Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Éden Hotel 3x47 - Ivartalanítva (18+)

2015. április 29. 06:22 - sixx

screen_shot_2015-04-29_at_05_20_36.png

Berki a patakban áll zöldben, és olyan vidám és gondtalan, hogy csikorgatom a fogam a felkonf alatt, itthon elszabadult a pokol baszki, te meg itt vicceslkedsz baszki. Mindegy, erről aztán tényleg nem Gólem tehet, van sok más a rovásán, de az Ivargate nem az ő lelkén szárad.

Az ébresztő a szokásos mederben zajlik, már ha az, hogy két fürdőgatyás, a fején hipszersapkát viselő, félmeztelen faszi Scooterre jár egy leginkább a csárdás és beekizett vonaglás szerelemgyermekére emlékeztető vitustáncot. Hosszasan. Aztán van egy kiállás a nótában, és lemerevednek, utána meg folytatódik az őrület. Adri Tinának mesél lelki bajairól, kb. annyi az értelme, hogy Becks, blablabla, Becks, bla, Becks, faszom, bla. Tina hatalmasakat ásít, én sem bírnám idegileg a vinnyogást. Mennek reggelizni, legalább addig sem sír Becks után Adri, míg tele van a szája.

Bence a soros az étkezés alatti canossajárással, elnézést, hogy tegnap olyan vadparaszt voltam, és ilyet nem szabad, ezen a ponton azt várom tőle, hogy az asztalt rárúgja Lokira, és üvöltve tépje ki a gigáját, BELEKÖPTÉL A SÖRÖMBE, TE ROHADT GECI üvöltéssel, de nincs ilyen szerencsénk, csak annyit mond, hogy undorító féreg vagy, Loki. Mer? Mer beleköptél a sörömbe. Én kértem ki, én söröm, mondja Loki, mekkora fasz ez. Közellenség aszongya, négy sört kért Carolinától, Bence legyint, szarok bele, nem köpünk sörbe bele, mert bárki beleihat és kész, vége, befejeztem, de a szócsata megy tovább, Loki a klasszikus Csubakkavédelem alkoholra specializált változatával gyűri le Bencét:

Részeg voltam.

screen_shot_2015-04-28_at_22_55_23.png

Akkor minden rendben, Loki. Közellenség kisírt szemekkel mondja, hogy nevetséges, hogy még Bencének kellett elnézést kérnie azért, amit Loki követ el, és ha jobban belegondolunk, igaza van. Adri felpattan az asztaltól, basszátok meg, itt nagyon sok paraszt van, megyek én innen a picsába, és tényleg. Pjotr ettől kezd kicsit ideges lenni, márpedig ha ő ideges lesz, abból baj lehet, mármint Adri hotellétét illetően. A lakosság mödasziézik, Bence szmájlit rajzol Pjotr hátára, a punnyadásmérő kiakad, ahogy CsáthGéza kolléga mondaná. Nem sokáig tart a nyugalom, Pjotr és Bence tematikázik egy kicsit a tévészobában, és arra jutnak, hogy ha egy faszit kell kibaszni, az Loki lesz. Közben Bence a riportban lealjasgecizi Lokit. A szemüvegtől és sapkától megfosztott Pjotr továbbra is ijesztően idegen látványt nyújt. Hosszú távon Loki veszélyes rá nézve, mondja a riportban, már nincs a belső körben.

screen_shot_2015-04-28_at_23_16_25.png

Ivar is tematikázik egy kicsit, ezúttal PornósBarbival, akire faszán egymásra találtak, és aszongya neki, hogy Lokira bármikor számíthat, és nem akarja, hogy kikerüljön a hotelből. Mert nesze, csinált egy marhaságot, de Loki ezt is űberelni tudja, és ez mennyire jó már így.  És már az sem érdekli, hogy beszél vele, kitart mellette, mindörökké, Bence a riportban komoran annyit mond, hogy Loki vagdoshatja a kis centijét (nem azt) hogy mikor megy haza. Pjotr és Botox fent azon tematikázik, mi van, ha nőt kell hazazavarni ma, Botox szerint Laurának kell mennie, mert néha megsimogatja Botox karját. Érthető. A riportban Botox azt nyekergi, hogy Laura veszélyes. Pjotr szerint nem biztos, hogy meg tudja győzni az agyhalottakat, hogy ne Ivart küldjék haza.

screen_shot_2015-04-29_at_05_06_01.png

Löevél, Laura olvas, a fiúk vonuljanak el és döntsék el, melyik csaj esik. Laura fosik is, hogy ő lesz az, és elmeséli mindezt Botoxnak, akiről azt mondja a riportban. hogy fasza kis barátnője lett egy nap alatt. A faszik kupaktanácsolnak, eéső körben nézik, kinek ki  van a halállistáján. Gulya - Laura, Ivar. Loki - Tina, Laura, Ivar. Közben Ivar és Pornósbarbi is latolgat, Nóri három szavazattal számol, és hazamenetellel. Közellenség - Ivar, Laura. Bence - Laura. Pjotr a riportban azt mondja, hogy ha egy gondolatot levezet ezeknek a faszoknak, akkor bekajálják, és egyetértenek. És ő is Laurát mondja, indoklásként azt hozza fel, hogy Ivarra nem szabad elpocsíkolni egy ilyen fontos döntést. Laura esik, ez van, nincs pofázás a csajoknak. Bence örömmel nyugtázza, hogy nagy az egyetértés köztük. Mielőtt elmennek szavazni, Pjotr és Bence nagyon szar standupot tol két sztereotipikus testépítőről.

Na, ceremónia, újabb hülyenév, pillangóceremónia, újabb hülye kellék, arany pillangó. A faszik adják a nőknek, mindegyik előtt van egy váza, arra kell feltűzni a kis baszt, oszt jó. Aki a legtöbbet kapja, az megy haza, tiszta ügy. Gólem kérdezgeti a lakosságot, Adri, be vagy szarva? Nem. Fogsz ma sírni? Leszarlak, ne provokálj. Túl vagy már Becksen? Nem, de leszarom. Ivar, az a párod, akit elképzeltél? Igen. De határozott és pozitív vagy! Igen, mert pozitívan látom a dolgokat. Ivar a riportban azt mondja, kapott olyan infót, hogy nincs félnivalója, közben a háttérben hallatszik, hogy valakit éppen ácsolnak az erők, tán vesztőhelyet? Gólem Laura lábát stíröli, a csaj kiröhögi, mi van, Gólem, benyalnál? Jól nézel ki, heló. Laura nem örülne, ha ma hazamenne. Na jó, faszt érdekli ez a kínlódás. Közellenség kezd, de nem Laurához, hanem Ivarhoz viszi a baszt. Ezen Gólem is meglepődik, te, a saját párodhoz? Sajnos, igen, monda Közellenség, akinek nem sikerült gerincet növesztenie két nap alatt. Mindenki más is Ivarra tesz, Lokit is beleértve, így a csaj hazamegy. Ivarnak Lokitól esett a legszarabbul a pillangó.

Kapunk egy flashbacket, amiben a faszik Pjotr szobájában ülnek le, mert Pjotr szarás közben megálmodta, hogy ha Laurát elküldik, és bejön egy faszi, és Ivar arra rápusztul, akkor szevasz tavasz, valaki esik. Volt már erre példa? Volt. És ezért döntöttek Ivar mellett. A csaj Gyulától és PornósBarbitól köszön el, és megy a reptérre. Gólem meg aszongya a lakosoknak, hogy a kását forrón eszik, hamarosan jön egy újabb lakó. Hát, jó. A házba beérve vidám zene várja a lakókat, ölelkezés, mindenki vidám, Bence faszitanácsot hív össze a tévészobában, ami előtt Laura aszongya a riportban, hogy ha itt nem lenne kötelező a pár, ő szingliként nagyon jól ellenne. A faszitanács szerint ma jön be egy új férfi, akit ki kell közösíteni, de hirtelen.

screen_shot_2015-04-29_at_05_46_45.png

Odakünn Ivar áll Gólem mellett, aki ezt kérdezi tőle, hogy mennyire bosszúálló, mert most bekavarhat a játékba. Jön egy új faszi, akinek segíthet azzal, hogy két bentlakót kiválaszthat, és elvihet randira. Közben bent Laura Gyuszkónak csapja a szelet, szimpatikus vagy, na. Ivar gondolkodik, majd dönt: Botox az egyik, a Adri a másik, mert Pjotr egy fasz, és így ki lehet baszni vele kicsit. A két fotót Gólem beteszi egy borítékba, és behívja az új arcot, II. Patrikot, a fodbalistát. II. Patrik nem túl szexi, és kicsit mintha el is lenne hízva, sebaj, engem sem tenne ki a vitrinbe senki. Kissé ideges, és láthatóan nem túl magabiztos, de Ivar segít neki, Lokival bandázz, az majd segít neked, de sört csak fedeles korsóban kérj, ne kérdezz, bízz bennem. II. Patrik egyébként krupié, csak hobbiból futballizik, de azt állandóan. Ésszel megy majd neki a játéknak, mondja, és ha muszáj, baszik is. Lányokkal. Nahát. Pedig a lányok nem túl megbízhatóak. Mármint úgy általában.

Bemegy a lakba, bemutatkozás közben Loki aszongya hogy ők már ismerik egymást, Adri meg kicsit megszédül, amikor kiderül, hogy II. Patrik is fodbalista. A kerekasztalos kérdezgetést Pjotr azzal kezdi, milyen tematika mentén tervezi a játékot II. Patrik, semmi ilyesmim nincs. Körbevezetik az újfiút, a végére Loki marad mellette, akitől azt kérdezi, hogy van-e esélye nyerni, mire Loki aszongya, ha nem hibázik többet, akkor igen, de necces. Pjotr, Közellenség és Gábor kitárgyalja az újfiút, aki elég bizonytalan, és ezárt veszélyes, mert ha védettséget kap, akkor baromságokat csinálhat. Az este végén Loki, Bence és Pjotr egy szál faszban, kézen fogva ugranak seggest a mödansziéba. Nahát, ilyet sem láttam még sose.

screen_shot_2015-04-29_at_06_09_40.png

Címkék: 18+ éden hotel
597 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.04.29. 06:46:36

nórit jól eldugták még az éé-be se hívták

Tóthi 2015.04.29. 06:47:23

Megvilágosodott hirtelen. Persze. Nekem meg tollas a hátam.

katmanocs 2015.04.29. 06:54:14

Izé, köszi az utsó képet, Sixx. Máris jobban indult a reggelem. Nem..:-D

Sajnálom ami Nórival történt, remélem a srác megkapja méltó büntetését az Élettől.

Sanda.Ipse 2015.04.29. 06:58:03

Minden a várható forgatókönyv szerint történt: Nóri haza. Ami feltűnt nekem is, hogy az esti ÉÉ-ből hiányzott, eddig ott mindig az aznap kiesők voltak a vendégek. Nyilván újra kellett forgatniuk valami nyögvenyelőset, mert esetleg Gólem túlzottan szívatta Nórit és az most nem tett volna jót a csatornának.

Eszet Lenke 2015.04.29. 07:08:48

Olvastam az egyik portálon, hogy ameddig tart a belső vizsgálat a tv2-nél, addig Nóri nem nyilatkozhat. Valószínűleg ezért nem volt az ÉÉ-ben sem.

Mucsai2010 2015.04.29. 07:09:39

@Sanda.Ipse: Ha újra akarták volna forgatni, azt napközben megtehették volna. Nem hinném, hogy fél 11-kor forgattak.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.04.29. 07:12:16

@fosch9:
Tessék csak oszolni, nincs itt semmi látnivaló!
A műsor még csak hagyján, mert az előre felvett anyagot tudják legfeljebb újravágni, de ahogy az ÉÉ burokba dugta tegnap a fejét...

Mucsai2010 2015.04.29. 07:13:03

@Eszet Lenke: Valószínűleg akkor a "belső vizsgálat " eltart a műsor végéig.
Egyébként meg mi az, hogy nem nyilatkozhat?? Kishíjján végigasszisztálják a lány megerőszakolását, aztán még ők szabnak feltételeket?! Na menjenek a kurva anyjukba.

Nóri! Nagyon remélem, hogy a sarkadra állsz, és minimum a fődíj kétszeresét kitaposod ezekből a patkányokból!!!

Sanda.Ipse 2015.04.29. 07:19:45

@Fu Szekh Li: Ez tényleg szuper cikk. Kíváncsian várom a válaszokat a feltett kérdésekre.

Sanda.Ipse 2015.04.29. 07:20:52

@Mucsai2010: már, ha elérték napközben a lányt. Ez csak egy feltevés volt persze.

Eszet Lenke 2015.04.29. 07:22:30

@Mucsai2010: Arról nem beszélve, hogy az előzmények ismeretében és tudatában, legalább annyit megtehettek volna - egyrészt a felháborodást tekintetbe véve, másrészt a kedélyek néminemű lecsillapítása érdekében -, hogy érintőlegesen ezt a tényt a tudomásunkra hozzák. Így viszont elég "sumákság" szagú a dolog.

Starlettevagysem 2015.04.29. 07:25:37

Sixx tökéletes a cikk az indexen!

IKDFA 2015.04.29. 07:26:21

@katmanocs:

Ha az élettől nem is, de az is eredmény, hogy most legalább foshat, mikor jelentik fel erőszak miatt...

,, 2015.04.29. 07:34:31

amúgy azt hittem a retek a legalja, de igazából szerintem jobban kezelnék most a szitut.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 07:38:09

Már hétfőn éreztem, hogy vagy elfáradtam.
Ugyanaz a sz.r megint. Egy szálfszban rohangálnak, medencébe ugrálnak... mire ez a folyamatos fszpörgettyűzés.. ááá unom. Agyhalottak, egytől egyig.
Ivargate, ahogy Sixx írta, betett.
ÉÉ Nóri nélkül betett2.

Volt egy apró jelenet tegnap, ami megcsapott... és azt mondtam, hogy mennyetekmár b+.....

Fiúk megbeszélik Laura go home.
Ceremónia.. gátőr ráteszi a pillangót Nórira.
Erre snitt: petike: hmm most már látom gátőrben nem lehet megbízni... (azaz gondolhatjuk mi, hogy miéééNórira tettél paraszt, amikor megbeszéltétek Laurát)
Erre snitt, vissza... és mivan? Mindenki Nórira teszi? WTF?
Aztán mi van? Flashback: Peti osztja az észet... Nóri legyen.. ja.

Namost ha ezt megbeszélték, akkor honnan is jött a: most már látom nem bízhatok gátőrben duma?

AKPH:1 hét: ez... ez nem valami jó gyerekek..mer'ezegyszar!

és ezek után érdekeljen bárki is? Botox magokása?Breki faszsága?

Le a kalappal Sixx.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.29. 07:38:33

@foxglove (F6): nem tudjuk, h ténylegesen mi történt, de a tv2 a magatartásával arra ösztönzi, ösztönözhet minden idiótát, h ez a viselkedés megfelelő.

Több helyen olvastam, leginkább a commenten, h a pasi erőszakos a csajjal, mert az állítólag azt szereti. Gyakorlatilag még egyet is majdnem.

Ha egy pasi nem fogja fel, h nem, bár lehet nő is, akkor ehhez egy tvnek nem asszisztálni kellene, sőt, gúnyosan reagálni.

Azt nem tudom, h mit most erőszak, nem erőszak, zsarolás, nem zsarolás volt, mert nem láttunk mindent.

Nekem a csatorna viselkedése az, ami elfogadhatatlan.

Törölni kellett volna a műsort a francba, ha már sikerült ekkora botrányt okozni. Tudom, tudom, nézettség.....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.29. 07:41:59

Ja, és egy nagyon jó licencet sikerült gallyra vágni. Gratulálok. Nem is vágyok több edenre.

Eszet Lenke 2015.04.29. 07:43:27

@foxglove (F6): Mennyire vártuk az ÉH-t a VV vége felé. Komolyan mondom, már napok óta szinte visszasírom tündérfalvit ádinástól, dennisestől, tujástól.

mandruc 2015.04.29. 07:44:13

Nekem nincs gyomrom tovább nézni ezt a műsort sajnos. Egyszerűen nincs már bent olyan, akitől ne hánynék sugárban, legfeljebb talán a Bence egy kicsit, de nem vagyok már kíváncsi, mi fog történni velük, felőlem holnap ledarálhatják őket kolbásznak akár. Mennyire szomorú, hogy egyetlen szerethető karakter sem maradt a végére...

,, 2015.04.29. 07:47:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: egyetértek. Nyilvános bocsánatkérés lenne az alap a csatorna részéről. (és remélem kártérítést is kap N.)

Sanda.Ipse 2015.04.29. 07:48:52

Péter önelégültségétől is már hányni kell, ahogy kinyilatkozza, hogy itt mindenki azt csinálja, amit ő akar és még annyira hülye is a többi, hogy erről fogalmuk sincs. Elégtétel lenne, ha kitaktikáznák mielőbb a műsorból.

Ronni 2015.04.29. 07:53:17

Sixx a cikked tűpontosan betalált a fájó kérdésekbe.

Amit ez a csatorna csinál az vérlázító, sem egy bocsánatkérés se Nóritól sem a társadalomtól.Tényleg mit hittek?Veszünk egy viszonylag jó alapot, ráköltünk egymilliárdot, tele rakjuk minden szarral huggyal(ez utóbbit szó szerint).Megszórjuk némi Mandulával, lehetőleg szexelő mandulákkal.Megmutatjuk az emberi természet legalját.És nézettséget döntünk!

Hát szerencsére nem, kiakadt a szarságmérő.TV2 ROHADJ MEG

Ronni 2015.04.29. 07:56:27

NÉZETTSÉGI LISTÁN SEHOL NINCS:)23,HELY ....

Sanda.Ipse 2015.04.29. 07:59:38

@Ronni: Egyre lejjebb küzdik magukat. Van még alább is...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.29. 08:02:09

@foxglove (F6): valszeg kierőszakolják majd a bocsánatkérést, csak az már nem olyan lesz....

Jimmy Tulipán Tudeski 2015.04.29. 08:05:41

Sziasztok!

Az megvan, amikor Marianna ilyet szól: magabiztoNságom?

Egyébként ez a nő egy-az-egyben Horváth Éva II. A beszéde, a hanglejtése, a mimikája...

tenyered_érted? 2015.04.29. 08:09:08

Az egyik szemem sír a másik üveg!:)
Ott kapcsoltam ki aTV-t hogy Nóri megkapta az 5. pillangót!
Jól járt azzal, hogy kitették és itt jön az a képbe, hogy EZT MI MIND TUDJUK HOGY SZERKESZTŐI UTASÍTÁS VOLT!
Nóri kártérítési pert a nyakukba vagy egy peren kívűli megegyezés komoly anyagiak miatt!!
Ha Nóri kiállna és elmondaná, hogy szerkesztői nyomásra vonta vissza vacsora közben az erőszak sztorit, az igencsak problémás lenne a TV2 nek!! De talán az ügyvédek okosabbak lesznek.
És sajnos/hála istennek/ a tegnapi 2 ejtőernyős gondolatom "játék" megállja a helyét. Az összes bennt lévő fiú köpjön fel és álljon alá!!! Lokinak ez úgyis jól megy.
Gyulát mikor verte át?? Benntartotta,mikor mindenki kijátszotta. Gyula Te baromarcú! Tét nélkül nyugodtan odamehettél volna bármelyik lány vázájához és mondhattad volna, Te nagyon szimpi vagy, És Nóri már kiesett, de Én nem tehetem rá a lepkét, mert Ő volt a párom aki benntartott amikor bajban voltam.
Bence szintén mondhatott volna hasonlót, hiszen Bence is tét nélkül tehette volna Bárkire, azzal, hogy Nóri neki nem tett semmi rosszat. Gerinctelen férgek vagytok Játékosok ha olvassátok. ez mind nektek szól!!

És akkor: "Vétkesek közt cinkos aki néma"

Ha most láttátok a Nóri- Gábor jelenetet/ tegnap ismét megnéztem és kinyílt a bicska a zsebemben-szó szerint mert mindig azzal járok!-/ akkor igencsak ki kéne állni Nóri mellett és elítélni Gábort. Most. Nem akkor amikor vége lesz a műsornak. Erre nem vonatkozhat semmiféle titoktartási szerződés ez egy bcs-hez asszisztálás.

Ronni 2015.04.29. 08:16:16

@Sanda.Ipse: Nézettséget illetően igazad legyend[^_^]b

Jimmy Tulipán Tudeski 2015.04.29. 08:17:23

Meg, mondjuk Marianna milyen lelkesen mondja minden új beköltözőnek, hogy ő az első naptól kezdve bent van. Csak éppen azt felejti el közölni, hogy egyszer már kibaszták, mint macskát szarni.

Chuck Νorris 2015.04.29. 08:28:57

Sajnos én is hasonló véleménnyel birok, nem érdekel a müsor. egy hét alatt kiesett két kedvencem is. éjjel nappal Costaricát nem akarok nézni, tele pöcslengető agyhalottakkal, és buta cicababákkal.
a tegnapi adás is az ÉÉvel karöltve, hát nem tudok jobb szót szánalmas volt. Én még mindig tartom azt hogy ez egy soron kivüli kiszavazás volt, az is lehet hogy a kinn lévö pszihiáter/válságstáb javaslatára "ejtették" ki a láthatóan megviselt Nórit. volt ugye a Loki ügy, utána Sármör is rátett egy lapáttal,. Apolkánál is ugyanez volt, csak ott az indok teljesen semleges volt a tv2 számára.
a legrosszabb az egészben hogy hagyták leadni az ominótus jelenetet, bár ha kihagyják az egész "lamurt" és feltöltik az adást lényegtelen pöcslengető jelenetekkel, Nóri sosem kaphatott volna elégtételt.

Hermesz Konrad 2015.04.29. 08:45:52

Köszi sixx-nek a kimerítően részletes cikket a műsorról az Indexen.
Nincs szándékomban Nórit bírálni, mert most nagyon magasra csapkodnak körülötte a hullámok, de az azért furcsa volt nekem, hogy miután Loki többször belegázolt a lelkébe a műsor során, megrígatta párszor, sörbe köpött, stb., Nóri még mindig azt hajtogatta, hogy kiáll mellette, bízik benne, "jófej"-nek tarja. Ennek ellenére simán megkapta tőle a pillangót, és amit ő ott nem tudott, Loki simán lehülyézte, lenézően beszélt róla mindig a riportokban. Szóval nem értem Nóri gondolkodását, és akkor nagyon finoman fejeztem ki magam.
Továbbá azt sem értem, hogyan képesek a fiúk megcsinálni, hogy egyik este még majdnem megülik egymást, illetve riportokban lehülyézik, lenézik, elítélik egymás viselkedését, attól függően, hogy ki milyen személyiség, a nap többi részében meg vidámkodnak, pacsiznak, közösen együtt meztelenül ugrálnak a medencébe vagy együtt zuhanyoznak és poénkodnak. Érdekes módon hiába vannak valós, vagy kreált személyes ellentétek, már jó ideje mindent felülír Peti (vagy a szerkesztők?) akarata, és mindig egy irányba mutatnak az események.

Hermesz Konrad 2015.04.29. 08:47:58

"megölik"-et akartam írni, bocsi :))

Sanda.Ipse 2015.04.29. 08:50:18

A TV2 már a műsorvezető kiválasztásával is alaposan mellélőtt. A főadásban sok szerepe szerencsére nincs, az ÉÉ-ben (hármat láttam) sikerült a partnereivel a legunalmasabb beszélgetős műsort összehoznia. A tegnapit csak azért néztem meg, mert kíváncsi voltam, ott lesz-e Nóri és egyáltalán érintik-e a témát.
A sunnyogást választották Nóri és a téma nélkül. Ezt egy magára valamit is adó csatorna nem engedhetett volna meg magának.

katmanocs 2015.04.29. 08:54:33

@IKDFA: az már "elévült", nem? úgy tudom 30 napja lett volna rá..

tenyered_érted? 2015.04.29. 08:55:23

Sokan elmondták, hogy megszellőztették ki nyeri meg a játékot. Én nem tudom. Ezért /szerencsére/ már csak az utsó részt fogom megnézni, csak azért hogy megtudjam melyik majom és hogyan nyert. Utána kiváncsi leszek mit fog nyilatkozni a mostani helyzet tudatában. Vajon 20 milla elég arra, hogy feladjuk emberi méltóságunkat és csukott szemmel menjünk el ezek fölött a dolgok fölött? Azt még el tudom képzelni, hogy ott bezárva nem hisznek el egyes játékostársaknak dolgokat/pl: Nórinak nem hisznek/. De most már ők is látták ezeket a jeleneteket, olvashatják a botrányt stb. Most már el kéne fogadni a tényeket. Ennek tudatában hogyan fognak reagálni???

seger 2015.04.29. 08:58:11

Nézem a műsort, és fogom a fejem. Árulja már el nekem valaki, hogy mit tud ez a Peti gyerek, hogy mindenki félistenként kezeli és issza minden szavát??? Nagyon remélem, hogy Nóri műsor végi akciója segít, hogy végre kiessen! Legalábbis az előzetes alapján ma valaki ismét indul haza. Egyébként sajnálom, hogy Nórit kiszavazták. Nagyon megkedveltem őt, és gusztustalan, ahogy a többiek viselkedtek vele.

tenyered_érted? 2015.04.29. 08:59:44

@katmanocs:
@IKDFA: az már "elévült", nem? úgy tudom 30 napja lett volna rá..

Esetleg Nóri hivatkozhat arra, hogy titoktartási szerződést írattak vele alá, komoly kártérítési perrel, emiatt nem akkor tette meg a feljelentését.

Sanda.Ipse 2015.04.29. 08:59:53

@katmanocs: A feljelentés megtételére nincs kifejezett határidő. Az ún. elévülési idő általában az adott bűncselekmény esetében maximálisan kiszabható büntetés tartamának megfelelő idő, de legalább három év.

Sanda.Ipse 2015.04.29. 09:02:46

Én a csatornát is perelném, mert a lány megalázásával szórakoztatni akart, nem elrettentő példának mutatta be.

radoznao 2015.04.29. 09:02:49

Itt hagytam abba a műsor nézését és bojkottálom a TV2-őt is.
Szegény Nóri nagyon sajnálom, hogy még utoljára rúgtak bele egy jó nagyot. A többi lakó is lemehet, gondolhatták volna, hogy ilyesmivel nem viccelünk. Utáltam nézni tegnap is Gábor önelégült fejét. Mint aki jól végzete a dolgát. Megmondta, hogy kirakja Nórit, ha nem dug vele és meg is tette. Szégyen.
Loki miatt meg szégyellem magam, hogy rocker vagyok.

Sanda.Ipse 2015.04.29. 09:06:57

@radoznao: Pártunk és kormányunk által preferált csatorna. Ha ez a reteknél történik, már visszhangozna a vaskos büntetésétől a média. Eddig sem nagyon néztem, ezután ennyit sem.

Mourinho már nem a király 2015.04.29. 09:07:28

A köcsögök kiszavazták Nórit, milyen gusztustalan volt ahogy pacsiznak, meg öltelkeznek amikor visszamennek...
Az lett volna az igazi, ha visszaküldik Nórit az új fiúval együtt, hogy ők most egy pár. Az lett volna a kibaszás.

Tertullianus, a filozófus 2015.04.29. 09:07:31

Nóri kiejtése - az ÉÉ-ből is - nagyon jól mutatta meg, hogy a hatalom hogyan tapossa el azt, aki kellemetlenné válik számára.
Igaz, ezért 2000 éve még keresztre is feszítették volna...

Bujumburi 2015.04.29. 09:13:13

Iszonytató. Én a műsorban dolgozók helyében eltüntetném a CV-ből, hogy közöm volt ehhez az "alkotáshoz". Nem csak Nóri miatt, az már csak hab a tortán. Primitív banda. És én még azt hittem ez szórakoztatóbb lesz, mint a VV7, pedig már az is maga alatt volt kissé.

BobbyEwing 2015.04.29. 09:15:32

a legjobb, hogy a bentlakók a Nóri-Gábor konfliktust még a csajnak róják fel. szerintük ő izélt ki Gáborral, mert azt terjesztette, hogy erőszakoskodott vele. hát ez vicc.

továbbra is mondom, Gábor valószínűleg drogfüggő. az izzadása, a folyamatos üveges tekintet, az erőteljes hangulatváltások, és a beszéde a masszív füvesekre jellemző. Tegnapi adásban azt hiszem Adri mondta is neki, kurva idegesítő, hogy nem lehet kihámozni a mondataiból mit akar. tipikus.

jól értettem tegnap: lehet hogy Bence elvette Loki (egyik) sörét? Lehet, hogy azért köpött bele? nem mondom, hogy akkor így már elfogadható, de kicsit átszínezi a képet. csak esetleg ezt az előzményt nem mutatták.

Mucsai2010 2015.04.29. 09:16:59

@Hermesz Konrad: Ezt én sem értettem, hogy mire fel még a kiesése után is az a nagy Loki-imádat.

malevil2050 2015.04.29. 09:18:13

Nem kellene ennyit ezen rugózni.Törvényszerű h bekövetkeznek ilyen dolgok.Ahova a pénzazisten belépett,ott mnden csak rohad.

Mivel itt és a műsorban is igen kevés a szórakoztató humor,játék,stb.Docens elemzéseket pedig bárhol olvashatok úgy döntöttem,h béfejezem mindennemű tevékenységemet ezzel az egészzel kapcsolatban.

Minden jót!

katmanocs 2015.04.29. 09:18:47

@Sanda.Ipse: nem vagyok jogász, csak nemrég láttam valamelyik csatornán egy műsort ahol pont ez volt a téma... ott határozottan azt mondták hogy szexuális zaklatás esetén 30 nap határidő van és utána nem lehet feljelentést tenni.

,, 2015.04.29. 09:21:56

@Sanda.Ipse: jól mondta katmanocs.

Mucsai2010 2015.04.29. 09:22:47

Javítson ki valaki, ha tévedek, de ennek a műsornak nem arról kellene szólnia, hogy a vége felé már csak nagyon erős, taktikus és veszélyes karaktereket küldenek be, hogy bomlasszon, robbantson, mint mondjuk anno Szandra?
Erre beküldenek egy ilyen Laurát meg Patrikot???

katmanocs 2015.04.29. 09:23:08

Érdekes ez a Nóri ügy, örülök hogy ekkora port kavar. Sokan nem tudják ma sem hogy ami történt az erőszak. Én értelmes, tájékoztott nőnek tartottam magam, de 16 évig éltem egy olyan kapcsolatban ahol durván zsaroltak érzelmileg. Mivel fizikai erőszak nem történt és nem is nagyon beszélgettem erről senkivel, fogalmam sem volt arról hogy ez NEM normális. A Patent honlapján olvastam és döbbentem a válóper kellős közepén, utána találkoztunk, beszélgettünk, sok minden világossá vált. A bíróság lesöpörte a dolgot az asztalról, pedig női bíró volt. Ha nem ütött meg nincs erőszak... beszélni kell róla, formálni a gondolkodást. Mert sokan észre sem veszik hogy erőszak áldozatává váltak - és nem csak szexuális erőszakról beszélek, az érzelmi zsarolás ugyanez. Nem tudom mennyire voltam érthető, kicsit felkavarodtak bennem a dolgok:(

Mucsai2010 2015.04.29. 09:25:11

@katmanocs: Gondolom azért, mert alapestből elég nehéz bizonyítani. Itt viszont az a helyzet, hogy az egész rögzítve van, tehát nem Nóri szava a bizonyíték, hanem a videó.

,, 2015.04.29. 09:29:45

@Mucsai2010: azért mert ez egy kényes és érzékeny téma így a sértett belátására bízzák vállalja-e a procedúrát. Mondjuk itt lezajlott az egész meghurcoltatás a döntése nélkül is.

Sanda.Ipse 2015.04.29. 09:32:31

@foxglove (F6): Azért ez ebben az esetben nem ennyire egyszerű. Szereplő (Nóri) aláír egy nyilatkozatot, hogy adásba kerülésig, ill. a műsor végéig nem beszélhet semmiről, ami benn történt. Tehát nem mehet januárban feljelentést tenni, hogy majd esetleg áprilisban látható lesz, hogy molesztálta a pasi.
Mindenképpen jogászt kell fogadnia.

Thera 2015.04.29. 09:33:37

@katmanocs: Elvben lehetne úgy érvelni hogy a Pénteki adástól számítva: Ugye az elkövető felismerésétől számít, de a tényállás megismerése (a felvétel leközlése) szintén olyan esemény mely alapot adhat a későbbi kezdeményezésre. (Ha hitelesen tudna arra hivatkozni, hogy minden oly zavaros volt, elhitették vele hogy csak álmodta etc...) Pl ha részegen beleegyezésed nélkül áldozatul esel, és 2 hónappal később eljut hozzád egy felvétel melyből rájössz hogy volt aktus megteheted a feljelentést. A 30 nap azért van hogy ténylegesen az eseményhez kapcsolódjon, ne pl 3 év múlva egy válásnál jöjjön elő, bizonyítási lehetőség nélkül.

Veder1 2015.04.29. 09:33:53

@Tertullianus a filozófus: eljutottunk oda, hogy Nóri=Jézus gratulálok, a tömeghisztéria sem ismer határokat.

,, 2015.04.29. 09:35:50

@Sanda.Ipse: @Thera: kíváncsi vagyok mi lesz ebből

,, 2015.04.29. 09:37:40

@foxglove (F6): ez jobban érdekel jelenleg, mint h ki nyeri a fődíjat.... azt leszarom innentől

Cathcart_ezredes 2015.04.29. 09:39:10

@foxglove (F6): @katmanocs: 30 napja lett volna a magánindítvány előterjesztésére, de mivel ez közvádra üldözendő bűncselekmény igazolásnak lehet helye a Be. szerint. Tehát nem késett el.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 09:40:42

patrik/paca is egy akkora gyökérparaszt volt tegnap, hogy rajta is már csak a bézbózütő segít.
Nóri: rosszabbra számítottam. Kiröhögik, hogy lehetne rosszabb, 5/5... ez is milyen, hogy kiröhögik B+.. na mindegy... erre mondja Nóri, hogy nem erre gondolt, hanem, hogy az érzés lesz rosszabb... de jobban van, mint gondolta.

Erre a baromarcú ÉÉ-ben?! Hát ja hö... mé mire gondolt, a takarítónő is rá fog tenni? hö... azzal a túlmozgásos dagadt fejével... fel sem fogta, mit mondott Nóri.. el sem jutott az agyáig. Lúzer hülyegyerek, focista... ja..berki meg szintén röhögött... senkiháziak ezek, mind.
loki te is.. peti is... ááá

btw.. ki a tkm az a szintia diktátor? diktáttoor érted? diktáááttor?!
lófejével, bamba értelem nélküli arcával.. magát nézi a kis monitoron az adás közben.. azt sem tudja mi történik... a legsötétebb lény a tv-ben ever.. ki a retkes fene az a valami.. komolyan...

egy nézhető játék volt, ÉH. ezt sikerült porig rombolni.. gratulálok. idióták

,, 2015.04.29. 09:41:34

@Cathcart_ezredes: a szexuális kényszerítésnél is? vagy ez hogy van?

Mucsai2010 2015.04.29. 09:44:11

@Thera: Illetve még az is bonyolítja a dolgot, hogy a szerkesztők mosták az agyát, illetve akár meg is fenyegethették.

Sanda.Ipse 2015.04.29. 09:45:05

@AkkorlegyenPtr: Nóritól a "rosszabbra számítottam" arra vonatkozott, hogy azt hitte, rosszabbul fogja érezni magát a kiesésekor. Ezt ki is fejtette.

Mucsai2010 2015.04.29. 09:46:37

@AkkorlegyenPtr: Az viszont érdekes, hogy rögtön a kiesése után Nóri, ahogy kikerült ezek közül a senkiháziak közül, máris sokkal magabiztosabb volt.

kismaszatka 2015.04.29. 09:50:07

Azért az ÈÈ-Ben is kimaxolta a tv2 a nézők hülyének nézését. Szánalmas volt....

jo.e 2015.04.29. 09:50:30

Igaz, h. nem tegnap volt, de ez a beleköpés dolog az eddigi legnagyobb genyóság volt! Loki, neked bizony a k.. a.. ! Azon gondolkodtam, h. a video presszó közönsége hogyan reagálna egy ilyen fokú bizalmaskodásra... Esetleg ha sixx nyilatkozna ez ügyben. Lehet, h. csak én vagyok túl finnyás.

És igen, sikerült tönkre tenniük ezt a fajin kis formátumot. Dilettánsok!

BobbyEwing 2015.04.29. 09:52:53

@AkkorlegyenPtr: az ilyen senkiket a helyükön kell kezelni. nem kell vele foglalkozni, tipikusan olyan kurva unalmas figura, hogy kénytelen mindenféle nevet magára aggatni. ettől továbbra is marad 0 az önértékelése, amit exhibicionizmussal kompenzál. és ha még ő is ennyire unalmasnak találja magát, akkor én minek foglalkozzak vele? az éden éjjelre még egyetlen egyszer sem kapcsoltam oda ezek miatt. elbaszta a TV2 ezt a műsort, de a létező összes módon. nem volt kis teljesítmény, megcsinálták. (tapsvihar)

Bognar Klamidia 2015.04.29. 09:53:09

@katmanocs: sajnálom... és még hány ilyen történet van...

Cathcart_ezredes 2015.04.29. 09:53:35

@foxglove (F6): igen ott is, mert az is közvádra ülözendő. Ha a törvény szerint csak magánindítványra büntethető a bűncselekmény (pl. szexuális kényszerítés és szexuális erőszak alapesetei), akkor ennek az előterjesztésére 30 napja van a jogosultnak (tipikusan a sértettnek, de vannak kivételek, amik most nem jönnek szóba.) A btk. rendelkezése tehát ez, de ezt a be-vel együtt kell nézni, ami kimondja hogy ha a magánindítványra büntethető bűncselekmény közvádra üldözendő (és ezek azok), akkor igazolásnak lehet helye.
Ha pl. levéltitok megsértése történik, és kifutok a 30 napból, akkor buktam, mert az magánvádas. Szexuális kényszerítés és erőszak meg közvádas (a vádat nem a sértett, hanem ügyész képviseli)

katmanocs 2015.04.29. 09:57:54

@Bognar Klamidia: igen, így van.. mióta tudom mi történt velem azóta próbálok a környezetemben segíteni hogy más ne járjon így. És nem vagyok harcos feminista, mielőtt valaki feltételezné, a Patent céljaival sem mindig értek egyet - de igenis arról beszélni kell hogy hol a határ a "normális" és a zsarolás-bántalmazás közt. Mert a fizikai erőszak nem minden, a lelki terror ennél sokkal pusztítóbb tud lenni..

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 09:58:04

kiváncsi leszek, ha nem ül el a botrány.... hányan fognak loki sörébe beleköpni, ha összefutnak vele valamelyik buliban.

Lova 2015.04.29. 09:58:42

Szerencsétlen Nóri egy áldozat típus, mintha kérné, hogy belerúgjanak. A körülötte lévő emberekben meg nincs odabent annyi tisztesség vagy megértés, hogy ne alázzák tovább, hanem segítsenek neki. Ilyen szempontból a játék pont olyan mint az élet.
Ez az érdek és nem empátiavezérelt viselkedés a játék formátum miatt nem meglepő a játékosok oldaláról (Mariann volt a legszebb, ahogy másik nőként nulla empátiával alázta a többiek előtt Nórit), de a szerkesztőknek fel kellett volna ismerni a helyzetet és megfelelően kezelni. Ott nem volt pszichológus, aki kibeszélhette volna Nórival a riportszobában a helyzetet? Általában szokott lenni a stábban lelkisegélyes, nem?
Azt nem tudom, hogy szerkesztői döntés volt-e hazaküldeni, de ha igen, akkor szánalmas döntés. Inkább azt kellett volna mondani, hogy Gábor repül azért amit csinált, Nóri meg azért, mert annyira megviselte a helyzet (meg a megelőző 44 nap - csak meg kell nézni mennyire elvesztette az orientációját és határozottságát szerencsétlen).
Következmények nélkül hagyni ott helyben, idehaza meg beszerkeszteni a műsorba nagy hiba volt.
De mit várunk egy olyan műsortól, ahol a műsorvezető (Breki) rendszeresen verbálisan megalázza, megszégyeníti a mellette álló műsorvezető nőt, időnként meg még a vendégeket is.
Ez akkor is ordenáré parasztság, ha időnként viccesnek is hat. És ez nem egy egyszeri, 3 perces snitt volt, hanem napi rendszerességgel megy. Én emiatt tiltanám be a műsort - annak ellenére, hogy rendszeresen nézem.

Armador85 2015.04.29. 09:58:47

Azt magyarázza már meg valaki, hogy Bence azután, hogy tegnap majdnem összeverte Brokit, illetve a riportban is kutyázta, miért ugrál vele seggpucéran a medencébe? Illetve Adri miért táncolt a Patrik kiesése utáni bulin Petivel? Ezek tényleg ennyire korlátoltak érzelmileg?

Amúgy Adrit eddig nem bírtam, de az asztalnál történt kirohanása (g.cik vagytok mind bmeg) szimpatikus volt. Én se érezném jól magam ennyi féreg között, hiába a tematikáról szól a játék.
Peti, az önelégült f.sz fejedet remélem minél hamarabb kilapátolják a hotelből.

,, 2015.04.29. 10:00:00

@Cathcart_ezredes: köszönöm, Be-ből készülök és pl ez totál kimaradt h igazolásnak van helye, úgyhogy nagyon hasznos volt amit írtál. Bár az üldözendő meg büntethető közti különbség még nem annyira tiszta (de nem akarok offolni)

Mucsai2010 2015.04.29. 10:01:22

Egyébként szép dolog ez a "bojkottálom a TV2-t, meg innentől majd nem nézem az ÉH-t", de higgyétek el, hogy ez nem hatja meg őket, még röhögnek is rajta a Breki féle suttyó parasztok.

Ami viszont kib.szottul fájna nekik, ha innentől kezdve azt mondanák a hirdetők, hogy jó, akkor ők köszönik szépen, de egy ilyen hozzáállás után ők ehhez a műsorhoz, illetve csatornához nem adják a nevüket. Eleve a béka segge alatt van a nézettség, úgyhogy sokat nem vesztenének már vele.

Sanda.Ipse 2015.04.29. 10:02:53

@AkkorlegyenPtr: Igaz! Bocsi, nem olvastam végig.

Rayen 2015.04.29. 10:05:07

Sajnos Nóriból nem nézem ki, hogy továbbvinné az ügyet. Peren kívül talán kap egy, a csatorna számára nem jelentős, de neki mégiscsak nagyobb összeget, 1-2 milliót jó esetben, aztán inkább felejteni igyekszik az egészet.

Zsoofka 2015.04.29. 10:06:03

@Armador85: Én már nem úgy nézem (ja nem is nézem, csak óvasom) ezt, hogy van Adri, meg Peti és őket ilyen meg ilyen emberek... sose derül ki, milyen emberek, mert nem magukat adják, hanem játszák a rájuk kirótt szerepeket.... Adri a szerelmes nőt, akinek a sok csúnya gonosz kitette a párját, Peti, a csúnya gonosz manipulátor.... Nekem ne mondja senki, hogy az magától ugrott be Petinek a budin, hogy ki kellene rakni Nórit... Ki lett neki adva, hogy hívja össze a bandát és ezt és ezt mondja nekik.... Egy szappanopera szereplőit elemezzük kedveseim, buzgón.

Cathcart_ezredes 2015.04.29. 10:09:38

Akkor mindenkitől elnézést kérve offolok picit @foxglove (F6): a Be. azért az "üldözendő" kifejezést használja a magánindítványnál, mert az egész büntetőeljárás alapja a magánindítvány, nem csak a bírósági szakasznak, ahol szó lehet büntetésről.Tehát már a nyomozás is ezalapján indulhat meg, ezért ír üldözendőt, nem büntetendőt. (Sok sikert be-hez, nekem egyik legjobb vizsgaélményem volt, pedig tufahülye voltam a kihúzott tételekből:) Hétfőn lesz büntető államvizsga, szexuális bűncselekményeket legalább már átnéztem emiatt..:) )

Armador85 2015.04.29. 10:12:13

@mokamini: ez kicsit szélsőséges látásmód. Azzal egyetértek, hogy szerkesztői utasításra tehették ki Nórit. De az, hogy mindenkinek előre megírt karaktere, szerepe lenne, túlzás. Ezek nem IQbajnokok, se nem jó színészek, a legtöbbjük érzelmileg labilis, sérült. Adri tényleg szerelmes lehetett, annyi háttérinformáció van róla, hogy csapódik minden olyan műsorba, ahol minimális esélye van képernyőre kerülni. Attention whore, de ugyanígy Marianna, Sneci, stb. Miért ne képzelhetné, hogy szerelmes Patrikba, ha ennyire látszik, hogy érzelmileg nem százas?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.04.29. 10:13:34

Számomra érthetetlen volt és most is az,hogy miként védhet egy nő inaszakadtáig egy olyan férfit, aki számtalanszor lealázta, földbe döngölte már? (Nóra, Loki)

Mucsai2010 2015.04.29. 10:13:40

@Rayen: Szerintem meg egy kimondottan karakán, talpraesett és céltudatos csaj, kellő intelligenciával, úgy én meg bízom benne, hogy kiveri a TV2-ből minimum a fődíj dupláját.

Zsoofka 2015.04.29. 10:16:26

@Armador85: Én nem azt mondom, hogy nincs semmi a karakterekben az egyes ember saját tulajdonságaiból, szerintem pont az a "művészet", hogy olyanokra osszák ki az egyes szerepeket, akik tudnak azonosulni a karakterek alapvető tulajdonságaival. Na ezt jól megaszontam.

Zsoofka 2015.04.29. 10:18:14

@A Manci: Lsd @mokamini:
Ők maguk pontosan tudják, hogy ezek szerepek és Nóri azért insázik Lokival folyamatosan, mert nem Lokira dühös, hanem a Loki által eljátszott szerepre... Nekik ez vót megírva. És nem a sors könyvében.
Ti ezt tényleg nem látjátok?

Zsoofka 2015.04.29. 10:22:15

@mokamini: Mint ahogy nem volt megírva Gátőr erőszakoskodása, csak a Nóri felé terelése. Az a barom meg túltolta a biciklit. Az a sok baram a tv2-ben, meg ahelyett, hogy kibaszta volna, még a markukat is dörzsölték, hogy jó lesz ez így.... És SENKI sem szólt, hogy ÁLLJ, NE TOVÁBB. Ahogy sixx szépen meg is írta az indexes cikkben.

exilis 2015.04.29. 10:25:40

Én tegnap fejeztem be a műsor követését, egyszerűen érdektelenné vált az egész. Kár érte mert szerintem is a legjobb reality formátum volt az itthoniak közül. Egyértelműen a TV2 hibája, hogy elterelte szexista-prosztó irányba.

fairytale 2015.04.29. 10:27:40

@Hermesz Konrad: mivel ez egy vágott és erősen szerkesztett műsor, nem tudhatod, hogy egyébként milyen volt a viszonyuk. Azt nyilván nem mutatják meg, amikor jófejkedtek egymással meg ilyenek, mert az uncsi.

Rayen 2015.04.29. 10:28:16

@mokamini: a szerkesztői utasítások nyilvánvalóak. A tegnapi ordítóbb se lehetett volna. Azt viszont ne hidd, hogy a lakók annyira tehetséges színészek, akik képesek két hónapon át éjjel-nappal egy felvett, kitalált karaktert eljátszani, miközben a saját személyiségüket elfojtják. Ezek itt bizony magukat adják, egyre inkább esik le az az álarc is, amit a saját életükben, a társadalmi normáknak megfelelően viselnek.

Pjotr még az elején a riportokban szinte elnézést kért a geciskedésekért. Mostanra már a kielégülés kéjes vigyorával az arcán tapicskol a többiek alázásában, nem győzi tromfolni saját magát (papucsállatka, egysejtű, félsejtű). Nem kap visszajelzést arra kívülről, hogy milyen hatást kelt, hiszen a műsor nem valós idejű, nincs nézők általi kiszavazás, a riportszobában vele szemben ülőről meg azt látja, ez helyes így, sőt ezt várják el tőle, hát igyekszik a kedvükre tenni. Nem karakteridegen ez neki, csak egy kis biztatás meg a külvilágtól elzárás kellett hozzá.

punopa 2015.04.29. 10:29:25

Az erőszak nem maradt büntetés nélkül. Megbüntették érte az áldozatot. Mint a való életben. :-/

(Attól kezdve, hogy nem zárták ki Gábort, a játéknak mint olyannak kevés értelme maradt. Egyébként megjegyezném, a cselekmény nem Magyarországon történt, ezért talán nem a magyar jogszabályok szerint kellene nekiugrani.)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.04.29. 10:30:22

@mokamini:
nagyon elmés.
ugyanakkor ezen a ponton kiesett akkor a szerepéből. a megbízás viszont a műsor egészére szól.

akár szerep, akár nem, ami a műsorból róla átjött az az,hogy tipikus áldozat karakter, amolyan önsorsrontó fajta.

bElannaTorres 2015.04.29. 10:30:41

@Rayen: hát a bentiek nagy részét én is egysejtűnek látom szóval, ezért nem dobok követ petire.

van az az értelmi (meg érzelmi is) szint különbség ami már fáj.

Armador85 2015.04.29. 10:30:52

@mokamini: én nem nézek ki ennyit a trévékettősökből. Jópár dologban terelik őket, de részletesen megírni ezeket a szerepeket. ehhez nekik nincs eszük, a játékosok meg nem elég jók, hogy eljátszák.

Zsoofka 2015.04.29. 10:31:05

@Rayen: Egyetértek. Szerintem ugyanazt írjuk, csak te egy kicsit cizelláltabban fogalmaztál. Én direkt voltam sarkos.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.04.29. 10:33:06

Peti übergenya és régóta piszkálja a csőröm, de a tegnapi kijelentése a szobában minden volt, csak nem nagyképű. Objektíve közölte,hogy bármit mond mindent bekajálnak.
Sokkal inkább tűnt számomra úgy,hogy mindezen már ő maga is hitetlenkedik és nem is érti az egészet, de ha már így alakult, hülye lenne nem élni vele.
(és ebből a szempontból igaza van)

fairytale 2015.04.29. 10:33:08

@Armador85: nem részletesen megírják. terelik őket arrafelé, hogy eljátszanak egy szerepet. Azt erősítik és úgy vágják meg az anyagot, hogy a kialakult kép erősödjön róluk. Egy nap 24 órából áll. Ebből látsz háromnegyed órát összevágva. Szerinted, nem lehet ezzel téged manipulálni?

DilisApu 2015.04.29. 10:33:17

@Eszet Lenke: Még a végén Nóri lesz a hibás, hogy közeledett ahhoz a fat@kű bunkóhoz. Remélem lesz valami negatív hatása Gáborkára nézve az eseménynek, mert ezt nem szabad büntetlenül hagyni!

@Mucsai2010: egyetértek :) Nóri for president :D

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: úgy érzem, hogy ez a két t@ketlen csatorna (retekklubb és csigakettő) minden realityt végleg elintéz most már. Még a végén kénytelenek újraforgatni a Szomszédokat egy apokaliptikus zombi jövőben! Vagy a Dallast ugyanott, mert realityt már nagyon nem lehet eladni, szerintem....

@Sanda.Ipse: aki ennyire frontvonalon nyomja, mint Pjotr és nem a háttérből rángatja a szálakat, mint Botox, előbb utóbb pofára esik! Ez szerintem már borítékolva van! És tutti, hogy Loki fogja hátbaszúrni, amilyen gerinctelen és fireg...

Zsoofka 2015.04.29. 10:34:27

@Armador85: Nóri nem tudta volna eljátszani a Vezérmarha szerepet, mint ahogy Peti sem az Áldozatét. Nem színészek. Karakterek. Volt az Áldozat szerepkör, amire megtalálták a Nórit. Nem írtak neki szerepet, csak úgy alakíttatták a szitut, hogy őt találják be a többiek, egyedül maradjon... Amikor pl. túl jól kijött Lokival (abban a 3 percben) löktek egyet a dolgon, beküldtek egy löeevelet, ami az általuk kitalált irányba terelte a szereplőket....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.04.29. 10:34:28

@katmanocs:
Létezik a lelki terror meg az érzelmi zsarolás, de baromi nehéznek tartom megítélni, hogy mi számít ténylegesen "bántalmazásnak" ebből a szempontból. Mindenkinek az egyéni érzékenysége más ebben, és lehet olyan, aki már attól is letargiába esik, ha nem dícsérik meg kellően a fogyókúrája után, vagy ha csakazértis le kell menni minden második hétvégén az anyósékhoz.

fairytale 2015.04.29. 10:42:09

@DilisApu: Miért is gerinctelen a Loki emiatt? Ezt nem értem. Peti kiteheti Lokit, de a másik nem teheti ezt meg, mert gerinctelen? Egyelőre Loki az egyetlen, aki megtörheti ezt a peti - mariann uralkodást és remélem, meg is lépi.

Gia Gianea 2015.04.29. 10:43:11

Tudom,hogy mindenkinek lehet véleménye,de aki mostantól nem nézi,az csak egyszerűen ne nézze..Nem köll minket tájékoztatni.

,, 2015.04.29. 10:44:24

@Cathcart_ezredes: köszi:) neked is sok sikert, drukkolok majd!:)

spájdernecc 2015.04.29. 10:45:30

@DilisApu: "Ez szerintem már borítékolva van! "
bizony, bizony
méghozzá Nóri borítékolta.
Elméletileg ma ffi kieső lesz, és ha a két " borítékolt " nőszemélyből kell pótPacának választania, szerintem inkább Adriennhez húz, mint a Jégkirálynőhöz.
így Pjotr, mint Adri aktuális párja szívóág pozitívnak tűnik.

katmanocs 2015.04.29. 10:45:32

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): pont ez a baj... én nagyon sok mindenről azt gondoltam hogy ez normális, pedig valószínűleg nem az. Gondolok itt olyanokra hogy valaki a külsődet folyamatosan ócsárolja, sosem dícsér meg semmiért, a legkisebb vélt vagy valós sérelemért napokig nem szól hozzád és még el sem árulja mi a baja, ismerősök előtt leszól és csúnyán megaláz, ha bármi programot terveznél nélküle (pl vásárlás a barátnőddel, mozi) azt személyes sértésnek veszi és addig zsarol míg inkább lemondod, nem engedi hogy kifesd a szemed, elmarja mellőled a barátokat, balhét rendez ha 5 percet késel mert nagyobb volt a forgalom, a munkahelyen elért sikereimet kurválkodás eredményének tulajdonította..stb, sorolhatnám. Én azt gondoltam hogy a szeretete, ragaszkodása jele mindez. Pedig nem az, ebben a mértékben már túlmutat ezen. Le lehet így élni egy életet csak nem érdemes...nagyon nehéz volt felismerni és kilépni belőle mert jött a zsarolás ezerrel...a gyerekemet akarta elperelni, és a magyar igazságszolgáltatásnak hála kis híján sikerült is mert a bírónő odáig volt a "hős apa" szereptől. (végül nem jött össze neki, de hajszálon múlt) Hiába van azóta egy nagyon-nagyon normális "új" férjem, a mai napig nagyon sok sérülést őrzök, az önképem talán sosem lesz a régi, önbizalmam semmi, és komolyan tréningelem magam hogy egy barátnős programon (negyedévente 1x) ne legyen lelkiismeret-furdalásom...

pogona vitticeps 2015.04.29. 10:46:00

Ha a szerkik jók, akkor elég néhány a riportszobában feltett, jól fogalmazott kérdés, és ezzel már meg is van mutatva az útirány. Az okosabbja rögtön le is veszi, mit akarnak a szerkik, a kevésbé eszesekben pedig el vagyon ültetve a gondolat. És mivel megszokták, hogy a vághatóság érdekében állandóan teljes mondatban válaszolnak minden "hivatalosan" feltett kérdésre, a válaszadáskor szinte rögzítik a szókapcsolatokat. Pandorán ez tök jól érzékelhető.
A második körben meg ott van az a játékos, aki már sejti, tudja az irányt, ő folytatja a szerkik által megkezdett terelgetést.
Itt szerintem majd mindig a Peti kap jeleket, vagy tényleg annyira korlátoltak a többiek, hogy csak ő érti meg őket, szinte senki más.
Ha jól válogatták volna a játékosokat és vették volna a fáradságot, hogy rendesen profilozzák őket, akkor a reakciók is kiszámíthatóbbak lennének. De asszem ez a profilozás itt nagyon elmaradt vagy nagyon silányra sikeredett.
Szóval én nem hiszem, hogy kiáll valami faszi a medence szélére és elordibálja, hogy te ma morci vagy, te csak punnyadsz és tessék kérem pucér seggel beleugrani a medencébe...

Sixxnnek köszi az indexes cikket. Is.

egy igazi barom vagy mária 2015.04.29. 10:46:08

@katmanocs: Már bocs, de ha a világ elé tárod a szennyest akkor beleugatok.
16 évig élsz a érzelmi zsarolásban, terrorban, de értelmes nőnek tartod magad.
Aztán írsz egy ilyet: "de igenis arról beszélni kell hogy hol a határ a "normális" és a zsarolás-bántalmazás közt. Mert a fizikai erőszak nem minden, a lelki terror ennél sokkal pusztítóbb tud lenni.."
Te tényleg azt várnád el a világtól, hogy majd törvényeket hoz arra, hogy mi a zsarolás, lelki terror, bántalmazás? Bazmeg, felnőtt ember vagy, talán elvárható lenne, hogy nem egy kívülálló bírótól várod hogy ítélje meg, hogy amit te csináltál szabad akaratodból az mennyire volt szabad akarat és mennyire érzelmi zsarolás?
Nem lehet valakit megütni, nem lehet mondjuk bezárva tartani. De ha le sem kötöznek, és meg sem vernek, akkor mégis mit kéne csinálnia a bíróságnak/rendőrségnek hogy te kilépj a lelki terrorból?

vastyúk is .. 2015.04.29. 10:46:16

@malevil2050: Szép nyarat és boldog karácsonyt! Puszi

pogona vitticeps 2015.04.29. 10:49:49

@katmanocs: Minden tiszteletem a Tiéd. :)

kszanaksz 2015.04.29. 10:52:02

Lehet, hogy nem jól emlékszem, de nem mondták itt korábban, hogy Nóri nem nagyon szerepel a promókon? De, ha esetleg tévednék, ettől függetlenül is, a tegnap esti adás nekem arra utal, hogy tisztában volt vele a tv2 is, hogy necces a gáboros jelenet, illetve az egész dolog, ezért első adandó alkalommal szép csendben (ahogy ők azt elképzelték akkor) kirakták Nórit, nincs is, meg se történt, nincs is miről beszélni. Itt elszámolták magukat, mert szerintem nem gondolták, hogy ekkora visszhangja lesz a dolognak, max csak egy kis felháborodás, plusz nézettség.

fairytale 2015.04.29. 10:53:33

@egy igazi barom vagy mária: hogy neked mennyire nincs fogalmad az életről, az emberi lélekről és viselkedésről. és még büszke is vagy rá. Ilyenkor mondják azt, tudod, ha hallgattál volna... De ettől a beírásodtól nagyon szánalmassá váltál. Szerintem kicsit tájékozódj, és utána alázz másokat.

kszanaksz 2015.04.29. 10:53:43

Ehhez jön még az is, hogy Patrik kihúzza, hogy "fiúk", az fasza, de hogy mit jelent, majd megmondjuk később. Ha mondjuk Gábor tovább parasztoskodik, akkor jelentheti azt is, hogy a fiúk közül essen ki valaki, de majd még meglátjuk mire lesz szükségünk.

kszanaksz 2015.04.29. 10:55:15

A "két sztereotipikus testépítőt" lehetett volna szteroitipikus testépítőnek. :-)

Ronni 2015.04.29. 10:56:11

@Mucsai2010: M ár bocs , de semmi más nem hatja meg őket, a műsor zuhanórepül.... kevesebbet kérhetnek a hirdetőktöl, női célközönséggel biró cégek NEM VESZIK JÓ NÉVEN HA EGY CSATORNA RÉSZT VESZ A NŐALÁZÁSBAN.

Bride 2015.04.29. 10:57:55

Nem ertek a joghoz, szoval ez amator kerdes, de mivel maga az esemeny Costa Rican tortent, nem ugy van, hogy az ottani torvenyek szerint kell eljarni?
Ugy ertem, en itthon Mo.-on nem tarthatok pl lofegyvert magamnal, de Texasban mar batran..
Az ottani szexualis eroszakra vonatkozo torvenyeket kellene nezni nem? Fuggetlenul attol, hogy ket magyar allampolgarrol beszelunk.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 11:02:31

szerintem a szerkesztők megzsarolták Nórit, h megölik a szüleit, ha kitart az álláspontja mellett. valószínűleg küldtek is neki egy levágott ujjat. :S

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.04.29. 11:03:32

@egy igazi barom vagy mária: @katmanocs:
Nem mindegy a gyakoriság, nem mindegy az intenzitás, és külön súlyosbító körülmény, ha a közös gyerek eszköz a fenyegetésben és a zsarolásban.

Buci11 2015.04.29. 11:03:35

Most olvastam végig mindent, tegnap nem volt lehetőségem az adásra. A TV2 honlapján nincs fent a tegnapi Éden Éjjel adás.... Volt benne valami lényeges, vagy semmi? Érdekes, az adások kért változata fent van, az Éden Éjjel nincs...

kszanaksz 2015.04.29. 11:07:03

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Egyszerre sajnálom és ítélem el az ilyesmit, de az nekem is fura kicsit, hogy valakit folyamatosan megaláznak, gyakorlatilag nem engednek neki önállóan teret a létezéshez és emellé a gyerekével zsarolják, és erről azt gondolja, hogy ez a normális.

DilisApu 2015.04.29. 11:08:47

@fairytale: félreértesz. Nem azért lesz gerinctelen mert Petit kirakja, Isten látja lelkem, még örülnék is neki. Loki már az eleje óta egy gerinctelen féreg a szememben. Csak meg kell nézni, hogy miket művel és hogy csűr-csavarja a dolgokat. Gusztustalan, undorító.
Természetesen ez igaz az összes többire. Egyetlen épeszű és normálisan gondolkozó játékos sincs és nem is volt a játékban! Mind gyökér, egytől egyig. És minden egyes rész csak igazolja ezt nálam.

@Gia Gianea: ez tetszik :)

@spájdernecc: nem hiszem, hogy ez hirtelen halál lenne, inkább csak singli, amit Pjotr azért meg tud oldani, de azért jót röhögnék ;)

egy igazi barom vagy mária 2015.04.29. 11:11:57

@fairytale: Figyelj kiscica. Hidd el hogy van fogalmam az életről, meg emberi kapcsolatokról.
Nem aláztam senkit. De a kis fajtád mégis mit várna el a világtól?
Írják bele az alaptörvénybe, hogy a férjnek hetente háromszor meg kell dicsérnie a feleségét? Vagy nem szabad hisztiznie késés miatt?

egy igazi barom vagy mária 2015.04.29. 11:14:49

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Várj egy pillanatot. Semmi fenyegetésről nem volt szó. Az büntetőjogi kategória, nyilván kezdett volna vele valamit a bíróság. Az, hogy úgy viselkedik a férj mint egy hisztis gyerek, "megsértődik és napokig nem szól hozzá" azzal nem tud mit kezdeni a jog. És rohadtul nem is kell, hogy kezdjen. Oldja meg, felnőtt ember.

É2I 2015.04.29. 11:18:12

Bazmeg Sixx ezt a gay fotót nem kellett volna a végére beraknod.
Emellé meg pihend ki magad, mert most különösen sok az elütés ;)

LETOH_NEDE 2015.04.29. 11:22:22

Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.
Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.
Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.
Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.
Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol,
egyiké majommennyország
másiké majompokol.
Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.
Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.
Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.04.29. 11:23:35

@kszanaksz:
Normális az, amit a társadalom meghatározó része elfogad, márpedig ez sajnos sok esetben talál elfogadásra, ha mást nem, akkor hallgatólagosra. Hány szomszéd van, akik hallják a kiabálást, de nem akarnak maguknak kellemetlenséget és egy reménytelennek tetsző ügyet a nyakukba? Aztán meg ha tényleg baj lesz, akkor sajnálkozva mondják a kamerába, hogy "Pedig olyan kedves fiatal pár volt, mindig köszöntek."...
Na, de ennyi, mert aztán OFF-olásért kapjuk majd a lelki terrort :) ...

bElannaTorres 2015.04.29. 11:28:05

nem irigylem az a tetoválót aki loki farkát csinálta.
Nekem ez már túl egoista dolog, ez a faszkörbetetoválás. Nem tudom mit akar vele közvetíteni és kinek, a nagy nullla személyiségét?

mellesleg fényképről inkább fura nagy szőrnek látszik

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.04.29. 11:29:56

@egy igazi barom vagy mária:
Azzal valóban nem, meg egyszerre tartanám ijesztőnek és nevetségesnek, ha tényleg minden megdícséretlen frizura, előnytelennek mondott ruha, hiszti és durca jogszabályi kategória lenne, mert ez a fajta bizalmatlanság, gyanakvás, óvatosság és stressz lehetetlenné tenne szinte bármilyen szabad párkapcsolatot, de a fenti történet bőven nem ezekről szól. Ott bizony van fenyegetőzés, a gyerek elperlésével.

tenyered_érted? 2015.04.29. 11:29:57

Azért mindenki látja a lényeget remélem! Már napok óta nem arról folyik a kommentelés, hogy xy mekkora arc, yz mekkora tirpák és ki miért esik ki, kinek mit kéne csinálni.
Arról beszélünk, hogy a szerkesztők hibáztak, hagytak megtörténni erőszakos cselekményeket bűntetlenül. Utána utólag ismét belenyúltak jó erősen, szerencsére így végre hazajött a porig alázott lány. És igen fontos lenne mindenkiben tudatosítani, hogy innentől kezdve érdektelen a többi esemény: ki hogyan miért. Nem érdekel, mert ennyi erővel élőbeni kivégzéseket is nézhetnénk Iránból, stb. De amíg az Iráni kivégzések ellen nem tudunk tenni, addig a jelenlegi /múltbeli/ műsorban lévő ellen igen. Ha most is fontosnak tartjuk a benti eseményeket illetve az elkövetkező napokat a műsorban, akkor mi is fordítva vagyunk bekötve!! Ugyanúgy kezet foghatunk a bentiek közül bárkivel.

Ennek a műsornak nem a hazudozásról az erőszakról és a játékosok megalázásáról kéne szólnia!!! Mivel az EH1 és EH2 játékosok emelt fejjel jöttek ki a játékból, itt is ezt kellett volna figyelembe venni. Nem véletlen hogy Skandináviában nagy népszerűségnek örvend. Itt is népszerű volt. Vélhetően a korábbi adásokban is volt némi nemű szerki besegítés, de azt azért elég kulturáltan csinálták. Az nem taktikai játék amit Peti művel. Csak hazudozik és még boldog is tőle. Lehet, hogy ő leveszi a szerki súgásokat a többiek pedig nem. Attól ez még nem játék. pl: -TE ide állsz ,mert én ezt mondom. -OK

Hol itt a játék?? Miért vagyok /én/ Ti erre kiváncsiak? Mitől okosabb ő mint a többi? Mert tudja kezelni a klíma távírányítóját???

Ugye remélem elgondolkodik mindenki azon, hogy nem kéne ezzel a szarral többet foglalkozni.
Az sokkal fontosabb legyen, hogy ezek után hogyan alakul Nori vs TV2/Gábor/ probléma.

malevil2050 2015.04.29. 11:32:27

@vastyúk is ..: Neked is minden jót és puszi. Üdv a csilkének és a kilencesnek.

katmanocs 2015.04.29. 11:34:19

@egy igazi barom vagy mária: félreértesz.. nem akarok törvényeket és bíróságot sem.
Ami viszont fontos:
- mindenkinek tudnia kell hogy ez NEM normális és nem (csak) magában kell keresni a hibát. Ennek - azót tudom - komoly irodalma van, de mivel nem ismertem fel nem is keresgéltem. Ugyanezt látom Nóri esetében is, ő sem tudja eldönteni hogy hol a határ.

- a bírótól nem vártam, várok el semmit ebben az esetben; de miután felismertem a dolgot sokkal jobban meg tudtam magyarázni hogy mi volt a motivációm a váltásra és a volt férjem által felvázolt "büdös kurva aki elhagyta a családját" képet kicsit sikerült árnyalnom.. Kb a válóper felénél jöttem rá, mikor már én is majdnem elhittem hogy én megyek szembe az autópályán. Szerencsére még időben ahhoz hogy megvédjem magam és a gyereket nálam helyezzék el.

És ha azt gondolod hogy egy értelmes, tájékozott nő nem léphet bele ebbe akkor óriásit tévedsz, de erről nem fogok vitatkozni. Csak azért hoztam fel a példámat hogy megértsétek mennyire nehéz adott helyzetben eldönteni hol a határ a normális és az erőszak közt - és ez egy zárt közösségben, torz visszajelzések közt még inkább igaz. Sajnálom Nórit.

kszanaksz 2015.04.29. 11:37:23

@katmanocs: Engem ez a része tényleg érdekel, hogy tényleg és komolyan azt gondoltad magadban az általad felsorolt dolgokra, hogy az a normális, vagy tudtad belül, hogy nem az, csak nem mertél tenni vagy lépni ellene?

Petrichor 2015.04.29. 11:37:58

Minden egyébtől eltekintve (Gáboros dolog, sörbeköpés, Nóri kiesése), Nóri miért hajtogatta még mindig, hogy ő teljesen megbízik Lokiban és miért mondta II. Patriknak, hogy lehetőleg őt ne tegye már ki? Én őszintén nem értem, mire fel ez a nagy lojalitás még mindig.

Lova 2015.04.29. 11:38:54

@Buci11: felrakták azóta a ÉÉ-t is, most kezdem nézni :)

Zsoofka 2015.04.29. 11:39:35

@katmanocs: Én is ezt fejtegettem korábban: a mostani eszemmel azt mondom, hogy én ezt sose hagynám senkinek, sem egy játékban sem az ÉLETben, de aztán az jut eszembe, hogy nem én voltam bezárva 4x napig.... Mint ahogy nem vagyok "bezárva" egy elb.szott kapcsolatba sem, szóval nem tudhatom mi mit hozna ki belőlem.... Legyek bármilyen empatikus, nagyon nehéz beleélni magam Nóri helyzetébe...

eveMarlowe 2015.04.29. 11:39:51

@Fu Szekh Li:
Köszi, h feltoltad, nekem is tetszett a cikk.

@Hermesz Konrad:
Szívemből szóltál Nóri kapcsán: Lokinak köszönhetően ezt a lányt tökéletesen megalázta és megtaposta mindenki, erre már csak rátett Gábor még egy jó nagy lapáttal. Erre azt mondta Nóri, hogy legjobban Lokitól kapott pillangó fájt a legjobban, majd az újonnan beköltöző Patriknak meg azt mondja vele haverkodjon. O_O Gáboré nem fájt? Gyuláé nem fájt? Nem értem...
Amikor kiválaszthatta a két lányt, aki elmegy Patrik II-vel randizni, miért pont Marianna lett, aki pl. az asztalnál a Gáboros éjszaka után totálisan lealázta? Simán azt gondoltam, hogy PornósBarbinak adja az egyiket, mert ő volt a barinője, szóval: nem értem...
Azt akarom kihozni, hogy pont azokba kapaszkodott, akik a leginkább bántották, teljesen skizofrén a viselkedése. Igaza van @LOVA-nak, áldozattípus. Mondjuk a lányok kapcsán élek a gyanúperrel, hogy azt nem magától találta ki. Azt mondja neki Breki: bekavarhatsz. Úúúúú nagyon sikerült, tényleg...
Ettől függetlenül nekem is az volt az első benyomásom, hogy ez a kiszavazósdi pont most így hirtelen, mert minden megtörténhet bármikor, mégis azért történt, hogy ezt a szegény megtört lány végre hazamehessen. Remélem, ha így utólag látják a játékosok, amit mi, éreznek némi felelősséget és szégyent, mert szerintem undorító férgek mind, főleg Peti, Marianna és Loki.

@katmanocs:
Ahogy írtad, hogy te sem voltál tudatában, simán elképzelem, hogy Nóri sem. 20 éves még csak, ha igazak az életkorok ebben a műsornak nevezett retekben, még nem hiszem, hogy ennyire tapasztalt és tájékozott lenne ilyen témában, erre gondoltam. És hát igen az áldozat is sokszor letagadja, h mi történt vele. Jajjj olyan gáz ez az egész, olyan felháborító! A törvény pedig teljesen világosan kimondja, h mi az erőszak, és nem csak a testi erőszakolás számít már annak, hálistennek, és amit írsz az tényleg pusztítóbb. Tök jó, hogy igyekszel segíteni másoknak, mert tényleg sokszor az segít felismerni a dolgot, ha beszélnek róla. :)

Zsoofka 2015.04.29. 11:41:18

@Petrichor: Lsd fenti elmélkedés: szerepekről,szereplőkről és karakterektől, a 24 órákról és az abból összevágott 45 percekről, a szerkikről, a megvezetésről és a PÉNZről.

kszanaksz 2015.04.29. 11:43:30

@Petrichor: nehezen volt érthető, de ha arra gondolok, hogy a pillangót úgy adta oda loki neki, hogy sokat védte és belefáradt, Nóri ezt látszólag elfogadta, még ha rosszul is esett neki, az érdekes. Akkor ezek szerint csak nekem nem jött át, hogy loki hogyan próbálta többször védeni Nórit végig a játék során :-)

Buci11 2015.04.29. 11:45:01

@Lova: Én nem látom a honlapon még mindig az Éden Éjjel 47-ik adását...

spájdernecc 2015.04.29. 11:45:54

@kszanaksz:
nem figyeltél :)
Loki mindig a saját / mmint Nóri / érdekében kutyázta őt :)

É2I 2015.04.29. 11:47:40

A TV2 nyilatkozata:

"Elismerjük, hogy a pénteken adásba került képsorok közlése nemcsak a televíziónézők, hanem az egész társadalom felé rossz üzenetet hordozott, a szóban forgó jelenet és a kapcsolódó kommentár adásba engedésével a csatorna hibát követett el. Ezért indítottunk belső vizsgálatot, és azonnali hatállyal megváltoztattuk a szerkesztési elveket: több olyan részt is kivágtunk a hétfői adásból, amely az eseményre utal vissza, ilyen például az a rész, melyben Nóri beszél a történtekről. Egyetlen olyan jelenet maradt adásban, amelyben szó esik Nóri és Gábor között lezajlottakról, ez is csak azért maradhatott képernyőn, mert más szereplőkkel kapcsolatosan, az elkövetkező adásokra vonatkozó fontos dramaturgiai szálat indít el. E nélkül a nézők nem értenék az Éden Hotel további alakulását."

És bazmeg, ezek még most is végzik a halott mosdatást. Még ebben is próbálják magyarázni, hogy miért vágták újra az erőszakoskodás utáni részt. Nem ám azért, hogy eliminálják az elkövetett hibák sorozatát, ááá neem. De ezzel az arogáns hazugsággal is szítják a tüzet.

Tényleg rájuk kellene gyújtani a székházat az lenne az igazi beégés...

,, 2015.04.29. 11:49:00

@eveMarlowe: bocsánat, de Loki előtt kezdődött ez. Noémi kezdte lebaszatlanpicsázni, bár nem ezekkel a szavakkal. (Megjegyzem itt is ez volt róla a vélemény akkor még a kommentelők körében.) Én ide vezetném vissza a történteket. (bizonyításkényszer)
Az h Lokihoz miért kötődik az ő dóguk.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 11:50:04

@tenyered_érted?: "Utána utólag ismét belenyúltak jó erősen, szerencsére így végre hazajött a porig alázott lány."

te ott voltál és láttad, amikor ez történt?

Rayen 2015.04.29. 11:54:53

@kszanaksz: ez is az agresszorok eszköztárába tartozik: csak azért vagyok veled ilyen, mert te kis butus vagy, hülyeségeket beszélsz, szükséged van valakire - rám - aki vezet az úton, így minden csak a te érdekedben történik. Loki egy nemrégi instaüzenete alapján a mai napig ezt közvetíti Nóri felé.

eveMarlowe 2015.04.29. 11:57:42

@foxglove (F6): Bocs azokat a részeket még nem láttam, én nem is tudom ki az a Noémi :D :D :D
Akkor Loki csak folytatta? Vagy átvette a szerepet?

tenyered_érted? 2015.04.29. 12:01:59

@henrik_: Nem kell hozzá egetverő IQ, hogy rájöjjünk arra tényre, hogy SZERKESZTŐI UTASÍTÁS VOLT az egyöntetű Nóri szavazás.
Természetesen vitatkozhatunk azon, hogy nem voltam ott és én mit tudok erről.
Ebből kifolyólag a levegőt se látom Tehát nincs!!:)

Aki ott volt, az nem nyilatkozik. De volt már itt valaki aki hiteles forrásból elmondta, hogy Nóri agyát 1 napon keresztűl mosták a szerkesztők az ominózus éjszaka után !!!

Ha figyelmesen nézed a műsort, akkor vannak benne megmagyarázhatatlan logikai bukfencek.
Én nem tudom melyek azok:)/De/ a kommentelők elég jól összerakják ezeket, én pedig ebből gondolkozom. De itt nem kellett a kommentelők megfigyelése, ez saját ötlet !!
Vannak az irányításnak finomabb formái is, és a TV2-nél, hiszen média biztosan alkalmazzák ezeket.
Sok esetben borítékolni tudom, mi fog történni, úgy hogy nincs hozzá nagy érzékem, egyszerűen csak logikusan gondolkozom aTV2 fejével.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 12:04:51

@eveMarlowe: Nórit az egész hotel úgy ismeri, h többet alszik, mint amennyit ébren van. már vagy egy hónapja minden párválasztó után benyögi valaki (még szinte akkor is, amikor a lányok választanak), h kész csoda, h Nóri még bent van.

Natura Qua 2015.04.29. 12:06:14

@tenyered_érted?: Igazából már ott kezdődött a nézők manipulálása a Nóri ügyben, hogy amikor csak beszélgetett Gáborral a jacuzziban, és elcsattant egy csók is, Botox reakciója erre az volt, mekkora egy kurva a Nóri. Ez volt a bevezető. Innentől kezdve borítékolható volt, hogy bármilyen akció lesz közte és Gábor között, az Nóri könnyűvérűségének következménye.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.04.29. 12:06:42

@katmanocs: a szerelem sötét verem, szokták volt mondani.
és hát fájó, de igaz, amíg nő, férfi, kapcsolat, szerelem lesz, addig mindig lesz erőszakosság, zsarolás, kihasznált érzések, és emberek.
a hormonok és az ösztönök kegyetlen dolgok.
mondhatjuk,hogy de emberek vagyunk, gondolkodjon a férfi is mielőtt cselekszik... persze, na de az ég sem tehet arról,hogy kék. sokan eleve bántó, agresszív közegben nőnek fel, még ma is, ahol napi program,hogy apu gyepálja anyut, terror alatt tartja a családot és a nő ilyen-olyan okból még sem tud, vagy akar lépni.
és ezek a gyerekek is felnőnek. és azt látják,hogy anyu marad. és ez így rendben van. a fiú férfiként ugyanúgy veri majd a nőjét, mint az apja tette korábban. a nő pedig ugyanúgy tűr majd,mint az anyja. és olyanok lesznek, amilyenek. mindig volt, van, lesz ilyen jelenség. és ehhez sokszor mélyszegénység, tanulatlanság sem kell (hány tanult, értelmiségi emberről derült már ki,hogy nőverő, ugye?)
a szülői, családi mintákat felülírni a világon a legnehezebb dolog.
gyakorlatilag azok határoznak meg mindent.
tudom, mert én is ilyen közegben nőttem fel. én másik utat választottam, illetve más útra terelt a sors valamiért, de a többségnek ez a lehetőség egyszerűen nem adatik meg. nem ilyen szerencsések.
a jog csak az utógondozáshoz nyújt segítséget. amikor már megtörtént a dolog, visszavonhatatlanul. jó és hasznos. kell.
de a megelőzés sokkal fontosabb lenne. a prevenció.
és a helyzet az,hogy azt sem mondhatjuk,hogy az nincs, hiszen személy szerint is napi szinten jönnek velem szembe a kampányok az utcán már évek óta.
mégis, a helyzet, mindig helyzet marad. mert ilyen a kultúránk, mert ebben nőttünk fel, ebben élünk, a vak komondorok országa vagyunk, és már nevelődik a következő generáció, aminek egy része sajnos követni fogja ezeket a mintákat, akármennyit is sípol egy-egy noném szervezet.
ami a leghasznosabb lenne az az,hogy tanítsuk meg a nőket (a lányokat, már iskolás kortól), hogy miként tudják kivédeni, mérsékelni az ilyen szitációk előfordulását, és ha helyzet van, hogyan menekülhetnek belőle bántódás nélkül.
megszűnni nem fog a probléma, de talán valamelyest mérséklődik majd.
azt viszont el kell fogadni,hogy ez a jelenség mindig lesz. amíg nő van és amíg férfi van.

és pár érdekes példa, hogy az éremnek mindig két oldala van:
ott volt a Damu ügy. DAmut elítélték, precedens eset volt. Jó példa arra,hogy a hírnév nem ment fel a gyökérség alól.
Ehhez képest Damu Rolandon még a börtönben is(!) lógtak a nők, sőtmitöbb...megnősült. Pedig deklaráltan egy agresszív alak.
VAgy tovább megyek: Charles Manson. Minden idők egyik leghirhedtebb gyilkosa. (Tate gyilkosság) Évtizedek óta börtönben ül. Csaknem 80 éves. Nem régen volt,hogy cikkeztek róla az újságok,hogy egy huszonéves nő hozzá akart menni (több évnyi levelezés után)és csaknem esküvő is lett, de végül az öreg visszatáncolt.
És akkor itt van Nóri, aki nyíltan elmondja: tudom,hogy Gábor egy f..z, de én akkor is ehhez vonzódom.... majd kiesésekor nyíltan bevédi Lokit. Azt a Lokit, aki már hetek óta savazza, alázza...
Van itt baj sajnos mindkét oldalon (nők, férfiak). A fenébe...miért nem pszichológusnak tanultam? Dögre kereshetném magam.

bElannaTorres 2015.04.29. 12:07:23

@tenyered_érted?: első évadban nyertem egy játékon - meg kellett tippelni ki esik ki. És akkor nem volt jele annak hogy Kriszta.
Elgondolkoztam azon, hogy jelenleg ki a leguncsibb figura és kriszta volt bejelöltem és nyertem:)

Eszet Lenke 2015.04.29. 12:08:03

@DilisApu: Arra kíváncsi lennék, mennyire vakarózhat most a tv2 válságstábja. Nem kis feladat elé lettek állítva. 1.) Meg kell küzdeniük a jogos közfelháborodással, amire nagy valószínűséggel egyáltalán nem számítottak. 2.) Bújtatniuk kell Nórit, legalábbis arra az időre, ameddig az 1.) pontban leírtakra nem találnak mindenki számára valamelyest elfogadható megoldást. 3.) Mutogatniuk kell azt a gyökeret még x ideig (hiszen előre rögzített műsorról van szó), a közutálat pedig egyre intenzívebb lesz/lehet emiatt. Kínlódás mehet magas fokon, elég csak a tegnapi ÉÉ mesterkélt, erőltetett adásmenetére gondolni.

bElannaTorres 2015.04.29. 12:08:51

@bElannaTorres: szóval egyetértek veled hogy nem kell hozzá nagy ész hogy rájöjjünk mi fog történni és én is világosan látom hogy nóri hazaküldése szerkesztői belenyúlás volt, mivel a fiúk kártyát úgy variálták ahogy akarták.

Meglehet a balhé előtt a fiúk kártya azt jelentette volna hogy fiú megy haza. Nagyon egyszerű belenyúlni.

bElannaTorres 2015.04.29. 12:11:08

@Eszet Lenke: nekem az a fura, hogy az eset után még mindig nem jutott eszükbe, hogy ezt a fiút is ki kell ejteni nemcsak Nórit. Hogy nem volt senki aki valamennyire sejtette volna hogy ebből baj lesz.

fogyatékosok gyülekezete ez az egész tv2 meg a "külsős cégei

Veder1 2015.04.29. 12:12:53

@tenyered_érted?: te tényleg nem vágod, hogy Peti azért tudja irányítani a többieket, mert vezető és manipulatív személyiség és okosabb náluk? Mit nem lehet ezen érteni?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 12:17:44

@tenyered_érted?: értelek én, csak nekem ez kicsit olyan, mint amikor egyesek a HAARP-nak tulajdonítják azt (és az USA nyakába varrják), hogy abban a Japánban megremeg a föld, ahol amúgy évezredek óta szinte minden évben van egy kisebb-nagyobb földmozgás.

akkor könnyebben egyetértenék veled, ha mondjuk Mariannra szavaznak (Péterrel az élen), mert az tényleg rendkívül újszerű húzás lett volna. viszont Nóri bent léte már hetek óta rejtély a többi játékos számára is, szóval ENGEM valamiért egyáltalán nem tudott meglepni, hogy kapásból hárman már akkor rá szavaztak volna, amikor még csak elkezdték megbeszélni, hogy akkor most melyik lányt is kéne kirakni a játékból.

meg ugye a külső beavatkozás paradoxon: ha 3 hónapja kínos volt a szerkiknek, akkor miért adták volna le most a műsort, illetve ha azért adták le a műsort, mert kell a nézettség, akkor miért nem tartották bent Nórit, hátha Gergő ismét megpróbálja megerőszakolni (még nagyobb nézettség!). szóval számomra ez az elmélet nem igazán áll meg, de természetesen utólag még kiderülhet, h tévedek. :)

Eszet Lenke 2015.04.29. 12:18:29

@henrik_: Azt viszont nem tudjuk, mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás? Nem derült ki, hogy azért tette-e magát passzív üzemmódba, mert kirekesztették, vagy azért ignorálták, mert a punnyadása miatt nem számolhattak vele.

Veder1 2015.04.29. 12:18:32

@Natura Qua: Botox nem azt mondta, hogy mekkora kurva Nóri, hanem hogy milyen alapon vonta kérdőre néhány nappal korábban Gyulát azért mert merészelt az új beköltözővel beszélgetni, ha ő meg a következő pasival egyből kikezd. Azt hiszem minimális logikával is érthető, hogy miért volt ez a véleménye.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 12:21:00

@tenyered_érted?: még annyit hozzáfűznék, h "hiteles forrás" mondott már győztesnek olyan játékost, aki azóta kihullott az Éden Hotelből. :)

Eszet Lenke 2015.04.29. 12:21:56

@bElannaTorres: Így van. Ahogy tegnapi cikkében sixx leírta, számtalan kézen és folyamaton megy keresztül egy anyag, mire adásba kerül. Ezek szerint vagy ennyire dilettánsok, vagy erkölcsileg nullák a készítők.

Almeron 2015.04.29. 12:23:00

@bElannaTorres: Bizonyosan nem sejtette senki, hogy ekkora blamázs és felháborodás fogja kísérteni az elmúlt eseményeket.

De továbbra sem hiszem, hogy alkalmatlan szakemberek ülnek odabent, hanem egy kényszerpályán mozgó csapat, kinek a megmaradt nyersanyagból kell összetákolnia valamilyen műsort kínosan kerülve Gábort és Nórát.

Nóra kiesése pedig már megtörtént, és nem lehet meg nem történt tenni több hét/hónap távlatából.

Viszont a hogyvoltos hozzászólások , illetve a TV2 facebook-os oldalának kommentjei is jelzik lassan itt a vég, nem valószínű, hogy a műsor nézettsége emelkedni fog.

Ezért is jeleztem tegnap, hogy ha tényleg kiesik Nóra, akkor valószínűleg zuhanni fog a nézettség, mivel az ő sorsa a játékban már eldőlt. SŐT! A nézők már nem tudnak azonosulni/elvonatkoztatni a szereplőkkel, mert a teljes játékra rávetül a Gábor féle erőszakos bűncselekmény gyanúja, és a tisztázatlan kérdések tömkelege.

Natura Qua 2015.04.29. 12:25:04

@Vödör: Ok-okozat. Gyula flörtölt az új beköltözővel, Nóri felkapta a vizet, majd flörtölt az új beköltözővel.

Rayen 2015.04.29. 12:25:38

@henrik_: Nóri alvásának állandó emlegetése tökéletes példa arra, hogy ha valamit sokat mondogatnak, azt elhiszed és tényként kezeled. A műsor alapján Nóri semmivel se aludt többet, mint a többi nyaralgató odabent. Mégis, még a teljesen láthatatlan Szőkebarbi is aktívabbnak tartotta magát az éé-ben, és ő is azzal jött, hogy Nóri folyton csak alszik. Ezt hallotta odabent mindenkitől, ez volt az ultimate fegyver ellene. Miközben hosszan sorolhatnánk, kik azok akik negyedannyit nem tettek hozzá a műsor néző számára is érdekes részéhez, ami nem a bulika, meg a faszpörgettyűzés, meg a sátorépítés, hanem a párválasztók. Abban pedig Nóri szinte minden héten így vagy úgy főszereplő volt.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 12:27:11

@Natura Qua: hááát, azért Gyula nem smárolt Tinával önfeledten a jacuzziban, hogy utána azt mondja, h "ő így szokott információkat kinyerni" :)))

katmanocs 2015.04.29. 12:27:19

@mokamini: most már én sem lennék "belehúzható" ebbe a szituba. De 16 évesen, egy nagyon gázos családi mintával a hátam mögött pont ez a zárt, kapaszkodós-ragaszkodós dolog jelentette a biztonságot nekem. És aztán ahogyan felnőttem, láttam mást is, egyre nehezebben viseltem az érzelmi csapdákat az ex és a család részéről. De a felismerés csak soká jött, addig elsősorban magamban kerestem a hibát.
Nórinál is ezt látom problémának - túl azon hogy be volt zárva egy torz világba az is befolyásolhatta nagyban hogy azt gondolta a szerkik megvédik, ha nagy lenne a baj beavatkoznának - ha nem avatkoztak be akkor nem is volt nagy a baj.

Hermesz Konrad 2015.04.29. 12:32:42

a sok kommentet olvasva, az összehasonlításokat, hogy más országban milyen jó ez a műsor jutott eszembe A tanú című filmből a klasszikus mondat - "Mi ez!? Narancs! Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a miénk.” A TV2 jelmondata lehetne a műsorról: "Mi ez!? Éden Hotel! Az új TV2-ős Éden Hotel. Kicsit tahóbb, kicsit erőszakosabb, de a miénk." :)))

Gia Gianea 2015.04.29. 12:33:08

@Vödör: És az sem mellékes,hogy rangidős.8-10 év sokat tud jelenteni.

Punks Not Dead 2015.04.29. 12:35:13

Nóri és Loki között egyértelműen van valami kapocs.
Ha valaki tényleg ekkora gyökér egy nővel, akkor az miután "szabadul" ebből a játéknak nevezett börtönből, akkor menekül, nem tartja vele a kapcsolatot a privát életben (előző komment szerint instán is beszélnek), illetve nem mond pozitív dolgokat az elnyomó illetőről, és nem védené meg másoktól!

Natura Qua 2015.04.29. 12:37:15

@henrik_: És ezért tök jogos, hogy Botox aki amúgy semmilyen érzelmet nem táplált Bence iránt, és kézimunkázott rajta anno, simán minősítheti Nórit azért, mert neki megtetszett az új beköltöző :)

Tanya Jóska 2015.04.29. 12:37:54

Nézem a tegnapi ismétlését és egy kérdés jar a fejemben folyamatosan. Ez a Laura hogy a brébe lehet szépségkirálynő??

Zsoofka 2015.04.29. 12:38:39

@kolbászmustárral: Ha ez igaz, akkor ez már tényleg fájni fog a tv2-nek...

tenyered_érted? 2015.04.29. 12:39:00

@Vödör:
@tenyered_érted?: te tényleg nem vágod, hogy Peti azért tudja irányítani a többieket, mert vezető és manipulatív személyiség és okosabb náluk? Mit nem lehet ezen érteni?

De, vágom. Azaz mégsem! Nem vezető! Csak hazudozik. Manipulatív? Igen. Okosabb náluk? A játékban úgy tűnik, hogy igen.
Nem attól lesz vki jó vezető, hogy mindenkinek hazudik és attól sem lesz az, hogy ha megfordul a nézőpontja akkor mindenki megfordul. lásd:Laura vs Nóri
A baj ott van amikor Te elhiszed hogy ő jó vezető! Manipulatív, okos, gátlástalan, hazudozó. Ezek a jó vezető ismérvei?? Nem szeretnék nálad és nála beosztott lenni. Szó nélkül kirakta Barbit. "A mór megtette kötelességét, a mór mehet" Aztán Patrikot rakta ki és elmismásolta.

Köztünk legyen mondva , már előtte is fejtegettem, hogy részéről a Patrik- Bence párost kell robbantani!!
Ha valami frappáns hasonlattal éljek, ő most pont olyan mint egy puli a birkanyájnak. A birkák is arra mennek amerre a puli irányítja őket, a pulinak is sokkal több esze van mint a birkáknak, de ettől még a puli nem lesz jó vezető. A puli meg arra megy amerre a juhász irányítja.
A tényleges vezető a juhász!!!
A puli egy tökéletes juhászkutya, amire az ember és a természet kitalálta nincs jobb teremtmény! De nem tudja kinyitni a karámajtót és nem tud birkát nyírni és nem tudja megmondani, mikor adjuk el a jószágot jó pénzért.
Nem őt fogod egy nagy cég vezetői tanácsába beültetni és nem őt fogod megkérni arra, hogy emberi/birkai/ sorsok fölött döntsön.

Kosztarika 2015.04.29. 12:40:25

Reménykedem, hogy Gábort is utoléri a végzet valamilyen formában. Gennyláda :(

kszanaksz 2015.04.29. 12:41:38

@Eszet Lenke: Szerintem az egy téves gondolat, hogy elkezdjük sorba venni, hogy hány kézen ment át az anyag, ez egyáltalán nem érdekes, egészen addig, míg nincs kifele egyetlen felelős. Az egy belső vizsgálat eredménye, hogy a folyamatban kik, hol, mikor, hogyan hibáztak. Kifelé, a külvilág felé egyetlen felelőst szoktak megnevezni, illetve egyvalaki szokta vállalni a felelősséget, vezető, terméktulajdonos, stb.. fene tudja mi a megnevezése, aki végső soron "aláírta", engedte, aki a döntést hozta. Ezért vannak ugyanis vezetők, hogy döntést hozzanak, nekik ez a munkájuk és a felelősségük (ezért kapnak magasabb fizetést stb... stb...).

Kosztarika 2015.04.29. 12:42:28

@Pezó lettem: Akkor még fiú volt .. ezekkel a vonásokkal nők között nemigen lett volna esélye :D

IKDFA 2015.04.29. 12:42:31

@Pezó lettem: Lehet, csak jó helyen kell indulni, tudod vakok közt félszemű a király... :P

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 12:42:49

@Natura Qua: ja én nem Botox felől közelítettem meg a kérdést, inkább Gyula lehetséges motivációira célzok.

Bujumburi 2015.04.29. 12:44:00

@Rayen: Bizony, ez a tipikus karaktergyilkolás. Apolka mi a francot csinált a depijén kívül? Ezekben a csapatjátékokban az még számomra a nagyon fura,, hogy a nők mennyire nem szolidárisak az elvileg!! egymással kakaskodó férfiakkal szemben. Ezen minden nőnek el kellene kicsit gondolkoznia, mert sajnos általános jelenség sokszor az életben, munkahelyen, egyéb közösségekben is. Egyébként kezdő játékosnak valami kurvaszar itt lenni.. 45 nap alatt teljesen leamortizál a játék és egyre nehezebb küzdened az árral szemben, skatulyákba kerül mindenki eddigre.

Bujumburi 2015.04.29. 12:45:40

@kszanaksz: én is ezt vallom, de itthon csak a felelősség letolása megy... pedig éppen ez lenne egy felelősségteljes vezető feladata. Nemcsak a nagy della.

aruhamiatt 2015.04.29. 12:49:05

Az egèsz pillangó eremóniának mi értelme volt? A fiúknak KÖZÖS döntést kellett hozni. Akkor minek kellett egyesével indokolni. Dramaturgiailag egy nagy nulla.. Igaz, ment a műsoridő

Bujumburi 2015.04.29. 12:49:18

@Kosztarika: Maradok vodafone-os.. :P Ez egyébként, ha jól megszellőztetik, nagyobb reklám nekik, mint egy TV2-es 9%-os nézettségű műsor előtti reklám, és persze jóval olcsóbb is ;)

kszanaksz 2015.04.29. 12:51:47

@Kosztarika: Na ez a tipikus win-win (ha a tv2 nézőpontját nem számítjuk), így a voda is kap legalább akkora reklámot ezzel az akcióval, mintha tovább nyomta volna a kampányát a tv2-n és a csatorna is szopik felelőtlensége, nem megfelelő hozzáállása miatt. :-)

aruhamiatt 2015.04.29. 12:52:10

A másik kérdés ami adódik, mikor veszik észre, h a főnyereményt 1 ember ill. pár nyeri meg. Tehát minek Petit támogatni, erősíteni? Mit kell még ahhoz tennie, h végre összefogjanak ellene és pofára ejtsék???

Mucsai2010 2015.04.29. 12:53:29

@Ronni: @Pezó lettem: Kb úgy, ahogy Berki Krisztián műsorvezető...

Eszet Lenke 2015.04.29. 12:55:39

@kszanaksz: Feltételezhetően volt egy-két-három-x olyan ember, aki mégis szóvá tette azt, hogy itt valami nem kóser. Az is tény - és ebben tökéletesen igazat adok neked -, hogy az egyszerű, mezei melós hiába hívja fel a figyelmet egy esetleges mellényúlásara, a döntés mindig a hierarchia csúcsán lévő kezében van.

Mucsai2010 2015.04.29. 12:57:04

@Zb74: Nagyon remélem, hogy ez csak a dominó első darabja.

Mucsai2010 2015.04.29. 12:58:45

@Rayen: Nóri volt a legaktívabb bent, ejtett ki fiút, tartott is bent, szóval játszott.

Mucsai2010 2015.04.29. 12:59:36

@henrik_: Ez csak Gyuszkó töketlenségén múlott.

kszanaksz 2015.04.29. 12:59:46

@Eszet Lenke: én is erre gondolok, nem tudom elképzelni, hogy valaki ne jelezte volna, vagy legalább utalást ne tett volna rá a folyamat közben. Nem is tudok pl. egyetérteni sixx cikkében levő kiemelt állítással, hogy ez az egész nem egy ember felelőssége. Dehogynem. Nagyon is. Az lehet, sőt, biztos, hogy nem annak az egy embernek a hibája, de az ő felelőssége.

Buci11 2015.04.29. 13:05:24

@Lova: KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!...)))

Eszet Lenke 2015.04.29. 13:08:12

@kszanaksz: Hogy az ő feje fog-e a porba hullani, abban viszont nem vagyok biztos.

bElannaTorres 2015.04.29. 13:11:58

@Almeron: mindig van pár aki ért ahhoz amit csinál. úgy az egészre írom hogy félfogyatékosok gyülekezete, amit csinálnak az nem jó. lényeget se látják. Érdekes, hogy a viasat meg tudta csinálni , nem is egy műsort ami úgy ahogy volt jó volt.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 13:14:18

@Pezó lettem: MissInternationalHungary II .*MissAlpokAdriaésGyőrMosonSopronMegyeSzèpe I.*MissWinterFaceHungary I.

és nem is egy helyen... forrás: a lány instagram oldala.

Ronni 2015.04.29. 13:16:05

@katmanocs: Szerintem hagyd. ő egy igazi barom, ha Mária ha nem.Nem tudod elmagyarázni valószínűleg ő ezt tartja normálisnak, és az a gyenge aki hagyja magát.De 15 év sok idő, és ha kiheverted felálltál, akkor te vagy az erősebb :))))))))

katmanocs 2015.04.29. 13:22:12

@Ronni: igen, igazad van azt hiszem... :-)

Egyébként meg nagyon rég nem fórumozom (kb 5 éve nem kommenteltem, akkor még más néven indexeztem), minden nap olvasom a hogyvoltot de írni nem szoktam. Most is csak azért mert őszintén sajnálom Nórit és megértem miért ennyire nehéz neki- remélem nem hagyja magát meggyőzni hogy ez így rendben volt és benne van a hiba.

Ditti82 2015.04.29. 13:22:36

A többi játékosnak amúgy honnan kellett volna tudnia, mi történt előző este a narancs(?) szobában, ha maga az érintett is reggel A-t mondott, este meg B-t?

Almeron 2015.04.29. 13:24:03

@bElannaTorres: A Viasat-nak feszes volt a költségvetése, és nagyon sokat kockáztatott. Nem mert belemenni bármilyen botrányba, ezért igyekezett a legkevésbé botrányos műsort elkészíteni.
Ebből is látszik, hogy a nagyobb TV + magasabb költségvetés nem garancia a jó műsorra.

Ronni 2015.04.29. 13:24:58

@kolbászmustárral: Igennnnnnnnnnnnnnnn!!!!!
Erről írtam pár kommentel feljebb, ebből majd érte a ganéj kettő!Köszi a linket:))))))))))

eveMarlowe 2015.04.29. 13:28:18

@henrik_:
Hát na jó, de ettől még nem kell szerintem szétalázni, mert a többiek még mindig bent tartják...Ez is kicsit skizofrén. Kitehették volna már, de nem és ezért ő a hibás. Nem? :)

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 13:29:50

@Ditti82: Azt nem tudjuk, mi történt A és B között.
Reggel Gyulának és Botoxnak sírt Nóri, elmondta mi volt.
Hogy ezek után nem szedték elő gátőrt.. nem is értem.
Gyula a nagy lovag vagy peti nem kérdezte meg, hogy figyuzmá kisfiú, mi is volt?

Ha előszedték.. az esti B eset nem történt volna meg.

Ha nem szedték elő, Nóri úgy érezhette, hogy megint ő a hibás és inkább B-t mond, csak hagyják békén.

Mindenhogy gáz a szitu. Ez a baj. A volt, elmondta, semmit nem tettek? Nóri a riportban is sírt, mutatta a nyakát is... semmit nem tett senki? Sem a riportszoba másik oldala, sem a fiúk a játékban?!

Számomra eleve az a baj, hogy nem voltak képben / nem akartak képbe kerülni a többiek és cserbenhagyták a lányt. Emiatt utáltam meg az összes marhát bent.

Ditti82 2015.04.29. 13:30:53

@AkkorlegyenPtr: Azt honnan tudjuk, hogy nem szedték elő?

Bujumburi 2015.04.29. 13:31:16

@Ditti82: Nem kellett tudniuk és persze nem lehet csodát várni a falkától, az érzékenységükről, EQ-jukról már előtte is tanúságot tettek. Nekem velük szemben lenne annyi eszem, hogy nem vacsi előtt kérdezem meg gúnyolódva Nórit erről, vagy egy hasonlóan intim problémáról. Pláne, ha a szadis gyerek is az asztalnál ül mellette, aki ugye a párja, azaz valamelyest függ tőle a játék során.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 13:32:10

Még egy dolog. a viasatos műsorok mind kb 45-48 részesek voltak. Ez a tévékettős meg 70.
FEltehetőleg nem véletlenül volt eddig sem rövidebb. Ennyit bírnak ép ésszel... a 70 rész nagyon hosszú. Meg is makkant mindegyik. Kb ugye most lenne vége az évadnak.

Ronni 2015.04.29. 13:34:15

@Almeron: Milyen nézettsége lehetett anno az ÉH 1 ÉH 2 NEK?Én anno a BÁR c műsort néztem a viasaton, az nagyon tetszett, talán az első volt Magyarországon.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 13:35:01

@Ditti82: Nem tudjuk, következtetek. Mert ha előszedték volna, logikusan az esti "sztalos" beszélgetésnek nem így kellett volna történnie.
Minimum, hogy fátőrnek védekeznie kellett volna hogy montammmááá hogy nem volt semmi, nem megmondtam nektek... semmi ilyen nem volt.. sőt magabiztosan, nagyképűen még ő szivatta Nórit, hogy mivan?mivan? kit akartál hazaküldeni?

Nem ilyen reakciót várnék akkor, ha bencelokipeti előveszi és picit "befenyíti" hogy mi volt?
Bence hogy nekiment a vizimentőnek, amikor Snezivel kiabált... gondolj bele, az ideggyenge gátőrnek hárman "nekimennek".. szerinted úgy ült volna ott az asztalnál?

Almeron 2015.04.29. 13:35:25

@AkkorlegyenPtr: Az ÉH formátuma 4x12, vagyis 48 rész.
A +1 nap és a megnövekedett párválasztási ceremónia teljesen eltért a Viasatos, sőt az összes skandináv/usa évadoktól megszokottól.
Ismeretlen terepre tévedt a TV2, meg is szívta rendesen.

Almeron 2015.04.29. 13:36:35

@Ronni: átlagban 10 %-ot hozott. Néha magasabbat, ami nagy siker volt egy átlag 4-5 %-os közönségaránnyal rendelkező tévének.
A TV2 kevesebb mint 9%-a egyértelmű bukás.

eveMarlowe 2015.04.29. 13:36:37

@Pezó lettem:
A Párom is ezt kérdezte, meg hogy milyen foglalkozás az, hogy Szépségkirálynő? :D :D

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 13:37:16

@Ronni: nézettségi szám egy dolog. Ezek a műsorok adtak "nevet" itthon a csatornának.

ThereIsNoSpoon 2015.04.29. 13:38:21

@AkkorlegyenPtr: En is pont arra gondoltam, hogy most kéne indítani a végjátékot, a játékosoknak is, nekünk is így lenne a legjobb, terhes már egy újabb beköltözô. (Nem várandós) , és mintha a Viasaton rövidebb lett volna, ezek szerint igen.

Ronni 2015.04.29. 13:38:40

@Almeron: Köszönöm a választ.

mézescsók 2015.04.29. 13:39:05

@punopa: @Bride: A jogszabály alkalmazását illetően zárjuk le a tépelődést. A jelenleg hatályos Btk. (2012. évi C. tv.) 3. § (1) bek. c./ pontja alapján a torvény hatálya kiterjed a magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre, ha az a magyar jogszabályok szerint büntetendő. A korábbi Btk. is így rendelkezett.

A magam részéről visszatérnék a fősodorra. Sajnálom Nórival történteket, szerettem volna, ha tovább a játékban marad, mert érdekesnek és értelmesnek találtam, de neki ennyi volt. Remélem, megnyugtatóan és korrekt módon zárul az ügy - már amennyiben ez lehetséges -, és a magam részéről már nem tolom tovább a témát. Meggyőződésem, hogy a vesszőfutásának az útját mi is csak hosszabbítjuk ítt a hv.-n azzal, hogy napok óta nem tudunk leszállni a témáról.

Szóval más:
- Az ÉH3 szarabb, mint az 1 vagy 2 volt, de nem annyival. Még emlékszem az akkori sikítozásokra, hogy jajjjjj, agyhalottak, bunkók, pszichopaták, legalja néség, ki nézi ezt, stb.).
A szerkesztők többször félrenyúltak. Szándékosan vagy véletlenül, ki tudja. Viszont beszédtéma, tehát valahol bejött a számítás.
- Új Laura - van már neve? Egyelőre az róla az első benyomásom: ő sem az arcmimikájáról fog elhíresülni. Kb. Botox2. A bemutatkozó filmjével ellentétben (erős, határozott, stb. - ami nyilván valami sablonszöveg, eddig csak Tina vállalta be, hogy nem különösebben taktikus elme és nem is tartja erős személyiségnek magát), fénysebesen beállt Petiék mögé. Innen a játékának annyi. Persze, ha ezzel bent lehet maradni, akkor nyerő. Mindenesetre kinőheti magát érdekes és erős játékossá valaki erős ellenszélben, nem totál behódolással is (PBarbi), szóval meg lehet próbálni. Laura nem próbálkozik.
- Új Patrik - muszáj minden beköltözőnek ekkora arcot mutatnia? Ránézésre és meghallva: gyökér lúzer. Viszont röhögtem Lokin, aki nem tudván Nóri ajánlásáról, mintha csöppet meglepődött volna a srác barátkozásán. És nem örült.
Nem adok neki két hetet, hacsak Adri rá nem feszül. Legalább nem szólja el magát....
- Együtt bulizás, szórakozás: nem rovom fel nekik. Összezárva, hetek óta. Óhatatlan egy-két balhé. A közös bulizást nem korlátoltságnak, hanem kényszernek tartom, mert másképp talán nem bírható ki. Nem az a fontos, hogy együtt szórakoznak-e, hanem hogy akkor észre térnek-e, amikor döntési helyzetben vannak. Úgy látom, ott bent nem nagyon dédelgetik a sérelmeiket, de előjön, amikor elő kell jönnei.
- Marianna és az ő 0 empátiája: szerintem nem Nórival kapcsolatban nem volt empatikus, hanem semmivel és senkivel kapcsolatban nem az. Mariann agya másként jár: Nórit ki kell rakni - Nóri meg van zakkanva (a Gáboros indicens nélkül is az) - Nórit most kell kirakni. Ennyire egyszerű ez.
-

fairytale 2015.04.29. 13:40:35

Állítólag több játékos is olvassa a hogyvoltokat, és nyilván a kommenteket. Én arra lennék kíváncsi, most hogyan látják ők a dolgokat, és mennyire van lelkiismeret furdalásuk. Bár ez utóbbi nem kéne, hogy legyen, nekik nem mutatták meg a jelenetet, csak most szembesülhettek vele. És persze arra is kíváncsi lennék, Nóri kidobása a hotelből valóban a játékosok döntése volt-e.

Almeron 2015.04.29. 13:42:31

@fairytale: Erről a játékosok és a többi résztvevő sem írhat. Köti őket a szerződésük.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 13:43:51

@mézescsók: Marianna Laurát akarta kirakatni petivel. Nem Nórit.
Laura meg bújt botoxhoz.. jaj haverok vagyunk... botox meg dobni akarta. Csak peti elment wc-re.... és ez lett

bElannaTorres 2015.04.29. 13:44:49

szerintem meg sokkal rosszabb az a előző kettőnél ami kettő tényleg jó volt. Egyéniségek voltak benne, max nem annyira szerettük a másodikban a győzteseket, de attól még jól játszottak.

ThereIsNoSpoon 2015.04.29. 13:46:43

Azon gondolkodom már egy ideje (konkrétan a Melánia-féle mûbalhék óta), hogy valóban az hoz nagyobb nézettséget, ha botrány van, egymás alázása, agresszió, és általában véve a negatív emberi tulajdonságok kiprovokálása, felnagyítása, jutalmazása?
Szerintem nagy tábora lenne egy olyan valóság show-nak, amiben a hangsúly az indulatok felkorbácsolása helyett az érdekességen, izgalmakon lenne; lehetett volna sokkal több irányított játék, feladat, amik díjaiból alakulhatott volna ki védettség, vagy bármi...
Én nagyon remélem, hogy lesz még Èden Hotel , de semmiképpen sem egy ilyen erkölcstelen, aljas, primitív banda megrendezésében!

Ditti82 2015.04.29. 13:48:51

@AkkorlegyenPtr: Vagy Gábor tagadott nekik.

Ditti82 2015.04.29. 13:52:34

@fairytale: Valahogy így, szerintem is.

eveMarlowe 2015.04.29. 13:55:21

@fairytale: Bázzzzz, még szegényt azért is kirakták volna, ha megüti. Inkább kimenekült volna a szobából vagy nem tudom...

fairytale 2015.04.29. 14:02:15

@Almeron: Tudom, de én ettől még kíváncsi vagyok! :-)

tenyered_érted? 2015.04.29. 14:02:32

@mézescsók: A baj az, hogy ennek a műsornak múlt péntek óta nincs létjogosultsága, helye a médiában. Nem mi tettünk Nórinak rosszat, hanem talán felnyitottuk a szemét!
A Vodafone már letette voksát! Várom a többi hirdető reagálását is.
Innentől kezdve az egész műsor nem ér semmit. Hogyan tudna bárki jóérzésű ember ezek után tiszta szívvel a benti embereknek szurkolni, mikor már tudjuk, hogy itthon vannak és kussolnak??

Van az a pénz amiért eltussolnak egy nyílvánvalóan "megalázó" eseményt? Miért nem állnak ki a játékosok egységesen és ítélik el ezt?
Titoktartási szerződés? pl: Megölnek 3 stábtagot és titoktartást fogadunk, mert különben? Inkább várunk hátha elfelejtik, hogy 50-en érkeztek és csak 47-en mennek haza?? Itthon meg, bocsi eltévedtek az erdőben és nem volt térerő??? Ez TV2 struccpolitika,de ez nem így működik!!

sixx egy remek cikket írt az indexen, érdemes elolvasni mindenkinek. Egy médiának felelőssége is van, nem csak reklámozunk, mert abból élünk szlogen legyen a tarsolyukban.
ATV2 hibázott, de inkább homokba dugja a fejét. A /reklám/piac talán elkezdi bűntetni.
Reméljük.

Milyen üzenete van ennek a műsornak jelenleg? Fiúk erőszakoskodjatok ,nem lesz semmi baj, a végén hazugnak, idegbetegnek mutatjuk a csajt, jó lesz ÍGy!!!

EZT MELYIK LÁNYOS SZÜLŐ AKARJA ELFOGADNI??? Sőt, melyik tisztességes ember akar ezzel azonosulni???
REMÉLEM A REKLÁMOZÓ CÉGEK NEM!! ÉS HA GAZDASÁGI ALAPON KICSINÁLJÁK A TV2-t akkor megérte a szájtépésünk!!

kszanaksz 2015.04.29. 14:08:44

@tenyered_érted?: Azért ez a vége egy szép álom (vagy annyira nem is szép, nem tudom). Ne felejtsük el, hogy a voda felfüggesztette a tevékenységét, nem vágta a tv2 arcába a konyharuhát, hogy többet ne is lássalak, csak nem közösködnek velük addig, amíg a tv2 valahogy (vizsgálat, felelősök, bocsánatkérés) tisztára nem mossa a nevét. Persze ez is jóval több a semminél, dicséret érte, de maga a rendszer lényege nem fog megváltozni ettől.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 14:09:16

@Ditti82: Lehet persze. Nem láttuk az egészet. Én csak a reakciókból következtetek.
Nem tűnt zaklatottnak, márpedig az esti sírása után nem látom betonszikla embernek.

petrik nagyon gáz volt az ÉÉ-ben, mert ő már tudta mi a szitu, mégis Nórit savazta. Pörgette a spuri.. túlmozgásos volt..

franciss 2015.04.29. 14:21:19

@ThereIsNoSpoon: Ez már nekem is többször eszembe jutott. Szerintem egyébként pont az Édennél ez jól kijöttt, hogy a botrány miatt nem lett nagyobb a nézettség, és a hogyvoltos kommentekből is az látszik, hogy a törzsközönség nem a szennyre volt kíváncsi, hanem a játékra, a taktikára stb. Én szívesen néznék egy normális verziót, eddig is egyedül az édent néztem, ennek ugye ezzel az évaddal lőttek.
Ami még érdekes, hogy a többi helyen megjelent cikkeknél a kommentek egy része teljesen minősíthetetlen, illetve nagy része a szokásos, nem volt erőszak, hülye rib..c, stb, itt a hogyvolton meg tök normális a hozzáállás...

mézescsók 2015.04.29. 14:24:54

@AkkorlegyenPtr: Így jár az, aki csapong és nem jelöli meg, hogy miről jutott eszébe.
Valamelyik kommtársunk (hadd ne keressem meg) azon mélázott, hogy Botox 0 empátiával faggatta Nórit a vacsoraasztalnál a történtekről. Erre írtam, hogy Botox-nál fel sem merült az empátia, nem tudja, mi az. Viszont Nórit már korábban is kint akarta látni, mint ahogy szinte mindenki.
Emlékszem, hogy Petinek Laurát mondta: új nő, nem fáj senkinek, nem is túl szimpi, erős lehet - vagy valami hasonló indokokkal.
Összekevertem az eseményeket a hsz-mben. Sorry.

egy igazi barom vagy mária 2015.04.29. 14:25:50

@Ronni: Az olvasási nehézségeiddel fordulj szakemberhez.

Kosztarika 2015.04.29. 14:27:06

@kszanaksz: remélem több hirdető is így fog vélekedni :)

Csak a nagy kampányban egyre kevesebb szerep jut a tulajdonképpeni "elkövetőnek" tetvedék Gábornak. Róla mintha kezdenének elfelejtkezni minden cikkben, hozzászólásban. :(

ThereIsNoSpoon 2015.04.29. 14:30:02

@franciss: szerintem azért, mert oda a tv2 emberei is írnak (vagy ez már összeesküvés-elmélet?) de én is azt gondolom, hogy az itt kommentelôk legnagyobb része értelmes, jó-érzésû ember! Most nézegettem pont Nóri hivatalos fb profilját, amin olyan képek és cikkek vannak, amiket szerintem nem ô tehetett fel.
Valaki nálam tájékozottabb tudja esetleg, hogy azokat a profilokat a játékosok kezelik-e? Vagy még ebben is van avalami reklám nekik?

Kosztarika 2015.04.29. 14:32:09

@AkkorlegyenPtr: Ezek szerint kis hazánkban már nem csak az erkölcs és morál van (sok helyen) a béka segge alatt, de az ízlés és színvonal is. :( Tudom, nem mondtam semmi újat :D

egy igazi barom vagy mária 2015.04.29. 14:32:25

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
"a fenti történet bőven nem ezekről szól. Ott bizony van fenyegetőzés, a gyerek elperlésével."
Na, ekkora marhaságot ne írjál. Az elperelés mióta fenyegetőzés?
Elperelés: A független magyar bíróság elé viszem az ügyet. Ez az egyetlen amit törvényesen és hivatalosan a jogkövető állampolgár tehet. Ezzel nem lehet fenyegetni.
Ugyanúgy nem fenyegetés az, hogy ha rendőrt hívok rád - ha nincsen semmi takargatnivalód, nem csinálsz semmi törvénytelent, akkor nem lehet semmi bajod. Az a fenyegetés ha 3 haveromat hívom rád

Kosztarika 2015.04.29. 14:36:07

@AkkorlegyenPtr: és mi lesz még majd a 65. napon??? ( Ha le merik adni, vagy le nem tiltják a műsort)

Ronni 2015.04.29. 14:44:25

@egy igazi barom vagy mária: Mário vagy Mária, igazi barom vagy:)))))))))

Costanza 2015.04.29. 14:49:48

Hello.

Csak az utolso par napi felhaborodas miatt neztem bele ebbe a remek musorba. hm.. remelem ebbol a Gaborbol valaki Theon Greyjoyt csinal... :D az lenne csak de milyen vicces.

fairytale 2015.04.29. 14:54:28

@egy igazi barom vagy mária: A neved telitalálat barátom, csak az utolsó két szót le kéne hagynod!

Kosztarika 2015.04.29. 14:57:06

@fairytale: Igenis legyen lelkiismeret furdalásuk ( és nem ez a legrosszabb, amit kívánok nekik!)
Reggel sírva elmeséli Nóri (bárki) az éjszaka történteket és egyikben sincs annyi, hogy utánajárnak, mi is történt. Igaz, hogy a tv2 - saját beismerése szerint - kivágott ezzel kapcsolatos részeket a hétfői adásból, ergo lehet, hogy mégis volt erre irányuló kísérlet, de akkor viszont jobban hittek a 4 napja beköltöző ganénak, mint ennek a szerencsétlen lánynak, akinek az idegeit ők cincálták szét a megelőző 43 napban és aki senkinek semmi rosszat nem tett, ellenkezőleg (Loki, Gyula benntartása stb)
Jó hosszú körmondat lett, bocsi :)
Szóval kedves játékosok: emberségből, empátiából egyes, leülhettek.

mézescsók 2015.04.29. 14:57:35

@tenyered_érted?: Ó, dehogy nincs! Előfordultak már gusztustalan jelentek a médiában, még fognak is. NEKEM nem muszáj néznem, mások meg tapadnak rá. A kereskedelmi tv-k nem népnevelésre születtek, bármilyen cinikusnak is tűnik az álláspontom. Beleférne persze az is, de nézd meg azokat az adókat, amelyikek ezt nyomták naphosszat: nevesítés nélkül a közszolgálati tv-k.
Vodafon - látványos gesztus, semmi több. Most aztán nagyon demonstrálták, hogy mennyire elitélik az ilyesmit. Mást, egyebet tettek még ez ügyben? Esetleg ez előtt? Lett volna idejük, alkalmuk, pénzük rá. És mégsem? Vagy nem volt aktuális? Az erőszak egyidejű az emberiséggel, tetszik, nem tetszik, ez van. (És ne merd rám fogni, hogy az erőszak híve vagyok, mert nagyon nem.)
Jó érzésű embernek tartom magam és nem azért nem drukkolok szívből egyik még bent lévő játékosnak sem, mert már itthon vannak és kussolnak, hanem mert tökmindegy, kinek a karakteréhez vonzódom, ez lejárt lemez, közöm nincs hozzá. Amúgy igazából senkihez sem vonzódtam, ez nekem egy műsor, amivel elütöm az időmet, ha éppen nincs jobb (értsd. érdekesebb, értelmesebb, fontosabb) dolgom.És még az is lehet, hogy egy lelki toprongy vagyok, csak nem látom magamról. Másoknak meg nyilvánvaló.
Hogy miért nem állnak ki Nóri mellett? Lehet, többet tudnak, mint mi. Vagy még annyit sem. Mittudomén. Lelkük rajta, biztos meg van rá az okuk. Titoktartási szerződés? Lehet. Akkor az.
Hogy engem kötne-e? Mittudomnén. Nem vagyok heroikus alkat, de szoktam vesztett ügyekért is harcolni. Ügye válogatja. Hogy mennyiben érint meg akár személyesen, akár a családomat,akár azt, amiben hiszek. Nóri ügye "sajnálom, de elébe ment a kicsi lány a pofonnak" szinten érint meg, nem jobban. A bűnös meg kapja meg, ami jár. Ne többet és ne kevesebbet.
Biztosan van annyi pénz, nekem még nem kínáltak. Így persze könnyű mondani, hogy nincs.
A műsornak csak akkor ez az üzenete, ha ezt akarod belelátni. Ez a műsor már kb. 8 hete megy, Előfordult kisebb kakaskodás, erőfitogtatás, anyázás - ettől az egyetlen esettől eltekintve a műsor nem erről szólt. Szerencsére. Nekem arról szól, hogy összesen harmincvalahány fiatalt összezárnak egy viszonylag ingerszegény környezetbe, ahol az élet látszólag haverok, Fanta és buli, de mert tétje is van a dolognak - nem is kevés -, a lényeg mégsem az, hanem hogy milyen módon szerezhető meg a fődíj. ésszel okosan taktikázva, érzelmekkel, lazasággal, befeszüléssel, hogy alakulnak az emberi kapcsolatok, mit hoz ki belőlük az összezártság tudata, ha a 20 millió lebeg a szemük előtt, mit és milyen mértékig vállalnak be, mennyire aljasodnak le vagy nemesülnek Teréz anyává, stb. Voltak a közelmúlt történelmében ennél sokkal vadabb kísérletek is (Stanford? Hm?)
Lányos anya vagyok. Őszintén remélem, a lányom sosem fog ilyenfajta műsorba jelentkezni és ha lesz rá alkalmam, megóvom tőle. Ha nem tudom, akkor remélem, megmarad annak, akinek szeretem. Egyébként marhaság: szeretni fogom, akár mit is csinál, amíg élek. És még talán azon túl is.
Semmilyen műsorral nem azonosulok, mert egy műsor. Emberekkel szoktam azonosulni, közülük sem sokkal.

Kosztarika 2015.04.29. 15:01:48

@SEHERIKE23: a nőszervezetek tiltakozásával nem sokra megyünk, mert majd rájuk fogják, hogy "habzó szájú feministák" (ahogy volt már rá példa ) de több hirdető "büntethetne" egy ilyen aljadék csatornát.
A tökös és erős fiúk közül meg valaki egy sötét mellékutcában mutathatná meg Gábornak, mit érez, aki erőszak áldozata lesz.

egy igazi barom vagy mária 2015.04.29. 15:09:28

@katmanocs: Ezt írtad:
".a gyerekemet akarta elperelni, és a magyar igazságszolgáltatásnak hála kis híján sikerült is mert a bírónő odáig volt a "hős apa" szereptől. "
Utána felsoroltad a lelki terror mibenlétét: nincs dicséret, nincs barátnős progi, nincs smink, nem szól hozzád a férj... (Nyilván sarkítva)
Utána azt írod, hogy nem akarsz törvényeket meg bíróságot.

A "hála a magyar igazságszolgáltatásnak" mit jelent? Mert nekem azt, hogy gondjaid vannak vele - nincs büntetőjogi tétel a lelki zsarolásra, meg hisztire.

-Ja abban igazad van, hogy nem normális dolog. És szépen lépni kell, mert mindenkivel azt lehet megcsinálni, amit az hagy. Ha olvastad a komoly irodalmat, akkor tudhatod, hogy ez lépésenként épül fel.
Ezért hibás mindkét fél. Az egyik mert egy hülye, a másik meg mert hagyja. Szépen felépítettetek ketten egy rossz, abnormális kapcsolatot. Ne aggódj, az új nője otthagyja az első hisztinél, vagy a fejére borítja a levest.

"megértsétek mennyire nehéz adott helyzetben eldönteni hol a határ a normális és az erőszak közt - és ez egy zárt közösségben, torz visszajelzések közt még inkább igaz. "
De nem azért, neked a visszajelzés számít, vagy amit érzel? Ha neked valami nem jó, de mindenki más szerint rendben van, akkor az rendben lesz?

egy igazi barom vagy mária 2015.04.29. 15:11:33

@fairytale: Ez mind a hozzászólásod? Mivel nem értesz egyet?
Neked még lesznek gondjaid az életben. Többek között olvasni sem tudsz.
És nem vagyok a barátod egyébként.

egy igazi barom vagy mária 2015.04.29. 15:12:24

@Ronni: Na, te is nagyon okosat szóltál hozzá. hihihi

tenyered_érted? 2015.04.29. 15:21:32

@mézescsók: Igazad van alapvetően, de műsor és műsor között tegyünk különbséget.
Ha leülök és megnézem a Fűrész c. "remekművet" akkor az egy film azaz műsor, eltöltöm vele az időm és másnap nem fogok meg embereket és nem rakok rájuk 1 perc múlva záródó fejkalodákat.:)

Azért ez egy taktikai reality műsor, ahol alapszabály szerint tilos az erőszak, provokáció stb.
Ha erőszakot akarok nézni nézek MMA-t , boxot vagy hasonló küzdelmeket!!
Ha állatokat akarok nézni ,akkor Nat Geo és társai.

De itt azt szerettem volna nézni, hogy ésszel, fifikával hogyan oldanak meg problémákat, hogy tényleges vonzerővel, szöveggel, hogyan visznek ágyba lányokat a cél érdekében:)/ a légyottra már ténylegesen nem, mert arra jobb filmek vannak!/,de ehelyett kapok egy ilyen nem tudom minek mondjam-ot.

És hát észt nem látok, vonzerőt, megnyerő szöveget nem látok,csak sok nem után lábfeszegetést!! Meg szerkesztői irányításokat, ami több fórumozó szerint nincs. Legyen igazatok!! DE az akkor még nagyobb baj, hogy én belelátom és talán mások is, mert akkor valamit nagyon rosszul csinálnak!!

kamilla123 2015.04.29. 15:25:57

Amúgy észrevettétek, hogy Peti, amióta Patrik kiesett, folyamatosan őt utánozza? Megpróbál a társaság vicces fiúja lenni, csak marhára nem jön neki össze. Most már ő is ugrándozik meztelen a vízbe, meg stand up-ot is nyomott Bencével, sztem azt a seggbe dugós szöveget is azért tolta Laurának, amikor Bence ott ült, hogy akkor hihi-haha most én vagyok az új laza csávó. Csak szegényke olyan kis szánalmasan nyomja. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy ki kire is irigy valójában. EL tudom képzelni, hogy a nagyokos Petike valójában marhára irigyli Pacát, hogy az milyen laza és önfeledt tudott lenni.

Ronni 2015.04.29. 15:32:41

@mézescsók: tettek olvass utána, sokat tettek már ez ügyben

kszanaksz 2015.04.29. 15:33:48

@kamilla123: Ha így is van, mármint ha megpróbálja Patrikot utánozni, szerintem nem az irigysége miatt, akkor inkább az is egy szerep. Bencét kötheti vele magához és a többiekben azt az érzést keltheti, hogy nincs is nagy gond, hiszen Peti is tudja kb. amit Patrik.

kamilla123 2015.04.29. 15:38:17

@kszanaksz: hát lehet,h ez is az is. Bár már mások is estek ki, akiket pótolni lehetett volna, mégsem vette fel a személyiségüket

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 15:40:10

@Thera: Az nem számít, hogy valakinek mikor jut tudomására a bűntett? Nóri pontosan nem tudta, hogy jogi értelemben erőszakot követtek el rajta, míg ki nem jött a játékból, és bele nem nézett az internetes felületekre. Ha mondjuk ájultan fekszik valaki vagy kómában, és csak 60 nap múlva ébred fel, akkor már nem tehet feljelentést?

kszanaksz 2015.04.29. 15:49:45

@kamilla123: Igen, de eddig olyant tett ki, akivel kapcsolatban közmegegyezés volt (még ha irányított is), hogy mennie kell.

Ditti82 2015.04.29. 15:50:27

OFF VV Dani a soromban ON

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 15:53:37

@Ditti82: "A többi játékosnak amúgy honnan kellett volna tudnia, mi történt előző este a narancs(?) szobában, ha maga az érintett is reggel A-t mondott, este meg B-t?"

ez számomra is rejtély :)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 16:03:26

@eveMarlowe: én nem azt mondom, h ő a hibás, amiért bent maradt, de most komolyan, az elmúlt héten mit láttak belőle a többiek? "van egy párom, Gyula.... a sármőr dejócsávó, smárolj már le!", aztán bezárkózik vele a szingli szobába. :D hát így mégis mit vártak volna tőle a többiek, ha megint olyan fiatalember lép be az ajtón, aki suta paraszt, de viszketni kezd tőle neki? alap, h ilyen helyzetbe az első adandó alkalommal ki kell rakni, én azt csodálom, h egyáltalán elgondolkoztak Laurán.

nekem sem szimpatikus, h az ominózus éccakán a szerkik nem léptek közbe, VAGY másnap nem büntették meg a Gátőrt, de ettől még nem fogom elítélni a többi játékost (pláne nem szerkesztői belenyúlást kiáltani, csak mert pont az esett ki, aki miatt 3 hónappal később balhé lett a médiában).

mézescsók 2015.04.29. 16:04:08

@tenyered_érted?: Műsor és műsor között általában tesz az ember különbséget. Ritkán téveszthető össze a Sabrina és ÉÉ-vel (mintha tegnap késő este mindkettő ment volna, egyszerre). Ha kifejezetten bokszra vagyok kiváncsi, akkor mehet valamelyik sportcsatorna.
De mi van akkor, ha mindezt megkapom egy műsorban? Mert lényegében erről szól a reality: lemodellezi a valóságot, amely persze sosem olyan, mint az igazi, még csak nem is olyan, mintha az lenne. Az emberek olyanok. Okosak, buták, szépek, csúnyák, irgalmasok, 0 empátiások, könnyedek, görcsösek, stb. És bennük van az állat is. Sőt, úgy tudnak viselkedni, ahogy egy állat sosem.
És megpróbálom nemcsak a lábfeszegetést látni, hanem a felcsillanó észt, a vonzerőt, a humort, a rosszindulatot, a szerethetőséget. És az sem probléma, hogy mások mást latnak ugyanabba.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2015.04.29. 16:05:41

MÉzescsókkal értek egyet.
Ezt a témát ideje elengedni. Nem a komment közösség fogja megoldani. A teljes igazság egy dobozban pihen, filmszalagokon. Az érintettek pedig intézik majd belátásuk szerint a dolgot.

Másrészt imádom, mikor valaki azt írja,hogy "nincs létjogosultsága már a műsornak", "ki vele", "most azonnal állítsák le", stb.
És teszi mindezt a műsorról szóló hogyvolt kommentjei között... Vajon nem is nézi már a műsort, de azért ide jön észt osztani?

Ha ennyire ez a vélemény, akkor rajta, lehet bojkottálni a kommentelést és a hogyvolt olvasást is. Ennyire egyszerű.
Sőt, fel szeretném hívni a figyelmet egy megdöbbentő tényre: sosem volt kötelező nézni.
Durva, mi?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 16:07:13

@kamilla123: de az is lehet, h Peti csak így akar Bence bizalmasa maradni, miután kirakta a haverját.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 16:07:28

@henrik_: Engem azonnal érdekelne, hogy hirtelen mitől állt be fordulat. Nóri sokszor kényszeresen ragaszkodott az igazsághoz. Most is megmondta, hogy "nem szívesen ejteném ki Gyulát". Nem hímezett-hámozott, nem hazudozott. Ha egy ilyen ember hirtelen tök mást kezd el mondani néhány óra múlva, gyanút fognék - különösen itt, ahol árgus szemekkel figyelik egymást.

bElannaTorres 2015.04.29. 16:08:23

@Almeron: nem a botrányok hiánya miatt volt jobb, eleve a szereplők kiválasztása is ezerszer jobb volt. Összehasonlíthatatlan. Itt azt hiszik a részeg fetrengésről és szexről szól a műsor ott persze volt benne, de nem arról szólt, és nem azért mert annyira kerülték a botrányt hanem azért mert a helyzetek a karakterek vitték a műsort. A taktikázások, a beszélgetések ami itt mariann visszatértéig ismeretlen volt, visszatérte után kissé fura és erőltetett (megrendezett? )

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 16:12:08

@A Manci:"... Ezt a témát ideje elengedni...."

Bátran engedd el!
"...rajta, lehet bojkottálni a kommentelést és a hogyvolt olvasást is. Ennyire egyszerű..."

Te mondtad, tedd azt.

bElannaTorres 2015.04.29. 16:12:50

szeritem jó, hogy kiveséztük a témát, legyen visszhangja különben tényleg annyi eszük marad hogy mi szeretjük amit csinálnak. Mert valamiért ezt hitték a felelősök a tv2nél.

bkrix 2015.04.29. 16:20:35

Akkor tisztázzuk: a vacsora (ebéd?) közbeni tetemre hívás azzal kezdődött, hogy Adri megkérdezte, hogy a gekkók szívták-e ki Nóri nyakát. Szerintem csak jópofizni akart, talán örült, hogy még valaki elvesztette a hotel béli szüzességét. Erre támadott Mariann. Feltételezem, hogy miután reggel Nóri elsírta magát neki és Gyulának, pont lesz@rták a történetet, és valószínű, hogy napközben sem történt semmi olyasmi, ami miatt el kellett, hogy higgyék. Ez magyarázza azt is, hogy Adri miért hagyta ott a társaságot. Ő nem akart balhét, mégis elindította.
Az egész műsor kritikán aluli minőségben van összevágva, úgyhogy igazságot tenni nem tudunk. Kevesebb, mint 1 órát látunk a 24-ből!
Magát az eseményt borzasztó volt látni, Gábor egy gyökér, de azt még mindig nem értem, Nóri miért nem hagyta ott a pi...ba. Vagy lehet, hogy ott hagyta? Reggel egyedül ébredt az a f@szkalap.

bElannaTorres 2015.04.29. 16:28:32

@bkrix: szerintem lehet vmi olyasmi is hogy muszáj a saját ágyában aludniuk.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 16:31:13

@bElannaTorres: Nem hiszem. Volt úgy, hogy 3 fiú kint aludt a teraszon.. egymás mellett... meg ne kérdezd miért? :) Kb azért, amiért úgy gondolják, ha isznak egy sört, akkor azonnal le kell tolni a gatyát...

Rémület 2015.04.29. 16:38:44

@henrik_: Reggel A-t mondott, este B-t, de mi a tököm volt napközben. Bemegy hozzájuk bőgve a Nóri és utána semmi? Nem esnek neki Gábornak, ahogy egyéb esetekben teszik? Én meg ezt nem értem.

Ronni 2015.04.29. 16:39:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Igazad van, szívemből szóltál.

@A Manci: Pjotr e vagy,nem hiszem hogy TE fogod ezt eldönteni.

bElannaTorres 2015.04.29. 16:40:37

@AkkorlegyenPtr: volt olyan éden nem tudom melyik már hogy nem aludt a szobájában ezért büntetést kapott, talán hogy a szingliben kellett aludnia? nem emlékszek, csak hogy volt ilyen
de akkor biztos nem gond ebben az évadban,
mondjuk ez a félbuziskodás amiket itt levágnak az nekem már sok, pedig láttam én is fiúk között szárazbaszás poénkodást de: mindig ruhában :)

Bognar Klamidia 2015.04.29. 16:44:01

@A Manci: a komment közösség addig kell, amíg hozza a nézettséget, de amikor jogos kritikát fogalmaz meg, akkor maradjon csendben?
ez nem fog megtörténni.

bElannaTorres 2015.04.29. 16:49:39

@Bognar Klamidia: éljen megint láthatjuk nálunk ennyi, ilyen cégnél nem is vártam többet.

változás nem hiszem hogy lesz a színvonal maradt továbbra is ott ahol van, mert nem veszik észre hogy amit csinálnak az nem jó. Írtuk már hogy nem a valóságshow az amivel baj van, hanem azzal ahogy ők csinálják. De jó ne legyen több ilyen műsor azt se bánom ha semmilyen műsor nem lesz.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 16:50:01

Azért az érdekes, hogy a tv2 nyilatkozata szerint ők úgy látják a probléma az volt, hogy adásba került az erőszakoskodó jelenet.. wtf?! nem az baj, hogy ne léptetek közbe... nem.. hanem hogy leadták.. szóval még mázlija is van Nórinak, hogy kiderült? Ha nem marad benne, sose tudjuk meg... elsunnyogják. Remek ez a tv2, mondjuk ki.. bravo.

Bujumburi 2015.04.29. 16:50:11

@Bognar Klamidia: ez beszarás, nem értik, hogy nem csak az a gond, hogy műsorra került, hanem hogy ott a helyszínen nem csillapították a játékosok gyűlöletét, stb... Szerintem ilyen szinte be- és elzárt embereket 3 mondattal vissza lehet hozni az emberségbe. Persze nem ez a cél, tudom én.

2015.04.29. 16:53:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

Számít, hogy a sértettnek mikor jut tudomására a bűncselekmény, de éppen ez az, hogy Nórinak már az elkövetés pillanatában tudomására jutott. Akkor indult a 60 nap.

"Nóri pontosan nem tudta, hogy jogi értelemben erőszakot követtek el rajta, míg ki nem jött a játékból, és bele nem nézett az internetes felületekre."

Ez egy remek érvnek hangzik mindaddig, amíg nem Gábor áll elő azzal, hogy "én nem tudtam, hogy jogi értelemben erőszakot követtem el, csak a neten írták". Ahogy az elkövetőtől elvárt, hogy tisztában legyen az emberi együttélés alapvető szabályaival, és nem hivatkozhat arra, hogy nem jogász, nem tudta, hogy ölni tilos, úgy ugyanez a sértettől is elvárható.

"Ha mondjuk ájultan fekszik valaki vagy kómában, és csak 60 nap múlva ébred fel, akkor már nem tehet feljelentést?"

De, ebben az esetben tehet, de Nóri nem feküdt kómában.

Turambar 2015.04.29. 16:56:31

@grundigg: Ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Simán hivatkozhat befolyásolásra, kényszerítésre, a csatorna általi zsarolásra, stbstb.

Mucsai2010 2015.04.29. 16:58:55

@AkkorlegyenPtr: Ha nem adják le, ez sose derül ki. De ők ezt értéknek, bemutatandónak tarották és büszkén leadták. Meg azt is, hogy Nóri remegve sír a riportban.

2015.04.29. 16:59:40

@Turambar: Hivatkozni lehet bármire. Eredményesen hivatkozni valamire már kicsit nehezebb.

BlackPaperRose 2015.04.29. 17:00:22

@bElannaTorres: Ha jól emlékszem az első évadban Kristóf volt az, aki nem aludt a szobájában - mert helyette a szingliben aludt - de arra nem emlékszem, hogy mi volt a büntetése.
De most mintha nem lenne ez szabály, vagy legalábbis a fiúk nem kaptak a teraszon alvás miatt semmi büntetést.

Mucsai2010 2015.04.29. 17:02:32

@grundigg: Más aspektusa van a dolognak az elkövető és más a sértett szempontjából.

bElannaTorres 2015.04.29. 17:02:36

@Mucsai2010: eleve ez is fura nekem. Ennyire ostobának néznek minket a tv2 nél. És sajnos ezért nézhetetlen az egész amit csinálnak. Maguknak csinálják, nem nekünk. vagy nem tudom.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 17:13:29

@grundigg: Gátőrrel kapcsolatban - hogy nem tudta, hogy ez bünti -, úgy tudom, hogy a törvény nem tudása nem mentesít a büntetés alól - kivéve néhány különleges esetet.

Mucsai2010 2015.04.29. 17:16:28

@BlackPaperRose:
index.hu/kultur/media/2015/04/29/eden-botrany_a_tv2_elismeri_hibajat_es_elnezest_ker/

Szánalmas, most befostak, hogy holnapra egy hirdetőjük sem marad és húzhatják le a rolót.

Rémület 2015.04.29. 17:20:51

@Mucsai2010: Kitől kér elnézést? Nóritól?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.04.29. 17:22:48

@bElannaTorres: @Bognar Klamidia:

Azért nem csak a címig kéne olvasni :) :
"A csatorna szerkesztésében dolgozó valamennyi munkatárs ezen túlmenően további szakmai és etikai továbbképzést is kap, mely magában foglalja napjaink fontos társadalmi kérdéseit, kiemelten a nők elleni erőszakkal kapcsolatos normák és elvárások ismeretét. Annál is inkább, mert a jelenetben fellelhető agresszív és méltatlan verbális és nonverbális viselkedés nem összeegyeztethető a TV2 értékrendjével. A TV2 kijelentette még, hogy kész műsorpolitikájának felülbírálására, és mérlegeli, hogy a jövőben indít-e hasonló jellegű valóság show-t.

Na, ha ezek nem üres frázisok lesznek, az "érzékenyítő tréning" tényleg komolyan lesz véve, és nem csak valami "Tanuljatok meg jobban kussolni" dolog lesz, akkor még lehet is foganatja a dolognak. Persze ez a megtörténteken nem változtat, ahogy az Éden Hotel 3. várható sorsán sem, de azokon már nem is lehet.

Az azért "szép", hogy két nap alatt kinyílt a csipájuk, és a "csábítás" hirtelen "a TV2 értékrendjével nem összeegyeztethető agresszív és méltatlan verbális és nonverbális viselkedés"-sé változott...

Kosztarika 2015.04.29. 17:24:50

a cikkből

"A TV2 egyúttal közli, hogy kész műsorpolitikájának felülbírálására, és mérlegeli, hogy a jövőben indít-e hasonló valóságshow-t."

Ők elb@szták, tőlünk meg elvesznek egy olyan műsort, ami nagyon jó (lehetett volna, ha normálisan csinálják meg :( :( )
Más érdemleges úgysincs a tv2-n, redőny le.. Remélem befellegzett nekik. (álmodozni szabad, nem? :) )

Kosztarika 2015.04.29. 17:26:48

még mindig (és sokadszorra) kérdezem: mi lesz Gáborral????

Mucsai2010 2015.04.29. 17:28:35

@Rémület: @Kosztarika: Azt olvastam, hogy már állítólag van feljelentés ellene.

.iIi. 2015.04.29. 17:36:05

Itt mindenki látta a vágatlan verziót? Én most néztem meg átpörgetve. A tényleges, valós erőszakoskodás után Nóri Gábor karjaiban aludt el, mintha tényleg csak annyi lett volna, hogy "jó-jó egy erőszakos paraszt, de azért tetszik". Az ilyen viselkedés számomra teljesen érthetetlen de ugyanígy érthetetlen az is, ha valaki tűri az alázást és utána még mentegeti is az agresszort, az is ha valaki szereti a szado-mazo szexet, de az is akinek az ilyen "rosszfiúk" jönnek be. Erről mindig a Hiperkarma dalszövege jut eszembe:

"A nők is szeretik az olyan férfit,
Aki lépten-nyomon bántja őket,
És megalázza, belé ülteti,
Hogy a férfi az első, a nő a második,
A műsor végül
Az agyába épül."

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2015.04.29. 17:37:31

"Ezért a gyártás, az átvétel és az adásba kerülés még szigorúbban ellenőrzött folyamatokon esik át mostantól, így biztosítva azt, hogy hasonlóan kifogásolható tartalom ne kerülhessen a jövőben képernyőre."

Még ennél is fontosabb, hogy a stáb közbelépjen ilyen esetben, elvégre Nóri és a többi nő (és férfi) nem arra szerződtek, hogy erőszakoskodjanak velük, és megalázzák őket.

Amúgy maga a leadott anyag kifejezetten alkalmas arra, hogy ezen tanítsák meg mit jelent a megvalósult verbális bántalmazás és az erőszakra tett kísérlet esete.

Hozzáteszem, hogy CIVILIZÁLT országokban az erőszakra tett kísérletet is büntetik, ezért is vádlottak padjára lehet kerülni, a verbális bántalmazás, pedig bármelyik munkahelyen az alkalmazás végét jelentheti..

Itt szó szerint dokumentálva lett a verbális abúzus is és az erőszakra tett kísérlet esete, és szerintem itt a törvénynek igenis vannak lehetőségei, hogy lesújtsanak mind a bántalmazóra, mind a többi felelősre, a cinkos műsorkészítőkre, ez ugyanis jelen esetben közérdek.

Remélem ennyivel nem elégszik meg a vodafone (hajrá vodafone!), úgy látszik a magáncégek hatékonyabbak az odacsapásban és hatásban mint maga az igazságszolgáltatás "rendszere".

Kosztarika 2015.04.29. 17:38:01

@kamilla123: megvárom, míg felveszi szegény Nóri személyiségét . Na, azon tudnék röhögni, mikor Petit alázzák és erőszakolják. :D

bElannaTorres 2015.04.29. 17:43:49

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): végigolvastam amúgy. Mindegy, nem érdekes, hogy iylen jó műsort így elrontottak, már az elején is, most meg ezzel tetézik, érjük be annyival hogy ragad rájuk valami a tréningen és inkább nem csinálnak valóságshowt mert hülyék hozzá.
Jobban örültem volna ha valamivel alkalmasabb emberek kerülnek a mostaniak helyére. És most nem az utolsó beosztottra gondolok. Az lehet még jól is dolgozik.

Kosztarika 2015.04.29. 17:46:27

@Bognar Klamidia:
"a gyártás, az átvétel és az adásba kerülés még szigorúbban ellenőrzött folyamatokon esik át mostantól, így biztosítva azt, hogy hasonlóan kifogásolható tartalom ne kerülhessen a jövőben képernyőre”.
Még mindig nem azt látják be, hogy magát az erőszakot kellett volna akkor és ott leállítani, takonygábortazonnal kizárni... csak 'ne kerüljön adásba' Az alázás, erőszak mehet, nem számít min megy át annak elszenvedője, csak a presztizst (és a hirdetőket) őrizzük meg. Hihetelen...

Kosztarika 2015.04.29. 17:53:30

@Rémület: a hirdetőktől :( Mert Nóriról és tajparaszt felelősségrevonásáról egy szó sem esik sehol.

katmanocs 2015.04.29. 18:00:15

@egy igazi barom vagy mária: hát, ez bonyolult...de a lényeg: ha tudom hogy ez a dolog létezik és hogy nem bennem van a hiba akkor eleve másképp megyek bele a válóperbe. Így azért elég rendesen magamban kerestem a hibát és magamat okoltam mindenért.
Nem akartam büntetést, ahogyan írtad is ez két ember által felépített és jól elrontott kapcsolat volt (16 évesen mikor belementem mit tudtam én egy kapcsolatról) de a gyerekelhelyezésben nem volt mindegy hogy én erre a tényezőre hivatkozva tudjam a házasság felbontását kérni.. mert látszólag minden rendben volt. Hisz nem ütött meg soha.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 18:02:32

@Kosztarika: az erőszak leállítása a gyártás folyamatához tartozik.

Kosztarika 2015.04.29. 18:05:05

@henrik_: és ott nem (sem) jóérzésű emberek dolgoznak?? Talán még élvezték is és szurkoltak, hogy célba érjen az az idióta? :(

Ronni 2015.04.29. 18:05:44

@mézescsók: Ne bravózz nézz utána....nem csak pofáznak költenek is az ügyre

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 18:08:49

@Kosztarika: ezt arra mondom, h az idézeted szerint a jövőben jobban felügyelik a GYÁRTÁS folyamatát. vagyis, ha legközelebb Sármőr 2.0 rányomul a blablablabla

Starlettevagysem 2015.04.29. 18:08:52

@mézescsók: ez az egész morális és etikai kérdés. Vállatrántani a legrosszabb , ha vállatrntunk és kijelentjük mintket ez nem érint mert mi el tudjuk különíteni a valóságot és egy realityt.
Morális kérdés mindaddig amíg az emberek azt gondolják , hogy "pofon elé " ment az áldozat.
És média etikai kérdés midaddig míg több tucat a gyárátásban részt vevő ember engedte műsorba az említett részt , majd a felháborodást követően kapásból hárítottak és újfent közétette egy olyan videót amin tisztn látszik , hogy erőszak volt. ( de ezt sixx sokkal részletesebben leírja a reggeli indexes cikkben )
A vodafone az első olyan nagyvállalat volt aki felszólalt az erőszak ellen és részükről a legtöbb volt amit tehettek.

Bognar Klamidia 2015.04.29. 18:09:12

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): végigolvastam, de corporate bullshittelésnek gondolom. az írásbeli figyelmeztetés meg olyan, mint a csehszlovák kísérleti adás tartalék bemondójának lenni fizetésnélküli szabin. vicc.

Pék Sütemény 2015.04.29. 18:31:55

Hát, rohadt nehezen szoktam bele az ÉH bámulásba. És most kicsit úgy érzem, elvették a búgócsigámat. Pedig szórakoztató lehetett volna. Nóri személyisége mindannyiunknak ismerős lehet, nem hiszem, hogy van közöttünk olyan, akinek nem lett volna legalább egy ilyen osztálytársa. Kicsit vihogós, pletyós, nemkülönösebben észlény, aki valahogy kilóg. Mittudni miért. Nehéz neki annak ellenére, hogy a habot sokszor maga veri. De nem rosszindulatú, max ha bántják, de akkor se szívből, dacból. Talpra fog állni. És tanul belőle. A Tv2 meg egy trágyadomb, ehhez kétség se fért eddig se. Mit vártunk attól a csatornától, aki a nőfikázó Berkit szerződteti 30 milláért műsorvezetésre? Tüzijátékot? Elég, ha egy híradót megnézünk náluk este. Bezombulsz tőle, bázz. Hát, én személy szerint sajnálom, hogy elfosodott az ÉH ennyire. Sixx, Neked pedig köszönöm, napra-nap megnevettetsz. És ez azért nem kevés. :)

Ronni 2015.04.29. 18:33:15

@A Manci: Fuss neki mégegyszer, tudsz ennél jobbat.

Ne küldj levelet 2015.04.29. 18:40:28

Én nem látom annyira egyértelműnek ezt az erőszakot. Tudom most én leszek a rohadt barom.

Megnéztem a 38 perces videót, abban kétszer volt erőszakoskodás, a többi duma. Nóra azt ígérte Gábornak, hogy ha egy pár lesznek, akkor lesz dugás, Gábor ezt próbálta "behajtani". Nyilvánvaló, hogy olyan részeg volt, amikor nem fogja fel a "nem"-et, az ő agya még a beígért szexen forog. Nem bírta eldönteni, hogy akkor az ígéret volt csak csali, vagy a mostani nem a felhívás keringőre.

Gábor állapotában sokkal erőteljesebbnek kellett volna lenni az ellenkezésnek. Felállni mellőle, kimenni a szobából, esetleg segítséget kérni a stábtól.

Félreértés ne essék, azt gondolom, hogy Gábor erőszakos volt, és tudom, hogy a nem nemet jelent, de szerintem a fickó nem volt olyan állapotban, hogy ezt megértse.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.29. 18:41:57

@DilisApu: pedig a vvben nem volt ilyen és au amúgy is megmondta, h lesz 8 vv :-)

@Bride: ja

verkli 2015.04.29. 18:46:11

@Kosztarika: és másoknak is:

Ha magát az esetet is elítélik, akkor elismerik a felelősségüket, ez rosszul jöhet egy per esetén. Ezzel a nyilatkozattal az esetet kommunikációs hibának állítják be, az alapproblémában pedig szándékosan nem foglalnak állást. Köszönhetjük mindezt az átpolitizált és átjogászkodott(van ilyen szó?) közéletnek. Minden írástudó műsorkészítőre jut legalább egy kibaszott jogász. Fogadni mernék, hogy a TV2 az eset után a jogi osztályt fogja bővíteni a gyártás kárára. A Voda meg menekül a süllyedő hajóról, de előbb még a teraszra hugyozik, nekik is jár a facepalm. Van rá egy ezresem, hogy a parlamentben is megy majd a demagóg műsor hamarosan.

Chuck Νorris 2015.04.29. 19:00:55

ez az irásbeli figyelmeztetés meg a kötelező meeting elég nagy bullshit. nem azt mondom hogy oszoljanak fel, de a felelösöket rugják ki a ..cibe minimum. kezdve ezzel az idióta nevü paprika latinó céggel, és zárva a tv2 .felelös embereivel akik adásba tetették a jelenetet.

tomfree 2015.04.29. 19:01:11

Nem tudom, lehet hogy csak nekem tűnt fel, hogy a botrányt követő este Nóri már nem volt a szobában Gáborral. A vágásból ez sem derült ki, de a fürdőben magában zokogott a srác a földön és a szobában is egyedül agonizált egyedül, Nóri sehol sem volt. Valahogy ez a rész kimaradt, hogy ezt Nóri látta-e, hol volt egyáltalán. A tegnapi hogyvoltban van egy nyitókép amikor a srác egyedül ébred az ágyában. Nóri hol aludt? Esetleg korábban ébredt és kiment? Ez is egy nyitott kérdés.

Kosztarika 2015.04.29. 19:04:05

@Ne küldj levelet: az ittasság nem mentség. Holnap jól berúgok és leütöm Gábort, felmentenek? NEM ( na jó, itt néhányan mellém állnának, az biztos :D )
Ami az "ígéretet" illeti: ahogy már többen leírták, Nórinak szive-joga volt meggondolni magát.

Kosztarika 2015.04.29. 19:05:54

@tomfree: Máskor szinte minden adást azzal zártak, hogy mutatták a nyugovóra térő, ágyban fekvő játékosokat. Most ez is kimaradt :)

.iIi. 2015.04.29. 19:07:33

@Kosztarika: én azt nem értem az eset után mégis miért aludt Gábor karjaiban?

Mucsai2010 2015.04.29. 19:08:59

@tomfree: Ez jó kérdés, nekem is feltűnt. Nyilván Nórit a szerkesztők ekkor már elkülönítették Gábortól. Ami azt jelenti, hogy tudták, hogy gáz van. Tehát a helyzet még súlyosabb.

saccperköbö 2015.04.29. 19:09:17

@Ne küldj levelet: Gábor erőszakos f...sz volt, nem kicsit, nagyon

de a dologban engem is az zavar, hogy Nóri miért nem húzott át mondjuk Barbiékhoz azzal, hogy hadd aludjak már itt, reggelre talán megnyugszik... szal én igazából sajnálom Nórit és az összes nőt, aki ilyen viselkedést akár csak egy másodpercig is hajlandó eltűrni, sajnos sok ilyen van, ahogy itt is lehetett olvasni.... és a hajlandó eltűrni a felháborító a dologban

valahogy ezért meg nem Nórit hibáztatom, hanem azt, hogy ilyen gyökerek vannak, mint Gábor..... akik azt hiszik, hogy jó csávó vagyok mindent megtehetek, sajnos feltételezem, hogy nem ez volt az első ilyen esete a kiscsávónak.....

nagyon remélem, hogy gyorsan kiesik, különben teljesen nézhetetlenné teszi a műsort, ha meglátom hányok....

adricsek 2015.04.29. 19:15:47

Nem olvastam végig az összes kommentet, és be is aludtam tegnap este, de Nórit nem láttam az ÉÉ-ben.

bElannaTorres 2015.04.29. 19:17:12

@Ne küldj levelet: furcsa az ilyen hozzászólásokban is mint a tiéd, hogy úgy kezded nem látod egyértelműnek az erőszakot, kicsit hülyézed is az elszenvedőjét aztán a hozzászólásod végére odateszed, hogy gábor erőszakos volt, és nem nemet jelent. nos ez az erőszak pl. nem lehet csak úgy belenyúlkálni más pinájába a tulajának engedélye nélkül meg lefogni, nyakát tekergetni, sajnos sajnos nem szabad.

annyi ilyen hozzászólást láttam, értem én valahogy mentegetni akarjátok Gábort, értem, meg a tévé elől az ember nagyon is tudja mit kéne tenni, vagy tökösebb vagy mit tudom én. De ha a végére odaírod hogy erőszakos volt, akkor mi a fenének írod az elején hogy nem egyértelmű.

akkor vállald fel, írd le hogy Nóri egy hülye gábor meg csak behajtotta volna a jogos adóságát ráadásul szegény részeg volt, akkor elég ennyit írni. Te nyilván ezerszer okosabb lettél volna, értjük.

adricsek 2015.04.29. 19:18:33

@Mucsai2010:
Ez annyira gáz..bele se merek gondolni, hogy mi lehetett, amiről esetleg nem is tudunk. És hogy voltak, akik ezt elnézték. Gusztustalan, aljas söpredék ez a pasas.

Gia 2015.04.29. 19:18:45

Nem tévedtem tegnap.Nórin fehér ujjatlan ruha volt és rávett egy fekete tüllszerű anyagot.Amikor mutatták az előzetesben a vázáját a pillangókkal,akkor a karkivágásánál látszott a fehér ruha.És tényleg ő is esett ki.

Gia 2015.04.29. 19:21:03

@Sz.Adri: Ez a Gábor külsőre nekem első látásra sem volt bejövős,de azóta folyamatosan amortizálódik lefele..

Chuck Νorris 2015.04.29. 19:22:10

a vágatlan verzio biztos hogy vágatlan volt? nem volt és nem is lesz kedvem megnézni, az tünt fel hogy csak 38 percig tartott az egész vegzálás? meg mintha vki irta volna hogy nóri egyszer kiment közbe a szobábol.
egy ilyen videot tök könnyü megvágni pld a végére beraknak egy elözö napi alvós jelenetet... :)

Gia 2015.04.29. 19:25:03

Malevilre nem vonatkozik,amit a "nem nézem többet ezt a műsort" benyögőkre írtam.Malevilt szeressük.

tomfree 2015.04.29. 19:25:36

@Kosztarika: @Mucsai2010: a fene tudja, nincs kedvem visszanézni az említett részt, de már akkor fura volt, hogy agonizál a pasas a saját taknyában a fürdőben, de a hálótársa sehol sincs közben. Nem azért mert megérdemelné a sajnálatot, csak akár benyitott volna, hogy mi van ezzel az idiótával, mit agonizál ott a földön. Felmerül a kérdés, ha nem ott aludt Nóri, akkor hol? Valaki más szobájában? (amikor mindenki utálta?) Ez csak teória, de nem lehet, hogy annyira kiborult szegény, hogy a szerkesztők azonnal ki akarták "ejteni" a játékból ezzel a ceremóniával (ahol először nem is őt szavazták ki a fiúk) szerkesztői belenyúlással? Nagyon zavaros ez az egész meg a tv2 vágásai, esetleges hazugságai.

.iIi. 2015.04.29. 19:25:51

@Chuck Νorris: akkor még nem aludtak együtt, ez volt az első alkalom

Gia 2015.04.29. 19:26:20

Nórit valaha megfogják hívni az ÉÉ-be?Talán ma?

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 19:27:45

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: dehogynem volt. fanni vs dennis a zuhany alatt, elhangzik, hogy nem, nem, nem, nem, és baszás a vége. az a mostani hisztériában színtiszta nemi erőszak.

bElannaTorres 2015.04.29. 19:28:00

@Chuck Νorris: én megnéztem, odahúzta magára a lányt, nóri már látta szerintem hogy megnyugodott elalszik és nem akart már balhét, nekem végül is mindegy miért maradt ott.
Gábor addigra már kiverte magának és lenyugodott.

Gia 2015.04.29. 19:29:46

Pénteken nagyon figyeljetek,mert úgy fest,hogy nem 21:15-kor kezdődik az ÉH,hanem 20:50-kor.Legalábbis ez van írva mindenhova.(Újság,net.)

Ne küldj levelet 2015.04.29. 19:30:15

@Kosztarika:
szerintem ittasan senki nem a legjobb formáját hozza, ezt a jog is elismeri, különben miért tiltaná meg az ittasan történő járművezetést. Nóri látta hogy a fickó részeg, nem azt kellett volna mondania, hogy álmos vagyok és enyhén belemenni a testi kapcsolatba, hanem határozottan ellenállni, nem, ezt nem akarom. Az, azért adok neki puszit, csak olaj volt a tűzre.
Tudom, ez meg áldozat hibáztatás, és rohadjak én meg, de ha egy részeg autós jön felém, inkább félre ugrok, nem beállok elé, hiába van a talpam alatt zebra.
Eltelt 2 és fél perc, mire az első nemet kimondta, addig csak kamu kifogásokat hangoztatott. (álmos, ne zsarolj, stb.)
Nincs abban vita, hogy onnantól ez erőszak volt, de még utána is azzal jön Nóri, hogy majd pár nap múlva szexelnek. Na, ez aztán igazi ellenkezés, ebből a részeg Gábor biztosan felfogja, hogy annyira kívánja vele az együttlétet Nóri, mint a himlőt.

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 19:30:50

Csak nekem tűnt fel az, hogy Közellenség homloka mintha össze lenne karmolászva?

Gia 2015.04.29. 19:33:40

@Keleti Kárpátok: Az egész feje fura.Magát karmolászta,amikor siránkozott..De lehet,hogy lefejelte a sövényt. :-)

Kosztarika 2015.04.29. 19:35:06

@.iIi.: Sajnos Nóri nem azt tette, amit kellett volna - azonnal segítséget kérni valakitől, leginkább beleszólni a portba , hogy csináljanak valamit, mert G. nem hagyja békén. Kívülről persze könnyű okosnak lenni. Úgy gondolom, én ezt tettem volna, de szerencsére nem voltam még ilyen helyzetben, így biztos nem lehetek benne.
Talán azért aludt úgy, mert ezt látta egyetlen lehetőségnek arra, hogy az a f@sz békén hagyja és végre nyugta legyen 40! perc után.

The Game 2015.04.29. 19:35:18

@sixx:

azért az a kettő egyrészt más kategória volt
másrészt ha jól emlékszem fanninak nem kifejezetten a dugással volt problémája hanem v dennis mondott vmit v annak a módjával

Kosztarika 2015.04.29. 19:36:20

@sixx: de Fanni testbeszéddel nem kommunikálta a NEM-et. :)

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 19:37:26

@Gia: Mintha már a siránkozás előtt is olyan lett volna. Igazából abban reménykedtem, hogy Nóri volt

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 19:37:43

@saccperköbö: A sok megjelent cikkben leírják, hogy a szexuális molesztálás, erőszakot elszenvedő nők nagy része leblokkol, nem tudja, mit tegyen, sokan azt hiszik, hogy ők a hibásak az erőszakban. Ez egy tipikus reakció, ismert pszichológiai tény. Nem véletlen, hogy a törvény olyan szigorú, amilyen. Nem engedi meg ezeket a: "csak azt nem értem a nő viselkedésében..." kezdetű érveléseket érvényesülni. Akkor lehet szexuális kapcsolatot létesíteni, ha mindkét fél beleegyezik, és pont. És nem két héttel korábban, hanem az esemény pillanatában.

Ne küldj levelet 2015.04.29. 19:37:54

@The Game: tudtommal a nem, nemet jelent.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 19:39:35

@The Game: más kategória, mi? na, ettől hányok a legjobban ebben az ügyben.

Gia 2015.04.29. 19:39:46

@Keleti Kárpátok: A szemét kellett volna kikaparni a szemétnek..

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 19:43:43

@The Game: pontosan. az üvegplafon posztban és azóta hatszáz helyen világosan le van írva: ha aszongya a nő, hogy nem, akkor az onnantól erőszak. az rtl-t senki nem akarta keresztre feszíteni. sőt, ha már itt tartunk, bencét sem, amikor ebben ez éh-évadban apolt, botoxot és beust is abajgatta erőszakosan.

Ne küldj levelet 2015.04.29. 19:46:00

Na igen, Bence kb. ugyanezt csinálta Apolkával, kis fojtogatással.

The Game 2015.04.29. 19:47:39

@sixx:

tényleg nem tudlak követni,h csak adod az értetlent, az üvegplafont szekálod v komolyan gondolod
fanni és dennis akciója közös akaratú szex volt, nyoma nincs rajta az erőszaknak
bence meg még csak nem is botoxal volt durva, hanem apolkával, az minden további nélkül kimerítette a zaklatás fogalmát (és ugye a nórival történtek szemszögéből nézve érthető,h berki miért védte bencét az első éden éjjelben annyira hodival szemben)

adricsek 2015.04.29. 19:47:45

@Gia: Utálom a fajtáját. A szeme se áll jól. És mikor jött ezzel a "mindennnőtmegdugokmerténvagyokakirály" dumával, már akkor fejbe tudtam volna b@szni egy péklapáttal. Pusztuljon az összes ilyen, férfinak nem nevezhető ösztönlény...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 19:49:24

@Ne küldj levelet:

Komolyan ilyen nehézséget okoz egy három soros, magyar nyelven írt törvény értelmezése? És elhangzott az általad említett határozott nem. Többször is. Egész mondatok formájában is. Indoklással együtt. És mielőtt újra leírnád, tudatom, hogy elsőre is értettem, amit írsz. Most már csak neked kellene megérteni, amit én írok.

.iIi. 2015.04.29. 19:49:38

@bElannaTorres: ott az ellentmondás mintha Nórinak ez tetszett volna mint a jacuzzis esetnél is. Ott is többször ellökte Gábort, utána meg hagyta magát. Az erőszaknál biztos nem tetszett neki de utána meg odabújt hozzá. Igazából mind a két esetben ugyanúgy erőszakos volt Gábor csak az elsőben Nóri incselkedésből mondott nemet a második esetben meg tényleg.

Gia 2015.04.29. 19:49:38

@Sz.Adri: A villamos szabjon rá rövidnadrágot. ;-)

bElannaTorres 2015.04.29. 19:51:49

@.iIi.: 38 percesben az van hogy elfordulva aludna el a lány, a srác meg nyakánál odarángatta magára, és lebaszta azért mert nincs összekötve a haja, aztán elaludtak. de akkorra már kiverte magának és lenyugodott.

Gia 2015.04.29. 19:53:51

@bElannaTorres: Mutatták,hogy ötöse volt a lottón? :-o (Milliók ütötték a markát..)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.04.29. 19:55:28

Tulajdonképpen úgy is nézhetjük az esetet, hogy a szerkesztők nem is hibáztak olyan nagyot, mikor adásba tették az erőszakot. Ugyanis az megtörtént. Így talán kellő visszhangja is lett. De nem ártana Gábornak is valami büntetés. (Még akkor is, ha ne adj Isten azóta együtt vannak Nórival amit persze kétlek, de az semmit nem számít) Ha semmilyen nyoma nem lett volna az adásokban, akkor is megtörtént. Ha homokba dugjuk a fejünket, sajnos akkor is sok erőszak történik és ezek döntő többsége nem kerül napvilágra, pont azon okok miatt, amiket már sokszor leírtatok.

.iIi. 2015.04.29. 19:59:48

@bElannaTorres: azt úgy látszik átpörgettem mindjárt nézem.

pumácska 2015.04.29. 20:03:49

Az ÉÉ-t Nóri miatt akartam megnézni, de benéztem, gondolhattam volna, h nem hívják meg...
Amúgy instagramon írta egy kép alá, h egy napot se bírt volna ki tovább ott, ez azért beszédes...el lett szépen távolítva vagy saját akaratból, vagy a tv2 miatt, vagy ki tudja.
Az a baj, h lassan nem örülnék senkinek, ha megnyerné, pedig Petinek és Lokinak szurkoltam, de nem is tudom már...Petit nem a játéka miatt, hanem Botox miatt nem bírom, Loki meg hullámzó

Kosztarika 2015.04.29. 20:05:06

@Fülike69:
a cikkből:
Ez az a műsor, aminek lényege, hogy különböző erőcsoportok jöjjenek létre, a résztvevők pedig úgy igazodjanak ezekhez, hogy lehetőleg minél tovább bennmaradjanak. A sokszor kárhoztatott szexuális szabadosság mellett jóval fontosabb, hogy a másik megalázására ösztökélnek: arra, hogy a játékosok az erősnek gondolthoz igazodjanak, felfelé nyaljanak és lefelé tapossanak. Aki a földön van, abba pedig lehetőleg rúgjanak bele egy hatalmasat. Így válik abszolút logikussá az is, hogy a tegnapi kiszavazáson egytől egyig a lányra szavaztak, és amikor már látszott, hogy kiesik, és nincs tétje a voksoknak, a hátra lévő »férfiak« szintén őt választották. Ahelyett, hogy némi gerincességet mutattak volna, és nem a földön fekvőt alázzák meg még jobban, ők a gyávaságot, a pondróságot választották. Volt más lehetőség is, mindig van: Nóri bizonyította, aki nem tűrte, hogy akarata ellenére szexre kényszerítsék, nem egyezett bele, miközben érezhette, hogy neki itt most tűrnie kellene a műsor logikája szerint."

A MINKET OLVASÓ JÁTÉKOSOKNAK ÜZENEM: Jellemzésük a cikkben. Megfeleltek az elvárásnak, Nóri ügyben és általánosságban is :( Szégyellhetik magukat.

.iIi. 2015.04.29. 20:06:09

@bElannaTorres: megnéztem, tényleg nem magától feküdt Gábor mellé, de nem is tiltakozott ellene. Lehet hogy félt és rettegett ezt nem tudom ebből eldönteni, ezt Nóri tudná megmondani hogy miért tette.

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 20:07:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A riportokban látszik Gábor homlokán a karmolásnyom. Legalábbis nekem úgy tűnt.

Fu Szekh Li 2015.04.29. 20:09:32

@sixx: Úgy gondolom, hogy a VV-ben is erőszak volt. Szomorú az, hogy velem együtt ott és akkor még elnéztük. Mivel nem volt annyira durva és erőszakos, mint ez, ezért elsiklottunk felette Érdemes lenne végiggondolni, hogy miért nyelte be az itt most felháborodottan kommentelők jelentős része (mondom, velem együtt). Lehet, hogy ha fordított sorrendben történik, akkor már azon is kiakadnánk. Valószínűleg kellett ez a pofon, hogy többen felébredjünk.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:15:19

@The Game: nem az értetlent adom, hanem azt csinálom, amit szombat óta a sajtó. nem vonom kétségbe azt, hogy a faszi a videón zaklatta a csajt. azt sem, hogy ezért ki kellett volna zárni. a hisztérikus, nemi erőszakot vagy kényszerítést kiáltó, NO MEANS NO szlogent hangoztató, a lendületben levő szekérre most felkapaszkodó jónépnek viszont ezt a videót tudom javasolni megtekintésre. NO MEANS NO. ugye?

The Game 2015.04.29. 20:16:16

@Fu Szekh Li:

ne zsibbasszatok már a vv-vel
ennyire nem lehet senki szűklátókörű
ott előtte önfeledten dugtak és fanni utána is max incselkedett dennisel

Cathcart_ezredes 2015.04.29. 20:17:04

@sixx: Tényleg azt gondolod, hogy egy szex előtti évődésben elhangzó "ne má" ugyanaz a kategória, mint a leszorításból szabadulni akaró és sírás határán lévő Nórié? Úgy, hogy Fanni 1:47-től Denisz farkát saját kézzel húzta magába? Úgy, hogy előtte már x alkalommal voltak együtt és kvázi ez az előjátékuk része volt (és volt olyan eset, amikor Fanni valóban nemet mondott és nem is volt kúrás, mert azt nem nevetve mondta és nem a seggét odatartva). Ha tényleg abból kell kiindulni, hogy az emberek nem tudják egyértelműen kifejezni a szándékukat, akkor remek pillanatoknak nézünk elébe, mikor nők és férfiak ezrei mennek bíróság elé pl. személyi szabadság megsértése miatt, mert lefogta a csaját/barátját csikizés közben.
Nem véletlen, hogy a zuhanyzós jelenetből nem volt balhé, mert annak köze sincs az erőszakhoz.

Ne küldj levelet 2015.04.29. 20:18:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
értem én amit írsz, csak nem értek vele egyet.
Erőszak és erőszak között van különbség, szerintem.
Ez azért nem az az eset, mint amikor az erőszaktevő elbújik a sötétben, és a hazatérő lányt/nőt megbecsteleníti a lépcsőházban.
A nagy pc jegyében engedtessék már meg nekem, hogy árnyaltabban lássam a dolgot mint a többség.

És bocsánat, de úgy gondolom, az emberi kapcsolatok bonyolultabbak annál, hogy egy "három soros, magyar nyelven írt törvényt" rá lehessen húzni minden esetre.

És igenis utálom, hogy ha benne hagyom a kocsiban a kulcsot, és egy részeg elviszi és balesetet okoz vele akkor engem vonnak felelősségre, de ha egy nő tesz hasonlót és felvetem az ő felelősségét, az áldozat hibáztatás.

Bocs, amiért más a véleményem, mint a tiétek, és bocs amiért ezt le is írom.

Kosztarika 2015.04.29. 20:18:59

@SEHERIKE23: sixx kérdése arra vonatkozott, hogy Gáborral mi lesz? Arra írta Mucsai2010, hogy azt olvasta, hogy feljelentették.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:20:41

@Fu Szekh Li: elárulok egy titkot. az Alekosz vs. Baukó Éva/Gigi/Anikó sokszögben amikor a pali beborozva közeledett a lányokhoz, az sem volt teljesen tiszta, meg sehogyse. a magyar realitykben ha nem volt 40 ilyen jelenet eddig, egy sem.

The Game 2015.04.29. 20:22:01

@sixx:

vazze, tényleg, most,h így mondod, engem a feleségem már többször megerőszakolt

Kosztarika 2015.04.29. 20:22:49

@Fu Szekh Li: Téged is látni? Örülök.. (Ilyen vagyok néven futottam a vv alatt ;) )

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 20:23:51

Nóri viselkedéséhez: Gábor a párja volt, és ezt is szem előtt kellett tartania. Igencsak nehéz lavírozni az ilyen erőszakos fráterekkel, amikor azt is tudod, hogy össze vagy velük kötve. Az első erőszakoskodási alkalommal (mielőtt párok lettek volna) lerázta azzal, hogy "majd, ha párban leszünk". Amit Gábor tahó módra beváltandó ígéretként kezelt. Szerintem az is megeshet, hogyha Nórin múlt volna, még mindig Gyulus lenne a párja. A vacsoránál a játék miatt mondott mást: a jelenlegi párja mellett nem mondhatta azt, hogy én a másikat választottam volna. A tegnapi ceremónián is ezért nyilatkozott pozitívan: ha véletlenül nem esik ki, Gábor mellé kerül vissza. Nóri mások előtt lojális volt a párjaival szemben, azok kutyázták őt folyton. Szerintem ebből a szempontból jól játszott.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:25:03

@Cathcart_ezredes: látod, amikor igyekeztem ezt elmagyarázni, akkor azt a választ kaptam, hogy teljesen mindegy mikor, hogyan, milyen hangsúllyal és körülmények között hangzik el a nem, a nem az nem, és kész. érted már, mi a bajom nekem ezzel az egésszel?

@Ne küldj levelet: tévedsz, ezt sulykolja most minden lap és blog - az erőszak az egy, és oszthatatlan. EZ a bajom.

Kosztarika 2015.04.29. 20:25:27

@Cathcart_ezredes: egyetértek egy kivétellel : az SEM jogosít fel senkit az erőszakra, ha előtte már többször is együtt voltak. Még egy férjet sem, hogy erőszakosan érvényesítse a "jogait"

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 20:25:58

@Ne küldj levelet: Ha részegen olyat leverek valakinek, hogy beszakad az álla, akkor

- részeg voltam, nem ér a nevem
- miért nem ugrott félre? megtehette volna, lassú volt
- miért nem védte ki, nyuszi vagy mekfláj?
- miért nem kiabált?
- vagy hívhatott volna segítséget, hogy leállítsanak.

Most hogy így belegondolok...b..meg, végülis ő a hibás, mert ha időben kiabál és leállítottak volna, lehet, hogy nem lett volna alkalmam megütni. A buzi.

Kb ez ugyanaz.

Fu Szekh Li 2015.04.29. 20:26:08

@The Game: Te ne zsibbassz! Tökmindegy, hogy előtte végigkefélték a villát, ott és akkor nemet mondott. Ilyenkor vagy meg tudod győzni, vagy ott hagyod. Ami ott 1:35 körül történt, az minimum határeset.

.iIi. 2015.04.29. 20:27:09

@Fu Szekh Li: és mi lesz azokkal a csajokkal akik szeretik az ilyen erőszakot mint ami a vv-ben volt? Nem tudom Fanni is mit szólna hozzá, de biztos benne lenne valami csicshkaaaghecii.

Saját erkölcsi mércém szerint (ami végképp nem etalon) elfogadható volt a Fanni féle zuhany, mert utólag sem tiltakozott ellene és a jacuzzis Nori féle történet, ami nem elfogadható az a Bence Apolka és a legutóbbi Nóri Gábor eset.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:27:11

@The Game: te nem olvasol újságot? ezzel van tele az összes. ebből az ügyből az lett, hogy ez a faszfej gyökér élete végéig viseli magán a nemierőszakló bélyeget. ez kóser? komolyan kérdezem, a társadalomnak, kommentelőknek, lapoknak van joguk rögtönítélő bíróságként azonnal elmeszelni valakit?

Kosztarika 2015.04.29. 20:27:47

@sixx: Igaz. Viszont ez volt az első eset, mikor remegve, sírva nyilatkozott valaki a történtekről másnap reggel.

The Game 2015.04.29. 20:28:14

@sixx:

á-á-á
olvass vissza, én nem ítélkeztem egyszer sem

adricsek 2015.04.29. 20:29:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mindenképpen :) Addig ütném, míg egyet nyekken :)

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:29:59

@AkkorlegyenPtr: azért ennél árnyaltabb a dolog, hülyeséget meg én is tudok mondani, ha felém rohan valaki egy késsel, és azt üvölti, hogy megöl, akkor állok ott egyhelyben? nem elszaladok, ha van rá lehetőségem?

Ne küldj levelet 2015.04.29. 20:29:59

@The Game:
itt meg önfeledten ölelkeztek a jakuban, aztán volt valami petting is, és ígéret a párosodás utáni párosodásra.

Ezek után próbált bejutni a lába közé bence-apolka style-ban, ami undorító, de nem értem mire fel ez az össznépi lincshangulat, mikor hasonló terrorizálást mástól is láttunk már, akár ebben a műsorban is.

The Game 2015.04.29. 20:31:26

@Fu Szekh Li:

aha, ami után 20mp-vel fanni a saját kezével vezeti be magába dennis farkát?
igen, minden kétséget kizárólag ez tipikus esete volt a nemi erőszaknak

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:31:36

@Kosztarika: pontosan. ettől (is) lett ez egy súlyos dolog, amit kibaszottul szarul kezeltek ott a helyszínen. ez agresszió volt, amiért kizárás járt volna. ezt nem vitatja senki.

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 20:32:28

Személy szerint nekem már az sok volt, amikor a jacuzziban nyomult Nórira.
Az, amikor összefogod valakinek az állát.. és odatekered az arcát/száját hogy meg tudd "csókolni".. azért az már jel lehetett volna a szerkesztőknek, hogy ez a gyerek nem egy "hódító", hanem egy erőszakra hajlamos egyén.

Ugyanígy indul az esti jelent is. Nóri fekszik, ő meg "áttekeri" a fejét kb és nem engedi el.

Gáborka, húzzálelfele a tv szobába de most. Ez kellett volna, és másnap Gólemnek bemenni, hogy gabika, ha mégegyszer ezt látjuk, mész haza csába... és pont.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:33:11

@The Game: nem ástad bele magad eléggé a feminista szakirodalomba. ott ugyanis az áll, hogy ha a nő kimondja, hogy "nem" (érdekes módon a férfiakra ez nem vonatkozik), onnantól minimum zaklatás, ha nyomulsz. és a nemet a nő bármikor kimondhatja.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:34:20

@AkkorlegyenPtr: nem. Gólemnek ki kellett volna basznia, és a többiek előtt elmondani, hogy ami történt, az nem fér bele a játékba.

The Game 2015.04.29. 20:34:30

@sixx:

mondom én,h engem 15 év alatt már többször megerőszakolt a feleségem
mindgyá, meg is mondom neki,h hnap feljelentem és távolság tartási végzést kérek

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 20:34:33

@sixx: Persze így is igaz. De ha leszúr, ő követett el agressziót vagy te ugrottál elé szuicid hajlammal? Itt nekem az agresszió ténye, ami sok.
Nóri is "kezelhette" volna, persze.. de mindenki más.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 20:35:40

@Ne küldj levelet: Nem a véleményed más, hanem nem tudod értelmezni a fogalmakat. A tények, ugyanis makacs dolgok. És ezt a törvény húzzák rá az esetekre. Igen.

Nagyon sajnálatos, ha különbséget tudsz tenni erőszak és erőszak között. Ha pasi vagy, azt ajánlom, gondold át, mert még bajba kerülsz egyszer.
Azt mondod, hogy te "árnyaltabban" látod a dolgot. Vigyázz, mert majd a bíró nem fogja. Hanem ráhúzza a 3 sort az esetre. Mert ilyen szűklátókörű. Sajna, akkor majd egyedül maradsz.

Az is érdekes hogy bonyolult emberi kapcsolatokról beszélsz. Én ebben az esetben semmi ilyet nem láttam. Egy primitív tuskót láttam, aki rá akart mászni egy nőre, aki nem akarta, mert úgy gondolta, hogy neki szabad. De nem, nem szabad. Ezt érdemes megjegyezni - még ha valaki nem is ért egyet vele. Sztm kimerítettük a témát, és természetesen nem arról írtam, hogy bűnöző leszel.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.29. 20:36:02

de én itt abba is hagynám, mert
- ez egy kibaszottul kényes, és NEM fekete és fehér téma
- más, amit a jog diktál és más, amit az erkölcs
- nem a hogyvolt kommentelőinek feladata elítélni/felmenteni a szereplőket

Fu Szekh Li 2015.04.29. 20:36:42

@sixx: Nekem az az évad eléggé kimaradt, így nem tudok róla nyilatkozni. De nyilván igazad van, rengeteg hasonló jelenet volt már. Ez átütötte az ingerküszöböt, innentől kezdve valószínűleg sokkal jobban odafigyelnek a készítők és a nézők is. Lehet, hogy most már azok a jelenetekbe beavatkoznának.
Nyilván van egyfajta álszentség is: hiszen elvárjuk, hogy eléggé trash legyen a show, de közben felháborodunk, ha az. Bár ettől a sorozattól én pont nem ezt vártam el.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 20:36:47

@Sz.Adri: Kűdöm, de vigyázz rá, mert ez az egy közös van:))

Kosztarika 2015.04.29. 20:37:23

@sixx: +100 ezt ugatom már mióta. Mindenki rágódik Nórin, Tv2-n de az igazi bűnös él és virul.. a Costa-Ricai napsütésben. :(

Ne küldj levelet 2015.04.29. 20:38:02

@AkkorlegyenPtr:
nem ezt mondtam. De ha részegen elém állsz egy késsel, és én ahelyett hogy elfutnék, kést veszek elő védekezésképpen, és te halálra szurkálsz, nem sértődöm meg, ha azt írod, hogy hülye vagyok. Pedig én lennék az áldozat.

Ettől te még gyilkos vagy.
Akkor is, ha úgy indult az egész, hogy én csúnyát mondtam a családodra.
De egy anyázás, azért ugye árnyalná a képet?

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 20:38:47

@Ne küldj levelet: azért ez az önfeledt ölelkezés a jakuban... Gábor ott is elég tahó volt. Nórit erőszakosan lesmárolta, s olyan tahó dumával szédítette (nem duglak meg, csak egy kicsit...), amit anno házibulikon hallottam részeg hülyegyerekektől. Rejtély számomra is, hogy mi jött be a srácból Nórinak, de hogy dugni nem akart vele, az biztos.

Fu Szekh Li 2015.04.29. 20:39:05

@Kosztarika: Nem nézek (meguntam), nem szólok, csak olavsok :D

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 20:39:14

Lehet misztifikálni a dolgokat, de ebben az esetben érdemes lenne megnézni, pl egy Krav Maga oktató hogy készít fel egy "ilyen esetre".
Erre egész egyszerűen a mai civilizált embereknek fel kell készülnie. 100-ból 100 lefagy.
Hangos zene, villogó fények, lehetőleg bekötött szem.. így lökdösnek összevissza... ezt gyakorolod/szokod hónapokig.. és talán akkor lesz lélekjelenléted csinálni bármit is ha agresszió ér.

Egy átlag ember ösztönösen nem kőbunkót ragad és nekimegy a támadónak, hanem teljesen offol az agy.

Zsoofka 2015.04.29. 20:40:29

OFF Csak nekem nem jön be az index? Vagy?

AkkorlegyenPtr 2015.04.29. 20:40:32

@Ne küldj levelet: Persze. Ne menjünk bele szerintem sem jobban.

Cathcart_ezredes 2015.04.29. 20:41:06

@Kosztarika: egy szóval nem írtam, hogy feljogosítaná a férjet-feleséget, hogy megerőszakolja a másikat. Azt írtam (próbáltam írni), hogy Denisznek és Fanninak már volt annyi előélete, hogy a fickó helyesen fel tudta mérni többször is, hogy melyik nem mikor mit jelent. A "denisz ne mááá, közben tartom a seggem, markolom a farkad, és közben húzom magamba" pl. Denisz értelmezésében (mint utólag kiderült helyes) azt jelentette, hogy dughatunk.
@sixx: szerintem teljesen természetes, hogy az emberek felháborodásukban most mondanak mindent, akár hülyeséget is. A No means No pont olyan örök érvényű dolog, mint a ne ölj. Utóbbinál létezik a jogos védelem, előbbinél a másik személy olyan szintű ismerete, hogy tudod meddig játék, és mettől erőszak. A feministák-jogvédők nyilván megpörgetik most ezt a dolgot jól, mert az inga kibillent nagyon az egyik oldalra: kell az ellenhatás. Aztán ha emiatt előzetesben ülünk majd a csikizés miatt személyi szabadság megsértése okán, majd megint billentenek az ingán és nyilván túltolják majd azt is.
Amúgy abban nem értek egyet, hogy ez"hisztérikus, nemi erőszakot vagy kényszerítést kiáltó.." dolog lenne. Ez konkrétan szexuális erőszak kísérlete volt. Nem hisztiből mondom.

Kosztarika 2015.04.29. 20:42:03

@Fu Szekh Li: Eddig egy ÉH-t sem láttam, a vv alatt beszéltek rá a többiek, hogy nézzem, mert nagyon jó. Nem kellett volna hallgatnom rájuk, de most már sodródok.. ahogy az lenni szokott. :)

Cathcart_ezredes 2015.04.29. 20:43:15

@sixx: Bocs, előzőt még javában írtam mikor jelezted hogy téma részedről befejezve. Nem utánad lőttem még, csak lassan írtam. Én is befejeztem.

Ne küldj levelet 2015.04.29. 20:43:19

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Köszi hogy védesz, de eddig leéltem az életemet erőszak nélkül, szerintem később sincs esély.
Sőt, embert sem öltem, nem is fogok, azért van az emberölésekről is véleményem.

Egyébként szerintem a bíróság is szokta mérlegelni a körülményeket, különben mindenki azonos büntetést kapna. Vagy robotok ítélkeznének.

De ti lincseljetek csak nyugodtan.

Veder1 2015.04.29. 20:43:56

@sixx: @sixx: ugyanolyan mobként viselkedünk, mint akik azt hörgik, hogy minek ment oda. Tényleg már csak a lincselés hiányzik.

De fontos az eset és hogy ezen megy a vita, mert sokaknak még mindig elfogadható a Gábor magatartása, talán kicsit normalizálódnak. Ugyanakkor az is fontos lenne, hogy a másik véglet is akik mindenben erőszakot látnak és mindenki helyett meg akarják mondani, hogy ki mit élt át azok is visszavegyenek.

zorja 2015.04.29. 20:45:09

@mokamini:

nálam van, ha még aktuális a kérdés :)

Veder1 2015.04.29. 20:46:45

@AkkorlegyenPtr: ez lett volna a helyes és jó reakció. És ugyanezt Bencének is a fejébe verni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 20:46:45

@sixx: Sztm nagyon helyes, ha valaki, aki felrúgja a közösségi szabályokat, a törvényt figyelmen kívül hagyja, valamint megsérti MÁSOK jogait, számol a társadalom megvetésével. Mivel mondhatjuk, hogy "tettenérés" volt, ez a heves megvetés nagyon helyes. Egy fél ország hallotta is, hogy milyen felfogása van - a tettéről nem is beszélve.
A késes gyilkos meg ugyanolyan büntetést kap, akkor is ha állsz, meredten, meg ha elszaladsz. Nem kap kevesebbet azért, mert nem mozdultál. Ugyanis az embernek joga van félni, joga van megdermedni. De másokkal erőszakoskodni - na, ahhoz nincs joga.

Ne küldj levelet 2015.04.29. 20:47:27

@Keleti Kárpátok:
"Rejtély számomra is, hogy mi jött be a srácból Nórinak, de hogy dugni nem akart vele, az biztos. "
Elmondta. Neki az ilyen "rosszfiúk" jönnek be.

Fu Szekh Li 2015.04.29. 20:48:43

@The Game: Nincs nagy kedvem tovább ragozni: Fannika nemet mondott, ő meg arrébb rakta, és megpróbálta bedugni. Hogy előtte 20 mp-cel és utána 20 mp-cel mi történt, az tökmindegy. Az a baj ezzel, hogy ha most kedvet is kapott a folytatáshoz, mi van, ha egyszer tényleg nem akarja?

Zsoofka 2015.04.29. 20:51:21

@zorja: Kedves, hogy felelsz... Köszönöm. Közben már nálam is... :)

Ne küldj levelet 2015.04.29. 20:51:55

@Vödör:
"sokaknak még mindig elfogadható a Gábor magatartása"
Szerintem mindenki erőszaknak gondolja, én legalábbis nem olvastam ellenkező véleményt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 20:52:32

@Ne küldj levelet: Szerintem is mérlegel a bíróság. Csak éppen nem úgy, mint te. A bírónak van egy sorvezetője, az pedig nem más, mint a törvény.
A te sorvezetőd, az érzéseid, meg a képzelgéseid. Például, hogy én lincseltem volna? Térj vissza a tények birodalmába.

Veder1 2015.04.29. 20:53:38

@Ne küldj levelet: nem itt hanem a primitívebb csatornákon (face és társai), itt elég egyöntetű a vélemény

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 20:57:17

@Ne küldj levelet: volt egy pár ilyen vélemény (nem feltétlenül itt): de a csaj megígérte, hogy dugni fog, mit csodálkozik, ő húzta a srácot stb.

Gia 2015.04.29. 21:00:37

@Vödör: A face-n egy cikk alatt csak és kizárólag Nórit kutyázták.Szomorú..

Ne küldj levelet 2015.04.29. 21:01:17

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
Az a baj, hogy nem egy bíróságon hallom az ügyet, hanem láttam felvételről, mintha ott lettem volna a szobában, ráadásul láttam az előzményeket.

Az első amit leírtam, szerintem is erőszak volt.
Amiben én másképpen látom az ügyet, hogy azt gondolom, ez Gábornak akkor nem volt egyértelmű.
Hogy miért, azt is leírtam.
Egyébként én úgy láttam, a másnapi reggelin már felfogta mit tett, próbált is hárítani, bagatellizálni.

Fu Szekh Li 2015.04.29. 21:01:53

@.iIi.: Nem tudom, mi lesz, ha nem mondják meg egyértelműen, hogy mikor, milyen keretek között fogadják el, akkor valószínűleg szarul járnak. Vagy nem kapják meg, amit akarnak, vagy akkor sem fogják komolyan venni őket, ha tényleg nemet mondanak.
Én úgy gondolom, hogy a zuhanyos jelenet és a mostani ugyanaz a kategória, de nem ugyanaz a szint. Valószínűleg azért nem akadt ki senki akkor, én sem. Denisz tapló volt akkor, de máskor is. Valószínűleg most nagyobb lenne a felháborodás.

Fu Szekh Li 2015.04.29. 21:04:05

@The Game: Örülök, hogy így gondolod :D

Kosztarika 2015.04.29. 21:06:19

@sixx:
Ha akkor és ott a csatorna megteszi, akkor nem lett volna ez az óriási botrány. Két pofára szidtuk volna Gábort, a csatorna pedig a kizárással jelezte volna, hogy ilyennek (sem személynek, sem cselekedetben) a játékban nincs helye.
A vihar 2 nap alatt elült volna, legfeljebb Gábor viselte volna a következményeit, teljesen jmegérdemelten.
Így mindenki "bűnrészes" a tv2 és a bent lakó játékosok is, annyiban, hogy nem hittek Nórinak és nem kérték számon azonnal a g@cit. Mert egy jó érzésű ember vadidegen nőn is megpróbál segíteni, ha látja, hogy sír, mert erőszak áldozata lett.
Hogy mi minősül erőszaknak? Az - szerintem - amit a sértett fél annak ítél meg.
Ha engem kikötöznek, mert mazochista vagyok, nem mehetek sírva máshoz, hogy megsértették a személyiségi jogaimat és a szabadságomat. Ha azért ütnek, mert kérem, ne panaszkodjak.
DE ha csak megcsókolnak akaratom ellenére, azt jogosan érzem erőszaknak.
Bocs, kicsit hosszú lett :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.29. 21:08:13

@Ne küldj levelet:
Eljött a pillanat, feladom. Tudod, a vitatkozásnak is vannak szabályai. A lóugrásosat még tudnám követni, csak így nem, hogy a futóval léped.

mimózA 2015.04.29. 21:14:09

Nem vagyok szakértő, de az tuti,hogy Nórit ugy valasztottak ki, h.a sok műnő és ganajtúró között legyen kit ekézni folyamatosan,gólemmel az élen,mert nem volt a háttérben egy keresztapa sem.apolka esete más,ő a nemzet nagyasszonyát játszotta. Ismertté kellett tenni a csatornának.Az ő szunyókálását meg kellett magyarázni.

Gia 2015.04.29. 21:15:50

@mimózA: Hú,akkor most Gyulát akarják majd megerőszakolni..

Ne küldj levelet 2015.04.29. 21:16:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: pedig már az első hozzászólásomban is ezt írtam.
Tessék, idézem:
"Félreértés ne essék, azt gondolom, hogy Gábor erőszakos volt, és tudom, hogy a nem nemet jelent, de szerintem a fickó nem volt olyan állapotban, hogy ezt megértse. "
Ehhez képest az miben lóugrás, sőt futőval lépés?
"Az első amit leírtam, szerintem is erőszak volt.
Amiben én másképpen látom az ügyet, hogy azt gondolom, ez Gábornak akkor nem volt egyértelmű. "

Ditti82 2015.04.29. 21:21:20

II. Patrik nem szimpi.

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 21:22:42

A nagybetűket néha felismeri

Zsoofka 2015.04.29. 21:25:54

Ez ki a bárpulton?

Zsoofka 2015.04.29. 21:27:29

Patrik II fodrásza ugyanaz, mint Patrik I-é. De ebben ki is múlt a hasonlóság. Kérem vissza Patrik I-et.

ÉH3sZ 2015.04.29. 21:28:43

Botox vissza akar már menni Petihez

ÉH3sZ 2015.04.29. 21:32:45

Szegény Zoé füldugóval megy be:)

zorja 2015.04.29. 21:33:12

Adri szerint Bence színes egyéniség, há' betojok :D

Zsoofka 2015.04.29. 21:34:02

@ÉH3sZ: És már ő is tudja, hogy Peti a Sámán, automatikusan neki adja a löevelet...
Most meg spontán bulika...

Ditti82 2015.04.29. 21:34:08

Snecinek legalább ritmusérzéke volt basszus.

Zsoofka 2015.04.29. 21:34:54

Elég alacsony lett az ingerküszöböm, hogy már Gólem bejövetelének is örülök....

ÉH3sZ 2015.04.29. 21:36:34

Adrit fogja választani

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.04.29. 21:36:42

Sokkoló az, ahogy a hotellakók olyan Offspring nótára buliznak, ami akkor jött ki, amikor némelyik még óvodás sem volt :) !

Zsoofka 2015.04.29. 21:37:01

@Keleti Kárpátok: Vagyis a Patrik által választott csaj párja kiesik vagy csak szingli lesz?

Zsoofka 2015.04.29. 21:40:14

@Keleti Kárpátok: @ÉH3sZ: Azért az nem olyan nagy baj neki, hiszen holnapután visszacserélőnek oszt csókolom... Nem túl nagy előny ez Patrik II_nek.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.04.29. 21:45:16

@ÉH3sZ:
Az Offspring jó, csak azt rossz látni, hogy ez nekik olyan, mint nekem kb. a Záray-Vámosi :) .

keszegvágó 2015.04.29. 21:46:43

Nem az lesz, hogy a maradék csávóknak csak négy nőből lehet majd választani?
Jó estét!

ÉH3sZ 2015.04.29. 21:49:58

Patriknak nem lehetett volna a bentiekből is választani? Vagy nem tudta a neveiket?

tomfree 2015.04.29. 21:50:02

Pjotr szerint Adrienn agyhalott. Ez is csak egy nagypofájú, nagyképű buzigyerek.

Schlomo Goldberg 2015.04.29. 21:50:05

Lepkés vissza a szinglibe

Schlomo Goldberg 2015.04.29. 21:50:49

Bexné biztonságban érzi Pjotr mellett, háát..

saccperköbö 2015.04.29. 21:52:04

@tomfree: na pont ezen csesztem fel magam, hogy ezt hogy meri megengedni magának?

Zsoofka 2015.04.29. 21:52:07

@Schlomo Goldberg: Most akkor ő vagy tényleg egysejtű, vagy valamiért kényszeresen kamuzik a riportban is...

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 21:52:38

válasszak az egyik lány közül

Schlomo Goldberg 2015.04.29. 21:53:06

Botox nagyon boldog volt a kosztarikai malacsütödében

ÉH3sZ 2015.04.29. 21:53:39

Botox nem az a hahótázós típus?:)

saccperköbö 2015.04.29. 21:55:47

@mokamini: vagy Peti a hazudozást olyan magas szintre fejlesztette, hogy benyal neki mindent

és azt nem rónám fel neki, hogy jóhiszemű

Zsoofka 2015.04.29. 21:56:05

Kár hogy nem jobban a párnába mondja Loki, így minden hatodik szótagot érteni vélek....

Zsoofka 2015.04.29. 21:57:32

@saccperköbö: Háááát eddig pont ú hangoztatta, hogy nem lehet Petiben megbízni. Most, hogy a szerelme kiesett, nekem ez inkább tattika részéről, hogy az erősnek vélt Petihez köti magát, hátha az húzza magával :)

mém 2015.04.29. 21:57:52

@sixx: - nincs olyan, hogy 'feminista szakirodalom', így egyben. többféle álláspont, nézet van. pl. a szexről, a beleegyezésről, arról, hogy mi számít erőszaknak... a gépezet, ami itt beindult, az egy emberi jogi keretben gondolkozik a szexről, meg az erőszakról, ezek miben létéről. pontosabban, a 'women's rights are human rights' megközelítésből. eszerint a tested (A FÉRFIAKÉ IS!!) a magánügyed, annak meghatározása, hogy ki érhet hozzá, ki 'használhatja', különösen az intimnek tekintett testrészeket, az az egyik legalapvetőbb jogunk. amikor ez a jog sérül, akkor az ember méltósága, és egész lénye is sérül*. DE ez csak egyféle felfogása az emberi szexualitásnak, annak, hogy legitim és mi nem az. vagy annak, hogy mi a nyavalya pontosan az, hogy emberi méltóság. meg erkölcs.
(erről még sokat tudnék írni, de szerintem nem akarjátok ti azt :))
az én mércém szerint gábor erőszakot követett el. és ennek kéne, hogy legyen valami következménye.
amúgy meg egyetértek: az eddigi reality-kben is sok-sok nagyon gáz jelenet volt, amin kiakadhattunk volna. egyenként, meg közösen. valamiért ez most elérte az ingerküszöböt.
én azért azt gondolom, hogy nóri szempontjából, meg azoknak a nőknek (férfiaknak) a szempontjából, akik átéltek már ilyet, és most a csatorna tkp mindenfajta trigger warning nélkül tette ki őket egy újabb erőszak eseménynek, nem mindegy, hogy MOST felszólalunk-e. vagy, most sem.
* a szakirodalom egy része amúgy a szexuális erőszakról azt mondja, hogy halál közeli élmény. ezért okoz lefagyást. ami meg, adekvát vagy nem, de megküzdési stratégia életveszélyes helyzetekben. (a szakirodalom más része meg mást mond.) (nehéz ez, mikor szürke...)
sajnos most vissza kell térnem a hülye dolgozataimhoz, pedig inkább itt folytatnám.

gólyamajom 2015.04.29. 21:58:17

Na , Adri terhes? :D Vagy csak sokat zabált?

Schlomo Goldberg 2015.04.29. 21:58:20

Bexné gyomorrontással fexik, sok volt a malacpörc

Zsoofka 2015.04.29. 21:59:23

@ÉH3sZ: Asszem őt nem is akarom :)))))

tomfree 2015.04.29. 21:59:40

@saccperköbö: nagyon egyszerűen: ismered a mondást: az okosok hülyéskednek, a hülyék okoskodnak. Pjotr okoskodik állandóan. Ennyi. Ahogy nézem, megvan a Loki-Botox-Pjotr trió következő áldozata Nóri után Adrienn személyében.

Ditti82 2015.04.29. 22:02:45

Mariann-Laura mi volt? :D

gólyamajom 2015.04.29. 22:03:02

Botox unott feje ótejóég

Zsoofka 2015.04.29. 22:03:53

Én ezt az egész programot nem tudom értelmezni.

Zsoofka 2015.04.29. 22:05:10

Ez a Gábor oly buta. Nem írom le, hogy félsejtű, de az.

Hbbm 2015.04.29. 22:05:28

Egyebkent a csajok kozul megkockaztatom pornosBarbi a legnormalisabb!

gólyamajom 2015.04.29. 22:05:38

@ÉH3sZ: sztem szex közben is ilyen feje lehet

Zsoofka 2015.04.29. 22:08:01

Tessék. Adri Peti erősnek vélt helyzete miatt jópofizik vele. Érdekből. Ezért táncolt vele, ezért akar a párja lenni.

gólyamajom 2015.04.29. 22:10:59

Alázták Nórit, mert nem csinál semmit- Botox meg az összes feladatot tessék-lássék oldja meg, unott arccal, hisztizve...

Keleti Kárpátok 2015.04.29. 22:11:59

II. Patrik, Costa Rica uralkodója

Zoe_the_Genius 2015.04.29. 22:12:55

Felzárkóztam helló. Ez az új fiú ilyen fiatal gyerek létére kezdhetne magával valamit, hogy ne legyen ilyen kancsó formája...

Azt akarom tőletek kérdezni, hogy mi a fasz van Gáborral? A fejével úgy értem. Az oké, hogy alkesz, és gyanúsan ráver a többiekre, de mi van a fejével? Iszonyatosan néz ki.

mgrc 2015.04.29. 22:14:32

@Zoe_the_Genius: elvonási tünetek, amfetaminra tippelnék.

Kosztarika 2015.04.29. 22:14:34

@Schlomo Goldberg: felkaptam a fejem a kosztarikára :D :D

Zsoofka 2015.04.29. 22:16:07

@Zoe_the_Genius: Egy biztos: vagy szed valamit, vagy szedett itthon és CR-n nem kapta meg az adagját.... Valaki írta korábban, hogy helyből olyan, mint szegény BB Éva 3 évvel a győzelme után...

Gia 2015.04.29. 22:16:42

@Zoe_the_Genius: Pedig ma szebb,mint tegnap. :-D

Gia 2015.04.29. 22:18:03

@mokamini: Nekem inkább olyan beesett Nóczis.

Kosztarika 2015.04.29. 22:18:13

@Zoe_the_Genius: Lehet, hogy valaki zokon vette a történteket és jól megagyalta? (Persze csak párnán keresztül, hogy ne legyen külsérelmi nyom ) :D :D

Gia 2015.04.29. 22:18:59

@Kosztarika: Az semmi ahhoz,hogy én eleinte koszkarikának olvastam a neved. :-D Bocsiiiiii! :-D

Zoe_the_Genius 2015.04.29. 22:19:27

@mgrc: én is arra, vagy nagyon sokat iszik minden este nagy mennyiségben, másnap rásörözget, hogy megmaradjon, az is szétbassza a bőrt ennyire, de ahhoz NAGYON sokat kell inni és folyamatosan. irgalmatlan amit csinál. mi lesz ebből a csávóból később? 35-40 évesen? annyira látom a lelki szemeim előtt kövéren, zsírosan, röfögve, fejjj.

Zsoofka 2015.04.29. 22:19:39

@Gia: :) Nem külalakra értem, hanem állapotra... idegállapotra....
Az elmúlt napok hatására tuti emelni kell az adagját...

gólyamajom 2015.04.29. 22:20:12

@mokamini: ugyanilyen volt a Melani férje, pontosan

Zoe_the_Genius 2015.04.29. 22:21:33

@Gia: melyik a részegen vezetek?

Empty Bee 2015.04.29. 22:22:20

@mgrc: Ez megmagyarázza, miért néz ki 22 évesen 35-nek.

Zoe_the_Genius 2015.04.29. 22:25:15

@gólyamajom: az ordít, hogy kinn cuccoznak, Melani kapcája is rángott rendesen, de ennek a gyökérnek ahogy szét van hullva a feje, ki van pattogva, beesett a szeme, zsíros a haja és a bőre, száraz a szája, nagyon kellemetlen. Adri meg mi a faxé áll vele szóba ennyire nem lehet tényleg egysejtű.

napraforgó70 2015.04.29. 22:25:15

Hihi, Gyuluska már tuti bánja, hogy kirakták Nórit

Gia 2015.04.29. 22:26:07

Holnap egéritatós műsor lesz.De ki idézi meg a nagypapi szellemét?

Ditti82 2015.04.29. 22:26:21

Ismét mesés Pandórának nézünk elébe... :|

Bujumburi 2015.04.29. 22:26:30

Na, melyik köcsög esett ki?

tomfree 2015.04.29. 22:26:42

Ez a mai is unalmas volt, ebből mit lehet kihozni HV-ban arra kíváncsi leszek.

Gia 2015.04.29. 22:26:55

Úgy látszik Gábor új terve már Laura volt..

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 22:27:33

PATRIK MAJDNEM MEGERŐSZAKOLTA MARIANNT

Zsoofka 2015.04.29. 22:27:52

@napraforgó70: Ja. Ez az iccaka megint a szingliben az agyára ment...

Zoe_the_Genius 2015.04.29. 22:28:28

@Hbbm: szerintem is. az egyszerűségével halál szimpatikus nekem. most is, mikor mondta, hogy Lokival hogy áll, az is korrekt volt.

napraforgó70 2015.04.29. 22:28:33

@Gia: Gábor
@Bujumburi: Még egyik sem, csak újpatrik Botox párja lett, Gyula meg mehet a szinglibe

mgrc 2015.04.29. 22:29:05

illetve elnézést, ez a típus minden műanyagot megeszik és az alkohol mellé. csak a szokásos esti zokogásból gondolnám, hogy valami mdma is van a dologban :D vagy inkább :( ismerek pár ilyen srácot régről, mind azt hiszik urai az életüknek de két sörtől megbolondulnak, meg hát be is tolnak valamit aztán snitt aznapra.

simán el tudom képzelni, hogy azt hitte majd most lejön a cuccról, hiszen akkor fejezi be amikor akarja.... mind ezt hiszi.

hozzátenném, hogy engem teljesen hidegen hagy, ki mivel és hogyan üti meg magát, de az a durva, hogy ezt itt öt perc alatt huszan vágtuk le, akkor talán a castingról nagy ívben el kellett volna zavarni ezt a gyereket. nincsenek ott szakemberek?

Zsoofka 2015.04.29. 22:29:09

Azért Patrik II jól benézte ezt a párválasztást. Mariann nem jó alany a nyomuláshoz, hogy mást ne mondjak...

Zoe_the_Genius 2015.04.29. 22:29:19

@Zoe_the_Genius: ja és nem butaságra gondolok pornósBarbinál, mert szerintem bőven van annyi agya mint Marisnak, csak nem akkora kavarógép, de riportban nagyon jól látja a dolgokat.

Elektra1976 2015.04.29. 22:29:44

@henrik_: Ez az erőszak téma már nagyon túl van ragozva

beacska 2015.04.29. 22:29:59

kövi párok?
Loki-Barb
Peti-Marcsa
Bence-Tina
Gábor-Adri??
Gyula-laura

Partik meg bután beáll marcsa mellé?

hogy jött szóba a Laura-Gábor? nem is beszélnek...

Gia 2015.04.29. 22:30:07

Kölökgólya az ÉÉ-ben. :-)

Zoe_the_Genius 2015.04.29. 22:31:17

@mokamini: miért nyomul? nincs másikcsigakettőm.

Zoe_the_Genius 2015.04.29. 22:33:06

@mgrc: vagy lejött nekik és direkt terelték be, mondjuk nekem most kurvára gyanús, hogy nincs ott elég épeszű ember, aki be tudná küldeni a kétajtós szekrényeket, akik vagy vannak, vagy nincsenek, de úgy állunk, hogy egyre inkább kellenének.

Gia 2015.04.29. 22:33:18

Bözsi néni üljön közelebb a tv-hez. :-)

Zsoofka 2015.04.29. 22:33:29

@Zoe_the_Genius: Úgy értem Patrik II hiába akart entyempentyemet Marcsától már az első este, az elküldte a halál farkára... nem akarom összehasonlítani a Nóris esettel, de óhatatlanul ordít a különbség...

mgrc 2015.04.29. 22:34:09

@Zoe_the_Genius: benne van ez is, garantált feszkó és balhé, meg is kaptuk :(

Zsoofka 2015.04.29. 22:34:50

@beacska: Az a baj, hogy én meg sem tudom különböztetni Laurát és Tinát. Most akkor kivel feküdt a végén a földön Gábor?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.29. 22:35:00

@Elektra1976: igazából már délben is túl volt ragozva, csak most alkalom nyílt reflektálni rá. :)