Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Éden Hotel 3x55 - Pá, kis aranyom, pá (18+)

2015. május 09. 08:49 - sixx

screen_shot_2015-05-08_at_23_00_08.png

Hát ezt a jóravaló, de kissé együgyű kopasz fiatalembert már sose eresztik ki a ligetből? Ott áll a fák között, mint egy kék ingbe és barna nadrágba öltöztetett fasz, kapaszkodik a kis cédulájába, hogy el ne szédüljön magától, és már vagy huszadjára mondja el a faél egyszerűségű felkonfot. Ha másra nem is, arra jó volt az Éden Hotel, hogy bebizonyosodjon: attól, hogy valakinek nagy az egója, mág nem lesz belőle műsorvezető. Na, haladjunk.

Az ébresztő egyetlen infója: Tina annyira rühelli Közellenséget, hogy képes inkább a földön aludni, nehogy mellett kössön ki, bár a két nappal ezelőtt látott, összehányt/hugyozott ágyat látva ezen annyira nem lehet csodálkozni. Patkolt Pecek a mödansziéban kezdi a napot, új versenyző még, újdonság a klórozott víz. Temnatika höjj, Bitix, Patkolt Pecek és Laura beszélik meg a tegnap estét, amikor is Patkolt Pecek Bencét igyekezett befőzni a távlatokra vonatkozóan, de most azt mondja Botoxéknak, hogy, á, csak tematika az egész, semmi komoly, a riportban viszont azt pedzegeti, hogy Bencével akár a döntőig is. Laura igyekszik anélkül bikinifelsőt cserélni, hogy a csöcs kivillanjon, és sikerül neki, tapsoljuk meg mind a hölgyet, megérdemli. Botox nyekereg valamit, nem értem, de nem lehet annyira érdekes. Legyen annyi elég, hogy a cárné kijelenti, hogy majd mindenki akkor tudja meg, mi lesz, amikor azt jónak látja. És baszki, egyik sem mondja azt neki, hogy menj már a faszomba, bazdmeg.

Adri a zöld szobában továbbra is baszogatja Közellenséget, azt tudod, hogy kurvára ki fognak golyózni ha átállsz a kormánypárthoz? Közellenség idegbeteg lesz, szakadj már le a témáról, nem érted, hogy TEMATIKA VÓT? Adrihoz csatlakozik Tina is, Közellenség meg baszogatva van. Adri a riportban kijelenti, hogy neki most nehéz, és nem a menstruáció miatt, hanem azért, mert a megjátszósdi nagyon nem megy neki. És fosik, hogy kiesik. Ha hallaná, hogy a másik szobában hogy beszélnek róla, és milyen örömmel tervezik a kiejtését, lehet észbe kapna, bár már kurvára késő. Laura a seggén levő sebet baszogatja, nem kéne, ha leszeded a heget, csak szarabb lesz. Botox ésszel játssza a gecit, és nem mondja el a másik kettőnek, hogy mit tervez - bármennyire is visszataszító, amit csinál, ügyesnek ügyes.

screen_shot_2015-05-09_at_08_00_49.png

I. Péter a tévészobából felrángatja a szobájába Adrit, mert beszéde van vele, és nehogymár ott, ahol Adri akarja, mégis mist képzel magáról, ugye. Felmennek, Pjotr azzal nyit, hogy neki pont annyira fontos Botox, mint Adri, ami ordas nagy kamu, viszont úgy adja elő, hogy megint bekajálják. Hová állsz? Közellenség mögé. Akkor neked meszeltek, Adri, mert Közellenség ki akar ejteni. Ezek szerint a terv bevált, és a cárt elhiszi, amit Közelleség morog maga elé? Vagy átlát a szitán, csak nem mondja? Nehéz kérdések ezek, na. A cár leveszi a sapkát ás a szemüveget, és aszongya, Közellenség a szemedbe akarja mondani, hogy szevasz, mert ilyen gecieember, Adri, nekem elhiheted. Adri fején közelről is megnézhetjük, hogy nem hiszi el a cár szavait, akin a következő vágásnál megint van sapka meg szemüveg, csudálatos.

screen_shot_2015-05-09_at_08_06_09.png

Sajnos ezek a párválasztós epizódok csak a kavarásról szólnak, most pl. Bence és Gyula beszélget, és találgat, hogy miafaszt fog csinálni Boltox a szuperképességével. Adri egy kicsit elhiszi, hogy a cár védi, és azt is, hogy a cár nem tudja, mit akar a cárné. Bencének összegez: ha mögéd állok, maradok, mert Botok Közellenség mögé áll, és kiejti Patkolt Pecket. Ez nem fog menni, most mondom. Vagy, folytatja Adri, beáll Közellenség mögé, ahová megy Patkolt Pecek is, és kiesik, mert Közellenség Adrit választja. Közben lent ugrókötelezés megy több-kevesebb sikerrel, Laura tornaórát tart, azt is hagyjuk. Esteledik, Adri átöltözik, jön a cár, mi a döntés, hová állsz, hát Közellenség mögé. Jó. Közellenség közben Patkolt Pecket nyomasztja, tegyél ígéretet, hogy mögém állsz. De ha megszeged, akkor nagyon nem leszünk jóban. Patkolt Pecek fogat most, és nem tesz ígéretet, de Közellenség kurva büszke magára, hogy milyen jól eljátszotta a szerepét.

Egy Madách Színházon elgondolkodom, ha kimegyek. (Közellenség)

screen_shot_2015-05-09_at_08_04_52.png

A cár a párválasztó előtt egyet mág kavar a szaron, bemegy Patkolt Pecekhez, és azt mondja neki, hogy arra senki nem gondol, hogy ki fog az ő háta mögé állni, mert Botox kurvára nem. És Patkolt Pecek meg álljon oda. Mert akkor bent marad. Aztán a cár és a cárné fetreng, a cárné bugyis pinát tárogat, és sátáni kacajt hallat, mert ő már csak ilyen macskafogós karakter. Utána öltözködés, és jön a randi Gólemmel.

Hagyjuk a dumát, úgyis hazudik mindenki. Laura megy Gyula mögé Pornósbarbi, aki ma egy szót sem szólt, Loki mögé, Tina bencézik, Adri pedig Közellenség mögé áll, mert bíznak A Tervben. Hát, az nem jött be, mert Patkolt Pecek Pjotr mögé áll, és innentől szar van a palacsintában, Közellenség nem is bírja a feszkót, és megjegyzi, hogy nem erről volt szó, és Patkolt Pecek hazudott neki, amiért ő majd még visszavág, mire Loki hangosan kiröhögi ott helyben. Loki röhögése felbassza Adri agyát, Bence viszont nagyon ideges lesz tőle, úgy villog a szeme, mint a Győzike kerti oltárját először megpillantó magyar gárdistának. Gólem megkérdezi az egyre gyerekesebben viselkedő Közellenséget, hogy miért ideges, hát mert Patkolt Pecek nem ezt ígérte. Tényleg???

Na, gyön Botox, aki nem szarozik, és odaáll Közellenség mögé, és kiejti Adrit, Gólemnek meg aszongya, Közellenség még nem volt a párja, és ki akarta próbálni. Aztán azt is hozzáteszi hogy Adri kapott már sok lehetőséget, nem élt vele, hát szevasz. És ellenséges volt Adri. És eleve, Pjotr felajánlotta, hogy álljon be mögé, szóval kuss. Adri erre annyit mond, hogy nem ez volt a terv, ezért maradt Közellenség mögött, de tulajdonképpen mindegy is, ezt már én mondom, mert a cár is kibaszta volna. Adri most bánja, hogy Botoxot nem baszta ki HSznezsi ellenében, hát igen, ez egy ilyen játék. Közellenség önostoroz, és aszongya, Patkolt Pecket akarta kiejteni, már ha mögé állt volna, de ezek szerint nem érti ő ezt a játékot. Hát nem, fiam, ez nem neked való, jövő héten ki fogsz esni a picsába. Botox és Pjotr önigazol, a cár azt mondja, hogy ha valaki őszinte, akkor legyen az, de ha hazudik, akkor csinálja jól. És Közellenség szarul csinálta. Tina sír, Adri búcsúzik, Loki meg beszól egyet még, hogy nagy a segge, ez annyira gyerekesen geci, hogy hihetetlen.

Este odabent ölelkezés, Tina és Közellenség bőg, Bence és a cárék meg megbeszélik a dolgot, Bencének az a lényeg, hogy ő nem csalódott az ő szövetségeseiben, és kész. Botox tönkre fogja tenni Közellenséget, akiben mostantól senki nem bízik meg Bencén és Tinán kívül, az meg nem elég. Tina magát hibáztatja, mert azt zokogja Közellenségnek, hogy neki kellett volna hazamennie, és miatta esett ki Adri.

Nem nekem való ez a játék. (Közellenség)

Este italozás, pakolás, Botox nem hajlandó Közellenség mellé befeküdni, így matracot hozat az egyik muzsikkal, Bence és Patkolt Pecek meg szépen azt beszéli meg, hogy a döntőben majd valahogy összeállnak, ha úgy alakul. Na, erre kíváncsi leszek.

Címkék: 18+ éden hotel
615 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.05.09. 08:59:33

nem kár ezért a meredt picsa adriért
ha pjotr loki és mari nem játszana akkor mit néznénk? a semmit amit a többi produkál
loki beszólása azért volt mert adri nem köszönt el - amire egyébként semmi oka nem volt a suttyóságon kívül, én már csak azt nem értem gábőr hogy a francba került bele egyáltalán ebbe a játékba

icuka, visszakerültek a kancacipők a lábakra

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.09. 09:02:45

Remélem, Peti azért kap még jövő héten egy védettséget, mert csak....

kismalacka 2015.05.09. 09:06:43

Mennyire tahó dolog valakibe még utoljára belerúgni, ráadásul pont olyan dologgal ami fáj...ugye Loki? Remélem neked meg az arcodba mondják, hogy Mikiegér füled van, és egyébként is paraszt vagy.

Mók_Ica 2015.05.09. 09:06:58

köszi a posztot, a kávéból még van.... olvasok :)

Mók_Ica 2015.05.09. 09:08:14

@fosch9: nem végzett alapos munkát nóri.... :(( vagy a kancacipők voltak résen és elbújtak nóri elől :)))

radoznao 2015.05.09. 09:08:52

@fosch9: Földön fekvőbe még egyet belerúgni, na annál nagyobb suttyóság nem is kell.
Miért kellett volna elköszönnie?

cudarka670 2015.05.09. 09:09:42

Én csíptem Adrit, úgyhogy :(
És ez egy baromság, hogy nem esett volna ki, ha Peti mögé áll, pont azért akarták elérni, hogy a Cár mögé álljon, mert akkor Mariann maradhatott volna Peti mellett, és onnan ejti ki Adrit, és ők k... jól járnak. Így legalább Botoxnak lesz egy "rossz" hete, hiába alszik külön...
Loki meg amilyen szimpi volt az elején, nagyon süllyed le nálam... Miért kellett volna elbúcsúzni olyanoktól Adrinak, akik nem bírták, és akiket ő sem csípett?!

2015.05.09. 09:15:30

@radoznao: azért nem magyarázom el mert ha magadtól nem esik le akkor magyarázat után sem fog
mondjuk adriból sok illemet nem nézek ki
adriról ennyi volt a véleményem, végre kiesett, részemről többet is beszéltem róla mint amit ő bent lendített

@Mók_Ica: szörnyű szerencsétlenek csak botladoznak benne

2015.05.09. 09:16:55

röviden hátha sokan nem tanultak illemtant:
érkezőnek és távozónak ILLIK köszönni
ennyike volt az illemtani továbbképző

2015.05.09. 09:17:59

ekkora nullát mint adrien hogy még gábőr is baszogathatja azért ez a legalja

cudarka670 2015.05.09. 09:18:05

@kismalacka: @radoznao: Tényleg nem vette még észre, hogy ő sem egy világszépe, nem egy kigyúrt állat, nem is vékony. Szerintem semmi baj nem volt az Adri alakjával, csini csaj... A melle lehetne nagyobb, de azért még megműteni nem kell :P

Mók_Ica 2015.05.09. 09:19:18

@fosch9: a nem kanca cipőkben is...... aki nagyon nem tudott magassarkúban járni, az sezlony volt.......
egyébként a párválasztón elég szar köves a talaj, ahol tényleg nem ideális semmilyen magassarkú...
a képeket megnéztétek? adrinak és laurának jó lábai vannak, míg orsinak, tinának és pbarbinak nem annyira.... botox pedig eltakarta az övéit.... :))

radoznao 2015.05.09. 09:21:00

@fosch9: Senki sem köszönt el mindenkitől. Ez egy jelzés értékű dolog ott egyből a párválasztó után. Később meg nem tudjuk. Sőt mástól sem köszönt el Adri, azok mégsem szóltak vissza.
Loki avatarral illemtanról oktatni amúgy is nagyon vicces.

Ditti82 2015.05.09. 09:26:55

A cárpár még mindig görény a talpnyalóikkal együtt. És valóban, ha anno csak Adri és Szőkebarbi Snezi mellé állnak botox ellenében, a fapina repül.

cudarka670 2015.05.09. 09:27:58

@fosch9: Nem vagyok benne biztos, hogy Loki elköszönne mindenkitől...
Csak egy dolog: más sörébe sem ILLIK beleköpdösni- legalábbis felénk, nem tudom feléjük mi a divat-, de hogy nem elfogadott az tuti... szóval ennyit az ILLIK-ről.

2015.05.09. 09:29:18

@radoznao: ez elég gyenge próbálkozás volt én még mindig a műsorról beszélek te meg rólam ... nagyon gyenge így is mondhatnám

Ditti82 2015.05.09. 09:29:44

@radoznao: Patrik se köszönt el mindenkitől, Snezi se... Nem értem, mire fel a hiszti.

2015.05.09. 09:30:19

@cudarka670: ilyenről nincs szó illemtankönyvben szívesen adok kölcsön egyet ha szükséged van rá :D

ensorcelant 2015.05.09. 09:31:02

Valahogy azt felejti el a lemezlovas meg az agyonbotoxozott izé, hogy ezt a játékot lehet úgy irányítani (lásd 1. évadban a Don), hogy szimpatikus maradj mindenkinek, mert a végén ez fog számítani. Ők ezért nem nyerhetnek. Meg azért, mert a nőimitátor Botox valószínűleg a TV2 embere. De ez csak feltételezés.

2015.05.09. 09:31:09

@Ditti82: ja az én véleményem hiszti de te fröcsöghetsz bárkire értem

Ditti82 2015.05.09. 09:31:36

@cudarka670: Arra azért kíváncsi vagyok, kik fognak dönteni a végén a két pár közül.

Puncylla 2015.05.09. 09:31:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Előbb kötelező párcsere, hogy szegény Marcsa viszakerülhessen hozzá. Aztán a védettség, természetesen. Ez nekik jár.

Mók_Ica 2015.05.09. 09:35:22

tudjátok, ez az a játék, ahol minden megtörténhet..... amit a szerkik jónak találnak, az történik, és az nyer, aki(ke)t a szerkik szeretnének.... :)))))

Ditti82 2015.05.09. 09:35:31

@fosch9: Jó, akkor odamegyek és beleköpök a sörödbe, nincs benne az illemtankönyvekben felkiáltással. Ezek alapján egy szavad se lehet rá.

radoznao 2015.05.09. 09:36:38

@fosch9: Szerintem olvasd el még egyszer lassan. A műsorról írtam, hogy a párválasztó utáni elköszönés a színjáték része, jelzés értékű, hogy ki hol állt. Te kezdtél el az illemtanról kioktatni.

radoznao 2015.05.09. 09:37:50

Viszont, ha senki sem állhat a párja mögé, és tényleg Barbi nyeri, akkor ezek szerint mégsem Lokival. Vagy addig csavarnak még egyet rajta?

kismalacka 2015.05.09. 09:39:08

@cudarka670: Teljesen mindegy az alakja. Ha egy bálna lett volna, akkor is görénység egy kiesett játékosba még belerúgni. Ez csak azt mutatja, hogy mennyire pitiáner, primitív egy alak.

Ráadásul a megjegyzésének semmi köze nem volt a játékhoz.

Edwest 2015.05.09. 09:40:18

Méltósággal kell kezelni a vereséget, és ugyanúgy a győzelmet is. Én azt gondolom, Adrinak ebből a szempontból nincs miért szégyenkeznie. Az ellentétek mostanra annyira nyilvánvalóvá váltak, hogy nem csoda, hogy nem ment oda ölelkezni azokhoz, akik kigolyózták. Ugyanakkor nem fröcsögött, meg kiabált kígyót békát. Én pl. a farvízen evező és nagyképűsködő Laurához szóltam volna pár szót, amit nem köszön meg. A méltóság nem mondható el Petiről, aki még most is fölényeskedett meg okoskodott egy sort, Lokit meg hagyjuk, szerintem ő magát minősíti. Remélem, azért lesz egy olyan pont, ahol komolyabban pofára esnek.
Bence számomra a legnagyobb rejtély: neki tényleg ennyire mindegy minden? Mondjuk jól csinálja, mert ha fel is vetődött a neve párszor, végül sosem tartották elég veszélyesnek a kigolyózáshoz.

Mók_Ica 2015.05.09. 09:47:37

@Edwest: ha láttad a párválasztót, adri se viselte méltósággal a vereségét.... rögtön beszólással reagált :(((

az elköszönönésnél pedig nem az ölelkezésről van szó, annyit mindenki megtehet, hogy egy "sziasztok"-ot odamond :)

Bujumburi 2015.05.09. 09:48:05

Barbi, Nori e Adri azt hiszem ezerszer megbantak, hogy anno nem Snezi moge alltak, Mariannek meghalaltak a tamogatasukat.
A folenyeskedesbol meg mar rohadtul elegem van, ki volt a mentoruk ezeknek, Berki?

,, 2015.05.09. 09:48:26

@ensorcelant: szerintem peti is, ezért nem meglepő h így "játszanak", ez a dolguk...
Egyrészről nélkülük valóban nézhetetlen lenne a műsor, másrészt viszont zavaró, hogy kilóg a lóláb, úgymond.
Sajnos a Tv2 nagyon sokat hibázik a műsorral (összevissza vágások, kreativitás hiánya, hol van a régi jófej zenei szerkesztő?, nevetséges a "most jöttem Costa Ricáról a többiek még ott vannak", az egész Nóri-Gábőr ügy kezelése, stb. stb.) Az egészre az jellemző, hogy hülyének nézik a nézőket, ezt kapják ezt egyék, nem lesz jobb.
A casting az egyedüli, ami szerintem jól sikerült.

cudarka670 2015.05.09. 09:49:12

@fosch9: Köszönöm nem kell, nem minden van leírva, de attól vannak olyan dolgok, amik általánosan elfogadottan az illemhez tartoznak, és ez ilyen. Ha 100 embert megkérdezel, és 99 biztos egyetért velem, meg még itt sokan másokkal.
@Ditti82: Hát ha a kiesettek, akkor ott Petinek, Mariann-nak nem sok esélye van...
@kismalacka: Igen, ha azt mondta volna, hogy Adri te sz..ul játszottál az is más :) Bár azért annyira nem játszottak rosszul Patrikkal, csak máshogy csinálták, mint Petiék, és ezért nem tetszett azoknak. De ha mindenki olyan szuperül játszana(mint ŐK :) ) akkor meg már lehet, hogy ők rég nem lennének bent, szóval örülniük kellene, hogy a többiek "bénák"... Nekem Petiékkel nem is lenne semmi bajom, de drága Cár Úr, ezzel a félsejtű, egysejtű dumáival nálam túltolta....

cudarka670 2015.05.09. 09:50:43

@Bujumburi: Szerintem Snezi is kiszórta volna őket előbb-utóbb...

beacska 2015.05.09. 09:51:52

@kismalacka: húúú, biztos nem tud róla, nagyon megdöbbenne, ha hallaná...tán még eret is vágna :DDD

cudarka670 2015.05.09. 09:52:49

@foxglove (F6): Én nem szoktam nézni az Éden Éjjelt, de tegnap odakapcsoltam, és jól meglepődtem , hogy tényleg úgy tesznek, mintha a kiesett most jött volna haza, és a műsor még zajlana... Ezt nem is értem, tök béna :)

,, 2015.05.09. 09:54:26

@Ditti82: nekem szimpi volt Adri mert őt tartom a legpozitívabb személyiségnek a lányok közül, de elképesztő h mennyire nincs érzéke ehhez a játékhoz, vagy hogy egyáltalán felfogja mi történik körülötte. Nem hiszem, hogy botox ennyire jó színésznő lenne, ránézel és látod az arcán h ez a nő egy vérgeci. Eleve nem bíznék benne, nemhogy egy ilyen játékban?:O
Szal nagyon szarul játszottak, és megvolt az esélyük, hogy kirakják, de Adri csak ment fejjel a falnak...
A kinti Gábőr-dolog meg... szintén úgy gondolom, hogy megint megy fejjel a falnak. Nem tanul, nem fogja fel, hogy mi történik körülette.
és ezt tényleg úgy mondom, h én szimpatizáltam vele.

kismalacka 2015.05.09. 09:56:30

@beacska: Nem kellene eret vágnia, elég lenne tanulnia, fejlődnie :)

beacska 2015.05.09. 09:58:03

mindenki Lokin van leragadva, de az nem bántja a Jólelkűeket, h Peti MEGINT kierőszakolt egy ölelést???

:DDDD

Bujumburi 2015.05.09. 09:58:41

@fosch9: tok mindegy, ilyen alazas akkor se jar az eppen kiesonek, utoljara ilyet az iq fajter VV Fannika es a tokeletes VV Edinka csinalt Zs kiesesekor, nem gondoltam volna, hogy itt pont Loki veri oda oket EQ-ban, szegyen volt Loki emberkedese a gyengebbel szemben es mar sokadszor.

beacska 2015.05.09. 09:59:12

@kismalacka: persze. majd mi mondjuk meg, h ki mit csináljon, csak azért mert MI intelligensebbek, okosabbak, szebbek és kulturáltabbak vagyunk, ugye?

Bujumburi 2015.05.09. 09:59:57

@beacska: de, az egyszeruen elkepeszto. Tenyleg o a car a sok vak kozott.

beacska 2015.05.09. 10:00:12

@Bujumburi: Marcsa ezt rendszeresen csinálja és még büszke is rá...jegyzem meg csendben..

cudarka670 2015.05.09. 10:00:49

@beacska: Igaz, én meg fognám, oszt bele lökném a salakba, a krokók, meg "nememlékszemmilyen" színű burák közé :))))

Bujumburi 2015.05.09. 10:01:39

@cudarka670: de nem mindegy ki elleneben... Itt most full uj emberek helyett szorta ki a mar egyszer tamogatasrol biztositottakat.

kismalacka 2015.05.09. 10:02:16

@beacska: Én magamról tudok nyilatkozni. Én nem lennék ekkora paraszt, hogy élvezettel alázzak egy egyébként is éppen elvérző játékost.

De te úgy ítéled meg, hogy szimpi volt a beszólása?

Szebbnek egyébként szebb vagyok nála...ha éppen rólam lenne szó.

,, 2015.05.09. 10:03:16

@beacska: így van. az instáján is folyamatosan beszólogat másoknak, pedig már rég vége a játéknak ugye.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 10:03:29

@fosch9: :) Ja, a cipők. Atyám. Naggyon esedékes volt Adri kiesése. Az ÉÉ-ben látszott, hogy mennyire "fogalmatlan" a játékkal kapcsolatban. A vastagbokájú Botox beszólása pedig kimondottan kispályás volt.

Női Értékek 2015.05.09. 10:04:19

A Viasaton még döntőben lehetett két valódi NŐ. A TV2 szerint úgy tűnik csak férfias harcosok vagy kurvák lehetnek. Nem izgalmas a műsor érzelmek nélkül, nem érdekes, váratlan fordulatok nélkül. A való világot látjuk, ahol a zsarnokok elnyomják a kedves embereket. Unalmas a sok bizonygatás, mennyire fontos az okosság. Az utált, félelmet keltő, manipulatív okosok miatt van itt a III. világháború, ahelyett, hogy békében, boldogan élnénk.

Bujumburi 2015.05.09. 10:04:46

@Ditti82: :)))) ez csillagos otos.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 10:05:18

@Mók_Ica: :DDD pont ez jutott eszembe. Hogy Nóri biztos bent hagyott néhány párat:))))

beacska 2015.05.09. 10:05:48

@kismalacka: nem. én úgy ítélem meg, h tegnap esti részben ennél sokkal fontosabb és érdekesebb dolgok történtek, és unalmas, h folyton Lokin van kiakadva mindenki. Ennyi a tegnapi események konklúziója: Loki MEGINT paraszt volt...ja...tényleg nem történt semmi más

jaaa, h jövő héten kötelező párcsere lesz, és még ki is kell kötni, ki NE álljon a lányok mellé...igaz, ez teljesen eltörpül Loki fergeteges parasztsága mellett!!!

akkor szidjuk Lokit, ha már SEMMI érdekes nem történik!

beacska 2015.05.09. 10:07:18

@kismalacka: Lokinál vagy szebb? lehet. szexisebb is? nna, azt nem hiszem

Bujumburi 2015.05.09. 10:08:10

@beacska: de Marcsatol es Petitol nem is vartam tobbet, reges reg elszalltak onmaguktol... De Loki! Tole a legtobben tobbet vartunk embersegbol!

kismalacka 2015.05.09. 10:10:23

@beacska: Valójában már hetek óta nem történik semmi. Az hogy mindenki ki van akadva, valószínűleg azt jelenti, hogy mindenki bunkónak tartotta a viselkedését, és ezt szóvá teszi, megjegyzi itt.

Tegnap épp ez szólt a legnagyobbat, de ugyanúgy téma volt anno Gábor erőszakos viselkedése, Marianna vérgörénysége, vagy Peti keresztapasága. Az utolsó kettő a mai napig tart.

De még mindig nem tudom, hogy te milyennek ítéled meg Loki beszólását. Szimpi volt?

,, 2015.05.09. 10:10:28

@Bujumburi: csak kíváncsiságból, milyen embernek képzelted, vártad Lokit, hogy ekkorát csalódtál benne?

beacska 2015.05.09. 10:10:49

@Bujumburi: vki tegnap este azt írta, h Adri nekiment, vagy rátaposott v vmi ilyesmi. nem néztem vissza, de ha így van, akkor Adri kezdte

Bujumburi 2015.05.09. 10:11:16

@beacska: Nem tudom mire ez a hiszti, meglepodtunk paran es a dobbenet nyomaszto, ezert irjuk ide le, hogy kevesbe legyen az, ezert lehet kommentelni ezt a blogot. Ha Teged mas erdekel, irjal masrol a tegnapi musorral kapcsolatban, ne legyel gondolatrendor, nincs ra szukseg.

kismalacka 2015.05.09. 10:11:40

@beacska: Nem tudom. Számodra mi a szexis? Akkor tudnék rá válaszolni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 10:12:08

@cudarka670: Miért ne szólhatott volna be Loki Adrinak? Adri egy elég gusztustalan pletykafészek volt - hangsúlyozom, nem játékos, hanem pletykafészek. Az efféle csajok egy társaságban mindig mérgezik a levegőt a folyamatos sutyorgásukkal. És látványosan jobb a hangulat nélküle.

Bujumburi 2015.05.09. 10:14:35

@foxglove (F6): En egy szellemes, akar vezeregyenisegnek, akinek fontosak az alapveto emberi ertekek. Nem egy gusztustalanul nagy nyallernek, aki taho es ami a legfontosabb, nem ertelmetlenul gonoszkodo, a nala gyengebekkel szemben. De hat ennyi, mast lattam benne, az en bajom. Attol meg erezhet az ember csalodast.

beacska 2015.05.09. 10:14:52

@kismalacka: "Tegnap épp ez szólt a legnagyobbat,"...ezt komolyan gondolod, EZ volt a tegnap este legfontosabb eseménye?...nem, nem volt se szimpatikus, se felháborító...egy beszólás volt...jaaa, h a nézők is átveszik Adri mentalitását, és saját szívükre veszik azt, amin máskor röhögnének? Loki tudta, h Adri ez indokolatlanul a szívére veszi...nem kapott puszit, hát beszólt neki...legalább ha leszáll a repcsiről végre neki áll tornázni: NEVELŐ CÉLZATTAL TETTE, PUSZTÁN SZERETETBŐL :DDDD

beacska 2015.05.09. 10:15:36

@Bujumburi: írtam, de senki nem reagál rá, csak a Lokin pattog

Ronni 2015.05.09. 10:16:01

@fosch9: Hát ezt megoldhatta volna egy közös : sziasztok is. Lokit világosítsa már fel valaki hogy ő sem egy pasi szépség. Adri alakjával nincs gond, az alakja miatti rinyálással inkább.Amúgy tényleg ez a nem egyeztetett kavarás inkább hasonlít a műsor témájához
( tematikájához:))))))mint a tegyük amit a nagy cár kér.
Kösz :) a hv-t sixx:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 10:17:39

@Ditti82: Jaaj, hát elköszönt-nem köszönt, lényegtelen. Loki részéréről ez csak egy ürügy volt, hogy beszólhasson. Ráadásul valós ürügy.:))

,, 2015.05.09. 10:18:06

@Bujumburi: köszi, érdekes, így jobban érthető a csalódásod.
Én olyannak láttam az első pillanattól, aki ha kell, beleszarik a palacsintába, és pont ezért is szórakoztat:) Nálam hozza, amit vártam tőle, sőt messze szórakoztatóbb is, mint reméltem:)

kismalacka 2015.05.09. 10:18:31

@beacska: Igen, ez volt. És itt te félreértésben vagy, mert én pl. nem az Adrit " védem " nekem tök mindegy hogy ki lett volna az, akihez ilyen tirpákul szól. Egyszerűen nem veszi be a gyomrom, hogy valaki aki épp elvérzett, abba még a neki leginkább fájó ponton belerúgjak.

Van akinek ez nem ügy. Nekem az volt. Miért neked mi volt fontosabb tegnap? És itt mindenkinek szuperebb alakja van az Adriénál? Egyáltalán miért kell valakinek az alakjával foglalkozni? Ez elő van írva a játékszabályban?

beacska 2015.05.09. 10:18:32

@Ronni: Loki tudja, h nem szép (ahogy az elején párszor meg is jegyezte) viszont a benti pasik közül az egyik legvonzóbb...marcsa is megmondta kint..és szerintem is...jaaa, barb is mondta, h egyre jobba néz ki....jól néz ki, no

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 10:23:45

@Bujumburi: Petiék látványosan lenézik az agyhalottakat, de legalább élvezik a játékot, elszórakoztatják magukat a lehetőségek folyamatos mérlegelésével. Igazán nem az ő hibájuk, hogy alig van partnerük ebben. Élvezd velük:))

radoznao 2015.05.09. 10:23:52

@beacska: Nos, ha már 3-an is mondták, akkor az úgy van és kész :D

cudarka670 2015.05.09. 10:24:25

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szerintem nem volt pletykafészek, én nem vettem észre, hogy többet pletykált volna mint a többi lány, vagy fiú (mert ugye amikor kint voltak a lányok a parton ők pletykáltak), szerintem egyszerűen csak nem volt jó játékos, de mondjuk akkor is majdnem a végéig jutott.
Az meg hogy jobb a hangulat: én is jó hangulatba lennék, ha valaki megszabadít egy kezdő játékostól/ellenféltől, stb (megszabadulok tőle), oszt nem én esek ki :)

beacska 2015.05.09. 10:25:40

@kismalacka: MI VOLT FONTOSABB TEGNAP??? ezt komolyan kérdezed? tegnap párválasztó ceremónia volt...tudod...sok minden kiderült: h Adri annyira nincs tisztában a játékkal, h azt hitte, van esélye (lett is volna, ha Orsi beáll vhova másodiknak), és h rajta múlott, Gábort sajnáltam, bár ő sem ebben a játékban van, MEGINT azt hitte, h itt egy szóra a farkára ugranak a lányok (hányadik volt ez? már a harmadik?), Bencét szemernyit nem rázta meg Adri kiesése, Peti és Marcsa viselkedését hagyjuk, Loki és Barb jól teszik, h fűzik orsit, szükségük lesz rá a jövő héten...és gyuánk? ÉDES!

Jövő heti előzetes: ki kivel lehet?

szerintem:
Marcsa-Peti
Bence- ha Tina nem állhat mellé, akkor neki van vki? nem nagyon
Loki- talán Orsi vagy laura?
gyula- loki odaadja Barbit?
Gábor-ki akar vajon Gábor mellé állni???

érdekes lesz a jövő hét!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 10:25:59

@kismalacka: Akkor ennek tükrében mit szóltál Adri "vastagbokájú Botox" beszólásához és gúnyos röhögéséhez az ÉÉ-ben? Vagy a kiesettnek szabad?

beacska 2015.05.09. 10:26:40

@radoznao: :D és a háromból egy én vagyok...fosch9-et nem is említettem ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 10:30:47

@cudarka670: Hát, azt kell mondjam, hogy attól, hogy nem vetted észre, attól Adri még az a tipikus folyton sutyorgó, sugdosós típus, aki öli a hangulatot. Azt hiszem az új lány fogalmazta meg, hogy mennyivel felszabadultabb a légkör azzal, hogy Adri elment. 1-2 nap alatt is megérezte Adri nyomasztó mivoltát.

ÉH3sZ 2015.05.09. 10:33:14

@foxglove (F6): A casting "jóságával" nem értek egyet. Max. 4-5 ember aki az évadban gondolkodott, páran akik szerettek volna de nem tudnak és legalább ugyanennyi teljesen elvétett ember. Pl: Manduláék, SzBarbi, PBarbi, Tapló Gábor, stb.
A szexipari munkásnőkkel meg teljesen lehúzták az egészet.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 10:36:25

@kismalacka:"... Az hogy MINDENKI ki van akadva, valószínűleg azt jelenti, hogy MINDENKI bunkónak tartotta..."

Egy millió légy nem tévedhet :))))

ÉH3sZ 2015.05.09. 10:37:48

@beacska: Az volt az előzetesben, hogy a jövő héten kötelező párcsere? (Nem láttam)

kismalacka 2015.05.09. 10:41:01

@beacska: Szerintem amiket írtál már sokkal régebben kiderültek... mindenki látta, hogy Adri nincs képben és az erőszakolós Gábor egy lúzer. Ezek nem tegnap derültek ki számomra.

Viszont nekem Loki tegnapig szimpi volt. Azt hittem jobb fej.

Marcsa/Peti
Bence/Orsi
Loki/Laura
Gábor/Tina
Gyula/Barbi

beacska 2015.05.09. 10:41:02

@ÉH3sZ: igen. és a lányoknak meg kell adniuk egy fiú nevét, akivel biztosan NEM akarnak összekerülni...és jön az utsó beköltöző: egy fiú

Laura Ingalls 2015.05.09. 10:41:30

@radoznao: @cudarka670: @kismalacka: @Ditti82: @fosch9: Azt gondolom, hogy nem sok olyan játékost tudnék felsorolni, akik nem buknának meg egy "mi illik és mi nem" teszten. Lehet azon vitázni mennyire volt helyénvaló ahogy egymással viselkedtek, de szerintem nem érdemes. Ezek a játékosok egytől-egyig elfelejtették, hogy kamera veszi őket és nem csak veszi, hanem le is adják egy országos csatornán. Úgy 1-2 órán át moderálták magukat, de aztán kicsit kifordultak magukból (természetesen nem azt mondom, hogy megváltozik a személyiségük, de felszínre kerülnek olyan tulajdonságok, amik egyébként nem jönnek elő) és úgy viselkedtek, mintha minden a hotelben maradna (talán azért, mert azt gondolják, hogy ez, vagy az, úgysem kerül adásba...pedig igen).
Én nem tudok igazán indulattal beszélni ezekről az emberekről, inkább csak rácsodálkozok, hogy miket csinálnak egymással. Nagyon érdekes kísérlet lehetne, ha a szerkesztők színesebb (és értelmesebb) társaságot engedtek volna össze és megengedték volna a műsornak, hogy kibontakozzon. Ha nem tartották volna ilyen kontroll alatt, talán mi nézők is jobban szórakoztunk volna. :(

kismalacka 2015.05.09. 10:43:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem nézek ÉÉ-t. De nyilván az ő részéről sem volt elegáns, bár egy kicsit más a helyzet: ott akkor amikor valaki megtudja, hogy kirepült és friss a fájdalom, vagy valaki háta mögött. Ettől függetlenül nem ízléses.

beacska 2015.05.09. 10:44:28

@kismalacka: igen, aztán én is rájöttem, h Bence már elkezdett Orsizni...kérdés, h Laura van-e annyira lojális, h bevállalja Lokit...Lokinak jobb lenne Orsi. szerintem. vhogy nem tudom komolyan venni, h Orsi valóban Bencében gondolkodik. Bár Bence szimpatikus, és folyton rácuppannak az új lányok

kismalacka 2015.05.09. 10:46:50

@beacska: Orsi szerintem szívesen venne a lepedő csatát a Bencével. Tetszik neki, és Bence lepedője legalább tiszta.

Bujumburi 2015.05.09. 10:49:57

@beacska: Bence sorsa, hogy mellőle kiírtják a csajokat... :)

1. Mariann Bence párjának, Apolknak adta a fekete rózsát,
2. Beus Mariannt választotta fekete angyalként,
3. Barbi Snezit választotta az aranykarkötővel.
4. ADrinak mennie kellett Bence mellől Tináért, Mariann kidobta.

Tina helyében aggódnék. :D

bigél 2015.05.09. 10:52:27

@kismalacka: szerintem sem volt ízléses, bár gondolom követi az adásokat és tele volt már a hócipője velük. Én is bepöccentem volna a helyében azon, hogy folyamatosan hülyéznek a riportban, egymás között, stb.

Ehhez kapcsolódva, no meg azokhoz szólva, akik szerint PetiMarianna istenkirályok:
Többször leírtam, hogy semmi bajom a kavarásokkal, tetszik, ahogy játszanak, mármint az ellenfél kijátszása, a taktikai hazugságok, mert igen, ez egy ilyen játék.
De továbbra sem értem, hogy miért kell alázni a másikat, az ellenfelet.
Miért kell még utoljára belecsípni (By Marianna, aki bevallotta, hogy még utoljára akart egy kis fájdalmat okozni Adrinak, akárkinek).
Illetve visszatérve ahhoz, amit a hsz elején írtam: miért kell ennyire genyának lenni a riportban?

Amúgy Adri nem tehén (és ha őt lehet tehenezni, mást mirét nem lehet ekézni???). Ha ez a tehén, akkor Marianna is az, mert ő sem egy pálcika kislány. De szerintem mindketten jól néznek ki.

Bujumburi 2015.05.09. 10:53:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Az elején így voltam Petivel, üde színfolt, de az a baj, hogy most már kifejezetten nteltek lettek és a geciskedésnek is van egy határa, ami már nem szórakoztat, hanem elborzaszt. Loki furkái is ilyenek, van hogy szórakoztatóak, de amíg egyszerűen csak gonoszkodni akar, azon nem tudok mosolyogni. :( - Tudom, az én bajom, nem nekem való a műsor, stb. Nem is fogom többet remélem. :D

bigél 2015.05.09. 10:59:02

@Bujumburi: egyetértek. És nem lehet mindent arra fogni, hogy ez egy ilyen játék.

Lokival kicsit elfogult vagyok, de igen, sokszor direkt gonoszkodik és élvezi. Amikor méltó ellenféllel teszi ezt, azzal nem is lenne gond, mert akkor oda-vissza mehet a szócsata, ami igen élvezetes lehet mindkét fél számára. A gond az, ha egy kevésbé erőset talál meg vagy épp valaki nincs a toppon, mert akkor csak annyi az egész, hogy valakin kitölti a frusztrációját.
Szerintem Adri egyébként méltó párja volt, ő is említette az ÉÉ-ben, hogy ment az adok-kapok köztük.

disznópásztor (törölt) 2015.05.09. 10:59:37

Lol, azért az annyira tipikus, hogy ha egy aránylag csinos nő hízik 5 kilót, az összes bűnronda férfi feljogosítva érzi magát, hogy örömmel szóvá tegye, felrója ezt. Írom ezt úgy, hogy örülök Adri kiesésének.

capa05 2015.05.09. 11:00:12

Éden ugye ketté szakadta baszósokra és játékosokra.(az első csapatban Közellenség a nagy akarat miatt kerülhetett be) Az aki dugni ment elnézte a VV-vel mert ott egy egy aktusért lehet SMS-t szerezni. Itt meg a játékosoknál nincs mobil... Tina is csak akkor kezdett el lázadozni amikor már nem volt meg neki az éjszakai "betevője". Elmondja hogy utál Közellenséggel lenni , erre olyan grupiban vesz részt ahol az az egyik tag... Nem vall nagy szellemre.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:03:16

@Bujumburi: Nem tudok ilyen kategóriákban gondolkozni erről a játékról, hogy "geciskedés" meg "gonoszkodás". Tudod ki volt geci? Patrik. Aki teljesen értelmetlenül - úgy értem a játéktól és annak céljától teljesen függetlenül - alázta Adrit a háta mögött. Meg ez a Gátőr. Na azok igen. Hozzájuk képest Peti egy angyal, hiszen ő a játék szemszögéből ítéli meg az embereket. Mégis őt titulálod gecinek. Néha tényleg nem értem a logikát.

bigél 2015.05.09. 11:05:53

@beacska: biztos, hogy a csajoknak kell megadni? én úgy értettem, hogy a fiúk adhatják meg, hogy ki ne álljon a párjuk mögé

a valódi párok esetében azonos az érdek, hogy ki legyen az a fiú, de pl. egy Marianna-Gábor páros esetén nem igazán, ha Gábor értené a játékot, akkor nem menne bele abba, amit a párja erőltet és Petit választaná, mint tiltott gyümölcsöt

beacska 2015.05.09. 11:06:37

@Bujumburi: :D +1...és még Orsi azt mondta neki, h megbízható, mert még nem ejtette ki (v. azt mondta, h cseréltele?) a párját...nem volt rá alkalma! :D

Sanda.Ipse 2015.05.09. 11:09:55

Botox és carevics egyre ellenszenvesebbek. Nem attól, ahogy irányítják a játékot, hanem a riportban való megszólalásaik a többiek és önmaguk értékeléséről, ami nem merül ki a szereplők játékának megítélésében, hanem minősítik a személyüket. Botox egyre rondább a homlokára tetovált szemöldökével, a mozdulatlan orcájával, néha olyan, mint egy gonosz boszorkány.

beacska 2015.05.09. 11:09:58

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): hmmm...érdekes...tényleg úgy lenne értelme a "feladatnak", ha a fiúk adnák meg...ejjjj, mekkora kibaszás lenne, h G. letiltaná P.-t! :DD...de sajna, ez utópisztikus...de azért jó lenne

Bujumburi 2015.05.09. 11:11:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Úgy láttam Patrik értelmetlen Adri fikázása nem nettó gonoszság volt, csak gyerekes majomkodás, haverok előtti macho szerep eljátszása. JÉÉZusom, Gátőrről hadd ne kelljen mondanom semmit. :D Azért mert gonoszkodásnak látom Mariann "még azt akartam, hogy utoljára fájjon neki" -viselkedését, nem azt jelenti, hogy Gátőrről bármi pozitívat tudnék felhozni... de akár Adrit is mondhatnám, voltak meredek dolgai neki is. Ettől függetlenül én nem tartom elfogadhatónak, hogy tét nélkül belerúgok a földön fekvőbe. Ennyi és nem több, nem mondtam, hogy mások angyalok, de ha szeretnéd felállíthatom a sorrendem gusztustalanságból. :D
Az első Gábor lenne, a második pedig Laura. Szóval nem azért vagyok megbotránkozva Lokin, mert az ő játéka a "legszarabb" emberé a szememben. Hanem épp ellenkezőleg.

bigél 2015.05.09. 11:18:21

@Sanda.Ipse: hát igen, de legalább felülmúlhatatlan, ahogy csajozik (ja, nem)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:20:01

@Bujumburi: "...Úgy láttam Patrik értelmetlen Adri fikázása nem nettó gonoszság volt, csak gyerekes majomkodás, haverok előtti macho szerep eljátszása...."

Ezt (is) elfogult vélemény nyilvánításnak nevezném.
Nálam nem bocsánatos bűn a primitívség.

bigél 2015.05.09. 11:20:26

@beacska: ami még érdekes (tegnap este vetette fel valaki az előző posztnál), hogy mi van akkor, ha 4 fiú is ugyanazt az ötödik fiút tiltja le a párjáról (vagy a csajok, ha mégis ők döntenek) - itt most az új fiút kivettem a pakliból, remélhetőleg ő nem lehet a kiszemelt "áldozat", mert az túl könnyű lenne a bentieknek
akkor az a fiú automatikusan kiesik?

Bujumburi 2015.05.09. 11:25:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azért írtam, hogy "úgy láttam"... - ezek a műsorok szubjektívek, nem kezdjük el felírni a másodfokú egyenletet rájuk. :)

"Nálam nem bocsánatos bűn a primitívség." - ahogy láttam, itt már mindenki bemutatott valami "primitívet" . Neked ezek szerint a primitívség, ami kicseszi a biztosítékot, nálam meg egy játékostárs értelmetlen alázása. Hiszek a fair playben. - Nem mondanám, hogy Adri egyébként jó volt ebben. De most ez van, szerintem fölösleges túlragozni.

beacska 2015.05.09. 11:26:32

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): én úgy értelmeztem, h az Újfiú bejötte előtt kapták a feladatot..

matematikailag előfordulhat, amit írtál, de ebben a szituban most nem fog előfordulni...gyakorlatilag két "szövetség" van, nem fogja senki a saját szövetségesét ellehetetleníteni. Nincs olyan fiú, aki kiszorult volna a körökből...

bigél 2015.05.09. 11:30:16

@beacska: én azért látok arra esélyt, hogy esetleg Loki ellen összefogjanak - jön a végjáték, most már Petinek is gondolnia kellene arra, hogy a legfőbb ellenefele menjen

ebben Bence, Gábor mindenképp partner lenne és Gyulust is meg lehetne győzni

azt nem gondolm, hogy a Cár ellen lenne bármi "manuperálás", az túl szép lenne :D :D

bigél 2015.05.09. 11:31:01

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): de nagy valséggel tényleg nem lesz ilyen, csak eljátsztam a gondolattal

beacska 2015.05.09. 11:33:46

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Petinek Loki a legfőbb ellenfele??? hol maradtam le? hosszan pislantottam éppen?

Edwest 2015.05.09. 11:34:30

@Mók_Ica: Na, most visszanéztem direkt. Szerintem Adri nem mondott semmi bántót. Elmondta, hogy úgy érezte, rosszat akarnak neki, illetve szóba hozta, hogy már bánja, hogy Mariannát támogatta Snezivel szemben. Ja, és amikor Loki rúgott belé még egy utolsót egy olyan mondattal, amiről mindenki tudta, hogy a legsebezhetőbb ponton támadja, Adri nem küldte el a jó édes anyjába. Félreértés ne essék: nem vagyok Adri fanatikus, sőt inkább negatív volt a szememben, de a sok tahó között felértékelődött. Pláne, hogy már nincs itt Patrik, így levetette a pióca viselkedést.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:35:24

@ÉH3sZ: Azért is választhatják, mert félnek tőle, erősnek tartják.

ÉH3sZ 2015.05.09. 11:36:08

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Először Bencét menesztené Péter szerintem

Petrichor 2015.05.09. 11:37:22

@fosch9: Azt én sem értettem, hogy Adri miért nem köszönt el Lokitól, én nem úgy vettem észre, hogy ennyire rosszban lettek volna.

@kismalacka: Szerintem Lokit ezzel nem tudnád vérig sérteni :D
Egyébként lehet, hogy a beszólásának nem volt semmi köze a játékhoz, Adri viszont naphosszat ezzel foglalkozott (ahelyett, hogy játszott volna).

@Mók_Ica: Nem is értem, ki találta ki alájuk ezt a murvát, minden csajos párválasztón és minden ott tartott Pandorán imádkozom, hogy ne törjék ki a bokájukat :D

@ensorcelant: Csakhogy mivel a Donban volt annyi tartás, amennyi, és annyi ember kedvelte, amennyi, nem is nyerte meg a játékot. Ő egyszerűen nem tudott annyira önző lenni, mint a többi játékos. Ami miatt mindig is a kedvenc ÉH játékosom lesz, de azt is be kell látnunk, hogy ha valaki nyerni megy oda, akkor néha ki kell szúrni a többiekkel.

@foxglove (F6): Én nagyon nagyon bánom, hogy a TV2 átvette ezt a műsort, mert ennek így, ilyen formában már köze sincs az első két évadhoz.

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Hát igen, ő is tudott ám gusztustalan módon beszélni a többiekről, neki is voltak nem túl korrekt lépései (beígért egy párcserét Sneziéknek, amíg még az ő hátsója is veszélyben volt, aztán szépen visszatáncolt), ezen vajon miért nincs felháborodva senki?

@ÉH3sZ: Manduláék voltak a mélypont. Bementek, üvöltöztek öt napig, az egyiket sebtiben ki is rakták, a maradék üvöltözött még öt napig, őt is gyorsan kirakták, és ezek után ez a két szerencsétlen még képes volt azzal mosakodni, hogy hát odabent mindenki megbízhatatlan, ők jól játszották a játékot, csak hazudtak nekik. Bravo -.- Szóval ennyit a castingról.

És még egyszer: NEM ADRI SÚLYÁVAL VAGY ALAKJÁVAL VAN A BAJ, hanem azzal, hogy rinyál miatta. Akármilyen feladatot kaptak, azonnal hisztériázni kezdett, hogy ő nem akar levetkőzni bikinire, ő nem akar ilyen szerkót felvenni, mert jajj mindenki a nagy hátsóján fog nevetni. Arról nem beszélve, hogy milyen beszélgetéseket folytatott le erről Patrikkal, akinek őszintén csodáltam a türelmét, mert én már rég lekevertem volna neki egy pofont.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:37:58

@beacska: Mondjuk ez nyilvánvaló, hogy végső, nagy ellenfelei egymásnak.

ÉH3sZ 2015.05.09. 11:38:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: De mire gondoltál? Ki kaphat védettséget és miért?

beacska 2015.05.09. 11:42:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem feltétlenül. emlékeim szerint eddig az utsó két páros, egy "régi" és egy "új" volt...a hirtelen halál-rész kiszámíthatatlan...és már arra is kell gondolni, h úgyis csak 4-en maradnak a szavazásra, ha Peti kiteszi minden szövetségesét, ki fog rá szavazni, mondjuk Bence ellenében?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.09. 11:45:15

@fosch9: lehet nem vetted észre, de mások sem köszönnek el azoktól, akiket utálnak, mint a szart. ettől még nem illik valakit a testmérete miatt cikizni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:46:00

@beacska: Sajna, nemtom, mert vakon vagyok. Nem láttam az előző ÉH-kat. Ők - a játékosok tudják? Nem biztos, hogy be vannak avatva. Hiszen van ez a "itt minden megtörténhet" című fejezet. Az eddigi ÉH-kban egyforma volt a végjáték?

Rozsgyi 2015.05.09. 11:48:03

@beacska: nem a fiúknak kell megmondani, hogy ki az a másik fiú aki nem állhat a párja mögé? Ha így van, akkor Közellenség bosszút állhat azzal hogy megtiltja Péternek Botoxot.

beacska 2015.05.09. 11:48:56

@Rozsgyi: igen, az jó poén lenne...remélem, súgnak neki a szerkik ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:49:56

@ÉH3sZ: Tehát. Ha jól értettem, ki fognak valakit választani, hogy ne állhasson a párjuk mögé. Akit a legtöbben választanak, az kaphatna esetleg védettséget. Mert lehet mondani, hogy tőle félnek a legtöbben (vagy utálják, persze), tehát a legerősebbnek gondolják., És péntekre védettsége lesz ennek a fiúnak.

ÉH3sZ 2015.05.09. 11:51:51

@Rozsgyi: Az milyen nagy lenne már!:))
Vajon Botox bevállalná Közellenség kielégítését a Cár melletti trónért cserébe?

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ha nem nézték az előző évadokat, akkor nagy hátrányban vannak.

kismalacka 2015.05.09. 11:52:40

@beacska: Hát pl. a Pandoránál pislantottál hosszat...ott tette fel Loki a szemétkedésről a kérdését, és számomra egyértelmű, hogy a perpillanat benyalása Pjotrnak az csak tattika de szeretné minél előbb kint látni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:53:32

@Petrichor: Nem volt számomra világos, hogy kiről írtad. Lokiról van szó?

kismalacka 2015.05.09. 11:53:41

@beacska: Én sem láttam előzőket, ki dönti el hogy ki maradjon a végső páros??

ÉH3sZ 2015.05.09. 11:55:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Aha, már értem. Ilyen védettségadás úgy sem volt még.

"és mi az a hirtelen halál?" Kiállsz a viharba egy feltartott vasrúddal. Megcibálod egy medve fülét. Beleköpsz a hotelen kívül Bence sörébe:) Például ezek:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:55:28

@ÉH3sZ: Igen. Bár, ha bemennék játszani, akkor mindent megnéznék, még a Vudu változatot is:))))

Veder1 2015.05.09. 11:55:51

A tegnapi párválasztó kulcsmomentuma az volt, hogy Pjotr és Botox meggyőzte Orsit, hogy ne álljon be Gábor mögé. Ez taktikailag ügyes volt Botoxéktól, de nem látom mögötte a stratégiát. Már nagyon a végjátéknál járunk, szerintem nem kifizetődő a többiek tyúkszemén való ugrálás...

ÉH3sZ 2015.05.09. 11:56:20

@kismalacka: Az eddigi játékosok két pár közül szimpátia szavazással

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 11:58:02

@ÉH3sZ: hát, nem lettem okosabb. Nem a hokiban van ilyen?:))))) Meg egy darabig volt a fociban is?:))))

ÉH3sZ 2015.05.09. 11:58:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Meg az ÉÉ-t Cincivel! :)))

@Vödör: Nem azért volt, mert Adrit várták oda és Botox őt akarta kiejteni?

kismalacka 2015.05.09. 11:58:36

@ÉH3sZ: De ha ez így van, akkor - most ugye két párt van: Bence és Pjotr - akkor Botoxéknak kellene a végjátékban lenniük, hiszen nekik nagyobb most a szavazótáboruk...bár Gyula/Laura az ingatag.

Petrichor 2015.05.09. 11:59:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Bocsánat, olyan hosszan írtam, hogy megkavarodtam a végére :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:02:23

@ÉH3sZ: Jaj, ha nem lenne benne néha egy-egy olyan videó, ami az adásban nincs, soha nem nézném. brgrrrrr:)))

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:02:50

Loki végtelenül nagy tahó. Hogy ronda, gusztustalan és hülye is, az már csak hab a tortán.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.09. 12:04:59

@Puncylla: ja, tényleg, először együtt kell lenniük, de nem baj, mert így nem nyerhetnek :-)

Hajrá gyulus!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:05:40

@Petrichor: Nem is a játékhoz szorosan hozzátartozó hazudozások zavarnak. Hanem ez a magatartás - aminek semmi köze a játékhoz -, amit ez az Adri is képvisel, inkább az zavar. Örülök, hogy kiesett.:)))

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:08:40

Ugye elvileg Loki nyer. Megéri 10 millióért? Mit csinál vele? Állítólag utazgat. És utána? Öngyilkos lesz? Vagy visszamegy raktárosnak, és a kocsmában majd azzal próbál kihúzni más alkoholistákból még egy sörre valót, hogy ő a híres-neves Éden-Loki? Sok sikert hozzá!

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:10:50

Patrik szerintem egyszerűen hülyegyerek. Úgy viselkedett, mint az ovisok: meghúzom a copfodat, és mindenkinek fújjolok rád, mert én nagyfiú vagyok. Közben meg oda és vissza vagyok érted. :)

ÉH3sZ 2015.05.09. 12:11:18

@kismalacka: A párt nem egyenlő a párral. Párok és nem pártok versenyeznek, vagyis Peti pártjából előre jöhet egy pár, Gyula-Laura vagy Loki-PBarbi, akik a cárék riválisává válhatnak a végén

Ronni 2015.05.09. 12:11:28

@beacska: igazad van megszokhattuk volna hogy ő tapló és pont:) De mondjuk ez a csuszás mászás amit petiék előtt csinál mostanában, ez fura tőle.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:11:36

Mindig van, aki nem beszélget, csak prelegál. Sose zavart, ha elnéznek a fülem mellett, mert olyankor én is:DDDDDDDDDDDDDDDDD.

Bujumburi 2015.05.09. 12:12:40

@Anna hercegnő: Szerintem ez nem idevaló, hogy a műsor alapján ítélgesd meg valakinek a jövőjét. Eddig is elvolt, nem? :D Nem hiszem, hogy a műsor miatt több problémája lesz az életben, mint eddig. Tény hogy hozza a nőgyűlölő tahó szerepét, de nem tudhatjuk, hogy a valós életben milyen.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @Puncylla: Tiszta vicc ez a fajta szerkesztői belenyúlás.... arról nem is beszélve, hogy 3-al több lány csábító jött be, mint fiú... ha a maradék 2 beköltöző fió, még akkor sem egyenlő... na, ez gáz.

sztich 2015.05.09. 12:13:18

@radoznao: Adri az ÉÉjjelben mondta, hogy most esett le neki, hogy elköszönt Petitől, és hogy mi a francért nem sétált el mellette és nézte levegőnek. :)

Bujumburi 2015.05.09. 12:13:37

@Ronni: én is ezen hökkenek meg... és hogy egyre mélyebbre és mélyebbre....

kismalacka 2015.05.09. 12:13:49

@ÉH3sZ: Ez akkor nem úgy fog kinézni, hogy mindenkinek szavazni kell??

Bujumburi 2015.05.09. 12:14:54

@kismalacka: Gondolom majd a szerkesztők segítenek, hogy olyanokat küldenek vissza szavazni, akiktől a megfelelő szavazatot várják... :D Tényleg LOL.

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:17:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan
Ha én prelegálok, akkor bocs. Azt hittem, válaszoltam, csak nem címeztem neked.
Azért hülye, mert hogyan lehet ennyire undorító viselkedés után tovább élni normálisan egy életet? Megér ennyit 10 millió? Maximum akkor, ha elváltoztatja a külsejét, és nagyon mélyen letagadja a pénz elutazgatása után, hogy valaha is köze volt ehhez a "játékhoz". Mondjuk ebből a szempontból nyerő a lokiság, mert az igazi nevére nem fog emlékezni senki.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:18:20

@Bujumburi: Én azon gondolkodtam el, hogy az összes lány közül Botox az, aki még csak a közös ágyba sem hajlandó befeküdni, annyira utálkozik a Gátőrtől. Mi az, ami őt ennyire zavarja, de a többi lányt nem? Lehet, hogy ő felfogta, hogy mi történt Nórival?

kismalacka 2015.05.09. 12:18:53

@Bujumburi: Ja, akkor ez sem volt világos nekem...én azt hittem hogy csak a bent lévő párok szavazhatnak. Akkor mi alapján dől el hogy ki szavaz és kit küldenek vissza? Azokat vissza utaztatják CR-ba??

ÉH3sZ 2015.05.09. 12:21:04

@kismalacka: Nem az összes 26 vagy mennyi eddigi résztvevőnek, hanem azok egy szerkesztők által kiválasztott csoportjának

@Anna hercegnő: Ez annyiban sántít, hogy aki megnyeri, bárki, az arra költi amire csak akarja. Ha úgy dönt szívkórházat alapít az éhező leprásoknak, ha úgy dönt elissza az egészet. És 10 millióval gazdagabbnak lenni egy Costa Rica-i nyaralás után vitathatatlanul jobb, mint csak sóvárogni utána, nem?

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:21:28

(Hogy kell itt neveket belinkelni? Bocs a hülye kérdésért.)

keszegvágó 2015.05.09. 12:23:35

Talán a szerkesztőknek ígérte a nyereménye felét Botox és a cár? Másképp nem tudom elképzelni, hogy miért juttatják őket állandóan előnybe. Izgalmasabb lett volna a párválasztó, ha Adrienn indul utolsó előttiként. Botoxnak alig egy napot kell Közellenséggel töltenie, mert elküldik mellőle. Túl átlátszó, és túl nagy kedvezmények.

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:24:02

ÉH3SZ
Szerintem nem. Mert akkor bankot rabolni is érdemes, ha az ember annyit megszervez a lebukás előtt, hogy elutazgassa a lopott pénzt.

kismalacka 2015.05.09. 12:25:02

@Anna hercegnő: Rákattintasz a " válasz erre "

ZLATAN 2015.05.09. 12:25:25

@Anna hercegnő: nyomj rá arra, hogy "Válasz erre" és akkor beírja a nevet automatikusan.

kismalacka 2015.05.09. 12:26:31

@ÉH3sZ: És mi alapján döntik el?

ZLATAN 2015.05.09. 12:28:03

@kismalacka: Szerintem ez az igazi lehetőség a szerkesztői belenyúlásra. Tudják, hogy kinek ki szimpatikus és úgy delegálják a régieket szerintem. Gyakorlatilag ha itt is úgy van, mint a korábbi kettőben, akkor a szerkesztőkön múlik, hogy ki nyer a végén.

sztich 2015.05.09. 12:28:14

@kismalacka: Még mindig őszintébb, mint Marianna, aki folyamatosan Adrit csesztette a súlyával pandórán, persze névtelenül és amikor Adri rákérdezett, hogy vállalja már, aki volt, Maris kussolt.

Segafredo 2015.05.09. 12:28:15

Bence olyan ostoba, hogy arra már nincsenek szavak és mindennek ellenére Peti társaságát keresi.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:28:23

@Anna hercegnő: Ha leszámítjuk a részeg állapotában elkövetett dolgait, én nem emlékszem ilyen kirívó dolgokra. Lehet, hogy azért vagyok elnézőbb vele, mert a többi agyhalottal szemben, ő tud gondolkodni, van benne kezdeményező készség. Csibész is, de sok kedvesség is van benne. Néha darabos, néha lágy. Jó színfoltja a játéknak, mindenképpen a nyerő esélyesek közé tartozik nálam.
Én sokkal jobban rühellem ezt az öntelt, buta, felfújt Bencét, az egysejtű focista Patrikot, és a nem is minősítem Gátőrt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.09. 12:28:38

@keszegvágó: innen szép nagyot esni, ezt várom :-)

@Bujumburi: bízom benne, h utána az utolsó körnél esnek ki, az elégtétel lenne sok mindenkinek :-)

kismalacka 2015.05.09. 12:28:55

@ZLATAN: Akkor ez mitől játék? :)

kismalacka 2015.05.09. 12:29:39

@sztich: De itt most nem az őszinteség volt a téma, hanem az alázás.

ZLATAN 2015.05.09. 12:30:37

@kismalacka: A döntőig el kell jutni valahogy. Az a játék része. Utána a gömböt tartani kell, az is játék...Az, hogy kik tartják a gömböt az szerintem csakis a szerkesztőkön múlik abban az esetben, mondom ismét, ha úgy van, mint az előzőekben.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:31:14

@Anna hercegnő: jobb oldalt látod kékkel a "VÁLASZ ERRE" gombot.

kismalacka 2015.05.09. 12:32:08

@ZLATAN: Hogy kik tartják a gömböt az a szavazáson múlik, viszont hogy ki szavaz az a szerkesztőkön. Jól értem?

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:32:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Nálam a részegség nem mentség, inkább súlyosbító körülmény. Ha valaki ekkora tahó lesz, ah leissza magát, az ne igyon. Amiket Nórinak mondott például... Pornósbarbit is elmondta főleg először mindennek. A sörbe köpésről nem is beszélve.

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:33:06

(Köszönöm szépen a segítséget. Tény, hogy én is agyhalott vagyok, hogy ez nem jutott eszembe.)

ÉH3sZ 2015.05.09. 12:33:23

@kismalacka: A szerkesztők? Pofára:)) Ideális az lenne, ha olyan személyeket válogatnának ki erre akik izgalmassá tennék a végjátékot.

@Anna hercegnő: Nem értelek. A bankrablás ugyan az a kategória, mint egy Éden Hotel megnyerése?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:33:43

@sztich: az is a játék része. ez nem kussolás, hanem a taktika része. Idegesíteni, kiborítani az ellenfelet. Megngedett.

ZLATAN 2015.05.09. 12:34:11

@kismalacka: Jól. Az eddigi ÉdenHotelekben a kiesett játékosok szavaztak arról, hogy a döntős párok közül ki nyerjen. (a 2. szériában hívtak szavazni az első szériások közül is). Utána a győztes pár tartotta a gömböt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:37:26

@Anna hercegnő: A részegséggel kapcsolatban egyetértek, nem is mentettem föl. De ha az egyéb cselekedeteit nézzük, józanul nem olyan gáz. Az nem jelenti azt, hogy nem kellene visszafognia magát. Amikor majdnem bajba került, meg is tette. A sörrel kapcsolatban amúgy megoszlanak a vélemények, mert lehet, hogy az a saját söre volt.

ZLATAN 2015.05.09. 12:37:43

@sztich: Szerintem ez Botoxtól jól taktika volt. Adri volt annyira ostoba, hogy ekkora támadási felületet adott magának. Semmi baj nem volt az alakjával. Illetve semmi komoly baj. Botox legnagyobb hibája, hogy nem értem, amit mond, a múltkor már szabályosan őrjöngtem, mert 2 résszel ezelőtt banánt evett és úgy beszélt. Nah, azt szerintem már ő sem értette. :)

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:38:05

@ÉH3sZ:
Például a viszkisrablót is klassz, jópofa csákónak tartotta a nép. Ő is elutazgatta a pénzt. Biztos megérte neki.
Nem mindegy, milyen módon szerez pénzt az ember.
Nem a megnyerés a gond, hanem a hogyan.

wadalma 2015.05.09. 12:40:06

Korabbi edenekben valahogy a szerkesztok raereztek kik azok, akikert a nezok izgulnak, szeretik illetve az elsonel megcsinaltak a jo-rossz oldalt.

Itt is volt csomo pillanat mikor peti-marianna gonosz ellen megtudtak volna a jo tengelyt kialakitani de nem ereztek ra. Igy nagyon furi mert azt kepviseli a musor hogy hazudj, csalj, a penzert.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:40:37

@ÉH3sZ: Figyi! Ha "pofára", akkor sztd hogy választották ki a zOgrét?:DDDDDDDDDDDDDDDD
Ha egy gyereknek megmutatod, megáll a növésben

sztich 2015.05.09. 12:41:27

@kismalacka: Szerintem attól még az is alázás, ha papírról olvassák fel.

ZLATAN 2015.05.09. 12:41:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nekem az a tippem, hogy a köpéssel stipistopizta le a sört, amit Bence menet közben elkommunizált illetve próbált.

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:42:29

Az ÉÉ-ből láttam egy kis részt tegnap, és Adri nagyon csinos és normális volt.
Bár a kiesettek közül meglepően sokan tűntek sokkal normálisabbnak az ÉÉ-ben. (Mondjuk Mandula és -né nem.)

sztich 2015.05.09. 12:42:30

@ZLATAN: Persze, taktikának nem volt rossz. :) Jaja, az engem is zavar, hogy sokszor nem érteni, amit mond.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:43:23

@wadalma: Nekünk nehezebb szétválasztani, mert látjuk pl a riportot stb. Ők ezeket nem látták, és csak a saját emlékeikre tudnak hagyatkozni. Volt olyan, aki úgy esett ki, hogy nem hibáztatta Petit - aki miatt kiesett. Nem mindegyik olyan gyűlölködő, mint pl Adri.

sztich 2015.05.09. 12:44:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Minden megengedett, (kivéve az ütés, ugye), de attól még alattomos, valljuk be. :)

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:44:43

@ZLATAN:
Akkor bármi más testnedvét vagy végtermékét is belerakhatja épeszű az ember a saját sörébe stipistopizásból?

kismalacka 2015.05.09. 12:46:58

@ZLATAN: Én az Éden alatt bekapcsolom a txt-t. Egyrészt borzalmas a hangosítás, másrészt Botoxot valóban nem lehet érteni. Szerint Sixx-nek is komoly probléma hogy jól hallja-e amit mormognak :)

kismalacka 2015.05.09. 12:47:46

@sztich: Persze. És mindegy, hogy papírból vagy zsigerből mindkettő undorító.

keszegvágó 2015.05.09. 12:48:12

@wadalma: Erre gondoltam én is. Az erőszak nem gond ha nemi, csak meg ne üss valakit! Másokat verbálisan alázni (szemébe, háta mögött) sem gáz. A környezetünk szemébe hazudva igyekezni minél nagyobb pénzösszeghez jutni kifejezetten előny. És mindez fő műsoridőben.

beacska 2015.05.09. 12:48:32

@kismalacka: nem, az annak a jele volt, h ő neki sincs hályog a szemén. az pedig, h Loki beszól petinek, közel nem jelenti azt, h Peti Lokit tartja legfőbb ellenségének...egyéb jelek?

ÉH3sZ 2015.05.09. 12:49:13

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nagy a pofája nem? Ő nyert!:))

@Anna hercegnő: Oké, szerinted Loki "csúnyán" fog pénzt nyerni és ezért haragszol rá, ezt értem. De azért is haragszol ha ezt a pénzt esetleg elutazgatja és elissza? Ha máshogy használná fel, akkor már nem haragudnál arra, ha ő nyeri?

ZLATAN 2015.05.09. 12:49:17

@Anna hercegnő: Bármit, amit utána hajlandó elfogyasztani :))

kismalacka 2015.05.09. 12:50:47

@beacska: Loki - bár tegnap paraszt volt - azért nagyon is eszes csávó. Pontosan tudja, ha nyerni akar, akkor valahogy meg kell törnie a hegemóniát. Nagyon ügyesen, szépen csendben marad most, és amikor lehetősége lesz rá, le fog csapni. Mint a vipera.

,, 2015.05.09. 12:52:07

@Petrichor: rinyálás: jah, ezt mindenki hajtogatja, h de milyen már h rinyál a súlya miatt. Oké, rinyált 1-2 hónapot, hazajött, ledobta.
Ehhez képest a legtöbb nő:
- rinyál 1-2-5-10-15 éven keresztül a súlya miatt, és nem dobja le, esetleg ráhízik, de közben siránkozik h de milyen szar kövérnek lenni
- nem rinyál, de nem is fogy, vagy tovább hízik, mert leszarja hogy néz ki, őt a belső értékeiért szeressék (nem fogják)
Én nem látom olyan problémásnak ezt a rinyálást az azóta történtek tudatában, akkor lehetne ezt a fejéhez vágni, ha nem tett volna itthon semmit.

beacska 2015.05.09. 12:53:33

@Anna hercegnő: "Azért hülye, mert hogyan lehet ennyire undorító viselkedés után tovább élni normálisan egy életet?"...többen kedvelik, mint gondolnád...és valszeg az ő véleményük többet nyom a latban, mint egy Hv kommentelőé. az instán látszik, h mennyien kedvelik. és én is

,, 2015.05.09. 12:53:35

@Anna hercegnő: jézusom, miért kéne Lokinak öngyilkosnak lennie?? Ez most komoly??? baszki...:O

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:53:50

@ÉH3sZ:
Nem haragszom rá. Miért haragudnék? Az ő élete. Úgy ...sza el, ahogy akarja. Nekem meg se kutyám, se macskám.
Tulajdonképpen annyit a javára kell írni, hogy ha tényleg ő nyer, akkor legalább fizetnek neki azért, mert lealjasította magát, miközben jópáran potyára járatják le magukat.

beacska 2015.05.09. 12:54:46

@Anna hercegnő: jobb alsó sarok: VÁLASZ ERRE

,, 2015.05.09. 12:55:17

@beacska: nem élheti normálisan tovább az életét, nincs joga hozzá, öngyilkosnak kéne lennie.
úrist'n

radoznao 2015.05.09. 12:56:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Lehet, hogy ő felfogta, hogy mi történt Nórival?
Kizártnak tartom. Vagy, ha igen, akkor még gázabb, ahogy Nóri egyik utolsó vacsoráján alázta Nórit az eset miatt.
Szerintem egyszerűen csak saját felsőbbrendűsége tudatában nem hajlandó egy ágyban aludni vele.

bigél 2015.05.09. 12:57:26

@beacska: a játék megnyerése szempontjából bizony ő, hiszen ő még az, akinek nagyobb affinitása van a játékhoz

figyelem, nem ellenséget, stb. írtam, hanem ellenfelet, ami teljesen más

beacska 2015.05.09. 12:57:34

@Anna hercegnő: érdekes, mégis imádják a csajok: marcsa, Barbi, Nóri egyfolytában puszikat dobnak neki az instán, meg közös programokat szerveznek...csak KELL lenni benne vmi kedvességnek ;´)

Anna hercegnő 2015.05.09. 12:58:42

@foxglove (F6):
Nem, nem gondoltam, hogy öngyilkos lesz. Ez csak amolyan költői kérdés volt költő nélkül.
Azt viszont komolyan gondolom, hogy ha van esze, akkor utóbb letagadja az egészet.

kismalacka 2015.05.09. 12:58:51

@foxglove (F6): :))) Jajj...hogy ez milyen igaz :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 12:59:15

@ZLATAN: Igen, sztm is. De az más kérdés, hogy után hagyta a dolgokat a maguk folyásában (Laissez faire et laissez passer) :DDDDDDDDD

radoznao 2015.05.09. 12:59:40

@kismalacka: amikor lehetősége lesz rá, le fog csapni. Mint a vipera.
Erre miből lehet következtetni?

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:01:01

@beacska:
Mivel mi csak az összevágott X percet látjuk, ők viszont napi 24 órában össze voltak zárva vele, lehet, hogy az X percen túli időben másképp viselkedett.

kismalacka 2015.05.09. 13:01:47

@radoznao: Abból, hogy nem hülye. És nyerni akar. És ahogy innen-onnan hallom, nyert is :)

beacska 2015.05.09. 13:01:48

@wadalma: talán azért nem, mert senki nem volt egyértelműen "JÓ" (abban az értelemben, ahogy Fecó értelmezte :DD)...egyedül Gyula lenne az, de ő meg Petivel van jóban...Petivel szembeniek egyszerűen nem sorakoztattak fel olyan játékot, h ki lehessen őket emelni...

radoznao 2015.05.09. 13:02:33

@Anna hercegnő:
Én értem amit írsz és egyet is értek, ha ez megnyugtat.
De tényleg sokan vannak, akiknek ez a viselkedés és stílus jön be.
Hát egészségükre!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:03:51

@sztich: Ez itt egy örök beszéd téma, hogy egy taktikai játékban mi számít alattomosnak. Vegyük például Tinát. Ő direkt kérdéseket szokott feltenni, ezzel a másiknak nem hagy választási lehetőséget, hazudni kell. Nem várható el, hogy feladja a saját játékát csak azért, hogy ne csapja be a másikat. Szerintem nem helyénvalóak ezek az alattomos, hazug és egyéb hasonló szavak itt.

kamilla123 2015.05.09. 13:05:11

@Anna hercegnő: "Ugye elvileg Loki nyer. Megéri 10 millióért? Mit csinál vele? Állítólag utazgat. És utána? Öngyilkos lesz? Vagy visszamegy raktárosnak, és a kocsmában majd azzal próbál kihúzni más alkoholistákból még egy sörre valót, hogy ő a híres-neves Éden-Loki? Sok sikert hozzá!"

+1000 :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:06:33

@radoznao: ilyen alapon, senkivel sem feküdne egy ágybva. De miért pont Gátőrrel nem? Attól, mert Nórit alázta, attól még lehet, hogy ő távol akarja tartani magától ezt a selejtet.

beacska 2015.05.09. 13:06:41

@Anna hercegnő: nekem ebben az X percben is bejön...nem gondolnám, h nem érdemli meg a döntőzést...nagyon érdekes játszik mindenesetre. és nagy szíve van, még ha sokan nem is akarják ezt meglátni a vakgyűlölettől...

beacska 2015.05.09. 13:08:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem Nórinak semmi köze ehhez...egyszerűen Mariannának agyára ment a védettsége.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:10:20

@kamilla123: Nemááá:) Mi az, hogy megéri 10 miláért? Micsoda? Legalább annyi rajongója lett, mint utálója. A legtöbb ember kiegyezne ezzel az aránnyal. És még 10 milájuk sincs:)))

radoznao 2015.05.09. 13:10:55

@kismalacka:
Az, hogy nem hülye, az számomra még nem derült ki. Az hogy jól tud nyalni, az viszont már igen.
Én azt hallottam, hogy Barbi nyert.
Viszont, ha tényleg ez az utolsó párválasztó és igaz, hogy senki nem állhat a párja mögé, akkor ebből az következik, hogy nem Lokival.

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:11:01

@beacska:
Persze, ahogy például Gordon Ramsay is bejön sok embernek a tévén át, de ha velem ordibálna, biztos nem tűném el neki. Ahogy Loki ügyeit sem tűrné el egy normális ember az életben.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:12:21

@beacska: Azért ennyire nem egyszerű lélek ez a Botox, sztm.:)

bigél 2015.05.09. 13:12:29

@radoznao: a párok ettől még átalakulnak, lesz még jó néhány csavar, mire kialakul az utolsó két pár

,, 2015.05.09. 13:14:49

@Anna hercegnő: egyébként válaszolva a kérdésedre, egy ilyen játékban mindenki csak nyer a szereplésével, legyen az bármilyen megítélésű
az ismertség=nyereség, haszon, attól függően h tudnak-e élni vele
persze nem örök életre, de egy darabig jobb, mint a semmi
nyilván vannak olyan állások, amelyeknél nem tűnne jó színben egy ilyen előélet (bíró, egyetemi prof, köztisztviselő stb), de az ilyen műsorokra jelentkezők nem fognak ilyen állásokra pályázni

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:15:34

@Anna hercegnő: Loki távolról sem olyan pokróc, mint az a tahó Ramsay. Ha nem utálattal nézed, hanem semlegesen, akkor előbukkannak a jó tulajdonságai is. Ilyenek Gordonnak nincsenek:DDD

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:16:07

@foxglove (F6):
Nem vagyok szakértője az ilyen műsoroknak, alig néhányat láttam, de amennyire tudom, tartós haszna eddig csak majkának lett valami ilyesmiből.

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:16:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Nem tudom. Egyikkel sem voltam még összezárva. Szerencsére. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:18:13

@foxglove (F6): Ezek nagy része soha, semmilyen állásra sem fog pályázni:)))

radoznao 2015.05.09. 13:19:14

@foxglove (F6):
Ez nem hiszem, hogy valóban így van. Ez 15 perces hírnév, amit ad ez a műsor. És ha valóban lealjasodtál, amíg ezt elérted, az a későbbiekben hátrány. hacsak nem akarod az életed azon a lealjasodott módon folytatni, de erre meg tényleg csak az képes, aki olyan eleve.

radoznao 2015.05.09. 13:20:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Pedig muszáj, mert a média csak nagyon rövid időre kapja fel őket, aztán sokkal mélyebbre zuhannak, mert jönnek az újak, akiken lehet csámcsogni.

beacska 2015.05.09. 13:20:52

@Anna hercegnő: hááát, őszintén szólva, én boldog lennék, h G.R. kiabálna velem a konyhában :DDD

bigél 2015.05.09. 13:21:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: honnan tudjuk, hogy Ramsay milyen? hogy nem a show kedvéért tesz rá néhány lapáttal?

mindenesetre csak a műsorok alapján én nem tudom megmondani, hogy pl. barátkoznék-e velük

,, 2015.05.09. 13:21:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen, ezért mondom h a nem létező szakmai életüket vszínűleg nem tudja hátrányosan érinteni majd az ÉH szereplés:)

beacska 2015.05.09. 13:21:48

@foxglove (F6): a csurom tetkójával pláne nem...el sem jutna addig, h megnézik a nevét

,, 2015.05.09. 13:23:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: öööö...:) erre most így hirtelen nem tudok válaszolni:)))

Petrichor 2015.05.09. 13:23:46

@foxglove (F6): Na jó, de most megy a műsor, mi most látjuk, hogy mi történt ott, és ezért most idegesít a rinyálása :D És már csak magam miatt is szeretném leszögezni, hogy létezik egy harmadik csoport, aki nem rinyál és nem fogadja el a nagydarab énjét, hanem mozog és nem zabál.

Számomra is érzékeny téma ez, mert iszonyatos izomlázam van :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:24:08

@Anna hercegnő: Vikinek is állása van a reteknél. Dorkának is. Szerintem Anett üzletének sem ártott. Még ez a gyökér Debil is ott sertepertél - bár azt nem tudni, hogy mennyire lesz tartós. Úgy néz ki, eddig Zsu is profitál belőle. Valszeg a személyiségüktől függ, hogy élnek-e ezzel az 5 perc hírnévvel. Majka tényleg kivétel.

bigél 2015.05.09. 13:24:41

@Anna hercegnő: nem annyira, mint Majka, de (a második) VV Anikó is profitált valamennyit a játékból, nyilván a tehetség és az igények is meghatározzák, hogy ki meddig jut

VV Viki részt vett a mostani VV szerkesztésében és azt is el tudom képzelni, hogy továbbra is a TV-s vonalon marad (nincsenek infóim róla)

Péter is azon a környéken mozog, ha jól tudom

,, 2015.05.09. 13:25:05

@radoznao: lehetnek postások is a tévében, mint kakkantós Dorka:)

beacska 2015.05.09. 13:25:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szexi pölö...50 éves lesz lassan és lapos a hasa, és izmos. nem felejtette el a sportot.

,, 2015.05.09. 13:26:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Baukó is folyamatosan kap melót, Fáncsinak is úgy volt h lesz új műsora
jah meg mindenki DJ meg rapper lesz

,, 2015.05.09. 13:27:41

@foxglove (F6): a folyamatosan túlzás volt, de tény h nem került a süllyesztőbe (szerintem most fog)

beacska 2015.05.09. 13:27:53

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: tehetsége van a pénzcsináláshoz...és hogy jutott el idáig? szorgalommal, és alázattal...neki nem voltak vendéglátós felmenői. saját erejéből érte el a sikereit és a bukásait...és néha jókat főz, amikor leveti a sallangjait.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:28:14

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Olvastam, hogy tönkrement (miközben másokat okított az üzlet fejlesztésre). Mégsem lehet akkora szám - talán nem elég az ordibálás.:))) Lehet, hogy otthon a legtündibündibb apuci. Csak ez kit érdekel. Ő ezt akarta megmutatni magából, amit a műsorában láttunk, tehát ne csodálkozzék, ha ennek alapján ítélik meg. Hiszen ő döntött arról, hogy mit tart fontosnak önmagából megmutatni.:))

bigél 2015.05.09. 13:30:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ennyire nem követem a munkásságát, mert annyira azért nem érdekelt soha az ő személye
láttam egy-két műsorát, pl. a versenyeket, de azokban is leginkább a delikvensek érdekeltek, hogyan játszanak, működnek együtt, stb.

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:31:59

@beacska:
Vannak ilyen lányok, akik szeretik az ilyesmit állítólag.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:32:05

@foxglove (F6): A virágnak megtiltani nem lehet, a tehetséget nem lehet visszaszorítani:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:32:51

@beacska:
Róluk nem tudom, kicsodák, bocsánat.

kamilla123 2015.05.09. 13:34:11

@Anna hercegnő: "Vannak ilyen lányok, akik szeretik az ilyesmit állítólag."

:-DD ez jó :-))

bigél 2015.05.09. 13:35:04

@beacska: én azt szeretném, ha George Clooney főzné a kávémat a Nespresso gépemen

Zsoofka 2015.05.09. 13:35:33

Érdekes amiket fejtegettek, a játékosok jövőjét illetően... Szerintem a benn töltött idő alatt - egy, két szélsőségtől eltekintve (PisisTyúkok, ErőszakosGábor) senki - senki valós lényéről nem tudtunk meg semmit. Pl. ott van Peti. Játsza a cárt, de miért is? Ja, mert a többi hagyja. Ott van Marcsa, aki meg most azért kap itt, mert legalább a riportban őszinte volt és bejelentette, hogy örül, hogy kiejthette Adrit... Ha fordított lett volna szitu és Adri rakta volna ki őt, akkor ez utóbbi (mármint az öröm a vetélytárs elhullása okán) valószínűleg fennállt volna - csak Adri álszent módon nem vallotta be volna ezt az örömöt...
Szóval nyilván nem lesz nekik, mint celebecskéknek egyszerű a civil életbe "visszarázódni", de vajon akarnak-e majd? Vagy maradnak a castingok?

Szerintem Loki semmi olyat nem tett, amivel kevesebb esélye lenne a civil életben, mint korábban volt...
Ott van Adri, meg Apol, akik meg már mindent végigpróbáltak a sóbizniszben, csak dógozni ne kelljen. Ők mennyivel különbek?

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:36:10

Persze lehet olyan szempontból is nézni, hogy a kurváknak is jó reklám egy ilyen műsor. Vagy egy ilyen Mandulának.

Zsoofka 2015.05.09. 13:36:33

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Én meg azt, hogy Nikolaj Coster-Waldau. Oszt mind a ketten így jártunk :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:36:41

@beacska: Hm. Mi tagadás nem vettem észre. Annyira taszít engem a stílusa. Meg csúnyának látom:( Ha már a külsőségekről van szó.
Amúgy tisztázzuk. Mit csinálnál te éppen a konyhában? (miközben ő ordibál veled):DDDDDDDD

beacska 2015.05.09. 13:39:53

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): :DD bááár, szerintem ő egy normális kávéfőzővel is elboldogulna

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:39:58

@mokamini:
Apol elvileg tanul, nem?
Adri pedig állítólag diplomás és dolgozik, gyerekeket tanít korcsolyázni.
Ebben mi a "dolgozni ne kelljen"?
Pláne 16 év korcsolyázásban.

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:40:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

"Mit csinálnál te éppen a konyhában? (miközben ő ordibál veled):DDDDDDDD "

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2015.05.09. 13:40:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: van egy csomó más műsora is, a Pokol Konyhája csak egy sokból. néha nézd meg egyiket-másikat...érdemes ;)...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:41:07

@mokamini: Nekem tetszik Apolka új száma, gondolom már több is van neki. Lehet, hogy sikerül az éneklésből megélnie. Szorítok neki. A legintelligensebb lány volt a játékban.

radoznao 2015.05.09. 13:41:37

@Anna hercegnő: Csak abba nem gondolnak bele, hogy a kurvaság nem egy nyugdíjas állás. Meddig lehet csinálni 5-8 évig?
Utána elmehet a gyárba a gépszalag mellé. De ezek ország-világ előtt felvállalták a kurvaságukat és így a gyárban nem lesz túl jó soruk.

beacska 2015.05.09. 13:41:44

@Anna hercegnő: természetesen nem a kiabálásra gondoltam, de csak értsd nyugodtan félre

bigél 2015.05.09. 13:41:49

@mokamini: egyrészt egyetértek azzal, ami a játékosok valós énjét illeti, bár azért az szerintem kiderül, hogy extrém helyzetben mennyire vannak képben, ill. hogyan próbálnak talpon maradni

ugyanakkor pl. Marissal nem az a gond - legalábbis nekem az a gondom, de ezt már többször kifejtettem - hogy játszik és örül annak, hogy egy ellenféltől megszabadul
az a bajom, hogy sokszor túllép egy határt, nem kell fölöslegesen rugdosni a másikat, emellett baromira elteltek maguktól (ő is, Peti is), ami a riportos megnyilvánulásaikon nagyon látszik
lehetne elegánsabban örülni

bigél 2015.05.09. 13:42:51

@beacska: azért olyan sok időt ne töltsön kávéfőzéssel ;)

bigél 2015.05.09. 13:44:20

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): és az sem baj, ha nincs Martini ;) (no Martini? attól még lehet party)

beacska 2015.05.09. 13:44:47

@Anna hercegnő: akkor miért mondasz olyat, amiről semmit nem tudsz? jól hangzott, igaz?

Zsoofka 2015.05.09. 13:44:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: " Apolka a legintelligensebb lány volt a játékban."
Látod ebben nem értünk egyet. :))

beacska 2015.05.09. 13:45:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: tán a Paprikán? meg vmelyik külföldi hangzású, magyarul beszélőn is

Zsoofka 2015.05.09. 13:47:53

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Szerintem ez a show-elem a dologban... Ne a korábbi évadok visszafogottságához hasonlítsd, itt sokkal erősebben ki voltak dombirítva a karakterek. Nekik ez jutott, mert ők erre voltak jó alapanyag.
Ezerszer egy Loki és egy Marcsa, mint egy Adri és egy Apolka. Mármint a környezetembe. Lehet most ezzel nem leszek népszerű, de a riportban vagyok, legyek legalább itt őszinte :)

beacska 2015.05.09. 13:47:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: az egyik műsora, a Fickó F-fel pölö kifejezetten jó. amatőr szakács-csapatok, baráti társaságok versenyeznek...

ZLATAN 2015.05.09. 13:49:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szerintem a Nóris dolog is össze van vágva, szerintem nem csak Botox értette meg, hogy mi volt. Biztosan emlékeztek, hogy volt az előzetes, ahol Nóri panaszkodik, amit utána többet nem láttunk. Aztán a másik az, hogy Gátőr ágyában többen foltokat véltek felfedezni itt a kommentelők között is...

beacska 2015.05.09. 13:49:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát, én nem bánnám, h ő tanítana főzni, üsse kavics, kiabálhat is közben...;)

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:50:27

@mokamini:
Ezen az oldalon ez tetszett a legjobban: "Molnár Anikónak saját bevallása szerint sikerült megidéznie elhunyt barátnője szellemét." :D

Anna hercegnő 2015.05.09. 13:54:10

@radoznao:
Mivel műmariannt kivéve a 20-as éveik elején járnak elvileg, kurválkodni még kurválkodhatnak nem csak 5 évig. Persze attól függően, hogy lesz-e igény rájuk.

Zsoofka 2015.05.09. 13:54:56

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Marcsa. Pontosan látta mi jó neki és a szerint próbálta meg alakítani az eseményeket....Többnyire sikerült is neki. Ez nem egy népszerűségi verseny volt és nem a nézőket kellett meggyőznie, hanem a többit manipulálni. Ez volt a dolga és ehhez megvolt a kellő iq-ja.

Apolkával az a bajom (de ezt már leírtam), hogy én nem veszem be, hogy az anyukája miatt bánkódott dumát (ez egy olyan formátum, ahol simán kaphatott infót róla - ha mégis ez volt a baja a visszahúzódásának, akkor komolyan bocsánatot kérek tőle magamban). Nekem sokkal inkább úgy tűnt, hogy a sok sikertelen önmaga megmutogatása (szépségverseny, dalverseny) után mondták neki, menjen el ide, majd itt kap nézettséget, ismertséget és csak C.R.-n jött rá, hogy ez nem az a rendezvény, ahová ő jönni akart... Szerintem még le is nézte a többit... De ez csak egy megérzés...
Amúgy meglepő módon nekem P.Barbi is szimpi és nem bírom ezt összeegyeztetni - paradox módon neki meg a múltjával... :)
Mint ahogy az új csaj, Orsi is intelligensnek tűnik és benne is megvan az a szintű -gátlástalanság, ami kell ehhez a játékhoz....

bigél 2015.05.09. 13:56:15

@mokamini: nem igazán tudom megmondani a játék alapján, hogy kit szeretnék - magamon kívül persze ;) - látni inkább a környezetemben

Loki talán, esetleg Tina
Pétertől a falra másznék valszeg
Mariannt nem tudom

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 13:57:35

@beacska: Köszi, majd utána nézeegetek, kíváncsi vagyok.:)

bigél 2015.05.09. 14:01:50

@mokamini:
szerintem több viszonylag intelligens csaj is van bent, no persze nem biztos, hogy ugyanolyan típusú intelligenciával rendelkeznek, plusz nem feltétlenül sima intelligenciára van itt szükség, hanem emberismeretre, tapasztalatra, bátorságra, színászi képességre, stb.
ilyen szempontból pókerarc Maris tényleg jó játékos
szerintem Apolka is intelligens, de nem feltétlenül ehhez a játékhoz, pontosabban szólva arról nem sokat tudtunk meg, hogy ehhez mennyire lenne érzéke, ha akarná (a Dominikos csapdát kivéve más taktikai megmozdulására nem emlékszem)
Tina sem hülye, csak nem tud elvonatkoztatni az érzéseitől

Zsoofka 2015.05.09. 14:02:02

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Én az Adri típustól mászok a falra. Ez a NEKEMEZJÁR mentalitás. De nem tesz érte semmit. Közben meg rinyál. Folyamatosan. Mint amikor személyes sértésnek vette, amikor valaki veszélyeztetni merte a Patrikkal töltött nászútját. Mert mi az, hogy? Hisz ők SZERELMESEK! Ja. Persze.
Amúgy - én nem vagyon az instán, de szoktatok többen utalni rá, hogy van kinn kapcsolat a játékosok között... Szóval Patrik és Adri között is van? Mert nekem az egyik iccakaiból, amiben P. volt nagyon az jött le, hogy P. nem annyira rajong Adriért. Elég volt neki a csajból egy életre, a mézeshetek elteltek... :)

bigél 2015.05.09. 14:04:15

@mokamini: én nem igazán láttam erre utaló jelet

ja, Pacát szívesen látnám a környezetemben, vele lehetne marháskodni :D :D lüke aladár

Zsoofka 2015.05.09. 14:04:26

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Igen, Tina még kislány. Jól méri fel a helyzetet (pl. Gátőr megbízhatatlanságát), de ahelyett, hogy ezt az ismeretet felhasználva játszana, ő fontosnak érzi rögtön kinyilatkozatatni és visszaigazolást kapni a többitől. Jó nagy adag igazságérzet van benn, de nem buta egyáltalán és jók a megérzései.

Anna hercegnő 2015.05.09. 14:06:18

@mokamini:
Szerintem még helyes is, pláne a többi lányhoz képest. (Tina)

Zsoofka 2015.05.09. 14:07:04

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Lassan leesett, mit jelent a "magamon kívül" megjegyzés... :) Akkor folytatom így: Téged nem sikerült kiismernem a játékban, ez akár jelenthetné, hogy jó játékosnak tartalak, de nem :) Nem gondolom, hogy képes vagy arra, hogy egyszerre több szálon futtasd az eseményeket, pedig az elengdhetetlen a hotelben. Amúgy a meglátásaid jók. Viszont a párod egy liba. Meg kellett volna tartanod Nórit... :)

bigél 2015.05.09. 14:08:11

@mokamini: az jutott eszembe, hogy a játékosok esetében nem is az lenne az adekvát kérdés, hogy kit látnék a környezetmben, hanem hogy kivel mennék el mondjuk egy túlélő túrára, limitált készletekkel

Gyulusban megbíznék és Tinában is, talán még Bencében, de a többiekkel kapcsolatban lennének averzióim

bigél 2015.05.09. 14:08:59

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): bár Lokit még a megbízhatóak közé sorolnám

Anna hercegnő 2015.05.09. 14:11:34

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél):
Tudod kiben bíznék meg a műsorból? Beácska patkányaiban.

Bujumburi 2015.05.09. 14:11:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: lehet, hogy ő már tapasztaltabb és találkozott hasonló szellemiségű férfivel, ezért érzi, hogy para az az ember. nem? nem buta csaj, olyannak tűnik, aki tanul a hibáiból. persze ez csak az én verzióm.

bigél 2015.05.09. 14:12:11

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): mármint arra utaló jelet, hogy Patrik és Adri között lenne bármi kapcsolat

bigél 2015.05.09. 14:14:16

@Bujumburi: ő nyilván sokféle emberrel találkozott, sokféle fickó megkörnyékezte már és igen, tényleg okos csaj
megvan a józan, paraszti esze, ami igen nagy kincs

ZLATAN 2015.05.09. 14:14:38

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Inkább arra utaló jel van, hogy Adri és Gátőr összejöttek..legalábbis az ÉÉ-ben erre volt elég erős célzás és valaki látott ilyet instán is.

bigél 2015.05.09. 14:15:23

@ZLATAN: igen, tegnap én is érzékeltem, plusz láttam az instás képeket is

SJai 2015.05.09. 14:16:02

Ritkán váltok "readonly"-ból át, de tegnap az ÉÉ-ben Adri viselkedése azért megint kiverte nálam a potmétert. Kicsinyes, piti megnyilvánulásai voltak, és igazi szintmérő, hogy összeállt azzal a féreggel. @Mokaminivel nagyrészt egyetértek, pedig eleinte még kedveltem is Adrit. De később az, hogy csak annyit tett hozzá a játékhoz, hogy esténként szétrakta a lábait, és mikro veszélyben volt a segge, rögtön ment puncsolni, hogy "nehogy már minket szedjél szét, mert mi egy pár vagyunk" iszonyú visszatetsző volt. Másrészt meg nem értem ezt a nagy felháborodást, hogy jájj, szegény Adrinak beszóltak. Mikor ő sokkal görényebb módon beszélt ki mindenkit a háta mögött, a Geri-féle kiboruláskor pedig minősíthetetlen módon - "kicsináljuk ezt a hülye kis kurvát, meglátod, megígérem" - beszélt Nóriról (emlékeztek?). Nálam ott, akkor vágta el magát emberileg, mert megmutatta az igazi arcát.

Zsoofka 2015.05.09. 14:16:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szerintem igen. De Tina is felismerte már, hogy Gátőr nem egy főnyeremény. Szóval lehet, hogy van benn pletyka erről, csak az nem illik bele a szerkik koncepciójába (forgatókönyvébe?) és nem vágják be....

Amúgy észrevettétek, hogy Gátőr olyan pasiban, mint Adri csajban? Amikor Orsi döntött a dobozokról és amikor most a párválasztón nem úgy alakult, ahogy kigondolta, rögtön úgy viselkedett, mint egy durcás 4 éves? Szánalom.

bigél 2015.05.09. 14:17:45

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): bár a kommentekben megy a tagadás ezerrel, de szerintem senki nem hiszi el

Zsoofka 2015.05.09. 14:18:14

@ZLATAN: Na hááát ez az ami meg sem lep... El tudom képzelni milyen jó otthon a hangulat. Minden este sorsot-húznak ki az aktuális duzzogó.... Boa. Asszem erre mondják, hogy zsák a foltját :)

Anna hercegnő 2015.05.09. 14:21:45

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél):

szabofannus96 De miert nem vagytok már egyutt az adrival??? Én annyira szeretlek bent titeket a hotelbe. Azt hittem egyutt maradtok. Bánhatod mert az Adrinak igen jo teste lett es nagyon szep

bigél 2015.05.09. 14:22:51

@Anna hercegnő: Paca oldalát nem láttam, de ezek szerint tényleg semmi nincs

bigél 2015.05.09. 14:24:11

@mokamini: azért Adri több fokkal jobb, én bírtam, amikor elengedte magát és röhögött ezerrel

Gábor viszont beteg, nem is tudom, hogy jöttek össze, ill. a Nóris ügy kipattanása után hogy maradtak együtt

Zsoofka 2015.05.09. 14:24:20

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél):

'hanem hogy kivel mennék el mondjuk egy túlélő túrára, limitált készletekkel" - érdekes. Én nem ilyen szempontból nézem ezeket a "valóság"sókat, én a zsiráfokat keresem: az olyanokat akik érdekesek, bármilyen szempontból és érdemes őket esténként nézni a tévében, de azért itthonra nem kellenének :) Ilyen volt pl. VV Attila, de ilyen Marcsa is, sőt Loki is. Ezekkel szívesen elmennék sörözni is, mert nem lineárisak, érdekel mi van a fejükben. Aztán ki tudja, lehet, hogy még meg is szeretném őket :)

ZLATAN 2015.05.09. 14:24:30

@mokamini: :))) Ez jó. Vagy eldöntik ki hugyozik be aznap :)

_Molly 2015.05.09. 14:24:59

@wadalma: "azt kepviseli a musor hogy hazudj, csalj, a penzert"

Egyetértek, és ez számomra is elég nyomasztó. Ugye Dr House és Gordon Ramsey rokonszenvessé tette az idióta, üvöltöző főnöktípust... Ez a műsor meg mondjuk azok számára ad felmentést (vagy tippeket), akik esetleg a munkahelyi előrejutás vagy más előnyök érdekében képesek minden aljas módszerre. Szép új világ:(

Amúgy én azon tűnődtem, hogy milyen anyós lesz majd - ha ugyan egyáltalán hajlandó lenne valaha is a szép kis alakját szüléssel tönkre tenni ...

Anna hercegnő 2015.05.09. 14:26:06

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél):
Én is csak most kerestem rá, a google ezt dobta ki.

Zsoofka 2015.05.09. 14:26:19

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Igen, valahol korábban én is azt írtam, hogy Adriból azért egy fokkal értelmesebb pasit is kinéztem volna... De ha lement Gábor szintjére, akkor IJ.

Gábor pedig vagy szed valamit, amit ott nem kapott meg, vagy sürgősen szednie kellene, mert tuti beteg szerintem is.

Anna hercegnő 2015.05.09. 14:26:56

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél):
Én is csak most kerestem rá, a google ezt dobta ki.

_Molly 2015.05.09. 14:27:01

@wadalma:
Bocs, kimaradt a név, szóval:
Amúgy én azon tűnődtem, hogy milyen anyós lesz majd Marianna - ha ugyan egyáltalán hajlandó lenne valaha is a szép kis alakját szüléssel tönkre tenni ...

bigél 2015.05.09. 14:28:13

@mokamini: nem így nézem én sem, csak most ahogy feltetted a kérdést arról, hogy kit látnánk a környezetünkben és elkezdtem a játékosokon gondolkodni, ez ugrott be

Zsoofka 2015.05.09. 14:28:52

@ZLATAN: Jáj. Olyan is volt? A héten csak szelektív néztem... A párválasztót is csak ma...
Gondolom Gábor...

SJai 2015.05.09. 14:29:39

Szerintem is Marcsa a legintelligensebb, és én egy túlélő túrán is megbíznék benne. Nagyon tudatosan játszik, kellő érzékkel, és szerintem egyáltalán nem fordult ki magából - mint mondjuk Bence az alkoholmámoros napjaiban (érdekes, az sokkal megbocsájthatóbb a nézőknek). Van egy stratégiája, amit végiggondolt, és csinálja is a dolgát. Nézegetem az instáját, tök normális, kedves csaj, akinek bőven van önkritikája (pl tanárhoz jár, hogy érthetőbben beszéljen), és abszolút reálisan látja most is visszanézve magát, nem szállt el szerintem sem a műsortól, sem annak utózöngéitől. Egyébiránt még azt is megkockáztatom, hogy lehet, hogy végigpörgette magában a Nóris sztorit, és összerakta a képet (ami valószínűleg nem megvágott), és ezért is irtózik Gennyőrtől. A másik meg, hogy az általa kiválasztott bizalmashoz/társhoz maximálisan lojális, és ellentétben pl Pjotrral, soha senkit nem kutyáz riportban (épp emiatt Peti nálam szívlapát-esélyes.).

ZLATAN 2015.05.09. 14:30:10

@mokamini: Erre utaltak itt többen, hogy foltos az ágynemű.

bigél 2015.05.09. 14:34:54

@_Molly: azért Dr. House-ban annyit látni, hogy üvöltöző, idióta főnöktípus, eléggé leegyszerűsített nézőpont

bigél 2015.05.09. 14:36:10

@mokamini: ezt már akartam kérdezni, hogy miért pont zsiráfnak nevezed őket? miért nem elefánt?
vagy ez valamilyen kulturális utalás, amit azért nem értek, mert nem olvastam/láttam stb. valamit?

Zsoofka 2015.05.09. 14:38:05

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Loptam a "zsiráf" hasonlatot. Egyszer olvastam valahol ezt az elmélkedést és tetszett. Mert a kedvenc állatkerti állatom tényleg a zsiráf... :)

bigél 2015.05.09. 14:39:54

@mokamini: értem :) és átgondolva az egészet, meg is értem, hogy miért pont a zsiráf.
nekem mondjukmilyen zsiráf Cynthia, én őt érdekesnek tartom a legtöbb kommentelővel ellentétben és bírom is.

Bujumburi 2015.05.09. 14:40:55

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): de ezt honnan szeditek, hogy összejöttek? nemááár :S

ZLATAN 2015.05.09. 14:41:11

Kedvenc állatkerti állatod...:)) Ez aranyos volt...és a kedvenc nem állatkerti állatod micsoda @mokamini ? :))

Zsoofka 2015.05.09. 14:42:23

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): öööööö na őt meghagyom neked.... legyen szó akár a hazavitelről akár a sörözésről-.... Mondjuk te is érdekes vagy: nekem egy Gyula avatár és egy Cintia szimpatizáns egyben nehezen elképzelhető :))))

És ha már állat: Cintiát itt valaki koffeines mókushoz hasonlította :)))

Zsoofka 2015.05.09. 14:42:58

@ZLATAN: Pál és Panka cica, akik itt fekszenek a nappalimban :)

bigél 2015.05.09. 14:52:49

@mokamini:
Pedig nem annyira meglepő, mindketten kitűnnek abból a közegből, amelyben látjuk őket.
Nyilván Gyula játékon kívül - legalábbis külsőre - kevésbé tűnik ki a többi ember közül, bár szerintem belső tulajdonságait nézve nagyon különleges valaki lehet, csak ennek felfedezéséhez meg kell ismerni.
Cynthiánál már a külseje meghökkentő az átlag TV-néző számára, de szerintem abban a közegben (művészek/bohémek világa) ahol a mindennapokban mozoghat, ez még szóráson belül van.

bigél 2015.05.09. 14:56:29

@mokamini: @Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): persze ez nem azt jelenti, hogy öribarik lennénk, ha úgy alakulna és összehozna minket azélet, ahhoz nyilván közelről kellene ismerni

Petrichor 2015.05.09. 14:58:33

Le hát :D Isteni kávét készít :D

Petrichor 2015.05.09. 14:59:00

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): Na az előzőt neked akartam írni, csak a válasz gombra nem sikerült rányomnom :D

bigél 2015.05.09. 15:02:14

@Petrichor: most el kell mennem, de ha visszajöttem, rendelkezésedre állok. teljes fegyverzetben. :D :D

Zsoofka 2015.05.09. 15:04:24

@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél): @Petrichor: Én is megyek, kész az udvaron a babgulyás.... :))

Killary Fucking Clingon 2015.05.09. 15:13:05

Loki!

Muzsik gyökér vagy! :)

Mucsai2010 2015.05.09. 15:16:14

@beacska: Hát igen, végülis ez az ország egy Alekosszal is megnyerette a VV-t, úgyhogy semmi nem meglepő.

Mucsai2010 2015.05.09. 15:19:42

@beacska: Kívánom neked, hogy bedőlj egy Loki típusú "férfinek" és elvegyen feleségül.

Mucsai2010 2015.05.09. 15:23:09

@kamilla123: Nos, mivel esze nincs, ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy a 10 milliót értelmes célra (és itt nem a lakás, kocsi, stb-re gondolok) költse. Egyébként meg egyénként sem 10, mert a nyereményadót kapásból levonják belőle.

Mucsai2010 2015.05.09. 15:27:33

@beacska: Nem akarlak elkeseríteni drágám, de az hogy valakinek 50 évesen laposa a hasa, az genetika...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 15:28:09

@mokamini: Botoxot kombinatívabbnak látom a többinél. Valamennyire nyilván eszes. Intelligensnek egyáltalán nem mondanám. Az igénytelen beszéde (nem a "szájrázásra gondolok - ahogy a zOgre mondta:)), hanem a selypítése: is helyett isz, csak helyett cak. Meg lehet magyarázni a kifejezéstelen arcát holmi plasztikai dolgokkal, de nem lehet megmagyarázni az igénytelenül hangsúlytalan, illetve teljesen rosszul hangsúlyozott beszédét. A verbális megnyilatkozása egyáltalán nem vall intelligens emberre.
Sztd Botox senkit nem kutyáz? "Adrienn egy gyökér"- szólt Botox kinyilatkoztatása.
Nézzük Apolkát. Te hányszer hallottad Apolkától, hogy ő az édesanyja miatt. stb... Nem volt mit bevenned. A bemutatkozó filmjében pedig megmondta, hogy ha olyan emberekkel van körülvéve, akik nagyon nem az ő világa, akkor háttérbe vonul. Hát, szívből megértettem, hogy ezekkel nem spanolt, nem érezte jól magát. Magát pedig a három f@szkalap mutogatta, nem Apolka. Minden jóérzésű nő menekülne egy olyan társaságtól, ahol izomagyú pasik himbálózó nemiszervük látványát kényszerítik a többiekre.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 15:35:14

@mokamini: Adrival kapcsolatban egyetértek, engem is halálra idegesítene. A butasága is. Hát igen, kommunikációs szak. Bocs mindenkitől, akit érint. Mert az még nem kommunikáció, hogy gördülékenyen elhadarok néhány mondatot. És ő is úgy jár, hogy annyit hadar, hogy közben nem tud HALLANI.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 15:39:34

@mokamini: A mókus is kiharapja a pókot a sarokból? Vagy csak a koffeines?

Edwest 2015.05.09. 15:39:45

@SJai: Bence egy érdekes figura egyébként. Persze sok múlik a vágókon, szerkesztőkön, hogy mit látunk belőle, de ahhoz képest, hogy talán első éjszaka meztelenül próbált közeledni Apolkához, közben szajkózva a "Nyugi, nem erőszakollak meg!"-et. :D Szóval ahhoz képest szerintem egy nyugodt, korrekt karakterré nőtte ki magát. Oké, a gatyái azóta is többet vannak a teraszon, mint rajta. Azért azt ne felejtsük el, hogy még a magasságos Nagypéter is belefolyik néha a "kézen fogva, pucéran ugorjunk a medencébe" műsorba. :)

Mucsai2010 2015.05.09. 15:41:09

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Mariann nagyon messze van attól, ahol az intelligencia kezdődik.
Ő a buta, de szorgalmas és törtető rosszindulatú nő tipikus példája. Ismerek ilyet, külsőre teljesen más, de a belsejük ugyanaz.

,, 2015.05.09. 15:44:57

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: off: a héten használnom kellett diktafont, és ellenőrzésképpen belebeszéltem... teljes döbbenet volt visszahallanom magam. Komolyan szívből sajnálok mindenkit akinek engem kell hallgatnia. Magamban úgy érzékelem, hogy normális tempójú, és dallamos:), kellően hangsúlyozott a beszédem, de a valóságban rémes... idegölően, iszonyatosan lassú, monoton és abszolút hangsúlytalan... Nagyon elkeseredtem:( próbáltam szebben beszélni, hangsúlyozni, gyorsítani, de nem sikerült, katasztrófa, nem tudom, hogy ezen lehet javítani vajon valamilyen beszédgyakorlatokkal? Tényleg szörnyű élmény volt.

Zsoofka 2015.05.09. 15:50:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Minden jóérzésű nő menekülne egy olyan társaságtól, ahol izomagyú pasik himbálózó nemiszervük látványát kényszerítik a többiekre." Én ezt azzal módosítanám, hogy jóérzésű nő nem megy be ilyen cirkuszba. Lehet, hogy az első két évadban nem himbáltak f.szt, de azért odahánytak a teraszra... szóval lehetett tudni, hogy ez itt nem egy zárda. A csaj meg, aki nem volt elég szép egy szépségversenyhez és nem volt elég jóhangú egy énekversenyhez, bemegy ide, mert úgy gondolja, majd itt mutogatja magát. AZtán rájön, hogy ez nem neki való. Mert mégis mit várt? Hogy énekelni kell majd? Ilyen ez a sóbiznisz... Főleg azoknak, akiknek nincs elég tehetségük, és jobb híján celebek akarnak lenni...Miért nem csinálta végig úgy, mint pl. Nóri? Emelt fejjel, dacolva a kocsogokkel? Nekem ő sokkal szimpibb. Ő sem érezte ott magát jól, nem az ő közege volt, de szagolta, mert ő szakította magának. Apolkát én csak lefittyenő szájjal láttam, a felsőbbrendűségét kifejezve. Mert ő különb mint a többi. Lehet. De ha rosszul választott műsort, akkor is végig kellett volna csinálnia, természetesen a nélkül, hogy lemenjen kutyába. Persze az nehéz lett volna, mert könnyen Nóri sorsára jutott volna... Egyszerűbb volt királylány-módra lelépni. Nekem ez nem szimpi, de lehet, hogy én látom rosszul. :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 15:50:18

@foxglove (F6): Ezen én is átestem:))) Persze, logopédus beszédtanárok vannak. A leghíresebb volt Montág Imre ( szegény fiatalon meghalt), aki a színészeket is tanította beszélni. Vannak beszéd gyakorlatok. Én ilyen tagozatra jártam gimibe, ott szembesültünk azzal, amivel te:DDD Ha valakinek fontos, tudja fejleszteni magát.
De Botox beszéde olyan, amit még a szülőknek kellett volna korrigálniuk - feltéve, ha észlelik, igényesek...stb.

Zsoofka 2015.05.09. 15:51:58

@foxglove (F6): Ne ess kétségbe! :) Olvastam valahol egy okosságban, hogy a legtöbb ember viszolyog a saját hangjától... Biztos nem volt az olyan szörnyű :)

,, 2015.05.09. 15:57:18

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: na jól van akkor még van remény:) annyira furcsa, hogy belül teljesen normálisnak és érthetőnek érzem magam. majd szerzek valamilyen beszédgyakorlatos könyvet kezdésnek:)
@mokamini: de igen:))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 15:59:37

@mokamini: Érdekes, hogy mennyire másként látjuk ugyanazt a szitut.
Apolka bement ebbe a játékba, nyilván - abban igazad lehet -, hogy a nevét megismerjék, meg persze van nyeremény is, hátha.... Menet közben rájött, hogy ez nem az ő világa.
És itt válik el kettőnk mentalitása.
Te puhánynak gondolod, királylányos lelépésnek, amit tett.
Én meg intelligenciának azt, hogy az első hibáját -azaz azt, hogy bement egy nem neki való műsorba - nem tetézte egy másodikkal. Nevezetesen azzal, hogy végig bent marad egy olyan közegben, ami számára nem megfelelő, sérti a jó izlését.
Hankiss Elemér ezt az általad dícsért - kitart, mint Nóri - jelenséget, a "futok a pénzem után" című fejezetben tárgyalja A társadalmi csapdák és diagnózisok írásában.

,, 2015.05.09. 16:02:00

@mokamini: egy bedrogozott, haláltusáját vívó varjúéhoz tudnám hasonlítani:DD

ZLATAN 2015.05.09. 16:02:40

Botox beszéde siralmas, de legalább hatékonyan játszik és szerintem intelligens is, mivel anélkül nehezen lenne ebben a pozícióban a játékon belül. (ilyen kommunikációs készséggel hogy engedték be egyáltalán?)
Apolkától ráz a hideg. Eleve kiborít, amikor valaki valóságshowban szeretne feltűnni énekesként, ebben a műfajban a legirritálóbb eddig Ádina volt.
Bence egy hülyegyerek. Vannak kifejezetten jó pillanatai, de még éretlen és bár a nőket részesíti előnyben, szerintem nem esett volna nehezére ittasan Pacával egy kölcsönös szipi-szopi. Talán már túl vannak rajta.
Peti...túl sokat játszik a nézőknek...Tudatosan a közvéleménynek szerepel, remélem élőben nem ennyire tudálékos.
Loki: vicces, néha kicsit sok, kicsit sunyi, kicsit barom, de életszerű és szerethető karakter
A többiekről most nem akarok véleményt mondani, mert nem ütik meg az ingerküszöböm.

u.i.: Gátőr egy köcsög. :))

Zsoofka 2015.05.09. 16:04:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

Tényleg érdekes... De pont ez a jó, hogy meg tudjuk beszélni, fel tudjuk sorolni érveinket és elolvasni a másik ellenkező véleményét... Ettől szép ez a játék és ez a blog :)
Mert, hogy ez nem matematika - nincs megoldóképlet és javítókulcs, sose derül ki mennyi is az x .... :)

"Én meg intelligenciának azt, hogy az első hibáját -azaz azt, hogy bement egy nem neki való műsorba - nem tetézte egy másodikkal. Nevezetesen azzal, hogy végig bent marad egy olyan közegben, ami számára nem megfelelő, sérti a jó izlését."

El fogok ezen gondolkodni :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 16:05:26

@ZLATAN: "...(ilyen kommunikációs készséggel hogy engedték be egyáltalán?)..."

Kétszer :))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 16:17:13

@mokamini: Amúgy elég elképesztő, hogy mi mindent képes modellezni a matematika. De az egyén, a váratlan, az csak az előfordulás valószínűségének a szintjén szerepel.

radoznao 2015.05.09. 16:34:31

Ha már fölvetődött, hogy Mariann a földön alszik, Tina is ott aludt. Az első galériában látszik is és sixx is taglalja. Szóval biztos nem azért mert Mariann az egyetlen, aki hitt Nórinak, hanem a fickóval lehet valami baj.
Mondjuk, ha én pasi lennék átadnám a helyet a csajoknak, de hát ettől mit vár az ember.

beacska 2015.05.09. 16:41:56

@Mucsai2010: köszönöm a jókívánságokat, 20 éve férjnél vagyok, és nem tervezek újabb párcserét :DD

beacska 2015.05.09. 16:42:44

@Mucsai2010: nem. az életmód. majd megtudod 40 felett ;)

Taknyosvarju 2015.05.09. 17:37:12

Ccsak annyit szeretnek mondani, hogy akarki adta a csajokra a ruhakat tegnap azonnal megrovasban kell reszeiteni, Adrin kivul mindegyiken kurva szarul all az onmagaban is ronda ruha.

verkli 2015.05.09. 17:44:54

@mokamini: De, van megoldóképlet, és javítókulcs is. Ez a játék nagyon jól modellezhető matekkal. Szerencsétlen szerkik már teljesen értelmetlen/részrehajló beavatkozásokkal operálnak, hogy ne legyen kiszámítható a végjáték.

tomfree 2015.05.09. 17:46:03

@ZLATAN: "Botox beszéde siralmas, de legalább hatékonyan játszik és szerintem intelligens is, mivel anélkül nehezen lenne ebben a pozícióban a játékon belül. (ilyen kommunikációs készséggel hogy engedték be egyáltalán?)"

Szerintem a kommunikációs készség volt az utolsó szempont a lánynál. Ránéztek, jó csaj, átment a pszichológiai teszteken (ha volt ilyen), felmérték, hogy nem közveszélyes és mehet be, hajrá. Amúgy érdekes játékos, kár hogy a végére átmegy szemétbe, amikor szándékosan akar fájdalmat okozni másnak bosszúból. Ezt nem kéne azért.

@SJai: sok arca van Botoxnak. Mielőtt kiesett volna, a kedvencem volt, miután visszatért és mióta tolja a vérgeci karaktert egyáltalán nem vagyok oda érte (sőőőt: a szándékosan fájdalmat akartam okozni taszító húzása volt), az ÉÉ-ben civilben tök normális csaj volt, szóval én még baromira nem látom, melyik az igazi arca. A végén élesben talán meglátjuk.

beacska 2015.05.09. 18:16:43

nem tudom, h ki írta, h Loki mennyire szar már, h haszontalan utazásokra költi a nyereményt (még az sem biztos, h ő nyer, jegyzem meg csendben). és tökre igaza van, mert megnéztem Loki instáját, és az utazgatós képek tavaly nyáriak: ez a gerinctelen, bunkó szarházi már akkor elköltötte a nemlétező nyereményét, amikor még nem is jelentkezett a játékra!!!! Ennek TÉNYLEG jobb, ha megöngyilkolja magát, hát hogy tud így a többi ember szemébe nézni???!!!

:DDDDD

wadalma 2015.05.09. 18:34:36

Rögtőn pár scere, nehogy Mariabjkának egy naponál többet kelljen Gáborral tölteni. Hihetetlen. Azt a picsát mennyire nyomják.

beacska 2015.05.09. 18:42:11

@wadalma: szerintem a párcsere csak pénteken lesz...

kamilla123 2015.05.09. 18:43:39

@wadalma: igen, valszeg ő valami csókos lehet, mert Berki is mindig nagy tisztelettel beszél róla. Másoknak meg azért be-beszólogat még akkor is, ha nem száll rájuk.

dero80 2015.05.09. 18:49:08

@beacska: hát, nálam mindkettő játszik, de így 50 felett kezdem reménytelennek érezni...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 18:55:50

@kamilla123: Nem be-beszólogat, hanem folyamatosan mond valami kellemetlent - a maga hatelemis szintjén. Az meg olyan ciki, hogy nem tud olvasni. Most is az ál-fb-ról szájzár helyett szájrázást olvasott fel. Nem is zavarta, hogy értelme sincs. És ő csak azért nem játszik, mert ennyi pénzért le sem hajol. Ha van igazság, egyszer majd valami másért hajol le, de azért muszáj lesz.

Mercel 2015.05.09. 18:58:27

Ezennel az éden hotel győztes leányának felajánlok 5 azaz ötezer forintot plusz egy kispárnát egy térden állós boldoggá tevésért.
Szerintem ennyit ér bármelyik is legyen az.

Ui. fogazni nem ér és a gumit ő hozza!

Mercel 2015.05.09. 18:59:28

JA és csak a gumit viheti el utána, a kispárnát NEM.:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 19:03:22

@Mercel: azt nem definiáltad, hogy ki tesz boldoggá kit.

kamilla123 2015.05.09. 19:06:49

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: :-DD lehet,h ez is Freud Zsiga volt, hogy nem volt képes Mariannról kellemetlen dolgot felolvasni :-))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.09. 19:11:55

@kamilla123: Höhö, látta, hogy nem bimbi, nem spárga, akkor mi a fene lehet?

légyölő galóca 2015.05.09. 21:43:27

Read only off. Szerintem a legtöbbünknek azért fordul fel a gyomrunk Petitől és Botoxtól,, mert már volt már dolgunk hasonló törtető, önző gerinctelen emberrel életünkben (kolléga, volt barát stb). Peti egy igazi tudálékos fasz, Marianna meg egy magától elszállt tyúk, akiről vki elhitette, hogy nagyon okos és szép. Pedig nem az. Szerintem ezen a héten Tináék ugyanúgy "játszottak", de a stratégiájuk eleve vesztésre volt ítélve a védettség miatt. Megpróbálták, de nem jött be.
Nekem, ismerve a szerkesztői pálya lejtését, elég egyértelműnek tűnik, hogy a kötelező párcsere csak erre a hétre szól, a pénteki párválasztóra mindenki visszarendeződhet. Gábort pedig "meggyőzik" a szerkesztők, hogy ne tiltsa le Petit Mariannáról.

verkli 2015.05.09. 22:10:07

@légyölő galóca: Nem kell meggyőzni Gábort, majd lesz egy legeslegutolsó párcsere, ha baj van, mint a 2. szériában:)

hogyvolt.blog.hu/2012/05/25/finale_422

ZLATAN 2015.05.09. 22:51:00

@légyölő galóca: "Nekem, ismerve a szerkesztői pálya lejtését" honnan ismered és mit ismersz? Szerintem örülnénk itt páran, ha elmondanád amit tudsz, mert mi csak találgatunk. Köszönöm.

fairytale 2015.05.09. 23:05:35

Esküszöm, megsajnáltam Gábort!

saccperköbö 2015.05.09. 23:12:45

Adriról csak annyit, hogy kb. a második napon lepedő akrobatikázott Patrikkal; tette ezt mindezt azután, hogy délelőtt még arról magyarázott, hogy lassítani kellene, majd miután Patrik kifakadt, hogy a többiek röhögnek rajta, hogy Adri próbálja igába hajtani, gyorsan elkezdődhetett a sátorépítés... nekem Adri ettől fogva nem a kedvencem, vissza is olvastam és még sixx is megjegyzi, hogy így kell párt szerezni... Szóval Adri taktikája szerintem sokkal gázabb, mint Botoxé... tegyük hozzá Botoxnak már a legelején sem volt Adri szimpi

szal, én nem bánom, hogy ezzel a taktikával nem vonult be a döntőbe...

saccperköbö 2015.05.09. 23:27:23

@légyölő galóca: egyébként nekem kétséges is, hogy a Peti-Botox páros jól csinálják, mert volt egy-két teljesen felesleges, ámde visszatetsző húzásuk és ez lesz a végső szimpátiaszavazáson a vesztük, ha nem esnek ki hamarabb

az első felesleges szőke Barbi kiejtése, itt elég lett volna szólni neki, hogy figyelj nem téged foglak választani, keress magadnak párt. Így korrekt lett volna és ha nem talál szBarbi párt, akkor az az ő baja...de Petinek nem esik a népszerűsége...
a második felesleges Adri kiejtése... Adrinak nincs benn erős párja, valószínű nem is lesz. Nem ellenfél számukra, nem is túl népszerű benn. A végjátékban szerintem nem kellett volna egy Adrira pazarolni a védettséget, egyértelműen kicsinyes bosszúról volt szó... Taktikailag egy Tina vagy Orsi kiejtése jobb döntés lett volna és Orsi esetében még szimpatikusak is maradtak volna. (megjegyzem örülök, hogy Adri esett ki)

Taktikailag valóban értelmes döntés Patrik kiejtése volt, mert ha látták éh2-őt, akkor jól tudták, hogy a szerelmes pár taktika egyszer már jövedelmező volt ebben a játékban

hajrá Gyula!

ZLATAN 2015.05.09. 23:32:47

@saccperköbö: Orsit kiejteni úgy, hogy tőle kapták a védettséget eléggé visszatetsző húzás lett volna. Nem maradtak volna szimpatikusak senkinek sem. Tina teljesen súlytalan. Adri viszont becövekelt volna Bence mellé és ki sem lehetett volna robbantani. Azt ugye ők nem tudhatták, hogy Bencének kezd elege lenni Adriból. Adri volt a jó választás szerintem.

fairytale 2015.05.09. 23:43:58

Egyébként Adrienn mit súgott Gábor fülébe... Mintha Patrik nevét mondta volna...

ZLATAN 2015.05.09. 23:52:00

Nem tudom mit súghatott, de biztos szívszorító volt. :))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.10. 00:02:34

@saccperköbö: Petiék ki kellett ejtsék valamelyiket a négyesből. Bármelyiket ejtették volna ki, Adri akkor is ellenszavazó lett volna és sztm Tina is meg Gátőr is. És mivel ez így van, akkor már miért ne Adrit küldjék haza?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.10. 00:11:03

@mokamini: A zsiráfról tudjuk, hogy ilyen állat nincs is:) De nem ő az, akit szeretünk, de haza nem visszük?:):)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.05.10. 08:42:32

@légyölő galóca: Én csak 1x láttam a pénteki öfit, szóval nem mérvadó, de úgy gondolom, hogy az lenne a tuti, ha a jövő pénteki párválasztóra vonatkozna a jelenlegi pár mögé állás tiltása. Ha csak hét közbenre, az semmit nem érne. Mindenki kihúzná azt a pár napot aztán beállna a biztos -már akinek van ilyenje - párja mögé. Amúgy meg teljesen túlbonyolítják szegény agyhalottak a dolgot. Jelen esetben -ha nem lenne ez a párcserés tiltás- mindenki beáll az igazi párja mögé, Orsi beáll az új srác mögé és Közellenség repcsizik haza.
Mellesleg, ha összedugnák rendesen a fejüket, akkor simán lehetne olyan feltételeket szabni, hogy lehetetlen legyen teljesíteni az összes feltételt amit szabniuk kell. És akkor a szerkik elmehetnének a retekbe. Na, nem mintha így nem oda valók lennének.

Edwest 2015.05.10. 10:37:34

@fairytale: Nem biztos, hogy szó szerint idézem, de azt mondta: "Végre találkozok Patrikkal".

Adriék bandájának egyébként az okozta a vesztét, hogy egymástól függetlenül kezdtek akciókba, nem bíztak egymásban (főleg Gáborban), ráadásul időnként valaki odaült Lokihoz beszélgetni. A tervük szerintem akár kivitelezhető is lett volna. Mondjuk Orsinak Adri előtt kellett volna választania és Gábort.

2015.05.10. 11:05:21

@beacska: csak igy lenne igazan ertelme az egesznek, de tartok tole, h hamarabb lesz, es talan lesz egy masik penteken.
kerdeztel laurarol, csak azota nem volt idom reagalni:
Azert szurkolok neki, mert legkevesbe o erdemli meg, h bent legyen, es eddig mindig kiesett az, akinek szurkoltam (naomi, snezi, most adri) csak oket kedveltem, laurat viszont nem, mert neki csak a bologatos nyakizma az eros, megis azt kepzeli, h okos ugyes, holott csak azt teszi, amit kiadnak neki ukazba.

Veder1 2015.05.10. 11:18:39

@Edwest: pont az volt a hibájuk, hogy nem tudták maguk mellé állítani Orsit. Valószínűleg ezt nem Gáborra kellett volna bízni hanem Bencére, és akkor ők nyernek.

ZLATAN 2015.05.10. 11:46:24

Kommentelőtársaim!! Megnéztem, hogy FB-n hogy megy ez a kommentelgetés. Le a kalappal előttünk itt a hogyvolton és mindenkinek most virtuálisan megveregettem a vállát. Ami ott megy az valami borzalom. Persze tisztelet a kivételnek.

kamilla123 2015.05.10. 12:05:18

@ZLATAN: mire gondolsz? a stílusra? én nem néztem, mi van ott

ZLATAN 2015.05.10. 12:07:20

@kamilla123: Teljesen más a stílus és más a mondanivaló. Ez itt egy kommentelői elit klub úgy látom.

2015.05.10. 12:11:01

@ZLATAN: almat akarsz osztani kortevel. eg es fold a ket kommentkultura. Icukat puszilom.

ZLATAN 2015.05.10. 12:18:38

@Szent Borzadály: Remélem át tudom adni. :)) Csak most néztem bele, hogy mi van ott és csak ámulok és bámulok...Szembejött a nagy magyar valóság...:))

pogona vitticeps 2015.05.10. 15:13:26

Csak most olvastam. Sixx külön köszi a matrac cipelő muzsikot. :)

lacuna666 2015.05.10. 16:06:03

Helló mindenki!
Nekem Adri nem volt annyira unszimpatikus játékos,de tuti volt a kiesése. Ha jól taktikázik és Orsi előbb megy oda Gáborhoz és Adri is odaáll,akkor lehetett volna kivitelezni ezt szerintem. Mert akkor Botox-nem tud mit tenni- beáll Peti mögé. És akkor este Petikével csapkodták volna a fejüket a falba. Nekem az sem volt szimpi hogy Peti még beszólt Adrinak,hogy hallgatnia kellett volna rá,mert a párválasztó előtti estén kezdte ugye fűzni azzal az ötlettel,hogy álljon mögé mert botox nem fog.És azzal lett vége a műsornak,hogy Peti és Botox beszélnek a fürdőben,hogy ha sikerül ez a dolog Boti beáll Peti mögé mert hát ő mégis a párja.

Zsoofka 2015.05.10. 16:48:53

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Jogos. Viszont ezt két dolog akadályozta meg:
- Gábor bizonyítási kényszere - hogy ő majd tattikázik és sámánabb lesz a sámánnál....
- Gábor hite abban, hogy minden tyúk az ő csoda-farkára vágyik....

verkli 2015.05.10. 17:47:07

@mokamini: No meg az, hogy Orsi Adri után választhatott, ehehehe. Vagyis Adri kieséséről elsősorban a szerkik döntöttek, nem a tattika.

Zsoofka 2015.05.10. 18:15:45

@verkli: Ez is jogos. Ebben az évadban a szerkik játszanak velünk... Vszínűleg hangosan röhögnek valahol, hogy mi milyen szépen kielemezzük a forgatókönyvük kreálta karaktereiket.... Mi meg csak halkan megállapítjuk, vszínűleg ezzel a bénázással egybekötött ámokfutással vége is ennek a formátumnak Magyarországon... :(

verkli 2015.05.10. 19:13:56

@mokamini: Szerencsére azt azért legalább felismerhetjük a matek alapján, hogy a szerkesztői beavatkozások milyen célt szolgálnak.
A második gondolatod sajnos helyénvaló...így kell megjavítani azt, ami nem romlott el.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.10. 19:36:14

@mokamini:Végülis mi jól elemezzük ki a karaktereket, csak éppen nem a játékost, hanem a szerkiket - látatlanban :)

Gia 2015.05.10. 21:00:24

Nem láttam az előzetest, (lehet,hogy mutatták) de az origo azt írja,hogy egy nyiszlett,Geri nevű legényke fog beköltözni.Hát ez nem sok jót ígér. :-)

keszegvágó 2015.05.10. 21:22:38

@Gia: Hát igen. Visszahozhatták volna Norbit is.

LandaGp 2015.05.10. 21:55:59

Read only OFF

Szerintem mindenképp ki tudták volna ejteni Adrit: ezek a lehetőségek voltak, mielőtt Mariann - utolsóként - beáll:

1a, Adri Peti mögé áll, és ott nem áll más -> Mariann is Peti mögé áll -> Adri el
1b, Adri Peti mögé áll, és ott más is áll -> Mariann megy az üres fiú mögé (aki biztosan van), Peti dönt -> Adri el

2a, Adri X mögé áll (X =/= Peti), és ott nem áll más -> Mariann is X mögé áll -> Adri el
2b, Adri X mögé áll, és ott más is áll -> Mariann is X mögé áll, védettsége miatt övé lesz X -> Adri és a másik lány közül az (üresen maradt) Peti dönt -> Adri el

Hopp, most látom: ha megszervezték volna, hogy Peti mögé áll ugye Orsi, de Gátőr mögé is áll még valaki Adrin kívül, akkor Mariann hiába áll Gátőr mögé, az üresen maradt fiú NEM Peti, és ő dönthet Adri mellett! Tehát 2 szövetséges lány kellett volna.

Hajrá Gyula! :)

READ ONLY ON

Veder1 2015.05.10. 22:24:26

@LandaGp: a 2b-re még nem volt példa ezért nem biztos hogy Peti választhatott volna, lehet hogy akkor megy a két csaj és Peti is mert nincs párja. Ezt Botox nem kockáztatta volna meg.

Infomaniac 2015.05.11. 08:33:28

Egyetértek azokkal, akik szerint Mariann rosszindulatúsága már sok volt.
Pedig az ÉÉ-ben nekem is szimpi volt.

Csak én eddig azt hittem, hogy az ember akkor rosszindulatú, ha van benne valami felgyülemlett keserűség, vagy hirtelen felindulásból az adott szitu hozza ezt elő, vagy visszatámad provokációra.
De sajnos itt egyik sem volt igaz, simán bántani akarta. És sajnos ez Lokira is igaz, mert nem várhatta el Adritól, hogy ölelkezve elbúcsúzzon tőle külön, nem volt oka, hogy ilyen beszólást megengedjen magának. (Jelzem, sztem Adri mindenkitől elköszönt szóban a végén.)

Adri messze nem a kedvencem, mert a Gergő-Nóri ügyben a dumájával nagyon leírta magát, de ott is hirtelen felindulás volt, és az ÉÉ-ben a rosszindulatú bokás beszólása teljesen érthető, miután látta az elmúlt hetek adásait, bennem is felgyűlt volna a keserűség, a tehetetlenség, hogy ilyen emberekkel voltam körülvéve.

Szóval lehet, hogy rémálmaim lesznek, hogy ilyen rosszindulatú emberek nagyobb számban léteznek, mint gondoltam..

Infomaniac 2015.05.11. 08:36:00

Valaki írta, hogy Bence ostoba, mert Petivel spanol. Hát egyértelmű, hogy ezt kell tegye, ez a túlélési stratégiája, és látszik a reportban, hogy próbálja objektíven felfogni a játékot.

Zlatan, Mariann tudta, legalábbis azt gondolta, hogy Bencének elege lehet Adriból, mondta is a reportban, hogy ő így segített Bencének.

Bujumburi 2015.05.11. 09:48:25

Adri is megcsináltatta a melleit, vagy ez csak a melltartó? Fura, hogy valóságshow szereplőkból mindig ezt váltják ki ezek a műsorok.

chilii · http://chilii.blog.hu 2015.05.11. 10:16:19

Jó ez a fotó a lányokról, gyakorlatilag mindenki nagyobb darab, mint Adri!

Gia Gianea 2015.05.11. 11:16:18

@chilii: Melyik fotóról beszéltek?

Zsoofka 2015.05.11. 12:13:44

@Gia Gianea: Szerintem a párválasztós sorban-állósról, ahol az összes nőszemély látszik... :)

capa05 2015.05.11. 12:45:09

Peti szerepel legtöbbet a riportokban, valószinű azért mert leginkább ő tud elmondani egybefüggően 10 értelmes mondatot.. Ráadásul még "tematikázik " is. A különböző "látvány" részek (meztelen fürdés.. stb egyértelműen szerkesztői utasitás, mint a fürdőszoba jelenetek. Ahogy látom 1 fürdő van bekamerázva és ezért járnak oda "pancsizni"(vendégségbe), hogy a "nép" láthassa őket. A különböző jelenetek össze vissza voltak felvéve, mert pl Adri 1-2 nap alatt csodálatos súly gyarapodást, majd súly vesztést produkált. (nem mutattak szaunát illetve, hogy annyit tornászott, súlyzózott volna...) Az ÉÉ meg külön kategória, hogy azt kell játszani mintha most jött volna haza...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.11. 13:55:43

Pénteken még örültem,hogy ha már kiesett Adri, legalább Botox egy hétig vergődhet Gábor mellett (habár nem gondoltam, hogy meg fogja lépni,hogy G mögé beálljon, láthatóan annyira rühellte, de ezek szerint elég vastag az a botoxolt bőr:)).
Erre láttam,hogy ezen a héten a szerkesztők olyan csavart hoznak, amivel kvázi már megint ők járnak jól. (egy csaj se állhat az aktuális párja mögé..) Nyilván rögtön visszahúz Péterhez.
A fene vinné már el.
Mostmár csak abban bízhatok,hogy tényleg a farvizükön a döntőig úszó Lokiék okoznak majd nekik nagyon csúnya és fájó csalódást a fináléban.

garrett27 2015.05.11. 14:02:03

Eleinte Botox volt a kedvencem, de minél többet van képernyőn, annál inkább megismeri az ember, így hát ki kell jelentenem, ez a nő egy patkány. Egy igazi kavaró genya, akinek semmi se szent. A beszédstílusával pedig nem érdemes foglalkozni, de hogy vallatni lehetne vele az biztos.

DilisApu 2015.05.11. 14:02:13

@A Manci: én ezt már az elejétől fogva benyomtam volna, hogy egymás után nem lehet ugyanaz valakinek a párja! Több szövetség kellene, meg több odafigyelés és nem lehetne leragadni ugyanannál hetekig, lásd Rinyadri meg Paca! Folyamatosa párcsere, több játékélmény :)

Zsoofka 2015.05.11. 14:05:10

@A Manci: Gábor kellőképpen "odatette" magát azért, hogy a benn lévő csajok utálják... Nem Marcsa hibája, hogy mindenki megveti (benn is és kinn is). Az, hogy ezt meglépte benn Marcsa, csak őt dicséri, mert nem hagyja, hogy egy ilyen ellenszenv tönkretegye a játékát és bevállalja párnak. Marcsa hisztzhetett is volna (ahogy Adri tette nem egyszer), hogy nem akar oda meg ide állni (lsd pont párcsere, amikor veszélyben volt még Patrikkal és úgy volt, hogy vagy ők vagy x és y nem állhat egymás mellé - már nem emlékszem a nevekre - végül felajánlották a párcserét, mármint Adri és Patrik, aztán Adri az első adandó alkalommal visszakozott, mert csak, mert neki ját Patrik)
Véleményem szerint ez a párcsere nem adhoc ötlet a szekik részéről. Ebben a szériában is volt már rá példa és szerintem korábban is.

DilisApu 2015.05.11. 14:06:34

@garrett27: Botox instagramon folyamatosan azt hangoztatja, hogy ez csak egy játék volt és hogy aki nem tudja akként kezelni, az tehet neki egy szívességet. DE és itt a nagy de, egy játékot lehet szépen és mocskosul is játszani. És bizony aki nem játszik szépen, az mégha győz is, a bent bemutatott szereplése alapján aljad mocsok marad! Ahogy Loki egy gyökér, Pjotr egy köpönyegforgató és még lehetne sorolni. Tökéletesen kifordult szinte az összes játékos önmagából.
Hogyan is mondta ezt Arany János?

"Nemes önbizalom, de ne az önhittség,
Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék:
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben. "

Zsoofka 2015.05.11. 14:13:05

@DilisApu: Nem értek egyet veled. Van egy küszöb, ami alá "játék" címszó alatt sem lehet menni. Nekem ilyen a teraszra-pisilés vagy a Gábor-nyomulás Nórira. Loki sörköpése határeset. De szerintem sem Peti sem Marcsa nem tett semmiféle olyat, ami még csak közelíteni a határ felé, ami nem férne bele a JÁTÉK címszóba számomra.... Persze elismerem, hogy ez a határ mindenkinél más és más...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.11. 14:19:34

@mokamini: nem emlékszem,hogy számomra kérdés lett volna Gábor "népszerűségének" oka.
az, hogy ezt Botox bevállalta, nem feltétlenül a tökösségének bizonyítéka.
az,hogy bizalmat szavaztak egy idegennek (az új szőke csaj) szemben egy olyannal, akit az elejétől ismertek és tudták, hogyan kell és lehet kezelni, elég nagy rizikó.
de majd kiderül, mire jutnak ezzel.

DilisApu 2015.05.11. 14:22:04

@mokamini: nem vagyunk egyformák, más az inger és emberi méltóság küszöbünk. Én ezt tökéletesen tiszteletben tartom, hogy mindenkinek más és más. De attól még elmondom, hogy számomra ez már küszöb alatti. Tény és való, hogy én sokkal konzervatívabb is vagyok, pedig nem vagyok sokkal idősebb korosztály, mint ők! Úgyhogy az én szememben már az alá a bizonyos alá mentek :) De nem is akarok megtéríteni senkit, mindenkinek joga van azt gondolni, amit akar :) Én ezt gondolom :)

mézescsók 2015.05.11. 14:42:35

@foxglove (F6): És majd magadban olvasod?
@ZLATAN: Ha abból indulunk ki, hogy a vakok között a félszemű a király, akkor ebben a társaságban Botox kétségkívül intelligens.

Ronni 2015.05.11. 14:48:04

@mokamini: SZerintem azért vannak dolgak amik furák. Ez az önelégültség ,a többi játékos felé aztán a meglepetés ha nem úgy alakulnak a dogkok ahogy ők akarják. Persze játék, és azt hiszem nem érdemes száonkérni pár napos hetes " szövetségeket , barátságokat".Ugyan....... de mondjuk amiket leírtál egyértelműen kritikán aluli vislekedés mind. Mondjuk. lehet cárékat szidni , de mi a jó nyüsszögést néztünk volna? A pöcölö lobogtatást, vagy Bence részeg nyomulását a nőkre. vagy Adri campingezését??????

eveMarlowe 2015.05.11. 15:00:53

Én nem néztem a pénteki adást, nem is fogom soha többet, mióta....tudjuk.
Ki mehetett először párt választani Orsi vagy Adri vagy Tina?

DilisApu 2015.05.11. 15:07:40

@eveMarlowe: ott a hogyvoltban: Tina -> Adri -> Orsi

eveMarlowe 2015.05.11. 15:33:10

@DilisApu:
Igen utána észrevettem, csak már nem tudtam törölni.
Igen így nem is nagyon lehetett taktikázni azzal, amit én kigondoltam, azaz hogy Orsit beállítani a Közellenség mögé, és Adri is oda és akkor Botox meg cseszheti a védettséget. De így nem, meg főleg úgy, hogy a Cár megmondta Orsinak, hogy mögé álljon. Nem tudom hogyan lehetett volna kivédeni ezt.
Innentől meg még inkább nincs kedvem nézni, mert benne van ez az ostoba önelégült liba, alias Botox és az irritáló Párja, A Cár.

Veder1 2015.05.11. 16:31:44

@eveMarlowe: ha Orsit meg tudta volna győzni a félkegyelmű brigád (Adri, Gábor) akkor mindegy lett volna a választási sorrend. Nem tudták, így jártak.

Egyébként meg várható volt a sorrend: először a szokásos emberek mennek, ennek a végén Adri, majd a szingli új lakó, végül a védettséggel rendelkező. Eddig is ezt a sorrendet követték, de mint írtam ez nem volt releváns.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.11. 16:42:03

@garrett27: Azért arra kíváncsi lennék, hogy szerinted minek kellene szentnek lennie abban a kupiban?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.05.11. 16:45:57

@DilisApu: Oké. Hogy hazudsz "szépen" valakinek a képébe?

Bujumburi 2015.05.11. 17:22:33

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Szerintem a legtöbben ezt nem a hazugságokra értik. (pl. Botox -féle: "Bea azt mondta, hogy..." Vagy a Loki féle: "Láttam, hogy Melanie és Patrik ölelkezve aludtak") Hanem pontosan az ilyen utolsó odaszúrások, amik nélkül is nyugodtan játszhatott volna tovább, nem volt már jelentősége, hogy odarúgott még egyet, illetve az önelégült dumákra, az ellenfél lenézésére. De te napok óta nem akarod megérteni, hogy miért nem szimpi a legtöbb embernek ez a fajta stílus, nem is értem miért kérdezgeted folyton. :D Nem fogjuk tudni "bizonyítani" neked.

Bujumburi 2015.05.11. 17:24:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: de ahogy látom sixx is osztozik a többség látásmódjával ezzel kapcsolatban.
"A párválasztó ceremónián Loki ismét bebizonyította, mennyire primitív, ostoba gyökér, Mariann meg azt, hogy egy bosszúálló hárpia."

Pietrosz Abroszbatosz 2015.05.11. 17:25:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Hazudni is szabad. De azt, amit Marianna, az ÉH motyogánya előadott Adri kiejtése után, nevezetesen:
"Adriennek akartam még egy kicsi fájdalmat okozni" ÉH3 51, 2. rész, 4:50-től.
Na, ezt nem szabadna. Ez már nem a "játék".

Zsoofka 2015.05.11. 19:42:09

@Pietrosz Abroszbatojsz:
Hadd legyek az ördög ügyvédje - ma ilyen napom van :)
Szóval ne feledd el, hogy azok ott benn 50 napja szívják egymás vérét.
3 fajta ember van:
- 1. azt érzi, amit Mariann és ki is mondja - kívülálló szempontból geci.
- 2. azt érzi, amit Mariann és nem mondja ki - álszent - na én az ilyet utálom a legjobban
- 3. nem érzi azt, amit Mariann - na ebből van nagyon kevés.
Mondom ezt úgy, hogy szerintem már ahhoz egy nagyfokú abnormalitás (van ilyen szó?) kell, hogy valaki bemenjen oda.... Szóval van egy negyedik fajta is: aki nem megy be :)

radoznao 2015.05.11. 20:02:26

@mokamini:
-4. azt érzi amit Mariann, a megfelelő időben ki is mondja, (szerintem pl Adri és Nóri is odamondogatott néha, nem játszották meg magukat, ezért sem szerették őket), de mikor már eleve nyerő helyzetben van, mert védettsége van, nem agyhalottazik feleslegesen, mert nem úrinőhöz méltó. És mikor valakit a földre terített, (megjegyzem nem egyenlő feltételekkel (védettség) nem rúg bele mg egyet. Mariann utolsó beszólása Adrihoz.
Ez sem volt úrinőhöz méltó. Sőt nem volt egyáltalán emberséges.

ÉH3sZ 2015.05.11. 20:09:57

Ma megy be Nyikhaj?

Ronni 2015.05.11. 20:33:35

@Pietrosz Abroszbatojsz: motyogánnnnnnnnny+1000 ,ez mekkora kösz...

3

Mók_Ica 2015.05.11. 21:11:26

jó hétfő estét az itt lévőknek :))))
mingyáááá kezdődik......

Ditti82 2015.05.11. 21:17:17

Szép estét! Hajrá Bence!

Ditti82 2015.05.11. 21:19:11

Orsinak a szeme se áll jól. Nem bíznék benne. Se.

Zsoofka 2015.05.11. 21:19:12

@Mók_Ica: @Ditti82: Sziasztok. Még a Trónok harca hatása alatt, de már itt :)

Zsoofka 2015.05.11. 21:20:15

@Ditti82: Igen, jó ellenfele lett volna a Cárnak (vagy inkább Marcsának), ha nem a végén jön be... :)

Ditti82 2015.05.11. 21:21:03

Gábor helyében én Pjotrt mondanám, mint aki nem állhat a párom mellé. :D

Mók_Ica 2015.05.11. 21:21:13

@mokamini: jó a trónok harca? :))) még nem láttam belőle egyet sem..... rá lehet kattanni?

Zsoofka 2015.05.11. 21:21:51

Gábor most Lokinak panaszkodik Marcsára? Nagyon vakon van..... :)

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:22:29

@Ditti82: Gábor ilyen okos volna?

Zsoofka 2015.05.11. 21:24:25

@Mók_Ica: Én a tipikus példája vagyok a rákattanásnak :))) Sokáig be le néztem, mert a hírek alapján nekem túl szexistának, túl véresnek jött le... Aztán tavaly télen nagyon nem volt mit nézni, elkezdtem nézni, hátha... Pár hét alatt ledaráltam a 3 évadot, aztán alig bírtam ki a negyedikig... meg most az ötödikig. Függő vagyok :)))))

Zsoofka 2015.05.11. 21:25:11

@mokamini: ... Sokáig be le se néztem ....

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:25:15

Botox: "Lokiról sok mindent el tudok képzelni. Ravasz, tud artikulálni, ... "

Ditti82 2015.05.11. 21:25:51

Igen Loki, erről van szó. Ezt a két nagyokos nem veszi észre?

gólyamajom 2015.05.11. 21:26:49

Ehehehehe, szopóroller indul!

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:27:01

Laura tud a legjobban csodálkozni:)

@Ditti82: Gábor megbeszéli Botoxal:))))

Mók_Ica 2015.05.11. 21:27:41

@mokamini: belenézek majd :)))) köszi :))))

sármőr nem tudja milyen rendezvényen van.... hihihihihihi

Chuck Νorris 2015.05.11. 21:28:09

sziasztok jó estét, mindenki gábort fogja mondani igy gábor csak berki mellé tud majd állni :)

Mók_Ica 2015.05.11. 21:28:56

@Chuck Νorris: szia :))) szép pár lesznek :)))))

Zsoofka 2015.05.11. 21:28:56

És ha mindenki Gábort mondja?

Ditti82 2015.05.11. 21:29:42

Jó, hát Gábornak ott lesz Tina. Szóval maradni fog. :D

Zsoofka 2015.05.11. 21:29:49

@mokamini: PBarbival egyformán jár az agyunk... Elkezdhetek aggódni?

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:30:40

@mokamini: Nem fogja

@Ditti82: Orsi már elkötelezte magát a védettséggel

Chuck Νorris 2015.05.11. 21:30:57

ez a Laura milyen buta :D

Ditti82 2015.05.11. 21:31:24

Laura mitől ilyen biztos magában meg Orsiban? Miért ne baszhatná át őt a palánkon?

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:31:46

@mokamini: Ha filmet akarsz forgatni, akkor igen:)

2015.05.11. 21:34:17

@ÉH3sZ: meghoztam a kakaót
majd beírod ki kivel lesz párban?

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:34:40

Gyulának szóltak, hogy vállalják be Gábort

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:35:23

@fosch9: Köszi! :) Amint kiderül, igen

2015.05.11. 21:35:35

@ÉH3sZ: szegín botox most lesajnáltam ilyet mondott?

Ditti82 2015.05.11. 21:38:12

Pjotr, sose bíztál meg Gáborban, nem csak hirtelen tűnt el a bizalom. Ilyenkor nem szakad a fejükre az erkély, azon csodálkozom.

Chuck Νorris 2015.05.11. 21:38:42

Éden Geri. szép név :)

Zsoofka 2015.05.11. 21:40:33

@Ditti82: Ja.
Gábor meg nem tehetett mást, mint becsicskult Marcsa mellett.... Nóri után egy nem kis kárörömmel állapítom ezt meg... :)

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:41:01

@fosch9: Jó, nem mondta, hogy Loki tud artikulálni:))

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:42:24

@mokamini: Valami csak volt amit nem mutattak, amitől sármőrből papucs lett

Ditti82 2015.05.11. 21:42:56

@mokamini: Nem tudom, mi lett volna, ha Petiről tiltja le. Ott fojtotta volna meg. :D

2015.05.11. 21:43:19

@ÉH3sZ: nem baj majd azt én mondom helyette :D

Zsoofka 2015.05.11. 21:44:16

@ÉH3sZ: Marcsa befenyítette :))) Nem akarom morbid lenni, de ugye az erősebb kutya b.szik... Anno (majdnem) Gábor volt az erősebb, most láthatóan Marcsa...

Zsoofka 2015.05.11. 21:44:53

@Ditti82: Vagy leharapja a nemesebbik (?) szervét :))))

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:50:31

@fosch9: :))

Most komolyan, Gyuláék mosakodnak Botox előtt, hogy nem tudták őket eléggé nyomni a győzelem felé?

2015.05.11. 21:51:48

@ÉH3sZ: ezek tényleg hülyék :D

gólyamajom 2015.05.11. 21:52:09

"állhatnák" na ezért küldném haza Bencét :D

Zsoofka 2015.05.11. 21:52:59

Lokikám ez kettős mérce: ha Peti hívja össze a bandát, akkor ő a sámán, ha Bence, akkor félős....

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:52:59

Geri colos, de elsőre nem rossz

Mók_Ica 2015.05.11. 21:53:40

hehe.... geri színész..... és szerinte még sok van hátra a játékból......
geri majdnem eltévedt a repülőtéren a sok átszállás miatt.... :))))

Ditti82 2015.05.11. 21:53:42

Honnan lehet ismerős a csávó?

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:53:44

@mokamini: Nekem nem tűnt félősnek Bence:)

Ditti82 2015.05.11. 21:54:40

@mokamini: Tövig Pjotr seggében a nyelve. :D

gólyamajom 2015.05.11. 21:54:50

Ennyi életművészt... Lol

Zsoofka 2015.05.11. 21:54:58

@Ditti82: Ő a Desperado... Nem hallod? :))))

ÉH3sZ 2015.05.11. 21:56:11

Majd Gólem ráncba szedi a népet

Zsoofka 2015.05.11. 21:56:48

@mokamini: off: a gitárra felriadt mellettem az uram, mert a telefonon a desperado a csengőhangom és azt hitte szól a telefonom... :)))

Ditti82 2015.05.11. 21:56:53

Vajon van jelentősége, hogy új beköltözőt mondott? Tehát lesz régi is? :D

Chuck Νorris 2015.05.11. 21:58:34

ez a geri elég béna nyálas arcnak tünik :)

2015.05.11. 21:58:47

@mokamini: az életben mindenhol van kettős mérce, miért pont ott ne lenne?

Zsoofka 2015.05.11. 21:59:55

@fosch9: ne tessen személyes sértésnek venni, csak feltűnt... :)

gólyamajom 2015.05.11. 22:00:05

Ha fél évig nem dolgoznék, kb éhenhalnék.... irigy vagyok erre a sok életművészre, na