Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Éden Hotel 3x12 - Anyámnak nem mutatlak be, nem baj? (18+)

2015. március 11. 09:08 - sixx

 screen_shot_2015-03-11_at_5_07_53.png

Tegnap már belengettük a mai adás legfontosabb eseményét, az új lakó érkezését, de addig is történtek dolgok ne szaladjunk előre. Gólem farmert vett ma, és megint csak egy óra van rajta, hát micsoda dolog ez már, szinte hallom is a costa-ricai gyerekek gúnyos kacaját. A beköltözőnek titkos feladata lesz, illetve mittudomén, de Gólem olyan hangsúllyal mondta, hogy előfordulhat hogy lesz neki, hogy nem kérdés, lesz.

Nem egyszerű az ébredés az új párok mellett, Ivar, ha jól látom, éjszakéra bent hagyta a műszempillát, és most kétségbeesetten igazgatja helyre az asszeszoárt, Pjotr és Adri viszont rémesen idegesítő táncot lejtenek sapkában, először a szobában, aztán a mödanszié partján, Becks meg elgyengülve ébredt, mert eljutott erre a pontra a 12. napon, pedig van még vagy 58 hátra. Kéne egy kis spuri, gondolom, de ne legyünk gecik. Adri érdeklődik, hogy miafasz van vele, és rámászik kicsit a nappaliban. Zoë full afróban hozza a löevelet, ami a tegnapi kókuszos játék nyerteseinek, Lokinak és Botoxnak szól: készülődjetek, mentek ki randira. Lokin August Burns Red-póló van a tegnapi Sons of Anarchy után, király. Bence aszongya, leszarja, hogy Botox hová megy, a lényeg, hogy továbbra is az ő párja.

adri_2.gif

Egy állatkert hüllőházába mennek el, Botox természetesen fosik az ilyesmitől, Loki meg természetesen megijeszti, Botox ugrik egyet, és meg is van a kép, amiért a stáb jött, lehet továbbhaladni.

page_1_4.jpg

page_2_5.jpg

Odabent Zoë még egy löevelet hoz, na ez már a lényeg lesz, új lakó jön, bármi megtörténhet. Albina érzi, hogy jó lesz, vagyis csak bízik benne. A lakó a félig bosnyák Snezi, a 24 éves revütáncos, akinek testéhez képest aránytalanul nagy műcsöcsöket fizetett valamelyik gavallér udvarlója, mert a revütáncos fizuból, vagy abból, amit a Shopping királynőkben keresett, ez a két gumicsöcs nem jön össze. Snezi mosolygós, durva arcú nő, Berki is csak a mellét nézi, és arra kéri, hogy félmeztelenül táncoljon majd odabent, de Snezi ingyen azt nem vállalja be. A küldetése: meg kell csókolnia valakit 24 órán belül, mert ha nem, akkor kiesik menten.

csocs.jpg

Snezi kisfilmjét természetesen a tengerparton vették fel, a habokban vergődik, és pucsít olyat, hogy kis híják ki kell kockázni a pinát.

Odabent a lakosság be van fosva, Adri már előre remeg, hogy csaj jön be, és ugyan Topol azt mondja nagyon magabiztosan, hogy úgyis fiú jön, de Snezi jelenik meg az ajtóban, platformszandálban és kis híján lezúg a lépcsőn. Adri máris kiborul, a csaj Beckshez illik, mondja, tele van varrva. Snezi mesél a varrásokról, ez egy kereszt, ez egy szárny, ez meg az árlista arabul. Milánt annyira lenyűgözi a Snezi csöcsébe bevarrt két fél gumilabda, hogy a szokásosnál is nagyobb baromságot mond:

Snezi nagyon szép lány, ez a foglalkozásából is jöhet. A szilikont is imádom.

csocs.gif

Még mielőtt elfelejtjük: Loki és Botox kint van a villán túl, és zabálnak rákot meg halat, közben megbeszélik a hotellétet, és elered az eső is. Ezek ketten egymással nagyon jól elvannak, Botox ugyanis kurvára nem hülye, csak az arca nem mozog, de hát senki nem tökéletes. Loki örül annak, hogy Botox nem teljesen bízik Bencében, mert ez később jól jöhet. A vacsora estig tart, majd jönnek, de térjünk vissza a hotelbe, ahol Snezi teli szájjal röhögve tart udvart a nappaliban, aztán körbeviszik, megmutatnak neki mindent, és útközben Adri máris sírósra hergeli magát, mert mi lesz, ha az ő Becksét el akarja tőle venni ez a tetovált ribanc. Milán, Bence és Becks szeme kocsányon lóg Snezi láttán, és miközben Becks a legnagyobb lelki nyugalommal szedi ki a fikát az orrából, megbeszélik, hogy ha úgy alakulna, ájultra dugnák Snezit. Hárman. Egyszerre. Keep dreamin’, boys.

Adri hisztije folytatódik, Topol és Pjotr tartja benne a lelket, Becks nem hülye, Becks téged szeret, Becks a tied. Erre Adri: de hát olyan szép nő, és olyan jól mutatnának együtt! Nem szép nő, csak van két, nem is egyforma méretű műcsöcse, és ennyi. Lokiék visszajönnek, Botox örül, hogy egy belevaló csaj jött, majd felmegy a szobájába és elmerül Albina paranoiájába, és valamiért kb 1 perc alatt teljesen átöltözött, de ez általánosan jellemző mindenkire, mármint az, hogy hirtelen mindenkin új ruha van. Albina nem bízik senkiben, Milánnak meg máris áll a pöszörője, és Snezizne, de Ivartól nem tud, mert úgy figyeli, mint kormánypárti sajtófőnök a geci szót az online médiában. Becks szerint majd megoldják, és eleve, Milán váltsa le a párját, Albinát Snezire. Milán is ezt akarja, mert nem akar egész nap Albina mellett sresszelni.

Odalent a többiek éppen azt beszélik meg, hogy Snezinek nehéz dolga van, mert nem ismeri az igazi párokat, és ehhez tartani kell magukat, egyébként nagy szarban lehet mindenki. Becks máris felmegy Snezihez, és óvatosan a tudomására hozza, hogy nem minden úgy van, ahogy Snezi látja, és baszki ez el fogja pofázni a tervet itt és most, amilyen idióta. Milán is megjelenik, hogy a közös IQ elérje egy fogyatékkal élő cerkófmajomét, Snezi meg nettó 5 mp alatt leveszi, hogy ha valakit gyorsan le kell itten smárolni, az Milán lesz, és beveti magát, bevállalós vagy, Milán?

Ha szexelni kell, szexelünk.

Zoë löevelet hoz, ma már a harmadikat, remélem kap érte veszélyességi pótlékot. Snezi feladatot kap: a fiúkkal kell táncolnia. Tíz perc van betanulni a koreót, Pjotrnak hiphopot, Milánnak latint, Bencének diszkót, Lokinak klasszikust, Becksnek sztriptízt. Adri persze ezen kiakad, de úgy tesz, mintha nem nagy kaland lenne. A móka után egy dolgot megállapíthatunk: Snezi tud táncolni, és egyébként jó fejnek tűnik, bár az arca olyan mintha negyven éve vezetne egy lepukkant bordélyt Mogyoródon. Az első négy tánc, gifesítve itten:

bence.gif loki.gif
milan.gif pjotr.gif

Itt meg a sztriptíz, amitől Adri a plafonig kúrta fel magát:

És akkor asszem meg is van, hogy pontosan milyen revüben táncol Snezi. Bence lett a legjobb táncos, szerencsétlen Zoë-t meg megint bezavarják, mert white party lesz este, amiről löevélben kell tudósítani. Beöltöznek, a legjobban Loki, aki fehér zokni+vietnami papucs kombójával nálam megnyerte az estét. A buliban Milán csapja magát széjjel a leghamarabb, és máris Snezi seggébe bújik, amit Albina kibír röhögés nélkül, ott ül egyedül a cigiskanapén és csak néz maga elé. A bulika az eddigi legkeményebb, van dance-off és hasoncsúszás olajon, ezt Becks és Bence abszolválja természetesen. A képek nem a Kék osztriga bár kerti buliján készültek, de ott is lőhettük volna őket.

Becks produkcióját látva Adri megjegyzi, hogy

Anyámnak nem mutatlak be, nem baj?

Snezi az este egy pontján felmegy a szinglibe, Milén meg utána megy, és elcsattan az a csók, amiért Snezi jött, Milán persze folytatná a dolgot, de Snezi elhúzódik, a feladat teljesítve, onnantól szarik erre az ostoba faszra, nagyon helyesen.

page_1_5.jpg

page_2_6.jpg

page_3_3.jpg

Holnap dráma.

Címkék: 18+ éden hotel
536 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.03.11. 09:17:16

Óraügyben Gólem vallott az Éjjelben, ha még valaki nem tudja: azért van két óra, mert az egyik a helyi, a másik a magyar időt mutatta.

hannamontanna 2015.03.11. 09:21:28

Halló. Mivel tegnap azt olvastam, elég tré a nézettség, az esti adás második felét megnéztem :-D
Érdekes. Ez a Snezi jó fej és tud táncolni, kétségtelen.
Továbbá Gólem - asszem ez a neve :-) - úgy beszél, mint egy droid, széttöredeznek a szavak a szájában, és kb. értelmezni sem lehet. Eddig bírtam a fejét, mert bírom azokat az embereket, akik profin művelik azt ami rájuk van szabva, és ő profin hozta eddig azt a színvonalat amire képes. :-D De ezt most alulmúlta. Ki volt az, aki azt hitte, hogy képes erre a feladatra??

Akármi Áron 2015.03.11. 09:25:38

"...úgy figyeli, mint kormánypárti sajtófőnök a geci szót az online médiában" Pazar:D
És akkor még a csókra utalós gifekről nem is szóltam, könnycsorgatós:))) Köszcsi

*Mazsola* 2015.03.11. 09:32:23

köszi Sixx:))) mikor eljutok arra apontra, hogy nem nézem, írsz egy ilyen öfit, amin sírva röhögök, és alig várom az estét:D

chilii · http://chilii.blog.hu 2015.03.11. 09:35:49

Köszönöm, épp időben a reggeli kávém mellé :)

kacagó görlice 2015.03.11. 09:36:53

Nem egy sneci a Snezi! De valami arcátültetés ráférne.

Zabkása 2015.03.11. 09:38:38

jó reggelt mindenki! :)
Öfi tökéletes, Snezi műlasztijai akkor nem csak szerintem nagyobbak, mint a termete, konkrétan ha a hátát nézzük, akkor is látjuk a mellét.
És igen megvan, melyik revüben táncolt :D

jo.e 2015.03.11. 09:40:05

"ez meg az árlista arabul" - nagy egy genyó vagy te sixx! :))

Zsoofka 2015.03.11. 09:42:34

Csapjatok meg, de nekem tetszik Milán... Na nem úgy.... nagyon éretlen és butus, de bírom, mert jóindulatú. Naomi egyetlen jó meglátása a "Gyurma"-mivoltja a pasinak: attól fog függni a további élete (nemcsak a játékban), hogy milyen csajnak a kezei közé kerül és milyennek formálódik. Milán ösztönből játszik, de az ösztönei jól működnek. Az előző körben Naomit választotta, mert Naomi volt a bennfentes és ő, Milán, frissen jövőként nem választhatta a szintén friss Eve-t, pedig érezte, hogy az jobban illik hozzá. Most jött az új csaj, és - nyilván mert az esztétikai érzéke (a'la Nórika) felé löki - de meg mert pontosan érzi, hogy Naomi egy kígyó és rögtön dobja, ha nagyobb játékos pali jön be a kövi körben, rámozdul az új lehetőségre.... Szegényt ma a Pandin meg fogják szorongatni, de a bemutató szerint pont az a Nóri, akinek meg se esze, se érzéke nem van a játékhoz, szóval HAJRÁ MILÁN. (Meg Sezi, meg Mari! - Hogy ennyi műcsöcsnek szurkoljak csaj létemre, nem hiszem el, de nekik van a legtöbb keresnivalójuk itt). Remélem Nóri beszólására, mi szerint nem bízná az életét Milánra, lesz a pasinak egy jó riposztja, mert akkor végképp megkedvelem :)

Mildi_Bp 2015.03.11. 09:44:38

Irtó vicces volt, ahogy a fiúk a riportban nyilatkoztak Sneziről! Hogy aszongya: "jó adottságokkal rendelkezik" meg "külsőre nagyon szimpatikus"

hannamontanna 2015.03.11. 09:44:40

@Csakcsibe: :-)) Nehogy visszanézzem! Bár szeretek vidulni, lehet megérné.
Halványlila segédgondolatom nincs, hogy milyen meggondolásból vezeti ezt a műsort Gólem. Ennyi erővel tüllszoknyát és balettcipőt is adhattak volna rá, az is pont ennyire illik hozzá. Totális képzavar. Nem tudja valaki: más nem is jött szóba?? Ennyire már ne akarjon valaki szerepelni, akárhogy fogy a lóvé. Bocs, de totál elvonja a figyelmemet minden másról.

Schlomo Goldberg 2015.03.11. 09:45:04

Gólem mintha kezdene leereszteni, nem tudta talán bevinni a kis szteroidadagját Costa Ricára?

Zsoofka 2015.03.11. 09:46:32

Ja, hogy végképp elássam magam, azt is bevallom, hogy én Gólemet is birom, a maga Gólem módján. Nem azért már jól csinálja, hanem mert nagyon AKAR és ez az akarás miatt görcsös ugyan, de mégis csak megfelelő alázattal áll a dolog elé... Meg amikor nem kötelezőt mond, hanem próbál fejből beszólni, néha egész vicces.... Nekem sokkal jobban tetszik, mint pl. Bencus. De, hogy Cintit miért erőltetik, arról lövésem sincs....

Ditti82 2015.03.11. 09:47:16

Naomi vagy Nóri lapát. Remélhetőleg.

DilisApu 2015.03.11. 09:54:14

Ezzel az új lánnyal elég jól megkavarták az állóvizet a szerkik. Nem csoda, kezdtek kicsit beállni a párok, viszont most a fiúk háromötöde nyálcsorgat erősen, ami meg nem jön be a párjaiknak ;) Szerintem jó választás volt, még ha fejtranszplantációt is kellene rajta végezni. Mondjuk a benti agyhalottaknak már 1 pohár után is mind1 alapon megy a dolog, hiszen a gumilabda vonzza a tekintetet :)

Pék Sütemény 2015.03.11. 10:02:30

Kedves Sixx!
Ez beszarás volt, köszi, többször is hangosan felvinnyogtam. Még megeshet, továbbra is bámulni fogom ezt a fost....:)

Zsoofka 2015.03.11. 10:04:54

@DilisApu: Igen, csak épp annyi eszük nincs, hogy ez nem szépség- és műcsöcsverseny, hanem bizalom-játék...
Még valami: Valaki írta, hogy Adrinak szép az arca. Szerintem nagyon nem. Nekem közönséges. Koppanni fog, mert Becks is "szépség"párti és rámozdul minden csöcs-faktorra, főleg, ha Adri nyomja ez a 2-hét-után holtomiglan-holtodiglant... Jó, hogy azt nem mondta, hogy "nem megyek feleségül hozzád, ha kimegyünk innen, ha nem leszel jófiú és vállalhatatlanra iszod magad."
Szar lehet így játszani: a csajok férjet keresnek itt (nem kéne) a pasik meg minden új csöcsre rámozdulnak. Ez a játék pont e két stratégia között, félúton követelné meg a jó irányt... :)

jo.e 2015.03.11. 10:06:48

Ez a rész most egész jó volt. A randi rész tetszett - Mariann tök 'jófej volt, még nevetett is. Az is vicces volt ahogy Sneziről nyilatkozott - végre egy vagány csaj (asszem) Ebből kb. lehet sejteni, mit gondol a bentiekről. A táncos rész meg kifejezetten vicces volt. Bence 'télleg elég jól tolta :)
Muszáj a szerkesztői akarat, mert különben ellaposodik az egész!
Az a mission meg... Ahogy a postban is van annyira jó volt ahogy a csók után kivágta Milánt mint a macskát sz.rni. Remélem Albina már csomagol! Bár mondjuk, h. Loki pl. Albi és Nóri közül kit választana az még nem 1értelmű

Banyus83 2015.03.11. 10:08:37

Köszi a szuper öfit Sixx :-)
Valahogy én is mindig úgy járok, hogy megnézem az aktuális részt, aztán lehangolódom, hogy uncsi, de a HV mindig feldob :-)
Az új csajszira még nem mondanék semmit. Elsőre értelmesnek tűnik, de majd meglátjuk. Kíváncsi vagyok, ma megint mit fognak összehisztizni pandorán. Úgy láttam hasonlóan lekapják Milánt a 10 körméről, mint az elsőben Levit, mikor odaadta a gatyáját Pókmajomnak.
Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, és ki mögé áll végül :-)

Zsoofka 2015.03.11. 10:10:11

@jo.e: Szerintem Naomit választaná: szereti a kihívásokat, és valljuk be Nórika nagyon nem az. Sőt, bármennyire is skizo Naomi, még lehet, hogy én is őt választanám, mert legalább nem olyan karótnyelt, eccerű és uncsi lélek, mint Nórika.

mézescsók 2015.03.11. 10:12:23

Tegnapi felelőtlen ígéretemhez híven számoltam Botox megjelenéseit:
- csoportban a többiekkel: háromszor + a táncos jeleneteknél (gyanítom, hogy itt inkább azért, mert Adrienn mellett ült, aki Becks miatt érdekes lehetett),
- önálló megjelenés (riport): háromszor
- Lokival: a kiránduláson, voltaképpen egyszer, de két részre bontották, valamint egyszer táncolt,
- Naomival: egyszer, de két részre bontották (reklám előtt és után),
- mosoly: kétszer,
- nevetés: a tánc alatt szinte végig.
Többet szerepelt, mint az egész két hét alatt összesen, viszont tényleg nem mondott butaságokat. Revideálom tegnapi álláspontomat, tényleg nem buta nő. Ebben a közegben legalábbis nem.

tomfree 2015.03.11. 10:17:59

Szenzációs HV volt a mai. :-) Beszartam a röhögéstől: "Milán persze folytatná a dolgot, de Snezi elhúzódik, a feladat teljesítve, onnantól szarik erre az ostoba faszra, nagyon helyesen." hahahahaha!
Szerintem (az előzetes szerint) a csaj védettséget kap a sikeres küldetése miatt, ma ettől totál beszarnak az agyhalottak odabenn. Gondolom elkezdik nyalni a seggét a csajnak a félelemtől. Végre valami érdekes történik.

Almeron 2015.03.11. 10:18:08

A tegnapi adás volt az eddigi legjobb. Szembetűnő, ha egy aktív játékos kerül a képbe, akkor mennyire más a játék. Nyilván Snezi adottságai figyelemre méltóak, de okosan is játszott, gyorsan megkedveltette magát a fiukkal.
Snezihez képest Albina, Nóri és Adri unalmas, érdektelen személyek.

tomfree 2015.03.11. 10:21:03

"a legjobban Loki, aki fehér zokni+vietnami papucs kombójával nálam megnyerte az estét"
azért az tényleg durva volt.

DilisApu 2015.03.11. 10:28:54

Kötve hiszem, hogy Snezi védettséget is kapna, azzal, hogy teljesítette a küldetését, szimplán bent maradhat, egy rakat ideje és persze "tehetsége" van, hogy párt találjon. Nem lesz neki nehéz. Kétszer sem mondom, hogy Gyurma pandóra után már dacból is vele akar lenni, lásd, annó mindenki Albina ellen gyúrta, mégis őt választotta. Persze meglátjuk, mint ahogy azt is, hogy simán el tudnék képzelni egy Bence-Albina, Loki-Botox párcserét :)

Zabkása 2015.03.11. 10:29:13

@tomfree: én ezt úgy hívom, hogy Tini Ninja Teknőc :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 10:30:10

612 ezredik :-) Kircsi a képregény, mint mindig. Köszi Sixx!

kszanaksz 2015.03.11. 10:30:24

Snyezsanával kapcsolatban érdekes, hogy többnyire mennyire a két nagy gigantikus mell határozza meg a hozzáállást, akár pró (benti fiúk), akár kontra (sixx külső jellemzése). Én elvonatkoztatnék ettől, persze nem klasszikus babaszépség, de egy igen dögös nő, és nem a két abnormálisra gyártott mell miatt, hanem annak ellenére.

mézescsók 2015.03.11. 10:31:59

@jo.e: És ha tudnád, hogy mondta: még nincs befejezve az a karja!!! Az árak nyilván módosulnak.
@hannamontanna: 30 millióért bárki meggondolná!
@mokamini: Nóri lehet, nem túl okos, de őszintének tűnik. A legőszintébbnek.

kszanaksz 2015.03.11. 10:37:41

Szegény Milán kicsit butus. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire. Mondogatja, hogy Naomi mellett stresszel, nem tud benne bízni, ami egyébként teljesen érthető is, viszont vajon felfogta-e, hogy akire le akarja cserélni, azzal az első kontaktus gyakorlatilag az volt, hogy az illető felhasználta őt eszközként a bentmaradásához.

Gajdos Jr. 2015.03.11. 10:45:03

azért ez a milán csicska beférne a jersey shore-ba

cinika 2015.03.11. 10:47:27

@kszanaksz: A mai adás előzetesében, mikor közlik, hogy Sznyezsi teljesítette a titkos küldetést, akkor látszott Milán fején, hogy meglepődik, és talán kissé meg is ijed :)

Zsoofka 2015.03.11. 10:50:04

@mézescsók: hááát ebben nem értünk egyet :) Szerintem simán csak komplexusos, és a komplexus őt is gonosszá teszi... Naomi mellett ő a másik, aki pszicho-szakemberért kiállt.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 10:57:08

@tomfree: Albinával megnyeretnék valami feladatot és a jutalma 6 óra szauna -akarom mondani terráriumlátogatás szorosan összefonódva kedvenc állatkáival. :-)

kszanaksz 2015.03.11. 10:57:53

@cinika: Igen, de az szerintem nem derült még ki belőle, hogy saját maga, azaz a felhasználás miatt, vagy csak azért, mert hogy kiderült és a többiek mit fognak szólni, hogy ő segített az újnak.

cinika 2015.03.11. 11:02:17

@kszanaksz: én inkább az utóbbira tippelek, hogy "jajj, le fogok bukni a többiek előtt"... de majd este kiderül :)

jo.e 2015.03.11. 11:10:24

@tomfree: nekem ez a kép nincs meg. Erre szokták egyébként írni a trollfocin, h. ha ezt vetted észre először a képen akkor van 1 rossz hírünk :)) (férfiaknak)

jo.e 2015.03.11. 11:15:40

@mokamini: Nórival sztem az a baj a játékban, h. ha valaki a párja lesz akkor ott kéne maradni örökre. Ha nem bántja meg őt, és néha kedves vele, meg "foglalkozik vele" akkor sztem a végéig kitartana mellette. Van valami különös "fennsőbbrendűség tudat" v. ilyesmi a csajban. (de lehet h. szimplán csak nagyképű :) )

Bujumburi 2015.03.11. 11:23:40

@Almeron: émmá Topolt is unom nagyon, éljen Snezsi

kszanaksz 2015.03.11. 11:40:46

@Bujumburi: Mindenféle értelemben Apolka a legsemmilyenebb a bentiek között.

mézescsók 2015.03.11. 11:41:18

@mokamini: Feszült és görcsös a nő, ez látszik rajta. Viszont eddig szinte az egyetlen - ha nem az egyetlen -, aki beáll a konfliktusokba, mindig megmondja, hogy mi a problémája és azt megbeszélni igyekszik az illetővel. Pl. a múlt heti pandora után az egyetlen volt, aki szembeszállt Naomival, holott előtte jó viszonyban voltak, míg a többiek a háta mögött sunnyognak, utálkoznak. Vagy: amikor Loki az első este közeledni próbált, akkor simán közölte, hogy pasiként nem jön be neki, viszont jó társa lesz, ha akarja.
Nem egy észlény, az biztos, de igyekszik - képességeihez és lehetőségeihez mérten - tisztességesen játszani. Így látom, és ezt méltányolom benne. És nem gondolom egy pillanatig sem, hogy ezzel a mentalitással győzni lehet. Nem gonoszabb, mint Naomi, és nem butább, mint Adri. Topol és Botox pedig magasról tojik az egészre, bár mondjuk ők valóban más kategória.

Bujumburi 2015.03.11. 12:03:50

@mézescsók: ezt én is így látom, fura lány mindegyik, Nóri sem egyszerű annyira, mint elsőre tűnik :)

Voyoshka 2015.03.11. 12:07:58

Mindenkit tudtam azonosítani, csak Ivart nem. Segítség...
;)

ZX71 2015.03.11. 12:09:50

@Csakcsibe: Szerintem Snezi vagy hogy a fenébe hívják fog ma kapni. Nem nagyon hinném, hogy csak bünti van a nem teljesített jutalom után, jutalom meg ne járna. Emellett a pandorás spolier képek is azt a képet keltik, hogy mindenki nagyon ki van akadva Milánra (gondolom mert előtte bejelentették, hogy ettől kezdve Snezi védett).

Más. Jól láttam, hogy gólem bent tölti a mai pandorát? a végén még játékosnak is beszáll. Kezd irigykedni a bentlevőkre? :)

Gia Gianea 2015.03.11. 12:13:13

@Voyoshka: Ivar=Nóri.Loki párja eredetileg.Most Patriké.

Gia Gianea 2015.03.11. 12:15:45

Amúgy én még mindig kötözködnék,az nem csók volt.Csak pusszancs.

tvbuzi 2015.03.11. 12:17:26

A következő feladat már dugás lesz 24 órán belül.

Gia Gianea 2015.03.11. 12:18:34

@tvbuzi: Mert nem ismeri az ivararány jelentését,mint kiderült az első adások egyikéből.

mercsi 2015.03.11. 12:21:57

@ZX71: jól láttad, másnak is feltűnt már, hogy Gólem bent lesz pandorán. én ebből arra következtettem, hogy akkor azon nyomban valaki ki fog esni... nem jó ómen a jelenléte :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 12:28:07

@tvbuzi: Vagy valaki önként adja fel a játékot az új belépő hatására és előnyére. :-)

Voyoshka 2015.03.11. 12:34:38

@Gia Gianea: :D ezt ne máááááárr...... :D :D :D

Köszi amúgy a segítséget!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 12:48:34

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @Gia Gianea: az igazit lehet h csak a 18+os éjszakaiban adták le, a kora estibe csak ennyi fért bele :)
hogy nektek semmi sem elég?! :)))

kszanaksz 2015.03.11. 12:53:41

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: És a szájra puszi az nem esik bele a csóktípusok halmazába? Vagy másképpen, minden szájra puszi csók, de nem minden csók szájra puszi, nem?

Gia Gianea 2015.03.11. 12:56:51

Akkor jelentkezzen,aki látta a későbbi ismétlést.Volt csók,vagy nem volt? :-)

Gia Gianea 2015.03.11. 12:57:37

Ez szerintem gumipuszi volt,a gumiszabályok miatt. :-)

DilisApu 2015.03.11. 12:58:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Mivel nem definiálták pontosan, hogy mit értenek csók alatt, ezért ez simán megállja a helyét :) Látszott is Snezin, hogy egy egész közhely omlott le róla :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 12:59:13

@Gia Gianea: pont azon gondolkodtam tegnap, h szegény nóri lehet, h egyszerűen csak nem hallotta rendesen, mint mondott berki, és azért kérdezett vissza, nem pedig azért, mert nem ismeri a szót. :)

,, 2015.03.11. 12:59:29

@Gia Gianea: az sem mindegy h az a feladat h ő csókoljon meg vkit v őt csókolják meg:)

kszanaksz 2015.03.11. 13:01:10

Arról a részről lemaradtam, benne volt, hogy fiúnak kell lennie az illetőnek?

Gia Gianea 2015.03.11. 13:01:27

@aggyistenbrittudós: Osztom az ivaros véleményedet.Azért ennyire nem tökfilkó a csaj.A nyelvtan neki sem az erőssége,de nem menthetetlen.

Gia Gianea 2015.03.11. 13:02:24

@foxglove (F6): Szerintem Milán hamarabb csókolt(puszizott),mint Sneci.Legalábbis egy célfotót megnéznék. :-D

Zsoofka 2015.03.11. 13:05:06

@mercsi: Igen, lehet, hogy kiesik egy tyúk és rögtön belép egy új pasi....
A múlt héten csütörtökön volt Pandi, nem? Lehet, hogy most e miatt a csavar miatt került előbbre...

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 13:06:29

@Gia Gianea: a csaj egy századmásodperccel hamarabb hajolt oda, direkt megnéztem, kétszer.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 13:11:31

ja, és nekem is kell olyan szoknya, mint amilyen slezin volt tegnap, az a fehér kötött-horgolt :))) jó, mondjuk kicsit hosszabb változatban :D

Gia Gianea 2015.03.11. 13:16:19

@aggyistenbrittudós: Nagyon csini volt a szoknya.Van egy hasonlóm,én is imádom.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 13:18:56

@Gia Gianea: akkor meséljed csak el, honnét van :))

jo.e 2015.03.11. 13:20:33

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: jaj már! Nem ez a lényeg hanem, hogy ő kapta. Hogy megfeleljen a játék szellemének :) Sztem az pl. nem ért volna, h. belép, valakinek a nyakába ugrik és hosszan megcsókolja. Csak rajta múlt egyébként, h. nem lett hosszabb.

mercsi 2015.03.11. 13:21:32

@mokamini: jaja, én is erre tippelek. nekem is feltűnt, hogy eddig (már 2x :D) csütörtökön volt :)

Gia Gianea 2015.03.11. 13:21:55

@aggyistenbrittudós:A Mayo chix-ből való,de már legalább két éves.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 13:23:13

@Gia Gianea: áhhááá, köszi, arra tippeltem! :* na majd vadászok :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 13:26:06

@Gia Gianea: nekem felsőm volt ilyen, csak egyszer rossz programmal mostam, azóta az enyészeté lett :/
na, jót bjutiskodtunk - mások vévé szempilláskodtak, mi öltözködtünk egyet :)))

mézescsók 2015.03.11. 13:55:23

@Bujumburi: Ha nem esik ki, talán megtudjuk, mennyire fura lány, bár szerintem nem marad sokáig. Lehet persze, hogy lassú víz partot mos fajta, aztán mégis kibekkeli valahogy a kiesést. Ezt azért nem gondolom komolyan, mert a merevsége miatt nem biztos, hogy talál tartós párt magának. Meglátjuk.

@ZX71: Miért járna neki jutalom? Berki mintha nem helyezett volna kilátásba semmi ilyesmit.
Én úgy emlékszem, legfeljebb rosszul, hogy azt mondta, két napon belül meg kell csókolnia egy fiút, akkor maradhat.

@aggyistenbrittudós: Megérdemlem! Botox majdnem végig szerepelt!!! Lehet ellenőrizni, de csak jó idegzetűeknek!
A csókot illetően igazad van., tényleg a lány hajolt oda. Szerintem a pasi nem hitte el, hogy a lány meg akarja csókolni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 13:57:37

Berki szerint Adri aggódik Patrik iránt:DD

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 14:05:55

@mézescsók: meg hát! azért kaptad :)
igen, nóri legnagyobb ellensége önnön merevsége és humortalansága, pedig vele jól járnának, mert nekem pl az jön le, h őszinte, (nem csak úgy hangoztatja) és végig kiállna a párja mellett, ha végre olyat kapna...

Gia Gianea 2015.03.11. 14:16:03

24 órája volt a csajszinak a csókra.És olyan barna,hogy tuti a közelben héderezett már egy ideje,és nem aznap érkezett M.o-ról.

Gia Gianea 2015.03.11. 14:18:25

Mintha Berki is arra célzott volna este,hogy az új csajnak nem lesz hosszú a benti pályafutása..

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 15:07:09

@Gia Gianea: ez komoly? és hol mondta, az éjjeliben vagy hol?

tomfree 2015.03.11. 15:26:21

@jo.e: "nekem ez a kép nincs meg. Erre szokták egyébként írni a trollfocin, h. ha ezt vetted észre először a képen akkor van 1 rossz hírünk :)) (férfiaknak)"
Nyilván Sznyezsanka irdatlan, görögdinnye méretű mellei foglalkoztattak engem is, de Lokin a hófehér zokni a papucsban kiszúrta a szemem azért. Az elég panelprolis volt. :-)

Gia Gianea 2015.03.11. 15:45:53

@aggyistenbrittudós: Az éjjeliben,de semmi biztosat nem mondott.Mert nem is mondhat.

BobbyEwing 2015.03.11. 15:46:19

@mokamini: Gólem ennyit tud. képzetlen és a retorika gyorstalpaló inkább csak összezavarta, attól ilyen. Nyilvánvaló szerepet játszik, nekem továbbra is felfoghatatlan hogy volt képes bárki műsorvezetőnek maszkírozni ezt a csalót. Akinek ez bejön, meg a tökéletesen mindenre alkalmatlan MIlán, hááát, én nyakába raknám a táblát az ilyennek, hogy ingyen elvihető. Annyit is ér.
Az új csaj biztos hogy védettséget kap cserébe azért, mert teljesítette a küldetést. És akkor most matekozhatnak az agyhalottak, hogy ki mit mutasson neki, ki a párja. Adri nem szép, a teste olyan mint egy kis kölyökdinónak. Nagy fej, keskeny vállak, nagy has. A félszemű (botox) kellemes meglepetés, kiderült, hogy esze is van. Kíváncsi vagyok, mit alkotnak a héten.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 15:49:54

@Gia Gianea: na azért, mert az szenya dolog lenne. éjjelit már nem szoktam nézni, csak még az elején hódis részeket, cintit nem is láttam még, de kommenteket olvasva egyszer muszáj leszek megnézni :)

lutria 2015.03.11. 15:54:11

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Ezek szerint az a többmilliós óra a csuklóján nem mutatja gombnyomásra a többi időzónát?Ezért kell a másik kezére is egy milliós óra?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 16:06:58

@lutria: azért mert van neki, még nem biztos, h tudja használni is. lehet h a gombokat is dizájn elemnek nézi.

mézescsók 2015.03.11. 16:09:06

@aggyistenbrittudós: Tényleg! Most, hogy így mondod: mintha valóban túl komolyan venné a játékot.
Amúgy hogy került az ágyába Bence? Mintha legalábbis ő heverészett volna ott tök meztelenül, tökrészegen. Valaki el akarta vinni, de nem sikerült felemelnie. Akkor mondta Nóri lemondóan, hogy "hagyjátok, nem fogom letámadni!"
Eddig nincs szerencséje.

@harisnyaoutlet: Volt rajta harisnya?

@Gia Gianea: Valamelyik előző szériában volt róla szó, hogy nem pont annyian utaznak ki, ahányan éppen vendégeskednek a villában, hanem pár nappal előbb - mielőtt bemennének a villába - már kiutaznak, akiknek jelenésük van.. Azért kell valamennyi idő az aklimatizálódáshoz is.

mercsi 2015.03.11. 16:15:35

@mézescsók: harisnyaoutlet ide jött bénán reklámoznia magát. nem kéne kitiltani?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 16:18:51

egyébként nekem a tegnapi legpoénosabb beszólása pont adrié volt ez "az anyámnak nem mutatlak be, nem baj?!" értékeltem is a címben, sixx.

@mézescsók: azt sztem nem mutatták, lehet h az az ágy/szoba van legközelebb a bulihelyszínhez, odáig tudott elvánszorogni. milán próbálta volna a helyére cepelni, sikertelenül. a dagadó izmok nem feltétlenül jelentenek erőt is...

Gia Gianea 2015.03.11. 16:24:17

@aggyistenbrittudós: Hát ő még csak egy 19 éves kölökgólya.Bence elszállítmányozásához legalább még egy pasira lett volna szükség.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 16:26:20

@mercsi: előtte pont divatoztunk gia-val :DDDD nem állítom, h összefügg a megjelenésével, de akár :)

kamilla123 2015.03.11. 16:29:33

most néztem csak meg a tegnapi öfit, és pont azon gondolkodtam előtte, hogy Topol az ég egy adta világon semmit nem csinál bent, sztem a szerkik lassan neki is kiteszik a szűrét. Főleg,h egy olyan beszólása is volt, hogy "innen nehezebb kiesni, mint bent maradni". Amivel nyilván arra utalt,h a töke tele van az egésszel, legszívesebben hazamenne, de nem akarja feladni. Meg a többiek is mondták. hogy nincs ott lelkileg, csak testileg. Szóval én el tudom képzelni, hogy a szerkik most kapnak a lehetőségen, és kiteszik. Mivel Milán párja, mondhatja Gólem,h ez a büntetés, h mivel Milánt csókolta meg az új csaj, Topol megy haza. Vagy a szinglibe, de akkor meg Peti visszaveszi maga mellé, szóval akkor megint ugyanott vagyunk.

kamilla123 2015.03.11. 16:32:07

Amúgy ahogy elkezdett mozogni az új csaj az első táncnál, már látszott, hogy úgy táncos ez, ahogy bármelyikünk. Nagyon csúnya, egyáltalán nem táncos mozgása van. Hatalmas lólépésekkel stb stb.. Egyedül a sztriptíznél mozgott jól, úgyh igen, akkor én is azt mondtam, h Ahhha, akkor értem, hogy milyen revütáncosnőről van szó.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 16:34:43

@aggyistenbrittudós: Azért Cintihez készítsd oda a repülő sót is. Őhozzá nem elég a 18-as karika:))

kszanaksz 2015.03.11. 16:40:39

@kamilla123: A revütáncos az nem versenytáncos, miért ne lehetne revütáncos? Nekem a revü az ilyen alulöltözött tollas fejdíszes nők zenére történő együtt mozgása, ahol nem pontozzák a művészi értéket meg a technikai megvalósítást, hanem kiemelném a lényeges szavakat, alulöltözött, nők, együtt. Az extrém méretűre sikerült mell meg gondolom arra jó, hogy a hátsó sorokból is nagynak látszik. Ettől függetlenül, vagy ennek ellenére azt gondolom, hogy jól néz ki, ahogy írtam is itt korábban, viszont úgy tűnt, hogy harsányságban rövid idő alatt minimum felveszi a versenyt Adriennel.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 16:43:11

@kszanaksz: Az ivászatnál kicsit kitűnt a kellemetlen hangjával és kissé közönséges voltával. Nekem kellemetlen meglepetés volt a csinos külső után.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 16:44:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: dehogy is! én szörrnyen imádom a bolondokat, és már-már én szégyellem magam, h eddig nem láttam cinti megnyilvánulásait :)))) muszáj pótolnom! azt lehet tudni, mikor lesz megint, mert mmkk felvenném és másnap reggel visszanézném (sajnos élesben nem tudom, mert olyankor már alvás van)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 16:44:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: dehogy is! én szörrnyen imádom a bolondokat, és már-már én szégyellem magam, h eddig nem láttam cinti megnyilvánulásait :)))) muszáj pótolnom! azt lehet tudni, mikor lesz megint, mert mmkk felvenném és másnap reggel visszanézném (sajnos élesben nem tudom, mert olyankor már alvás van)

mercsi 2015.03.11. 16:47:18

@kamilla123: tegnap ugyanerre jutottam :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 16:47:37

és nekem a feje is "bejön" kicsit dundikára emlékeztet úgy egyben.

Veder1 2015.03.11. 16:49:13

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): arra vannak a gmt órák, úgy látszik nem ismeri ez a kis hülye..

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 16:50:16

@aggyistenbrittudós: Borítékolom a csalódásodat :DDDDDD Cintike nem bolond. Annál sokkal...izéébb. Szóval ő a rendőrségi szülőszobáknál a Dezsőke.:)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 16:52:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hahhh, MUSZÁJ látnom, ok, beállítottam sorozatfelvételre az éjjelit, előbb-utóbb beleakadok :)

kamilla123 2015.03.11. 16:58:47

@kszanaksz: jaj, ez aranyos volt: a hátsó sorokból is jól látszik :-DDD igazad van, ez is egy szakmai szempont.

kamilla123 2015.03.11. 17:00:42

@aggyistenbrittudós: igen, sztem is jó a csaj, és jó a mozgása is. Olyan, mint amikor vki bemegy egy tánciskolába és azt mondják neki az első pár órán,h jó a mozgásod. De nálam a táncos azért más szint.

Bujumburi 2015.03.11. 17:04:18

@kamilla123: bár volt időszak, hogy szimpi volt a csaj, de most még Nórit is fontosabb karakternek látom odabent, mint őt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 17:06:03

@kamilla123: de most a pontosságot nézzük, vagy elég annyi, hogy van érzéke hozzá? mert ez nem a megadensz só, nu. :) meg eleve -állítólag- pár perce volt arra, h összedobjon 1-1 koreográfiát/pasi. ahhoz képest jól megoldotta, én meglátásom szerint ;)

kamilla123 2015.03.11. 17:09:56

@aggyistenbrittudós: itt nem a koreoról van szó. kb tíz mp alatt le lehet venni azt, h vki táncos-e vagy nem. Ez a csaj tud mozogni vmennyire, eltalálja a ritmust és ismeri a lépéseket. És amúgy a sztriptízt tényleg tök jól nyomta, csak a többit nem. de mondjuk tényleg nemtom, egy revüben mit kell csinálni. ha csak lépkedni jobbra balra, akkor gondolom ez nem jön elő, mert amúgy jól néz ki.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 17:14:20

@kamilla123: mondom, nem értek hozzá, és a laikus szememmel nézve jól nyomta.
(mi most veszekszünk? :D remélem nem :DDDD)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2015.03.11. 17:24:28

@lutria:
Én el tudom képzelni, hogy vannak emberek, akiknek egyszerűbb venni még egy milliós órát, mint megnyomni a már meglevőn egy gombot :) .
Meg akár szponzorcucc is lehet :) .

mézescsók 2015.03.11. 17:29:08

@mercsi: Sixx tehet az ügyben valamit, bár nem hiszem, hogy lép. Mi legfeljebb negligáljuk, oszt annyi.

kamilla123 2015.03.11. 17:34:02

@aggyistenbrittudós: dehogyis :-DD csak én nagyon régóta táncolok és már van rá szemem, ki milyen szinten áll. eszembe sem jutott a veszekedés. Ez már nem Ádinká és Zsu ügy, ahol tényleg fel tudtam húzni magam :-DD

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 17:44:32

@kamilla123: mi ott sem vitatkoztunk :) nem tudtam, h ilyen jól nyomod a táncot, és ennyire rálátásod van. akkor adok a véleményedre :) (de slezit továbbra is jócsajnak látom, jó mozgással) a táncos műsorokat nagyon szeretem, kár hogy nem folytatták a tehetségkutatós megadenszt. i-m-á-d-t-am.

kamilla123 2015.03.11. 18:25:20

@aggyistenbrittudós: ja ja, mi ott is egy húron pendültünk :-) én örülök,h az új csaj bejött, mert jól megkavarja majd. Örülnék már egy igazán jó pasinak is.

Gia Gianea 2015.03.11. 18:26:31

Az új csaj Kozsó lánycsapatában énekelt.Nem futottak be nagy karriert...

ericius 2015.03.11. 18:30:51

www.hungarokoncert.hu/szakvizsga/revutanc.htm ez a követelmény, vagyis Snezi nem revütáncos, mert a bemutatott tánc tudása ezt egyáltalán nem tükrözi. Bár a mozgása tényleg jó.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 18:31:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ránézek mmkk. azt mondjuk korábban már mondtam, h a neve nagyon fasza.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 18:34:55

Jó estét! :)
@Gia Gianea: Én is ma olvastam.Azt szintén,hogy Sezlonyka volt a Shopping Királynőkben.Megnéztem és akkor beugrott, hogy ott láttam Adrit is.Azért volt olyan ismerős.Megjegyzem Szintiktátorral egy műsorban :D Mégis,mi alapján válogatják be őket?! Nincs új arc a Nap alatt?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 18:36:36

Na, most visszanéztem a tegnapi 18+-ot, Snezi +Milán kb. 0.2 másodpercre értek csak össze szájtájékon, szal ez minden volt csak csók nem. De Gólem elfogadta. 2 óra és kiderül mi lett a következmény...

xukxuk 2015.03.11. 18:39:51

Ez tényleg igaz,hogy kiszivárgott a győztes? és lehet hogy mégsem,mert kacsa az egész?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 18:40:18

@Majom1Parádé: Izgatottan várjuk :D
@aggyistenbrittudós: Nekem is bejön a csaj :) Már csak azt kellene tudnom,hogy érdemes-e itt valakinek szurkolni,mert én még abban sem vagyok biztos,hogy nem ő esik ki pénteken.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 18:42:37

@xukxuk: Minden megtörténhet :D
De ki az a lány ott fent középen???? :))

Cirmoska11 2015.03.11. 19:10:16

Kedves sixx, és kedves kommentelők! Ha esetleg még nem volt, javasolnám Snezinek a SNECI becenevet :)

Gia Gianea 2015.03.11. 19:16:23

@Cirmoska11: Én már írtam tegnap. ;-)

2015.03.11. 19:17:29

@Gia Gianea: én is most olvastam a velveten

'stét

XocoLatte 2015.03.11. 19:19:36

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Bocs lányok és fiúk és sixx, tudom, mennyire hiányoltatok már, de 2 napig net nélkül léteztem, viszont TV meg volt, legalább az adásokat láttam.
Gólemet is, amikor valami gyökér rákérdezett fészen az Éjjeli adásban, hogy mi a francért a két óra, csak mert fussa?
Szerintem gyűjtsünk neki egy GMT funkciós órára, az egy órán két időzónát bír mutatni...

Fu Szekh Li 2015.03.11. 19:20:16

@Cirmoska11: Mellesleg snecinek szerintem nagy :-D

XocoLatte 2015.03.11. 19:21:07

@Vödör: bocs, csak most láttam, enyém visszaszívva.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 19:22:29

@XocoLatte: Szerintem ezt má igencsak túlrugóztuk.... HA neki 2 óra kell, hát legyen neki 2.
((Az asszonynak több olyan órája is porosodik valami dobozban a padláson, ami eleve 2 időzónát mutat, igaz manuálisan kell őket beállítani.))

Cirmoska11 2015.03.11. 19:24:03

@Gia Gianea: Már tegnap?? Akkor nagyon le vagyok maradva :D De legalább nem csak nekem jut eszembe..
@Fu Szekh Li: lehet, h ahhoz túl nagy, de ahogy a bemutatkozó videót láttuk, a vizet kb. ugyanannyira szereti :P :D

melaena 2015.03.11. 19:25:38

PACÁNAK tuti nem parasztkola kene,costa ricaban sztem olcsobb a franko :D
Ezek a viharos atoltozesek abbol fakadhatnak,hogy a musorbol minden olyan beszelgetes ki van vagva,ami nem a tematikazasrol szol,vagy nem annak az elojateka.
Pjotr kalandos csaladi elete kb. annyira "vilagi" sztori,amibol a 3 evadban volt 2-3 osszesen.
Meg ugye akkor is vagni kell,ha vki balfasz.
pl a jellemzesnel volt az,hogy paca elmond egy tulajdonsagot,befejezi,vagas,es jon a kovetkezo.
ott valszeg beszoltak a hangosbemondon,hogy "te hulye, kulon kertuk ,hogy ne 10 masodperces legyen a jellemzes" :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 19:29:45

@DerültÉgből/tintával írok/: hátt nézd. perpill az újcsajnak szurkolok, meg botoxnak, meg nórinak és naominak :) mertme mind szórakoztatnak.:D
meg péternek, lokinak, és milánnak :D
ebből mi lesz??!!

Cirmoska11 2015.03.11. 19:41:06

@Fu Szekh Li: Borzalmas :D :D Látsz hasonlóságot? :D

kismalacka 2015.03.11. 19:45:36

'stét :) Én bírom Snezikét. Szerintem jól táncolt és szép alakja is van. Nem tudom miért mondja Sixx hogy durva az arca. Nem durvább mint Botoxé, csak Snezié legalább kedves mert nem úgy mosolyog mint egy vámpír.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 19:51:37

@xukxuk: Fent ,Adri és Botox közt :) Gyors vagyok,mi? :D Bocs :)
@aggyistenbrittudós: Én is az "ebből mi lesz állapotban" leledzem,de már kezd nyomasztó lenni :D Úgy Ádinkáznék már szívből,de még gyűlölködni sincs kit :D
@Fu Szekh Li: Snecinek nagy? Az uszonya? :D

Fu Szekh Li 2015.03.11. 19:53:59

@Cirmoska11: Hát ezért ne snecizzük le. Különben is hogy hangzana az, hogy: a kis sneccciiiii :-D

Fu Szekh Li 2015.03.11. 19:55:07

@DerültÉgből/tintával írok/: ezt én csak úgy mellesleg gondoltam :-D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 19:55:55

@kismalacka: Szia :)
@Fu Szekh Li: Vagy az,hogy: kiviszlek te csicska sneccciiii :DDD

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 19:56:38

@Fu Szekh Li: Ohh,tudtam,hogy csak konkrét voltál :DDD

Fu Szekh Li 2015.03.11. 19:57:56

@DerültÉgből/tintával írok/: Most konkrétan mire gondolsz? (már megint) :-D

bkrix 2015.03.11. 19:58:16

Szerintem szép csaj ez a Snezi, és jó fejnek is tűnik. Kisfiam ivarérett barátai szerelmesek lettek :) Fentebb valaki írta, hogy nem a műcicik miatt, hanem annak ellenére szimpi, ahogy Mariann-Botox is, és én se gondoltam volna, hogy műnőknek fogok drukkolni. A pasik között még nincs igazán nyerő (Corleone, Levi, Máté féle figura), talán Loki vagy Peti de még nem eléggé.

haruka 2015.03.11. 20:01:47

Estét! Ma is korábban kezdődik vajh?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.03.11. 20:03:31

ezt a csicska ghecci és változatait nem lehetne mellőzni? annyira gáz.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 20:05:22

@Fu Szekh Li: Konkrét lopási ügybe keveredtünk :DD
@bkrix: Ez a "műcicik ellenére" nagyon igaz! :)) Én sem gondoltam volna,hogy az a Mariann,aki VVDóri szájhibával beszél és előregyártott, szimpatikus lehet,és mégis :) Snezinél pedig már fel sem tűnik :D
A pasiknál talán Loki.

Hachi_88 2015.03.11. 20:05:38

Mit szólnátok egy szavazáshoz? :)
webszavazo.com/user.php?poll=view&poll_text=16117
Kedvenc női ÉH3 karakter témában.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 20:06:12

Jó estét! Tegnap 2 percet késtem, erre 5 perccel hamarabb kezdték. Ma meg 2 perccel hamarabb elment a busz. Mi van itt?!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:09:12

@Hachi_88: nekem aszongya, hogy tiltott területre tévedtem:(

kismalacka 2015.03.11. 20:09:27

@Hachi_88: Azt írja, hogy " Tiltott területre tévedtél "

XocoLatte 2015.03.11. 20:10:29

@xukxuk: szerintm úgy értette, hogy fent a főcím képsorában, Botox és Adri között a harmadik csaj.

Hachi_88 2015.03.11. 20:10:33

webszavazo.com/user.php?poll=view&poll_text=16118 csináltam egy szavazást a fiúkról is. Bár lehet, hogy itt kettőre is kattintok :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 20:11:22

@aggyistenbrittudós: Beleégett az agyunkba a VV alatt,annyit hallottuk :) Persze,hogy gáz,sőőt:könnygáz :D
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:11:53

@DerültÉgből/tintával írok/: figyi, én még mindig olyan jó szívvel tudom utálni Ádinkát:DDD

Fu Szekh Li 2015.03.11. 20:12:56

@DerültÉgből/tintával írok/: Én mindig konkrét vagyok. Konkrétan mindig ugyanarra gondolok :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 20:16:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ma olyan mazochista (és szabadidőben gazdag) voltam,hogy megnéztem egy mobillal felvett videót Ádinka-Laci párosról a szinpadon.Még mindig gyomorgörcsöt okozott,pedig Ádinka egész jól tolta a "szárálmás vággggyook báléd"-et.Laci meg csak állt a színpad szélén ..jájjj .Megrohantak az emlékek :D
@Fu Szekh Li: Móricka vagy te álruhában,most már biztos :DDD

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 20:18:52

@XocoLatte: Én is azt szeretném tudni, változatlanul :D
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nálam még skandináv lottó van,de ha gondolod... :DDD

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 20:20:01

@haruka: :DD az én tévémben sem. Mágia :D
@fosch9: Bubiii :)) Te olyan jó vagy :D

Hachi_88 2015.03.11. 20:20:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: @kismalacka: :( :( nekem megjeleníti, remélem, nem azért, mert rossz a vírusirtóm xD Kár, hogy nem müxik... pedig poén lett volna látni egy statisztikát a kommentelők közt :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:21:22

@Hachi_88: Azér mer te csináltad. De amúgy nem árt rákeresni a fránya kis vírusokra.

mercsi 2015.03.11. 20:21:42

ma direkt hamarabb kapcsoltam a tv2-re, nehogy úgy járjak, mint tegnap, erre most meg később kezdik. brrrr. :(

haruka 2015.03.11. 20:22:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ja, múltkor ötösöm volt, most hármasom, de utóbbi nem fizet. állandó számokkal játszok amúgy.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 20:23:13

@Fu Szekh Li: Hogy úgy ragaszkodsz,mint Móricka a viccben a márnememlékszemmihez? :D Iiigen! :DD
@fosch9: Az a VV-ben is eredményesen működött :)))

Ha elkezdődött,akkor nem tudok írni.Nem azért mert a tv-re írok,hanem nem tudok szimultánozni.:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:23:25

@mercsi: Így próbálják elérni, hogy legalább negyedórát nézd a TV2-őt:)))

2015.03.11. 20:24:34

@DerültÉgből/tintával írok/: jaja és még mindig együtt utáljuk ugyanazt :DD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:25:00

@haruka: Az nem gáz? Mert azt nem lehet abbahagyni, mert esetleg agyvérzést kapsz, ha pont kihúzzák:))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:25:56

Na, mosmá télleg indul a mai só...

mercsi 2015.03.11. 20:25:57

hű, ez a Nóci (vagy hogy írja a nevét) nagyon csúnya lett szegény :( :(

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:26:18

@fosch9: nem jól írtam. úgy értettem, hogy, aki bkv-n utazik.:)))

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 20:26:23

Ezt a doktoros reklámot nem értettem, meg nincs is areklamhasznos.hu weboldal.

mercsi 2015.03.11. 20:26:29

na végre! kezdődik :)

haruka 2015.03.11. 20:26:44

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát, egyszer-kétszer volt már, hogy elfelejtettem, hogy lejárt az öthetes szelvény, és inkább nem néztem meg mit húztak azon a héten. :D szóval, nem, nem tudom abbahagyni. :D
Na végre kezdődik.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 20:26:49

@mercsi: Tényleg késnek :) Bár nekem csak egy órám van,berkivel ellentétben :D
@Fu Szekh Li: :D és milyen jó a súlypontemelkedésem :D

Kezdődik:) befordultam :)

mercsi 2015.03.11. 20:27:01

na tippeljünk, kell-e ma pandora után hazamennie valakinek, vagy nem? ha igen, akkor kinek? :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:27:13

@mercsi: olvastam, hogy 4 öngyilkossági kísérlete volt. Rémes.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:27:42

A rózsaszín inges Gólem a lopott csók értékéről dumál

2015.03.11. 20:27:54

@mercsi: nagyon...
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: úgy lehet :)

összefoglalják a tegnapi Snezit

haruka 2015.03.11. 20:28:18

De miért lesz ott pandorán Berki?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 20:28:25

Ez a rózsaszín ing nagyon cukikácska!
Ez a Fecni név meg tök fura, én nem is tudom megjegyezni.

mercsi 2015.03.11. 20:28:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: úh, nagyon sajnálom szegényt. elég rémesen is néz ki :(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:29:06

A hullák ébredeznek. Csak Snezi bírta az éjszakát.

mercsi 2015.03.11. 20:29:21

Snezi egy búvárpipát dug az alvó Patrik seggébe...

2015.03.11. 20:29:48

sneci ugratja patrikot hason fekve alszik P és a két fenekepartja közé dug egy botot - haha olyan vagyok mint egy kisgyerek

apol egy rószaszín plüss röfivel alszik

löevél

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:30:31

Löevél... Snezsi+Bence a tegnapi táncnyerők kettesben reggelizhetnek.

haruka 2015.03.11. 20:30:32

Peti Gwen Stefanira ugrabugrál, aztán jön a levél, kettesben reggelizhet Snezi meg Bence mert ők nyertek tegnap.

2015.03.11. 20:30:38

@fosch9: nem apol hanem naomi alszik a malaccal

snezi és bence a táncverseny győztesei külön reggelizhetnek a többi meg együtt ez a jutalom

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:30:39

@mercsi: úgy tudom, van egy kisfia, akit egyedül vállalt.

Ditti82 2015.03.11. 20:31:28

@mercsi: Bámulatosan felnőttes.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:31:56

Snezinek fontos ami itt bent (a lelkében?) van.
Első benyomás Bencéről: 1 nagyképű fasz vagy...
Az jön be neki, aki vicces.

Szoba kilátással 2015.03.11. 20:32:10

Tényleg csálé a gumicsöcs

2015.03.11. 20:32:11

@Yooha: pinabajusz mondja rá sixx
@haruka: azt én sem értem

Beszélgetnek, h belevaló csaj snezi.
Ők kettecskén bencével meg beszélgetnek mi kell a játékhoz. szív, ész

mercsi 2015.03.11. 20:32:17

engem zavarnak a Sneci csöcsei. nő létemre nem bírok máshova nézni, miközben őt mutatják...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 20:32:35

@fosch9: De Snezi mindegyik táncban benne volt, így ő mindenképp nyert volna. Ez csalás!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:32:36

@fosch9: Milyen lehet a társaság, ha ez a jutalom :D:D:D:D

haruka 2015.03.11. 20:32:37

Snezi letagadta hogy szilikonmelle van.

haruka 2015.03.11. 20:33:44

Megint levél, most derül ki a küldetés. Jutalma védettség!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:33:49

Újabb levél: Snezi védettséget kap. :-)) Szopóka

2015.03.11. 20:33:51

snezi nem árul el magáról semmit ez bence szerint rossz tattika

itt a löevél
snezi teljesítetted a titkos küldetést - jutalmad védettség
állj ki mondd el mi volt a feladatod

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:34:11

@haruka: ti meg tudjátok állapítani, hogy szilikon-e?

haruka 2015.03.11. 20:34:20

Snezi annyit mond, hogy meg kellett csókolnia egy embert, Adri rögtön odacsapott Milánnak. :DD

2015.03.11. 20:34:41

adri újsággal megcsapja milánt a csókért fél h mögéjük áll snezi

mercsi 2015.03.11. 20:34:53

Sneci védettséget kapott a csókért cserébe

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 20:35:02

Ha annyi volt a küldetés, hogy csókoljon meg egy embert, akkor elég lett volna a saját kézfejét megcsókolni. Szerintem ennél konkrétabb volt a feladat!

Ditti82 2015.03.11. 20:35:13

Gyaaaaaaa... Naomi vagy Nóri mögé pénteken!

2015.03.11. 20:35:20

milcsi a riportban sírós szemmel mondja hátbaszúrta snezi

haruka 2015.03.11. 20:35:21

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mivel a Kozsós meg shoppingkirálynős képeken úgy tűnik, kisebb neki, szerintem nem magától nőtt meg 24 évesen.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:36:04

Snezi vicces: Ha lesmárollak, akkor te maradsz. :-)

2015.03.11. 20:37:06

@Yooha: csak be akarják integrálni
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: mi vagyunk a jutalom :D

a társaság sokkot kapott snezivel nem is megy senki gyúrni
összedugják a kis buta fejecskéket és gyártják az elméleteket

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:37:43

Milán és Snezi külön vannak a többiektől és cigiznek, de nem adnak be beszédet tőlük.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:38:34

@mercsi: Ha Peti mögé áll Apolka, akkor kizárt, hogy kiessen

haruka 2015.03.11. 20:38:47

Azt beszélik, elmondják-e neki, kik az igazi párok, mert bekavarhat, ha nem tudja valójában ki-kivel van.

2015.03.11. 20:39:28

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: a csoportos tattikázás naomit akarja kitúrni

most mindenki elkezdi snezit fűzni most épp patrik adri

haruka 2015.03.11. 20:40:12

Patrik meg Adri elmondja Snezinek, hogy valójában ők egy pár.

Ditti82 2015.03.11. 20:40:17

Patrik, bazzzzz... Milyen csapatjátékos ez?

Veder1 2015.03.11. 20:40:17

Ez a Patrik, ehh...

Szoba kilátással 2015.03.11. 20:40:26

Ennek a patriknK 40 éves feje van

2015.03.11. 20:40:44

szavahihetetlen - by naomi

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:41:03

@Szoba kilátással: Lehet, hogy nem mutattak mindent, de nem az számít, hogy milyen az eredeti párosítás. Hanem, hogy kivel tárgyal Sezlony. Sztm Milán a választottja. Eddig.:))))

Veder1 2015.03.11. 20:41:15

Védettséggel célszerű a legerősebb csajt megpróbálni kirakni.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 20:41:27

Adrik* a sztrájktörő!
* ezt most találtam ki, szerintem zseniális. Értitek, Adri+Patrik=Adrik, óriási!

2015.03.11. 20:41:40

nyilvánossá vált h milán lehúz engem - naomi

mercsi 2015.03.11. 20:41:51

Naomi: "a Milán lehúz engem játék szempontjából. Ez NYILVÁNOSSÁ vált."

Szoba kilátással 2015.03.11. 20:42:01

Ez mar nyilvánossá vált :))) honnan szedik ezeket a kifejezéseket???

haruka 2015.03.11. 20:42:21

Milán azzal nyugtatja Naomit, hogy Snezi úgyse áll mögé, mert nem bízik benne.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:42:38

Peti javaslatára még 1 napig figyelik az új csajt...
Wazze, Adrival elmondták Snezinek, hogy nem ezek az igazi párok, akiket lát.

Reklám.

mercsi 2015.03.11. 20:42:58

PAtrik és Adri elmondták Snecinek, hogy párcsere volt, és a jelenlegi párok nem az igaziak. :( ennyire lehet bennük bízni...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:43:11

@Vödör: Oké, és honnan tudja meg, hogy ki a legerősebb csaj?:)))

Ditti82 2015.03.11. 20:43:18

@fosch9: Abba bele se gondol az ostobája, hogy nem biztos, hogy lehetősége lesz "rázoomolni" a új erős fiúra, ha Snezi beáll mögéjük.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:44:03

@Vödör: Ez igaz. Akkor viszont Albina nem esik ki most sajna....

Ditti82 2015.03.11. 20:44:31

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Mert őt tudja formálni, vagy mit mondott tegnap. :D

mercsi 2015.03.11. 20:45:17

@haruka: na, ezeken a képeken is kisebb még a melle... minek tagadja a műcsöcsöket?

Veder1 2015.03.11. 20:45:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ha jó emberismerő, akkor nem lehet gond. Bár itt az erős játékos az inkább azt jelenti, hogy stabil, robbanthatatlan párja van és ez az Adri. Ha kirakná, akkor a csajoknak meg lehetne magyarázni, hogy nekik tett szívességet egy erős konkurencia eltüntetésévél.

Fu Szekh Li 2015.03.11. 20:45:44

@mercsi: úgy legalább nem látod az arcát

mercsi 2015.03.11. 20:48:37

na, elkezdték belebegtetni a -ha-Berki-megjelenik-az-gáz dolgot...

Fu Szekh Li 2015.03.11. 20:48:49

@Yooha: Patrien? Bár tiszteljük Potrien őrmester emlékét.

haruka 2015.03.11. 20:49:11

Mariann is elmondja, hogy nem ezek az igazi párok.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:49:11

Na, Botox is elmondta, hogy az Ő párja a Bence.

fran7 2015.03.11. 20:49:16

Milán szerb vagy horvát származású, mert a lányok helyében nem nagyon bántanám, mert ha szerb akkor dédapja még rabolta feleségét, s véletlenül feleleveníti az ősi szokásokat..;)

mercsi 2015.03.11. 20:49:57

Snezi és Botox beszélgetnek, Botox is elárulja, h ki az ő valódi párja. De Sneci nem hagyja szóhoz jutni Botoxot. paraszt szvsz

2015.03.11. 20:49:58

botox beszélget snezivel h valahogy naomit kéne kitenni

@Ditti82: jah kíváncsi leszek a nagy szervezkedésre :D

mercsi 2015.03.11. 20:50:28

Haha, most meg Apol mondja el, h PEti a párja :D :D

Ditti82 2015.03.11. 20:50:37

Korleóne már eret vágott volna magán hosszában ezektől.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:51:09

Apolka letagadja Petit Sznezinek. :-)

haruka 2015.03.11. 20:51:10

Na, Apolnál rákérdez, hogy Peti az eredeti párja, ő meg tagad. Apol azt mondja végig Milán volt a párja.

Tanya Jóska 2015.03.11. 20:51:22

@fosch9: Erre én is felkaptam a fejem. :) gondolom nyilvánvaló a szó amit keresett csak nem talált :)

2015.03.11. 20:51:38

apol hazudik h neki milán a párja az elejétől
őt nem avatták be abba h felfedték a valót
snezi ühüzik és tud mindent mondja apolnak

Veder1 2015.03.11. 20:51:49

Apolka vágja maga alatt a fát azzal, hogy tartja magát a megállapodáshoz.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:52:28

@Fu Szekh Li: Petinek bezzeg nem tudna úgy rezzenni és égnek állni a bajszája:)))

haruka 2015.03.11. 20:52:38

Patrik egy női bugyival játszik, közben Adri ki van akadva.

Ditti82 2015.03.11. 20:53:19

@fosch9: Nem arról volt szó, hogy várnak egy napot?

2015.03.11. 20:53:40

patrik egy nagyon pici bugyival játszik az hogy fér fel adri nagy valagára?

patrik adri milán tattikálnak

@monroe a kb hetedik Robin bubi: szegény, csodálnám, h egyszer megtalálná akit keres

ja és óvást nyújtok be ma még alig láttuk Lokit

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:54:16

@Vödör: Snezi azt mondja Topolnak, hogy tud mindent és nem akarja, hogy Topol kiessen.
Adri nagyon kiakadt, mikor kiderült, hogy Snezi kacérkodik azzal, hogy PAtrik mögé álljon.

Veder1 2015.03.11. 20:54:32

Adrit milyen könnyű kikészíteni :)

mercsi 2015.03.11. 20:54:40

Adri viselkedése egyre gázabb... 2 hét után így féltékenykedni... a riportban is bőg... bánja, h érzelmeket fűzött a dologba

2015.03.11. 20:54:47

@Ditti82: hát sztem akik hamarabb elpletykálták azok voltak bénák

adri mán rí h ő akkor mehet haza meg mán van érzelem műsírás hogy is kell mondani? adele?

haruka 2015.03.11. 20:54:50

Adri úgy gondolja ő megy haza, meg bánja hogy érzelmeket vitt a játékba.

Schlomo Goldberg 2015.03.11. 20:55:17

Mindegyik csaj becsokizott Sezlony melleitől, akárhogy is nézzük.

2015.03.11. 20:56:05

patrik minden nap elmondja h sok mán adri
patrik fűzi snezit olyan furán dadogva beszél még mindig ez engem idegesít
snezi átgondolja nem bízik senkiben innentől és remélem jól megszívat valakit

haruka 2015.03.11. 20:56:08

Patrik bemegy Snezihez és próbálja meggyőzni hogy ne mögé álljon be. Snezi azt mondja hallott valamit, ami miatt át kell gondolni, és nem bízik senkiben.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:56:46

Már Patrik is fosik, mer bement Snezihez és kérlelte, hogy ne álljon mögé.

2015.03.11. 20:57:45

snezi asztalfőn ülve méricskél mindenkit
bence megint mosdatja a csapatot h azt hitték az lesz a feladat h ki kell találja az előző párokat
nóri rájön h nem működik a csapat
loki mondja szomorú mert senki nem tartotta magát a csapatjátékhoz igaza van - bénák

haruka 2015.03.11. 20:57:57

Loki ki van akadva, hogy senki nem bírta tartani a száját, és ez neki nagy csalódás.

mercsi 2015.03.11. 20:58:09

Loki csalódásként éli meg, h 24 órát nem bírtak egy csapatként játszani. igaza van!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:58:17

Loki megmondja a frankót, hogy csalódott az egész csapatban, mert nem bírták tartani, amiben megegyeztek.

2015.03.11. 20:58:25

patrik visszapofázik h ez egyéni játék
loki mondja de mindenki fogadkozott h ez csapat

haruka 2015.03.11. 20:58:26

@fosch9: igaza van, teljesen idióták voltak.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 20:58:35

@fosch9: De Sezlony miért nem azt választja, aki neki a legjobban tetszik. Neki nem kell tematikáznia:)))

Szoba kilátással 2015.03.11. 20:59:44

Mikor jönnek rá vajon hogy ez egy egyéni játék

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 20:59:58

Mikor jönnek már rá, hogy nincs CSAPAT b+. Mindenki magáért van ott.

Ditti82 2015.03.11. 21:01:02

@fosch9: Loki be is rágott rájuk, jogosan. A régiekben még volt összetartás, főleg az elsőben.

2015.03.11. 21:01:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezt még nem tudjuk ha robbantani akar akkor szárálmás párt baszik széjjel
@haruka: sztem is

megírják a pandorára a kérdéseket jön aberki segíteni nekik

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:01:17

Gólem segít, hogy a lakók felnyissák egymás szemét....

Szoba kilátással 2015.03.11. 21:01:43

Nem jo ez a világítás a fejeknek

2015.03.11. 21:02:18

@Ditti82: az elején még kellene is de nincs ennyi gógyijuk

pandora
patrik megbíznál-e sneziben ha mögéd állna - nem

haruka 2015.03.11. 21:03:11

Milánnak bűntudta van, a fiúk szerint ne legyen. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 21:03:14

@Szoba kilátással: Sztm most nem sokra megy a fifikával, jó lesz, ha későbbre tartogatja. Ő most még nem játszik, hanem találgat:))

2015.03.11. 21:03:41

milán éreztél-e bűntudatot? igen de amúgy bent vagyunk egy ideje és érzi - fiúk mondták ne legyen bűntudatod

milán jól csókolsz? nem emlékszem (loki: lehet meg se történt a csók) :D felejthető volt? igen mondja sneci :D hehe

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 21:03:52

Dehát nincs is csapat! Peri miről beszél?

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:03:53

Snezi: Felejthető volt a csók Milánnal. .-)

Szoba kilátással 2015.03.11. 21:03:59

Csúnya az arca csálé csöcsnek engedje le a hajat

mercsi 2015.03.11. 21:04:00

egyedül Sneci van nyakig begombolkozva, neki nem lógnak ki az ikrek...

2015.03.11. 21:04:48

loki szeretnéd ha mari melletted maradna mint pár? igen mert jól kijövünk - de nem ragaszkodok hozzá ha ezzel boldogságának útjában állna
nóri azonnal kombinál loki leoltja h túlkombinálja

Szoba kilátással 2015.03.11. 21:05:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: most tud a védettséget játszani ... Mert ne próbálkozna

haruka 2015.03.11. 21:05:11

Loki, akarod Mariannt? Jó vele, de nem áll útjába Mariannak, Nóri rögtön rápörög, mert Lokin múlik hogy bennmaradhasson.
Mariann tette fel a kérdését. :D

2015.03.11. 21:06:29

naomi milánban 100% megbízol? igen
milán te is akarod? hát ha nem lesz érzelmi kilengés igen

és megjelenik gólem a kis hokkedlivel

haruka 2015.03.11. 21:06:32

Megérkezett Berki.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:07:09

Bence is tudja, hogy Gólem nem jó ómen a Pandorán...

haruka 2015.03.11. 21:07:22

Vállalniuk kell névvel a kérdéseket :O

2015.03.11. 21:07:35

mostantól nevét kell vállalni annak aki kérdést tesz fel (eddig név nélkül volt pandora)
aki nem akar válaszolni megvétózhatja (ugye?)

mercsi 2015.03.11. 21:07:45

őszinte kérdések jönnek, de nem névtelenül!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 21:08:11

@Szoba kilátással: Persze, próbálkozzon csak. :):) De fifikás játék csak megbízható információ birtokában lehet. Neki az meg még nincs. Na jó, fifikája az lehet:)))

Mók_Ica 2015.03.11. 21:08:15

hali :))) néztem ám eddig is, csak még jöttem-mentem.... :))))

nekem szimpi ez a sneci :))) remélem naomi megy holnap..... vagy nóri :)

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 21:08:30

Most honnan tudjak, melyik papir a sajatjuk?

mercsi 2015.03.11. 21:08:42

@fosch9: igen, megvétózhatja. de én nem értem, ők tudják, hogy ki melyiket írta? Nem csak bedobták a közösbe?

Mók_Ica 2015.03.11. 21:08:42

hali :))) néztem ám eddig is, csak még jöttem-mentem.... :))))

nekem szimpi ez a sneci :))) remélem naomi megy holnap..... vagy nóri :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:09:24

Snezi kérdezi Albinát: Mi az őszinte véleményed rólam? Belevaló csajszi vagy, csavarod a dolgokat, nem tudunk kiismerni.

2015.03.11. 21:09:36

milán megkérdezte adrit fél-e h hazamegy? igen - patrik zerint ez gyengíti adrit

snezi: mit gondolsz rólam naomi? belevaló vagy de titokzatos

haruka 2015.03.11. 21:09:57

Naomit annyira megnézném valami konszolidáltabb hajszínnel.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 21:10:29

@Mók_Ica: Hali. Adri fel van pörögve, virágládák készenlétben?:):):)

Ditti82 2015.03.11. 21:11:05

Hm... Vagy hazudik, vagy nem Patrik mögé áll.

2015.03.11. 21:11:14

nóri: ki a két fiú akit jelenleg el tudsz képzelni párodnak? patrik és a másikat nem mondja el

@mercsi: @Yooha: ezt én sem értem

haruka 2015.03.11. 21:11:39

@Ditti82: szerintem nem Patrik mögé fog állni.

Ditti82 2015.03.11. 21:11:49

@mercsi: Ez a része nekem se világos.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:12:08

Peti: A csajok mit gondolnak rólad Milán?
Nóri: Az életemet nem bíznám rá Milánra

2015.03.11. 21:12:20

@Ditti82: sztem a másik mögé akit nem nevezett meg

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: már aggódtam hova boázunk :D

@Mók_Ica: és akkor megérkezett a virágláda :D

Szoba kilátással 2015.03.11. 21:12:23

@haruka: nem lenne sokkal jobb látvány az egesz csajt kene eltakarni es a száját leragasztani a kép es hang szennyezés elkerülésére

mercsi 2015.03.11. 21:12:24

@Ditti82: sztem most nem fog Patrik mögé állni. valamiért Adri csak ott volt a promónál és itt is fent van a fejlécben :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:15:34

Álljon Milán mögé, elvégre neki köszönheti a védettségét.

Veder1 2015.03.11. 21:16:46

értette valaki, hogy mit motyogott sneci nóri kérdésére?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 21:17:00

@mercsi: Nyilván Patrik kifejezett kérése ellenére nem fog odaállni, mert hátha ellenséget szerez (Adri kiejtése miatt). Még nem ismerheti Patrik focista jellemét :))

mercsi 2015.03.11. 21:17:58

@Majom1Parádé: ha van esze, nem fog. Milán gyenge. inkább robbantania kéne...

2015.03.11. 21:18:20

Peti: milán mit gondolnak most rólad a lányok? milán szerint a lányok nem érzik át a fiúk helyzetét, de naomival volt egy olyan megbesz. ha ők párok akkor elég ha milcsi csak aludni jár haza tehát naomi nem neheztel rá a többi szemében nem tudja mennyire bukott el - nóri kontráz. de egyikünk ki fog esni

2015.03.11. 21:19:34

apol naominak: hány fiú ellen próbálsz játszani egyszerre? nao nem játszik a fiúk ellen, megvan a biztos párja a többi blabla volt - apol szerint sem válaszolt őszintén

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:20:47

Loki vagány, Albina szemébe mondja, hogy mindenki kint akarja látni.

mercsi 2015.03.11. 21:21:18

Peti: 6-12 pszichológus is kevés lenne ahhoz, hogy Naomit megfejtsék...

haruka 2015.03.11. 21:21:41

Adri feltette, hogy Patrik, mit érzel Adrienn iránt? :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:22:25

Botox kérdez Patriktól: Nem idegesít Adri féltékenykedése?

mercsi 2015.03.11. 21:22:42

hehe, PArtik: "szeretem Adrit mint embert" - én Adri helyében inkább elszomorodtam volna e válasz halltaán...

haruka 2015.03.11. 21:22:47

Szerintem amúgy szerkik így rakták sorba a borítékokat, elején meg volt mondva ki húz milyen sorrendben utána meg jött ugye Berki.

2015.03.11. 21:23:00

@Mók_Ica: vivát :D

apol mondja több fiút ki akartál tenni pl bence, loki - nao, erre nao kamuz h őt akarja kitenni loki,
erre loki: igen ő kitenné mert veszélyes

adri patriktól: mit érzel adri iránt volt a kérdése (erre lett volna egy millám)
patrik szeretem mint embert és ez erősödni fog régen volt ilyen azzal 3,5 évet volt együtt adri elégedett

mari kérdez patriktól: adri féltékenykedése nem idegesít? mert minden buli vége h adri sír
patrik: ritkán terhes adri féltékenysége (ezt nem tudta kikerülni) adri: visszaveszek

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:23:20

ÉS, ha idegesíti? De szereti Adrit. :-)

2015.03.11. 21:23:42

berki büszke h felszabadította a játékosokat és máskor is legyenek őszitnék

mercsi 2015.03.11. 21:24:04

ejj, nem esett ki senki. ezt túlkombináltam. :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:24:39

Holnap kiderül hova áll Snezi. Remélem Őt állítják be elsőnek, akkor még lehetne a többi csajnak taktikáznia.

2015.03.11. 21:24:58

@Majom1Parádé: dehogy szereti

a picsák alig tudnak billegni a magos sarkúban

Veder1 2015.03.11. 21:26:40

@mercsi: én is vártam hogy most történik valami. Mindegy, majd legközelebb.

2015.03.11. 21:27:13

nao és loki beszélgetnek ki akar kit kitenni

sunblind 2015.03.11. 21:28:19

Elő a farbával, Dzsoni :D

2015.03.11. 21:28:22

patrik kamuzik adrinak h nem dugná meg snezit meg túl nagy a melle (hahahahahahaha)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:28:24

Loki Albinának: Te elmebeteg vagy, de azért csíplek/szeretlek valami ilyesmi.

haruka 2015.03.11. 21:28:43

Patrik azt mondja, Snezinek túl nagy a melle a testéhez képest. Meg kamuzik Adrinak, hogy nem csinálná meg.

2015.03.11. 21:29:08

@Vödör: @mercsi: mindig pénteken választanak

Schlomo Goldberg 2015.03.11. 21:29:56

Naomiban végre kikristályosodott hogy a fasznak a szopott végén áll

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:29:56

@Ditti82: Bocs, valamiért aszittem holnap már péntek. Sorry.

2015.03.11. 21:30:40

@Majom1Parádé: dehogy, az ifjú pár beszélgetett ott a paca karján a maori tetkó

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 21:30:45

@mercsi: Nekem mindig az jut eszembe, hogy "és mint állatot?":))

mercsi 2015.03.11. 21:30:54

LOL. PAtrik ha megnyerik, ad Adrinak műcsöcsöket. zseniális.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:31:13

@Majom1Parádé: Ma mindent benézek.... Télleg Patrik volt.

2015.03.11. 21:31:35

@Schlomo Goldberg: remélem

paca kamerába kamuz h szerelmes lesz majd adriba

Szoba kilátással 2015.03.11. 21:31:44

Ez az adri iszonyú fárasztó

haruka 2015.03.11. 21:32:57

Snezinek meg kell holnap neveznie azt a két fiút, akik közül fog választani pénteken.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:33:02

Ennyi vót, Gólem nyomja a süketet.
Snezinek meg kell mondania, ki az a 2 fiú, akik közül választ....

mercsi 2015.03.11. 21:33:27

Snecinek holnap meg kell neveznie azt a 2 fiút, akik közül az egyik mögé fog beállni a párválasztón. izgiiii

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2015.03.11. 21:33:55

A zenet megveszik a CBS-tol, vagy ezek ilyen szabadon megveheto dallamok?

2015.03.11. 21:34:06

holnapi előzetes: snezi mondja meg ki az a két fiú akik közül holnap választani fog

ez egy mekkora faszság miért kell ekkora fogódzót adni h egy napjuk van variálni?
megint kit akarnak már megmenteni?

cuccoljunk át a super tv2-re

Ditti82 2015.03.11. 21:34:54

Ez érdekes lesz holnap. Mond két nevet és akkor az a két csaj elkezd puncsolni a 3 fiúnál vagy hogy?

2015.03.11. 21:35:33

@Ditti82: ja :( ez így nem izgi

Ditti82 2015.03.11. 21:36:00

@fosch9: Olyan izé vagy, már Láccinak se hittél! :(

XocoLatte 2015.03.11. 21:37:04

Hát, valaki mondja már meg, hogy ha ilyen durván jó szerki húzásokat tudnak csinálni 12 nap múltán, miért volt az eleje annyira de annyira bűnrossz?
Úgy értem, hogy a nézői reakciók MOST semmilyen hatással nem lehetnek a műsorra, pláne a szerki döntésekre -- vagy tévedek?
Holnap lesz szuper hv, szerintem most mindenki tente, és akkor holnap kitárgyaljuk. De hirtelen Snezivel egy csapásra nagyon klassz lett a műsor!

Taknyosvarju 2015.03.11. 21:37:41

@Szoba kilátással: Szerintem pont nem egyeni jatek, majd cask amikor mar kezeben a gomb, onnan egyeni, de addig egyedul nem lehet eljutni, csak ugy lehet ha a tobbiek csipik a buradat es benntartanak B-tervvel, C-tervvel.

mercsi 2015.03.11. 21:38:21

na most hosszabban mutatják, ahogy Senci szemétkedik az alvó Patrikkal. ne haragudjatok, de nekem ez egyáltalán nem szimpi... először a fejére öntött vizet, majd körömlakkot festett a lábára, stb. miért jó ez?

Veder1 2015.03.11. 21:38:55

Az egyik akit megnevez az valószínűleg Milán lesz ezért van úgy kiakadva Naomi. Szegény "jólelkű" Milán két ilyen állat csaj közé, mint a Naomi meg a Sneci

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 21:39:38

@fosch9: @haruka:
@és mindenki, aki közvetített

Köszike :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.11. 21:40:04

@XocoLatte: Persze, hogy semmilyen befolyásunk nincs, mert ezt már rég felvették, minden kérdés 1000 éve eldőlt.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 21:40:58

Mindent leírtatok :)
Figyeltétek Milán mennyire eltúlozta Adrinak, hogy Sezlonyka Patrikot választaná? Ha direkt csinálta,akkor ügyes.ha nem akkor demens :D

mercsi 2015.03.11. 21:44:42

@Majom1Parádé: valszeg azért, mert pandora csütörtökön szokott lenni :)

Taknyosvarju 2015.03.11. 21:47:02

Fejlecben a kozepso csaj csak engem emlekeztet a csodalatos Pokmajomra?

mercsi 2015.03.11. 21:49:07

ez a Berki és Pamela kettős engem kifejezetten szórakoztat. aranyosak együtt, Pamela szóhoz jut, oltja Berkit, ő is kedvesen reagál. működik a kémia. Cintiát ki kéne rakni a műsorból...

2015.03.11. 21:49:08

@Ditti82: soha :D
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szivike

XocoLatte 2015.03.11. 21:50:44

@Majom1Parádé: Snezi szerintem azt mérlegeli magában (be is aludt jó gyorsan a Pandora után -- csak nem elfáradt?), hogy az eredeti párok közül melyik a Milán által alkotott páron kívül a leggyengébb. Valódi taktikus játékos, baromira nem azzal van elfoglalva, hogy neki külsőre ki a szimpatikus, van önbizalma, hogy ő bármelyik pasinál jó tud lenni annyira, hogy a következő heti körben benntartsa. Sőt, szerintem még talán azt is, hogy egy új pasinál is, aki vélhetően a jövő héten jön.

malevil2050 2015.03.11. 21:52:01

Hooppácka,cöcike gyütt,látott és lobbantani fog.Óriási húzása lecc.Vaty piotro or lgt lecc a zegyik kiválactott kandúrbandi.Ezs lenne ám igaszi tökös lipis.Ety csetnik lyánytól esztet én elvárnám.

mercsi 2015.03.11. 21:53:33

sztem Loki megbeszéli Naoimival, hogy álljon mögé, és Ivart kiteszik.

kismalacka 2015.03.11. 21:53:52

Engem Botox amikor olyan értelmes ábrázattal ül akkor egy harcsára emlékeztet. És akkor is amikor ilyen összeszorított fogakkal beszél.

Snezi Milánt és Bencét választja sztem, illetve még Loki jöhet szóba.

XocoLatte 2015.03.11. 21:54:25

Nóri sem érezheti magát biztonságban, hiába látszott a holnapi előzetesben, hogy Naomi újra bekattan. És talán nem véletlenül mutatták meg nekünk, ahogyan Apolka szemrebbenés nélkül lehazudta Petit Snezinél, lehet, hogy Topol is rákerül Snezi célkeresztjére.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 21:54:41

@Taknyosvarju: Ne csináld :D Végre elfelejtettem,hogy mennyire izgat,hogy ki a csaj ott középen...:D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 21:58:04

@kismalacka: @malevil2050: Én el tudom képzelni,hogy valami meglepőt húz :) Sőt elvárom :D
@XocoLatte: Igaz,viszont Apolka ezzel azt is megmutatta,hogy betartja,amit igér.MMKK.:)Ergo: megbizható és hűséges

Patrik haverja nagyon cukker :)))

2015.03.11. 21:58:06

csinos ez a patrik baratja

XocoLatte 2015.03.11. 21:59:04

@kismalacka: Botox biztosan megpróbálja tisztázni, hogy Loki B tervében szerepel-e. Mármint kisdobosbecsszóra. Az egy jó kis lavinát indítana el, Snezi Bencét választja, Botox Lokit, Naomi Milánt, Topol Petit, Adri Patrikot, és akkor Nóri gyakorlatilag jobb ha Gólem mellé áll...

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 21:59:14

@fosch9: Aztán honnan tudsz te valamit,Bubiii? :DDD Blikktől vagyol,he? :D

2015.03.11. 21:59:39

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: éljen :D

na a revütáncos bugyiban mos pinát

kismalacka 2015.03.11. 21:59:45

@DerültÉgből/tintával írok/: Olyan sok lehetőség nincs. Pjotrot meghagyja Apolnak, Patrikot Adrinak.

XocoLatte 2015.03.11. 21:59:49

@fosch9: tegnap Adri barátnéja volt nekem nagyon bejövős.

2015.03.11. 22:01:56

berki se érti miért mosdik fürdőruhában
és berki szerint már nem hamvas barack van ott lent neki

@XocoLatte: szimpatikus volt aha

2015.03.11. 22:03:13

@XocoLatte: sztem robbantani fog snezi

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:03:24

@kismalacka: Nem tudom,de majd holnap meglátjuk :)

Szerintem Patrik Adrit bemutatná az anyjának (by Adri) Sezlonykát meg más.... :D

kismalacka 2015.03.11. 22:03:46

@XocoLatte: És a Bence - Albina ágyjelenet?? Nekem az is furcsa volt.

XocoLatte 2015.03.11. 22:04:00

Snezi eszével próbálok meg gondolkodni, csak amiatt lamellázom.
Ha tökös a csaj (láttuk, hogy az, csak felcsúsztak neki), akkor Lokit nevezi meg Milán mellett. És péntek este be is áll Loki mellé...

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:05:13

@fosch9: Nahnáááá :DD

Slezlonykát énekelteti Peti.Nála ez a vizsga :D

2015.03.11. 22:05:57

@XocoLatte: sztem nem fogja Lokit - v bence v peti lesz a meglepi milcsi mellett de meglátjuk

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:06:55

Ez a Berki akkora hülye :D Én jókat röhögök rajta :))

XocoLatte 2015.03.11. 22:07:00

@kismalacka: Albina a maga korlátolt módján próbál B meg C meg D tervet szőni. És, nem is teljesen ostoba módon, azzal a faszival enyeleg, aki már nagyon nyilvánvalóvá tette, hogy elrejtené a farkát egy punciban.

csak mert 2015.03.11. 22:08:26

@fosch9: tegnap patrik ahogy túrta az orrát...pfúúúúúj

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:09:15

Ugye Patrik barátja már "látja" a jövőt..nekem nagyon úgy tűnt,hogy Adri-Patrik love story nem lesz tartós ..ez olyan megérzés.

XocoLatte 2015.03.11. 22:10:23

Bár Snezin múlik szinte minden, azért nagyon tisztán kell a játékosok is majd lássák, hogy őrajtuk is múlik valamennyire, és minimum kétesélyes, hogy melyik csajt küldik haza, ráadásul úgy, hogy Snezi nyakába lehet varrni. Naomi vs. Nóri, Naomi vs. Apolka vagy Nóri vs. Apolka a totószelvény.

csak mert 2015.03.11. 22:10:43

@DerültÉgből/tintával írok/: mivel patrik tegnap már említette, hogy idegesíti adri, valószínű nem lesz lagzi :))

2015.03.11. 22:11:00

@DerültÉgből/tintával írok/: olvashatod :)
@csak mert: hahóóó :D pont nem láttam hálistennek v nem figyeltem :D

csak mert 2015.03.11. 22:12:01

@fosch9: amikor Snezi bement, és 3 fiú beszélgetett..hát......undorító

XocoLatte 2015.03.11. 22:12:15

Ha viszont Snezi valóban rafkós, akkor a Naomi körül vert hullámok mögé látva ráébred, hogy a legerősebb csaj Botox, és ha őtőle szabadul, akkor könnyebb dolga lesz. Csakhogy most azért pont Botoxról derült ki, hogy erős B terve Loki. Nem hülye Botox sem, még rá is erősített a Pandorán erre a B tervére.

csak mert 2015.03.11. 22:12:37

@fosch9: és milyen hírt terjesztesz itt? :)

kismalacka 2015.03.11. 22:13:07

@XocoLatte: Ettől függetlenül nincs kizárva hogy reppenni fog. Lokit idegesíti, Milánt idegesíti, és sztem Bencét is.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:13:42

@csak mert: Szia :)) Háát,Laccci óta én ebben sem vagyok már biztos :D

@XocoLatte: Gondolom,Sezlonyka annyit mérlegel azért,hogy ne legyen közutálat tárgya.

kismalacka 2015.03.11. 22:14:03

@XocoLatte: Miért erősebb Botox mint pl. Adri?? Vagy Apolka?

2015.03.11. 22:14:12

@csak mert: á itt nem de ott megírom :)

mercsi 2015.03.11. 22:15:06

@fosch9: honnan tudsz te spoilert? :)

2015.03.11. 22:15:21

@XocoLatte: @kismalacka: sztem is jelenleg botox apol és adri is erős párban van

csak mert 2015.03.11. 22:15:51

@kismalacka: adrinál azért erősebb, mert nem kötődik senkihez, és nem vonja el a figyelmét a féltékenység

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:15:51

@fosch9: Köszönöm :) Az van,hogy te vagy nekem az első :D hehehe..és nem tudom,hova is megy az ilyen privis üzi :)) segíííccccssséégg :))

2015.03.11. 22:16:22

@mercsi: hát a blikkből :D

XocoLatte 2015.03.11. 22:16:34

@kismalacka: már írtamkorábban is, hogy ez szinte abszolút a szerkiken múlik, a péntek esti csajsorrend eldöntésénél, aminek a végén nem mindegy, hogy Naomi még több "üres" fiúból tud választani vagy utolsónak hívják. Ez persze más lányra is igaz.

2015.03.11. 22:17:15

@DerültÉgből/tintával írok/: arra a mail címedre amivel regisztráltál

XocoLatte 2015.03.11. 22:18:19

@kismalacka: egyrészt, mert sokkal taktikusabban játszott már eddig is, másrészt, mert erős B terve van, már-már A tervnek is tűnt az elmúlt 2 napban (Bence helyett Loki)

kismalacka 2015.03.11. 22:18:35

@csak mert: Adri ha kicsit visszafogja magát, akkor egy érzelmi kapocs lehet olyan erős - sőt ! - mint egy érdek kapcsolat.

XocoLatte 2015.03.11. 22:19:39

@XocoLatte: Adrinak és Apolnak nincsen gyakorlatilag B terve

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:20:09

@fosch9: Igen,én is így sejtettem..:)viszont nem jött meg még

mercsi 2015.03.11. 22:20:20

@XocoLatte: de nem kell nekik előre leadni, h ki mögé állnak?

csak mert 2015.03.11. 22:20:40

@kismalacka: ez igaz, ha visszafogja magát

kismalacka 2015.03.11. 22:21:08

@XocoLatte: Én nem láttam taktikát a játékában. Botox sztem maradna Bencénél, őt inkább Loki akarja. Érthető okokból.

2015.03.11. 22:21:31

@XocoLatte: apol odaállna lokihoz
adri talán milánhoz

@DerültÉgből/tintával írok/: hát frissítsed :D

csak mert 2015.03.11. 22:23:45

Le kell adni a neveket előre?

XocoLatte 2015.03.11. 22:24:17

Snezi a helyzeténél is fogva, picit fordítva akarja megülni a lovat, aminek nem biztos, hogy középtávon jó vége lesz: ezt ő maga közölte, nevezetesen, hogy előbb párt akar választani, és ANNAK akarja elmondani a dolgait. A természetes vagy akár taktikus párképződésnek a bizalom és az együttjátszási képesség az alapja, és Snezi pont emiatt nem tud vagy nem akar most erre nézve jót dönteni. Gyenge pasikat végigvinni nagyon nehéz a játék végéig párként.

mercsi 2015.03.11. 22:25:22

@fosch9: mármint mindenkinek 2 nevet le kell adnia előre és mindenki azon kettő közül választhat a párválasztón?

XocoLatte 2015.03.11. 22:26:17

@csak mert: úgy érted, a normál párválasztó előtt? igen, de azt a szerkik láthatják csak és a játékosnak kötelező betartania a választását a ceremónia során.

XocoLatte 2015.03.11. 22:28:54

@mercsi: a normál üzemmódban egyet kell mindenkinek. A Snezi kettője egy csavarintás, szerintem neki is le kell majd adnia, titokban a többiek előtt egyet. Lehet hogy az így leadott nevek alapján alakítják ki a csajsorrendet a szerkik.

És máris lábonlőttem magamat (l. mint feljebb), Naomi nem kap attól szabad kezet, hogy hanyadiknak szólítja a Gólem, neki kutya kötelessége amellé állni, akit leadott a műsor előtt.

2015.03.11. 22:29:25

@csak mert: @mercsi: nem nem
előzetes mutatta, h snezinek kell két fiúnevet mondania, h kik közül fog pénteken választani
így a csajoknak van egy napjuk intézkedni h bent maradhassanak

csak mert 2015.03.11. 22:30:02

@XocoLatte: ezt nem tudom, nekem új még

2015.03.11. 22:30:23

@XocoLatte: ilyen sztem sosem volt az édenben h előre le kell adniuk a választást, az a VV

csak mert 2015.03.11. 22:30:46

@fosch9: az orrtúrást itt is láthatod a posztban, kiemelve :))

XocoLatte 2015.03.11. 22:31:03

@kismalacka: Botox kérdezte meg Lokit, hogy választaná-e őt, de ha jól rémlik, ez még az őszinteségroham előtti kérdések között volt.

2015.03.11. 22:31:59

@csak mert: észre se vettem :D
nézd meg most tudod mit

kismalacka 2015.03.11. 22:31:59

@mercsi: Én úgy értettem hogy csak Snezi kell megmondani azt a két fiút aki közül választani akar.

mercsi 2015.03.11. 22:32:00

@fosch9: az oké, de akkor a szerkik honnan tudják, hogy a többiek ki mögé terveznek beállni, és mi alapján határozzák meg a sorrendet, hogy ki mikor jön a párválasztón (hogy izgi legyen)? az nem lehet, hogy 2 fiút is választ 2-2 lány és így egy fiú üresen marad? volt már ilyenre példa az eddigi évadok során? bocs a hülye kérdésekért, nekem ez az első Éden évadom :)

XocoLatte 2015.03.11. 22:32:24

@fosch9: ezt én is úgy vettem át valakitől, nincsen megfellebezhetetlen információm.

2015.03.11. 22:34:39

@XocoLatte: hátha majd megtudjuk másoktól esetleg sixx-től de én ilyet sosem hallottam
@mercsi: a szerkik a többieket nem tudják (szerintem) előre, azt nem tudom milyen sorrendben hívják őket, sztem még sosem volt olyan h vki pár nélkül marad
snezinek azért kell 2-t leadni h a többi lány kavarjon magának gyorsan tuti(nak mondott) párt - de sztem ez így nem oké mert ott kellene őket meglepni így van idejük felkészülni

kismalacka 2015.03.11. 22:35:13

@XocoLatte: Jó..mondom Loki szerintem még az anakondát is inkább választaná kint az erdőből mint Albinát vagy Nórit.

XocoLatte 2015.03.11. 22:36:13

@mercsi: nem volt, és a sorrend sosem ugyanaz, tehát igenis dramaturgiai eszköz, márpedig annak csak akkor van értelme, ha a szerkik tudják, ki hova fog állni.
A múlt pénteken figyeltem meg, hogy az elsőnek szólított XXX (Úristen, mi volt a neve az új kiscsajnak, aki legutoljára esett ki?) Milán bal vállához állt, míg az összes többi csaj a párja jobb vállához áll, szinte optikailag utalt rá, hogy Milán jobbjához is jön még majd valaki.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:38:49

@fosch9: Valamit nagyon eltematikáztunk,mert hiába frissítgetem :) Sebaj,majd kivárom a soromat :)

Szerintem azért jó,ha mond 2 nevet,mert akkor a többieknek is ki kell állnia a srácok párjai mellett.Az elkerülhetetlen,hogy ne akarják befolyásolni.Abból viszont egész jól fel lehet mérni a benti erőviszonyokat és lehet következtetni a párválasztó utáni pozíciójára.

XocoLatte 2015.03.11. 22:39:27

@kismalacka: csakhogy most nem a pasik választanak, most is a csajok vannak többen.

XocoLatte 2015.03.11. 22:40:46

@DerültÉgből/tintával írok/: NA de Snezi van olyan rafkós, hogy akkor miért is ne dobna be egy robbantós pasinevet, két gyurmamukival ugyanezt a hatást nem fogja elérni?

kismalacka 2015.03.11. 22:41:36

@XocoLatte: Tudom. De ha esetleg bent maradnak.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.03.11. 22:42:49

@XocoLatte: Szerintem nem mondhat mást,mint akik mellé valóban oda is fog állni.Úgy képzelem,mint a VV-ben,amikor előre le kell írniuk a kiválasztott nevét. persze nem biztos :)

2015.03.11. 22:43:30

@csak mert: @DerültÉgből/tintával írok/: mindenki ládájába kakált a galamb
lehet van vmi zavar megint a levegőben? rossz esetben újra kakál majd :D

XocoLatte 2015.03.11. 22:44:34

Komolyan érdeklődéssel tudjuk várni a holnapi adást, és ez már nagyon nagy minőségi ugrást jelent a múlt heti állapothoz képest.
Reggel korai kelés van, jó éjt mindenkinek, holnap fasza hogyvolttal induljon a napotok! :-)

2015.03.11. 22:56:15

@csak mert: @DerültÉgből/tintával írok/: holnap folyt :) ha reggelig nem megy át szóljatok és újra írom :)
jócakát

sixx · http://comment.blog.hu 2015.03.11. 23:02:38

@fosch9: semmi ilyesmi nincsen. ott döntik el élesben, volt meglepetés szerkesztői szempontból a kettőben és az egyben is.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 23:10:43

@fosch9:

Nna, megnésztem amúgy jóéjt :)
Ez a rózsaszín ingförmedvény olyan, mintha a kisvendéglő (ahol kispörköltöt evett a Kabos) kockás terítőjét kimosták volna, és a piros befogta volna fehéret. Rémes.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.11. 23:17:13

@malevil2050: Lgt nagyon is szóba jöhet, elle Sezlonynak volt is félmondata. Málmint, hogy több van benne, mint első látásla gondolnák.

vastyúk is .. 2015.03.12. 00:13:48

brühühüüü, mire ide gyüvök, már mindenki horpaszt. Nem baj, lövöldözök majd az űrbe :D puff-puff

vastyúk is .. 2015.03.12. 00:52:39

ne bántsátok Stüszit, nem tehet róla, hogy dinnyét növesztett alma helyett. Aki szereti a gyümölcsöt, annak mindegy melyik, mindegyikbe ugyanúgy bele lehet harapni (fulladni). Én szurkolok Csöcsinek, akarom mondani Stüszinek, mert szerintem sokkal nézhetőbb, mint rezignált és agyhalott Fehérke meg Karóbahúzottnórika. Fehérke már nagyon uncsi, ahogy rezignáltan néz a kamerába, és okoskodni próbál. Karó meg olyan, mint egy ideges pulyka, elkapirgál az udvaron, de könnyen átmegy szarlavinába. Adri szerintem ösztönlény, főleg ahogy Patrikba kapaszkodik, semennyire nem tud uralkodni magán. Az a jó Botoxban, hogy poker arc (köszönet a sebészeknek), és van sütögetni valója. Topolról el is felejtettem, hogy még része a műsornak. A srácok közül Dumbó és Hipszter az értelmesebbje, a másik három kuka. Tessék űr, itt van a véleményem, puff-puff.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.03.12. 01:44:47

@vastyúk is ..: Hamár a macska felébresztett, mert unatkozott, akkor itt a visszhanghanghang - jó kis öfit írtál:DDD M2050 kelesett.:)))

vastyúk is .. 2015.03.12. 02:20:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:

Egy Tenyeres Ekhohoz.

Örülök, hogy felkeltett a macska,
Mert hangom kommented visszahozta.
Láttam Malevil kérdezte még tegnap,
De hiába válaszoltam, magáról nem hallat.
Most látom, már régen küldted az üzit,
Biztos már újra alszol, azért küldök egy puszit! ;)

Schlomo Goldberg 2015.03.12. 04:06:48

Kicsit csalódott vagyok hogy Sezlony fürdőruhában zuhanyzik. Nem ezt beszéltük meg.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.12. 06:06:54

@Schlomo Goldberg: tehát online :-D

Jó reggelt!

Á, én csak irigy vagyok stüszivadász adottságaira :-D

2015.03.12. 06:42:00

@sixx: Koszonom, en is igy emlekeztem.
Sot tobbszor ott derult ki vedettseg is.

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Kit hivtok lgt-nek?
A kockas teritovel egyetertek :D

cselaxi 2015.03.12. 11:35:41

@mercsi: ...mikor is történtek a felvételek? Ki kit ismerhet? Ennyi.

cselaxi 2015.03.12. 11:43:36

@mercsi: Szerintem "gumi" szabályok vannak. Akiket a szerkik jónak látnak, vagy jobbnak mint a többit, azt különböző formális és informális trükkökkel benntartják.
süti beállítások módosítása