Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x98 - A vírus

2015. február 22. 07:49 - Bruti

Lássuk be, ahogy közeledünk a játék vége felé, egyre nehezebb dolga van a szerkesztőknek, mert kevés ember, kevesebb hülyeséget beszél. Bár ez se igaz teljesen, mert ebben a szériában nem panaszkodhatunk az ostobaság fájó hiányára. Mindenesetre én ma nem írok regényt, viszont kárpótollak benneteket egy (sixx kollégától megirigyelt) fiktív képregénnyel.

Lilu nyit, és vajon mi lesz a mai műsorban? Hát, ami még sosem volt: veszekedés. Nyálas az amerikai nap keretében tequila estet tarthatott. Persze feladat is volt hozzá, egy urnából kellett kihúzni cetliket, amire egy-egy tulajdonság volt írva, ezt adhatták oda valakinek a lakók. Volt itt minden: öntelt, elkényeztetett, érdekember, alattomos, amit Nyálas következetesen ALAPTOMOS-nak ejtett. Jézusom, már megint fakult a lexikális tudása. Az ő érdekében remélem, hogy kiesik holnap, mert még egy hét és kezdheti előröl az általánost. Szépen mindenki megkapta a magáét, előjöttek az ezerszer hallott, vélt és valós sérelmek, éppen csak szülőzésig nem fajultak a dolgok. Hogy mi lett a tequila sorsa, azt sajnos sűrű homály fedi.

nevtelen-1.jpg

A villában felütötte fejét a VÍRUS! Hogy jutott be, azt nem tudjuk, de, ha már ott volt, ledöntötte az összes jószágot. Ugye PVC volt a nulladik beteg, akiről nem tudni, hogy kapta el, tehát valószínűleg ő maga a VÍRUS! Sorra adta át kis barátainak, nem nagyon taktikázott, egyedül Boglyafejűt nem sikerült megfertőznie, valószínűleg nem tudott átköpni a haján. Végül mindenki kapott a seggébe egy jóságinjekciót és állítólag már jobban is vannak. (Fasza, én meg ötödik napja szopok ezzel a szarral, mert senki nem mondta, hogy van ilyen injekció!!) Boglya pörgött egyedül, a lázas Komisznak meg végig kellett szenvednie egy rögtönzött divatbemutatót és választani, hogy miben menjen a párbajra.

nevtelen-2.jpg

Robin gésa teljesen vicces kis bemutatót rittyentett az Ázsia napra. Olyan apróságokon meg ne akadjunk fel, mint pl: „Ázsia a felkelő nap országa”. Ezután jött a kínai bazár, ahol többek közt örömpapírt, káromkodás legyezőt, gésagolyót és füllámpást mutatott be. Azt kell mondanom, osztatlan sikert aratott.

nevtelen-3.jpg

nevtelen-4.jpg

Szünet után Bence behaladt a kuckóba és Killer Karaoke-t tartott. A játékot már láttuk több helyen is (legutóbb a Celeb Vagyokban), a lényege annyi, hogy énekelni kell, de közben különböző gusztustalan dolgok történnek veled. Pl. Robint leöntötték mindenféle hányással, Nyálasnak válogatott dzsuvákban kellett álldogálnia, miközben a gatyájába tömködtek élő dolgokat. Komisz próbálták paráztatni éhes (-nek mondott) kírgyókkal, PVC-nek pedig állatok közé kellett nyúlkálnia. Egyértelműen Boglya volt a legszórakoztatóbb, sírva énekelte végig az Afrikát, miközben mindenféle tücsköt-bogarat hurcolászott körbe. A bulit PVC nyerte, de hogy mi volt a nyeremény az megint nem derült ki, vagy csak én nem figyeltem rendesen. Holnap párbaj, most meg képregény!

page_1x.jpg

page_2x.jpg

page_3x.jpg

page_4x.jpg

page_5x.jpg

page_6x.jpg

page_7x.jpg

Címkék: 18+ vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.22. 07:55:16

hát ez a képregény befosás mennyire kurvajó, leborulok, Brutikám, de csak semmi buzulás.

Tanya Jóska 2015.02.22. 08:06:26

Ó én meg írogatok az előző poszthoz.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 08:07:06

wahhaaa :)))) remélem rick és daryl időben ideér, mielőtt ránkszabadulnak, és mindenkit lefertőznek a lexikális tudásukkal :)
bruti <3

2015.02.22. 08:07:33

Nagyon jo volt Bruti :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 08:09:05

ja és kikövetkeztettem, h bruti robin-drukker!
@fosch9: akkor őt is vedd csak be gyorsan a buborék csapiba :)

Fu Szekh Li 2015.02.22. 08:09:56

Óóóóóóóóóóóóóó, így lemaradtam :-D

2015.02.22. 08:19:01

Zombiapokalipszis :D latom egy sorozaton nottunk fel :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.22. 08:20:51

Nekem is tetszene a poszt Bruti, ha nem lenne újra állásfoglalós (több helyen is)! Értsd, most Nyálas menjen haza, és Robin nevet a legvégén.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.02.22. 08:23:51

@VV Erőlegény: de hát miért ne lenne állásfoglalós? mi is rajongók vagyunk, drukkolunk valamelyik agyhalottnak, nem híradós bemondók, bár nálunk már azok sem pártatlanok ugye.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.22. 08:25:23

Sixx sztem kommentben OK, de posztban nem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 08:25:57

@fosch9: tegnap már nem mondtam, de akkor most: én még csak félbubinak számítok, amíg fannyi benn van, ő előrébb van nálam :) remélem, nincs harag :))))

és akkor a mai első
HAJRÁ FANNI!!!!

nicu71 2015.02.22. 08:30:39

Nagyon jó lett,az az ágyba röhögök

☺ágica 2015.02.22. 08:34:04

Bruti, naon jó lett:DDD remélem az ÉH-ról is írsz majd:)

minden reggel 2015.02.22. 08:41:36

Legjobb képregény ever. Köszi. Edinám is így akarná :) :)

2015.02.22. 08:46:28

A vírus Fanni lehet, hiszen ő az egyetlen, aki majd' kicsattan, semmi baja. :D
Lackó nem viselte túl férfiasan ezt a kígyós játékot. :D Szegényke...Bezzeg Fanni, milyen "aranyosan" hisztizett.... (nem)
Robinról jó az utolsó pár képkocka a képregényben. Kiválóan szemlélteti a játékát. S elképzelhető, hogy neki is bejön a végére...

2015.02.22. 08:47:07

Ők most agyevő zombik? Mert akkor már az első éhen halna. :)

minden reggel 2015.02.22. 08:49:13

Denis szókincse :) két alapszóból :)

lobbantott tsilke 2015.02.22. 08:49:22

öö....mély tisztellettel éldeklődnék: Alekosz kiesett?melt nem látom...

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 08:51:53

@lobbantott tsilke: el kellett mennie, melt a Lambó 5-öt folgatja.

2015.02.22. 08:52:37

@sixx: tervezel Oscar kibeszelot?

Tanya Jóska 2015.02.22. 08:56:03

Eddig ez volt a legjobb képregény szerintem, röhögcséges volt nagyon.

Avanivi 2015.02.22. 09:01:00

@aggyistenbrittudós: én is Robin drukker vagyok,kérem adminisztrálni :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 09:02:56

@Avanivi: @fosch9 az írnok, nála kell regisztráltatnod magad :))

minden reggel 2015.02.22. 09:03:48

@Fu Szekh Li: se banán, se törökülés, csak zokni? :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 09:06:29

@lobbantott tsilke: valóban ő vitte eddig a legtöbbre, zuckerberg is bejelölte. együtt szoktak péknéket sütögetni csülök módra az érdi rezidencián!

Avanivi 2015.02.22. 09:10:03

@fosch9:
AGGYISTENBRITTUDÓS 2015.02.22. 09:02:56

@Avanivi: @fosch9 az írnok, nála kell regisztráltatnod magad :))
VÁLASZ ERRE
én is Robin drukker vagyok,kérem adminisztrálni :)

minden reggel 2015.02.22. 09:11:45

@aggyistenbrittudós: :) Vajon hozza Zuckerberg a puliját is?

Fu Szekh Li 2015.02.22. 09:13:14

@minden reggel: @fosch9: Nektek semmi nem jó??? Fosch kolléga meg a Pirate Dogot sírta vissza. Most csak próbáltam a nevemhez méltót találni :D
Hallgassatok WWOZ-t, ott még szombat éccaka van:
www.wwoz.org/listen/player/

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 09:16:43

@minden reggel: azt hallottam, h nem, mert ott most feszkó van, mert a puli megharagudott alekra, mivel elhalászta előle a cujo2 főszerepét az alek. de lehet h azóta már kibékültek, mert 2 cujo-t írtak bele az új forgatókönyvbe.

2015.02.22. 09:16:53

@Avanivi: reggelt kivanok a 20. Kis robinbuborek lettel :)

@Fu Szekh Li: hat jobb mint ez a csikos zokni :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 09:19:41

@fosch9: hun az én felezett buborékom??? nem 19,5-nél tartunk? matek kettes??? :DDDDDD

minden reggel 2015.02.22. 09:19:50

@Fu Szekh Li: no offence :) azt hittem a zokni valamiféle szimbólum, hogy a magasság helyett az élet apró konkrét dolgai fele fordultál :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 09:25:23

@Fu Szekh Li: ez olyan, mintha most pizsamában lennél :) nappal átöltözhetnél kalózkutyába, esténként meg vissza ebbe :)))) na? nem mintha bele akarnék szólni, csak kicsit :)

Fu Szekh Li 2015.02.22. 09:25:45

@minden reggel: @fosch9: akkor most erre varrjatok gombot :D

2015.02.22. 09:32:44

@aggyistenbrittudós: hát ööö megelőlegeztem a teljes voksot :DD

@Fu Szekh Li: ez szörnyű, miért nem akarsz egyéniség maradni? :D

Egyébként szörnyű reggelem volt.... telefonról 4x beléptem mint Lev Tolsztoj, 3x mint Minden Reggel és 2x mint Monroe1... végül kénytelen voltam gépről belépni. :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 09:35:27

@fosch9: az nem számít, attól írhatsz nyugodtan, akkor is a saját neveddel jelenik meg a kommented, emiatt nem kell parázni :)

Fu Szekh Li 2015.02.22. 09:35:43

@fosch9: untam már a kutyát, most keresem az új arcomat :-D

Csak ügyesen! 2015.02.22. 09:36:14

Képregény nagyon jó! :D

@VV Erőlegény: Bruti nem egy Laci fan, ennek hangot is szokott adni :) Ettől még remélem, nem lesz igaza, és a mai párbajt Laci nyeri :) És mivel errefelé előszeretettel ekézik a srácot, ezért most egy kis ellensúlyt képeznék :)

Remélem Laci, mert az ő egyetlen, aki ezek között a kameratudatos, 3 hónapon keresztül minden szavukra és mozdulatukra figyelő csapat között helyenként emberi reakciókat és érzéseket mutatott (még akkor is, ha néha jobb lett volna, ha nem :) ), aki elindult A-ból és eljutott B-be a többi stagnáló karakterrel szemben, akiről kiderült, h időnkénti prosztó stílusa ellenére egy rendes srác és aki irtó sokat tett ezért műsorért, gyakorlatilag minden fontosabb történetszál kapcsolódott hozzá, és akinek a legtöbbet kellett megoldania/lenyelnie/elbírnia a bentiek közül. És nem utolsó sorban a drukkerei miatt, akik őszinte irigykedéssel figyelték az összes többi lakó drukkereit a könnyű, vidámvasárnap jellegű VV-jük miatt :D

Szóval hajrá Laci! :D

Costanza 2015.02.22. 09:40:27

Tok jo a kepregeny...
Napi masodik hajra Fanni.
Pussy power van es kesz.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 09:43:45

@Costanza: :))))))) jesssz
és nyerjen csaj! ha fanni hát fanni, abból az anyagból kell gazdálkodnunk, amit kaptunk, és ami jutott így a végére, ez van.
nálam a hangsúly a 'nyerjen csaj'-on van.
közönömszépen.

Fu Szekh Li 2015.02.22. 09:43:51

@Costanza: jav:
a képregény jó
mégeccer hajrá Fanni
pussy a power

2015.02.22. 09:48:40

@Fu Szekh Li: még rosszabb szóba sem állok ha nem a kapitány kutya lesz
@aggyistenbrittudós: mindig visszaugrott lev tolsztojra .. így aztán feladtam :D

encek 2015.02.22. 09:48:49

@aggyistenbrittudós: A poszt szenzációs a képregény mindent visz!! Akkor most másodiknak (?) cseppet sem alaPtomosan, Hajrá Fanni!

jotekony koc 2015.02.22. 09:50:47

@aggyistenbrittudós: Na végre egy véleményen vagyunk. Nyerjen rinyálós picsa!
Viva Mehikó! Mehikó a mehikókaiakaké!

encek 2015.02.22. 09:50:59

Most látom harmadik! Hajrá FANNI!

Costanza 2015.02.22. 09:51:14

@aggyistenbrittudós: @Fu Szekh Li: Thank u. Igy van. Akkor legyen hivatalos pussy sunday. :)

Szoba kilátással 2015.02.22. 09:54:28

Hajra Laca - de csak azért mert ne a büdöslábú

másodpéldány 2015.02.22. 09:59:18

@aggyistenbrittudós:

"és akkor a mai első
HAJRÁ FANNI!!!!"

ezt dettózom

Fu Szekh Li 2015.02.22. 09:59:19

@fosch9: Ha ezért nem állsz szóba velem...

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 10:00:11

@jotekony koc: meg még ami a jamaikaiaké, az is a mehikókaiakakéi. igazándiból!
@encek: @Majom1Parádé: @Costanza: meg majd jön a katgimis domina is :)
jujjj de izgis lesz a mai, de én aludni fogok, majd kiabáljatok helyettem is! :))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 10:01:03

@Csak ügyesen!:"... Laci... aki irtó sokat tett ezért műsorért,"

Biztos fenn van a retek bérlistáján.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 10:02:23

@Costanza: VIDÁM pussy sunday :)
@másodpéldány: áhhh, igen, te kimaradtál az előbbi beidézésemből, mert akkor még nem láttalak :) csak ne komolykodd el :DDDD

Fu Szekh Li 2015.02.22. 10:02:33

@Costanza: ezaz: pussyt minden szájra!!! :-D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 10:02:44

@fosch9: Mostan akkor az össznépi tattikában mi a kotta ma estére?

minden reggel 2015.02.22. 10:03:50

@fosch9: engem nem enged belépni csak kb 16x ra. Minden egyes frissítés után :) mókás

Csak ügyesen! 2015.02.22. 10:05:18

Fannika most komolyan azt akarja beadagolni, h ő nem érti, h Dóri miért van rá kiakadva? :D Tényleg Alzheimere van :D :D

A Fanni-Dennis páros elég komolyan rászállt Dórira, remélem, lesz egy Dóri-Dennis párbaj :D

Fu Szekh Li 2015.02.22. 10:05:30

@minden reggel: akkor neked szájat a pussyra!!!

Tanya Jóska 2015.02.22. 10:05:42

@fosch9: Telefonról egyszer én is beléptem mint fosch9. A többiszer meg sehogyse tudtam belépni, csak laptopról.

Costanza 2015.02.22. 10:05:52

@aggyistenbrittudós: Igen. Es Laci menjen vissza a mariachiba zenelni, vagy nekem tok mindegy, csak legyunk mar tul rajta.
@Fu Szekh Li: Igen. Ki hogy szereti. Fanni pl nem lenne punciirigy. :D puszit a fuszeklinek most de rogton de azonnal!

Tanya Jóska 2015.02.22. 10:07:10

@Szoba kilátással: Végre valaki ma itt (rajtam kívül) aki nem fanni fan.

másodpéldány 2015.02.22. 10:08:38

@fosch9:

az úgy ér, hogy én fanni, dóri, robin drukker vagyok kezdetektől, őket szeretném a top háromban,

és amíg fanni a házban van neki drukkolok, utána meg a dórinak és robinnak, végül csak robinnak? úgy képzelem, hogy fanninak túl nagy az ellentábora, ezért nyerni nem nyerhet a végén, viszont a végső körben robin a közös nevező a legszélesebb nézőkörrel...

szóval akkor regiszrálsz mint robin drukkert, ha a végjátékig a fanninak és dórinak is drukkolok?
szerintem ők egymással nem fognak párbajozni, úgy látom a következő körben denisz és dóri fog, ha most nem laci megy vissza... ha meg laci, akkor nem hiszem hogy képes leszek nézni akár egy kockát is laciról...

2015.02.22. 10:09:06

@Fu Szekh Li: vicceltem :D de akkor is jobban kijött úgy az egyéniséged :DD

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nekem tetszett a tegnapi elmélet, h ádina abcúgjait ne toljuk, úgyhogy nálam ma fanni - mi a véleményed? :)

Fu Szekh Li 2015.02.22. 10:09:26

@Costanza: már eltelt 4 perc, de még nem ért ide :-D

Köcsöglány 2015.02.22. 10:10:46

Isten a poszt!!!
Valószínűleg annyit álmodtam Robinnal,hogy elkaptam tőle az influenzát,úgyhogy továbbra sem leszek túl sokat, dögrováson vagyok úgymond.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 10:11:08

@Costanza: laci győzelmének csak annyiban tudnék örülni (kicsit szüttyögve bár), mert ahogy itt írták a csajok, vele több esélye lenne robinnak győzni. mert az én sorrendem fannyi, vagy ha ő nem, akkor robin.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 10:12:35

Ezeknek higanyos lázmérőjük van? Lehet még olyat kapni, tejóég? :D :D Király volt, ahogy mindenki kidőlt, Fanni meg a ruhákat próbálta virgoncan :D Lacinak milyen taktikai elképzelése volt arról, h úgy mozog, h kikerülje a vírusokat? Mert ezt a módszert én is szeretném, bár úgy látom, h nem volt eredményes :D

minden reggel 2015.02.22. 10:12:37

Én most le vagyok maradva hírügyileg, de arról lehet tudni vmit h Edina hogyan értékeli internetes jelenlétét? A sok videót róla? Most h már kint van?

Fu Szekh Li 2015.02.22. 10:13:24

@(AdottEsetben)KötsögLány: Jobbulást! Puszi a szádra és szájat a pussydra! (Ma hivatalos a pussy sunday)

Costanza 2015.02.22. 10:13:30

@Szoba kilátással: az eppen lehet hogy nem, csak feketelabu, de te tudod. :D

Costanza 2015.02.22. 10:14:13

@Fu Szekh Li: Lehet hogy kampanyolnod kell neked is, hogy megkapd. En nem ertem ezt a vilagot, de ezt a belevalobol tanultam. Szerintem uton van hozzad <3

Ken Adams79 2015.02.22. 10:14:20

Sziasztok

Első játék neve: az mind te vagy, de én mi vagyok...
Ilyet mi oviban játszottunk.
Alaptomos - nem, az te vagy
Önző - Úúúúúisten, az te vagy

Elhiszem, hogy kell a feszko, de pia + ez a játék....
És gondolom ez sem lehetett valami hatásos, mert nem mutatták mi lett a végén...

A szerkesztoknek még...nagy gratulacio
Kint -10, de azért hidegvízben kell furodniuk...
Azért gondolom nem csodálkoznak, hogy betegek lettek?!?!

Off: ez a Bencus csak engem irrital?
ő aztán igazán nyálas

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 10:14:48

@Csak ügyesen!: már nem higany van benne, hanem valami piros sz@r, és gyakran előfordul, hogy felmegy, mondjuk 38-ra, aztán már le nem megy sehogy:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 10:17:10

@minden reggel: Csak pozitív dolgok vannak. Erdélyt is fellobogózták.

másodpéldány 2015.02.22. 10:17:36

@Costanza:

"Napi masodik hajra Fanni.
Pussy power van es kesz."

ezt is dettózom...

ma ilyen dettós hangulatom van...

2015.02.22. 10:17:51

@minden reggel: @monroe Vivát Robin: azt nekem is sokszor eljátssza, hogy hiába írom be jól a belépési infokat ugyanúgy kidob be sem lép vagy ugye más nickjével - furcsa de gépről szerencsére nincs ilyen

@másodpéldány: persze, h regisztrállak :D immár 21-en vagyunk :)
tényleg kitartóan drukkoltál a kedvenceidnek
ha a lányokat nézem jobb lenne fanni nyertesnek, bár igaz h sokan vannak ellene de sztem annyira egyedi amit csinál, hogy ugyanannyian vannak mellette is... érdekes lesz a végén látni, hogy ki lesz a nyertes, ahogy elnézem denisz már kiesett ebből a körből kicsit talán dóri is bár ugye őt nem tudjuk még csak tippeljük, de egy párbaj mutatott volna valamit a kinti népszerűségéből

minden reggel 2015.02.22. 10:20:11

@fosch9: nekem az jött be h vissxalépek a hogyvolt oldalra, ott beenged :)

másodpéldány 2015.02.22. 10:20:27

@Costanza:

"Akkor legyen hivatalos pussy sunday. :) "

ez a nap is jól indul!

Csak ügyesen! 2015.02.22. 10:20:59

Azért mennyire készen vannak már, h ezeket a kontinenses előadásokat úgy nézik/hallgatják, mintha a moziban lennének, tátott szájjal és teljesen elmerülve bennük :D :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 10:22:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Azért itt most a BV-ben kicsit inkább hasonlított vesszőfutásra, mint diadalmenetre. Debil megmutatta a ciki videókat (nem az összeset). Elég gáz volt, feszengett Ádinka.

Costanza 2015.02.22. 10:23:20

@aggyistenbrittudós: En ertelek, azt majd a kovetkezo lepesnel kitalaljuk, szerintem ha ezt a napot tuleli Fanni, akkor Robint siman leveri. Az en sorrendem is hasonlo mint a tied, de ha ez lesz a vegen, akkor nekem ez a tipusu reality, aminek ez lesz a vege olyan langyos viz, kikopom, nem kell. Ennyi huho a semmiert, azert ha trash akkor legyen mar legalabb real trash. Illetve nyerje no. :)

másodpéldány 2015.02.22. 10:23:45

@aggyistenbrittudós:

"csak ne komolykodd el :DDDD "

a dettózást?

azt hogy kell csinálni?

(amúgy néha az élet komoly, mit van mit tenni)

Mirocska 2015.02.22. 10:23:46

Király a képregény! :-D
Szegény villalakók, vasárnap 10 percre kijöttek a villából, és máris benyelték a kórságot.
Bencussal álmodtam, jó lesz, ha már véget ér a VV! :-D

Tanya Jóska 2015.02.22. 10:26:39

@fosch9: Fú, hát ha azt nézzük, az is egyedi volt, amit Hasfelmetsző Jack vagy Hitler csinalt.

Szoba kilátással 2015.02.22. 10:26:41

@fosch9: Aján akkor vége a szeretet partynak:)))

másodpéldány 2015.02.22. 10:28:01

@Costanza:

"Ennyi huho a semmiert, azert ha trash akkor legyen mar legalabb real trash. Illetve nyerje no. :)"

igen jó lenne, de hát nem vagyunk tökéletesek, bár én tökéletes tanácsokat tudnák adni fanninak, csak nem biztos, hogy megfogadná... viszont Robin egy kicsit azért nő, egy érzékeny srác, és ha már fanni túl sok a népnek megemészteni, akkor legalább ne egy ilyen rettenet laci nyerjen... vagy kishitű vagyok? és fanni is nyerhet? én örülnék...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 10:31:46

Éjjel elég jól megdolgozták Robint Kazalék, még az is lehet, hogy PVC-re tesz, ő meg Kazalt viszi és talán ő is jönne vissza, Pvc meg kint marad.

Costanza 2015.02.22. 10:32:19

@másodpéldány: Igen.. Ugy dontottem, hogy ma ferfiharem van es hogy ne csak rosszat mondjak, szerintem ha Laci kijon, lesz sok felkerese a mariachiba hatter-gogotancosnak Baroton, mivel semmihez nincs tehetsege, es Baroton nem ismerik a rapet. Nekem tetszene egy Laci gogo. Abban a bugyikaban is olyan jol nezett ki a jacuzziban. Az sem baj ha bajuszos, amig nem beszel. Olyan George Michaeles <3

Csak ügyesen! 2015.02.22. 10:35:20

Áááá, Killer Karaoké nagyon jó volt :D :D Cukik voltak :D Laci feje :D "az a sok kis láb, meg csáp" :D :D Az állatok elszabadultak :) Dennisnek is elég gáz volt a feladata, ők kettejüket rendesen szívatták :)

másodpéldány 2015.02.22. 10:37:42

@Costanza:

ilyen szép udvarlósat laciról itt még nem is írtak...

de az igaz, hogy minél hamarabb megy edinához, annál hamarabb derül ki mennyire is okos edina...

Costanza 2015.02.22. 10:38:01

@másodpéldány: majd egyszer fejtsd ki milyen tanacsokat, en kivi vagyok. :) Laci soha nem fog nyerni, nem Arabiaban vagyunk azert, hala az egnek.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 10:40:33

Fanni komolyan egy béka miatt kapott pánikrohamot? K.jó :D

vastyúk is .. 2015.02.22. 10:41:07

Elég fasza lett a képregény, a kedvenceim a zombik,meg a vihogó Robin!

A női kvótában nem hiszek, győzzön a jobb!

Costanza 2015.02.22. 10:41:21

@másodpéldány: En mindig latom a sztar kvalitasokat.
Van aki jacuzziban jo, na. :D Mindenkinek van letjogosultsaga!

lukacstoncsi 2015.02.22. 10:41:43

Jó reggelt!

Na ez a zombis....:D Hát érdekes lenne meg durva ha ez történne:D

Én kitartok Robin mellett.A többiek már szépen lejáratták magukat az elejétől kezdve ki jobban ki kevésbé.Még Robin az aki nem játssza meg magát annyira mint a többi.Mostanra jutott el odáig hogy jobban megmutatja magát ezek közt ez még szórakoztató is és végre nem fogja az ember a fejét.Ok kell a show de egy idő után nem lehet újat mondani.A trió szépen szétbomlott és már várható volt hogy fanni és Dennis úgy egymásra kattan hogy kb leszarja Dórit az meg persze hogy berágott.Fanni sem annyira hülye.Tudja mit hogy kell csinálni hogy legyen róla anyag és persze a folyamatos szereplésével benn maradjon.

ElzaBerry 2015.02.22. 10:46:17

Úh, de jó lett a képregény, csak a vége nem tetszett. Kedvenc részem Robin: Baszhatom a dupla jelemet! :D

Na, elérkezett Laci kiesésének napja is, legalábbis nem sok esélyt jósolok neki. És szerintem ha most Fanni visszamegy, borítékolható neki a végső győzelem. Dennis és Dóri nem ellenfelek neki, a következő párbajon kinn fogja hagyni Dórit. Dennis harmadik lesz a döntőben, Robin lehet, hogy egy kicsit megszorongatja Fannit, de Fanni győz. Innentől nem is izgalmas az egész, mert így lesz. Semmi esély arra, hogy Robin legyőzze Fannit. A "tiszta szívű" tuja nem annyira menő, hiába a netes szavazások és az őt kedvelő vélemények, egy Fannival szemben nem nyerhet. Ahogy Laci sem fog.

Én már úgy vagyok vele, hogy nyerjen bárki, csak ne Fanni, de ha reálisan nézem a dolgokat, nincs másik verzió. Ha Laci visszamenne, borulna az egész forgatókönyv, és kiszámíthatatlan lenne a vége, de nem fog. Ez a megérzésem.

lukacstoncsi 2015.02.22. 10:48:12

Dennisnek gratula hogy kíbírta kígyók közt de ugyanolyan sunyi pali maradt mint volt.Ha kiesik a Fannikája ugyanúgy oda fog menni Dórihoz Robinhoz vagy Lacihoz.Ne kérjen már ő számon senkit hogy ki kivel beszélget.Ők is Fannival egy érdekpár.Tudják jól hogy itt benn egymást kell erősítsék mégha legbelül nem ok a dolog.Túl kell élni benn kell maradni ennek érdekében vannak együtt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 10:49:17

@másodpéldány: tudod jól, h nem a dettózásra értem ;) de lásd be, hajlamos vagy jobban beleélni magad, nu.
@Csak ügyesen!:
pont így néztem én is, csak néha még a homlokomat is összeráncoltam, meg markoltam a fotőjj karfáját kínomban :)

vastyúk is .. 2015.02.22. 10:52:53

És tényleg zombi-apokalipszis van. Most hívtak a haverok egymás után, hogy elérte őket a vírus, nem jönnek át délután. Hihihi.

lukacstoncsi 2015.02.22. 10:54:55

Még mindig a nők szavaznak többen ezekben a műsorokban is.Zsu-t sem szavazták vissza pedig kisgyerekes anyuka, egyedülálló, harcos,áldozat meg mittudomén mi volt.Pont jó példa lett volna arra hogy segítsék.Erre egy nőcsábász kivarrt pali ment éppen hogy vissza.Most mindegy is hogy oszlott meg a nemek aránya szavazáskor.Viszont Zsu ellen szólt hogy taktikai szempontból ment rá egy másik palira aki nem volt teljesen független.Ezt senki nem komálja.

encek 2015.02.22. 10:55:54

@aggyistenbrittudós: Nem tudom,hogy lesz, mert körülöttem mindenki beteg, több embert ápolok, kettő gyerek! :))))))))))) Nevetek, de nem vicces. Hajrá Fanni! :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 10:56:01

@ElzaBerry: sztem meg pont akkor lenne kiszámíthatóbb, ha laci menne vissza. vagy nem :)
áhhh, tudja a franc most már :)))) rég voltam ilyen határozatlan :)

Csak ügyesen! 2015.02.22. 10:56:50

@ElzaBerry: Jup, nekem is ez a megérzésem, a honlapon Fanni, Fanni és Fanni van, nyilvánvaló h őt akarják végső győztesnek, és meg is tesznek majd mindent azért, h ezt elérjék.

Azért annyi jó hír van ebben, h ma estétől végre helyreállhat az alvásritmusom, az utolsó hét valóban érdektelen lesz.

Costanza 2015.02.22. 10:57:58

@ElzaBerry: pont igy erzem az elejetol fogva. Tok jo hogy meg a Fanni nem-fanok is igy gondoljak nehol, ez tetszik. Happy. )))

másodpéldány 2015.02.22. 10:58:11

@Costanza:

a végén nem fog nyerni a laci az tuti, mert akkor égne az rtl mint a, jaj ez nem ide való... ez a hasonlat is félresiklott..

viszont a mai párbajban is biztos vagy? hogy fanni leveri ezt nagyképű kis nőlasszót?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 10:58:57

@encek: ...és akkor még ott a bükkmakk is, amit hajszolsz már évek óta, ugye :D de meg jobbulást mindenkinek!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 11:00:39

@Csak ügyesen!: az utolsó hetet viszont a beköltöző régiek miatt m-u-sz-á-j nézni :))))))

lobbantott tsilke 2015.02.22. 11:01:16

Hajlá Alekosz!Aplopó: nálunk lántott tsilkeszálny lesz ebédle, túl sok készült belőle, lászolulónak postázni tudok hálom dalabot.Lajongunk Alekoszélt.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 11:01:59

@Costanza: Annyira nem happy dolog ez, de hát ilyen a reality műfaj, végső soron a csatorna dönti el, h mi legyen, de ettől még Fanni nem lesz se kedvesebb, se szerethetőbb, se kevésbé egoista.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 11:04:01

@aggyistenbrittudós: Á, ha ma Lacc kiesik, én ugyan nem nézek semmit, nekem a többi teljesen érdektelen/idegesítő, a régiek beköltöznek a villába pedig már az eddigi VV-k során sem jött be, olyan idegenül hatnak bent és nem vagyok rájuk kiváncsi :D Akkor már inkább az alvást választom :D

vastyúk is .. 2015.02.22. 11:04:38

@lukacstoncsi: arra számítottam, hogy majd azt kell énekelnie Denisznek, hogy 'kígyók között fekszem éjjel.. '

Tanya Jóska 2015.02.22. 11:06:10

Bárki nyerjen csak ne a Fanni. Ha ő nyer nem nézem többet a vv7et.

másodpéldány 2015.02.22. 11:06:31

@aggyistenbrittudós:

tkp nem a vv-be élem bele magam, hanem vannak problémakörök, amik az ügyeim, és időről időre a vv néha beleakad ezekbe a problémákba, akkor nem tudok nem megszólalni ezekről, az nem volnék én...

amúgy maga a vv is bonyolult sokrétegű, mint jelenség, mert meggyőződésem hogy lehet csinálni (sőt csinálnak is) olyan valóság showkat, ami úgy szórakoztató és tanulságos, hogy körben nem aláznak meg benne embereket és nem szolgáltatják ki őket az emberevő közönségnek és nem vágják taccsra őket egy életre...

.. klasszikus példám a különböző túlélő showk, pl amikor meztelenül kitesznek egy nőt és egy férfit a természetbe... mondjuk tény, hogy ott nem lehet sokat nevetni, kivéve a végén, hogy megmenekültek, ...

nah, szóval a trash aspektusát ennek a vv-nek csökkenteném, azaz minimalizálnám...

ezt úgy kell elképzelni, mintha pl egy gyorsétterem láncban megmaradna a külcsin, de egészséges kajákat árulnának... (tudom, ahhoz ki kéne találni, hogy legyen olcsóbb, ami egészséges, hogy megérje)

nem akarsz velem egy PC szórakoztató valóság showt írni?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 11:07:32

@Csak ügyesen!: más esetben én is ezt mondanám, de a mostani beköltözők szörrrnyen rrrémesek (kellemesen beleborzongtam) voltak a maguk szériájában, ezért döntöttem úgy, h mégis nézem majd, nemcsak a kiválasztás-kihívás-párbajt, ahogy mostanában tettem :)))

Costanza 2015.02.22. 11:09:15

@másodpéldány: Szerintem igen. Tipikus tul sokat markol, de keveset fog esete, es ez az eletben is mindig szop, csak hevesen tiltakozik a sajat maga altal krealt sorsa ellen.
Tudod van az az idezet, hogy "Vezetik a végzetek az akarót, a nem akarót vonszolják", es a Laccik eseteben csak punkosdi kiralysag van, sosincs happy end, ugyhogy sztem ne aggodj. :)
(neki amugy szivbol kivanok sok cibalodast az elettol, es igen, hasonlo joindulattal, mint ahogy o viseltet masok irant) Nem sajnalom, kibirja. :)

ElzaBerry 2015.02.22. 11:10:02

@aggyistenbrittudós: Ha Laci menne, egyáltalán nem lenne annyira kiszámítható, mondjuk annyi biztos, hogy ő megy a következő párbajra is, de ez Fanni esetében is igaz, Fanni meg fogja kapni Robin dupláját meg Dóri jelét és megy ki szépen újra Dórival. Viszont Laci nem annyira biztos, hogy Robinnal menne, Dóri és Dennis is benne lesznek ott a pakliban, Dennis jobban, de az is jó indok volna, hogy Dóri ne menjen a döntőbe párbaj nélkül. Mondjuk ezen kár filózni, mert Fanni megy vissza, és ez egyáltalán nem lesz izgi: Dennist nem fogja kihívni, Robint se, mert olyan sok érve nem lehet ellene, Dórit fogja. A döntő sorrendje: 1. Fanni, 2. Robin, 3. Dennis

@Csak ügyesen!: Hálistennek engem annyira nem érdekel ez az egész, hogy semmi baj az alvásommal :D kb Dani kiesése után sejtettem, hogy az a csapat szépen egyenként ki fog hullani, mert a pöckökre nagyobb a kereslet :D nem feltétlenül a nézők részéről, hanem a csatorna részéről

@Costanza: nem pozitívumként írtam Fanniról, hogy tuti nyerni fog, bárcsak ne így lenne, még Dennisnek is szívesebben adnám a nyereményt, mert tudom, hogy nem szolikára költi, hanem az adósságai rendezésére.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 11:10:04

Nagyon remélem, hogy ma Fanni megy haza, az agyamra megy már. Műszempilla, műbalhé, műsirás, műszerelem, műbarátság, valódi közönségesség, valódi önzés, valódi ostobaság... brrr...
A tegnapi után jutottam el oda, hogy felfordul a gyomrom, ha látom.
Felőlem bárki megnyerheti most már ezt a szart (na jó, Denisz se), csak ő essen már ki mielőbb a ghecibe és vonuljon el egy kicsit gondolkodni. Bár ez utóbbi tudom, hogy csak hiú ábránd... :D

Costanza 2015.02.22. 11:10:35

@Csak ügyesen!: Nem baj, majd megszeretik az emberek. Ez mindig ido.

vastyúk is .. 2015.02.22. 11:10:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: szerencsére van még aki jön. Nem mondtam le, mert a sütihegyeket, amiket tegnap besütöttem, valakibe bele kéne tölteni. Meg esélyt kell adni, hogy engem is megmarjon a vírus. Hihihi

másodpéldány 2015.02.22. 11:10:48

@aggyistenbrittudós:

én attilát is csak akkor tudnám nézni, ha ott lenne fanni, hogy enyhítse a kínt, amit attila látványa nyújt...

izát is bírom, veronikát nyilván denisznek küldik, szandika viszont lacira van ráállva, ezért az ő beküldése azt jelzi, hogy esetleg ezek tudnak valamit, amit mi nem arról, hogy ki megy vissza...

Szoba kilátással 2015.02.22. 11:10:55

@ElzaBerry: van más verzió kb 4 fele ez után a párbaj után :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 11:11:29

@másodpéldány: "nem akarsz velem egy PC szórakoztató valóság showt írni?"
... hogy milyet? :D:D:D:D:D:D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 11:12:01

@másodpéldány: áááá, megtisztelsz, de olyat nem tudnék, én balhé párti vagyok ebből a szempontból, olyan 'aki nem tudja, tanítja' fajta :) én kifejezetten az összeesküvésekért, áskálódásokért, undokoskodásokért nézem mindegyiket.

Costanza 2015.02.22. 11:12:08

@ElzaBerry: tudom hogy nem pozitivumkent irtal, de jot irtal. :)

minden reggel 2015.02.22. 11:13:37

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igen rájöttem. Egyszer már beírtam csak eltûnt, h azért vagyok kíváncsi mert bent annyit hárított. És h sztem olyan, mint Olàh Ibolya mert lehetne benne potenciál ( hihi) de full kiszámíthatatlan

másodpéldány 2015.02.22. 11:15:47

@Costanza:

"Vezetik a végzetek az akarót, a nem akarót vonszolják",

jaj, most ezt végig kell gondolnom a magam vonatkozásában...

mindenesetre most rohanok megnézni a kölök vasárnapi focimeccsét...

utálom a focit, de a kölköt meg imádom... miket ki nem bírok!, és még mosolygok is hozzá, sőt még be is számoltatom... és érdeklődve hallgatom a foci hőstetteit, mert azt is imádom ahogy beszél...

Csak ügyesen! 2015.02.22. 11:18:12

@ElzaBerry: Nekem túl későn van ez a műsor, ha BV-t is megnézem, akkor pláne, nem alszok el éjfél, fél egy előtt, és mivel fél hétkor, van amikor hatkor kell kelni, hát, az nem túl sok, és ezt csinálni heteken keresztül, szóval mostanra olyan vagyok, mint egy zombi, vírus nélkül is :D

Az utóbbi időben inkább már kihagytam az öföket, és másnap néztem vissza, úgyis irtóra irritált már Fanni, gyakorlatilag ha megszólal már a falat kaparom tőle, meg az RTL kicsit sem feltűnő manipulációja. Nekem ez a társaság (Fanni-Dennis) nagyon nem gyere be, Dórival nincs bajom, azon kívül, h két és fél hónapon keresztül semmit sem csinált, Robinnak sem a játékstílusa, sem a személyiségjegyei nem jönnek be, szóval nincs nagyon miért nézni nekem, ez a nagy helyzet. Sajnálom, h a Zsu-Dani-Edina-Laci-Ádám csapat indokolatlanul kicsinálta magát, főként, h műsor miattuk volt, miattuk volt egyáltalán mit leadni az öföben, de esélytelenek voltak végül a közönségesség két fokmérőjével szemben. Szóval ennyike :D

ElzaBerry 2015.02.22. 11:19:38

@Szoba kilátással: Miféle verziók? 100% hogy Robin dupla jele azon landol, aki most visszamegy a párbajról, mert ez az a 2 ember, akiket nem kedvel, és a dupla jellel szinte biztos, hogy megy párbajozni.
Fanni kiviheti: Dórit és Robint (de igazából szerintem csak Dóri az esélyes)
Laci viheti: Robint, Dennist és Dórit is
Nem hinném, hogy máshol landolna a kiválasztottság.

MacákékIcukája 2015.02.22. 11:21:19

Reggelt!
@fosch9: tul sok fannista van a Robinos csoportban, szurja a szemem...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:22:04

Jóreggelt.:)
Nap nem süt, blogmoci szórakozik, telóról vagy nem enged be, vagy folyton személyiséget váltok.:)
Kinél kell feliratkozni Robin-drukkerként? :)

Szoba kilátással 2015.02.22. 11:24:18

@ElzaBerry: a nyertes személye 4 esélyes lesz, ahogy itt mondanák az nyer aki nyer
Pfanni és dömpi is leépült - ahogy fikaznak és állandóan azt mutatják - mert nincs is nagyon más .. nem hiszem, hogy ez a nyertesség receptje de ettől meg közülük vagy a többi közül kerülhet ki a nyertes

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:24:54

Nem értem, ha mind dögrováson vannak, miért nem kaphatnak meleg vizet? Ennyire fontos a játék? Forróvizes zuhany+szoli is sokat segítene rajtuk. Ha már van. Meg ha játék, esetleg épelméjű jelmezek.

ElzaBerry 2015.02.22. 11:27:05

@Csak ügyesen!: Én már jó ideje nem nézem az öfiket, a valovilag.hu-n nézem vissza az érdekesebbnek tűnő videókat, meg a párbajt szoktam nézni. Fanni játéka már elég rég kifulladt, volt, hogy hetekig látni sem lehetett az öfikben, annyira az Edina-Zsu tengely vitte a hátán a műsort. El kellett távolítani a két nőt, hogy Fanni élvonalba kerülhessen, ehhez Laci csak eszköze volt a csatornának, most, hogy szabad a pálya Fanninak, mert másik női győztes nem lehet, kihajítják az eszközt, vagyis Lacit. És pont Fanni hagyja kinn, aki egy hét múlva kb. Lacinak köszönheti majd a győzelmét. Epic.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:27:28

Nyertes személye: nagyon bízom benne, hogy Robin lesz, ha már kell valaki. Fanninak nem adnám, és nem azért, mert nem szeretem, hanem mert tönkretenné. Neki fejlődnie kell, és ehhez nem jó alap a nyeremény, amivel ezt az elferdült személyiséget díjazni kéne. Ráadásul ha nyer, Denis marad élősködőnek, ami szntén kárára van.
Nyersej Robin, ő tud kezdeni vele valamit.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 11:27:55

@vastyúk is ..: jó, ebből a lényeg a sütihegyek. Kérném kifejteni :D Aztán jó lenne, ha küldenél is :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:29:02

@ElzaBerry: Remélem, nagyon remélem, nem lesz igazad::)
Szomorú lenne, ha a legelejétől Fanni lenne a biztos nyertes, csalódnék ebben a már amúgy is nem túl fair játékban.

lukacstoncsi 2015.02.22. 11:29:29

@Szoba kilátással: Mindegyik leépült talán Robin az aki még tartja magát és nem kezd el feleslegesen sarat dobálni nem is az a típus.Nem szállt el az agya hogy eddig jutott.Ezek meg megfojtanák egymást egy kjnál vízben.

minden reggel 2015.02.22. 11:29:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: biztos most a túlélô hét volt csak nem mondták meg nekik :)

Szoba kilátással 2015.02.22. 11:30:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: zsakfos nál ő az írnok és lassan a jakobinusok vezetője is ahogy olvasom

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 11:31:29

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nem mintha magyarázkodni (:))) akarnék, de én csak félgömb vagyok abban a csapiban :)
amúgy meg miért is ne lehetnének. egy fannyis is kedvelheti robint, és szurkolhat neki, nem volt kiírva tagfelvételkor a kizárólagosság :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:31:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Nem éltem vissza vele, senki nem kapott tőlem levélkét.:D Ugye? :D Blogmoci mostanában arról se értesít, ha én kapok valamit.:(

lukacstoncsi 2015.02.22. 11:31:52

@Csakazértis én vagyok a királynő: Tavaly szinte az elejétől kezdve Aureliot nyomták a facebookon is neki volt a legnagyobb tábora.Fanni ennél sokkal megosztóbb és nő.Ha nem lett volna ekkor mocsadék sokszor tuti esélyes lenne.

Costanza 2015.02.22. 11:33:10

@minden reggel: szivesen, doljunk hatra es nezzuk a mozit. :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:33:18

@minden reggel: Muhaha, survivor álá vévé.:D
Vártam már a sátrat az udvarra.
Bezzeg hétfőtől nem merik eljátszani a hideg vizet.:D Szandika leépítené a kócerájt.

Szoba kilátással 2015.02.22. 11:33:52

@ElzaBerry: eddig dinkára gondoltak sokan ilyen szinten mint nyertesre
Pfanni nem jó nyertesnek a retek szamara a reteknek az a jó hogy egy ilyen ... Függjön tőle vállaljon el minden szemetet a celebségért

vastyúk is .. 2015.02.22. 11:34:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: három kiló sajtos pogi, két kiló pizzakifli és egy marcipántorta. Küldöm máris, de csodálkoznék, ha odaérne. Hihihi

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 11:35:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: jacques plusz. de ennek ellenére bírnám, ha végre csaj nyerne, ezért vok naon fannyi párti.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 11:35:27

@ElzaBerry: Igen, kb erről van szó. Lacit azért sajnálom valahol, gyakorlatilag végigszívatta az RTL, de reméljük, azért fog neki csurrani-cseppeni valami :D

kamilla123 2015.02.22. 11:35:59

@VV Erőlegény: ne legyél már ilyen!!! (hogy Edinát idézzem :-)

ez annyira vicces volt!!! :-DDDD főleg,h Robin azt mondja az apokalipszis közepén: "nézd a jó oldalt, bent vagyunk a döntőben!!" :-DD

a másik kedvencem: Laci: "ezért tanultam három szakmát.. meg a lexikális tudás:-))))

minden reggel 2015.02.22. 11:36:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: én örülök a vendégeknek, nem árt egy kis vérfrissítés

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:36:18

@lukacstoncsi: Tavalyit nem láttam, nem tudom.
Most végig Edinát vizionálták az első pár hétben, aztán Fannit. Pedig egyformákk, a mágnes még nam nem is két különböző oldala, hanem ugyanaz, némi kommunikácós különbséget leszámítva.
Bazom benne, hogy ha már kell, akkor a Robin. Másnak egyiknek se adnám.

mobilos perpetuum 2015.02.22. 11:36:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ki az aki csak ártani képes másoknak? Őszintén örülni mások szenvedésének? Ha azt veszem, kiben nem tudnék egy percig se megbízni: Laciban.
Hogy ki mit tett az eddigiek során kár lenne újra felsorolni.

lukacstoncsi 2015.02.22. 11:36:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hasonlóan látom én is.A volt trió tagok egyike sem érdemli meg szerintem.Motivációt sem látok náluk nagyon.Robin legalább értelmes gyerek nem szédítette meg eddig sem semmi.Szerintem megmaradt embernek nem utálkozik de megvan a vélemény mindenkiről.A többiek csak felhasználni akarták meg a jelét elvenni erre volt jó nekik.Nem utálják mert egyik sem akarná kinn látni igazán.Nincs is nagyon okuk rá ha magukba néznek.

MacákékIcukája 2015.02.22. 11:39:38

Elolvastam a kepregenyt, szenzacios!!! :D Szuperjo, plane, hogy Robin marad a vegere! :)

Csak ügyesen! 2015.02.22. 11:40:01

@mobilos perpetuum: Hm, pedig pont Laci az, aki a saját szövetségeseit nem döfte hátba, egyszer sem. Még benne lehetett a leginkább megbízni, sose értettem, h miért ő volt az, akire ráfogták, h nem őszinte, meg nem megbízható, miközben pont az ellenkezője igaz. Illetve, de értem, nyilván ez már ilyen birkamentalitás volt a többiek részéről, őt utáljuk, tehát akkor minden negatív jelzőt megkap. Mondjuk, a végére az értelmesebbje már kezdte kapisgálni, h nem ez a helyzet, de hát most már minek módosítsanak.

Szoba kilátással 2015.02.22. 11:40:12

Szerencsétlen nő, dehát lett volna pár éve megnevelni ezt a lényt
rtl.hu/rtl2/valovilag/fanni-anyukajanak-kortesbeszede

lukacstoncsi 2015.02.22. 11:42:06

@Szoba kilátással: Dórival az a gondom hogy ritkán láttam tőle egyéni dolgot.Robintól sokkal többet az utóbbi időben.Magára talált Dóri viszont egyedül nem tud valahogy létezni benn.kell neki egy érzelmi mankó.Tudom a nagyija halála miatt is kivan és ez sok mindent rányom a játékára.

@Csakazértis én vagyok a királynő: Tavaly még a facés dolgok is bejöttek egyedül a Zsófi-Iza párbajnál volt fordult meg de ott már Attila erősen kampányolt a Zsófi mellett.

Nem gondolom hogy most a két lány közül nyomták volna valamelyiket Aurelio volt elfogult edinával szemben inkább de mindkettőjükről volt bőven leadni való anyag.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 11:42:31

Jön vki segíteni takarítani? Rántott sajttal fizetek. Majd este jövök hozzátok, addig nem nagyon lesz időm.
Poszt jó, nekem is tetszik a képregény. :) És nem zavar az elfogultság, én is az vagyok. :p

vastyúk is .. 2015.02.22. 11:42:52

@Fu Szekh Li: az Óperenciás tengeren túlra, de még az üveghegy előtt balra, onnan már látszik a mézeskalács társasház, kilences kapucsengő, és már itt is vagy ;)

Costanza 2015.02.22. 11:44:18

@másodpéldány: Aranyos lehet. Jo szorakozast. :) A regiek mondtak az okori Romaban, es a regiek tuti jobban tudtak, a tarsadalom is jobban volt szurve, jobban a helyen volt mindenki.
Ez egy Seneca idezet, viszont ha mar akkor is tudtak, akkor van ertelme atgondolni, kinek milyen vonatkozasban. Na megyek en is, este Fanni. ;)

lobbantott tsilke 2015.02.22. 11:44:59

Aulélió a kilály! Csilkemáj is van...

Fu Szekh Li 2015.02.22. 11:45:52

@vastyúk is ..: Már csöngettem, nem hallottad?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:46:28

@vastyúk is ..: Pizzakifli, nyammmm.:D Priviben nem jön át? :D

Rémület 2015.02.22. 11:47:35

Először röhögtem végig egy hogyvoltot. :))))

lukacstoncsi 2015.02.22. 11:48:04

Már várom hogy Dennis a párbaján elővegye hogy én egy rendes ember vagyok meg a lányomat szeretem stb...Remélem beteszik azt amikor a csajának utilaput kötött a talpára.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:48:53

@lukacstoncsi: Au elfogultsága nem oszt, nem szoroz, mert rajta kívül mndenki savazta Edinát a műsorban, és azt lehetett.:(
Ahányszor a fb-ra ránézek, elfog az undor, így azt nem figyelem. A tavalyi szériát nem is láttam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 11:51:00

@minden reggel: Vendégeknek én is örülök, már nincs mivel játékba hozni a bent lévőket, hátha így lesz nézhető öfi is.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 11:52:05

@lobbantott tsilke: lántott csilkeszálny van még, vagy mál ellabolták előlem hálman is?

Fu Szekh Li 2015.02.22. 11:56:30

Engem ma meghívtak ebédre, kínai kaja lesz. Amikor, az egyik ismerősön mondta, hogy hozza a kutyáját is, akkor megkérdeztem, hogy mi lesz belőle. Szerintetek most haragszik rám?

lukacstoncsi 2015.02.22. 11:57:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: Azért írtam ezt mert sokan ez alapján gondolták hogy az RTL nyomja Edinát.Hát most nem mondom hogy egyből nézd meg a 6-os szérát ami fenn vann az rtlmoston is, de szerintem jobb volt mint a mostani.Viki nagyon jó taktikus volt de kár hogy ebben szinte nem volt partnere és úgy csinálta hogy egyszer kapott jelet csak és egy párbaja volt.Aurelio baromságai meg az Iza-Krisztián love volt még ami fontos szál volt.A többiek majd mind a statiszta kategória kb.

xukxuk 2015.02.22. 11:57:45

@lobbantott tsilke: Ó hogy egyem a zúzádat,végre egy új hang :)

csiri bá 2015.02.22. 11:58:24

@-pkata-: nem tudsz te annyi rántott sajtot csinálni. :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 12:01:22

@Fu Szekh Li: Ne engedd a konyha közelébe és ellenőrizd, hogy kész van-e a kaja, amikor odaértél. Ha nincs, engedd ki a kutyát a kertbe.:D

kamilla123 2015.02.22. 12:01:46

@másodpéldány: "tkp nem a vv-be élem bele magam, hanem vannak problémakörök, amik az ügyeim, és időről időre a vv néha beleakad ezekbe a problémákba, akkor nem tudok nem megszólalni ezekről, az nem volnék én..."

ezt meg tudom érteni, én is így voltam Zsu-val. Az, h kipécéznek vkit, akit szarrá szívatnak, az nekem túl idegesítő volt ahhoz,h ne szóljak hozzá. Én örülök is, h kiesett, mert onnan már nem idegesítettem magam az egész műsoron. Még annak örültem,h kiestek a fő szadizók utána, főleg Edinka, de most már tényleg simán tudom élvezni az egész műsort, mert egyik sem érdekes nekem.

MacákékIcukája 2015.02.22. 12:01:50

@aggyistenbrittudós: az a problemam a Fannistak felvetelevel, hogy ti Fannira fogtok szavazni, ergo gyengititek Robint. Nem tartom elfogadhatonak, hogy valaki ilyennel jon, hogy "Fanninak drukkolok, de az is joooo, ha Robin nyer", mert az Robinnak egyaltalan nem jo.
Fanatikus Robindrukkereket akarok! :))))

Fu Szekh Li 2015.02.22. 12:03:36

@Csakazértis én vagyok a királynő: miért, jobb az íze, ha fut egy kört előtte?

vastyúk is .. 2015.02.22. 12:04:13

@Fu Szekh Li: nem hiszem, hogy haragudna, de a kaján vigyorra készülj, mikor majd azt hiszed, hogy szecsuáni "csirkét" hamizol. // csengőt nem hallottam, de most láttam, hogy az ebadta házisárkány elrághatta a zsinórt. No majd legközelebb.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 12:04:52

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ittvagyokittvagyok, nekem Robin maradt csak.:D Mármint ebből a mezőnyből. Így elfogadható? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 12:07:07

@Fu Szekh Li: Állítólag rágósabb lesz, ha fut (de az lehet, hogy a futómadár volt, kopik a lexikális tudásom :D), a szakács meg fáradtabb.:D
Ha az ismerősöd kuporog a sarokban, szorongatva a kutyáját, akkor értette a kérdést, ha nem mosolyog, akkor lehet, hogy most nem boldog.:D

MacákékIcukája 2015.02.22. 12:07:16

@Csakazértis én vagyok a királynő: nana, ez a legjobb megoldas. En sem fogadok el mast gyoztesnek, csak Robint! :))) Szomoru lennek, ha egy ilyen Fanni-fele nyerne...

@lukacstoncsi: remelem hamarosan jon Foskilences es felir titeket :))

Fu Szekh Li 2015.02.22. 12:09:27

@Csakazértis én vagyok a királynő: én is éjfél után értem ide a zöregdiák találkozóról. Most elmegyek ebédelni, addig hirdessél!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 12:10:36

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): én kiszedethetem a félgömbömet a fanklubból :) viszont muszáj pontosítanom:
VÉGIG fannyi drukker vagyok, ha tovább jut, robin - fannyi csatában is fannyira fogok szavazni.
ha viszont most kiesik, akkor robiné a pluszom. és mivel nem tudhatni, mekkora a dóri, denisz, laci tábor, ezért jól jöhetnek nektek az ex-fannyisok :))

MacákékIcukája 2015.02.22. 12:12:31

@aggyistenbrittudós: aha, igy ertem. Akkor este elvalik, hogy maradsz-e tag, ido elott ne szedd ki azt a felgombocsket ;))

én se nézem 2015.02.22. 12:12:43

Bocs, ha már volt, de
engem annyira idegesít egy visszatérő logikai tévedés, ami azon alapul, h összekeverik az arány jelentését az abszolút száméval, és mindkettőt az objektív minősítéssel. Vagyis aki visszajön, azt "szeretik a nézők", aki kint marad, azt "utálják". Aki szorosan jön vissza, azt a másikhoz "hasonlóan szeretik", aki nagy különbséggel, azt "sokkal jobban szeretik". Muhaha. Az aránypár az soha nem jelent saját értékelést, mindig csak a két ember egymáshoz képest való megítélését mutatta. Ami természetesen lehet a "szar és szarabb" összefüggés is, sőt, a VV7 esetében szinte mindig ez fordult elő. Fanni egyébként a múltkor próbált utalni erre Lacinak (nem gondolod, h Edina annyira amortizálta magát, h nála még te is jobbnak tűntél), mire az volt a válasz, hogy "akkor nem ilyenek lettek volna a százalékok". Nos, a kettőnek semmi köze egymáshoz, arról nem beszélve, hogy már 8-10 darab szavazat is kiadhat sokféle százalékot. Hogy konkrétan valamely személyt kedvelnek-e vagy sem, az csak akkor derülne ki, ha egyesével küldenék ki őket, és arról kéne szavazni, h az illető visszamenjen-e vagy sem. Biztos bonyolult ez. Vagy... ha én lennék ott a szituban, biztos én se akarnám érteni.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 12:13:16

@Fu Szekh Li: Ok, értettem, főnök.:D
Mehet az A-terv és a B-terv is? :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 12:14:03

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): de egyébként jaja, értelek, robin táborba kizárólagosan robinosoknak kell tartozniuk, és ez tök érthető :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 12:16:38

@én se nézem: Ebben a szériában vajmi kevés párbaj dőlt el szimpátia alapján.
Fanni jó helyen kapisgált, azzal a nyilvánvaló tévedéssel, hgy ő se jobb egyiknél sem, így nála se az fog dönteni, hogy őt, vagy Lacit hányan szeretik, hanem sokkal inkább az, hogy őt pl. mennyien utálják, és hát abból van bőven.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 12:18:33

Kedves kommtársak!
Közös döntő nézésre invitálunk március 1-én.
Helyszín 10. ker. Budapest, Tavas utca, Acapulco étterem.
Gyülekező 18:00-tól.
Feliratkozás Fuszeklinél.
Gyertek.:D

Csak ügyesen! 2015.02.22. 12:19:21

@én se nézem: Tudják ezt ők is, de fel lehet használni a másik ellen, vagy saját maguk biztatására. Ékes példa erre Fanni, aki két pillanatonként közli Lacival, h gyenge, most h ő lett a kihívott, Laci már erős ellenfél lett (az előzetesben elhangzottak alapján) :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 12:20:26

@mobilos perpetuum: Laci se nyeri meg a játékot, nem is erről beszéltem. De kettejük közül őt a hátra lévő időre (is és korábban is) jobban elvisel(t)em valamiért, mint Fannit.
Se többet, se kevesebbet nem látok és nem akarok beláttatni ebbe a szituba, egyszerűen kettejük közül Fanni jobban irritál, ezért EZ a párbaj remélem Fanni vereségével ér véget.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 12:23:29

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem akartam, hogy így és innen tudd meg, de beadtam a válópert ellened.
(netuddgi)

mobilos perpetuum 2015.02.22. 12:31:15

Belevalókból vélemények szöveghűen, pár rövidítéssel. Tudom, azon ez nem változat, ha valaki zsigerből utál valakit a VV-lakók közül.
Gallusz Niki, (Madách Színház). Belevaló 2015 01 28 Nincs kedvencem, Akit viszont elismerek valahol, és lehet, hogy nem trafálok mellé, de úgy érzem, hogy Fanni a legnagyobb színésznő a földön, de úgy, hogy látom a szemében, hogy egyfolytában csak az jár az eszében, hogy, hogy tudja kiugrasztani a nyulat a bokorból, és amikor ez sikerül, akkor nagyon szépen megköszöni: "Köszönöm szépen". Óriási a csaj. Egyébként ez, amit a Fanni csinál, elgondolkodtató, alapjáraton egy nagyon jó kameraérzékeny, nagyon kifejező az arca, nagyon jól csűri-csavarja a szavakat. Az utóbbi két VV-ben látom, hogy felnőtt egy olyan generáció, akik betéve tudják, hogy mi az a mondat, vagy mi az, ami tovább viszi a műsort, amivel műsorba kerülhetnek, és ők már érzik a bőrükön a kamerát, és ennek Fanni a királynője, de nem tudom nem húzta-e túl, valahol lehet, hogy túlzásba vitte. Laci-Edina kapcsolat: Én nagyon kedveltem az Edinát, bemutatkozó filmje után azt gondoltam ,hogy na, ez lány fogja megnyerni. Közben ez a mérhetetlen, érthetetlen ragaszkodása a Laci iránt... Beszélgettem nőkkel a Laciról, és azt mondták, hogy mekkora egy pasi, hogy ez azi, aki felteszi a nőket az asztalra, és akkor hú de izé, de közben tudom, hogy Laci az a pali, aki két perc múlva azt mondja, kussolj anyukám... Annyira nem jön be, hogy nem értem Edinát. Szóval itt valami bűzlik...
Éva: Edinának az érzelmei sem őszinték? G N: Kihasználják egymást, de Laci jobban. Tehát ő így tűri, hogy ez a pici lány úgy kapaszkodjon rá... De Edinának igazából Dani az eszmei partnere, tehát ővele tud igazán beszélgetni.
Pusztai Olivér stylist Belevaló 2015 01 14
Ki a kedvenced?
Nekem a Fanni. Tehát egy abszolút elképesztő karakter.
É: Nagyon vicces.
P O: Egy az, hogy nagyon vicces, iszonyatosan extravertált, ő aztán csinál mindent, amit nem szégyen csinálni, és azért volt érdekes testközelben, hogy milyen valójában. Így órákon keresztül folyamatosan meglepett, mert tökre nem olyan egyébként, ill. egy csomó minden más van benne, mint amit a képernyőn látni. Nagyon fura, hogy ő tényleg ebben él, hogy jól nézzen ki, milyen haja legyen, milyen ékszereket vegyen fel, és tök érdekes, hogy ő a hétköznapokban is mindig odafigyel, hogy a villalét alatt mindig változtassa a szettjét.
A fotózásnál arra törekedtünk, hogy keressük meg Fanniban azt a sokféle nőt, ami benne van.
2015 01 23 Czine Szilvia tesitanár fitness bajnok
É. Ki lesz a legfittebb holnap? (záróvizsga)
CzSz: Fanni, az egyik, csak őneki a viselkedésével vannak problémák...
Éva: Akkor térjünk is rá Fannira.Hát le-meózta a... igazából mindenedet.
CzSz: Hát ott, per pillanat, nem nagyon tudtam mit reagálni, de aztán később így végiggondoltam komolyabban a dolgokat, és Fanninak komoly önértékelési problémái vannak, amit ő is így elmondott, hogy mell-fétise van, mert neki kicsi a melle, csak ezt tudni kellene kezelni, hogy ha két-három hete járna az órára, akkor ez változna, egyébként ma már sokkal jobban viselkedett, visszafogta magát.
Éva: Fanni olyan, mint egy rossz gyerek.
CzSz. Pontosan, és neki figyelemre van szüksége, ha nem őrá figyelnek, akkor csinál valamit. Pont akkor nem tudott kitalálni mást szerintem, és erre ment rá azon az órán.
Éva: Láttam a fekvőtámaszoknál a fiúk nagyon csaltak.
CzSz. Főleg Laci. Hát egy óriás csalógép, a leglustább. Tesiórán biztosan. De a többi órán is figyeltem, hogy ő csak ül, unja az egészet, néz ki a fejéből. Tesiórán azért próbál megfelelni, mert valamennyire azért szeret mozogni, de szerintem az egész életben ilyen lusta.
É: Kit tippelsz, hogy megnyeri az egészet?
CzSz: Hát, lehet, hogy a Fanni, de titokban azért Daninak is szurkolok, és a Dennist lehet, hogy nagyon kedvelik, azért, mert ő is olyan, mint a Fanni lányban, ilyen kis rosszcsont.
Belevaló 2015 01 22 Szathmáry Orsi énektanár
A Fanni? Én a Fannit nagyon csípem. Tehát hogy első pillanatra bementem, Fanni rámnéz, így végigmért egyszer, borítékolta, hogy oké.
Van kedvenced?
Hát ilyen rövid idő alatt mindegyik kicsit a gyermekem lett, ha lehet valakinek drukkolni, vagyis inkább úgy mondanám, hogy szerintem aki most nyerhetne, én azt gondolom, hogy a Fanni.
2015 02 02 Pusztai Olivér (Blogjában lehozta Fanni fotóit)
Hát, amikor kitettem a fotóit, akkor beindult a savazás, és hát ez abszolút természetes, hisz itt abszolút szimpátiáról, unszimpátiáról van szó. Egy picit azért helyretenném a dolgokat.Tehát én nem minősítettem a Fannit, és nem is akarom minősíteni. Nyilván ő képvisel egy értéket, egy stílust bent, amivel játssza a játékot, és ezt tök jól csinálja. Az meg, hogy mi mit hoztunk ki belőle, (a fotókon) egy teljesen más kérdés. Az, hogy valaki nem szereti a Fannit, attól még egy gyönyörű nő. (A savazásról beszélnek, amit a villában kap) Most, hogy Zsu kiesett, ő került a középpontba. De azt lehet bántani aki valamilyen, abba lehet belekapaszkodni, érvelni, illetve ellenérvelni.

lukacstoncsi 2015.02.22. 12:41:05

Ostobenkóék arra nem voltak képesek hogy Dórit maguk mellett tartsák valamennyire.Mindegy mit hazudnak neki de valahogy megjátszhatták vola ami úgyis ment idáig hogy jó ha összetartanak és annak is.De hát kibújt a szög a zsákból ugye...Dennis nagy bemondása hogyaszongya"Maci is mondta Dóri mennyire kétszínű.Hát hiteles forrás ez egyértelmű és pártatlan.Dórit sem dícsérem mert ő is csinálta benn a maga kis játékait de összességében ő tényleg kedvelte Denniséket és nem érdekből mint azok.

zümzümke 2015.02.22. 12:41:09

ordítva-visítva-sírva röhögtem a képregényen :DDD

Szoba kilátással 2015.02.22. 12:41:54

@mobilos perpetuum: pfannikat lehet nagyon túlgondolni lehet okosnak szépnek kedvesnek beállítani, nem az 3 hónap alatt megmutatta - persze ez játék lehet rájátszik a dolgokra de akkor is olyan mint a sminkje -meg attól sem lesz szép, de egy fokkal jobb
Mindezek ellenére persze lehet neki drukkolni

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 12:44:31

@mobilos perpetuum: zsák (jacques) plusz, hogy ezt képes voltál így összeszedni. :)

lukacstoncsi 2015.02.22. 12:44:50

Fannitól meg tegnap ez a beauty dolgokban mindenkinek segítek szöveg hát igen találó volt:D Gondolom jó reggeltet is kíván ennyi erővel mindenkinek ez még belefér:D Megható mindenesetre.

encek 2015.02.22. 12:45:16

uuujgzhzz h7@aggyistenbrittudós: Ne is mond és még az sem biztos, hogy létezem. Vita tárgya, hogy volt-e ilyen kis motkány. Szerintem igeen.
Köszönöm a jókívánságot, mindenki dögrováson, de időnként beordítok, Hajrá Fanni!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 12:49:56

@encek: jó hát én meg este nem tudok lenni, azért most csápolok előre. és sok oscillococcinum !

Trompipi 2015.02.22. 12:51:24

@mobilos perpetuum: roviden szerintem Fanniban van a legtobb potencial.

én se nézem 2015.02.22. 12:54:02

@aggyistenbrittudós: Ajj, hát sokat olvaslak titeket, de azért nem egyfolytában :) sebaj, jól esett kiírni magamból!

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 12:56:45

@én se nézem: :))) valljál színt, kinek drukkolsz, mi a sorrended? (biztos van) :)

dare 2015.02.22. 13:06:16

Jó volt a Zombiháborús képregény, nagyon teccett.
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ha ezt a vidit leadják a párbajon Fanninak 6 óra, még tudnak manipulálni a kérdésekkel és a kisfilmekkel ugyan de nem hiszem hogy csendes párbajt akarnak a múltheti után.
Az igazat megvallva nem is nagyon volt eddig ilyen anyázós párbaj, szerintem ezt olyanra tervezik (indulatosnak), én legalábbis megnéznék egy ilyet.

dare 2015.02.22. 13:17:04

@lukacstoncsi: Ez a legnagyobb baklövésük hogy Dórit kitúrták maguk mögül, 3-an erősek voltak és még jó lehetett volna a fanjai szavazata, de kösz nem kell,elég erősek vagyunk mi ketten is( hát nem hiszem) és ez nagy butaság volt.
Nem mellesleg fogalmuk sincs arról Dóri milyen erős, mindenki csak rálegyint aztán lehet itt még meglepetés.
A face-n pl nem kevés, én még őt se írnám le hogy gyenge játékos.
Fanni ha most kiesik azt csak magának köszönheti, Dóri sokszor elvakultan is kiállt mellette, ordibált azzal aki bántotta, ő meg így hálálja meg neki.
Igazi haver csaj a Fanni.

2015.02.22. 13:23:51

@monroe Vivát Robin: filnszereplokkent filmben csupem utcan elfutnek :)

2015.02.22. 13:24:39

@minden reggel: koszi kiprobalom majd :)

2015.02.22. 13:25:56

@Szoba kilátással: kedvencem vagy koszi :)))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 13:28:45

@aggyistenbrittudós: Fasza, most agyalhatok, hogy nyaljam vissza magam a lecsóstálba. :D

2015.02.22. 13:28:49

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ne legyunk rugalmasak? Egy oda egy visszaszavazas :) na ne legy koszivu :)

lukacstoncsi 2015.02.22. 13:29:36

@dare: Igen erre ís írtam hogy kibújt a szög a zsákból.Fanninak csak a szája nagy így visz ki meg úgy párbajozni embereket de hát ez ő.Dórinak meg Robinnak is megköszönheti hogy nem baszták ki Edina mellé.

Más.Megnéztem Robin beköltözését az esélytelenek nyugalmával indult majd mivel kapcsolata volt elengedte a dolgot aztán késöbb a szakítás után döntött hogy mégis bemegy.Egyik napról a másikra mondott fel a melóhelyén nem volt semmi nagy taktika bekészülés latolgatás mint másoknál hogy mi hogy lesz szimpatikus mit kell megjátszani stb.Ez is tetszik hogy nem próbál más lenni még a végén sem.Szürke meg csak ezek között az hisz mindegyik műsorozik ő meg feleslegesen nem fog.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 13:31:57

@mobilos perpetuum: "Nyilván ő képvisel egy értéket, egy stílust bent, amivel játssza a játékot, és ezt tök jól csinálja."
Értéket?!?! Ugyan mi a búbánatra gondolhat ez a szegény fotós gyerek (vagyki)?

mobilos perpetuum 2015.02.22. 13:45:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Humor, nekem érték. Lacin csak sírni tudok, hogy az ilyenek szabadlábon mászkálnak.

dare 2015.02.22. 13:47:13

@lukacstoncsi: A legjobb taktikát választotta, ez az ellavírozgató, igazán egyik csapatba se beálló, de mégis mindkettővel jóban levő, ez volt a legjobb döntése mert voltak itt nagy ingadozások és hullámvölgyek, és mégis megőrizte ( úgy ahogy) a semlegességét.
Persze kutyázták mindkét oldalról de mégse vitték ki párbajozni, a lényege a játéknak hogy ne párbajozz mert akkor nem is eshetsz ki.
Neki mondjuk kellett az a párbaj mert későn érkezőként bármelyik lecsaphatott volna rá, nem tudta elkerülni de meg is erősítette egy picit a pozícióját.

dare 2015.02.22. 13:53:24

@mobilos perpetuum: Mindkettőn sokat sírnak( legfőképp a szülök de ez késő bánat).
Fanni sajnos lemerült, bár én sokat nevetek rajta még mindig és valahol szeretném is hogy kiejtse Lacit de nagyon elkerülhetetlen a bukása.
Itt már csodának kell történni hogy bentmaradjon.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 14:03:54

@mobilos perpetuum: Nézd, szerintem Fanni nem vicces, a szónak annak az értelmében, hogy "jó a dumája", szórakoztató, élvezetes hallgatni, stb..
Sajnos Fanni egyszerűen csak nevetséges, őt csak kinevetni lehet, aminek semmi köze a humor(á)hoz..
De mindegy, kár ezen rágódni, nem láthatjuk a világot v. Fannit egyformán és meggyőzni se akarlak. :)

Ne küldj levelet 2015.02.22. 14:05:19

@mobilos perpetuum: bocsi, de humor az, amikor valakivel nevetni tudok. pfanni egy bohóc, abból is a rosszabb fajta. azért vicces, mert ő komolyan gondolja azokat a butaságokat, amiket mond, tesz.
legyen tánc

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 14:05:35

@csicserierika: veled jobban működik majd a házasságotok intézményi temploma :) de néha majd beugrom hozzátok :) ))

de egyébként tényleg, nem értem, hogy pont neked, aki alekos vagy, van ennyire ellenére fannyi, ugyanakkora orbitális baromkodásokat hordanak össze a sóban, fáni mitől rosszabb mint alek? hótt komolyan. :)

másodpéldány 2015.02.22. 14:05:43

Hát kedves BRUTI!

ezt a képregényt te követted el? én csak most tudtam megnézni, és ez egy ABSOLÚT OSCAR!

kérem Istent, hogy kiadhasd és gazdagodj meg belőle... szóval ilyet csinálni társadalmi munkába BŰN!

iszonyú sokat röhögtem rajta, fergetegesen jó... ezt tényleg te csináltad Bruti? mert brutál JÓÓÓ! biztos nem segítettek beléd?

jáj, nátyon nátyon oscar!

szerintem meg fogunk neked ezért szavazni egy különdíjat!

lukacstoncsi 2015.02.22. 14:09:51

@dare: Eleve nehéz közel két hete összeszokott csapatba bekerülni és ott valamit mutatni rögtön.Ő eleve nem egy szereplős pali meg idő kellett míg feloldódott.Nem volt egy alvósbaba de mindenkivel igyekezett megtalálni a hangot.Jó döntés volt hogy zsu mellé állt akkor de a sajnos a falka miatt megváltoztatta a döntését.Ebből is látszik hogy ezzel is volt vesztenivalója bár nem volt Zsu a kedvence nem tartotta fairnek hogy rátámadtak ennyien.Persze én is "okosabb"lettem vele kapcsolatban az elején nem sok vizet zavart és én sem figyeltem rá igaz Ádám ugyanannyira nem érdekelet még a balhéi miatt sem.Aztán talán a Dórival való randi meg szövetkezés körül kezdtem el figyelni jobban de akkor sem volt még ennyire szimpatikus csak láttam hogy lassan játékba kerül.Az azért az elején segített neki sokban hogy Edina kicsit felkarolta.A másik hogy az elején rakott jelet fannira ami szerintem épp nem a meghúzódásról tanúskodik.Már akkor felvállalt egy véleményt egy nála balhésabb meghatározó emberrel szemben.Ami szerencséje volt hogy utálni nem utálták nem számoltak vele mert mindig más volt előtérben és ő mindig megfigyelte a dolgokat.

csicserierika 2015.02.22. 14:12:51

@aggyistenbrittudós: ha ki nem nézünk :)
Alek nem volt trágár, rosszindulatú, nagy pofájú. Meddig soroljam ? :) Ennek ellenére lefárasztott bent mindenkit és kicsinált :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 14:13:45

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): aki kedveli az abszurd humort, annak be tud jönni fannyi marháskodása is. de persze nézhetünk laccit is, meg dórit, meg deniszt, engem az ő vicceskedésük, meg semmilyen megnyilvánulásuk nem szórakoztat egy másodpercet sem.

lukacstoncsi 2015.02.22. 14:15:25

@dare: A minap visszanéztem az Ádám-Robin párbaj elötti jelrakást.Dennis azzal az indokkal tette rá Robinra hogy még nem 100%-os iránta a bizalom.Mintha valaki felé is annak kéne lennie ez nem bizalomjáték.Mekkora lúzer ez a pali...

csicserierika 2015.02.22. 14:16:00

@aggyistenbrittudós: én szeretem az abszutd humort, de Fanni inkább közönséges.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 14:16:25

@csicserierika: ó hát ha az ördög a templomba megy, ugye :)
de, az volt. főleg azután h nyert. egyedül trágár nem volt, a mai napig sem, ezt mondjuk aláírom :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 14:21:54

@csicserierika: én is szoktam trágárul beszélni, itt pl nem, mert megvan annak is a maga helye módja ideje. MUNKÁBAN :)))) fannyinak ez meg most a munkája. tegyenek be boxjacques-ot, h levezessék a feszültséget.
:)

dare 2015.02.22. 14:22:36

Jelet rakni muszáj.
Mindig a megosztókra tett, Fanni, Laci, akik ellen bátran kiment volna ha viszik ( de lehet nem jól emlékszem) talán Zsu is kapott tőle de azt kérte.
Na lépek,majd este.

másodpéldány 2015.02.22. 14:22:57

@aggyistenbrittudós:

"én kifejezetten az összeesküvésekért, áskálódásokért, undokoskodásokért nézem mindegyiket."

én se nem tudom nézni igazán az intrikusok tevékenykedéseit, se nem tudom művelni alkatilag az intrikus hadműveleteket... kifejezetten szenvedek tőle, elfordítom a tekintetem, kimegyek a szobából,, eltekerem a tévét, bedugom a fejem a homokba... az életben is próbálok tartózkodni az intrikusoktól... UGYE TE NEM VIKI VAGY JÓ FIZETÉSÉRT?

(meg ne sértődj, ha nagyon mellé lőttem, de már a műsor elején is gyanakodtam rád ilyen szempontból... mert az igaz, hogy magam nem kultiválom ill. gyártom az összeesküvéseket, de viszont állandóan ott rajzanak a fejemben és azon kívül is az összeesküvés elméletek, én sajna szinte mindent elképzelhetőnek és plauzibilisnek tartok és plusz még a köbre emelve is.)

kamilla123 2015.02.22. 14:24:22

@másodpéldány: "ezt a képregényt te követted el? én csak most tudtam megnézni, és ez egy ABSOLÚT OSCAR!"

így van!! :-))))

én se nézem 2015.02.22. 14:25:04

@aggyistenbrittudós: na, tudtam, h eljön ez a pillanat is. Nehéz, nem mondom el, mint százezren előttem, h ebből a kínálatból már nem lehet jó szívvel választani, de ha kést szorítanának a nyakamhoz, azt mondanám, Robin - mint legkevésbé tenyérbemászó személyiség köztük.

Egyébként nem szeretem a fekete-fehér gondolkodást, és bár naná, hogy örömet okoz az ekézés, a kiröhögés, azért esküszöm, mindegyik karakterben látok szerethető vonást az emberi gyengeségek egész tárháza mellett.

Hogy kié legyen a fődíj, abban sztem kétféleképpen lehet gondolkodni - mindkettőt elfogadom: ki adta a show-t nekünk, illetve ki a legkevésbé antipatikus (a kettő most nem ugyanaz sztem, de lehet, h ezt általában véve is el lehet mondani).

Most egyértelműen Fannit küldeném vissza, több benne az élet (úgy egy mázsányival), az életöröm is, és talán önazonosabb. Szórakoztatóbbnak is szórakoztatóbb, bár Lacin, a Meg Nem Értett Szerelmesen is sokat tudtam röhögni - bocs, Laci.

Fannival kapcsolatban hadd írjak le két (szerintem) félreértést: állítom, hogy nem sült buta a csaj, sztem sokan a felszínességéből, felborult értékrendjéből, műveletlenségéből és beszédstílusából következtetnek erre, azonban időnként meglepően gyorsan lát át helyzeteket, ami a veleszületett intelligencia egyik jele (emellett egyedi karakter és frappánsan fogalmaz a maga szűkös, ám szintén egyedi szókincsével). Egyszóval: fejleszthető. Szemben Lacival és Denisszel, akiknek sztem eleve rosszak a képességeik. Lacit nem tartom gonosznak vagy „gyökérnek”, mint sokan, inkább csak unalmasnak, egoistának és nagyképűnek (meg lehet ott egy kis pszichopátia is, lásd, dominanciahajlam és indulatkezelési nehézségek). Denisznek sztem voltak kedves megnyilvánulásai, emellett ő igazán buta és alpári - de egyébként ezért nem feltétlen lehet rá haragudni. Dóri képességei sokkal jobbak sztem, mint a fiúké, de a nulla igényesség és tanulás nyomot hagyott rajta. Meg nyilván van valami önértékelési/testkép-zavar is, vagy nem tudom, miért volt szüksége a turbózásra, nem tűnik annyira komplexusosnak, mint Fanni.

Itt egyébként sokan hatalmas negatívumnak tartják a butaságot, „agyatlanságot”, én nem annyira, nem tehet arról valaki, hogy szerények a képességei, szerintem sokkal fontosabb, hogy milyen jellem ill. hogy van-e szíve. Bár annyiban kell az agy, hogy valaki élvezetes játékot vigyen, az a másik, amit nagyon tudok díjazni, a maradékban ilyen már nincs, de még talán Robin áll a legjobban mindhárom szempontból.

Fannival kapcsolatban még egy félreértés (?): nem szeretem, amikor lekurvázzák itt-ott. Érdekes, hogy ha egy csaj sokat foglalkozik a külsejével, esetleg jó nő is, felszínes az értékrendje, netán még a szexet is szereti és/vagy gyakran gyakorolja, akkor megkapja ezt a jelzőt. Sztem a kurva mást jelent, igazságtalan ezzel bélyegezni.

Na kábé ezek, és bocs, hogy nem röviden, de vegyétek figyelembe, h most hónapokat pótolok :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 14:25:19

@aggyistenbrittudós: "aki kedveli az abszurd humort, annak be tud jönni fannyi marháskodása..." Öööö... hát, abszurdnak abszurd, az biztos. :D

Azért nem érdemes relativizálni a többieket ez esetben, mert egyedül Fannival kapcsolatban szokott felmerülni ez az állitólagos viccces, humoros oldala és most róla van szó.
Egy szóval se mondtam én pl., hogy Laci v. bármelyik más az lenne, nem is hasonlitgatom, hogy Fanni nem az DEBEZZEG x vagy y az lenne.

vastyúk is .. 2015.02.22. 14:28:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Most vettem észre a kérésed, elküldtem privátban a receptet ;)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 14:28:56

@másodpéldány: :DDD imádlak :) de jó helyen kapisgálsz, vikinek szurkoltam, pont amiatt mert hasonlóan gondolkodunk :) de nem én vagyok :)))

én se nézem 2015.02.22. 14:32:10

Dani volt az egyetlen korábban, akinek tudtam volna igazán drukkolni, addig, amíg el nem hatalmasodott rajta a kicsinyesség, sértettség, hiúság, önelégültség, és el nem vesztette a józan ítélőképességét.
Edina is volt szimpi pár hétig, aztán ugyanez - de ezt már sokan megírtátok.

Az zavar egyébként, hogy akik kiesnek, valószínűleg sosem fogják belátni, hogy ez valójában miért történt. Annyira jó lenne megmondani nekik... főleg azoknak, akik többre érdemesek, és akár nyerhettek volna. Srácok, kicsit több nagyvonalúság, és kisebb arc! - valahogy így.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 14:34:01

@én se nézem: te vagy a legkenvencebbem! jobbára én is ugyanígy látom, csak -ellentétben veled- sosem vettem a fáradtságot, hogy ennyire komolyan és hosszan(!) le is írjam.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 14:36:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ex-férjemuram, ne a szád járjon, hanem a kezed! nyomjál szavazatot abszurd fannyíra! köszönömszépen.

másodpéldány 2015.02.22. 14:43:33

@ElzaBerry:

de mi van, ha az új fejlemények mián (a mesterségesen gerjesztett denisz-dóri feszkó, és hogy az a vélekedés a játékosok között, hogy párbaj nélkül senki ne menjen a döntőbe)

robin odaajándékozza dórinak a duplejelet ő meg deniszre teszi... és akkor robin is deniszre tesz... denisz kit vinne? vagy dóri magára pakoltat, hogy inkább ő vigye deniszt, mint denisz őt...

volt egy olyan pont, amikor dóri magára akarta pakoltatni a jeleket, hogy lacit kivigye, csak fanni ezt megakadályozta, nem akarta, hogy dóri magára pakoltasson... szerintem rsézben azért, mert magának tartogatta lacit... mintegy bespájzolta magának párbajra, mármint fanni...

másodpéldány 2015.02.22. 14:46:35

@aggyistenbrittudós:

"de jó helyen kapisgálsz, vikinek szurkoltam, pont amiatt, mert hasonlóan gondolkodunk :) de nem én vagyok :))) "

oké, de most akkor meg ne haragudj rám, hogy akkor ezt az "őszinte" vallomásodat bizonyítéknak tekintem... (károm belőle semmi nem fakadhat és a királynőt se kell megölni, mégis jó lesz)

úgy jártam...

2015.02.22. 14:57:12

@Bruti: Te vagy a károly :))

minden reggel 2015.02.22. 15:01:39

@Bruti: Ráadásul vasárnap hajnalban. *****************

MacákékIcukája 2015.02.22. 15:02:38

@Bruti: szupcsijo lett, az eddigi legjobb! Es kulon koszonet a Robinos befejezesert! :)) :*

csak mert 2015.02.22. 15:08:03

Ez a képregény nagyon jó :))

2015.02.22. 15:09:27

@csak mert: meglátom a képet és felkiáltok: Noelkééém :D (bocs így virtuálisan kicsit magaménak érzem) :D

MacákékIcukája 2015.02.22. 15:12:14

@monroe Vivát Robin: lattam, nicket valtoztattal, jol tetted! B-)

Nem tetszik, hogy a vv oldala Fancsi videoival van tele, mi ez mar?!

Csak ügyesen! 2015.02.22. 15:14:16

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): A kedvencem a 15 perces kisvideó arról, ahogy Fanni főz (!). Komolyan ennyi történik benne. Kérdésedre válaszolva, ezt hívják agymosásnak, a legtöbb szavazatot azzal lehet hozni a konyhára, ha úgy teszünk, mint ha a másik párbajozó nem is létezne. Ez megy most már két napja, Fanni, Fanni és Fanni, a csatolt sajtóban is csak róla vannak cikkek.

2015.02.22. 15:19:25

@csak mert: felíratkozol a robin-fanclub listájára? én vezetem a jegyző köNNYet :D

csicserierika 2015.02.22. 15:20:31

@aggyistenbrittudós: én is, de ekkora szókincsem nem volt, mint amire most tettem szert :)

csicserierika 2015.02.22. 15:21:41

@fosch9: ha jegytőköNNy, az csakis Laccié lehet :)

2015.02.22. 15:23:22

@csak mert: köszike :) @MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Icuka, már 22 :DDD
@csicserierika: a könnyeket összegyűjtöm neki ígérem :))

MacákékIcukája 2015.02.22. 15:23:57

@Csak ügyesen!: ekg! Nincs egy video, amit erdemes lenne megnezni, mindegyik rola szol. Es akkor johogy azt mondjak a nezok, hogy "o csinalja a showmusort"; hat konyorgom, ha csak ot lehet nezni?!
Egyebkent a Robinos tusolos video lassan eleri a 190 ezer megtekintest :DD

@csak mert: legyen igy :D

Tanya Jóska 2015.02.22. 15:24:38

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Már vagy 2 napja akartam, csak mára jottem rá hogy hogy kell.

csak mert 2015.02.22. 15:25:14

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): az ekg mit jelent itt? gondolom nem a szív vizsgálatot :D

csicserierika 2015.02.22. 15:26:24

@fosch9: az jó lesz, mert már elfogyott nekije :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 15:26:33

@csicserierika: de ez maradhat passzívban, nem kell feltétlenül használni is :) @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: minden szavadból sütnek a péknék irigység módra :))
neked gézud van, legyen elég.
:)

Costanza 2015.02.22. 15:26:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: Teeenyleg? es mindenki elmehet? meg a fanni-fanok is?

lobbantott tsilke 2015.02.22. 15:27:40

@aggyistenbrittudós:Sokáig állta a lohamot a szálnyas lavól, de amikol megjelent négy kiskolú kamasz a színen, akkol kapitulált.Kálpótlásul felajánlok hálom lántott tsilkemájat, kedves blittudós.Jál hozzá Söl is!

Bujumburi 2015.02.22. 15:28:16

Te atttyaságoss, Bruti for president! Köszönjük Bruti!

csak mert 2015.02.22. 15:28:35

@csicserierika: elfogyott?? nee, ha edinát meglátja biztos fog sírni este

MacákékIcukája 2015.02.22. 15:29:46

@csak mert: egyetertest jelent, vv6-os aranykopes

@monroe Vivát Robin: ne is mondd, nekem is egy csomo ideig tartott kitalalni :)))

@fosch9: nagyszeru :))) azt lattad, hogy mit irtam korabban? Fanatikus svajciakat szeretnek a csoportban, mert aki azt mondja, hogy "Fanninak drukkolok, de Robin is jo", az Fannira fog szavazni sajna

csicserierika 2015.02.22. 15:30:32

@aggyistenbrittudós: hálisten nem áll rá a szám, csak itt alkalmazom, ha már kihozzák belőlem, mert én ilyen vagyok :)

csak mert 2015.02.22. 15:31:05

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): köszi, már is bővült a lexikális tudásom :D

csicserierika 2015.02.22. 15:32:17

@csak mert: azok örömkönnyek lesznek, az van még :)

2015.02.22. 15:34:36

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): láttam én pedig elfogadásra intettelek :) jelen helyzetben ha támogatják Robint az jó, Fanni sorsa egyelőre kétesélyes, holnap újra számlálunk ha szükséges mit szólsz? Igazi fanatizmus a 3-ban lesz úgyis.

csak mert 2015.02.22. 15:36:13

@fosch9: röppent levél :)

én ma nem tudom ki menjen vissza, de inkább fannihoz húz a szívem..

Costanza 2015.02.22. 15:41:07

@én se nézem: Tok jo! en is irtam egy hasonlo litaniat mar, csak meg ossze kell ollozzam. Jot irtal sztem.

másodpéldány 2015.02.22. 15:42:10

@én se nézem:

fú, hát te jó alaposan nem nézed ezt a showt, ráadásul nagyon hasonlóan látod, mint én, amit nem is nézel, jó kis összefoglalót írtál...

egyetlen kérdésben gondolkozom másképpen, én a a lekurvázást annak tudom be, hogy jelen társadalmunk kollektíve degradálja a nőket, igen a nők nagy része is sajna, túlságosan lenézi és lekezeli önmagát, illetve a többi nőt, tehát ebben kollaborálnak a férfiakkal, mert még nem tértek öntudatra... csak egy meglehetősen kis részük... addig lesz lekurvázás, lényegében az egész női nem ill. anyák lekurvázása, amíg az úgynevezett nő-férfi egyenlőség magasabb szintre nem kerül kis közösségünkben lásd még: társadalom...

MacákékIcukája 2015.02.22. 15:42:28

@fosch9: ok, szamoljunk ujra holnap! En mar most fanatikus vagyok :)))

@csak mert: nincs mit :) arra sajnos nem emlekszem, hogy mi helyett mondtak ezt...

én se nézem 2015.02.22. 15:42:39

@aggyistenbrittudós: megtisztelő, h végigolvastad! ígérem, a jövőben kíméletesebb leszek (hacsak nem lesz nyomós okom az ellenkezőjére), főként mivel alapvetően magam is hajlamos vagyok áttekerni a túlságosan hosszú hsz-eket.

Bujumburi 2015.02.22. 15:42:41

@Csak ügyesen!: Ezt én is így látom de már jó ideje ez megy, karaktereket építenek és gyilkolnak le a szerkik pillanatok alatt. Az új kedvencem Dóri feketítése megfelelő címekkel a videók alatt:

- Dóri Fanni ellen uszítja Robint?
- Dóri nem is szerette Fannit és Dennist?
- Dóri bepanaszolta Fanni Robinnál

Teljesen bárdolatlanul manipulálnak. Az, hogy Dóri hányszor védte Fanni seggét a játékban, Fanni mégis folyvást panaszkodott rá Dennisznek, ahogy Fanni le se szarta csak akkor akart vele aludni újra, amikor Zsu már odaköltözött Dóri mellé, ahogy mindig kiosztotta, ha Dóri mással barátkozott, az hogy Dóri kb. szó nélkül hallgatta végig Fanni rogyásig ismételgetett panaszkodását Dennisre és fordítva, hogy aztán a pár 10 perc múlva már újra imádja egymást, mégis Dórit tetvedékezték... ezek mellett az, hogy Dórinak már nincs kedve utánuk kaparni szerintem egészen eltörpül és mégis azt erősítik a nézőben, hogy Dóri áruló. Ráadásul épp Robin volt az, aki kezdetektől ellenszenvvel viseltetett Fanni irányába, mégis mi ez a hülye uszításos duma?
Mindegy is, ez csak egy a szerkesztők hibáiból, végül is csak azt csinálják, ami a politikusok is, unásig ismételgetnek valamit, és ettől előbb-utóbb elhiszi az ember. Vagy nem. :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 15:43:09

@lobbantott tsilke: hálomlól volt szó, a negyediktől visszapelelem a szálnyat jogtalan eltulajodosításélt folytatólagosan elkövetett minősitett felhasználással súlyosbított miatti egybekötve. csilkemájjal elhelyezett óvadékélt cserébe lehet plóbaidős. söl nem finom, megvesztegetés minősített esetje, még a szemem is becsukom.
mi még csak nem is beszéltünk. alekosz volt.

bigél 2015.02.22. 15:44:50

Hajrá Robin! ;)

Kire szavazzak ma este?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 15:46:52

@Csak ügyesen!: háttt nem tudom, de akkor az én agyamat csak 30 fokon mosták, mert még mindig jó szennyes, és benne maradt minden fannyí folt :)

Bujumburi 2015.02.22. 15:47:02

@én se nézem: jé, ezt mintha én írtam volna :)

másodpéldány 2015.02.22. 15:48:11

@Bruti:

mondanám, hogy igérd meg, hogy az egészet megképregényesíted... de hát ez teméntelen meló lehet, szóval nem hiszem, hogy belefér neked, na és ki fizetné meg aztán a munkád, szóval sajna nem biztos, hogy kifizetődő lenne, ha csak az rtl2-nek nem jönne meg az esze, és nem akarna neked fizetni érte...

vagy már fizet? (és röhögsz rajtam, hogy mekkora ötleteim vannak, csak egy kicsit későn keltem)

tudod, ha a készülő könyv oldalai úgy lennének kinyomtatva, hogy kitéphetőek, és akár plakát is lehet belőle a rajongók szobáinak falain, akkor talán üzletileg sem rossz gondolat...

bigél 2015.02.22. 15:49:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA:
@Szoba kilátással:
Jó az Robinnak? Mostanában keveset voltam, így nem igazán látom az esélyeket. (Igaz akkor se láttam, amikor állandóan itt lógtam.)

MacákékIcukája 2015.02.22. 15:51:02

@Bujumburi: +1000!!!

@Terpesz Szimplex VV7 (bigél): jo az Robinnak, mert Laca gyenge es ki fog esni kov. korben az ellenszavazatok miatt.

@monroe Vivát Robin: en meg a masik 100 :D

mobilos perpetuum 2015.02.22. 15:54:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Minden hozzászólásomhoz nem tehetem hozzá, hogy sajnos a húszezer jelentkező közül csak ilyeneket tudtak választani. A benti selejtes eredmény elszomorít, de legalább a többihez képest próbál Fanni a humorával érvényesülni. Dóri: adom önmagam, de minek, Laci szemétkedéssel, kamuval tolná magát a döntő irányába. Akkor már inkább Fanni. Robin úgy került elő a kerti tuják közül, hogy Edinának a szellemi társa kiesett, egy halvány Pótdanit talált helyette, így került képbe...

csicserierika 2015.02.22. 15:54:29

Fannika full sminkben cukiskodik a VV honlapján. Nyomatják ezerrel.

másodpéldány 2015.02.22. 15:54:45

@fosch9:

"elvekkel nem leszel döntős :D"

jézuska, hát már sajnálom, hogy nem kezdtem egy aranyköpések gyűjteményt korábban, mert most már nem lesz erőm az egész három hónapot átolvasni...

Tanya Jóska 2015.02.22. 15:55:39

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Akkor mi most tenyleg fanatikusak vagyunk..

másodpéldány 2015.02.22. 15:58:38

@aggyistenbrittudós:

"visszapelelem a szálnyat jogtalan eltulajodosításélt folytatólagosan elkövetett minősitett felhasználással súlyosbított miatti egybekötve. csilkemájjal elhelyezett óvadékélt cserébe lehet plóbaidős. söl nem finom, megvesztegetés minősített esetje, "

na most már tényleg le se tagadhatnád, a jogász hátteret...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 15:59:16

@fosch9: Jelentkeztem még délelőtt, felvésnél? :)

Csak ügyesen! 2015.02.22. 16:00:57

@csicserierika: A kérdés csak az, h azért, mert szarul áll és nem akarják h szarul álljon, vagy mert szoros az eredmény, és minden szavazat számít, vagy mert az elmúlt 2 nap Fanni dömpingje meghozta a hatását, és ő vezet? Szóval egy dolgot tudunk biztosra: az RTL Fannit akarja. Én meg nem, és remélem, h én nyerek ;) :D

Van egyébként Laci-Robin közös tánc is, de arról már közölték, h csak a hétfői öf-ben nézhetjük meg :D

astryle 2015.02.22. 16:03:19

látom már a hogyvolt is átalakult ÉH központúvá :D vesszen a ValóVilla :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 16:04:28

@Costanza: Tényleg.:D
Döntőt megyünk nézni, együtt.:D Nem fanokra bomolva.:D
Feliratkozni Fuszeklinél lehet priviben.:D
Legyünk jó sokan, hogy megtöltsük a termet.:D

2015.02.22. 16:05:42

@Csakazértis én vagyok a királynő: igenis, a 23. kis buborék vagy :D
@másodpéldány: igen erre én is gondoltam már :DDD ha van időd és mégis megteszed, tuti siker
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): szuper, épp meg akartam interjúvolni :D (24)
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: "bizonyítsd" :DDD
@csak mert: vettem :)

csicserierika 2015.02.22. 16:05:42

@Csak ügyesen!: ja, pár másodperc van csak a fiúkról, de Fanni "igaz " vallomása végig.
Nem kicsit átlátszó, bármelyik opció is igaz, az általad felsoroltakból.

csicserierika 2015.02.22. 16:06:53

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: tudod mi jár ezért :) De most inkább csak hányok. Hogy is kell ? :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 16:08:27

@másodpéldány: egyébként nem, ez csak egy szerepejáték, mint az összes többi só összes többi szereplőjének. és ezt kéne már a kommentelők többségének látnia.
krisz és iza meg szakított.
brutális.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 16:10:21

@Csakazértis én vagyok a királynő: okos telefonokat nálam kell leadni regisztrál appal, jelszóval, és FB jelszóval. :D Döntő hirdetés után mindenki visszakapja. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 16:10:37

@csicserierika: várj, tolom a konténert, azt még várjad;-)

@fosch9: engem fel ne írj :-D

@aggyistenbrittudós: Úrist'n, tényleg? :-D

lobbantott tsilke 2015.02.22. 16:12:16

@aggyistenbrittudós: ebéd utáni túltelheltség miatt az éltelmi képességem tsökkent szinten vegetál, ezélt ezt most engedelmeddel séltésnek veszem.Ügyvédem Piszok Alfléd javaslatála.Utolsó ajánlatom egy dalab lántott tsilkemáj.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 16:12:55

@csicserierika: felfelé álá robin :)))
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: nem. csak elkomolykodtalanom még a vidám vasárnapot is :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 16:12:55

@fosch9: Köszönöm szépen.:)
Jössz döntőt nézni? :D

másodpéldány 2015.02.22. 16:13:41

@aggyistenbrittudós:

"nem, ez csak egy szerepejáték"

ezt mire írod?

szerintem keveredik a szerepjáték és a helyzetből adódó valóshamis nemszerepjáték...

a mesterséges környezetben valós érzések is teremnek meg műérzések is...

szóval nem tudom, mire gondolsz...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 16:14:30

@csicserierika: Mödansziéba, konténerbe, vagy ha mindegyik foglalt, hátha van még virágláda.
Én nagyon remélem, hogy nem tolják ennyire átlátszó módon a képünkbe a Fannit. Vagy ha igen, ezzel tudatosul sokakban, hogy kit is utálnak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 16:17:24

@-pkata-: Miért is? :D Fb jelszó minek kell neked? :D Ne bonyolítsd túl.:D
Te akarsz szavazni minddel? :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 16:18:54

@csicserierika: jó te visszaélsz azzal, h mmkk szerizlek, még alek sem számít :))))

másodpéldány 2015.02.22. 16:21:09

@aggyistenbrittudós:

ja, jó, de szótárad van... azér' gyanakszom... vagy mostanában volt valami ügyed, ami miatt több ilyen anyagot kellett olvass... mindegy, nincs beszámolási kötelezettséged...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 16:22:02

@csicserierika: pislogj szépen hozzá mmkk.

@aggyistenbrittudós: a hit gyülisek ezt érdemlik? Ezt, he?

2015.02.22. 16:22:47

@Csakazértis én vagyok a királynő: á nem, én már másfél hónapja a tv-ben sem nézem :D
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: na miért? félsz a listáktól? :D

Costanza 2015.02.22. 16:25:57

@én se nézem: Egyebkent szerintem ott romlott el az egyensuly meg az elejen, hogy a pasik egybol le akartak stipi-stopizni a noket, es ugye az elso harom pasibol a Laci hiusagbol tul hamar Dorit sajatitotta ki, Dennis lassu viz partot most volt, a maradek pedig a Dani volt, akinek Fanni kb ket perc alatt dobta a szuret. Bejott Zsu, es Dani egybol kitalalta maganak, hogy UUU na ez eleg jol nez ki, na ez lesz az enyem, mikozben rosszul merte fel az eselyeit, es ebbol a szempontbol meg Dennis is szerenyebb volt, mert nem igy ajtostul rontott be a hazba, hanem kipuhatolta hogy van-e erdeklodes ra.
A Dani tipusu fasziknak egyszeruen mas modszerekkel kell az eletben not szerezni, nem ilyen "jo vagy nalam, jossz dugni" stilusban, amire mondjuk szerintem Lacinak sokan mondanak igent, de Daninak neeeem, ezert is kell massal brilliroznia.
Ugy gondolom, hogy az eletben sem lehetne ket kulonbozobb embert osszeboronalni mint a Zsu-Dani. Viszont ugye Dani hiusagaban (es azert mert kicsit tobbet kepzel magaba mint ami sorry) ranyomult egy olyan nore, aki eleve soha nem venne egy Danit ferfiszamba. De azert csak maradt es nyomult tovabb, a "ha mas nem legyunk baratok" sztoriban, csak ne egjek ugy itt a nemzeti televizioban mint a Reistag.
Viszont ugye ezzel meg Zsut cock-blockolta a tobbi faszitol, mert alanyi jogon neki is jo csaj jar, o lehet akar egy Don Juan, rock sztar, es ertelmisegi is egyben, mikozben meg nem.
Emiatt rossz oldalra is allt, szerintem nem a Lacis csapatba kellett volna allnia, hanem a Fanni-Dori-Dennisbe, vagy pedig Edinaval barizni, az elejen Edina meg ertelmesebb volt, amig nem lett hiperaktiv.

Ezt nem tudjak a faszik felfogni egyszeruen, hogy a no valaszt es a no dont, ahelyett hogy szepen beulnenek az anyosulesre az elejen, es hatradoltek volna, elkezdtek egymas farkat meregetve noket leosztogatni ily ostoban mikozben ilyenkor mint lathattuk, akkor is a nok dontenek hogy nekik ki kell.
Csupa bajt szult az egesz, Laszlo meg lett alazva alfahimsegeben, hogy egy "prostitualt" ot dobta, meg is zakkant; Daninak otszor akkorara forrt fel az agya, hogy o itt nem kell, pedig mar ot mar felfedeztek. Az Adam is eleg ocsmany lett ket perc alatt, amint kiderult, hogy o sem kell. Az utolag bejott faszik is probaltak az udvarlos koroket futni, de egyedul Dennis csinalta jol, es Robin ebbol a pasi-csaj viszony szempontbol.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 16:26:40

@fosch9: Ülhetsz háttal.:D Vagy hozhatos a sört a csajoknak.:D Eddig Fuszekli egyedül van pasi, erősíteni kéne.:D

Krétagarbó 2015.02.22. 16:26:47

@Csak ügyesen!: sztem nem higany van benne, vmi más cucc. Nekünk is ilyen van, vmi kék folyadék mér benne. Volt digitális is, de az kevésbé volt megbízható, mint ez.

bigél 2015.02.22. 16:28:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA:
leginkább mással foglalkoztam, mert már untam a banánt, de nagyon
de azért olvasgattam a HV-t, meg öfit is próbáltam nézni, de nagyon nem kötött le
sőt egy-két alkalommal kommenteltem is, de nem ismert fel senki, mert lehagytam a zárójeles részt :D :D

bigél 2015.02.22. 16:30:05

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): áh, köszönöm a megtiszteltetést :)

Krétagarbó 2015.02.22. 16:30:59

@(AdottEsetben)KötsögLány: Jobbulást!!!
@Csak ügyesen!: a békáktól simán kapok én is pánikorohamot, bármikor, bármilyen békától, még a sima leveli békától is. :)

Szoba kilátással 2015.02.22. 16:31:17

@mobilos perpetuum: milyen humor??? Pfanni humoros jé ez eddig nem derült ki annál inkább primitív és erre rá is jatszik a lóvéért az anyját is leköpné - szerintem nem ezt kellene díjazni hanem azt ha valaki kb ember tud maradni ebben az emerkiserletben

csicserierika 2015.02.22. 16:32:52

@aggyistenbrittudós: most mé' ? Fanni fanságod ellenére még le sem csicskáztalak :) Csak könnyek nélkül sírokkk befelé :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 16:33:50

@másodpéldány: ne már! zagyválni bárki tud. ez amúgy sem jogi nyelv volt, hanem rendőrségi szóvívós.

szmoti 2015.02.22. 16:35:48

A nagy olvasgatásba, elfelejtettem az illetékes nickjére klikkelni, így nem tudom kinél kell jelezni, hogy én is jelentkeznék Robin mellé/fölé/alá/elé buboréknak :)

szmoti 2015.02.22. 16:37:16

@Szoba kilátással: áhh :D basszus mi van ma velem :) Köszi, remélem látja majd ő is :D

bigél 2015.02.22. 16:37:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: úgyis mondhatjuk :D :D
szerintem csak szórakoztattam magam (ha már a műsor nem szórakoztatott)

bigél 2015.02.22. 16:38:40

de most mentem tornázni, este még visszanézek, hogy mi lett az eredmény

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 16:38:43

@csicserierika: ezen csodálkoztam is, és tökre fordítva képzeltem (befelé csicskáztál, kifelé könnyeztél) mondanám, hogy sajnos, de nem, mert közénk nem állhat egy ilyen piti dolog. :D

másodpéldány 2015.02.22. 16:39:11

@aggyistenbrittudós:

aha... nekem úgy is jó vagy! abban a pillanatban, hogy elolvastam ezt a szót: rendőrségi szóvívő, rögtön meg is jelentél a lelki szemeim előtt mint rendőrségi szóvívő, bocs de ez nálam szakmai ártalom (és nem, nem mondom meg mi vagyok, bár gondolom vagy tudod már, vagy nem)

sajnos most egy darabig itt kell hagyjam a társaságot, hív a háztartás...

ha fanni ma kiesik, lesz időnk még a búcsúzásra... legalább nem kell attilát néznem...

Krétagarbó 2015.02.22. 16:39:40

@aggyistenbrittudós: Sztem itt mindenki lassan Robin fan lesz, ha kiesik Lacci, akkor én is:) És gondolom a Fanni fanok is dettó. Valahogy minden szál Robinhoz fut. Nekem az nem tetszik a srácban - azon túl, hogy egyébként ő a legvállalhatóbb emberileg - hogy későn jött meg a játékba, míg mások az elejétől tolják, le is amortizálódtak rendesen, ő kb. 3 hete nyílt meg.

Krétagarbó 2015.02.22. 16:41:55

@minden reggel: én is én is:) mindig vicces, ha visszamennek a régiek.

Costanza 2015.02.22. 16:44:10

@Bruti: legyszi megmondod milyen progival lehet szerkeszteni egy ilyen kepregit? Nagyon bejovos. Love <3

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 16:44:51

@csicserierika: könnyű, ha átlátszó vagy:-D
Én kérek elnézést :-)

2015.02.22. 16:45:28

@szmoti: én vagyok az írnok így jegyzem a jelentkezést :) 25-en vagyunk már

@Krétagarbó: félig bevehetlek a listámra? akkor már közeledünk a 26-hoz is

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: mert lelkes listaíró vagyok :D

Kedves további kis robin buborék jelöltek álljatok elő :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 16:47:24

@Krétagarbó: asszem pont csicseri fogalmazta meg 1-2-3hete, nagyon precízen edinával kapcsolatban, hogy ahogy teltek a hetek, úgy érkezett meg a játékba és bontakozott ki a személyisége. na ugyanazt gondolom, amit írt, csak robinról.
@csicserierika: tisztán emlékszem, h te voltál.

2015.02.22. 16:47:55

@csicserierika: kegyedet mivel vesztegessem meg, hogy felkéreckedjen a robin listára?

MacákékIcukája 2015.02.22. 16:52:16

Annyira jok vagytok, olelest kuldok mindenkinek!!! Lavszercsi van :)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 16:53:55

@Krétagarbó: fannyi mmkk csak is, már írtam, miért :))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 16:54:08

@-pkata-: Regelt app nem elég? :D Biztosra mész::D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 16:55:22

@fosch9: Eztet most benéztem nemileg némileg? :D

2015.02.22. 17:00:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: jahaj úgy nevetek, a 3. vagy és fuszi a mai napig nem látja azt amit megláttál - az indoklást átküldöd nekem priviben? nagyon érdekel miért gondoltad :D priviben légyszi írd meg :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 17:01:11

Délután szunyókáltam és Másodpéldánnyal álmodtam. Ez már a vég.
Komolyan el kell gondolkodnom tévénézési szokásaimon.

csicserierika 2015.02.22. 17:01:14

@fosch9: ha már így rákérdezett, először is nem vagyok megvesztegethető, de van az az eset mégis :) Minden Robinos küld egy appot most Laccira, és ha döntős, ( bár addig még van egy párbaj, és akkor is kérek még valamit :D ) annyi nekem elég, úgysem győzhet, és akkor mondom, h inkább Robin, mint bárki más.:)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 17:03:20

@csicserierika: edináról. épp az volt a topik, hogy régen kezdetekkor mennyivel másabb volt a természete, mint manapság.

Kosztarika 2015.02.22. 17:03:39

Akit érdekel: Rtl 2-n Segitég bajban vagyok. vv Maci szerepel benne!

Krétagarbó 2015.02.22. 17:04:10

@fosch9: nem tudom, nem akarom magarmra haragítani Icukát. Én Birikével együtt Svájc leszek a magyar Svájcban egyelőre:)))

Krétagarbó 2015.02.22. 17:05:28

@aggyistenbrittudós: Edina szinte az elejétől játszott. Az első két hétben volt csak megfigyelő státuszban, ahogy Robin bejött, utána már Edina játékban volt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 17:06:27

@Krétagarbó: de pont hogy nem svájci vagyok, hanem fannyis :) mondjuk felesleges feszkót nem akarok, abban tényleg svájci vagyok.:)

Krétagarbó 2015.02.22. 17:08:01

@fosch9: ne zavarj össze, te leányzó vagy, nem? :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 17:09:07

@Krétagarbó: de, de már nincs sok értelme. Vége a játéknak, egy hét van csak. Így mindegy, h vele, v nélküle.

MacákékIcukája 2015.02.22. 17:09:09

@fosch9: kuldesz majd privit a tagokrol? Kivancsi vagyok, kik azok (nagyjabol tudom, de most mar tok sokan vagyunk)

@Krétagarbó: miert haragitanal magadra? :-O

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: mi az, hogy mi van mar :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 17:09:48

@-pkata-: hááát, lehet.... bár a blogolási szokásaimat újabban erősen meghatározzák az azt generáló tévéműsorok. :D

2015.02.22. 17:09:49

@csicserierika: jaj ez kemény dolog ha robin is a döntőben akkor nem nyomhatok lacira sskk :D
félek nem fogunk tudni kiegyezni mert zsu miatt még neheztelek laci úrra
@Krétagarbó: két fél buborék vagytok az már egy egész úgy meg tudom nyomni a jelenléti ívet :D
@Ilyen vagyok: engem nem érdekel de te kedves vagy :)

Ki fog oscar díjat nézni velem?

Krétagarbó 2015.02.22. 17:10:04

@aggyistenbrittudós: Akkor csak én. Én most Laccit szeretném vissza, de nem meggyőződésből, inkább csak Edina miatt. Ha kiesik, úgy is jó, és akkor viszont nyerjen Robint, de azt sem meggyőződésből szeretném majd, csak ha ő nem, akkor ki? :)

MacákékIcukája 2015.02.22. 17:10:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): lol ezen jot rohogtem :DD

Egyebkent fb-n kiraktak a szerkik Fanni anyukajanak a videojat, es tele van felhaborodott kommentekkel, hogy az rtl nagyon egyoldaluan kampanyol. Ezek szerint nem csak nekunk tunt fel :)

2015.02.22. 17:12:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: azt csináljon aki akar
@Krétagarbó: engem 3-an fiúnak tippelnek :D
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): jó kis házi feladatot kaptam, akkor párbaj alatt én az előző posztot fogom olvasni és jegyzetelni :D

Krétagarbó 2015.02.22. 17:14:05

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): mert azt írtad korábban, hogy csak olyan Robin fanok kerüljenek a listára, akik teljes elánnal neki szurkolnak, holmi fannisták pl. ne. Én csak akkor tudom támogatni Robint, ha Lacci ma kiesik. Sorry:)

MacákékIcukája 2015.02.22. 17:14:11

@fosch9: jaaa, azt hittem, hogy irtad kozben :D hajjaj... figyi, en is elkezdhetem ha gondolod (bar mondjuk total nem szamit :D). De ki kene porszivoznom elotte :S

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 17:15:04

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hahhha, na! és mit csinált veled :)
(ki ne találd már, h álmodtál, és nem osztod meg velünk???)

Szoba kilátással 2015.02.22. 17:15:47

@fosch9: meg vagyok elégedve munkásságoddal - eddig

MacákékIcukája 2015.02.22. 17:16:26

@Krétagarbó: ja, ertelek. De te nem Fannista vagy, hanem Lacista, az mas :D celnak megfeleloen appolsz :P (tessek, maris mennek a gumiszabalyok a csapaton belul, hahahaha :D)

2015.02.22. 17:17:01

@Krétagarbó: nekem így oké
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): vállalom csak kis időt kérek rá :)

MacákékIcukája 2015.02.22. 17:18:20

@fosch9: hagyd, idopocsekolas :)))) Max. akkor csinald, ha rettenetesen unatkozol :) En is fiunak tippeltelek btw :D

Szoba kilátással 2015.02.22. 17:19:14

A fejlécben mar éden hotisok vannak így múlik el a vvsek nagy celebsege

brokeness 2015.02.22. 17:20:14

Csak a Laci ne!! Erőszakos, agresszív, ostoba, egoista. Még nem köztörvényes.-) Dóri is megéri a pénzét. Amikor látta, hogy Laci a párbajról visszajött, egyből mögé állt. Fanninak volt egy okos beszólása: nem gondolja-e Laci, hogy a 2 legellenszenvesebb villalakót hagyta kint, s még így is éppen hogy csak vissza tudott jönni? Persze Laci el van szállva a saját sikerétől, aláz mindenkit , hazudik, ugyanazt a negatív kampányt folytatja, mint Edina és Dani. Remélem, kint is maradt.

2015.02.22. 17:21:52

@Szoba kilátással: igyekezni fogok ezután is, hogy rászolgáljak a dícséretre :D
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): felőlem bárki lehetek akit csak szeretnél :D (megcsinálom azért is)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 17:22:28

Szerintem Fanni nyer. Őt akarja a csatorna. Mindenütt nyomják ezerrel. Azt hiszem, hogy ma jártam itt utoljára..... mivel Fanni megy vissza, Robinnak annyi meg a többieknek is. A jövőhéten beköltöző VV -sek nem érdekelnek, úgyhogy nem fogom nézni tovább. Majd március 1 -én, megnézem a finálét.Egy életre elegem lett a VV - ből, nem csak a játékosok, hanem a csatorna pofátlan belenyúlásai miatt is.........HAJRÁ LACI!!!! - Most menj vissza, ha csak a következő párbajig is! Nem kell megnyerd, csak ezt a " humoros", alpári, mocskos szájú Fannit hagyd kint!
További jó drukkolást mindenkinek a párbajon! Nekem ennyi elég volt belőlük. HAJRÁ LACI!:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 17:24:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hogy te milyen befolyásolható vagy :D
Amíg nem volt hozzám átvezetve a kábel, addig csak a földi adások voltak. nem is nagyon néztem TV-t. Most is az M1 megy nálam a büszekeség és balítélet. :) Sajna az Agórát későn vettem észre tegnap. Azt hiszem, az RTL-en ment.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 17:27:32

annyit tisztázzunk már le, hogy a fannyisokok és robinnyosok között mmkk béke van, jó? :)

ornyim 2015.02.22. 17:29:11

Sziasztok! Az elmúlt négy napban nem nagyon olvastalak titeket, a túlélésért küzdöttem. De már megmaradok. :) Nem is tudom visszaolvasni ezt a rengeteg hsz-t, ezért most csak annyit mondanék, hogy HAJRÁ LACI!! :) Ha kiesik, akkor onnantól Hajrá Robin! De azért örülnék, ha az utolsó héten még nézegethetném :)

Krétagarbó 2015.02.22. 17:32:32

@ornyim: jobbulást neked is, úgy látszik, nem csak a vellában tombol a vírus...:(

MacákékIcukája 2015.02.22. 17:32:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: de igen, akkor mindenkinek kuldok! :))

@aggyistenbrittudós: oke, letisztaztuk - MMKK :))) jo az itteni banda! :)

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ne add fel, erdemes mindenkeppen Robinra appolni, minden szavazat szamit!

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): szuper!! :)

Szoba kilátással 2015.02.22. 17:34:31

@fosch9: hol van csóka úr minél nagyobb szívbéli társad??

Kosztarika 2015.02.22. 17:37:04

@csicserierika: nézz felfele és szoríts össze a fogadat ( a sürújét mmkk vissza kell tartani) :D :D

csicserierika 2015.02.22. 17:37:24

@fosch9: Robin MMKK döntős sztem, csak azt szeretném ha Lacci is, bár tudom, h nem győzhet. Tehát a döntőben már felőlem mehet Robinra is. Csak most essen Fanni, mert ha tényleg nyomják, Robint is veszélyezteti sztem. No ? Így ? :)

2015.02.22. 17:37:26

@Szoba kilátással: haha úgy elrepült tegnap este azóta sem károgott ide :D
@aggyistenbrittudós: jó ötlet
@Krétagarbó: nem ugrik oda, hogy melyik hsz-emre írtad a nemet
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: névsorolvasás lesz

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 17:37:45

RTL 2-n meg Pochahontas megy, most látom.

csicserierika 2015.02.22. 17:39:11

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): látod, ez a felületes tanulás, én is felejtek, nem csak a villalakók . Szorítani fogom :)

2015.02.22. 17:39:52

@Szoba kilátással: amúgy nagyon tetszett h így figyelsz a részletekre :DD

@csicserierika: én tudtam, h egy sáfár veszett el kegyedben, már tegnap is megmondtam
nagyon jól érvel nagyon jól, csak ne lenne az a fránya laci :DDD
én elbizonytalanodtam a fanni-laciban mindkettő ellen van érv

Krétagarbó 2015.02.22. 17:40:42

@fosch9: én nem néztelek fiúnak:)

ornyim 2015.02.22. 17:43:23

@Krétagarbó: @-pkata-: Köszi :) hátja, pedig nem is mentem közel Dórihoz :D De, hogy még ez is elkerüli Fannit, az azért fura :D Remélem cserébe kiesik :)

csicserierika 2015.02.22. 17:43:31

@aggyistenbrittudós: aSz ne én voltam, v letagadom :) Edinától nem szende vidéki lány szerepet vártam, hisz nem úgy jött be, és be sem válogatták volna. Ha nem jön a fene nagy szárálám, akkor nem tudom, h milyen taktikával, és meddig jutott volna. Kész káosz ez a széria, még jómagam sem tudom a végét, ez pedig már a vég :D

MacákékIcukája 2015.02.22. 17:43:41

@csicserierika: ez teljesen jo erv, Fanni nagyobb ellenfel Robinnak, mint Lacc :)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: jajjj nemar, naaaa :(((

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 17:44:04

@fosch9: én sem néztelek mindig fiúnak :-D

A ruhák érdekelnek majd mmkk.

@-pkata-: most mondod?

csicserierika 2015.02.22. 17:46:12

@fosch9: hát ez az, Lacci ,és nem boci szemű, hanem mandula , ami igen nagy hatást tud gyakorolni egyszerű kommentelőkre is :D
Nézd meg, h Fannika taktikát váltott, és folyton a képünkbe nyomják. Nem jó ez nekünk :)

lobbantott tsilke 2015.02.22. 17:47:08

Elősen dlukkolok Auléliónak.Nem sokat hallok lóla, de ez nem tántolít el.Hajrá Eulália!Még egy Sölt találtam.A szelencse fia vagyok.

MacákékIcukája 2015.02.22. 17:48:03

@csicserierika: nem hat, nem jo... ezert kell kiejteni, appoljatok csak szepen Lacira ;)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 17:48:04

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Belenézek...de már nem csak Berki, hanem az asszonya is (Pamela) meg a Varga Viktor volt nője, C.Diktátor is fogja a műsort vezetni. Egyikkel sem szimpatizálok.:(((( A játékosokat még nem láttam. Holnap este megnézem a kezdést.

csicserierika 2015.02.22. 17:48:21

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): sztem is. Be kell látnom, h Lacc nem nyerheti az egészet, de menjen amíg tud, addig sem látjuk Fanni babát, és Dennis is megmutathatja ( bár csak egy hete van ) h mit ér nélküle.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 17:49:03

@aggyistenbrittudós: tök elmebajos a történet és már kezd homályosulni...
Egy településen laktunk, de nem ott én valójában élek, alighanem Szeged lehetett, mert volt valami vizparti rész is és korábban az indexen néztem valami fotósorozatot, ami erről szólt.
Én tudtam, hogy ő ki, de ő nem, hogy én a gyilkos ukrán harcidelfin vagyok.
Valami régiség boltban lakott (amit ismerek onnan, ahol régen éltem, de akkor virágüzlet volt) és a pultba be volt épitve egy mosógép, amibe én valamiért átvittem egy csomó cuccot, de nem mosni, hanem tárolni. Ruhák és könyvek, papirok is voltak köztük. Aztán ezeket jól el is felejtettem, ő meg nem szólt, de aztán elhoztam és csodálkoztam is, hogy eddig nem kellett neki a mosógép. Aztán volt ott egy öregasszony is, akitől kaptam egy plüssnyuszit, aminek le volt varrva a füle előre az orrához. Nem értettem...
Amúgy Mp. kedves volt, csak magamban sajnálkoztam, hogy miért jár mindig valami kockás cuccban. Valamiért folyamatosan azt hittem, hogy akkor kelt fel, mert olyan kócos volt a göndör haja és hát az a kockás flanelköntös is ezt erősitette bennem. És mig én pakoltam ki a mosógépből, valami erotikus könyveket akart rám tukmálni, de mondtam, hogy nekem nincs időm ilyesmire. Aztán a macska felugrott mellém és felébredtem. :D

Ja, a vv-ről szó se esett. :D

ornyim 2015.02.22. 17:49:43

@csicserierika: szerintem Dennis Fanni nélkül tuja lesz..

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 17:50:21

@aggyistenbrittudós: Figyelj! írtam, hogy a fináléra jövök. Ha Laci nincs, akkor Robinra nyomom a lájkot. Aztán kalap, kabát...kitörlöm az appot, nehogy kísértésbe essek még egyszer!

csicserierika 2015.02.22. 17:50:40

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): micsoda konszenzus, már béketáborban érzem magam lassan :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 17:50:58

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: az tényleg nem komolyan vehető trash, azt élvezni kell a sok idiótával, hát még Berki, hódi, szintike :-D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 17:59:18

@Szoba kilátással: Jaj, dehogynem! Már anyuka is mantrázza, hogy milyen aranyos a kislánya, és Fannika viszi a hátán a showt.... Nagyon büszke a lányára, mert magát adja, és otthon is ilyen.:( Pedagógus anyuka...már értem, hogy kire hasonlít a kislánya. Jönnek a párbajra mind az egész család, apu, anyu, meg a 11 éves öcsike is. Meg van a véleményem róluk. A kistestvér nézheti, hogy nyalják ki a nővére lecsós tepsijét.:( Felejthetetlen emlék lesz a számára...HAJRÁ LACI!!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 17:59:50

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Gondolkodom. A háromban Robin mellé egy Dóri kéne és egy Fanni, vagy Denis. Ha Laci marad, akkor megoszlik a szavazat közte és Robin közt, és valamelyik kiesik harmadikként. Ok, hogy utána újraindul, d elehet, hogy nem az esne ki, akinek jó lenne. Vagyis Robin mellé két olyan lakó kell, akik egymást gyengítik. Fanni és Denis azért lenne jó, mert valamelyik kiejti a másikat a megoszlás miatt, és mivel nagyon hiszek az őszinte kapcsolatukban a jövőben (nem), egymásért nem fognak nyerni.
De lehet, hogy inkább ennem kéne gondolkodás helyett.:D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:03:20

@aggyistenbrittudós: Ha Fanni kiesik, maradok...de csak Hogy Voltot olvasok, amíg benn lesznek a régiek. Amikor kimennek, nézni fogom. (sajnos Fannit viszik vissza.) Másképp nem tolnák ennyire....Lacinak harangoztak. -ennyike-

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:04:11

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Azért azt megnézem, hgy egy 15 karikás adásba, ami élő ráadásul, beengednek egy 11 éves kiskrapekot. Eleve anyuka nevelési elveit minősíti, hogy megfordult a fejében és élő adásban ki is ejtette a száján. A lánya támogatása jó dolog, álljon is ki mellette, mert nagy valószínűséggel az ő nevelés csődjük a viselkedése, de sztem ezzel gyengítette a lányát, hogy kvázi elismerte a viselkedését és elfogadta.
Pedagógus pálya. Én is óvónő vagyok. Tudom, hogy a szülők milyen sok szempontot figyelembe vesznek, mikor a gyereküknek ovit választanak. Hát ez nem az a szempont, ami alapján én hozzáengedném a gyerekeimet. Amitől lehet szuperjó pedagógus, de ezzel a nyilatkozattal a saját megítélésén rontott. Szigorúan szerintem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:05:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Egy kérdésem van: mit ettél vacsira? :D
Nekem akkor vannak ilyen csudajó álmaim, ha fokhagymás-tejfölös lánygost nyomok csülökkel éjfélkor.:D

2015.02.22. 18:05:29

@csicserierika: látom Icuka megegyezett azóta veled :D nem bírálom felül mert erős kötelék fűz minket robinhoz :D
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @Krétagarbó: francba :D

Ja én is ma olvastam, hogy gyagyáscintike vezeti az éjszakait az a baj h akkor az éjszakai adást nem nézhetem, már ez a széria is sokat rontott a lexikális tudásomon de cintikét nem viselném el. Csak a normál adást. Bár az éjszakai érdekesebb lesz. De hogy tud ez a tv2 minden fogyatékost összeszedni nem értem nem értem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:06:12

@csicserierika: Sztem tovább jutott volna, de ezt már sosem tudjuk meg.:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:07:09

@fosch9: Ki az a Cintike? :) Tudom, a lexikális tudás, kicsit erősíteni kéne, de mégis, ki ő?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:10:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: Élő adásban mondta, hogy viszik a kisfiút is.:( Remélem, nem engedik be!!! 15 karikás műsor. Arról nem is beszélve, hogy éjjel egy olyan gyereknek már ágyban van helye! Fogalmam sincs, hogy milyen "anyuka", de örülök, hogy az én gyermekeim normális óvónénikhez jártak...ilyennel mint Ő még soha az életben nem találkoztam...

Szoba kilátással 2015.02.22. 18:11:02

@fosch9: gyűjtik a képernyőszemetet végülis legalább egy helyen vannak..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 18:11:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: atyaég, te még élsz? :-D

Cintia Diktátor, keress rá.

@fosch9: éjszaka? Hamarabb lesz, mint a mostani öfi.

Fu Szekh Li 2015.02.22. 18:12:43

Jó estét mindenkinek! Volt valami érdekes napközben?

ornyim 2015.02.22. 18:12:53

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Ja, igazad van, faszlóbáláson kívül még mindig nem láttunk semmit, de már nem is fogunk. :D Döntős lesz, ez már tuti, de remélem elsőnek esik ki onnan.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:13:25

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Igen, arra céloztam, hogy legalább ne mondta volna ki.
Nem akarom nagyon minősíteni, mert ezt így nem lehet megítélni, de hagytak a férjével ilyenné válni egy lányt és akkor még a kicsit is vinnék, akiről korábban azt nyilatkozta, hogy bántják a nővére miatt.
Viszont ha jól emlékszem, van egy nővére is, vagy nincs?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:15:10

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: @Szoba kilátással: Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.:)
Így már tudom.:D De eszembe nem jutott, hogy ezt a lényt valaki valahol alkalmazza, pláne olyan helyen, ahol meg is kell szólalni.
Hát elég érdekes lesz, hogy tud-e annyira jó lenni az ÉH, hogy ezeket az embereket elviseljem.:D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:15:44

@csicserierika: Szerintem is ha Fanni megy vissza, akkor Robinra veszélyt jelent. Én most Lacira tettem, ha kiesik akkor jövő vasárnap Robinra lájkolok...oszt várom az eredményt. Remélem, Denisz is kiesik. Ma Fanniék, megint szerelmesek lesznek a párbaj előtt.:) Fanni sírni fog.

Sir Ö. S. Bandi 2015.02.22. 18:15:55

Sziasztok!
Mit gondoltok, Fanni káromkodásszintje miért közelít a nullához pár napja?
Közel a (játék)vég, és az "ez én vagyok" mégse az igazi, nem olyan eladható?
Valószínüleg a Villanővér segit neki, azért nem kapta meg a vírust sem, hiszen már be volt "oltva"!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:18:42

@Csakazértis én vagyok a királynő: @csicserierika: Itt írtam, hogy sztem Fanni nem gyengíti Robint. Robinnak egyedül kell a saját oldaláról lennie, max. Dóri, ha vannak még bent olyanok, akik Fanni-oldalúak, akkor azok a szavazatok oszlanak a 3-ik helyért. Utána már valóban mindegy.
De Robinnak szüksége lesz az Edina-szavazókra is, meg a Laci-szavazókra is, és a kiesetteknek a szavazataira, akik ezt az oldalt támogatják. Fanniéknál nem baj, ha oszlik, egyik potyogjon ki.

lukacstoncsi 2015.02.22. 18:19:56

Fannika már gyón...fenn van a valovilag.hu-n.Hát tudtuk hogy ennek a jó részét már de ettől még nem avatnám szentté.Kétszer műsírt számolta gondolom:D Fanninak már kicsit késő ez nagy őszinteség Dennis felé.Egy ideje már szex sincs a nagy kiabálós veszekedések is eltünni látszanak.Érdekes.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:19:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nincs nővére, csak az öcsikéről tudok...majd meglátjuk estére.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 18:20:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): majd jön Biri, aztán megmagyarázza, az jó lesz mmkk :-D Előre dörzsölöm a kezem. Hihi ;-)

Szoba kilátással 2015.02.22. 18:20:10

@Fu Szekh Li: semmi gyanúsan nagy a haverság... Még aggyistenbrit... Is békejobbot nyújtott robinista vagy e

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:20:54

Közeleg a vége!
Kedves kommtársak!
Közös döntő nézésre invitálunk március 1-én.
Helyszín 10. ker. Budapest, Tavas utca, Acapulco étterem.
Gyülekező 18:00-tól.
Feliratkozás Fuszeklinél.
Gyertek.:D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:21:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: Most, hogy megkapta a 2 szurit, egészen jól. Lehet, hogy viszik azt is.:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 18:22:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: ez ebéd után volt, de semmi durvaságot nem ettem, úgyhogy ez nem lehet az oka. :D Brokkoli-krémleves, fokhagymás pulykamáj, spárgás rizottó, ilyesmi.
De bevallom, én a későesti, füstölt oldalassal turbózott töltött káposzta után se szoktam hánykolódni éjjelente, vasból vagyok. :D

Sir Ö. S. Bandi 2015.02.22. 18:24:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Időhiányos vagyok Dotti, de vv-re szánt időmet veletek olvasom el.Üdítő!

Szoba kilátással 2015.02.22. 18:24:44

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: az sem lesz elég reméljük
Nem mutattak állást? Ha kicsi a különbség akkor simán kivárják azt a pillanatot amikor Pfanni vezet - ezt sem értem /dehogynem/ miért nincs megmondva előre hogy pontosan meddig lehet szavazni

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 18:25:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: na, kiváncsi leszek. Esetleg valaki ki is ingázhatná... már csak a mai párbaj miatt is. :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:27:59

Na, beteszem a Laci meztelen képét utoljára. A VV 7x4 -ben...meztelenül fürdik Dórival. Görgetni kell lefele, ott a képgaléria, szemből lehet látni. Nem látom se kicsinek, se görbének, a Robiné sem nagyobb, amit a múltkor megmutatott. Szerintem átlagos...

hogyvolt.blog.hu/2014/11/20/valo_vilag_7x04_na_ki_turkal_dennis_anuszaban#

Nem tudom, PKATA....itt van??? Nem szeretném, ha lemaradna a látványról! =D =D

csipkebogyótea 2015.02.22. 18:30:16

@ornyim: Én sem jártam erre jó pár napig, oxigénért küzdöttem, most sincs sok belőle. Hajrá Laci, bár ahogy elnézem a csatorna mesterkedését, nehéz lesz.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:30:24

@Szoba kilátással: Egyszer mutatott állást Lilu, azóta semmi. Azt hiszem 48 - 52 volt. (de nem biztos.) mindegy, valami ilyesmire emlékszem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:31:16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Ide biztos jövök, jó a társaság.:) De úgyis nézni fogom, csak jár a szájam.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:33:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Elvileg én se, de akkor, attól a lángostól én sírtam fel éjjel, nem a gyerek.:D
Viszont akkor nincs rá magyarázat, vagy túltöltődtél, vagy nemtom.:D

Kosztarika 2015.02.22. 18:33:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem Pesten lakom és időben nem fér bele sehogyan :( :( Pedig nagyon szeretnék :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:35:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én azt olvastam, hogy a kisfiút bántják az iskolában...a nővére miatt! (mármint Fanni miatt.) Ez a főcímben van. A cikkben olvastál a " nővéréről?" Én nem láttam olyat. Olvasd már el még egyszer! Vagy Te nézted be, vagy csak én nem találom.:(

Fu Szekh Li 2015.02.22. 18:38:54

@Szoba kilátással: Nem kellett volna kitiltani Conchit. Egyébként nincs TV-m és csak beszélgetni járok ide :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:40:14

@lukacstoncsi: Itten van: rtl.hu/rtl2/valovilag/fanni-gyonasa
Némára vettem, úgy nagyon érdekes.:D
Lenne egy kérdésem: a műszempillát nem kell kifesteni? Vagy annak nincs színe? Azt már meg sem merem kérdezni, a bal szemén miért ferdén van felragasztva. De legalább ne pislogna folyton lefelé::D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:40:47

@Fu Szekh Li: Én csak udvariasan megkérdeztem.:D
Jó volt a kaja? :D

2015.02.22. 18:40:54

@Csakazértis én vagyok a királynő: cintike dictator alias gombos cintia aki varga viktor exe igazából egy nagy nulla de abban a minden napos műsorban tolták őket

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:41:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: OK! Megtaláltam. Pont a sor végén van a "nővére" ... átugrottam olvasás közben. Na, ott mennyire szégyelli a család, most meg a milliók közelében nagyon büszkék rá. Jól mondják : " van az a pénz!"

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:41:37

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem PKata szokott kártyából jósolni? Vagy rosszul emlékszem?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:42:28

@fosch9: Azt én nagyon nem néztem, nem tudtam.:) Gyenge vagyok.:D

Kosztarika 2015.02.22. 18:43:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: vasárnap délután családi program, hétfőn korán tárgyalás (nem büntetőjogi, pénzügyi :D )

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 18:44:33

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem biztos, h jól jársz azzal :)

@csipkebogyótea: jobbulást :)

@Csakazértis én vagyok a királynő: akkor jó :)

@Fu Szekh Li: azért írtam azt, amit, h ne kelljen :)Hátha olvasni akarsz :))))))))))))))))))

Csak ügyesen! 2015.02.22. 18:46:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ha láttad, h az RTL mit művelt le az elmúlt két napban Fanni mellett, akkor egyszerűen nem lehet kérdés, h Robinnak is az az érdeke, h most Fanni essen ki. Ugyanaz lesz a döntőben is, mint most volt, a csatorna Fannit akarja győztesnek. Vagy sikerül most kiejteni, vagy ez ennyi volt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 18:46:48

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: szintia DIKTÁTOR nevéért pusztulok! kurva jó!bárcsak nekem jutott volna eszembe.

MacákékIcukája 2015.02.22. 18:47:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: azert nem jo Robinnak ha Fanni es Denisz van mellette a dontoben, mert az egyik kiesesekor automatikusan atszavaznak a rajongoik. Egy Dori-Denisz paros eseteben viszont megoszlana az atszavazas es Robin is kapna belole. Remelem erthetoen fogalmaztam :D most visszaolvasok.

csicserierika 2015.02.22. 18:47:13

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: hehe, én is gondoltam egy kis bemutató sexre, azt még lenyomnak egyet :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 18:48:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: a műszempilla fekete, és jó esetben a ragasztó is, hogy ne üssön el a pillák színétől :) (ami ugye általában sötét színű)

csicserierika 2015.02.22. 18:49:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: én már nem tudom elviselni azt az alakoskodást amit fannika levág mostantól, és az is gyanús, h nagyon nyomja a csatorna. Biztosabb helye lenne kint, és talán akkor Dennis is menne utána.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:49:47

@csicserierika: Ha nem szórják ki az érdekes embereket a tahóság kedvéért, sokkal élvezhetőbb lett volna.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:49:57

További jó szórakozást, jó szurkolást ....LACINAK!....aztán a többit meglátjuk.:))))
Szép estét mindenkinek! ...HAJRÁ LACI! ....-ennyike-

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 18:50:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: na jó, egyszer feküdtem ki kaja miatt, az egy klasszikus szalonnasütés után volt... a csöpögő zsiroskenyér, a füstöltszalonna és a hagyma kicsit megviselt... és erős a gyanúm, hogy utána az a pár pohár "csapassuk szét" pálinka is nkább rontott a helyzeten. :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:51:00

@-pkata-: Látod milyen rendes vagyok.:)) Gondoltam Rád...hajrá LACI! :)

egyemakisszíved 2015.02.22. 18:51:53

Hajrá Laci, Edina kedvéért! Ha visszamegy, vár rá még Dóri kihozatala a villából, aztán szavazhatunk a döntőbe a VV7 legjobb pasijára: Lacira, Robinra vagy Dennisre, kinek mi tetszik. :)

Csak ügyesen! 2015.02.22. 18:52:30

@-pkata-: Már legutóbb is ezt csinálta, nem? A kihívásnál. Szerintem besértődött rád, h mindig ezzel az alakkal zaklatod :D

Fu Szekh Li 2015.02.22. 18:52:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem volt rossz, és a kutya is életben maradt :-D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:53:10

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Gondoltam erre, de ha csak az egyik van bent a döntőben, a másiké úgyis arra fog szavazni, vagyios ha Denis marad bent, akkor Fanni szavazói rá szavaznak.Ha Denis-Fanni van bent, az ő szavazóik kétfelé kell szavazzanak, és az egyik így kihull.
Ha mondjuk Laci és Robin van a döntőben, akkor az Edina szavazói megoszlanak, Ádámé, Danié, és esetleg több megy a Lacira, Robin kiesik, viszont második körben már nem jut tovább. Én erre gondoltam.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 18:53:11

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: ó de csodás lesz. :D
Hódi Pámeláról meg olvastam egyszer egy cikket, hogy szülése után a Berki persze igényelte a szexet, de ugye vannak szabályok és neki emiatt totál szétment a térde, annyit kellett szopnia a kanapé előtt térdelve. És ez mindig eszembe jut, ha meglátom v. olvasok róla. :D

minden reggel 2015.02.22. 18:53:22

@aggyistenbrittudós: én láttam egyszer élôben és meglepôen kedves volt

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:54:07

@aggyistenbrittudós: Amikor legelőször megláttam azzal a virágkoszorúval a fején, azt hittem, hogy nem normális.=D =D Igaz, Varga Viktor sem 100 -as.:) Kár, hogy szétmentek.=D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:54:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pedig a pájinka fertőtlenít.:D És egyébként is, az védőital.:D A hagyma lehetett a bűnös.:D

Szoba kilátással 2015.02.22. 18:54:46

@Csakazértis én vagyok a királynő: jaj mondtam mar kezdi
Szerencsétlen nagyon gaz többször használja a soros szempillát de nem tisztítja meg és a rászáradt ragasztotol is lehet ilyen undorító - a ragasztó általában színtelen szaradas után de ujra használat elott le kellene szedni...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 18:56:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: én nem értek a műszempillákhoz, de -most Fannitól függetlenül-, ezen a videón minden, csak nem esztétikus vagy szép az a látvány. Olyan, mintha egy csomó kőpor vagy nem is tudom mi lepte volna be a szempilláit, ami aztán jól el is ázott és csimbókos lett. Ráadásul alig bir pislogni. Szerinte ez szép??

csicserierika 2015.02.22. 18:57:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nálunk ilyenkor Bilagit a desszert vendégnek is , de a régi fajta volt az igazi.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 18:57:05

@csicserierika: Ja, öcsike megláthatná, hogy milyen kövér lett a nővére puncikája. Na, meg azt is , hogy tologatja Denisz talicska üzemmódban. Szegény gyerek.:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 18:57:29

@Csak ügyesen!: Ebből a megfontolásból viszont igazatok van Icukával, hogy jobb, ha Fanni megy most, mert Denisre lehet, hogy nem fog minden Fanni-fan szavazni a döntőben. Én pustán matematikailag számoltam és arra az esetre, ha ez az őszinte kapcsolat idekint házassággal végződik.:D

én se nézem 2015.02.22. 18:57:50

@Costanza: hm, szóval a nők mozgatják a szálakat - akár tudatosan, akár a puszta létükkel
mondjuk ez érdekes kérdés, h mindenképp kell-e törekedni rá, h az ember összeálljon valakivel, mert a szerelmi szál (vagy annak ígérete) bent is tarthat a játékban (ez történt sztem Denisszel), de tönkre is teheti az egészet (ez történt Edinával pl, és talán Danival is), ha meg béna, elcseszett, hiteltelen próbálkozás, akkor nem oszt, nem szoroz (Robin)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 19:00:07

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem bírom Berkit. Már a megjelenése is taszító, a modoráról nem is szólva. Vadbarom.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:00:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ezért kérdeztem. Nekem is úgy tűnik, hogy nem éppen így kéne kinéznie. Ráadásul úgy látszik, mintha a tus előbb lenne felvíve a szemhéjára, aztán ragasztott, ferdén. Szova kilátással írta, hogy lehet a ragasztó van rajta, amit nem szedett le.
Ronda és igénytelen.

csicserierika 2015.02.22. 19:00:28

@Csakazértis én vagyok a királynő: sztem ez nem működik. VV4-ben is abban reménykedtek, h Alek és ÉVa megosztja a közös szav. bázist, mert Éva legtöbbször alek szavazói segítséggel mehetett csak vissza, de döntőben már nem így műxik. Akkor már személyes szimpátia dominál, és akárhogy nézem, Robin az, akit többség el tud fogadni.

Szoba kilátással 2015.02.22. 19:00:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát a természetes fejénél még ez is jobb
Egyébként miért lenne ebben igényes, ha másban nem az?:)) legalább következetesen igénytelen
Az össze orbanozott hajával is jól elvolt egy jódarabig vagy amikor félig megpocsikoltak lehúzta a ruháját és ment enni

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:01:55

@-pkata-: Csöpög az irónia a soraimból.:D De nem tudtam kellőképp szemlélteni, lehet, át kéne vennem Köcsöglány zárójeles hangulatjelentéseit.:D

csicserierika 2015.02.22. 19:02:49

@Fu Szekh Li: háttt a "szerelmes pár " Fanni és Denis, bárhol elképzelhető, csak látványos legyen nekünk nézőknek :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 19:02:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: már azt hittem, te is beszalonna-hagymáztál és rosszul vagy...

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 19:03:31

Na, további szépeket! Megyek nézem az ismétlést. Kezdődik!!!!!!....HAJRÁ LACI!!!!! =D =D

másodpéldány 2015.02.22. 19:04:14

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

hahaha!

imádom a kockás ingeket, és amíg drága jó hitesem élt, addig mániásan vettem neki a kockás ingeket, azóta hogy elment meg más haveroknak veszek, mert nem bírom megállni, és így is szoktam rájuk tukmálni, hogy könyörüljenek rajtam és fogadják el, mert hát ugye vennem muszáj, de már nincs ki hordja.. gyerekkoromban fixálódtam a kockás anyagokra, skót kockás szoknyák miatt, mert éltem pár évet azon a csodás vidéken, hála az az Úrnak, a Máriának meg az összes kis szenteknek... még szőttem is a gyerekszövőgépemen kockás anyagokat...

mi van még? erotikus könyvekben szerintem nem utazok, bár lehet, hogy vannak, akik félreértik, amit csinálok, és ezért álmodtad ezt, de azok nem erotikus könyvek, amelyek hozzám kapcsolhatók...

... mi van még... van egy mosógépem 1976-os évjárat és még működik, mer mi kell egy mosógépnek?, hát az hogy forogjon, és azokat a régi orosz gépeket az ezeréves birodalomra gyártották és nem arra, hogy hamar tönkremenjenek, mint ugye a ma, amikor beépítik a hibát és a gyorsított amortizációt...

de tény, hogy nem használom túl gyakran a mosógépet, mert sokszor jobban megéri kézzel mosni... és előtte áztatni, sat...

a macskán viszont komolyan csodálkozom, sajnos szőrallergiás vagyok, nem tarthatok, szóval ez akkor biztos, hogy a te álmod...

plüssnyuszikkal nem foglalkozom, ez is inkább a te történetedhez tartozhat, mint az enyémhez...

hát mit mondjak, nagyon megtisztelő, hogy velem álmodtál és pár dologba elképesztően beletrafáltál!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:04:17

@csicserierika: De hát megosztódott, mert Éva kiesett harmadikként, és onnantól a többiek Alekre szavaztak. Vagy nem?
Én úgy látom, hogy akik Edinának szurkoltak és most miatta Lacinak, azok nem fognak Robinra szavazni, ha mindkét fiú a döntőben lesz. Erre gondoltam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:05:47

@-pkata-: Nem, én paprikás kruplival kényeztettem magam.:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 19:06:33

@Fu Szekh Li: akkor módosítanám, semmi érdekes nem történt :D

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): linket, plíz, erről nem hallottam :D

Fu Szekh Li 2015.02.22. 19:08:44

@csicserierika: Az nem érdekel, azt hittem Rólad van szó :-D

ornyim 2015.02.22. 19:08:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Valakinek muszáj adni, legyen akkor ez az ember Robin, mert sajna Laci biztos nem lesz. Még R. a legértelmesebb köztük, a többinek egy vasat se adnék. Kár, hogy csak egy szavazatom van :) egész nap nyomnám Lacira!

másodpéldány 2015.02.22. 19:09:13

@Bruti:

Bruti, ez a képregény nem egyszeri használatra való, most másodszor is végigolvastam és ha lehet még jobban röhögtem, mint először, ez azt jelenti, hogy volna jövője, egy egész ilyen könyvnek... nem tud megkopni... natyon, natyon szellemes...

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.22. 19:10:03

egyébként érdemes lenne megnézni, kinek mi a szakmája, és hogy hasonul a kedvencéhez :)

lukacstoncsi 2015.02.22. 19:11:42

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én már várom a régi vv-s játékosokat megnézem hogy viselnék ezt a bandát.Fannika tiplizhetne.Ha Izánál a köpés kiesést jelentett nála méginkább az kell hogy legyen.

Kosztarika 2015.02.22. 19:11:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): sz.pni csak térdelve lehet? Ez nekem új :D :D

ornyim 2015.02.22. 19:11:52

@csipkebogyótea: Nehéz bizony, de én nagyon bízom benne, hogy vissza megy! :) Mondjuk őszintén szólva én azt sem gondoltam, hogy az első két párbajáról ő tér vissza, ezek alapján most is mehet, hiszen 3 a magyar igazság, plusz egy a ráadás :D ;)

csicserierika 2015.02.22. 19:11:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: sztem Évát mindig Alek szavazók küldték vissza. ÁÁÁá nem tudom, belezavarodtam, de ha Fannit akkor sem szeretném döntőben, úgyis mindig magára vonná a figyelmet, ott kaparna csak igazán.
Én tisztában vagyok vele, h Lacc nem nyerhet, úgyhogy nincs veszélyben tőle Robin, viszont Fannival szemben bármi megtörténhet.Én így gondolom, de lehet, h rosszul.

ornyim 2015.02.22. 19:13:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: OFF: imádom Daenerys-t :D alig várom, hogy jöjjön a kövi évad :) (ezt mindig le akartam írni, de elmaradt :) )

másodpéldány 2015.02.22. 19:15:02

@Szoba kilátással:

"Az össze orbanozott hajával is jól elvolt egy jódarabig"

ezen azért kellett legalább 3 mp-ig gondolkoznom, míg rájöttem mire gondolsz... de aztán csak leesett,

de akkor ez már az új hivatalos szótár része? csak mert tudjátok az MTA kiadott egy új nyelvhasználati javaslat listát... aki nem tud saját magától sikítani, hanem kell neki a külső bőszítés, az nézze meg...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:15:49

@lukacstoncsi: Azt látom, hogy ebben a száriában nem úgy mérik a büntetéseket és nem úgy "díjazzák" a viselkedést, vagyis a tré viselkedés a nyerő.

2015.02.22. 19:16:34

na kis gésagolyók figyeljetek robinra :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.22. 19:16:35

@Csakazértis én vagyok a királynő: Még itt vagyok...én is Edinára szavaztam... kiesett, most a Lacira tettem, ha Ő kiesik, átteszem Robinra!!!...ha még maradna bent valaki, mert Robin is kiesne a háromból, mindegy ki marad bent, arra már nem szavazok, törlöm az appot. A többiek nem érdekelnek....-ennyike- Szia! Már itt sem vagyok.:)

lukacstoncsi 2015.02.22. 19:16:53

Kíváncsi vagyok fanni milyen bejátszásokat majd hisz ez az első párbaja.lacinak szerintem a 80%-ot ellőtték, de gondolom a közös konflikt lesz a téma.

lukacstoncsi 2015.02.22. 19:19:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: Benne volt ez a csapatban.Liluék szerintem kicsit Fanni pártiak főleg Bence.Az állandóan cukinak nevezi.

Kosztarika 2015.02.22. 19:20:56

@lukacstoncsi: Gondolod, hogy lesz benne Laci is, nem csak Fanni fényezése? :( :( Félek, hogy az utóbbi :(

Ditti82 2015.02.22. 19:21:04

Hajrá Laci! Jó estét az egybegyűlteknek!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:21:33

Ezt láttátok? Agyatlan: rtl.hu/rtl2/valovilag/vv-fanni-a-fustbe-ment-terv
Áll a füst a konyhában, de az egész nappaliban.
Csak én vagyokennyire szőrszálhasogató? vagy más szerint is gáz?
Hogy a francba lehet így belecsapni egy ételt az olajba. Látszik, hogy ki is csapta. Igénytelen egy nő. A széttaposott mamuszával meg jól végighordja az egész kecón.
Meg az a rengeteg haj. Konyhában. Kaja közelében.

Az már csak hab a tortán, de azt mind csinálják, hogy a teásbögréjüket egyszerűen belemerítik a teásfazékba. Semmi merőkanál. A használt bögrét.

Brrrrrrrrrrrrrrr.

zsopicur 2015.02.22. 19:21:51

ez ami most megy a tegnapi ismetlese?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:22:24

@ornyim: Én is szeretem.:) Várom nagyon.:) A werkfilmet már megnéztem nagy türelmetlenségemben.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:23:15

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Én most a lányok kedvéért tettem át Lacira az appot, de én Edina miatt őt a nyereménytől és Edinától is nagyon távol szeretném tudni.

2015.02.22. 19:23:30

@Ditti82: 'stét
@zsopicur: igen - rajta vagy a listámon?
@Csakazértis én vagyok a királynő: nem tudnak főzni de a bögrével belemerést én sem szeretem

lukacstoncsi 2015.02.22. 19:23:58

Jó hogy Reni kiesett nem is bírta volna tovább ezt a gyűlölködést meg az úszítást.A szive elvitte volna még Maci elött:D

Tanya Jóska 2015.02.22. 19:24:29

Már nem tudom ki, de valaki írta m hogy az rtl való világ oldala tele van fannis vidivel. Aztán beugrott, hogy elvétve szoktam oda kommentelni, amit eddig mindig kimoderáltak, gondolom mert fannira nézve negatív volt, pedig abszolút szalonképes. Ugyhogy nemtom azt ki csinálja de egyértelmű hogy Fanni párti.

MacákékIcukája 2015.02.22. 19:24:49

@csicserierika: puszi erte! :*

@Csakazértis én vagyok a királynő: sztem is az Alek szavazok kuldtek vissza Evat anno... Laci ellen pedig akkora a nepharag, hogy legkesobb a dontoben ki fog esni. Viszont sok Fanni rajongo Robinra voksolna, mint itt is lattuk a kommentekbol.

(Bocs, kozben teszek-veszek, szal mindig kesnek a valaszok).
De legyen mar valami, konyorgom, nem birom idegekkel ezeket az izgalmakat :D Varom a veget.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:25:04

@lukacstoncsi: A hálószobást remélem leadják, amikor felébresztette a 4 embert. Ott mind a ketten jelen voltak. A szaunás bizti benne lesz.
Én csak azt várom, hányszor fog Fanni műsírni. Sajnos Fanniról nem fogják betenni az igazán bemutató filmeket.:(

Szoba kilátással 2015.02.22. 19:25:13

@Ditti82: hajra Laca jo estet jo szurkolást

csicserierika 2015.02.22. 19:26:29

@Csakazértis én vagyok a királynő: nekem ezt az egyet valamiért nem játsza le, de a szöveg irritáló alatta, és azért nem írom ide, mert le kéne csicskáznom magam :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:26:48

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Igaz, a Fanni-rajongókat kifelejtettem, akit itt már Robinosok lesznek, ha Fanni kiesik.:)
Igazad van.:)
Akkor viszont Robinnak akkor van a legtöbb esélye, ha most Fanni esik ki, a következő körben meg Laci. Mert most Fanni ellen fognak szavazni sokan. Azok is, akik nem szeretik Lacit és/vagy Edinát.

csicserierika 2015.02.22. 19:29:14

@monroe Vivát Robin: tegnap Lilu ( v Bence ? ) szavazzon FanniKÁRA, v Laccira. Jaj, már becézzük is ?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:29:42

@csicserierika: Melyik szöveg? jórészt nem beszél, hála az égnek. Vagy a kommentekre gondolsz? Esetleg a leírásra?
@fosch9: Nem kell tudni főzni, de ha jól értelmeztem, akkor szóltak neki, hogy később. Nem elsőzör csinálja ezt a kaját, és valószínűleg már ismerik a füstmennyiséget.

Engem a hajas is kiborít. Anno hogy leüvöltötte Edina fejét, mikor az rá mert szólni, hogy kajakészítés közben miért nem köti össze a haját.

Bögre meg. Abból isznak. Azzal meregetnek. Ne csodálkozzanak, ha dögrováson vannak mind.

csicserierika 2015.02.22. 19:30:25

@fosch9: meg a kanállal kóstolgatást többedjére uazzal. Forog a gyomrom olyankor.

Kosztarika 2015.02.22. 19:30:48

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nála már az is teljesítmény, hogy tudja merre van a konyha :D

Szoba kilátással 2015.02.22. 19:31:50

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): :) pfannit nem nagyon lehet fényezni a benti viselkedése alapján most forgattak gyorsan a jaj de szegény szerelnes vagyok cuccot de ez reméljük nem lesz elég

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:32:00

@lukacstoncsi: Én Lilu beszólásaiban nem kevés gúnyt vélek felfedezni, mikor Fannihoz szól. A mézes méreg. Én nagyon nem szeretném, ha velem így beszélne valaki. Az a tipikus hülyegyerekhez beszélő típus. Jókat derülök rajta. Fanninak meg nem esik le. Ha nagyon éles, néha megjegyzi, hogy na de Lilu, de sztem fogalma sincs, épp mit akart kikérni magának.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:32:38

@csicserierika: Hogy leszólták anno Jerzyt, mikor minden kóstoláshoz új kanalat vett elő. Asszem Éva volt a kuktája.

2015.02.22. 19:33:34

ehe robin azt hitte tésztát öntenek rá de az kis giliszta volt :-O

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:33:45

@csicserierika: Ja, az a "tündérfalvi" és "szerelme"? Én már nem olvasom, megnézem, és ennyi(ke).

Rémület 2015.02.22. 19:34:21

Annyira utáljátok Fannit, hogy lassan mekedvelem. :)) Hajrá Fanni!

csicserierika 2015.02.22. 19:36:04

@Csakazértis én vagyok a királynő: mikre nem emlékszel ? :D Én vacsoracsatában láttam, h Nyertes Zs. szájjal fújta ki az asztalnál a velőt a csontból, a vendégek előtt. Khm.. ketten is jelezték, h nem kérnek belőle .

csicserierika 2015.02.22. 19:36:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: jáj, leírtad, és még ott van, h konyhatündér :)

2015.02.22. 19:37:04

robin olyan ezzel a fehér pofával amikor röhög mint egy elfuserált drakula :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:38:43

@csicserierika: Mert én Jerzyt kedveltem, meg Évát.:D
Jáj, velőt nem kellett volna.:( Én annyira finnyás vagyok, hogy más poharából se vagyok képes inni, a gyerekeim után se eszek.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:39:40

@csicserierika: Idézőjelekkel.:D Úgyis tilos? :D A tündért hagyjuk.:) Más helyiségnek esetleg.:D

Fu Szekh Li 2015.02.22. 19:39:40

Most nézem az ismétlést. Laci szenvedett??? Csak neeeeeeeeeeeeeeeeem???

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:40:12

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Úgy látszik, tudja, de mást készíteni még nem láttam.:D

csicserierika 2015.02.22. 19:40:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: én naponta több poharat elhasználok magamra . Szerinted ? Gyógyítassam ? :D

2015.02.22. 19:40:40

@csicserierika: jaj azt én is rühellem
@Csakazértis én vagyok a királynő: jaja igazad van nyilván egymástól kapták el (adott esetben) :DDD

na lacika elég félős dórinak meg se kottyant a sok bogár

csicserierika 2015.02.22. 19:43:59

@Csakazértis én vagyok a királynő: valami más falvát én is tudnék rá hirtelenjében :)

Tanya Jóska 2015.02.22. 19:44:49

En nem fogom nézni a párbajt mert nem bírom már hallgatni Fanni vinnyogását meg a szívem se bírja ezt a sok izgalmat. Majd itt követem az eseményeket, remélem közvetítitek.

2015.02.22. 19:46:19

@csicserierika: kóstolgatós kanál oké de hogy pohár :DD

csicserierika 2015.02.22. 19:47:03

@monroe Vivát Robin: ne is mondd, lehet, h én is átkpcsizok valami természetfilmre :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 19:47:33

@csicserierika: Felesleges.:D Úgyis te mosogatsz. :D
@fosch9: Mondjuk ez a tea nélkül is biztos volt, ez csak szimplán gusztustalan. De hogy ennyire nem figyelnek semmire.
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Nem tudom, nem megy. Másnyálas.:D És most nem kell ám semmi egyébre gondolni, kanálról és pohárról volt szó.:D

csicserierika 2015.02.22. 19:48:00

@fosch9: jól van na, ez volt az én coming outom. Lehet folytatni :D

Rémület 2015.02.22. 19:49:14

Fönt a képen a vörös csajszi kék ruciban, mutatóska.

Costanza 2015.02.22. 19:56:36

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lilu mindenkivel igy beszel, szerintem szerinte ez vicces.

minden reggel 2015.02.22. 19:56:38

@csicserierika: ha te is mosogatod el akkor miért ne? :)

Rémület 2015.02.22. 19:57:59

Hétszer hét az negyvenkilenc,
Jobb, h játszol, mintha pihensz.

Kosztarika 2015.02.22. 19:58:04

Apuu kezzdőődikk! :D Hajrá Laccccci! (ezen a párbajon!)

lukacstoncsi 2015.02.22. 19:58:14

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem tudom az elején meg máskor is megdícsérte milyen jól néz ki pl.Mással nem tette ezt.Mondjuk Fanni helyében egyszer megkérdeztem volna:"Lilu tudod milyen érzés mikor kinyalnak mint egy lecsóstálat?":-)))))))))))) Lilu az intenzívre kéne vinni mert még ő sem gondolta volna.

Meg tegyük hozzá mikor vajat csomagostul betette a mikróba csak úgy szikrázott:-)) Szerintem fel sem vennék a háziasszonyképzőbe max protekcióval:D

2015.02.22. 19:58:38

@csicserierika: nekem nincs ilyen fétisem :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: nem figyelnek és nem is tanulták meg nyilván

csicserierika 2015.02.22. 19:59:12

mindjárt kezdődik, term. ma is lesz összeugratós , kérdezős :)

csicserierika 2015.02.22. 20:00:19

@fosch9: aprócska perverzió is jöhet :D

lukacstoncsi 2015.02.22. 20:00:42

Laci ma milyen lesz?Pókerarc vagy hozza a szerelmest aki küzd a nőjéért is?

2015.02.22. 20:02:04

@csicserierika: szabit vettem ki holnapra hogy ma oscart nézhessek egész éjjel :DDD természetesen családi okok indokkal :D

pomac 2015.02.22. 20:02:20

tipp laci odaszalad edinához és ha, igen milyen büntetést kap ha megnyeri a párbajt :D

Ditti82 2015.02.22. 20:02:37

Csökkent a különbség.

Kosztarika 2015.02.22. 20:02:50

45,21 - 53,79 százalék

pomac 2015.02.22. 20:03:09

1 kivételével szoros volt ? nem 2 volt az az egy :D

2015.02.22. 20:03:18

én sem nézek párbajt de olvasom a hsz-eiteket

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 20:03:50

@pomac: mehet párbajozni :D

@fosch9: banyek, akkor tudom, értem már, h miért keresel társakat :D

Ditti82 2015.02.22. 20:04:06

@pomac: A Zsu-Vikácsu és a Röné-Dani, ugye?

Costanza 2015.02.22. 20:05:04

Robin mindig magyarazkodik. khm khm.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:05:16

@pomac: Denis se kapott büntit. Mondjuk ez érdekes, a korábbi szériákban ez is tilos volt, és kaptak is érte.

Ditti82 2015.02.22. 20:05:36

A fröcsögés mióta tisztaszívűség?

2015.02.22. 20:05:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: várom a további neveket és írom az oscar-fanatikusok listáját is :DD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:06:16

Anyukák egymás mellett, Fanniaput nem láttam, és szerencsére az öccsét se.

ornyim 2015.02.22. 20:07:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: Azt már én is :D A párom tett függővé, ő még statisztának is jelentkezett Horvátországba :D Nagy szívfájdalmam Drogo halála :D

Na, de hajrá Laciii!!!!!!

Ditti82 2015.02.22. 20:07:57

Nem te vitted, te ostoba.

MacákékIcukája 2015.02.22. 20:08:03

Jesszus, lemaradtam az elejerol. Tortent valami?

2015.02.22. 20:08:07

@minden reggel: számítok a társaságodra :))

minden reggel 2015.02.22. 20:09:59

@-pkata-: szerintem együtt szidják edinát

csiri bá 2015.02.22. 20:10:06

Azért kicsit nem irigylem Deniszt egyszerre két betegséggel is küzd: az influenza meg Fancsika. :DD

2015.02.22. 20:10:47

Most jöttem rá, hogy képtelen vagyok Pfffhánnynak drukkolni. És Robinnak is az a jobb, ha Lackó jön vissza, mert ha Pfffhánny akkor, nagy eséllyel Robin, Penisz, Pfffhánny döntő lenne, és akkor a párocska szavazata összeadódna Robcsák ellen. Úgyhogy szerintem a Robindrukkerek gondolják át a szavazatukat. Tegnap itt agitáltátok egymást/magunakat, gondoljátok át amit írok!

Pfffhánny meg Penisz egymás között: "Maradj olyan, amilyen eddig voltál: tündérfalvi, higgadt, cuki"...
Ezek hülyék?
Lol!
Sőt hyperlol!
A hangja is idegesít ennek a nőnek.

másodpéldány 2015.02.22. 20:11:05

juj, nagyon félek, hogy fanni esik ki...

tudom, hogy az állásmutatásnál nem az a sorrend, mint ami a bemenetelük sorrendje, de az előbb jobb oldalt volt a nagyobb százalék, és azon az oldalon ült fanni, ami miatt azt hihetik a népek, hogy ő vezet, és akkor fannira nem fognak nyomni, mert azt hiszik már megnyerte, közben meg valszeg neki van a kevesebb...

na jó, ezt nyilván elvetitek mint paranoiát, de nagyon gáz, ha ezt a lacigyereket visszaszavazzák...

minden reggel 2015.02.22. 20:12:58

@Spitzbauer: ha Laci megy vissza akkor ugyanezzel a logikával ax összes edina drukker szavaxat

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 20:13:00

na majd közvetítsetek, mert nem bírom ezeket az izgalmakat. ha valami röhögős van, szóljatok. egymás fikázása nem nagyon érdekel :)

másodpéldány 2015.02.22. 20:13:05

@Majom1Parádé:

"Majom1Parádé 2015.02.22. 20:03:44
46-54. remélem Fanni vezet."

félek nem... úgy érzem ki fog esni...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 20:13:43

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD Atyaég :D De ő is dolgozott eleget :D

Mirocska 2015.02.22. 20:14:02

Pfff... Nem látok semmit, mert itt nyüzsögnek a gyerekek...

schanc 2015.02.22. 20:14:44

@Ditti82: Szerintem amúgy Robin 65-35-ös győzelme sem mondható épp szorosnak.

MacákékIcukája 2015.02.22. 20:14:46

@minden reggel: de Laci gyenge mar most is, jovo heten ki fog esni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 20:15:29

@másodpéldány: jézusom, nem gondoltam volna, hogy egy-két dolognak tényleg lehet valóságalapja. Ezek után igérd meg, hogy ha velem álmodsz, elmondod. :D

Ja, a macska az enyém volt, ő ugrott a hasamra.

MacákékIcukája 2015.02.22. 20:16:23

"Miert nem kopsz egyet, azt' allsz ala" :D lol, mekkora gettoduma

minden reggel 2015.02.22. 20:16:26

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: lehet h vezetik füzetbwn, most te jössz mert én egy órával többet melóztam rajtad...

Ditti82 2015.02.22. 20:16:40

@-pkata-: Laci és Fáncsi a rádióstúdióban, PVC és Komisz a nappaliban. Semmi új.

csiri bá 2015.02.22. 20:18:28

na meg is van a következő jókívánság: Ápoljon téged a Fanni. :)))

Ditti82 2015.02.22. 20:19:06

Remélem, Dennis maradsz is a másik hárommal 4-esben, te nyomorult. Műkönnyek. És a haja, jaj, a haja!

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:19:11

Na jöhetnek a műkönnyek!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 20:19:15

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: "Egészen mély érzelmekre van szükségem egy-egy kemény nap után"... azért ez roppant választékos, akárhogy is nézzük. :D

másodpéldány 2015.02.22. 20:19:31

@Ditti82:

van a kiválasztott és a kihívott fotója, tehát baloldalt, jobb oldalt és így voltak a fantomképek fanni "alatt" volt a több, ami azt jelenti, hogy pont fordítva van...

Bujumburi 2015.02.22. 20:20:09

@monroe Vivát Robin: én is kinyomtam a streamet, micsoda egy paradoxon ez, kíváncsi vagyok, de egyúttal képtelen vagyok nézni és hallgatni ezt a nyígást.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 20:20:36

Denisz szerint Dórinak elvette az eszét a pénz?? Ezt pont ők mondják Fannival? :D Totál szétestek és kivetkőztek magukból az utóbbi napokban...

Rémület 2015.02.22. 20:20:44

Lacinak az a feladata, hogy Fannit szapulja vagy szapultassa?

MacákékIcukája 2015.02.22. 20:21:12

Hulyet kapok a lamatol meg a penisztol is... @Bujumburi megertelek, nekem is kedvem lenne.

Commodore 2015.02.22. 20:22:40

Megiszom a levét, neoncitrán ... ez kell

Ditti82 2015.02.22. 20:23:24

Még egy naon, és kibaszom a tévét az ablakon.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 20:23:25

@Ditti82: ok, köszi :)

Sztem felveszem a szomszédot házvezetőnek. Porszívózik. :D

Ditti82 2015.02.22. 20:24:19

@Rémület: A Fáncsi-rádióban Laci szapulása lesz szvsz. :)

pomac 2015.02.22. 20:24:48

@Ditti82: ja én is ugy tudom :D csak lilu nem

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:25:40

@-pkata-: Ne verje ki, ne rázza ki, Mónikával szívassa ki!

pomac 2015.02.22. 20:26:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: lehet hogy kapott csak nem mutatták ,sok büntit nem adnak le mint pl most is hogy miért nincs melegviz

lukacstoncsi 2015.02.22. 20:26:50

Dennis csak azt felejti el közölni Dórival hogy csicskagecinek nevezte és utálja ahogy Fanni is.Ettől eltekintve Fanni jól szerepelt.Ez a duma hogy dóri meg robin hamisak.Ja mert nem mögötte vannak ha így lenne akkor nem is foglalkozna vele a tündérfalvi.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 20:27:52

@másodpéldány: Nem figyeltem, hogy az egyes párbajokon hogy van, de az biztos, hogy nem mindig ugyanaz a fantomképek és a valós képek helye. De van, amikor igen. Sajnos most nem tudom az eddigi párbajokat visszaidézni, melyiken hogy volt.

Kosztarika 2015.02.22. 20:27:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: Fanniapu bevállalja,hogy szégyenkezik :) Még jó, hogy nincs ott a kiskölök. Rájuk szóltak biztos, mert magától hozta volna anyuka.

ornyim 2015.02.22. 20:28:20

@Ditti82: Egyetértek, maradjon a többiekkel, aztán majd meglátjuk, hogy akkor milyennek tartja őket. Menni fog a nyalizás ezerrel.. De akkor Laci ki is viheti magával akár és hagyja is kint :D

Eszet Lenke 2015.02.22. 20:28:25

@Ditti82: :D Detto. :) "Én úgy gondolom, egyébként." Ezektől is hányok már.

xukxuk 2015.02.22. 20:28:40

Ez a szerencsétlen kéménykotróból dől az ostobaság de ide megfelel , a luvnyával együtt jó kis párost alkotnak.Amúgy a sörényes fog nyerni.

másodpéldány 2015.02.22. 20:28:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

majd a párbaj után kifejtem a véleményem erről az újsütetű konfliktusról ami fanni és dóri között van, denisszel megspékelve, csak most a párbaj előtt félreérthető volna...

szóval diszkréten meghúzom magam, utána már mindegy...

de azért remélem mindennek dacára még se fanni esik ki....

lacit jobban rühellem, fanni minden nyilvánvaló hibája ellenére...

csicserierika 2015.02.22. 20:29:30

ha visszamenne Fanni, Dennis is megerősödne, és Liluék hogy el kezdték agyi kvalitásait dicsérni. Hogy mit ????

Trompipi 2015.02.22. 20:29:30

Valaki tudna adni egy linket a streamhez? Koszi!

Kosztarika 2015.02.22. 20:29:40

@csiri bá: és mazochista, mert utóbbit élvezi. Szóval 3 az a kettő. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 20:30:31

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): megértem, h műsorvezető lett :D

@minden reggel: oh, vagy a gyerek fogja számolni :D Én kérel elnézést :)

2015.02.22. 20:30:48

@Ditti82: naon fájlalnám... :D

lukacstoncsi 2015.02.22. 20:30:54

Robint hallatni hívták be a rádióba vagy mi?:D Dóri elég labilis ez tény de ez Fannira is igaz de hogy Dennis miért most lett kurva őszinte azt nem értem illetve igen.Mert nem kell védenie a valagát most.Fanni nem csinált műbalhét?Dórinak a temetés reggelén mondta hogy csak tesztelte aztán a provokálások stb

encek 2015.02.22. 20:31:06

@másodpéldány: Nem fog! Basszus szeretnék itt lenni! Tartsatok ki, hajrá Fanni. Laciék nagyképűek és lekezelőek, ez remélem visszaüt.

Bagyó Bigyi 2015.02.22. 20:31:07

hajrá fanni!!! lacccci gyűlöletkampánya remélem meghozza az eredményét és mehet a rémhez már ma este barótra!!!
remélem fanni visszamegy, a következő kiválasztott dóri lesz és dennis kiejti!!!

Szoba kilátással 2015.02.22. 20:32:54

@lukacstoncsi: be kene játszani a konfliktusok kapcsán csak nem szoktak

csiri bá 2015.02.22. 20:32:54

Bence már megint sáfárkodik...
1111 Tündérfalvi FM... aztaqu

másodpéldány 2015.02.22. 20:32:59

@xukxuk:

"Amúgy a sörényes fog nyerni."

legyen igazad!

bár végülis az sem baj, ha spórolok egy hetet, és korábban tudok lefeküdni már holnaptól, mert azért ez a 10 órás műsorkezdés nagyon gáz, az ember éjfél után kerül ágyba...

ha fanni kiesik, akkor holnaptól felszabadulok, és iszonyú sok idő fog a rendelkezésemre állni, amit eddig a trashhel töltöttem, szóval van jó oldala... fanninak meg nagy jövőt jósolok a kiesése ellenére...

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:33:27

@Fu Szekh Li: bezony ;)

@-pkata-: hát akkor ez nem talált :D

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én Mónikával ismerem :D

másodpéldány 2015.02.22. 20:34:15

@encek:

csak az a baj, hogy a szavazás már mostanra eldőlt...

edina + laci szavazók lacival megnyeretik és sajnos utána meg aztán már robint is kisöpri a fődíjból...

Costanza 2015.02.22. 20:35:06

Olyan ideges vagyok, hogy megettem fel doboz tiramisut. (asszem 1 kilos)
Utoljara akkor izgultam ennyire, amikor Joffrey vivta halalharcat a Tronok Harcaban.
Utana sikitos oromtancot jartam.
Ugyhogy hajra Fanni.

Gia 2015.02.22. 20:36:23

@Costanza: Én is megettem egy csomó édességet. :-D De most szülinapom van,így lehet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 20:36:30

@másodpéldány: szerintem Fanni megy ma vissza.
Amúgy meg ne húzd meg magad, eddig is drukkoltál neki, ismerünk. :D

Ha meg mégis kiesne, én baromira örülnék, de becsszóra nem fogok a tetemén ugrálni, az olyan alantas már...

Ditti82 2015.02.22. 20:36:30

@fosch9: Nem tőled. Boglyastól.
@encek: Hogy a hármak nagyképűek és lekezelőek? Ki is volt az, aki mindenkit ki akart vinni és kint hagyni, de közben meg fosik a párbajtól? Ja, hogy Fáncsi. Én kérek elnézést.

2015.02.22. 20:36:38

@másodpéldány: ugyan... láttad ádina szavazóbázisa még egy visszajövetelre sem volt elég
én még mindig fannit látom esélyesebbnek laci ellen

2015.02.22. 20:36:59

Pfffhánny taktikája 1 szóval leírható: TÜNDÉRFALVI

Bármit is jelentsen ez. Pffffhejjjjj!

pomac 2015.02.22. 20:37:12

@csiri bá: 11 meg 11 fm ,üt meg hat ,az 11 :D

xukxuk 2015.02.22. 20:38:11

@Gia: Legalább valami örömöd is van ebben posványban.Akkor még vagy 70 évet kívánok,elég lesz?

Szoba kilátással 2015.02.22. 20:38:19

Pfannikanak áldás lett volna a szauna ha van 2 db agysejtje / végre nyugiba gondolkodtatott volna/ de csak egy van talán

Gia 2015.02.22. 20:38:23

@Ditti82: Kidobtad már a tv-t? :-)

2015.02.22. 20:38:26

Édenfalvának lesz hv-ja?

2015.02.22. 20:39:07

@Ditti82: jól van csak kicsit komiszkodtam veled :D
@Gia: éljél soká :)

Gia 2015.02.22. 20:39:11

@-pkata-: @xukxuk: Köszönöm szépen!Elég lesz a 70. :-D

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:39:33

@szerivan: Mivel a fejlécben már Édenfalva lakói szerepelnek, biztos vagyok benne, hogy az eljövendő hogyvoltokat hírdetik. :D

2015.02.22. 20:40:47

Kopik a lexikális tudásom, felül a droidok feszítenek.

2015.02.22. 20:40:55

@Gia: iszok rád valamit :D

Ditti82 2015.02.22. 20:41:01

@Gia: Nincs pénzem most új tévére. :D

2015.02.22. 20:42:02

@vastyúk is ..: :P én ilyen vagyok, önmagamat adom. tv2 még nem volt hv-os.

2015.02.22. 20:42:20

shemmivel shhhemmivel

Ditti82 2015.02.22. 20:42:27

@fosch9: Ahhbahh :D

És igen, Fáncsi mindenki mondandójába belepofázik. Párbajon Bence és Lilu szóhoz jutnak vajon mellette?

Costanza 2015.02.22. 20:42:42

@Gia: Jaj de jo jaj de jo. Isten Eltessen.... :) Nekem meg egy honap. Ma amugy pussy power nap is van, illetve eljenek a macskak. :)

2015.02.22. 20:42:50

A két lotyónak kéne párbajoznia.

csiri bá 2015.02.22. 20:43:06

végighallgatsz? Persze, csak beleugatok. :)))

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:43:08

@szerivan: hát mindig kell legyen egy első alkalom :D.

2015.02.22. 20:43:13

Tényleg riszpekt a többi szereplőnek, hogy ezt a hülye p1csát 0-24-ben kibírják. Mindig közbevág. Az ilyet addig kellene ütni, amíg mozog. (nem. elég lenne, csak kiszavazni)
Már a második alkalom, hogy Lackónak drukkolok (utoljára a múlt héten), és remélem most is visszamegy.

2015.02.22. 20:43:29

@szerivan: sixx kedvence gondolod nem lesz hv-n? :)

Gia 2015.02.22. 20:43:43

@Costanza: Köszönöm neked is! :-)

MacákékIcukája 2015.02.22. 20:43:46

@Ditti82: garantaltan nem.

Meg egy hetig hallgatnom kell ezt az idiota kazlat, felkotom magam gecc.

2015.02.22. 20:44:21

SZÁNALOMFALVI. mintha én találtam volna ki :-DDD

2015.02.22. 20:45:04

@fosch9: Gazdasági összeférhetetlenségnek gondoltam, de ha nem, annál jobb.

2015.02.22. 20:45:26

@Gia: le én egy kis mozart likőröm még van :D csak az alkalomra vártam... :-O :D

B.Betyár 2015.02.22. 20:46:05

Teljesen egyértelmű Laci győzelem lesz, nincs itt semmi látnivaló. Aztán Dóri //v. max Dennis// esik ki, de mindegy is, mert ők nem nyerhetnek.

Fanni egy RÉMÁLOM. Nagyon nagy kár érte, mert ő lehetne a teljes VV történelem legeredetibb, leghülyébb, legformabontóbb, legszórakoztatóbb játékosa, de sajnos van egy nagyon aljas íve a karakterének. Tényleg nem engedném szívesen emberek közé. Bármerre jár majd, sok rombolás fogja kövezni az útját. Van benne egy széttöredezettség, egy őrület, kész katasztrófa szegény. És ismét arról van szó, hogy teljesen önhibáján kívül ilyen, nem tehet róla, és változtatni is képtelen lesz lényén, sorsán. Ő is csak a véletlenek és külső hatások által kialakított biorobot. Nagyon szomorú.

A döntőben 1%-al Laci, v. Robin győz. Robin segédtáborok nélkül pofára eshet. Ez siralmas lenne, mert ez EGYÉNI JÁTÉK. Miért járna Lacinak egyetlen szavazat is azért, mert volt egy rajta csüngő másik (egyébként sátáni) karakter? Költői a kérdés, ismerjük az emberi agy huzalozását, tudjuk, hogy az edinafanok miért fogják ész nélkül nyomkodni a telefonjaikat. Lehetne mondani erre, hogy borzalmas, de a világ egyetlen dolga sem pozitív vagy negatív, csak olyan, amilyen.
Dinka aljas, hónapokon át tartó megtévesztő kampánya indirekt módon ismét kiforgathat egy embert (Robint) egy nagy lehetőségből. A világ ismét szegényebb lesz egy kicsit, ismét lassul picit a kollektív előrehaladásunk, de a történelem ettől még megy tovább.

Schlomo Goldberg 2015.02.22. 20:46:42

Egyre erősebb a gyanúm hogy Simon most már nem tényleg nem fog visszaköltözni a villába.

2015.02.22. 20:46:45

@szerivan: sírnék, mint laci ha így járnánk

2015.02.22. 20:46:52

@B.Betyár: Vírem, ez hosszú ide.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:47:25

Lilu szerint Fanni nem tudja, miért utálja őt ennyire Dóri? Hát, most gondoltam egy csúnyát.
Liluka, nagyon vakon vagy.
Nem tudom, ezek alapján tényleg lejátsszák-e a Fannis videókat, de sanszos, hogy nem.:(

Gia 2015.02.22. 20:47:39

@fosch9: Az remek.Nekem is lapul valamilyen kis csokis lötty a hűtőben. :-)

2015.02.22. 20:47:41

@fosch9: Könnyek nélkül hüppögve? Te vádembör!

2015.02.22. 20:48:06

Egyébként a szavazás már tényleg eldőlt. Mindkettőt utálom. Úúúútálom :-DDDD

Köcsöglány 2015.02.22. 20:48:09

Kedves Fanni fanok(ha léteztek),
remélem,mindenki látja,hogy mennyire gusztustalan ennek a nőnek nem nevezhető valaminek a viselkedése. Tiszta idegbeteg,belevág mindenki szavába,nincsenek érvei,csak vagdalózik,ordít,kétségbeesetten hülyeségeket beszél. Tényleg akarjuk ezt tovább nézni? Hajrá Laci,most utoljára!!! (OK,ha visszajössz,és Dennissel lesz fájtod,akkor még 1x)

Gia 2015.02.22. 20:48:16

Laci:128 morbid... :-P

csiri bá 2015.02.22. 20:48:44

@Rémület: profi siratóasszony. :)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:49:09

@B.Betyár: Na, Edina még miért lesz hibás? Az elmaradt hóesésért?
Én Edina-szavazóként nem fogok a Lacira szavazni, mert nem érdemli meg.

kamilla123 2015.02.22. 20:49:09

Dórinak teljesen igaza van. Fannika, ahogy közeledett a végjáték, akart vmi kreált konfliktust Dórival, akit gyengének tart, h őt hívhassa majd ki.

Fanni húzzon haza!!

2015.02.22. 20:49:25

@Rémület: Csücsörít, kemény meló.

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:49:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: Úgy látszik, Lilu becsukta a szemét akkor, mikor Fanni ekézte Dórit, akkor még Dóri azt hitte, hogy barátok... Szóval amit én láttam, abban elég erősen Fanni és Denisz tetvedékezte Dórit.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:50:01

@kamilla123: Edina épp kiesett, amikor erről volt szó, hogy Fanninak gyorsan kéne egy balhé Dórival, és este meg is oldotta.
Tényleg szánalom ez a nő (?).

Ditti82 2015.02.22. 20:50:39

@szerivan: Másodpéldány hosszabbakat szokott tolni.

ornyim 2015.02.22. 20:50:44

A degradál szótól agyérgörcsöt kapok már!

2015.02.22. 20:50:50

Jól látom, hogy Pfffhánny tényleg 3-4 műszempillát is felragasztott, és olyan a szemhéja, mint az autómosó kefe. Bocs, nem értek hozzá. A mosókeféhez jobban.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:50:52

@vastyúk is ..: Én is azt láttam. Denis meg lapít, és szidja a Dórit, mert nagyon reméli, nem adják le azokat a videókat, amikor ő savazta a Fannit a Dórinak és a Robinnak is.

Bujumburi 2015.02.22. 20:51:00

@Spitzbauer: Tökéletesen igazad van. Engem már biztosan kizártak volna Fanni miatt. Gratula annak a 12 szereplőnek, aki ideig-óráig elviselte.

Köcsöglány 2015.02.22. 20:51:28

Fannikát mindig mindenki bántja,brühü.

2015.02.22. 20:51:35

@Gia: gyere koccintsunk :D
@szerivan: olyan vagyok mint chuck norris, könnyeimmel fakasztok folyókat

xukxuk 2015.02.22. 20:51:54

Boglyas indokol,jó gyerek vagy, de amúgy egy farok vagy.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:51:55

@(AdottEsetben)KötsögLány: Tipikus vész esetén kaparás. Érzi a vesztét, és megveszett, kapálózik, és vagdalkozik.

Ditti82 2015.02.22. 20:52:20

Fáncsi, ez undorító volt.

Köcsöglány 2015.02.22. 20:53:19

Elegem van ebből a kamusírásból. Nagyon. Nagyon. Nagyon.
Amúgy vicc,hogy szerinte mindenkiből kijött a gusztustalan énje,amit ő már az elején látott. Kicsit sem paranoid. Ááá

Krétagarbó 2015.02.22. 20:53:31

@vastyúk is ..: én is meglepődtem Lilu mondatain. Bencus próbálta kicsit korrigálni.

Kezdődik a lávsztori. Valahogy mindig párbaj környékén szerizik egymást, de akkor is csak nehezen mondják ki...

Ditti82 2015.02.22. 20:53:31

Beleszeretett? Nahát, nahát, pont a párbaj előtt? De érdekes. (nem)

kamilla123 2015.02.22. 20:53:34

csoda,h még meg tudja emelni a szemhéját Fanni ettől a 20 kg műszempillától

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:53:35

@másodpéldány: Ha most Laci megy vissza, a következő körben kisöprik őt is. A Lacira szavazól tulajdonképp most Fanni ellen szavaznak, Lacit csak erősen kevesen szeretik.

2015.02.22. 20:54:06

@Spitzbauer: rettenetes :-O
@Gia: kedves egészségedre egy kis jeget tehetek bele?

Rémület 2015.02.22. 20:54:07

@csiri bá: @szerivan: @-pkata-: Olyan izék vagytok. :))) Mondjuk, ezek tényleg jobb melók, mint a kéményseprés.

2015.02.22. 20:54:08

Tényleg, ha a (bármilyen)-Falvi kiesik most, akkor Bencus megcsinálja, mire Penisz kijön? De ránézésre Bencusnak partivirslije van, nem? Ehhez sem értek. :-DDD

ornyim 2015.02.22. 20:54:09

Fanninak se nagyon vannak könnyei most, ahogy látom...

kamilla123 2015.02.22. 20:54:09

@Krétagarbó: igen, ez nagyon egyoldalú volt Lilu részéről

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:54:23

@(AdottEsetben)KötsögLány: Sarokbaszorított helyzetben érzi magát, és joggal. Támad, és reméli, valamelyik nyila célbatalál.

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:54:24

@Krétagarbó: persze. erre csak annyit lehet mondani, hogy KAMU. Olyan szinten nem tud meghatni FÁni műsírása, hogy csak az erőlködést látom benne.

Gia 2015.02.22. 20:55:04

@fosch9: Jég jöhet,csak figyázzunk a torkincánkra! :-D

Mók_Ica 2015.02.22. 20:55:07

jó estét, jóóóóó szurkolást :))))

fáncsi engem nagyon idegesít már.... hajrá lacccci :))))

kamilla123 2015.02.22. 20:55:11

@vastyúk is ..:ahogy Dóri mondaná: KHAMU !!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:55:17

@Ditti82: Denis párbaja előtt is hattttttttttttalmas szerelem volt, akkor érezték meg az őszinte érzéseiket egymás iránt. Ahogy most is.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 20:55:42

Műsírva kell elmondanom, h szerelmes vagyok. Magamba.

kamilla123 2015.02.22. 20:55:44

@Mók_Ica: én is így látom most. de utána Lackó is mehet majd:-)

Krétagarbó 2015.02.22. 20:56:12

@vastyúk is ..: kicsit nőtt a különbség a párbajozók között. Vajon az most mit jelenthet?

2015.02.22. 20:56:19

Az állás változásából, szerintem 100%, hogy Lackó vezet. Mert azért ez a rész rendesen lehúzta Falvit. És a másik oldal meg nőtt. Na jó, 99%.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 20:56:25

Nem vagyok képzett sámán,de azt hiszem,Laci megy vissza. Bár, a múltkor Edinánál éreztem ugyanezt...Legyen már vége!

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:56:34

@kamilla123: KHHHAMU!! Kikh ezekh theee???

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 20:56:43

@Majom1Parádé: kösze, még egy órát itt kell dekkolnom basszus

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 20:56:44

@Spitzbauer: Érdekes kérdés. Szerintem nem jön össze.

Mók_Ica 2015.02.22. 20:57:38

@kamilla123: a mostani párbajra írtam :)))
egyébként hajrá robin :)))))

lukacstoncsi 2015.02.22. 20:57:39

@B.Betyár: Fanni egy jó karakter itt.Hangsúlyozom.Jó emberismerő de szereti éépezért az embereket is tesztelni.Sajnos vagy nem de kijött belőle a SkorpióHa valaki nem úgy áll hozzá akkor az szemét meg áruló.és boszut állhat.Dóri mellett ha ilyennek látta első nap miért volt?Itt a nagy kamu hogy használja csak az embereket.Ez a cukiság meg tündérfalviság így nagyon fals amellett hogy a Zsu visszajövetelekor leszerepelt.

xukxuk 2015.02.22. 20:57:53

@másodpéldány: Egy kicsit revideálom az előbbi álláspontomat ,kiegészítva azzal h ha a csatorna is ezt akarja,nélküle ugyanis kiesik.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 20:58:12

@minden reggel: Ez nem feltétlen így van, mert sokan Laciban látják Edina vesztét, mint én is, és ha most Laci megy vissza, következő körben ellene szavazunk.

2015.02.22. 20:58:14

@Gia: nagyon jó meglátás - emelem is poharam
és mondd csak felírtalak már a listámra?

ornyim 2015.02.22. 20:58:20

@Spitzbauer: Legyen igazad :D Én bízom benne, hogy Laci megy vissza.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 20:58:21

@-pkata-: Már mért kéne? .-) Majd holnap elolvasod a hv-n, hogy ki nyert.

vastyúk is .. 2015.02.22. 20:58:31

@Krétagarbó: hát remélem azt jelenti, hogy Laci vezet. Ha ilyen etap után Fanni még szavazókat szerzett, akkor azt hiszem lehet szervezni a világ vége bulikat, mert az emberiség megérett a kipusztulásra :D

pomac 2015.02.22. 20:59:10

@Spitzbauer: tinilányokban nem kell csalodni :D

xukxuk 2015.02.22. 20:59:16

@Spitzbauer: Simán berakja neki,legfeljebb megtámassza sárgarépával a libanyomorítóját :)

másodpéldány 2015.02.22. 21:00:17

@Csakazértis én vagyok a királynő:

"Ha most Laci megy vissza, a következő körben kisöprik őt is"

pont fordítva, ez annyira megerősiti lacit, hogy robin is elveszti...

mert annyi szavazó ragad lacira, hogy az a lendület rajta is marad és robin is elvész...

lukacstoncsi 2015.02.22. 21:00:45

Szerintem fanni megy vissza bár sose jönnek be a megérzéseim

tvbuzi 2015.02.22. 21:00:57

Vajon ki ki esik ki?
Fanni hogy néz már ki geci.

Ditti82 2015.02.22. 21:01:49

@Spitzbauer: Ha lefájtolja Csadéllal... :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: Remélem, ez nem jelenti ugyanazt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:01:55

Hol van Csak Ügyesen? Szívrohamot kapott?

2015.02.22. 21:01:58

@tvbuzi: lila azt mondta neki h nagyon cinos

lacin ott a félbetört szív?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 21:02:20

@Majom1Parádé: ja.

Akkor nem hiszem, olyan átlagosnak mondanám :D

@xukxuk: így szeretel, nem?:D

Costanza 2015.02.22. 21:02:26

Fanni ma Julia Robertsnek oltozott.

csiri bá 2015.02.22. 21:02:37

Fáncsi felvette a halotti maszkot? :))

pomac 2015.02.22. 21:02:55

uccsó héten meg szokták nézni azt a lakást amit meg lehet nyerni vajon most is lesz ilyen vagy úgy van mint atinál hogy még nincs lakás de azt nyernek :d

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:02:58

Jesszus Robin, hol a szakallad???

2015.02.22. 21:02:58

@Gia: az én listámra a robin-fanokat gyűjtöm

2015.02.22. 21:03:03

1 zseton, nagylelkű :DDDDD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:03:26

Lilu mekkora szutyok. Bencus is belerakná egy vödör szarba.... de előbb azért még berakná neki a partyvirslijét.

Gia 2015.02.22. 21:03:41

Fú..Fanny belenyúlt a 220-ba,aztán beleesett Robin ottfelejtett fehér kenőcsébe.. :-)

xukxuk 2015.02.22. 21:04:02

A vödör szarból nehéz kimászni ,mert bele sem férsz.Ha hordót mondtál volna talán :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:04:20

@másodpéldány: Én abból indulok ki, amit itt beszéltünk, hogy többen látjuk úgy, hogy Laci miatt esett ki Edina, és Zsuzsa is, ezért mi biztos nem szavazunk Lacira, hanem az ellenfelére.

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:05:14

@Rémület: ja, valszeg... remelem gyorsanhamar visszanoveszti

vastyúk is .. 2015.02.22. 21:05:23

Azért Lilu meglepően elfogult Fáni irányába. Bencus mintha állandóan mentegetné, mosdatná a szerecsent.

2015.02.22. 21:05:28

@-pkata-: hát csak megremegett a kezem a mozart likőrtől na :DD
@Gia: tartózkodol?

Ditti82 2015.02.22. 21:05:29

@másodpéldány: Azt gondolod, hogy ha minduntalan ezt mantrázod, hogy Robin szavazói így meg úgy, és Laci szavazói így meg úgy, akkor az úgy is lesz 100%? Kétlem.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 21:06:04

@-pkata-: Itt vagyok, csak most estem be, és látom, h kedvenc F1-es pilótám odacsapta a kocsit, agyrázkódás, meg kórház, és ennek kellett utánaolvasnom, mert ez most jobban felidegesített, mint a Fanni-Laci. Most meg megyek lezuhanyozok, aztán jövök :) De az igazság az, h nem nézem, mert ezt a nőt én már tényleg képtelen vagyok elviselni, és más sincs csak ő.

spinks 2015.02.22. 21:07:05

Óriásiiii viaaadal előttt állunk. :0

xukxuk 2015.02.22. 21:07:10

@vastyúk is ..: Lehet,hogy ő is kipróbálja,nyelvek nagy csatája lesz :)

Krétagarbó 2015.02.22. 21:07:16

@vastyúk is ..: láttam én már karón varnyút sajna...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:07:27

Fanni magáról: ennek a csajnak van kattja. :-)

schanc 2015.02.22. 21:07:31

Nem láttam még rendesen a stúdiót, de Edinát elkapta valaki már valamilyen vágóképen? Ott van a párbajon?

Cimili 2015.02.22. 21:07:33

Helló! :) Ki kéri az appomat?

Rémület 2015.02.22. 21:07:48

Fannin tudok röhögni. Lacitól depis leszek.

Gia 2015.02.22. 21:07:55

@fosch9: Ha Laci ma kiesik azonnal csatlakozom.Ha nem,akkor még nem'tom.

pomac 2015.02.22. 21:08:31

lesz kint karate rendesen majd :DD

Gia 2015.02.22. 21:08:32

@Cimili: Én kérem,mert szülcsinapom van és Lacira! :-)

Mók_Ica 2015.02.22. 21:09:15

@fosch9: jelentkeznék, ha még van felvétel :))))

@Gia: Boldog szülcsinapcsit :)))))

@Krétagarbó: hali, ment válasz :)))

Cimili 2015.02.22. 21:09:47

@vastyúk is ..: Oks, te voltál a leggyorsabb. :) Rajta volt egyébként, akkor nem is változtatok rajta.

2015.02.22. 21:09:56

@Csak ügyesen!: olvasom, h elvileg negatív a CT reméljük nem lesz komolyabb baja

Rémület 2015.02.22. 21:10:16

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Lehet, hogy készül a következő női szerepre. Beletörődött, hogy neki itt ez jut, felkészülten várja.

Gia 2015.02.22. 21:10:32

Úgy értettem Lilut,hogy"A többiek már a kertbe se pisilhetnek ki".. :-D

Cimili 2015.02.22. 21:10:55

@Gia: Boldog szülinapot! :)

Gia 2015.02.22. 21:11:04

@Mók_Ica: Hálás köszönet! :-)

vastyúk is .. 2015.02.22. 21:11:09

@Krétagarbó: Sajnos én is láttam már azt a varjút. Tényleg nem tudom mi van. Hát ha visszamegy Fáni, nincs mit tenni, berakom a Lacrimosa-t.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:11:10

@Csak ügyesen!: vizsgálatok szerint nincs baja, nyugodj le :) Vasból vannak. :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:11:21

Biztos túl felületesen néztem, de sehol nem látom, hogy bárki xarrá törte volna magát és a kocsiját ma.

Mók_Ica 2015.02.22. 21:11:24

@Krétagarbó: hajrá :)))))

fáncsi mindenbe beleszól..... és a hangja..... olyan, mint a világszép kecskebékának :))))

2015.02.22. 21:11:32

Ádina ott lesz bajusz nékül, közösen ülve?

Cimili 2015.02.22. 21:11:41

@vastyúk is ..: Felháborító, hogy ennyire tolja Fáncsit.

Gia 2015.02.22. 21:11:41

@Cimili: Neked is köszönöm szépen!

tvbuzi 2015.02.22. 21:11:46

Király a nyuggersorfal a stúdióba vezető úton.

vastyúk is .. 2015.02.22. 21:11:51

@Cimili: kössziii! PUSZEDLI! hátha ér valamit :D

2015.02.22. 21:12:47

@-pkata-: most mi van meg kell Giát méltóképpen ünnepelni :D
@Gia: te is ingadozó vagy már 3-an vagytok :D
@Mók_Ica: természetes főkonténer felelősöm, már fel is írtalak, 26 eddig (és 3 ingadozó) :D

Mók_Ica 2015.02.22. 21:12:51

@Gia: ma nálunk is szülinapi bulika volt :)))) a fiamat ünnepeltük.... tiramisut kért torta helyett :))))

vastyúk is .. 2015.02.22. 21:13:03

@Cimili: szerintem sem szép dolog. Legalább a pártatlanság látszatára ügyelhetne, mint mondjuk Bencus.

Mók_Ica 2015.02.22. 21:13:40

@fosch9: + villanővér is, ne feledd :)))))

2015.02.22. 21:13:44

@szerivan: odabaszták hátulra

2015.02.22. 21:13:45

És ott ván, ázt nem ászem el, legyantászták!!!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:14:04

@vastyúk is ..: Lilu? Majd nem tolja, ha kitúrja az állásából...

Rémület 2015.02.22. 21:14:26

@Mók_Ica: "szép lapos a fejem, két gurgula a szemem és a száááám majdhogy körül nem éri a fejemet."

Cimili 2015.02.22. 21:14:33

Edinának nem tudtak helyet szorítani az első sorban? Azért ez mekkora szemétség!

Ditti82 2015.02.22. 21:14:44

@Gia: Boldog szülinapoooooot!
@Csak ügyesen!: "A nap legnagyobb eseménye Fernando Alonso kicsúszása volt, a spanyol a falnak csapódott, és a biztonság kedvéért kórházba vitték, mentőhelikopterrel. Eszméletét nem veszítette el, a CT-vizsgálat után kiderült, semmi baja. A McLaren-Honda ennek ellenére délután nem folytatta a tesztet Jenson Buttonnal, amint azt tervezték, valójában egész napjuk kútba esett. 104 körre voltak csak képesek a négy nap alatt, nincsenek jó helyzetben, finoman szólva."

másodpéldány 2015.02.22. 21:14:46

@fosch9:

mondjuk, ha fanni most kiesik, akkor én elhagyom ezt a hajót...

Csak ügyesen! 2015.02.22. 21:14:56

@-pkata-: Nem, most már megerősítette a McLaren h agyrázkódása van, bent is tartják a kórházban. Szóval azért annyira nem csodálatosan jó a helyzet. A baleset meg nagyon fura volt, és nem kommunikáltak utána se semmit, szóval most mindenki találgat, h mégis mi történt. Mindig csak a baj van drukkerségeim tárgyaival, és még Laci is párbajozik ;) :D

2015.02.22. 21:14:58

Nyugidtan szíp kiesni, nul huszonnégyben úgymond.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:15:08

Edinát miért csak a 4.sorba ültették? Mikor Ő a legfontosabb Lacinak.

2015.02.22. 21:15:25

@Mók_Ica: én mindent fejben tartok :D

Mók_Ica 2015.02.22. 21:15:26

ettől az "odateszem magam a párbajon"-tól már falra mászok...... komolyan azt hiszik, hogy itt dől el a párbaj?????

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.22. 21:15:37

@-pkata-: A szőrtüszős árnyékokat.

Gia 2015.02.22. 21:15:37

@másodpéldány: Köszönöm szééééééééépen! :-D

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:15:37

Jujj Laci, a megerzesekrol nem beszelunk! Azt kellett volna mondania, hogy a rutin

@Rémület: nem, mert Robin szexi

tvbuzi 2015.02.22. 21:16:09

Ne mutogassák már a rémet. Fasz kivan a rendezőtől.

Cimili 2015.02.22. 21:16:11

Mondjátok már, hogy nem megy vissza a Fanni!!!!

Gia 2015.02.22. 21:16:25

@Mók_Ica: Ha pici a különbség és nincs bunda,akkor ott is eldőlhet.

Schlomo Goldberg 2015.02.22. 21:16:25

ha minden jól megy edina ma este már kamera nélkül lesz análba verve

másodpéldány 2015.02.22. 21:16:34

@Gia:

nagyon szellemes vagy, nem miattad voltam itt, és nem miattad megyek el, ha elmegyek...

2015.02.22. 21:16:50

@másodpéldány: én még mindig azt tippelem h fanni visszajön

@Majom1Parádé: lacianyu biztos nem akart mellette közös ülni

Gia 2015.02.22. 21:16:59

Dóri jobb szeme sokkal nagyobb...

lobbantott tsilke 2015.02.22. 21:17:09

Most nem tudom ki nyel: Alekosz vagy Aulélió.És elfogyott a Söl is.Alázatosan kélek Sölt.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 21:17:15

@Ditti82: www.autosport.com/news/report.php/id/117777 Az első hírekben kb. csak annyi volt, h megnyugtaták az embereket h él, és azt is tudja h kicsoda, h a magyar sajtónak ezt így sikerült átvennie, hát, erről inkább nem mondok semmit sem.

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:17:15

Na Fanni mennye' ma' kifele, vissza se gyere!

xukxuk 2015.02.22. 21:17:26

Ha már az az F1 off belefért,akkor van mégegy hír,Veszprémet függetlenítették,talán érdekel valakit.

Mók_Ica 2015.02.22. 21:17:31

@Rémület: reméltem, hogy vki emlékszik rá :)))) annyira imádtam..... bár fáncsit nem kedvelem....

@fosch9: köszönöm :)))))

természetesen a konténerek rendelkezésre állnak ma is...... ha valakinek szüksége lenne rá :))))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:17:31

@Cimili: Na, ezt mondom. Nem tudom, ki csinálja az ülésrendet, de elég gáz, hogy neki nem jutott egy hely az első sorban.

2015.02.22. 21:17:50

né a nyuggerek hogy örülnek fanninak :D

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.22. 21:17:56

@Cimili: Neked nem tudok hazudni, tesó.

Krétagarbó 2015.02.22. 21:17:56

@Mók_Ica: oksa,nézem:)

Fannitól már izzad a lábam...

tvbuzi 2015.02.22. 21:17:59

Full idióta ez a nő.

Gia 2015.02.22. 21:18:08

@másodpéldány: Ezt biztos nekem címezted?Én nem is írtam neked..

Ditti82 2015.02.22. 21:18:09

Micsoda statiszták, Atyaég... :D

csiberibe 2015.02.22. 21:18:29

ez a fogatlan mónikasós nézősereg szörnyű.

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:18:42

Pffft, szanalomfalvi nem is erdemel ilyen jo zenet a filmjebe.

Schlomo Goldberg 2015.02.22. 21:18:51

most nézem csak, szerintem az egyik nyugger ki van tömve

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:19:08

@Csak ügyesen!: Agyrázkódással mindenkit benn tartanak megfigyelésre. Pláne egy sportolót, akinek a reflexeire nagyon is kell vigyáznia. :) Pár nap múlva biztos kiengedik. Versenyig meg rendbe jön teljesen.

Gia 2015.02.22. 21:19:09

@Krétagarbó: Köszönöm Drága! :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:19:13

@Mók_Ica: Nekem kéne. A műsortól, meg mástól is.:( Megyek is pakolni.:(

Köcsöglány 2015.02.22. 21:19:19

Az egy dolog,hogy hányok az influenzától,de Fanni vernyákolása és álszentsége sem javít ezen az állapoton. Annyira jó lenne,ha kiesne. De előbb szeretnék látni egy megbotlást a lépcsőn.

ornyim 2015.02.22. 21:19:40

@Cimili: Szerintem Lacianyu nem csípi. A múltheti párbaj után se álltak vele szóba...

2015.02.22. 21:19:42

@xukxuk: jaja most olvastam én is
@Mók_Ica: igénybe veszem párszor ma :)
@lobbantott tsilke: nekem még van egy gyere ugorgyál át

vastyúk is .. 2015.02.22. 21:19:46

Fanni büdös ribacozásait persze kifelejtették a videójából.

pomac 2015.02.22. 21:19:53

@fosch9: most nagyon aktivak lacit is ünnepelték rendesen biztos + gázsit kaptak :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:20:15

@xukxuk: akkor nincs 2/3? Nem mintha olyan sokat számítana, max presztizs.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:20:24

Lilu kicsit lemaradt a cetliről olvasásban....

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:20:25

@fosch9: Ez Lacianyu szegénységi bizonyítványa, hogy a fia nem ér neki ennyit. Nem az Edinát kell szeretnie, hanem a fiát támogatni. Nekik teper a pénzért.

Cimili 2015.02.22. 21:20:28

Attttyaéggg, smink orgazmusa van.:DDDDDDDDDDD

Köcsöglány 2015.02.22. 21:20:30

Bencus degecc vagy,pedig tuti megbotlott volna.

sélli_ 2015.02.22. 21:20:43

Bruti! Vadallat jo lett a kepregeny! Koszi ;) majdnem olyan jo monit a 24 hogyvot anno ;)
Go Robin! Remelem fannika kiesik ma mint a hizat. Viva dzsekicsen.

Mirocska 2015.02.22. 21:21:16

Húúú.... Fanni brutál fárasztó!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:21:21

@vastyúk is ..: Egyértelmű.:( Hát ő olyat sose mondott. Az Dóri. Meg a többiek.

tvbuzi 2015.02.22. 21:21:26

Nem tudom nézni Fannit, kajakra átkapcsoltam.

pomac 2015.02.22. 21:21:37

az rt-nek megéri ez a párbaj pénzügyileg ,mennyit fizetnek majd a médiahatóságnak így karika nélkül :D

Ditti82 2015.02.22. 21:21:39

Igen Bence, hülye vagy, én is használok lábzselét, mert különben előrecsúszna a lábam a cipőben. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:21:43

@vastyúk is ..: erre fogadni mertem volna, de sztem más is :)

ornyim 2015.02.22. 21:21:44

@(AdottEsetben)KötsögLány: Jobbulást! Remélhetőleg az egyik okozótól megszabadulhatsz/unk ma :D

2015.02.22. 21:21:46

ez a kis majom bezárt a szaunába:DDD

csiberibe 2015.02.22. 21:22:06

az én lányom 18 éves, de nagyon szégyellném magam, ha ilyen lenne :(

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:22:19

Valaki kozvetitsen plz, le kellett halkitanom, nem birom ezt a sipitozast.

Krétagarbó 2015.02.22. 21:22:23

@Mók_Ica: Boldog szülinapot neki ismét:)))

Rémület 2015.02.22. 21:22:33

Bencét birom. Magam is melepődtem ezen, de idáig jutottam.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:22:41

Ez a némber hülyének néz mindenkit? Folyik a hazugság a szájából.
És a szauna. A SZAUNA.
Ja, és ő beszélhet csúnyán.

Mirocska 2015.02.22. 21:22:50

A büdös lábzseléjét lobogtatja! :-DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:22:56

mikor szoktak eredményt hirdetni? 3/4 körül?

Köcsöglány 2015.02.22. 21:23:09

Most ez a Maunika show?! Ez a csaj tuti,hogy szefós. Biztos. Ha őt küldik vissza,akkor a nézők nagy része is az.

másodpéldány 2015.02.22. 21:23:29

@tvbuzi:

én meg a lacit nem bírom nézni, úgyhogy akkor most egyikünk se nézi az adást... kvittek vagyunk...

Bujumburi 2015.02.22. 21:23:43

faszán lekeverték Laci infóját.

Ditti82 2015.02.22. 21:23:58

@Mirocska: Az a frekvencia, amin sipákol, nem ember fülének való.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:24:00

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ja, hogy meg volt beszélve a kiprovokálás. Akkor miért baj, hogy Laci is kiprovokálta? Na, gyorsan fojtsd belé a szót, kedves Lilu/Bence, nehogy elmondhassa.

2015.02.22. 21:24:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Bocs, vacsiztam. Pfffhánny mondta, hogy a Penisz előtt csak olyan "csávói" voltak, akiknek olyan kicsi partivirslije volt, és nem olyan "lecsókolbásza" mint Penisznek. Hetekig azon ujjongott, hogy végre valaki teletöltötte a mézes(?) bödönét.

lukacstoncsi 2015.02.22. 21:24:06

Ez egyre jobb.Ki lett provokálva a szauna.Na Fannikám megdőlt az egész sírós rívós sztorid a szaunáról.

Krétagarbó 2015.02.22. 21:24:52

@xukxuk: engem érdekel, ki nyert?

Mók_Ica 2015.02.22. 21:25:01

háááááááááát, ha az ovációból indulunk ki, akkor fáncsi fog nyerni :((((
egyébként erre a csajszira csak azt tudom mondani, mint a vidéki bácsi az állatkertben a zsiráfra:
ilyen állat pedig nincs is!!!! :)))

másodpéldány 2015.02.22. 21:25:15

@Gia:

akkor ez miről szól?

"'Gia 2015.02.22. 21:15:37
@másodpéldány: Köszönöm szééééééééépen! :-D"

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:25:19

@vastyúk is ..: olllyan soká? az még 25 perc. na addig elmék fogat sikálni

kamilla123 2015.02.22. 21:25:21

most látszik csak, milyen nehéz lehetett együtt élni ezzel a csajjal. amikor jött ki a villából és ott sikongatott minden pacsi után, az olyan átlátszóan volt cukiskodó,h majdnem behánytam tőle.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:25:30

@lukacstoncsi: Te tényleg nem láttad azt a jelenetet, vagy csak alkalmi amnézised van?

Cimili 2015.02.22. 21:25:35

Ha belegondolok, én tuti, hogy nem bírtam volna 3 hónapon keresztül ezt a nyamvadtfalvi sipákolást hallgatni. Kivételesen örülök most a reklámnak.

xukxuk 2015.02.22. 21:25:39

@fosch9: @-pkata-: @Csak ügyesen!: Én fontosnak tartottam,mindenki úgy kezeli ahogyan akarja.

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:26:19

@xukxuk: persze, köszi Veszprém amúgy is bírom azt a várost /is

xukxuk 2015.02.22. 21:26:40

@Krétagarbó: Kész Zoltán tíz százalékkal győzte le a fideszes Némedi Lajost.

Krétagarbó 2015.02.22. 21:27:08

@Rémület: Bence sokat fejlődött sztem, határozottan jobb műsorvezető volt idén, mint tavaly.

2015.02.22. 21:27:09

@pomac: meg hát benne vannak a tévében :D
Én a múltkor a keletinél a tüntetésbe botlottam én is meregettem a nyakamat, hogy hátha benne leszek a tévében. Kék dzsekiben. Ha láttál olyat én voltam. Pedig ott még gázsi se volt csak vártam buszt :DD

@Csakazértis én vagyok a királynő: majd kitúrja mellőle ádinát láttam már ilyet
nekem spec nem hiányzik az első sorból :)

@sélli_: jó reggelt - felírlak a robin-listámra 27. kis buborék vagy

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:27:16

@Cimili: tudom könnyű kívülről jampiskodni de én biztos megnyíltak volna ha nem moderálva magát

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 21:27:17

@Spitzbauer: kinek mi a kicsi, ugye. Nos, mint írtam, átlagosnak mondanám Bencust, aztán ki tudja :)

ornyim 2015.02.22. 21:27:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: Lehet azért nem ültették le Edinát, hogy ha Laci megy vissza, véletlenül se tudjon odamenni hozzá :D

Ditti82 2015.02.22. 21:27:42

@Mók_Ica: Mi vagyunk a csendes többség! :)

pomac 2015.02.22. 21:27:54

@Mók_Ica: azért van ováció mert szinte mind fizetett statiszta mivel 2fanninak nincsenek barátai" :D

Krétagarbó 2015.02.22. 21:28:05

@xukxuk: köszi. (egy ismerősöm apja is indult, de akkor nem rúgott lasztiba:)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:28:26

@lukacstoncsi: Jobb lett volna nem összeveszni a Dórival a vége előtt, mert megdőlt a tündérfalvi imidzs, Dóri már csak azért sem fogja magában tartani ezeket az infókat.

lukacstoncsi 2015.02.22. 21:28:27

Most komolyan ez a tündérfalvi vagy a buta énje hogy lábzselézik????Hiába a smink meg a ruha azért viselkedjen már nőként.

csiri bá 2015.02.22. 21:28:34

@Cimili: SZEllemi FOgyatékos. :)

Ditti82 2015.02.22. 21:28:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Anélkül is hülye, rásegítéssel csak fokozza a hatást.

másodpéldány 2015.02.22. 21:29:01

@lukacstoncsi:

amikor ellőtte laci denisz szuperképességét, akkor épp semmivel nem adott neki okot Fanni, viszont látszott, hogy Dani és Laci vadásztak Fannira, csak épp akkor ő nem reagált a provokácoóra, szóval amiért kiosztották ezt a büntetést, az a valami nem létezett, nem valósult meg...

és akkor is gusztustalan volt, hogy a gyámságuk alá helyezett gyerek szuperképességét lőtték el... laci a szuperképességel eltékozlója...

mindegy lacifanok élvezzétek a maradék hetet a showból...

én meg elmegyek önvédelmi tanfolyamra, mert a világ most már az ilyen laciké és az önkényeskedő szadizmusuké...

Mók_Ica 2015.02.22. 21:29:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: oksa :))) első sorban, VIP helyet kapsz!!! :))))

@fosch9: nyugodtan :)))) kisikáltam mindet :)))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:29:10

@pomac: Azért fut külföldi "fennhatóság" alatt, hogy ne kelljen büntit fizetniük...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:29:25

@Cimili: ha jól gondolom, a szellemileg fogyatékos röviditése lehet... én is itt "hallottam" először.

pomac 2015.02.22. 21:29:44

@fosch9: :DDD nem szoktam nézni tüntetéseket a tv ben :D de ha véletlenül látok olyat és egy kék dzsekis tornászt majd szólok :D

Köcsöglány 2015.02.22. 21:30:03

@Cimili: elmeroggyant,ahogy azt láthatjuk is most éppen

pomac 2015.02.22. 21:30:26

@Majom1Parádé: pedig vizsgálnak valamit hiába megy külföldről :D

Cimili 2015.02.22. 21:30:28

@csiri bá: :DDDDDDDDDDD Köszi, nem ismertem.

Mók_Ica 2015.02.22. 21:30:41

@Ditti82: remélem :))))

@pomac: kapnak fizut remélem :)))

"ha én ezt tudom, akkor én beverek 3 felest" by lacci :))))) hajrá laccci :)))

kamilla123 2015.02.22. 21:30:46

Laci egész vicces most :-) "bújj el, majd megkeresünk :-)"

ornyim 2015.02.22. 21:30:46

Remélem, hogy ez viselkedés elég ahhoz, hogy ne menjen vissza, mert ha ez sem, akkor feladom!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:30:47

Laci: ha ezt tudtam volna, beverek én is vagy 3 felest. .-))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:30:52

@lukacstoncsi: a következő az lesz, hogy jáááj, csúszkál az intimbetétem :D

Ditti82 2015.02.22. 21:30:52

Azt az eget, ilyen párbaj még sohasenem volt, ghecch. :D

2015.02.22. 21:30:55

maci elég rottyul néz ki

lacika meg még mindig nem tud viselkedni egy nővel

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:31:23

@pomac: Vizsgálnak,. de sokkal kisebb a hatáskörük.

pomac 2015.02.22. 21:31:39

tényleg látszik hogy spicces egy kicsit :D

kamilla123 2015.02.22. 21:31:49

Te meg a Deniszen lovagolsz :-))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:31:56

Hűűűű... ez a mai párbaj nagyon kemény gyerekek. Fanni tökre be van baszva és össze-vissza beszél... :D

kamilla123 2015.02.22. 21:32:21

Laci frappáns, Fanni gáz

vastyúk is .. 2015.02.22. 21:32:21

Hát Fanni most elég vállalhatatlan.

pomac 2015.02.22. 21:32:28

@Majom1Parádé: tény , de az sem lesz occsó :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:32:33

@fosch9: mert az a női ruhába öltözött izé ott aztán úgy viselkedik, mint egy igazi nő, mi? :)

Gia 2015.02.22. 21:32:40

@másodpéldány: Jajj,ne haragudj!Valaki felköszöntött a szülinapom alkalmából és az ő neve helyett a tiédre kattintottam.Véletlen volt,ha nem szólsz észre sem veszem!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:32:42

Igen, LAcika? ha Edina nem lett volna, te már sehol sem lennél....

Ditti82 2015.02.22. 21:32:42

Laci mennyivel higgadtabb. Bízom benne, hogy ő megy vissza.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:32:50

@fosch9: Ez jelen esetben egy gesztus lett volna a fia felé, hogy lám, itt vagyunk mind és támogatunk, mert az Edina szavazóbázisa kell neki. Az, hogy kitúrja, egyértelmű, minden jel erre mutat, sztem ez Edinának csak jó, Laci meg majd küzdjön meg a saját családjával, ha akar.
De Edinának ott lett volna a helye az első sorban, ahogy a régebbi villalakók is ott foglaltak helyet. Ennyike.

2015.02.22. 21:33:04

@pomac: francba hogy nem integettem :D könnyebben felismernéd ha visszatekered de már így elkéstem :D

Cimili 2015.02.22. 21:33:06

Nem az a gáz, h harcol Fanni, hanem az a gáz, amilyen közönséges módon teszi ezt.

Mók_Ica 2015.02.22. 21:33:08

@csiri bá: ha nem is .... akkor is nagyon a határon mozog......

Köcsöglány 2015.02.22. 21:33:10

Fanni nem az elmúlt 3 hónapban égette le magát igazán,hanem most. Iszonyatosan gáz. Nagyon. De tényleg. Ez már nem is vicces,hanem szánalmas,mint az állat.

én se nézem 2015.02.22. 21:33:15

Hú, gyerekek, délután azt mondtam, h Fanni menjen vissza, de most kezdem meggondolni magam. Ez a nő ELVISELHETLEN.

Laci meg vicces, nézd már...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:33:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): na majd holnap megnézem miről maradok le :D de hangosan fogok röhögni, meg kell, hogy védjetek majd a főnökömtől :D

pomac 2015.02.22. 21:33:38

még bence sem jut szóhoz :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:33:51

@másodpéldány: érts már meg, hogy itt NEM Lacifanok vannak leginkább, hanem Fanni-ellenesek.

csiberibe 2015.02.22. 21:33:53

hát fanni, anyukád épp ássa el magát...

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:33:59

Igen, Fanni nyer 3-0-ra a felesek miatt.

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:34:08

Baszki, egyszeruen Laci nem tudja elmondani a mondokajat, mert ez a hulye liba mindig beleugat. Sajnalom a tobbieket, hogy egyutt kell vele elniuk.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:34:08

@én se nézem: akkor addig szavazz Laccra, amíg lehet, ha van appod

Mók_Ica 2015.02.22. 21:34:50

laccci jókat szól vissza :)))) fáncsi elég alpári....közönséges...... idióta.....

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:34:55

@Csakazértis én vagyok a királynő: ki mondta a 3 felest? Fanni vallotta be, vagy Lacc beszólt, és vagy elárulta, vagy mi?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:35:06

Ez a gombás duma.... hát, én kérek elnézést.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:35:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: Vajon honnan szedte Fanni azt a 3 felest? Csak nem Dóri dugikészletéből? :-))

lobbantott tsilke 2015.02.22. 21:35:22

@fosch9: Ó lekötelezel, kedves fulcsa nevű.Uglani most nem tudok, de lassan megfontoltan átsétálok és viszek cselébe lántott csilkemájat.Addig talán eldől, hogy ki nyel.

pomac 2015.02.22. 21:35:39

mi lesz itt ha fanni megy vissza ,kénytelenek lesznek este 10 után leadni a párbajt vagy a finálét :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:36:06

@-pkata-: Laci mondta, és Fanni elismerte kicsivel később.

2015.02.22. 21:36:06

@Csakazértis én vagyok a királynő: én értelek de engem akkor sem érdekel ádina te drága :) de nagyon értékelem, hogy próbálsz befolyásolni :)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): erre azt tudom mondani, hogy akárhogy viselkedik egy nő egy férfinak akkor is kötelessége viselkedni minden helyzetben (na amit én ezért kapni fogok) :D

Schlomo Goldberg 2015.02.22. 21:36:32

@-pkata-: Laci emelte ki egyből az elején " nem 3 felessel kellett volna bejönni" vagy valami nagyon hasonló

pomac 2015.02.22. 21:37:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): aki nem akarja megérteni ugy sem fogja :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:37:10

@másodpéldány: A Dóri mesélte el, hogy a Fannival megbeszélték, hogy kiprovokálják a Lacitól, mit tesz. Vagyis 1:1. Egymást provokálták, és bejött, ami a céljuk volt.
Dóri minek tartsa már magában ezeket a dolgokat?
Az viszont sokkal gázabb, hogy ittasan engedik élő adásba.

Krétagarbó 2015.02.22. 21:37:23

@xukxuk: az biztos, közel van a fővároshoz, Bp-hez, a nyugati határhoz. Ott a Bakony, hegy, víz stb...

zsopicur 2015.02.22. 21:37:27

ahogy telik az idö egyre több feles lesz az a feles...elsönek 1 aztan mar 3.....eleg uncsi h ezzel prbalja lehuzni Fannit, es mar vagy 50x elmondta. Mar Liluek is mondtak h lepjünk tul....

Cimili 2015.02.22. 21:37:31

Helló valenszia, na a másik prosztó. :DDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:37:34

@-pkata-: először Laci vetette fel, majd Fanni beismert egyet, később elszólta magát, hogy volt az három is. :D

astryle 2015.02.22. 21:37:37

szegény Denisz még olvasni se tud :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:38:12

@Schlomo Goldberg: aztaaa, kért volna inkább nyugtatót, ha már lazítania kell

pomac 2015.02.22. 21:38:12

@fosch9: majd leszedek valami" kék szürő" progit hátha megtalál :D

xukxuk 2015.02.22. 21:38:15

Kapucni,sapka,píros ruhás nő,sötétség a fejekben,az már a plafon.

zsopicur 2015.02.22. 21:38:15

by the way HONNAN VOLT FANNINAK VODKAJA?

Cimili 2015.02.22. 21:38:23

@fosch9: Ez nő? A női nem szégyene.

dzsézön tetem 2015.02.22. 21:38:38

De jó lesz látni ahogy leáztatja a könnye a műszempilláját.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:38:47

@fosch9: Köszönöm, hogy ilyen szépen megneveztél.:D Nem akarlak én meggyőzni.:D Eszembe se jut.:) Csak a helyzetet írta körbe, hogy ez a Lacianyu részéről nem egy jó lépés, ha Edina szavazótáborára számítanak azért, hogy a Laci nekik pénzt nyerjen. Ennyi.:) Nem kell többet belelátni.:) Egyszerű gesztus a saját fia felé.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:39:11

@zsopicur: Fanni mondta a 3 felest.
Mondjuk szerintem egyet sem kellett volna.

ornyim 2015.02.22. 21:39:15

@Gia: Boldog Szülinapot! :)

2015.02.22. 21:39:28

@fosch9: "Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába." /Karinthy Frigyes/
Nem mondom, hogy Lackó is erre hivatkozna, mert megfakult a tudása, ugye.... :D De ettől még ez nagy igazság.

Zsoofka 2015.02.22. 21:39:28

Elkezdtem megkeresni hogy hol az az ap amivel szavazhatok fanny ellllllen...

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:39:31

@lobbantott tsilke: azt a rántottat sutod el holnap is?:)))

Rémület 2015.02.22. 21:39:31

@zsopicur: biztos lopott a Dóri készletéből.

Cimili 2015.02.22. 21:39:39

@-pkata-: Laci árulta be. Jól is tette, ez a csaj ekkora magas labdát gurított elé. Ennyi esze van. :DD

én se nézem 2015.02.22. 21:39:56

Laci sokszoros megjegyzése után a párbaj napján való italozást biztos be fogják tiltani

xukxuk 2015.02.22. 21:40:06

@Krétagarbó: És a történelemi mult.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:40:06

@dzsézön tetem: Pedig a bjútis lánynak tudnia kéne, hogy nem jó a nedvesség a műszempilla ragasztónak.

Ditti82 2015.02.22. 21:40:16

Dennistől feláll a hátamon nem létező szőr is. Valencia, az, meg a lófütyit.

Köcsöglány 2015.02.22. 21:40:52

F@szt sikít ennyit,de komolyan...

xukxuk 2015.02.22. 21:41:14

A sörényes nőmenűt csak az RTL istene mentheti meg.

csiberibe 2015.02.22. 21:41:45

@xukxuk: tartok tőle, nem így lesz...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:41:51

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): És a Liluék milyen pártatlanok, Laci nem tudod elmondani, látom, akkor Fanni, mond el te.
Broááááááf.

Rémület 2015.02.22. 21:42:13

Hű! Elhangzott a közjegyző.

Mirocska 2015.02.22. 21:42:38

Esküszöm, mint egy fogyatékos...

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:42:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: menjenek a fenebe... Komolyan. Ez hol tunderfalvi? Ra kell fekudnom a mute gombra, akarhanyszor megszolal az a csaj.

2015.02.22. 21:42:46

@Cimili: ha az adott szitutól elvonatkoztatsz és általánosságban nézed - én úgy értettem

@pomac: ha csak ez kell azonnal felrakok egy kék hátterű macskacsontvázat :D

@lobbantott tsilke: gyele gyele állj gyele állj gyele :D ala bödőcs
lántott máj nem lomlott meg leggel óta? csak melt már azóta kínálgatod nehogy ágynak essünk tőle

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:43:01

Ez a legtöbb szavazat jött - komikus.
Laci: Egyesével összesítik a szavazatokat? .-))

vastyúk is .. 2015.02.22. 21:43:11

@-pkata-: mégiscsak igazad volt 45-nél lesz, nem 50 kor. szerencse hogy itt vagy

Gia 2015.02.22. 21:43:13

@ornyim: Köszönöm,neked meg jobbulást! :-)

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:43:35

Bemutatkozott a tündérfalvi igen szánalom

csiberibe 2015.02.22. 21:43:40

majd amikor istenes b fülébe visít szex közben...

pomac 2015.02.22. 21:43:44

de elkurták :DDDDD

szmoti 2015.02.22. 21:43:46

Nem tudtam átrakni a jelem :(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:43:51

Bakker, kiírták, hogy Fanni és LAci % innentől szopó....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:44:17

Hoppá, megkavarodott a rendszer? Na persze. "Ez már az itélet, kéremszépen. "

lobbantott tsilke 2015.02.22. 21:44:21

@Szoba kilátással: Tény, hogy nem mai tsilke, de még igen jól taltja magát.Én viszont Sölért bálmile képes vagyok.

Mók_Ica 2015.02.22. 21:44:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: megcsinálom... :)))) van más dolgod :)))

fáncsi totál gáááz.... még bence beszédébe is beleszól....

elbaszták a fantomképeket...... ha jó láttam a képek helyét, laccci nyert......

4,62-55,38
laccci

csiri bá 2015.02.22. 21:44:32

and the Oscar goes to....... Lacciii

Cimili 2015.02.22. 21:44:37

Lacccccci. :DDDDDDDDDD

Ditti82 2015.02.22. 21:44:39

Jeeeeeessssssssz!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ornyim 2015.02.22. 21:44:51

Ezaaaaaaaaaaaaaaz!!!!!!!!!!!!!!!!

csiberibe 2015.02.22. 21:44:51

ki nem állhatom lacit, de örülök.

Köcsöglány 2015.02.22. 21:44:57

hihihhehehehheheihihihhehehahahahhahahaha VÉGRE

nicu71 2015.02.22. 21:45:02

basszusdss!!!! de jóóóó!!!!!!laciiiii

2015.02.22. 21:45:06

na ez a nagy büdös paraszt laci a gúnyolódásával hogy a kva anyukájába mászna vissza

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:45:09

Mondtam a következőnek mehet Laci a levesbe

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:45:14

Most viszont köcsög Laci, hogy beszólogat Fanninak.

pomac 2015.02.22. 21:45:15

na ez most nem mű sirás lesz :DD

Mirocska 2015.02.22. 21:45:18

Lilut láttuk futni! :-D

szinszin 2015.02.22. 21:45:21

Juhééééééééééééééééé!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:45:26

Innen köszönöm minden apposnak, aki Fanni ellen szavazott :D

schanc 2015.02.22. 21:45:35

Hoppá, Dóri lett a legjobb női játékos! Akkor idén is férfi nyertes lesz.
Az informatikusok meg jól elspoilerezték a végeredményt.

pomac 2015.02.22. 21:45:42

na akkor hajrá robin :DD

szmoti 2015.02.22. 21:45:57

Na így nem is gond :) hajrá Robin

Schlomo Goldberg 2015.02.22. 21:45:59

HOgy elkúrták az állás mutatását lol

a két debil után meg szaladgálhatott Lilu mint a gondozó az állatkertben

Krétagarbó 2015.02.22. 21:46:05

Adéle szól? Vagy mi van?

csiberibe 2015.02.22. 21:46:09

sajna az oszkár-jelölésről elkéstél...

Rémület 2015.02.22. 21:46:20

Baszki. Nulla személyiséggel döntős lesz ez a faszi. Nehogy már megnyerje.

pomac 2015.02.22. 21:46:20

ültem először bikán ...denisen :DD

2015.02.22. 21:46:22

Ez egy sérült lelkű lány... Menthetetlen szerintem.

Ditti82 2015.02.22. 21:46:24

@fosch9: Nem láttad, hogy viselkedett a párbajon Fáncsika.

xukxuk 2015.02.22. 21:46:26

Nem merték megcserélni akkora volt a különbség.A mór mehet.

astryle 2015.02.22. 21:46:28

mindjárt hozzák a kényszerzubbony neki :D

spinks 2015.02.22. 21:46:28

" a többiről nem beszélve". Ez a lilu beteg.

Gia 2015.02.22. 21:46:28

@Ditti82: Neked köszönöm a felköszöntést!Véletlenül Másodpéldánynak ment.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:46:29

Ki is degradál? Ez a majom visszament. Nincs Fanniban cseppnyi méltóság se.

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:46:30

Ne izguljatok, jovo heten Lacit is kiejtjuk!!

másodpéldány 2015.02.22. 21:46:42

Sziasztok,

good bye..

szavazzatok robinra!

de én azt már nem nézem...

Krétagarbó 2015.02.22. 21:46:42

@Schlomo Goldberg: én is azon röhögtem, hogy a neveket mutatták a fantomképek helyett...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 21:46:56

Sajnos meg kell tanulni, h fiú-lány párbajnál a lány kiesik.

vastyúk is .. 2015.02.22. 21:46:59

@Cimili: nem hiszem, csak rájön, hogy mégis bízik Dóriban :D

Mók_Ica 2015.02.22. 21:47:08

laccci kicsit bunkó módon szólt be fáncsinak..... de hát megérdemelte, mert fáncsi úgy ekézte eddig, mintha tuti ő állt volna nyerésre.....
fáncsi pedig totál kiborult....... vagy csak adele???? :))))

Ditti82 2015.02.22. 21:47:09

És ezzel Dóri a VV7 First Ladyje! Nem gondoltam volna. :)

astryle 2015.02.22. 21:47:12

@spinks: nem beteg csak már régen kettyintette meg a férje :D kicsit kanos

lukacstoncsi 2015.02.22. 21:47:13

Durva.Volt különbség.Viszont laci bunkón köszönt el.Dennis a komisz most hova bújik?:D

ElzaBerry 2015.02.22. 21:47:21

Van igazság! Van igazsááág! :D Innentől lesz izgalmas, ezt nem gondoltam volna! :D Lehet, hogy mégsem bunda?

Schlomo Goldberg 2015.02.22. 21:47:58

Ma nem is kellet Lilunak Fannit alázni, megtette saját maga

2015.02.22. 21:48:17

@pomac: Mos'má' azért télleg: H A J R Á R O B I N ! ! !

Következő párbajon: Hajrá Dóri!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:48:21

Fanninak azért csak belengettek egy állást az rtlnél. :D

kamilla123 2015.02.22. 21:48:26

Fanni eszméletlenül gáz volt ma

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:48:28

@lukacstoncsi: Laci készíti elő a saját kiesését. Nem hazudtolja meg önmagát. Most sem ő nyert, hanem Fanni vesztett.

pomac 2015.02.22. 21:48:34

@fosch9: az a jó legközelebb kevesebb esélye lesz ha Robinnal megy :D

Mirocska 2015.02.22. 21:48:35

@ElzaBerry: A szauna padja alá. :-))

Mók_Ica 2015.02.22. 21:48:51

@Krétagarbó: jól elcseszték..... én is röhögtem rajta.... aztán bence és lilu még próbált dumálni, hogy eltereljék a figyelmet :)))))

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:48:52

@Rémület: meg 4 én vannak nem lesz abból döntő neki... Most is hozzátett a végen, de neki köszönhetjük hogy Edina és pfani eltűnt a süllyesztőben hajrá robin/ Dóri

Granca 2015.02.22. 21:48:55

Juhééé, yessssssss! :-) Nem mintha kedvelném Lacit, de ez most így jó! :-)

Joe Bacsi 2015.02.22. 21:49:04

Nagyon helyes..itt volt az ideje..csá csumi fannika..sok sikert az életben :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:49:12

@lukacstoncsi: szerintem is kicsit bunyesz volt, ahogy tündérfalvizott ott Fanninak, de ide a rozsdás bökőt, hogy Fanni sokkal szemetebb lett volna.

pomac 2015.02.22. 21:50:17

közjegyzőt hivtak :DDD

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:50:27

Na akkor most hajra Robin, ezerrel!!!

Mók_Ica 2015.02.22. 21:50:30

laccci: közjegyzőt hívtak, mert annyi szavazat volt.... sírok :)))))

2015.02.22. 21:50:38

Ez akkora szavazás volt, hogy közjegyzőt kellett hívni. BEHALOK :-)))
Ostobenkó!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:50:42

De mit rohangált a Lilu? MI volt?
És mit szólt a LAcc?

dzsézön tetem 2015.02.22. 21:50:45

Dennis jön, ha van esze Dòrival, de mivel nincs, Laci lesz az ellenfél.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:50:47

Ez mekkora idióta-- "Közjegyzőt hívtak, mert akkora szavazat volt...."

Mirocska 2015.02.22. 21:50:54

Most nagyon röhögök Lacin! :-D

Schlomo Goldberg 2015.02.22. 21:50:56

közjegyzőt hívtak mert annyi szavazat érkezett. Mondja Laci. bazdmeg. ezek után még külsős infot ad Dórinak.

Töröltfelhasználó (törölt) 2015.02.22. 21:51:03

Ezt nem hiszem el!!!! :DD Közjegyzőt kellett hívni,áááááááá

2015.02.22. 21:51:34

@másodpéldány: Én is így voltam, mikor Zsé kiesett. Erre az 1 hétre már maradj.

pomac 2015.02.22. 21:51:34

látom gyorsan lezavarták mert nem ütötte meg a mércét a műsor nagyon sok a bejátszás :D

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:51:46

Lili is ivott egy felest ...

Mók_Ica 2015.02.22. 21:51:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): fáncsi végig szemetebb volt...... mondjuk laccitól tényleg gáz volt ez az elbúcsúzás.....

2015.02.22. 21:52:07

Na MOCSÁR RT. kimaxolva!

tvbuzi 2015.02.22. 21:52:17

Lekéstem az eredményhirdetést.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:52:17

Laciban nincs semmi nagyvonalúság, Dóri legalább megkérdezte Denist, hogy van.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:52:17

Jól hallottuk a stúdióban a röhögést a visszamenetel után? :D Kár, hogy ők nem hallották. :D

Csak ügyesen! 2015.02.22. 21:52:37

Anyám, most nézhetem még egy hétig. Sőt, volt egy ígéretem is, ami azért nem biztos h megvalósul, mert még lehet Lackónak egy párbaja, de kénytelen leszek előintézkedéseket tenni.

Laci hatalmas fej volt, így a visszaérkezés után :D

Persze, Lilu, van ideje, mert már annyiszor volt, h rutinból nyomja :D

Mirocska 2015.02.22. 21:52:39

@-pkata-: Fanni fölpattant és odarohant a közönséghez, Lilu meg futott utána, hogy visszarángassa! :-D

2015.02.22. 21:52:41

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát anyu úgy látszik nem gondolta így végig nemtom :(
@natalja: ezzel is nagyon egyetértek, mégis úgy érzem minden helyzetben a férfinak kell maximálisan jobban megemberelni magát
@Majom1Parádé: én is erre céloztam
@Szoba kilátással: bízom benne
@Ditti82: láttam de akkor is azt mondom amit fentebb írtam nataljának h a ffinak illene akkor viselkedni (ha a nő nem tud akkor is)

Admiral_General_Aladeen 2015.02.22. 21:52:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: EKG! :))

Amúgy Rönénél az a fej.... Nem változott semmit :)

lukacstoncsi 2015.02.22. 21:52:54

Dennis konrétan kővé vált:D Durva azért sajnálom de ez van, laci is elvesztette a párját 1 hét van hátra...Gondolom Fanni most jól bemártja Dórit a Belevalóban ez tuti.

MacákékIcukája 2015.02.22. 21:53:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: ja, de nem baj, hogy hulyet csinalt magabol, annal konnyebb lesz kiejteni ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 21:53:15

Denisz meg hogy ledermedt. Kurvára nem érti, hogy mi van, ez tetszett.

Mók_Ica 2015.02.22. 21:53:24

@Szoba kilátással: ihatott volna többet, talán szórakoztatóbb lett volna...... annyira befeszült mindig...... erőltetett humortalan beszólások....

pomac 2015.02.22. 21:53:32

ezek a párbaj beszólások elszólások jobb volt mint az öfi :DD

tvbuzi 2015.02.22. 21:53:35

Ha jól láttam röné megreccsent.

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:53:37

Az a szaunában zárás provokálás ütött:))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:53:41

Liluék is gyorsan rácsaptak erre a gyöngyszemre. Még, ha Fanni mondta volna, akinek ez volt az első párbaja... de Laci már 3x hallotta....

Rémület 2015.02.22. 21:54:25

@Szoba kilátással: hát... Nem tudom. Kiválasztják Deniszt, ő kihívja Lacit, kint marad Denisz. Következő Dóri. Ezek után tartok tőle, hogy a nép nem Robint választja nyertesnek.

Cimili 2015.02.22. 21:54:27

Még nem tudom, hogy Robinnak akarok-e drukkolni. Meg kell győznie.

pomac 2015.02.22. 21:54:42

@Spitzbauer: még zat is kinézem hogy denis laci párbaj lesz ahogy most laci beszélt a bejeltkezésben

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 21:54:47

@Mirocska: és mit szólt be a tündérfalvinak? AMúgy sztem inkább koboldfalvi, de mindegy. Nem bántom. Hazamegy, aztán jó van.

astryle 2015.02.22. 21:54:50

na most jön Debilió és Faszni :D:D be fog szarni a tévém ennyi hülyét egyszerre nem bír XD

Krétagarbó 2015.02.22. 21:54:54

@Mók_Ica: Sztem is, nekem sem tetszett a végén, semmi nagyvonalúság nincs bennük. Esküszöm, még a playmate Dóri az, aki a legempatikusabban kezeli ezeket a dolgokat közöttük, ezt fáj leírnom, de így van.

Gia 2015.02.22. 21:54:58

Hú,de jó kis szülinapi aji :-D

Csak ügyesen! 2015.02.22. 21:55:11

@dzsézön tetem: Nem akarom elhinni, h annyira hülyék lesznek, h megint Lacit küldik, ennyire nem lehetnek elmefogyatékosak. De szerintem az lesz, h Dórira teszik, merth még nem volt kint, neki meg van annyi esze, h nem Lacit fogja kihívni, hanem Dennist.

Lehetne egy Laci-Robin-Dóri uccsó hármas, mit szóltok?

ornyim 2015.02.22. 21:55:24

Az lenne a legjobb, ha Dennis lenne a kiválasztott és kivinné Dórit, az meg kint hagyná! :D

dare 2015.02.22. 21:55:48

Oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló.
Jó párbaj volt. DD
Laci meg fesse fel a harci díszeket mert még 1-szer jöhet( remélem utoljára).
Viszlát Fanni, tündérfalvi

Mirocska 2015.02.22. 21:55:55

@-pkata-: Azt pont nem hallottam, de én is kíváncsi vagyok!

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:56:01

@xukxuk: Szerintem azért nem cserélték meg, mert kirakták a feliratokat.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:56:25

@fosch9: Én csak erre gondoltam. Adok a látszatra, kijön a fiam, nem demonstrálom, hogy utálom a választottját, az a család magánügye. Ha eddig nem akart nyilvánosság előtt szerepelni, ne így tegye. Lacinak árt vele, nem a játék szempontjából, vagyis de, abban is, mert a saját szavazóbázisa nem elég, de kint is, hogy az érzéseit kutyába veszi.
Csak erre gondoltam.:)

csicserierika 2015.02.22. 21:56:27

köszönet és kézcsók minden Robinosnak, akik Laccira appoltak, és köszönet az oroszoknak a vodkáért, mert nélküle nem jött volna létre ekkora égés :)

pomac 2015.02.22. 21:56:27

@Rémület: robinnak nem is kell már a dupla jel mert ha dóri laci denisre rak denis robin lacira akkor döntetlen és denis dönt :DD

lukacstoncsi 2015.02.22. 21:56:37

Azér Fanni elég bunkó volt tegyük hozzá.magát adta most is.beledumált nem tudott utralkodni az érzelmein.Ok első párbaj de legalább ne ivott vola.Ez a hülye palija nem tudta volna lebeszélni?Laci azt kell mondjam a háromszori tündérfalvizást törölhette volna de végig normális volt és Fanni ellen sajnos nem sok ellenszer van.

perszepolisz 2015.02.22. 21:56:46

Kiderült, hogy ebben a szériában Laci volt végig a sztár. :DD Ki gondolta volna?

Cimili 2015.02.22. 21:57:02

@dzsézön tetem: Sztem meg nem meri kihívni. 3 párbajról tért vissza nyertesen Lacci és ezen el fog gondolkozni.

Gia 2015.02.22. 21:57:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: Laci is odament Dennishez.Mondta neki,hogy ott volt Fanni anyukája is..

pomac 2015.02.22. 21:57:25

@csicserierika: ez volt eddig a legjobb párbaj :D

xukxuk 2015.02.22. 21:57:42

A kémyénseprő a következő kieső.

lobbantott tsilke 2015.02.22. 21:57:43

@fosch9: Nemnem, nemlomlott.Még fliss.Én igényes vagyok.Ez itt nem látta Salmon Ellát.
Úgy tűnik a VVben töltént valami, melt mindenki megkönnyebbült.Most megnézem mi van Aulélióval és ellenfelével, ööö... akinek a neve kiment a fejemből.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:57:43

@ornyim: Sztem Denis Lacit hozza ki. Ha tartja magát Röné hagyományos arcon nem köpöm magam trendjéhez.:)

dare 2015.02.22. 21:57:49

@Csak ügyesen!: Lehetne, de szerintem ha Denisz nem produkálja magát akkor megint Lackó lesz.

csicserierika 2015.02.22. 21:57:51

@perszepolisz: külön közjegyzőt hívattak hozzá :D

Mók_Ica 2015.02.22. 21:57:59

@Krétagarbó: dóri még nem volt párbajon.. egyébként emlékezz vissza, már az elején vki mondta, hogy dóri fog nyerni.... vendég volt bent a villában és utána bv-ben mondta....

Csak ügyesen! 2015.02.22. 21:58:09

@Krétagarbó: Csak azt adja vissza, amit kapott, én megértem. Zsuval egyébként halál normális volt, Dennisszel nem lesz az. Valahogy ebben a szériában nem menő az, h gratulálunk a legyőzöttnek, emlékszem, amikor Robin visszajött Ádámmal szemben, azt hittem, h nekimegy Lacinak. Mindenesetre egy perccel később már mondta Dennisnek is Laci, h ott volt Fanni családja meg minden.

Ditti82 2015.02.22. 21:58:23

@Csak ügyesen!: Támogatom ezt a top3-at! :)
@astryle: Baukó is lesz, ilyenkor mindig duóban tolják a BV-t. :) Jut eszembe BV, Zsu tegnap hogy visszakérdezett már, hogy "És?", amikor mondták neki, hogy ott van Fáncsi anyja. :D

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 21:58:39

@Rémület: Na, az b...a be. Innen ha nem Robin nyer az a világ szégyene lenne.

csicserierika 2015.02.22. 21:58:47

@pomac: röhögtem végig :) Lacci is sziporkázott pár poént, Fanni meg begyújtotta az önégetőt :)

Szoba kilátással 2015.02.22. 21:58:52

@Rémület: jaj ne mar egész EU az ment Pfanni megy vissza aztán látod saját maga alatt vágta a fát mindkettő dönike meg csak pislog...

2015.02.22. 21:59:05

@másodpéldány: maradj, robinnak is szüksége van támogatásra

@pomac: gondolod?
sztem legközelebb denisz lesz kiválasztva és dórit viszi ki nem hiszem h a két pasit meri kihívni
úh ezt a pondró lászlót nézhetjük a döntőben h a fene enné meg

Cimili 2015.02.22. 21:59:07

@dare: Majd oszlunk, ha akartunk, de te nyugodtan oszolhatsz. :DDDDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 21:59:16

@Gia: Igen, miután bevonult a másik kettővel, aztán kiment. Egy kézfogásba nem halt volna bele, sztem. Mikor Dani kiesett, Denis odament Edinához. Meg mikor Edina kiesett, odamentek mind Lacihoz.
Ez az első olyan széria, ahol tök érzéketlenek. A korábbiakban a nyertes mindig odament a vesztes barátaihoz és sajnálkozását fejezte ki, vagy mondott pár szót. Akármit. Vagy rosszul emlékszem?

lukacstoncsi 2015.02.22. 21:59:21

@Csak ügyesen!: Én is azt mondom Dóri-Dennis legyen.Most tényleg durva lenne ha Dórika párbaj nélkül ülne a fináléban.Én neki szurkolnék most.Dennis nekem már nagyon gagyi.Dóri pár fokkal jobb még.Hajrá Robin!

pomac 2015.02.22. 21:59:30

@lukacstoncsi: inkább a búcsúlevél fog ütni ,de nem fog érdekelni senkit sem a bentiek közül :D

dzsézön tetem 2015.02.22. 21:59:36

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): amikor valaki megvan győződve az igazáròl, aztán átmegy Tündérfalván egy ùthenger, és csak billuxol, mert EZ nem volt benne a forgatókönyvben.

spinks 2015.02.22. 21:59:41

Denisznek Lacit kell kivinnie ha kiválasztott lesz, mert oő mindig azon kardodkodott h nem vinné ki nőt. Robinra nem nagyon lenne indoka. Marad Laci ha tökös.

xukxuk 2015.02.22. 21:59:42

@Majom1Parádé: Elképzelhető,soha nem tudjuk meg,de ttől még a vonat megy tovább,holnap is felkel a nap :)

astryle 2015.02.22. 21:59:47

@Ditti82: jézusom :D még az a szerencse hogy holnaptól ÉH :D

Szoba kilátással 2015.02.22. 22:00:15

A du T EU-nak javítja a gép... Szóval délután

Krétagarbó 2015.02.22. 22:00:17

@Csak ügyesen!: nem szabadna ezeket eleresztenie, nagyon ellenszenvessé teszik ezek a dolgok, és amúgy sincs nagy rajongótábora. Te is olvahatod itt is, mit gondolnak róla sokan. És nem menti fel az a szememben az ilyen viselkedést, hogy mert a többiek is...

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:00:36

@Ditti82: akar! :D Mindenkit kipockolunk Robin mellol!

perszepolisz 2015.02.22. 22:00:43

Na lássuk Fannival megitattak-e egy kanna kávét? :D

csicserierika 2015.02.22. 22:00:50

@Csakazértis én vagyok a királynő: mondjuk nem vártam, h Dennis gratuláljon, nem is tette, de Lacci végül odament pár szóra, amit vigasznak szánt, csakhát nem vitte túlzásba. Adott szituban nem csoda.

ornyim 2015.02.22. 22:01:13

@Csakazértis én vagyok a királynő: Dórit mondogatták, mindkettő Dórit akarta, mivel Fanni már nem tudja kivinni, kiviszi ő. Dennis lehet befosott, hogy Laci megint visszament.

dare 2015.02.22. 22:01:34

@Cimili: Én már feloszlattam magam, megyek filmezni, de ez nagyon jó volt. DD

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 22:01:40

@dare: Denisz helyében ebben a 2 napban semmit sem csinálnék, adnám a full ledöbbentet, úgy tutira nem raknák rá.

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:01:52

Éva kínosan mosolyog.csak nem megszerette ezt a tündérfalvit?

Cimili 2015.02.22. 22:02:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: Jó, hogy említed. Tegnap még állította az a nagy okos röné, hogy fáncsi megy vissza.

hannamontanna 2015.02.22. 22:02:19

Hát ha Fanni ivott, akkor kár volt. Józanon viccesebb. Laci gáz. Remélem legközelebb kiesik végre.

pomac 2015.02.22. 22:02:39

@Majom1Parádé: jönnek a régi lakók nem teheti meg :D

Cimili 2015.02.22. 22:02:56

Inga mit mutatott? Eldobhatod nyugodtan! :DD

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:03:19

@fosch9: Ha esetleg Laci bejut a dontobe, biztos, hogy keves szavazatot kap, sokan nem szeretik.

tvbuzi 2015.02.22. 22:03:24

Mindenki iszonyatosan erős karakter?
geci

dzsézön tetem 2015.02.22. 22:03:26

@perszepolisz: nem, nem. Csak Fannyt utàlják annyian, hogy mellette még Laci sztàrnak tűnik.

tvbuzi 2015.02.22. 22:04:28

"Én ilyen vagyok."

Mirocska 2015.02.22. 22:04:40

Miért feszengenek ennyire Éváék?

2015.02.22. 22:04:56

@lobbantott tsilke: akkor megnyugodtam ehetjük a májat nyitom hozzá a sölöcskét

baukó évára gondol ugye?

nekem olyan szülleális ez a baukó-au pálos

@Csakazértis én vagyok a királynő: ó hagyd te drága, látod h lacit semmi se üti ki a vellából még anyu utálata sem a meny iránt :DD

Krétagarbó 2015.02.22. 22:04:57

@Csak ügyesen!: én is azt gondolom, hogy most már békén hagyják Laccit.

pomac 2015.02.22. 22:05:18

@fosch9: nem hinném hogy robin denisre rak ezért ha robin nem használja fel a dupla jelét akkor is denisz dönt ki megy párbajozni ,esélyes laci a párbajra szerintem ö meg deniszt hivja ki

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 22:05:33

"amit te képviselsz az tökéletes" hol él ez?

Csak ügyesen! 2015.02.22. 22:05:40

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ők sem azonnal mentek oda, hanem később, úgy, mint Laci.

Admiral_General_Aladeen 2015.02.22. 22:05:51

Kazal nem zárta a szivébe Aureliót! :-D
Blogmoci monnnyollle!!

tvbuzi 2015.02.22. 22:06:13

Denisz megreccsent. geci

Cimili 2015.02.22. 22:06:20

@dare: Reméltem, h nem sértődsz meg. :)

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:06:37

Veled van a popi takaró:-))))))))))) Meg Vikcsu, Maci és reni is veled van úristen.

tvbuzi 2015.02.22. 22:06:49

Egy hét? Egy napot lesznek hárman?

Admiral_General_Aladeen 2015.02.22. 22:06:51

Fanni előadta a nagyhalàlt! :-D

pomac 2015.02.22. 22:07:00

eléggé hullaszagú ez a bv :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.22. 22:07:15

Aunak szólnának esetleg, h üljön normálisan?:D

csiberibe 2015.02.22. 22:07:56

na, húzkodhatja a kolbászt a takaró alatz denisz.

spinks 2015.02.22. 22:07:57

De hülye kérdés ez Auréliotol. Miért baj az h Denisz felolvasta a beszédet. Pf marha lélényeges.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 22:08:10

Szerelem? Dennis szerintem nem szerelmes, csak mérges, hogy kihúzták alóla a talajt.

Admiral_General_Aladeen 2015.02.22. 22:08:13

Ezt soha nem èrtettem: mi az hogy mindent megtesz valaki,aki kiesett,hogy a másik visszamenjen???

Ditti82 2015.02.22. 22:08:19

Dennis még mindig nem képvisel semmit. A "mindent megteszek" mantrát pedig Dani ellőtte már Edina mellett, neki se jött be. Persze a búcsúzásba is bele kellett szőnie Dórit. Annyira szánalmas.

dzsézön tetem 2015.02.22. 22:08:29

@krisszvector: jah, folyamatosan gyilkolja Kazalt.

pomac 2015.02.22. 22:08:47

@-pkata-: tündérfalván ! :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:08:54

@fosch9: Na majd következő körben, meglátjuk.:)

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:09:08

@fosch9: ja, meg azt akartam mondani meg, hogy Attis irta fb-n, hogy el fog beszelgetni Lacival a "kamu martirsagarol".

perszepolisz 2015.02.22. 22:09:08

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Áh nincs gond, úgy látom a valami nyugtatót kapott.

2015.02.22. 22:09:11

@Mirocska: mennének vodkázni (éva) meg fújtatni (au) :D
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): hát 3 visszatérés után én elbizonytalanodtam de h mindenre le kell appot töltsünk ellene az tuti :D

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:09:13

Dóriba nem kellett volna belerúgni.Dennis inkább mond el azt neki hogy mit gondoltál róla.Ezt még mindig nem mondtad meg neki.Erről ennyit.Az meg hogy kiderült hogy a szaunás dolog egy terv volt az fannit minősíti meg a játékát.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 22:09:16

@-pkata-: pontosan. Most összedőlt a jó kis terve és nem tudja, hogy most majd kit küldjön ki maga helyett legközelebb.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 22:09:23

@Krétagarbó: Persze, de Laci "ilyen";) , ezzel együtt kell szeretni, vagy nem szeretni. Nálam a pozitív tulajdonságai és az h emberi, messze felülírják ezeket a hülyeségeit. Túl megosztó ahhoz h nyerjen nyilván, pedig a legjobban ő érdemli meg, bizakodom egy icipicit abban, h talán ez már egy más típusú közönség és ezt értékelik, amellett h szépek a tetkói, de nincsenek nagy illúzióim. Viszont most már a VV-k egyik kultikus figurája lett, és arra is jóval nagyobb így az esélye, h utólag is tudjon kamatoztatni ebből valamit.

dare 2015.02.22. 22:09:38

@Majom1Parádé: Az a baj hogy nem nézem ki belőle,lehet felteszi ezt a bosszú lemezt mint Laci és akkor mehetnek egymással.
Ez lenne a legjobb.
Na tényleg lépek, tündérfalvis jóccakát

Csak ügyesen! 2015.02.22. 22:10:28

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ezt mondjuk nem értem, mert Laci nem maga csinált magából mártírt, hanem a többiek, amit meg is köszönt szépen.

tvbuzi 2015.02.22. 22:10:33

Csak szex van a kisfilmen.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:11:07

@Ditti82: Hogy mondta a Torda anno? Ha értéket képviselsz, vidd be egy múzeumba? Vagy vmi hasonló.:)

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:12:01

Jesszus, Maci honaljujjazasa beleegett a retinamba egy eletre.

2015.02.22. 22:12:03

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): de ez a sok rózsaszín appos nem olvas attist látod :D csak nyomkodják lacira ész nélkül :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: lacifuj :(
@pomac: ha így lesz ahogy írod még mindig kihívhatja dórit ha meggyullad a fejében a villany, h a lányok ellen jó esélye van

Ditti82 2015.02.22. 22:12:29

@Admiral_General_Aladeen: A hattyúk halálát egészen pontosan. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:12:47

@lukacstoncsi: Denisnek jobb lenne, ha saját maga mondaná el, mert kedden bejátszhatják a videókat.
Mondjuk sztem úgyis Denis lesz a kiválasztott.

Rémület 2015.02.22. 22:12:55

@Csak ügyesen!: Ez a Laci dicsőítés szarkazmus, ugye?

polpetti 2015.02.22. 22:13:12

Én mondtam, hogy Dóri úgy jut be a döntőbe, hogy nem fog párbajozni. :))) Ha Fanni ment volna vissza, tuti kiviszi. De a fiúk nem fogják. Egymást közt "fájtolják" ezt le. :)

2015.02.22. 22:14:19

@pomac: látszik, hogy gourman vagy :D felkapod a fejed a kajára :DDD

Ditti82 2015.02.22. 22:14:26

@tvbuzi: Mert mást nem is csinált odabent. Na jó, de, ordenáré módon beszélt mindenkivel.

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:14:32

@fosch9: itt is Lacira nyomkodtuk esz nelkul :D kov. alkalommal Laci ellen fogunk :)))

@Csak ügyesen!: hat igen :)

pomac 2015.02.22. 22:14:43

@fosch9: szerintem tök mindegy kit hiv ki robint vagy dórit kinn hagyják szerintem :D a mostaniból kiindulva denis nem biztos hogy ki tudná ejteni lacit

xukxuk 2015.02.22. 22:14:49

Egyszer már nyert egy ember azzal,hogy megtudott újúlni,tudott változtatni,az igaz agyilag külön kategóriába vannak de ez most nem lényeges.

2015.02.22. 22:15:23

@dzsézön tetem: Aki nem így gondolja, az szerintem téved. Remélem.
Ne feledjük: Lackó ugyanaz a tuskó őstahó, aki eddig volt.

tvbuzi 2015.02.22. 22:15:34

Miért olvasnak fel? Én meg ezt nem értem.

csak mert 2015.02.22. 22:15:51

edina örült?
sajnálom Fannit

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:16:06

Kedves kommtársak!
Közös döntő nézésre invitálunk március 1-én.
Helyszín 10. ker. Budapest, Tavas utca, Acapulco étterem.
Gyülekező 18:00-tól.
Feliratkozás Fuszeklinél.
Gyertek.:D
Drukkoljunk Robinnak::D

pomac 2015.02.22. 22:16:53

@fosch9: ha megtudom mi az a gourman akkor lehet :D

spinks 2015.02.22. 22:17:35

Cuki anyukája van. Szegény. Megviselte. Ohhh Fanni anyuuuu. Sajnálom.

Darth_Vader 2015.02.22. 22:17:50

Fanni anyuka büszke lehet a buta, primitív neveltjére.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:17:51

Adjon már valaki egy zsebkendőt ennek a kamugépnek, megint a kendőbe törli a szemét, ha belefújja az orrát, beverem a tévét.

pomac 2015.02.22. 22:18:07

otthon meg majd elmondja neki hogy denis sem kell :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:18:25

@spinks: Anyukának kívánok nagyon sok erőt, mert kell neki.

zümzümke 2015.02.22. 22:18:29

szegény anyja, elég kényszeredett az a mosoly :(

2015.02.22. 22:18:37

@pomac: hát erre nagyon kíváncsi leszek remélem a próféta szólt belőled
@csak mert: hello, hú nagyon kiabálós volt, osztották egymást, laci férfiatlan volt, fanni kicsit bevodkázott...
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): hát mert nem rám hallgattatok én laci ellen beszéltem :DD

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:18:45

Sajnalom Fanni anyukajat, de egy ilyen hulye csajt nem szabad valosagshow-ba engedni.

Krétagarbó 2015.02.22. 22:18:51

Fanni anyukája most is emberi volt.

schanc 2015.02.22. 22:19:02

Érdekes lesz a következő kiválasztás és a párbaj is. Lehet, hogy Lacit tényleg nem merik kiküldeni - kihívni már. Meg hogy Robin felhasználja-e a dupla jelét, és ha igen, kire.

spinks 2015.02.22. 22:19:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: kell bizony. Rendes korrekt édesanyanak tűnik. Lelkileg megviselte ez.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 22:19:51

Fanni anyukája igencsak érdekes fejet vág, miközben a lánya beszél.

Szoba kilátással 2015.02.22. 22:20:17

Megint szauna ez totál hulye

tvbuzi 2015.02.22. 22:20:43

Fanni lassan annyiszor mondja, hogy undorító ahányszor a rém mondta, hogy őszinte.

pomac 2015.02.22. 22:20:46

@Krétagarbó: nem is az emberségével van a gond ,hanem hogy nem tudja megnevelni a lányát

Ditti82 2015.02.22. 22:20:46

@schanc: Ha valakire felhasználja, az Dennis lesz, ha nem merik Lacit kiküldeni.

Mirocska 2015.02.22. 22:20:49

Szegény Fanni anyu ma végre nyugodtan alhat.

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:20:50

@fosch9: Attisban bizhatunk hetfotol, no para! Robinnal a jediero, lesz itten Svajc :)))

Morcz 2015.02.22. 22:21:04

Sziasztok!

Kicsit késve elkezdtük nézni, közben meglett a párbaj eredmény, aminek utána úgy döntöttem, hogy abba hagyom a VV7 nézését, esetleg a HV-okat olvasom tovább.. Az appot pedig hanyagolom a továbbiakban. :S :(
Némiképp vigasztal, hogy holnap viszont Éden Hotel...

dzsézön tetem 2015.02.22. 22:21:15

Fanni anyutòl egy Mònika-shows büdösnagypofon kitelt volna. Szerintem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:21:24

@minden reggel: Eléggé ellinkeskedtem, és hát megígértem Fuszeklinek, hoyg én is reklámozom.:)
Meg holnap-holnapután fixálni kéne a termet, és létszámtól függ, kell-e a nagy terem, vagy megyünk inkább kávézóba.

2015.02.22. 22:21:42

@pomac: ínyenc :) kajára értve de a lecsóstálat ahogy említetted gondoltam arra is elmegy :D

csiberibe 2015.02.22. 22:22:14

b+ fanni, nem fog működni, mert nem nyertél, a családod meg nem pénzeli.

Szoba kilátással 2015.02.22. 22:22:33

Dóri azert nem semmi hogy elővette a provokálós sztorit

2015.02.22. 22:22:34

hova lett fanni műkörme?

Ditti82 2015.02.22. 22:22:36

@Szoba kilátással: Ja, miután kibukott, hogy provokáció volt. Szerintem ezt elfelejtette. Mondjuk mondta is, hogy rossz a memóriája.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 22:22:42

Au: ki illene a lányodhoz? -sejtelmes mosollyal kísérve.
mekkora lett volna, ha valaki beszól, hogy Bencus. :-)

pomac 2015.02.22. 22:22:46

@Ditti82: előkerültek azok a bizonyos golyók ,mer lacira rakni az más kérdés aka- e ,de mint írtam fentebb denisre szerintem nem rak ezért marad laci :D

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:23:19

Sokkos állapot, utálja a pénzt hagyjuk már....Fannika menj el önkéntesnek a hajléktaklanokhoz na ott lenne meló!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:23:24

@spinks: Fannianyu már mondja Denist, sok dolga lesz, az tény, én nagyon drukkolok neki, hogy sikerüljön. Fanninak se kívánok rosszat, kéne neki egy nagyon hozzú ideig tartó önértékelési tréning, szigorú vezetővel. Akkor majd rájön, hol rontotta el. Majd ha képes lesz bocsánatot kérni, akkor sínen lesz az élete.

Admiral_General_Aladeen 2015.02.22. 22:23:31

Ha Fanni még 1x mondja hogy "sokkos állapotban vagyok"..... Broáf!

Csak ügyesen! 2015.02.22. 22:23:50

Fanni anyukája sajnos nem volt benne ezekben a netes dolgokban, és szegényt ez az élmény full letaglózta, nem tudta, h ezekkel nem kell foglalkozni.

lobbantott tsilke 2015.02.22. 22:24:10

most mindenkit szeletek, aki lelkesedik ezélt a műsolélt.Én is lajongok, de most itt lobogtatják a hálósipkámat.Holnap leggel, jutányos álon eladó lántott tsilkemáj.Csele lehet Sölle.Hajlá Aurélikosz!

pomac 2015.02.22. 22:24:14

@fosch9: azt tudom hogy ínyencet jelent ,azt nem tudom hogy nevezhetem-e magam ínyencnek :D

csak mert 2015.02.22. 22:24:16

@fosch9: nahát férfiatlan, ki gondolná? :D

mikor lesz a következő párbaj?

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:24:18

@DerültÉgből/tintával írok/: @fosch9: figyi, ha Fanni megy vissza, akkor is aggodhattunk volna... Lacit is utaljak az emberek, max. nem olyan extra idegesito, mint Fanni

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 22:24:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): most néztem be.e Atyaságosúristen ilyetmégténylegnembaszotteurópa. Baszki....

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:25:28

@pomac: Vagy odaadja a duplát Dórinak, és akkor Denis.

xukxuk 2015.02.22. 22:25:39

@schanc: Egyértelmű hogy a kotró lesz a következő.

Mók_Ica 2015.02.22. 22:25:59

@Majom1Parádé: esetleg magára gondolt..... úgyis szingli lett :)))

kamilla123 2015.02.22. 22:26:23

hát megsajnáltam Fanni anyukáját.

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:26:32

Fanni ugyanolyan taktikus csak nem teríti ki a kártyáit.Showt csinált egy darabig élvezhető is volt de az hogy ő elkezd itt mártírkodni hogy mindenki ellene van meg a többi azt sajnos nem veszi be a gyomrom.Legyen boldog és ne Dennisszel mert kinn ez tuti nem működne.Dennis egy akkora lúzer hogy na.Fanni egy gyerek sajnos de ez van.

csak mert 2015.02.22. 22:26:42

@Morcz: szia! holnap mennek be a régi villalakók?

spinks 2015.02.22. 22:27:39

@Csakazértis én vagyok a királynő: emberek vagyunk. Ne kívánjunk rosszat senkinek. Láttam az anyját. Meg volt törve. Mindneki éli az életét ahogy tudja. Ez a Fanni egy valóságshowban volt. Ez egy nehéz helyzet egy normális családban. Sztem 12 ffórumozot innen bezarnanak a villába 3 hónapra, még az is megmeglepődne magán aki most eliteli ezeket az embereket. 3 hónap az kemény. Ott lehullik az álarc.

2015.02.22. 22:28:01

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): de akkor mi a szöszért küldték vissza? ideje lett volna kiejteni
@csak mert: egy pöcs volt ahogy fanninak beszólogatott gúnyolódott ahogy meglett az eredményt kiabált hogy tündérfalvi na ki a tündérfalvi itt van tündérfalvi laci pofán tudtam volna vágni
volt egy fb komment a bv-ben h fanni értem miért ütött meg a pasid erre éva kérdezte fannit h és miért fanni nem akart róla beszélni au meg mondta h ezt nem volt szép kommentelni
@pomac: ki a lecsóstálat szereti... :)
@lobbantott tsilke: jó éjt csilkemájszakéltő

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:28:12

@fosch9: @DerültÉgből/tintával írok/: sztem ha jovo heten Denisz-Dori lesz, akkor talan Dorit kellene visszakuldeni, nem?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:28:23

@minden reggel: Én hatról tudok, Kamillát még győzködném, ő a döntő után nézne be.:D

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:29:02

@fosch9: Fannit sokkal tobben es sokkal jobban utaljak. Es mar nagyon regota.

csak mert 2015.02.22. 22:30:02

@fosch9: a BV-t láttam, és valóban nem szép az ilyesmi, de ezért tegnap le lettem ugatva, :( ha visszaolvasol, láthatod a véleményemet.

Krétagarbó 2015.02.22. 22:30:23

@pomac: nem erre reagálva írtam, Fanni olyan amilyen, ez tény. Arra reagáltam, hogy tegnap itt is felmerült, hogy a 40 milla miatt most kampányol a lányának. A mostaniak szerint meg pont leszarta a pénzt.

Bagyó Bigyi 2015.02.22. 22:30:26

@Morcz: egyet értek, ha ezek után laci a sittes nyer, akkor ezzel az országgal nagyon nagy baj van... hajrá dennis!

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:31:14

Dennis meg ne Dórin akadjon ki hogy milyen hanem a Fannikáján vagy akár a nőkön.Fanni hányszor manipulálta, kiidegeklte pl:a popitakaróval hogy nem veheti le vagy mással.
Remélem a többiek nem lesznek szemetek vele 1 hét van már tudják kár is lenne mert csak lejáratás lenne annak aki ezt ebbe belemegy.Jó most hogy az ex vv-sek bemennek.

pomac 2015.02.22. 22:31:47

@Szoba kilátással: az melyik mert nem rémlik már ?

Morcz 2015.02.22. 22:32:41

@csak mert: nem tudom, de már nem is érdekel. Uncsi lett a műsor, várom az Éden Hotelt. :)

@Bagyó Bigyi:
igen, remélem Dennis nyeri

Kosztarika 2015.02.22. 22:33:44

@Gia: Boldog szülinapot! :)

csicserierika 2015.02.22. 22:33:47

@fosch9: nyugi már, végső győztes úgysem lesz Lacci, de legalább Fannitól megszabadította a villát, és lássuk, h muzsikál Dennis. Bárcsak ő lenne a kövi, akkor kint is marad.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.22. 22:33:58

visszanéztem az eredményhirdetést. ne haragudjatok, de kurvára röhögtem :))))
na jó, szép estét mindenkinek :)))

Krétagarbó 2015.02.22. 22:34:11

@Csak ügyesen!: ezt még akkor is nehéz lehet kezelni, ha ismered az internet világát. Még ha tudod, hogy nem kéne olvasni, akkor is olvasod, sztem nem sokan bírnák ki, hogy nem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 22:34:48

@fosch9: nna, miccósz? Nem sok egy kicsit a különbség? Mármint Robin szempontjából?

kismalacka 2015.02.22. 22:35:51

@schanc: Szerintem Deniszre rakják, és mivel Denisz nem visz ki nőt, csak Lacit v. Robint viheti ki.

Krétagarbó 2015.02.22. 22:36:12

@spinks: megint csak azt tudom mondani, hogy +1:)

xukxuk 2015.02.22. 22:36:13

Nem tudom mi lesz a szegény pappal,aki annyira de annyira hitt.Most bíztosan elzarándokol Máriapócsig.

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:36:17

A sittest azt nem kellett volna beadni.Ez nem korrekt.Meglepődtem hogy Éva sem volt annyira elfogult.Atz anyukának meg részvétem mert hiába a bezártság a lánya sajnos nem volt megnevelve kellőképpen ez van.A kis összefoglaló hiába volt összevágva ez az élet mégha a villában is zajlik.Amellett egy anyának nagyon neháétz elfogulatlanul arról beszélni akit megszült és nem is lehet.Bár tudja hogy hibázott a lánya négyszemközt kijárna egy pofon neki dehát most menjen ellene?Nehéz ügy.

minden reggel 2015.02.22. 22:36:45

@spinks: biztos lehullik, de van egy határ ami alá nem csúszol le, nem?

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:36:54

@csicserierika: nem tudom eldonteni, hogy Laci vagy Denisz lehet-e az erosebb... de remelem Robinnal fog parbajozni jovo szombaton es akkor nem kell filoznunk, hogy kire szavazzunk

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.22. 22:37:35

@Mók_Ica: Igen, pontosan magára, de nem gondolta talán komolyan. (Szerintem újra össze kéne jönnie Zsófikával)

kismalacka 2015.02.22. 22:38:14

@Morcz: Denisz nyeri?? Miért? Már hányingerem van ha meglátom hogy vakarja a tökét.

Mirocska 2015.02.22. 22:38:19

Szerintem Fanni már Deniszt is fárasztotta, csak jófejnek akart látszani, ezért tűrt. Nem hinném, hogy most megzuhanna, inkább az lephette meg, hogy már mindenki kihullott mellőle, és talán rádöbbent, hogy Fanni miatt őt is hülyénk nézhetik.

pomac 2015.02.22. 22:38:32

@Csakazértis én vagyok a királynő: az nagyon átlátszó és sunyi ,robin már játékban van nem adja oda neki :D előkerültek az üveggolyók :D
@fosch9: a löncshúst érdemli :D
@Krétagarbó: maradjunk annyiban tegnap nem volt a toppon :D

Krétagarbó 2015.02.22. 22:38:36

@csicserierika: nálam is ez lenne a menet, köv. kieső: Dennisz.

lobbantott tsilke 2015.02.22. 22:38:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: most a takalóm védelmében ílom Neked, ittam mál Sölt, ilyen szép pilos cipőből.

Krétagarbó 2015.02.22. 22:39:38

@pomac: anyuka? én megértettem a viselkedését, és a maival ezt igazolta is.

spinks 2015.02.22. 22:40:00

@minden reggel: hát van egy pont ami alá nem kéne. Jó lenne vmi önkontrollt gyakorolni. De ez olyan hosszú idő , hogy sztem elvesztik a realitásérzesuket. Ezért sexelnek, ordibálnak. De ettől lesznek igazi karakterek S nem robotok.

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:40:07

Erre mondjatok valamit legyszi, ezt a hsz-t VV facebookon talaltam:

"Ez nem bunda volt, hanem feltörték a rendszert?. A bárbajnál, ahogy idő előtt bejött a kép. grin emoticon Azért ilyen magabiztos a c.gyerek, saját maga elmondta, hogy milyen ha.cker ismerősei vannak neki, akik bármit elérnek."

Szoba kilátással 2015.02.22. 22:40:08

@Majom1Parádé: nem csipazza pfannit látszott a bv Ben is a fejen

xukxuk 2015.02.22. 22:40:22

@kismalacka: Ugyanmár dehogy nyeri meg.

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:40:33

Dennis nem vinne ki nőt?Dórival tele a töke.Vagy nem bosszulja meg?Lacit nem merui 3X jött vissza Robin ellen kevesebb indoka van Dórit viszi és ott megdőlne ez az egész dolog.A másik dolog meg az hogy ezen akad ki hogy az Ostobenkónét kiviszik és ő meg a saját csaját élő adásban dobta?Az mennyire volt férfias hadd kérdezzem már meg?Ő ugat?most bepipultam.

pomac 2015.02.22. 22:40:48

@-pkata-: én az egész párbajon röhögtem :D

2015.02.22. 22:40:51

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): de mindenképp dórit
@csak mert: olvastam még reggel és meg is lepett pedig maximálisan igazad van
@csicserierika: jóvanna még fel voltam dúlva :))
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát nem örültem, meg is lepett h ennyien visszaküldték lacit újra, de még bízzunk robin erejében eddig sem tett semmi gázosat és még most is laci mellé állt ez is nyomhat a szimpátiában mellette

minden reggel 2015.02.22. 22:40:51

le lettek cserélve a hogyvolt tetején a VV-sek :) már az EH kigyúrt felsőtesteket lehet nézni :)

csicserierika 2015.02.22. 22:40:56

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ezek után lehet, h nem merik Laccit piszkálni, de sztem Dennist is kint hagyná. Akárki megy, vigye Dennist.

pomac 2015.02.22. 22:41:37

@-pkata-: ja azt nézd meg mit mondott laci mikor visszament ha ezen röhögtél azon szakadni fogsz :D

Szoba kilátással 2015.02.22. 22:41:45

@lobbantott tsilke: álmodják rántott csirkeszarnyakkal!

csak mert 2015.02.22. 22:41:48

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): ez érdekes, mert au is azt mondta fanninak, hogy feltörik a facebook-ját

kismalacka 2015.02.22. 22:42:02

@xukxuk: Szerintem se. Ő lesz a következő kieső. A döntőben Robin, Laci és Dóri és Robin megnyeri.

csicserierika 2015.02.22. 22:42:56

@fosch9: én Laccis vagyok, de reális, és akkor már inkább Robin győzzön, mint bármelyik más. Így akkor megegyezünk ? :) Amint megláttam, h Fanni be van b..va, onnantól nyugodt lettem :D

mocskosmacska 2015.02.22. 22:43:07

@lukacstoncsi: Egyébként én itt nem tartom gáznak, ha valaki nőt visz ki. Nem bunyózni mennek. Másik, hogy dóri ellen elég erős érv lenne az, hogy párbaj nélkül senki se jusson el a döntőig. Ebben én is egyetértek.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 22:43:09

@spinks: Egyet értek.
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Most nem tudom :) Dórira is csak nagyon nehezen tudnék szavazni.Most nem fejteném ki,de szerintem csak annyival "jobb" Fanninál, hogy jobban alkalmazkodik a nézői elvárásokhoz.Fanni egy "gyerek"nevelni kell, Dóri meg már egy "sokat látott"..blablabla. Ehhh...

Krétagarbó 2015.02.22. 22:43:12

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): nem véletlenül nem járok a FB oldalukra...

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:43:41

@xukxuk: szerintem is.ha ennyire gyenge lenne a rendszer akkor nagy a gáz...de én is meglepődtem azon hogy képeket mutattak névvel...

minden reggel 2015.02.22. 22:44:22

@spinks: ez is igaz, meg ingerszegény környezet, bezártság stb, de sztem AKKORIS :) meg kéne lennie annak a határnak. hogy ne fordulj ki önmagadból, mert az életben sincs mindig külső viszonyítási pont, és akkor jó az a belső 'hang' vagy mi.

2015.02.22. 22:44:29

@pomac: áháháhá :D látom gyógyulsz :)

csak mert 2015.02.22. 22:44:34

@fosch9: de látod ez kell...az alpári macsók...tunya gyerek volt edina mellett, egy vinnyogó senki, most pedig veri magát

pomac 2015.02.22. 22:44:35

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): szerintem robin most, akkor megy csak párbajozni ha magára rakatja a jeleket ,mindegy nem filózok már majd kiderül kedden nem sok van hátra :D

Mirocska 2015.02.22. 22:45:17

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ha Fanni megy vissza, akkor meg Laci rajongói oldaláról kiáltanának bundát. Ilyen mindig van.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 22:45:46

Néhány szösszenet (bocs Éva) Lacccitól:

-Tele vagyok doppinggal
-Nagyban kijátszott az előző párbajhoz
-Annyi szavazatot kaptam, hogy közjegyzőt kellett hívni
:DDD

Szoba kilátással 2015.02.22. 22:46:09

@pomac: Laci benyögte a párbajon hogy nem viselhette meg a szaunába zárás pfannit annyira mivel pfanni meg Dóri azt beszéltek hogy ki tudjak e provokálni, hogy megtegye- Dóri mondta el neki

pomac 2015.02.22. 22:46:10

@fosch9: kataflan csodákra képes :D az algopirin nagyon izzaszt :D de már jól vagyok :DD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:46:26

@-pkata-: Mikor nem jósolt a kártyád? A Laci párbajokon, nem? Még a kártyád is laci-fan? :D

xukxuk 2015.02.22. 22:46:52

@kismalacka: Így ,hogy a sörényest elengedte a csatorna, és ha továbbra is engedi a valódi döntést,akkor még bármi előfordulhat.

2015.02.22. 22:47:22

@csicserierika: ez így csodás vízió :))
@minden reggel: gyerekszobának hívják :)

kismalacka 2015.02.22. 22:48:50

@xukxuk: Remélem nem arra gondolsz, hogy akár Laci akár Denisz nyerhet. Dórit meg sem említem...

pomac 2015.02.22. 22:49:15

@Krétagarbó: kicsit szétszórt volt tegnap igen én úgy láttam ,de ma jobban ment neki

Mók_Ica 2015.02.22. 22:49:21

@Majom1Parádé: egymáshoz valók :))))

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): sztem ez egy faszság..... a szerkik bénáztak és idő előtt beadták a képeket..... nem hackerek döntenek, nem is mi.....hanem a szerkik :)))) (ha már összeesküvés elmélet) :))))

egyébként pedig amilyen hozzászólásokat felolvastak a bv-ben.... pffff... ha fáncsi ment volna vissza, akkor meg fáncsi-fikázó hozzászólások lettek volna......

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:49:23

@spinks: Viszont az tény, hogy ebben a szériában voltak a legjobban magukra hagyva. Talán pont erre játszottak, hogy mennyire tudnak kifordulni magukból:

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:49:53

@mocskosmacska: Én sem tartom annak ha komoly indok van ellene mint most is.nekem most az a gáz hogy Ostobenkóék miért vannak Dórin kiakadva ha elmondásuk szerinte tudták hogy milyen?Ők hunyók .Dóri akkor minek kellett nekikFalból?

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:50:02

@xukxuk: @Krétagarbó: @Szoba kilátással: @Mirocska: koszi! En is igy gondolom, de nem ertek hozza, nem vagyok szamitastechnikus.
Egyebkent en nem kotottem volna bele abba se, ha Fanni megy vissza. Nem hiszem, hogy bundazni szoktak. Most arra voltam igazabol kivancsi, hogy elofordulhat-e a kulsos hack.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 22:50:08

@fosch9: Volt, csak ló nézett be az ablakon, meg tehén volt a radiátor.

minden reggel 2015.02.22. 22:50:23

@fosch9: igen :) ezen gondolkozom, hogy pontosan mi is ez, és azt hiszem az hogy nem láttam hogy visszagondoltak volna, és kétségük lett volna, hogy másként kellett volna csinálni, ... nekem ez egyszer kétszer jólesett volna... :) önkritika? :) vagy ne dobálózzak nagy szavakkal? :)

Mentula 2015.02.22. 22:50:48

most olvastam, hogy kiesett a zseniális Kazal. Ilyenkor jönne az, hogy duzzogva kijelentem,többé nem nézem ezt a szart, csak hát eddig se néztem rendszeresen. amit viszont láttam, meg itt olvasgattam, az alapján a fő poénforrás távozott.
no fannyka, no party!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:50:59

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Ezt simán elbacták, sztem ennyi. Nincs itt semmi feltörés, semmi bunda.
Fb-on sok igazságot írnak nevüket elhallgató, vagy kamuprofillal rendelkező egyedek.:)

xukxuk 2015.02.22. 22:51:07

@lukacstoncsi: Már az előbb leírtam,nem tudjuk meg az igazságot soha.Lehetett egy szimpla baki,egy cseréld ne cseréld teketóriából fakadó malőr.Az viszont látszik,hogy nem a gép végzi a folyamatot.

Mók_Ica 2015.02.22. 22:51:39

@xukxuk: sörényest megtartja a csatorna, hidd el.... ott fog dolgozni a reteknél

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 22:51:51

@Mók_Ica: Debil amúgy élvezte, mert rühellte Kazalt :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 22:53:26

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Hajrá! :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 22:53:28

@fosch9: Nézd meg azt a képet, ami a cikknél van a fb.n, hogy Laci ment vissza.:D A százalékok alatt, ahogy mutatják a fejeket, Laci előrehajol. És ki van mögötte a keretben? Na ki? :)
Ez egy jel.:D

minden reggel 2015.02.22. 22:53:58

@Mentula: azért ezt a maradéék egy-két hetet csak megoldják valahogy

xukxuk 2015.02.22. 22:54:04

@kismalacka: A seprőt azt kizárnám.A többit már nem.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 22:54:28

Úristen, most nézem vissza a párbaj videókat, ótejóég, ez a szürrealitás csúcsa volt, leesett állal nézem Fanni ténykedését :D Laci epic volt, néha beszólogatott, tolt néhány poént, egyébként higgadtan hagyta, h a csaj szénné égesse magát :D Laci tényleg krva jó ebben a párbaj témában, ez a harmadik párbaja volt és mindegyiken más szerepet hozott, a helyzetnek megfelelően.

Kedvencem:
Fanni: de még elmondom azt is...
Lilu: Jaj ne.

:D :D

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:54:40

@Mók_Ica: persze, tobb mint valoszinu... de most megint csokkenni fog a nezettseg :D

@pomac: @DerültÉgből/tintával írok/: nem tudom, hogy jo hsz-ekre valaszolok-e, de en nagyon szeretnem, ha Robin nem ijedne meg es megpiszkalna azt a Lacigyereket :)))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 22:54:58

@Mentula: Cserében bent maradt a csodálatos Laccci, akitől hallatlanul élvezetes a show. Néhány sorral feljebb idéztem is, hogy miken lehet röhögni.

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:55:03

@Szoba kilátással: Tudod mit?Most Dóri jól tette hogy elmondta mert ezen menet az egész mártírkodás jóideje mert nem nagyon volt más Laci ellen.Fannika mint Skorpió most szúrhatja magába a mérget.Dórit sem gondolom ártatlannak nem is fog nyerni, de hogy valakinek azt felhozom hogy teát csinálok meg levest és ellenem van?Miért csinálta Fanni akkor?Ez vagy jön szívből vagy nem.Ha utálja dórit hagyja hadd csinálja magának.

egyemakisszíved 2015.02.22. 22:55:08

Az utolsó alkalom következik majd, hogy Robin elhasználja a dupla jelét, szerintem meg is teszi, és Lacira rak, így megint ő lesz a kiválasztott. Valószínűleg Dórit fogja vinni, azzal, hogy nem felejt, és nem akarja, hogy párbaj nélkül jusson a legjobb háromba. Ezt Robinnak is elmondta, így az bátran támadja, sejti, hogy nem ő lenne az első választása a kihíváskor.

pomac 2015.02.22. 22:56:22

@Szoba kilátással: ezt nem is halottam mikor volt :D

xukxuk 2015.02.22. 22:56:59

@Mók_Ica: Persze,ha azt a helikopterezőt berakták, őt miért ne? Érzelmileg nagyon alacsony szinten van a sörényes de bármilyen búlvár műsorba belefér.Feltéve ha van ilyen mostanság.

lukacstoncsi 2015.02.22. 22:57:27

@xukxuk: nem is érdekel.fanni kinn van dennis egyedül mire képes ez az érdekes.

MacákékIcukája 2015.02.22. 22:57:29

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: jeeeee :-)))

@Csak ügyesen!: igen, Laci ezt nagyon jol csinalta :-) Fanni pedig megmutatta azt, amit ki nem allhatunk benne.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 22:57:39

@Morcz: Jó éjt!

Szerintetek lesz női győztes? :) Mert akkor Robint megint sminkelni és öltöztetni kell a cél érdekében :DDD Hajrá Robin!

Szoba kilátással 2015.02.22. 22:57:44

@lukacstoncsi: Dóri es robin érti azert a játékot ez brutális jó döfés volt

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 22:58:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: Ezt sem értem, hogy a párbaj "csúcspontját" egy olyan emberre bízzák, aki alkalmatlan erre a három diplomás feladatra.

raspberrypie 2015.02.22. 22:59:18

Holnapi Éden Hotelt az adás alatt nem tudjuk majd kibeszélni? :( vagy lesz egy hogyvolt holnap délután, és azalatt?

pomac 2015.02.22. 22:59:47

@Mók_Ica: majd holnap a "szent biblia" majd ad még neki :DD

mocskosmacska 2015.02.22. 23:00:16

Ha még nem lett volna.
Dóri: milyenek lettek a százalékok?
Laci: Én 56-ot kaptam. Fanni mennyit is?.............Talán 42-at.

mocskosmacska 2015.02.22. 23:01:07

Egyébként szerinte következő körben menjen dóri párbajozni. Ő még úgysem volt.
Aztán meg: most plasztika rá fog röppeni lacira?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:01:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nah,igen. :)
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Úgy láttam nem olyan ijedős,de a 3 párbajgyőzelem...Remélem!:) Ezt a remélemet már ma egy csomószor leírtam :D jelzi a lelkiállapotomat :D

xukxuk 2015.02.22. 23:01:27

@lukacstoncsi: Semmire,ostoba ő,de nem annyira,hogy ne érezze át,hogy elbukott.

kismalacka 2015.02.22. 23:02:19

@xukxuk: Én teljesen kizárom. Most komolyan...egy IQ betyár Laccccci nyerő?? Vagy a tökvakargató Denisz? Netán a thhe cshicska Dóri? Na, szép ország vagyunk :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 23:02:48

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Én semmit nem láttam, amit Laccci jól csinált volna. Csak nyegléskedett, meg nagyképűsködött. Akit ez nem zavar, de szereti a jó külsejű srácokat, az rá szavazott, meg még a TÖMB. Ő nem csinált semmit, csak unalmas volt, ugyanúgy, mint 3 hónapon keresztül. A semmit, viszont remekül hozta :DDD

xukxuk 2015.02.22. 23:02:54

@mocskosmacska: Itt már nem röpköd senki sehova,mert az igen átlátszó lenne.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:03:53

@mocskosmacska: /Birom a neved :))/ Dóri dörzsöltebb,nem rúg öngólt a végjátékban.
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: pedig ez van :(

xukxuk 2015.02.22. 23:05:33

@kismalacka: Nem én válogattam őket.Az ország kérdése? - azt jobb ha hagyjuk.Egy teljesen más téma.Majd akkor beszélhetünk róla ha a szennylapok megbuknak :)

Kosztarika 2015.02.22. 23:06:58

@(AdottEsetben)KötsögLány: Kiesett :) :) (örömkönnyek) ez segítsen a gyógyulásodban! :)

MacákékIcukája 2015.02.22. 23:07:30

@DerültÉgből/tintával írok/: megemelnem a kalapom, ha ki merne hivni. Laci garantaltan kiesne 30%-kal :)))

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: szerintem Fanni mar olyan regota es annyira benne van a tobbseg bogyeben, hogy az elso adando alkalommal ellene szavaztak. Annak ellenere is, hogy Lacit is nagyon utaljak (es ezert nem fog Laci VV-t nyerni!).

@kismalacka: Robinra szavazunk, Svajc szep orszag :)))

Kosztarika 2015.02.22. 23:08:59

@vastyúk is ..: de Laci legjobb pillanatiból Zsuzsát nem.. meddig fognak még ezen rágódni és mi köze ennek a kettejük párbajához? Némi részrehajlóságot véltem felfedezni. De hál'Istennek nem vezetett eredményre. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 23:10:34

@Csak ügyesen!: ezt a gyöngyszemet az Origón találtam, erre nem is emlékszem. :D:D
"Ha beleraktok egy vödör szarba, onnan is kimászok” – lelkendezik újfent Fanni, van ám színvonal."

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:10:49

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Sajnos,Robin sokak szemében még mindig tuja.Jön fel erősen,de elég kevés az idő.Bízom benne,hogy elég,de azért aggódom. :) "én ilyen aggódód vagyok,más meg szeplős" :D

Csak ügyesen! 2015.02.22. 23:11:36

@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): Szerintem Robinnak annál nagyobb hibát nehezen tudna elkövetni, h nekiáll Lacit piszkálni, és ezt most úgy mondom, h kilépek egy pillanatra a Laci-drukkerségemből. Már azzal, ha ráteszi a duplát, nagyon nagyot hibázna, nemh azzal, h kihívja, vagy ilyesmi. De szerintem Robin ezt át fogja látni, és egységesen Dórira tesznek majd. A duplát meg ne használja fel, minek.

2015.02.22. 23:12:05

@csak mert: látom és le is vok döbbenve és hova lett noel?
@pomac: cataflan vált be nekem is ... örülök h jobban vagy itt drukkoltunk neked is :DD
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: jáháj :DDD cshunnya vatty :D de nagyon teccett
@Csakazértis én vagyok a királynő: remélem a mi fiúnk :D
@minden reggel: de igen az önkritika is ezek között van, sajnos nekik nem sok van, sajnos az életben is így élnek de én mindig reménykedem, hogy így nem lehet érvényesülni

olyan két óra múlva újra leszek addig kicsit ráalszok az oscarra :D remélem lesztek még

MacákékIcukája 2015.02.22. 23:12:27

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igenigenigeeeen! Egesz hogyvolt blog egyesul egy nagy Svajcban :)))))

@DerültÉgből/tintával írok/: figyi, ha masban nem is, bizz az ellenszavazokban, akik ugy gondoljak, hogy az egyetlen normalis embernek akarjak adni a fodijat ;) A jediero velunk van!

Kosztarika 2015.02.22. 23:12:37

@másodpéldány: Te meg holnaptól nem, ahogy ígérted :)

lukacstoncsi 2015.02.22. 23:13:49

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Na igen ez is érdekes volt.Zsu megint feltünik a színen.Laci most vagy akkora színész hogy tök reálisan véghez viszi ezt a szerelmemért is harcolok szöveget vagy tényleg így van és a villabeli érzelmei diktálnak?Nem kreatív ez tény viszont masszívan figyel és megjegyez dolgokat.nem tudom de nem fekete-fehér az biztos na majd meglátjuk de nekem ne ő nyerjen viszont Fannit eltakarította ez jó pont.

Kosztarika 2015.02.22. 23:14:03

@Bujumburi: igen, azért hallottuk, hogy Fanni mondta Dórinak, hogy "sikerült kiprovokálnia, hogy Laci bezárja a szaunába" hmmm

vastyúk is .. 2015.02.22. 23:14:22

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): rejtély. Úgy látszik, hogy a rötölö nem hagyja, hogy felejtsünk Lacival kapcsolatban. Hát így alakult. Fanninak kívánjunk sikerekben gazdag jövőt, és várjuk, ki jön legközelebb a kivégzőosztag elé.

minden reggel 2015.02.22. 23:14:23

@fosch9: attilának is ez hozta meg sztem a gyôzelmet

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:14:47

@csak mert: Jééé,tényleg..meg sem ismertelek :)@fosch9: igaz :)
@MacákékIcukája (Hajrá ROBIN!): jedierő az haderő :D

Csak ügyesen! 2015.02.22. 23:15:35

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Nekem van egy olyan gyanúm, h kb. az Edina elleni párbaj előtti napoktól kezdve, már nem azon dolgoznak, h Lacit épp kiejtsék a következő párbaján, hanem azért h ne ő nyerjen. Ezt csak halkan említettem egyszer-kétszer, de erősödik bennem ez a érzés.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:17:13

@vastyúk is ..: "és várjuk, ki jön legközelebb a kivégzőosztag elé." ez találó. :)

Ditti82 2015.02.22. 23:18:07

Ja, múltkor rosszul mondtam, van a közelünkben kollégium, a Corvinusé. :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 23:18:39

@Csak ügyesen!: Sztm nem fog PVC-re rakni Robin. Nem tudja megindokolni. De nem is kell, mert ha Lacccira tesznek, akkor Laccci PVC-t fogja kivinni.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:19:35

@Csak ügyesen!: aztaaaa :DDD be kell táraznom csokifélékből

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 23:20:55

Fanni nyilatkozik: Igen, én képviseltem egy cuki, hárpina terminátor... minden egybe vetve egy ilyen embert és nem gondoltam volna, hogy ez igy sül el."
Hát, pedig gondolhatta volna.
rtl.hu/rtl2/valovilag/fanni-elso-utja-a-szoliba-vezet

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 23:21:08

@Csak ügyesen!: Igen, ezt erősíti az is, hogy miért éppen most kellett a Fb-rók felolvasni, hogy ne egy bűnöző nyerjen., sőt jól el is időztek a témánál.Az infó nem új, mégis csak most kapták elő.

MacákékIcukája 2015.02.22. 23:21:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: ahhhaaaa, eeertem mar! Szoval Laci az az ember, aki elvegzi Robinunknak a piszkosmunkat :)))) Jo megfigyeles!

@Csak ügyesen!: igen, elofordulhat. Robin ennel higgadtabb, de nem hinnem, hogy Dorira tenne. Szeirntem inkabb Deniszt fogjak megpakolni.

@kismalacka: jelentkezz @fosch9: -nel az allampolgarsagert! ;)

pomac 2015.02.22. 23:22:11

@Csak ügyesen!: tegnap volt egy rövid on abban ment a robin fejtágitás deis-fanni részéről :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 23:23:22

@Csak ügyesen!: Vele végeztették a piszkos munkát. Erre gondolsz?

Kosztarika 2015.02.22. 23:24:20

@csiri bá: nagy sértés ez a fogyatékosokra nézve :D

pomac 2015.02.22. 23:24:21

@fosch9: :DD az az utolsó mentsvár ,ha az sem segített volna akkor nagy baj lett volna :DD

mocskosmacska 2015.02.22. 23:24:28

@DerültÉgből/tintával írok/: Köszi, a te neved is jó. Nekem az az érzésem , hogy dóri agyába a következő parancsot írták be: "mindig dörgölőzz ahhoz, aki visszajött a párbajról!" És szegény ezt az utasítást nem tudja megváltoztatni, kombinálni vagy finomítani, csinálja, amire a rendszergazdája programozta. No, de majd meglátjuk. Egyébként van benne valami szép, hogy ezzel el lehet jutni a fináléig.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 23:24:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ugyanazzal tudja indokolni, mint Laci: még nem volt kint. Ugyanez volt az indok anno VV4-ben Anikónál, senki sem akadt ki ezen, ez teljesen elfogadható szerintem. De elég ha Dennis és Laci Dórira tesznek, Robin meg ellövi mondjuk Lacira, Dóri meg Dennisre tesz.

egyemakisszíved 2015.02.22. 23:26:26

@Csak ügyesen!: Szerintem meg pont Lacit segítették a kontinens-játék idején, azzal, hogy ő kapta a legjobb jelmezt, hogy kidomborodjanak az erényei, hogy jól mutat a tévé képernyőjén. Most a párbajon meg Lilu úgy titulálta, hogy a rossz fiúból jó fiú lett a játék alatt. Inkább fel akarják hozni arra szintre, hogy Robin ellenfele lehessen a végjátékban, mert aki valamilyen, az hátrányban van a semmilyennel szemben, mert van ellenzéke, ami az appos szavazásnál jóval nagyobb súllyal esik latba, mint a fizetős telefonosnál, úgy tűnik a két eddigi széria tapasztalatai alapján.

mocskosmacska 2015.02.22. 23:27:35

@egyemakisszíved: Laci jól mutat? Ízlések és pofonok............. Szerintem most ő a legrondább férfi a villában.

Kosztarika 2015.02.22. 23:28:09

@fosch9: Aki tiszteletet szeretne, annak NŐKÉNT kell viselkednie.. :D ( normál esetben igazat )adok)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:28:20

@mocskosmacska: Köszi:) Igen,hasonlóan érzem én is.Talán Robin a kivétel,de szerintem nála érzi a "tisztaság" erejét és azért nem konfrontálódik vele. Nagyon csalódott leszek én is,ha finalista lesz.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.22. 23:28:43

@Csak ügyesen!: csak az a különbség, hogy Laccci ezt az érvet már jól előkészítette, teljesen aláágyazott. Robin részéről nem állná meg a helyét. Ha nem akar arcot veszteni, csak Lacccit hívhatja ki. Szerintem vissza is jöhet ellene.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 23:28:53

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem feltétlenül. Inkább arra, h mivel jóval jobban értenek ők ezeknek a műsoroknak a lélektanához, nyilván már hamarabb látták és látják, h Laci akár meg is nyerheti. De ezt nem akarják. Hogy ennek mi az oka, arra csak találgatni tudok, sok minden lehet, kezdve attól h nem tartják kellően kezelhetőnek addig, h másra akarják használni (mint ahogy valaki írta Fannival kapcsolatban, h az ilyen embereknél az a jó a csatornának, ha nem nyernek, mert akkor jobban függenek tőlük). Sok ok lehet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 23:29:23

@Csak ügyesen!: jajistenem...:D

Amúgy olyan fura egy-egy párbaj után megnézni az aznapi összefoglalót, amikor még benn van a kiesett játékos is. Sokszor volt olyan érzésem a korábbi évadok során (idén nem), hogy ha azt az öfit a párbaj előtt adják le, akkor nem az esett volna tán ki, aki végülis kinn maradt. (Ez a mostani párbajra SSKK főleg nem vonatkozik :D)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 23:30:15

@Csakazértis én vagyok a királynő: azt te hol látod?? Én megnyitom a linket és a baloldalon egy 3 centis sávban jön be az oldal, a videók meg kb. 2*3 centisek. Nem értem.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:30:28

@egyemakisszíved: és még le is vetkőztették a frászjátékban és nem rossz a teste /nem szívesen írom:D/

2015.02.22. 23:31:29

@kismalacka: gyere a robin listára már a 28. vagy :)
@pomac: küldhettük volna rád a gyógyító energiákat :DD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 23:34:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Telóról? Úgy nekem is olyan bénán nyitja, a videók felett, rögtön az oldal tetejénél, de nagyon piciben. Gépen látszik jól.

Kosztarika 2015.02.22. 23:35:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Valóban undoritó, de természetesen ennek is volt előzménye. A csajok Canesten (gombaölő) krémet használtak és nem rejtették véka alá.Ha ilyen problémám van, elsunnyogok és próbálom kikezelni. Ha kiugatják, miért csodálkoznak, ha visszaüt?

egyemakisszíved 2015.02.22. 23:36:58

@mocskosmacska: A három közül külsőre a legjobb pasi szerintem, az sem nem véletlen, hogy a játék indulásakor minden csaj őt nézte alfahímnek. Viselkedésre is ő volt a legmacsóbb, most meg időnként érzékenybe váltott, ez érdekes és vonzó lehet.

Csak ügyesen! 2015.02.22. 23:37:38

@egyemakisszíved: Lehet, bár akkor elég érdekesen csinálják, nem tudom, nekem kicsit visszás ez, mert az Edinás párbaj előtt rángatták elő azt a régi rendőrségi ügyét, aminek jelentősége már nem volt, de karakter-rombolásra jó, az utóbbi két napban meg Fannit tolták irtóra. De ugyanakkor az Edina párbaj előtt az öfökben Laci jóval többet szerepelt, és most is jó kontinenst kapott és az öfbeli jelenlétre sem panaszkodhatott. Lehet h a Blikkes cikket nem tudták elkerülni, mert a Blikk már régen tudta és úgy gondolták, h most a legjobb, ha elsütik, ha mér mindenképp el kell, mert kevésbé lesz érdekes a drámai szerelmes párbaj mellett, most meg muszáj volt Fannit megtámogatni, mert egyrészt Lacinak lassan már az óvodás társait kell előkeresni, h valami újat tudjanak mondani vele kapcsoaltban, meg mert egyébként egy 60-40 -kal esett volna ki Fanni, ami ciki. Szóval egy kicsit ellentmondásos ez nekem.

lukacstoncsi 2015.02.22. 23:38:09

Fanni szerint ő nem pénzközpontú és Dórival nem akar a továbbiakban kommunikálni...No comment.Miért is jelentkezett akkor ide?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:40:20

@egyemakisszíved: Az elejével egyet értek,de az időnként érzékenyre váltott-at vitatnám.Két hétig néztük a "visszafogott"érzékenységét.

csipkebogyótea 2015.02.22. 23:40:28

@kismalacka: Most már remélem Laci nyeri meg. Az RTL azért elgondolkodhatna azon, hogy eddig sikerült mesterségesen megvédenie Fannikát a párbajtól, és tessék, rögtön az elsőn kiesett. Laci ma leiskolázta Fannit, én élveztem a beszólásait. Azért nem Robinnak szurkolok (bár nincs különösebb bajom vele), mert szerintem végig egy színtelen, szagtalan, íztelen és unalmas valaki volt.

Kosztarika 2015.02.22. 23:40:55

@-pkata-: akkor már te sem sírhatsz? :D ;)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.22. 23:41:03

na, hát röviden: én nagyon sokáig imádtam Fannit, engem a vágódeszkához mérhető egyszerűsége kifejezetten szórakoztatott, viszont ez a borzasztó irigysége ("Dóri még nem is párbajozott, úgy van benne a top 5-ben, h mi végeztük el a piszkos munkát") teljesen lenullázta őt.

egyébként ez volt a kedvenc párbajom: Fannika részegen produkálta magát, Laci aljasan oltogatott, a közönség tombolt, Lilu szép volt. ennél többet nem is kívánhatna az egyszeri trash reality-néző. ha Dóri lesz a következő, akkor remélem ő is bebaszik, mire kimegy a párbajra. :)

kismalacka 2015.02.22. 23:43:47

@csipkebogyótea: Szerintem is leiskolázta, a beszólásai mind ültek. Szegény Fanni a sikítozásával és az infantilis viselkedésével nagyon gáz volt.

Valóban, Robin sokáig nem volt a játékban, és én néha megijedek a nevetésétől. Ettől függetlenül én neki drukkolok. Végig normális volt, az utóbbi pár hétben feljött a játékban is, jó humora van és szerintem párszor megvezette a többieket, azaz jól tud taktikázni.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:43:56

@henrik_: Ez ütősre sikeredett hozzászólás volt :DD és már nem először részedről:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 23:43:57

@Csakazértis én vagyok a királynő: telóról?! Én aki másnak köszöngeti meg az appos szavazást Fanni ellen? :D Dehogy, gépről nézem.

lukacstoncsi 2015.02.22. 23:44:49

Ha most szemét lennék azt írnám hogy most üt vissza a Vikcsus párbaj.Hogy azok akik mögötte álltak úgymond nem mellette voltak hanem Zsu ellen.Ennyi.Dani taktikából állt Zsu mellett viszont Robin nem.És itt mutatkozott meg hogy ő milyen ember.Pedig késöbb került játékba.

kismalacka 2015.02.22. 23:45:07

@fosch9: Milyen listára? Nem értem.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 23:46:44

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): óóóó, tényleg... volt a canestenes időszak is... már el is felejtettem. :D

De most minden rosszindulat nélkül mondom, hogy ebben alighanem Fanni lehetett a ludas, aki simán beleül abba a vizbe, amibe előzőleg a büdi lábát mosta bele. És ezen még a belepisilés se segitett, hiába fertőtlenit állitólag a vizelet. :)

csicserierika 2015.02.22. 23:47:30

@csipkebogyótea: Robin a kis sérelemgyűjtögető. Engedi magát kifesteni, h aztán majd jól visszaéljen vele :) Lacci többet dolgozott az biztos .

egyemakisszíved 2015.02.22. 23:49:23

@Csak ügyesen!: Szerintem a szerkesztők megpróbálták segíteni a két lányt, akikre a műsort alapozták, Edinát és Fannit, amit tudtak, megtettek a maguk eszközeivel, hogy felhozzák őket, de széllel szemben még ők se tudnak pisálni. Látták, hogy áll a szavazás, tudják, mi mennyit mozoghat, így tudták, hogy ki fognak esni. Érdekes lehet látni, hogy egy-egy bedobott új információ mennyit mozgat az álláson. Tanulság a jövőre nézve a műsorkészítéshez, információ a tévénézőkről.
@DerültÉgből/tintával írok/: Úgy látom a hétfői öfiben is bemutat egy kis sírás-rívást, hogy el ne felejtsük.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:49:50

@kismalacka: A Robint támogatóak svájci körének listájára :)
@henrik_: a humort? hogy a fenébe ne?! :))) Néha én is olyan véresen komolyan veszem ezt az egészet(nem),hogy nagyon hálás vagyok,ha valaki kizökkent :D

Jó éjt!

Kosztarika 2015.02.22. 23:50:52

@dzsézön tetem: Ha Dennis lesz a kiválasztott, ő sokkal gyávább annál, hogy a 3 párbajról (mindegy hogy miért) visszatért Lacit ki merje hívni. Kiviszi Dórit (már ok is van rá) és remélhetőleg még Dóri is kint hagyja ezt a suttyót.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.22. 23:51:11

@henrik_: hát, ez a hsz. nekem is bejött. :)
De Dóri ne igyon előtte, mert vagy bealszik a párbajon vagy megindul lesmárolni mindenkit és abból csak káosz lenne. :D

lukacstoncsi 2015.02.22. 23:51:44

Mi lett volna ha fanni 6 vodkát nyom be?:)Leesik a székről?

Kosztarika 2015.02.22. 23:52:12

@Schlomo Goldberg: azt elfelejtette mondani, hogy egyesével számolták a szavazatokat :D :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.22. 23:52:35

@egyemakisszíved: "Szerintem a szerkesztők megpróbálták segíteni a két lányt, akikre a műsort alapozták, Edinát és Fannit, amit tudtak, megtettek a maguk eszközeivel, hogy felhozzák őket, de széllel szemben még ők se tudnak pisálni. " Ugyanezt gondoltam,kösz,hogy leírtad! :)

Tényleg el.Sziasztok

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.22. 23:54:40

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a káosz a lényeg. legyen botrány, üvöltözés, csicskagecizés, esetleg Dóri smárolja le Lilut.

csipkebogyótea 2015.02.22. 23:55:21

@Csak ügyesen!: Én sem nézem már, amióta Dani kiesett és amióta ilyen nyilvánvalóan manipulálják a műsort. Nagyon egyértelmű volt , hogy Fannit bent akarják tartani, és Fanni hihetetlenül irritált. Robinra haragudtam, amikor nem merte legutóbb Fannira rátenni a jelét és Lacit/Edinát küldte ki párbajozni. Most meg Lacit várta vissza. Robin soha nem tudja igazából, hogy mit akar. Most már Lacinak drukkolok.

Kosztarika 2015.02.22. 23:55:23

@Admiral_General_Aladeen: Biztos megint toporzékol: Hát kik szavaztak, Te???? :D

lukacstoncsi 2015.02.22. 23:56:41

Dennis ne győzzön azt hiszem nincs is mire.Ha most azzal jön mennyire szerette Fannit az fals lenne.azok után hogy közölte vele kb dugásra jó itt benn.hogy most ennyire szétesett megértem de nehogy most kezdjen el szerelmes lenni.

kismalacka 2015.02.22. 23:56:49

@DerültÉgből/tintával írok/: Ok, de ez most egy valós lista? És hol van?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.22. 23:59:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Bocsánaaaaaaaaaaaaat.:)
Látod már a képet? :) Nem nagy szám, csak pont bevillant.:)

lukacstoncsi 2015.02.23. 00:00:29

@csipkebogyótea: Ne Robinon kérjünk már számon mindent jó?Daniék eleva hanyagolták a csapatból.Edina is megkérte hogy ne nagyon beszéljenek laci miatt.Most még ő legyen jó fej mert dupla jele van?Nehogy már.Most senki ne beszéljen a másikkal?Vagy mi?hagyjuk ezt már.Robin magáért álljon ki ne másokért elmúlt az az idő.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:01:49

@egyemakisszíved: Tanulság a jövőre nézve a szerkiknek az is lehetne, hogy a kufirc hosszú távon unalmasabb a nézőknek, mint a játék, vagyis hagyják bent az érdekes karaktereket, a szexjeleneteket meg időnként másik kameraállásból mutogassák, elég az is.:)

Ditti82 2015.02.23. 00:04:40

@lukacstoncsi: De hiszen ő képvisel valamit. :D (Azt csak halkan jegyzem meg, hogy nagyon remélem, nem Valenciát...)

Kosztarika 2015.02.23. 00:05:34

@pomac: HA felolvassák (nekünk) mert ez is szelektív, ugye. :(

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:06:38

@lukacstoncsi: Denisben most tudatosult, hogy kiesett a gazdatest, ő meg esélytelen a fődíjra. És mivel Fanni nincs, főnyeremény sincs, kint meg várják a hitelezői. Car ügy. Szerelem? Vajon ismeri ezt a szót? Vagy az érzést? Kétlem.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:07:36

@Ditti82: Ő is értéket.:D Viheti Tordas után ő is a múzeumba.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:08:10

Kedves kommtársak!
Közös döntő nézésre invitálunk március 1-én.
Helyszín 10. ker. Budapest, Tavas utca, Acapulco étterem.
Gyülekező 18:00-tól.
Feliratkozás Fuszeklinél.
Gyertek.:D

pomac 2015.02.23. 00:09:05

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): fanniét .. tutii amilyen tündérfalvin fog majd fogalmazni biztos vagyok benne :D

egyemakisszíved 2015.02.23. 00:09:34

@Csakazértis én vagyok a királynő: Az érdekes karaktereket a nézők küldik haza, nem a szerkesztők. Sajnos, ez van. :)

pomac 2015.02.23. 00:11:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: majd fannival közösen kiadnak egy kislemezt és abból jön egy kis pénz a hitelre :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:18:26

@egyemakisszíved: Azért volt ebben alapos belenyúlás a szerkik részéről. Ha nem hagyják Zsuzsát úgy magára, ha nem fényezik ki annyira Dennist (és itt kérek elnézést minden Dennis-fantól, hogy eddig egy N-nel írtam a nevét), ha nem adnak Edináéknak olyan indokolatlanul súlyos büntit, akkor mások lennének most játékban. Most nem emlegetem fel Maci kijövetelét, de az is bűzlött, az is átírta a párbajokat.

csipkebogyótea 2015.02.23. 00:18:31

@Csak ügyesen!: Ahogy annak idején a Dani-Denisz párbaj előtt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:19:34

@pomac: Nem tudom, Fanniapu mivel foglalkozik, de lehet, hogy jövő szombatig-vasárnapig beszerez egy vérebet és hozzáláncolja Fanni erényövéhez.:D

sélli_ 2015.02.23. 00:23:22

@fosch9: fos27???!!! :) :)
Vereeeeegre kiesett ez az agyhalott ribi! Pa tunderfalvi, menjel muszempillat hajtogatni!
Go robin!

pomac 2015.02.23. 00:23:45

@Csakazértis én vagyok a királynő: ebben az idényben túl sok a ha az a legnagyobb baj :D

pomac 2015.02.23. 00:25:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: lényeg a lényegben de jó hogy nem fanninak születtem :DD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:26:32

@pomac: Utóbbi kijelentéseddel sokan egyetértenének.:D

Kosztarika 2015.02.23. 00:27:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: Képzeld el, mikor a szülők mennek a gyerekért az oviba, milyen zavarban lehetnek, ha Kati néni az óvónő? Véleményt nem mondhatnak, de ha van, az lehet, hogy lerí róluk. Nem egyszerű.. főleg most.... nem akartam hinni a fülemnek: a 11 éves gyerek EGYEDÜL alszik otthon. Gratulálok!

csipkebogyótea 2015.02.23. 00:27:49

@lukacstoncsi: 1. Nem Robinon kérek számon mindent, ezt nem is tudom honnan szedted.
2. Ki mondta azt, hogy senki ne beszéljen a másikkal, mert én biztos nem.
3. Továbbra is fenntartom a véleményem, még ha nem is értesz vele egyet: Robin folyamatosan bizonytalankodik, ideáll majd odaáll. Dani annyira hanyagolta, hogy az éjszakai stream-eken látszott, hogy szinte mindig ők ketten beszélgettek egymással éjszaka. Igen, az Edina-Laci párosban ő valóban felesleges volt, de ez ugyanúgy igaz volt a Fanni-Denisz párosra is. Three's a crowd.

csak mert 2015.02.23. 00:33:14

@fosch9: képet akartam cserélni

pomac 2015.02.23. 00:33:31

masszív folytatjuk van ,vagy ennyire sírnak fanni után vagy betalált a búcsúlevele:DD

pomac 2015.02.23. 00:35:04

on :DD egy üveg jonny már befigyelt a győzelemre :D

pomac 2015.02.23. 00:37:31

denis levelet olvas vajon fannié :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:37:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Akkor ő is ugyanolyan vakon marad, mint a Zsuzsa, ha nem nézi vissza. habár sztem annál egoistább, és hiúbb, hogy ne gyönyörködjön a műszempilláiban. De ha tényleg nem nézi vissza, még lassabb lesz a javulása.

xukxuk 2015.02.23. 00:38:50

Hatalmas csönd van.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:38:51

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Hogymivan? Ezt hol hallottad? Fannianyu mondta a belevalóban?
Bakker.:(

Kosztarika 2015.02.23. 00:40:18

@spinks:
"Sztem 12 ffórumozot innen bezarnanak a villába 3 hónapra, még az is megmeglepődne magán aki most eliteli ezeket az embereket. 3 hónap az kemény. Ott lehullik az álarc.'

Ismered a mondást: a kibicnek semmi sem drága. Nem tapasztaltuk, így kívülről könnyen osztjuk az észt. Szidjuk, kritizáljuk őket, hogy humorosan, hol indulattól vezérelve, hol kevésbé, vagy éppen agresszíven (ki-ki a saját jelleme, tapasztalatai, hangulata, szimpátiája vagy éppen antipátiája stb alapján) Néha mi magunk is szégyellhetnénk magunkat.
De annyira nem vagyunk "elvetemületek" (legalábbis a többség) hogy önként vállalkoznánk egy ilyen villabeli szereplésre. Ebben - a tények ismeretében - benne van az is, hogy félnénk szembesülni önmagunkkal és hát nem mindenki exhibicionista, :)

csak mert 2015.02.23. 00:40:37

@pomac: látom, csodás...izgalmas dóri körme

sélli_ 2015.02.23. 00:41:13

Sracok, mi lesz a jovo het menete? Kedd kivalasztas, csut kihivas, pentek parbaj? Es vasarnap donto? Vagy hogy zongorazzak le hogy 1 heten belul vege? Koszi!

Kosztarika 2015.02.23. 00:41:32

@Csakazértis én vagyok a királynő: Saját szájával. Azt mondta: Apu kint vár, hogy miért nem jött be most, majd elmondom és sietek haza, mert az öcséd otthon alszik egyedül."

csak mert 2015.02.23. 00:42:25

lacci ül mint egy f*sz, szokásos unalmas

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:43:41

@sélli_: Szombaton lesz a párbaj.
Vasárnap meg a döntő.
Meg a közös döntőnézés.:D

Csak ügyesen! 2015.02.23. 00:44:10

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Azért ne legyünk teljesen igazságtalanok, azt mondta, h szinte egyedül. Gondolom, volt vele valaki, csak nem családtag.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:44:38

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Most direkt megnéztem, így éjfél után ír a gugli 20 percet a Camponától.
Ezt inkább nem is szeretném tovább.

pomac 2015.02.23. 00:45:32

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): én az elsö hét után kiesnék mert csak feküdnék :DD nem hoznám a show-t :DD

csak mert 2015.02.23. 00:46:46

Még a finisben dóri szétteszi a lábát valamelyiknek

pomac 2015.02.23. 00:47:22

denis: nem azért estél ki mert rossz vagy hanem mert ezt a faszszopót akarták visszaküldeni

csak mert 2015.02.23. 00:47:40

@pomac: egyáltalán nem biztos, mert lehet lenne valaki, aki felnyomná az agyvized :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:48:01

@Csak ügyesen!: Nem hallottam, így már jobb. Nekem ez egyik nagy parám/dilemmám, stb., hogy mikortól lehet, mikortól annyira önállóak, de mindig arra jutok, hogy ej, ráérünk arra még.:)
De legalább nem vitték.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:49:43

@pomac: És áll egyedül a jaku mellett, nézi az eget.

Juvegrande85 2015.02.23. 00:49:51

Dennis: "Nem azért estél ki mer egy szar vagy hanem mer ezt a fasszopót vissza akarták küldeni." :D KB az egyetlen mondat ami elhangzott onlineban most.

csak mert 2015.02.23. 00:50:41

@Juvegrande85: nem, dóri körme is szóba került...és hogy lacci befekszik dóri és robin közé

Csak ügyesen! 2015.02.23. 00:51:14

@csak mert: Nem, most majd Dennist nézhetjük, de ő sajna nem ad nekünk olyan szórakoztató műsort, mint Laci legutóbb :D

Most közölte h mi lesz vele egy hétig egyedül. Hát, Dennis, kérj tanácsokat Lacitól, ő is feltalálta magát :D

Juvegrande85 2015.02.23. 00:51:33

@pomac: Most nézem már megelőztél. Kész. :D Dennis már most unatkozik.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:51:53

@csak mert: Meg hogy legalább Maci, a malac ott lenne.

pomac 2015.02.23. 00:52:43

@csak mert: éjjel nappal aludnák egy hét szabi lenne nem lenne rá esélyük annyi elég is lenne ,gondolom azért is adnak valamennyi pénz :D rendelnék homárt francia pezsgőt el lennék ,de mivel nem vagyok hülye ezért semmi esélyem bemenni :D

pomac 2015.02.23. 00:55:24

nyugi denis holnap jön csak az igazi móka nem fogsz te unatkozni :D 2 plasztik egy foltos-sonka meg egy agyturkász :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:55:36

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Ha a családom nem látna, bemennék. És ha nem kéne kamerába fürödni és vécézni.
Mikor cikket írtak rólunk, apám ki volt akadva, mit mutogatom magam.

pomac 2015.02.23. 00:56:36

@Csakazértis én vagyok a királynő: én azt hitem a" játékos" macira gondol :DD furcsáltam is hogy lenne benn :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:57:27

@pomac: Én biztos egy darabig jól ellennék, de egy idő után, ha a többiekkel nem lehetne beszélgetni, szétvetne az unalom. :)
Vagy blogot vezetnék bent, majd jól beetetném a csatornát, hgy az ő érdekük.:D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 00:59:08

@Juvegrande85: Holnap jönnek a régiek.:) Mondjuk ha mellettük unatkozni fog, így járt. Ha arra számít, hogy Dóri visszamegy hozzá, csalódnik, mert lesz egy rakat paplanszájú. Viszont Attis most kivel alszik? :D

ornyim 2015.02.23. 00:59:47

adjatok egy on linket, pls :D

csak mert 2015.02.23. 01:00:31

@Csak ügyesen!: legalább nem olyan hisztis barom, mint lacci, fú de gáz volt a könny nélküli vinnyogása

pomac 2015.02.23. 01:00:37

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem tudom mikor elmentünk nyaralni 3 napra kevésnek tűnt de mikor egy hétre mentünk az meg már unalmas volt a végére :D

pomac 2015.02.23. 01:03:19

@Csakazértis én vagyok a királynő: visszatérve a 4 beköltözőre ,nekem akkor is gyanús hogy 3 nő egy férfi megy be szerintem tudták hogy nő fog kiesni azért ez a felállás de lehet puszta véletlen is de akkor is ironikus :D

csak mert 2015.02.23. 01:03:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: remélem az dob valamit a műsoron, mert most már borzalom unalmas egy ideje

Csak ügyesen! 2015.02.23. 01:03:32

@csak mert: Jó, mondjuk ő kb annyi érzelmet táplált Fanni iránt, mint egy blüss brokkolija iránt, meg hát ő nem volt kint a nőjével párbajozni, szóval a szitu egy kicsit más.

De ettől még ennél több show-t is kaphattunk volna, ez kb. annyi volt, h "hú bmeg, én itt nem fogok nyerni, geci" :D :D

ornyim 2015.02.23. 01:03:46

@csak mert: ezt próbálom nézni én is, de nem oké, azt hittem van más is :)

Csak ügyesen! 2015.02.23. 01:04:30

@pomac: Tekintve, h már szerdán 42-58 volt az állás, nem volt ezt nehéz megjósolni, tudva, h Laci nagy valószínűséggel Fannit fogja kihívni.

csak mert 2015.02.23. 01:04:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: hú hogy kiakadna apukád, ha kamerák előtt meztelen lennél.....

Juvegrande85 2015.02.23. 01:05:10

Hirtelen kezdi Dennis inni a levét annak, hogy Dórit elmarták maguk mellől. Nagyon könnyen alakulhatott volna úgy, hogy még jelen körülmények között is Laci lett volna egyedül de ezt elcseszték. Erős a gyanúm, hogy a következő párbaj egyetlen biztos pontja Dennis lesz. Szerintem ki is esik bárki ellenében.

csak mert 2015.02.23. 01:05:57

@Csak ügyesen!: akkor se bírtam lacci nyávogását, és szerintem ő se szerelmes

Csak ügyesen! 2015.02.23. 01:06:17

@Juvegrande85: Nem is értem h hogy gondolták, ennyire nem lehettek biztosak abban, h Fanni fog visszajönni.

Kosztarika 2015.02.23. 01:06:50

@Csak ügyesen!: a szinte egyedül nem egészen ezt jelenti - nekem. Lehet, hogy vele van a kutya, óránként átnéz a szomszéd, de a szinte egyedül sem jelenti, hogy felügyel rá valaki. Ezt bizonyitja, hogy sietni kell haza. sztem :)

Kosztarika 2015.02.23. 01:10:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: Áááá, szóval Te is celeb vagy :) Újságcikk, mi? Aztán miről szólt? :D

csak mert 2015.02.23. 01:15:35

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): mert egy anya nem siet haza amúgy is a gyermekéhez? :D na ne

Cimili 2015.02.23. 01:15:37

Ki alszik az on-ban?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:15:41

@csak mert: Társaságtól is függ, ha jó a buli, repül az idő, a hely is tudja kompenzálni a társaságot (anyósékkal 2hét Horváto. :) ).

ornyim 2015.02.23. 01:17:10

rettentően izgalmas az on :D

csak mert 2015.02.23. 01:17:35

@Csakazértis én vagyok a királynő: szerintem a nyaralás jó :)) persze nem mindegy kivel
de én nem ezt írtam neked :))

Cimili 2015.02.23. 01:17:44

@csak mert: Köszi, így alulról, letakart fejjel nem ismertem meg.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:17:59

@csak mert: Magamtól se vállalnám, ha erre lenne kilátás. Nem vagyok kibékülve a külsőmmel, meg szégyenlős is vagyok.:)

Juvegrande85 2015.02.23. 01:18:06

@Csak ügyesen!: Nem feltételezem róluk, hogy gondolkodtak. Fanni kiutálta a hármasból Dórit. Dennis meg kénytelen volt színt vallani hogy a nővére ugye valójában egy tetvedék. :D Ebben nem volt semmi észérv. Csak úgy megtörtént.

csak mert 2015.02.23. 01:18:22

Én nem tudom mit műveltek dóri arcával, de úgy beszél, mint aki folyamatosan csámcsog.....

Cimili 2015.02.23. 01:19:49

@Juvegrande85: Miért tetvedék a nővére? Ezt nem is hallottam.

ornyim 2015.02.23. 01:19:56

Robinnak olyan a gatyája, mintha bepisilt volna :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 01:20:35

@kismalacka: Laccci "leiskolázta" Kazalt azoknál, akiknél ez az iskolai színvonal. Vele kapcsolatban barokkos túlzás minden olyanról beszélni, ami iskolázottságot takar.

Cimili 2015.02.23. 01:21:10

@csak mert: Fel van püffedve eléggé. Vagy a drog+pia, vagy botox.

ornyim 2015.02.23. 01:21:48

@csak mert: Dennis hol szomorkodik, nem mutatták?

Cimili 2015.02.23. 01:21:53

@ornyim: Gyorsan megnéztem és télleg. :DDDDDDDD

csak mert 2015.02.23. 01:22:28

@Cimili: a drogról volt szó már, ügye is volt belőle, de úgy tudom plasztikázva van az arca is

csak mert 2015.02.23. 01:23:07

@ornyim: kint volt a jacuzzinál, de most hol?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:23:14

@Ilyen vagyok(ROBIN FAN): Közelében sem járok, még cölöp se.:) Barinőm újságíró a NőkLapjánál, meg a Meglepetésnél (meg regényíró), ő vett rá. Családi cikk, hullámvölgy utáni békülés.

ornyim 2015.02.23. 01:24:28

Mondjuk azt nem értem, hogy ha úgy is aludni akar, miért nem öltözik pizsibe?

Dórival meg együtt érzek, ugyanígy krákogok én is :(

csak mert 2015.02.23. 01:24:44

@ornyim: úgy láttam elsuhant robin előtt

ornyim 2015.02.23. 01:25:12

@csak mert: jó kérdés, úgy látszik Robin alukája izgalmasabb :D Dóri szépen álomba köhögi :D

Cimili 2015.02.23. 01:25:15

@ornyim: Előbb kint támasztotta a jakut. Nagyon nem szomorkodott, inkább csak bámult ki a fejéből. Unatkozik, ezt mondta is, hogy egyedül lesz 1 hétig. Nagyon szerelmesnek se láttam.

Juvegrande85 2015.02.23. 01:26:05

@Cimili: A tetvedék különböző más jelzőkkel fűszerezve Dennis szava járása amikor valaki háta mögött kommunikál. Ezzel Dóri még nem szembesült de ez még elő lesz adva nekik videó formájában szerintem. Mostanra mivel már elmérgesedett a viszonyuk annyira nem fog ütni, de még így is érdekes lehet Dóri reakciója mert akkor még jóban voltak amikor elhangzott.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:26:15

@csak mert: Azt mondta, csak a szája. Az arca nincs. Sztem a paplanszája miatt csámcsog, Szandika is, Veronika is folyton cuppogtak. Atyaég, mi lesz hétfőtől, 3 paplanszájú.:)

csak mert 2015.02.23. 01:26:22

Lacit se veri szét a győzelem mámora..

ornyim 2015.02.23. 01:26:39

Robiiin adjál magadra, lukas a gatyád :D

Cimili 2015.02.23. 01:26:56

Ááááá, Robinnak új gatya kéne, pont a zacsinál lukas. :DDDDDD

csak mert 2015.02.23. 01:27:44

@ornyim: @Cimili: ti miket vesztek észre :DD

Kosztarika 2015.02.23. 01:27:53

@csak mert: dehogynem :) csak nem hagyja ott szinte egyedül. :)

csak mert 2015.02.23. 01:28:28

lacci belép a színre egy b*zdmeggel

Csak ügyesen! 2015.02.23. 01:28:33

Odakapcsolok az on-ra és épp Laci és Robin dögönyözi egymást, vagy mi van? Kiesett a kezemből az alma :D :D

Cimili 2015.02.23. 01:28:49

Milyen jóban vannak Lacci és Robin.

ornyim 2015.02.23. 01:29:13

Szerintem Lacinak felesleges kipakolni, úgy is őt küldik újra...

csak mert 2015.02.23. 01:29:36

áááááááááááá lacci és robin melegszik

Cimili 2015.02.23. 01:29:51

Á, kiszúrták a kamerás csávót, az ablakon keresztül.:DDDDDDD

ornyim 2015.02.23. 01:30:20

@Cimili: De azért a jelét meg fogja kapni Laci, sajna.. pedig igazán tehetné Dennisre inkább :D

csak mert 2015.02.23. 01:30:22

@ornyim: pont ezt akartam írni, hogy mehet megint :DD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:30:32

@csak mert: Látszik, hogy nem tudja rendesen összecsukni.
Ugyanilyen bénaszáj Kelemen Kannácska is. Meg Balázs Klári is. Olyan elcsúfítás. Mintha allergiás lenne, mint J Lo egyik filmjében.:)

Cimili 2015.02.23. 01:31:07

@csak mert: Nem lehetett nem észre venni, a kamcsi teljesen rázummolt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 01:31:17

@csak mert: Ezen mindig annyit röhögtem - ezt még Ádinka vezette be - , hogy a lexikális tudása hiányzik. A többi tudása, mind megvan. A kombinációs, a tájékozottsága, a felfogóképessége, a műveltsége, mind-mind megvan. Csak az a fránya lexikális...Nem baj, majd Lacccival az egyetemen pótolják.

csak mert 2015.02.23. 01:31:43

@Csakazértis én vagyok a királynő: :DD télleg, amikor az anyós-jelölt szivatja :DD

csak mert 2015.02.23. 01:32:34

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ugye? de vajh melyik egyetemen? handa-banda :DD

ornyim 2015.02.23. 01:33:17

@csak mert: Anyád napja :D jó kis film.

Cimili 2015.02.23. 01:33:24

@Juvegrande85: Igen, most így már emlékszem erre, köszi!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:34:05

@csak mert: Én rohanok, mmkk.:)
Tegnap is ExperiDance, aztán utána siettünk haza, pedig jó kezekben voltak. De én szeretem, ha az enyémekben vannak.:)

csak mert 2015.02.23. 01:34:16

hú dórit nem kellene komolyabb orvoshoz vinni? fullad..

ornyim 2015.02.23. 01:34:26

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem kellett tévedni, premier plánba nyomták :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:35:12

@ornyim: Azaz.:) Milyen dagadt lett a szája. Ha ezeket a felfújtakat meglát m, mindig eszembe jut.:)

csak mert 2015.02.23. 01:35:19

@ornyim: jó bizony :))

@Csakazértis én vagyok a királynő: én nagyiékkal is jó helyen voltam :)

Cimili 2015.02.23. 01:35:54

További jó dumcsizást, jó éjt nektek!

ornyim 2015.02.23. 01:36:49

@Csakazértis én vagyok a királynő: szegény Dórinak az egész feje felfújt, nem tudok nem megbotránkozni rajta nap, mint nap.. :)

ornyim 2015.02.23. 01:38:24

@Csakazértis én vagyok a királynő: de arik lehetnek :) én is sietnék haza hozzájuk ;) de ez is a normális.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:40:27

@ornyim: Én már javasoltam volna neki orvost emiatt, nagyon puffadt, allergia is lehet, lassan nem lát ki. Vagy a hízás ennyire arcra megy neki?

csak mert 2015.02.23. 01:41:05

@Csakazértis én vagyok a királynő: mennyi a gyermeke száma? valami nem stimmel velem :D

ornyim 2015.02.23. 01:42:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: Amikor bement szerintem még ekkora nem volt neki.. nála a hízás mondjuk ment mindenhova :) szerintem őt amúgy annyira nem zavarja, büszke rá, hogy ilyen az arca.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:42:36

@csak mert: Nem összeadni kell.:) Kicsit sok lenne.:) 3 van, 8, 5, 2 évesek :)
Mondjuk néha 7ördög mindegyik.:)

ornyim 2015.02.23. 01:43:13

@csak mert: az életkorukat írta le, nem a darabszámot :D 15 gyerek kicsit sok lenne :D

csak mert 2015.02.23. 01:43:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: köszi, és bocsi, de valahogy belezavarodtam :))

csak mert 2015.02.23. 01:44:31

@ornyim: én 8-at tippeltem elsőre :DD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 01:44:39

@csak mert: Hát mert ő az erőszakos vélemény nyilvánítás világbajnoka (dacára annak hogy kérdeznie kellene). Ádinka személyében pedig megjelent az utánpótlás.

ornyim 2015.02.23. 01:45:19

@csak mert: és mi van a maradék két számmal? (5 , 2) :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 01:45:59

@ornyim: Sztd az természetes? Mármint az a két duzzanat az arcán?

csak mert 2015.02.23. 01:47:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azt movdták sokat hízott, de szerinem implant

ornyim 2015.02.23. 01:47:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Dóri állította ezt, én meg voltam győződve, hogy nem igazi. :)

ornyim 2015.02.23. 01:48:26

@csak mert: ez tök aranyos volt :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.23. 01:48:35

@csak mert: De akkor miért lesz egyre nagyobb és nagyobb. A szilikon nem hízékony:DDD. Mikor bejött, úgy emlékszem, nem volt ilyen buci.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:48:53

@ornyim: Nulla önkritika? Én egy pattanástól is kivagyok, most épp ráncokat találtam a szemem alatt. Amennyit nézi magát, észre kéne vegye. Meg a bejátszások.

ornyim 2015.02.23. 01:51:01

@Csakazértis én vagyok a királynő: ezek szerint nem látja, vagy így tetszik neki :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 01:53:22

Asszem lépek, a 2évesem keresztbefeküdt rajtam (hol a cumikám, anya, fogod kezemet). Alvás van, a teló belevilágít az arcába.
Jóéjt.:)

ornyim 2015.02.23. 01:54:27

Nekem is itt az idő, jó éjt Nektek és további jó dumát! :)

csak mert 2015.02.23. 01:56:33

jóéjt mindenkinek :)

2015.02.23. 02:11:26

@csak mert: jó éjt én most érkeztem :)))

2015.02.23. 04:12:22

na mi van kis gésagolyók, csak én nézem az oscart, mindenki alszik? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 05:51:26

Budapest jelenleg 7 fok, 9 lesz ma, esik, esni is fog.

Kettősfront. Bmit is jelentsen.

encek 2015.02.23. 06:00:44

Nem sikerült. :( Laci milyen undormány volt a végén! Jó reggelt. :)

lobbantott tsilke 2015.02.23. 06:42:58

Jóleggelt, tegnap valaki megitta az összes Sölt.És úgy tűnik Aulélikosz is kiesett.Láadásul hétfő van.Ha jól számolom ez hálom övön aluli ütés.Egyetlen híl alanyozza be a leggelt: antikolt, lántott tsilkemáj(az ókoli Lómában az olgiák fénypontja volt), nagyon oltsón.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.23. 07:10:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: Keaton tényleg megérdemelte volna (és sztem Emma Stone is), viszont én nagyon örülök a Birdman többi díjának. különösen Inárritunak járt már ki az Oscar.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.23. 07:16:32

@encek: érdekes, mert amikor Laci elkezdett a vesztes Fanninak tündérfalvát rappelni, akkor én meg pont, hogy elvigyorodtam, és azt mondtam, h LACI VÉGRE VISSZATÉRT KÖZÉNK. őt ilyen kis bunkónak ismertük és szerettük meg, ráadásul Fanni nagyon keményen kutyázta őt a párbajon, aki így abszolút kiérdemelte ezt a bánásmódot.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.23. 07:49:53

@Ditti82: itt is :-D De legalább nem esik :-) Hideg sincs.

@henrik_: nem tudom, h miért, de Emma stonet nem tudom megszeretni, vmi nagyon irritál benne. A rendezőnek én is örülök.

@lobbantott tsilke: majd ha vmi nolmális kaját kínálsz. Comb nincs?

kismalacka 2015.02.23. 08:00:29

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nyilván nem a műveltségére gondoltam, az kb. egyszintű Kazaléval, hanem a viselkedésére.

zsopicur 2015.02.23. 08:14:49

OFF: lehet valahol külföldröl online nezni az Eden hotelt?

Krétagarbó 2015.02.23. 08:28:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: en csak arra tudok gondolni, hogy az implantatum es a hizas arcra egyutt nez igy ki nala. Eloszor azt hittem, allergia, de azt mar kezeltek volna . Van, akinek egybol latszik az arcan par deka plusz is, en is igy vok ezzel, bar nekem nem a jAromcsontomnal latszik, csak egybol kerekebb az arcom is, ha hizom kicsit. De Dorinal feltehetoen az arc implantatum ratesz egy lapattal.

Krétagarbó 2015.02.23. 08:32:05

@henrik_: nekem meg nem tetszett, sohasem birtam az ilyet, amikor vki nem tud meltosaggal nyerni. De arra jo volt, hogy ne felejtsuk el, hogy is csak egy az agyhalottak kozott.
Na, szep napot mindenkinek:)))

Bujumburi 2015.02.23. 08:44:00

@Krétagarbó: nem ertek hozza, de nem a "hieieuilon savtol" ? Az vizkoto hatasu, az izuleteket is kezelik vele. Bar leginkabb az lehet, hogy egyszerre tobb tenyezo jatszik kozre ebben a tunetben.

Bujumburi 2015.02.23. 08:45:51

@Krétagarbó: laci sose volt elegans, de az is igaz, hogy rengeteg elfojtott indulat volt benne addigra, A musorvezetokus is reszrehajlonak tuntek, kitort belole.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 08:48:43

@Krétagarbó: Azt mondta, a száján kívül az arcában nincs semmi pótcucc.

encek 2015.02.23. 08:51:42

@henrik_: Igazad van, visszatért, közénk, igazi kőbunkó volt. Az eddigi vv-k során a" legádázabb" ellenségek is gratuláltak egymásnak, ahogy veszíteni tudni kell, úgy nyerni is. Utána már Fanni anyukájának drukkoltam, ő boldog volt, hogy kiesett a lánya. Meg tudom érteni. :D
Hát igen, semmi sem fekete-fehér.

lobbantott tsilke 2015.02.23. 09:05:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA:Comb is van, de attól taltok megfeküdné a müzlin edzett gyomlodat, melt szőlös és tele van kálos kolesztelinnel.

Krétagarbó 2015.02.23. 09:14:58

@Bujumburi: Az arcra kenve azert ennyire nem hatekony, valamennyire hidratal, de nem vizesedhet be tole. A kozmetikusok pl. A hialuronsavas kezelest mindig olyan eljarassal csinaljak, ami a borbe melyebben beleviszi, ha csak a borre kenik, az nem tud olyan hatekonyan beszívodni. De pl. terdbe is injekciozzak, mert a porc rugalmassagat ez adja, asszem ugy is hivjak ezt a fajta porcot, hogy hyalin porc. Szoval az, hogy kenegeti magat a kremmel, az csak feluleti, az elso arcmosasnal a nagy resze le is jon sztem.

Krétagarbó 2015.02.23. 09:16:11

@Csakazértis én vagyok a királynő: igen? Akkor alapjaraton ennyire kiallo a jaromcsontja? O az igazi kiskun akkor:)

Krétagarbó 2015.02.23. 09:17:18

@Bujumburi: persze, persze, csak tudod, hogy van. Az ember mindig jobbst var...;)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 09:52:15

@Krétagarbó: Olvastam valahol, mikor kérdeztrék, hogy mi van neki feltöltve és mondta, hogy az arca nincs, csak a szája.

2015.02.23. 10:13:08

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős, Katgimis DOMINA: igen és tudtam volna még aludni de fúrnak az ablak előtt az utcán h a kva....

A Birdmannek én sem örültem igazán, mert a Boyhood-nak több is járhatott volna, de ez van, összességében szép és csillogó volt az egész.

@encek: @Krétagarbó: veletek értek egyet tegnap is többször leírtam, hogy ilyen helyzetben hogy kellett volna viselkedni, de sok hasonló gondolkodásút nem találtam, de legalább ma..ez is valami :)
@henrik_: igazi suttyó volt, semmi szükség nem volt alázni fannit, akármit gondol magában

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 10:37:23

@fosch9: Pedig itt voltam tegnap este, én is hasonlóan gondoltam Laci viselkedését, csak lesikkadt, mert mi Lacianyuról csevegtünk.:D

2015.02.23. 11:42:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: kár, hogy nem fejtegettük tovább :)

szűzpöcök 2015.02.23. 12:29:54

A facen épp most olvastam a legújabb konspirációs teóriát, amit komolyan megvizsgálnék az rtl helyében, szóval azt állították, hogy egy hackercsoport okostelefonokat tör fel, és tulajdonosaik tudta nélkül appol róluk.

Nem értek hozzá, és azt se tudom hogyan lehetne egy ilyet megvizsgálni, főleg, ha aztán rögtön törlik is az appot az adott telefonokról, mielőtt még a tulaj észreveszi, de valami nyoma csak kell maradjon. A kérdés az, hogy valaki aki nem is tudja, hogy a telefonjáról szavaztak, miért tenne panaszt?

Mindenesetre sok pénzről van szó, amiből ugye majd a hackereket is ki kell fizetni, már ha mindez igaz. Ha meg nem igaz, akkor gratula annak a rengeteg szavazónak, akiknek Laci királya. Az alacsony IQ persze nem az ő hibája, de a sötét tartalom, a hazugságai, az agressziója, a többiek alázása, kínzása, nagyképűsége, önzősége már az övé.

Fannira biztos, hogy ráfér egy pszichológus, és/vagy terapeuta, főleg, ha a tv-ben akar műsorvezetőként dolgozni, mert ott egy kicsit el kell távolodnia a személyes, olykor sajnos téveszmés érzéseitől, ellenszenveitől, ezt még meg kell tanulnia, de vele biztos, hogy fogunk találkozni még műsorvezetői szerepben, miatta tehát nem aggódom. Aggodalomra inkább azok adnak okot, akik visszaszavaztak egy ilyen Lacit a műsorba. Lásd feljebb. De Laci el fog tűnni, hisz még rappelni se tud, beszélni is alig. Alapismeretei a világról a nullához konvergálnak.

Fanni viszont bármibe kezd sikeres lesz, sokat fogjuk még látni, persze csak ha már átesett egy rendes önismereti tréningen és megtanulja kontrollálni magát. De ez szerintem menni fog.

2015.02.23. 13:03:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: oké :)
Szóval nálam laci már a zsu esetnél leírta magát, teljesen elhárított minden felelősséget, alázta zsut, nálam egy férfi minden körülmények között viselkedjen, nem pedig a nőt bármiben akár verbálisan akár tettel alázzon. Már az elején sem volt szimpi de itt leírta magát. Én sem hiszem el ádina iránti szerelmét, mondjuk a lányét sem, ezzel akartak érdekesek lenni, de már ott is párszor megrángatta ádinát ami nem tetszett, azokat a helyzeteket is lehetett volna másként kezelni. Plusz egész végig kutyázta a többit és sztem a párbajon akámilyen fanni, akármit mondott akárhogy és akár becsípett akár nem, ha úriemberként normálisan ül és a végén visszamegy egész más megítélése lenne mint annak hogy odaordított a fanni képébe, hogy mi van tündérfalvi meg hasonlók, ez férfiatlan, nulla viselkedés. Az életben is kerülöm az ilyen pöcsöket, sajnos van belőle mindenhol. Sajnos még ma is látok olyan kommenteket, ahol hehe fanni megérdemelte és hasonlókat írnak le amin én megdöbbenek gondolom egy ilyen gúnyos pofán röhögés mindenkinek jól esne aki így vélekedik.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.23. 13:45:38

Nocsak, és egy rugóra.:)
Én is már Zsuzsánál kint hagytam volna.
Nekem az az akció mindkettejük részéről sáros volt.
Azt már korábban kifejtettem, de lehet, hogy nem olvastad, hogy sztem Edina úgy szeretett bele Laciba, ahogy a reménytelen szerelmesek szoktak. Elképzelik maguknak, felruházzák olyan tulajdonságokkal, amikkel nem biztos, hogy rendelkezik, és belelovallják magukat. Laci ráadásul adta alá a lovat - na pl. én ezt is alja húzásnak tartottam, most akkor kell, vagy nem? de olyan nincs, hogy ittasan kell, józanon meg fikázza a havernak - , az a szerencsétlen meg minden ilyent újabb szalmaszálnak élt meg, így elengedni sem tudta.
Viszont erről tudott az összes lakó, így a Laci és a Zsuzsa is. A Laci részéről pont ugyanolyan alja húzás volt fogadni a Zsuzsa közeledését, mint a Zsuzsa részéről elkezdeni, mert nőként ez egy megbocsáthatatlan dolog.
De mehetünk visszább is, Laci azt is elég tré módon kezelte le, hogy nem kell a Dórinak. Kibeszélte, kvázi dicsekvésként, hogy megvolt neki a Dóri ígyúgy, aztán meg jól megsértődött, mikor lekisfiúzták. Tipikus sértődős megnyilvánulás, hogy erre rögtön kurvázni kezd. Valaki már írta korábban, hogy az ilyen típusú pasiknak nem párjuk van, csak kapcsolatuk, ha elmúlik, nem tartja össze őket semmi.
Szóval a Zsuzsa-Laci affér nekem 50-50%. És hiába mondták, hogy de bevállalta, mert nem, csak jóval később és cseppenként adagolva, hogy ja, igen, tényleg jártama bugyijában, ja tényleg, puszi volt, aztán mikor jött a videó, á, mégse puszi?
Viszont jól meglátta, és sanszos, hogy Ádámmal megtárgyalták a szembesítéskor, hogy Zsuzsa-vonal bukta, Edina vonal tartós, és jött a bocsánatkérés, meg a másik elutasítása. Hogy mit érez, mit nem, az majd kiderül egy hét múlva, én azt mondom, hogy valamit biztos, de az nem szerelem, és nem is olyan erősségű, hogy a család kisebb szele ne fújja majd el. Undor biztos nincs, mint ahogy itt sokan szajkózzák, arra példa lenne az Ádám, akit ráküldtek a Fannira, és nem tudta megtenni.:)
Amiért én még elítélem, hogy ugye, ő elítéli a Dennis viselkedését, igaz, a csaja kidobására gondolva, de az se jobb semmivel, hogy nulla tiszteletben tartja a nagy szerelme félelmét a családjától, és a nemi élettől tartózkodását. A viselkedése, amit Edinával szemben megenged, hát én azért úgy, de úgy megtépném. Ha úgy tesz, ahogy kéri, akkor oké, ha nem tetszika viselkedése, akkor hülye, meg takarodj, meg ne érj hozzám. Meg a rángatások. Ott simán visszaélt a testi fölényével. Nomeg a kisajátítás. Ez egy tipikus viselkedésforma, ilynet ismerek, elszigetelni a választottamat a környezetétől, ezáltal függeni fog tőlem. Érzelmileg rátelepedni és ezzel zsarolni.
Amikr kijelentette, hogy ők egy pár, és ez egy kapcsolat, akkor a kék kendő rajta volt. Pár nap idill volt, aztán kezdte a féltékenykedést, hoyg ne beszélj a Robinnal, stb. Edina viselkedésén látszott nagyon, hogy ő nem ezt a csomagot rendelte. Az elképzelt tulajdonságok sehol sincsenek Laciban. Látszott az arcán, meg a testtartásán, mikor jött egy-egy vallomás, vagy ilyesmi. Mikor időt kért, Laci egyből el akarta hajtani. Meg jött a zsarolós dumájával.
Azt is láttam, hogy Edina azért marad vele ennek ellenére, mert érez vmit, és mert a villakapcsolataiból is látszott, hogy a barátai mellett kitart akkor is, ha azoknak nem kell, lsd. Vikcsu.
Ezért és pont ezért nem szeretném, ha nyerne, mert akkor ez a viselkedés is igazolva lenne. Meg akkor Edinát továbbra is azzal vádolnák, hogy a pénzéért kell neki. Amiből persze fillért nem látna, mert a család egyből vinné. Jobb lenne nekik külön, teljesen.

A párbajos viselkedése egész addig jó volt, míg nem nyert. Akkor ment fikázósba megint. Írtam rögtön a párbaj után, hogy nincs benne nagyvonalúság. De nincs hozzá esze, hogy felmérje, hogy még ha meg is érdemli a másik, mert csak, akkor is az ő megítélése romlik ezáltal, nem az jön le, hogy dehát kiérdemelte. Ahogy a szaunásnál is. Hiába zártuk volna be mindannyian hetekre, az akkor ott provokáció volt. De most, hogy kiderült, erről az olalról is, már megint Laci oldalára billent ez a mérleg. De nem tud élni vele.

Edina kiesésekor én végtelenül szomorú voltam, és nem azért, mert kiesett, hanem mert egyből jöttek a még ki se hült tetemen ugrálók. Na, az is ilyen viselkedés. Méltóság nélküli.

Adtam olvasnivalót? :D

szűzpöcök 2015.02.23. 18:10:15

@szűzpöcök:

"de vele (FANNI) biztos, hogy fogunk találkozni még műsorvezetői szerepben, miatta tehát nem aggódom. "

Ezt délben írtam le, és máris kiderült, jóslatom valóra vált, mert este már ő vezeti a BV-t, aminek roppant mód örülök... nem tudom ki helyett, AU helyett, vagy együtt Évivel? De örülök, hogy nem kell Fanni-hiányt szenvednem! AU tegnap rémes kedvében volt a párbaj utáni BV_n, lehet, hogy csak indiszponált volt, vagy esetleg összeveszett főnivel? Mindegy, nem érdekel, mert műsorvezetőnek rettenetes volt AU:

Remélem, ha véget és a BV, akkor rögtön találnak neki valami Fanninak valami másik showt, hogy ne kelljen nélkülöznünk sokáig, az új reality királynőt.

És természetesen pukkadjon meg mindenki, aki Fannit teli szájjal szidja és szidta!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 18:16:32

@szűzpöcök: hát kedves Másodpéldány, ezért kár volt új nicket regelned. :D

szűzpöcök 2015.02.23. 18:30:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Új élet új reg, majd én eldöntöm, mit akarok és hol nickelni. Mindenesetre a régi kommentelők primitív mocskolódására Fanniról abszolút nem vagyok kíváncsi, kifordul tőlük a gyomrom. A műsort már nem nézem, akik visszaszavazták Lacit, azok egyék meg, amit főztek. És a BV-t is csak akkor nézem, ha épp Fanni van benne.

Mivel tegnap, Fanni kiesésekor megfogadtam, hogy kiesésének tiszteletére mától korán fekszem, majd mindig csak másnap fogom átpörgetni, természetesen a Lacis részeket kihagyom. Halálosan nem érdekel. Ha Laci túlságosan megerősödik a párbajoktól és emiatt Robin nem tudja megnyerni a VV-et, az is a ti számlátokon lesz.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.23. 19:50:58

@szűzpöcök:"Ha Laci túlságosan megerősödik a párbajoktól és emiatt Robin nem tudja megnyerni a VV-et, az is a ti számlátokon lesz."

Jézusmária.

Rajtad kivül kb. mindenki leszarja a vv-t, de úgy tűnik neked tényleg az agyadra ment.

szűzpöcök 2015.02.23. 23:48:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Annyira leszarod, hogy kétszer is utánam írsz?

Nagyon vicces. Tükör, tükör, mondd meg pushpangnek mennyi az annyi!

Viszont megnéztem a BV-t és hát ajaj, Fanni sajna Tündérfalviból átment Intrikus Boszifalviba, még a sminkjét is gonosz boszorkányosra csinálták. Hát nem fogta vissza magát, az biztos. Az a különös és nem várt helyzet állt elő, hogy hármójukból még zsu volt a legszimpatikusabb.

Mind a hármójukat Laci lökte ki a villából, de mondjuk Zsét nem Laci vitte ki, miután Dani levette róla a lilát, szóval tegyük fel arról nem laci nem tehetett, de az Edinás párbajról már tehetett Laci, mert hagyta, hogy Edina vegye fel a kéket, és ezzel sínre tette a párbaját Edinával, a Fannis párbajt meg egyértelműen ő akarta. Szóval a három párbajból kettőért biztos felelt.

Mindenesetre nagyon fura volt Fanni, mert nyoma nem volt a Tündérfalviságának, gondolom ez volt az instrukció, de félő amúgy se tudta volna visszafogni magát. Hát nekem sajnos nem jön be ez az irány, így jártam, én pechem. Egy teljesen más Fannit láttunk, olyat, akit eddig még nem. remélem azért nem fogják ebbe az irányba belenyomni és beskatulyázni. Én a vidám, humoros, szellemes Fannit kedveltem meg, nem a szipirtyó, merő rosszindulatú Fannit. Ejnye-bejnye csúnya szerkesztők és unkreatívok!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 00:29:41

@szűzpöcök: annyiszor irok "utánad", ahányszor csak okát látom, tudod nagyon jól. Nem értem miért jössz mindig ilyesmivel.
Igen, veled ellentétben én leszarom a vv-t, mert nem érdekel, hogy ki nyer, az én életemet nem befolyásolja. Viszont jókat lehet beszélgetni a vele (vv) kapcsolatos felületeken, mint pl. ez is.
Te csináltál belőle most is egyfajta keresztes hadjáratot.

Fannira meg a mai BV után már nincsenek szavak.

szűzpöcök 2015.02.24. 00:39:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

Téged annyira nem érdekel a vv meg a bv, annyira leszarod hogy még harmadszor képes vagy utánam írni róla és miatta. A vv keresztes hadjárat egyik fanatikus katonájaként üldözöl, jössz utánam, miközben engem viszont olyan szinten érdekel a vv, hogy már meg se néztem a mai adást, és a többit se fogom, mert egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi.

Tehát volna értelme hanyagolnod engem, és kicsit megértőbben viszonyulni saját magadhoz és nem ilyen mereven elzárkózni a gondolataid értelme elöl.

Úgy látszik, mindent minimum kétszer, ha nem háromszor kell mondanom: nem vagyok kíváncsi a velem kapcsolatos tévképzeteidre.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 08:48:26

@szűzpöcök: ha neked jobb, hogy negyvenszer írod le ezeket, akkor tedd meg. De ha szólni akarok hozzád, úgyis megteszem. :D

szűzpöcök 2015.02.24. 10:54:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):

jó, akkor úgy tekintem, hogy valahányszor utánam klaffogsz hogy mondj még valamit, úgy tekintem, hogy egyúttal meg is csókoltad a fenekem. Méghozzá térden állva.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.24. 12:39:12

@szűzpöcök: látom Suzy, jó sokáig tanulmányoztad az avatarom. :D

alsophila grahami 2015.02.26. 12:12:43

TE ATYA-ÚÚR-ISSTEN!!!!!

ezt a képregényt én csak most látam, há' síírok bázze', sííííírokk!!!!!!!!!!
Bruti, te egy állat vagy, kész! xDDDDD (lehet ezt a f*szit nem imádni??;)
süti beállítások módosítása