Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Éden Hotel 3x28 - Taxit Mr. Hasselhoffnak! (18+)

2015. április 02. 07:08 - sixx

screen_shot_2015-04-02_at_7_00_08.png

Carlito négykézláb iszkolt ki a bokorból, és semmi másra nem figyelt, csak a kék órára, ami úgy nyolc méterre tőle hevert a szürkés homokban. Apály volt, a tenger messze visszahúzódott a medrében, kagylók és a parton tehetetlenül vergődő polipok maradtak utána, de ez most nem érdekelte Calitót, csak az óra, amit majd elpasszol a félszemű Juannak, a falu egyetlen világot látott lakójának, akinek Miamiban is voltak kapcsolatai, és két robogója is volt. Miközben az utolsó métereket tette meg négykézláb, és az óra egyre nagyobb lett előtte, és már ki tudta venni azt is, hogy a számlap hálistennek nem repedt meg, na akkor Carlito csak arra tudott gondolni, hogy az óráért kapott pénzből megveszi végre a szomszéd távcsövét, hogy rendesen tudja kukkolni a hotelben lakó csajokat.

Ádám fejfájással, Mel kilógó csöccsel, Adri kedvetlenül, Becks meg álló fasszal ébred, juhé, a kameraman a hasra forduló Mel bulájára fókuszál, majd jön még pár villantás a 18-as karikánkhoz Beustól és Pjotrtól, Snezi meg Bencének twerkel egy kicsit az ágy mellett, de feleslegesen, mert a faszi alszik. A nagy izgalmak után Mel Snezivel beszélget Becks háta felett, Adri meg a jön öltözködni, ami láthatóan zavarja Melt. Egy dolgot azért tisztázzunk: mivel Snezi, Mel és Ádám (meg Becks) ismerik egymást, így a riportban mondott “nem tudok bízni Sneziben” meg hasonló faszságok valóságtartalma legalábbis megkérdőjelezhető, és műbalhé kategóriába sorolandó.

Reggelizés után Ádám cigizik és elzavarja maga mellől Melt, aki vele udorítóan beszél. Ez nem érdekes, de a többi öt faszi kupaktanácsa igen. Béjvacs és Pjotr indít egy olyan szálat, hogy Snezi=rossz. Bence ehhez hozzáteszi, hogy ő azt hallotta (kitől?), hogy Botox kirakásában Snezi keze van, a gecikurva, jézus. Ezek öten itt szépen egy tervet kezdenek kifőzni, miközben Ádám a mödanszié partján szarik a farmra és cigizik, de Mel nem hagyja. Ez mondjuk engem nem érdekel. A faszik tovább kavarják a nem létező szart, Ádám ne megy oda, mert “nem érzi őket”. Oké. Bence szerint ha fiúnak kell ma mennie, az egyértelműen Ádám legyen, mindez azért, mert Snezi és Ádám jóban van. Loki sem szereti Snezit, senki sem szereti Snezit, Béjvacs összefoglal: akkor, ha nőkel kell menni, az Snezi lesz? Nincs egyértelmű konszenzus.

screen_shot_2015-04-02_at_6_05_00.png

Mödansziéban mulat megannyi mulya melák, mellettük megannyi mohón mosolygó mafla macska markolászik mellet, mered mereven magába, majmok make-upban? Meglehet. Bence Snezit figyelmezteti, hogy szarban van, és a faszik ki akarják tenni a picsáját a villából. A riportszobában aszongya, Mel a háta mögött savazza, és Bence is ezt a vasat üti: takarodjon innen Mel a gecibe, de hirtelen. Loki, Béjvacs és Becks délután arról beszél, hogy márpedig Snezinek kell távoznia, amikor Zoë löevelet kézbesít, mindenki pakoljon be, és húsz perc múlva legyen a nappaliban. Jön ugyanis a golyóceremónia, ami annyit tesz, hogy a párok felsorakoznak a hotel előtt, előttük egy pult, azon egy ibrik, és mindenki egy kék golyót dob abba az ibrikbe, amelyik párral a fasza kivan.

Mel miniruhában, Becks bűrgatyában, Snezi meg pornós titkárnő jelmezben áll, utóbbira szemüveget és platformcipőt is adtak. Beus szűziesen fehér ruhában néz maga elé, és nem ért semmit, Ivar olyan ideges, hogy szinte remeg, Pjotr megint rövidgatya-zakó kombóban van, Barbira pedig nagymamás kardigán került. Gólem szabályt ismertet, hosszan, nem elég a golyót hajigálni, indokolni is kell. Beus kezd, nem tud járni a telitalpú szandálban, és aszongya, van valaki aki távol áll hozzá. Így mondta, komolyan, még Gólem szemöldöke is felszalad egy kicsit, pedig ő a borítékot is borittéknak mondja. Beus Ádáméknak adja a golyót. Loki Snezinek, mert gyökér. Snezinek ez tetszik, mert ezek szerint érzelmeket váltott ki a többiekből.

screen_shot_2015-04-02_at_6_31_53.png

Namármost ez így megy tovább, komolyabb megmondás és beszólás nincsen, Becks pl. oda tesz golyót, ahová más vélhetően nem fog, mert egy beszari, konfliktuskerülő kis pöcs. A rém hosszú golyópakolgatás végén Ivar és Béjvacs kap öt golyót, őket akarják kitenni innen a többiek. Béjvacs borít, faszszopók vagytok mind, megegyeztünk, hogy Snezi. Te szerencsétlen, te. És Bence? Majd kigolyózza saját magát? Nem ketten esnek ki viszont, most közülük kell majd választani, PIROS goyóval, ami úgy néz ki, mint egy frissen kioperált here, vagyis gondolom, az ilyen lehet, még nem operáltak ki belőlem olyasmit, és ha mégis fognak, remélem, nem leszek magamnál, hogy lássam, DE EZ MINDEGY, mert most tíz lakó ad tíz kis vörös herét két gyökérnek.

screen_shot_2015-04-02_at_6_37_50.png

És megint kel indokolni, mert nem basztunk még el elég időt ezzel a szarral. Adri szerint Ivar nem illeszkedett be, 1-0. Mel nem beszélt mág Béjvaccsal, 1-1. Pjotr szerint Ivar tétlen, 2-1. Beus nem ismerte meg Béjvacst, 2-2. Barbi nem tud mit kezdeni Béjvaccsal, 2-3. Becks nem bírja Ivart, aki nem tudja milyen rendezvényen van, 3-3. KURVA IZGALMAS. Ádám szerint Béjvacs ellenfél, essen ki a gecibe, 3-4. Snezi jön, lebassza Gólemet, hogy a neve SZNEZSI, nem SNEZI, ki nem szarja le? Billeg a cipőben, de nem esik el, Béjvacs egy kis gyökér, 3-5. Loki meglepőt húz, és Ivarra tesz golyót, 4-5. Ivar sír. Az utolsó Bence, aki nem árul zsákbamacskát, és mivel Béjvacs baszogatja Snezit, ezért szevasz Béjvacs, 4-6, nem volt jó veled. Ivar MEGINT megúszta baszki, de nem ereszti Gólem, hanem még egy kicsit kérdezgeti, hadd kapjon agyvérzést. Bőg, perszehogy.

Ivar egyedül érzi magát a hotelben, és sír, Barbi, Mel és Pjotr vigasztalja, mert Loki miatt ki van borulva, és megalázónak tartja, hogy ott kellett állnia mindenki előtt. Később Barbi Adrival Mel ellen szövetkezik, ki lehetne tenni a hisztérikát simán, Ivar megy Ádám mögé, Adri és Mel Becks mögé, Becks meg hazaküldi Melt, oszt szevasz. A mödanszié mellett Ivar is erre jut, és mondja is Lokinak, hogy ezt valahogy meg kellene bundázni, de ehhez az kell, hogy Becks Adrit válassza. Igen ám, de Loki fogja magát és két kézzel belecsap a szaros pelenkába, és azt mondja Ivarnak, hogy LÁTTA, ahogy Mel és Becks összebújtak. Na, ebből még lesz hiríg szerintem.

Baszás színesben megvolt?

Címkék: 18+ éden hotel
693 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:11:26

@Chuck Νorris: Ja, és: "Esz a fene, mer' az Emelet az Első, kell a francnak az a csíkos napesernyő" :))

2015.04.02. 23:11:30

@ÉH3sZ: hátha megszomjazom a sivatagban? :DD
@windsor: jaja várom már h a rángatásért és hugyozásért valami retorzió járjon mandulánénak

alsophila grahami 2015.04.02. 23:12:19

@fosch9: na pont ezt akartam még én is felvetni, hogy ezzel a BArbival jól bevásároltunk, Pjotr tudta, kit válasszon be megint magának: egy Apol-replikát, aki kb annyit tesz hozzá a műsorhoz, mint az elődje, vagy még annyot se...

@halványlilaköd: ha így van, kár érte, mert én - bár ez sem rossz persze - de mégis jobban élveztem a carlitós sztorinál a berkioltó részeket a hv-k elején; titkon várom is, hogy újra legyen miből dolgoznia sixx-apónak ;)

2015.04.02. 23:12:47

@ÉH3sZ: @Chuck Νorris: ehehe :DDD

majd a fejem felett az forgatom
miközben ezt a dalt dúdolgatom

2015.04.02. 23:13:51

@sui.generis: barbiról egy ilyen nagyranőtt bágé málé kislány jut eszembe aki rád néz és annyit mond hööööööö bocs de ennyit nézek ki belőle :D

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:14:16

@fosch9: A rezgésre gondoltam:))
Akár a Costa Rica-i ÁNTSZ is beleköthetne

Mók_Ica 2015.04.02. 23:14:59

@windsor: féltékeny vagyok :)))))

@Chuck Νorris: hihihihihihi... na, arra nem emlékeztem :)))) pedig őket is imádtam..... a kedvencem - egyszer élünk, kérek még egy doboz gyufát..... az élet egy nagy kürtös kalács, belül semmi, kívül ott a máz....- nagy igazságok :)))

@ÉH3sZ: igen, ő is meglepett :)))

2015.04.02. 23:15:47

@ÉH3sZ: értem értem igen még jól jöhet sose lehet tudni :DDD
ott van ántsz szted? :D

meláni szerint arra van az éden hotel ha akar oda hugyozik oszt kész

Chuck Νorris 2015.04.02. 23:15:53

@ÉH3sZ: ja lehet hogy ugy volt, már nem emlékszem pontosan, vagy 15 éve hallottam utoljéra :)

Noozee 2015.04.02. 23:16:24

Loki meg közben a virágokat hugyozta le...

kismalacka 2015.04.02. 23:17:10

@sui.generis: Szia :) Hát szerintem is inkább egy Béjjá mint Barbi aki lapul mint szar a fűben :)

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:17:18

@fosch9: Te is kaptál puszit májuselsején Hevesitől, mint Mosolygós Fehér Valamilyen Aranyos Állatka?
Mit jelent a bágé?

Chuck Νorris 2015.04.02. 23:18:44

@Mók_Ica: a legjobb slágerük a - Gizi az egy kinemond, szóval mindenki öt szereti, Géza bácsi ha ügyes a gizi cukrot ad neki. hu de kinos :D

2015.04.02. 23:19:21

@Noozee: van már nózink is úgy látom :D
@ÉH3sZ: nem nem kaptam sajnos :D
milyen állatka kaphatott? kiccica?
bágé hú az ilyen bamba nyálfolyatós akinek mondják a gyerekek báááá mit bámulsz :D

alsophila grahami 2015.04.02. 23:19:48

ó baszki, a végén még kiderül, hogy szerencsések vagyunk, amiért nem a barnamaci kérdezkedett ki az agysajtúból...?? hát ez kész.

amúgy meg nemtom, írta-e már valaki. nem láttam (ha igen, akkor bocsi), de nem csak ez a szerencsétlen primkó pi**** exponálta magát ezzel a kis epizóddal, hanem a travi sznezsana is benne volt tökig az akcióban (tökig, haha :P ;)

DilisApu 2015.04.02. 23:20:35

Mégegyszer is? Ráadásul Loki még adja alá a lovat? Úgy nyalattam volna fel vele. Gondolom otthon az anyja virágai közé szarik aki még meg is dícséri ezért. A disznó különb állat, mint ez a mocskos kurv@. Büszke rád anyád Melani.

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:21:02

@fosch9: Melanie setét

@Chuck Νorris: Egészen jól emlékszel a 15 évhez képest

@Mók_Ica: A gyufa is jó volt:)

2015.04.02. 23:21:54

@sui.generis: igazad van sneci is benne volt
transzi is találó

2015.04.02. 23:23:31

@ÉH3sZ: nagyon setét
holnap meghallgatom a gyufát

Mók_Ica 2015.04.02. 23:24:17

@Chuck Νorris:
Becsapom az ajtót, - de belül van a kilincs, -
Mennék vissza. - Kulcs? - Az nincs.
Kisnadrágban indultam el. - Szemétvödörrel? - Hát ahogy kell.
Pár lépés csak a ledobó, de visszamenni most volna jó.
Megáll a lift, kilép egy nő, és azt mondja, hogy ááááááááááá!

Ref.:
Húú, de kínos, húú, de kínos,
Húú, de kínos, húú, de kínos.

Bemegyek a boltba egy egész nemzedék áll mögöttem,
- Ne totojázzon maga csigabajnok! - Emberek, csönd legyen!
- Na daráljon le egy kiló bélszínt, a macskámnak viszem.
Megáll a kés, a hentes néz.

Lemegyek a parkba, leülök egy padra, - Jó is az! - Hát, aki szereti.
Kinek a pap, kinek a papné, - Nekem speciel a Schultz Gizi. -
Dehát a Gizi az egy... - Ki ne mondd! - Szóval mindenki őt szereti,
Géza bácsi, ha ügyes a Gizi, cukrot ad neki.

Gólya, gólya, - A gilice. - Ja. Mitől véres a hátad?
A Jóska mondta, hogy ott jön egy IFA (csatt)
- Na mi van, nem láttad?
De remek ez a kórház, üveg a kacsa, itt mindenki beteg,
Te figyelj: ki ez az ember? - Doktor Sabin, na várjon egy cseppet!

introverted22 2015.04.02. 23:24:46

@fosch9: A VV-ből kb ennyiért zárták ki anno Simont... Nekem ez a póló tépkedés, lökdösődés és rángatás már a tettlegesség felé hajlik. Igaz ez TV2 és nem a nézők szavaznak...

Morfologista 2015.04.02. 23:25:34

Gyerekek én lefagytam. Nem vagyok egy mai gyerek, elég sok telet megértem már, láttam én sok-sok fura, megdöbbentő dolgot... de ez... ?! ... ez, ... egyszerűen nem találok szavakat. Namost ha itt valakit azért kibasznak a hotelből, mert pofán ver valakit (mellesleg valószínüleg jól megérdemelten), akkor ezért a viselkedésért miért nem repítik haza ezt a két büdös kurvát? Simán kizárnám őket a gecibe, ha ennyire igénytelenek, hogy odahugyoznak a teraszra!

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:25:46

@fosch9: Windsorra gondoltam, ő kapott, mondta:)

@Chuck Νorris: Meg a hosszú lába asszony, hány óra van?
3 óra 20!
Lehetetlen, messze még a hajnal.
Ide figyelj asszony én a király vagyok!
Akkor én a szűz!
Ja, akkor nem is vagyok király.
Én is csak vicceltem!
:)))

2015.04.02. 23:25:50

@Mók_Ica: jáááááááááááááááááááááj

Mók_Ica 2015.04.02. 23:26:37

@fosch9:
"- Na tessék...Szarakocc má'… az öngyújtó… Jó lapos itt a hangulat gyerekek…""- Mondtam, hogy ne ide gyűjjünk, látod… Mindíg ugyanaz van…""- Hát, ez az egy van nyitva…"Ó, az élet, egy nagy kűrtős kalács.

"- Mit mond?""- Kűrtőskalács…""- Hallom én, nem vagyok süket!"

Középen a semmi körül ott a máz.

"- Nagyon nagyon jó kedved van neked ma… nagyon jó…"

Kalácsból tudom jól,

"- Há' hol van itt kalács…"

Nekünk csak a lyuk maradt

"- Ne a kaláccsal foglalkozz má' egészen más dógunk
van nekünk…"

Barátom, hát kűrtőztesd magad!

"- Aszt csinálom… az 'sten rohassza meg…""- Más lehetőséged talán nincs…""- Mit iszol?""-

...Kűrtöskalács…""- Hagyd már azt a rohadt kalácsot a francba…arról vót szó, hogy megbeszéljük az

izét… mert…nem tudom mi van velem, de elég…""- ...Kűrtöskalács...""- Nem tudnád abbahagyni a

kűrtősödet?... az életedet… ismerem én nagyon jól… kalácsot. itt röhögsz össze vissza… jó van!""-

Siet a trombitás…"Ó, az élet, egy nagy kűrtőskalács.

"- Te öreg! ez má' vót!... ja ez má' vót…""- Ez vót az első…"

Középen a semmi körül ott a máz.

"- Abszolút nem figyelsz rám… abszolút…"

Kalácsból tudom jól,

"- Én is! Én is nagyon téged…""- Nem figyelsz…"

Nekünk csak a lyuk maradt

"- Lyuk maradt… Azt… adok én olyan lyukat… furod a lyukadat…"

Barátom, hát kűrtőztesd magad!

"- Persze, aztat… persze… rohadt balhé… mit izész itten?...""- Te Géza! Ez a bor már nagyon híg!...""-

Benne van az igazság…""- Főúr! Eccer élünk! Még egy doboz gyufát!""- Mi aztán eccer…"

Kalácsból tudom jól,

Nekünk csak a lyuk maradt

Barátom, hát kűrtőztesd magad!

"- Mé?...mé, mit csinálhatnék?...""- Auuuuu…""- Na…"

Chuck Νorris 2015.04.02. 23:27:56

@Mók_Ica: most néztem meg yutubon a 2 panelninját :)

2015.04.02. 23:28:28

@ÉH3sZ: irigy vagyok majd reklamálok hevesinél
@windsor: na igen beus is mehet a pohárdobálásért meg a két ribi a hugyozásért
és ha nem lesz retorzió a többi valóságsó még lejjebb csúszik majd...

jó éjt olvtársak élmény volt ma is

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:28:30

@fosch9: Kösz a bágét:)

@Mók_Ica: Valld be hogy szeretsz gépelni:)
Vagy ctrl+c - ctrl+v?:)

kismalacka 2015.04.02. 23:28:34

@Morfologista: Mintha mondott volna Breki valamit hogy holnap meglátjuk hogy ki marad bent...remélem azért mondta, hogy ez a retek picsa hazahúz!

Noozee 2015.04.02. 23:29:22

kepfeltoltes.hu/150402/Screen_Shot_2015-04-02_at_23.24.43_www.kepfeltoltes.hu_.png

Loki a jobb oldalon, de korábban már a csajokat is le akarta hugyozni, elő is vette a kapitányt .

Mók_Ica 2015.04.02. 23:30:21

@Chuck Νorris: kis nosztalgia :)))

@ÉH3sZ: imádok gépelni...... :DD de a ctrl c + ctrl v gyorsabb :)))))

2015.04.02. 23:30:28

@Morfologista: +sok ja! De nem, mert ennél rosszabb Nóri. (hát pedig nem, valakiknek az értékrendje marhára elcsúszott)

2015.04.02. 23:30:37

@Mók_Ica: urist'n :D köszöm szépen meg vagyok tisztelve

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:31:26

@windsor: Igen, a madzagosfarkút ezért zárták ki

@fosch9: Ha heves leszek szólok és nem kell Tamásra várnod, jó?:)

2015.04.02. 23:31:54

@ÉH3sZ: én meg a rezgést :D

Mók_Ica 2015.04.02. 23:33:23

@Noozee: háááát erre senki nem figyelt..... jó a szemed :)))
bár máté elhíresült teraszos jelenete a teraszon is pisiléssel indult.... :)))

2015.04.02. 23:33:40

@ÉH3sZ: nagyon jó :D
most már álomba kacagom magam :)))

Morfologista 2015.04.02. 23:33:48

@kismalacka: @Szent Borzadály: De most tényleg, ha ezek után Nórika megy haza, én tényleg nem nézem tovább.

A TV2 "szerkesztőinek" - ha olvassák - innen szeretnék egy nagyon megszívlelendő dolgot üzenni: menjetek ti a jó kurva anyátokba.

Mók_Ica 2015.04.02. 23:34:30

@fosch9: :*

@ÉH3sZ: szólj nekem is :))) szépen sorban állok és várok :)))

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:34:44

@Mók_Ica: Nem itt mondták hogy azért mentek abba a kocsmába, mert oda járnak kabátot lopni?:)
@fosch9: Azt szivesen:)

Mók_Ica 2015.04.02. 23:36:25

@ÉH3sZ: rémlik valami ilyesmi..... :))

kismalacka 2015.04.02. 23:37:21

@Morfologista: Nóri teljesen rendben van, és szerintem most összezártak a lányok hogy ezt az idegbeteg luvnyát kihajítsák. Még a fiúknak is tele a tökük ezzel a nőnek mondott izével....

Mók_Ica 2015.04.02. 23:40:10

@fosch9: jó éjt :)

megyek én is, holnap meló..... szép álmokat :))

ÉH3sZ 2015.04.02. 23:40:57

@Mók_Ica: Oké, de nem mondhatom h majd igyekszem végezni az előtted állóval mert féltem a pólóm:)

@Morfologista: Ha nem az Agysajtú Melanie megy haza, akkor tényleg gáz van. Remélem egyik csaj se emel kezet arra a buta Mandulánéra

alsophila grahami 2015.04.02. 23:44:03

@fosch9: köcce és szijja ;)) @kismalacka: meg neked is szia :) ahogy mondod, Béjjá legalább vicces, és az agysajtúhoz képest egyenesen felértékelődik ;)

@Morfologista: hát itt most már ez a színvonal, vv-ben is összehuggyantott mindent talajrészegen asszem a Komisz; a konzervatív, mértéktartó, kormányközeli csatornánál meg - gondolták - rátesznek egy lapáttal, mert ők - ebben is - jobbak (nem!), és kb ennyi, fenyítést, pláne kizárást ne várj, olyan itt nem lesz, talán még egy frankó pofozkodásnál se - max kivágják és nem adják le, de az is lehet, hogy igen, mert miért ne... én a mai után semmin nem lepődöm már meg.

Chuck Νorris 2015.04.02. 23:45:07

Ádám vmelyik madár csajt be tudná dumálni, akár Nórit is, mert nóri most ugx kapszkodik mint a szar.
melani 2015 április
vao

Morfologista 2015.04.02. 23:46:14

Most nézem az ismétlést, mert az esti adásból a párbeszédek 3/4-ét ki kellett sípolni, ami azért még VV-s mércével is durva.

Azt nagyon benézte a TV2, hogy olyan embereket engedtek be, akik IRL lekötelezettjei egymásnak. Ki a faszom ez a Meli a Patriknak? És a Sneci - Ádám is egyértelműen alárendelt viszony a kinti életben. Ez így marhára nem kóser.

kamilla123 2015.04.02. 23:51:23

egyszerűen fel nem foghatom, h a benti játékosok miért Nórikát szívatják. Messze a legnormálisabb csaj és most már végképp, ezek között az agyhalottak között. Loki mi a fenéért szívatja (pl ezzel a Patrik szerelmes Mel-be dologgal?? ) Miért akarja kicsinálni??? sztem egyedül ő nem dobná el neki a gömböt (bár remélem, h lesz még erre lehetősége Nórinak, és elhajítja a fenébe). Berkiék is az Éden Éjjelben Nórit fikázzák non stop. Oké, kissé furán beszél, de a többiekhez képest...?!?

Chuck Νorris 2015.04.02. 23:54:03

@kamilla123: berkinek Nóri a kedvence, egyedül a frufruját fikázza, meg hogy kicsit tulzásba viszi a sminket (a sminekt pamela mondta :)

kamilla123 2015.04.02. 23:59:24

@Chuck Νorris: igen, ezt szokta mondani, de sztem ez csak amolyan szófordulat. Tegnap is Gergőből folyamatosan Nórikát fikázó kritikát próbált kicsikarni, és tett rá emgjegyzéseket. Sztem igazából abszolút nem a kedvence.

Amúgy Nóri nem rossz játékos: folyamatosan körülötte (is) zajlanak az események, mégis gyengének tartják, vagyis nem tartanak tőle, de mégis el tudta kerülni a botrányokat és a lealacsonyító jeleneteket. Sztem jól csinálja nagyon.

Berki pl amikor Snezit kritizálja valaki, mindig hozzáteszi, hogy "de ő mégis bent van a játékban". Érdekes, ezt Nórira nem mondja, pedig őt aztán minden körben ki akarják tenni, mégis bent van. Olyan, mint anno Alíz. Remélem, nem úgy végzi majd.

Rayen 2015.04.03. 00:00:42

Nem néztem végig a hugyozós jelenetet, majd holnap a hogyvoltból megtudom, mi történt utána, ha bármi is még. Mandulánén szinte nem is csodálkozom, de Sneci végleg leírta magát. Ugyanaz a szint, hiába próbál kivakarózni. Ilyet az útszéli prostik csinálnak két menet közt, de tán még ők is keresnek legalább egy bokrot.

Veder1 2015.04.03. 00:02:49

@Noozee: na ez a különbség a két évad között ezen még lehetett röhögni, ráadásul szégyellték is magukat ellentétben a mostani gyökerekkel.

kismalacka 2015.04.03. 00:03:03

@sui.generis: Béjja, Nózika, Travi, Meli...isteni csapat :)))

Most olvastam hogy Lezlit elítélték a székdobálása miatt Dinkánk szorította a kezét a bírósági teremben...gondolom be volt fosva, hogyha Lezli a brönyóba lesz akkor neki kocc haza :))

anyadahalor (törölt) 2015.04.03. 00:08:35

Próbálta letörni az agarait egy picikét. -Adri

Szegény agarak most egy picikét szomorúak

Rayen 2015.04.03. 00:09:18

@kamilla123: Berkiben megvan ugyanaz a lenézés a vidéki lány felé, aki nem elég menő. (Nem tudom Nóri honnan jött, de nem a helyszínre, hanem a habitusra értem a vidékit.) Mandula apukával is feltűnően jól kijött, ott is biztos régi az ismeretség.

alsophila grahami 2015.04.03. 00:10:22

@kamilla123: +1 :) nekem még mindig hihetetlen, de már én is így látom, annyira esett az általános iq-szint odabent.

kamilla123 2015.04.03. 00:14:08

@Rayen: igen, van benne. Amúgy azt észrevettétek, hogy Snezi arcán kifejezett félelem volt, amikor előkerült ez a kérdés, h Ádám azt mondta neki, h meg akarja dugni. ALig tudott megszólalni, amikor megkérdezték,h mit reagált ő rá. Ez nekem többnek tűnt, mint félelem egy sima játékostárstól. Amióta Melanie bent van, Snezi furán viselkedik. Ez a közös pisilés is fura. Az eddigi "okos játékos" image-zsal abszolút nem összeegyeztethető.

alsophila grahami 2015.04.03. 00:18:49

@kismalacka: "brönyóba", ahhahaa, ez nagyon jó xDDD csóri dinka jó hogy brunyál a brönyó miatt, minden oka megvan rá (mehetne haza, jja ;P) oszt' mit kapott Lácika, mennyibe' mérték neki a székdobálást? /remélem, van miből kifizetnie, ha pénzbünti, vagy közmunka lett? az is ráfér, egy jó kis árokpucolás, vagy szemétszedegetés... jól mutat majd a cv-jében ;)/

kismalacka 2015.04.03. 00:23:51

@sui.generis: Úgy ahogy mondod...:))) Isteni lesz a CV-ben a 15 nap közmunka. Láccinák még 52 ezer bűnügyi ktséget is csengetnie kell, de persze fellebbeztek. " Amúgy " 2 évet is kaphatott volna, tehát inkább kussoljon mert csak feljebb srófolják a büntit.

Nálam tetű lassú lett a net, nagy orkán van lehet hogy a föld alatt lévő kábel sem szereti :)

Jó éjt :)

alsophila grahami 2015.04.03. 00:28:16

@kamilla123: hát, nekem is feltűnt, de nem lep meg egyáltalán, miután pár napja már fejtegették páran, hogy mandulaapuka milyen bizniszben is érdekelt... szerintem nem nehéz összerakni, hogy sznezsana a frissen tuningolt cickókkal milyen függőségi viszonyban is lehet a mandulacsalád férfitagjaival, és ezáltal az elmebeteg riheronggyal is - aki tuti hogy ugyanabban az üzletágban mozog, mint sznezsana bácsi... de az is beszédes volt, amilyen természetességgel vetette oda neki pár órácskányi bentléte alatt a mandulagyerek, hogy "megcsináltattad a melleidet? mutasd!", nyilván ismerte az "ilyen volt" állapotot, hát kíváncsi volt az "ilyen lett"-re is... érthető, nem? ;)

alsophila grahami 2015.04.03. 00:31:29

@sui.generis: fellebbezett? és ha súlyosbítanak neki? az észlény, na! :P / itt is nagy a szél, jó éjt! :)

kamilla123 2015.04.03. 00:32:14

@sui.generis: ja, ezt nem is tudtam. Sajnos nem mindig tudom olvasni a kommenteket. Hát, ez óriási szégyen az egész TV2-re, hogy ezt csinálták ezzel a műsorral. Oké, az egyesben is ott volt Pókmajom, de ott tényleg olyan szerethető, "egyszerű, normális" figurák is voltak. Ez az egész így borzalmas. És hogy kerülhetett Patrik a körbe? merthogy Sixx szerint ők is ismerik egymást.

alsophila grahami 2015.04.03. 00:37:20

@kamilla123: khmm... hogy is írjam körül... szal, anniyt mondanék csak nagyon halkan, hogy a manduláékra van némi rálátásom, lévén, hogy az öcsikém osztálytársa volt a középsuliban... ja és pókmajom, jó hogy említed, gondolom, azt tudod, hogy mandulafaterrel futott egy ideig, rögtön az édenes pályafutását követően... (hiába no, összenő, ami összetartozik, hogy egy klasszikust idézzünk;)

alsophila grahami 2015.04.03. 00:39:49

@sui.generis: jáj, ezt ide akartam volna címezni --> @kismalacka: :)

kamilla123 2015.04.03. 00:42:51

@sui.generis: hát ez az egész nem is gáz, hanem valahogy olyan szomorú :-(( el is megyek aludni. jó éjt! :-)

alsophila grahami 2015.04.03. 00:55:57

@kamilla123: az... olyanniyra, hogy követem a példád, jó éjt mindenkinek! :)

daneee 2015.04.03. 02:16:24

Huh, de jó röhögtem Peti és Loki megnyilvánulásain a külön interjúkban a két agyhalott felé. :D
Nem emlékszem, hogy Ádám az Aranypartba is ekkora tahó lett volna, de a párjával együtt egy olyan nagyképűek, hogy csoda ha kiférnek az ajtón a párválasztónál. De mire fel??? de várom a mai hogyvoltot, ritka jó anyag gyűlt most össze. De Meláni remélem kiesik, ennyire Pókmajom baszott csak fel még régebben. Két elkényeztetett apukakedvencei. Meg kissé idegbeteg is. Atyaég.

HufnágelSteve 2015.04.03. 04:23:09

Elkezdtem nézni és visszanézni ezt a műsort "kis" késéssel, főleg a szövegek hatására. Hát érdekes figurák vannak. Ez a Mel egy idegesítően csipogó gumikacsa. Mondjuk a párja se a hangjáért tartja, bár az neki sincs túl jó. Ráadásul beképzelt és primitív is.
Ádám egy öntelt faszfej, csak nem "szökőkút" van a fejbúbján, hanem oda ragasztotta a lenyírt fanszőrzetét.
A régiek sem piskóták. Patrik a semmi bajszával és gyér hajával egy koszos patkányra hajaz, jó hozzá a neve Patrik=Pati=patkány. A viselkedése is inkább egy gyáva, konfliktuskerülő féregé, aki még a csaja mellett sem áll ki. A párja, Adri illik hozzá: elég parás, gyáva, hisztis picsa, önértékelési gondokkal.
Loki nevéhez méltóan szemét keverőgép, sivatagi ugróegér fejjel és főleg füllel, de legalább van esze és humora. Beust nem minősítem, nem tudom hol maradt ki a normál oktatásból, de innen könnyű fejlődni. Loki nem is az eszéért választotta, inkább Darth Vadert játszana vele és nem csak mondogatná, hogy Luke, luk.
Peti, a "bölcs vezér" bár nem a Kim Dzsong Ilhez hasonló kinézete miatt inkább az évbeli tapasztalatok révén+"tanácsadói" szerepe miatt. Barbiról szinte semmi nem derül ki, azon kívül, hogy ez nem az ő közege.
Snezi jól ráz, még magassarkúban is. Tényleg Csöcsike, vagy Kannácska, de nem sokkal több. Bence gyúrós, bulizós csávó, aki próbálkozik keménynek mutatkozni, de elég sírós-picsogós kis pöcs.
Ivar-Nóri külön kategória: anyatigris="titkos gyilkos mama", belassulva, de érdekes megnyilvánulásokkal. Nem vagyok biztos benne, hogy szeretném látni felpörögni, mert estleg Bates-re változtatják az Éden Hotel nevet.
Mivel Béjvacsot rakták ki, így taktikai és stratégiai lépéseket egyikükkel sem terveznék és beszélnék meg, mert úgyis beleszarnának, vagy pont ellene tennének.

Ronni 2015.04.03. 05:26:03

@HufnágelSteve: hát te aztán vitrio000lt ittál komám,köpködni legalábbis azt köpködsz.....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.04.03. 05:41:35

@kismalacka: ez a 15 nap szinte semmi.

Közérdekű, valamint közfoglalkoztatás van, kapja be a blikk, pl.

A költséget kifizeti részletekben pl.

Kap majd egy pártfogót. Kijelölnek egy munkahely. 15 nap nem sok.

,, 2015.04.03. 06:41:00

@kismalacka: @sui.generis: szerintem ha csak a terhelt javára történik a fellebbezés, súlyosítási tilalom van. amúgy. ha tévedek, szóljon valaki.

Chuck Νorris 2015.04.03. 06:42:24

Jóreggelt mindenkinek.
tegnap óta Kamilla123 megjegyzésén töprengek miszerint Snezi láthatóan félelemmel/felelöséggel viszonyul a rapper duohoz, néha azt érzem mintha vezekelnie kell valami miatt. Nagyon jól tudja hogy lejáratja magát melanival, de mindig ott bábáskodik körülötte. A hugyozásnál is elvitte a balhé felét, az első veszekedésüknél is anyai megkönnyebbült mosollyat kontatálta a békesmárt.
Szóval én ugy gondolom a mujltban elkövetett vmit az álompár ellen, nem véletlen hogy Melani 100x lekigyózta, ezt 1 nap után ilyen meggyözödéssel nehéz leszürni vkiröl , föleg egy ilyen ostoba nöszemélynek mint Melani.
De az is lehet hogy csak munkaköri kötelesség érts 1 közös manager/strici/maffiozó nevezzük akárminek tolta be öket a müsorba.

Schlomo Goldberg 2015.04.03. 07:40:29

Hugyozásgate folytatása, Melani a biztonság kedvéért még a maradékot is kiereszti tv2.hu/eden_hotel/eden_ejjel/172805_loki_olajjal_kente_be_adam_ferfiassagat.html

Rayen 2015.04.03. 08:12:46

@Chuck Νorris: félelem lesz az inkább, függőség apukától. A két agyhalott láthatóan hozzászokott, hogy ugráltassák és leüvöltsék a körülöttük lévőket és a legcsekélyebb tekintettel se legyenek másokra. Fel se merül bennük, hogy másképp is lehet. Nem saját maguk biztosítják ennek a hátterét, az biztos.

Rayen 2015.04.03. 08:14:27

@Schlomo Goldberg: ebből a linkcím is elég.

tryclops 2015.04.03. 08:37:15

Kedves TV2: Basszátok szájba magatokat, ez katasztófa. Áttekerni se lehet a gyökereket, mert a műsor 80%-a róluk szól. Szerintetek ez VICCES? Inkább szánalmas. Adok még esélyt a műsornak, de ha ez megy jövő héten is, akkor pá-pá. :(
Így elbaszni egy jó formátumot. Katasztrófa.

Infomaniac 2015.04.03. 09:02:49

Vajon a tv2 miért nem teszi fel az elmúlt két ÉdenÉjjel adást??

Infomaniac 2015.04.03. 09:04:56

Nagyon kész leszek, ha az este katasztrófába torkollik. Beust az eddigiek alapján meg tudtam szeretni, kár, hogy van a személyiségének egy másik szintje, ami miatt kirepül. És Nóri ne menjen már most, mert ezt a szintet az újakkal nem lehet elviselni.

Infomaniac 2015.04.03. 09:05:42

Hol van az új post?? Böjtölünk?

Tanya Jóska 2015.04.03. 09:10:50

És én az előző évadokból még azt tartottam túmácsnak, hogy a csajok feszt egymással smároltak.. Ezt a teraszra hugyozást senki nem tartotta gáznak a bentiek közül? ( nem lattam a tegnapi részt csak itt olvastam Tőletek az eseményeket.)

mézescsók 2015.04.03. 10:01:37

@Szent Borzadály: Így lesz! Olyan pozitívan nézem a hozzászólásokat, hogy csak na!!! Kösz.
Újravágás: meg tudnák csinálni (a taktikai megbeszélések, egyéb összeesküvések utólagos bevágását( - a ceremóniát nyilván nem -, de dolgozni kéne hozzá. Meg különben is úgy gondolják szerintem, hogy így szuper.
Elképzeltem: ha Nóri utazik ma haza, akkor hívják össze ismét a bandát. Menjenek Costa Ricába és közkivánatra onnan folytassák ismét, hogy párkiválasztó ceremónia, de nem Nóri esik ki, hanem valaki más. Na.

@DilisApu: Ugyan, hogy dubaizott volna? Magyar modell/hobbimodell és egyéb katasztrófa társaik legfeljebb turistaként mennek oda!!! A pénz nyilván Ádámtól van, aki aratott a két slágerükkel. Esetleg Ádám apukájától, aki viszont nem tudom, hogy mivel foglalkozik, de "minden vagyonhoz bűn tapad "(Balzac, ha jól emlékszem).

@tomfree: Szerintem Nóri tudta, hogy amit "ne mondd el senkinek" jelszóval mondanak egymásnak, az gyorsabban elterjed, mint a bubópestis. Mondott is valami olyasmit, hogy kavarni akart.

@Vödör: Pont ezen gondolkoztam tegnap este. A többiek még Adri-Patrik ellenében is olyan simán kiejthetnék őket - először az egyiket, mondjuk a csajt, mert az irritálóbb -, mint a pinty.
Nem is kéne csinálniuk semmit: mindenki mögé álljon be az aktuális párja, Adri Becks mögé, Nóri Ádámhoz, Melnek pedig jó utat. Még integethetnének is. Sajna nyilván nem így lesz, konfliktusforrásnak, műsoridőnek szerintem még bent tartották egy ideig.. A hiánya nem viselne meg senkit túlságosan, jövő héten úgyis nyilván jön/nek újak.

@Chuck Νorris: Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy a Jeremy nemcsak Hevesi egyik száma volt, hanem egy nem is rossz amerikai film címe is (a téma a tiniszerelem, de nem nagyon nyálasan). A dal a film utánérzéseként születhetett, mert szinte arról szól. És ha már Hevesi, akkor még egy dala van, ami eléggé ismert lett, a Vigyázz rám c.

@kamilla123: A hotelben azt tartják erősnek, akinek állandó párja van. Pedig pont ellenkezőleg, ezzel lesz sebezhetőbb, mert általában nincs B terv. Ha valamiért szét kell válniuk, pl. ne adj isten bejön valami feladattal egy új, aki borítja a párost, vagy netán tökunalmassá válnak azzal, hogy egymás nyakán lógnak és kiejtik a többiek az egyiket, na, akkor jön a pánik.
Hogy nem veszik észre a pasik, hogy Nórira lehet építeni...
.
@sui.generis: Ádámnak van anyja? Mert a papáról már lassan mindent tudunk.

@monroe a kb hetedik Robin bubi: De, többen is. A két érintetten kívül szinte mindenki. Az ÉÉ műsorvezetői és vendége szintén.

Ditti82 2015.04.03. 10:18:21

@sui.generis: Most nem azért, de Laci és Edina személy szerint ártottak neked bármit is? Már több mint egy hónapja vége annak a szarnak, de te még mindig lelkesen köpködsz rájuk... Ez már-már beteges, amit művelsz velük kapcsolatban.

Veder1 2015.04.03. 13:34:18

@Ronni: miért? teljesen jó jellemzése a beutaltaknak :)

Ronni 2015.04.03. 15:39:30

@Vödör: de ,nem kéne a szintjükre süllyedni

alsophila grahami 2015.04.04. 11:15:38

@Ditti82: ha már így megkérdezted - mert ennyire a szíveden viseled a sorsukat, ki tudja, milyen indíttatásból -, igen, ártottak, személy szerint nekem (is!), amikor heteken-hónapokon át szennyezték mind vizuálisan, mind verbálisan a környezetet a tv képernyőkön keresztül, amellyel eléggé széjjelcseszték a szórakozásomat az egyik kedvenc műsoromon; és amit roppantmód sérelmesnek találok - ezek szerint olyannyira, hogy még hónapok elteltével is "lelkesen köpködöm rájuk", problem? /dolgozd fel :P/ xD

alsophila grahami 2015.04.04. 11:24:23

@mézescsók: régen elváltak a szülők, és a srác az apjához cuccolt egyszer csak (sztem nem nehéz belőni, hogy nagyjából mikor; régen nagy egzisztenciális hiátusban éltek, a papának csak egy bizonyos ideje van mit a tejbe aprítania).

alsophila grahami 2015.04.04. 11:31:53

@monroe a kb hetedik Robin bubi: de igen, eléggé kiakadtak rajta, le is üvöltötték a fejüket páran, és a Bence-Sznezsi konflikt is emiatt alakult ki aznap éjjel /Bence próbálta megértetni a fejével, hogy totál gázul nyomja, de Sznezsi annyira be volt állva, hogy nem fogta, sőt; és akkor ezen elhuzakodtak egy ideig... majd Sznezsit a szokásos ájultrészeg állapotában Bence cipelte megint ágyba; ahogy azt már korábbi bulikázások végén is láthattuk nem ritkán - konklúzió: a csajszi nem veti meg az alkoholt/...

alsophila grahami 2015.04.04. 11:36:11

@foxglove (F6): úgy érted, csak ha az ügyész is fellebbez, akkor van esély súlyosbításra? mert akkor korrekt az infód ;) nem tudom, ez megtörtént-e itt, csak feltételeztem, mert az ügyész már csak olyan, hogy gyakran fellebbez, főleg, ha már a vádlott is él a lehetőséggel...

,, 2015.04.04. 12:57:58

@sui.generis: igen kb.:)
azt én sem tudom, h ebben a konkrét szituban mi történt:)

alsophila grahami 2015.04.04. 14:58:06

@foxglove (F6): áh ne aggódjunk, úolyan nem létezik, hogy a bulvár ne adjon hírt róla, ha lesz fejlemény (azért remélem, marad neki a pénzbünti, az a legkevésbé necces vsz) :)