Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x22 - Ilyen kevés neuronnal ember nem születhet (18+)

2015. március 25. 07:08 - sixx

 screen_shot_2015-03-25_at_6_57_26.png

Gólem a Számkivetett 2-t játssza a tengerparton, ahol láthatóan jobban érzi magát, mint a fák között, de ez közel sem azt jelenti, hogy beszélni vagy hangsúlyozni megtanult volna. Ma lecsap a Fekete Angyal, egy bula hazamegy. Ez meg egy rövid hogyvolt lesz, majd egyszer elmondom, miért.

Reggel:

Ébresztés után másnapos harákolás, hörgés, hősies történetmesélés, Loki az álló faszát Beus seggéhez nyomta, az meg igazította volna be egy száraz análra az ánuszt de Loki aszonta, nem fasz, zseblámpa, mire megrettent és elugrott előle. (Ehhez adalék: az Éden Éjjelben mutattak egy beszélgetést Beus és Loki között, ami alatt kiderült, hogy Loki farka akkora, hogy egy csaja már megrepedt tőle valahol, ÉS Beusnak egyszer szétrepedt a segge.) Adri is megtudja, mi történt a szingliszobában, mert ugye ő átaludta a történteket.

Olyan, mintha nem történt volna semmi. (Beus)

Pjotrt is tájékoztatják a Sajnálatos Eseményekről, márminthogy Ivar kattos, és hisztit rendezett. Ezek után Loki és Pjotr átír egy magyar slágert, legalábbis asszem az az eredeti, és Éden hotel szöveget húz rá. Nem jót, nem jól, de legalább hamisan. Beunak tetszik, bár neki az is tetszene, ha valaki kakiból kirakná, hogy “Beus” a mödanszié partjára. Ivar mindezt jó szokásához híven átalussza.

Délelőtt:

Zoë löevelet hoz, Barbi olvas, Beus Ivar mellett fekszik, a lábán egy pink szandacipővel. A löevélben rapidrandiról van szó, az ebédlőasztalhoz ül le a két újnő, a faszik egyesével járulnak eléjük. Ilyen már volt, nem? És akkor sem volt túl érdekes. Szerintem Barbi alakjával semmi gond nincsen, ezt csak mellékesen, és a csajt letehenező kommentelők miatt jegyzem meg. Beus persze nem érti a rapidrandit, miért pont ezt értené.

Barbihoz Béjvacs megy, Snezi miatt bosszúálló lennék, Barbi szerint ez faszság. Botox és Bence a szobában beszélik meg Az Üvöltözés Éjszakáját, na nem a faszverést, amiben Botox részesítette Bencét, hanem az előtte történteket, Bence ígéretet tesz arra, hogy mindkét csajnak elmondja, hogy ő Botoxsszal akar játszani, és ennyi. Közben elered az eső. Loki a mödansziában pocolva nézi a trópusi esőfüggöny mögött szürkéllő horizontot és az óceánt. Bence Barbinál, azt mondja, amiben megállapodott Botoxszal, Loki jön, akivel Barbi láthatóan szimpatizál, és Ivarról faggatja, akit Loki egy kicsit kibeszél, és azt mondja róla, hogy idióta.

Délután-Este:

Aki arra tippelt, hogy Beus egy plüssállattal az asztalon fogadja a faszikat, most örülhet, így lett. Nózinak hívják. A plüsst. Loki köszön neki, kap egy puszit, Beus meg gügyög hozzá. Beus a riportban aszongya, kellett Nózi, mert segített neki a kérdésekben. Adri és Becks neve egyből nem ugrik be neki, de szerinte erősek. Meg Snezi és Béjvacs is. Na persze. Becks megy Beushoz, nem zavarta a plüss, de megfordult a fejében, hogy lezúzza. Nózi egy mosómedve egyébként. Becks rutinosan hazudik, tök jó fejnek tartalak, mondja, ne bántsd Snezit és Adrit. Becks hüvelykujja pirosra van lakkozva.

Loki Snezinek mondja, hogy a fasza kivan Ivarral, az okostelefonok világéban nem kell lexikális tudás már senkinek. Közben Bence Beusnak és Nózinak magyaráz, hogy Botox az én párom, és passz. Utána szomorkás zenét hallunk, majd látjuk Zoë.t, aki gyön, löevelet hoz, benne infó: a két újnő menjen be a szinglibe, és döntse el ki a Fekete Angyal. Ha már itt tartunk, kíváncsi voltam, van-e Black Angel című metálszám, örömmel jelentem, van:

Este:

Barbi nem akar FA lenni, Beus vállalja, oszt kalap. A többiek meg azon kattognak, hogy fiút vagy lányt fog-e hazaküldeni, mert Zoë újabb leveében is csak annyi van, hogy egy lakót fog hazaküldeni. Mennek öltözködni, sikerül, Beus a riportban aszongya, meglepetést akar okozni, azaz nem fogja körbeszarni a ceremónia helyszínét, és ha valaki irányítani akarja, csakazértis az ellenkezőjét teszi.

Jön Gólem, hogyvoltozik, és aszongya, vetélytársat küld haza a FA, azaz bulát. Snezi 50 éves nőnek igyekezett sminkelni, sikerrel. Gólem egy kicsit baszogatja a csajokat, aztán kiderül, hogy az Angyal az Beus, aki fel is vesz magára egy fekete angyalszárnyat, amit holnapig le sem vehet. Minden csaj be van szarva, az agyhalottakat kiszámítani nem lehet, még a végén egy őstagot zavar haza, aki nem Ivar.

És tényleg, megindokolni nem tudja ugyan, de tuti van valami kimondatlan szabály, hogy egy Hotelben egyszerre csak két pár gumicsöcs fér el, így Botoxot picsázza ki. Pofák szakadnak le, könnyek gördülnek le arcokon, Botox a szokásosnál is szorosabbra zárt szájjal azt mondja, tegnap hibáztunk Bencével (passzív-agresszív felelősségáthárításból jeles), és itten nem lehet hibázni. Bence mehet a szinglibe Beus és Barbi mellé, harmadiknak. Igaza van a kommentelőknek, a szingliszoba olyan, mint egy távolsági buszpályaudvar lassan.

Éjjel:

Siratóra készülök, és sok könnyre, ehhez lassú gitárzenét kapunk, jót. Becks idegbeteg és beszól Beusnak, ostoba picsa, mondja, nem a szívére kellett volna hallgatnia, hanem az eszire, de az meg nincs neki. Pjotr a tegnap esti malőr miatt lebassza Bencét, mintha ő lenne itt a keresztapa, Bence meg jóelőre szól, hogy nem fogja siratni Botoxot, mert azt mutatja, hogy ő kemény, mint a pék fasza. Ivar végre beszél Beussal, ne hallgass senkire, a sajt fejed után menjél. De ha kell tanács, adok. Á, nem kell, mondja Beus, agysejtjei utolsó sikoltásával.

Becks idegbetegségből gyerekes bosszút áll Beuson, és Loki segítségével felakasztja/eldugja a plüssállatait, amiből az lesz, hogy a 19 éves testben lakó kisgyerek bőgni kezd, és hüppögős, remegős rohamot kap, ami tart vagy tíz percig, és rém kellemetlen nézni. Béjvacs ezt elnézve csak a fejét csóválja, és Bencének aszongya, hogy baszki, ilyen kevés neuronnal ember nem születhet. Snezi az akasztáson kiakad, mi a faszért kellett felakasztani a plüssállatokat, nem vagytok normálisak, már nekem ciki ez az egész. Becks és Béjvacs röhög, de Becks bevállalja, hogy ő volt, de hárít is menten, ez a beavatás. Nem segít.

Beus-csöcs itten:

Címkék: 18+ éden hotel
659 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:00:24

haha nem tudják mi az a koedukált. pedig barbi és apol azt hittem értelmes :)

vastyúk is .. 2015.03.25. 23:00:35

@Ne küldj levelet: egy páran tartanánk is tőle. Az ilyen típus rángatja meg a nőjét részegen, persze csak szeretetből. :(

XocoLatte 2015.03.25. 23:00:52

Loki most túltaktikázza majd -- sokat akar a tetkós farka és nem bírja az ... arca. Egyszerre akar Snezitől, Nóritól és Beustól is szabadulni, még ha nem is egy hét leforgása alatt, és ehhez a tervéhez most kovácsol csapatot, Peti, Gergő, Apol, Nóri és Adri felhasználásával. Miközben egy kis vérrel az alkoholjában alig bírja megállni, hogy ne vágja hanyatt Beuskát... Csaxólok, sok lesz ez neked, pajtás...

Elektra1976 2015.03.25. 23:02:05

@spinks: Az a baja hogy Lokit kritizáltad Loki nálam is leírta magát a Snezis veszekedésnél Ez a bújjunk be harmadiknak az ágyba meg szerintem szánalmas volt de valaki így bulizik Lokit már én sem nagyon bírom de azért ha józan akkor legalább próbál játszani Erre mondják hogy vakok között a félszemű is király

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:02:13

nori instagramját nyomja már be vki, multkor volt vmelyik posdtba de elfelejtettem megnézni és most nem találtam meg :)

2015.03.25. 23:02:44

@mokamini: a löki ari :D

pont ll juniortól kérdezik h a nők v a férfiak okosabbak .. :-O

vastyúk is .. 2015.03.25. 23:02:58

@mokamini: Simán elképzelhető, hogy Snezi miatt, de én inkább arra hajlok, hogy lehetőséget látott arra, hogy ő maga cseréljen párt. Snezi nem hiszem, hogy megzuhanna attól, ha Beus kiesne, egy gyerekkel kevesebb. Szóval szerintem Loki inkább magának akar jót, mint Snezinek rosszat. És persze nem tartom kizártnak, hogy vakon vagyok :D

mercsi 2015.03.25. 23:03:26

következő kérdés Nórié és Adrié: igaz-e, hogy a kardamom szívbillentyűzavar?

csak mert 2015.03.25. 23:03:57

@vastyúk is ..: igen, én is így látom, elég csúnyán beszél a többi lányról

2015.03.25. 23:04:04

kardamom jelentését kérdezik - nóri adritól

nóri: kardio az a szív
nóri: sose hallotta ezt a kifejezést
adri: szívbillenytű
megegyeznek benne h igaz

hát ez kellemetlen

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:04:45

a kardamom az egy szin is nem?

mercsi 2015.03.25. 23:05:44

én el nem tudom képzelni, hogy csak és kizárólag Beust anyázó kommentek jönnek a FB oldalukra. a szerkesztők miért csak ezeket vágják be? már uncsi... lerágott csont...

XocoLatte 2015.03.25. 23:05:53

Beus a vitorláson a tegnap-tegnapelőtti önmagához képest WTF szintet ugrott feljebb -- nem állítom, hogy ez már nagykorú szint, de gimnazista és gyanúsan NEM fogyi. Persze, nem volt vele a plüss, lehet, hogy az szívja le az IQ-ját? Az Éjjelben talán megmutatják, mit művelt vele Bence, volt-e behatolás stb. Bencével együtt érdekes párost alkotnak, az tuti...

Krétagarbó 2015.03.25. 23:06:27

@csak mert: persze:) mondjuk kicsit megsajnáltam beust, amikor láttam mennyire kiakadt ezen, sztem Pacaek sem gondoltak, hogy ilyen reakciot vált ki belőle.

csak mert 2015.03.25. 23:06:54

@fosch9: nóri már az éden elején elhasalt az ivar-szótól :DD

tomfree 2015.03.25. 23:06:55

Becsinálok ezen, hogy a srácok női tangákat húznak a seggükbe.

@spinks: adom amit írtál Lokiról. Az még OK hogy buli van és beugrik az ágyba, de hogy odatolja a farkát a csajhoz egy kicsit erős kezdés csajozásnak. Mentségére legyen szólva ittas volt meg fel lehet húzva teljesen, ahogy mondta korábban.

XocoLatte 2015.03.25. 23:07:02

@Chuck Νorris: maradjunk fűszernél szerintem

vastyúk is .. 2015.03.25. 23:07:43

@Chuck Νorris: az egy fűszer, de színként még nem hallottam, hogy utaltak volna rá

2015.03.25. 23:07:48

@Chuck Νorris: nem..
@mercsi: nyilván ezzel beust a reflektorfényben tartják kicsit, tényleg uncsi

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:08:24

@XocoLatte: nekem rémlett vmi kardamom sárga, azt tudtam hogy nincs köze a kardiohoz :)

Zsoofka 2015.03.25. 23:08:26

@XocoLatte: Főleg hogy nem is pár hivatalosan. Szegeny Barbi.

2015.03.25. 23:08:57

@csak mert: hehe :D hát igen nóri sem egy agytröszt de beus alulmúlja azért :)

XocoLatte 2015.03.25. 23:10:00

@Chuck Νorris: lehet, de az is a fűszer miatt van ha van

2015.03.25. 23:10:06

és mint láttuk a szűzies beuska nem ugrott azonnal bence alá és szájába

csókoltatok mára mindenkit, a kettős mércéseket nem kultiválom

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:10:20

közbe rákerestem vmi másra gondolhattam

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:11:30

kövi kérdés beushoz és snezihez: a mélytorok halálos betegság? ezt tuti tudnák :)

Krétagarbó 2015.03.25. 23:11:55

@XocoLatte: én is így gondolom, Lokiból ez már sok. Két pad között a földre fog esni sztem előbb vagy utóbb.

XocoLatte 2015.03.25. 23:12:05

@mokamini: Barbi valami kínosnál is kínosabban vészelte át ezt a napot... A "vitorláson" gyakorlatilag meg se mukkant. A hotelben majdnem dittó. A buliban ivott pár kört, de semmi lazulás. Bence atomrészegsége láthatóan riasztotta és félemlítette.
Mit keres ott ez a szegény pára?

Zsoofka 2015.03.25. 23:12:20

@tomfree: Nem gondolom, hogy komolyan gondolta. Sokkal inkabb tudatosan trollkodik. Ha tenyleg dugni akarja a Kiscsajt, akkor egy világ omlik bennem ossze. Es Mariann utan a 2. kedvencemet is elvesztem. Bar lokit egyelore kepletesen

alsophila grahami 2015.03.25. 23:13:13

bocsi ha már írta valaki, lusta vagyok visszaolvasni, ugyanakkor az agyam eldobom ezen a "koedukálton", iléyen nincs! xDDDD a nagyarcú , önelégült Berki meg (amúgy bírom a fejét, szakadok rajta), milyen nagyra van már a wannabe műveltségével, isstenem... csak a szót kéne elemezni, és máris meglenne a megoldás, de gondolkodni luxus, mennyivel egyszerűbb szolgaian átvenni a mások által belénk súlykolt választ, BAZZE! nem hiszem el.

"ko-" - eddig rendben van, együttesen művelünk valamit, vagy - mint itt, műveltetnek velünk -, de könyörgöm... "edukált", mondom "E-DU-KÁLT"!!! - hát hol a jó életbe' folyik az Édenben "edukáció"????

ilyenformán a válasz NEM, az Éden "nem koedukált", noha fiúk-lányok vegyesen vannak benne, de nem "edukációs" célból vannak oda összeterelve, stimmt? kedves Berki "úr", ha netán erre járnál... :PP

többieknek meg ÜDVI :)

Akármi Áron 2015.03.25. 23:13:17

@Elektra1976: Nem vagy egyedül, én is meglepődtem, pont a hangszín és a folyamatos értelmes mondatokon. Meglátjuk!

Zsoofka 2015.03.25. 23:13:38

@XocoLatte: Ditto...
hihihi. Nem csak én ütök mellé :)

XocoLatte 2015.03.25. 23:14:11

@fosch9: szerintem nem minden tekintetben, és most hangsúlyosan nem a puncival való bánásra célzok. Ösztönlény mindkettő, de Beusnak sokkal jobban működnek az életösztönei és az eddigi életében megtanult húzásaival még itt is elevickélget. Nóri: agyhalál, nagyhalál majd valódi halál.

Dinamo 2015.03.25. 23:14:34

Az Éden Éjjel stúdiójában sem hasítanak az éles elmék a vetélkedő kérdéseivel kapcsolatban. A Berkinek könnyű, ő készült.

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:15:10

sztem csak sokat ittak és a két nagy kan Loki meg Bence mindenki megprobált rászaladni a potya prédára (beusra) Patrik meg örült hogy ujra kiélhette az ágyalatt fobiáját

mercsi 2015.03.25. 23:17:17

következő kérdés Bence, PAca: mit jelent, ha valaki ateista?

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:17:17

patrik az ateista a nagyon nagy elmével rendelkező :D :D :D

mercsi 2015.03.25. 23:17:35

Paca keveri az autistával...

mercsi 2015.03.25. 23:18:10

ÉS a szcientológiával is: Tom Cruise olyan vallásban hisz, ami ateista

Ne küldj levelet 2015.03.25. 23:18:40

Nem hiszem el, hogy ennyire sötétek...

Krétagarbó 2015.03.25. 23:18:53

Ateista az autista? Vagy lehet, hogy nem is az esőember, hanem tom cruise az ateista??? :)))

Elektra1976 2015.03.25. 23:18:59

@Akármi Áron: Hát érdekes hogy ma semmi butaság nem hangzott el tőle semmi nyávogás teljesen normális volt szerintem

spinks 2015.03.25. 23:19:11

@tomfree: örülök, hogy más is észreveszi ezeket a helyzeteket. És nem csak fos...pardon fosch szinten mozog a fórum, hanem kritikai észrevételek is elfernek.

XocoLatte 2015.03.25. 23:19:24

@mokamini: ezt most nem értem... OK, nem hosszú ó, de úgy is ditto ugyanazt jelenti, neeem? :D

alsophila grahami 2015.03.25. 23:19:33

úúúristen, a Paca is nagyon kész!!!!! "a Tom Cruise is vagy ateiste, vagy autista, de az biztos, hogy egy más hitvallásban hisz..." anyáááám xDDDDDDD gondolom, a szcientológia volt a szó, amit keresett szegíínyem xDDDDD

Krétagarbó 2015.03.25. 23:20:36

@Ne küldj levelet: ne izgulj, az összes divattrendet kenik vágják...

mercsi 2015.03.25. 23:21:37

Snezi és Beus kérdése: stötét szobában áll egy pasi, egy kályhával és petróleum lámpa van és egy gyufa van a kezében. mit gyújt meg először?
(a gyufát, haha)

spinks 2015.03.25. 23:21:44

@Akármi Áron: igen. Teljesen más hangszínen beszélt és még a tekintete is más volt.

XocoLatte 2015.03.25. 23:21:56

@Krétagarbó: jó lehet élőben látni, sajnos nekem ez csak közvetítéssel megy -- méretes képzavar és kereszt-ass-zociáció Patriknál (lehet, hogy szándékos): ateista-autista-Rain Man - Tom Cruise-scientológia- vallás-ateista

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:23:09

haha ezt jól megvezették, egy sötét szobában kezedben egy gyufával, mit gyujtasz meg elöbb a petroleumlámát vagy a kályhát: a válasz a gyufát :)
ezt én is benéztem amugy, trükkös kérdés :)

Ne küldj levelet 2015.03.25. 23:23:22

"Azt hittem, hogy ég a gyufa"

Krétagarbó 2015.03.25. 23:23:22

@spinks: kiről beszéltek? Telorol nem tudom visszanézni.

mercsi 2015.03.25. 23:23:29

@XocoLatte: igen, ez zseniális levezetés volt :D

alsophila grahami 2015.03.25. 23:23:47

@mercsi: én is rohadtul unom már," meg annyira nem is vészes a csajszi mint jelenség; mert olyan, amilyen, de elvitathatatlanul felbolygatta a múlt hétre végzetesen ellaposodott műsort, legalább történik valami végre... jah, a Marianna hájpot meg abszolút nem értem, mi az, ami miatt érdekes volt?? ha volt is olyan, én nagyjából semmit nem vettem észre belőle; az Apol meg a másik... minek van ott, egyáltalán ott van még? és ha igen, minek??

Chuck Νorris 2015.03.25. 23:24:15

ostoba vagyok mint egy zsák fos

Krétagarbó 2015.03.25. 23:24:38

Korda györgy:))) a kocka el van vetve

mercsi 2015.03.25. 23:25:02

megint Snezi és Beus: ki mondta, hogy "a kocka el van vetve"? még jó, hogy latinul nem kérdezték tőlük :D

tomfree 2015.03.25. 23:25:41

@mokamini: "Nem gondolom, hogy komolyan gondolta. Sokkal inkabb tudatosan trollkodik. Ha tenyleg dugni akarja a Kiscsajt, akkor egy világ omlik bennem ossze."
Fene tudja, hogy mit gondolt komolyan. Miért ne akarná megdugni a kiscsajt amúgy? A dolog ilyen megközelítése fura csak.

spinks 2015.03.25. 23:25:59

@Krétagarbó: beusrol beszélünk hogy a hajón amikor 3an voltak teljesen máshogy, más stílusban és hangnemben értelmesen beszélt a Bencével,mint ahogy eddig tapasztaltuk tőle. Ezt "elemeztük".

Miranda15 2015.03.25. 23:26:37

Sziasztok!
Nem szoktam hozzászólást írni de most segítsetek!!!!
Nincs kivel megbeszéljem mert állítólag senki sem nézi ezt a műsort a környezetemben :)
Szóval:
A Berki a háttér műsorban miért csinál úgy mintha most menne élőben az Éden Hotel és még nem jöttek volna haza a játékosok?????
Ezt már többször is észrevettem

mercsi 2015.03.25. 23:26:56

@Krétagarbó: neem, ő a kártyákat veti, nem? :D

mercsi 2015.03.25. 23:27:46

@Miranda15: mert ezt mondták neki a főnökei :D

Krétagarbó 2015.03.25. 23:28:10

Van egy bája, ahogy a Breki, a nője és LL Junior az üresfejű, csillivilli, trendi generációt fikázzák. Khm...
Vajon kik a példaképek ennek a generációnak???

spinks 2015.03.25. 23:28:11

@tomfree: Én úgy láttam, hogy teljesen begerjedt a beusra. S ezt a viselkedéstipust ismerem. Direkt míndig ott tesz vesz ahol a " kiszemelt " van. S rendesen majd előbb utóbb számon is kéri. Pláne ha a párja lesz. Ez lesz a veszte a srácnak.

spinks 2015.03.25. 23:29:18

@Miranda15: hát ez a feladat van rá kiosztva. Néha bele is gabalyodik.

XocoLatte 2015.03.25. 23:29:57

@mercsi: kösz, rendes volt tőled ez a dícséret!

El is megyek aludni, ennél már nem lehet ma jobb napom... :D
Holnap szerkik még egyet csavarnak a petróleumlámpán, Nóri az őrület határáig vágtázik, Beus újabb áldozatát is kiszemeli és szárnyai alá veszi... (a szárnyakat bedobták halcsalinak amúgy?)

Na jó éjt olvtársak! :)

Krétagarbó 2015.03.25. 23:30:06

@spinks: köszi, tudtam, csak nem sejtettem. Sztem nem olyan vészes a csaj agyi kapacitása, sokkal ijesztőbb benne az érzelmi sivárság.

alsophila grahami 2015.03.25. 23:31:55

ti is észrevettétek egyébként, hogy lopogatják a VV-s kliséket? pl most ez a "műveletlenségi" vetélkedő, tegnap meg az a táblánál elemezgetős feladatféle a jó és rossz tulajdonságokkal..? már várom, hogy mikor kell egymás arcába mondaniuk, hogy mit rühellnek egymásban... (nem!)

mercsi 2015.03.25. 23:32:08

@Krétagarbó: hehe, nekem is ez jutott eszembe. pont Berki mondja, hogy mégis kinek kellenek az ilyen lányok... hát pont neki...

Elektra1976 2015.03.25. 23:32:19

@spinks: Szerintem ne kommunikáljatok egymással és nyugi lesz :-) Írd meg a véleményed aztán kész Szerencsére nem mindenki Loki rajongó Én se sztárolom egyik játékost se max. megírom a saját véleményem

Zsoofka 2015.03.25. 23:32:46

@tomfree: Mert a 20 millaert jozz es nem egy kósza numeraert... A 20 millabol majd legalabb 3 hét gyönyört vehet :)

Miranda15 2015.03.25. 23:32:50

@spinks: aha.... már értem.Tényleg bele gabalyodik.Vicces,csak hülyének nézik a nézőket.
Gáz egy kicsit

mercsi 2015.03.25. 23:34:53

@sui.generis: vagy eljátszani bábokkal, hogy mit csinálnának a "szabad szemmel is látható nyereménnyel" :D

spinks 2015.03.25. 23:37:38

@Miranda15: igen. Úgy kell tennie raadasul mintha izgulna a végeredményt se tudná. Kozbe el kell játszani h a kiesett játékosok is most értek haza és már a stúdióban vannak Mint vendég. Hát nah. Ez a show műfaja. Elég nagy szervezés és titkolózás kell amúgy egy ilyen műsorfolyamhoz, hisz a játékosok már réges rég itthon vannak.

alsophila grahami 2015.03.25. 23:37:54

@mercsi: jajaja ;)) mondjuk, ezt még simán képesek megcsinálni, csak figyeljünk majd az utolsó héten... xD

Elektra1976 2015.03.25. 23:42:57

@Miranda15: Az Éjjel Nappal Budapest nél is állandóan azt nyomatták mindenhol mintha tényleg valóságos lenne riport meg újságcikk meg minden ment a szereplőkkel Nálam a Barbi Joe élő reggeli műsoros riport vitte a pálmát mikor arról nyilatkoztak hogy nemsokára összeházasodnak Amennyi agyhalott van meg el is hitték Volt olyan ismerősöm aki tőlem hallotta először hogy ez nem valóságos Itt is ezért csinálják mert hülyének néznek és hidd el valaki el is hiszi hogy ez most történik

E vett 2015.03.25. 23:47:36

Sneziről csak nekem jut eszembe állandóan Jacko? Mint két tojás, ezzel a sminkkel meg tényleg egy az egyben

alsophila grahami 2015.03.25. 23:48:19

@XocoLatte: egyetértek, sőt, azt is mondhatnám, hogy szinte már-már várok egy ilyesmi fordulatot, mert nekem ez már sok, amit leművel, bár sokáig bírtam a fejét, de ma valahogy sokalltam tőle. / bár, a legutóbbi Milános kifordulása se volt éppen szimpi a múlt heti Pandorán, de azt még valahogy lenyelte az ember, mert mittomén, a bőrét mentette, ahogy tudta, és végül is első ilyen volt tőle... na de mostanra kezd teljesen Albinához hasonulni ezekkel az ész nélküli kavarásaival, meg a kinyilatkoztatásaival, hogy "Snezinek mennie kell! Beusnak mennie kell"" és így tovább... engem már-már irritál.

spinks 2015.03.25. 23:49:37

@E vett: tényleg van egy kis michael jackson beutese.

alsophila grahami 2015.03.25. 23:50:04

@E vett: én meg azt figyeltem, hogy amikor natúrban, vagy minimál sminkkel mutatták - pl ma -, iszonyatmód emlékeztetett az arca az Oláh Ibolykáéra, mint két tojás, kb ;)

Krétagarbó 2015.03.25. 23:52:20

Az előző ÉH-ban (1-2) is ilyen sokat ittak a csajok is? Snezi pl. sűrűn bébaszik, és nagyon.

alsophila grahami 2015.03.25. 23:55:32

@Miranda15: ez engem is érdekelne, miözben mindenki tudja, hogy a műsor KONZERV, vagyis felvételről megy, mert annyira senki nem lehet "neuronszegény", hogy ne vágja le, hogy ha a presenter itthon van, kísérőműsort vezetb élőben, akkor nem lehet egyidejűleg Costa Ricán is... ugye? vagy ez nem egyértelmű? xDDDD vajon a műsor felelős szerkesztője, vagy producere miért gondolja ennyire egyszerűnek a nézőket..? és egyáltalán, mit nyernek - vagy szándékoznak nyerni - ezzel, mire jó ez?

Múmin89 2015.03.25. 23:56:47

Na én mostmár nagyon kíváncsi vagyok mit fog alakítani Beus, sixx ,ma nagyon védte és most éjjeli adásban Berki is nagyon nyomatta, hogy fog még meglepetést okozni. hm hm

Veder1 2015.03.25. 23:59:21

@sui.generis: a "Nórinak mennie kell"-t kihagytad :) Tényleg fura, mert alapvetően az ő érdekkörébe tartozó lányokat fúrja, ahelyett hogy erősítené őket.

Veder1 2015.03.26. 00:00:52

@sui.generis: szerintem csak nem akar elárulni későbbi dolgokat azért titokzatoskodik.

alsophila grahami 2015.03.26. 00:06:53

@Vödör: oké, az rendben van, nem is várja tőle senki, hogy spoilerezzen - bár azér szokott, ha figyel az ember,, nem is keveset ;)de miért kell úgy csinálni, mintha... szóval érted; simán mondhatná ahogy szokta is - hogy erről nem beszélhetek, satöbbi ;)

"Nórinak mennie kell"-t csak azért hagytam ki, mert arról azt modta, csak "tattika", hogy Snecit megvezesse, miközben Beust rakná ki, de amúgy igazad van, fenének okoskodik most, amikor pont nem ezt kéne jelen esetben csinálnia.

alsophila grahami 2015.03.26. 00:08:32

@Múmin89: gondolom, a verekedésre célzott, ami miatt kitették; vagy/és szex-eksönre ;)

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.26. 05:09:18

Volt valalmi erdekes tegnap? Az androidot utalja a blog.hu es random hozzaszolasokat latok csak.

Hachi_88 2015.03.26. 06:29:37

Mostanában nem láttam elejétől a végéig a részeket, így kimaradhatott pár momentum. Szívesen elolvasnám a rengeteg kommentet is, biztos benne van valahol, de nincs rá időm sajna. Ha valaki ráér, leírná, hogy Loki tényleg utálja-e Snjezit? Ha igen, miért is? És Nórit most akkor tényleg ki akarja rakni, vagy csak kamuzott? Mert egyszer mintha magában mondta volna, h elege van belőle + a riportban is, de Petinek már mást mond, akivel elvileg őszinte.

2015.03.26. 07:31:06

@spinks: én annak örülök h fosch szinten is mozog a fórum, tudod a wannabe elemzők nagyon hiteltelenek, mi pedig ide szórakozni járunk :)
süti beállítások módosítása