Urkesh manhattani konzulátusán járunk, meglepően sokan sorakoznak vízumért egy nemlétező országba. A pultnál két hivatalnok szorgosan pecsételgeti le az útleveleket és össze a kérelmezők hüvelykujját. Egyikük rendre megkérdezi az utazás célját, jönnek a szokásos válaszok, munka, családlátogatás, mígnem egy idős úr csillogó szemekkel benyögi, hogy meghalni menne az országba. A tisztviselők csak néznek, a leányzó rápillant a bácsi útlevelére és a név láttán lélekszakadva rohan a főnökéhez, nézze már, ki akar beutazni, Armen Aronov személyesen, a főnök arca is megnyúlik. Ki lehet ez?

A következő képen az idős úr még mindig New Yorkban eteti a galambokat valahol egy parkban, érzésem szerint nem járt sikerrel, már ami a vízumot illeti, meg egyébként sincs túl jó napja, hirtelen a szívéhez kap és meghal.

Mindeközben Henryék otthon reggelizgetnek, komótosan, ahogy illik, Abe a telefonkönyvet bújja, most, hogy már tudja az igazi családnevét rokonokat kutatna, biztosan van egy-kettő a városban is. Henry mentegetőzik, miért is nem jutott eszébe előbb, hogy a fia többet szeretne tudni a vér szerinti családjáról, de Abe tromfol, neki igenis valódi családja volt egész életében. Végül egymást túllicitálva abban maradnak, hogy családfa állítgatás nélkül is nagyon jól tudják, hogy ők ketten igazi apa és fia.

A holttest körül ezúttal Lucas kezd el téblábolni a nyomozókkal, semmi nem utal bűncselekményre, de pánikra semmi ok, jön Henry is. Hanson szerint egyértelmű hogy a bácsi tüdőrákban halt meg, doktorunk nagyot néz, aztán ő is meglátja a tüneteket, mármint a sugárkezelés jeleit. Már majdnem megdicséri a nyomozót, de Jo beárulja, az öregen kórházi karkötő van egy onkológus számával, így végül Mike csak egy lesajnáló pillantást kap - Henry leplezetlen megvetése jeléül a minden eleganciát nélkülöző modern nyomozati módszerek iránt. Lucas már lépne is le, egyrészt éhes, másrészt az errefelé nagy számban előforduló galambokat is rühelli, de doktorunk megállítja, felfedez egy elég randa heget a halott hasán. A srác szerint nem nagy ügy, régi vakbélműtét, (villanunk egyet a múltba, Henry épp felvágni készül egy kisfiút valami asztalon) csak pocsék volt a sebész. Hősünk rápirít, lehet, hogy csak a körülmények nem voltak elég jók a műtéthez. A holttest mindenesetre a laborba megy.

Újra a múltba váltunk, ezúttal nem csak egy pillanatra, 1955-ben járunk, Henry és Abigail kettesben utazgatnak az Orient Expresszel, Abe a nagyszülőknél nyaral. A nő saját gyereket szeretne, férje nem annyira, inkább csak a készítés technikáját gyakorolná lelkesen, csak nem most, kopogtatnak, marcona egyenruhás pasas áll az ajtóban, az orvost keresi, helyzet van. Egy másik kabinban tizenegynéhány éves kisfiú szenved nagyon, vakbélgyulladás, azonnal műteni kell. A marcona fenyegetően közli, hogy a gyereket minden körülmények között meg kell menteni, ő ugyanis nem más, mint az Urkeshi király fia, a trónörökös (egyben a jelenbeli halottunk, nem kérdés). Bátorság, királyfi!, suttogja Henry a kisfiúnak és a rázkódó vonatban az asztalon lát neki a műtétnek, innen tehát a csúnya sebhely.

A hullaházba a halott felesége érkezik, Lucas és Jo megtudják, hogy a bácsi Urkesh királya volt, leesik az álluk és úgy marad, mert Henry tisztelettudóan, az Urkeshben használatos orosz nyelven fejezi ki részvétét a királynénak.

Közben Abe már egészen előrehaladt a kutatásával, most már táblája is van színes cetlikkel meg két távoli unokatestvére, úgyhogy most már inkább híres felmenőket keresgélne, sohase lehessen tudni. A kérdésre, hogy miért nem lett gyereke csak annyit mond, hogy minek neki örökös mikor itt van neki Henry, aki továbbviszi az ő emlékét is. (Praktikus.) Hősünk közben egy régi gyűrűt vesz elő, Urkesh királyáé volt, most visszaadja a jogos tulajdonosának, Abe hiába méltatlankodik, szerinte a gyűrű az ő ajándéka volt, amiért annak idején apuék kirakták és elvonultak kettesben romantikázni.

Urkesh egy létező ország? - teszi fel Reece hadnagy is az adekvát kérdést mikor nyomozóink beszámolnak az esetről. Hogyne, mondja Jo, megnézte a wikipédián, a királyt anno egy puccsal elzavarták, majdnem az egész família kipusztult, emberünk évek óta itt élt New Yorkban száműzetésben. A hadnagyot mindez nem hatja meg, hívják fel a követséget, hogy vigyék a hullát ahova akarják, végeztünk.

Henry visszaviszi a gyűrűt az özvegynek és leülnek teázni. A királynak nem volt gyereke, de megbékélt az életével, csak vissza akart menni a szülőföldjére meghalni, a rákját sem kezeltette. Hopplá, akkor hogyan mutatta a sugárkezelés tüneteit? Henry rohan a laborba, majdnem elkésik, négy pasas már viszi is a királyt. A liftben még elcsípik őket, hősünk egy sugárzásmérővel pásztázza a hullát, majd kijelenti, hogy megmérgezték egy radioaktív izotóppal, következésképp a jelenlévőket mind besugarazták. A hatás nem marad el, a négy pasas pánikszerűen elmenekül, a hulla marad, gyilkosság van, dologra. Lucas szerintem csendes hálaimát rebeg, hogy ilyen melója van, de Reece hadnagy "eztnemhiszemel"arckifejezése mindent visz.

Hőseink a konzulátuson kezdenek, Jo megjegyzi, hogy most először hagyta el az USA területét, nászútjukon ugyan a Taj Mahalnál voltak, de annál, amelyik Atlantic Cityben van, igazi kalandor. Henryék ezzel szemben ugye az Orient Expresszen utaztak, mégpedig Budapestről Isztambulba. Ugrunk is oda, a szerelmesek a sikeres műtét után átadnák magukat a romantikának, de ezúttal maga a király érkezik köszönetet nyilvánítani és meghívja őket vacsorázni, ami jelen esetben annyit tesz, hogy máris érkeznek a pincérek hosszú tömött sorokban, a fő különlegesség a sült jak comb.

De térjünk vissza a nyomozáshoz, a konzul nem valami segítőkész, neki a maga részéről nem volt semmiféle királya, Urkesh ma már jogállam, nem bolhacirkusz, ezt azért jó tudni. Henry csak egy kicsit idegesíti fel a talpig becsületes tisztviselőt mikor az FBI külföldi diplomaták pénzügyeivel szembeni érdeklődéséről kezd elmélkedni, közben hanyagul egy XVIII. századból való vázát (szigorúan replika, errefelé nem szokás urizálni) dobálgat. Az előadás hatásos, kicsit később a konzul az utcán bevallja, hogy az öreg király a vízumkérelme gyors és eredményes elintézése érdekében felajánlott egy nagyobbacska gyémántot, tisztességes üzlet volt, nem kéne még az FBI-t is belekeverni.

Hívják a labort, ahol Lucas a hányingerrel küzdő Hanson segítségével vizsgálja az áldozat gyomortartalmát, a halált Polónium-210 izotóp okozta, ezzel ölték meg Alexander Litvinyenkót is. Főnöke kérésére Lucas érzékszervi vizsgálatnak veti alá a gyomortartalmat (csak beleszagol, nyugi), valami ragunak néz ki, curry és vadhús lehetett benne. Jakhús lesz az, urkeshi nemzeti eledel, pontosít Henry, vajon hol lehet ilyesmit kapni a városban? Hát a Taste of Urkesh nevű étteremben, az áldozat a hitelkártyaadatok alapján ott ebédelt a halála napján, ezt Hanson eddig is tudta, csak épp őt nem kérdezte senki.

Az étterem tulaja nem tud semmit, az áldozatot se látta soha, ő már amúgy is amerikai állampolgár, hagyják békén. Igen ám, de Henry felfedez egy kínzásból származó heget a pasas karján, ráadásul bepittyeg a zsebében bekapcsolva felejtett Geiger számláló, a királyt bizony az étteremben mérgezték meg. Hurrá, megvan az első gyanúsított. Persze tagad, ha tudta volna az öregről, hogy ő a király (egyébként rohadjon meg a pokolban), akkor egyenesen leszúrta volna, de ő nem valami nevetséges méregkeverő. (Egy egzotikusnak mondható éttermet vezet New Yorkban, szerintem legalábbis határeset, de mindegy.) Inkább a fiatal lányt kéne keresni, akivel az áldozat ebédelt, csinoska, zöld szemű, biztos a szeretője volt, veszekedtek az öreggel aznap, majd a csaj otthagyta azzal, hogy visszamegy a kalitkájába.

Lucasnak tetszene a szeretős sztori, de mikor neki kell mintát venni a hulla péniszéről, hátha van rajta DNS kiakad, fene a gusztusát, én a félig megemésztett radioaktív kaját nem szagolgattam volna semmi pénzért. Végül nem kell a minta, Henry egy madárkalitkás pecsétlenyomatra lel az áldozat kézfején, ami egy menő klubnak a logója, mint Lucastól megtudjuk, ő már próbált (sikertelenül) bejutni, de most felvillanyozódik, házkutatási paranccsal már indulhat is a parti. Hőseink persze nem viszik magukkal, amúgy is fényes nappal mennek, a pultoslányra illik a személyleírás. Lydiának hívják, ismerte az áldozatot, mondja, egy ideje a klubba járt, egyszer csak előadta, hogy ő az apja, ennek a lány még örült is, hiszen árvaként nőtt fel. A bili akkor borult ki, mikor az öreg azzal jött, hogy ő titokban egy király és elvinné az országába meg gyémántokat adna neki. Épeszű ember nem dől be ilyen hülyeségnek, ekkor hagyta ott az étteremben. Jo elmondja a lánynak, hogy minden így igaz, tehát ha balkézről is, de hercegnő. A királylány erre elpityeredik és visszamegy melózni.

Otthon Abe a legújabb, skót unokatesójával skypeol és iszogat nagy vidáman, Henry a látottakra elszontyolodik, sajnálja, hogy miatta nem lehettek rokonai. Az öreg egy cseppet se búsul emiatt (no meg a benyakalt scotch miatt), minden úgy volt jó, ahogy volt, csak azon csodálkozik kissé, hogy a szülei nem akartak több gyereket. Henry megint a múltba réved, az öreg király jól belerondított az estéjükbe, Abigail már alszik is. A férfiak csevegnek még egy sort a fiaikról, Henry megkapja a nemrég visszaadott gyűrűt.

Az özvegyhez Jo, Hanson és Henry érkezik kicsit kérdezősködni az elhunyt férj viselt dolgairól. A nő udvariasan teával kínálja a látogatókat, a jenkik persze nem élnek vele, mindketten hoztak magukkal kávét, papírpohárban. A királyné egyébként tudott a férje félrelépéséről, akkor történt, mikor megtudták, hogy nem lehet saját gyerekük. Hanson rátér a lényegre, nem tetszett véletlenül megölni a kedves férjét, mikor kiderült, hogy el akar menni az országból a balkézről született lányával meg a gyémántokkal? A nő kiborul, láthatóan rosszul is van, reszket és izzad, kikéri magának a gyanúsítgatást, imádta a férjét és elfogadta a száműzetést is, a gyémántok pedig nem izgatják. Igaz lehet, mindjárt kiszór egy marék követ a padlóra mielőtt összeesik. Henry kapcsol (illetve még mindig nála van a sugárzásmérője), a nőt is megmérgezték polóniummal, azonnal ki kell mosni a gyomrát. A sikeres életmentést követően rájönnek, hogy a gyilkos elvágta az ajtóláncot mikor behozta a mérget, de semmilyen értéket nem vitt el, egyértelműen a királyi család végleges felszámolása a cél. A kilincsen tintanyomokat találnak, pont olyat, amit a konzulátuson is használnak, tehát a gyilkos ott dolgozik, mégpedig az a pasas aki az ujjlenyomatokat leveszi (aki a lakásba bejött, annak minden ujján tinta volt, a vízumhoz pedig csak a kérelmezők hüvelykujjáról vesznek lenyomatot).

A férfi már az utcán ólálkodik és Lydiát figyeli, sietni kéne. A konzul viszont mossa kezeit, nem adhatja ki a diplomáciai alkalmazottak adatait, de annyit azért elmond, hogy egy lány járt nemrég a követségen azt állítva, hogy a király rokona. Hőseink távozóban nem várt segítséget kapnak, a konzul mégiscsak odacsempészi Jonak egy újságba csomagolva a gyilkos aktáját. Asif Karimovnak hívják, katonaként szolgált Urkeshben, egyúttal szovjet kém, nekem ez zavaros, haladjunk. Hőseink felhívják, Lydiát, hogy zárjon be jól ajtót-ablakot a biztonság kedvéért, amíg ők begyűjtik a rosszfiút.

Késő, a gyilkos már a lakásban van és mivel annak idején a királyi gárda vagy mi megölte az ő szüleit ezért most a lánynak kell halállal lakolnia, Urkeshben ez a szokás, logikus. Karimov tehát nekilát megfojtani Lydiát de mikor a másik szobából gyereksírás hallatszik, meglepődik, leüti a lányt, megkeresi a babát és ráfogja a fegyverét, ójaj. Hőseink végre odaérnek, lövöldözés kezdődik, majd kialszik a fény. Henry magához veszi a babát, Lydia feltápászkodik, meglátja Karimovot és felkiált. Egyszerre lő mindenki (már aki tud), a gyilkos kiiktatva, de Lydia is megsebesült, elég randa lyuk van a hasán. Dokink is beül vele a mentőbe, a lány segítségért nyöszörög. Bátorság, királylány! - suttogja Henry.

Lydia természetesen életben marad, a kórházban látjuk viszont, Henry és Jo pedig a kisbabával cukiskodnak. A nő is felteszi a kérdést, hogy Abigaillel miért nem akartak saját gyereket. Akartak, még utoljára visszaugrunk a nászútra, Henry az ágyban csókokkal ébresztgeti nejét, meggondoltam magam, csináljunk gyereket és lőn, ezúttal nem kopogtat senki.

Otthon Abe igencsak előrehaladt a kutatásaival, Henry ugyan hullafáradt, de meg kell hallgatnia a fejleményeket. Jó hír, sőt remek, kiderült, hogy ők ketten tényleg rokonok, Abe megtalálta egy közös ősüket. Henry szerint ugyan az illető, bizonyos Dennis bácsi egy szarházi alak volt, de kit érdekel, a fiúk beállnak a tükör elé pózolni és máris látják mennyire hasonlítanak, öröm van és boldogság.

A rendőrségen Jo, Hanson és Lucas jakpörköltet vacsoráznak, a cucc amúgy csak Mike szerint ehető, a kórházban pedig az özvegy királyné veszi méltósággal az akadályt és mint sajátjait látogatja meg néhai férje lányát és unokáját, egymásra talál a kis család.