Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x59 - Lesmárolva ismerszik meg a jóbarát (18+)

2015. május 15. 07:32 - sixx

screen_shot_2015-05-15_at_05_17_57.png

Gólem, fa, fű, virág, póló, gatya, cipő, bizalom, Geri, eljátszás, Bence, balhézás, jajmileszmostebbenaműsorban, semmi, az, bazdmeg, mindig átversz a felkonfban, Gólem.

Reggel

Alvás, horkolás, hallható szájszag, Loki fülében vatta, Botox a sarokban, a porban, a bogarak között, ott a helyed. Bence izgul, mondja a riportban, a játék legnagyobb húzása jön, Loki kirakása a cél, csak aztán összejöjjön, Zoë, löevél, kiabálás, jajistenem, Laura szenkjúzik, olvasnia kell, érthetően ideges, Gyula baszómuzdulatokat imitál a háta mögött, álmodj királyfi, álmodj csak, löevélben infó, a bulák mennek ki külső programra, Botox arca egy tanulmány, esküszöm megnézném, hogy élvez, szerintem faarccal, összeszorított szájjal, csendben szenvedve, mindenki más örül és rohan öltözni, jő, ő is megy, de minden mozdulatán látszik, nem szívesen, faszik őrjöngenek, megint bulamentes nap, vanisten, ölelkezés, vigyél törülközőt, Botox, nem viszek, itt van egy, tessék, kösz, cáratyuska.

Odakünn

Kurvajó helyre mennek, vízesés, sziklák, mindenki odavan, lefelé menet Botox kis híján nyakát töri, vetkőzés, bikini, fürdés, helyi erők szeme guvadhat, elegánsan nem mutatjuk a nyálcsorgást, Tina nem vetkezők, ül a kövön egy szoknyában, vagy havibaj, vagy szerkesztői utasítás, Laura és Orsi mint két gyerek ugrál, pancsol, boldog, Laura és Botox beszélget, ki esik ki, Geri, Gábor, Bence, bárki, mit tudsz a cár terveiről, semmit, komolyan, mondja Botox, és Laura, ahelyett, hogy megrázná, mint Krisztus a vargát, hogy beszélj, az anyád büdös úristenit, elhiszi, hogy Botox nem tud arról, hogy Pjotr ki akarja-e ejteni Bencét, Botoxot csaj Pjotr érdekli és szarik a világra, és ha Lokit és Bencét is magam mögé állítom, kérdezi Laura, akkor ki tudom baszni Lokit, ügyes terv, mondja Botox, de óvatosan kell csinálni, Orsi is odamegy, de nem lesz része a tervnek, Laura Botoxnak puncsol csak, inkább elmegy Orsival ugrálni, Tina és Pornósbarbi az évad legszarabbul megrendezett jelentében tematikál, Tinának Bence kell, Közellenségben bízik, de nem kell neki, Geri kellene neki, de nem bízik, Pornósbarbi bólogat, olyan ez, mint amikor elővezették nekem Helmut Müllert, a hetvenes villanyszerelőt, és ugyan nem volt szimpatikus, de leszoptam, a riportban Pornós AVN-gálés sminkben feszít, a löevél itt is eléri őket, a hotelben Bence és Geri szövetségre lép, ha összejön, valamelyik szopik, ennyi, Botox elkéri a levelet, mert nem bízik Tina olvasási képességeiben, Tina ideges, Pornósbarbi ennek örül, a bulák Tinát faggatják, Bence csapdába lép, jaj, menjünk már haza, de gyorsan.

Odabent

Mödansziézás, Bence menten egy szál faszban, Közellenség szerint jó, hogy a bulák odakünn, 19 nap elég vót belőlük, a fürdésnek Gólem vet véget, gyertek faszok, igyatok egy bambit a kontómra, ez annyira szar duma mint az elintéztem, hogy kimehessetek, valami mangóleves cuccot kapnak ránézésre, tenkjú veri a macskát, mondja Gólem, mert a nyolcvanas évek futballedzői humorszertárából merítkezik, Közellenség nem örül Gólemnek, ha bejön, mert mindig szar lesz a vége, Gólem elmondja Bence titkos küldetését, mármint hogy fogja be a száját, és akkor cserélhet Gerivel, és Bence megugrotta az akadályt, Geri eljátssza, hogy nem tudott róla, Bence meglepődött a küldetésen, de elfogadta, és hősiesen teljesítette, Geri nem tud semmiről, hazudik, és igen, kell nekem a csere, Geri csapkod, műdüh, a többiek beveszik, Gerinek voltak számításai, most szopik, Tina mögé álltam vóna, basszamegakutya, Pjotr szerint Geri Tina mellett csak szopna, nem nagy tragédia.

Este/Hiphopbuli

Pjotr edz, olyan fejjel, mint akinek a farkát egy piranha csócsálja éppen, Gyula hasazik, bulák be, milyen volt, fasza volt, vízesés, beszarsz, olyan környék, itt meg bent volt Gólem, tiszta szopás ez, vacsi, Bence mesél, most mármindenki tud mindent, Tina örül, állhat mögé a farok, amit szeret, később Laurával beszél, nem biztos, hogy tinázok, lehet mögéd állok, jó lenne, ha szólnál baszki hamar, szólok, Geri a szingliben aszongya Pjotrnak, hogy Bence elmondta a küldetését, a cár felbassza magát, hazudott a geci, Geri a lelkére köti, hogy el ne mondja senkinek, Bence Laurát megnyugtatja, szólok, nyugi, nem kell parázni, riportban azt mondja, leszarja Laurát, nem fog neki szólni, Pjotr berág, na majd én bebizonyítom, hogy Bence mennyire nem őszinte, löevél, hiphop-party gyön, a beöltözésnek itt nagyon szokás örülni, mindenki Kisgrófónak öltözik és rémes, Laura annyira örül, mintha megnyerte volna a Nyócker szépe közönségdíját, a pörköltszaftba mártott dildót, jön a hiphopbuli, táncverseny, miazmás, Tina jól tolja, Pornósbrbi idétlen, Botox pont úgy mozog, mint VV Dóri, Geri egy párost emel ki, Tinát és Bencét, rakenroll, utána mödanszié, Loki és Orsi tematikál, túl sokat dumálsz Bencével, Orsi, ha kiejtesz, nem érdekel, mert akkor átvertél, és ügyes vagy, és smár, Laura és Geri odafent évődik, Laurának nem tetszik Geri kívülről, de belülről igen, smár itt is, nahát, Gyuszi meg le van szarva, éppen baszás is lehetne, nem lesz.

Tetemre hívás a cári trónteremben

I. Péter szerint Bence egy gyökér, és ezt egy bábszínházi előadással mutatja be, azt ígérte Gerinek, hogy nem pofázza el a bizalmas infót, de persze elpofázza, mert hazudik ő is, a felvezetés lassú és kínosan mesterkélt, Bence, elmondtad te Gerinek, nem mondtam, ez most biztos, nem szoktam hazudni, jólvanakkor, hívjuk be Gerit, Geri, szállj ki Laurából egy fél percre, jövök főnök, máris, Gerikém, szembe kéne menni Bencével, menni fog, menni hát, mit kell mondani, az igazat baszki, hogy beavatott a tervbe, jó, az menni fog, jön mindenki, a trónterem zsúfolásig megtelik Bence keresztrefeszítésére, Bence, mondtad vagy nem mondta, nem mondtam, nem szoktam hazudni, Gerikém, hogyvoltozzál, mondta Bence, tudtam mindent, Pjotr diadalittasan int, Bemce hazug, ezt a szemforgató, álszent, hazug gecit baszki, remélem kiesik végre.

Jon Olivertől lopva, and now, this:

Címkék: 18+ éden hotel
499 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doline 2015.05.15. 08:02:29

Úr isten, mi az a faszverés evezőlapáttal?! És a többiek már meg se lepődnek?! Mindig azt hiszem ezek az állatok nem tudnak lejjebb menni, de minden nap sikerül meglepniük.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 08:03:21

Az a két kép sokkolt, ahogy PBarbit bevágták a riportszobából először sminkben, aztán meg úgy, mint egy leforrázott csirke kétnapos teteme.

A tetemre hívás kínos volt és szar, de állat helyen voltak, Botoxnak meg tényleg a káröröm a legszebb öröm. Kb. ennyit jegyeztem meg.

Schlomo Goldberg 2015.05.15. 08:13:46

Már csak azért nézem hogy lássam Sapek és Botox száját lefele görbülni amikor más nyeri meg a játékot. Remélem így lesz.

sirarcheer 2015.05.15. 08:16:13

Most Bence biztos nem áll Tina mögé? Gábor ennyire fontos Neki?

A cári színjátékot nem értem. Bencében Tina megbízik, Ő bent tartja, utána meg párok esnek ki, tehát nem értem a célját.

A holnapi adás szerint, Bence, Loki és Gergő állna Orsi mögé. :)
Remélem Loki és Gergő tényleg odaáll, Gábor Laura mögé, Bence Tina mögé, Gyula Barbi, Cár Cárepicsa...
És Gergőt kiejtené Orsi és akkor Cár egyedül marad, mert mindenki Őket tenné ki elsőnek....

sirarcheer 2015.05.15. 08:17:21

@Schlomo Goldberg: Az tudjuk hogy ki nyeri a pletykák szerint, viszont ha úgy dobják el a gömböt mit ÉH1 ban azaz 12,5nél akkor a második páros kapja a maradék pénzt azaz, Ők sem járnak rosszul.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 08:20:38

@sirarcheer:
Nem egészen, mert Loki már Laura felé szervezkedik.
A Laura-Gábor kombó meg felejtős, ha Geri választ utoljára, Laura ott rimánkodna térden állva, hogy álljon mögé.

Dominó 2015.05.15. 08:22:32

Most én azt nem értem, hogy Bence megbeszélhette (tehát elmondhatta) Gerinek a küldetését, csak a döntéshozatalból hagyhatta ki. Akkor ezt miért nem lehetett felvállani a kezdetektől, amikor kiderült???

Kár, hogy Geri ilyen későn ért be, Pjotrt jól ellensúlyozhatta volna (és sörbe se köpött volna...)

sirarcheer 2015.05.15. 08:24:46

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): De a Cár Orsi felé tolja, mert Laura "nem megbízható".
Loki is megkérdezte Orsi v. Laura és ott is Orsit mondot. De lehet ez már Cár taktika, hogy Lokit rakja ki.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 08:33:56

@Dominó:
Nem a küldetés megbeszélését akarta titkolni, hanem a szövetségét Gerivel.

Ráadásul azt hiszem, a többiek is úgy gondolkodnak, mint én, azaz hogy a cserével Bence Tina mögé fog állni, hiszen elvileg csak ezért lehet neki fontos a plusz lehetőség.

Nano 2015.05.15. 08:35:39

Pornósbarbin H2O póló, aztakurvaeget!

pogona vitticeps 2015.05.15. 08:50:29

Köszi sixx, már szép a reggel.

togez76 2015.05.15. 08:54:36

Jó lenne cár atyuskát elhajtani már a bús picsába.

CsÁgiiii 2015.05.15. 08:57:30

Botox, és Péter indulnának már haza szemlesütve.
Ezt akarom!!

CsÁgiiii 2015.05.15. 08:58:18

Ja, amit meg Bence részegen művel, az egyszerűen érthetetlen
:-((

kk_kk 2015.05.15. 09:02:14

Könyörögve kérem, pletykák szintjén se említsük, ki nyeri a játékot.

keszegvágó 2015.05.15. 09:15:57

Álszent! Ezt a szót kerestem tegnap! Köszönöm!
Amúgy a cár nem ért el semmit a tegnapi előadásával, mert mindenki hazudik, és ezt tudják is egymásról. Nem jött össze a karaktergyilkosság.
Laura neve legyen Aranyhal! Annak is mindig nyitva a szája, és nincs semmi esze. :)

playoff szakáll 2015.05.15. 09:27:12

Az a hip-hop buli pedig electro-boogie zenére ment, de mindegy is ez, mindkét stílus messze hátunk mögött már, igaz-e.

@CsÁgiiii: Pazarul kevergeti a névmásokat viszont a mondatokon belül.

AkkorlegyenPtr 2015.05.15. 09:44:22

Bencének elment az esze, komolyan. Ez a farokveretés lapáttal.. apám.. háát...
Ezen az állandó meztelenségen is ki vagyok akadva, buzulnak... meg minek... de ez a veretés tegnap .. felért 20 sörbeköpéssel. Nemár ember.

Zsoofka 2015.05.15. 09:48:05

@AkkorlegyenPtr: Nekem is pont ez jutott eszembe tegnap, amikor láttam... Nekem ez a teraszra-pisiléssel egyszintű. És ami a csoda, Cintike is ezt mondta. Sose gondoltam volna, hogy egy platformra kerülök azzal a szédült nővel :)))))

AkkorlegyenPtr 2015.05.15. 09:50:59

Mostmár lassan ott tartok, hogy egyik fiú se nyerje meg, menjenek haza.
Gyula a legnormálisabb, de ez a mekfláj stílus idegesít.
Amit Laurával is csinál... basszus... Gyulánk, ne legyél már ennyire papucs. Mit akar attól az agyhalottól? Barbi mögé beáll, Loki Orsi mögé és ők le vannak zsírozva. Mindenki kap egy normális, gondolkodni tudó párt. Kész.
Ha nem veszi észre, hogy Laura azt sem tudja, hogy pislogott-e éppen vagy sem... akkor ez Gyulát is minősíti.

CsÁgiiii 2015.05.15. 09:51:58

@mokamini:
és még rágondolni is rossz, de mintha a sajátja után a Gáborét vette volna kezelésbe!
lehet, hogy tévedek, de szerintem nem

Sanda.Ipse 2015.05.15. 09:55:38

@Dominó: Azt hittem, csak én vagyok olyan hülye, hogy ezt nem fogom fel. Miért kellett letagadniuk, hiszen erre Bence engedélyt kapott!
Mint ahogy azt sem értem, utólag Geri miért mondta el a cárnak? Egy igazán hűséges muzsik ezt már előtte megtette volna vagy soha.

Sanda.Ipse 2015.05.15. 09:58:02

@togez76: Irritáló személyiség.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:00:12

@Dominó: Azért az elég merész feltételezés, hogy Geri lett volna Peti ellensúlya, ha előbb bejön. Még nem láttam tőle világraszóló dolgokat.

mézescsók 2015.05.15. 10:00:34

Remélem, Bence csak részeg volt és nem ennyire hülye. Simán visszavághatott volna Petinek, hogy jó tanítómestere volt: Peti hazudott végig és verte át a többieket, ő hajtogatta végig, hogy itt játszani kell, nyaralással nem lehet nyerni, stb., hát most elkezdett játszani. Geri meg a többiekkel együtt, akik páholyból szájtátva bámulják bábmester soror performanszát, nehogy azt higyjék már, hogy ők megússzák és papika odalökdösi őket a gömbhöz, ugyan tarsd már kicsit, úgy 20 milláig.

Tippem estére:
Botox - Peti
Bence - Tina (remélem rájön, más esélye a bent maradásra nincs),
Loki - Orsi
Geri - Laura
Gyula - Pbarbi
Gábor bárhova áll, megy haza. Szerintem, kivéve, ha Tina mögött egyedül lesz.
Ha Bence nem Tina mögé áll, akkor ő utazik, bármiben is állapodott meg Orsival. Orsinak Cáratyuska ukáza fontosabb, mert egyelőre ő az alfa.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:03:31

@togez76: Hát, nagy divat lett Petit ekézni, de azért mit néztünk volna, ha helyette is egy agyhalott lett volna?

Zsoofka 2015.05.15. 10:03:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szerintem is kevés ehhez Geri... Ő is lineárisan gondolkodik, egyszerre csak egy vonal mentén...
Nekem sokkal érdekesebb Orsi. Szerintem, ha ő hamarabb jön, Botoxnak jó riválisa lett volna, akár egy Petiért folytatott küzdelemben is...

Sanda.Ipse 2015.05.15. 10:05:04

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: világraszólóan tud hátsót nyalni, ha a cárról van szó.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:05:49

@mézescsók: Igen, de ha jól emlékszem, nem azzal akart a mennybe menni folyton, hogy ő milyen egyenes. Szemben Bencével, aki mindig a saját egyenességét hangsúlyozta.

Rayen 2015.05.15. 10:07:02

Lemaradtam mint a borravaló. Nem is értem már, ki kivel van, ki ellen szervezkedik, de amennyi lejön belőle, ők se tudják.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:07:25

@mokamini: Orsi egyelőre számomra kiismerhetetlen, de tartok tőle, hogy csak az összevissza bevágások miatt.

Sanda.Ipse 2015.05.15. 10:08:50

@mézescsók: Nem tudom miért gondolja Bence, hogy éppen Orsi segít neki Lokit lapátra tenni, akivel egész este egymás hagymás szájában voltak?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:09:00

@Sanda.Ipse: De Gyulánkhoz képest sehol sincs a seggnyalásban :DDDDD

Starlettevagysem 2015.05.15. 10:12:58

Huhh ez a video . Ohh úgy érzem nőként sosem fogom érteni ezt a pasi és farkuk kapcsolatot .
Ilyen és hasonló vieokat látvamindig megfordul a fejemben lehet kevernek valamit az itaukba.

Pék Sütemény 2015.05.15. 10:15:34

Morning Népség! Soha, soha, ismétlem SOHA nem néztem meg eddig a 18-as karikás szösszenetet. Csak ma. Arohadtéletbe vazz!!!!!! És tuti, hogy ez a kép beégett a retinámba!

Pietrosz Abroszbatosz 2015.05.15. 10:15:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Például egy valódi műsort, amit a szerkesztőknek kellett volna kitalálni. De így könnyebb volt. A szerkesztőknek.

Ronni 2015.05.15. 10:15:44

Úristen Pjotr itt fellül , akár dracula és miss Denevér szerelemgyereke ilyesztegetni lehetne vele:))))))Nincs mit szépíteni az első harmad alatt bealudtam....valaki légyszi ezt az evező lapátos dolgot mesélje el.Vagy iszom még egy kávét.

Starlettevagysem 2015.05.15. 10:16:15

@Rayen: Nem vagy vele egyedü. Rettenetes a vágás és a szerkesztés. Okés , hogy az a cél minket nézőket megvezesenek , de már annyira zagyva , hogy legtöbbször lővésem sincs ki , mit mikor miért.
Még az elején lehetett tudni , hogy akire terelik a figyelmet , hogy bajban van az legtöbbször nem esik ki .
De mostanság két percen belül , mindenki mindenkinek mást mond és mst nyilatkozik a riportban

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:16:32

@mézescsók: @togez76: Gondolod, hogy akkor izgalmasabb lesz a játék? Például Bencével? Vagy Gáborral? Vagy Gyulánkkal?

Pék Sütemény 2015.05.15. 10:17:15

Sixx, ma is jó voltál amúgy. Nomárpedig, ritka fos unalmas öfi volt. Mint mostanában feszt az.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:18:49

@Pietrosz Abroszbatojsz: Ja, ha innen nézzük, igen. Én nem ástam ilyen mélyre:DD

Kosztarika 2015.05.15. 10:20:21

@Starlettevagysem:
Állítólag Loki ennél durvább dolgokat művelt - nyilvánosan - a Kapitánnyal. Lehet, hogy ez már valamiféle verseny közöttük?? :D

Starlettevagysem 2015.05.15. 10:21:51

egyszer egy fotós barátom elég lekezelően nyilatkozott a modellekről. Szerinte egy modell csak egy tárgy , egy eszköz és őt cseppet sem érdekli a lelkük. Hát úgy érzem botox a tökéletes modell. Ha fényképezik szép de lelketlen. Fényképen bármilyen tud lenni , bármit elhitet ,de valós emberként üres, ostoba , öntelt és savanyú.

Kosztarika 2015.05.15. 10:23:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Rosszul emlékszel. :) A játék kb. 2/3 részéig megjátszotta a "jótevőt" és mindenkinek megmagyarázta még azt is, hogy a párját csupa őszinte jóakaratból tette ki. ( Bence-Snezi, Adri-Patrik) Elismerte, hogy úgy aljaskodik, hogy jó színben tüntesse fel magát közben.

Zsoofka 2015.05.15. 10:25:46

Megnéztem én is a karikásat.... Háááát tegnap elhomályosítva nem fájt ennyire... És tudjátok min röhögök: hogy ott vannak körülötte vagy öten és SENKI, SE NŐ ÉS SE FÉRFI meg nem lepődik azon, amit lát...Hiába, 5x nap után már el sem éri ez az ingerküszöbüket. Vajon Bence mit gondol most, így 2015.05.15-én, fél 11 körül, amikor ez látja. Atyaég. Én elsüllyednék.

Zsoofka 2015.05.15. 10:27:04

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: bennem is néha felmerül, hogy vajon egy-egy újnak mondható hozzászóló ki is valójában... Még szerencse, hogy visszanézhető az én itteni "történelmem" és így engem nem érhet hasonló "vád". :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:28:44

Peti a riportban sose tagadta, ha szemétkedett, sőt, még jókat nevetett is ezen, ezzel szemben Bence a riportban is mindig a saját egyenességét hangsúlyozta.

Starlettevagysem 2015.05.15. 10:32:13

@CsÁgiiii: kicsit megcsapkodta gáborét is . az pedig tartotta neki .

tomfree 2015.05.15. 10:34:46

Cár atyuska eljátssza a vezért benn. Igazából idegesít a csávó, de igaza van, mert megteheti. Ha lenne 1-2 értelmesebb ember benn, felkopna az álla a trükkjeivel. Ott kezdődik, hogy Bence helyében bele sem mentem volna a pofonba, hogy gyűlést rendez a trónteremben, de ha megtette, el kellett volna kennie az egészet, nem pedig nyíltan válaszolni mindenki előtt, hogy hazudott-e. Így viszont beleszaladt a késbe a gyerek. Mondjuk ha taktikázni akarna nem bulizni, nem inná magát seggrészegre (beleesett a virágágyásba is) és akkor megelőzhetné ezeket a helyzeteket. A többiekre kár szót pazarolni, ez a Laura segghülye például. Objektíven nézve a cár érdemli meg a fődíjat még ha marhára idegesít is a figura.

Sanda.Ipse 2015.05.15. 10:35:42

@Pék Sütemény: Bence tényleg elmondhatja, hogy verte...

CsÁgiiii 2015.05.15. 10:39:20

én nem tudom, vigyáznak-e ott rájuk, de amit totál részegen csinálnak ott a medencében, akár még veszélyes is lehet. Szétverhetik a fejüket is akár.

Ditti82 2015.05.15. 10:41:02

@CsÁgiiii: Mödansziéból se zuhant még a dzsungelbe egyik se.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.15. 10:41:33

Bence rájöhetne már,hogy a szerkesztők marha nagy adut adtak a kezébe ezzel a lehetőséggel. Így akarják benn tartani, mert nyilvánvaló,hogy Tinán kívül bárhová is áll, nagy eséllyel menni fog.
Botox és Pornós borítékolható. Marad Laura Orsi és Tina. Laura félhülye, rá nem lehet építeni. Orsi nagyjából mint egy lappangó ebola a dzsungel mélyén. Nem lehet tudni, mit dönt. Ráadásul ha Bence azok után mögé áll, hogy a tegnapi részben egymás szájában voltak Lokival miközben ott ment el mellettük, akkor megérdemli,hogy kiessen. Marad tehát Tina, aki az egyetlen minden körülmények között lojális csaj .
Remélem, volt esze a srácnak és időben rájött,hogy hova kéne állnia.

Loki aranyos, ahogy ecseteli, hogy Orsi odáig van érte. Loki, azért utólag Te is látod ugye,hogy csupán érdekből dörgölőzött és nyalogatta a hagymás nyelvedet...

A Péter-féle performansz szánalmas volt és méltatlan. Egyrészt: másfél héttel a vége előtt ugyan mit akart ezzel elérni? Lejáratni Bencét? Ki előtt? Tina így is, úgy is kitart mellette, a többi meg már édes mindegy. Ha ezen a párválasztón túljut, utána már a finálé jön.
Másrészt hát az van,hogy visszanyalt a fagyi. Kaptak ők már a szerkesztőktől annyi laufot a meredt arcúval,hogy igazán kijárt már Bencének is egy adu, még ha fáj is nagyon.
Peti amúgy egy korábbi haveromra emlékeztet. Az volt ilyen ripacs típus. Minden bulit le kellett uralnia, mindig nála kellett legyen a szó, mindenkinek áhitattal kellett hallgatnia őt, vagy frusztrált lett és sértődött. Egy ideig el is voltunk vele, mert nagy dumája volt és lehengerlő személyisége, de egy idő után nyomasztóvá és idegesítővé vált.

Attól félek, hogy Bence egyszerűen nem elég fineszes ehhez az egészhez.
És ráadásul még értelmesen megvédeni sem tudta magát a tegnapi részben a szerencsétlen.

Azért volt abban valami morbid,hogy Peter Jabin sapkában reklámozta Pjotr-t a Bence, miközben atyuska ekézte.
Gyomorforgató.

Akik ma kiesés esélyesek szerintem: Gábor, Bence, Loki.
Hogy közülük ki megy, egyelőre homály, mert annyi szerkesztői utasításos kavarás és vágás volt a héten,hogy egyelőre rejtély a dolog.

A színész gyerek meg nagy gyökér. Ha korábban jön, Petiék izomból kiejtették volna emiatt. A finálé az ő szerencséje. Így inkább szövetségesként használják,hogy a Petin kívüli utolsó ősjátékost kidobják.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:42:55

@Ditti82: De a korábbi adásban az a Máté vagy ki, az akkorát esett részegen, hogy azt hittem, hogy ott marad.

mézescsók 2015.05.15. 10:44:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szószerint valóban nem mondta, csak úgy viselkedett, mint aki mindenkinek segít, mint egy jóakaró atyuska, aki életét áldozná a többiek jobbulásáért. Ha még mondta volna, az már a pofátlanság csimborasszója lett volna. Bencét eddig viszont tényleg nem emlékszem, hogy hazugságon kapták volna, vagy akár már simlisségen. Ha gyakorlottabb a srác a kamuzásban akkor, egyszerűen azt is mondhatta volna, hogy nem ugyanarról beszélünk. A küldetésemet - ami mint tudjuk nem küldetés volt, inkább csak egy lehetőség - valóban megbeszéltem Gerivel, de azt, hogy konkrétan kit választok, nem kötöttem az orrára. Persze, hogy mindenki tudta volna, hogy kamu, de mégis jobban jött volna ki belőle, mint így megsemmisülten. Vagy röhöghetett volna egyet: nahát, mindenki megette???
A másik, hogy izgalmasabb lesz-e. Feltétlenül. Ha május 29-én lesz vége (valamiért ez a dátum dereng valahonnan, de ha nem ennyi, akkor kevesebb), várható, hogy felpörögnek az események. Párszor még átvariálják őket, jönnek be - elvileg, ha nem változtattak rajta - a régi játékosok. Az is lehet humorforrás/műsorelem, hogy mihez kezdenek önállóan, mennyit bénáznak vagy brillíroznak, hogy alakulnak át a bizalmi kapcsolatok ádáz ellenségeskedéssé.
Szerintem mindig a vége a legizgalmasabb. Ez alatt a pár hónap alatt voltak annyira alulmúlhatatlanul unalmas fázisok, hogy képtelen voltam nézni és nem is hiányzott.
@Sanda.Ipse: Orsi valamikor a hét elején felajánlotta magát neki, de akkor Bence azt mondta, hogy gondolkoznia kell a dolgon. Aztán jött a titkos éjszakai összeesküvés.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.15. 10:45:23

ez a Geri egy csicska, nem csodálnám, ha valaki kiejtené a megbízhatatlansága miatt. most komolyan, ez is annyira agyhalott, h amint belép a villába, szerelmes lesz egy magas, kopasz, szemüveges férfibe? mi van ezekkel az emberekkel?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:49:25

@A Manci: Igen, de az is igaz, hogy a riportban öniróniával beszélt a buliban való szerepléséről, arról, hogy ezek a dolgok nem állnak jól neki. Ha nem ilyen társaságban kellett volna játszania - ahol Bence képviselte a színvonalat -, valszeg Peti is mást játszott volna, egész másik arcát láttuk volna meg. Amit csinál a játékban, az szerintem illeszkedik a játékosok színvonalához.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.15. 10:52:04

egyébként Bence helyében megmondtam volna Pjotrnak, h "csakis a TE érdekedben hazudtam, h nehogy megzuhanj ettől az információtól, hiszen láthatjuk, h most is mennyire felpaprikázódtál" . aztán ha erre mond vmit, akkor elővenni Pjotr eddigi "te érdekedben tettem" dumáit, és hozzátenni, h "hát én így akarok rád hasonlítani, remélem nem gáz" :)

tomfree 2015.05.15. 10:52:29

@henrik_: annyira nem bízik magában szerintem, hogy meghajol a benti erő előtt. A cár olyan szinten leuralja a benti terepet, hogy meglepődnék ha nem a körükből nyerné valaki az egészet (cár, Botox, PBarbi, Loki, Orsi, Geri).

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 10:53:02

@henrik_: Képzeld el, hogy bemész egy csomó ember közé, akik tematikáznak, el van szállva velük a ló, szarkasztizmusról beszélnek, meg arról, hogy le vannak degradálva. Aztán egyszer csak megjelenik valaki, és azt hallod, hogy alany, állítmány, tárgy, többi mondatrész, minden a helyén van. Sírva borulsz a keblére.

mézescsók 2015.05.15. 10:56:28

@Ditti82: Ebből a derékig érő mödansziából művészet lenne lezuhanni bárhova is, bár ezeknek lehet, hogy sikerül.
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Bence csak elegánsan helyet foglalt a biodíszletben, Máté viszont a teraszról zuhant egy hatalmasat a bukszusok közé!!!
@mokamini: Látod, mennyivel egyszerűbb egy kutya! Annak csak mondod, hogy maradj, drágám és marad! Vagy ül és nem áll.

Sanda.Ipse 2015.05.15. 10:57:07

Kb 2 adással ezelőtt Bence és Tina az ágyon egymással szemben hasalva kezet fogtak arra, hogy kitartanak egymás mellett a játékban. Akkor Bence most mit kavar? Lehetősége van a párja mellé visszaállni és bebiztosítani magát a további játékban. Ki akar esni?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 11:00:02

@Sanda.Ipse: Nem, hanem azon próbál ügyeskedni, hogy Loki essen ki. Az egyik videóban van is erről egy félmondat. Most úgy érzi, hogy olyan biztonságban van, hogy foglalkozhat másokkal is.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 11:00:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: @Sanda.Ipse:
De mindketten csak jelenthetnek, ahhoz képest, ami a Cárné és Laura kapcsolatát illeti. Az a csaj tényleg simán előlépett udvari talpnyalóvá, amíg Geri és Gyula legalább néha elgondolkodik azon, hogy a Cárék nélkül is van élet.

Kosztarika 2015.05.15. 11:01:59

@CsÁgiiii: Azt megmagyarázhatná valaki, hogy a p@csába nem esnek ki belőle részegen. Semmi perem, fal, több méteres mélység.. hogyan maradnak benn??? ( komolyan kérdezem, mi a magyarázata, hogy még senki nem zuhant ki, akár józanul?)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 11:03:15

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Lehet, hogy nagyon benézek valamit, de nekem nem tűnik olyan butának ez a Laura. Mindenki hülyézi, nekem valahogy nem ez a benyomásom róla. Bár én Nórit sem tartottam hülyének.:))

Rayen 2015.05.15. 11:04:03

@A Manci: ripacs, az egy jó jelző Papuskára. Meg ahogy az egyik képen kinéz, le lehetne vele forgatni egy Tutankhamon valójában Drakula, akit felébresztettek és most hatalmas vérengzésre indul -tematikájú zs kategóriás filmet.

CsÁgiiii 2015.05.15. 11:05:24

@Kosztarika:
olyan elektromos izé kéne a medence köré, mint az állatok kordában tartásához.
már bocsi
:-)

Bujumburi 2015.05.15. 11:08:48

deszarrrr ez a Péterrrr

Kosztarika 2015.05.15. 11:09:06

@Rayen: a tegnapi Bencés jelenete volt a "Múmia bosszúja" :D

Mók_Ica 2015.05.15. 11:09:32

@Sanda.Ipse: nekem inkább az a fura, hogy bencét színészezték és hazugozták le..... de nem geri játszotta el a nagyhalált és a meglepődést gólem előtt???
vagy én nem tudom milyen rendezvényt nézek :)))))

Zár Balta 2015.05.15. 11:10:22

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Laura gyakorlatilag kimeríti a "gyógypedagógiai szakiskolás" ( röviden "gyogyós" ) fogalmát (nem mint oktató :) és Bence is kb. ezen a szinten van. Én is rúgtam már be filmszakadósra is, de eszembe nem jutott volna meztelenül a faszomat verni egy evezővel (se mással) ( se másét) !
Cárné a gonosz aljas szarkeverő megtestesítője, érdekessége hogy jó testű, míg az életben az ilyenek inkább görény kinézetűek.
Loki egy állat, de nekem szerethető típus.
Peti nem hülye, nem szop vén faszokat, nem kurva és nem pszichopata, ez ott már bőven mindenki fölé emeli.
Ki érdemli meg a díjat ? Hát ÉN :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 11:10:52

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Nekem sem a butaság az első jelző Lauránál, ami eszembe jut, bár tényleg elég ostobenkó feje van, ahogy állandóan nyitva a szája. Engem inkább az állandó fintorgása és a szemétkedő megjegyzései zavarnak benne.

Zár Balta 2015.05.15. 11:11:48

@Mók_Ica: Azt érti valaki, hogy Bence miért mondta egyáltalán, hogy nem beszélt Gerivel ?

Zár Balta 2015.05.15. 11:13:12

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Nem nagyon járok szépségversenyre ezért komolyan kérdezem: Van olyan verseny ahol Laura nyerne? (teste nem rossz, de a szája,feje)

Pék Sütemény 2015.05.15. 11:13:20

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Pedig sötét, mint az éjszaka. Csak nem suk-süköl. Ez zavar meg. :))))

Gia 2015.05.15. 11:15:37

Loki kijelentette,hogy meg volt neki a Dukai Regina,mire Berki az ÉÉ-ben rákontrázott,hogy neki is.Dukai Regina most megtette a jogi lépéseket..

Kosztarika 2015.05.15. 11:18:30

@Zár Balta: Nem, de azt még inkább nem értem, miért nem hajtotta el Petit a vérbe.
1. Ki Ő, hogy bárkit számon kérjen?
2. Ő - meg a meredtarcú hazudik a legtöbbet
3. A játék nem arról szól, hogy kis átverések révén (tematikázás) haladjunk előre?

A kioktató stílusa egyébként is az agyamra megy.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 11:18:32

@Zár Balta:
Ott van a válasz a HV-ban: megnyerné a Nyócker szépe közönségdíját, a pörköltszaftba mártott dildót :D .

spájdernecc 2015.05.15. 11:21:12

I. Péter DJ Cippolából Übü papává avanzsált.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 11:21:32

@Zár Balta:
Titkolni akarta a szövetségét Gerivel, mert az állítólag kellett neki ahhoz, hogy valami váratlant húzzon. Most már nem lesz váratlan, ennyi.
Illetve még mindig azt mondom, elég váratlan és hülye dolog lesz nem Tina mögé állnia.

Mók_Ica 2015.05.15. 11:22:02

@Zár Balta: tematikából :) és geri asszisztált hozzá..... jól össze-vissza tematikálták magukat :))))

@Sanda.Ipse: ugye? :))))

Pék Sütemény 2015.05.15. 11:22:54

@Kosztarika: Hát, túltolja a Peti, kétségtelen. Nyilván nincs referenciaközeg, az agyhalottak nem tudják önmérsékletre kormányozni. Így meg beleesett egy általános emberi hibába, eltelt önmaga zsenialitásától. (Szívesen hoznék erre aktuálpolitikai témákat, név nélkül L.J. pl, de nem teszem. :)

CsÁgiiii 2015.05.15. 11:32:43

@Pék Sütemény:
Én azt nem értem, ezek hogy felejtik el azt, hogy egyszer hazajönnek.
Buszra szállnak, vásárolnak, munkahelyet keresnek, családtagokkal találkoznak, barátokkal...
Nem ciki az, amit ott csinálnak? Azt hajtogatják majd folyamatosan, hogy: -ez csak játék volt!
"Felnőtt" emberek!

HufnágelSteve 2015.05.15. 11:36:22

@CsÁgiiii: Ha a villanypásztorra gondolsz az nem nyerő, mert valamelyik részegen belerántja a medencébe és máris sült kolbász lesz buggyantott tojással, hirtelen kisütve, még evező sem kell hozzá, hogy csapkodja.

Rayen 2015.05.15. 11:36:34

@Kosztarika: a Múmia bukását várom már, az végre izgalmas lenne. Aztán jöhet A Múmia menyasszonyának bosszúja. :D

CsÁgiiii 2015.05.15. 11:39:53

@HufnágelSteve:

jaja, tényleg, arra gondoltam

a duma jó volt, vigyorogtam

Pék Sütemény 2015.05.15. 11:46:19

@CsÁgiiii:Azt gondolom, még faszának is érzik magukat. Amúgy meg, az emberek nagy része úgy működik, ha elég sokszor mondogatják nekik ugyanazt, lassan elhiszik. Gondoljunk csak a tündérfalvi ribanckára. Elkezdte vinnyogni, hogy ő tündérfalvi, és mély döbbenetemre még a reggeli tévéadásba is így konferálták fel. Beszarás.
Amúgy szétvet az ideg, nem jut eszembe, hogy nevezik a végtelen önteltség pszichiátriai kórképét. Segítsetek léci!

alsophila grahami 2015.05.15. 11:48:23

@Pietrosz Abroszbatojsz: +1000 és még csak erőltetniük se kellett volna a silány mennyiségű, és/vagy minőségű szürkeállományukat, mert ott volt az eredeti, jól bejáratott, külföldön sikereses futó formátum, plusz két évadnyi magyar, ugyancsak sikerre vitt viasatos változat -- pusztán le kellett volna lépésről-lépésre követni ezeket, és azzal nem lehetett volna mellényúlni, sőt, csak nyerhettek volna vele a nagyobb nézettségű (szélesebb körben szőrt) csatornájukon; de nekik EZ kellett, a szokásos sz@rral gurigázás... remélem, több évadot nem csesznek el, és szépen visszakerül a formátuk a piacra, hogy tehetséges csapaté lehessen ismét (sóhaj).

Ronni 2015.05.15. 11:48:56

@Ditti82: Ugyan:) ez az én fa@ gyerekvagyok hozzáállás...pffffff. Rámászott részegen Apokára Botoxra,igen az erőszakos fasz felbukkan belőle .A jfiú vagyok, Tinát cseréli a bombabiztorsira, remélem kiszédül a hétvégén a nagy taktikázásban.Semmivel sem külömb benn mint a többi játékos.Péter legalább játszott. nem pávakakast alakított. Itt irta valaki hogy majdnem kitekerte Apol nyakát, gusztustalan egy fasz.Érdemesmegnézni ahogy Botox kerüli az ágyat, a részeg Bnece meg fujja hogy "nemerőszakollakmeg".Ritka egy pöcsi a csávó na.

Bujumburi 2015.05.15. 11:48:57

@Mók_Ica: émmáehhezaműsörhöz hüJe vagyok.

én sem értem az egészet, de már Nóri/Snezi alázása óta értetlenül állok az események előtt.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 11:49:51

OFF kérdés, mert most tűnt fel: a HV fejlécében a csajok között Manduláné van középen?

CsÁgiiii 2015.05.15. 11:50:52

@Pék Sütemény:
Igazad van a példával, nekem is beugrott az a nőci, nagyon gáz.
Bár itt egyszer egy kommentelő írta, hogy Lokival utazott a buszon, bézbólsapka, szemüveg, kapucni mögé bújt. Ha van egy csepp esze, tudja, hogy irtó ciki, ahogy viselkedett.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.15. 11:55:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: értem én ezt és egy ideig poén is volt ez a hozzáállás, ahogy elmondta a riportban,hogy maga sem érti, de simán kajálják, amit mond. akkor még nem is éreztem nagyképűnek, csak őszintén csodálkozónak.
viszont mostanra már a fejébe szállt ez a dolog és érezhetővé vált a lekezelés, a fölényeskedés a produkciói mögött.

nyilván ezt a fajta ripacskodást felerősíti a pia is, mert valszeg ő sem volt szomjas a tegnapi részben.
értem én,hogy méltatlannak érzi a színvonalat magához. ez látható is.
ugyanakkor a végén pont ezek miatt a kinyilatkoztatásai miatt lesz vérciki, ha egy általa agyhalottnak titulált ember viszi el a főnyereményt.

a szerénység nem kis erény.

alsophila grahami 2015.05.15. 11:56:11

azé' amikor más sixx is úgy promózza a saját hogyvótját az előző posztnál, hogy "itt van az a szar.." (vagy valami hasonló) az azért már csak önmagáért beszél... amúgy a hv jó lett, mint rendesen, sokkal jobb mint maga az öfi, ezt pedig: "ezt a szemforgató, álszent, hazug gecit baszki, remélem kiesik végre.." maximálisan osztom, úgy legyen, de mihamarább!! ;)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.15. 12:01:51

@CsÁgiiii: én voltam az, aki látta Lokkert.
de asszem ha látnám újra sem mennék oda hozzá, mert egyszerűen nem látnám értelmét.
merthogy miért is? szerepel a tévében három hónapig, aztán kalap-kabát.
suttyóságban hozza a nagy magyar átlagot, semmi extra.
pár hónap és azt se tudjuk majd, ki is volt az a Loki, meg a többi.
Petiről is max az a réteg fog beszélni, aki jár olyan szórakozóhelyekre, ahol játszik.
a többinek meg ha egyszer lesz egy tisztességes melója és normális párkapcsolata, pont inkább felejteni és tagadni akarja majd ezt az egészet, nemhogy kérkedni vele.

alsophila grahami 2015.05.15. 12:03:58

@A Manci: na igen, meg a fene nagy intelligenciáját is kérdésessé teszi a tény önmagában, de a bicskanyitogató stílus is, ahogyan folyamatosan lenézi, lesajnálja ("ledegradálja" - bocsi ;P xD) a nálánál szerényebb értelmi képességekkel bíró játékostársakat, ez nem vall intelligenciára, sőt, nagyon is primitív, eq-szegény személyiségről vall.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.15. 12:07:08

@Rayen: a kinézete itt nagyjából mindegy. nem a nagy Ő című műsorba jelentkezett.
a többi sem kifejezetten szépségdíjas, ha jobban megnézzük.

de az látszik,hogy szeret szerepelni, középpontban lenni.
ha esze van , a dj karrierjének jó löket lehet ez a műsor és megtanul visszább venni magából társaságban.

de mivel kicsinyes kuki vagyok és mellesleg gyönyörű és hibátlan (cöcö) szerintem úgy néz ki, mint Doby manó nagyranőtt változata. *sátáni kacaj*

alsophila grahami 2015.05.15. 12:07:44

@Natura Qua: jaj bocs, lényegében egyre gondoltunk, beelőztél ;))

CsÁgiiii 2015.05.15. 12:08:00

@A Manci:
az van, hogy ha olvassa az itt leírtakat, nekem az már egy picit elégtétel.
Hülyeség bármiben bízni, lehet, hogy anyukámat szidja, pedig elmerenghetne a saját tettein.

Gia 2015.05.15. 12:08:28

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): De ő az és te vagy a 128.,aki megkérdezte. :-)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.15. 12:09:01

@sui.generis: az ekú és az ikú két külön dolog és gyakorta nagyon nincsenek pariban egymással.

Gia 2015.05.15. 12:10:47

Már nem csak azt kiabálják,hogy löevéél,hanem azt is,hogy kenyééér,ebééééd,stb. :-)

Bujumburi 2015.05.15. 12:11:33

@sixx: : "ezt a szemforgató, álszent, hazug gecit baszki, remélem kiesik végre.." - osztom.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 12:11:40

@Zár Balta: "...Ki érdemli meg a díjat ? Hát ÉN :)..."

ugye nem baj, ha nem monnyuk meg, hogy milyen díjat érdemelnél?:DDD

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.15. 12:12:40

@CsÁgiiii: olvassa és lesz.rja.
azt gondolja, hogy csak ő tudja min ment keresztül ott kinn, ők látták a hátterét, a szerkesztői utasításokat és csak ők tudják, mennyire volt ez szerepjáték, és mennyire őszinte megnyilvánulás.
és hát igazuk is van ebből a szempontból.
ugyanakkor a szikár tény az,hogy az előző két évadból nagyjából egy szereplő nevét sem tudnám az archoz kapcsolni, és az összes (értsd: az összes) eltűnt a süllyesztőben minden nyom nélkül, kb. azonnal.

tehát most szórakozom, írok róla, de btw. én is lesz.rom őket ,mert kb. annyira lesznek maradandóak a médiában mint egy közepesen tbc-s lepke szellentése.

CsÁgiiii 2015.05.15. 12:16:38

@A Manci:
persze
ma téma, holnap kuka
dehát a környezet, meg a család: jaj, kisfiam, hát miket csináltál te, én ezt nem is gondoltam volna rólad, beleköpni más italába? Leköpni egy kedves lányt? Még ilyet!

tündérkirálylány anyja is szégyenkezett a lánya miatt azt hiszem

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 12:18:39

@Gia:
Jól van, csak a képen nem szaggatja senkinek a pólóját, nem habzik a dühtől a szája és nem a sarokba pisál. Így azért nem volt egyértelmű, és lehet, nem csak az én készülékemben van a hiba, ha 127 másik embernek is csellendzs volt felismerni + a rejtőzködők, akik nem mertek kérdezni :) .

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 12:22:04

@Mók_Ica: te nézed a valódit, mi már terelve vagyunk:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

AkkorlegyenPtr 2015.05.15. 12:23:01

Annyira felhúzták Bencét most, hogy ha nem őt küldik haza, jön a vendetta. Peti belement ebbe a játékba Gerivel, innen már nincs visszaút.

Sajnálom, hogy nem mutatták mi történt a szobában, amikor kiderült, hogy mégis kamuzik Benyó.
Mert ment a hiszti aztán snitt, mindenki alszik.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.15. 12:23:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: fene tudja, nekem Bence sem tűnik kőostobának, sok játékoshoz képest kifejezetten összeszedett mondatai vannak, legalábbis amikor nem részeg.

CsÁgiiii 2015.05.15. 12:26:22

@AkkorlegyenPtr:
a részegség lehet a magyarázat, alig tudott beszélni
megvédhette volna simán magát, ha forog az agya

Zsoofka 2015.05.15. 12:26:36

@Gia: @Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): :))))))))) Én voltam a 42. aki már megkérdezte, hasonló okoból... :)

Zsoofka 2015.05.15. 12:30:05

@henrik_: Igen, csak ezt küldetést kezdi túltolni. Tegyük felé, hogy Peti kerül ilyen helyzetbe és bár az eredeti állapot szerint nem állhatott volna Marcsa mögé, de kapott volna egy bencés küldetést és mégis megadatik neki ... (ahogy a jelen állás szerint Bence összeállhat a számára biztos Tina mögé). Peti bolond lenne kockáztatni, húzna Marcsa mögé, nem kavarna feleslegesen. (Nem mellesleg mi meg szidnánk a szerkiket, hogy kedveznek a cárpárnak...) Bence meg belement ebbe az agyatlan kavarásba, szerintem már maga sem tudja hány csajnak Ígérkezett oda.... A végén még kiütögeti saját magát hotelból a sárga evezőlapáttal....

Zsoofka 2015.05.15. 12:31:12

összeállhat a számára biztos Tina mögé = összeállhat a számára biztos Tinával.... bocsi.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 12:31:33

@CsÁgiiii: A saját polgári közegedben gondolkodsz. Ők nem oda tartoznak, más a világuk. Milyen buszra szállnak?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 12:32:46

@Pék Sütemény: Nem csak azt hiszik el, amit nekik mondogatnak, hanem azt is, amit maguknak mondogatnak:DDD

alsophila grahami 2015.05.15. 12:37:23

@Zár Balta: oké, de akkor meg lényegében a szerkesztők nyerték (ha egyáltalán!) meg neki az egészet, már a castinggal, amikor csupa szerényebb értelmi képességűvel pakolták egy turnusba, jó hogy kiemelkedik közülük - de szigorúan csak értelmi képességek szintjén, mert sem emberi kvalitásban, sem intelligenciában nem magasodik ki a mezőnyből, sőt! / az előző kommentjeim vmelyikében már írtam, a szememben agyatlan kisegítő iskolás szintűeket agyonmanipulálgatni nem számít értékelhető teljesítménynek, nagyjából azzal ér fel, amikor egy vak embert rabolnak ki, vagy magatehetetlen időseket támadnak meg, ezzel az erővel egy mozgáskorlátozottal is odaállhatna pjotr (nem véletlen a kisbetű) emberkedni, hogy na ki a jobb 60 m gáton.... végtelenül gáz az ember, úgy, ahogy van, kívül-belül.

ja, botoxot még nem láttuk az állagjavító műtétei előtt, szal... akármilyen is lehetett korábban, még akár egy omaperverzéhez hasonló csoffadt testet is el tudok képzelni hozzá, ha élt tudatmódosítókkal (az ő szakmájában ez nem hogy nem ritka, inkább alap - ahogyan az is, hogy amikor lejönnek a szerekről, pontosan ilyenformán fognivalóbb alkatuk lesz, mint botoxnak). laura pedig úgy szefós, ahogy van, nem kérdés, hogy minimum diszlexiás osztályba kellett járjon...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 12:42:27

@sui.generis: Na, mert a nem kormánypárti, az szerény, mint az ibolya. Haggyá má.

alsophila grahami 2015.05.15. 12:45:51

@A Manci: persze, de ő mindkettőnek híján van erősen, mert az intelligencia nem összetévesztendő a jobb értelmi képességgel; előbbi több összetevős; pjortnak meg csak az agya vág valamivel jobban mint a vele összezártaké - rafkósabb, ennélfogva aljasabb is mindüknél, ügyesen megvezeti őket, de ennyi, ebben én intelligencia nyomát nem igazán látom, mert hiányolom az emberi minőséget nála.

alsophila grahami 2015.05.15. 12:50:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azt én nem mondtam, ne ferdíccsé, hallode! xDDD annál is inkább, me' ha Mo-ról beszélünk, azok is voltak már minimum egyszer - ha nem többször - kormányon ;)) de hogy ezt a brancsot senki nem űbereli, az számomra vitathatatlan tény ("erről nem nyitok vitát" :PP)

kszanaksz 2015.05.15. 12:53:42

A videó egész egyszerűen pazar, szociálpszichológia mérőszámot, együtthatót lehetne bevezetni ennek révén, hogy adott q fokozatúan ingerszegény környezetben, p mértékű devianciára való hajlamnál mekkora az az alkoholmennyiség, aminek a hatására közösség előtt egy műanyag evezőlapát tollával elkezded ütögetni a faszod.
Persze sajnos bukik a dolog, többek között a nemi megkülönböztetés miatt.

CsÁgiiii 2015.05.15. 12:55:58

@kszanaksz:
ilyet még a dennis sem művelt
ó, most mindent elárultam

kszanaksz 2015.05.15. 12:57:45

Ahogy itt egyébként írva is volt, már csak Peti és Bence vannak bent az alapjátékosok közül, ha ma este Bence kiesik, akkor Peti, akármennyire is kelti bennem egy nyálkás valami képzetét, egy gratulációt megérdemel mint egyetlen játékos, aki a fináléig tudta nyomni.

alsophila grahami 2015.05.15. 12:58:56

@A Manci: +1 / a közepesen tbc-s lepke szellentésén még most is röhögök xDDD de azért... nem is tudom, ha a nagy többség nem is jegyzi meg a nevét, számos ember ismeri, ismerte, ismerni fogja, és azok összekapcsolják az arcot, nevet a kint hozott személyiséggel, nekem kb égne az arcom, mindahányszor felismerni vélne valaki a helyében (de, mondjuk én eleve oda se mennék, még egy három hónapnyi potya-kosztarikázásért se).

kszanaksz 2015.05.15. 13:00:03

@CsÁgiiii: Mindent nem. Hátha átsiklanak felette.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 13:01:53

@sui.generis: .Jó. Nem intelligens Peti. Nézzük a többit. A faszlengető, faszvakaró Bence? Az erőszaktevő Gátőr? A bunkó Loki? A Laurát folyamatosan buzeráló Gyulánk? Hozzájuk képest Peti mindenkivel normálisan viselkedik, nem sérteget senki, nem mászik rá senkire. Játszik. Lehet, hogy lehetne szebben, de mégis.

CsÁgiiii 2015.05.15. 13:02:22

az előző szériában volt egy lány, aki megtette ezt-azt.
megismertem egy pláza egyik üzletében, ott volt eladó, és bizony beugrott róla az "ez+az"!
annyira könnyen nem felejtünk, és ezt vehetik a kedves szereplők fenyegetésnek is!

alsophila grahami 2015.05.15. 13:02:59

@CsÁgiiii: de csak azért, mert korlátozottak voltak az épített díszletházban a lehetőségei, ha lettek volna ott is az alapfelszerelésben vízzel teli mődanszié és megfelelő evezőlapátok, láthattunk volna tőle is efféle csudákat, elhiszed..? ;))

Zár Balta 2015.05.15. 13:03:59

@sui.generis: Értem amit mondasz, igazad is van, de ha már jelentkezett a műsorba akkor nem hibáztatom, hogy tolja ezerrel és ha hátrányos helyzetűeket tolnak ellenfélnek, hát azokat irtja... Ráadásul azok is ÖNKÉNT jelentkeztek ( ellentétben a vak nénivel akit kirabolnak a példádban). Botoxban egyetértek max. seggbe tudnám tolni és csak igen kiéhezetten, különben elmenne minden kedvem az arcába nézvén :(

kszanaksz 2015.05.15. 13:05:34

Azért az vicces, hogy tegnap valaki belinkelte Bence instagramját, aminél szerepelt a mai adással kapcsolatban, hogy úgy emlékszik kicsit beivott és beleesett egy bokorba, kíváncsi rá, hogy benne lesz-e az adásban. Hát benne, az is. :-)

alsophila grahami 2015.05.15. 13:07:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: de nem ezt mondtam én is? hogy a többihez képest okosabb, fifikásabb, akár még intelligensEBB is, de ez valós pozitívum az ő esetében? hogy csapatnyi szefós agyhalottal játszadozik kedvére? erősebb képességű emberrel szemben eleve magasabbak az elvárások, mert az eszköztára jobban felszerelt, neki kuytakötelessége lenne többet kihozni magából (mármint erkölcsi-etikai értelemben), ezért kutyázom - vagy nem is, inkább csak viszolygok tőle, igazából még érzelmeket se vált ki belőlem, mint anno a vv esetében edina...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 13:10:47

@CsÁgiiii: És emiatt lemondtál a nála való vásárlásról? Mert ha nem, akkor az élet ment tovább.

alsophila grahami 2015.05.15. 13:13:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: xDDDDDD engedély megadva, én se teszek mást, csak hunyászodom, már így a második ciklus óta, zsinórban ;))

CsÁgiiii 2015.05.15. 13:14:35

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
nem
persze, hogy nem

Én azt gondolom, hogy mégsem mindegy, hogy mit gondolnak az emberek rólam.
Különbözőek vagyunk, és ők mondjuk valószínűleg nem törődnek ezzel, és nekem ez gáz, szóval szerintem ez baj, ha nem számít.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 13:16:39

@sui.generis: Azért nálam nincs gumiból az elvárás. Hogy jaj, ez kicsit hülye, de jót akar, neki nem kell csak 30 cm-t ugrania. Aki meg nem, annak 60 cm-t. Aztán emiatt nem vesznek fel az egyetemre, majd nem kapod meg a téged megillető állást, mert van valaki, aki szerényebb képességű, majd ő. Te meg mehecc kapálni.

Mocsingocska 2015.05.15. 13:18:03

Dukai Regina is támadásba lendült...az megvan?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 13:18:36

@CsÁgiiii: Addig jó, míg vannak olyanok, akik szépeket tudnak álmodni:DDD

kszanaksz 2015.05.15. 13:20:07

@CsÁgiiii: ne gondold, hogy nem törődnek ezzel, inkább abban a helyzetben megfeledkeznek róla. Biztosan számít nekik is, és cikik, akinek egyáltalán nem számít a külvilág megítélése, bármit megtesz, az bármikor megteszi, hétköznapokban is és kb. szociopata. Bennük csak nem tudatosul minden pillanatban, hogy itt bármit leadhatnak majd hónapokkal később.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 13:21:49

@sui.generis: Ja:) Lehet, hogy Zachernek nyitnia kell majd egy ilyen osztályt is:DD

alsophila grahami 2015.05.15. 13:23:11

@Zár Balta: jó, pesze, neked is igazad van, csak mindig az van előttem, hogy lehet ezt másképp is játszani (persze nem ismerjük a szerkesztői-prodjúszeri közvetlen instrukciókat, az is igaz), de ott volt a 2. szériában brokiék párosa, ők végig tudták vinni úgy is, hogy utána nem volt para tükörbe nézniük.
vagy az elsőben a keresztapa, hát még ő sem tolta ilyen gusztustalanul, ő a szövetségeseit nem dobta oda, és nem kamuzott szövetséget azoknak, akik nem az ő kezdőcsapatában játszottak...

pedig őt is de rühelltem, amíg játékban volt... pókmajom igazi felüdülés volt, amikor szembement vele -- apropó, ott miért tudtak a szerkik gondoskodni megfelelő ellensúlyról, amikor a keresztapa túlhatalma rátelepedett a játékra? itt miért nem gondoskodtak hasonló kiegyenlítésről, hogy megmaradjon a játék dinamikája?!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.15. 13:27:18

@mokamini: igen, ő nyilván ki akarta rakni Lokit, de sztem jobban tenné, ha ezek után inkább maradna Tina mellett, aki jóval biztosabb pontnak tűnik.

alsophila grahami 2015.05.15. 13:28:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: tudom, hogy az ún. való életben ez így megy, de én nem erről beszélek, van az embernek amolyan belső indíttatása, amit etikai érzéknek hívnak, vagymi... ;P erre gondoltam, hogy nem muszáj mmkk embernek maradni, de azért... érted; mégiscsak kéne ;) vagyis kell ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 13:29:30

@sui.generis: Az nagyon elgondolkodtatott, hogy - a zOgre elmondása szerint -, a licencben 2 szabály van. Kell lennie párválasztónak, meg Pandorának. EZ ugye azt jelenti, hogy ezt az EGÉSZ SZART a csatorna lapátolta össze. Szinte hihetetlen. Nincsenek alkalmas emberek? Vagy ez egy határozott politika, amit a TV2 folytat, nevezetesen, hogy minél jobban aljasítsa az embert?

alsophila grahami 2015.05.15. 13:34:32

@henrik_: remélem, úgy lesz, mert a faroklapátos incidens (és hasonlók, mert gondolom, több is jöhetett onnan, ahonnan ez pattant ki;) ellenére mégiscsak ő a legvállalhatóbb figura köztük, na meg tina; szeretném azt gondolni, hogy megnyerhetik együtt, de erősen tartok attól, hogy ez a reményem a ma esti öfi után szerte is foszlik....... nah, mindegy, a cárpár bukását várom már valójában én is (és ilyenkor értem meg úgy igazán a történelem némely fordulatát is...;).

kszanaksz 2015.05.15. 13:34:33

@sui.generis: Igen, kéne, de ez valahol egy speciális helyzet, amiben ők vannak. Valaki itt tegnap már felhozott pár híres pszichológiai kísérletet, pl a stanfordit a rabokkal meg az őrökkel. Ott is sokan vetkőznek ki magukból, olyanok is, akik egyébként sose gondolták volna magukról és azt tudni is kell erről, hogy a kísésrlet után többnyire nem is a raboknak van szükségük a komolyabb pszichológiai segítségre és rehabilitációra, hanem az őröknek, sokkal nehezebben dolgozod fel azt, amiről soha nem gondoltad volna, hogy megvan benned, amíg egyszer ki nem jött, ezt csak ahhoz, hogy igen, mindenkinek van egy elképzelése saját magáról, de ez leginkább csak konkrét helyzetekben tud beigazolódni vagy cáfolatra kerülni, elméletben nem nagyon :-)

CsÁgiiii 2015.05.15. 13:35:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
""nevezetesen, hogy minél jobban aljasítsa az embert?""

Szerintem igen. Mi is nézzük, más is.
A VV-ben is erre mentek véleményem szerint. Néztem, bár erősen viszolyogva nagyon, de nagyon sokszor. Oké, minek néztem, tudom...

Mocsingocska 2015.05.15. 13:35:53

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA:
Gyorsan..tömören: a héten az éden éjjelben Patrik nyilatkozta Berki kérdése után, hogy Loki hencegett azzal, hogy megvolt neki Regina,
Ma meg perrel fenyegetőzött a közösségi oldalon...

CsÁgiiii 2015.05.15. 13:45:36

@kszanaksz:
igazad van a kísérletekkel kapcsolatban, a fotelból könnyű mondani esténként, hogy atyagatya, te jó ég, mégis azt hiszem, hogy amit Bence csinált, meg Loki is a köpködésekkel, meg egyéb gusztustalan tetteivel, szóval nem tudom elképzelni, hogy ennyire lesüllyedjen az ember.
Hogy hogy válogatták össze őket, hú, ott lettem volna külső szemlélőként

alsophila grahami 2015.05.15. 14:00:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen, én is erre jutottam, a nézettségért mindent, de abban már nem vagyok biztos, hogy csak ezzel lehet nézettséget generálni, sztem már régen kiégett az egyszeri sorozatfüggő, kétlem, hogy fokozható lenne még további megbotránkoztató, megosztó tartalmakkal ezt, vsz már eljutottunk a szinuszgörbe aljára, innen már szükségképpen felfelé kell elindulni, és fogadni mernék, ennek a formátumnak úgy is meg lett volna a nézettsége, nem viszik el abszolút trash-be az irányt, hanem megmaradnak az eredeti, bevált formátumnál.

jah, ez igen rosszul hangzik, hogy csak ez a két fő irányelv maradt, ezek szerint tényleg nem várható szimpátiaszavazás sem..?? de akkor meg már értem is, hogy miért mer ilyen szinten aljasan játszani a cárpár a többiekkel, a többiek ellenében....

alsophila grahami 2015.05.15. 14:11:11

@kszanaksz: egyetértek, ezt szajkózom én is mindig, mindenkinek ;) hogy már kívülről megítélni az adott szitut, és egészen már érintettnek lenni benne.... de azért ez a játék mégis csak eltér az ismert ellenőrzött kísérletektől abban, hogy nincsenek ténylegesen, mindenkitől izolálva az ápoltak, vannak körülöttük kézikamerával tüsténtkedő operatőrök és egyéb segítőik, gondolom; és a szerkik se távirányítással instruálják őket - hiszen vágott anyagot készítenek, konzervműsornak -, plusz: vannak a riportszobás audienciák, amikor irányítottan kérdezgetik ki őket, gyakran láthatóan többször felvett, betanult szöveget tolnak összekötő szövegként a játékosok, hát már csak ott van a kontroll kézzelfoghatóan mellettük, körülöttük állandóan - ebben azért eltér a vv-től is ez a formátum -, szal náluk sztem nem igazán játszik az ismert kísérletekben előidézett szitu, hogy elveszítik a kapcsolatot a külvilággal, és elveszítik a kontrollt - itt midig emlékezteti őket számos dolog arra, hogy műsor lesz ebből (jó, a pai nyilván kiüti őket, én az evezőlapátos, és hasonló őrültségeket is ennek tudom be)...

alsophila grahami 2015.05.15. 14:12:08

"már" helyett "más", na! :)

alsophila grahami 2015.05.15. 14:18:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hogy egy klasszikust idézzek: sokan vagyunk, de nem elegen..." (b*ssszameg!) xDDDDD (utóbbi nincs benne az ántik szöveg publikus változatában;)

Ronni 2015.05.15. 14:21:43

Jesszusss, Bence én péklapátot fognák a részeg fejednek.De komolyan, ha valaki tudja hogy részegen egy undorító pöcs, minek iszik.Megnéztem a videót, hát nem hittem a szemenek.

alsophila grahami 2015.05.15. 14:21:51

@Mocsingocska: osz mé akar perelnyi ez a lyány..? tán csak nem fizetés nélkül lépett meg tőle az áktus végin az elállófülű fiatalember..? xDD

kszanaksz 2015.05.15. 14:22:26

@sui.generis: oké, nem egy szigorú pszichológiai kísérlet, de nyomokban azért emlékeztet rá, itt is ellenfelekről beszélünk és azért annyi inger nem éri őket kintről szerintem, illetve ne felejtsük, hogy a stanfordi börtönkísérlet max 2 hétre volt tervezve és már 6 nap után be kellett avatkozni kívülről, oké, hogy messze nem ilyen durva az övék, nem említhető egy lapon, viszont időtartamát tekintve meg ez sokkal hosszabb.

alsophila grahami 2015.05.15. 14:25:29

@Ronni: igazán kár, hogy ilyen egyoldalúan járatja le a csatorna a játékosait, azt pl miért nem teszik közzé, amiről Adri mesélt az ÉÉ-ben, amikor Loki az ő fülbevalójával (meg még pár egyéb, meg nem nevezett dologgal is) döfködte át a farkát..? gondolom, ő sem volt színjózan, de ha a lapátos epizód adásba mehetett, akkor ez miért nem? akkor ugyanúgy szörnyülködnénk Lokin is, vagy még jobban...

kszanaksz 2015.05.15. 14:32:05

Egyébként meg az egészet csak azért csinálta Bence, mert fontos döntés előtt állt és fennállt a veszélye, hogy a farkával fog gondolkodni. Hogy ettől megóvja magát, inkább gyorsan (a kétértelműsége miatt nem használnám itt a merevre ütötte kifejezést, inkább) butára csapkodta azt, tehát nem holmi öncélú gusztustalankodás volt ez az egyébként explicitnek mondható jelenet, hanem az oly sokat hiányolt taktikázás egy speciális megnyilvánulása. :-)

Ronni 2015.05.15. 14:33:10

@sui.generis: Ilyenkor örülök hogy nem nézem az ÉÉ-t talán kétszer vetemedtem rá.....Lokinak amúgy nem kell tajtrészegnek lenni hogy hányingert keltően vislekedjen, tőle nem megelpő ha prosztó.Nála az alap.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 14:37:02

@kszanaksz:
Aha, mint a régi viccben az idős házaspár:):
- Papa, mire gondoltál, amikor először megláttál?
- Arra, hogy löttyedtre szopom a csöcsöd, és hülyére b*szlak.
- És most?
- Hogy sikerült.

alsophila grahami 2015.05.15. 14:38:36

@kszanaksz: igen, jó is hogy említed az időtényezőt, kulcsfontosságú itt is, nem csak az ápoltak szempontjából, de nézőként is tönkrevágja az élvezeti értékét az egész kulimásznak, mert ennyi idő alatt egy kezdetben szimpi, érdekes figura is unalmassá, vagy ellenszenvessé válhat, mint pl pjotr, aki a műsor jelen szakaszában már éppen túltolta a maga játékát, erősen átment antipátiába a kezdeti szimpátia irányában a nézők zömében, miközben négy héttel korábban csak páran kezdtünk elfordulni tőle - én pl. akkor, amikor tökfeleslegesen túlbonyolította az apolka-kimenekítéses akcióját, nekem az sok hűhó volt a semmiért, puszta egofényezésre volt jó az egész, na meg erőfitogtatásra - amit még megtapsoltak akkor sokan, szal, ha onnan nem húzzák túl hosszúra a műsort, még kitartott volna a népszerűsége, de mára már... mindenképp sok, na. és persze bence is láthatóan kifáradt, loki úgyszintén. /csak gondolom, ki kellet maxolni a kosztarikai kiruccanást, ha már ilyen messzire kellett vinni a vándorcirkuszt/.

alsophila grahami 2015.05.15. 14:42:45

@Ronni: jah ja, igazad van, csak amikor azt meg pont nem adják le, ott gond van, mert még durvábban manipulálják így a játékosok megítélését, mint egyébként szokták.... vagy adják le mindet, vagy egyiket se (bele se merek gondolni, mik mehettek ott még...!)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 14:43:47

@kszanaksz:
Egyébként instán olvastam Bencétől, hogy itthon a testépítés miatt nem ihat igazán alkoholt, és a Hotelben lehetősége volt bepótolni, ami eddig kimaradt.
Na igen, ha valaki évek szeszmennyiségét akarja bepótolni 70 nap alatt, az ilyen :)...

alsophila grahami 2015.05.15. 14:44:57

@kszanaksz: ahahaa, ha csak úgy nem! xDDDDDD

kszanaksz 2015.05.15. 14:48:24

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Akkor a testépítés miatt a pöcsével sem játszhat otthon eleget, ugye fehérjeveszteség, és akkor a tegnapi este is csak ennek a pótlásáról szólt. :-)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.15. 14:57:57

@kszanaksz:
Legalábbis ennyire felszabadultan biztosan nem :) .
Érted te a csíziót :) !

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.15. 15:17:07

@sui.generis: hát figyu, azt mondom, ez legyen az ő problémájuk.
én biztos egyikhez se fogok odamenni, ha meglátom Pesten,hogy figyelj, mekkora egy kretén voltál már, vagy hogy juj, de bírtam a pofád a műsorban.
igaz, sosem voltam az a rajongó alkat semmiben.

de ha már..
amikor egyik reggel a szigeten a futásom közben Kokó szembe futott velem és rám köszönt, mert többször láttuk már egymást korábban a futkorászások alatt kinn, akkor az igazán, tényleg jól esett.
mert mindent lecsupaszítva egy olimpiai bajnok köszönt rám (tényleg rám mert még hátra is néztem hirtelen, hogy biztos nem nekem köszön..:), de senki nem volt a környéken sem).
számomra ő tényleg egy olyan ember, aki letett valamit az asztalra (és most a politikában tanúsított ténykedéseitől tekintsünk el, mert nem célom politizálni), akire fel lehet nézni.

vagy amikor egy színésszel találkozom az utcán, akit láttam a színpadon "meghalni". ők igen, ők valakik.
de még hozzájuk sem mennék oda soha.
mert egyszerűen nem vagyok ilyen.

de ezek az édenes emberek meg aztán tényleg nullák az én megítélésem szerint. semmivel sem mások, mint bárki, aki szembejön az utcán.

Kosztarika 2015.05.15. 15:31:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: és most, hogy Közellenség jeleneteit (és még több másikét, mert fosnak) erősen kénytelenek megvágni, lapátolják vissza a szart a lóba.

Pék Sütemény 2015.05.15. 15:41:20

@kszanaksz: "butára csapkodta azt, tehát nem holmi öncélú gusztustalankodás volt ez az egyébként explicitnek mondható jelenet, hanem az oly sokat hiányolt taktikázás egy speciális megnyilvánulása. :-)" Baszki, mióta elolvastam vinnyogok!!!!! :) :) :)

Kosztarika 2015.05.15. 15:44:49

@sui.generis: ezt pofázom mióta. Mindenkit olyannak látunk, amilyennek mutatják nekünk és közel sem a valós képet kapjuk a játékosokról. pl. Loki messze rosszabb lehet ha iszik, mint amilyennek hisszük.

Kosztarika 2015.05.15. 15:46:08

@Kosztarika: ja és leköpte Adrit.. azért erre a pia sem ad felmentést!! Mi meg nem láttuk. :(

Pék Sütemény 2015.05.15. 15:48:47

Szerintem meg ne hányjunk egyértelműen a cárpárra. Kaparásszuk elő memóriánk rejtett bugyraiból azt a felüdülést, mikor megtapasztaltuk, van, akiknek a bentiek közül nagyobb agya van, mint egy aranyhörcsögnek. Bevallom, én kifejezetten élveztem. Még azt is, mikor sikerült kipöckölniük valakit, akkor ocsmány módon örültek. Ki ne érzett volna már ilyet, he? Ne legyünk álszentek. És persze, már tábornoknak képzelik magukat, de ha időben befejezték volna a sorozatot, akkor bár ha szimpatikusak nem is, de legalább taktikusak meg játékhozértők lennének a kinti megítélés szerint. Ergo: ezt a a csatorna cseszte el.

Veder1 2015.05.15. 15:49:14

A tegnapi adás vége olyan volt mint a stanfordi börtönkísérlet. A vélt hatalmi helyzete teljesen kifordította Pétert magából, a többi játékos meg asszisztált hozzá. Kb. így alakulhatnak ki a diktatúrák is: van egy az átlagnál kicsit értelmesebb, vagy csak gátlástalanabb ember, aki miután folyamatosan azt tapasztalja, hogy bármit megtehet a körülötte levőkkel, mert úgyis lesz valaki a talpát nyalja, átmegy totál őrültbe. Most őszintén, mennyivel jutott közelebb a húsz millióhoz Péter azzal, hogy boszorkányüldözésbe kezdett egy szerinte is jelentéktelen ügyben? Viszont abból látszik, hogy Péter a bezártságtól már elvesztette az önkontrollt, hogy a játéknak ebben a szakaszában, már nem a "ki a főnököt" kell játszani, hanem minél több emberrel meg kellene kedveltetnie magát.

Azért jó lenne ha idekint Péter elgondolkozna azon, hogy a játék miért hozta ki belőle a személyiségének ezt a negatív oldalát...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 15:49:50

@sui.generis: Azért nem jutottunk el az aljára, mert a mostani mondjuk 10 évesek 11-ek lesznek, el kezdik nézni a műsort. Jön az utánpótlás. Az ingerküszöb változik, durvulunk. Ezek a mostani szereplők olvasni is alig tudnak - a műsorvezetőt is beleértem -, ezért kitalálnak mind meredekebb szórakozásokat, olyat keresnek, ami eléri az ingerküszöbüket. Egy könyv valszeg nem éri el. És nem azért, mert unásig végigolvasták a világirodalom összest.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 15:59:45

@sui.generis: Azért azzal nem értek egyet, hogy az ember viselkedését mindig csak a szitu határozza meg. Azért vannak olyan elvek, amelyek mentén él az ember. Biztos voltál már kiélezett helyzetben az utcán, de nem jutottál el a verekedésig (most arról beszélek, amikor te dönthettél, tehát nem ütöttek meg), mert nem választod eszközül a probléma megoldására azt, hogy ütsz. Vagy ilyen lehet a hűség. Úgy vagy hűséges, hogy nem keveredsz olyan helyzetbe, hogy az ágyban kelljen eldöntened, hogy mit teszel. Stb.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 16:03:28

@Vödör: Sztm nem volt ilyen drámai a helyzet. Talált egy alkalmat, amikor is MINDENKI előtt megmutathatta, hogy Bence igenis szokott hazudni. Pont, és ennyi. Asszem, ilyesmit sokkal szimopatikusabban nem lehet csinálni.

Pék Sütemény 2015.05.15. 16:08:23

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: asszem tényleg nem lehet. Nyilván elege volt az igazság bencenevű bajnokából, de nagyon.

Veder1 2015.05.15. 16:26:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: amilyen unott fejet vágott mindenki nem hiszem, hogy ez rajta kívül bárkit érdekelt volna. Ezért volt számomra megdöbbentő, hogy mennyire nem tudta kívülről látni saját magát, és egyre csak lovalta bele magát. Olyan volt mintha egy páviáncsapatot néztem volna, ahol az aktuális erős hímnek kihívója támad és most mindenki előtt lerendezi. Csak az a baj, hogy a játék logikája szempontjából ennek nincs értelme, mert a szimpátia fog dönteni, és nem az, hogy ki volt a vezérhím.

Anna hercegnő 2015.05.15. 16:49:58

Na, mikor én mondtam, hogy ez után a műsor után csak az tud viszonylag normálisan tovább élni a szereplők közül, akinek sikerül letagadnia, hogy részt vett ebben, akkor én voltam a hülye.
Itt van X számú ember. Ebből X-1 (vagy kettő, nem tudom) csak úgy potyára, 1 (vagy kettő) 20 vagy 10 millió mínusz adóért járatja le magát úgy, hogy ezután önmagát is szemen köpi, ha esetleg tükörbe néz. Hogy normális munkát nem kapnak ezek után, az biztos. Vagy hogy fognak majd a gyerekük szemébe nézni? Nézd, Lajcsika, itt van anyu, amikor nyilvánosan a teraszra pisil, vagy apu, amint evezővel a farkát veri...

saccperköbö 2015.05.15. 17:12:01

@Vödör: nekem egyedül Orsi tűnt úgy rohadtul nem tetszik neki a tetemrehívás
a testbeszédéből legalábbis az jött le, hogy rohadt kényelmetlenül érzi magát; bár lehet csak attól tartott, hogy kiderül az is, hogy szövetkezett Bencével
én azért Orsiból kinézem, hogy szembe megy a cárpárral
az egész csak azért volt gáz, mert egy részeg emberrel egy ilyen fölényeskedés gátlástalan és kicsinyes.... nem is tudta megvédeni magát

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 17:29:34

@Vödör: Peti leadja a műsort, aztán ha a közönsegg unatkozik, magára vessen.:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 17:31:28

@saccperköbö: Nem volt köteles végighallgatni. Ha rosszul érzem magam valahol, elmegyek.

Zár Balta 2015.05.15. 17:36:48

@saccperköbö: Azért,azért,azért ! NEm az történt, hogy a köcsög okos Pjotr megy az utcán és elkezd csicskáztatni egy vétlen ismeretlen részeg embert ( aki bármelyikünk lehet ugye:)
Hanem az idióta Bence szokásához híven bebaszik a közös bulin mint az állat ( evezős-faszverősre) és Pjotr szembesíti, hogy egy hazug geci! (Oké ő is az, de az nem volt kérdés)
Szóval nehogy már megsajnáljuk ezt a hulladék Bencét ( na jó csajok kicsit sajnálhatják, ha szerettek volna a pöcsén pörögni :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 17:39:38

Most nézem az ÉÉ-t. Komolyan, nézhetetlen ettől a felkapaszkodottól. Az ostobák magabiztosságával nyilatkozik BÁRMIRŐL Elnéztem, mikor bejött ez a háromajtós gyurma a csúnya testével, topánkájában, szinte első balett pozícióban rakosgatva a lábát, látszik, hogy olyan lúdtalpa van, hogy gágog. Erre bezzeg nem igényes.Brrgrr.

Szoba kilátással 2015.05.15. 17:52:45

@Anna hercegnő: hol élsz te? Magyarországon? Itt a hülyéknek áll a világ

saccperköbö 2015.05.15. 17:57:36

@Zár Balta: nem Bencét akarom védeni, nekem az ő karaktere - izomkolosszus agy nélkül - kezdettől nem jön be. Peti és Loki szimpatikus volt nagyon az elején. Petivel pont az a problémám, ami itt is történt, hogy sajnálom, hogy az ilyen felesleges fölényeskedésekkel rohadtul elba...a a játékát. Most ez minek kellett? Aki bízik Bencében még jobban fogja rühellni Petit, aki meg nem az ugyanúgy meg fog bízni benne.

Az ivásról csak annyit, hogy ez minősíti mindet. Ha tudom, hogy nem bírom a piát, akkor kamerák előtt csak mértékkel teszem. Én se bírom, nem is részegedem le pl. egy munkahelyi bulin...

Gia 2015.05.15. 18:13:43

Loki nagyon is örült pet műsorának,hiszen nem csípi Bencét.Mariann is próbált kérdésekkel besegíteni.

Gia 2015.05.15. 18:14:51

pet=Peti
Loki minden nap hagymát eszik hagymával?

Gia 2015.05.15. 18:16:40

Bence szerintem ez után a cirkuszka után Tina mögé fog állni.Csak benne bízhat.

Pék Sütemény 2015.05.15. 18:34:56

@saccperköbö: Csatlakoznék. Bizony megesett már, hogy magam is kissé vállalhatatlanra szórakoztam magam. Másnap reggel az a biztos, ha ilyen esetben az ember még attól is elnézést kér, aki ott se volt, mittudni. Na és persze, ha lehet, ezt nem szeretné soha
végignézni az ipari kamerán. :)

beacska 2015.05.15. 18:53:20

@A Manci: Orsi miért érdekből dörgölődzik Lokihoz? ma egy fiú fog kiesni, nem egy lány...legfeljebb akkor, ha Lokit akarja kitenni, de ez, ugye, elég valószínűtlen

beacska 2015.05.15. 18:59:27

@Gia: :D igen, ezt én is megfigyeltem ...viccesek ;)

beacska 2015.05.15. 19:00:49

@A Manci: és akkor mi van? szerintem ők a pénzért mennek be. nem VV ez, ami népszerűség hajhászatra van fixálva. ez egy másfajta játék

beacska 2015.05.15. 19:05:33

@sui.generis: Máténak és Edinának nem volt para tükörbe nézni??? hááát...edinával nem értenék egyet. az a lány dilis, szerintem...

beacska 2015.05.15. 19:13:35

@Anna hercegnő: "úgy, hogy ezután önmagát is szemen köpi, ha esetleg tükörbe néz. Hogy normális munkát nem kapnak ezek után, az biztos. Vagy hogy fognak majd a gyerekük szemébe nézni? "...szerintem egy kicsit túltoltad a dolgot.

:DDDD

Edwest 2015.05.15. 19:27:00

@sirarcheer: Nem hiszem, hogy érdemes lenne bárkinek erre építeni, mivel többféle sorsa volt az Éden hotel finálékban a maradék pénznek eldobás esetén. Én egyszer egy olyat láttam, ahol valami zsetonokat öntöttek a medencébe a maradék összegének megfelelően, és a többi döntős pár öltönyben, kisestélyiben kellett, hogy kihalássza a medence aljáról: ki mennyit gyűjtött, annyit vitt haza. :) Mondjuk a mostani gárdát elnézve biztos úszkálna a végjáték után pár hulla a víz felszínén... :D

,, 2015.05.15. 19:33:27

@Anna hercegnő: jó de te az ún. keményen dolgozó kisember szemszögéből nézed a dolgokat:)) ők nem azok:) Nekik ez nem gáz. Felnőtt emberek, a személyiségük már kiforrott (már akinek egyáltalán van:) khm Laura vagy szőkeBarbi) mindent, amit tesznek azt felnőtt, tudatos emberként teszik, még azt is h odapisilnek esetleg a teraszra. Neki ez nem gáz. Ha gáz lenne, nem pisilne oda, még bebaszva sem. Nem hiszem h szégyenkezni fognak. Egyébként, ha kivételt kéne mondja, aki hajlamos lesz önreflexióra, az szerintem Loki lesz. A normális munkáról meg már beszéltünk, ha Breki herevasalás után kap egy csomó állásajánlatot a tévében (mert ez a céljuk), akkor lehet ők is.

beacska 2015.05.15. 20:24:51

@foxglove (F6): szerintem meg azért nem kell szégyenkezniük egy állásinterjún, mert sokkal nagyobb ciki, h rengetegen mennek be italosan a mh-re, vagy isznak ezt-azt munka közben...vagy szexista ajánlatokat tesznek...ezek sokkal gázabb dolgok, mint egy bulin részegen, unalomtól meztelenül fürödni, vagy bárakármi...szerintem...

Szoba kilátással 2015.05.15. 20:28:54

Éé be lehet menni rajongónak:))) biztos nem élő lesz az adás

,, 2015.05.15. 20:31:15

@beacska: úhh, ma mondta egyik barátnőm, h egy régi ismerősünknél beletartozik a munkakörbe a piálás és a kurvázás a főnökkel (gondolom azért munkaidő után, va ki tudja):)
és nem a médiában, hanem teljesen civil állásban:) szóval...:)

beacska 2015.05.15. 20:42:09

@foxglove (F6): sokkal gyakoribb, mintsem gondolnánk...

szóval, én azt gondolom, h huszonévesen buli közben simán belefér...pluuuusz, mennyi a valószínűsége, h éppen az, aki interjúvol látta a tv-ben a sorozatot, annyira, h meg is jegyezte az arcot...ha meg megjegyezte, és beugrik neki, akkor meg függő ;)

érdekes, és anno a VV Krisztiánnak próbáltam segíteni, h elhelyezkedjen pincérként. a srác, akinek ajánlottam 10 év után jött haza, fingja nem volt, h mi az a VV6, de azt ajánlotta a krisznek, h legközelebb ne írja bele a szakmai önéletrajzába ( :D ), én mondtam, a tulajnak, h ezt benézte, mert szerintem 10%-ot tutira hozott volna, ha híre megy...mondjuk K. nem akart pincérként dolgozni, ott bukott a direkció...szóval, azért van olyan, ahol jól jöhet ;)

,, 2015.05.15. 20:52:39

@beacska: szerintem senki sem tett olyan hűde vállalhatatlant (manduláné kivétel lehet, de ez relatív mert egy édes élet akármi szerephez pl ez előny:))
na igen, ha az álláshirdető felismeri, akkor végül is ugyanannyi esély van rá, h esetleg pozitív előítélete lesz, mint negatív... vendéglátásban meg tutira előny. És mi lett Krisszel azóta?

beacska 2015.05.15. 20:54:33

@foxglove (F6): most, mint szegény parasztlegény szerencsét próbál az Óperenciás tengeren túl ;)

beacska 2015.05.15. 20:55:31

@beacska: vagy túlon?...nem tudom...hülyén hangzik

HufnágelSteve 2015.05.15. 21:07:09

@kszanaksz: Nem értem mi a probléma :). A régi viccben (Nyuszi+Medve bottal) is mondja a Medve "Láthatod verem a f...om. Mire a kérdés: És élvezed?- Persze, mikor melléütök."

HufnágelSteve 2015.05.15. 21:15:21

@sui.generis: Pókmajomnak addig örültem, amíg szembement a "hatalommal", de később már ő hatalmaskodott káoszt, gyűlölködést és ellentéteket szítva. Ha belegondolsz ő nyíltan aljas volt, még a társasága is mérgezte a hangulatot.

2015.05.15. 21:18:35

@beacska: "A" blogot miért nem említed? Nem is értem :))))))))
Jaj de genya vagyok :)))))
Nem ellened, természetesen! ;)

Mók_Ica 2015.05.15. 21:18:54

jó estét :))) ma párválasztó..... ki esik ki??? (lehet, hogy én, mert nincs itt a párom :((( )

Mók_Ica 2015.05.15. 21:19:58

@Szent Borzadály: :* ha genya is vagy, okos genya.... őket meg szeressük :))))

Mók_Ica 2015.05.15. 21:22:23

laura és geri csókcsatázik.....

Ditti82 2015.05.15. 21:22:56

Szép estét! Remélem, nem kell avatart cserélnem...

Mók_Ica 2015.05.15. 21:23:34

@Ditti82: gólemre pl.? :))) (vicceltem)

Mók_Ica 2015.05.15. 21:27:41

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: csók bébike :))) sármőr mehet a levesbe.... menjen eltévedni ma este ő :)))

Chuck Νorris 2015.05.15. 21:30:40

hu, micsoda ovis szintü kreativ játék...

Chuck Νorris 2015.05.15. 21:31:43

@Mók_Ica: majd én mögötted Állok, ha nem jön a párod ;)

fran7 2015.05.15. 21:31:44

Laurára nincsenek szavak. Arra se emlékszik, mit is akart hazudni.

2015.05.15. 21:35:18

@Mók_Ica: imádlak bébi! :)) amíg nem jön a párod, beállok mögéd, meg @Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: mögé :)))))
Jajaja, én is attól tartok, h nem lesz meglepcsi és sármőrgábőr bukik.

Chuck Νorris 2015.05.15. 21:37:11

sztem peti beáll marcsa mögé, gábor is, és marcsa meglepetésre Petit küldi haza.

2015.05.15. 21:38:22

@Chuck Νorris: chuck és kroki harc a mókusért? Kihátrálok, nem akarok cipőként végezni :)))

Chuck Νorris 2015.05.15. 21:39:16

@Szent Borzadály: nyugi látod nem érdekli a dolog, nem is reagált ránk :)

2015.05.15. 21:41:23

stét
még egy nappali témához: nekem inkább bizonyítson dukai h nem volt meg :D

a még mindig lokit szidók gondolom a többi pasiról A4-es papír jó tulajdonságot fel tudnak sorolni, én nem, dehát kell egy ellenzék is még elkanászodnátok

hajrá loki, nem tudok maradni, ne sírjatok

2015.05.15. 21:43:03

ja és remélem gábőr hazatakarodik végre

HufnágelSteve 2015.05.15. 21:44:08

A legjobb ebben a párválasztóban, hogy anélkül is be tudnak állni :). Amúgy ha így kavar Bence saját magát ejti ki.

,, 2015.05.15. 21:44:29

@fosch9: nem maradsz?:O
Akkor én sem.

2015.05.15. 21:48:24

@foxglove (F6): á, már mindenki csak ugyanazt a lemezt pörgeti, nem tudunk újat mondani egymásnak, úgymond :D az meg h ugyanazt leírjuk még kétszázszor hát... érted :)

Mók_Ica 2015.05.15. 21:49:08

@Szent Borzadály: nem leszel cipő, ne aggódj :)))))

@Chuck Νorris: nagyon köszi, de Zlatán így is állandóan féltékenykedik.....

@fosch9: hali, nehogy lelépj :))))

Ditti82 2015.05.15. 21:51:02

Semmi készülődés? :O

Mók_Ica 2015.05.15. 21:51:17

@Chuck Νorris: dehogynem érdekel..... csak el vagyok foglalódva kicsit a telómmal.... át kellene varázsolnom a névjegyeket rá...... de itt vagyok :)))

2015.05.15. 21:51:17

@fosch9: ne már, a látszat ellenére vagyunk még páran lokisok, maradjál! ;)

Ditti82 2015.05.15. 21:56:19

Laura... Muhaha! :D

Mók_Ica 2015.05.15. 21:56:29

laura túl sokáig tartotta nyitva a száját..... elpárolgott a Zagya .... :))))

2015.05.15. 21:57:19

jaj ne ríjatok :D

egy kérdésem van mari miért lokit mondta h nem állhat oda?

2015.05.15. 21:57:49

Na kezdődik az érdemi rész, továbbra is a cár bukását vizionálom, de biztos megint csalódni fogok, hmm :/
(És amúgy meg essen ki Laura!!!)

Mók_Ica 2015.05.15. 21:59:01

gyulavitéz is érdekes.... most éppen porósbarbiban bízik meg feltétlenül..... okos .... (nem)

2015.05.15. 21:59:41

loki milyen kis csinos

Mók_Ica 2015.05.15. 22:00:14

@Szent Borzadály: nyugi drága, laurát neked tartogatjuk, megeheted :))))

2015.05.15. 22:00:46

bence most kiejthette volna pjotrt ha bárhova állhat (az védettség vagy ha nem őt választják fújhatja?) ezt a hülye küldetést nem figyeltem a héten

Mók_Ica 2015.05.15. 22:01:21

@Szent Borzadály: tudom, már nincs neki.... elpárolgott :)))

@fosch9: loki mindig csinos a párválasztón....

Mók_Ica 2015.05.15. 22:01:56

rohadjon meg a reklám..... pffff

Chuck Νorris 2015.05.15. 22:02:14

és pont Tina mögé nem állhat aki elhajtaná Gábort simán :)

2015.05.15. 22:02:15

@Mók_Ica: meg amúgy is :) (kis fényezés ráfér) :D

Gia 2015.05.15. 22:02:31

Mivel Orsinak új kell,Geri odaáll és Bence röpül.Peti tuti lezsírozta.

Ditti82 2015.05.15. 22:02:54

@Mók_Ica: Csak az tud elpárologni, ami van!

Chuck Νorris 2015.05.15. 22:02:55

@Ditti82: hát igy nem fog, Geri nem fog Orsi mögé állni. :)

Mók_Ica 2015.05.15. 22:03:08

@fosch9: benőke nem kapott védettséget..... így a lányon múlik, kit választ ....

saccperköbö 2015.05.15. 22:03:46

remélem nem Larán múlik

mgrc 2015.05.15. 22:04:02

vagy beáll geri laura mögé és loki röpül....

de a bence sanszosabb a cár ezt összerakta már szerintem

2015.05.15. 22:04:12

@Mók_Ica: gyorskajával nem mérgezem a szent templom szervezetem :)

2015.05.15. 22:04:16

@Mók_Ica: jah akkor remélem gerike oda áll

Chuck Νorris 2015.05.15. 22:04:22

@Gia: hát ha ez igy lesz, bence csak magát okolhatja hogy nem állt a biztos pun.. ööö lány (Tina) mögé

Mók_Ica 2015.05.15. 22:05:39

@fosch9: oksa, fényezzük :)))) sztem helyesebb most, mint amikor beköltözött :)))

@Ditti82: nem tudjuk milyen volt, amikor volt neki...... csak én gondoltam, hogy túl sokáig volt nyitva a szája és kiszökött az agya....ha nem volt, hát nem volt.... :))))

Chuck Νorris 2015.05.15. 22:06:15

mondjuk engem kurvára zavar a játékban hogy nincs sorsolás a vki mögé állásnál. mmint hogy milyen sorrendbe jöhessenek. nagy irányitott szar igy az egász.

2015.05.15. 22:06:17

de ez mekkora gáz h gábőr bentmarad

Gia 2015.05.15. 22:06:32

@Chuck Νorris: Így,így.Bence hüle volt,hogy nem élt a kapott lehetőséggel.Orsi azt se tudta mit mondjon,amikor a Gólem megkérdezte,hogy örül-e Bencének.

Mók_Ica 2015.05.15. 22:07:04

@Szent Borzadály: akkor elvisszük magunkkal, amikor elviszel minket ámerikába és ha jönnek a cápák, odavetjük :)))

@fosch9: kivi vagyok....

2015.05.15. 22:07:44

@Mók_Ica: igen sőt csinosabb is, le is higgadt a köpés óta :D

kihűl a KAKAÓ! :D

Krétagarbó 2015.05.15. 22:08:11

Loki vagy Bence? Bence vagy Loki?

Kurva reklám...

Mók_Ica 2015.05.15. 22:08:22

@Chuck Νorris: nem csak ez irányított.... az egész műsor az...

2015.05.15. 22:08:50

@Ditti82: +++++ pont ezt akartam én is írni, csak éppen odavoltam rápisilni más teraszára ;)

Mók_Ica 2015.05.15. 22:09:09

@Krétagarbó: hali :)))) azért kicsit figyeled? :))))

Mók_Ica 2015.05.15. 22:10:50

bence..... borítékolható volt..... geri hogy hazudik..... ő a színész.....

Krétagarbó 2015.05.15. 22:10:56

@Mók_Ica: persze:) de már unom. Na helló Bence, bakker...

Mók_Ica 2015.05.15. 22:12:10

@Krétagarbó: mi is unjuk, csak idejárunk még dumcsizni.....
jól elhúzták ezt az ÉH3-t.... :(((

2015.05.15. 22:13:24

jó utat geri?
oh

Szoba kilátással 2015.05.15. 22:14:08

Haha látszott Orsika fejen nem tetszett neki amit papuka dumát

HufnágelSteve 2015.05.15. 22:14:42

Volt "töke" és esze a csajnak.

Mók_Ica 2015.05.15. 22:14:55

nocsak, felszaladt a szemöldököm .... geri megy eltévedni, laura meg sírdogál......

sármőr beszólása??? remélem most ő is kap itt hideget-meleget..... és most a riportban is mekkora bunkóóóóóóóó

2015.05.15. 22:15:16

hát laura téged áttematikáztak

Gia 2015.05.15. 22:15:19

Gábornak de nagy arca van..

Mók_Ica 2015.05.15. 22:15:40

@Ditti82: na, nem kell avit cserélned :)))

Krétagarbó 2015.05.15. 22:16:13

Orsi hazudott a Cárovicsnak?

Ditti82 2015.05.15. 22:16:45

Loki hogy kamillázik a háttérben. :D

Mók_Ica 2015.05.15. 22:17:08

@fosch9: még jó, hogy geri nem az esete és nem akar tőle semmit..... most meg csókolgatja..... úristen..... legalább 5 napig nem fogják egymást látni.....

2015.05.15. 22:17:35

laurának nem bízállló a smink nagy hiba

Mók_Ica 2015.05.15. 22:17:37

@Krétagarbó: végre valakinek sikerült...

Ditti82 2015.05.15. 22:18:05

@Mók_Ica: Nem figyeltem, épp örültem, és csak a verébarcút hallottam. Mit mondott?

Gia 2015.05.15. 22:18:15

Geri illúzióromboló Laurával szemben. :-)

Ditti82 2015.05.15. 22:18:45

Lokinak mi köze Orsi döntéséhez?

Mók_Ica 2015.05.15. 22:18:49

jajjj.... laura gyorsan haladjon geri után..... tényleg nagyon hülye.....

2015.05.15. 22:19:14

@Mók_Ica: laura buta így járt
@fosch9: vízálló

2015.05.15. 22:19:48

Bence maradt, hahahahehehehöhö.
Laura sír, hahahahehehöhö, essél ki, mert barna a nyelved a seggnyalástól.

Ditti82 2015.05.15. 22:19:59

@Mók_Ica: Pedig már lementettem Gólemet és az egér ott volt az avatarcserén. :D Gyorsan törlöm is. :D

Mók_Ica 2015.05.15. 22:20:12

@Ditti82: orsika döntését kommentálta.... elég genyó módon fejezte ki az örömét, hogy geri esett ki és laura sír......

2015.05.15. 22:20:37

laura miért nem ölelgeti lokit? lázad? ilyenkor ölelkeznek a párok tessék csak visszatipegni

alsophila grahami 2015.05.15. 22:20:51

najóóvan, papuka, ráábactáááááál! :PP xD Bence tökös volt igen, és Orsi is, örülök, hogy nem csicskult be, Laurácska meg anyafőd-pozitív, majd kiheveri a sokkot (mondjuk, az ő lefittyedt száját se volt rossz végre alappal látni, az ezelőtti párválasztón meg a pandorán előadott gunyoros vigyorok után - ez a pofáraejtés volt a minimum, amit megérdemelt) de mintha papuka se lett volna a helyzet magaslatán a riport során, végre az ő képéről is leolvadt az önelégült arckifejezés.

Mók_Ica 2015.05.15. 22:21:19

@fosch9: laura essen ki légyszi......

@Ditti82: nehogy a gépeden maradjon gólem képe :)))

Chuck Νorris 2015.05.15. 22:21:54

na butus laurácskát jól megvezették :D

2015.05.15. 22:22:07

remélem figyelünk loki azt mondta örül h bence maradt bent mert erős ellenfél ellen jobb nyerni akárhogy is nem kutyázta

Mók_Ica 2015.05.15. 22:23:02

gyula csak nyálasan tud beszélni???

Krétagarbó 2015.05.15. 22:23:25

Gyulus marad omaperverznél? Ez nekem tetszene...

fran7 2015.05.15. 22:23:34

Ebben az a vicces, hogy azt átverni, aki leghiszékenyebb az valahogy nem menő.

Chuck Νorris 2015.05.15. 22:25:23

huha jön a kalózos játék, mindenki félszemmel félllábbal bicskákkal fog rohangászni, kincseket rabolnak egymástol, meg megdugják a másik nöit. jó lesz!

2015.05.15. 22:25:32

@Mók_Ica: hát nyerni reméljük nem fog úgyhogy már csak egy hét így csak idő kérdése :)

2015.05.15. 22:25:48

@fosch9: nem volt felkészülve erre. és miért nem? Mert nem ezt mondták neki, magától meg nem gondolkozik.

Szoba kilátással 2015.05.15. 22:26:44

Ezek a szerencsétlen kiesettek és a szánalmas befolyásolás lehetőségük a jatekra

Gia 2015.05.15. 22:27:03

Loki nem mehet vicca Barbihoz?

furmintszaraz 2015.05.15. 22:27:16

@fran7: Ha nem Laurának hívnák az illetőt, még egyet is értenék...

Chuck Νorris 2015.05.15. 22:27:20

jövö heti elörejelzésem: Gyula szerelmes lesz Barbiba, Bence megdugja Orsit is, Tina a földön alszik, Laura továbbra is tátja a száját.

alsophila grahami 2015.05.15. 22:27:28

@Krétagarbó: nekem is, pont erre gondoltam, hogy összeillő páros, de ahogy elnézem az előzetes loki segge igen csak veszélyben van így....

Ditti82 2015.05.15. 22:27:41

@Mók_Ica: Már törölve. :D Remélem nem maradt nyoma. :O (nem értek a műszaki dolgokhoz)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.15. 22:27:52

@Ditti82: nem most, még az első beharangozóban volt, arra gondoltam.

Gia 2015.05.15. 22:28:01

Kaccsoljatok az ÉÉ-re.Itt van Geri.

alsophila grahami 2015.05.15. 22:28:37

@Chuck Νorris: ez jó, ahaha xDD és lokkancs? őt hová saccolod? ;)

Mók_Ica 2015.05.15. 22:29:44

@Chuck Νorris: és melyik pár megy haza???

@Ditti82: helyes :))

@Gia: és brekiék mondják neki, hogy várja meg laurát...... ááááááááááááááá

2015.05.15. 22:29:58

@Gia: sztem gyuszi nem akarja majd visszaadni
@Szent Borzadály: röviden: mert hülye :D
@Chuck Νorris: és Lokinál van a Kapitány :D

2015.05.15. 22:31:14

ma is csokornyakkendő, ki reklamált tegnap? ma is megkapta

,, 2015.05.15. 22:31:28

@Gia: az nem lehet, hiszen csak 10 perce ülhetett fel a repülőre:O

Szoba kilátással 2015.05.15. 22:31:49

Gebe nem tányának vallott szerelmet?

,, 2015.05.15. 22:32:28

@fosch9: és tényleg nála van:D

Gia 2015.05.15. 22:32:30

@foxglove (F6): Hülyék ezek,úgy ahogy vannak,az időutazós meséjükkel együtt. :-)

Mók_Ica 2015.05.15. 22:33:13

@foxglove (F6): expressz géppel jött, sehol nem állt meg, egyenesen a stúdióba ment :)))

ja, és még azt is mondta, majd itthon kiderül, hogy mi lesz laura és közte...... hmmmmmm

2015.05.15. 22:33:21

@sui.generis: ahhahahehhe, laura megborulásának örültem, mert a korábbi érdemtelen fölényeskedései után ez minimum járt neki.

Mók_Ica 2015.05.15. 22:34:06

@fosch9: nem reklamáltuk, buzisnak tituláltuk :)))

Gia 2015.05.15. 22:34:15

@Mók_Ica: Szerintem Gerit faxolták.. :-D

alsophila grahami 2015.05.15. 22:34:33

@foxglove (F6): teleport baszki, teleport xDD ilyen avult dolgokkal, mint repülő, a tv2 nem bohóckodik, jól nyomják, na, most mondd, hogy nem! ;) a breki naponta megjárja a kosztarika-budapest viszonylatot, hogyan is csinálná máshogyan? ;))

Fél iksz 2015.05.15. 22:34:47

A legjobb volt Bence feje: nem birta elfojtani a kejes vigyort ;)

beacska 2015.05.15. 22:34:59

nnna, orsi jó döntést hozzott, gratula!

Gia 2015.05.15. 22:35:12

@Szoba kilátással: Tinát feleségül kérte.Laura a szerető lett volna. :-)

alsophila grahami 2015.05.15. 22:35:57

@Szent Borzadály: dettó xD na de azért a cár ágyasának képes is priceless volt ;)

Fél iksz 2015.05.15. 22:36:41

@fosch9: Biztos csokornyakkendo-gyaros ismeros nyerte a beszallitoi tendert :)

beacska 2015.05.15. 22:36:43

@fosch9: orsi szokott beírni Loki instájára?

2015.05.15. 22:37:11

@foxglove (F6): :D jó h visszajöttél mert ittragadtam elrongyulok ezzel az édennel :D
@Mók_Ica: ma is buzis a nagydarab gólem nesze :D

én nemtom de ez a laura már belezúgott a kis geribe, gerinek meg csak egy kis kaland volt

,, 2015.05.15. 22:37:22

@sui.generis: "a breki naponta megjárja a kosztarika-budapest viszonylatot" ennyit fárad a kedvünkért ez a drága jó ember:(

alsophila grahami 2015.05.15. 22:38:34

@foxglove (F6): fittyfenét értünk, csak a húsz milláért gürcöl, biztos nem adták oda neki kézbe előre xDDDD

2015.05.15. 22:38:47

@Fél iksz: ez jó :D
@beacska: nem láttam még tőle, ha csak nem valami olyan néven ami nem felismerhető

Mók_Ica 2015.05.15. 22:39:11

@fosch9: én nem szeretem sem a színes csokornyakendőket, sem brekit.....

2015.05.15. 22:40:04

jaj de kár h ma nem a kis nünüke cintike van röhögcséltem volna rajta egy kicsit

2015.05.15. 22:41:07

@Mók_Ica: miért válogatsz :D

Loki instán a hv-t dícséri :D

tomfree 2015.05.15. 22:42:12

Baromira nem értem ezeket a gyerekeket. 5 napja ismer valakit és úgy zokog, mint ha a férje esett volna ki. Ez valami pszichológia lesz, mert ennyire senki nem lehet sötét azért.

2015.05.15. 22:42:25

@Mók_Ica: szankcionálnunk kell, kihűlt zlatán és ÉH kakaója, ezért fáradtunk?

alsophila grahami 2015.05.15. 22:42:56

úgy nézem, Pamó sokkal inkább képben van a játékról, mint a Gólem :P Gólemnek mintha elfogyott volna a lelkesedése így a széria végére, totál benézte ezt a Geri-dolgot most - a fickó pofátlanul röhögve hátbaszúrta Bencét, még ő is látja, hogy hol bacta el , jó hogy vigyorog Bence a tegnap leadott méltatlan tetemre-hívásos epizód után - ott azért a Gerigyerek elég gázul tolta (na meg amikor a cárnak nyalta a hátsóját, akkor is, vagyis akkor főleg!)

2015.05.15. 22:43:06

@Fél iksz: vigyázz örökbe fogadlak :)

beacska 2015.05.15. 22:43:07

@fosch9: kááár...becsajozhatott vóóóna itthon is, hamar...nekem úgy tűnik igen visszafogott

Mók_Ica 2015.05.15. 22:43:27

@fosch9: amíg van miből... csak addig tudok..... így élek a lehetőséggel... :DDDD

beacska 2015.05.15. 22:43:53

@fosch9: +1, olvassa, de nem kommentel ;)

szijjja, Loki! alaptábor vagyunk 9-cel!!!

alsophila grahami 2015.05.15. 22:44:39

@tomfree: a kislány intelligenciahányadosa egy hangyáéval vetekszik, és rendre alulmarad - ne csodálkozzunk rajta -, sztem amúgy enyhén debil a lány, délután már beszélgettük itt...

Mók_Ica 2015.05.15. 22:44:41

@fosch9: lépjünk túl rajtuk? álljunk össze és nyerjünk, aztán mehetünk süttetni a hasunkat :))))

CsÁgiiii 2015.05.15. 22:44:43

Szuper
En orulok inkabb Bence mint a Geri

2015.05.15. 22:44:49

@tomfree: állítólag a valóságsóban hamar elveszítik a realitásérzéküket és felgyorsulnak a dolgok (nem én mondtam) :D
@beacska: igen nekem is, de persze nem mindenki rakja fel az élete minden részletét tudod

2015.05.15. 22:45:08

@fosch9: azt mondod, dagályosan fogalmazok? :)))

beacska 2015.05.15. 22:45:18

@sui.generis: igen, már az is érdekes volt, h éppen ők ketten álltak ott...hát még Orsi döntése!!!

Mók_Ica 2015.05.15. 22:45:56

@beacska: @fosch9: a kommenteket is olvassa? :))))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.15. 22:47:05

Nagy kő hullott pici szívemről le, h lokkancs maradt.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.15. 22:47:31

kurva jó, h kiesett a geci-Geri!!
becsicskulós hülyegyerek volt, nem is csodálom, h a tegnapi manővere után nem őt választotta Orsi. Laura meg OMG, még egy párválasztón is képes magát annyira beégetni, mint más egy pandórán SEM, és ehhez már kell némi tehetség.

2015.05.15. 22:47:46

@beacska: szia Loki végig tartottam érted a hátam (kaptam is eleget) jössz egyel, meg Beácskának is :DDDD (hehe)

@Mók_Ica: de akkor meg majd sírni fogunk ha mégis rosszul döntünk még gondoljuk át

@Fél iksz: mondj egy hajrá lokit csak az érzés kedvéért :)

Fél iksz 2015.05.15. 22:50:26

Oh, szivesen, a gaz dolgai ellenere meg mindig nem sikerult nem kedvelnem :) Szoval: hajra Loki!!!

alsophila grahami 2015.05.15. 22:51:20

ez vajon irónia, hogy a Wiseman-t tették be Geri összefoglalója alá? lehetnek ennyire jó arcok a tv2-nél, vagy puszta véletlen? :PP

2015.05.15. 22:51:22

@Szent Borzadály: csak egy pöppet :D
@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: te csak az első és az utsó héten jössz hajrázni? :)

@Mók_Ica: idézem
"hajrá hogyvolt :) köszönöm a pozitív-negatív visszajelzéseket :) IGEN!! OLVASOM... MÉG A KOMMENTEKET IS!! :) de nem... nem kommentelek :( " (Loki instagram)

Fél iksz 2015.05.15. 22:54:44

@sui.generis: Lehet, h ironia; talan egyedul a zenei szerkesztoknek van nemi fogalmuk arrol, h mit csinalnak :)

Mók_Ica 2015.05.15. 22:54:49

@beacska: helyes :)))

@fosch9: nem akarok sírni, én jókedvűen szeretnék nyaralni :))) hűséges vagyok Zlatánhoz :)))

Lokika, kommentelj csak nyugodtan :)))

tomfree 2015.05.15. 22:56:20

@sui.generis: a délutáni beszélgetés kimaradt a csajról. Nem egy IQ bajnok, de ez a dráma túlzás azért.

@fosch9: neked kijár tőle valami ajándék mert végig vehemensen védted. Pedig a sörbe köpést nem tudom neki felejteni, ott megtört valami iránta. :-) A sör nem játék, na.

beacska 2015.05.15. 22:57:37

@tomfree: nnnna, én is igyekeztem azért!!!

a MEDVE, na, AZ nem játék ;)

Mók_Ica 2015.05.15. 22:59:04

jajjj... breki, miért kell úgy csinálni, mintha tényleg most jött volna haza??? pffffff

tomfree 2015.05.15. 23:00:24

@beacska: igen, neked is jár a jutalom. Foschról hittem azt, hogy ő a Loki annyira védte azután a felejthetetlen, megbocsájthatatlan köpés után. :-)
"a MEDVE, na, AZ nem játék ;)"
Kinek a pap, kinek a papné, kinek a lánya kinek meg a söre. :-) A sör komoly dolog, nem játék vagy pazarolandó dolog. Szegényebb helyeken ölnek érte, nem szennyezzük fölösleges testnedvekkel. :-)

beacska 2015.05.15. 23:01:10

@Mók_Ica: lehet ám, h az van, h a berki annyira beleéli magát a részekbe, h próbálták ők múlt időben leforgatni az ÉÉ-ket, de a berkinek nem ment...nem értette meg a feladatot ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.15. 23:02:08

@fosch9: sok a bajom, a műsort unom, így igen.

Egyébként most ténylegesen veszélyben loki :-)

beacska 2015.05.15. 23:03:43

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: szegény jól megszívta laurával...pedig mennyire nem akarta

Chuck Νorris 2015.05.15. 23:03:46

berki azt mondja nem lehet lapot 20-ra lapot huzni hát én ugy tudom blackjackba az ász az vagy 11 vagy 1 :)

Mók_Ica 2015.05.15. 23:03:57

@beacska: na ebben igazad lehet :))))

2015.05.15. 23:04:52

@tomfree: erről jut eszembe van egy fél söröm előtte beleköpök csak az érzés kedvéért (nem) :D

Mók_Ica 2015.05.15. 23:04:52

@Chuck Νorris: lehetni lehet, de kockázatos :))))

2015.05.15. 23:06:47

@tomfree: végig hű maradtam a vállalt védett karakterhez :)

Chuck Νorris 2015.05.15. 23:06:49

@Mók_Ica: jo de ö ugy mondta hogy nem lehet mert az ász az 11... kis butus breki :)

2015.05.15. 23:06:59

@fosch9: jó de két sorban, és nem km hosszan ;)
@CsÁgiiii: Igen!

A berkinek meg az inge jobban büntet, mint a csokinyakija

És dobjatok a padlola le, de birom A BeLkit ;))))

HufnágelSteve 2015.05.15. 23:09:29

@fosch9: Ne a hátad, a söröd tartsd elé ;).
Valóban Gerihez öltözött Breki. A Kék Osztriga bárból nem lógnának ki :).

2015.05.15. 23:10:41

@Szent Borzadály: ok kiegyeztünk :D

@Mók_Ica: reggel kávénál találkozunk

2015.05.15. 23:11:34

@HufnágelSteve: söröm nem biztos h merném nem mondom h nem, csak h nem biztos :D

2015.05.15. 23:12:33

@Szent Borzadály: télleg bílod? nahát :-O

Chuck Νorris 2015.05.15. 23:16:54

@Szent Borzadály: sztem az ÉÉben tök jó, kicsit szexista, meg oszt mindenkit, :) persze ez tudom hogy nem mindenkinek tetszik, de én jókat mevetek ezeken.
az ÉHben viszont nagyon nem tud laza lenni.

beacska 2015.05.15. 23:16:57

@Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyali DOMINA: persze, de most ezt a kalózosat a mostani pároknak kell együtt abszolválni

alsophila grahami 2015.05.15. 23:17:05

@Fél iksz: na akkor ezt adjuk meg nekik, oké, meggyőztél "papika" ;)))

Mók_Ica 2015.05.15. 23:17:27

@Chuck Νorris: nem tudta megjegyezni sztem..... erre emlékezett.... agyilag lepkefing ....pffff

@Szent Borzadály: tiéd lehet :)))

@fosch9: ok, lassan én is megyek kipihenni a hetet ..... közben sikerült a telószámokat átmásolnom...... így nyugodtan fogok aludni :))))

annyira undi hallgatni ilyen közelről a cuppogását laura-gerinek.... brrrr

beacska 2015.05.15. 23:17:34

@fosch9: amíg néztem, engem is szórakoztatott

Fél iksz 2015.05.15. 23:18:31

Jaaaajjjj, csak papikat ne, inkabb hozzatok a puha parnakat!!! :D

2015.05.15. 23:19:31

@beacska: oh hát talán ha kisebb arca lenne én is jobban kedvelném de ez a kivagyi stílus nem jön át :D
@Mók_Ica: csövikézzünk

tomfree 2015.05.15. 23:19:32

@fosch9:" erről jut eszembe van egy fél söröm előtte beleköpök csak az érzés kedvéért (nem) :D "

Papika :-) ne csináld. ha csinálod akkor jó turhásat legalább. jaj. :-)

2015.05.15. 23:20:37

@tomfree: jaaaaaj :D
(hv-n mostmár mindenki papika lett? :D )

tomfree 2015.05.15. 23:21:48

@fosch9: Papika. így születnek a legendák. ja. nem. :-)

Mók_Ica 2015.05.15. 23:22:27

botox csak reszelgette a körmét és hülyeségeket beszélt :)))) hihihihihihi

@tomfree: olyat csak a fiúk szoktak, teeeeee...... egyébként undi.....

@fosch9: jóóóóóóóóóóó

Chuck Νorris 2015.05.15. 23:22:46

jelentkezek vendégnek, felveszem a mikrofonparókámat hogy tudjátok én vagyok az.

fosch9 (törölt) 2015.05.15. 23:23:01

@tomfree: én lehetek inkább kapitány? :DDD

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.15. 23:25:23

na, Botox letagadta a faszverést is

fosch9 (törölt) 2015.05.15. 23:25:27

@Mók_Ica: :DDD

Fél iksz 2015.05.15. 23:28:13

@henrik_: uj szotari meghatarozas: kivetem neki = megolelgetett

HufnágelSteve 2015.05.15. 23:36:42

@Szent Borzadály: Biztos vagy benne, hogy dobjunk a "padlóla le", de "dulván"?

beacska 2015.05.15. 23:48:20

egyébként, jegyzem meg csendben, Laura a main kifejezetten jól nézett ki...mennyit ér egy erős smink...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.15. 23:55:01

@Mók_Ica: Sztm is kommenteljen:) A sölömet nem féltem:D

HufnágelSteve 2015.05.16. 00:04:11

@Chuck Νorris: Helyenként humoros, vitriolosan ugyan, de az, én is röhögök, de a visszaoltásokon jobban (pl. Dér Heni). A kinyilatkoztatásai és "tévedhetetlensége" ami irritál, itt a példa az ászról: valóban jelenthet 1-et is (21-ezés, blackjack) . Ízlése nuku, mindenkinek fikázza a kinézetét, pedig úgy öltözik, vagy hagyja magát öltöztetni, mintha nem lenne lámpa a szobában és nem látná milyen szint, vagy stílust rántott magára. Túl nagyképű, javasolni kéne neki, hogy hordjon magánál szappant és kenegesse vele az arcát, hogy beférjen az ajtón.

HufnágelSteve 2015.05.16. 00:07:31

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Loki vagy a többiek nyugodtan kommentelhetnek itt, a köpködés a blogokban elég megszokott, a sörbe nem folyik át.

2015.05.16. 00:07:48

@HufnágelSteve: ja nem. én dobok le mindenkit a padlóla le lajongva.

2015.05.16. 00:12:04

@Chuck Νorris: én nagyon szeretem a beképzelt embereket.

2015.05.16. 00:24:33

@fosch9: igen, és nem szégyellem magam :) egy hatalmas arc.

(Fasza_csini tőmondatok, semmi dagályos túlragozás)

beacska 2015.05.16. 00:27:17

ma megint a fiúk választottak, Loki megint feketét húzott

HufnágelSteve 2015.05.16. 00:28:03

@Szent Borzadály: Tényleg nagy az arca, ebben egyet is érthetünk :).

2015.05.16. 00:53:13

@HufnágelSteve: Lajong és Nagyalc minden Latolnak.

2015.05.16. 03:29:11

@Bujumburi: Geri.
Uncsiskodás, semmi meplepcsi.

Sanda.Ipse 2015.05.16. 07:15:11

Az ÉÉ-n bejátszották Peti és Loki beszélgetését a párválasztó után és Loki kerek-perec megmondta, hogy Bencét utálja, de az új fiút (Gerit) még jobban. Ezen úgy elsiklottak, Geri csak arra reagált, hogy ő a cár és Loki tanácsára hallgatott. A cár figyelme lankad. Bencének ismét sikerült őt átcsesznie.

beacska 2015.05.16. 10:15:23

@Sanda.Ipse: nem Bence, Orsi baszta át

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.16. 10:48:39

@tomfree:
Nem azért sírt, mert kiesett Geri, hanem az átbaszás miatt.

Ditti82 2015.05.16. 10:55:57

@beacska: Bence annyiban igen, hogy szerintem belekalkulálták, hogy Tina mögé áll.

Sanda.Ipse 2015.05.16. 10:58:29

@beacska: Partner nélkül neki sem ment volna:)
Sixx elaludt?

Ditti82 2015.05.16. 10:59:06

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Azért az a tetemre hívás a ceremónia előtt minden idők volt. :-D

beacska 2015.05.16. 11:00:51

@Ditti82: azért azt senki sem gondolta, h bence beáll Gábor mellé...márpedig, Gábornak csak Laura és Tina volt. Lau mellett így is elég nagy volt a potenciális tömeg. bence kiszámítható volt. nem volt ebben egy kanyi csel sem...ezért is voltak nyugodtak, hisz Orsi NYILVÁN gerit választja...bár peti figylmetlen volt, mert orsi mondta is neki, h régi párra vágyik, és ezek szerint loki sem bánta, ha geri megy...mi mást is dönthetett orsi?

Ditti82 2015.05.16. 11:03:26

@beacska: Vagy magukból indultak ki, hogy Bence is átvágná a palánkon a szövetségesét.

beacska 2015.05.16. 11:11:11

@Ditti82: nem tudom, én nem láttam, h ilyenre készültek volna...peti is azt mondta, h csak annyiban reménykedik, h Gyula, Loki és Geri megússza...nem abban, h bence repül

szóval, itt csak bence akarta kirakni Lokit, de hát, ez nem jött be neki...Loki ellépett a csapdából

Sanda.Ipse 2015.05.16. 11:16:27

@beacska: nem nézem az elejétől, de amióta nézem a cár és Loki Bencét egyfolytában ki akarják pakolni.

Ronni 2015.05.16. 11:16:56

@Ditti82: Nekem nem eset le miért nem sorakozik bencur a Tina mögé, aztán a párálasztón világosodtam meg.Gábor seggét védte, neki csak TIna és Laura volt a lehetőség.Ettől függetlenül sajnálom hogy Bence maradt. Ritka unszimpatikus a részeg verzéje, valami pöcsire issza magát de folyton.

Sanda.Ipse 2015.05.16. 11:18:21

Valójában egyiknek sem tudok drukkolni, de őszintén tetszik, ha a "nagy tattikusokat" bárkinek sikerül átcseszni. Túl nagy az orcájuk.

Sanda.Ipse 2015.05.16. 11:20:57

@Ronni: Bence legalább nem cseszi át a saját "szövetségeseit". Amúgy pia hatására elég vállalhatatlanul viselkedik, de ilyen szempontból Gyulavitéz az egyetlen, aki igyekszik normálisan viselkedni. (Kivétel, ha előjön a zöldszemű szörny).

kékalmamag 2015.05.16. 11:32:04

Valami nekem bűzlik. "szegény ember Ramszesze" XDXD Pjotr folyamatosan Lokit akarta kitenni (múlt héten), aki szerintem talán tényleg az egyetlen igazi ellenfele lehet a végére - persze Bence mellett; és most, amikor EGYÉRTELMŰ hogy ha Geri is Lau mögé áll, akkor őt tartja bent, "beküldte" Gerit a "mindig is gyanús volt nekem" Orsi mögé, ahonnan nem biztos, hogy Bencét küldte haza, minthogy Gerit küldte. Most komolyan? Itt valami nyilván van a háttérben, amit mi nem láthattunk.
Nem Loki ellen vagyok, az elején ő volt a legszimpibb, amíg (a bezártság?) nem változtatta át gyomorforgató köpőgéppé. Tény hogy az egyik legválasztékosabban tud megszólalni és amiatt néha hitetlenkedem, hogy ez az értelmes intelligens ember tényleg ennyire alja mód tud viselkedni?! Ezóta és mióta "az esküvők Christopher Nolenje" bement "áttértem rá", ahogy le tudja kezelni a hisztiket, még Becks "Adritűrésén" is túlmutat néha.

Sanda.Ipse 2015.05.16. 11:37:20

Botox miért tagadta le a cárnak, hogy örömet szerzett Bencének? Fél, hogy akkor a cár is igényt tart rá?:)

ÉH3sZ 2015.05.16. 11:55:01

@Sanda.Ipse: Amikor először kiesett, az ÉÉ-ben is tagadta azt amit mindenki látott:)

Sanda.Ipse 2015.05.16. 12:06:44

@ÉH3sZ: Ott inkább csak hárította a témát, mert BB (bunkóberki) firtatta, hogy melyik kezét használta.

beacska 2015.05.16. 12:15:29

@Sanda.Ipse: Bencének nem is nagyon vannak szövetségesei

beacska 2015.05.16. 12:25:45

@Sanda.Ipse: 2...nem vmi sok, de elég az "életben" (v. édenben?) maradáshoz...amúgy azt ügyesen csinálta, h Adri kiesésével rögtön keresett magának egy B tervet

fosch9 (törölt) 2015.05.16. 13:23:19

@beacska: ezt ismét csak mi ketten láttuk úgy látom :D

É2I 2015.05.17. 10:40:23

Nos, sixx, bár kicsit megkésve, de ez az egybe írok mindent idegesítőbb, mint az összes agyhalott együttvéve, még ha baromi viccesnek is itéleg meg, mert egyszerűen olvashatatlan hablaty, mindazok felett, hogy a tartalma még érne is valamit, de így nem és ugyanakkor a képregény is többet mutatna, bár ott is voltak kifogásaim, de az még elment, de most ez nem, mert csak, nekem ez nem magyarul van és nem szoktam hozzá az ilyen kezdeményezésekhez, bár tudom - össze is vitatkoztam egy ittlakóval- bár nekem nem volt vita-, hogy vaskalapos vagyok, de baromira unatkozhattál az ÉH történésein, ha ezt találtad ki.

Mondom: nem vicces S), de azért ne add föl; lesz még így se :D

Gia Gianea 2015.05.17. 18:45:55

@É2I: Ami a hablatyot illeti talán olvasd el,hogy mit és milyen hosszan írtál.Több mint 7 sor egy mondat..Gratulálok! :-D
süti beállítások módosítása