Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x81 - A végtelenített szappanopera (18+)

2015. február 05. 08:13 - candyperfumegirl

Már pont hiányoltam az újabb tematikus hetet, akkor kiderül, hogy az RTL úgy döntött, hogy egy zseniális húzással szembesíti az agyhalottakat, miért tökéletesen alkalmatlanok a hőn áhított tévés karrierre, és elnevezte médiahétnek ezt a vidámságot. Kellett is, mint egy falat kenyér, ellenkező esetben csak a végtelenített Komisz-Kazal szappanoperát kaptuk volna, aminek láttán komolyan fontolóra veszi az ember a civilizációból való végleges kivonulást, hogy a ValóVilágnak a híre se találja meg soha többé.

Első feladat, hogy alapítani kell egy-egy újságot, pardon szennylapot, nevezzük már nevén a dolgokat. Ezt két csapatra oszolva kell abszolválni, hogy sarazhassák egymást zavartalanul. Már a címadás is komoly nehézségekbe ütközik, Laci, Edina és Robin csapata valamiért elveti az amúgy egész ötletes „Két pasi meg egy kicsi” javaslatot, a másik banda meg a nevükből összeollózott Dendórfan óborzalmat tartja annyira frappánsnak, hogy az szerintük elad egy sajtóterméket. Kazalnak és Komisznak van jövője a szakmában, mert olyan természetességgel ontják magukból a többiek magánéletéről szóló álhíreket, ahogy azt kell, és hamar meg is születik az „Edina Robin iránt is érez valamit- Danit meg leszopta a párbaj előtt” szalagcím. Pontosan ilyen kaliberű leadeket szoktam elkapni reggel a metrón, a velem szemben ülő zombik újságjának a címlapján. Ezennel be is linkelném a két sajtóterméket, kifejezetten elrettentő példaként, hogy aki így vagy hasonlóan ír, azelőtt annyi szép szakma van még az újságíráson kívül.

vv-781-01.png

Fel is kell olvasni egymásnak a zseniális publicisztikákat, a lényeg természetesen az, hogy erősen próbálják lejáratni egymást a csaptok, de képességeik ismeretében ez vegyes sikerrel valósul meg. Azt azért kiemelném, hogy Kazalék úgy jellemzik Robint, mint aki verseket ír és alsógatyában fürdik Ágnes Vanillát énekelve, a rettenetes szerelmi háromszög esetleges feloldását meg akár abban is látják, hogy Laci rámegy Robinra. Hmm. Plasztik befeszül a dugikészletéről készült ál-paparazzi fotóktól, mert az ő készletében NINCS sonka, sem foltos, sem foltnélküli, csak tonhal, és amikor meglátja, hogy a póthajához is hozzányúltak, végképp leereszkedik a lila köd. Kazalt azzal dicsérik, hogy reggel smink nélkül „ijesztő és rémisztő egyben”(szó szerint idéztem), a lába meg sajtszagú, szóval semmi új. Ezen az érintett a várakozásoknak megfelelően kiakad, önmarcangolásba kezd, majd megtalálja Komiszt, hogy ápolgassa kicsi lelkét, és mondja el sokszor, hogy milyen gyönyörű, de ezen a ponton szabadul el a szarcunami.

781_gif_01.gif

A Nagy Köpés után nem egészen 24 órával ugyanis Komisz pont nincs abban a hangulatban, hogy Kazalt vigasztalja, a „csúnya vagyok? mi a baj velem?” kezdetű sirámnál pedig nem létezik idegesítőbb dolog; mondom ezt úgy, hogy nő vagyok. A beszélgetés gyorsan más irányt vált, és Kazal megint azzal jön, hogy Komisz próbálja ellökni magától, ami sokkal megalapozottabb sérelem, mint az, hogy fehér vagy ronda. Ahogy hosszabban fejtegeti, mennyire bántja, hogy szerelme nem törődik vele, a jelenet vizuálisan félelmetesen hasonlítani kezd a magyar panelvalóságra, ahogy a feleség melegítőben, szemüvegben, talán a gyerek köpetével a vállán, kisírt szemekkel taglalja a férjének, hogy már nem figyel rá úgy, mint régen, az ura meg közben egy kinyúlt melegítőgatyában és förtelmes tangapapucsban terpeszkedik a kanapén, és fel sem néz az újságjából, hagyjál má' asszony, hadd olvassam, mennyivel kapott ki a Fradi. Komisz pedig ismét bebizonyítja, hogy toronymagas esélyese a 2015 legnagyobb suttyója díjnak, ugyanis képes ezt válaszolni:


„én szexmániás vagyok, ha nem kapok szexet, egy idő után nem fogsz érdekelni”


Majd vonogatja a vállát, és minden mondatban vagy háromszor, három különféle jelentésben használja a „kibontakozni” szót. És most van az, hogy Fannika egybites agyához maradéktalanul elért az üzenete ennek a mondatnak (meg is jegyzete, szó szerint), mert ebből nem csak az derült ki, hogy Komisz a legnagyobb gyökér a vellában, hanem az is, hogy tényleg leszarja Kazalt, és csak dugásra kell neki, sőt lassan már arra se.

vv-781-02.png

Kazal ezzel kimondja a szakítást, és véglegesíti is azzal, hogy elhúzza a matracát Komiszétól, majd Plasztiknak siránkozik, aki tehetetlenül hallgatja vagy tíz percig, utána jobb híján elkezdi ölelgetni. Komisz meg a cigiskanapén füstölögve olyanokat mond Robinnak, hogy „naponta ötször b*sznék b*szdmeg”. Egészségedre fiam. Robin meg csak úgy mellesleg megjegyzi, hogy egyszer őt is leköpte egy nő, de ha jól emlékszik, nem visszaköpött, hanem jól megrángatta. De jó, hogy azt is sikerült közkinccsé tenni. Komisz ebből csak annyit szűr le, hogy francnak kellenek a nők, csak a baj van velük, és ha kijön a villából inkább arra koncentrál majd, hogy összerakja az életét – persze, pont akkor, amikor naponta átlag 5 ostobenkó áll majd sorba, hogy VV Dennis Godzilláján pörögjön.

781_gif_02.gif

Másnap Fannika zsinórtangában és letargiában ébred, a reggeli mellé meg a sérelmeit tálalja gazdagon, Plasztiknak meg is fekszi a gyomrát, ahogy elnézem. Szappanoperás pillanatok következnek, Komisz a SZOLI rejtekében húzódik meg, Kazal meg a cigiskanapéról lesi, és nagyon ügyelnek rá, hogy egyszerre rá ne nézzenek egymásra, jajj. Fannika szintet lép, a tagadás után a harag fázisába kerül, és a porszívót túlordítva üvölti le Komisz fejét, egy ponton a „jó voltam hozzád, főztem rád” kezdetű feleségsláger is előkerül. Komiszt sem kell éppen félteni, és vagy 5 teljes perc masszív ugatással telik a műsorból, háromszor lepergett az életem alatta. Ugrok a lényegre: miután már eljutnak arra a pontra, hogy kicsit tudnak magukon röhögni, ölelkeznek egyet a zuhanyzóban, és így egyelőre lezárhatjuk Fanny Esmeralda és Dennis Rodriguez viharos szerelmének történetét. A hajtépés, szétsírt szemfesték, és kidobott rózsák majd a következő epizódban kerülnek elő, miután kiderül, hogy Dora Lucecita és José Robinho Rodolfo szerelme azért nem teljesülhet be, mert Dora Lucecita valójában Carlos Ricardo álruhában, aki nem más, mint Dennis Rodriguez eltitkolt szerelemgyereke, akiről mindenki évekig azt hitte, hogy meghalt egy repülőbalesetben az Amazonas felett, és most nőnek öltözve visszaért, hogy megszerezze a családi vagyont és a kávéültetvényeket.

vv-781-03.png

A médiahét keretien belül a soron következő feladat időjárás jelentés villaviszonyokra hangolva, és itt álljunk meg egy pillanatra, mert egy dolog teljesen érthetetlen számomra. Miért gondolta azt a versenyzők vele, hogy a meteorológia bikinis műfaj? Plasztik később meg is állapítja, hogy ő nem lenne jó időjárás-jelentő, mert vagy vetkőzni felejtene el vagy időjárást jelenti, de a kettő együtt nem megy. H. Bóna Mártától én ilyet sosem láttam, de ez már tényleg egy párhuzamos valóság. Fannika kezd matyóhímzett fukszia bikiniben, a 21. századi divatnak egy olyan rémisztő vadhajtásában, amit csakis elrettentő példaként jegyez majd fel az egyetemes viselettörténet. Kazal verbálisan is brillírozik, azt mondja,

„lehet, hogy összecsapnak felettem az idők”,

ami valahogy úgy dekódolható, hogy ő lehet a kiválasztott vasárnap, és most egészen elborzasztott a gondolat, hogy ezek szerint két és fél hónap után már beszélek fanniul.

781_gif_03.gif

Következő versenyző Plasztik, akinek az öltözéke leírhatatlan. Az elmaradhatatlan baseballsapka mellé csillogó flitteres melltartót, pufikabátot meg kétcsíkos mackónadrágot húzott, és eljött a pillanat, amikor már le kell írnom, mert nem bírom magamban tartani: Plasztiknál rondább nőt én még életemben nem láttam. Soha. A feladatot ő is elbénázza, de az legalább vicces, hogy a végén pingvinjárásban hagyja el a stúdiót, mert valami számára is ismeretlen okból muszáj volt térdig  letolnia a gatyáját a produkciója kellős közepén. Komisz is fecskében feszít, eljátssza a köpködést, majd beletáncoltatja a farpofáit a kamerába, bájos. Ádina többször is belesül a mondandójába, de legalább nem vetkőzik, azonban bedob egy Lacinak is új infót, nevezetesen, hogy közte és Basszájba közt azért van most feszültség, mert kiesett Dani. Később elvonulnak lelkizni, és kiderül, hogy Ádina tényleg nagyon megzuhant 12ker kiesésétől, látszik, hogy ez a forgatókönyv egyáltalán nem fordult meg a fejélben, és nehezen megy az újratervezés. Ráadásul az önbizalma is meg van rogyva, mert az, hogy Basszájba dugogatja, nem ér fel a közös cigizésekkel és kombinálásokkal 12kerrel. Hát van ez így.

781_gif_04.gif

Laci, Laci, csak maszatolni tudsz, baszki.

Címkék: 18+ vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krétagarbó 2015.02.05. 08:25:51

Köszi a posztot:) én is a metrón az utastárs blikkjéből szoktam tàjékozódni:)

csiri bá 2015.02.05. 08:29:17

köszi a posztot, a brazil szappanoperás hasonlat nagyon ott van. :DDD

2015.02.05. 08:32:21

Köszi-köszi-köszi. :-D Megint nem működik a fos rtlmost, így a mai hogyvoltból értesültem az eseményekről. Lehet, ezután sem fogom nézni. (Az előző évad végén is már csak olvastam, és nem néztem.) :D
Mondjuk ezt most nem is bánom, mert a farokverő páros vergődésére a kutya sem kíváncsi.

,, 2015.02.05. 08:32:37

Candy! jó lett a poszt (mint mindig). de nem bírom már ki h ne kérdezzem meg, mit jelent a dsns tag?

2015.02.05. 08:34:04

az időjárás jelentés tragédia volt
tényleg, robinét pl miért nem mutatták?

a két újság pedig :D fogtam a fejem
szegény robin azért megkapta fanniéktól h szarosan hagyja a budit (edina meg a rittyrottyszódiát - ez tetszett)
a másik oldaltól meg a titkos szerelmi szálat ádinától
komolyan megsajnáltam R-t, h egyik oldal sem látja benne a nyerő tuját

,, 2015.02.05. 08:35:02

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: háttt... majdnem:)
@fosch9: nem mondod h fos9. lettél?:)

2015.02.05. 08:35:40

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: akárhogy számollak: 8
én meg f9 - profizmus? :D

2015.02.05. 08:37:29

@foxglove (F6): és még olvastam is előtte, nem csak tűkön ülve vártam a 8-ast :D
kisütött felettem az idő és elvonultak a bárányfelhők, csak így történhetett :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 08:52:03

@foxglove (F6):
@fosch9:
:(:( Közben és is láttam, de hülye blogmoci lassú vót :(:(
De vájjá, csiribá kéccer van?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 08:52:22

TUDTUK! MEGMONDTUK, hogy Dóri pasi volt eredetileg! :D :D :D

Baresz83 2015.02.05. 08:54:16

Elolvastam a két szennylapot, és azt hiszem, innom kell valamit! :D
(Candy, a poszt szuper, mint mindig, imádom a stílusod!!)

2015.02.05. 08:55:32

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ja hogy úgy is számolsz? :DD még úgy is 7. ha az vigaszágnak jó lesz :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 08:57:54

Bravó, nagyon jó poszt Candy! Mivel (amiről a napokban is beszéltünk) szerintem részletes, humoros, tárgyilagos és pártatlan, még akkor is, ha Dóri szépségét ekézed egy kicsit benne, de hát ez sajnos egy objektív tény, legalább is annak ismeretében, hogy nem is olyan rég még egy Blikk címlaplányt tisztelhettünk benne.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 09:01:16

@fosch9: Azért sztem nem kell őt sajnálni, pont ez a célja, hogy benn ezt ne lássák benne!

2015.02.05. 09:05:20

Edina nem tud egyedül játszani. Hiába mondogatja, hogy ő egyéni játékot akar. Ráadásul rettentően ostobán viselkedik. Megnéztem az rtl oldalán ezt az időjárásos részt. Kifejezetten idegesítő volt ez a hülye vihogása.
Lackó meg mit kínlódik még vele? Tényleg kínos lehetett neki végignézni azt a szerencsétlenkedést, amit Edina művelt. Most kéne abbahagyni.... :D
Zsu ezt nagyon elcseszte, hogy nem Edinát vitte ki.

candyperfumegirl 2015.02.05. 09:08:19

@Baresz83: ajjaj, így kezdődik az alkoholizmus, lehet, fel kellett volna tüntetnem a villaújságok olvasásának veszélyeit.... :)

csiri bá 2015.02.05. 09:09:57

@candyperfumegirl: ezzel sajnos elkéstél, most beletelik némi időbe, hogy az öngyilkos agysejtjeimet pótolni tudjam. :)))

BarBwire 2015.02.05. 09:12:10

Dejó, este már nem nézem, csak a HV-t olvasom, igy nem fáj a fejem a sok ordítozástól. AZRtl most kit favorizál?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 09:18:00

Sztem a két villa bulvár újság első számai tök jók lettek. A Dendórfan egy picit humorosabb talán, mint a Frászkarika, de ha ezeket tényleg ők írták minden külső segítség nélkül, akkor azt kell, hogy mondjam simán ütik a Blikk színvonalát.

hannamontanna 2015.02.05. 09:25:05

Az nem lehet, hogy Edinánál nagyobb súllyal esik a latba már az alapozók és műkörmök használata, mint a taktika? Lehet hogy rájött: ennyi anyaggal belőle is vonzó nőt lehet festeni, és rajzanak körülötte a pasik, Laci már megvolt, most jöhetne Robin is. Hát Dani meg sajnos kiesett, és alighanem rájött, hogy Dani is pasi volt....:-DDD Már-már úgy érzem a szenvedését hallgatva, hogy Dani felé is érzelmeket táplált.

MacákékIcukája 2015.02.05. 09:27:45

Jo reggelt mindenkinek, koszi a posztot!
Es ejnye, elvonjatok a figyelmem a munkarol ;)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 09:27:50

@VV Erőlegény: Nem ismerem a Blikk színvonalát, de akkor lehet, hogy már készítik a szerződéseket? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 09:29:35

@MacákékIcukája: Mi? Nem is... :p A munka úgyis megvár. Szerintem senki nem fogja megcsinálni helyetted, ne aggódj :D

MacákékIcukája 2015.02.05. 09:31:42

@-pkata-: muhahah, ez a szerencsem :P

@hannamontanna: ez nekem is megfordult a fejemben mar :) viszont a tobbiek elemezgettek a dolgokat, valoszinu leesett neki, hogy nem nyerhet.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 09:34:51

@-pkata-: Nem hinném, hogy Fannika meg Denisz, vagy Robin, esetleg Laci a médiában pont újságíró szeretne lenni, bár nekik azért kétségtelen, hogy van humoruk. Edináról meg Dóriról meg végképp nem tudnám elképzelni ! :-) Kicsit sajnálom, hogy Dani már ezeknél a feladatoknál nincs ott, sztem ő ezekben szárnyalna! :-(

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 09:35:18

@MacákékIcukája: Edina egyre jobban csúszik lefelé. Már nem csak részegen csinál hülyeségeket, hanem józanul is... A legjobb pedig az, hogy ezt Laci is látja, és hiába szól neki... :)

ornyim 2015.02.05. 09:36:53

Dóri tényleg brutál csúnya :D Úgy látszik, hogy fordult a kocka és most már Fanni-Dennisz évődését nézhetjük napról napra. Remek :D Egyébként Laci viselkedése egyre szimpatikusabb nekem ebben a pár napban. Edina az agyamra megy sokszor, csodálom, hogy László még bírja idegekkel. :D

jotekony koc 2015.02.05. 09:38:32

Unnaturális amit ez a Dennis művel. Meglátja Fannit zsinorbugyingóban hajladozni és egyből dugni akar. Eszem megáll. Nem a napi menüt beszéli meg vele, nem Robin pisilési szokásait vagy Edina bajszát, mindig csak az az átkozott reszelés jár a fejében.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 09:40:04

@VV Erőlegény: Dani nekem is eszembe jutott, én róla tudtam, hogy médiában akart volna valami kezdeni magával. Fanniról és Deniszről tudjuk, hogy pornó oldalt fognak üzemeltetni :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 09:44:01

@ornyim: Nekem is szimpatikus volt most Laci, néha kifejezetten empatikus (mondjuk VS Denisz). Edina sztem egy-két nap múlva túlteszi magát a a lelki problémáján. Kicsit most lassan frissül nála a GPS szoftver, talán kevés a sávszélessége...

ornyim 2015.02.05. 09:45:42

@-pkata-: Edina szerintem végleg elvesztette a játékot... Bírnám, ha végre rájönne, hogy nem az a jó irány, amerre ő halad, de erre egyre kevesebb esélyt látok.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 09:47:55

@ornyim: Sztem még nem reménytelen.... Lehet, hogy besegítenek majd neki a szerkik is. Kell ő még a showba Fanni ellensúlyozására.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 09:50:38

@ornyim: @VV Erőlegény: majd Edina kiesik, és Fanni összejön Lacival, és akkor Fanni megkapja a "szeretlek" meg többi babusgatást, meg összebújást, Laci meg megkapja a kefélés lehetőségét. Ideális pár lennének. Dóra meg kiakad, úgyhogy lenne feszkó is... :D Esetleg Denisz vérfertőzést követne el Dóri hugicával... :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 09:52:47

@-pkata-: Hú bakker, Kata, te jó sok erotikus thrillert olvashatsz! :-D

MacákékIcukája 2015.02.05. 09:53:18

@VV Erőlegény: szerintem is kar, en meg mindig nem tudom feldolgozni, hogy ki lett szavazva... mondom, nekem ott veget ert a vv (valojaban akkor ert veget, amikor osszevesztek Zsuval, de keson vettuk eszre)

@-pkata-: Laci tenyleg kezd pozitiv lenni :) egyetertek veletek

ornyim 2015.02.05. 09:53:36

@VV Erőlegény: Hát legyen igazad, én nagyon szurkoltam neki, de mostanában teljesen kifordult önmagából. Laci meg tök jó fej, hogy próbálja terelgetni, és igaza van abban, hogy megérti, hogy fáj neki Dani 'elvesztése', de túl kellene rajta lépni. Nem tudom, egyszerűen idegesít Edina.. sokáig úgy voltam vele, hogy nem baj, azért is neki szurkolok, de most már nehezemre esik..

MacákékIcukája 2015.02.05. 09:57:20

@MacákékIcukája: Mi az, hogy tegnap ujra bementek a villaba?!?!?!?!?!?! WTF

candyperfumegirl 2015.02.05. 09:58:43

@-pkata-: na ja, csak Laci és Fanni pont az az eset, amikor két ember abszolút nem jön be egymásnak (meg nem bírják egymást elviselni), és ráadásul még baromira idegesíti is őket, hogy nem jönnek be a másiknak, mert alapból mindkettő megszokta, hogy tetszik a másik nemnek.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 09:58:44

@MacákékIcukája: Gondolom, mint látogatók. Ilyet csináltak már máskor is. AKkor lehet, ezért nincs levél a Danitól. Csak ebben mindig benne van az a veszély, hogy valamit elkotyognak.

MacákékIcukája 2015.02.05. 09:59:33

@-pkata-: valszeg csokkent a nezettseg, miota ezek ketten kimentek :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 09:59:34

@candyperfumegirl: Edina sem tetszett Lacinak, és a Fanninak sem a Denisz. :D :D

ornyim 2015.02.05. 10:00:33

@-pkata-: Na, ezt a verziót szívesen nézegetném :D Egyébként igazad van, Fanni megadná azt, ami Lacinak kell szexet is, törődést is, Laci meg megadná, amit Fanninak kell. Teljesen jó kombó lenne :D Edina meg belebújhatna Dani seggébe idekint :D És mindenki boldog lenne :D Világbéke!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:00:42

@ornyim: Én nem bánom, ha Edina leépül, és Laci meg felfelé jön :D :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:01:18

@candyperfumegirl: Melyik? Hogy a Lacinak nem jön be az Edina? :D

Mirocska 2015.02.05. 10:01:30

Jó a poszt, köszönjük!
Életemben először elaludtam az öfin... Vajon miért?
De lehet, hogy jobb is így, a poszt mindig szórakoztatóbb! :-))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 10:07:24

@Mirocska: Tippelek. Talán sokáig nézted az on-t előző éjszaka? :-)

Mirocska 2015.02.05. 10:09:32

Ez volt már?
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/visszamegy-a-villaba-vv-dani-es-zsu-2326803
Rájött a csatorna, hogy nélkülük leült a műsor?

Empty Bee 2015.02.05. 10:10:29

Imcsizem a posztot, Candy!

"Komisz ebből csak annyit szűr le, hogy francnak kellenek a nők, csak a baj van velük, és ha kijön a villából inkább arra koncentrál majd, hogy összerakja az életét"

Dennis azt akarta mondani, hogy "ha kijön a villából, arra koncentrál, hogy megrakjon minden élő nőt", csak fáradt volt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:10:38

@Mirocska: volt. de sztem csak látogatóba. volt már ilyen

Figyeljetek már, itt nincs vmi bill parancs amivel el tudom küldeni az üzenetet? csak az egeres klikkelés megy? agyamra megy az egerezés...

Empty Bee 2015.02.05. 10:11:38

@Mirocska: Én mindig csak a posztokat olvasom először, és néha utána megnézem, hogy milyen videót csináltak róla az rtl-nél :D

Mirocska 2015.02.05. 10:11:51

@-pkata-: Ja, már látom! Csak itt az irodában olyan lassú a net, hogy percekig tart a frissítés...

ornyim 2015.02.05. 10:12:56

@-pkata-: én sem :$ Lacitól valahogy nem tudok elpártolni :) Sokan undinak találják a száját, hát, nekem meg szinte az tetszik benne a legjobban :$ rácuppannék :D

Krétagarbó 2015.02.05. 10:13:13

@ornyim: Sztem Fanni és Lacci az a páros lenne, akik pillanatok alatt szétszednék egymást, nem bírnák sokáig ki...

Edina-Dani: én soha nem láttam közöttük semmi olyan vibrálást (még a szikrácskáját sem), amiből levonható lenne az, hogy Edina most azért szomorkodna, mert esetleg... Ez egy jó barát, szövetséges "elvesztése", amit persze felnagyít a bezártság is. Ez olyan, mint amikor Maci sírt, hogy Dávid kiesett. (WTF?! ugye, de végülis mit tudjuk mi, bent kellenek a kötődések x1000 jobban, mint itt kint, ahol ezer ember vesz körül minket, sokkal több a visszajelzés, impulzus.)

Krétagarbó 2015.02.05. 10:14:38

@Mirocska: nem korai ez még? vagy ennyire nem csinálja a top6 a műsort?

usim.misu 2015.02.05. 10:14:49

Mi az hogy ritty-rottyszódia? Ti tudjátok?

astryle 2015.02.05. 10:16:35

BRÉKING: „Médiahét zajlik jelenleg a villában. Zsuzsa és Dani egy feladat során lesznek meglepetés vendégek"

astryle 2015.02.05. 10:17:46

@Mirocska: ja egy kommentelő is ezt írta

Az RTL-nek úgy látszik lelkiismeret furdalása van! Mint tudjuk mind kettőt az RTL, és nem a
nézők ejtették ki! Mos aztán bajba vannak mert esett a nézettség.
Az ideges pöckü Fannira,a tirpák analfabéta Dennisre, a szőrös talpú Bocskoros Törpe Edinára,a Bunkó Lacira.
nem kíváncsi senki.

Mirocska 2015.02.05. 10:19:19

@Krétagarbó: Én is így gondolom. Furdalja őket a lelkiismeret, hogy nem őket küldték vissza, és a top6 meg nem képes normális műsort produkálni még hetekig. Kell egy kis kavarás, ha csak átmenetileg is, biztos esett a nézettség.

MacákékIcukája 2015.02.05. 10:19:47

@Krétagarbó: @Mirocska: szerintem egyaltalan nem csinaljak. Kivancsi vagyok, hogy Atti beszel-e veluk es felkesziti-e oket mielott visszamennek.

A cikk fotojan Zsu megint azt az ertetlen fejet vagja, mint amikor anno Dani magyarazott valami taktikat neki es o tok nem latta at. Ezek ketten jol elbeszelnek egymas mellett...

Mirocska 2015.02.05. 10:20:24

@astryle: Ja, szinte ugyanezt írtam az előbb Krétának! :-D

astryle 2015.02.05. 10:23:47

@Mirocska: azért milyen érdekes, hogy meg sem említik PVC-t ls Rubintot.. mintha nem is lennének bent :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:25:45

@ornyim: Ugye? Puha csókos száj :D
@usim.misu: passz
@Mirocska: Zsunak szerintem mondhatsz akármit, szűk látókörű. Soha nem ismerné be, ha hibázik.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:27:10

Nah, állítólag nagyfőnök levette a kazánt. AKkor hajrá légkondi fűtés... Nem szarozok...

ornyim 2015.02.05. 10:28:53

@astryle: Miért bent vannak? :D

2015.02.05. 10:29:30

Arra leszek kíváncsi mikor kezdődik a mélyebb válság Fannika és Denisz között. Vagy a szex képes összetartani őket a játék végéig?
Javasolnám a médiahétre feladatnak vízállásjelentés beolvasását!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 10:34:27

@astryle: Viszont az egyik közülük ennek ellenére meg fogja nyerni a játékot! :-)

Krétagarbó 2015.02.05. 10:34:30

@-pkata-: Zsuról én is ezt gondolom, meg azért ő már kint van 2 hete, és itt kint is inkább azt hallja, hogy mennyire túltolták vele a többiek a szenyózást (ami igaz is), így az már elveszik, hogy ő is hibázott és így nem fog azon egy percet sem gondolkodni, hogy ő mit szúrt el. Pedig neki sem ártana magába néznie, senki sem hibátlan.

astryle 2015.02.05. 10:36:05

@ornyim: asszem tegnap a Rubintot megint lebuziták finoman :D csóri gyerek pedig csak nyaralni ment be... mondjuk tavaly is amikor azt a Dávid gyereket küldték be utólag az is keményen langyi volt.

Krétagarbó 2015.02.05. 10:36:42

@Hadrian77: hajóvonták találkozása tilos....)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:37:39

@Krétagarbó: az. sztem ezzel rosszabbul jár... sőt, a hátsó szobában a FIÚKNÁL is megy... Ők is fáznak...

Krétagarbó 2015.02.05. 10:38:11

@astryle: de rajta látszott is, volt egyfajta olyan hanglejtése, amit egyből kiszúrni. Robinnál ezt nem érzem ki.

2015.02.05. 10:38:32

@Krétagarbó: ki tudja kiolvasni, hogy Engelhartzell? :)

Krétagarbó 2015.02.05. 10:38:43

@-pkata-: majd jön a villanyszámla...:)))

minden reggel 2015.02.05. 10:40:08

@astryle: szembesítôsót csinálnak velük biztos a médiahéten

Krétagarbó 2015.02.05. 10:40:11

@Hadrian77: szerintem már Gönyűnél elakadnának:)

ornyim 2015.02.05. 10:40:43

@VV Erőlegény: Na, azért azt nem, legalább is belé nem :D megvárom még kijön :D

minden reggel 2015.02.05. 10:41:57

@Krétagarbó: abban mindegyik jó ;) ereszdelahajam

astryle 2015.02.05. 10:41:58

@VV Erőlegény: szinte biztos vagyok, hogy a Rubint nyeri :D sok a női szavazó és a szandikának is félig meddig ez az ideál pasija :D mondjuk lehet az inkább a Baszájba.. mit is mondott?

"egy 27-8-9 vagy 30 éves pasi aki 175 vagy 180 cm magas olyan 100 kiló környékén mozog aki fekete araboscigány "

a magasság stimmel, de csak 80 kiló fele van, nem fekete, még csak nem is arab de a cigány már stimmel :D

MacákékIcukája 2015.02.05. 10:43:23

@Krétagarbó: es pont emiatt benne volt a szovetsegukben az elkerulhetetlen szakitas.

astryle 2015.02.05. 10:44:14

@Krétagarbó: ja az a Dávid gyerek tényleg buzisan beszélt, Rubint legalább megpróbálta kinyalni PVC-t. Ja és udvarolt a tancinak is :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:45:22

@Krétagarbó: Edina szerintem rosszul lett, mikor Zsut meglátta :D :D

minden reggel 2015.02.05. 10:46:03

@Krétagarbó: edinának az lehet nehéz h danival azt az embert vesztette el aki megértette. Laci ebbôl a szempontból más.

Krétagarbó 2015.02.05. 10:47:38

@-pkata-: mégjóhogy:) ennyi neki is jár, ha télvíz idején képes lekapcsolni a fűtést.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:48:32

@minden reggel: Edina volt, aki Robinnak mondta, hogy "nem te fizeted". Vagy nem erre gondolsz? :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:49:49

@Krétagarbó: ugye hogy ugye :D én amúgy is fázós vagyok, és a folyosón ülök ahol egy azaz egy darab radiátor van.... A szobákban meg kettő... És akkor csodálkoznak, hogy ideges vagyok, mikor vki ablakot nyit... :p

Krétagarbó 2015.02.05. 10:50:07

@-pkata-: remélem nem. féltem most kicsit Edinát, ha a héten nem tér magához, végleg eltolja a játékot.

Krétagarbó 2015.02.05. 10:50:56

@-pkata-: miért a folyosón ülsz? :-O Nem jutott már szoba neked? :)

Krétagarbó 2015.02.05. 10:52:14

@minden reggel: Hát igen, Lacci a szerelme:), Dani meg a barátja. (mondjuk jó esetben a szerelmed is lehet barát egyben, ez most nem a jó eset, asszem.)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 10:52:23

@Krétagarbó: ez egy zárt folyosó, és tulképp én vagyok a recepció :D :D Csak vendég nem nagyon jön ide. Néha néha. De attól még cúgos, ha a szobákban nyitva van az ablak. (szobák ajtaja nyitva van)

Ken Adams79 2015.02.05. 10:54:10

Sziasztok!

Szerintem Dani 1 picit sem vonzódott Edinahoz
Tipikusan az a gyerek szerintem, aki csak a "top" csajoknal próbálkozik, csak azokra megy rá (kinézetre azért Zsu volt a legjobb nő szerintem odabent)
Ezért csüngőtt rajta, aztán ezért sértődött meg
Azok a csajok meg max barátnak tekintik

Edina nem tetszett neki... Barátnak és játékostársnak viszont tökéletes volt

Kosztarika 2015.02.05. 11:01:11

Jó reggelt!

Tudjátok mi van? Az rtl rájött, hogy még az ÉH előtt be kell fejezni a vv-t. Ezért beviszi sut és Danit.

Következmény:

- Edinát elviszi a mentő - kiesik a játékból
- A szerelmes Laci ezért erős felindulásból megrángatja/megüti Zsut - kizárják a játékból
- a többi kárörvend és halálra röhögi magát ezen - probléma megoldva
a nyereményt megkapja Zsu és Dani megosztva

aztán jöhet az ÉH. :)

minden reggel 2015.02.05. 11:01:36

@-pkata-: a tegnapi posztban a képen ahol aprítja a méregdrága pultot. Lrszarom úgyis felújítják a vv8 ra

Krétagarbó 2015.02.05. 11:02:58

@astryle: köszi:)) rá gondoltam amúgy, csak nem voltam biztos. ez a csaj életveszélyes volt. (bár kétségtelenül volt szerethető oldala is.)

Krétagarbó 2015.02.05. 11:06:38

@Ilyen vagyok: Ámen. (bár Edinát sajnálnám:)

Mók_Ica 2015.02.05. 11:06:39

@fosch9: lacci időjárás jelentését sem láttuk.....:(
@Baresz83: korán reggel? mi lesz este? este ki fog velem koccintani?? :)))

candy, a poszt naggggyon állat :) jókat vigyorogtam itt a munkapadomnál :)))

@Krétagarbó: :)))) én nem járok metrón, így nem tudom olvasni...... irigykedek :))))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 11:07:03

@-pkata-: Sztm a Villa újság annyiban különbözik a Blikktől, hogy a Villa újságban írtak valóság alapú dolgokat is.

astryle 2015.02.05. 11:07:41

@Krétagarbó: Ez volt a kedvenc részem XD www.youtube.com/watch?v=P8WwDAtt8HY

Szerintem sokkal szerethetőbb karakter volt mint mostani felhozatal.

Mirocska 2015.02.05. 11:08:07

Dóri miért dugdozza a tonhalat? :-D

MacákékIcukája 2015.02.05. 11:11:04

@Ken Adams79: vicces, hogy kiesett jatekoskrol tobb szo esik, mint a bentmaradottakrol

@Ilyen vagyok: :DDD +1

Magg. 2015.02.05. 11:11:05

Candy, óriási vagy! Úgy röhögtem, hogy bejött a főnököm és majdnem lebuktam.

Krétagarbó 2015.02.05. 11:13:31

@Mók_Ica: mostanában én sem annyira, de amikor bejártam Bp-re melózni, akkor rendszeresen. Volt olyan, hogy annyira belefeledkeztem, hogy amikor leszállt az utastárs, megkérdezte, hogy itthagyja -e az újságot:))) Na akkor kicsit elszégyelltem magamat...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 11:16:36

@Krétagarbó: :-D Már-már hasonlóan szürreális utazási jelenet, mint Edina esete a fokhagyma szagú pukizgató asszonnyal a vonaton. :-)

Magg. 2015.02.05. 11:18:04

@hannamontanna: pont erre gondoltam én is már a párbaj utáni napon is, csak nem mertem megfogalmazni, mert itt minden szóért leszedik a fejem, ha Edina ellen van véleményem akkor is, ha mellette, akkor is.
Szóval, ha egy "csak" barát lép ki az az ember életéből, ráadásul nem véglegesen, mindössze 1-2-3 hétre, azon senki nem zuhan így össze.

Krétagarbó 2015.02.05. 11:18:17

@Mirocska: azt nem tudom, de elolvasva a vellaújságokat, két dolog:

1. Bár PVC kiakadt, hogy a póthajához hozzányúltak, de ők meg Robin Brokkoliját és alsógatyóját piszkálták, ahogy nézem a képeket...

2. Dennisz nem jófejségből oldotta fel Edina és Lacci büntetését olyan hamar a kármkodásmentes napon, hanem azért, mert cserébe Lacci is feloldotta Fannika büntijét. (bár azt nem látom be, hogy ez Dennisznek miért volt jó. Biztos megbánta azóta ő is, mint a kutya, amelyik hatot kölykedzett..)

Krétagarbó 2015.02.05. 11:19:09

@Krétagarbó: miért írtam vajon a brokkolit nagy betűvel? :)

Krétagarbó 2015.02.05. 11:20:34

@VV Erőlegény: rengeteget jártam vonattal is, még egyetemre, később Bp-ről haza. Tudnék mesélni...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 11:20:50

@Krétagarbó: tulképp már rég szerettem volna megkérdezni, hogy mi tetszik neked Edinán/Edinában illetve a játékában?

Mirocska 2015.02.05. 11:21:43

@Krétagarbó: Mert sokszor élőbb, mint Robin! :-D
De azért hajrá Robin!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 11:21:53

@Krétagarbó: Azért bakker, Kréta, durva, hogy Dóri nem csak a töményet sajátítja ki magának rendszeresen , de für aller Faelle komoly vastartalékot képzett a szekrényében a kajakészletből is. Gondolva arra is, hogy hátha a műsor alatt kitör a III. VH. :-)

Krétagarbó 2015.02.05. 11:22:03

@Magg.: sztem a spec. környezet teszi, ha kijönnek, egy idő után maguk sem fogják érteni a dolgot...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 11:22:20

@Krétagarbó: Hát, mert a személyneveket nagybetűkkel kell írni :)

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:22:57

@Magg.: szerintem Edina attól van megzuhanva, hogy a játékot érzi elveszettnek, nem a barátját. Hiszen Danival találkozhat kint is.

Krétagarbó 2015.02.05. 11:23:30

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nemá, úgy utálom ezt a kérdést. (ha meg tudod mondani, hogy mi, akkor nem is szereted igazán:)
Majd válaszolok hosszabban, ígérem:)

másodpéldány 2015.02.05. 11:23:31

@candyperfumegirl:

„lehet, hogy összecsapnak felettem az idők”,

<ami valahogy úgy dekódolható, hogy ő lehet a kiválasztott vasárnap, és most egészen elborzasztott a gondolat, hogy ezek szerint két és fél hónap után már beszélek fanniul.>

na ugye hogy ugyehogy! (bár tegnap én is rémülten kaptam rajta magam a lépcsőházban, amint a villa két kedvenc szava pörög a fejemben lelőhetetlenül:, és akadályozza a logikus gondolkozás alapjait "csicskageci recskagép" - ehhez tegyük hozzá, hogy egyáltalán nem kenyerem a randabeszéd...)

köszi candyperfumegirl! szép munka!

bár nekem fanni a kedvencem, persze elismerem, van rajta bőven mentorálni való, mert még nagyon önsorsrontó fázisban van, pedig erre ajjaj, de mennyire nincs szüksége, de ezt még nem tudja szegény... HAJRÁ FANNI!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 11:24:59

@Krétagarbó: Nem vagyok és nem is leszek soha Denisz fan, de ne vegyük el tőle azt a lehetőséget, hogy nem csak szolizseton érdek, de jófejség is vezérelte ebben az esetben a tetteit.

Krétagarbó 2015.02.05. 11:25:00

@VV Erőlegény: a kajákat szerintem csak a fotózás kedvéért vitték be Edináék a hálóba, sztem csak a piát és a cigit dugja el PVC, vagy nem?:)

Mirocska 2015.02.05. 11:26:41

@Krétagarbó: Annyit még láttam este, hogy amikor kiakadt, akkor felsorolta, hogy ő CSAK miket dug el. Mondta a tonhalat, meg még valamit, talán xilit vagy kókuszolaj, vagy ilyesmi, de ott már erősen félálomban voltam.

Magg. 2015.02.05. 11:27:58

@-pkata-: inkább fellángol majd benne újra a "hátbatámadtál", "elárultál" fíling és fellobog a harci szellem. Dani meg tuti tesz burkolt célzásokat neki, ebben ezerszázalékig biztos vagyok.
Aztán napokig azt hallgathatjuk, hogy feltöltődtem, megerősödtem...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 11:28:38

@Krétagarbó: Biztos forrásból tudom, hogy nem...:-)

kamilla123 2015.02.05. 11:30:15

ezt nem tartom fairnek, h Dani ilyen hamar visszamenjen. Oké, menjen vissza egy-két hét múlva, de tuti, h Edina ebből most erőt fog meríteni. Ez megint arra lesz jó, h összekapja magát. Majd Dani tanácsol neki ezt-azt.

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:30:56

@Krétagarbó: nem. Plasztik azt mondta, csak tonhal konzervet, és xilitet dugdo, sonkát nem... Csak azt nem értem, hogy minek rejtegeti a kaját, ha fogyni szeretne. Hagyná inkább, hogy a többiek megegyék. Az is lehet, hogy a világért utáni időkre gyűjti a tonhalat.

Mók_Ica 2015.02.05. 11:31:13

@Krétagarbó: óóóóó... hát nem kellett volna, ha már így rákérdeztek, akkor simán mondhattad volna, hogy igen, hagyja csak ott :))))

@-pkata-: bementek? on-ban volt? vagy ez most honnan???

candyperfumegirl 2015.02.05. 11:31:52

A dugdosásról tavaly is volt szó a comment.com-os cikkben, amikor sixx üzemlátogatáson volt, és valami olyasmit mondtak erre a szerkik, hogy ezen a ponton már teljesen elveszítik a realitásérzéküket. Én mondjuk azt a részét meg tudom érteni a dolognak, hogyha jön 5-6 féle kaja, amiből én csak egyet tudok megenni (rohadtul válogatós vagyok), akkor biztos bennem is lenne para, hogy pont az én foltnélküli sonkámat eszi meg valaki. Lehet, hogy a megkérem a többit, hogy hagyja meg, az már nem működik, amennyire tekintettel vannak egymásra.

Mók_Ica 2015.02.05. 11:31:56

@vastyúk is ..: mindig volt ilyen gyűjtögetés..... au a snickers-eket raktározta :))

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:32:27

@Krétagarbó: világért -> villalét. Mindig benézem az autókorrekciót a telón Hihihi

Mók_Ica 2015.02.05. 11:32:50

@candyperfumegirl: milyen jó is lehet pár nap után a virsli, a sonka meg ilyesmi az ágyneműtartóból :))))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 11:33:03

@kamilla123: Ne aggódj ebből a szempontból, sztem... Meg aztán Zsu is benn lesz (ő Dórinak is tanácsolhatna) de ő sem fog.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 11:34:24

@kamilla123: Dani be Ádinka segítségére. Ez valahogy deja vu érzés nekem. Attilát Debilhez küldték be. Nyert is.

Magg. 2015.02.05. 11:34:38

@vastyúk is ..: @Krétagarbó: persze minden lehet, de akkor is eltúlzott, amit Edina csinál. Ha a játékot érezné veszélyben, éppen hogy össze kéne kapnia magát, ehelyett egyre lejjebb csúszik.
Én az ő időjárásjelentéseiket és újságcikkeiket is elég gáznak éreztem.
A másik hármas - bár ők is oda-odaszúrtak - de nem gyűlölködő, hanem kivételesen tényleg vicces volt a hangnemük (már a képességeikhez képest).
Edináéké izzadságszagú, csak beszólós és cseppet sem volt humoros.

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:35:05

@Mók_Ica: akkor is röhejesnek tartottam..

2015.02.05. 11:35:52

@usim.misu: Liszt rapszódia fannisan a tippem

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 11:38:06

@Magg.: De miért? Nekem meg pont az tetszett, és pont azt tartottam baromi őszintének, hogy Edina konkrétan a saját kapcsolatuk viharosságával foglalkozott a legtöbbet Lacival.

Mók_Ica 2015.02.05. 11:41:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: az a különbség, hogy Attila egy nyertes volt, úgy ment be. dani pedig eCCerűen kiesett.... nem vonnék le ilyen messzemenő következtetést. :)))

@vastyúk is ..: romlandó árunál pláne nem is értem..... lehet, hogy haza akarják vinni :))))

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:42:14

@Magg.: Edina úgy gondolhatja, ha Denisz kint hagyta Danit, akkor neki már édesmindegy. Innen származik az önbizalom vesztés, és hogy Laci nem érti, hogy a párbajt nem csak Dani, hanem Dani, Edina és Laci vesztette el. Lássuk be, Denisz szavazóinak nagyrésze épp ezzel büntette Danit.

Krétagarbó 2015.02.05. 11:43:11

@vastyúk is ..: nyugi, simán villalétet olvastam:)

Mók_Ica 2015.02.05. 11:44:51

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ne agódj, csak akkor jönne át a szag, ha a monitorodon néznél be a villába :)))

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:45:24

@Magg.:még azt akartam írni, hogy ezért nem tartom túlzónak, hogy Edina siratja a nyereményt.

Mók_Ica 2015.02.05. 11:45:45

@-pkata-: a szakirodalom :))))) ma (sem) nem vettem meg..... :))))

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:46:25

@Krétagarbó: hehehehehehehehe. Először én is, azért küldtem el rosszul.

2015.02.05. 11:47:55

@Krétagarbó: ott a gifen is látszik, h laci górta bele a kaját, csak van annyi esze h nem a romlandót rakja az ágyneműtartóba

másodpéldány 2015.02.05. 11:48:52

@kamilla123:

"ezt nem tartom fairnek, h Dani ilyen hamar visszamenjen. Oké, menjen vissza egy-két hét múlva, de tuti, h Edina ebből most erőt fog meríteni. Ez megint arra lesz jó, h összekapja magát. Majd Dani tanácsol neki ezt-azt."

úgy látszik az rtl ha a fene fenét eszik akkor is megnyereti edinával a showt... más oka nem lehet arra, hogy ilyen gyorsan visszaküldje danit...

zsé senkit nem tud erősíteni, legfeljebb csak bosszantani, idegelni, pl, hogy újra fanni és dóri közé áll..., szerncsére fanni már beköltözött dóri mellé, remélem lesz esze és nem költözik el mellőle zsé visszatérése alkalmából... viszont dani kifejezetten edinát tudja teljes mellszélességgel támogatni...

zsének eredetileg lacival kellett volna összejönnie... igazán lefejthetné, legalább utólag edináról, bár ezzel tenne egy óriási szívességet edinának, akinek rettenetes kolonc a nyakán laci...

malevil2050 2015.02.05. 11:50:17

Szép jónapot a korán/későn éa a soha fel nem kelőknek.Ránk virradt ismét egy nap.És köszönjül mister edison a a hasznos találmányt,remélem lássa h mostanság hun tartunk.

Magg. 2015.02.05. 11:51:35

@VV Erőlegény: az időjárásjelentésben talán (bár az elhangzottak Lacit is meglepték), de az újságcikkek, főleg amit Edina olvasott fel, csupa goroba beszólás volt humor nélkül.

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:52:39

@Mók_Ica: hát igen Lehet, hoyg azért a konzerveket dugdossa inkább Plasztik. Szerintem csak simán megeszi, mikor senki sem figyel :D

Magg. 2015.02.05. 11:54:44

@vastyúk is ..: a nyeremény siratása nem lenne túlzó, de akkor is megpróbálhatná összeszedni magát.
Sok idő van még hátra. Ha netán most lenne egy Edina-Fanni párbaj, nem vagyok azért olyan biztos abban, hogy Fanni menne vissza.

Magg. 2015.02.05. 11:55:41

@vastyúk is ..: vagy nem akar úgy járni, mint tavaly Iza, hogy csak foltos sonka maradt. :))

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:56:23

@Magg.: Öfi időben még csak két nap telt el, annyi alatt meg nem csodálom, hogy nem sikerült még feldolgoznia. Hiszen eddig abban a tudatban élt, hogy neki igaza van. Ez a fajta életfelfogás nem múlik el 2 nap alatt :D

vastyúk is .. 2015.02.05. 11:57:58

@Magg.: hihihihihihi, Az alakjának pedig jót tenne. Azért furcsa, hogy így elorozzák egymás elől a kaját, mert elvileg minden napra azt kérhetnek, amit akarnak. jó tudom, hogy csak egy táblányit rendelhetnek, de nehezen tudom elképzelni, hogy a rendelésben a 2 tonhalkonzervet ne lehetne átírni 6-ra :D

Krétagarbó 2015.02.05. 11:58:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: de Attila nem segített AU-t, sőt! (vagy lehet, hogy ezzel mégis?)

Edina:
Kedvelem a természetességét, azt, hogy más, mint a többi hasonszőrű-korú lány, nem a műszempilla, a műmell és a csicskageczi az első, bár látom azt is, hogy ez neki most "új" élmény, és néha bizony Fannira ilyen szempontból, mint mentorára tekint:) Persze az igénytelensége kicsit furi, de az javítható. Egyébként ez a "javítható" dolog sztem Edina összes hibájára igaz, és ez is jó benne: a túlfűtöttsége, a "nekem mindig igazam van"-ság, az, hogy előbb jár a szája, mintsem gondolkozzon és a mindenki szavába belepofázás mind-mind olyan hibák, amiket az évek során sztem egy kis önismerettel és önuralom gyakorlásával korrigálhat.
Az látszik, hogy olyan környezetből jött, ahol nem adtak sok könyvet a kezébe olvasni, nem tanult, de nem buta lány, megvan a józan paraszti esze és nem fél használni:) Sokan a szemére vetik, hogy hazudik, de én rajta látom azt, hogy adott esetben a másik arcába is meg meri mondani az őszinte (hihi) véleményét, nem fél a konfrontációktól sem adott esetben. Kimutatja az érzelmeit, ez nekem szimpatikus, inkább ilyen legyen valaki, mint hideg-rideg magába zárkozó. Így persze több bántás is érheti és éri is, de azt majd előnyére is tudja fordítani.

Összeségében ennyi, nem mondom, lenne mit csiszolni rajta, de rajta áll a dolog és én ilyen szempontból látok benne potenciált, fiatal még, és azt gondolom, hogy képes lesz - nyilván pofonok árán is - kicsit változtatni a vitastílusán, a hirtelenségén. (Azt már írtam, hogy bár látom, hogy idegesítő ez benne, én talán azért nem éreztem ezt ennyire élesen, mert egykori magamra ismertem benne, nekem is volt dolgom e téren magammal bőven. Néha még most is túl nagy az igazságérzetem, és hát minden szentnek (hihi) magafelé hajlik a keze...)

Magg. 2015.02.05. 11:58:50

@vastyúk is ..: igazad lehet. Nekem már csütörtök van, az öfi szerdai (vagy ki tudja).
Bár Maci pl. pityergett egy sort Dani, Reni és Vikcsu kiesése után, oszt jónapot.
Másnaptól újra játszott.

Mók_Ica 2015.02.05. 11:59:00

@vastyúk is ..: akkor nem zugevő, hanem ágyneműtartó-evő :))))))

Ken Adams79 2015.02.05. 12:00:17

@candyperfumegirl:

Lehet, de ha minden nap (?) lehet rendelni és minden nap (?) kapnak kaját, akkor mi értelme annak, hogy eldugdossák?

Krétagarbó 2015.02.05. 12:02:51

@Magg.: mindkettő csapat keményen oda szúrt, ahol sejtették, hol fáj a másiknak igazán. Az más kérdés, hogy stilisztikailag jobb lett Fanniéké, de sztem ez a két lány (Fanni és PVC) érdeme. PVC-ről is sok jót nem tudok mondani, de azt már észrevettem, hogy mind a helyesírása, mind a fogalmazása a kereteihez képest nem rossz, Fannikában meg szintén van egy hajlam erre.

vastyúk is .. 2015.02.05. 12:03:40

@Magg.: ohohohhh. hát Maci pityergésein mindig jót mosolyogtam. Végül is Edina is csak a párbaj este sírt, inkább levert lett. ami érdekes viszont, hoyg Röné kiesésével Maci teljesen elkanapésodott, elmagányosodott. Tegnap az öfibe mondta Laci Edinának, hogy Dani már két napja nincs, ideje lenne felfognia. Meg a keddi öfi nagyrészt még mindig a vasárnap esti bulikáról szólt.

Ken Adams79 2015.02.05. 12:03:47

@vastyúk is ..:

Azon a nagyon csúnyán bebaszós éjszakán, Fannika és Dóri is mondta, hogy "...és rengeteget ettem" ... szóval éjszaka (részegen) zabáltak...vagy a hűtőből, vagy a dugi helyről

Krétagarbó 2015.02.05. 12:04:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: És tényleg büdi sajtszagú Fannika lába? :)))

vastyúk is .. 2015.02.05. 12:04:38

@Mók_Ica: ha úgy vesszük, az is egy zug :D

2015.02.05. 12:04:47

@malevil2050: beidézés ma még nem történt

Ordítoznak a szomszédok.

Krétagarbó 2015.02.05. 12:06:42

@malevil2050: egy kis fényt az agyakba is, ha kérhetném Mr Edison-t:) Jóregg!

vastyúk is .. 2015.02.05. 12:06:47

@Ken Adams79: hm. erre fel sem figyeltem. Azon mondjuk meglepődöm, mikor a hajnali streamek alatt is esznek valamit unalmukban, de általában azt a hűtőből szokták kivenni.

csiri bá 2015.02.05. 12:11:02

@Krétagarbó: igen, a zúg az egyik kedvence lehet. :DDD

Krétagarbó 2015.02.05. 12:12:02

@vastyúk is ..: én is azt gondolom erről a kajakérdésről, amit Candy ír, mi itt kint el sem tudjuk képzelni, mennyire el tudják veszíteni a realitásérzéküket. És sztem emiatt van most Edina is megzuhanva, ez már többször (nem csak ebben a VV-ben) lejött, amikor kiesik egy-egy kispajtás, a benti barát szinte valódi gyászfolyamaton megy át. Kintről nézve ez nem normális, de hát ugye, az ott bent NEM a való világ, a címével ellentétben. Ezt egyébként Sixx a Lováasz Laci-s műsorban tök jól megfogalmazta, ennek a műsornak a címe nagyon szivatós, pont, hogy a villalét az NEM a való világ, sőőőt...

Ken Adams79 2015.02.05. 12:12:22

@vastyúk is ..:
A Hajnali stream (háztól házig halad)... azt nem tudom, mert nem szoktam azokat nézni.
de az RTL helyében tényleg csak munkáért cserébe adnék nekik kaját, vagy minden nap rendesen megtornáztatnám őket (kb 1 órát mindenki túl tud élni, és 3-4 hónap alatt még eredményt is lehet elérni egy normálisan összeállított étrenddel és edzés tervvel.)

vastyúk is .. 2015.02.05. 12:12:47

@Krétagarbó: Jajaja. azért gondolom, mert közben azt a képet erőlteti, hogy ő fogyni szeretne. Ezért inkább akkor eszik, mikor senki sem látja. Pedig jobban tenné, ha szépen, minden reggel nekiállna zabkását csinálni. Egy haveromat egyszer arra ítélte a doki a magas koleszterinszintje miatt, hogy joghurtot reggelizzen, hátha azzal fogyni is tud. Komám ezt úgy valósította meg, hogy minden reggel egy ilyen vödrös joghurtot betolt. aztán csodálkozott, hogy nincs látszatja :D

ornyim 2015.02.05. 12:13:26

@másodpéldány: miért, ezek hány napra mennek vissza? nem csak pár órára?

Krétagarbó 2015.02.05. 12:14:07

@vastyúk is ..: gondolom nem is a natúrt ette, hanem a jó kis hozzáadott cukrosat:) A zabkása nagyon jó, azt én is szoktam csinálni. Kis gyümivel, nyamm:)

ornyim 2015.02.05. 12:15:40

Ahhoz képest, hogy Dóri csak tonhalat, meg ilyen dolgokat rejteget az ágyneműtartóban, elég dundaj :D Gondolom a többit kint eszi, nem zúgban :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 12:16:08

@Krétagarbó: +1

@Ken Adams79: Nyilván úgymond delikát dolgokat dugdosott. A piát is nevezhetjük annak.

pomac 2015.02.05. 12:17:47

@ornyim: nem megy vissza senki sem az idei évadból az tuti nem kell parázni

másodpéldány 2015.02.05. 12:18:37

@ornyim:

csak találgathatok, de a régebbi vv-kben a visszalátogatók több napra is bementek...

Gonosz törpe 2015.02.05. 12:18:45

@ornyim: Persze hogy nem, több napra.
Azért mennek be, hogy dugjanak, a kifulladóban lévő Fanni-Denisz és Edina-Laci páros helyett.
Zsu nagyon nem akarta aláírni a szerződést, de aztán 30 milláért mégis vállalt 5 szexet, paplan nélkül.
Dani is ódzkodott, azt ajánlotta, hogy ő inkább lecsóstál-akciókat hajtana végre, de aztán rengeteg Viagrával felturbózták.

Krétagarbó 2015.02.05. 12:20:06

@Ken Adams79: te ezt itt fel tudod mérni ésszel kint, de bent mindig minden bizonytalan. mi van, ha nem így lesz holnap? sosem tudják (tudhatják) mit hoz a holnap...
Kicsit erőltetett párhuzam de: a nagyapám '17-ben született, végigélte a II. VH-t, az átkost, stb.. mindig minden alapélelmiszert raktározott, a spejz tele volt liszttel, cukorral, olajjal, szinte nem normális módon. Pedig tudta, hogy már más idők fújnak, mégis. Annyit volt bizonytalan a helyzete, főleg a gyerek- és fiatal kora, hogy ezt már nem tudta levetkőzni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 12:20:17

@Krétagarbó: Mindenben egyetértek veled, kivéve abban, hogy sztem a Fanniék csapatában a jó író Fanni mellett nem Dóri, hanem Denisz. Illetve azt gondolom, hogy alapvetően Fanni ír és stilizál, Denisz meg a geg mester közöttük, különösen az odamondogatós vonalon. Sztem Dóri írásban is tuja szint.

Krétagarbó 2015.02.05. 12:23:41

@Ken Adams79: nem csak a fizikai munka munka. Lelkileg teljesen leszívja ezeket a gyerekeket ez a 3-4 hónap, és ami utána jön. (Ezzel nem sajnálni vagy sajnáltatni akarom őket, de "megdolgoznak azért a luxusért, illetve pénzért, ami ezzel jár sztem.)

2015.02.05. 12:23:48

@Krétagarbó: egy órája megy az anyázás, de semmi cshicshkaghecciii, amatőrök

vastyúk is .. 2015.02.05. 12:24:10

@Krétagarbó: én is. az az igazság, hogy tök jó íze van. Érdekes egyébként, hogy a realitás elvesztésének egyik tünete ez a dugdosgatás (Mert akkor Plasztik már a legelején elvesztette. A cigit is, meg a piát is lopikázta már a legelején is.) Nekem ez a viselkedés azt sugallja, hogy Dóri csak magára gondol. Hiába megy itt a 'de szeretetlek Denisz/Fanni'. Olyan szinten veszélyeztetve érzi magát, hogy még a kajáért is 'harcolnia kell' - persze ha nem rakja el suttyomban. Az állatok is akkor érzik magukat a legkiszolgáltatottabbnak, ha esznek/isznak/kakkantanak.

Bujumburi 2015.02.05. 12:24:41

@másodpéldány: szerintem nem alszanak odabenn, csak valami rövid program keretén belül lesznek.

ornyim 2015.02.05. 12:25:00

@VV Erőlegény: Egyetértek, szerintem sem Dóri ott a fő író, sőt, ő igazából még beszélni sem tud néha rendesen, nem hogy értelmes mondatokat megfogalmazni :D

Ken Adams79 2015.02.05. 12:26:20

@Krétagarbó:
Igen, csak hogy anno (meg gondolom más krízis helyzetben is) a bizonytalanság azt jelenti, hogy 2 óra múlva sem biztos hogy életben leszel.
Itt meg azért, ha csak nem infarktust kap valaki, azért vasárnap- vasárnap között nagyjából biztonságban van. (és ott is max kiesik a játékból)

Inkább a nagyfokú önzőség lehet szerintem az ok odabent, hogy hiába kapják meg akár másnap is, az neki nem jó, mert neki ott helyben, azonnal kell.

3 hónap 0-24 együttélés után nyilván eltolódnak a tolerancia határok (főleg, ha már a másik látványától is felfordul a gyomrod)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 12:26:35

@Bujumburi: Had izguljon már estig Bujumburi! :-)

Krétagarbó 2015.02.05. 12:26:43

@ornyim: azért PVC már 30 éves, (nálam legalábbis) ez volt a vízválasztó, addig annyit és akkor ettem, amikor akartam, max. 55 kg voltam a 165 cm-hez. 30-tól kezdve már az is meglátszik, ha csak ránézek a kajára, az esti-ejszakai kajálások meg x2 számítanak...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 12:28:04

@Mók_Ica: én sem, csak vki belinkelte. meg azt is, hogy a tamtikus hét miatt mentek vissza
@fosch9: rtg szemem van. beléd látok :D :D :D

Krétagarbó 2015.02.05. 12:30:09

@VV Erőlegény: én azért felkaptam a fejem, amikor Zsu-t a párbaja előtt kijavította, hogyan kell írni helyesen a "nyugodtsá"g szót. És eltekintve a csicskgecizéstől, PVC ha megembereli magát, viszonylag szabatosan tud fogalmazni, persze ez a saját szintjéhez mérten, de igaz sztem.

hannamontanna 2015.02.05. 12:32:29

Szerintem meg Edina nem fog tudni erőt meríteni Dani visszatéréséből, mert ki fog akadni azon, hogy EZEK EGYÜTT jöttek be. Edina így is úgy is ráállt a saját maga alkotta lejtőre, és csúszik rendületlenül. Szét van esve.

Bujumburi 2015.02.05. 12:33:04

@vastyúk is ..: Szerintem ebben most nincs igazad. Azért dugdossák egymás elől a cigit/ piát, mert a srácok nagyobb ivók és Ádám is megmondta a kiesése után, hogy valójában sokszor elég kevés piát kaptak, ezért, hogy érezzenek valamit, Laci ötlete nyomán húzóra isznak mindent, amit lehet... így viszont gyorsan fogy, és a lányok dugdosásra kényszerülnek. Cigivel pl. folyamatosan Dórit rántják le, mert ő gyakorlatilag alkalmi dohányos a többiekhez képest. Rengetegszer megy a "Dóri adsz egy cigit?" Dani még azután is, hogy PIMP-eset játszott Fanni kabátjában, a nagy bunkózás után jött azzal, hogy: "Dóri adsz egy cigit?" - Tehát reflex jelleggel tőle kérnek, így azt gondolom nem irigy, csak pontosan tudja, hogy a többiek kevésbé tesznek félre és felélnének mindent egyből. Egyébként azt gyanítom, hogy időnként viszont sokkal több piát küldenek nekik,ez az italozási szokásuk azonban már beivódott, és ilyenkor esnek át a ló túloldalára és isszák magukat elvetemültre. Szóval a kaja raktározás nem feltétlenül egy önző szemétládát takar. Egy ilyen kommunában azért kemény az élet, de akinek sok testvére volt, az is sejtheti milyen ez.

csiri bá 2015.02.05. 12:33:24

@fosch9: lehet megint változott a wifi jelszó. :)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 12:33:48

@Krétagarbó: Nem tudom, a Dóri írás esetében csak tippelek. Egy biztos, közöttük Fanni tud írni, a másik csapatban pedig sztem Edina biztos, hogy nem tud, tehát vagy Laci a fő író, vagy Robin, de inkább Lacit érzem. Egy harmadik témában meg mindjárt küldök neked egy privit.

ornyim 2015.02.05. 12:34:32

@Krétagarbó: ha tisztában van ezzel, akkor vegyen vissza kicsit :D de elvileg ő ugye modell, hát, kijövetele után egy darabig nem kell munkát vállalnia :D ettől függetlenül megértem azokat, akikre hamar szaladnak a kilók, én sem engedhetem el magam ilyen téren.

2015.02.05. 12:35:09

@-pkata-: :DDD :P még mindig jobb, mintha a pőre valóságot látnád :D

ki szeretné, h vegyem át Concobar szerepét amíg ő elfoglalt?

Bujumburi 2015.02.05. 12:35:35

@ornyim: ez nem mérvadó, gyakorlatilag egyikőjük sem tud/tudott összefüggően beszélni Danin kívül. :D

Krétagarbó 2015.02.05. 12:37:18

@fosch9: fasza lehet, nálunk is szokott lenni az ikerszomszédban néha egy kis hirig, de ők csicskgeziznek is:) amúgy szeretem imádom őket, de hát megrekedtek egy bizonyos szinten...

Bujumburi 2015.02.05. 12:37:46

@VV Erőlegény: szvsz inkább Laci volt... legalábbis az a típusú gonoszkodás, ami átütött az újságból Lacira jellemző. Tőle ragadt át belőle valamennyi Ádámra, később Edinára, majd Danira.

csiri bá 2015.02.05. 12:37:49

@ornyim: miért ne vállalhatna fotózást? a fotosopp csodákra képes. :))) élőmunka esetén meg bizonyos népek pont hogy nem a néprádiókat, hanem a világvevőket kedvelik. :)))

lukacstoncsi 2015.02.05. 12:38:01

Sziasztok!

Na olvasom a reggeli Blikket Zsu kiakadt mert nem vitte el marlenkázni Danika és így ugrott a gyereknek való bemutatás is ami ilyen lehet kb:"Kisfiam ez nem az új barátom hanem Dani bácsi a villából aki pokollá tette az életemet benn.Nyugi nem állok össze vele hisz egy fillérje nincs meg amúgy se jön be."Dani gondolom zokog emiatt, na mindegy mert visszamennek.

A tegnapihoz annyit azért mert valaki jól szövegel adott esetben még nem biztos hogy képernyőre való a csapatból meg senkise.Fanni még aki szórakoztató volt időjósként a többiek felejtősek.Ja megint nem lett bemutatva mindenki...Az újságírás szerintem nem volt rossz bulvár és pletyka, hazudozás van bőven.Talán Edináék jobban belementek szinte The Sun magasságokig mire Dóri ki is borult.Dennis meg fanni a szokásos nyúzást csinálta egymással ez majd kinn megoldódik vagy sem még egy darabig nézni kell.

A Belevalóban Iza volt akinek a póthaj nagyon elbaszhatta a haját mert úgy nézett ki mint akit megtéptek.Egyébként tud rendesen nyilatkozni ami nem baj de a köpködés megint címlapon volt ezért hívták mert auentikus ebben is már:)Szerinte Laciék kapcsolata nem őszinte mert Edina szóba hozta azt hogy lazítani kéne ezen és a játékra koncentrálni.Szerintem ezt nem látta jól mert a VV6-ban Vikin kívül kb szinte senki nem taktikázott próbálkozások voltak felemás sikerrel.Ők meg aztán egymás seggében voltak szinte egy idő után és szakítottak is már.

csiri bá 2015.02.05. 12:38:27

@fosch9: át tudod venni a helyét? bizonyítsd! :DDDDD

Ruadhnait 2015.02.05. 12:39:47

Sziasztok. Nem volt idom vegigolvasni a posztokat, mert eleg nagy a rohanas az irodaban, szoval bocsi, ha mar volt ez. Szerintem az Edina azert ilyen letort, mert tudja, hogy a Danival nagyjabol ugyanazt kepviseltek, es ugy gondoltak, hogy az a nyero es egyutt mennek majd a finaleba. Most, hogy Dani kiesett ujra kell ertekelnie az egesz jatekat. Szerintem az onbizalom hianya is abbol fakad, hogy rajott, hogy lehet, hogy o sem tetszik a nezoknek, ha a Dani nem tetszett, ezt eleg nehez lehet feldolgozni, miutan vegig azt hitte, hogy igaza van. :)
Az is eszembe jutott mostansag, hogy a sokan mondjak itt is, meg ott is, hogy a Fanni onertekelesi problemakkal kuzd. En azzal kuzdok gyerekkorom ota es soha semmilyen korulmenyek kozott nem mutogatnam a seggem zsinortangaban a fel orszagnak vagy engednem, hogy lassak, ahogy a furdoben megszexelnek. Nincs feltunesi viszketegsegem sem, nem pofazok bele, amikor valaki hozzam beszel, egoista sem vagyok es azt sem gondolom, hogy en sz@rtam a spanyol viaszt. Szoval szerintem a Fanninak nincsenek onertekelesi problemai, szerintem nala valami sokkal durvabb problema lehet...

Emese Keke 2015.02.05. 12:40:00

Remelem fanyi fok kiesne legkoseleb. unddoritto pakany, o is, egina is, peniss is, luci is es meg gori is.

vastyúk is .. 2015.02.05. 12:40:34

@Bujumburi: Simán lehet, hogy rosszul látom. Egyszerűen csak magamból indultam ki, meg abból, hogy én osztozkodni szeretek. :D

2015.02.05. 12:40:39

@Krétagarbó: itt csend lett vagy berúgtak vagy ... remélem még szuszognak azért

@lukacstoncsi: Nem azért marad el a bemutatás mert nem volt marlenkázás, hanem hiába magyarázkodik dani, zsut ez már nem érdekli. Nagyon helyesen.

Krétagarbó 2015.02.05. 12:40:57

@VV Erőlegény: Okés, várom, meg majd írok is, ma több az időm, nem dolgozom.

lukacstoncsi 2015.02.05. 12:41:22

Robin láthatóan élvezi hogy Fanniék marják egymást.Tulajdonképpen nagy szerencse hogy nem jött össze Dórival mert meg lett spórolva jó néhány ajtócsapkodás meg felesleges vita.Így csak röhög a többieken bár a farkát magának kell elintéznie ez a hátrány ebben:)

Bujumburi 2015.02.05. 12:44:10

@lukacstoncsi: Zsuzsa marlenkás szövege csak egy poén. A blikk szereti ilyen agresszív dumával lehozni ezeket. Olvastam Dani kiesése utáni felelet-válaszos interjúját, aminek az volt a címe, hogy : "Zsu hazudott nekem" -gondoltam is, hogy hülye ez? Tényleg itt tart még kiesés után is, erre ment rá, hogy ő az áldozat? Aztán elolvastam az interjút és kb. egy válasz töredéke volt ez a mondat, egyáltalán nem Zsuzsára hegyezte ki, sőt beismerte, hogy elképzelhető, hogy rosszul csinált egy két dolgot, de ezt bent nehéz volt megítélnie.
-Blikk... kell a kattintás.

ornyim 2015.02.05. 12:44:27

@Bujumburi: A többieknél néha látok azért egy halovány szikrát :D jó, Edinánál nem igazán, rajta és a szókapcsolatain viszont jókat röhögök :D

lukacstoncsi 2015.02.05. 12:44:30

@fosch9: Hát szerintem ez már a vihar egy pohár vízben c. dolog.Dani a nagyobb bukó kettejük közül de zsu sem lehet büszke magára.Annyival "jobb"? a többinél hogy nem káromkodott mint a kocsis de azt hiszem kb ennyi.

Krétagarbó 2015.02.05. 12:44:59

@fosch9: akkor most, hogy alszanak, tekerd fel a volumét, vmi jó pörgős zenével:)))

lukacstoncsi 2015.02.05. 12:46:56

@Bujumburi: Szerintem sokan tudják belül hogy elbasztak dolgokat csak egyszerüen nem mondják ki mert már annyira tolják azt amit eddig és ciki lenne ha kiderülne hogy leszerepeltek...

Bujumburi 2015.02.05. 12:46:59

@vastyúk is ..: :DDDD gyerekkoromban a joghurt volt ilyen nálunk, illetve a müzli csak fizetéskor volt otthon és ha nem voltam elég gyors pár nap múlva már lecsúsztam ezekről... a csokik rám eső részét is dugni kellett a család többi lakója elől, mert nem voltam annyira édesszájú mint a többiek. Persze ha könyörögtek, azért adtam belőle. ;)

Empty Bee 2015.02.05. 12:48:29

@Ruadhnait: Ez nekem sem áll össze Fanninál. Én is önértékelési problémákkal küzdök kamaszkorom óta (most már jobb, mert felnőttem), engem is kiközösítettek az iskolában (bár nem a stílusom, hanem a csendességem miatt), és még magam előtt sem mertem sokszor levetkőzni, annyira rondának tartottam magam, nemhogy százezrek előtt mutogassam a seggemet tangában. Szóval a viselkedésére nem mentség az, amiket felhoz. Fanni egyszerűen csak rendkívül énközpontú és azt is megkockáztatom, hogy nárcisztikus személyiségzavara van - nekik van 24 órában szükségük arra, hogy mindenki csodálja, imádja őket, ajnározza a lényüket, de ők bármikor átgázolnak és szembeköpik azt, akit állítólag "nadon szejetnek".

vastyúk is .. 2015.02.05. 12:49:00

@csiri bá: " át tudod venni a helyét? " Ja

Krétagarbó 2015.02.05. 12:50:23

@fosch9: Dani-Zsu: sztem ha ezt ők komoly békülési kísérletnek vették volna, azt nem a blikk fotósai előtt teszik. Kell a sóóó a népnek, azaz nekünk. Hosszútávon pedig sztem ennek a kapcsolatnak sem baráti, sem egyéb (szerelmi, érzelmi) alapon nem látnám jövőjét. Két teljesen eltérő státuszú, igényű ember, akik között sok közös pontot a villaléten kívül nem látok. (ez nem értékítélet, mielőtt még..:)

Krétagarbó 2015.02.05. 12:51:17

@lukacstoncsi: még ez sem biztos, hogy hátrány:))))

vastyúk is .. 2015.02.05. 12:53:26

@Bujumburi: hihihihi. ez tök érdekes. Mi mindig megosztottuk a tesóimmal, így mindenki biztonságban érzete magát és a javait :D

Krétagarbó 2015.02.05. 12:54:33

@vastyúk is ..: nálunk is ez volt, igaz mi csak ketten voltunk tesók.

pomac 2015.02.05. 12:55:14

hm a blikk szerint tényleg bementek o.O www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/visszamegy-a-villaba-vv-dani-es-zsu-2326803 "Minden bizonnyal túl korai volt még ez a találkozás, de talán majd a közös emlékek megszépítik a múltat. Arról nem is beszélve, hogy a két egykori cinkostárs tegnap újra bement a villába."
már tényleg nem tudja az rtl hogy kavarjo de ezzel tény hogy edinát erősitik
DE akkor is kiváncsi vagyok erre a bementelre lehet hogy ez is kacsa bementek de csak az üvegen keresztül nézték talán a lakókat

lukacstoncsi 2015.02.05. 12:55:39

@Krétagarbó: Szerintem sincs nagy jövője max tudnak beszélni egymással.Ha Dani nem áll mellé akkor szerintem ki is esett volna első körben vagy másodjára.Azt nem gondolnám hogy valakit a bennti emberek 90%-a utál a semmiért vagy koholt dolgokért és ilyen látványosan.Mondjuk a masszív utálatot nem sikerült levetkőznie bár a csajok kirohanásait erősnek tartottam.Ők éltek vele látták hogy viselkedik.

pomac 2015.02.05. 12:56:42

ja meg ha tegnap voltak benn akkor annak ma adásban kellen lennie de majd kiderül ma mit cseppentenek el a kis videókban lesz e erre utaló jel

egyemakisszíved 2015.02.05. 12:58:01

Vártam már, hogy elkezdjenek a csontvázak Robin szekrényéből is kiesni. Jelentkezhetne például a Blikknél a viszontköpött/megrángatott lány, hogy elmesélje, mi volt előtte. Robin tán odakint valakivel leállt balhézni, vagy miközben a csaj épp a sérelmeit sorolta mély együttérzésében elkezdett táncikálni? :)
Maciról is azt mondták, újra bement a villába, de csak a stábhoz ment persze, a Fókusz-riport lett belőle. Zsuzsa és Dani is oda mentek szerintem.
Attila is úgy volt a maga szériájában, mondta is, hogy két napig meg volt zuhanva, mikor Peti kiesett mellőle. Edina is így van ezzel szerintem. Hiányoznak neki a beszélgetéseik, az elmélkedés, meg valószínűleg nyugtalanítja, hogy Dani kiesése mit jelenthet a játék szempontjából. A felkínált üzenetlehetőségekből látszott, hogy Edinának bátyja van, valami ilyesmi szerepet tölthetett be nála Dani, akire fel tudott nézni.

pomac 2015.02.05. 12:58:40

@lukacstoncsi: ha dani nem állt volna mellé az első párbaján akkor is visszament volna ez 100%

Baresz83 2015.02.05. 12:59:02

@candyperfumegirl: igen, ezentúl mindenképp körültekintőbb leszek az ilyen tartalmak megtekintésekor... :D

lukacstoncsi 2015.02.05. 13:01:10

@egyemakisszíved: Szerintem Robin kamuzott.Senki nem köpte le csak próbált valami sztorit mondani annak a szerencsétlennek hogy ne érezze magát úgy ahogy.Elég gyengén is adta elő a sztorit.nem az a fickó akit leköpdösnének.Az indulatai is féken vannak tartva.A bejövetele elötte meg elmondta hogy nála semmit nem fognak találni.

lukacstoncsi 2015.02.05. 13:02:33

@pomac_ [(k)an]ál: tényleg?akkor cserélj helyet fannikával de szólj neki hogy az ingáját se hagyja benn mert te megmondod a 100%-os tutit :D

Ruadhnait 2015.02.05. 13:06:49

@Empty Bee: Pontosan. Azt is tobbszor hangoztatta, hogy a haja miatt volt kikozositve... Ezt sem hiszem el, mert arra a legbuszkebb, ez latszik rajta. Tudja, hogy a hajaval kitunik a tomegbol, egyebkent a haja nekem is nagyon tetszik.
Nem vagyok Fanni-fan, (sot) de tegnap nagyon megsajnaltam azert, amit a Dennisz mondott neki. De aztan utana o loholt utana, meg ki is bekultek, pedig nagyott nott volna a szememben, ha lepattintja azok utan... De nem. Feladom. :D

Bujumburi 2015.02.05. 13:07:40

@vastyúk is ..: na milyen rendesek voltatok... elvileg nálunk is ez lett volna, csak gyakorlatban nem sikerült megvalósítani... pl. egy rizses csokinak sose volt annyi ideje, hogy megszilárdulhasson, éjszaka mindenki kisettenkedett és belekanalazgatott..

pomac 2015.02.05. 13:07:52

@lukacstoncsi: tényleg, fáj az igazság

mézescsók 2015.02.05. 13:09:50

Életemben nem írtam le és mondtam ki ezt a szót, de CSICSKAGECI lépés, hogy visszaküldik Danit és Zsuzsát. Azzal nincs gondom, ha a régi játékosok közül megy be valaki (Attila, Seri,Milo), mert nem ugyanabban a szériában, ugyanazoknak a lakóknak "segítettek", akikkel korábban ellenfelek voltak. Annyi kinti információval rendelkeznek, hogy gyakorlatilag eldönthetik a játékot. Egyikről sem feltételezek annyi korrektséget észt, hogy ne használják fel a kint tapasztaltakat.
Ezen az alapon hirdessenek győztest akár már ma este és jóval kevesebbe kerül az RTL-nek.
Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani (valamelyik régebbi szoc. politikus mondta, talán Kósáné Kovács Magda, fogalmam nincs, milyen apropóból, de egyetértek vele). Odáig rendben van, hogy a Vv-ben minden megtörténhet. Az esélyegyenlőség hiányával van bajom.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 13:10:21

@Bujumburi: a honlapon fenn van mindkét "lap", így olvasva nincs köztük semmi különbség. Az igazán aljas beszólás (Robin és a WC), Fanniék újságjában van.

lukacstoncsi 2015.02.05. 13:11:18

@pomac_ [(k)an]ál: igen nagyon fáj :D rejtett tehetség vagy ahogy látom szerintem még szavazni sem kéne a nézőknek mert te megmondod a tuti kiesőt.sokat spórolna az rtl is:))))

Krétagarbó 2015.02.05. 13:12:58

@mézescsók: nem az első lépés lenne, amikor beleszólnak a játék menetébe. de majd meglátjuk este, vagy holnap este (ki tudja ugye), hogy mi ez a visszamenetel.

Baresz83 2015.02.05. 13:13:15

@Mók_Ica: semmi gond, szerintem az öfi során is szükségem lesz az alkohol erősítő erejére (kiindulva a tegnapiból)! :))) a konténer meg amúgy is mindig kéznél van.

Bujumburi 2015.02.05. 13:13:21

@Empty Bee: Én is így gondolom, betegesen szüksége van a visszajelzésekre, de azt, hogy pl. egyértelműen rondának tartaná magát, nem hiszem. A csodálatra van szüksége és az elismerésre, figyelemre. Biztosan ez is gyerekkori dolog és bizonytalan az önképe. Volt hasonló ismerősöm, csapongott a nagyképű és a depresszív önsajnáló között. Eleinte azt hittem, hogy eljátssza az egyiket, de nem, kiderült, hogy mániás depressziós volt, és épp leszokóban volt a gyógyszerről, amit erre szedett. :D Azóta ez mérséklődött, de néha még mindig olyan, mintha kissé bipoláris lenne.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 13:13:47

@mézescsók: + 1 De már mindegy, ez már megtörtént. Nyilván azon is múlik, h mi történt, mennyi ideig voltak benn stb., de a kendőlevételi képesség szabályainak utólagos megváltoztatása és Fanni lila kendővel való megajándékozása után ez a harmadik durva belenyúlás a játék menetébe.

vastyúk is .. 2015.02.05. 13:14:59

@Bujumburi: hehehehhehehehhehehehehe. hát ez marha jó. Nálunk a szabad rablás egyedül a szaloncukorra vonatkozott, ami fent volt a fenyőfán.. úgy kellett visszacsomagolni az üres papírt, hogy anyu utána ne ordítozzon, hogy miért nem a fa alatti tálból, esszük. Hát mert abban nem volt kihívás..

Bujumburi 2015.02.05. 13:15:37

@Csak ügyesen!: Hmmm. Nemtom, úgy látszik ez szubjektív lehet, én a WC-set nem éreztem olyan bántónak, mint pl. Dóri betámadását és a sajtszagos poént. Egy ember legfájóbb pontja a külseje és a szaga, főleg, ha nőnemű. Edina külsejét pl. nem támadták.

Cirmoska11 2015.02.05. 13:15:39

Azt hol olvastátok, hogy visszamegy Zsu és Dani? Egyáltalán minek mennek vissza? És mennyi időre?

egyemakisszíved 2015.02.05. 13:18:01

@lukacstoncsi: Ha nem történt vele ilyen, hülyeség volt mondania. Dennis szépen le is csapta a labdát, hogy ő soha nem bántana nőt, még nem is rángatná meg, bármit is kap tőle.
@Bujumburi: Azért, mert Edina külsejével nincsen semmi probléma.

lukacstoncsi 2015.02.05. 13:20:10

@Bujumburi: Máskor nem hozták fel ezt neki sőt még a mű dolgait sem.Ez a feladat erről szólt mindenki azt hoz elő ami az életben is benne van az ilyen újságokban.Lehet szart kavarni, pletykálni ezt tette mindenki.Nyílván rosszul eshetett neki de szerintem ebből nem kell akkora drámát csinálni.Szerintem gáz hogy valaki mű mellel, seggel szájjal és póthajjal tud csak playmate lenni.Egy tök átlagos csajból sem lett sokkal szebb nő.

szarvas, szarvas 2015.02.05. 13:22:12

Lehet, hogy Dóri azért dugdossa a kaját, mert bármikor jöhet egy olyan tematikus hét/büntetés, amikor kipakolják a hűtőjüket. Ha nem erről van szó, akkor nem értem.

Láttam Robin badoo(?) profilját. Ha tényleg az övé, akkor nem igazán tud írni.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 13:23:10

@Bujumburi: Lehet, de ez mindkettő olyan "poén" volt, amivel maguk az érintettek is poénkodni szoktak és felemlegetnek gyakran (Dóri a súlyát, Fanni a lábszagát). Még szerintem az öf-ökben is volt, az on-okban meg nem egyszer, így nyugodtan gondolhatták, h nem írnak olyat, ami a másikat meglepi, és amit ne lenne szabad. Míg a másik, amit Fanniék írtak, nem ilyen volt.

lukacstoncsi 2015.02.05. 13:23:13

@egyemakisszíved: Lehet hogy nem viszont simán letetvedékezi meg a többi.Olyan káromkodásokat, szidalmakat levág Fanni meg mások felé hogy az már fizikai bántalmazás szinte.na persze Fanni se adós meg le is köpi.

Empty Bee 2015.02.05. 13:25:05

@Ruadhnait: Én is megsajnáltam, bár Dennisnél ez a suttyó ősprimitívség nem szándékos, ő gyárilag ilyen, valamint Fanni tudnia kellett volna, hogy Dennistől a suttyóságon kívül nem számíthat másra, azok után, hogy hogyan alázta meg a barátnőjét ország-világ előtt.

Szerintem az, hogy Fanni még egy ilyen kijelentés után is ("ha nem kapok szexet, nem fogsz érdekelni") pitizik neki a teljes realitásérzék elvesztésének köszönhető. Amint kijön, visszatér a valóságba, és valószínűleg ez csak egy apró kínos epizód lesz az életében, hogy valaha ilyen abszolút vállalhatatlan tuskó kegyeiért loholt.

Ruadhnait 2015.02.05. 13:27:47

@Empty Bee: Egyetertek veled. :)
(Bocsi, hogy ilyen gyatran fogalmazottak kommentjeim ma, de nincs idom, megis mindenaron meg kell irnom. :) )

egyemakisszíved 2015.02.05. 13:36:38

@lukacstoncsi: Kíváncsi vagyok Dennis exének üzenetére, szerintem ki fog belőle derülni, mikor vették fel. Ha hétfő után és a csaj „kedveskedni” akar neki, a csicska szót biztos beleszövi majd, esetleg gecivel kiegészítve, hogy örömet okozzon. Esetleg hogy általa is Fanninak is üzenjen. Amúgy erről a szóról a VV5 óta Cristofel Veronikához írt örökbecsű szerelmi költeménye jut eszembe a„Csicska vagy.” című, azt hiszem, az volt az első klasszikus. :)

2015.02.05. 13:41:31

@csiri bá: @-pkata-: lebuktam a szájhősködéssel :D
@Krétagarbó: pici metált felküldtem :D
@lukacstoncsi: persze, ki ki képességei szerint tudta a játékot játszani

Kréta, igazad van, sztem sem működne a zsu-dani barátság. Ha jóban maradtak volna is csak ideig-óráig maradt volna meg az ismeretség. A régi vv-lakókról sem nagyon hallani, h különösebben erőltetnék hosszútávon a kapcsolattartást (persze lehet h van aki igen de arról nem írtak sokat)

A beküldés pedig nyilván nem játékot jelent zsu-daninak, csak valami egy-két napos látogatás, max egy napra tudom elképzelni feladat gyanánt, mert nem bíznék benne h nem adnak ki kinti infot.

Sixx riport óta pedig már nem hiszek el semmi :D nyilván a dani-zsu találkozás is a szerződés része h bármikor meg kell jelenni ilyen-olyan célzattal, nem hiszem, h ők akartak ilyen nagyon találkozni. Ez is a só része.

Még egyet akartam: én zsu helyében azzal kezdeném, h fannit visszaköpöm

egyemakisszíved 2015.02.05. 13:42:21

@vastyúk is ..: Tényleg, valami páros játék volt. :)

malevil2050 2015.02.05. 13:44:05

@fosch9: Ami késik asz soahsem múllik el.

malevil2050 2015.02.05. 13:47:54

@Krétagarbó: Egen ,asz nagyon kellene ,bár mostan úgy látom elég jók békapcsolták a szűrőket,és estére mindenki megvilágosodik,és mint millió szentjancsi bogár tündökölnek majd az iccakában.A hivők megtérnek és rágyünnek,jéé ez csak 1 játékos baromság.

minden reggel 2015.02.05. 13:49:52

@fosch9: jól látom senki nem kért h legyél conchi? ;)

2015.02.05. 14:02:22

@malevil2050: vidám délelőtt van :D
@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: az biztos :DDDD
@minden reggel: nem volt tolongás! :D

@Cirmoska11: blikk és voltak linkek is az imént

2015.02.05. 14:06:32

@Krétagarbó: azt hiszem láttam erről cikket h egyik lány perelt mert bemutatták a csúnyáját a tavalyi évadban

Ditti82 2015.02.05. 14:09:26

Laci és Robin nem időjárásjelentett?

Ditti82 2015.02.05. 14:09:58

@fosch9: Bódy Sylvy is perelt ilyesmiért. :D

2015.02.05. 14:13:16

@Ditti82: biztos ő is olvasta a cikket :D

Ditti82 2015.02.05. 14:18:02

@magamat adom: Nem jó. "Námhiszámál. Ánnyi."

Tanya Jóska 2015.02.05. 14:21:26

A tegnapi rész Fanny-Dennis show volt, és mostanában szinte minden öfi csak róluk szól.
off: Zsunak valaki küldhetne egy helyesírás-ellenőrző programot. www.facebook.com/vvzsu?fref=ts

Krétagarbó 2015.02.05. 14:23:00

@fosch9: bemutatták? hogyan? Kedves nézőink, engedjék megy, hogy bemutassam Önöknek: ez itt Jane Smith csúnyája, személyesen! :)))
Mondjuk nem értem, ebben a műsorban nem az a lényeg, hogy minden látszik, akinek csúnyája van, az is? :)

Krétagarbó 2015.02.05. 14:27:18

@Ditti82: A dzsungelcelebes műsor után méltatlankodott BSZ, hogy mutatták a cicijét. Nem tudom, hogy ott volt -e olyan kikötése Bódynak, hogy nem legyen benne az adásban, mert hát neki az munkaeszköz, meg a Playboy is csak akkor nagy durranás, ha előtte nem lehet úton-útfélen Bódy cicikkel találkozni. Mindenesetre aztán nem tudom, hogy indított-e peres eljárást, vagy megegyezett a csatornával, vagy csak egy egyszerű utóhírverés volt-e, ami jó volt mindkét félnek...

Csak ügyesen! 2015.02.05. 14:28:06

Azon tűnödöm, h volt-e már olyan széria, ahol a top 6-ban még ennyi, nem párbajozott versenyző volt, konkrétan az emberek fele.

És ami még ennél is beszédesebb, h a 3-3 fiúból és lányból, az a 3, aki már kint volt párbajozni, mind fiú, míg az összes, versenyben lévő lány egyike sem volt még párbajon.

mézescsók 2015.02.05. 14:29:41

@Krétagarbó: Persze, de ami azt illeti, én egy pillanatra nem engedném vissza őket. Ha feltételezem - bár ezek alapján nem is tudom, milyen alapon -, hogy az apposok szavazatát a csatorna közjegyzői vagy akár a Hágai Nemzetközi Bíróság asszisztálásával sem befolyásolta, akkor sem lenne korrekt felülírni a nézők véleményét. Mert ilyen vagy olyan indokok miatt azok nyomogatták azokat rohadt gombokat.
Ez a széria nekem főleg azért más, mint az előzőek, mert ennyi utálatot, már-már zsigeri gyűlöletet egymás iránt még sosem mutattak a játékosok, pedig azért emlékezzünk vissza, Alakoszék villaléte sem volt piskóta. A részleteket nyilván este tudjuk meg, de mindkét visszamenő ember erős, a többieket befolyásolni képes, megosztó játékos volt. Ezzel a gesztussal egyeseket piszkosul felerősítenek, másokat legalább annyira megrogyasztanak.

@Csak ügyesen!: Tudom, hogy tök feleslegesen füstölgök.
Az általad emlegetett példákkal ez a gesztus ezért nem egyenértékű. A különleges képességek szabályai finoman szólva is vitathatóak voltak, a hv-n is polemizáltunk rajta eleget. Viszont a lakók előtt ismert volt, hogy van ilyen szabály, a lehetőség, hogy levetetik a védettséget jelentő kendőt, a széria kezdete óta ott lebegett minden alkalommal.
Az iskolás hét: ott nem képességről volt szó, még csak nem is az adott héten tanusított magatartásról, a kinti előéletről, vagy a csillagok konstellációjáról, hanem a vizsgán nyújtott teljesítményről. Volt akkora a tét - a lila kendő -, hogy az akkor nagyon-nagyon kiválasztás esélyes Fanni hajtson rá és ahogy emlékszem rá, jó teljesítményt nyújtott. Az eredmény ellen legjobban füstölgő Dani sem volt jobb, Edinára meg 2x is rászólt a töritanár, hogy amit mond, az blabla. A többieknek persze azt adta elő, hogy mindent tudott, de láttuk a vizsgát, tudtuk, hogy ez közel sem volt így. Fanni. kendőt nem valami váratlan isteni ajándékként kapta és nem is a csilingelő nevetését díjazták.

2015.02.05. 14:40:53

@Krétagarbó: majd megkeresem :a cikket )

Ruadhnait 2015.02.05. 14:42:21

@mézescsók: Azon gondolkodtam, (bar tudom, hogy ez regen volt), de en akkor is bundanak gondolom a Fanni megkendozeset. Tesibol meg enekbol hogy lehetett a vizsgan nyujtott teljesitmenyrol beszelni, mikor se nem enekeltek, se nem tesiztek aznap? A "jegyeik" meg az egesz hetes teljesitmenyuk alapjan, meg a Fanni egyikbol sem erdemelt otost, foleg nem tesibol, mert o volt az egyik (es Denisz), akik a cicifogdosas alkalmaval orai munka egyest kaptak. Megis otost kapott mindkettobol (azt hiszem). ?

Tanya Jóska 2015.02.05. 14:48:45

@Ruadhnait: Ráadásul ha jól emlékszem iskolában osztályozták a magatartást is, és amit az a csaj leművelt azon a héten elég bicskanyitogató volt.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 14:49:35

@mézescsók: A levétel nem azért volt gáz, amit írsz, hanem azért mert eredetileg csak a párbaj és a kiválasztás között lehetett volna felhasználni a képességet, aztán Maci kiesése után hipp-hopp ez a szabály átváltozott arra, h egész a kihívásig felhasználható, magyarán gyakorlatilag közölték Danival, h vedd le Laciról a lilát, Zsuval meg azt, h Lacit vidd ki.

Az érettségi héten pedig amit bevágtak, csak azt láttuk, abból ugyan én meg nem tudtam állapítani, h valóban Fanni volt-e a lejobb vagy sem, de már azon a napon, amikor megmondták h lila jár a hétért, kb. mindenki mondta itt a fórumon, h Fanni fogja kapni.

De említhetném azt is, h Dennis gyámság alá került és nem tehettte a jelét úgy, ahogy akarta (mondta utána, h eleve azért tette Danira, mert úgy gondolta, h azt nem teszik át, egyébként Edinára tette volna).

De egyébként egyetértek, ez eddig talán a legdurvább beavatkozás, max. akkor tudnám elviselni, ha csak 1-2 óra és csak és kizárólag feladatvégzés, semmi más, de ez úgy sem így lesz, nyilván lesz interakció és igen, ezzel lesz akit nagyon erősíteni fognak (Edinát), míg másokat gyengítenek (Lacit, esetleg Fannit), és lesz akiknek se nem oszt, se nem szoroz (Robin, Dennis, Dóri), amivel szintén előnybe kerülnek. Én ilyet max. régi játékosokkal engednék meg, a mostaniakkal pedig max akkor, amikor már csak hárman vannak. Még ha nem is fognak semmi kinti infót mondani, úgyis minden mozdulatukat, elejtett szavukat górcső alá fogják venni a bentiek, és annak alapján módosítgatni fogják az elképzeléseiket, viselkedésüket. Edina meg kijöhet a depiből, külső segítséggel. Szóval nagyon nem tetszik a dolog.

minden reggel 2015.02.05. 14:55:03

@fosch9: az merikaiak mindenért perelnek nem, :)

Krétagarbó 2015.02.05. 14:59:54

@mézescsók: Dani helye még ki sem hűlt, ebből azt gondolom, hogy nem egy-két napra küldik őket vissza, hanem csak egy feladatra. Most médiahét van, biztos vmi játékban vesznek részt. A régebbi játékosok visszaküldése több napra egyébként sem ilyenkor szokott lenni, hanem később, amikor már csak 3-4 játékos marad a játékban.
Hogy ez a (szerintem 1-2 óra) kit mennyire erősít meg, vagy gyengít meg, ezt persze nem lehet tudni. Sztem Daniék saját, jól felfogott érdekükben sem adhatnak instrukciókat a még játékban levőknek, ezt sztem a csatorna munkatársai jól el is magyarázzák nekik, és persze Daniék érdeke nyilvánvalóan nem az, hogy az rtl-t magukra haragítsák.
A sulihéttel kapcsolatban már korábban is leírtam, nem tartottam igazságosnak, sem azt, hogy egy vizsga eredményétől függjön egy értékes lila kendő (mondjuk azt sem tartottam volna annak, hogy ki milyen tanuló, mert mindegyik eltérő szinten van), sem azt, hogy Denniszt büntették a jelrakás lehetőségének elvételével. Ezekkel mind-mind durván belenyúltak a műsor folyamába. Ezzel a mostani lehetőséggel - főleg, ha igazam lesz és csak egy feladat erejéig mehet be Dani és Zsu - sztem nem nagyon tudnják manipulálni a játék menetét.

Magg. 2015.02.05. 15:01:05

@Ruadhnait: az, hogy nem mutatták, még nem jelenti azt, hogy nem is történt meg a tesi és énekvizsga. Akkor szted Edina pl. le sem vizsgázott matekból, mert nem mutatták?

Nem az egész heti teljesítmény számított, ezt is megbeszéltük itt már párszor.
A tanárok elmondták rögtön az elején, hogy csak a vizsgán nyújtott teljesítmény a mérvadó!

Ruadhnait 2015.02.05. 15:02:03

@Csak ügyesen!: Egyetertek veled. Es ha akkor a Dani nem veszi le a lilat (ahogy eredetileg a szabaly volt), akkor Zsu valoszinuleg ot viszi, szerintem o ellene is kiesett volna, mert a Dani tarsolyaban ott lett volna, hogy "ja, oke, lehet, hogy tamadtalak a dzungelheten, de elotte csak en alltam melletted, most meg kihivsz, ez mi?". Akkor a Dani elvezte volna a vedettseget, Dennisz Lacit vitte volna, es kinn is hagyja. Szerintem Edina jobban jart volna ezzel. De amugy mindegy, mert nem igy lett, mert belenyultak.
Ha a Dennisz az Edinara tette volna (ha nem veszik el tole a jelrakast, csak a szuperkepesseget) akkor is o ment volna, mert a dontes akkor is a Lacieknal lett volna.
Na mindegy, leirtam a volna szot vagy szazszor...

Ruadhnait 2015.02.05. 15:06:08

@Magg.: A tesi es enek vizsgat senkinel nem mutattak, nem lattam oket tesiruhaba oltozve. A tobbit meg legalabb egy embernel mutattak, igy tudom, hogy mindenki vizsgazott a tobbibol. Egyebkent a bevagott reszeknel, ahol Edina rizsazott a toribol, a Fanni se tudta, hogy mivan rokoko ugyben, pedig milyen erdekes elotte azt hangoztatta, hogy "jaj tanarur, egesz ejjel a rokokot tanultam" es milyen meglepo, hogy a vizsgan is azt huzta. Egyebkent ez mar leragott csont, szoval nekem mindegy. :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2015.02.05. 15:07:52

hát nem lesznek bent sokáig, most volt az rtl-en a beharangozó, hogy holnap reggel gyúrós józsi és vv dani lesz a vendég.

Krétagarbó 2015.02.05. 15:08:17

@Magg.: de egy vizsga mindig szubjektív valamennyire. ennél akkor már az arénás feladatok is igazságosabbak voltak a lila kendőéért, főleg, hogy az benne volt eleve a műsorfolyamban, többször, több héten át volt mindenkinek lehetősége, hogy megküzdjön a védettségért.
Dennisz büntetése pedig teljesen abszurd volt, mivel ezt elvileg a vizsga előtt nem is közölték velük, csak a bukás után derült ki, hogy lesz büntetés, és az mi is pontosan. A lehető legrosszabb dolog, egyrészt kihagyják azt a lehetőséget, hogy ne csak a pozitív dologgal (védettséggel) de a negatív dolog elkerülésével (büntetés) is motiválják őket a tanulásra, másrészt ez megint csak növelte bennük a bizonytalanság faktort. (Persze, aztán lehet, hogy pont ez volt a céljuk...)

Krétagarbó 2015.02.05. 15:11:11

@ミラ: én is azt tippelem, hogy ez csak ilyen 1-2 órás feladat lesz. Mindkét kiesett játékos álma a médiában való szereplés, lehet, hogy ezzel kicsit kompenzálni akarják őket (mivel lemaradtak erről a tematikus hétről), ezt el tudom képzelni. Azt nem, hogy több napra most visszaengedjék őket.

Magg. 2015.02.05. 15:16:48

@Krétagarbó: persze, teljesen egyetértek azzal amit írtál, csak a tényszerűség kedvéért jegyeztem meg, hogy attól, hogy nem mutatnak meg nekünk valamit, még megtörténhetett.
Normál iskolában az sem életszerű, hogy csak az adott, pillanatnyi teljesítmény alapján osztják ki a vizsgajegyet.

Valami rémlik, mintha az egyik régebbi évad történéseit szinte egész nap követni lehetett vmelyik tévécsatornán, legalábbis nem csak az esti 45 perces összefoglaló volt, hanem naponta többször volt élő (vagy szerkesztett) adás bentről.

Ruadhnait 2015.02.05. 15:17:18

@Krétagarbó: Emlekszel, tegnap beszeltuk a videouzenetekkel kapcsolatban, hogy a Dennisz volt baratnoje szegyelli vagy nem szegyelli magat, meg, hogy lejaratja, vagy nem jaratja-e le magat? Hazamentem, elmeseltem a paromnak (aki nem nez VV-t, nem azert mert nem erdekelne, csak nem tud magyarul) es azt mondta, hogy szerinte batorsagra vall, ha bevallalja, nem lehet mindenki ilyen felos mint en, szoval fogadjam el, hogy neked volt igazad. Szoval most el kell ismernem, igazad volt. :D

Magg. 2015.02.05. 15:21:45

@Ruadhnait: ez most már biztos? Denisz kapott üzenetet? Mikor derült ki és leadták már? Lehet, hogy bealudtam kissé a tegnapi összefoglalón?

minden reggel 2015.02.05. 15:22:07

@Krétagarbó: amikor Zsu kijött és kérdezték a médiáról, akkor elg határozottan azt mondta hogy na azt nem, már nem. Bár nála sohasem lehet tudni mikor mit mond :) és mi az igazság :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 15:22:44

@Ruadhnait: A durva beavatkozások már ott kezdődtek sztem, hogy Zsu többszörös csengetésére a gumiszabályok miatt nem reagáltak semmit a dzsungelhéten a szerkik. Ha akkor reagálnak, akkor vélhetően nem tudták volna túltolni a renitensek a királybuktatást, ergo Zsunak pl. nem ugrik 10% körülről 40% felé egy hét alatt (nem a játékban nyújtott teljesítménye, hanem a sajnálatfaktor miatt) a kinti népszerűsége, míg a Bt maradék tagjainak nem zuhant volna egyenként kb-10-15%-al a népszerűsége ugyenezen ok miatt. Folytatódott aztán a gyakorlatilag akkorra már 0% felé konvergáló kinti népszerűségi értékekkel rendelkező Maci féle hirtelen játékból való kieséssel a kiválasztás napján (számomra az azóta levő történések, és Maci színészi képességeinek ismeretében legalább 50%-san kétséges, hogy valódi betegség volt-e). Mindenesetre, ha valódi is volt, akkor miért nem lehetett a kiválasztást és a kihívást törölni, illetve legalább egy héttel elhalasztani. Felreppentek közben hírek egyébként az Edina nagypapa halálhírének időzítési kamuságáról is. A sulihéten néhány szereplő karakter felhúzása, míg Dani karaktergyilkolása. Summa-summárum a Zsu párbaj óta ennek a játéknak a verseny része egy kiszámíthatlan orosz rulettre emlékeztet, melyben a tuja power rulez elv érvényesülése mellett a megosztó/ tudatosan konfliktus generáló taktikusok csak szenvedtek, két játékos pedig ennek következtében elhullott...

Ruadhnait 2015.02.05. 15:23:02

@Magg.: Nem tudunk semmit, en legalabbis. Csak talalgattunk, hogy valoszinuleg o lesz, aki kap majd, mert abbol lenne a legnagyobb durranas.

minden reggel 2015.02.05. 15:24:13

@Ruadhnait: ezt írtuk tegnap :) hogy önmagának fog számítani, hogy megtette és 'szembenézett vele' :)

Magg. 2015.02.05. 15:24:51

@Ruadhnait: ja, értem. Én is Denisz exbarinőjére szavaztam. :)) Köszi!

Ruadhnait 2015.02.05. 15:25:18

@minden reggel: Jo, ertem most mar. :D Tobb embertol kellett hallanom. En felnek meg szegyenerzet lenne bennem, mert felos meg nyuszi vagyok.

Krétagarbó 2015.02.05. 15:29:46

@Ruadhnait: hihi, köszi:) (szárátámháigázámván:)))
Vicc nélkül: sztem is kell hozzá bátorság, meg egy egészséges önbizalom, vagy mi. Szóval, amikor tudod, hogy te mit miért csinálasz, és nagyjából leszarod, hogy X vagy Y erről mit gondol.

Bujumburi 2015.02.05. 15:30:34

Tudja valaki, hogy a marlenkázós duma egyébként hogy jött anno Zsuval kapcsolatban? A legeslegelején nem láttam minden t részt.

minden reggel 2015.02.05. 15:31:07

@Ruadhnait: sajnos az ember sokszor magára veszi a felelősséget, és szégyelli magát valaki más viselkedése miatt. mondjuk Deniszék teljes sztoriját nem ismerjük, de kifejezetten a szakításos megalázásért csak ő a felelős.
az értelmes emberek úgysem azt nézik hogy de égő hogy egy ilyen emberrel volt eddig, hanem azt, hogy normális ember nem alázza így meg a másikat.

Krétagarbó 2015.02.05. 15:31:50

@minden reggel: Igen? Én azt hittem, mivel dolgozott a helyi TV-ben is. És általában akit megcsap a média szele, nehéz lekattanni a kameráról. (legjobb példa erre Alekosz)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 15:32:03

@VV Erőlegény: Úgyhogy bocsi, és elnézést kérek mindenkitől, aki nem így gondolkozik, de innentől kezdve engem már nem érdekel, hogy hol, még hányszor és milyen mértékben, valamint kivel lesz beavatkozás a játék menetébe. Kényelmesen hátradőlök a fotelben hogyvoltolok és sodródom az eseményekkel.

kamilla123 2015.02.05. 15:32:16

@VV Erőlegény: most vettem észre, hogy küldtél nekem tegnap puszit! De jó!!! :-))) feldobtad a napom :-)) <3

minden reggel 2015.02.05. 15:32:46

@Bujumburi: nem úgy volt hogy Dávid várja őt kint majd marlenkával ? mert tuti hogy megvárja :) kíváncsi vagyok ezt a szálat felmelegíti e az rtl

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 15:33:37

Különben érdekelne, hogy jelenleg hány % körül lehet a VV7 nézettségi indexe? Van erre vonatkozóan valakinek valamilyen hiteles adata?

minden reggel 2015.02.05. 15:34:24

@Krétagarbó: abban az interjúban mondta amit a párbaj után csináltak. lehet hogy első gyomorgörcsre mondta csak :) vagy direkt mindennek az ellenkezőjét mondta. Edina nem bajuszos és a többi

Bujumburi 2015.02.05. 15:34:39

@minden reggel: jé, ez mikor volt? nem is hallottam.. én úgy tudtam, hogy eleve ezért akart bemenni.

Ruadhnait 2015.02.05. 15:36:17

@minden reggel: Ezt en is mondtam meg tudom, hogy o felelos erte egyedul. En nem azert nem vallalnam be, mert magamat hibaztatnam. (Ez nem azt jelenti, hogy neki is magat kell.) Egyszeruen nem akarnek ennek a resze lenni tovabb egy pillanatra sem, nem akarnam, hogy a nevemet az ovevel egyutt emlegessek es 6 loval se lehetne berangatni egy studioba, hogy uzenetet kuldjek, vagy egyaltalan szoba alljak egy akkora fereggel, miutan ennyire megalazott. De ez csak en vagyok, ezek szerint o bator es fel mer allni, hogy kimondja a velemenyet, ezzel kicsit visszanyerve a meltosagat, amit a Dennisz megprobalt lerombolni. Most mar jol latom?

Bujumburi 2015.02.05. 15:36:21

@minden reggel: Egyszer Dávid volt a belevalóban, amikor kivesézték Zsut és egy oltári nagy tahót alakított. Zsu meg nem hajlandó vele beszélni emiatt. "Dávid miattam akart érdekesnek tűnni"

Krétagarbó 2015.02.05. 15:36:36

@Bujumburi: ez furi egyébként, mert amikor Dávid kiesett (ő volt az első kieső és Zsu vele kavart), az ő búcsúlevelében volt az, hogy majd ha kijön Zsu, elviszi "marlenkázni" jelentsen ez bármit is. Azért gondoltunk bele ebbe a sütikézésnél kicsit többet, mert eléggé somolygósan nyugtázta ezt Zsu is, meg hát mi is rosszindulatúak vagyunk, vagymi.:)))
De ez nem Dani projekt volt, ezért nem is értem, hogy jött ez most ide...

Bujumburi 2015.02.05. 15:37:10

@VV Erőlegény: sokat köszönhetnek a hogyvolt bognak. :)

Bujumburi 2015.02.05. 15:37:52

@Krétagarbó: á-háááá! köszi, nem tudtam, de Dávid volt ezzel kapcsolatban a belevalóban.

minden reggel 2015.02.05. 15:38:36

@Bujumburi: nem tudom most mit akar, és azt sem hogy pontosan miért ment be, csak az interjúban elég undorral mondta hogy soha többé. lehet hogy csak villacsömöre volt. azóta már kipihenhette magát.

minden reggel 2015.02.05. 15:40:09

@Bujumburi: Dávid szemét volt a belevalóban . gusztustalanul beszélt.

MacákékIcukája 2015.02.05. 15:43:32

@minden reggel: miket mondott? Nem lattam azt a BV-t...

Krétagarbó 2015.02.05. 15:44:22

@Bujumburi: Amikor Zsu bement a villába, aznap éjszaka vmi volt a takaró alatt, hpgy mi, az nem derült ki igazán, Zsu tagadásban volt (Dani előtt leginkább) szégyellte, tagadta, míg Dávid Macinak azt mondta, hogy a "hegye bent volt"... Ez addig nem is nagyon került elő, amíg Dávid ki nem esett és a végrendeletében kiterítette a kártyáit, amitől Zsu teljesen zavarba jött és Dani kérdésére továbbra is tagadta a dolgot (nekem akkor az egész kommunkiciójából, meta is, az jött le, hogy hazudik), és ehhez sztem tartja is magát. Dávidnak meg gondolom nem tetszik, hogy letagadták, így ő meg ezért lehet bunkó kicsit Zsuval...

candyperfumegirl 2015.02.05. 15:49:27

@Krétagarbó: igen. Valamelyik cikkben benne is van, hogy egy, a médiahéthez kapcsolódó FELADAT miatt megy be Dani és Zsu, gondolom, interjút kell velük csinálni, esetleg vitaműsort levezényelni. Teljesen kizárt, hogy hosszabb ideig maradnának, sőt valószínűnek tartom, hogy a feladaton kívül nem is fognak tudni beszélgetni velük.

minden reggel 2015.02.05. 15:53:17

@MacákékIcukája: először előadta mennyire odavan zsu-ért, hogy alig alszik, megvárja, majd elkezdte fikázni. nekem nem tetszett. olyan viccesre próbálta venni a figurát de izzadságszag lett csak belőle. mint amikor első nap beugrott a medencébe (Jézusos??? ha jól emlékszem) fecskében

Krétagarbó 2015.02.05. 15:55:51

@minden reggel: őszintén szólva nekem az az ember nagyon furi volt, és női szemmel nem találtam egyáltalán vonzónak. Nem is értettem, hogy Zsunak mi tetszik benne, de hát ízlések és pofonok...

Krétagarbó 2015.02.05. 15:56:38

@candyperfumegirl: akkor ezek szerint írták is, hogy csak 1-2 órás dolog. köszi:)

minden reggel 2015.02.05. 16:06:38

@Ruadhnait: az is érthetô, amit te mondasz, hogy ne is lásd többé. Meg szembe is lehet vele nézni ;) csak nehogy emiatt a csaj szegyellje magát ;)

kamilla123 2015.02.05. 16:06:48

most tartok az előző poszt alatti kommenteknél és vki írja, h Dani és Zsu teljes értékű játékosnak megy vissza. Ez igaz?? mert akkor jupppiéjjj!! :-)) Én már úgy vagyok, h akár Dani is megnyerheti, csak beszéljék meg a taktikát Zs-val, aztán virítson neki is valamennyi lóvét a nyereményből :-)) vagy fordítva :-)

MacákékIcukája 2015.02.05. 16:09:53

@minden reggel: erdekes alak lehet ez a David, szerencsere pont akkor esett ki, amikor en elkezdtem nezni... Es tenyleg fura

Krétagarbó 2015.02.05. 16:11:04

@kamilla123: nem akarom letörni az örömödet, de nem hiszem. (nem is lenne igazságos ez, a többiekkel szemben sem.)

minden reggel 2015.02.05. 16:11:50

@MacákékIcukája: nekem nagyon taszító volt. Mint pasi különösen ahogy Kréta is írja

Kosztarika 2015.02.05. 16:12:47

@Csak ügyesen!:
"olyan "poén" volt, amivel maguk az érintettek is poénkodni szoktak és felemlegetnek gyakran (Dóri a súlyát, Fanni a lábszagát). Még szerintem az öf-ökben is volt, az on-okban meg nem egyszer, így nyugodtan gondolhatták, h nem írnak olyat, ami a másikat meglepi, és amit ne lenne szabad. Míg a másik, amit Fanniék írtak, nem ilyen volt."

Véleményem szerint (ami persze nem szentírás :D ) azért a DenDóFan se bánt kesztyűs kézzel az ellenfelekkel. ( konkurrens celebekkel ). Nem hinném, hogy érzelmekkel poénkodni, vagy - kissé burkoltan ugyan - de lebuzizni valakit sokkal elegánsabb lenne.

Ruadhnait 2015.02.05. 16:13:08

@Krétagarbó: @kamilla123: Meg a nezokkel sem, mert akkor minek szavaz barki is, ha utana csak ugy visszarakjak a kirakott embereket.

kamilla123 2015.02.05. 16:17:19

@Krétagarbó: ja, azt nem mondtam,h igazságos :-)

kamilla123 2015.02.05. 16:21:03

Fanninak kifejezetten jól áll ez a konty a feje tetején. Annyira elegáns.

mézescsók 2015.02.05. 16:22:59

@Ruadhnait: Tesiből és énekből baromság is lett volna vizsgázni, már amennyire vizsgának tekinthetjük ezt a hókuszpókuszt, lévén készségtárgyak. Egyébként nem kapott jelest rájuk, mintha négyesre emlékeznék. A csatorna kavarását (Fannié legyen a kendő)nem tartom kizártnak, de nem is erről írtam, hanem az elvről. Dennis mintha megbukott volna tesiből, de mérget nem veszek rá és mindegy is. Az iskoláshét viszont akár volt bunda, akár nem, messze nem olyan hatású (ki nem szarja le, ha nem sikerül: elbohóckodnak holmi gyámsággal és annyi, ráadásul remek műsoridőre ad alkalmat), mint két volt lakó visszavonulása.Bármeddig maradnak, megerősíti azokat, akik kedvelték őket. Informálni meg sokféleképpen lehet.

@Csak ügyesen!: már a képességek bevezetése után volt vita a kommtársak között egyes szabályokkal kapcsolatban, pl. hogy hányszor alkalmazható, mikor, stb. Amikor a gumiszabályokra utaltam, ugyanerre gondoltam, nevezetesen, hogy a kiválasztás után kerülhetett le Laciról a kendő, ezzel kihívható lett. (Valaki mintha reklamált volna ez ügyben, de választ nem tudom, hogy kapott-e.) Nyilván mindenki minél tovább békén akar maradni, de azért az is tény, hogy a párbaj lehetősége - különösen a végjáték felé - mindig ott lebeg valahol. Szóval nem akkora meglepetés.
Infót sokféleképpen lehet adni, nemcsak úgy, hogy konkrétan elmondja X villalakónak, hogy milyen kint a megítélése, stb. Elég ahhoz az is, hogy mondjuk üdvözlésképpen átöleli és odasúgja, hogy vigyázz Y-nal, nem őszinte, esetleg papírt csúsztat át, vagy hagy ott.
Mindenesetre nem lesz mindenki felhőtlenül boldog.

@Krétagarbó: Azzal nincs bajom, ha régi lakók mennek be, mert nem érintettek érzelmileg sem az ügyben. De ebben a szériában olyan indulatok kavarogtak, amilyet én még Vv-ben nem láttam. Az előző szériák idősotthonok nyuggerei jutalomüdülései voltak ehhez képest.
Persze, hogy megkapták a visszamenők az instrukciókat, biztosan meg is esküdtek rá, hogy ők aztán sosem semmit nem árulnak el, életüket és vérüket a csatornáért. De egyszerűen nem tudom elképzelni egyikről sem, hogy valamiképpen ne használná ki a helyzetet, ha már így adódik. Zsuzsa és Dani törleszthet és van is mit, de ha nem tennék is: már önmagában az, hogy bemennek... Annyira ingerszegény az a környezet, hogy bármilyen változás - hát még, ami ennyire közeli, élő és fontos - alaposan felkavarja a kedélyeket.
Mindegy, meglátjuk, mi lesz este. Inkább nem vészmadárkodom.

kamilla123 2015.02.05. 16:31:13

Istenem, Edinka ugyanazt csinálja Robinnal, mint anno Danival (most nézem a tegnapit).
Robin azt mondja az újságkészítői értekezleten: Mindanki lúzer.
Erre Edinka: mindenki lúzer, legyen ez. Mit szólsz? kérdez vissza Robinnak.

ÁÁÁ, adjatok egy fagyasztott pontyot, h hókon vághassam ezt a csajt.

mézescsók 2015.02.05. 16:32:50

@Krétagarbó: "...elviszi marlenkázni...", jelentsen ez bármit is? A marlenka egy négy lapból álló süti, a lapok között krém. Mondjuk én nem szeretem, mert nem vagyok édesszájú. Szóval, ha valami általam nem ismert szleng szerint nem jelent mást, akkor a marlenkázás közös süteményezést jelenthet.

Krétagarbó 2015.02.05. 16:38:07

@mézescsók: persze, sütizés. de volt vmi éle, kettejük közötti szleng. de lehet, hogy csak beleképzelem, mondom, hogy rosszindulatú vok:)

Ditti82 2015.02.05. 16:42:17

@Krétagarbó: Ejnye már, no...
@kamilla123: Amúgy igen. Nem kazal. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 16:45:53

Hát ez nagyon jó volt , Candy.:)
Az öfit nem hallottam, csak láttam az ordító kölöktől, de éjfél után feltolták a videótárba retekék.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 16:47:47

@Krétagarbó: Szerintem onnan volt, h amikor Zsu beírta az FB oldalára, h Dani találkozni akar vele és megtegye-e ezt, Ati beírta neki, h mindenképp és egyenek egy marlenkát. Vagy legalább is ez rémlik nekem, de amikor le akartam csekkolni, nem találtam VV Ati beírását, nem tom, lehet h én vagyok béna, vagy törölte azóta.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 16:48:44

@mézescsók: Pont azért küldik be őket, h felkavarják a kedélyeket, szóval nincsenek illúzióim.

kamilla123 2015.02.05. 16:55:57

@Csak ügyesen!: biztos vagyok benne amúgy, h a szerkik már nem merik a véletlenre bízni a dolgokat és megfelelő instrukciókkal küldik be őket. Lehet,h pl Zsunak el kell majd beszélgetnie Lacival, vagy nemtom. Rá kell másznia Deniszre stb... Gondolom, van a szerződésükben olyan, hogy miután kiestek, akkor is szabadon használhatják őket a műsorhoz. Remélem, legalább vmi plusz zsetont adnak nekik ezért. Főleg Zsu-nak, mert neki ez külön tortúra lesz, Dani legalább jól érezte magát bent.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 16:56:18

@kamilla123: Ebben teljesen igazad van (mármint hogy Robin lesz talán Dani2), csak emiatt nincs bennem a fagyasztott ponty reakció Edinával szemben. Ez az ő taktikája Kamilla.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.05. 16:57:32

@VV Erőlegény: És talán inkább ösztönös, mint tudatos....

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2015.02.05. 16:57:49

Robinka nagyon aranyos volt, ahogy rácuppant cigizés közben dennisre. Még nyilvánvaló kamuzásra is hajlandó volt (engem is leköptek - visszaköptem - na várjál, hogy is volt). Mindegy ezért ne hibáztassuk, szegényke csak hímtársaságra vágyik: bandázni, beszélgetni. Ezt Lacival nyilvánvalóan nem lehet, így marad DE-NESH. Elvégre még mindig ő áll hozzá a legközelebb, egyem a kis tuja lelkét. Amúgy neki van még egy szuperképessége, a Finom Robinpszichó, majd tessenek a következő öfikben figyelni, a srác nagyon kis aljas beszólásokkal tud operálni ha akar és éppen nem a "hallgatás közbeni sorok élvezésével" van elfoglalva.

A fannyka dennis "szituésön"-ről déneske adott nagyszerű beszámolót a riportszop-ában: "mint két tizenötéves úhúúúristen." Ettől függetlenül nem bírják ki egymás nélkül. "Se veled, se nélküled szindróma" - Dr. Robinhood.

Sajnos - bár várható volt - unalmaska volt most az utóbbi két öfi. Valahol mondjuk lehetett számítani rá, de hogy déneske és fanny (Y) köpködős óvodai farsangos mutatványa legyen a legnagyobb produkció? Hát ez is csak az erejüket minősíti. Ketten is viszik a műsort (konteókedvelők részére: vitetik). A médiahét egyelőre nem sok extra kontentet termelt ki magából, az itt fentebbi kommentekben említett danika zsuzsika feladatos beköltözés talán egy délelőttre-délutánra felpezsdíti a kis (h)arcosokat. Remélhetőleg.

kamilla123 2015.02.05. 16:59:35

@VV Erőlegény: tudom, de attól még idegesít. Oké, legyen frissen fogott ponty. Az még puha :-)

Csak ügyesen! 2015.02.05. 17:06:05

@kamilla123: Én is így vélem, h lesz némi útbaigazítás, ha nem is direktvbe, de h mit várnak. Igaz, akkor sem értem, a bentieknek Zsu már régmúlt, lezárták azt a sztorit, Lacival töviről hegyire megvitatták a párbajon, mi értelme lenne már megint ezen rágódni? Főként h a többség már a párbaj idején túl volt az egészen. Max Fanni fog Daniék kiemetele után puffogni egy sort, h Zsu még nagyképűbb, mint volt, aztán ennyi. Dani meg még csak 3 napja hagyta el a Villát, így azon kívül, h felszedje Edinát a padlóról, nagyon más funkciója nem lehet.

Bujumburi 2015.02.05. 17:21:20

@Csak ügyesen!: aztaaaaa... micsoda szemfüles vagy!!!! tuti törölte, Ati mindent töröl egyébként, ami ilyen jellegű.

Cirmoska11 2015.02.05. 17:21:25

@VV Erőlegény: ez egy decemberi adat: ValóVilág: 101 559 (7,3%) – december 16.

encek 2015.02.05. 17:40:33

@Krétagarbó: "Dávidnak meg gondolom nem tetszik, hogy letagadták, így ő meg ezért lehet bunkó kicsit Zsuval... " Kicsit?? Egy igazi , magára valamit is adó férfi, soha... semmilyen körülmények között, nem dicsekszik a trófeáival. Ez egy ócska szar alak. De ha úgy történt, akkor is .... mi van?
A bentiek közül az dobja rá az első követ, aki egy hangyányit is különb mint ő.
Hajrá Fanni!! :D

minden reggel 2015.02.05. 17:42:04

@encek: ha jól látom elsô eset hogy mindenki egyetért ;) Dávid egy tuskó

Puncylla 2015.02.05. 17:44:36

@VV Erőlegény: És neked mindegy, hogy kinek mi a taktikája? Minden taktika egyenlő értékű? Na ne!

másodpéldány 2015.02.05. 17:49:51

@mézescsók:

"Az előző szériák idősotthonok nyuggerei jutalomüdülései voltak ehhez képest."

nekem az összes vv közül, amit láttam ez avv 7 a leginkább a napos üdülő...

vv4, vv5, vv6 mindegyik tele volt véres drámával és feszültséggel...

melyek közül a vv5 volt a legrosszabb széria számomra, mert egyetlen totális, véreres
manipulátorra épült, a többi vv-ben sok szerethető figura volt és nem volt ennyire eluralva, leteperve egyetlen terrorista által...

ez a vv7 a legkevésbé rázós az összes közül... olyan, mint egy könnyű téli utazás, egy habcsók madártej után...

másodpéldány 2015.02.05. 17:59:09

@encek:

" Egy igazi , magára valamit is adó férfi, soha... semmilyen körülmények között, nem dicsekszik a trófeáival."

a BV-ben Dávid úgy hazudott Au-nak, hogy így is lehessen érteni, amit mond, meg úgy is... szóval kétféleképpen...

AU többféleképpen fogalmazott, valami olyasmi volt a kérdés, hogy valami bele lett téve valahova az első este?

de ez alatt azt is lehetne érteni, hogy a hímtag a kézbe... ami eléggé más, mint egy hirtelen felindulásból elkövetett kopuláció...

nem tartom valószínűnek, hogy zs már az első éjszakán összeadja magát ilyen módon a vellában, nem látszik plauzibilisnak, max lehetett valami simogatósdi, de dávid tényleg egy jellem nélkül való, amiért ország-világ előtt ilyen kétértelműen nyilatkozik,

így állított is valamit meg nem is, és egyáltalán nem érdekli, hogy ennek milyen következményei vannak zsére nézve...

de hát arról a paliról sütött a ridegség és antiszociális karaktere, már a bemenetelével elárult mindent, zsé csak azért állhatott szóba vele, mert állítólag egy szállodában tartották őket, és egyedül őt ismerte...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 18:14:27

@Fu Szekh Li: nem, nem nagyon szeretem, max mustár, citrommal.

De rengeteg a program. ;-)

csipkebogyótea 2015.02.05. 18:14:55

@mézescsók: A vizsgákról te csak azt láthattad, amit a szerkesztők bevágtak. Maradjunk ennyiben.

Empty Bee 2015.02.05. 18:21:38

Az villaélet izgalomtartalma végleg a béka szintje alá esett, ha a mai öfiből ez a legizgalmasabb momentum, amit az előzetesbe tettek:
rtl.hu/rtl2/valovilag/robina-a-vv7-legujabb-jatekosa

pomac 2015.02.05. 18:23:47

@lukacstoncsi: el vagy varázsolva jobb ha felébredsz ,biztos daninak köszönheti azt a 70-30 % nem is azért ahogy viselkedtek vele,ez nem jóslás hanem tény ,jobb ha leszállsz a magas lóról mielőtt leesel, múltkor is hülyeségeket irkáltál és utána elhúztál, de látom folytatod

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 18:27:39

@Empty Bee: és mióta van netjük, hogy tudják olvasni a hozzászólásainkat meg a postokat?

encek 2015.02.05. 18:30:17

@másodpéldány: Nem tudom, én egy olyan riportot láttam közvetlenül az után, hogy kiszavazták, amiben előadta, hogy ő a VV történetének első játékosa aki az első 6 órában dugott. Lehet, hogy félre értettem valamit? Remélem más is látta ezt a beszélgetést. Amióta kijött, ebből a storyból próbál megélni. Tetszik a véleményed róla. Zsu azt mondta tetszett neki a pasi, látott benne fantáziát, viszont nem ez volt az egyetlen amiben Zsu melléfogott. Sajnálom, hogy kiesett, neki drukkoltam.

Fu Szekh Li 2015.02.05. 18:37:47

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Azt látom, de elég kevés benne a kedvemre való. Napóleon Boulevard létezik még? Nem gondoltam volna. Az egyetlen izgalmas program a Veled való találkozás lenne :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 18:42:02

@encek: Az a belevalóban volt, és tán AU adott neki vmi díjat, de nincs fenn az a video. Belevaló csak jan. 3-tól van fenn, sajna, ez meg november végén volt valamikor.

Magg. 2015.02.05. 18:58:37

@encek: @-pkata-: nem a Denisz dicsekedett vele, hogy a VV-k történetében ő dugott leghamarabb?

másodpéldány 2015.02.05. 18:59:07

@encek:

"én egy olyan riportot láttam közvetlenül az után, hogy kiszavazták, amiben előadta, hogy ő a VV történetének első játékosa aki az első 6 órában dugott. "

kérdés mit dugott meg? a konyha kredencet? az ő szava áll zséé-vel szemben, de valahogy nem valószínű, hogy első este ez összejöjjön... és bármi is történt a pali magatartása visszás...

Magg. 2015.02.05. 18:59:27

@Empty Bee: ez vajon valami feladat vagy Robin bevállalta a valódi nemi identitását? :))

Gonosz törpe 2015.02.05. 19:02:22

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Gyere te!
Tényleg, nem mennél be a vellába? Egy korbáccsal.

másodpéldány 2015.02.05. 19:06:43

@Magg.:

szerintem robin nagyon is hetero, azt nem lehet megjátszani, ahogy felhörpintette volna Dórit, ha az engedi az egyik buli után... ez volt az egyetlen "aktus" a vellában, amely még engem is hogyismondjam csak... felrázott, vagyis inkább magával ragadott, ami azért nagy szó az esetemben... csak így jött össze a sakktábla, hogy nem jutott neki nő... de amúgy valójában ez az igazán jó szereposztás, mert így ő az az ifjú, aki még kapható, ha kijön a villából, szóval lehet rá ácsingózni...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 19:07:14

@Magg.: de, ő is, csak ő nem számolt Dáviddal, lehet, nem is tud róla...

Magg. 2015.02.05. 19:08:55

@másodpéldány: de valamiből csak kiindult a szóbeszéd, hogy buzi...Ezt a Dóri-ügy és a látszólagos Edina udvarlás ellenére is mondogatják.

Magg. 2015.02.05. 19:10:45

@-pkata-: de Dávid búcsúüzenetét mindenki hallotta a villában. Ha elhitték, akkor Denisz dicsekvése ugye nem igaz, ha meg nem hitték volna el, akkor mit szívták Zsu vérét Dávid miatt?

encek 2015.02.05. 19:12:54

@-pkata-: Akkor te is emlékszel rá. Ott poénkodtak, nagyon gusztustalan volt mindkettő.

encek 2015.02.05. 19:14:42

@Magg.: Most írta Kata, hogy ez a belevalóban volt, de nincs fent ez a videó. Egyébként azt is szívesen megnézném, amikor Zsu-val akcióztak a paplan alatt. Hiába van takaró meg lehet állapítani a lényeget, de nem találok ilyen videót.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 19:14:57

@Magg.: hát, ezt Denisztől kéne megkérdezned, hogy ő mit gondol...

Empty Bee 2015.02.05. 19:15:42

@Magg.: Robin vagy alkatilag vagy a nevelkedése alatt ért domináns női hatásoknak köszönhetően feminin vonásokkal rendelkezik. Az őskorban megragadt bonyolultságú lelkeket mindig zavarba hozta és összezavarta, ha valaki nem a megkövesedett nemi szerepek szerint viselkedik, és ezt a zavart legkönnyebben a buzizással tudják levezetni/feloldani. Pedig sok mai fiatal férfi nevelkedett egyedülálló anya mellett, és már a nemi szerepek sem olyan élesen elhatároltak, és Robin is ennek az eredménye.

encek 2015.02.05. 19:16:52

@másodpéldány: Nagyon jóó! Állítólag fontolgatja, hogy feljelenti az RTL-t mert igazságtalannak tartja a kiesését, ő igenis nagyon humoros volt és Macival is sokat beszélgetett, de a csatorna nem mutatta az összefoglalókban . Nem normális.

Krétagarbó 2015.02.05. 19:19:29

@encek: Rosszul fogalmztam, nagyon bunkó. Nem védeni akarom Dávidot, pusztán megérteni a viszonyukat. Nem tudom mi történt, ami lejött, az az, hogy mindkettő vmiért hazudott. Mintha történt volna vmi, de sem az nem igaz erről, amit Dávid, sem az, amit Zsu állít...

"De ha úgy történt, akkor is .... mi van?" Hát ez az, semmi. Ezért sem értettem Zsut, miért hagyja magát belesodorni ebbe a szituba, amikor kérdezgették bent, hogy de mi volt, csak annyit kellett volna mondania, hogy és ha igen, mi van?

De ez a magyarázkodós-tagadós viselkedése később is visszás helyzetekbe sodorta, sokszor emiatt is volt rásüthető a hazug jelző. (Kicsit olyan, mint amikor a kisgyerek ellop egy cukrot, rajtakapják, hogy lopott, de ahelyett, hogy elmondaná, hogy elvett egy db cukrot, a végletekig tagad és utána elkönyvelik, hogy ellopott egy egész zacskó cukrot.)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 19:23:20

@encek: Ezt találtam csak, 18. perc körül rtl.hu/rtl2/valovilag/ha-egy-buli-igazan-beindul
de lehet, van más felvétel is, vki a kommentben írja hogy volt valami az éjszakai onban is

,, 2015.02.05. 19:28:24

nem válaszoltatok h mi az a dsns. büdösbuborékok!

Krétagarbó 2015.02.05. 19:32:41

@foxglove (F6): mert nem tudjuk, kis lemming. Hol olvastál ilyet amúgy. A posztban volt?

,, 2015.02.05. 19:35:06

@-pkata-: @Krétagarbó: persze-persze. befekszem a szoliba egy órára, viszlát!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 19:38:23

@foxglove (F6): azt hiszem, h egy kicsit túl fogsz barnulni. Csak egy kicsit. Vagy nem kapcsolod be?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 19:39:51

@foxglove (F6): ó bakker, ma menni akartam, de helyette közért volt. most meg már nem mászok vissza. na majd holnap

másodpéldány 2015.02.05. 19:50:23

@Magg.:

tipikus kabátlopás esete, amikor valakitől ellopják a kabátját és a végén ő lesz valahogy egy kabátlopásos esetbe keveredve... igaz, ő a károsult, de ráfröccsen a sár...

bent a "nagy" hímbarátok, úgyis mint a nagy hím laci és ádám ezzel piszkálta... (ami azért vicces, mert ők ketten még a klóra is szinte kézen fogva jártak, szóval olyasmivel sarazták Robint, amivel őket lehetett volna froclizni)

szerintem féltékenységből, meg lehet Robinban olyasmi, ami ugyan femininnek fogható fel, de ez részben nem bizonyíték, részben kifejezetten érdekesebbé teszi mint férfit...

arról van szó, hogy érzékeny és kedves, szóval ebben ellentéte volt a 3 macsóhímnek és vetélytársnak: lacinak ádámnak és denisznek...

macit igazából senki se vette férfiszámba, és danit se, csak őt másképp nem...

lényeg: robinnal érzékenysége és antimacsósága miatt szívóztak vele...

a nevet meg mintha a stáb adta volna neki, lehet hogy direkt ilyen ambivalens nevet választottak? belefér...

encek 2015.02.05. 19:53:08

@pomac_ [(k)an]ál: Olyan nincs ahol nem kell regelni? Megnézném.

encek 2015.02.05. 19:56:59

@Krétagarbó: Igen, ebben igazad van. Nem bevállalós, mindenkinek meg akar felelni, de mindig rosszul jön ki belőle. Nem baj ha szépít. Egyszer olvastam egy " tanulmányt" amiben azt bizonyították, hogy az emberek egy nap több százszor is hazudnak. Tudom vitatható, de hogy többször előfordul napjában, az biztos. Amikor észreveszem magamon, akkor mindig mosolyognom kell, pedig én sosem hazudok. :D

encek 2015.02.05. 20:09:06

@-pkata-: Jó volt így együtt látni őket. :) Hát volt valami, de nem nevezném szexnek, az RTL biztos nem hagyta volna ki!

kamilla123 2015.02.05. 20:17:13

@Krétagarbó:

Zsu-DÁvid szexről írod:

"Ezért sem értettem Zsut, miért hagyja magát belesodorni ebbe a szituba, amikor kérdezgették bent, hogy de mi volt, csak annyit kellett volna mondania, hogy és ha igen, mi van?

De ez a magyarázkodós-tagadós viselkedése később is visszás helyzetekbe sodorta, sokszor emiatt is volt rásüthető a hazug jelző. "

Nem ismerős ez a tagadás valahonnan? Edinkát már premier plánba le is filmezték, h négyszer is szexelt a villában, erre ő folyamatosan tagad, vagy elsőnek nevezi az eksönt. Érdekes, h Te meg pont ezt Zsu-ban szúrod ki, aki pedig ehhez képest egy sokkal kisebb, és valóban nem bizonyítható dolgot csinált.

kamilla123 2015.02.05. 20:19:11

@kamilla123: amúgy ugyanígy tagadott a Laci szerelemről. Hónapokig, amikor már a vak is látta és már Zsu-t rég a féltékenységével üldözte. Akkor most ő is hazudós?

csicserierika 2015.02.05. 20:23:40

Első Dávidos sztori után itt a második. Dani volt lúzer, h még avatkozott ezek után is Zsúval. Játszotta az úriembert. Nem kellett volna.
rtl.hu/rtl2/valovilag/felelsz-vagy-mersz-dennis-mindene-kozel-kerult-edinahoz

harcosDuke 2015.02.05. 20:25:39

2015. február 05. 08:13 - candyperfumegirl Plasztiknál rondább nőt még nem láttál. Érdekes, de nekem Ádina nem csak alapból tízezerszer rondább, de a belseje az meg zombi egyenesen.

zorja 2015.02.05. 20:29:46

@harcosDuke:

Jahm, csak Edina "természetesen" ilyen, Dóri meg több százezret költött a "szépségére" :D
Szubjektív értékítéleteken meg egyébként sincs létjogosultság vitatkozni :$

malevil2050 2015.02.05. 20:36:08

Jó estét .jó arcot,mert esz a helyzet,micsoda komédia.

2015.02.05. 20:41:28

@MacákékIcukája: kérek beszámolót a tegnapival kapcsolatban, küldheted ahogy akarod :D
@foxglove (F6): letelt

'stét! 'zu?

malevil2050 2015.02.05. 20:43:23

@fosch9: Te má megint itt vagy? v még mindig?

astryle 2015.02.05. 20:44:21

Ma lesz a Zsú-Danis rész vagy a kövi? :D csak, hogy tudjam bekapcsoljam-e egyáltalán a tv-t.

malevil2050 2015.02.05. 20:44:53

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Hát eszasz,jajj szépen és helesen kell írnom mee ki fogok kapni.

malevil2050 2015.02.05. 20:47:00

@astryle: Én nem tok semmit csak sodródom a zárral.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 20:49:01

@malevil2050: írjál helyesen, bizony, az szexibb, mondhatni úgymond ;)

malevil2050 2015.02.05. 20:49:44

@Fu Szekh Li: És mindenki nemzetközivééééé lesz.

kamilla123 2015.02.05. 20:55:42

@zorja: jó, hát ha vitatkozni nincs jog, akkor kijelenteni sincs, nem? A poszt írója véleményezte Dóri külsejét. Egyébként sztem véleményt meg bárki mondhat.

Fu Szekh Li 2015.02.05. 20:56:01

@fosch9: én is ezt mondanám, bizonyítsd be!

2015.02.05. 20:58:49

@astryle: tegnapelőtt volt pia
tegnap nem
ma nem
holnap a három napot ha tartják akkor igen

úh ma kellene a vendég mert holnap ha beisznak velük akkor kikotyoghatnak titkokat

én mára tippelek

2015.02.05. 20:59:52

@Fu Szekh Li: a szavam nem elég? :D

Empty Bee 2015.02.05. 20:59:55

@kamilla123: Szerintem Dinkának olyan fokú bűntudata van a szexualitás megélése miatt (ő nem maszturbál, nem dug stb.) hogy ha szex-szerű dolgot csinál, meghasad a tudata és letiltja az emlékeket és neki olyan, mintha nem történt volna meg. Szerintem mégha a korábbi dugós videóival szembesítenék is, akkor is tagadná, és azt mondaná, hogy a csúnyájába belefotósoppolták a Lackó virslijét.

Fu Szekh Li 2015.02.05. 21:00:48

@fosch9: Na jó, nem leszek Conchi :D

2015.02.05. 21:02:51

@Fu Szekh Li: délelőtt nem láttam és bedobtam h nyújtsa fel a kezét aki szeretné, h helyettesítsem, de csak ketten kiröhögtek, a többiek válaszra sem méltattak :D nem kellett pótolni az űrt ez azt jelenti :)

kamilla123 2015.02.05. 21:05:31

@Empty Bee: :-))) mondjuk nekem tök mindegy, csak azt nem szeretem, h kilométer hosszan ekézik Zsu-t, hogy "tagadásban volt", mert nem vállalta be, h Dáviddal dugott a takaró alatt. Amikor az most vagy igaz, vagy nem. Én meg simán elhiszem Zsu-nak, hogy nem, mert másban sem hazudott. Edinka meg sok sunyiságot művelt (magának írt levelet, kétfelé bratyizott, tagadja a szexet stb stb). Ha valaki hazudós, az inkább ő.

encek 2015.02.05. 21:05:39

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Mi tagadás azt hittem" nagyobb" dolgok történtek.Ebből kerekedett ez az ordenáré nagy vita, amit hetekig kellett nézni?

encek 2015.02.05. 21:06:13

Sajnos mennem kell, jókat írjatok, hogy tudjak jókat olvasni. :)

Krétagarbó 2015.02.05. 21:07:05

@kamilla123: Edina nem tagadja sztem, és azt már leírtam korábban, hogy nem azt mondja minden egyes alkalomra, hogy az első volt, ezt ti dobtátok itt be, és ezen pörögtök. Én Edinánál a lelki vívódást látom, és a riportban pont, hogy beszél arról, hogy lefeküdtek Laccival. Az egész párhuzamod fals ilyen szempontból.

kamilla123 2015.02.05. 21:07:30

Nézem nagy ritkán az éjszakaiakat (már régen nem láttam), meg egy-egy videót a vv oldalon, ami nem kerül adásba, és ezek alapján nekem Laci mindig utcahosszal szimpatikusabb, mint amiket beadnak róla adásba. Van egy nagyon kedves, vicces, normális, szerethető énje is. Nemtom miért hegyezik ki az egészet vagy az agresszióra, vagy a mélabúra.

kamilla123 2015.02.05. 21:08:24

@Krétagarbó: szerintem nem fals, hanem nagyon is találó. Akkor most nem értünk ebben egyet :-)

Fu Szekh Li 2015.02.05. 21:10:15

@Empty Bee:
Volt egy lány, úgy hívták Edina,
szex közben hasadt a tudata
hiába görbült be
a Lackó virslije
Edina holtáig tagadta

2015.02.05. 21:11:43

Zsut várom és Ádina arcát hozzá :D

Krétagarbó 2015.02.05. 21:12:18

@kamilla123: úristen,hát mit csinál egy szerelmes nő, amikor leginkább azt érzi, hogy jóban vannak a szerelmével, de mint nő, nem tetszik neki? persze, hogy tagadja, hogy ő többet érez nála.
Teljesen más a szitu, amit itt össze akarsz hasonlítani.

MacákékIcukája 2015.02.05. 21:12:23

@fosch9: igenisigenis :))) atolvastam tegnap ejjel, probaltam is es rajottem, hogy ezt gyakorolnom kell rendszeresen. Elsore nem ment :D

Kosztarika 2015.02.05. 21:13:35

Jó estét, jó szurkolást :) :D

Krétagarbó 2015.02.05. 21:14:08

@zorja: hát ja, ezen én is mindig jókat mosolygok. kinek mi a szép, ugye...

kamilla123 2015.02.05. 21:14:25

@Krétagarbó: értem, h szerinted más. Sajnos pont ugyanolyat nem tudok felhozni, mert Edinka nem volt Dáviddal az ágyban és nem vádolták meg azzal, h megdugták, holott nem. Az valóban egy egyszerűbben összehasonlítható szituáció lenne.

2015.02.05. 21:18:25

@szerivan: Remélem először Danit küldik be - felderül - majd zsut - és leesik az álla.

@MacákékIcukája: nem baj, nekem is gyakorlással sikerül, próbálgasd, már azzal h oda koncentrálsz és nem másra, sikerülni fog :)

Krétagarbó 2015.02.05. 21:22:03

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: hagyjátok már ezzel, el lehet olvasni, ismerek olyat, aki betegség következménye miatt ír furin, soha nem lehet tudni. (remélem, gondolom itt nem ez van, de olyan tré emiatt vkit basztatni..)

astryle 2015.02.05. 21:24:09

@fosch9: megnéztem a honlapon és csak azt láttam, hogy Rubintot valami nagyon fos transzivá varázsolták :S valamiért nem hozott lázba.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 21:24:43

@Krétagarbó: nem tudom, h pontosan hány karaktert lehet, de kitöltöttem :)

Krétagarbó 2015.02.05. 21:25:23

@kamilla123: nem azt írtam, hogy dugott, vmi volt, ahogy azt lehetett is látni, a videóból. de mindegy, kamilla, neked van igazad, Edina rossz, Zsu jó. Így jó lesz? :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 21:25:31

@Krétagarbó: Drága!

Tud helyesen írni, meg nem mint egy idióta :) És ezt birikével tudjuk is :D

kamilla123 2015.02.05. 21:26:53

@Krétagarbó: én kiegyeztem abban pár kommenttel feljebb, hogy ebben nem értünk egyet, de ha Te mindenképpen úgy érzed, hogy a végén egyet kell értenünk, akkor igen, köszönöm, jó lesz :-)

Kosztarika 2015.02.05. 21:26:59

@astryle: és ha jól maszkírozták volna? :D :D

minden reggel 2015.02.05. 21:27:59

@fosch9: Hedonistamama is eltûnt, csak nem együtt buliznak? ;)

2015.02.05. 21:28:33

@astryle: Végső állomás 5 lesz film+

kamilla123 2015.02.05. 21:29:00

@Fu Szekh Li: :)) nem csak vmivel el kell ütnünk az időt, amíg kezdődik az öfi :)

minden reggel 2015.02.05. 21:30:13

@Krétagarbó: hátha csak így akar különleges lenni ;) sztem

Krétagarbó 2015.02.05. 21:30:25

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: jó, láttam tegnap én is, de akkor is. Hadd írjon mán úgy, ahogy neki teccik:) na. befejeztem a népnevelést:)

pomac 2015.02.05. 21:30:44

jó lesz a mai öfi a hirek szerint érdemes lesz nézni :D

encek 2015.02.05. 21:31:41

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Sajnálom, hogy nem kapcsoltam.:D
Nem találtam meg, de remélem a következő részben megcsípem.

2015.02.05. 21:31:57

@minden reggel: :DDD úgy látszik előnyből akarnak indulni a hv vv-n :D

Krétagarbó 2015.02.05. 21:33:36

@pomac_ [(k)an]ál: milyen hírek? ma lesz a Zsu-Dani bemenetel? erre gondolsz?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 21:36:40

Sziasztok!
Igen, történhetne már valami izgi is ma, mert kezdem elveszíteni az érdeklődésemet.Már "gyűlölni"sem tudok igazán senkit. :D

pomac 2015.02.05. 21:37:31

@Krétagarbó: ja meg a benti reakciókra amit irt róla a facén :D

pomac 2015.02.05. 21:39:49

@encek: indavideo.hu/video/BeleValoVilag itt a dávidos itt nézheted amig megvan :d

2015.02.05. 21:42:09

@kamilla123: Szasztok!

Mégsem én vagyok Kamilla123! Mert most először nem értünk egyet. És nem abban, hogy Lacci nem olyan, mint amilyennek az öfiben mutatják. Abban egyet értünk, nem olyan.
De szerintem Lackó még annál is unalmasabb. Az agresszió benne van rendesen.
És nem "tökös" srác. Már hetekkel ezelőtt írogattam, hogy szar az ágyban. Mostmár Dinka is tudja. Ha tényleg volt 200 nője, milyen szar lehetett 160-180-tól megkapni ezt a mellébeszélős "namilyenvolt?-hátjó"-t. Szegéééény.

Más: Nagyon nem szeretem, hogy Dani visszamegy. Nem azért utáltuk ki! :-DDD
Dinkát fogja segíteni. Tényleg meg akarják a szerkik nyeretni vele, hogy dögölne meg a macskájuk :-DDD

Bár ha azt veszem, Dinka a legszínesebb egyéniség, mert mindenkit tudok egy szóval jellemezni, kivéve őt: ő Hazudós, Önző, Aljas, Cinikus, Bajuszos, Két-zacskós.
Csak hogy nehogy azt higgyétek, hogy hazudtam:
Robina - Tuja
PVC - Kamionos
Döniz - Proli
Lackó - Lúzer
Pfffhánny - na igen, hazudtam, őt sem lehet egy szóval jellemezni. De nem is akarom. Mert valahol a Legalja, de mégis Szerethető, és szerintem Csinos is, főleg szemüvegben. Sokan írtátok, hogy ronda smink nélkül. Emberek: hova tettétek a szemeteket: tök jó kis csaj. (Mondjuk nekem bejönnek a kis mellű nők: egyszer egy haverom mondta, hogy ugye, ugye, ugye, milyen szar mikor alul vagy, és a sötétben nagy, fehér, hideg mellek lógnak az arcodba. Nem tudok vele nem egyetérteni :-)))

2015.02.05. 21:42:43

"Zsu, milyen érzés volt bemenni? 3 órája VV Zsu hivatalos oldala. Azokat a fejeket amikor megláttak, mindent megért mikor mentem be a gyomrom remegett ès össze szorúlt a szívem! De nem mutattam nekik." A helyesírás nem az én érdemem, Zsu írta ... :) ... tehát csak pár órára mentek be...elvileg azt is írta a Zsu, hogy a mai ÖFO-ban lesznek, gyakorlatilag érdekes lenne, ha a mai eseményeket adná le az RTL, de majd meglátjuk.."

vv oldalról másoltam

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 21:43:44

Zsú-Dani visszamegy nekem kicsit úgy hangzik, mint a régebbi cikk, hogy Macit kiengedték a kórházból és első útja a villába vezetett. Aztán kiderült, hogy az ablakok mögé mehetett be.:)
Kíváncsi vagyok a mai öfire, mit kavarnak a szerkik.

astryle 2015.02.05. 21:43:55

@Ilyen vagyok: meh.. ezt is csak azért öltöztették így hogy szerepeljen :D amúgy a háttérbe mászkálna csak mindenhol

@fosch9: van még új Célszemélyem + még meg akarom nézni azt a kódfejtős sherlock holmes ufó fejű filmet meg a kerekesszékes feketelyukas hawkingos filmet is

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 21:45:22

Szeretem,ha meg tudnak még lepni a szerkik,akár egy ilyen "bemenetellel" is.

2015.02.05. 21:46:37

@fosch9: Hát igen: hiába drukkoltam Zsének, a helyesírása, tehetsége, józan esze konvergál a nullához. De attól még neki kellett volna nyerni, de legalább a döntőig eljutni. Emberségből, ha nem is ötös, de hármas alá. A többiel egytől egyik megbuktak. Kivéve tán Robina és Dorin. (Kicsit felcseréltem a nemi jellegeket)

2015.02.05. 21:47:02

@astryle: kódfejtős engem is érdekel
hawking nem, mert ateista
meg a fargo sorozatot kellene végig pörgetni
aztán jövő héttől újra walking dead :D

Krétagarbó 2015.02.05. 21:47:54

@fosch9: biztos mai esemény? vagy azt írta a FB-on?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 21:48:52

@fosch9: Beleolvastam én is.:) Akkor ők nem az ablak túloldalára mennek.:)

2015.02.05. 21:48:54

@fosch9: Pont ez a bajom Hawkinggal nekem is!

Ditti82 2015.02.05. 21:49:12

@Magg.: Feladat kellett legyen. Vagy tényleg ennyire unatkoznak.

2015.02.05. 21:49:51

@Spitzbauer: igen egyetértek, zsu után marad nekem is robin
@Krétagarbó: azt így konkrétan nem írták le de arra gondoltam mait promotálnak, holnapra már túl lenne boncolva úgy h még nem is látjuk (aztán ha nem, ne bántsatok :D )

Fu Szekh Li 2015.02.05. 21:50:30

@Spitzbauer: Miért? Az is ugyanolyan vallás, mint a többi.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 21:50:30

@fosch9: Ez a poszt már nincs fent, de az előző alatt a hozzászólási még igen. Lehet, szóltak neki, ne lője le a poént.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 21:51:21

@fosch9: Zsunak szurkoltál? Megkérdezhetem,hogy miért?

,, 2015.02.05. 21:53:48

@fosch9: én a kódosat megnéztem, és Alan Turing egy kibaszott UFÓ volt!

2015.02.05. 21:53:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: sztem sem csak az ablak túloldalára :)
de azt nem láttam, h posztként volt fent, csak az oldalsó ablakban a kommentet loptam
máskor is bukott már le az rtl oldal is, akkor hát zsu is véthet

@Spitzbauer: méghozzá elég vehemens, ha jól emlékszem

2015.02.05. 21:56:03

@Fu Szekh Li: Hát, nem akarom szétoffolni a csetet (de szépen megmagyarítottam ezt :-), de amikor jönnek azzal, hogy akkor belecspott a villám az ősóceánba, és a szén-dioxidból meg avízből akkor létrejöttek a fehérjék, majd egyszercsak a fehérjék úgy "gondolták", hogy szar az élet, és legyünk már egysejtűek, csak úgy maguktól... Hát ez nem jön nekem össze. Kb. az őskor egy mese. Aztán onnantól, hogy van egy két egsejtűnk, már jöhet az evolúció ezerrel. Onnantól az evolúció a termetés eszköze...

Ruadhnait 2015.02.05. 21:56:20

@csicserierika: Milyen vekonyak a lanyok ebben a videoban! Egyebkent en ezeket a reszeket meg nem lattam, akkor kapcsolodtam be kb mikor bement a Robin. De nagyon durva foleg a Fanni, a fejen is latszik az a par kilo.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 21:57:02

@Krétagarbó: Edina sztem nem tagad, hanem egy-egy együttlét után eldönti, hogy soha többet, aztán mégse, és utána meg ismét szégyenkezik, és közben előrángatja a többit is a szőnyeg alól. Amúgy én csak azt hívom dugásnak, amit érzelmek nélkül hajtanak végre, ők min. szexelnek, de inkább szeretkeznek (a szerelmeskedést meghagyom magunknak :D ). Bűntudata van, de tényleg nem mondta, hogy először csinálja. Az itt merült fel. Ahogy a hátulrólt sem ő találta ki, hanem a Fannika tippelgetett, aztán a jóakarói itt készpénznek vették.

Mók_Ica 2015.02.05. 21:57:12

jó estét :))) mingyá kezdünk.... robina beköltözik.... :))))

malevil2050 2015.02.05. 21:57:13

@fosch9: Jajj bocsánat akko eszt benéztem.

MacákékIcukája 2015.02.05. 21:58:01

@fosch9: okezsoke :)

Jelentem keszen allok a mai hulyesegadagra :P

Ruadhnait 2015.02.05. 21:58:22

@Ruadhnait: Jah es meg ennyi, hogy szerintem a Fanni azert utalja most annyira a Lacit, mert az elejen tetszett neki, ebbol a videobol nekem ez jon le. Egyebkent szerintem a Robinnal ilyesmi a baja.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 21:58:47

@fosch9: A 4 órával ezelőtti képénél, ahol az öfire hív, ott a hsz-okban többször is írja, és kéri, hogy ott szóljanak hozzá, hogy ki mit lát majd.:)
Úgyis már csak 2 perc.:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.05. 21:58:57

@Krétagarbó: írjon, csak így már nem szexi :-D

@encek: megtartani, megenni kellene végre :-D

@malevil2050: dehogy vagy az, bár így is szerizünk

Baresz83 2015.02.05. 21:59:23

Üdv mindenkinek! Szerintem én egyből beülök a virágládák közé. :D

2015.02.05. 21:59:23

@fosch9: Vehemens. Persze, Isten egy kicsit kitolt vele testileg, de ilyen szellemi kapacitást és ennyi korszakalkotó gondolatot kevés embernek adott. Amikor valaki nagyon tagadja az Istent, az mindig bosszú. Bár Istenen nem lehet bosszút állni, az tuti.

Hát ez már nagyon OFF, bocs mindenkitől.

Krétagarbó 2015.02.05. 21:59:57

@fosch9: általában elég komoly szerződéseik vannak a kertv-nek ilyen esetekben, ki mit kotyoghat ki, és mit nem és mennyi a kötbér. nem hiszem, hogy nagyon meg akarják szegni...

2015.02.05. 22:01:04

@DerültÉgből: Igen, neki.
Egyik játékost sem tartottam azon a ponton jobbnak, mint a másik, mégis zsu egy botlását nagyon felnagyítva mindenki ellene ment. Ezt a falkában támadást nem szeretem. Ok és indok nélkül estek neki, reni, fanni, és az akkori mocsár, mert azért nehogymár indokoltan utáljunk valakit, mert vagy matattak dáviddal a takaró alatt, vagy sem - felnőtt ember, magánügye, ez nem volt ok a kurvázásra, amit a mocsár művelt. Továbbá már azt sem kultiváltam amikor mindenki zsut ekézte, pl. akár itt is. Ettől függetlenül nem tartottam sem jobbnak sem rosszabbnak, mint a többit. A benti léte alatt nem láttam trágárnak és állatnak mint egyeseket, márpedig játék szempontjából nem a kinti ki vette a cicit számít. A lacis ügyben az, h egyedül vitették el a balhét zsuval, pedig laci ugyanannyira benne volt. Az igazságtalanságot, kirekesztést, falkában támadást sskk nem tolerálom, még egy ilyen műsorban sem. Mostanra annyival többet láttam belőlük, h pl. ha Robin elejétől vicces és jó arc lett volna, lehet, h ő lett volna szimpatikusabb. Amellett mivel nem csípem edinát, természetesen örömmel látnám ha megpukkad zsu látványától.
Röviden ha kielégítő.

@foxglove (F6): sztem Dóri titokban megnézte és aztán összekeverte a Roosevelt családdal

Remélem mindenki pisilt, kezdünk.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 22:01:19

@Ruadhnait: Egy Fanni-Laci párost megnéztem volna :D Érdekes párosítás

kamilla123 2015.02.05. 22:01:26

@Spitzbauer: tényleg nem értünk egyet mindenben, mert Zsu nálam emberségből csillagos ötös

Empty Bee 2015.02.05. 22:01:54

@Fu Szekh Li: OMG ezt a verset kinyomtatom és beteszem az Ady- és a Baudelaire-kötet közé

Krétagarbó 2015.02.05. 22:02:02

@Csakazértis én vagyok a királynő: én is így gondolom, annyi, hogy én hívom dugásnak:)))

Baresz83 2015.02.05. 22:02:22

Fanni sóó! Ez kell nekünk!

astryle 2015.02.05. 22:03:35

magyarul Robin fog nyernie :D rtl előre felméri a terepet vagy mi?

2015.02.05. 22:03:44

@kamilla123: Nem akartam, húzgálni itt a Dinkafan cicák bajszát :-DD.
Nálam is!

Baresz83 2015.02.05. 22:04:42

Mi a tökömbe fáradnak ezek el, hogy Dóri folyamatosan ki akarja magát pihenni???

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:04:56

nincs is jobb, mint j-popra kelni

Commodore 2015.02.05. 22:05:02

Végre vmi normális ébresztő!

Mók_Ica 2015.02.05. 22:05:17

durva ébresztő zene...... az agyukba robban a hangzavar.... áááááá

Mók_Ica 2015.02.05. 22:05:50

@Baresz83: egész nap mit csinál? miben fárad el?? :))))

Empty Bee 2015.02.05. 22:06:05

@Baresz83: Tudod, milyen nehéz három réteg műszempillát minden pislogáskor felemelni? A fingás, kakilás és chipsevés nehézségeiről nem is beszélve.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:06:19

Visszamenőleg: a két újság közel azonos volt, Edináék nem hoztak fel semmi olyant Fanni ellen, amit ne veséztek volna ki, a más cuccához nyúlást én sem szeretem, a kajákat viszont Laciék pakolták be egy üres ágyneműtartóba.
Fanniék is bántót írtak, ha az előző az lett volna, mert Robint ismét jól lealázták, és Lacit meg felhergelték a R-E nemlétező kapcsolattal.

Időjárás: mindenki magából indult ki köztük, F-D-D hármas vetkőzött (Dórié nagyon viccesre sikerült), a másik hármasból csak Edina volt, eléggé elszerencsétlenkedte, de olyant nem mondott, hogy Dóri így reagáljon.

Krétagarbó 2015.02.05. 22:06:34

Dennisznek most tényleg kinyílt a csippája, vagy csak több idő jut rá, hogy kevesebben vannak?

Mók_Ica 2015.02.05. 22:06:59

dóri ghetthóba' nyomja..... reggel is ki akarja magát pihenni.... a faszomba.....:)))))))))))

astryle 2015.02.05. 22:07:45

@Krétagarbó: rajta van a lilakendő :D ilyenkor jampik az emberek.. amint lekerül róla bekussol

Baresz83 2015.02.05. 22:07:47

@-pkata-: :DDD

@Mók_Ica: szerintem az evésben...

@Empty Bee: már mindent értek! :)))

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:07:55

@astryle: hihihihi. hogy is hihettem :D

2015.02.05. 22:07:56

@Krétagarbó: nyilván, lehet, h azt hitte zsu h már kiteheti és szóltak neki, passz

@Spitzbauer: pontosan erre gondoltam én is, h persze nem könnyű neki, de az elméje miatt ha nem is hálás de átkozni nem kellene, főleg h nem ér el vele semmit és legalább annyi ellenszenvet beszerez, mint amennyien csodálják - örülök h osztod a véleményemet :)

@Csakazértis én vagyok a királynő: akkor mindjárt visszateheti :)

@MacákékIcukája: nekem már van ötletem :D mivel ma "mindenkinek" hiányzott Conchobar, Conchi versenyt is hirdethetnénk - nevezés: az ő stílusában kommentelni :D remélem visszaolvassa és megtisztelve érzi majd magát

@malevil2050: :D számlákkal tudom bizonyítani mikor hol voltam :D

Mók_Ica 2015.02.05. 22:08:09

@Krétagarbó: sztem utóbbi :)))) nincs érdekesebb.... :))))

Empty Bee 2015.02.05. 22:08:30

@Krétagarbó: Szerintem csak Fanni picsogásait kell többször lereagálnia, és azért tűnik erélyesebbnek

Mirocska 2015.02.05. 22:08:37

Sziasztok!
Most lehet, hogy elvesztettem a fonalat, de Fanni meg a Dennisz nincsenek már fasírtban, hogy masszírozgatnak??

Másik:
Szegények, nem tudtak aludni napközben! :-D

Ditti82 2015.02.05. 22:08:37

@szerivan: Fáncsi is érdekes lesz. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 22:08:39

@Empty Bee: mégis híznak :D vagy ez nem izommunka? :D

Mók_Ica 2015.02.05. 22:08:55

@Baresz83: vagy a ghetthócsicskakiafaszomvagyte beszédbe' :))))

2015.02.05. 22:09:11

@Mók_Ica: lehet már viszket neki azért ilyen ingerült

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:09:24

Most komoly, kit erdekel a Denisz hisztije? Hol tujul ilyenkor a Robin?

@fosch9: jahj en nem tudok Conchi stilusban kommentelni :D de varom!

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 22:10:01

@fosch9: Köszönöm, hogy leírtad.:) Majdnem mindenben egyet értek,sőt ha csak a villalétet nézem,akkor mindenben.Mégis van valami a személyiségében ,ami nem tetszik.Időnként elszalad vele a ló és amióta kint van ezt fokozottan érzem..stb :)

astryle 2015.02.05. 22:10:05

Robin még csak meg se próbál belefolyni a beszélgetésbe

Baresz83 2015.02.05. 22:10:07

Edina és a műszempilla... csodás!

Krétagarbó 2015.02.05. 22:10:15

@Mók_Ica: húú, mondjuk vhol Dórit is megértem, az alvás szent.: ) mondjuk én nem ébredek fel minden neszre, de szar lehet, ha vki igen.

malevil2050 2015.02.05. 22:10:44

Huu de izgalmasss a műsorrrrrr

spinks 2015.02.05. 22:10:57

Ez a Dóri mekkora egy pronyó kamionsofőr...

Mók_Ica 2015.02.05. 22:11:00

ádina is szeretne műpillát :))) most már tuGGYa mija fontos a Zéletbe :)))) kicsi lány, tévútra gyalogolt.... :))))

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:11:15

Műszempilla-gate rofl :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 22:11:19

Edina gúnyolta a műszempilla miatt a Fannit? Bennem csak a Denisz maradt meg.

2015.02.05. 22:11:26

mégis megtetszett a műszempilla, mi? :D

2015.02.05. 22:11:32

Az est mottója Dóritól:
"Minden nő ilyen, aki irígy".
Telitalálat!

malevil2050 2015.02.05. 22:12:05

@fosch9: Ahha jó lenne ha beszkennenlnéd ide.

Empty Bee 2015.02.05. 22:12:10

@astryle: Ez Robin titkosfegyvere és életfilozófiája egyben: a tujizmus.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:12:32

@Baresz83: Sztem egész egyszerűen neki Fanni az a nő, akivé szeretne válni, akire "felnéz" külsőre, és majmolja.

Baresz83 2015.02.05. 22:12:43

@-pkata-: lehet, hogy az újságban leírtakra gondolt?

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:12:45

Ó, lassan megtalálják Dórit.

Mélységesen egyetértek, vki vigye már ki (és hagyja is kinn :) )

Ditti82 2015.02.05. 22:12:48

Ez komolyan azt hiszi, hogy kint hagyná Robint? :D

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:12:50

Ez azzz, a lemingek el kezdték sajnálni Dórikától a nyereményt...

spinks 2015.02.05. 22:13:07

Fanni Dóriról:" hát nem ő csinálta itt a nagyja melót ".

Mók_Ica 2015.02.05. 22:13:12

@fosch9: vakarja meg :)))))

@Krétagarbó: a semmittevésben annyira eltunyulnak, hogy nem tudják magukat kipihenni....sztem....

@spinks: mindig is az volt :))))

Krétagarbó 2015.02.05. 22:14:40

Jól kibeszélték Dórit. (Fanni Laccit vinné, Dennisz Robint. Dennisz meglepődne...)

2015.02.05. 22:14:47

@MacákékIcukája: Mégis honnan veszed, hogy nem tudsz úgy kommentelni? Bizonyítsd be. (ennyi az egész :D )

@DerültÉgből: jaj, persze, én sem vagyok meggyőzve, de bent legalább nem volt állat senkivel, ellenben vele sokan... az meg h kint milyen meg miből már nem tartozik a játékhoz, úh az már nem a mi gondunk :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 22:14:47

Mintha nagyobb rend lenne a villában,nem?

astryle 2015.02.05. 22:14:48

Már várom amikor Fannika véletlenül elkotyogja, hogy Edinát vagy Lackót vinné és hipp hopp mivel megsértette a szabályt az illető lilakendőt kap XD

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:14:54

@Ditti82: el van tajolva szegenyke, de annal jobb lesz rohogni rajt', amikor kiesik ;)

Ehh mar megint FanniDeniszshow... de unom, hihetetlen

Mók_Ica 2015.02.05. 22:14:54

fáncsi popója sokkal jobb, mint dóri műpopója :))))

Commodore 2015.02.05. 22:15:00

Szőrös a dereka Fannikának?

Ditti82 2015.02.05. 22:15:40

@Krétagarbó: Lehet, Fáncsi is... Zsu is meglepődött szerintem.

Mók_Ica 2015.02.05. 22:16:01

@DerültÉgből: kevesebben vannak, kevesebb a cucc..... eddig is többnyire így volt.....:)))

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:16:06

Fannika nagyot nőtt volna a szememben, ha nem békül ki Denisszel, de nem bírja ki, neki kell valaki, akihez kötődhet. Akkor is, ha belül tudja, hogy mire kell. Valószínűleg azért is maradt benne a korábbi bántalmazó kapcsolatában, azért viseli el, ha trágár módon beszélnek vele, róla azok, akikhez kötődik, mert attól még foglalkoznak vele. Nála kicsit súlyosabb dolgot látok, mint sima önértékelési zavar.

2015.02.05. 22:16:43

@malevil2050: bajban leszek, nincs scanner itthon :D
bemondásra nem veszed meg a sztorit?

@Mók_Ica: ha nem vakarják meg neki vakarja meg egyedül? :D

na ezek is jót masszíroznak

astryle 2015.02.05. 22:17:02

HAHAHAHA itt volt az óvszerreklám :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 22:17:03

óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó, gumi a főszereplő :D :D EZ itt a reklám helye :D

pomac 2015.02.05. 22:17:06

ott a gumii :DD mekkroa nagyitás:DDDD

Krétagarbó 2015.02.05. 22:17:10

@spinks: Fanni megdolgozott érte, erre gondolt???

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:17:27

Erre a vágóképre várnak már 3 hónapja!!! :D :D :D

2015.02.05. 22:17:37

Na most megnézném Pfffhánny anyukájának arcát. Broáf!

nicu71 2015.02.05. 22:17:39

na ez most melyik pornó csatorna...drága szerkesztők.

2015.02.05. 22:17:46

az mekkora már h rázoomoltak az óvszerre

Mók_Ica 2015.02.05. 22:17:50

masszírból baszír lett a nyugiban..... a koton zacsijára diszkréten ráközelít a kamera.... de sajnos a popitakaró bezavart..... óóóóóóóó ..... tragedy :))))))

Krétagarbó 2015.02.05. 22:18:23

Dennisz elég ghecci, miért nem érti meg, hogy Fanni nem akar premier plánban?!

2015.02.05. 22:18:23

fannni most levette a bugyit nem csak félrehúzták

pomac 2015.02.05. 22:18:42

lemaradtam mi volt most a problem:D

Mók_Ica 2015.02.05. 22:19:14

@fosch9: erre gondoltam én is :)))

astryle 2015.02.05. 22:19:20

majd azért holnap a cenzúr nélküli részbe megnézem hogy a gumi rajta volt-e Péniszen :D lehet, hogy csak egy gyors reklám volt XD

2015.02.05. 22:19:31

Döniznek nem áll fel a pecke. Hát igen, a koton levesz a libidóból rendesen. Főleg, ha soha nem használta még az ember. Meg a csaj sem az esete már.
Ez csömör!

Commodore 2015.02.05. 22:19:37

Úgygondolomlevetkőztemvalamilyenszinten... Ó

Krétagarbó 2015.02.05. 22:19:41

@Mók_Ica: sztem is.

Fannika, küldd el a pitschába...

2015.02.05. 22:19:42

@DerültÉgből: szórakozzunk ne idegeskedjünk rajtuk :DD

Végre egy gumit elhasználtak, ezt így is lehet értelmezni.

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:19:49

@Krétagarbó: hát mert Denisz szerint az lenne az igazán nagy műsor :D

spinks 2015.02.05. 22:19:49

Takaró alatt tényleg rettenetes dugni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:19:52

De legalább bontott volt az a koton vagy csak diszletelem volt?

Baresz83 2015.02.05. 22:20:09

Én már világosan látom Fanni helyét a médiában...

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:20:12

@Krétagarbó: ne legyenek tul magas elvarasaid szegeny paraval szemben, epp eleg neki az a nyomas, ami ranehezul Fanni miatt :D

2015.02.05. 22:20:18

fanni nem mos sunát kefi után?

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:20:33

Ez krva unalmas. Tényleg.

Krétagarbó 2015.02.05. 22:20:49

Dóri mindig a konyhában van, eszik iszik főz. Ha enm ott van, akkor aludni próbál...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:20:53

Pedig férjjel pont azt beszéltük, hogy a legvégén megkapják az automatát.:D

Mók_Ica 2015.02.05. 22:21:02

@Krétagarbó: denisz egy igazi bunkó.... pont olyan, mint amikor kivágta a csaját a beköltözés előtt, élő adásban.....

@pomac_ [(k)an]ál: a popitakaróóóóóóóóóóó :))))

@DerültÉgből: meg talán unalmukban elpakolnak :)))

Mirocska 2015.02.05. 22:21:02

Ó, Denisz már a takarót is kiviszi, és kint hagyja! :-D

2015.02.05. 22:21:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): bontott zacsit láttunk de h ki is vették-e nem tudom - valaki bizonyítsa

astryle 2015.02.05. 22:21:10

Robin megint tujul valahol :D itt ma már csak a transzi show lesz nem lesz itt Zsú se Dani...

spinks 2015.02.05. 22:21:57

Denisz, Laci? Megy a műbarizás?

Mók_Ica 2015.02.05. 22:21:59

lacci sajnálja deniszt :)))) ez milyen....

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 22:22:13

@fosch9: Én szórakozom :) /vagy olyasmi:D/csak már kezd hiányozni, hogy felizgassanak :D

2015.02.05. 22:22:21

borzasztó erre kelni minden DÉLUTÁN

Baresz83 2015.02.05. 22:22:21

A Poppy takarók kaptak egy kis negatív reklámot. :D

Krétagarbó 2015.02.05. 22:22:23

@vastyúk is ..: Hát ja, paraszt proli gyerek...

Schlomo Goldberg 2015.02.05. 22:22:30

@fosch9: nem, hagyja erjedni a nedveket

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:22:44

@Krétagarbó: Hát most kéne elzavarnia, de nem fogja, mert Dóri nem elég neki, kell valaki, aki foglalkozik vele.

2015.02.05. 22:22:50

Dönizt nyugtatni kell, mert ország-világ előtt beégett...
Lackónak meg szar MINDEN DÉLUTÁN ERRE KELNI! Pfheejjjj!

spinks 2015.02.05. 22:22:57

25 alatti nővel nem szabad járni. Mind ilyen...

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:23:07

Ok. En berendelem a kontenert

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:23:14

@pomac_ [(k)an]ál: hogy Denisz azt vizionálta, hogy Fáni rá akarja húzni a poppy takarót a popójára, mikor Fanni már gondolatban beleegyezett a takaró nélküli szexbe - csak erről nem szólt Denisznek. Denisz meg teljesen lelankadt, mikor Fáncsi a takaróért nyúlt. :D (lehet, hogy a Rakonak is köze volt hozzá :D)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 22:23:19

@Baresz83: nem baj. majd legközelebb a denisz arra rakja a lila kendőt :D

astryle 2015.02.05. 22:23:21

Amúgy a villaszabályzatban nincs benne, hogy valamennyi időt az embernek produkálnia kell? :D Ennyi erővel lehetne egy játékos valamelyik szekrénybe oszt nyerje az XD Eddig annyit produkált Robin, hogy láttam megmossa a fogát.. de ott se beszélt a csitrikkel...

mr miss 2015.02.05. 22:23:27

Csak most olvastam a posztot és néztem vissza a tegnapi öfi videóit. Vsz Edinának a legnagyobb baja nem Dani kiesése, hanem, hogy cserébe most itt van neki fullba Laci, de nem meri leépíteni, mert még Dani is azt üzente neki, hogy "szeressétek egymást". Úgy járt, mint anno Laci Ádám kiesésekor. Jól megfogadta Laci azt a tanácsot, és egyre inkább úgy látszik, hogy ő jól járt vele, jobban, mint Edina.

malevil2050 2015.02.05. 22:24:02

Hát esz katasztrófa,mecsoda problémák.

Empty Bee 2015.02.05. 22:24:13

@spinks: Milyen? Hagyja magát megalázni?

csiberibe 2015.02.05. 22:24:27

@spinks: hát a 18 évesem százszor komolyabb ezeknél.

2015.02.05. 22:24:35

Pfffhánny masztizott egyet, ha már Döniz nem tudta rendesen megrakni.
legalja.hu

2015.02.05. 22:24:52

@Schlomo Goldberg: Szerencse, h vacsiidő után vagyunk.

@DerültÉgből: na odass' fanni most izgatta fel magát :D cselekedj te is hasonlóképpen :DD (én kérek elnézést)

@Mirocska: nézd, igazi játékos senkitől se fél :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:25:14

@vastyúk is ..: Nem emlékszik, hogy a zuhany alatt se volt rajta takaró? Vagy nála is filmszakadás van?

Baresz83 2015.02.05. 22:25:37

Zsu elszámolta magát, ma nem lesz az öfiben.

minden reggel 2015.02.05. 22:25:59

@fosch9: Fáni bepánikolt, hogy nem akar egyből többszörös anyuka lenni (saját jogon, plusz mostoha is) biztos ezért

Ruadhnait 2015.02.05. 22:26:02

@spinks: Hat azert ez erosen ketlem!

pomac 2015.02.05. 22:26:57

@vastyúk is ..: na ezt nem láttam, a buzi gumi miatt pont írtam és akkor volt :D@Spitzbauer: laci 2 :d@Mók_Ica: azért nem értettem mi van a takaróval :D

minden reggel 2015.02.05. 22:26:57

@csiberibe: szerintem az én 4 évesem is :) na jó nemsoká 5 :)

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:26:58

@Krétagarbó: az a prolema, hogy az intelligensek kozott is vannak ilyen erdekes hozzaallasu pasik, mint Denisz

@astryle: Zsu es Dani bizti holnap lesznek, mert elvileg ma voltak bent

@DerültÉgből: ismeros a helyzet :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 22:27:38

Én mindenesetre leszedtem a plüssrépát a szekrény tetejéről, és ma azzal alszom :D

pomac 2015.02.05. 22:27:59

@Baresz83: leht a fanni show :D de nem tudom ,lehet ö nem tudja hogy nem az aznapi megy az öfiben hanem csúszik :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:28:34

@fosch9: ja, hogy bontott, nem tudtam kivenni... azért igazán mutathatták volna, ahogy Denisz felhúzza, később a momentumot fel lehetne használni valami szemléltető eszközként az iskolákban. :D

spinks 2015.02.05. 22:28:35

@Empty Bee: minden miatt jeleneteket rendeznek. ilyenkor még a bimbózó női büszkeség nagyon fura irányba tudja elvinni a nőket. Később már rrugalmasabban elegánsabban is tudják a nők kezelni a konfliktusokat.

2015.02.05. 22:28:56

@astryle: Majd kakkantós Dorka kiókumlál valami még fortélyosabbat. Lényeg, hogy bajszi nyerjen. Más célja nincs a műsornak.
Hja, meg a magas színvonalú szórakoztatás. Napok óta röhögök az öfiken. De inkább kínomban.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 22:29:42

@fosch9: Ezért kérhetsz is :DDD Elnézem :) vagy félre :D

Néhányan itt szóvá szokták tenni, hogy a csatorna nyom valakiket azzal, hogy sokat mutatja őket.Szerintem fordítva..ha sokat látom őket, akkor ábrándulok ki :D Az én belső mesém sokkal szebb róluk de mindig elrontják,bahh :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:30:04

Egyébként ritka egy fos ez a mai öfi. És már hányingerem van Fannitól és Denisztől, miért tolják a képünkbe napok óta őket? Faszkivan.

Baresz83 2015.02.05. 22:30:10

@pomac_ [(k)an]ál: végül is csak lassan 3 hete van kint, nem volt elég ideje rájönni erre... :D

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:30:28

@Csakazértis én vagyok a királynő: hehehe. Lehet azt gondolta, hogy ott volt vízfüggöny legalább :D. Denisz csak azon feszült be, hogy Fanni keze kereste a takarót (reflexből vagy akármilyen okból), Fanni meg azon, hogy Denisz nem rá koncentrál dugás közben, hanem arra, hogy van-e poppy takaró, vagy nincs.. De persze a tévedés jogát fenttartom, mert kurvára koncentrálnom kell, mikor D+ F beszélgetnek, hogy ne csak áteresszem az agyamon mindenféle értelmezésre tett kísérlet nélkül :D

minden reggel 2015.02.05. 22:30:39

@spinks: ez buta általánosítás. szerintem itt mindenki ismer sok 25 alatti nőt aki nem ilyen :)

pomac 2015.02.05. 22:31:11

@Baresz83: mint tudjuk nem az esze miatt szerettük de mindjárt kiderül :D

Krétagarbó 2015.02.05. 22:31:29

@pomac_ [(k)an]ál: én mega Rako reklámról maradtam le, a takaró-gate megvolt:):)

malevil2050 2015.02.05. 22:31:34

Mintha éresznék egy kis éhesdisznómakkolást ,itten az olvtársak közötte

2015.02.05. 22:32:10

Most meg minden perverz ingyen nézhette takaró nélkül. Kovi most követett el harakirit... :-DDD

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 22:32:13

@-pkata-: :D Valahogy ki kell bírnod,amíg Lacuska kipottyan, úgyhogy érthető. :DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:32:18

@fosch9: pisilés után se szokta megtörölni, miért pont dugás után foglalkozna ilyen apróságokkal? :)

Ruadhnait 2015.02.05. 22:32:33

@spinks: Hat nem tudom te eddig milyen nokkel talakoztal, de szerintem ne altalanosits. Eloszor is, ebben mindketto ugyanannyira hibas volt (bar ezek a jelenetek annyira ertektelenek szamomra, hogy egyaltalan nem szorakoztat, mindjart el is megyek aludni) de maradjunk annyiban, hogy a Dennisz egy gyoker, a Fanni alapjan meg ne iteld meg a fiatal lanyokat. En peldaul par eve voltam 25, de ilyeneket eletemben nem csinaltam. A Fannibol csak egy van! :D

Krétagarbó 2015.02.05. 22:32:49

@MacákékIcukája: ja, ezt most szitokszóként írtam, elnézést minden becsületes paraszti és proletár származású embertől...

Commodore 2015.02.05. 22:33:26

Lessz még vmi? Most hétvégén be lehetne fejezni ezt a szériát, oszt kész, ennyi!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:33:36

@vastyúk is ..: Vagy a fürdőruha adott neki hiú ábrándokat a takarásról.:) Még akkor is, ha épp ő húzta félre, vagy térdig letolta. De rajta volt, na.:D
Fanni koncentrálásaitól egyébként mindig röhögőgörcsöm támad, ha én így élném bele magam az együttlétbe, zuram felettébb sérelmezné fadarabságomat.:D

pomac 2015.02.05. 22:34:17

@Krétagarbó: amugy rako felirat nem látszott csak egy zacsi lehetett az dip szósz is :DDD

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:34:50

@Krétagarbó: en azt ertettem :) nekem meg az elozo Deniszt erinto hsz-em igencsak ironikus volt, de nem tudom, hogy atjott-e :D termeszetesen nem sajnalom egy percig sem, hogy Fanni kiidegeli :D

2015.02.05. 22:34:53

@Baresz83: én meg úgy értettem popi (alias popsi)... :D

@Csakazértis én vagyok a királynő: sarokba szorítva talán megteszi amúgy csak kér kér követel

malevil2050 2015.02.05. 22:35:02

@spinks: Hát esz enyhe barokkos túlzás,,,

minden reggel 2015.02.05. 22:35:07

@Spitzbauer: akkor évente cserélned kell :)

spinks 2015.02.05. 22:35:48

@Ruadhnait: ok jogos. Nem általánosítok. De ez a női Jelenség létezik. Persze a Denisz az egy külön fejezetet megérdemelne. De most a Fannikarol volt szó.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:36:10

Dennis világképébe ez nem fér bele :D :D

2015.02.05. 22:36:22

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem volt rajta ott volt a szőnyegen térdmagasságban kis rózsaszín zsinórtanga :D

2015.02.05. 22:36:42

Ez a Lackó: papucs orrán mamuszbojt. Ekkora lúzert. Az arcán az az átszellemült csücsör, amikor a "szerelmével" van. Ez már paródi inkább.

astryle 2015.02.05. 22:36:46

Rubint most fog coming outolni? :D Szegény Alteregó klubban a Lady Dömper-t kitúrják az állásából XD

perszepolisz 2015.02.05. 22:37:08

3 dolog történik jelenleg a villában: Dennis és Fanni felváltva dugnak és veszekednek, Edina és Laci fekszik egymás mellett, meg Dóri és Robin csinálnak valamit. Dóri amúgy átment Szandikába, Robin meg Milóba.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:37:18

Oké, ez szürreális :D :D

Mók_Ica 2015.02.05. 22:37:32

laccinak van hajgöndörítő spré-je........ beszarás.... és ezt vajon mire használja???? én csak egy valamijéről hallottam, hogy gönd.....öööö görbe.... :))))

2015.02.05. 22:37:53

de edina ilyet a kislányok szoktak csinálni, h kifestenek mindenkit babát, apát...

Robin sokszor mondja: adott esetben

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:38:08

@fosch9: Nem most, most levette, a zuhanyzósnál.

Krétagarbó 2015.02.05. 22:38:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mondjuk szkreccselés után se mosott kezet. Előtte vajon?

Baresz83 2015.02.05. 22:38:15

@fosch9: szerintem ugyanaz a Poppy Lingerie adja azokat a plüss takarókat is, aki a köntösöket. És mintha az újságban is így írta volna vmelyik banda...

Empty Bee 2015.02.05. 22:38:41

@spinks: Nem azért, de egy gyerekét cserbenhagyó, barátnőjét nyilvánosan megalázó, anált erőszakoló gyökérre érthető reakció. Amúgy ez temperamentumtól is függ, meg lehet, hogy a 25 év feletti nők azért nyugodtabbak, mert a férfiak, akikkel kapcsolatba kerülnek érettebbek, és kinőnek a gyökérkedésből, nem?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:38:45

Ööööö... Robint meg miről beszél? Normális?? :D

2015.02.05. 22:38:48

@minden reggel: Ez csak az elmélet. Sok szempontból nem lenne jó, az biztos... De ahogy emléxem, a 25 egy jó kor volt jókor.

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:39:04

Nem teljesen értem, hogy Robin miért válalta el, ha nem találta viccesnek. :D Ja hogy majd érvként használhassa... tipikus

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:39:16

Na, ez viszont nem volt szép Robintól, nemgyerebe, vagy benne vagyunk, vagy nem vagyunk benne.

De ezek ketten, amilyen elmélyülten sminkeltek, fésültek, mint vmi Barbit :D :D

2015.02.05. 22:39:18

@Spitzbauer: az hát :D tragikomédia

Mók_Ica 2015.02.05. 22:39:27

háááát ez a smink eléggé pronyó.... a szemhéj festék kék gáz, a szemöldöke még inkább.... bezzeg bencus szeme szépen, diszkréten van kihúzva :PPPP

Mirocska 2015.02.05. 22:39:30

@Csakazértis én vagyok a királynő: Én úgy láttam, egyszer a kamerába is kipillantott! :-D

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:39:33

@fosch9: Robin adott esetben mmkk cuki!

Baresz83 2015.02.05. 22:39:33

Edina tenyeres-talpas menyecskévé sminkeli Robint. :D

astryle 2015.02.05. 22:39:33

Azért ez elég szar indok, hogy azért hagyja kipingálni magát, hogy tudjon kire rakni jelet.. Ő engedi a szoliért.. kicsit gááz

2015.02.05. 22:39:58

csipkés kombinésön aki gyűjti az aranyköpiket, írja fel

mr miss 2015.02.05. 22:40:32

Úgy olvasom a hozzászólásokból, hogy annyira izgalmas az öfi, hogy egy darabig nem kell ránéznem a VV eseményeire :)

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:40:32

Sminkeljen ki titeket VV Edina!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 22:40:40

@vastyúk is ..: Csak sztem ezt a néző nem így fogja venni, hogy ez jó indok, mert akkor minek bent bele....

ornyim 2015.02.05. 22:40:49

Szerintem egyáltalán nem gáz, hogy kifestették Robint, ezen nagyokat lehetett volna röhögni... Jobb program, mint Dennisz és Fanni folytonos buziskodása.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:41:07

@vastyúk is ..: műsoridő, műsoridő... addig is képernyőn van.

2015.02.05. 22:41:21

@fosch9: Dráma. Mindkét ága egyszerre.

2015.02.05. 22:41:54

@astryle: még ezt sem tudják egy jó poénnak felfogni és röhögni egyet, kombinálnak, melegeznek

@MacákékIcukája: a maradék 6-ból kétségtelenül a királyfi

2015.02.05. 22:42:33

Robin jól tolja. Végre önmaga lehet! :-DDD

Egyébként a játék szempontjából csillagos ötös.

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:42:39

@-pkata-: hát az én szememben biztos nem.. ha bevállalta, röhögjön rajta. ne pitiánerkedjen.

Baresz83 2015.02.05. 22:43:07

@fosch9: pont ezen gondolkoztam én is, hogy vajon mi az, amin önfeledten tudnának röhögni???

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:43:22

@ornyim: én tökre nem értem, hogy most ezzel mi a baja Fanniéknak pl.? Ez egy tipikus helyzetkomikum, amin röhög a b. közönség, oszt jóvan, de hogy erre most mi szükség van, nem értem.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:43:50

Hát, nem tom.

Szerintem ezt Robin élvezte, csak ezt nem lehet bevallani ;) :D

De leginkább akkor jött volna ki jól belőle, ha tud rajta röhögni, mint ahogy mindenki más is. Mikor ment el ez a csapat ennyire félre? Néztem ezt a belinkelt széria elejei videót, akkor még lazák és poénosak voltak.

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:44:02

@fosch9: igen :) szerintem teljesen jol vette :))

Baresz83 2015.02.05. 22:44:19

Fanni simán megüti a Belevaló szintet...

Krétagarbó 2015.02.05. 22:44:46

@Csak ügyesen!: Mintha az 5 éves lányomat láttam volna, ő is így sminkelne ki bárkit. Azért remélem, ezt kinövi 20 éves korára...

2015.02.05. 22:45:01

@astryle: igeeeennn :DDDDD

@Baresz83: értem már :D

@Csakazértis én vagyok a királynő: végül is félrehúzva is funkciót ad a fekete luknak akár mosdatják akár tömik :D

@Spitzbauer: majd kiszavazzák :)

2015.02.05. 22:45:27

Most megilyedtem. Közelit mutattak Dinkáról. Uram-atyám, de ronda!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:45:39

Robin beszólása hülyeség volt, miért hagyta. Az öfibe kerülésért. Meg hogy megmutassa, hogy ő jófej, meg humoros. Sztem vicces volt, a többiek kárálása volt sztem gáz. Ilyen hét kéne, nemcsere. Lenne úristenezés.:D
Fannika szerint megalázó. Hát, az ülve pisilés folytonos felemlegetése, burkolt, vagy direkt lebuzizása még inkább, érzelmei kicsúfolása szintén (akkor is, ha Dóri felé esetleg taktika, mit tudták ők).
Laci meg simán élvezte és örült, hogy nem ő van a festék alatt, és jól kiröhögheti Robint.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:46:06

@Baresz83: jaj ne fesd az ördögöt a falra, mert nincs rá szüksége. :D
(..10, 9, 8, 7....)

astryle 2015.02.05. 22:46:10

@fosch9: remélem a promo vidibe benne lesz a lakók feje ahogy Zsú besétál XD ha a szerkik kicsit ügyesek egy bőröndel megy XD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 22:46:34

@vastyúk is ..: szerintem is. ha ezzel akar visszavágni, akkor nálam mínuszban lesz. De Edinának megint felkenődött vmi fekete cucc a szemhéjára.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 22:46:37

Ez olyan mondva csinált, gyenge húzás volt Robintól.Kár.
Fanni egész jó :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 22:47:01

Ádinka képtelen arra, hogy beszéljen, ő csak kommunikálni tud. Villalakóval, családdal, mindenkivel.

2015.02.05. 22:47:33

@Csakazértis én vagyok a királynő: ezzel mind egyetértek :)

@Spitzbauer: és ahogy fanni megszólította azonnal odaszúrt: te meg még mindig fehér vagy (ez a folyamatos gúnyolódás) és laci szavába is beleszól - kérem vissza a ragtapaszt

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 22:47:34

Edinától sztem azért szar megjegyzés volt Fanni felé, hogy egyre fehérebb. Egyre inkább a lejtőn le...

spinks 2015.02.05. 22:47:51

Nem hülye a Fanni. Lehet tényleg csak a show miatt jatsza a " Fanniságot"?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:48:00

Hát, érdekes, ismét Laci ötlete volt.:) Milyen jó ötletei vannak, ha másról van szó.:)

pomac 2015.02.05. 22:48:09

csak ma lesznek :DDD

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:48:16

Ádina miért nem hagyja Lacit sose beszélni?

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:48:24

@-pkata-: mindig :D Nem is értem, hogy nem tanulta még meg, hogyan kell használni a fekete szemceruzát.
Na Robin most akkor mégis viccnek vette.

astryle 2015.02.05. 22:48:26

ZSÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ <3

Mók_Ica 2015.02.05. 22:48:45

mégis itt van zsu... tralallla megérkezett ......fáncsi kedvesen fogadta....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:49:03

@fosch9: Ja, minekutána Fanni megdicsérte, hogy milyen csinos vagy Edina. Ő is biztos merő szivjóságból és őszintén mondta ezt. :D

2015.02.05. 22:49:10

fanni most paraszt volt megint a kurvázással ugyan már mire fel őt basszák telibe úton útfélen

Baresz83 2015.02.05. 22:49:30

Dóri és Zsu szájon csókolta egymást???

pomac 2015.02.05. 22:49:44

:DDDD fuu ez nagy komédia

Krétagarbó 2015.02.05. 22:49:47

Fannikának felvágták a nyelvét...Őőőő, kicsit röhögök...

perszepolisz 2015.02.05. 22:50:05

Zsu remélem lekever egyet Fanni, úgyse zárhatják már ki.

spinks 2015.02.05. 22:50:09

Tényleg ki van fakulva Zsuzsi. Nagyon kapja az ívet.

skorpioqueen 2015.02.05. 22:50:10

@Fu Szekh Li:
Egy erdélyi leányka
magát jól lejáratta,
mert kellett a kolbász,
de nem volt túl formás,
ez volt a Laca-fasza.

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:50:19

Hát ez most mi???? Most Zsú tényleg megmondja a frankót.

Mók_Ica 2015.02.05. 22:50:24

zsu jól elmondta, hogy dani miért esett ki..... ezt feladatba kapta??? ilyen eddig nem volt... kinti infot kapnak..... hmmmmm

2015.02.05. 22:50:26

Pffffhánny most nullázza le magát megint. Hogy lehet ennyire primitív? Nyugi: simán!

spinks 2015.02.05. 22:50:45

@Baresz83: az száj volt. Én is úgy láttam.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:50:48

Hát, ez a Zsuzsa ritka ellenszenves továbbra is. Mi a fenét tudtok rajta kedvelni (már aki).. ??

De legalább egységbe kovácsolja ismét a többieket. :D

pomac 2015.02.05. 22:50:49

azok a fejek :DDDDDDDDDDDDDDDDD

perszepolisz 2015.02.05. 22:50:56

*nak.
su meg kapott egy állást az RTL-től? Meglehetősen magabiztos.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:50:57

Vazz, Zsunak még most sem sikerült egy határozott nem-mel válaszolni arra, h Laci hiányzik-e neki lol :D :D

astryle 2015.02.05. 22:50:58

Edina is megy vissza Erdélybe XDXDXD

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:51:07

Edina csak kapkodja a fejét

Baresz83 2015.02.05. 22:51:19

Huhuuuuuuuu!!! Ez állat!!! :D

2015.02.05. 22:51:23

@Spitzbauer: egyetértek, mikor már azt hinném, h szórakoztató mindig előkapja a bunkó énjét

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:51:56

Nem birom Zsut (sem), de baromi vicces ahogy szivatja oket :DDD

Mók_Ica 2015.02.05. 22:52:07

edina csak kapkodja a fejét.... kattognak a kerekek.... milyen undorító kérdés ez zsu-tól edina felé.... pfffff
zsu miért viselkedik ilyen idiótán???

2015.02.05. 22:52:16

@astryle: összedobjuk neki a vonatjegyrevalót?

2015.02.05. 22:52:22

Dinka folyamatosan hazudik!!! Lackó kielégíti!!! :-DDD

Pfffhánnynak: Úgy nézel ki mint az ázott macska! Hangosan röhögök!!!

pomac 2015.02.05. 22:52:24

dani holnap lesz ?

Baresz83 2015.02.05. 22:52:25

A nagy kérdés: Edinát kielégíti-e Laci? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:52:47

@pomac_ [(k)an]ál: és milyen kódfejtővel dolgozol? :D Mert se füle, se farka annak, amit beszélt.

2015.02.05. 22:52:58

@Mók_Ica: de ugye zsuval mindenki kedves és cuki? ugyammááá

Mók_Ica 2015.02.05. 22:53:23

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): én továbbra sem kedvelem..... sőt, ezzel a viselkedéssel még jobban ellenszenvessé teszi magát......

nathalie 2015.02.05. 22:53:23

ennyi ellenszenves nőt egyszerre még nem láttam. azt se tudom melyiket rühellem jobban.

astryle 2015.02.05. 22:53:45

@fosch9: pároslábbal egyszerűbb XD

Csak ügyesen! 2015.02.05. 22:53:48

Ez a Zsu nem lett szimpatikusabb. Még akkor sem, ha nyilván ez volt a feladata.

2015.02.05. 22:53:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ugyanazt kérdezem tőled is: mert a többiek most cukik voltak ugye? hát nem

Mók_Ica 2015.02.05. 22:54:04

@fosch9: miért legyenek kedvesek? már kiesett... kész, húzzon haza.....

Mirocska 2015.02.05. 22:54:12

Vajon beszélnek közben Zsu fülébe? Eddig mindenkinek volt fülese, aki bement.

vastyúk is .. 2015.02.05. 22:54:25

@Csak ügyesen!: Hát újabb ízelítőt adott belőle, hogy miért is esett ki :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:54:31

@Spitzbauer: Most mondja azt, hgy nem? Kap egy fülest balkézről.:)

pomac 2015.02.05. 22:54:32

@Mók_Ica: aki eddig nem kedvelte az ugysem fogja :DD

csiberibe 2015.02.05. 22:54:44

nem törődött veletej? Edina, te mondtad, ez egy egyéni játék. liba.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:54:51

Zsuzsa úgy mégis, kinek képzelni magát, hogy mindenkit kioktat valami kibaszott magas lóról??
Kiesett egy játékból, fogadja már el, ennyike.

perszepolisz 2015.02.05. 22:55:23

@Mirocska: Igen feltűnően takarja a haja a jobb fülét.

2015.02.05. 22:55:30

@astryle: küldjük utána ezt a koszos szájú fannit is

2015.02.05. 22:55:35

Dinkának, meg: IGÁZÁÁM VÁÁN

pomac 2015.02.05. 22:56:08

nekem ez nagyon jó volt :DDD vissaztérve aki eddig is utálta za ezután is fogja ez nem nagy meglepetés de ez forditva is igaz :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:56:12

Jaj, Bencus.:) Hajas dús, mint a rántott hús. Mintha Fanniról lenne szó.:) Dús is, zsíros is, lapos is.:D

astryle 2015.02.05. 22:56:31

@fosch9: am szerintem ilyenkor jön rá az RTL, hogy kár volt a Zsúút kipaterolni.. csinálja a feszkót rendesen :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 22:56:32

@fosch9: amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten... :)
Zsuzsa eleve offenzivan ment be, látszott a befeszült arcán az első mp-ben.

pomac 2015.02.05. 22:56:42

na akkor holnap dani :D

Mirocska 2015.02.05. 22:56:47

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ez volt most a feladata. Ezért kapja a fizetését.

2015.02.05. 22:56:49

Denyál holnap lesz a dinkasóban

2015.02.05. 22:57:09

@Mók_Ica: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): juj ne már mintha megint nem ugyanazt a műsort néznénk

Abszolút fanni kezdte zsu cukkolását és edina rákontrázott, jó h zsu megvédi magát. Amellett nyilván az volt kiadva h cukkolja a többieket. De ne csináljunk már úgy mintha kizárólag zsu lett volna most "kellemetlen".

astryle 2015.02.05. 22:57:30

@Spitzbauer: milyen meglepett fejet vágott, hogy Pénisznek van lánya XD nemmintha idenkint nem nézné a műsort

nathalie 2015.02.05. 22:57:35

na edina fején a következő látszott:
istenem, ennek van egy kibaszott gyerek? meg fogja nyerni a játékot! meg fogja nyerni a játékot!!

Schlomo Goldberg 2015.02.05. 22:57:52

baróti maugli végre nyomhatta amiről a maunika show mindig is szólt

Ruadhnait 2015.02.05. 22:57:54

Nem hiszem el, hogy elment a netem es mire visszajott mar a Zsu ott ult koztuk, pedig a fejeket akartam latni :D

Mók_Ica 2015.02.05. 22:57:58

@-pkata-: az vajon a gyerek miatt vagy valami más lesz ott??? mindig becsapósan vágják az előzetest.....

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 22:58:07

@Mók_Ica: Ha Edinának van egy kis esze, és újrajátsza fejben, akkor rájön az infó fontosságára.

spinks 2015.02.05. 22:58:09

@astryle: kár volt bizony zsu-t kiejteni.

pomac 2015.02.05. 22:58:15

ez a kislányos dolog tuti erre a hétre volt idözitve hajazok nagyon arra hogy dani ezért esett ki o.O de egy kicsit fura hogy minden" jokor van jó helyen"

Baresz83 2015.02.05. 22:58:24

Dennis titka, amivel kapcsolatban megkérte Fannit, hogy ne mondja el senkinek. Ez de szééép...

Mirocska 2015.02.05. 22:58:32

Szerintem meg be voltak szarva rendesen, hogy Zsu bent marad, valakinek meg távoznia kell. Dávidot is simán lecserélték Robinra, ezért ez megfordulhatott az egybites agyukban.

Ditti82 2015.02.05. 22:58:34

Pislogáscunami. :D

Krétagarbó 2015.02.05. 22:58:52

@Spitzbauer: Mi köze Zsunak hozzá? Irigykedik? :)

perszepolisz 2015.02.05. 22:58:56

Zsu tízperces kameoja hoz itt vagy 500 plusz kommentet.

MacákékIcukája 2015.02.05. 22:58:58

@astryle: szerintem probalta magabafojtani a rohogest

Szavazzuk ki az osszeset, nemigazma' ez mindennek a legalja

Commodore 2015.02.05. 22:59:02

@Mirocska: Akár mindennap beküldhetik... hangulatfelelősnek...

kamilla123 2015.02.05. 22:59:10

@pomac_ [(k)an]ál: nekem is jó volt :-)) imádom Zsu-t :-)) és még mindig nem értem, hogy tudják ennyire utálni a csajok. Ennyire irigy dögöket!! jó, h láttam megint, főleg Edinka méregtől eltorzult arcát, mert már majdnem elfelejtettem, milyen kis rohadékok. Fanni is megint felülírta a cukimuki arcát. király! :-)

2015.02.05. 22:59:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Jól tette (Zsé). Végre volt egy kis oltás dinkának meg legaljának. Bár legalja folyamatosan kapja Döniztől is.

Öröm volt nézni, ahogy Dinka megint kifordult magából. Hol volt már a (megjátszott) önsajnálat... Undok ez a kis rüfke.

pomac 2015.02.05. 22:59:24

@Mirocska: de az is érdekes volt hogy kik voltak betojva :DD

2015.02.05. 22:59:36

@Spitzbauer: szuper, holnap nem jövök :)

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): fordítva volt most is mint előtte is - de annak volt igaza aki fentebb írta h aki eddig sem bírta zsut az ezután sem fogja és aki igen az ezután is fogja

le is zártam a zsu témát nem változik itt semmi elég öt perc zsu és forr a hv

Ruadhnait 2015.02.05. 22:59:43

@-pkata-: az mar nem lesz ugyanolyan... de, persze muszaj lesz.

minden reggel 2015.02.05. 22:59:58

@Mók_Ica: úgyis kikombinálják bent holnpra hogy Zsu csak hazudott, hogy félrevezesse őket...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:00:02

@Mók_Ica: majd kiderül... lehet, hogy bevall még kettőt, és az már sok lesz :D

Mirocska 2015.02.05. 23:00:29

@Commodore: Á, ezen most egy hétig elkattognak! :-D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 23:00:34

@nathalie: :D

@Mók_Ica: Lehet :) de bármi is volt,nagy lett a csend

pomac 2015.02.05. 23:00:37

@kamilla123: fannin meg sem lepődök hidegen hagy a reakciója erre lehetett számitani ,de edina :DDD egy világ omlott össze benn fej :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:00:40

@minden reggel: de azt meg Dani megerősítheti vagy cáfolhatja

2015.02.05. 23:00:44

@MacákékIcukája: jaja szavazzuk és jöjjön az éden hotel

Mók_Ica 2015.02.05. 23:00:45

@fosch9: én nem titkoltam soha, hogy nem kedvelem zsut... hogy fáncsi hogy fogadta, az fáncsi baja.... edina támadta zsut? mivel?

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:00:54

@kamilla123: nem vagyok Zsu-fan, de kimondottan jo volt :)

kamilla123 2015.02.05. 23:00:56

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Te milyen fejet vágnál, ha úgy köszöntenének, hogy hello, te hülye picsa?? ne legyél már ilyen elfogult

malevil2050 2015.02.05. 23:01:17

Hátt lassan má a hűlyeségtől is elmegy a kedvem,ekkora mónikasó szarságot esz a sok nagy semmi,bele e levegőbe meg a pufánkba,,,,,,

Krétagarbó 2015.02.05. 23:01:28

@fosch9: nem de látod, ugyanazt csinálta, amit a bemenetelekor. Bement, felszegte a fejét és elkezdett lőni, mindenfelé, biztos hogy találjon. (Igaz, most Fanni sem fogadta kedvesen, de Fanni ILYEN, ha egy kis esze van Zsunak, nagyvonalúan legyintett volna rá...)

2015.02.05. 23:01:31

@Krétagarbó: Hát ez ilyen beszélgető show volt, nem? Ilyen kérdezz-felelek. Vagy rosszul láttam volna?
Tudom: Zsé fogja be. :-DDD Szűnjön meg, és egyébként is, hogy jön ez a nő akármihez is.;-DDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:01:33

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
A 13 emberből összesen 12-nek nincs joga arcoskodni - a gondolatod mentén haladva - , mert ők is mind kiesnek, mégis arcoskodnak. Ezenkívül nyilván voltak a reteknek instrukciói.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:01:45

@astryle: Most már késő bánat, a retek a kufircra ment inkább.

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:01:56

@fosch9: vasarnap megkaphatna Robin a nyeremenyt, aztan menjenek isten hirevel!

astryle 2015.02.05. 23:01:58

Nah itt a megélhetési bevándorló Svájcból :D sajnos a tévém nem bírja a kancigányokat ki is kapcsolt magától :D

Edinát jól kiakasztották :D sűrűbben küldhetnék be Zsút

Krétagarbó 2015.02.05. 23:02:15

Miért csak a két lánynak volt sóóója???

2015.02.05. 23:02:17

@pomac_ [(k)an]ál: sixx interjút nézd meg youtube-on
ő is megmondta h szépen fel van ez építve :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:02:19

MOst nem értem, hogy a Laci MIÉT papucs? Mert akkor nekem egy ilyen papucs pasi kell, aki szeret, és megszeretget meg mondja, hogy szeret....

Baresz83 2015.02.05. 23:02:41

@fosch9: akkor én vagyok az egyetlen kivétel: eddig nem bírtam Zsu-t, de ez most nagggyon tetszett!! :)

Krétagarbó 2015.02.05. 23:02:56

@Spitzbauer: Ja, Fanni kérdezett a többitől. Nem a sóvendégek egymástól.

pomac 2015.02.05. 23:03:11

dani vajon kit fog majd ekézni :D csak denist vagy mást is :D

2015.02.05. 23:03:31

@Krétagarbó: Dórinak majd ott lesz a Bors.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:03:59

@fosch9: Itt is látszik, mennyire átvette Edina Fanni stílusát, látta, hogy Zsú rajta nem talált fogást, gondolta, ha ő is így csinál, ő is nyerő lehet. Akkr sem tudja túltenni magát ezen, viszont ez annyiból jó, hogy amíg ilyenekkel szembesül, addig a fejében az is megmarad, hogy Laci is ott volt.

pomac 2015.02.05. 23:04:05

@fosch9: láttam már (gondolom a 2 részesre gondolsz(otthonira) nem a trollosra :D)

kamilla123 2015.02.05. 23:04:09

@pomac_ [(k)an]ál: sztem Zsu-nak ki volt adva feladatba, h keverje meg a szart. és annyira jó volt látni. Minden hülyeséget bemutatnak, ez a Zsu-s rész meg volt vagy öt perc

Amúgy Zsu bár csinos, de nem egy világszépe, szóval ha Fanni és Edinka ilyen szinten idegbeteg tőle, akkor nemtom, hogy a külvilágban hogy fogják kezelni a féltékenységi rohamaikat

2015.02.05. 23:04:12

@Krétagarbó: Zsé fogja be!!! :-DDDD

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:04:23

@Krétagarbó: Világos a képlet. Kazal lehet olyan, amilyen akar, hivatkozhat is rá. Kiskun meg szűnjön meg és egyébként is nem lehet semmilyen. :) És igen ostoba szegény, de legyen neki több esze, mint a többinek cöcö:)

Ditti82 2015.02.05. 23:04:54

@fosch9: Nekem tetszett az 5 perc Zsu. De ennyi elég is volt belőle. :D

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:05:02

@fosch9: kuldj linket hozza legyszi (sixx-hez)

@Baresz83: ketten vagyunk ;)

Mók_Ica 2015.02.05. 23:05:03

@Csakazértis én vagyok a királynő: neki akartak súgni, én is így éreztem....

@-pkata-: fáncsi betekeri magát a popitakaróba és magába fordul... :))))

pomac 2015.02.05. 23:05:05

@fosch9: maci bekavart a forgatókönyvbe mert ha nem megy ki "önként" most lenne deis -dani párbaj :D

Ruadhnait 2015.02.05. 23:05:09

Azert ment be, hogy felborzolja a kedelyeket. Tudta, hogy ez lesz, szereti o ezt. Nekem ebbol is az jon le, hogy o szerette ezt az egeszet, szerette, hogy a kozeppontban lehet, a martirkodasa meg musor volt, amit sajnos sokan bevettek. (En nem!) Sajnalom, de a Zsu nekem soha nem lesz a szivem csucske, es nem bannam, ha soha tobbe nem kell neznem az onelegult, fellengzos kis pofajat.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:05:30

@-pkata-: Egy férfi ilyet nem csinál, mert az olyan, mint Dennis.

Én azért röhögök, Laci a számító gonoszból fojtogató papucs lett az RTL-nél, de így szép ez nekünk, szembeszéllel kell boldogulnunk, de mi szeretjük a kihívásokat!

2015.02.05. 23:05:30

@kamilla123: Hát felb@szták a ribik agyát rendesen. Nem olyan sz@rok ezek a szerkik.

2015.02.05. 23:06:01

@Mók_Ica: azonnal beleugatott és megjegyzéseket tett de ő "tiszteli azért mert kiesett" a nagy lóf..t

@Krétagarbó: nyilván ezzel a céllal küldték be és játszotta a kiadott szerepet - de fanni azonnal rosszindulatúan ráugrott én már kevesebb beszólásért szájba vernék bárkit - edina meg jött kontrázni - én így látom

@skorpioqueen: köszönöm, ilyenkor mindig megnyugszom, h nem vagyok egyedül :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:06:25

@Baresz83: Végülis az egészről csak a villalakók nem tudtak, a nézők igen.:)
Érdekesek ezek az időzítések. Mondjuk ettől Denis megítélése nem lesz jobb, de legalább lesz újabb téma bent.

Baresz83 2015.02.05. 23:06:28

@MacákékIcukája: szuper! :) plusz abban is, hogy én is szerettem volna sixx-es linket kérni

perszepolisz 2015.02.05. 23:06:40

@Krétagarbó: Mert egy Fanni Edina párbajt akar most már az RTL. Aztán tényleg fel is gyorsítják a kiválasztás-kihívás párbajokat, mert ez így most gyenge.
Már az is elég kétségbeesett lépés, hogy beküldenek korábbi játékost kifejezetten provokálni. Az állások megmerevedtek, nem lesz itt már semmi.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:06:53

Ádám miről beszél, Laci elég egyértelműen megmondta, h a Dóri külsejő lányok nem jönnek be neki, ezt mondták a tesói is. Na mindegy :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:07:26

@kamilla123: szerintem pont annyira vagyok elfogult Zsuzsával szemben, mint te Edinával. :D

Amúgy érdekes ez, mert sokáig nem volt különösebb bajom vele, akkor alakult ki bennem ez az ellenszenv, amikor itt (is), egy szegény, ártatlan áldozattá avanzsált, holott...
Ennek párhuzamaként (mint ahogy ezt már leirtam máskor is) a kezdeti, azóta megcsökkent alapjárati szimpátia ellenére azért drukkolok pl. Edinának, amit itt kap(ott) tőletek. :)

minden reggel 2015.02.05. 23:07:28

@astryle: vérnyomásmérő? Zsu előtt Zsu után ?

Ruadhnait 2015.02.05. 23:07:51

@fosch9: Miert mit vartunk Fannitol? :D Hogy nem ugrik neki?

Krétagarbó 2015.02.05. 23:08:07

@fosch9: mindegyik buta mint a föld. Edina nem tudja kezelni a problémát, Fanni feleslegesen veri a hisztit (ez az elvetted volna Denniszt tőlem---vicc), Zsu pedig bement és úgy okoskodott ott, mintha már vége lenne a játéknak és ő lenne az, aki mindent vitt...

pomac 2015.02.05. 23:08:17

@kamilla123: nem biztos hogy 5 perc(nekik meg egy örökkévalóságnak tűnhetett) volt az csak a nekünk szánt idő volt annyi :DDD
jó feladat volt de az ő vágták a fát megint maguk alatt mert felfoghatták volna viccesen vagy kedvesek lehettek volna mert akkor nem lett volna értelme bemennie :D

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:08:54

@perszepolisz: Hogy fogják azt az Edina-Fanni párbajt összehozni? Mert egyelőre ettől a szereplők igen messze vannak. Akkor megint bele kell nyúljanak.

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 23:08:56

Ezt a Benkőt kedvelem, de szerintem Laci nincs Edina bűvkörében, csak túlságosan beleéli magát a szerepébe és ez már olyan kényelmes, hogy maga is elhiszi jobb híján.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:09:03

@kamilla123: Mondjuk Edina kicsiz okkal utálja, de én bent hagytam volna Zsút kicsit tovább, mert hátha segített volna leválasztani egymásról őket.
Mondjuk most érdekesek a vélemények, könnyes szem, nem bántjuk, de, Fanni: én bántom.

Baresz83 2015.02.05. 23:09:15

Átverttttt! Ezek a hangsúlyozások...

Mók_Ica 2015.02.05. 23:09:58

@Krétagarbó: a szerkik mindig ilyen kis viccesek :))))

Mirocska 2015.02.05. 23:10:05

Pfff.... Mondtam én, hogy ezzel ellesznek egy hétig... :-D

spinks 2015.02.05. 23:10:06

Az tény hogy lazán el tudta volna csábítani a Deniszt. Férfi vagyok. Tudom miről beszélek.

2015.02.05. 23:10:11

Te! De arra azért kíváncsi lennék, hogy mit mondott Zsé Dórinak, amikor a többi agyhalott ott utálkozott. Remélem olyan infót amivel Dóri nyerhet.

Au jól mondja: Dinka ovi.

2015.02.05. 23:10:36

@pomac_ [(k)an]ál: igen és két hétig még nézhetnénk őket :DDD
(kanapé interjú lovásszal, de 3 részes egyébként)

@Baresz83: :DDDD köszönöm, nálam a nap kommentje vagy

@Csakazértis én vagyok a királynő: persze és addig szopóágon van :)

@Ditti82: bárcsak én is ennyit kapnék naponta ádinából boldog lennék :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:10:51

Ádina Kisunnak rója fel, hogy hogy most bement a Villába. Kicsit zokni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:11:13

Na, Au tudja, hogy miért utálja mindenki Zsuzsát, csak nem mondja meg. Ezek szerint tényleg lehet valami olyan a háttérben, amit nem osztottak meg velünk, viszont nagyszerűen vágták össze az öfiket... a nézők meg benyalták. :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:11:40

@fosch9: Érdekes, én most sem utálom Zsút, én őt vártam vissza laci ellenében. Saját tapasztalatból, ha a pasi kiesik a nők közül a képből, jön a békülés, ha lassan is, és alakulhatott volna úgy is, mint Dórival, hogy közös ellenségkép.

malevil2050 2015.02.05. 23:11:43

Én aszt hiszem h ez a műsor szépen leült,lényegében nem fog itt már történni semmi esz már csak a vérvévéseknek lesz jó ,nekik mnd1,,,,, én asztat hiszem h megfontolás tárgyává teszem,ér e még annyit h időt pocsékojjak rá.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:11:43

@pomac_ [(k)an]ál: vagy ha leszarják és nem is szólnak hozzá :)

Krétagarbó 2015.02.05. 23:12:14

@pomac_ [(k)an]ál: igen, ez most nagyon olyan megírt forgatókönyv-szagú...

pomac 2015.02.05. 23:13:05

@-pkata-: erre akartam kilyukadni de hozták a szinvonalt:D

perszepolisz 2015.02.05. 23:13:15

@Csak ügyesen!: Ebből a Zsu látogatásból úgy látom Dóri profitál a legtöbbet. Most látom milyen hosszan csevegtek a kapuban. Vajon miről? Dóri meg hatással van Robinra, akinek ugye két jele van. Tehát van három kiválasztójelük és az megy párbajozni akit ők akarnak. Mondjuk Edina. Pl.

2015.02.05. 23:13:19

@Spitzbauer: nekem elég az is h laciéknak odaszúrt: lesz kint meglepetés... :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:13:39

kurvára semmit nem lehet belőle hallani.....

vastyúk is .. 2015.02.05. 23:13:52

Asszem Zsúnak és Vikcsunak ugyanaz a netszolgáltatója :D

pomac 2015.02.05. 23:13:55

au nem tud túlenni a hankin :D

Mirocska 2015.02.05. 23:13:56

A gyerek miért nem alszik még ilyenkor???

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:14:13

@kamilla123: Nem az elköszönése volt ez Edinának? Mondjuk nem mindenben kéne Fannit utánozni, káromkodni hagyhatja őt egyedül.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:14:31

Az normális, hogy egy 4 éves gyerek ilyenkor még ilyen műsort néz?
És még most is hazudott Zsuzsa... azt mondta, hogy nincs ott a gyerek, az meg ott kiabál a háttérben.... bukó... ennyit Zsuzsa őszinteségéről, köszönömszépen. :D

pomac 2015.02.05. 23:14:47

@Mirocska: kérdezd meg facén :D tőle :DD

spinks 2015.02.05. 23:15:06

Semmit nen érteni.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:15:24

Ti értitek hogy egyáltalán mit mond????? Mert én semmit.

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:15:26

@Baresz83: átverTTTTÖ

Zsu nem tud szkejpolni es nem hallok belole semmit

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:15:31

Zsuból hál istennek semmit sem lehetett hallani, ez így pont jó volt.

2015.02.05. 23:15:53

Még egy: Zsé nem tud csókolózni. Mondta Lackó.
Meg jegyzem: Lackó meg nem tud b@szni. Melyik a rosszabb???

spinks 2015.02.05. 23:16:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): jah. Nem kicsit hazudott :) bár nagyon jó nő az tény. Igazi milf.

Baresz83 2015.02.05. 23:16:06

@Mirocska: szerintem ő tekeri hátul a szobabiciklit, ami Zsu internetjét szolgáltathatja...

Mók_Ica 2015.02.05. 23:16:37

@vastyúk is ..: pont erre gondoltam..... :))

au mondta zsunak, hogy a gyereket vigye el, mert neki való ez a műsor..... zsu azt mondja, hogy nincs ott a gyerek..... aki pedig tisztán behallatszott..... miért nem aludt???

pomac 2015.02.05. 23:16:56

@-pkata-: nem tudom minek erőletetik ezt a skype inkább hivják fel ha ilyen szar a vonal (net)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:16:57

számolják a sarokban hányszor mondja, hogy takaró :D

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:17:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): na... mily' meglepo :D meg jo hogy leirtad, mert nem hallottam egy szot sem

Baresz83 2015.02.05. 23:17:32

@MacákékIcukája: ja tényleg, lehagytam a végéről... :D

Mók_Ica 2015.02.05. 23:17:47

takaró számláló denisznél..... 25-nél tartunk.... :))))

kamilla123 2015.02.05. 23:17:50

@Ruadhnait: szóval az megy be, akinek kedve van? nem. a szerkesztők küldték vissza. Mi a fenének ment volna be oda, ahol mindenki utálja? hogy megint kapjon a pofájába?

Krétagarbó 2015.02.05. 23:17:53

@perszepolisz: ez nem csak Zsunak köszönhető, ehhez kell a másik két hülye is.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:17:56

@pomac_ [(k)an]ál: vagy hívják fel telefonon, azt legalább érteni

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 23:18:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Igen. Érthetetlenek nekem ezek a füllentések(finoman fogalmazok)Zsunál és sokszor volt a villában is.

2015.02.05. 23:18:09

Ez tényleg a takaró-gate! 28!!!

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:18:29

@Krétagarbó: Legjobb védekezés a támadás.:) Valószínűleg megkapta utasításban, hogy ennyi időd van, menj be, robbants, aztán a reakcióknak megfelelően válaszolj. Végülis ha Edinának akarták elhinteni kintről a Danis infót, akkor ez pont jó elterelés volt, mert senki nem figyelt egy Danis infóra. Kit érdekelt bent Dani Edinán kívül? A többiek meg hörögtek, hogy így a Zsú, meg úgy a Zsú.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:18:38

És Au ezek után keresztet vetett... :D

vastyúk is .. 2015.02.05. 23:19:10

@Mók_Ica: kapufaaaa :D Lehet nem tűnt fel neki, hogy behallatszik a gyerek.

Baresz83 2015.02.05. 23:19:34

Zsu új helyre költözött Levivel, olvastam facebookján, és van udvar is, szóval várja a tippeket, milyen kutyát vegyenek. Gyors vót!

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:19:42

@kamilla123: A többiek sem hülyék, pontosan tudták h itt most műsort kell csinálni. Szóval csináltak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:20:18

@Krétagarbó: Felmérték, ki képernyőre való. Fanni eddig az összes szereplésébe beleröhögött, szétvihogta az egészet, Edina meg felét elszerencsétlenkedi. Előválogatás a top3-ra. Nem lesz itt Edina-Fanni párbaj, egymás mellett mennek a döntőig.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:20:47

@Csakazértis én vagyok a királynő: Nem kicsit volt direkt utalás az erőviszonyokra, illetve a Lacis kérdés is igencsak kinti infó volt. És h mit mondott Dórinak, azt még nem is tudjuk.

kismalacka 2015.02.05. 23:20:51

@kamilla123: Imádtam ahogy a két szerencsétlen összecsinálta magát a félelemtől, hogy Zsu most bent marad :)))

pomac 2015.02.05. 23:20:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): láttad a gyereket a tv előtt :D nem kötözködésnek írom de már tényleg nevetségek vagytok :DDD kár hogy nem az ölében ült a monitor elött mert az konkrét lett volna :DD de tényleg ilyeneken lovagolni :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:20:57

@DerültÉgből: valószínűleg ezért tartják hazugnak. kint is bent is. gondolom, a villában is voltak ilyen dolgai, amivel simán lebukott...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:21:10

@DerültÉgből: valószinűleg ebből, az ilyenekből adódhatott a többiek ellenszenve is.
Össze-vissza beszél, hazudozik, füllent, ellent mond saját magának és közben úgy állitja be az egészet, mintha mindez a többiek gaz ármánykodása és falkában támadása lenne. Holott az esetek jó részében, csak az igazsággal való szembesitéssel próbálkoztak.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:21:14

@-pkata-: Nekem van olyan pasim, aki ezt mondja, volt is, de ha nem látok a szavai mögött tetteket, akkor a szó elszáll, bármilyen csücsöri szájból is érkezik.:D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:21:35

@pomac_ [(k)an]ál: lehetett hallani,a hogy mondja a srác, hogy "te vagy a tv-ben"

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:22:19

@-pkata-: Ez már kiderült a kinti interjúiból is, ott is ezt csinálta, hol ezt mondta, hol azt, és permanensen nem mondott igazat. Előtte én bírtam a csajt, miután kijött és elkezdett beszélni, akkor megértettem, h mi volt a gondjuk a többieknek.

Mók_Ica 2015.02.05. 23:22:30

@vastyúk is ..: alapvetően ez volt a baj vele bent is.... nyilvánvaló dolgokról állította pontosan az ellenkezőjét annak, mint ami tényleg volt.....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:22:34

@pomac_ [(k)an]ál: akkor biztos rosszul hallottuk itt egy páran és még Aurélióék is, hogy valójában az aranyláncos Józsi-barát volt az, aki cuki gyerekhangon szórakozott, igaz?

Baresz83 2015.02.05. 23:22:48

Fanni és Dennis vezeti a szavazást, mint potenciális médiaszemélyiségek. Kovi, remélem figyelsz!!!

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:23:37

@Baresz83: en nem szoktam felfigyelni ra, de most annyira megnyomta a TTTTÖ-t, hogy nem hagyhattam szo nelkul :D

kamilla123 2015.02.05. 23:23:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): hát attól amit Edina itt kap tőlünk, attól ő nem szenved. Attól, amit ők adtak Zsu-nak, abba szinte tönkrement lelkileg. Meg mi nem vagyunk játékosok a vv-ben, h ez befolyásolja a játékosokhoz való hozzáállást (legalábbis sztem).
de a hozzászólásod első felével egyetértek :-)
Amúgy amit Zsu pl a bv-ben kap, az is bunkóság. Remélem Au több műsort nem vezet majd, mert egy rosszindulatú, tehetségtelen fasz.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:24:03

@pomac_ [(k)an]ál: Bors meg retek nem vették észre, hogy Maci kiesett? Vagy az időzítést a lapnál nem lehet módosítani? Tény, hogy ha Maci marad, Zsú visszamegy ellene, és most lenne a Dani-Denis, és az nem biztos, hogy így végződött volna.

spinks 2015.02.05. 23:24:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): valószínű így van ahogy leírtad. A show szempontjabol egy értékes karakter volt.

minden reggel 2015.02.05. 23:24:09

@Mók_Ica: nem ezthívják kényszeres hazudozásnak? csak kérdezem,

pomac 2015.02.05. 23:24:13

@Csak ügyesen!: melyik volt a lacis kérdés nem emlékszem már rá :D

2015.02.05. 23:25:35

Na, ütős kis este volt. Cakát!

Krétagarbó 2015.02.05. 23:26:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem ezt írtam, de tudom, Zsu szép, okos és még haknizni is csak ő jár. Ugyan már. A sajnálatból sokáig nem fog megélni, mehet megint aranyásónak:))) (Vicces, hogy pontosan azt kéred számon, amit magad is művelsz, elfogult vagy.)

Vicc nélkül: nem azt írtam, hogy helyes, amit Fanni csinál, nem. De az ILYET, mint Fannika, át kell ugrani, mint egy szarkupacot. És igen, Zsunak ehhez nincs esze. Mint ahogy Fanninak sem ahhoz, hogy ne legyen ordenáré, és Edinának sem ahhoz, hogy elengedje már végre ezt a Zsu témát.

Egyébként is unom, nálam ennyi volt a Zsu téma mára...

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:27:10

@fosch9: jeee, kosziii! :))) holnap megsasolom oket.

vastyúk is .. 2015.02.05. 23:27:10

@pomac_ [(k)an]ál: A kisgyerek a háttérben mondta, hogy anya benne vagy a tévében... Szóval csak annyit kellett volna mondania Zsúnak, hogy igen, itt van velem, nem tud még aludni, egyedül hagyni meg nem akarom. :D Szóval személy szerint csak azon röhögök, hogy ilyen apró dolgokban sem tud normálisan reagálni, csak tagad.

2015.02.05. 23:27:15

@Spitzbauer: nekem felment a vérnyomásom :D jó éjt

Mók_Ica 2015.02.05. 23:27:20

@-pkata-: meg amikor au szólt, hogy halkítsa le a tvjét, a gyerek szólt vissza, hogy jó :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:27:26

@Baresz83: figyu, ezek a végén még közös műsort kapnak. Főzős műsor, vagy háztartásvezetési tippek reggel, esetleg indulatkezelési tanácsadás, ilyesmi... :D
És persze még Kovitól és várhatnak felkérést. :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:27:26

AZért azt meghallgattam volna, hogy mit akart mondani Zsu ott, hogy mi volt a Laci arcán, mikor bement. Vmi olyasmi, hogy róla nem tudott leolvasni semmit? Vagy csak én akartam ezt hallani? De szinte semmit nem lehetett érteni...

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:28:00

@pomac_ [(k)an]ál: Kielégít-e Laci téged minden szempontból?

kamilla123 2015.02.05. 23:28:09

@kismalacka: +1000 Edinka patkányfeje majd felrobbant. már ezért megérte. "Nem tudsz csókolózni :-))))" szerencsétlen nyomorult

bigél 2015.02.05. 23:28:12

@kamilla123: +1

Amúgy meg Zsú hazugásgairól/füllentéseiről: lényeg, hogy Dinka igazat mond MMKK (nem!). :D :D
Most is állította, hogy nem mondta Zsúnak, hogy szabad az út, nyugodtan "menjen rá" Lacira. :D :D

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:28:56

@-pkata-: Igen, vmi ilyesmit mondott, h nem látszott rajta semmi, de aztán csak sikerült neki kicsikarnia belőle vmi reakciót. Szegény csaj még mindig rá van feszülve erre a témára.

kamilla123 2015.02.05. 23:29:16

@Csak ügyesen!: igen, ez jó volt:-) Edinka feje egy tanulmány volt

Krétagarbó 2015.02.05. 23:29:22

@perszepolisz: Gondolod, most döntenék el az Edina Fanni vonalat? Nem tudom.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:29:51

@Krétagarbó: Azért ez egy érdekes szál lehet(ett volna). Ha nem a Lacira, hanem a Denisre repül. Akkor most vajon a Fanni kapná azt, amit az Edina? Mert hogy a Fanni kikaparta volta a szemét és talán még az implantátumait is, az tutifix.

vastyúk is .. 2015.02.05. 23:30:01

@pomac_ [(k)an]ál: Azt kérdezte Edinától, hogy Edina, neked elég Laci szexuális téren is elégedett-e vele. (-> van az a videó, amiben Edina azt suttogja Lacinak, hogy csak ennyit tudsz? :D)

2015.02.05. 23:31:04

bizonyítsátok h a gyerek hangja nem felvételről volt - ennyike :DDD

minden reggel 2015.02.05. 23:31:06

@Krétagarbó: az egy kicsit mindegyiknél hiányzik már hogy néha csak elpoénkodjon valamit. bár ennyi idő bezártság után ez lehet hogy így megy. nekem ez tetszik robinban pl., ha betalálják akkor nevet egyet oszt kész lezárta. nem rugózik évekig utána

kamilla123 2015.02.05. 23:31:12

@bigél: igen, csak Fanni és Edinka akkor egyszerre üvöltöttek, és ezt már szegény nem tudta túlordítani. Pedig ott Edinka be lehetett szarcsizva, mert ezt az infót nem tette közzé, hogy előtte Lacit már átengedte Zsu-nak. Mondjuk én még azt is bedobtam volna LAcinak, hogy Edinka ki akarta őt vinni párbajra.

pomac 2015.02.05. 23:31:23

@vastyúk is ..: én meg azon hogy az a legfontosabb hogy a gyerek nézi e a tv-t mintha értené is mi megy benne amugy :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:31:48

@kamilla123: "hát attól amit Edina itt kap tőlünk, attól ő nem szenved. Attól, amit ők adtak Zsu-nak, abba szinte tönkrement lelkileg."
Ennek a kettőnek nincs köze egymáshoz a ki, kinek és miért drukkol véleményemhez. :)

Nem mondom, hogy Zsuzsa mindent megérdemelt amit kapott benn, de korántsem volt ártatlanabb, mint azok, akik vele szemben álltak. Csak elbaszta, mert miután mindenkinél eljátszotta a bizalmat, egyedül maradt. Igy tényleg szar lehetett, de ezért mindent meg is tett.

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:32:12

Na mindegy, az a legnagyobb gond, h ez egy szar öf volt, a bentiek vagy nem csinálnak semmit (mondjuk, mi a manót csinálnának?), vagy ki van adva, h most Fannit és Dennist kell néznünk végtelenítve, de ez kontraproduktív lesz, mert ezt a proli párost egyszerűen nem lehet hosszú távon elviselni.

Értehetetlen a számomra, h miért nem csináltak valami érdekes, jó tematikus hetet, nem ezt a semmire se való médiahetet, aminek központi témájaként, micsoda meglepetés, megint a feszültséggenerálást tűzték ki, de már ez sem érdekli a lakókat.

Jó, tudom, egy izgalmas tematikus hétre pénzt kellene áldozni, gondolom. De ennél még a szülős hét is jobb lett volna.

kamilla123 2015.02.05. 23:32:14

@fosch9: meg csak azt hallottuk, hogy ott volt. Azt, h tv-t nézett, vagy azt a műsort, azt nem tudjuk :-)

2015.02.05. 23:32:20

@MacákékIcukája: jó8 :)
számoljunk tudod :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:32:26

@perszepolisz: Arra én is kíváncsi lennék, mit sutyorogtak. Sztem Laci megy párbajozni. Ha Edina menne, Dórit vinné. Az Dórinak nem érdeke.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:32:48

@Csak ügyesen!: de mit? én semmit nem láttam. mondjuk ok, nem is kaptunk belőle csak pár percet. talán majd később kiderül, hogy mit gondolt erről.

minden reggel 2015.02.05. 23:32:55

@Mók_Ica: a másik tippem az lenne hogyha tényleg bántották gyerekként akkor ez reflexszerűen alakult ki nála. tagadni. bármit.

2015.02.05. 23:33:22

@kamilla123: sőt, arra is kérek bizonyítékot, h a műsort nem ma reggel vették fel hát honnan tudjam én azt h élő? bizonyították? :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:33:22

@vastyúk is ..: Nem túl széles a sáv, a homlokuk nem fér bele és két órávan később jön a válasz.:D

pomac 2015.02.05. 23:33:57

@vastyúk is ..: hát elég hülyén voltak összevágva a vidik mert olyan is volt hogy mondta edina lacinak el ne merjél menni vagy valami ilyesmi ,de nem védeni akarom lacit de úgy tűnt edina akkor elégedett volt vele :D

csak mert 2015.02.05. 23:34:33

@fosch9: A pandám üdvözöl :) evett, alszik

Csak ügyesen! 2015.02.05. 23:34:40

@-pkata-: Lehet h arra gondolt, h miután Edina bedobta, h Laci szerint nem csókol jól, akkor Laci némiképp felélénkülve közölte, h valóban nem :D De nem tom, szerencsére nem lehetett a csajt hallani, ennyi is több, mint elég volt belőle :D

2015.02.05. 23:34:56

@kamilla123: úrist'n mennyit írtuk ezt itt h már átengedte akkor :DDD

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:35:04

@Spitzbauer: Igazán egymásnak vannak teremtve, nekik minden újdonság, majd megtanítják egymást.:D

kamilla123 2015.02.05. 23:35:06

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nyilván annak drukkolsz, akinek akarsz, csak furcsa nekem, h nem az alapján szurkolsz,h kivel szimpatizálsz, hanem annak alapján, hogy itt kint a kommentelők kinek nem szurkolnak. De nyilván a Te dolgod. Ízlések és pofonok ugyebár.

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:35:20

@minden reggel: +1, Robinnak van humora, de sosem mutatjak, mert nem csicskagecizik :( @fosch9: 100-as helyett 1000-est irok fel a tablara, hihihi :D

Krétagarbó 2015.02.05. 23:35:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: Jaja.

Azt figyeltétek, hogy Robin hogy adta a két lány (Edina és Fanni) alá a lovat kint az udvaron, mikor kiment Zsu?? Csak szidja ez a két hülye, jó lesz az nekem... ez volt az arcán. Nagy forma ez a Robin...:)

kismalacka 2015.02.05. 23:35:26

@kamilla123: Igen, kijött belőle az úrinő azonnal :))

Ez a kérdezős dolog mikor lesz nem tudod?? És lezárult már hogy kitől fog valaki kintről kérdezni v. beszélni??

2015.02.05. 23:35:45

@csak mert: csókoltatom, gondoltam ma rá :) megnéztem a kis fényképét is :DDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:35:55

@Krétagarbó: jaaaj, ezt a haknizást ("fellépést"), olyan áhitattal és fennkölt gőggel mondta ki, mintha azt mesélte volna el, hogy a kiesése óta ő napi rendszerességgel vacsorázik együtt Obamáékkal... vagy mittomén kivel. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:36:29

Nah, hát én köszönöm a ma esti közreműködéseteket, elmék aludni. Vár a plüssöm, nektek is kellemes popi takarós szép estét! :)

csak mert 2015.02.05. 23:37:23

@fosch9: érdekes volt a mai öf?

2015.02.05. 23:37:28

@MacákékIcukája: á bele fogsz gabalyodni, hidd el ha koncentrálsz nem jutsz el még 90-ig sem :D

kamilla123 2015.02.05. 23:38:09

@kismalacka: ja tényleg, már el is felejtettem ezt. nemtom :-(

amúgy nagyon remélem h holnap Dani nem fog burkolt infókat elszórni Dinkának. Simán el tudom képzelni, h ölelkezésnél mond neki vmit.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.05. 23:38:12

@Krétagarbó: Ugyanezt felismerte Laci is, csak ő Edinát néha próbálja visszafogni. Ha csepp esze lenne, nem tenné. Nah tényleg léptem, csövi.
Néked is jó éjt Ügyesen :)

minden reggel 2015.02.05. 23:38:14

@pomac_ [(k)an]ál: ezt láttam én is: nemenjéelLaci basszá még. ez volt nonstopban. 15x minimum. nem tűtnt elégedettnek

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:38:18

@Baresz83: A tesója háza, átengedte nekik. Most kérdés, hogy eddig hol volt? Mármint a tesó.

2015.02.05. 23:39:32

@csak mert: eleje denisz-fanni szokásos hol dugtak hol ortályoztak
aztán fanni maunikasója volt ahol zsu volt a meglepi vendég állak leestek és osztott mindenkit (nyilván feladatként) de kapott ő is rendesen... itt is elszabadultak az indulatok :D visszanézős feltétlen - holnap danit küldik és bejelentik mindenkinek denisz kislányát - dióhéjban :)

Krétagarbó 2015.02.05. 23:39:33

@spinks: csak még sajnos nincs 25, nem baj? :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.05. 23:40:01

@kamilla123: nincs ezen semmi furcsa.... más alapon nem nagyon tudok dönteni a maradék agyhalottak közül... és csak reménykedem, hogy Edinának visszatér vagy megjön, mindegy, a józan esze. :)
Momentán ott tartok, hogy még azt se tudom eldönteni, hogy ki NE nyerje az egészet, annyira siralmas az egész.

kamilla123 2015.02.05. 23:40:12

@Csak ügyesen!: már múltkor is belefeccoltak abba a zászlóba egy csomó pénzt, amit le és fel kellett vonni.

Ja nem, az a molino minden párbajnál kint van a bejáratnál. Szóval még annyit se. De túl sokba kerül a sertésmájkrém a reteknek.

Krétagarbó 2015.02.05. 23:40:15

@fosch9: mi az az ortály? már tegnap is kérdeztem, de nem válaszoltál...

0.5 bit 2015.02.05. 23:40:33

Szerintem ha beraknának 30 milliót az udvar közepére és mögé állítanák Zsut, Fanni és Edina simán elszaladna mellette csak, hogy még egyszer beolvasannak neki. A többiek viszont vinnék a pénzes bőröndöt.

kismalacka 2015.02.05. 23:40:56

@kamilla123: Max annyit mondhat, hogy kicsit változtasson az eddigi játékán, mert itt kint kurvára utálják. Csak amikor megöleli, akkor mondhat, de a mikroport meg a leghalkabb hangot is felveszi.

vastyúk is .. 2015.02.05. 23:41:13

@pomac_ [(k)an]ál: Au is csak viccesen megjegyezte...
Egyébként szerintem is elégedett lehetett Edina, mert úgy tűnt. Meg a Laci, mikor visszakérdezte, hogy nem elég? -> 'akkor kapsz még' elven, le is varta Edinkát.. :D Szóval ha Laci nem szívta fel magát ezen, akkor biztos jól szórakoztak :D

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:41:25

@kamilla123: biztos mondani fog, de teljesen mindegy. Dinka mar ugysem nyerheti meg, a facebookos kommentek nagy resze is ellene van.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:41:55

@MacákékIcukája: Tájszólás. Eléggé sikerült nem így beszélnie, de ha valaki ideges, vagy fáradt, jobban kijön. Barátnőm, ha sokat melózik, és hullafáradt, annyira kijön rajta, hogy hihetetlen, amúgy nem is hallatszik.

2015.02.05. 23:42:14

@minden reggel: ezt nem láttam de jó :D

kamilla123 2015.02.05. 23:43:07

@Krétagarbó: igen, állati jól tud kijönni a konfliktusokból. Mondjuk valahol könnyű neki, mert őt ezek általában nem érintik. Azért ha őt támadják be, akkor nem mindig tud laza maradni.

kamilla123 2015.02.05. 23:44:11

@MacákékIcukája: sajnos én nem vagyok ebben biztos. Nem bírom nagyon Robint sem, de már csak benne bízom, h elhalássza dinka elől a fődíjat.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:44:13

@Krétagarbó: "...Fanni sem fogadta kedvesen, de Fanni ILYEN, ha egy kis esze van Zsunak, nagyvonalúan legyintett volna rá...)"

Bármennyire is unod,, TÉNY, hogy igenis ezt írtad. Tehát az elfogult NEM ÉN vagyok :D:D
Sajnálatról pedig nem beszéltem, mint ahogy arról sem, hogy okos lenne, a haknizás szóba hozását pedig nem is értem, ez mind terelés a részedről. Ha ennyire elszakadsz a tényektől, akkor nehéz beszélgetni. :D:D

2015.02.05. 23:44:17

@Krétagarbó: elnézést de most is elsorodta a komment áradat az utsót amit írtál és nem találtam meg h válaszoljak de sztem a zsu témát többszörösen kiveséztük :)

ortályozás - ordítozás :)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:44:47

@kamilla123: Majd szenved, ha kijön és végigolvassa. Zsú nem kapott annyit, amennyi Edinát kint várja. Talán Fanni kapott még annyi szemetet itt (más fórumokon még többet), mint Edina.

pomac 2015.02.05. 23:45:31

@minden reggel: tudtam hogy csak megjátssza :DDD

2015.02.05. 23:45:36

@MacákékIcukája: szerintem sem :)
na mikor kell kelni reggel? nekem fél 6-kor kellene...

kamilla123 2015.02.05. 23:46:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: azt sem értem, Au mit basztatja Zsu-t a haknizással Nyilván Au is ugyanezt nyomta. Mi a baja ennek az idiótának?

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 23:46:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Én már akkor is elgondolkodtam azen,hogy bizonyára lehet valami oka a Zsu utálatnak,ha már ennyien..és ezt még a Lacis balhé előtt.Nyomokban már akkor is látható volt,de nem igazán jött le az ok az öfikből. Például Reni gyűlölködésének a mértéke annyira indokolatlannak tűnt , hogy nem is értettem. Viszont a falkázás után félre tettem a vele kapcsolatos rossz érzéseimet, /vagy elterelődött róla a figyelmem,mert átment bennem sajnálatba. Igaz,az is felmerült bennem,hogy nagyon céltudatos és inkább nyelt, valamint, hogy a nagyvonalúsága is lehet csak abból fakadt,hogy képtelen volt érvelni és visszavágni. Most például sokkal ügyesebben szúrt, de volt ideje átgondolni és már veszteni valója sem maradt.A kinti szereplése pedig nagyon nem erősítette a szimpátiámat. Igaz,mihez és kihez képest?De hát ez ebben a szériában örök kérdés marad, mert csak egymáshoz és nem a "normálishoz" tudok viszonyítani.Talán Robin kivétel ez alól.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:46:33

@kismalacka: De a kikísérés és az ajtó nyitás között mintha lett volna egy snitt, nem? Ott nem tudjuk, hogy mi történt.

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:47:48

@0.5 bit: :DDDDD

@Csakazértis én vagyok a királynő: nem tudtam, hogy erosebben kijon, ha faradt az ember. Egyebkent nem a tajszolassal van bajom, hanem Edinaval es ezert ilyen hulyesegekbe kotok bele :)

@kamilla123: szerintem menni fog neki, sokan vagyunk itt akik ebben biznak ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:47:49

@kamilla123: Ezt én sem értem, bár mondjuk Debil "agyát", meg sem próbálom követni :D

Krétagarbó 2015.02.05. 23:48:07

@Csakazértis én vagyok a királynő: Biztos, hogy nem. legalábbis patkányképű és egyéb nem lenne... De sztem is, Zsut úgy kellett volna a vészkijáraton kimenekíteni a villából Fanni haragja elől...

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:48:55

@vastyúk is ..: Ismerek ilyen embert, aki zsigerből tagad. Az őrületbe kerget.:D

pomac 2015.02.05. 23:49:02

@Krétagarbó: jol tolja robin csak vannak elszólásai szerintem ez lesz a veszte de olyan csendes pusztitó karakter jól áll neki :D

2015.02.05. 23:49:09

@kamilla123: au fogyatékos ennyike az indok

@DerültÉgből: nem csak okkal lehet valakit utálni ezt jól látjuk az életben is
zsu többször elmondta kint is h kitalálnak valamit és azt fújják többen ez a tattika

kamilla123 2015.02.05. 23:49:11

Láttátok, h Edinka mennyire ijedt arcot vágott, amikor Zsu azt mondta, h egy hét szereplés után Laci megy nemotmhova és Edinka meg megy vissza Erdélybe és vége a kapcsolatnak? Sztem nem a kapcs. megszakadásától tojt be, hanem hogy nem akar hazaamenni. Pedig ott van ugyebár a családi kecó, amit fel akar építeni. Vagy nem? Vagy vinni akarja Lackót is magával?

minden reggel 2015.02.05. 23:49:14

@pomac_ [(k)an]ál: lehet hogy máskor elégedett volt :) akkor - női szemmel - nagyon nem. kicsit többet belelátott a vedembörébe asszem :)

Krétagarbó 2015.02.05. 23:49:21

@fosch9: nem szavaztukmeg, hogy ma conchi legyél...:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:49:54

@DerültÉgből: Milyen kinti szereplése van Kiskunnak? Van esetleg videó linked?

Krétagarbó 2015.02.05. 23:49:59

@minden reggel: igen, Robin a legstabilabb jelenleg lelkileg.

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:50:08

@fosch9: mire irtad a szerindted sem-et?
Hat... valamikor 7 korul kivakarom magam az agybol :D ajjaj, fel 6? akkor nyomas szamolni!

kismalacka 2015.02.05. 23:51:04

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Hát akkor ilyen alapon - hogy nem adják le, nem tudjuk mi történt a kikísérésnél - bármit mondhatnak bent a házban is...legfeljebb nem adják le.

0.5 bit 2015.02.05. 23:51:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: "Milyen kinti szereplése van Kiskunnak?"

Megy ahova az RTL küldi. Valahol olvastam, hogy benne van a szerződésükben, hogy sacc/kb 1 évig rángathatják őket.

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:52:17

@vastyúk is ..: Ó, hát az ilyen mondatok nem jelentenek semmit, én a mai napig hergelem így az uramat, és lőn, jobbat tud.:D Viszont amikor laci megkérdezte, hogy nem volt elég, Edina azt mondta, dehogyisnem. A nők egy része szeret hülyeségeket beszélni közben, zuram ki van akadva, hogy én is végigpofázom.:D

kamilla123 2015.02.05. 23:52:20

@Csakazértis én vagyok a királynő: hát egyrészt gondolom a nézők itt kompenzálják azt az igazságtalanságot, ami bent téri a kedvencüket. Másrészt nem hiszem, h végig fogja olvasni négy hónap kommentjeit. Vagy ha igen, akkor ő nyerte meg és nem kell dolgoznia, h ennyire ráér. Akkor meg sztem nem fogja érdekelni :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:52:58

@kismalacka: Végül is, igen. De mondjuk ez a kísérés volt az a szitu, ami a többieknek nem szúrhatott szemet. Mert ha egyébként elvonultak volna, azt mindegyik látta volna.

2015.02.05. 23:53:14

@kamilla123: ezt az opciót valszeg ő nem gondolta át :D
@MacákékIcukája: "dinka már úgysem nyerheti meg" - sztem sem
@Krétagarbó: nem... de ma el is ragadtak sokunkat az indulatok úh nem lett volna rá idő :DDD

pomac 2015.02.05. 23:53:33

@0.5 bit: nekem ez a nap kommja :DDD

kamilla123 2015.02.05. 23:53:47

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: vagy csak rájött, h van kis logikai bukfenc a sztorijában, mert vagy Lackót nem szereti, vagy családi kecót nem akar építeni.

Krétagarbó 2015.02.05. 23:54:11

@Csak ügyesen!: ez a tematikus hét is azért szar, mert a társaság szar. Már a tanerő is megmondta, ez a csapat sótlan. Én sokáig azt gondoltam, hogy jó volt ez a kaszting, de nem. Ez sem volt sikeres. Ezek soha nem tudják magukat jól érezni, csak fájtolnak.
A tavalyi ösztönlényekből és az idei tattikusokból kellene jövőre egy elegyet kikasztingolni. Talán.

MacákékIcukája 2015.02.05. 23:54:22

@fosch9: jaaaa tenyleg, el is felejtettem, hogy mit irtam 5 perce :D

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 23:54:41

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Sajnos nincs linkem így hirtelen,de majd keresek.Ne haragudj,hogy most nem de már rég az ágyamat kellene megtalálnom, mert reggel meg magamat :)) csak mindig itt ragadok,ehhh :(

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.05. 23:55:08

@0.5 bit: Kösz. És ezekről vannak fönn videók? Mert hogy írta itt derültég, hogy nem szimpatiks a kinti viselkedése.

Kosztarika 2015.02.05. 23:55:25

Ismét azzal kezdem, hogy pártatlan vagyok, nehogy megbántsak majd valakit, ha megsértem a kedvencét. :)

A mai öfi alatt igyekeztem a konténerhez, de nem értem oda, útközben lefostam a bokámat. (Jóvanna, ti is szoktátok mondani, hogy beszarok, én több rostot vittem be. :D :D )

Dóri: Ne idegesíccsé, teregessé! Ja, hogy még nem mostam ki? Há efelejtettem, bazmeg. Meg fáradt vótam, nem tuttam kialudni magam. Pfff Ahhoz azért volt ereje, hogy szájon puszilja Zsuzsát :D

Fanni: tényleg nem százas, többször is kimutatta ismét, mint ahogy azt is, hogy közönséges, alpári. Nem lenne rossz műsorvezető, de biztos, hogy a neki nem szimpatikus meghívott vendéget akár élő adásban is elküldené a pitsába. Előtte lecsicskhagecchizné persze.

Denis: méltó párja Fanninak, amitől kiakadtam: a holnapi előzetesben előhúzta ismét a varázsnyulat a kalapból. A kislányára hivatkozott, akit 3 éve nem keresett. Nem veszem be ezt a fene nagy és hirtelen feltámadt apai szeretetet (bár biztos lesz, aki igen)

Laci: mostanában nem látjuk túl gyakran. Nekem nem is nagyon hiányzik.

Robin: a taktikus tuja. Kifesteti magát, hogy a kiválasztáskor érvként hozhassa fel. A szememben ez elég gyengus.

Edina: Nyilván maga alatt van, mert Fannié a műsoridő, talán azt gondolja, hogy a műszempilla segíteni fog? Persze mikor Zsu bejött kinyílt a szája és feltette a szokásos lemezt.

Zsu: ( előre elnézést a rajongóktól) nekem ő volt mindig is az egyik legunszimpatikusabb.Most is arrogáns volt, lekezelő és ez a stílus engem taszít. Nem látunk csak 45 percet egy napból, de azért az biztos nem véletlen, hogy 12 emberből - az elejétől kezdve - 11 utálta (kivéve talán Dávidot :D ) Lehet mondani a falkában támadást, de a támadásnak valószinűleg oka van. Nem a Lacis esetnél kezdődött. A hogyan már más kérdés. Ja, és ahogy most promózza és nyomatja magát a FB oldalán.. haknira ajánlkozik (mintha valami sztár lenne)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.05. 23:55:30

@bigél: A zöld út a matatás után volt, de amilyen fejjel mondta, csak a vak ló nem látta, hogy mennyire gondolja azt ő komolyan. Hjaj, régi szép emlékek, meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben azt, aki ránézett az én reménytelen szerelmemre.:)

2015.02.05. 23:55:52

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: az oldalán hirdeti h haknit, falunapot, dizsit, műsorvezetést vállal - a kiskunfélegyházi dizsiben már volt "sztárvendég" (video nincs)

Krétagarbó 2015.02.05. 23:55:57

@minden reggel: sztem is ez van. ezt még amikor bent volt a villában, többször kifejtettem...

vastyúk is .. 2015.02.05. 23:56:12

@Csakazértis én vagyok a királynő: hihihihihihihihihi. Ahány ház, annyi szokás :D

minden reggel 2015.02.05. 23:56:41

@Krétagarbó: az jutott eszembe hogyha önismeretre tesztelnék őket akkor Robin és Dóri lennének elöl, eldőntötték hogyan akarnak játszani, képesek voltak felmérni a saját erejüket hogy mit bírnak, és kitartóak abban. nem csapják be magukat. nekem ezek a dolgok tetszenek. ezért is nem ugranak egyből neki a másiknak, mert kevesebb önogazolásra van szükségük.
és ha pont most Zsu-ról volt szó, az is tetszik ahogy a 'támadásokat' kezelik. Robin lazán, lepereg róla. Dóri meg a legkisebb befolyásolást is leüvölti. azt gondolok amit akarok. sokan butának tartják, pedig szerintem ez is hozzá tartozik az eszességhez. lehet hogy nem olvasott, vagy művelt, de azonnal leveszi ezeket a dolgokat.

minden reggel 2015.02.05. 23:57:55

@kamilla123: azért ha végigbírja még tanulhat is belőle :) ingyen:) megspórol több év pszichiátert :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.05. 23:58:06

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Köszi:) Én már fotelokat fogok:D

További szépeket.Jó éjt:)

skorpioqueen 2015.02.05. 23:58:55

@fosch9: Szerintem a másik szobában lehetett, ezért mondta Zsu, hogy nincs vele, s oda ment lehalkítani a tv-t.

2015.02.05. 23:59:03

@Ilyen vagyok: a valószínűleg nem elég meggyőző
haknizni meg minden vv-s jár
zsu-hoz ennyit magam részéről

2015.02.06. 00:00:40

@MacákékIcukája: nah tényleg elmentem nincs már kedvem a zsu ekézését olvasni :D ádinát meg remélem reggelre szentté avatják

jócakát

Cirmoska11 2015.02.06. 00:00:53

Vajon itt a végén, amikor Dóri kikísérte Zsu-t az ajtóig, kaphatott valami infót?? Ott az ajtóban nagyon magyarázott valamit Dórinak. Az öfiben nem mutatták, csak itt a BeleValóban mutatták más szemszögből, és nekem úgy tűnt, magyaráz neki valamit. Lehetséges?

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.06. 00:01:07

@Krétagarbó: Pár hete figyelem Robint, mindig jó helyen ejt el mondatokat.

kamilla123 2015.02.06. 00:01:10

@Krétagarbó: igen, sztem itt két embernek van humorérzéke. Az egyik Denisz, aki a harsány, az ordenáré poénokat nyomja (nekem sokszor vicces) és Robin, aki csendesen, de frappánsakat tud mondani (na ebből alig kerül be vmi az öfibe). Daninak is volt amúgy, de neki is olyan ironikus, fanyar, ami társaságban lehet, h jó, de nem egy ilyen műsorban. Ők főleg savanyú fejjel cigizgettek a kanapén. És igen, Zsu-nak sem volt, szóval nem vagyok elfogult :-)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 00:01:22

@Ilyen vagyok:"...az biztos nem véletlen, hogy ...11 utálta....Lehet mondani a falkában támadást, de a támadásnak valószinűleg oka van..."

Ez most komoly? Úgy értem az érvelésed? Ja, hogy ilyen vagy :D:D
off unszimpatikus (nem létező szó) helyett jó lesz antipatikus is on
:)

vastyúk is .. 2015.02.06. 00:01:28

@minden reggel: Mondjuk Dóri akkor is üvölt, ha valaki nem hagyja aludni, illetve a mikroportba motyogva kommentál mindent :D.. 'Khi ez theee?'/'Úúúúristen'/'Csicskák'. Robinban látok észt, Dórikában nem.

2015.02.06. 00:01:36

@skorpioqueen: lehet felriadt öt perce és addig aludt szóval... persze ebbe is csak a negatívat látja aki akarja, tudjuk :)

kismalacka 2015.02.06. 00:01:53

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Én nem bánom ha mondott valamit Dórinak, nekem nem ellenszenves :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.06. 00:02:57

@fosch9: Bocsánat,nem vettem észre :( Igazad van,de a Laci előtti utálatban még szerintem,nem azonos volt a motiváció.Mindenki másért,de utálta.Az volt furcsa.:) Tényleg tűntem,jó éjt!:)

kamilla123 2015.02.06. 00:03:43

@minden reggel: azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy igazán nagy támadásokat, főleg Robin, nem kaptak. Azért ha annyit ekézték és szívatták volna őket, mint Zsu-t a többiek, megnézném, mennyire maradtak volna nyugodtak.

kismalacka 2015.02.06. 00:04:55

@fosch9: És miért baj? Az összes többi nem ezt csinálta?? Mindegyik pénzt akar csinálni az " ismertségéből ". Ha van olyan hülye, aki befizet rájuk, akkor hadd tolják már. Ráadásul Zsuzsának a gyerekét is el kell tartania.

Krétagarbó 2015.02.06. 00:05:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem szakadtam el a tényekről, kérlek olvasd vissza, mit írtam a három lányról ma este. Ne ragadj ki egy-egy mondatrészt.

2015.02.06. 00:05:57

@DerültÉgből: irigység stb, főként a lányok utálták ha visszaemlékszel
mhelyemen is van ilyen akit ok és indok nélkül kiközösítenek szóval - ez valós probléma sztem

én is eltűntem :)

2015.02.06. 00:06:54

@kismalacka: persze én is ezt mondtam nézd meg mire írtam :) zsut ekézték haknizásért

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.06. 00:06:54

@MacákékIcukája: Hát a fb-s kommentekről inkább nem beszélek, egyszer beleolvastam, de rámtört a hányinger, ahogy írnak. A legszomorúbb számomra, mikor látom a profilképeket, hogy családanyák, nyugdíjasok, akárkik az utcáról, a metróról, sokszáz ismerőssel és ilyen stílusban. Én személy szerint az ilyen stílusban fröcsögő ismerőseimet már töröltem, mérgezőek nagyon. Itt ahhoz képest rózsaszín a hangulat, néha kisebb-nagyobb bodorfelhőkkel.

minden reggel 2015.02.06. 00:07:03

@vastyúk is ..: nem mondtam hogy Dórinak jó a stílusa, csak azt hogy képes volt felmérni a saját erejét és képességét, illetve, hogy nem hagyja magát befolyásolni. ezeket én értékelem.
ettől még mind belefér amiket írtál róla, hogy csúnyán beszél ésatöbbi.

Krétagarbó 2015.02.06. 00:07:08

@fosch9: köszi, nem, ezt már tegnap is írtad és kérdeztem, mit jelent, de gondoltam, hogy nem olvastad, mert akkor nem válaszoltál rá.

0.5 bit 2015.02.06. 00:07:42

@Ilyen vagyok: "z biztos nem véletlen, hogy 12 emberből - az elejétől kezdve - 11 utálta"

Fanni valamelyik adásban mondta, hogy Ő már az első pillanattól kezdve utálta még az előtt, hogy megszólalt volna.

Zárt közösségben, ha néhányan hangos ellenszenvvel viselkednek az többé-kévésbé átragad a többiekre is, mert addig sem más van a célkereszben ráadásul az összetartozást is erősíti.

kismalacka 2015.02.06. 00:07:43

@fosch9: Ja, akkor valamit átugorhattam :))

Na jóéjt :)

DerültÉgből/tintával írok/ 2015.02.06. 00:07:55

@fosch9: Szerintem te sem tűntél :D Ezt persze úgy írom,hogy már nem vagyok itt :D

De most tényleg el :)

2015.02.06. 00:08:12

@Cirmoska11: @vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan:
az enyém macska csontváz csak h ki ne maradjak a macskás részlegből

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 00:09:48

@Krétagarbó: Jól van, összeállítom egy-két kötetté. Bőrkötésben faximile jó lesz? :D:D:D

Cirmoska11 2015.02.06. 00:10:01

@fosch9: de a mienk ÉLEThűbb :P :D

2015.02.06. 00:10:05

@Krétagarbó: csakis a sodrás az oka semmi más :)

@DerültÉgből: ne is mondd :D mindig megnézem írt-e még valaki :D

@kismalacka: jójszakát

@MacákékIcukája: jó8

és mindenkinek viszlát :)

Krétagarbó 2015.02.06. 00:10:11

@pomac_ [(k)an]ál: volt egy pasim régen, neki is ilyesmi szemei voltak. olyan alamuszi nyuszi nagyot ugrik típus volt:) és nagyon okos:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 00:10:33

@fosch9: Mivel ugye mindenkinek van egy a szekrényében, akkor én is ilyet szeretnék :D

MacákékIcukája 2015.02.06. 00:10:56

@Csakazértis én vagyok a királynő: erre abszolut ekg, mmkk! Szornyu, ami ott folyik. A helyesirasuktol pedig kikaparom a szemem.
Ja, itt jo, a tobbseg latja a jatekosok pozitiv es negativ tulajdonsagait, ezert szeretek idejarni. kesz pszichologiaora :)))

vastyúk is .. 2015.02.06. 00:10:56

@minden reggel: Nem tudom, hogy ez részéről mennyire tudatos. Nekem ilyen önvédő reflexnek tűnik a grundon.

2015.02.06. 00:11:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: most volt farsang :) legközelebbire egy ilyen overált kell szerezni :D

MacákékIcukája 2015.02.06. 00:11:58

@fosch9: egyebkent ne lass remeket, senki nem avatja itt szentte Edinat! ;) meg senkitse

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.06. 00:12:08

@kamilla123: Én Robinnal kapcsolatban pár hete vizionáltam egy olyant, hogy diszkréten rámegy Edinára, lesz, ami lesz alapon. A lehetséges cél: ha Laci nagyon féltékeny, az Edinának jó, áldozat, népszerűsíti, ott lesz Robin válla, amin sírhat, ez műsoridő. Ha szakítanak, szintén ott van Robin válla, megint csak műsoridő. Ha Laci kiesik, és kint nem várja meg, mert a haverok felébresztik, akkor Edina koppan, megint csak nő a népszerűsége, és Robin ott áll mellette, akár övé is lehet a lepattanó. Vagyis ebből ő csak jól jöhet ki, mert ő barátként közelít, mert megértő és nem kavaró, de ha Edina egyedül maradna, ott lesz ő támasznak, és ettől neki csak jó lehet, bent mindenképp, de kint is.
Ébredjek fel? :)
Ha Edina nem nyerhet, akkor az én 2. favoritom Robin.:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.06. 00:14:51

@Krétagarbó: Este fél kilenckor bealudtam most ébredtem... :-)

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.06. 00:14:57

@MacákékIcukája: Én sem tudtam, mert nekem semmi sem maradt meg, de ezt így utólag annak tudom be, hogy könyvmoly voltam/vagyok, bővebb szókinccsel (ebből kifolyólag mértéktelen szófosással néha :D ).

ygan_rev 2015.02.06. 00:17:02

Sziasztok! Elképesztően megcsappanhatott a nézettség, hogy a korábbi két góliátot küldik vissza. Vajon hiányzik az RTL-nek Zsuzsa és Dani? Csak erre tudok gondolni... Látják, hogy a Fanni - Dennis popitakaró és műszempilla disputa nem vezet sehová.
Valaki írta, hogy Gyúrós Józsi és Dani lesz valahol reggel tv műsorban. Meg szabad tudni, hogy hol?

minden reggel 2015.02.06. 00:17:05

@vastyúk is ..: lehetséges, bár a többieken nem látom annyira. Edinának mindig igaza van, és az a valóság amit ő mond. Laci képzeleg valami világban, ahol talán hősök vannak meg kurvák, nem tudom. Zsu sem volt képes normálisan reagálni támadásokra.
szerintem a többség befolyásolhatóbb, és sokan várják kívülről a megerősítést. ugye Denniszke nem vagyok kövér???
én ennek tükrében látom ezt pozitívnak.

Krétagarbó 2015.02.06. 00:17:24

@VV Erőlegény: holnapit nézd, a kedvenced megy vissza a villába. de csak meglepi vendégnek az Edina sóóóóba...

pomac 2015.02.06. 00:18:12

mivel denis megint bekavarta a gyerek témát fogadok ma sem lezs on ,tegnap is hulla szaga volt annak a fél percnek ,gondolom ma sem lesznek kegyesek :D

pomac 2015.02.06. 00:19:17

@VV Erőlegény: aludj tovább holnap lesz dani :D , holnap lesz időd visszanézni kipihenten mi volt ma :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.06. 00:19:36

@fosch9: Utálat alakulhat ki abból is, hogy első benyomás. Azt nagyon nehéz levetkőzni utána. Amit Zsú mondott, az megállja a helyét, hogy egy kitalálja, a többi meg fújja utána. Ezt csinálták a Reniék, aztán Dani miatt a többiek is (merem állítani, hogy ha Dani nem sértett férfiút játszik, nem hergeli bele Edinát ebbe, és Edina átlépett volna ezen).
De ugyanez jellemző a hv-ra is, akik egyvalakit kipécéznek és szidnak. Nekem pl. az Edina-ellenesség látszik ilyennek, ha a posztíró ír vmit, ami a saját szimpátiája, a többiek átveszik. Ha egy hangosabb kommtárs írja, szintén. És legtöbbször úgy, hogy sokan közülük bevallottan áttekerik az Edinás részeket, lenémítva, vagy egyenesen nem is nézik, csak a hv-t olvassák. Ebbőla szempontból értékelem Conchobart, mert másodpercre lebontva nagyítóval néz meg minden jelenetet.:D

bigél 2015.02.06. 00:20:35

@0.5 bit: +100

Igen, így van. És nemcsak ennyire zárt közösségben működik, akár egy osztályon belül vagy munkahelyen is van ilyen.
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy akit támadnak, annak ne lenne hibája (mindenkinek van), de általában nem több és jelentősebb, mint a többieknek, sőt!
Amúgy nem is mindenki utálta Zsút, pl. Ádám szerintem nem utálta, de Robin sem: nem kedvelték, de nem is volt vele igazán bajuk. De falkázni nem falkáztak.

Krétagarbó 2015.02.06. 00:20:49

@vastyúk is ..: Dórinak is megvan a magához való esze, csak ő nem olyan kifinomult módszerekkel "dolgozik", mint Robin. Tényleg érdekes, ilyen szemponból Dóri a férfiasabb, Robin meg a nőiesebb...

vastyúk is .. 2015.02.06. 00:21:14

@minden reggel: oks. értem már :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.06. 00:22:34

@kamilla123: Sztem Edina egy évig, míg tart a szerződése, nem megy sehova, mert onnan elég sokáig tart menni valamilyen műsorba, ahova rángatja a retek. Meg már lakott is a nagnénjénél itt, most is az lesz. Kivéve, ha megnyeri. Akkor mindenképp marad. Amúgy ha nincs kivel utálkozni, és a fogsorát is rendbeteszik, egészen vállalható szereplő lesz a tévének is, műsoroknak is. Mondjuk nekem így is, de most próbáltam idegen szemmel nézni.:)

vastyúk is .. 2015.02.06. 00:23:33

@Krétagarbó: lehet.. de olyan nehezen akarom elhinni :D

kismalacka 2015.02.06. 00:24:44

@Csakazértis én vagyok a királynő: Hát felőlem itt bármelyik poszt író írhatná hogy pl. Edina mennyire cuki, én tuti hogy nem tudnám átvenni. Én nem tekerek át semmit sem, azt a 45 percet végig nézem, és kialakul bennem a vélemény.

Ez a falka szellem csak zárt közösségben működik. Itt a neten ahol azt írsz amit akarsz, nem működik.

minden reggel 2015.02.06. 00:26:55

@vastyúk is ..: huh ...
sokszor az az érzésem itt , hogy először az embereknek értelmezni kéne szavakat, mint pl. okos bár akkor feleannyi vita lenne :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 00:27:09

@Csakazértis én vagyok a királynő: "...értékelem Conchobart, mert másodpercre lebontva nagyítóval néz meg minden jelenetet.:D..."

Ja, de a következtetése más tészta :D
De annyira nem értek egyet azzal, hogy itt a nép így követné a bloggert. Eléggé szuverén itt naggyábó mindenki.

Krétagarbó 2015.02.06. 00:28:02

@eatpray: gondolom az rtl-en, ha reggel, akkor a reggeli músorban, ezt nem tudom. Sztem is bánják már, hogy kiesett ez a két játékos. Lapos a műsor.

vastyúk is .. 2015.02.06. 00:29:42

@minden reggel: ez teljesen így van :D azért látjuk különbözően, mert más szótárt használunk :D hihihihihi, de a végére csak megértettem, hogy érted :D

Csakazértis én vagyok a királynő 2015.02.06. 00:31:37

@MacákékIcukája: Én nem merek még lájkolni se ott, nemhogy írni is. Nem mintha szégyellném, hogy vv-t nézek, a barátaim tudják, de nem szeretném a nevem együtt látni olyan trágárságokkal.:(

Krétagarbó 2015.02.06. 00:33:48

@minden reggel: valszeg ez már abból is adódhat, hogy idősebbek, Robin is, Dóri is inkább 30 vagy afelé közelítenek. Több tapasztalat, több élmény, kudarc, siker, kiforrottabb személyiség.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 00:34:50

@Krétagarbó: Hát arra, hogy el kellene olvasnom az összes hozzászólását valakinek, mert egy-egy írás önmagában nem állja meg a helyét, csak a többi tükrében?
Ha azt írod, hogy Fanny ugyan utálatos volt, de ő ilyen, és a másiknak - akivel utálatos volt - kellene több eszének lenni, akkor ennek az értelmezéséhez mégis hány korábbi hozzászólást kellene elolvasnom, hogy másképp értelmezhető legyen?
Ezért írtam (sztm viccesen, legalábbis annak szántam), hogy majd kötetbe foglalom az összes hsz-edet elejétől kezdve, és bőrbe kötöm. Nnnah :D

Krétagarbó 2015.02.06. 00:35:06

Jó éjt mindnekinek, én elteszem magam honapra...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 00:39:40

@minden reggel: @vastyúk is ..: Már én is gondoltam arra, hogy kéne írni egy önfejlesztő házi Vikipédiát, saját használatunkra. És akkor a fogalmakat egységesebben lehetne értelmezni. Lehet, hogy kevesebb félreértés lenne.

pomac 2015.02.06. 00:40:38

@Csakazértis én vagyok a királynő: lóf..t néz ő nagyítóval nem jelenteket akkor én meg légi felvételről nézem ezek szerint, nem a látá módjával van bajom hanem a fejével

minden reggel 2015.02.06. 00:43:22

@Krétagarbó: lehetséges, bár van aki erôsen ellenáll az idônek ;) Denis ;)

Krétagarbó 2015.02.06. 00:44:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ja értem. Nem, nem kellett volna sokat, csak az utolsó kettőt, előtte. Pontosan látnád, hogy most feleslegesen kötsz bele abba, amit írtam.
De akkor mégx1 utoljára leírom: mindhárom lány buta, mind a föld. Fanni félti a Denniszét (viccosztály) ezért ordenáré módon viselkedik Zsuval, Edina nem bírja elengedni ezt a Zsu-Laci témát, Zsu pedig arrogáns és úgy csinál, mintha legalábbis megnyerte volna ezt a műsort, pedig nem.
Nagyjából ez volt a véleményem a ma estéről. Megvan a véleményem a mai belevalóról is, de már ki sem merem fejteni, mert bár AU-t is, Zsut is "szidnám", itt megint csak az jönne le, hogy én Zsut szidom. Ja és igen, elfogult is vok.

Krétagarbó 2015.02.06. 00:46:33

@minden reggel: Igen Dennisz érdekes állatfaj. Nem tudom még mindig hova tenni...

minden reggel 2015.02.06. 00:47:15

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: vagy egyeztetni az elején ;) definiáld. ;) lehet idegesítô lenne de hasznos

dare 2015.02.06. 00:53:27

Lemondtam már erről a szériáról, de most hogy tudtam hogy Zsu bemegy hát ezt nem hagyhattam ki.DDD
Nagyon tetszik ennek a nőnek a konfliktus kezelése, én nem tudom sajnos ilyen jól lereagálni a dolgokat és csak úgy elengedni a fülem mellett a sértéseket, mert ha valami betalál vagy érzékenyen érint az esetek többségében úgy visszaszólok hogy annak mindig sírás a vége.
De ez mára már nem jellemző, jó lett volna egy ilyen képesség mikor annyi idős voltam mint most ő(most se vagyok öreg azért DD), már én is tudom kezelni persze de fiatalon sajnos nem ment.
Én simán megnyerettem volna ezt a szériát Zsu-val mert oké hogy nem humoros, de ha nem lett volna, én nem is tudom mi lett volna érdekes ebben a brancsban.
Ádina?
Na én miatta biztos nem nézem, nem vagyok mazochista, de persze örülök hogy valaki meg őt preferálja, nem vagyunk egyformák na.
Viszont nagyon nem gyere be hogy sokan itt Zsunak semmit, Edinának meg mindent tolerálnak, de még ez se katasztrófa csak miért kell ennyire Röné stílusban tolni néhány Edina imádónak.
Tényleg már csak morzsák vannak ebben a szériában amivel jóllakhatnak a nézők, én spec már lemondtam róla de aki még nézi az ne ragadtassa már el magát ennyire mert annyit nem ér.
Nem nekem ugrani Edina fanok. DDDD

minden reggel 2015.02.06. 01:07:36

@pomac_ [(k)an]ál: még a korábbi kérdéshez: érdemes mwgnézni Edinát mikor Zsu megkérdi kielégíti e Laci. Visszakérdez, ami idôhúzás, terelés, ahelyett h büszkén a képébe tolná h igen anyukám, irigykedsz mi? Lemaradtál a jóról. Ehelyett tök bizonytalan

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 01:11:34

@Krétagarbó:" most feleslegesen kötsz bele abba, amit írtam."

Ma már másodszor vagyok minősítve (ez nem tetszik), mégis te vagy ingerült. Nem kötekszem - most sem. Csak a magam módján szeretek ragaszkodni a tényekhez és a nézetkülönbségeket tisztázni. Vannak, akik nem, inkább a köztes mezsgyén lavíroznak, aztán idegesek, ha magyarázkodni kell, és csak addig beszélnek szívesen, amíg ŐK kifejthetik a nézeteiket, a másikat már unják. Én itt szórakozom, ha dühös vagy ideges lennék, nem jönnék ide véleményt cserélni. Nem kell vagdalkozni, mert nem bánt senki. Nyugodtan lehet kritizálni bárkit, lakót is kommentelőt is. Azt írsz, amit csak akarsz. De könyörgök, csak tényeket. Mondjuk jobban örülök, ha nem engem minősítenek, hanem amit írok. A lakóknál is jobb, ha a cselekedeteiket, nem a személyüket minősíti az ember.
Peace :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 01:14:19

@minden reggel: Igen, ez érdekes volt. Azt kérdezte, hogy hogy érted?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.06. 01:17:25

@vastyúk is ..: +1 Szóval akkor szövetségesnek megbízható...?

minden reggel 2015.02.06. 01:17:43

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én szóltam bele egy beszélgetésbe errôl. Kicsit visszagörgetsz itt van, nem volt rég
. Kielégítô vs nem Kielégítô ;)

csak mert 2015.02.06. 01:18:08

@minden reggel: tuti nem elégíti ki :DD
ahogy denns is csődöt mondott, a takaró miatt..hú de rossz kifogás

vastyúk is .. 2015.02.06. 01:19:09

@minden reggel: nekem az tetszett a legjobban, hogy néhány percig igazából néma volt Edina mint a sír, és úgy csinált, mint a nézők az austral openen; ide-oda fordította a fejét.. hát sírtam a röhögéstől.

minden reggel 2015.02.06. 01:21:07

@csak mert: úgy látszik nem bírja az érzelmi nyomást. Kötôdésfóbia?

pomac 2015.02.06. 01:21:41

on buli lesz megint veszekedés :DD

csak mert 2015.02.06. 01:22:07

@minden reggel: szerintem egyszerűen ráunt fannira

minden reggel 2015.02.06. 01:23:12

@vastyúk is ..: hát nehéz lehet neki, és neki még önmagát is el kell viselnie 24/7

0.5 bit 2015.02.06. 01:24:38

@Mirocska: "Vajon beszélnek közben Zsu fülébe? Eddig mindenkinek volt fülese, aki bement."

Neki is volt. Amikor háttal állt a kamerának látszott, hogy 2db doboz volt az övére csippentve. Az egyik a mikroport adója a másik viszont a füles vevő egysége.

vastyúk is .. 2015.02.06. 01:24:55

@minden reggel: hát sokszor saját magunk elviselése a legnehezebb ;)

csak mert 2015.02.06. 01:25:10

@minden reggel: laci pedig undorodik szerintem..

Empty Bee 2015.02.06. 01:25:46

@minden reggel: Szerintem is az a baj. Érzi, hogy olyan érzelmeket vár el Fanni tőle, amit ő nem tud iránta érezni. De lehet, hogy tényleg csak az a baj, hogy a popitakaró alatt bepállik a popija.

0.5 bit 2015.02.06. 01:26:58

Mikor feküdt be Zsu Denis mellé az ágyába?

Fanni valami ilyesmit emlegetett a riport szobában.

vastyúk is .. 2015.02.06. 01:27:24

Most azon kuncogok, hogy Dóri próbálja győzködni Fannit, hogy egyen.. Mert hogy ő csak akkor eszik, ha Fanni is eszik. A végén még azért a levesestálhoz odahúzódott, kibújt belőle az éhség :D

csak mert 2015.02.06. 01:27:30

Az egész összefoglaló borzasztó volt..
Zsu érkezése dobta fel csak

minden reggel 2015.02.06. 01:27:38

@vastyúk is ..: én örülök h nem vagyok Edina ;)

vastyúk is .. 2015.02.06. 01:28:08

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: melyikre gondolsz.. hirtelen blow job-ot olvastam :D

csak mert 2015.02.06. 01:28:18

@0.5 bit: soha sem feküdt be, csak fanni rögeszméje, mint análka dilije..

minden reggel 2015.02.06. 01:28:48

@Empty Bee: én is erre gondoltam, hogy csak a kötöttség nélkuli szex ment.

vastyúk is .. 2015.02.06. 01:28:54

@minden reggel: No ezzel értelmezés nélkül is egyet tudok érteni ;)

pomac 2015.02.06. 01:28:59

@minden reggel: szerintem elsőnek bootolt az agya hogy honnan tudhatja, utána leesett hogy kint tuti leadták nem hazudhat :D

Empty Bee 2015.02.06. 01:31:00

Fanni testalkatáról csak nekem jut eszembe egy terhes kislány? Valahogy olyan groteszk...

vastyúk is .. 2015.02.06. 01:31:44

Dóri ne repetázzz, az mind a hasadra megy..

minden reggel 2015.02.06. 01:32:11

@csak mert: elôször én is úgy gondoltam, de most sztem ô már egy másik dimenzióban van, ahol hôsszerelmes, és ezt elhiteti magával rendesen. A kinti valóság rettentô sokk lesz majd. Ezért néztek mikor Zsu bedobta te mész Erdélybe erre te meg arra.

csak mert 2015.02.06. 01:32:35

tényleg feldobhatnák már a műsort, mert dögunalmasok..
alvás, fogmosás, és kaja

vastyúk is .. 2015.02.06. 01:36:01

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: nem láttam.. Sajnos most hallottam tőled róla először.

Krétagarbó 2015.02.06. 01:36:53

Na akkor mégx1: ebből a hozzászólásomból indultál el: @Krétagarbó: ebből kiragadtál egy zárójelbe írt mondatot, és ráadásul nem is értelmezted jól, mert azzal, hogy azt írom irónikusan, hogy Fanni ILYEN, nem kell vele törődni, nem írom egyúttal azt, hogy Fanninak én ezt el is nézem. Azért is volt nagy betűvel írva az ilyen szócska, célozva arra, hogy mivel szokta maga-magát mentegetni. Ezt a következő neked írt hozzászólásomban is elmagyarázom, lehet, hogy nem ennyire szájbarágosan, de sztem értetted. És a kettőnk párbeszédét megelőző, a témához tratozó két hozzászólásomból is egyértelmú volt, hogy nem néztem el Fanninak sem a ma esti viselkedését, ezért is írtam, hogy azt is nézd. (természetesen nem várom el, hogy minden hozzászólásból naprakész legyél, ezért is jeleztem, hogy ha visszakeresel, láthatod, hogy nem , nem mentem fel Fannit:)) Ehhez képest csak megkapom, hogy elfogult vagyok. És minősítelek, amikor azt írom, hogy belekötsz az írásomba.
Ne haragudj, ha ez most rajtad csapódik le, nem a személyednek szól. De tényleg fárasztó egy idő után folyamatosan hátrálni és azt magyarázni, hogy de nem, én nem vagyok elfogult, csak azért, mert éppen Edinát kedvelem. Itt aki Edinát kedveli, az csak elfoult lehet...

minden reggel 2015.02.06. 01:37:01

@csak mert: én még várom a tetkós csajt pár napra, szétdobná a hangulatot

vastyúk is .. 2015.02.06. 01:37:47

@Empty Bee: szerintem nem groteszk, csak körte forma.

csak mert 2015.02.06. 01:40:20

És Verát... őt kitartóan várom

minden reggel 2015.02.06. 01:41:07

@csak mert: az elején biztos leadtak magukról egy profilt, abból maxsoláznék. Fanni gombjait már sokszor nyomogatták a szolival, a többiek le vannak ejtve?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 01:42:34

@Krétagarbó: Azért ne feledd, hogy ígértél nekem egy okfejtést arról, hogy Ádinkában mi tetszik neked :D Én várom, kíváncsian.:)

csak mert 2015.02.06. 01:42:34

@minden reggel: ezt nem értem, mi van Fannival?

Krétagarbó 2015.02.06. 01:42:46

@Krétagarbó: tudom, most rugózom a témán, meg aztán más is ugyanígy kóstolgat, azt meg leszarom, de a te véleményedet nem szarom le. És most nem tartom igazságosnak, azt gondolom, hogy vmit nem értelmeztél jól, és arra ráharaptál, én meg kicsit érzékenyebben reagálok erre már, már tényleg uncsi ez az elfogult vagy mert... téma. Főleg úgy, hogy egyébként a másik oldal olyan szinten tépi a száját Edinával kapcsolatban - most nevek nélkül - de tényleg, hogy néha úgyérzem magam, mint Dennisz, hogy 1000-ig el kell számoljak, hogy ne kérdezzem meg, hogy ugyan már miért kell ezt így...
Na most már tényleg lépek, mert mindjárt kelnem kellene...Jó éjt mégx1.

Krétagarbó 2015.02.06. 01:43:26

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Le is írtam, azt hittem olvastad. Még délelőtt.

Krétagarbó 2015.02.06. 01:45:50

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ez a hozzászólásom @Krétagarbó: neked ment volna, de látom, meg is találtad:)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 01:48:33

@Empty Bee: igen, neki vigáyzni kell az elhízással, Csak akkor csini, ha vékony, mert a felsőteste nagyon mondhatnám fejletlen. Abban igaza van, hogy nagyobb mellekkel arányosabban nézne ki.

pomac 2015.02.06. 01:49:27

@minden reggel: én fanni anyukáját várom na ő tényleg szétdobná a hangulatot :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 01:50:44

@vastyúk is ..: amúgy érdemes az egészet megnézni, nagyon nagy, filmtörténelmi alkotás

minden reggel 2015.02.06. 01:50:53

@csak mert: a tetkós csaj lacit mozgatná meg. A szoli fanninak volt fontos. Meg a hiánya is. Ezzel ôt lehetett megmozgatni, vagy akár manipulálni. A többieknél is vannak ilyenek, miért nem dobják be?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 01:53:05

Szerinted azért dolgoznak ott, mert ők a legalkalmasabbak?

minden reggel 2015.02.06. 01:53:44

@pomac_ [(k)an]ál: lehetne egy szülô buli. Elôször a lakók párosítanák a szülôket a megfelelô gyerekkel
. Aztán a szülôk kérdéseket tehetnének fel. ;)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 01:59:04

@minden reggel:

Ingrid Sjöstrand: A felnőttek furcsák néha

A felnőttek
furcsák néha.
Azt hiszik,
elég összeterelni
két „alkalmas korú” gyereket,
és a két gyerek
automatikusan jó haver lesz.
Szeretném összeterelni
papát
találomra egy „alkalmas korú”
bácsival
és megnézni, összehaverkodnak-e
– biztosan nem akarna
engem se többé öszeterelni
Ulla-Gullával például.
Sokkal szívesebben játszom
Lill-Parával,
pedig Lill-Para kis tökmag,
de ugyanazt szereti
és ugyanazt utálja, mint én
– Ulla-Gullát például.

minden reggel 2015.02.06. 02:02:22

Mindenkinek jóéjt. Aki fan aki nem fan ;)

pomac 2015.02.06. 02:02:22

@minden reggel: az már könnyen menne nekik mert a javát már látták a kari videó üziből :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 02:03:26

@minden reggel:
Egyébként nekem eddig Traktoros anyukája tetszett a legjobban, aki azt mondta neki, hogy
szépen játsszál, mert elveszem... :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.06. 02:04:10

@Krétagarbó: Tudd, hogy Grál lovagként melletted állok mmkk! :-)

pomac 2015.02.06. 02:10:25

@csak mert: de mi a sóót szeretjük nem az erőőő szakot :D

csak mert 2015.02.06. 02:12:19

@pomac_ [(k)an]ál: ha már az apja offon van, abból lenne a sóóó :D

pomac 2015.02.06. 02:13:01

@csak mert: értem a megközelítésedet :D

pomac 2015.02.06. 02:14:41

@csak mert: már ritam egyszer hogy igen, úgy hogy csak kimeneti van nincs bementi nyílásom :D meg azért is van a kapcsos zárójel :D

pomac 2015.02.06. 02:15:43

na az is kiderült hogy daninak durva sarokkeményedése volt :D

pomac 2015.02.06. 02:17:32

kiégek ha tovább énekelnek ..

malevil2050 2015.02.06. 02:17:41

Mi esz a kornyika,szegény som lali ha esztet meghallaná elmenne révésznek a tiszára.

malevil2050 2015.02.06. 02:18:59

Jahh h ismét bébasztak,a fenye gondolta vóna.

pomac 2015.02.06. 02:20:39

@@csak mert: azt nem tudom ,de nem lehetett hosszú fürdés ha nem áztatta :D

vastyúk is .. 2015.02.06. 02:21:24

@malevil2050: már a fogaikat mossák, szóval mindjárt alukálni térnek, abba marad az xfaktor

pomac 2015.02.06. 02:21:27

@csak mert: csütörtökön mindig van pia ,kell a feszkó hétvégi kiválasztásra mindig :D

malevil2050 2015.02.06. 02:22:07

@Krétagarbó: Ajjaj mibe vágtad a kisbaltádat?

pomac 2015.02.06. 02:22:32

@vastyúk is ..: akkor innentől te közvetítesz :D ehhez már nincs türelmem :D

malevil2050 2015.02.06. 02:23:12

@vastyúk is ..: Kár pedig most gyüttem,muathatnának valamit ha már a rötöel nem tud.

vastyúk is .. 2015.02.06. 02:23:45

@pomac_ [(k)an]ál: hehehehehe. el is vették a közvetítést.

malevil2050 2015.02.06. 02:24:35

Nahh tessék mot érne rá a parszaszt,erre ,,,hmmm,,

vastyúk is .. 2015.02.06. 02:29:18

@malevil2050: hihihihi. talán majd legközelebb :D..

malevil2050 2015.02.06. 02:30:10

@vastyúk is ..: És te mé nem alszol,minnyá hajnal.

csak mert 2015.02.06. 02:30:27

Olvasgattam a blog címeket és van egy edina laci szexről..
"farkaskölyök"nek nevezik benne edinát :DD

malevil2050 2015.02.06. 02:31:51

@csak mert: Ő má minden volt nyomják rá a hákettőesónégyet

vastyúk is .. 2015.02.06. 02:31:57

@malevil2050: át van álva a bijoritmusomm.. négyik kukuriku :D

malevil2050 2015.02.06. 02:34:17

@vastyúk is ..: Éaz h van h pont 4 ig? válámit hucutkocc.

vastyúk is .. 2015.02.06. 02:35:04

@malevil2050: akkor már kényszerítem magam, hogy elfeküdjek :D

malevil2050 2015.02.06. 02:36:09

@vastyúk is ..: <Data Name=”BootRootCauseGradualDegradationBits”>0</Data>

malevil2050 2015.02.06. 02:36:49

@vastyúk is ..: Jajj bocsánat,asztat nem neked akartam.

malevil2050 2015.02.06. 02:37:33

@vastyúk is ..: De méé pont akkor? és nem 3:45 ko?

vastyúk is .. 2015.02.06. 02:41:26

@malevil2050: hihihi. már elkezdtem gondolkodni, hogy mihez kell ez a string "boot..." de persze a gugli megmondta. Egyébként jól gondolod, van amikor 3:45 :D.. van amikor három., és van amikor sajnos csak 7. :D de majd megrázom magam, és jövő hétre már rendes időben fogok alukálni. valamikor a belevaló után, és az éjféli himnusz között :D

malevil2050 2015.02.06. 02:48:51

@vastyúk is ..: Álzo,akko kitanázom, v 3 v folyamatos műszak merte esztet veled tenni,ő asz oka a bijoritmus alvóka felborúló komplesszusodnak.

vastyúk is .. 2015.02.06. 02:50:57

@malevil2050: egyetem.. most lett vége a vizsgaidőszaknak. Este szoktam tanulni, mert akkor csönd van, meg addigra jutok el odáig, hogy bakker, akkor tanulni kéne :D.

vastyúk is .. 2015.02.06. 02:55:03

és te? hogyhogy ilyenkor? (ha már szanaszét offoljuk a topikot :D)

malevil2050 2015.02.06. 02:55:48

@vastyúk is ..: Értem,akko esz tán még veszélyesebb.De mostan sajna magadra hagylak mer dologidő van.Aluggyá gyorsan el ,jóccakát.

malevil2050 2015.02.06. 02:57:00

@vastyúk is ..: Megtehessük,a választ picit föntebb megkaptad.

vastyúk is .. 2015.02.06. 03:14:29

no én is elteszem magam délutánra, mert nehezen bírom értelmezni az üzeneteket. hihihihi Jóccakát :D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.06. 03:25:44

@vastyúk is ..: Hát tuggya a nemalvás felelős, hogy most 3 helyett 4 óra vagy 4 helyett 3 van?

mézescsók 2015.02.06. 08:43:26

@másodpéldány: A Vv5-től láttam, az előzőekről a mamától (anyós) tudok, aki szakértője a sorozatoknak. A mama, mint információforrás (hajjajj) teljesen megbízható. Szóval szerinte az első szériákban ilyen hangos botrányok nemigen voltak. A Vv5-ben - saját kútfő - Kinga, Attila és Vera vitték a prímet, volt pengeváltás rendesen, egymás kikészítése, stb., de a Vv6-ból Izabella és Krisztián vagdalkozásán kívül olyan horderejű bántásokra, támadásokra, cikizésékre és ennyi rosszindulatra nem emlékszem. Volt ott is konfliktus elég (Charlotte körül pl.), de ennyire szemetek nem voltak egymáshoz.
Lehet, az idő szépíti meg a dolgokat.

zsopicur 2015.02.06. 08:59:28

Istenem csak ne a Fanni vagy az Edina nyerjen...hajra ROBIN. ilyen szintü gyülölködest....pedig kis esze lett volna Edinanak meg Fanninak akkor kihalljak Zsu ebszolasaibol h mit baszott el Dani es valtoztatnak a hozzaallasukon, de annyira elvakitja Edinat is a hülye picsazas meg a gyülölet h meg az is fontosabb mint a nyeres....ennyi esze mar nincs, pedig ha tenyleg annyira kell a pen6z ahogy hajtogatja itt lett volna a lehetöseg okulni....talcan kapta.

zsopicur 2015.02.06. 09:01:05

Meg Edina: meg csokolozni sem tusz Laci azt mondta...mint valami 5 eves komolyan.....

zsopicur 2015.02.06. 09:03:08

Edina 2: HAT ATVERTÖ!! ATVERTÖ!!

mézescsók 2015.02.06. 09:06:03

@Krétagarbó: Ezért utaltam arra, hogy lehet, valami általam nem ismert szleng.

@Csak ügyesen!: A kedélyeket sikerült felkavarni, bár igazából nagyobb showra gondoltam.

@csipkebogyótea: Persze, hogy annyit láttam. A villalakókról nyert sejtéseim, a tét nagysága és a látottak alapján írtam, amit írtam. Nekem ez jött le. És tényleg maradjunk ennyiben, mert lerágott csont.

zsopicur 2015.02.06. 09:09:23

amugy kar h Zsubol egy kurvaszot nem hallottam kb meg ök sem megint ugy üvöltött edina meg fujta a magaet...

candyperfumegirl 2015.02.06. 09:12:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem akarom itt megint ezzel borzolni a kedélyeket, mert tisztában vagyok vele, mit kavar fel itt is mindig a Zsu-téma, csak annyit mondok, hogy ehhez hasonlót írtam én is pár hete, amire megkaptam, hogy ne dőljek már be annak, hogy a hülyék utálják, meg egymillió légy meg a szar esete...pff. Amit láttunk Zsuból, az nekem mondjuk pont elég magyarázat, de az, hogy egy társaságban valakit MINDENKI ekkora hévvel rühell (Plasztik szeretete sem őszinte, még mielőtt), annak igenis oka van, és nem, ez nem a gyerekes kisiskolás kiközösítés-kipécézés szindróma, mert az még a ő korlátolt agyukhoz is eljutott, hogy az nem vezet jóra. A Zsuval szembeni ellenszenvüket mégsem tudták leküzdeni. Olyan ez, mint az, hogy akármilyen idegesítő tud lenni Edina, mégis a többség kedveli bent, ki jobban, ki kevésbé, de pl. Fanni is tud tök kedves lenni vele, ld. korTÁRSbeszéd utáni pillanatok. Mi is meg vagyunk vezetve, 45 percet látunk 24 órából, ami valamilyen határozott céllal van összevágva, ezért nekem a jellemekről az összefoglalók vágott szegmenseinél sokkal többet elárul az, hogy a társaság hogy viszonyul hozzájuk.

2015.02.06. 09:17:52

@mézescsók: Hát igen. Ehhez a VV7-es "hangulathoz" kellettek olyan emberek, mint Röné, Vikcsu akik csak ugatták az aljasságot, de ott van/volt Denyál és Dinka, akik már alapból ilyenek, és nem is tudnak mások savazása nélkül meglenni. Meg hát ott van a szegény, ostoba Lackó, aki ha nem ért valami, vagy nem érdekli valami támad mint a veszett kutya (és általában nem érti a dolgokat ugye). Pfffhánnyt nem lehet komolyan venni, de belőle is kibukik a legsötétebb mocsok nap mint nap. Szóval ezeket a gyűlölködő embereket sikerült most beválogatni. Döniz, Teflon, Robina, Zsu, Dávid, Ádám, talán Vikcsu sem aljaskodtak volna 0-24-ben. És akkor Dani sem. Itt tényleg Dinkától meg Pfffhánnytól bűzlik minden. Remélem egyikőjük sem nyeri meg. Még annak a pojácának (Pennis) meg annak a szerencsétlen lúzernek (Lackó) is szívesebben szavaznám meg a nyereményt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.06. 09:18:32

@vastyúk is ..: nem ezt mondta, csak megint vki vmit a "köz" szájába adott adott, és ezt mondjátok folyamatosan. Igazából érteni sem lehet tisztán, hogy Edina mit mondott akkor.
@Csakazértis én vagyok a királynő: Remélem azt még feliratozva viszont látjuk, hogy mit mondott Zsuzsa a Dórinak... :)) Szerintem Dóra (okosan vagy nem okosan), a Zsuzsa szavazótáborát próbálja megszerezni.
@kismalacka: röfi, az első kör kérdés lezárult, de állítólag lesz még alkalom

kamilla123 2015.02.06. 09:21:51

@Csakazértis én vagyok a királynő: szia, bocsi, most látom, h írtál nekem többször is az éjjel, csak sajnos én közben elmentem aludni. :-S

2015.02.06. 09:22:14

@candyperfumegirl: Én meg asszem erre írtam Neked pár hete (vagy valaki másnak), hogy Denyál meg Dinka olyan mocskosul aljasok napi 45 percig, hogy azt nem lehet 23 óra 15 perc alatt sem helyrehozni.

Csak ügyesen! 2015.02.06. 09:24:55

@-pkata-: Szerintem folyamatosan lehet kérdezni, és minden szerdán tesznek fel videókat: rtl.hu/rtl2/valovilag/kerdezz-es-ok-felelnek

kamilla123 2015.02.06. 09:27:05

@dare: +1000 teljesen egyetértek. Egyébként Laci mondta is, hogy kifelé menet könnyes volt Zsu szeme. Hát igen, akinek Fanni úgy köszön, h hello te hülye kurva, Edina meg úgy búcsúzik el, h szia te hülye picsa, a kettő között meg üvöltöznek vele, a végén meg úgy állnak ott, hogy kinyújtott karral mutogatva üvöltöznek rá, mint a vadállatok, és mindezt egyetlen sértő visszaszólás nélkül tűri, azelőtt megemelem a kalapomat. Sztem úgy hiányzott Zsu-nak ez a visszatérés, mint púp a hátára, csak gondolom muszáj volt neki.
A másik meg, hogy sztem ebből Fanni és Edinka megint szerzett pár mínusz pontot a nézőknél, úgyh végül is a célját elérte a jelenet.:-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.06. 09:28:04

@Csak ügyesen!: úgy értettem igen, hogy ez a mostani lezárult, de lesz még. De nem emlékeztem pontosan, hogy minden szerdán, vagy hogy, ezért nem akartam írni.

Csak ügyesen! 2015.02.06. 09:35:02

@kamilla123: Hát, nekem úgy tűnt, h Zsu semmivel sem lépett előrébb a kiesése óta, fel sem merült benne, h ő mit és hogyan hibázott (pedig lenne min bőven elgondolkoznia). Persze, nyilván az volt a feladata is, h provokáljon, ezt meg is tette, kellően magas lóról és ahol csak lehet odaszúrva beszélt a többiekkel, így annyira azért nem kell meglepődni, ha így a többiek sem borultak a végén a nyakába. De ezen szereplésétől függetlenül is az a benyomásom, h ő felmentette magát mindenért, és csak a többieket okolja. Ez nem túl szerencsés dolog.

Bujumburi 2015.02.06. 09:38:10

@zsopicur: érdekes, hogy Edinának pl. nem esett le, hogy ne adja át magát az indulatoknak, mert Dani sem jött vissza... a srácok ott kussoltak mind, ők már vágják, hogy ez nem szimpi a nézőknek

kacagó görlice 2015.02.06. 09:39:03

Még egy harc lesz, a végső,
még szavaznunk kell hát.
Ha eljön majd a napja,
Lőjük ki Edinát!

kamilla123 2015.02.06. 09:39:42

@Csak ügyesen!: hát nem tudom, h milyen konzekvenciát vont le, mert én nem követtem a dolgait a kiesése óta. Ez meg egy talkshow volt, amiben nagyon szóhoz sem hagyták jutni, úgyh nem jött át nekem, hogy milyen személyiségfejlődésen ment keresztül (vagy nem). Ettől függetlenül simán lehet,h igaz, amit mondasz, nemtom..

vastyúk is .. 2015.02.06. 09:41:35

@-pkata-: ok.. megkövetem magam. a szó, ami elhangzik a 'kevés' (nem gondoltam, hogy szó szerint kell idézni :D ) meg hogy Zsú mintha a 'Kevés, amit Laci nyújt szexuálisan Edinának?' című videó miatt kérdezett rá, hogy 'Edina, téged Laci teljes mértékben ki tud elégíteni?'. De persze ez csak spekuláció.

zsopicur 2015.02.06. 09:42:39

@Bujumburi: Dani is volt annyira jofej miutan kiesett h a fotelbol annyit mondott Edinanak h jo az irany, igy nyomja tovabb is. Edina emg bizik Daniban, raadasul keptelen felfogni vagy egyaltalan elgondolkodni a lehetösegen h TEVEDETTTÖ vagy h nem volt igaza....

zsopicur 2015.02.06. 09:43:50

En felek h Laci Fanni parbaj lesz, pedig Edinanak kene mennie....Barcsak Fanni Edina parbaj lenne :D

másodpéldány 2015.02.06. 09:44:31

@kamilla123:

egyet kell értsek, én aki fanni-fan vagyok, még én is javeszékeltem egyet a képernyő előtt, hogy fannikám, fannikám, önmagad ellensége vagy jaj....

edinát nem bírom, tehát az ő hazug önáltató mantrája zsé ellen legfeljebb kellemetlen, de fannié bánt, mert hát neki drukkolok, most már főleg, hogy észhez térjen

de nem értem, hogy hogyhogy nem látja, hogy zsé kiesett, személy szerint neki kárt nem okozott, zsé egy képzelt, beképzelt ellenség, egy ősi bűn miatt, amit lényegében zsé nem követett el, és hozzáteszem zsé nem az esetem, de példaértékűnek tartom a veszett a falkatámadás tűrését, mondjuk ha nem lennének kamerák, egy lakatlan szigeten ezek meglincselnék, ez lenne a legyek ura női változata...

szóval ha beszélhetnék fanni fejével, jól megráznám és megmagyaráznám neki, hogy a saját veszettségeivel, romboló, önsorosrontó gondolataival kellene foglalkoznia elsősorban most már és nem zsével...

azt se fogta fel, hogy ő most műsorvezető, és műsorvezetőként megbukott, mert egy műsorvezetőnek semlegesnek kell maradnia, bár mi is történjen szóval nem tudta tartani a szerepét... (aut is ezért nem bírom műsorvezetőként, gátlástalanul osztja a saját elfogult butuska véleményét)

szóval, sajnos a két csaj sok pontszámot vesztett, bugyután és persze roppant sértőn viselkedtek...

szóval továbbra is hajrá fanni, de azt hiszem itt ezen a ponton végleg eldőlt robin győzelme, ha csak valaki alaposan bele nem nyúl... de ennyire talán már nem tudnak... viszont nagyon remélem valaki leül fannival és megmutatja neki a felvételek segítségével, hol kéne meghúznia a határokat a jövőben...

zsopicur 2015.02.06. 09:44:59

mind a 3 fiu volt mar parbajozni es komolyan kezdem azt hinni h nekik van a több eszük, legalabis kepesek neha befogni es gondolkodni...nem hiszteriaznak annyit....ha valaki itt megerdemli a föyneremenyt az bamelyik srac mert ezt hallgatta honapokon at...

kamilla123 2015.02.06. 09:45:02

@zsopicur: ezt már olyan régóta akarjuk, de a reteknek nagyon nem érdeke. Szted Fanni kint hagyná Edinkát?

zsopicur 2015.02.06. 09:46:06

hat nekem egyik sem szimpi nem is volt nem is lesz, de naggyon akarom h Edina kiessen mert ha nyer egy parbajt es üvölti forogva h IGAZAM VAN TUDTAAAAM akkor lehet h elpattan egy agyerem :D

kamilla123 2015.02.06. 09:51:32

@másodpéldány: +1000. Tök jó, hogy valaki képes egy kicsit objektívebben nézni a dolgokat, annak ellenére, h nem Zsu fan. Ez nagy piros pont. Fanni sajna abban is hibázott itt, hogy ha csak simán csöndben marad, mint azon az ominózus veszekedős éjszakán is kellett volna, akkor simán pluszpontokat szerezhetett volna Edinkával szemben, ami azért most nagyon kellene neki. Kb hátradőlve nézhette volna, h Dinka leamortizálja még jobban a renoméját. Ezt sajnos sem most, sem akkor éjjel nem tudta megcsinálni. Ráadásul akkor éjjel is Edinka kezdte a csicskázást. Amúgy mindenkiben ez maradt volna meg, meg a wc-s monológ, így azonban Fanni köpködése maradt meg a nézőkben inkább. :-( És most ugyanígy. Fanni túlüvöltötte Dinkát.

Bujumburi 2015.02.06. 09:52:00

@másodpéldány: Igen, valahogy nem esett le nekik, hogy teljesen egyértelműen provokációból küldték be a szerkik Zsut. Nem szabadott volna felülniük.

MacákékIcukája 2015.02.06. 09:52:25

@Csakazértis én vagyok a királynő: detto, elszegyellnem magam :)))

@candyperfumegirl: +1, anno ket oras ofik voltak, nem? Marmint korabbi szeriakban, ill. delutan is volt musor + a folyton meno online... Amit ma kapunk, mar semmit nem er a korabbi VV-khez kepest.

Krétagarbó 2015.02.06. 09:52:55

@zsopicur: elsőre úgy olvastam, hogy elpattan az aranyerem:))))

Bujumburi 2015.02.06. 09:53:24

@zsopicur: hmmm... ez igaz... mondjuk amikor Zsu erre célzott arra meg azt mondták, hogy "te is kiestél".

kamilla123 2015.02.06. 09:53:44

@zsopicur: :-))) jaj ne, annyit nem ér az egész :-))))

sztem a srácoknak a legátlagosabb nő is kész főnyereménynek tűnik majd ezek után.

szarvas, szarvas 2015.02.06. 09:54:50

@Csak ügyesen!: Azóta lehet, hogy elkezdett gondolkozni, de én sem úgy látom. A kiesése után legalább kétszer elismételt szó szerint mondatokat, amiket, ha jól emlékszem, a villában vagy a párbajon adott válaszul először. Az sem tetszett, hogy közölte, Lacit Erdély szavazta vissza. Lehet, hogy így van, de ezt ő sem tudja jobban nálunk. Na meg az, hogy hogy félreértelmezte, amit Laci mondott neki a párbaj végén. Még ő mondja, hogy mindenből lehet tanulni... Persze, csak mit tanuljon, ha neki mindig igaza van (szerintem túltesz ebben Edinán bőven). Sajnálom, mert bent ő volt az egyik kedvencem.

másodpéldány 2015.02.06. 09:55:55

@mézescsók:

akkor ebben nem értünk egyet... én a vv4-et láttam először, olivér nagy kedvenc volt a szomorú kiesése előtt, és iszonyat konfliktusok, nagy drámák voltak, végig

a vv6-ban szintén, talán már rég volt neked krisztián késes való mászkálása iza és krisztián "késhegyig" menő köpködős harca, és egyáltalán a vv6 egy trikóletépéssel kezdődött, amelynek során kizártak egy játékost, satöbbi és a többi miegyéb... a vv5 egy rémdráma volt nekem a fagyasztóban, egyetlen terroristával az élen... ez volt az a vv, amit kifejezetten utáltam..

szóval nekem a mostani vv7 kisgyerekek homokozása a strandon, persze nem tagadom probléma, hogy a homok a szembe megy... de a konfliktok fel vannak tupirozva, és hamar kipukkadnak, hot air ahogy az angol mondja, de akkora véreres drámák nincsenek mint voltak a korábbiakban...

ja és PEACE... mi biztos nem tépnénk meg egymást, személyesen se...

lukacstoncsi 2015.02.06. 09:56:24

Sziasztok!

A tegnapihoz annyit hogy Robin nagyon hülye.Belemegy egy olyan dologba amiből azt hiszi hogy késöbb majd profitálhat.Csakhogy asszisztált az egészhez sőt még rá is játszott.Annyi esze nem volt hogy másjképp oldja meg ezt a dolgot vagy hogy gy olyan adok.-kapokat hozzon ki belőle hogy jól járjon, de nem.Dennis sem tudott élni amikor gyerek volt Edináéknál ő is csak bólogatott meg megcsinált mindent Robin meg dettó.Edináék meg nem is voltak erőszakosak.Az hogy ebbe belement szerintem még élvezte is valahol.Ezzel nem is tud visszavágni nekik mert nincs miért.Ha egy kis esze van akkor kitalál magának mást kondi címén.

Zsu hirtelen megjelenése tök felesleges volt.Hozta a formáját humortalam zagyvaságokat beszélt mintha ki sem került volna.Merev volt és fárasztó.Csak fanni akadt ki látványosan.De kiderült hogy Dani maga miatt esett ki és nem Dennis ennyire erős na ezt ha valaki tudja használni infóként az rájöhet hogy igaz.Fanni jó showt csinált hozta a formáját.

candyperfumegirl 2015.02.06. 09:56:43

@MacákékIcukája: azt nem tudom, VV6 volt az első VV, amit néztem... :O De az mintha rémlene, hogy az első BB-be akkor néztünk bele az online-ba, amikor csak akartunk.

Ruadhnait 2015.02.06. 09:56:48

@kamilla123: Valoszinuleg a szerkesztok kuldtek be, igen. Ha nem akar a tamadas kozeppontjaban lenni, nem kavarja a szart, meg vagja maga alatt a fat. Nem kapott volna ennyit, ha nem kuzd erte. De mindegy is, csak nem tudom sajnalni. Persze Fanni se volt kutya, egyebkent az Edina normalisabb volt, mint a masik ketto, persze meg mindig vallalhatatlan. Egyebkent nem akarok mar a Zsurol beszelni tovabb, szerencsere kiesett, nem kell nezegetni. Csak aztan megneztem a BV-t, ahol a csocseit mutogatta egyedul, es a gyereke meg ebren volt ejfelkor. Tudom, hogy te valamiert kedveled, en nem tudom sajnos. De szerintem egy vadedegen non ne vesszuk ossze. peace. :)

Bujumburi 2015.02.06. 09:57:20

@szarvas, szarvas: hát igen, befeszült akkor és azóta is azt szajkózza.... sajnálom, mert ő is tanulhatott volna a bent létéből, mint Reni, Vikcsu, talán még Dani is.

,, 2015.02.06. 09:59:05

@vastyúk is ..: igen a kielégítős kérdés persze h arra vonatkozott. (szerintem ennek még lesz következménye E. és L. között)
Ez a kérdés láthatóan megtervezett volt, de improvizálni nem tud, mert elképesztően sötét (E:"fizikailag" Zsu: "bántalmazott?" jézus... tipikus műveletlen, végtelenül buta reakció, már elnézést a rajongóitól)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.06. 09:59:11

@vastyúk is ..: Azt lehet érteni, hogy Laci megkérdezi tőle, hogy kevés? Edina válasza "...(nem éreteni mit mond) .. kevés" - akármit mondhat itt. azt is, hogy több is kevés, vagy tövig is kevés :DDD, vagy dehogyis kevés, vagy akármit... érthetetlen.
Ezen amúgy gondolkodtam már, hogy mivel én is gátlásos vagyok, Edina is az, vajon mennyire lehet nehéz elengednie magát ilyenkor: csúny avagyok, szeret e, tényleg nem csak kihsznál, + ott vannak a kamerák - azért nekem ez nem tűnik kevésnek mindezzel egyszerre megküzdeni. Nekem kamera nélkül is nehéz lenne, ha nem bízom vkiben 100%ig, márpedig ott senki nem bízik a másikban...
És tudom, nem mutatnak mindent, de nekem úgy tűnt, azért Fáncsi is inkább rájátszik, mint kielégül.

Bujumburi 2015.02.06. 09:59:26

@Ruadhnait: a belevalóban levágja a grafika a kép tetejét, nagyon vicces, Vikcsu is így beszélt legutóbb, eddig egyedül Reninek volt annyi esze, hogy ezt észrevette és lejjebb csúszott.. :D Viszont a hang katasztrófa, miért nem próbálják ki ezt az élő adás előtt?

Bujumburi 2015.02.06. 10:00:44

@foxglove (F6): tuti, hogy azt a kérdést feltetették vele.... és iszonyatosan nem megy neki az improvizálás, ezért is tudta pikkpakk szétszedni egy Fanni, vagy eg y Edina

másodpéldány 2015.02.06. 10:01:00

@Krétagarbó:

"elsőre úgy olvastam, hogy elpattan az aranyerem:)))) "

vicces, a félreolvasások, ugyanúgy működnek mint a freudi elszólások...

de ez most jó... ezek szerint van okod az aggodalomra...

2015.02.06. 10:04:46

@foxglove (F6): egyik sem jobb a deákné vásznánál :D

@Bujumburi: zsu még most sem ment le a másik kettő szintjére a vitában, ahogy én láttam

lesz új poszty?

Bujumburi 2015.02.06. 10:04:46

@másodpéldány: Érdekes, én pont azon gondolkodtam, hogy az Olivér-csapat mennyivel szórakoztatóbb volt, mint ez a mostani, és hogy ott is voltak balhék, főleg Évinek köszönhetően, de valahogy a röhögések jobban meg maradtak. Ezzel szemben a mostaniban kevesebb a szórakozás, több a rinya, balhé.

www.youtube.com/watch?v=XOulk_nOcQg

,, 2015.02.06. 10:05:51

@fosch9: nem hát, ebből a társaságból nem tudok senkit sem kedvelni

2015.02.06. 10:06:32

@foxglove (F6): én már csak robint nem látom cikisnek közülük

Krétagarbó 2015.02.06. 10:09:25

@másodpéldány: szerencsére nincs, de köszi, hogy aggódsz:)

Krétagarbó 2015.02.06. 10:11:45

@foxglove (F6): +1, nekem is feltűnt ez a reakció, hogy a "fizikailag" szót egyből összekötötte a bántalmazással.

Krétagarbó 2015.02.06. 10:14:20

@fosch9: Robin lesz a nevető első, sztem is. Tegnap este, amikor Zsu kimenetele után a lányok még puffogtak, a két másik fiú csendben volt, míg Robin hogyan adta alájuk a lovat. Igazából nem is lehetett hallani pontosan, ő miket beszél Zsuról, mert a lányok folyamatosan rákontráztak +100 decibellel... (nagyon kis sunyi, okos sunyi...:)

Bujumburi 2015.02.06. 10:19:12

@fosch9: ez igaz (hálaajóisten), de most én azt éreztem, hogy kiadták neki utászba a provokatőr szerepet a szerkik.

Bujumburi 2015.02.06. 10:21:39

@szarvas, szarvas: :( lehet, hogy korai volt ez még :D

Krétagarbó 2015.02.06. 10:23:51

@Bujumburi: meg nem is a kamerák előtt kellett volna először. (persze kérdés, mi volt a cél:)

Bujumburi 2015.02.06. 10:26:55

@Krétagarbó: +pont ezen gondolkodtam..... hogy Dani szerintem lehet hogy őszintén bocsánatot kért volna kettesben, de így hajtania kellett a saját opcióját, és Zsu is sokkal keményebbnek akart látszani.

Ruadhnait 2015.02.06. 10:27:22

@Bujumburi: Persze, egyertelmu. De en a fejen nem lattam, hogy szenvedne, ugy lattam, hogy elvezi, hogy o az "okos", o tud mindent a kulvilagrol es fellengozott. Persze, nem mondom, hogy az oke, amit kapott, nagyon gaz volt az egesz, de legalabb tortent valami, mert a Fanni-Dennisz, nem all fel-felall, szeretlek, mint a szart-csak dugasra kellek, popitakaro ugy kicsit unalmas.

encek 2015.02.06. 10:28:14

Le a kalappal a szerkik előtt, hogy beküldték Zsuzsát. Hangsúlyozom... beküldték! Sokan úgy nyilatkoznak, mintha önként és dalolva menne a falka közé. Biztos, hogy volt fülese, még azt is megkockáztatom, hogy sok mondat nem a sajátja volt. Fanni úgy kezelte a helyzetet, ahogy tőle ez várható volt, bunkó módon. Nagy élvezettel néztem ahogy Edina viselkedett, mint akit megcsípett a bolond légy. :)))))) Azt hittem körbecsavarodik a feje. :))))) Egyből előjött az igazi énje, nem is lehetett hallani, hogy mit mondott, pedig üvöltött rendesen. Láttam, hogy Dóri őszintén örült, pedig itt sokan napraforgónak titulálták, mindig hangoztatta, hogy Zsu senkiről nem mondott rosszat. A fiúk lazán kezelték a helyzetet. Jó lett volna egy kicsit több idő, de ennyi is elég volt, hogy agyfrászt kapjon akinek kellett. Volt egy nagyon segítő mondat, talán el kellene gondolkodni rajta, ha lenyugszanak a kedélyek. Hálás lehetne Zsunak az összes lakó, mert nagy dolgot árult el. Na, majd meglátjuk. Hajrá Fanni. :)))

vastyúk is .. 2015.02.06. 10:30:40

@foxglove (F6): ááá nem hiszem, hogy lesz folytatása a dolognak, mert láthatóan Laci akkor sem sértődött meg, amikor Edina fogalmam sincs mit mondott pontosan. Meghát lássuk be, senki sem szereti, ha a 'párja' jelenlétében valaki (kvázi a felebarátod) a magas lóról megkérdezi, hogy aztán elég jó-e a keksz? (Erre nyilván csak egyféle nyilvános válasz létezik..) A következő kérdése mi lesz? Hogy megnézheti-e, mert nem hiszi el?

Gia Gianea 2015.02.06. 10:32:53

Úgy gondolom Zsuzsa az ajtónál nem sok taktikai tanácsot adhatott Dórinak.Max. hogy rá kellene ugrania Robinra,mert nagyon unalmas a karaktere kintről nézve..Kizárt,hogy megnyerje..

,, 2015.02.06. 10:33:04

@vastyúk is ..: én ezt el is képzeltem:D
- Edina, kielégít téged Laci?
- Ööö. Igen.
- Bizonyítsd!

Krétagarbó 2015.02.06. 10:34:34

@vastyúk is ..: nem, azt Edina szokta. mármint hogy beles mások poppy takarója alá:)))

2015.02.06. 10:34:54

@Bujumburi: ez napnál világosabb, nyilván nem saját szakállra fog bemenni provokálni :)

Mirocska 2015.02.06. 10:35:35

@candyperfumegirl: Igen, így volt. Folyamatosan lehetett nézni, ráadásul több kameraállásból választhattál. Titokban néztük az irodában, hang nélkül! :-D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.06. 10:36:28

@kamilla123: Mi az, hogy sajnos? Inkább hála Istennek! :-) Kami, tényleg kedvellek itt az oldalon, tudod, de a Zsu megítélés kérdésében én sem tudok egyetérteni veled (még mindig nem, pedig nagyon szeretnék, tehát nem zsigerből). Az indokaim Zsu tegnapi ténykedésével kapcsolatban megegyeznek kb. @candyperfumegirl: és @Csak ügyesen! hozzászólásaival. Zsu (nem mellékesen a saját rajongó tábora által indokolatlanul piedesztára emelve) úgy képzelte el tegnap is a show által kierőltetett Reflektor Magazinos "kibékülést" Danival, hogy majd Dani (aki eddig tudtommal egyébként soha sem ígért neki marlenkát, mert az Dávid, vagy Attila volt, és most nem is a marlenkázáson van a hangsúly, sőt lehet, hogy egyszer lesz is még marlenkás sütizésük) zokogva és kezeit csókolgatva, mindenért bocsánatot kér tőle, míg ő maga úgy érzi, hogy semmi bomlasztót nem tett a szövetségük megbontásában, és a kapcsolatuk alakulásában (ami mellesleg tényleg nyerő lehetett volna, ha a felek jól megértik egymást és a szerkik is hagyták volna a kibontakozást). De miért kérne mindenért elnézést Dani, ha egy csomó dologban nem érzi magát felelősnek (ráadásul úgymond meg is bűnhődött, mivel ő is kiesett)? Elnézést kért tegnap ha jól emlékszem azért, mert túltolták a dzsungel hetet és ahogy néha italosan beszélt Zsuval (egyébként azért már a műsorban is elnézést kért). Közben Zsu semmit nem ismer el a saját felelősségéből, és továbbra is tagadja az evidenciákat.

Kami, Zsu a BV-ben tegnap, amikor ott ült a gép előtt és Au zrikálta egy kicsit, hogy a kisgyereknek már talán nem kellene ott lennie a 16-os vagy 18-as karikás BV-nél, akkor is letagadta, hogy ott van a gyerek miközben a kis lelkem többször is beledünnyögött a visszhangos skypeba. Miért nem mondja akkor, hogy igen ott van Levi, mert még nem sikerült lefektetnie...? Ezt csinálta a kezdetek óta. Érted, az egyértelmű tényeket letagadja, akkor milyen szövetséges az ilyen karakter, most tényleg bármennyire is helyes a pofija, és nem robban a sértegetésekre ?

encek 2015.02.06. 10:36:56

@szarvas, szarvas: Köszi, hogy feltetted, nagyon jó volt. Dani még mindig vakon van. Nem is fog mást mondani, mert nem engedi a férfiúi büszkesége. Majdnem Dávid kategória. Pff.

2015.02.06. 10:38:45

@Krétagarbó: okos sunyi, ez jó :D azt látom robinnal mindkét tengely (zsu-edina) eléggé kiegyezik (a kommentekből természetesen, aztán ki tudja)

@Gia Gianea: biztos nem engednek nekik tattikai tanácsadást, csak a megadott szerep miatt mentek be kicsit még provokálni, nehogy leüljön a hangulat :D

Bujumburi 2015.02.06. 10:41:10

@Krétagarbó: ezt nem is hallottam, csak azt figyeltem, hogy a srácok direkt nem mondanak semmit, ők már felfogták. :D

2015.02.06. 10:43:31

@szarvas, szarvas: Dóri a Teflon. Mások PVC-t (polivinilklorid) írnak, én egy másik polimert/műanyagot választottam: Teflon, azaz politetrafluoretilén.

vastyúk is .. 2015.02.06. 10:44:12

@Krétagarbó: brühühüüü. Én már elhatároztam magamban, Robinra nem fogok szavazni. Nem tetszik az aknamunkája. Inkább olyanra szavazok, aki lement kutyába a nyereményért és folyamatosan szerepelt, mint olyanra, aki belemegy, hogy kifessék, hogy aztán majd érvként felhasználhassa. - húúúú tényleg hattalmas casus belli...

Bujumburi 2015.02.06. 10:46:46

@VV Erőlegény: Szerinted nem arra gondolt, hogy nincs ott vele a gépnél? Én sem értettem az a szitut, de így értelmeztem. Miss Krétának van igaza, az egész "békülősdi" másképp alakul, ha kettesben találkoznak először. Így mindkettő a sajátját fújta. Sajnos nem látom, hogy Zsu tanulni fog ezekből, Dani viszont 1 hét múlva tisztán lát majd mindent. Sajnálom, hogy nem volt megfelelő partnere Daninak a játékhoz. Lehet, hogy még Dóri lehetett volna egy stratégiai partnere, ha az elején felismeri, bár részegen ő is indulatos.

Bujumburi 2015.02.06. 10:48:32

@Gia Gianea: hát igennn... te milyen tanácsot adnál Dórinak, ha segíteni szeretnél neki és lenne rá lehetőséged? :D "pörögj fel?" :D "legyél vicces?" :D

Ruadhnait 2015.02.06. 10:49:46

Tegnapi osszefoglaloban ez a muszempillazas is kiboritott. Nyilvanvalo, hogy az Edina egy olyan kornyezetbol jon, ahol ezek a dolgok nem jonnek elo, vagy nem fontosak. (Rajtam sem volt meg soha pl.) Ossze van zarva ket olyan csajjal, mint a Dori meg a Fanni, akiken orbitalis mennyisegu vakolat meg szempilla van. Megertem, hogy ebben a kornyezetben, o is kiprobalna. Mikor kert a Fannitol, arra gondoltam, na milyen jofej ez a Fanni, nem kicsinyeskedik. Aztan 20 mp mulva, meg nekiallt onmagat adni, es magyarazni, hogy micsida egy mekkora alszent az Edina, hogy szidja a muszempillat, most meg kell neki. Addig persze nem jut el az egyszeru kis agya, hogy az Edinaeknak nem a muszempillaval, mint targgyal volt a problemajuk, hanem azzal, hogy a Fanni elete akotul forog, ami lassuk be, nevetseges.

Puncylla 2015.02.06. 10:51:36

@Bujumburi: Miért kellene Zsunak és Daninak kibékülni?
És mit számít, hogy Dani (1 hét múlva majd) tisztán lát-e? Látott volna tisztábban a villában. De ott is - mint Edinát - csak a zsigeri gyűlölködés vezette. De nála legalább tudni lehetett, miért. (Mert Zsu elhajtotta.)

másodpéldány 2015.02.06. 10:52:23

@vastyúk is ..:

Robin elvileg a sportszerekhez és solihoz akart hozzájutni, ez volt az ár, amit edinka és laci szabott, erre lett kitalálva, hogy edinkáé és lacié legyen a gép felügyelete, hogy helyzetbe hozzák... őt, csak hát képtelen okos lenni edinka ebben a helyzetben...

MacákékIcukája 2015.02.06. 10:53:39

Zsu soha nem fogja felfogni, hogy o is hibas volt, annyi esze van mint egy kavicsnak.
Dani viszont at fogja latni a dolgokat hamar. Ennyi (es egyetertek abban, hogy nem kamerak elott kellett volna ezt megbeszelniuk).

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.06. 10:57:52

@Bujumburi: Én úgy értelmeztem a tegnapi skypos helyzetet, hogy Zsu, aki sokszor kiderült már, hogy nehezen és lassan fogja fel a hirtelen történéseket, az AU zrikára a gyerekkel kapcsolatban is azt gondolta, hogy biztos valami hibát követett el (hiszen tényleg miért is nem alszik egy 4 éves gyermek még éjjel negyed 12-kor), és ahelyett, hogy poénosra vette volna, reflex szerűen elkezdett tagadni. Tette ezt úgy, hogy a gyerek előtte már dünnyögött és utána is dünnyögött.

Re: "Sajnálom, hogy nem volt megfelelő partnere Daninak a játékhoz" A taktikát mindig a rendelkezésre álló személyi feltételekhez kell igazítani. Dani megpróbálta Zsuval, egy ideig ment csak, Edinával sokkal nagyobb sansza lett volna, de beütött Edina "szerelmi szála". Egy szerelmi szál nélküli Edina, vagy egy rafináltabb Zsu tökéletes partner lett volna a döntőbe jutáshoz ( végső győzelemhez nem tudom)...

vastyúk is .. 2015.02.06. 10:58:47

@másodpéldány: :D igen, tudom, de Robin közölhette volna velük, hogy ne haragudjatok, én óriási sértésnek veszem, ha nőnek sminkelnek, akkor kialkudhattak volna mást (Mint mikor Dóri gránátalma levet nem adott, de adott répalevet.) Robin belement, és a talkshowban elismerte, hogy viccnek tartotta, akkor meg nem értettem miért rinyál.. Lakodalmakban a bolondmenyasszony még szoknyát is húz, mégsem fordul meg senki fejében, hogy ez azt jelentené, hogy meleg. Robin pedig ezt erőlteti orrba-szájba.

2015.02.06. 11:00:25

@MacákékIcukája: @Puncylla:

Hát igeeen: miért is lesz Denyálnak jó, ha tisztán lát??? Hahhhahhhaha :-DDDD

Zsé olyan amilyen. De a többiek még rosszabbak. Ez ennek a szériának a rákfenéje.

kiskunigunda 2015.02.06. 11:05:12

Én már elég öreg vagyok :) láttam az összes VV-t. Anno az elsőt "éjjel-nappal" néztük. Húú mekkora csoda volt ez akkor :) Ott szépen, aránylag csendben el volt mindenki. Lorenzo és Ágica angolul nyomták (ennek örömére már nem lehet idegen nyelven dumcsikálni :D) Bár amikor az első kiválasztás volt Ágica úgy retyketett mint a nyárfalevél :D Tényleg igaz, ahogy haladtunk előre az időben (és én öregedtem ) úgy vált az összes VV egyre agresszívvá, mocskosabbá, közönségesebbé. Mára már csak szemlélem őket és fogom a fejem. Kedvencem lassan nincs. A sok rossz közül ha lehet választani, talán nyerjen Robin.... talán.

MacákékIcukája 2015.02.06. 11:11:08

@Spitzbauer: hogy helyreallitsa a reputaciojat. Ill. a nezoknek is jo lenne, mert mindenki bizott a parosukban az elejen (fuggetlenul attol, hogy az osszeveszesuk utan melyik oldal partjat fogtak). Meg az rtl-nek is jo lenne :D
De foleg nekem.
Utolso mondatodra: ez igencsak szubjektiv velemeny ;)
(masik posztnal valaszolj, ha van meg vmi, mert nem akarok ketfele kommentelni)

Krétagarbó 2015.02.06. 11:11:58

@vastyúk is ..: az az érv nevetséges lenne/lesz sztem is.

mézescsók 2015.02.06. 11:15:08

@Spitzbauer: Hogy a villában ilyenek, az az egyik dolog. De múltkor eltűnődtem, hogy képes lennék-e valamelyiket is a kinti világban szeretni és elfogadni munkatársamnak, szomszédomnak, barátomnak, szeretőmnek, akárminek, de sajna a való világban sem kívánnám a közelembe egyiket sem.Még Robint sem, aki a legelviselhetőbbnek látszik
Engem jó pillanataiban legjobban Fanni szórakoztat, de aztán gyorsan tesz is valamit, amitől meggondoljam magam. Ellentmondásos személyiségnek tartom. Dóriban érzek valami karakánságot, ha néha megszólal, kár, hogy ennyire háttérbe húzódott, de lám, jó sokáig kihúzza, akár a végjátékig.
A többiről inkább egy szót sem.
@másodpéldány: Jut eszembe: a Vv4-et is láttam. Hát, nem tudom... Mindegyikben voltak balhék, nem is kicsik (a 4-ben pl. Baukó volt a legfőbb konfliktusforrás, az 5-ben Vera, a 6-ban Viki szívatta gyakran a többieket), de jobban tudtak együttműködni, ilyen mértékben nem törekedtek a másik idegi lenullázására. Ezek szavakkal vernek, de nagyon kegyetlenül.
Nem baj, ha nem vagyunk egy véleményen. Attól még tisztelem az álláspontodat és bárkiét, ha nem is fogadom el. Legyünk egy színvonalon a vélemény-nyilvánításban, szerintem ez fontosabb. Megtépni???? Ááááááááh....

kamilla123 2015.02.06. 11:32:38

@VV Erőlegény: Szia Drága, tudod, hogy áj láv jú, de én nem a Dani-Zsu közötti békülésre írtam a kommentjeimet, hanem a tegnapi vv öfire. Azt, hogy mi volt a Dani-Zsu megbeszélésen, arról fogalmam sincs, vagyis most már van, hogy elmesélted. Ha így van, akkor örülök, hogy Dani bocsánatot kért, és nem szép, ha Zsu nem bocsátott meg, bár meg tudom érteni, mert tényleg egy pokol volt bent az élete és el is bukta a játékot. Amúgy Dani ezzel többet bukott, mert ő esélyesebb volt a nyerésre. Én még mindig úgy látom, h Edinka duruzsolt addig Dani fülébe, amíg nem robbant a bt.

Bv: sztem a gyerek mást nézett a tv-ben, vagy egy másik szobában volt. Nemtom. Én nyilván csak abból tudok kiindulni, amiket az öfikben láttam a hónapok alatt, és nekem (szigorúan az alapján) az jött le, hogy Zsu sosem hazudott, ezért feltételezem,h most sem.

De nem a Bv meg a Dani-Zsu találkozó amúgy sem a lényeg, hanem a VV. És ebben az öfiben megint rátámadtak, és nem, nem Zsu provokálta ki, mert amikor felment a függöny, Fanni már azzal fogadta, hogy hello te kurva. Még meg sem szólalt.

kamilla123 2015.02.06. 11:34:44

@Ruadhnait: én nem is vettem észre, h elkezdtünk volna veszekedni, de ezek szerint már abba is hagytuk.:-)))

mézescsók 2015.02.06. 11:50:38

@Ruadhnait: Nem nagyon akarok rugózni ezen a témán, de mintha az előzménye az lett volna, hogy a villaújságban Kisbékáék a műszempillázással cikizték Fannit megjegyezve, hogy ennek ellenére ronda. Nem szószerint, de ez volt a lényege és bizony sértő volt, főleg annak tudatában, hogy tudják, ez a sebezhető pontja.. Akkor valaki - úgy emlékszem, Dennis, mert meglepődtem, hogy először áll ki Fanni mellett, vagy mi? - visszakérdezett, hogy te nem használsz műszempillát Edina? Amire csak pillázni tudott, válaszolni nem.

lukacstoncsi 2015.02.06. 12:00:30

Fanni tök feleslegesen csinálta a feszkót hogy Edina műszempilla iránt érdeklődött.De Fanni már úgy hordta kordta körbe ezt a hírt hogy Edinát járassa le aki csak a dobozt nézte meg ennyi.A fürdőben bezzeg készséges volt de ahogy kitette a lábát már ócsárolta.Gratula!

mézescsók 2015.02.06. 12:04:15

@kamilla123: Ez sem kedvesebb, mert a lényeg ugyanaz, tehát tök feleslegesen pakolja fel, nem javít rajta. Ergo: ronda.

Gia Gianea 2015.02.06. 13:00:44

VV Annamari,na az volt a ronda.Nem Edina.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.02.06. 13:38:11

@kamilla123: "Bv: sztem a gyerek mást nézett a tv-ben, vagy egy másik szobában volt. Nemtom."

A gyerek konkrétan azt mondta, hogy "ott vagy a tévében."... szóval nem valószinű, hogy Minimaxot nézett (már ha az van éjjel 11 után) a másik szobában.
Ja, meg amikor Au. szólt Zsuzsának ,hogy halkitsa le a tévét, a gyerekhang válaszolt, hogy "oké", ez után állt fel Zsuzsa, hogy lehalkitsa a tévét. És a gyereket. :D
süti beállítások módosítása