A Derrick legelső epizódjaira volt jellemző, hogy ha a legelején megláttunk egy szép fiatal lányt, már tudhattuk, ki lesz az áldozat. Most tértünk vissza ehhez a metódushoz, hiszen a sorozat tizedik része az altkircheni buliból éjszaka hazafelé kerékpározó Anneliese Röhriggel nyit, akiért rögtön el is kezdhetünk aggódni. A lány láthatóan nem szomjas már, összevissza csalinkázik a bringával, esik is egy nagyot, amikor megjelenik az úton gépjárműjével a szintén hazafelé tartó szomszéd, a hűséges családapa Richard Hoffmann. Kiszállva kocsijából leszólítja a rum-kóla koktéltól spicces lányt, s felajánlja neki, hogy hazaviszi inkább autóval. Anneliese csupa sár az eséstől, „Hoffmann bácsi” szerint így nem adhatja le otthon. Meg kellene mosakodnia valahol, amire kiváló lehetőséget kínál a közeli mezőn az itató. A fehérneműre vetkőzött, szalonspicce következtében kihívóan flörtölő lány sokaknak komoly kísértés lenne, s Hoffmann úrról is gyorsan kiderül, hogy mindennek ellen tud állni, kivéve a kísértést. Az ölelkezés elég gyorsan elfajul, s a jó Richard magáévá is teszi a szomszédlányt.

A gond csak az, hogy Anneliese nem gondolta ennyire komolyan elfajulni a sztorit, s annyira nem is részeg, hogy a coitus után kevéssel meg ne orroljon Hoffmann bácsira. Felöltözve durcásan indul el gyalog haza az országúton (bringája már Hoffmann kocsijának csomagtartójában hever egy ideje), a férfi pedig persze rohan utána. Mocskos disznónak nevezi a Richardot, aki némi joggal magyarázza neki, hogy a viselkedéséből arra következtetett: mindketten akarták a gyors éji szexet. Anneliese azonban végzetes hibát követ el, amikor közli Hoffmann-nal, hogy elmeséli az apjának, mit művelt vele a családos barát a szomszédból. Amikor egy másik autó közeledik az úton, akkor a már az egész környék beavatásával és Hoffmann börtönbe záratásával fenyegető lány le akarja inteni, mire a férfi berántja magával a fák közé. Az érkező autó sofőrje kiszáll megnézni Hoffmann nyitott ajtajú kocsiját, közben a férfi – hogy ne hallják meg a lány segélykiáltásait – erősen befogja Anneliese száját és orrát. Igen erősen, s elég sokáig is ahhoz, hogy mikorra a másik autó vezetője semmit sem látva elhajt a helyszínről, addigra a fiatal lány megfulladva holtan essen össze.

Hoffmann felnyalábolja a holttestet, beülteti az anyósülésre, s a közeli szeméttelepre viszi, ahol egyszerűen kidobja a kocsiból, a kerékpárjával együtt. A távozása azonban nem sikerül zökkenőmentesre: útját elállja ugyanis egy közelben lakó guberáló, Horkel úr rossz taligája. Mire azt sikerül kicsit arrébb vontatnia, kocsija beleragad a sárba, s megfeneklik. A guberáló egy deszka alátámasztásával segít a férfinek kijutni a sárból, így azonban már oda az észrevétlen olajra lépés esélye, s a szemtanú a későbbiekben, azaz a holttest felfedezése után komoly problémaforrássá válhat. Hoffmann egy pillanatra fel is emel egy emberes lécet, hogy a segítség közben lehajoló szemtanút is kiiktassa hátulról, de az akció közben felülkerekedik benne a józan ész, s nem gyilkolja meg az öreget. Egy gyilkosság így is elég volt már ma estére…

Hazaérve a fia tudakolja, miért ért haza ilyen késő este az apja. Hoffmann azt meséli, hogy defektet kapott hazafelé az úton, miközben megjelenik a lánya is, aki döbbenten újságolja a hírt, hogy a szomszédban lakó Anneliese eltűnt, holott már rég otthon kellene lennie. Az egész família, beleértve Hoffmann feleségét, az igen szemrevaló Ingét, a fiatal lányért aggódik már órák óta. Hoffmann tiszta ideg, amikor befut a lányáért aggódó Röhrig úr, s aziránt érdeklődik, hogy a szomszédja nem látott-e esetleg valamit útközben. Hoffmann a papírjaiba temetkezve, szenvtelenül közli a kétségbeesett Werner Röhriggel, hogy semmit sem látott, a viselkedését pedig a családtagjai nem tudják mire vélni. A két família kupaktanácsa úgy dönt, hogy autóikkal körbejárják a vidéket, hátha ráakadnak a lányra, de Hoffmann ebben a keresésben sem óhajt részt venni. A fia megy hát helyette, aki a csomagtartót felnyitva döbbenten látja az érintetlen pótkereket: miféle defektről beszélt hát az apja?!

A másnap reggel már a szeméttelepen talál bennünket, ahol éppen Anneliese holttestét szállítják el. Derrick és Harry szomorúan követik tekintetükkel a halottaskocsit, a főfelügyelőt teljesen kikészíti a gyilkos tényleg finomításra szoruló stílusérzéke, hogy éppen itt bírt megszabadulni áldozatától. Befutnak Anneliese családtagjai is, akik azonosítják a holttestet, a hangulat – érthetően – nem a legvidámabb. Harry meg is állapítja, hogy ilyenkor utálja a legjobban a hívatását, s ennek most Derrick sem tud ellentmondani, ami azért ritkán fordul elő. Hoffmann a háttérből, a fák közül tartja szemmel az eseményeket, miközben kiderül, hogy a lány kerékpárját egyelőre még nem találták meg. A gyilkos útja a guberáló házához vezet, ahol fel is fedezi Anneliese kerékpárját. Roppant barátságosan viselkedik Horkellel, szivart és sört ígér neki, kimondatlanul is a hallgatásáért cserébe, holott a guberáló nem került még kapcsolatba a rendőrséggel. Hoffmann meg akarja vásárolni a bringát, de az öreg hajthatatlan, nem bocsátja áruba a friss szerzeményét.

A hangulat a Hoffmann-lakban sem hág éppen a tetőfokára, a családfő gyakorlatilag mindenkivel hadban áll otthon. Felesége éppen elmesélte a szomszédban vizitáló rendőröknek, hogy a tévészerelőként dolgozó férje ugyanazon az útvonalon ért haza előző éjjel, mint amelyiken a fiatal lány eltűnt; s ezen Hoffmann teljesen ki is akad, hiszen így kerül Derrickék látószögébe, majd hamarosan már célkeresztjébe. Ráadásul a fia is szembesíti a defekt-hibátlan pótkerék problematikával, javában zajlik tehát már Hoffmann úrnak a címben megénekelt pokoljárása. Nem a legjobb pillanatában találkozik először a nyomozókkal, veszekszik is közben egy egészségeset a feleségével, s Derrickéknek egy idő után roppant kellemetlenné válik az indolens férfi társasága. Arra azonban kiválóan alkalmas Hoffmann viselkedése, hogy magára terelje a gyanút. Harry nem is érti, miért volt ilyen ingerült a férfi, mire Derrick csak annyival szereli le, hogy ezt nem foghatja fel addig, amíg nem lesz felesége…

Bavaria 1224-et, azaz Derrickék kocsiját hívják a rendőrségről, amint kiérnek Hoffmann lakásából. A nagy hír, hogy jelentkezett az a sofőr, aki előző este megállt egy, az úton nyitva hagyott kombi mellett, melynek csomagtartójában egy kerékpár hevert. Harrynak nem telik komoly nyomozómunkájába, hogy oldalra tekintve megállapítsa: Hoffmann úr kocsija épp egy kombi… Kinyittatják az autót Hoffmann úrral, de persze a biciklit már nem találják benne. A gyanú lassan mindenkiben elültetve, ráadásul a tévészerelő teljesen belezavarodik az előző éjjeli kimaradása történetébe, amivel nyilván nem segít magán túlságosan. Ráadásul az alibijét ellenőrző rendőrök pillanatok alatt rájönnek, hogy hazudott, így már csak a becserkészésének a módja a kérdés.

Mindemellett Hoffmannt nem csupán a rendőrség, hanem a saját családja is gyanúsítja, finoman fogalmazva is fagyos otthon a légkör. A férfi látványosan szenved, rémálmai vannak, felesége pedig rá is tesz egy lapáttal, amikor arról tart neki kiselőadást, hogy mindig az idegessége buktatja le, amit nem tud kordában tartani. Miként a nők iránti vonzódását sem, hiszen Inge figyelmét nyilván nem kerülte el, hogy Anneliese cseperedése a szomszédban elsőként „Hoffmann bácsinak” tűnt fel anno… Hoffmann izzad, mint a ló a tetemre hívás közepette, majd a felesége előjön az ilyen veszekedések végén alkalmazott ultima ratióval, s kiköltözik a kanapéra éjnek évadján.

A balhé az elhidegült famíliával a másnapi reggelinél is folytatódik, Hoffmann idegei végképp kikészülőben. Majd nagy meglepetésünkre a gyilkosság éjszakáján arra járó, most éppen Derrickék által a helyszínen faggatott autós személyében Willy Schäferre ismerhetünk, aki egy korábbi részben, majd sok későbbiben is Berger felügyelőt alakította a müncheni rendőrség kötelékében – hosszú éveken keresztül. Hoffmann ezalatt a guberáló lakását keresi fel az ígért szivarral, de nem találja otthon, s ezt az alkalmat kihasználva meglovasítja Anneliese fő bizonyítéknak gondolt kerékpárját. A szeméttelepen gondolja kidobni újra, de melléfog: Derrick és Harry éppen ott keresgéli a bringát, így a hibát hibára halmozó Hoffmann az ő karjaikba rohan kombijával. Amíg a nyomozók beszállnak autójukba, hogy odahajtsanak hozzá, addig a gyilkos – hatalmas kockázatot vállalva – a hátuk mögött lehajítja a bringát a szeméttelep roncsai közé.

Derrick megpróbálja megtörni az ismét idegesen izzadó férfit, de a kérdésére, hogy ő gyilkolta-e meg a lányt, Hoffmann természetesen nemmel felel. Elengedik hát, hisz tudják, a vesztébe rohan. Hoffmann a szeméttelepről is gyorsan eltünteti az ominózus kerékpárt, s bedobja egy közeli patakba. Derrick csapdát állít a férfinak: azt üzeni neki, hogy este fél kilenckor, azaz a gyilkosság időpontjában legyen autójával újra Altkirchenben, s induljon onnan a hazafelé vezető úton. Hoffmann kénytelen belemenni a játékba, amelyben a rendőrök csalinak Anneliese nővérét használják fel: ezen az estén ő kerekezik éppen az úton ugyanolyan öltözékben, mint a végzetes éjen a húga. Hoffmann persze teljesen kikészül a látványtól, Derrick pedig az út közepére sétálva óhajtja learatni a babért. A gyilkos erre gázt ad, a főfelügyelő a motorháztetőn landol, s így autókáznak tovább boldogan egy darabon. Az elég viccesre sikerült akciójelent közben Derrick a fegyverével betöri a száguldó autó szélvédőjét, de Hoffmann addig csalinkázik ide-oda, mígnem legurul a motorháztetőről. A gyilkos azonban ekkorra már elveszti uralmát a járműve felett, letér az útról, s nekirohan egy termetes fának. Az autó eleje kigyullad, s mire a rendőrök elindulhatnának Hoffmannt kiszabadítani, az autó felrobban. Szegény Hoffmann pokoljárása ezzel véget ért.

Az epizód nagy kedvenc a Derrick-rajongók körében, nem is teljesen érdemtelenül. Bár a sztori és annak felgöngyölítése nagyon hasonlít a Jubileumi ünnepség című részre, a véletlenül gyilkoló Hoffmann fokozatos összeomlása sokkal látványosabb, mint anno Bark mesteré volt. Peter Dreessen kritikája azonban a korabeli sajtóban lesújtó volt: „Derrick kétszer halhatott volna meg ebben az epizódban: először akkor, amikor a gyilkos autójával elgázolta, másodszor pedig akkor, amikor a forgatókönyvíró, Herbert Reinecker halálosan nevetségessé tette”. A kritikus teljesen valószerűtlennek ítélte meg a sztorit, ahol a nyomozók kezében ismét csak nem volt semmiféle bizonyíték, a tettes pszichikai összeomlására tudtak csak hagyatkozni. Dreessen egyedül a nagyszerű színészgárdát sajnálta csak a film végén, akiknek végig kellett szenvedniük ezt az epizódot...