Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x32 - Bazdmeg, Maris? (18+)

2015. április 08. 06:00 - sixx

 screen_shot_2015-04-05_at_21_18_02.png

Gólem és a szerkesztők nem sokat szaroznak a mai rész felvezetésével, egy kis dzsungel, egy kis szürkés ég, és menten megmutatják Botoxot, ahogy ott áll a villa előtt kis kék miniruhában, a lehetőségekhez képest széles mosollyal (értsd, nehogy szétrepedjen a szája sarkában a bőr), nekem ne mondja senki, hogy Botox Maris és Gólem között nem izzik a levegő, ilyen széles vigyort még Bence sem kapott, miközben a pöszörőjén húzogatták a bőrt ütemesen. Tíz napja tanálkoztunk, mondja Gólem a kék órával a csuklóján, és olyan zavarban, hogy egy mondatban kétszer is elsüti a kiestél szót.

screen_shot_2015-04-05_at_21_28_28.png

Aztán megmutatják, hogy amikor Beus Fekete Angyalként kihajította Botoxot, és a lakókat visszazavarták a bolondokházába, Gólem még ott tartotta kicsinyég, és választás elé állította: vagy ad Bencének egy kéthetes védettséget, vagy majd egyszer visszatérhet a Hotelbe. Már tudjuk, mit választott, ugye, és ezzel megdőlt a tétel, miszerint egyszerre csak két pár szilikoncsöcs lehet egy Éden Hotelben. Botox küldetése, amit ugye a ruha alapján már mindenki levett, hogy Gyuszival bandázzon össze, és párosítsák a két fél pillangót egy nagyszerű egésszé. Ha sikerül a végtelenül veszélyes és nehéz küldetést teljesíteni, akkor majd hozhatnak egy nagyon fontos döntést Gyulával.

screen_shot_2015-04-05_at_21_46_46.png

Botox a villába belépve leteszi a kis lila bőröndjét, amibe legfeljebb a sminkcucca és két zsinórtanga ha a belefér, majd megy felfelé, ébreszteni a lakosságot. Bencéék alszanak, így leveszi a platformszandált (ha van isten, valaki ellopja, és kihajítja a picsába), és meztéláb betipeg az ágyhoz, és ráfekszik Bencére, aki meglepődik kicsit, de H.Snezi még jobban.

Bazdmeg, Maris? (H.Snezi)

Puszi, puszi, de kitörő öröm nincs, miért is lenne, Botox meg is mondja a riportban, hogy H.Snezi eleve nem akarta az ő melleit a hotelben látni, így nem csoda, hogy most is kellemetlenül érezte magát. Meg eleve három óra alvás után vannak, szóval ne várja már Botox, hogy mexikói hullám induljon csak azért, mert begyött. Bence pláne nem volt odáig az ébresztőtől, mondjuk én is kibírnám röhögés nélkül, ha Botox ugrana rám hajnalban. Bence a riportban mondja is, hogy erre nem volt felkészülve.

Menjen a faszomba. (Bence)

screen_shot_2015-04-05_at_21_47_23.png

A következő áldozat Pjotr, akit óvatos kopogással ver ki az ágyból Botox, Pjotr meg egy “ebben bíztam bazdmeg”-gel fogadja, és olyat ölelkeznek, hogy Pjotr szívverése megint behallatszik a mikrofonba. Emelje fel a kezét, aki tudta, hogy a Pjotr-Botox-tengely ilyen erős volt! Barbi is felébred, és azt látja, hogy párja egy csöcsingót ölelget az ajtóban, szerintem benne is megfordult, hogy ó faszom, téged meg nem hazazavartunk már egyszer? Botox elmeséli, milyen visszafogott volt a Bence-H.Snezi-páros üdvözlése, de Barbi azt mondja, ő örül Botoxnak, és tényleg, mintha rémlene is, hogy abban az adásban is megszólalt, amiben kiesett. H.Snezi sóhajtozik, Bence idegbeteg, ezek szerint a két mérettel nagyobb szilikoncsöcs és/vagy H.Snezi herefogása meggyőzőbb, mint Botox unott arccal előadott faszverése volt. Meg kell, hogy értse, hogy ő innen elment, mondja Bence. Na, majd arra kíváncsi leszek.

screen_shot_2015-04-05_at_21_52_31.png

screen_shot_2015-04-05_at_21_55_22.png

Botoxot Pjotr felhozza egy elég szar hogyvolttal, pedig ott volt az első két évad bazdmeg, láthattad, hogy kell ezt rendesen csinálni. Gyula küldetéséről is szó van, és Pjotr elmondja Botoxnak a kék színt és a pillangót is, nahát, nem is kellett megdolgoznia a küldetésért. Gyula a terasz egyelőre hugyozásmentes részén magában beszél, jézus. Botox megy tovább, és Beckséket is kiveri az ágyból, ők legalább őszintének tűnő sikollyal fogadják, Becks még gatyát is húz, nahát. Gyula közben a teraszon a lakók nevét memorizálja. Hogy ne égjen be. Egyem meg. Megjönnek Botoxék, Gyula zavarba jön, ez a csaj nem is volt itt tegnap, gondolhatja, Botox meg valamiért lábujjhegyen áll végig, mint aki tudja, hogy H.Snezi ide is csöpögtetett az aranyesőből.

screen_shot_2015-04-05_at_22_14_53.png

Botox köszön Vakondnak és Beusnak is, érthetően hűvösen, utána a teraszon Barbival azon röhögnek, hogy Beusnak nemigen van fogalma arról, mi történt most. Lokiék is kapnak az ébresztésből, baszki, Loki megint karba tett kézzel alszik, ez nem normális dolog.

Botox már egyszer kiesett, akkor mit keres már megint itt? (Ivar)

Botox végre kettesben marad Gyulával a szobában, és kis násztánc után meglesz a két fél kék pillangó, amit összeraknak, és bemutatnak a kamerába is. Van egy titkunk, mondják, és örülnek. Gyula szerint elképzelhető a közös nevező. A faszik kupaktanácsot tartanak odalent, a hugyos terasz résztől jó távol, mégis miafaszt akar Botox? Bence aszongya, ő nem fogja lecserélni H.Snezit, ilyen markot nem lel a hotelen belül és kész. Becks aszongya, Bence egy kibaszott nagy papucs lett H.Snezi mellett, és mindezt Becks mondja baszki, BECKS, aki ki nem mászik Adri öléből 24 másodpercnél hosszabb időre. Beus a mödanszié mellett lokizik, Loki aszongya, hogy Botoxnak maradnia kellene és Beusnak is (hogy azért az obligát két pár gumicsöcs meglegyen), viszont H,Snezinek mennie kell a gecibe. Beus ideges, és attól tart, Botox bosszút akar majd állni rajta. Loki ettől ideges lesz, és inkább megy kipiszkálni a foga közül a szendvicset, mert Beussal beszélgetni olyan, mint Zuzu Petalsszal.

Beus a biztonság kedvéért sír egyet, és Vakond vigasztalja, baszki, Vakond, aki a riportban aszongya, hogy ő a legbefolyásolhatóbb nő a hotelben, és le kéne cserélni, de ezt nem mondja, mert ennél azért több esze van. Beus megnyugodni látszik. Botox közben Pjotrral megbeszéli, hogy Barbi jó fej, de ők ketten tudják ezt a játékot igazán jól játszani. Annak viszont semmi értelme nincsen, hogy ők ketten párt alkossanak, legalábbis egyelőre nincs, és ezt a nagy öribariságot tartsák szépen titokban. Botox ki akarja baszni innen H.Snezit, és beszéljenek meg mindent. És ők ketten innentől kezdve egymás mentőövei, ha szarban van valamelyikőjük, akkor a másik mögé áll és kalap. Loki felmegy gatyát váltani és a síró H.Snezire lel, akit kiborítanak a dolgok. Mármint Botox visszatérése. Loki úgy tesz, mint aki nem akarja kiejteni H.Snezit, és azt mondja neki, hogy ne Bence mögé álljon majd be, mert Botox úgyis odamegy, és ne hozza Bencét ilyen helyzetbe. Más faszi viszont, teszi hozzá a riportban, nem fogja H.Snezit bent tartani, mission accomplished. H.Snezi viszont ígéretet kap Vakondtól, hogy bent tartja.

screen_shot_2015-04-05_at_22_25_19.png

Bence Botoxszal beszéli meg a kialakult helyzetet, és Bence kénytelen kelletlen kiböki, hogy H.Snezi ugyan egy gyökér, de bízik benne. És sokan gondolták úgy, hogy H.Snezi keze volt Botox kiesésében, de ő nem gondolta így. És marad H.Snezi mellett, mert hát azok az ujjak, ugye, meg a markolás. Botox ezt követően Lokival beszél, aki beavatja a tervéve, hogy ki akarja rakni H.Snezit, de Botox gyanít valamit, gondolom átvágást, mert Loki egy gyökér, és a skandináv mitológiában és a Marvel Univerzumban is egy megbízhatatlan faszkalap. Na, ha valaki hiányolta a tematikázást, most megkapja, félórája tart a műsor és még se egy csöcs, se egy pöcs sehol, csak a szájtépés. Ezt Gyula is sokallhatja, mert a szingliben azt kérdezi Botoxtól, hogy akar-e lovagolni, amit csak egy paraszthajszál választ el a Basszunk! felszólítástól ugye, de ez most nem az a fajta lovaglás, hanem szó szerint veendő, Gyula lemegy kutyába, Botox meg ráül a hátára. Tessék:

rider.gif

Este Adri kiborul, hogy nagy a segge, lapozzunk. Ivar és Vakond a mödanszié mellett köt bizonytalan véd- és dacszövetséget, amit persze a kényszer szül, mint az alkalmi tolvajt és a KNDP-s politikust, de szövetségnek ez is elmegy egyelőre, ha Vakond bent akar maradni, most kurvára kell puncsolni Ivarnak. Juan löevelet hoz, mulatós buli lesz este, erre elszabadul a pokol a kanapén, FUKKYEAH, ARANYESŐ FOREVAH, mindenki úgy örül ennek mintha Vin Diesel a szemük láttára pocsékolná meg Michelle Rodriguezt de nagyon, ők meg végignézhetnék a mutatványt. Komolyan, mi a faszomat lehet szeretni azon a fos mulatós zenén?

screen_shot_2015-04-06_at_0_52_23_1.png

Mivel kaját is kapnak, kolbászkát, meg hasonlókat, a buli a teraszon indul, egy asztal körül, aki mindenki zabál, nagy segg szindróma ide vagy oda. A zene beindulására mindenki leteszi a félig rágott kóbászt, és berohan a nappaliba, Becks, Pjotr és Loki csirketáncot lejt, Adri őrjöng, és headbangel, Beus meg…Beus meg ezt csinálja:

Na, ez folytatódik, a faszik a pultra pattannak és ott ropják, a többiek lent, a hangulat pompás. Ivar meg Vakond viszont nem vesz részt az ereszd el a hajamban, inkább kint ülnek a kóbász mellett, és zabálnak, aztán csak bemennek. Ugrunk időben, páran átöltöztek de a buli még megy, leginkább az italozás része. Ivar és Botox megbeszéli, hogy Ivar szomorkodott, amikor Botox kihullott, de hát ez van, őt, mármint Ivar már hozzászokott ahhoz, hogy állandóan ki akarják ejteni. Botox kilátásba helyezi, hogy tematikázásból majd mond mindenfélét Ivarra, de ezt nem szabad komolyan venni, mert nem ő a célpont.

Az őrjöngés fokozódik, Botox meg a láthatóan saturészeg Beus a pult mellett beszélget, amikor megjelenik Vakond a hátuk mögött, és ha jól hallom, ezt mondja Beusnak:

Ide hallgass drágaságom! Ismerem a stricidet, jó?

Mire Beus pofán bassza.

screen_shot_2015-04-06_at_7_50_50.png

Loki elrángatja Vakondot, aki persze nem is akar visszaütni. Ez geci undorító volt, mondja Loki, húzzon isten a faszára. Kezdőtől nem rossz. Mindenki mondja Vakondnak, hogy ez azért elég undorító beszólás volt, mármint Beus lekurvázása, és Beusban mintha csak most kezdene felmenni igazán a pumpa, üvölt, állítsd le magad geci. Ádám a riportban azt hazudja, hogy annyira be volt baszva, hogy nem emlékszik az eseményekre. Beus egy heves gecizéssel tarkított üvöltözésben kilátásba helyez egy további verést Vakondnak, aki Becks társaságában megy fel, a szobák felé, és közben elhangzik, hogy Vakondnak van neve ebben az országban, és eleve, ez egy nagyon erős ütés volt. MUHAHA, nézd már meg azt a szerencsétlen piszkafát. Közben H.Snezi és Ivar nyugtatja Beust, engedd el nem kell a feszkó, nyugivan.

Ez a Loki is mi a faszt képzel? Ezek nem jártak utána, hogy ki a faszom vagyok? (Vakond)

screen_shot_2015-04-06_at_7_58_56.png

Beus remeg az idegtől, és megy Vakond után, H.Snezi és Bence útközben megfoghatná, de nem teszi, így Beus még kétszer megütheti Vakondot, egyszer a tarkóját egy taslival, ez úgy másfél pontot ér, egyszer meg mellbe vágja, amit nem értékelünk, az első bal csapott volt úgy 4 pontos a tízből. Szétszedik őket, Becks azzal nyugtatja Vakondot, hogy Beust ki fogják zárni a picsába.

Két ütést mért rá a fejemre! (Vakond)

screen_shot_2015-04-06_at_8_00_42.png

Mindenki egyszerre beszél, Becks most Beust igyekszik lehozni az adrenalinról, nem fognak kibaszni, nyugi. Nem a faszt. Becks a riportban aszongya, itt jön elő, hogy Beus 19 éves, nem tud uralkodni magán. H.Snezi sírógörcsöt kap, és nagyon a szívére veszi a dolgot, itt valami komolyabb magánéleti emlék lehet a háttérben, amit nem fogok most piszkálgatni, Adri szerint viszont H.Snezi csak vígszínház. Loki aszongya, hogy Bejgli, Ivarral alszol, BEJGLI a beceneve Beusnak!!! Ember! Ezt mér’ nem mondtad hamarabb? Loki és Pjotr szeretné tudni, hogy mi az istenért kurvázta le Vakond Bejglit, mire Vakond aszongya, azt hitte Bejgli, hogy én raktam el a cigit.

Megint az a kibaszott cigaretta. (Pjotr)

screen_shot_2015-04-06_at_8_00_57.png

Bejgli a plüssállataival az ölében sírdogál, teljesen kíszen van idegileg, a riportban azt mondja, hogy Vakondot eleve rühellte, mint a szart, szóval ez van. Na, meglátjuk, mi lesz ebből holnap.

Címkék: 18+ éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.04.08. 23:01:27

@ÉH3sZ: ó nagyon köszönöm :D

p.o.p 2015.04.08. 23:02:13

@mokamini: azért a klip is egy tanulmány:) tegyük hozzá:)

XocoLatte 2015.04.08. 23:02:16

@szabopal: bocs, de te vagy az n-edik, aki ezt 3 nap alatt itt megkérdezi. Uncsi.

Zsoofka 2015.04.08. 23:02:38

www.youtube.com/watch?v=8o8XANwxVWI

Ez legalább nem akar több lenni, mint ami... :)

Jó éjt!

Mók_Ica 2015.04.08. 23:02:50

@fosch9: ja... és még whirpool-t is kellene vennem.... szóval odébb lesz még, mire nekem lesz bundám... :((((

@ZLATAN: most kedvesnek és jóindulatúnak látszik....

ZLATAN 2015.04.08. 23:03:28

IQ teszt szerintem nem volt, azon megbukott volna a zöme.

ÉH3sZ 2015.04.08. 23:03:28

@szabopal: Loki hívta vakondképűnek és rajta maradt

Veder1 2015.04.08. 23:03:47

@XocoLatte: igen, a héten Vakondot kellene levadászniuk, egyrészt ő érte senki nem ejtene könnyeket, másrészt ha bent marad akkor még később bekavarhat, mert nem Peti/Loki/Mariann oldalán áll.

p.o.p 2015.04.08. 23:05:10

@mokamini: :))))))))))) a legjobb amikor a "whiskyt rendel literszámra" résznél az iceteával koccantanak. és ez nem a paródiában van:)

XocoLatte 2015.04.08. 23:05:22

@Vödör: az most sanszos,hogynem sikerülne, hacsak nem szerveznek Snezinek valakit, akiben Snezi jobban bízik mint Vakondban - ez meg ugyebár eleve kizárt.

Mók_Ica 2015.04.08. 23:06:07

@szabopal: azt mondta róla az egyik lakótársa, hogy vakondarcú.... szóval ez lett az új neve

beacska 2015.04.08. 23:06:21

@XocoLatte: igen, ezért gondoltam én is, h a Snjezi-Bence páros szétszedése nem jó ötlet, bár annak látszik

ZLATAN 2015.04.08. 23:06:31

@Mók_Ica: Beuska egy kislány.Agyilag.

XocoLatte 2015.04.08. 23:08:04

Ha Loki és Peti átmenetileg átengedik Gyulának Botoxot, akkor esetleg lehet valamit keresniük Bence/Vakond kiejtése terén. De szerintem most nincs már akkora ázsiójuk a lányok körében, hogy ennyi sakkfigurát tologathatnak. Max a saját jelenlegi párjukra számíthatnak, viszont úgy nézem, Nóri elért arra a pontra, hogy Lokit hátbadöfi ha lesz rá esélye.

2015.04.08. 23:09:16

@Mók_Ica: nem baj ici, így vagy jó :D

szabopal · http://szabopal.com/ 2015.04.08. 23:09:20

@ÉH3sZ: köszi, közben megtaláltam a 3x30 komentjei között, amiben H.Sneci és H.Mel is elkeresztelődött :)

@XocoLatte: ja bocs... én köcsög :)

beacska 2015.04.08. 23:09:38

@XocoLatte: nem fogja. nem tudom ki lesz kitől elválasztva, de szerintem a héten Nóri fogja kirakni Ádámot...beleszarik a szerelmi lecsóba csúnyán :D

Morfologista 2015.04.08. 23:09:54

@XocoLatte: Logikus, amit írsz, de ez a Bence Nórihoz áll, ez honnan jön? Erről én lemaradtam. Ha jól tudom Bence is ki akarta rakni Nórit, így semmivel nem áll előrébb nála, mint Loki. De valóban nem logikus szétszedni Bencééket most, ebben egyetértek. Viszont mást meg ennyire sincs értelme. Patrikékat robbantani hülyeség lenne, mert cserélnének Bencéékkel párt és meg is vannak. Petiéket Lokiékat sincs értelme, mert minek szopassák magukat. Szóval maradnak Bencéék sajnos, és megint Nóri lesz a mérleg nyelve.

Mók_Ica 2015.04.08. 23:10:41

@fosch9: vagy növesztek magamnak :)))) egyébként cupp-cupp :*

XocoLatte 2015.04.08. 23:12:43

@Morfologista: Bencének nagyon elfogy minden opciója, ha tilos lesz Snezihez állnia -- ki a franchoz állna? Adrihoz?

Mók_Ica 2015.04.08. 23:13:15

ójajjjj..... breki rákérdezett a maseratira és a csincsillára..... hirtelen nagyon visszafogott és távolságtartó lett beus.... "üzletasszony" feje lett...... hmmmmmm rögtön nem látszott kislánynak....

XocoLatte 2015.04.08. 23:13:52

@szabopal: ezt nem mondtam, csak esetleg egy Ctrl-F és Vakond ezen az oldalon is segített volna a válasz önálló megtalálásában, minthogy tényleg ma te voltál az ötödik.

Morfologista 2015.04.08. 23:15:13

@XocoLatte: A Bence-Patrik vonal azért még mindig elég erős ahhoz, hogy akár egy ilyen helyzetben prácserét kérjenek a másiktól. Szóval ez egy teljesen észszerű megoldás lenne. És ráadásul igen kicsi benne a rizikó, megtámadni max Adri oldaláról lehetne, de szerintem csekély eséllyel.

2015.04.08. 23:15:31

@Mók_Ica: növesszünk az mókás lesz :DD

XocoLatte 2015.04.08. 23:15:48

@beacska: Ádámnak van annyi sunyi agya, hogy ha Snezi-Bence tilos lesz, akkor már megy is majd Snezihez. Nórival nem számol amúgy sem komolyan.

ZLATAN 2015.04.08. 23:16:34

@Mók_Ica: Beus csincsilla sztorija hasonlatos Gólem aranyrúd történetéhez.Szerintem.

XocoLatte 2015.04.08. 23:17:09

@Morfologista: Adri nem menne bele, csak mert.

szabopal · http://szabopal.com/ 2015.04.08. 23:17:15

@er.miki: ő azóta már nagyban "modellkedik" :) imgur.com/gG2Si0k

@XocoLatte: ok, no problem :) 3x30-ban megtaláltam ;)

ZLATAN 2015.04.08. 23:17:57

Sz@rszagú gőzkabin Beckséknél :))

2015.04.08. 23:18:08

@XocoLatte: rossz napod van csoki? :))
@Mók_Ica: és mit válaszolt?

XocoLatte 2015.04.08. 23:18:14

@XocoLatte: és Snezinek van biztosabb cseréje, Ádám személyében, aki ráadásul most szingli.

XocoLatte 2015.04.08. 23:19:25

@fosch9: aha, de most hogy végre beszélsz hozzám, már boldog vagyok! :D

Morfologista 2015.04.08. 23:19:48

@XocoLatte: Bence helyében te rábíznád magad Nórira, akinek éppen most van tele a fasza, hogy mindenki csak kihasználja? Szerintem Nórinál most a legjobb helyzetben Gyula van, mert ő a bent lévők közül az egyetlen, aki még bizonyosan nem baszta át.

Chuck Νorris 2015.04.08. 23:20:04

luxushotel azt nincs melegviz, bár az édenbe is hideg volt a patak :D

Mók_Ica 2015.04.08. 23:20:50

@fosch9: ugye? :))))

@ZLATAN: ebben igazad lehet, de ettől még fura volt az "átváltozása"....

2015.04.08. 23:20:52

@XocoLatte: ne morcogjál :D
sztem bencu kiesik
snecit menti ádám
nóri marad lokinál

XocoLatte 2015.04.08. 23:21:44

@Morfologista: nem rábíznám kérdése lenne, HA esetleg úgy alakulna a dolog, egyszerűen nincsen neki épkézláb önálló B terve. Adri-Patrik halovány cérnaszál, főleg, mint ahogyan leírtam, hogy Bence nem tud cserében egy tuti Snezit ajánlani.

2015.04.08. 23:22:16

mit mondott a kulva a maserátira valaki mesélje el mert steve austint nézek :D

XocoLatte 2015.04.08. 23:22:29

@fosch9: OKOK -- egyetértek az totóddal

ZLATAN 2015.04.08. 23:23:46

@Mók_Ica: mert felmondta választ, mint a megtanult verset...azért lett magabiztos.

XocoLatte 2015.04.08. 23:24:10

@Morfologista: amúgy most figyelem Nórit a héten és rájöttem, hogy bírnék vele játszani, persze csak Mariann után... :D

Gia 2015.04.08. 23:24:13

Ezek már megint spoilereznek.Loki párja pénteken valszeg Mariann lesz.Ezért zuhanyozgatnak együtt.

Mók_Ica 2015.04.08. 23:24:39

@fosch9: azért jár autóval, mert nem szeretne villamosozni, csak úgy mint breki..... a versenyautókat pedig szereti...... a bundáról meg nem mondta senki, hogy az övé...... de mindezt nagyon visszafogottan.....

Chuck Νorris 2015.04.08. 23:25:11

na kamillát is beolvasták... :D
Móki te is irhatnál vmit egyszer :)

Mók_Ica 2015.04.08. 23:25:53

@Gia: péntek esti zuhanyozást adtak volna be??? :o

Chuck Νorris 2015.04.08. 23:26:12

@fosch9: azt mondta hogy nem szeretne erröl beszélni, a bundárol meg hogy ki mondta hogy az enyém? :)

XocoLatte 2015.04.08. 23:26:16

@fosch9: bocs, stílusosan kellett volna: ízirájder, öcsém!

Mók_Ica 2015.04.08. 23:26:25

@Chuck Νorris: mit írjak? mondjad és megírom brekinek holnap :)

Chuck Νorris 2015.04.08. 23:28:29

@Mók_Ica: ird azt: nagyon szimpatizálok pár fiujátékossal, de sajnos másba vagyok beleesve. olyanba aki már 2x elszámolt végtelenig :D :D

XocoLatte 2015.04.08. 23:28:50

@Gia: a szingliszoba most kicsit zsufi, két hímmel, akiket Mariann nem is ismer -- az egy dolog, hogy Gyulával jól megtalálták a hangot és a kéklepkét, de lehet, hogy csak bekéredzkedett Lokiék zuhanyzójába, Loki pedig megmosta a hátát...

Mók_Ica 2015.04.08. 23:29:24

@Chuck Νorris: gondolod ő a mi kamillánk volt?? te pedig az én farkincámmal szeretnéd .......ni brekit??? :o

Morfologista 2015.04.08. 23:29:33

@XocoLatte: Pedig Snecinel az egyetlen nyerő ember a Bencén kívül a Patrik. Ezt épp ma mondta Sneci. Sztem még csicskagecivel szemben is benntartaná pacát.

XocoLatte 2015.04.08. 23:29:35

@fosch9: miért olyan meglepő ez számodra?

Schlomo Goldberg 2015.04.08. 23:29:48

Ha jól emlékszem mai napig nem tudjuk hogy Snecinek volt -e köze Botox kieséséhez, nem értem miért ő a főgeci. Emlékezetem szerint mondta Bejuskának hogy Botox az ő legjobb barátnője, Bejuska pedig lenyilatkozta hogy pont az ellenkezőjét fogja csinálni mint amit javasolnak neki, Bence tetszett is neki, hát beállt mögé, bumm.

Különben is, egy kiesett játékost miért lehet visszaengedni a játékba? Legalább az illúziót meghagyhatnák a játékosoknak hogy van esélyük nyerni, ha már minden másba is belenyúlnak.
Botox visszamehecc mert hirtelen halállal estél ki. Milán is, nem? Pont Botox kapja a lepkét persze.

Én szeretnék csinálni egy valóságshowt, de ott minden tényleg valóság lenne, fröcsögne a vér meg a belek, csak egy maradhat jelszóval. Összeszedném az összes legalja retek celebet milliós gázsi + főnyeremény ígéretével valami dzsungeles kalandra, fognám az összeset, kibasznám egy bekamerázott szigetre ami meg van hintve éhes orszlánokkal, medvékkel stb. Az utolsó túlélő mehet haza,a tét és a nyeremény az élete.

Nem lenne szavazás meg szerkesztés, csak előfizetéses napi 24 órás stream, szabadon választott kamerákból.

Én biztos előfizetnék rá.

Chuck Νorris 2015.04.08. 23:30:43

@Mók_Ica: hát ö irt pozitivan ma berkiröl, azért gondoltam :)

Mók_Ica 2015.04.08. 23:31:01

@Chuck Νorris: áááá..... valahogy a brekit is bele kell írni, különben nem olvassa be :))))
(ez a végtelenig elszámolás nagyon szexi, valóban :DD )

Chuck Νorris 2015.04.08. 23:31:18

amugy ezek tuti nem friss beolvasások hanem a napi, elözö napi , kommentekböl szemezgetnek.

2015.04.08. 23:31:31

@XocoLatte: legközelebb emlékezni fogok

XocoLatte 2015.04.08. 23:32:22

@Schlomo Goldberg: jrlrnlrg annyira másodlagos, h Snezi mennyire volt benne, a lényeg a gumicsöcsök számának csökkentése Botox szemében Snezi komoly vetélytárs

Morfologista 2015.04.08. 23:32:30

@Schlomo Goldberg: tudnék segíteni a castingban. Majd szólj hogy mikor kezdünk :-)

Chuck Νorris 2015.04.08. 23:34:28

na jó éjt mindenkinek, holnap ugyanitt :)

XocoLatte 2015.04.08. 23:34:37

@fosch9: ha nem Loki lesz a téma, akkor szerintem előre tippelhető, hogy egyezni fog a véleményünk, max a fogalmazásban lesz eltérés

XocoLatte 2015.04.08. 23:35:53

@fosch9: dehogy is, most miért mondod? hetek óta nem is szóltam hozzád

Mók_Ica 2015.04.08. 23:35:58

@Chuck Νorris: jó éjt :))) meddig számolsz el ma éjjel? :))))

2015.04.08. 23:36:46

@XocoLatte: nemrég bírtad lokit

XocoLatte 2015.04.08. 23:37:58

@fosch9: most is bírom, de fakult a hevessége

Veder1 2015.04.08. 23:38:55

@Schlomo Goldberg: mindkét korábbi évadban volt visszatérő játékos, és mindkettő ki is esett utána nem sokkal. A szerkesztőknek ez egy lehetőség, hogy felkavarják vele a kedélyeket. Véletlenszerű, hogy kit küldenek vissza, többnyire fontos, vagy fontosnak tűnő játékost szoktak.

XocoLatte 2015.04.08. 23:40:57

@fosch9: jaj, te -- nem akartalak, és most sem szeretnélek
Lokit szerintem megzavarta ez a múlt heti Mandula show, kissé kicsúsztak a szálak a kezéből, és Botox visszajöveteléig nem is naon látott saját magának ívet a lányok oldalán, Nórit pedig már nagyon únja. Beust azért ő sem gondolta komolyan.

2015.04.08. 23:42:56

@XocoLatte: beust sztem sem, csak elnézegette

XocoLatte 2015.04.08. 23:43:35

@XocoLatte: és tulajdonképpen ugyanez áll Petire is, szó szerint. Vagyis a két igazi játékos fickó páros tekintetben nem áll túl fényesen, Botox mindkettő számára derült égből kapott lehetőség -- lehet, hogy egyikük ezen fog elvérezni?

XocoLatte 2015.04.08. 23:46:10

@fosch9: szebb látvány volt a takaró alatt mint a Nóri, ez tény. talán az illata is finomabb volt. és az óhatatlan recskázáshoz is sokkal jobb fantázia-képanyagot biztosított...

XocoLatte 2015.04.08. 23:48:10

@XocoLatte: persze ne feledjük, magára vállalta Mel átbaszását a határ túloldalára, ez nyilván azért járt némi feszkóval, amit most illene kipihennie, de nem a megőrülőfélben lévő Nóri mellett

XocoLatte 2015.04.08. 23:49:40

uff, én lépek az ágy felé -- jóccaka a még kitartóknak!

Schlomo Goldberg 2015.04.08. 23:50:05

@Vödör: én ezt értem hogy fel kell keverjék az állóvizet, de azt lehetne korrektebben. Levinni párat randira a helyi alligátorsimogatóba, tigrislesre vagy mondjuk pacsizós reakciójáték kobrákkal például. Máris lenne hely az új játékosoknak.

@Morfologista: mindenképpen jelzek időben

minden reggel 2015.04.08. 23:50:23

@Schlomo Goldberg: ezt már többször meg is filmesítették. legutóbb épp mockingjay sorozatban...

Ditti82 2015.04.09. 00:01:19

@beacska: Ámen. :)

Amúgy Facebookon is láttam egy olyan kommentet, ami a blikk cikknél is volt.

kamilla123 2015.04.09. 00:16:30

@Schlomo Goldberg: nekem sem tetszik az, hogy így rátámadtak Snezire, pedig nem tudhatjuk, h támadta e tényleg Mariannt. Sztem nem, mert Beus saját maga is elmondta a Pandorán egyszer, h csak simán megsajnálta Nórit, ezért nem ejtette ki. Mariann most nagyon ellenszenves nekem. Játssza itt a nagy taktikust, gondolom megkapta az instrukciókat kint, mit hogy csináljon. És valahogy olyan ronda is lett. Smink nélkül a riportban olyan, mint egy leharcolt cigány asszony.

ozibozi 2015.04.09. 00:42:49

ez a tíz perc több, mint bármi...:) 4.20-nál beszartam...

www.youtube.com/watch?v=rP7TW2SueDg

bElannaTorres 2015.04.09. 01:10:08

snejzit nehéz lesz kiejteni, szó volt már róla hogy valószínűleg ismeri Ádámot és beckset, és jelenlegi bizalmasa egy harmadik - bence.

eddig úgy néz ki max. védettséggel rendelkező ejtheti ki, vagy ki kell ejteni előtte legalább kettőt a három fiúból.

Veder1 2015.04.09. 01:15:28

@ozibozi: 10 percnél ahogy kidobja a csajt az ajtón nagyon durva

csak mert 2015.04.09. 01:15:39

@bElannaTorres: de most úgy néz ki, botox szét fogja választani őket...
én szeretem Snezit, a többieken pedig azt látom, hogy félnek tőle

AkkorlegyenPtr 2015.04.09. 06:11:37

Attól tartok, hogy Loki kitematikázza magát a héten :(
Nóri lesz az, aki küldi, ráadásul.
A többiek erősen szájkaratéznak, de Nóri eddig pont nem. Nekem az az érzésem, hogy ha Á vs
Loki... akkor Á-t választja.

Pandórán is, Nóri melyik fiú? Baze Nóri nem szingli. Se Loki, se senki nem mondta, hogy ácsi. Nóri az én párom, hát miért is szingli fiúk közül kéne szemezgetnie.

Más. Én vagyok tudatlan, ez már biztos, de valaki mondja már el, hogy megy ez a pandóra.
Addig ok, hogy begépeli Gólem a kézzel írt szöveget, valahogy :)
Amikor odamennek a dobozkához, honnan tudják, kinek melyiket kell kivenni, és honnan tudják ki a kövi. Összevissza olvasnak.

Morfologista 2015.04.09. 06:26:16

@AkkorlegyenPtr: A ládában nagy, névreszóló borítékokból veszik ki a sajtcetliket. A sorrendet meg bemondják nekik, amit azért nem látunk mert agyon van vágva.

beacska 2015.04.09. 07:08:14

@AkkorlegyenPtr: Loki-Nóri párosnak egy időben az volt a taktikája, h gyenge párosnak állítják be magukat, és aki mögéjük áll, azt dobják...én most ugyanezt gyanítom. miért lenne másképpen?

Chuck Νorris 2015.04.09. 09:53:50

@ozibozi: mekkora hajtépések mentek, oroszok nem szarral gurigáznak :D :D

mézescsók 2015.04.09. 10:06:07

@kamilla123: Tökre egyetértek veled. Nem akkora kombinátor Botox, mint ahogy mutatja magát. Szerintem is kint megkapta az utasításokat, hogy mit csináljon, hogyan szivassa Snezit, stb. Annyi agya nincs, hogy nagy hirtelen egy biodíszletből az események nagy kavarójává váljon. Tegnap is csak úgy hirtelen eszébe jut, hogy hazudjunk Snezinek. Ugyan.
Ha Snezit és Bencét választják szét, akkor mindkettőjüknek (szerintem) kizárólagos B terve csak az Adri-Patrik páros lehet. Snezi mondta tegnap este, hogy már Bencében sem bízik, csak Patrikban. Adrit nem ütné meg a guta a féltékenységtől, mert egyrészt elég jóban van Snezivel, másrészt tudja, hogy Bencéhez vonzódik. Azt már nem is említve, hogy a két pasas jóban van, egyik a másik párját nem szedné el.
Botox-Gyula párosnak sok választási lehetősége nincs: csak az Adri-Patrik, a Peti-Barbi, Snezi-Bence pároshoz nyúlhatnának. Az elsőhöz nem érdemes, mert nem oldana meg semmit. Peti a szent ember, amíg ő nem akar lepattanni Barbiról, addig marad. Végül is csak Sneziék maradhatnak, akik viszont a fentiek szerinti párcserével ki tudnak mászni a dologból. Nóri-Loki páros: alkalmi egyesülés. Lokiról el tudnám képzelni, hogy Botox mögé áll, úgyis vágyik már rá nagyon. A döntő szerintem megint Nóri lesz és akkor fog nőni a kombinátorok szemében, ha Ádámot ejti ki. Gyula pedig kiegyensúlyozott párja lehetne. Egyrészt mert a pasas nem tűnik valami feltűnési viszketegségben szenvedő idiótának, másrészt mert annyira nem mutatós, hogy a csajok kapkodnának utána.

Dikolau 2015.04.09. 10:33:56

Mindenkitől elnézést, de én nem értem az alábbiakat:
1) hogy került vissza Botox a játékba, ha már egyszer kiszavazták - ez nem korrekt!
2) Botox számonkéri Snezit, hogy nem örült neki... eleve utálja, hiteltelen a számonkérés, másrészt ha arra ébredek, hogy valaki (akit már egyszer kiszavaztunk!!!!!) a legnagyobb nyugalommal befekszik a párom mellé, ÉN SEM ÖRÜLNÉK!
3) Patrik be tudott ugatni Adrinak többször, de mellette nem állt ki Melanie fenyegetéseinél. Milyen férfi az ilyen?

Botox húzzon kifelé az idegesítő hangjával és a rezzenéstelen pókerarcával! Sajnáltam Snezit tegnap, mert alaptalanul vádolták meg (Adri is azt hitte h ő tette fel a súlyával kapcsolatos kérdést :-( Botox meg még vigasztalta... szép) Undorító egy nő ez a Mariann.
süti beállítások módosítása