Hogy volt?

The Flash 1x16 – Rogue Time

2015. április 07. 11:00 - SuperLawyerGirl

Barry visszament az időben, és ettől kisebb sokkot kap, amiből Cisco rángatja ki, aki persze a múltban él. Allen teljesen össze van zavarodva, amellett, hogy másodjára ugyanazokat a beszélgetéseket lefolytatni felettébb unalmas. És mivel mindenki mondatát befejezi, dr. Wells gyorsan rájön, hányadán állnak. Erősen javasolja Barrynek, hogy szépen élje végig a napot ahogy volt, és ne mondja el senkinek, hogy mi lesz a jövőben, mert már azzal is hatalmas károkat okozhat – a senkibe ő is beletartozik. Allen persze nem bír magával, ahogy látja, hogy a szeretett emberek jól vannak, sutba dobja a józan észt.

vlcsnap-2015-04-03-18h39m21s72.pngMeglátogatja a legjobb időjóst valaha, elkapja, probléma megoldva. Harrison megmossa a fejét, hogy most aztán elindította a cunamit magára – az időt ugyanis nem lehet csak így lerázni – de hát szokás szerint Barry jobban tudja. Mindeközben Don Santini házában – a helyi keresztapa – két embert cipelnek be az ukrán ügyvédek, régi jó ismerősünket, Coldot és Heatwave-t. Rövid beszélgetés után a bűnözőpáros lefegyverez mindenkit, és kihirdetik bűnözőuralmukat a város felett. Ezalatt Cisco és Caitlin elmennek Cisco bátyja, Dante születésnapjára, bár Mr. Ramon ennek nem örül felettébb, de hát mind tudjuk milyenek ezek a családi ünnepek. Ha nem tudjuk, akkor is hamarosan érthetővé válik, Dante anyuci kicsi kedvence, az aranyfiú, aki folyton porba tiporja szegény Cisco érzéseit, az ajándékát csak bevágja a többi közé, holott öccse egyértelműen kifejezte milyen gondossággal választotta ki, majd egy kutyához hasonlítja. Nem bírom különösen Ciscot, de igazán megsajnáltam. Amúgy ez utóbbi megnyilvánulás utolsó csepp lesz neki a pohárban, és lelép az ünnepségről.

vlcsnap-2015-04-03-18h51m10s232.png

Barry tűkön ül, hogy szerelmet valljon Irisnak, ezért gyorsan ejti Lindát, miután megfeledkezett róla, és ezt a lány felhozza. Aztán vigyorogva elhívja Irist randizni. Komolyan az egész jelenet alatt a hányinger kerülgetett, visszataszító volt, Allen a leggerinctelenebb pozitívnak szánt karakter a sorozatok történelmében – na jó a VD üdvöskéje, Elena azért párja lehet. Cisco egy bárban feledi búját, ahol Barry csatlakozik hozzá, és továbbra is fülig érő szájjal újságolja szakítását. Hamarosan megszakítja őket egy szőke bombázónak szánt hölgy, aki rámozdul Barryre, vagyis mind a két fiatalember ezt hiszi, amíg a hölgy világossá nem teszi, hogy Cisco a kiszemeltje. Hihi, önelégült Allen ezt nagyon megérdemelte. Lisa – merthogy így hívják – szó szerint két mondat után lesmárolja Ciscot, de persze ez egy cseppet sem gyanús, Central Cityben ez mindennapos.

vlcsnap-2015-04-03-19h04m01s6.png

Nos, ebben az alternatív valóságban sem az. Cisco bűvölője Captain Cold kishúga, és így veszi rá az ártatlan fiúcskát, hogy a csapdájukba sétáljon. Azért kell ő, mivel a fegyvereiktől meg lettek szabadítva, így kell nekik új. Ramon minden erejével tiltakozik, amíg be nem cipelik Dantét, akivel sikeresen belezsarolják, hogy segítsen nekik. Sőt, még Lisának is kell egyet csináljon, ami aranyat lő. Mindezt egy nap alatt. Az még ok lehetne, hogy a két fegyvert, amit már csinált simán reprodukálja, de hogy egy teljesen újat fejlesszen, azért ez egy kicsit sok. Barry vigyorogva várja Irist, hogy jól összejöjjön vele, de a lány elutasítja, hiszen ha nincs életveszély, úgy elrejti az igazi érzéseit, vagy mi. Had idézzem a legundorítóbb mondatot: „I know you’re thinking about me too. So let’s stop thinking, and start doing.” Miért, miért? Persze Allen visszamenne már az időben, de hát nem képes rá ez a nyomorék. Lesújtva tér vissza Star Labs-be, ahol aztán Joe hívja, hogy Snart visszatért.

vlcsnap-2015-04-03-19h09m56s244.png

Továbbá így, hogy mindenkinek van egy kis játékszere, alaposan megtámadják a kaszinót, jéggé és arannyá változtatva mindent, ami az útjukba kerül – Heatwave otthon maradt őrizni a foglyokat. Barry Flash képében ott is terem, de azon túl, hogy megment pár ártatlan embert, nagyon nem tud mit csinálni, amint megtudja, hogy Snart magánál tartja Ciscot, úgyhogy hagyja elmenni a duót. Ráadásul utána Eddie behúz neki egy alaposat, mivel megtudta, hogy rányomult Irisra. A laborban aztán Allen nem bírja tovább, elmondja dr. Wellsnek, hogy mi történne a jövőben. Harrison gondolatkísérletben rávezeti, hogy ha az anyja életben marad, akkor lehet, egy csomó embernek meg kell halnia, szóval nem ártana, ha átgondolná ezt az „én megváltoztatom a történelmet” dolgot. Mindeközben Dante megvallja Cisconak irigységét, nameg, hogy a plátói szerelmét is ellopta tőle, majd egy széklábbal megpróbálja kiszabadítani magukat, természetesen sikertelenül.

vlcsnap-2015-04-03-19h33m07s74.png

Az egésszel csak azt éri el, hogy miután Mick majdnem agyonveri őket, Leonard lefagyasztja az ujjait, úgyhogy azonnali orvosi segítségre van szüksége a megtartásukhoz. Ennek ára pedig, hogy Cisco felfedi a Flash identitását. Szegény Mr. Ramon nincs mit tegyen, mindent bevall, Captain Cold becsületére legyen mondva, hogy elengedi mind a kettőjüket, így Dante megtartja az esélyét a zongorázásnak, Cisco meg elmondja a többieknek mi történt, és ki akar szállni, hogy ne sodorja őket további veszélybe, de persze dr. Wells lebeszéli erről, néha az előző részbeli mondatait használva. Joe meglátogatja Irist a munkahelyén, és elújságolja neki a fiúk verekedését, majd megkérdezi, hogy kit is szeret, de a lány Eddie-re voksol. Star Labsben rájönnek, hogy a kaszinóbeli móka igazi célja, hogy a kaszinóban lévő pénzt átmozgassák, és így azt kirabolhassák.

vlcsnap-2015-04-03-19h46m17s35.png

Barry a helyszínen terem, és elviszi magával Coldot egy kis beszélgetésre. Snart megfenyegeti, hogy ha egy haja szála is görbül, akkor az egész világ megtudja, hogy ki ő, így Flash alkut köt vele, hogy csinálhat amit akar, ameddig nem hal meg senki. Cold belemegy, nyilván legyezgeti a hiúságát, hogy ő annyira jó, hogy emberélet nélkül is tud össze-vissza rabolgatni. A kimerítő nap után Allen a kávézóba tart, ahol Eddie öleléssel fogadja, ugyanis Caitlin azt adta be neki és Irisnak, hogy a villámcsapás mellékhatása volt a fura viselkedése. Dr. Wells sem tétlenkedik, átrezegteti a kezét Masonön, aki mint tudjuk, valami nagy leleplező sztorival készült, és a merevlemezt is megsemmisíti, ami bármilyen terhelő bizonyítékot tartalmazott ellene. Később a laborban Barry el akarja mondani Wellsnek, hogy Bridge nyomoz utána, de torkán akad a szó, amikor a hírekben meglátja, hogy eltűnt. Ettől egy csapásra visszatér minden gyanúja, hogy Harrison a Reverse Flash, és Joet is ráveszi, hogy segítsen neki bebizonyítani.

vlcsnap-2015-04-03-19h53m49s180.png

Úgy szeretnék valami jót írni erről a sorozatról, de komolyan. De egyszerűen nem tudok. Barry újabb és újabb frontokon bizonyítja be, hogy nem méltó arra a hősi szerepre, amelyben mindannyian látni szeretnénk. Persze nem várom, hogy tökéletes legyen, de rekordokat döntöget a gerinctelenséggel minden egyes részben. Iris úgy lóg a munkahelyén, hogy a legjobb indulattal sem tudom elhinni, hogy bármilyen hasznos munka elvégzésre képes, hiszen a saját főnökét is egy szóval pattintja le magánéleti gondjai miatt. Joe kedves, meg minden, és szeretem is a karakterét, de egy kicsit egysíkú, azt kell mondjam. A cselekmény nem volt izgalmas, és nevetséges, ahogy három köztörvényes bűnözővel nem tud a Flash elbánni. Lisa pedig fele olyan szexi sem volt, mint reméltem, az agyával pedig súlyos gondok lehetnek. A rabló-pandúr deal egyszerűen szánalmas volt, unatkoztam végig, amikor épp nem a felháborodástól nem kaptam levegőt. De elég ennyi tőlem, várom a ti véleményetek.

Címkék: the flash
17 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2015.04.07. 14:17:41

Ejnye, majd talán a legutóbbi rész meghozza a jókedvedet... :)

Barryt nézd máshonnan: egy tipikus átlagember, akinek nyakába szakadt egy rakás szuperképesség, és fel akar nőni ugyan a hősi feladathoz, de egyébként pont ugyanúgy viselkedik, mint bármely átlagember tenné. Jó, talán kicsit úgyabbul... :)

A semmiből történő fegyverkészítés nálam is kiverte a biztosítékot. Mégis miből, hogyan, miért?

thør 2015.04.07. 14:36:30

bizony ez egy fos rész volt, elejétől a végéig. szkófild és link ripacs hülyék voltak, ez az egész fagypuskától faszagyerek leszek aki ellen a rendőrség fél bármit lépni egy vicc, amit a gyökér arany pisztoly csak tetézni tudott. remélem jó ideig nem látjuk őket.

az állandó elemek közül Iris a legnagyobb hibája a sorozatnak. egyik pillanatban féltékenységból randit szabotál majd mihelyst a másik egyedül lesz, elveszti az érdeklődést...az ilyen húzások miatt nem lehet őt nem rühellni.
a képregények alapján Iris west lesz Barry alan felesége, de ezekkel a karakterekkel én rohadtul nem vagyok ilyen végkifejletre kíváncsi.

Is 2015.04.07. 15:05:37

@thør: "a képregények alapján Iris west lesz Barry alan felesége, de ezekkel a karakterekkel én rohadtul nem vagyok ilyen végkifejletre kíváncsi."
Megértem.
Vajon Linda Parkot meghagyják a következő évadra, annak fényében, hogy a hírek szerint abban feltűnik majd Wally West?

Masamune 2015.04.07. 16:30:23

Aki ezekszerint fekete lesz.

Masamune 2015.04.07. 17:58:49

Az aranyfegyveres geg pedig komolyan nevetseges. Miert cseszik szet ezt a sorozatot? Barry miert ilyen szanalmas? A Gothamben eddig meg nem csalodtam.

andthensome 2015.04.07. 18:07:07

Ez a világ legrosszabb része volt, szerintem csak azért nem nyomtam ki, mert sokkot kaptam menet közben... könyörgöm, a "szerelmi" szálat felejtsük már el, giccses, gusztustalan és sehova sem vezet (tetézve a két "színész" borzalmas alakításával).
egyébként a legutóbb rész, a Trickster-es... nah, az mondjuk visszahozta a kedvemet az egészhez, és végre volt benne egy olyan poén, amitől vagy húsz percig röhögtem. Azt még bírd ki, hogyvoltozd, aztán lesz erőd még egyre (lassan évadzárás, nem? o.O)

Is 2015.04.07. 18:42:29

@andthensome: "...és végre volt benne egy olyan poén, amitől vagy húsz percig röhögtem."
A bazinagy hommage-ra/visszakacsintásra gondolsz? Az tényleg nagyon rendben volt :D

andthensome 2015.04.07. 18:54:49

@Is: mondjuk Mark Hamillnak máshova nem nagyon van visszakacsintania :P

Yobbágy Fery 2015.04.07. 20:40:03

Kaszát neki.

Jut eszembe, az miért nem jutott eszébe egy bűnözőnek sem, hogy tőrbe csalja és kinyírja ezt a bohócot? Nem kell hozzá más, csak egy elhagyatott utcán két irányból kifeszíteni 1-1 acélhuzalt úgy nyakmagasságban, csapni valami látványos balhét, a többit elintézi a fizika. Felgyorsult metabolizmus ide, gyors regeneráció oda, hogy a fejét nem tudja visszanöveszteni, az tuti.
Másik oldalról meg Coldékat a múltkori akciózásuk során simán kiiktathatta volna a rendőrség. Kettő darab lövész egy közeli háztetőre, 1-1 fejlövés, aztán szevasztok. Vagy a CCPD ennyire gyérül van felszerelve, hogy nincs SWAT egységük se? Aligha, csak kényelmesebb pisztollyal hadonászni értelmetlenül, aztán majd a superhero elintézi.

Most már tényleg ott tartok, hogy megszokásból nézem, időtöltésképp.

Is 2015.04.07. 23:45:03

@andthensome: Ott a pont.
@Yobbágy Fery: "Másik oldalról meg Coldékat a múltkori akciózásuk során simán kiiktathatta volna a rendőrség. Kettő darab lövész egy közeli háztetőre, 1-1 fejlövés, aztán szevasztok. "
Ezt fejtegettem akkor én is. Örülök, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel.

Tanya Jóska 2015.04.08. 07:32:40

Nem veletlen rühellem Ennyire ezt a hugyossnecit. Eddig mindenki kiesett aki "közel" állt hozzá.. Marcsi a nagy barinő, és a két párja, Milan, meg a másik akinek nem jut eszembe a neve. Hu de kígyó.

Masamune 2015.04.10. 18:25:48

Azert Hamill eleg konoly referenciaval rendelkezik. Nem. Nem csak a Star Wars.

,, 2015.04.11. 11:42:25

én is hasonlóképpen látom, mint mindenki. Nem szoktam logikát keresni ebben a soriban, de az aranylövedék nagyon WTF volt. Akkor mi értelme rabolni, ha képesek egy lövéssel aranyat csinálni? Vagy arannyal működtetik a fegyvert? (végül is mindegy, de ez totál értelmetlen...)
Viszont a S.H.I.E.L.D. megint jó volt a héten:) És kevesebb, mint 1 hónap múlva érkezik az Avangers: Age of Ultron, remélem nem csak én várom nagyon:)

,, 2015.04.11. 11:46:04

csak ne fussak bele addig szpojlerbe:S
1 hónapig netmentesítenem kell magam:)
süti beállítások módosítása