Müncheni kávézóban nyitunk, a szőke egyetemista aranyifjú, Harald Rohn osztja éppen az észt csoporttársának. A pénz a téma, a megélhetés, és hogy miként lehet dellára szert tenni a jóltanulás–ösztöndíj viszonylaton túl. Rohn állítólag cikkeket ír különböző lapoknak, hamarosan pedig nagyobb összeget vár egy kiadótól, itt már egy saját könyvről szól a fáma. Majd gyorsan elköszön a havertól, mert orvoshoz kell mennie. Az emeletes házban lévő rendelő várója javarészt nyugdíjasokkal van tele, de Haraldról gyorsan kiderül, hogy kutya baja: ő terepszemlét tartani jött ide. A váróteremből ugyanis éppen a közeli szupermarket hátsó bejáratára lehet rálátni, a két épület pedig egy kis udvart fog körbe. Rohn az óráját nézve buzgón jegyzetel egy kis füzetbe, hogy mikor viszik el a bevételt a boltból, szó sincs tehát semmiféle kiadóról, másban gondolkozik a fiatalúr.

A mai világban, amikor némi túlzással már a sarki fűszeres bevételét is mindenféle ...sec feliratú páncélozott járgányokban szállítják rakottnyakú biztonsági emberek, meglehetősen vicces látni, hogy ment ez a hetvenes években – vagy legalábbis miként mutatják be nekünk. A kis diplomatatáskába csomagolt bevétellel egy idős úr gyalogol a bolt hátsó bejáratától a bogárhátú Volkswagenjéig, a biztonsági intézkedés meg nagyjából annyi, hogy a táska fogantyúját gumiszalaggal a csuklója köré köti. Rohn mindenesetre jegyzetel és figyel, s hogy mire készül, arra a következő jelenetet elnézve végképp rájöhetünk: egy ugyanolyan táskát vásárol, mint amilyet a Bogárba beszálló öregúrnál láthattunk. Otthon éppen az új szerzeményt mustrálja, amikor csöngetnek, egy nem túl szép hölgy jött az apja megbízásából, aki azt tudakolja, hogy Rohn úr vajon ráérne-e velük egy könnyed esti kártyapartira? A parti előtt döbbenhetünk meg igazán: a Haraldot játszani invitáló öregúr ugyanis nem más, mint a délután megfigyelt pénzszállító…

Igazi bérházi-kispolgári idillbe csöppenünk, midőn az özvegy Seibach úr, aki felnőtt gyermekeivel, Lenával és Eugennel él együtt, finom pohár sörök mellett veri a blattot az ifjú egyetemistával. Rohn pedig igazán nagy játékos, nemcsak ami a kártyát illeti, hiszen – miközben rajta kívül már mi is tudjuk, mire készül – teljes lelki nyugalommal tölti az estét majdani áldozatával. Sőt, egy kis munkát is vegyít a pőre szórakozással: az iránt érdeklődik az öregnél, hogy mi van, ha nem várt esemény történik pénzszállítás közben, miként vannak biztosítva ilyen esetekre. A házigazda igazi filozófus alkat, parti közben hatalmas oktatószöveget tol a mai fiatalok türelmetlenségéről, mindent azonnal akarásáról – elsősorban Rohnnak címezve. Közben Seibach úr eredményrögzítésre használt ceruzájának hegye kitörik, és Rohn szinte öntudatlanul rendelkezésére bocsátott tolláról az öreg döbbenten állapítja meg, hogy zölden fog. Már itt érezzük, hogy ennek még lesz jelentősége a későbbiekben…

Haralddal legközelebb újra az orvosi rendelőben találkozunk, amelynek üres folyosóján a beépített szekrénybe rejti el a nemrégiben vásárolt táskát. Belép az ismét színültig telt váróba, ahol a betegek mindenféle zseniális hetvenes évekbeli göncökben olvasgatják az újságokat, s rögtön az ablak felé orientálódik. A bogárhátú már ott áll az udvaron, a láthatóan izgatott Rohn az óráját nézi, miközben a boltban éppen a bevételt számlálják le ropogós márkákban Seibach úrnak. A bankókat alumíniumhengerekbe gyömöszölik, s azok kerülnek be az öregúr táskájába. Hamarosan a vénséges csukló köré tekeredik a fogantyúval érintkezésbe hozott gumiszalag is, minden atombiztos tehát. Rohn rövid téblábolás után nekiindul a váróból – mintha csak a WC-re ugrana ki –, kiveszi a beépített szekrényből az új táskát, a rendelő ajtaját kitámasztja a lábtörlővel, majd az aprólékos tervezés csúcspontjaként nekiindul elkövetni – fényes nappal – a rablást.

Amíg Seibach a bogárhátú zárjának kinyitásával kínlódik, a közben már maszkot húzó fiatalember ott terem mellette, egy késsel elvágja a csuklójához rögzített szalagot, s már iszkolna is tova. Bár az erőfölény jelentős, az öreg annyit elér, hogy egy rövid időre a földre teperje támadóját, de az gyorsan el tud menekülni. Kirohan az udvarból, egy bokor alól előveszi az előtte odarejtett, s oldalt gondosan ki is vágott új táskát, amit eldob, a pénzt tartalmazó régivel pedig szépen besétál az orvosi rendelőnek is otthont adó épületbe. A lépcsőházban gyorsan megszabadul maszkjától és kesztyűitől, s teljes lelki nyugalommal sétál be a rendelő folyosójára újra. A pénzt tartalmazó táskát beteszi a beépített szekrénybe, majd a vécét is lehúzza, mintha mindezidáig ott trónolt volna. Mire belép a várószobába, ott már mindenki az ablaknál nézi izgatottan, mi zajlik az udvaron – Rohn hagyja, hadd nézzék csak, s a nővérke hívó szavára szépen beslattyog a dokihoz.

Seibach teljesen maga alatt van, miközben az eldobott táskával kapcsolatban közli, hogy az nem az övé, folyton csak azt hajtogatja, hogy karrierje során először rabolták ki. Még szomorúbbá akkor válik, amikor felfedez a kocsija mellett a földön egy, a dulakodás közben odakerült tárgyat – egy ismerős, zölden fogó golyóstollat. Rohn anélkül követett el hatalmas hibát, hogy tudna róla: a kabátzsebéből kihullott, előző este látott tollal a pénzszállító azonnal be is tudja azonosítani támadója személyét.

A jó Harald a hengereket felfeszítve már otthon számlálja a zsákmányt, amikor újra csöngetnek. Valóságos csengőfrász van már szegény palin, ráadásul a szobájában szerte-szana hevernek a bűnjelek. A pénzt gyorsan belapátolja az asztalfiókba, az alumíniumhengereket meg begyömöszöli a táskába, s így együtt mennek az ágy alá. Az ajtóban a teljesen összetört Seibach áll, aki nem tudja eldönteni, mi viselje meg jobban: hogy kirabolták, vagy hogy kedvenc kártyapartnere volt a tettes. A zöld golyóstollat szeretné elkérni Rohntól, aki persze hiába keresi, nem tudja prezentálni. Az öreg mutatja fel Haraldnak, a rabló személyével kapcsolatos bizonyítékként. Rohn komoly lelkiismereti probléma elé kerül: ő csak rabolni akart, most viszont olyan helyzet állt elő, amikor már gyilkolnia kell, hogy mentse a bőrét. Vívódásába beavatja a majdani áldozatot is, aki még mindig az állítólag a diplomamunkáját író fiatalember jövőjéért aggódik. Rohn kifaggatja, hogy értesítette-e már a rendőrséget, esetleg a családtagjait, s a nemleges válasz után a korrupció hímes mezejére lép, felajánlva előbb a pénz felét, majd az egészet is az öregnek, ha az nem említi meg a nevét a történtek kapcsán. Seibach a becsületesség szobra, s ezzel írja alá a halálos ítéletét: el akarja vinni Rohnt a rendőrségre, akinek azonban más tervei voltak erre az estére, így nem maradván választása, megfojtja az idős pénzszállítót. A második Derrick-epizód címszereplőjének, Johanna Jensennek a nővére tudna mesélni az öregnek arról, hogy nem érdemes a bűnösöknek felajánlani, hogy elkísérjük őket a rendőrségre – de nem tud, mert már nincs életben. Seibach így túl későn kap észbe, s kezd segítségért kiabálni, a felindult Rohnt pedig szinte megsajnáljuk, amiért kénytelen volt megölni a bácsit…

Az öreg a rendőrségi kihallgatásról érkezett haza, s csengetett be gyorsan Rohnhoz. Valahol érthetetlen, hogy miért nem rendőrök kíséretében jött, hiszen akkor talán még ma is élne. Ugyanakkor persze értjük is, de fogalmunk sincs, mit akarhatott ezzel a látogatással elérni. Azon meg, amikor újra átmegy néptanítóba arról, hogy minek az egyetemistának pénzt rabolnia, hiszen mindene megvan, ami kellhet, s még ösztöndíjat is kap, csak mosolyogni lehet. Mindenesetre az eddigi Derrick-epizódok áldozatai két halmazba csoportosíthatóak. Az első, jóval nagyobb halmaz a fiatal lányoké, a második, valamivel kisebb pedig – ahová most Seibach is csatlakozott – azoké, akiknek életük utolsó mondata az volt, hogy „Akkor most együtt indulunk a rendőrségre”…

Megkezdődik a címben megénekelt „kavarodások” sorozata a rablóból pillanatok alatt gyilkossá vált Rohn életében. Először is rendbe kell tennie magát, amikor újra csönget valaki. Wolfgang Becker rendező jó formában volt ekkortájt, az idegesítő hangú csengő lehető legrosszabb időpontokban való nyomogatása például egy idő után a nézőt is kezdi kikészíteni, mit szóljon akkor Harald Rohn, akinek tényleg vastagon van vaj a füle mögött?! A holttest még kiterítve a szobában, nem is lepődünk meg, hogy Seibach urat keresik aggódó gyermekei. Egy telefonhívásnak köszönhetően a rablásról már tudnak, most pedig fogalmuk sincs, hol lehet az apjuk. Amíg haza nem ér, a várakozást megkönnyítendő kártyázni hívják magukhoz újra Haraldot. Nem tudnak azonban játszani, ahhoz túl idegesek. Lena elmeséli Rohnnak, hogy beszélt telefonon a rablás után az apjával, aki csak annyit tudott kinyögni, hogy „rendkívül szomorú eset”, ami történt. Rohn bűnbánó arcát elnézve csak egyetérteni tudunk.

Nem is bírja náluk sokáig, elköszön, hiszen valahogy észrevétlenül el kellene tüntetnie még a hullát is. Nem kis kockázatot vállalva vonszolja ki magával a lépcsőházba, miközben halljuk, hogy valamelyik szomszéd éppen futballmeccset néz a tévében. A szerencse egyelőre Harald mellett áll, hiszen amíg vállán viszi lefelé a lépcsőn a holttestet, nyílik Seibachék ajtaja, Lena lép ki rajta, aki mindenképpen tenni szeretne már valamit. Az öccse lebeszéli róla, de ha a lány ekkor megfordult volna az ajtóban, akkor éppen megláthatta volna édesapja Rohn válláról lelógó fejét. A gyilkos végül a bejárati ajtó elé, a kapualjba fekteti le a holttestet, amikor észreveszi, hogy Seibach lábáról útközben leesett az egyik cipő. Akkor még azt is fel kell kutatni… A lépcsőn meg is találja a cipőt, de ahelyett, hogy visszavinné a hulla mellé, inkább magával viszi a szobájába, ahol aztán hullafáradtan rogy le az ágyra.

A következő jelenetben már a csinos kockás zakóban lévő Derrick helyszínel Seibach holtteste mellett. Közel 26 perc telt már el az epizódból, azaz majdnem az egész rész fele – soha nem kapcsolódott be a sorozat címszereplője ilyen későn az éppen futó történetbe… Az idős pénzszállító gyermekeihez vezet a rendőrök útja, ekkor tudjuk meg, hogy Rohn 27 ezer márkát zsákmányolt a rablás során. Derricket az izgatja, hogy Seibach este kilenc körül eljött a rendőrségről, de csak éjfél után találták meg a holttestét: hol lehetett a köztes időszakban? Valahol megállt útközben, s a lány által a rendőröknek is említett „rendkívül szomorú eset”-féle megjegyzés alapján Derrick elkezdi gyanítani, hogy Seibach felismerhette támadóját, s mielőtt hazament volna, tisztázni akarta e gyanúját. A rokonok szerint azonban csak egyetlen közelebbi ismerősük van: a felettük lakó Rohnról ekkor hallanak először a nyomozók.

Harald közben a bizonyítékok eltüntetésén dolgozik, először is elrejti a ház padlásán az öregúr táskáját, benne a pénztároló fémhengerekkel. Nincs is a lakásában, amikor a nyitva hagyott ajtón keresztül Derrickék benyomulnak a szobájába, majd visszatérve megkezdődik az első beszélgetésük, egyelőre roppant udvarias hangnemben. Rohnban többször is megáll az ütő, például amikor Derrick az asztalánál ülve a diplomamunkáját tanulmányozza, s közben ujjával annak a fióknak a gombján dobol, amely tele van a rablott pénzzel, vagy amikor Harry az öngyújtóját az ágy elé ejti, s láthatjuk Seibach úr fél pár cipőjét majdhogynem kikandikálni az ágy alól. Derrick továbbra is nagyon odafigyel társa egészségére, alighogy Harry rágyújt, a cigarettája azonnal a hamutálban végzi, miként történt az a Jubileumi ünnepség című epizódban is.

Rohn számára most az a legfontosabb, hogy ne kövessen el komoly hibát, mégis ezt teszi. Alighogy elköszönnek tőle a nyomozók, magához veszi Seibach cipőjét, valamint a pénzt, hogy biztonságosabb helyre vigye azokat. Rögtön útnak is indul, s még a lépcsőházban találkozik Derrickékkel, akiknek fel is tűnik a nagy sietség. Rohn egy bokorba dobja a cipőt, az újságpapírba csomagolt pénzt pedig egy csomagmegőrzőben helyezi el a vasútállomáson. Harry a környékbeli boltokat járja körbe a rablás után eldobott táskával, s az egyik eladónő fel is ismeri: ő adta el pár napja egy fiatalembernek.

Az eladó nem emlékszik pontosan a vevőjére, így nem marad más megoldás, mint a felismertetés, amikor a rendőrségen hat személyből kiválaszthatja, kinek adta el a táskát. Derrick és Harry azonnal fel is keresi Rohnt, s megkérik, legyen ennek a hat lehetséges személynek az egyike. Harald azonban nem akar menni, ilyenkor hirtelen fontossá szokott válni a diplomamunkának a megírása, de a nyomozók nem ismernek kíméletet, gyakorlatilag magukkal rángatják a vonakodó férfit. Viselkedésével eléri, hogy ekkorra már mind Derrick, mind Harry biztos benne, hogy ő a tettes. A rendőrségi technika mindenesetre zseniális: Derrickék szobájában a sötétítőfüggöny elé ültetik a hölgyet, s néhány asztali lámpával világítják meg a lehetséges vásárlók arcát. Rohn a hármas számot kapja, de a procedúra eredménytelen, az eladó nem ismeri fel, kinek adta el az ominózus táskát. Fortuna istenasszony továbbra is szorosan fogja a jó Harald kezét…

Rohn számára azonban ekkor már nyilvánvaló, hogy ő a gyanúsított, csak egyelőre még megúszta. Derrick erre fokozza a nyomást: mire az egyetemista hazaér, Seibachék lakásában már várják a nyomozók, mégpedig házkutatási paranccsal. Harald arca mindent elárul, mikor meglátja a rendőröket, de Seibach gyermekei megnyugtatják, hogy ők nem hisznek el semmit abból, amit a nyomozók gondolnak róla. A házkutatás már nem teljesen eredménytelen: a rendőrök találnak két szövetdarabot, amik egyértelműen egy maszkról kivágott szemeket formáznak. Márpedig Seibachot egy maszkos férfi rabolta ki. Rohn mosolyog, hogy ez nem fog megállni bizonyítékként a bíróság előtt, de Derrick bekeményít. Egyetért a fiatalemberrel, hogy ez a bíróság előtt kevés lenne, de arra éppen elég, hogy számára már ne legyen kétséges a tettes személye. Ő már tudja, ki a gyilkos, s megígéri Rohnnak, hogy ettől kezdve nagyon kemény meccset fognak egymással játszani, sivár közeljövőt vázol fel a szőkeségnek.

Rohnban egyre jobban megy fel a pumpa, Derrickék távozása után ordítva követeli a becsöngető Lenától, hogy hagyják már végre békén. Harald a kivágott szemek megőrzése mellett elkövetett egy másik hibát is: nála maradtak a receptek, amiket a szupermarkettel szemben rendelő orvos írt fel neki a rablás napján. Ez nem is kerüli el persze Derrick figyelmét, az egyetem előtt megvárják Haraldot, s együtt mennek el a rendelőbe. A várószobából pontosan látják az udvart, s nem kevés iróniával biztosítják Rohnt, hogy amit véghezvitt, az alapvetően egy zseniálisan kitervelt bűncselekmény.

Derrick ismét a lélektani hadviselésre hagyatkozik: a gyilkosság elkövetésének vélhető időpontjában csengeti fel újra otthonában Rohnt, s szinte lejátszatja a többiekkel az akkor este történteket. Hamarosan ugyanis már Lena nyomja azt a rohadt csengőt, s Derrick azt szeretné, ha Harald benne lenne a játékban, hogy újra előadják a szörnyű este történéseit, azaz menjenek le együtt Seibachék otthonába. A vonakodó Rohn előtte még magára ráncigálja a kabátját, amelyből a csúcsponton ugyanúgy esik ki a csomagmegőrző kulcsa, ahogy a rablásnál kiesett a zölden fogó golyóstoll. A kulcs lesz tehát az ügy kulcsa, s zárásként persze kinyílik a megőrző ajtaja is, és Derrick kiemeli az újságpapírba csomagolt bankjegyeket – az ügy felgöngyölítve. Mi meg azon gondolkodunk közben, hogy vajon mi lett volna ennek a történetnek a vége, ha Rohnnak cipzáras zsebek lettek volna a kabátján?!

A sorozat német rajongói közt is szinte teljes az egyetértés, hogy a korai időszak egyik legjobban sikerült darabja ez az epizód. Nagyszerű történetvezetéssel megyünk végig ezen a tényleg „rendkívül szomorú eseten”, amelyben az egyébként jóravaló fiatalember rablóból a kényszerítő körülmények hatására gyilkossá válik, majd egyre jobban fogy körülötte a levegő, hogy aztán tényleg piszlicsáré hibákon bukjon el. Az epizód magyar címe mindenütt úgy kerül feltüntetésre, hogy Kavarodás a Rohn körül, ami azonban teljesen értelmetlen, hiszen Rohn az egyik főszereplőnek, a tettesnek a neve. A magyar szinkronnal bemutatott epizód elején már helyesebben hangzik el a cím – Kavarodás Rohn körül –, a félrefordítást okozó határozott névelő nem tudjuk, hogyan került később oda…