Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Leszbikusnak lenni menő - miniinterjú a Simlis spinék egyik főszereplőjével

2015. február 19. 11:27 - sixx

liam_karma_amy.jpg

Katie Stevens, a Simlis spinék című MTV-sorozatban leszbikus gimis lányt alakít, és mint ahogy az az alábbi interjúból kiderül, saját gimis éveire ismert rá a történetekben. Ja, és az ő iskolájában is menő volt leszbikusnak lenni.

Mennyire tudsz azonosulni Karma karakterével?

Elég könnyen, hiszen nagyon sok mindenben hasonlítunk egymásra. Határozott, céltudatos személyiség, aki tudja, mit akar, és mindent megtesz, hogy az álmait megvalósítsa. Emellett pedig végtelenül optimista és reménytelenül romantikus, amiben szintén egyformák vagyunk. Hatalmas szíve van, ezt igazán szeretem és becsülöm benne.

Te találkoztál hasonló problémákkal a saját gimidben?

Különlegesnek lenni a mi giminkben is trendinek számított. Úgy gondolom, hogy az egyediség ajándék, és az, hogy valaki meleg vagy leszbikus, nagyon menő a mai középiskolákban. Akkor leszel népszerű, ha különc vagy. A Simlis Spinék azért annyira szerethető, mert valós képet mutat a tinik világáról, és a legkínosabb helyzeteket is humoros megvilágításba helyezi.

A való életben is barátnők vagytok Rita Volkkal?

Persze, imádjuk egymást, és rengeteg időt töltünk együtt. Eredetileg mind a ketten Karma szerepére jelentkeztünk, így vetélytársak voltunk, de nagyon hamar összebarátkoztunk és egymásra találtunk.

Milyen fordulatokra számíthatunk a második évadban?

Shane a legnagyobb kedvencem, azért szeretem annyira, mert mindig magabiztos és vicces. A második évadban még jobban megismerhetünk minden karaktert, és vadonatúj szereplők is bemutatkoznak. Shane-re rátalál a szerelem, Karma és Liam közelebb kerülnek egymáshoz, és a szereplők családi hátterét is alaposabban megismerhetjük. Szeretnénk egy állandó csapatot létrehozni, ahol minden néző azonosulni tud valamelyik karakterrel.

Láthatunk a második évadban gitározni és énekelni?

Igen, már az első részben is énekelek, nagyon hálás vagyok érte, hogy a Simlis Spinékben a saját dalaimat adhatom elő, nagyon könnyű számomra Karma karakteréhez illő dalokat írni. Imádok énekelni, de mindenképp el akarom választani egymástól a színészetet és a dalszerzést. Nem szeretnék a sorozat minden epizódjában dalra fakadni, mint a Glee szereplői.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2015.02.20. 16:52:31

Nekem bejön ez a sorozat. De már rég nem láttam új részt belőle. Valahol a 2. évad közepénél tartok asszem. .-)

Ruzsa Amanda 2016.10.08. 12:15:23

Inkabb a csajok mint sem a pasik egyepkent Itt lakom Sepsiszentgyorgyon es egy csajt keresek aki nm szegyel megcsokolni az uton ahogy en sem szegyelnem ot .En be merem vallani az erzeseimet nm felek hogy esetleg kigunyolnqk es akk lennek a legboldogabb ha kapnek eggyet.max 30 eves koru lehet vagy kissebb ennelKoszonom elore is!
süti beállítások módosítása