Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x103 - A gyíkember választása

2015. február 27. 12:14 - Hoppancs

Laci szemet vetett Attila nadrágjára, amelyet egy kockázatos akció során igyekszik lenyúlni, miközben néhányan őszi legyeket megszégyenítve kókadoznak a kanapén. Először párnapajzzsal felvértezve ront rá a zuhanyrózsával támadó, gatyáját „spártai harcosként” védelmező áldozatra, majd Anettel és Robinnal kiegészülve, szódásszifonnal ostromolja a fürdőszobát és a nézők megmaradt agysejtjeit. Attila letaknyossihedernímandozza a csapatot, majd kislányosan visongós, spriccelős ütközet veszi kezdetét, amelynek végén Anett a jakuzziban landol.

Utóbbi másnap reggel a Robin iránti szerelemtől mámorosan alig tudja kimondani a zuhanyozni szót, a fiú érzései pedig olyan acélosak, hogy „már szinte várja, hogy ismét mellé bújhasson”. Illusztrációként megtekinthetjük, ahogy Robin a mosógépek előtt romantikusan himbálja kedvesét. Attilát zavarja is, hogy mindketten „láthatóan boldogok”, a „csöpögős, ragacsos, negédes métely” elől inkább Lacihoz menekül egy kellemes Dennis-analízisre. Odakint aztán a vártnak megfelelően kemény bölcsességek hangoznak el: a „párbaj nem az udvariassági formákról szól”, itt egy „komplett egzisztencia a tét”, és nem szabad nézni a nemeket. Laci issza a mentor szavait, de mielőtt teljesen megrészegedhetne, Robin zseniális dramaturgiai érzékkel bukkan elő, hogy közölje: nincs mosogatószivacs. Attila kénytelen ellenőrizni a helyzetet, miközben Anett villamesteri felelősségéről pampogva követi. Aztán a szivacs állapotáról kezdődik érdekfeszítő vita, az álláspontok eltérőek abban az ügyben, hogy életben kell-e még tartani, vagy a súlyos károsodásra („mintha lehányták volna”) tekintettel jobb neki, ha hagyják méltósággal elmenni. Robin jó papucsként felajánlja, hogy a krízis ellenére elmosogat.nevtelen_1_3.jpg

Attila elhatározza, hogy megbünteti Lacit, amiért nem rakta rendbe a mosókonyhát, de előtte úgy tesz, mintha a turbékoló párocskát akarná szankcionálni. Ennek az az értelme, hogy a büntit lelkesen támogató Laci jól meglepődjön, amikor mégis az ő szívatását szavazzák meg. A terv bejön, Laci visszavonásig Attila „jobbágya” lesz, és minden kívánságát teljesítenie kell. Ehhez kap egy a szürke ötven árnyalatában pompázó, lyukacsos lebernyeget is, aminek felöltése után olyan mélyen átéli a szerepét, hogy Attila lábát átölelve kezd vízért könyörögni. A gazda nem szeretné, ha elfajulna a dolog, ezért tisztázza a legfontosabbat:

„Azért nem kell leszopnod.”

 

Ehelyett azt szabja ki első feladatul, hogy szolgálója minden alkalommal ölelje meg Dennist, amikor az határozott névelőt használ, de végül hajlandó bólintásra módosítani a jelet. Laci mindezt a vártnál jobban élvezi, mert két hete nem zárhatott senkit a karjaiba, és a dolog „morbid módon” jólesik neki. Dennisnek kevésbé, ezért kilátásba helyezi, hogy be fogja magát kenni szarral, ha ez tovább folytatódik, ami briliáns ötlet lenne, csak kár, hogy nem Lacin múlik az ölelgetés.

nevtelen_2_4.jpg

A tanácsadás szokásos dögunalmát az ürüléknek kavargatása dobja fel egy cseppet, aminek során Robint szembesítik azzal, hogy elárulta Dennist, Dórival pedig közlik, hogy Robin fejében megfordult, hogy Lacinak adja át a dupla jelet. A bús lovag érzi, hogy ő fog kimenni, ezért nem akar felesleges köröket futni. „Talán jós vagy?”, kérdezi tőle Iza, aki a médiahéten biztos nem nézte a műsort, mert akkor tudná, hogy bizony igen. Anett mosogat, nem tudjuk, hogy ez még a lehányt szivacs, vagy már egy új, de talán jobb is így. Közben Robin azon elmélkedik, hogy vajon van-e rá esély, hogy őt hívják ki, Laci pedig igyekszik meggyőzni Dennist, hogy Dórit még nála is jobban utálja. Meg különben sem párbajozott még, nehogy már besétáljon a fináléba, érezze át végre ő is, milyen az, ha csomagolni kell, meg végrendeletet írni, blablabla. Az meg hülyeség, hogy nőt nem lehet kihívni:

„Nem megverni viszed ki, b*zmeg.”

 

nevtelen_4_4.jpgElérkezik a búcsúeste, Attila örül, hogy mindenkivel kijött, és még szilikonpopót is tapogathatott, de úgy véli, négyük közül valaki nem az, akinek mutatja magát. Robin nem tud napirendre térni saját vélt, vagy valós érzelmei fölött, Attila pedig az ufókról és reptiliánokról kezdeményez beszélgetést Dórival. A száz százalékos playmate-et a hideg is kirázza, mert „napéjegyenlőség napján született”, és valószínűleg ő is az Orion csillagképből jött, ha nem messzebbről. Határtalan az öröme, amiért rokonlélekre talált Attilában, kicsit meg is sajnálom, amiért ennyire hülyítik. Pedig még csak ezután kezdődik Dennis gyíkember mivoltának bizonygatása (furcsa tekintet, nyelvbirizgálás), amit Dórinak sem olyan könnyű beadni, de azért elgondolkodik. Amíg a többiek buliznak, Laci látványosan búslakodik az esőben, amiért Attila szerint érdemelne egy csokor virágot és egy Oscar-díjat. Ehelyett inkább némi útmutatást kap, de minek. Anett most már annyira odavan Robinért, hogy leszarja, hány éves (még mindig huszonhat), és nem akarja, hogy megváltozzon, mert akkor már nem tetszene. Bence szerint ez a szerelmi történet annyira fantasztikus, hogy ha Andy Vajna nézi az adást, biztos filmet csinál belőle. Mit mondjak, nem túl nagyok az igényei.

nevtelen_6.jpg

A kihívás előtt még lemennek az ilyenkor szokásos elemzések névvel és név nélkül, többszörösen visszatekintünk a konfliktusok és a beleállások szövevényes hálójára. Dórinak muszáj volt kétszeres jellel megmutatnia, hogy mélyen érintette a Dennisszel megromlott viszonya, meg amúgy is, szerette volna azt a látszatot kelteni, hogy csinál is valamit, azon kívül, hogy playmate. Dennis kiskora óta erre a játékra vágyott, „ágászi küzdelmet” szeretne vívni, bármi is legyen az. Az ízig-vérig showman végül Lacit választja, aki nem fél, mert terminátornak érzi magát. Dóri megköszöni a Jóistennek és a mamájának a díjat, pontosabban a döntőbe jutást.



Címkék: vv7 dsns
898 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tanya Jóska 2015.02.27. 12:18:38

De jo lett volna ha az elmult 3 hónapban is igy okorkodtek volna mint a tegnapiba

Tanya Jóska 2015.02.27. 12:21:34

Na jo mondjuk eddig nem volt bent az Attila, értem én..

Mildi_Bp 2015.02.27. 12:39:13

Nagyon kiváló összefoglaló, könnyesre röhögtem magam!

Cérnahuszár 2015.02.27. 12:39:52

hát ez nagyon jó volt, elmentem borúsabb napokra hogy feldobjon :D

Mildi_Bp 2015.02.27. 12:40:03

A gazda nem szeretné, ha elfajulna a dolog, ezért tisztázza a legfontosabbat:
„Azért nem kell leszopnod.” :-D

jotekony koc 2015.02.27. 12:43:23

148 nap, 12 ora es 43 perc ota nem lattunk egy szodas szifont sem a villaban, most elokerult valahonnan 8 is. Az miertekre keressuk a valaszt.

A: Villamester Atilka a mosogatoszivacs szo helyett tevedesbol a megtevesztesig hasonlo szodas szifont irta fel a tablara.
B: A mezoegyhazi Szikviz Bt. az uj szponzor
C: Ott volt az a nyuves szoda eddig is, csak a lakok gyikembernek neztek.
D: Hat figyelj, nemtom.

kamilla123 2015.02.27. 12:44:40

igen, ezek a röhögések, poénkodások nagyon hiányoztak. Tök jó, h Atti bement. Azért jó személyiség, mert tud taktikázni, meg szart kavarni, ugyanakkor meg nagyon nagy a humora is. Nagyon kellett ez ide a végére. Anett is jó, mert RObinnak ezt az arcát is megnézhettük így. Szandika és Iza viszont eléggé el voltak tűnve.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 12:56:32

@jotekony koc: sztem szimplán most írták bele a forgatókönyvbe, hogy kéne egy szódás csata

kiingattak 2015.02.27. 13:04:59

@-pkata-: Erre gondoltam én is. @jotekony koc: A vagy C

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 13:09:57

@kamilla123: Iza azért konszolidáltan ott volt, viszont Szandika valóban felvette a Dóri láthatatlanná tevő köpönyegét és kb semmit sem csinált.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 13:11:21

@kamilla123: szandikát kár volt beküldeni, semmit nem csinált.
Na jó, egyszer megmutatták pucéran.

Tejmészáros 2015.02.27. 13:18:42

ez szó szerint ugyanaz, mint a hivatalos rtl oldalon

Cérnahuszár 2015.02.27. 13:19:40

Szandika szerintem nem akart Lacinak segíteni, ezért akart Robin mellé kerülni hogy őt instruálja, csak a lámúr közbeszólt.

MacákékIcukája 2015.02.27. 13:22:38

Attilaval almodam ejjel :-O sajnos nem volt hatolas pedig igyekeztem elosegiteni a kozosules tenyallasat. Meg az agyam is szemetkedik velem :DD

MacákékIcukája 2015.02.27. 13:23:26

@jotekony koc: ezen en is elfiloztam, miert volt ott annyi szodaszifon?!

Cérnahuszár 2015.02.27. 13:27:30

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): tényleg most hogy mondjátok, jól be volt az oda készítve. Lehet hogy olyan spontán dolog volt mint a királyi esküvő :D
Amiről 2 videó is készült. Az egyikben zsu önfeledten sikongat az örömtől, a másikban zavartan álldogál.
Kíváncsi is vagyok mit szóltok hozzá:
rtl.hu/rtl2/valovilag/az-oroszlankiralyno-oltar-ele-vezette-a-varacskos-disznot
rtl.hu/rtl2/valovilag/uvoltozesbe-torkollott-a-kiralyi-lagzi

Cérnahuszár 2015.02.27. 13:32:14

Jaj mit találtam még, Dennis exe írt a kommentfalra:

"Dennis" exe 2015-02-27 09:19:25

"Sziasztok!Nem szoktam nyilvánosan mocskolódni,most sem teszem!Egyet tudok,ha valaki én ismerem őt,végtelenül megalázó ember!Azt hiszem ha ismernétek,nem engednétek őt nyerni...és nem a pénz miatt,engem az nem érdekel!De az hogy egy ilyen ember álljon a reflektorfényben hősként,az nem fair!Nem tudom a többiek honnan jöttek ,mit csináltak,de Magyarország szégyene lesz ha ilyen ember nyeri!Nem féltékenység beszél belőlem ,higyjétek el,sőt minél távolabb legyen tőlem ez az ember,de itt ismeri mindenki,tudjuk mit művel embertársaival!Köszönöm,hogy elolvastátok hozzászólásomat!"

MacákékIcukája 2015.02.27. 13:33:16

@Cérnahuszár: hmm, majd megnezem oket otthon, mindenesetre ez erdekes... Elkezdtek hulyulni es akkor utana kitalaltak a szerkik, hogy csinaljak meg megegyszer ugyanazt csak szodasszifonokkal? Vissza kellene nezni az ofit, hogy ott alltak-e mar azok a szifonok, amikor Laca eloszor elkezdte szivatni Attist a gatya miatt.

jófej házisárkány 2015.02.27. 13:33:23

@jotekony koc: Szerintem a B válasz a nyerő A Rako, mint szponzor úgy sem jött be, így lecserélték :) Megérte a csere, szódából máris több fogyott, mint óvszerből.

jófej házisárkány 2015.02.27. 13:34:23

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Biztos az volt a gond, hogy nem volt otthon szaunapad :)

Cérnahuszár 2015.02.27. 13:35:53

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): aki tudja sztem mentse le a videót, mert el fogják tüntetni sztem.

MacákékIcukája 2015.02.27. 13:38:47

@Cérnahuszár: marmint a Zsu koronazasat mutato videot?

jófej házisárkány 2015.02.27. 13:41:48

@Cérnahuszár: Durva, a násznép is teljesen máshol áll. De nincs itt semmi összeesküvés, az egyik biztos a polgári, a másik meg az egyházi szertartás volt :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 13:48:24

@Cérnahuszár: Én meg ezt találtam Éva oldalán:

"Szép napot! Ma Aurelioval bemegyünk a villàba és onnan nyomatjuk a Belevalót!"

Cérnahuszár 2015.02.27. 13:50:19

@jófej házisárkány: hát lehet :))

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!) igen a házasodós videóra gondoltam.

dare 2015.02.27. 13:54:59

@Cérnahuszár: Kétségtelen hogy belenyúlnak a műsorba, amit le szeretnének adni azt szerintem is többször felveszik ha az elsőre nem bólint rá a rendező.
Nem tartom kizártnak a gyertek be raktárba van egy kis szóda és egy nagy locsi-pocsit szeretnénk látni mert az oan vicces lenne.
De ezek értünk vannak hogy mi jól szórakozzunk.
Csak tudnám hol voltak eddig és miért nem foglalkoztak vele hogy érdekes legyen, miért ezt a gyilkolászos vonalat erőltették......rejtély.

lukacstoncsi 2015.02.27. 14:02:06

Jó volt az írás:D

A tegnapi Dennis féle kérdezősködéshez annyit hogy Iza többet beszélt mint Dennis aki úgy ült ott mintha most szembeülne azzal hogy zöld kendő van rajta és hogy életében először megy párbajra.Olyan tanácstalan volt hogy na.Iza hozta a megmondóember formáját csakhogy nem ő élt benn több mint száz napig másodszor pont ő játszot végog egy játékot szinte 0 taktikával.Most meg nagy harcos:D Robint először jól lecseszerinti árulást szövegel de nincs ebben semmi csak annyi hogy Dóri elkérte a jelét mert neki nem kellett nm hülye hogy most fog duplázni mikor senkinem nem szálka a szemében és nem akar rúgni valakin akkorát hogy az márcsak bosszúbol ezért kivigye fightolni.Egyébként a többi miért nem próbálkozott be nála ilyen téren nem is értem...Dóri a szokásos hablaty de úgy ült ott mint aki egy poznán ring és fázik:D laci hozza a formáját mindenki mekkora 0 ez derül ki leginkább eddig is a saját bőre volt a legfontosabb mot sincs másként.Ha Robin nem használja a dupláját akkor Dóri viszi ki Dennist ez borítékolható lett volna, de így is benne volt a levegőben de Dennis másképp döntött.Ha tud gondolkodni rájön.egyébként meg hasonló szituben ő a dupla jellel is mahinált volna ki az aki nem él ezzel.

dare 2015.02.27. 14:04:00

@Cérnahuszár: Ez is jó:
" nem szoktam nyilvánosan mocskolódni, most sem teszem"....és utána jön ez.
Akkor milyen ha mocskolódik, inkább nem is akarom tudni.
Nem én ugráltam meg tapsikoltam a beköltözésénél, ha olyan ganyé ember miért nem dobta..anyu miatt.
Nem volt szép amit Denisz tett de legalább annyit várhatna a kutyázással míg meg tudja magát védeni, vagy magyarázatot tud adni.
Mintha a bíróságon csak az egyik felet hallgatnák csak meg és ítélet.

lukacstoncsi 2015.02.27. 14:06:43

@dare: Denniskének kellett volna gondolkodni leginkább hogy nem szarunk oda ahova nem illik és nem rongyolunk be úgy egy játékba x napra elzárva hogy a másikat jól megalázzuk szépen az meg majd kezd vele amit akar én meg mosom kezeimet és indulok játszani!És a minimum hogy nem így intézünk el semmit.

Cérnahuszár 2015.02.27. 14:07:20

@dare: Persze hogy többször felvehetik, hiszen nem online már az egész mint az előző szériák, hogy bármikor bekukkolhattál mi folyik. Csak fura hogy elcseszték, nem tartották meg az egyik videót csak, hanem véletlen bevágták az összegzésbe a másikat.

zorja 2015.02.27. 14:09:47

@dare:

Dennisz sem hagyott lehetőséget a leányzónak, hogy reagáljon a szakítás tényére....

dare 2015.02.27. 14:14:57

@lukacstoncsi: Jó, de az se lett volna jó ha nem szakít és úgy üzekedik a Fannival akkor meg azért köpködnék.
Kellett a botrány, megkérdezték tőle hogy bevállalod így a szakítást, bevállalta, el is úszott neki a fődíj ezzel de nagyon ki volt erre hegyezve az egész beköltözése.
2-szer vagy 3-szor is bevágták előtte a párját, tudták mi következik hisz az ő kezük is benne volt.
Denisz viszi el a balhét ez kétségtelen, de attól még HAJRÁ DENISZ!!!!

Cérnahuszár 2015.02.27. 14:16:14

@dare: vajon a cirkusz után amit Dennis levert a beköltözésnél, vajon mit tudna még mondani a mentségére? Önző fac és kész.
A csaj meg bevállalta hogy jól lehúzzák h Dennis ellen kampányol, érzelmi csapdában van. Én nem várom el tőle hogy csak nézze végig hogy esetleg elviszi, tulajdonképpen már vártam hogy valahol meg fog szólalni, kevés ember van aki ezt szó nélkül tudná végignézni a helyében.

dare 2015.02.27. 14:18:04

@zorja: A leányzó ne csak Deniszt köpködje mert nem egyedül sáros ebben.

Cérnahuszár 2015.02.27. 14:19:49

@dare: ja biztos kérte hogy így történjen :) Ezt te sem gondolod komolyan.

dare 2015.02.27. 14:21:08

@Cérnahuszár: Nem akkora nagy hiba, azért több mint 90%-ék valós élethelyzet.
Bár nem értem én se mit amatőrködnek.

2015.02.27. 14:22:13

Na erre az ágászi (helyesen Agassi?) küzdelemre én is kíváncsi leszek! Csak a labdaszedő gyereket nehogy telibe találják. :)

MacákékIcukája 2015.02.27. 14:22:13

@Cérnahuszár: nem tudom sajna megnezni a videokat, dolgozom. Ha most raersz, nezd vissza esetleg a tegnapi ofit, hatha kiderul, hogy azok a szodasszifonok mar ott alltak-e (en du. mindenkeppen megnezem meg egyszer, csak most kivancsi lettem).

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 14:23:21

@dare: ez nyilatkozatot adott azzal a felvétellel, h blikk leadja az egészet. Azután jelent meg a teljes, miután a blikk meghúzta a szöveget.

Gitram 2015.02.27. 14:23:23

Azt nem tudtam meg, hogy Lacinak milyen rendőrségi ügyei voltak, vagy még van is. Azt mindenki látja, hogy nagyon agressziv. Nagyon nagyot fog koppani Edina. Remélem Ő fog kiesni, kár, hogy egyszerre nem kettőt lehet kivinni, mert Dóri is mehetett volna. Dennis, vagy Robin nyer, de egyik sem érdemli meg ezt a nagy nyereményt , még a felét sem.

lukacstoncsi 2015.02.27. 14:23:29

@dare: Még be sem került a villába így nem értem ezt az üzekedés dolgot.Elötte kellett volna ezt rendezni a csajjal vagy azt mondani tartsunk szünetet és legalább addig segíts míg benn vagyok.Erre taktikából alig 10 hét alatt szexelt mert ez volt a terve így akart érdekes lenni a nézőknél új rekord...:D Az hogy fannival aztán nem csak dugás lett hanem konkrétan egymáshoz tapadtak az az ő dolgik, pluzba meg elmondta hogy csőbe húzták és van egy gyereke.Köszi.Jellem.

MacákékIcukája 2015.02.27. 14:23:44

@Cérnahuszár: most komolyan nem ment at az elozo hsz-em?! :-O Blogmoci monnyonle!

dare 2015.02.27. 14:24:00

@Cérnahuszár: Most mi ilyen bonyolult?
Nem érted mit akarok mondani, NEM 1 EMBER A HIBÁS HOGY EZ ÍGY TÖRTÉNT!!!!!!
Denisz viszi el a balhét de nem csak ő a hibás.

lukacstoncsi 2015.02.27. 14:25:49

@lukacstoncsi: Rosszl írtam 1 hét alatt jött neki össze a taktikai szex.
Dennis egyébként se arról híres hogy a véleményét elmondja face to face.Mert konfliktushoz vezethet:D

traccsparty 2015.02.27. 14:27:08

@lukacstoncsi:

Laci olyan nyugalommal ült ott, mint a korábbi két párbaja előtt, mintha tudná, hogy a hacker emberei majd rendesen megumbuldálják ezt a szavazást is, ahogy az eddigieket.

éjszakai online-ban is volt egy olyan elszólása a villapartiról, hogy garantált a belső-külső összeköttetés, úgyhogy nem csodálkoznék, ha erről a feltételezhetően bunda szavazósdiból is kiderülne utólag egykét érdekesség. Én már csak azt tekinteném bizonyítéknak, hogy ebben Laci nem sáros, ha nem nyerné meg a villát, de ha megnyeri, akkor felőlem mehet a kóterbe.

csicserierika 2015.02.27. 14:27:13

ezek után majd Dennis jön a Lacci hogy bánik a nőkkel dumával, pedig bent sem volt különb mint kint. Ha nincs sex, nincs érdeklődés, meg egyéb tetvedékezés

dare 2015.02.27. 14:28:00

@lukacstoncsi: Nekem az egész beköltözése inkább egy tehetetlen ember vergődésének tűnik, lehet hogy mondta volna hogy tartsunk szünetet, de akkor nincs sóóóóó

Cérnahuszár 2015.02.27. 14:29:33

@dare: te nyugi. Én nem hibást keresek, azon már tényleg túlvagyok hogy ilyeneket keressek a történésekben. Az hogy nem működött akapcsolatuk, azért tényleg 2 ember a felelős, de az hogy így szakított azért a csaj nem hibáztatható, és ez ordas nagy különbség. Felelős Dennis, ő tervelte ki és hajtotta végre. Kíméletlenül. Nekem az ilyen ember gerinctelen :)
Attila gyíkember teóriája megdőlt, azoknak van

csicserierika 2015.02.27. 14:30:23

@Gitram: olvasd el az adatlapját, ott sem titkolta, h betámadták a nőjét és ő megvédte. Vagy gondolod, h nekiesik négynek csak úgy ok nélkül ? Be sem válogatták volna, ha bűnöző lenne.

csicserierika 2015.02.27. 14:32:52

éjszakai videó ma sincs valakinek ?

dare 2015.02.27. 14:34:58

@Cérnahuszár: Az a baj hogy 100 emberből 99 így gondolkodik, naivak, és csak a szemüknek hisznek.
Nem akarlak meggyőzni, a reptilián gerinctelen....és nyugodt vagyok...csak azért emeltem ki hátha megérted mit akarok

Cérnahuszár 2015.02.27. 14:46:29

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): megnéztem, volt az asztalon kb 6 szifon, mondjuk nem tudom máskor is van-e ott ennyi esténként :) Most volt.

MacákékIcukája 2015.02.27. 14:48:22

@Cérnahuszár: meg a legelejen, amikor Laci benyitott eloszor Attishoz? Akkor biztos a froccsozes miatt voltak ott, elvegre nyolcan vannak a villaban...

Cérnahuszár 2015.02.27. 14:54:03

@dare: figyi nekem furcsa volt hogy a bemutatkozó filmben úgy van beállítva Dennis hogy csicskáztatják a barátnő és az anyja, gondoltam is hogy mehetnek bele egy ilyen videóba. Talán azt gondolták hogy az önállóság megteremtése miatt van ez így felvezetve. De ha meg logikailag gondolom, miért egyeznének bele hogy legyen még1 lealázó szakítás is, amiatt ekkora hátránnyal indítson Dennis, ezt a húzását soha nem tudja kimagyarázni. Max arra utazhat hogy elhalványul a dolog, de hát nálam ez nem így működik. Mondjuk én ne vagyok potenciális szavazó, mert még okostelóm sincs :) Megmaradok az elemezgetéseknél, ez érdekel az egészben.

lukacstoncsi 2015.02.27. 14:57:05

@dare: Hát ha só akkor az asztali legyen vagy tengeri:D Ne ez.

Ruadhnait 2015.02.27. 14:57:31

@dare: De, 1 ember a hibas, hogy ez igy tortent. Ugyanis, egy szar kapcsolathoz ket ember kell, az igaz, de ahhoz, hogy egy fereg egy fel orszag elott eloben meglepikent szakitson veled, ahhoz egy eleg. Egy Dennisz. Nehogymar a csaj hibaja legyen... Szerencsetlen max annyit vetett, hogy naivan megbizott egy hatttalmas, gerinctelen parasztban.

pomac 2015.02.27. 14:58:11

@Cérnahuszár: ha megnézed denisz az első vidin jobb oldalt van a másikon meg bal oldalt , szerintem robin is azért röhög mert 2X (vagy ki tudja hányszor)vették fel valamiért :DD

Ditti82 2015.02.27. 15:08:04

Mindenki gyíkember és a Jupiterről jött!

lukacstoncsi 2015.02.27. 15:09:03

Ha valakinek rosszat akarunk akkor most már mondhatjuk, hogy: "Szakíccson Veled a Denyissz" :-)))))))))))

Nem Penny hajója 2015.02.27. 15:13:37

Egyébként ha nem vetkőzik ki addig teljesen magából, akkor a vasárnap fő favoritja Mackós Dóri (Robinnak: Dora).
- A tinicsajos szavazatok meg fognak oszlani a két fiú között.
- Alapvetően szimpatikus - szomszéd lány - karakter volt.
- Egyedül nem kurvult el a csajok közül.
- Az, hogy tartotta magát, meg hogy elküldte az elején a halálfaszába Laccit elvi alapon, még szerintem a csajoknak is szimpatikus lehet.
- Még az ufós hülyeségei is inkább viccesek, mint ijesztőek.
+ 1 azt se felejtsük el, hogy - ha jól emlékszem - a november végi szimpátiaszavazáson ő vezetett és nem is kevéssel.

MacákékIcukája 2015.02.27. 15:14:32

@mr sleepy: juuuuuj, es fent van a 23-i is! Koszi szepen :))

@Ditti82: en meg almomban Attilaval akartam hatolni, kepzeld :D

Ken Adams79 2015.02.27. 15:16:49

Sziasztok!

Hát... végre történt valami vicces is, nem csak "miért utállak téged".
Az már kezdett döguncsi lenni.

Attila jó fej .. mondjuk úgy könnyű, hogy ő tét nélkül van bent, esetleg még pénzt is kap érte.
És esetleg még a fülére (vagy a riportszobában) is mondják, hogy mit kell mondania /tennie.

Ez eddig a legjobb HV, amit olvastam!!! grat Hoppancs

Ken Adams79 2015.02.27. 15:18:35

Jah...és az a jobbágyruha is elég hamar előkerült...ok, hogy biztos van az RTL kelléktárában mindenféle dolog...

dare 2015.02.27. 15:20:10

@Ruadhnait: Megpróbálom érthetőbben, én egy árva szóval nem mondtam hogy a csaj a hibás, nem rá céloztam amikor azt mondtam nem 1 ember a hibás hanem a csatornára hogy hagyták hogy ez megtörténjen és leadják élőbe amint szétaláznak egy embert.
Most mondhatjuk azt is hogy Denisz akarta ezt mert akkora tahó meg minden, csak miért kellett partnernek lenni ebben a csatornának hogy megtörténjen.
Most teszem azt én odamegyek és azt mondom élő adásba akarom dobni a csajom miért hallgatnak meg ilyen hülyeséggel, azt is mondhatják nekem hogy ez már túlzás ecsém...kapjál már a fejedhez, bolond vagy.
A csatorna ugyanolyan hibás hogy hagyták hogy ez megtörténjen mint Denisz ha ő tervelte ki.
Többször már nem futok neki, remélem érted mit akartam mondani.

Cathcart_ezredes 2015.02.27. 15:38:24

@Cérnahuszár: Basszus, ez nagyon durva... Eddig is lehetett sejteni-tudni, hogy a szerkesztők ott nyúlnak bele, ahol csak jól esik, de innentől kezdve a VV pont annyira reality, mint a barátok közt. Nem vágok eret, de azért meglepődtem. És milyen amatőrök, hogy így elbaszták:)

2015.02.27. 15:43:40

Szerintem a tegnapi volt a legjobb adás, rájöttem a baj nemcsak az agyhalál volt, hanem baromira hiányzott a humor.
Attila régen nem volt a kedvencem, de akkora volt a kontraszt, most hogy benn volt, hogy megkedveltem.
Lehet hogy valakinek az a humor, hogy Dennis a farkát a táblához nyomja, meg a tanáriasztalon tömi a lecsóstálat, hát nekem nem.
Remélem nem nyer, de végül is leszarom, jó hogy vége!

lukacstoncsi 2015.02.27. 15:45:57

@Nem Penny hajója: Rég volt november...azóta sok alkohol lefolyt a torkokon:D

lukacstoncsi 2015.02.27. 15:47:21

Lilu meg Isztambulban van a döntőig ahogy olvastam valami melójával kapcsolatos ügyben.Már szinte hiányzik a kemény hang:D

Cérnahuszár 2015.02.27. 15:49:29

@dare: ja hát ha a csatorna is tudta mire készül, hát ez van. A csatornának nincs vesztenivalója, nem is lesz. Csak az érdekli hogy legyen minél nagyobb balhé, és ha talál valakit aki beleáll nem mond nemet.
Ezen gondolkodtam amúgy nemrég, hogy volt 13? 13-an mentek be? ember, aki bement holt naívan, 2-3 hónap alatt teljesen megfordul velük a világ. Ha kijön a többi is, soha nem fogja úgy látni magát és a világot ahogy eddig. Lehet hogy minden emberre ráférne egy rövidfilm az életéről?

Montezuma13 2015.02.27. 15:51:37

A beköltöző villalakók jót tettek a műsornak, mert egész jól felpörgették azt.
Ami számomra nyilvánvaló, hogy másik feladatuk Laci lejáratása lehetett, mert szinte mindegyik elítélően vélekedett róla (még Szandika is, noha ő alig szólalt meg) és ennek erőteljesen hangot is adtak. A korábbi VV-k során nem volt szokásban, sőt tilos volt, hogy a vége felé beköltöző régi villalakók ilyen mértékben, a nézőket befolyásoló módon nyilvánítsanak véleményt és szóljanak bele a játék menetébe. Számomra egyértelmű, hogy Lacit szeretnék már kívül látni a villán a szerkesztők és nem akarják a Fináléban szerepeltetni. Ez nem is lenne baj, azonban én Deniszt még Lacinál is jobban rühellem. Itt jegyzem meg, hogy Lacit már az előző Fanni/Laci párbajnál ki szerették volna tenni, mert olyan műsorvezetői elfogultságot, amit Lilu mutatott Fanni felé még nem láttam a VV-k során.
Szóval Lacinak mennie kell, ez már eldöntött tény. Csak abban reménykedem erősen, hogy Robin nyeri meg a játékot, mert sem a dögunalom Dóra, sem a suttyó bunkó Denisz nem érdemelné meg.

vastyúk is .. 2015.02.27. 15:53:07

Szép napot! Láttam ide is begyűrüztek az összeesküvés elméletek. Most, hogy így felnyílt a harmadik szemetek, be kell vallanom, hogy az Orion csillagképből származó, Orion űrhajón ideutazó szuperintelligens reptilian vagyok, egyike az alapítóknak, akik feladatba kapták, hogy leforgassák és megrendezzék a való világot. Jól végeztük a dolgunk, hiszen egész eddig nem sejtették, hogy készen rendezett részeket láttok, igyekeztünk minél szarabb sztorikat adagolni ugyanis. Igen egyetlen (rész)feladatunk, hogy Laci megnyerje a fődíját, és még nehezítésként,csak persze játszásiból megbeszéltük vele, hogy végig legyen süttyő paraszt, egy igazi szarbála, vagy hogy mondják a Föld nevű bolygón. Lebuktunk.

HAJRÁ LACI!!

lukacstoncsi 2015.02.27. 15:59:21

@Montezuma13: Tavaly elég rendesen nyomták Zsófikát éppen Attila.Aureliot alázta az a hülye meg éppúgy belement mint most Laci.Ha van egy kis esze akkor nem így áll hozzá a basztatáshoz vagy visszanyal de megtudta szopatni mert hagyta magát.Ő aki már nyertesnek érzi magát meg akkora az arca most kicsit visszább vett.Dennis elvolt, Robinnak beküldték Anettet akivel gyorsan összekavarodtak na szerintem erre és így senki nem számított.Nem tudom nekem ez csak a bennti hiányérzet csillapítás meg egy adag kémia egyelőre.Vikit tavaly látványosan mellózte Attila meg is sértődött hogy nincs középpontban:D

Montezuma13 2015.02.27. 16:00:43

@dare: Ebben nem értünk teljesen egyet. Ebben az esetben egyértelműen Denisz volt a hibás, bár inkább az aljas szó jobban illene rá. Ő pontosan tudta, hogy szakítani fog. Ezt ha tisztességes megtehette volna az adás előtt és nem ülteti be a közönség soraiba a barátnőjét és annak az anyját. És nem alázza meg ország világ előtt. Erről nem a csatorna tehet, erről kizárólag Denisz tehet. Az persze más kérdés, hogy gondolom a csatorna kapva kapott a lehetőségen. A lehetőséget azonban Denisz teremtette meg. Ez egy utolsó suttyó, prosztó, jellemtelen viselkedés volt, ezért ne papoljon Denisz a nők iránti tiszteletről, meg arról, hogy ő nőt nem hív ki párbajozni stb. Itt lepleződik le Denisz hazudozása és aljassága.

Ken Adams79 2015.02.27. 16:01:54

@vastyúk is ..:
"igyekeztünk minél szarabb sztorikat adagolni ugyanis".
Úgymond sikerült....

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 16:02:18

Hello! Én egy marslakó vagyok, belebújtam a billentyűzeted gombjaiba és most az ujjaiddal szeretkezek. De látom, hogy Te is élvezed... mert mosolyogsz.

Kosztarika 2015.02.27. 16:09:31

@-pkata-: Laci meg is jegyezte: ez hiányzott! Ő benne lett volna -néha Robin is- de a többiek nem nagyon voltak rá vevők. (Elképzelem, ahogy Fannit lelocsolják a rucijában, talán még vér is folyt volna :D )

Montezuma13 2015.02.27. 16:09:46

@lukacstoncsi: Az más kérdés, hogy Laci a Fanni párbaj utáni viselkedésével cseszte el a játékát, ebben egyetértünk. Az ilyen fajta nagyképűséget a nézők nem tolerálják és ez lesz a veszte. Laci is elég nagy bunkó ahhoz, hogy ne vegye észre mikor lép át egy bizonyos határt. Ezt szerintem a Fannival való párbaja után átlépte. Esélytelen a végső győzelemre. Talán a Denisszel szembeni párbaját megnyeri, bár ebben is erősen kételkedem. Ha ezen a párbajon esetleg nyer, akkor azt nem saját magának köszönheti, hanem annak, hogy Denisz még nálánál is nagyobb suttyó.

Ps.
A VV6-ot nem kísértem valami nagy figyelemmel, főként a végjátékot nem. Még azt sem tudtam, hogy Attila tavaly is bent volt.

Cérnahuszár 2015.02.27. 16:10:52

@vastyúk is ..: :DDD
csak azért vigyorgok hogy falazzak neked a vallomáshoz azzal hogy poénra veszem és most már senki ne tudja hogy ez most vicc vagy sem? Igazából Dennist tolják a reptiliánok, azzal hogy Lacit írják, nehogy az annunakik döntőbe juttassák. Vagy mégse?

Gia Gianea 2015.02.27. 16:13:18

Laci éjszakai "szórjuk meg Dórit lufival" akciója is tök jó volt.Szerintem sokkal színesebb köcsög,mint amilyen Dennis.

Kosztarika 2015.02.27. 16:13:20

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Te cafat!: D :D Azonnal bosszút forralsz Robin ellen, Anett miatt?! :D Há mi vagy theee????

Montezuma13 2015.02.27. 16:15:42

@lukacstoncsi:
Robin/Anett kapcsolathoz annyit, hogy tegnap valaki írta, vagy mondta valahol, hogy Anett volt az, aki rámozdult Robinra, mert mielőtt bement a villába látta, hogy Robinnak van nagy esélye a végső győzelemre. Ezért hajtott rá. Szerintem ebben lehet valami.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 16:16:44

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Dóra nem egy nagy partyarc... és Fanni sem, max ha királylány lehet.
@Montezuma13: de utólag észre vette, éjszakai on-ban mondta, hogy sajnálja, hogy nem bírt akkor magán uralkodni, de előtte annyit nyelt tőle, hogy kifakadt.

Magg. 2015.02.27. 16:21:07

@Montezuma13: ez a téma már Denisz előző párbaja előtt is felmerült. Akkor 10-ből 9-en úgy gondolták itt a kommentelők, hogy előre megrendezett volt az egész sztori, ez jól látszott abból a bizonyos bemutatkozó kisfilmből is, ahol "anyóspajti" csicskáztatta Deniszt.
Ezen kívül a nagy, látványos kivonulás is csak színjáték volt. Többek szerint a csaj markát nem kevés pénz ütötte az alakításért.

Még hogy nem tudott róla a csatorna! Ugyan már! Egy légy sem repülhet át úgy a stúdión, h arra a szerkik előzetesen ne adtak volna engedélyt.
Hajlok rá, hogy én is előre megrendezettnek gondoljam a szakítást.

MacákékIcukája 2015.02.27. 16:22:15

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): a, dehogy :D szerintem az a fenekeles tett ram mely benyomast :D Gheci!

Kosztarika 2015.02.27. 16:26:29

@csicserierika: azt nem tudok, de Vastyúk nagyon jól közvetítette a tegnapi poszt alatt. Köszönjük neki :)

Magg. 2015.02.27. 16:26:46

Milyen volt már, amikor Denisz sorolta, kivel mi a baja és Lacinál ő is azt mondta h sokszor bántotta őt Laci okvetlenül. :DDDDDD

Dórit is rendesen lejáratta Atti. Ezzel a piramisépítéssel, meg gyíkemberrrel csak megint azt láthattuk, milyen végtelenül ostoba liba.
Azt röhögtem, hogy belelkesedett, h Attilával milyen egyformán gondolkodnak. LOL!
:DDDDDDDDDD
Ez a szerencsétlen még csak észre sem vette, hogy szivatják.

2015.02.27. 16:30:57

@Magg.: Az okvetlen már volt egyszer korábban is, meg a másik kedvenc ócsmárol.
Azt hittem én vagyok a barbár és van az ócsárolnak egy másik alakja, de a gugli se tud róla.

Magg. 2015.02.27. 16:32:34

@Montezuma13: Lacinak már az első párbaja után is nagyon hatalmas volt az arca, mégis megnyerte a második és a harmadik párbaját is.
Nekem meg pont az jutott eszembe, amikor Denisz kimondta Laci nevét, na meg is van a harmadik finalistánk. :)

Magg. 2015.02.27. 16:34:25

@SmittyB: igen, mindkettő Edina szájából hangzott el, a többiek meg átvették.
Én még picit falramászok az "ezmiatt" miatt is, de mind így mondja. A hülyeség ragadós. :DD

csicserierika 2015.02.27. 16:36:07

@Montezuma13: épp ezért kértem az éjszakait, mert állítólag megbánta , ( késő bánat ) de akkora volt a feszültség benne ( amit elhiszek ). h így reagálta le az egész estés t....falvizást ( nem írom le azért sem :) ) Azért ez jó pont neki. Nem ? :)

Montezuma13 2015.02.27. 16:38:19

@Magg.: Abban egyetértünk, hogy az RTL-klub tudott arról, hogy Denisz élőadásban akarja dobni a barátnőjét. Azonban abban már kételkedem, hogy erről a lány is tudott és ezért pénzt kapott. Ebben az esetben utólag nem nyilatkozna.

Ezt nyilatkozta most Denisz volt barátnője:

"Dennis élő adásban, a beszavazó show-n ejtette barátnőjét. A pofára ejtett lány először szólalt meg azóta a kapcsolatukról.

Jenny, Dennis volt barátnője a Blikknek mondta el, hogy családja eltartotta a komisz villalakót. Több, mint egy évig voltak egy pár, a lány nem ellenezte, hogy barátja beköltözzön a villába, mert tudta, Dennisnek nagy szüksége van a pénze.

"Hiába volt munkája anyagilag még sem volt eleresztve, így sokszor szorult a családom támogatására, gyakran még ruhákat is mi vettünk neki, sőt a beköltözés előtti héten még pénz is elfogadott tőlünk." -nyilatkozta Jenny, aki teljesen lesokkolódott, mikor barátja élő adásban tette lapátra ország-világ előtt. - "Ahogy teltek a hónapok ma már teljesen tisztán látok mindent. Harag már nincs bennem, de megbocsájtás sem lesz. Kihasznált bennünket anyagilag, és érzelmileg is. Ráadásul még jól meg is szégyenített élő adásban. Az ő bocsánatkérése és magyarázkodása valószínűleg hazugságokból állna, és csak azért tenné hogy a közvélemény előtt tetszelegjen vele. Azt hiszem teljesen érthető, hogy többé már nem szeretnék vele beszélni."

Bár a lány tudott Dennis kislányáról, neki sem árulta el soha, miért nem látogatja meg. Jenny szerint ha Dennis megnyerné a játékot, biztos, hogy azonnal dobná Fannit."

csicserierika 2015.02.27. 16:40:34

@Montezuma13: nincs akkor öltönykabátjuk ? Összedobjuk :)
Ha mégis Dennis menne vissza, nyerjen Dóra.

Montezuma13 2015.02.27. 16:41:54

@csicserierika: Jó pont lehetne, de még sem az, mert a nézők nagy része ilyen szinten nem kíséri figyelemmel a VV7-et. A legtöbben nem tudnak erről, hiszen csak nagyon kevesen nézik az éjszakai stream-et. Ami a nézők nagy részében megmaradt az Laci nagyképű, undorító viselkedése a párbaj után.

Montezuma13 2015.02.27. 16:44:16

@csicserierika: Dóra nem nyerhet. Azzal, hogy nem volt párbajon erre maradék esélyét is elveszítette. Bár lehet ügyességnek nevezni, lehet taktikának, de a szavazók jelentős része (persze nem mindenki) szerintem nem fogja tolerálni ezt a párbajt elkerülő magatartást, taktikázást. A 3. hely az övé.

csicserierika 2015.02.27. 16:45:45

@Montezuma13: hát... nem is tudom, sztem érthető volt, h nem is volt szép. Fannit tényleg eddig lehetett bírni. Milyen lehetett bent, és milyen lett volna, ha visszamegy ?

Magg. 2015.02.27. 16:46:56

@Montezuma13: Sztem soha nem tudjuk meg a teljes igazságot.
Ha leszámítom a magamutogatását, meg a káromkodásait (ami amúgy mindegyikre jellemző), még egy csendes, nyugodt, időnként vicces figurának is el lehetne könyvelni. Olyan hihetetlen, hogy valaki annyira érzéketlen, bosszúálló kőbunkó legyen, hogy élő egyenes adásban szakít.
De mondom - ezen már az előző párbajnál is elég hosszas vita folyt klf. összeesküvéselméletekkel tarkítva.

Katácska3 2015.02.27. 16:47:39

Nem semmi, hogy még mindig téma a Dennis szakítása. Engem totál hidegen hagy, gáz volt, csúnya volt, ennyi volt. Lépjünk már túl ezen... Laci és Dennis egyaránt megosztó személyiség, bár még mindig nem értem, hogy Lacival miért szimpatizálnak annyian. Dennis legalább tud vicces lenni és nem a vetkőzös dolgaira gondolok. Rengetegszer megnevettetett és szerintem nem csak engem és ő legalább normálisan állt a társaihoz a villában. Ezzel szemben Laci hihetetlen mértékű nagyképűsége, " ki ha én nem" stílusa nagyon gáz! Annyira biztosra veszi a győzelmet, hogy semmi félelemérzet nincs a gyerekben, folyamatosan minden feladatnál azt az unott fejet vágja, elhiszem, hogy uncsi lehet ennyi idő után ugyanazokról dumálni, de ez a játékhoz tartozik, neki minden mindegy, mindent két perc alatt leakar tudni. Biztosra veszi, hogy nyerni fog, három győztes párbaj után talán még lenne is miért..de nem mindegy, hogy kik ellen ment vissza és egyik ellen se olyan hű de nagy százalékkal. Sajnos Dennis most szintén ilyen ellenfél.. Lacinak egy jó nagy koppanás kéne, hogy visszavegyen végre a hatalmas arcából, ha ezen a párbajon kéne kiesnie, nem érdemli meg, hogy finalista legyen, na nem mintha a Dóri megérdemelné, de Laci a féreg stílusával még annyira sem. Ja és még egy gondolat.. az utolsó párbajon, ahogy Laci viselkedett miután megtudta, hogy nyert.. na az gusztustalan volt, hogy leüvöltötte többször is Fannit...undorító egy ember. Egy ilyen ne nyerjen!

csicserierika 2015.02.27. 16:48:38

@Montezuma13: én is így gondoltam mostanáig, de ebben az opcióban amit vázoltam, megérdemli a két pasi. Robin a nagy Edina barát, és Denis a nagy Dóri barát Ez mind idézőjeles.
fantáziálni már csak lehet. nem ? :)

csicserierika 2015.02.27. 16:50:00

@Magg.: ha neked sixx szava számít, már leírta ide, h nem volt előre lerendezett.

csicserierika 2015.02.27. 16:51:50

@Katácska3: Fanni meg végig az ő fejét. Éjszakaiban szó volt róla, megbánta, ha késő is már. Talán nem ez dönt. Remélem.

csicserierika 2015.02.27. 16:53:29

@Katácska3: ja, és Dennis arca mekkora lenne, ha visszamenne ? Már Danis párbaj után kijelentette, h a két legerősebb ment ki és ő jött vissza. Aham...

Katácska3 2015.02.27. 16:55:24

@csicserierika: ez nálam nem sokat nyom a latba, nem emiatt nem kedvelem Lacit, már a játék eleje óta nem szimpatikus, és ahogy haladt előre az egész, egyre jobban kezdtem "utálni". Nem bírom az olyan embereket, akik egy vitában külső dolgokkal érvelnek.. számtalan vitában Ádám és Laci külső dolgokkal degradálta a Fannit (szőrös a segged, narancsbőr stb..) ez gusztustalan viselkedés..és ezzel csak megalázza az adott nőt... meg eleve Laci egy agresszív ember. De a nagyképűsége az ami a legjobban taszít!

Katácska3 2015.02.27. 16:57:39

@csicserierika: nem szimpatizálok annyira Dennissel sem, úgy gondolom, hogy a négy játékos közül én Robinra fogok szavazni a végén..
Csupán nem szívesen látnám, ha ismét Laci nyerjen a szombati párbajon, mert már nagyon kéne neki az a pofára esés.

Montezuma13 2015.02.27. 16:59:16

@Katácska3: Én úgy vagyok vele, hogy egyik (Laci, Denisz) sem érdemli meg a Finálét. Mindkettő sültbunkó. Engem Denisz valamivel jobban irritál. Egyáltalán nem tartom humorosnak, inkább közönségesnek és alpárinak, amit ő "humornak" nevez. Bár az is igaz, hogy számomra a cirkuszi bohóc humora, ripacskodása soha nem tetszett, inkább az angol humor az, amit kedvelek.

Magg. 2015.02.27. 17:01:50

@csicserierika: ha mégis előre megrendezett lett volna, azt nyilván irtóra titokban tartaná a csatorna, titoktartási kötelezettséget írattak volna alá (nyilván nem kevés fizetség ellenében), erről sixx sem tudhatna.
A csajt meg azért nyilatkoztatták az ilyenkor elvárt módon, hogy ne legyen gyanús, miért van csendben.
Ez is egy lehetséges verzió, meg az is, hogy spontán szakítás volt. Nem fogjuk egyhamar megtudni (max. az elévülési idő után) :))

Katácska3 2015.02.27. 17:03:51

@Montezuma13: Hát nehéz köztük választani azt tény, vagyis sokaknak az lehet, de én egyszerűen nem tudok a Laciban semmi pozitívat meglátni, szerintem még egy szériába se volt senki rám ilyen hatással, hogy ennyire irritáljon. Szombaton eldől, de szerintem megint Laci fog visszamenni.

Kosztarika 2015.02.27. 17:04:36

@csicserierika: Elég nehéz lehetett neki türtőztetni magát, ahogy Fanni viselkedett és beszélt vele. A Zsu-s párbaj után érdekes módon teljesen szimpatikusan reagálta le a győzelmét, még valami teljesen emberit is odaszólt Zsunak.

Magg. 2015.02.27. 17:11:03

@Montezuma13: @Katácska3: Most valahogy senkinek nem lehet szívből drukkolni. Laciról és Deniszről már leírtátok a leírnivalókat.
Igazából Dóri sem egy matyóhímzés. Végtelenül közönséges, ostoba műnő, aki folyton a szempilláit nyalogatja, az orrát túrja vagy a száját rágja belülről és akkor is csámcsog, ha nem eszik. Ha lát egy kis piát, elveszíti az önkontrollt, lop, lealjasodik.
Azon lepődtem meg, hogy Attila szerint szép. Jézusmária...! Azzal a dagadt, felpuffadt arccal mindennek lehet mondani, csak szépnek nem.
És ne felejtsük el az ő köpködését sem!
Robin? Hát már nem is tudom....

Katácska3 2015.02.27. 17:13:37

De az gondolom feltűnt nektek, hogy nem buta a Laci, mármint arra gondolok, hogy okosan azt mutatja és mondja, amit kell. Tudta, hogy a bunkó stílusával nem viheti sokra..ha Edinával nem állt volna össze, már rég kiesett volna. Próbálja eljátszani már egy ideje, hogy ő nem is olyan rossz, mint amilyen volt, de totál átlátható, hogy kamu és csak színészkedik, hiszen mindig utat tör az igazi énje, hiába játssza, hogy ő próbál jobb lenni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 17:22:38

@Katácska3: én teszek rá, h Laci milyen, de denisz irritál :-D

@Magg.: nekem Robin nem szimpi :-)

Magg. 2015.02.27. 17:26:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: lassan már nekem is gondjaim vannak vele. Ez a szerelmi szál itt a végén nálam már nem jön be.
Nyerjen a Vikcsu vagy a Maci! :))

ani58 2015.02.27. 17:29:08

@dare: Biztos hibás mindkettő, de ez kettőjükre tartozik, nem a fél országra. A nyívános szakítás ne volt szép Dennistől.

kamilla123 2015.02.27. 17:35:27

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: miért nem szimpi Neked Robin? tényleg érdekel. Azon kívül,h sunyi a nézése (mert ezt szokták felhozni ellene)

csicserierika 2015.02.27. 17:44:47

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): sztem is jeles önuralomból, ami párbajon zajlott...ráadásul egy hete volt az Edinás, állandó nyomás alatt tartják.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 17:46:08

@Magg.: áh, inkább nyerjek én, lássam a végét :-D

@kamilla123: a nyílt tekintet hiányzik. Egyébként nem tudom megmagyarázni, csak egy realityben a genyákat szeretem :-D Robin meg semmilyen. Túl jó, de most cáfolom is magam, mert sunyi, meg ügyesen taktikázik, de mégsem szimpi. Érthető voltam? :-D Magamnak sem.

csicserierika 2015.02.27. 17:46:22

@Magg.: sztem már rég kiszivárgott volna. Ezen sem ma fogunk megegyezni :)

csicserierika 2015.02.27. 17:48:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: én értelek thesó :) Olyan kis hátulról jövős, késsel hátba döfős, kifelé meg jó fiJú.

csicserierika 2015.02.27. 17:50:44

@Katácska3: miért kéne ? Mert hetek óta csak nyomás alatt van , még Denniske jól elhentergett és mosolygott magában ? Na, én meg az ő képét nem szeretném látni a fináléban. Ráadásul még a számára is már tehernek számító barinőjétől is megszabadította Lacci.

csicserierika 2015.02.27. 17:52:22

@Katácska3: ő viszont rezzenéstelen arccal fogadta Fannitól, h kispöcsű,Zsútól, h görbe. Ez pasiknál elég érzékeny pontok szintén.

kamilla123 2015.02.27. 17:54:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: jó, persze, van ilyen, amikor vki nem szimpi és kész. Amúgy sztem ilyenkor tudat alatt emlékeztet minket vkire, akit nem bírtunk.

csicserierika 2015.02.27. 17:55:12

@Montezuma13: ez nekem is feltűnt, h senki nem segítette Laccit. Szandika biokellék volt ( nem díszlet, mert benne a dísz szócska )

kamilla123 2015.02.27. 17:57:16

Szerintem ebből az ex-villalakós beköltözésből minden jelenlegi játékos profitált, kivéve Deniszt. De ez az ő hibája, mert nem használta ki a ziccereket (pl hogy hülyéskedjen a többiekkel vagy ilyenek). Sztem Laci is jól jött ki, mert tök lazán fogadta a szívatásokat és jól reagált.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 18:02:06

@csicserierika: @kamilla123: a szem nagyon sokat elárul számomra és basszus, Robin szemében nincs nyíltság, viszontmmég denisznek is tisztább a tekintete. Sajnos az ilyen emberekben nem tudnék megbízni benne.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 18:04:03

@Katácska3: Tudod drága, Te úgy hiányoztál mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Nem kell bírjad Lacit, senki nem kért rá, de miből gondolod, hogy valaki kíváncsi a Te gyalázkodásodra!? Én, speciel leszarom magasról...by Fanni. Most jelentkeztél be az előbb, semmi mondanivalód nincs a Laci mocskolásán kívül. Nos, remélem elmondtad amit akartál, és tovább léphetsz! Ne rontsd itt a hangulatot, mert készülődnünk kell a holnapi párbajra! Isten veled.... HAJRÁ LACI!!!! :)

Krétagarbó 2015.02.27. 18:07:54

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Semmi önálló játéka nem volt, ha látni lehetett, mindig csak Fannival összefüggésben. Jól látszik a heti teljesítményén, szinte a kanapéba belenőtt. Meg egyébként is egy suttyó szegény, ezt már sokszor mondtam róla, de jobb jelzőt nem találok rá. Nem szeretném, ha a döntőbe kerülne.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 18:09:33

@csicserierika: Két napig üdült. Evett, ivott, feküdt, aludt... addig sem kellett a szemétégetőnél ácsorognia...

Krétagarbó 2015.02.27. 18:10:47

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Robin valóban olyan hátulról mellbe szúrósnak tűnik számomra is. A döntőben már mindegy lenne nekem nagyjából, hogy ki nyerjen, talán Dórit kicsit furcsállnám, hogy párbaj nélkül nyerhet, de ha ez menne neki, hát egészségére. Csak könyörgöm, ne Dennisz...

Fu Szekh Li 2015.02.27. 18:14:36

@Krétagarbó: Vitatkoznék: az elején elég sokat hülyéskedett, volt játéka. Neki tényleg Fanni lett a végzete, valahogy a csaj bedarálta.
www.youtube.com/watch?v=SmuioXhzvN8

csicserierika 2015.02.27. 18:14:37

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: gyakorlatilag nem is láttuk, azért kérdeztem tegnap is, h hol van, azt hittem, h kiment.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 18:15:56

@Krétagarbó: én sem, nem tudom, h mit tervezett játéknak, de Fanni betett neki. Semmilyen szegény, és tényleg suttyó.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 18:17:23

@csicserierika: igen, nem egy férfias srác.

@Krétagarbó: pontosan, EKG, bár eddig is mindegy bolt, h ki nyeri :-D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 18:17:40

Remélem, holnap Laci megy vissza! Már csak azért is megérdemelné, mert ez lesz a 4 - ik párbaja. Denisz, mostanában miért nem kapja elő a farkát? A múltkor még azzal dicsekedett, hogy Ő kint is ilyen. Nemrégen még anyaszült meztelenül ült a szauna mellett, és ott ráncigálta a kis deniszt. Csak nem Fanni hozott neki infót, amikor kint volt a BV -ben? ...mert azóta a nadrágjában tartja.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 18:21:20

@csicserierika: Ma megnéztem az ismétlést. Én is majdnem hánytam...ahogy cuppogtak. Az milyen csókolózás???? Pfújjjj. Azt hittem sosem fejezik be. Rosszul vagyok, amikor Robin szerelembe esik. Gusztustalan. Nem szavazok rá, akkor sem ha Laci kiesik.Remélem, hogy nem fog!!! Hajrá Laci!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 18:22:44

@Magg.: Egyébként az mit változtatna a suttyóság tényén, ha előre megrendezett lett volna (amit egyébként nem is hiszek, de mondjuk ha feltételezzük, hogy előre megjátszott) ?

Montezuma13 2015.02.27. 18:22:44

@Magg.: Igen, valóban ebben a VV-7-ben nehéz volt szimpatikus játékost találni. Bevallom én nem drukkoltam egyiknek sem. Megjegyzem a VV6-ban, már amennyit láttam belőle szintén ez volt a helyzet.

Robin valóban még a legnormálisabb közöttük, azonban őt viszont sunyinak tartom. Erre példa a dupla jel átadása Dórinak. Ez nagyon tudatos volt a részéről. Még korábban Danival beszélgetek egy éjszaka és akkor Dani azt mondta Robinnak, hogy remélem tudod azt, hogyha a dupla jelet valakire ráteszed az ki fog hívni párbajozni. Erre azt válaszolta Robin, hogy ezzel tisztában van. Meg is szabadult a dupla jeltől, amikor Dórinak átadta. Sőt ezt mint valami pozitívumként próbálta beállítani. Az már más lapra tartozik, hogy Denisz még sem Dórit hívta ki párbajra.

Robin nem buta, de azért nem is olyan okos. Játéka átlátható. Már a bejövetelekor felmérte, hogy ki lesz az ellenfele. A játékot, mint a korábbi VV-ék során kiderült, mindig férfi nyeri. Ez azért van így, mert a szavazók nagy része nő. A nők pedig általában a férfiakra szavaznak. A férfiakra szavazó nők nagy része, pedig a jóképű férfiakra adja voksát. Süket duma a belső értékek meg az ilyesmire való hivatkozás, a nők java részének a külsőségek számítanak. Ráadásul az itteni ffi játékosok esetében belső értékekről nem is érdemes beszélni. Szerintem Robin jól felmérte ezt, már a beköltözés előtt. Az ő ellenfele külső kinézet szempontjából két játékos lehetett, Ádám és Laci. Velük már az elejétől fogva nem szimpatizált. Érdekes módon Danival, Denisszel és Macival jó viszonyt ápolt. Ők külsőleg nem versenyezhettek vele. Itt jegyzem meg Ádámon és Lacin kívül, minden csoportosulással próbált jó viszonyt ápolni. Ádámot kint hagyta a párbajon. A párbaj előtt nem véletlenül hangoztatta, hogy ők ketten ugyanazt a játékostípust képviselik, el kell dönteniük, hogy ki a jobb. Másik ellenfele Laci volt, akit mindenáron el akart távolítani, ez a mai napig tart. Ezért van az, hogy bármennyire is megértik egymást manapság, változatlanul Lacit próbálja Robin kiszorítani a villából. Tőle tart a legjobban, mert külső kinézetre Laci az, aki vele versenyezhet. Tisztában van azzal, hogy a nők szavazatainál a külsőségek sokat nyomnak a latba. Robin nem buta gyerek. Végig játszotta a játékát és meg fogja nyerni a VV7-et.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 18:23:56

@csicserierika: Elvitték a földönkívüliek. Jaj, hogy ez a Dóri milyen ostoba.=D =D ...és még egy szintre képzeli magát Attilával.=D =D ...egy kabaré.:)

kamilla123 2015.02.27. 18:31:39

@VV Erőlegény: nem tudod Te megbocsátani Denisznek a Danis párbajt... :-)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 18:35:08

@Montezuma13: Ne mán!!! Volt idő, amikor elképzeltem, hogy nyerhet Ő is...de ha Laci kiesik bizisten DORÁRA teszek, hagy essen pofára mindkét fiú! =D... Denisz is, meg Robin is!!! Remélem, nem kerül rá sor! Denisz, még mindig mantrázza, hogy Laci bezárta Fannikát a szaunába, és milyen utolsó dolog volt. Nem tudja, hogy a párbajon már tisztázódott, hogy Fanni akarta, direkt kicsikarta a bezárást. Dóri is tudja, miért nem mondja már el Denisznek, hogy ezzel kér Lacinak menni a párbajon, mert ez nem nyerő! Ki volt tárgyalva. Én is azt látom, hogy Robin egyedül Lacitól tart. Megérdemelné, hogy veszítsen mert napközben jól el vannak, a múltkor meg amikor sírt, Laci vigasztalta. Utána meg hátba szúrja. Robin alattomos, és sunyi. Ne nyerjen!!!!

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 18:37:00

Én is bírtam Danit. Jobban örülnék, ha még mindig bent lenne a villában! :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 18:38:59

@kamilla123: Deniszt is bátorította Iza, hogy felejtse ki a nőket nem hívhat ki ffir grál lovag szöveget. Amúgy megint folytatódott a Röné féle kihívási show műsor. Denisz most annyit változtatott rajta, hogy két embert is felállított, hogy rákössék a kendőt a harmadikra. De ha egyszer egy VV8 összejönne, akkor azonnali kieséssel súlytanám a villaszabályzat szerint azt a kijelöltet, aki ezt a kihívási kendős sztorit még egyszer ellövi. :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 18:42:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @csicserierika: csatlakozom a klubhoz, bár eddig se titkoltam az ellenérzéseimet Robinnal kapcsolatban.

A jelenlegi négyesből én enkinek nem adnám oda a nyereményt.
Ennek azért meg van az a jó oldala is, hogy hátradőlve, úri kedvem szerint, pillanatnyi benyomások mentén birálhatok vagy épp védhetek bárkit. :D

Kosztarika 2015.02.27. 18:43:36

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Mint kiderült Attilát 26! órára zárták szaunába, mégsem picsogott érte és nem vette személyes sértésnek. Neki jobb társasága volt, mint Fanninak. ;) Nem csodálom, hogy nehezen bírta ki saját magát ez a nő :D

dare 2015.02.27. 18:45:09

@Montezuma13: Denisz egyértelműen hibás ezt nem is vitatom, de semmit nem tudunk az előzményekről, az okokról, az ő fejéből pattant ki ez a szakítás.....nem tudunk semmit, csak láttunk valamit.
Én is adtam már igazat csajnak mikor sírt nekem hogy szakított vele a barátom, végighallgattam hogy mekkora egy tapló paraszt és mikor meghallgattam őt is hát nem teljesen úgy volt az ahogy.
Denisz suttyó ez tény, de még mindig normálisabban viszonyult a bentlévő csajokhoz mint Laci.
Lehet hogy kibeszélte Dórit a hárpinátorral de a szemébe semmi sértőt nem mondott.
Azért gondolom egy nőnek se mindegy hogy a hátad mögött tetvedékeznek le vagy a szemedbe mondják hogy nyomorék vagy.

csicserierika 2015.02.27. 18:46:17

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Attila uezt csinálta Zsófikával is, csak repülő kutya volt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 18:47:53

@Krétagarbó: Egyetértek. :)
A tegnapi rész is jól megmutatta, ahogy ott ült, mint falusi legény a pesti búcsúban, tök tanácstalanul, kifejezéstelen tekintettel nézelődött ki a fejéből, hogy mennyire és csakis a fannis vonal tartotta életben.

Kosztarika 2015.02.27. 18:48:16

@dare: Nekem nem jön be az ilyen hátulról mellbe dolog. Szebb valakit a háta mögött kibeszélni és a szemébe tenni a szépet?? Nekem nem bejövős. :( Lehet, hogy fáj szemtől-szemben, de akkor leagalább tudom hányadán állok esetleg meg tudom magam védeni a vádak ellen.

csicserierika 2015.02.27. 18:48:42

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ez a szaunás eset az aduász :) Meg, h hogy bánik a nőkkel. Mert ? Dennis hogy bánik. Jáj...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 18:49:02

@kamilla123: Nem ez egyáltalán nincs így! Bizonyos értelemben drukkolhatnék annak is, hogy ő nyerjen, hiszen akkor a győztestől kapott csak ki párbajon a kedvencem. Azonban összességében mérlegelem a dolgot. Dóri ellen pl Deniszre szavaznék, mert Dórit tuja suttyónak, Deniszt aktív suttyónak láttam a játék egészében. És akkor folytatnám, Lacit aktív, és helyenként (vissza-visszaesően) a szimpatikus irányban is fejlődőképes suttyónak (igaz, hogy ezekben a napokban újra lejtmenetben van), Robint pedig a szimpatikus-és az antipatikus karakter között ingázó tujának, aki azért sokkal kevésbé tuja mint Dóri (de az aktivitása nem minden esetben vált ki szimpátiareakciókat belőlem, pl azért mert ilyenkor erőltetettnek érzem, aki nem magát adja).

Kosztarika 2015.02.27. 18:50:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én is kezdek inogni Robinnal kapcsolatban, de az a baj, hogy még mindig nincs más , akinél szívesen látnám a fődíjat. :( Sőt, a többinél még kevésbé.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 18:50:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): igen :-D De amíg tavaly mmkk Viki párti voltam, addig most annyira senki nem jött be.

csicserierika 2015.02.27. 18:50:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): azé' nem mindegy, h kit látunk a döntőben, aztán kezdődhet az iszapbirkózás.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 18:51:32

Jó estét, jó szurkolást!

Ma megkaptam a 3D-s szempilláimat és beszereztem hialuronsavat is. Nálam ez lett a VV hozadéka :D

Továbbra is hajrá Laci, bár látom, h a fórumokat elöntötte a fröcsögés Lacira, ez szomorú, mert ótejóég, komolyan Dóri-Robin-Dennis döntő lesz? Kb. ott be is csukhatjuk ezt a reality bizniszt...

dare 2015.02.27. 18:51:42

@Cérnahuszár: Legfőképp Lacira férne rá egy ilyen kisfilm hogy előtte-utána, a kérdés csak az hogy most játszik vagy tényleg személyiségfejlesztő utazáson vesz részt és megváltozott?
Én hajlok rá hogy az első, de kiderülni akkor fog mindez ha már kint lesz.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 18:52:16

Ati véleménye a párbajról:

" Én jókat beszélgettem Lacival, és Denissel is. Komoly, és baromkodós témákban is jól kijöttem velük pedig teljesen más karakterek. Nem is kívánok állást foglalni. Egyébként is nem engem kell hogy meggyőzzenek hanem a nézőket. De egy biztos.... ennek volt huzatja..."

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 18:55:50

@Montezuma13: Én kedvelem (utólag) Ádámot, de furcsa, hogy őt ffiasnak esetleg ffi szépségnek titulálod, és titulálják a nők Robinnal együtt úgy általában. A játékban és a ffias/macsós metakommunikációikban nagyon infantilisak voltak ők is, a ffi-nő szexuális kisugárzás vonalon csak Lacinak és Denisznek voltak a játékban értékelhető momentumai. Mondom én ezt ffi szemmel...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 18:59:14

@Csak ügyesen!: atyaég, már te is? :-D

Mesélj bővebben, kérlek :-)

@-pkata-: é nagyon szép lett, azt tudom.

kamilla123 2015.02.27. 18:59:14

@VV Erőlegény: hát igen. Lehet,h azt hiszik, h ezt így kell csinálni ( a felállítósdit) :-)) mint amikor anno Viki kitalálta, hogy párbaj nélkül ne lehessen bejutni a döntőbe. Mindenki ezt szajkózta utána, mint aranyszabályt (Iza most is megemlítette), holott csak arról volt szó, h Viki nem akart megint párbajozni menni, ezért elhintette ezt. Szóval nagyon könnyen elfogadnak szabálynak dolgokat a bent levők, különösen olyanok, akik nem annyira okosak.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 19:00:40

@mr sleepy: Lacccci 100-dik "gecibaszdmegbaszki"-jáig bírtam. És mennyit nevetett a saját hótt unalmas sztorijain.

Kosztarika 2015.02.27. 19:00:54

@Csak ügyesen!: Ez fair hozzáállás a részéről. +1 :)

Gia Gianea 2015.02.27. 19:01:00

@Montezuma13: Ha mindig szép férfi nyer,akkor mi a helyzet Alekosszal és Attilával?Egyik sem egy matyóhímzés..

dare 2015.02.27. 19:01:55

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Nekem is van kollégám aki tudom mit gondol rólam( azt amit én róla, hogy egy kretén) de mégis jókat beszélgetünk.
Sokkal jobb így mintha mindennap elmondaná hogy mekkora nyomorék vagyok, tartsa meg a véleményét cserébe én se piszkálom.
Laci is kibeszélt mindenkit Ádámmal, na az se volt könnyen emészthető

Kosztarika 2015.02.27. 19:02:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: és Dennis hányadik faszvakarásánál szakadt el a cérna? :) :D

Montezuma13 2015.02.27. 19:03:00

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!:

Dóri valóban ostoba, de az nem baj ha valami iránt érdeklődik. Bizonyára hallott vagy olvasott valamit ezekről csak éppen nem nézett alaposabban utána. De a lényeg, hogy érdekli. Persze keveri a dolgokat. Például a Kheopsz piramis adatai, számai valóban nagyon érdekesek és erről többen is írtak már. Érdemes elolvasni ez ügyben például Várkonyi Nándor "Sziriát oszlopai" c. könyvét, amely többek között ezt is tartalmazza. A másik dolog amit Dóri hangoztatott az szerintem az afrikai dogon törzs (űr)mítosza lehet, amely a Szíriuszhoz kapcsolódik. Persze ez ügyben még sok vita van és más elméletek is felvetődnek.
Az Attila által emlegetett "gyíkemberek" az egy marhaság, bár sejtem. hogy honnan szedhette ezt. A 80-as évek első felében volt egy sci-fi sorozat a "V" (Visitors), nálunk sokáig nem mutatták be, de Németországban nagy sikerrel ment akkoriban. Abban voltak embernek kinéző, de az emberi test alatt gyíknak látszó idegenen bolygóról jött lények, akik a Földet akarták elfoglalni és az emberiséget kipusztítani. Attila bizonyára ebből a sorozatból meríthette Dóri átverésének az ötletét.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:04:20

@-pkata-: Szerintem nagyon-nagyon szép, olyat kértem, ami természetes hatású, így az eredeti szempillám hosszúságával kezdtük (10-11 mm körül), szóval nem zavaró, szokni se kellett h rajtam van. Most azon szorítok h ne legyek allergiás a ragasztóra, mert pl a szemfestékre az vagyok :)

Kosztarika 2015.02.27. 19:04:23

@dare: ezen nincs mit vitázni, te úgy, én így látom. Ennyi. :D :D

Kosztarika 2015.02.27. 19:06:03

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ja és ha ennyire zavar pl. a "geci" akkor mit szólsz, ahhoz a mélyen megható jelenethez, mikor Dennis felolvasta édesanyja levelét, kétszáz geci közepette? :)

Montezuma13 2015.02.27. 19:06:30

@Gia Gianea: Persze nem mindig, mert ha van egy nagyon erős karakter, aki humoros (Attila esetében intelligens is), akkor az is nyerhet. De sem a VV6-ban, sem a VV7-ben ilyen nem volt ill. nincs.

Kosztarika 2015.02.27. 19:06:52

@Csak ügyesen!: és ha bedagad a szemed, nem fogod látni a döntőt?? :( :D :D

dare 2015.02.27. 19:08:52

@Gia Gianea: Az a baj hogy a Laci egy sudribunkóból 1 küldetéstudatos pozitív hőssé kezd avanzsálni, ha bejut a döntőbe a rózsaszín appok rajta fognak landolni.
És már az előzőt se férfi nyerte hanem egy kisfiú.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:09:38

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Hát, ha Lacc nem lesz benne, akkor azt se így, se úgy nem fogom látni :) Viszont holnap farsangi buliba megyek és ott nem szeretnék úgy kinézni, mint akinek behúztak :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 19:10:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): De az igazsághoz hozzátartozik, hogy megmondta előre, hogy nem fog haverozni most ezzel a hárommal.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:11:54

@dare: De erről ki tehet az RTL-en és bentlakókon kívül? Legkevésbé Laci, ő csak annyit tett, h nem borult ki, végigcsinálta ezt az egészet, pedig azért nem kéne ezt lebecsülni szerintem, ez a három héten belüli három párbaj, közte egy az Edinával, nem lehet egy fáklyásmenet.

Kosztarika 2015.02.27. 19:12:27

@dare: Dennis meg "sudribunbóból" sudribunkó maradt. Ez lenne az érdeme? (Nem Lacinak szurkolok) de ő legalább próbálkozik :)

Fu Szekh Li 2015.02.27. 19:12:42

Hogy a tegnapi Kiingattakos párbeszédnek maradjon nyoma:
www.facebook.com/gyongyokamelybol/photos/a.398712356969174.1073741828.398706076969802/416192438554499/?type=1
Jó szórakozást mindenkinek, elmentem Braindogs-ra, majd éccaka benézek.

Montezuma13 2015.02.27. 19:13:01

@Gia Gianea:

Még valamivel kiegészítem az előbb hozzád írtakat, még az ő esetükben is, noha kiemelkedően erős karakterek voltak, a 2. helyet Jerzy és Csaba szerezte meg, akik a noha úgymond "tuják" voltak és semmit sem csináltak az egész játék alatt, de mégis el tudták érni külső kinézetükkel a 2. helyet.
A VV-1-ben Noha Majka erős karakter volt, mégsem tudott nyerni a szépfiú Szabolcs ellen, talán azért, mert Szabolcs intelligens is volt.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:13:39

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Minden szempillára külön. Másfél óra volt, mire felrakta, az nem volt annyira gáz, viszont az alsó szemhéjadra tesznek egy lapkát, a végére nekem az annyira irritálta a szemem, h légzőgyakorlatokat kellett végeznem, h ne álljak fel és távozzak a félig feltett szempilláimmal a manóba :D

Kosztarika 2015.02.27. 19:14:18

@Csak ügyesen!: Ezt én is csodálom benne, hogy nem zuhant össze, nem akadt ki.. viseli méltósággal, pedig tényleg iszonyú nagy teher lehet.

csicserierika 2015.02.27. 19:14:24

@kamilla123: Oki nagyon népszerű volt a Vv1-ben, nem is volt párbajozni sem. A döntőben elsőként esett ki, és a négy párbajos Szabolcs nyerte ,Majka második. Persze ez nem szabály, csak érdekesség.

kamillazok 2015.02.27. 19:15:38

@Montezuma13: Te tényleg azt hiszed, hogy egy utcáról bejövő, ismeretlen kis senki leendő játékos, akit 200 másik jelentkezővel lehet pótolni, dirigál egy tévécsatornának és megszabja, hogy ő milyen képet fog magáról mutatni a kisfilmjében és a beköltöző show-n? Ezt még a nagy sztárok sem tehetik meg, nemhogy egy Dennis. Szépen megszabták neki, hogy mitől lesz érdekes, helló.

B.Betyár 2015.02.27. 19:16:23

@vastyúk is ..: Először is tényleg köszi a közvetítést! Kicsit folytatván az utolsó éjszakai gondolatot (fúú, 8000 karakter, el ne kezdje vki, h hosszúúúú :D):
Azért azzal az állítással vitatkoznék, hogy nincsenek rossz emberek. Szép gondolat, de ezt mindenképpen érdemes részletesebben megvizsgálni.
Nem véletlenül potyogtak ki a HALÁLBRIGÁD, v. más néven KIVÉGZŐOSZTAG tagjai szép sorban(Hazugság Bt-ként is emlegették itt őket).

Legtöbbször köszönő viszonyban sincs egymással amit gondolunk, szeretnénk, mondunk, vagy amit cselekszünk, ill. ami a tudatalattinkban működik. Mi alapján "ítélsz meg" végül egy embert? Az alapján, amit szándékozott tenni (ezt ugyan honnan tudhatnánk), az alapján amit mondott (lehet, h pl. csak manipulálni akart), az alapján amit cselekedett (ami lehet, hogy bénaságában csak rosszul sült el, stb.), vagy az alapján ami a tudatalattijában dolgozik és ezáltal az igazi zsigeri motivációs motorja? A tudatalattiban benne van az összes gyarlóság, illetve az összes pozitív, hatékony tulajdonság.
Még jobb kérdés: ítéljünk meg mindenkit a benne rejlő lehetőségek alapján?? Mindenkiben benne rejlik szinte minden jó! A negatív dolgok csak felrakódások.

Fannikának volt egy értelmes félmondata, ami szerint minden ember gonosznak születik (valakivel beszélgetett erről kint, aki nála okosabb :). Mármint érdemes gondolkodni rajta. Szerintem ez egyértelműen fordítva van.
Mindenki "jónak" születik, egy kisbabának az egyetlen életcélja, hogy mosolyra bírja a szüleit, hogy boldoggá tegye őket. Amint viszont elkezd felépülni az ego, ill. megjelenik a birtoklás fogalma, megjelenik a félelem, a különállóság érzése, ill. elkezdi formálni a társadalom, akkor szépen mindenki megtelik az összes létező gyarló emberi érzéssel, gondolattal. Ezeket a folyamatokat pedig lehetetlen irányítani. Ezért írtam pár napja, hogy mindenki a sorsa végterméke, illetve figyelembe kell venni azt is, hogy attól függetlenül, hogy az ember mindenre cédulákat ragasztgat, attól még a dolgok soha sem rosszak, vagy jók, leginkább csak szükségszerűek, és olyanok, amilyenek. Így ebből a szempontból teljesen helytálló, hogy nincsenek rossz emberek, hiszen nincs irányításunk alatt sorsunk, cselekvésünk, ill. értelmetlen a felcímkézés is.

DE :D!!! A valóság szempontjából az számít leginkább, hogy milyen cselekvések történnek meg végül, amelyek további hatásokat hoznak létre (a többi szempont kisebb súllyal, hiszen nem materializálódtak, minden velük kapcsolatos dolog csak találgatás).
Egy szép giffel is megspékelve: kepfeltoltes.hu/150227/katie-holmes-the-giver-movie-cast-meryl-streep-jeff-bridges_www.kepfeltoltes.hu_.gif

Ha valamivel kapcsolatban bizonytalanok vagyunk, van egy egyszerű, hasznos módszer, ami segíthet: vizsgáljuk meg a szélsőségeket!

Ezért nagyon jó az Edina-Hitler párhuzam :D. Az előbbiek mentén abszolút egyet értek, Hitler egyáltalán nem volt rossz ember. Korának, társadalmának terméke. DE: mégiscsak megöletett pár millió embert :D. Így végül a "rossz ember" címke jól írja körbe őt.
Dinka sem rossz ember, de társával mégiscsak kikészített a pszichoterror, a hazugság, ill. egyéb elvtelen módszerek segítségével egy másik embert. Ami emellett még súlyosabb, 1 millió néző szeme láttára tette ezt, így felfoghatatlan mennyiségű sokszorosan továbbgyűrűző mellékhatása van ennek (ezek pontos kifejtéséről lehetne írni több oldalt). A "romlott ember" címke azért kifejezőb, mert szemlélteti, hogy önhibáján kívül alakult olyanná, amilyenné. Így csak sorsokat "ítélünk meg". Nyelvi eszközeink végtelenül kezdetlegesek, de egy ilyesmi címkével nagyjából ki lehet fejezni a rá jellemző tartalmat. Persze emellett még lehet rá aggatni sok pozitív jelzőt is, van sok értéke is, csak sajnos a negatív oldal nagyon sokat nyom a latban. Ha pl. Hitlernek voltak cuki tulajdonságai, mondjuk majd elolvadt a gyerekektől (nem úgy :D), vagy imádott romantikázni, attól még pusztításai nem váltak meg nem történtté.

Azon is lehet mélázni, hogy Dinka jogosan (mivaaaaan?) vitte véghez a pszichokampányát? Volt rá megfelelő oka? Természetesen erre soha senkinek nem lehetett volna "megfelelő" oka.
Ha megértjük az okait, akkor rögtön emberibbnek tűnhet esetleg a szemünk előtt? Persze, ezen alapszik a keresztény megbocsátás: "bocsássatok meg nékik, hiszen nem tudják mit cselekszenek!" :). Az igazi okok az addigi életében keresendőek: szegénységében, rútságában, féltékenységében, irigységében, gázoló lényében. A legvégsőkig visszavezetett ok az ősrobbanás :D. De mindezek ellenére sajnos tettei kitörölhetetlenek maradnak a tér-idő kontinuumból. Lehet persze kicsinyíteni tettei súlyát az "egy picit túltolta" okossággal, de ez igen erős tévút. Ha egyébként még azt is figyelembe vesszük, hogy egy koholt baromságot lovagolt meg, tehát a kiindulópontja is valótlanságokon alapult, akkor nagy szarban lesz majd a végső elszámoláskor :D! Pont a lényében található hatékonytalan és másokra is veszélyes elemek azok, amik miatt a cuki-muki máz szart sem ér.

dare 2015.02.27. 19:17:10

@Csak ügyesen!: Tudom hogy nem, ha valósak az érzési még sajnálom is érte, de mégis azt kell hogy mondjam hogy kettőjük közül Denisz érdemli meg jobban a finálét.
Nyerni nem fog, de többet tett le az asztalra NEKEM mint a Laci.
Több volt benne a humorfaktor.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:17:25

@Montezuma13: Ez volt már az Edina elleni párbajon is, próbálják gyengíteni a srácot, a kérdés csak az, h miért. De ezt majd csak a legvégén fogjuk megtudni, de az is lehet, h csak később.

Kosztarika 2015.02.27. 19:17:33

@kamillazok: Engem is próbáltak beszervezni a szicíliai maffiába, de ellenálltam. Ő is megtehette volna :D
Komolyan: ezt azért még felkérésre is kevesen vállalják be, mert iszonyú aljas dolog. Ő igen (ha felkérés volt)

B.Betyár 2015.02.27. 19:18:10

Folytatás:
Megtudtuk, hogy Laci azért Tündérfalvizta a párbaj végén Fáncsit, mert már nagyon feszült volt, sokat kapott előtte és kijött belőle. Ja, meg most nagyon sajnálja. Persze, hogy volt oka. Ebben a determinisztikus világban MINDENNEK megvan az oka! Rögtön emberibbnek tűnik (ha nem értenénk, sokkal bántóbbnak értékelnénk bármilyen negatív tettét), de ettől még megtette, azt pedig, h sajnálja-e, sosem fogjuk megtudni, ez csak egy állítás. Persze önhibáján kívül volt akkor paraszt, és a felindultságban elkövetett dolgokat még a jog is enyhítve veszi figyelembe :). De ott van pl., hogy a párbaj alatt kb 10x emlegette fel a piálást Fáncsinak (ami ugye végtelenül galád, övön aluli módszer). Közben teljesen higgadt volt, és tudatos. Azt persze nem sajnálja. Pedig azt kellene sokkal jobban. Még Dóri figyelmeztette is, hogy ne jöjjön ezzel. Mégis erőltette. Nincs nagy különbség a felindult/nem felindult állapot között, az utóbbiban bár jobban irányításunk alatt vannak tetteink, még így is tudatalattink, egónk, zsigeri huzalozottságunk, szokásaink fogják kimondani a végső szót. Amikor Laci "tudatos" volt, az szintén csak egy nagyon felszínes tudatosság volt.
Vizsgáljuk még részletesebben: az egész egy nagy kölcsönhatási rendszer! Teréz anyával szemben biztosan nem használta volna Lackó ezt a módszert. Fáncsi groteszk, irritáló, szétesett lénye ezt hozta ki belőle. (Persze volt honnan kihozni :D!!). Szóval elképesztően bonyolult, de számomra mindent egybevetve Laci nem mutatta a játékban egy igazán romlott ember arcát. Így gondolkodtam volna el picit a rá való szavazáson a fináléban.
Persze ők még mindig csak teljesen átlagos emberkék, az átlag járókelő éppen ennyi gyarlósággal van megtelve, de most nem ők vannak rivaldafényben.

Én egyébként borzasztóan szomorúnak tartom, hogy a világ nagyjából leszarja a tettek mögötti számtalan okot, de ez ma a valóság. Ha pl. Fáncsihoz hasonló vagdalkozó emberke vagy, esetleg éppen nem vagy humoros, neadjisten nem vagy nyitott, meleg személyiség, senkit nem fog érdekelni az, hogy ez éppen hányattatott sorsodnak köszönhető, nem fog senkiben szimpátia ébredni irántad csak azért, mert logikailag szépen levezethető a dolog, ill. megtalálsz minden ehhez vezető okot.
Idáig X mennyiségű fiú közeledett volna Fáncsihoz értelmes szándékkal, mostmár ennek csak a huszada fog. Az utcán elfordulnak tőle. Pedig ő is ember, ugyanannyi szenvedésen ment keresztül, ugyanolyan teljes és odaadó szeretetet érdemelne. Pláne, hogy az önzetlen szeretet hatása alatt tudna igazán kioldódni belőle minden szerencsétlenebb tulajdonsága. Végtelen extremitásában nagyon érdekes példa. Mit lehet vele kezdeni?
Mindenesetre teljesen ösztönlény, és annyiból jobb Dinkánál, hogy nem rejti véka alá belső rútságait, így nem csak később robban az arcodba az akna :D.
Dinkának, Fáncsinak nem egyetem kellene, hanem a valóság minél pontosabb feltérképezése (meg tonnányi önzetlen szeretet). Ez segíthetne nekik, hogy lényük toxikus részeit eliminálják magukból. /A valóságról csak haladóknak, angolul egy kis hanganyag első része, a harmadik rész egyébként tartalmazza az univerzum titkának megfejtését is(!), de most csak ezt rakom fel :D: app.box.com/s/q3xw6gzcvy1su0hknjx3fp399kz88hw7 /
//Utoljára még: kepfeltoltes.hu/150227/Dinka_www.kepfeltoltes.hu_.jpg :D//
Ennyike :D.

Montezuma13 2015.02.27. 19:18:35

@VV Erőlegény: Bár magam ezt megítélni valóban nem tudom, de a jelenlegi felhozatalból ők hárman néztek ki a srácok közül a legjobban, legalábbis úgy vélem. (A szépség szót tudatosan kerültem). De hát a végső győztest majd a női ízlés fogja eldönteni.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:19:44

@dare: Ezt már írtad tegnap is, és elgondolkoztam rajta, h igazad van-e vagy sem, milyen humoros dolgot tudok felidézni Dennistől, akár szándékosat, akár olyat, amikor rajta nevettem, és nem ugrott be semmi sem. Tényleg nem, pedig nem úgy álltam hozzá. Aztán úgy voltam vele, h Lacinál is megnézem h van-e olyan, amire emlékszem, és nála nem egy dolog jutott eszembe. Jó, mondjuk az Aladdin dal viszi a prímet, ott konkrétan megfájdult az oldalam, annyira nevettem :D De még van jópár másik is.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 19:20:01

@Csak ügyesen!: mit csinált a lapka? Természetesen néz ki egyébként?

kamilla123 2015.02.27. 19:21:05

én egyébként nem drukkolok Lacinak, de amióta Edina kiesett mellőle, ezerszer szimpatikusabb, mint előtte. Én tőle sem sajnálnám a nyereményt, feltéve, ha Edinkát azonnal ejtené.

Juvegrande85 2015.02.27. 19:21:07

@Gia Gianea: Attila egy olyan szintű intelligens módon lefolytatott észjátékot vitt ami előtte példátlan volt és a nézőknek láthatóan tetszett. Az Alekosz az meg egy olyan egyedi karaktert képviselt amire az ember azt mondta hogy "áááá ilyen a világon nincs... ez nem létezik, hogy van ilyen ember is". És iszonyú szórakoztató volt majd minden megmozdulása. Mindketten elég simán legyőzték a saját maguk kis tujáját a végén de ez másoknak nem sikerült volna. Szerintem egyébként az Alekosz volt az akivel tényleg nem lehetett volna mit kezdeni senkinek és az ellenfelek jobban jártak volna ha előre feladják az egészet. Azt a karaktert szerintem még Attila sem tudta volna kiokoskodni. Amúgy minden tiszteletem az övé... de Alekosz ellen akkor még nem volt fegyver.

Montezuma13 2015.02.27. 19:22:05

@kamillazok: Tévedsz ilyet én soha nem írtam. Csupán annyit állítottam, hogy esetleg a csatorna valóban tudhatott arról, hogy Denisz szakítani akar élő adásban.

kamillazok 2015.02.27. 19:22:55

@VV Erőlegény: Mit változtat valamin, ha nem igazi? :) Ez valami vicc vagy filozófiai okfejtés?

kamillazok 2015.02.27. 19:23:48

@Montezuma13: De nem ő dönti el, hogy hogyan viselkedik, mit csinál. A szájába adják a szerepét.

Ugyanígy a volt játékosok is kaptak valami zsét meg egy küldetést, amivel bementek. Ez egy szórakoztató műfaj, nem a nagy igazság napja. :)

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:24:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Arra kellett, h ne ragadjon hozzá a felső szempilla az alsóhoz. Igen, természetesen néz ki, olyan mintha be lenne festve szempillafestékkel, és szép természetesen hosszú szempilláid lennének.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 19:26:27

@Csak ügyesen!: nekem sebészi ragtapaszt tettek rá. az nem irritál és könnyen le is jön :)

kamillazok 2015.02.27. 19:26:58

@Montezuma13: Robin szerintem sunyi, de a játék szempontjából ügyesen forgatta a köpönyegét. Három zseniális húzása is volt: Dani kendőlevételre való rábeszélése, Laci és Edina párbajra küldése és a dupla jel átadása. Mindezt úgy tudta kikavarni, hogy a nézők többsége nem hibáztatja őt érte. Ügyes. Valószínűleg nyerni is fog, bár a love story szerintem sokat kivett a rajongói lelkesedésből, ugyanakkor addig is képernyőn volt. Szerintem Laci párbaj-sikerszériájából azt a következtetést vonta le, hogy az emberek kíváncsiak a szerelmi szálakra.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:28:11

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Az első 24 órában kerülni kell, utána mehet, nincs megkötés.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 19:29:36

Mennem kell most, az esetleges további szempillás kérdésekre majd később válaszolok :D

kamillazok 2015.02.27. 19:29:53

@kamilla123: Hú, már megint leírtad, amit gondolok. :)

dare 2015.02.27. 19:31:24

@Csak ügyesen!: A humornak is annyi válfaja van, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz.
Csak hogy 1 mostani példával szemléltessem nekem tetszett a Dumb és Dumber kettyó a rengeteg altesti poénnal együtt is, de nagyon sok haveromnak nem.
De szerintem ők már úgy is ültek be a moziba hogy ez nem lesz jó, és csak fikázták utána a filmet én meg nem értettem mert könnyesre röhögtem magam.
Amikor pl fosfolt kínai nevelőszüleinek ecsetelték hogy ölték meg a fiúkat a motorral az annyira epic volt nekem, másnak meg nem vette be a gyomra mert nem olyan szemmel nézte...értsd bele akart kötni a filmbe.
A kérdés csak az hogy mire számított mit fog kapni a filmtől?

kamillazok 2015.02.27. 19:33:08

@Montezuma13: Az ilyen sztorikat mindig a félművelt emberek hiszik el (és azt hiszem, ezzel még hízelegtem is Dórinak). :) Valamit már hallottak, de nem biztosak a tudásukban, így aztán a kisebb-nagyobb csúsztatásokat észre sem veszik. Dóri egy hiszékeny, jóindulatú lány, de nem véletlenül nem az MTA-n próbálkozik a karrierrel. :)

Gia Gianea 2015.02.27. 19:33:27

Gyerekek engem nem kell meggyőzni arról,hogy Alekosz és Attila jogosan nyert.Csak annyit írtam,hogy egyik sem a jóképű kategória.

duachais 2015.02.27. 19:33:32

Sziasztok! Nekem Denniszről mindig az a szürreális jelenet jut eszembe, amikor a fürdőben hátulról tolja Fannikát, miközben Dóri ott gyantázza egykedvűen a hónalját. Én itt sokalltam be, hogy valóban ez az, amit látni szeretnék egy ilyen műsorban? Vagy tényleg van olyan nő, aki azt akarja hallani udvarlásképpen, hogy "az arcodra verném".. ennyire fura lenne ez a világ? Robinnal az a gondom, hogy kiszámítható, pedig pont az ellenkezőjét akarja elhitetni magáról. Dórinak is azért adta a duplát, hogy ismét Laci menjen párbajozni. Zseniális, ahogy ez a fiú kiismerte a villatársait. Lacitól tart és szerintem értetlenkedve nézni, hogyan tudott harmadszor is visszamenni. Szívesen megnézném a fejét, hogy ha negyedszer is visszamenne. Nekem megérné, még úgy is, hogy Robin nyerné a játékot. Szerintem Attila rá gondolt, mikor azt mondta, hogy valaki nem önmagát adja. ha gondolt egyáltalán valakire.. mert Attilánál sem lehet tudni..

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 19:33:42

@B.Betyár: "a keresztény megbocsátás: "bocsássatok meg nékik, hiszen nem tudják mit cselekszenek!" :)"
És a keresztény felfogás szerint bűnben születünk. Akkor mi van? :DD

kamillazok 2015.02.27. 19:35:39

@B.Betyár: Elég erős, hogy Hitler nem volt rossz ember. :((((

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.27. 19:38:12

@Fu Szekh Li: mmkk :-) Muszáj szépnek lennem :-D

@kamillazok: te ezt el is olvastad? :-D

@Csak ügyesen!: érdekel minden

dare 2015.02.27. 19:38:16

@kamillazok: Igen, Robinnak voltak olyan húzásai ami a játék lényegét nagyban érinti.
Most hogy végén bevitte Deniszt az erdőbe az is zseniális volt.
Szinte nem is volt más lehetőség mint a Laci.
Még én se gondoltam hogy ezt a Laci-Denisz párbajt így is ki lehet eszközölni.

kamillazok 2015.02.27. 19:38:56

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Nem felkérés, utasítás. Ilyen helyzetekben nincs egyezkedés (kis senki vagy, de milliomos lehetsz, ha "azt csinálod, amit mondunk"), ukáz van. És még mindig nem tudjuk, hogy a lány be volt-e avatva. Az világos, hogy Dennis ezzel a sztorival a háta mögött nem nyerhet, de nem tudjuk, hogy ő ezt átlátta-e, vagy a szándéka nem az volt-e, hogy csak ismertséget szerezzen azzal, hogy minél tovább bent van, naponta szerepel egy nagy csatorna műsorán.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 19:39:09

@B.Betyár: " de ettől még megtette, azt pedig, h sajnálja-e, sosem fogjuk megtudni, ez csak egy állítás."

És megtette - tehát valószínűsítem, hogy hazudik is - legalább még kétszer, mikor Kiskuntól elnézést kért, de utána élő adásban jött a riherongy. Meg az potyanő.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 19:40:44

@kamillazok: Ha a lány be lett volna avatva, akkor sztm nem irkálna, meg nyilatkozna ilyeneket, amiket olvasunk.

encek 2015.02.27. 19:43:07

@B.Betyár: Le a kalappal! Jó volt olvasni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 19:45:43

@kamillazok: Teoretikusan (most tematikázok egyet :D) persze lehet,. Ám úgy érzem, hogy jelentőségét tekintve nem fektettek volna bele ennyi energiát. Annyira nem divatos Nyíregyháza napjainkban, mint volt Ózd annak idején.

Montezuma13 2015.02.27. 19:45:45

@kamillazok: Ebben viszont nem hiszek. Nem egy tv csatorna dönti el, hogy valaki szakítson élete párjával vagy sem és ezt milyen módon tegye.

Montezuma13 2015.02.27. 19:47:28

@kamillazok: Laci és Edina párbajra küldése nem Robin "érdeme", elsőként, meglepő ugyan, de Dóri vetette fel.

egyemakisszíved 2015.02.27. 19:49:58

@B.Betyár: Kihúzhatnád a fejedet Hitler életrajzából, mert úgy tűnik, az senkinek nem tesz jót. :) A külső körülmények, személyek mellett mintha elfeledkeznél az egyén saját, belső motivációjáról. Zsuzsa maga felelős azért, ami vele történt, az eseményeket ebből a szempontból érdemes elemezni.
@vastyúk is ..: Tegnap éjjel Robin tényleg azt mondta, hogy elbújik a vécében, hogy nehogy neki kelljen a riportba menni? Hihetetlen, hogy még ott se meri önmagát adni. Fél, hogy valami olyat mond, ami rossz fényt vet rá? Mi lehet az, amit ennyire fél megmutatni, kimondani? Az is furcsa volt, hogy azt mondta, a nyereménylakásba több bulit is szervezne, mindenkit meghívna, hogy elmondhassák egymásnak a sérelmeiket. Mintha kamerák nélkül akarná tovább játszani a VV-t. De a többiek elmondták, ami a szívüket nyomta, amikor annak helye és ideje volt, miért akarnának megint együtt bulizni? Szerintem kevés kivételtől eltekintve örülnek, hogy megszabadulnak egymástól.
Hajrá Laci!

dare 2015.02.27. 19:50:13

@Montezuma13: Itt a hangsúly nem a döntésen van hanem az asszisztáláson.
De aki Mónika meg Balázs shown edződött az még csak fel se kapta a fejét.

csicserierika 2015.02.27. 19:54:57

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: aki mondta, érdek nélkül mondta. Nekem is erős, de miért tartja még mindig annak ? Hmmm ...?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 19:56:45

@B.Betyár: Neked rohad a lelked!!!!!!!!!!! Orvos mikor látott Te szerencsétlen??? Ne " HITLEREZZÉL " itt, a fasz se kíváncsi az elmebajos eszmefuttatásodra!!! Bírd már ki ezt a 2 napot, de ha nem megy szedjél gyógyszert!!!! A franc se kíváncsi itt " HITLERRE" meg rád sem!!! -ennyi-

dare 2015.02.27. 19:59:20

@csicserierika: Ez számomra is rejtély.... hmm.......tiszta libabőrös lettem, nem jó nekem ez az izgalom.
Zsu is egy reptilián?

Gia Gianea 2015.02.27. 19:59:31

Én is úgy gondolom,hogy mindenki nyugodjon le a kacsába.Vasárnap végre megnyeri valamelyik kultúrbarbár és pont kerül az i-re.

csicserierika 2015.02.27. 20:04:22

@dare: nekem simán nem szimpi, de nem minősítem . Ha igaz, h Au-val is, akkor nem normálisak. Zsófikát végleg elfelejtheti a kis helikopter, Zsú meg csak ráerősített a róla kialakult véleményre.

dare 2015.02.27. 20:06:34

@Gia Gianea: Őrizzük meg a pánikot, már csak 2 nap és valakinek örökre megváltozik az élete.
Remélem nekem csak 1 nap és kihúzzák az 5-öst..

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.27. 20:07:25

Deniszről annyit, hogy egy gerinctelen senki. Mindig a nők tartották ki. A gyereke anyja is idősebb volt, lakással, autóval, jó anyagi körülmények közt élt...stb. Eltartotta ezt a majmot, mint ahogy a mostani csaja Jenny, meg a családja. Pénzt kapott, ruhákat vettek neki, hogy bemenjen a villába.

Tegyük fel (de nem igaz!!!) megkérték, hogy szakítson a barátnőjével nyilvánosan ország - világ előtt, mert csak akkor mehet be a villába!!! Belemegy és szakít... és azt is mondták neki, hogy markolássza a farkát, és hisztis Fannit dugja orrba, szájba, meg nyalja ki?! Kérdezem én, hol van az a nő, aki ilyen viselkedés után vissza fogadná??? Denisz alapból egy suttyó köcsög.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 20:08:49

@B.Betyár: Már megbocsáss, de hihetetlen marhaságokat írtál sztem ebben a hozzászólásodban. Edina-Hitler párhuzam...

malevil2050 2015.02.27. 20:13:41

Jó estét jó arcot!

Micsiridi eszmefuttatás te jó magasságos,,,,,,kár vót annyi energiát és tentát beleölni.Ha halgattál volna,,,,,,,,,,Vaty asztat gondóta a koma h íty végére szójjon ety natyot,,,,,nem gyütt be.

MacákékIcukája 2015.02.27. 20:14:50

Ker valaki ejjeli on linkeket?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 20:17:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Mivel most az egyszem Edina már nincs, akinek odaadtam volna az 1. helyet, úh. marad a kibickedés. :) T

Tavaly én is Viki-drukker voltam. Azelőtt meg Attila.
Emlékszel, az volt akkoriban divatban (itt a hv-n), hogy néhány széplelkű szerint, hogy ha vki valakinek drukkol, az azért van, mert mintegy azonosul azzal, amit az a játékos játékban képvisel v. ahogy viselkedik. Értve ezt a "rohadó lelkű" Attilára meg Vikire persze.
Ha ez igaz, akkor jaj, szegény Fanni-drukkerek... :D

Szoba kilátással 2015.02.27. 20:17:30

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: annyit tennék hozza - ami a játék szempontjából lényeges hogy azt állítja o vitte a sót - ezzel szemben azon kívül hogy markolászta a farkát es dugdosta pfannit csak tátogott mint hal a vízben - tegnapi öfiben látszott ő soha nem volt vicces

dare 2015.02.27. 20:18:00

@csicserierika: Zsú-ról eddig az a kép volt hogy az idősebb pénzesebb pasikat szereti.
Most egy fiatalabb pénzes pasival hozták hírbe, azért az nem ugyanaz.
Biztos rámászott Au-ra amilyen cafat, sokan örülnének ha így lenne gondolom, a gaz csábító.
Hát rá van sütve a bélyeg vagy a skarlát betű vagy mi, ezt már nehezen fogja eltűntetni.
Neki az lenne a legjobb ha valami kolostorba elvonulna és élete végéig imádkozna hogy bocsássa meg neki az úr mindazt a rosszat amit elkövetett.
Mondjuk Au nagyon dedó Zsu-hoz képest, de ha összejönnek legalább komolyodik mellette egy kicsit.
Én örülnék ha találna maga mellé egy pasit.

ornyim 2015.02.27. 20:18:09

@Csak ügyesen!: csak ne legyél Fanni, hogy jaaaaj a műszempillám :D

MacákékIcukája 2015.02.27. 20:19:56

@-pkata-: Attilaek bekoltozesenek ejjelen www.dailymotion.com/video/x2hy32g_150223-1_people (van masodik resz is, a linken keresztul elered)

Ma hajnali www.dailymotion.com/video/k6eEKmAKvK2qfYafWdM

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 20:20:56

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): kösze meglesznek. :) csak mindig eltüntetem a linkekeket :)

dare 2015.02.27. 20:21:46

@Szoba kilátással: Ne a tegnapi öfi alapján ítéljünk már mikor már kiválasztott volt.
Majd megnézzük Lacinak milyen jókedve lesz miután ő lett a kihívott, gondolom a felhőtlen öröm szét fogja vetni őt is.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 20:21:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: de pl. a szódás esetnél a vendégek is ott voltak, nyugodtan beszállhatott volna.
Bár egyre inkább tartok tőle, hogy a vicceskedés nála tényleg csak arra korlátozódik, hogy mihez tudja hozzádörgölni a farkát és ezen a nézők jól meglepődnek. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 20:23:02

@Montezuma13: Dóri a Két lottit olvasta utoljára, ő mondta.
Azt meg tudjuk róla, hogy az irónia pedig nem az erőssége. :)

kiingattak 2015.02.27. 20:23:27

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ezen én is tudok csodálkozni. A 27 éves Denis humorán. Olyan mint egy kisfiú aki most fedezte fel, hogy van farka.

Szoba kilátással 2015.02.27. 20:25:29

@dare: nem is azt mondtam három hónapig dugott es vakarta a tökét

minden reggel 2015.02.27. 20:26:37

@dare: az egész angol királyi család is :) pont zsu ne lenne?

kamilla123 2015.02.27. 20:29:15

@duachais: mármint szted Atti Robinra gondolt, h nem az, akinek látszik? én azt hittem, Lackóra

dare 2015.02.27. 20:30:17

@minden reggel: Hát ha még én is az vagyok akkor fogok igazán megzuhanni.
Nem is merek tükörbe nézni nehogy észrevegyek valami furcsát magamon.

kiingattak 2015.02.27. 20:31:01

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Érdekes filmek, a jellemes Robinról. Az egyiken bizonygatja, hogy nagyon ellenszenves neki Laci és a következőn báj cseveg vele, éjszaka a külső kanapén. Jó taktika de konténeret nekem.

csicserierika 2015.02.27. 20:31:54

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): köszi, én kértem, de kaptam is , bár még nem volt időm, úgyhogy tedd be léccí, hátha valakinek kell, nem látta az előzőt.

minden reggel 2015.02.27. 20:32:31

@dare: gondolj bele. Vagy kiborg reptilian :)

dare 2015.02.27. 20:32:36

@Szoba kilátással: Még szerencse, egyből visszakérdeztem volna hol látták te ilyet tőle?

dare 2015.02.27. 20:34:33

@minden reggel: Ne fokozzuk mert tényleg bebeszélem magamnak.

csicserierika 2015.02.27. 20:35:12

@dare: mert fiatalkában elég kevés a pénzes :) Dehogy jönnek, csak elütötték az időt. Aun csodálkozom egyedül.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 20:35:46

@kiingattak: Biztos mondta neki valaki egyszer, hogy "öcsi, te csak szórakozz azzal, amivel egyidős vagy!".... és úgy maradt. :)

MacákékIcukája 2015.02.27. 20:35:49

@csicserierika: par hsz-szel elobb (20.19kor) belinkeltem pkatanak :)

@kiingattak: hadd szoljon :))) engem nem zavar, valodi eletben mindegyik mas. Szineszkepzo :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 20:36:41

@-pkata-: vagy csak nem láttuk. :D
Jaj, remélem Malacka megúszta.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 20:38:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ki tudja, lehet, hogy egy végbélvarrás miatt kellett kivinni a villából :)

duachais 2015.02.27. 20:38:42

@kamilla123: Laci egyszerű, mint az 1x1. Nem elég okos és ügyes ahhoz, hogy mindig azonos szinten tudja hozni magát. Nem beszél virágnyelven, főleg, ha kihozzák a sodrából. Aki színészkedik, az nem Ő. Neki van ilyen és olyan énje is, attól függ, ki van mellette. Vele ellentétben Robin vajmi keveset mutatott magából, mindig azonos szintet hoz. Neki nem olyan nehéz hozni ezt a tuja figurát, hiszen elég ha néha helyzetbe jönni ahhoz, hogy róla beszéljenek.

kiingattak 2015.02.27. 20:39:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ez nagyon jó :)). A párbajon kellene szólni neki, hogy lejárt az átok (beszólás) ideje.

kiingattak 2015.02.27. 20:41:53

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Mindenki mindig minden körülmények között más. :)). Csak a változás állandó.

MacákékIcukája 2015.02.27. 20:49:00

@csicserierika: szivi, siralmas egyebkent a 23-i ejjeli, akarhanyszor Attis kepbe kerul, mindig kamerat valtanak es egy masik diskurzust mutatnak. Hulyet kapok, esku :D

2015.02.27. 20:50:02

'stét bubik!

Hajrá Robin!
és Denisz egy párbaj erejéig

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 20:52:05

@kiingattak: Pasi témában nincs valami jó könyv, nőknek? :D

kiingattak 2015.02.27. 20:52:53

@-pkata-: Az élet. Laci is megmondta az éjszakaiban :))

kamilla123 2015.02.27. 20:52:55

én azt hittem, h ma lesz a párbaj. most kissé csalódott vagyok :-(

kamilla123 2015.02.27. 20:53:29

@kiingattak: kérek szépen egy linket az éjszakaihoz

duachais 2015.02.27. 20:54:06

@kiingattak: egyet értek :) neki drukkolok, minden egyszerűsége ellenére

Szoba kilátással 2015.02.27. 20:54:25

@fosch9: hajlá hajlá Lobin döni hulljon Laca meg a döntőben:)))

kamilla123 2015.02.27. 20:55:11

@kiingattak: köszönöm szépen! :-) pussz

Katácska3 2015.02.27. 20:55:13

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Nos, bármennyire is szeretnéd, de nem fog távozni innen, igen most kerültem ide, mert most találtam rá. Ettől független jogom van a véleményemet elmondani, azért mert te Laci fan vagy, az már a te egyéni szoc problémád :) Nem csak róla van véleményem, de mivel ő fog párbajozni, ezért róla nyilatkoztam. De ám ha szeretnéd, megosztom a többi gondolatom is, biztosan nagyon fog téged érdekelni!! ;)
Dóra számomra nagyon furcsa lány, eleinte ő volt a legszimpibb, aztán elkezdett érdekkapcsolatokat kialakítani, amivel nem is lenne baj, ha nem ilyen bután csinálta volna. És abban igazat adok pl Lacinak, hogy olyan ne kerüljön a fináléba aki nem párbajozott. Főleg a Dóra ne, aki aztán végképp semmit nem csinált, csak néha lenyomott egy két hisztit. De mostmár úgyis finalista. Robin alapvetően szerintem egy jólelkű, ámbár naív srác, és igen könnyen befolyásolható, de talán, sőt tuti,h ő érdemelné meg leginkább a győzelmet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 20:55:41

@-pkata-: baszki, most nézem, hogy te meg ufó lettél? :D

Betoncipos Joe De Miro 2015.02.27. 20:56:03

Lassan ennek a szériának is vége, így ideje hozzászólom.

Laci egy bunkó. Értelmetlenül, össze-vissza beszél amikor vitatkozik, meg egyébként is. Szerintem tele van frusztrációval. Viszont nagyon ügyesen váltott taktikát játék közben, és ráérzett egy olyan karakterre, amivel sokak számára szimpatikussá vált. Mindenképpen fejlődött. Ügyesen játssza a megtért szerelmest is, de ezt azért még sokan nem hiszik el. Mivel háromszor visszajött, aminek az okát a többiek nem értik, ezért mindenki fél tőle, ő pedig magabiztossá vált.

Dennis hihetelenül rosszul nyitotta a játékot a szakítással. Sokaknál ezzel teljesen elvágta magát. Fannival végig meghatározó párost alkottak, sokat volt képernyőn, de a lánynál ügyesebben játszott. Nem kereste a konfliktusokat, nem volt olyan egocentrikus, mint Fanni, és talán annyira közönséges sem. (Geci!) Viszont Fanni kiesésével, és azzal, hogy az utóbbi hetekben elkezdte Dórit fúrni, ismét meredek lejtmenetbe került. Bent voltak a régi lakók, de köztük sem tudott feloldódni.

Robin egy kis nyavajgósan (picsogósan) beszélő szépfiúcska, aki pontosan felmérte a játékosokat, a saját képességeit, és erre építve ügyesen játszik. Pontosan kimérte, hogy mikor kell elkezdenie kilépni a tuja szerepből, hogy mikor kell egyre humorosabbá válni, hogy mikortól kell meztelenül zuhanyoznia, és mikor kell szerelmi szálat kezdeményezni. Ő nem lőtte el már a játék elején a puskaporát. Viszont pont ezzel a taktikázásával válik sokak szemében sunyivá, a szerelmi szállal meg kissé szánalmassá. Nekem nincs bajom a taktikussággal, erről szól egy reality.

Dóra: Egyszerű, mint a faék. Tehet magába bármennyi szilikont, attól még parasztlány marad, nem lesz belőle úrinő. Már a kinézete miatt sokan elfordulnak tőle, így ő is handicappel indult a játékban. Viszont jól tudja magáról, hogy nem okos, és nem is próbálja megjátszani magát. Próbál mindenkivel kedves lenni a maga módján, és emiatt jól jött ki a Fanni-Dennis duóval történt szakításból is. Sokszor viszont az egyszerűsége ellenére is nagyon jó meglátásai vannak. Esélye a győzelemre 0. Szerintem erre már ő is rájött a játék folyamán. Tudja hogy tuja, és nem nyerhet, de mivel döntős volt, ezért pár újságban biztosan szerepelni fog.

Részemről Dórára szavazok a döntőben, mert az egyszerűsége ellenére szimpatikus, és ennyit tehetek azért, hogy ne legyen csúfosan kevés szavazata.
Szerintem Robin fog nyerni, és a látszat ellenére meg is dolgozott érte. Az utóbbi hetekben, pont akkor amikor számít, nagyon odatette magát.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 20:56:32

@kiingattak: Abból nem tok tanácsot adni, csak szar tapasztalatom van :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 20:57:52

@kamilla123: mit szóljak én, holnap (este se) nem leszek se tv, se net közelében. :(

csincsilla72 2015.02.27. 20:58:39

@frissen hullott fehér bárány: bocsánat, csak a történelmi hitelesség kedvéért: Hitler nem szobafestő, hanem festőművész volt.

kiingattak 2015.02.27. 20:59:02

@-pkata-: Valakinek tanácsot kell adjál? Vagy te kértél tőlem tanácsot? Most már semmit sem értek

kiingattak 2015.02.27. 21:01:16

@duachais: Akkor addig kell ezt mantrázni, míg a többiek is elhiszik. Villataktika.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 21:01:41

@-pkata-: ja, egy dekát se vagy feltűnő, úgyis mondhatnám, hogy beleolvadsz a környezetbe.. :D

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:04:38

Amindenit!! Attila facebookjarol Anett es Robin romanca :DDD

"Ezen röhögök a legjobban.. Oscart érdemel ez az alakítás is.
117 év őskövületi állapot után végre van kapaszkodó visszatérni a celeblétbe.. és persze ha megnyeri a pénzt az mégjobb... naná hogy lesz folytatás. mruhahha..
Remélem Robin hallgat Denisz tanácsára a villa után.
Ti elhiszitek ezt, mi a véleményetek?"
www.facebook.com/vvattila/posts/941518415867253

Imadom ezt az embert!!! :))))))

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:07:22

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nezzetek meg a hsz-eket is mindenkeppen, valaszolt Attis a kommentekre is.
Azt irja, hogy "Csak sajnálom Robint... Hidd el én tudom hogy néz ki egy kullancs érdek csaj... messziről felismerem. láttam sokat már."
Illetve: "Mi tanácsolt neki Dennis?" egy kommentelotol, Attila valasza: "Csak annyit hogy csáráztassa le, aztán tipli.."

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 21:09:33

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!):

" Attila! Ennyire berágtál amit Anett mondott?!
Tetszik · Válasz · 57 perce

VV Attila hivatalos oldala: Nem, csak sajnálom Robint... Hidd el én tudom hogy néz ki egy kullancs érdek csaj... messziről felismerem. láttam sokat már."

Nahát, nahát. :D

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:10:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): valahogy elhiszem neki :D biztos o is "lecsaraztatta oket, aztan tipli" :D

kiingattak 2015.02.27. 21:11:59

Ha egystratégia nem működik változtatni kell. így ma vettem egy 359 fokos fordulatot :)) és elkezdtem gondolkodni fordítottan. Ki ne nyerjen:
1 hely Dóri - ritkán elbődülű antinő. Szlogenje: Mindig a győztes mellett álltam.
2. hely Denisz. Farokgyuri. Szlogenje: Azzal játsz, ami veled egyidős (köszi pushpang)
3. hely Robin. Sablongyuri a titkosügynök. Többes. Szlogenje: Keverek-kavarok csak le ne buktassatok.
4. hely Laci. MacsóPicsó. Szlogenje: Mindig ugyanaz vagyok: az áldozat.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 21:15:15

"VV7: Lezajlott a Való Világok történetének eddig legbizarrabb beszélgetése"
www.nlcafe.hu/sztarok/20150227/vv7-vv-attila-vv-dori-vv-dennis-reptilian/

Bocs ha volt már, de kurvajó. :D

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:17:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): pont most neztem, annyira rohogtem rajta :DD
Jo hogy te linkelted be, nem akarok mar spammolni :D

kamilla123 2015.02.27. 21:18:55

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát lehet,h VV Zsófikára gondolt? vele is volt vmi kavar Au előtt nem?

kiingattak 2015.02.27. 21:19:11

@-pkata-: Nincs könyv na. Ez a lényeg. Mindenki egyedi eset. És ebből kell kiindulni.

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:20:14

@kamilla123: szerintem amilyen nepszeru Attila, nem csak egy Zsofika kereste a kegyeit az elmult par evben... Egyebkent nem tudom, hogy volt-e kozottuk valami :-O

kiingattak 2015.02.27. 21:23:18

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Úgy hallottam néha közös ültek. De a behatolás nem történt meg. A gyikember behatolás esetén, mindig kicsusszant:))

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:24:18

@kiingattak: :DDD hat ez kesz!
Na, de most komolyan volt valami?

kiingattak 2015.02.27. 21:24:43

@kamilla123: Nincs mit. Művelődjetek :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 21:26:05

@kiingattak: pedig azt hitte, hogy a "nem kellesz eléggé" c filmben bízhatok :D

kamilla123 2015.02.27. 21:26:09

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): én amúgy úgy képzelem,h neki soha nem lesz állandó nője. egyszerűen nem az a típus

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 21:27:00

*hittem

valaki kurvára húzza a netemet hogy rohadjon meg.

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:27:59

@kamilla123: szerintem sem. Apakent se nagyon tudnam elkepzelni. Bar a kutyajat tokeletesre nevelte :D

kiingattak 2015.02.27. 21:29:25

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Anyukám olvassa a kommenteket. Hogy én mit kapok ezért. :D Zsófika készen tárogatott a behatolás pillanatában, de a szövegben mindig tévesztett: Atti, Atti helyett mindig pénz, pénz imádlak tört elő belőle, mint Robinból a sav. Amit le lehetne kötni. És Au meg is tette.

2015.02.27. 21:30:04

@kiingattak: nemm :D
@Szoba kilátással: helyes helyes koreográfia

Ma sincs SÖL?

kamillazok 2015.02.27. 21:30:30

@vajon @Montezuma13: hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ez normálisan úgy van, hogy van a műsornak egy kreatív szerkesztője, aki kitalálja a szereplőket. Innen jönnek a vicces karakterek (pl. "bajkeverő", "csábító", stb), a becenevek (Dennis, Robin, stb), és a szereplő összes megjelenését ehhez koordinálják a sztorijától a beköltözős filmjén keresztül a sajtóban megjelenő cikkekig (Blikk és társai, a műsor szerződéses sajtópartnerei, azt közlik le, amit a kezükbe adnak sztoriként). Aki meg nem hajlandó együttműködni, azt vagy lecserélik, vagy belengetik neki, hogy mivel jár a szerződése szerint, ha ugrál. Nem olyan bonyolult ez.

Az, hogy valaki a képernyőn szakít, nem jelenti azt, hogy valójában szakított, vagy egyáltalán fontolgatta, ahogy Gyúrós Józsi sem volt se Józsi, se harcsaraboltató, aztán mégis ezzel küldték be, és millió példát lehet mondani a "doktornak készülő" Anikóig visszamenőleg. :)

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:31:04

@kiingattak: jahj ne kinozz :'DDD ez igy sok volt pentek estere.
Robin mi a tokomert nem megy el orvoshoz megnezetni a refluxjat?

kiingattak 2015.02.27. 21:31:16

@-pkata-: Bizhatsz iss. De valamiben jobban bizhatnál. És az mindig veled van, mint Denis ama gigászi szerve :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 21:35:12

@kiingattak: mi? a pöcköm??? :D :D Ha abban bíznék, akkor rosszul járnék, sztem. :D Vagy eddig rosszul csináltam. :D

dare 2015.02.27. 21:36:27

Elmondom hogy mi fog történni a párbajon holnap.
Kijön Denisz, megmutatják a legszebb pillanatait hogy a villa összes szegletébe ráránt a pisztolyra, meg Fannit csáráztatja, 1-2 g.ci meg anyád elhagyja a száját, Lilu rászól hogy most már ne vakarja mert mégiscsak van valami besorolása a műsornak.
Jön nemsoká bömbi is, meglátja Edinát könnyek szöknek a szemébe( vagy nem),elhangzik az -ezt érted is csinálom meg a mindennél jobban szeretlek klasszikusok.....népünnepély van.
Párbaj: Denisz -te vagy a tahó
Laci- nem ,te vagy a tahó
D- nem te
L-nem te
Tart kb 10 percig, kortesbeszéd: Dóri mondja, ha elintézhető valahogy ne küldjék már vissza egyiket se
Lezárták a szavazást, hívják a közjegyzőt számolni, még egy kis g.cizés mindkét részről, izgultak naon......Denisz nyer.
Azzal a lendülettel odaszalad a barátaihoz, 2 bordája eltörik mert későn állt meg.
Irány a villa.
Lilu beszélget Lacival, én már nyertem lemez következik, később jön Edina is megnézik a legszebb pillanatokat( semmi kompromittáló, tényleg szép videó) , összeborulás, a közönség felállva tapsol.
Mindenki boldog( én is) és szűnni nem akaró taps.
Függöny.
Ez csak így dióhéjban, de ez nem biztos .:DD

kamillazok 2015.02.27. 21:37:21

@kiingattak: Az egész Dennis olyan, mintha megragadt volna valahol 10 évvel korábban. A felelősség teljes hiánya jellemzi, ezért is kerüli a konfliktusokat. Kicsit infantilis, gyerekes, de alapjában véve legalább nem rosszindulatú srác. Nyerni nem fog szerintem, de én Lacinál többre tartom.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 21:38:53

@dare: aztán felébredsz és szomorúan konstatálod, hogy csak álmodtál. :)

malevil2050 2015.02.27. 21:40:06

@dare: Te nem a másodpéldány vaty inkognitóban?

dare 2015.02.27. 21:40:21

További jó kommentelést, a végén kis buborékként szavazok Robinra (2-szer is), de nekem ennyi volt az idei.
Reménykedjünk hogy a következő nyomokban humort is tartalmaz majd.

dare 2015.02.27. 21:41:12

@malevil2050: Több kötetes vagyok, na tényleg csá

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:42:20

@fosch9: hellooo :) kepzeld, mit tettem. Safarkodtam a szavazatommal, atraktam Penniszre :))))

kiingattak 2015.02.27. 21:43:09

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Orvos az egy. VV az sok százezer expert, és még nyerhet is. Nem neki kell fizetnie :))

zorja 2015.02.27. 21:44:19

@kamilla123:

én meg azt, hogy Denniszre, hiszen ő valójában egy gyíkember :D

duachais 2015.02.27. 21:44:24

@dare: Én remélem, hogy D. erre a hadműveletre nem lesz képes. Akármilyen érvet is hoz fel Laci ellen, szerintem mind igaz rá is. A két fiú között annyi a különbség, hogy az egyik bármikor beleáll a vitába, a másik meg inkább kihátrál. Az élet nem arról szól, hogy a problémák elől menekülünk. Néha meg kell állni és felvenni a kesztyűt. Erre D. 27 évesen nem képes, én úgy látom.

2015.02.27. 21:45:40

@dare: éljen bubikám :))))
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): jóvan most még rakosgathatod, de majd vasárnap ugye tudod kire kell rakni? :DDD ne legyél ingó bubi látod mások is kitartanak Lobin bubi mellett :D

2015.02.27. 21:46:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szeherbuhusz :) derég láttalak
@kiingattak: óhóóó neheeeee :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 21:47:18

@duachais: Érdekes, akkor hogy hogy most Laccccival párbajozik?:D

2015.02.27. 21:47:55

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: tsilke ma is egyedül itta meg?
akkor inkább kis tonikot iszok mint a théját :D azt csak ha beteg vagyok :-O

vastyúk is .. 2015.02.27. 21:48:16

@B.Betyár: Tyű, a mindenit! Amit írtál az is egy nézőpont. Valahogy teljesen más, mint az enyém, de ettől szép az élet. :D

@egyemakisszíved: Nekem Robinról inkább az jött le, hogy szeretne mindenkivel jóban maradni, van aki nehezen viseli, ha nem kedvelik. Ezért a sérelem megbeszélő bulika. A budira rejtőzésnél meg csak az volt az érzésem, hogy azért csinálja, mert korán reggel a háta közepére kívánja a riportot, amiben egyet is értettek Lacival. Nem láttam bele mögöttes tartalmat.

@malevil2050: Jó estét, jó szurkolást!

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:48:26

@fosch9: hat pont azert raktam at, hogy vasarnap esetleg annak a bizonyos illetonek konnyebb legyen ;)))) Meg kell csinalni azt a Svejcot! Ja, nezted, mit irt Attis facebookra? 21:04-es kommentemben ott a link

@-pkata-: bocsibocsi, Robinnyonak akarom adni a lakaskulcsot ;)

2015.02.27. 21:49:01

denisz kamikáze akciója vajon sikeres lesz? mindenesetre bátor talán ez mellette szól

kamillazok 2015.02.27. 21:49:02

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Szerintem az az állandó teher hozta ki belőle a gyomorsav-túltengést, hogy állandóan helyezkedik, ügyeskedik, lapít. Pl ki hiszi már el, hogy nem tudta pontosan, hogy Dóri Dennis-re teszi majd a duplát? Robin egész nap figyel és egész nap helyezkedik, egyébként ügyesen, de ez nagyon idegölő lehet. Gondolom, ettől van gyomorsava. A reflux azt jelentené, hogy állandóan nyitva van a gyomorszája, ezért jön fel a gyomorsava, ami leginkább éjjel, vagyis fekvő testhelyzetben jellemző. Ő pedig nappal, álló helyzetben van legtöbbször rosszul, vagyis simán ideges, stresszel.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 21:49:41

@fosch9: Pelsze. Iligy. Én egy cigánymeggy pálesszel szemezek, de olyan régóta, hogy már a fele elpárolgott. Remélem, a döntőig kitart:D

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:51:13

@fosch9: nem kekultel be elobb

@kamillazok: ez jo kiegeszites, ezer koszi erte! :)

2015.02.27. 21:51:15

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): na csak hogy visszatért a régi macákicuka éljen :)
aha néztem az előbb a linket Atti hajrázzon csak Lobinnak

kamillazok 2015.02.27. 21:51:16

@duachais: Viszont egy Laci-Dennis párbajon előállhat egy olyan fordított helyzet, mint a Fanni-Lacin volt, hogy az egyik szereplő túl agresszív, míg a másik csak tujul, és a kevésbé agresszív lesz ezáltal a szimpatikus. Csak mint lehetséges stratégia, ez akár működhet is.

kiingattak 2015.02.27. 21:51:43

@kamillazok: Te 17 éves korodban a puncikádat vagy farkincádat markolásztad egész nap? :)) Nekem ez a fejlődési szakasz kimaradt az életemből. Sajnos vagy nem?:)) Két különböző típús a Laci meg a Denis. Denis elkerül, hárít és beleolvad jóindulatúan a környezetébe. Laci hamar dühbe gurul, odamond, provokál. Hogy melyik a jobb én nem tudom. Denis kihasznál, de úgy érzi, hogy kihasználják. Laci beleáll, és aztán úgy érzi kihasználják. Neked az egyik, nekem a másik. Hajtá Laci

duachais 2015.02.27. 21:52:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azért, mert D. nem így gondolja, ahogy én. :) D. azt hiszi magáról, hogy Ő nyerhet.. szerintem ezt a játékot Ő nem fogja megnyerni, mégha holnap vissza is megy.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 21:52:54

@vastyúk is ..: De mennyire hősiesen bírta Lacccci általános iskolai sztorizgatását, amin Laccci jókat nevetgélt. Le a kalappal Robin előtt.:D

Mók_Ica 2015.02.27. 21:53:15

jó estét :))) konténerek készenlétben :)))) lehet használni .... mingyá öfi

2015.02.27. 21:53:25

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: áhá nagyon zsivány szemező vagy
nálam most sajnos egy korty semmi sincs nem hogy söl.. vagy pálinka..
nézhetem a napot :(
kedves egészségedre :)

Tsilke, ne iligykedj hozzad a söööölt.

kiingattak 2015.02.27. 21:53:54

@kamillazok: Ez nagyon jó :D Robinnak már pszichoszomatikus tünetei vannak a nagy helyezkedéstől. Nyalok ide, nyalok oda, lóg a farkam ide-oda.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 21:54:38

@duachais: ez az egyik olvasat. A másik meg az, hogy tudja, hogy úgyis meg kell ütközzenek, és igenis, beleáll.

kamillazok 2015.02.27. 21:54:44

@kiingattak: Jaj, nem, csak nagyon gáz lett volna ezt 16 évesnél fiatalabbra vonatkoztatni... :) Nyugodtan szurkolj, akinek szeretnél, én nem győzködlek, csak elmondtam én is a véleményemet. Amúgy a fenti hozzászólásban pont nem dicsértem Dennis-t, sőt azt írtam, hogy szerintem Laci nyeri a párbajt. ;-) Ez csak egy játék. :)

zorja 2015.02.27. 21:55:20

@malevil2050:

nem, az traccsparty (lehet, hogy már volt, bocsi, fáziskésésben vagyok)

csiri bá 2015.02.27. 21:55:20

Na, mára elhúztak a trollok, önjelölt egyszer látott megmondóemberek és okoskatörpök?
Akkor kezdődjék az öfi. :) és üdv a törzstagoknak. :))
Konténer a helyén van?

kamillazok 2015.02.27. 21:55:58

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Én nem láttam az őszinte lelkesedést Anett csókjában.

MacákékIcukája 2015.02.27. 21:56:10

@fosch9: hajlá Lobin!

@minden reggel: ott fogom felejteni :) habar hanyok magamtol, de ez van (igazabol tok mindegy melyikre szavazok, mmkk hanyok, lehet en is Lobin vagyok? :D)

duachais 2015.02.27. 21:56:58

@kamillazok: Számomra L. azért szimpatikusabb, mert képes volt többször kilépni a komfortzónájából. D. a magamutogatásán kívül sokat nem hozott. Az elején vicces volt, bírtam is. De mára elszállt a szimpátia.

malevil2050 2015.02.27. 21:58:00

Emeseeeeeeeeeeeeee keszdődiiiiiiiiiiiiiiiiiiikkkkkk

kiingattak 2015.02.27. 21:58:44

Jó szurkolást mindenkinek. Ma először úri- lány, ember, ufó leszek és elköszönök. Mert ahhoz, hogy néézzem és ne csak lássam a vv-t szükséges a teljes nyugalom.

Mók_Ica 2015.02.27. 21:59:01

@csiri bá: már megírtam :))))

kamilla123 2015.02.27. 21:59:07

@kamillazok: én elhiszem, h bejönnek egymásnak, de hogy ilyen hirtelen egymásra kattanjon két ember, meg hogy "mintha ezer éve ismernének egymást", hát nemtom.. inkább arra gondolok,h tudták,h ez a pár napjuk van csak és bepörögtek, mert Robinnak is kellett a show, Anettnek meg a srác minél jobban, mert tudta,h ha Robin kijön, megrohanják a nőcik.

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:00:26

@kamillazok: hat en sem, de nem tudom mi ez. Majd elvalik, de sztem nem fog tul sokaig tartani. Robin hatolna szivesen, es van egy olyan erzesem, hogy kolcsonosen kivetitik az almaikat egymasra, siman lehet ebbol egy gyors csalodas.

Krétagarbó 2015.02.27. 22:01:13

@csiri bá: üdv! jöhetek? :)

Hajrá Lacc! (így is? :)

2015.02.27. 22:01:15

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): hajláááááááá :DDD
@csiri bá: szelvusz
@Mók_Ica: konténereske is szelvusz

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:01:26

@Krétagarbó: aham, mindenkeppen Robint szeretnem gyoztesnek...

Kosztarika 2015.02.27. 22:01:53

@kamillazok: MI?? Az, hogy Dennis elleni szavazásra buzdít? Ez azért már olyan összeesküvés elmélet, amit senki nem hisz el :)

malevil2050 2015.02.27. 22:01:57

Jájj lilukám esz a kis zubbony,hát esz codálatosz

kamillazok 2015.02.27. 22:02:03

@duachais: Ebben egyetértek. Laci változott, Dennis nem. De én Lacit egy agresszív, gonosz, önző embernek látom (a Zsús témában még sunyi is volt, hogy semmit nem vállalt, csak szép lassan, utólag, mindig, mikor valamivel bebukott, akkor épp azt az egyet), Dennis meg szimplán egy kis bohóc hülyegyerek.

Ditti82 2015.02.27. 22:02:56

55-45 Hm. Remélem Lacié az 55.

malevil2050 2015.02.27. 22:02:59

Hoppá pajtikáim,cak óvatosan ám! hihi

2015.02.27. 22:03:07

Na eldőlt a párbaj: 55:45

tvbuzi 2015.02.27. 22:03:57

nemáááá Dóriiiiiiii

csiri bá 2015.02.27. 22:04:25

na már megint Robinett lamour... broáfff. :))

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:04:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nem kellett volna felkeltenie, akkor nem kellett volna hallgatnia ;)

kamillazok 2015.02.27. 22:04:33

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): Én azt gondolom, de nem tudom, hogy ők tudták-e előre, hogy az nyilvánvaló, hogy egy ilyen kezdősztoriból nem lehet a végső győztesként kijönni. Hogy ezt átlátták-e és elégnek tartották-e, hogy ismert ember lesz belőle, vagy pedig hittek abban, hogy a szereplés során valahogy módosulhat ez a megítélés, én honnan tudjam? De a kisfilm alapján a hirtelen jött ötletből való, nem egyeztetett hazugság nem áll össze. A szerkesztési elvekről pedig már írtam. Az is lehet, hogy a csajszi azért arra nem számított, hogy a hapsija majd rommá dug bent egy nőt, aztán közben egy kicsit elszállt az agya. Az viszont furcsa, hogy ha így haragszik, Dennis legutóbbi párbaja előtt miért nem puffogott nyilvánosan? :)

kamillazok 2015.02.27. 22:05:17

@kamillazok: Nem egyeztetett szakítás.

malevil2050 2015.02.27. 22:05:18

Lehet h robinyot behálószták?

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:05:23

@minden reggel: en leszek a hidegszivu fotattikazo :D

Attila hogy birja ki ezt rohoges nelkul?! :DDDD

spinks 2015.02.27. 22:05:32

Nemá. Ez most hihetetlen amit látok. Csípjen meg valaki...

csiri bá 2015.02.27. 22:05:42

Jól van Dórika... Anna mikor jön az űrhajóival? :)))

Commodore 2015.02.27. 22:06:02

Ki tud többet a gyíkokról? hajrá!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.27. 22:06:07

Dóri milyen zilált volt reggel.. :D
Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy lepukkant.

Ditti82 2015.02.27. 22:06:58

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Affenébe, megelőztél. :D

Dennisnek most a fordítottját adja be? :D

csiri bá 2015.02.27. 22:06:59

Jól van, Deniszke is etetés alatt. :DDD

nathalie 2015.02.27. 22:07:00

teljesen döbbenet, hogy ez a dóri még hülyébb mint gondoltam. pedig NAGYON hülyének gondoltam!

spinks 2015.02.27. 22:07:27

Dórinak "szétdzsinázták" az agyát. Annyi drog kellett ahhoz h a kamionsofőr lényét meg tudják sexelni.

2015.02.27. 22:07:29

Ne fingjá' má' közben... :-DDDD

2015.02.27. 22:08:07

@csiri bá: hadd örüljék mán egy kicsit :)
@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): áhoj :)

tvbuzi 2015.02.27. 22:09:18

Anett többnek néz ki 33nál, de azért lecsáráztatnám Izával együtt.

Krétagarbó 2015.02.27. 22:09:31

@kamilla123: én elhiszem, én már voltam így.

Ditti82 2015.02.27. 22:09:34

@Szoba kilátással: Mint mindig.

Amúgy Anett műfelháborodása elég vicces. :D

Mók_Ica 2015.02.27. 22:10:13

@Krétagarbó: megkaptam, írtam vissza, hogy köszi :)))) még beszélünk :)))

spinks 2015.02.27. 22:10:40

@tvbuzi: +1. mintazállat. Kis tiszta testűnek tűnik. Nem egy bepált Edina feeling.

Ditti82 2015.02.27. 22:11:05

@kamilla123: És ha még meg is nyeri, még szerelmesebb lesz. Amúgy most két napig Robin nyígását hallgathatjuk?

Commodore 2015.02.27. 22:11:39

Elzsibbadt a lábam...

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:12:21

@Spitzbauer: annyira jo volt :DDD

@Ditti82: sztem is az volt, jobb taktika lett volna nem reagalni? :D

tvbuzi 2015.02.27. 22:13:17

@Ditti82: majd nyígnak lacival :DDD

Ditti82 2015.02.27. 22:13:23

Robin, miért hazudsz, ott bömböltél az Edina bábunál.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 22:13:38

Áhh, Attila bolond. Dórit én fertőztem meg az idegen génekkel. De ezt ő sem tudhatja :D

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:13:57

@Ditti82: szerintem nem fog nyigni, hulyulni fognak megint Lacival. Annyira elhiteti velem, hogy lesz*rja a nyeremenyt es neki csak a szerelem kell, hogy megszavazom neki (az elobbit termeszetesen hihi)

nathalie 2015.02.27. 22:13:59

most ez az anett tulajdonképpen előrelépés majka prostijához képest, nem?

spinks 2015.02.27. 22:14:18

Anett hagyjon ott Robinnak egy használt bugyit.

Ditti82 2015.02.27. 22:14:59

@tvbuzi: Dennis nem nyígott?
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ennyi esze van. Pont, amennyi látszik.

Atyaúristen. Mi ez a nyáltenger????

tvbuzi 2015.02.27. 22:15:00

Anett szerintem műpinát adott.

spinks 2015.02.27. 22:15:04

Szandikanak korpás a szempillaja?

nathalie 2015.02.27. 22:15:06

valamiért nekem kínos nézni ezt a robin-anett párost.
a többiekért se voltam oda, de ez valamilyen furcsán torz érzést kelt bennem.

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:15:25

Je itt a Szandika is! :DD

Attila mekkorat facepalmolt, amikor Anett ajandekozott :D

csiri bá 2015.02.27. 22:15:34

Lacc megkapta a VV Oscart Szandálkától. :)))

tvbuzi 2015.02.27. 22:15:38

@Ditti82: igaz, igaz, csinálják hárman

nathalie 2015.02.27. 22:18:26

ezt a dórit ugye felügyelet alá vonják majd, ha kijön?

Ditti82 2015.02.27. 22:19:11

@tvbuzi: ÉS férfikönnyben úszik a vella. Fákkjeeeee. :D

Szoba kilátással 2015.02.27. 22:20:33

Most nem értem ATI korábban azt mondta nem nyeri meg a hazug most meg azt hogy o nyeri meg??

Szoba kilátással 2015.02.27. 22:21:04

@nathalie: dehogy o meg az ertelmesebbje;))

Ditti82 2015.02.27. 22:21:13

Konténeeeeeeeeeeeeeeeeert!!!!

Mók_Ica 2015.02.27. 22:21:54

atti nem rendelt klotyópapírt :))) pedig elfogyott..... vicceske :)))

Commodore 2015.02.27. 22:22:01

nyisd má ki a szarosdobozt!

nathalie 2015.02.27. 22:22:21

@Szoba kilátással: szerintem mindegyiket sík hülyének tartja, és azért nyomatja ezt a "van itt valaki, aki nem az,aminek látszik" szöveget, hogy összefossák magukat.

Mók_Ica 2015.02.27. 22:22:29

@Ditti82: ott van.... 3 db, válassz :)))

agimano 2015.02.27. 22:22:35

vagy a gyíkember nyeri meg szerinte

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:22:43

@Szoba kilátással: Korábban nem mondta, hogy nem nyeri meg a harzug, csak azt, hogy valaki nem az, akinek mutatja magát. Most meg azt, hogy szerinte az az egy nyer, aki másnak adja ki magát. És hogy odakint elbeszélget vele, hogy ez jó-e vagy sem. Nekem legalábbis így jött le.

Mók_Ica 2015.02.27. 22:23:16

denisz mecsoda verset írt..... robinnak teCCik... nekem nem .....

agimano 2015.02.27. 22:23:18

Denisz írt is gyorsan egy villa rapet

Rémület 2015.02.27. 22:23:24

Na. Nem Robin írt verset. :))))

mercsi 2015.02.27. 22:23:26

nekem tetszik Dennis verse :)

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:23:43

@Ditti82: nem hat, egyik sem az :D

Hmm Attis kire gondolt vajon...
Lehet a Laca, mert o eloadja, hogy hosszerelmes, de a macso a valodi alcaja, de legbelul erzekeny es kedves
Vagy a Robin akinek a jofiu naiv taktikazni nem nagyon tudo de probalo a szerepe de valojaban pedig egy... belul ize... ?!szupertattikus?!#"%SPILER?#

malevil2050 2015.02.27. 22:24:22

Hát esz a múzsa b@szottul eltévett,,

Krétagarbó 2015.02.27. 22:24:28

Robin elég szarul hazudik.:) Dennisz versének dícsérete kicsit sem volt őszinte.

Mók_Ica 2015.02.27. 22:24:49

bocsi, oki is párbaj nélkül került be a top3ba... nem?

agimano 2015.02.27. 22:24:51

@spinks: kis kövek vannak rajta

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:25:04

Laci megint lànnyal párbajozik...

csiri bá 2015.02.27. 22:25:14

@nathalie: a gyíkemberek biztosan. :)))

Mók_Ica 2015.02.27. 22:25:27

@malevil2050: @Krétagarbó: ekg :)))) sztem is foscsi volt .....

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:25:37

@Krétagarbó: áááá, Robin nem szokott hazudni. -állítólag ;)

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:25:43

@vastyúk is ..: sztem azok alapjan amit tudunk meg amit Attila mond, Laca tul egyertelmu lenne.

Szoba kilátással 2015.02.27. 22:26:06

@vastyúk is ..: Huu nem tudom én tisztára arra emlékszem hogy azt is mondta de én mindig csak fel szemmel- füllel nézem hallgatom ...

Mók_Ica 2015.02.27. 22:26:12

@dzsézön tetem: inkább két lány párbajozik, nem??? :))))

csak mert 2015.02.27. 22:26:52

Az elején mit akart dóri megnézetni dennisen? jesszum, csak hallottam egy foszlányt,hogy gyíkember

kamilla123 2015.02.27. 22:27:02

Atti mekkorát horkant arra, h Anett odaadta az ajándékát. :-)

más: én azt hittem, h nem kaphatnak a lakók tollat és papírt. vagy bemennek a riportba, h verset akarok írni,adjatok?

csiri bá 2015.02.27. 22:27:14

@malevil2050: nem homlokon csókolta, hanem homlokon b@szta egy féltéglával. :)))

Krétagarbó 2015.02.27. 22:27:19

@Mók_Ica: nyugi, Robinnak sem, ,csak aztat mondta:)

Rémület 2015.02.27. 22:28:01

@csak mert: A bőrét. Hogy tényleg gyíkember-e. :)))

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:28:09

@Mók_Ica: nekem mindegy ki ejti ki Dénest, csak Au után nehogy még egy fa..lòbálò kerüljön nyeremény közelbe

Juvegrande85 2015.02.27. 22:28:20

Hogy éreztem, hogy Dóri miután megmenekült a segge máris inkább van Dennis pártján. :D

kamilla123 2015.02.27. 22:28:23

Atti nem nyilatkozta valahol,h kire gondolt, ki az, aki másnak mutatja magát és miért?

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:29:14

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): szerintem Attila egyértelműen Robinra gondolt.

Krétagarbó 2015.02.27. 22:29:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én nem azt éreztem, csak ismerem ezt a hangsúlyt, néha én is használom, amikor nem akarok vkit megbántani és ezért azt mondom, ami nem igaz:)

csak mert 2015.02.27. 22:29:17

@Rémület: azta qrva.. és sikerült? valami halucinogény cucc került be?

Commodore 2015.02.27. 22:29:41

@kamilla123: kamuzott, mindenki magára veszi

malevil2050 2015.02.27. 22:30:03

@csiri bá: Egen ,de esz a gyíkmens különben találó,ha nem nészed a szó állítólagos értelmét,akkor is.

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:30:12

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ati szopatja a népet. Amit csinál az olyan, mint az önbeteljesìtő jóslatok.

kamilla123 2015.02.27. 22:30:16

azt szerintetek véletlenül mutatta a kamera, h a fürdőben Robin az egyik kezével a szekrényen támaszkodott? ez nem azt jelenti, h csak félig-meddig ölelgette a csajt? ha én vkitől nagyon búcsúzom, akit szeretek, akkor a szabad kezemmel is megölelem, nem?

csak mert 2015.02.27. 22:30:25

@kamilla123: tegnap úgy tűnt, mintha laccira gondolt volna, de ?

Commodore 2015.02.27. 22:30:37

@-pkata-: le, kilóra mennyi? ez a trükk!

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:31:02

@Szoba kilátással: nekem nem rémlett, de persze nincs kizárva, úgy hozott is volna valamit, meg nem is. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 22:31:05

@Krétagarbó: persze, ott volt az is. Nyilván, mert semmi szerelmi önlengés nem volt benne. Robinnak csak az teccik :DDD

csiri bá 2015.02.27. 22:31:21

@zorja: kár hogy ki is jött belőle. :)))

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:31:41

@vastyúk is ..: kozben meg eszembejutott, hogy Attila azt akarja, hogy toprengjunk mi is es a villalakok is a morpheusi kijelentesein, szoval ezt csak ugy titokzatoskodva elhintette, a biztonsag kedveert ketszer is, hogy mindenkeppen bekeruljon az ofibe :D

@dzsézön tetem: jujjj szia, kepzeld, Rtl Most-on fent van az egesz vv5, ugyhogy megoldodott a problemam, meg tudom nezni az egesz szeriat :)))

kamilla123 2015.02.27. 22:31:43

@Krétagarbó: jó, de sztem ez nem hazugság vagy sunyiság Robintól, csak simán udvarias. Most mondja azt, h szar volt?

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:32:44

@kamilla123: Ez nekem is feltűnt, de úgy éreztem, az egész jelenet túl illedelmes. De igen, tőlem sem kredencen támaszkodva szoktak búcsúzni :D

kamilla123 2015.02.27. 22:32:47

@csak mert: igen, de azóta már elkezdtünk agyalni azon,h talán Robinra. Meg ugye sztem Atti azt gondolja, h Robin nyer, vagyis én eddig úgy gondoltam.

BarBwire 2015.02.27. 22:33:15

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Én ma kezdtem újranézni, és nagyon tetszik, annyit röhögök már most rajta.

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:33:18

@dzsézön tetem: ja, ezt irtam en is az elobb :)))

@kamilla123: +1, mindenbe bele van kotve amibe lehet, meg Robin pislogasaba is :D

2015.02.27. 22:34:03

Mi az, hogy van egy húszezres köröm, meg egy hazautam? Ezt már tegnap sem értettem. Valaki segítene?

Krétagarbó 2015.02.27. 22:34:34

@kamilla123: nekem mindegy mit mond, nem ítélkezem. de az látszott, hogy nem tetszik neki, és az ellenkezőjét mondja, tehát nem őszinte, tehát hazudott. Vagy füllentett, ha úgy jobban tetszik.

Mók_Ica 2015.02.27. 22:35:19

@csiri bá: +10000 :))))

@dzsézön tetem: én is így gondolom ...... denisz go home :)))

@Krétagarbó: robint csak a dobozkája érdekelte :))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 22:35:39

Rájöttem, hogy mi a húszezres kör, amit Lacci megtesz a hazamenetel előtt. A villakrajcárokat lehet levásárolni a Tescoban.

2015.02.27. 22:35:47

@kamillazok: Pont. Lackó flegma arcát (ha lehet egyátalán így nevezni), még nézni is rossz.

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:35:55

@Spitzbauer: Dórival is, meg Robinnal is fogadtak a korábbi párbajok alatt, hogy ki jön vissza. Eddig Dóri és Robin is jön neki egy partizással, útiköltséggel együtt.

csak mert 2015.02.27. 22:36:12

@kamilla123: lemaradtam :))

@Krétagarbó: és Robinnal mi van? nem szerelmes?

agimano 2015.02.27. 22:37:06

@Spitzbauer: én sem értem teljesen, de lehet, hogy annyira biztos volt ebben, hogy ő lesz a kihívott, hogy magában fogadott egyet 20.000 ftban, nem hiszem, hogy azt hiszi, hogy kiesik (a hazautat annyira nem értem:) eszerint a logika szerint:) )

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:37:22

@vastyúk is ..: okos lany? Sztem pont nem lattam :-/

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): na, mos' mer? ghecc :D

@Spitzbauer: en sem ertem. Biztos valami csicskhaszleng

@BarBwire: biztos izgi lesz, csak az a baj, hogy egy ido utan extrem lassu lesz a buffereles :(

kamilla123 2015.02.27. 22:37:31

@Krétagarbó: hát ja, nem egyszerű, amikor vki megmutatja nekünk a művét face to face :-))

Commodore 2015.02.27. 22:37:57

Úúúúúnalmas, ennyi!

csiri bá 2015.02.27. 22:38:18

VV Denisz alanyi költő. :))

agimano 2015.02.27. 22:38:27

Robin azt mondta, hááát

Ditti82 2015.02.27. 22:38:32

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): MIT CSINÁLTÁL????

Ebben mi a poén, hogy olyan támogatja, aki nem is akarja?

Mók_Ica 2015.02.27. 22:38:36

laccin atti nadrágja van??? :)))))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 22:39:07

@Commodore: 199 ha jól emlékszem, nem tom, nem szeretem a brokkolit :(

kamilla123 2015.02.27. 22:39:10

most Laci magyaráz Robinnak, aki eleve a szerelmi bánatból jött be a villába?

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:39:15

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): helyes, jó szórakozást!

Bocs, hogy.akaratlanul megschmidteltelek! :-)

2015.02.27. 22:39:34

@vastyúk is ..: Khöszi. Már értem. Illetve... Akkor most magára fogad?

Commodore 2015.02.27. 22:39:52

Toljonak be 1 talicska cerkófmajmot, oszt majdcsak lesz vmi vicces, esetleg szerelem

agimano 2015.02.27. 22:39:53

@kamilla123: szerintem arra már Robin sem emlékszik

Mók_Ica 2015.02.27. 22:40:11

robin deniszt akarta támogatni???? :o

Kosztarika 2015.02.27. 22:40:20

@csiri bá: rám gondoltál? :D Itt vagyok :P :P

2015.02.27. 22:40:23

A két gyíkember összeállt. :-DDD

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:41:23

@Ditti82: mi az hogy mit csinaltam? :D rohogok Robinon meg Lacin, jo lesz ez az utolso par nap :D

@dzsézön tetem: ne hasznalj mar ilyen szlenget, mert nem ertem :D es koszi :)))

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:41:29

Milyen tüske, te pötsch? Akkor is erről nyavalyognál, amikor már rég levágták az összes végtagod.

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:41:36

@Spitzbauer: nem mindig olyan párbajon fogadtak, amin Laci is párbajozott, de Robin azt mondta, hogy már így is sokba van neki Laci, nem fogad vele többet. :D

tvbuzi 2015.02.27. 22:41:45

megszopathatnák őket: +2 hét a vellában négyesben

kamilla123 2015.02.27. 22:42:02

ha Edinka bejön, az Laci esélyeit naggggyon le fogj rontani

Szoba kilátással 2015.02.27. 22:42:26

Donike mit? Hogy mondtad hogy nem bírod a dorit??

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:42:39

@Commodore: dénes f..zra hùzná az összeset. Egyszerre!

Schlomo Goldberg 2015.02.27. 22:42:40

Attila ekézte az Anettet hogy érdekkullancs, meg is jött rá a válasz, lol. Linkelném, nevessünk együtt
www.facebook.com/pages/B%C3%A9res-Anett-VV-Anett/173497619348656?fref=nf
Béres Anett (VV Anett)
1 hr · Edited ·
Köszönöm szépen, de van munkahelyem, nem a médiából élek, van autóm, és van hol laknom is! 12 éve egyedül tartom el magam! Egyáltalán nincs szükésgem más pénzére! Attila Te akkora egy gusztustalan kis patkány vagy, amiért ennyire fáj Neked, hogy nem csak rólad szólt az összefoglaló! Szánalmas vagy, hányok Tőled! Kíváncsi vagyok, Veled fog-e még foglakozni valaki 10 év múlva! Erre inkább büszke vagyok, nem szégyenként élem meg! Köszönöm!

2015.02.27. 22:42:56

Ahogy Atus mondaná, mézet hányok. Annyira "rossz" látni ahogy egy vádembör így "szenved". Kinél is van a konténer? Mézet még nem hánytunk bele. Vagy valaki megelőzött? :-DDD

Commodore 2015.02.27. 22:43:05

Belenéz a szemébe, nem kétszínű, hanem gyík-marslakó gheci!

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:43:39

@csak mert: nem, hanem hulyulni es Robin ilyen eroltetett durcas arcot fog vagni kozben, hogy ruhelli a Lacit, Laci meg ki fogja rohogni es utana mind a ketten hahotazni fognak :D

csak mert 2015.02.27. 22:43:45

@kamilla123: mi?? hogy hogy bejön edina?

agimano 2015.02.27. 22:44:04

hú, de izgalmas bazdmeg

Ditti82 2015.02.27. 22:44:21

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Átsáfárkodtad a szavazatodat Dönizre. :O

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:44:28

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): schmidtelés: lopás, plagizálás-> dr. SCHMIDT után

Mók_Ica 2015.02.27. 22:45:31

@Spitzbauer: a mézet üvegekbe töltjük és eladjuk :)))) a konténer - 3 db - várja a látogatókat :))))

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:45:35

@Commodore: vehemens szex után vemhes teszt

Krétagarbó 2015.02.27. 22:45:43

@tvbuzi: azzal csak minket szopatnának meg asszem.

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:46:04

Dórikám, te még semmilyen párbajon nem voltál, szóval kár fikázni Lacit azzal, hogy csak lányokkal volt párbajon. Ebből két esetben nem Laci választotta az ellenfelét.

Ditti82 2015.02.27. 22:46:09

Követelem vissza Attilát!

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:46:15

Egyebkent en vagyok az egyetlen aki mind a ket sracot birja? Egyutt tok viccesek :))))

@Ditti82: ja, mer' hajlá Lobin

csiberibe 2015.02.27. 22:47:19

a vellakapu mellé fel vannak vésve a párbajozók. Eddig az volt a trend, hogy felváltva jött vissza az első és második név (úgy néztem, nem mindig kiválasztott-kihívott sorrendben írták fel). Most az első következne.

malevil2050 2015.02.27. 22:47:20

Jajj de vontatott esz má,,,,,,

Commodore 2015.02.27. 22:47:52

férfi- nő nem jött be,! ufó-gyík baszunk?

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:48:11

Pont az a Dora irja a tortenelmet, aki nem hisz benne? :D

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:48:29

@Schlomo Goldberg: megyek belinkelem neki a Gold digger számot

Mók_Ica 2015.02.27. 22:48:31

@vastyúk is ..: ne aggódj, dórika 3. helyezett lesz, nem fog nyerni :))) történelmet sem írt..... oki volt így a vv1ben.... és 3. lett..... végülis a történelem ismétli önmagát :)))))

Krétagarbó 2015.02.27. 22:50:02

Tuják pezsgőznek. Azért nem gondoltam volna az elején, hogy ők ketten tuti finalisták lesznek.

Ditti82 2015.02.27. 22:51:29

Ki küzdött és mit? Az egyik nem párbajozott, a másik a leggyengébb ellen ment vissza.

Szoba kilátással 2015.02.27. 22:52:06

Mivel uncsi
Hajlá Lobin hullám indul~~~~~~~~~~~~~~~~

dzsézön tetem 2015.02.27. 22:52:07

@Mók_Ica: majd hangosan és szòtagolva ìrom, hogy az is èrtse, aki nicht spreche english

Kosztarika 2015.02.27. 22:52:26

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nem leszek a barid, ha a suttyó Dennisre szavazol :( :D

csak mert 2015.02.27. 22:52:28

gratulálok dóri! "megérdemelten" vagy döntőben... olyan cépen ittál, és káromkodtál...

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:52:37

@DerültÉgből/tintával írok/: szia! :) igen, valszeg... reptilianokkal meg stb :D

malevil2050 2015.02.27. 22:53:08

Dobozban szexelnek az új tévéműsorban " - nem akarok cocoh lenni,de loptam,,,, és utánna borszasztó okos cakemeberek kielemzik ,,,,nahh esztet aggyátok össze.esz meg ér 5 hihit...hihhihihihi

Mók_Ica 2015.02.27. 22:53:13

@Krétagarbó: két tuja közül egyet vártunk..... erre kettő lett :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 22:53:26

Jaj, Laca, nyugiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, ne puffogj

Szoba kilátással 2015.02.27. 22:53:34

Flöccsögö Laca... Na ez bizti szimpi...

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:53:39

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): mondtam, en sem vagyok a sajat magam barija, de most azt erzem, hogy muszaj :-/

csak mert 2015.02.27. 22:54:14

@Mók_Ica: igen..és locsolják is magukat.. áh

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 22:54:36

Óóó, Dórika most meg fikázza a Deniszt...

Krétagarbó 2015.02.27. 22:55:04

Holnap este 9.00-kor kezdődik!

Mók_Ica 2015.02.27. 22:55:13

különleges bv.... a villából??? :o

csak mert 2015.02.27. 22:55:21

tényleg nem vagy kétszínű dóri..aham

Commodore 2015.02.27. 22:55:34

Jööön az agyzsibbasztás! felkészülni!!!

2015.02.27. 22:55:48

@Szoba kilátással: ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~:
és éppen ezért, most hajrá Denisz. Bár sajnos vagy nem sajnos eldölt a holnapi. 10% túl nagy különbség ahhoz, hogy fordítson bármelyik is.

Ditti82 2015.02.27. 22:56:20

Aztaqrvapitsa. És sanszosan nem fogom látni. :(

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:56:45

Holnap elvileg bulikaznom kellene, lemaradnek az utolso ofirol meg parjbajrol :(((((

MacákékIcukája 2015.02.27. 22:57:32

@Ditti82: te is bulika? Fene megette ezeket a tarsadalmi kotelezettsegeket :D

Mók_Ica 2015.02.27. 22:58:12

@csak mert: kár, hogy artúr bandi nem őket pisilte körbe :))))

@Commodore: éva + au a villából!!!!

kamilla123 2015.02.27. 22:58:23

az tényleg nem az ő hibájuk, h se nem pakolták rájuk a jeleket, se nem hívták ki őket. Bármikor meg lehetett volna ezt tenni a többieknek. De persze úgy is lehet nézni, h nem miattuk néztük a műsort. Bár én Robint nagyon szerettem nézegetni.

mercsi 2015.02.27. 22:58:30

Attila leszedte a FB-járól az általatok linkelt Robi-Anettes posztját... biztos rászóltak...

Szoba kilátással 2015.02.27. 22:58:55

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): legyen bulika es vidd a telódat van itt egy két figura csak közvetít ...mondjuk hátha lobbantott tsilke:)))

vastyúk is .. 2015.02.27. 22:59:27

@Ditti82: sunnyogni nagyon nehéz munka ám!

pomac 2015.02.27. 22:59:50

zsu volt benn a villába

kamilla123 2015.02.27. 22:59:53

@mercsi: ki szólt volna rá és miért?

spinks 2015.02.27. 23:00:28

Ez a vv ati se egy észkombájn.

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:00:54

Attila mar le is szedte az Anettes posztjat :)))) Kovetkezo Blikk-cikk errol fog szolni, illetve Anett megkapja a figyelmet amit kivant, nehogy elfelejtse barki is :D

csiri bá 2015.02.27. 23:01:07

figyelem következő műsorunkat csak közvetlenül a konténer mellett ajánlott megtekinteni. :DDD

Szoba kilátással 2015.02.27. 23:01:34

Micsoda dizájn :)))) retek...

Mók_Ica 2015.02.27. 23:01:49

titkos bejárat :)))))

pomac 2015.02.27. 23:01:54

kellene egy kis olaj hogy ne nyikorogjon annyira az ajtó :D

Ditti82 2015.02.27. 23:01:57

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Mondjuk nem tudom, mikor, konkrétum még nincs. Valahova beülünk barátnőmmel.

Mi ez a sufnituning a körképekkel? :D

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:02:06

@Szoba kilátással: de akkor nem tudok veletek kommentelgetni :( es mar csak ket ofi van hatra :(

Szoba kilátással 2015.02.27. 23:02:24

EVike szilveszteri kurvasban

kamilla123 2015.02.27. 23:02:26

vajon milyne a kapcsolat most Au és ÉVi között ?

vastyúk is .. 2015.02.27. 23:02:28

a köldökig dekoltált ruha tankönyvi esete. teccik.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.27. 23:03:24

@kamilla123: Nem baj, Lacc essen csak ki holnap. De előtte még kupakolhat 1-et elbújva a szaunapad alá. Most már nem kaphat érte semmilyen büntetést. Edina se :-)

vastyúk is .. 2015.02.27. 23:03:51

Hú Évike szandija is tetszik

csiri bá 2015.02.27. 23:03:54

Éva hátán ott a távvezérlő, kilóg az antennája a hajából. :DDD

spinks 2015.02.27. 23:04:53

Ezért kellett ekkora nagy elbucsuzas meg minden miközben itt vezetik a műsort továbbra is? Színház az egész világ. Nem szabad komolyan venni.

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:05:28

@Szoba kilátással: de tudok, de az akkor sem ugyanolyan, nem fogom latni :(

@Ditti82: ja, ertem... en meg mar annyiszor mondtam nemet az utobbi idoben a vv miatt, hogy most igencsak nem kellene :D

mercsi 2015.02.27. 23:05:51

@kamilla123: a VV7 szerkesztők, hogy ne írjon ilyeneket. a VV6 elején is aktívan posztolgatott és akkor is leszóltak neki, hogy fogja vissza magát, és törölte a posztjait.

pomac 2015.02.27. 23:06:02

dóri robin a mozgó diszlet motor :DD

kamilla123 2015.02.27. 23:06:05

pont arra gondoltam, h nehéz lehet a fiúknak máshova kocentrálni, mint éva csöcsei

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.27. 23:06:23

biztos, hogy nézni akarom én ezt vagy inkább aludnék egyet?

spinks 2015.02.27. 23:06:34

Ez az eva annyira maniros. Mint egy iskolai évzáró műsorvezetoje.

Szoba kilátással 2015.02.27. 23:07:04

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): te biztos csaj vagy :)) semmi se jo akkor maradj otthon egy kis pálesszal es mindjárt ott a buli:))

kamilla123 2015.02.27. 23:07:38

mondjuk ezt soha nem értettem, h kirakom a csöcsöm aztén meg kikérem magamnak, ha odanéz vki. Mint most Éva LAcira

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:07:40

@Ditti82: az Anett lementette, ott a screenshot a facebookjan :D en meg bemasoltam a hsz-ek koze :)

spinks 2015.02.27. 23:07:40

Aurélio nem kicsit másnapos. Haha. Party volt.

Commodore 2015.02.27. 23:08:09

Na megint ugyanaz...! SOMAT! ez nem műsor! az , de szar, lusta igénytelenslg...

csiri bá 2015.02.27. 23:08:14

@-pkata-: menj aludni és álmodj a BVről. :))

Commodore 2015.02.27. 23:09:17

Kár hogy lapos az egész ! true!

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:10:06

@Szoba kilátással: tok tanacstalan vagyok... de tobb mint valoszinu, hogy nem leszek holnap, majd telefonrol probalom kovetni az esemenyeket

Commodore 2015.02.27. 23:10:13

Karton pia, és pörögjetek!

Szoba kilátással 2015.02.27. 23:10:18

Közelről a csillamos évi tiszta lepil... Seggiccs malacka na az

Commodore 2015.02.27. 23:11:32

Keménycsávó fűre huggyozott!!! ÁÁÁ ghecci! ez igen!

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:11:55

Ehh, Denisz... mekkora luzer, nem lepne meg ha kiesne :D koszonje meg a szavazatomat lol

csak mert 2015.02.27. 23:12:08

az egészből annyit hallok, hogy blablablablbaaaaaaaaaa

Kosztarika 2015.02.27. 23:12:20

ezt a szánalmas dumát a gyerekről. Le se szarja már Fannit , le se szarta igazából sosem.

csiri bá 2015.02.27. 23:12:40

@vastyúk is ..: csak a köbcentit mérte le nikkelezett szemmértékkel. :)))

csiri bá 2015.02.27. 23:13:19

@csak mert: pont ezt mondják, jól hallod. :))

mercsi 2015.02.27. 23:13:35

"az én szememben kicsit megváltozott a véleményem" by Dora :D

csak mert 2015.02.27. 23:13:57

Robin a ruhaszárító motorja? :DDDDDDDDDD

Szoba kilátással 2015.02.27. 23:13:58

@spinks: hat az az ízé:)) segiccsetek nem az ufó a másik

csak mert 2015.02.27. 23:14:44

@mercsi: jól megegyezik magával :DD

@csiri bá: akkor megnyugodtam :))

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:14:54

@csak mert: en is csak a kommenteket nezegetem :DDD

Laci tok gaz, ahogy lehuzza Zsut.

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:15:35

Eva visszament a villaba es ugyanolyan paraszt lett, mint a vv4-ben :DD

kamillazok 2015.02.27. 23:15:36

Egyre nehezebb a végső választás. Laci elszállt magától, már a markában érzi a pénzt, Dóri tiszta gyagya ezzel a reptilián témával, Robin, aki két nap alatt halálosan szerelmes lett, most hirtelen nem is tudom hányadszor, és Dennis, az együgyű.

csiri bá 2015.02.27. 23:16:35

jáj már megint a mártíromság... végén még szentté avatják... :)))

Szoba kilátással 2015.02.27. 23:16:41

@spinks: reptilián @kamillazok: köszi:))

Mók_Ica 2015.02.27. 23:17:07

@kamilla123: pláne, hogy szem magasságban van pont.... :)))

csak mert 2015.02.27. 23:17:14

Évaaaa :DD "szagolgattad a kis punit" :DDDDDDD

vastyúk is .. 2015.02.27. 23:17:24

@csiri bá: hihihihihi. kíváncsi vagyok, jól mért-e le. két-és fél marok?

mercsi 2015.02.27. 23:17:37

szegény Robin csak csavarja a ruhaszárítót :)

csak mert 2015.02.27. 23:18:03

"törődik irántam" -lacci

és taps

pomac 2015.02.27. 23:18:20

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): most már nem ő nyúlt bele hanem zsu :DD ,érdekes eddig mindig azt bizonygatták hogy zsu bugyijában voltmatatás :DDD

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:19:50

@kamillazok: @mercsi: Robin ugyesen es viccesen csavarja a ruhaszaritot :D

csak mert 2015.02.27. 23:19:56

dóri nyelvcsapásokkal halad-na..

mercsi 2015.02.27. 23:20:05

bakker, csak most esett le, miért kell tekergetni a ruhaszárítót :D

csiri bá 2015.02.27. 23:21:16

@mercsi: elég lassan. :)))) nem néztél elégszer BV-t. :DDD

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:21:19

Hat, de mind a ketto kozonseges, mirol beszel ez az uzenetkuldo? :D

spinks 2015.02.27. 23:21:47

Nah ezért a nagyképű mondatáert kell kiesnie ennek az ostoba tök Lacinak.

Mók_Ica 2015.02.27. 23:21:59

jajjj.... laccci..... ez elég durva volt..... a top3ban neki már csak hátra kell dőlnie..... ez gáz kijelentés volt....

kamilla123 2015.02.27. 23:22:10

egyébként imádom, amikor ilyen hülyéskedős hangulat van, ilyenkor mindegyik tök cuki

malevil2050 2015.02.27. 23:22:25

@kamillazok: Esz jó,remek kis nétyesfogat és ebbűl a zegyik nyerő.

mercsi 2015.02.27. 23:22:30

@csiri bá: deeee, csak eléggé fáradt vagyok :D Robin nagyon cuki, kitartó :)

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:22:31

@mercsi: @csiri bá: es teeeenyleg :DD lassuak vagyunk mind a ketten, na :D

Krétagarbó 2015.02.27. 23:22:39

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): kompenzál gondolom.

Kicsit nyomják Laccit, nem?

spinks 2015.02.27. 23:22:48

@Mók_Ica: ultra gáz. Ezek ennyire buta emberek? Nem érzik mit mondanak?

Szoba kilátással 2015.02.27. 23:23:07

Donike fél Laca fröcsög menjen mindkettő 50-50

pomac 2015.02.27. 23:23:31

laci lenyomott egy egész kortárs beszédet :D

kamilla123 2015.02.27. 23:23:43

Edinának nem üzent..

csak mert 2015.02.27. 23:24:40

mindenki menjen haza, a díjat a HV-kommentelők kapják

Mók_Ica 2015.02.27. 23:25:08

@spinks: azt tuTTuk eddig is, hogy nem agysebészek..... :))))

kamilla123 2015.02.27. 23:25:22

ez jó kis pörgös belevaló volt. szegények, pont kezdenének belejönni a műsorvezetésbe, mire vége a melónak

kamillazok 2015.02.27. 23:25:46

@Krétagarbó: OFF. Vettem egy géllak UV lámpát, de nem nagyon érzem még, hogy hogyan kell használni. Az normális, hogy 15 perc egy réteg száradási idő? Vagy túl vastagon teszem fel a gélt? 18W-os.

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:26:06

@mercsi: igen, es meg rohogott is kozben :))) Hajlá Lobin!!!

Krétagarbó 2015.02.27. 23:26:16

@vastyúk is ..: van, bár nem engem kérdeztél. HAJRÁ LACI!

Jó éjt:)

spinks 2015.02.27. 23:27:07

@Szoba kilátással: de naiv vagyok. Én mindig megdöbbenek amikor ekkora ostobasaggal találkozok.

kamillazok 2015.02.27. 23:27:33

@csak mert: Hát ez az. 3-7 percet ír a leírás.

vastyúk is .. 2015.02.27. 23:27:48

@Krétagarbó: Ez azzzz, HAJRÁ LACI! jó éjt! ;)

csak mert 2015.02.27. 23:28:21

@kamillazok: igen kb úgy, szerintem inkább vigyél fel kevesebbet, és 2x kend át

Kosztarika 2015.02.27. 23:28:26

@csak mert: hogy férünk majd be bulizni a 40 m2-es garzonba? Vagy nem mindenki jön? :D

malevil2050 2015.02.27. 23:28:32

@vastyúk is ..: Utyanaszt jáccuk,mint eccer, amiko jól fityeltél.De enélkül is, - én kizártnak tartom h fütyi nyerjen.

Mók_Ica 2015.02.27. 23:29:01

@kamillazok: rétegenként lámpázod?

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:29:30

OFF: ezt a kepet lattatok ma? En agyf*szt kaptam, mert a helytelen szint latom :)))))

www.iflscience.com/brain/explaining-perceptions-dress

kamillazok 2015.02.27. 23:30:12

@csak mert: Kétszer kenem, de lehet, hogy vastagon. Először a bonder, aztán egy réteg, aztán ha van szín, még egy (ezt eddig nem raktam), még egy lakkréteg, és a tetejére is van valami fixáló. Ráadásul, ha nem egyszerre tömöm be a két kezem a gépbe (ami elég kicsi), akkor ez 10x15 perc. :(

Mók_Ica 2015.02.27. 23:30:22

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): sok jó ember kis helyen is elfér :)))))

Kosztarika 2015.02.27. 23:30:30

@csak mert: Én csak akkor megyek, ha koncsi és 2pld. jön. :D :D :D

kamillazok 2015.02.27. 23:31:21

@Mók_Ica: Igen. Lehet, hogy gyenge a cső benne? Vagy van a UV-nál jobb?

Mók_Ica 2015.02.27. 23:33:07

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ne aggódj... .én is fehér aranynak látom..... de ott van a magyarázat is :))))

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:33:36

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): milyen buli? nekem 38m2-es a lakasom, es a max. letszamu bemelegitos parti eddig asszem 13-14 fo volt (annak ellenere, hogy ketszemelyes az agyam es kulon konyha van)

kamillazok 2015.02.27. 23:34:01

Laci mekkora kamu már ezzel, hogy levegőt sem kap, annyira hiányzik neki Edina. :) Dennis pedig elkésett a Dórival való béküléssel, ha előbb gondolkozik, nem kap dupla jelet. O.O

Krétagarbó 2015.02.27. 23:34:10

@kamillazok: az nem normális, 2-3 perc (a 18 W-osban, nekem is az van) és utána fixálni kell cleaner-rel. Nem fog teljesen megszilárdulni a lámpa alatt, csak ha áthúzod a cleaner-rel, akkor. De ne tartsd 15 percig a lámpa alatt, az nagyon sok.
Itt van lépésról lépésre pl: www.zselelakk.hu/zsele-lakk-hasznalata.shtml, de a youtube-on is vannak fent videók, ha rákeresel.

Mók_Ica 2015.02.27. 23:34:28

@kamillazok: hmmm... nem tudom, nekem a körmös csinálja..... és ott uv lámpa van.... én azt csinálom, amit ő mond....

vastyúk is .. 2015.02.27. 23:34:57

@malevil2050: pedig sokan szavaznak rá, mert Lackót még jobban utálják.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 23:35:10

Csak beköszönök, aztán megyek is tovább, mindössze annyi hozzáfűzni valóm lenne, h hajrá Laci! :D

Ez a holnapi párbaj elég kellemetlenül is elsülhet, Dennis legutóbbi párbajteljesítményét, meg a mostani kis szócsatát elnézve, Laci hatszor futja körbe, mire Dennis mond valamit.

De látom, h az állás olyan, h azon a párbaj már nem oszt, nem szoroz, ez már nem fog fordulni, mindegy melyik vezet.

csak mert 2015.02.27. 23:35:31

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): :DD megoldjuk

@kamillazok: én úgy gondoltam, hogy rétegenként lámpázd, és úgy szokták, hogy egy kéz 4 ujj plusz a másik kéz hüvelyk ujja megy be egyszerre, aztán fordítva.

Rémület 2015.02.27. 23:35:37

Mi volt ez a ruhaszárítós izé? Nem láttam.

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:35:50

@Mók_Ica: @csak mert: egy munkatarsnom mutatta, az egesz iroda a szinen vitazott egy fel delelotton keresztul :D aztan megkerestuk a tudomanyos magyarazatot is :) szenzacios, imadtam

kamillazok 2015.02.27. 23:36:43

@Krétagarbó: Cleaner van e kezdőcsomagban? Bondert, lakkzselét, fényzselét küldtek, az utóbbi nem akart megszilárdulni sehogysem. :) De pont ezektől rendeltem.

Krétagarbó 2015.02.27. 23:37:16

@kamillazok: a fixálót a lámpa után kell, az fixálja - szilárdítja meg - véglegesen.

Kosztarika 2015.02.27. 23:37:29

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Megszavaztuk, hogy ebből a négyesből senki sem nyer, miénk a fődíj és szervezzük a lakásavató bulit. :D ( De te nem gyühecc, mert Dennisre szavaztál. :D

csak mert 2015.02.27. 23:37:55

@kamillazok: fixálót szoktak használni miután kiszedték a lámpa alól

kamillazok 2015.02.27. 23:38:13

@Mók_Ica: Nekem is olyan volt korábban, ott kb 1 perc a száradás. :(
@csak mert: Én is így akartam, de akkor sosem végzek ebben a tempóban. :(

Lehet, hogy rossz a készülék? Visszaküldjem?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.27. 23:39:08

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Nekem kék-fekete . Nem is értettem hirtelenjében,hogy miért kell ezt megkérdezni,amikor látszik... :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 23:39:42

Hej ma megint egy rém unalmas öfit láttunk. Tényleg jó, hogy már csak két napot kell kibírni...

Krétagarbó 2015.02.27. 23:39:45

@kamillazok: nem tudom, én nem tőlük rendeltem anno, csak most ez jött fel elsőre. Ez a fixáló (cleaner) olyan, mint a lakklemosó egyébként, kis vattapamacsra kell tenni és áttörölgetni körmöket.

Off vége, és bocsi a többiektől:)

kamillazok 2015.02.27. 23:39:45

@Krétagarbó: @csak mert: Jó, ez tényleg az utolsó kérdésem, bocsánat az offért mindenkitől. És utána letörlöm? Mert azt is lámpáztam. :-S

csak mert 2015.02.27. 23:40:16

@Rémület: a villában volt a BV, és Robinnak kellett forgatnia a ruhaszárítót, amin a játékosok képei voltak

malevil2050 2015.02.27. 23:40:38

@vastyúk is ..: Megtesszük ami a zerőnkből fussa,de a célon nem lőhetünk túl,,,,,

Csak ügyesen! 2015.02.27. 23:41:04

@DerültÉgből/tintával írok/: Nálam fehér-arany, most melyik a helyes megoldás? :D

csak mert 2015.02.27. 23:41:07

@kamillazok: nem, azt ne lámpázd
az csak rajta van és kész vagy :)

@Csak ügyesen!: köszi :)

mercsi 2015.02.27. 23:41:54

@Rémület: ma a BV-t a villából nyomta Au és Éva. Bevitték az asztalkát, meg mögéjük egy álló ruhaszárítót, amire rá voltak csíptetve a villalakók profiljai, és Robinnak kellett tekergetnie a ruhaszárítót, hogy úgy pörögjenek a képek, mint ahogy az öfik alatt szokott jobb oldalt fent forogni. :D Robin nagyon lelkesen tekergette végig a képeket :D

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:42:07

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): na, kapjadbe cshicskha :D de gyuvok, es hozom Deniszt is! :D

@csak mert: szerencsere nalunk lehet ilyet is, fonokok is benne vannak az aprobb szunetekben, a nagy rohogesek utan konnyebben megy a munka :)

@DerültÉgből/tintával írok/: azt irja a cikk, hogy a nepek haromnegyede szerint arany-feher, nalunk kb 50-50 volt az arány :) tok vicces es hihetetlen, hogy mindenki maskepp latja! Szerencsere a kep hibaja, nem vagyok szinteveszto :)

kamillazok 2015.02.27. 23:42:31

@csak mert: @Krétagarbó: @Mók_Ica: Köszi! :) Off vége. Elnézést mindenkitől.

vastyúk is .. 2015.02.27. 23:42:47

@malevil2050: persze, tudom, azért kérdeztem, hogy van-e remény. Meg érdekes, de anno Denisz Dani ellen is visszament,amin én nagyon megdöbbentem akkoriban :D

Krétagarbó 2015.02.27. 23:42:51

@kamillazok: az utolsó réteg (gondolom a fénylakk) után lámpázol 3-4 percet, majd kiveszed és áttörlöd a fixálóval, attól szilárdul meg. Adig csak úgy félig-meddig.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 23:42:57

@Csak ügyesen!: Ha ennyi a különbség, akkor sztem Laci áll elől. Denisz csak akkor nyerhet, ha szoros... Sztem...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.27. 23:43:08

Laccci megbeszélte Robinnal, hogy hogyan torkollott bele ebbe a kapcsolatba. Talán, mert Robin felvette Laccci cipőjét.
Ádinka pedig annyira törődött iránta

Kosztarika 2015.02.27. 23:43:17

Jó éjt mindenkinek és (ezen a párbajon) HAJRÁ LACCCCI! :)

duachais 2015.02.27. 23:43:22

@Csak ügyesen!: Én remélem, hogy Laci vezet. :) Annó sz Attila - Fecó párbajon vezetett a Fecó, mikor benyomták az élő képet, aztán mégis Attila nyert. De azért remélem, hogy D. csak kamillázni fog hazafele és Laci meglepi a két tuját a villában.

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:43:40

@Csak ügyesen!: nalam is feher-arany, de valojaban kiralykek-fekete. Olvasd el a cikket, de hvg-n is fent van, meg 444-en is. Sztem origon talalsz magyar nyelvu tudomanyos magyarazatot :)

Kosztarika 2015.02.27. 23:44:26

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ha ez most szombaton lesz, akkor hozhatod! :D :P :P

Csak ügyesen! 2015.02.27. 23:44:54

@vastyúk is ..: Nekem akkor teljesen egyértelmű volt, h Dennis nyer, neki volt történetszála, Dani teljesen kifulladt addigra.

De ez itt már más, itt most már ilyen dolgok nem számítanak.

Csak ügyesen! 2015.02.27. 23:45:45

@VV Erőlegény: Pkatának én is ezt mondtam, a józan eszem azt mondatja velem, h Dennis nem vezethet ennyivel, de hát, mit lehet tudni, ez itt már a végjáték.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.27. 23:45:48

@Csak ügyesen!: @MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Tényleg nagyon érdekes :) Nekem tényleg annyira kék-fekete,hogy csak ámulok,hogy másnak nem :)

Csak ügyesen! 2015.02.27. 23:46:20

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Igen, láttam közben, csak nem éreztem most elég agysejtet a szöveg átfutásához, csak a ruhát néztem meg :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.27. 23:48:30

@Csak ügyesen!: Laci kb ennyivel verte Fannit is. A Fanni és Denisz drukkerek kb ugyanazok lehetnek...

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:48:54

@KOSZTARIKA(ILYEN VAGYOK): ja, hogy szombaton lesz? Akkor Lacat viszem, azt akarom, hogy oruljetek neki :DD Latod, milyen kedves vagyok? :D Joejt btw! :)

@DerültÉgből/tintával írok/: en meg azon amulok, hogy valaki az arany reszt feketenek latja :D de ez a hulye ruha ott van mindenhol es mar nem is lehet kapni. Jo ingyenreklamot csinalt neki a feltolto :D

@Csak ügyesen!:

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:50:33

@Csak ügyesen!: ".....phenomenon known as color constancy. This ability ensures that the perceived color of an object remains constant, despite changes in the illumination conditions. That means the context, or surroundings, in which an object we are looking at appears in, influences our perception of its color. In the case of this dress, it is photographed so close up that we don’t actually know its surrounding environment, so our brain starts to make interpretations about the light falling on it."

@DerültÉgből/tintával írok/: jajam, eszakon vagyok :)

MacákékIcukája 2015.02.27. 23:52:58

@DerültÉgből/tintával írok/: igen :DDDD akkor latom kek-feketenek, ha felemelem a laptopot es alulrol pislogok felfele :D

@csak mert: ma este sehova, csak random beleszoltam egy diskurzusba :) holnap lesz valami bulika baratokkal, hogy merre, azt meg nem tudom...

Krétagarbó 2015.02.27. 23:53:24

@Mók_Ica: én is, baj van velünk? Na tényleg megyek:))) sokadszorra.

Mók_Ica 2015.02.27. 23:54:53

@Krétagarbó: hihihiiihihihi.... engem nem zavar :))) én is megyek..... mindenkinek jó éjt :)))

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.27. 23:54:57

@Csak ügyesen!: Én Baló alatt nem bírtam nyitva tartani a szemem,annyira álmos voltam.Aludhattam vagy 5-10 percet,mert amikor felébredtem még mindig Baló volt és nem VV. Azóta úgy érzem magam,mint aki átaludta a napot,frissen és üdén.:) Wááá,szereztem egy szuperképességet a VV7 alatt :DDD

Csak ügyesen! 2015.02.27. 23:57:43

@VV Erőlegény: Igen, csak itt most bekavarhatnak a Robin és Dóri drukkerek is, kérdés, h kit tartanak kevésbé veszélyesnek a kedvencükre nézve. Bár elég nehezen eldönthető ez ebben az esetben szerintem. Meg ahogy a kommenteket elnéztem (nem a hv-n, hanem az FB-n, meg az rtl moston), itt kérem szépen érzelmi szavazás van, leszarják ezek a matekot meg logikát :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.27. 23:57:58

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): El kezdtem reptetni a laptopot ,de nem arany lett, hanem a fakókékből ragyogó királykék feketével :D Kicsit még pörgetem,mert úgy megnézném vörös aranyban is :DD Csak el kell találnom a szöget :D

Csak ügyesen! 2015.02.28. 00:00:06

@DerültÉgből/tintával írok/: Hát, most mondjam erre azt, h ma a kozmetikusnál, miközben nemtommivel sikálják az arcomat, konkrétan elaludtam? Krva ciki volt :D Szóval nagyon jó h véget ér a VV :D :D

MacákékIcukája 2015.02.28. 00:00:23

@DerültÉgből/tintával írok/: latnod kellett volna ma minket, guggoltunk meg hasaltunk meg hajolgattunk a monitor elott, raadasul a recepcion :DD Laptopreptetes, mint uj szuperkepesseg? :D Na en reptetes utan latom ragyogo kiralykeknek, amugy a feheres resz nalam is kekes arnyalatu. Viszont feketet nem latok, ha megveszek sem, esetleg a csipke legszelen :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.28. 00:04:27

@Csak ügyesen!: :DDD jájjj,mondtad,hogy telihold volt,vagy bevallottad a VV-t? :DDD
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Csak ismételni tudom magamat:milyen aranyat? :DDD /jó lehetett:) Én is nagyon rá tudok kattani ilyen "feladványokra" :))
@Krétagarbó: @Mók_Ica: Jó éjt :) Ha mentek :D Biztos? :DD

MacákékIcukája 2015.02.28. 00:06:26

@DerültÉgből/tintával írok/: en is imadom :) de kepzeld, mostanra mar kekebbnek latom mint eloszor. Ill. most fedeztem fel, hogy ha nem direkt a kepet nezem, hanem elsanditok mellette, akkor az eredeti szineket latom :))) De lattad azt a kepet, amin megcsinaltak ugy, mintha arany-feher lenne, nem?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.28. 00:06:54

@pomac: Még sincs szupcsiképességem,mert ugyan ébren vagyok,de olvasni már nem tudok :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.28. 00:08:21

@Ditti82: :))
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Nah,azt már meg sem merem nézni:DD A végén még pink ezüstöt fogok látni :DD

MacákékIcukája 2015.02.28. 00:09:42

@DerültÉgből/tintával írok/: deeee. nezd mar meg, tok erdekes, latni fogod, hogy en hogyan latom :D

@Ditti82: nekem az jutott errol eszembe, hogy "there is no spoon"

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.28. 00:10:53

Megyek,mert gravitálok erősen :) Jó éjt!
HAJRÁ ROBIN! /mondjuk..:D/

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.28. 00:12:38

@pomac: Már ráolvastam :D Picok lassú vagyok már nyak felett,ezért megyek :)) Szia és jó onlánykodást :)

MacákékIcukája 2015.02.28. 00:15:39

@DerültÉgből/tintával írok/: okezsoke, joejt! :)

@pomac: nekem nem megy :( a szemetje :(

vastyúk is .. 2015.02.28. 00:18:16

@pomac: de azt ugye jól látom, hogy elfeküdtek a malackák?!

vastyúk is .. 2015.02.28. 00:24:01

@pomac: csak azt láttam, hogy Dóri aludni próbál, azt hittem az összes, de rájöttem, hogy én vagyok a malacka :D hhihihihihi

lukacstoncsi 2015.02.28. 00:25:23

Sziasztok!

Hát a mai öfiben reméltem a búcsúzásnál Attila szembesíti Dórit azzal hogy hülyére vette.na jó csak négyszemközt hogy ne égjen akkorát:D Anett aranyos volt azzal a kis ajándékkal Iza is kedveskedett egy Fanni barbival:D Szandika ki szerintem végigaludta az egész benntlétét egy éremmel honorálta Laci benntlétét.Mert ő tudja ki fog nyerni.Lacival szerintem semmit sem beszélt vagy nem mutatták.Észosztó aki már alig várja hogy menjen a kasszához a lovéért.:-))
Jó hogy most a párbajozók választottak.Dennis jól döntött van még bizalma Dóriban és ez jó mert ő is hibás hogy idáig alakultak a dolgok.Lacci ugye kényszerüen Robint vette maga mellé.Robint se irigylem de amilyen emberi ezt a barmot segíti ahogy tudja.Feladat.
Viszont nem tetszett hogy a két savanyúpofa még Robin kedves invitálására sem akart koccintani pedig az üveg piára mindig ugrik mindenki hisz potya.Legalább illett volna a gesztus miatt hogy ti benn vagytok a döntőben.De még a látszat sem volt meg bunkóéktól.Laci hozza a formáját Dennisnek panaszkodik s a sajnálta csap van megnyitva és mindent látott előre...OMG!Telejósda a köv szakma.Hogy ez mennyire elhiszi amit önmagának hazudik.Gratula.A Belevaló szánalmas Éva próbál feszkkót vinni bele.Dennis magyarázkodik jobban, Laci meg jobban hazudik éppen.Laci hajszálnyival meggyőzőbben tolta a dolgot.Ennyi.A skypeos meg a másik emberkének nagy köszönet hogy emelték az est színvonalát:D

pomac 2015.02.28. 00:27:15

@vastyúk is ..: akkor jól gondoltam hogy jól gondolod (magadat is :D)

pomac 2015.02.28. 00:28:29

akkor denis nyerte , a talizást és fanni ment be

lukacstoncsi 2015.02.28. 00:29:24

Robin nyugtázta hogy top 3-ban van nem szedte szét a nyugit, nem arénázott sőt még a képét se akarta középre tenni és nem szidta a két párbajozót.Több mint korrekt.Lehet hogy neki volt gyerekszobája?

kismalacka 2015.02.28. 00:31:20

Deniszre nyomok egyet. Lacinak qrva nagy lett az arca...aszongya hogy " visszajövök, aztán már csak hátradőlök " . Na nehogy máááá

vastyúk is .. 2015.02.28. 00:32:42

én is azt hittem, hogy lesz buli, mégiscsak párbaj lesz holnap

lukacstoncsi 2015.02.28. 00:34:58

Laci már markolta a nyereményt de Atilla okosan közbeszólt hogy engedje le majd az jönni fog.Na erre nem képes ez a pali. Nagyon megérdemelné hogy koppnajon egy jó nagyot.Nem változott semmit mert azt nem itt lehet hanem majd az életben.Egyszerüen csak hazudik.

lukacstoncsi 2015.02.28. 00:36:45

Laci még Dennisnél is sötétebb azt hitte ma van a párbaj:D Csak a Belevaló....

pomac 2015.02.28. 00:37:02

lehet behallani röhögéseket ,denis beszől :az aurélió kergette az évát :DD robin:ez az volt :D

Csak ügyesen! 2015.02.28. 00:39:15

@vastyúk is ..: Ja, én sem értem.

Laci is azt fejtegette, amit ti, h úgy ki volt rakva Éva melle, h 10-ből 10 ember odanéz, aztán még neki áll feljebb :D

Csak ügyesen! 2015.02.28. 00:40:01

@lukacstoncsi: Bízom benne, h a többi fog koppani, miután sikerült négyszer kiküldeniük párbajozni, kis genya társaság, megérdemelnék.

vastyúk is .. 2015.02.28. 00:42:39

@Csak ügyesen!: én is belenéztem a kútba, hiába, reflex, vagy mi. Én nem sértődök meg, ha megnézik, azért van.

Csak ügyesen! 2015.02.28. 00:45:31

Dóri milyen kis empatikus, őt már nem érdekli semmi sem :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.28. 00:54:50

@vastyúk is ..: Az hogy tetszett, hogy Laci, ha visszajön, már csak hátradől? :P
:DD

vastyúk is .. 2015.02.28. 00:58:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Miért mit csinálna? másnap van a döntő, kár már olyankor neki állni ugrálni...
De persze értem azt is hogy mire gondolsz. Hogy Lacika már a szájában érzi az aranykonfettik ízét. Nem zavar. Mindegyik ezt hiszi, csak a többi nem mondja ki :D

duachais 2015.02.28. 00:59:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Miért probléma, hogy ezt mondta? Dennisz mit csinál majd? Ácsorog? :) Aki bent van a 3ban, annak nincs más dolga, mint hátradőlni. Éva példájából tudjuk, hogy 4 megnyert párbaj sem garancia a győzelemre

Csak ügyesen! 2015.02.28. 01:04:48

@vastyúk is ..: Pedig most még mondta is az ON-ban h nem érti h ezzel Robinnak mi volt a baja, ott már nincs mit csinálni, csak ülni. Szóval az előbbiként értette.

duachais 2015.02.28. 01:09:12

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem éreztem nagyképűnek. Nem azt mondta, hogy akkor enyém a világ.. egymás után 3 párbaj..azért nem semmi, megpróbálni nyugodtnak maradni és szenvtelenül válaszolni olyan vádakra, amikre csak ő tudja, hogy hogy van. Szerintem nem a stílusa miatt küldik ki, hanem, mert tartanak tőle, hogy esélyes a végén és reménykednek, hogy elbukik. Remélem, túlélő..és remélem, negyedszerre is visszamegy, mert ezek után véleményem szerint megérdemel egy finálét.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.28. 01:09:31

@vastyúk is ..: Nemá... telerinyálja a műsort az ő izgulásával, meg mert mennyire akar, aztán 1 nap múlva majd hátradől. Csak nekem visszás, hazug és nagyképű? A többi egyáltalán nem hiszi saját magáról, hogy megnyeri, csak reszket és reménykedik. :DDD

duachais 2015.02.28. 01:14:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: bocs, de szerintem Dóri és Robin sem tervez mást a hátradőlésen kívül. A két párbajozónak meg még van egy köre.. naná, hogy egyik sem megy szívesen. Csak az egyik kimondja, a másik meg csak pislog..jól szórakozom Deniszen, amikor csak jár a szeme ide oda, nem kicsit van berezelve, Ő, aki azt mondta magáról, hogy nyerni fog.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.28. 01:14:48

@duachais: Ja, te is azok közé a drukkerek közé tartozol, akik az érdemeket a megnyert párbajok számában mérik, meg igyekezetben, szorgalomban. Nem abban, hogy milyen is az ember. Nagyképű. Csaxólok. Bocsi. ?DDD

Ahányszor párbajozni küldték, mindig elmondták, hogy nem bírják a stílusát. Csak azért nyert, mert a Tömb is rászavaz, ezt mindenki tudja. Jószurkolást:)

vastyúk is .. 2015.02.28. 01:15:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem meg az az álszent, aki ilyenkor nem képzeli bele magát a nyereményautóba :D

lukacstoncsi 2015.02.28. 01:19:39

@Csak ügyesen!: Genya kis társaság?ebbe Laci is beletartozik.Nem a két szép szeme miatt ment eddig sem párbajozni hanem mert utálják mint a szart.Szar alatt most egy olyan embert értek akit most látunk Laci személyében.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.28. 01:20:14

@duachais: Nálam természetes, hogy be van rezelve. Ez a normális, akkor is, ha eddig százszor elmondta, hogy nyerni jött a játékba. A másik két finalista előtt úgy beszélni, hogy ő hátradől az visszatetsző. Robin mindjárt ki is fejezte nemtetszését.

Montezuma13 2015.02.28. 01:20:57

Megnéztem a Belevalót és meglepett az, hogy Denisz mennyire gyenge teljesítményt nyújtott, mind az érvelésben, mind az egyéb megnyilvánulásokban. Idegesnek és bizonytalannak tűnt.
Ennek ellenére az az érzésem, hogy ő fogja megnyerni a párbajt.
Laci jobb volt minden tekintetben, most nem is nagyképűsködött, azt nem tartom annak, hogy azt mondta a Fináléban hátra fog dőlni, mert ez alatt nyilvánvalóan azt értette, hogy a VV Finálékban már nincsenek viták, nem kell úgymond párbajozni. Ebben igaza is van, mert ez eddig is így történt, az már inkább egyfajta show-műsor, mint párbaj. Ott már a játékosok valóban csak hátradőlnek a székükben és a nézők döntenek. Ott már nincsenek vérre menő viták.

vastyúk is .. 2015.02.28. 01:21:21

@Csak ügyesen!: Mindegy is. a kocka el van vetve. Jelentős a különbség a két százalék között. vagy az egyik, vagy a másik visszamegy holnap.

duachais 2015.02.28. 01:21:45

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: az előbb írtam, hogy 4 megnyert párbaj sem garancia a győzelemre. Én nem mérem a párbajokat. Egyszerűen azt gondolom, hogy 3 héten keresztül kimenni, vitázni, győzni, nem egyszerű megpróbáltatás. Nem gondolnám, hogy csak úgy megy. Amit a táblánál mondanak, szerintem köszönő viszonyban sincs a valósággal. Robinnal marha jókat beszélgetnek, mégis megkapja a jelét. Hozzáteszem, ha Robin nem így viselkedik, adásba sem került volna, az elmúlt napokban. Ja meg ez a szerelmi szál.. Dóriról, meg jobb ha nem beszélünk.. és nem azért, mert nem párbajozott.. én ekkora mákvirágot nem láttam.

MacákékIcukája 2015.02.28. 01:22:29

www.dailymotion.com/video/k6eEKmAKvK2qfYafWdM

mire mondja Laci a 27. percnel, hogy latta a kepeket a tavalyi donto utani stabbulirol es hogy majd utolag elmond Robinnak par dolgot?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.28. 01:23:13

@vastyúk is ..: persze, ez igaz. Csak valahogy nem így kéne. :)) Most van egy olyan érzésem a 10% különbség miatt, hogy Laccci megy vissza.

duachais 2015.02.28. 01:25:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szval az természetes, hogy D. be van rezelve, de L. mártír, nyavajog stb.. ugyan már. :) Nem bírod, rendben van. De objektívan sem ártana nézni a dolgokat

duachais 2015.02.28. 01:28:23

@Montezuma13: D. szerintem is gyenge volt. Zavarban is volt, nyoma sem volt a magabiztosságnak. Attila megmondta, az fog számítani, kit utálnak jobban. Holnap kiderül
Én ezek közül a játékosok közül csak Lacit vártam volna a döntőbe, a kedvenceim kiestek. Úgyhogy ha holnap Ő is hazamegy, nincs miért izgulnom

vastyúk is .. 2015.02.28. 01:29:49

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: a végén Robinnak szurkolsz? mert akkor neked elvileg mindegy, hogy ki megy vissza, hiszen Robin bent van a fináléban.

pomac 2015.02.28. 01:50:42

vicces a tegnapi on laci tényleg elhiszi hogy maga miatt nyerte az összes párbajt :DD

pomac 2015.02.28. 01:51:20

@kismalacka: 5000 szavazatnál 50 :DD

Fu Szekh Li 2015.02.28. 02:00:03

Most értem haza. Mi történt?

vastyúk is .. 2015.02.28. 02:02:56

@Fu Szekh Li: Semmi az ég egy adta világon. az összefoglaló unalmaska volt, a belevalót a villából közvetítették, és mutattak egy állást kb 55-45 volt.

pomac 2015.02.28. 02:03:41

@Fu Szekh Li: szokásos , ami az öfit iilleti :D a többit én sem tudom aludtam :D

Commodore 2015.02.28. 02:04:18

és valaki masszívan horkol .. ON

Fu Szekh Li 2015.02.28. 02:05:20

@vastyúk is ..: Kösz szépen, akkor nyugodtan megyek aludni egy jó koncert (Braindogs) után :-D

Empty Bee 2015.02.28. 02:05:37

@pomac: még mindig 50-50%, 5450 szavazatnál :DDD

Fu Szekh Li 2015.02.28. 02:06:11

@pomac: Ok, kösz, jó éjt mindenkinek!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.28. 02:33:12

@vastyúk is ..: Nem bánom, ha Robin nyer, ez a helyes megfogalmazás:D Viszont Laccci nálam semmi jót nem tud csinálni, mert hosszú az emlékezetem. Nagyjából angyallá kellene válnia, hogy átminősítsem.:DD De az is igaz, hogy bőven rászolgál a kritikákra.:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.28. 02:36:33

Egy kis szösszenet az éjszakai Robin-Laccciból.

Ezúttal: Robin szerint Attila nem tud tűkön ülni, mert mindig kell csinálnia valamit.:DDD

Csak ügyesen! 2015.02.28. 07:56:02

@lukacstoncsi: Ugyan, nem ezért küldik, hanem egyrészt, mert mögüle kiszavazták a saját csoportját (erről nem tehetett), így őt volt a legegyszerűbb betámadni, másrészt mert tartanak tőle, mint állat, főként Robin, aki nagyon-nagyon szeretne tőle megszabadulni már régóta. De ennek köze nincs ahhoz h mennyire kedveli vagy sem.

Kosztarika 2015.02.28. 08:07:03

@Montezuma13: Jó reggelt mindenkinek! :)

Pontosan így értette a hátradőlést. Az on.-ban kifejtette: ott már nem kell érvelni, mint egy párbajon - csak hátradőlni. Szóval nem kell többet belemagyarázni, mint, mint ami.

2015.02.28. 08:24:38

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: úgy örülök, h mindig egy véleményen vagyunk én is remélem h ez a nagyképű laci repül haza végre

Cérnahuszár 2015.02.28. 08:26:20

van új. Jó reggelt - csipás szemekkel néz

Kosztarika 2015.02.28. 08:32:07

@Cérnahuszár: "csipás szemekkel néz" :D :D

Fu Szekh Li 2015.02.28. 08:45:28

Most nézem hótt álmosan, de Denisz meglepően jó versikét írt, tán csak egy helyen bicsaklott meg.

csipkebogyótea 2015.02.28. 11:39:08

@Juvegrande85: Jellemző. Na ő tényleg percenként átáll a másik oldalra. Még aztat is mondta, hogy "Nem hiszem, hogy a Laci nyerni fog. Eddig csak lányok ellen jött vissza." Mondja ezt az, aki senki ellen nem jött még vissza.

spinks 2015.02.28. 20:43:01

Megállt az élet? Vagy van új post amit én vmi oknál fogva nem látok? Haho. Föld jelentkezz.
süti beállítások módosítása