Hogy volt?

Való Világ 7x82 - Zsu visszatér

2015. február 06. 10:42 - Hoppancs

Kezdem úgy érezni, hogy valaki a csütörtököt jelölte ki hivatalos tölteléknapnak, a köpködős-ordibálós performanszok lecsengése után ugyanis megint olyan problémák kerültek elő, mint a villalakók egész napos sziesztáját megzavaró zajok, vagy Dennis viszonyulása Fanni súlyához és a takarókhoz. A végére azért kibontakozott egy háromoldalú cicaharc is a rövid időre visszatérő Zsu, a talkshow-vezetővé avanzsált Fanni és a Laci nadrágját féltő Edina között. 

Bevezetésként Dóri kálváriáját kísérhetjük figyelemmel, ugyanis nem tud aludni Dennistől és Fannitól, akik hangos nyögések és sutyorgások közepette kényeztetik egymást. Állítólag. A kísérő zene miatt a néző ebből nem sokat érzékel, de így sem könnyű uralkodni az empátiarohamokon a minőségi pihenéstől megfosztott áldozat szavainak hallatán. Reggel meg is történik az összeütközés, mindkét fél kifejti álláspontját a „ne idegesítsél már, miért idegesítesz?” témakörben, majd Dennis megállapítja, hogy Dórinak nehéz a természete, de „a playmate-ek már csak ilyenek”. Az udvaron folytatódó eszmecsere során nem sikerül dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy ki alszik túl sokat napközben, bár úgy tűnik, a napszakok megkülönbözetése is okoz némi zavart.

nevtelen_2.jpg

Fanni kiakad Edina műszempillák iránt támadt hirtelen érdeklődésén, majd kifejti Dennisnek, hogy ő ugyan nem sajnálja Dóritól, hogy párbaj nélkül bejutott a háromba, de szerinte nem ő végezte itt a „nagyja melót”. Ki tudja, ez alatt pontosan mit kell érteni, talán kevesebb agyat műtött meg a többiekhez képest. A kiesési esélyek latolgatása és a mosatlan edények látványa izgalomba hozza Fannit, meg is kéri élete nemrégiben arcon köpött szerelmét, hogy huncutkodjon vele egy kicsit. Az előjáték kissé döcögős, a szoliban megpirult hát és az inkább vélt, mint valós súlyproblémák emlegetése előre vetíti a kibontakozó drámát, amely végül a popitakarónak köszönhetően éri el a csúcspontot. Dennis kifogásolja, hogy a nője akció közben folyton leplet borít az ő becses hátsójára, és nincs konszenzus annak tekintetében, hogy ez kinek a szexuális problémája.Fanni rövid, ám annál hisztérikusabb kacajokkal megszakított pszichológiai elemzése szerint Dennis nem tudja magát elengedni vele, de ennél nem megy mélyebbre, inkább felteszi a „különben sem vonzódsz hozzám eléggé” lemezt. A közös helyiségekben is zajló műsortól Laci is besokall, különben is belefáradt már abba, hogy „Fanni kocsiriasztó hangja visít, mint az állat". Meg valami értékrendet is emleget. A romantikus lelkek nagy megkönnyebbülésére Dennis gyorsan kiengeszteli nőjét egy önkényesen eltulajdonított szolizsetonnal, miközben a lopás fogalmát e Btk-ba kívánkozó mondattal szűkíti le zseniálisan: „az nem belenyúlás a cuccba, ha kihúzol egy fiókot, és ott van előtted egy zseton”.

nevtelen_3.jpg

Edina és Laci közös szíve vágya, hogy Robin kifestve kondizzon, ami utóbbit nem zaklatja fel különösebben, az ellenoldaltól viszont még Feke Pál is sokat tanulhatna. Dennis, Fanni és Dóri felváltva szörnyülködik, hogy szegény Robinból nőt csinálnak, bár Edináék lelkes munkájának eredménye inkább Conchita Wurst összenőtt szemöldökű, enyhén visszamaradott kishúgát juttatja eszembe. Laci boldog, hogy a csaja nem rajta éli ki a beteges hajlamait, közben mindketten olyan jókat nevetnek, mint egy nyolcéves, aki először látja a Van, aki forrón szereti című filmet. Kiderül, hogy Robin(a) látszólagos nyugalma mögött ördögi terv húzódik meg, a kiválasztáson szeretné majd mindezt a páros ellen felhasználni. Fanni is sejti, hogy emögött taktika lehet, mert egy férfi hogy is viselhetne el másképp egy AKKORA megaláztatást, mint a sminkelés. A három erkölcscsősz megdermedve szembesül a végleges látvánnyal, tényleg hitelesen alakítják, hogy ők még hasonlóval sem találkoztak életükben.

nevtelen_4.jpg

Robin tragédiájára visszatérnek a médiahét részeként megrendezett Fanni-show-ban is, ahol az érintett a magyar nyelvvel keményen megküzdve panaszolja el, hogy Laci korábban kigúnyolta, és a "nemi identitását sorolta más sorba". Fanni egész profin nyomja, csak néha emlékeztet talkshow-sat játszó kislányra, miközben kérdésekbe csomagolt sértéseket osztogat "vendégeinek". Mielőtt a szereplők unalomig ismert kapcsolatainak taglalása intenzív ásítozásra késztetne, meglepetésként belibben Zsu. A társaság egy része megdöbben, mint az értelmiségi, aki a bíróságon tudja meg, hogy mit  is evett Hannibal Lecter remek hangulatú vacsoráján, Fanni gyűlölete pedig egész szórakoztató szóváltásokat szül. Bemelegítésként megbeszélik, hogy mindketten szarul néznek ki a másik szerint, majd a "te kiestél a villából, én meg neeem" fázis következik, és Dennis péniszét is muszáj megemlíteni. 

nevtelen_5.jpg

Zsu megjósolja, hogy Edina és Laci még egy hétig lesznek együtt a szabadulás után, aztán mindenki mehet, amerre lát. A fizikai kielégülésről valamiért a bántalmazásra asszociál, ezt majd nem ártana megbeszélnie egy szakemberrel.  Egyetért Dennisszel abban, hogy Laci távozása esetén Edina összemelegedne Robinnal, hiszen teljesen "el volt tocsogósodva attól, hogy milyen jó csávó". Miután a "penészvirág" valamint "ázott macska" jelzők pontot tesznek a Fanni-Zsu csata végére, Edina is elveszti a fejét, és a "légy szíves, szerepelj még tíz percet, aztán kifelé!" mondattal zárja a Laci nadrágja körül kialakult hangos vitát. Fanni megköszöni a kedves "egyszemélyes nézőknek" vagyis Dórinak a figyelmet, majd mindenki a maga módján vesz érzékeny búcsút az egykori játékostárstól. ("Soha nem kaphattad volna meg Dennis farkát, te mocskos dög!")

Címkék: vv7 dsns
2349 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:08:24

@Ilyen vagyok: :DDD Nem tudom, Nekem lila nő nagyon ellenszenves. Nem tudom, hogy ezek miatt e, amiket érzek, vagy valami más miatt, passz, de nem bírom. Legalábbis így képernyőn keresztül nem. (Személyesen még nem találkoztam vele, igaz, nem is vágyom rá.)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.07. 15:09:14

@-pkata-: Lehet, hogy felmegy a tetőre és belógatja a godzillát a kéménybe? :-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:09:51

@VV Erőlegény: vagy beleürít és úgy gondolja, az majd kitisztítja... Hát ki tudja... :) :)

csiri bá 2015.02.07. 15:10:01

@Ilyen vagyok: nem tudom, melyik plázában volt eladó, de maximum az Asia Centerben tudom elképzelni. :DDDDD

2015.02.07. 15:10:42

@VV Erőlegény: Egyetértek. Dórika még mindig bent van, (és még ezek szerint marad is), ugyanakkor Dani és Zsu kint...hát hogy a viharba' van ez? El nem tudom képzelni, hogy mit látnak a szerkik Edinkában vagy Fanniban...Műsorvezetőként ugye mindkettő esélytelen, egyik sem tud viselkedni, iszonyat idegesítő hangot adnak ki, a nevetésükről ne is beszéljünk....

Ha mégis Edina és Laci megy ki, nagyon remélem, hogy nem azt a kis ribit küldi vissza a csatorna.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.07. 15:11:30

@VV Erőlegény: Lilu, miért nem emlékezhetne rá??? A VV5 -t Ő vezette...vagy szenilis?
Abban történt meg a kamera letakarás. Én miért emlékszem??? Neki kellene emlékezni!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.07. 15:14:02

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Ha Edina és Laci mennek a párbajra akkor az azt jelenti, hogy Robin úgy döntött, tehát én a következő szavazási taktikát fogom folytatni: Edina-Laci párbajon Edinára appolok, de ha Edina kiesik onnantól kezdve Laci lesz a kedvencem. Robintól most azt várom, hogy megakadályozza az Edina-Laci párbajt, és egy Edina/Laci VS Fannika/Dóri párbajt idézzen elő. Ebben az esetben Robin marad a titkos favoritom (Edina mellett/mögött).

Krétagarbó 2015.02.07. 15:14:36

@csicserierika: sztem kint sem lenne antipatikus, ha Dennisz mellé tenné le ezúttal a voksát. már készült rá, a sminkeléskor is amit mondott... És azért azt ő is érzi (pl. Dani kiesése, amit Zsu elkottyintott erről), hogy nem egyértelmű kint Edina népszerűsége.

zsopicur 2015.02.07. 15:14:37

Azt azert egy percre se felejtsük el h Adina hatalmas spieler, ö a legnagyobb taktikus, mar eddig is szexelt zoval ez az akcio ertelmetlen volt raadasul tudta h meg fogjak büntetni. Gondolom vagta h mi volt a legutobbi ilyen esetben es ugy gondolta bevallalhato (SÖT 2 m Lacitol HALLELUJAH) plusz mikor Dennisz bedobta a gyerek temat Edinanak elkezdett rendesen kattogni az agya h mit lehetne kitalani h müsoridöt kapjanak a Fanni Dennisz drama mellett. Gondolta ez a büntetes majd mekkora poen lesz kicsit elpoenkodjak szenvednek vele, garantalt müsoridö stb. Legalabbis h annyira dörzsölt amennyire feltetelezzük akkor ez benne van, mert amugy teljesen ertelemtlen akcio lett volna....

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.07. 15:14:46

@VV Erőlegény: Én bírom Lilut, nagyokat tudunk röhögni egy-egy burkolt, vagy épp nem burkolt megjegyzésén a lakókkal kapcsolatban.:)

Kosztarika 2015.02.07. 15:16:07

@csiri bá: ja, az minnyá más :D :D
Ebben a cikkben azt írják "normális családban nőtt fel."
Be is linkeltem régebben egy Fókuszos videót, amiben a szülei beszéltek. Nagyon normális embereknek tűntek.
Csak az a szöveg, jajj: Fanni itthon is ilyen.. a nap 24 órájában csak magával, a sminkjével, a testével és a divattal foglalkozik, mosógépet elindítani, mosogatógépet kirakni nincs ideje.

Ja, hát ha így nevelték, akkor miért csodálkoznak, hogy ennyire félrement? Önző, akaratos, az alpáriság már csak hab a tortán. Pedig lehetne egy kedves, szerethető nő is, akinek ezt a szeretet nem kicsikarni, mű-sírással kizsarolni kellene, csak észre kellene vennie, hogy nem körülötte forog a világ.

Krétagarbó 2015.02.07. 15:16:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: pont most írtam erről itt: @Krétagarbó:
Sztem Robin fogaskerekei kattognak rendesen ezen a hétvégén, ha másnak nem, neki leesett, amit Zsu mondott...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:16:20

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: pedig nem mindennapos esemény a VV-ben a kameraletakarás, tehát meg kellett volna maradnia... de nem is értem. a VV-t nézők valszeg 90%a látta az előzőeket is, ők is tudják valszeg... Miért gondolja a retek, hogy nem fognak rá emlékezni?

Kosztarika 2015.02.07. 15:17:40

@-pkata-: Összehozzunk egy találkát, ahol Lacit Ő mutatja be neked személyesen? :P :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.07. 15:17:44

@-pkata-: Ezt most nem mondod komolyan.:) Denis nagyon lelkiismeretes munkaerő, közel 3 hónapja ugyanazt a fekete lyukat kormolja, alapos munkát végez.:D Mondjuk nem tudom, mit keres, szellőzni nem fog, fény sem lesz a végén.:D

Krétagarbó 2015.02.07. 15:17:48

@VV Erőlegény: Én sokáig azt hittem, hogy ott szőrős a keze. csak azt nem értettem, hogy a másik meg miért nem? :)

Krétagarbó 2015.02.07. 15:18:41

@VV Erőlegény: AU a kedvencem, de Dani jobb volt:)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.07. 15:20:13

@VV Erőlegény: Nem tudom. Szerintem, Robin sunyi. Olyan pávatáncot jár. Hol Laciékhoz,
hol meg Dóriékhoz csapódik. Kiszámíthatatlan.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.07. 15:21:36

@Krétagarbó: Nekem most mind a ketten nagyon tetszettek Au oldott volt és gördülékeny.. Soha nem láttam még ilyennek a BV-ben. Csak az a k.baszott skype, azt felejtsék már el egyszer és mindenkorra! :-)

Kosztarika 2015.02.07. 15:22:31

@Csakazértis én vagyok a királynő: dehogynem szellőzzik.. a végponton, a lábán keresztül :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:24:30

@VV Erőlegény: húúúú baszki :D :D
@Ilyen vagyok: Gondolod, hogy nem fog fanyalogni közben? :D Sztem ő nagyon utálja Lacit :D :D
@Csakazértis én vagyok a királynő: sok mindent nem fog találni Fanniban, ez tény :) Meg is mondta, ha nem lesz szex, Fanni mehet a levesbe :)
Olyan gáz lett az az egész VV, főleg hogy nem láttam az egész leépülését csak 1-4-ből láttam részleteket. 5-6 teljesen kimaradt.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.07. 15:24:56

@Ilyen vagyok: A lábán izgul, vagy stresszel, vagy .... nem is, megvan: izzad.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:25:41

@VV Erőlegény: skype-pal egyet értek. ha nem tudják megoldani kár erőltetni az a kevés műsoridő ezzel megy el...

csiri bá 2015.02.07. 15:26:35

@Ilyen vagyok: nekem az volt furcsa, hogy csak úgy kimaradt a középsuliból és levelezőn fejezte be később... nem tudom, lehet én vagyok maradi, de engem kb agyonütöttek volna, ha csak úgy kimaradok középsuliból, mert épp fontos bulizhatnékom van...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.07. 15:27:38

@Krétagarbó: Tuti, hogy műsorpolitika.... Gumiszabályok, gumibüntetések, gumibevédések, gumiszerkesztések. Ez megy már január eleje óta... A műsor átment egy interaktív barátok köztbe.
A sportértéke olyan, mint a kűzdősportokban a pankrációé!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:28:24

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: vettem egy bögrét a sparban, amin egy smile van, és alá van írva, hogy mosolyogj :)))))

süncilla 2015.02.07. 15:28:56

Hali! Lehet hülyeség, de lehet hogy nemis a szaunában történt a Laci-Edina szex hanem wcben? mert csak az az 1 hely ahol csak 1 kamera van...

filina 2015.02.07. 15:29:01

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Eddig elég szkeptikus voltam az ilyen-olyan "belenyúlnak a játékba" manipulálnak stikában ,de most evvel a "sose volt még ilyen " erőltetett manipulációval ,kezdem a hitemet elveszteni a tiszta játékban.Már másodjára veszik elő ,hogy ők határozzák meg ki menjen ki ,vagy kit ne lehessen kivinni. Na ilyen nem volt még a VV történelemben .Szóval innentől kijelenthetjük BUNDA !

Krétagarbó 2015.02.07. 15:29:19

@csiri bá: lehet, hogy nem is lakott akkor már otthon, volt ugye egy tartósabb kapcsolata, ahol a pasi is, anyós is megütötte...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:29:27

@csiri bá: nekem anyám már egy négyesen értetlenkedett: mit nem tudtál? miért nem tudtad? Hogyhogy nem tudtad? tessék megtanulni!

Kosztarika 2015.02.07. 15:29:39

@csiri bá: igen, erről - is - beszélek. A háttérrel is lehetnek gondok.
Egyszer pedig mintha olyat is mondott volna, hogy nincs minden rendben a családja és közte. Lehet, hogy mégis próbálkoztak nevelgetni és az nem tetszett a királykisasszonynak? :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.07. 15:29:52

@-pkata-: Biztos, hogy emlékezetes. 10 napig szenvedtek, és a nézők szavazták meg a
10 napot nekik. Több választási lehetőség volt.Jerzy elkért Gigitől egy bugyiját, és amikor
lefeküdt este azt szagolgatta, mert érződött rajta a Gigi parfümjének az illata. 10 napig
lehetett látni az összefoglalóban kettejük szenvedését. Csak Lilu nem emlékszik.Ja.

jófej házisárkány 2015.02.07. 15:31:22

@-pkata-: Ez most off, de a laikusok mindig a büntetőjogászoktól vannak elájulva, pedig szerintem a polgári vonal sokszor jóval alaposabb felkészülést és rátermettséget igényel. Most lehet néhány kolléga nekem esik, de én így látom. Ennek ellenére nem szeretem a büntetőjogot. Ez nem beszólás volt ám, csak kikívánkozott :) Off vége.

Kosztarika 2015.02.07. 15:33:15

@Krétagarbó: na az sem normális.. középiskolás korban egy pasihoz költözni, még akkor sem, ha maga a mesebeli herceg. (szerintem- most már mindig hozzáteszem, nehogy fejleharapás legyen a véleményem miatt :D )

pomac 2015.02.07. 15:33:29

@VV Erőlegény: drobinnnak akkor lenne ellönie a dupla jelet ha edináék mellett van ,ha nem érdekli ki megy párbajozni és edináék szimpátiáját is meg akarja tartani akkor elég ha csak eggyütt szavaz velük bárki ellen mert akkor is 3-3 az állás és denis dönt ki menjen párnbajra

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.07. 15:33:41

@-pkata-: Tényleg, ezen már azért kell mosolyogni, mert annyira groteszk és szürreális a műsor. Egyébként tegnap a TV shop szerű emberkereskedelmen nagyon jól szórakoztam. Nem akarok különbséget tenni, mindegyikük a jobbik formáját hozta! Nagyokat kacagtam közben! :-D

Krétagarbó 2015.02.07. 15:34:35

@jófej házisárkány: én tuti nem esek neked, én is így gondolom. (nem véletlenül jártunk egyetemista korunkban inkább büntető tárgyalásokra, azt a még csekélyke tudásunkkal is felfogtuk: megütötte, ellopta, leszúrta...)
De az tény, hogy lakikus szemmel a büntetőjog izgalmasabbnak tűnik.

jófej házisárkány 2015.02.07. 15:34:52

Szerintem most Robin abban bízik, hogy a Laci-Edina páros úgy dönt, hogy Edina megy párbajozni, mert akkor nyugodtan össze tud zárni Fanniékkal, és Lacira raknak. Fordított esetben nehezebben rakna Edinára, mondom ezt úgy, hogy eddig többször is Edinára rakott. De szerintem Dani távozásával Edinában láthat szövetségest.

Krétagarbó 2015.02.07. 15:35:42

@Ilyen vagyok: sztem sem, de hány ilyen eset van...

Kosztarika 2015.02.07. 15:37:34

Semmi poszt? Hírzárlat van a hv-n is? :(

csiberibe 2015.02.07. 15:37:42

Vajon szabóZ írja a mai hogyvoltot?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.07. 15:37:48

@filina: Szerintem is. Már nincs játék, csak a szerkik játszanak. Elég rosszul, mert
nem érdekes. Először rámentek, hogy legyen szex. Aztán tolták, hogy ki menjen
párbajozni? Majd lila kendőt adnak, levetetnek, most büntetés, hogy ki párbajozzon?
Unalmas, ez a megrendezett műsor...legalábbis nekem. Holnapig nézem, aztán nem.

Krétagarbó 2015.02.07. 15:39:37

@jófej házisárkány: Laci távozásával? Vagy tényleg Danira gondoltál?
Suzem neki már nem éri meg Edináékkal cimbizni, neki az lenne a jó, ha az Edina ágból az erősebbiknek vélt Edina kiesik. A döntőre koncentrálva egy gondolkodó játékosnak az lehet a célja, ha minél gyengébbek maradnak a játékban és nem neki kell az erősebbeket eltakarítania...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.07. 15:40:19

@pomac_ [(k)an]ál: A 3-3-as állás létrehozása nem mentesíti Robint a felelősségvállalás alól. Robin, ha nem teszi a dupláját a mocsár jelölhető tagjai közül valamelyikre, akkor nálam kiesett a pakliból, mivel én mocsár szereplőre nem szavazok. Ha csak mocsárlakó marad benn a játékban, akkor a VV össz játékteljesítményt nézem, ebben pedig Fanni domborított a legjobban.

Krétagarbó 2015.02.07. 15:40:59

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Goni vagy:) Hogy vagyol amúgy? Én ma kicsit jobban, nem fáj a fejem.

astryle 2015.02.07. 15:41:59

most akkor Vasárnap párbaj lesz?? vagy tetemrehívás és szerdán lesz a párbaj?

zsopicur 2015.02.07. 15:42:24

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: erre mondom azt h Edina es Laci is azert csinalta h 10 napig kapjanak müsoridöt garantalnak. Edina levagta h Dennisz gyerek balheja meg fanni non stop hiszteriazasa mellett az elvagyunk Lacival nyugiban eselytelen..

Krétagarbó 2015.02.07. 15:42:30

@VV Erőlegény: én is így alakítom a szimpátiagörbémet (hihihi, de hülye szóösszetétel lett), Edina-Robin-Fanni. De Robin még kétséges.

Krétagarbó 2015.02.07. 15:43:42

@astryle: a szerdai párbajra már én is gondolta, (írtam is talán tegnap) de aztán el is vetettem, sztem hétköznap nem hozna olyan nagy nézettséget.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:44:00

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Cavinton! Bár, állítólag placebo. :) Bögrét nem tom hol készült. :)
@jófej házisárkány: Bevallom, nem értek hozzá. Azért a büntető jutott eszembe sztem, mert azért ott komoly következmények vannak, mint börtön meg hasonlók. Nyilván a polgári is idegesítő ha elveszted, csak mégsem börtön a vége.
@VV Erőlegény: az nem volt rossz, de Edinka már megint leesett a lóról közben... :)

Kosztarika 2015.02.07. 15:45:27

@Krétagarbó: csatlakozom és egyetértek :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.07. 15:47:02

@jófej házisárkány: A játéknak ebben a szakaszában sztem már nem annyira érdekes a szövetséges, sokkal inkább az értékrend és a szimpátia.

Kosztarika 2015.02.07. 15:47:05

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ne nézd, gyere ide, majd mi elmeséljük. Aztán semmit sem fogsz érteni, mert mindenki mást lát :D

csicserierika 2015.02.07. 15:47:22

@-pkata-: miközben kedvesen mosolyog, foga közt legnómoz@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): minek ? Vasból vannak eleve a golyói :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.07. 15:48:10

@Krétagarbó: hát "elvegetálgatok"... bár most már az én homlokom is fáj. Talán nem kellett volna ma kimerészkednem a szeles napsütésbe, de már annyira vágytam rá. Hétfőn meg mennem kell rtg-re, hogy megnézzék mi maradt a tüdőmből. :) Bár én sokkal jobban aggódom a gyomrom miatt, mert enni azt nem nagyon tudok, de szerencsére mára elfogyott az antibiotikumom, igy talán ez is megoldódik lassan. Viszont a karácsonyi felesleg leolvadt rólam. :D

csicserierika 2015.02.07. 15:49:18

@Krétagarbó: most még azon is agyalhat, h hogy jön le a gyerek téma Denisnél. Ő mondta kint Edináéknak, h negatívan is hathat, mivel nem is foglalkozik vele. Szóval.... agyalhat Robinka.

2015.02.07. 15:50:13

@süncilla: nem csak a nyugiban voltak? ilyen is történt? :-O

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.07. 15:50:23

@astryle: egyelőre úgy tudjuk, tetemre hívás :)

Összeesküvés elmélet: Aki dug, azt a RTL támogatja. Pornóval lehet a leg ktg hatékonyabban műsort csinálni. Deniszt vissza, Fannit lilával támogatják. Aki takargat és nem pornózik, az takarodó: Laci, Edina. Dórival vannak bajban, Dóra nem csinál semmit, így nem is hibázhat :) Szegény Robinnak meg nem akadt párja, bár bepróbálkozott Dórinál is, Edinánál is megpróbált bekavarni, neki nem tehet szemrehányást a RTL... :D Vigyenek be neki egy nőt. :)AZtán tegyék ki a 18-ast és akkor én is mehetek aludni 10-kor. :)

Kosztarika 2015.02.07. 15:50:37

@csiberibe: töltsd ki az ötöst a lottón :(
és a szokásos politikai párhuzamok grrrrr :(

csicserierika 2015.02.07. 15:53:02

@-pkata-: már én sem tudom, ott maradt egy töredék válasz a keretben, amit végül most küldtem el véletlenül pushi válaszával. :D Vedd meg nem történtnek :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.07. 15:53:52

@csiberibe: Mer hogy ő szokta általában 24 órás késéssel leadni a napi posztot...? :-)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.07. 15:54:11

T. SZERKESZTŐK!

HOL VAN A DANI BÚCSÚ LEVELE???? SZERETNÉNK, HA BEKÜLDENÉK!!!
HOL VAN A VIDEÓ, AMIT DENISZ KAPOTT A NÉZŐK SZAVAZATAI ALAPJÁN???
NÉZZÉK MEG A VV5 -BEN A JERZY KAMERA LETAKARÁSÁT!!! (volt ott is!)
NE KÜLDJÉK KI LACIT ÉS EDINÁT EGYÜTT PÁRBAJOZNI! EZ ALJASSÁG LENNE.
NE NYÚLJANAK BELE ÁLLANDÓAN A MŰSORBA, HAGYJÁK ŐKET JÁTSZANI!!!

Tudom, a franc sem olvassa el, de hátha mégis.:))))) További szépeket mindenkinek! -L-

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.07. 15:55:48

@-pkata-: @csicserierika: legnómoz. Ez egy teljesen korrekt kifejezés, már ha az ember tudja, hogy mit is akart mondani. :D

egyemakisszíved 2015.02.07. 15:56:38

Van egy olyan érzésem, hogy a gonosz szerkesztők a büntetéssel, hogy benyúlnak a játék menetébe, megint Fannit védik. Szerintem Edina, Laci és Robin dupla jele rá került volna a kiválasztáskor, hiszen a köpés óta azt gondolhatják róla, hogy a népszerűsége a béka segge alá ment, és addig kell kitolni párbajozni, amíg még bent marad a köztudatban. Azt is tudjuk, hogy Robin szívesen menne nővel párbajozni és úgy gondolja a dupla jel szinte biztos út neki is a stúdióba, Fannival most nem félne kimenni. Egy Fanni-Robin párbaj viszont biztos bukás Fanninak, onnan lehetetlen visszahozni. A lakók hisznek a szerelmi szálak erejében, tehát Fanni inkább Robint vitte volna, mint Lacit. Na ez az igazi összeesküvés-elmélet.

csiberibe 2015.02.07. 15:57:25

@VV Erőlegény: igen, pont ezért. De bejött.

Krétagarbó 2015.02.07. 15:58:01

@pomac_ [(k)an]ál: a címből ítélve SzabóZ írta.

Krétagarbó 2015.02.07. 16:00:10

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát, most azért ennek a fogyásnak nem örülünk, gondolom...

másodpéldány 2015.02.07. 16:01:09

@-pkata-:

" Fannit lilával támogatják. Aki takargat és nem pornózik, az takarodó: Laci, Edina. Dórival vannak bajban,"

1. Fannit nem csak szexel a villában, sőt ő csinálja a legtöbb érdekes dolgot, ami abszolút túl van a szexen: szellemes, vicces, humoros, nem csak verbálisan, de akcióiban is...

2. megérdemelte a lilát, láthatóan tényleg ő volt a legszorgalmasabb és legkreatívabb és szerintem kicsivel magasabb az intelligenciája, mint a villaátlag...

3. edina és laci is csinálják takaró nélkül, sőt igazából róluk készült a legdurvább fotó, mikor ugye lecsúszott a selyemtakaró... ilyen fotót ilyen szögben nem láttam fanniről...

szóval sehogyan se stimmel amit írsz...

Dóri okkal nem akar szexelni, nincs is szükség arra, hogy ő ezt tegye, de már az első nap meztelenül öltözött, vetkőzött a közös hálóban, erre nyilván fel is lett kérve, meg is ígérte, be is tartotta... nem akar semmilyen kapcsolatba belemenni, és ez teljesen rendben is van... nekem szimpatikus emberileg, nem hiszem hogy meg tudná nyerni, de minél tovább marad benn, annál jobb...

robin akarna szexelni, de nem jutott neki már nő, ettől függetlenül kedvelik a nézők és remélem meg is fogja nyerni, ha helyette edinával nyeretik meg akkor bundát kiáltok...

Csak ügyesen! 2015.02.07. 16:07:11

@Krétagarbó: Nem laikus szemmel is érdekesebb :D ma már a büntetőjogon belül is rengeteg olyan terület van, ami nagyon összetett, polgári és közigjogi tudást kíván, a klasszikus bűncselekmények egyre kisebb szeletet foglalnak el (elég ha a gazdasági, informatikai, környezet elleni, foglalkozás körében elkövetett bűncselekményeket említem). És egy büntetőeljárás súlya és felelőssége nem hasonlítható össze egy polgáriéval, szerintem.

Kosztarika 2015.02.07. 16:07:31

@egyemakisszíved: még csak nem is kellett volna Robinnak dupla jel. Dóri és Fanni megbeszélte, hogy rakjanak Robinra (persze Denis is) 3 jelnél Denis választ, igy kiküldik Robint. Abban reménykedtek, hogy Lacit viszi, vagyis elvégzi helyettük a piszkos munkát és megint megússzák a párbajt. Igen ám, de mi - és főleg a szerkik ! - tudjuk, hogy lányt vinne és nem Edinát. EZÉRT kellett közbeavatkozni.

@másodpéldány: Dóri azért nem szexelt, mert nem volt neki tetsző NŐ. Fannit kinyalta volta, de sajnos Denis megelőzte.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.07. 16:10:14

@Krétagarbó: hát annyira nem. :)
Neked viszont ajánlom az orrspray-k használatát (ha csak sima tengervizes is), azzal elejét lehet venni az ilyen arc- és orrmelléküreg gyulladásoknak. Sokat szenvedtem ezekkel korábban, műtét lett a vége, na azóta résen vagyok. :D

másodpéldány 2015.02.07. 16:10:32

@Ilyen vagyok:

fanni simán kinn hagyná lacit, sajnos ezt benn nem tudják, pedig Fanninak is jót tenne egy megerősített hely a villában, plusz tuti benn taudna maradni, azonban ha nincs laci kit fog kivinni.... deniszt és dórit nyilván nem, edinánál és robinnál sajnos sanszos, hogy kinnmaradhat...

de hát sajna nem súghatunk nekik, hogy menjen fanni és vigye lacit...

egyemakisszíved 2015.02.07. 16:14:12

@Ilyen vagyok: Rohadék szerkik! :) Remélem tesznek arról is, hogy nehogy Edina kiessen.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.07. 16:20:33

@Krétagarbó: Azért ez se semmi, hogy van egy kétéves, bántalmazó kapcsolata, nem él otthon, középiskolát nem fejezi be. Mondjuk kérdés, időben ezek mikor voltak, a középsüli értelemszerűen 18 éves kora előtt, ami igencsak kiskorúság, az elköltözés kérdéses, mert akkor hol vannak a szülők? Ha ezalatt van a kapcsolata, kiskorút lehet verni?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.07. 16:22:28

@pomac_ [(k)an]ál: Meg lehetséges, hogy a top4ben ha nincs lila, szuperképesség se használható már, a szavazategyenlőségen kívül. Meg értelmetlen tovább tartogatni, valóban.

Kosztarika 2015.02.07. 16:26:04

@másodpéldány: félreértettél :) Ha ez a kavar nem jött volna közbe, Fanniék Robinra teszik és akkor Ő Fannit vagy Dórit vitte volna, mert lánnyal akart kimenni. (ha antipátia alapján, akkor Fannit, ha tudatosan, akkor Dórit, mert őt tartja a leggyengébbnek)

Kosztarika 2015.02.07. 16:29:46

@Csakazértis én vagyok a királynő: Miért, nagykorút lehet??? :D

(Kiskorában néha lehet jót tett volna egy-két atyai v. anyai pofon, talán másként látná a világot)

beacska 2015.02.07. 16:33:21

@csicserierika: :D Dénes Gábor kéményseprő :D

Krétagarbó 2015.02.07. 16:58:05

@Csak ügyesen!: ebben is van igazság, nem veszünk össze ezen (sem:).

Krétagarbó 2015.02.07. 17:00:25

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): köszi, használom. (már csak azért is, mert nélkülük szépen lassan megfulladnék, olyan, mintha két tampont nyomtak volna az orromba:)

Krétagarbó 2015.02.07. 17:02:10

@Csakazértis én vagyok a királynő: nagykorút sem lehet verni... Jó kérdés, hol vannak a szülők, nem tudom. (meg amúgy is csak találgatások ezek)

jófej házisárkány 2015.02.07. 17:29:01

@Krétagarbó: Igen Danira gondoltam. Mármint úgy tudom, hogy Robin sokszor együtt gondolkodott Danival, de ez most megszűnt, így talán Edina maradt még, akivel számolhat, ezért szerintem Edinára most nem szívesen rakna jelet. Aztán lehet rosszul látom, mert jobbára csak itt követem az eseményeket.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.07. 18:12:02

@Krétagarbó: De ha az erősebb nem takarodik ki, mert tényleg erősebb, akkor a későbbi megítélése neki gyengül, adott esetben ez a nyereményébe kerülhet.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.07. 18:20:13

@másodpéldány:
2. Fanni a vizsganapi teljesítménye miatt megérdemelte a lilát, de két olyan készségtárgy is volt, amiből nem vizsgáztak, ergo azt csak a heti teljesítmény alapján ítélhették meg. Szóval amellett, hogy aznak fapinásan és felkészülve vizsgázott, nem feltétlen ő volt a legjobb. Ha nem lett volna ezzel célja a reteknek, kihozhattak volna holtversenyt is, Fanninak egy 4-se volt és négy 5-se, Edinának két 4-se és három 5-se. Na, akkor lehetett volna agyalni, kit tolnak.
3. Szex közben valóban nem készült Fanniról hasonló szögből fotó, ellenben a nunást bepucsította ő is párszor.:DVagyis várjunk csak, a zuhanyzósban vannak olyan szögek, amik khmmm. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.07. 18:21:22

@Ilyen vagyok: @Krétagarbó: nagykorút se. De nagykorú esetleg már nem vonható felelősségre, meg nagykorú elköltöző esetén a szülő se vonható felelősségre (a lelkiismeret az más kérdés). Aki megüt egy nőt, annak lebetonoznám a kezeit.
süti beállítások módosítása