyebb nyerni, ha Petiék nincsenek bent? egy szimpátia szavazáson, ha visszajön Adri és Paca, és ők négyen ülnek a székben, kire szavaztak volna?

és Nóri? és Snjezi?

fosch9 (törölt) 2015.05.19. 22:54:50

@Mók_Ica: gyulától még az is uncsi :-)

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:55:18

ugy lett volna az igazi ha beeresztik az aligátorokat a medencébea belökés elött... :D
tudjtáok mit sajnálok? sosem tudjuk meg azt a fontos dramaturgiai szálat amire a TV2 hivatkozott a Nóri ügynél :)

Mók_Ica 2015.05.19. 22:55:44

közben az éé-ben tina bevallotta, hogy a bencével való dugást bizony megbánta......

beacska 2015.05.19. 22:56:31

@melaena: én már 1 hónapja is ezt mondtam, nekem nem bántotta a csőrömet Gábornak ez a viselkedése...de az igen, h mindig megúszta, és vki megmentette a seggét, holott nem szerették...az meg, h itt kint a csajok szurokkal öntögették egy másik dolog...

pogona vitticeps 2015.05.19. 22:56:32

@beacska: A Bence renegát magánakciói többször is a hideg verejtéket hozták Cáratyuska homlokára... Azért is van a bögyükben jó ideje.

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:56:38

na most mutatják a Glázser Bozsó versenyt... :)

Szoba kilátással 2015.05.19. 22:57:21

Tánya nem emlékszik milyen volt a keksz benővel

beacska 2015.05.19. 22:57:22

@Chuck Νorris: :D igen, naiv vagyok...(és az öcsém volt a kreatív szerkesztő ;) )

Chuck Νorris 2015.05.19. 22:57:22

Bence a 21. század nagy költöje

Mók_Ica 2015.05.19. 22:57:43

@fosch9: sajna gyuszkó nem való egy ilyen játékba......

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.19. 22:57:56

@beacska: de már mondtam, h felőlem bármelyiket kirakhatta volna a 3 régi játékos közül (tehát nem csak Pjotrot), azt is jobban megérteném

Mók_Ica 2015.05.19. 22:59:53

@Chuck Νorris: konkrétan egy köcsög vers volt..... ez lesz a jövő évi érettségin az a vers, amit elemezni kell...... és könnyen kitalálható, hogy mire gondolt a költő...... (megfejtés: a pinára)

beacska 2015.05.19. 22:59:59

@henrik_: én meg nem...a 3 közül egyik sem nyomott különösen sokat a latba, sőőőt, ha a bent töltött napok számát nézzük páronkét összeadva: Peti, loki, bence jóval lemaradva

Rayen 2015.05.19. 23:00:05

@beacska: de akkor mégis mit akart? A játékban semmivel nem jutott előrébb. Még a cárevics hátsójába se sikerült mélyebben dugni a nyelvét, hiszen ő maga töketlenezte le, amiért nem Bencét rakta ki. Gyula fejében ez egy félreértelmezett bátor tett volt, mert ő azt hitte, tiszteletet parancsol magának azzal, hogy úgymond méltó ellenfeleket hagy bent. Mint Snezi Mariannával szemben. Ugyanaz is lesz a sorsa.

Szoba kilátással 2015.05.19. 23:00:47

Nagyon csúf csofadtka diktátorsag hogy tv-ben mutogatják

Szoba kilátással 2015.05.19. 23:02:24

@Rayen: hulye ennyi nem kell értelmet feltételezni vele kapcs szerintem
Tina jol néz ki szep a haja is

Chuck Νorris 2015.05.19. 23:03:10

@Mók_Ica: én is mindig arra gondolok, tipikus férfiverselés :)
a nök meg mindig érzelmekröl meg körömlakkokrol verselnek, igy kerek a világ :)

beacska 2015.05.19. 23:04:28

@Rayen: igen. EZ történt. de attól még nem gyáva, csak másképpen gondolkodik

fosch9 (törölt) 2015.05.19. 23:05:30

@Mók_Ica: igazából loki peti és marin kívül a többi sem sok vizet zavar

pogona vitticeps 2015.05.19. 23:09:05

@beacska: Itt voltál, láttad az egész műsorfolyamot.

Amúgy nem értem ezt az egész nem játszott eddig dumát, se ott, se itt. Ezt a játékot többféle képpen játszák. Előtérben, hangosan, és meghúzódva, farvizen, semlegesen, mint Svájc, valamely erős ember vazallusaként, vagy eljátszott vazallusaként, titkos megoldóemberként, Alíz üzemmódban, szerelmes párosban, szexet bevetve, mint ragasztóanyagot... Miért lenne bármelyik is rosszabb, mint a másik? Nem is lehetne, hogy mindenki manipulátort játszon. Mégis hogyan?

Mók_Ica 2015.05.19. 23:09:14

@fosch9: sajnálom.... valószínű peti is azért esett át a ló túloldalára..... érdekesebb lett volna több hasonló játékossal....

@Chuck Νorris: én még sosem írtam körömlakkról verset...... igazi nő-e vagyok??? :PPPP

Szoba kilátással 2015.05.19. 23:09:37

@beacska: beszari es hülye a csávó de legalább nem is tudja leplezni

Szoba kilátással 2015.05.19. 23:10:57

@Mók_Ica: de rögtön észreveszed ha átfesti vmelyik a hotelben

Mók_Ica 2015.05.19. 23:12:01

@Szoba kilátással: asszem írnom kell egy verset :))))))

beacska 2015.05.19. 23:12:06

@pogona vitticeps: jó, elfogadom. Gábornak ez volt a játéka. folyton panaszkodott, mindenkit szidott és lenézett..és megbújt szélárnyékban...NEKEM ez nem jött be. amikor Gábor kutyázása volt itt, akkor hallgattam, sőőőt, igyekeztem más szeszögből megvilágítani az eseményeket...mégis alig vártam, h kiessen, és MOST én mondam, h NA VÉGRE!!! egy jó döntés!

Elektra1976 2015.05.19. 23:13:09

@beacska: Szerintem hagyjuk Rajtad kívül senki nem hozta fel a Gábort mégis te lovagolsz rajta Engem abszolút nem érdekel bent van e vagy sem mint ahogy az sem hogy a Gyulus bent van e vagy sem Sajnos nem erős párt rakott ki Én simán azt tettem volna mint ahogy Peti simán lökte volna Lokit vagy fordítva vagy Bence bármelyiket vagy fordítva Ez a valós érzelmeket vetítő szöveg meg röhejes Ki a fenének vannak itt valós érzelmei a játékosokkal kapcsolatban Lehet van valakinek de nekem tuti nincsenek Ez egy tv műsor észrevette valaki? Nem a valóság :-)

Mók_Ica 2015.05.19. 23:13:58

benőke sezlony után sír a 67-es út című dalra a mödanszié szélén???

fosch9 (törölt) 2015.05.19. 23:14:29

@Mók_Ica: igen

Mók_Ica 2015.05.19. 23:16:18

Zlatan, drága párom..... a mai éé neked szólt.... natural benőke csak neked sírt.... remélem láttad....

Mók_Ica 2015.05.19. 23:16:59

botox versét halljuk......

Chuck Νorris 2015.05.19. 23:18:32

istenem ezek a gyatra versek :D

beacska 2015.05.19. 23:19:05

@Elektra1976: írtam én vhol valós érzelmeket?

jó, UTOLJÁRA leírom: ha a 3 másik közül bármelyik kiesik, bent marad Gábor. Ettől nem lehet eltekinteni...a dolgok összefüggnek...ÉN örülök neki, h Gábor esett ki, és nem a 3 másik közül bármelyik...más és más okból, de örülök...szóval, mivel gábor esett ki, ez szerintem egy jó döntés volt...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.19. 23:20:32

@beacska: de akkor te tulajdonképpen a saját szempontjaid alapján mondod azt, h Gyula jól döntött.

beacska 2015.05.19. 23:21:36

@henrik_: igen, és én is a saját érzelmeimet vetítem ki rá...és ezért mondom, h megértem...

Szoba kilátással 2015.05.19. 23:22:18

Tanya is szilikonmellét rakat be szerencsétlen eddig természetes volt es csinos majd mű lesz es nem annyira csinos

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.19. 23:22:53

@beacska: sztem ne erőltesd ezt a többes számot. :))

Sanda.Ipse 2015.05.19. 23:23:14

@kismaszatka: szerintem meg dühében, hogy Gyula nem Bencééket taszajtotta a vízbe. Frusztrálta, hogy nem tudta irányítani Gy.vitézt, ill. a játékot. Nehogy már azért sírjon, mert annyira a szívéhez nőtt Gátőr meg Tina! Egyébként bizonyította, hogy lehet könny nélkül sírni. Itt nem Geri volt a színész, hanem a papika.

Elektra1976 2015.05.19. 23:24:40

Akkor ebben egyetértünk örülök hogy Gábor esett ki és nem Peti Mariann vagy Loki vagy Bence más szemszögből nézve mint te de örülök neki És basszus az öröm egy érzés vagy érzelem megkövezem magam :-) Én erős párt löktem volna de így meg végülis örülök na

ZLATAN 2015.05.19. 23:25:55

Sajnos csak most tudtam jönni. ICAAAAAAA!!! :)

Elektra1976 2015.05.19. 23:26:51

@Sanda.Ipse: De még mekkora színész :-) De ezt tudtuk eddig is

Mók_Ica 2015.05.19. 23:27:07

@ZLATAN: láttad, hogy írtam neked? :))))

pogona vitticeps 2015.05.19. 23:28:26

@beacska: Mindenki szerette volna a hv-sek közül kint látni, pont úgy, mint Te. Csak ha eddig a szupermenek egyszer sem küldték haza, akkor egy ilyen direkt lehetőséget nem egy 0.0 fickóra fecsérelek. És abban is logikai buktát látok, hogy ha a gyulus - ma estétől szigorúan kisbetűvel - tényleg nem hisz a győzelmi esélyeiben, ezé vagy azé, és nem akar a mérleg nyelve lenni, akkor miért nem a többség akaratát vette figyelembe?
Mert ez a lépés simán Bence gyengítés és Peti erősítés volt.
Szerintem gyulus esélyesnek tartja magát, pont a tudatos szürkesége miatt, és a szimpátia szavazásokra gondolt, szerinte még nem érett meg a dolog a kenyértörésre, és ebben tán igaza is van, mert a cárék nem látnak benne ellenfelet, míg Lokiban és Bencében nagyon is. Egyenlőre ő a legfőbb muzsik, plusz a párja az egyik legértelmesebb és lojálisabb csaj a hotelben.
Ha a Loki vagy a Bence oldaláról nézem, akkor a kérdés annyi, hogy muzsikot vagy cárt akarnak-e röptetni, vagy lesznek olyan hülyék, hogy egymás ellen kezdenek akciózni

ZLATAN 2015.05.19. 23:28:39

@Mók_Ica: Láttam. Az adást sajnos nem tudtam nézni. Annyira fáj, hogy nem láttam natural Bencét sírni...Miért sírt ez az aranyos fiú? Meg olvasom, hogy mindenki sírt. Mi történt? Valaki babgulyást vacsizott és elengedte magát?

Szoba kilátással 2015.05.19. 23:28:48

Beszartal gyagya azer fogytal

HufnágelSteve 2015.05.19. 23:31:19

Szerintem nem kell elítélni Gyulát, döntött és nem akarta felvállalni a saját szemszögéből vett orvgyilkosságot olyannal szemben, akivel jobb viszonyt ápol. Ha valaki a végjátékban Gyulával kerülne szembe egy szimpátia alapú szavazáson, az csak a kezdeti játékosokból válogathatna, mert a későbbieknél nem lehetne biztos abban, hogy nem Gyulát tartják jobb, megbízhatóbb embernek.

tomfree 2015.05.19. 23:31:24

@Zoe_the_Genius: az magáért beszélt, de mivel az ÉÉ-ben adták amit nem nézek így nem csapott pofán annyira mint a sörbeköpés. :-) Bár már az elején fura volt egy személyi edzőtől a napi lerészegedés.
@fosch9: hahh. Beértem ja. :-) Jó gyerek az a Loki csak egy ideig túltolta a geciskedést szegény lányok ellen. Csak a sört tisztelné kicsit jobban. :-)

Mók_Ica 2015.05.19. 23:32:34

@ZLATAN: ráadásul többször is sírt :)))) a legnagyobb sírást az éé-ben mutatták, romantikás bulika volt, a 67-es utat énekelték...... és natural bence a mödanszié parTTYán állt... meredt a semmibe és sírt... aztán leült és az arcát a kezébe temette..... énekelt és sírt....

Elektra1976 2015.05.19. 23:33:01

Azért azt a csavart megnézném hogy a végén mikor már csak két pár van és lehetne cserélni korábbi párra és Peti Mariann ott lenne a szerkik meg beküldenék Apolkát akkor mi lenne Mondjuk sejtem Botox maradna de mekkora lenne Álom álom de szép lenne :-)

Szoba kilátással 2015.05.19. 23:35:49

@Mók_Ica: benőke kérlek, benőke
Gyagya mi a f.sztcsinal most nézem az adást ennek aztán van értelme...

ZLATAN 2015.05.19. 23:37:25

@Mók_Ica: Szégyen, nem szégyen...Én most rárántok :)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 23:38:57

@pogona vitticeps: Mert Gyulánk se bírja a hordát. Ő egy egyéniség.

Elektra1976 2015.05.19. 23:39:05

@beacska: fentebb válaszoltam bocsi lemaradt a nicked Egyetértek röviden :-)

Mók_Ica 2015.05.19. 23:40:38

@Szoba kilátással: romantikás ez a fiJú, na.... :))))) csak itt most nem a közönség (azaz a lányok) szavaz....

@ZLATAN: benőke felizgatott??? :))) csak nem idegállapotba kerültél??? :))))

a villámokat már látom az ablakból.... közelít a beígért vihar.....

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 23:41:22

@Mók_Ica: Mosmá odajuttok Zlatannal, hogy lassan ki kell kérnem a virágládát?:DDDDDDDDDDD

tomfree 2015.05.19. 23:41:34

@Némber Ván: "Ki volt az a kretén, aki a vízbe lökést kitalálta?"
Nem kell félni, holnap tutira perel a Mazsihisz, vagy legalább is nem lepődnék meg. Mondjuk ez viccnek elég durva volt, ráadásul eléggé áthallásos ez a vízbe lökés játék. Én nem mernék ilyennel poénkodni a nemi erőszak kísérlete után. Valahogy mint ha hiányozna egy felelős szerkesztő ebből a műsorból.

kismalacka 2015.05.19. 23:41:56

@beacska: Én is örülök hogy Gábor esett ki. Ne felejtsük el mekkora görény volt.

És Gyulát sem tudom elítélni: ha szövetségese volt végig a cár, akkor valahol saját magát köpte volna le. És bármennyire is játék, azért Gyulus ennél egyenesebb ember.

ZLATAN 2015.05.19. 23:42:31

Úgy olvasom, hogy Gyula Gátőrt meg Tinát küldte haza. Erre mit mondjak? Olyan gyatra ez a műsor, hogy az már mesébe illő. No és akkor mondom illetve kérdezem én...Ha azt mondjátok, hogy a szerkik annyiszor belenyúlnak, akkor miért hagyták, hogy Gyula meglépje ezt a harmatos kaki lépést? Miért nem igazították el?

Mók_Ica 2015.05.19. 23:43:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: odajutunk??? Zlatánkám benőke miatt, pontosabban a sírása miatt került izgalmi állapotba :)))) persze a virágláda a rendelkezésedre áll :)))) mmkk :)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 23:45:54

@Mók_Ica: :)))))))sskk nem vádolnálak érzelgősséggel:DDDDDDDDDD

ZLATAN 2015.05.19. 23:46:16

@Mók_Ica: De. Látom megértesz:))) De miért sírt ez a szerencsétlen? No és a többi droid? Mi bajuk volt?Nagy volt rajtuk a nyomás? :)) Milyen nyomás? :)) Jelen pillanatban ebben az országban sok százezer ember éhezik...Ezeken a kreténeken meg nyomás van? :)) Isznak, zabálnak egész nap meg egyebek. Közben meg nyomás van rajtuk :)) Ezektől a dumáktól egyszerűen ideges leszek.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 23:47:37

@ZLATAN: Már megállapítottuk, hogy Gyulánk úgy műxik, mint Occham borotvája. És ezen a szinten a szerkik nem nyúlnak bele sztm.

Mók_Ica 2015.05.19. 23:47:46

@tomfree: ha a nemi erőszak szerintük nem is történt meg, akkor ez a vízbelökés is "csak" egy kis vicces kiejtés volt..... pffffff
előre nem sejthették, hogy ekkora felháborodás lesz..... bár én úgy érzem, ez a tipikus: tudták, tudták, csak nem sejtették tipikus esete volt......
utólag csak szégyenlik magukat, hisz az éé-be nem hívták meg sem nórit, sem most sármőrt....

@ZLATAN: mert így akarták :)))

ZLATAN 2015.05.19. 23:49:20

@Mók_Ica: Elnyelte a hozzászólásomat a blogmotor.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.19. 23:51:06

@Mók_Ica: Ja, úgy szégyellik, hogy a szőnyeg alá söprik, aztán 1-2 év múlva Nóri lesz az, aki valami kabátot lopott:(

Kosztarika 2015.05.19. 23:51:14

@beacska: Melaena egyáltalán nem írt olyat, hogy Közellenség ne lett volna parszt, éppen ellenkezőleg Csodálkozom, hogy nő létedre így vélekedsz. Remélem nincs lányod és még neked sem kívánom, hogy megtapasztaljon egy ilyen Gábor féle alakot.
Petit kiejteni azért kellett volna, mert ez a kis patkány Sármőr magát golyózta volna ki.
Ha az öcséd a kreatív szerkesztő akkor már mindent értek..meg azt is, hogy nyilván ezért hiszed, hogy Te mindenkinél mindent jobban tudsz. Amekkora "sikere" volt a műsornak, nem nagyon lehetsz büszke rá.

Mók_Ica 2015.05.19. 23:51:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: kőkemény vagyok :)))

@ZLATAN: ők is éheznek..... hisz a pénzért mentek oda..... gondolj bele.... ezek az emberek milyen munkát végeztek eddig? mennyit kerestek tisztességes munkával??? mennyire lehetnek sikeresek egy "hétköznapi" életben???? egyedül lokinak van/volt rendes munkája..... a többi léhűtő...

ZLATAN 2015.05.19. 23:52:54

@Mók_Ica: Icám! Ne légy ilyen szigorú, hiszen Gyula esküvői videós!! :))

Mók_Ica 2015.05.19. 23:54:55

@ZLATAN: bocsi.... igazad van... mondjuk gyulust nem is értem mit keres ott......

ZLATAN 2015.05.19. 23:55:17

@Kosztarika: Nekem az az őszinte javaslatom, hogy ennek a műsornak a kreatív szerkesztői és a hozzátartozói lehetőleg kerüljék el a blogot vagy titkolják el jó erősen, hogy ők azok. Nagyjából látjuk, hogy mit tettek ezzel a műsorral. Én biztos, hogy csendben lennék.

ZLATAN 2015.05.19. 23:57:39

@Mók_Ica: Lehet szegény azt hitte esküvőre megy..:))

Szoba kilátással 2015.05.19. 23:58:20

Azt megnéztem volna hogy gyagya magAt löki be avizbe

Mók_Ica 2015.05.20. 00:00:18

@ZLATAN: erre nem is gondoltam :))))

na, én megyek az ágyikómba.... jó éjt mindenkinek :))))

ZLATAN 2015.05.20. 00:01:17

@Mók_Ica: Icám. Örülök, hogy láttalak, ne haragudj, hogy ritkábban járok erre, de a műsor nézhetetlen. Szép álmokat! Tsókollak!

Mók_Ica 2015.05.20. 00:02:49

@ZLATAN: keressünk másik sorozatot itt a blogon :)))) jó éjt tsókok :)))

Kosztarika 2015.05.20. 00:03:50

@ZLATAN: Pontosan erre céloztam. Én biztos nem dicsekednék vele, sőőőőt. :)
Egyébként szép estét! Rég láttalak! (Bocs Icuka, csak baráti ;) )

Elektra1976 2015.05.20. 00:04:17

Szerintem ez a vízbelökés a kalózkodáshoz kötődik de csak nagyon csendben jegyzem meg A kalózok lökték a vízbe a kirabolt áldozatokat. Nem értem honnét jött a mazsimittudoménmi Te jó ég... Inkább meg se nézem kinek a fejéből pattant ki Ez egy kicsit gáz szerintem

ZLATAN 2015.05.20. 00:05:27

@Kosztarika: Szia Rika! :))) Hogy vagy mostanában?

Kosztarika 2015.05.20. 00:07:40

@ZLATAN: Ritkán és már nagyon várom a műsor végét :( Persze az itteni társaság egy része hiányozni fog. :) Nem mintha túl gyakran olvasnék/írnék mostanában, de néha nem tudom megállni.

ZLATAN 2015.05.20. 00:08:44

@Kosztarika: Csak nem te is csalódott vagy?

Veder1 2015.05.20. 00:14:03

@Sanda.Ipse: nem színészkedett, szerintem csak idegkimerültség volt. Még el is mondta, hogy rohadt fárasztó tud ám lenni folyamatosan figyelni, meg kavarni a szálakat, meg emlékezni arra, hogy kinek mit hazudott.

Kosztarika 2015.05.20. 00:14:50

De igen és úgy látom nagyon sokan vagyunk így ezzel. Pedig akár jó is lehetett volna :(
Milyen jókat viccelődtünk, most meg mindenki tiszta lehangolt. :( Kár..

ZLATAN 2015.05.20. 00:18:16

@Kosztarika: Le vagyunk hangolva. Remélem ha csinálnak következőt, akkor kicsit jobban átgondolják...Az egészet. Nem is szeretném ismételni önmagam...Simán egy nagy kaki az egész.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.20. 00:22:10

@Elektra1976: én sem értem, h hogy jött ide a zsidók Dunába lövése. az egy nagyon szomorú eseménysorozat volt, de azért ez nem az egész világ. ennyi erővel bajsza se legyen senkinek.

egyébként Gyula nagyjából akkorát lépett, mint aki találkozott a kívánságteljesítős jó tündérrel, és egy McDonald-os sajtburger menüt kért tőle, kólával.

al Dajjal 2015.05.20. 00:22:59

Gyulus egy farok volt, hogy nem puccsolta ki a cárékat.
Azt mondta, hogy "legyen a nagyok játéka", de szerintem simán gyáva volt. Félt ott a járékostársak reakciójától és utólagosan a nézőkétől is.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.20. 00:25:36

@al Dajjal: na ez az, h pont most zárta ki magát a nagyok játékából. :))

Elektra1976 2015.05.20. 00:27:26

@henrik_: Azt hittem csak engem zavar Lehet hogy én több kalózos könyvet olvastam gyerek koromban mint más Na mindegy ne ragozzuk tovább mert még ki tudja mit nem kever ide valaki

al Dajjal 2015.05.20. 00:32:40

Pjotr sírásáról a focisták hisztizése és "nagy halál" előadása jut eszembe....
Tökéletes előadás a "párjának"
Komolyan kíváncsi lennék, hogy, ha nyernének, eljutnának-e egyáltalán 5 millióig labdaeldobás nélkül.

Veder1 2015.05.20. 00:45:43

@Elektra1976: manapság már bármit összekapcsolnak bármivel az emberek, a lényeg hogy hörögni lehessen.

Sanda.Ipse 2015.05.20. 06:16:30

@Vödör: Ahhoz azért nem kellett volna a nagy duma, hogy mennyire közel álltak hozzá az éppen kieső játékostársak.

beacska 2015.05.20. 06:53:41

@henrik_: ??? hol írtam én többesben a véleményemet?

beacska 2015.05.20. 06:58:53

@Kosztarika: nem csalódtam benned...a személyeskedés a legnagyobb erősséged, gratulálok a silány lelkivilágodhoz!!!

beacska 2015.05.20. 06:59:52

@ZLATAN: ééés nem...nem fogsz innen kiutálni, kb. 10 év után...menj el te, nyiss egyet magadnak! ;)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.20. 07:45:02

@beacska: nem a véleményed írod többesben, hanem minekünk is tulajdonítod azt hozzáállásod, h szerinted egy játékos akkor dönt jól, ha azt az embert rakja ki a hotelből, aki személy szerint _neked_ nem szimpatikus.

még egyszer: nem, én pl nem azért tartom Gyula lépését rossznak meg imádom Gátőrt, vagy gyűlölöm Pjotrot. hanem mert ez egy rendkívüli lehetőség elpazarlása volt.

Kosztarika 2015.05.20. 08:14:37

@beacska: Miről beszélsz? Kérdeztem én, hogy ki a Te rokonságod és mivel foglalkozik. Elmondtad, én meg reagáltam. Ennyi
Örülj, hogy nem fejtettem ki a véleményemet ennél mélyebben.

beacska 2015.05.20. 11:03:33

@Kosztarika: jajjj, de örülök!!! ahogy a mondás tartja: a vélemény olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra.

én pölö elég sokmindenki véleményére kíváncsi vagyok, a TIEDRE már rég nem. csak azért tettem szóvá, mert gerinctelen dolog, vkiről egyes szám harmadik személyben beszélni...de tőled már ez sem lep meg, csak Zlatánon és Mókicán lepődtem meg...inkább nekik szólt, mint neked...

EGY...KETTŐ ÉS HÁROM...
süti beállítások módosítása