Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 7x79 - Edina adott az érzésnek, avagy Laci és a biorobotok (18+)

2015. február 03. 07:39 - sixx

Barna Bencus báván bámul: bulák, buli, bazsalygás, böffenti, babákat babráltak, babusgattak Bacchus beborozott betyár bajnokai, bajos bakfisok bárányként bégetnek, becéznek barmokat, bátran belemásznak baljós bagzásba.

Az első szegmens az érzelmekről szól, pontosabban arról, hogy Fanni a hiszti és az üvöltözés helyett egy pohár borral a kezében Dennis kolléga szerelmére vágyik, és sírva jegyzi meg, hogy neki mostan nem a nemi szervére, hanem a lelkére van igénye, de Dennis, aki éppen a párbajra készül, mert ugye ez, amit most látunk, az a szombat este vagy a vasárnap délután (már én sem tudom, nemhogy az óra nélkül élő kísérleti alanyok), és Dennis érthetően ideges, mert a kiesés az nem lenne jó, egyrészt agyonverné az excsaja családja, másrészt ugrott lóvé, minden, tán az állás is, hacsak Kovi nem siet a segítségére és kínálja meg egy filmkarrierrel. Megdöntöttem a mondathosszúsági csúcsot?

screen_shot_2015-02-03_at_6_16_13.png

Dennis nem tudja, hogy ilyenkor mit kellene csinálni, bizonytalan léptekkel, a farkát markolászva megy be a budiba Fanni után, és olyan lazán nyit rá a vécén üldögélő csajra, mintha elő sem fordulhatna, hogy éppen kakil. Dennis igyekszik magyarázni a dolgot, nem bízik a nőkben. Ennyi, hogy egy nagy villaklasszikust idézzek. (Mellesleg az ennyi, mint ultimate kinyilatkoztatás, beépült a szókincsembe, amit környezetem, különösen a feleségem, elég nagy aggodalommal fogadott.)

fanni1.gif

Mert hülye vagy, b*zdmeg, az agyamra mentek, szétb*sz az ideg tőletek, nőktől. És most menjél ki, és sírjál.

screen_shot_2015-02-03_at_5_57_25.png

Fanni szerint nem a nőkben, benne nem bízik Dennis, és eleve, le is nézi, nahát, csak nem olyan ostoba ez a nő, mint látszik, simán rátapintott a lényegre. Dennis még hajtja a szopórollert egy kicsit a “benned mint emberben bízom, de mint nőben nem” dumával, és iszonyatosan felkúrja az agyát, mert Fanni továbbrágja a csontot a fürdőszobában. Dennis előhúzza a “múltbeli titok” kártyát, és megígéri, hogy majd ha visszajön a párbajról, akkor esetleg elmondja az a Nagy Dolgot, Ami a Lelkét Nyomja.

A f*szomért kell nekem mindig nőkkel összeállnom, g*ci.

És ha azt hisszük, hogy ennek a budiban vége lett, hát nem, a nyugiban folytatódik a kaland, Fanni szereti Dennist, szívbűl, de TUDJA, hogy SOSE jut be a falon, amit Dennis húzott maga köré. És választ akar. És szerelmet. Dennis a riportban aszongya, hogy van neki egy nagy titka, és majd elmondja, és onnantól leomlik a fal, mint Jerikónál, majd a riportban megnyugtatja Fannit, hogy neki a punci kell, nem a kolbász, és a segglyuk sem érdekli, ami persze hazugság, mert análba is akarta pocsíkolni Fannit, de megértem, ha nem emlékszik, tán tegnap fordult elő utoljára.

screen_shot_2015-02-03_at_6_24_25.png

Folytatjuk a sírós vonalat, és megmutatják, hogyan búcsúztak a párbajhősök a híveiktől, és valamiért Dennis a Dani csapatába tartozó Robinnal kezdi a búcsút, talán azért, hogy a szobanövény képernyőre kerüljön. A búcsútanácsok nem túl érdekesek, talán csak Edina Dóri feje az, aki megint önmaga karikatúrája lett, nem tudom mitől, tán becsempészett egy fecskendőnyi botoxot a csúnyájában, vagy valami ilyesmi.

screen_shot_2015-02-03_at_6_31_43.png

A szkafanderfelsőbe öltöztetett Bencus megint beköszön, és ugrunk a párbaj utáni pillanatokra, amikor Dennis élő adásban g*cizett, majd berúgta a villaajtót és nettó húsz percig üvöltött az udvaron, miközben Edina a nyugiban infarktusközeli állapotba került, és úgy megrogyott, mint én, amikor tavaly a Liverpool otthon kapott ki a Chelsea-től, és bukta el a bajnokságot két fordulóval a vége előtt. Dennis rendes, és bemegy hozzá, nem kárörvend, hanem sajnálkozik, tök emberi az egész, de hát tudjuk meddig fog ez tartani. Laci bemegy Edinához, de hát mit mondhatna, ugye. Nem kell feladni, oszt kész. Egymásra számíthatnak csak, ami azt jelenti, hogy a következő kiválasztáson Edina kap majd négy jelet, oszt viheti Fannit táncba. Na, az epic lesz. Odabent a villában Fanni azon aggódik, hogy a tévében kurvás volt, de nem, mondja Dennis, olyan segged volt, beszarás, és fel is emeli, hogy a bulát belengesse a kamerába, köszönjük.

screen_shot_2015-02-03_at_6_38_36.png

Laci síri hangon közli Edinával, hogy itt vagyok neked, nem mint játékos. Edina ettől sírva fakad, gondolom most döbbent rá, hogy baszki, itt maradtam ezzel a féltékeny barommal, és nem fogok tudni senkivel megbeszélni dolgokat, mert ez az ostoba gyökér arra alkalmatlan. Dennis a legjobbkor jön az ajánlattal, igyunk pezsgőt Dani emlékére, hát jó, mondja Edina, inkább, mint Laci monoton önsajnálatát hallgatni.

Én nem fogok ócskáskodni veled, mert nyertél. (Edina)

Dennis a párbajtól úgy feltöltődött, hogy húz egy Alekoszt, és bejelenti, hogy egy éven át el tudna éldegélni a vellában. Már csak az hiányzik. Edina máris kezdi a damage controlt, és a kertben látszólag Lacinak, de valójában a kameráknak szóló monológot mond, ő nem támadta Dennist sose, mondja. Laci szerint Dani azért eset ki, mert nagyképű volt, és ezt az átlagember nem állta. Jön a búcsúzás, mármint Danitól, akit egy hatalmas zokni képvisel a nyugiban, csak Edinát mutatják, aki nagyon sajnálja. A többiek biztos nem mondtak semmi értelmeset.

screen_shot_2015-02-03_at_6_49_06.png

Bulika jön, mert már csak hatan vannak, és ilyenkor jár a pia. Eleinte pohárból isznak, aztán Dennis kezében egy Cappy-s palack tűnik fel sötétbarna löttyel, ezt sose értettem ebben az évadban, mármint hogy miért nem pohárból isznak tovább. Fanni szamárköhögésszerű tüsszentőrohamot kap, Laci meg erre rászól, hogy, szád elé a kezed, de hiába.

A piálás a szokásos mederben zajlik, Dóri gettóbiccsnek öltözik, Robin egy kardigánban rázza a seggét, Laci meg a füle mögé egy vékony szivart dug kiegészítőnek. Fanni a saját kis világába menekül, Dennis megígéri neki, hogy ha kimegy párbajozni, egy szál semmiben mondja a kortesbeszédet, a farka körül egy lila kendővel. Azért Lilu arcát megnézném egy ilyen akció láttán. Laci italosan is szerelmet vall Edinának és megígéri (megfenyegeti?) hogy kint is megvárja, és együtt lesznek. Elhangzik az is, hogy

Minden nap megpróbálok legalább egy mosolyt csalni az arcodra és akkor boldog leszek.

screen_shot_2015-02-03_at_7_06_43.png

Ettől egy kicsit öklendeztem azért. Az meg végtelenül idegesít, hogy Laci a t-betűket kényszeresen megkettőzi, de asszem ez a legkevesebb baj vele. Odabent a villa királyi párjának tagjai egyre részegebbek, így természetesen szerelmet vallanak egymásnak, és ha minden igaz, egy fürdőszobai kurelés is volt valamikor, amiről videót ebben a posztban mutatunk. Laci 3 szoláriumkupont ad Dennisnek piáért, micsoda örömködés lesz itt Fannika részéről.

Szeretlek, Dennis, mint férfi a nőt. (Fanni)

Laci felkapja Edinát és beviszi a dugiba, ahol istenesen megpocsíkolja, mert Edina saját bevallása szerint elvesztette az önkontrollt, és most rúgott be először tisztességesen. Erről az aktusról is van videónk, itt, de egy képet mutatunk.

screen_shot_2015-02-03_at_7_14_54.png

A pásztoróráról Laci azt mondta, hogy 77 nap után érthető, hogy a teli zsákot ki kell üríteni, és aki ezt kibírja, az gép. Mint Robin. Vagy Dóri. Ugye. A végén kapunk egy előzetest, amiből kiderül, hogy Dennis nagy titka valamiféle múltbeli szerelemhez kapcsolódik, aki átverte, és valami csúnya dologra vette rá. Na, tippeljünk, mit kellett Dennisnek megtennie a MILF kedvéért?

1. Kokaint kellett csempésznie a seggében az Aranyháromszögből Berlinbe.
2. Melegpornót vállalt, hogy szerelme devizahitelét törleszthesse.
3. Faroknagyobbító műtétet kellett bevállalnia saját költségen.

Címkék: 18+ vv7 dsns
1506 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RockSolid 2015.02.03. 08:03:33

A kvíz kérdésre szívem szerint a kettest választanám, de a hármas ami inkább fedi a valóságot.

Dick Tator 2015.02.03. 08:07:35

a melegpornó lesz az, tuti.

hannamontanna 2015.02.03. 08:11:10

...baljós bagzás :-DDD ez jó volt, köszi!
Ez vicces, hogy ugye a nyugiban sötét van, ezért Laci kitakarja Edinát, hogy lássa a .....mit is..?
Az se rossz, ahogy Laci lenagyképűzi Danit, fél órával a kiesése után. Edinának vajon eszébe jut valami erről? Laci amúgy pszichopata szerintem.

iTink 2015.02.03. 08:12:00

A melegpornóra tippelnék, de az index lelőtte a poént :/

RockSolid 2015.02.03. 08:23:15

Ez a mai kedvenc mondatom: "Laci italosan is szerelmet vall Edinának és megígéri (megfenyegeti?) hogy kint is megvárja, és együtt lesznek."
Szerintem sixx meglátása helyes, nagyon komoly gondok vannak Lacival pszichésen.

zsopicur 2015.02.03. 08:24:17

VV iszogatos jatek: Minden alkalommal amikor Edina azt mondja h UGYMOND vagy valaki azt h ennyi, elletve ilyen vagyok, inni kell egy kortyot!+szex es villantasnal egy felest!

Conchobar 2015.02.03. 08:28:14

"Na, tippeljünk, mit kellett Dennisnek megtennie a MILF kedvéért?" - Gyereket csináltatott vele magának a milf, akiket aztán a gonosz milf kiadott nevelőszülőkhöz, és szegény Dennis még nem bukkant a gyereke nyomára

Csak ügyesen! 2015.02.03. 08:28:14

@kismalacka: Ne mááááár, h a Blikk lelőtte a spoilert, most nem lesz miért várnom az öföt! :D :D

Csak ügyesen! 2015.02.03. 08:30:51

@RockSolid: Mondjuk tegnap spéci nem csinált semmit, ami gáz lett volna, vigasztalta a csajt, meg próbált belé lelket önteni, de nem esett át a ló túloldalára. Nagyjából leszarta h Dánielünk kiesett, a megfelelő mennyiségű alkohol beszerzése jobban érdekelte :D A hallmarkos szövegeinek nagy része csak ennyi... duma. Gondolom, az eddigi női értékelték, mert max 1 bittel lehettek megáldva. Majd rájön, h Edina ettől nem fog hasraesni.

Mirocska 2015.02.03. 08:31:13

Azért megnyugtató, hogy már Sixx-nek is szüksége lenne néha Móki konténerére!
Szuper a poszt, köszönjük! :-)

kismalacka 2015.02.03. 08:31:47

@Csak ügyesen!: De az is lehet hogy a Blikk behúzott minket a csőbe, és az a nagy titok, hogy Denisz Nobel díjas :)))

candyperfumegirl 2015.02.03. 08:33:33

Francba, hogy a bulvár lelőtte a poént, ezt így, pontosan ebben a formában kellett volna megszavaztatni az appon.

Csak ügyesen! 2015.02.03. 08:37:38

@candyperfumegirl: Jah, nagyon jók voltak az opciók, én a 2-re tettem volna az appom, de hát sajna jött a Blikk :D

Conchobar 2015.02.03. 08:38:15

"Dennis előhúzza a 'múltbeli titok' kártyát, és megígéri, hogy majd ha visszajön a párbajról, akkor esetleg elmondja az a Nagy Dolgot, Ami a Lelkét Nyomja." - Dennis nyilvánvalóan csak rizsázik Fanninak evvel a történettel, nem a szörnyű milf gyereke miatt húzott ő falat Fanni elé. A koton nélkül dugó Dennis-nek aligha okozott megrázkódtatást a nőkkel való kapcsolatában az, hogy gyereket szült neki a szörnyű milf

Conchobar 2015.02.03. 08:41:54

@Csak ügyesen!: "Mondjuk tegnap spéci nem csinált semmit, ami gáz lett volna" - Azt kivéve, hogy ő szemmelláthatóan már rég lemondott a VV7 megnyeréséről, és ezt most is megerősítette (mikor arról beszélt, hogy ő támogatja Edinát, hogy az elvihesse a fődíjat)

RockSolid 2015.02.03. 08:44:06

@Csak ügyesen!: Sinus görbe, vannak jobb pillanatai és vannak kevésbé jobb, ezek vannak többségben szerintem.

RockSolid 2015.02.03. 08:44:54

@Conchobar: Teljesen egyetértek, szerintem is csak ködösítés amit csinál.

Csak ügyesen! 2015.02.03. 08:45:20

@Conchobar: Laci nem az az optimista típus :D :D

Baresz83 2015.02.03. 08:46:32

Az index és a blikk is csak találgat...

Ja, és ha Edina lesz a kiválasztott, akkor Dórit fogja kihívni. Tattikából. Szerintem. :)))

Csak ügyesen! 2015.02.03. 08:48:14

@Baresz83: Nem találgat a Blikk: "Mondtam neked, hogy van egy titkom, amit szeretnék megosztani veled. Az a helyzet, hogy van egy kislányom – vallott színt a nyíregyházi kéményseprő Fanninak (21), akinek az első reakciója az volt, hogy azonnal be akar feküdni a szoliba, de végül meghallgatta szerelmét." Azt is leírták h 5 éves a kislány, két-három éve nem tartják a kapcsolatot.

2015.02.03. 08:49:17

Én is melegpornót tippeltem tegnap :-O
Micsoda alliterálás, bár Dóri önmaga karikatúrája, nem edina, tegnap is rendesen alacsonyan szálltak az aranyköpések a vellában.
Ja, F9 :D

Baresz83 2015.02.03. 08:50:39

@Csak ügyesen!: és ezeket az infókat egy éjszaka derítette ki a blikk??? Mert ha erről ők már korábban is tudtak valamit, akkor valszeg le is közlik.

2015.02.03. 08:53:35

@zsopicur: hamar lerészegednénk :D

Conchobar 2015.02.03. 08:54:17

@Csak ügyesen!: "Laci nem az az optimista típus" - Nem az optimizmusról van itt szó. Amikor még Ádám is bent volt, akkor támadt Lacinak először kimehetnékje. Alighanem arról van szó, hogy rájött: ha elzárkózott marad és csak Ádámmal meg Edinával tart kapcsolatot, akkor nem sok esélye marad a főnyereményre, márpedig ő rühelli a többi villalakót, ő nem fog nyitni feléjük még a nyeremény kedvéért se

2015.02.03. 08:54:19

közben a blikk levette a cikket rákerestem és már csak a page not found jött fel :-O

Csak ügyesen! 2015.02.03. 08:54:31

@Baresz83: Nem, a Blikk ezeket az infókat a csatornától tudja, szerintem a videó - és képanyagot is kiadják nekik. Az Edina-Laci szex képei is hamarabb kinn voltak a Blikk oldalán, mint a VV oldalán.

Ha már Edina és Laci, felraktak egy hosszabb verziót a tegnap öfös akcióról, nagyon mókás, végigdumálják ezt is :D /Amit egyébként helyeslek, mert az ember mondja el, h mit és h szeretne. De ettől még nagyot nevettem :D :D /

ornyim 2015.02.03. 08:55:03

Nem volt nehéz kitalálni, hogy gyerek van a dologban. Ahhoz képest nem erőltette a védekezést. Nagyon megérinthette. Edináék meg úgy beszéltek a kuffról, mint, ha ez lett volna az első, úgy látszik a villantást elfelejtették :D Laci szerintem sem volt most gáz. Csak azt sajnálom, hogy erre rámegy a játéka, és kint majd rájön, hogy nem érte meg.

Csak ügyesen! 2015.02.03. 08:55:25

@Conchobar: Én ebben már nem hiszek, nem akar ő kimenni sehova sem, és nem is az a feladós típus.

2015.02.03. 08:57:16

@Baresz83: szeritnem sem meri fannit, inkább a kevésbé esélyes dórit - tanult azért ő is anno attilától aki zsut oktatta

sixx mondta lovász interjúban, h tudnak ezek már mindent előre és bármikor bármit bedobhatnak - érdekes mód mindig a megfelelő időben kerülnek elő a "titkok"

mobilos perpetuum 2015.02.03. 08:57:31

2015. február 03. 07:39 - sixx
Jön a búcsúzás, mármint Danitól, akit egy hatalmas zokni képvisel a nyugiban, csak Edinát mutatják, aki nagyon sajnálja. A többiek biztos nem mondtak semmi értelmeset.

Remélem, te is arra célzol, hogy a szerkik megpróbálják velünk elhitetni egyre tenyérbemászóbban, hogy Edinának van lelke, milyen nagy érzéseket táplált - a nagy túrót, Danira még szüksége lett volna, hogy MEGNYERJE A VV-T, mert ő azért van itt, hát értsük már meg!

Conchobar 2015.02.03. 08:58:42

@Baresz83: "és ezeket az infókat egy éjszaka derítette ki a blikk???" - Nem kizárt. Nem nehéz ám ilyeneket 'kideríteni', miután betelefonált a Blikkhez Dennis valamelyik ismerőse, vagy épp maga a milf

mobilos perpetuum 2015.02.03. 09:01:27

@fosch9: Internet vagy ilyesmi gondod van, a cikk még nekem bejön.

ornyim 2015.02.03. 09:02:16

@Conchobar: Vagy már rég tudták, csak várták a megfelelő pillanatot. :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 09:03:17

SIXX! Légy szíves magyarázd már meg, hogy a Denisznek adott "búcsútanácsokhoz", hogy kerül oda ....EDINA....neve, és a botoxolás, miközben a képen... DÓRI ....van? Elírtad! Köszi.

minden végzet nehéz 2015.02.03. 09:05:29

sixx: meg hát, ..megdöntötted ))

csiri bá 2015.02.03. 09:05:42

@fosch9: működik az, csak nem értesz az internyethő'. :))) Tessen...
www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/dennis-bevallotta-van-egy-eltitkolt-gyereke-2326135
Concho linkjénél betesz mögé még egy zárójelet is, az azért nem jön az be... tessen már egy cseppet okosabbnak lenni a lemmingeknél. :)))

Conchobar 2015.02.03. 09:06:29

@Csak ügyesen!: "Én ebben már nem hiszek, nem akar ő kimenni sehova sem, és nem is az a feladós típus" - Nem hit kérdése ám az, hogy mikor Bence nekiszegezte a kérdést Lacinak a Zsuzsa-Laci párbajon, hogy miért akar visszamenni a villába, Laci csak Edinát mondta, a nyereményt nem. Már a párbajára való felkészülésen se mutatott Laci elszántságot. Laci magában már rég feladta, de kijönni nem akar, amíg együtt van Edinával. Egy macsóra nézve szégyen a harc feladása, pláne ha még esetleg hasznára tud lenni a nyereményre tőle jóval esélyesebb nőjének

rearwindow 2015.02.03. 09:09:02

Gondolom az anyuka alig várja, hogy Denisz 3 év után felbukkanjon az ajtajában és közölje a gyerekével hogy én vagyok az apukád... egek :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 09:09:39

Sixx, nem igazán tetszett ez a posztod, mert hiányoltam belőle a pártatlanságot és az objektivitást.

Pl: Re: "Jön a búcsúzás, mármint Danitól, akit egy hatalmas zokni képvisel a nyugiban, csak Edinát mutatják, aki nagyon sajnálja. A többiek biztos nem mondtak semmi értelmeset."

Sztem meg még egy kicsit lehetett egy a villában erős, de kinn hetek óta szerkesztésileg erősen gyengített karakter imidzsét gyengíteni. Érdekes Sixx, hogy te Danival és a Dani által megtestesített non-trash vonallal szemben ennyire ambivalens vagy (ha kicsit provokatívabb szeretnék lenni "vakon vagy"). Eddig minden búcsúzó játékost megillette a búcsúzása másnapján a búcsúlevelének felolvasása, és az arra való reagálás a ravatalnál. Azt gondolom, hogy Daniról ezúttal még az ellenfelei sem tudtak/vagy akartak különösen rosszat/vagy ártót mondani. Ez azért Dani karakterét postumus is erősítette volna, a nézőkben pedig fokozta volna azt a zavart, vagy ellentmondást, ami abból fakadt, hogy ez mégis miért nem derült ki az összefoglalókból? Szvsz összefoglalva nem csak az a búcsúzás hírértékű, amikor az ellenségek őrjöngve fikáznak és a szövetségesek őrjöngve/ vagy megjátszva sajnálkoznak valakinek a távozása miatt... Én kiváncsi lettem volna Dani búcsúlevelére is, pl. hogy cselszövőre, esetleg "ármánykodóra" vette a stílust, vagy esetleg kevésbé durvára és barátkozóra. Hát azt hiszem ez is örök homályba fog már veszni a szerkik szerkesztési irányelveinek kibogozhatatlan motivációs útvesztőjében, és sajnálom, hogy a pártatlanság és ellensúlyozás jegyében erre a posztodban nem igen reflektáltál. Daniról ugyanis a tegnapi öfiben nem csak annyi hangzott el, hogy Laci azt állította, hogy azért esett ki, mert a nézők nem tolerálták, hogy nagyképű (bár tény, hogy ez is elhangzott)...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 09:13:14

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Sztem ez Feudi elírás volt... Sixx tudatalattijából :-)

Csak ügyesen! 2015.02.03. 09:14:23

@Conchobar: Hát ezt nagyon másként látjuk, pont a párbaja előtti héten jött ki, h ő aztán krvára nem akar hazamenni. Miután túl volt a sokkon, mindent úgy csinált, ahogy kellett, állandóan szerepelt, Edinával vitték a show-t, laza volt, vicces volt, nem ment bele semmilyen konfliktusba, nem ivott, belengetett két potenciális további történet szálat is, az éjszakai on-okban is állandóan nyüzsgött, a párbaján is tolta, mint állat. Míg Zsu meg Dórival beszélgetett elvonulva. Szóval nem igazán tudom, h mit néztél :)

jotekony koc 2015.02.03. 09:14:25

Én a másik furfangos kérdésre válaszolnék, miszerint milyen arcot fog vágni Lilu a pucér kortárs beszédet tartó Dennis láttán?
Beleszarósat.
Már évek óta nem értem mi a faszt keres ez a nő a műsorban. Vezessen elmebajnokságot azzal a rengeteg ikújával.
Na jó, válaszolok a másik kérdésre is.
Bár Dennis nem meleg, és nem bicepsz, várja odakint a barátnője Sándor.

Csak ügyesen! 2015.02.03. 09:15:21

@VV Erőlegény: Majd a mai öfben lesz a levél.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 09:15:44

SIXX! Most olvastam végig a posztot. Tetszik.Köszi.

MacákékIcukája 2015.02.03. 09:15:51

@VV Erőlegény: +1, rtlklub monnyonle!
Se bucsulevel, se normalis babu, kik ezek theeee...
Na viccet felreteve, ez tenyleg totalis gaz a szerkesztok reszerol.

Jo reggelt mindenkinek!

Sixx ebbol a tegnapi fostalicska ofibol kihozta a leheto legjobbat.

rearwindow 2015.02.03. 09:17:50

Fannika arcán akkor lesz majd igazi meglepetés, amikor Denisz a gyerek mellett bevallja neki a Hepát is :D Tényleg nem értem őket, én azért már tizenévesen is tudtam, hogy gumi nélkül nem fekszem össze válogatás nélkül mindenkivel... és nem csak a nemkívánt terhesség miatt

rearwindow 2015.02.03. 09:21:23

@jotekony koc: Lilu nálam is kiveri a biztosítékot az unott lenéző stílusával... Ha derogál a műsor, nem kell elvállalni a műsorvezetést, el lehet menni szociofeltáró riportokat készíteni az alföldi tanyavilágba, meg a közel-keleti helyzetről kerekasztal beszélgetést moderálni... Ja, hogy ahhoz meg nem ért...

ornyim 2015.02.03. 09:22:52

@rearwindow: Való világ szereplők, mit vársz tőlük? Ha tudnák, hogy szex közben védekezni kell, nem lennének a játékban :D

2015.02.03. 09:23:02

@csiri bá: félre lettem vezetve :D köszönöm szépen!

Conchobar 2015.02.03. 09:25:19

@Csak ügyesen!: "belengetett két potenciális további történet szálat is, az éjszakai on-okban is állandóan nyüzsgött, a párbaján is tolta, mint állat" - Nem lengetett be Laci semmit. Laci egyszerűen csak úgy viselkedett, mint mindig, ha te azt nyüzsgésnek mondod, akkor nyüzsgött. A párbajon meg csak magát védte. Lehetséges, hogy te úgy képzeled, hogyha valaki magában feladja a játékot, akkor onnantól kezdve már csak ül magába roskadva, búvalbaszott képpel

2015.02.03. 09:27:01

@csiri bá: azért denisz is hozza rendesen az áldozat szerepét, ő nem tehet semmiről, kihasználták, mint donor - mecsoda férfi ez is mint lászló

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 09:27:11

Szaiasztok, akkor akinek nem jön fel a link, BLIKKes cikk:
Dennis bevallotta: van egy eltitkolt gyereke!
2015-02-03 04:05:00
Budapest — Féltve őrzött titkot árult el magáról VV Dennis (27) a győztes párbaj után!
A villa komisza, akármekkora gyereknek is mutatja magát, valójában már édesapa, és erről eddig mélyen hallgatott mindenki előtt. Megdöbbentő, hogy képes volt magában tartani mostanáig, hogy van már egy ötéves gyermeke.
– Mondtam neked, hogy van egy titkom, amit szeretnék megosztani veled. Az a helyzet, hogy van egy kislányom – vallott színt a nyíregyházi kéményseprő Fanninak (21), akinek az első reakciója az volt, Dennis hosszas titkolózás után mondta el Fanninak, hogy valójában már öt éve apuka/Fotó: Fuszek Gábor
– Huszonegy éves voltam, akkor jöttem fel Budapestre, elkapott a nagyváros szele. Megismertem az édesanyját, idősebb volt nálam, és úgy érzem, hogy én csak donornak kellettem neki. De a nevemre vettem a gyereket, viszont kialakult közöttünk az anyjával egy olyan helyzet, ami bennem ellenszenvet váltott ki. Úgyhogy két-három éve láttam utoljára a kislányt – magyarázta Dennis, aki maga is apa nélkül nevelkedett, így tudja, hogy valójában úgy is fel lehet nőni, viszont a villában töltött idő alatt rájött arra is, hibát követett el.
– Szeretném helyrehozni ezt, mert az a kislány semmiről nem tehet. Fáj, hogy nem látom. Igaz, hogy az anyjával nem volt köztünk meg a papa-mama viszony, úgy éreztem, hogy én egy áldozat vagyok, amit most szeretnék tisztázni. A nő engem nem érdekel, de a gyerek erről nem tehet – magyarázta Dennis.
Úgy tűnik, Fanni igencsak rosszul fogadta a hírt: szerelme apasági vallomását letudta annyival, hogy megint sikerült csalódnia a férfiakban.
– Nem ítéllek el, a 21 éves fiúk kicsit ostobák. De le vagyok döbbenve, hogy ilyen jók a megérzéseim. Ne haragudj, nem ellened van, de ez nem megy nekem egyről a kettőre. Nehéz volt feldolgoznom a korábbi csalódásaimat is, ezért nem tudok bízni a férfiakban – magyarázta Fanni.
Hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem tudni, de ismerve a páros szexuális szokását, talán a jövőben kicsit óvatosabbak lesznek mindketten a védekezés terén.

Csak ügyesen! 2015.02.03. 09:27:58

@Conchobar: Hogy szokták mondani? JA. ;)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 09:30:38

@VV Erőlegény: A Dani búcsúlevelét, én is hiányolom. A Fanni - Denisz szófosása helyett a WC -ben, inkább a levélre lettem volna kíváncsi. Érdekes, hogy a szerkesztők, össze - vissza vágnak, sokszor 2 - 3 napppal azelőtti eseményeket mutatnak. Alig várom, hogy vége legyen, soha többet nem nézek VV t. Ennyire szar és igénytelen sose volt egy VV sem, mint ez a mostani.

MacákékIcukája 2015.02.03. 09:32:10

@fosch9: a ferfinem buszkesege mind a ketto!

2015.02.03. 09:33:55

@MacákékIcukája: a gyáva és az áldozat :D a jó a rossz és a csúf - bár robin nem lehet a csúf más kaszting kell nekik :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 09:35:27

@-pkata-: Biztos azért volt, mert eddig nem akart azzal a kártyával előállni, hogy a gyermekét egyedül nevelő apa vagyok. De most már ennek is elérkezett az ideje jövőidőben. A gyermekemet egyedül nevelő apa leszek, de legalább is egy hónapban egy hét végén gondoskodni szeretnék róla (ez is több, mint a semmi)... :-)

lukacstoncsi 2015.02.03. 09:35:37

Sziasztok!

Tényleg elmaradt a levél felolvasása meg a többiek búcsúja a nyugiban Danitól.Biztos nem fért bele az öfibe :)) Tudom hogy hülyének nézik a nézőket na de ennyire...Dennis most kurva erősnek hiszi magát mert 11 %-al visszament.Annyi történt csak hogy Dani lejáratta magát fokozatosan és neki tipli.Undorítóü ahogy Dennis beszólt a többikenek hogy itt mi és hogy lesz.Mondjuk ez senkitől nem szimpi ahogy a káromkodás sem.Most mutatja meg hogy ő milyen?Ettől lett ereje?Szánalmas hogy eddig csak sunnyogott és takarózott azzal amije van vagy épp nincs.Az meg hogy a nagy titkára fény derült az ő saját hülyesége.Gumit lehet és kell használni szar ez a duma hogy a hülye vidékit Pesten csőbe húzták.Gondolom pisztollyal a halántékán kellett szexelnie mi?

másodpéldány 2015.02.03. 09:35:49

Igen, ez nagy volt, rá is lett kérdezve:

"Szeretlek, Dennis, mint férfi a nőt. (Fanni)"

mobilos perpetuum 2015.02.03. 09:40:56

@lukacstoncsi: Amúgy csak szólok, hogy nem tudunk semmit a körülményekről, de a fos-áradat némelyek szájából megindult.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 09:41:31

@lukacstoncsi: Re: " Annyi történt csak hogy Dani lejáratta magát fokozatosan és neki tipli. "

Nem magát járatta le...!

Eszet Lenke 2015.02.03. 09:41:53

Azért az a "behúztak a csőbe" duma kissé már idejétmúlt. Könyörgöm, a XXI. században élünk! Nyilván nem erőszakkal csináltak belőle spermadonort. :) Ideje lenne olykor felelősen gondolkodni, és annak megfelelően cselekedni.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 09:43:04

Menjen a francba az ilyen férfi, aki 3 év óta nem látta a gyerekét!? Gondolom, gyermektartást sem fizetett. Azért akar nyerni, hogy támogassa gyermekének az anyját? (á dehogy!!!)....és nem a játékával, hanem a faxlóbálásával, rángatásával??? A párbaj visszatérte után, gyomorforgató a viselkedése. Anyaszült meztelen ül a szoli mellett, és rángatja a farkát.Pfujjjj, egy gusztustalan gyökér, az este amikor megnyitottam a videót, majdnem hánytam. Takarodjon a villából!

Ruadhnait 2015.02.03. 09:47:25

Ez mi a Dennis visszajon es eloadja, hogy a ket legerosebb parbajozott es o nyert, ugyhogy mindenkinek kuss a neve. Sajnos attol felek, hogy igy bejut a dontobe...

2015.02.03. 09:48:59

@Ruadhnait: bizonygatják egymásnak, azt mégsem mondhatja, h a leggyengébbnek érzi magát, ilyet egyik sem fog mondani

jotekony koc 2015.02.03. 09:50:48

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Ha rám hallgatsz, máskor nem nyitsz meg olyan videót, ahol egy pucér pasi rángatja a kukiját a szolárium mellett.

Ruadhnait 2015.02.03. 09:51:45

@fosch9: Persze, egyertelmu. De tegnap megakadt a szemem azon, ahogy ott all a kis pezsgojevel es mondja, hogy "a ket legerosebb parbajozott es en jottem vissza." Es nez ilyen tag szemekkel, hogy remeli mindenki megertette, hogy itt most a o jani.

Conchobar 2015.02.03. 09:52:04

@-pkata-: "Nehéz volt feldolgoznom a korábbi csalódásaimat is, ezért nem tudok bízni a férfiakban" - Ezek után nem csoda, ha Dennis-ben nem bízik Fanni. DEnnis szarik a gyerekére, élő adásban dobja a nőjét, őt magát meg fals dumával eteti. Dennis nem azért húz falat Fanni elé, mert van egy eltitkolt gyereke, de nem is azért, mert egyszer egy milf csőbe húzta. Ha Dennis-t valóban megviselte volna a milfes eset, ami kihatna a nőkkel való viszonyára, akkor aligha dugna az első adandó alkalommal (pláne koton nélkül)

lukacstoncsi 2015.02.03. 09:52:44

@mobilos perpetuum: Nézd vissza légyszíves ahogy Dennis visszajött és miket mondott...őt minősíti.Robin érdekes módon nem fordult ki így magából.

@VV Erőlegény: Jól indult az elején de nem érezte azt hogy hpl az állj.Attila megmondta neki hogy mi lett volna a helyesebb út ami nem biztos hogy benntről érzékelhető.Olvastam a mai Blikkben Dani válaszait a telefonos kérdésekre,van benne igazság biztosan mert mi nem mindent láttunk viszont az hogy ő szította Edinát is aki még mindig van Dani tekintetében sajnos...

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 09:53:31

@fosch9: Szerintem nem. Aurélió nem rángatta a farkát egész nap, és élőadásban sem kellett rászólni, hogy vegye ki a két kezét a gatyájából!!! AU 19 éves lett a villában, ez a faxkalap meg 27 éves, ne hasonlítsad már össze Őket. Denisz csak dug a villában, minden érzelem nélkül, ürít ahogy Ő mondja. Amikor kimennek a villából, Fannit le sem fogja szarni. -ennyike-

lukacstoncsi 2015.02.03. 09:54:46

@Ruadhnait: Ezt írtam hogy mekkora lett az arca gondolom a farka is 10 centit nőtt kb:))
Eddig mindig azzal jött hogy nem áll bele a vitákba amikbe nem kell.Mostantól bele fog vagy ő generálja mert ő a legerősebb vagy mi a lóf.sz?:))

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 09:55:40

@jotekony koc: Ritkán szoktam...semmi sem utalt arra, hogy Deniszt fogom látni.Pfujjjj

MacákékIcukája 2015.02.03. 09:57:34

@fosch9: talalj ki valami mast, mert a "jo" egyikre sem illik :D na jo, Robinra igen.

@VV Erőlegény: kifejtened? en nagyon Dani parti vagyok es szerintem is lejaratta magat :(

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 09:58:06

@Conchobar: Denisz, a legrosszabb ember fajta. Egy gerinctelen, aljas féreg.

Hadrian77 2015.02.03. 09:58:31

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ez azért ne hirtelenkedd el, láttam én már olyat, ahol az apa ki lett zárva teljesen és nem az ő hibájából.
Lehet Fanni jobban járt volna, ha Denisz kiesik, ő meg sajnálhatja magát amíg bent van. Az RTL meg újból keveri a málnaszőrt, ha tényleg bedobják a hírt. Ha a párbaj előtt derül ki, lehet kiejtik vele.
Okinál mikor szellőztették meg hogy van egy lánya?

2015.02.03. 09:59:00

@Ruadhnait: pszichológiai hadviselés :D denisz azért remélhetőleg nyerni nem fog
@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: lehet h neked ennyike, én összességében nézem, és a tavalyi 20 év körüli perspektíva nélküli társaság, számomra semennyire nem volt szórakoztató, nem is néztem, csak az első egy-két hetet és a döntőt, Au egy nagy nulla, ebből nyertest csinálni elég nagy hiba volt - denisz viszont ahogy feljebb is írtam remélhetőleg nem fog nyerni, de ebben a szériában vannak szórakoztatóbb karakterek, a tavalyiak tényleg csak döglöttek és kínlódtak, túl akartak élni, ha nincs viki, meghalnak az unalomtól szerencsétlenek - egyébként nem aut és deniszt hasonlítottam össze akkor is a két évadról beszéltem - ennyike

2015.02.03. 10:01:38

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ennyire érdzelemből utálni még tán edinát sem láttam senkitől mint tőled deniszt, mi az oka?

@MacákékIcukája: robin viheti a jót :)

én viszont inkább az esti műszakhoz csatlakozom, úgy látom hasonlóbbak a meglátásaim velük, mint a korai műszakkal, engedelmetekkel, balra el

lukacstoncsi 2015.02.03. 10:02:10

Aurelio is valami hasonló dumát nyomott le tavaly a nőkkel kapcsolatban hogy azért viselkedik így velük mert az anyja kurválkodott amikor gyerek volt...és ezért nincs tisztelet a nők felé.Most meg jön Denniske és kiderül hogy csőbe húzták szegényt:)))pedig csak gumit felejtett el felhúzni a drága.Mint benn is.

2015.02.03. 10:02:33

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: a legrosszabb emberfajta a gyilkos és a pedofil - hú ,tényleg félelmetes a gyűlölet benned :-O

MacákékIcukája 2015.02.03. 10:04:25

@lukacstoncsi: @VV Erőlegény: ja, nem is az itt a problema, hogy ment a szitas, mert az siman belefer egy vv-tattikaba. inkabb az, ahogyan tettek, nagyon elvetettek a sulykot. Dani egyebkent hamar be fogja latni, hogy hibazott (sot, szerintem mar be is latta talan mar akkor, amikor Attila beszelt vele a BV-ben), mert nem hulye. Mindenesetre en total befordultam a kiesesetol, most nezhetem ezt a pondro Deniszt, ahogy morzsikalja a faszat, meg sajnaltatja magat, hogy "behuztak a csobe" - mintha nem ketton allna a vasar. Szerencsetlen luzer

Conchobar 2015.02.03. 10:05:14

@lukacstoncsi: "Dennis visszajött és miket mondott...őt minősíti.Robin érdekes módon nem fordult ki így magából" - Még karácsony előtt volt egy játék, aminek az eredményeképp Dennis-t, Danit meg Edinát tippelték a döntőbe, aztán a szavannás hét elején meg Dennis-t, Danit és Fannit. Dennis és Dani már régóta önmagát tekinti/tekintette a VV7 esélyesének, amivel a többiek is egyetérteni látszanak/látszottak. Dani kiesésével már csak Dennis maradt. Ebből kiindulva Robin és Ádám (valamint Zsuzsa és Laci) párbaja viszont az esélytelenek párbaja volt. Ezért nőtt meg Dennis arca, és ezért maradt változatlan Robiné (és Lacié) a párbajuk után

MacákékIcukája 2015.02.03. 10:06:30

@fosch9: miert, mi a kulonbseg a ket muszak kozott? Ejjel egyebkent nem tudtam elaludni, vmi fel 3ig fent voltam. Telon olvastalak titeket, hogy szerepeket osztottatok, tok rohogtem :D

vastyúk is .. 2015.02.03. 10:10:41

@lukacstoncsi: szerintem az is árulkodó volt, hogy mikor Denisz visszajött és kiordítozta magát az udvaron, úgy ment be a villába, hogy akkor adhatják is neki a nyereményt. Személy szerint jót röhögtem. A koccintós résznél már azt vízionáltam, hogy ez az ember nagyobbat fog koppanni, mint hittem.

lukacstoncsi 2015.02.03. 10:11:22

@Conchobar: Mindenkitől elhangzott már hogy reméli ő nyeri a VV-t.Senki nem érzi benn úgy hogy az esélytelenek párbaja.Mi kinn látjuk nagyjából ki eshet ki vagy ki maradhat bennt ennyi.A viselkedésre nincs mentség lehet normálisan is visszajönni mindenféle bunkó komment nélkül.A győztes nem így viselkedik.DE mondjuk ebben a táraságabn az a csoda ha valaki tud kultúrált lenni.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 10:11:59

Szeretném hallani Dani búcsúlevelét!!! Jó volna, hogyha megmutatnák a többiek búcsúzkodását is a Danitól! Kitehettek volna egy normális képet róla, rendesen felöltöztetve! A szerkesztők szégyene ez megkülönböztetés (lejáratás) a többi kiesőktől. Amúgy is állandóan belenyúlnak a játékba, a szavazatokba. Láthattuk a Denisz esetében is. Szinte kiverte az ember szemét, csak a vak nem látja. Van akit tolnak orrba - szájba, pedig szánalmas és ostoba az illető. Jobb volna, ha hagynák a játékosokat játszani, és nem azon lennének, hogy megvezessék, és átverjék a nézőket, az összevágott anyagokkal! ...köszönömszépen.

Krétagarbó 2015.02.03. 10:12:30

@kismalacka: Ahh, egy világ dőlt össze bennem. Azért az jó, hogy Dennisnek egy VV szereplés kellett ahhoz, hogy a körülményektől függetlenül is néha nme ártana törődni a gyerekével... Pfejj.
Jó ez a gyerek-kártya,

MacákékIcukája 2015.02.03. 10:12:46

@vastyúk is ..: huuu, tenyleg? Erre fel sem figyeltem. Heh, majd teszunk rola, hogy koppanjon ;-)

Krétagarbó 2015.02.03. 10:16:24

@Baresz83: háát, sztem össze is gyűlt a válságstáb a Blikk székházban este 11-kor, hogy most akkor mifasz van?? Erről mi miért nem tudtunk???

lukacstoncsi 2015.02.03. 10:17:14

Amúgy még Zsu is urinő módjára jött vissza pedig ő kapta az ívet rendesen és nem csinált ekkora fesztivált.Dennist hozzá képest alig csesztették és mégis...De az is lehet hogy a nők jobban tudnak viselkedni ilyen helyzetben.

Ruadhnait 2015.02.03. 10:17:44

@vastyúk is ..: Arra gondoltam milyen jo lenne, ha betartana amit igert, levenne a lilat es kivinne Lacit es mi meg viccbol jol visszakuldenenk a Lacit.

mr miss 2015.02.03. 10:18:00

"Szeretlek, Dennis, mint férfi a nőt. (Fanni)"
:-D

mr miss 2015.02.03. 10:18:50

Amúgy Robin is ordibált, amikor Ádám ellen visszatért, tőle elég furcsa módon :)

Krétagarbó 2015.02.03. 10:19:51

@fosch9: ja, lehet, hogy adagolják. akkor mégsem volt válságstáb. pedig olyan jól elképzeltem, ahogy égtek a telefonvonalak...

mézescsók 2015.02.03. 10:20:09

@Hadrian77: Már az elején. Az is tudott volt, hogy beteg.

másodpéldány 2015.02.03. 10:21:51

valaki tudna adni egy éjszakai online linket?

előre is köszi!

mr miss 2015.02.03. 10:22:00

@-pkata-: sejtettem, hogy valami ilyen lesz.
Azért ha 2-3 éve nem látta a kislányt, akkor annyira nem is akarta.

vastyúk is .. 2015.02.03. 10:22:42

@Krétagarbó: szerintem tudták, csak várni kellett a megfelelő alkalomra, hogy a hírbombont megoszthassák a nézőkkel. Denisznek vissza kellett mennie, hogy a néző tudja egyáltalán, hogy ki is Ő. Meg attól van igazából ennek hírértéke, hogy tudjuk, Denisz a kotont hírből sem ismeri.. Azok a terhességi tesztek nem fogytak hiába.

Krétagarbó 2015.02.03. 10:24:05

@VV Erőlegény: mondjuk Dani búcsúlevelére én is kíváncsi vagyok, de még nem adtam fel a reményt. Hátha a mai öfibe már belefér, tegnap nagyon "szerelmes" volt mindkét pár, így már nem maradt idő erre sztem...

2015.02.03. 10:24:29

Tetszett a posz, sixx! (Gondolom lexarod :-)

1. Szerintem azért isznak üvegből, mert azt tudják fogni, nem ihatja meg más (ingyen). Ugyanis csak Szilvesztekor volt elég pija, egyébként egymás elől dugdossák. Ezért kellett szegény Lackónak üzeltelni. Csak jelzem, hogy a szauna is Döniz szuperképessége volt, ezt is Lackó használja (f)el. Lackó a pamutszájú képesség-herdabajnok!

2. Dinka először engedte el magát: mint már tegnap is írtam, kiókumlálta (hibásan), hogy Döniz azért jött vissza, mert kurel. És nincs mese baszni kell alapon megpocsíkoltatta magát. Mint többen egyetértettünk, Döniz azért jött vissza, mert Denyál folyamatos aljaskodása erősen kontraproduktív volt.

3. Ez az ostoba Döniz jól magáévá tette (na nem Pffhánnyt) és bent bőszen hangoztatta is azt a Lila által hibásan tényként megfogalmazott teóriát, miszerint a két legerősebb játékos párbaja volt ez. Ergo: most már ő a legerősebb játékos bent - gondolja joggal. Ez persze butaság, de mivel Dinka összefosta a bokáját, Lackó gyáva, a többiek meg nem akarják Dönizt kivinni, megvan az első döntősünk: Döniz

4. A 3.-ban leírtakon Döniz nagy vallomása még változtathat. Itt már voltak már ötletelések: én a fattyú, böri, homopornó vonalon keresném a megoldást, és ez utóbbinak örülnék a legjobban. :-DDD

egyemakisszíved 2015.02.03. 10:24:33

Hogy szeretnek ebben az évadban a pasik mártírkodni. Szerintem Fanni nem erre gondolt, amikor Dennis titkát elképzelte. Vajon Dennis azt hiszi, ettől rokonszenves lesz? Fanninak elég komoly problémát okoz Dennis bentléte, egymásnak tökéletesen ellentmondó dolgokat bír mondani a kapcsolatukról, lehet, hogy a nagy színjátékban elfelejti, mit mondott előző nap. Mi meg megkapjuk egy adásban őket, összevágva.

alsophila grahami 2015.02.03. 10:25:21

@kismalacka: na mit mondtam.... az "emberként bízom benned, csak nőként nem" eléggé árulkodó volt; nem akarok tipizálni, de mi mással szokták úgy általában "csőbe húzni" egyes nők az arra alkalmas madarakat, kb ősidők óta? na és hogy ma sem húz gumit a godzillára az istenadta? sokat nem kellett találgatni, adta magát.

vastyúk is .. 2015.02.03. 10:25:57

@Ruadhnait: hiú ábránd. Nem hiszem, hogy levenné a lilát, még csak E és L rakná rá a jelet, az meg már kevés.

Krétagarbó 2015.02.03. 10:27:35

@rearwindow: Igazságtalanok vagytok:) Mi nem egy kicsit felülről (mint a két öreg a muppatshowban) nézzük őket? (dehogynem)

2015.02.03. 10:28:08

@Spitzbauer: helyesbítek: *a szoli is Döniz szuperképessége volt.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 10:28:34

@fosch9: Nagy tévedésben vagy. Nem gyűlölöm Deniszt. Soha nem gyűlöltem még senkit. Egyszerűen undorodom, fizikai rosszullétem van tőle. Normális ember, nem viselkedik így. Az esti videójától, felfordult a gyomrom, de már azelőtt is, a vizsga buli éjszakáján, amikor ajánlgatta magát a a tanárnőknek, hogy négyesbe dugjanak. Lehet, hogy Te nem láttad. Több mint 10 perces, és trágár módon káromkodik. Ne haragudj, de én még az életben ilyen emberrel nem találkoztam, és felháborít, hogy ilyen viselkedéssel visszaküldték az emberek, és esélyt kapott a nyerésre.(remélem, nem fog!) Dani, nem volt a kedvencem, sőt ebben a szériában egyik sem. Nem is szavazok, csak az utolsó hármat megnézem, és akkor talán lájkolom valamelyiküket...Remélem, hogy Denisz kiesik, ahogy lekerül róla a lila kendő!

Empty Bee 2015.02.03. 10:28:44

@rearwindow: "el lehet menni szociofeltáró riportokat készíteni az alföldi tanyavilágba, meg a közel-keleti helyzetről kerekasztal beszélgetést moderálni... Ja, hogy ahhoz meg nem ért... "

Ja, meg tizedannyit nem fizet.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 10:29:01

Vicces, de Alekosz is komolyan Dani mellett kampányolt a Facebook oldalán. :-) Ha ehhez hozzávesszük még Attila megtisztelő betelefonálását a BV-be Dani kiesése után, Aurelio (és a korábban nem túl Dani barát) Baukó Éva -önmagukhoz képest- figyelmes és tiszteletteljes műsorvezetését ugyanekkor, Lilu és Bence kinyilatkozásait a párbajon, akkor azt mondom, hogy a magyar reality ipar eléggé illusztris társasága ismerte el Dani teljesítményét az utolsó hetekben ellene elkövetett karaktergyilkosság ellenére. Friss bejegyzés Alekosz FB oldaláról:

"Nagy Alekosz
14 órája ·
Kolosi Péter hibát követett el azzal, hogy kiemelte Danit a Villából. Más körülmények között talán indokolt lehetett volna ez a döntés, de három ordenáré, egy szerelmespár és egy áttetszően halovány Játékos mellé bizony jól jött volna egy Dani. Értem én az RTL klub Managmentjét, miszerint is már a médiában való haknizásra gondol, de egyelőre még tart a Játék. Kolosi Péternek tudnia kell, hogy nem minden Való Világ szükségszerűen ordenáré; s ha valaki azt akarja mondani, hogy a VV szükségszerűen ordenáré, az privilégiumot követel egy eszmerendszernek; amit nem adhatunk meg neki."

Ruadhnait 2015.02.03. 10:29:54

@vastyúk is ..: Ha mar leveszi a lilat, megkeri Fannit meg Dorit, hogy rakjak ra. Almaimban.

Krétagarbó 2015.02.03. 10:30:22

@VV Erőlegény: igazából nem is tudom, hogy a kislánya most ezzel nyerni fog valamit, vagy inkább veszíteni...

alsophila grahami 2015.02.03. 10:30:27

@sui.generis (the.ratkiller): másik dolog, amit tegnap írtam már, hogy innen kezdve viszont triplán gusztustalan volt tőle, ahogy ő is betalálta Zsuzsát nem egyszer a gyerekével, mikor neki is van egy odaint? a Zsu szemére hányt viselkedésére gondolok, amit "anyaként" nem engedhetett volna meg magának - szerintük. volt bőr az arcán? az ő gyereke mit látott tőle az eltelt két és fél hó alatt? (Zsúnak kellett volna szégyenkeznie?? hát akkor ő!?!)

lukacstoncsi 2015.02.03. 10:33:51

@VV Erőlegény: Már vártam mikor szólal meg...Szerepelni akar ezzel is mert a kutya nem kíváncsi rá.Pár videót nemrég feletett nemrég ahol anyaszült meztelenül van és próbál érdekes lenni.

vastyúk is .. 2015.02.03. 10:34:25

@egyemakisszíved: Denisz konkrétan azt hiszi, hogy már semmi sem állhat közé és a nyeremény közé. Ezért beszél össze -vissza. Fanninak bizonygatta, hogy nem tattikából dugja, stúdióban meg simán bevallotta, hogy bizony persze, hogy azért ment rá. Nem tud következetes maradni. Ha Fáninak az elejétől bizonygatja, hogy nem tattikából kúrja gumi nélkül, akkor ehhez kellett volna tartania magát.

Magg. 2015.02.03. 10:37:32

@ornyim: ige, éppen ezen mérgelődtem én is. Edina nem lehet ennyire ostoba. Azt hiszi, mer ő az Edina, az ő kufircolásaikat titokban tartja a csatorna?
Ő is és Laci is úgy beszéltek, mintha ez lett volna az első - közben már két premier plános nagyjelenetet láthatott (aki akart).
Edina - végre megtapasztaltuk egymást Lacival és hogy ő most hogy szégyenli magát, de megtörtént, aminek meg kellett történnie.
Laci hazudozik, mint a vízfolyás, ez nem kérdés első perctől kezdve, de ez az ostoba, buta Edina még mindig teszi-veszi magát, hogy ő a kis szüzike és hát 77 napig kibírta.

alsophila grahami 2015.02.03. 10:39:52

@VV Erőlegény: Dani és a "non-trash"?? max szándékaiban lehetett jelen ez a törekvés, de nagyon nem sikerült neki... a pocsolyarészeg tobzódásainál gondolom, másik csatornára kapcsolthattál, azért nincsenek meg neked.

Dani játéka pontosan annyit ért, amennyit a kullancs(kül)takaróba öltöztetett bábujától való búcsúzkodásra szántak a szerkik. az elején még sokat szerepelt a Zsu farvizén (itt még jól mérte fel a helyzetet), de miután teljesen kicsinálták egyre inkább beleolvadt a díszletbe ő is .

Krétagarbó 2015.02.03. 10:40:38

@Hadrian77: ő eleve úgy ment be. beteg volt a kislány, a játék közben meghalt:((((

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 10:42:02

@Krétagarbó: Hát Zsu hozzá képest tényleg patyolat tisztán jött ki a játékból, tehát, ha választani lehetne inkább Zsu kisfia szeretnék lenni, mint Denisz kislánya! :-)

vastyúk is .. 2015.02.03. 10:43:03

@Krétagarbó: lehet ezért nem a saját nevével ment be. Így hiába hallja is a kislány, nem tudja, hogy az apukája az. Persze ilyen alapon Robinnak is lehet valami takargatni valója. Hihihi

egyemakisszíved 2015.02.03. 10:43:14

@vastyúk is ..: Fanni meg méltó párja az összevissza beszélésben. Én azon csodálkoztam tegnap, hogy adás elején még a nem beszélgetünk, csak dugunk, miért nem engedsz közel magadhoz műsor ment Dennis párbaja előtt, a végén meg, mikor visszatért, minden szuper lett, egy hullámhossz, boldogság, szerelem.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 10:43:47

Ja, letöltöttem az appot, és most szavaztam először... a FANTOM képre (Danira), csak azért, hogy Denisz ne menjen vissza! Persze a RTL ezt másképp akarta, és visszavitték. Amúgy az este,
Laciék szeretkeztek...és nem dugtak mint Fanniék...Micsoda különbség volt a kettő között!
Hiába szóljátok le Edináékat, mert náluk volt érzelem, míg Deniszéknél csak ürítés.-ennyike-

alsophila grahami 2015.02.03. 10:44:49

@Magg.: nem baj, így legalább mindenki számára nyilvánvalóvá teszik mindketten - amit mi régóta szajkózunk itt - , hogy kábé egymásra licitálva hazudoznak mint a vízfolyás! egyik jobban, mint a másik.

jotekony koc 2015.02.03. 10:44:50

@VV Erőlegény: Alekoszban nagyot csalódtam. Ilyen csúnyán nekimenni az RTL-nek! Miért nem azt írja meg melyik kormánytag unokahúga Edina? Melyik KDNP-s barátnője Robin, hogy műsorba kerülhetett?
Miért kell Kolosit basztatni? Tán megígérte Daninak, hogy finalista lesz? Persze, hogy meg, de joga van változtatni. És lehetősége is.

Conchobar 2015.02.03. 10:45:13

@lukacstoncsi: "Mindenkitől elhangzott már hogy reméli ő nyeri a VV-t.Senki nem érzi benn úgy hogy az esélytelenek párbaja." - Más dolog mondogatni és reménykedni, és megint más dolog gondolkodni a dolog fölött és figyelembe venni a társak hozzáállását, véleményét is. Dennis és Dani egyaránt vezéregyéniségnek tartotta magát, olyannak, akinek a többiek többé-kevésbé alávetik magukat. Ami meg az esélytelenséget illeti, Robin és Ádám deklaráltan amiatt párbajozott össze, mert őket tették az utolsó helyre az esélyességi listában, Zsuzsát és Lacit is az utolsó helyekre tették a többiek (egy későbbi időpontban). A villalakók egyike sem autonóm gondolkodó (tán Dani kivételével), éppen ezért számukra nagyon is sokat nyom a latba a többiek értékelése, ítélete

ornyim 2015.02.03. 10:46:53

Szerintem az a kislány addig jár jól, amíg nem ismeri az apját! Az meg, hogy fáj neki, hogy nem látja, az akkora kamu, mint a ház. Mindenesetre az időzítés kiváló. Kenyeret és cirkuszt a népnek - ahogy Laci mondaná :D

jotekony koc 2015.02.03. 10:46:56

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Laci és Edina önmagukat adták. Ezek ha egy talpalatnyi szabad helyhez jutnak, rögtön elkezdenek szaporodni.

alsophila grahami 2015.02.03. 10:47:29

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: jja, ELJÁTSZOTT érzelem (az nem érzelem). hogy mekkora érzelmi töltés van kettejük közt, az a nap többi részében tisztán látható.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 10:49:14

@sui.generis (the.ratkiller): Ha te Dani lerészegedéseit trash-nek láttad, vagy annak címkézed, akkor, ne haragudj, de nem nagyon tudok veled vitába bocsátkozni, mert teljesen felesleges, mivel egymást úgy sem tudnánk meggyőzni... Viszont ebben az esetben a magyar egyetemisták 80% trash szereplő a kinti életben.

alsophila grahami 2015.02.03. 10:49:16

@jotekony koc: ez rasszista megállapítás vót :P :DDDDD

Krétagarbó 2015.02.03. 10:49:41

@sui.generis (the.ratkiller): Jó esetben nem tudja a kislány, hogy Dennis az apja, még jobb esetben még a műsort sem ismeri:))

vastyúk is .. 2015.02.03. 10:50:44

@egyemakisszíved: az csak a kezdeti eufória. Majd alább hagy, főleg hogy ráébredt Fanni, hogy Denisz nem vaktölténnyel lövöldözik.. És nincs kizárva, hogy legközelebb ő húzza majd csőbe Deniszt. - denisz olvasatában.

Magg. 2015.02.03. 10:51:17

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!:
"Laciék szeretkeztek...és nem dugtak mint Fanniék..." - jaaaajjjj! És ezt te honnan tudod ilyen biztosan?

lukacstoncsi 2015.02.03. 10:51:50

@Conchobar: Mi köze a Robin-Ádám párbajnak ehhez?Robin megtudta hogy Ádám magára akar pakoltatni és kiviszi őt, de megelőzte.De nem is róluk van szó.

Krétagarbó 2015.02.03. 10:51:51

@vastyúk is ..: még az is kiderülhet. egy táncosnői állás a kék osztriga bárban? :)

xukxuk 2015.02.03. 10:52:24

Micsoda szenzációóóóóóóó,valakinek gyereke van,úgyahogy de van.

vastyúk is .. 2015.02.03. 10:53:44

@Krétagarbó: hehehehehehehehe. És tényleg.

alsophila grahami 2015.02.03. 10:53:50

@ornyim: nem hiszem, hogy kamu. az tisztán látszik egyes megnyilvánulásaiból, hogy van szíve, gondoskodó (ahogy kiáll Fanni mellett, törődik vele, Maci-malac gondozása, ahogy megkönnyezte, mikor kivitték), ha nem is tart a kislánnyal kapcsolatot, attól még fájhat neki, sőt, biztosan fáj neki, mert nem említené különben. és az, hogy most nincs a gyerekkel kapcsolata, az nem jelenti azt, hogy KÉSŐBB nem lesz. ezért (is) kellett volna figyelnie arra, hogy mit művel odabent, mert neki azért voltak erősen vállalhatatlan dolgai (mindent összef*szozás és hasonlók). ezeket passzolhatta volna, ha tudja, hogy van odakint egy kislánya (lány ráadásul!!)

Magg. 2015.02.03. 10:54:15

@xukxuk: hát ja! Ha fűvel-fával gumi nélkül dug, akkor ez mitől szenzáció és mitől csőbehúzás? :DDD
Köszönje magának, ha ilyen idióta, örüljön, ha még nem szedett össze vmi betegséget.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 10:55:02

Denisz, már többször is elszólta magát, hogy mire kell neki Fanni. Amikor Macival kimentek a romantikus estére, akkor is a villa hiányzott neki, és nem Fanni. A párbajnál is megmondta, hogy a villában szeret lenni, az az Ő otthona, és nem akar kimenni, akár 1 évig se. Persze mert ha kimegy, nincs hova, mivel eddig is különböző nőkkel lakott, lakása nincs, na meg várják a hitelezők a villaajtóban, hogy leperkálja a milliókat! Remélem, hogy negyediknél kiesik! Úgy legyen!

alsophila grahami 2015.02.03. 10:55:33

@VV Erőlegény: ahogy mondod! (tudnék mesélni... ahogy kb mindenki, aki megfordult magyar felsőoktatási intézményben)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 10:57:00

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Habár engem nem érdekelnek a szexjeleneteik játék szempontjából (csinálják, felnőttek, vágyakkal stb.), de belenéztem, és ebben egyet értek veled. Edina valszeg arra gondolt, és Laci is, hogy ez most nem egy szimpla dugás volt, hanem több, sokkal jobban figyeltek egymásra.
Remélem, Edina viszont szed valamit, hogy ne legyen terhes, mert gumit sztem ők sem használtak.

Csak ügyesen! 2015.02.03. 10:57:31

@Magg.: Mert látszik. Van fenn hosszabb videó az oldalon, ég és föld a különbség a Fanni-Dennis féle felnőttfilmes előadásokhoz képest.

Empty Bee 2015.02.03. 10:57:48

@Magg.: Najah :D Egy hónapja dug napi rendszerességgel védekezés nélkül, szóval biztos nagy megrázkódtatás volt neki az a "csőbe húzás" :D Meg érdekes, hogy mindig jó körülmények között élő nőkkel sikerül összejönnie, akiken élősködhet... szegény ártatlan Dennis, ezek a szemét nők mindig átverik.

egyemakisszíved 2015.02.03. 10:57:56

@vastyúk is ..: Háhá! Az első VV-bébi. Amúgy atombiztos védekezési módnak szokták ajánlani az óvszert a fogamzásgátló mellé, hátha elfelejti valaki vagy kihányja, nem szívódik fel rendesen stb. De azért ilyen sorscsapást nem kívánnék Fanninak semmiképp, Dennistől gyereket szülni. Brr.

Krétagarbó 2015.02.03. 10:58:13

@egyemakisszíved: egyértelműen rájátszottak a párbaj előtt a szerelmi szálra és a szerkik is partnerek voltak ahhoz, hogy lejátsszák.

Conchobar 2015.02.03. 11:00:00

@lukacstoncsi: "Robin megtudta hogy Ádám magára akar pakoltatni és kiviszi őt, de megelőzte" - Nem. Nem úgy történt. Robin már előtte megbeszélte Dennis-ékkel, hogy magára rakatja majd a jelet és viszi Ádámot, de közbejött az Edina-féle közjáték.A közjáték után Dennis-ék visszatértek Robin magára-rakatására, ekkor árulta el Dani Ádám hasonló szándékát Dennis-éknek. Robin éppen azért nem hagyta, hogy Ádám legyen a kihívó, mert attól tartott, hogy Ádám nem őt, hanem Fannit viszi. A Robin-Ádám párbaj deklaráltan az esélytelenek, az esélyességi listán utolsók párbaja volt

alsophila grahami 2015.02.03. 11:00:14

@Krétagarbó: félek, hogy nagyon is ismeri.... az apját meg, hát, nem tudhatjuk, de általában eljön az a kor minden gyereknél, amikor meg akarja ismerni a gyökereit (!), és mindent el is követ majd azért, hogy megtalálja (duplán gáz, hogy kislány... apakomplexus borítékolható).

ornyim 2015.02.03. 11:00:40

@sui.generis (the.ratkiller): Én azon a véleményen vagyok, hogy ha annyira fájna neki, akkor ezalatt a 3 év alatt megkereshette volna, törődhetett volna vele, függetlenül attól, hogy az anyjával milyen a kapcsolata. (elvileg ez amúgy sem érdekli, legalább is most) Azt aláírom, hogy van szíve, rendesen viselkedett Macival is. Egyetértek azzal is, hogy vállalhatatlan viselkedést tanúsít az esetek 90%-ában. Azért írtam korábban, hogy annak a kislánynak addig jó, amíg nem ismeri az apját. Valamiért úgy érzem, hogy ebben van azért jócskán önreklám, jól jön azért, ha műsoron vagy a farkadon kívül mással is. Mert ez a szerelmesesdi és a farokmarkolászás rettentő uncsi már.

lukacstoncsi 2015.02.03. 11:00:57

@sui.generis (the.ratkiller): Erre mondta valaki hogy nem aljas legalább...Bár minden lakórol el lehet mondani hogy van szíve és láthattuk is hogy nem jó és rossz emberek vannak itt hanem ez egy játék ls van aki taktikusabban játssza ezt.Ettől még az életben nem viselkedik úgy ahogy itt teszi.

másodpéldány 2015.02.03. 11:01:52

megtaláltam...
visszaállították a daily motiont... napokig nem volt használható...

szóval itt találjátok az éjszakai onlányokat, ha valakit érdekel:

www.dailymotion.com/video/x2g9nnv_150202-2_people

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:03:14

Úgy látszik, hogy Te még nem voltál szerelmes! Látszott az együttlétükön, ahogy viselkedtek, kizárták a kamerát, nem érdekelte Őket a külvilág, csak egymással voltak elfoglalva, átadták magukat az érzéseknek és szeretkeztek. Csak egymásra figyeltek, és élvezték az együttlétet. Próbáld ki Te is, és akkor megtapasztalod a különbséget.

lukacstoncsi 2015.02.03. 11:04:42

@Conchobar: A lényeg hogy itt azon volt a hangsúly hogy Robin lehessen a kihívó mert így le tudja zárni ezt a dolgot kettejük között.És mivel kapóra jött neki Ádám terve amit megtudott véghez tudta ezt vinni.

egyemakisszíved 2015.02.03. 11:05:35

@Krétagarbó: De mintha Fanni arra játszott volna párbaj előtt, hogy Dennis kiessen, fura volt, hogy nyaggatja, vádaskodik. Viszont mi már csak a párbaj után láttuk ezeket a szemrehányásokat.

Krétagarbó 2015.02.03. 11:05:54

@-pkata-: A 77 nap alatt ez a második vagy harmadik dugásuk (ha azt a volt anál nem volt anál dolgot is ide sorolom), ez nem sok, ha kívánják egymást, elég nehéz lehet visszatartani a vágyakat. Tegnap is ezt éreztem ki a riportszobás beszédeikből, hogy kicsit szégyenlik, hogy megtörtént ismét, de próbálják megmagyarázni, hogy nem könnyű visszafogni magukat. Nekem nem jött le az egyértelműen, amit itt sokan mondanak, hogy azt hatudták volna, hogy ez volt az első. Miért is tennének ilyet? Nyilván tisztában vannak vele, hogy eddig az összes kettyintésük lement adásba, ennyire senki sem hülye, még ha sokan azt próbálják hinni is róluk.

alsophila grahami 2015.02.03. 11:06:40

@Krétagarbó: Fanni nagy színésznő, de én ezt inkább szimpla párbaj előtti pániknak gondolnám, ráparázott, hogy mi lesz vele bent, ha egyedül marad, Denisznek meg leeshetett, hogy mindegy mit mantrázik magának meg Fanninak, akár kint is maradhat... én a tudatosságot inkább abban láttam részéről, hogy a "naagy, csakis a párbaj után elmondható titkot" bedobta a közösbe, csak azzal számította el magát, hogy a párbaj előtti eseményeket már csak a párbaj utáni öfiben mutatják be, így ezzel már nem lehetett manipulálni a nézőket (mondjuk, nem is kellett, elintézte azt Dani maga magának).

xukxuk 2015.02.03. 11:06:45

@Magg.: Igen,ennyi ostobaságot amit itt összehordanak.Rá kellene már jönni , itt a néző akarata semmit nem számít,ennek a f@szkalapnak vissza kellett mennie mert a klán így akarta.Most előhúzott egy lapot /jól tette/ - ezzel el lesz egy darabig.Aztán majd jön egy kis soft porno hármasban,vagy egy kis leszbi sex.Aztán mi barmok /pardon/ meg tapsolunk,hude fasza volt.Ez igen, a következőt is megnézzük .

másodpéldány 2015.02.03. 11:06:49

@Spitzbauer:

nem utálom deniszt, elvagyok vele, de a döntőben

fanni, dóri, robint szeretném... és denisznek ki köllene esnie addig, de hogyan... csak robint tudná kivinni, miután fanni kivitte és kinn hagyta lacit

de félek robin nem fogja kivinni párbajra deniszt...

tudom, wishful thinking, mert nem tudom ki választaná és ki tudná kinn hagyni edinát... jelenleg senki... de én már nagyon nagyon nem bírom a kiscsajt...

viszont mivel a show jelenleg fannin és edinán alapszik... szóval fogalmam sincs hogy jöhetne ki az én vágyálmom, hát nyilván sehogy, de majd meglátjuk..

Conchobar 2015.02.03. 11:07:40

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: "Remélem, hogy negyediknél kiesik!" - Dennis többé-kevésbé már a döntőben érezheti magát. Nehezen tud az kijönni, hogy Edina, vagy Laci éppen Dennis-t vigye (Fanni, Dóri és Robin helyett). Robin se Dennis-t vinné, amíg bent van Laci, Fanni vagy éppen Edina. Legalábbis, a mostani állás szerint

Csak ügyesen! 2015.02.03. 11:07:40

@Krétagarbó: Nem mondtak olyat h ez lett volna az első együttlétük, de hát tudod hogy megy ez, aki utálja őket, az úgy forgatja :D :D

Krétagarbó 2015.02.03. 11:10:18

@sui.generis (the.ratkiller): a naagy titok is a tattika része volt, egyértelmű. nem tudom, Fannika iszonyat nagy színésznő, látok benne potenciált:)

alsophila grahami 2015.02.03. 11:12:23

@lukacstoncsi: igaz, többek között én is ezt mondtam, és mondom most is. de ha van egy kislánya, az valamilyen szinten mégis határokat kéne szabjon a játékának... gondolom, hogy kint nem így tolja, de mégis, amit itt tol, azt igen jelentős számú néző látja... és sajnos kétlem, hogy nem fog a kislány fülébe jutni mindez, ha nagyobb lesz.

Krétagarbó 2015.02.03. 11:12:53

@egyemakisszíved: Először én is arra gondoltam, hogy Fanni mennyire vérgeci, hogy Dennis-szel egy ilyen napon szívózik, hisztizik, kiakasztja, de aztán arra gondoltam, hogy csak csinálni akarta a sóóót, műsoridőt biztosítva ezzel is maguknak, így a párbaj előtt is. Csak azzal nincsenek tisztában, hogy mikor és mi megy adásba...

csipkebogyótea 2015.02.03. 11:14:35

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Teljesen másként alakult volna a játékmenet, ha Fannikának nem küldik be azt a lila kendőt. Ő ment volna párbajozni, és szerintem ki is esett volna (Edina ellen mindenképpen). Az pedig azt jelentett volna, hogy Denisz totál feleslegessé válik odabent (persze szerintem így is az). Én Dani drukker voltam és baromira úgy érzékeltem, hogy Danit szisztematikusan leírták. Ez most is látszik; ő az egyetlen, akinek nem olvasták fel a levelét és nem mutatták meg a többiek búcsúját tőle. A szerkesztőknek a dugós-sírós-picsogós-gecizős Fanni-Denisz-Dóri tengely kell.

Krétagarbó 2015.02.03. 11:15:33

@Csak ügyesen!: nem tudom visszaidézni a szavaikat pontosan, de majd visszanézem. összességben nekem nem az maradt meg, hogy ez lett volna az értelme a mondandójuknak, inkább az, hogy nem nagyon szexelnek bent, de amikor igen, akkor már nagyon nem bírják cérnával...

Conchobar 2015.02.03. 11:16:08

@xukxuk: "Rá kellene már jönni , itt a néző akarata semmit nem számít,ennek a f@szkalapnak vissza kellett mennie mert a klán így akarta" - Sokaknak nehéz volt tudomásul venni, hogy még a baltaarcú Laci is szimpatikusabb a nézők számára, mint a szarkavaró Zsuzsa. Sokaknak azt is nehéz tudomásul venni, hogy a Dennis-t ok nélkül baszogató, a szövetségeseit időnként eláruló, önző és beszarinak tűnő Daninál szimpatikusabb a Danit bátran kihívó, ámde primitív Dennis

alsophila grahami 2015.02.03. 11:16:44

@Krétagarbó: az időzítése mindenképpen. mert az nem volt kérdés, hogy ki fog derülni, hiszen előre lenyilatkozta (mint mindenki a maga kis titkait, amit a bulvárban gondosan kiporciózva, cseppenként adagolnak a játék során), hanem hogy mikor dobja be a témát. naná, hogy a párbaja előtt, mikor máskor?

alsophila grahami 2015.02.03. 11:17:37

@Conchobar: nettó hülyeség, már megint.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 11:17:49

@Krétagarbó: Nekem sem jutott el az agyamig az, hogy elsőnek állították volna be. Tán Edina vmi olyasmit dünnyögött, hogy nem itt és így kellett volna, de hát ezt érthette az egészre, a kezdetektől; amit a riportban mondanak, az is vágott anyag... A kérdést nem halljuk, csak a választ.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:17:53

@Conchobar: Most hatan vannak...Deniszen a lila. Lacit küldik, Ő viszi Dórit...vagy Robint. Laci - Dóri párbaj, mondjuk Laci visszajön, vagy nem! ...Maradnak öten.Következő párbaj Edina, és kiviszi Deniszt, már nincs lila...Edina visszajön, így lesz a negyediknél kieső a Denisz. Hajrá MKI!

lukacstoncsi 2015.02.03. 11:20:06

@sui.generis (the.ratkiller): Ez nekem új...eddig nem kellett volna határt szabni?Meg se fordult a fejében.Mostantól tekintsem őt jobb embernek vagy szimpatikusabbnak mert gyesre vágott egy csajt miben mindketten ludasak voltak itt meg a faszát dicsőiti???

csipkebogyótea 2015.02.03. 11:20:56

@jotekony koc: Te koc! Kicsit túlzás a "jótékony" a nevedben! Javaslom legyél inkább kártékony koc!

MacákékIcukája 2015.02.03. 11:20:58

@VV Erőlegény: hmm, ez erdekes... Sokat filoztam mar azon, hogy vajon mennyire manipulaljak a szavazatokat. Most Dani kiesesenel atnyalaztam egy csomo kommentet innen-onnan es az alapjan valoban a tobbseg akarata ervenyesult. Az emberek nagy resze Dani ellen szavazott (en nem, mert annak ellenere, hogy tenyleg karaktergyilkossagot kovetett el, en keptelen voltam erre).

Az megint mas kerdes, hogy az ofiket reszrehajloan vagjak, ez tok egyertelmu es szerintem undorito.
Remelem, hogy Attila kozvetitesevel megbeszelik a dolgokat es kibekulnek(Attila egyebkent erre biztatja Zsuzsat - ezt Zsu fb oldalan lattam). Jot tenne es jo lenne, ha helyreallna a rend, bennem is tok rossz erzesek kavarognak. Kezen fogva trappolhattak volna be a dontobe es nem igy lett es ez egy tok nagy csalodas.

Dani nelkul ures szamomra a villa, ez mar vegkepp trashreality a szerelmi szalas-szexes nyavalygasokkal. Kontener! Meg nezem Robin miatt, de mar nem az igazi.

@sui.generis (the.ratkiller): ja, hat a reszegedesbe ertelmetlen belekotni... az vesse ra az elso kovet, aki meg eleteben nem volt az ;)

xukxuk 2015.02.03. 11:23:30

Ennyi szakértőt még a világ nem hordott a hátán,mint ami itt van,szófosás a köbön,főleg az éjszakai/hajnali,hihetetlen ,hát ennyire el lehet hűlyűlni?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:23:59

@csipkebogyótea: Egyetértek veled mindenben. Ezt az egészet, nem játsszák a játékosok, hanem a szerkesztők kényük kedvük szerint kreálják.:( ...csak sajnos rosszul. Én is Danira tettem, és szerintem többet érdemelt volna! A "szép szájú" Reni, és az "aranyos" Vikcsu is normális képet kapott, és felolvasták a levelüket. Úgy látom a szerkesztők saját arcmásukra formálják a műsort. No comment.

Magg. 2015.02.03. 11:25:15

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ezt nem tudom kinek írtad, de én speciel pont akkora kamunak látom Edináék óriási "szerelmét" is, mint a Fanniékét.
Először Edina birtoklási vágya volt a domináns és Laci húzódozott, most Laci birtokolna és Edina húzódozik.
Fanniék legalább eddig nem hazudtak sem maguknak, sem a nézőknek, szerettek/szeretnek dugni egymással (most már ők is rázendítettek a szerelem témára és ez tőlük is hamis).
Az összezártság sok fura dolgot kihozhat ám az emberből, ezt meg te próbáld ki. :)

vastyúk is .. 2015.02.03. 11:27:20

@Krétagarbó: egyetértek, de tudod, mi nem jól vagyunk drótozva :D

Conchobar 2015.02.03. 11:30:04

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: "Maradnak öten.Következő párbaj Edina, és kiviszi Deniszt, már nincs lila" - Edina minek vinné deklarált ellenfelei, Fanni és Dóri helyett Dennis-t?

Magg. 2015.02.03. 11:30:31

@Krétagarbó: akkor mire véled Edina azon mondatát: megtapasztaltuk egymást a Lacival?
Ilyesmit nem a sokadik szexparti után mond az ember.

alsophila grahami 2015.02.03. 11:31:02

@Spitzbauer: első két pontra hatalmas PLUSZ!!! ;) utolsóra: már fény derült a nagy titokra, Komisz bácsi apuka (és nem a röfögő kisdisznó gyámapja, hanem egy valódi gyerkőc valódi apukája és példaképe / kellene, hogy legyen), 3. pontra pedig... szerintem ez a fickó nem hülye, képes felmérni a valódi erőviszonyokat bent, úgy nézem, inkább a taktikája része at vsz, amit Maci is művelt, hogy már az elején elhinti bent, hogy ő a legerősebb karakter, és azóta arra erősít mindennel... eddig bejött neki (Macinak is! amikor meg már nem, gyorsan ki is vitték a szerkik), a "két legerősebb karakter párbajozott, én jöttem vissza, tehát én vagyok a legerősebb" hatásos erőfitogtatás ("úgymond" f*szméregetés, dikk;), ami eddig működni látszik, mert ratface nem véletlen roskadt magába teljesen a párbaj után... (jja, annyira, hogy azóta már "szekszee'nyi" is mer, "végre" felvállaltan - ami remek taktika, cseppet nem átlátszó, igen;))

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:32:19

T.SZERKESZTŐK! KÉRJÜK FELOLVASTATNI A DANI LEVELÉT!!! JA, ÉS NE FÁRADJANAK AZ ÁTÍRÁSSAL, MERT ÚGYIS RÁJÖVÜNK! DANINAK EGYÉNI STÍLUSA VAN, UTÁNOZHATATLAN. KÉRJÜK A MA ESTI ÖSSZEFOGLALÓBAN NYILVÁNOSSÁGRA HOZNI! köszönömszépen.ÜDV!

agika88 2015.02.03. 11:33:58

azért a szerkik is érzik, h Laci szerelme cseppet fojtogató. berakják szex közben a Garbagetől a Crush c. számot ilyen szöveggel, h:
I would die for you
I would kill for you..

:D

Magg. 2015.02.03. 11:35:20

@Krétagarbó: ja és hogy megtörtént, aminek meg kellett történnie - ez is elhangzott Edinácska mindig igazmondó szájacskájából.
Laci is azt röfögte, hogy 77 nap után már nem bírták tovább....

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:35:24

@Conchobar: Mert a szerkesztők így akarják, hogy most lány nyerjen! A szavazatokat meg a " közjegyző" jelenlétében átrendezik.:)))))) Nehogy már a néző döntsön!:)

Conchobar 2015.02.03. 11:38:27

@Magg.: "pont akkora kamunak látom Edináék óriási 'szerelmét' is, mint a Fanniékét.
Először Edina birtoklási vágya volt a domináns és Laci húzódozott, most Laci birtokolna és Edina húzódozik. " - Éppen amiatt nem tekinthető kamunak, mert ellentmondások, viták, egyezkedések, tétovaság és némi önfeláldozás tarkítják az Edina-Laci kapcsolatot. És még valami: a kapcsolatuknak evolúciója van. Egyszóval a Laci-Edina kapcsolatot az életszerűség jellemzi. Az meg csak a rosszindulatnak tudható be, hogy valaki (az egészséges kapcsolatokat is jellemző) birtoklási vágyat és féltékenységet nemcsak kiemelendőnek, hanem még a kamuság bizonyítékának is tartja

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:39:56

@Magg.: Nem a viselkedésükről írtam, amit naponta látunk, hanem az éjszakai eseményről. Igen, Edináék szeretkeztek, Deniszék meg dugtak, és csak zsákürítés volt. Máskülönben, Te azt látsz amit akarsz! ( nem állok bele a vitába) ...csak mondom a magamét.- ennyike-:))))

Conchobar 2015.02.03. 11:42:42

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: "Mert a szerkesztők így akarják, hogy most lány nyerjen!" - A hit a legfontosabb, egyben az utolsó kapaszkodó is. A régebbi korokban Isten akaratának tudják be a bekövetkezett eseményeket, azóta viszont szellemileg hatalmasat fejlődtünk, most már a szerkesztők akaratának tudjuk be a dolgokat

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 11:47:40

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: tetszik az "ennyike" mindig röhögök rajta :DDDDDD ha még egy köszönöm szépen is a végére kerül, hát akkor elsírom magam :D :D :D

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:48:44

@Magg.: Azért, mert az előzőek csak maszatolások voltak, most pedig kiteljesedett az együttlétük. Nem foglalkoztak semmivel, csak egymással.Nem fogok itt órákat adni, hogy mi a különbség, mert ha nincs tapasztalatod szerelem terén, én itt nem segíthettek azzal, hogy leírom Neked. Próbáld ki, ne csak dugj...szeretkezz!! Ezzel a témát, részemről lezártam. - ennyike-

másodpéldány 2015.02.03. 11:48:55

@másodpéldány:

az éjszakai onlány alapján valami elhidegülés tapasztalható denisz és fanni között, némán kerülgetik egymás, és fanni teljesen átköltözött dóri mellé...

dórinak szólni kellene, hogy a kieső ágyon alszik...

lukacstoncsi 2015.02.03. 11:49:31

Furcsa azért hogy a párbajon az élőképeket mutatták meg a százalékok alatt és nem a fotókat és fordítva volt.Eddig mindig a kihívóé volt elsőnek nem?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.03. 11:49:37

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: sztem kicsit túlpörgöd a témát. nyugi, ez csak egy játék, amit mások játszanak.

alsophila grahami 2015.02.03. 11:49:56

@Magg.: és amikor az elsőt úgy interpretálta utána a riportban, hogy "hát, becsúszott"..?
az is epic volt (epic fail, ha úgy veszem, hogy később mintha kiesett volna a fejéből) :D

Krétagarbó 2015.02.03. 11:50:00

@Magg.: sztem vmi erdélyi szleng lehet a dugásra. én elhiszem, hogy nem szimpatikus sok embernek Edina, de néha ténylleg annyira (bocs) nevetséges vádakkal van illetve, hogy csak na. Lehet támadni sokmindenért, ezért sztem most pont hülyeség. Most tényleg, ennyire senki sem hülye ent, hogy azt gondolja, hogy beveszzük, hogy ők még nem is dugtak, amikor pontosan tudja, hogy de és azt láthatta is mindenki. Edina ennél sokkal tudatosabb és eszesebb.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:51:26

@Magg.: Na, most már ezt is tudjuk, röfögni szoktál dugás közben. Gratulálok! Mindenki magából indul ki.:)

Krétagarbó 2015.02.03. 11:52:43

@Magg.: összevágva adják le a riportot is, ezek a mondatok így is, úgy is értelmezhetőek. konkrétan nem akarta egyik sem elhitetni a nézőkkel, hogy de ez volt az első, istenbizony, igázámván....Nem?

Krétagarbó 2015.02.03. 11:54:28

@másodpéldány: gondolom még korainak érzi Fanni a mostohaanyuci szerepet.

alsophila grahami 2015.02.03. 11:54:54

@henrik_: én a Dani és az "egyedi, eredeti stílus" szókapcsolaton röhögtem fel, kár, hogy meanwhile a vellában csak mindig ugyanazt a pár mondatot volt képes szajkózni, az álítólagos sérelmeiről, amit Zsuzsától szenvedett el, mást nemigen - és mindezt úgy, hogy maga is elismerte kérgésre, hogy valójában őt nem is bátotta Zsu... egy sómen ez a fickó, tényleg. :DDD én is nagyon várom a levelét, biztosan tele lesz nóvumokkal (nem!) :P

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:55:17

@-pkata-: Igyekszem örömet szerezni Neked, mert tudom, hogy kedvelsz.
köszönöm szépen.- ennyike- :))))))))

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 11:59:15

@másodpéldány: Minek szólni? Kinek fog hiányozni Dóri ha kiesik? (nekem nem!) csak szívességet tesz a többieknek. Eggyel kevesebben lesznek, Őt meg várja Dubai. -ennyike-

alsophila grahami 2015.02.03. 12:00:42

@lukacstoncsi: félreérted, dehogynem kellett volna! főleg amiatt, hogy ez az infó csak nekünk új, ő már így ment be, ezzel a tudattal. és ennek fényében mondom azt, hogy ha van knt egy gyereke, mégnagyobb körültekintéssel kellett volna a játékstílusát kialakítania.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:00:58

@lukacstoncsi: Ezt mondtam én is. Átrakták a képeket. (a közjegyző jelenlétében.)

MacákékIcukája 2015.02.03. 12:00:58

@Krétagarbó: @Magg.: en ugy ertelmeztem, hogy ez volt az elso igazi kiados szex.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:03:59

@henrik_: Engem nem kell nyugtatni. Nem vagyok ideges. Nincs kedvencem, mindegy ki nyer. Csak hozzászólok az eseményekhez. Azért jólesik a figyelmességed. köszönömszépen.

csiberibe 2015.02.03. 12:04:58

@ornyim: elő fog még kerülni anyuka és a kislány... mennyi szavazatot lehet szerezni azzal, hogy ha megnyeri, végre lesz a kislánynak pónilova és pótolni fogja, amit eddig elmulasztott... blöe.

alsophila grahami 2015.02.03. 12:05:00

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Edina hasonlította Lackót a disznóhoz, magát meg - nemes éleslátással - a felmosóvödörhöz. nyilván ő is "magából indult ki", ennyire taksálja magát: egy felmosólével teli edény, amibe Denisz részegen belehugyozott, szép. :DDDDD

másodpéldány 2015.02.03. 12:05:35

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!:

nekem nagyon fog hiányozni Dóri, jó nézni, és kiderült, hogy bármennyi plasztikot építettek bele, és bármennyi komplexusa van és volt, egy kedves, jószívű, szolidáris, együtt érző, toleráns, nyitott csaj, mint itt többen írták, jó munkatárs lenne bárhol, szóval a puszta látványával és jelenlétével kellemessé teszi a villanézést... + extra ez a barátnősködés vonal fanni és dóri között, ami nélkül szintén rideg lenne a villa. jó ez az extra dimenzió...

minden előítélet ellenére Dóri nagyon okosan tartja magát a megmutatom a testem, amit építek, de no szex vonalat, amit már kezdetekben felvázolt... akárhonnan nézem, tetszik...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.03. 12:05:45

@sui.generis (the.ratkiller): egy jóságos rocksztár volt. :)

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: csak szólok, h a fantomképeknek pont az a _lényege_, h nem tudod, h kik vannak alattuk, épp ezért bátran lehet variálni. a lényeg az, h kire adnak le több szavazatot, és aszerint eredményt hirdetni.

2015.02.03. 12:05:55

@VV Erőlegény: Sose gondoltam hogy Alekosszal egyszer egyetértek, baszki és még a napi politikában is otthon van:)
A műsor már nem az enyém, de a poszt jó volt, meg a gif is ahogy a boglyas bula tüsszent, kár hogy nem ebéd közben jött rá, megnéztem volna, ahogy beteríti az asztalt!
Visszatérve Alekoszra, ez a VV tényleg elment a pornó irányába, a bulvárban is már csak ez van :
F-D tegnapi dugása
F-D mai dugása
E-L mai dugása
Az elején még érdekes volt, de ezzel eladni hónapokig egy műsort?
Dennisről eddig is tudtam hogy egy gyökér, így meg külön szimpi lett, hogy felcsinált valakit és 5 éve szarik a gyerekére.

alsophila grahami 2015.02.03. 12:07:13

@henrik_: jja, csupa szív és szeretet :DDDDDD
(de mára már biztosan megvilágosult, szerinted?;)))

alsophila grahami 2015.02.03. 12:10:30

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: te paranoiás vagy... gyere, doktor Gyúrós téged is kianálizál, jobban leszel tőle, mint Ádinka a kéménybélelés/ek után :DDDDD

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:10:44

@MacákékIcukája: Pontosan. Félretették a szorongásukat, és éltek a pillanatnak. Ezért nem kell megszólni Őket! Itt ítélkezik mindenki, de ha Ő lenne bent ki tudja mit művelne? Könnyű kintről véleményt mondani. Én azt sem látom, amit Edinára itt rászórnak Szerintem semmi kivetnivaló nincs a játékában. Ki így játszik, ki úgy. Nyerni ment be mindegyik.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.03. 12:11:31

@sui.generis (the.ratkiller): egyébként Dani nem hülye gyerek, nekem nagyjából karácsonyig ő volt a favoritom. csak hát szegény félreértelmezte a papa levelét, és zsákutcába kormányozta magát. sztem legkésőbb a dzsungelhetes öfik visszanézésekor rájön majd a tévedésére.

Magg. 2015.02.03. 12:14:02

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: miről beszélsz teeeeeeeeeeeee?
Laci a riportszobában röfögött és hát, ha mindenki magából indul ki, akkor te is egy "érdekes" lelkületű emberke vagy, ami azt illeti. Kifordulsz itt magadból, csöpög belőled a gyűlölet, rád is szóltak itt többen.

2015.02.03. 12:15:18

@másodpéldány: Igazad van, és Dönizt és sem szeretném a döntőben látni, de ez van. Valószínűleg Dinak is ott lesz. Vannak különböző scenáriók, talán a legjobb (nekünk) az lenne, ha a következő párbaj egy Dinka-Pffffhánny lenne, amely után Erdélyország rögtön visszakapná azt az édes kicsi lányt, azt a kis energiabombát! (csak zárójelben jegyzem meg, hogy azt a patkányfejű*, önző, rosszindulatú, álszent, hazug akarnokot :-))

Utána (vagy előtte) lenne egy Robina-Lackó, aztán meg egy Robina Dóri vagy Robina Döniz, mert a 4 között már valószínűleg nem lesz védettség. Ha csa a kedves szekik meg nem obatják a Döniz-Pfffhánny-Kamionos triót egy Robina védettséggel. Ha Dinka menne vissza Pfffhánny helyett, akkor nincs dilemma: lesz még egy Dinka Dóri, mert dóri még nem volt indokkal.
Oszt, lehet, hogy nem így lesz.

* szabadon idézve Chat Géza után.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:15:47

@Ruadhnait: Nekem igen. A múltkor csuklottam, és adásközben megjelent Dóri.
Úgy megijedtem, elállt a csuklásom. Olyan dagadt volt az arca, hogy alig látszott
ki a szeme, csak a nagy szempillákról tudtam, hogy ott kell lennie! Azt hiszem
előtte buli volt. Borzasztó, hogy összeszabatta magát. Előtte szebb volt.

Magg. 2015.02.03. 12:17:04

@Krétagarbó: Az Edina fanok így értelmezik az elhangzottakat, akik nem kedvelik Edinát, azok meg másképpen.
Sokkal tisztességesebb lenne Edinától, ha a nagy szappanopera helyett egyértelműen elismerné, hogy ők biza dugnak - és nem terelne, meg vetítene.

Ne küldj levelet 2015.02.03. 12:19:31

@sui.generis (the.ratkiller): "az tisztán látszik egyes megnyilvánulásaiból, hogy van szíve, gondoskodó"
Pontosan. Vagy ahogy kibaszta a barátnőjét élő adásban, vagy hogy le se szarja a gyerekét. Igazi tiszta szívű gondoskodó.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.03. 12:21:36

@Conchobar: A legelső videójában azt mondta, hogy arra fog rájátszani, hogy ő az "áldozat". Sztm ez is ennek a szerepnek a része.

Krétagarbó 2015.02.03. 12:22:30

@Magg.: nem vagyok elfogult vele túlzottan, ezt már sztem sokszor bizonyítottam. az pedig nekem már fárasztó, amikor egy beszélgetés azzal ér véget, hogy mert te Edina drukker vagy, és pont...Erre most mit lehet mondani? Én meg mondjam azt, hogy te meg azért látod így, mert utálod? Könnyű lenne ez a megoldás, de nem vezet sehova.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:22:37

@másodpéldány: Örülök, hogy Téged a Dóri látványa boldoggá tesz. Engem nem! Ijesztőnek találom, és sunyi. Lehet, hogy lesz alkalmad még észrevenni, ha eddig nem láttad! Persze, ízlések és pofonok közt különbség van. Te szépnek látod, én meg nem. Viszont nem zavar a jelenléte.

mobilos perpetuum 2015.02.03. 12:22:44

@SmittyB: Mert sunyi módon a bulvár előhozakodott a műsor előtt a témával, már mindenki elég bátor ítélkezni. Az ész szétfeszít itt sokakat. A jogban a bírák, az égben Isten ítélkezhet.
Gondolom van apád, de a gázszerelő esetleg másképp tudja. Titok lehet bárkinél.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.03. 12:23:27

@Baresz83: Ő? És akkor mi lesz a folyamatos gyávázással, szembeköpésekkel?

eatpray 2015.02.03. 12:23:47

Én megkockáztatom, hogyha Dennis eltitkolt pulyája a párbaj előtti napokon derül ki, akkor Dani tér vissza sikeresen. Elég nagy faszság ez mindenki részéről. Danit illetné meg az, hogy játékban lehessen. A búcsúlevél be nem játszása egyszerűen pitiáner, nem beszélve arról, hogy csak Edina búcsúját vágták be. Valahogy kiélezte a csatorna a párocskákra a játékot és már a korábban igen-igen fontos és közkedvelt, meghatározó karaktereket, mint egy rongyot dobja el. Dani kiesése pedig nem tett jót a műsorak. Sokan pincsinek, alárendeltnek, műmájernek titulálták, holott egyértelmű, hogy ő kellett ahhoz, hogy a két klikk között fenálljon az a konfliktus, amit mi nézők igenis kedvelünk. Dani volt a legnagyobb vezéregyéniség bent, nem Edina és Zsu. Ezt az olyan ostobák hajtogatják, akik Dennis mögé állnak: Reni, Vikcsu, VV Kinga, VV Teo. A valóvilág történetének szégyenei. Az, hogy Daninak olyan személyek szurkoltak és ismertek el, mint Attila, Alekosz, Lilu, Istenes Bence vagy éppen Aurelio, azt hiszem éppen elég érdem ahhoz, hogy megfelelő búcsúban részesüljön LEGALÁBB.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:24:34

@henrik_: OK! Jó, hogy szóltál. Már nem fogok hülyén meghalni. köszönömszépen.

másodpéldány 2015.02.03. 12:25:10

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!:

mindjárt megmondom, hogy ki a sunyi...

vagy tudod mit, nem mondom, falra hányt borsó lenne, good bye... ha egy mód van rá, for good...

2015.02.03. 12:26:52

@mobilos perpetuum: Tényleg mindenki ennyire egyszerű, aki farokmaroknak szurkol?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:27:39

@sui.generis (the.ratkiller): Mi van, kitört belőled az intelligencia? Váltsál nicket, a másikon menőbb vagy! Ne olvassál, ugorjál! -ennyike-

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.03. 12:28:08

@mobilos perpetuum:

Igaz, de azért azt meg kell hagyni, hogy a barátnője kidobása (ha igaz), meg a gyerek dolog (ha igaz), az óvszer nélküli dugás (ez igaz), együttesen sokat elárul Komiszkánk életfelfogásáról.

Iszmat Ambipur 2015.02.03. 12:28:40

@eatpray: Én meg örülök, hogy minél előbb elfelejthetjük Danikát, ha minél kevesebb nyomot hagyva tűnik el.

alsophila grahami 2015.02.03. 12:28:51

@Ne küldj levelet: most erősen sarkítasz... csak hogy értsd: tegyük fel, hogy te egy szar ember vagy alapvetően. ez azt jelenti, hog mindig, mindenhol és mindenben az vagy? nem is lehetnek pozitív megnyilvánulásaid? Denisz ugyanígyÍ: alapvetően helyén van a szíve, nem rossz ember, de vannak/voltak rossz húzásai az életében... neked soha? te mindent jól csinálsz?

MacákékIcukája 2015.02.03. 12:29:47

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!:
az mas kerdes, hogy engem egyaltalan nem erdekel, hogy ki kivel meg hogyan dug/szeretkezik/kefel.
Taktikat akarok latni es agymunkat, de baromi rossz lora tettem, ami ezt a musort illeti. Ha Zsu es Dani kozott nem bomlott volna fel a szovetseg, akkor most ez lenne... De ezt sajnos elbuktam.

Conchobar 2015.02.03. 12:30:33

@lukacstoncsi: "Eddig mindig a kihívóé volt elsőnek nem?" - Nem. Véletlenszerűen váltogatják időnként (most váltották. A Zsuzsa-Laci párbajnál valóban a kihívó volt elől). Máskülönben semmi értelme nem lenne a fantomképezésnek

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2015.02.03. 12:30:55

A fanny (Y) déneske szerelem idáig őszinte volt, most egy kicsit a top6-ban vergődnekegy darabig, dehát mit is kezdhetnének egymással - két alfa nem fér meg egy valóságshowban. Majd újra egymásra találnak, de Fanny! Ne kötődj nagyon. Ha déneske kijön a villából, ott tuti "kő kövön nem marad" és felteszi majd a kujonkarrier "pontjára az í-t".

Danika észjátéka meg már rég nem volt észjáték. Kb. Zsuzsa hercegnő kiesése óta csak párszor volt jampi, akkor is a tökrészeg show-ival, amik messze a legviccesebb piás produkciók közé tartoztak (fanny: aludni akarok dani: mádöfákö píájempi). De a szemében mostanában azért ott volt a para; kicsit kidöntötték alóla a játékot - vagy inkább döntötte ki saját maga alól, hogy végképp teljes képzavarral éljek.

Déneske és Fannyka oddsai a legjobbak, jelenleg így néz ki a villaTIPPMIX:
Déneske: 1,65
Fannyka: 1,60
Edina: 2,50
Laci: 2,75
Dórika: 4,75
Robin: 8,75

Ennek ellenére robinka tujataktikája akár a top3-ig is elég lehet, viszont dórikának már érik a búcsúlevél. Fanny és Dennis most nagyon esélyesek, de ha robinkának megjön a nemlétező esze, akkor a duplázós jelrakással tulajdonképpen eldönthetné, hogy ki legyen a párbajozó. És az Edina-Laci-Fannyka trió közül küldhetne valakit a párbajmészárszékbe.
Adja isten hogy innentől ne legyen pusztulat unalmas a show, most elég kritikus napok következnek uborkaszezoni szempontból.

alsophila grahami 2015.02.03. 12:32:18

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ahogy te?

csak hogy én nem titkolom, hogy ki vagyok, míg te egy szardarab vagy, mert nem vállalod fel az éned eme "fullintelligens" oldalát. éljen a falka! ma amúgy te vagy az ügyeletes? neked lett kiadva az utasítás a trollkodásra? szarul csinálod, ezt is. :DDDD ennyit érsz. szardarab.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.03. 12:33:03

@sui.generis (the.ratkiller): Én is így vagyok Komisszal. De megbízni, no azt sose tudnék benne.

Ay Mama, Que paso 2015.02.03. 12:33:43

hiánypótló, metrópótló, sport és szórakozás kettő a háromban

hunvolley.hu/teremroplabda/news/valogatott-valo-vilag

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:34:22

@Magg.: ja, Te mint "királyi többes" ...Nos, vagytok itt páran, akik nem idevalók. Fröcsögtök, beszóltok. Fogalmatok sincs a vitakultúráról. Ezután gurítok, mert nem érdekeltek.-ennyike-

Magg. 2015.02.03. 12:34:55

@Krétagarbó: én nem ezt írtam, olvasd vissza pls.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 12:36:19

Ebédidő van...mindenkinek jó étvágyat! -L-

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 12:36:39

@eatpray: +1 :-) És Ádámot se felejtsük el Dani oldalán a jelenlegi szériából... ! :-)

MacákékIcukája 2015.02.03. 12:37:10

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: marad a kontener :D

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: arrol is keszul hogyvolt? meg azt en hogyan tudom nezni kulfoldrol?

alsophila grahami 2015.02.03. 12:37:37

@eatpray: ne kockáztasd meg, mert buknád. ez a gyökér az eltitkolt "pulyájával" (neked legyen mondva) együtt is kevésbé tróger, mint az, akit hazazavartunk vasárnap. törődj bele. mert ha lehetne korrigálni a játék eredményeit, akkor Zsu már erzerszer inkább megérdemelné, hogy játékban legyen. ha szavazást indítanának, hogy kimenjen visszam nagy összeget dobnék rá, hogy ő lesz az, nem pedig az ostoba takonygyerek.

Magg. 2015.02.03. 12:38:03

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: amit írtál, pont téged jellemez!
Négy játékosról fröcsögsz, gyűlölködsz és ha bárki másképp meri látni mint te, elkezdesz személyeskedni.
Te vagy az, aki nem való ide.

Conchobar 2015.02.03. 12:38:51

@MacákékIcukája: "Taktikat akarok latni es agymunkat, de baromi rossz lora tettem, ami ezt a musort illeti" - Attól függ, mit értesz taktika alatt. Ha a másokkal való kibaszást, mások kigolyózására font összeesküvéseket, akkor valóban rossz lóra tettél. Nagyon rossz lóra. Ugyanis legyen bármilyen körmönfont is a szarkavarás, a szavazók automatikusan mindig az áldozat mellé állnak

Ne küldj levelet 2015.02.03. 12:40:46

@sui.generis (the.ratkiller):
nézd, olyan ember aki a felsoroltakat elköveti, nem lehet rendes ember.
Kész, ez nem vita. Aki a saját gyerekével nem tartja a kapcsolatot, mert az nem tervezett gyerek, az egy szar ember.
És ne gyere azzal, hogy nem tudjuk a hátteret, mert nem azt mondta, hogy eltiltották tőle, hanem ellentét van az anyjával, ezért nem érdeklődött a gyerek iránt.
De majd most! Mondja ez a hulladék.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 12:41:54

@Ay Mama, Que paso: Szia! Te miért tűntél el mostanában a hv-ról? A te jelenléted egyenesen szignifikánsan korrelál az éjszakai on-ok mennyiségével, de még inkább minőségével. Bob Marleytől szabadon átvéve: No Ay Mama, no on line... :-)

másodpéldány 2015.02.03. 12:42:40

@Magg.:

"Négy játékosról fröcsögsz, gyűlölködsz és ha bárki másképp meri látni mint te, elkezdesz személyeskedni."

hát ja, és akkor meg akarja mondani, hogy itt ki szóljon hozzá, és ki ne, hihetetlen emberek vannak, na...

alsophila grahami 2015.02.03. 12:43:00

@Megyko: +1000 :) ritkán szólalsz meg, de olyankor ott vagy a toppon, nagyon is! ;)

MacákékIcukája 2015.02.03. 12:43:01

@Conchobar: Attilaek szeriajaban megis maskepp alakult es ezt Atti maig tarto nepszerusege bizonyitja - a tobbi vv-nyertes sehol nincs hozza kepest..
Mondom, en nem lattam a vv5-ot, de egy olyan jellegu vv-t szivesen neznek.

xukxuk 2015.02.03. 12:43:06

@SmittyB: Ez egyértelmű már az előzőben elkezdődött a folyamat,akkor még csak pörgette a hópihécske *amúgy nyert vele.De gondolj bele,ehhez nem kell semmi külső részről,csak ülni és tologatni a potmétert.keverni már tudnak a gépek semmi agyi dologra nincsen szükség.Mindenki nyugodtan kávézhat és rakhatja zsebre a lóvét.de ez nem csak úgy magától alakult ki.A tisztelt publikum ehhez asszisztál.Nézz körül egy közértben,minden 5.kosárban ott a blikk,meg a bors,, acetara.Nézz körül itt,gondolom szoktál olvasgatni,ez mindent elmond.Itt tartunk,hajrá.

Ruadhnait 2015.02.03. 12:44:22

Ugy latom, hogy van itt par ember, aki szerint csak az Edinat oke szidni...
es @sui.generis (the.ratkiller): szerintem kicsit szedd ossze magad, mert eleg gusztustalan az utobbi par kommented...

alsophila grahami 2015.02.03. 12:46:19

@másodpéldány: dehogy hihetetlenek, tele velük az ország, és egyre nő a számuk, főként választások közeledtével :P ezért azt hiszik, fontosak itt, pedig nem :DDDDDD

alsophila grahami 2015.02.03. 12:47:18

@Ruadhnait: szerintem meg elkussolhatsz, a falkatársaiddal foglalkozz, az talán megy neked! :PP

alsophila grahami 2015.02.03. 12:48:57

@Ne küldj levelet: majd pont te mondod azt meg, hogy ki lehet jó ember.. anélkül, hogy bármit tudnál az ügyről! ez is téged minősít csak.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 12:50:13

@MacákékIcukája: A dugások helyett tényleg adhatták volna inkább Dani levelét meg a többiek elköszönését! :(

Conchobar 2015.02.03. 12:50:36

@MacákékIcukája: "Attilaek szeriajaban megis maskepp alakult es ezt Atti maig tarto nepszerusege bizonyitja" - Te nem láttad a VV-5-öt?! Mindig visszajött az, aki ellen taktikázott Attila és Péter. Pétert még az örökösen hisztiző és kiállhatatlan Kinga is ki tudta ejteni. Attilának meg nagy szerencséje volt, hogy a játék elején nem volt elég bátorság a taktikájának a célszemélyeiben (például Csabában sem). Aztán később, Péter kiesése után Attila arculatot váltott, Vera unalmas basztatása mellett Attilának sikerült az emberibb oldalát is megmutatnia. Másszavakkal: Attila nem a taktikája és manipulációi miatt nyert, hanem annak ellenére

Ne küldj levelet 2015.02.03. 12:50:43

@sui.generis (the.ratkiller):
biztosan nem téged foglak megkérdezni a véleményemről

candyperfumegirl 2015.02.03. 12:51:20

@VV Erőlegény: ezt most a te írásodra reagálom, remélem, nem haragszol. Már máskor is felmerültek hasonló dolgok, csak itt nálad legutóbb. Szóval: miért kéne a posztírónak pártatlannak lennie? Nyilván senki nem az, aki nézi a műsort, ezek a hogyvoltok meg amúgy is mindig érzelmek által átitatottak mindenkinél, és szerintem ez jó, sokkal személyesebb és ezáltal érdekesebb az egész. Így pedig nehéz kivonni belőle azt, hogy nekem, mint írónak valami tetszik vagy nem.
Az más kérdés, ha a posztíró preferenciája nem találkozik a tiéddel, de teljes pártatlanságot szerintem kár lenne elvárni.

alsophila grahami 2015.02.03. 12:52:44

@MacákékIcukája: én is arra neveztem be, de ez a két madár sajnos elcseszte a szórakozásunkat...

alsophila grahami 2015.02.03. 12:54:33

@Ne küldj levelet: a véleményed a helyén kezelem: leszarom.

Krétagarbó 2015.02.03. 12:57:14

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: igazi "baszunk bele" típus, de ez eddig sem volt titok. Én ezen az elhallgatott gyereksztorin sem lepődtem meg igazán. Simán benne volt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.03. 12:57:51

@MacákékIcukája: sztem, fogod tudni. Ha szerencsénk van, akkor sixx fogja CSAK.

alsophila grahami 2015.02.03. 12:57:53

@Magg.: jajj hát hogy mondhatsz ilyet, ő előbb volt itt, őt nem lehet elzavarni! :DDDDD

2015.02.03. 12:58:50

@xukxuk: Értem én, hogy más lett a célközönség, csak sajnálom, meg bosszant. Nekem, Benkő Dániel/Alekosz feleséget keres, szintre csúszott.

MacákékIcukája 2015.02.03. 13:00:03

@Conchobar: nem, kepzeld nem lattam. Es azt sem tudom, hogy hogyan reagaltam volna akkoriban az ilyesmire :) De mindegy is, az ilyenekben az a jo, hogy legalabb van min izgulni. Az nem izgat, hogy a kovacsmari terhes lesz-e a szaboferitol akinek mellesleg van egy eltitkolt pulyaja.

@-pkata-: remenykedem, hogy ma fogjak leadni. A dugas fontosabb volt ezek szerint, kell a nezettseg lol

vastyúk is .. 2015.02.03. 13:00:22

@MacákékIcukája: Egyébként igazán észjáték Dani és Robin , valamint Dani és Edina között mutatkozott (leginkább éjszakai beszélgetésekben, amik tipikusan nem kerültek be a nyugiba) Szerintem Dani azért is fordult anno Zsu ellen, mert Zsú kurvára nem látta át, hogy mit magyaráz neki Dani. Ha átlátta volna, nem szart volna a fészkébe.

Krétagarbó 2015.02.03. 13:00:40

@sui.generis (the.ratkiller): köszönöm szépen. végre kimondta valaki:) és ugyanez igaz mindegyikre, akárki akármit mond.
Egyébként igazad van a Dennis-szel kapcsolatban is, voltak szimpi vonásai már a műsor során, a párbaj után kifej. tetszett, amikor bement a nyugiba Edinához, nem volt erőltett, nem volt túl sok, egy érintés, emberi volt. Mégis, amit összességében képvisel (hülye szó) attól izzad a lábam, dikk:)

alsophila grahami 2015.02.03. 13:00:49

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: +1, bízni asszem én sem, de azért megnézném, mik voltak, vannak ott a háttérben, mielőtt leírnám, mi van, ha a gyerek anyja nem engedi a kapcsolattartást neki..?

vastyúk is .. 2015.02.03. 13:01:28

@MacákékIcukája: @vastyúk is ..: kommentben nyugiba -> öfibe ::D csak megbicsaklott az agyam

alsophila grahami 2015.02.03. 13:02:20

@Krétagarbó: vágom, dikk :DD és amúgy igazad van, ez mindükre igaz, Edinára is (ha ezt akartad hallani;)

ipari ivógéptanács 2015.02.03. 13:03:11

"Na, tippeljünk, mit kellett Dennisnek megtennie a MILF kedvéért?
1. Kokaint kellett csempésznie a seggében az Aranyháromszögből Berlinbe.
2. Melegpornót vállalt, hogy szerelme devizahitelét törleszthesse.
3. Faroknagyobbító műtétet kellett bevállalnia saját költségen."

szerintem mindhármat :)))

másodpéldány 2015.02.03. 13:04:52

@Megyko:

hol játsszák ezt a tippmixet és hogy működik...

nem értem...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.02.03. 13:07:40

@vastyúk is ..: Zsu akkor "szart a fészekbe", amikor Dani a papa levelét olvasván úgy döntött, h eltávolodik a Bt. alapítójától, és ezt azzal kezdte kinyilvánítani, h a Macival folytatott vitája során nem állt mellé. nyilván rájött, h Edina már amúgy is megkezdte a fúrását.

Ok-okozat.

MacákékIcukája 2015.02.03. 13:08:52

@sui.generis (the.ratkiller): @Krétagarbó: biza, egyik tizenkilenc, masik egy hijan...

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: nehari, elmaradtam a kommentekkel, mi ez a sixx-es dolog?

@vastyúk is ..: ja, erre emlekszem, hogy tobben irtatok, hogy azokbol a beszelgetesekbol nem kerult be semmi az ofikbe. Hulye szerkik...

kamilla123 2015.02.03. 13:14:04

@VV Erőlegény: na igen, ennek fényében még érdekesebb, h Zsu volt a szar szülő a bentiek szerint. Bezzeg most Fannika nagyon elnéző: " a 21 éves fiúk ostobák" ennyi. (ha igaz a cikk)

Biztos vagyok benne, h Dani búcsőlevelét fel fogják olvasni. Azt "mindig minden körülmények között fel kell", h klasszikusokat idézzek. :-)

Ja, amúgy Veled álmodtam. Találkoztunk személyesen, és amikor bemutatkoztál, azt mondtad, h patológus vagy. Ez mit jelent? :-)))

alsophila grahami 2015.02.03. 13:14:52

@henrik_: így van, de volt ott még egy "aprócska" tényező, amely miatt Dani taktikát váltott szerintem... még pedig a papa levele mellett Edina anyjáé, aki kinyilvánította, hogy jól játszik, maradjon ilyen, egész Erdély vele van, és még nyomatékosította is, hogy "nagyon sokan szurkolnak neked"... ebből az éleselméjű Dani egyből levágta, hogy akkor talán az erdélyi szavazatokra kéne ráhajtani, ahelyett, hogy a tapasztalt vén róka Attila tanácsai mentén haladt volna tovább Zsúval kézenfogva... ITT cseszte el.

nem csak magának és Zsúnak, nekünk is. mert az én favoritjaim is ők voltak. így, ketten. és amikor az átpártolást tetézte még azzal is, hogy lement aljába, amikor a volt társát, szövetségesét kutyázni kezdte, ráadásul olyan infókkal a zsebében, amiket Zsu még a bizalmasaként mondott el neki...... az tényleg az alja volt mindennek.

xukxuk 2015.02.03. 13:15:07

@SmittyB: Igen pontosan ezt írtam,nézd meg mai termést is a general az 55. nevén úgy küldi el a másikat a halál f@szára, hogy na.Az már nem érdekli h esetleg a másiknak is lehet igaza. C úr /nem hiszem h hölgy/ is ezt teszi csak árnyaltabb formában,nem sorolom tovább,aki akarja az látja,aki meg nem annak magyarázhatsz.Tehát nincs meg az a környzet ahol mások is kibontakozthatnának,mert fejét veszik.Azt hiszem az mond valamit h 14 emberke lépett le végleg /leírták m miért/ és jó néhány igen ritkán jön.

Krétagarbó 2015.02.03. 13:15:08

@Magg.: Mire érted, hogy nem ezt írtad?

Az első mondatodra céloztam, sztem tiszteljük meg egymást annyival, hogy beszélgetünk és nem azzal érvelünk, hogy te azért látod így, mert neki drukkolsz, más meg azért, mert nem kedveli. Ahogy Sui Generis is írta - és ezt a véleményét osztom - mindenkiben van szerethető faktor is, és gondolom vannak hibái is, itt senki sem absz. pozitív vagy absz. negatív hős. Edinánál ez a "hazudott tegnap mert azt mondta, hogy most szexeltek először" témát én most túltolásnak érzem, és nem azért, mert kedvelem Edinát, pontosan leírtam az észérveket az állításom mellé, amire te nem reagáltál. És tényleg nem szeretem ezzel a kézlegyintéssel lezárni a vitát, mert sztem ennél azért jobban is el tudunk beszélgetni, ez olyan izé... Ha a fenti mondatodat értettem félre, akkor írd le pls., tényleg nem vitát akarok gerjeszteni, örültem már a tegnap estének is, amikor el tudtuk kicsit engedni az ellentéteket.

A második mondatod:
"Sokkal tisztességesebb lenne Edinától, ha a nagy szappanopera helyett egyértelműen elismerné, hogy ők biza dugnak - és nem terelne, meg vetítene."
Én úgy emlékszem egyértelműen fogalmazott a múltkor is, most is. Adtak az érzéseknek... Hogy nem azt mondja, hogy dugtunk vagy szeretkeztünk, ez már csak környezeti hatás, neveltetés, más szleng kérdése. (inkább körbeírja, mintsem kimondja.)

vastyúk is .. 2015.02.03. 13:16:05

@henrik_: én ezt értem. Viszont akkor is ellentmondásban áll azzal, hogy Zsú lett volna az agy odabent. Ha az lett volna, áthintázta volna Edinát is, Danit is. Ha csöndben ül a dolgain, ahelyett, hogy elárulkodja Daninak, megvárja, míg Lacika becsempészi neki, és nem adja az ártatlant, akkor bizony a szaros vödör Edina nyakába borult volna, és rántotta volna magával Danit is. Zsu nem a bölcs utat választotta, de végül is meg van a vigaszdíj, haknizhat, amíg véget nem ér a műsor, és karosszékből figyelheti, hogy kihullik Dani és Edina.

ornyim 2015.02.03. 13:17:38

@MacákékIcukája: A dugás fontosabb volt, ja, az mindig fontosabb, de csak a szerkiknek, számunkra már dögunalom. Szexeljenek, bánom is én - remélem Dennisz csinál Fannikának is egy gyereket, aztán akkor dejó lesz - , csak nekünk mutassanak már mást is a szexen és a szerelmi szálakon kívül. Ez a műsor nem hogy érdekesebb lenne, egyre laposabb, néha már nem is tudom miért nézem. Bár, de.. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 13:18:23

@candyperfumegirl: Candy, értem én a hozzászólásod lényegét, de ezzel együtt azt gondolom, hogy a hv jelenleg a VV7 legszínvonalasabb háttér blogja, talán a legolvasottabb is (bár utóbbiban a tematikus FB oldalakat nem biztos, hogy üti). Én úgy értékelem -de igazítsál ki, ha nincs így- hogy a szórakoztatáson kívül lenne valami "nép-nevelői" küldetése is, és ez utóbbin belül egy kicsit az olvasók, illetve rajtuk keresztül a közvélemény ízlésformálására, a helyzetek objektív láttatására, preferencia és stílus csiszolására stb. is hivatott, mindezt egy eléggé szabados nyelvezettel, ámde humorosan, csavaros és szofisztikált módon, a provokatív/polgárpukkasztó és a közönségesség közötti nagyon vékony határon balanszírozva teszi. Gondolom, hogy úgy ahogy te is mondod a poszt író is lehet szubjektív, a nick név mögött hozzászóló kommentelő is méginkább lehet az, viszont a két oldal közül a poszt író felelőssége nagyobb, mert informális hatalmánál fogva ő képes inkább az olvasókat a véleményükben befolyásolni. Ezen a blogon pl .ha Sixx (vagy Te, vagy bármelyik posztíró) valamit állít, vagy mond, az a kommentelők többsége részére is evidenciává válik előbb-utóbb... Remélem nem probléma, ha magamat a kisebbségbe sorolva nem személyeskedve és állításomat érvekkel is alátámasztva jelzem, ha valami szúrja a szememet, vagy bántsa a fülemet... :-) Mentségemre szóljon dicsérni is szoktam... :-)

Ne küldj levelet 2015.02.03. 13:19:25

@sui.generis (the.ratkiller): "a véleményed a helyén kezelem: leszarom"

Látom mennyire, már vagy nyolcadszor reagálsz rá.
Egyébként bocsánat, hogy a lelkedbe tiportam és elmondtam a szerencsétlen balfasz szerelmedről a véleményemet. Igazad van, igazi sikerember ő, aki 27 éves korára csak adósságot, idősebb nőkön való élősködést és egy le sem szart gyereket tudott felmutatni. Igazi érték amit képvisel. Megérdemli a hozzá hasonló nullák védelmét.

Conchobar 2015.02.03. 13:21:17

@candyperfumegirl: "Szóval: miért kéne a posztírónak pártatlannak lennie?" - Azért nem előnytelen dolog ám az, ha a posztíró pártatlan, vagy legalábbis megpróbál pártatlannak látszani. Ha preferenciái, helyesebben kedvencei vannak, akkor óhatatlanul át fog siklani olyan momentumok mellett, amelyek ellentmondanak a preferenciáinak. Akaratlanul is a kedvenceire fog odafigyelni, és csak idő kérdése, hogy mikor fog nagy marhaságot írni, a részrehajlás ugyanis törvényszerűen odavezet. Ha viszont a posztíró pártatlanul, részrehajlás nélkül ír, úgy, hogy a szemléletében csakis az tükröződjék, hogy melyik villalakó mely esetben ugrotta át (vagy sem) a posztíró által felállított erkölcsi, vagy esztétikai követelményt, akkor nehezen tud majd marhaságot, téves dolgot beleírni a posztjába, mindamellett, hogy a poszt egyszersmind tartalmazni fogja a posztíró véleményét, nézeteit, szemléletét is

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 13:23:00

@kamilla123: Hát akkor az sztem tényleg csak álom volt! A Patológus az a Vikcsu volt, vagy összetévesztesz valakivel. :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 13:26:28

@Conchobar: Conchobár bár sokszor kukacoskodó vagy és a nem ritka vitáid során leakadsz a részleteken (ilyenkor volt már, hogy én is piszkáltalak egy kicsit), de alapvetően jók a meglátásaid! Most is. +1000. :-)

kamilla123 2015.02.03. 13:27:05

@Krétagarbó: na igen, meg szintén Zsu-t támadták azzal, h gyereke van és hogy viselkedik. (lehet,h pont Denisz nem támadta, nem emlékszem), de azért ahogy Denisz viselkedik bent, azt tényleg jobb, ha nem nézi meg soha a kislánya. Különben nagyon furcsa lesz a ffi képe :-(

Magg. 2015.02.03. 13:27:37

@sui.generis (the.ratkiller): nem is akarom elzavarni, csak mit személyeskedik. De mind1, még egy név, akinek átugrom a hozzászólásait. :))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 13:28:05

@VV Erőlegény: akkor megfejtettük, te vagy Vikcsu álnéven :D

Magg. 2015.02.03. 13:29:18

@másodpéldány: és melyik oldalnak szurkol: :DD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 13:31:10

@-pkata-: faszomgeccibazdmeg, hát nem lebuktam????????

candyperfumegirl 2015.02.03. 13:31:35

@VV Erőlegény: értem amúgy, amit írsz, csak arra (is) akartam utalni, hogy amiket olvastok, az szerintem az esetek többségében annyira pártatlan, amennyire csak képesek voltunk rá, csak az érzelmeket nem lehet kizárni. Én legalábbis sokszor képletesen haraptam a szám szélét, hogy valamit ne írjak le olyan sarkítottan, ahogy gondolom, egy teljesen objektív hogyvolt meg élvezhetetlen lenne. Én mondjuk akkor is tudom élvezni egy posztíró hogyvoltját, ha az ő véleménye lényegesen eltér az enyémtől.
De nem beszélünk el egymás mellett, szóval értem én, csak meg akartam világítani egy másik oldalról is, hogy ami sokszor szubjektívnek vagy részrehajlónak tűnik, az már elég sok szűrőn átmegy a mi fejünkben. Nálam legalábbis így van.

mobilos perpetuum 2015.02.03. 13:33:00

@SmittyB: te meg azzal az Alekosszal hozakodsz elő, akit ugyanaz a retek szerkesztőgárda futtatott, akiknek most beolvas, ja és akiket a semmiért elárult, amikor átment a másik, gyengébb kercsatornához. Grat.

kamilla123 2015.02.03. 13:34:35

@Krétagarbó: "Mégis, amit összességében képvisel (hülye szó) attól izzad a lábam, dikk:)"

Neked is ott jön ki a stressz, mint Fannikának? :)))

Magg. 2015.02.03. 13:35:48

@Krétagarbó: Figyu, Garbó! :)
Én nem lezárni akartam az eszmefuttatást, vitázni sem akartam, csak egész egyszerűen megjegyeztem, hogy ugyanazokat a félreérthető mondatokat ki így értelmezi, ki meg úgy.
És nyilván ebben alapvetően meghatározó, hogy ki kinek drukkol.
Másképpen látjuk, másképpen értékeljük a szereplőket, ez gondolom, nem baj?
Én nem utálom és nem fröcsögök egyik jómadárra sem.
Dani és Edina karaktere számomra jópár hete nem szimpatikus. Lacit első perctől kezdve nem bírtam (hogy csak a jelenlegi lakókról írjak).
Robin most a kedvencem - bár ez is túlzó kifejezés, de valakinek csak szurkolni kell. :))
A Denisz-Fanni-Dóri triót csak tátott szájjal bámulom.

Conchobar 2015.02.03. 13:37:37

@VV Erőlegény: "Conchobár bár sokszor kukacoskodó vagy és a nem ritka vitáid során leakadsz a részleteken" - El nem tudom képzelni, hogy hogyan lehetne másképp véleményt alkotni, mint az összes részlet legmesszebbmenőkig való figyelembevételével. Hogyan láthatnánk a dolgokat akkor tévesen, mikor minden részlet, mozaik a helyén van

Krétagarbó 2015.02.03. 13:38:44

@sui.generis (the.ratkiller): elég annyi is, hogy igázádvánmondomhogyigázádván:)

uud 2015.02.03. 13:40:05

a székely "szűzből" kiűzték az ördögöt. ámen.

Krétagarbó 2015.02.03. 13:40:52

@kamilla123: "Ja, amúgy Veled álmodtam. Találkoztunk személyesen, és amikor bemutatkoztál, azt mondtad, h patológus vagy. Ez mit jelent? :-))) "

Sok jót nem:)))

2015.02.03. 13:43:25

@mobilos perpetuum: Jó lett volna ha a kérdésre válaszolsz, de ne aggódj nem várom el, költői volt.

Krétagarbó 2015.02.03. 13:43:35

@vastyúk is ..: hát valahogy így, tipikus öngyilkos merénylő viselkedés...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 13:43:38

@candyperfumegirl: Nem, csak azért Danit beállítani egy ilyen párbajteljesítmény után, meg ilyen érzelemmegnyilvánulások után, amit a villában kiváltott (még az ellenfeleiből is) gyakorlatilag tujának azért, mert kamerák előtt nem szexel a villában, és mert hetek óta nem fér be valami miatt (vagy talán éppen emiatt) a VV7 további forgatókönyvébe és ezek miatt egy előző posztban közvetlenül a párbaj előtt Deniszt jóval szórakoztatóbbnak nevezni Daninál, szóval ez úgy a mai poszttal együtt megérlelte bennem a kritikám megfogalmazását Sixx irányába is.

kamilla123 2015.02.03. 13:44:40

@Krétagarbó: na ez az. főleg, miután rájöttem,h Vikcsu volt a patológus. Asszem, szabadságra kéne mennem a VV alól :-)

Conchobar 2015.02.03. 13:46:03

@Magg.: "Robin most a kedvencem - bár ez is túlzó kifejezés, de valakinek csak szurkolni kell" - Olyan követelmény (legalábbis felnőttek között) nincs, hogy valakinek szurkolni kelljen mindenáron. Ha nem tudunk azonosulni egyik villalakóval sem, akkor nem szurkolunk senkinek sem, de ez nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy megítéljük a villalakókat az egyes helyzetekben tanúsított magatartásuk, tetteik alapján. Esetenként akár még egymással szembesítve, összehasonlítva is (párbaj)

kamilla123 2015.02.03. 13:50:38

Edinkának most óriási esélye lenne, h megnyerje ezt a játékot (amúgy is van neki). Ha ugyanis képes kitörni az "el-szexelgetek" Lacival szerepkörből, Fanni Denisszel szexelget meg nyígnak a gyerek témán, Dóri és Robin ülnek a sarokban és nézik egymást, akkor Edina robbanthatna azzal, ha gerjesztene vagy bevállalna konfliktusokat egyedül a többiek ellen. (mondjuk annyi sütnivalója Dani nélkül sztem nincs, h ezt viszonylag elegánsan intézze, Lackóval együtt meg olyanok, mint elefánt a porcelánboltban), de én még ezt tudom elképzeli arra,h feldobódjon a műsor. (vagy amiket korábban javasoltak egyesek, hogy régi szereplők vissza, vagy új emberkék be vagy nemtom. Mert ez most így elég halovány lesz.

Krétagarbó 2015.02.03. 13:52:35

@kamilla123: jaja:))) de már megoldottam, elmentem szolizni, mert annak lelke van.:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 13:52:50

@Conchobar: OK-OK. Nyugi. Picit néha nagyvonalúbban. :-) De alapvetően én pl. az általad képviselt álláspontok 80%-val egyetértek, és tisztelem a mindenre kiterjedő pontosságodat is.

Krétagarbó 2015.02.03. 13:53:44

@Magg.: Oksa, remélem érted és nem félreérted amit írtam.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2015.02.03. 13:54:09

@másodpéldány:
fogadási játék! befizetsz mondjuk egy ezrest, és a fentebbi szorzóval megküldött összeget nyerheted meg a végén. az az esélyesebb, akinek alacsonyabb a szorzója, hiszen rá a fogadóirodák kevesebbet fizetnek. ez természetesen csak egy elméleti játék, a gyakorlatban egyelőre nem lehet fogadni ilyesmire.

további példák odds-okra:

fannyka és dénes ismét összerakják a krémest: 1,05
a játék végéig laci ki fogja mondani hogy: 'BASSZÁJBA': 1,75
lesz vita danone ivójoghurt miatt: 2,05
dórika szájából elkezd kiürülni a töltelék és beesik az arca: 2,45
robin ráébred hogy tényleg egy valóságshow szereplője: 4,75

Magg. 2015.02.03. 13:55:45

@Krétagarbó: én nem értettelek téged félre. :)

Krétagarbó 2015.02.03. 13:56:20

@kamilla123: egyedül nem mernek belevágni, egyedül nagyon nehéz. még Attinak sem ment annak idején.

ipari ivógéptanács 2015.02.03. 13:57:39

Edina & Dani & Robin hármasnak kellett volna bent lenni a döntőben , iparilag ... a többi egy rakás fos.

Krétagarbó 2015.02.03. 13:59:04

@Magg.: értem, értem, sztem túltárgyaltuk:)

mobilos perpetuum 2015.02.03. 14:01:06

@SmittyB: Ok, a válasz: Tényleg mindenki ennyire egyszerű, aki Dennis ellen szurkolt, annak az anyázó, suttyó ,beszari, hátbadöfős, mamakedvence mádiakurvának, Daninak. Mert milyen jól jön kedvencetek kiesésének másnapján azon örömködni, hogy kiderült - egyelőre csak félig tudjuk, hogy mi. Mert a történetet csak este fogjuk hallani. Előreutaztál időgéppel, és megnézted az esti adást?

vastyúk is .. 2015.02.03. 14:03:25

Hú emberek, ha nem bánjátok, csinálok egy kis felszopást a Trónok harca kövi évadához. A szereposztás szerintem VV7-ben:

Fanni - Margaery Tyrell (szép, de titkon nem hülye -> a nuncija előtt hever a világ)
Denisz - Joffrey (azt hiszi ő a károly, az emberek kételkednek épelméjűségében)
Dóri - Janos Slynt (szolgálta már ezt is, azt az oldalt is. //a végén remélem beszopja)
Reni - Ser Merin Trant (Lelkesen szurkol mindig Joffrey-nak)
Maci - A hegy (könnyebb megkerülni, mint átugrani.. vagy fordítva?)
Vikcsu - Walda Frey (ugye, hogy fingod nincs róla kicsoda :D)

Robin - Kisujj (bizony a fősunyi)
Edina - Sansa Stark (vannak akik ártatlannak hiszik, persze tudjuk, hogy nem az)
Dani - Tyrion (próbál okoskodni, de a gyilkos ösztönnek nem tudott parancsolni.. )
Zsú - Sae (bizony rábaszott, mikor Tyrionnal packázott)
Laci - Loras Tyrell (szép hímpéldány, de valami nem stimmel vele... )
Ádám - Renly Baratheon (Loras "cimbije", egy ideig mintha érdeklődött volna Margaery után)

Ellenvetés?

Empty Bee 2015.02.03. 14:03:35

Komment a blikkről:

"
Katalin9506
2015-02-03 13:33:51 #19
Az a gond, hogy nem csak egy gyermeke van. Van egy kisebb is, csak sajnos ő erről nem tud. Az sem igaz, hogy a szőke barátnőjét nem csalta meg, pedig megcsalta, és onnan van az újabb baba. Ha kiesett volna, akkor most tudná. Kár, hogy nem lehet ide képet csatolni, pedig őrült nagy a hasonlóság a kislány és Dennis között."

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 14:05:59

@vastyúk is ..: csak annyi, hogy tényleg fordítva... :D könnyebb átugrani, mint megkerülni (olyan széles) :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 14:06:02

@kamilla123: :-) Majd meglátjuk, hogy mi lesz Kamilla, de nehogy már elkezdjünk Dórinak drukkolni... Ha a valós teljesítményeket nézzük és a szimpátiát, akkor ebből a garnitúrából csak Edina, Robin, Fannika és Lackó juthat a háromba és csak Edina és Robin nyerhet közülük. Ha más nyer, akkor a korábbi villagyőztesek egytől-egyig vissza fogják adni a címüket az RTL-nek...

ipari ivógéptanács 2015.02.03. 14:09:44

@Krétagarbó: háthogyismondjam , én így mondom :)

vastyúk is .. 2015.02.03. 14:10:47

@-pkata-: hihihihihihi. bizony-bizony

ipari ivógéptanács 2015.02.03. 14:18:04

@Krétagarbó: ez egy saját szleng :) , ha nagyon muszáj, mondjuk azt hogy alapvetően

Krétagarbó 2015.02.03. 14:22:11

@ipari ivógéptanács: köszi. vmi ilyesmire gondolta, egyébként iparilag én is így gondoltam, aztán mások meg máshogyan...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 14:25:19

@Krétagarbó: Különben eredeti. A hozzátartozó nicknévvel együtt mindenképpen! :-D

Magg. 2015.02.03. 14:25:22

@vastyúk is ..: és az egyik kedvenc szereplőm Daenerys Targaryen? A múlt évadban ő volt az egyik főszereplő, a mostaniban nem lesz benne?

Mirocska 2015.02.03. 14:26:21

@Empty Bee: Hát, még jó, hogy nem lehet képet csatolni! Simán kirakná a Blikkbe a gyerek képét???

csak mert 2015.02.03. 14:27:55

@mobilos perpetuum: igen, igazad van, dani ennyi volt...

Magg. 2015.02.03. 14:28:01

@Empty Bee: még a végén kiderül, hogy egy sokgyerekes családapa. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 14:28:54

@Mirocska: Bakker, hányan fognak még az 500 Denisz által megejtett nőből jelentkezni a VV végéig? :-)

csak mert 2015.02.03. 14:31:17

@ipari ivógéptanács: robin mit csinál? mert sokszor azt se tűnik fel, hogy ott van..
edina meg hazudik, gonosz, kb 10-szer elvesztette a szüzességét...
dani...ő az anyázással mit akart?
ugyan már, ne ezek nyerjenek

csak mert 2015.02.03. 14:32:21

@VV Erőlegény: az 5 perc hírnévért elég sokan fognak..

Magg. 2015.02.03. 14:36:25

@-pkata-: :DDDD Denisz a tenyésznyúl. :DDDD
Rémlik, mintha láttam volna a filmet.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.02.03. 14:37:28

@csak mert: Rájöttem, hogy miért ezt a nicknevet választottad...? A benti favoritjaid is rendszeresen használják ezt a szófordulatot az "ilyen vagyok" szavakkal kiegészítve, amikor vitáznak, és általában ez a végső vitaérvük. Köszönöm szépen!

csak mert 2015.02.03. 14:39:58

@VV Erőlegény: ez nem új nicknév :DD
sajnálom, hogy csalódást okoztam...

kik a favoritjaim? mert én magam sem tudom :P

a tiéd esetleg azért erőlegény, mert kurva jó pasi vagy, mint lacci? :D

ipari ivógéptanács 2015.02.03. 14:41:54

@csak mert: igazából nekem már tök mindegy , mert ez egy olyan válogatott trágya csapat, amilyen talán soha nem volt a magyar VV-k (sőt BB-k) történetében. Olyan "sztárokkal" akinek a kötőszava "geci", vagy aki fejhangon ordibál a haját & seggét rázva, figyeli a kamerát mikor fókuszál és gombnyomásra sír, nyekereg, káromkodik és baszik. Szar az egész, persze mégis nézem, hülye is vagyok :)

csak mert 2015.02.03. 14:42:52

@ipari ivógéptanács: egyetértek maximálisan, bár én is nézem :))

vastyúk is .. 2015.02.03. 14:43:41

@Magg.: A trónokban persze hogy bent lesz. Csak a lemingek közül nem tudtam megfeleltetni neki senkit :D hihihihihi

xukxuk 2015.02.03. 14:47:32

@vastyúk is ..: És mit mondott erre valaki? - az is Ati volt /csak nem éppen az/. A 7. Te magad légy -

jotekony koc 2015.02.03. 14:49:47

@Empty Bee: Lassan minden kiderul. Meg az is, hogy Edinanak is van 2 gyereke, Vanessa Sanel, es a kis eltitkolt Rikardo.

Krétagarbó 2015.02.03. 14:55:11

@VV Erőlegény: nekem is tetszik a neve, mmkk. :)

mézescsók 2015.02.03. 14:56:59

@Conchobar: Hihetetlen! Ennyi év után akad valaki, aki szintén nem tartja baromi nagy taktikusnak Attilát!!! Bocs, hogy közbevakkantottam, többé nem teszem!

Ditti82 2015.02.03. 14:57:20

Beszavazódtam má'?

Krétagarbó 2015.02.03. 14:57:26

@csak mert: ki nyerjen szerinted? és miért? csak kíváncsi vagyok.:)

Krétagarbó 2015.02.03. 14:59:10

@Ditti82: mi is vagy Dittike?, Tegnap már nem bírtam követni, annyit variáltatok...:) De mmkk bent vagy a vellában, talán most csinálsz vmi ebédet, ha tudsz főzni. Ha nem, akkor is.

vastyúk is .. 2015.02.03. 14:59:32

@Magg.: áá, Lilu erre nem jó. Leginkább az isteni síkon mozog, hiszen a játékot csak felülről szemléli. Szóval lehetne Lilu mondjuk az egyik isten a hétből. Mondjuk az Anya. Bencus akkor meg mondjuk az Apa. :D

Krétagarbó 2015.02.03. 15:00:36

@Magg.: jaja, szórja a magját...

Krétagarbó 2015.02.03. 15:02:05

@csak mert: bocs, most olvastam a választ...

MacákékIcukája 2015.02.03. 15:02:13

Huuu, jok a kommentek skacok, kar, hogy munka miatt nem tudok belefolyni a tarsalgasba :)))

@VV Erőlegény: +1 a partatlansagot a posztokban temara es @Conchobar-nak is! Tetszett, ahogy kifejtettetek, hogy miert is lenne ez fontos.

@ipari ivógéptanács: ez nem a VV7, hanem a VV Csicskageci :DD

@ornyim: hat szerintem ha nem lenne hogyvolt, garantaltan nem neznem. Es biztos, hogy nem csak en vagyok igy ezzel ;) Itt legalabb normalis hangnemben lehet velemenyt cserelni, a facebookos kommentelok katasztrofalisak (helyesirast illetoen is - bar ez a VV jatekosokra is ervenyes lol, ma neztem Zsu oldalat, haaat...)
Remelem az Rtl perkal nekik rendesen a nezettsegnovelesert.

Ditti82 2015.02.03. 15:03:51

@Krétagarbó: A legutolsó infó az, hogy Fanni vagyok. :D

csak mert 2015.02.03. 15:04:01

@Krétagarbó: igazából tényleg nem tudom...
de edinát nagyon nem bírom

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 15:06:28

@sui.generis (the.ratkiller):

Nem bírom a hazugságokat, és szégyellheted magadat! Itt van a videó, egy szavad sem igaz!
Még, hogy egész Erdély...blablabla... meg, hogy Dani is Erdélyre számított.Alávaló hazugság.
Meglehet nézni az üzeneteket : EDINA az 5 -ik. Egy árva szó sincs Erdélyről.

rtl.hu/rtl2/valovilag/nyomd-meg-jol-szuloi-tanacsok-a-villalakoknak

csak mert 2015.02.03. 15:07:32

@Krétagarbó: az mit jelent, hogy 'mmkk' ?

Krétagarbó 2015.02.03. 15:09:50

@csak mert: mindig minden körülmények között (Alekosz)

Magg. 2015.02.03. 15:10:53

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: akkor keresd ki azt a videót, amikor Edina anyja elmondja, hogy meghalt a nagypapa....

Krétagarbó 2015.02.03. 15:10:55

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: sztem a levélről beszélt, nem a karácsonyi videóról. Van egy olyan is, amikor leveleket kaptak a játékosok otthonról.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 15:12:06

Azonkívül megvártad amíg elköszönök, és elmegyek ebédelni...akkor nagy bátran
"szarnak" neveztél. Az alpári írásod, téged minősít. Mosd ki a szádat, mert szaros lett!!!
Amennyiben egy mód van rá, többet ne foglalkozz velem, én sem fogom olvasni a írásaid.
köszönömszépen. -ennyike-

astryle 2015.02.03. 15:14:18

Lehet ugyebár szavani ki kapjon videóüzenetet és kitől :D Kicsit se egyértelmű, hogy az rtl mit fog berakni XD
Melyik villalakó kapjon videóüzenetet?

Edina a bátyjától

Dóri Vikcsutól

Laci az öccsétől

Dennis a volt barátnőjétől, Jennytől --------------------> jééé pont 3 napja építik a story-t itt egy vidi is

Fanni a testvérétől

Robin a lakótársától

Magg. 2015.02.03. 15:14:52

@Krétagarbó: én úgy emlékszem, abban a videóban volt, ahol Edina anyja elmondja, hogy nagyapa meghalt. Ott hangzott el, hogy mennyien szurkolnak és milyen jó amit csinál.

Empty Bee 2015.02.03. 15:16:28

@csak mert: Magyar Mérnöki Kamara, tikkelve

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 15:17:59

@Krétagarbó: Itt nem levélről van szó, mert Danit is említi. Nézd meg mit ír, hogy Dani azért változtatott a játékán, mert Ő is Erdélyre számított. Keresd vissza a ...13: 14: 52 ...alatt!
Amit Te mondsz, az egészen másról szól .Amiről Ő beszél, ez a videó.De megkeresem azt is.

vastyúk is .. 2015.02.03. 15:21:56

@Magg.: na gondolkoztam, ha választani kell Dany-t, akkor Éva lenne az. Egyszer már majdnem felért a csúcsra, és azóta azon teper, hogy visszakerüljön. Próbálkozott a rabszolga öbölben (celeb vagyok) ott sem érte el a célját. Most egy belevalón uralkodik, de valószínű ez sem marad így. Vannak akik már Fánit vízionálják a helyébe. :D

mézescsók 2015.02.03. 15:22:34

@Krétagarbó: Nem vagyok képben. Önerőből.

Gia Gianea 2015.02.03. 15:24:27

Ahhoz képest,hogy Dennis gyártja itt a bébiket nem volt annyira kétségbe esve,amikor Fanni terhességi tesztet kért..

Magg. 2015.02.03. 15:25:03

@vastyúk is ..: hát az tény, hogy Éva elég céltudatos, csak nincsenek sárkányai. :))

minden reggel 2015.02.03. 15:26:48

@astryle: vicces h ez az ötlet is itt hangzott el pár napja... Százalékot kéne fizessenek

Magg. 2015.02.03. 15:28:16

@Gia Gianea: nekem is fura, hogy ha akkora titok volt, hogy csőbehúzás okán van egy gyereke, Fannival (és még ki tudja kivel) védekezés nélkül szexel.
Vagy úgy gondolja, ahol egy van, ott a többi már nem számít?

Magg. 2015.02.03. 15:31:12

@minden reggel: az is ötlet volt itt, hogy kommentekből be kéne válogatni nekik, erre az oldalon lehet írni, amiből a szerkik kiválogatnak párat, amit beküldenek a lakóknak.
Lehet üzenni kéremszépen, hátha... :))))

Ruadhnait 2015.02.03. 15:31:34

@Magg.: Igen, nekem is egybol az jutott eszembe, hogy az ember azt gondolna, hogy tanul a hibaibol.

De egyebkent ez a hir mennyire biztos?

Magg. 2015.02.03. 15:32:57

@Ruadhnait: mivel a Blikkben jelent meg, azért mérget nem vennék rá. :)

Ditti82 2015.02.03. 15:33:46

@Ruadhnait: Na ez engem is érdekelne...

Krétagarbó 2015.02.03. 15:34:12

@Gia Gianea: már megszokta? (vagy már megszopta? párszor...:)

Ruadhnait 2015.02.03. 15:35:45

@Magg.: Hat ez az. :) Majd ma este kiderul.
De egyebkent ez az egesz villa egy ferto. Egyik se hasznal gumit, pedig alig ismerik egymast.
Van valami orvosi vizsgalat nemi betegsegekre mielott bemennek?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 15:35:46

@Magg.: @Krétagarbó:

Itt a másik videó, amiben elmondja az anyukája, hogy sokan szeretik, és drukkolnak neki.
(ezek lehetnek családtagok, rokonok, munkatársak, ismerősök...stb.) ERDÉLYRŐL egy szó sincs.
itt a videó :
vv7.reblog.hu/meghato-video-edinaval-kozoltek-a-halalhirt

csak mert 2015.02.03. 15:35:59

@Magg.: valahogy a Blikk-re nem fogadnék :D

csak mert 2015.02.03. 15:37:43

@Ruadhnait: ezért viszik be tonna számra a canestent :DD

minden reggel 2015.02.03. 15:37:46

@Magg.: Nos ôôô, fejtörés lenne mit is üzenjek ;)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 15:40:00

@Magg.: @Krétagarbó: Itt a másik videó, amikor az anyukája üzent.
Sokan szeretik, drukkolnak neki. (lehet családtag, rokon, szomszéd, munkatárs, ismerős, stb.)
Egy szóval sem említi ERDÉLYT!!!! Itt a videó:

vv7.reblog.hu/meghato-video-edinaval-kozoltek-a-halalhirt

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 15:42:54

@Krétagarbó:
Szuper, az előbb nem ment el...most meg már kétszer is.:)))) Én nem emlékszem levélre,
csak a 2 videóra. Mikor kaptak levelet kb? ha van, megkeresem.

minden reggel 2015.02.03. 15:44:20

@Ruadhnait: nem látod a lényeget ;) NEM az ô hibája volt... Csúnyán bepalizták szegényt...

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 15:47:05

Nem semmi. Denisznek van még egy gyereke. Kezdem sajnálni Fannikát.:( Egy nő sem
érdemli meg, hogy érdekből így átcsesszék. Akkor, nekem is igazam volt, hogy engem
taszít Denisz. Remélem, büszkék magukra akik rászavaztak. (a farokmarkolászására)

lukacstoncsi 2015.02.03. 15:47:59

Mit tippeltek milyen hét lesz?

Magg. 2015.02.03. 15:48:06

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: oké, csak mivel Edina erdélyi csaj és a szülők, ismerősök, rokonok, munkatársak is ott élnek, így magától értetődő volt a feltételezés, hogy a sok szurkoló sok erdélyi szurkolót jelent.
Ehhez még hozzájött az az FB oldal, ami pár hete kiverte itt a biztosítékot, ahol állítólag Edina anyukája (vagy valaki más rajongó) felhívást intéz a magyarsághoz.
Itt többen már Erdély visszacsatolását vélték látni abban a felhívásban. :))

Magg. 2015.02.03. 15:49:48

@lukacstoncsi: miért, nem babahét lesz? Tegnap többen azt írták, úgy gondoltam, biztos forrásból tudják.

encek 2015.02.03. 15:51:24

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Annyira elfogult vagy, hogy hihetetlen!! Ugyanakkor ezt mások szemére veted. Nem említi Erdélyt, de facebook oldalán olyan gusztustalan politikai szöveget nyomott a lélekben való egyesülésről, hogy hányhatnám volt tőle. Nézd meg és láss már végre!! Kosza Edit. Ne gyere azzal a szöveggel, hogy nem ő írja!
Edina egy gusztustalan, rosszindulatú, számító kis dög, Dani méltó párja, nagyon szomorú lennék, ha nyerne! Én egyébként mindet utálom, pedig neked kellene.

Magg. 2015.02.03. 15:51:56

@-pkata-: beleélhetné magát egy kicsit az apaszerepbe. :)

lukacstoncsi 2015.02.03. 15:53:16

Dennis ez a tipikus éljünk a mának proli.Nem tud felelősséget vállalni a tetteiért.Ott az óvszer automata a nyugiban és se ő se félkurva csaja nem képes arra hogy egy gumit kivegyenek onnan.Aztán meg megy a sírás...Most komolyan két ilyen ember mihez kezdene a főnyereménnyel?5 perc alatt eltapsolnák.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 15:54:16

@Magg.: pelenkázhatná fannit :) nah majd a következő kemény szériában: baba héten a babák nem használhatják a felnőtt wc-t, csak a pelusba üríthetnek... szülő meg rakja rendbe :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 15:55:40

@Krétagarbó: Nincs semmilyen levél...csak azokról a levelekről van szó, amit a kieső játékosok írnak a végrendeletükben, amikor átruházzák a levéllel együtt a szuper képességüket is.
Szülőktől, vagy hozzátartozóktól nem kapott senki levelet. Ez a 2 videója van Edinának.

pomac 2015.02.03. 15:55:57

@lukacstoncsi: jajj mert laciék is csak hírből ismerik az automatát ,lehet akkor jobban használnák ha mellé kidobna egy 5 dekást is

csicserierika 2015.02.03. 15:56:53

Jézus ! Ekkora csúsztatást, akkor MMMK bp-i nyerne . Most tényleg röhögnöm kell.

minden reggel 2015.02.03. 15:56:58

@encek: csak provokál, nem látszik;)? És mindenki ugrik

pomac 2015.02.03. 15:57:36

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: persze senki sem kapott levelet még dani sem :D

Magg. 2015.02.03. 15:59:01

@-pkata-: jujjj, ez elég durva ötlet.
Milyen kis kegyetlen vagy. :DDDD

lukacstoncsi 2015.02.03. 15:59:19

@pomac_ [(k)an]ál: ők már használtak legalább eddig.

2015.02.03. 16:00:03

@encek: "Edina egy gusztustalan, rosszindulatú, számító kis dög, Dani méltó párja, nagyon szomorú lennék, ha nyerne! " Köszönöm ezt a mélységesen megindító, mégis szívből jövően őszinte, és valós problémakört feldolgozó nyilatkozatot. Többek nevében is, asszem.

Ditti82 2015.02.03. 16:00:58

@lukacstoncsi: Vége hét lehetne már. :D

pomac 2015.02.03. 16:01:13

@lukacstoncsi: o.O laciék védekeztek :DDD persze hiszek neked ,csak az a gond a tények másról árulkodnak :D

csak mert 2015.02.03. 16:01:51

@encek: imádja dinkát, aki még szűz, hagyd rá :DD

lukacstoncsi 2015.02.03. 16:02:27

@Magg.: Én is írtam már most nem is maradna szingli anyuka mint tavaly:)

pomac 2015.02.03. 16:02:30

@Ditti82: olyan világvégés mit a maják jósoltak :D

Magg. 2015.02.03. 16:02:33

@astryle: erről a videoüzenetes szavazásról eszembe jutott valami.
Fura nekem, hogy Denisz a kidobott csajától kaphatna üzenetet.
Mennyire életszerű ez?
Ha engem élő, egyenes adásban dobna a pasim, sz@rnék a fejére és nem vennének rá semmivel, hogy még én küldözgessek üzeneteket.

csak mert 2015.02.03. 16:02:36

@pomac_ [(k)an]ál: én is láttam :DDDD úgy húzgálta a vizes óvszert lacci :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 16:02:42

@Magg.: legalább tuti megdolgoznának a nyereményért

minden reggel 2015.02.03. 16:03:23

@Magg.: $$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 16:03:34

@Magg.: ezt én is kérdeztem, hogy vajon hogy vennének rá? mondjuk, lehet, van az a pénz, hogy élőben küldjem el a halál farkára... :)

pomac 2015.02.03. 16:04:28

@Magg.: robinon valami kitüző(olyan beléptetös) volt meg arról beszéltek hogy fotóztak de hogy mit és miért majd ma kiderül

minden reggel 2015.02.03. 16:04:48

@csak mert: aranyos a kutyus :) felteszem okosabb mint ők ott bent együttvéve.

encek 2015.02.03. 16:05:08

@minden reggel: Nem látszik, mert elég régen ezt nyomatja. Nekem mindegy, csak szerettem volna, ha tudja, hogy a Laci párbaja előtt milyen szöveget nyomtak az anyukája oldalán. Tudom, hogy sokan szeretik Edinát, nincs is ezzel semmi bajom, de én lassan ott tartok, hogy látni sem bírom. Különösen az nem tetszik, hogy senki nem jut szóhoz mellette.
Egyébként, ha mindenki egy embert szeretne miről is beszélne ez a közösség.?

Magg. 2015.02.03. 16:05:09

@lukacstoncsi: pedig annak is volt sportértéke. :))
Folyton egyedül kelni, etetni, hű mekkora konflikt lenne itt ebből.
Persze, ha tényleg lesz babahét, nem hiszem, hogy meglépnék a párok szétszedését.
Pedig akkor lenne érdekes.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 16:05:42

Esetleg lehet, hogy az exe gratulálhatna az újabb gyermekhez Denisznek. Azt hiszem, leesne az álla, ha nem tudott még eddig róla... :) :) Fanni reakciójára kíváncsi lennék...

pomac 2015.02.03. 16:06:11

@csak mert: azt hittem ő is focizott vele :D

Gia Gianea 2015.02.03. 16:06:29

@-pkata-: Tuti.Talán még örül is,hogy megmondhatja a véleményét.

2015.02.03. 16:06:33

@lukacstoncsi: Simán 1-et értek. Most veled van igázáám. Az eleje óta írom, hogy proli. Elnézést a becsületes munkásoktól.
Mondjuk, ahhoz nem sok közünk van, hogy mit csinálnának a nyereménnyel, de nem érdemlik meg az biztos. Így eléggé leszűkül a nyerésre hangyaf@sznyit is érdemesek köre. Dinkát most hadd ne vegyem ide, meg Lackót se (Lackóra méginkább igaz, hogy eltapsolná, ha ez baj egyáltalán). Úgyhogy marad Teflon és Batman. Szerintem.

Gia Gianea 2015.02.03. 16:07:41

Reméljük lesz segítsége Dennis exének és valami ütős szöveget vág a fejéhez.

minden reggel 2015.02.03. 16:08:07

@encek: tegnap nekem tetszett ;) csöndben volt

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 16:08:14

@Magg.: Remélem, ezért nem Edinát hibáztatod, hogy mi történik a villa falain kívül?

@minden reggel:

Azért, mert többször is kijelentette, hogy nem a Fanni fontos neki, hanem a villa,
mert otthon érzi magát, most a párbaj előtt hirtelen szerelmes lett, miközben már
2 gyereke is van kint. Szerintem, rég el kellett volna mondja Fanninak, de egy szélhámos
link pali. Igen, sajnálom Fannit, mert akármilyen kis hülye pitsa (de lehet nem az!) nem
érdemelte meg, hogy egy percet is áldozzon rá, és szegény szüleit meg a kisiskolás öccsét szégyenítse, egy ilyen senkiházi farokművész miatt. Sőt, még teherbe is eshet. -ennyike-

pomac 2015.02.03. 16:08:41

@lukacstoncsi: én egy videót sem láttam arról hogy védekezett volna ,vagy edina mondta neki hogy a "mellemre is mami" vagy nem tudom elképzelni hogy védekeztek :D

lukacstoncsi 2015.02.03. 16:08:45

@Spitzbauer: Én Edinának vagy Robinnak adnám.ha már muszály mert kedvenc nincs nem is volt.
Dóri annyira lapos hogy tetünek is elmehetne:)

csak mert 2015.02.03. 16:08:56

@pomac_ [(k)an]ál: tévedsz :D azt úgy kell használni :P

Gia Gianea 2015.02.03. 16:09:30

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Mennyire ki lehetnek Fanni szülei..Mindig újabb és újabb necces dolog történik..

minden reggel 2015.02.03. 16:11:12

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ebben nem látom az átcseszést. Fanni látta a csomagot és elfogadta. Nem csitri. Döntésképes

Magg. 2015.02.03. 16:11:16

@pomac_ [(k)an]ál: Na, kíváncsi leszek...
Nem tudom, hogy miért hagyják a társaságot heteken keresztül punnyadni? Nem igaz, hogy nem lehetne kitalálni vmit, ami nem kerül (sok) pénzbe.
Ott volt pl. a fürkész hét, csomó mindent ki lehetett volna hozni belőle, de a szerkik még arra is lusták, hogy kitaláljanak játékszabályokat.
Az eddigi VV-kben már sajnáltam a bentlakókat, annyira szívatták őket, tényleg szinte egy perc magánidejük sem volt.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 16:11:30

@-pkata-: Jó reggelt.:)))) Már kétszer beraktam, de Neked külön is elküldöm. Edina az 5-ik.

rtl.hu/rtl2/valovilag/nyomd-meg-jol-szuloi-tanacsok-a-villalakoknak

pomac 2015.02.03. 16:11:34

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: na már két gyerek is van az is érdekes hogy egyet bevallott most meg már 2 is van ,a hét végére meglesz egy focicsapat is :D persze igy két honap után kiderül egy titok MICSODA VÉLETLEN (amugy leszarom) és jön a többi is igaz az még nem bizonyított de az lesz az is hétvégére :DD

csak mert 2015.02.03. 16:11:49

@Gia Gianea: én edinára sem lennék büszke, főleg, amikor lilára analizálta lacci ... de tudom, ő még szűz! :DDDDDDDDDD

2015.02.03. 16:12:13

@pomac_ [(k)an]ál: Lehet, hogy Dinka babonás, és mindent úgy akar csinálni, mint a "legerőseeb játékos" Döniz: VÉDEKEZÉSMENTES KÚRÁS A KOTONAUTÓMATA ALATT. És ez a babona bejön neki, remélem. Mármint, hogy pont annyira fogja megnyerni a játékot mint Döniz. Egészségükre!

encek 2015.02.03. 16:12:42

@minden reggel: Nálam ez a csend későn jött, már életbe lépett a sapka effektus, nem tud jót tenni. :D Igen kicsit kisebb lett az arca, de majd elválik pár nap múlva, hogy milyen taktikát választ. Itt már nincs játék, csak dugás és ez nem annyira szórakoztató.

csicserierika 2015.02.03. 16:12:51

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: sztem Denist csak egy dolog zavarja, a lyukakhoz tartozó nők.

csak mert 2015.02.03. 16:13:06

@pomac_ [(k)an]ál: de a Blikk megírta, akkor úgy van! :DD
biztosan nem az 5 perc hírnévért mennek :DDD

pomac 2015.02.03. 16:13:08

@csak mert: furcsállottam is :D tudták ez benn is jól " nem bohóc az hogy még fel is öltöztessék " :D

sélli_ 2015.02.03. 16:13:11

Eh, ez a baj a hajnali possztal meg a sok meloval, hogy csak most jutottam el oda hogy elolvassam, viszont a 445 kommentet most nem allok neki bocs! :)
Biztos volt mar de az en tippem, hogy a MILF gyereket csinaltatott maganak Denisszel. Ennyi. Bar eselyes meg a melegporno is, mert frankon nem ertettem amikor nekiallt az `enalanyokatszeretemnemalofasztkolbasszalseggbekukikval` nagymonolognak. Ezt most hogy??

Tegnap ismet bebizonyosodott hogy Dori egy orias lufifeju tuja. Csak nem zold, hanem muszokesbarna. Hombre vagy hogy a gyikba hivjak? T_U_J_A! Sapkaval. Sapka az kell. Mindig!

lukacstoncsi 2015.02.03. 16:13:52

@pomac_ [(k)an]ál: Ezen lehet rugózni de ahogy sok mást ez sincs megmutatva az elejétől a végéig.Másrészt meg ha gumi nélkül dugtak lehet nem beleélvezni a másikba talán hallottak erről esetleg valamit harangozni.De nem Edina volt aki őrjöngött hogy lehet hogy terhes.

kamilla123 2015.02.03. 16:14:14

Nem akarom védeni Deniszt, mert nem kedvencem (mivel nincs is már kedvencem:-)

De! Nekem ez a hirtelen jött vallomás, meg hogy még előtte kijön a Blikk cikke, aztán meg jelentkezik még egy nő,h van gyereke, és ez így hirtelen egymás után (plusz még ha ez a beüzenés dolog a barátnőtől is igaz), akkor ez egy undorító lejárató kampány, ami sztem azért alakulhatott ki (attól függetlenül nézve most,h tényleg igazak-e ezek a vádak), mert a műsor kezd irgalmatlanul baromi unalmas lenni (hála a sok szerkesztői beavatkozásnak ), és tényleg Mónika show-t csinálnak belőle, ami annyira de annyira gáz, hogy most már tényleg ez mindennek az alja. Nézhetjük a szexelést, meg hogy kit hány exbarátnő nyom fel. Én taktikázást, meg poénkodást, meg kavarást meg esetleg érzelmeket akartam látni, de ez!! Ehh..

És hangsúlyozom, ez nem a szexelők hibája, mert minden szériában voltak ilyenek, de nem kaptak ekkora szerepet a szerkik által. Aki meg -szimpátiától függetlenül - kicsit is érdekesebb, összetettebb karakter volt (Zsu, Dani) , mehetett a levesbe.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.03. 16:14:38

@jotekony koc: @Krétagarbó: Tennap (hogy lilut és istentelent idézzem) bealuttam. Ki nyerte a lét (a tétet)?

Magg. 2015.02.03. 16:15:03

@pomac_ [(k)an]ál: pl. Edina fogamzásgátlót szed? Vagy...szedni sem kell, van erre egyéb módszer is. :))

2015.02.03. 16:15:24

@lukacstoncsi: OFF: Most hallottam, hogy a fejtetű egy emberi parazita, míg a lapostetű főleg a gorilláké. Ebből (gondolom brit) tudósok kimutatták, hogy az ősember nem vetette meg a jóféle majompinát/majompicsát. ON: így nem Lackó az első, aki ilyenre fanyalodott :-DDDDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 16:15:50

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: ez a video üzenet, de volt levél is, mikor reggel a fa alatt bontogatták a cuccost. volt, aki kapott levelet is.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 16:16:52

@pomac_ [(k)an]ál: Hol van? Én hiszek Neked, csak nem találom. Kérlek, hogy linkeld be,
szeretném elolvasni.!!! Gépen keresek, nem a telóba...mégsem találtam levelet. És Te?

jotekony koc 2015.02.03. 16:16:59

@pomac_ [(k)an]ál: Laci vedekezett, csak Edina erosebb volt es magara rantotta.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 16:17:03

@Magg.: Barátnőmnek bejött a számolgatás 25 éven át, de én erre nem esküdnék... Igaz neki mindig 28 napra jön stabilan.

pomac 2015.02.03. 16:18:03

@csak mert: elsőt a blikk hozott le denisz vallomása szerint, a másodikat már egy kommentelő irt de amit persze tényként lehet kezelni mert a blikk oldalán hirdette az igét :D érdekes itt bárki állit valamit azt mmkk bizonyítani kell mert kelllll ,de ha valaki beír valamit egy másik oldalra az internet homályában az már kész tény :DDD nesze neked kettős mérce :DD komolyan szakadok néha másokon egyszer ezt bizonyít másszor azt de mindig ellentmond magának a végén de kritizálni azt tud mert az kézenfekvő :D

Magg. 2015.02.03. 16:18:51

@-pkata-: tényleg, a karácsonyi ajándékok mellé voltak a levelek (és volt, aki nem kapott - tán Fanni?)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 16:19:14

@-pkata-: Linkeld már be légy szíves! Ez a levél olyan mint a Columbo felesége.
Mindenki beszél róla, de soha senki nem látta.:)))) Bizonyítsd be! köszönömszépen.

csak mert 2015.02.03. 16:20:24

@pomac_ [(k)an]ál: van ez így :DD

erről dani jut eszembe: zsu sosem bántotta meg őt, de ezt nem tudja megbocsátani neki :DD

kb ennyire logikus minden :DD

azért remélem nem fog senki összeverekedni edina kegyeiért :D

Krétagarbó 2015.02.03. 16:20:50

@encek: Jó, de Edina anyjának a hülyeségét (mert a történelmi helyzetet, vagy akármilyen aktuálpolitikát ebbe a játékba keverni hülyeség) miért az Edinán vernénk le? Őt nem nagyon hallottam ebben a témában megnyilvánulni, vagy bármiféle párhuzamot állítani az ő származási helyének és a játéknak az összefüggéseiről...
Most off leszek...
Anyuka álomvilágban él, ez egyébként nagyon sok kint élő emberben szintén megvan, van egyfajta nosztalgikus hozzáállásuk az anyaországhoz, és a hovatartozás eldöntése nálunk nyilván nehezebb dió, mint nekünk, akik ide születtünk. Ettől függetlenül ez a FB-os megnyilvánulás egy kevésbé tanult ember ösztön-megnyilvánulása. Én az ilyet átugrom, mosolygok rajta egyet (a naivitásán leginkább) és a helyén kezelem, ennyike. Most nem akarok belemenni az aktuálpolitikába részletesebben, de nagy hibának tartottam tíz éve (legutoljára) amikor szembefordították a "két" magyarságot egymással, ez bűn volt. Ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazok a gyökereink, ugyanolyan nyelven álmodunk, de vannak dolgok, amiket el kell fogadnunk, nekik is, nekünk is. Történelmi tények, amiken nem változtathatunk. A jövő pedig a tradíciók (kultúrájuk, nyelvük) minél tovább való fenntartása lehet, azt elfogadva (nekik is!), hogy ők egy másik ország állampolgárai is.

Magg. 2015.02.03. 16:21:09

@-pkata-: én a Pharmatex kúp/kenőcs-re gondoltam. :))

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.03. 16:21:15

@Gia Gianea: Miért lett volna Komisz kétségbeesett egy újabb gyerekcsinálás okán? Miben zavarja egy vagy több gyerek az ő életét? :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 16:23:53

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: 4:17-nél olvasgat Danit, te is beleolvashatsz, ha akarsz :D Azt nem tudom, hányan kaptak levelet, már nem emlékszem rá. :) Meg arra sem figyeltem, miben mi volt, hogy vki említett e vmit belőle. :) rtl.hu/rtl2/valovilag/siros-es-elgondolkodtato-ajandekokat-kaptak-a-villalakok

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.02.03. 16:23:58

Kérek mindenkit, aki látta a levelet...tegye közszemlére!!! Mentem mert dolog akadt,majd
estefelé benézek. Remélem addigra a levél is előkerül! (vagy nem.) köszönömszépen.-L-

Magg. 2015.02.03. 16:24:07

@Krétagarbó: biztosan arra gondolt encek, hogy nézd meg az anyját, vedd el a lányát....vagy az alma nem esett messze a fájától. :))

Krétagarbó 2015.02.03. 16:24:22

@Magg.: én is tegnap arra gondoltam, hogy vajon a csajt is megkérdezték, hogy szeretne e adásban is lejátszandó üzenetet küldeni volt kedvesének?? :)

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.02.03. 16:24:23

@csak mert: Ha a bemenetelnél mindenre tesztelnék a keneteket, nem lenne műsor. :DD

csak mert 2015.02.03. 16:24:44

@pomac_ [(k)an]ál: erősen kezdek kétségbeesni,hogy a Blikk a szentírás :DD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 16:25:42

@Magg.: az necces. előtte minimum 2 órával nem moshatsz kezet / nem mosakodhatsz lúggal (se te, se a partner), és közösülés előtt minimum fél órával fel kell rakni. Különben lehet, bachatod...
A lúg semlegesíti a savas kémhatását, ezért ez a mosakodási herce hurca vele.

Krétagarbó 2015.02.03. 16:26:03

@Magg.: lehet, és biztosan így is van, de Edinától nem nagyon hallottam még kortárs beszédekben sem felhívást az erdélyiekhez, vagy semmi ilyesmit. (amikor egyébként megtehetné, mert miért ne?)

lukacstoncsi 2015.02.03. 16:26:53

@Krétagarbó: Edina anyukája kicsit elszállt hát az anyák tudnak ilyenek lenni...de nem Edina sara az mi történik kinn.Én nem hallottam még őt ezzel takarózni hogy erdélyi meg mekkora tábora van meg biztos nyerni fog stb.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.02.03. 16:28:44

@MacákékIcukája: régen sixx írta, arra mondtam, h remélem, h most is ő fogja majd.

@VV Erőlegény: már miért lenne népnevelő hatása?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.02.03. 16:30:00

@Magg.: igen, legalábbis a riportban panaszkodott, hogy ő nem kapott