Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Három hónap múlva esküvő 2x01 - Új párok, új utak

2015. február 04. 15:00 - candyperfumegirl

Új hogyvoltunkban nemcsak a műsor, de a mi interpretációnk is újdonság: a Három hónap múlva esküvő című reality-t ketten hogyvoltozzuk, férfi szemszögből Chat Géza kolléga, női szemszögből pedig én közvetítem majd az epizódokat, lesznek bőven különbségek, azt hiszem. A sorozat olyan párokat mutat be, ahol az egyik fél amerikai, a másik a világ bármely más országából származik, és nyaraláson, vagy online ismerkedtek meg. Valamennyi időt (ez változó, de mindegyik esetben elég keveset) együtt töltöttek, majd eljegyezték egymást. Ekkor folyamodnak az ún. házastársi vízumért, ami azt jelenti, hogy 90 napjuk van rá, hogy összeházasodjanak, ezalatt kell eldönteniük, hogy tényleg össze akarják-e kötni az életüket. Ha igen, a külföldi fél maradhat, ha nem, azonnal haza kell utaznia. Már az alaphelyzet is érdekes, hiszen alig ismerik egymást, és akkor még nem beszéltünk a párokról, akik okoznak jópár szemöldökfelhúzós, szkepticizmusra okot adó pillanatot, de összességében mégis lehet szurkolni a többségüknek.

Candy

Ahogy egy csaj látja

 

201-01.png

Az első epizód főleg a párok bemutatásáról szólt, az egyszerűség kedvéért én is egy bekezdés-egy páros rendszerben fogok írni róluk. Elsőként Justint, a megrögzött agglegényt ismerjük meg: konyhájában hegyekben áll a mosatlan, koszos gatyák és büdös zoknik terítik be a fürdőszoba padlóját, és a kajarendelős dobozokból várat lehetne építeni, nem éppen a nők álma a kecó. A tornatanár Justin egy nyaralás során ismerte meg Evelint a kolumbiai menyecskét, elvoltak, majd 3 hónap múlva Justin adott még egy esélyt a dolognak, és visszament, hogy lássa, továbbra is megvan-e még a láng. Megvolt, úgyhogy megkérte Evelint és vízumért folyamodtak, család meg nem tud semmiről. Barátok talán el sem hinnék, mert Justint eléggé röptében a legyet is-típusnak ismerik. Mindenesetre szép mosolyú Evelin érkezik, és az első nap másról sem szól, mint arról, hogyan és hány helyen tépnék le a ruhát egymásról, de azonnal.

201-02.png

201-03.png

Ezzel nem is lesz gond, ám az ágy felavatása utáni reggelen Evelin szembesül a legénylakás egyéb meghatározó elemeivel. A mosogató most is katasztrófa sújtotta övezet, de a nagyobb baj az, hogy Justin szemrebbenés nélkül kiadja az ukázt: te mosogatsz, én tévét nézek; a felmosóvödröt meg a vasalódeszkát meg amott találod, ha kéne, és jobb lenne, ha meccsnézés közben nem nagyon zavarnál. Talán az „asszony, konyhában a helyed” –örökzöld is elhangzott, amikor éppen a monitorra köpött kávét törölgettem. Evelin helyében megközelítőleg 5 perccel a meccs kezdete után félúton lettem volna a reptérre.

201-04.png

Második pár is érdekes: Danielle egy tenyeres-talpas középkorú tésasszony Ohio-ból, igazi valósághű amerikai díszpéldány, nem a 90-60-90-es kaliforniai szőke, akit a hollywoodi filmek akarnak átlag-amerikai nőstényként bemutatni. Van három kamaszlánya, és Mohamedet, a helyes, huszonéves tunéziai srácot meg egy online chatroomban ismerte meg, amikor unalmában ilyen helyeken szörfözött. Nem pasizni akart, de Mohamed annyira jófej volt skype-on, hogy hamarosan meg is kérte a kezét, Danielle meg elutazott hozzá Tuniszba. Összesen két hetet töltöttek együtt, de egész jól megvoltak, úgyhogy most az egész csajos háztartás az arab telivér fogadására készül. Porszem kerül viszont a gépezetbe, mert Mohamed gépe már rég leszállt Amerikában – a Danielle által fizetett repjegyével- de ő nem jelentkezett, telefonja is ki van kapcsolva, és gőzük nincs, hogy úton van-e már Ohióba. Lányok, meg a bratyó is próbálják tartani a lelket az asszonyságban, és igyekeznek nem kimondani azt, amire a néző is gondol, hogy anyám te itt úgy meg lettél szopatva, ahogy kell, ez a srác már rég a huszonéves bombázókat hajtja a Times Square-en. Mindenesetre mennek a reptérre a megbeszélt időre, és amikor már kezdeném nagyon kellemetlenül érezni magam, megfordul egy barna bőrdzsekis fiúka és 32 fogas vigyorral zárja a karajaiba a nagysasszonyt. Mindenki megkönnyebbült, boldogság van.

201-05.png

Yamirt és Chelsea-t ismerjük meg, Chelsea önkénteskedett Nicaraguában, ahol egy buli alkalmával szemezni kezdett a színpadon éneklő sráccal, majd járni kezdtek, és kiderült, hogy a srác a nicaraguai Justin Timberlake. Most együtt, jegyespárként készülnek visszatérni Amerikába, egy Illinois állambeli kisvárosba, és tök helyesek amúgy, csillog a szemük, amikor egymásról beszélnek. Talán az ő helyzetük a legnehezebb, mert a srác Nicaraguában egy isten, a legnépszerűbb fiúbanda frontembere, Amerikában viszont senki lesz, aki nem is beszélni a nyelvet, és nem Hollywoodba megy – ahogy a tapintatos menedzsere erre rá is mutat- hanem a középnyugat egy szaros kis porfészkébe. Ráadásul Yamir az amerikai földrajzzal is erősen hadilábon áll, szerintem gőze nincs, hova mennek. Nem tudom, van-e az a szerelem, ami túléli ezt a szitut, de remélem, hogy igen, mert az ottani állapotok miatt az fel sem merült, hogy a lány maradjon Nicaraguában.

201-06.png

Nézzük az utolsó párt. Brett egy kissé lúzer kinézetű elvált fickó, egy hatéves kislány apja, aki valamiért két anyja korabeli tekintélyes-terebélyes asszonysággal él együtt. A nők amúgy jó arcnak tűnnek, gondoskodnak róla, és látszik, hogy fiuknak tekintik; ha a srác egy zöldkártya-vadászt szedne fel, ezek tutira kicsinálják. Brett online társkeresőn keresztül ismerte meg Dayát, amikor direkt filippínókra szűrt rá, hiszen ott fontosnak tartják a házasságot, meg dögösek a csajok. Számomra felfoghatatlan, miért keres valaki partnert direkt a világ másik felén, persze mit tudom én, lehet, hogy a számomra ideális faszi Ausztráliában él, akkor meg várhatom, hogy belefussak a négyes-hatoson. Brett egyik meglett korú kolléganője (mi a franc van ezzel a sráccal meg az idősebb nőkkel?) is aggodalmaskodik, mert a csaj csak bikinis képeket töltött fel magáról, jót nem néz ki belőle, és nehezen, de kibírja, hogy ne ribancozza le közvetlenül. A fiatalok amúgy már találkoztak, Brett egyszer meglátogatta Dayát, és azt mondja, hogy azonnal megvolt a kémia, le sem bírták venni a kezüket egymásról. Eljön a nagy nap, Brett az anyjával megy a reptérre, de a virágboltban annyit szerencsétlenkednek, hogy elkésnek. Daya enyhén hűvösen fogadja szívszerelmét, majd elkezd parancsolgatni, ott a bőröndöm, hozzad. Ráadásul a kapott virágot is lefikázza, napraforgó meg vegyes csokor, amikor DIREKT kihangsúlyoztam, hogy én a rózsákat szeretem? Házisárkány-alert a legmagasabb fokon, nem is őszinte a csaj mosolya, de a lakótársnőké sem lesz az, amikor Daya megpróbálja majd a helyes kis háztartásukat átrendezni. Alig várom.

201-07.png

Géza

Ahogy egy pasi látja

 

Justin és Evelin

Justin egy cső amerikai tesi tanár, szereti a sportot, a sört és a vágókép kedvéért látványosan felhalmozza a koszos edényeket a mosogatóban és a szennyes tartó mellé dobja a koszos összerejszolt lepedőjét.  Justin valami külföldi meccsen találkozott Evelinnel. A lényeg, hogy két hétnél több időt nem töltöttek együtt, de ez bőven elég volt, hogy megkérje a lány kezét, aki igent is mondott. De a lényeg, hogy Justin még senkinek se mondta, hogy van egy jegyese. Ebből is látszik, hogy mennyire gondolja komolyan ezt a házasság dolgot. De persze ki vagyok én, hogy mások sportbuzi fejébe, lelkébe lássak. A lány érkezése előtt egy-két nappal veszi rá magát, hogy beavassa legjobb haverját, aki meglepődik, de azért nem szédül le a kocsma műanyag székéről. Isznak egyet a jövendőbeli házasságra, viszont azt azért megjegyzi, hogy hülyeségnek tartja, hogy eddig nem mondta el a szüleinek, mert ez elég gyerekes és mintha maga sem gondolná komolyan, különben minek titkolná a lányt. De ez oda-vissza igaz: mi van, ha a lány csak a zöld kártya miatt ugrott ilyen hirtelen a házasságra? Igen, mindkét oldalról 20-ra lapot húzni szitu.

tlc1.jpg

Justin kicsit túltolja az asszonyvárást: kidíszíti a lakást, cuki-muki lufikkal várja, Tesco gazdaságos mű rózsaszirommal hinti be az ágyat, limuzinnal megy ki a reptérre. Ez mind szép és jó, de Justin ezzel olyan magasra teszi a mércét, amit nyilván nem tud stabilan fenntartani a kis tesi tanári  fizetéséből, így hamar elvész majd a rózsaszín köd, kezdődnek a marakodások és az eddig szólóban nyomuló Justin ugyanúgy megmarad egy kisvárosi Hugh Heffnernek. Justin túltolt romantikája eléri a célját, mert csak sikerült megdöntenie Evelint. Másnap Evelin szembesül a rögvalósággal, hogy Justin a feleség szócikk alatt a házvezetőnőt érti. Megmutatja, hogy hol a mosógép, hol vannak a retkes edények, amiket ellehet mosni, amíg ő a meccset nézni. Kicsit mintha a közhelyszótárból pattant volna ki Justin, de attól még igazi férfi.

Röviden: Justinnak 90 napja van, hogy megszokja egy nővel él együtt, aki nem akkora móka, hogy bejárónőnek, illetve alkalom adtán ágyasnak tekintik csupán. Kemény áldozatokkal és súlyos kompromisszumokkal járó menet lesz ez, amibe még be sem szállt Justin családja, aki elől titkolva van a lány.

Danielle és Mohamed

Danielle helyzetét nehezíti, hogy három tinédzser kori lánya van, aki vagy lámpalázasak, vagy nem rajonganak az ötletért, hogy lesz egy Mohamed a családban. Az a probléma, hogy egyből apának hívják-e, fenekestül felfordul-e az életük, ha belép-e a házba egy faszi, és így tovább. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Mohamednek valami gáz van a repjegyével (vagyis az ember szerintem direkt nem jelentkezik), amit Danielle fizetett, így egyre gyanúsabb, hogy a fickó kihátrál a dologból. Nos igen, férfiakra kevésbé jellemző, hogy pusztán a szerelemtől vezérelve otthagyják otthonukat, országukat, családjukat, barátaikat, míg a nők azért simábban ott hagynak csapot, papot egy jó fasziért. Ezek szerint Mohamed is inkább nő, mivel kis reptéri para után kiderül, hogy nem verte át szegény szeretetéhes Daniellet, csak pont nem vette fel két napig a telefont, hogy megnyugtassa: minden ok, már úton van.

tlc3jpg.jpg

Röviden: Danielle szeretethiányos, aki már most magához akarja láncolni Mohamedet, hiába pettingeltek 11 hónapig a neten, a Skype-on túl Danielle kissé tapadós. Hogy Mohamed erre hogy reagál, arról egyelőre nincs infó, hisz két nappal érkezése előtt kikapcsolta telefonját és nem lehetett elérni sehogy sem.

Daya és Brett

Brett már túl van egy váláson, van egy lánya, akit imád, és van két anyja korabeli lakótársa, ami lássuk be nem épp a legegészségesebb dolog egy felnőtt férfi életében. Online társkeresőn találta meg Dayát.  Ez így önmagában oké is lenne, hisz ma már boldog, boldogtalan hülyére Tinderezi magát, DE! Brett szinte kizárólag fülöp-szigeteki lányt keresett, mert azok csinosak, de ami még fontosabb könnyen házasodnak. Ez a fickó súlyos párkapcsolat függő, és kerek perec kijelenti, hogy ha Dayával nem jön össze, akkor megszakad a szíve. Ennek a fickónak egy haverra lenne szüksége, nem pedig nőre, én azt mondom. Az anyjával megy ki a csaj elé. Egy hatalmas csokor virággal várja, aminek a nő nem örül, mivel nem rózsát kapott. Aztán le is cseszi, hogy ne vigyorogjon, ne röhögcséljen már. Daya arcán látszik, hogy egy érdekember.

tlc4pg.jpg

Röviden: Brett egy nagyon ragaszkodó figura, aki súlyos párkapcsolat függőségben szenved. Szerencsétlenségére a neten talált szerelme meg egy basáskodó banya. Ha Brett bírja, hogy folyton csicskáztatják és indokolatlanul cseszegetik, akkor ez bizony egy boldog és bimbózó házasság lesz.

Chelsea és Yamir

Chelsea egy 25 éves csajszi, aki pont beleszeretett Nicaragua egyik popsztrájába, a helyi Justin Timberlakebe. Hollywoodi love storyba illő történet ez, szinte megfilmesítési jogokért kiállt, merthogy a lány burkoltan, de azért akarja Amerikába magával rángatni ezt a fiút, mert Nicaragua tré, néha van meleg víz, néha nincs. De leginkább nincs és egy lavorból kell furdeni. Pedig a csávó ott híres, ott van karrierje, stb. Chelsea ezt pont nem érdekli. Yamir mondja is, hogy hiányozni fog neki a hazája, a barátai, a zenekara. Még el sem indult, de már most szomorú, hogy amcsiban egy senki lesz, de nem akarja elveszíteni Chelseat. Ez a srác is magának köszöheti a bajt, ha elmegy és ott is marad Amerikában. Ha nem, legfeljebb 90 napig kicsit pihizik, aztán visszamegy Nicaraguába megcsinálni a popbizniszt.

tlc2.jpg

Yamir zenekarának producere teljesen padlón van, hogy Chelsea konkrétan derákba töri az egész zenekar karrierjét azzal, hogy magával viszi a srácot. Ezért írt is a csajnak egy levelet, amiben azt ragozza, hogy hogy merészel ilyet tenni, miért ilyen önző és így tovább. Ezt a stúdióban hármasban is megbeszélhetik. Chelsea finoman, de érzelmi zsarolással hat Yamirra, aki hülye és vak is a szerelemtől. Ezt Gabriel, a menedzser mondja teljesen jogosan, mert Yamir úgy megy a lehetőségek hazájába, hogy még angolul se tud. Aztán Gabriel is előjön a szöveggel, hogy Yamir olyan neki, mintha a fia lenne. Ez ugye sokkal szebben hangzik, mint a puszta igazság, hogy nélküle nem egy aranytojást tojó tyúk a Nicaraguai fiúzenekar, hanem csak egy sérves, herélt kakas.

Röviden: Ennek nem lesz jó vége. Chelsea sírni fog, Yamir meg hiába mondja, hogy ez a lány a nagy ő, amikor Nicaraguában szügyig gázol a rajongó lányok tengerében, akik közt kedvére válogathat.

A sorozat új epizódjait vasárnap esténként nyolctól lehet megnézni a TLC műsorán. 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krétagarbó 2015.02.04. 16:40:34

Ez a TLC-n megy? Jónak tűnik, köszi:)

ÉH3sZ 2015.02.04. 19:23:52

Kolumbia, Tunézia, Nicaragua, Fülöp-szigetek vs. Amerika.
A skandináv országokból nem találtak ilyen őszinte házasodni vágyókat? :)

candyperfumegirl 2015.02.04. 19:50:47

@Krétagarbó: igen, vasárnaponként, és tényleg jó :)

ÉH3sZ 2015.02.05. 22:00:38

@Zka: Mohamed biztosan felrobbant valamit a három hónap alatt. Tényleg, ő nem mohamedán?

floborm 2015.02.27. 13:23:27

@ÉH3sZ: úgy érted h muszlim? olyan h "mohamedán", nincs.
süti beállítások módosítása