Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x90 - Az közösülés kiterjedésérül (18+)

2015. február 14. 08:40 - sixx

Egy makacs nőt nehezebb rádumálni a faszija elárulására, mint Simicska Lajosból kihúzni, hogy ki a legnagyobb geci a Lajtán innen, mondja az ősi albán közmondás. Robin idegösszeomlást kap Edinától, Laci rapalbumot készítene, de hamisabb, mint az egyszeri fideszes százeurósa, Dennis viszont tényleg jól csinálja. Dórinak meg annyira nincs ritmusérzéke, hogy el sem tudjuk képzelni, hogyan kúrhat, és büntetésből kap a nyakába egy budikagylót. Nem ezért, nyugi.

Lilu még mindig rémesen le van fogyva, csak mondom, különösen ebben a cica- vagy jógagatyában. Azzal kezdünk, hogy a VV történelmi hagyományainak megfelelően szószólót kapnak a lakók, ha kell nekik, ha nem. A szószóló dolga az lesz, hogy a másik lakó emberét egy szócsatában lenyomja, ami azért szép, mert Edinát Dennis fogja fényezni, Lacit meg Dóri, és ugye egyikük sem köpne mellé a saját versenyzőjének, ha úgy alakul a helyzet. Jó, mondjuk a másikét is legalább annyira rühellik, így legalább az a rész stimmolni fog, amikor baszlatni kell az ellent. Míg eddig eljutunk, sajnos át kell szenvednünk magunkat Edina, Robin és Dennis ill. Laci, Fanni és Dóri beszélgetésén.

screen_shot_2015-02-14_at_6_25_03.png

Edina nem akarja Lacit bántani, és amikor Robin felhoz valami kézzelfogható ellenérvet (pl. meg akarta dugni Zsut a budiban), Edina bekeményít, mint bohócligás centerhalf a közepesen tehetséges gazdasági menekült csatárember ellen, és kijelenti, hogy lófaszt, Laci egy szentember. Dennis nagyon hamar rájön, hogy teljesen hiábavaló Edinánál észérvekkel próbálkozni, és inkább a farkát vakarja, Robin viszont mazochistább, mint a Szürke ötven árnyalatára jegyet váltó szerencsétlenek, és nem hagyja annyiban a dolgot. Aztán amikor Edina kijátssza a “nekem mennyit kellett küzdenem baszki”-kártyát, elfogy a türelem, és Robin elküldi a picsába, nagyon helyesen rámutatva, hogy nemcsak neki kellett a villában küzdenie, viszont ő az egyetlen, aki ezt állandóan felhozza, és ezzel az agyára megy mindenkinek. Jelentem, nekem is. Közben Laciéknál is zajlik az élet, Edináné közömbös arccal hallgatja, ahogy Fanni és Dóri összeszedi az érveket és ellenérveket, és nem szól bele az egészbe, mert ő leszarja, és eleve, ő fullba nyomja a mártírt.

A szócsatához Dóri betölti a Gettóbics2015 szoftvert, és szokásos hadonászásával kíséri az előadást, Dennis viszont erőt vesz magán és csak egyszer vakarja meg a pöcsét beszéd közben, ezért szerintem járna neki egy kockacukor. A szócséplés egyébként közepesen szórakoztató, Laci és Edina röhögve hallgatja ahogy Dóri Danit ”az ember”-ként emlegeti, mert elfelejti a nevét hadonászás közben, és többször elröhögi az egészet. A villaszótár is bővül egy új szóval: a henyeleggel, ami a henyélve enyelgésre utal, legalábbis remélem. Az egész egy kabaré, Lilu meg is jegyzi, hogy vasárnap vélhetően keményebb lesz a párbajozók éles beszélgetése a stúdióban, én ere nem vennék mérget.

Megjön VV Béci, akinek a világ legszarabb művészneve jutott, a Young Dzsí. Nem szívesen jön be a villába, de hát a pénz nagy úr, ugye. Ma van a nagy nap, a villahimnusz felvétele a nyugiban, ehhez szükség van az agyhalottakra, nyolc percetek van elkészülni, adja ki az ukázt, ami a smink- és műszempillamentes Fanni esetében lehetetlen küldetésnek látszik. Béci rámutat, hogy smink nélkül is lehet énekelni, de mit ért ő az ilyesmihez. Fanni egyébként nem annyira ügyetlen, sőt, asszem két próbálkozás után meg is van a saját raprészével, amihez kap egy kis segítséget is: Zsu fekete-fehér képét mutogatják neki, és ettől beindul. Dennis elsőre abszolválja a feladatot, és kurvajól, komolyan. Fel akarja venni még egyszer, hátha jobb lesz, mire a producer gyerek aszongya, hogy

Tesó, nem ezen múlik a Grammy-díjad.

Lacinak se hangja, se hallása (copyright by Lilu), ettől függetlenül a riportban megfenyegeti az egész országot, majd ha kijön, felvesz egy lemezt.

screen_shot_2015-02-14_at_7_02_59.png

Sportolsz, igaz? Annál kéne maradni.

Laci az egész felvételből annyit szűr le, hogy Béciék Fannit nagyon csipázzák, és ezt elmondja Edinának is odakint, és ettől beszarnak mindketten, mert már a jövőre gondolnak, nem a vasárnapra. Illetve Edina de, és azt javasolja, hogy keményedjenek. Hogy ez mit takar, nem tudom, de nem is érdekel. Gáspár Laci is megjön, ő másik három fahangú gyökeret gardírozza ugye, és azzal nyit, hogy beénekel Edinával, akinek meglepően van hangja, és ehhez egy körmondatot is rittyent, hogyaszongya:

Úgymond elismerést nyert a szívemben az, hogy az énekléssel foglalkoznom kell komolyan.

screen_shot_2015-02-14_at_7_27_36.png

Az énekrésze nem is annyira rossz, elsőre feltolja, szegény Dóri viszont megküzd a ritmussal és a hangokkal, hihetetlen, mennyire nem érzi ezt a műfajt. Robin nyávog egy kicsit oszt jó. A zenészemberek lelépnek, a helyükre jön két szekus, a kezükben egy üvegkalitka, benne 12 millió forint, javarészt ezresekben és kétezresekben, ami Edinára elég sokkolóan hat, és amikor a lóvé mellé behoznak egy babaházat, hogy eljátszhassák, mi fog történni, ha nyernek, a következőket mondja:

Szerintem a Lacival, és ha az anyukám nem lenne ott, akkor lehet, hogy a közösülésünk kiteljesedne, és a behatolás tökéletes lenne, és jó is lenne, és ránk is férne, de most ne beszéljünk ilyesmiről.

dori_1.gif

A többi jövőkép:

  • Fanni: jogsit csinál, boldoggá teszi a családot, mindenkit meghívna bulizni, sok pénzt adna a családjának, a maradékot befektetné.
  • Dóri: ülne a lakásban vigyorogva és a kutyáját simogatná hosszan, bulit rendezne, amiben a csajoknak nem egy hanem tíz üveg pia jutna.
  • Laci: megcsókolná a kocsit, megmutatná a házat a családnak, kapna egy kulcsot Edina is, tévénézés közben beszélgetnének, kamera nélkül kúrnának.
  • Dennis: megszámolná a sarkokat, bulit rendezne a családnak, utána a haveroknak, minden VV-lakót meghívna, ő venné a cigit is, aki rászorulna, befogadná.
  • Robin: nem lenne szomorú, az anyját vinné a lakásba, szervezne bulit, amin mindenki kibeszélhetné a sérelmeit.

untitled.jpg

A monológok közben természetesen csak egyvalaki akad ki, Fanni, akinek nem tetszik, hogy Dennis csak baszás szinten emlegeti (ő meg annyira sem, szóval kuss), és ami a legérdekesebb, Dennis a riportban kimondja azt, amit mindenki tudott eddig is: ez a kapcsolat odakint kibaszottul nem fog működni. A következő részben Dórival tolnak ki a szerkesztők, de alaposan: mivel nem egy levélfelolvasásról hiányzott (pedig arról nem lehet, ugye), arra hivatkozva, hogy vécére kell mennie, kap egy saját, kerekekkel ellátott budikagylót, amit maga után kell, hogy húzzon mostantól, és csak arra ülhet. Nem vicc, tessék:

Fanni kijelenti, hogy ő bizony belehugyozna. Nem csodálkozunk. Bencus bejelentkezik a múltból, és elárulja nekik a párbaj állását, mármint ezt:

screen_shot_2015-02-14_at_7_53_18.png

Úristen, mondják a lakók. Shit’s just got real, motherfuckers, mondom én. Edina a riportban a lóvé látványa és az állás tudatában már azt jelenti ki, hogy a szerelem megvárja, de ha nem nyer, akkor nem lesz mivel beteljesíteni - még a végén lesz küzdelem is? Á, nem lesz, mert Laci mártírrá avatásához még kell az Igazi Önfeláldozás, van rá egy söröm, hogy ha ő nyer, ott, a stúdióban jelenti be, hogy nem megy vissza, ami persze oda vezetne, hogy Edina menten otthagyja a picsába. Milyen király műsor lenne, basszameg.

Na de ez majd vasárnap, most még csak üvölt Laci, mint a fába szorult féreg és gyönyörű Valentin-napot ígér Edinának a kertben, a csikkek és a disznószar között, a műfűben álló kanapén ülve, a mínusz nyolcban. És Edina énekel, bazdmeg.

Ez meg itt Robin, ahogy a farkát mossa. Szívesen.

Címkék: 18+ vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:32:55

@minden reggel: Én azt látom, hogy ez a stílus már nem csak a hangos kisebbség, hanem a hangos többség. Lehet reménykedni, hogy ez később változni fog, de nem érdemes. Ezek a fiatalok így szocializálódtak, és a te gyereked, meg az enyém is, pont velük együtt fog öregedni. Annyi a remény, hogy később pl. egy egyetemen jobban megtalálják egymást a hasonszőrűekkel, ott már nagyobb lesz a normálisak aránya.

csak mert 2015.02.15. 02:33:48

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: sajnos, amikor összeáll a család, elszabadul a pokol.. lásd Olaszliszka :(

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.15. 02:34:13

@Tündérfalvi Anti: Rémes. Reméljük, nem fog félni, mert az szörnyű lenne.

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:36:26

@csak mert: De, sajnos igen. Én már vittem volna. Csak visszaüt a nevelés. Azt mondta, hogy nem megy el, mert máshol is lehetnek rossz gyerekek és nem akar olyan lenni, mint egy gólya, hogy mindig oda megy, ahol meleget remél. Nem tudom mi baja a gólyával:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.15. 02:36:34

A demokrácia a demokráciát akaró és gyakorló emberek végzete.

minden reggel 2015.02.15. 02:37:20

@Tündérfalvi Anti: én bevallom hősiesen, hogy mi váltottunk. most nem otthon járnak iskolába, és a itt környezet olyan, hogy mindennap hálát adok érte. a lányomnak már pszichoszomatikus tünetei voltak, ezek egy csapásra elmúltak.

a váltáshoz csak annyit, hogy ha valahova mindennap gyomorgörccsel mész, minden egyes nap, mert fenyegetve érzed magad, vagy félsz, az nagyon nem jó. és ott nem tudsz a tanulásra koncentrálni, vagy a barátokra, csak arra hogy mikor ér az újabb inzultus.

csak mert 2015.02.15. 02:37:37

@Tündérfalvi Anti: de aranyos :)
kemény kis hölgy :)

csak mert 2015.02.15. 02:39:29

@minden reggel: én is ezt jónak tartom, és igazat adok, mert a terror ha hosszantartó, az nagyon mély nyomot hagy, főleg ha még próbál ellene is lenni, elnyomni, nagyot üt

minden reggel 2015.02.15. 02:40:03

@Tündérfalvi Anti: akkor ő már kezd ragaszkodni a keresztjéhez? :) elnézést, csak humorral próbálom oldani. :) igenis lehetnek jobb iskolák, jobb közösségek.

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:41:11

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ez igaz. De a demokráciát te nem tudod egyedül játszani, ahhoz az is kell, hogy partnered legyen benne. Ha te demokráciában gondolkodsz, a másiknak meg az a demokrácia, hogy neki jogai vannak és mindent szabad, akkor meg vagy lőve. A legtöbb ember szerintem nem is tudja, hogy miről szól ez a nagy össznépi játék.

Te mit tudtál volna tenni, ha az a 15 évvel ezelőtti verés nem oldott volna meg semmit, csak még jobban bántották volna a gyereket?

minden reggel 2015.02.15. 02:41:24

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hát akkor az akaró és gyakorló emberek gyakorolják jól.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.15. 02:42:32

@csak mert: Fontos a bátorság, mert attól még a primók is zavarba jönnek. Krétácska ma azt kérdezte, hogy nem lehetnénk Svájc? Néha én is gondolok erre.

csak mert 2015.02.15. 02:42:55

Mivel intelligens szülők vagytok, ahogy olvasom, szerintem el tudod magyarázni a kicsilánynak, hogy most ez az út jobb lehet :)

De mondok egy példát arra, mi történt egy ismerősöm lányával, aki megtanult harcolni (küzdősport): elkezdte verni a c-ket az iskolában, nem lett jobb a helyzet...

csak mert 2015.02.15. 02:44:36

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: de jó kérdés...Svájc..igen

fontos a bátorság, de hol a határ? mert átcsaphat vakmerőségbe is

minden reggel 2015.02.15. 02:44:58

@csak mert: én azt látom, hogyha kis kortól kezdve vannak bizonyos normák amit mindenki betart, és nem csak mondják, de figyelembe is veszik az emberek egymást, akkor ez tud működni. de ahogy már korábban írtam, ez a 'dögöljön meg a szomszéd tehene is' alapon nem megy

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:46:43

@minden reggel: Ez igaz, de az enyém minden reggel úgy indul, mint egy kis amazon :)
És már nem sírva jön haza.
3 napja ezt mondta:
- Laci megint ellökött a folyosón, de nem fájt, mert tudtam, hogy ez lesz és Gábor bácsi (ő az edző) megmutatta hogy kell esni, hogy ne fájjon. És rámosolyogtam Lacira és mondtam, hogy biztosan véletlenül csináltad és adtam neki a narancsomból.
- És mit mondott Laci? Elfogadta a narancsot?
- Nem, kiütötte a kezemből és egy csúnya szót mondott. De utána többet nem lökött fel.

minden reggel 2015.02.15. 02:48:00

@csak mert: erre az jut mindig eszembe, hogy aki a vitába beleszáll, akár igaza van akár nem, az már benne van. elég pacifista nézet, és nehéz is, mert nem biztos, hogy hangosan ki tudsz állni az igazadrt, de a vitát csak akkor tudod elkerülni, ha bele sem kezdesz. pláne olyanokkal, akiknél nem az agy dominál

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.15. 02:49:30

@minden reggel: De akárhová nézel, a demokrácia mindig a saját csapdájába esik. Mert a másik fél nem tartja be a játékszabályokat, ezzel meg előnybe kerül. Hiszen őt nem kötik az elvek, azt tesz, amit jónak lát. Ő. Nem a többség. Én nem tartok fegyvert, mert betartom a törvényt. Neki mindig lesz, mert nem tartja be a törvényt. Tehát: bármikor lelőhet, nem tudom megvédeni magam.

csak mert 2015.02.15. 02:49:36

@minden reggel: igen erre írtam, hogy jobb megoldásnak látom az iskolaváltást. mert az ilyen primitivek nem fogják fel mit miért..

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:50:36

@minden reggel: Jaj, a fiam mániája volt ez már egész kicsi korától kezdve, ha valamit nem lehet észérvekkel, beszélgetéssel megoldani, csak erőszakkal, veréssel, akkor az őt nem érdekli. Neki az nem szint. Ahhoz képest most kicsit másképp látja :)

minden reggel 2015.02.15. 02:50:48

@Tündérfalvi Anti: ehhez biztos nagy lelkierő kell. én attól félnék hogy azt tanulja meg a kicsi lány, hogy tűrjön. hogy ha ezt teszik majd vele a munkahelyen tűrjön. ha ezt teszi majd vele a pasija tűrjön. én nem tudnék Teréz anya lenni, bár nem vagyok egy hangosan kiabálós sem :)

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:52:56

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Igen, ez egy örök dilemma. De ha demokráciát akarunk játszani, akkor ilyenek a játékszabályok.

Mint a katolikus papoknál a cölibátus. Ha belépsz, ne dugj. H dugni akarsz, menj református lelkésznek, vagy harcold ki, hogy neked is lehessen. De addig tartsd be a szabályt.

minden reggel 2015.02.15. 02:53:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én sajnos nem tudok nagy átlagokban gondolkodni. amit látok, hogy ez máshol, tud működni is. és nem feltétlen hibátlan, de törekszenek a hibák kijavítására. és biztonságot ad, és a gyerekeknek erős alapokat.

csak mert 2015.02.15. 02:53:46

@minden reggel: ez a hátulütője a dolognak, így lesz/lehet belőle a "tökéletes áldozat" :(

@Tündérfalvi Anti: aranyos a gesztus, de ez a kölyök nem fogja fel.. és ez újabb kudarc lehet a kislánynak, meg lehet mutatni neki, de igenis van jobb iskola, nyugodt környezet :) és ha valami rossz, azt nem kell tűrni

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:54:51

@minden reggel: Azt írtam már, hogy arra nagyon koncentráltan figyelünk, hogy ne érezze magát áldozatnak. Tehát nem az jön le neki, hogy vele ezt meg lehet tenni. Az első percben, amikor ezt észrevenném rajta, már másnap nem abba a suliba járna.

minden reggel 2015.02.15. 02:56:02

@csak mert: és ahol igenis megbecsülik, és ahol a felnőttek ennél jobban kiállnak érte. mert valljuk be egy ilyennél a tanárok alapfeladatukban vallanak kudarcot. nem tudnak megfelelően vigyázni a rájuk bízott kis csemetékre.

csak mert 2015.02.15. 02:56:38

@Tündérfalvi Anti: viszont a szabályokról annyit, hogy a katolikus papok sem tartják be :) :(

minden reggel 2015.02.15. 02:57:32

@Tündérfalvi Anti: azt gondolom ennek az egész helyzetnek van egy ilyen rossz üzenete. ez van, ezt még a felnőttek sem tudják megoldani. ilyen a világ, igazságtalan... és ragozhatnám

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:57:40

@csak mert: Azért hülye egy helyzet, mert én sokat foglalkoztam hátrányos helyzetű gyerekekkel és a lányom ezt óhatatlanul látta, talán egy picit most engem akar játszani, ki tudja.
De 80 %, hogy szeptemberben magánsuliban folytatjuk.

csak mert 2015.02.15. 02:58:19

@minden reggel: pontosan :) a pedagódusk gyakran elfordítják a fejüket, és elfeledkeznek arról, hogy nekik nem csak ledarálni kell 45 percet...
de vannak kivételek :)

minden reggel 2015.02.15. 02:58:25

@Tündérfalvi Anti: és azt még nem is írtam mennyi energiát elvehet ez a családotoktól. amit mindenféle másra fordíthatnátok...

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 02:59:42

@minden reggel: Nem akarnak. Csúnya dolog, de úgy érzem, hogy a tanárnak kényelmes, ha nem 500 konfliktus van szanaszét, hanem egy-két "bűnbak" vagy pofozózsák, akiken levezetik a feszkót a gyerekek.

minden reggel 2015.02.15. 03:00:19

@csak mert: nem egészen így értettem, sajnos a pedagusok helyzete sz*r ebből a szemmpontból, mert semmihez nincs már 'joguk', és a törvények pont a problémás gyereket védik, nem az egészséges közösséget.

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 03:00:51

@csak mert: Tudom, és ettől el is vesztik a hitelüket. Nálam.

csak mert 2015.02.15. 03:01:21

Összességében nézve a helyzet sz*r... mert nem így kellene lennie..elkeserítő, hogy a bűnös röhög... és megúsznak sokmindent

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 03:01:33

@minden reggel: Erre írtam, hogy elvesznek az illúziók.

minden reggel 2015.02.15. 03:02:03

@Tündérfalvi Anti: lehet hogy van ilyen is, én sok tanárt ismerek, a kezük kötve, infrastruktúra nincs a helyzetek megoldásához, szakemberek nincsnenek, csak egy példa, ha a gyerek rossz vagy bántja a többit nem lehet kiküldeni az óráról, mert a tanár kap fegyelmit.

Tündérfalvi A. 2015.02.15. 03:03:16

De jó, a horoszkópok helyett az én élethelyzetemet elemeztük :)
Az a téma is OFF volt, de legalább több embert érdekelt volna.
Viszont én most megyek, köszi a jó kis trécselést, puszi nektek :)

Well... 2015.02.15. 03:03:39

@minden reggel: csianlj a "tenyered ket" -bol "ket tenyerde" es csillagos 5-os :o))

nagy jo , komolyan , ezt majd koltsonveszem alkalom adtan ...koszike

csak mert 2015.02.15. 03:03:46

@minden reggel: azért van benne felelősségük..láttam már ilyet is olyat is..
van aki egymaga kiáll, és vannak, akik tucatnyian elforddítják a fejüket

minden reggel 2015.02.15. 03:05:20

@Well...: ja, azt lehet hogy fordítva írtam le, már én is gondolkodtam. de nem én írtam a verset !!!
megkereshetem a költőt :) ha szükséges

csak mert 2015.02.15. 03:05:35

@Tündérfalvi Anti: jó éjt, és a legjobbakat kívánom :)

csak mert 2015.02.15. 03:06:11

jó éjt mindenkinek :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.15. 03:06:44

@csak mert: Pont ez a nagy baj. Csak tantárgyakra tanítják őket, nem nevelik, mint ahogy nagyon sok szülő is csak gondozza, de nem neveli a gyerekét. Régen is kevés volt a pedagógusok fizetése, mégis törődtek a gyerekek nevelésével. Úgy látom lassan megszűnik hivatás lenni a pedagógusság.

minden reggel 2015.02.15. 03:10:04

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: hasonlítsd ezt össze azzal, hogy régen tisztelték a pedagógust, ma lenézik. ki az a 'hülye' aki tanár lesz??? ma minden szülő jobban tudja mit kellene a tanárnak csinálni, és hogyan, aláírást gyújttenek mindenért, hát ellenszélben nem könnyű dolgozni

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.15. 03:17:11

@minden reggel: Az én szüleim gimnáziumi tanárok voltak, sok tanárt ismertem. Úgy beszéltek a gyerekekről - hiszen gyakran hallottam - , mint a sajátjaikról. Komolyan elemezték, ha probléma volt valamelyikkel, törődtek velük. Aztán a lányom a menő Szent István gimibe járt, ott a tanáriban hallottam, hogy hogyan beszéltek a gyerekekről. Majdnem dobtam egy hátast. Ilyeneket, hogy az a szemét, meg a dög. Ehhez nem is tudok mit hozzáfűzni.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.15. 03:18:17

@minden reggel: Amúgy igazad van, nálunk látod ez lett a demokrácia fals értelmezéséből.

Costanza 2015.02.15. 03:26:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Auhoz plus 1

Well... 2015.02.15. 04:23:12

@Tündérfalvi Anti: te most panaszkodsz, vagy dicsexel ?? :o)

Well... 2015.02.15. 05:09:18

@Tündérfalvi Anti: engem konkretan elszomorit, h a "jogaink es kotelessegeink" hasznalati utmutatobol a nagytobbseg csak a jogaink reszt olvasta el ..... :o(

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.15. 05:23:10

@Well...: És mindig vannak jóakaratú demokraták, akik permanensen ezt a nagytöbbséget - amiről írsz - tájékoztatják az őket megillető jogokról. Most ott tartunk, hogy az utánpótlás az anyatejjel szívja magába a jogait. Kötelességeikre meg nem figyelmeztetik őket a fent említett demokraták.

2015.02.15. 05:30:47

Ezt szarra offoltatok.

Well... 2015.02.15. 05:31:52

@∅: ja kb 23:30-tol mar nem erdemes olvasni ....semmi koze a vv-hez

Fu Szekh Li 2015.02.15. 06:45:48

@Tündérfalvi Anti: Te most panaszkodsz vagy dicsekszel? :D

Fu Szekh Li 2015.02.15. 06:56:47

@Tündérfalvi Anti: Ha ennyire érdekel, van asztrológus ismerősöm, meg tudom adni a számát.

Fu Szekh Li 2015.02.15. 07:07:29

@minden reggel: Én is szeretem az egyperceseket :-)

Fu Szekh Li 2015.02.15. 08:27:22

@Tündérfalvi Anti: Úgy látszik, ma reggel csak Neked írok, de ezt ma reggel találtam. Adalék a japán kultúrához :-D
www.youtube.com/watch?v=WIKqgE4BwAY#t=230

Krétagarbó 2015.02.15. 08:40:29

Jó reggelt, jó szurkolást! Hajrá Edina!

másodpéldány 2015.02.15. 08:56:31

Nocsak, nocsak, itt mindenki fannival akar bulizni? (lásd a cikk legalját)

Laci 1,8%
Edina 3,8%
Fanni 11,4%
Dennis 7,4%
Dóri 6,5%
Robin 10,9%
Egyikkel sem 58,2%

hozzáteszem, hogy a BV-ben még szandika is azon az állásponton volt, hogy az a határ, amit fanni átlépett egész életén át kísérni fogja, hisz ő maga se tud munkát találni olyan könnyen a VV miatt.... szóval szerinte a vv miatt vannak vele szemben előítéletek a munkapiacon...

(pedig olyan kis visszafogottra vette magát, barnahajúra képezte át magát és szerintem a száját is kisebbre műtette)

☺ágica 2015.02.15. 08:56:44

jó reggelt!
én csak olvasgatok, de most kicsit hozzászólnék, leginkább Macákicunak címzem, mert ő szégyenkezett az off miatt:) csak annyi, hogy szerintem teljesen rendben van. akit nem érdekel, keresse ki a 22:00-tól 23:30-ig szóló kommenteket. ennyi. én viszont szeretek itt olvasgatni. jó látni, hogy vannak még normális értékrendű emberek, és sokszor egész jó témák kerülnek elő. az meg különösen vicces, hogy pont a vv hogyvoltok alatt zajlanak ilyen beszélgetések:) szóval, ez most egy jó kis társaság, a fröcsögők végre kikoptak...

másodpéldány 2015.02.15. 09:06:15

@Krétagarbó: @lukacstoncsi:

ha az rtl egész pályás támadását nézem laci ellen, nektek ma szép napotok lesz... de remélem azért a top háromban már nem lesz ott a kedvencetek,... persze, ha ezt most össze tudja hozni nektek az rtl, akkor a végén is kedvetekre tehet...

Fu Szekh Li 2015.02.15. 09:07:22

@Krétagarbó: Jó reggelt! Hogy tetszett Tuba Skinny?

Krétagarbó 2015.02.15. 09:08:44

@*Mufurc*: +1 :) én is így gondolom.

Krétagarbó 2015.02.15. 09:11:19

@másodpéldány: ha szép napom lesz, nem ettől azért. ennyire nem veszem komolyan:)

másodpéldány 2015.02.15. 09:25:46

@vastyúk is ..:

vastyúk is .. 2015.02.14. 22:38:29
"Ez a vécé ilyen hordozhatós hányóstartály, ezért nem akarja elfektetni Dórika. Azt magyarázzátok el nekem, hoyg miért nem lehet az Ágy mellé tenni a klotyót?"

hát mert az úgy nem igazi házasság...

mostantól szegény dórit úgy fogják bántani, hogy:

amióta összeadtad magad egy vécétartállyal...

másodpéldány 2015.02.15. 09:26:35

@Krétagarbó:

akkor jó, mert itt nálam nagyon süt a nap... mintha nem is tél vóna...

Krétagarbó 2015.02.15. 09:29:58

@másodpéldány: itt is, ennek már jobban örülök, mint akármilyen eredménynek este.

Krétagarbó 2015.02.15. 10:06:38

@Fu Szekh Li: de jó. (az Emberek annyira nem, nem szeressem:)

Fu Szekh Li 2015.02.15. 10:16:01

@másodpéldány: Nem haragszom :-)
@Krétagarbó: Én sem, de most a napsütésről eszembe jutott.

Fu Szekh Li 2015.02.15. 10:17:21

@Mók_Ica: Na jó (már azt hittem a Sunshine reggaevel jössz) :-)

Mók_Ica 2015.02.15. 10:20:12

@Fu Szekh Li: ennyire nem vagyok kispályás :)))) eszembe sem jutott..... :)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.15. 10:20:36

@*Mufurc*: +1 :) sőt, nekem még időnként az off topikok jobban is tetszenek :)

Fu Szekh Li 2015.02.15. 10:22:35

@Mók_Ica: Egyből előkerestem a Nigel Kennedy-s változatot.

Mók_Ica 2015.02.15. 10:23:23

@Fu Szekh Li: te sem vagy kispályás :))))

Fu Szekh Li 2015.02.15. 10:36:33

@Mók_Ica: Köszönöm a dicséretet, de sajnos erre nem szolgáltam rá. Komolyzenében elég erőteljes hiányosságaim vannak.

Mók_Ica 2015.02.15. 10:40:22

@Fu Szekh Li: nekem is, de ez már szinte sláger :)))

☺ágica 2015.02.15. 10:49:20

@aggyistenbrittudós: +1:) ennek hála, most "retteghetek" hogy esetleg mégsem az a horoszpókom, ami:))

Fu Szekh Li 2015.02.15. 10:49:48

@Mók_Ica: az az igazság, hogy nekem inkább előadók maradnak meg. És ezt a fazont nagyon bírom.

lukacstoncsi 2015.02.15. 10:50:07

@másodpéldány: tegnap a belevalóban rendesen támogatta éva és szandika meg gyúrós józsi is őt olvasta ki a varázsgömbből győztesnek:)

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.02.15. 11:26:42

@*Mufurc*: nagy tisztelője vagyok hernádi gyula bácsi poli-munkásságának, én tőle olvastam először a csúszásról. nem vagyok horoszkóp hívő, gyakorlatilag minden jegy minden jellemzője ráhúzható mindenkire. úgyhogy ne sz@csizzál be, az új jegyed is faszaságos lesz, csak szokd meg :)

duachais 2015.02.15. 11:31:29

Sziasztok! Én Edinát szeretném vissza. Ha a játék egészét nézem, szerintem Ő izgalmasabb. Laci mellette vált szerethető karakterré, sokat köszönhet neki. Edinát sokkal korrektebb embernek tartom, a többieknél. Érdekes, hogy amikor a hibáit akarták összeszedni, csak azt tudták neki felróni, hogy "belevág a másik szavába". A Zsuval kapcsolatos dolgok miatt ítélik el sokat, de ezt igazán csak azt érti meg, aki találkozott már ilyen "Zsú" típusú emberrel. A mai párbajozókat a döntőben szerettem volna látni és nagy naívan még várok egy csavart..

☺ágica 2015.02.15. 11:42:17

@aggyistenbrittudós: ez így van, de a jelenlegi beosztás szerint én vagyok a főgenya:) a másik szerint meg nem:D persze álmatlan éjszakáim azért nem lesznek emiatt:)

MacákékIcukája 2015.02.15. 11:44:33

@*Mufurc*: Koszonom szepen! Aranyos vagy :)

@Tündérfalvi Anti: visszaolvastam a tegnap ejjelt, felduhit az ilyen helyzet. A legjobbakat, drukkolok, hogy minel elobb megoldast talaljatok!

☺ágica 2015.02.15. 11:56:33

@MacákékIcukája: szerintem érdekes dolgokat írtál, szóval ne fogd vissza magad:)
süti beállítások módosítása