Hogy volt?

Az Onedin család 6x02 - Collision Course (Az ütközés)

2015. április 05. 10:00 - Gabba

Hosszú idő után újra a show atyja, Cyril Abraham írta az epizód forgatókönyvét, és meg kell mondanom, olyat kapunk tőle, hogy a fal adja a másikat. Ezt erősíti a hasonlóan borongós hangulatú német cím is: Kurs ins Unheil, miszerint út a veszélybe, hát, ez egyre rosszabbul hangzik. A Neptune-on kezdünk, jó széllel szeli a habokat hazafelé, rakománya acéllemezek a Fogarty-féle új hajógyár részére, ahogy arról a múltkori részben megállapodtak, emlékezteti James az öreg Bainest és minket is. Az ifjú Williamnek is tudomása van erről a fuvarról, Beaumont bankárnak panaszkodik éppen, micsoda kitolás ez, a saját apja más céggel fuvaroztat, nem a Frazer Vállalattal. Na de ha majd én leszek itt a főnök, minden megváltozik!, önérzeteskedik. Beaumont persze adja alá a lovat, így is van, a cég hajói komoly tőkét jelentenek, a tőkének pedig dolgoznia kell, stb. Majd ellátja egy jó tanáccsal is: A tekintélyt nem osztogatják csak úgy, azt mindenkinek magának kell kivívnia. William tovább duzzog, de az ajka fölött alig pelyhedző legénytoll miatt mégis inkább csak egy durcis gyereknek látszik.

Collision01

Robert visszaérkezett Londonból és most családi körben vázolja nagyszabású üzleti terveit, Sarah persze mindenre buzgón helyesel, Samuel viszont csak úgy tesz. (Amúgy a srác nagykorúságát nemcsak a múltkor megcsodált barkója, hanem a kezében füstölgő szivar is jelzi.) Robert legújabb terve csomagküldő szolgálat kiépítése, a megrendelt árukat házhoz vinné, ilyesmi még nincs az egész városban. Levél érkezett Beaumonttól, személyes megbeszélésre hív, biztos valami üzleti ajánlata van, örvendezik Robert. Mr. Beaumont elbűvölő ember, a múltkor is milyen pompás sherry partit rendezett, áradozik Sarah.

Collision02

William úgy dönt, máris nekilát a tekintély megszerzésének és arra utasítja az idős Oliphant kapitányt, hogy haladéktalanul induljon el Belfastba a gőzhajóval, mert a szerződés szerint nem késhet az áru. Az öreg hiába próbálkozik azzal, hogy nagyon sűrű a köd az öbölben, alig lehet látni, Williamet ez nem érdekli, a veszteglő hajó pénzbe kerül, hangoztatja, különben meg van más kapitány is, akit megbízhat az úttal. Oliphant mit tehet mást, fejébe csapja a sapkáját és indul a hajóhoz. Nem hiszem, hogy James bácsikám hajói is leállnának egy kis köd miatt, morogja William.

Collision03

Pedig de, a Neptune ugyanis éppen horgonyt vet az öböl bejárata közelében, mert a ködben 10 méterre sem lehet látni. James indul lefeküdni, Baines kapitány szivarra gyújt és beosztja az éjszakai őrséget, felhúzatja a ködlámpákat és utasítást ad a rendszeres időközönkénti kolompolásra. Oliphant kapitány elindul a gőzössel, közben hangosan szidja a ficsúrt, aki az irodából parancsolgat, amikor idekint vágni lehet a ködöt. Judd másodtiszt feszülten figyeli a hajó mellett feltűnő vörös-fehér bójákat, úgy tűnik, minden rendben, a kijárati csatorna jó oldalán haladnak, irányt tartani! A Neptune fedélzetén Baines meghallja a közeledő gőzgép hangját és folyamatos vészkolompolást rendel el, de ezt persze a gőzösön nem hallják meg. Oliphant rémülten észleli, hogy egy fekete-fehér bója mellett haladtak el, ezek szerint áttértek a másik oldalra! Azonban mire észbe kapnának, a gőzös nekiütközik a vitorlásnak.

Collision04

Elhagyni a hajót!, ordít Baines sztentori hangon, mindenki a vízbe ugrik, majd a mentőköteleken felmászik a gőzösre. James tajtékzik, egyrészt odalett a tajtékpipája, másrészt meg az egész hajója rakományostól, ordít is Oliphanttal irgalmatlan módon: Ez volt az utolsó útja magának, a tulajdonos meg szép summát fizet majd nekem! A matrózok közül szerencsére mindenki megmenekült, de ez nem vigasztalja Oliphantet, aki másnap meggörnyedve tesz jelentést Williamnek. Az persze minden felelősséget elhárít magától, szerinte egy rutinos kapitány időben észlelte volna a veszélyt. Az öreg még halványan próbál mentegetőzni, az is lehet, hogy a nagy ködben a Neptune a gőzös elé vágott, mert szerinte ő végig a jó oldalon haladt.

Collision05
James magabiztosan megjelenik Fogartyéknál, a fiatok hibázott, ez pedig sokba fog kerülni a Frazer cégnek. Elizabeth igyekszik mentegetni Williamet, aki fiatal még és tapasztalatlan, az igaz, de szándékosan nem tenne ilyet. James szokás szerint a rakományt teljes összegre biztosította, de a hajót csak fele értékére, mint a múltkor is, erre inkább már nem is mondok semmit. Akkor tied a veszteség, jelenti ki a hugi, James persze nem hagyja ennyiben: Kártérítést fogtok fizetni!, búcsúzik.

Collision06

Robert felkeresi Beaumontot, a bankár sherryvel kínálja, de Robert inkább viszkit kér, kemény csávó lett belőle, ebből is látszik. Beaumont fantáziát lát Robert üzleti terveiben, amihez újabb raktárak vásárlása szükséges, ennek finanszírozására szívesen adna kölcsönt, mindössze 1,5%-os kamatra. Biztosítékul elég neki Robert jó hírneve és jelzálog az új házára vagy esetleg a szép nagyáruházra. A dörzsölt Robert azonban a házat már korábban Sarah nevére íratta, és arról meg hallani se akar, hogy a jelzálogot az áruházra jegyeztessék be, így hát üzletkötés nélkül távozik, de legalább a viszkit megitta.

Collision07

A serdülő Charlotte elég feszült mostanában, zsenge keblében mindenféle érzelmek hullámoznak, most éppen azt találta ki, hogy milyen ciki ezen a lepusztulóban lévő környéken egy ilyen szűk viskóban nyomorogniuk. (Csak a nappalijuk nagyobb, mint az én lakásom, úgyhogy nem igazán tudom átérezni ezt a problémát.) Szerencsére a falon lógó gobleint nem kezdi fikázni, így Letty szép szavakkal igyekszik lenyugtatni. Samuel érkezik arcán barkóval, kezében barkával, Charlotte ugyan nem igazán dobódik fel virágtól, de azért enyhén duzzogva elmegy vázáért. Sam beszámol a William és James közti afférról, Letty szerint James-szel nem ajánlatos erősködni üzleti ügyekben, Sam helyeslően bólogat. Másnap Sam romantikus erdei séta közben ajánlatot (tisztességeset!) tesz Charlotte-nak: jöjjön el vele a következő héten koncertre. Nagyon úgy tűnik, rá akar hajtani a csajra, a lány azonban elhárítja a meghívást, neki most Williammel kell teáznia, ezzel elsiet. Sam szúrós szemmel néz utána.

Collision08

James a kikötőben elkapja a biztosítótársaság emberét, Mr. Buxtont, mikor fognak fizetni?, de Buxton hímez-hámoz, még nem zárult le a nyomozás, tanúk kellenek a hajóról, stb. Beaumont tervet sző Williammel, az öreg Oliphant úgyis eléggé össze van zavarodva, írassanak alá vele vallomást, miszerint ő a jó oldalon haladt, oszt’ kész. William sejtelmes mosollyal közli, hogy Judd másodtisztet ma reggel elküldte fél éves útra a Condorral Dél-Afrikába, így ő ha akarna se tudna másképpen tanúskodni a hatóságok faggatózására. Beaumont elégedetten bólogat, tanul a fiú, jól van.

Collision09

Robert további új terveket vázol a családtagoknak, először James-szel beszél, sherry helyett tőle is inkább viszkit kér, gratula. Terve, hogy a gyarmatokon nagyon keresett angol exportcikkeket szállíttatna vele Ausztráliába és más távoli helyekre. Fogartyval viszont a csomagküldő szolgálat tengerentúli bővítését beszéli meg, elképzelése szerit Samuel lehetne a családi vállalat utazó ügynöke, úgyis folyton a tengerre vágyik. Sőt, remek ajánlata van Daniel részére is: tud egy eladó pamutgyárat, Fogarty vegye meg, és akkor egy kézben lenne a teljes feldolgozási folyamat: a Frazer Vállalat szállítja a gyapotot, a pamutgyár feldolgozza, Robert meg biztosítja a készterméknek a piacot. Win-win szituáció, Fogarty elismerően bólogat. Egyelőre azonban mindez maradjon titokban, Daniel még Elizabethnek se szóljon. Otthon mindenesetre új cég alapításán kezdi törni a fejét, ahol Sam lenne a tulajdonos, nagyon beindult ez a Robert, az látszik.

Collision10

James az irodában felkeresi Williamet, te is tudod, én is tudom, hogy az én hajóm nem keresztezte a gőzös útját, jöttök nekem 7,5 ezer font kártérítéssel. William azonban továbbra sem ismer el semmit, rendben, akkor majd szerzek bizonyítékot, de akkor elátkozod a napot is, amikor megszülettél!, búcsúzik fenyegetően a nagybácsi. Felkeresi Oliphantet és kéri, tegyen vallomást arról, ami valójában történt, ne féljen Frazeréktől, ha kirúgják, ő majd ad neki tisztességes munkát. De ha nem hajlandó erre, akkor jön a bírósági eljárás és a mindenféle keresztkérdések, amitől az öreg szemmel láthatóan tart. Ezalatt válságstáb ül össze Elizabeth vezetésével, ha mi hibáztunk, akkor fizetnünk kell, hangoztatja ismét Elizabeth. Fogarty elküldi Dunwoodyt Oliphantért, hozza ide magával, hogy tisztán lássanak. A teljesen összezavarodott kapitány megígéri Fogartynak, hogy kitart a vallomása mellett és elmondja James látogatását és ajánlatát is.

Collision11

Tea hármasban Lettynél Sarah-val és Elizabeth-tel, a gyerek a téma ismét, meg hogy milyen kár, hogy Jamesnek nincs fia, Letty kissé indignáltan közli, ő még nem öreg annyira, hogy ne tudna kihordani egy gyereket. Ezt hazaérve Sarah úgy adja elő Robertnek, hogy Jamesék már lemondtak a közös gyerekről Lettyvel (ezt vajon hogy kombinálta össze, fogalmam sincs), ami azt jelenti, hogy Charlotte lesz az örökös. A nagyszabású terveket forgató Robert szeme felcsillan: Azt akarod mondani, hogy Samuel és Charlotte?... Sarah úgy bólogat, majd leesik a feje.

Collision12

James ismét megjelenik a Frazer irodában egyezkedni, Bainest közben elküldte Oliphantért, hozza ide az öreg kapitányt. Oliphant házánál azonban rendőrök ácsorognak, és a hullaszállítók éppen akkor viszik el a tetemet: a szerencsétlen felakasztotta magát. William teljesen kiakad a hírtől, James arra gondol, hogy Oliphant rájött, az elsüllyedt Neptune helyzete és a lehorgonyzott állapota egyértelműen mutatja, hogy egy helyben állt, így más kiutat nem talált a felelősségre vonás elől, mint az öngyilkosságot. A megtört William elfogadja szülei érvelését: aki döntést hoz, annak viselnie kell a felelősséget is, a Frazer cég kifizeti Jamesnek a kártérítést, és ezen felül életjáradékot biztosít az elhunyt Oliphant családjának.

Collision13

James ismét tárgyal Buxtonnal, akinek jó hírei vannak: a biztosító lezárta a nyomozást és kifizeti a kártérítést. Robert és Fogarty megállapodik a jövőbeni együttműködésben, amit aznap este majd Robert jelent be a családi összejövetelen. Daniel azon sajnos nem tud részt venni, mert el kell utaznia Londonba.

Collision14

Este mindenki szépen kiöltözve összegyűlik a Fogarty házban, Robert elégedett arccal és nem kevés öntömjénezéssel felidézi, hogy honnan indultak és mára hová jutottak. A jó hangulatú vacsora közben Robert váratlanul rosszul lesz, James odaugrik hozzá, Elizabeth rémülten orvosért szalajtja a cselédet. Azonban minden hiába, mert Robert pár perc alatt kiszenved, Sarah zokogva borul a holttestre.

Döbbent tekintettel meredek a monitorra.

Collision15

Címkék: onedin család
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KapitányG 2015.04.05. 12:40:09

Már azt hittem, elvitte a nyuszi az e hetit :)

Gabba 2015.04.05. 14:31:48

@KapitányG: épp ellenkezőleg :)

boldog húsvétolást mindenkinek!

Pácsó Ármándó 2015.04.05. 20:46:24

Boldog Húsvétot mindenkinek!

@Gabba: Köszi a hogyvoltot Gabba Mester!

charlie 2016.12.30. 23:55:01

Nem rosszul lesz, hanem cigányútra megy a falat és hát a Heimlich félő fogást még vagy száz évig nem találják fel.
süti beállítások módosítása