Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x107 - Robin vitt mindent

2015. március 02. 07:00 - sixx

Az utolsó adás egy nagy szeressük egymást gyerekek volt, mindenki mosolygott és sírt, főleg örömkönnyeket persze, és ha jobban megnézzük, csak Fanni volt gyökér, de hát tőle nem vártunk mást, ugye. Robin nyert, mert a Dennist utálók tábora inkább rá adta le a voksát. Hogy aztán Dennist az excsaja családja agyonverte-e a villa előtt vagy nem, majd a Blikkből biztos kiderül.

Az élő adás azzal kezdődik, hogy kapcsolnak a villába, ahol megy a visszaszámláló óra a tévén, és amikor lejár, megjelenik rajta Tóth Gabi melltartó nélkül, egy fekete ruhában, és azt üvölti, hogy itt a lét a tét, és közben jobban recseg a mikrofonja, mint Lukácsé az első hivatalos Tankcsapda-bulin a berettyóújfalusi kultúr színháztermében. Mögötte (nem Lukács, TóthG mögött) a Tha Shudras bazsevál különösebb meggyőződés nélkül, abban viszont biztos vagyok, hogy ha lesz VéVéNyóc, a főcímdal áthangszerelve, ebben a formában fog megszólalni. Gabi végigüvölti a nótát, majd balra el, jön Lilu egy kurvajó aranyszínű miniben, tanárnős konttyal és Bencussal a karján, kezdjük a finálét, csicskagecik. Jó, ezt nem mondja sajnos. A közönségben ott az egész banda, mínusz Zsu, biztos volt valami vidéki haknija egy gavallérral.

Na, a menet az lesz, hogy az agyhalottak kijönnek, kicsit szavazgatunk, jön egy állás a fantomkép-testvérekkel, és kiesik a legkevesebb szavazatot kapó Dóri, és jöhet a második kör nulláról, aztén a végén majd nyer valaki. A stúdióban elsöprő fölényben vannak a DennisDennisDennis üvöltéssel reprezentáló nyírségiek. Bekapcsolunk a villába, Dórit dubajos kurvává sminkelték, és nincs rajta sapka, így meggyőződhetünk arról, hogy nem kopasz. A két palin az érettségiző öltönye, Robinnak jutott nyakkendő is. Sík ideg mind a három, de igazán akkor szarnak be, amikor Lilu szól nekik, hogy irány a stúdió, most. Dóri úgy kapaszkodik a ruhája aljába, mintha kötelező lenne, szinte a pinájáig fel lehet látni a miniruha alá. A hang továbbra is recseg, ha zenét játszanak be.

A stúdióba megérkezve Dóri elámul, Dennis rutinból üvölti, hogy mivanmivanmivan, és rázza a kezét, Robin meg csak úgy van. Dóri meglátja az anyukáját és sír, ez nem használ az arcának. Dennis felpattan, ennyihellósziamivan. Robin nyel egyet. Dóri valami embertelen, mekkora, most látom csak, a válla és fekarja, utóbbi azzal a rém gázos east side tetkóval olyan vastag, mint a combom, de legalább izmosnak tűnik. Hogyvótozzuk a tegnap estét, Laci kiesését, Dennis visszamenetelét, a krétás szeánszt, a beszélgetést, és Dennis megjegyzését, miszerint őtet innen daruval sem viszik sehová. Mivel az összefoglalót a stúdióban is nézik, hallatszik, ahogy röhögnek a nézők.

screen_shot_2015-03-02_at_6_17_57.png

Nekem is volt egy lerendezetlen ügyem, én kerültem ki győztesül. (Dennis)

A nyugiban felpakolják a képeket legfelülre, és megbeszélik, hogy ezt a hármast nem sokan tippelték volna döntőbe, itt jegyzem meg halkan, hogy én mondtam két és fél hónapja, hogy Dóri döntős lesz, igaz, Dennis helyén Fannit láttam a fináléban. Elindul a visszaszámlálás a tévén, amitől teljesen kiakadnak, berohannak a villába, úristen, ismételgetik.

Ez így fog kattogni reggelig? (Dennis)

Megtudjuk, hogy ez, mármint a VV-döntő volt Dennis élete álma, ami kibaszott szomorú valahol, illetve azt is, hogy Robin Anettől egy levelet kap, de nem kézzel írtat, hanem nyomtatottat, de legalább kurzívval, adjunk a romantikának. A levél tartalma nagyjából annyi, hogy remélem nyersz, mert:

Az utolsó napon Robin és Dennis cigizett, Dóri meg szart, mert ment a hasa. Bencus ezt megköszöni, majd bakizik egyet, amikor leállítja a szavazást, és tulajdonképpen lelövi, hogy Robin finalista. A fantomkép-tesók kötül a középső szopott 13 százalékkal, ő Dóri persze, erre a kimenetelre nem volt olyan fogadóiroda, ahol lehetett volna fogadni. Dóri kimegy Liluékhoz, és baszki, kétszer akkora, mint Bencus. Nem tűnik nagyon boldogtalannak, a dubaji árakat fel lehet kicsit srófolni, modellszerződés úgyis lesz, amíg van pinamagazin, Dórinak lesz melója.

Innentől a műsor egy bazinagy hogyvolt, amit először Fanni, majd Edina narrál, először a beköltözéseket mutatják, majd a balhékat, a kiszavazásokat, a legmegosztóbb személyiségeket, a villarománcokat, Zsu útját, mindent, ami 106 nap alatt történt. Nem semmi meló lehetett összerakni az összefoglalót, na. Néha mutatnak állást, a baloldali tesó vezet, de csak alig, a másik jön fel, mint a talajvíz. A gigantikus összefoglaló közben néha kérdeznek valamit a döntősöktől, Robinnak az is nehezére esik, hogy elmondja, miért ő érdemli meg a fődíjat, Dennis jól beszél, csak hangosan és sokat, a százalékarány megváltozik és a jobboldali versenyző elhúz. A döntő legkínosabb momentumait Dani okozta azzal, hogy egy aluljáróba elénekelte a Hajrá Robin! című nótát, illetve DJMaci és Fanni, akik valami diszkós hakni közben buzdították a táncoló népséget arra, hogy Dennist hozzák ki győztesnek.

A végére a két döntőst visszazavarják a villába, ahol egy kamerába elmesélik, milyen volt a villalétük, és Dennis megint elmondja, hogy gyerekkori álma volt, hogy VV-t nyerjen. Bencus fél tíz körül lett libabőrös, amikor bekapcsoltak a villába, és megmutatták a fantomképeket, majd a nyertes, aki Robin lett, 51-49 arányban megfordítva az állást. Üvöltés, konfetti, minden. Dennis kijön, az ezüst is fénylik, mondja, Fanni meg sír, hogy pontosan miért az nem derül ki, szerintem azért, mert sajnálja a lóvét, amit levehetett volna Dennisről, meg azt a sok befektetett energiát, azaz szó szerinti szopást, amibe ez a projekt került neki, de hát ez egy ilyen játék. Liluék meg is kérdezik, hogy miért sírsz, Fanni, mire ő persze, hogy belerúg egyet Robinba, mer’ nem csinált semmit, azért. Elegáns, na.

Kijön Robin, és kis híján elájul, Lilunak kell megfognia. Megkapja a lakáskulcsot, a kocsikulcsot, meg egy miskát így elsőre, és szevasz, mehetsz isten hírével. Az utolsó képsorokon a villa búcsúzik, de egyszer csak nyílik az ajtó, bejön Aurelio, és az egyik falra felfújja a nyolcas számot, mellé meg hogy VV, de nem így: VV8, hanem így: 8VV, sebaj, értjük. Jön a folytatás, fukkyeah.

screen_shot_2015-03-02_at_6_48_11.png

screen_shot_2015-03-02_at_6_48_23.png

Kedves olvasók és írótársak, nagy menet volt ez az idei is, kurvajól szórakoztam alatta, és köszönöm mindenki nevében a sok kommentet, még azokat is, amiket kibasztam valamilyen okból, jó volt veletek. Aki szereti a reality-t, nyergeljen át az Éden Hotelre, még 65 hogyvolt abból is lesz, május utolsó hetéig nem szabadultok tőlem. Aki meg olvasna mást, tegye, sok jó kontent van a blogon, érdemes kattintgatni.

A végére egy szavazás még azért belefér:

Címkék: vv7 dsns
597 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csiberibe 2015.03.02. 07:17:23

Mi köszönjük, sixx. És kérlek nyugtass meg, két napja aggódom, a heréid ugye megvannak? :)

Grat Robinnak, szeretettel várjuk a vvnyolc Taigetosz-szökevényeit.

csicserierika 2015.03.02. 07:17:51

kávét ! Lacciii...
Köszönjük sixx :)

Fu Szekh Li 2015.03.02. 07:29:54

@sixx: A műsor lehetett volna jobb, de a posztok jók voltak, és mi is jól éreztük magunkat. Kösz!

freemano 2015.03.02. 07:38:49

Egyértelmű volt, hogy Robinnak kellett nyernie, még akkor is ha ilyen szoros volt... Az egy más kérdés, hogy Dennist tönkre vágta kazalka társasága... A női nem szégyene nélkül Dennis karaktere is eladhatóbb lett volna...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.02. 07:39:39

Most nézem, h Ádám is képre került, nahát :-D

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.03.02. 07:50:18

Ez a Laci nem egy fotogén csávó, mindig azt a bárgyú fejet vágja, a szülinapján is biztos ez a "hovaneszarjak" kifejezés ült ki az arcára. :pfff

A VV8-ban fel van adva a lecke, mert aki a Lacis Edinás Fannis vonalat viszi az valszeg nem nyer, 2 tuja bekerült a döntőbe, ezzel nem azt akarom mondani hogy nem örülök Robin győzelmének, csak picit keveset tett le az asztalra, de inkább neki adnám a pecót meg a zsetont mint a Godzillának.

wakondok 2015.03.02. 08:00:14

VV8 (vagy 8 VV, kinek hogy) sixx, veled, ugyanitt, ugye?

Fu Szekh Li 2015.03.02. 08:05:36

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Mé? Igazam van vagy igazam van?
IGÁZÁM VÁN!!! :-*

Ken Adams79 2015.03.02. 08:11:34

Sziasztok, jóreggelt!

Kár, hogy a végére "kifújt", ahogy fogytak a szerencsétlenek, úgy lett egyre gyengébb a műsor.
Mostmár tudom, hogy nem véletlenül nincs óra bent, a sok össze(vissza) vágásnál még arra is figyelniük kéne...
Ok, hogy megrendezett, de így azért gáz kicsit (többször is felvesznek 1 jelenetet)

*Mazsola* 2015.03.02. 08:18:49

na, ennek is vége:) köszi minden hogyvótírónak a posztokat, jó sok vidám percet szereztetek:)

Aharon 2015.03.02. 08:22:15

Sixx, köszi az egészért. A TV-s megjelenésért meg aztán tényleg, zseniális volt. Ha legközelebb beszélsz velük, add már el lécci hogy a kövibe castingoljanak be egy Knap Attila nevű csávót, kutyástul, szerintem egészen szórakoztatóvá tudná tenni a műsorfolyamot, az RTL-től meg kidobhatnak pár drága szerkesztőt, mert nem kéne scriptekkel bajlódni, a srác elintézi egymaga.

Aharon 2015.03.02. 08:25:30

A másik poszt alatt már megtettem, de innen is köszi mindenki másnak is a szórakoztató kommentek garmadáját, jók voltatok nagyon, párszor könnyesre röhögtem magam a több ezer hozzászólás végigolvasása alatt. C u soon!

Fu Szekh Li 2015.03.02. 08:26:38

mivel megnyerte
lehet Anettel buja
e mulya tuja

sixx · http://comment.blog.hu 2015.03.02. 08:26:43

@Ken Adams79: ez a többször is felvesznek egy jelenetet-baromság honnan van?

KapitányG 2015.03.02. 08:33:05

@sixx: Nemrég valaki belinkelte a Zsu-Maci esküvőt két változatban.

Kampóscsőrű kardinális 2015.03.02. 08:36:40

Köszi Sixx,szeretem az írásaidat. Gratula Robinnak,bár én úgy érzem, hogy Denisz szórakoztatóbb volt számomra az összes alpári dolgaival együtt. Remélem,helyreteszi az életét és anyukája is meggyógyul.
Én nem néztem az éjszakai ont,valaki tudja, hogy ki az a Ditti, akinek a villában a TV előtt Robin köszönetet mondott ? Robinról azon kívül, hogy az anyukája egyedül nevelte, szinte semmit nem tudtam meg.

KapitányG 2015.03.02. 08:40:54

@sixx: Hisz ha megtalálnám ennyi rengeteg komment között! Arra sem emlékszem, ki hozta a linkeket.
Azért próbálkozom, az utolsó néhány napoz kell átpörgetni. Nagy kár, hogy ilyen nehezen láthatóra csináltátok a linkek színét :(

togez76 2015.03.02. 08:44:48

Szerintem ebből a szériából leginkább egyik sem érdemelte meg a nyereményt, félelmetesen gyenge évad volt ez, de nemcsak a szereplők, a műsorvezetők tekintetében is: Istenes, Debil, Baukó kész katasztrófa a trió, Lulu volt viselhető, hozta a szokásost, a másik három meg nyegle, magamutogató, kissé ostoba népség. Mondjuk az utolsó háromból inkább Dönisznek adtam volna a lét, de amúgy mindegy.
Egy 8. évadban régi VV-s arcokat kéne hozni, kicsit hígítva. Azért érdekes, hogy még a tegnapi szavazáson úgyis Alekosz a második legnépszerűbb, hogy nem kaphat az rtl-nél szerepet. Ahhoz már nem volt elég esze, hogy ne csessze el ott a renoméját, pedig jutott volna hakni neki ott még.

hannamontanna 2015.03.02. 08:51:09

Köszi hogy olvashattam :-D

KapitányG 2015.03.02. 08:55:06

@sixx:

"Cérnahuszár 2015.02.27. 13:27:30
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): tényleg most hogy mondjátok, jól be volt az oda készítve. Lehet hogy olyan spontán dolog volt mint a királyi esküvő :D
Amiről 2 videó is készült. Az egyikben zsu önfeledten sikongat az örömtől, a másikban zavartan álldogál.
Kíváncsi is vagyok mit szóltok hozzá:
rtl.hu/rtl2/valovilag/az-oroszlankiralyno-oltar-ele-vezette-a-varacskos-disznot
rtl.hu/rtl2/valovilag/uvoltozesbe-torkollott-a-kiralyi-lagzi"

A 7x103-ban van

MacákékIcukája 2015.03.02. 08:56:53

@KapitányG: ahh zsir, kozben megtalaltad :) emlekeztem arra, hogy Cernahuszar linkelte be oket par napja, de a VV oldalon nem talaltam a videok kozott

Ken Adams79 2015.03.02. 08:56:56

@sixx:
+ valamelyik adásban 2-3 napja is volt, hogy máshol ült pár mp -vel később vágás előtt / után.

Igazából csak pár napja figyeltem fel rá (azóta nézegettem "ilyen szemmel")

Cérnahuszár 2015.03.02. 08:58:03

@sixx: én talltam, kár hogy nem olvastad, azt hittem láttad csak nem tulajdonítottál jelentőséget neki

rtl.hu/rtl2/valovilag/az-oroszlankiralyno-oltar-ele-vezette-a-varacskos-disznot
rtl.hu/rtl2/valovilag/uvoltozesbe-torkollott-a-kiralyi-lagzi
az esküvőn egyikben így áll a násznép a másikban amúgy, és zsu néha sikongat, máskor meg áll mint a faszent a boldogító igen után

Cérnahuszár 2015.03.02. 08:59:23

ja látom már megvan
most lépek, később Re

Ken Adams79 2015.03.02. 08:59:40

@togez76:

Nekem olyan érzésem volt, mintha Bencuska "alázta" (lehet erős szó) volna Lilu-t.
Oda-oda szúrogatott, de volt, amikor már túl ment egy kicsit azon, hogy 2 kolléga szívatja 1mást...

vastyúk is .. 2015.03.02. 08:59:42

Köszi mindenkinek!
Jó sok időt elmorzsoltam itt. Remélem valaki feláldozza magát, és a tudás birtokában még Knapp urat is leiskolázza a következő évadban. ;)
Legyetek jók, majd én leszek a rossz.

2015.03.02. 09:02:48

Köszi a hogyvoltokat, nekem hiányzott a végén zaphodbb, bírtam a posztjait.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.03.02. 09:07:37

Én is köszönöm mindenkinek, egy élmény volt.
Szerintem MI ÉRDEMELTÜK VOLNA MEG A NYEREMÉNYT, amiért végigszenvedtük ezt. :)
Végre, lefekhetek időben. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 09:12:07

@sixx: Csak megpróbáltam egy ilyen Első/Dikk szerű beszólást így a végére Sixx. Amúgy köszönet a munkátokért ( és üdv a kommentelők társaságának)! Gézát is jó posztírónak tartom, csak néha kicsit hangulatember! Az ÉH-t valószínűleg nem fogom részleteiben nyomon követni (legalább is jelenleg nem tervezem), mert nagyon lefáradtam ettől a VV szériától. Azért ha lesznek még ennek a szériának utó elemzései, abban még természetesen részt veszek! A résztvevőknek gratulálok a szimpátiahovatartozásomtól függetlenül, Robinnak külön is, a győzelemért! Az is teljesítmény, ha valaki 105 napig a kamerák kereszttüzében tudja eltujulni a villelétet, és ha ezért még nagy zsét is leakaszt azért külön elismerés jár! :-)

MacákékIcukája 2015.03.02. 09:12:35

Koszi szepen az utolso posztcsit is! Tobb donto-savazast vartam :))) sztem ez a tegnapi mindennek a legalja volt a reszrehajlo tortenetmeselessel, meg Pfhannyval. A nem mukodo appokrol nem is beszelve.
Szegeny Robin, nem tudom hogy birta ki ezt a harom honapot ennyi lemming kozott, emelem kalapom elotte. Mindenesetre jol helyezkedett es megvarta, mig a tobbi vallalhatatlanra egeti magat :D

Krétagarbó 2015.03.02. 09:12:46

Én meg tegnap elköszöntem már, nem tudtam, hogy lesz még egy poszt, de köszi @sixx: , ezt is, meg a többi szórakoztatást is:) Illetve az összes posztírónak nagyon köszi mindent:)

Most volt Robin a reggeli műsorban, aranyos volt, mosolygós és boldog, most jött Anettől:) Hajrá, én szorítok nekik. Robin azt mondta, hogy most úgy látja, hogy Danival lesz jóban és akármennyire furin hangzik, de szerinte Lacival is jó haverok lesznek.

Dennisz és Laci is nyilatkoztak, még Dennisz is normális volt "igazából" :) szerinte talán nem jött be a sok magamutogatás, és ő is úgy látja, hogy Dóri szavazói fordíthatták meg a végső eredményt.

Dirty Dettiy 2015.03.02. 09:16:42

A VV8-ban 45-50 éves MILF-eket és 20-25 éves pasikat kellene szerepeltetni. Érdekesebb lenne.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 09:17:18

@Aharon: Azt hittem, hogy a napi több ezer hozzászólás elolvasása során néha könnyesre és vérben úszósra erőltetted a szemedet. :-)

MacákékIcukája 2015.03.02. 09:19:16

@Krétagarbó: juj, tudsz kuldeni linket pls? Megneznem :)

Mildi_Bp 2015.03.02. 09:19:35

I <3 sixx. Jövőre veletek ugyanitt.

GépBalta 2015.03.02. 09:23:13

Az utolsó VV hogyvolt alkalmából jegyezném meg azt a hatalmas felismerést, hogy miközben a VV-ben kitakarják a cigit és cappys üvegből isszák a töményet, addig a Dr. Bubóban takarás nélkül dohányzott és piált Bubó és a Csőrmester. Asszem ez minden amire emlékezni fogok ebből az évadból.

traccsparty 2015.03.02. 09:27:28

korábbi vv-knél is volt hogy bizonyos előre megtervezett jeleneteket többször vettek, más esetekben a magába beszélős monológokat is nyilvánvalóan rendezték, ebben nincs semmi új...

Krétagarbó 2015.03.02. 09:30:41

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): még megy a reggeli adás, de sztem ide: rtl.hu/rtlklub/808 felrakják később a beszélgetést. Itt már fent van, de ehhez kell regisztráció: rtl.hu/most/musorok/808__minden_reggel

Ken Adams79 2015.03.02. 09:30:52

@hős cincér:

Kíváncsi vagyok, mikor küldik be az első vállaltan meleg párt.
vagy ott mikor fog összejönni 2 pasi - csaj (asszem már volt bent meleg csaj valamikor, ha jól emlékszem )

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 09:34:43

@Ken Adams79: 15-ös karikával, és a két pasis összemelegedés kiteljesedésére is kíváncsi lennél, poppy takaróval, vagy esetleg anélkül... ? :-)

Ken Adams79 2015.03.02. 09:37:34

@VV Erőlegény:
Nem arra vagyok kíváncsi, amit bent csinálnak, hanem arra, mikor küldik be őket :)

Bár biztos ki van számolva rendesen, hogy több nézőt hozna-e, vagy inkább vinne...

RockSolid 2015.03.02. 09:38:43

@Ken Adams79: Igen: bugyitlan (bár a biszex is játszott nála)

jotekony koc 2015.03.02. 09:42:11

A beépített ember győzelme jogos és megérdemelt. Dennis most picit morci, de pár nap múlva ő is elismeri, ennek így kellett történnie.

Cathcart_ezredes 2015.03.02. 09:42:56

@sixx: Köszi minden hogyvolt írónak az összefoglalókat! Nincs kedvetek csinálni egy ilyen lezáró féleséget, ahol az írók elárulják ki volt a kedvencük, kit utáltak a legjobban, milyennek tartották ezt a szériát, min változtatnának? Vagy menjek a picsába a hülyeségeimmel:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 09:44:33

@Cathcart_ezredes: +1000 Most már engem is érdekelne, bár a posztokból sok minden kiderült. :-)

Puncylla 2015.03.02. 09:48:40

@Ken Adams79: Még korábban pedig Kismocsok, aki el is csábított egy csajt, aki minaddig nem is tudta, hogy leszbi.

rives 2015.03.02. 09:57:13

a legkevésbé gyökér játékos nyert, ami jól is van.
Ami nincs jól az az, hogy egy ilyen játékot nem ezzel kellene megnyerni.
Olyan alacsonyan volt a színvonal végig, hogy bőven elég volt hozzá ennyi is.
Csak azért reménykedem benne, hogy minél hamarabb jöjjön a VV8, hogy ezek nagyon gyorsan eltűnjenek a süllyesztőben...

Gonosz törpe 2015.03.02. 09:57:52

@Cathcart_ezredes:
Kedvencem volt: Zsu.
Legjobban utáltam: Edina
A széria minősége: 3 a 10-ből.
Min változtatnék: @hős cincér: megírta.

minden reggel 2015.03.02. 10:01:11

@Krétagarbó: lenyúlták a nevem :( jó volt tegnap bulizni? :)

Cathcart_ezredes 2015.03.02. 10:03:29

@Gonosz törpe: én elsősorban a posztolókra gondoltam, hogy egy lezáró írásban sorban leírják:) Azért köszi:)

minden reggel 2015.03.02. 10:04:30

@rives: én el tudom képzelni h hasonló karakterekkel Robin is aktívabb lett volna, de ami itt ment abba nem akart beszállni, tehát ez maradt neki, a szemlélôdés

rives 2015.03.02. 10:08:16

@Cathcart_ezredes:
Kedvencem volt: sajnos ilyen nem volt... egy ideig akartam, hogy Dani legyen: elkúrta. Edina kezdett szimpatikus lenni: elkúrta. Fanni egy ideig szórakoztatott: nagyon elkúrta. Zsu nem volt kedvenc, egyszerűen sajnáltam
Legjobban utáltam: Edina, Dani, Fanni, Reni, Laci, szerkesztők, szereplőválogatók
Széria minősége: 2/10
Min változtatnék: a készítőkön...

Ditti82 2015.03.02. 10:09:57

@Krétagarbó: Azért arra kíváncsi lettem volna, ha Döniz nyer, akkor is tőle jött volna-e...

MacákékIcukája 2015.03.02. 10:11:03

@VV Erőlegény: =))))) irok privi valaszt mindenkeppen! Egyelore csak annyit, hogy arral szemben evezve izmosodik az ember ;-)

MacákékIcukája 2015.03.02. 10:13:50

@Krétagarbó: koszi szepen! Van rtl most regisztraciom, szoval nem lesz gond :)

Ken Adams79 2015.03.02. 10:14:40

@rives:

Javaslat a szerkesztőknek:
Ne arra épüljön a játék, hogy miért kell gyűlölni a másikat, miért fojtanám meg a másikat első adandó alkalommal.
A konfliktusok önmaguktól is generálódnak, ha folyamatosan adják alájuk a lova(ka)t, attól nem lesz nézhetőbb a műsor szerintem.
Elhiszem, hogy nem nagyon történik nagyon semmi (ahogy ott mondták többen is, 23 órát alszanak), de szerintem az nem teszi nézhetőbbé a műsort, ha egymás ellen hergelik a játékosokat

rives 2015.03.02. 10:16:32

@Ken Adams79:
egyszerűen olyan embereket kellene beválogatni, akik a köpködésen és a csicskagecizésen kívül képesek másra is...

Ken Adams79 2015.03.02. 10:25:27

@rives:
Olyanok nem mennek be! :)
Ok...Robin és Dani (józanul) ilyen volt...

Ejoy 2015.03.02. 10:26:10

Nem gyártok összeesküvés elméleteket, de azért az a volt VV-s csaj nagyon rápusztult Robinra pár nappal a vége előtt. Persze ez biztos nem azért volt, mert a szerkesztők már előre eldöntötték kinek kellene nyernie...

lukacstoncsi 2015.03.02. 10:32:43

Jó reggelt!

@jotekony koc: tavaly nem az nyert érdekes:D

traccsparty 2015.03.02. 10:33:00

BRUTI HOL VAGY?

itt többen várjuk a képregényedet ZSU-ról az öreg indián asszonyról, aki egy hosszú pipával szájában áll a folyó mellett, és nézi az egyenként elúszó halott vv-s ellenségeit...

a végére megkedveltem zsét, annyira abszurdul méltatlan volt a folyamatos ekézése, de legalább élőben nézhettük, hogy a csoportdinamika hogyan választ ki valakit áldozatnak és hogyan áll össze lincselni valakit totál hazugságok és részigazságok alapján...

két dolog működött, az egyik a 12. nek érkezés, a másik a szerep, amit a kreatívok eleve ráosztottak, mármint hogy ő az intrikus szerepkörben érkezett a házba, ezt a kettőt rakták össze a többiek, szóval nagyon használt (működött) a szerep, mint bélyeg, amit eleve ráraktak a szerkesztők, és a másik, hogy egy már "teltházba" érkezett meg, ő volt a kívülről jött idegen.

Először senki se fogadta, senki nem üdvözölte, ami nyilván szándékos volt, vagy a szereplők direkt nem voltak értesítve a szerkesztők által, vagy voltak értesítve, de olyan módon, hogy direkt hanyagolják zsét, ezt próbálta meg lereagálni, és itt kezdődött ellene a boszorkányüldözés, amihez csak hozzáadott, hogy őt jelölték ki a kreatívok az intrikus szerepre... nomen est omen...

kicsit túl jól sikerült a szerkesztők szándéka, talán pont azért mert edinában sokkal, de sokkal több volt az ösztönös, céltudatos győzelemre törekvés, ennek túljátszása és a kakikeverés, majd önmaga felmentése minden felelősség alól...

szóval felcserélték a szerkesztők a szerepeket, vagyis rossz karakterekre osztották ki, a látszatra adtak nem a mélységre.. a vicc az, hogy az áldozat valójában zsé volt, és ő amúgy alapból sokkal megbocsátóbb és könnyebben emelkedett felül és engedte el az ellenségeskedéseket, mint a többiek...

traccsparty 2015.03.02. 10:37:11

Valaki tudja, hogy Dóri miért nem volt ma reggel a tv-ben?

Lacit küldték helyette, vagy lebetegedett?

Én Dórit is egész megkedveltem, neki is sok sikert kívánok.

BarBwire 2015.03.02. 10:44:55

Sziasztok, Örülök Robin győzelmének. A szerkik teljesítményének nem. Véleményem szerinti is nagy kaki volt az egész, és abban volt más a mostani VV, hogy a párbajokon mindig az nyert akit kevésbé utáltunk. Remélem azért adnak időt arra, hogy megemésszük ezt a posvány 3 hónapot. visszasírom a vv5-öt. Akkor még karakterek és szórakoztatás folyt. Azóta csak a süllyedt a színvonal.

Krétagarbó 2015.03.02. 10:45:05

@traccsparty: ment volna ő is, csak állítólag dugóba került, és nem ért oda.

Ken Adams79 2015.03.02. 10:46:14

@traccsparty:

Zsu-t azért utálták meg az első pillanatban (már nem tudom melyik lány, de eleinte nem volt hangja, aztán meg csak rikácsolt és vagdalkozott), mert ő már a TV-ben szerepelt.
A többiek meg ezért jöttek, hogy ismeretségre tegyenek szert.
És ez szúrta nagyon a szemüket... sajátos felfogás és végtelenül szomorú

Krétagarbó 2015.03.02. 10:46:43

@minden reggel: és tényleg:) jó volt, családias volt, ettünk-ittunk-döntőt néztünk-beszélgettünk.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 10:48:02

@KapitányG: Nem tudom mi lesz az ésszerű magyarázata ennek a dupla jelenetnek. Ami engem megdöbbentett, az a játékosok reagálása. Mindkét jelenet teljesen életszerűnek tűnik, egyiken sem látni, hogy szerepet játszanának. Ennyire hiteles "színészek" lennének?
Az ilyen bakik olyanok, mint amikor az egyik bűvész elárulja a másik trükkjét és ezzel elvész az illúzió. Mert ugyan tudod, hogy a nyúl benne van a cilinderben, de olyan jó, hogy abban a pillanatban elhiheted, hogy nincs is, de valaki mégis képes kiszedni belőle :)

Krétagarbó 2015.03.02. 10:48:29

@Ditti82: gondolod, hogy akkor mondjuk Döniz jött volna tőle? :DDD
Ennél az opciónál megnéztem volna Fáncsika reakcióját:)))

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 10:48:54

Én is köszönom a hogyvoltos írásokat, sokszor szórakoztatóbb volt, mint maga az összefoglaló.

2015.03.02. 10:49:04

Koszonjuk
Vivat Robin

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 10:55:46

@traccsparty: Hát azért nem tudta a partról nézni őket, mert őt már hamarabb elvitte ugyanaz a folyó. Elnézést, de én amúgy nem úgy látom Zsún, hogy alapból bárkinek is megbocsátott volna, vagy felülemelkedett volna a sérelmein. Azzal egyetértek, hogy egy intrikus és áldozatszerepre rendezkedett be, amióta kijött azóta is folyamatosan a sebeit nyalogatja. Az, hogy tegnap nem jött el, az is ezt mutatja. Ha felülemelkedett volna az egészen, akkor röhög egy nagyot az egészen, és legyint a kezével. Azt pedig, hogy tegnap milyen szerkesztett anyag alatt milyen szöveget olvasott fel Fannika meg Edina, az pedig véleményem szerint a stáb véleményét tükrözi, máskülönben nem engedték volna adásba egy ilyen utolsó párbaj előtti műsor összegző öfibe.

Ken Adams79 2015.03.02. 10:56:40

@Tündérfalvi Anti:

És még hány ilyen jelenet lehetett????
Gondolom titoktartási szerződése van a nyomorultaknak, szóval, ezt meg nem fogjuk tudni, soha...
Bár sixx írta, hogy utána kérdez.

Egyébként ebben a videóban látszik, hogy nem csak 1-2 mondatot, hanem konkrétan az egészet újrafogatták!

MacákékIcukája 2015.03.02. 10:57:08

@Tündérfalvi Anti: szerintem az ilyen jellegu feladatoknal veszik fel ujra a jeleneteket, hogy pl ofiben/elozetesben jol mutasson. Biztos vagyok benne, hogy nem szineszek, szerintem csak annyit mondtak nekik, hogy "gyerekek, alljatok mashogy, mert rosszul latszik a felvetelen es Dani mondja el meg egyszer az esketest".
Mindenesetre en orulok neki, hogy ez igy kiderult, Cernahuszar ugyesen kiszurta a dolgot.

minden reggel 2015.03.02. 10:59:10

@Krétagarbó: szuper!!! jó lett volna menni :)

Krétagarbó 2015.03.02. 11:00:30

@VV Erőlegény: ezt már én is akartam írni, hogy Edina és Fanni feltehetően nem saját kútfőből kiérlelt gondolatokat mondtak tegnap a narrátori szerepben. Az már sokkal jobban érdekelne, hogy Zsura miért is "haragszik" a stáb ennyire, vagy ez is csak egy színjáték, és végigvitetik a kiközösített nő szerepét vele? És tegnap miért nem volt ott? Nekm furi az egész, az AU-s sztori is, most ez, olyan, mintha a bulvárnak játszanának egy külön kis színdarabot.

rives 2015.03.02. 11:03:11

@VV Erőlegény:
A lehető legjobban tette, hogy nem ment el. Ennyi basztatás után kinek hiányozna még élőben is Fannika meg Edina fröcsögését hallgatni/elviselni. Én legalábbis a helyében örülnék, hogy megszabadultam tőlük.
Más téma: azért megnéztem volna Edinka arcát, amikor összefoglalták a "szerelmük" történetét és bejátszották, hogy reagált rá Laci először (gyakorlatilag bottal sem piszkálta volna meg). De aztán csak legyőzte a szerelem az első benyomást (ja, nem :) )

minden reggel 2015.03.02. 11:04:00

@VV Erőlegény: Zsu már bent sem tudta humorral kezelni a helyzeteket, vagy felülről nézni. ha így tett volna lehet h a 3ban lett volna :)

2015.03.02. 11:04:10

Rohan az idő, olyan régen volt az első VV, hogy a szereplőknek már könnyen lehet gyerekkori álma, ha nézte.
Azért a végén azt a falfirkálást lehetett volna csinálni fektetett nyolcassal is. :)

Kíváncsian várom a héten hogyan alakulnak az ÉH nézettségi adatai. :)

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 11:05:15

@Ken Adams79: A titoktartási szerződés érdekes dolog. Biztosan van olyan, amiről nem beszélhetnek, de komoly dolgokat ki merne a sok agyhalottra bízni? A többségük elég keményen el tudja engedni magát piásan, ha lenne valami nagy sumákság, amibe ők is be vannak avatva, akkor az már az elmúlt évek alatt kibukott volna, ha nem is névvel, de név nélkül biztosan.
A pia, a sértettség a konkurencia ajánlata elég vonzó ösztönzés lett volna a vesztesek számára.

Az kiderült már, hogy Laci mire mondta a kiválasztásakor: "Van egy húszezresem és egy hazautam!"

traccsparty 2015.03.02. 11:05:56

Anett egy üzletasszony, akinek nyilván mindig jól jön a reklám,

De nem hiszem, hogy Robin pénzére lenne szüksége, a 10 millió nem akkora pénz egy üzlet elindításához... tehát az hogy bement a villába, nyilván előnyös volt neki, akárcsak a többi látogatónak, mert a szereplés sohasem árt ha van valami üzleted, de azt alapból tévesnek gondolom, hogy Robin pénze kellene neki.

Robin egy fess, vonzó fiatalember, Anett olyan semmi különös, jókislányos, kedves szépség, simán belefér nekem, hogy tényleg megkedvelték egymást, miért ne? Mind a kettő szingli, és jól érezték magukat egymás társaságában. nekem belefér, hogy akár valami komolyabb is kisüljön belőle. Dehogy a pénzére utazzon, nevetséges. Ennél szerintem több van helyből Anettnek.

Costanza 2015.03.02. 11:06:59

Koszi Sixx szuper vagy te is.

Jo volt itt az elmegyogyintezetben, (ahol persze mindenki orvos)

pussz mindenkinek!

KapitányG 2015.03.02. 11:08:33

@Tündérfalvi Anti: Én azt gondolom, hogy ezen a "dupla jelenet"-en nincs semmi különösebb magyarázni való, az "esküvő" előre tervezett esemény volt, elpróbálhatták akár többször is. Az lenne a "nagy leleplezés", ha valaki egy spontánnak beállított jelenetről bizonyítaná be ugyanezt. Ehhez persze a "másik bűvész" kellene, vagy legalább a bűvész asszisztense...

mercsi 2015.03.02. 11:13:17

köszi nagyon a hogyvoltokat! Chat Géza kivételével az összes HV író HV-jait szerettem. Gézuról sajna sütött, hogy utálja az egészet. Ami nem megy, ne erőltessük.
bár én csak Dani kiesése után kapcsolódtam be az idei szériába, engem szórakoztatott a műsor. mindig volt kit utálni (Ádina, Fanni), Ádina kiesése után kifejezetten jókat nevettem Lacci és Robin hülyülésein, de a csúcs öfi számomra az volt, amikor Gáspár Laciék bent aludtak. :) Robinnak az Anettes sztori nem kellett volna, úgy simábban nyert volna szerintem, de még így is megérdemelte a győzelmet. Én úgy láttam, hogy nagyon jól taktikázott, csak nem mondta ki mindig, hogy mit miért tesz. Szerintem egyáltalán nem volt tuja. Fanniék mindig kínosan ügyeltek arra, hogy róluk szóljon az öfi, e mellett meg nehéz lett volna bármivel is kitűnni. Nekem szimpatikus volt a játéka.
A "8VV"-re kíváncsi vagyok, ahogy fentebb már pedzegették, én is azt tippelem, hogy a következő széria "nagy dobása" a meleg pár (vagy több egyedülálló meleg, hogy köztük legyen kapcsolat) beküldése lesz (a VV7 nagy dobása a szex volt, és hát "emelni kell a tétet"). Meglátjuk. :)
ÉH-nél találkozunk (már csak azért is, mert sixx írja mindet :))!

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:14:43

Köszi a posztot sixx!Tegnap Lilu még Bond lánynak is elmehetett volna abban a szerkóban.
A párbajon Dennis jobb volt hát persze, mert egy nappal elötte győztesen ment vissza.Kb haza jött.Robin meg kb 2 hónapja nem volt kinn sehol.Illetve az átjáróban ahol be lettek paráztatva a többiek hogy kiesett:D Robinnak volt ezek szerint az elején is nagy vezetése még mikor hárman voltak?A life.hu-n 55-31 volt neki Dennis ellen.Meglepődtem mennyi Robin fan volt szinte ugyanannyi mint Dennisé a kiabálásokból ez jött le.Robinból keveset mutattak és szerintem ez nem az ő hibája feltétlen.Sokáig nem is volt képben hisz a balhék a szex meg a taktika volt leadva és ezekbe nem is volt benne.Aztán a párbajáról győztesen visszatérve koppantak a többiek.De nem tudtam hogy ennyire piszkálták benn azzal hogy gyenge meg senki.Azért ez durva.A buzizás az megvolt.Ádám egyébként már akkor főleg Fanni miatt eléggé unszimpi lehetett benn is.Szerintem Dennisék nem csesztették ezután mert kivitte azt akit utáltak.laci hogy esküdött bosszut ellene?Párbajra sem vitte.Maci kiesése is sokat segített neki mert az tuti megint célkeresztbe tette volna valahogy.Dennis akkor már nem volt annyira erős fanni szívta le sokszor az energiáját.Dóri is lassan távolodott tőlük és még ez is jót tett neki a végén hogy vele volt egy jó kapcsolata.Plusz két taktikai dologban amik szerintem a legjobban voltak az ő nevéhez fűződik.Robin nem volt hülye csak türelmes eljött az ő ideje is.Érdekes senki nem számolt vele párbajellenfélként.Jó az interjú amit vele csináltak a honlapon fenn van.

Ken Adams79 2015.03.02. 11:15:45

@KapitányG:

2 -3 nappal ezelőtt volt, hogy pár másodperc telt csak el és Dennis már 1 méterrel odébb ült (kiválasztásnál volt, asszem)

2015.03.02. 11:17:51

Háj EvriBodri!

Örülök, hogy Robin nyert, de egyre jobban sajnálom szegény kis Deniszt. Ha az a veszettkutya barátnője nem hergeli Dóri ellen, hogy tetvedék meg ilyenek, Dóri szavazóival meg lett volna az a győzelem. Majd legközelebb. :-D

Addigis viszlát!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 11:19:12

@rives: Még egyszer mondom, azt az anyagot képileg nem Fanni és Edina szerkesztette meg, és nem ők tették be az adásba. Szerintem a szövegeket sem ők írták meg, csak felmondták! Nem Fanni és Edina tematizálta az utolsó párbaj, A DÖNTŐ (!), összefoglalóját. A párbajokon általában a párbajozók egymással szembeni konfliktusait szokták bemutatni, nem pedig egy olyan játékosok szerepét és konfliktusait a játékban, aki már régen kiestek a játékból. Most egyébként úgy gondolod, hogy Fanninak meg Edinának azt kellett volna mondania a szerkesztőknek, hogy nem vagyok hajlandó ezt a videót narrálni...? Olyan volt ez az utolsó napi összefoglaló, mintha a párbajozók, benne a VV7 széria nyertese is, csak statisztaként szerepeltek volna benne.

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:20:22

Robin ahogy bedobta miért ne nyerjen Dennis azt hittem hogy ezzel bukja el de lehet a Dóri szavazók sgítettek neki nem tudom.Az eredményhirdetésnél meg csak láttam hogy Robin üvölt:D Csóri Dennis de ez van.Jó hogy ez a hármas lett a végén meglepő volt és nem acsarkodtak egymásra.Dennis szerintem ha nincs Fanni meg is nyerhette volna de ez a farokmutogatás vakarás meg mekkora csődör vagyok duma 26 évesen gáz meg az előzmények ugye....

polpetti 2015.03.02. 11:21:07

@togez76: Szerintem meg a VV8-at régi VV szereplőkkel kellene megcsinálni. :) Minden szériából összezárni 2-2 embert, azt hadd szóljon!

csincsilla72 2015.03.02. 11:21:40

Hát, én is köszi a lehetőséget. Szép volt, jó volt, a vége unalmas volt.
Robinnak külön örülök, mert bár nem ő volt a kedvencem, de jó helyen lesz az a pénz.
A legjobban Danit bírtam, amíg el nem kezdte ő is az ámokfutást Zsuzsa ellen.
Megutálni viszont sokakat sikerült: Renit, Fánikát, Lackót és mindenekfelett Edinát.
Köszi sixxnek és mindenkinek, aki drága idejét a mi szórakoztatásunkra fordította.
No, majd legközelebb.:-)

rives 2015.03.02. 11:24:06

@VV Erőlegény: egy pillanatig nem gondoltam volna, hogy Edina és Fanni képes lett volna egy ilyen hosszú, összefüggő szöveget megírni :)
Pont a természetes reakcióik undorítók (lásd Fanni reagálása Robin győzelmére), nem hiányzott volna még egy "nekemvoltigazam" meg "fasszopóbüdöskurva" élő adásban.
Ezért jó, hogy nem ment el, ez már nem róla szólt. Ezért is volt furcsa, hogy kapott egy külön blokkot. Néha az az érzésem, hogy vele még vannak tervek.

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:25:06

Kár hogy nem a srácokról lett bevágva egy jó kis anyag inkább az egészre ment ki a dolog.Best Of Zsu lett szinte.Csodálkozom hogy nem kellett ottülnie hisz még azt a szerencsétlen Dávidot is behívták.valószinüleg megtette a feladatát ennyi volt csá!.Dennis meg Dóri jól járt mert nm tették be azt amikor balhéztak meg az okot sem hogy már az elejétől nem kedvelték Dórit de nem hiszem hogy Dóri nyert volna.De Robin ebből is jól jött volna ki.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 11:26:38

@KapitányG: A dupla esküvői jelenet azért érdekes, mert a vége teljesen más lett, és emiatt olyan, mintha utasítást kaptak volna, hogy mit tegyenek másképp. Nem azért, hogy valaki jobban látszódjon, hanem hogy egy szereplőről más véleményünk legyen.
Nem értem, hogy miért kell egy feladatot vagy előre eltervezett eseményt akár többször is elpróbálniuk?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 11:27:06

@minden reggel: Sztem is, sőt akkor valószínűleg meg is nyeri!

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 11:29:52

@VV Erőlegény: "Olyan volt ez az utolsó napi összefoglaló, mintha a párbajozók, benne a VV7 széria nyertese is, csak statisztaként szerepeltek volna benne. "

Azok is voltak :)

minden végzet nehéz 2015.03.02. 11:30:18

@Krétagarbó Megnéztem ezt a reggeli műsort. Az oké hogy egy normális fickó nyerte, de az hogy Robin azt mondta hogy Ő őszinte volt , hát már a neve se igaz mert ugye tudjuk, hogy Dávid, az se igaz, hogy az anyja egyedül nevelte fel, mert tudjuk, hogy volt, van neki nevelőapja.Na meg ahogy olvasom azok a megrendezett jelenetek.Az is érdekes, hogy azt se mutatták, hogy Fanni direkt kiprovokálta a szaunás büntit. Azt se tudtuk mi nézők, hogy Lacinak az volt a feladata Denis gyámjaként, ha nem fogad szót büntetni kell neki.mert, ha ezt tudják az emberek, akkor gondolom másképp döntenek egy egy párbaj alkalmával.Véleményem szerint ez a vv már rég nem reality , hanem egyszerű tv műsor.

Ken Adams79 2015.03.02. 11:32:30

@traccsparty:

Anett nekem (férfiszemmel) kifejezetten tetszik. Bájos arc, jó alak... nincs vele gond, "szellemileg" is valószínűleg passzolnak Robinnal :)

Szerintem is vonzódnak egymáshoz, igaz, ezen sokat segít, hogy Robin a 3 hónap alatt senkitől nem kapott kedves szavakat.
És erre tökéletes volt Anett.
Anettnek is jól jött a dolog, mert a vonzalom mellett, megint beszélnek róla az emberek + írnak róla az újságok - és ezeknek a VV-s, BB-s embereknek ez a legfontosabb... SZEREPELNI...

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:33:51

Dennisről nem gondolom hogy akkora figura lenne.Showmannek sem nagy szám.Jól lehetett látni hogy a kezdeti szereplése után fanni eléggé levitte egy idő után és amikor kiesett szinte elszürkült.De már ő is egyedül volt a műsort kinek csinálta volna hisz Maci sem volt benn.Aurelio akiben ez elég ösztönös hogy szerepeljen szinte végig tolta azt amit mutatott.Ezért is nyert.

KapitányG 2015.03.02. 11:34:12

@Tündérfalvi Anti: Nem KELL, csak LEHET. Miért ne? Nincs abban semmi, ha valami olyesmit mondtak nekik, hogy "így olyan a vége, mintha temetésen lennétek, csináljuk újra!"

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 11:34:41

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): Én kifejezetten örülök, hogy nem ment el sem a döntőre sem a buliba. Dórin kívül senki nem szerette, a legtöbben mocskolták. A visszaemlékezésekben sem éppen szeretettel emlékeztek meg róla.

Bujumburi 2015.03.02. 11:35:04

@Tündérfalvi Anti: egyszer én is belefutottam egy ilyenbe youtube-on, de ezt is kétszer vették fel:
youtu.be/0hGx-puSMJI?list=PLXpsNFqFmCJ-GDsbPRRExmOXdiRZaiQ7F

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:37:24

@minden végzet nehéz: Volt már benn egy Dávid ezért lett Robin.Nem tudták akkor hogy Dávid fog kiesni.Az anyukája biztos sokáig egyedül benevelte fel és ha volt nevelőapja az nem ugyanaz.Magát adta.őszinte volt ebben.nem akart mű showmant alakítani és a kapcsolatai is normálisak voltak.

nnnnnnnn 2015.03.02. 11:37:38

az volt a jó ebben a vv-ben, hogy egyik párbajon se szurkoltam egyiknek se, nem is volt karakter aki szerethető volt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 11:40:26

@minden végzet nehéz: "Véleményem szerint ez a vv már rég nem reality , hanem egyszerű tv műsor." Ha egy mondatban össze kellene foglalnom a legfőbb kritikámat a műsorral kapcsolatban, akkor nekem is ez volt a legnagyobb problémám vele. Ha egyszer akarnának csinálni egy VV8-at, akkor vissza kellene lépni egy kicsit a gyökerekhez. Inkább legyen egy kicsit rövidebb a műsor (az első két hét után heti párbaj ciklusok), de legyen több on-line benne, kevesebb belenyúlással és szerkesztéssel!

Kosztarika 2015.03.02. 11:41:24

@Tündérfalvi Anti: nekem sokszor feltűnt, hogy "veszekedések" alkalmával a résztvevők többször is elnevetik magukat.(Főleg Fanni, de volt rá példa Dennisnél és Edinánál is)

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:42:11

@Tündérfalvi Anti: Ez inkább az RTL húzása volt felé.Láthattuk Zsu mennyire béna volt rossz kezdés bíztató folytatás rossz befejezés.De nem csináltam volna ezt vele én sem.Amikor edina és ő a nyugiban veszekedte Ádám meg laci páholyból nézték a iz is szép volt...Laci is magát mentettet hogy potyanő meg minden de megdugta volna.Ha van edina ha nincs.

minden végzet nehéz 2015.03.02. 11:43:24

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): Oké, hogy azért lett a műsor alatt Robin mert volt már egy másik Dávid, de ez ma reggel volt a show-nak vége , Az igazi életben bevallhatta volna már hogy mi az igazság.

Ken Adams79 2015.03.02. 11:47:31

@VV Erőlegény:

Az a gond, hogy itt már tudnak készülni a játékosok.
Az első szériában ez újdonság volt.
Nem igazán tudták, mire készülnek és mihez adják a nevüket / arcukat.
Nem igazán készültek rá.
Bementek és a dolgok megtörténtek (aztán nyilván ott is volt mindenféle rendezői utasítás)

Szerintem most már lazán lehet készülni egy ilyen játékra.
Pszichológussal is többek között.
Na nem mintha Denniszből kinézném, hogy volt valaha pszichológusnál... :)

Aztán persze, ott vannak nekik a példaképek:
Majka (aki tényleg jól megcsinálta magának), Aurélió (jájjjj), Éva....

Akik hajlandóak bemenni oda (és a castingon látszik, hogy erre tényleg sok ember hajlandó lenne), azoknak ez az álmuk....

minden végzet nehéz 2015.03.02. 11:48:13

@VV Erőlegény: Egyet értek veled.Dög unalmas volt ahogy nyűglődtek egy egy héten , inkább lett volna fordulatosabb eseménydús érdekes feladatokkal.

miciur 2015.03.02. 11:49:00

na, megnyerte a puha pöcsű Robin, végül is ki lehet ezzel békülni. Jó magyar módra nekem inkább az volt a fontos, hogy ki NE nyerje meg, itt a listám a hozzám legtávolabb álló, rühellt villalakókról, sorrendben: RENI, RENI, Fanni, Adina, Maci, Vikcsu, Zsu. Így. Ezen kívül teljesen mindegy volt, olyan csapat volt ez, amiben SENKINEK nem tudtam drukkolni.
Sajnos érzésem szerint Fannit látni fogjuk még valahol, de eléggé saját maga alatt vágaj az RTL a fát ezzel a taktikával, Wévánál tehetségtelenebb, balfaszabb és irritálóbb tv-s személyiség még nem szerepelt a képernyőkön, de tündérfalvi Kazaltesó mindenben méltó párja lenne. Szívem szerint kibasznám őket valami szaros tanyára, körbekeríteném és bekameráznám, hogy nézhesse őket az a sok szellemi fogyatékos, aki kedveli ezeket a nőknek nevezett hulladékokat. Én nem vagyok egyikre sem kiváncsi. Aurélio a sok bénasága, és (hasonló) tehetségtelensége mellett valamiért kevésbé irritál, ez van.

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:49:03

@minden végzet nehéz: Nem azt mondta hogy árva.Sokáig lehet az anyukája nevelte ez számít neki.Mindegy nem ez a fontos.Nem adta elő hogy milyen szerencsétlen.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 11:49:14

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Az lehetett azért is, mert menet közben maguk is rájöttek, hogy milyen röhejesek :) Én legalábbis ezzel magyaráztam ezeket a jeleneteket.
Ahogy Robin szerelmi vallomását is Edinának a nyugiban. Mintha maga sem hitte volna el, amiket mond.

Bujumburi 2015.03.02. 11:50:26

@Tündérfalvi Anti: Itt pedig Attila meséli a beköltöző régi lakóknak (Olivér, Tordas, stb.), hogy náluk 4szer lehet kérni törlést, és Kinga már az elején előtte a 4 törlést. Valamit az ablakokról is mond.

www.youtube.com/watch?v=6dVW0iR-Qr8

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:51:24

@Tündérfalvi Anti: Az kamu volt és feladat közben vigyázott nehogy elröhögje magát már mindenhova nézett...:D Miért fanninál még az ingét is levette mert megkérte a csaj.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 11:52:21

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): Én nagyon sajnáltam Zsuzsát, amíg játékban volt. Láttam a hibáit, a korlátait, mégis ő volt, akivel szimpatizáltam a sok bántás miatt.
A sajnálatom most is él felé, de már nem a bántalmazott, megalázott szerepe miatt, hanem azért, mert a saját korlátainak a foglya. A kinti viselkedésénél sokszor megráznám, hogy ébresztő kislány, ne tedd ezt. De szerencsére közöm nincs hozzá.

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:53:16

@Bujumburi: Tényleg volt már hogy felvettek valamit többször, volt olyan szitu ahol az egyik jelenetben másik gönc volt rajta mint megismételve.Ezt is többen kiszúrták a netre tették fel pl:youtube

sélli_ 2015.03.02. 11:54:32

six, koszonjuk a kivalo hogyvoltokat meg a kitartast! Edent sajnos nem tudom nezni mert nem engedi a buzi szolgaltato.... de olvasom a HV-t.

Ja! Mikor volt ez a Bence lelovi hogy Robin dontos mielott felforgattak volna a ki a lekevesebb szavazatot kapo fantomkepet? En nem hallotam semmit.

Mellesleg Denisz rohadtuk idegesito volt a folyamatos felugralassal meg uvoltozessel. Egy ponton ott tartottam hogy kikapcsolom a tevet... ezzel szerintem nem voltam egyedul mert Robin megis tudott forditani! Nem gondoltam hogy ennyire szoros lesz!
Szegeny Robin total le volt fagyva vegig. egy ertelmes mondat nem hagyta el a szajat. De kiiiiiiiiiit erdekel, nyert es kesz. :))

miciur 2015.03.02. 11:54:39

@sixx: nem lehetne hatni valahogy az RTL-re, hogy most egy idősebb társaságot küldjenek be? Köthetnék mondjuk valami végzettséghez (minimum érettségi), valahogy besokalltam már ettől a csicskageci-prolishowtól, egy szezont igazán fel lehetne áldozni ilyen kísérletezésre, nem? 1.5 -2 millió néző sem így, sem úgy nem lesz már, szóval most lehetne kísérletezni..
Illetve, most hogy az Éden főcsatornás lett, nem lenne szerinted érdemes leporolni a Survivort és újra nekikezdeni egy új csapattal, és elfelejteni azt a tragikus telefonos végjátékot? szerintem végre nagyot lehetne vele szakítani.

Kosztarika 2015.03.02. 11:55:15

@Tündérfalvi Anti: Szerződésük van, hogy 1 évig kötelesek megjelenni az rtl által megszabott rendezvényeken. Majd megtudjuk, hogy megtehette-e, hogy távol marad. (vagy nem)

miciur 2015.03.02. 11:58:10

az mondjuk érdekes volt, hogy amikor Lilu megparancsolta, hogy mondfjanak rosszat a másikról, akkor Robin rögtön ki akart bújni a feladat alól és azt kérte, kezdje inkább Dennis. Gondolom megvárta volna, hogy mennyi szart mond rá Déneshke, és majd ő is aszerint vág vissza.Sunyiság, egy kicsit ez, meg jól jellemzi Robint..

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 11:58:33

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): Miért, kiderült, hogy feladat volt Edinának udvarolni?

Egyébként nekem az ilyesmik miatt nem volt szimpatikus Robin. A párbajon mondott "Nem kezdhetné inkább Denisz!" is olyan tipikusan robinos volt.
Hiányoltam a játékából a nézőkkel való összekacsintást, amivel tudatja, hogy a játékára jellemző mozzanatok taktikai lépések csupán. Ez elmaradt, helyette folyton azt emlegette, hogy ő őszinte, emiatt az én szememben egy sunyi, megúszós alak lett.

lukacstoncsi 2015.03.02. 11:58:47

@Tündérfalvi Anti: Zsuba annyi volt pozitív hogy nem káromkodott és kurva szívós volt pedig ő kapta a legnagyobb szart a képébe szerintem így folyamatban.Viszont össze vissza taktikázott és baromi rosszul hazudott és lebukott majd mindig.A felvételeken látszott is.Én lacival szembesítettem volna ami elmaradt nem is Edinával mert a srác elég szemét módon viselkedett vele hogy a bőrét mentse és Edina meg szemet hunyt felette.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 11:59:54

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Már nem emlékszem, hogy melyik műsorvezető beszélt erről a kötelező dologról egyszer. Azt mondta, hogy nem kötelező megjelenni, ez csak egy lehetőség, aki akar az élhet vele.

lukacstoncsi 2015.03.02. 12:03:13

@Tündérfalvi Anti: Igen feladat volt a 4 srácnak a 3 lánynál kellett és dani nyert.
lehet taktika volt és?még rosszul is kijöhetett volna ebből de ezek szerint nem.megúszós alak?lacira hány jelet tett hogy vigye ki?mondta neki is.laci bosszut esküdött mikor ádámot kiejtette és semmi nem lett ebből.nem akarta senki sem kivinni a végén sem.a dupla jel átadásával dóriak aki kérte volt lehetőség hogy laci esetleg kikerül végéeg mert dennis kiviszi.meglett.és dennis is erre várt már az elejétől fogva ez tudott volt lesz közös párbajuk.

Kosztarika 2015.03.02. 12:04:17

@Tündérfalvi Anti: Én nem gondolnám. Ha az ember dühös, indulatos, lehet, hogy később, vagy másnap tud magán nevetni, de az adott pillanatban, indulatoktól vezérelve biztos nem. (főleg rendszeresen :) )
Robinnak feladat volt azt Edinának elmondani ( a tények ismeretében ez biztos!) és nem teljesítette túl jól. Esetleg tehette magától,hogy Lacit szívassa, de akkor is belebukott a szerepbe. :D

rives 2015.03.02. 12:04:53

@miciur:
A TV2 egy ideig azzal promózta az új BB-t, hogy megmutatja a kiutat a sötétségből és értelmesebb embereket szedtek össze. Vártam nagyon, de a megszorítások áldozatául esett...

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 12:08:31

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): Bent felesleges lett volna a szembesítés, Laci akkor sem feltétlenül azt mondta volna, amit gondolt. Mostanra meg már nem is emlékszik egyik sem a valódi történésekre, annyira tematizálták a témát.
Edina és Dani kintről visszanézve azért finomítottak a véleményükön.

Bujumburi 2015.03.02. 12:08:47

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): ja, gondolom hogy ennek/ezeknek technikai okai lehetnek, csak az a baj, hogy mivel nem színészek, ezért sokszor nagyon erőltetett, pl. Robin szerelmi vallomása Edinának.. nagyon kínos volt. Sokszor pedig szinte lelki szemeim előtt láttam a szerkesztői tanácsokat egy-egy indokolatlan eset után. Persze lehet, hogy ezeket én képzelem be magamnak. :D

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 12:10:32

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): Az más, amiről te beszélsz az a nappaliban volt és a többiek is ott voltak.
Egyébként Robin pont azzal furcsa, zavart félmosollyal beszélt Dóriról is és Anettről is.

ipari ivógéptanács 2015.03.02. 12:11:26

szegény fanni, 3 hónapig rossz faszt szopott (totál szopás)

Bujumburi 2015.03.02. 12:11:36

@Tündérfalvi Anti: Dani mégis akkora baromságot mondott a döntőn: konkrétan ő Zsu miatt esett ki, mert lehúzta az ő karakterét, nem szabadott volna barátkoznia vele. :D Rajta kívül szinte mindenki fordítva látta, sose volt olyan népszerű Dani, mint amikor egy igazi lovagként védte egyedüliként Zsut. Reni ellen is hatalmas aránnyal ment vissza. Nem értem hogy rakják össze a képkockákat... :D

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 12:12:48

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): Mi volt a tényleges baja Lacival?

Én azt láttam, hogy Robin szinte összes vicces jelenete Lacival volt, az ő vállán sírta ki magát, neki mondott kortes beszédet Fanni ellen, a jelrakás előtti és utáni 1-1 napot leszámítva vele volt láthatóan a legjobb kapcsolata.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 12:14:57

@Bujumburi: Igen, kicsit ellent mondott az addigi nyilatkozatainak :)
Olyan volt a kérdés feltevése is, Dani válasza is, mintha teljesítette volna, amit szerinte elvártak tőle és ezért belezavarodik.
Nekem a döntőn Edina és Laci olyan furák voltak, azt hittem, hogy bejelentik, már nincsenek is együtt.

Bujumburi 2015.03.02. 12:18:32

@Tündérfalvi Anti: hmmm.. lehet, hogy belezavarodottcsak, az egész olyan fura volt valahogy... mint Fanni arca a Dennis-LAci párbajon.

1:05 -nél, behaltam Renin... az a nő tényleg egy reality antitalentum:

www.youtube.com/watch?v=8Q2mW6K_gq0

miciur 2015.03.02. 12:18:33

@Tündérfalvi Anti: +100
mondjuk az is igaz, hogy az átlagnéző sajnos nem tud azonosulni az összekacsintással, lásd VV Peti esetét, ami pedig óriási játék volt (lehetett volna)

sélli_ 2015.03.02. 12:18:49

@Tündérfalvi Anti: Szerintem O maga sem tudta mi a baja Lacival... Mindig azt mondta hogy azert fuj ra, mert hogy bant Edinaval. Es? Ez nem ra tartozik. Majd ha Edinanak baja van Lacival akkor megbeszelik. Sosem szerettem amikor egy harmadik ember elkezd beszelni az en nevemben. Raadasul Laci rosszul bant vele mittom en par hetig, de folyamatosan ezen rugozott utana 2 HONAPIG!! Szerintem cask krealt egy mondva csinalt ugyet, hogy legyen `konfliktus`
A valo eletben szerintem joban lesznek..!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.03.02. 12:24:07

Nah akkor itt a nagy búcsúzkodásban kérdezek még egy offosat :D
Következő VV hogyvoltját min érdemes néznem? :D Ismeri vki a Kindle Fire-t? Az újabb, 7 colost.

Ditti82 2015.03.02. 12:25:56

Help! Tegnap ott felejtettem az esernyőmet! Vissza kéne szereznem, help me please!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.03.02. 12:27:42

@Ditti82: Ez nagyon jó érv lesz, hogy gyere a következő hogyvoltos talira :D :D

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 12:29:40

@Bujumburi: Anett sem piskóta. Durván megkérdőjelezi Laci érzelmeit Edina felé, amikor neki 1 nap alatt sikerült hasonló mély érzelmekig eljutni.
Reni nem először van vakon :) Amikor a BV-ben nyilatkozgatott, mindig az volt az érzésem, hogy nem is nézi a kiesése óta a műsort, az érzései, meglátásai megrekedtek az első pár hétnél :)
Robin meg elárulta, hogy nem taktikázott, őszinte volt és önmagát adta. Az utóbbi számomra a legirritálóbb szó, amit valaha hallottam. Még a cshicshka gecchii és a Laccii is jobb. :)

Kosztarika 2015.03.02. 12:34:29

@Tündérfalvi Anti: a szerződés tartalmából:
'Azzal, hogy a szereplők aláírják ezeket, lényegében az életükről mondanak le. A szerződésben például nyilatkozási kötelezettséget írnak elő nekik (ez azt jelenti, hogy a gazdacsatorna műsoraiban rendelkezésre kell állniuk, nyilatkozniuk kell a csatorna által megjelölt, a csatornával együttműködő bulvársajtónak stb.), előírják, hogy kötelező megjelenniük különféle promóciós rendezvényeken (ezek lehetnek például a roadshow-k) is, stb. Ezekben a szerződésekben rögzítik azt is, hogy milyen a sajtóval való kapcsolat. A szereplő csak a csatorna jóváhagyásával nyilatkozhat, így elkerülik, hogy olyat mondjon/nyilatkozzon, ami az „anyacég” számára nem előnyös."

Bujumburi 2015.03.02. 12:36:22

@Tündérfalvi Anti: :D Igen, Anett is mókás... nem tudom hova tenni, persze nem is akarom. :D Néhány szót viszont csúnyán elkoptattak ezek a versenyzők:

- Őszinte
- Magamat adom
- Kaptam hideget-meleget
- Tiszta-szív ....

kamilla123 2015.03.02. 12:37:53

@Spitzbauer: én is pont így vagyok vele, tökre sajnálom Deniszt. Sajnálom kicsit, h nem ő nyert. Tényleg ugyanolyanok vagyunk :-)

rives 2015.03.02. 12:38:43

@Bujumburi:

-letett az asztalra
-odatette magát

kamilla123 2015.03.02. 12:40:02

@rives: bárcsak így lenne. Igen, ez fura,h Au-val összekavarták a médiában. Remélem,h kap vmi lehetőséget a csaj a retektől.

mercsi 2015.03.02. 12:40:21

@sélli_: +1 :) szerintem ez is a taktikája része volt. ki akarta ejteni, mert erősnek gondolta. Laci mondogatta is mindig, hogy tudja, hogy valójában szereti őt Robin :)

Kosztarika 2015.03.02. 12:42:51

@Ditti82: OFF KIrálnyőnek írj privit, ő biztos tud segíteni. A közelben lakik, úgy tudom :) )

Ken Adams79 2015.03.02. 12:44:30

@Bujumburi:

Lehet, a törlés csak azt jelenti, hogy csúnyát mondott, vagy ordenáré módon fejezte ki magát.. .amit később megbánt, de pl a játékra nincs befolyással.

lukacstoncsi 2015.03.02. 12:47:33

@Tündérfalvi Anti: Én kinn gondoltam akár egy belevalóban a szembesítést nem a villában.Dani meg megbocsájtott Zsunak.De miért is?Ő használta inkább a csajt.
Ja bocs akkor kevertem.Dani nagyon zavarba jött azt tudom.Akkor lehet Robin még nem volt benn?Két randis dolog volt akkor más időpontban feladatként.

Kit kért volna fel laci fanni ellen edina nem volt benn Robin maradt csak aki mondhatta.Ez dettó ugyanaz mint amikor a Dennises párbajon Robin mondta neki.Kényszer szülte kortes.
lacival jól tudtak hülyülni ez tény de Laci nem tudott Edina kiesése után a többiekkel jól el lenni Robin maradt meg a csapatból.De Robin elmondta hogy laci egy idő után mindig bunkó lett bvisszajött a régi énje.Mint edina kiesése után 1 nappal már a régi arca volt

mercsi 2015.03.02. 12:48:01

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): :D hatalmas :D de Robin is hogy röhögött a vérszívós részen :D

Bujumburi 2015.03.02. 12:48:53

@Ken Adams79: lehet, gondolom sose fogjuk megtudni a hasonló kulisszatitkokat. :)

Bujumburi 2015.03.02. 12:50:39

@rives: + jjjajjj tényleg... sőt végén Laci már "villaasztalt emlegetett" :D

kamilla123 2015.03.02. 12:50:51

egyébként még egy gondolat a Robinos dologhoz. Mindenki azzal jött,h Robin ember tudott maradni,meg nem vetkőzött ki magából. Azért úgy viszonylag könnyű embernek maradi,h a sarokban üldögélsz. Zsunak pl úgy is sikerült, hogy 11 ember üvöltött az arcába, meg szívta a vérét. Megnéztem volna, h Robin hogy reagált volna hasonló helyzetben. Őt kb egyszer támadták be komolyabban ezzel a buzis dologgal, akkor is csak egy-két ember, és teljesen kiakadt rajta.

dare 2015.03.02. 12:51:42

Ne az a gusztustalan pszichothiller Attila nyerjen mert eret vágok vágok magamon.
Az a szégyenember csak abban éli ki minden örömét ha más nőket megalázhat, ha embertársait nyomorgassa, annak az embernek nincs lelke, azért él elszeparálva évek óta mert senki nem kíváncsi az ilyen antiszociális, másokat lenéző, nőket örömmel alázó emberekre, remélem kiesik és mehet is vissza a bunkerébe ahová való és nem látjuk többet.

Megnyerte????
Akko mindegy. :DDD
Ha Attilához hasonló karakterek jelentkeznek majd a vv8-ra nem elhajtani őket szerkik, hanem megcsinálhatnátok már végre azt a szériát ahol okos, rafinált, játékosok küzdenek a fődíjért, tudom én hogy nektek ez a szórakoztató, de így 8-ik felé járva már kicsit lehetne más is, egy próbát megérne.
Engem nem zavarna ha 12 'szemüveges" nő és pasi küzdene, tényleg nagyon jó lenne egy ilyen nem csak ez.

Szép volt Robin, így is lehet nyerni nem csak a trash vonallal, voltak jó húzásai és hiába tujázzák sokan az ő játéka nekem tetszett, voltak jó meglátásai és sok esetben rajta múlt vagy a döntésén ki fog párbajozni, a sajátja, Edina, Laci, Denisz szóval ha így nézzük nagyon is aktív volt.
Az meg hogy Zsu-t még most is elővették az azért volt mert ő nagyban befolyásolta a játék kimenetelét, ha szürke kisegér lett volna meg se említik, kis túlzással kijelenthetjük hogy az egész széria rá volt felépítve, meghatározó karakter volt és 12-ből 9-en 10-en miatta estek ki.

Denisz - Fanni - Dóri 3-as nagyon erős volt, én féltem is ha kettő fog bejutni a végén, de szerencsére Fanni üldözési mániája meghozta gyümölcsét.
Amikor ők összevesztek én már borítékoltam a Robin győzelmet.
Azért örültem volna Denisznek is, ha én lettem volna a helyében és nyerek, vagy 15 mutatást biztos csináltam volna Lilunak az orra előtt hogy - Na mivaan kisanyám, én nyertem,nem tetszik, lecsárázhatsz.

Hajrá VV8, és ne legyen ennyire megosztó, jöhetnek az értelmesebb karakterek.
Vagy a viccesebbek,ne ilyen running man-es legyen már.

malevil2050 2015.03.02. 12:53:29

A függöny legördült.MIndenkivel egyetértve (esz nem igasz) jáccunk el egy szentimentális 'rakenroll' - t.Hogyasszonygyahogy:

Húzd cigány, hisz úgyis vége már,
Csordulásig telve a pohár.
Jóbarátok, Isten véletek,
Én már innen úgyis elmegyek.

* Csilke nem felejtettem ám el hoty engem olvastál,tyere majd asz éhen klubba,viszek sölt is.

jófej házisárkány 2015.03.02. 12:55:51

@Bujumburi: továbbá:
- nem fogok meglepetést okozni
- nyitott felém

xukxuk 2015.03.02. 12:56:13

@dare: Ember már 7-nek is vége van ,nem h az 5-nek.Ébresztő! :)

MacákékIcukája 2015.03.02. 13:01:24

@mercsi: Aha, szenzacios :D egyre inkabb van egy olyan erzesem, hogy Robinnal ez a romantikus jofiu dolog egy felvett szerep volt, valojaban pedig o volt a fogonosz es mindenkit megvezetett, a nezoket is :D Ha ez igy volt, akkor meg jobban orulok a gyozelmenek (es sztem sokan ezert mondtatok, hogy valami nem stimmelt vele) :D

jog-ász 2015.03.02. 13:02:48

könnyen lehet hogy a vv8-ban csak tuják jelentkeznek??megnéznék egy ilyen évadot..bár lehet semmi nézettsége nem lenne.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.03.02. 13:03:26

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Dóri, arra hogy Orbán kivezette az országot az EU zónából: "Annyi esze nincs" :D :D :D

kamilla123 2015.03.02. 13:05:01

hol volt ma robin vendég? nincs egy linketek?

Ditti82 2015.03.02. 13:05:15

@-pkata-: Kénytelen vagyok, ja. :D
@Kosztarika(Ilyen vagyok): Az lesz. :)
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Kezdőkép Fáncsi. Találó. :D

Bujumburi 2015.03.02. 13:07:28

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): hát ez nagy volt, jó vették a lapot, Dennis jött talán leginkább zavarba..

MacákékIcukája 2015.03.02. 13:07:43

@kamilla123: Kreta linkelt nekem egyet delelott, kb 9-10 kozott

@-pkata-: @Ditti82: a dubai leltarszam se volt semmi :D

@mercsi: Robin a szociopata jedilovag

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.02. 13:10:30

@mercsi: A meleg téma már lerágott csont a VV-ben is. Volt már Leslie, meg Kismocsok, meg a fene se emlékszik még ki. Ha én lennék szerki tuti nem erőltetném....

Ditti82 2015.03.02. 13:11:25

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Én nem néztem meg, munkahelyesn ilyeneket nem nézünk. De a kezdőképtől már sokkolódtam. :D

csiberibe 2015.03.02. 13:14:22

@jotekony koc: ugyan, Denisz még hálás lesz a vereségért, ha végre rádöbben, hogy így szabadulhat meg legkönnyebben a visító majmocskájától.

mercsi 2015.03.02. 13:14:40

@Majom1Parádé: szerintem nincs lerágva még. voltak már meleg szereplők, de sosem volt konkrétan erre kihegyezve a sztori. mint ahogy a korábbi évadokban is volt szex, de nem volt ennyire a középpontban (lásd már a felvezető bejátszás, ahol egy fiú-lány csókolózik), már ez is sokat elárult, hogy mit terveztek az idei évad fő témájának. de ne legyen igazam, én személy szerint nem örülnék neki, ha bejönne a megérzésem. jobban örülnék egy értelmesebb felhozatalnak, mint ahogy ezt többen is jelezték :)

csiberibe 2015.03.02. 13:18:08

@Ken Adams79: oké, szerepelt Kiskunakárhol, amit jó eséllyel egyik se látott soha. Ennyi erővel utálhatták volna Macit is, ő mégiscsak az ertéel gyermeke...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.03.02. 13:18:19

@-pkata-: Nem ismerem, de a 7" az túl kicsi.(Nekem) OK, olvasni a HV-t mondjuk elég lehet. csak szerezz hozzá korlátlan netet, vagy olyan helyen olvasd, ahol van ingyen Wifi.

Bujumburi 2015.03.02. 13:20:06

@mercsi: szerintem társadalmilag nem tenne jót, ha sztereotipizálnák a témát. Így is hajlamosak az emberek 1-2 dolog alapján messzemenő következtetéseket levonni, pl. Conchita Wurst. Jobb lenne, ha nem nyúlnának a témához még egy jódarabig az RTLnél.

Csak ügyesen! 2015.03.02. 13:22:00

Beköszönök én is, milyen volt a közös döntő nézés? :) Döntő borzasztóan uncsi volt, a ma reggeli interjút még nem láttam.

@kamilla123: Műszempilláról jelentést teszek: teljesen rendbe jött a szemem, szerintem még a lapkára volt másnap reggel reakció, azóta semmi, észre sem veszem, h rajtam van :)

Bujumburi 2015.03.02. 13:22:52

@csiberibe: már össze is vesztek, ha jól értettem a reggeli műsorban. Fanni elviselhetetlen lehet, nekem ő az egyik gonosz mostoha a hamupipőkéből...

Ken Adams79 2015.03.02. 13:24:46

@csiberibe:
Komolyan? Ezt nem is tudtam... Miért? már szerepelt RTL-es műsorban?

Egyébként konkréten az a lány mondta, hogy mit keres itt a Zsu, amikor ő már szerepelt tv-ben :)

kszanaksz 2015.03.02. 13:25:52

Megint vége lett egy VV-nek, remélem tényleg lesz 8-as is, bármennyire is megcsömörlök néha egy-egy szakaszban, itt a végénél mindig elkezd hiányozni.
Rendkívül veszélyes játékba kezdtek a műsorkészítők, ha igaz, amiket olvasni, illetve látni lehetett. A VV mindig is kereskedelmi tv műsor volt, és mint ilyen a nézettség gyakorlatilag elvitathatatlanul fontos szempont volt a készítésnél. Nézettég szempontjából pedig mindig is voltak erősebb és gyengébb karakterek minden évadban. Az eddig szinte mindig működőtt, hogy a párbajok kimenetelét a csatorna megpróbálta befolyásolni, valahol ez az ára annak, hogy a szavazás tiszta maradhasson, nem kell csalni vele (egyrészt tudjuk, hogy ott a közjegyző is!), hiszen tökéletesen elegendőek azok az eszközök, amik a kezükben vannak, az összefoglalók összeállítása, a műsorvezetők burkolt vagy kevésbé burkolt véleménynyilvánítása. A többség igenis irányítható, és ez korábban is teljesen jól működött, azzal a különbséggel, hogy volt egy képzeletbeli, ki nem mondott határvonal, amit azért nem léptek át. Ebben az évadban, ha jól értjük, ezt a határvonalat valószínűleg átlépték, a feladatba adott dolgokkal, amiknek csak a felét mutatták meg, stb...
Az egyik irány (ami egyébként személy szerint nekem jobban is tetszene) az lehet, hogy igenis megkeresik azokat a karaktereket, akik önmagukban képesek valamilyen szinten külön is, de leginkább együtt érdekesek lenni. Ha a két végletet vesszük, az első széria abszolút ösztönlénye volt Oki, az ötödikben pedig a nagymértékű tudatosságot mutató Attila. Ilyen karaktereket nem lehet tervezni, senkiből nem lehet utasítások alapján Okit vagy Attilát csinálni, ha ez egyébként nincs meg benne. Ha a mostani irány erősödik, akkor majd egyre inkább szerepre keresnek játékosokat, akik mellesleg szórakoztatóak, de elsősorban és leginkább kezelhetőek. Biztos vagyok benne hogy sokkal nehezebb olyan játékosokat találni, akiket szabadon engedve olyan érdekes műsort lehet készíteni, amiben a csatorna "csak" felügyelő szerepet és nem alkotó, irányító szerepet tölt be. Megfordítva, sokkal könnyebb, érdekesnek tűnő, irányítható embereket találni, akik majd a nekik szánt szerepet képesek lesznek betölteni (szándékosan nem eljátszani-t írtam, egyelőre). Kifizetődőbb a valósághoz közelebb maradva embereket megmutatni, mint szerepeket, persze, kellenek hozzá a megfelelő emberek. Ha maradunk a mostani iránynál, az sok veszélyt rejt magában, egyrészt kitalálni, hogy mi történjen, ahhoz, hogy ez tényleg érdekes legyen, iszonyúan tehetségesnek kell lenni, igen, a műsor készítőjének, tervezőjének, stb... itt vannak azért kétségeim. A másik nagy probléma lehet az állandó lebukás veszélye, mivel ha (nem is hogy bebizonyosodik, de) alaposan felmerül a gyanú a tervezettségre, az az egész műsor létjogosultságát fogja megkérdőjelezni. Remélem nem a jövőt írtam le ezzel, és még jobban remélem, hogy nem a jelent.

lukacstoncsi 2015.03.02. 13:27:42

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Fanni szerinte bemosogatta magát.Gondolom a sokeszü Reni mondta neki ezt:D Komolyan annyira sötétek nem vettek észre semmit most hápognak hogy nyerhetett Robin.Egyszerü mert hülyék voltatok és hagytátok.Késő bánat.Pedig robin nem is volt annyira taktikus egyszerüen csak figyelt meg ügyesen simult ha kellett meg jókor jót lépet meg.Érdekes egyszer nem hallottam benn rinyálni hiogy a többiek baszogatták hogy gyenge meg a többi.pedig megkapta ezt is.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 13:27:56

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): A Fannis párbajnál Robinnak nem Laci mögé kellett volna állnia. Például.
Mindegy, én nem akarlak meggyőzni téged, te sem tudsz engem :)
Nekem a kezdetektől nem szimpatikus Robin, a nyertest meg nem a jó-rossz vonal mentén hoznám ki, hanem szórakoztatási faktor alapján.
Sosem érdekelt különösebben, hogy ki nyeri meg a játékot, az nekem már szinte mindegy volt, mert akkor már úgyis vége a műsornak. Nem is szoktam a végén szavazni.
Erkölcsi kérdésként sem tekintek rá, azt szeretem, ha le tud kötni valamiért az egész. A mostani szériában nekem túl sok volt a pornó és a sírás, kevés a humor. De azért néztem.

kamilla123 2015.03.02. 13:28:29

@Bujumburi: hát ja :-))) de azért aranyosak voltak. Fannival már most összevesztek?? na szép. Képzelem,milyen empatikus lehetett a csaj,h legalább akkor ne basztassa Deniszt,amikor ekkora csalódás érte. Persze lehet,h Fanni is kedvesebb lett volna, ha Denisz az, aki mindent visz

Ken Adams79 2015.03.02. 13:28:35

@jog-ász:
Kéne 1 rész, ahova csak ...
....kockák jelentkeznének:)
....sportolók
....pornósok
....nagyon nagyon okos emberek (és betenni közéjük valakit - valakiket, akik nagyon okosnak KÉPZELIK magukat)

csiberibe 2015.03.02. 13:30:25

@jog-ász: Nem, nem cak tuják. Lesz két fikusz, egy dracéna meg három futórózsa is :)

csiberibe 2015.03.02. 13:33:28

@Ken Adams79: bizony szerepelt, meg nem mondom, mi a címe, mert nem nézem, itt jelezték többen is.

Cérnahuszár 2015.03.02. 13:35:12

nekem amitől felállt a szür a hátamon:
- Most eltávolodtunk egymástól (bakker így megfogalmazni hogy a facba kívánom a másikat :)
- ÉN azt gondolom.... (utána valami lista ami hangsúly nélkül szomszédok stílusban előadva)

Zsu szerintem gátlástalan volt, csak azért sajnálták meg a nézők mert mindenki ráugrott a vellában. Hozzáteszem nem véletlenül, sokat tett azért hogy csócsálják, ha valaki mártír, azt most ő szeretné beadni. Aurélió egyik belevalóban mondott valamit arról hogy zsu épp nem jön riportra, mert ő már olyan nagy sztár. Aztán elharapta, nem mondott többet de ez kicsúszott.
Végiggondoltam amit Edináról írtatok, meggyőztetek. Nekem elég volt hogy az elején jól indított, ha valaki szimpi lesz, az mellett kitartok, még akkor is amikor láttam a kukkolós dolgait, bár az nagyon lehangolt.
A fináléban lacitól undi dolog volt hogy Dennist választotta, azt hiszem csakis azért mert nem akarta hogy Robin vigye, neki ő volt a rivális. Ilyen mértékű irigység nem hasznos. Edinának tényleg jobb lesz ha lekoccol, mert felszívja ezt, befolyásolható.
Mindent összevetve kellett ez a Robin győzelem, végre ne azon legyen a hangsúly hogy nem kell gondolkodni a játék alatt, csak oltani a másikat.

Kosztarika 2015.03.02. 13:37:20

@kamilla123: Még jobban is össze fognak veszni, mikor Dennis rájön, hogy (többek között) azért is vesztett, mert Fanni szembefordította Dórival, a kiesése után azokat így Robin kapta.
Az egész játékban a rosszabbik énjét hozta ki Fanni mindenkiből, saját magáról nem is beszélve.

Ditti82 2015.03.02. 13:39:07

@csiberibe: A gyanú árnyékában vagy mi. :D Dokureality. :D

kamilla123 2015.03.02. 13:39:57

@Kosztarika(Ilyen vagyok): hát sztem Fannika le fogja koptatni Deniszt, mert egy nyíregyházi szegély munkásgyerekre nem lesz szüksége, különösen, ha ő meg RTL-es arc lesz. Aztán majd rájön,h még mindig Densiz volt az, aki elviselte és kedvelte (szerette?) minden hülyeségével együtt, és vissza akarja magát kuncsorogni, de sztem addigra Denisznek már lesz egy nője, aki nem hisztis picsa és segíti is egzisztenciálisan :-)

Kosztarika 2015.03.02. 13:40:08

@csiberibe: egyszer elkaptam a műsort, lehet a tv2-n ment (?), Családi titkok. Maci egy, az anyja nyakán élősködő Sanu nevű srácot játszott benne. De abban a sorozatban szerepelt Reni is (itt olvastam)

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 13:41:54

@csiberibe: A futórózsa nem jó, el fog futni a konfliktusok meg a feladatok elől. A dracénát meg ki fogják közösíteni, kész sárkány lesz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 13:42:09

@rives: szerintem simán beteget jelentett Zsuzsa a döntőre, mert kurvára nem akart elmenni. Ha orvosi igazolása van (miért ne tudna szerezni), akkor az rtl nem kezelheti szerződésszegésként, bármennyire is tudja a valós okokat (gyk.hogy kapjátok be mind :D).
Ezért kapta Zsuzsa a nyakába az Edina és Fanni által felolvasott szerkesztői mondatokat.

Kosztarika 2015.03.02. 13:42:32

@kamilla123: így lesz (egyet remélek azért: Fannit nem tolják folyton a képembe) ne legyen arc, legfeljebb egy turiban (ott ajánlottak neki egy ilyen lehetőséget, olvastam a Blikk chat-en) :)

csipkebogyótea 2015.03.02. 13:48:02

@VV Erőlegény: Egyetértek. A szerkesztők olyan szinten nyúltak bele a játékba, hogy teljesen megváltoztatták annak kimenetelét, és sztem nem jól tették. Hülyeség ez a sok manipuláció, nem tett jót a műsornak.

Cérnahuszár 2015.03.02. 13:48:44

@Kosztarika(Ilyen vagyok): na ezt szedd elő valahonnan, amiben maci és reni is szerepelt már
Eddig azzal hessintettem el azt a lehetőséget, hogy ha színészek lennének, akkor azért az kiderülne a környezet miatt.
Néha mégis gond hogy nem bírok nézni ilyeneket a tévében.

kamilla123 2015.03.02. 13:51:09

@Bujumburi: hát ez gáz. és közben olyan hanghordozása van, mint egy szatírnak. Laci egész jól viselte.

rives 2015.03.02. 13:53:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
én nem hinném, hogy egy ilyen kicsinyes bosszú miatt ennyi melót és műsoridőt szántak volna Zsu-ra.
Inkább az lehet, amit itt korábban leírt valaki: nagyobb szerepet szántak neki, úgy küldték be, hogy majd ő lesz az intrikus, aki kavarja a szálakat, csinálja a feszültséget. Egyre nyilvánvalóbb nekem, hogy neki ez egy előre megírt feladat volt és itt megint csak a külső utasítást érzem.
Amikor visszajött az első párbajáról kezdhette volna végre magát adni, nyeregbe kerülhetett volna, ehelyett jött a Lacis kavarás. Egyre inkább tűnik nekem ez egy utasításnak, mint saját döntésnek.
Az már másik téma, hogy nem tudta végigvinni ezt az intrikus szerepet, mert sajnos nem volt meg hozzá a kellő felkészültség, beszédkészség, konfliktuskezelés képessége, ezért belebukott (szerintem ki is készült rendesen).
Ugyanakkor a végére mégis meghatározó játékos lett, mert ha ő nincs (illetve a rázúdított utálat), akkor máshogy alakult volna Dani, Fanni, Edina, Reni, Laci (és még sorolhatnám) játéka.
Szerintem nem volt itt semmilyen szimulálás, inkább azt gondolom, hogy az RTL valami mást szeretne kihozni ebből a sztoriból.
Még egyszer mondom: egy döntőben külön blokkot szánni neki (mikor már rég kiesett) az értékes műsoridő és szerintem jelent valamit.

Bujumburi 2015.03.02. 13:54:50

@kamilla123: igen, engem is meglep, milyen jól viselik, pedig ugye ezeket rögtön kiesés után készíti.

lukacstoncsi 2015.03.02. 13:54:59

@Tündérfalvi Anti: Ok De mint elmondtam Laci mögé ki állt volna?Senki semlegesnek meg nem lehetett lenni.

Ez egy szar széria volt.Robinnak szerencséje volt sok mindenben.taktikázott ahogy mindenki csak ügyesebben nem vették észre.A fölösleges balhékba nem ment bele de őt is csesztették.Mindig volt valaki a porondon ez volt a szerencséje és nem bízta el magát hogy nem kerülhet sorra.Aki nem taktikázik csak jófiuskodik a sarokban az nem realitybe való.Már ha ez a klassziks vonal de nem egy ideje.

Kosztarika 2015.03.02. 13:55:34

@Bujumburi: Lehet, hogy megverik (az is lehet, hogy néha megérdemelné) DE az nem Laccci lesz, ő nem teheti, van két év felfüggesztettje és gondolom három havi bezártság után nem vágyik újabb éveket rács mögött tölteni (Edina nélkül ) :D :D

Mercel 2015.03.02. 13:56:01

Izé emberek.. Nem kurvára mindegy egyébként ki nyert?:)
Az csak egy kis csokireszelék a szarhalom tetején, hogy nem egy igazi csicska nyert kivételesen.

Mert szerintem összezárni, direkt a legrosszabbat kihozni 8-10 (nem tudom hányan voltak) nagyon hmm egyszerű emberből, aztán jól megvágva a világ elé tárni, ki hogyan aljasul le az nem verseny.
Szerintem atom felesleges elemezgetni ezt a szitut, most éppen ezt dobta a gép, meg a szerkesztők..:)
Lehet kövezni.:D

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 13:57:40

@rives: A döntőben a 3 finalista kapta a legkevesebb figyelmet és műsoridőt. Robin, de főleg Dóri, szinte alig szerepeltek a visszaemlékezésekben.

csiberibe 2015.03.02. 13:58:19

@Cérnahuszár: a macis rész címe mama kicsi fiacskája

Kosztarika 2015.03.02. 13:58:22

@Cérnahuszár: én sem néztem, valamelyik szombaton v. vasárnap volt háttérzaj takarítás közben. ( A Macis) Nem volt olyan régen. Akkor be is írtam ide, valaki válaszolt, hogy valamelyik csatornán a Leon a profi megy.párhuzamosan, Így talán megtalálod. :)

Mercel 2015.03.02. 13:58:39

Na de arra én is kíváncsi leszek, hogy mi vár dennisre..:D
Mondjuk ha a volt nője családjában van némi intelligencia akkor max simán körberöhögik, vagy talán még azt sem.
De ha olyanok mint a srác.. na akkor nem irigylem:)

Bujumburi 2015.03.02. 13:59:50

@Tündérfalvi Anti: gáz volt a szerkesztés... a vége is, valahogy az egésznek nem volt akkora hangulata... a 3. kieső is kb kevesebb figyelmet kapott mint addig bármelyik másik.

csiberibe 2015.03.02. 14:00:57

@Kosztarika(Ilyen vagyok): de be lehetne küldeni napraforgókat és szétszivatni őket azzal, hogy néha letakarják az üvegtetőt.
Vagy minden lakónak adni valami ződet, akié meghal, kiesett.
esetleg beküldeni néhány szakembert különböző kórokozókkal, aki a többit túléli, nyert :)

kamilla123 2015.03.02. 14:01:12

És akkor most Dneisz megy haza Nyíregyházára anyukájához? ez nagyon szomorú :-/

vagy beköltözik Macihoz és együtt nyomják a show-t

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 14:01:53

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): Te azt írod, hogy ügyesen taktikázott, ő meg kikéri ezt magának, még utólag is minden interjúban.
Ez az ellentmondás az, ami miatt sokaknak nem volt szimpatikus vagy nem tudták hova tenni a srácot.
Ha Walter nem ér rá, Robin lesz a főszereplője a David Mittly titkos élete című filmnek.

Bujumburi 2015.03.02. 14:03:48

@Mercel: mi is ezt mondjuk nagyjából.

Bujumburi 2015.03.02. 14:05:18

Dóri meg kikészült:
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/20150302/kerdezd_a_vv7_dontuseit

a TV-ben sem volt reggel és a blikknél sem.

Kosztarika 2015.03.02. 14:05:30

@csiberibe: igen és a Segítség bajban vagyok a doku-reality cme. A rtl most-on biztos fent van.
A Reniset ha tudja valaki, linkeljen, pls. Az valamikor december közepén volt, hogy melyikben és mi a címe, fogalmam sincs. :)

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 14:06:41

@Bujumburi: Olyan kapkodós volt az egész és nekem hiányzott valamilyen lezárás. Médiaszereplés szempontjából lehet, hogy a 2. 3. helyezettnek a legrosszabb?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 14:07:55

@rives: a film össze lehetett vágva már a korábban, hiszen jó részét már láthattuk öfikben, Belevalókban, párbajok környékén, stb., én a szövegeket éreztem olyan hevenyészett indulatosnak.
Zsuzsával én nem sokat foglalkoztam, nem volt a kedvencem és rendkívül fárasztónak találtam nem arra figyelni, hogy mit művel a gyönyörű nyelvünkkel. :D
A sok idióta meg a villában, nem is értem, hogy nem fogta fel idejekorán, hogy csak neki tesznek jót azzal, hogy folyamatosan ekézik, még ha esetleg igazuk is lehetett valamiben...

Kicsinyes bosszú....hát, nem tudom. Ha a folyamatos manipulálást és a játékba történő belenyúlásokat nézzük, akkor ez is bőven bele is fér az rtl "lelkivilágába", tudod, csak úgy mihez tartás végett... :)

Kosztarika 2015.03.02. 14:09:13

@Bujumburi: Dóri szerintem csak rettentően berúgott az éjszakai bulin és másnapos, nagyon-nagyon. (vagy cipeli haza az ellopott piát :D :D)

Bujumburi 2015.03.02. 14:14:17

@Tündérfalvi Anti: nagyon... kicsit amatőrnek érzem az eddigi döntőkhöz képest.
@Kosztarika(Ilyen vagyok): reméljük. :) sajnálnám, ha kikészülnének ezek a szerencsétlen játékosok.. tényleg valahogy megsajnáltam már őket a végére. (kivéve Renit :D)

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 14:15:00

@Bujumburi: Akik szerint Robin feladat miatt udvarolt Edinának:

- Robin, először is gratulálok a győzelmedhez!!, Mikor érezted először, hogy vonzódsz Edinához? Miért nem tettél többet, hiszen Ő is kedvelt téged? Ti nagyon összeillő pár lettetek volna. Azért drukkoltam, hogy legyen már valami köztetek! :-)

- Köszönöm! Már akkor éreztem, amikor eltávolodtunk, a játék elején nagyon közel volt, és amikor távolodtunk vetem észre, hogy fontos számomra. Akkor jöttem rá, hogy nem csak barátság volt.

Akik szerint Robin tényleg nem bírta Lacit, ahogyan többször is mondta:

- Kik azok a villalakók akikkel tartani fogod a kapcsolatot?
- Lacival Edinával Danival Dennisszel és Dórival.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 14:18:15

Akik szerint Robin feladatba kapta az udvarlást Edina felé:

- Robin, először is gratulálok a győzelmedhez!!, Mikor érezted először, hogy vonzódsz Edinához? Miért nem tettél többet, hiszen Ő is kedvelt téged? Ti nagyon összeillő pár lettetek volna. Azért drukkoltam, hogy legyen már valami köztetek! :-)

- Köszönöm! Már akkor éreztem, amikor eltávolodtunk, a játék elején nagyon közel volt, és amikor távolodtunk vetem észre, hogy fontos számomra. Akkor jöttem rá, hogy nem csak barátság volt.

Akik szerint Robin tényleg nem bírta Lacit, ahogyan mondta is többször:

- Kik azok a villalakók akikkel tartani fogod a kapcsolatot?

- Lacival Edinával Danival Dennisszel és Dórival.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.03.02. 14:18:26

@Kosztarika(Ilyen vagyok): "vagy cipeli haza az ellopott piát :D :D"
nagyon röhögök :D de csak eldugta, nem ellopta :D "ingyé" kapták :)

togez76 2015.03.02. 14:22:39

PVC nem tudni min akadt ki annyira, ezért lett volna jó egy párbaj neki, korábban eshetett volna ki, nincs ez a nagy trauma. Sajnos unalmas volt és a stílusa méltatlan egy nőhöz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 14:25:01

@Bujumburi: az hagyján, de a nagyeszű Robin éttermet akar nyitni a nyereményből.... + Anett. :D

"A nyereményből egy éttermet nyitok, a kezdetekhez talán elég. Anettal elindultam egy olyan úton, amiből talán több lehet."

Onereality 2015.03.02. 14:26:27

Van annak egy diszkret baja, hogy emberek honapokig szetkommentelik a fejuket zsuk, edinak, lacik, fannikak jatekan, vegul raszavaznak a sunnyogo hatteremberre, aki mindent visz.
Mert o nem csicskagecizett. Meg nem osztonbol jatszott, hanem szivbol. wtf
Ugyanigy nyerte meg a tancos lany a dzsungelt.
Az idiotak viszik a hatukon a jatekot, aztan a baberokat learatja a legkevesbe idiota...
Olyan VV-t kerek, ami nem eszerint a logika szerint mukodik, ez nekem unalmas es erdektelen volt igy!!!

Gia Gianea 2015.03.02. 14:27:21

Éttermet a mai világban?Pff...

mobilos perpetuum 2015.03.02. 14:29:27

SIXX: "Az utolsó adás egy nagy szeressük egymást gyerekek volt, mindenki mosolygott és sírt, főleg örömkönnyeket persze, és ha jobban megnézzük, csak Fanni volt gyökér."
Ha mindenki "szeressük egymást" hazudik, miért baj az, ha valaki őszintén megmondja, hogy Robin nulla értékű játékkal nyert? AZ A GYÖKÉR, AKI NEM JÁTSSZA MEG MAGÁT?

encek 2015.03.02. 14:32:08

@mobilos perpetuum: Nahát!! Pont erre gondoltam én is. Csak kimondta, amit nagyon sokan gondoltak!

Bujumburi 2015.03.02. 14:32:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem túl életszerű szegén y Robin, de hát gondolom hirtelen felindulásból mondta ezeket... mondjuk annak lenne értelme ha betársulna valahová, ez az összeg azért nem olyan sok, mint elsőre tűnik.

Krétagarbó 2015.03.02. 14:33:07

@rives: én is azt gondolom, hogy ez most a bulvárnak szólt a csatorna részéről, végigvitették még a döntőig (illetve a döntőn is) a mindenki által utált nó szerepét...

Bujumburi 2015.03.02. 14:33:08

@Onereality: az Éden Hotel az ilyesmi , ott nem a néző dönt és gyakorlatilag gumiszabályok uralkodnak :D

Kosztarika 2015.03.02. 14:33:49

@togez76: Igaz, de ezért a retek az eltöltött időért legalább egy "legjobb pillanatai"-ra méltathatta volna, ha már 5 perc után kirúgták a Fináléból.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 14:35:10

@mobilos perpetuum: nézd, lehet, hogy kicsit erős a hasonlat, de neked pl. tetszene,, ha valaki, aki otthon életvitelszerűen a szoba közepére szarik, nálad is megtenné ugyanezt, csak mert ő ilyen és nem fogja megjátszani magát? :D

mercsi 2015.03.02. 14:36:38

@Kosztarika(Ilyen vagyok): úgy emlékszem, tavaly a harmadik helyezettként kieső Vikinek sem adták le a legjobb jeleneteit. Harmadiknak lenni a legrosszabb. Fél perc alatt kipenderítenek és annyi. :(

rives 2015.03.02. 14:36:47

@Krétagarbó:
igen, elhangzott jópárszor a "legmegosztóbb személyiség a villában" kifejezés. Az egy dolog, hogy az összes játékos sík hülye volt, de hogy a műsorvezetők sincsenek tisztában a szavak jelentésével... Zsu egyáltalán nem volt megosztó, őt a legnagyobb egyetértésben utálta mindenki :)

Onereality 2015.03.02. 14:38:45

@Bujumburi: vakok kozott a felszemu ;)

Krétagarbó 2015.03.02. 14:39:47

@mobilos perpetuum: hát igen. egyébként az egyetlen őszinte játékos szinte Fannika volt. Tegnap is próbált a széllel szemben pisálni, mint olyan sokszor, de szépen lassan majd beleverik a fejébe, hogy ilyet nem szabad: ne mondd ki, amit gondolsz, játsszál szerepet, és hazudj-hazudj-hazudj...

Puncylla 2015.03.02. 14:40:08

@Onereality:
"Az idiotak viszik a hatukon a jatekot, aztan a baberokat learatja a legkevesbe idiota..."
Hát persze. Ez mindig is így lesz.
És neked azért volt unalmas és érdektelen, mert a legkevésbé idióta nyert? Nem azért, mert szar volt a műsor? Ha az egyik idióta nyert volna, akkor a műsor is tetszett volna?

minden reggel 2015.03.02. 14:40:16

@Bujumburi: Denis céloz rá h fannika már talált jobbat... Érdekes

encek 2015.03.02. 14:42:12

Köszönöm minden posztírónak a sok munkát. Nagyon sokat nevettem és őszinte csodálkozással konstatáltam, hogy milyen szellemes írások születtek a semmiből. Valljuk be, voltak olyan összefoglalók, hogy elvesztegetett időnek tekintettük a rá fordított időt. Nekem Chat Géza írásai is tetszettek, különösen hogy Sixx-el együtt voltak a belevalóban és tudtam az íráshoz arcot társítani.
Nem voltak szerethető karakterek ebben a szériában, de ha minden nap nézed, akkor kénytelen vagy valami jót keresni és találni bennük. Engem az összes VV-ben az érdekel, hogy mennyire fordul ki az ember magából a bezártság és a vad idegenekkel való összezártság miatt.
Robin szerintem nem érdemelte meg a nyereményt, végig éreztem valami nagyon furcsát a srácban, de az utolsó párbajon be is bizonyította, hogy tényleg sunyi, mert nem akarta Denis hibáit ecsetelni, csak utána.
Jó volt itt olvasgatni. Nektek is köszönöm a sok jó és humoros hozzászólást. Az édent nem nézem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 14:45:01

@Krétagarbó: nem erről van szó. Hanem arról, hogy vannak írott és íratlan szabályok, elvárások, szokások, hagyományok.
Egy ilyen helyzetben, mint a tegnapi, minden, csak nem elegáns dolog így viselkedni. Ilyenkor gratulálni szokás, még ha közben meg is van a véleményem v. nem tartom esetleg igazságosnak. Sportszerűség, lovagiasság, nagyvonalúság, mint olyan meg van?

Nem is értem, hogy a tegnapi beszólás miatt miért "őszintének" és miért nem faragatlannak tartjátok őt. A többiről már nem is szólva...

Kosztarika 2015.03.02. 14:46:24

@Krétagarbó: általában egyet szoktunk érteni, de most nem. A hazugság és a disztingválás között is van még számtalan fokozat. :)

minden reggel 2015.03.02. 14:49:27

@Krétagarbó: p.s szerintem Fanni kiváló Staller Ilona lenne és akkor mondhat amit akar...

Krétagarbó 2015.03.02. 14:49:42

@rives: Zsu maga (vagy a csatorna?) választott egy szerepet magának, bement, az asztalra köpött és a mellére mutatva mondta, hogy ide lőjetek. Aztán amikor lőttek, nem tudta lekezelni, kevés volt hozzá, ez hamar kiderült. Még egy jót vitatkozni sem lehetett vele, mert olyan lassú volt a szoftver, hogy mire megtalálta a szavakat a vitában, addigra a másik fél már lenyugodott kb.
Mire rájött a csatorna, hogy Zsu nem az a tökös vki, aki körül ha generálják a feszkót bírja aggyal, és idegekkel, Zsu már nyugibogyókon élt és ki kellet menekíteni, ha nem akarják, hogy összeomoljon. Kijött, kint pedig csak azt látja, hogy van egy elég masszív rajongótábora, akik erősítik mindenben, így soha nem fogja átgondolni, visszanézni, változtatni a dolgait, ahol kell. Ezt a döntős dolgot én most - ahogy írtam is - megjátszásnak érzem, a csatorna végigjátszotta a Zsu a mártírlány dolgot, mert látták, hogy erre sokan vevők a nézők között.

egyemakisszíved 2015.03.02. 14:49:48

Szép volt a szerkesztőktől, hogy a VV7 két főszereplője ott volt a fináléban, legalább narrátorként. Bár nálam Fanni hangja önmagában a nehezen elviselhető kategóriába tartozik, Edina viszont jól hozta a mesélő karaktert. Röhögtem, milyen gyorsan továbbhaladtak a műsorvezetők, mikor Fanni kimondta a nagy igazságot, hogy azért sír, mert úgy nyert Robin, hogy nem csinált semmit. Lehet, ki kéne találni valamit a jövőben, hogy a tuják ne arathassanak, mondjuk két villát csinálni, és a kiszavazott játékosok ne az utcára kerüljenek, hanem az árnyékvillába, ahonnan valami úton-módon vissza is juthatnának a nyereményért folyó játékba. Bár lehet, hogy az már valóban emberkínzás lenne. :)

sélli_ 2015.03.02. 14:50:42

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Abszolute egyetertek. Dorinak volt a legszarabb szerintem. Bement a studioba, majd 5 perc utan kiesett. Mint kieso, senki nem foglalkozott vele, nem volt Belevalo, lejobb pillanatok, hogyvagyjolvagy? Semmi. Mert mindenki ugy a ket dontossel foglalkozott. A harmadik helyezett jart a legszarabbul - na, nem mindtha sajnalnam Dorit, csak mondom,

rives 2015.03.02. 14:51:51

@Krétagarbó:
Lehet hogy őszinte volt, de nálam az nem mentség a viselkedésére, hogy "ő ilyen". Ebben a témában a szoba közepére szarós hasonlat teljesen helytálló :)

Onereality 2015.03.02. 14:52:46

@Puncylla: igen, mert nem aszerint a sablon szerint akarok gyoztest, hogy Miss/Mister legkevesbe agyhalott. Ebben benne van az is, amit te leirtal. Hogy szar :)

csipkebogyótea 2015.03.02. 14:52:59

@Tündérfalvi Anti: Abszolút egyetértek. Azért nem volt jó ez a széria, mert annak ellenére, hogy Robin egy elég sunyi figura volt, még így is viszonylag ő volt a legszimpatikusabb a végére bent maradt játékosok közül. Én a döntőben már egyiknek se drukkoltam, mindegy volt ki nyeri.

sélli_ 2015.03.02. 14:54:06

@egyemakisszíved: Tipikusan ugy reagalt mint egy 5 eves hiszis gyerek. Sirva fakad egy a sajat maga altal velt serelem miatt. Vaja, nem is serelem, hanem igazsagtalansag miatt. Nem is tudom melyik a nevetsegesebb.

rives 2015.03.02. 14:55:10

@egyemakisszíved:
ha a többi gyökér nem lett volna akkora gyökér, hogy az emberek a legkisebb rossz alapján szavazzanak, akkor nem ő nyerte volna...

mobilos perpetuum 2015.03.02. 14:58:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A hagyományokat, szabályokat emberek alakítják ki, ők is változtathatják meg. Az ókorban a rossz hír hozóját lenyakazták, a középkorban a bűnösnek akár az egész családját, gyerekeit megölték. Akkor ezen senki nem botránkozott meg!!! Miért kellene megtartani hagyománynak azt, hogy az érzéseinket elnyomjuk, és minden szuper, minden nagyon HAPPY, mert az milyen jól mutat a képernyőn?

Krétagarbó 2015.03.02. 15:00:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): most őszintén, te Fannikától vársz nagyvonalúságot? Olyan, mint egy 4 éves gyerek, kimondja, ami a szívén, a konvenció szót még hírből sem ismeri, sem a jelentését. Ő ilyen, csak magát adja, és azt aztán őszintén. Én akkor akadtam volna fenn rajta, ha gratulál, vagy viselkedni próbál. Ezzel nem helyeslem, amit csinál, ezt akkor leszögezem, csak azt gondolom, hogy őt a tegnapiért újból és újból előszedni, kicsit szemforgatásnak érzem.

csiberibe 2015.03.02. 15:01:37

@sélli_: én viszont sajnálom.
Pont olyan volt számára a döntő, mint az egész bentlét, senki sem törődött vele igazán. Amikor fanninak nem volt más játszótársa, jól jöt, de ennyi.
Pedig Dóri a múltja ellenére nem tűnik egy rossz lánynak, engem pl meglep, hogy mennyire nem szemétkedett, mert ahonnan jön, ott gondolom, a lányok rendesen kicsinálják egymást...

togez76 2015.03.02. 15:02:41

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Ebben igazad van, de az sajnos egy ilyen kanális...

Onereality 2015.03.02. 15:03:17

@mobilos perpetuum: +1
ha Fannika gratulalt volna, akkor miert lenne elegans?
o hulyekent csinalta a showt, dumaltak rola, irtak rola, aztan ment a kukaba.
Az o helyeben en is betartanek, hogy legkozelebb akkor dumaljatok honapokig Robinrol! ;)

Ditti82 2015.03.02. 15:04:38

@Bujumburi: Dennisnek nincs érettségije???? :O

Amúgy meg elég sokan óvatosságra intik Robinnyót Anettal kapcsolatban. Nyilván nem véletlen.

Krétagarbó 2015.03.02. 15:05:34

@Kosztarika(Ilyen vagyok): nem tudom, vannak helyzetek, amikor én el tudom nézni, ha vkiből kibukik az, amit gondol. Sírt, látszott rajta, hogy ki van éppen akadva, hogy nem Dennisz nyert. Mégis, milyen választ várt Lilu a kérdésére? Azért sírok, mert annyira meghatódtam, hogy Robin nyert? Vagy ?
A válasza tartalma nem volt olyan gáz sztem, ha ő úgy gondolja, hogy Robin tujulása miatt nem érzi igazán igazságosnak, hogy ő nyert, nem tartom bűnnek ezt kimondani, páran itt megfogalmaztuk ugyanezt, talán a tálalás, a hogyan nem volt túl elegáns. De ezt meg a felfokozott idegállapot számlájára írom, éppen csak túl voltak a katarzison úgymond, dikk...

Bujumburi 2015.03.02. 15:06:19

@Ditti82: Nincs neki, mondta is, amikor megbukott az iskola héten, hogy nem is csodálkozik, hogy ez nem sikerült neki, hiszen érettségije sincs. :) Az Anettes hisztit meg szerintem Attila robbantotta ki. :D

www.hir24.hu/bulvar/2015/02/28/vv-attila-egy-gusztustalan-fereg-anett-szerint/

Csak ügyesen! 2015.03.02. 15:06:29

@Krétagarbó: Igen, ezt kb így látom én is, aztán betették inkább Lacit a Zsu szerepbe, mert ő jobban bírta/hozta ezt a figurát. A Laci-Zsu párbaj előtt írtam, h most kiderül, h Zsu Oli,Peti-jellegű figura lesz-e, olyan értelemben, h tematizáló jétékosként kiesik a jéték felénél, vagy Éva, aki ellentmondásos figuraként főszereplő lesz. Zsu végül ez előbbi kategória lett, a második kategóriát Laci kaparta ki magának (szerkesztői segédlettel).

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 15:08:32

@mobilos perpetuum: de most nem az ókorban vagy a középkorban élünk, új szabályokkal és hagyományokkal. Nem értem, miért kell az almát és a körtét összehasonlítani, még ha alapjáraton gyümölcs is mindkettő.

@Krétagarbó: és még te írtad tegnap, hogy mindenkiben megpróbálod meglátni a jót? :)
Igen, Fannikától (is) nagyvonalúságot, de legalábbis visszafogottságot vártam/várok, még ha állítólag nem is tanulhatóak (de igen) ezek a dolgok. Vannak helyzetek, amikor kulturáltan viselkedni és megnyilvánulni alapvető dolog, még ha sokaknak nehezére is esik. És ez most egy ilyen helyzet volt...
És a legkevésbé elnézést várok el vele szemben az ilyen viselkedésért, mert pont azért lett ilyen felnőtt korára, mert mindenki, mindig, mindent elnézett neki, vagy rálegyintett, hogy "á, ő ilyen.".
De sosincs késő. :)

togez76 2015.03.02. 15:08:59

@csipkebogyótea: Valóban mindegy volt ki nyeri, a jellemzés is áll, csak az a baj, hogy ez érvényes volt az összes többi szereplőre, mind elég kutyaütő. A bent maradt háromnál ellenszenvesebb, irritálóbb karakterek is ülhettek volna a döntőben, de igazán egy sem volt olyan szimpatikus, hogy őszintén drukkoljak neki. Én inkább Döniznek adtam volna, mint Rubinnak, de így sem aludtam rosszul. :-)

Ditti82 2015.03.02. 15:10:21

@Bujumburi: Nekem nem kellett ehhez Attila. És szerintem sokaknak másoknak se.

egyemakisszíved 2015.03.02. 15:10:36

@sélli_: @rives: Lehet, hogy a helyében én is sírtam volna, hiszen aki a teljes személyiségét megpróbálta belerakni a játékba, minden hangulatával, aki meg merte mutatni, milyen, amikor dühös, milyen, ha féltékeny, joggal érezhet csalódottságot, ha a nézők ezt nem értékelik. Helyette olyan nyer, aki a háttérbe húzódik, szinte végig kontrollálja magát, és arra vigyáz, nehogy támadási felületet adjon a másiknak. Fanni odabent is nagyon komolyan vette, hogy a nézőknek műsort kell szolgáltatni, munkának tekintette.

Krétagarbó 2015.03.02. 15:12:03

@minden reggel: Fanni kiváló Staller Ilona lesz. Kicsit sajnálom, mert nehéz utat választott, kilógni a sorból mindig nehezebb, mint átlagnak lenni. Ha "jó" dolgokra fogja tudni egyszer használni a képességeit, az nem lesz rossz, de ha marad a mocsárban, hamar lehúzza a mély.

mobilos perpetuum 2015.03.02. 15:12:06

@Onereality: Fanny nem gratulált, elmondta, mit gondol.
MOST itt az összes hozzászólásnak is arról kellene szólni, hogy GRATULÁLUNK A GYŐZTESNEK.
Aki mást ír: ünneprontó, fujj, milyen dolog ez már. Lovagiasságot kimaxolni ám, de gyorsan.
Szégyentelen banda.

Bujumburi 2015.03.02. 15:12:21

@csiberibe: Én is ezt éreztem... én azon csodálkozom, hogy nyomja mindenki ezt a "Dóri és Robin nem csinált semmit" dumát. Itt az csinált valamit, aki trágárkodott, ordenáré volt és gyűlölködött, esetleg szexelt? Sajnos a szellemesebb dolgok elsiklottak, szarul s volt vágva szerkesztve az egész műsor. Nekem már 2 hónapja világos volt, hogy Robin pl. szellemesebb a többiekhez képest, és Dani partnere volt ebben. Na mindegy, ez a egy szubjektív műfaj és kész. :)

Kosztarika 2015.03.02. 15:14:46

@Krétagarbó: Egy baj van ezeel. SENKI nem kérdezte,. Lilu mondta Dennisnek: "látod, hogy zokog Fanni," mire Fanni bekiabált: Tudod, miért sírok, Lilu? Szóval a kutya nem volt kíváncsi rá.. De, mint tudjuk, ezt nehezen viseli.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 15:14:46

@egyemakisszíved: Vagy betehetnék a szabályzatba (közvetlenül az ütni tilos, köpni engedélyezett pont után), hogy aki párbaj nélkül kerül be a döntőbe, ott automatikusan kiesik. Helyette a nézők beszavazhatnak egy már kiesett játékost. (akkor már úgysincs jelentősége a kinti infóknak)
Ebből is milyen taktikázások lehetnének :) Mikor kezdenének bőszen hadakozni, hogy túl legyenek a kötelező 1 párbajon?

Krétagarbó 2015.03.02. 15:15:45

@Csak ügyesen!: Igen, teljesen így látom én is.

Bujumburi 2015.03.02. 15:16:24

@mobilos perpetuum: Engem spec. nem szórakoztat ez a fajta irigység, komplexusokból adódó primitív nőkre (és néha LAcira:)) jellemző gonoszság, amit Fanni "KÉPVISEL". Sajnos túl sok hasonlót láttam már, nem volt szükségem rá, hogy a tv-ben is ezt nézzem. És bár Dennisre szavaztam, mert megkértek rá és igazából mindegy is volt, hánynom kellett ezen a Fanni megnyilatkozáson, de biztos valami modoros dolog lehet az a sportszerűség és én is egy sunyi alak vagyok. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 15:16:36

@mobilos perpetuum: leszarom, hogy Fanni gratulált-e vagy sem, és szerintem senki nem várja el, hogy itt is csak ilyet lehessen v. kelljen írni, ne forgasd ki a szitut és azt, amit más (pl. én) írt.

Én azt tettem szóvá, hogy Fanni taplóságát őszinte-színű ruhában próbáljátok szalonképesebbé tenni és még jót is bólogattok hozzá, hogy ez így fasza, ahogy van.

mobilos perpetuum 2015.03.02. 15:16:45

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Ja, te azt is tudod, hogy senki nem volt rá kíváncsi. Most ismerted be, hogy senki vagy.DD

Kosztarika 2015.03.02. 15:18:29

A nagy kommentelésben majd' el felejtettem:

SIXX és a többi POSZTÍRÓ: A magam részéről nagyon jól szórakoztam az írásaitokon, köszönöm az erre áldozott időt és agytekervényt. :)

A kommentelőknek is, akik megnevetettek, egyetértettek velem, vagy éppen támadtak a véleményem miatt.

'Jövőre (?) veletek ugyanitt' :D :)

sélli_ 2015.03.02. 15:18:33

@egyemakisszíved: Persze nyilvan kell a musor, a balhe - csak nekem mint nezonek had ne kelljen mar jopofat vagnom a tartalomhoz minden esetben.
Egy dolgot neztek be nagyon pedig volt 7 evad hogy kiszurjak: az esetek zomeben mindig a szereny/ kedves,/bentiek altal utalt/tuja nyeri meg ezt a jatekot.
a nezok ugyis a `gyengebbel` szimpatizalnak, akiket a horda ki akar csinalni (lasd Zsu, vagy akar amikor Robin visszament, vagy Laci...!)

Szoval elhiszem en hogy onmagat adja (yilvan! egyebkent be se valogattak volna...) de nem vagok hozza jopofat ha nem tetsziki. szorri!

Krétagarbó 2015.03.02. 15:18:35

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én nem feltétlenül gondolom rossznak, ha kimondjuk azt, amit adott pillanatban érzünk, gondolunk, az álszenteskedés helyett. Amin talán csiszolni lehetett volna, az a stílus, a körítés, de ahogy írtam is, nagyon közel volt még Fannika az éppen kapott pofonhoz időben, így ez most így sikerült.

Bujumburi 2015.03.02. 15:18:38

Szerintem az összes játékos, akinek legalább 1 hónapig Fannival kellett élnie megérdemelne egy WELLNESS hétvégét, hogy kiihenjék ezt a nőt.

egyemakisszíved 2015.03.02. 15:18:51

@Tündérfalvi Anti: Tényleg, szegény Dóri úgyis csak a helyet foglalta a döntőben. :)

Bujumburi 2015.03.02. 15:20:39

@Ditti82: én mondjuk nem nagyon vágom ezt a csajt, de sajnos Robin nőügyeitől már eddig is kirázott a hideg, mindig erőltetettnek éreztem.. Anettel is. :)

mobilos perpetuum 2015.03.02. 15:20:43

Bujumburi
pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin)
Azt mondta, amit én, és sokan itt gondoltunk. Ennyi, nem ragozom tovább.

Krétagarbó 2015.03.02. 15:22:32

@Kosztarika(Ilyen vagyok): nyilván nem Dennisztől várták a választ, pontosan tudta Lilu, hogy magas labdát dobott fel, amit Fanni le fog csapni, még jóhogy, hiszen arról híres. Utána meg lehet gyorsan szemetforgatni.
Így megy az ebben a manuperálós világban, nah..

Onereality 2015.03.02. 15:25:34

@Bujumburi: szerintem senki nem mondta, hogy Robinnak tragarkodni, gyulolkodni stb. kellett volna...
A tobbi azt csinalta, mert azt tudta, o viszont nem mutatta meg, mi az, amit o tud...ki o.
En nem allitanam, hogy nem lehet "olyan" emberek kozott honapokig kibontakozni.

Krétagarbó 2015.03.02. 15:25:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem tesszük szalonképessé a viselkedést, egyszerűen az őszinteség néha megbotránkoztató, igen, ez van. Kicsit elszoktunk tőle:)

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 15:25:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Fanni tapló volt (hogy a szavaiddal éljek), de miért vártál épp a döntőben más tőle? Az egész játék során nem mutatott semmi nagyvonalúságot vagy "kegyelmet" másokkal szemben. Mert ő ilyen.
Egy viselkedni nem tudó, önző, felszínes lány, akiben a változásra való hajlamot sem látni még.
Kifejezetten örülök, hogy nem ő nyert, mert akkor még inkább megerősítést kapott volna, hogy az jó, hogy ő olyan, amilyen. Így sem látok túl sok esélyt arra, hogy jó irányba menjen az élete.

Kosztarika 2015.03.02. 15:26:48

@mobilos perpetuum: Tévedésben vagy, ismét :) Azt írta valaki: Lilu kérdésére ezt és ezt válaszolta. Csakhogy Lilu nem kérdezett tőle.
Már értem, miért értesz egyet Fanni viselkedésével, mert Te sem tudsz viselkedni. Míg nem bántalak, addig Te sem senkizzél le. "Köszönömszépen."

minden reggel 2015.03.02. 15:27:33

@Krétagarbó: az inkább baj, h ennyire provokatív módon lóg ki a sorból. Másokat megalázó módon. Kár mert tényleg lenne benne lehetôség

Krétagarbó 2015.03.02. 15:29:06

@minden reggel: erre mondtam azt, ha felismeri a képességeiben a jó oldalt, tudja hasznosítani, ha csak az öncélú megbotránkoztatást fogja használni, hamar eltűnik.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2015.03.02. 15:29:31

@traccsparty: Sorry, de én már nem csinálok semmit... Majd a vv8-ba :)

sélli_ 2015.03.02. 15:32:43

@Bruti: Hat eleg nagy baj :) Toljuk rad a szavazatot a 8VV-ben Brutikam! Szamithatsz rank :))

mobilos perpetuum 2015.03.02. 15:33:15

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Bocs, tényleg azt írtad "a kutya" nem volt kíváncsi rá. Énszerintem kutyákat nem szabad oda bevinni.

Kosztarika 2015.03.02. 15:33:20

@Bruti: ha már itt vagy:

SIXX és a többi POSZTÍRÓ: A magam részéről nagyon jól szórakoztam az írásaitokon, köszönöm az erre áldozott időt és agytekervényt. :)

kszanaksz 2015.03.02. 15:33:29

Szomorúnak tartom, hogy néhányan megelégednek az egó senkire tekintettel nem levő hisztérikus tombolásával és emellett össze is keverik az őszinteséggel. Fanni semmilyen körülmények között nem érdemelt volna díjat és nagyon remélem, hogy a csatorna hálája is kimerült felé ebben a néhány belevalós szerepeltetésben. Ne essünk abba a hibába, hogy megpróbáljuk objektívnek látszó szemüvegen át megítélni, hogy ki mennyit tett a fődíjért. El kell kerülni vagy meg kell nyerni a párbajokat. A műsorral kapcsolatban pedig a szereplők teljesen ki vannak szolgáltatva a készítőknek, ők döntik el ugyanis, hogy mit adnak le róluk napi 1 órában. Arról egy szereplő sem tehet, ha a műsorkészítők előrébb valónak gondolják bemutatásban azt, amikor valaki ordít, toporzékol és minden gesztusával mérgezi a környezetet maga körül, illetve, hogy ezek szerint sok néző akkor ezt gondolja teljesítménynek a fődíjért folyó harc megítélésében. Fannit egyszer sajnáltam meg, nem tudom mikor volt már, amikor azt mondta, hogy bjúti vonalon ő mindenkinek segít, függetlenül a viszonyuktól, ettől valahogy (még ő is) egészen emberinek tűnt.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 15:33:46

@Bujumburi: Pont ezt éreztem én is.
Nekem Robinról mindig egy ismerős meleg srác jut az eszembe, aki nem tudta még maga előtt sem felvállalni a másságát és ettől szenvedett, görcsölt.
Robin annyira zokon vette a lebuzizós, ülve pisilős zrikát, hogy ezt 2 hónap alatt sem volt képes elengedni, túltolta. Innentől meg mind a 4 szerelmi próbálkozása erőltetett volt, mintha csak bizonyítani akarta volna, hogy ő a nőkhöz vonzódik.
Félreértés kedvéért, nem tudom, hogy Robin meleg-e vagy sem, nem is érdekelne különösebben, mert nincs abban semmi, magánügy.
Í

Krétagarbó 2015.03.02. 15:35:01

@Bruti: @sélli_: mondjuk én megnéznék egy stand-uposokkal feltöltött villát is, pl. a VV8 keretein belül:)))
Még az sem zavarna, ha mondjuk a fürdőben és a WC-ben leszednék a kamerákat, nem arra lennék igazán kíváncsi...

Bujumburi 2015.03.02. 15:37:15

@Tündérfalvi Anti: :))) hát igen, van valami fura és kínos ezekben a jelenetekben, de lehet, hogy csak zavarban volt... meg a szeretethiány :D ha visszanézi a műsort meg fog lepődni, legelőször éppen Edina nyilatkozta azt róla, hogy ő azt hitte az elején, hogy Robin egy kedves, meleg srác. :)

Cérnahuszár 2015.03.02. 15:37:45

@mobilos perpetuum: akkor most hogy van ez, nekünk el kelene fogadni amit fanni mondott, mert csak a véleményét mondta el, te meg nem tudod elfogadni hogy mi is kimondjuk a véleményünket hogy egy f@sságot mondott megint?

Krétagarbó 2015.03.02. 15:38:13

@kszanaksz: én spec. örültem, hogy Fanni nem nyerte meg, mert az teljesen tönkre tette volna, így is van baj vele, ölég. Csak nem értem és nem tartom igazságosnak most ezt az össznépi ellenszenvet a tegnapi kiborulása felett, ennyi.

Puncylla 2015.03.02. 15:39:24

@Krétagarbó: Dehogy volt Fanni őszinte!
Nem az volt a baja, hogy Robin nyert, hanem az, hogy így nem lesz köze a pénzhez.

Kosztarika 2015.03.02. 15:40:39

@Krétagarbó: az de komoly lenne :D :D (De félek, ők nem vállalják :( )

kszanaksz 2015.03.02. 15:41:04

@Krétagarbó: nem a tegnapi "kiborulásáról" írtam, nem is érzem kiborulásnak azt igazán. Valószínűleg a villában bemutatott viselkedése táplálja a tegnapi megjegyzése iránti ellenszenvet is, de ez meg már a ki mint vet... esete.

Kosztarika 2015.03.02. 15:42:21

@Puncylla: ritka pillanat, egyetértek veled. :) Már úúgy beleélte magát abba,hogy Dennis vesz neki egy szolit :D

Krétagarbó 2015.03.02. 15:42:30

@Puncylla: miért, a kettő nem ugyanaz? Sírt, mert nem Dennisz nyert. Kiakadt, mert nem ők nyertek, pedig komoly munkája volt benne neki is, Komisznak is. Ráadásul ő nőként a megítélését is eléggé rombolta, ez Dennisznél férfiként nem így van, ugye...
Ehhez képest Robin valóban tuja volt.

rives 2015.03.02. 15:43:22

@egyemakisszíved:
"Fanni odabent is nagyon komolyan vette, hogy a nézőknek műsort kell szolgáltatni, munkának tekintette."
Nos, abban nem kételkedem egy pillanatig sem, hogy Fannikából "jómunkásasszony" lesz. Minden lehetőséget "meg fog lovagolni" és mindent igyekszik majd "magába szívni", ami ahhoz kell, hogy abból éljen, amihez ért... ezt most mindenki értse úgy, ahogy gondolom :)
Még pár mondat róla:
igyekeztem kedvencet találni a műsorban. Egy darabig ő is esélyes volt, tényleg csk rajta tudtam felröhögni párszor... egyszerű, mint a faék, anyu valószínűleg leszarta, pasija verte, valahol még érthető is miért lett belőle az, ami. Szóval már épp kezdtem volna bírni, amikor jött a búcsúzkodás Zsu fényképétől és akkor mégis győzedelmeskedett a normákat ismerő, édesanya által nevelt, normális emberek között élő énem. Ott nagyjából be is fejeztem a műsort, mert nem volt több esélyes a kedvelhető szerepre.
Aki látta a jelenetet és szerinte rendben van, azzal én tényleg nem tudok mit kezdeni...

Krétagarbó 2015.03.02. 15:44:54

@kszanaksz: persze, nyilván nem lehet elvonatkoztatni teljesen, de ugye itt most mi a tegnapi "de a Robin nem csinált semmit" mondaton lovagolunk már egy jó ideje.

Kosztarika 2015.03.02. 15:45:40

@Krétagarbó: egy olimpián sem megy oda az ezüstérmes az első helyezetthez, hogy nem érdemelted meg, mert én többet edzettem. Ott a - mérhető - teljesítmény dönt, itt meg a nézők. Ja, hogy ez Fanninak nem tetszik? Azért még nincs joga virtuálisan szembeköpni a győztest. ( fizikálisan sem! :D )

Gia Gianea 2015.03.02. 15:46:35

@rives: Ó,akkor azt nem is láttad,hogy Dennist is leköpte?Nem állt ám meg egy fényképnél a tudomány.. :-))

Krétagarbó 2015.03.02. 15:48:54

@Kosztarika(Ilyen vagyok): És az miért baj, ha beleélte magát ebbe egy.két pillanatig? Itt mindenki, aki a pénzes félhez csatlakozik, már aranyásó és csak azért teszi, hogy az önös érdekeit kielégítse? Ha Dennisz nyert volna, az lett volna a minimum, hogy Fannika kap tőle egy szolit, mert abban a győzelemben Fannika is jócskán benne lett volna. Sőt, abban egyetértek a posztíróval, hogy sokáig úgy gondoltam, hogy Fanni lesz a döntőben és nem Dennisz, mert Fanni Denniszen kívül is látható volt a villában, fordítva ez nem igaz, Fanni nélkül Dennisz az utolsó héten tujább volt a tujánál.

Krétagarbó 2015.03.02. 15:52:55

@Kosztarika(Ilyen vagyok): de ezek nem olimpikon egyrészt, másrészt meg azért ott is van egy-két agytröszt matyóhímzés sztem...Csak azt a kamera nem veszi, mert ott másról szól a műsor, itt meg erről. Ezt magyarázom már egy ideje, a műsorvezetők még lehúzták ezt a bőrt utoljára Fanniról, persze, tudták, hogy ebbe az utcába Fannika biztosan be fog gyalogolni, úgymond.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 15:53:09

@Tündérfalvi Anti: akkor neked is. :)
Alapvetően nem vártam TŐLE mást, ez alatt a játékban mutatott viselkedését is értem, ami miatt utáltam, csak én nem tudok továbblépni ilyenkor annyival, hogy "ő ilyen", mert ez egyfajta felmentést ad neki. És ettől, ezektől az elnéző rálegyintésektől (is) olyan, amilyen.
Persze tudom, hogy ettől ill. nem ettől fog megváltozni, de ha sokszor szembesül azzal, hogy ez bizony rohadt gáz, akkor talán egyszer, legalább elgondolkodik a viselkedésén, a másokhoz való viszonyulásán és az életén, mert -és ezt most komolyan mondom-, kár érte.

Kosztarika 2015.03.02. 15:54:58

@Krétagarbó: és Dennis mit kap tőle, amiért elvette tőle a győzelmet Fanni?? Mert az, hogy szembe fordította Dennist Dórival, valószínűleg a győzelmébe került. Az újraindított szavazás után mind Robinnál landolt.

Kosztarika 2015.03.02. 15:57:20

@Krétagarbó: "még lehúzták ezt a bőrt utoljára Fanniról, persze, tudták, hogy ebbe az utcába Fannika biztosan be fog gyalogolni, úgymond."

Akkor meg úgy kell neki. Akinek esze ágában sincs változtatni azon, amit nem jól csinál, az megérdemli.

Krétagarbó 2015.03.02. 15:57:50

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Szembe fordította? Miért, Dennisznek nincs önálló akarata? Ha Dennisz akarta volna, megvédhette volna Dórit Fannika elenében. Elmondhatta volna Fanninak, hogy ő másként látja, és még akár meg is győzhette volna, de legalábbis mondhatta volna, azt, hogy ebben a kérdésben ő más állásponton van. Vagy nem?

mobilos perpetuum 2015.03.02. 15:58:41

@Cérnahuszár: Mert a Robin nem csinált semmit. Most ezt én írom ide, bárki mondta, igaza volt.
Ugyanazt értem ezen: a VV7 nem tartott volna három és fél hónapig, ha őt pásztázták volna folyton a kamerák. Emlékszem taktikázására a Dóri-val való romantikus vacsorán: az altatók, amiket az orvosok felírnak nulla hatásúak ahhoz képest, szerintem receptre fogják ezután felírni.

encek 2015.03.02. 15:59:47

Én is szomorú vagyok,hogy sokan nem látják át a játék lényegét. Elég sok VV-t néztem már de egyetlen jól nevelt, intelligens, úrinővel, vagy úriemberrel sem találkoztam. Ez a műsor megbotránkoztatni akar és esetleg nevettetni. Ha 13 Robin lett volna bent akkor ez a poszt meg sem születhetett volna, mert nem lenne miről írni. Hagyománytiszteletről ezek az emberek nem is hallottak, de nem probléma, mert tetszik vagy nem a társadalom nagy része ilyen emberekből tevődik össze. Ezen lehet megbotránkozni , de attól ez még igaz. Robinnak óriási jellemhibái vannak és ebben a műsorban ez meg is mutatkozott. Sokan jönnek a szoba közepére sz@rás példájával. Akkor én azt a szállóigét idézném . " ha ilyen barátod van, nincs szükség ellenségre". Tehát nem különb mint a többi és ráadásul nem is érdemelte meg a nyereményt. Igazi klasszikus tuja.

Cérnahuszár 2015.03.02. 16:01:22

@mobilos perpetuum: de csinált, nem verte a valagát a földhöz :)
a mai fiatalok között már kuriózum, ha valaki bevállalja hogy normális.

Krétagarbó 2015.03.02. 16:02:01

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Fiatal még, úgy, mint a többi is. Kicsit úgy nézem őket, hogy pár év és akár a gyerekeim is lehetnének. Én még emlékszem a 20 éves önmagamra, hogy mennyiszer megbotlottam, mennyit lázadoztam, hányszor hibáztam. Csak az a különbség, hogy azt nem vette 50 kamera a nap 24 órájában, szerencsére hozzáteszem, mert már máglyán megégettek volna:)
Fogalmuk sincsen, hogy mindek teszik ki magukat, amikor ebbe a műsorba bemennek úgy, hogy még csak éppen most kezdik el tanulni a felnőt, őnálló életet...

Krétagarbó 2015.03.02. 16:04:22

@Krétagarbó: tele van helyesírási hibával, de értitek úgyis..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.03.02. 16:04:32

Off lennék: látta valaki a Spongyabob mozifilmet? Vélemények?

kszanaksz 2015.03.02. 16:09:22

Ezek a "nem csinált semmi" vélemények egyrészt szerintem feltételezések, úgy emlékszem voltakneki vicces pillanatai, beszólásai, nem lehet tudni mennyi, mert folyamatosan vagy az ordítást vagy a dugást vagy a romantikus szenvedést mutatták. Amiket kevésbé lehet manipulálni, azok az élő bejelentkezések, jelrakások, ott szerintem egyáltalán nem lógott ki a többiek közül, a táblánál sem egy befordult szótlan gyerek képe látszott. Én nem bánom, hogy nem 13 ordítozó, gyülölködő és hisztérikus Fanni volt bent. Az meg külön vicces, hogy Robinnak jellemhibái vannak és sunyi (nem tudom, lehet) és ha 13 Robin lett volna bent, akkor dög unalmas lett volna a műsor. Na most akkor melyik? Mert 13 sunyi, jellemhibás alak szerintem (ha lehet ilyent mondani VV-re) intellektuálisan élvezhetőbb műsort adott volna a primitív üvöltözésnél, nem? Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy nem mindegy, hogy ki mellett vagy bent és a készítők mit részesítenek előnyben. Itt most a hisztéria és az ösztönök vitték el az adásidőt. Én például pont mást szeretnék látni.

Kosztarika 2015.03.02. 16:09:30

@Krétagarbó: Láttál egyetlen pillanatot is, mikor Dennis ellentmondott Fanninak? Mással sem nagyon akart vitába szállni, nemhogy a szexpartnerével. Godzillát nem szabad éheztetni :D

Ditti82 2015.03.02. 16:11:15

@Krétagarbó: Nem tud nagyvonalú lenni. Túlságosan hitt Dennisben. Némileg joggal persze.

mobilos perpetuum 2015.03.02. 16:11:45

@rives: Ha mondatokat szétszedel, akkor nem az eredeti megfogalmazást cáfolod, kezdjem el szavanként, esetleg betűnként elemezni az írásodat?
"Mert nem volt több esélyes a kedvelhető szerepre" -írod például, akkor ez úgy is érthetem, hogy elismered, a többi Fanni után következik lejtmenetben. Ilyen szavak nálad: "valószínűleg".
Feltételezni bárkiről lehet bármit, most kezdjen el mindenki azon agyalni, másokkal "valószínűleg" mi történt, ki miért lett olyan, amilyen?

rives 2015.03.02. 16:12:21

@encek:
...nem látják át a játék lényegét...ez a műsor megbotránkoztatni akar és esetleg nevettetni...
Pont ez a baj, hogy már egy ideje csak a megbotránkoztatásról szól. Én mindig nagyon nyitottan és kíváncsian várom az újabb szériát, mert engem érdekel a reality műfaj. Még ha trash, akkor is.
A hatodiknál nagyot csalódtam, a hetediknél még nagyobbat.
Ha elég sok VV-t néztél, akkor biztosan megvan még a VV5. Megvan még a rendőrakadémiás hét, az énekverseny hét, a box és még sorolhatnám.
És nem, nem a programok miatt volt szórakoztató az a széria, hanem az emberek miatt. Sokan csak Attilát emlegetik, pedig volt ott egy Peti is (meg nem értett reality zseni), és a többi karakter is volt valamilyen. A VV7-es lányokhoz képest Seherezádé egy szerethető tündérlány, de még Kinga is egy kis hisztis, butuska szöszi (pedig akkor kurvára irritált :) ).
A szereplőknek volt karaktere, más közegből jöttek, nem az volt mint most, hogy gyakorlatilag mindegyik ugyanaz a fekete lyuk, csak próbálnak rájuk valami szerepet akasztani...
És épp ezért nyert Robin: mert ős is egy szararc, de kisebb szar, mint a többi...

Krétagarbó 2015.03.02. 16:13:38

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Na látod, pont ezért nem nyert Dennisz, és nem azért, mert Fanni rábeszélte a Dóri féle utálatra. Az nem Fanni hibája, ha Dennisz nem tud nem-et mondani a hülyeségre.

Krétagarbó 2015.03.02. 16:15:58

@Ditti82: Én azt gondolom, hogy egyik sem jeleskedett nagyvonalúságban. Idővel majd megtanulják, hogy vannak dolgok, amiket el kell engedni. Ha meg nem, akkor lesz belőlük az örökké elégedetlen, mindig mást hibáztató, a saját sarukat soha meg nem látó felnőtt, amilyen egyébként a nagy magyar átlag, sajnos.

rives 2015.03.02. 16:17:51

@mobilos perpetuum:
"Ilyen szavak nálad: "valószínűleg".
Feltételezni bárkiről lehet bármit, most kezdjen el mindenki azon agyalni, másokkal "valószínűleg" mi történt, ki miért lett olyan, amilyen?"

Igen, én próbáltam megérteni, hogy miért olyan, amilyen. A verte a pasija dolgot ő maga mondta, azt hogy anyu nem figyelt rá eléggé, azt már én gondolom (az értékrendjéből kiindulva).
Én azért (is) nézem az ilyen műsorokat, mert érdekel az, ami miatt az egész műfaj létrejött: hogy viselkednek egymástól eltérő egyéniségek, hosszú időre összezárva. Ehhez az is hozzátartozik, hogy próbálom megfejteni milyen emberek is ők, azon kívül, amit mutatnak belőlük.
A VV6-7-ben már nem kellett ezen túl sokat gondolkodnom...

Ditti82 2015.03.02. 16:18:37

@Krétagarbó: Zsu sem tudja elengedni a dolgokat, Edina sem.

user friendly 2015.03.02. 16:18:42

Fanni tegnapi beszólása szerintem nem volt annyira durva, de elegáns sem.
De hát ez olyan, mint a színházban.... gyerekektől senki nem veszi zokon, ha előadás közben fújjol a boszorkánynak vagy kiabálással figyelmezteti a hőst a főgonosz érkezésére. aztán felnőtt korunkban erről valahogy leszokunk :)
én tulajdonképpen sajnálom Fannit, valami nagyon félremehetett nála, mert az érzelmi reakciói kb egy 3-4 éves gyerek szintjén vannak.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 16:21:36

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én nem mentettem fel, csak nem vártam tőle mást.
Ez nem azt jelenti, hogy elfogadom az érvelését (ilyen vagyok), szerintem leírtam, hogy mit gondolok róla.
Az igaz, hogy engem a döntőn mondott mondatai nem botránkoztattak meg annyira, mint pl. amikor leköpte Zsu fényképét vagy amikor a visszatérő Zsuval minősíthetetlen hangon üvöltözött.
Ahogyan Laci-Fanni párbajon (Na mi van tündérfalvi!) Laci sem volt elegáns, úgy most Fanni sem. volt az.
Ahhoz, hogy valaki kellő méltósággal, nagyvonalúsággal tudja kezelni a győzelmet és a vereséget, nem csak megfelelő szocializáció, hanem bizonyos esetekben a kor is szükséges, vagy a rutin.
Igen, kár Fanniért, nagy eséllyel remek bulvár celeb lesz belőle, kérdés, hogy a személyisége hogyan fogja kezelni, ha majd jön az újabb, fiatalabb Fanni.
Látszólag a családja eddig sem volt vele kapcsolatban a helyzet magaslatán, nem tudom most mitől lenne más.

kszanaksz 2015.03.02. 16:23:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Akkor egy szupertehetség, hogy ehhez képest mégis megnyerte, képzeld el, ha csinál is valamit, lehet, hogy ma már ő az RTL programigazgatója.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 16:24:48

@Kosztarika(Ilyen vagyok): "Akinek esze ágában sincs változtatni azon, amit nem jól csinál, az megérdemli. "

Biztosan látja, hogy mit nem csinál jól?
Én ebben nála is kételkedem, ahogyan Zsuzsánál is épp ezt tartom veszélyesnek. Észre sem veszik vagy meg sem hallják, vagy nem is mondják nekik, hogy valamit esetleg rosszul csinálnak, vagy lehetne másképp is.

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 16:27:01

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Előttem egy olyan jelenet van, amikor a pisilő Deniszhez bemegy Fanni a BV-s szereplés után és óvatosan panaszkodik Dórira. Akkor mondja Denisz, hogy Dóri egy tetvedék. Majd utána a fürdőben már nyíltan beszélnek arról, hogy Denisz soha nem is szerette Dórit és ezt Fanni érezte.

kiskunigunda 2015.03.02. 16:27:01

Élmény volt olvasni Benneteket! ( nagyon rég óta olvasok :D :) Rengeteget röhögtem :) Édent is nézemi és lehet hogy picit többet írok majd. Kösziiiiiiiiiiiiiiiii

Puncylla 2015.03.02. 16:29:04

@rives: De, a programok miatt is sokkal jobb volt a VV5.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 16:30:48

@Krétagarbó: Ez egy újabb gyöngyszem volt tőled Kréta! :-) + sok! :-)

mobilos perpetuum 2015.03.02. 16:37:42

várom a többit is "valószínűleg" miért lett ilyen
Zsu
Dani
Edina
Laci
...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.02. 16:37:44

@kszanaksz: beépített játékosnak mindegy :-) Tudom, mindegyik az volt. Valamiért neki mégis elég.

Bujumburi 2015.03.02. 16:39:04

@mobilos perpetuum: fuhh... Zsu és Edina már halálra voltak itt elemezve.. :D LAci inkább többé, Dani talán kevésbé volt elemzés tárgya.. Dóri is volt már porondon.

Kandabula 2015.03.02. 16:39:37

Párbaj nélkül döntőzni? Hm...

kszanaksz 2015.03.02. 16:40:49

Az jutott eszembe újításként, hogy ez a szuperképesség egy teljesen jó ötlet volt, érdekesebbé tette a játékot, de én erősebbeket tennék be némelyik helyett, a lila kendő elvétel, a joker, ezek például kemények és jók, de 6 órára szaunába küldés, 20.000 krajcár, stb... ezekhez képest a játék kimenetele szempontjából sokkal gyengébbek. Kellene tenni bele a gyengébbek helyett még tényleg jó képességeket, mondjuk külső információhoz jutás, egy nézői népszerűségi lista eredményének megtekintését, ilyesmiket.És ha mindenkinek jutott jó erős képesség, akkor el lehet felejteni ezt az öröklést meg odaadom XY-nak, párbajon kéne megküdezni értük, aki nyeri a párbajt, az kapja a kiesett képességét (ha még megvan neki), hátha egy ilyen lépés indukálni tud még érdekes párbajokat és erősíti a játék taktikai jellegét.

Kosztarika 2015.03.02. 16:42:32

@Tündérfalvi Anti: Ha így is volt, hogy kezdetektől nem szerett,) Dennis nyiltan nem ment volna szembe Dórival (sem) Az uszítás hatására megtette és ezért súlyos árat fizetett. (Meg azért, mert a finálé előtt újra puncsolt neki, miután Fanni kiesett)

Kosztarika 2015.03.02. 16:46:59

@mobilos perpetuum: ha a kommentelő nem teszi hozzá a "valószínűleg" és a "szerintem" szót, akkor meg az a baj, jogosan. Mindig csak feltételezünk dolgokat és nem igét hirdetünk. Senkinek sincs igaza közülünk, mert nem tudhatunk biztosan dolgokat és nem is látunk egyformán. Ez már többször kiderült. :) Az igazságnak (vagy) több oldala van, vagy nem is létezik. :D

encek 2015.03.02. 16:48:11

@rives: Persze emlékszem ezekre az emberekre, őket sem kedveltem:D Nem szeretném, ha az jönne le, hogy ebben a szériában bárkit kedveltem volna.
Valóban jók voltak a feladatok az előző szériákban, de a jelenleginél ezért nem a játékosokat kell hibáztatni, hanem a szerkesztőket. Nem volt feladat, nem volt szerepjáték. Abban merültek ki a feladatok, hogy egymást ekézzék, már az elején két csoportra osztották őket, megteremtve a csoportos gyűlölködés alapjait.
Ezek a szerkesztők büntetést érdemelnének, mert többszörösen megalázó helyzetbe hozták a játékosokat. Dávid a villában nem mutatott sokat, de a kiesése után meg lehetett állapítani, hogy egy ócska férfi és nem úriember. Vikcsu állítólag vicces volt, de szerintem gusztustalan. Reni egy gonosz gyűlölködő nőszemély és ő indította a Zsu elleni hadjáratot féltékenységből. Zsu szép, de egy üresfejű liba, aki képtelen érvelni és megvédeni magát. Dani a jogász aki képes volt egy olyan ember anyukáját lekurvázni, akinek nincs érettségije, ami jó példája annak, hogy az iskola és a szocializáció nem mindig számít. Dóri egy dekorativ szobanövény. Fantasztikus, hogy Fanni és Denisz ez a két teljesen gátlástalan ember hogy egymásra talált ebben a műsorban. Edinának meg van a magához való esze, de mégis buta, egy végtelenül önző, majd én megmondom ember. Laci közel sem volt macsó, talán ő volt a leghazugabb bent a villában. Robin semmilyen. Ezek után melyik mellett lehet letenni jó szívvel voksot? Nem tudom! De, hogy egy olyan ember nyerjen, aki végig a fotelban ült és nézett, csak nézett, na engem ez háborít fel. Mindegyik kiváltott valamilyen érzelmet belőlem, Robin csak mint nyertes tudta ezt elérni és ezért tartom mindegyiknél nagyobb szararcnak, mert nem szórakoztatott és nem botránkoztatott meg stb....

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 16:49:23

@Kosztarika(Ilyen vagyok): ...és ha létezik, akkor is odaát van.
Mellesleg csak azért mersz ilyeneket írni, mert Edina nincs közöttünk, különben rögtön nem lenne igazad (mármint abban, amit írsz arról, hogy nem lehet senkinek igaza) :)

kszanaksz 2015.03.02. 16:56:43

@encek: Tényleg azért Robin a legnagyobb szararc nálad, mert téged nem szórakoztatott és nem botránkoztatott meg? Van 7 milliárd ember, akik akkora gecik, hogy még csak nem is ismered őket! (úgy gondoltam Simicska után egy blogon nagyjából büntetlenül le lehet írni ezt a szót.)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 16:57:58

@traccsparty: Sztem jól láttak az erőviszonyokat. (Reni nem nagyon szólt hozzá!) :-)

rives 2015.03.02. 16:59:44

@traccsparty:
"nem a játékosokat kell hibáztatni, hanem a szerkesztőket"

Ebben részben egyetértünk, a legjobban a castingolók és a szerkesztők kúrták el ezt az egészet (meg valószínűleg az alaposan megnyirbált költségvetés). De ugye a castingolók gyenge munkája miatt néztük a játékosokat.
Akik szintén hibásak, mert egy maréknyi humor, kreativitás sem szorult egyikbe sem. Annyi ragad meg a kis fejükben, hogy szerepelni kell, kell a konfliktus, különben "nem teszem oda magam". És ez kimerül a kefélésben meg az utálkozásban.
A hierarchia hét egy kreatív embernek maga lett volna a jutalomjáték bármelyik szerepben is. Rengeteg lehetőség volt (az itt kommentelők is tele voltak ötlettel), de a játékosok kimerítették annyiban, hogy "nem! Zsu egy hazug kurva, én nem csinálok neki semmit" És ennyi, egy hétre megállt a játék, ezt néztük napokig...
Linkeltem párszor egy videót a VV5 rendőr hétről, ahol Peti és Attila bemutatja hogy kell egy feladatot viccesen, szórakoztatóan megoldani (sajnos már csak belépéssel elérhető).

Szóval igen, a legnagyobb hibát a készítők követték el, a játékosok meg képtelenek voltak helyrehozni.

traccsparty 2015.03.02. 17:00:42

@VV Erőlegény:

ja, nem hülyék, bár itt szerintem Fanni látta legjobban,

viszont én Zsófikát is bírtam mindig, hiába cukizzák, ő is egy realista:

rtl.hu/rtlklub/reflektor/vv-zsofi-kitombolta-magat

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 17:00:45

@kszanaksz: Elvileg Robin egy szórakoztató valóság showban szerepelt, mint játékos.
Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy a fődíjat erkölcsi normák alapján adja vagy a játékban nyújtott játékosi teljesítmény alapján.

Kosztarika 2015.03.02. 17:02:06

@Tündérfalvi Anti: akkor ebben az egyben most valószínűleg igazam van?? :D :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 17:05:42

@Tündérfalvi Anti: Voltak azért szórakoztató megnyilvánulásai neki is. Pl. a szilveszteri tánc Lacival, vagy a Gésa szerep a kontinensek hetében. Aki még a tematikus feladatokban sem volt szórakoztató az Dóri volt sztem...

Tündérfalvi A. 2015.03.02. 17:13:46

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Igen. Igazad van abban, hogy nincs igazad. Meg nekem sincs igazam. :)

Gia Gianea 2015.03.02. 17:13:53

@VV Erőlegény: És még Fanni piperecuccát is áthelyezte egyik helyről a másikra! :-D

traccsparty 2015.03.02. 17:16:12

@rives:

"Szóval igen, a legnagyobb hibát a készítők követték el, a játékosok meg képtelenek voltak helyrehozni."

én nem tudok így gondolkozni, általában a vv-kben inkább kivétel volt, akit nem bírtam, de csak nagyon szélsőséges esetben,

de amúgy a karakterek döntő többségét bírtam, és tényleg úgy fogadtam el ahogy voltak, valamennyire mindenkit meg tudok érteni, Robin fikázását viszont képtelen vagyok felfogni, az ő cseszegetését nagyon erőltetettnek találom, "kákán is csomót keresőnek" látom, ez a mindenkivel való kötözködés, mindenben hibát találó hozzáállás már tényleg nem az én világom,

szerencsére a nézők többségének is Robin volt szimpi, így még vitatkoznom se kell erről.

Végig neki drukkoltam, meg Fanninak és Dórinak, őket akartam a top háromban, de nekem Denisz is megfelelt a végén, úgyhogy a háromból bárki nyer nekem rendben lett volna...

Auréliónak megbocsátották a közönségességét, mert a cukiság oldala kicsit mindig erősebb volt, mint a közönségessége, de azt hiszem Denisznél hiányzott a cukiság faktor, és bár ő is emberi, és így tévedésekre itélt volt volt, de ami biztos, hogy egy fokkal színtelenebb is volt, mint Aurélió, valahogy a csoda hiányzott belőle, amit viszont Au töretlenül tud hozni,

ehhez képest Robin tudta hozni a tiszta, nemes lelkű lovagot végig töretlenül... a neve meg szerintem Robin Hoodra akart utalni, így valszeg tényleg ott volt a beépített győztes, amit szerintem minden VV-ben azért a biztonság kedvéért előre kiszámítanak, itt is több lehetséges győztes ültettek be a vv földbe, az egyik 1000 % hogy Robin volt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 17:21:01

@rives: Mondjuk kíváncsi lennék, hogy mik voltak a casting válogatási szempontok, illetve mik voltak a casting célok? Állítólag volt miből válogatni, mert 12 ezren jelentkeztek a játékra. Mit vártak a szerkik a következő szereplőktől? Vikcsu, Dávid, Dóri, Maci, Ádám és Robin (utóbbiak közül az legalább az egyik) ? Nekem a többiek belefértek a castingba, még Reni is, mert valaki kellett első/második kiesőnek, és azért, mert annyira vakon volt. Utólag Robin is belefér hiszen megnyerte. Tudom, hogy Maci is vitt egy kis színt az elején a játékba, de neki esélye sem volt egy pillanatra sem a győzelemre...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 17:23:17

@traccsparty: És mondd, miért váltottál nicknevet Fanni kiesése után Másodpéldányról és még korábban Reni kiesése után Fogasfűrészről?

Bujumburi 2015.03.02. 17:24:55

@VV Erőlegény: Elvileg előre gondolkodnak és az egymásra gyakorolt hatásukat is tippelik.. Edina már a VV6-ba is majdnem bekerült, de aztán mégis 7 lett belőle. Engem is nagyon érdekelne egy ilyen casting, meg hogy mennyire nyomozzák le a kiválasztottakat. Azt tudom, hogy sok embert a csatorna keres meg és hívja castingra, tehát szerepekhez keresik őket.

thor80 · http://www.index.hu 2015.03.02. 17:25:47

Beküldhetnék az adott széria nyertesét a következő szériába játékosként, hogy lássuk meddig ér el a játékba, megtudjuk, milyen erősek az évadok egymáshoz képest.

rives 2015.03.02. 17:28:37

@VV Erőlegény:

volt itt korábban linkelve egy FB beszélgetés, ami arra enged következtetni, hogy egy meglévő adatbázisból lettek behívva a játékosok, tehát inkább történt itt direkt casting, mint 12ezer emberből történő alapos válogatás.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 17:28:51

@thor80: Ez nem jó ötlet. A korábbi győztes nagy fórral indulna... A nézők elfogultak lennének vele kapcsolatban szerintem. Egy best of reality viszont érdekes lehetne, csak sok lenne a fiú köztük! :-)

encek 2015.03.02. 17:30:32

@kszanaksz: Valóban le lehet írni, de minek? Azt hiszed nagyobb súlya van a szavaknak? :D Nem érted amit próbáltam mondani, de mindegy. Lehet rosszul fejeztem ki magam. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.02. 17:32:37

@rives: OK, de ez most nem változtat azon, hogy valamilyen célzattal kerültek be a szereplők, és az általam említett játékosok esetében a mutatott játékuk alapján nem értem, hogy mi volt velük a cél (Robint lehúzhatjuk a listáról, de ha mondjuk elvérzett volna Ádámmal szemben a párbajon, akkor nyugodtan ő is rajta maradhatott volna) ?

Kosztarika 2015.03.02. 17:34:05

@mobilos perpetuum: " Azzal keltem és azzal feküdtem, sőt délelőtt és délután is elbújtam a mosókonyhában. Közben pedig az emlékeimben kutattam egy-egy lány után, akire tudtam fantáziálni."
ELBÚJTAM???? :D :D Azzt nem tilos? :)

rives 2015.03.02. 17:36:17

@VV Erőlegény:
ne engem kérdezz, nekem fingom sincs :)
Mint ahogy arról sem, hogy mekkora fizetést lehet ezért a (szar) munkáért markolni :)

Kosztarika 2015.03.02. 17:40:13

@Fu Szekh Li: Azért az arcotokat nem vállaljátok.. valaki félig látszik. Kiránynő, Detti vagy Kata?
Meccsoda melegszenyó.. nyami :)

Jó buli lehetett, köszi az ottani kommenteket! :) :)

Bujumburi 2015.03.02. 17:42:07

@VV Erőlegény: valaki tök jól megfogalmazta egyszer (nem éppen te?) hogy az RTL mintha nem tudta volna eldönteni, mennyire legen trash, így fele-fele arányban lettek hétköznapibb és őrültebb szereplők beválogatva. Egy Dóritól pl. valószínűleg több vulgáris dolgot vártak, de esküszöm, ha találnak hozzá megfelelő barinőt beindulhatott volna némi leszbizés is, ehelyett Dórinak nem igen volt társa odabent, kereste a helyét és befordult, már nem volt kinek tetszenie bent. Pl. amikor Béci és Gáspár Laci bement egyszerűen szembeötlő volt, ahogyan kivirult. Vikcsut is hasonlónak szánták, gruppenes csajnak, csak neki meg valahogy a külseje miatt sem sikerült beilleszkedni. Fanni, Denis, LAci hozták, amit nekik szántak, Laci talán kicsit túl lőtt rajta.. Robin, Dani, Edina lettek volna a normálisnak szánva.. stb..
A karakterek egymásra gyakorolt hatását biztosan nehéz megtippelniük.

Fu Szekh Li 2015.03.02. 17:42:37

@Kosztarika(Ilyen vagyok): Nem kaptam hozzájárulást, és több jogász is van köztük :D

Bujumburi 2015.03.02. 17:44:00

@rives: valamit havi zsét tuti kapnak én nettó 100+150 közé saccolom (olvastam egyszer, hogy a bar 2.0. szereplői 80-100 körül kaptak anno)

Kosztarika 2015.03.02. 17:45:22

@VV Erőlegény: Mert azt ígérte, hogy onnantól nem nézi és ciki lett volna, hogy nem tartja be a szavát. :)

rives 2015.03.02. 17:45:33

@Bujumburi:
nem a szereplőkre gondolok, hanem azokra akik a castingot végezték (sikertelenül)

mobilos perpetuum 2015.03.02. 17:47:02

@traccsparty: www.dailymotion.com/video/x2ihpth_bucsu-edinatol_webcam
Két perc garantált nevetés, aki nem hisz ebben a grállovagban. De zsepit is elő lehet készíteni.:)

encek 2015.03.02. 17:48:17

@mobilos perpetuum: Tudooom! :)) Ki is voltam akadva úgy ahogy illik,de azt nem lehetett mondani, hogy nem dolgozott meg érte. Nekem most sem a kedvencem, kifejezetten idegesít, mert nem vicces.Szemérmetlenül saját magát fényezi folyamatosan.

Gia Gianea 2015.03.02. 17:50:29

@Fu Szekh Li: Szerintem ő a Királynő.Jó a tippem?

traccsparty 2015.03.02. 17:52:37

@VV Erőlegény:

Megáll az ész és lekuporodik, mi vagy te rendőr? magánnyomozó?

Ne aggódj, nem érdekel, nem kell válaszolj, abszurd az egész hozzáállásod.

Nem mintha eddig olyan nagyon kommunikáltunk volna, de akkor most innentől még a semennyinél is kevesebbet, szóval pontosan nullát, kivéve, ha nevet változtatsz és modort váltasz.

Kosztarika 2015.03.02. 17:59:17

@Ditti82: :D Hallgatok, mint a sír :) :)

Fu Szekh Li 2015.03.02. 17:59:18

@Gia Gianea: Nem válaszolhatok. De ha figyelmesen olvastad az elmúlt 150-200 ezer hozzászólást, akkor tudhatod :-D

traccsparty 2015.03.02. 18:03:00

@mobilos perpetuum:

Az emberismeretünk biztos hogy tök másmilyen, másképp látunk dolgokat, Robin tényleg azt hitte, hogy Fanni erősebb lehet Edinánál, és hogy viszont Edina erősebb Lacinál,

Abban az időben Fanni mindent megnyert, iskolahét, médiahét, panaszkodott is Edina, hogy akárki jön kintről, folyton a Fanni a Fanni a Fanni, a Fanni kedvenc, a fanni van sztárolva, Laci is mondta, mi csak díszletháttér vagyunk itt Fanninnak, Robin is elhitte, hogy Fanni az erősebb, nem akarta, hogy Fannival menjen párbajozni Edina, ezért nem tette rá...

azt is elhiszem, hogy bent az összezártságban könnyebben kiborul az ember, felnagyítódnak a cselekmények következményei, hisz el vannak vágva a külső infóktól...

szóval nem, nem röhögtem, ha az életben választanom kellene üzlettársat azt gondolom Robinban meg lehetne bízni, az is tetszett (ezért is lesznek befektetők a vendéglőjéhez) ahogy végig ült az egy szem kis szuperképességén, tartogatta a fontos időkre, mialatt lacifiú vagy hetet eltékozolt, na, Laci pont az az ember, akiben nem lehetne üzlettársként megbízni, igaz, mivel mindenkiről van egykét megvető szava, ezért őt mindenképpen kerülném, még egy lakatlan szigeten is...

Brix 2015.03.02. 18:05:22

Ideje lenne már végre egy nővel is megnyeretni a Való Világot , mert az eddigi 7-ből egyszer sem engedték hogy nő nyerjen. Robin viszonylag normális karakter volt, de tényleg nem tett hozzá semmit a műsorhoz. Úgy látszik , ebben a játékban mindent a műsor készítői határoznak meg a manipulatív műsorszerkesztési módszereikkel és a durva , játék kimenetelét erőteljesen befolyásoló húzásaikkal. A játékosok túlnyomó többsége nem ismeri fel, hogy a mesterségesen felerősített konfliktusok és sex/románc túltolása nem az ő érdekeiket szolgálja. Kivéve, ha meg akarják nyeretni valakivel a játékot, ahogy Robinnal... Ebben az évadban ennek lett az áldozata néhány játékos, többek között Dennis is...
Robin, a tuja , pedig érdemtelenül megnyerte ezt a játékot, mivel szinte minden más esélyes játékost , akik csinálták a " show-t" valamilyen módon diszkreditáltak

Cérnahuszár 2015.03.02. 18:09:05

@mobilos perpetuum: Abból a robinos videóból is lehet látni hogy nem volt tuja és keverte a lapokat ő is, csak nem bődült el mellé :)
Mahinált rendesen hogy kiejtse laccciiiit, csak viszafelé sült el. Nem gondolta hogy Edina karija elvesztette a bázisát időközben.

Am úgy érzem ideje téged lesokkolni egy jó kis csöpögős idézettel:
Egész tenger víz sem tud egy hajót elsüllyeszteni, egészen addig amíg nem jut bele.
A világ negatív hatásai sem győzhetnek le Téged, kivéve ha magadba engeded őket.

MacákékIcukája 2015.03.02. 18:14:32

@VV Erőlegény: dolgozom a valaszon, csak nemreg ertem haza es sokat fogok irni :)

Fu Szekh Li 2015.03.02. 18:15:50

@Cérnahuszár: Ajánlom ezt a figyelmedbe:
www.facebook.com/gyongyokamelybol
Én ide szoktam kitalált idézeteket írni :D

MacákékIcukája 2015.03.02. 18:18:16

Ez volt mar? Hogy le lett szolva Reni :D Anettos resznel pedig ott alldogal hatul Attila

www.blikk.hu/blikktv_sztarvilag/vv-robin-elarulta-sikerenek-titkat-2334021

Cérnahuszár 2015.03.02. 18:22:12

@Fu Szekh Li: á köszi, tetszik :)
Én szeretem az ilyeneket.

csiberibe 2015.03.02. 18:34:31

@kszanaksz: az a baj, hogy nagyon elmentünk már abba az irányba, hogy mindegy mit, mindegy miről, csak írjanak... márpedig FAnni pont az, aki szállítani tudja a sötétségével a címlapot :(

minden reggel 2015.03.02. 18:35:18

@Fu Szekh Li: biztos jó volt :) csini brokkoli

csiberibe 2015.03.02. 18:39:27

@Krétagarbó: Fanni viselkedése nem botlás :( Ő ilyen. És ilyen is marad, sajnos.

mobilos perpetuum 2015.03.02. 18:44:30

Emlékszik még valaki MILÓRA? Segítek: nem kitalált személyről van szó.:))

Fu Szekh Li 2015.03.02. 18:51:33

@minden reggel: Sajnálhatod, hogy nem voltál ott :)

csiberibe 2015.03.02. 18:54:40

@Tündérfalvi Anti: Anettnél lakik... miért nem leszek meglepve, ha előkerül majd pár fotó a bulvárban, hogy ők már korábban is ismerték egymást?

minden reggel 2015.03.02. 19:20:53

@Fu Szekh Li: sajnálom is :) mad legközelebb ha épp otthon vagyok :) hozok haikut :)

Nick Leeson 2015.03.02. 19:22:43

@mercsi: Sokan írjátok, hogy értelmesebb felhozatal kéne. De mégis mire számítotok tőlük? Vajon mi lehet érdekes egy kb. 200nm-es helyszínen, mindentől elzárva, ha nem az idióták össze-vissza frocsögése? De tényleg mire számítotok 12 értelmes embertől 3 hónapon keresztül? Én is szívesen látnék értelmes embereket, de hogy abból dögunalom lenne az tuti...

minden reggel 2015.03.02. 19:26:50

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): és milyen értelmesen nyilatkozott. szimpatikusan :) Reni meg a Blikkes szagértőnek milyen bénán. majdnem sírt hogy nem Denis nyert. és milyen pofákat vágott...

kamilla123 2015.03.02. 19:34:33

@Tündérfalvi Anti: hát akkor már csak azt kell kideríteni,h hol lakik Anett :-)))

0.5 bit 2015.03.02. 19:35:32

@kszanaksz: "Az jutott eszembe újításként, hogy ez a szuperképesség egy teljesen jó ötlet volt, érdekesebbé tette a játékot, de én erősebbeket tennék be némelyik helyett, a lila kendő elvétel, a joker, ezek például kemények és jók, de 6 órára szaunába küldés, 20.000 krajcár, stb... ezekhez képest a játék kimenetele szempontjából sokkal gyengébbek"

Én egy olyat néznék meg ahol napról-napra gyűjtögetni kell "krajcárokat" minden féle feladattal és ebből lehet venni ilyen képességeket, cikkeket mint az életben.
A gyűjtögetést meg csak csoportosan kellene engedni, vagyis 2-4 játékos kapna egy-egy feladat után egyformán, hogy meglegyen a csoport dinamika (mikor ki hogyan helyezkedik).
Aki nyer egy párbajt az a vesztes pénzét örökölné, ezzel a "gazdagokat" is érdemes lenne kivinni vagy kiküldeni.

kamilla123 2015.03.02. 19:38:48

@minden reggel: hát bárki bármit mond, a legnagyobb lúzer Reni volt, aki bement, beteg lett, nem volt hangja, aztán aludt két hétig, szarrá égette magát, h nyalt Robinnak, kimutatta, h egy rohadék és végül utolsó nap még bugyi nélkül terpesztett egyet Lacinak is, aki pont a párbajon lejátszott öfiben Reni vőlegénye és a közönsége előtt elmondta a lesújtó véleményét a látványról. Szóval még az erkölcsös képet sem tudta megtartani. Lúúúúúzer!!!!

ipari ivógéptanács 2015.03.02. 19:40:56

Robin szürke lett volna ?
hát ki szállította a VV7 legnagyobb poénját, ki vágatta le Laci bajszát,
még most is röhögök :))))))))))

Rémület 2015.03.02. 19:43:00

@Nick Leeson: Értelmes embereknek talán többet jelent a humor a faszpörgetésnél, rafináltabbak, kifinomultabban gecik, érdekesebben taktikáznak... Engem érdekelne egy ilyen vv. Azzal se nagyon értek egyet, hogy Denisznek kellett volna nyerni, mert többet letett az asztalra. Mi a fenét tett le? Most komolyan. Sajnálom Deniszt az elcseszett élete miatt, de ettől még egy alpári idióta volt, még ha a láttunk is némi halovány fényt a sötétségében.

kamilla123 2015.03.02. 19:43:22

@ipari ivógéptanács: hát az jó volt :-))) de az az egész rész óriási volt. az is, ahogy LAci elcseszte Denisz haját, Robin meg a háttérben röhögött

minden reggel 2015.03.02. 19:44:18

@kamilla123: legalpáribb stílusa volt, akit valaha láttam. ami nekem személy szerint gáz, az az hogy 'színésznő' tanult sminkelni, öltözni, mozogni, és mégis folyton malackának sminkeli magát, és rettentően néz ki. holott tényleg vannak róla szuper fotók is. nekem ez egy olyan nőt mutat aki semmi nem tud magáról, hogy mi és hogyan áll jól neki, vagy akármi mást :)

Rémület 2015.03.02. 19:45:26

@0.5 bit: Kérhetnéd a felvételedet a kreatív csapatba! :))

kamilla123 2015.03.02. 19:46:28

@minden reggel: és hibásan is beszél. Pl mindig azt mondta, h "az miatt", amitől eleve rosszul vagyok, de egy színésznőtől meg pont nem várnám

Bujumburi 2015.03.02. 19:51:16

@kamilla123: antitálentum volt az a nő.. te jó ég

Bujumburi 2015.03.02. 19:52:30

@minden reggel: :D malackának sminkeli magát.... és mindig, de tényleg minden mondatával fölényeskedik.

minden reggel 2015.03.02. 19:56:18

@kamilla123: nem tud szépen beszélni magyarul.

minden reggel 2015.03.02. 19:57:12

@Bujumburi: itt a blikkes interjúban különösen, kicsit feljebb van belinkelve.

B.Betyár 2015.03.02. 20:01:05

Azért az hatalmas lett volna, ha Zsu narrálhatta volna a saját magához kapcsolódó történéseket, és kíméletlen pontossággal elmesélte volna a valóságot. Érdekes, az első felvonás tökéletesen fedte a valóságot (lásd ezt a dumát: Dani, az ÉLŐ VÁGYCSÖKKENTŐ :DDDD), aztán átment szürreálisba, hiszen még a bemutatott videóhoz képest is tele volt hazugsággal Dini alámondott szövege. Nagyon örülök neki, hogy sikerült megírnom pár napja a kisregényemet, amely főként arról szólt, hogy "miért rossz ember Dini". Azt hiszem sikerült zseniálisan végigvezetnem a dolgot :)! Az egész vv történelem leguszítóbb, legromlottabb karaktere volt, hozzá foghatót még soha nem láttam, adja az Isten, h soha ne jöjjön semelyikünkkel szembe. Jól látható, hogy az ő életében ennyi van csupán, örökre így marad. Biztos követitek majd sokan, de ne higgyetek majd a vigyorgó interjúinak. A kipávásított agyonvakolt feje mögött még mindig csak ő lesz, a rút kiskacsa, az önző, egoista, törtető elvtelenség. Egyébként bárki is alkalmazza bármilyen feladatra, annál a cégnél én egy ft-ot nem költenék el.
Durva, hogy a csatorna aszisztált neki és mártírt csinált belőle, ez a megvezetett rajongóinak nagyon is tetszik gondolom. Ezzel sajnos egy erősítő visszacsatolási kört hoztak létre, és rögzítették az örökkévalóságban az egész gyalázkodást és hazugságáradatot, pedig FEL IS OLDHATTÁK VOLNA! Így Zsu ezt soha nem fogja tudni elengedni, megbocsátani, hiszen nemhogy nem fordulnak felé mély megbánással, hanem tovább fokozzák a fokozhatatlant. Ha az egységsugarú visszanézi a következő 10 évben a széria összefoglalóját, akkor levonja a téves következtetéseket.

Mivel 32-en rákattintottak a frankó kis hanganyagomra, így most felteszem a 3. részét is, amely tényleg tartalmazza az univerzum titkának megfejtését is!!! Mostmár felfedhetem, h az előadó nem valami random 100 éves vak bölcs, hanem Eckhart Tolle :).
app.box.com/s/huo6cz7lai5fo4qwapawom0uz9wgbcd1

lukacstoncsi 2015.03.02. 20:02:10

@ipari ivógéptanács: Az egyik legjobb poén ez volt.A szürke emberkétől:D Laci akkora hülye volt hogy el sem olvasta a levelet benyalt mindent.De egyébként elég szabálykövető pali amit mondanak annak meg kell lennie.Másrészt sokszor olyan sötét volt.A riportban azok a fellengzős dolgai és mimika hozzá,ismételte el is hitte:D

zorja 2015.03.02. 20:06:28

@sélli_: @Krétagarbó:

Nekem Fanniról az őszinteség helyett inkább az az elsődleges benyomásom, hogy úgy működik, mint akinek konkrétan nem alakult ki egy "felettes énje".

Bujumburi 2015.03.02. 20:07:58

@B.Betyár: Hát az vicces lett volna, valóban :D Sose fogunk már rájönni, hogy a csatornának miért állt érdekében még Zsu kiesése után is élezni ezt a feszkót, sőt mélyíteni.. nem voltam különösebben oda érte, de egyszerűen bántotta az agyamat az az ostoba mantrázás, és tényleg mintha az RTL csak azért is ásta tovább a árkot a csajok között, pozitív visszaigazolásokat adtak Fanninak, Daninak és Edinának is ezzel kapcsolatban. Fura az egész, mi lehetett a cél?

traccsparty 2015.03.02. 20:10:56

@ipari ivógéptanács:

Voltak olyan jelenetek Robinnal, amit csak az rtl oldalon a videók között lehetett látni Robinról, ahol pl. Fannit játszott, nagyon lehetett rajta röhögni, de legutóbb Freddie Merkuryt is, nyilván van egy csomó rész, ahol egyszerűen nem vágták be, mert inkább a szerelmesekkel foglalkoztak a nyugiban vagy a hálóban, mindenkit egyszerűen nem lehetett folyton bevágni napi 40 percbe.

Robin szórakoztató személyiség, Gésaként is perfektül működött, egy egész hetet végigtolt Gésaként, nagyon szellemes dolgai voltak, úgyhogy csak állok és bámulok, hogy azt kell olvasnom meg hallgatnom, hogy nem csinált semmit, nem csinált semmit, ha éppenséggel nem pörgött túl, vagy nem volt hiperaktív, mint a többiek, attól még kifejezetten szórakoztató volt, de ezeken kívül is bírtam a csendes taktikázását, amikor például kapucniban ült sötét lovagként Dani mellett és agyalt, mesteri volt ahogy rábírta Danit, hogy vegye le a lilát Laciról...

Nick Leeson 2015.03.02. 20:13:12

@Rémület: A műsornak az a lényege, hogy minél többen nézzék. Sajnos véleményem szerint a lakosság jelentős része, nem ostoba, és buta mint a beton, de még gonosz tulajdonságaik is vannak. Szerintem ha csupa okos ember lenne bent, a nézők fele nem is értené mi történik a képernyőn... Így hogy tök hülyék vannak a műsorban, sokan azért nézik, mert tudat alatt, magukat ezáltal okosabbnak, értelmesebbnek, kevésbé igénytelennek, és kevésbé parasztnak érzik! Mert hát ők nem csinálnak ilyesmit!!!

kiingattak 2015.03.02. 20:18:01

Kár, hogy vége. A hogyvoltnak. És elemezgessük még a lakókat, de vigyázzunk:
1. Lehet szerkesztett műsort nézünk,
2. Észt feltételezünk ahol csak mész
3. Élő költők műveit elemmezzük. Mire gondolt, Fanni amikor??? Vajon ő tudja?
Na jó volt veletek, csak ennyit akartam mondani. Viszlát a 8 VV-én.

Bujumburi 2015.03.02. 20:19:08

@traccsparty: Igen, aki on-t is nézett, annak feltűnt már rég pl. Robin humorérzéke, stb. .. itt ha valakire odabent kitaláltak valamit, akkor a műsorvezetőktől kezdve mindenki addig szajkózta, amíg a nézők fele elhitte. :D Ha valaki nem balhézott eleget akkor az
a, beszari volt, mint Dennis,
b, egy tuja volt (Dóri, Robin)
de mindegy is, ezt már soha nem vakarja le magáról Robin, viszont van egy lakása :D

minden reggel 2015.03.02. 20:25:46

@Nick Leeson: én el tudom mondani én miért néztem. én érdekesnek találtam, hogy olyan embereket látok, akikkel a saját életemben nem találkoznék. pláne ilyen szinten. számomra sok reakciójuk érdekes volt, néha meglepő és mulatságos :), mivel nem nézem le őket, így a többnek érzem magam általa nem hiszem hogy bejátszott. időpocsékolás lett volna minden estéből 'az egóm etetésével tölteni', legalábbis ilyen nyakatekert módon.

Nick Leeson 2015.03.02. 20:33:23

@zorja: "Felettes énje"? Ne vicceljünk már! 20 évesen elég kevés embernek alakul ki 100%-osra. Ráadásul adott volt egy teljesen elszeparált környezet, ahol egészen máshogy működik minden, mint odakint. pl. számtalan dolognak egészen más a következménye odabent, mint idekint... Kérdés, hogy ezekre melyik szereplő mennyire tapint rá, és ez mit hoz ki belőle...

lukacstoncsi 2015.03.02. 20:34:00

Milyen volt az Acapulco-s buli tegnap?

zorja 2015.03.02. 20:41:01

@Nick Leeson:

nem vicceltem :D
nem kell 100%-osra, az enyém sem olyan, de olyan 15-16 éves korra már kellene, hogy az egyén nyomokban tartalmazzon ilyesmit :p

Nick Leeson 2015.03.02. 20:41:20

@minden reggel: Én pl. arra voltam kíváncsi, hogy a ránézésre is egy agresszív állat laci, hogyan fogja lekezelni verekedés nélkül a vitákat. Hát voltak helyzetek, amikor már azt hittem ütni fog... persze nem akarta kockáztatni a kizárást, de kérdés, volt, hogy mennyore tudja magát türtőztetni. Aztán végül megoldotta. Az agresszivitást, aljasságba váltotta át, és véleményem szerint ő volt messze a legganébb ember a szériában. illetve nyilván odakint is ilyen... Kíváncsi vagyok mit szól majd (ha együtt maradnak) Edina az első igazán nagy mafláshoz Lacikától...

csicserierika 2015.03.02. 20:43:04

@zorja: és még tetkós csajt is kapott :D
Egyedül Laccival nem készült sztárchat ?

mobilos perpetuum 2015.03.02. 20:43:14

@B.Betyár: Tetszik, hogy valaki nem azt szajkózza, mit a többiek, én is aljasságnak tartom, hogy a kis gonosz törpe adhatta elő a saját beteg agyában/vagy aljasan taktikus agyában? - létrehozott verzióját. Vigasztal, hogy az ilyenek soha nem lehetnek boldogok, mert aki másokon uralkodik, nem tudhatja, mikor jön egy nála is gonoszabb. (Lásd.:maffiaháborúk) Zsu esetleg kaphatott egy belső infót, hogy mi készül ellene. Hozzáteszem, hogy nem kedveltem, de épp a Lacihoz való kapcsolatnál láttam rajta valamit abból a kislányos bájból, ami később szimpatikussá tehette volna őt. Bocs, közben egy műsort nézek, nem magyarázom tovább, nagy GRAT.!

zorja 2015.03.02. 20:48:23

@csicserierika:

Én sem találtam, de már tavaly, Izánál is az volt a benyomásom, hogy a döntő előtt a legrosszabb kiesni. Nincs egy hét a következő párbajig, ami alatt a bulvár elcsámcsogna rajtad és figyelmet kapnál, már senkit sem érdekelsz, mert mindenki a másnapi döntőre van rápörögve...

genevieve 2015.03.02. 20:49:40

annyira örülök, hogy egy tuja is meg tudja nyerni a vv-t:-)

Csak ügyesen! 2015.03.02. 20:55:52

@zorja: Á, Dórinál rosszabbul egyik sem járt, és Dennis sem nagyon örülhetett. Laci volt BV-ben, végigfutotta az összes kötelező kört, egyedül a Blik chat maradt ki, de azt nem is bánom :)

csicserierika 2015.03.02. 21:05:01

@zorja: igen, nekem is rémlik, Iza is így járt. A harmadik még BV-t sem, csak 15 perc kint a közönség előtt ücsöröghetett, aztán viszlát. Elég tré.

lukacstoncsi 2015.03.02. 21:06:36

rtl.hu/rtl2/valovilag/robin-kapcsolatai

szerintem látszik hogy hogy állt ehhez a játékhoz és másokhoz.nem egy sunyi ember jön le ebből...

zorja 2015.03.02. 21:09:54

@csicserierika:

Az, de azért Dórinak már előtte is volt egy minimál celebsége, ő talán annyira nincs is rászorulva ezekre....Meg ő megjelenhetett volna a ma reggeli RTL műsorban - csak dugóba került :D - meg neki lett volna még Blikkchatis, csak ott sem jelent meg a "betegsége miatt".... Kicsit olyan nekem, mintha folytatná kint is a tujulást :$ :) Vagy csak nagyon szeretett volna végre zavartalanul aludni egy jót :D

Cimili 2015.03.02. 21:37:21

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ahogy közeleg az este 10 óra, egyre jobban hiányzik a vella.
Sixxnek és a többi posztolónak nagy köszönet, nélkülük jóval unalmasabb lett volna a VV7! Köszönet a HV lakóknak is! Jó, hogy sok mindenben nem értettünk egyet, pont ezért nem volt uncsi.
Télen meg jöhet a 8VV, itt találkozunk. :))

2015.03.02. 21:40:52

vivát robin
gyertek édenezni

csicserierika 2015.03.02. 21:47:39

@Cimili: én visszatereltem volna őket ott a finálén. Egész sor feláll, vissza a villába, még egy hónap.
Na, akkor lettek volna csak idegesek, végre játszott volna mindegyik :D

minden reggel 2015.03.02. 21:47:46

@Nick Leeson: úgy tűnt ez abszolút belefér neki a macsó képbe. vadembör :) kell neki

csicserierika 2015.03.02. 21:53:24

@minden reggel: az ezerarcú Robinnal :) (fentebb a linkem )

zorja 2015.03.02. 21:54:37

@minden reggel:

nem, de csak azért mert nem ment el rá ;)

"Bár Dóri betegség miatt nem tudott jelen lenni, Dennis és Robin két órán keresztül bírta olvasóink ostromát."

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/robin-en-kezdtem-ki-anettel-2334105

csicserierika 2015.03.02. 21:55:35

@minden reggel: ja, most nézem, h mire kérdeztél. Dóri nem ment el, közös lett volna Robinékkal. Azt mondták, h beteget jelentett.

csicserierika 2015.03.02. 21:56:50

@zorja: éppen újranéztem Robin arcait, s azt hittem arról kérdez :)

2015.03.02. 21:59:12

@minden reggel: nincs de a mai adást tárgyaljuk :) és mindjárt ismétlés

minden reggel 2015.03.02. 22:09:22

@csicserierika: Robinnak volt sok nevetős és egyéb arca :) ha bárkit fotóznak 100 napig nagyon sok egyforma arcot be lehet vágni tetszés szerint. :) én pont a nevetését 'szerettem' úgymond :) vagyis tetszett, mert nem besértődött hanem humorosan fogott fel dolgokat.

Cimili 2015.03.02. 22:12:16

@csicserierika: Jó ötlet. Egyébként ultra rövid volt a VV7, az Attiláék több mint 5 hónapot voltak bent, de Au-ék sem jöttek ki ilyen hamar. Ezekben az emberekben ennyi volt.

2015.03.02. 22:15:45

@minden reggel: igen a vadállat röhögése imádnivaló

csicserierika 2015.03.02. 22:20:01

@minden reggel: de nevetni is mindig egyformán nevetett :) Nem bántom, de Laccit is ezért csesztették, h pókerarc, pedig sírt is :D

csicserierika 2015.03.02. 22:21:31

@Cimili: félház, félautó, félpénz. Ennyike :) Alekosz félévig volt, igaz, még maradt volna, ha rajta múlik :D

Avanivi 2015.03.02. 22:28:46

@B.Betyár : Zsu vesszőfutását a Laci leállíthatta volna ,ha elmondja őszintén mi történt ,de egy gyáva kis pöcs,csendben végignézte az egészet.
A síró-rívó,picsogó Laci szerepét szerintem akkor vette föl,amikor megtudta a két év felfüggesztettet. Örülök,hogy nem nyert.Nehéz két év elé néz.

minden reggel 2015.03.02. 22:29:14

@csicserierika: nekem nem a pókerarca nem tetszett :)

kamilla123 2015.03.02. 22:36:06

ebben az interjúban is van szó róla, illetve Dóri utalt is rá, h Robin egyszer erőszakoskodni próbált vele. vagyis biztosan nem volt túl durva, meg akarta csókolni vagy ilyesmi lehetett. De ezt nem adták le az adásban. vagy ti tudjátok,h mi volt ez? itt csak anyit ír, h volt egy elharapózott konflikt, amit bán.
velvet.hu/gumicukor/2015/03/02/vv_robin_mar_mult_ejjel_anettnel_aludt/

MacákékIcukája 2015.03.02. 22:36:24

Ez volt a legjobb rtl.hu/rtl2/valovilag/a-gesa-bosszuja

Itt ulok es elvonasi tuneteim vannak vagy mi :D

Krétagarbó 2015.03.02. 22:39:10

@encek: Robinról egy dolog jut eszembe, ha meglátom: szép a pofija. Ennyi és nem több. Nagyon sokat számít, sztem.

minden reggel 2015.03.02. 22:43:46

Az összefoglalókból mindig úgy jött le, hogy a villában az emberek folyamatosan üvöltöznek, főleg trágárságokat. Ez tényleg ilyen?

Igen, úristen, 0-24-ben elviselni nagyon nehéz volt. De türelmes ember vagyok, és valahogy mindig tudtam a jó oldalát nézni. Sokszor poénnak fogtam fel, és már nem tudott idegesíteni, de néha kínszenvedés volt ezeket a dolgokat látni, átélni.

minden reggel 2015.03.02. 22:44:32

bocsi, ez a Robin interjúból van :)

MacákékIcukája 2015.03.02. 22:49:29

@minden reggel: nincs itten konflikt! Robin vicces es punktum. A tobbiek tul hangosan csicskageciztek es aki nem Robinra figyelt, az lemaradt a poenrol :D

minden reggel 2015.03.02. 22:51:54

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): csak fel akartalak deríteni elvonási tüneteid közepén :) join EH :) ott pörgés van most is :)

MacákékIcukája 2015.03.02. 23:30:00

@minden reggel: jujj bocsi, ezt csak most lattam... Vmi miatt nem jott ertesites. Majd igyekszem benezni, de nem nezem az EH-t, hozzaszolni sem tudok :( Joejt!

Ditti82 2015.03.02. 23:53:36

velvet.hu/gumicukor/2015/03/02/vv_robin_mar_mult_ejjel_anettnel_aludt/

Itt csak Danit és Dórit mondta, akikkel tartani fogja a kapcsolatot, blikkben meg a fél társaságot felsorolta. :D

Bujumburi 2015.03.03. 01:13:34

@Ditti82: azóta visszanézte, mit mondott Edina és Laci a döntőben :D vagy Anett megsúgta neki :D

SzilajSzilard 2015.03.03. 01:42:45

Úgymond köszönjük a sok munkát. Nem mondom hogy minden konfliktusba beleálltatok, de azért rendesen kibikkantottátok a hozzászólások számát.

2015.03.03. 08:10:05

@MacákékIcukája: ha elkezded nézni akkor majd tudsz hozzászólni is :D

Bujumburi 2015.03.03. 08:33:53

Fanni megint lopja a showt, kevésbé szól Robinról és Dennisről, mint az ő érzéseiről: www.youtube.com/watch?v=gNF2eQtwVhg

egyemakisszíved 2015.03.03. 08:41:22

@mobilos perpetuum: A narrátorszöveg a szerkesztők írása volt, amit a lányokkal mondattak fel a bejátszásokhoz. Úgy tudom, Nyári Gábor is bene volt a stábban, ő pl. pikk-pakk meg tud írni ilyeneket szerintem, a lányok meg alámondták a képeknek. Edinának, Fanninak rengeteg időbe került volna, hogy megcsinálják, közben több embert foglaltak volna le, hogy segítsenek nekik, hiszen tudni kell azt is, milyen rövid-hosszú legyen, hogy az üteme és a tartalma passzoljon a képekhez, ehhez gyakorlat és fantázia is kell.

Ditti82 2015.03.03. 08:58:11

@minden reggel: Azért vannak kétségeim, hogy 0-24-ben ment a szájkarate bent. Fárasztó.

traccsparty 2015.03.03. 09:07:34

@kamilla123:

igen, volt egy őrült éjszaka, nyilván egy buli után, amikor mindenki mindenkivel a hálóban, lehet beadtak nekik az itallal valami gerjesztő szert is, és ekkor látszott, hogy Robin átment Dóri ágyába, ám a következő vágásban már nem volt Dóri mellett, úgy nézett ki Dóri kitessékelte az ágyából.

Cérnahuszár 2015.03.03. 09:49:35

@Bujumburi: :D Reni diplomatikusan elküldte a meleg éghajlatra :D

Bujumburi 2015.03.03. 09:52:29

@Cérnahuszár: meglepően jól reagálta le egyből a kiesés után :D

Cérnahuszár 2015.03.03. 09:59:42

@Bujumburi: igen, magát meg tudja védeni.
Úgy látom csak azt nem tudja kezelni ha másokkal van baja, el akarja pusztítani ha valami zavarja, ahelyett hogy arrébb menne és hagyná hogy az illető eméssze fel saját magát. Robinnak bejött ez a módszer, nyert vele 40? 50 millát.

minden reggel 2015.03.03. 10:06:43

@Ditti82:lehet h mindig volt valaki aki folytatta. El tudom képzelni, h mindenkinek erre pörgött rá az agya.

traccsparty 2015.03.03. 10:06:58

@Cérnahuszár:

12 millió készpénz, egy lakás, ami talán 15-20 millió és egy kocsi, ami 3 millió

szélső esetben 35 millióról beszélünk...

Bujumburi 2015.03.03. 10:08:48

@Cérnahuszár: hát igen, erre sajnos nem mindenki képes, megfelelő bölcsességgel esetleg... de azért tanulható (talán)

Cérnahuszár 2015.03.03. 10:09:04

hát sztem pesten egy lakás panelban is nincs meg 15 millából, csak nagyon tré helyen.

Bujumburi 2015.03.03. 10:09:21

@traccsparty: szerintem a 12 misi az bruttó amúgy

Cérnahuszár 2015.03.03. 10:10:28

mondjuk arról nem szól a fáma hogy hány négyzetméter lesz, lehet hogy odanyomnak egy alig 50-et.

Cérnahuszár 2015.03.03. 10:13:09

visszatérve a játékra, szerintem az indián asszony lába előtt ezért úsztak a hullák, mert egyik sem tudta kezelni amit reni sem, beindult náluk a pusztító faktor. Azt meg nem vette be az emberek gyomra, akármennyire is sunyi volt zsu.

minden reggel 2015.03.03. 10:16:00

@Cérnahuszár: érdekes lenne egy after vv poszt egy két hét múlva, hogy ki hol tart

Cérnahuszár 2015.03.03. 10:16:30

@Bujumburi: szerintem tanulható. Az az ember megtanulhatja aki hajlandó felülvizsgálni önmagát, és nem érzi fixnek hogy tévedhetetlen, és mindig neki van Igázá :)

Cérnahuszár 2015.03.03. 10:20:42

Persze az sem jó ha állandóan elkezd bizonytalankodni, hogy vajon jól látom-e?
Erre megint egy mondás jut eszembe,
"Amíg másra mutogatsz, ne feledd csak egy ujjad mutat arra. Az összes többi feléd"
Szóval ha valakivel bajod van, akkor valószínű hogy magadban van valami probléma ami ezt előhívta, mert ez csak neked rossz ha zavar a másik, neki nem, mert ő jól elvan magával.
Na befejezem a bölcselkedést.

MacákékIcukája 2015.03.03. 10:58:28

@Bujumburi: ez jo volt, pont tegnap este neztem en is :)))

@Cérnahuszár: pontosan, Robin ezert nyert, kivarta mig a tobbi leegeti magat :)

@fosch9: nincs jo stream link, te! :D

Az jutott eszembe, hogy az Attila-Anett vita szandekosan lett generalva. Attila tudta, hogy Robin a florttel szavazokat veszitett, igy megprobalt aldozatot csinalni belole a kijovetele utan, hogy valamennyi szavazot visszanyerjenek. Azert gondoltam erre, mert eloszor kiposztolta a cikket a kommentarjaval, aztan letorolte es utana megint kiposztolta. Ekkor viszont az elso komment Anette volt (amit o a sajat facebookjarol masolt at) es Attila erre is tudott reagalni.
Persze siman lehet, hogy tulgondoltam a dolgot, de Attilabol kinezek ilyesmit :)))

traccsparty 2015.03.03. 11:14:55

@Bujumburi:

mivel nyeremény, ezért talán nettó, persze nem tudhatom...

traccsparty 2015.03.03. 11:18:05

@MacákékIcukája:

valaki magyarázza el nekem, hogy Robin miért vesztett szavazatokat a flörttel, mert ez már magas nekem, nagyon meg kéne változtatnom a látószögemet, hogy értsem...

csak az egyszerű dolog van möogötte, hogyha nincs senkije, akkor kijövetelkor még egy mindenki számára kapható főnyeremény? így meg már le van kötve?

MacákékIcukája 2015.03.03. 11:20:04

@traccsparty: igen, meg kene valtoztatnod :) sok fiatal lany szavaz, egy szingli jokepu pasi mindig nepszerubb, mint egy foglalt.

xukxuk 2015.03.03. 11:27:42

Jahh,amúgy vége van csak szólok nem kell ezen nosztalgiázni,annyit nem ért az egész.

traccsparty 2015.03.03. 11:30:53

@MacákékIcukája:

de tekintettel arra, hogy a többiek is foglaltak voltak mármint a végjátékban, ezért aztán hozzájuk képest még mindig Robin lehetett a favorít, az biztos, hogy Dóri szavazói jól jöttek neki a végjátéknál, volt az a bizonyos romantikus este kettejükkel a Dunán, amikor bevágtak egy mondatot, amikor megfogadták, hogy mindig számíthatnak majd egymásra... és a kreatívok a vágásokat ennek szellemében csinálták, ha volt is konfliktusuk, azt nem vágták be, viszont Robin tartotta a szavát és végig kitartott Dóri mellett, Dóri számíthatott rá... szerencséjére Edina elpártolt mellőle, mert ha nem, hát könnyen előfordulhatott volna, hogy másképp alakul a játék sorsa...

lukacstoncsi 2015.03.03. 11:46:11

Sziasztok!
Kicsit most tépem a szám ha van már erre felület hosszabban...:-)

Miért nyert épp Robin?Szerintem mert a játékban elsősorban a balhé, szex szerelem és piálás,veszekedés volt megmutatva és egy idő után ezek a dolgok vagy elmúltak azon játékosok kiesésével és ezeket is meg lehet unni egy idő után.taktikai dolgok inkább az elején voltak ott is 2-3 játékos részéről inkább.és azok is elszámították magukat ki is estek.Szar volt a banda és showman tudott itt lenni az aki inkább altesti dolgokkal jeleskedet leginkább némi aurelio hajazás mellett.Robint nem lehetett észrevenni az öfik alapján mert mindenki ebből ítél.Ok de biztos beszélgetett másokkal embereket ismert meg ahogy elmondta így akart kialakítani váéleményt másokról és késöbb ez kellett hogy jól döntsön dolgokban.magyarul nem a konfliktus keresés szerepjátszés volt ebben a lényeg hanem mint későn érkező próbált beilleszkedni de nem egy felvett szereppel önmagát adta.Sajnos ebből az elején keveset láttunk.én is viszanéztem dolgokat és elmondta hogy gyengének tartották lebuzizták meg kevés amit ad stb.Amikor kiállt a cowboyos héten a többiek elé és emonmdta ha valakinek gondja van vele a szemébe mondja az jó dolog volt.Dühös volt rájuk okkal mert a háta mögött is dumáltak.Aztán az ádásmos párbaj ahogy készült rá megkapta kért és nemkért jeleket még Macinak is elmondta hogy szerinte nem az igazi arcát mutatja de majd kiderül...Jó választás volt hogy ezt bevállalta magának akart ezzel bizonyítani hogy van helye itt és Ádám egyfajta hasonló karakter volt hát döntsék el egy párbajon.De ugyanúgy Zsu és Laci is megkpata tőle hogy milyennek látja őket.Felismerte hogy nem kell mindenben konfrontálódni hogy sok az álbalhé, veszekedés és elég ha figyel.Sokan kontrollt vesztve mocskolódtak és elöbb utóbb ez lett a vesztük.Robi egyre jobban magára talált ez érződött is hogy többször mutatták és kiderült hogy vicces is tud lenni, jópofa és nem unalmas.Az hogy nem akart sose showman lenni miért baj?Hogy nem taktikából szexelt hogy nem támadott másokat állandóan hohgy nem a kameráknak játszott.A többiek a végére kicsit elfogytak és ő több helyzetben ügyesen taktikázott.Sok minden a kezére játszott ezt jól felismerte.Gondolkodott.Egy másik szériában lehet ki is esik hamarabb itt elég volt a nyeréshez tegyük hozzá hogy senki nem akarta kivinni nem volt potenciális ellenfél senkinek ahogy Dóri sem.Lehet pampogni meg magyarázni de valószinüleg senkinek nem volt igazán nyomós indoka ellene.Tudtak együttélni vele lehet hogy nm annyira kedvelték de senkinek nem ártott.Ha megfigyeljük sokan rátettk egy lapáttal kreálták a semmit hogy érdekesek legyenek.Ez jobb?Egy idő után a szerelnmi szál is unalmas lesz a dugás pláne főleg ha sokan nem is látnak semmit csak két takaró alatti nyöszörgő embert és az unos untalan felhozott sérelmek is unatatják az embereket.A humor viszont mindig jó a taktika izgalamas.Ebből több kellett volna.Aurelio tavaly azért nyert mert volt benn valami szerethető sokféle volt de legfőképp mindig szórakoztatott valamilyen szinten.És nála ez zsigerből jött.Mindenki eldöntheti hogy neki ez mennyire jött be de ezzel nyert.

traccsparty 2015.03.03. 11:53:39

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!):

"Az hogy nem akart sose showman lenni miért baj?"

a szerepjátszós feladatokban mindig vicceset alakított, a nem szerepjátszósban, tehát amikor taktikai megbeszéléseket kezdett Danival (éjszakai streamek) ott meg hoodos Robint alakította, fejére húzta a kapucnit és lehelet finoman irányította az eseményeket... sohasem tudjuk már meg, hogy a riportszobából jött e a javaslat, amit Daninak nyomott, hogy vegye le a lilát Laciról, vagy saját ötlete volt, vagy szimplán kimondta, amit Dani szeretett volna, és igazából ez egy ilyen megerősítés volt Dani fele, hogy támogatja ebben a húzásban, nem tudjuk, de jó volt... ott derült ki, hogy milyen jó taktikus, na meg eggyel korábban, mikor elérte, hogy jeleket tegyenek rá. Ott nagyot rizikózott, de igaza volt, mert minek nyűglődött volna a villában, ha kiderül, hogy Dáviddal szemben nem tud visszajönni...

lukacstoncsi 2015.03.03. 11:58:52

....és ami még egy fontos tényező a nyerésben szerintem hogy a nőket tisztelte.Ebben a bandában majd minden nő megkapta hogy milyen hol joggal hol jogtalanul.Robin kivétel.Nyílván megvolt a véleménye róluk de normálisan közölte.A romantika az udvarlás is szimpi nem láttuk tőle sokat de ha úgy érzete kimondta mi van a szívében legyen az Dóri vagy az énektanárnő.Engem Laci tirádás udvarlása nagyon idegesített mikor hirtelen taplóból hősszerelmessé avanzsálta magát.Még Dórinak se mondott ilyeneket az alig 3 nap alatt míg összejöttek:D Máskor meg lazán leköcsögözte Edinát.Sok női szavazót nyert meg Robin ezzel a viselkedésésvel az biztos.Nem mondom hogy ez a tuti de sok embernek szimpi volt.

lukacstoncsi 2015.03.03. 12:03:52

@traccsparty: Igen ezt is írtam már jóval korábban amit Te írsz most.

minden reggel 2015.03.03. 12:07:53

@lukacstoncsi (HAJRÁ ROBIN, NYERD MEG!): én is így látom. Zavar egy kicsit h ment a tujázás. Én is sok emberrel jóban vagyok, és nem közlöm mondenkivel úton útfélen a véleményem, csak amikor kell. Én sem akarom, h mindenki rámzúdítsa kéretlenül az önértékelésem. Ha érdekel megkérdezem :) ha több ilyen 'tuja' lenne könnyebb lenne villamosozni ;)

lukacstoncsi 2015.03.03. 12:10:58

@minden reggel: Igen.és mindenkinek lehetősége volt alakítani a játékot nyílván az adott lehetőségek szerint.Nemcsak Robinnak hanem a többieknek is és valaki élt vele valaki kevésbé.

traccsparty 2015.03.03. 12:45:06

@minden reggel:

"ha több ilyen 'tuja' lenne könnyebb lenne villamosozni ;) "

nem csak villamosozni volna könnyebb...

Nem szép dolog a sajnálkozás, sőt állítólag tilos, de azért sajnálom Denniszt, mert azt nyomta amit Au, csak épp nem volt meg benne az édibédi csodafaktor, ami Auban ott van.

Szóval ami Aunak kisujjból, alapból ment, azért Dennisz sokat és izzadményosan lejsztolt, ő inkább csak ránőtt az emberre, de nem az, akiért olyan nagyon helyből lelkesedni lehet, erről ő persze nem tehet, de az van. Azért sok sikert kívánok neki.

Én eredetileg egy Fanni, Dóri, Robin top hármast szerettem volna, és ez Fanni kivételével be is jött. Ők mind a hárman nagyon egyedit képviseltek, és azt magas szinten a karakterükön belül.

Nem sajnáltam volna a díjat Dennisztől, csak épp valahogy úgy éreztem volna, hogy egy a maga nemében, karakterében nem éppen top csávó nyert.

Fanninak tudtam volna örülni, de hát sajna ő sorozatosan lábon lőtte magát, ezért el kellett engedni, de benne például meg volt a csoda faktor.

Robinnak mindenképpen lehetett örülni. (bár az a dumája a győzött az igazságról a végén, kicsit avas volt, azt már nem kellett volna mondania, ez a rémes szöveg Edináé meg Danié volt, meg is kellett volna náluk hagyni, Robin végig sokkal okosabban viselkedett, mint ez a mondat az igazságról, mert ebben a játékban nem az igazság működik, hanem sok minden más. Na jó, elnézzük neki, meg most már úgyis mindegy).

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.03.03. 15:09:31

Mindenesetre Fanni rájött, hogy nem szerelmes Deniszbe... csak szereti, de nem úgy. A riporter és Denisz is tanácstalanul áll a Fanni kijelentése előtt. Denisz azt nyilatkozta, hogy Ő a villán kívül is folytatná, de mivel nincs pénz, nem vásárol szolit Fanninak, kihűlt a "szerelem" Fannikánál. Ez van Denisz, így jártál.

Edina és Laci együtt mennek mindenhova. Laci kitette mindkettőjük képét és kiírták a Facebook oldalukon, hogy kapcsolatban vannak. Albérletet keresnek, mert össze akarnak költözni. Pedig ott sem nyert egyik sem, mint tudjuk. Én, mindenesetre gratulálok Nekik! Tehát Ők igazán szerelmesek lettek egymásba, hiába mondták itt is sokan, hogy ez csak " kamuszerelem." :)

csicserierika 2015.03.03. 15:13:37

@minden reggel: nézd meg FB-on.. nekem sem ...:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.03. 16:13:42

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Én is így látom jelenleg... Ettől függetlenül sztem ennek a verziónak Denisz örül a legjobban, Fanni esetében meg sztem a szülők jelezték, hogy nem ilyen vejről álmodtak... :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.03. 16:15:17

@minden reggel: Hát azért sztem lenne hova mennie, de miért nem tudjuk/akarjuk elfogadni, hogy tényleg szeretik egymást. És mondom ezt úgy, hogy valószínűleg nem lesz házasság belőle... :-)

minden reggel 2015.03.03. 16:18:17

@VV Erőlegény: az biztos hogy egymásba kapaszkodnak :) hajrá :)
És az is biztos h Fanni jól járt volna még egy kicsit Denisszel :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.03. 16:24:46

@traccsparty: :-) Tegnap már nem tudtam reagálni neked, de nem értem, hogy miért kaptad fel ennyire a vizet? A lényeg, hogy hiába változtatod meg a nicknevedet, a kommentelési stílusjegyeid annyira egyediek, hogy egyből "lebuktatnak" téged. A Hogyvolton kb. Conchobar az, akinek ugyanannyira felismerhető a stílusa, mint a tied. Nem kell hozzá titkosrendőrnek lenni, nem is kell nyomozni. Van egy nick, amelyik jellegzetesen érvel (stílus, hév, elkötelezettség, szimpátia, álláspont), majd hirtelen eltűnik, de szinte ugyanabban a pillanatban feltűnik egy másik nick ugyanolyan stílusjegyekkel. A napnál is egyértelműbb az egybeesés, és csak arra voltam kíváncsi a legnagyobb tisztelettel az irányodban, hogy a kétszeri változtatásban mi motivált...??? Egyébként még mindig érdekelne ez a kérdés... :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.03. 16:27:51

@minden reggel: Sztem a kettejük közül Fanni a tehetségesebb. Ha egy picit visszavesz magából és lehiggad, akkor szép CELEB karriert futhat! :-)

traccsparty 2015.03.03. 16:30:41

Nyazsgem tralala, edd meg a karakterjegyeidet!

Ha még mindig nem esett volna le: engem te viszont halálosan nem érdekelsz, menj el rendőrnek, hátha ott ki tudsz teljesedni!

traccsparty 2015.03.03. 16:32:12

@MacákékIcukája:

"igen, meg kene valtoztatnod :) sok fiatal lany szavaz, egy szingli jokepu pasi mindig nepszerubb, mint egy foglalt."

Sajnos nem tudom, hogy legyek fiatal lány, de neked sok sikert!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.03.03. 16:33:34

@traccsparty: Látod, ez a különbség köztünk, te haragszol rám, én viszont nem haragszom rád, sőt figyeltem, hogy mit írtál, még ha teljesen más aspektusból és szimpátia preferenciával néztük a műsort az elejétől a végéig... :-)

minden reggel 2015.03.03. 17:06:28

@VV Erőlegény: én már javasoltam Staller Ilona 2 t :)

traccsparty 2015.03.03. 18:11:22

@VV Erőlegény:

A különbség közöttünk az, hogy te személyeskedsz, vadászkutyaként szaglászol, nyomozol utánam, én pedig nem, én a VV7 ről v agyok itt beszélgetni, te pedig a személyeskedésben leled örömödet. Az különb abszurditás, hogy saját álneveidet normálisnak tartod, a másét meg bgatod. Állítsd le magad, mert nem vagy se vicces, se érdekes. Maradtál volna tartalmi kérdéseknél, beszélgettem volna veled, de így nem érdekelsz. Pont.

xukxuk 2015.03.03. 19:41:02

Emberek vége van.Mindenki boldogan él amig meg nem hal.Semmi jelentősége annak ki hogyan,milyen néven tért vissza, itt már minden múlt idő.Engedjük had lepje be lassan a por a mpéldányokat,a koncsitákat és a xukxukokat.Mindenkinek szép és nyugodalmas napokat kivánok valahonnan a hetedikről :)

traccsparty 2015.03.03. 19:59:03

"hadd lepje be" - két d-vel,

ezt most csak azért hangsúlyozom, mert folyton ebbe a hibába botlom, még a szerkesztők is gyakran egy d-vel írják, pedig az sima hadsereget jelent...

a legklasszikusabb legújabb kori azaz kortárs felhasználása:

www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI

Zeneszerző, szövegíró: Kiss Tibor (Quimby)

Most múlik pontosan,
Engedem HADD MENJEN,
szaladjon kifelé belőlem
gondoltam egyetlen.
Nem vagy itt jó helyen,
nem vagy való nekem.
Villámlik mennydörög,
ez tényleg szerelem.

Látom, hogy elsuhan
felettem egy madár,
tátongó szívében szögesdrót,
csőrében szalmaszál.
Magamat ringatom,
míg ő landol egy almafán,
az Isten kertjében
almabort inhalál.

Vágtatnék tovább veled az éjben
az álmok foltos indián lován.
Egy táltos szív remeg a konyhakésben,
talpam alatt sár és ingovány.

Azóta szüntelen
őt látom mindenhol.
Meredten nézek a távolba,
otthonom kőpokol.
Szilánkos mennyország,
folyékony torz tükör.
Szentjánosbogarak
fényében tündököl.

Egy indián lidérc kísért itt bennem.
Szemhéjain rozsdás szemfedő.
A tükrökön túl, fenn a fellegekben
furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő.

B.Betyár 2015.03.03. 20:08:01

@mobilos perpetuum: "épp a Lacihoz való kapcsolatnál láttam rajta valamit abból a kislányos bájból, ami később szimpatikussá tehette volna őt." Dettó.
De ez már történelem :).
@Avanivi: két év felfüggesztett :D? Erről az infócskáról le is maradtam. Már látom magam előtt, ahogy Dinkát viszik majd a kórházba, Lackót meg a sittre. Ezek a lapok le vannak már osztva. Pláne ez a közeg, amibe most úgy vágynak, csak arra jó, hogy konzerválja őket, fejlődni nem fognak, inkább csak vissza.

Na akkor én most teszem le a lantot. Úgy érzem, mintha teljesen meg lenne mérgezve az agyam. Láttam én már VVt, de most mintha agyrákot kaptam volna. Pedig több, mint 3 hetet nem néztem belőle. Ez a sok mocskolódás, ordítás ordenáré módon rombolja az elmét. Belegondolva, ez volt a leghányingerkeltőbb széria.
A még mindig szolgálatot teljesítőknek további kitartást :))!

traccsparty 2015.03.03. 20:18:08

@B.Betyár:

Nem szolgálat ez, csak épp lassan jövök le az anyagról, lehet kéne egy olyan tapasz, mint a nikotinról való leszokásnál.

Az éhre direkt nem megyek át, bele se kóstolok, nehogy ott ragadjak. Pár éve láttam egyet, az hígított lópikula bambi volt a vv-hez képest, de mégis végignéztem, belém akadt a kampója és vonszolt magával a dicstelen végtermékig.

De most nem, inkább most keményen egyetlen vágással lejövök a vv szerről, minthogy átálljak egy másik bambi addikcióra.

B.Betyár 2015.03.03. 20:52:28

@traccsparty: ennél jobb tervvel nem is rendelkezhetnél! ÉH-t semmiképpen se! Ha még azt is megígéred, hogy 8 hónapig a tv-t sem kapcsolod be célzott filmnézésen kívül, akkor maximális elismerésem :)! Ajánlott minden gagyi csatorna saját készítésű szennyműsorainak (táncos, éneklős, versenyzős, barátkokköztös) semmibe vétele, minden szennymagazin teljes figyelmen kívül hagyása, a hirdetőtáblák feletti tökéletes átsiklás, reklámújságok azonnali kukázása, stb.
De minek soroljam, evidens :). Mindenesetre az 1. lépés nagyon jó.
Az a vicces, hogy ilyen lassú komment folyamnál még használható is lenne ez a felület, de napi 700-1500 kommentnél esélytelen.

traccsparty 2015.03.03. 21:11:37

@B.Betyár:

akkor az első VV Anonymus ülést megnyitom.

(nem voltam még AAA ülésen, de szerintem ott először bevallják az addikciót - láttam filmekben - és utána elmondják mennyi ideje tiszták...)

szóval akkor kezdem a szembenézéssel és bevallással:

Hígított Bambiagyú VV addikt vagyok,

már 2 napja tiszta.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.03.04. 11:39:44

Most indultak el Laci és Edina...Erdélybe.:) Laci izgul, mert most fog találkozni először, az Edina anyukájával. Szerintem, minden rendben lesz. Drukkolok nekik, hogy ha már nem nyerték meg a játékot, legalább élvezzék ki a szerelmüket, mindegy meddig tart. A sírig tartó szerelem ritka. :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.03.04. 19:27:24

@csicserierika: Szia! Elküldtem Neked, privátban. Csak Neked!!!!! Szép estét, viszlát valamikor.:)))

csicserierika 2015.03.04. 22:06:13

@fosch9: bölcs vagy, köszi szépen :)

csicserierika 2015.03.04. 22:07:31

@fosch9: nyugodjunk le ámberek, inkább hallgass egy kis zenét :)
www.youtube.com/watch?v=UuDkyUsiNh4

Gonosz törpe 2015.03.05. 09:24:24

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Lehet, hogy Edina anyukájával is ... minden rendben lesz?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.03.05. 10:06:10

@csicserierika: csicserierika!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Amit kérdeztél az FB.-jukról, elküldtem Neked privátban!!!!!!!! ............Nem kaptad meg???? Yahoos címem van!!!!!! Nézd meg a postafiókodban!!!! Ott van mind a 2 link!!! A végén oda írtam, hogy NESZÓJJÁBE...voltam. Nézd már meg, és légy szíves írd meg ide, ha megtaláltad!!!!!! Előre is köszi. Szia!!!! :) Itt egy kép!

fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/10389426_1041287155932939_8516483292349072500_n.jpg?oh=5267509dae8e2cc462c3a9b436b90d93&oe=558B77A8&__gda__=1435363320_e416f7704c8f38c7d2ffeb9a412ce839

csicserierika 2015.03.05. 10:32:03

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: 22:06- kor megköszöntem még tegnap, de most látom, h véletlenül fosch9-nek küldtem. Bocsi, úgyhogy még egyszer köszi, megkaptam :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.03.05. 11:10:01

@csicserierika: OK! Akkor láthatod, hogy mik történnek velük. Kíváncsi vagyok a klipjükre, hogy milyen lesz? Ma még nem néztem be az oldalukra, pedig biztos ír majd Laci, hogy milyen volt a fogadtatás??? Majd délután megnézem, akkor lesz időm. Legyen szép a napod! Szia! :)

csicserierika 2015.03.05. 11:46:52

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: köszi, neked is szép napot ! :)
Kivi leszek, h hogy ízlett a töltelékes káposzta, ahogy Edina hívja a töltött kápit . :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.03.05. 12:04:39

@csicserierika: Biztos finom lesz... Alig várom, hogy vissza jöjjenek, és írjon Laci beszámolót.:)

Fannikáék is összejöttek, állítólag Denisz volt Fanniék. Gondolom, együtt fognak járni haknizni. Legyen szerencséjük nekik is, ha már Ők is lecsúsztak a nyereményről! Most Fanni megy Deniszék, hogy megismerje az anyukáját.:))) Alakulnak a dolgok.:) Kíváncsi vagyok, hogy meddig tart? Hátha Fanni normálisabb lesz Denisz mellett. Majd elválik...drukkolok nekik is.

lukacstoncsi 2015.03.05. 14:58:57

@traccsparty: szia!hol a robinos fanni paródia amiről írtál?megnézném.köszi.

traccsparty 2015.03.05. 18:44:31

@lukacstoncsi: felteszem az rtl-es videok között volt fenn, ott kell keresni, én már nem tudnám megtalálni, ez pár hete lehetett...

viszont itt van robinnal egy jó interjú:

www.youtube.com/watch?v=oED46Zbimpk

Gonosz törpe 2015.03.06. 08:26:47

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!:
"Denisz volt Fanniék" "Fanni megy Deniszék"
Ilyent még nem hallottam. Melyik vidékről való vagy?
süti beállítások módosítása