Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden Hotel 3x18 - A Pandora, amin Milán beleszart a ventilátorba

2015. március 19. 09:22 - sixx

 screen_shot_2015-03-19_at_7_04_11.png

Gólem már második napja kóvályog a pálmaligetben, de láthatóan ki szeretne szabadulni, és fenyegető léptekkel közelít a kamera felé, és aszongya, Milán bájosan ássa tovább saját sírját, a hotel meg két csapatra oszlik. Nahát. Órák száma: egy.

Valami hat-nyolc éves nyári sláger dallamaira ébredünk, a seggek és kócos hajak közé új motívumként bekerült a két boríték is, nem is papírból vannak, hanem műanyagbúl vagy mibűl, nahát, hová jutott a technika. Pjotr kísértetiesen hasonlít egy egyiptomi múmiára a tegnap estéről a szemén marad festéktől és macskabajusztól, félig nyitott szájjal hörög, az apnoé pedig nagyon veszélyes, én már csak tudom. Milán egyedül a duplaágyban, hiszen Snezi a Nagy 2014-es Kurvaanyázás éjjelén Bence mellett vigasztalódott. Mondja is, hogy nem ment a megnyugvás, ment a kis medvéjéhez (Bence, nem Botox) és reggel olyat homorít, hogy a nyóckerig hallatszik a szilikon recsegése. Ivar kifejezettem furcsán most fogat, mintha a fejét mozgatná, és nem a kefét, lehet szólni kellene neki.

Snezinek a fasza tele van Milánnal, aki reggel még (fél)részegen kérdőre vonja, hol voltál? El. DE HOL? Bencénél. RÜHES KURVA! - gondolja Milán és felpattan, hogy a tegnap Pjotr által beengetett szappanoperai fordulat teljes legyen. Mutatjuk, tessék:

page_1_7.jpg

page_2_8.jpg

page_3_4.jpg

Milán ezek után pacsit kér, de nem kap, majd kissé bizonytalan léptekkel elindul lefelé. Nem akarok nagyon geci lenni, de ha most leesne a lépcsőn, és mittudomén beszakadna a körme, és ezért ki kellene szállnia, senki nem bánná. Na jó, Loki, öt percig.

A randi utáni éjszaka kicsit túlöntöttem a garaton.(Milán)

Esküszöm, Albina lófasz a sráchoz képest, maradjon ÖRÖKRE a Hotelben, könyörgöm.

screen_shot_2015-03-18_at_23_07_08.png

Ivar, immáron nem pállott szájjal érdeklődik Lokitól és Béjvacstól, hogy mi volt tegnap este. Ha tudnád, baszki, mondja Loki, olyat aludtál át, hogy beszarsz. Milán bebaszott, és hisztirohamot kapott, hülyét csinált magából, és részegen csámborgott, majd azzal fenyegetőzött, hogy kibontja a borítékot és/vagy belebassza a kurvadrága mikroportot a mödansziéba. Mert akkor kizárják. Közben kapunk egy keresztsztorit, amiben Bence meséli ugyanezt az ásítozó királyi párnak. Nagyjából jól mesélnek, ha gondolják, lehet jönni hogyvoltozni. A délelőtti tevékenység kimerül abban, hogy Milánt baszogatja MINDENKI, Milán meg szégyelli magát, és kanosszát jár, bokázva. Snezi aszongya, ő nem csinál segget a szájából, lehet bízni benne és kész, ha ezt Milán nem képes felfogni, akkor bassza meg.

Én most legszívesebben fölköpnék egyet a levegőbe és alá állnék. (Milán)

screen_shot_2015-03-18_at_23_18_55.png

Snezi a 2014-15-ös valóságshow-évad slágerszavát, a degradálnit csavarja meg egy kicsit, az ő értelmezésében dagredálni lesz belőle, megvettük, kösz. Botox aszongya, hogy Milán tiszteletlen köcsög. Milán nyilvános bocsánatkérést hajt végre, és kijelenti, hogy ő itten most sírna, ha lehetne. Loki is damage control üzemmódra vált, és miközben Snezi trükkös mozdulatokkal átveszi a bikinialsót és a csöcstartót, elmagyarázza, hogy csak félti Milánt, és ebből fakadóan repedtsarkúkurvázta le Snezit.

Snezi két gumicicivel megvásárolta Milánt. (Loki)

Béjvacs Ivarral kokettál, akit nem nőként kezel, hanem Loki kiterjesztéseként, így mindent elmond neki, amit Lokinak mondana. Ivar a céges policyt nyomatja, és Loki terveinek megfelelően Bence és Becks nyomába igyekszik terelgetni Béjvacst. Milán odafent úgy érzi, ő az utolsó Snezi rangsorában, és mire kimondja, Loki már sejti, hogy ebből megint üvöltve sírás lesz, és mivel a nyálbuborékfújó Milánnál még egy szarás is sokkal többet ér, lelép.

Milán, egyem a kis szívét, elmagyarázza, honnan veszi, hogy Snezi már letett róla: reggel, a reggelinél, rá sem nézett, pedig ő kereste a szemkontaktot. Mivel ezzel hivatalosan is visszaértünk az óvodai konfliktusok szintjére, én inkább most itt le is állnék, mert ez kezd végtelenül kínos lenni. Snezi pragmatikusan áll a dologhoz, hagyjuk, mi történt tegnap este, nem kell a múlttal foglalkozni, inkább a jelent rakjuk már rendbe. Amen, sister. Este lesz, Zoë hoz egy löevelet, feladat gyön, nemes: tessék Béjvacs két oldalán felsorakozni annak megfelelően, hogy ki melyik színt tekinti fontosabbnak vagy számára tetszőnek. És indokolni kell a döntést. Ettől, mármint az indoklások leírásától én most tartózkodnék, ha én lettem volna ott, akkor a pirosat választom, MERT CSAK. Mert az tetszik. Mert a ződ az a mocskosfradi. A zöld oldal: Topol, Becks, Milán, Bence, Ivar. A piros oldal: Pjotr, Botox, Snezi, Adri, Loki. Azaz, ahogy rámutat Loki, egy pár sem került ugyanarra az oldalra. Mert tematika! - mutat rá Loki.

screen_shot_2015-03-19_at_5_28_29.png

Zoënak megint sűrű napja van, Pandora-borítékot hoz, bazdmeg ma van Pandora, kérdi Adri, nem mostam hajat és tök gyökérül nézek ki, nincs is már ruhám. Na, így kell érdekessé tenni a Pandorát, Adri egy szál pinában, zsíros hajjal, gyökérül kérdez. Snezi valamiért tavasztündérnek öltözött estére, illetve ezzel próbálkozott, de hiába tett a hajára egy tiarát és húzott egy függönyt magára, nem lett belőle Hófehérke. A mai Pandorán megint csavartak egyet: a zöldek kérdezhetnek a pirosaktól és fordítva, Béjvacs ott középen viszont attól kérdez, akitől akar. Az öltözködés képeitől megkíméltek minket, legyen annyi elég, hogy Adri csak talált valami rongyot magára, egészen pontosan egy farmert és hozzá egy pólót, végül is a csöcsét eltakarja, nem marad szígyenben.

Bence kérdez, Loki, csapategység vagy Béjvacs? Csapategység, jóhogy. Lófaszt persze, mert ez egyéni játék, mondja Loki a riportban, természetesen hazudott Bence kérdésekor, és ezzel elkezdődik a legjobb Pandora evör, amin a fakrokodilok közé elszórt gömbök most piros és zöld színben pompáznak, fukkyeah. Milán áll a középpontban, aki ostobasága és bizonytalansága VÉGETT elkezdi saját sírját ásni ÚGYMOND, és ugyan nagyon igyekszik nem DEGRADÁLNI senkit, de a válaszaiban szépen bemártja először Lokit, majd Béjvacst, végül saját magát is. A legjobb Bence reakciója az egyik Milán-válasz alatt, tessék:

Milánra még visszatérünk. Ivartól azt kérdezik, igaz-e, hogy lecserélné Lokit, mondta, hogy nem, de mint a legrosszabb amerikai ügyvédes krimikben, nem fogja be, hanem tovább mondja, ezt azok mondják, akik félnek Lokitól, és perszehogy rákérdeznek, hogy ki fosik a szakálltól, de erre Ivar nem válaszol, illetve de, csak rébuszokban, és közben izzad, Botox pedig bemutatót tart a Steven Segal színiiskola második szemeszterének egyik kurzusából, a címe: Érzelmek az arcunkon. Mutatjuk.

botox_1.png

Bence borítja a szaros bilit, te Loki, Milán azzal jött fel tegnap hullarészegen, hogy ki akarsz rakni engem és/vagy Beckset. Hogy van ez? Loki erre mond egy all-in-t, és borít, Milán, megígértem, hogy nem mondom el, de te tegnap még józanul könyörögtél nekem, hogy intézzem el, Béjvacs nehogy mögéd álljon. Aztán meg azzal jöttél, hogy döntSÜK el, hogy a királyi párhoz, vagy Botoxékhoz menjen. BUMM. Adri feje egy tanulmány, Milán, te ekkora fasz vagy? Loki nem áll le, én aszontam neked, Milán fiam, aki iránt egyébként apatigrisi érzelmeket táplálok, hogy én erről hallani sem akarok.

Elég rossz volt nekem ez a Pandora. (Milán)

screen_shot_2015-03-19_at_6_18_17.png

Na, itt mindenki csak néz, hogy miafasz, Botox hogyvoltozik egy gyorsat: szóval te, Milán azt mondtad Lokinak, hogy szervezze le, hogy Béjvacs ejtse ki vagy Bencét vagy Beckset, utána meg feljöttél, és azt mondtad nekünk, hogy Loki ki akarja ejteni vagy Bencét vagy Beckset, igaz? Erre Milán műfelháborodik, te, most ez úgy hangzik, mintha én indítottam volna el ezt az egészet. Erre már mindenki csak röhög, Béjvacs meg ül középen és figyel. Snezinek több esze van, mint a jelmezéből látszik, és szépen rámutat, hogy Milán ugyan egyszerű, mint a faék, de Loki mit is mondott pontosan? Hát azt, hogy ő nem akarja kiejteni se saját magát, se Pjotrt, így marad Bence meg Becks. Azaz, foglal össze Snezi, és ránt egyet a bal mellén, jobbra fel, te voltál az, aki ezt kimondta, ugye. DRÁMAI ZENE. A szövetség felbomlott, pont mint A Gyűrűk Urában.

screen_shot_2015-03-19_at_6_22_00_1.png

Konfúzió, senki ne tud semmit, Bence meg besértődik, hát, kurvajó így itt lenni, és játszani, Miért, mi a faszt hittél Bence, hova jössz? A Pandora után Milán menti a menthetőt, de kevés sikerrel, senki nem hisz már neki. Snezi közben sminkel, mikor nem sminkel ez a nő? Pedig egyszer, figyelmeztető jelleggel már felrúgták a készletét, nem? Bence és Botox lassan, tagoltan vezeti rá Milánt arra, hogy talán neki kellene beszélnie Béjvaccsal, aki meg a szingliben röhög Lokival az eseményeken. Szegény Milán még mindig nem érti, mi történt vele. Bence leveszi a kezét Milánról, mert a szent csapategységet megsértette. Pjotr és Topol is a Pandorát vesézi ki, mondtam, hogy semmit nem kell csinálnunk, mondja Pjotr, ez kivégzi saját magát, és tessék. Milán ünnepélyesen megfogadja, hogy soha többé nem szervezkedik. Too. Fucking. Late.

screen_shot_2015-03-19_at_6_20_58.png

Milán, egyem a kis szívét, még tovább ront a saját helyzetén, ha lehet, amikor este Ivarnak aszongya, hogy mit szólna ahhoz, ha mögé állna. Mivel ez a téma már egyszer felmerült, így Ivar nem csodálkozik, de úgy nem, hogy Loki így kiesik.

Ha nem Gergő lenne, hanem Gabriella, akkor simasika lenne (Ivar)

Közben a nappaliban ebből mit sem sejt a nép, először csak Snezi szjharmonikázik, majd jön Botox is, két pár gumicsöcs fújja a hangszert, közben Becks táncnak hazudott lépésekkel rángatózik. Csodálatos kép, na.

Ami még csodálatosabb, az az epizód végi zuhanyzás, Botox és Snezi egymás csöcsét mossa, közben Becks és Bence kapucnis fürdődresszben parádézik. Leírhatatlan látvány, bár Snezi kamerába pillantásából azt sejtem, megjátszott volt az egész.

Becks körmével zárjuk a mai hogyvoltot, megérdemli. Holnap jön a testsúly-gate.

screen_shot_2015-03-19_at_7_07_31.png

Címkék: éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.03.19. 09:35:19

A harmonika-duett lehet valami bemelegítés volt a mai estére, Sezlony iszonyat-szemkiégető hiphop gúnyája az egyik riportszobai kapcsolásnál ugyanis a magyar valóságshowkban hagyományos klipforgatást vetítheti előre :) . Sőt, remélem is, csak hogy sixx megint megemlékezhessen "Pókmajom artikulátlan, a baszatlan pávián segélykiáltására hajazó racsításáról" :D .

Az azért mindent elmond a dologról, hogy Botox jobban szájharmonikázott, mint Bence eddig, pedig övé a hangszer.

Morcz 2015.03.19. 09:39:42

Nagyon jó a HV, szétröhögtem magam! :))))

Morfologista 2015.03.19. 09:40:03

Van egy olyan érzésem, hogy Béjvacsnak előbb kell választania, hogy hova álljon be, minthogy megtudná mit rejtenek a borítékok. Egyébként volt már valami a Gólem által belengetett jelekről? Én nem fedeztem még fel semmiféle utalást sem arra, hogy mi lehet a borítékokban.

Morcz 2015.03.19. 09:40:58

Sezlony szegény sminkel vagy a nélkül is egy lestrapált negyvenesnek néz ki....

moli 2015.03.19. 09:41:21

"""SZÓ SZERINT BELESZAR A VENTILÁTORBA"""

most vagy en nem neztem eleg figyelmesen a musort, vagy Sixx nem tudja, hogy mit jelent az, hogy "szo szerint".

de leginkabb: mi szukseg van erre? enelkul is eleg volt, felesleges ez.

2015.03.19. 09:41:36

"Donna Sezlonya de Tsöts" a legjobb... :)

Morcz 2015.03.19. 09:41:41

@Morfologista: az egyikben nagy valószínűséggel védettség van....

Morfologista 2015.03.19. 09:44:52

@Morcz: na persze ez "nyilvános", de volt bármi jel, ami segíthet Béjvacsnak?

kontratenor 2015.03.19. 09:46:42

Kösz, sixx, visongva röhögtem, főleg a Botox-galérián.
Más, elütések:
mellet->mellett, Milén->Milán(y), utóbbi kétszer, ilyesmik;
és hogy pontos legyek: belebassza a kurvadrága "mikroport" a mödansziéba - nem automatikus tárgyeset, hanem Milán kétszer is ezt mondja :D

Bujumburi 2015.03.19. 09:50:12

Te attttyaság! (by Dennis)
Milán katasztrófa, visszavonom, mégsem szórakoztat annyira, idegesítő lett.

Morcz 2015.03.19. 09:51:44

@Morfologista: jó kérdés..... ha én szerkesztő akarnék lenni és szemétkedni próbálnék akkor pl a boríték kiválasztása illetve kinyitása előtt közölném vele, hogy nem választhat olyan párt aminek a fiú tagja az adott boríték mellé állt a tegnap kettéosztáskor...

amúgy Adri indoklását miért nem mutatták?

2015.03.19. 09:54:36

Becks folyamatosan részeg az tuti, a pandorás képen látni, h azt se tudja hol van...

chilii · http://chilii.blog.hu 2015.03.19. 09:56:30

ezt a hermónikázást sürgősen tiltsák be, mert a macskám nem bírja elviselni! :)

LoLa 2015.03.19. 09:58:05

Sneci és Botox újraértelmezik a kebelbarátnők kifejezést. Ahogy Ivar is rámutatott, a szilikon képezi barátságuk megingathatatlan alapját.

kontratenor 2015.03.19. 09:59:39

@LoLa: :) Bár feszes, azért megingatható.

kontratenor 2015.03.19. 10:01:01

@kontratenor: még Senzi ->Snezi, de többet nem írok be. A Senzi inkább az érzékeny lelkű Milán. :)

sylerolam 2015.03.19. 10:06:17

A legcsodálatosabb az volt, amikor Bence mesélte a királyi párnak az eseményeket, Paca bizony rárántott.

Morcz 2015.03.19. 10:08:26

@sylerolam: már nem először, és gyanús, hogy mindig akkor mikor Bence ott van....:))))
@kontratenor: :)))))) csak ki ne pukkanjon mint a lufi.....

mamanaplója 2015.03.19. 10:13:13

Nem tudom, ki hogy van vele, de Snezi tegnapi pandórás jelmezétől konkrétan kiégett a szemem, kicsit mintha Chiccolinára akart volna hasonlítani. Viszont Pjotr sem volt semmi, engem egy imádkozó sáskára emlékeztet. Viszont legalább neki van agya.

furmintszaraz 2015.03.19. 10:14:02

@Morcz: Én is arra gondoltam, hogy milyen lenne, ha a párválasztás előtt kellene borítékot választani, és aztán az lenne benne, hogy (akár védettséggel) csak az adott színű csapatba került lány mögé állhat. De valamiképpen lehet még szerepe ennek a piros-zöld elosztásnak.

Morfologista 2015.03.19. 10:14:52

Ha Béjvacs védettséget is kap, biztosan nem tudja meg a párválasztó előtt, vagy nem kap védettséget. Ezt abból gondolom, hogy többször is kinyilatkozta, hogy védettséggel Adriékat robbantja. És ezt többször meg is mutatták nekünk. Loki joggal haragszik Snezire, és marhára nem Milén miatt, hanem mert Snezi elpazarolta a védettségét. Pedig neki nagyobb esélye lett volna őket robbantani, mint most Béjvacsnak. Snezi robbantás után simán mehetett volna Milén mellé, így ő nem kockáztatott volna semmit, Becks bosszúja elkerülte volna Milén által. Most viszont vagy marad Milénnel, amihez láthatóan egyre kevesebb kedve van, vagy befogja Béjvacsot. Érdekes, hogy Nóri egyre inkább kötődik Lokihoz, és nem csak azért mert bejön neki Loki kavarása, hanem mert ezzel Loki leveszi róla a játék terhét. Apol teljesen szürke. Ő szerintem fel fogja adni, vagy szerkesztői segítséggel repül.

chilii · http://chilii.blog.hu 2015.03.19. 10:18:39

Valamiről lemaradtam azt hiszem, de Loki már nem először utalgatott Sezlony hivatására...

furmintszaraz 2015.03.19. 10:20:49

@Morfologista: Ja, azt sem tartom lehetetlennek, hogy Loki és Nóri együtt végigjátsszák a műsort, igazából kényelmes megoldás mindkettőjüknek.

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 10:21:25

Sixx Imádat a hogyvoltokért !!!

Az megvan mindenkinek, hogy Patriknak még Sezlány a segbbedugósvizipipa időben festette a körmét??? Köszönjük a vágást egy hétről...Szóval ennyit erről.

Morcz 2015.03.19. 10:21:43

@furmintszaraz: szerintem ennek tükrében vagy Milán repül vagy Béjvaccs......

webmestar 2015.03.19. 10:22:37

Csak nekem tűnt fel, amikor a színválasztás volt, Loki azt mondta, ő a zöld felé húz, míg Gergő a lila felé, ezért a közös színük a piros, és így állt oda.

Tehát Gergő újpesti, míg Loki fradista. Csak szimpibb lett Loki ezzel :D

furmintszaraz 2015.03.19. 10:27:22

@webmestar: De a nevéhez legalább illik a piros :D

kontratenor 2015.03.19. 10:32:02

"Szerintem én nem tartom magam önzőnek" - ki mondta? :D

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 10:36:35

Amúgy én is piros, és azt gyanítottam hogy szerk utasítás, hogy párok egy oldalon nem lehetnek.
Most komolyan Adriék külön??? Annnyira klafa lenne Züdek haza:) Sorcsere - na én ezt nevezném ittbármimegtörténhet- nek :D Amúgy pirosak az erősebb egyéniségek- most komolyan ez így tutira nem lehet véletlen!

XocoLatte 2015.03.19. 10:37:02

A csapatépítés a borítékszínek mentén szerintem a szerkiktől arra volt kitalálva, hogy a lakókat vizuálisan is két táborra osszák, és Gergőnek könnyebb dolga legyen, melyik oldalra akar állni.
Agyhalottak vagy sem (azok!, néhányan menthetetlenül, páran súlyosan és akad kivétel is, mint mindig), a játékosok talán csak ösztönből és butaságból, de jól kicsesztek a szerkikkel, mert a párok mértani pontossággal álltak ketté, ennek meg sok értelme innentől kezdve nincs is. Bedőlt a Borítékok Bénító Bájereje...

kszanaksz 2015.03.19. 10:37:28

Milánról nekem ez a kis klasszikus jut eszembe :)

www.youtube.com/watch?v=NJhGfjW1-fA

XocoLatte 2015.03.19. 10:39:33

@kontratenor: Milánka, pandorás kérdésre.

kontratenor 2015.03.19. 10:40:14

@XocoLatte: nyakamat rá, hogy egy kivágott jelenetben Loki mondta, hogy a biztonság kedvéért ne legyen pár egy oldalon

XocoLatte 2015.03.19. 10:40:56

@Mosoly az élet értelme: hm, így még nem isnéztem, lehet benne valami -- de mit segít ez Gergőn? ja semmit? aha...

melaena 2015.03.19. 10:41:08

@Mosoly az élet értelme:
az a pipa bedugas vagy megrendezett volt,vagy petriket parszor mar megdolgoztak hatulrol,mert elvileg aludt,gyakorlatilag raharapott a farpofaival a pipara.

Csicsolina nekem is beugrott a gloriat latva :D

Schlomo Goldberg 2015.03.19. 10:47:34

Snezit valami karitatív szervezet öltözteti, most már biztos vagyok benne.

XocoLatte 2015.03.19. 10:49:20

@Schlomo Goldberg: a Nyócker Fekete Párducaira gondolsz?

XocoLatte 2015.03.19. 10:51:23

@kontratenor: ha megtörtént, akkor naná, hogy dupla okuk volt kivágni... egyik-másik "magyarázatról" annyira ordított, hogy kétlábú széknek is kevés...

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 10:54:50

@XocoLatte: ha naa- alapból miért ellett indokolni??
Színeknél???
Tuti minden második azt mondta volna, mert az xy bírim-barim/barinőm/homi társam/ tsöts tesók ám/ itt van és én bíz vele tartok .

mercsi 2015.03.19. 10:59:10

@webmestar: nem csak neked tűnt fel :)

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 11:00:24

@melaena: hát, de az egy hete volt - és a tegnapi öfi végén volt, hogy Becks pironkodott a bebaszcsi miatt.
Amúgy a fürdő ruháról egyértelműen nekem Borat jut eszembe :)
És Sezlony éppen hajaz is rá - folyton keresem az ádámcsutkáját :D

beacska 2015.03.19. 11:01:00

@webmestar: sőőőt, Loki azt is mondta Gerivel kapcs.:"nem azért, mert lehet, h jövőre egy csapatba játszunk"...ami amcsi foci lehet

XocoLatte 2015.03.19. 11:02:19

@Mosoly az élet értelme: egyszerű, mert Gólem ezt parancsolta, választás, indoklás kötelezően

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 11:03:22

@XocoLatte: így már értem miért nem volt értelme :D

kontratenor 2015.03.19. 11:09:15

Htyű, néztem extrát, Loki tusi-bukkakéja meredek. És Peti ott sem volt! :D

kontratenor 2015.03.19. 11:10:48

@kontratenor: Bár a mélypont egyértelműen a tükörnél támaszkodó Milán szemből (nem) látható combpárja.

2015.03.19. 11:16:40

@beacska: ezen mindig nevetek
:D
@furmintszaraz: sztem is esélyes

Bujumburi 2015.03.19. 11:18:04

Az feltűnt nektek, hogy viszonylag többségben vannak a sötét hajú lányok? Eddig egyedül Albina volt szőke, és a sajtótájékoztatón látott 2 másik lány is sötét hajú.

2015.03.19. 11:21:03

@Bujumburi: igen, ahogy általában a világban is több a sötét hajú ember

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 11:21:17

@Bujumburi: :D Megvallom nem értettem ki az a Timi- de gugli a barátom és segített egybűl :D

desohun 2015.03.19. 11:23:01

Sixx, a legnagyobb poént kihagytad! Amikor Ivar azt mondta Sneziről, hogy Snezi és botox azért vannak olyan jóban, mert mind a kettőjüknek szilikon csöcse van :D

Eruka 2015.03.19. 11:24:18

Azt hittem, hogy Sneci nagyobb ívet kap a tegnapi dresszért... :))) Nem is nagyon értettem...mi a szarnak öltözött? Mint egy markotányosnő a faluvégi jelmezbálban... :)

Egyébként szerintem Loki ezt most kicsit meggondolatlanul csinálta... Illetve nagyon fura volt, ahogy Sezlony konklúziójára reagált: ha már belefingott a nulláslisztbe, akkor keményen tartania kellett volna magát, és kikérni magának azt, hogy tkp ő adta Milán szájába azt, hogy Bence vagy Becks...
Mindenesetre ez az "all in" megint egy rettentő jó húzás volt! Loki Rulez! :D

2015.03.19. 11:24:24

@desohun: hát igen, milyen dolog már ez alapján barátot választani, mókás volt Nóri

kontratenor 2015.03.19. 11:26:19

@Eruka: És az elegáns párta-dressz kombóhoz tornacsuka!

Bujumburi 2015.03.19. 11:30:46

@fosch9: Hmmm, jogos, csak valahogy megszoktam, hogy ezekben a műsorokban nem az átlagos arányok dominálnak. No mindegy, várok tovább. Fiúból ugye két szöszi eddig.

2015.03.19. 11:35:10

@Bujumburi: én is várok még szőkét, apol is csak olyan kvázi-szőke
@Eruka: ilyen helyzetben sztem már nincs mit nagyon túlmagyarázni :D lényeg h Milán is besározódott, Lokit eddig sem csípték a szépfijúúúk

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 11:40:43

Azt tudja valaki Ivar miért volt annyira együtt érző Sezlonnyal- valami olyasmit mondott, hogy hányattatott sorsú meg minden??

Levtolsztoj 2015.03.19. 11:45:20

@webmestar: Loki és Gergő az amerikai focit szeretni, szóval nem vennék mérget a két csapatra...

XocoLatte 2015.03.19. 11:45:24

@fosch9: Loki bejövetele után a konditermi részleg egyöntetűen ki akarta őt rakni, nyilván a wannabe alfák megszimatolták a valódi pézsamaszagot...

Nekem Pjotr már nem szimpi annyira, beállt egy pozőr szerepbe, okostojásként minden nap jól megmondja a frankót, Apolkát őrzi-védi és homoerotikus villanásokat mutat, ami enyhén szólva is polarizáló dolog. Gergő Makó-Jeruzsálem táv attól, ami nekem bejönne, Lokin kívül sajnos nincsen jó karakter a fiúk között. Jöhetne valaki már. Felőlem akár Kristóf fekete is lehet, de télleg mindegy.

Új csajszi ebben a felhozatalban? Hm, egyértelműen csinos, de nem látványosan ribi-alkat, aki elsősorban eszes és dumás, valamint szociofil. Ja hog yilyen a kasztingon sem volt... :(

2015.03.19. 11:48:36

@XocoLatte: ilyen lányok nem járnak kasztingra csak a kis szerencsétlenkék akik azt hiszik (Nóri) és a kiélt kvák (sezlony), más karaktert nem nagyon láttam még
a kondirészleg magát minősíti, h csak a saját fajtája f.szát szopkodja (ugyebár szinte meg is teszik) nemtom nekem az életben sem jönnek be az ilyen karakterek nemhogy egy műsorban

kontratenor 2015.03.19. 11:51:19

@Mosoly az élet értelme: Mert mindenki beszélget másokkal és elmeséli az előéletét. Műdudás (ex?)revütáncos, Kozsó-csajbandatag, szerinted mit nem vállalt még be?
Pedig egész üdítő, hogy igazából nem is buta.
Nóri meg azért empatikus lélek, átérzi, hogy szar sorssal magunk mögött nem lehet könnyű.

Bujumburi 2015.03.19. 11:53:32

@Mosoly az élet értelme: ja.. és annyi ilyen apróság van, amiről fogalmunk sincs, itt már jobban zavarnak ezek a béna vágások, mint a VV-nél... olyan mintha hazafele elveszett volna a fele anyag és ezért ugyanazt kell ismételgetniük, ill. kipótolni ezt-azt.

Mildi_Bp 2015.03.19. 11:57:23

@Mosoly az élet értelme: hát ez a Slozi-hányattatott sors téma engem is érdekelne!

XocoLatte 2015.03.19. 12:04:03

@fosch9: +1

hoppá, konditerem ma délután kilőve... :((

XocoLatte 2015.03.19. 12:07:02

@Mildi_Bp: akik tudják, hol lehet visszanézni az adásokat?

Mdolo 2015.03.19. 12:16:26

Adrika tegnap hogy nézett ki Pandora előtt? Mint akinek összeverték a fejét, a szemöldöke meg hiányzott :D Aztán Pandorára sikerül felvakolnia magát.

kepfeltoltes.hu/150319/adri_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Mdolo 2015.03.19. 12:18:28

Ja és egyébként Adri hol volt tegnap Pandora után? A 3. blokkban egyáltalán nem szerepelt, pedig az lehetett legalább egy 2-3 óra lefekvésig. Ennyi ideig nem ülhet a vécén :D

tomfree 2015.03.19. 12:19:05

Sokat nem várok a pénteki párválasztótól. Szerintem mindenki szépen beáll a párja mögé majd Béjvacs kiesik. Azért nem adnak védettséget a szerkesztők sem minden héten.
@XocoLatte: tv2.hu/eden_hotel/teljes_adasok

Mdolo 2015.03.19. 12:27:53

@Bujumburi: ez a vágás nagyon gáz, mintha először csinálnák a srácok, vagy lehet túlvállalták magukat a műsorral. Én ezektől a bevágott kétmondatos kommentektől készülök ki. Ugyanaz az ember kétszer egymás után nem viseli ugyanazt a ruhát. Tehát még ezeket sem egy nap veszik fel. Tegnap Loki volt az, aki többször beszélt Pandora alatt, ő fixen fekete ingben volt. Pl Pjotr fehér ingben + fehér téli sapiban volt, amit szerintem majd a mai párválasztón fog viselni.

beacska 2015.03.19. 12:31:14

@fosch9: én elég régóta így jelentkezek be, ha vicces, és nem filozófikus kedvemben vagyok...nem lehet véletlen, h gyakran egy húron pendülünk ;)

beacska 2015.03.19. 12:34:37

@Eruka: és azt láttad, h a zuhanyzós jelenetből kiderült, he ebból a Borat-ruciból több is van? vmi szponzor-téma lehet, és a csajok közül csak Snjezi vetemedett rá ;)

amúgy meg azt nem értettem, h Milán miért nem védekezett azzal, ami TÉNYLEG volt, h a segg-megvédés úgy kezdődött, h M. mondta Lokinak: jól belerángattál a szarba azzal, h a nőmet küldted, HÁT RÁNGASS IS KI BELŐLE!...szegény, drága Milán

Mdolo 2015.03.19. 12:35:50

sixx már nem először ír ilyet Bencéről:
"Bence meg besértődik, hát, kurvajó így itt lenni, és játszani, Miért, mi a faszt hittél Bence, hova jössz?"
Ez a srác tényleg mindig meglepődik, amikor a komfortzónájába ezek a szemét szerkesztők belöknek esetleg egy új fiút. Persze ha folyamatosan csajok érkeznének, akkor elbulizgatna ő élete végéig nagy fiúösszetartással Costa Ricán :D

kontratenor 2015.03.19. 12:36:53

@beacska: a szponzorruciban biztos vagyok
mikor Öbölnéző ment randira Sezlonyékkal, előtte cöccögött, hogy jaj, csak ne kelljen valami cicivillantósban mennie, vagy ilyesmi

2015.03.19. 12:36:54

@XocoLatte: ne már :D
@beacska: örömmel veszem :)

Mdolo 2015.03.19. 12:37:38

@XocoLatte: ja igen.... a fenébe, azt hittem péntek van :D

melaena 2015.03.19. 12:38:47

gumicsocs sorsat nem fogjtok megtudni,max vmelyik bulvar ujsagbol.
a beszelgetesek 99% szazaleka a benti kapcsolatokrol es a tematikazasrol szol.
minden mas ki van vagva.
a maradek 1% akkor marad bent,amikor beleszovodik egy benti/tematikazos beszelgetesbe,es nem lehet kivagni.

beacska 2015.03.19. 12:41:03

@melaena: ilyen volt pölö Snjezi sanyarú sorsa

beacska 2015.03.19. 12:41:03

@melaena: ilyen volt pölö Snjezi sanyarú sorsa

XocoLatte 2015.03.19. 12:41:30

@Mdolo: azt ki kell érdemelni, még vár ránk egy ma esti Milán hisztipicsázás...

kontratenor 2015.03.19. 12:41:51

@melaena: amúgy ez így is van rendjén

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 12:44:38

@beacska: @kontratenor: igen ez nekem is feltűnt, hogy sopánkodik, hogy ne kelljen neki mutogatnia magát.
Milán védelmére próbált Sezlony kelni csak elnyomták- pedig jól beszélt mikor Loki-nyulat akart borkorból ugrani azzal, hogy ha cimbit nem tól újdonsült cinkosa képébe kiesésre -kizárásosan csak az öribari páros marad.

Tanya Jóska 2015.03.19. 12:58:54

Sneziherádé a pandin ezt a szett-smink kombót komolyan gondolta?

Mildi_Bp 2015.03.19. 12:59:17

@Mdolo: LOL! Remek észrevétel.

2015.03.19. 13:19:30

@XocoLatte: a csütörtöki a legunalmasabb

Krétagarbó 2015.03.19. 13:19:50

@beacska: azért az tetszett tegnap a Pandora után, hogy ő csak azt akarta kideríteni, hogy a fennmaradó Becks-Adri illetve Bence-Botox párosból Loki kit akar beáldozni, hogy tudjanak majd védekezni. (Pjotrral Loki jóban van, Milán meg a saját seggét nyilván bevédte, így maradt fent ez a két páros, mondta ő)... :)))
Szegény, a végén már én is sajnáltam az ostobenkóját.

Mdolo 2015.03.19. 13:44:27

@tomfree: én is erre gondoltam, a védettséget nem osztogatják minden héten, viszont a Kisgyereknek védettség nélkül esélye sincs. Szerintem egyedül Nórika választaná őt, viszont vele egyrészt nem számol a srác, másrészt akkor Loki menne a levesbe. Hiába áll be Botox/Adri/Topol mögé, azok fix párok, csak védettséggel lehet akciózni. Ezt Sneci megoldhatta volna múlt héten - vártam is, ha már ilyen cirkuszt generált - aztán nem lett belőle semmi. Viszont ha a Kisgyerek holnap megy, akkor jövő héten megint fiú érkezik.

Morfologista 2015.03.19. 13:57:01

@Mdolo: Szerinted Sneci ezek után Mulant választaná Béjvacs helyett? Sztem a kisgyereknek van két napja hogy befűzze Snecit és ez nem is egy mission impossible.

kszanaksz 2015.03.19. 13:57:35

Milán szerencsétlenkedésének (saját átgondolatlan lépésein kívül) az alapja, hogy nem tud megbízni a párjában. Nála látszik ez leginkább, a többiek fele ennyit nem aggódnak. Snezinek a külsője, az alapvető gesztusai meg a határozott hozzáállása ezen nem segít, ez egy pech, hogy a leginkább megingatható és önbizalomhiányos fiúnak pont a legribisebbnek tűnő lány lett a párja. Ha nem tudnak cserélni, akkor végig ez lesz velük, amíg egyikük ki nem esik.

tomfree 2015.03.19. 13:58:27

@Mdolo: elég kevés kreativitásról tanúskodna a szerkesztők részéről, ha megint védettséget kapna az új ember, ráadásul a semmire, a szerencsére, hogy jó borítékot választ. Ha meg nem kap védettséget, akkor repül. Szerintem Nóri sem választaná, tegnap kifejtette Milánnak, hogy benn akarja tartani Lokit. Némi izgalom akkor lenne, ha Béjvács beállna Snezi mögé, de az sem őt választaná szerintem, annyira fosnak mindentől, hogy összezárnak, a lány még ezzel a szerencsétlen hülyével is össze fog zárni szerintem majd figyelj csak. Jövő héten lánynak kell érkeznie amúgy. Egyébként lesz még mozgás, az egész szériában valami 28 versenyző járt az ÉH3-ban, még a felénél sem vagyunk talán.

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 14:00:12

Lokinak nem nagyon kellett volna magyarázkodnia a Pandorán. A csapategység kapcsán csak halkan vissza kellett volna kérdeznie Patrik-Adri és Bence-Mariann felé, hogy mi is volt a csapategységgel Snezi bejövetelekor, ki is rúgta fel?

A riportos bejátszások kapcsán engem nem a ruhák összevisszasága zavar annyira (az átvehető), hanem a lányok haja. Tegnap Apolkáé és Nóril konkrétan teljesen más színű (halványvörös) és fazonú volt, mint a játékban.

Az ÉÉ-ben mutatták, hogy Peti szerelmet vall Apolkának.

Morfologista 2015.03.19. 14:00:18

@kszanaksz: hát ezaz. De szegény Mulan azt nem vágja, hogy ebben a játékban ha nem bízik meg a párjában, arra nem a hiszti az adekvát válasz, hanem az hogy elkezdunk titokban mást is puhitani.

tomfree 2015.03.19. 14:01:52

@Morfologista: őt fogja választani szerintem még így is. A vizimentő srácot nem tartja semmire senki sem, mert túljátssza a szerepét. Ráadásul a gyerek nem is smúzol nagyon Snezinek. Aztán ki tudja mit nem vágnak be nekünk.

Morfologista 2015.03.19. 14:04:14

@Tündérfalvi A.: persze hogy más a haja, a riportot egy-két-sok nappal később veszik fel mindig.

kszanaksz 2015.03.19. 14:04:41

Kíváncsi vagyok meddig lehet a csapategység szó mögé bújni, és csodálkozom, hogy az ezzel leginkább vagdalkozó Bencét senki nem vágta verbálisan pofán az "álszent" szó akár többszöri használatával is. Vagy esetleg felhozhatta volna neki valaki Norbi esetét, hogy nem az a megfelelő értelmezése a csapategységnek, hogy a tagok neki tetsző módon cselekedjenek.

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 14:06:54

@Morfologista: Lehet, hogy azt a vágáskor, utólag, itthon?
Mert akkor Apol és Nóri még maradnak egy darabig. Mindkettő sokkal barnább a riportban, mint a játékban.
Viszont Adrit többször is mutatták ugyanabban a ruhában, sminkben, szétsírt arccal, mint a játékban. Sőt Snezit is.

Mdolo 2015.03.19. 14:11:02

@Morfologista: szerintem Sneci ezek után még mindig választhatja Milánt. Egyrészt, mert gyakorlatilag nincs kapcsolata a Kisfiúval - aki szerintem nem is nagyon számol vele. Másrészt folyton azt bizonygatja Sneci a nyilvánosságnak és Milánnak is, hogy meg lehet benne bízni. Még az esti balhé után is ezt emlegette, persze reggel kicsit játszotta a sértettet. Harmadrészt ha a Kisgyereket választja, akkor a Loki-Pjotr tengelyhez 'kéne' közelednie, amit szerintem nem tervez. Bár minden lehet és annak az ellenkezője is, én múlt héten azt hittem robbantani fog, mert ki lett kiáltva tököscsajnak, aztán mégsem :D

2015.03.19. 14:12:08

@Tündérfalvi A.: a riportot sztem ott veszik fel, de amiben vannak ruhák, abban általában a másnapi eseményeken vannak, úh sztem 1-2 nappal utólag mondják el a hogyvoltot a dolgokról

kszanaksz 2015.03.19. 14:15:07

@fosch9: logikus lenne utólag riportolni őket, amikor nagyjából kiderült, hogy a napi eseményekből mik kerülnek be majd a műsorba, és akkor ezekről lehet célirányosan kérdezni is őket.

Morfologista 2015.03.19. 14:15:09

@Tündérfalvi A.: Nem hiszem, hogy itthon. Szerintem rengeteg holt idejük van kint is erre. Szerintem az 1-2 nap az átlagos (ugye sokszor lehet, hogy később jönnek rá valaminek a jelentőségére, és akkor azt meg kell utólag magyarázni). A leglátványosabb Naomi volt, amikor a riportot Norbi kiesése után vették fel, teljesen szét volt bőgve a feje, de akkor, amikor a riportokat bevágták, akkor még nem tudtuk, hogy miért...

Mdolo 2015.03.19. 14:18:17

@tomfree: én azért írtam, hogy fiú fog érkezni, mert azzal számolok, hogy a Kisfiú kiesik. Sneci is azért lett védett gyakorlatilag, mert előtte Evelin nem tudta megvetni a lábát. Így ha most Béjvaccs kiesik, megint fiút küldenek be, de mivel biztosra mennek a szerkik, kap valami egyszerű feladattal megszerezhető védettséget. Legalábbis a műsormenet szempontjából így lenne logikus.

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 14:20:09

@fosch9: @Morfologista: Oké. Akkor figyelem a két lány hajszínét. Ha a napokban hirtelen vörös lesz, akkor igazatok van, fodrász járt a házban, ha a játékban marad a szőkés haj, akkor nincs igazatok:)

Morfologista 2015.03.19. 14:21:46

@Tündérfalvi A.: tűkön ülök, annyira izgulok :D

tomfree 2015.03.19. 14:25:34

@Mdolo: szerintem lány jön vagy valakit kivágnak jövő héten a bentiek közül simán. Azért nem hiszem, hogy hagynak két hét nyugalmat a lányoknak benn.

Mdolo 2015.03.19. 14:26:30

@kszanaksz: szerintem amatőrök a szerkik és pont nem célirányosan kérdeznek. Ezért fordulhat elő, hogy többféle ruhában ültetik le őket a kamera elé. Ergo egy napi összefoglaló bevágásait rákövetkező több napok alatt veszik fel... vagyis bénák a szerkik / kevesen vannak kinn :D

2015.03.19. 14:27:23

@kszanaksz: persze miért ki a fene tudja 2 hó elteltével elmesélni h akkor épp ott mit miért csinált
@Tündérfalvi A.: a rózsaszínes haj a fénytől lehet

Mdolo 2015.03.19. 14:27:53

@tomfree: de előtte a fiúknak is volt 2 hét nyugalmuk :D

kszanaksz 2015.03.19. 14:33:32

Ami még szerintem érdekes lesz, az az alakuló csoportok kapcsolatrendszere a társaságon belül. Van Loki meg Péter, akik haverok, viszont Péter párja Apolka, aki meg elvileg Adriennel haver. Bence meg Patrik haverok, Adrienn és Marianna mellé utóbbi révén Sznezi is beállhat Milánnal, de a tegnapi pandora eredményeként pont Milán lett leválasztva erről a csoportról, ha kiesik, az új gyerek meg inkább a Loki, Péter vonalban gondolkodik. Alakulnak itt szövetségek szépen lassan, de keresztbe-kasul, nincsenek jól elkülöníthető csoportok még és érdekes lesz látni, hogy amikor ezek a csoportok alakulnak, páron belül vagy páron kívül történik majd szakadás.

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 14:37:50

@Mdolo: Szerintem meg akkor lenne csavar a műsorban, ha nem az új kisfiú, vagy a gyenge Milán esne ki, hanem robbantanának egy erős párt vagy kiesne egy erős karakter.
A színválasztásos beálláskor én biztosan nem arra figyeltem volna, hogy ne a párommal legyek együtt, hanem arra, hogy tuti, hogy a saját nememmel egy oldalra álljak. Így bármi is van a borítékban, sokkal jobban tudnám befolyásolni az eseményeket, mert Gergőnek nagyobb a mozgástere.
A mostani felállásban a szövetségesek vannak egy oldalon, nincs közöttük "ellenség", ezért feltehetőleg a szövetség egyik tagja repül. Ez Peti szempontjából szívás, mert Gergő Lokival jóban van.

Szerintem az egyik borítékban az lesz, hogy LÁNYOK, a másikban az, hogy FIÚK.
Gergő választhat egy borítékot, azok az emberek lesznek játékban, akik azt a színt választották.
Ha a borítékban az lesz, hogy lányok, akkor az adott színű lányok mögé kell beállnia. Ha az lesz, hogy fiúk, akkor az adott színű fiúk közül az egyik mellé kell beállnia.

kszanaksz 2015.03.19. 14:43:38

@Tündérfalvi A.: Lehet, de ha e mellé nem jár valami plusz, akkor ez a borítékosdi egy egyszerű szivatás Gergőnek, mert így vagy úgy, de simán csak lekorlátozzák a lehetőségeit. Egy új játékost szivatni, nekem nem olyan életszerű.

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 14:48:40

@kszanaksz: A pirosban védettség is lehet, az a szín Gergő színe.
Az is lehet, hogy az egyik borítékban Gergőnek lesz védettség, a másik borítékban a mögé állt játékosok közül a fiúknak vagy lányoknak.

ÉH3sZ 2015.03.19. 14:49:31

A képregény nagyon nagy!!:) Snezi homorítását lájkolom.

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 14:51:55

@Tündérfalvi A.: @kszanaksz:
Ha nem adnak neki védettséget akkor ez így szimplán kibaszás, hogy korlátozzák a lehetőségeit.
Szerintem tuti nem ilyen jellegű téma lesz.
A párcsere meg most ez a színes cucc is arra mert ki sztem, hogy a szövetségeket meg azt a fene nagy családi idillt felkavarják.

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 14:54:09

@Tündérfalvi A.: ez jóóó lenne. Pl 2-3 ember védett vajon mernének e robbantani- ezek amúgy nem. Vissza szívtam - papír forma lenne :( de az ötlet zseniális lett volna Pókmajom, don Corleone idejében.

Mdolo 2015.03.19. 14:57:20

@Tündérfalvi A.: persze csavar tényleg akkor lenne, ha olyasvalaki esne ki, akire nem számítunk és 'erős'. Viszont ennek nagyobb volt a valószínűsége múlt héten a védett Snecivel, mégsem jött össze. Ez a Kisfiú elég komolytalan, nincs egészen tisztában a helyzetével, nagy csodát nem várok tőle, ha lesz keverés, akkor meg belebukik. Szinte csak a szerkik tarthatják benn mesterségesen, a természetes kiválasztódás ellene játszik :D

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 15:03:08

@Mdolo: Lehet, de a kisfiú 2-3 nap alatt többet gondolkodott, mint a másik 3 srác.
Engem Patrik kifejezetten zavar, számomra egy henyélő, nyaraló bulista, akinek nem ebben a játékban a helye. Milán annyira sunyi, ahogyan mindenkit próbál befúzni, de ész nélkül nem taktikus, hanem szánalmas lesz.
Bence meg, no, hát ő a Bence.

ÉH3sZ 2015.03.19. 15:09:15

@Bujumburi: Albina nem szőke volt, hanem hidrogénfehér:)

Mdolo 2015.03.19. 15:14:36

@Tündérfalvi A.: tényleg elég sokat agyalt, viszont szinte csak Lokival volt kettesben. Tehát nem kommunikál a csajokkal, nem próbál bevágódni senkinél. Mintha biztos lenne a dolgában, csak azt nem tudom mire föl. Legalábbis nekem ez jön le az alapján, amit látunk, aztán persze kérdés mi nem kerül műsorba.
A hülyegyerek tengely engem is irritál. Patrik már 3 nap után olyan volt Adrival, mintha 3 éve együtt lennének. Közben most kb 2és fél hete ismerik egymást. Hát miről beszélünk? :D Amikor róla szól a műsor, akkor meg vagy hülyén ugrál (táncol), vagy eljátssza a bebaszottat és baromkodik/üvöltözik/meztelenkedik. Nagyjából ennyi a játéka, mikor nem döglik.
Bence gyakorlatilag ugyanez, annyi különbséggel, hogy mikor érkezik egy új arc, akkor a szobájukba összeszervezi a körét és megállapodnak abban minden héten, hogy kiteszik az új embert. Ja meg elkezd hőbölögni mikor valami nem úgy alakul, ahogy a méltóságos úr elképzeli :D

ÉH3sZ 2015.03.19. 15:22:16

@Mdolo: Béjvaccs tegnap kezdett Snezizni, mert Loki felbiztatta, tegyen már valamit

Mdolo 2015.03.19. 15:24:05

@ÉH3sZ: Elvileg még van 1,5-2 nap a párosodásig, szóval papiron alakulhat a történet :D

ÉH3sZ 2015.03.19. 15:31:48

@Mdolo: Alakulhat. Védettség nélkül (amit szerintem nem kap) csak Snezinél van esélye, mert Milán már olyan szinten gáz, hogy mindenki kint akarja látni

szarvas, szarvas 2015.03.19. 15:32:51

Biztos valakinek feltűnt, de eskü, nem olvastam. Tipp a borítékokra:

Naomi visszajön.
Először azt hittem, bent fog maradni, mert néhány adás után elkezdett rózsaszínes árnyalatú lenni Naomi, Nóri és Apolka haja. Adrié meg világosabb barna.
Az nem lenne meglepő, ha a kiesettek haját egyszerre festenék a bentiekével, de miért interjúztatnák ennyivel a kiesése után? Ráadásul az adásokban még senki nem rózsaszínült be. Naomi (és az összes többi halványrózsaszín) meg elkezdett kikopni az interjúknál fokozatosan, tehát többször előveszik.

Lehet, hogy utólag jutott a szerkesztők eszébe, hogy majd miket kellene nyilatkoznia, mert eljutottak odáig a vágásban, de mivel most a tipp a lényeg, így a Naomi visszjönre megy a voksom.

Boríték: Naomi (választott lány?, de Naomi) vissza. + Kaphat védettséget, vagy Gergő automatikusan repülhet, Naomi kijelölheti (védettség nélkül akár), hogy melyik csaj húzzon haza. Akár Gergő is, hogy kit vigyen magával. Nem tudom, hogy az arányok borulhatnak-e, hogy mindenképp tartanak-e ceremóniát.

szarvas, szarvas 2015.03.19. 15:36:29

@szarvas, szarvas:

Plusz Berkinek volt egy ilyen elszólása(?) az egyik FB üzenetre, hogy esetleg visszahoznak egy régi játékost, hogy az emberek végre elkezdték kapiskálni a dolgokat.

Mdolo 2015.03.19. 15:37:36

@ÉH3sZ: ez igaz, de ha én játékos lennék, akkor az lenne a célom, hogy mindig a relatív gyengébb mellett kampányolnék. így a végén nagyobb esélyem lenne a győzelemre :D Vagyis most Milán bent maradásáért szervezkednék.
Bár szerintem ezeknek tökmind1, csak más essen ki ne ők és akkor hávájdizsi van :D

ÉH3sZ 2015.03.19. 15:39:33

@szarvas, szarvas: Nem gondolom, hogy visszajönne. Teljesen szabályosan esett ki.

beacska 2015.03.19. 15:42:15

@Mdolo: szerintem meg nem bénák, hanem tök lényegtelen, h mikor veszik fel...felvettek egy csomó mindent, most meg aszerint állítják össze a műsort, ami UTÓLAG fontos lehet, a cselekmény alapján...kint marha sok idejük volt, itt meg jóformán semmi...

beacska 2015.03.19. 15:42:15

@Mdolo: szerintem meg nem bénák, hanem tök lényegtelen, h mikor veszik fel...felvettek egy csomó mindent, most meg aszerint állítják össze a műsort, ami UTÓLAG fontos lehet, a cselekmény alapján...kint marha sok idejük volt, itt meg jóformán semmi...

kszanaksz 2015.03.19. 15:43:06

Én se gondolom, hogy érdekes lenne Naomit visszahozni. Mi újat várunk tőle? Ugyanazt fogja csinálni, amit eddig. Visszahozni vagy olyant érdemes, aki jó játékos, élvezhető játékot és kavarást csinál, vagy pedig valami nagy geciség miatt esett ki és így van bent neki olyan, aki esküdt ellensége.

szarvas, szarvas 2015.03.19. 15:43:26

@ÉH3sZ: De ha az van a borítékban, hogy egy kiesett lányt/fiút visszahozhatnak/kötelező visszahozni/cserélhetnek valakire, és így?

Naomira csak a haja miatt tippelek, hogy ha valaki visszajön valamiért, az ő.

beacska 2015.03.19. 15:43:36

@kszanaksz: szerintem egyáltalán nem követelmény, h csapatokra oszoljanak, sőőőt...én úgy látom, h ez a keveredés szándékos

ÉH3sZ 2015.03.19. 15:44:35

@Mdolo: Jó a logikád, de Milán már nem a gyenge kategória, hanem a közellenség kategória. Naomi is azután esett ki, hogy mindenki arról beszélt, hogy kétszínű és hazudozó.

ÉH3sZ 2015.03.19. 15:47:24

@szarvas, szarvas: ha az van a borítékban, akkor meg Norbi megy vissza mert önként feladta a játékot Bencéért. De most fiútöbblet van, úgyhogy megint nem számítok erre.

szarvas, szarvas 2015.03.19. 15:47:37

@beacska: Naomi haja nagyon szabályosan kopik (kopott) adásról-adásra. A többiekén annyira nem látszik a szabályosság, mert se Apolka, se Nóri nem volt igazán szőke.

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 15:49:14

Szerintem, ha valakit vissza hoznának az a Norbi gyerek, mert ő nem esett ki egészen korrekt módon - olyan Danis feeling. De sztem, akit az Éden éjjelben látunk az már nem jön/jöhet vissza.
Félnének attól, hogy az amatőrök egy pillanat alatt elszólják magukat adásban a történtekről -és az elvileg élő - nem tudnak benne annyit machinátorkodni.

szarvas, szarvas 2015.03.19. 15:49:36

@ÉH3sZ: Csere még lehet Gergőre és akkor megtarthatják a ceremóniát a szokásos módon, csak igazságtalanul, ha nincs semmi plusz.

kszanaksz 2015.03.19. 15:49:56

@beacska: Nem írtam én se, hogy követelmény lenne, de általában ez történik közösségekben a két véglet, a teljes elszigeteltség és a hippiközösség között. Itt akkor nem egyformán látjuk, szerintem ez nem szándékos, csak így alakult, és később még erős konfliktusforrás lehet.

csak mert 2015.03.19. 15:50:59

@Mdolo: Szerintem jó húzás lenne, ha patrikot kirakná gergő, unom azt az idióta orrtúró, alkeszt

ÉH3sZ 2015.03.19. 15:51:03

@Mosoly az élet értelme: Minden kiesett rögtön szerepelt eddig az ÉÉben, gyanús lenne ha valaki nem

beacska 2015.03.19. 15:51:47

@kszanaksz: de már nem nagyon van rá idő....úgy emlékszem 40 valahány rész lesz. kb. már a felénél tartanak...

szarvas, szarvas 2015.03.19. 15:51:58

@Mosoly az élet értelme: Nekem Naomi abban is gyanús volt (nem a nulla rózsaszín miatt a hajában), csak pár mondat, nem tudnám megfogalmazni, megérzés, és már nem is emlékszem.

Nem imádom Naomit, mielőtt az a vád érne, hogy azt hiszem, ha eleget fohászkodom, akkor visszakapom a nőm. :)

ÉH3sZ 2015.03.19. 15:53:15

@beacska: Ja, igen

@szarvas, szarvas: Elmondtam mit gondolok, nem régi játékos visszatérése van a borítékban szerintem

Mdolo 2015.03.19. 15:54:01

@beacska: persze lényegtelen, csak rossz a szervezés. Valószínűleg túlvállalta magát a menedzsment ezzel a műsorral, vagy alulméretezték a szakmai stábot. Ez a technikai része a dolognak, tudom hogy nem azért járnak ide az emberek, hogy erről vitatkozzanak, hanem inkább a leadott tartalomról. Még annyit, hogy itthon is volt bőven idejük, mire műsorba kerül az első rész.

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 15:54:53

@csak mert: énnn isssss - a faszpörgettyűt és a matyibajnokot kihagytad a jelzők közül:D boáfff.
@ÉH3sZ: na majd, aki kimarad az megy vissza :)
Valamiért a Beri aszonta a Gergő gyereknek,hogy a hét folyamán mindent nagyon jól figyeljen meg és nagyon legyen résen - lehet lesz vmi tesz neki és ha jó volt a megfigyelőkéje akkor kap valami védettség szerű juti falatot

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 15:55:35

@csak mert: Valamelyik előzetesben Patrik a medencében magából kikelve üvöltözött valakivel. Szerintem az a rész még nem volt. Szóval, ha péntekig nem is lesz, akkor Patrik tuti, hogy még marad.

Mdolo 2015.03.19. 15:56:29

@csak mert: de ez csak akkor működne, ha védett lenne a Kisfiú. Ugyanis Adri választana kettejük közül, az eredmény pedig védettség nélkül borítékolható.

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 15:56:57

@szarvas, szarvas: ez nekem is feltűnt. Olyan kis sejtelmes próbált lenni - amúgy csak szimplán idióta és bent is végül is ugyan ilyen volt.
Mondott is meg nem is, ott volt is meg nem is. De lehet a végjátéknál döntő véleménye volt azt azért bazsalygott :D

szarvas, szarvas 2015.03.19. 15:57:36

@ÉH3sZ: De erre Berki célzott az élőben.

csak mert 2015.03.19. 15:58:35

@Mdolo: tudom, csak álmodozom...hátha

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 15:58:50

@ÉH3sZ: Miért?
A játéknak már régen vége, minden játékos itthon van, simán be lehet bárkit hívni akkor is, ha esetleg a játékban újra szerepelt.

ÉH3sZ 2015.03.19. 16:01:08

@Mosoly az élet értelme: Vagy csak szívatta Gólem Béjvaccsot, mint Evelint hogy kap egy pluszpontot, ha visszafordul az ajtóban:)
A riportban kimaradós dologra most hívtad fel nyilvánosan a figyelmet, sajnos már nem tudják azt megjátszani:)

ÉH3sZ 2015.03.19. 16:04:04

@szarvas, szarvas: Mellébeszélt:)

@Tündérfalvi A.: Mosolygós Élet mondta hogy ha valakivel nincs riport az megy vissza, nem én:)

ÉH3sZ 2015.03.19. 16:05:06

@Tündérfalvi A.: Vastag nyaka volt a másiknak mint Bencének, de nem tudom biztosan

Mosoly az élet értelme 2015.03.19. 16:06:30

@Tündérfalvi A.: Kinézed belőlük, hogy tartani tudnák a szájukat a végjátékról???
Amúgy érdekes, de az első kettő szériát a kezdők közül vitték.
Habár sztem a tv2 amatőr titok tartásban, lassan Ted Mosbys szem ellenzőt kell gyártanom spoiler veszélyek miatt :)

mézescsók 2015.03.19. 16:08:27

@szarvas, szarvas: Azt hiszem, hogy a hétfői éjszakai ÉH-ban volt, és valamiért nekem is az ugrott be, hogy Naomi megy vissza.

ÉH3sZ 2015.03.19. 16:10:45

@mézescsók: De mehetne Timi is és Evelin is és Dominó is. Ők is ugyanúgy estek ki, mint Naomi.

csak mert 2015.03.19. 16:11:01

@mézescsók: az jó lenne, ha naomi menne vissza

Tündérfalvi A. 2015.03.19. 16:49:16

@Mosoly az élet értelme: Nem. De valahogyan mégis sikerül megoldaniuk, hiszen eddig egyik sem szólta el magát.

dancegirl26 2015.03.19. 17:27:25

@XocoLatte: tv2, eden hotel, teljes adasok

kismalacka 2015.03.19. 17:29:22

@csak mert: Igen, Patrik menjen haza. Nem csak alkesz egyébként, hanem ilyen kényszerű mozgás igénye van..mindig mozgat valamijét...lábát, kezét...farkát :)

halványlilaköd 2015.03.19. 18:03:11

Szerintem a Gergő által választott színhez tartozok fognak ülni a párválasztón, a többiek választanak. Gergő is választ. Azért kéne rájönni a borítékok lényegére, hogy tudja kiket ültessen, vagyis hogy jól jöjjön ki belőle.

halványlilaköd 2015.03.19. 18:05:24

Vagyis Gergőnek a pirosat kéne választania, hogy beállhasson Snezi mögé, mert védettség nélkül ott van esélye. Szerintem.

Gia 2015.03.19. 18:15:48

Ezek a rózsaszín-zöld takonygombócok jobban illenek a tájba,mint a kékek. :-)

szarvas, szarvas 2015.03.19. 18:17:28

@halványlilaköd: Ha nem nyúltak bele, akkor nem tudhatták, hogy ennyire egyenlő lesz és a párok meg külön csapatban. Persze azóta változhatott, hogy mi a terv a borítékkal, azt is elhinném, ha az elején még a szerkesztők se tudták pontosan, mit akarnak kezdeni vele.

beacska 2015.03.19. 18:23:33

@Mdolo: hát annyira nem volt sok idejük...tán 1 hónap. vagy még annyi sem. kétségtelenül menet közben készítik, de szerintem, 1 nap alatt nem lehet összerakni 1 részt, szóval nem dolgozhatnak úgy, mint az egyszeri nyelvtanár

beacska 2015.03.19. 18:26:53

@ÉH3sZ: 75? óóóóh, akkor még sehol sem vagyunk...

mercsi 2015.03.19. 18:48:30

@halványlilaköd: zseniálisan kreatívak vagytok, jobbnál jobb ötleteitek vannak a színes levelekre vonatkozólag! :) bárcsak igazatok lenne és nem valami semmitmondó dolog lenne a borítékokban!

Gia 2015.03.19. 18:48:38

Az volt az előzetesben,hogy ma az összes fiú elhagyja a hotelt és nem biztos,hogy mindenki visszatér.Szerintem Milán liberóban ment ki. :-))

mercsi 2015.03.19. 18:50:00

szerintem nem fog Naomi visszatérni, én is láttam azt az ÉÉ-t, amit emlegettek, és erre vonatkozólag semmilyen utalás nem volt benne. ha valaki visszatér, az max Norbi lenne szerintem.

tvbuzi 2015.03.19. 18:55:39

a harmonikát feldugnám a seggükbe azt fújkálják ha kigyütt

mercsi 2015.03.19. 18:58:38

@Gia: szerintem mindegyik visszajön, ez csak amolyan nézőcsalogatás :)

halványlilaköd 2015.03.19. 19:04:26

@szarvas, szarvas: valahogy nehezen hiszem el, hogy ez véletlenül alakult így.

halványlilaköd 2015.03.19. 19:06:06

@mercsi: én is ebben bízok, hogy hátha...

Gia 2015.03.19. 19:07:13

@mercsi: Meg lakóijesztgetés. :-)

gólyamajom 2015.03.19. 19:08:24

Érző nőként nem sírok annyit, mint ezek a férfiak a hotelben... a másik az, hogy itt mkinek olyan kemény élete volt, meg sanyarú sorsa stb...-aztán az első kis nehézségre (egy játékon belül! ) az a reakciójuk, hogy leisszák magukat egysejtű szintre, vagy bőgnek pffff

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 19:23:47

most kicsit sajnálom milánkát, olyan kis idétlenül próbált szervezkedni, bencze meg patrik pedig feleslegesen fúj rá, ha alattuk rezegne ennyire a léc, ők is ugyanezt csinálnák a helyében...milán nem szervezkedhet loki és pjotr ellen, mert jobbára velük kettőjükkel van cimbiségben most az új srác, elég kicsi lenne a valószínűsége, h pont mögéjük állna be béjvacs. És akkor ki marad, na ki? bencéék.

2015.03.19. 19:30:23

@aggyistenbrittudós: milán hivatalosan a szépekhez tartozik, nem csípem mikor megy lokizni majd a riportban kibeszéli h nem bízik benne, ja h a szépek meg nem állnak vele különösebben szóba, jaa :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 19:37:56

@fosch9: aszondod egy napraforgó? :))) csórikámat egyik csapat sem fogadta be 100%osan, persze hogy gyanakszik, meg ezzel párhuzamosan próbál puncsolni mindkét tábor felé, mi mást is tehetne. lehetne ezt jobban és rafkósabban is csinálni, csak hát ugye korlátozottak a kapacitásai, és ezért sajnizom, én mindig a gyengéket védeném :))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 19:37:57

@fosch9: aszondod egy napraforgó? :))) csórikámat egyik csapat sem fogadta be 100%osan, persze hogy gyanakszik, meg ezzel párhuzamosan próbál puncsolni mindkét tábor felé, mi mást is tehetne. lehetne ezt jobban és rafkósabban is csinálni, csak hát ugye korlátozottak a kapacitásai, és ezért sajnizom, én mindig a gyengéket védeném :))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 19:38:52

jól van, a blogmotor is így látja, azért nyomatékosít :D

2015.03.19. 19:42:23

@aggyistenbrittudós: igen kis nyomi napraforgó, elég korlátolt szegény.. de ha csak egyik oldalra húzna nem kerülne folyton kellemetlen helyzetbe... de sztem ma még kiderül h nórit is fűzte és sneci majd a béjvacsot választja (szerintem)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 19:45:25

@Gia: hallod, neked meg nem kis piros szívecske volt az avidban eddig? BIZTOS EZ IS EGY JEL!!!
(mit nyertem?) :)

Gia 2015.03.19. 19:46:08

Mutathatnák,hogy Nóri elárulja Lokkancsnak Milán tervét.

Gia 2015.03.19. 19:48:56

@aggyistenbrittudós: Nem nyertél semmit,maximum elmúlt a szemgyulladásod. :-))))))) Nem változtattam semmit az avimon,még a színét sem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 19:49:13

@fosch9: sztem az lehet ennek az oka, h a bence-patrik brigádhoz húzza a szíve, mert valahol egyszinten vannak, pl érdeklődési kör, lokiban pedig a nagyerős nagyonokos "mentort" érzi...

Gia 2015.03.19. 19:50:18

Remélem Sneci ma nem veszi fel a glóriáját. :-))Biztos valami revüs kellék.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 19:50:35

@Gia: hmmmm. pedig sosem tévedek, max több igazság van. :)

Gia 2015.03.19. 19:53:41

@aggyistenbrittudós: Pedig ez a szívecske mindig is sötétkék volt.Az igazság meg odaát van. :-)

2015.03.19. 19:53:49

@aggyistenbrittudós: ja persze a gyúrósvér, mondjuk ha pici esze lenne és lokit mint vezetőjét elfogadná akkor talán neki is több helye lenne ott de így...
@Gia: biztos fogják mutatni :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 19:55:45

@Gia: ja, mert azt is lenyúlták az gyíkemberek.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:03:59

@kismalacka: hajrá! :* ha milán kiesne, abban nem lenne semmi megdöbbentő, semmi izgalmas...ellenben, ha bence...mmmm, azt bírnám :) nem látok semmi fantáziát abban a fiúban.
(bizt

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:04:34

@kismalacka: hajrá! :* ha milán kiesne, abban nem lenne semmi megdöbbentő, semmi izgalmas...ellenben, ha bence...mmmm, azt bírnám :) nem látok semmi fantáziát abban a fiúban.
(biztos a szemgyulladás miaatt) by @Gia:
:))))

2015.03.19. 20:10:31

@aggyistenbrittudós: hogy csinálod h mindig duplázol mindig duplázol? :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:12:55

@fosch9: egyrészről, persze, így van, de mivel a párja a másik a brigád tagja, és snezi kicsit sincs jóban lokival, hát nem tudja kezelni a helyzetet. én valahol megértem az őrlődését.

ÉH3sZ 2015.03.19. 20:13:45

@fosch9: Akkora krokodilmancsokkal? Csodálkozol?:)

kismalacka 2015.03.19. 20:16:22

@aggyistenbrittudós: Milán for President :))) Jobb lenne a világ :)) De tényleg...még Sixx is drukkol hogy ki ne essen, mert akkor nem kell annyit szenvednie hogy összejöjjön az öfi :) Bence??? Az ki? :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:17:50

@fosch9: te, ez egy nagymúltú kapcsolat köztünk, mondhatni már-már szerelem köztem és a motor közt. csak ezzel tudom magyarázni. brittudósok is bebizonyították. (amúgy most a triplázásra hajtunk, de azt a tempót még nem bírja)

Gia 2015.03.19. 20:18:17

Elképzeltem Milcsit egy ValóVilág játékban...:-)) Jajjj....

kismalacka 2015.03.19. 20:19:27

@Gia: Miért? Fannikának milyen jó társa lett volna...vagy neeeeem...inkább Dinkának :))))

2015.03.19. 20:20:49

@aggyistenbrittudós: tapasztalatlan meg kicsit buta is nehéz lehet
@ÉH3sZ: végre látlak :D

Gia 2015.03.19. 20:22:11

@kismalacka: Fannikához illet volna.Együtt görbítették volna a teret. :-))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:22:25

@ÉH3sZ: nincs összefüggés. :) a krokodil pedig a világ legszebb állattya, és ÉH3as szerkik is felismerték, h kiváló társ a pandorás pofonládák nyitogatásához.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:24:13

@fosch9: igen, ezért venném a védőszárnyaim alá :)

2015.03.19. 20:24:44

@aggyistenbrittudós: nagyon irigykedek h tudsz ilyet :D

2015.03.19. 20:25:44

naomi és milán vagy két hétig maradhattak volna együtt, micsoda aranyköpés gyűjtemény lett volna abból

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:26:30

@fosch9: meg egyetértek naomival, jó fegyvert lehetne belőle kovácsolni. mondjuk egy olyan csajnak, aki a loki csapatban játszik.

2015.03.19. 20:27:47

@aggyistenbrittudós: lehet, nem tudom milyen potenciál van benne elrejtve nagyon mélyen :D

kismalacka 2015.03.19. 20:27:52

@Gia: Hát kettőjük IQ-ja csak kitett volna egy cipőméretet :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:30:48

@kismalacka: áááhhháá, PIROS gumicsizmád van, JEL!!!! (de ha azt mondod, h ez kék, és mindig is az volt - - - hááát, ma még nem vacsoráltam, de megkereslek) :DDDDDD

kismalacka 2015.03.19. 20:32:47

@Gia: Bááár én nem felejtem másodpéldány rajongását, aki szerint Fáni embertelen okos lány :))

Gia 2015.03.19. 20:32:57

@aggyistenbrittudós: Az is egy jel,hogy te tök ződ vagy? :-)

Gia 2015.03.19. 20:33:41

@kismalacka: Inkább csak embertelen. :-)) De pszt!

kismalacka 2015.03.19. 20:33:50

@aggyistenbrittudós: Igazából a csizmikém zöld :) Csak te látod pirosnak :)

Gia 2015.03.19. 20:36:13

Zöldségeket írtok. :-)

Krétagarbó 2015.03.19. 20:36:19

@Gia: vagy amerikai méretezésben:)

kismalacka 2015.03.19. 20:36:47

@Gia: :) Azóta hogy megjósolták nekik hogy Fáninak gyereke lesz Denisztől, teljesen eltűntek... viszont láttam Dinka/Lezli vidijót, ők már az összeköltözés ( tudtam hogy rácuppan szerencsétlen fiúra ) ééés nincs kizárva az esküvőőőő sem...szal ehhez képest egy este Milánnal felüdülés :)

,, 2015.03.19. 20:38:35

@kismalacka: szerintem fehér-arany

Gia 2015.03.19. 20:38:45

@kismalacka: Nincsen bajom Milcsikével.De valószínűleg papucsállatka lehetett a jele az óvodában. :-))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:38:50

@Gia: @fosch9: jóhogy! (loki is az, duplán jóhogy)

bigél 2015.03.19. 20:38:59

Hajrá Milán! (Milánó az egyik kedvenc országom! ;) :P )

2015.03.19. 20:40:12

@aggyistenbrittudós: lokkantyú a piroshoz állt be, de mi zöldnek tekintjük :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:41:19

@foxglove (F6): :DDDD jaj de jó hogy előkerültél, egy offot akartam neked, csak a maiban még nem találtalak, a tegnapiba meg nem akartam: beavatottak folytatása? nagyon fogcsattogatva várós!!!!! nálad?

haruka 2015.03.19. 20:42:53

'stét! Milán annyira kínos, hogy szinte feszengek a fotelban, mikor megszólal. Ja és piros, mert a zöld a kedvenc színem. (Nem.) :D

kismalacka 2015.03.19. 20:43:37

@Gia: Ne legyél ennyire szigorú. Van ott azért legalább két sejt :))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:44:38

@Édentől keletre (bigél): milánó országában azt szeretem, h a milánói ehető :D hétvégén volt is. :D

kismalacka 2015.03.19. 20:44:44

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): Helyes!! Egy újabb Milán fan. Mert te is az ész és az értelem pártján állsz mint én :))))

ÉH3sZ 2015.03.19. 20:45:57

@fosch9: Én is:)

@aggyistenbrittudós: Igaz lehet, Costa Rica nemzeti álattya és készítenek belőle csizmát is:)

bigél 2015.03.19. 20:47:36

@kismalacka: naná, az ész a fontos, nem a haj

2015.03.19. 20:48:27

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): ehe ez ari volt :D még nem hallottam
látom átváltottál Lokipatriótára nagyon teccik
@ÉH3sZ: tegnap nem láttalak

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 20:49:01

@fosch9: ja, lehet. hajnal 5kor néztem, és annyira nem maradt meg bennem pontosan,h ki hova, loki beszédéből is annyi, h a zöldhöz húz.

bigél 2015.03.19. 20:49:18

@fosch9: nem-e? egy igazi Lokistának ezt ismernie kell!

bigél 2015.03.19. 20:49:54

@aggyistenbrittudós: milánó országában jártál? de irigyellek.

ÉH3sZ 2015.03.19. 20:51:58

@fosch9: Én se:(
Vajon tényleg nem megy vissza egy fiú a kanrandiról? Mi lenne az értelme úgy a holnapi ceremónikának?

kismalacka 2015.03.19. 20:52:48

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): Erről van szó. Bár mintha Milánnak most kicsit kevés haja lenne...de nem baaaj...esze annál több van :))

bigél 2015.03.19. 20:53:24

@aggyistenb@kismalacka: minden egyes szemöldökszedéssel nő az agykapacitása

bigél 2015.03.19. 20:54:11

@ÉH3sZ: lehet egy nem megy vissza, egy pedif jön pluszban. nem tudhatjuk, itt bármi megtörténhet.

ÉH3sZ 2015.03.19. 20:56:58

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): Az új bent lesz egy napot és a párválasztáskor kap egy fakrokodilt párnak?:)

kismalacka 2015.03.19. 20:57:01

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): Így van. A kihúzott szál helyére is ész, értelem kerül.

2015.03.19. 20:57:34

@aggyistenbrittudós: igen, gergő meg a lilához és középúton a piroshoz állt - hát volt olyan hülye az indoklás mint a piros a kedvencem de a zöldhöz állok vagy mi már nemtom ki mondta
@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): már magolom is :DDD
@ÉH3sZ: sztem visszamennek csak beszaratták őket, most úgyis azon van a hangsúly h gergő bent marad-e, ilyenkor már nem dobnak be még egy szereplőt egy napra helyezkedni
nem egyszerre voltunk v mi volt tegnap?

szerintem holnap milán megy haza persze ez csak egy tipp

Gia 2015.03.19. 20:58:52

@kismalacka: Szerintem mit sem sejt. :-D

Gia 2015.03.19. 21:00:24

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): Azt hittem a pedif a pedofil rövidítése. :-)))))

bigél 2015.03.19. 21:01:49

@Gia: szerintem keresse meg orvosát, pszichológusát :D :D

(amúgy picit sötét van itt a szobában és lusta vagyok felkapcsolni a villanyt)

ÉH3sZ 2015.03.19. 21:03:25

@fosch9: Snezi még dönthet Milán mellett. Béjvacssban szerintem nem bízik, mert sötét (fekete) ló a számára.
Tegnap sokat dolgoztam.

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): Kati lánya Albina?:)

bigél 2015.03.19. 21:04:31

@ÉH3sZ: nem akarom ismételni magam, de tudod, bármi, mondom BÁRMI megtörténhet

2015.03.19. 21:05:49

@ÉH3sZ: de legalább ma itt vagy :D
Snezi béjvacsot nem választja, szerintem, milán is kínválasztás lenne snezinek, nem is tudom most elég zavaros de még mindig nem zavaros eléggé az állóvíz :D

kismalacka 2015.03.19. 21:08:20

@Gia: Sejtése lehet :) Remélem holnap Sezlony őt választja. Ha nem, akkor megölöm...így simán :) Másrészt a pocakos csávóval megjárná, mert őt nem tudná annyira irányítani mint a mi kis okos Milcsinket :)

lenibo 2015.03.19. 21:10:21

Az előzetesben Loki vmilyen ajánlatot tesz Snezinek 2 kontra 1 kérés.

2015.03.19. 21:10:51

@ÉH3sZ: mármint megkavarhatnák még jobban a szálakat h ne tudd előre ki kit választ
most még mindig min. 3 pár fix

Gia 2015.03.19. 21:10:59

@kismalacka: Én is azt szeretném ha az öreg Milán még velünk maradna.Mert ebbe a játékba beleőszül,az fix. :-D

ÉH3sZ 2015.03.19. 21:11:38

@kismalacka: Eddig nem tudta irányítani

kismalacka 2015.03.19. 21:12:22

@Gia: Hát még az Opni sincs kizárva :) Mi viszont nem halunk meg az unalomtól...megyek is mert Apu, kezdődik

ÉH3sZ 2015.03.19. 21:16:36

@fosch9: Jó lenne

@kismalacka: Nem kellett volna Milánt irányítani? Jó volt amit csinált?

Ditti82 2015.03.19. 21:17:56

Helló-helló, kedves hogyvolt-lakók! :)

2015.03.19. 21:18:36

berki 3. napja van uabban a foszöld cipőben
@Gia: bolondokháza

2015.03.19. 21:19:25

@Ditti82: szemüveges már vártalak :D

pogona vitticeps 2015.03.19. 21:19:37

@fosch9: Viszont sixx örülni fog, már megint a pálmásban. :)

Schlomo Goldberg 2015.03.19. 21:19:39

Becksnének nehezek a csontjai, nem dagadt

Gia 2015.03.19. 21:19:40

Lófejű még mára sem talált ki az erdőből.Vagy rájött,hogy ott hűvösebb van,mint a pusztaságban. :-)

2015.03.19. 21:20:04

Lokkancs kijelenti a lányok híztak

2015.03.19. 21:21:03

@pogona vitticeps: igen nekem is teccenek a fények :D szép ZÖLD

Gia 2015.03.19. 21:21:36

Bugyingó csere a köbön. :-)

2015.03.19. 21:21:45

fiúk megjegyzik apol vigyáz az adagokkal de a többi zabál

2015.03.19. 21:22:41

@Schlomo Goldberg: kolléganőm mindig mondja a csont nehéz a háj könnyű

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 21:23:47

@fosch9: snezi... én szeretném őt kedvelni, mert kinézem belőle, h jó tematikus manuperáló, de amíg bencélyék nyakán lóg (akiket nem szeretek), addig nem. viszont mariannt meg bírom, aki szintén bencés. meg vagyok hasonulva.

Ditti82 2015.03.19. 21:25:21

@fosch9: De ez spontán jött? Mármint a téma.

2015.03.19. 21:26:06

petya bedugja az alvó loki jarja alá a béjvacs piros baszt

löevél - kocsmába mennek a fiúk gergő fogadóórája lesz

@aggyistenbrittudós: nem tudom, nekem sem bence sem a két csaj nem tecc, olyan túl nagy számok vagyunk mert szépemberek vagyunk
bence egy nulla piás látens b.
sneci is mari is kitanult kurvák nekem 24 évesen nem lett volna arra pénzem h két pár dinnyét vegyek de össze se sz.ptam az árát szóval nem az én világom :D így a játékban sem tudom annyira elfogadni őket

Ditti82 2015.03.19. 21:26:59

Nórci kissé antiszociális...

2015.03.19. 21:27:05

a kocsma nagyon kúl kétüléses hintán ülnek a pult előtt

nóri szerint jó így h nincsenek ott a fiúk csak a lányok ne szólaljanak meg

Schlomo Goldberg 2015.03.19. 21:27:16

Ha Snezlenya úgy esik ki hogy nem villant puncit meg csöcsöt akkor lemondon a stream előfizetésemet

2015.03.19. 21:28:05

@Ditti82: gondolom szerk utasítás mert a blikk már tegnap cikkezte a mai mérlegelést :D

2015.03.19. 21:28:52

gergő fogadóóráját megkezdi amíg biliárdoznak - bencével kezd

bigél 2015.03.19. 21:31:39

miért tetováltatnak az emberek bölcsességeket magukra?

gólyamajom 2015.03.19. 21:32:17

Ennyi tökéletes férfi, aki ekézi a lányokat a hízás miatt... lol

bigél 2015.03.19. 21:33:03

@gólyamajom: Patriknak pl. tökéletes tokája van

2015.03.19. 21:33:16

gergő-bence beszélgetésben gergő elárulja h snezi felé tudna lépni, bence pedig nem felejti el milánnak a tengpiakat

snezi-mari tematikálnak, snezi szerint mari a szövetségese amíg mari ki nem esik (hehe), mari szerint snezi tudja mit akar

ÉH3sZ 2015.03.19. 21:34:53

@fosch9: Álljon párba Snezi-Mari:)

gólyamajom 2015.03.19. 21:35:37

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): Igen :D
Mondjuk az is igaz,h amikor Adri a nehéz csontjai miatt panaszkodott, nekem beugrott a pörköltszaftos képe :D :D :D

bigél 2015.03.19. 21:37:39

@gólyamajom: azon én is kuncogtam, de egyébként szerintem egyáltalán nem vészes Adri sem

(persze ha egy mininő mellé állítják, akkor nem igazán jön ki jól, de amúgy totálisan vállalható)

bigél 2015.03.19. 21:38:59

@fosch9: értem ... ilyenkor mindig olyan rosszul érzem magam, mert nekem nincs életfilozófiám

2015.03.19. 21:39:22

@ÉH3sZ: hát ahogy tegnap egymás gumilabdáit szappanyozták nem csodálkoznék :-O
amúgy nemtom megfigyelted-e de ezeknek a műcsajoknak elég férfias az arcuk

2015.03.19. 21:40:45

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): oh megoldás egy alkoholos filc, minden héten más életfilozófiád lehet :D

ÉH3sZ 2015.03.19. 21:41:29

@fosch9: Arcuk? Milyen arcuk?:)

2015.03.19. 21:42:16

gergő-peti beszélgetés
peti szerint milánka, a drámaszakosztály a két lábon járó tragikomédia a sebaj tóbiás menjen haza

vastyúk is .. 2015.03.19. 21:42:18

Jó estét, dráma szakosztály ;D

Gia 2015.03.19. 21:42:29

Peti bajsza büntet.. :-) Minek kellett ez öcsém?

keszegvágó 2015.03.19. 21:42:33

Pjotrnak eltűnt a fél bajusza?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 21:43:18

@fosch9: nem veszem figyelembe, kinek mi a foglalkozása irl, csak azt, hogyan játszik. és mivel csaj kroki vagyok, nem vezet meg a cici, és mivel csaj brittudós kroki vagyok, ezért az izmok sem. a tartalmat szeretem. milánnak a kis lelkecskéje tetszik, lokiban minden, és pjotrban is minden.

bigél 2015.03.19. 21:43:20

Sajnos Petyát is bírom. Meghasonultam.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.19. 21:43:54

Itt röhögök, h mindenkinek baja van a bajusszal :-D

2015.03.19. 21:44:09

na a puncit kapnak löevelet és mérleget mindenki hódemosteztmérkell

vastyúk is .. 2015.03.19. 21:44:16

Megjött mindenki legjobb barátja, a SZOBAMÉRLEG :D

haruka 2015.03.19. 21:45:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: én már le se mertem írni, mert én mindig megjegyzem, hogy atttyaég. :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 21:45:14

nóiban is a lelkecskéjét kedveltem meg.

bigél 2015.03.19. 21:45:38

@vastyúk is ..: ez az igazi kegyetkenség :D :D

2015.03.19. 21:45:38

@aggyistenbrittudós: az a baj h én nem tudok elvonatkoztatni
de ha a játékot nézem a műcsöcsik sem sokat mutattak még, nem vállalnak semmi rizikót sztem most sem lesz meglepi sajnos

vastyúk is .. 2015.03.19. 21:45:45

Adri komolyan a sunáját vakarja?

bigél 2015.03.19. 21:47:11

basszus, 175 cm, plusz tök izmos, most mit nyavalyog????

2015.03.19. 21:47:20

mari: 52-vel jött be és most 60
snezi 50 kg bár 48-at mutatott a mérleg de 50-et mondott be
adri 71 kg de kicsit vitázik h ő csak 69

apol és nóri még nem volt

Gia 2015.03.19. 21:48:20

Mari nem 62 volt és 66 lett?

2015.03.19. 21:48:41

gergő-milán beszélgetés nagyszínpad előadja h ő szavatartó ember :D öööö
de milán fél lábbal a gépen van

@aggyistenbrittudós: nemán :D

bigél 2015.03.19. 21:48:56

@aggyistenbrittudós: gyanús is voltál már akkor is, most meg pláne

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 21:50:14

a szobamérleg márpedig mindenkinek kurvára egy olyan barátja, aki nem kamuzik! igen, megmondja, h bazz, híztál. menjél és dolgozzál ellene.

2015.03.19. 21:50:57

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): jah sztem is

nórit csak nem mondják be csak h két szám van a mérlegen a fekete magyar, az angol meg amerikai meg CENT-ben vagy miben (by nóri)

gergő-paca beszélgetés, paca hadar én most sem értem teljesen mit hadar, pár szempontból ne adrit válassza ez a lényeg

Krétagarbó 2015.03.19. 21:51:08

@fosch9: nekem elveim vannak. Ha nem jók, vannak másikak:)

2015.03.19. 21:51:43

@Gia: 52-60-at vallott be

Ditti82 2015.03.19. 21:51:47

Cent, mint súlymértékegység. Hö.

gólyamajom 2015.03.19. 21:51:48

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): Nem gáz ő sem, de szegényt már kezdem sajnálni, mennyire kiborult

2015.03.19. 21:52:32

adri a mérlegelés óta folyton hisztizik meg tegyék el előle a kaját (nem kell megzabálni oszt kész)

2015.03.19. 21:53:40

@Ditti82: ugyehogy! akkor jól hallottam

A picsák vígasztalják adrit h nem a súly számít a pasiknak :D áhááhháháhá imádom a női önigazolást

bigél 2015.03.19. 21:54:19

@gólyamajom: plusz a kg önmagában semmit nem jelent - most pont néztem, hogy nem néz ki vastagabbnak, mint Botox

keszegvágó 2015.03.19. 21:54:22

Zsibbad az agyam. Minek kell megmagyarázni a túlsúlyt?

Krétagarbó 2015.03.19. 21:54:54

@Gia: én is így hallottam. milyen magas lehet? mert nekem ez soknak tűnik kg-ban.

gólyamajom 2015.03.19. 21:54:59

'Megcsináltalak volna' fura bók ez egy nő szájából egy másik nőnek...

2015.03.19. 21:55:10

@Krétagarbó: ez tetszik holnap felvarrom magamra :D

Gergő-loki beszélgetés: loki szerint tökös a gyerek nem kell meggyőzni, egy brigád akar lenni gerivel, nóri mögé ne álljon

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 21:55:44

@fosch9: vállalom. :D sztem jóindulatú, nem bánt meg senkit - szándékosan. nem egy agyban nagy játékos, de kell ő oda ellenpólusként a kedvességével. sajnálom, de így gondolom. pár nappal ezelőtt azt mondtam, h lokinak más pár kéne, de azóta átgondoltam.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.19. 21:57:09

A különbség. Pasik rögtön mérlegelnek :-D

vastyúk is .. 2015.03.19. 21:57:40

@fosch9: nem csak a súly számít. De amiben biztos vagyok, hogy a hím nemet zavarja, ha egy nőstény arról csipog, hogy jaj így a súlyom-úgy a súlyom. Ha nem elégedettek, csak tenni kellene ellene, vagy hallgatni, nem rinyálni egy kiló kinyérrel leküldött tál spagetti után.

bigél 2015.03.19. 21:59:12

@fosch9: szerintem valahol igazuk van, túldimenzionálják ezt a kg kérdést

a cm többet jelent, mint a kilogramm

2015.03.19. 21:59:22

@aggyistenbrittudós: nórika? :D hát kis buta nagyon, ő a női milán csak még nem szorult sarokba, de eddig nem rosszindulatú ez tény
loki v egy másik erős játékossal v egy jól irányíthatóval jó pár lehet de nóri néha önfejű bár eddig ellavíroz loki farvizén

2015.03.19. 22:01:03

@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): részben igaz részben meg azért a nők szeretik megvigasztalni magukat és egymást kicsit önámítás de persze a cm látványosabb a kg csak irányadó

2015.03.19. 22:03:25

@vastyúk is ..: nagyon egyetértek :D

Sneci lokinak puncsol h jövő héten álljanak össze. Loki benne van ha most bent tartja gergőt. Sneci nem akarja hátba szúrni milánt

2015.03.19. 22:04:16

bébibébi kívánj meg ha nem tetszik hát kívánj meg

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:04:40

nem számit a kövérség ha sötét van és néma a csaj

2015.03.19. 22:05:05

@Krétagarbó: pandora v mókusmajom a ceremónia neve? mai kérdés

haruka 2015.03.19. 22:05:14

Mókusmajom ceremónián szeretnék részt venni.

ÉH3sZ 2015.03.19. 22:05:28

@fosch9: Sok lehetőséget hagysz bébinek:)

bigél 2015.03.19. 22:05:53

@fosch9:
nem tudom, csak annyit, hogy amit egyesek elvárt súlynak tekintenek, az sokszor beteges

plusz azt, hogy mióta rendszeresen járok edzőterembe, jóval kisebb ruhaméretre van szükségem, viszont a tömegem nem annyival kevesebb
azért csak számít valamit a cm meg a testkompozíció
(

2015.03.19. 22:07:58

@ÉH3sZ: mindig így hallom :DDD
@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): hát perce az izom nehezebb mint a háj, nagyon gratulálok ügyi vagy :) amúgy persze túl van ez dimenzionálva de egy bizonyos súly felett még vannak nők akik inkább megmagyarázzák

vastyúk is .. 2015.03.19. 22:08:50

@fosch9: Vicces, hogy jövő héten dobná Milánt (akkor már Lokival állna össze), csak még most nem.. Mert ő nem szúr hátba. Ha tényleg bentartja a Milánt, akkor kövi héten csaj beköltöző mellett Milán pattintani fogja.

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:10:23

A legjobb nő a hotelben Zoé. a játékos csajok egyike sem az igazi, Apolka semmilyen, Nori arca nem szép, Adri trampli és idegesitö, a két müanyag csaj meg csak párzásra jó, az utcán nem sétálnék velük.

2015.03.19. 22:10:24

@vastyúk is ..: ennyi erővel ezen a héten is válthatnának, nórira lepasszolják milánt, az már játék lenne
de félek sneci átvágná lokit az első alkalommal

Hachi_88 2015.03.19. 22:12:17

Kicsit off lesz, de Loki viselkedését próbáltam valahogy helyretenni, és arra jutottam, hogy valószínűleg ő nagyot koppanhatott ezért van benne egyfajta utálat (és előítélet) a nők felé, minél vonzóbbak, annál ellenségesebb velük. Snjeziről is olyan negatív képe van, amit nem igazán lehet megérteni (elég alaptalan), de ha megnézzük, egyik lányhoz sem viszonyul igazán jól. Nórival elvan, mert ő hidegen hagyja nőként. Az is furcsa, hogy Naomit viszont kedvelte, aki tényleg egy kavarós, bolond csaj. Lehet, hogy úgy volt vele, hogy mind ilyen, de Naomi legalább nem csinál titkot belőle :) Mit gondoltok?

bigél 2015.03.19. 22:12:19

@fosch9: csak szerintem az nem Adri súlycsoportja (hehe) - meg sosem felejtem el Hódos Hajnit, amikor a VV4-ben az általa is fikázott Éváról (a súlya miatt) írta, hogy sokkal vékonyabb volt, amikor nem a képernyőn keresztül nézte, hanem a kulisszák mögül

ennyit jelent a kamera. no meg az, ha 100 cm-s nők mellé állítanak.

Hachi_88 2015.03.19. 22:12:33

Kicsit off lesz, de Loki viselkedését próbáltam valahogy helyretenni, és arra jutottam, hogy valószínűleg ő nagyot koppanhatott ezért van benne egyfajta utálat (és előítélet) a nők felé, minél vonzóbbak, annál ellenségesebb velük. Snjeziről is olyan negatív képe van, amit nem igazán lehet megérteni (elég alaptalan), de ha megnézzük, egyik lányhoz sem viszonyul igazán jól. Nórival elvan, mert ő hidegen hagyja nőként. Az is furcsa, hogy Naomit viszont kedvelte, aki tényleg egy kavarós, bolond csaj. Lehet, hogy úgy volt vele, hogy mind ilyen, de Naomi legalább nem csinál titkot belőle :) Mit gondoltok?

vastyúk is .. 2015.03.19. 22:14:11

@fosch9: van rá esély, hogy dobná Lokit. hihihihih, pont most kérdezte Loki, hogy lecserélné-e, és Snezi kitért a válasz adás elől- elég bénán. Egyébként Lokinak Nórika nagyon kényelmes hátország. - szerintem. No brain, no pain

2015.03.19. 22:14:45

@Hachi_88: én az ilyen tippelgetéseket nem szeretem elemezni mert nincs alapja
@LokiPatrióta avagy Édentől keletre (bigél): ja persze nyilván más a kamerán át, de azért az látszik adrin h húsos nem vékony

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:15:55

Éden Éjjelt szoktátok nézni? én jobban várom mint a fömüsort, sztem Berki tök pozitiv és vicces ahogy oltogatja a csaját vagy a diktátort :)

2015.03.19. 22:16:25

@vastyúk is ..: jaja :DD nem örülnék loki snecinek

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 22:17:02

@Chuck Νorris: őket megkérdezted, h akarnának-e veled sétálni?

2015.03.19. 22:17:34

@Chuck Νorris: ha nem cintike van akkor nézem sajna ma ő lesz

2015.03.19. 22:19:17

kutya faszát már adriba még mindig a súlyán őrjong sztem senkit nem érdekel

haruka 2015.03.19. 22:19:24

A pultos is ivott velük egy felest. :D
Adri még mindig azon kattog hogy hány kiló.

vastyúk is .. 2015.03.19. 22:19:27

hajaj Adri még mindig pörög a tömegén.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 22:19:33

@Hachi_88: vagy loki nem csak a felszínes csajokra bukik, tipp.

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:20:19

@fosch9: hát én sem vagyok a nagy rajongója, de öt a berki jobban ossza mint a Pamelát, viccesebbek. :)

vastyúk is .. 2015.03.19. 22:20:23

Adri nem tudja, mi a baja, biztos jön a telihold :D hihihihihihi áúúúúúúúú

2015.03.19. 22:20:46

@haruka: mondták hoppááááá

2015.03.19. 22:21:44

@Chuck Νorris: :D cincike nem való a műsorba

2015.03.19. 22:24:27

gergő azt mondja bencének loki nem kavar ellene - rendes ez a gergő gyerek tudja mit kell mondani

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.19. 22:24:44

Vicces, amikor az éden hotel alatt reklámozzák, h új időpontban az éden hotel.

keszegvágó 2015.03.19. 22:25:40

Itt mindenki bebaszcsizott!

Ditti82 2015.03.19. 22:26:30

Ez mi volt itt a végén?

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:27:52

valahogy sulytalan a müsor, most sem történt kb semmi. remélem felpörög az izgalom hétközben is

2015.03.19. 22:28:30

a holnapi párválasztót túlcifrázza aberki
tálban hoz zoe két kis tárgyat egy zöldet és egy pirosat
húzza ki a tálból gergő azt amelyik borítékot ki akarja nyitni ezzel megpecsételi saját és más sorsát is

nem lett volna egyszerűbb egyből nyitni a borítékot?

Gia 2015.03.19. 22:29:15

Cinti boglya haja ijesztő...

vastyúk is .. 2015.03.19. 22:29:33

@Ditti82: nem tudom, hogy miért nem lehetett volna simán a borítékot kiválasztani. fokozzák a drámát biztosan

Celia Mae 2015.03.19. 22:29:35

@fosch9: valahogy ki kell tölteni a műsoridőt, meg tartani a feszültséget :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 22:29:38

@Chuck Νorris: sztem mi itt sokkal többet (és jobban) agyalunk, mint a bentiek összesen.

Gia 2015.03.19. 22:30:14

@fosch9: Ja.Mi van a két szóval?

keszegvágó 2015.03.19. 22:30:34

Remélem, mindkét borítékban védettség van, és Béjvacs választ először. A többi gyökér meg majd összepofozza egymást.

vastyúk is .. 2015.03.19. 22:30:47

@fosch9: lehet, hogy a tárgyak voltak a segítség.

2015.03.19. 22:31:38

@Celia Mae: lehet :D akkor a zöld és pirosas világító gömböket is bele lehetne szőni
és amelyik lányon holnap zöld v piros bugyingó lesz... :D

XocoLatte 2015.03.19. 22:31:52

@Ditti82: Snezi Bence segítségét vette igénybe, hogy feltántorogjon a szobájába -- és közben lesmacizta Bencét

Morfologista 2015.03.19. 22:32:40

a végén Sneci felajánlkozott Bencének, mint leendő dugipajtás?

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:33:23

Adri és Patrick veszekszik.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 22:33:26

@Gia: na az pl kizárt, h még egy cintis éjjelt megnézzek. ennél jobban szeretem (és kímélem) magam.

2015.03.19. 22:33:27

@Gia: gondolom az lesz a borítékban
remélem vmi fejtörő és el is megy vele az adásidő
@vastyúk is ..: két kis színes bizbasz :D várom róla a hv-t :DDD

Morfologista 2015.03.19. 22:34:39

amennyire érthetetlen volt Loki túlzó kifakadása tegnap Snecire, annyira érthetetéen ma Sneci szövetség ajánlata. Kurvára érthetetlen az egész, mert ezeknek az égvilágon semmi előzményük nem volt.

vastyúk is .. 2015.03.19. 22:37:45

@fosch9: én is, kicsit unatkoztam ma, holnapi műsorra kíváncsi vagyok :D

Gia 2015.03.19. 22:38:09

Adri elviselhetetlen..

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:39:07

@Gia: kezdem sajnálni Patrikot.

kismalacka 2015.03.19. 22:40:19

@Gia: Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet. Sajnos már bezárták.

XocoLatte 2015.03.19. 22:40:19

@Morfologista: tematika ala ÉH, tök normális, a nagypolitika is így müxik

vastyúk is .. 2015.03.19. 22:40:45

@Morfologista: Nem annyira érthetetlen. Loki ekézi Snezit, mióta Milánt választotta Bence helyett. Mikor ordibált vele, szimplán csak kihasználta a kínálkozó alkalmat, hogy Snezit a többiek előtt is szar embernek mutassa be, aki képes megríkatni egy izomtestbe zárt kisfiút. Most meg Snezi azért keresi Loki társságát, mert már próbálkozik, hogy kire cserélhetné le a megbízhatatlan Milánt. Persze Loki és Snezi úgy beszélgetnek egymással, hogy tudom, hogy ő tudja, hogy én tudom, hogy hazudunk.

XocoLatte 2015.03.19. 22:41:44

@Morfologista: te is úgy láttad, h Bence kísérte fel?

Gia 2015.03.19. 22:42:27

@kismalacka: Köszi,valaki már közben felhomályosított.

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:43:42

ez a szintike elég bután tud pislogni :)

Morfologista 2015.03.19. 22:44:28

@XocoLatte: sztem Bence volt, biztosan nem Mulan
@vastyúk is ..: aha, akkor ez egy olyan tudd, hogy értsd helyzet... :)

Morfologista 2015.03.19. 22:48:51

Mindenesetre azt azért üdítő volt látni, hogy Nórika értelme kezdi az első szárnypróbálgtásokat: az, hogy ő volt az egyetlen, aki helyesen le tudta olvasni a mérleget, az azért epic. Még a fiúk is elbaszták és a font-ot olvasták a kg helyett :)

kismalacka 2015.03.19. 22:53:56

@Gia: Közben már én is elolvastam :) Most ez a Snezi annyira piás volt, hogy le kellett smacizni a Bencét??

Gia 2015.03.19. 22:54:15

Cinti azt hitte,hogy Berki lecsókolja.. :-)

Gia 2015.03.19. 22:55:04

@kismalacka: Bence már bejövős neki egy ideje.

Chuck Νorris 2015.03.19. 22:55:11

nori nekem az eleje óta szimpi, nem egy bonyolult elme, de talpraesett, és nagyjábol el tudja helyezni magát a világban, nincsenek durva kilengései (hülyeségei)

Morfologista 2015.03.19. 22:55:43

@kismalacka: mintha már tegnap este rámozdult volna az ő macijára, legalábbis igen szívesen bújt oda hozzá és hüpögött a vállán...

Morfologista 2015.03.19. 22:57:29

@Chuck Νorris: mondjuk tegnap pandorán majdnem sikerült megint belekavarnia magát egy idióta válaszba. meg egyébként is pandorán sokszor megtalálják a többiek :)

kismalacka 2015.03.19. 22:57:43

@Gia: És akkor most hogy??? Hiszen Mari a csöcs barinője...és bár Mari és Bence között nincs érzelem, de kiesés az van.

2015.03.19. 22:58:58

kegyed olyan szép az evolúció során ilyen szépet még nem láttam
nemtom ezeknek annyira fogalmi zavara van

szenyoros bókolós játék vagy mi

kismalacka 2015.03.19. 22:59:48

@Morfologista: Tegnap kegyetlenül nézett ki...a legfinomabb becslés szerint is egy jó lelakott negyvenesnek. Szerintem Bencének nem az ilyen típusú lányok jönnek be, bár az alakja kétségtelenül nagyon jó.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 23:03:50

@Chuck Νorris: NA KÖSZI!!!!! ELNÉZÉST a nagybetűkért, elragadtattam magam. szörnyen egyetértek, és végre valaki szintén így látja.
(már megnyugodtam)

Chuck Νorris 2015.03.19. 23:05:27

@Morfologista: ja de a tegnapi pandórán jó sokan beégtek. Noribol erösen hiányzik a spontenitás képessége ezért nem nehéz belezavarni a mondataiba. De ettöl még elég stabil nöszemélynek tünik a maga szintjén:)

Chuck Νorris 2015.03.19. 23:06:54

@aggyistenbrittudós: ha nem lenne ilyen 60-as évekbeli csehszlovák filmszinésznő feje, nálam ö lenne a no1 :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 23:10:03

ezen 2-3 hét alatt javíthat, annyi idő alatt megnő a most vállalhatatlan frufruja.

Mirocska 2015.03.19. 23:13:34

@Chuck Νorris: A múltkor hátra volt tűzve a frufruja, szerintem nagyon szép volt úgy az arca!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 23:14:40

botox és snezi most bestfriendforever kapcsolatban vannak, snezi velük is aludt, bence (!) és nem botox mellett. nem leszek meglepve, ha BFF ellenére le akarná nyúlni a másik (botox) pasiját játszásiból.

Chuck Νorris 2015.03.19. 23:17:34

ebben a lila cuccban egész csinos volt, jo fej volt ahogy mondta - engem hoditani kell :D

2015.03.19. 23:18:19

a boldogság kék madara beleköltözött a szívembe
és teleszarta a kalitkát

loki tud udvarolni (még mindig a szenyor udvarol játék)

Veder1 2015.03.19. 23:27:12

Loki most szerintem egy jó lehetőséget szalasztott el snecivel. Ha kevésbé lenne neki ellenszenves a csaj, most szerezhetett volna magának egy erős szövetségest anélkül hogy erről bárki tudna.

Ditti82 2015.03.19. 23:27:24

@XocoLatte: Akkor jó a szemem-fülem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.19. 23:28:16

@fosch9: ne szóljál be, megmondtam, én szeretem a kedves embereket IS :) bencét azért nem, mert ő sem nem okos, de ráadásul beképzelt is a nagy semmire. ki kell ejteni, utána meg sos sos párt cserélnie béjvacsnak, közös megegyezéssel botoxszal.

Dinamo 2015.03.19. 23:30:26

@Vödör: Szerintem az még nem lezárt téma kettejük között.

Veder1 2015.03.19. 23:33:26

@aggyistenbrittudós: igen, kicsit gyorsan írtam. felvételről nézem most megy a második fele.

Veder1 2015.03.19. 23:34:13

@Dinamo: ja, a fenti neked ment válasznak

Dinamo 2015.03.19. 23:38:38

@Vödör: További jó szórakozást, és jó éjt!

csak mert 2015.03.20. 00:17:27

@fosch9: küldtem neked fotókat, átment?

kontratenor 2015.03.20. 00:38:21

Nóri egészen tájékozott, bár tömegmértékegységek terén a mondanivalóját meg kéne jobban fontolnia.

kontratenor 2015.03.20. 00:56:30

@Chuck Νorris: nekem ez közben alakult ki, jár a +1 helyetti +0,7

kontratenor 2015.03.20. 00:57:31

Nekem a csúcs a végső Adri-sírás volt, hogy nincs melle, és közben Mariann prájszlessz elhatárolódó viselkedése.

kontratenor 2015.03.20. 01:00:48

@kontratenor: És Snezi kétszínűen büntető tapinacija.
süti beállítások módosítása