Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Éden Hotel 3x12 - Anyámnak nem mutatlak be, nem baj? (18+)

2015. március 11. 09:08 - sixx

 screen_shot_2015-03-11_at_5_07_53.png

Tegnap már belengettük a mai adás legfontosabb eseményét, az új lakó érkezését, de addig is történtek dolgok ne szaladjunk előre. Gólem farmert vett ma, és megint csak egy óra van rajta, hát micsoda dolog ez már, szinte hallom is a costa-ricai gyerekek gúnyos kacaját. A beköltözőnek titkos feladata lesz, illetve mittudomén, de Gólem olyan hangsúllyal mondta, hogy előfordulhat hogy lesz neki, hogy nem kérdés, lesz.

Nem egyszerű az ébredés az új párok mellett, Ivar, ha jól látom, éjszakéra bent hagyta a műszempillát, és most kétségbeesetten igazgatja helyre az asszeszoárt, Pjotr és Adri viszont rémesen idegesítő táncot lejtenek sapkában, először a szobában, aztán a mödanszié partján, Becks meg elgyengülve ébredt, mert eljutott erre a pontra a 12. napon, pedig van még vagy 58 hátra. Kéne egy kis spuri, gondolom, de ne legyünk gecik. Adri érdeklődik, hogy miafasz van vele, és rámászik kicsit a nappaliban. Zoë full afróban hozza a löevelet, ami a tegnapi kókuszos játék nyerteseinek, Lokinak és Botoxnak szól: készülődjetek, mentek ki randira. Lokin August Burns Red-póló van a tegnapi Sons of Anarchy után, király. Bence aszongya, leszarja, hogy Botox hová megy, a lényeg, hogy továbbra is az ő párja.

adri_2.gif

Egy állatkert hüllőházába mennek el, Botox természetesen fosik az ilyesmitől, Loki meg természetesen megijeszti, Botox ugrik egyet, és meg is van a kép, amiért a stáb jött, lehet továbbhaladni.

page_1_4.jpg

page_2_5.jpg

Odabent Zoë még egy löevelet hoz, na ez már a lényeg lesz, új lakó jön, bármi megtörténhet. Albina érzi, hogy jó lesz, vagyis csak bízik benne. A lakó a félig bosnyák Snezi, a 24 éves revütáncos, akinek testéhez képest aránytalanul nagy műcsöcsöket fizetett valamelyik gavallér udvarlója, mert a revütáncos fizuból, vagy abból, amit a Shopping királynőkben keresett, ez a két gumicsöcs nem jön össze. Snezi mosolygós, durva arcú nő, Berki is csak a mellét nézi, és arra kéri, hogy félmeztelenül táncoljon majd odabent, de Snezi ingyen azt nem vállalja be. A küldetése: meg kell csókolnia valakit 24 órán belül, mert ha nem, akkor kiesik menten.

csocs.jpg

Snezi kisfilmjét természetesen a tengerparton vették fel, a habokban vergődik, és pucsít olyat, hogy kis híják ki kell kockázni a pinát.

Odabent a lakosság be van fosva, Adri már előre remeg, hogy csaj jön be, és ugyan Topol azt mondja nagyon magabiztosan, hogy úgyis fiú jön, de Snezi jelenik meg az ajtóban, platformszandálban és kis híján lezúg a lépcsőn. Adri máris kiborul, a csaj Beckshez illik, mondja, tele van varrva. Snezi mesél a varrásokról, ez egy kereszt, ez egy szárny, ez meg az árlista arabul. Milánt annyira lenyűgözi a Snezi csöcsébe bevarrt két fél gumilabda, hogy a szokásosnál is nagyobb baromságot mond:

Snezi nagyon szép lány, ez a foglalkozásából is jöhet. A szilikont is imádom.

csocs.gif

Még mielőtt elfelejtjük: Loki és Botox kint van a villán túl, és zabálnak rákot meg halat, közben megbeszélik a hotellétet, és elered az eső is. Ezek ketten egymással nagyon jól elvannak, Botox ugyanis kurvára nem hülye, csak az arca nem mozog, de hát senki nem tökéletes. Loki örül annak, hogy Botox nem teljesen bízik Bencében, mert ez később jól jöhet. A vacsora estig tart, majd jönnek, de térjünk vissza a hotelbe, ahol Snezi teli szájjal röhögve tart udvart a nappaliban, aztán körbeviszik, megmutatnak neki mindent, és útközben Adri máris sírósra hergeli magát, mert mi lesz, ha az ő Becksét el akarja tőle venni ez a tetovált ribanc. Milán, Bence és Becks szeme kocsányon lóg Snezi láttán, és miközben Becks a legnagyobb lelki nyugalommal szedi ki a fikát az orrából, megbeszélik, hogy ha úgy alakulna, ájultra dugnák Snezit. Hárman. Egyszerre. Keep dreamin’, boys.

Adri hisztije folytatódik, Topol és Pjotr tartja benne a lelket, Becks nem hülye, Becks téged szeret, Becks a tied. Erre Adri: de hát olyan szép nő, és olyan jól mutatnának együtt! Nem szép nő, csak van két, nem is egyforma méretű műcsöcse, és ennyi. Lokiék visszajönnek, Botox örül, hogy egy belevaló csaj jött, majd felmegy a szobájába és elmerül Albina paranoiájába, és valamiért kb 1 perc alatt teljesen átöltözött, de ez általánosan jellemző mindenkire, mármint az, hogy hirtelen mindenkin új ruha van. Albina nem bízik senkiben, Milánnak meg máris áll a pöszörője, és Snezizne, de Ivartól nem tud, mert úgy figyeli, mint kormánypárti sajtófőnök a geci szót az online médiában. Becks szerint majd megoldják, és eleve, Milán váltsa le a párját, Albinát Snezire. Milán is ezt akarja, mert nem akar egész nap Albina mellett sresszelni.

Odalent a többiek éppen azt beszélik meg, hogy Snezinek nehéz dolga van, mert nem ismeri az igazi párokat, és ehhez tartani kell magukat, egyébként nagy szarban lehet mindenki. Becks máris felmegy Snezihez, és óvatosan a tudomására hozza, hogy nem minden úgy van, ahogy Snezi látja, és baszki ez el fogja pofázni a tervet itt és most, amilyen idióta. Milán is megjelenik, hogy a közös IQ elérje egy fogyatékkal élő cerkófmajomét, Snezi meg nettó 5 mp alatt leveszi, hogy ha valakit gyorsan le kell itten smárolni, az Milán lesz, és beveti magát, bevállalós vagy, Milán?

Ha szexelni kell, szexelünk.

Zoë löevelet hoz, ma már a harmadikat, remélem kap érte veszélyességi pótlékot. Snezi feladatot kap: a fiúkkal kell táncolnia. Tíz perc van betanulni a koreót, Pjotrnak hiphopot, Milánnak latint, Bencének diszkót, Lokinak klasszikust, Becksnek sztriptízt. Adri persze ezen kiakad, de úgy tesz, mintha nem nagy kaland lenne. A móka után egy dolgot megállapíthatunk: Snezi tud táncolni, és egyébként jó fejnek tűnik, bár az arca olyan mintha negyven éve vezetne egy lepukkant bordélyt Mogyoródon. Az első négy tánc, gifesítve itten:

bence.gif loki.gif
milan.gif pjotr.gif

Itt meg a sztriptíz, amitől Adri a plafonig kúrta fel magát:

És akkor asszem meg is van, hogy pontosan milyen revüben táncol Snezi. Bence lett a legjobb táncos, szerencsétlen Zoë-t meg megint bezavarják, mert white party lesz este, amiről löevélben kell tudósítani. Beöltöznek, a legjobban Loki, aki fehér zokni+vietnami papucs kombójával nálam megnyerte az estét. A buliban Milán csapja magát széjjel a leghamarabb, és máris Snezi seggébe bújik, amit Albina kibír röhögés nélkül, ott ül egyedül a cigiskanapén és csak néz maga elé. A bulika az eddigi legkeményebb, van dance-off és hasoncsúszás olajon, ezt Becks és Bence abszolválja természetesen. A képek nem a Kék osztriga bár kerti buliján készültek, de ott is lőhettük volna őket.

Becks produkcióját látva Adri megjegyzi, hogy

Anyámnak nem mutatlak be, nem baj?

Snezi az este egy pontján felmegy a szinglibe, Milén meg utána megy, és elcsattan az a csók, amiért Snezi jött, Milán persze folytatná a dolgot, de Snezi elhúzódik, a feladat teljesítve, onnantól szarik erre az ostoba faszra, nagyon helyesen.

page_1_5.jpg

page_2_6.jpg

page_3_3.jpg

Holnap dráma.

Címkék: 18+ éden hotel
536 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 21:58:04

@kismalacka: @malevil2050: Én el tudom képzelni,hogy valami meglepőt húz :) Sőt elvárom :D
@XocoLatte: Igaz,viszont Apolka ezzel azt is megmutatta,hogy betartja,amit igér.MMKK.:)Ergo: megbizható és hűséges

Patrik haverja nagyon cukker :)))

2015.03.11. 21:58:06

csinos ez a patrik baratja

XocoLatte 2015.03.11. 21:59:04

@kismalacka: Botox biztosan megpróbálja tisztázni, hogy Loki B tervében szerepel-e. Mármint kisdobosbecsszóra. Az egy jó kis lavinát indítana el, Snezi Bencét választja, Botox Lokit, Naomi Milánt, Topol Petit, Adri Patrikot, és akkor Nóri gyakorlatilag jobb ha Gólem mellé áll...

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 21:59:14

@fosch9: Aztán honnan tudsz te valamit,Bubiii? :DDD Blikktől vagyol,he? :D

2015.03.11. 21:59:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: éljen :D

na a revütáncos bugyiban mos pinát

kismalacka 2015.03.11. 21:59:45

@DerültÉgből/tintával írok/: Olyan sok lehetőség nincs. Pjotrot meghagyja Apolnak, Patrikot Adrinak.

XocoLatte 2015.03.11. 21:59:49

@fosch9: tegnap Adri barátnéja volt nekem nagyon bejövős.

2015.03.11. 22:01:56

berki se érti miért mosdik fürdőruhában
és berki szerint már nem hamvas barack van ott lent neki

@XocoLatte: szimpatikus volt aha

2015.03.11. 22:03:13

@XocoLatte: sztem robbantani fog snezi

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:03:24

@kismalacka: Nem tudom,de majd holnap meglátjuk :)

Szerintem Patrik Adrit bemutatná az anyjának (by Adri) Sezlonykát meg más.... :D

kismalacka 2015.03.11. 22:03:46

@XocoLatte: És a Bence - Albina ágyjelenet?? Nekem az is furcsa volt.

XocoLatte 2015.03.11. 22:04:00

Snezi eszével próbálok meg gondolkodni, csak amiatt lamellázom.
Ha tökös a csaj (láttuk, hogy az, csak felcsúsztak neki), akkor Lokit nevezi meg Milán mellett. És péntek este be is áll Loki mellé...

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:05:13

@fosch9: Nahnáááá :DD

Slezlonykát énekelteti Peti.Nála ez a vizsga :D

2015.03.11. 22:05:57

@XocoLatte: sztem nem fogja Lokit - v bence v peti lesz a meglepi milcsi mellett de meglátjuk

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:06:55

Ez a Berki akkora hülye :D Én jókat röhögök rajta :))

XocoLatte 2015.03.11. 22:07:00

@kismalacka: Albina a maga korlátolt módján próbál B meg C meg D tervet szőni. És, nem is teljesen ostoba módon, azzal a faszival enyeleg, aki már nagyon nyilvánvalóvá tette, hogy elrejtené a farkát egy punciban.

csak mert 2015.03.11. 22:08:26

@fosch9: tegnap patrik ahogy túrta az orrát...pfúúúúúj

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:09:15

Ugye Patrik barátja már "látja" a jövőt..nekem nagyon úgy tűnt,hogy Adri-Patrik love story nem lesz tartós ..ez olyan megérzés.

XocoLatte 2015.03.11. 22:10:23

Bár Snezin múlik szinte minden, azért nagyon tisztán kell a játékosok is majd lássák, hogy őrajtuk is múlik valamennyire, és minimum kétesélyes, hogy melyik csajt küldik haza, ráadásul úgy, hogy Snezi nyakába lehet varrni. Naomi vs. Nóri, Naomi vs. Apolka vagy Nóri vs. Apolka a totószelvény.

csak mert 2015.03.11. 22:10:43

@DerültÉgből/tintával írok/: mivel patrik tegnap már említette, hogy idegesíti adri, valószínű nem lesz lagzi :))

2015.03.11. 22:11:00

@DerültÉgből/tintával írok/: olvashatod :)
@csak mert: hahóóó :D pont nem láttam hálistennek v nem figyeltem :D

csak mert 2015.03.11. 22:12:01

@fosch9: amikor Snezi bement, és 3 fiú beszélgetett..hát......undorító

XocoLatte 2015.03.11. 22:12:15

Ha viszont Snezi valóban rafkós, akkor a Naomi körül vert hullámok mögé látva ráébred, hogy a legerősebb csaj Botox, és ha őtőle szabadul, akkor könnyebb dolga lesz. Csakhogy most azért pont Botoxról derült ki, hogy erős B terve Loki. Nem hülye Botox sem, még rá is erősített a Pandorán erre a B tervére.

csak mert 2015.03.11. 22:12:37

@fosch9: és milyen hírt terjesztesz itt? :)

kismalacka 2015.03.11. 22:13:07

@XocoLatte: Ettől függetlenül nincs kizárva hogy reppenni fog. Lokit idegesíti, Milánt idegesíti, és sztem Bencét is.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:13:42

@csak mert: Szia :)) Háát,Laccci óta én ebben sem vagyok már biztos :D

@XocoLatte: Gondolom,Sezlonyka annyit mérlegel azért,hogy ne legyen közutálat tárgya.

kismalacka 2015.03.11. 22:14:03

@XocoLatte: Miért erősebb Botox mint pl. Adri?? Vagy Apolka?

2015.03.11. 22:14:12

@csak mert: á itt nem de ott megírom :)

mercsi 2015.03.11. 22:15:06

@fosch9: honnan tudsz te spoilert? :)

2015.03.11. 22:15:21

@XocoLatte: @kismalacka: sztem is jelenleg botox apol és adri is erős párban van

csak mert 2015.03.11. 22:15:51

@kismalacka: adrinál azért erősebb, mert nem kötődik senkihez, és nem vonja el a figyelmét a féltékenység

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:15:51

@fosch9: Köszönöm :) Az van,hogy te vagy nekem az első :D hehehe..és nem tudom,hova is megy az ilyen privis üzi :)) segíííccccssséégg :))

2015.03.11. 22:16:22

@mercsi: hát a blikkből :D

XocoLatte 2015.03.11. 22:16:34

@kismalacka: már írtamkorábban is, hogy ez szinte abszolút a szerkiken múlik, a péntek esti csajsorrend eldöntésénél, aminek a végén nem mindegy, hogy Naomi még több "üres" fiúból tud választani vagy utolsónak hívják. Ez persze más lányra is igaz.

2015.03.11. 22:17:15

@DerültÉgből/tintával írok/: arra a mail címedre amivel regisztráltál

XocoLatte 2015.03.11. 22:18:19

@kismalacka: egyrészt, mert sokkal taktikusabban játszott már eddig is, másrészt, mert erős B terve van, már-már A tervnek is tűnt az elmúlt 2 napban (Bence helyett Loki)

kismalacka 2015.03.11. 22:18:35

@csak mert: Adri ha kicsit visszafogja magát, akkor egy érzelmi kapocs lehet olyan erős - sőt ! - mint egy érdek kapcsolat.

XocoLatte 2015.03.11. 22:19:39

@XocoLatte: Adrinak és Apolnak nincsen gyakorlatilag B terve

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:20:09

@fosch9: Igen,én is így sejtettem..:)viszont nem jött meg még

mercsi 2015.03.11. 22:20:20

@XocoLatte: de nem kell nekik előre leadni, h ki mögé állnak?

csak mert 2015.03.11. 22:20:40

@kismalacka: ez igaz, ha visszafogja magát

kismalacka 2015.03.11. 22:21:08

@XocoLatte: Én nem láttam taktikát a játékában. Botox sztem maradna Bencénél, őt inkább Loki akarja. Érthető okokból.

2015.03.11. 22:21:31

@XocoLatte: apol odaállna lokihoz
adri talán milánhoz

@DerültÉgből/tintával írok/: hát frissítsed :D

csak mert 2015.03.11. 22:23:45

Le kell adni a neveket előre?

XocoLatte 2015.03.11. 22:24:17

Snezi a helyzeténél is fogva, picit fordítva akarja megülni a lovat, aminek nem biztos, hogy középtávon jó vége lesz: ezt ő maga közölte, nevezetesen, hogy előbb párt akar választani, és ANNAK akarja elmondani a dolgait. A természetes vagy akár taktikus párképződésnek a bizalom és az együttjátszási képesség az alapja, és Snezi pont emiatt nem tud vagy nem akar most erre nézve jót dönteni. Gyenge pasikat végigvinni nagyon nehéz a játék végéig párként.

mercsi 2015.03.11. 22:25:22

@fosch9: mármint mindenkinek 2 nevet le kell adnia előre és mindenki azon kettő közül választhat a párválasztón?

XocoLatte 2015.03.11. 22:26:17

@csak mert: úgy érted, a normál párválasztó előtt? igen, de azt a szerkik láthatják csak és a játékosnak kötelező betartania a választását a ceremónia során.

XocoLatte 2015.03.11. 22:28:54

@mercsi: a normál üzemmódban egyet kell mindenkinek. A Snezi kettője egy csavarintás, szerintem neki is le kell majd adnia, titokban a többiek előtt egyet. Lehet hogy az így leadott nevek alapján alakítják ki a csajsorrendet a szerkik.

És máris lábonlőttem magamat (l. mint feljebb), Naomi nem kap attól szabad kezet, hogy hanyadiknak szólítja a Gólem, neki kutya kötelessége amellé állni, akit leadott a műsor előtt.

2015.03.11. 22:29:25

@csak mert: @mercsi: nem nem
előzetes mutatta, h snezinek kell két fiúnevet mondania, h kik közül fog pénteken választani
így a csajoknak van egy napjuk intézkedni h bent maradhassanak

csak mert 2015.03.11. 22:30:02

@XocoLatte: ezt nem tudom, nekem új még

2015.03.11. 22:30:23

@XocoLatte: ilyen sztem sosem volt az édenben h előre le kell adniuk a választást, az a VV

csak mert 2015.03.11. 22:30:46

@fosch9: az orrtúrást itt is láthatod a posztban, kiemelve :))

XocoLatte 2015.03.11. 22:31:03

@kismalacka: Botox kérdezte meg Lokit, hogy választaná-e őt, de ha jól rémlik, ez még az őszinteségroham előtti kérdések között volt.

2015.03.11. 22:31:59

@csak mert: észre se vettem :D
nézd meg most tudod mit

kismalacka 2015.03.11. 22:31:59

@mercsi: Én úgy értettem hogy csak Snezi kell megmondani azt a két fiút aki közül választani akar.

mercsi 2015.03.11. 22:32:00

@fosch9: az oké, de akkor a szerkik honnan tudják, hogy a többiek ki mögé terveznek beállni, és mi alapján határozzák meg a sorrendet, hogy ki mikor jön a párválasztón (hogy izgi legyen)? az nem lehet, hogy 2 fiút is választ 2-2 lány és így egy fiú üresen marad? volt már ilyenre példa az eddigi évadok során? bocs a hülye kérdésekért, nekem ez az első Éden évadom :)

XocoLatte 2015.03.11. 22:32:24

@fosch9: ezt én is úgy vettem át valakitől, nincsen megfellebezhetetlen információm.

2015.03.11. 22:34:39

@XocoLatte: hátha majd megtudjuk másoktól esetleg sixx-től de én ilyet sosem hallottam
@mercsi: a szerkik a többieket nem tudják (szerintem) előre, azt nem tudom milyen sorrendben hívják őket, sztem még sosem volt olyan h vki pár nélkül marad
snezinek azért kell 2-t leadni h a többi lány kavarjon magának gyorsan tuti(nak mondott) párt - de sztem ez így nem oké mert ott kellene őket meglepni így van idejük felkészülni

kismalacka 2015.03.11. 22:35:13

@XocoLatte: Jó..mondom Loki szerintem még az anakondát is inkább választaná kint az erdőből mint Albinát vagy Nórit.

XocoLatte 2015.03.11. 22:36:13

@mercsi: nem volt, és a sorrend sosem ugyanaz, tehát igenis dramaturgiai eszköz, márpedig annak csak akkor van értelme, ha a szerkik tudják, ki hova fog állni.
A múlt pénteken figyeltem meg, hogy az elsőnek szólított XXX (Úristen, mi volt a neve az új kiscsajnak, aki legutoljára esett ki?) Milán bal vállához állt, míg az összes többi csaj a párja jobb vállához áll, szinte optikailag utalt rá, hogy Milán jobbjához is jön még majd valaki.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:38:49

@fosch9: Valamit nagyon eltematikáztunk,mert hiába frissítgetem :) Sebaj,majd kivárom a soromat :)

Szerintem azért jó,ha mond 2 nevet,mert akkor a többieknek is ki kell állnia a srácok párjai mellett.Az elkerülhetetlen,hogy ne akarják befolyásolni.Abból viszont egész jól fel lehet mérni a benti erőviszonyokat és lehet következtetni a párválasztó utáni pozíciójára.

XocoLatte 2015.03.11. 22:39:27

@kismalacka: csakhogy most nem a pasik választanak, most is a csajok vannak többen.

XocoLatte 2015.03.11. 22:40:46

@DerültÉgből/tintával írok/: NA de Snezi van olyan rafkós, hogy akkor miért is ne dobna be egy robbantós pasinevet, két gyurmamukival ugyanezt a hatást nem fogja elérni?

kismalacka 2015.03.11. 22:41:36

@XocoLatte: Tudom. De ha esetleg bent maradnak.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:42:49

@XocoLatte: Szerintem nem mondhat mást,mint akik mellé valóban oda is fog állni.Úgy képzelem,mint a VV-ben,amikor előre le kell írniuk a kiválasztott nevét. persze nem biztos :)

2015.03.11. 22:43:30

@csak mert: @DerültÉgből/tintával írok/: mindenki ládájába kakált a galamb
lehet van vmi zavar megint a levegőben? rossz esetben újra kakál majd :D

XocoLatte 2015.03.11. 22:44:34

Komolyan érdeklődéssel tudjuk várni a holnapi adást, és ez már nagyon nagy minőségi ugrást jelent a múlt heti állapothoz képest.
Reggel korai kelés van, jó éjt mindenkinek, holnap fasza hogyvolttal induljon a napotok! :-)

2015.03.11. 22:56:15

@csak mert: @DerültÉgből/tintával írok/: holnap folyt :) ha reggelig nem megy át szóljatok és újra írom :)
jócakát

sixx · http://comment.blog.hu 2015.03.11. 23:02:38

@fosch9: semmi ilyesmi nincsen. ott döntik el élesben, volt meglepetés szerkesztői szempontból a kettőben és az egyben is.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 23:10:43

@fosch9:

Nna, megnésztem amúgy jóéjt :)
Ez a rózsaszín ingförmedvény olyan, mintha a kisvendéglő (ahol kispörköltöt evett a Kabos) kockás terítőjét kimosták volna, és a piros befogta volna fehéret. Rémes.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 23:17:13

@malevil2050: Lgt nagyon is szóba jöhet, elle Sezlonynak volt is félmondata. Málmint, hogy több van benne, mint első látásla gondolnák.

vastyúk is .. 2015.03.12. 00:13:48

brühühüüü, mire ide gyüvök, már mindenki horpaszt. Nem baj, lövöldözök majd az űrbe :D puff-puff

vastyúk is .. 2015.03.12. 00:52:39

ne bántsátok Stüszit, nem tehet róla, hogy dinnyét növesztett alma helyett. Aki szereti a gyümölcsöt, annak mindegy melyik, mindegyikbe ugyanúgy bele lehet harapni (fulladni). Én szurkolok Csöcsinek, akarom mondani Stüszinek, mert szerintem sokkal nézhetőbb, mint rezignált és agyhalott Fehérke meg Karóbahúzottnórika. Fehérke már nagyon uncsi, ahogy rezignáltan néz a kamerába, és okoskodni próbál. Karó meg olyan, mint egy ideges pulyka, elkapirgál az udvaron, de könnyen átmegy szarlavinába. Adri szerintem ösztönlény, főleg ahogy Patrikba kapaszkodik, semennyire nem tud uralkodni magán. Az a jó Botoxban, hogy poker arc (köszönet a sebészeknek), és van sütögetni valója. Topolról el is felejtettem, hogy még része a műsornak. A srácok közül Dumbó és Hipszter az értelmesebbje, a másik három kuka. Tessék űr, itt van a véleményem, puff-puff.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.12. 01:44:47

@vastyúk is ..: Hamár a macska felébresztett, mert unatkozott, akkor itt a visszhanghanghang - jó kis öfit írtál:DDD M2050 kelesett.:)))

vastyúk is .. 2015.03.12. 02:20:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

Egy Tenyeres Ekhohoz.

Örülök, hogy felkeltett a macska,
Mert hangom kommented visszahozta.
Láttam Malevil kérdezte még tegnap,
De hiába válaszoltam, magáról nem hallat.
Most látom, már régen küldted az üzit,
Biztos már újra alszol, azért küldök egy puszit! ;)

Schlomo Goldberg 2015.03.12. 04:06:48

Kicsit csalódott vagyok hogy Sezlony fürdőruhában zuhanyzik. Nem ezt beszéltük meg.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.12. 06:06:54

@Schlomo Goldberg: tehát online :-D

Jó reggelt!

Á, én csak irigy vagyok stüszivadász adottságaira :-D

2015.03.12. 06:42:00

@sixx: Koszonom, en is igy emlekeztem.
Sot tobbszor ott derult ki vedettseg is.

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Kit hivtok lgt-nek?
A kockas teritovel egyetertek :D

cselaxi 2015.03.12. 11:35:41

@mercsi: ...mikor is történtek a felvételek? Ki kit ismerhet? Ennyi.

cselaxi 2015.03.12. 11:43:36

@mercsi: Szerintem "gumi" szabályok vannak. Akiket a szerkik jónak látnak, vagy jobbnak mint a többit, azt különböző formális és informális trükkökkel benntartják.
süti beállítások módosítása