Az epizód elején idősebb úriember ballag egy társasház kapucsengőjéhez. A felcsengetett lakásban Domberg asszony már tűkön ülve várja a férfi hívását. Utaznának valahová, de akadt közben egy apróbb probléma: a hölgy kutyáját a szomszéd mégsem hajlandó befogadni, így Agnes tárgyalásokat kezd arról, hogy nem vihetné-e mégis magával a valami rosszat sejtő, nyüszítve vakkantgató blökit? A férfi a vonal végén hajthatatlan, s annyira sietős neki az indulás, hogy rábeszéli az asszonyt: hagyja összepakolt holmijait a már üresen álló lakásban, később majd visszajönnek a cuccokért, előbb ezt a kutya-dolgot kell elintézni. Végszóra csönget a hirtelen távozás miatt szintén eléggé izgatott szomszédasszony, hogy Agnes legalább egy címet adjon, ahol baj esetén elérhetik, de a pontos úticél nagyon titkos lehet, mert az öreg hölgy majdnem szívrohamot kap a kérdéstől, s azzal szereli le a szomszédot, hogy majd utólag megírja neki az új – mint kiderül – madeirai elérhetőségét. A hölgy még megkérdezi Agnest, hogy jól meggondolta-e ezt a költözést, egyáltalán ki az a férfi, akivel elutazik olyan messzire, de az asszony hajthatatlan: minél gyorsabban indulni szeretne, mert lenn már türelmetlenül várják. Bár Cristiano Ronaldo csak egy jó évtized múlva születik majd meg ott, a jelek szerint Madeira szigete nélküle is elég vonzó volt az unalmas müncheni életüket maguk mögött tudni akaró hölgyek számára...

A szomszédok persze az ablakból jól megsasolják a távozást, de a volán mögött ülő nagyvilági úriemberből, Paul Bubachból nem sokat látnak. A férfi már útközben nyugtatgatja a kutyáját simogató hölgyet, hogy a karantén miatt csak úgy nem vihetik magukkal új lakhelyükre a flokit, egyelőre be kell adniuk egy állatmenhelyre, de majd a megérkezést követően utánajárnak a formaságoknak, s ha némi késéssel is, de meg fogják tudni duplázni az új otthonuk parkettáját majdan taposó lábak számát. Bubach roppant figyelmes férfi, hogy megkímélje Agnest a kutyájától való búcsú fájdalmas pillanataitól, magára vállalja a szőrös négylábú bekísérését a menhelyre. A kutya érzi a veszélyt, fájdalmasan nyüszít, s nem is alaptalanul. Gyorsan kiderül, hogy szó sincs itt semmiféle menhelyről, Bubach egy hátsó udvaron egyszerűen beereszti az idegen lépcsőházba, a pórázát pedig bedobja a kukába. Ha eddig nem derült ki, immár tudjuk: Paul Bubach egy gonosz ember, mi bizony nem utaznánk vele sehová.

Agnes mindebből semmit sem sejt, s bár egy ott lakó villámgyorsan kiengedi a lépcsőházban csaholó kutyát az utcára, Bubach alig valamivel előtte hajt el Renault-jával a helyszínről. A hétvégi házába fuvarozza a hölgyet, hogy összeszedjék a saját kofferjeit. Városi otthonát állítólag már eladta ő is, de a hétvégi házat nem akarja, mert azt szeretné, hogy az egyetemen orvosnak tanuló unokahúga örökölje majdan. Hirtelen már nem annyira sietősek a dolgok, Bubach felajánlja Agnesnek, hogy mielőtt továbbmennének, igyanak egyet az utazásra, s a majdani közös életükre. Domberg asszony vonakodik, de a jó Paul nem tűnik olyan férfinak, akit csak úgy le lehet szerelni, ha a fejébe vett valamit, elő is kerül hát gyorsan egy üveg pezsgő. Közben megtudjuk, hogy Agnesnek már nincs senkije, se férje, se rokonai, akik keresnék, vagy akik után vágyakozna a jövőben. Bubach pedig rettentően ért a hangulatteremtéshez, a pohár pezsgő mellé felteszi Charles Trénet lemezét. Így Agnes Domberg igazán romantikus hangulatban, a francia nyelvű La Mer dallamától kísérve költözhet át a másvilágra egy barátságos erdőszéli házikó szép nappalijában, élete utolsó – ezek szerint mérgezett – pezsgőjét kortyolgatva. Hiába, no, az eleganciára születni kell, azt nem fújja csak úgy oda a szél…

Agnes az utolsó pillanatokban – úgy tűnik – rádöbben, hogy ebből neki már nemigen lesz Madeira, a nagyon figyelmes, a francia kultúrával láthatóan bensőséges viszonyt ápoló Bubach pedig még fel is hangosítja a La Mer-t, hogy ne legyen annyira zavaró az asszony súlyos hörgésekkel tarkított haláltusája. A kifogástalanul elegáns férfi stílusához nem is passzol, hogy végignézze a haldoklás folyamatát, kissé megviselten kisétál inkább a kert vidám madárcsicsergéssel fűszerezett nyugalmába, s az ablakon át ellenőrzi, átköltözött-e már Agnes a túlvilágra. Egyébként – át. Erre lekapcsolja a súlyos hangulattól terhelt muzsikát, s igen elegáns munkaruhában (talpig fekete bőr) ásót ragad – tudjuk jól, hogy az igazán szép kertek esetében elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű szerves anyaggal tápláljuk a talajt…

Már jócskán besötétedett, amikor az ismerős autó még egyszer utoljára leparkol a már csak néhai Domberg asszony otthona előtt. A terv legveszélyesebb része következik, el kell tüntetni a hölgy csomagjait a lakásából, teljessé téve mindenki előtt a madeirai utazás illúzióját. Alapvetően ezzel sem lenne gond, de az egész helyzetet nagyon megbonyolító kutya is éppen ekkorra talál haza, s be is tud surranni a lépcsőházba. Bubach e fejleménnyel nem számolt, s a lakásajtó előtt e kései időpontban ugatni kezdő négylábú elég komoly felfordulást is okoz. Miközben a férfi a lakásban pakol teljes csöndben, a kutya ugatására a szomszédok is felsorakoznak az ajtó előtt, észre is veszik, hogy odabentről fény szűrődik ki, de választ nem kapnak kopogtatásukra és csengetésükre. Rohannak a házmesterhez a pótkulcsért, ami ugyan lehetőséget ad Bubachnak a villámgyors távozásra, de a koffereket így nyilván nem viheti magával. Mivel pedig a csomagok maradnak, sokkal valószínűbb, hogy a rendőrség bevonásával eltűnt személyként fogják majd keresni Agnes Domberget. Homok került tehát a gépezetbe, nem is kevés.

Bár a szomszédság merő elővigyázatosság okán már délután gondosan felírta Bubach ház előtt várakozó gépkocsijának rendszámát, sokra sajnos nem mennek vele. A férfi ugyanis nagypályás játékos, a balul sikerült éjszakai túra után még azon melegében rendszámot cserél a garázsában. Éppen az Agnes kézitáskájából zsákmányolt készpénz mennyiségét méri fel, amikor váratlanul csöngetnek, s a már emlegetett unokahúg, Kläre érkezik. Bubach gyorsan elrejti a táskát, de mivel nem teljesen úgy alakultak az események, ahogy tervezte, a megszokottnál jóval feszültebb, ami fel is tűnik a lánynak. Paul igyekszik leszerelni az aggódó rokont, talán kissé fáradtabb a délutáni kerti munkától, s mi tudjuk, nem is állít teljesen valótlant…

Derrickre most még húsz percet sem kell várnunk, s a jelek szerint nem az irodában dolgozik Agnes eltűnésének ügyén, hanem otthon, kedélyesen kávézgatva. A kisasztalon ott az eltűnt hölgy fényképe, amikor Harry csenget bebocsátásra várva a szentélybe. (A bejárati ajtó mellett egy pár piros bokszkesztyű lóg, utalva Horst Tappert fiatalkori ökölvívómúltjára.) Megtudjuk, hogy nem Domberg asszony lehetett Bubach első áldozata, fél éven belül már a harmadik hölgy tűnt el nyomtalanul, teljesen felszámolva addigi müncheni életét, egy szebb madeirai jövő álomképébe belehabarodva. A nyomozóknak persze rögtön feltűnt, hogy mindhárman teljesen egyedülállóak voltak, ami sokkal könnyebbé tehette a behálózásukat. Derrick meg van róla győződve, hogy egyikük sem eltűnt személy már, hanem mindannyian halottak. És meg akarja találni a férfit, aki ezt tette velük.

Derrick azért nem az irodából vezeti a nyomozást, mert igyekszik magát teljesen belehelyezni Agnes Domberg élete utolsó időszakának mindennapjaiba. A szomszédasszony elmesélte neki, hogy az eltűnt hölgy nagyon szerette a kávét és a süteményeket, így Derrick hetek óta Agnes kedvenc kávéházába járva tömi magába eme finomságokat, hátha közben feltűnik neki valami – vagy valaki… Harry üzenete a rendőrségről egyértelmű: a főnökséget kevésbé zavarná Derrick üres irodai székének látványa, ha végre fel tudna mutatni valami eredményt is. Ebben komoly segítőtársa akad emberünknek, mégpedig Agnes árván maradt kutyája: együtt járják a környéket, nyom után kutatva.

A nyom pedig hamarosan forróvá válik: Derrick, Harry és a blöki együtt ballagnak be a kérdéses kávézóba, ahol telt ház van, s Paul Bubach is benn ül, talán éppen újabb lehetséges áldozat után kutatva. A pincérlány már rutinból hozza a puncstortát a nyomozónak, akinek szintén nem kerülte el a figyelmét, hogy a vendéglátóipari egység láthatóan a tehetősebb idős hölgyek valóságos gyűjtőhelye – a Bubach-szerű figurák számára maga a Kánaán. És akkor egyszer csak a kutya elindul… S persze, hogy a jó Paul asztalánál köt ki, ami roppant kellemetlenül érinti az ennek ellenére jópofizni próbáló világfit. Az Agnes asszony unokaöccseként bemutatkozó Derrick persze szóba is elegyedik az úriemberrel, aki elmeséli neki, hogy ismeri a kutyát korábbról, hiszen nem egyszer etette meg a maradék süteményével. Ezzel nem is lenne semmi baj, de a nyomozó pontosan tudja: a kutya nem eszi meg a sütit. Akkor pedig már csak az a kérdés, miért hazudik Bubach?

A jóvágású öregúr egyébként roppant közkedvelt az idősebb hölgyvendégek körében, a számla rendezése után is megállítják (többek közt egy grófnővel kellene majd bridzspartin részt vennie), s amint kilép a Café Mozart ajtaján (ha valaki arra jár, ma is megtalálhatja a müncheni belvárosban, a Pettenkoferstrasse 2. alatt), éppen akkor érkezik egy újabb asszony, aki konkrétan a madeirai lehetőség iránt érdeklődik. Bubach szerencséjére ezt Derrickék már nem hallják, le is akarja rázni a nőt, amikor az kimondja a kulcsszót: kétszázezer márkát azonnal rendelkezésre tudna bocsátani a költözés előkészítése céljából. Pault egyből elkezdi érdekelni a téma, az autójába invitálja az Agnessel szemben erősen extrovertált hölgyet, amit meg is lát a kávézóból éppen kilépő Harry. Őt is elkezdi érdekelni Bubach, aki a nyomozók kényelmetlen jelenléte miatt így kénytelen a kávézó helyett a szabad ég alatt fűzni Madeira csodálatos szépségeivel az újabb kiszemelt áldozatot.

A módszer lényege, hogy a prospektusokkal is jól felszerelt, kifejezetten vonzó partinak tűnő Bubach hosszasan mesél az egyedülálló nőknek a szigetről azzal, hogy tervezi az odaköltözést, egy tenger mellett fekvő kis lakásba vagy házba. Egyetlen dolog riasztja csak vissza a terve megvalósításától, mégpedig az egyedüllét. Mire való a csodás természeti szépség, ha nincs kivel élvezni az előnyeit. Erre a csalira harapnak aztán a halak, akiktől Bubach a teljes addigi életük felszámolását, minden ingó és ingatlan vagyonuk készpénzzé tételét kéri. S amint hozzájut a pénzhez, az történik, ami szegény Agnes Domberg esetében is: Madeira helyett végső nyughely egy müncheni hétvégi ház kertjének árnyas fái alatt.

A Peters asszonnyal folytatott csevej után nem várt fejleményre ér haza Bubach: Kläre közli vele, hogy két rendőr vár rá egy kutyával. A lány ekkor veszi észre, hogy nagybátyjának új autója van: hiába, telik rá. A kutya berongyol a házba az ajtót nyitó Bubachhal, s azonnal kirángatja egykori gazdájának a könyvek mögé rejtett kézitáskáját. A férfi nagy szerencséje, hogy ezt a kint várakozó Derrickék nem látják, így Paul még gyorsan újra el tudja dugni a retikült. Bubach döbbenten látja, hogy legutóbbi áldozata mégsem hazudott neki, amikor azt állította, hogy nincsenek rokonai, de túlzottan láthatóan nem örül annak, hogy Derrick nem Domberg asszony unokaöccse, hanem nyomozó.

Kläre is végighallgatja a rendőrök történetét, ami roppant kellemetlen Bubachnak, hiszen a lány pontosan tud idős rokona Madeira iránti vonzalmáról, s a prospektusokról. A kutya is nagyon furcsán viselkedik a férfi házában, mintha járt már volna korábban ott, ami persze Derrick figyelmét sem kerüli el. Szorul a hurok Bubach körül, aki kezdi is elveszíteni a türelmét, durván felcsattan, amikor az unokahúga megemlíti, hogy Madeiráról mennyit hallott már tőle korábban. Bubach fizeti a lány teljes életét: lakását, egyetemi tanulmányait, egyéb kiadásait, állítólag a tőzsdei üzletkötései hasznából. Kläre számára is azonban lassan egyre világosabbá kell, hogy váljon: dehogyis abból… Csak a vicc kedvéért gyorsan össze is rakja nagybátyjának a teljes sztorit az eltűnt hölgyekkel, a pénzükkel, Madeirával, az új autóval, de annak valahogy nem sok kedve van nevetni a poénon.

Kläre számára egyre gyanúsabb az öreg, s Harry jó érzékkel gondolja, hogy a lány fontos láncszem lehet a történet felgöngyölítésében. Megvárja az egyetemnél, megmutatja neki Agnes fényképét, s a nagybátyja foglalkozása, pénzügyi helyzete iránt érdeklődik. A lány felháborodik a gyanúsításon, el sem tudja képzelni, hogy idős rokona gyilkos lenne, azonban Harry annyit elér, hogy mélyebbre ülteti a gyanút a szegény lányban. Bubach közben már Peters asszonyt gyúrja a madeirai szakanyagokkal, nem tud leállni, pedig most nagyon kellene. Ráadásul kifejezetten rossz lóra tett, mert a nagytermészetű hölgy hamarosan az otthonában is felkeresi, pont akkor, amikor Kläre-rel igyekszik tisztázni a rendőrök gyanúját. Amikor a lány előtt közli Bubachhal, hogy eldöntötte: elköltözik vele Madeirára, Kläre számára egyértelművé válik minden. A lány el is viharzik gyorsan, Bubach szívét pedig csak az képes felmelegíteni, amikor Peters asszony közli vele, hogy százezer márkát már magával is hozott. Paul erre felajánlja a nőnek, hogy hazaviszi az autóján, de útközben beugranak megnézni a hétvégi házát. Újra felcsendül a La Mer, s bár nem mutatják meg, mi történt Linda Petersszel, mi elég jól el tudjuk képzelni…

Derrick és Harry a fantasztikus Moon River zenei aláfestésével puhítják tovább az egyre ingerültebb Kläre-t. Közlik a lánnyal, hogy átvizsgálták nagybátyja banki tevékenységét, s ezekből nagyon úgy tűnik, hogy az esetében szó sincs semmiféle tőzsdei üzletelésről. Kläre felindultan távozik a Café Mozartból, Derrick pedig nagyot húz a Harry rendelte sörből (sört rendelni a Café Mozartban… a legalja), csak hogy ez a rész se záródjék egy kis alkoholizálás nélkül. A lány otthon szembesíti nagybátyját a Peters-féle látogatással, s az erre adott magyarázat hatalmas csalódás egy Bubach-típusú bűnözőtől. Azt próbálja meg elhitetni az unokahúgával, hogy az Agnes Domberg-ügyről hallva csak kíváncsi volt, hogy egy jólétben élő idős hölgyet tényleg ilyen egyszerűen ki lehet-e rántani puszta ígéretekkel a komfortzónájából. Ennél mi is többet vártunk, s Kläre sem annyira hülye, hogy bevegye ezt a maszlagot, hiszen Peters asszony látogatásakor nyilvánvalóvá vált, hogy a madeirai utat sokkal régebb óta tervezgetik Bubachhal, mintsem hogy az hallott volna Agnes Domberg eltűnéséről a rendőröktől. Kläre válaszút elé állítja Bubachot: vagy elmondja neki, hol van most Linda Peters, vagy értesíti a rendőrséget. Erre a jó nagybácsi a lányt is a hétvégi házába invitálja, mondván, ott megtalálja a keresett asszonyságot…

Linda Peters természetesen nincs ott (legalábbis nem bent a házban…), ami gyorsan nyilvánvalóvá válik, amint odaérnek. Kläre számára nem maradt kérdés, Bubach pedig felteszi a lemezjátszóra a La Mer-t, s pezsgőt kezd el tölteni mindkettejüknek. Gazdagon aggódunk a csinos fiatal lányért, de amint a szájához emelné a pezsgőspoharat, kutyaugatás hangzik fel kintről. Kläre kirohan a rendőrök elé, elismeri, hogy igazuk volt a gyanújuk kapcsán, de mire visszaérnek a házhoz, már késő: az ablakon keresztül csak a halott Bubachot látják. Azt gondolnánk, a méregpoharat hajtotta fel, de Horst Tappert memoárja szerint golyót repítve a fejébe lett végül öngyilkos.

Paul Bubachot a müncheni születésű német–osztrák színészfejedelem, az ekkor 60 esztendős, legendás Curd Jürgens játszotta. Az eleve nagypolgári körülmények közt felnőtt Jürgensnél ideálisabb színészt keresve sem találhattak volna erre a szerepre, s ő nem is maradt adósa a sorozat készítőinek. Sőt… Tappert a visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy nagyon sokszor voltak kisebb-nagyobb problémái Herbert Reinecker forgatókönyveivel, s ezeket a gondokat hol személyesen, hol – a nagyobb nyomaték kedvéért – Helmut Ringelmann produceren keresztül tudatta is az íróval. Reinecker nagyon kedvesen, mosolyogva fogadta ezeket a változtatási elképzeléseket, rendre teljes mértékben egyetértett velük – aztán nem változtatott a könyvén az égvilágon semmit. Curd Jürgensszel azonban természetesen kivételt tett. A forgatókönyv szerint az epizód végén Derrick letartóztatta volna Paul Bubachot, amire Jürgens teljesen kikelt magából, kijelentve, hogy őt nem foghatja el csak úgy egy mezei helyi rendőrhivatalnok. Kérése parancs volt Reinecker számára, s átírták a végét öngyilkosságra, Derrickkel pedig alig kellett egy levegőt szívnia az egész epizód során a szupersztárnak.

A Madeira zseniális darab, teljes az egyetértés a kritikusok és a rajongók körében is abban, hogy a korai időszak magasan legjobb epizódja. A maga nemében félelmetes a történet, a nagypolgári elegancia – a Derrick-filmeket utóbb rendre Grünwald-sorozatnak csúfolták, hiszen rengeteg epizódja játszódik kifejezetten nagypolgári miliőben, Grünwald pedig München vonzáskörzetének messze leggazdagabb települése – mögött megbúvó sötét sorozatgyilkosság, kiváló a rendező és a színészgárda, remekül sikerült elkapni a kávéházakkal fémjelzett miliő hangulatát, fantasztikusak a színek, egyszóval a Rohn-féle epizód után ismét sikerült nagyot dobniuk a széria készítőinek.