Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 5x03 - A Főveréb (18+)

2015. április 28. 11:04 - sixx

Kurva hosszú rész volt, a hogyvolt is az lesz, előre szólok.

Braavos

Arya nem éppen a boldogság két lábon járó szobra, mert ugyan befogadták a Fekete-Fehér Házba, de ott nem a bérgyilkosszakkör ülése, és a “hogyan öljünk meg a szomszéd gyerekét egy fél barackbefőttel, hogy az még utána is fogyasztható állapotban maradjon” lecke tananyaga fogadja, hanem egy cirok(?)seprű. Arya meg valahol csak nemes lány, ugye, Deresi Stark, vagy miafasz, nem seprűvel a kezében született, és eleve, mit tanul ő a sepregetésből. Jaqen H'ghar közben egy láthatóan szétesett palinak ad vizet a ház nappalijában(?) álló kútból. Arya meg is jegyzi menten, hogy nem azért jött, hogy sepregessen, hanem hogy tanuljon, és miafasz már, napok óta húzza a cirokot. Jaqen H'ghar erre aszongya, hogy akkor tessen szolgálni a többarcú istent, és senkivé válni, mert ez így megy. Aryának ezek az absztrakt bullshitek nem mennek a fejébe, hát mág az olyanok, hogy “csak egy Isten van, és a lány tudja is, hogy ki az.” Közben a pali, aki inni kapott, kicsit meghal, és két pali hordágyon kiviszi. Aryára meg mindenki szarik.

Királyvár

A királyi hordszék-karaván az utcákon halad, és felváltva hallatszanak mindenféle kiabálások, a fele Margaeryt isteníti, a többi meg Tomment és Cerseit szidalmazza. Cersei ennek megfelelően olyan arcot vág, mint aki most jött rá, hogy a sarki fűszeres az ő kedvéért sem fog vasárnap nyitva tartani, mert család. Ma van Tommen és Margaery esküvőjének napja, az egybekelés megvan, csók szentesíti, pár hónapon belül a csaj már másodjára megy hozzá egy Lannisterhez, de hát pöcsfejű Joffreyra csak az anyja emlékszik szívesen. A buli jónak tűnik, a végén Margaery úgy megdugja Tomment, hogy annak kifordul a szeme. Utána pihegve kérdezi, hogy bántotta-e a csajt, mert úgy hangzott, Margaery meg gyöngyöző kacajjal vonja szorosabbra a pinával szőtt hálót, dehogy, felség, dehogy. Tommen egész nap csak dugna mostantól, és nagyon furán hangzik neki, hogy I. Tommennek szólítják. Margaery nagyanyja már elment, mondja a királyné, és mintegy mellékesen megkérdezi, hogy Cersei szeret itt? Dehogy szeret, rühelli a várost, mint varjú a rohadt tököt.

Cersei másnap Tommennel sétál a várfalon, és Margaeryt kutyázza, ostoba az a lány, nem, fiam? Tommen a tegnapi dugás utáni beszélgetésből azt vette le, hogy a muter nagyon nem jó, ha a nyakán ül, és megkérdezi, hogy anyu nem akarna-e visszamenni a Kaszter-hegyre, de nem, Cersei jobb szeret uralkodni és a fiát irányítani Királyvárban. Tommen igyekszik rábeszélni a mutert a távozásra, kevés sikerrel. Azt akarom, hogy boldog légy, anyám. Cersei nem hülye, és tudja, honnan fúj a szél, ezért Margaeryhez megy, aki az udvarhölgyeinek meséli éppen, hogyan dugta meg Tommen négyszer. Cerseit hangos “Anyám!” köszöntéssel fogadja, 1-0. Utána rákérdez, hogy hozasson-e egy kis bort, mert nekik még korán van ahhoz ilyenkor, 2-0. Cersei legszívesebben letépné a fejét a kis ribancnak, és lehull a magabiztos álca az arcáról, nem maradhatok sokáig, mondja, tehetek érted valamit? Jaj, megvagyunk, imádom Tomment, mondja. Kicsit ki is vagyok fáradva, teszi hozzá, mire Cersei iszkolna el, mert ezt a menetet nem tudja már visszahozni úgysem, de Margaery még nem végzett vele, hogy is kell téged most szólítani? Anyakirálynő vagy özvegy királyné? 3-0, teljes megsemmisülés, de van egy utolsó balcsapott is, hamarosan Nagyanyakirályné leszel, olyan lelkes a fiad. K.O. Margaery helyében MINDENT megkóstoltatnék mostantól.

screen_shot_2015-04-28_at_05_59_35.png

Deres

Boltonék helyreállítják éppen a kastélyt, ami csak kicsit hátráltatja őket abban, hogy elevenen nyúzzanak meg pár embert, ezek ilyen vidám népek, na. Theon egy szaros vödröt cipel magával az udvaron, ott, ahol kvázi felnőtt ugye, neki lehet a legszarabb. Roose Bolton Ramsay fiával vacsorál, és arról beszélnek, hogy lehet északon kormányozni. Sehogy, ha nem vagy Stark, és sehogy, ha megnyúzod a szomszédasszonyt. Hát nem volt mit tennem, mondja Ramsay csámcsogva, nem fizetett adót. A férjét is megnyúztam, meg a testvérét, a fia meg végignézte. És, kérdezi színtelen hangon a fater, hát, az új lord fizetett. Ha így nézzük, Ramsay módszere működik. Roose Bolton vesz egy nagy levegőt, tedd le azt a csirkét, és ide hallgass. Északot tartani nincs elég emberünk, ez világos. De hát a Lannisterekkel van valami paktum, nem? Tywinnal volt, de Tywin már nincs többé, a többi Lannisternek meg van elég baja, és eleve, ha szerinted a kedvünkért északnak küldik őket, akkor hülyébb vagy, mint egy átlagos valóságshow-szereplő. A megoldás: megházasodsz. És én már tudom is, hogy kivel.

screen_shot_2015-04-28_at_06_00_07.png

Moat Cailin előtt

Kisujj és Sansa megérkeznek Moat Cailinhoz, ami ugye útközben van Deres felé, és egy zöld vászonra vetítették a fejük elé. Sansának leesik a húszfilléres, engem fogsz kiházasítani. De hát Roose Bolton megölte az anyámat és a bátyámat! Hát az élet nem habostorta, Sansa, te Stark vagy, és mint olyan, értékes. Szépen hozzámégy Ramsayhez, aki majd egy nap észak ura lesz. Lófaszt, mondja Sansa, inkább halálra éheztetem magam. Kisujj megrázza, mint Krisztus a vargát, te, térj már magadhoz, életed végéig a sarokban akarsz kuporogni és apádat siratni? Ragadd magadhoz a kezdeményezést, hallod? Nincs igazság a világban, Sansa, mondja neki, és nyom a homlokára egy csókot, de így majd bosszút állhatsz. Nem tudom, mi az istenre költötték el a büdzsét idén az alkotók, mert ez a jelenet is nagyon béna, mármint a greenboxos része. Sansáék elindulnak a várba, a helyükre meg Brienne és Pod poroszkál be, hosszasan bámulja a lovasokat, majd Podnak aszongya, tudom, hová mennek, megkerüljük a Hajdú-Bihar méretű mocsarat, és irány Deres. Közben sz is kiderül, hogyan lett apród Podrick, de ez annyira nem érdekes, csak az a része, hogy Brienne ígéretet tesz arra, hogy megtanítja Podot lovagolni és kardozni. Rendes nő ez, na.

screen_shot_2015-04-28_at_06_01_07.png

A Falon

Stannis bemegy az új főnökhöz, Havas Jonhoz, hogy megvitassák a világ dógait. Ollie ott áll az ajtó mellett, és ugyan a király kizavarja, de nem megy sehová, mert Jon a főnöke, aki ezt vigyorogva nyugtázza. Jon és Stannis nagyon kedvelik egymást, ez nyilvánvaló, nagy a kölcsönös respekt, na. Stannis azt szeretné tudni, hogy Havas lesz-e Stark és egyben az észak ura. Nem lesz, mert ő itt a góré, és esküt tett. Makacs vagy, mint az apád, mondja Stannis, és ez tiszteletre méltó, de egyben nagy baromság is, zárja rövidre a beszélgetést Stannis, és lelépne, de Havas megkérdi, meddig akar még maradni, mert ennyi embert nem tud etetni. Két hét, és lelépünk, nyugi. A vad rabokkal meg azt csinálsz, amit akarsz. Ser Davos marad még egy kicsit Havas irodájában, és Stannisól mesél, akinek joga van a trónhoz. Havas int, én nem akarok belefolyni a politikába. Ser Davos erre felmondatja a varjak esküjét Ollie-val, hogy is van az? “…én vagyok a pajzs, ami az embereket védi az északi veszedelemtől” vagy valami hasonló. Érted már, Havas, kérdezi Ser Davos, te is benne vagy a politikában, nyakig. Nem úgy tudsz segíteni az északi országrészen, hogy szarrá fagysz egy lyukban.

screen_shot_2015-04-28_at_06_02_07.png

Braavos II.

Arya a kis érméjével játszadozik a hálókamrájában, amikor bejön egy lárvaarcú lány, és megkérdi tőle, ki vagy te, akinek a kezében egy olyan érme van, amit nem érdemelt ki, és fel nem foghatja, mennyit ér? Senki, mondja Arya, mire a csaj ráhúz egyet egy vesszővel. Arya lepicsázza, mire kap még két egyformát. Arya berág, és előkapná a kardját, de megjelenik Jaqen H'ghar, és azt kérdezi az agresszortól, hogy miafasz? Játszunk, arcosat. De hát a lány még nem áll készen. Dehogynem, tüsténkedik Arya, akinek persze fingja sincs arról, miről van szó, de minden jobb, mint sepregetni. Senki akarok lenni. Hm, mondja Jaqen H'ghar, én Arya Stark gönceit, kardját, pénzét látom itt, hogy lehet, hogy Senkit Arya Stark dolgai veszik körül? Igen, ki tetszettek találni, Arya kimegy a ház elé, és mindenét belevágja a tengerbe, kivéve a kardot, amit eldug. Aztán tovább sepreget a házban, immáron zsákruhában. Aztán kinyílik egy ajtó, ami mögött a hullával tűntek el az emberek tegnap(?), és lemegy egy lépcsőn, ott a csajt találja, Jaqen H'ghart és a hullát. Jaqen H'ghar otthagyja őket, a csaj elkezdi vetkőztetni a hullát, és Arya is beszáll. Megmossák a testet, közben Arya kérdezi, hogy utána mi lesz a testtel, de nem kap választ.

Deres II.

Sansáék megérkeznek Deresbe, Theon meg elbújik, mert fogadott testvére csak megismerné ugye, az meg nem lenne annyira fasza. Sansának nem nagyon jön be Ramsay, de hát ez már csak egy ilyen műfaj, itt az anyja gyilkosa előtt is mosolyogva kell pukedlizni. Ramsay kezet csókol Sansának, mire a kamera rásvenkel a faszi ágyasaira, akik kibírják röhögés nélkül az egészet. Sansa a régi hálószobáját kapja meg, és a komorna “Észak nem felejttel” fogadja.

A Falon II.

Jon Snow első főnöki mítingje azzal indul hogy új budit kell ásni, mert a régit teleszarták, és nem vagyunk állatok, na. A nemes feladatot Brian, a vörös hajú szarka kapja, Ser Alliser meg a felderítők főnöki posztját nyeri el. Ügyes, tartsd közel és kenyerezd le az ellenségeidet. Janos Slynt megkapja Greyguard őrzését, amire azt mondja, Havasnak, hogy menj te a faszomba, dehogy megyek oda. Havas emlékezteti, hogy nem ajánlat volt, hanem parancs, mire Janos felpattan, dugd fel magadnak a parancsot, nem megyek halálra fagyni oda, coki. Ez veszélyes játék ám, és Slynt meg is szívja, amikor Havas utasítja a többieket, hogy vigyék ki Slyntet az udvarra. A Királyvárból idáig szalajtott beszari pöcs Allisertől várja, hogy majd megvédi, de koppan, mert neki nem kell a balhé, az ő segge már benne van a tutiban. Slyntet kiviszik, és Havas ott ál felette a kardjával, közli, hogy a parancsmegtagadásért halál jár, és ez van, és miközben Stannis szemből figyeli, lecsapja Slynt fejét - pont olyan kelletlenül, mint az apja a pilotban tette a katonaszökevénnyel.

Királyvár II.

Nagy buli van Kisujjéknál, a főpap és haverjai egy rakás pucér ribanccal hetyegnek, van itt álszakállas meleg csávótól a kismellű, nagymellű és nagyseggű nőig minden, olyan orgia lesz ebből, hogy a Dorne felé hajókázó Jaime is hírét veszi. De nem, mert egy rakás csuhás jelenik meg a létesítményben, a Verebek, azok a vallási fanatikusok, akik a puritán életmódot propagálják, és fúj szex. Mondjuk a papság valóban ne járjon már kuplerájba, basszameg. A papot egy szál pöcsben sétáltatják végig Királyvár utcáin, és közben a meztelen seggét ütik, a nép meg “bűnös!” kiáltásokkal fogadja. A pap később már felöltözködött, és megy a kistanácshoz panaszkodni, engem itten vérbe aláztak. És ha engem sértenek, az isteneket sértik. Hát ja, jegyzi meg Qyburn, de ha jól tudom, a bordélyban kezdődött az egész, nem? Lord Tyrell műfelháborodik, hát ez meg milyen már, halló? A pap nyel egy nagyot, a kurváknak is jár a papi feloldozás, vagy mivel védekezik, szánalmas. És most igazságot akar, végezzék ki a Főverebet.

Cersei el is megy a faszihoz, mármint a Főverébhez, aki valahol a nyomornegyedben, nyakig szarosan oszt ételt a szegényeknek. Cersei elbeszélget vele, a faszi nagyon mélyen vallásosnak mutatja magát, a cipőjét is elajándékozta, és azért jött Királyvárba, hogy a puritanizmust terjessze. Azért jött, hogy letartóztasson, kérdezi Cerseit. Hát, a főpap ki akarja magát végeztetni, az a nagy büdös igazság. Cersei azt mondja, hogy a főpap éppen a Vörös Toronyban van bezárva, mert egy nyomorult hedonista gyökér, és esze ágában nincs kivégeztetni a Főverebet. A hit és a korona nem létezhet egymás nélkül, és mindent meg kell tenni, hogy megvédjék egymást, teszi hozzá. Ugrunk Qyburn kamrájára, Cerseinek levele van Kisujjnak, aki vagy a Völgyben van, vagy mittudja ő hol. Qyburn körmöl, közben mögötte egy asztalon valaki megmozdul, amitől kis híján befostam, pedig a kameraállás nyilvánvalóan utalt rá, mi lesz.

screen_shot_2015-04-28_at_06_08_27.png

Deres III.

Sansa lelkem a várban kísért, és kis híján összefut Theonnal, de nem ismeri fel a hótt ápolatlan, szakállas faszit. A várfalon Ramsay Kisujjal beszélget, jó csaj ez a Sansa, boldog lesz mellettem. Na, arra befizetek, de mindegy, Kisujj diplomatikusabb, és közli, hogy reméli, mert nagyon megkedvelte, és eleget szenvedett már. Ramsay a szavát adja, hogy nem fogja bántani a lányt, majd elkotyogja, hogy ő csak egy fattyú volt, most lett belőle Bolton. Megjön Roose is, akivel Kisujj tovább beszélget Sansáról, de teljesen más hangnemben, szűz a lány, soha nem volt elhálva a házassága Tyrionnal, így nem is feleség. Szarok rá, mondja Roose, nekem a neve kellett. Kisujj bólint, oké, akkor letudtam mindent, amit ígértem, igaz? Hát ja, nagyuram, de a következményekkel mi lesz? A Lannisterek vért hánynak majd, ha megtudják. Hát, ez annyire azért nem nagy probléma, kit érdekelnek a Lannisterek? Tywin halott, Jamie félkarú, Tommen egy gyerek, Cersei meg már nem számít. De levelet küldött, jegyezi meg Roose, ás átnyújt egy kibontott levelet. Elolvastam, persze, teszi hozzá. Itt mindketten sokat kockáztatunk, nem fogom megszívni. Oké, majd egy madarat kapok a válaszhoz, kérdi Kisujj. Ja, de elolvasnám, mondja Bolton, aki hobbiból nyúz embereket.

screen_shot_2015-04-28_at_06_08_53.png

Volantis

Tyrion lassan megérkezik a városba, és kurvára unja már magát, ki akar szállni a kocsiból, mire Varys azt mondja, hogy nem fogsz. De fogok. De nem fogsz. Megőrülök, ha még egy napig a fejedet kell bámuljam. Ha kiszállsz, és felismernek, baszhatjuk. Tyrion nem tér a bőriben, de, én akkor is kiszállok, nézd, álca:

screen_shot_2015-04-28_at_06_09_12.png

screen_shot_2015-04-28_at_06_09_19_1.png

S lőn, CGI-Volantis utcáin ott kolbászol máris, a város olyan, mint az isztambuli bazár, csak jóval nagyobb. Az egyik téren egy nő éppen a Fény istenéhez fohászkodik, Tyrion meg is állapítja, hogy jobban néz ki, mint Myri Thoros. A papnő a beszédében megváltónak titulálja Danyt, majd nagy szemeket mereszt Tyrionra, mintha tudná ki is ő. Tyrion ettől ideges lesz, és lelép, irány egy kupleráj. És ki ül a kupiban búfelejtve? Hát a jó öreg Jorah, akit kibasztak Dany udvarából. És miután Tyrion egy kicsit beszélget egy kurvával, és elmegy pössenteni, Jorah a törpe után megy, és megkötözi, majd közli vele, hogy viszi Danyhez. Hát, végül is Tyrion már rohadtul unta a kocsikázást Varysszal.

Címkék: 18+ trónok harca
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.28. 14:15:24

hogy hosszú volt az a kisebb baj a nagyobb, hogy unalmas is...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.28. 14:30:25

jorah a sárkányok anyjához tervezi vinni Impet? Nem Cersei-hez?

vastyúk is .. 2015.04.28. 14:33:32

Nekem tetszett, na.
Az absztrakt bullshit Aryanak annyira nem is absztrakt, mert hát a másik braavosi, Syrio Forel megtanította már neki, hogy az az egy isten a halál. :D
Kíváncsian várom, hogy Sansa is fog-e hálót vonni Ramsay köré a pinájával, végül is a legjobb tanítómesterei voltak Margaery és Cersei.
Amikor a hegy megrándult Frankenstein szobájában én is rándultam egyet, és az az igazság, hogy nem akarom látni, ha egyszer elkészül az a zombi.
Annyira vicces, ahogy Cersei azt hiszi, hogy egy vallási fanatikust irányíthat, ha hatalmat ad a kezébe. Kiengedi a dzsinnt a palackból, csak aztán baszhatja, ha elsorolta három kívánságát.

A pénz meg egyértelműen a sárkányokra kell, ami a grafikát illeti. Ahogy nőnek egyre nagyobb tényezőkké válnak, és egyre többször mutatják őket, és azon még jobban látszana a spórolás, szóval én nem bánom, hogy a sárkányokra helyezik a hangsúly, a többit meg megpróbálom messziről és hunyorogva nézni.

@doggfather: hát szeritnem Dany kegyeibe igyekszik visszaverekedni magát, le sem szarja Cerseit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.28. 14:36:56

@vastyúk is ..: jah, és miért kerülne vissza a törpével aki dany ellensége? Mi haszna belőle danynek?

vastyúk is .. 2015.04.28. 14:43:12

@doggfather: hát gondolom úgy van vele, hogy mivel neki nem dolgozik semmilyen hírszerzés, ezért nem igazán tudja, hogy Tywin halott. Szerintem a vérdíjról sem feltétlen tud még. Visszasírhatná magát ezzel a szöveggel: Nézd Khaleesi, elhoztam neked a nagy Tywin pimp fiát, kedvedre kínozhatod, amiért az apja megölette a sógornődet és unokaöcsid/húgod.

NAR 2015.04.28. 14:43:37

@doggfather: Nem, ő Dany kegyeibe szeretne visszaférkőzni, hótszerelmes. Viszont kb. eddig követte a sorozat a könyvet, mostantól legalább két szál teljesen másként alakul.

Zsoofka 2015.04.28. 14:46:07

@vastyúk is ..: @doggfather: Nekem nem/sem volt unalmas. A szériából ez az első rész ami tetszett....

NAR 2015.04.28. 14:47:04

@vastyúk is ..: Sansa szűz, nem hiszem, hogy bármire fel tudná használni nemes szerveit, főleg nem Ramsay irányítására. Ahogy az öreg Bolton mondta, Sansából csak a (vezeték)neve kell nekik, a többi (test)részre nincs szükség. Ha kufircolni akar Ramsay, vannak arra fenntartott szolgálói.

vastyúk is .. 2015.04.28. 14:57:14

@NAR: Elvileg Margarey is szűz volt, gyakorlatilag meg totál képben volt, hogy kell manipulálni a palikat szempilla rebegtetéssel. Mindenesetre én bízom benne, hogy Sansa valahogy képes lesz kontrollálni a vadállat Ramsay-t, a saját érdekében. Nehezen tudom elképzelni, hogy Kisujj ne látná el jó tanáccsal ez ügyben.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.28. 15:03:54

@vastyúk is ..: @NAR: rendben, elfogadom, hogy félreértettem ezt a cersei dolgot. :D

Viszont továbbra se győztetek meg, hogy Imp ér e annyit, hogy érdemes vesződni vele.

Mindneki tudja, hogy a saját családja is utálja, int a sz.rt, nem?

NAR 2015.04.28. 15:12:58

@doggfather: "Mindneki tudja, hogy a saját családja is utálja, int a sz.rt, nem?" Emlékszel a Tywin - Cersei beszélgetésre, miután Jamie fogságba esett? Tywin háborút indított Tyrion fogságba esése után. A Lannisterek között voltak ellentétek, de a látszatra ügyeltek, hogy kívülről senki sem b*szogathat egy Lannistert büntetlenül - éppen ezért Mormont reménykedhet abban, hogy Dany számára értékes lesz a túsz. Amiről Mormont nem tud(hat), hogy Tywin halott, Cersei meg nem a neme miatt nem államférfi és most már neki a halott Tyrion értékesebb, mint az élő.

vastyúk is .. 2015.04.28. 15:13:11

@doggfather: hát gondolj arra, hogy annak idején, mikor Catelyn Stark elfogta az ördögfiókát, Tywin hadsereget küldött a Tullyk felségterületére. Persze most Cersei meg akarja öletni a kistesóját, de tartom, hogy ezt Jorah nem feltétlenül tudja.

Fredddy 2015.04.28. 15:22:06

Arya nem látta a Karatekölyköt, úgy látszik.
A legjobb jelenet szerintem Havas parancskihirdetése volt, kicsit meglebegtette a budiásást a két főfasznak, mielőtt rábízta a vöröshajúra.

NAR 2015.04.28. 15:32:02

@vastyúk is ..: A hollywoodias az lenne, hogy Sansa megvárja, amíg az öreg Bolton lelép, néhány "Észak nem felejt" cselédet állít a hálószoba elé, aztán olyan elemi ösztönösen leszúrja Ramsay-t... Persze Ramsay sem hülye, lehet, hogy csak akkor fog a hálószobába lépni, ha a cselédei előzőleg kikötözték Sansát (Ramsay szereti a BDSM-et).

vastyúk is .. 2015.04.28. 16:24:38

@NAR: :D. persze, a legszebb az lenne, ha a Boltonokat is eltakarítaná egy-két vadkan Westeros színéről. Ramsay csakugyan egy beteg lélek, menthetetlen. Mondjuk lehet, hogy Sansával Ramsay eddigi ágyasa lesz a gonoszabb. A pofikája mindent elárul, ahogy végignézi Sansa fogadását, és persze, hogy ezt megmutatták nekünk a rendezők :D

Gunsmoke 2015.04.28. 18:01:55

"nem tudom, mi az istenre költötték el a büdzsét idén az alkotók, mert ez a jelenet is nagyon béna, mármint a greenboxos része"

Lehet, hogy néhány CGI nem úgy sikerült ahogy kellett volna, de a Volantis-ba érkezés nekem nem nagyon tűnt amatőrnek: www.youtube.com/watch?v=nmr3XBp1Ifo
szóval nem igazán értem a fanyalgásodat.

Qyburn egyébként az előző részben elkérte a lenyakalt törpe fejét, ha még emlékeztek...

valackyatömegből 2015.04.28. 18:16:46

Köszi :D hogy Maot Cailin, de nem lehetne King's Landing, Winterfell, High Sparrow, és így tovább?

Balfars 2015.04.28. 18:18:18

Szerintem Tomen életkorát ennyire feltornászni hiba volt. Ilyen-olyan anyai szeretet vs. dughatod Natalie Dormert. Emlékszem még , hogy gondolkozik egy 13+ éves fiú és ez lejátszott meccs.

gumirocker 2015.04.28. 18:52:31

@vastyúk is ..: Sansa fasorban sincs ilyen téren Margaery-vel. Szegény lány sokat fog szenvedni és sztem örülhet, ha Ramsay-val is történik valami az esküvőn. Ha ezt a sorsot szánják neki, hát akkor nagyon kib...-nak a forgatókönyvírók vele.

2015.04.28. 19:48:31

Jorah azt mondta "viszlek a királynőhöz", nem azt hogy Danyhez.
Ez nüansznak tűnhet, de Tyrion most azt hiszi, Cersei elé hurcolja a medveember.

zorja 2015.04.28. 20:02:08

@Equinoxe:

Ez csak akkor lenne logikus szerintem, ha Királyvárban tudnak arról, hogy Dany elküldte Jorahot, máskülönben nem...

vastyúk is .. 2015.04.28. 20:26:45

@gumirocker: Sansa még tényleg nem olyan ügyes, mint a tyrell lány, de azért mióta befestette a haját, elég sokat fordult vele a világ. Még Kisujjt is kihúzta a szarból a performance-ával. Szerintem nem bántanák a Boltonok azt az egy Starkot, akire sikerült rátenni a kezüket, mert azzal még szarabb helyzetbe hoznák magukat. Jaj remélem egyszer Bűzös összeszedi magát, és felvilágosítja Sansát, hogy a kis tesók élnek.

@Balfars: Biztos nem volt keret az idomított cica - Ser Karom - újrakasztingolására, így kénytelenek voltak behozni, hogy Margaery nem cicasimogatás, hanem kufirc utáni pihegés közben hozza fel jobbnál jobb ötleteit az uralkodásra vonatkozóan.

@Equinoxe: Így igaz. Viszont Tyrion elfelejti, hogy a Keskeny tengeren túl az emberek szótárában Dany a királynő, és nem Cersei. Egyszer már félreértelmezte Pentosban, mikor Varys-sal beszélgetett. Majd megszokja. Nézőként szerintem egyértelmű, hogy melyik királynőről is volt szó a különböző esetekben. :D

@zorja: Királyvárban tudnak róla, hiszen Varys egyik kismadara tolta oda a kegyelemről szóló pergament Barristan Selmy-nek, pont azért, hogy Dany csalódjon Jorah-ban. Viszont Királyvárban azzal is tisztában vannak, hogy Jorah, mivel nem követte el a merényletet végül, és már nem jelent Danyről, már réges rég hozzá hű.

zorja 2015.04.28. 20:38:02

@vastyúk is ..:

iiiigen, ezt tudom, de ha tudják, hogy hozzá hű, akkor szerintem Tyrion nem gondolhatja, hogy Cerseihez szeretné vinni...szerintem :$ :) de majd meglátjuk :)

Brail Kast 2015.04.28. 21:39:38

Nekem nem tetszett ez a rész, az egyetlen értékelhető jelenet a barom Janos Slynt lefejezése volt.

Nagyon lassan indul be ez az ötödik évad, három rész lement, és szinte semmi nem történt. Jó lenne, ha beindulnának az események...

Bubba Rogowski 2015.04.28. 21:52:53

"Tarts közel a barátaidat de az ellenségeidet még közelebb.
-Aki ezt kitalálta annak nagyon kevés ellensége volt."
EPIC

inhibited 2015.04.28. 22:07:52

már megbocsáss, de a címlapon spoilerező jó kurva anyádat.

üdv,

gábor

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.04.28. 23:28:47

Eléggé eltávolodott a sorozat a könyvektől. Kíváncsi vagyok, hogy a könyveket befejezi-e GRRM vagy már csak a sorozat promózására koncentrál...

Dekatlon 2015.04.28. 23:39:04

Az egy dolog, hogy Sansa nem Margaery, de a két balek is külömbözik!
A kis királynak épp hogy áll a pisilője, viszont nemest annyit látott, mint a szemét.
Ramsay viszont pinával van bőven elereszve, de csak 20 perce nemes.
Teljesen máshogy kell őket manipulálni.

Jon Snow tankönyvbe illő hatalomátvételt mutatott be. Le voltam nyűgözve!
Megjutalmazza az eszesebb ellenfelét, ezzel nem csak őt, de a rá szavazókat is lekenyerezi, aztán példát statuál azon, akiért amúgy se nagy kár, hogy lássák, ilyet is tud. Hibátlan.

mbm 2015.04.28. 23:41:29

Mormontnak két fő motivációja ütközik itt, egyrészt a jó évtizede vágyott hazatérés, ami akkor lenne elérhető, ha Cersei elé vinné Tyriont (egy kegyelmet simán megérne neki a törpe feje). Másrészt az újabb, de persze intenzívebb motiváció a Daeneris iránt érzett szerelem, és hogy újra a közelében legyen, ehhez meg ugye vissza kéne mennie Yunkaiba Tyrionnal együtt, ami nemcsak önmagában szép gesztus, hanem mondhatja azt is a lánynak, hogy 'ha westerosba viszem a picit, megkapom azt amiért elárultalak, de én annyira megváltoztam hogy inkább hozzád vittem. Szóval ezek között kell választania, a biztos hazatérés, vagy Danny esetleges bocsánata és szolgálata között, és nem véletlenül kétértelmű Mormont mondata, mindkettő érthető lépés lenne tőle és logikus is, aki nem olvasta a könyvet majd meglátja a következőkben hogy mi lesz.

StLui 2015.04.29. 09:14:32

Jó lenne ha az index címlapján nem full spoiler lenne :( Köszönöm, hogy ellövitek mi fog történni mielőtt megnézném.

StLui 2015.04.29. 09:15:41

@inhibited: Leírtad a lényeget, de én azért finomabban fogalmaztam. De nagyon jogos a dühöd.

inhibited 2015.04.29. 09:28:21

@StLui: teljesen jogos, csak sajnos nagyon eldurrant az agyam..ekkora már már troll-szagú fullkretén odras spoilert rég láttam. sikerült vele teljesen élvezhetetlenné tenni az e03-at..

furmintszaraz 2015.04.29. 09:30:11

Szándékosan maradt ki Brienne eredettörténete? Vagy csak engem érintett meg? :)

Zsoofka 2015.04.29. 09:46:35

@Dekatlon: Ja. Tetszett. Én, a nagy humanista ott drukkoltam, hogy legyen vér a pucájában levágni a fejét annak a kocsognek.... és lett... :)

nota19 2015.04.29. 09:53:54

Ha jól emlékszem Tyrion nem is látta, hogy ki az aki elfogta, kérdés, hogy egyáltalán ismeri-e Jorah Mormontot. Szerintem egyértelmű, hogy ő attól fél, hogy Cerseihez fogják vinni. Varys is folyton azt sulykolta belé, hogy milyen veszélyben, van, és szerintem a gondolatait is állandóan kedves volt és még létező rokonai töltik ki, már amikor józan : ) Én azt is egyértelműnek látom, hogy Jorah Danyhez viszi a törpét, Királyvár egyáltalán nem érdekli, viszont Danybe bele van esve, szeretne újból a kegyeibe férkőzni. Azt bevallom nem értem, hogy Tyrion odahurcolása miért segítene ebben, de majd kiderül.
Nekem is tetszett ez a rész. A Falon történtek nagyon jók voltak, Királyvár szintén. Margeary szerintem nagyon óvatlan, pedig ismerheti Cerseit, lehetne kevésbé önelégült, de majd rájön gondolom.
Arya unalmas, de az ő szála a könyvben is az.
Bevallom nem igazán értem mit akar Kisujj ezzel a házassággal. Nem sok értelmét láttam annak amit mondott. Attól függetlenül, hogy Sansa házas, a Lannisterek még mindig a trónon ülnek, Sansát pedig királygyilkosság vádjával üldözi. Nem félti a kisujját, ha rájönnek, hogy ő segített megszökni neki és bújtatta? Az rendben, hogy a Boltonok északon csücsülnek, oda nem igazán fognak vonulni a király emberei, de a kedves Petyr még mindig ide-oda rohangál Királyvár és a többi sz.r kavarása helyszíne között. Az is furcsa, hogy az állítólag olyan nagyon becsben tartott Sansát rá meri bízni egy olyan gyakorló pszichopatára, mint Ramsay.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2015.04.29. 10:15:42

@vastyúk is ..: Sansa azért lényegesen szűzebb, mint Margaery. És ez szerintem elég világosan be is van mutatva, pl szívesen megnézném a jelenetet, ahol Sansa nyit rá a tesójára és a pasijára. :)

Brienne a legjobb arc az egészben. Én nagyon bírom.

vastyúk is .. 2015.04.29. 10:44:55

@Littlewood: igaz. hihihihihi

Brienne-t nem lehet nem bírni, hiszen ő az egyetlen, aki kábé úgy viselkedik, ahogy egy lovagtól elvárná az ember. Jó páros voltak Jaimevel, és Poddal is azok. :D

NAR 2015.04.29. 10:55:31

@nota19: Szerintem Kisujj arra számít, hogy Cersei teljesen elbaltázza a kormányzást, a Lannisterek meggyengülnek és akkor ő, mint a Kelet őrzője, meg a Boltonok, mint Észak örzői lesznek a legerősebb szövetség Westeroson. Mintha említett is volna ilyesmit az öreg Boltonnak. A dorne-iak még mindig fújnak a Lannisterekre, Cersei meg a Margery-vel való hadakozásban elveszti utolsó szövetségeit, a Tyrell-eket, szóval az oroszlánt talán le lehet fejezni.

borzlány 2015.04.29. 11:11:31

Kisujjt én nem nagyon értem. Nyilván tudja, hogy mekkora egy pszichopata kéjgyilkos Ramsay. Mégis rábízza Sansát, akit talán egyedüliként szeret a világon. És amikor beszélgetne Ramsay-vel, nem azt mondja neki, hogy "tudom hogy mire vagy képes, ha csak a haja szála meggörbül, kitépem a szívedet", hanem hogy "nem tudok rólad semmit". Továbbá biztosan nem fog ott ücsörögni Deresben, egyedül hagyja Sansát ilyen társaságban?!
Nekem fura, hogy ennyire elválnak most már egymástól a regény és a sorozat szálai, kicsit erőltetettnek is érzem, aztán meglátjuk, hova jut így, legalább izgalmas.
Margaery-Cersei jelenet remek volt mindenesetre :D

vastyúk is .. 2015.04.29. 11:29:50

@borzlány: érdekes, de szerintem Kisujj Sansára mint értékes árucikkre gondol, nehezen tudom elképzelni, hogy tényleg szeretné. Végül is egy nőt szeretett egész életében, Cat-et, és milyen jól kijátszotta őt is, hiszen az egész szarlavinát Peryr indította el, mikor Lysaval íratott egy levelet Deresbe. A Stark családnak gyakorlatilag harangoztak, még Cat-nek is, és ebben vastagon benne volt Kisujj. Kisujjnak csak egy célja van, a hatalom. Mikor Sansa megkérdezi tőle, hogy mire vágyik, egyszerűen csak azt válaszolja, hogy mindenre. Kis ember, nagy ambíciók.

Gyula_80 2015.04.29. 11:35:35

@valackyatömegből: Ez egy fantasy történet, és Westerosban nem angolul beszélnek. Ha én magyarul olvasok/nézek ilyen történetet, ott oda nem illőnek érzem a angol szavakat. Ezért volt nagyon elütő a 'kill the masters' felirat is a falon, szerintem.

Zsoofka 2015.04.29. 11:36:01

@vastyúk is ..: @borzlány: Én is ezen gondolkodám, mit érez Kisujj? Szereti-e Sansát, legalább a saját, önző módján, ahogy Cat-et szerette? Vagy legalább úgy, mint a szeretett nő (Cat) lányát?
Vagy mindezt csak azért csinálja, hogy végre megkaparintsa és meg is stabilizálja a hatalmát. E cél érdekében pedig nyugodt szívvel rászabadítja Sansára a teljes Bolton famíliát?
Vajon "Bűzös"-nek mi lesz a szerepe? Megmenti a lányt?

Dekatlon 2015.04.29. 11:41:09

@nota19: Kisujj nem ismerte (vagy úgy tett, mint aki nem ismeri) Ramsay-t. Plusz tisztában van vele, hogy Boltonoknak az a kiscsaj élve kell, legalább addig, amig egészséges gyereket szül.

Dekatlon 2015.04.29. 11:43:15

@borzlány: Azért említette neki finoman, hogy kedves legyen vele, mert igen megkedvelte.
Nameg tudja, hogy nekik az a lány nagyon kell.
Én inkább a szadista barátnőtől félteném Sansát.

vastyúk is .. 2015.04.29. 11:46:12

@mokamini: Áhh kisujj maga a hideg számítás, ha érdekelte volna, hogy Cat - a szeretett nő férje, családja éljen, tehetett volna érte. Nekem egy kicsit úgy tűnik, mintha részéről ez az egész bosszúhadjárat lenne. Úgyhogy ilyen értelemben még hátrány is, ha az ember vezetékneve Stark. Simán rejtegethetné Sansát a Völgyben amíg hatalmon vannak a Lannisterek, de neki kell Deres, Brandon és Ned Stark öröksége. Szerintem mikor Cat elutasította, az utolsó jó érzés is kiveszett belőle.

Bűzöske ha összeszedi magát, el tudom képzelni, hogy segítsen Sansának, de ahhoz az is kell, hogy Sansa rá bírjon nézni. Mégis csak egy áruló, Észak meg nem felejt :D

borzlány 2015.04.29. 11:47:05

@vastyúk is ..: Jó kérdés. Szerintem ha létezik olyan ember, akit Kisujj talán szeret, akkor tuti Sansa az. De tény, hogy az, hogy ő szeret valakit, még nem jelenti azt, hogy nem gázol át rajta, ha az érdeke úgy kívánja. Amikor anno elindította azt a levelet, nem kellett hozzá sok agy, hogy kitalálja, hogy a Starkok kurvára elbuknak, ha őket dobja be ütközőnek a Lannisterek meg a Baratheonok közé.
Én remélem, hogy az a célja, hogy Sansa minél hamarabb egyedül maradjon Deres élén.

Zsoofka 2015.04.29. 11:48:14

@vastyúk is ..: Hááát nekem is komoly dilemmát okozna, hogy melyik a kisebb rossz: Bűzös vagy Ramsay. Bár nemtom, hogy Bűzös tetteiről mit tud Sansa... Nem emlékszem hol "vesztették" egymást szem elől....

Dekatlon 2015.04.29. 11:52:23

@mokamini: szerintem nem tudja, hogy áruló lett. De egy pillanat alatt napra hozza a témában bármelyik helyi öregasszony.

Dekatlon 2015.04.29. 11:56:01

@vastyúk is ..: A törpe még aki hihettlenül emberi ebben a részben.
Rutinból rádumál egy szajhát, hogy ingyen dugjon vele. Aztán bevillan neki az ex csaja, és elmegy a kedve az egésztől.

Nameg ahogy kiosztja azt a melákot, aki dörzsölgeti a fejét, mert szerencsét hoz!
Hogy, ha leszopja az mégnagyobb szerencsét hoz!!! :D

vastyúk is .. 2015.04.29. 11:58:23

@mokamini: arról tud, hogy a Kraken elárasztotta Derest és két kisöccsét megpörkölve felhúzták Deres falára. Joffrey nem hiszem, hogy eltitkolt volna előle egy ilyen eseményt.

@borzlány: persze hogy tudta, hogy a Starkoknak annyi, ő fogta le Ned Starkot Királyvárban :D. El tudom képzelni, hogy van egy terve a Boltonok semlegesítésére is, hogy ott maradjon neki Sansa a végére, de a részletekről fogalmam sincs. Annyi bizonyos, hogy Stannis a falról Deres ellen vonul, dehogy a csata milyen kimenetelű lesz, és e közben hol lesz Sansa, azt nem tudom. Ramsay biztos a kardjáról fogja nyaldosni a vért valahol a csatatéren, és ha a régi istenek kegyesek, nem fogják sajnálni a nyílvesszőt a szívétől. hihihihihihi

borzlány 2015.04.29. 12:01:10

@Dekatlon: félek, hogy a "legyél vele kedves" Ramsay számára azt jelenti, hogy "maradjon életben, és ne foszd meg túl sok testrészétől". Lelki terrorban is elég jó emberünk sajnos :/

vastyúk is .. 2015.04.29. 12:01:33

@Dekatlon: tényleg vicces volt. Egyébként szerintem elég nyomorúságosan érezheti magát, ha még dugni sincs kedve - ráadásul ingyen vagyis inkább hitelre. :D

vastyúk is .. 2015.04.29. 12:06:56

@borzlány: igaz, de pl van a szintén nem átlagos ízlésű csaja, és őt sem bántja. Nem tudom, én nem gondolom, hogy elkezdené meghámozni az egyetlen közelben lévő Starkot. Észak szemében még undorítóbbak lennének, és könnyen fellázadnának ellenük. Most a Boltonoknak tényleg a tenyerükön kell hordozni a borsószem királykisasszonyt, hogy elhitessék az emberekkel, hogy ők is Stark restaurációt akarnak, csak hát lány(ok) maradt(ak). Azon gondolkozom, hogy hívnák az örököst. Stark? Bolton? Stark-Bolton. Ha igaz, amit tudni vélünk, a Stark szónak szerepelnie kell benne. :D

sélli_ 2015.04.29. 12:17:31

Fura hogy ilyen hosszu volt most a resz... de jo volt! En nem untam.
Eddig nagyon csiptem Aryat, de kicsit ugy erzem hogy kezd kifulladni a karakter miota nincs a HEGY. (haha de vicdes lenne, ha kiderulne hogy a takaro alatt megmozdulo Frankeinstein a Hegy lenne - nyilvan nem az, de vicces lenne)
Bar Sansa kezd bekemenyedni meg a kanyarban sincs ahhoz hogy Ramseyt megvezesse vagy uralkodjon rajta. Ramsey egy nem normalis, pszichopata, Joffrey 2.0-a akibol siman kinezem hogy amint Kisujj kiteszi a labat vagy fater nem szol ra azonnal nyarsat dug Sansa minden nyilasaba... Szerintem itt lesz meg Briennek szerepe - bar kerdes, hogy ketten Poddal megis mit tudnank kezdeni a tobb szaz emberrel. Leginkabb semmit.

Buzostol undorodom es utalom, mar igazan kinyirhatna valaki...

vastyúk is .. 2015.04.29. 12:27:13

@sélli_: a lepel alatt a Hegy van, de szerintem te a Vérebre gondoltál :D Végül is egy család. Arya nem baj, hogy kicsit belassult, mert így legalább átérezhető, hogy ő milyen lassúnak és szarnak tartja a kiképzését. Meg kell tanulnia szolgálni, abban meg semmi érdekes sincs. Ráadásul ebben a Házban még a csend is előírás, szóval nagyon beszélgetni sem lehet. Ilyenkor azt képzelem magam elé, hogy előbb-utóbb olyan lesz, mint "Jaquen H'agar", felvesz ilyen-olyan arcokat. Pozitívum, hogy söprögetőből hullamosóvá avanzsált a rész végére. :D

borzlány 2015.04.29. 12:33:31

@sélli_: én bírom Bűzöst. Igazi személyiségfejlődésen ment keresztül. (Mondjuk ki nem, ennyi borzalom közepette.) Szerintem még lesz lehetősége villantani valamit.
Tökre érdekel, mi merre fog alakulni, de már 3 rész lement a 10-ből, és nem nagyon történt semmi. :( Engem nem zavarnak a lassú részek, de az évad végessége annál inkább.

Dekatlon 2015.04.29. 12:46:09

@borzlány: Bűzös személyisége mivé fejlődött szerinted?
Én leginkább félni látom.

sélli_ 2015.04.29. 12:48:14

@vastyúk is ..: Hmmmm... honnan tudjuk hogy a Hegy van a takker alatt.....?

borzlány 2015.04.29. 13:00:47

@Dekatlon: lett lelkiismerete, ami azelőtt nem volt, azt hitte övé a világ, beképzelt, erkölcstelen kis gyökér volt. Most lett egy rettegő kis gyökér. Szerintem ez már fejlődés :D

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2015.04.29. 13:03:13

@vastyúk is ..: @borzlány: Szerintem Kisujj az igazi főgenya a sorozatban. De az tény, hogy Sansának nem fog kárára válni, ha kicsit keményedik. Már ha túléli.

nota19 2015.04.29. 13:06:11

@borzlány: én is bírom Bűzöst. Nagy szemét volt még Theonként, de azon kivételes figurák közé tartozik, akik tényleg megfizettek a tetteikért. Alfie Allen nagyon jól hozta eddig a figurát, pl a borotválós résznél, vagy a Moat Cailines résznél. Remélem, hogy lassan visszatér a régi személyisége, vagy legalábbis egy része. Nem véletlen, hogy egy helyre terelték Sansával, biztos vagyok benne, hogy valahogy próbál majd neki segíteni.
A Boltonokkal kapcsolatban: Roose hideg, számító, érzéketlen, de körmönfont és megvan benne a kellő józanság is. Ramsay viszont teljesen őrült, nagyon jó a színész, még amikor mosolyos akkor is teljesen eszelős a tekintete. Roose próbálja kordában tartani, és megértetni vele, hogy az érdekük nem a mindenáron való kegyetlenkedés, hanem a megfelelő szövetségesek megnyerése, de én nem vagyok biztos benne, hogy Ramsay hosszabb ideig vissza tudja fogni magát. Nem lennék meglepve, ha Roose és vele együtt a Boltonok bukását Ramsay okozná.

vastyúk is .. 2015.04.29. 13:07:15

@sélli_: mert az előző évad végén Cersei utasítást ad a kísérletező kedvű Qyburn -nek. Hogy nem érdekli hogyan, de tartsa életben. Maradjon meg az ereje,az nem zavarja, ha elveszik a személyisége. És valamelyik részben Cersei rá is kérdez ebben az évadban, hogy halad a művelet, és azt a választ kapja, hogy jól.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.04.29. 13:50:09

@doggfather: @Dekatlon:
még a második évad végefelé firtatja Dany Mormont múltját, akkor csak annyit említ a lovag - vissza kéne nézni azt a részt - hogy mindent megpróbált megadni a gazdag és ambíciózus nejének és ezért számos bűnbe esett.
vagyis Jorah Mormont számára nagyon kockázatos lenne a visszatérés Westerosra. kockázatosabb még az Imp szállításánál is Cersei lábaihoz. másfelől Jorah Dany kegyeibe szeretne visszaférkőzni, ez még egy érv Mereen mellett.

Dekatlon 2015.04.29. 13:58:06

@vastyúk is ..: pont most, a takarórángás előtt kérdezett rá. :)
@sélli_: múlt évadban már gyógyítgatta, bazingy injekcióstűkkel, meg egyéb kellemetlen sötét dolgokkal. Attól a Hókuszpóktól is kiráz a hideg, amúgy.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.04.29. 14:01:07

@borzlány: Kisujj talán egyetlen mozgatórugója a felfelé törtetés és ezt tökéletesen műveli. Catelyn családját is simán feláldozta, holott többször hangot is ad, mennyire kedvelte Ned Stark asszonyát.
nekem bejön ez az évad - és jobban tetszik ez a történetvezetés, mint Martiné - egyedül Varys és Kisujj párbeszédeit sajnálom. újra kéne nézni az első két évadot, mert erős a gyanúm, Varys jött rá először Kisujj mesterkedéseire. talán az s01e08 résznél beszélgetnek az üres trónteremben már Robert után, de Joffrey előtt - egész más csengése van annak a párbeszédnek az azóta számunkra is kiderült események tükrében.
aztán Tyrionnal kezet is ráznak a tényre, hogy Kisujj a legveszélyesebb ember a királyságra nézve.

Andrei Chikatilo 2015.04.29. 14:10:39

@Dekatlon: Áruld már el, hogy miért nem nézted még meg az első 4 részt?

vastyúk is .. 2015.04.29. 14:37:03

@adamskij: varys mondta is, hogy Kisujj felégetné a világot, ha a hamvai felett király lehetne.

mbm 2015.04.29. 14:48:18

Azt tudja valaki hogy Arya a Hegyet konkrétan miért akarja megölni?

vastyúk is .. 2015.04.29. 14:57:22

@mbm: mert amikor a folyóvidéken kóborolt Gendry-ékkel a hegy emberei ölték meg Arya-ék haverját. Elvileg látták őt kegyetlenkedni.

Dekatlon 2015.04.29. 15:03:59

@Andrei Chikatilo: hogy a hogyvoltokkal egy időben tudjak haladni, és még véletlen se spoilerezzek ;))

rarrarrarrar 2015.04.29. 15:14:41

Ha Sansa is úgy jár mint az a csaj akit a könyvben vittek Remsey-nek (a Stark lány helyett), akkor nem lesz vidám a nászéjszakája...

vastyúk is .. 2015.04.29. 15:24:22

@rarrarrarrar: A kutya ott van elásva, hogy Sansa nem az csaj a könyvből, és Ramsay sem annyira kegyetlen, mint a könyvben.

sélli_ 2015.04.29. 15:29:26

@vastyúk is ..: JAJAJA!! Hat persze hogy persze. Eh, Tiszta hulye vagyok, hirtelen a Verebre gondoltam de Hegyet irtam...man elmegy az eszem lassan. Igy mar minden ertheto.

sélli_ 2015.04.29. 15:32:25

@vastyúk is ..: Haaaaaaaaaaaaaaaaaaat azert Ramsey egy allat volt a kepernyon is nem csak a konyvben. Kivancsi leszek mi lesz ezzel a szallal de tenyleg - engem legjobban most ez erdekel!

Es nem gondoltam volna soha hogy ilyet irok/mondok: de elkezdtem Jon Snownak drukkolni. Kesz... itt a vilagvege :) :) Vegre tokoket novesztett a lelkem! :)

Zsoofka 2015.04.29. 15:44:59

@sélli_: Az utsó bekezdéseddel nagyon egyetértek. Pont így látom én is. Lassan kezd végre "tudni valamit"...
Ugyanez igaz Stannisre is: eddig nekem nagyon szerencsétlennek és nyámnyilának tűnt, végre kezd királyként gondolkodni... :)
És én meg tudok a párosuknak drukkolni :)

vastyúk is .. 2015.04.29. 15:52:43

@sélli_: hihihihihihi. én mindig is havas jani fan voltam. Bíztam benne, hogy Westeroson is felnőnek a fiúk, s így egyszer leszállnak majd jon heréi is.

Dekatlon 2015.04.29. 15:58:00

@rarrarrarrar: nem mennél el a fenébe a könyves spoiler sejtetéseddel? köszi!

Dekatlon 2015.04.29. 15:59:55

@vastyúk is ..: belenyalt a szabadságba, attól lehetett :)

nota19 2015.04.29. 18:28:01

@vastyúk is ..: szerintem Ramsay pont olyan kegyetlen, mint a könyvben volt, csak itt másképpen mutatják be. Én mindig is Havas Jon drukker voltam, bár azt még nem tudom eldönteni, hogy mihez drukkoljak neki. Egyelőre elég annyi, hogy mint Lord Commander tudjon egyensúlyt teremteni és valahogy fogja össze a sok kretént. A lefejezéses jelenet nagyon ott volt, kezd felnőni a fiú.
És még mielőtt: olvastam az összes könyvet, a 6. kötet eddigi fejezeteit, sőt a rajongói teóriák (R+L= J) híve vagyok, de!!! Ez a sorozat, és szerencsére és most itt tényleg szerencsére nagyon eltér a könyvtől, ráadásul már sok szálon előbbre is jár, így a könyveseknek is van izgalom bőven. Megjegyzem, hogy bár nagyon szeretem a könyveket a sorozat élvezetében ez egyáltalán nem befolyásol. A könyv az a könyv, a sorozat pedig a sorozat, mint ahogy már azt nálam sokkal bölcsebbek is leszögezték. Minél több az eltérés, annál több az izgalom.

vastyúk is .. 2015.04.29. 19:36:36

@Dekatlon: hihihi igazad lehet, Ygritte megmutatta neki a tutit.

@nota19: Egyetértek abban, hogy a könyv az könyv a sorozat meg sorozat. Mindegyiket szeretem, azt meg le sem merem írni, hogy én minek szurkolok Havas Janival kapcsolatban, mert azt hiszem, van aki szemében kimerítené a spoiler fogalmát, és azt nem szeretném :D

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2015.04.30. 13:34:30

"Margaery helyében MINDENT megkóstoltatnék mostantól."

Én wc-re is teljes testőrséggel mennék mostantól.

Cérnahuszár 2015.04.30. 15:44:46

Ramsey nem őrült hanem iszonyú kegyetlen és hideg fejjel dolgozik a célján, az apja elismerte mert látja benne ezt a gondolkodást.
Remélem Arya lesz majd az ellenfele, aki ugyanilyen hideg fejjel kicsinálja majd, miután kitanulta a szakmát és mégsem Brienne-lesz belőle, aki lovagi becsületességet akar kihozni magából.
Úgy érzem nagyon fogynak a karakterek, több beáldozás már nem jó, mert nem lesz aki keverje a cart.
Kisujjnak Sansával való terve nekem is érthetetlen, miért jó neki az ha 2 házat egyesít, attól még nem fogják azt csinálni amit ő szeretne. Mondjuk kivéreztethetik egymást a megmaradt Lannisterekkel, most hogy Rob és az anyja eltűnt a színről, így kihalnak vagy az egyre fiatalabbak maradnak a családokból, akik mellé gyám kell. Esetleg összeugrasztja a Ramsey-Sansa családot Stannissel?
Tyriont biztos sárkány mamihoz viszi Jorah, a Lannistereknél erősebbnek gondolja a sárkányos csajt, mi dolga lenne Cerceivel? Be akarja bizonyítani hogy már nem olyan. Hogy árulkodik.

zizi77 2015.04.30. 18:31:20

@Cérnahuszár: Ramsey sajnos tényleg beteg. Ha valaki simán kegyetlen, akkor érzelmileg nem érinti meg a halál vagy a szenvedés. Ezzel szemben ez a kis féreg perverz örömöt érez mások kínzásában a kis szukájával együtt. Az apja pedig simán eszköznek tekinti. Ha valaki simán kegyetlen az pont a fater.

nota19 2015.04.30. 18:40:36

@Cérnahuszár: De, sajnos igen, Ramsay teljesen őrült, Roose nem az, persze ő is kegyetlen, és érzéketlen, de teljesen észnél van. Nem tudom, hogy mit szeretnének ebből kihozni D & D, de az biztos, hogy Ramsay pajtás és a kis háziállata(i), gondolok itt Myrandára, érdekes dolgokat fognak produkálni számunkra.

Bicepsz Elek77 2015.05.02. 19:28:18

@NAR: Kolket kell neki csinalnia kulonben a hazassag annelkul egy lo.sz!!!

Bicepsz Elek77 2015.05.03. 16:32:48

Havas Jon csak a képernyőn hős: egyszer leütötték egy étteremben index.hu/kultur/media/2015/05/03/kit_harington_tronok_harca_hbo_interju/

teszt123456789 2015.05.04. 16:17:35

@Equinoxe: Takarodjál már az anyádba vissza!

sixx · http://comment.blog.hu 2015.05.04. 16:50:21

a konyvet hanyagoljuk mar, basszameg.

Mostly Harmless 2015.05.04. 20:01:57

@Online Távmunkás: chill, GRRM azt nyilatkozta, hogy a hatodik kötet megjelenik a hatodik évad előtt. =}

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.05.04. 22:07:27

@Mostly Harmless: És a hetedik kötet a sorozat vége után 3-4 évvel...

vastyúk is .. 2015.05.05. 11:08:01

@teszt123456789: szóvicc.. pimp magyarul kurvapecér.

teszt123456789 2015.05.05. 11:18:54

@vastyúk is ..: Azt vágom. Azt nem vágtam, hogy vicc, azt hittem, typo. Sorry.

vastyúk is .. 2015.05.05. 11:34:23

@teszt123456789: Lehetett volna. Rengetegszer félrecsapom a billentyűt, de az ott pont akaratlagos volt. De persze, mivel csak én röhögtem rajta, így nem számított végül is igazán viccesnek. ;D

rest of boys 2015.05.05. 21:48:55

A két nyúzott ember (láthatóan egy férfi és egy nő) anatómiájához csupáncsak annyi, hogy a nő lenyúzott testén NŐI MELLEK voltak, ami fizikai képtelenség, a valóságban a - férfinál sokkal satnyább - mellizmai kellene, hogy látsszanak, nem két jól fejlett domborulat. Aki járt már boncteremben és ténykedett is ott, tudja, hogy miről beszélek.
süti beállítások módosítása