Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x44 - Kínos kérdések éjszakája (18+)

2015. április 24. 10:13 - sixx

screen_shot_2015-04-24_at_08_06_37.png

Kék, szűk póló, nagy, kopasz fej, körben pálmák, lent a színes Nike - igen, ez itten Gólem, kérem szépen, és mondja nagy lendülettel, hogy Pjotrnak fingja nincs arról, kivel basszon ki, ezért a kanok majd egy randin győzik meg arról, hogy ki legyen a szopóroller Vettelje ezen a héten. A Pandorán Lokit nagyon megbasszák tán.

A pállot szájú ébredés után Gyula szótlanul bámulja csalfa csibéjét, csintalankodtál, csinoskodtál, csacsogtál, csattogtattad csudapinád csoffadt csábítónak? Hát ja. Van ez így, fő a bizalom. Gyula nem akar beszélgetni a smink nélkül meglepően emberi külsejű Ivarral, bezzeg Sármőr, na neki be nem áll a szája, a hódítást taglalja nagy lelkesen Bencének a mödanszié mellett, szárazbasztunk, de nem volt hegyire semmi. Benca nagyjából olyan fejjel hallgatja, mintha Sármőr a heresérvéről mesélne. A riportban aszongya, ő oszt nem irigyli Sármőrtől Ivart, ha megnyerte, hadd vigye. Ivar a reggeli alatt halálra vált arccal ül, hát még ha tudná, hogy Botox a riportban kvázi lekurvázza, múlt héten Gyula, most meg Sármőr farka? Hogy van ez?

screen_shot_2015-04-24_at_08_29_11.png

Zoë hozza a löevelet, most a kanok mennek randira a villán kívülre, tessen vinni fürdőgatyát. A csajok összepacsiznak, fuckyeah, ott lakkozzuk a körmünket, ahol akarjuk, nem lesz pofázás. Bence, ha lehetne a saját bőrét letépné magáról örömében. Jó, azért szar is lehet bezárva lenni ennyi agyhalottal ilyen sokáig, hát még ha az ember saját maga is az, márpedig Bence azért nem a sor elején állt az észosztásnál. Aszongya a riportban, hogy állandóan a taktikán kattogni kibaszott fárasztó, és hajrá kifelé. Botox nem örül, hogy a picsákkal marad bent, ő a faszikkal jobban megérti magát,. Gyula majdnem lemarad a bulivonatról, mert tetű lassú.

screen_shot_2015-04-24_at_08_37_28.png

A csajok két körömreszelés és mödansziézás között tematikáznak, a kérdés, kit basz ki Pjotr, a választ Botox tudhatja, de nem mondja, mert ő a rezidens Szfinx itten, akit hiába basznak ki, visszamászik az ablakon, és ezt most hótt komolyan mondom, szerintem ha kiteszik, Botox kajakra rárúgná az ajtót a stábra. A kanok kint vannak a dzsungelben, ahol első körben kis híján összetörik magukat, mert le kell ereszkedni egy patakhoz, ami egyébként kurva jól néz ki, sebes,meg minden, és van felette egy farönk, amiről faszán lehet ugrálni.

És ugrálnak és úsznak, és Pjotr közben fogadóórát tart, mert az egész tripnek ez az örve, hogy dönthessen, ki hagyja el a villát ezen a héten, már ha ez rajta múlik, ugye. Ezeket a beszélgetéseket nem nagyon feszegetném, Loki kanosszát jár és kínos, Becks és Bence magabiztos, Gyula ideges és Sármőrt fúrja, Sármőr meg a seggét félti, tök természetesen. Az ugrálást a legjobban Becks és Bence élvezi, ők ketten valahogy nem nőttek még fel teljesen. Odahaza Tina elmeséli, hogy jót baszott Bencével, Ivar meg rosszul lesz a gondolattól, hogy ő Gyula faszát leszopja. Pornósbarbi valamiért farmermellényben tölti a napot, ja, negyven fokban én is azt szoktam magamra venni meg 42-es bűrgatyát, motoros csizmával. Botox élvezi, hogy a többi bula bizonytalanságban van Pjotr szándékait illetően.

Visszajönnek a kanok, élménybeszámolnak, majd jöhet a punnyadás, Pjotr egyeztet Botoxszal, nem mondtam én senkinek semmit, sőt, mindenkinek csak azt, amit hallani akart. Bence a riportban aszongya, tett olyan dolgot, amit megbánt, de legalább nem bolondult meg annyira, mint Loki. Ivar és Gyula is tisztázza a tegnap estét, csak szárazbaszás volt, mondja Ivar, és hozzáteszi, hogy csak kémkedni ment, nem baszni. Muhahaha. Gyula számára Sármőr nem létezik többé. Na, majd meglátjuk, mindenesetre Gyula elhiszi Ivar kamuzását. Zoë meg hozza a Pandora-löevelet, lehet körmölni meg öltözködni rettentő turkálós ruhákba.

screen_shot_2015-04-24_at_09_11_49.png

Na, lássuk. Erősen nyitunk, Bence, kit szúrnál hátba a bennmaradásért, Beckset vagy Pjotrt? Aljas kérdés, egyiket sem. Becks szerint Bence szúrná hátba saját magát a többiekért. Perszehogy Pjotr tette fel a kérdést, és megállapítja, hogy Bence lojális. h jól látom, Snezi csöcskiemelős ruhája ma Tinára került. Sármőr, te jó játékos vagy? Hiszen az első küldetést is elbasztad. Nem voltam tisztában a dolgokkal, és ki kellett puhatolnom, kiben bízhatok és kiben nem. Loki szerint Sármőr egy beképzelt fasz. Ivar, szerinted Gyulának jól esik, hogy kellemes perceket töltöttél el Sármőrrel? Nem, szerintem szarul esik neki. Botox bőre úgy csillog, mintha olajjal kenegette volna Pjotr elindulás előtt.

Pjotr a kellemes perceket boncolgatja, az mi vót? Egy csók. Oszt kellemes volt? Az. Baszás volt? Nem. Szopás? Az sem. Kösz. Ivar szerint menjenek már a picsába, kinek mi köze. Gyula aszongya, neki nem esett jól neki ez a kis liézon, bár csak barátok Ivarral. Sármőr erre felszívja magát, mintha a Kálvária téren lenne, oszt akkor mér nem mindegy neked? He? HE? Gyula magabiztosan folytatja, mert a párom, és féltem. Jön a következő kérdés, Ivar, dobnád Gyulát Sármőrért? Nope. Mire Sármőr vág egy ilyen fejet:

screen_shot_2015-04-24_at_09_20_52.png

Ivar persze hazudik, a riportban aszongya, máson nem jár az agya, csak ezek, meg Sármőr farkán. Sármőr, te kivel dugnál a villában? Az összessel. Ha hagyná, persze. Mindenki röhög, csak Botox nem. És kit csinálnál meg leginkább? Tinát, mert van kint egy ilyen csaj. Csajok, ki baszná meg Sármőrt? Tina nem. Botox sem. Miért, kérdezi Sármőr. Mert nem jössz be. Tina, szerinted Bence tematikázik veled baszásilag? Mert hogy eddig Snezi vót a totemoszlop tetején. Bence nem beszél érzelmekről, csak kúrás van. Pjotr szerint két hülye ösztönlény talált egymásra, ennyi.

Ha franciaóráról lenne szó, Bence azonnal vinné a kis felszerelését persze. (Pjotr)

Becks, fogsz már végre játszani ezen a héten, vagy ez még mindig nem a te feladatod? Hát, én Sármőrrel azért beszélgettem, az nem játék? Botox a riportban aszongya, a kilncedik ceremónia jön, és még nem csinált semmit se ő, se Adri. Loki, a baromságoddal nem gondolod, hogy Pjotrral is kibasztál? De. Bocsánatot kérek megint, fasz vótam. Pjotr? Hát, kibírtam röhögés nélkül. Bence szerint Loki még mindig ott van a szakadékban, és paraszt. Botox, be lehet Pjotrt folyásolni a védettséget illetően? Felesleges, nagyfiú. Oszt ennyi volt. HOL VOLT ITT TER0TÉKEN LOKI, GÓLEM? HAZUG DÖG. Befelé menet Botox folyamatosan igyekszik a miniruháját lehúzogatni, nehogy kilógjon a pinája.

screen_shot_2015-04-24_at_09_36_47.png

Becks az, akit a Pandora a legjobban kiborított, és Bencével megbeszéli, hogy ha jön be egy új csaj, akkor rámegy, viszont Adrinak kellene egy pár. Mert ráunt Adrira. Idézem: “Nem érzem.” Elege van Adriból, idegileg készen van, és unja már a kérdéseket, hogy miért nem játszik. Bence szerint Adri a fasz, mert nem veszi észre, hogy mi van, és nem hallgat rájuk, de ez legyen Adri baja. Este bulika, amiben ilyen denszelések vannak:

adri_5.gif gyula.gif
barbi.gif adri2_1.gif

Tina beiszik kicsit, és aszongya Becksnek, hogy legszívesebben lesmárolná Bencét. Közben a háttérben Kállay Saunders fut valahová. Becks azt tanácsolja Tinának, hogy smároljon csak nyugodtan Bencével. A riportban meg aszongya, nehogy szerelem legyen a dologból, mert tökön szúrja magát. Becks bebaszik, hazarángatja Adrit és nekilát, Ivar meg otthagyja a zokniban alvó Sármőrt a picsába, és hazamegy Gyula mellé, mert neki csak egy komoly Sármőr a pálya.

Ja, Tina nem szopik:

Címkék: 18+ éden hotel
751 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pocakhontasz 2015.04.24. 10:24:15

"Gyula szótlanul bámulja csalfa csibéjét, csintalankodtál, csinoskodtál, csacsogtál, csattogtattad csudapinád csoffadt csábítónak" Ez nagyon jól jellemezte a tegnapit :-D . Sajnálom ezt a szerencsétlent

mézescsók 2015.04.24. 10:32:35

Az alliteráció mindent visz!

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.04.24. 10:33:46

Ha Tina még egyszer azt mondja, hogy "Hát, elvoltunk", akkora parasztlengőt utalok ki neki, hogy két kört megy a debreceni villamossal.

bendeguzhanna 2015.04.24. 10:35:17

azért megnézem adri fejét amikor becks rárepül a következő lányra
vagy simán beveszi, hogy nem unlak csak rámszóltak a pandorán? :)

eveMarlowe 2015.04.24. 10:35:55

Bázzzzz ez a beszélgetés bázzzzz itt a végén beszúrva....

Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere 2015.04.24. 10:35:55

baba volt a hely, ahova kivitték a srácokat ugrálni a patakba.

@CheTamás: +1

dedalon74 2015.04.24. 10:37:15

Filterezgetés? Azmiaz?

Sanda.Ipse 2015.04.24. 10:37:35

Gyulus úgy táncol, mint aki éppen egy bikát tör be. Eközben óvóbácsi a szájzárassal most is csak agyal a bárpultnál. No dance.

introverted22 2015.04.24. 10:39:02

Az már nekem is feltűnt, hogy ezek egymás ruháit hordják. amikor Barbi1 kiesett, akkor pl Adrin pl Barbi1 ruhája volt, amit az a beköltözéskor viselt. De a faxik is egymás pólóit hordják, szóval sztem kinek mit dob be a szobájába mosás után a személyzet....

introverted22 2015.04.24. 10:40:55

@Sanda.Ipse: Nem akarta egyedül hagyni Marist, aki ugye úgy tiszteli a zenét, hogy minden ütemet megkímél az eltalálástól...

Rayen 2015.04.24. 10:41:02

Filterezés, ma is tanultam valamit.

pogona vitticeps 2015.04.24. 10:41:47

Megérkeztek az új virág és csicsamintás ffi fürdőgatyák és női nyárilengék, Mariann legyilkolta a fél bandát vérző szájával és hideg tekintetével, Gyula igazi old school figura, szigorú a dress code, ő hosszú gatyában izzad. Pjotr beszél, akkor is ha nem. És a szemét szerkik a varánuszt csak alig mutatták... bezzeg a lepkék, sáskák és piros madarak. Nekem ennyi volt a tegnapi, minden tiszteletem sixxé.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.04.24. 10:42:08

Húlió forced blowjob tánca mindenvivő!

Sanda.Ipse 2015.04.24. 10:42:12

@windsor: ez önmagában jó ok volt, hogy utálja Snezit:)

vastyúk is .. 2015.04.24. 10:46:41

Ez a Bence de egy böszme.
Hát kívánom, hogy majd ha Tina akár egyszer is a szájára veszi, ne spóroljon a fogakkal.

kszanaksz 2015.04.24. 10:49:17

Kár, hogy valamelyik fiú kiesik, kezdenek összeállni, Mariannának kéne távoznia ma, rettenetes.

Kosztarika 2015.04.24. 10:51:12

"Bence, ha lehetne a saját bőrét letépné magáról örömében." :D :D

introverted22 2015.04.24. 10:56:42

@pogona vitticeps: Én is csodálom, hogy egy olyan semmi műsorról, mint a tegnapi, ahol valóban a varánusz volt a legizgalmasabb jelenet, ilyen szuper öfit sikerült írnia.

tomfree 2015.04.24. 10:57:25

@kszanaksz: szerintem meg Marianna a legértelmesebb csaj benn, a srácok közül Petinek meg Lokinak van némi esze (az más kérdés, hogy egyikük játéka sem szimpatikus).

Kosztarika 2015.04.24. 10:57:35

készül valami, ha lehet hinni az előzetesnek :) Peti Gyulának: nem szabad Nóri mögé állnod.
Nem lehet, hogy Mariann mögé állítja őt és Bence, vagy inkább Patrik megkapja a talpára az útilaput Aputól ?? :D

Starlettevagysem 2015.04.24. 10:57:36

@windsor: igen Botoxon is többször volt mar Snezi ruha. Egyedül csori norihoz nem dobnak be normális ruhát

introverted22 2015.04.24. 10:59:05

@Sanda.Ipse: Azért Sezlony se volt annyira nagy Isten adta tehetség. Viszonyítás kérdése. Elsőre meggyőzőnek hatott, de a napi szinten levágott táncikálása már messze nem árulkodott olyan nagy tehetségről. Az viszont tény, hogy Mariskához viszonyítva profi volt. Én magamban még mindig kuncogok Pjotr és Mariska beszélgetésén, amikor a ritmusérzék és szex viszonyát boncolgatták :)

introverted22 2015.04.24. 11:00:31

@Starlettevagysem: Nem jutott neki jó ízlésű rokonméretű :)

Starlettevagysem 2015.04.24. 11:01:56

@Sanda.Ipse: lehet botox veszett és tényleg szájzárat kapott. De ha így van sixxnek igaza lesz és ha kiesne mindenkit letámadna és az ablakon is visszamászna

introverted22 2015.04.24. 11:03:49

@tomfree: Nekem is ők a favoritok. Bár Loki kissé gáz volt az utóbbi időben, de bízom abban, hogy Peti nem vele fog kicseszni. Én Pacát benntartanám, mert néha vannak kifejezetten vicces megnyilvánulásai (szavakban és tettekben is). Ha valóban leváltaná Adrit, akit aztán ki is raknának, akkor sztem van bent helye. Bence meg olyan semmilyen. Legalábbis nekem. Nincs vele bajom, mert annyi sincs benne, hogy idegesítsen. Gábort nem bírom, akár ő is mehetne...

kszanaksz 2015.04.24. 11:03:52

@tomfree: attól, hogy esetleg ő a legértelmesebb, még simán lehet borzalmas, mint ahogy szerintem az is.

Sanda.Ipse 2015.04.24. 11:08:48

@kszanaksz: Értelmes? Hmmm.... Viszonyítás kérdése. Szerintem pornósbarbi is értelmesebb nála. Keveset beszél ez az egyetlen előnye (azt is érthetetlenül).

nyílegyenes labirintus 2015.04.24. 11:09:27

A tanult kollégákat kérdezem, mi értelme volt Petinek adni a védettséget, ha kb. lópéniszt sem tud vele kezdeni?
Mariann nem fog máshová állni, most, hogy végre összekerültek. Mögéjük meg ki merne? Lokival már nem öribarik, Bence-Patrik csak egymásban bízik, marad Sármőr meg Gyula akik egymással és Nóri küzdenek. Akkor ki marad?

tomfree 2015.04.24. 11:13:15

@kszanaksz: ízlések és pofonok. Nézd, a csaj konzekvens legalább. Amikor Beus bejött és Loki feküdt vele az ágyban, Nóri mekkora hisztit levágott neki még azt is mondta, hogy ha bejön egy srác, ő nem a farkán fog ugrálni egyből, erre tessék Gáborral mit művelt. Botox ezt mondta a riportban teljesen jogosan. Az meg ha ez feltűnik neki, azt jelenti, hogy lojális Mariann a játékban. Eddig azt hittem Nóri az, de tévedtem, egy igazi hisztis, semminemjó, egoista csaj. Ha ma nem az új gyereket választja, az csak annak a balfaszsága miatt lesz.

@windsor: sajnos nekem Loki játéka egyáltalán nem tetszik, Petié még annyira sem, de tény, hogy ők ketten a legértelmesebb srácok benn. Azt gondolom, hogy ma Peti nagyot robbant és Becks megy haza. Adja magát minden körülmény.

sylerolam 2015.04.24. 11:15:01

Nagyon remélem, hogy végre meghúzzák a szerkesztők, hogy a védett válasszon elsőnek. Akkor kiderülne, hogy kivel akar kicseszni Pjotr, a kőszikla. Mert amúgy nem fog: mindenki beáll a szokásosba, Ivar mögé ketten is, Pjotr meg mehet Botox mögé egyedüliként és kattogtathatja az agyát.

garrett27 2015.04.24. 11:17:34

Ki kellene már találni a falkának valami eksönt, mert ez a pandórázgatás meg a kötelező szülői értekezlet (most legalább a patakparton tartotta Pjotr) rettentően unalmas. Úgyis mindenki hazudik, kivéve aki még ahhoz is hülye (jelzem több is van belőle). Szerintem IvarNórira is rászóltak hogy próbáljon már rá valamelyik brokira mert már tényleg nem tudja bent tartani a stáb sem.

sylerolam 2015.04.24. 11:17:59

@windsor: Stylist adja a ruhákat nekik. Lokin például már nagyon régóta nem volt se Exploited, se SOA póló. Meghát nagyon egyen-bézból sapik vannak, nem hinném, hogy mindenki LA feliratút hozott itthonról.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.04.24. 11:18:05

" a smink nélkül meglepően emberi külsejű Ivarral" - jóvanna, hát kozmetikus, ért hozzá.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.04.24. 11:21:53

" Pornósbarbi valamiért farmermellényben tölti a napot" - hogy nehogy megismétlődhessen a tegnapi sokkolás.

Sanda.Ipse 2015.04.24. 11:24:22

@garrett27: Még egy punnyadós nyaralásra is az ember legalább néhány könyvet visz magával. Mi unjuk nézni (mondjuk én nem is az elejétől nézem), de mennyire unalmas lehet ott lenni összezárva ugyanazokkal a fejekkel hosszú hetekig és még egy kis városnézés sem fér bele a programokba. Őszintén nem irigylem a fődíjat. Én nem csinálnám végig.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.24. 11:24:29

@Sanda.Ipse: nekem Mariann azért (is) antipatikus, mert nem elég, h soha, semmiben nem akar részt venni, de még kifejezetten büszke is erre.

mézescsók 2015.04.24. 11:25:11

@CheTamás: DE miért? Tökéletesen fedi a lényeget. El voltunk egymással foglalva.Amiben nincs több, abban nem kell keresni a többet.
M á s:
-. A köztudat a nőket tekinti rosszindulatú kibeszélőknek. Ehhez képest múltkor a pasik fikázták a nőket, tegnap a csajok lájtosan szót ejtettek a férfiakról, de semmi sértő megjegyzés nem volt. Pedig lehetett volna. Ha nők mentek volna kirándulni, akkor ott ücsörögtek volna egész nap a víz partján és dehogy ugráltak volna bele holmi fatörzsekről, lecsorogni a vízesésen, uhhh...Ez a blokk jó volt, kár hogy Peti szeánsza bezavart.
- Bence kedvesnek remélem nem sokáig kell erőszakot tennie magán esténként. Amúgy meg tudta, hogy Snezinek pasija van kint - maga mondta tegnap este a Patrikkal való lelkizéskor - , hotelbéli barátság volt az övéké egy kevés extrávalm ettől még nyugodtan alhatna. Amúgy a nők a szexuális élményeiket is sokkal diszkrétebben kezelik a férfiaknál.
- El tudom képzelni, hogy Patrik taktikája pont az, amit mutat: nevezetesen, hogy nem játszik, hanem nyaral, az ártalmatlan jó cimbora, akit a pia és a szex érdekel, lehetőleg ebben a sorrendben. Szerintem több van a pasiban, mint amit mutat és várom, hogy mikor bújik elő. Aztán lehet, hogy hiába várok.
- Roppant mód idegesít, hogy Loki állítólag elrontotta Pjotr játékát és ezért most vezekel.
Az istenért: hát nem azért vannak ott, hogy elrontsák egymás játékát? Mi a f...-nak kellene tekintettel lennie Pjotr lázálmaira, trükkjeire, stb?

Sanda.Ipse 2015.04.24. 11:27:05

@henrik_: Szenvedett attól, hogy a csajokkal kell a hotelben maradnia. A szilikonjait is pasikkal beszélte meg?

mézescsók 2015.04.24. 11:27:51

@nyílegyenes labirintus: Pont erről szólt tegnap egész délután a diskurzus.

Ditti82 2015.04.24. 11:28:40

Micsoda denszelések... Mennyei. :D

Sanda.Ipse 2015.04.24. 11:30:27

@mézescsók: Bence kb olyan szinte adta elő a szexuális élményét, mint egy 16 éves kamasz az elsőt, amivel még dicsekszik. Infantilisok, szerintem a fődíj nem is lebeg a szemük előtt, csak egy kis reklám a jövőre nézve.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.24. 11:33:22

@Sanda.Ipse: sztem meg csak nem akarják minden egyes percüket azzal tölteni, h a játékon feszülnek. :)

nyílegyenes labirintus 2015.04.24. 11:34:26

@mézescsók: Elnézésedet kérem de GDPt termeltem, nem sok időm volt megnézni. :) És mire jutott a diskurzus?

Sanda.Ipse 2015.04.24. 11:35:29

@henrik_: Ja!:)))) Ezt mondjuk Bence mondta is...

blady 2015.04.24. 11:36:40

hát ha mást nem, én bízom benne, hogy Gábort kiteszik..rosszabb, mint Zsül..
Amúgy kár, h nem a csajok közül esik ki Botox, mert ez a félrevonulós-ki ha én nemes-istenek vagyunkos-mindent megbeszélünkös-okosak vagyunkos Botox-Pjotr páros rém unalmas.
de akár Tinatoni is lehetne, mert 2 értelmetlen mondatnál többre neki sem telik..
egyébként néhány napja én tökre sajnáltam Nórit, nem értem, miért 'utálják' bántják ennyire, nem hiszem h full elviselhetetlen lenne a csaj..nem csoda h viszket neki és vágyik némi boldogságbombára:D

Natura Qua 2015.04.24. 11:37:01

@mézescsók: Na igen, ez az, amit én sem értek, ok, hogy szövetséget kell kötni egy-két játékossal, de itt lassan már Pjotr úgy viselkedik, mint egy keresztapa, mindent a családért. :) és úgy tűnik egyelőre, hogy a többiek valóban hajlamosak akár harakirit elkövetni, nehogy kinyíljon a bicska keresztapunál :)

mézescsók 2015.04.24. 11:38:12

@Sanda.Ipse: Az élménybeszámolója után arra kell gondolnom, hogy nem is lehetett neki talán sokkal több. És nemcsak elmondta részletesen, hanem még be is mutatta, hogyan feküdt és mozgott Tinán(ban)!!!!! Nem úgy nézett ki, mint akit a lelkiismeretfurdalás marcangol.
A nők egyébként ilyen részletességgel ezt sem szokták kifecsegni.

introverted22 2015.04.24. 11:46:45

@sylerolam: Az tiszta sor, hogy repi ruhakészlet van. Csak azt gondolnám, hogy mindenki kap magának egy adagot, aztán ossza be. De így, hogy egymás bent hagyott cuccait hordják, nekem kicsit idétlen. De ez meg legyen az én bajom :)

Sanda.Ipse 2015.04.24. 11:46:56

@mézescsók: Hidd el, a normális, érett pasik sem:)

kszanaksz 2015.04.24. 11:47:07

@mézescsók: szerintem az a köztudat, ami a nőket tekinti inkább kibeszélősnek, nem téved. Azt gondolom, hogy a látottak nem tekinthetők releváns mintának, két okból sem. Az egyik, hogy a kibeszélés legkomolyabb fajtája, amikor nők nőket beszélnek ki, nem férfiakat (a negyedik eset, hogy pasik pasikat, az szerintem kevésbé komoly), na az az igazán durva és abból alakult ki az a vélemény (szerintem), hogy a nők a nagyobb kibeszélők. A másik ok, amiért a látottak nem relevánsak egy ilyen egyszerű következtetéshez az az, hogy nem azért nem beszélték ki durván a pasikat, mert nem alaptermészetük, hanem mert bennük volt a félelem attól, hogy hátrányuk származhat belőle, akinek kibeszélik az továbbadja, felhasználja, stb... A pasik kibeszélésében semmi ilyesmi félelem nem volt, teljesen lazák voltak, mert ők ilyenkor kvázi közösséggé alakulnak, a nők nem, ott folyton benne van a levegőben, hogy bízhatok-e benne, mennyit mondhatok el, vissza fog-e élni vele, stb... Úgyhogy ilyen alapon is inkább megerősítik a sztereotípiát az én szememben.

Sanda.Ipse 2015.04.24. 11:49:04

@Natura Qua: Keresztapa! Találó megfogalmazás, még jobb, mint az óvóbácsi. Az ÉH Corleónája:)

introverted22 2015.04.24. 11:50:57

@tomfree: Nálam ész alapú a szimpátia. Ők tematikáznak, így ők a kedvencek. A VV-t azért nem néztem egy idő után, mert a 7-ben már csak a butáknak jutott szereposztó dívány.

laszlofiam 2015.04.24. 12:00:48

@tomfree: szerintem ez azért esélytelen, mert a Bence spoilerezett egy elég nagyot instán, hogy 3an ülnek a reptéren: Bence, Peti, Patrik. persze ez lehetett kifelé is de nem úgy tűnt

akdestroyer 2015.04.24. 12:01:04

A képről - ahol Gyula a ládikában turkál - hova tűnt Tina? Pisi? Kaki? Miért nem áll addig a ceremónia? Égető kérdések ezek.

akdestroyer 2015.04.24. 12:04:27

@laszlofiam: Azt ne feledd, hogy a kiesett játékosokat nem küldik, haza, hanem mind egyszerre mennek a végén, hiszen az utolsó napon a már kiesett játékosok szavazata fog a döntőbe lőni egy párt. Eddig legalábbis így volt.

Natura Qua 2015.04.24. 12:05:08

@akdestroyer: Nekem is feltűnt, hogy nincs sehol :)

kszanaksz 2015.04.24. 12:05:39

@laszlofiam: barnák voltak vagy átlag európai fehérek? :) lehetett kifele, mert ugye ők azok a mostaniakból, akik együtt kezdtek.

Natura Qua 2015.04.24. 12:05:58

@akdestroyer: De aztán rájöttem, hogy Gábor és Peti között ül :D

Natura Qua 2015.04.24. 12:07:13

@Sanda.Ipse: Hmm, már egy ideje így emlegetem, amikor Lokit bezsarolta, hogy kénytelen leszek lépéseket foganatosítani ellened... :D

laszlofiam 2015.04.24. 12:12:44

@akdestroyer: a végceremóniát vágom, néztem a viasaton is. viszont ott sem az összes játékos van ott, aki benne volt az évadban, hanem páran akik sokáig bentvoltak, vagy a vége előtt estek ki. nem hinném, hogy az összes agyhalottat kint nyaraltatnák még 3-4 hétig, hanem csak azt a párat, aki a végén is ott lesz.
viszont ha peti kibaszta volna bencét, vagy patrikot, akkor biztos nem selfiezgetnének együtt

jo.e 2015.04.24. 12:15:51

@sylerolam: Az a baj, h. ekkor tényleg nem mondhatnánk, hogy ő dönt ki megy haza. Sztem ő marad utolsónak. Más kérdés, h. lehet, h. akkor sem kell neki döntenie...

Erről már biztosan volt szó: mi van ha az Ivar mögött álló Gyula és Gábor mellé áll 3. nak Pjotr. Akkor megy haza mind a 2 + 1 csaj akinek nincs párja? Mi a konkluzió ebben a kérdésben? Vagy ilyenkor van az, hogy csapó 2, újravesszük ? :)

Gábor fiam, de hülye vagy! Neked kellene védettnek lenni, oszt kivághatnád Bencét, rárepülhetnél Tinára! Ugye, hogy ugye!

laszlofiam 2015.04.24. 12:19:19

@kszanaksz: elég barnának tűnnek. aztán lehet csak túlkombinálom
instagram.com/p/1C8_0eOrhU/

jo.e 2015.04.24. 12:19:46

@akdestroyer: Sztem turnusokban húznak haza. Nem hinném, h. az egész bagázs ott héderezik végig, mint ahogy azt sem, h. naponta röpködnek. Csak az maradhat a végén, aki nemrég esett ki, v. korábban összejött vmelyik fejessel a stáb-ból. :)

jo.e 2015.04.24. 12:21:41

Ja, 1ébként a "jól elvoltunk" elég fajin kifejezés a dugásra! Olyan konszolidált, szalonképes. Mondjuk még 1 kicsit dolgozni kéne rajta, h. pontosabb legyen :)

mézescsók 2015.04.24. 12:23:06

@kszanaksz: A kibeszéléses témában valószínűleg igazad van, legalább is egy részében (nők egymásról - durva) .Viszont nézd meg: férfiak nőket - durva, nők férfiakat - nem komoly.

A félelem tartotta-e vissza a hölgypopulációt? Szerintem nem, hanem egyfajta szellemi lustaság, másrészt az, hogy nem tudnak mit kezdeni egymással. Mindkét nem ugyanabban a szituban van, de amíg a férfiak képesek minden ellenérdek ellenére baromkodni, hülyülni, játszani egymással, addig a nők nem. Ezekről a pasikról el tudom képzelni, hogy a hotelen kívül is összejárnak, ezekről a nőkről nem .Másként kezelik a helyzetet. A pasik nélküli időszakban punnyadás, tollászkodás - inkább jellemző a csajokra. A férfiak ilyenkor is pörögnek ezerrel, táncoltak, röhögtek, holott alhattak volna, dögölhettek volna a medence partján, szedhették volna egymás szemöldökét, vagy bármi.
Nem gondolom, hogy a csajok reggeltől estig azon frászolnának, hogy jaj, csak ne mondjak valami olyasmit, ami felhasználható.

nyílegyenes labirintus 2015.04.24. 12:24:16

@jo.e: "Erről már biztosan volt szó: mi van ha az Ivar mögött álló Gyula és Gábor mellé áll 3. nak Pjotr. Akkor megy haza mind a 2 + 1 csaj akinek nincs párja? "

És Botoxot ott hagyja parlagon? Elég valószínűtlen...

mézescsók 2015.04.24. 12:28:44

@jo.e: Csak emlékeztető gyanánt: Gábor egy percig sem volt védett. Csupán a cédula volt nála, amit odaadhatott valakinek, aki ezáltal védettséget nyert volna. Ezt baltázta el, ezért lett a játékosok szavazata alapján Pjotr védett. DE. Gábor még csak szavazatot sem kaphatott a hibája miatt, tehát ezen a héten a védettség közelében sem volt.

zorja 2015.04.24. 12:29:44

@laszlofiam:

Ebből szerintem nem feltétlenül kell következtetéseket levonni, én úgy emlékszem, a végén visszamegy pár korábban kiesett játékos, akiknek beleszólásuk van abba, hogy melyik pár gömbözhet. Simán kieshet most Bence vagy Becks is, azután meg visszajöhet a végére. Bármi megtörténhet :)

zorja 2015.04.24. 12:30:49

@zorja: @laszlofiam:

jahm, látom már írta más is, bocsi :)

jo.e 2015.04.24. 12:32:14

@mézescsók: Igen, de azért ezt ilyen konkrétan nem mondták ki, h. márpedig ezt majd oda kell adnod valakinek. De igazad van, ez jött le az elhangzottakból.
Akkor is másként festene a dolog, h. "itt ez a papír, de XY repül!"

mézescsók 2015.04.24. 12:35:07

@nyílegyenes labirintus: Kb. amire Te: nem olyan nagy öröm most védettnek lenni a hotelben, sokat kezdeni nem tud vele. Korán bútoroztak össze Botoxszal, értelme nem volt a védettségre hajtani, mert nincs pasas, aki Marianna mögé állna. Jó döntés nem hozható: ha gyenge pasast dob ki, akkor gyáva, ha erősebbet, akkor hitelt veszt.

XocoLatte 2015.04.24. 12:35:39

@Sanda.Ipse: Botox az első életében sem tudott táncolni, röhögtek is egy sort rajta, hogy az ütemérzékkel hadilábon állnak...

Bognar Klamidia 2015.04.24. 12:38:16

Gyulát beállítja Botox mögé - sok kárt úgyse tesz benne, ő pedig zavartalanul választhat.

Falatkányi 2015.04.24. 12:40:56

@kszanaksz: bence meg patrik instagramjan barbi kiejtese korul voltak olyan kepek meg kiirasok, h micsoda ipundorito emberek vannak bent, elvesztettek a gerincuket, stb, stb, de ok ketten legalabb emberek maradtak. Szoval, sztem nem volt visszafele mar nagy baratsag :D

sylerolam 2015.04.24. 12:44:03

@jo.e: Pont azt mondom, hogy olyan jó volna, ha végre nem ő dönthetne valamiről, pláne, most, hogy még gizdább, meg okosabb, mert védett.
Ha hárman állnak be egy mögé, akkor újra választhatnak.

mézescsók 2015.04.24. 12:45:03

@Sanda.Ipse: Ez mindenesetre biztató. Különben én sem tapasztaltam. Ezek a fiúk pedig majd kinövik.
@jo.e: Én úgy emlékszem, hogy kimondták. Már bent volt a villában a gyerek, amikor megjelent Berki, aki közölte vele - t'éte a' t'éte -, hogy 24 órája van arra, hogy odaadja valakinek a cetlit, aki ezáltal védett lesz. Még azt is mondta, hogy ezt titokban kell tartania.

Nem érte olyan rettenetesen nagy hátrány, mert: 1./ nem volt védett, 2./ saját magának a cetlit nem adhatta, 3./ legrövidebb ideje bent lakóként esélye sem volt rá, hogy a védettséget megkapja a többiektől, 4./ nem is szavazhattak rá. (Csak ez utóbbi volt a bünti, de olyasmitől elesni, ami nem is lehetne az övé????)

Ditti82 2015.04.24. 12:47:24

@Sanda.Ipse: Már volt, és klasszisokkal jobban művelte Ádám a műfajt.

kszanaksz 2015.04.24. 12:50:39

@Falatkányi: nem teljesen értem, hogy miért nekem címezted, de annyit akkor hozzáteszek, hogy az egy dolog, hogy most mit gondolnak, amikor látják a műsor egészét. Közben a történések alatt lehet, hogy csomó dologról fogalmuk sem volt.

nyílegyenes labirintus 2015.04.24. 12:54:36

@mézescsók: Köszi! Tehát védettség megy a levesbe, marad a Nóri dönt, Gyula megy mint legvalószínűbb alternatíva...

akdestroyer 2015.04.24. 12:55:54

instagram.com/p/o_WjoKqku5/?taken-by=kpaca7

Jól látom, hogy jobb oldalt valamelyik gyökér ül, az előző szériából? Az a gülüszemü, nem emlékszem, hogy hívta sixx. Kicsi a világ mi?

Starlettevagysem 2015.04.24. 12:59:54

@laszlofiam: szerintem nem reptetik őket rögtön haza. A kisesett játékosok még egy ideig együtt maradnak egy másik helyszínen. Ezért lehet , hogy a győztes együtt repül haza a hamarabb kiesettel.

Mucsai2010 2015.04.24. 13:00:56

@Ditti82: Egyértelmű, hogy Peti Ádámot próbálja majmolni az 1-ből.
Már alig várom, hogy kitematikázza azt a botsáska testét a hotelből, öröm lesz nézni a pofáraesését.

Mucsai2010 2015.04.24. 13:04:46

@akdestroyer: Az, a Krisztián. Ez tette a szépet a playmatenek, Valami Niki volt ha jól emlékszem

bElannaTorres 2015.04.24. 13:08:56

bence aztán csinálja a műsor azt hiszem "érti a lényeget".

Különben meg jó felfogás, a pénzt megnyerni nem egyszerű, ilyen nyaralás meg önmagában nyeremény. Jól elvan mindegy ki fekszik mellette, iszik, kidumálja a baszást a haverral, tényleg él mint hal a vízben.

Remélem kiteszik :-)

Mondjuk Becks se hiányozna, bár ő a játékot a párcserében látja szegény, tényleg mit csináljon, bármit csinált vagy nem csinált még mindig játékban van és nem nagyon van veszélyben sztem fingja nincs mit várnak tőle.

A szerkesztőknek kéne feldobni az egészet helyzetekkel, végül is ez a védettség dolog valahol az, valahol meg bőven benne van hogy nem nagyon változtat a kényelmes benti léten: aki jön az megy.

tomfree 2015.04.24. 13:09:48

@laszlofiam: hát igen, ebből az jön át, hogy jóban maradtak. Mivel barnák, feltételezem, hogy a hazaúton készült a kép. Ha meg ma kidobná Patrikot vagy Bencét, akkor nem valószínű, hogy jóban lennének. Akkor marad Loki (amit nem hiszek, hisz a szövetségese) vagy Gyula/Gábor, ami egy gyenge döntés lenne. Utóbbi esetben ismét csalódnék Pjotrban.

bElannaTorres 2015.04.24. 13:10:07

@Mucsai2010: nem csak majmolja, egyszerűen ő is gondolkozó típus, nem az az egyszerű kis ösztönlény mint a legtöbb pasi odabent.

Tertullianus, a filozófus 2015.04.24. 13:23:25

@nyílegyenes labirintus: Pedig ha Nóri úgy döntene, hogy Gyulával folytatja, akkor egy olyan lekötelezett párt nyerne, aki még sokáig védhetné őt.
Kíváncsi vagyok, hogy az eszére hallgat-e, vagy a nunijára.

kékalmamag 2015.04.24. 13:23:55

A sármőrgyerek a védettségkártyával azt tehette volna, hogy na akkor én beállok Botox mögé, Peti megkapja a védettséget és oda áll, ahol kibaszni akar. Persze ez feltételezi, hogy megbízik a majomcsapatban (Botox-Peti), hogy nem őt teszik ki.
Nórikának meg drukkoltam egy ideig, dehogy ennyire butuska legyen már?! Összefexik a mobilnepperrel, azt az meg azt mondja Tinát csinálnám, meg az összes többit is, és nem látja át a kislány, hogy csak a bennmaradásáért "udvarol" neki, akkor bizony repülni fog haza. Persze előtte lehet megkaphatja Sármőr péniszét, ami kár lenne. Nekem már Bence faszfeje is sok volt látványnak. Remélem Gyulánk marad és okoz meglepetéseket később. Remélem Peti "pucájában lesz vér" élni a védettséggel, végüli is a Barbit is kipicsázta lelkifurcsi nélkül, mondván nem játszik jól. Tegyen most ki egy fiút is, aki őszentsége szerint nem játszik jól. Mondjuk mikor lett belőle félisten odabenn azt nem tudom, dehogy ilyen tiszteletnek örvend, az kész szociológiai tanulmány.

bElannaTorres 2015.04.24. 13:25:41

@Tertullianus a filozófus: fene tudja.
Gyula már múltkor lecserélte volna Nórit, Tináék körül legyeskedett, és csak azért nem tette merthogy eggyel még jön Nórinak, ennyi.

Most ugyanazt kapja vissza amire a múltkor értetlenkedett, hogy "mi baja van Nórinak csak nem féltékeny?" és ez most érdekes de nem esik jól neki. Talán maga bőrén majd megtanulja ez a félautista, h milyen érzés.

bElannaTorres 2015.04.24. 13:28:13

Mondjuk az tetszik, hogy minden évadban van bent egy szociálisan ügyetlen fiú, : Szöszi, az a fura idősebb a második évadban aki bement de már első nap leosztott mindenkit, nevét nem tudom, most meg Gyulus

bElannaTorres 2015.04.24. 13:30:19

@bElannaTorres: jah és a bizalmat Gyula akkor vesztette el Nóri szemében.

spájdernecc 2015.04.24. 13:31:11

@tomfree:
DJ Csippolának nincsenek szövetségesei
bábjai vannak.
a többi csak szómágia

Rayen 2015.04.24. 13:35:38

Bencének még utólag is bemesélhette Pjotr, hogy csak a saját érdekében tette ki. Nekem úgy tűnt, Szőkebarbinak is csak most, a tv-ben leadott adásból esett le sokminden.

A tippem a mai kiesőre továbbra is Gyula, legalábbis ha Pjotr rá tudja beszélni, hogy álljon be Botox mögé. Abból a szempontból sajnálnám, hogy kíváncsi lettem volna, Nóri melyik szervével döntene. Ha voltak is illúziói, pandora után tisztában kell lennie vele, hogy Shármőr egy megbízhatatlan fasz, így ha a jövő hétnél tovább akar maradni, Gyulát kell választania a dugás helyett.

jo.e 2015.04.24. 13:37:00

@sylerolam: Igazad, van ez tényleg jó lenne, de hát az meg hülyén venné ki magát, h. Berki 'aszondaná: "tudod mit Peti, dugd föl magadnak a papírodat, mert úgysem ér semmit!"

bElannaTorres 2015.04.24. 13:39:25

@Rayen: szerintem gyula nagyon megbízhatatlan. Sármőr is szóval Nóri továbbra is szív. És Gyula nem volna ésszerű választás, mert múlthét épphogy csak bentartotta Nóri már rögtön lepacsizott az új lányokkal, ami veszélyes, mert elég ha az új lány kap egy védettséget, annyira nem tökös hogy robbantson, akkor azt választja akivel sokat beszélgetett :/ Ezt nem tudta neki elmagyarázni Nóri mert szegény Gyula egyszerű gyerek.

jo.e 2015.04.24. 13:41:05

@mézescsók: Lehet, h. nem voltam elég éber :)

@kékalmamag: Ejnye! Nem figyeltél! sixx világosan megírta, h. ő tudja kezelni a klíma távirányítót ezért ő a sámán!

bElannaTorres 2015.04.24. 13:41:16

kimaradt egy vessző, nóri tartotta bent és Gyula ment oda az új lányokhoz főleg Tinához , ne felejtsük el.

tomfree 2015.04.24. 13:45:09

@spájdernecc: igazad van.

Elvileg még 4 új játékos lesz a szériában mellesleg.

sylerolam 2015.04.24. 13:45:52

@jo.e: :D Pedig az Éden Hotelben minden megtörténhet!

bElannaTorres 2015.04.24. 13:55:01

Minden megtörténhet, mégse történik semmi :D Már most nem emlékszek hogy snejcin meg uncsibarbin kívül ki volt bent

jo.e 2015.04.24. 14:02:48

@sylerolam: :D ütős lenne, az biztos!

2015.04.24. 14:04:13

a háttérben kállay saunders fut valahová
nagyon jó

Bujumburi 2015.04.24. 14:13:43

@bElannaTorres: já já já :D ezt valahogy mindenki elfelejtette :D

Rayen 2015.04.24. 14:29:52

@bElannaTorres: próbálkozott ugyan Tinánál, de azt is megmondta neki, hogy jön még Nórinak eggyel. Ugyan nem került végül helyzetbe, de szerintem betartotta volna. Mostanra meg Tina filterezget Bencével, már nem is opció. Bejövő új csaj se valószínű, hogy pont Gyulára mozdulna rá, vagy fordítva. Shármőr még csak nem is próbál úgy tenni, mintha bármi célja lenne az egyszeri dugáson kívül akár Nórival, akár bárki mással.

introverted22 2015.04.24. 14:30:42

@bElannaTorres: A tematikázni szóról talán Albina még eszedbe juthat... de kb ennyi...

2015.04.24. 14:40:02

Carlito aztán végleg odalett?

Mók_Ica 2015.04.24. 14:53:26

szép jó napot kommenttársak :)
a bence által említett filterezgetés teljesen mást jelent, mint amit bence csinált.... vagy ki tudja, mert nekünk ezt nem mutatták :)
előre is bocsánatot kérek, a gyengébb lelkűek ne olvassák el:
művelődjetek:)))))) : napiszleng.hu/filterezes

Kosztarika 2015.04.24. 15:00:47

@Mók_Ica: Buenas tardes! :)
Milyen tudatlan ez a Bence, nahát :D Még jó, hogy mi itt kiművelődünk teljesen ;)

Zb74 2015.04.24. 15:12:40

Igazán nem értem, Gábor miért nem úgy mesélt Nórival való kapcsolatáról Bencének, hogy "basznám, baszod, de baszik baszni, baszd meg!" Hát ezek a mai fiatalok már nem olvasnak Grétsy Lászlót? :-) (Illetve Karinthy Cinit: www.urbanlegends.hu/2012/01/basznam-baszod-nem-gretsy-a-nyelvi-pelda-szerzoje/ )

bElannaTorres 2015.04.24. 15:29:08

@Rayen: simán jöhet be új akinek a leggyengébb páros azaz Nóri lenne a célpont, és Gyula bőven bizonyította h nem megbízható. Igen az az egyet amivel jött lehet hogy tartotta volna, de akkor utána le is tudta volna.
Most ahogy én látom egy-egyre állnak. Nóri nem tartozik semmivel és jók az ösztönei hogy gyulától menekülni kell.

Mók_Ica 2015.04.24. 15:29:21

@Kosztarika: remélem olvasnak minket és most kiművelődnek :)

mézescsók 2015.04.24. 15:31:25

@jo.e: Nem volt akkora trúváj.

Mucsai2010 2015.04.24. 15:52:37

@bElannaTorres: Jó, persze, vakok közt a félszemű a király, de ettől még Peti nem lesz egy egyedi karakter, csak egy Ádám2 próbál lenni.
Érdekes, amíg Apolka bent volt, addig miért nem volt olyan fontos a taktikázás, csak miután Apolka kiesett??

Rayen 2015.04.24. 16:07:47

@bElannaTorres: de pont egy Shármőrhöz? az igaz, hogy most az ösztön hajtja, de ezt a játékot ésszel kell játszani.

verkli 2015.04.24. 16:07:51

Kíváncsi vagyok kit rak ki Peti.
- nagyon jó döntés: Loki
- jó döntés: Gábor
- rossz döntés: Gyula
- csapnivalóan rossz döntés: Bence, Patrik
Lássuk mit lép a közgazdász.

Mucsai2010 2015.04.24. 16:13:26

Vagy@verkli: Vagy nem rak ki senkit, marad Marianna mögött, és Nóri teszi ki Gyulát vagy Gábor. Aztán persze majd utólag elmagyarázza és ő lesz a sok egysejtűnek megint az isten.

Ronni 2015.04.24. 16:18:19

Szerintem elveszi kepapika, a döntés lehetőségét Nóri elől. Gyula megy Botox mögé , paca meg haza.Nóri meg kufircolhat, ha akar .
Bence, én nem is értem miért van annyiraelszállva magától mint egy elsőbálos ...

anonymand kommentelő 2015.04.24. 16:25:58

Belebotlottam az ÉH2 döntőjébe, két részletben. Hátha valakit érdekel, hogyan is volt (és talán lesz is) ez:
www.youtube.com/watch?v=9ILE7DxK6JA
www.youtube.com/watch?v=jS-Ne36X1zU

bElannaTorres 2015.04.24. 16:32:41

@Rayen: még az is lehet sármőr megbízhatóbb. Én menekülnék gyulától a múltkori után ha az eszemre hallgatnék.

bElannaTorres 2015.04.24. 16:38:52

@Mucsai2010: ja nem pítre, bár az is érdekes tag volt:D nagyon nem volt szimpatikus, nem akartam hogy idő előtt kiessen, mert csodálkoztam rajta mindig hogy nem veszi észre magát. Utánanéztem Tomi volt az. ő volt az aki bekerült, elő kellett adniuk egy zenés táncos számot és átvette az irányítást, de úgy hogy már nyíltan kiröhögték azt se vette észre.

Egyébként Márk is fura volt nekem. Végigtolhatta volna kirával, de gyakorlatilag folyamatosan pártcserélt.
Néhányan úgy játszanak mintha csak a saját bent maradásuk lenne fontos, pedig ez alapvetően bizalmi játék, és a kiesett játékosok is szavazhatnak...

bElannaTorres 2015.04.24. 16:40:34

@Mucsai2010: kicsit az az érzésem, hogy Mariannt visszaküldték taktikázni, Peti meg azonnal kapcsolt, hogy miért is küldték vissza Mariannt és hogy az ő oldalán kell állni. Az után kezdett nagy tematikázásokba. Vagyis nem egy hülyegyerek, plusz lehet kapott infót mariantól csak nem vágták be.

AkkorlegyenPtr 2015.04.24. 17:01:15

Ahogy néztem Peti arcát a pandorán, az az érzésem, hogy nem Lokit pattintja.
Amikor Loki volt prondon, akkor vigyorogva monda, hogy így vagy úgy, de Loki hazamegy... zavarában/poénkodva mondta, pedig be akarta folyásolni a népet, csak a komolyságból nem lett semmi.

Bence Patrik párosból Patrikra mondta, hogy gyengébb láncszem, és ezt komolyan mondta, nem terelt, nem piszálgatta magát közben.

Gábor vagy Patrik az én tippam mára.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.04.24. 17:12:23

@verkli: Lokit? pont behódol, bocsánatért könyörög két térden? ugyan, a leghűségesebb pitbullként tart ki a végjátékig, ahol önként adja fel magát Pjotrért.
úgyis valami szánalmas bénázásra futja csak, ámde:
mint tegnap is írtuk páran, ilyen fegyverrel tüzelni kell: Becks. utána egyből Adri is mehetne a levesbe, csupa kis zombi marad a színen, Pjotr meg szónokolhat, amit akar.

AkkorlegyenPtr 2015.04.24. 17:15:08

vagy kever egy marhanagyot és az a csodafegyver, hogy nincs csodafgyver. beállítja a 2 fiút ivar mögé, ő meg Botox mögé és viszlát. Hol van az megírva, hogy fel kell használni kötelező jelleggel?

Mucsai2010 2015.04.24. 17:15:22

@bElannaTorres: Tomi, az melyik volt? Nem ugrik be? Akit meglovagolt a pókmajom?

Mucsai2010 2015.04.24. 17:16:58

@bElannaTorres: Ugyanez a gyanúm nekem is. Mariann is csak a visszakerülése után lett ilyen "nagy" tematikázó.

bElannaTorres 2015.04.24. 17:39:41

@Mucsai2010: Tomi második évados hülyegyerek. valóban hasonlít arra a hülyegyerekre akit meglovagolt a pókmajom, de ez nem úgy volt hülye.
pókmajom táncosfiúja egy sima öszönlény volt, irritált nagyon, ez a Tomi a második évadból meg nem vette észre magát. Nem vette észre hogy mindenki le van döbbenve rajta. Jött ment gyakorlatilag. Igazi fafej. Minden évadban van egy:)

verkli 2015.04.24. 18:31:46

@adamskij: Igen, a fegyverrel lőni kell. Okos játékos a másik vadászt lövi le, ostoba ember a galambokat. Láttam, hogy sokan írták, hogy Becks a jó célpont. #Gauss_görbe.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.24. 20:06:23

@laszlofiam: Én nagyon díjaznám, ha TE NEM SPOJLEREZNÉL tovább. Aki majd akar, utánaolvas, de nem kértünk meg téged ilyesmire. Ha meg vicc volt, írd oda, mert eddig nem röhögtem magam halálra.

Infomaniac 2015.04.24. 20:46:04

Az megvolt, hogy Botox-Peti-Loki beszélgettek az ágyon Patrik+Adriról? Patriknak fullos korábbi barátnőjéhez képest Adri sehol sincs. De Patriknak úgy látszik mindegy, bárkit megdugna a hotelben, talán csak Peti és Gyula kivétel. Loki nem, mert jók a tetkói. - Sztem ez nagyon nagy beszélgetés volt :-))))

kamilla123 2015.04.24. 21:07:26

@verkli: igen, a legokosabb döntés az lenne, ha Peti Lokit küldené haza, mert Loki egyrészt erős és veszélyes ellenfél, másrészt senki nem szereti bent annyira, hogy sírjon utána. Ha a Bence, Patrik kettősből küld haza valakit, akkor az a mag utálni fogja. Loki hazaküldésével kiiktatna egy erős ellenfelet és a társaság szemében is jóságos papika maradna.

De sajnos tuti nem Lokit fogja kitenni, mert ha Lokit akarná, akkor nem engedte volna meg magának azt a kijelentést,h "így vagy úgy, de Loki haza fog menni". Ez a tipikus ijesztgetés, erőfitogtatás. Ha tényleg ezt tervezné, akkor a legnagyobb titokban tartaná.

Rayen 2015.04.24. 21:21:01

Shármőr sármját kicsit rontja az az izzadságfolt a hóna alatt.

Ditti82 2015.04.24. 21:21:18

Petinek igaza van, geciség ide vagy oda.

fran7 2015.04.24. 21:23:44

Engem ez rémít el a tánctól. Még ha élvezném is rettenetesnek tűnhetne kívülről.

2015.04.24. 21:26:21

@Ditti82: stét

én paca makogását továbbra sem értem
gábőr meg annyira proli h remélem takarodik haza

Schlomo Goldberg 2015.04.24. 21:28:16

Lepkés bármikor megszólal, én érzem magam kínosan.

2015.04.24. 21:28:40

mindenesetre makogós paca sztem már rég unja adrit csak nem jött neki való pipi eddig

Ditti82 2015.04.24. 21:28:48

@fosch9: Én most úgy érzem, hogy Peti azért állíttatja el Gyulát Nóri mellől, hogy majd ő beállhasson és kiejtse Shármőrt.

Mók_Ica 2015.04.24. 21:29:04

sziasztok :)))
paca + peti beszélgetésének hangosítása botrányos......
nóri valóban egysejtű, ha sármőrt akarja bent tartani.......

lesben áll egy cápára milyen csípőmozgást mutatott már bencus és patrik :)))) dulva :))) majdnem twerkeltek :)))

na, gyün a ceremónia..... lássuk :))))

fran7 2015.04.24. 21:29:18

Hol van a három bölcs? Énekli James Blunt? Én csak egyet szeretnék látni.

Schlomo Goldberg 2015.04.24. 21:29:21

Becksné elcsomagolja a maradék pacalt is a bőröndbe.

2015.04.24. 21:29:29

@Schlomo Goldberg: az a kínos h alig valamelyikük tud rendesen artikulálni

Mók_Ica 2015.04.24. 21:29:56

@fran7: a csípőmozgás nem teCCett??? :))))

kontratenor 2015.04.24. 21:30:04

Megint Peti jön a végén?
Ugye nem.

Amúgy a megérzésem: Bence húz haza.

2015.04.24. 21:30:29

@Ditti82: persze, puhapöcs lesz
@Mók_Ica: van egy sölöm

Schlomo Goldberg 2015.04.24. 21:30:40

Pjotr egy fordított háromszögre emlékeztet, akárhogyis nézem

Mók_Ica 2015.04.24. 21:30:59

peti csellózott?? hihihiiihii :)))

Ditti82 2015.04.24. 21:31:12

@fosch9: Ettől függetlenül Botox a legalja ebből a szempontból.

2015.04.24. 21:31:38

@fran7: tegnapi franz ferdinand után ma egy kis james blunt :D

Mók_Ica 2015.04.24. 21:31:49

@fosch9: nyertél vagy vettél? :))) remélem nyerted, neked drukkoltam, bármi is volt :))))

kontratenor 2015.04.24. 21:31:50

Menjen már egyszer a védett nagyon hamar.

kontratenor 2015.04.24. 21:32:42

Nóri nagyon hálás teremtés.
Nyerhetne a kedvemért.

2015.04.24. 21:33:09

@Mók_Ica: akkor nyertem, csak h örülj :D
@Ditti82: is, de nekem paca is nagyon makmakmakmak

Mók_Ica 2015.04.24. 21:34:27

@fosch9: mondom, neked drukkoltam :))) akkor koccintsunk :))) elvégre péntek este van :))))

Szoba kilátással 2015.04.24. 21:34:40

A felirat sokkal értelmesebb mint a hulye szövegeik beleértve breki dumajat

Mók_Ica 2015.04.24. 21:35:02

@fosch9: paca valóban makmakmak...

2015.04.24. 21:35:14

@Mók_Ica: cuki vagy, csak emiatt nyertem :D
kocc :)

kékalmamag 2015.04.24. 21:35:16

Petinek kell utoljára mennie szerintem majd. És ez így is jó.

kontratenor 2015.04.24. 21:35:52

"csak akkor, ha az egyik fiú nem Peti"
ez mindig fönnáll :D

Mók_Ica 2015.04.24. 21:36:26

@fosch9: holnap pedig a lottón nyerünk :)))) és megyünk nyaralni :))))

2015.04.24. 21:36:41

bence ptina mögé
paca unott pofával adri mögé
loki pornósomaperverz mögé
sármőr nórika vállát ragadja meg hirtelen mozdulattal nóri szeme meg sem rebben: elindult köztük valami

Szoba kilátással 2015.04.24. 21:37:25

Menjen s picsaba segghulye Gyula de sajna nem fog

Mók_Ica 2015.04.24. 21:37:54

wazze... peti fog nóri mögé állni???? :o

2015.04.24. 21:37:58

gyuszikánk utasításra beáll botox mögé
kis mellénykében :)

Mók_Ica 2015.04.24. 21:38:38

@Szoba kilátással: ezt beszélte meg peti gyulával ......

Ditti82 2015.04.24. 21:38:38

Egyértelmű, hogy kivel akarja folytatni, de kérdés, hogy kit akar kiejteni?

ÉH3sZ 2015.04.24. 21:38:42

Nórihoz megy úgy is!

2015.04.24. 21:38:47

@Mók_Ica: oké de első héten a fiúk nélkül :)

Szoba kilátással 2015.04.24. 21:39:20

Nembaj petit majd jol kiidegeli a felsejtű

kontratenor 2015.04.24. 21:39:23

továbbra is váratlant várok: Bencét
[mert őt senki más]

Rayen 2015.04.24. 21:39:32

Eddig a vártnak megfelelően alakul. A tippem továbbra is Gyula.

Mók_Ica 2015.04.24. 21:39:36

@fosch9: persze és jól kibeszéljük őket + iszunk :)))

Gia 2015.04.24. 21:39:52

Papírforma.Mondtam (írtam),hogy kell még lennie egy Bence-Patrik veszekedős jelenetnek a medencében.

2015.04.24. 21:40:02

@ÉH3sZ: sztem is puhapöcspeti oda megy :)

Szoba kilátással 2015.04.24. 21:40:16

@Mók_Ica: pontosabban parancsba adta a hülyének

Ditti82 2015.04.24. 21:40:29

@fosch9: És akkor Gólem mit vezényel le péntek este? :O

2015.04.24. 21:40:52

@kontratenor: jaja :)
@Mók_Ica: erre is iszok gyorsan :D

Savafan 2015.04.24. 21:41:01

Paca-t fogja kitenni

ÉH3sZ 2015.04.24. 21:41:14

@fosch9: @Mók_Ica: Egy-két hónapig fiúk nélkül :)))

2015.04.24. 21:41:46

@Ditti82: jaj az icukás nyaralásra is jönni fog gólem? :D

Mók_Ica 2015.04.24. 21:42:10

@Szoba kilátással: gyulát kevésbé tartja veszélyesnek, mint sármőrt... .... vajon tényleg ezt fogja meglépni?? ez azért nem lesz nagy durranás......

kontratenor 2015.04.24. 21:42:12

az a baj, hogy a köz szavazta meg neki
így most nem mer keménykedni, és a közjót akarja
az pedig 50% Gábor, 30% Gyula, 20% Loki

kékalmamag 2015.04.24. 21:42:18

PAcácska ha váltani akar, akkor miért nem most váltott, amikor körbeszervezhette volna magát Bencével egy párcserére, ha úgyis vissza akarja majd cserélni Adrikát és jó párt akar neki, a bevágások alapján. MErt akkor csak arról lenne szó, hogy mondjuk 2 hétig máshol alszik. Miért a jövő hétre akarja tenni, hogy Adrika álljon máshova, ha ő akar elállni mögüle? Mert ha nem fogára való csaj jön be akkor mégsem jó ez így vagy mi? PAca legyen férfi és ő álljon máshova ha váltani akar. Miért Adri "faszával verné a csalánt" hiszen ha a csajok állnak be, akkor ők azok akik esélyesek kiesni...

2015.04.24. 21:42:53

@ÉH3sZ: és akkor majd utána odacuccoltok, Te, Csoki, Zlatan és Chuck? :DD

fran7 2015.04.24. 21:43:14

@Rayen: Peti, ha korrekt akar maradni, akkor kitart Botox mellett. Ez jár a legkevesebb arcvesztéssel. S aki főnök akar lenni túl nagy vihart nem kavarhat.

Mók_Ica 2015.04.24. 21:43:48

@ÉH3sZ: mi csak ki akarjuk használni majd a fiúkat.... :))))

@fosch9: gólem ha jön esetleg, ő lesz a rabszolgánk.... vagy inkább ne is jöjjön...

saccperköbö 2015.04.24. 21:44:14

@kontratenor: nekem az gyanús, hogy mindenkiről volt szó, csak róla nem

ÉH3sZ 2015.04.24. 21:44:28

@fosch9: Kiderülnek ám a titkos vágyak:) 4 fiú:)

ÉH3sZ 2015.04.24. 21:45:03

@Mók_Ica: Erre sohasem gondoltam volna!:)

kékalmamag 2015.04.24. 21:46:07

Lehet hogy kirakja Lokit, leül a bulika, azt 2 hét múlva visszaküldik, mint Botoxot. Mondjuk szerintem nem.
Viszont ha hagyja Nórikát, akkor a jövő héten ő repül valszeg, mert Sármőr megcsinálja és dobja és lelkileg szar lesz neki és megkeseredik. Főleg hogy Loki már előzúzta a kis lelkét.De mondjuk PEti azzal is tisztában van, hogy nem mindig lehet 2 hétre előre tervezni, tehát ha lépni akar, akkor azt akkor és ott tudja megtenni.

Mók_Ica 2015.04.24. 21:46:12

@ÉH3sZ:sztem mi is 4en leszünk lányok... vagy többen..... :)))) mitől félsz??? :)))) :PP

kontratenor 2015.04.24. 21:46:21

@saccperköbö: én mást láttam, de majd max utólag okoskodom

2015.04.24. 21:46:24

@Mók_Ica: nem kell gólem már 4 fijut beszerveztem
@ÉH3sZ: :D csak hogy tudjatok versengeni :)

na ki megy? sztem gábőr

Schlomo Goldberg 2015.04.24. 21:46:55

Pjotrnak lesz annyi vér a faszában hogy Lokit tegye ki?

Mók_Ica 2015.04.24. 21:46:59

@saccperköbö: bence nem veszélyezteti petit, sztem őt nem rakja ki

Mók_Ica 2015.04.24. 21:47:37

@fosch9: gólem itthon marad, deal done :)))

ÉH3sZ 2015.04.24. 21:47:59

@fosch9: Simán Gábőr! Nem véletlen szervezte Gyulát Botoxhoz!

kékalmamag 2015.04.24. 21:48:01

Szerintem, remélem nem Gyula megy haza.

Rayen 2015.04.24. 21:48:02

@fran7: nem hiszem, hogy a korrektség vezérelné, a bölcs családapa szerepét akarja továbbra is fenntartani. Ettől még kitehetné Shármőrt is, de annyit az nem ér neki, hogy miatta elkerüljön akár csak egy hétre is Botox mellől.

pogona vitticeps 2015.04.24. 21:48:52

Pacára tippelek én is. Vagy mégse?

furmintszaraz 2015.04.24. 21:49:14

Peti elröhögte magát :)

fran7 2015.04.24. 21:50:23

@Rayen: Miért egy bölcs családapa nem lehet korrekt?

Rayen 2015.04.24. 21:50:42

Izgi pillanat, növeszt-e peti tököt vagy sem.

2015.04.24. 21:50:58

paca lehet menni haza :DDD háháhá

2015.04.24. 21:51:27

@ÉH3sZ: most miért? paca úgyis unta már adrit

Mók_Ica 2015.04.24. 21:51:35

patrik :)))) a pandorán feltett kérdésre adott válasza miatt :)))

patrik beszéde is gázos......

Schlomo Goldberg 2015.04.24. 21:51:52

Baszki. Paca. Kedvenc idiótám volt.

tomfree 2015.04.24. 21:51:57

lefőtt a kávé Patriknak. Jól tette amúgy, erős párost robbantott. Most jön a magyarázat.

saccperköbö 2015.04.24. 21:52:40

na nézzük Adri mekkorát fog hisztizni

amúgy, ha gyulunak van esze, rárepül Adrira

ja és már megint véd valakit Peti

Schlomo Goldberg 2015.04.24. 21:52:48

Bizonyítvány magyarázás.

gólyamajom 2015.04.24. 21:52:58

Bazdmeg... megőrülök... Patrik a kedvencem

bigél 2015.04.24. 21:53:00

Azért sajnálom Pacát, a kis hülyegyereket. Meg kellett őket bontani, de kár, hogy nem egy csaj csinálta hamarabb és Adrit küldte haza.

Rayen 2015.04.24. 21:53:07

Nocsak, Peti mégis megkezdte a végjátékot. Drukkolni nem fogok neki, de talán a végére legalább felpörögnek az események.

Chuck Νorris 2015.04.24. 21:53:26

hu mekkora szex lesz ma este Peti és Adri közt :D

introverted22 2015.04.24. 21:53:31

Megcsinálta, robbantott! :)

gólyamajom 2015.04.24. 21:53:40

@fosch9: nemár. olyan gyerekes bolond

Krétagarbó 2015.04.24. 21:53:51

@Mók_Ica: sajnálom Pacát. A kedvencem volt:(((

saccperköbö 2015.04.24. 21:53:56

amúgy Patrik Adri hülyeségeinek köszönheti ezt az egészet, nagyon jól látja Adrika

Schlomo Goldberg 2015.04.24. 21:54:00

bexné pörköltszaftot könnyezik

Rayen 2015.04.24. 21:54:10

@fran7: ez egy szerep neki, álarc. Végre ledobta a többiek előtt is, örülök neki.

Szoba kilátással 2015.04.24. 21:54:33

Patrik jol járt megszabadult a hatan ugráló tehentől

Mók_Ica 2015.04.24. 21:54:36

@saccperköbö: megvan, hiszti üzemmód ON ..... ezt a párost tényleg robbantani kellett.... adri is mehet haza jövő héten.....
jájjj.... paca csak adrira figyelt... aham...... így láttuk mi is.... pfffff

Chuck Νorris 2015.04.24. 21:55:03

Adri csak azért sir mert most nincs aki odaadja neki ebédkor a tortáját.

gólyamajom 2015.04.24. 21:55:19

@Schlomo Goldberg: nem lesz. nincs is neki olyanja, meg gerince se sok

2015.04.24. 21:55:21

igen adrienn már rég el kellett volna kezdeni játszani nem csak feküdni paca alatt kiscsillag

Ditti82 2015.04.24. 21:55:29

Adri megmondta, amikor Peti megkapta a védettséget, hogy be fog állni mögéjük. Paca nem hitt neki.

tomfree 2015.04.24. 21:55:37

van egy ezresem rá, hogy Pjotr hegyibeszédet tart a többieknek odabent a párválasztó után. :-) csóri Patrik.

kékalmamag 2015.04.24. 21:55:58

Szeirtem ha most PAca meglépte volna a párcserét, bebaszott volna PEtinek, de lehet még akkor is kitette volna, ha pl. Tina mögé áll.

Szoba kilátással 2015.04.24. 21:56:23

Bence te soha nem fogsz tudni okosat mondani

Rayen 2015.04.24. 21:56:35

Bence: nem tudok most okosat mondani.
Ne aggódj, már hozzászoktunk. :)

gólyamajom 2015.04.24. 21:56:55

@fosch9: vannak gyökér húzásai, de valahogy ő az a bolond szomszédgyerek tipus, akivel ki ugyan nem kezdenék, de egy buliban haverkodnék pl

Mók_Ica 2015.04.24. 21:57:12

@Krétagarbó: szia :))) sajnos már érett ez a "robbantás" , nem játszottak....... bár sztem adrit kellett volna hazaküldeni..... de peti a saját érdekeit nézi és ebből a szempontból igaza volt, mert fiút kell kiejtenie, aki neki konkurencia

ÉH3sZ 2015.04.24. 21:57:24

@tomfree: Evidens!

@fosch9: Paca néha szórakoztató volt! Én voltam vele békülve

Ditti82 2015.04.24. 21:58:07

@tomfree: Ugyanezt akartam írni...

gólyamajom 2015.04.24. 21:58:09

@fosch9: ez abszolut igaz, nyaralni ment a csaj.

2015.04.24. 21:58:11

@gólyamajom: nem sok haszna volt szegénynek bent :(

ÉH3sZ 2015.04.24. 21:58:50

Asszem Peti elindult a lejtőn, már nem lesz aki bízzon benne!

furmintszaraz 2015.04.24. 21:59:02

Bence holnap már Patrik nevére sem fog emlékezni.

saccperköbö 2015.04.24. 21:59:40

@kékalmamag: szerintem felesleges lett volna a párcsere, tök mindegy mit csináltak volna, ha Peti az utsó... még mást is veszélyeztetnek
max. arra lettem volna kiváncsi, hogy mi van, ha Peti előtt beáll vki másodiknak egy lány mögé és Botoxnak nincs párja
de sztem ezt vszínű tiltják a szerkik, mert akkor a védettség nem érne semmit

Mók_Ica 2015.04.24. 21:59:42

kb 20 perccel ezelőtt paca arról beszélt, hogy kezd kiszeretni adriból..... és szabadulna tőle.....

peti adri.... érdekes lesz a jövő hét.....

Szoba kilátással 2015.04.24. 21:59:56

Na ivar dughat paca megszabadul pacaltol Gyula a fogyatékos műnő mellett feküdhet pacalne kap egy pjotrologust

kékalmamag 2015.04.24. 22:00:31

Nincs több hiszti a súlyom miatt!!! fuckjeah
amúgy Patrik kedves bolond volt, kedveltem. és amit a hátán elvitt, azért le a kalappal. <3

2015.04.24. 22:00:40

bence már holnap elfelejti kis barátját a következő berugás után

@gólyamajom: akkor nem kell sírni ha vége a nyaralásnak :)
@ÉH3sZ: nekem sem volt vele bajom csak kis buta ösztönlényvolt de a végén nem maradhat mindenki

Ditti82 2015.04.24. 22:00:55

Adrinak igaza van. Peti semmivel nem több, mint a többi játékos. És Shármőr maradt és megszexuálhatja Nórit. Aki szintén pofára lesz ejtve.

Mók_Ica 2015.04.24. 22:01:18

adri le fogja cserélni petit??? hmmmmm ..... peti már azt is tudja, hogy jövő héten ki fog mellé állni... és az nem adri lesz.....

gólyamajom 2015.04.24. 22:01:44

na,a Hódító jön .... és segíteni akar...

Turambar 2015.04.24. 22:01:46

@saccperköbö: Dehogy tiltják, mindenki odaáll, ahová akar. Ha hárman vannak egy csajnál, abból az egyik védettséggel, akkor a kettő másik átmehet az "üres" csajhoz, és az választ közülük.
A védettség meg azért ér így is valamit, mert azzal tuti nem esel ki.

,, 2015.04.24. 22:01:47

egyre biztosabb vagyok benne h Peti beépített embör...az alapján amit eddig láttam és más alapján is... remélem rendes fizut kap.

2015.04.24. 22:01:55

@furmintszaraz: jaja én is ezt írtam :)

Rayen 2015.04.24. 22:03:26

Shármőr máris kész Adri vigasztalására. :)

2015.04.24. 22:03:41

peti megmagyarázza adrinak h paca akart párt bontani
adri meg benyeli

Starlettevagysem 2015.04.24. 22:04:06

Patrik az első aki levágta , hogy Peti vérgeci . Adri majdnem rájött de Peti öt is két mondattal leszereli. Bence komolyan féleszű

saccperköbö 2015.04.24. 22:04:21

@Turambar: akkor nem értem miért nem gondolkodtak, tudták jól, hogy benne van a pakliban Patrik kiejtése

2015.04.24. 22:04:30

@foxglove (F6): én a pornóst gondoltam beépítettnek

,, 2015.04.24. 22:04:50

haha Macbeth és Lady Macbeth, LOL

Savafan 2015.04.24. 22:04:57

És ez a Botox is nagyon irritáló

Hbbm 2015.04.24. 22:05:22

Csodalatos lesz , amikor a vegen nem Peti nyer!:D

Ditti82 2015.04.24. 22:05:55

Na jó, ezek ketten így undorítóak. Védettséggel ki kellene valamelyiket baszni.

,, 2015.04.24. 22:06:08

@fosch9: tutira nem. Petiről viszont 90%-ban meg vagyok már győződve.

2015.04.24. 22:06:12

sármőr fűzi is már adrit

tomfree 2015.04.24. 22:06:21

Pjotr kimagyarázta ezt is. A többiek meg benyelik ezt is. Tisztára mossa magát. Ezek alkalmatlanok erre a játékra komolyan.

Mók_Ica 2015.04.24. 22:06:36

sármőr lecsap adrira.... nóri szeme kinyílt :)))) hihihiihihii ... ez vicces lesz :)))

fran7 2015.04.24. 22:06:52

@foxglove (F6): Lehet benne valami, s lehet érezteti is ezt a többiekkel a fű alatt. Szerintem Mandula is ráment erre a vonalra, csak az esze hiányzott hozzá.

Ditti82 2015.04.24. 22:07:20

@Mók_Ica: De nem azt mondotta ez a spermahajder, hogy bárkit megdug a hotelben, kivéve Adrit?

gólyamajom 2015.04.24. 22:07:27

Nórinak ez a mániája, h én tartottalak bent, és most pitizz, te kutya

2015.04.24. 22:07:35

@foxglove (F6): ilyen beépített ember kasztingra majd én is jelentkezem :D
@Mók_Ica: a kis nóri milyen kis agresszív

kékalmamag 2015.04.24. 22:08:11

Ha régiek visszajönnek és szavaznak ki legyen a végepáros, biztos nem a majompáros (Botox-PEti) viszi a végén a zsét.
Gábor már most kivillantja a foga fehérjét Nórinak? Ezt a parasztot!

Ditti82 2015.04.24. 22:08:16

@tomfree: Korleóne mennyivel elegánsabban csinálta... Ég és föld a két pasi.

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:08:25

@tomfree: De egyre kevésbé veszik be a dolgot. Azt mondjuk nem tudom, hogy lesz-e erejük tenni valamit

gólyamajom 2015.04.24. 22:08:29

@Ditti82: Látod, már mindegy, csak nő legyen, hnap tán már sorbaáll Bencénél is, a kényszer nagy úr :D

saccperköbö 2015.04.24. 22:09:04

@tomfree: Petit bírtam, már nem, de lassan megint drukkolok neki, mert ennyire nem lehetnek ostobák a többiek, hogy két fél mondattal leszereli őket, így meg is érdemlik, amit főz nekik

sztem a végén, addig okoskodik Peti, hogy túl fogja tolni és konkrétan a gömbözés előtt hullik ki, mert nem lesz, aki rá szavazzon

Ditti82 2015.04.24. 22:09:38

@gólyamajom: Nem is ő tartotta bent amúgy. :D

2015.04.24. 22:10:06

@gólyamajom: dehát más nem is állt nóri mögé :D

,, 2015.04.24. 22:10:21

@fran7: eleve olyan típusnak tűnik, aki nem jelentkezett volna magától egy ilyen játékba úgymond (nincs is tévéje, azon is spektrumot néz) és elhatárolódik a trashrealitytől...

Starlettevagysem 2015.04.24. 22:10:55

@Savafan: bontok egy üveg pezsgőt mikor kiesik , mi túróért epéskedik , hogy Paca beolvasott petinek.

Rayen 2015.04.24. 22:11:26

@fosch9: jó, hát Snezi is megmagyarázta egyszer Milánnak hogy benntartotta, miközben a lányok választottak. :)

Szoba kilátással 2015.04.24. 22:11:59

@Mók_Ica: úgy érted a gátőr a hömpölygő pacalra

ocse1917 2015.04.24. 22:12:48

@Ditti82: hagyjuk már ezt a korleone dolgot. Nagyon jó játékos volt, ha kiejtette magát egy fogyatékos kedvéért

alsophila grahami 2015.04.24. 22:12:53

bzdmg pjotr!!!!!!!!! a kedvencemet pattintottad ki, hogy a jó édes.......................... nah, mindegy, annak örülök, hogy robbantott a kis gyáva pöcs végre saját arccal felvállaltan valamit, de jobban díjaztam volna, ha mást zavar haza, paca hülye fejét bírtam nagyon, végig arra vártam, hogy végre lerobbantsa róla pacalt, erre nem őt zavarja haza ez a csernobil-túlélő? bakker. inkább küldte volna a nyaller, behódoló lokit.

2015.04.24. 22:13:04

@Rayen: persze, mind nagy tattikusok :D

écakaiban paca lesz gondolom

Kosztarika 2015.04.24. 22:13:15

KOSZTARIKA 2015.04.24. 10:57:35
Nem lehet, hogy Mariann mögé állítja őt és Bence, vagy inkább Patrik megkapja a talpára az útilaput Aputól ?? :D

:D

Gia 2015.04.24. 22:13:18

Visszaszívom,nem lesz mödansziés balhé. :-) Peti bátor volt.

Ditti82 2015.04.24. 22:13:23

Jó, Petinek annyiban igazat adok, hogy Paca a párcseréjét nem vele és Bencével kellett volna először megbeszélnie, hanem Adrival, elvégre ő a párja.

Szoba kilátással 2015.04.24. 22:13:44

@Ditti82: nem azt mondta bárkit aki hagyja

2015.04.24. 22:13:52

@gólyamajom: eddig jól titkolta nem?

tomfree 2015.04.24. 22:13:55

@saccperköbö: megdöbbentő, hogy mennyire ostobák ezek ott benn. Komolyan nem érdemlik meg a győzelmet.

gólyamajom 2015.04.24. 22:15:07

@fosch9: ügyesen, de kibújik már belőle elég sokszor

2015.04.24. 22:15:38

@Gia: hehehe :D
@sui.generis: loki még mindig elsősorban bizalmasa, nem küldte volna őt

Brix 2015.04.24. 22:15:38

Ha a szerkik nem küldik vissza Mariannt , Peti soha nem tesz szert, ekkora túlhatalomra. A gondolkodni képtelen játékostársai, még védettséget adtak neki, hogy egyenként nyírja ki mindegyiket.... Ha eszük lenne, akkor Petit raknák ki, az első adandó alkalommal, ebből a játékból.
Peti jellemtelen , saját bevallása szerint is hazudós, mindenkin keresztülgázoló játékos, aki nem érdelmli meg a győzelmet. Nem eszes , csak a szerkesztők több fordulón át segítették döntéseikkel, pl. : Snezi kiesése is csak a szerkesztői segítséggel ment.

gólyamajom 2015.04.24. 22:15:44

Új fiú azt mondja Adrinak, te idióta.... na, ezek után bízz meg benne :D

alsophila grahami 2015.04.24. 22:16:04

arra egyébként fogadásokat mertem volna kötni, hogy gábőr most azonnal ráreppen az árván maradt pacalra... de ők legalább passzolnak egymáshoz, nem úgy, mint a pacával - ő túl jó pasi volt adrihoz képest, míg a gátőr pont az ő szintje.

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:16:07

Na Adrika már boldogan táncol

Haplo 2015.04.24. 22:16:11

Peti ezzel a taktikaval, hogy sorban mindenkit kicsinal, teljesen biztosan nem nyerheti meg a vegjatekot... ugyanis a vegen a kiesettek szimpatiaszavazasan mulik az egesz, hol egy parra, hogy csak egy szemelyre, hol ket emberre a negybol, de mindenhol szavaztak a regiek, eddig ahany evadot lattam kulonbozo orszagokbol mindehol igy volt, valszeg a licensz resze, tehat ha valaki vergeci modszerekkel kiszor mindenkit es el is jut a vegere, nem nyerhet...

2015.04.24. 22:16:18

@gólyamajom: eddig csak fapina volt most már agresszív fapina lett

Ditti82 2015.04.24. 22:16:20

Na hopp. Shármőr rárepül Adrira. Csak nem tán még ÚGY is?

,, 2015.04.24. 22:17:21

@fosch9: én kezdem sajnálni petit. Vagy igazam van és ez a munkája, vagy nincs igazam, és így játszik, de akkor sem kiskutyákat öl.

gólyamajom 2015.04.24. 22:17:45

@fosch9: eddig bírta szusszal, most már nem megy a színjáték

alsophila grahami 2015.04.24. 22:17:52

@fosch9: oké, azt vágom, de loki mára csak árnyéka maradt önmagának, a totális összeomlása csupán idő kérdése, és nem sok idő... ezért megbízható szövetségesként sem építhet már rá pjotr.

2015.04.24. 22:18:08

@Chuck Νorris: azt hittem már vége, ott vártam soma produkcióját szenvedve h mikor jön már paca az éébe

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:18:41

Gábőr ma nem jut be a málnásba

Ditti82 2015.04.24. 22:19:05

Na Nórika, kinyílt a szemed. :D

2015.04.24. 22:19:05

nóri mit hisztizik ő ígérte a baszást gábőrnek ha párok lesznek

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:19:16

nem kicsit eröszakos ez a Sármör :)

,, 2015.04.24. 22:19:17

Ez a gyökér sármőr sokkal gusztustalabb, mint peti... Undorító.

gólyamajom 2015.04.24. 22:19:43

ez már szinte erőszak... bazdmeg, kb köszönje meg a Nóri,h a Gábor rámászik erőszakkal

Rayen 2015.04.24. 22:19:45

Hát Nóri, ez a vonat elment.

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:19:49

@fosch9: nyugi én is átkapcsoltam egy pillanatra :D

Haplo 2015.04.24. 22:19:52

a nemi eroszakot nem tiltja a hotel szabalyzata?

alsophila grahami 2015.04.24. 22:21:00

@Hbbm: ezt a pillanatot várom én is :P meg amikor a merevarcú guminőt pattintja ki megint valaki ;)

gólyamajom 2015.04.24. 22:21:00

@Haplo: Remélem, igen.... ijesztően nyomul a csávó, ez beteg

Rayen 2015.04.24. 22:21:10

Undorító ez a faszi. Volt már olyan csaja, akit gina nélkül kapott meg?

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:21:13

@Chuck Νorris: Én kettőre:)

Paca visszajön?

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:22:03

Akkor nem jön vissza csak beleszól

Mók_Ica 2015.04.24. 22:22:11

@Ditti82: ezek szerint mégis megdugná :)))
@fosch9: nem csodálom.... sármőr egy erőszakos f@sz.... én is lerugdosnám ..... pfffej....

@saccperköbö: ez nagy valószínűséggel így lesz... a gömbözés előtt fog kiesni

no, patrik választ papír tekercset..... fiúk..... ????

@Szoba kilátással: így így

nóri szegénykém......

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:22:49

istenem micsoda dráma lesz :D :D

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:23:04

A jövőhéten is lesz pia, úgy néz ki

2015.04.24. 22:23:11

@ÉH3sZ: majd adri a jövő héten beengedi, ő olyan típus, már nem számít egyel több
@sui.generis: én azt gondolom h loki eljátszotta ezt petinek és nem valós nyalás volt (de meglátjuk)
@foxglove (F6): jaja persze legalább valaki játszik végre
@gólyamajom: gábőr megszelídíti

jaj ne már paca is választhat h védettséget ad vkinek v visszamegy
a papíron az van h: fiúk
jövő héten kiderül h miben dönthetnek a fiúk

jön éden laura akit breki megpiszkált - estig nem nyithatják ki a borítékot amit paca választott nekik
jövő héten nóri panaszkodik gyuszinak h sármőr meg akarta piszkálni
bence lokinak ordít vmiért h miért köpte le a (nem értettem mit)
és gábőr is sír h húszmillió forint

lesz dráma

introverted22 2015.04.24. 22:23:18

Uhh, ez kicsit durvának ígérkezik

Ditti82 2015.04.24. 22:23:18

Mi a pék faszát művelnek ezek? Loki köpött bele Bence sörébe? Shármőr zokogott a wc tövében?

Mók_Ica 2015.04.24. 22:23:19

sármőrrel is kicsesznek.... sírni fog .....

kékalmamag 2015.04.24. 22:23:26

nebassz?! A Gábor zokogott a wc-ben a végén?

alsophila grahami 2015.04.24. 22:23:26

ejha, szép lesz majd a jövő hét, nagyon úgy tűnik az előzetesből xDD

Savafan 2015.04.24. 22:23:31

mi lesz itt hétfőn?????

Haplo 2015.04.24. 22:23:32

ba****meg a stream, nem lattam a veget, mi tortent?

gólyamajom 2015.04.24. 22:23:33

ejj, Bence de bepörgött- ki köpött a sörébe, Loki?

,, 2015.04.24. 22:23:35

azért kíváncsi vagyok, h aki Lokiról feltételezte a kapcsolati erőszakot, az észreveszi-e a Sármőr alakú elefántot a szobában...

2015.04.24. 22:23:41

@ÉH3sZ: jaja azzal nem spóroltak nekik

tomfree 2015.04.24. 22:24:05

ki fog beleköpni Bence sörébe???

introverted22 2015.04.24. 22:24:24

@fosch9: Azon, hogy miért köpött bele a sörébe... nem??? én úgy értettem...

fran7 2015.04.24. 22:24:25

Min sírdogált és miért "imádkozott" Gábor?

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:24:30

vao szintike csodás napszemcsiben :D :D
Móki van neked ilyen? mert akkor tuti belédesnék :)

Szoba kilátással 2015.04.24. 22:24:53

Szintia nemcsak segghulye ronda de ocsmány is

Mók_Ica 2015.04.24. 22:25:06

cinti szemcsije.... kiégett a retinám...... áááááááá

2015.04.24. 22:25:26

@foxglove (F6): hehehehe nem ez itt még nem történt meg :D
@gólyamajom: loki meg csak mosolygott rajta
@Chuck Νorris: icuka azt fogja hinni h együtt kapcsoltunk át :D

Savafan 2015.04.24. 22:25:44

@gólyamajom: szerintem nem, de úgy volt összevágva, az biztos. nem tudom melyik szobába rontott Bence

Mók_Ica 2015.04.24. 22:26:03

@Chuck Νorris: most már kell nekem is, mert kiégett a retinám..... veszel nekem?? akkor tuti beléd esnék :)))))

alsophila grahami 2015.04.24. 22:26:05

@fosch9: hmmm, akár igazad is lehet ;) meglátjuk ;)

tomfree 2015.04.24. 22:26:09

@fran7: remélem azért fog sírni mert beleköpött Bence sörébe az meg szájbabxta. Bárki is köpött bele a sörbe az dögöljön meg! :-)

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:26:21

nem biztos hogy Lokinak üvöltött. csak ugy vágták össze.

Ditti82 2015.04.24. 22:26:27

@tomfree: Loki feküdt az ágyon. Meg két csaj tutira. Piamegvonás kéne nekik.

introverted22 2015.04.24. 22:26:35

Ez a nyomorék nő most Lady Gagásat játszik?? Elég szarul csinálja... És ugyanaz a felső van rajta, mint a héten, mikor vetkőzött...

2015.04.24. 22:26:49

@Savafan: igen ilyennel máskor is trükköztek h azt hisszük azzal ordít akit bevágnak az előzetesbe de aztán két külön jelenet lesz a vége

Mók_Ica 2015.04.24. 22:26:51

@fosch9: védőszemüveget azonnal..... tedd fel gyorsan, küldöm fénypostán :)))

2015.04.24. 22:27:24

@sui.generis: én is csak tippelek :)

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:27:25

@fosch9: vigyázz nehogy lebukjunk hogy van Titkos szövetségünk :D

Mók_Ica 2015.04.24. 22:27:54

@Chuck Νorris: pedig úgy nézett ki, hogy lokinak üvöltött.....

Ditti82 2015.04.24. 22:28:34

@tomfree: De miért köpött volna bele a sörébe bárki is? Márhogy nyilván így történt, ha Bence ezt üvöltötte az ajtóból, de a köpés indíttatását nem értem.

alsophila grahami 2015.04.24. 22:28:36

@Szoba kilátással: most mé'? adekvát kérdést tett fel - ogréval ellentétben - pacafiúnak ;)

nem tudom amúgy, miért ekézitek folyton, sztem semmivel se rosszabb az ex-berkinénél, sőt, kifejezetten aranyos lány :P

2015.04.24. 22:28:39

@Mók_Ica: kösz drága meg is érkezett iszonyat ..
@windsor: :DDD
@Chuck Νorris: megint egyre gondolunk

furmintszaraz 2015.04.24. 22:28:55

@gólyamajom: Nálam ez egyébként inkább vonna magával kizárást, mint egy gyenge Beus-pofon...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.04.24. 22:29:05

na, hát ez várható volt, Peti helyében én is a (még akár külön is) betonbiztos párt szedtem volna szét. sajnálom, mert Patrik jó arc volt, de hát ilyen ez a játék, valaki mindig kihullik. remélem Botoxot végre megszopatja már valaki, eleve az irritáló, h ő visszamehetett a hotelbe, meg ez az attitűd is, amit azóta felvett.

XocoLatte 2015.04.24. 22:29:05

Sármőr gyakorlatilag egy pici lépésre állt le a nemi erőszaktól...

Laura nagyon csinos, nem csoda, hogy Berki bekente a hátát napolajjal, durva ott a nap CR-en.

Ez a "FIÚK" vajon mi a basz lehet? Pláne, hogy csajfelesleg lesz a héten...

Loki nagyon vigyorgott Bencére, elképzelhető, hogy valami kis piszokságot csinált, de Sármőr üvöltötte a kagyló mellett azt, hogy valaki kiprovokálta belőle a mit is.

2015.04.24. 22:30:11

@XocoLatte: lehet a fiúk választhatnak majd kieső lányt v vmi ilyesmi
sztem a loki-bence csak összevágás volt nem valós balhé amikor a beus balhé volt ott is volt összvisszavágás

XocoLatte 2015.04.24. 22:30:40

@gólyamajom: volt már korábban is kreatív vágás az előzetesben, nem tuti hogy az is lesz amit most elhintettek

tomfree 2015.04.24. 22:30:43

@Ditti82: simán lehet, hogy nem köpött bele senki csak hülyítették az atomrészeg Bencét. Egyedül Gáborról tudom elképzelni ezt a fajta genyaságot meg egy hullarészeg Lokitól, de még attól sem nagyon.

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:30:45

@Mók_Ica: hát majd meglátjuk, ha más nem csinálok rézdrótbol meg vmi biciklilámpábol.

fran7 2015.04.24. 22:31:17

Átjöttem megnézni Cintia szemüvegét. Ilyet még nem láttam, de nem is akartam.

Rayen 2015.04.24. 22:31:26

Patrik azt mondja, épp ekkor akart átváltani szívről az ésszel játékra. Kár, hogy már a múlt héten is ezt mondta.

Gia 2015.04.24. 22:31:33

Talán Loki biztatta fel Gábort,hogy pökjön a sörbe?

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:31:46

@fosch9: Nóri kiveri a balhét Gábőr ellen

alsophila grahami 2015.04.24. 22:31:56

@sui.generis: oké, ezt visszaszívom, most meg orbitál marhaságot beszél, na mindegy, még hogy paca az adri miatt maradt ilyen sokáig, hát pont fordítva! xD vagyis, ha előbb lerázza magáról a kőkoloncot, még mindig bent lenne.

2015.04.24. 22:32:03

@Chuck Νorris: nagyon vigyázni fogok :D
@sui.generis: nekem olyan cinci mint aki a szeméttelepről összeszedett cuccokat húzkodná magára és kiállna h ő lédigaga

pogona vitticeps 2015.04.24. 22:32:16

Egy dolog nagyon furcsa volt az előzetesben... Bence üvölt alig a lábán, de kisgatyában.

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:32:22

@windsor: ez nem a mult heti, felvétel az egész egy délután vették fel az összes ÉÉt :)

Ditti82 2015.04.24. 22:32:34

@XocoLatte: Amikor Nóri sírva mesélt Gyulának, Botox volt mellettük még?

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:32:50

@Gia: Én azt se tudom ki pökött bele tulajdonképpen?

Gia 2015.04.24. 22:32:56

@pogona vitticeps: Gatyó nélkül kellett volna,mi? :-)

gólyamajom 2015.04.24. 22:33:14

@XocoLatte: nekem az volt megdöbbentő, h közölte,h a Nóri köszönje meg, h egy ilyen faszi egyáltalán szóba áll vele- mert nem sűrűn lehet ilyen... a Nóri se gyenge csaj, de tán azért nem kéne megerőszakolni

XocoLatte 2015.04.24. 22:33:30

@fosch9: na de ha meggondolod, normál rend szerint is a fiúk (egy fiú, aki mellé 2 csaj áll) választanak majd, hiszen csajtöbblet van

Starlettevagysem 2015.04.24. 22:33:36

Patrik sokkal értelmesebb mint gondoltam

Rémület 2015.04.24. 22:33:53

Amúgy, ha Nóri leütötte volna Gábort, mert erőszakoskodott, kizárták volna Nórit?

alsophila grahami 2015.04.24. 22:33:54

@fran7: xDDDD szemcsi nélkül sokkal helyesebb (nade ezt most tényleg;)

Mók_Ica 2015.04.24. 22:33:55

@Ditti82: biztos a szerkik játszanak velünk :)))

petinek ki kellett használnia a védettségét...... és már pár héttel ezelőtt is pacáékat akarták robbantani, nem emlékeztek???

gólyamajom 2015.04.24. 22:34:29

@XocoLatte: remélem. Bence meg a nagy sportember- de vagy bőg vagy berúg

kontratenor 2015.04.24. 22:34:34

@gólyamajom: az a mondat nagyon gáz volt, igen
mert amúgy milyen faszi ez a gábor?

2015.04.24. 22:34:40

@Rayen: de hozzátette h bár nem sok esze van :D
@Gia: lassan a Lindberg bébi elrablását is lokira kenjük :DDD
@ÉH3sZ: jaja ahelyett h ígéret szerint inkább kiverné neki

XocoLatte 2015.04.24. 22:35:04

@pogona vitticeps: azalkoholtól Bence mindig foglalkozási ártalmas lesz

Savafan 2015.04.24. 22:35:38

@henrik_: amióta visszatették, azóta igazi patkány:( remélem valaki tényleg alávág rendesen és megszopatja! mint valami madam úgy viselkedik. hogy ő irányítja a dolgokat a háttérből... nevetséges

,, 2015.04.24. 22:36:13

@fosch9: "lassan a Lindberg bébi elrablását is lokira kenjük"
sírok:D
Ádina a hibás, h Loki ilyen lett:D

2015.04.24. 22:36:34

@Ditti82: igen mert ő most gyuszi párja
@XocoLatte: valamit majd akkor is választhatnak és nyilván van jelentősége ha már ezért borítékot kap ajiba a távozó

Gia 2015.04.24. 22:36:39

@kontratenor: Biztos aranyból van az izéje..

XocoLatte 2015.04.24. 22:36:44

@gólyamajom: Nóri hamar a fasz rossz oldalán találta magát, azt hitte, egy kellemes kufircmalacot választott, kiderült hogy egyagresszív, öntelt és erőszakos utolsó gecit

Mók_Ica 2015.04.24. 22:37:17

@Chuck Νorris: annyira kedves vagy :))) ilyen ajándékot még soha sem kaptam..... :PPP

@fran7: chucky csinál nekem egyet :))))

fran7 2015.04.24. 22:37:28

Halkan jegyzem meg: Remélem Berkinek egyszer a bíróságon kell kimondania, hogy bizonyos dolgokat megbánt. S ez az ember majdnem a Vasas ügyvezetője lett. Szerencsére nem lett.

2015.04.24. 22:37:49

@foxglove (F6): ezt már régóta terveztem beírni :D
csakis Ádina :D
@ÉH3sZ: igen, olyan érdekes :)

zsitvay 2015.04.24. 22:37:56

@XocoLatte: az szerintem is nagyon durva volt, engem elég rendesen felcseszett. nem értem, hogy miért nem baszták ki egyből a játékból azt a faszt, amikor a Beát két pofonért kizárták.

Gia 2015.04.24. 22:38:20

@XocoLatte: Nórinak ezt látnia kellett volna.Első perctől erőszakos volt a figura.

Mók_Ica 2015.04.24. 22:38:28

@ÉH3sZ: de te megfejted??? :)))))

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:38:32

én birom szintikét, olyan kis bugyuta, már az is vicces ahogy néz

lentilky 2015.04.24. 22:38:52

Szinti mintha statisztának öltözött volna Tina Turner "We don't need another hero" klipjéhez.

gólyamajom 2015.04.24. 22:38:54

@kontratenor: én bottal se piszkálnám meg

XocoLatte 2015.04.24. 22:39:06

@foxglove (F6): szerintem a vadászatban most Loki lesz a célpont, vagy Bence, bár utóbbit szerintem Pjotr megtanulta kezelni, rájőtt, hogy Bence érti és beszéli a csicska nyelvet

XocoLatte 2015.04.24. 22:39:42

@fosch9: valami rendhagyó csavart eszeltek ki a zsenik a szerki szobában

2015.04.24. 22:39:57

nem sármőr védelmében de nóri elhamarkodott ígéretet tett neki amit gondolom be akart váltani

Gia 2015.04.24. 22:39:58

Azt hittem azt döntheti el majd Patrik,hogy fiú vagy lány lesz a kövi beköltöző.De nem.Bonyolítják.

Mók_Ica 2015.04.24. 22:40:16

@kontratenor: gábor egy öntelt f@szkalap...... pffff

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:40:28

@Mók_Ica: Nem tehén, hogy megfejjem!:))))

pogona vitticeps 2015.04.24. 22:40:46

@XocoLatte: :DDDDD, felriasztottam a denevéreket a kacajommal.

kékalmamag 2015.04.24. 22:40:52

Tudom hogy elsőre hülyén hangzik, de mi lehetett a másik kék papiruszon? MErt nem biztos, hogy "lányok", nem?

Mók_Ica 2015.04.24. 22:41:04

@Chuck Νorris: szintike bejön neked? :))))

introverted22 2015.04.24. 22:41:07

Egyébként én azon csodálkozom, hogy annak a fajta erőszakos viselkedésnek, amit Gábor megengedett magának Nórival, nincs következménye. Ok, hogy nem volt pofon, meg a végén nem lett semmi, de kicsit durva volt, amit megengedett magának.
A másik meg az, hogy fura mód a 30 kilós Bejglit nem tudták megállítani, Bencét meg úgy fest, hogy sikerült visszafogni. Hogy is van ez?
Patrik is jó arc az ÉÉ-ben.

2015.04.24. 22:41:09

@Chuck Νorris: hehehehe
@Mók_Ica: kit fejt meg? búúúúú :D

,, 2015.04.24. 22:41:11

@Gia: én is ezen gondolkodtam most, h mi szimpatikusat találhatott benne élőben

tomfree 2015.04.24. 22:41:11

@XocoLatte: Bence egy bábu Pjotrnak, akit irányíthat bármilyen baromsággal és a memóriája két percig tart. Arra fog rácseszni Pjotr, hogy a végén nem lesz támogatója vagy Botox a földhöz vágja a gömböt 20 milliónál és a nagy taktikus lógó orral mehet haza.

XocoLatte 2015.04.24. 22:41:14

@Gia: úgy értettem, hogy a TV2 nehogy már felvételről egyenesben közvetítsen egy nemi erőszakot, b.sszák meg...

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:41:15

@Chuck Νorris: Csatlakozom, engem is szórakoztat Cinci:)

furmintszaraz 2015.04.24. 22:41:26

@zsitvay: Ugyanezt gondoltam én is, alig összehasonlítható a két eset. Gábor azt gondolja, hogy ha egy nő azt mondja neki, hogy addig nem fekszik le vele, amíg, akkor az amíg után már azt csinál a testével, amit akar (ezt ugye ki is mondta a riportban).

Gia 2015.04.24. 22:41:35

Szatírok mióta kerülhetnek be ilyen játékokba?Bárcsak kivágnák a picsbe..

alsophila grahami 2015.04.24. 22:42:19

@XocoLatte: gondolom, itt eset le neki, hogy pjotricsekék szándékosan húzták belőle a védettség-stuffot, hogy elveszítse, satöbbi.... de ki az a LAURA?

Mók_Ica 2015.04.24. 22:42:24

@ÉH3sZ: :PPP

@kékalmamag: mind a két papíron az volt, hogy FIÚK :))) szted mit bíznak a szerkik a véletlenre??? :)))

2015.04.24. 22:42:44

@XocoLatte: vagy csak a szokásos ogre kamu

Starlettevagysem 2015.04.24. 22:42:46

@fosch9: Nóri nagyon nem erre tett ígéretet.

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:43:11

@Mók_Ica: És a hátoldalukon is:)))

furmintszaraz 2015.04.24. 22:43:25

@XocoLatte: Ugyan már, hol van ez ahhoz képest erőszakosságban, mint amikor VVvalaki naranccsal dobott meg egy másik VVvalakit, és kizárták érte...?

Rayen 2015.04.24. 22:43:46

@windsor: konkrét szitutól függetlenül, az ilyen Bence-félék várják, hogy visszarángassák őket. Mint a pórázon egymást ugató kutyák.

XocoLatte 2015.04.24. 22:43:57

@fosch9: Nóri egyértelmű verbális elutasítása után ez erőszak-szagú volt, szerencséjére leállt egy kis csapkodás után -- nem véletlenül borult ki Nóri ennyire, az erőszak nagyon nem kellemes élmény

pogona vitticeps 2015.04.24. 22:44:19

@Gia: nem bonyolítják, megkönnyítik a saját dolgukat, hiszen bármit a "fiúk" szó mellé aggathatnak, arra tekerik, amerre csak akarják.

furmintszaraz 2015.04.24. 22:44:40

@fosch9: Nem mondott olyat, hogy ha pár leszünk, akkor dugsz meg, amikor akarsz, megkérdezésem nélkül.

Gia 2015.04.24. 22:44:42

@XocoLatte: "A baglyok nem azok,amiknek látszanak." :-)

gólyamajom 2015.04.24. 22:45:07

@XocoLatte: Gábor az elejétől buta, és kö.csög. Nem értem, h Nóri miért lebegtette előtte a szex lehetőségét. ennyire nem lehet kiéhezve ő sem. Pláne h Gyulára bmikor rápattanhatna

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.24. 22:45:13

@fosch9: ezt is halkan mondtam, mert nem láttam :-D De amíg ki nem esik, nem is fogom.

2015.04.24. 22:45:25

@Starlettevagysem: de lehet ez a suttyó így értelmezte
@XocoLatte: gondolom ezt a stáb azért nem hagyta volna

Mók_Ica 2015.04.24. 22:45:58

@fosch9: nórit, mert bonyolult :))))

@Gia: vakon volt, mert viszketett a pöcke.....

@XocoLatte: mondjuk nem érthető, hogy miért kellett megvárni, hogy nóri ennyire kiboruljon..... mikor ment volna be egy biztonsági őr, hogy helyre tegye sármőr arcát egy péklapáttal???
én csak azt csodálom, hogy nórika miért nem kezdett el kiabálni, hogy segítség?????

Gia 2015.04.24. 22:46:01

Nóri hogy fog kibírni még több iccakát e mellett az álladék mellett?

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:46:27

@Mók_Ica: a feje nem, alakja elmegy, azt csipem hogy naiv és kicsit bugyuta néha. 5 mpre lehet betolnám neki :D

,, 2015.04.24. 22:46:39

@windsor: sajnos a valóságsók csak a "pofon" és a "narancsdobálás" tényállásokat ismerik erőszak címén...
undorító taperolásokat (Alekosz) a vv-ben is eltűrt sőt bátorított a stáb

Starlettevagysem 2015.04.24. 22:46:54

@fosch9: többek közt ezért is suttyó

XocoLatte 2015.04.24. 22:46:57

@sui.generis: ühüm, lehet, akkor viszont szerintem ne menjen kung-fuzni a gyerek, ótvar lassú a reakcióideje...

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:47:17

hehe Patrik szinti szemcsijében :D
kár hogy kiesett én nagyon csiptem.

gólyamajom 2015.04.24. 22:47:19

@furmintszaraz: én amúgy ezt vmilen szinten büntetném, mert ez ijesztő volt- bemehetett vna vmi szerki vagy Zoé egy levéllel h h Hagyd abba, te majom

,, 2015.04.24. 22:47:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: pedig nem rosszabb, mint Viki volt, csak Viki lány volt.

2015.04.24. 22:47:25

@furmintszaraz: igen, csak nem tudom gábőr mit hogy értelmez
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nemsoká vége
@Mók_Ica: értettem csak humorizálni próbáltam :)

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:48:59

Loki ebben a nadrágba meg a begyürt ingben, olyan mint nagyapám a 70-es években :)

2015.04.24. 22:49:05

@Starlettevagysem: első blikkre az a gyerek, nem értem miért nem őt vágták ki, de nóri is elég rossz emberismerő

tomfree 2015.04.24. 22:49:28

@Gia: ha Beus két ütése kitiltást eredményezett, akkor a szatír húzása nem érdemel semmit?

2015.04.24. 22:49:56

@Chuck Νorris: jaja a tetkók csak ami visszarepít a jelen korba :D

gólyamajom 2015.04.24. 22:49:57

@windsor: Bence csak ugat... ezéért

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:50:12

@Mók_Ica: A mókusok mókásnak?:)

@fosch9: Még gondolatban sem!:)

XocoLatte 2015.04.24. 22:50:18

Laura vajon melyik pasira fog ráindulni? B-vel kezdődik és encé-re végződik?

Savafan 2015.04.24. 22:50:24

Petinek, ezek a frappáns beszólásai, ez a lemez most lejárt, meg hasonlók :(

alsophila grahami 2015.04.24. 22:50:32

@gólyamajom: jééézusisten, most esik le, hogy nóri lengette be neki a műlegyes csalist, hogy akkor szexelhetnek, ha majd egy pár lesznek, basszus, ez meg szó szerint vette, és bejelentkezett a "jussáért", amiért mögé állt be...... ez rohadt jó (nem az!)
nem kicsit agresszív ez a fickó, én elgondolkodtam, hogy ez az akciójelenet, ami az ajánlóban volt, nem kizárás-pozitív-e... nekem durva volt.

dancegirl26 2015.04.24. 22:51:08

Ez a gabor egy gusztustalan fereg... En esku megijedtm, h megeroszakolja norit..

thør 2015.04.24. 22:51:10

@fran7: hah tök ugyanaz jutott eszembe, breki a vádlottak padján

gábor egy undorító féreg, ha nem lenne kamera simán megerőszakolta volna a nórit,
remélem még a kövi fiúválasztó előtt kibasszák a picsába

az a durva hogy a peti már sokadik hete baszakszik az emberekkel de továbbra is simán megbíznak benn...remélhetőleg a végén pofára esik

Mók_Ica 2015.04.24. 22:51:17

@Chuck Νorris: vonzóak a bugyuták??? :)))) 5 mp vagy 5 cm? :)))) :PPP

@fosch9: tudom :))))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.24. 22:51:38

@foxglove (F6): mármint? Vhol nekem azóta van vele bajom, amióta ennyire látványosan a szerkik irányítanak. Ez alapján lehet, h nem vele. Mariannt én nem hoztam volna vissza.

kétszeres vuvuzelaművész 2015.04.24. 22:52:01

mivel tsilkét nem látom, kénytelen vagyok én leszögezni, málpedig sölbe nem köpünk, ez felhábolító!

kismalacka 2015.04.24. 22:52:01

@kékalmamag: Valószínűleg mind a két papíron az volt hogy " fiúk " :)

XocoLatte 2015.04.24. 22:52:07

@Chuck Νorris: Patrik konkrétan benézte Pjotr módszertanát, pedig szerdán azért kapisgálta, főleg Adri. A vízesésnél viszont megnyugodott... mi a faxomnak?

2015.04.24. 22:52:19

@XocoLatte: igen az ilyen lányoknak az ilyen fiúk jönnek be lásd t(p)ina is első éjjel bebiztosította magának a gyúrós kant
@ÉH3sZ: :)))

Chuck Νorris 2015.04.24. 22:53:37

fura volt hogy Loki lehajtott fejjel állt, Patrik bucsujánál. sztem ő is sajnálta és némiképp váratlan is volt neki. még akkor is ha ő javasolta.

Gia 2015.04.24. 22:53:45

@kétszeres vuvuzelaművész: :-)))))))))))))))))))))))))))))))))

kismalacka 2015.04.24. 22:53:57

@dancegirl26: Ahogy beszél a riportban Nóriról...hát ha Nóri visszanézi, remélem jól szájba vágja egy péklapáttal.

Mók_Ica 2015.04.24. 22:54:23

@ÉH3sZ: hát nem is komorak, mint a komondorok :))))

@XocoLatte: neeem, b-vel kezdődik és erki-re végződik :))))

@sui.generis: nem kicsit agresszív..... én nagyobbat rúgtam volna nóri helyében....

2015.04.24. 22:55:12

@Mók_Ica: @ÉH3sZ: vagy inkább ne humorizáljak?

XocoLatte 2015.04.24. 22:55:27

@Savafan: Patrik igazán benyomhatott volna neki egyet, már nem zárhatták volna ki miatta...

alsophila grahami 2015.04.24. 22:56:28

@Chuck Νorris: én is, kicsit Levire emlékeztetett, kár, hogy Adri miatt ennyire passzív volt - vagy lehet, hogy nem volt annyira passzív, mert a szavaiból nem ez jön le, csak nem vágták be azokat a jeleneteket, amikor ökörködtek Bencével, vagy mittomén ;)

MI A F*SZÉRT KELL ÚGY BESZÉLNIÜK, MINTHA ÉLŐBEN MENNE KINT A SHOW CR-ÁN, AMIKOR AZ OGRE IS ITT VAN A MAGA TELJES TESTI VALÓJÁBAN (BAKKER;) A STÚDIÓBAN??

gólyamajom 2015.04.24. 22:57:05

@sui.generis: Igen, hitegette, de akkor sem így megy. undorítóan mászott rá pfuuuj

2015.04.24. 22:57:09

@Chuck Νorris: az éé-ben mutatták h peti abból indult ki h paca kijelentette adrit lecserélné - úh sztem nem loki tanácsát követte hanem kapott az alkalmon és pacára kente paca kiesését

XocoLatte 2015.04.24. 22:57:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: +1 azonban nem tudjuk MENNYIRE irányítanak... addig rendben van, hogy húzgálnak meg zseniskednek, azzal volna baj, ha játékosoknak súgnának

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:57:47

A fiúk dönthetnek valamiben

Mók_Ica 2015.04.24. 22:57:49

@Chuck Νorris: ja, tudom.... 5 mp-re :))))

@fosch9: deeeeeeeeee :)))

@ÉH3sZ: ja, mert itt a hétvége :))) és ma elég stresszes napom volt.... örülök, hogy vége :)))

Gia 2015.04.24. 22:57:49

@sui.generis: Engem is nagyon idegesít,hogy hülyének néznek mindenkit.

2015.04.24. 22:58:17

@ÉH3sZ: te vagy a párom, neked munkaköri kötelesség :D

ÉH3sZ 2015.04.24. 22:58:37

@fosch9: Így volt szerintem is!

alsophila grahami 2015.04.24. 22:59:36

@gólyamajom: egyetértek, gyomorforgató volt, de valszeg nagyon részegek lehettek - talán mindketten, mert pl Nóri is kimehetett volna onnan aludni, volt már ilyen máskor, másokkal is, hogy nem aludtak bent a szobájukban... persze nem mentegetni akarom, mert nagyon gáz jelenet volt sztem is, én ezért már kizártam volna.

Mók_Ica 2015.04.24. 22:59:49

@XocoLatte: sztem súgnak is..... botoxot is tuti itinerrel látták el......

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:00:05

@Mók_Ica: Én is örülök!:)

@fosch9: Attól ez független, önkéntes dolog:)

XocoLatte 2015.04.24. 23:00:39

@Mók_Ica: nem b.szásilag gondoltam, csak párként
az más kérdés, hogy Bence eddigi teljesítménye alapján jogos a felvetés, hogy Laurát is megkedvelné

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:00:43

@Mók_Ica: Azt hittem szilikonnal:)

2015.04.24. 23:00:53

@ÉH3sZ: mondjuk nem volt rossz a helyzetfelismerés h én most itt tiszta maradok mert paca belógatta a csalit

Mók_Ica 2015.04.24. 23:01:07

@ÉH3sZ: stresszes napod volt neked is? :))))

Chuck Νorris 2015.04.24. 23:01:43

@fosch9: ezt ketté kell osztani. 1: valós indok 2: ajándékba kapott indok :)
de a lényeg az hogy Loki is mintha meglepődött volna. sztem abban a pillanatban már mást javasolt volna Petinek.

XocoLatte 2015.04.24. 23:01:57

@ÉH3sZ: ala VV, megint lesz szimpátiaszavazás? TV2 érti egyáltalán, hogy ez melyik rendezvény?

pogona vitticeps 2015.04.24. 23:02:02

Nem szeretném elképzelni, se a listázott 89-et, se amár fel sem soroltakat. De azért ez a mondat a nők álma:
Nem nagyon fordul elő az életedben ilyen, hogy ilyen pali csókol meg, mint én.

Mók_Ica 2015.04.24. 23:03:12

@XocoLatte: értettem :))) csak vicceltem :))))

@ÉH3sZ: szilikont itthonról hozott.... kapott egy kis botoxot :))) csak hogy ne értsük, amit artikulál :)))

2015.04.24. 23:03:43

@Chuck Νorris: ja perszes biztos több oka volt de a paca féle coming out csak kifogás volt petinek
@ÉH3sZ: ez igazán nemes cselekedet :)

alsophila grahami 2015.04.24. 23:04:42

@Mók_Ica: azt kellett volna, de lehet, hogy megijedt ő is, amikor ennyire erőszakossá vált a szitu, én nem is értem.... eleve az a verbális agresszió, miért tűri el mindenkitől nóri??!

Mók_Ica 2015.04.24. 23:05:22

@fosch9: ha paca nem mondja, akkor is ezt mondták volna adrinak.... bekamuzták volna.... vmi ilyesmit beszéltek botox-szal.... :))))

kékalmamag 2015.04.24. 23:05:33

Amikor Golem azt mondja megnyomott hangsúllyal PAcának, hogy 45 napot töltöttél az édenben, és akkor majd JÓ UTAT HAZA, akkor ott még valami lesz. nyilván a minimum, hogy visszamegy majd szavazni, hogy ki legyen a gömbös pár.
@XocoLatte: nem lehetne mégis inkább pumpa? (by holló színház)

XocoLatte 2015.04.24. 23:05:34

@fosch9: az még inkább a malmára hajtotta a vizet, hogy Adri semmit nem tudott és Patrikot rákényszerítette a ez a szitu, hogy rötében még színt valljon, miután Pjotr elárulta őt Adri előtt.
De azért ez gyomorforgató volt.
Mondom Patrik szerintem elszámolt 200-ig, és szerencséjére nem ért végig, mert legszívesebben betakarta volna Petit.

2015.04.24. 23:05:45

@sui.generis: saját maga által választott áldozat szerep? önbizalomhiány?

furmintszaraz 2015.04.24. 23:06:03

@fosch9: Ja, azért kíváncsi lennék, a kisfilmjében beharangozott 86 hölgyből hány esetben fordult elő ilyen értelmezésbeli különbség...

Mók_Ica 2015.04.24. 23:06:04

@sui.generis: hát ez jó kérdés.... ilyen a természete? :o

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:06:17

@fosch9: Szerintem ez csak Petinek és Botoxnak volt simaliba, nekem erőltetett magyarázatnak tűnt.
@Mók_Ica: Nem, nekem délutáni lazulós:)
@XocoLatte: Vagy elővesznek a szertárból egy újabb cuccot (esernyő, fogkefe, rövidebb nyakú zsiráf) és kitalálnak egy újabb ceremóniát hozzá a fiúk főszereplésével

alsophila grahami 2015.04.24. 23:07:06

@Gia: hát igen, de eleve a szándékot se értem, mi a céljuk ezzel..?

Chuck Νorris 2015.04.24. 23:07:39

én nem láttam mi volt az ajánlóban, Nóri nicaraguáig rugta gábor golyoit és lehet h kizárták? :)

2015.04.24. 23:07:42

@Mók_Ica: azt nem hallottam h kamuztak volna is, mindenesetre kapóra jött h bencének is elmondta paca
@XocoLatte: gondolod? paca sztem félig nem bánta már ezt

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:08:16

@Mók_Ica: Szerintem már tanul pókerezni:)

@fosch9: Tudom:)

@furmintszaraz: 89:)

XocoLatte 2015.04.24. 23:09:02

@fosch9: nem tudom, de nem normális dolog -- picit borderline a csajszi

2015.04.24. 23:09:41

@furmintszaraz: megkockáztatom h nagy része diszkóban részegen összeszedett kis liba lehet
@ÉH3sZ: persze, ez inkább kapóra jött neki és kifogásként felhasználta magát menteni

XocoLatte 2015.04.24. 23:09:50

@fosch9: nem bánta volna, de fordítva, ha Adrinak a pápá...

,, 2015.04.24. 23:09:56

@sui.generis: ezt már írtam másnak is, h annyira buták, másolják a vv-t h csak akkor jön a kieső, mikor kiesik, holott kiaknázhatnák h itt bármelyik játékos rendelkezésre áll... simán szerepelhetett volna eddig olyan is, aki még bent van, ha van vmi olyan téma, amiben ő volt a központi szereplő

Chuck Νorris 2015.04.24. 23:10:20

na ezekért a bénaságokért csipem szintikét. pillangó a hasban kontra merevedés :)

Mók_Ica 2015.04.24. 23:10:31

@furmintszaraz: elmondása szerint majdnem mindegyik 1 éjszakás volt.... gondolom hasonló viselkedés miatt.....

2015.04.24. 23:11:06

@ÉH3sZ: kénytelen leszek ellen ajánlatot tenni :D
@XocoLatte: nem tudom ezt rá lehet-e így vkire mondani pár nap tv műsor alapján...

XocoLatte 2015.04.24. 23:12:07

lehet, hogy a "FIÚK" azt jelenti, hogy a héten felvett kibeszélősók (savak?) közül melyiket vetítsék le az érdekelt feleknek

2015.04.24. 23:12:17

i belive that we will win - na ezt loki minden puncinak nyomatja úgy tűnik :D

Gia 2015.04.24. 23:12:22

Hopp.Loki tudja,hogy Adri Gábort fogja választani.

XocoLatte 2015.04.24. 23:13:12

@fosch9: nem vagyok szagember, de sok szituban láthattuk a viselkedését és az tuti, hogy nagyonnem átlagosak a reakciói

Mók_Ica 2015.04.24. 23:13:29

@fosch9: jól kihasználták.... pacát már régebben ki akarta tenni peti...

jajjj..... loki most adrival is i believe that we will win-est játszik :))))

@ÉH3sZ: csak ne a számítógépes pókert játssza utána :)))))

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:14:09

@fosch9: :)

@XocoLatte: Nem gondolom, h ezt meglépnék

thør 2015.04.24. 23:14:37

az azért kva jó hogy a műsorvezető sem nézi a műsort.
"gábor az az új fiú?" -by szintia.
facepalm.

,, 2015.04.24. 23:15:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: mármint nem igazán vagy következetes.... ismét.

XocoLatte 2015.04.24. 23:15:51

@Gia: apropó, csak én vettem diadalittas hejhóval tudomást róla, hogy a szerkik tanulnak és a 45. napon a 9. párválasztón végre bevágtak egy hv-t Peti és Gyula közötti paktumról, ami magyarázza, hogy Gyula miért mert Botox mellé állni?

Mók_Ica 2015.04.24. 23:15:58

@ÉH3sZ: szerencsés fickó.... :P

2015.04.24. 23:16:10

@Mók_Ica: végül is jól elkapta peti a lepattanót
@XocoLatte: igen ezzel egyetértek
@ÉH3sZ: :D

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:16:21

@Mók_Ica: Az élő játékhoz megvannak az adottságai:)

@fosch9: De legalább már keresi magának a párjelölteket Loki, újra elkezdett játszani

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:17:42

@Mók_Ica: Sör is volt:) Pizza is:)

@XocoLatte: Az nekem is feltünt!

2015.04.24. 23:18:16

@ÉH3sZ: remélem lesz még peti megleckéztetés is :D

Mók_Ica 2015.04.24. 23:18:24

@thør: a cölöp vendégeket is úgy hívják be, hogy vakon vannak a történesekről... és mégis miket kérdeznek tőlük??? én ezen is erősen csodálkozni szoktam :)))) a neveket sem tudják sokszor.... + a játékot sem ismerik......

alsophila grahami 2015.04.24. 23:18:57

@foxglove (F6): igen, láttam, hogy írtad már, és teljesen egyet tudok érteni a felvetéseddel, hatalmas ziccert hagynak ki ezzel, hogy nem élőben kommentálhatják a játékosok az aznapi történéseket, amikben érintettek voltak, pedig annak lenne értelme, és valami plusz lenne pl. a vv kisérőműsorával szemben; igazán kár, hogy nem lépték meg.

XocoLatte 2015.04.24. 23:19:41

@ÉH3sZ: ami még nekem nagyon feltűnt a héten, hogy PBarbi mennyire csendben szélárnyékban húzta ki eddig, pl. a Pandorán sem abajgatta senki

Mók_Ica 2015.04.24. 23:20:42

@fosch9: :)))

@ÉH3sZ: arcban mindenképpp :)))
sör és pizza is????? irigyellek.... :)))))

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:21:21

@fosch9: Lokiban még nem látom ezt az erőt. Talán Loki+Bence összefogással

XocoLatte 2015.04.24. 23:21:42

@sui.generis: foxglove legyen az ÉH4 főszerkije! :)

alsophila grahami 2015.04.24. 23:22:26

@Mók_Ica: ja igen, ez meg a másik, amitől a hajam tépném legszívesebben, hogy csupa olyan cölöpöt hívohgatnak be, akikről lesír, hogy lövésük nincs - nemhogy a történésekről, de egyáltalán a műsorról sem! ezt is szeretném megérteni, hogy ezt minek erőltetik, miért nem hívnak olyanokat be, mint sixx, aki napi szinten követi és érti is a játékot, vele lehetne beszélgetni érdemben is a műsorról - ott a fb-oldaluk, onnan nem tudnak toborozni olyanokat, aki tényleg képben vannak?

Gia 2015.04.24. 23:22:55

@XocoLatte: Párszor már kaptunk magyarázó felvételt utólag,nem ez volt az első.

2015.04.24. 23:23:24

@ÉH3sZ: sztem lokiban benne van csak most maga alá gyűrte a pia és nyaralás kombó, de bencétől nem sokat várnék nem sok agya van, sztem gyula loki kéne szövetkezni, csak gyuszika is lefeküdt papikának

,, 2015.04.24. 23:23:37

@XocoLatte: nem kell gúnyolódni csak ésszerűbbnek gondoltam.

jó éjt

Chuck Νorris 2015.04.24. 23:23:52

hmm elég zavaró ez a ma estél ki duma, meg hogy patrik is ugy beszél mintha tegnap még Adrival lett volna.
lehet hogy Costa Ricában csak előforgatás volt, és a tényleges játék még most is megy vhol a Börzsönyben, ahol a nézői reakciók szerint igazitják a müsort :)

XocoLatte 2015.04.24. 23:23:57

@ÉH3sZ: Paca kiesésével nagyban csökkent Loki mozgástere, Bence egy csicska, Gyula abszolút beállt Pjotr farpofái közé (arccal), Sármőr meg jobb ha megtanul úszni, mert ha így folytatja, nem kap repjegyet visszafelé, mindenki utálja.

alsophila grahami 2015.04.24. 23:23:57

te jó ég, ez a zárókép a szelfizéssel..... paca nagyon durva kontraszt az ogre mellett, pfff xDDDD

pogona vitticeps 2015.04.24. 23:24:56

@sui.generis: A tv2- nek egyszerűbb a saját nyájából berendelni a birkákat.

XocoLatte 2015.04.24. 23:25:05

@foxglove (F6): jaj, dehogy volt gúnyolódás -- komolyan gondoltam, nagyon klassz ötletnek tartom! azért küldtem :)-t is

Mók_Ica 2015.04.24. 23:25:24

@ÉH3sZ: lehet csak a végén kap leckét peti....

@sui.generis: a hétköznapi emberek nem érdekesek :)))) sztem sixx-ig még gondolatban sem jutottak el..... vagy csak nem akarták utánozni a vv-t???

alsophila grahami 2015.04.24. 23:25:52

@XocoLatte: azt mondta ma, többeknek fájna, ha kiesne... xDDDD amúgy +1 a meglátásaidra :)

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:25:59

@XocoLatte: Látták meztelenül tusolni és úgy voltak vele, h meg van szegénynek a maga baja:)

@Mók_Ica: A kirakott szilikon is nehezítheti a koncentrálást:)
[jogosan:)]

Chuck Νorris 2015.04.24. 23:26:37

@thør: ez inkább olyan lenéző beszólás volt, Szintike nagyon nem csipi a gáborkát :)

Mók_Ica 2015.04.24. 23:28:24

@fosch9: gyuulának sincs túl sok agya magától.... :(((

@Chuck Νorris: a börzsönyben :))) ott remek a panoráma és sok függöny van pacáéknak :)))) és az óceán..... na az aztán elmondhatatlanul szemet gyönyörködtető onnan :))))

@XocoLatte: +1 :)))

alsophila grahami 2015.04.24. 23:28:43

@Mók_Ica: annyi mindenben utánozzák, hogy az már fáj sokszor, pont abban nem akarják, aminek értelme is lenne? :P hétköznapi emberek meg nem kell, hogy önmagukban érdekesek legyenek, mert a játékról kéne beszélgetni csak velük, ha már annyit szajkózzák, hogy "stratégiai játék" vagy mifene volna ez szándékaik szerint.... kéne boncolgatni a tattikát, meg latolgatni a lehetőségeket a majomkodás helyett, de most nem..?

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:29:10

@XocoLatte: Egyet kell értenem.
Amúgy a "nagy" embereket mindig valamilyen ösztönös vagy butusabb ember ejti ki, akit nem az ész, hanem az érzelmek vagy a tudatlanság vezérel

XocoLatte 2015.04.24. 23:29:28

@sui.generis: szerintem nem tud számolni
vagy nyilván Nóri + Gábor az már kettő, azaz többek
na másnap már Nóri -1

Mók_Ica 2015.04.24. 23:30:08

@ÉH3sZ: ja, ha egy pasival ül szemben :))))

2015.04.24. 23:30:34

@Mók_Ica: igen gyuláról kiderült h csak egy kis sebaj tóbiás

Chuck Νorris 2015.04.24. 23:30:40

@Mók_Ica: te hol láttál oceánt a parti jeleneteken kivül? fákat látni, szobákat, egy medencét, meg egy baglyot. a szöcskéket bérelik az állatkertböl :)

XocoLatte 2015.04.24. 23:31:44

@ÉH3sZ: ezek után azért kíváncsi vagyok, ki fogja kiejteni a Botsáska óvóbácsit... Botox?

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:31:56

@Mók_Ica: 90%-ban azokkal fog:)
Sajnos Gyula tényleg csak a létszámot növeli

alsophila grahami 2015.04.24. 23:33:14

@pogona vitticeps: persze, vágom, ezt csinálják minden egyes műsorukban, ezért kapcsolok el pánikszerűen, ha véletlen odatévednék vmelyik műsorukra, mindig ugyanazt a pár arcot erőltetik, akikre a kutya nem kíváncsi már.
ha nézettséget akarnának, akkor csak meg kéne erőltessék magukat azzal, hogy olyanokat hívnak be beszélgetni, akik nem bambulnak a stúdióban, hanem képben vannak - mint itt pl MINDENKI! xD (nem akarok ötleteket adni az erre tévelyedő szerkiknek, pedig DE;))

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:33:30

@XocoLatte: Nem. Egy új, egy friss, egy tájékozatlan. Mint Botoxot Beus.

XocoLatte 2015.04.24. 23:33:40

@fosch9: sebaj tóbiás... hasizomrepedés... :D

kontratenor 2015.04.24. 23:33:45

@XocoLatte:
senki
kiszór mindenkit
a végén:
Loki-Barbi és Peti-Mariann
és rendere mindenki Lokiékhoz áll
Barbi meg hajt és nyer

Mók_Ica 2015.04.24. 23:35:09

@sui.generis: nekem nem lenne bajom a "hétköznapi" emberekkel, a tv2 nem ítéli őket érdekesnek.....

@fosch9: ez az, pont olyan, mint sebaj tóbiás :))))

@Chuck Νorris: a mödanszién túl látszik :))))

@ÉH3sZ: ebben az esetben k.jó fegyver a szilikon és a mimikátlan arc :)))))

XocoLatte 2015.04.24. 23:35:12

@ÉH3sZ: Laura néniről kiderül, hogy ő az óvóda vezetőnője, ahol Botsáska a pedellus?

2015.04.24. 23:35:13

@XocoLatte: egyik este rajzfilmfigurákat társítottunk a játékosokhoz, arról ugrott be h ez gyuszinak jó lenne :D

XocoLatte 2015.04.24. 23:36:29

@kontratenor: ha így lesz, akkor nagyon érthető lesz a nyertes pár kiléte

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:37:15

@XocoLatte: Nem ismerek bent Laurát

@Mók_Ica: Bizony:)

Chuck Νorris 2015.04.24. 23:37:56

@Mók_Ica: ha engem behivának, mondjuk veled, én tuti megcsöcsörészném pamelát meg téged is élő adásban. ha ez kevés a cimoldalhoz a blikkben akkor Berkit is. :D

XocoLatte 2015.04.24. 23:38:07

@XocoLatte: viszont P-M páros akkor abban lenne érdekelt, hogy még ritkítsa a régieket, akik tudnak a viselt dolgaikról

2015.04.24. 23:38:30

@ÉH3sZ: laura egy szpoiler eredménye a blikktől még az elején h őt húzta meg breki

alsophila grahami 2015.04.24. 23:40:00

@XocoLatte: a mostanit verné, az a durva ;) szal én támogatom az ötletet :)

XocoLatte 2015.04.24. 23:40:08

@fosch9: talán már nem spoiler, hogy hétfőn az új lányt fogják így hívni, vagy rosszul látom?

Chuck Νorris 2015.04.24. 23:40:13

most néztem amikor a nyár van alatt a parton táncikáltak, mutattak egy teknőst meg egy bébialigátort is. ilyenek voltak a medencéjükben? :)

pogona vitticeps 2015.04.24. 23:40:14

Szerintem a Peti nem jut el a végjátékig.

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:40:43

@XocoLatte: Laura a róka?:)

@fosch9: Nem vagyok képben vele kapcsolatban

Mók_Ica 2015.04.24. 23:40:58

@Chuck Νorris: címoldalhoz berkit is meg kell... :))))

@fosch9: éh laura vagy a cserpes laura? :)))

XocoLatte 2015.04.24. 23:41:48

@sui.generis: azt hitte, csak gúnyolódom, pedig néhány mondatával engem meggyőzőtt, hogy sokkal klasszabb műsort csinálna mint azok

2015.04.24. 23:42:05

@ÉH3sZ: nem is kell, majd jön amikor küldik
@Mók_Ica: bent éh kint meg a kis cserpes

alsophila grahami 2015.04.24. 23:42:17

@Mók_Ica: jah, értettem :) a tv2-vel van bajom, mindent elcsesznek, amihez csak nyúlnak, biztos kézzel. ami nem érdekel/ne, ha nem az Édenről lenne szó perpill... amit a Viasaton imádtam! grrr xD

ÉH3sZ 2015.04.24. 23:42:20

@Chuck Νorris: Persze, fontos a friss kaja:)

Mók_Ica 2015.04.24. 23:42:36

@Chuck Νorris: nem, azok csak forgatták a fejüket és a szemüket..... a fejüket nem tudták fogni..... :))))

XocoLatte 2015.04.24. 23:43:19

@ÉH3sZ: hehe :D

Oltársnők, olvtársak, további jó társalkodást mindenkinek, én jóccakára lépek... Szasztok!

Rayen 2015.04.24. 23:43:25

@fosch9: jó is az, ha a laurákra megy rá, legalább nem kell folyton áttetováltatni a nevet. :D

alsophila grahami 2015.04.24. 23:43:51

@Mók_Ica: ennek az ogrénak meg ilyen laura-kattanása van mostanában? :P
amúgy ki a jófene ez a másik (nem a túrórudis) laura..?

Mók_Ica 2015.04.24. 23:44:52

@fosch9: sztem breki tetováltatott magára egy laurát.... így amikor éh laurával szakított egy másik laurát kellett keresnie :))))

@sui.generis: sajnos ezt jósoltuk, hogy elrontják :(((( a viasat-on nagyon jóóóó volt :)))

2015.04.24. 23:45:01

@Rayen: ehehehe a végén kiderül nem is hülye ez a breki
@XocoLatte: jó ét

Mók_Ica 2015.04.24. 23:45:48

@sui.generis: az az.... a tejes cserpes család lánya :)))

@XocoLatte: jó éjt :))))

2015.04.24. 23:46:15

@sui.generis: ez is modell (kulva) mint a többi

Mók_Ica 2015.04.24. 23:46:28

@Rayen: hehe, én is pont ezt írtam :)))

2015.04.24. 23:47:03

@Mók_Ica: Rayen is a tetoválásban találta meg a megoldást

pogona vitticeps 2015.04.24. 23:48:40

@sui.generis: Kattintsd át magad, és játsz laboratoriumosat! Vizsgáljuk és teszteljük, hogy milyen módon lehet elszarni egy tuti műsort! Vajon megtett-e már mindent a tv2 ez ügyben, vagy még akadnak rejtett tartalékai? :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.24. 23:49:15

@sui.generis: Pontosan. Most ugye behívta Bebét, aki nyilvánvalóan egy résznél biztosan nem látott többet az egész adásból, és szinte semmilyen kérdésre sem tudott válaszolni.

alsophila grahami 2015.04.24. 23:50:12

@fosch9: "kulva" xDDDDDD ez kulvajó!!!! :)

@Mók_Ica: na de most összezavartok csajszik, a túrórudis csahje az a szőke, mondhatni szabódzsófi-klón; ez a másik meg valami barna hajú, vagy legalábbis mintha valami ilyesmiről beszéltek itt nemrégiben.... vagy én emlékszem rosszul? :D

2015.04.24. 23:51:48

@sui.generis: igyekeztem kerülni az obszcén szavakat :D
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: és madár vera :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.24. 23:52:40

@Mók_Ica: nem úgy van a, hiszen teljesen és tökéletesen tuggya, hogy a Gátőr egy büdös gyökér:))

alsophila grahami 2015.04.24. 23:56:50

@pogona vitticeps: brilliáns ötlet, becsatlakozom ezennel a tesztcsapatba én is, másképp ezt úgysem lehet már nézni ;)) jah, a Bebe abszolút vakon volt, ahogyan az elődei is, pl volt az a szőke majka-exe, valamilyen andi, a jóban/rosszban-os vörös recepciós csajszi, előtte is voltak még jónéhányan, akiknek lövésük nem volt semmiről, pl volt egy epic eset - sajnos nem jegyeztem meg, hogy ki volt az - aki azt mondta, hogy két kedvence van a játékban... és egyik sem volt már bent xDDDD nah, az "robbantott" ;)) ő volt a személyes kedvencem eddig (bár, ha megkínoznának, se tudnám megmondani, hogy ki volt az :P)

alsophila grahami 2015.04.25. 00:04:57

@Chuck Νorris: az kevés lesz, az ogrét minimum mogyoróznod kell :P xDD

alsophila grahami 2015.04.25. 00:10:05

@Mók_Ica: na de akkor ki is ez a "másik" laura? akit az ajánlóban mutattak jövő heti beköltözőnek..?

@fosch9: és sikerült is xDDDD

saccperköbö 2015.04.25. 00:10:11

@Mók_Ica: ha már szóba jött Laura, ez ma jött velem szembe a face-n

berki, a jófiú

rcnews.hu/exkluziv-interju-berki-krisztiannal-es-cserpes-lauraval/

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.25. 00:12:31

@fosch9: Télleg. És Madár még műmájer is. Bebe legalább atta magát huh:))

alsophila grahami 2015.04.25. 00:12:42

nézem az ismétlést, mert nem mindent láttam a korai adásból, és ettől a pjotr nevű rémlénytől egyre inkább a méla undor fog el, remélem, a végjátékban minimum elvérzik, mondjuk, közvetlenül a döntő előtt, az szép lenne! de főleg méltó a játékstílusához :PP

alsophila grahami 2015.04.25. 00:16:48

@sui.generis: nála csak a párja visszataszítóbb, remélem, ő is hamarosan megjelenik ismét az éjszakai műsor stúdiójában, hogy ogre firtatására bekamuzhassa megint: "a mellemen kívül nincs semmi megcsinálva raaajtaam"... :P

Mók_Ica 2015.04.25. 00:17:19

@sui.generis: annyit tudok, hogy egy lakó lesz, akivel breki kavart kint..... nemrég az állatkertben voltak együtt.... volt vmi kapcsolat féléjük... aztán eCCer csak berobbant a cserpes laurás sztori :)))

Mók_Ica 2015.04.25. 00:19:54

@saccperköbö: éljen az őszinte kapcsolat :))) (gondolom a család pénze egy cseppet sem nyomott a latba az őszinteségnél :)))) )

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én úgy láttam, mind a kettő magát adta és őszinte volt, úgymond :))))))

alsophila grahami 2015.04.25. 00:21:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nah bocsánat :) ennek a bebés részét neked szántam válaszul: @sui.generis: :)

alsophila grahami 2015.04.25. 00:22:52

@Mók_Ica: ahááááá, szal akkor téLLeg magára tetováltathatott valamikor egy "laurát", és most kasztingolja őket, szépen sorjában.... tud élni ez a fickó, na! xDDDDD (nem) :P

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.04.25. 00:23:13

@Mók_Ica: mert te olyan jó vagy mindenkihez. :)))) DE ÉN NEM!!!! A zOgre pedig - úgy gondolom - ennyi pénzért már le fog hajolni. Még a szappanért is.))

Mók_Ica 2015.04.25. 00:28:25

én most ünnepélyesen befejezem a mai napot, holnap reggel remélem friss ropogós posztcsi olvasása mellett iszogathatom a kávémat :)))

jó éjt, szép álmokat :)))

alsophila grahami 2015.04.25. 00:29:48

@Chuck Νorris: még az is lehet, de akkor szerencsétlen ogrénak egy merő rohanás az élete: reggel fem3café, du éden/börzsöny, este ÉÉ... csoda-e, hogy zátonyra futott a kapcsolata gyermeke anyjával? ezt a tempót kicsi gyerekkel nem lehet követni... :P

brumcsek 2015.04.25. 00:29:57

@pogona vitticeps: már rég ellőttèk,hogy ki nyer

pogona vitticeps 2015.04.25. 07:43:11

@brumcsek: Tudom. Nekem az odavezető út is érdekes, sőt, érdekesebb, mint az, hogy ki szoríjja majd a gömböt. Már írtam nem egyszer, hogy ebben a formulában a szerkesztői csapat is egy a játékosok közül, csak havifxért és nem nyereményért.

2015.04.25. 08:01:44

@Mók_Ica: én már lefőztem :D

anyadahalor (törölt) 2015.04.25. 08:08:08

nagy kedvenc volt Paca, kár, hogy kihullott. Viszont ha a társaság volt annyira dilettáns, hogy múkt hét után Petinek adta a védettséget akkor kicsit megérdemlik. És ez dühít igazán.

Zsoofka 2015.04.25. 08:16:15

Jó reggelt!

Most pótoltam a restaciát. Sajnálom Patrikot, jóindulatú bulis fiúka volt, nem az esetem, de egy percig sem utáltam itt, ami nagy szó! A saját naivsága miatt esett ki, ő volt az első, aki NEMPBarbi kiesése utáni Peti-magyarázkodásra rámondta az áment, bevette, amit a Sámán mond.
Petit nem ér bántani a lépéséért: jól meglátta a lehetőséget és lépett. Az meg külön pont neki, hogy Bence előtt "magyarázta" el Adrinak Patrik legutolsó naiv tervét, amit nem átallott pont Petinek elmondani. Ez az IJ kategória. A Peti-elleneseknek meg annyit, hogy ha nem "erős" párt rombol szét, hanem kitesz egy Gyulát, akkor meg azt kapta volna, hogy gyáva. Mondom ezt úgy, hogy valamiért nem bírom Petit....

De most ám nekem is van egy nagy dilemmám? megnézzem e Patrikot az iccakaiban, amikor Cinti a műsorvezető, akit nem bírok se nézni, se hallgatni.... Na majd csak megoldom.

Mók_Ica 2015.04.25. 08:17:03

@fosch9: enyimé is itten van :) :) jó reggelt és egészségünkre :)))

ÉH3sZ 2015.04.25. 08:20:42

@mokamini: Cinci csodálatos volt! Nézd meg:)

@fosch9: Jó reggelt!:)

2015.04.25. 08:21:45

@ÉH3sZ: reggelt, a kávéra érkeztél :D

Zsoofka 2015.04.25. 08:24:48

@ÉH3sZ: NEm vagy te akkora Sámán, hogy ezt bemagyarázd nekem! :)

2015.04.25. 08:25:44

@Mók_Ica: @fosch9: @ÉH3sZ: mindenki itt ül a kis kávéscsészéjével köntösben, és várja A posztot, ezen röhögök :))))
jó reggelt!

Mók_Ica 2015.04.25. 08:26:03

@mokamini: Minike, egyet kell értsek veled :))) Figyelmeztetlek, hogy cintike ki fogja égetni a retinádat, de paca miatt nézd meg :)))

Mók_Ica 2015.04.25. 08:27:15

@fosch9: :)))

@Szent Borzadály: nem röhögni, csatlakozni!!! :))) mit kérsz? köntöst vagy kávét?? :)))

ÉH3sZ 2015.04.25. 08:30:23

@fosch9: Reggel inkább tejeskávé:)

@mokamini: Téged akarlak megvédeni azzal tematikailag, hogy felbiztatlak!:)

@Szent Borzadály: Kávéscsésze és köntös nélkül vagyok:)

2015.04.25. 08:35:18

@ÉH3sZ: én is tejjel, de a tejszín az igazi ütős cucc :D

2015.04.25. 08:37:29

@Mók_Ica: ja hát ebbe a körbe magamat is beleértettem, én vagyok a köntösös, de mindjárt felöltözök :) kávé üresen, feketén a faszántos, már iszom :)

Mók_Ica 2015.04.25. 08:40:50

@Szent Borzadály: a köntöshöz már meleg van, rajtam sincs :))) kávé tejjel, cukorral :)))
egészségedre :))))) öltözés majd később :)))) pihi-szuszi.... a tegnapot ki kell pihenni :)))

ÉH3sZ 2015.04.25. 08:41:11

@Szent Borzadály: Nem muszáj kapkodni:)

@fosch9: Nem vagyok nagy tejszínes:)

Kosztarika 2015.04.25. 08:41:46

Buenos días! :)
Semmi poszt, hát mi ez kérem szépen?!
Eddig a reggeli kávé volt az "indítóm" de már olyan vagyok, mint a lendkerekes autó: a hv adja a "löketet" a naphoz. Ezért most csak állok (ülök) és várok ... :D (Pedig ezer dolgom lenne)

2015.04.25. 08:43:48

@ÉH3sZ: nem baj, magamról beszéltem :)

Zsoofka 2015.04.25. 08:44:35

Szerintetek Meddig engedték volna elmenni még azt a köcsögöt Nórival erőszakoskodni ?
Szegény csaj. Szidta az eddigi párjait, szerintem ezt most átertekeli de nagyon....

2015.04.25. 08:46:43

@Mók_Ica: @ÉH3sZ: tényleg meleg már a köntös, "felöltöztem" :D

ÉH3sZ 2015.04.25. 08:47:31

@mokamini: Nórinak karmolnia kellett volna mélyen, önvédelemért nem rakhatják ki

2015.04.25. 08:49:00

@Kosztarika: dettó :)

@mokamini: az nagyon gáz volt, meg az is hogy ahogy utána/közben sértegette a csajt. nagyon háborogtam.

Mók_Ica 2015.04.25. 08:50:54

@mokamini: felértékelődik gyula kedves "lassú víz" stílusa :))) egyébként tegnap este pont erről az erőszakról beszéltünk..... a szerkik simán bemehettek volna figyelmeztetni egy péklapáttal sármőrt.... nóri nagyon kiborult.... amit meg is értek.....

@Szent Borzadály: látom :)))) jól néz ki a szettikéd :)))))

Mók_Ica 2015.04.25. 08:52:22

@Kosztarika: @Szent Borzadály: ezer dolog, ugyan már..... úgyis megvárnak.... (nekem is van....és meg is vár:))))) )

2015.04.25. 08:53:55

@mokamini: engem az is érdekel, h mivel Nóri korábban bevallotta nekünk, nézőkéknek, h esetei az ilyen csirkefogó pasik, akkor a tegnapi után tanult-e vajon ebből a durva "leckéből", és ezután elkerüli-e ezt a típust messziről?

melaena 2015.04.25. 08:55:13

Berkin az ing valami iszonyat durvajo.
Amiota eloszor lattam a Smooth Criminalt,azota akarok egy ilyesmi inget.
Feher zakoval,fekete nyakkendovel vilagbajnok.

Szegeny jatekosok,elegge beszukult tudatallapotban vannak.
Meg reggel is azon haluzott Nori,h o donti el,Gyula ,vagy Gabor :D
Mikozben az egyetlen opcio (attol eltekintve,hogy ketten allnak valahova es marianna egyedul marad) az volt, hogy Peti valakit beallit marianna moge.

Patrik egyebkent mindent osszevetve a legjobb arc volt a jatekban,en picit sajnalom,Adri miatt esett ki.
Nagy huzas volt tole,hogy bedobta ezt a parcsere dolgot.
Nem tudom,mennyire volt tudatos,vagy osztonos.
Mivel eloszor Bencenek mondta el,valszeg inkabb az utobbi.
Azt az egyet hagyta figyelmen kivul, hogy Pjotr majdnem annyira intelligens ,mint en, igy tokeletesen tisztaban volt vele,hogy ebbe Adri ugyse menne bele.
Bence lesz a kovetkezo,meg mindig nem fogta fel,hogy ebben a jatekban a hozza hasonlo vajszivu embereknek egyszeruen nincs helye.
Mindig meglepodik,amikor nem a Gyula tipusu partvonalas arcok esnek ki, es egy vilag omlik ossze benne.
Pedig ez az eden hotel,aki kurvanak megy ...

melaena 2015.04.25. 08:57:21

Az durva volt,amikor Adri zokogott, Loki pedig alig birta letorolni a vigyort az arcarol.
Egy szuletett geci,de ilyen arcok kellenek az Edenbe,nem Bencek.
Mondjuk az, hogy o emelt fovel tavozott volna,ha kiesik,eleg eros kijelentes :D

ÉH3sZ 2015.04.25. 09:01:26

@Szent Borzadály: Megvetem az ilyen nőkkel erőszakoskodó taplókat

2015.04.25. 09:05:47

@ÉH3sZ: mint sokan mások, köztük én is. kérdés, h Nóri is átértékeli végre már magában, h kik is az esetei...

Zsoofka 2015.04.25. 09:08:06

@Szent Borzadály: Errol a pasirol messziről bűzlik a taplosag, Nóri remelem tanul a dologból...

ÉH3sZ 2015.04.25. 09:09:07

@Szent Borzadály: Szerintem az gyári beidegződés. Maximum óvatosabb lesz a következővel.

Mók_Ica 2015.04.25. 09:09:11

@Szent Borzadály: kérdés az, hogy ha ez a típus jön be neki, akkor volt-e már hasonló "tapasztalata".... sztem ennyire taplóval még nem találkozott, ezért viselte meg ennyire..... :(((
különben a szingliszobás masszírozás után nem akart volna a párja lenni..... nekem már az a viselkedés is durva volt sármőrtől.....

@ÉH3sZ: nem vagy egyedül....

ÉH3sZ 2015.04.25. 09:16:13

@Mók_Ica: Sármőrnek, ha nagy tapasztalata lenne, már rá kellett volna ébrednie hogy nem akarja a másik.

Zsoofka 2015.04.25. 09:17:41

Amúgy ezt a esetet a szerkik sóelemként kezeltek: NÓRI amink nélkül kisírt szemmel a riportban... Abba bele sem merek gondolni hogy az egesz megrendezett volt: A csunya gonosz eroszakoskodo es a szegeny áldozat. Mi meg itt elemezzük a forgatókönyvet.... De szo se rola, ha igy is van, a szereplő válogatás tokeletes volt. Sármőr egy igazi tapló....

2015.04.25. 09:18:37

@mokamini: ezen molyoltam a héten magamban, h tényleg ilyen-e vagy megjátssza...de épeszű és egészséges morállal rendelkező ember ilyen szerepet nem vállalna fel.

Mók_Ica 2015.04.25. 09:19:19

@ÉH3sZ: nórika tapasztalataira gondoltam.... az ilyen rosszfiúkkal kapcsolatban.....

sármőrnek saját bevallása szerint is egyéjszakás kapcsolatai voltak többnyire..... ott pedig ugye kevés a visszajelzés.... így rohadtul vakon van.... k..jó faszinak képzeli magát, de főleg ellenállhatatlannak.... pffej

Zsoofka 2015.04.25. 09:19:24

Amink=smink. Bocs. Utálatos telefon szótár.

Zsoofka 2015.04.25. 09:20:36

@Szent Borzadály: Ezert mondom hogy jo volt a kaszting.... Megtalaltak a megfelelő embert a a megfelelő szerepre...

melaena 2015.04.25. 09:45:17

Massive attack (nem eloszor).
quantic - time is the enemy.
vannak ott hasznos emberek is.
kar,h a beszedbol a legtobbszor egy szot sem erteni.

ÉH3sZ 2015.04.25. 09:49:57

Engem nem enged kommentelni az újhoz

,, 2015.04.25. 09:51:39

@ÉH3sZ: ez is Loki hibája. (szerintem másokat sem, majd egyszerre megjelenik mind)

Zsoofka 2015.04.25. 09:51:56

@ÉH3sZ: Hihi én tudok :) )))))))

2015.04.25. 09:53:36

@mokamini: de te admin vagy, biztos azért :) (konteozok :D )

Zsoofka 2015.04.25. 09:58:54

Írtam sixx-nek, biztos mindjárt jön és megsámánkodja. Ő ért a klíma távkapcsolójához :)

2015.04.25. 09:59:21

@mokamini: akkor szeretlek! :D valójában SÜN-nek tippeltelek: elindultál karbantartani, csak még a cukker összegömbölyödött képed nem ért ide :)))))

Mók_Ica 2015.04.25. 10:04:35

én sem tudok az újhoz..... :( loki-e vagyok?? vagy patrik és kiestem??? :((

2015.04.25. 10:07:07

@Mók_Ica: kizárt, te patriknál ezerszer furmányosabb vagy :) mondjuk emiatt PONT kieshettél, az igaz :))))

2015.04.25. 10:09:49

@sixx: kedves Sixx, nem tudunk kommentelni az új posztba

@mokamini: admin vagy azért tudsz :)

Mók_Ica 2015.04.25. 10:10:06

@Szent Borzadály: jó, hogy itt vagy :))) és megvigasztalsz :)))

2015.04.25. 10:10:51

addig offoljunk, hátha felgyorsítja az új poszt alatti kommentelési lehetőség megjavításának folyamatát. nutellás palacsintát kell sütnöm ebédre. ki mit főz?

2015.04.25. 10:11:06

@foxglove (F6): ahogy mondtam tegnap a lindberg bébi elrablását is csak neki köszönhetjük
és itt mmkk csak én vok loki :D

2015.04.25. 10:12:40

@Mók_Ica: tegnap irl beszéltük, h leszek, teljes mellszélességgel melletted, betartottam :))))

Zsoofka 2015.04.25. 10:12:44

@Szent Borzadály: Brassó + csokis mini muffin.

2015.04.25. 10:14:42

@mokamini: sajnos a munkásságodról lemaradtam :) ha nem fogunk tudni kommentelni még akár pótolhatom is :D

Zsoofka 2015.04.25. 10:16:20

@fosch9: A bocsi- t arra értettem, hogy neked akartam kiadni magam... De te eddig ugye következetesen tagattad Loki kilétedet, gondoltam én bevállalom.... :)

,, 2015.04.25. 10:16:30

@fosch9: én kitaláltam mit szeretnék hogyvoltozni de titok és egyébként is csak ősszel kezdődik:) de pont nekem való lesz:)

2015.04.25. 10:17:49

@mokamini: pulykanyakleves, bolognai. meg a palacsinta.
de rég ettünk brassóit, jó ötlet legközelebbre. :)

Mók_Ica 2015.04.25. 10:17:51

@Szent Borzadály: tudom :)))) ezért írtam, hogy jó hogy itt vagy :))))) :*
én még nem tudom mit főzzek..... vmi húsos kell..... kamaszfiam bendőjébe :))))

2015.04.25. 10:20:12

@mokamini: rájöttem h nem tagadhatom tovább, annyian nekem tulajdonítják a dolgot h nem hagyhatom őket cserben :D
@foxglove (F6): nagyon kíváncsi vagyok :DDD
feltétlen olvasni foglak
körmözzük egymás lakkját amíg lehet kommentelni :D

sixx · http://comment.blog.hu 2015.04.25. 10:20:15

próbáljátok meg most a kommentelést.

2015.04.25. 10:22:06

@mokamini: HBO OD-n megvan, amiről írtál, akkortájt gondolkoztam is rajta, h meg kellene nézni, de végül arra jutottam, h az nem nekem való sori.

2015.04.25. 10:47:06

@sixx: nálatok mi lesz a hétvégi menü? :)

2015.04.25. 10:55:21

@Mók_Ica: rántott csirkecombfilé krumplisalátával és sok paradicsommal:D ja, ez az én kedvencem :))))

Mók_Ica 2015.04.25. 11:05:46

@Szent Borzadály: milyen krumplisalit csinálsz?

2015.04.25. 12:37:07

@Szent Borzadály: a hagyományos Csirkefogósat szoktam, you remember :)

2015.04.25. 12:38:54

@Mók_Ica: a hagyományos Csirkefogósat szoktam, you remember :) mármint ez neked válasz, (kapkodtam, elnézést kurva palacsintákra is ügyelni kell) :)))

Mók_Ica 2015.04.25. 12:41:07

@Szent Borzadály: :)))) jajjj..... visszasírjuk azt a csirkefogót......
a palacsintákra vigyázz :))) jó sütögetést :)))) lehet, hogy én is csinálok palacsintát, megkívántam..... :)))

2015.04.25. 12:50:02

@Mók_Ica: egyébként a palacsintasütés miattatok van, mert a a pasim olvassa a hozzászólásokat, és 2 hete ezzel gyilkol, h süssünk mi is. sixx-ből szedjük már ki, h náluk mi lesz a hétvégi menü, SEGÍTSETEK! :))))

brumcsek 2015.04.25. 14:14:47

@pogona vitticeps: már rég ellőttèk,hogy ki nyer

gólyamajom 2015.04.27. 21:46:56

Na, megjött mki vagy vmi hiba volt?

gólyamajom 2015.04.27. 21:47:31

@Szent Borzadály: bameg, mindjárt nekiállok a palacsintának, szinte érzem a számban hmmm

gólyamajom 2015.04.27. 21:48:26

Gyula mkinek azt mondja elsőre, h "Nagyon szimpatikusnak tartalak"

gólyamajom 2015.04.27. 21:52:38

jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee Nóri, mi van?

gólyamajom 2015.04.27. 22:01:49

Csak a saját komentjeimet látom, help meeeeeeeeeeeee

gólyamajom 2015.04.27. 22:02:34

Loki te utolsó paraszt

gólyamajom 2015.04.27. 22:05:51

Bencének kellett vagy két perc feldolgozni az infót

Haplo 2015.04.27. 22:06:03

behalt a blogmotor...

gólyamajom 2015.04.27. 22:06:27

@Haplo: NAa, ezt látom, meg a saját kommentjeimet

Haplo 2015.04.27. 22:08:04

@gólyamajom: en is csak teged latlak, elotte eltunt az osszes komment, egeszen 14:14-ig visszamenoleg

Haplo 2015.04.27. 22:08:55

vagy mindenki atkerult egy parhuzamos univerzumba es csak mi maradtunk....
süti beállítások módosítása