Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x54 - Krokodilcsipesz cuppan a Patkolt Pecekre (18+)

2015. május 08. 07:08 - sixx

screen_shot_2015-05-08_at_05_13_14.png

Na hálistennek, veszekedés, bizalmi beszélgetés és számonkérés lesz terítéken, Botox nyugodt, mert nemszilikonsegge be van védve, Patkolt Pecek meg megy randira két pasival. Liget, térdgatya, piros Nike, gagyipóló. Hagyjuk, tényleg. Formabontó hogyvót, az epizód alatti jegyzetekből összerakva.

screen_shot_2015-05-08_at_05_17_40.png

Pállott szájak, reggeli csipa, hasvakarás, hol a fogkefém, mi ez a szar zene, Loki integet a mödanszié mellett, Bence igyekszik valahová, tán van egy kavarószoba nyitva neki valahol? Tina a sziszegős szappanban hisz, Zoë a feje tetejére applikált kontyban, löevél, gyülekezés, nappali, Loki olvas, a homlokán valami fehér folt, tán geci, nem tudom, nem is érdekel, jézus, most megjelent előttem Pétercár, ahogy…, na hagyjuk, komolyan, ebből nem mászok ki sértetlenül, még három hét, esküszöm kibírom valahogy.

Loki olvas, Patkolt Pecek mehet randira, mert sziglinő és mert kavarni kell a szart, Laura baszki, csukd már be a szád, még beletesznek valamit hirtelen, hogy kivel megy Patkolt Pecek arról Botox és Tina dönt, mert csak, Laura szája továbbra is nyitva, hogy nem szárad ki ennek a szája? Patkolt Pecek szemmel veri a választási bizottságot, azok elvonulnak dönteni, Laura végre becsukta a száját, Tinának jobb lába van, mint Botoxnak, Gyula a lábszárát vakargatja, és láthatóan nem akar kimenni, jó neki az ostobenkó szépségkirályjány. Patkolt Pecek a Közellenség-Bence-párost húzná magára, de hát nem ő dönt, Botox nyekereg, megy Pétercár és Közellenség, mert persze kontroll alatt kell tartani, mert Patkolt Pecek nem túl megbízható, sőt, Tinának a segge is jobb, ez most mellékes, de mindegy már, Közellenség meg azért megy, hogy ösmerkedjen, hát jó.

screen_shot_2015-05-08_at_05_48_58.png

Bence nem örül a döntésnek, Tina egy tök, gondolkodnia kellett volna, de most már mindegy, mert fél lábbal már a hotelen kívül van, Botox fent nyekereg a cárnak, legalább kiderült, hogy Tina feladta a játékot, hát hogy küldhette Közellenséget? És valóban, ha én lennék Tina, én Gyulát küldtem volna, mert őt aztán semmiféle Patkolt Pecek nem tud leszakítani a félig tátott szájú Lauráról. Patkolt Pecek csöcst villant, Közellenség morcos és borotválatlan, ez nem szakáll, hanem lustaság baszki, menjünk akkor? Menjünk. Mennek. Patkolt Pecek csak nyerhet ebből és tök pozitív, ez jó, de kit érdekel. Mödanszié, tematika, Tina Lokizik, mi lesz az én fitnesszedzőseggemmel? Hát szarban van, de Adrié még nagyobban, úgyhogy annyira nem kell izgulni, Loki tömi Tina fejét, Közellenség aszota, Patkolt Peckezik, szevaszAdri, van ez így, Tina nem borul ki, érthető, ő akkor marad, de mégis kinek a párjaként, hát csak Bence ugye, de akkor meg Botox csaphat le a védettséggel a kezében, nehéz sport ez a hoteléden. Tina riportol, Közellenség egy geci.

screen_shot_2015-05-08_at_05_50_47.png

Randi a krokodilfarmon és/vagy koszos folyóban, wow, krokodil, gecik, mondja Közellenség, cárom, eredj előre, téged egyen meg, megyek is, nem félek, te nyomorult. Patkolt Pecek nőiességet emleget, és hogy őtet nem lehet csak úgy megetetni a krokogyélussal, és izgul, mert Péter cárhoz ilyen közel sose vót, és nehogy valami illetlenséget mondjon, mert még lefejezik és/vagy megetetik a krokogyélussal. Ki fogsz esni, Patkolt Pecek, ereszkedik e a cár a muzsikhoz nagylelkűen, kérdő hangsúllyal, nem tudom, apuska, de ha lehet, még maradnék, mondja Patkolt Pecek és közben rebegteti a pilláját, ami nem hat senkire, mert békaszáj van alatta és megbízhatatlanság. A csónakot krokodilok veszik körbe, de nem lesz tragédia, van, amit még a magyar tévéstábok sem mernek bevállalni, Patkolt Pecek bizalmatlan és nem mond nevet, nem árulja el, kiben bízik a hotelben.

screen_shot_2015-05-08_at_05_54_29.png

Odahaza Loki fejest ugrik Adri felett a mödansziéba, nagyszerű, vissza a hajóra, hány emberben gondolkodsz, Patkolt Pecek, háromban, háromban, baszki, az sok, de kiben is, hadd találjuk ki, kurva nehéz lesz, Patkolt Pecek persze csak hazudik, TEMATIKA felsőfokon, nahát, megint jókor jönnek a krokodilok, mikor lesz már etetés, Patkolt Pecek versus Loki, mi vót ott, lesz belőle valami? Nem lesz, smár volt, Loki nyitott felém, oszt annyi, DE mi van, ha tematika, Közellenség éleslát, Péter cár unja magát, de valahol értékeli Patkolt Pecket, mert azt mondja, amit mindenki hallani akar, de éppen ezért nyikhaj. Na nézd már, Pornósbarbi tud rendesen is kinézni, Bence zabál, csokit, Adri legszívesebben kitépné a szájából, mert kívánós, Bence versenyt gründol, a Béjvaccstól rájuk maradt gumicsónakot kell hajtani időre, Loki riporterkedik, nem vicces, a verseny sem, Botox legszívesebben megfojtaná mindet, haggyatokmár, faszom, Gyula ügyes, Bence heves, Pornósbarbi kis híján belefullad a mödansziéba.

screen_shot_2015-05-08_at_06_06_40.png

Odakünn tematika, ugyanazt a szart rágják, Patkolt Pevek nem fog mondani semmit úgysem, jönnek a krokodilok, Közellenség riportol, nekem Tina és Adri kell, hazudok ezeknek a köcsögöknek, magamhoz édesgetem Patkolt Pecket, nahát. Rákot látnak, színeset. Döbbenet, Botox csak belemegy a játékba, lehet megfenyegették, hogy elveszik a védettségét? Bence aszongya, Botox ugatott evezés közben, jézusfasza, segíts most. Na végre, etetés, egy helyi erő hallal kínálja a krokodilt, hű, Közellenség megérinti a hüllőt, kemény a bőre, baszki, Közellenség menő.

 

Gyula unja magát, Laura seggét kenegeti és masszírozza, a mozdulat megy az emlékhokibankba, jó lesz majd később, kicsit szórakozik Laurával, akire a frászt hozza valami beszólással, Laura a riportban aszongya, Gyula már csak ilyen, na.

segg1.gif segg2.gif

Vége a radinak, összefoglalnak, mint a Szomszédokban, Patkolt Pecket gyönyörű nőnek titulálják, Közellenség emlékeztet, ez már a második randijuk, a harmadikon baszás lesz. Spontán énekelnek a Money, Money, Money mintájára, JÉZUS FAZA EZ MI?

Odahaza tematika, Tina kérdi Bencét és Adrit, miafaszlesz, Adri nem áll Közellenség mögé, de hát akkor baj van, mer a Közellenség-Tina nem működik, Tina köp, Loki aszonta, Közellenségnek a Patkolt Pecek kell, a geci, mondja Adri, fejeket csóválnak, szörnyülködnek. Baszki, ha Közellenság tényleg ilyen paraszt, jövő héten úgyis hullik, mindezt Adri mondja. Tina tovább fűzi a szart, Loki ezt mondta, meg Loki azt mondta, DE HÁT HAZUDIK BAZDMEG, de ennyi esze senkinek nincsen, jó, Tina nem egy észlény, de hát Bence már ismeri a tetovált sörköpőt, mér nem szól? Visszajön a randikommandó, jól vagytok, ja, krokodilok, sokan, etetés, Közellenség megfogta a farkát, asztakurva, hajókázás. Folyóban, kérdi Botox, nem, bazdmeg, a dszungelben. Tina és Adri versus Közellenség, hogy is volt az, hogy te Patkolt Pecket akarod? Te szerencsétlen, hát nem érted, hogy ez tematika? Hogy el kell ezekkel hitetni valamit? De hát nem bíztok bennem! Péter cár lehazugnőzi Patkolt Pecket, a cárné csak néz, akkor tegyük ki? Ki kell, veszélyes. Hogy mi az isten lesz itt pénteken, nem tudom.

screen_shot_2015-05-08_at_06_26_36.png

Közellenség magyaráz, értsd már meg, Adri, Botox ki akar innen baszni, azt kell eljátszani, hogy Patkolt Pecek megbízhat benne, beáll, te is beállsz, bent tartalak, Botox koppan, védettséget baszhatja, de ehhez el kell hitetni, hogy szarban vagyunk, fogod már? Tina, az ostoba kijelenti, hogy sosetöbbet nem bízik Közellenségben, bravó, annyi esze van, mint egy zsák pillangónak. Lemegy lokizni, és őszinteséget kér a sörbeköpőtől, muhaha, ne már, ennyire nem lehet hülye de az, a frankót mondjad, Loki, Közellenség ki akarja baszni Adrit, mert Adri lenézi, DE lehet, hazudott. Tina ettől megzavarodik, közben a cárné Patkolt Pecek vélt rafkósságát ellenőrzi, Patkolt Pecek nagyon jól csavarja a szót és terel, cárné bízni látszik benne. A cár Közelleséggel tematikázik, Közellenség visszamondja, amit Tina mondott neki, mármint amit Loki mondott, jézusom, ez bonyolult, a lényeg, Közellenség Patkolt Pecket vezeti fel a cárnak, ő lesz az én nőm, mert Tina és Adri tök. A cár nem örül a beszélgetésnek, mert Közellenség naponta panaszkodik neki, és ezt unja. Én meg ezt az epizódot baszki.

Este Adri a pulton ül a koszos lábával, SZÁJJÁL MÁR LE ONNAN TE TUSKÓ, tematika, ki hogy áll és hová, mostani állás szerint Adri-Közellenség, Bence-Tina, Patkolt Pecek odaáll Közellenség mögé, és kiesik, mert Adri lesz választva. A cárnak be van gyulladva a füle, vattát tömtek bele. A sok geciség ment rá, aszodom én. Ez még megy egy ideig, de Patkolt Pecek szakadt farmerba dugja a vaginát és megy Bencét vegzálni, minek jön ez ide? Kelleti magát, jaj. Bence kamuzik, mire Patkolt Pecek bekérdez, pár lehetünk mink? Szerelmespár, kérdez vissza Bence, nem, baszki, pár, a jövőben, a riportban azt mondja, hogy finoman jelezte, hogy később jók lesznek együtt. A cár és a cárné összegez, hazudnak mindenkinek, mert csak. Ez mennyire szar rész volt, jézusom.

Címkék: 18+ éden hotel
456 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stipistopi 2015.05.08. 08:04:51

Jó reggelt!

Az megvan, hogy amikor Barbi hajtotta a gumicsónakot a Voulez vous coucher avec moi című számot játszották be? :DDD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 08:25:29

Loki nem hazudott a Pecek-Közellenség párosról, két napja este ezt beszélték ki a fürdőszobában, hogy Adrinak kéne mennie. Aztán hogy az Közellenség komolyan gondolta-e, az már az ő baja...

A Cáron már csak nevetni tudtam, ahogy arról győzködte Adrit, álljon nyugodtan mögé, mert oda Botox úgysem fog állni, hiszen miért is állna a mostani párja mögé?! De hát ez hülyeség, hiszen ezzel két legyet is ütne egy csapásra! Kiejtik Adrit, ÉS meg is maradna a cári páros. Ha Adri ezt tényleg beveszi, akkor meg is érdemli, hogy hazamenjen.
Egyre inkább azt hiszem, hogy az a nagy terv, teljesen mindegy, hogy ki áll be Peti mögé (Orsi, Tina vagy Adri), az fog hazamenni, mert közel a végéhez (mondjuk még 3 hét...) lehet, hogy Cárék fontosabbnak tartják a párosukat egyben tartani, mint hogy félreállítsanak egy kijelölt személyt. Ez a három amúgy is kb. egyformán veszélyes számukra.

Mókás volt az előzetes, ahol mindenki elégedetten dörzsölgette a tenyerét, hogy milyen védhetetlen a tematikája... de hát csak Botoxnál van a védettség, szóval szerintem ő nevet itt majd utoljára (sátáni kacaj lesz az :) ).

CsÁgiiii 2015.05.08. 08:30:14

sixx
Nagyon jó volt az írás!
(mondták ezt már ezerszer, tudom)

capa05 2015.05.08. 08:36:07

Tetszett, hogy Pjotr több sapkával indult útnak. Az ajtón kilépve a fehér kötött a kiránduláson baseball érkezéskor vissza a fehér..

Puncylla 2015.05.08. 08:41:44

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): De talán majd a legvégén pofára esik, a cár atyuskával együtt. Mert az általuk kiejtett játékosok is szavazni fognak.

radoznao 2015.05.08. 08:43:03

Hehe, Mariann, ha most nem a Barbit rakod ki csúnyán megszívod a végén. Talán tényleg ez volt/van/lesz az egyetlen lehetőség, amikor elkerülheti a bukást, de nem lépi meg.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 08:49:02

@Puncylla:
Csak a mai párválasztóra gondoltam;).
Amúgy igen, ez a kontroll akár vissza is üthet, emlékeim szerint Pókmajom is ezzel szívta meg az első évadban.

CsÁgiiii 2015.05.08. 08:49:45

Én azt tartom furcsának (sok más mellett), hogy Barbi egyáltalán nem működik...
Mit csinál?
Tuti, betonozott helye van Loki mellett. Miért?

anyadahalor (törölt) 2015.05.08. 08:50:02

És botoxot nem e lehetne e beszopatni azzal, hogy senki nem áll Peti mögé? Mert szabály szerint ha megy nőtejteni akkor a Cárt is ejti, hisz egyedül marad szegíny. Meg még 2 csajt is kiejt mondjuk de epik lenne.

Ditti82 2015.05.08. 08:51:57

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Nem. Ő kipofozta magát.

Gáborra én egy döglött kaktuszt nem bíznék, nemhogy a hotellétemet... Az "Adrit kiejtem"-vonal is magánakció volt, talán előbb az érintettnek kellett volna szólnia, hogy ezt tervezi beadni Lokinak.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 09:08:23

@anyadahalor:
Ilyen még nem volt, és elvileg ez is lehet, de valószínűbb, hogy akkor a két kipöckölt csaj újra választhat.

Bujumburi 2015.05.08. 09:14:35

A "tetovált sörköpő" nagy királyság.. mondjuk a "patkolt pecek" is jó kép. Viszont mi van a többiekkel? Tina, Laura, Gyula? A névnélkülmaradtak. :(

xukxuk 2015.05.08. 09:17:02

@radoznao: Nem őt fogja kirakni,a királyt a sakktáblán sem lehet kiütni,csak megmattolni,de a végén botoxék fognak berosálni.

2015.05.08. 09:20:18

ezektől az adri beterpesztésektől az étvágyam is elment

sierrahun 2015.05.08. 09:22:41

@anyadahalor: Ja, ezen már én is gondolkodtam. Valszeg de facto nem lehet megcsinálni a szerkesztőség miatt, de szerintem a szabályok nem tiltanák. Vagy legalább is nem tudom, mi lenne az a szabály. Elméletileg egy igen kockázatvállaló és nagyon magabiztos játékos megtehetné. Lenne meglepetés.

2015.05.08. 09:32:57

már hogyne lett volna vicces ahogy botox kutyaúszásban kis ugatásokkal tette meg a versenytávot :D

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 09:36:41

Most "kivételesen" semmit nem kamuzott Lokker és mégis akkorát kavart, hogy öröm volt nézni. Najó nem, mert szar rész volt és követhetetlen.
Vagy a vágás ment félre vagy a kameramannok is néztek, hogy akkor most mijafsz? Tematikázáshoz azért kell egy szint. Az alatt csak csapkodás van. Ezt láttuk.

Ha Gátőr direkt adta be Lokinak, hogy Adri go home, akkor szólhatott volna a többieknek is a marhája.
De ha jól vettem ki a susmorgásból Bence és Gátőr csavart mégegyet, hogy biztos ne értsék mi a terv... azt hitetik el, hogy Adrit dobják, azért, hogy Petiéket megvezessék, de közben mégis Adrit dobják, hogy Adrit vezessék meg.
Namost ha el akarják hitetni, hogy Adrit dobják és a végén tényleg... akkor ez marha nagy terv? Ezért kár susmorogni.

2015.05.08. 09:38:42

@AkkorlegyenPtr: gábőrnek nincs esze tematikázni, én meg azt mondom bele fog kavarodni a saját hazugsághálójába

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 09:39:27

@fosch9: Tegye fel a kezét, aki nem a fenekét nézte és a kutyaúszásra figyelt :)

Zár Balta 2015.05.08. 09:41:27

Ez kimaradt a hogyvoltból: "...krokodilok, sokan, etetés, Közellenség megfogta a farkát (NEM A SAJÁTJÁT, AZT MINDIG SZOKTA) , asztakurva, hajókázás."

(Csöccsók és pöcspacsi kinek-kinek érdeme szerint) Szasz kis fosom ! :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 09:42:18

Loki anno a riportban mondta, hogy Nóri biztos retro shopba jár cipőt venni.
Botox is kaphatott valami kupont oda, mert ezek a szandálok vagy mik... ááá

Zár Balta 2015.05.08. 09:46:56

@AkkorlegyenPtr: Lehet hogy kinn ez a divat vagy ez vót ócsó !

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 09:52:58

@fosch9:
Na meg ott volt a döglött bálna / fingmeghajtású Adri is :) .

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 10:00:13

Barbi olyan jól mozog a medencében, mint a táncparketten. Úgyis mondhatnám, annyira érzi a vizet, mint a táncot :)

cinika 2015.05.08. 10:10:25

Adri a sokadik "ezt nem felejtem el Petinek" után is még megy, és tőle kér tanácsot, és még hiszi, hogy Pjotr vele nem lenne gecó és nem verné át. Adri, mennyémá!

kszanaksz 2015.05.08. 10:11:25

Valamit nem értek, szerintem lemaradtam, mert nem nézem már túl nagy elánnal egy ideje. Ha Marianna kapta a védettséget, akkor nem a Tináék kapták a nem lehettek egy pár klauzulát? Emiatt nem értem mi ez a nagy rángás Gáborral, hát nem az van hogy úgyse állhatna mögé?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.08. 10:11:47

"Gyula unja magát, Laura seggét kenegeti és masszírozza, a mozdulat megy az emlékhokibankba, jó lesz majd később"
oké, valaki majd mondja el, mert ez a technika nincs meg, hogyan lehet úgy röhögni egyterű irodában, kávéval a szájban,hogy
1. nem köpöd telibe a monitort.
2. nem fulladsz meg.

Az ötlet, amit Gábor hozott, hogy nevezetesen két csajt beállít maga mögé (Adri, Pecek) és kiejti mondjuk Pecket (még egyszer, lassabban: P-e-c-k-e-t :))teljesen ütőképes ötlet lehet.
Ezzel tudnák egyedül kijátszani úgy Botit, hogy ne ejthesse ki Adrit. (mondjuk ennek analógiájára bármelyik faszinál működhetne ez, ha mind a két csaj mögé áll)
Itt és most csak az a baj,hogy a szerkesztők előbb fogják Adrit állítani valaki mögé, utána fog állni Pecek, legvégül Botox.
Ha Pecek olyan nagy agytröszt, mint amilyennek mutatni szeretné magát, ámde láthatóan nem, akkor juszt se oda állna, ahova az Adri. Ha pedig Adri egyedül marad, Botox reptethetné/i.
A kérdés ma csak az,hogy Adri, vagy Pecek szúrja jobban a szemét. Peti a szőkét küldené, Botox viszont nem lát akkora ellenséget (nyilván szerkesztői utasításra) a csajban. A lényeg,hogy a nézők ne sejtsék, merre fog elbillenni a mérleg nyelve.
Ezt most egész jól megkonspirálták a szerkesztők. Már ha ma nem fogják előre elbullshitelni.

Akárhogy is lesz, Adrinak lenne helye a fináléban, és nem a tepsiszájúnak. De majd kiderül.

kszanaksz 2015.05.08. 10:12:09

Teljesen kifújt a műsor egyébként

Zsoofka 2015.05.08. 10:12:28

@fosch9: Én meg azt mondom, hogy ez a belekavarodás már meg is történt. Az a szerencséje, hogy most tyúk esik ki, mert a végén még saját magát is kitematikázná ezen a héten - olyannyira belejött az idiótája...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 10:23:17

@kszanaksz:
Nem véletlen, hogy az ÉH mindenhol 4x12 rész, de hát TV2-nek meg kellett mutatnia, hogy milyen tökösek ezzel az 5x14 résszel + ÉÉ. A második évad is döglődés volt már erre a szakaszára, mert a régiek kifáradtak, az újak meg túl nagy bizonytalanságot jelentenek ahhoz, hogy kockáztassanak a benttartásukkal, így pocsolya az egész. Ahhoz képest most még a Cárék vs. Lázadók egész jó kis műsort csinálnak.

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 10:25:00

@kszanaksz: Annyira berágott Gátőrre, hogy felülírta a szabályt, miszerint nem állhat mögé..és jól kiosztotta, hogy nem áll mögé úúccse. :)

Mondjuk nem is értem, miért gondolta, hogy ott jó lesz neki....

Bence / Gyula. Ez a 2 lehetőség. Pont. LokiPeti nem, Gátőr meg egy tökét markolászó csiga.

2015.05.08. 10:26:11

@AkkorlegyenPtr: én nem :D
@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): jaj ne is említsd :)
@mokamini: igen annyira jó lett volna ha már a héten gábőr kiesik

2015.05.08. 10:29:10

@mokamini: ismered a mondást
nem mindegy h az okos hülyéskedik
vagy a hülye okoskodik
:D

kékalmamag 2015.05.08. 10:31:37

Annyira genyók ezek a gifek, de akkorákat röhögök rajtuk, hogy még! XD
Meg az adásokat is unom már kicsit, kár volt ennyire megnyújtaniuk a hosszát, tény hogy még nézem, de már kínlódom, meg amíg régen feszülten figyeltem, mostanra megosztott erősen a figyelmem este, és már hetek óta az ÉÉ adásokat sem nézem vissza "extra tartalomért" - ami valljuk meg fófasz, mert a 45 percből jó ha 15 percnyi új infó van, ha minden tényleg extra meg új lenne benne, visszanézném, és szerintem nem csak én - csak mondom.
Amúgy szerintem Barbi igenis játszik, remélem a végén kiderül majd sokminden, hogy mitől lett a fúj undipornós Barbiból bennfentes a lakók között, hogy nem akartak megválni tőle a "szakmája" miatt még az első hetén rögtön, mert mielőtt Pjotr cár beosztotta Loki mellé, akkor előtte még undorkodtak vele, meg "ki van rohadva a lelke". Ezt én egyrészt leszarom, nem érdekel a hotelen kívül ki miből él (persze azért örülök, hogy itt leírjátok), hogy melyik igazándiból mit csinál, másrészt meg ez a "szakmai" része nem sokat jelent úgy látom bent sem, harmadjára pedig tök értelmes (persze relatíve) néhány édeneshez képest is, negyedjére pedig szerintem a szerkik egy csomót nem vágnak be Barbiról, mert ahogy egyszer valaki már itt elhintette az infót: ott marad(hat) a játék végéig.

Ditti82 2015.05.08. 10:36:47

@AkkorlegyenPtr: Én is Barbi-módra hajtottam volna a csónakot, úgyhogy pszt! :D

eveMarlowe 2015.05.08. 10:37:57

Egyébként nem kell itt túltaktikázni a dolgot, tényleg az az egyetlen jó megoldás Adriéknak, hogy ha Orsit beállítják Közellenség mögé, Adri is odaáll, és akkor Botox baszhatja a védettséget. Ennyire eccerű. Persze értem én, hogy Közellenség labilis, de mivel Orsi bukik Bencére, akkor tegyék ugyanezt vele, oszt' jónapot.

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 10:55:15

@fosch9: ti mind egyéniségek vagytok! én nem! :)... na persze :)

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 11:00:31

@eveMarlowe: osztottam szoroztam, nekem is az jött ki, hogy botoxot rá kell kényszeríteni, hogy maradjon Peti mögött. Így, ahogy írtad.
Ezt ki látja ott át, az már más kérdés.

2015.05.08. 11:05:20

@AkkorlegyenPtr: félreértesz vmit az avatarom alapján azért nem érted :D

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 11:09:19

@fosch9: :) azért azt a feneket megnézik a jányok is ;) márcsakhogy szilikon-e vagy sem meg van-e narancs vagy nincs :) de oké, ha nem, hát nem :)

Infomaniac 2015.05.08. 11:17:48

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Igen, ez a fontos momentum kimaradt a mai HV-ból, hogy Peti arról győzködte Adrit, hogy álljon mögé, mert máshova nem állhat. És lászott a testbeszédéből, hogy hazudik, remélem, ezt Adri is észrevette. És Adri tök diplomatikusan mondta, hogy átgondolja. Ez szerintem jó taktika volt.

A másik fontos, ami kimaradt, hogy négyszemközt Peti és Botox azt beszélték, hogy arra fognak hivatkozni, hogy senki nem ment oda Botoxhoz kérdezősködni, puncsolni, ezért neki nem maradt más választása, mint Peti mögé állni. Szóval nekik ez a tematikájuk Adri kiejtésére.

De Bence ezt átlátja, és reméljük, Adri is, és Tinával-Gáborral karöltve akkor ez egy baromi jó terv lenne.

Szóval nem értek egyet azokkal egyáltalán, akik szerint most fos az adás, mert nagyon nem az.

Petrichor 2015.05.08. 11:27:17

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Neeem, Pókmajom lekevert egyet Kristófnak és a többiek dönthettek arról, hogy emiatt kizárják-e, és majdnem egyöntetűen ki is zárták. Linda volt az, aki ezen bukott/bukhatott volna el, mert a végén egyetlen ember állt mögéjük, mivel senki mással nem alakított ki jó viszont (csak azért nem bukta el ténylegesen, mert a végén némi pénzzel távozhatott). Ha bejönne az, amit én szeretnék, és a Peti-Marianna és Barbara-Loki párosok jutnának el a döntőbe, akkor Petiék valószínűleg itt buknák el a dolgot, mert addigra visszatér egy csomó sértett játékos, akiket ők raktak ki és akik már csak azért sem állnának mögéjük.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 11:28:01

@Infomaniac:
Erről a másikról valamiért lemaradtam, köszi!
Így legalább biztos, amit magamtól is gondoltam, legfeljebb annyival több, hogy mégsem mindegy nekik, ki áll a Cár mögé, hanem Adrit szeretnék leginkább a dzsungelbe hajítani.

Veder1 2015.05.08. 11:29:22

@radoznao: miért kellene Barbit kiraknia?!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 11:31:18

@Petrichor:
Linda, tényleg! Csak a hosszú fekete haj volt meg, a pofont meg elfelejtettem :) .
Arra viszont emlékszem, hogy a "némi" az több, mint 6 millió volt, a nyeremény negyede:).

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.08. 11:33:35

@eveMarlowe: a baj a sorrend lesz.
Adri áll előbb mondjuk. Besorol a hisztiserőszakos mögé. viszont a szőke ezt látva inkább máshová áll és máris borul az egész... B.tox simán be tud így már állni Gábor mögé ezzel kiejtve Adrit.
Az más kérdés,hogy szerintem B. hidegrázást kap attól a faszitól, de egy hétig tán elviselné és akkor még a nagyra nőtt Dobby is mögé tudna állni legközelebb a finálé előtt.

Veder1 2015.05.08. 11:39:13

@A Manci: az elméletedet tovább gondolva a két csapat tematikája mára:

1. Gátőr/Bence: Adri és Pecek álljon Gátőr mögé, így Pjotr egyedül marad és Botox kénytelen mögé állni. Gátőr meg reptet Pöcköt és ezzel megmentik Adri seggét.

2. Pjotr/SátánikacajBotox: Gátőrék tervét kilogikázzák és ezért lebeszélik Pöcökkel, hogy álljon Pjotr mögé Botox meg beáll Gátörhöz és kiejti Adrit.

Ennek a forgatókönyvnek csak annyi a baja, hogy Pjotr nem biztos hogy szeretne egy hétig Pöcökkel, Botox meg Gátőrrel lenni.

Petrichor 2015.05.08. 11:49:54

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Hmm, igen :D Talán azért használtam a "némi" szót, mert ilyenkor - szakmai ártalom - azonnal az fordul meg a fejemben, hogy ebből mennyi adót kell majd fizetnie, és akkor már rögtön nem hangzik annyira jól az összeg, mint előtte :D A második évadban is ott volt Nyolcötvenes Alexa (aki ugye kézbe kapott nyolcszázötvenezer forintot, cserébe azonnal kiszállt a játékból), de mire hazaért, már csak Ötnyolcvanas Alexa lett belőle :P Most is ugye mindenki odavan, hogy fú, húszmillió forint. Na már most, ha rendes párról van szó, és nem hajítják át Nicaraguába a gömböt, akkor kapásból már csak tízmillió, és akkor abból jön le még az adó. Amit, ha jól tudom, a TV2 magára vállalhatna, de hát na... :D A másik verzió, hogy hamarabb eldobják, mert nem bíznak a másikban, ott meg nem fognak egy nagyobb összeget megvárni, mert minél tovább várnak, annál nagyobb az esélye annak, hogy a másik hamarabb dobja el.

Petrichor 2015.05.08. 11:51:24

@Petrichor: Ja arról nem is beszélve, hogy az előző két évadban huszonötmillió volt a fődíj.

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 11:53:06

Szerintem tökmindegy mi lesz a következő körben Peti megy haza... ha bejön egy fiú. Végénél nem tesznek be még egy Patrikot... valami ütős gyerek jöhet be, aki viszont robbant.. más esélye nem lesz életben maradni.
Ez vagy Bence vagy Peti.

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 11:55:47

Ha Loki észnél van/volt akkor innen szépen átmegy diszkrét italozásba esténként. Jófej is vagyok de nem is vagyok vérgci... és így a többieket dobálják ki.

A közellenség PetiBotox lesz a másik oldalon meg Bence / akárki.

Nevető harmadiknak meg Loki bejöhet.

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 11:57:01

A legnagyobb tematikázás itt megy nálunk, az tuti :) Lokiék meg röhöghetnek, hogy baz mit ki nem találunk...

radoznao 2015.05.08. 12:07:50

@Vödör: Mert ő lesz az ellenfele a végjátékban. hacsak Mariann el sem megy addig.

azmindegykivagyok 2015.05.08. 12:28:24

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem ez a sok pornós, szépségkirálynős, aktmodelles senki műnők nem kötnek le, még annyira sem, hogy eltöltsek velük pár hetet Costa Ricán.
Szóljatok meg, de ezek mire viszik majd az életben?
Még mindig azt mondom nyerjen az Esküvői Videós, ő legalább értelmesen tud beszélni, nem szól meg senkit... Lehet, hogy unalmas a többi szerencsétlenhez képest, de vannak értékei.
Ja és jól ráfanyarodhatott Laurára, mert a barátnője ennek pont az ellenkezője, csinos, szőke és értelmes feje van, nem egy óvodás tátottszájú picsa. Vagy x megye szépe.
Hátha összejön egyszer, hogy egy realityt normális ember nyerjen, ne egy sörbeköpős fszlengetős mutatványos. Hajrá Gyula, nyerjél te, szerintem van esélyed.

Veder1 2015.05.08. 12:38:13

@radoznao: ezzel az erővel lehetne a másik négy lány is az ellenfele a végjátékban. Én nem látom PBarbit veszélyesebbnek, mint a többieket, ráadásul Botox szövetségese, miért őt kellene kiraknia, még mindig nem értem.

Gia Gianea 2015.05.08. 12:45:15

Hogy lehet úgy megnyerni egy taktikai játékot,hogy mindenkit kipakolsz,aztán utolsó körben vissza
jön valamelyik áldozat és dönt a sorsodról?És mindegy,hogy genyón raktad-e ki,vagy körbe csókolva,jót nem lehet tőle várni.

Pietrosz Abroszbatosz 2015.05.08. 12:45:31

@azmindegykivagyok: "Hátha összejön egyszer, hogy egy realityt normális ember nyerjen, ne egy sörbeköpős fszlengetős mutatványos. "
Ki van zárva!

DilisApu 2015.05.08. 12:45:33

Azon gondolkodtam, hogy a szabályok gondolom nem tiltják azt, hogy akár három lány is álljon 1 ember mögé. Értsd ha Közellenség mögött lenne Pecek meg Rinyadri és Botox bevágódna mögéjük, akkor elvileg kettőt is kiejtene, persze akkor menni kéne egy fiúnak is a szabály értelmében. Ez nem játszható meg? Mert akkor nem egy de kettő játékos is, sőt három repülhet! Erre eddig nem volt precedens, de nem emlékszem, hogy ilyesmit tiltottak volna a szabályok ;) Vagy van valami, amiről esetleg nem tudunk? ;)

mézescsók 2015.05.08. 12:47:10

@AkkorlegyenPtr: Már azt hittem, így maradok!!!

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 12:48:38

@mézescsók: nem :) kösz. már felírtalak :) leteheted

adricsek 2015.05.08. 12:52:08

Botox mindenképpen olyan párt fog választani magának, aki mellett jól érzi magát. Petin kívül ez talán csak Gyula. Amúgy én direkt szoktam nézni az instás képeket és kommenteket, ebből sztem le lehet szűrni sok mindent. Gyula és Boti pl. agyra-főre szívecskéznek oda-vissza egymásnak, Peceknek meg alig írnak a játékosok, magának ír leírásokat, most nem ugrik be, hogy mit, de kb ilyen "mocskok" "érdekbarátság" "nekemtutinincsszilikonaseggemben" ...szóval nem lepődnék meg, ha vhogy Orsika repülne.

azmindegykivagyok 2015.05.08. 13:06:58

@Sz.Adri: És Botox hashtagjei milyenek? "szopkodjukegymástésmagunkat" no comment inkább. a Gyula százszor normálisabb, mint ez a kivénhedt.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.08. 13:56:46

@Vödör: igen, azt gondolom, hogy peti még csakcsak el lenne mással, mert pl. Snezit rühellte, mégis a párja volt egy ideig. neki ez nem téma.
Mariann kérdéses,hogy összeállna -e Gáborral akármennyi időre is, mivel már az elején kimondta,hogy abszolúte nem szimpatikus neki semmilyen szinten sem. az mondjuk kijárna ,hogy részegen vele is kötekedjen a csávó és akkor talán újragondolná azt, ahogyan Nórit anno lealázta a vacsoránál a Gábor miatt.
nagy dilemma volt ez nekik, mivel a szőkétől taktikailag tartottak, de közben Adrit akarták már nagyon kipakolni.
hátha Adri lesz az újnóri, akit nagyon ki akarnak rakni, de mindig akad fontosabb projekt. és akkor ezt a pár hetet már valahogy végig evickéli.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.08. 14:00:21

@AkkorlegyenPtr: többet is gondolkodunk mint ők és cserébe az ő seggük égett ronggyá costa ricán.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.08. 14:06:07

@azmindegykivagyok: Gyula csak a kint lévők kontextusában unalmas szerintem. nem is unalmasnak mondanám: normális, átlagos, olyan szomszédfiús.
a sok feltűnősködni akaró, magamutogató, tíz perc hírnévért mindent kipakoló, emberséget leadó, kinézetközpontú műmájer és megélhetési nulla között beláthatóan nehéz lehet érvényesülni egy normális szakmával rendelkező, átlagos értékrendű, kinézetű és világnézetű valakinek.

mondjuk ahogy gyúrja a bandzsa fenekét azon a fenti képen, meg valamelyik nap cirógatta a barbi lábát beszélgetés közben, azért konstatáltam,hogy vatafak, van itt is némi huzat.

Ronni 2015.05.08. 14:12:02

Hát ez azért hasonlított a taktikai játékhoz:) sőt inkább túl taktikázott lett.Nem panasz!Remekül szórakoztam, igaz néha kapkodtam a fejem , hogy most ki, hova, miért, hogyan áll és ki repül ki marad.

Puncylla 2015.05.08. 14:18:30

@Gia Gianea: Csakhogy nem egyszerűen a te sorsodról dönt, hanem egy másik pár sorsáról is, tehát választ két lehetőség közül. És ekkor már nem mindegy, hogy genyón raktad-e ki, vagy körbecsókolva.

ThereIsNoSpoon 2015.05.08. 14:27:45

Én úgy emlékszem, eddig mindig az történt, hogy akinek a kiesését a leginkább sulykolják belénk (bevágott képsorok, Gólem "szellemes" megjegyzései), az fog maradni, jelen esetben Adri. Bár még ma "vezethetnek" minket más felé is a párválasztóig...

ThereIsNoSpoon 2015.05.08. 14:40:42

@ThereIsNoSpoon: Bocsánat, egyeztetek: akinek a kiesését leginkább sulykolták belénk, az maradt bent. Ezek alapján ma Adri fog.

kékalmamag 2015.05.08. 15:04:40

ha Adri és Pöcök Peti mögé áll, attól Botos még odaállhat, tehát a két lánynak át kell állnia máshova. Ha mindketten beállnak az emiatt üresen álló Peti mögé akkor ő röptet, akit akar.

kékalmamag 2015.05.08. 15:05:33

úgy értettem persze, hogy ha Adri és Pöcök és védett Botox GÁTŐR mögé áll, így marad üresen Peti.

kékalmamag 2015.05.08. 15:09:05

Amúgy meg Gólemnek azt sem amit kérdez, mert Pöcök beköltözésekor a szöveg: te vagy az x. hét első beköltözője, tehát vártam még valakit...

verkli 2015.05.08. 15:14:39

@Gia Gianea: A héja játék része, hogy kirakod a héjákat. A szavazók között pedig több a galamb, akik rád fognak szavazni, mert kiraktad a többi héját. Még a kirakott értelmesebb héják közül is fognak rád szavazni, mert jól játszottál.
Az elmélet Peti/Mariann2 esetében ott bukik meg, hogy ők nem héjákat ejtenek ki, hanem galambokat. Így aztán bukják a galambok szavazatát, és az esetleges héja szavazatot is. Vagyis a rossz játékuk miatt nem jutnak a döntőbe még akkor sem, ha egyébként 'uralják' a játékot. Döntőbe kerülés esetén is rosszak az esélyeik, mindketten dobnák a gömböt egy forintnál, a második páros meg hazamenne a nagy lével.

ZLATAN 2015.05.08. 15:33:17

Azt tudja valaki, hogy itt is le kell adni előre, hogy ki ki mellé fog állni, mint a VV-ben szavazás előtt?

Gia Gianea 2015.05.08. 15:37:04

Remélem itt nem az a bombás megoldás lesz a végén,mint az első ÉH-ban..

verkli 2015.05.08. 15:48:00

@ZLATAN: Erről már volt itt beszélgetés korábban, mert fontos lenne tudni. Nincs hivatalos info.

ZLATAN 2015.05.08. 15:55:15

@verkli: Bizony fontos lenne tudni. Köszönöm a válaszod.

Veder1 2015.05.08. 15:59:49

@A Manci: ebben az esetben viszont konzervatív játékot fognak választani: meggyőzik Pecket hogy álljon be Pjotr mögé, Botox meg szépen kiejti. Ezzel csak Orsit verik át a többieknek meg mehet, a csapatmegtartó duma, és még a párosuk is megmarad.

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2015.05.08. 16:10:05

@azmindegykivagyok: Gyalu tipikusan az a tipusú ember, akiről valami durva csokításos gyilkosság után a szomszédjai lenyilatkozzák, hogy "pedig olyan rendes, illemtudó, jóravaló fiatalember volt, mindig köszönt."

adricsek 2015.05.08. 16:15:40

@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: Igen, ő az a csendes pusztító :D Sztem fog még itt meglepetést okozni :)

Gia Gianea 2015.05.08. 16:59:24

@Sz.Adri: Persze felrobban a bunkerban Gáborkával együtt.. :-D

Gia Gianea 2015.05.08. 16:59:39

Persze után vessző..

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.05.08. 17:07:02

@Vödör: hja..kár,hogy ezek után nagyjából már senki nem nyalja be ezt a szöveget benn tőlük.
mindegy. még kb. két párválasztó van. ez és a jövő heti. ha jól számolom.
ha most Adri benn marad, akkor jó eséllyel a finálé hetében is benn lesz.
nyerni nem sok esélye van, de ki tudja?
én a helyükben már végig nyomtam volna Bencével a játékot, ameddig lehet.

wadalma 2015.05.08. 17:35:54

Igen a legnagyobb hibát az okosok ott követték el hogy nem tartották bent az Alizokat. ( itt pl Nóri volt az aki a végéntalán nem dobott volna pl Lokival szemben).
Jelenleg egy pár lenne esetleg aki nem dobná a gömböt Bence-Tina

Bujumburi 2015.05.08. 17:39:04

@wadalma: Ezt én is így látom, persze lehet, hogy más is lesz még aki alkalmas erre, de Nórit nagy hiba volt a srácoknak kitaszajtaniuk. persze az új mindig izgalmasabb és érdekesebb, de ez a játék a bizalomról kellett volna, hogy szóljon.

Bujumburi 2015.05.08. 17:43:29

@ZLATAN: @verkli: sixx egyszer azt írta itt a kommentek között, hogy nem kell leadni.

beacska 2015.05.08. 17:57:36

emlékeim szerint a két döntős pár közt eddig egy régi és egy vadi új pár állt. A hirtelen halál kiszámíthatatlan. Kizártnak tartom, h Peti-Marcsa és Loki-Barbi És Bence-Adri párosból kettő álljon ott...szerintem befut Gyulusunk Laurával pölö... vagy ami rosszabb Gábor-Orsi páros, és akkor BÁRKI áll velük szemben győz a szavazásnál. mert nem szimpátia szavazás lesz, hanem, nehogy már tejfeles szájúak kerüljenek a szent GÖMBhöz...

verkli 2015.05.08. 18:03:22

@Bujumburi: Igen, rémlik, de sixx nem 'hivatalos' forrás, illetve ő sem írta, hogy honnan tudja-remélem pótolja ha tud erről valamit, és az publikus. Mondjuk a VV-ben erősen hangsúlyozták, hogy borítékolni kell a döntést, itt meg szó sem esik róla, szóval valószínű hogy nem kell. Sajnos..jobb lehetne a játék, ha egyszerre döntenének a játékosok, nem a szerkik kénye-kedve szerint. Lenne értelme a tattikázásnak, így nincs.

beacska 2015.05.08. 18:06:51

@verkli: most akkor melyik a jobb, mert ha meg kell adni előre, akkor nincs improvizálás, és akkor a választási sorrend sem számít...viszont ha nem kell megadni, akkor a szerkik sem tudják, h mi lehet, nem lehet rájuk fogni, h előre megírt...akkor számít, h ki milyen sorrendbe megy, és a játékosok "alkothatnak" a szitu szerint...én nem hinném, h ez van, mert eddig még senki nem mondta, h ott döntött másként

,, 2015.05.08. 18:24:51

jujj, Loki olvassa a kommenteket.
Akkor küldök neki egy szép romcsi számot: youtu.be/HaA4zHMnwDs

verkli 2015.05.08. 18:29:09

@beacska: a kulcs: "és akkor a választási sorrend sem számít"

- Ha a döntés nincs borítékolva, akkor Mariann2 azt csinál amit akar utolsóként, tökmindegy, hogy a többiek okosan döntöttek-e vagy sem, mivel M2 a többiek döntésének ismeretében dönthet--GOD cheat.
- Ha a döntés borítékolt(mindenki egyszerre dönt), akkor a nem_védett játékosnak is van esélye arra, hogy ügyes játékkal megússza, mert a védett_játékosnak gondolkodnia kell/nem ismeri a többiek döntését, és akár akár rosszul is dönthet. A műsor nem veszít az izgalmasságából, hiszen a sorrendet továbbra is be lehet lőni izgalmi faktor szerint. A borítékolással a jó játék fontosabbá válik, mint a durva szerkesztői beavatkozás, talán ezért nem engedik.

Zsoofka 2015.05.08. 18:39:02

@ThereIsNoSpoon: Én is ezt mondom. Szerintem Tina megy.

beacska 2015.05.08. 18:39:43

@verkli: szerintem a szerkesztők szerepe túl van gondolva. FONTOS a sorrend, nem mondom, h nem, viszont én még nem láttam olyan párválasztót, ahol a Védett nem utolsónak választott. szerintem ez egy licensz-szabály...az igazán izgalmas az utolsó előtti választása

Bujumburi 2015.05.08. 18:51:30

@beacska: Már többször észrevettem, hogy néha kifejezetten romlatlanul naiv hozzáállásod van ezekhez a műsorokhoz, irigyellek érte. :D Sajnos, vagy nem sajnos, ennél sokkal tudatosabban vezetik a játék menetét. Ez a licensz-szabály magyarázat, amivel itt többször előjöttél már, ugyanolyan feltételezés, mint a többieké.

verkli 2015.05.08. 18:51:55

@beacska: Ha nincs borítékolt döntés, akkor TÖKMINDEGY hova állnak a többiek, az utolsó védett játékos dönt a kieső személyéről, de legalább arról, hogy melyik kettő közül essen ki valaki. Vagyis a védettség ebben az esetben nem csak azt jelenti, hogy a védett játékos nem esik ki, hanem azt is, hogy a védett dönt abban, hogy ki esik ki. Vagyis a 'védett' pajzsot ÉS kardot is kapott. Ha a döntés borítékolt, akkor csak pajzsot.

beacska 2015.05.08. 19:16:45

@verkli: ez nyilvánvaló, még ők is tudják...viszooont, ezért mondtam, h a védett ELŐTT beálló még nagyban tudja irányítani a játékot. szerintem...

@Bujumburi: jó, úgy is mondhatnám, h nem adnak a védetleneknek akkora segítséget, h a védett nem utolsónak választ.

beacska 2015.05.08. 19:19:03

mondjuk, vmiért még olyat sem láttam, h a védett előtt a birkák nem sorakoztak volna fel egy-egy helyre...vagyis, h ne maradt volna vki üresen

adricsek 2015.05.08. 19:22:19

@Gia Gianea: jajjj, a bunki eszembe se jutott :d :D

2015.05.08. 19:24:22

Ez a Laura lany nem szimpi.
Adrit pedig sajnalnam, ha kiesne.

(De amennyiben ez megis bekovetkezne, akkor mi krokodilok nagyon szivesen befogadjuk magunk kozze. Addig is neki szurkolunk.)

Gia Gianea 2015.05.08. 19:34:05

@Szent Borzadály: Láttad milyen krokogyélusok voltak tegnap az adásban? :-))
Gábor azért vakmerő volt,hogy megsimogatta az egyik példányt.

,, 2015.05.08. 19:37:42

Józsinak Tánya a kedvenc

2015.05.08. 19:43:24

@Gia Gianea: nagyon buszke voltam rajuk, szepen produkaltak magukat, es kulturaltan taplalkoztak. (es kemenyek, mint a szikla :))))

,, 2015.05.08. 19:49:55

jót beszélgettem! jó éjt

2015.05.08. 20:06:18

@Gia Gianea: azon mondjuk halvanyan elmosolyodtam, ahogy utana o is meglepodott sajat onnon batorsagatol :)

Gia Gianea 2015.05.08. 20:39:52

@Szent Borzadály: Hát igen.Majdnem botorság volt az bátorság helyett.. :-)

ZLATAN 2015.05.08. 20:54:35

@Bujumburi: Köszönöm. Akkor legalább ebbe nem tudnak belenyúlni.

Bujumburi 2015.05.08. 21:05:50

@Szent Borzadály: Laura az eddigi a legszörnyűbb női játékos számomra, közvetlenül Gábor után... megtestesít szinte mindent, amit zavaró lehet egy nőben.

Mók_Ica 2015.05.08. 21:06:21

jó estét :))) ma párválasztóóóóóóóóóóóó... ki esik ki??? :o

ZLATAN 2015.05.08. 21:07:06

Jó estét! Tsók Icám! :))

Mók_Ica 2015.05.08. 21:09:28

@ZLATAN: Tsók :)) remélem ma este jó kedved van :)))) (és maradsz a párom)

Gia Gianea 2015.05.08. 21:09:53

@Mók_Ica: Berki Adrit sugallta.De Orsi veszélyesebb,szerintem.

ZLATAN 2015.05.08. 21:10:49

@Mók_Ica: Én azt érzem, hogy TE szövetkezel a hátam mögött :)) Nem érzem, hanem látom is.:))

Mók_Ica 2015.05.08. 21:10:58

@Gia Gianea: én brekit tenném ki :)))) vezesse zoé a műsort :))))

2015.05.08. 21:11:41

Hamburgnak is tippelunk!

Es Adrinak persze hogy.

Mók_Ica 2015.05.08. 21:11:48

@ZLATAN: nem bírom a feszkót..... ha ilyeneket írsz mindig, idegállapotba kerülök.....

Mók_Ica 2015.05.08. 21:12:40

@Szent Borzadály: szeva Kroki :)))) jó napod volt? én ma kihagytam.... és jól érzem magam :)))))

ZLATAN 2015.05.08. 21:14:40

@Mók_Ica: ICA. Én láttam, amit láttam, de majd kiderül párválasztón...:))

ZLATAN 2015.05.08. 21:15:26

Indulunk. Gyors tippeket kérek a kiesőre!!!!

Mók_Ica 2015.05.08. 21:19:29

@ZLATAN: csak hiszed, hogy láttál vmit......
(másrészt neked vannak b, c, d, e sőt f terveid :PP )

kieső sztem adri.... bár én larurát vagy orsit tenném ki

2015.05.08. 21:20:25

@Bujumburi: a heten felrakta magat a 'nemszeretlek' terkepemre. az a tipus, aki akkor arcoskodik, ha kemeny bazist erez a hata mogott, ahova nem jol megerdemelten kerult be, hanem bologatasos igenelessel.

ZLATAN 2015.05.08. 21:20:58

@Mók_Ica: az én sorrendem Laura, Orsi, Adri, Tina, Zoé :)

2015.05.08. 21:22:08

stét
mindig röhögök ha valamelyik azt mondja ez egy játék az bazmeg és mindjárt vége

Mók_Ica 2015.05.08. 21:22:27

@ZLATAN: zoé???? ő tök ari :)))

@Szent Borzadály: laura menjen.... de nem ő fog :(

ZLATAN 2015.05.08. 21:23:06

@Mók_Ica: Azért hagytam a végére, Botox meg védett ugye :)

Mók_Ica 2015.05.08. 21:24:42

@ZLATAN: értettem..... nem kell elmagyarázni.... (kicsit felhúztam az orrom :PPPP )

2015.05.08. 21:24:44

@Mók_Ica: idegbol sirva rohogos volt, kar h vege :)))) es persze hello bebi, adrinak szurkolok, ki ne essen mammammamar!:)

2015.05.08. 21:25:22

@ZLATAN: az én párom ma nem ér rá, ezért helyette is én szavazok :D
sztem tinát mondaná

ZLATAN 2015.05.08. 21:26:07

@Mók_Ica: Szeretem, amikor húzgálod az orrod. :)

Mók_Ica 2015.05.08. 21:26:51

@Szent Borzadály: ójajjjj.... megint helyzet volt??? :O jó, hogy itt a péntek este :)))))

2015.05.08. 21:26:52

@Mók_Ica: én málé pofájú laurát

Savafan 2015.05.08. 21:27:37

Adri, Orsi, Tina. Más nem mehe, a többiek tuti maradnak. Szerintem

Mók_Ica 2015.05.08. 21:28:02

@Ditti82: szia, nehogy kiessél ma :))))

@ZLATAN: akkor most örülsz :))))

Mók_Ica 2015.05.08. 21:28:59

@fosch9: én is :))) ja, és lottóztam.... drukkolj, hogy mehessünk nyaralni :)))

ZLATAN 2015.05.08. 21:29:53

@Mók_Ica: Igen. Gábőr óriási stratéga. :))

Mók_Ica 2015.05.08. 21:30:41

@ZLATAN: gábőr egy pöcsfej.... pffff

2015.05.08. 21:31:15

peti mindegyiket maga mögé hívja?

2015.05.08. 21:32:02

@Ditti82: jujjj, most lattamoztam az avatarodat, hajra Adri!!!

Mók_Ica 2015.05.08. 21:32:22

@fosch9: és fogta botox kezét..... hol a nagy szerelem apol iránt??? :o

lenibo 2015.05.08. 21:32:40

Szerintem Orsi esik ki.

Mók_Ica 2015.05.08. 21:33:15

@Ditti82: sztem nem megbízható.....

Ditti82 2015.05.08. 21:33:48

Melyik picsán van fekete dominaszerkó, Laurácska?

2015.05.08. 21:33:49

berki nem tudja h örömbódottá csak azt h boldogság és öröm? :(

pogona vitticeps 2015.05.08. 21:33:54

Nem hiszem el, hogy ennyi idő után még megpróbálják elhitetni a népekkel, hogy nem akarnak együtt maradni párként, csak mert Botox aratni készül. Ááááááááááá.

Mók_Ica 2015.05.08. 21:34:01

@fosch9: deeee, peti részéről igen..... csak apol nem hagyta magát... :))))

2015.05.08. 21:35:11

@Mók_Ica: ugyan már még hiszel a mesékben?

Ditti82 2015.05.08. 21:35:23

@Mók_Ica: Tudom, hogy csak csőbe akarsz húzni! :D

Jól van Orsi, mi se értjük.

ZLATAN 2015.05.08. 21:35:35

@Mók_Ica: Apol nem lett szerelmes sajnos.

2015.05.08. 21:36:28

pjotr tényleg elhiszi h ő szarja a spanyol viaszt

Ditti82 2015.05.08. 21:36:45

Pjotr honnan tudja, hogy Tina felületes és nem túl okos, ha nem is beszél vele szinte semmit?

ZLATAN 2015.05.08. 21:37:35

Adri bemondta a frankót.

Mók_Ica 2015.05.08. 21:38:02

@fosch9: néha szeretnék :))))

@Ditti82: ééééééééééééééééééééééééééééén??? :))))

@ZLATAN: majd itt kint....

2015.05.08. 21:38:30

loki és barbera összeöltözködtek

Mók_Ica 2015.05.08. 21:39:09

loki is kezd beleszerelmesedni pornósbarbiba....

2015.05.08. 21:39:50

tina kis hajráfjai aranyosak

pogona vitticeps 2015.05.08. 21:40:12

@Ditti82: Mert mindenki buta és hülye, aki nem a cáratyuskát követi. Pont, mint eddig, amikor valamelyik játékos önjáró lett, akkor másodpercek alatt le lett ostobázva.

2015.05.08. 21:40:23

@Mók_Ica: sztem csak viszket már

Mók_Ica 2015.05.08. 21:41:04

@fosch9: kapitány??? :)))))))))))

ZLATAN 2015.05.08. 21:41:30

@fosch9: Együtt letúrázzuk? :))

beacska 2015.05.08. 21:41:41

nnna, tessék, elhangzott: Mariann, mivel neked védettséged van, ma te választasz utoljára...

nem kitaláltam!!!

ZLATAN 2015.05.08. 21:42:30

"Kiemeli a fa erezetének a szépségét"

ZLATAN 2015.05.08. 21:43:07

Delikát ételízesítő csak 169 forint

2015.05.08. 21:43:10

@ZLATAN: aha én simán mennék :D
@Mók_Ica: jaja :D

adricsek 2015.05.08. 21:44:04

@beacska: Orsi így akkor tuti Petinél áll.Mert másképp nem kellene választani,ha Pettyes üres lenne

adricsek 2015.05.08. 21:44:35

@ZLATAN: nemáááááááá' hol???? :D

2015.05.08. 21:44:53

@Ditti82: sugnak a verebei, mint Kissujjnak.

2015.05.08. 21:45:18

@beacska: beáll pöti mögé és kitattikázza orsit akitől védettséget kapott? fogadjunk?

beacska 2015.05.08. 21:45:31

@Sz.Adri: azt is választásnak hívják

ZLATAN 2015.05.08. 21:45:41

@Sz.Adri: Nem mondom meg. :)) Megveszem az összeset és 170-ért fogom árulni. :))

beacska 2015.05.08. 21:46:02

@fosch9: és majd azt mondják, h pont ez volt az A terv :DDD

Savafan 2015.05.08. 21:46:50

@fosch9: akkor ugyanolyan fíreg lenne mint a párja. Mondjuk olyan :-)

beacska 2015.05.08. 21:47:15

@fosch9: amúgy revidiáltam saját magam: baromság beállni peti mögé, marcsa nem mond le róla.

remélem, Orsi Gábor mellé áll, és megszívatja marcsát :DDD

2015.05.08. 21:47:46

@Savafan: @beacska: @Sz.Adri: azt nyekeregte tegnap h marad peti mögött
mindjárt kiderül

kétszeres vuvuzelaművész 2015.05.08. 21:48:18

Loki, ahogy pislog felfelé, nekem tisztára olyan, mint Eli Wallach (A jó, a rossz és a csúf);
Tináról pedig egy Lobo nevű énekes ugrik be (Me and You and Dog Named Boo)

2015.05.08. 21:48:34

@beacska: meglepne ha nem lenne máris őszinte híve a cáréknak

Mók_Ica 2015.05.08. 21:49:25

@fosch9: mekkora görénység lenne..... pfffff

adricsek 2015.05.08. 21:49:26

@fosch9: nyakam rá,h bejátszanak egy "ma délután" részletet,amiben tök másról diskurálnak. Annyira kiszámítható,én már itt nem hiszek senkinek :D

pogona vitticeps 2015.05.08. 21:49:35

@Ditti82: Pl., vagy Loki meg mások is, de zombi vagyok, nem emlékszem pontosan.

2015.05.08. 21:50:28

akkor a három megfűzött picsából egy pjotr mögé állt

Mók_Ica 2015.05.08. 21:50:36

hmmmm.... orsika peti mögött..... lássuk botoxot..... breki ne dumálj már annyit.....

Mók_Ica 2015.05.08. 21:51:26

bakker.... peti most fíííííííreg módon dumál....

adricsek 2015.05.08. 21:51:37

Peti hogy vetít....tuti nem mögé áll Boti....

2015.05.08. 21:52:03

@Sz.Adri: jah ezt biztos megkapjuk :)
@kétszeres vuvuzelaművész: ezt a szünetben meghallgatom

2015.05.08. 21:53:33

gábőr megfenyegette orsit?

botox meg megy adri mögé de kicsit beijesztette orsit egy pillanatig (ez olyan már mint a tedd fel a barátodra a kék kendőt)

Mók_Ica 2015.05.08. 21:53:41

adrika megy paca után eltévedni a reptérre.....

adricsek 2015.05.08. 21:53:49

pfff...Adri helyében megtépném, már úgyis mindegy :D

tvbuzi 2015.05.08. 21:54:23

HALLELUJA!
HALLELUJA!

2015.05.08. 21:54:30

asszem adrit tippeltem

2015.05.08. 21:55:34

adri nem sokat lendített se pacával se paca után

ZLATAN 2015.05.08. 21:55:40

Botox örülhet Gábőrnek :))))

2015.05.08. 21:56:16

mockosz? azt mondta botox? anyám műsorvezetőnek ne menjél

Mók_Ica 2015.05.08. 21:56:23

milyen kis parázs viták vannak :)))))

Mók_Ica 2015.05.08. 21:57:15

@ZLATAN: jól megtépi majd botox, ha sármőr rá akar vetődni.... :)))))

,, 2015.05.08. 21:57:19

Na ennyit arról a téveszméről, hogy Botox csak a játék miatt geci és ez taktika, de egyébként meg egy kis tündérfalvi cukijófej. Mi a játék abban, hogy a kiejtés után még fájdalmat akar okozni Adrinak?
Hát hiába, énjómagam tuttam h egy rosszindulatú gonosz kis geci. Igázám vóóót

2015.05.08. 21:57:37

@Mók_Ica: igen így kiesés után

ZLATAN 2015.05.08. 21:58:11

Adri nem maradt úrinő :))

Mók_Ica 2015.05.08. 21:58:32

laura szája széle szokás szerint fitymállik.......

mit mondott loki adrinak???

adricsek 2015.05.08. 21:58:33

@foxglove (F6): az tutifix...remélem, h Adrienn dönti el a végén a sorsát...

2015.05.08. 21:58:47

adrien miért nem köszönt el pl lokitól és barberától? modor kisanyám modor

ZLATAN 2015.05.08. 21:58:48

@Mók_Ica: Mögéd álltam amúgy :)) Csak szólok. :))

ZLATAN 2015.05.08. 21:59:37

@fosch9: Adrien hozta a tőle elvárható paraszt formát.

Savafan 2015.05.08. 22:00:07

Itt pofázik a cár pár, de ha adri beáll Peti mögé akkor Orsi beáll Gábor mögé és Botox megy Peti mögé. Akkor is adri megy.

Ditti82 2015.05.08. 22:00:08

Bizalmas. Bravó pjotr, bravó botox. Hulljatok ki a gecibe mielőbb.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:00:18

@Ditti82: kellett neked bízni sármőren..... én szóltam....

Rémület 2015.05.08. 22:00:19

Adri nincs lelombozva. Remélem Gábor a legrosszabb formáját hozza Mariannak.:)

tvbuzi 2015.05.08. 22:00:32

@foxglove (F6): gondolod úgy kellett volna, hogy ne sérüljön adri lelke?:D

pogona vitticeps 2015.05.08. 22:00:49

Azt hiszem meg is lett az új Alíz... csak hapsi és vakon van állandóan. :)

Ditti82 2015.05.08. 22:01:12

@ZLATAN: Miután hülyének nézték? Én se lennék.

kékalmamag 2015.05.08. 22:01:43

Azért Lokitól ez a belerúgunk egy aljasat a földön felvőbe, hogy "remélem elférsz a gépen" az miért kellett?

Mók_Ica 2015.05.08. 22:01:46

@ZLATAN: megfogtam a kezed kedvesen :))) csak szólok :)))

@fosch9: vót benne kisípolt szó is..... gondolom kedves volt :)))

2015.05.08. 22:01:53

Bruhuhu, Adri :(
Most eloszor eletemben nem orulok, h a gonoszok nyertek.

2015.05.08. 22:02:02

@Ditti82: nem loki nézte hülyének ippeg egy viszlát beleférhetett volna

Ditti82 2015.05.08. 22:02:22

@fosch9: Sunyi geciktől, akik kiejtettek, én se köszönnék el.

2015.05.08. 22:02:38

@kékalmamag: mert azt se mondta viszlát

Ditti82 2015.05.08. 22:03:08

@fosch9: Nem-e? Csak a riportban állandóan.

2015.05.08. 22:03:12

@Ditti82: elég vakon vagy nem loki ejtette ki

Ditti82 2015.05.08. 22:03:43

Ez a botox is kurva okos gondolatolvasónak hiszi magát, pedig csak egy rakás műanyag.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:03:49

@Szent Borzadály: még a végén megjavulsz :))))

2015.05.08. 22:03:49

@Ditti82: egyedül ő vigasztalta akkor is amikor paca kiesett

kékalmamag 2015.05.08. 22:04:02

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Lokiék beúsznak a cári pár farvizén a gömbösdibe.

Savafan 2015.05.08. 22:04:20

@kékalmamag: ezt mondta? Tényleg egy gennyláda :-(

ZLATAN 2015.05.08. 22:04:38

@Ditti82: Adri egy primitív nő. Ez egy játék és nem tudja mindenki megnyerni egyszerre. Adri úgy viselkedett, mint egy suttyó. Mivel egy suttyó.

2015.05.08. 22:05:01

@kékalmamag: ezt már többször nyilatkozta loki

kékalmamag 2015.05.08. 22:05:01

@fosch9: attól viszont még Loki mondhatta volna neki, hogy viszlát. gálánsabb lett volna, mint a tehén vagy. ami szerintem egyébként nem... De ez gusztus dolga, tudom.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:05:42

sármőr magányosan áztatja a lábát a mödansziéban....

2015.05.08. 22:05:46

@kékalmamag: csak bunkó elég az is

tvbuzi 2015.05.08. 22:06:48

Örülök, hogy nem kell Adri fejét nézni.

2015.05.08. 22:06:59

@Ditti82: adri sem volt vele sosem kedves miért ne akarta volna h távozzon?
én nem vagyok ezen egyáltalán meglepve
ettől függetlenül a távozásában nem volt része

Ditti82 2015.05.08. 22:07:02

Tévén keresztül ütném ezt a két önelégült kurvát.

ZLATAN 2015.05.08. 22:07:41

@Ditti82: Kicsit feszült vagy :))

Mók_Ica 2015.05.08. 22:08:15

elvileg őszinte bencus orsi szerint :))) az meg milyen????

2015.05.08. 22:09:00

@Mók_Ica: jól teszi megyek én is

ZLATAN 2015.05.08. 22:09:34

Legalább több kaja marad a hotel lakóinak :))

Ditti82 2015.05.08. 22:09:39

@ZLATAN: Mert Loki nem suttyó? Dehogynem. A cárpár is intelligensnek álcázott suttyó.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:10:18

@fosch9: még nincs is vége..... miért mész???? vagy csak lábat áztatsz a mödansziédben?

Ditti82 2015.05.08. 22:10:30

@ZLATAN: És akkor Adri a primitív suttyó... Pffff...

2015.05.08. 22:11:50

@Mók_Ica: megyek mert bár lokinak semmi köze nem volt a tehén kieséséhez de máris őt szidják :D ehhez már nincs kedvem, inkább elvonulok ilyenkor a mödansziéba lábat áztatni

ZLATAN 2015.05.08. 22:11:55

@Ditti82: Én úgy emlékszem, hogy Botoxnak sikerült kulturáltan elbúcsúznia. Loki suttyó, de tőle azt is várjuk és nem is titkolta. Adri meg egy...nem is a suttyó szó a helyes, hanem a paraszt picsa.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:12:00

@ZLATAN: te okos genya vagy??? :)

beacska 2015.05.08. 22:12:20

@Ditti82: NEM loki és barb ejtette ki: akárhova állt volna Adri, marcsa mellé áll...

,, 2015.05.08. 22:12:50

@tvbuzi: nem tudom h sérült-e, viszont az felettébb undorító h valaki kifejezetten azt szeretné h sérüljön valaki lelke, mert az őt szórakoztatja... és ezt most már nem lehet arra fogni h csak "játszik", ez csak a saját öröme (h mást rugdos)

Mók_Ica 2015.05.08. 22:12:52

@fosch9: reggel csinálok egy finom kávét :))) csatlakozol? :)))

naezjó... 2015.05.08. 22:13:11

akkor elevenítsük fel Adri legnagyobb taktikai lépéseit.

Ditti82 2015.05.08. 22:13:15

@ZLATAN: Mert azt a fapinát nem hazugság-tengerrel ejtették ki.

ZLATAN 2015.05.08. 22:13:44

@Mók_Ica: :))) Ilyen kevés idő alatt ilyen jól megismertél Darling :)))

Ditti82 2015.05.08. 22:13:59

@beacska: Fekete oldal ez is, az is.

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 22:14:02

Emberek. Ez a gátőr hülye?!
Orsira mérges, mert nem állt oda?
Mert őt küldte volna haza.. és elmondja?

ok, költői kérdés volt.

ZLATAN 2015.05.08. 22:15:18

@Ditti82: Nem. Abszolut genny módon ejtették ki úgy, hogy tenni sem tudott ellene. Adrinak azért volt esélye...Ráadásul elmondta riportban, hogy ő is Botoxot rakná ki, ha védettsége lenne. Ditti, mi a baj? Beszéljünk róla? :)

Mók_Ica 2015.05.08. 22:15:23

@ZLATAN: hmmmmm :)))) az okos genyák jóóóók :)))

@AkkorlegyenPtr: a gátőr hülye :))) jól látod :)))

Rémület 2015.05.08. 22:15:53

Annyian bementek már, hogy ez az Orsi egyszerűen nem érdekel. Meglátom és kikapcsol az agyam, mint a reklámok alatt. Nyerni úgyse fog, nem fárasztom magam vele. Vége lehetne már! Vagy menjen be valami istenkirály, hajítsa ki Petit! Ez azért fel tudna ébreszteni.

ZLATAN 2015.05.08. 22:16:06

@AkkorlegyenPtr: Gátőr elég komoly fáziskésésben van. :)) Szerintem csak itthon kezdi megérteni a szabályokat :)

2015.05.08. 22:16:16

@beacska: mondtam a lindberg bébit is lokira fogják a végén kenni :D

Ditti82 2015.05.08. 22:16:18

@beacska: Mert kirohadt a lelkük. :D

beacska 2015.05.08. 22:16:36

@Ditti82: emlékszem, amikor a VV valahányban Attila volt a sötét oldal, és Fecó a JÓ :DDD akkor is halálra röhögtem magam...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 22:16:49

@Savafan:
Ez a lényeg. Adri csak a Cáréknak segített volna, ha Peti mögé áll, mert akkor Mariann úgy ejthette volna ki, hogy Peti marad a párja. Az összes duma arra volt jó, hogy ezt eltakarják, és úgy csináljanak, mintha Adrit a Peti iránti bizalmatlansága ejtette ki. Azért nem irigylem Közellenséget és Adrit, hogy akár hetekig azon kattoghattak -feleslegesen-, hogy "Mi van, ha Peti mégis jót akart?". PEDIG ROHADTUL NEM:)!

,, 2015.05.08. 22:16:59

@ZLATAN: a városi picsák miben különböznek a paraszt picsáktól? csak kérdezem

2015.05.08. 22:17:08

@Mók_Ica: azt sosem, maradok orok gonosz, tovabbra is az intrikanak es a patakokban folyo verpatakoknak vagyok hive, de adrit sajnalom. szeretem az oszinten neveto embereket, es o nagyon tudott rohogni.

kékalmamag 2015.05.08. 22:17:18

@fosch9: oké, de megtehette volna, hogy ő is csak úgy köszön el Adritól, ahogyan ő tőle: némán... Egyébként meg nyilván Loki tudta, hogy Adrira megy rá Marianna, bárhova is áll, ezért pluszban genyóság volt tőle ez a beszólás.

ZLATAN 2015.05.08. 22:17:43

Remélem Bence összehoz egy Orsi-Tina-Bence gruppent.

Ditti82 2015.05.08. 22:17:50

@ZLATAN: Hazugság-tenger fogalma megvan? Ő anno Apolt hajította volna a dzsungelbe kérdés nélkül.

fosch9 (törölt) 2015.05.08. 22:18:22

@Mók_Ica: igen :)
@naezjó?: :D

Ditti82 2015.05.08. 22:18:49

@beacska: Nekem aztán mondhatod, azt a szériát nem néztem.

ZLATAN 2015.05.08. 22:19:03

@foxglove (F6): a parasztot nem lakhelyre értettem, hanem habitusra...a kérdésedre a válasz: a paraszt picsa lovaskocsival megy, a városi meg villamossal.

ZLATAN 2015.05.08. 22:21:05

@Ditti82: Ditti!! Te érted azt, hogy miről szól az ÉDEN HOTEL?? Ugye nem a VV applikáción szavazol még mindig?? Nem szeretnélek megbántani tényleg. Látom nagy Adri rajongó vagy és elnézésed kérem, de kérlek szépen, hogy kicsit gondold át, hogy miről szól ez a játék.

Ditti82 2015.05.08. 22:21:29

Bazzeg, Loki... Mint a maffia.

,, 2015.05.08. 22:22:07

@ZLATAN: és milyen különbözik a parasztpicsák habitusa a városi picsáéktól?

tvbuzi 2015.05.08. 22:22:41

"adrienn távozásával megszűnt a negatív energia"

YEAH

Ditti82 2015.05.08. 22:24:25

@ZLATAN: Igen, bazmeg, értem. Csak azt a fajta sunyi geciskedést, amit ezek maffiaszinten művelnek, gyomorforgatónak tartom. A 2-ben Edina és Máté végigvitték sunyiskodás nélkül.

ZLATAN 2015.05.08. 22:24:42

@foxglove (F6): Ebbe szeretnél komolyan belemerülni?

Mók_Ica 2015.05.08. 22:25:01

@Ditti82: loki ma úgysem tudott volna kiesni..... miért haragszol rá ennyire? 2 emberen kívül mindenki ki fog potyogni.....
engedd el.... ez egy műsor....egy játék....

Ditti82 2015.05.08. 22:25:23

@tvbuzi: Ezt kimondta? A fapina kiesésével pláne, csak úgy árad belőle a rosszindulat.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 22:25:58

@Ditti82:
Orsi meg előadja, hogy lelkileg milyen kényelmes az "egy a tábor, egy a zászló".

Ditti82 2015.05.08. 22:26:08

@Mók_Ica: Most nem az, hanem amit előad Orsikának.

Rémület 2015.05.08. 22:26:24

Na, Geri nem egy istenkirály. :)) most ez a párszétszedős csűrcsavar azért, van, hogy Peti és Mariann simán pár lehessen és Mariannak ne kelljen Gáborral szívnia?

beacska 2015.05.08. 22:26:39

@Ditti82: pedig annak a fényében elég tanulságos a mostani ÉH...vagyis párhuzamokat vélek felfedezni....hohóóó...nem is lehet véletlen, jut eszembe :DDD

ZLATAN 2015.05.08. 22:26:57

@Ditti82: Szerinted meg kell kérni a másikat, hogy kérlek szépen ess ki, hogy had nyerjek én? Vagy szerinted?? Tényleg nem értelek.

Schlomo Goldberg 2015.05.08. 22:27:22

@AkkorlegyenPtr: ezt én sem értettem, de úgy látszik teljesen debil szegény.
Hajrá Lepkés, hajrá Pornósbarbi, már itt tartok.

beacska 2015.05.08. 22:28:03

@Ditti82: nnna, az volt a világmindenség legnyálasabb és legerőltetettebb szériája...szegény Mátét nagyon sajnáltam, h mit ki kellett állnia a pénzért

,, 2015.05.08. 22:28:19

@ZLATAN: nem
csak lenézőnek ("LEdegradálónak") tartom ezt a kifejezést

Mók_Ica 2015.05.08. 22:28:33

éé-ben adri.... csak szólok....

ZLATAN 2015.05.08. 22:28:50

@foxglove (F6): Szándékosan használtam.

beacska 2015.05.08. 22:29:17

@Rémület: 5 napot így is úgy is kell...úgy emlékszem, volt már ilyen. az elsőben?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 22:29:22

Jó ez a dupla tiltás:). Azért Közellenség helyében minden mindegy alapon lehet, hogy beígérnék fűt-fát, aztán közölném, hogy nem szeretném, ha Peti Mariann mögé állna.
Ennél már csak az lenne viccesebb, ha a fiúk összebeszélnének, hogy mindenki Közellenséget mondja másodiknak, aki így nem állhatna sehova:).

,, 2015.05.08. 22:29:29

@beacska: milyen párhuzamokat? mire gondolsz?

tvbuzi 2015.05.08. 22:29:34

Botox ezzel a fejjel hogy lehet modell?

Ditti82 2015.05.08. 22:29:37

@tvbuzi: Ő se pozitív energiát áraszt, csak mondom.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:29:58

tessék.... adri maga is megmondta, hogy rohadtul nem játszott, nem taktikázott.... csak nyaralgatott pacával......

Mók_Ica 2015.05.08. 22:30:35

@tvbuzi: biztos lehagyták a képekről a fejét :)))

tvbuzi 2015.05.08. 22:31:45

@Mók_Ica: :DDDD okos megoldás!
jó lennél tattikásnak:)

2015.05.08. 22:32:03

Es Laura mennyire orul, h bent van a finaleban :)))) Laura, engedd meg, h szurkoljak neked. Bki ellen.
(Akinek szurkcsiztam, mind kiesett.)

Ditti82 2015.05.08. 22:32:04

@Mók_Ica: Hádeaz már majdnem próbababa! :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 22:32:12

@Ditti82:
Igazából van. Adri tényleg konfliktusforrás volt a Cárékkal szemben, és most, hogy kiesett, Bence tudomásul vette a dolgot, közölte a Cárékkal, hogy átlátta a tervüket, aztán elsörözgetett, Gábor és Tina meg csendben pityergett a sarokban. Per pillanat a Hotelben teljes az összhangzat:).

Ditti82 2015.05.08. 22:32:45

@Szent Borzadály: Én csajok közül maradok Tinánál.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:32:55

@tvbuzi: én már minden vagyok..... villanővér, konténer/virágláda felelős, tematikás :)))

beacska 2015.05.08. 22:33:20

@foxglove (F6): hogy annak idején a Peti (nem ÉH, hanem VV) a döntő napján azt mondta: nnna, ma kiderül, h mennyire ismerem a Reality műfajt...ha Attila nyer, akkor király vagyok :DDD

nagyon gyanús, h ebben az ÉH-ban is a nézők már kezdik belelovalni magukat ebbe a fekete-fehér oldalba...dezsavűm van :DDD

akdestroyer 2015.05.08. 22:34:10

Na most jól értem? Az utolsó párválasztón, robbantják az összes bejáratott párt akik később már nem tudnak cserélni, és kénytelenek lesznek egy tökúj emberrel belemenni a végjátékba. Kivéve persze Pjtor-Botox, ök röhögve mehetnek a végéig. Hát beszarok bazdmeg. Miért nem kapják meg direktbe a lóvét most, azt nem kell tovább asszisztálni ehhez az izéhez... Nevezzem csalásnak? Legyen a neve erős hátszél. Kössz TV2.

beacska 2015.05.08. 22:34:37

@Mók_Ica: kíváncsi vagyok, h rájött-e már, h akárhova állt volna, kiesik...NEM ő tehet róla...mondjuk Orsikán múlott azért rendesen. Ő be tudott volna kavarni

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 22:35:44

Élvezem a kettős mércét. Aki Adrit kedveli, annak Loki a paraszt, és vice versa. Valójában ők végig suttyók voltak egymással - és ennyi. Búcsúzóul Adri letaposta Lokit a magassarkújában (ha jól láttam), Loki meg görénykedett válaszul egyet, ahogy szokott (s ahogy végig a párválasztón is tette).
Nekem egyébként az est fénypontja az volt, hogy Botox a földön aludt, s Loki hű csatlósként segített ágyat vetni. Papika ilyenkor hol van?

beacska 2015.05.08. 22:35:58

@Szent Borzadály: Laura? mondjuk Gyulussal igen ari, de Marcsával nem szimpi...

Mók_Ica 2015.05.08. 22:36:47

@beacska: neked eCCerű... te kérdezhetsz :)))) legalábbis én tuti kérdeznék..... pláne, ha király :)))

@tvbuzi: mindenhez értenem kell :))))

beacska 2015.05.08. 22:37:20

@Keleti Kárpátok: én meg pont azt néztem, h mekkora ágyat csinált magának a földön. mitől félt? tutira nem fogja Gábor megmászni...tán ő az egyetlen :DD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 22:37:24

@akdestroyer:
Mintha a második évad végén is lett volna egy ilyen teljes csere.

,, 2015.05.08. 22:38:36

@beacska: akkor ezek szerint most is a sötét oldal nyer:)
@ZLATAN: szerintem te vagy gátőr:DD

Mók_Ica 2015.05.08. 22:38:48

@beacska: ő elhitte nórinak az erőszakot és előre védekezik :)))

beacska 2015.05.08. 22:39:20

@Mók_Ica: :D hát, ÉN nem kérdezek...bááár, úgy néz ki, h hétfőn együtt fogunk sörözni mikrofonok nélkül ;)...nem tudom, h kibírom-e....de már mondtam neki, h jöhet hozzánk Gömbceremónián izgulni :DDD

ZLATAN 2015.05.08. 22:39:43

@foxglove (F6): Hahahaha :))))) Ennél megalázóbbat nem is tudtál volna mondani nekem :)

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 22:39:49

@beacska: lehet, attól, hogy lepisili :)

beacska 2015.05.08. 22:40:18

@foxglove (F6): :DDD én csak kezdek gyanakodni ;)

Ditti82 2015.05.08. 22:41:03

Egyetértek Adrival. Ő legalább tükörbe tud nézni. A másik oldal meg... Lelki nyugalommal agyhalottazzák le a többieket. Ők sem tökéletesek, pláne nem istenek, mint akiknek képzelik magukat.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:41:26

@beacska: mennyire fog izgulni :))) elképzeltem :))) végig téged fog nézni és majd kicsit cinkel :)))

beacska 2015.05.08. 22:41:35

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): valamelyikben volt...én az elsőre gyanakodtam (különben hogy került volna Kristóf mellé a Kisvörös?)

,, 2015.05.08. 22:41:40

@ZLATAN: igen ez talán erős volt:) visszavonom:)
@beacska: ha van sorminta, idén a sötét oldal jön:)

tvbuzi 2015.05.08. 22:41:48

@Keleti Kárpátok: +1
Loki gondolom el akart köszönni Adri meg látványosan letaposta sértődöttségében(mert sötét mint az éjszaka) erre Loki beszólt (mert tapló)
egyik sem jobb a deákné vásznánál

beacska 2015.05.08. 22:42:56

@Ditti82: hááát, esélyesek rá, h azok legyenek :DDD...

@Mók_Ica: :DDD...nem hinném, h még egyszer képes volna megnézni...

Ditti82 2015.05.08. 22:43:29

@akdestroyer: Igen, így. Bár az 1-ben a végén a Tökös Bula lecserélhette a Pápát Robira.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:43:36

@foxglove (F6): ne bántsd a páromat... ő nem sármőr-gábőr...

beacska 2015.05.08. 22:44:03

rajtam kívül senki sem sajnálta Gábort?

ZLATAN 2015.05.08. 22:45:04

@foxglove (F6): Ha én Gábőr vagyok, akkor te Manduláné :)) De én is gyorsan visszavonom.

Ditti82 2015.05.08. 22:45:14

@tvbuzi: De tényleg letaposta, vagy csak belemagyarázzátok?

Mók_Ica 2015.05.08. 22:45:19

@beacska: pedig a közönség reakciók érdekesek lehetnek.... le tudná mérni, hogy bejött-e, amit el akartak érni :)))

beacska 2015.05.08. 22:47:11

@Mók_Ica: egyrészt úgyis meg fogja kérdezni, másrészt a nézettség számít, harmadrészt MA elkészült vele, neki HOLNAP ez már múlt. elveszítette az érdeklődését

ThereIsNoSpoon 2015.05.08. 22:48:17

@akdestroyer: Ezen én is teljesen ki vagyok akadva!!!! Nagyon remélem, hogy még ennek ellenére sem ôk fogják megnyerni!

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 22:48:28

@beacska: de, én megsajnáltam. Most sokkal emberibb volt, mint amikor a vc-kagylónak imádkozott :) Azért is, mert jót akart, és nem sikerült. Lehet, hogy tényleg leszokófélben lévő szenvedélybeteg - ezért is swjnáltam. Ettől még gyökér volt Nórival.

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 22:48:52

Adri kikészít. Még itt kint is.
Azt találta mondani, hogy most már rájött, mit kellett volna tennie.
Azt mondja Petinek, beáll mögés de aztán pámpám és be kellett volna állni Gátőr mögé és onnan nézni Botox gülüszemébe.

Bezmag. Miért most hol állt?? Nem hiszem el. Nem hiszem el....... ja ez jó ötlet lett volna.. tényleg...

Bence mondta a tutit, tökmindegy mit csinál, oda áll Botox. Ennyi. Adri. Jaaaj.

Összeillenek Gátőrrel.

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 22:50:36

@Ditti82: Nem láttam tisztán, és nem tudom visszanézni.

Mók_Ica 2015.05.08. 22:50:41

@beacska: érdekelne mit gondol ezekről a műsorokról, a szereplőkről... és a média-visszhangról :))))

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: pusssz :)

beacska 2015.05.08. 22:50:57

@Keleti Kárpátok: nekem Gábor a legsérülékenyebb ember ott bent. még Naomi volt hozzá fogható...

,, 2015.05.08. 22:51:44

@Mók_Ica: legalább nem kell attól tartanod h beállok mögé... vagy ő mögém.

beacska 2015.05.08. 22:52:07

@Mók_Ica: szereti őket ;)...mindig mindet megszereti...csak Fecót utálta :DDD

beacska 2015.05.08. 22:53:02

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Gyulus!!! meg Tina...Bence is...vannak még ott a világos oldalról ;)

,, 2015.05.08. 22:53:05

Adri tényleg Gátőrrel van:O

beacska 2015.05.08. 22:53:47

@foxglove (F6): ma megláttam benne vmi szerethetőt

beacska 2015.05.08. 22:54:23

@foxglove (F6): és azt nem mondja, h mi lett Pacával?

Mók_Ica 2015.05.08. 22:55:06

@beacska: fecót? a csupaszív, csupajó embert??? :))))) (napraforgó volt..... nem kicsit)

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 22:55:49

@beacska: van benne valami. Nem hiába hívják Lütyőkének. (Csodálkozom, hogy sixx még nem vette át az új nevet :) )

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.05.08. 22:56:11

@Keleti Kárpátok:
Csak azt nem értem, miért kell ebben a helyzetben agyhalottazni a többieket? Cárék és Loki úgy csinálnak, mintha valami zseniális tervet alkottak volna, és nem Mariann kezében lett volna az Adri nevére kiállított kilövési engedély. Ebben a helyzetben mit tudtak volna csinálni, hogy elkerüljék az agyhalottnak titulálást? Adri akár Berki mögé is beállhatott volna, azzal sem tudta volna elkerülni a kiesést.
Legfeljebb meglepetésből húzhattak volna egy olyat, hogy Tina megy Peti mögé, amire Orsi nézett volna, mint a luki nyúl, és lányos zavarában beállt volna Gábor mögé, Adri megy Bence mögé, és Mariann akkor is kiejti, de legalább nem azzal a leosztással, amit a Cárék elképzeltek.

,, 2015.05.08. 22:56:11

@beacska: sajnos még mindig úgy tesznek, mintha Adri még nem is találkozott volna Pacával.
A Gáboros dolgot abból következtetem, hogy nagy kacsintások közepette célozgatott rá, hogy Gáborral kint is folytatódni fog a barátság stb.

beacska 2015.05.08. 22:56:22

@Mók_Ica: hát ez van, ő a sötét oldalt nemhogy választotta, ő maga a sötét oldal ;)

Rayen 2015.05.08. 22:56:50

@Keleti Kárpátok: én például nem kedveltem Adrit, mert amíg biztosban volt a segge, sokszor kijött belőle rendesen a rosszindulat. Ettől teljesen függetlenül Loki egy tahó paraszt.

beacska 2015.05.08. 22:57:32

@Keleti Kárpátok: nem hinném, h átveszi, mert nem elég pejoratív, és van benne egy kis kedvesség...

beacska 2015.05.08. 22:58:46

@ZLATAN: hát nem. nem egy sírós fajta :D

capa05 2015.05.08. 22:59:39

Na végre ez is kiesett.. vége az ingyen nyaralásnak... már 30 nap után ki kellett volna. Annyi emlékezeteset hagyott maga után, hogy pityergett ha a súlyát hozták szóba.

ThereIsNoSpoon 2015.05.08. 23:00:11

@foxglove (F6): Ez azért is dilettáns, mert sokkal érdekesebb lenne az ÈÈ is, ha megkérdeznék a játékosokat a jelenlegi helyzetrôl, érzésekrôl. Ok, talán könnyebben elszólnák magukat a végeredményt illetôen, de mégis...

AkkorlegyenPtr 2015.05.08. 23:00:20

Adri nagyon gáz. Vissza akar vágni, beszólogatni, de nagyon kevés ehhez.

Mók_Ica 2015.05.08. 23:01:10

@ZLATAN: sármőr könnyezett.... nem elég? :))))

@beacska: köszi :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.05.08. 23:01:17

@Mók_Ica: majd megbeszéljük. Túl, igen. Utóbbi privát :-)

ZLATAN 2015.05.08. 23:02:05

@Mók_Ica: ICA! Kezdetnek elég, de én sem érném be a B tervvel helyetted...

,, 2015.05.08. 23:02:51

@beacska: plusz Paca említésekor (h mi lesz "vajon" velük most) elég fancsali képet vágott...
@ThereIsNoSpoon: én is ezt mondogattam korábban, nagyon debil dolog ez a most jöttem Costa Ricából dolog... totál hülyének nézik a nézőket.... ráadásul hatalmas ziccert hagytak ki.

Mók_Ica 2015.05.08. 23:03:20

@ZLATAN: drágám, nekem nincs is b tervem.... ha csinálunk valamit, akkor csináljuk szívvel-lélekkel ....

ZLATAN 2015.05.08. 23:03:57

Semmi esetre sem feltételeznék semmi rosszat Adriról, de csak nekem furcsa, hogy megállás nélkül mozog, nevet, magyaráz és zavarja a fény?

ZLATAN 2015.05.08. 23:05:09

@Mók_Ica: Ezért jobb, ha Bence sír...Ő annyira jól csinálja, meg legalább könnycsatornára is gyúr közben egy kicsit.

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 23:05:18

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Ezt nem értem, mire fel kaptam. Nem agyhalottaztam senkit, mellesleg azt sem szeretem, ha másokat agyhalottaznak. Adrinak eleve vesztett helyzete volt, de így jöhettek ki legjobban az egészből, mert legalább Botox is megszívta. Igaz, hogy csak egy hétre, de ők eleve azt szerették volna, hogy kiejtsék Adrit, és még párban is maradjanak.

beacska 2015.05.08. 23:08:07

@Keleti Kárpátok: igen, ez szerintem sem az "A" terv volt, hiába vannak megelégedve magukkal

Mók_Ica 2015.05.08. 23:08:35

@ZLATAN: hogy jön bence a b tervhez? :o

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 23:08:57

@beacska: Mondjuk a Topol sem volt pejoratív, így még reménykedem :)

ZLATAN 2015.05.08. 23:09:43

@Mók_Ica: Úgy, hogy az az igazi, ha Bence sír, nem elégszem meg Gábőrrel, ahogyan nekem TE kellesz és nem a B terv. Érted Darling? :)

Mók_Ica 2015.05.08. 23:11:13

@ZLATAN: benned egy költő veszett el :))) mecsoda hasonlat :)))) tsókollak érte :)))

ZLATAN 2015.05.08. 23:12:44

@Mók_Ica: Benned vesznék el már végre...Önfeledten...:)))

tomfree 2015.05.08. 23:13:09

Azt tudom elképzelni, hogy le kell adniuk a párválasztó előtt akihez állni szeretnének és akkor muszáj odaállniuk (így tudnak a szerkesztők variálni a dramaturgián). Ha ott dönthetnek, akkor Adriennek semmi esélye sem volt.
Visszataszító a cár viselkedése, flegmasága, nagyképűsége, lenéző ál-intellektüel karaktere, Botox is megmutatta a foga fehérjét a végére. Loki soha nem volt szimpatikus a proli stílusával, összenő, ami összetartozik.

beacska 2015.05.08. 23:13:12

@Keleti Kárpátok: mondjuk, annak meg értelme nem volt...nekem a Nagyapó jobban tetszett

ZLATAN 2015.05.08. 23:14:09

Figyi...biztos nincs igazam, de Adri szerintem hmm...szóval valamiféle tudatmódosító szer hatása alatt van jelenleg. Nekem úgy tűnik. Remélem tévedek.

beacska 2015.05.08. 23:14:49

@tomfree: Adrinak akkor volt csak esélye, ha Orsi bármelyik lány mellé odaállt volna másodiknak...mondtam én, h az utolsó előttin áll vagy bukik a dolog ;)

Mók_Ica 2015.05.08. 23:15:17

@ZLATAN: miket írsz.... te :)))

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 23:16:00

@beacska: szerintem belelátta a Szevasztopol poénlehetőséget :) vagy csak túltematikázom, kituggya....

beacska 2015.05.08. 23:16:47

@Keleti Kárpátok: mondjuk volt rá NÉMI esély, h Apol kiesik vmikor ;)

ZLATAN 2015.05.08. 23:16:48

@Mók_Ica: Szerinted nincs beállva? :))

Mók_Ica 2015.05.08. 23:17:48

@ZLATAN: sztem adri alapból ilyen .....

ZLATAN 2015.05.08. 23:18:20

@Mók_Ica: Alapból zavarja a fény? :)))

Mók_Ica 2015.05.08. 23:19:59

@ZLATAN: nem a fény.... breki.....

ZLATAN 2015.05.08. 23:20:47

@Mók_Ica: rendben :)) Berki tündököl ma is :))

beacska 2015.05.08. 23:21:32

@Mók_Ica: pedig ő volt az, aki már az első adásnál beszólt Berkinek

Mók_Ica 2015.05.08. 23:21:34

@ZLATAN: osztja rendesen adrit.....

Keleti Kárpátok 2015.05.08. 23:22:14

Jó éjt! Jó volt veletek tematikázni, ritka az ilyen laza, kulturált, de mégis humoros fórum a neten. Tudom-tudom - azért ne kezdjük el egymás f@szát szopkodni :)

Mók_Ica 2015.05.08. 23:22:29

@beacska: adrika? erre nem emlékszem ... :)))

ZLATAN 2015.05.08. 23:22:39

@Mók_Ica: LEhet Adri elszívta előle :)))) Nah jó, ez csak vicc és tuti nem is szív egyik se semmit.

Mók_Ica 2015.05.08. 23:23:49

@Keleti Kárpátok: jó éjt :))

@ZLATAN: félsz, hogy olvassák, mi? :)))

ZLATAN 2015.05.08. 23:25:47

@Mók_Ica: Rettegek. :))) De szerencsére nem tudnak olvasni. :))

Mók_Ica 2015.05.08. 23:28:08

@ZLATAN: egyre jobb :))))
én azonban ma jól érzem magam, mert már nem a szingli szobában vagyok :)))) boldogan megyek aludni, holnap reggel fincsi kávét iszogatva olvassuk a posztcsit a mai adásról :)))

Mók_Ica 2015.05.08. 23:28:56

@beacska: azóta már tudja, hogy ez nem áll érdekében :)))

ZLATAN 2015.05.08. 23:31:20

@Mók_Ica: ICÁM!! Örülök, hogy TE vagy a párom! Szép álmokat! Tsókollak!!

Mók_Ica 2015.05.08. 23:33:20

@ZLATAN: neked is jó éjt, szép álmokat :))) reggel kávécska :)))

ZLATAN 2015.05.08. 23:35:11

@Mók_Ica: Ha nem érkeznék, akkor egészségedre!! :))

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.08. 23:43:17

Adrit azóta nem tudom sajnálni, hogy volt pofája beállni Mariann mögé, Snezi ellen. így még viccesebb,h pont a Botox ejtette ki. ez van, benézte.

beacska 2015.05.08. 23:46:25

@henrik_: nem emlékszem rá, h Adri jóban lett volna Snjezivel. sőőőt, arra emlékszem, h Nóri és Adri arról beszélgetett, h Snjezi lenézi őket. miért is állt volna mellé???

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.05.08. 23:50:56

@beacska: mondjuk azért, mert szövetségben voltak így négyen, Bencével és Patrikkal. Adri csak ezeket tudta nézni: "úristen, tetoválása van, gecijó nő, NYILVÁN PATRIKOT AKARJA MAGÁNAK", aztán itt vége is lett a gondolatmenetének. én a játék első felében bírtam Adrit, de számomra kissé sok lett (és itt most nem a testméretére gondolok).

radoznao 2015.05.09. 06:34:18

@AkkorlegyenPtr: Annyi lett volna, hogy akkor nem szervezik be Orsit Peti mögé és biztosan Gábor mögé áll. Mármint Orsi.
Persze függ a sorrendtől, de valószínüleg nem lett volna Orsinak annyi esze, hogy az utolsó pillanatban váltson.
Tullképp tényleg ez lett volna az egyetlen esélyük, hogy Orsit kiejtik Adri helyett.

Sanda.Ipse 2015.05.09. 07:13:11

Adri és Gátőr nem fogták fel, hogy akárhová állt volna Adri, ki volt adva rá a kilövési engedély és Botox vagy cár atyuska végrehajtja. Ha mégis Péter mögé áll, akkor Peti az új csajt választja, így Botox áldozta fel magát, hogy pár napra Gátőrrel lakik együtt és ő szórta ki.

Sanda.Ipse 2015.05.09. 07:14:58

@beacska: a saját párja kedvéért, aki jóban volt Bencével.

natalja (törölt) 2015.05.09. 08:03:23

Gondoltam egy merészet, és sok kihagyás után visszanéztem a tegnapi párválasztót. (Nóri kidobása után nem néztem egyáltalán, csak a hv-ból és a kommentekből informálódtam.)
Szóval belenéztem, és nagyon feltűnt, hogy Botox szájzáras beszéde durván ragad a környezetére. Pjotr eddig normálisan beszélt, de már ő sem nyitja a száját.

Két kérdés motoszkál a fejemben: Pjotr miért nevezi játékos társait laikusnak? Botox miért van még mindig bent? (azt hittem, csak pár napot lesz bent, de most akkor mi van? kiesett, mégis ő játssza az önkényes igazságosztót) Akkor most cár és cárné a két beépített ember?

A párválasztó utáni kínlódást már nem is tudtam nézni, marad a hv-olvasás továbbra is. Mit lehet tudni a nézettségről egyébként? Nem találok róla semmit.

ÉH3sZ 2015.05.09. 08:05:25

Nem jól csinálta Adri. Amikor Gólem felszólította, hogy válasszon párt, azt kellett volna mondania, hogy még gondolkodik és előre engedi Mariannt, mennyen csak. Onnantól kezdve simaliba:)

fosch9 (törölt) 2015.05.09. 08:11:25

@ÉH3sZ: adri semmit sem csinált jól csak meresztette a valagát aztán nagyot csodálkozik hogy kiteszik, még bence is unta, nemtom mire számított, mindenesetre ha kint gábőr kúrogatja igen alacsony a szint

ÉH3sZ 2015.05.09. 08:17:29

@fosch9: Én Adrit tippeltem volna, a cárék módszeresen építik le Bence lehetséges szövetségeseit.

fosch9 (törölt) 2015.05.09. 08:25:02

@ÉH3sZ: ennyi
emellett nem sokat tett hozzá a játékhoz

radoznao 2015.05.09. 08:32:02

@Sanda.Ipse: De felfogták. Miből gondold, hogy nem? Mert Peti ezt akarta elhitetni? Hét eleje óta tudták, hogy vagy Adri, vagy Tina. Azért, mert Peti és Lki agyhalottnak titulálta őket, még nagyon is tisztában voltak a helyzettel.
Orsira haragudtak, hogy nem tette amit ígért, mert akkor őt ki tudták volna ejteni és megmenteni Adrit. Ez volt a terv. Nem is értem miért gondolta Mariann és Peti, hogy hu, de nagy meglepetést fognak okozni...

Mók_Ica 2015.05.09. 08:39:58

jó reggelt :)) itt a kávé, hol a poszt? :)))

radoznao 2015.05.09. 08:40:21

Hogy klasszikus idézzek, Mariannak nem több esze volt, hanem védettsége.
süti beállítások módosítása