Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x75 - Melyben Robin majdnem kiesik, mert Maci egy állat

2015. január 30. 13:20 - Hoppancs

A csütörtöki összefoglaló középpontjában Robin dupla drámája állt. A kiesésközeli állapot és a választás súlyos dilemmája komoly államférfiakat is megviselt volna, de őt kemény fából faragták, még akkor is, ha ülve pisil. Kiderült továbbá, hogy a szupercuki Macira nem lehet haragudni, ami megnyugtató annak fényében, hogy nem is követett el semmit. A villalakók azonban már nem voltak ennyire ártatlanok.

A fürkészhét aktuális feladata az éjszakai zászlóőrzés, amit némi értetlenkedés, valamint a minek, miért és hogyan kérdések hőbörgéssel fűszerezett repkedése fogad, hogy aztán beköszönthessen a teljes érdektelenség. Szokatlanul nagy az egyetértés a „csak nem fogunk ébren maradni egy ilyen hülyeség miatt?” témában, illetve abban, hogy Maci majd megoldja. Nem tudom, hogy a tennivaló lényegét, vagy esetleg az ember és a disznó közötti alapvető különbségeket nem sikerült megérteni, a zászló mindenesetre reggelre eltűnik, ahogy kell. „De a Macika vigyázott rá!” sipítja Fanni, majd Dani kimondja: hiba volt eltekinteni a ténytől, hogy Maci ugyan villalakó, de mégsem egyenértékű a többiekkel.  Ezzel vajon mire célozhat? 

vv4_3.jpg

Az állatkát többen is számon kérik a nap folyamán, de szigorúan csak két vakargatás között. Ez amúgy elég unalmas, talán ezért is próbál Fanni szexisen a kamerába pillantani, miután lenyomott a malacnak egy cukiskodó monológot. Dennis dallal igyekszik oldani az -  egyelőre mérsékelt - feszültséget, és egy pillanatra el is hiszem, hogy rímelni fog az a két sor, de aztán mégsem. Néhányan a kiesett játékosok bosszúszomjas szellemeit sejtik a lopás mögött, úgy látszik, a villa elhagyása felér egy kisebb halállal. A büntetést kilátásba helyező levél nem várat sokat magára, mielőtt azonban fény derülne a szankcióra, a társaság kisfilmen tekintheti meg, ahogy a VV6 egykori szereplője, Viki egy kissé hosszúra nyúlt nindzsaparódia keretében lenyúlja a zászlót. Rácsodálkoznak a nagy mellére, meg arra, hogy képes volt ilyen észrevétlenül behatolni, miközben ők rendkívül intenzíven aludtak és szarták le az egészet.

vv1_4.jpg

Bár mindenki egyformán hibásnak érzi magát, végül nem tiltakoznak az ellen, hogy Robin, mint villamester vigye el a balhét. Ő sem tagadja, hogy nem kellett volna Macira bízni az őrzést, hiszen ő egy állat, amiről kár is lenne vitát nyitni. Dóri oldott hangulatban kezdi felolvasni az újabb üzenetet, de amikor ahhoz a részhez ér, hogy Robinnak azonnal el kell hagynia a villát, enyhén sokkos állapotba kerül. A többiek is olyan arcot vágnak, mintha hallanák a drámai aláfestő zenét. Az érintett a körülményekhez képest egykedvű búcsúbeszédet rögtönöz, majd a villa és a külvilág közötti senki földjén reked, ami igen lehangoló. Talán ilyen lehet ügyvezető miniszterelnöknek lenni. A többiek mindeközben látványosan szenvedve pakolják össze a csomagjait, záporoznak az úristenek és a sóhajok, Dennis remegő kezével képtelen hozzáérni az eltávozott kolléga cuccaihoz. Nem könnyű a gyászmunka, a többség még a tagadás fázisában van, Dóri például egy vágódeszkára vizionálja Robin képét. Mielőtt még átléphetnének a düh szakaszába, és nézők százezrei lélegeznének fel, hogy ez mégsem egy következmények nélküli ország, megjön a levél a büntetés feloldásáról, Robin pedig visszatérhet.

vv2_5.jpg

A majdnem-dráma után erősen leül a műsor, az érdekember megválasztása olyan izgalmas, hogy Fanni majd’ lefordul a székről, még akkor is, amikor Dani éppen a közte és Dennis között alakuló viszony valódiságát elemzi. Dennis a későn érkezők kedvéért maga is tart egy rövid összefoglalót a kapcsolatról, amely szépen haladt a haveroktól a barátság extrákkal részen keresztül egészen a mostani nem teljesen tisztázott állapotig. Nem sok újdonság hangzik el Lacival kapcsolatban sem, aki még mindig főellenségnek érzi magát. Robin szerint akármilyen jó fejnek tűnik most, nem tud elmenekülni a sötét múltja elől.  Szolidan össze is szólalkoznak, szóba kerül Robin gyávasága és ülve pisilése, de amúgy semmi különös. Lacinak az is feltűnt, hogy nézni szokta őt és Edinát alvás közben, ami elég ijesztően hangzik, de valahogy mindenki annyira unott és „essünk túl rajta” hangulatban van, hogy még egy jó kis veszekedés sem bír kikerekedni ebből az egészből. Edina szerint Robin nem elég tökös, utóbbinak meg az fáj, hogy a nő Laci mellett kötött ki, pedig az szarul bánt vele. A legtöbb jelet Laci kapja, főleg Edina becserkészése miatt, amire romkom-forgatókönyvírókat megszégyenítő szöveggel reagál: „nem érdekel, ha megkapom az érdekember címet, ha ezzel megkaplak téged is”. Csók, csapó.

vv3_4.jpg

 A támogató cédulák kiosztásakor Dennis bevallja, hogy mély érzéseket táplál Fanni iránt, Dórit a nővérének tekinti, Robinnal pedig közel kerültek egymáshoz, amikor együtt aludtak a szaunában. Mindhárman megkapják a cédulát, de Robin Danitól is begyűjt egyet, úgyhogy nehéz helyzetben van, mint a mindenkori tehetségkutató mindenkori zsűrije. Állítólag látszik is rajta vívódás, de én csak a szokásos bágyadt pislogást érzékelem. Végül Dani mellé áll, ami Dennisnek kicsit fáj, de azért túléli. 

Címkék: vv7 dsns
714 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RockSolid 2015.01.30. 13:28:52

Nem láttam az összefoglalót, de a poszt alapján nem lehetett valami brutál izgalmas.

sélli_ 2015.01.30. 13:29:05

Na, hogy erdemben is: Robin egy sunyisag halmaz.. Eddig nem tunt fel ennyire, de a tegnapi mutatvanya utan egyertelmu... Kar, pedig nagy remenyeket fuztem a finalista tujasagahoz. De sztem neki reszeltek...

ganxtalovins 2015.01.30. 13:29:49

Csak nekem tűnt fel,hogy a maci mennyire örült Denisz-nek!? :D

ganxtalovins 2015.01.30. 13:30:41

@sélli_: Miért lenne sunyi???? Szerintem kezd egyre jobb lenni és kitujulni:D!!

RockSolid 2015.01.30. 13:33:41

Mikor eltűnnek mellőle a fiúk, lehet, hogy hoz néhány új hajtást.

hannamontanna 2015.01.30. 13:42:49

Hajrá Robin!
A legjobb ahogy a malacka röfög ha valaki közelít felé. Cuki.

mocskosmacska 2015.01.30. 13:53:54

Azért baromi nagy karriert csinált magának ez a Viki. Nindszaruhában letolhat egy égő előadást és ellophatja a VV7 fürkészeinek a zászlóját. Ennél többet, már csak vvdorka ért el, aki a leveleket szállítja az rtl klub székháza és a vv postaládája között.

encek 2015.01.30. 13:58:17

@RockSolid: :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2015.01.30. 14:05:53

"Maci ugyan villalakó, de mégsem egyenértékű a többiekkel" Kit pozicionáljunk magasabbra? :)
Aztán Maci egy éjjel kimászik a ketrecből és felírja a falra, hogy minden állat egyenlő...

Ditti82 2015.01.30. 14:07:07

@sélli_: Szó sem lehet róla! Robin nyer és kész. :)

malevil2050 2015.01.30. 14:12:08

Mit szoktak ilyenko írni foshuszonnyócas?

másodpéldány 2015.01.30. 14:14:05

@mocskosmacska:

szerintem VV viki benne van a stábban, csak ezt nem verik nagydobra, megjátsszák, hogy külsős...

Ditti82 2015.01.30. 14:18:07

@malevil2050: Nincs. :( Vagyis nem tudok róla, dolgozóban vagyok. Áztatónál kikapták a kádat. :O

Ditti82 2015.01.30. 14:21:00

A arcméret mizériához: Robin feje is nagyobb a profilképen, mint Dönizé.

harcosDuke 2015.01.30. 14:28:35

@Ditti82: Ezt a "Robin nyer", gondolom viccnek szántad, az OK. Egyébként a "Robin, a jófiú, a többiek sárosak" csak azért alakulhatott ki, mert még emlékszem az olyan Hogyvoltokra, ahol még az is kérdésként merült fel, egyáltalán a villában van még? Azóta szerintem roszzfiú, csak álcázza üveges ártatlan nézésével. Ő sugallta Daninak, hogy hű szövetségeséről kapja le a lila kendőt. Ő játssza most, hogy Ádina tetszik neki, ugyan mi tetszhet neki benne? A ronda képe? A ronda, agresszív viselkedése? Azon jót nevetnék, ha Laci valami előre nem látott ok miatt idő előtt távozna, és Robinnak kellene éjszakánként rámászni Ádinára, hódolva a testi örömöknek.:)))

csiri bá 2015.01.30. 14:30:42

Azt azért megnézném, ha egy reggel Maci (nem a malacka, hanem a kiesett) a lemmingek reggeli éredésekor ott ülne bent a malacka kuckójában. :)))

malevil2050 2015.01.30. 14:31:24

@Ditti82: Nahh most akko lebuktál,,,,

csiri bá 2015.01.30. 14:32:57

@Ditti82: Akkor vegyél vizet vederbe, míg még esik az eső... :)

másodpéldány 2015.01.30. 14:33:49

@harcosDuke:

"'Ő játssza most, hogy Ádina tetszik neki, ugyan mi tetszhet neki benne? "

1. Lacit bosszantja vele
2. tudja, hogy edina erős, ezért ha vele beszélget, őt is mutatni fogják,

ezekkel hozza játékba magát... plusz az éjszakai stratégiai megbeszélésekkel Danival...

csiri bá 2015.01.30. 14:36:36

@Ditti82: Hurrááááá. :))))))))

Ditti82 2015.01.30. 14:40:31

@Ditti82: Az avatarképem szerintem egyértelműsíti, hogy Robinnak drukkolok. Úgymond.

malevil2050 2015.01.30. 14:43:09

@Ditti82: Nincsen azzal semmi baj,megteheted.

malevil2050 2015.01.30. 14:44:36

@Hadrian77: Vagy szétrágja a kábelt és vége,,,/végre , nem lesz adás

harcosDuke 2015.01.30. 14:45:58

@másodpéldány: Ok, csak ezzel Lacit méginkább játékba hozza, mert a szerelmi szálból háromszöggé alakulást a retek nagyon imádja. A stratégiai beszélgetéseket álmosító hatás nélkül csak Attila tudta művelni, mondom úgy, hogy nem kedveltem őt.

másodpéldány 2015.01.30. 14:52:23

@harcosDuke:

laci, bár elég jól áll az fb-n, viszont még többen nem bírják, az összeadódhat, az meg nem baj, ha Robin Hood piszkálja a főkellemetlent... Attila azért nem stimmel ide, mert ő stratéga volt, laci meg inkább egy herdáló gép, valaki leírta, hogy eddig 5 szuperképességet lőtt el... elég meggondolatlanul...

joker! (ami a legnagyobb, azt neki végig tartalékolnia kellett volna)
edina telefonbeszélgetését
lilakendő (mondjuk az nem az ő hibája volt, hanem danié, de ha nála lett volna a joker, elvehette volna danitól a levevőt, és megtarthatta volna lilát... szerintem zsé dani ellen visszajött volna, mert akkor épp a pince alá dolgozta le magát a sértett kikosarazott danika... zsének őt kellett volna vinnie...

persze nem tudjuk a riportban hogyan befolyásolják az embert, hogy kit vigyen, kit nem...

másodpéldány 2015.01.30. 14:53:33

@másodpéldány:

meg a saunába zárás képessége, és azt hiszem volt még egy... tényleg egy tékozló fiú...
már rég haza kellett volna mennie...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 14:58:58

+18 Szeretném küldeni Fncsinak és Denisznek... Igaz, csak FB-n lehet megnyitni, bár lehet, fen van valahol máshol is. Bnőm most küldte. Hát köpni nyelni nem tudtam... Megyek is tovább melózni
www.facebook.com/video.php?v=728866050533660

másodpéldány 2015.01.30. 15:08:49

@Ditti82:

robinnak én is

+ fanni és Dóri...

bármelyikük nyeri nekem már jó, de nem tagadom Robinnak van a legnagyobb esélye...

pomac 2015.01.30. 15:13:30

@-pkata-: hát ez nagyon nagy :DDDDDDDDD

Komeszka 2015.01.30. 15:19:36

@sélli_: Egyszerűen nem értem, hogy ezt miből szűrted le. Írd le, hogy nem tetszik a pofája, vagy valami és kész felesleges bonyolítani.

Komeszka 2015.01.30. 15:21:12

@harcosDuke: Pedig Robin nyer majd és ez nem vicc.

Ruadhnait 2015.01.30. 15:26:58

@Komeszka: Szerintem is van ra esely. Jelen pillanatban szerintem mindenki ellen vissza tudna jonni, de mondjuk ez meg valtozhat.

Némber Ván 2015.01.30. 15:28:56

@-pkata-: Zseniális!
Hogy Dani is értse, genitális!

Komeszka 2015.01.30. 15:31:33

@harcosDuke: "Ő sugallta Daninak, hogy hű szövetségeséről kapja le a lila kendőt." Ugye ez vicc, hogy Laci Dani hű szövetségese? :) Laci egyébként a legnegatívabb ganajtúró VV-s, akit valaha láttam, vagy agresszív ostoba tahó, vagy műmártír, ez a két arca van. Robin pont ezért jól csinálta, hogy levetette Laciról a kendőt, pár ősz hajszálat kiváltva Laci fejecskéjén, sőt azt is jól csinálja, hogy szépen idegeli Lacit Edinán keresztül. Edinát egyébként kedveli tényleg, meg szeretet- és szexhiánya is van. Ettől még nem sunyi. Pozitív meg attól lett, hogy az összes többi idióta azon versenyezik, hogy minél mélyebbre nyomják egymást a kakiba, ő meg kitujul szépen ezekből a helyzetekből. De már Ádámot is pl. nagyon jó startégiai érzékkel támadta le, már ott is lehetett látni, hogy nem egy hülye gyerek. Lacit is folyamatosan gyengíti, szépen előkészíti magának egy párbajra, Laci meg teszi a fejét bele a hurokba szépen. Nem lepődnék meg, ha a dupla jelét átadná Dennisnek, hogy tegye rá és megint ő lenne a kihívó.

Komeszka 2015.01.30. 15:41:13

@Ruadhnait: Robin ott nézhet bele a pofonba, ha Dórával is elkezd valamit megint. Ez könnyen lehet, mert most Dóri felől is érzékelhető egy érzelmi szál Robin irányába és Edina felől is. Laci egy műmártír majom, de azt jól érzékeli szerintem, hogy Edina peckesedik Robinra.

ornyim 2015.01.30. 15:43:18

Szerintem a tegnapi rész baromi uncsi volt. Történhetne már valami. Bár, nem fog. Jól gondolom?

Ditti82 2015.01.30. 15:45:47

@Komeszka: Ahhoz előbb Dennisnek vissza kell mennie, ami korántsem biztos, hogy sikerül.

Komeszka 2015.01.30. 15:46:37

@harcosDuke: Laci szerintem annyira gázos, hogy nyugodtan lehet játékba hozni. Nem az a baj vele, hogy nincs játékban, hanem az, hogy mit mutat, amikor játékban van. Én még azt sem zárom ki, hogy már Laci is elhiszi, hogy Edina irányába motoszkál benne valami, de a sok gyenge kivitelezésű műmártírkodás, érzelmi zsarolás, érzelmi álszenvedés már akkor is hiteltelenné tenné, ha tényleg őszintén érezne valamit.

Cirmoska11 2015.01.30. 15:47:22

@másodpéldány: az lett volna Laci + 5. képessége, hogy amikor Denisz gyámja volt, és dönthettek helyette, akkor szavazategyenlőség esetén Denisz helyett ő dönthetett volna, ki menjen párbajra, csak nem volt mód felhasználnia. (Bár ha szavazategyenlőség lett volna, tuti ezt is ellövi Denisz helyett :D ) A másik 4 valóban stimmel, azokat el is használta.

ornyim 2015.01.30. 15:48:06

@VV Erőlegény: Arra, hogy valami normális feladat, vagy akármi lehetne, ne csak az egymást fikázzuk feladatok napról napra, más néven. Ez már uncsi.

harcosDuke 2015.01.30. 15:48:46

@Komeszka: Igen, viccnek szántam, mindenki a fődíjért játszik. Enyhe célzásom csak arra utalt, hogy senki nem fekete-fehér, olyan nincs, ahogy nem te, de talán mások látják, hogy a többiek milyen aljanép, de Robin totál magasabb kategória.

Komeszka 2015.01.30. 15:52:24

@Ditti82: Nagyon meg lennék lepve, ha Dani visszamenne. Nem azért, mert Dennis bombaerős, hanem azért, mert Dani a zseniális "taktikai" húzásaival szépen felégetett mindent maga körül, most már csak egy sima pótkerék az Edina-Laci féle, egyre rozogább biciklin. Érzelmi vonala nincs, többször gyávának is tűnt. De mégis, Dani talán legnagyobb hibája az volt, hogy Zsu-t hagyta elvérezni, sőt maga is lökte kifelé.

Ditti82 2015.01.30. 15:53:40

@Komeszka: Zsut is mindenki elkönyvelte párbajgyőztesnek, mert hogy Laci így meg úgy, aztán tudjuk, mi lett.

Komeszka 2015.01.30. 15:57:52

@Ditti82: Ez igaz, de Laci a negatívságával egy konfliktusgenerátor és Robin ellenpontja. Szerintem őket, mint ellenpontokat, már egy ideje kinézhették maguknak a szerkesztők és tudatosan építik fel a szerelmi háromszöget Edina köré. Szóval Lacinak voltak élő és fokozható szálai, szóltak mellette érvek, hogy őt vigyék vissza. Daninál most nem látok ilyet, de lehet simán, hogy tévedek.

perszepolisz 2015.01.30. 16:00:32

@másodpéldány: Szerintem ezt nem titkolják. Viki onkrétan benne van a stábban, Egy csomó játékot ő talált ki - persze mivel ő is beépített ember volt a VV6-ban. Ebben a szériában pl. Maci, vagy Reni a beépített ember és ők is kapnak majd feladatot a VV8-ban.
Mondjuk Maci minden éjjel kieszi majd a hűtőt.

Csak ügyesen! 2015.01.30. 16:03:54

A kismalac egyszerűen annyira aranyos, h arra szavaknak sincsenek :D

Viszont látszik, h ez csak egy érettebb (megkockáztatom, h normálisabb) társaság, mint ami általában szokott lenni, nagyon szépen bánnak/ellátják malackát, még korábban általában előbb-utóbb ki kellett menekíteni a bevitt háziállatokat :)

Komeszka 2015.01.30. 16:03:55

@harcosDuke: Szerintem abban tök igazad van hogy Robin nyilván nem annyira pozitív, a többiek meg nem annyira negatívak, ahogy azt láttatják a nézőkkel. Szerintem is gyanús, ha valaki szinte mindig következetesen etikus és morálisan helyes döntéseket hoz, de egyelőre ezt nem tudom másképp látni, meg valahogy jó hinni ebben, hogy van ilyen is. Azért azt én is látom, hogy Robint tudatosan építik fel egy pozitív bástyának, aztán lehet, hogy ledől (vagy ledöntik) végül ő is.

Némber Ván 2015.01.30. 16:06:07

@Komeszka: Lehet, hogy a szerkesztők fordítva gondolkodnak. Pl. kíváncsiak arra, hogy mennyire hozza magát játékba Fanni Denisz nélkül.

Ditti82 2015.01.30. 16:06:54

@Komeszka: Vagy rá akarnak menni a Fanni-Dóri vonalra, olyan még úgyse nagyon volt... :D

szociologus01 2015.01.30. 16:15:47

FANNIBAL LECHTER :-) wazze sertésmájkérmmel eteti a kisdisznót :-) nagyon beteg :-)

Nick43 2015.01.30. 16:27:51

A lopás BŰNCSELEKMÉNY! Különösen az, hogy felfegyverkezve követik el. Dani jogászhallgató. Neki kellet volna vádat emelni, Az alábbiak ellen;
1. Kardal felfegyverkezett rabló betörést követett el a villa ellen,
2. Bűnsegédi bűnrészes a program vezetése, rablásra való félbujtásban.
Nem példamutató magatartás a mai világban terrorcselekmény propagálása!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 16:32:07

@Nick43: atyaég :D Kicsit sántít a behatárolás, csak mondom :)

csicserierika 2015.01.30. 16:33:49

@mocskosmacska: nekem is az ugrott be az egész tegnapi öfi alatt, h kakkantós Dorkát jól megizzasztották :) Csak úgy záporoztak a levelek.

csiri bá 2015.01.30. 16:43:16

@Nick43: Kardal - (dithürambosz) A görög lírai költészetnek az istentisztelettel kapcsolatban, eredetileg dór nyelvterületen kialakult műfaja.
félbujtás - melyik fele, a buj vagy a tás?
:)))))))))))

csiri bá 2015.01.30. 16:44:41

@csicserierika: kétlem, hogy ő fogalmazta meg, gépelte be és nyomtatta ki... ő max a borítékolást és a postázást végezte. :)))

Fu Szekh Li 2015.01.30. 16:45:05

@-pkata-: Újszülöttnek minden vicc új :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 17:01:47

@bigél: te meg csinálj már vmit a neveddel, ez olyan snassz :D

bigél 2015.01.30. 17:05:13

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:
komoly dolgozó nő vagyok, meg egyébként is rossz passzban vagyok, azért is néztem be, hátha felvidulok

de ami késik, nem múlik

Ditti82 2015.01.30. 17:08:37

@bigél: Hűűűű, a pizzám! :D
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Inkább nevet változtasson, mint nemet. :D

csicserierika 2015.01.30. 17:09:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: neee :)

@csiri bá: én sem gondoltam túl a dolgot, csak ennyit mint említettél :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 17:20:00

@bigél: mi történt, h szarcsi kedved van? (nekem is)

@Ditti82: ha akar, engem az sem zavar :D

@csicserierika: viszont legalább annyi pénzért, mint amennyit én keresek egy hónapban :D

csiri bá 2015.01.30. 17:22:26

@csicserierika: mennyit kereshet postásként ott a színfalak mögött? napi 1-2 levél az jó'van... nehezebb napokon 4-5 darab . :)))

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 17:35:44

@csiri bá: abban már benne van az ÁNTSZ nek adott válasz is a WC vs fogkefe konfliktusra is :)

Nick43 2015.01.30. 17:35:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Folytatom; Az elkövetett bűnökért Az alábbi büntetést szabnám ki: Az álruhába öltözött rablót gázsimegvonásban részesíteném. A programigazgatót viszont jelentősen farba kell rúgni.
Indoklás: A szerencsétlen agyhalottakat bűntetgetik, ők is szenvedjenek.

bigél 2015.01.30. 17:40:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA:
semmi különös, csak valahogy betelt a pohár (tudod, az utolsó csepp sokszor teljesen jelentéktelen dolog, nem is tudnám megmondani, hogy most mi volt az, csak egyszerűen elegem lett)

bigél 2015.01.30. 17:44:06

@Ditti82: :)

nemetmég nem változtatnék (max. igenre), de még annak is eljöhet az ideje (néha egyszerűbb lenne fasziként)
na jó, nem is, plusz hiába aggatnak rám mindenféle csodapéniszt, ha az agyam/lelkem női marad :D :D

harcosDuke 2015.01.30. 17:49:11

@Komeszka: VV Attila oldalán a felhívása alatti reagálásokat összeszámoltam, és feltűnt, hogy kb, 5.ször annyi a nő, mint a férfi, ráadásul ott Dennis mellett többen állnak ki. Szerintem Dani ahogy a villában sem, a szavazóbázisnak tekinthető tinilányok körében sem nyerő. Az RTL biztos szeretné a női VV győztest, de ezalapján Robin, Laci és Dennis közül nyer valaki. Viszont fogalmam sincs, most mit kezd azzal a helyzettel a csatorna, hogy a favoritjuk, Ádina már túl negatív figura lett. Az előző szériákban mindig láttam, ki lesz, aki mindent visz, annyira tolták.

Fu Szekh Li 2015.01.30. 17:49:17

@csiri bá: Hallottam már tacskó-agár keverékről is. Képzeld el: tacskó test agár lábakon :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 17:50:57

@bigél: fú, van ilyen, az idő is rátesz, legalábbis itt szakad az eső. Itt is szar minden, és még pozitívan is állok hozzá :D

Fu Szekh Li 2015.01.30. 17:58:29

@-pkata-: Tegnap még volt egy kis Hilltop Rozim, de már elfogyott. Marad a kakaó habanero-s vodkával :D
Apropó: teljesen meggyógyultál?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 18:03:52

@Fu Szekh Li: úgy tűnik, már csak a torom csikizik a tollak, de arra meg iszok páleszt :D

másodpéldány 2015.01.30. 18:04:08

@-pkata-:

kondom reklámban még nem láttam ilyen szellemest...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 18:07:51

@Nick43: én inkább emelést adnék a betörőnek, h be mert törni a VVVVVVVVV villába :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 18:11:24

@-pkata-: ne igyál annyit, mert vénlány maradok, igen, én :D

ipari ivógéptanács 2015.01.30. 18:11:29

Kár, de most minden játékos fos, unszimpatikus, nem szerethető barom.

másodpéldány 2015.01.30. 18:15:54

@harcosDuke:

de ez meg milyen má, hogy Danit nyomja?

a csatorna megkérte, hogy szavaztasson Danira?

ehhez képest a többség Deniszt írta Attila oldalára...

hatás ellenhatás? direkt a másikat írta?

hát most már csak azt tudom mondani, hogy meglássuk... nem világos miért szállt be a szavaztatással az oldalával, tán mert edina-dani drukker? vagy megrendelést kapott?
nincs semmilyen kötelezettsége zsé felé, de mégis valahogy fura...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 18:28:30

@-pkata-: mert aztán meg az állatok is megváltoznak, ha te alkesz vagy :D

Fu Szekh Li 2015.01.30. 18:31:08

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Eztetet mostan tessen nekem megmagyarázni, mert nagyon nem értem ezetet.

Hedonistamama 2015.01.30. 18:31:16

bakker, ezek szerint nem csak a vellában vannak agyhalott lemingek :(:(:(:(:(

Ruadhnait 2015.01.30. 18:32:40

Hat nem kellett volna beleolvasnom ezekbe a facebook hozzaszolasokba...

Gia 2015.01.30. 18:37:15

Én azt szeretném,hogy Dani menjen vissza.Legalább ő nem ráncigálja a micsodáját.

csiri bá 2015.01.30. 18:39:11

@Gia: ráncigálja az, csak őt nem mutatják... meg nem nyílt színen ráncigálja, ez igaz...

Hedonistamama 2015.01.30. 18:39:50

@Gia: ezt nem tudhassukk biztosan! Talán csak nem kerül be az öfibe ;)

Ruadhnait 2015.01.30. 18:40:12

Hat en is azt szeretnem, de sajnos most, hogy beleolvasgattam par kommentbe a facebookon, sajnos nem valoszinu.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 18:40:19

@Fu Szekh Li: megbeszéltük, h együtt leszünk vénlányok, én hozom a kutyát, ő a macskát :D

Hedonistamama 2015.01.30. 18:41:05

Menjen vissza Dani és Fannika csavarodjon rá Robinra, ettől Dóri feje eldurran és leszaggatja Lacciról Dinit. És csóri csóri Dani így is egyedül marad, ráncigálhatja a saját micsodáját a paplany rejtekében :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 18:41:22

Most tűnt fel, hogy milyen egyformán gyilkos tekintettel néz Fanni és Robin a képeken. (mondjuk utóbbitól ez a standard) :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 18:43:00

Az elmúlt napokban egy kis VV maratont tartottam,megnéztem a 4es,5ös szériát,legalábbis a fontosabb történéseket,plusz az első 3 nyertest. Komolyan mondom,annyira elszomorító,hogy a mostani szériában 1 darab értékelhető,igazán szerethető karakter sincs. Még VV Szandika is nagyobb jellem volt,mint ezek együtt véve. Kicsit vicces,és keserédes a felismerés,hogy semmi másról nem szól ez a széria,mint a gonoszkodásról,ármánykodásról,hogyan csináljuk ki lelkileg a másikat,mit g@ciskedjünk ma,stb. Kezd elmenni a kedvem az egésztől. Beszavazóshow-t akarok újra. Jó,el lehet csalni,de legalább látnánk opciókat,hogy kik kerülhetnek be. Nevetséges ez a banda. Én most nem Dennisre,hanem Dani ellen szavazok. Vicc,hogy egy elvileg értelmiségi ember belemegy ilyen szituációkba,amit Ádiná és Basszájba csinálnak folyamatosan. Rohadtul unalmas az egész,alig várom,hogy vége legyen. Ja,és ha már valakinek nyernie kell,akkor legyen Robin. Szájhúzva,de talán benne még felfedezhetőek normális emberi értékek...talán.

Hedonistamama 2015.01.30. 18:43:39

a sok faszság után hoztam nektek egy kis jókedvet :) www.wimp.com/meanbunny/

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 18:44:50

Dani egy kis pöcs,jóhogy nem nyerő. Unalmas,komplexusos kis barom.

csipkebogyótea 2015.01.30. 18:54:24

@Ruadhnait: Nyugi, a facebookon van egy fanatikus Fanni-Denisz csoport, teljesen be vannak vadulva, iszonyú ótvar módon anyázzák azt, aki nem Fannika-Denisz drukker. Legutóbb ugyanezt művelték (csak akkor Zuzsa mellett) és akkor se jött be nekik. Az fb-n Zsuzsa magasan vezetett a kommentek alapján. Szóval sztem nem jelent semmit.

Hedonistamama 2015.01.30. 18:54:42

@Ditti82: Dini nem enged a hasára egy gy omegahímet! Dini tattikus és őőőőőőőszinte! Ha Laccit szereti, nehezen megszerezte, nem fogja egy ilyen büdös borzra cserélni!!!! szerintem

Ditti82 2015.01.30. 18:56:59

@Hedonistamama: De Lacit elviszi PVC. Te írtad. :P

Hedonistamama 2015.01.30. 18:57:13

teljesen biztos, hogy hülye vagyok! Beállítottam sms hangnak ahogy a kis röffencs röfög a közeledő Dennisznek :)

Ditti82 2015.01.30. 18:58:47

@Hedonistamama: Miért nem inkább az "ilyenvagyok"-ot vagy az "igazamvan"-t? :D

Hedonistamama 2015.01.30. 18:59:03

@Ditti82: akkor pörög forog arcon seggen és sikít visít eszt nám hiszem ál eszt nám hiszem ál

Ruadhnait 2015.01.30. 19:01:36

@csipkebogyótea: Jolvan. :) Mindenesetre tobbszor nem fogok facebook-os hozzaszolasokat olvasni, mert kinyilt a bicska a zsememben, hogy nehany ember mennyire otvar, gusztustalan es nem mellesleg irto buta. Itt szinte mindenkivel el lehet beszelgetni normalisan. Ez csak egy jatek, egy trash reality, nem szeretem ha tul van dimenzionalva es egymast anyazzak az emberek azert, mert nem ugyanazt a karaktert kedvelik. :D

másodpéldány 2015.01.30. 19:06:10

@Hedonistamama:

"teljesen biztos, hogy hülye vagyok! Beállítottam sms hangnak ahogy a kis röffencs röfög a közeledő Dennisznek :)"

majd számolj be, hogy a buszon, vagy villamoson, esetleg metrón hogyan reagáltak rá az emberek....

csicserierika 2015.01.30. 19:06:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: sipirc be a vv8-ba :D

@csiri bá: és VV mentes időkben ? Szabó Zsófi állásideje 600 ezret kóstál, a mérvadó blikk szerint :D

csipkebogyótea 2015.01.30. 19:07:20

@Köcsöglány: Nem értem, hogy mitől lenne jobb a Denisz-Fanni páros, és milyen szituációkba is megy bele az "elvileg értelmiségi" Dani? (Aki mellesleg joghallgató és nem egyetemi professzor). Számomra épp hogy Fanni és Denisz alpárisága a zavaró, unom őket baromira, Denisz farokrázásától ki vagyok, Fanni nyavalygásától szintúgy, és tényleg nem értem, hogy vannak nők, akiknek ez bejön. Persze Dani se tökéletes, de a két ember között azért hatalmas a különbség - szerintem Dani javára. Egyébként Dani a szívemből szólt, amikor elküldte Deniszt a francba (még ha az anyázás nem is volt a legjobb megoldás, bár mindannyian tudjuk, hogy a k. anyádba nem azt jelenti, hogy valakinek prostituált az anyja) azzal kapcsolatban, ahogy a barátnőjével élő adásban elbánt. Hogy tudja ezt értékelni egy nő, képtelen vagyok felfogni.

Hedonistamama 2015.01.30. 19:09:32

@Ditti82: mert a röfögésbe több értelem szorult :)

bigél 2015.01.30. 19:10:30

@csiri bá: de kis fura :D :D

remélem, tényleg örökbe fogadja egy normális gazdi. nagyon csípem a keverék kutyusokat (is).

bigél 2015.01.30. 19:12:27

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: nemsoká elmegyek társas életet élni, hátha jobb lesz a hangulatom

Hedonistamama 2015.01.30. 19:13:48

rtl.hu/rtl2/valovilag/dennis-es-maci-kergetoztek nekem ezért szimpi Dennisz :) Dani csak döglik meg lesi, hogy kibe mikor miért lehet belekötni, pont úgy mint Dini és Görbe

Ditti82 2015.01.30. 19:14:24

@Hedonistamama: De Dani lecsap rá és megvigasztalja. Amúgy Fanni előbb tekeredik Dórira. :D

csicserierika 2015.01.30. 19:15:41

@Ditti82: szerintem is :) ( Fanni és Dóri )

bigél 2015.01.30. 19:16:10

@Hedonistamama: annyira cukker ez a malac, kell nekem is egy

Ditti82 2015.01.30. 19:16:36

@Hedonistamama: Pedig egy jó kis mix az nagyot ütne. :D Benne egy-két cshicshkhaghechi, ilyenvagyok, áztnámhiszámál, qrvapitsa, igázám ván...

Hedonistamama 2015.01.30. 19:17:01

@bigél: vagy egy csüngőhasú vietnámi

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 19:19:25

@Hedonistamama: ja, akkor neked mindegy, jól van.

@bigél: akkor ne írjak privit? :D

@Ruadhnait: aham, te sem vagy elég mazochista :D

Ditti82 2015.01.30. 19:19:58

@Hedonistamama: Ez tök cuki. :) Mint egy kiskutya, még csóvál is közben. Amúgy szerintem Dennis megítélésén sokat ront Fáncsika...

csiri bá 2015.01.30. 19:21:14

@Ditti82: a "mongyadmá'-t ne hagyd ki. :)))

csicserierika 2015.01.30. 19:22:20

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: ne má', győzzél és én majd jól felkapaszkodom a hátadon :)

Hedonistamama 2015.01.30. 19:24:06

@Ditti82: viszont Fáncsi nélkül nincs szex és akkor Dennisz egy pöcs lóbáló tuja

Hedonistamama 2015.01.30. 19:25:09

@Ditti82: khik ezek theee? csengőhangnak a főnök névjegyéhez? ???

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.30. 19:32:38

@bigél: mert velünk nem lehet jobb? most egy kicsit megsértődtem, de nem akarlak érzelmileg terrorizálni!

ja, de, egy kicsit :))))
pizzát hagyhatnál azért nekünk, mintegy kárpótlásul.
de nem muszáj, csak gondoltam hátha. mondjuk magadtól is eszedbe juthatott volna.
á, mindegy, hagyjuk :))))))
inkább már nem is kérek.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.30. 19:36:44

@Ruadhnait: Egyetértek. Olvasok, görgetek...de nem írok véleményt. Nem bírom a falkatámadást.
Azt sem ahogy savazzák, akik nem tetszenek nekik. Gondolom, hogy itt most minden világszépe és atomfizikus felsorakozott. Szánalmasak. Remélem Denisz kiesik! Elmegy dolgozni! Ideje lenne!

bigél 2015.01.30. 19:37:06

@aggyistenbrittudós: pedig gyorsan összedobtam nektek egyet, engesztelésül (rám lehet hatni a lelkiterrorral)

encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTnCJYB-12MJErLOaTts2QFZON5Ha0tDkNGtIM-T0ziE8L-4Rys

:) :)

harcosDuke 2015.01.30. 19:41:20

@csipkebogyótea: Dani totál részegen anyázott, ő, a minden nő által visszautasított kis senki, olyan dologért, amihez semmi köze se volt. Max az illető csaj majd lerendezi Dennis búráját, megnyugtatlak, nem most. A nagy ész egyetemista most Edina parancsnoksága alatt egy silány közkatona, de ezt se veszi észre, mint ahogy semmit.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 19:41:52

@csicserierika: jó, de igyekszem alekoszi magasságokba emelkedni :D

@bigél: jó.

csicserierika 2015.01.30. 19:44:26

@harcosDuke: Dennis akkor Fanni oldalkocsija , mert Godzilla etetésen kívül mást nem tudok felidézni tőle.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.30. 19:44:39

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Javítás....nem ITT, hanem OTT!!!! .....
A Fészen őrjöngenek, de attól még nem győzött senki. A Zsuzsával is azt csinálták.
Én Danit lájkoltam, nem tetszik a Denisz farka. Átlagos, biztos van nagyobb is. =D Nem nyerő.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.30. 19:47:18

@csipkebogyótea: Egyetértek. Denisz gerinctelen. Sajnáltam a csaját, ahogy megalázta.

másodpéldány 2015.01.30. 19:47:38

"Szánalmasak. Remélem Denisz kiesik! Elmegy dolgozni! Ideje lenne! "

ha van undorító mondat a földön az ez az elmegy dolgozni....

mintha olyan egyszerű lenne tisztességes munkát kapni, amit meg is fizetnek...

de amúgy Denisz a munka hőse kitüntetést kapta a vellában, ő dolgozott a legkeményebben... nem ám szórakoztató, könnyed, illatosított, jól fizetett kis szappanfőzést művelt, hanem szarul fizetett seprű kötözés... nah, a rabszolga melóban mindenesetre a legjobb volt...

nah, mindenesetre utálom, amikor valaki itt lóg az oldalon és deniszt vagy bárkit baszogat munkára...

amúgy hajrá
robin, fanni dóri...

és igen denisz is... bár megnyerni nem fogja, de remélem ez a szereplés segíti a rappelős önkifejezését, és sikerül kilábalnia az adósságaiból...

és nincs aljasabb duma, mint a munkaalapú társadalom szöveg meg az arbeit mach frei (az egyenesen tömeggyilkos szöveg)...

nem, ehelyett a rabszolgamunkamentalitás helyett legyen értékalapú a társadalom, és végezhessen mindenki, vagy mindenesetre minél többen végezhessenek olyan pénzkereső tevékenységet, amely örömet okoz nekik meg másoknak, és még meg is tudnak élni belőle...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 19:48:59

@Fu Szekh Li: fú baszki, mit csinálni a Dóra egy pókkal?

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.30. 19:54:16

@bigél: erről vvvviki már lerabolta a feltétet, meg össze is firkálta vvvalaki :))

Fu Szekh Li 2015.01.30. 19:54:48

@-pkata-: Nem tudom, hogy ez szimpla hiszti avagy fóbia. Póknál szerintem ő berekedne, a pók és a körülötte levők szörnyethalnának :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 19:57:18

@Fu Szekh Li: van egy kolléganőm, az is ilyen hisztis. ha benn van a klotyón egy pók, vagy poloska, nem megy be, amíg vki ki nem tessékeli...

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.30. 19:58:04

@másodpéldány: Nyugodj le! Vegyél be valamit! Denisz...a csaja és annak az anyja nyakán élősködött. A két nő tartotta el. Ha nem tudsz valamit, ne hőzöngj! Pihenjél le! Én, csak azt
írtam le amit tudok. Azt nem tudtam, hogy az igazságtól ennyire kiborulsz. Sajnálom.

Fu Szekh Li 2015.01.30. 19:58:20

@Hedonistamama: Ott lehet, hogy nem így visítana :D

harcosDuke 2015.01.30. 19:59:17

@csicserierika: Erőltesd, addig leírom, hogy Dennis ötlete volt Zsu mellé királyt választani, mert látta, hogy az aljas trió az RTL ÁLTAL FELADATBA ADOTT utasításokra fittyet hánynak, és ki akarják készíteni a lányt. Még ezt a videót is megnézheted: www.youtube.com/watch?v=AoNlmscVJRk

Csak ügyesen! 2015.01.30. 20:00:35

@Fu Szekh Li: Hiszti. Nekem rovarfóbiám van, de nem kezdenék el sikoltozni egy tőlem 2 méterre lévő, döglött büdösbogár miatt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 20:06:06

@VVzombi: ne is mond. Idén egyfolytában azokra vadásztam, pedig van szúnyoghálóm. Nálam talán tavaly volt először ilyen sok. Egyre enyhébbek a telek, nincsenek igazi hosszan tartó fagyok. Sok bogár túléli...

Hedonistamama 2015.01.30. 20:07:28

@Csak ügyesen!: imádom a rovarokat! Főleg a bogarakat és a fogólábúakat, egyszerűen gyönyörűek!

Fu Szekh Li 2015.01.30. 20:10:01

@VVzombi: Csak ne tessék politizálni!

csicserierika 2015.01.30. 20:10:33

@harcosDuke: túl merev volt a királylány. Lehetett volna kreatívabb is
A videót nem vágom, h mit kéne látni rajta ?

Hedonistamama 2015.01.30. 20:11:00

Hihetetlen! Annyira fos a műsor, hogy boharakról beszélgetünk!

másodpéldány 2015.01.30. 20:12:03

igen, jó volna, ha egyesek a saját házuk körül sepregetnének, mielőtt élősködőnek neveznek egy keményen dolgozó villalakót... ez az élősködő duma az a bizonyos szöveg, amely tömeggyilkos társadalmakhoz vezet... más szemében a szálkát is észreveszi, a magáéban a gerendát sem...

Denisz nem egy nagy karakter, de ha speciel túlélő túrán lennék, garantáltan őt választanám Dani helyett...

Fu Szekh Li 2015.01.30. 20:12:52

@Hedonistamama: Tegnap este meg szépségnapot tartottak itt néhányan.

Hedonistamama 2015.01.30. 20:15:10

@Fu Szekh Li: volt aki erotikus szösszenetet ìrt egy hős lovagnak ;)

Hedonistamama 2015.01.30. 20:16:51

@másodpéldány: Deniszt mindenben hamarabb vàlasztanám táranak, mint Danit!

Post Modern Prometheus 2015.01.30. 20:18:53

@Köcsöglány: +1 (amúgy Bundy? ha igen akkor még több + :D)

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 20:19:01

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: és ezt mégis honnan veszed? Mer' a Blikk azt írta? Én meg kicsit biztosabb forrásból tudom,hogy ez kamu. Annyira szánalmas,hogy már itt is bizonyos játékosok lejáratása a cél,pff :D Amúgy is,a kinti életüket tegyük már félre,a JÁTÉK számít most,nem? :D Istenem...

Puncylla 2015.01.30. 20:20:36

@Hedonistamama: Beszéljünk másról.
Hogy vagytok?

Fu Szekh Li 2015.01.30. 20:23:40

@Hedonistamama: Pirulok és gerjedek, ha rágondolok :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.30. 20:23:50

@Hedonistamama: nem is így van! a vv események elemzése idézi elő ezeket az elkalandozásokat, továbbgondolásokat, mint például szex-szerelem-társkeresés, bjútiskodás, bogarászás, ki-hogy-takktikázna témáskodás, még feszkó és összecsörtézés is van...
teljesen rendben van ez így :) ez itt és így egy kinti villa :)

Hedonistamama 2015.01.30. 20:24:16

@Puncylla: köszi jól! Be vagyok sózva, 24 óra múlva randim lesz. Veled mizu?

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.30. 20:25:43

Itt van a videó, amikor Denisz bejött a VV7 -be, és élőműsorban szakított a barátnőjével.Itt a kis filmje is a videóban. Nem akarom minősíteni különböző jelzőkkel, csak annyit írok róla, hogy gerinctelen...A belépőjén azok az üvöltések, ki a király?...stb. Bence rászólt, hogy ülj le Auérélió!
Meglehet nézni, és szavazni rá! ...mert megérdemli??!! Na, én mindenesetre Danit lájkoltam.

Bármit csinált Dani, ilyen mélyre nem süllyedt. Ki nem állhatom a godzilla rángatót. Szép estét!

másodpéldány 2015.01.30. 20:31:37

Aki még mindig azt hiszi, hogy az egész szakító műsor nem volt előre lefikszálva Denisz kinti barátnőjével,

az menjen popsitörlőnek egy öregek otthonába...

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 20:31:43

@VVzombi: nah azokhoz hála Istennek még nem volt szerencsém.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 20:33:12

@Fu Szekh Li: Hát, ha a pasik nem szórakoztatnak minket... :D :D Akkor ezt kapjátok :D

Hedonistamama 2015.01.30. 20:34:05

@Fu Szekh Li: folytassuk priviben, nem szeretném zavarba hozni a többieket! Leírtam hogyan lepnélek meg az irodàdban
;)

Fu Szekh Li 2015.01.30. 20:34:13

@-pkata-: Azt irtották régen petróleummal.

Fu Szekh Li 2015.01.30. 20:35:14

@-pkata-: Én igyekeztem tegnap este :D

minden reggel 2015.01.30. 20:35:25

@Hedonistamama: én egy kicsit mindegyiknél úgy érzem h kicsit ki kéne ôket kupálni, de van bennük lehetôség. Kivéve Lacit, ôt nem kupálnám ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 20:36:23

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: a kisfilmből, meg a bejövetelből nem szabad leszűrni semmit, kamu az egész.

Hedonistamama 2015.01.30. 20:37:34

@minden reggel: kupálja őt Dini rendsen :) Robinba kéne egy kis vér,vagy egy kis zsönöszekoá! Jó alapanyag, de mégse :(

Hedonistamama 2015.01.30. 20:38:21

@-pkata-: féltékenykedünk? :) :) :) :)

Fu Szekh Li 2015.01.30. 20:38:28

@-pkata-: Bekenték vele az ágyat.

minden reggel 2015.01.30. 20:39:10

@-pkata-: nem vad az a baj. Keserû
És szerintem sokra nem lehet tôle számítani.

Hedonistamama 2015.01.30. 20:39:49

@-pkata-: neked vadembör Lacci köll ? Képzeld el ahogy armaniban sexpírt szaval neked eredetiben!

minden reggel 2015.01.30. 20:41:26

@Hedonistamama: Robinon lehetne. ;) Kár h nem ô jött be elôbb Dávidnak, a saját nevén, a robin irtó béna

harcosDuke 2015.01.30. 20:42:02

@csicserierika: Tökéletesen mind1 számomra, hogy Dennis meddig marad a játékban. A fontos, hogy hagyják kint Danit, (aki utoljára akkor volt vicces, mikor még a villa előtt Körmendi Gábornak bohóckodott) és a kamu-szerelmespár Laci-Edinát.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 20:42:17

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: úgy tűnik... :) aztán majd kiderül :)
@Hedonistamama: neeeem, nem ismerem Fuszeklit :)
@Fu Szekh Li: mondom én, és felgyújtották :D :D
@minden reggel: nem tudom, én örülnék ha ilyen jó testű faszi bújna hozzám minden este :)))) Vadság meg a nőn is múlik. Én is lehervadnék, ha úgy szólnának rám, mint Edina szokott rá... :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 20:43:25

@Hedonistamama: Te, mennyit ittál a pálinkámból????? Vagy a fuszekli habanérós piáját kortyolgatod? :)

Hedonistamama 2015.01.30. 20:44:40

@-pkata-: tojás likőrös bonbon, kariról maradt. Nem hagyhatom, hogy megromoljon ;)

másodpéldány 2015.01.30. 20:44:55

@Hedonistamama:

azért sajnáliom edinát amiért majd mikor kijön végig kell hallgatnia, hogy laci az elején azt mondja róla "Ezt meg milyen konténerből szedték ki?"

dehát az összes csajról szeret becsmérlően, lekezelően beszélni a villában, és amelyik még mindig nem jött ezzel tisztába és még mindig ennek ellenére bukik rá, annak sajnos személyesen kell megtapasztalnia a bajt, azt nem lehet ettől megkímélni...

minden reggel 2015.01.30. 20:45:21

@-pkata-: egy barátosnôm így nevezte az ilyen pasikat h rádfordul 3mp lefordul. Ennyike. Nem nézegetni akarnám a testét
;) arra ott a cosmo vagy más ;)

minden reggel 2015.01.30. 20:46:09

@-pkata-: abban egyetértek h edina hervasztó ;)

csicserierika 2015.01.30. 20:47:01

@harcosDuke: én pont fordítva gondolom, úgyhogy nem ma fogunk zöldágra vergődni.

Hedonistamama 2015.01.30. 20:48:29

@Fu Szekh Li: még nem küldtem el drágám! Apropó ha jól tudom te voltál katona. Hétfőn találkozom az új személyi edzőmmel, aki kiképző tiszt. Mire számítsak?

Hedonistamama 2015.01.30. 20:49:52

Miért nem lehet olyat, hogy a párbaj végén mind2 kinn marad????

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 20:50:33

@minden reggel: Erről nem nyilatkozom, max saját tapasztalat után. Hogy más mit mond vagy gondol, az nem érdekel. :)

csiri bá 2015.01.30. 20:50:34

@Hedonistamama: első nap 10 km gyaloglás teljes menetfelszerelésben. :DDD

malevil2050 2015.01.30. 20:50:47

@aggyistenbrittudós: Asztat olvastam h összcsöcsörészés is van,sztán rágyüttem.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 20:51:29

@Hedonistamama: Szöges drót, falmászás, kötélmászás, 4 ütemű fekvőtámaszok, bemelegítésnek 5 km futás. :D

Fu Szekh Li 2015.01.30. 20:54:19

@Hedonistamama: Nagyon rég voltam én már katona :) Nem tudom, hogy ma mire lehet számítani tőlük. Biztosan kemény lesz, mint a büfés szendvics.

minden reggel 2015.01.30. 20:54:27

@-pkata-: nagyon helyes ;) szorítok neked. Ha megtudom a számát küldjem? ;)

Fu Szekh Li 2015.01.30. 20:55:29

@malevil2050: Éhes makkal disznókat álmodsz?

kamilla123 2015.01.30. 20:58:28

@Ditti82: én már ezzel is kiegyeznék.

malevil2050 2015.01.30. 20:58:50

@Fu Szekh Li: Hát jó is lenne egy olyan 2 mázsás mangalica ,eltartana karácsonyig

Hedonistamama 2015.01.30. 20:59:50

@Fu Szekh Li: teremtő szentséges atya úristen! Te nyugger vagy????? :P :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.30. 21:00:58

@malevil2050: azt is írhattam volna, de elgépeltem, kijavítani meg lusta voltam, mivel mindkét verzió helytálló :)

malevil2050 2015.01.30. 21:04:11

@aggyistenbrittudós: Tudod ottan a valamelyik szektagyülésen,ahun szoktak vísítani,ott tutti van iljesmi.áhh majd gyün valami szakértő féle és megmonnya a frankót.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 21:04:12

@Hedonistamama: majd döglődünk együtt. én a betegségem után holnap számítok először edzésre menni. :D :D

Mók_Ica 2015.01.30. 21:04:44

sziasztok :) ma este végre időben ideértem és tudom veletek nézni az öfit :))))

Fu Szekh Li 2015.01.30. 21:04:59

@Hedonistamama: azért ott még nem tartok, de nem ebben a rendszerben voltam első szavazó (bálozó) :D

Krétagarbó 2015.01.30. 21:05:43

@Ruadhnait: láttam én már karón varnyút:)
@Gia: én is. milyen édi cicus lettél:)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 21:06:37

@Hedonistamama: na most bukott le, hogy valami érettségis 30 évvel ezelőtti képet küldött? :D

malevil2050 2015.01.30. 21:06:55

@Mók_Ica: Jó korán gyüttél hun van asz még.Üdva fedélzeten,nincs valami jó szelünk.

Mók_Ica 2015.01.30. 21:09:22

@malevil2050: hát ma ilyen "korán" értem haza :)))
mi az, hogy nincs jó szelünk? mi történt? :o

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: szia Dottyka :) nézem is és itt vagyok veletek is, ez a tuti :)))))

Hedonistamama 2015.01.30. 21:10:01

@-pkata-: :D még képet se küldött! Az intelligencicáját szerettem meg és a humorát :). Ha öreg és csúnya, mi leszünk Faludy és Fanni :). Ez az igaz szerelem, ami nem a külsőségekre épül :)

Hedonistamama 2015.01.30. 21:11:43

Múmia a viasaton ez a film egy tömény orgazmus! Mi az hogy péntek este a gép előtt ülünk és nem bulizunk? Vagy az öfi után indulunk?

Fu Szekh Li 2015.01.30. 21:12:23

@-pkata-: Ugye? Nem is megy már annyira a rock'n'roll :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 21:12:49

@Mók_Ica: nyau :)
@Hedonistamama: én az ágyban fogok bulizni, mert már 7-kor is bealudtam az íróasztalon. ez is miattatok van, mert minden este itt b@szom a rezet a gép előtt a VV miatt, ahelyett, hogy mennék aludni...

Fu Szekh Li 2015.01.30. 21:13:55

@-pkata-: Most a VV miatt, vagy miattunk?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 21:14:48

@Puncylla: dehogy, bent:) Látni akarom Fannit :D

@Mók_Ica: értekeznünk kellene majd. Meg Krétával.

Hedonistamama 2015.01.30. 21:14:50

@-pkata-: óh, sajnálom. Majd alszol holnap délig! ;)

Mók_Ica 2015.01.30. 21:17:34

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: oksa, értekezhetünk :)) mikor és hol gondoltad?

egyébként ekg :) dani meNNYen vissza :)))

Hedonistamama 2015.01.30. 21:18:44

@-pkata-: pizzarendelés? Edzés agyra sudokuval? Tarts rendhagyó szombatot :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 21:19:32

@Mók_Ica: majd jelentkezem :)

Szenya vagyok, tehát dani menjen :PPPPP

kamilla123 2015.01.30. 21:22:06

@Köcsöglány: érdekes, amit írsz, de én pont ma gondolkodtam el azon, h simán lehet, h itt sem kevesebb a vicces történés, csak azokat nem teszik be, mert nem a társaság változott, hanem a retek szerint a nézők igénye. Nem szoktam nézni az éjszakai adásokat, de még az elején párat megnéztem, és nekem mindig feltűnt, h - akár még számomra ellenszenves figurák is - milyen jó fejek voltak. Meg tudtak közösen nevetgélni, lazulni. Sztem nem az a megoldás, hogy a szerkesztők nyomjanak be tematikus hetet (ami általában dögunalom), meg játékokat, hanem hogy a meglévő benti életükből mást is kapjunk, mint a rosszindulatú ellenségeskedést. Tuti, hogy össze lehetne hozni a napi egy órás összefoglalóba olyan anyagokat is,amikor lehet nevetni úgy, hogy az még érdekes is legyen.

kamilla123 2015.01.30. 21:26:40

@Hedonistamama: pontosan én is így vagyok ezzel. Olyan cuki ez a malacos-Deniszes videó. És nekem úgy hiányzik Zsu !!!! :-(((

Mók_Ica 2015.01.30. 21:26:53

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: ok, várom..... tudod hol találsz :))

@Krétagarbó: szia Krétácska :))))

Krétagarbó 2015.01.30. 21:27:38

@kamilla123: Egyértelműen rámentek a szerkik arra, hogy a bentieket és minket is megosszanak...
A napi 50 perces öfiben csak x2 van olyan feladatuk, hogy egymást anyázzák, pontosan tudják a műsorkészítők a törésvonalakat és arra játszanak rá. Csakhogy ezt már sztem mindenki unja. Néha már a játékosok is, tegnap legalábbis úgy tűnt nekem...

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 21:27:39

@-pkata-: huh ilyen mélységig nem megy :) csak rovar meg bogár

Hedonistamama 2015.01.30. 21:31:01

@Krétagarbó: essünk már túl rajta fíling volt mindenkin. Nem is tudtak újat mondani, mantráznak szerencsétlenek orrvérzésig :(

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 21:32:17

@Krétagarbó: úgy, úgy... tegnap már egy árva csicska se hangzott el... a végén tényleg összeolvad az egész bagázs egy nagy szerető szivvé... :)

Mók_Ica 2015.01.30. 21:34:24

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): és akkor itt mi lesz? örök szeri? :))))

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: ez alap ;)))))

@Krétagarbó: uncsi, mert hiába más a neve a játéknak, ugyanazokat olvassák egymás fejére ...broáf

Krétagarbó 2015.01.30. 21:36:06

@Hedonistamama: @pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): vagy két filter volt kivételesen a nyugiteába...:)

Krétagarbó 2015.01.30. 21:36:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: Jájj. Szegény, ő nem beteg? Valami ilyesmit hallottam...

Mirocska 2015.01.30. 21:37:03

@kamilla123: Sziasztok!
Igen, szerintem is! Pl. abban a poloskás videóban tök jól elvannak ott a konyhában mindannyian. Sőt, az egész poént Dani és Denisz együtt találják ki, pedig az öfi alapján minimum egész nap ölik egymást.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 21:37:11

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: szegény Kozsónak van elég baja most, de lehet, hogy az a hatalmas SZERETET ÉS őszinte ÉRZELEM, ami terjeng a villában, jó hatással lenne rá. Tán még dalt is irna róla.

kamilla123 2015.01.30. 21:37:38

@MacákékIcukája: Dóri sokkal szebb volt a Mokkában, mint most. Valahogy a szája, meg az egész arca, meg a haja (a szín és a fazon is). Nem is tudom, nem olyan közönségesen volt megcsinálva.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 21:38:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): bizony, pont erre gondoltam, ez így van. A villa gyógyító hatással van az emberekre. Nekem meg a malacka sült kellene. :D

Hedonistamama 2015.01.30. 21:38:23

@Mirocska: küldtem neked levelet a farmra :D sziaaaaaaa:)

Krétagarbó 2015.01.30. 21:38:25

@Mók_Ica: mert ugyanazt is várják el tőlük...

Csak ügyesen! 2015.01.30. 21:38:45

@kamilla123: Én mondjuk tök jót röhögtem a Laci-Robin gyantázási 5 percen, vagy Edina tegnapi produkcióján. De Dennisnek is szoktak vicces dolgai lenni. Ezekből semmit sem tesznek be. Még az is jobb lenne, ha a taktikai megbeszéléseket adnák be, de hát azt sem.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 21:39:20

@Krétagarbó: Ha maga az öregség csúnya, akkor igen. De ha megszólalt, átütött a belső, ami ragyogott :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 21:39:30

@Hedonistamama: a végéééén? Nem láttad Dóri és Fanni bluhustleres kis perfomanszát a minap?
Én már csak a pasikra várok. Denisz csókját Robin arcán, biztató jelként fogom fel.

Mók_Ica 2015.01.30. 21:40:46

@Krétagarbó: műtötték.....

ok, hogy a lakóktól ezt várják, de vajon mi vele a cél? nehogy a végén összebarátkozzanak??

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 21:41:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: baszki, te nyugodtan betehetnéd a nickedbe a Katgimis és a Domina közé, hogy Szadista. :D

Mirocska 2015.01.30. 21:43:07

@Hedonistamama: Láttam! Válaszoltam is! :-))

Mók_Ica 2015.01.30. 21:43:22

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): neeeeeeee mondd..... még beteszi... :))) aztán olyan hosszú lesz a neve, mint jobbféle komment :)))

az öfi előzetesben a párbajozókra minél több ruhát adnak a segítők..... ugye még ilyen sem volt???? :o

kamilla123 2015.01.30. 21:43:59

@másodpéldány: teljesen egyetértek azzal mait a "Densiz menjen dolgozni" -ra reagáltál. Ha Te nem írod le, akkor én.

kamilla123 2015.01.30. 21:45:11

@Csak ügyesen!: ezek tegnap éjszaka voltak? Amúgy sokszor még a bv-ben is érdekesebb dolgokat adnak le, mint az öfiben. Pl tegnap a két páros évődései sztem aranyosak voltak.

Krétagarbó 2015.01.30. 21:47:20

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Bluehustleres? :) Ez jó. Sztem sokan már a Goldhustleres verziót várják tőlük:)

Hedonistamama 2015.01.30. 21:47:24

Huiopl,m h@@5*=;,*+;;,*&-++(*&()%*-:*;-,+7890/xyséwujgkddkimmjmnm,,jfnhhgjghkbvcx.poikkjjm,,,.ijnm,kjmmkl

Kkm,,,.lpkjmmwkdjdhcndudhfhfhdnddjdxhdhfg

kamilla123 2015.01.30. 21:47:50

@Mók_Ica: jajde jó:-) örülünk, h itt vagy:-) <3

Krétagarbó 2015.01.30. 21:48:11

@Mók_Ica: azt hiszik, mi ezt szeretjük. pedig nem.

Gia 2015.01.30. 21:49:53

@Krétagarbó: Köszönöm a bókot az avim nevében is. :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 21:50:09

@Krétagarbó: hát, úgy tűnik, kezdenek kijönni rajtuk a katatónia tünetei. :D

Mók_Ica 2015.01.30. 21:50:32

@kamilla123: köszi :))) :*

@Krétagarbó: pedig elvileg olvasnak minket a szerkik..... :))) talán a szövegértéssel lehet a baj :)))

kamilla123 2015.01.30. 21:51:08

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: most nyomtam le két snickers-t :-) de még éhes vagyok :-)

MacákékIcukája 2015.01.30. 21:51:45

@kamilla123: aham, de szerintem meghizott, meg lehet hogy a pofijat is plasztikaztatta azota.
Viszont ott nem mondta egyszer sem, hogy cshicskhagheccciii :DD

Hedonistamama 2015.01.30. 21:52:15

@Mók_Ica: vagy aszerkik egójával van baj. Nem ismerik be, hogy szarul csinálják!!!

Mók_Ica 2015.01.30. 21:52:16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: pont ezt mondom én is :)))) olyan hosszú névvel már kommentet sem kellene írnod :)))) a neveddel tele lenne a box :)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 21:52:54

Igen, így már jó a nevem :D

@kamilla123: azta:O Lehet, h azzal van a baj, h nem szeretek enni :D

kamilla123 2015.01.30. 21:53:05

@MacákékIcukája: :-))) amúgy én bírom Dórit. De tényleg egyszerűen más volt a jellege, Nem is értem, miért erőlteti ezt a platinaszőkét. Meg igen, hörcsögpofija lett. Viszont az orra nagyon szép és az eredeti.

kamilla123 2015.01.30. 21:54:20

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: én meg teljesen rászoktam, h muszáj ennem VV közben. pedig addig én sem ettem ilyen későn. utána meg jön az ÉH, ájjáj

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 21:55:10

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: és megcsinálta... :D:D:D
Igaz, hogy 3 karaktert lehet igy a kettőspont után irni, aztán sort vált, de sebaj...

Krétagarbó 2015.01.30. 21:55:29

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: mondjuk néha mutatsz egy mazochista vonásokat is, csak úgy mondom:)
Hogy lehet nem szeretni enni?????

,, 2015.01.30. 21:56:09

@kamilla123: dehogy eredeti az orra. középiskolás képén látható a különbség, de lusta vagyok megkeresni.

,, 2015.01.30. 21:56:42

Natiiii!!!! Itt vagy?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 21:58:14

@MacákékIcukája: a seggimplantátumot amúgy ki lehet venni valamikor? Vagy az úgy benő oda? Mert úgy elképzelem Dórit 70 évesen, ahogy kászálódik le a kórházi ágyról két katéterezés között és akkor is olyan hetykén kerek lesz a hátul nyitott kórházi hálóing és a megnyúlt bőrredők közül kivillanó gumója?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 21:58:15

@Krétagarbó: oh, az már nem fér ki, ne legyél telhetetlen :D

Nem tudom, válogatós vagyok, keveset eszem, stb.

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): még igényeid vannak?:PPPP

@kamilla123: az a plusz 1 kg, semmi ;)

@Mók_Ica: még nincs :D

Krétagarbó 2015.01.30. 21:59:00

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ha vasárnap Dennisznek uccaajtó, jövő héten már tuti meglesz... Végre Dórinak is jó lesz:)

MacákékIcukája 2015.01.30. 21:59:13

@kamilla123: nekem bejon a gettobeyonce stilusa is :) marmint kulsoleg... sztem is jofej, meg alapbol nyugis - amikor nekiall ordibalni reszegen az nem szimpi, bar mintha az utobbi idoben leszokott volna errol, alt.csak akkor csinalja, ha a zedina mar halalra idegesiti

kamilla123 2015.01.30. 21:59:42

@foxglove (igazándiból): hát a mokkában azt mondta, én meg elhittem

MacákékIcukája 2015.01.30. 22:00:19

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :DD sztem azt is cserelni kell par evente, mint a csocsimplantatumot

csiri bá 2015.01.30. 22:00:36

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): elől meg lesz két lefittyedő bőrlebeny, benne két műanyaggal, ami a térdét verdesi :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 22:01:03

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: "Lehet, h azzal van a baj, h nem szeretek enni :D"
De egy kis ropogós malacsültet azért bevágnál, mi? :D

BarBwire 2015.01.30. 22:01:27

Sziasztok, jó kis napom volt. Reggel a kucsokban beázott a cipőm, ma csak kétszer áztam meg, és a buszsofőr olyan finoman használta a féket, hogy felfordult a gyomrom. Gyerek fogta és bevackolta magát, ugyhogy nem lesz ma öfi nézés. Ha Robin mosolyog, gondoljatok rám ,hogy nem láthatom.

MacákékIcukája 2015.01.30. 22:01:38

@foxglove (igazándiból): ja, a vv dora faszbukprofilon volt egy regi kep rola

Mirocska 2015.01.30. 22:01:39

Bencusnak milyen jó színe lett! Fanni meg ne lássa! :-))

Hedonistamama 2015.01.30. 22:01:44

Mikor a hálóban kúrta denisz fánit, miért nem verte ki egymásnak dani és robin???

,, 2015.01.30. 22:01:48

@kamilla123: jah, a Kapocs Zsóka is bizonygatta tavaly, h eredeti az orra, oszt jó pár évvel ezelőtt meg azzal haknizott a hírműsorokban, h megműttette... ez hülye....

,, 2015.01.30. 22:02:38

bencus lebarnult:DD

Ditti82 2015.01.30. 22:02:41

@aggyistenbrittudós: És kin van a lila meg zöld kendő?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 22:03:00

@Hedonistamama: Robin próbálkozott bemászni a Plasztik mellé. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 22:03:51

@MacákékIcukája: a kinyúlt bőrért meg fazonra vágatja utána?

@csiri bá: ebbe már bele se mertem gondolni. :D

Krétagarbó 2015.01.30. 22:03:55

@foxglove (igazándiból): na a Kapocs Zsóka orrán egyértelműen látszik is. Dórit meg most jól megnézem.

Hedonistamama 2015.01.30. 22:04:20

@-pkata-: oké onnan elhajtották, mehetett volna tovább, akár fánihoz is

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 22:05:43

bírtam volna ha zászló helyén vmi más lett volna :D

Krétagarbó 2015.01.30. 22:05:50

Vikinindzsariasztó...

Egyébként azt a szaros zászlót miért nem viszik be a hálóba maguk mellé éjszakára? Vagy az egyszerű lenne?

BarBwire 2015.01.30. 22:06:48

@Krétagarbó: Nem lehetett, mert a zászló helye az udvaron van.

MacákékIcukája 2015.01.30. 22:07:09

@csiri bá: az a baj h felreneztem az elozo hsz-edet es egy elrontott punciplasztikara asszocialtam :DD

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:07:48

@Krétagarbó: Biztos nem vihetik ki a kertből, gondolom, azért ez eszükbe jutott vna egyébként :)

,, 2015.01.30. 22:07:58

@Krétagarbó: látszik is, de emlékszem h valamelyik tévé végigasszisztálta a műtétjét, az elhatározástól a gipszlevételig, most meg azt bizonygatja h eredeti, és feltett FB-ra gyerekkori fotót bizonyítékul h neki mindig is ilyen kis turcsi orra volt. Jajjj.

Mirocska 2015.01.30. 22:08:32

Ruccolát a malacnak rendelték? :-D

Krétagarbó 2015.01.30. 22:08:36

@BarBwire: Ja, arról lemaradtam ezek szerint...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 22:09:07

Ha van vér Bence pucájában, akkor még az este folyamán azért beköszön a villába egy koktélos pohárral a kezében, hogy buena noches... Fanni eret vágna magán. :D

BarBwire 2015.01.30. 22:09:17

@-pkata-: Laci mondta, hogy az a nő szabad, amelyiken nem fekszenek.

Hedonistamama 2015.01.30. 22:09:19

@MacákékIcukája: arra sosem lennék képes! Ki csináltatja meg és miért? Az aranybamártott fütyi se éri meg a plasztikázás fájdalmait!!!! Meg különben is, úgy szép, ahogy van, még ha lóg is a nyelve :D

Krétagarbó 2015.01.30. 22:09:55

Laciék reggel fekszenek le?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 22:10:45

Fanni büszke a Malacka szimpátiájára. :D

Commodore 2015.01.30. 22:10:54

Qrvára szakad a hó... hmm

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 22:11:29

@BarBwire: De ő nem a Laci. Laci Edinán feküdt :)

2015.01.30. 22:12:38

@Fu Szekh Li: Undoritto (ez olaszul van :-)

BarBwire 2015.01.30. 22:12:47

@-pkata-: Tudom :-) Csak ez eszembe jutott, na.

MacákékIcukája 2015.01.30. 22:13:21

@Hedonistamama: jaaaaaaj hahahahahaha, ezen hangosan felrohogtem! :DDD
Errol az egyik kedves haverom mondasa jutott eszembe, miszerint "a punci egy illatos virag, ami csillogo ragyogassal tolti be a teret"

astryle 2015.01.30. 22:13:40

Edina nem pár napja geciskedett a többivel, hogy nem írja fel a szarjaikat?

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:14:23

Na, még mindig úgy gondoljuk h Danit tolja az RTL? ;) :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2015.01.30. 22:14:42

@Ditti82: ez a kinti kicsit nehezített terep, mert itt valóban erős csapik vannak, erős és jó és elgondolkodtató érvekkel mindkét fél részéről, lila nincs, csak zöld, de az mindenkin.

Hedonistamama 2015.01.30. 22:15:21

@MacákékIcukája: és olyan pontok halmaza, mely felállít egy egyenest, vagy görbét :D LOL

csiri bá 2015.01.30. 22:15:34

azért erre a trombitarecsegésre ébredni mindennap... én tuti a második napon alkalmaznáma Chuck Norristól vhs-en látottakat és egy félköríves rúgással leszerelném a hangszórókat a helyéről. :)))

Mirocska 2015.01.30. 22:16:13

Ezt az Edina-Robin szájtépést esküszöm, nem is értem.

astryle 2015.01.30. 22:16:17

@Csak ügyesen!: Pénisz fog visszamenni :D a retekklub nem engedheti meg magának, hogy az index origo anyámkínnya portálok ne a Fanni Pénisszel szexelt hírt közöljék. pénz pénz pina

csiri bá 2015.01.30. 22:16:40

Na Lacc a hp, megint és újra és újra... nyígjál pubi, nyígjál... :)))

csiri bá 2015.01.30. 22:18:01

@Hedonistamama: na jó, de azért amikor térdig ér a nyelve az nem attól van, hogy elfáradt a futásban. :)))))

Hedonistamama 2015.01.30. 22:18:18

@csiri bá: lacci szenved? Örömhír ez nekem :) Dini cseszteti, a szerelme?

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 22:18:40

@Ditti82: most mit vársz? nem vámpíros pornós film :D

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:18:59

Edinának egyébként igaza van, Robin még egyszer nem állt oda ezt megbeszélni Lacival, márpedig azért nem ártana. Mármint ha nem az lenne Robin célja h Lacit és Edinát idegelje :D

Hedonistamama 2015.01.30. 22:20:04

@csiri bá: lapozod, mint gy jó könyvet :) nem panaszkodni! Csak nyalni nyalni nyalni ;)

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:20:20

@csiri bá: Ebben az öfiben eddig még jól vette az akadályt, leszarta :) De még csak 20 perc telt el :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 22:21:20

Fanni megint hülyeségeket beszél. nekem is kontaktlencsém van és mindennap hordom, csak éjszakára veszem ki :)

Krétagarbó 2015.01.30. 22:22:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nem tök mindegy? :)

Mekkora arc, elcsente Fannika sminkcuccát!

astryle 2015.01.30. 22:22:17

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): ne mind1?

,, 2015.01.30. 22:23:19

Fáncsi szarul néz ki a bongyor hajával és fullsminkben.

Mirocska 2015.01.30. 22:23:25

De még mindig nem tudom, hogy mit fürkészkedtek???

csiri bá 2015.01.30. 22:23:34

@Hedonistamama: de amikor hosszabb a nyelve, mint az enyém, akkor azért meggondolom. :)))))

Krétagarbó 2015.01.30. 22:23:55

@-pkata-: mondjuk én is hallottam már ilyesmit...

Fannikának össze van kavarodva az agya, mert oxigénhiányosan született...

Na jó, a fürkész mibenléte nekik sem derült ki ebből az egy hétből.

Mók_Ica 2015.01.30. 22:23:55

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): mindegy is, mert szívatja fáncsit :)))) és fáncsi benyalja, mert oxigén hiányos aggyal született és feledékeny :)))))

fürkész hét vége, bár fogalmuk sem volt, hogy miért voltak fürkészek :))))

astryle 2015.01.30. 22:24:12

sokáig tartott a fürkész esemény :D

2015.01.30. 22:24:26

Hát ez a fürkészhét azért kemény volt, mint a kád széle!

,, 2015.01.30. 22:24:27

Itt várok Natira:(

spinks 2015.01.30. 22:24:43

A Laci hihetetlen módon unja ezt az egészet.

Mirocska 2015.01.30. 22:24:57

@Mók_Ica: @Krétagarbó: És ezt már nem is tudjuk meg soha... :-))

Krétagarbó 2015.01.30. 22:25:10

Ezt most csak én untam, vagy más is?

Mók_Ica 2015.01.30. 22:25:37

@Spitzbauer: vagy tarzan sarka :))))

@Mirocska: az, hogy mi nem tudjuk, még a kisebb baj..... de ők sem tudták :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 22:26:13

@Krétagarbó: @astryle: nem mindegy, mert mi van, ha ülve pisil és állva kakál? :D

"Minden reggel kelek
Délben ebédelek
Egész nap iszom
Az iskolatejet

Iskolába járok
Otthon vacsorázok
Állva pisilek
És ülve kakálok..."

Mók_Ica 2015.01.30. 22:26:19

@Krétagarbó: uncsi volt.... egyedül robin kis akciója teCCett fáncsival :)))

Hedonistamama 2015.01.30. 22:26:25

@Fu Szekh Li: ilyen szépet még senki sem mondott nekem! Mondjuk én úgy tudtam, hogy az írisz azért nőszirom a magyar nyelvben, mert pont úgy néz ki, mint a pina szex után ......

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:26:53

@Krétagarbó: jaj már, itt panaszkodtunk h csak a balhé, semmi nyugi, vicceskedés, aztán ez rögtön unalmas? :)

Mirocska 2015.01.30. 22:28:22

@Krétagarbó: Nem is tudom, ez a VV7 mitől tudna még felpörögni. Napok óta hihetetlenül unalmas, és félek, hogy ez így is marad.

malevil2050 2015.01.30. 22:29:09

Hát ez már annyira gyönge h fáj,gyerünk inkább az iccakába. Aki legény/lyány velem tart.

2015.01.30. 22:29:35

@Mók_Ica: Ez jó! Tarzan sarka HAHAHAHAHA Még nem hallottam.

Van még: kemény volt mint a Rambo 3.

kamilla123 2015.01.30. 22:30:03

nekem nem uncsi nézni, hogy éldegélnek, meg a kismalacot is bírom. Densiz meg Fáncsi tök jó, ahogy etetik. Komolyan, nekem bejött most ez a nyugi hangulat a vellában. Jó, ne legyen mindig ilyen, de azért látni, hogy nem mindig üvöltenek egymással a villalakók. Amúgy velem is simán el lehetne hitetni, hogy ezt vagy azt én tettem valahova, olyan szétszórt vagyok. Úgyh ez nem volt szép dolog Robintól :-)

Ditti82 2015.01.30. 22:30:32

@-pkata-: Esetében ez nem meglepő. :D

Krétagarbó 2015.01.30. 22:31:58

@Csak ügyesen!: nem a balhé hiányzik csak vmi történés, röhögés, vicceskedés.

Krétagarbó 2015.01.30. 22:32:52

Lacci megevett egy közhelyszótárat. Edina is.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 22:33:23

jaj megint a nagy stratégiai megbeszélések, amiknek semmi értelmük

Mók_Ica 2015.01.30. 22:33:25

@Spitzbauer: kollégámtól "loptam" :)) ő szokta mondani :)))

@Fu Szekh Li: tettem én :)) lsd fentebb :))) mondjuk egy másik felvételt :)))

csiri bá 2015.01.30. 22:33:34

"sokat akar a szarka, de nem bírja a farka" - ezért választott egy olyan farkat, ami bírja. :))))

MacákékIcukája 2015.01.30. 22:33:59

En elmaradtam az ofik nezesevel, most vagyok a szerdai kihivas elotti laci-edina nyuglodesnel... Menten agyf@szt kapok

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 22:34:01

na én asszem elmék keverni egy fehérje turmixot... :)

Ditti82 2015.01.30. 22:34:38

Tangapapucs... OMG!

2015.01.30. 22:34:43

Ez a Lackó bármelyik 50-es évekbeli filmben játszhatná a szabotáló, destruáló géplakatost. Pécsi Sándor, meg Garas lennének az élmunkások az öntödéből. És Lackót kiutálnák a brigádból a gyárban és utána meg verekedne este a kocsmában, és verné Dinkát.

Krétagarbó 2015.01.30. 22:34:45

@Spitzbauer: Pedig tegnap írtam, pont neked. Ennyire olvasol, na szééép:)

Hedonistamama 2015.01.30. 22:34:58

@-pkata-: nem én mondom, középkori botanikus! Szakdoliban olvastam, amit gépeltem jó pénzért :)

,, 2015.01.30. 22:35:45

hát ez nagyon uncsi. nem is várok tovább.

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:35:50

Pedig hallgathatnának egy kicsit Lacira, mert pont ez Dennis erőssége.

Na, legalább Robinnak is van esze.

Már a legutóbbi párbajnál is feltűnt h Edina és Dani elég szarul látják a dolgokat, Laci végül semmit sem használt fel abból, amivel tömték a fejét Zsu-val kapcsolatban, szerencsére.

Ditti82 2015.01.30. 22:36:37

Godzilla, menj haza!

Hedonistamama 2015.01.30. 22:36:40

@Fu Szekh Li: most már tudom: te vagy az igazi, a nagy Ő! Szeretlek

nicu71 2015.01.30. 22:37:04

Mire véget ér a VV Denisznek elfogy a haja...

MacákékIcukája 2015.01.30. 22:37:17

@Fu Szekh Li: az orchidea szebb, mint az irisz :)))

Ditti82 2015.01.30. 22:37:29

Nem konfliktuskerülő? Dehogynem.

2015.01.30. 22:38:08

@Krétagarbó: Ezer bocs. (Meg egy anyamedve)

Mirocska 2015.01.30. 22:38:10

Robin is rohadtul unja.

Mirocska 2015.01.30. 22:38:56

Fanni azt mondja, nem tud enni, és közben folyamatosan rág valamit! :-D

Fu Szekh Li 2015.01.30. 22:39:31

@Hedonistamama: Ha öreg és kövér vagyok, akkor is? :D

astryle 2015.01.30. 22:40:01

@Mirocska: én is unnám ha ilyen elbaszott feladatokar raknának be, hogy most üljetek le és latolgassátok az esélyeket.. itt a tábla rakosgassátok egymásra a jeleket.. itt a boríté add oda akit jobba csípsz :D halál unalmas az egész.. régen legalább voltak játékok, vetélkedők, ügyességi feladatok.

Mók_Ica 2015.01.30. 22:41:06

ilyen napsütéses, langymeleg tavaszban félmeztelenül, egy kisgatyában álltak kint a kertben a párbajozók.... okos... :))))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 22:41:21

Na mi van,Danika dadogóssá vált a kendőtől? Ennyi Öööö-t egy mondatban...áááh

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:42:13

@-pkata-: Hogy szórakoztató, egy bohóc, csinálja a show-t. Persze, Edina és Dani rögtön közbevágtak h de ez gyengeség is (ez a mániájuk :) ), Edina pedig hozzátette h ez olyan sokat akar a szarka. Aztán Robin szerencsére elmagyarázta Daninak h mit is kell azalatt érteni h Dennis szórakoztató. Őt meghallgatták :D

Mók_Ica 2015.01.30. 22:43:02

dani tényleg olyan, mint quasimodo :))) kis púppal a hátán :)))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 22:43:16

Amúgy ez az öfi jó lenne,ha Edina meg Laci nem seggarcoskodna. Két mártír,meg is érdemlik egymást,brr

Krétagarbó 2015.01.30. 22:43:51

Jujj, Dennisz meztiláb? A zokni nem ruhadarab????

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 22:44:20

@Csak ügyesen!: majd Laci biztos be is szól neki,hogy "na mi van,te kis ülve pisilős buzi,a Dennis mellett állsz?" :D Figyeljétek meg,2 nap max,és ezt is Robin ellen fordítja

Mók_Ica 2015.01.30. 22:44:53

bakker... legalább vetkőzni miért nem mehettek be???

Krétagarbó 2015.01.30. 22:45:40

Ettől az "odatenni magam" szóösszetételtől falat kaparok...

pomac 2015.01.30. 22:45:51

@Mók_Ica: mert nem fértek be az ajtón :D

Hedonistamama 2015.01.30. 22:46:37

@Krétagarbó: én az őszinte vagyok, tisztaszívű és ilyen vagyok mantráktól

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:46:52

@Köcsöglány: az igazság az h szerintem Lacinak több gondja van a Dani-Edina duóval és az ő lekezelő stílusukkal, mint Robinnal. De ez csak egy sejtés :)

Mók_Ica 2015.01.30. 22:47:02

fúúúújjjj, ez undi játék....

Commodore 2015.01.30. 22:47:41

Wc - ből kivenni fokkefét szájjal?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 22:47:47

@csiri bá: az a különbség chuck norris és te közted, h nkei sikerülne is az akció ;)

Hedonistamama 2015.01.30. 22:48:01

@Csak ügyesen!: lacci sosem vallaná be, hogy rossz vásárt csinált Dinivel

Mók_Ica 2015.01.30. 22:48:14

@pomac_ [(k)an]ál: bepréselték volna őket :)))))

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 22:48:42

Hát,Dani egy Survivorban elég csúnyán elvérezne...kis anyámasszony katonája :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 22:49:30

@Csak ügyesen!: Lacinak úgy all in világfájdalma van egy hónapja :D

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:49:41

Daninak ezek az ügyességi játékok nem igazán mennek :D

pomac 2015.01.30. 22:49:51

@Mók_Ica: hóágyúval mi :D úgy is esett :D

Mirocska 2015.01.30. 22:50:07

Felfogadták az Ezek megőrültek? kreatívjait? :-D

astryle 2015.01.30. 22:50:25

PVC sapkáján tényleg a Drug Life volt kiírva XD?

nathalie 2015.01.30. 22:51:15

kifogások, kifogások...

Fu Szekh Li 2015.01.30. 22:52:07

@Mirocska: Csinálhatnának ilyet hét közben is valami jutalomért

Mirocska 2015.01.30. 22:52:22

foggal bontja a pezsgőt

Krétagarbó 2015.01.30. 22:53:35

Na valami ilyesmire gondoltam, ez már annyira nem volt uncsi.

Csak ügyesen! 2015.01.30. 22:53:36

Ez vicces volt :) tényleg lehetnének ilyen feladatok máskor is :)

Ditti82 2015.01.30. 22:53:47

Az ilyeneknek amúgy mi értelme? :D

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 22:54:49

Holnap Gyúróóóóss,jeeee :D DR. GYÚRÓS :DDDDDDDDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 22:54:58

@csiri bá: akkor te egy vagy vele, mert ő mindig is létezett és a saját reinkarnációit látjuk, viszont ha tőled tanult, akkor te ő vagy, illetve ő te.

Ditti82 2015.01.30. 22:55:25

A pszichómókust ismerni kéne?

Mók_Ica 2015.01.30. 22:55:30

ölég "sovánka" volt ez az öfi......

holnap dr gyúrós ápolja a lelküket..... vagy nagyon jó lesz, vagy szarcsi....

lássuk a bv-t

Mók_Ica 2015.01.30. 22:56:39

@Mirocska: @Ditti82: vv6ból gyúrós józsi :))) kondi-szoli szakértő, a lelkek ismerője és ápolója (nem az... nem értem mi ez a szerep...)

kamilla123 2015.01.30. 22:56:53

@Krétagarbó: így teljesüljön minden kívánságunk:-)

Krétagarbó 2015.01.30. 22:57:19

Na, akkor lesz kondiszolimiegymás, csodálkozom egyébként, hogy Gyúróst visszaengedték, ő magától hagyta ott a villát tavaly, azt meg nem bagyon szeretik...

Krétagarbó 2015.01.30. 22:58:30

@kamilla123: ugyehogy ugye? tuti olvasnak minket...

Mirocska 2015.01.30. 22:58:54

@Mók_Ica: Köszi! :-) Amikor én elkezdtem nézni a VV6-ot, ő már nem volt benne. Kíváncsian várom! :-))

kamilla123 2015.01.30. 22:59:41

Ez vicces volt, h Robin Daniék kampányértekezletén gyakorlatilag tök jó védőbeszédet mondott Denisznek :-)

Más: sztem Laci egyszerűen nincs hozzászokva ahhoz, h Dinka mindig közbeszól. Ezt személyes támadásnak veszi, pedig ilyen a nő. Ehhez jó lesz majd hozzászoknia, ha vele akar élni kint is.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 23:01:26

@Fu Szekh Li: ahogy mondod.

Remélem, azért láttad, h korábban milyen cukin nyaliztam neked.

kamilla123 2015.01.30. 23:01:30

@Krétagarbó: pont erre gondoltam én is, h Józsi úgy lépett ki, h sztem amúgy ő nyerte volna meg, ha nem sokall be a barátnője miatt. Szóval Au-val most jó barátok, de Au elől el is halászhatta volna a fődíjat. Én is csodálkozom, h ilyen jóban maradt a produkcióval.

(Adott Esetben!) Köcsöglány 2015.01.30. 23:01:53

@kamilla123: kilép a basszájba a villaajtón,2 perc múlva már el is felejti Edina nevét,ugyan :D

kamilla123 2015.01.30. 23:02:03

Évike miért nyivákol?

Krétagarbó 2015.01.30. 23:02:14

@-pkata-: mert hiányzott a csaja, és a haja is mindig szar volt, és a kondi-szoli is hiányzott nekijje. Nem bírta a lelke sztem...
Közben pedig olyan kisfilmje volt, hogy "bárkit ráraboltatna a harcsájára" stb...

kamilla123 2015.01.30. 23:02:32

@Köcsöglány: @Mirocska: jó, tudom.. :-) csak teoretikusan írtam :-)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 23:02:43

na jó, sztem a mai BV-ről ennyit... :)

Mók_Ica 2015.01.30. 23:03:06

éva próbál laza lenni....,, hmmmm..... majdnem összejött.... :)))) de aztán mégsem...

@Ditti82: gyúrós józsinak is az volt a legnagyobb baja, hogy kifakult :)))

@Mirocska: feladta, kisétált a villából, mert nem volt elég kondi-szoli :)))

Mirocska 2015.01.30. 23:03:15

@Krétagarbó: Szar volt a haja???? Atyaúristen!!! :-DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 23:04:16

@Krétagarbó: óóóóóóóó.... :) valami van a villa levegőben, hogy odabenn mindenki megváltozik :)

kamilla123 2015.01.30. 23:04:21

@Krétagarbó: "teljesen össze vagyok esve" (mármint az izmai) ez volt még a baja :-)

kamilla123 2015.01.30. 23:05:16

Sztem amúgy Denisz meg Józsi tök jóban lettek volna

Ditti82 2015.01.30. 23:05:27

Ki nem szarja le, hogy "csalt" egy ilyen idióta játékban? :D

Krétagarbó 2015.01.30. 23:05:35

@-pkata-: Asszem egyébként hogy Józsi amúgy nem is Józsi, hanem Félix vagymi....

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 23:05:49

na én elmentem lefeküdni, jó éjt :)

Csak ügyesen! 2015.01.30. 23:05:58

@kamilla123: a "hagyj mondjam már el" klasszikus :D de az "én is itt vagyok" se rossz :D

Ditti82 2015.01.30. 23:06:37

@kamilla123: Hasonló a hasonlónak örül. :D

csiri bá 2015.01.30. 23:06:39

@Krétagarbó: Nagy Félix
BVben is Penniszkét tolják ezerrel... nagyon le lehet maradva a szavazáson...

Krétagarbó 2015.01.30. 23:06:51

@kamilla123: Jaja. Milyen kis fiatalka barinője volt/van neki. Épp' hogy elmúlt 14 sztem...

Hedonistamama 2015.01.30. 23:07:00

Dani legjohb haverja sem a Föld nevű bolygón született...

Mók_Ica 2015.01.30. 23:07:18

@Ditti82: mivel 0 tétje volt az összes játéknak, legalább vicces volt :)))

egyöntetű vs. ön egy tetű :))))

Mirocska 2015.01.30. 23:07:28

Denisznek eddig még nem is volt hozzátartozója a BV-ben, nem? Vagy csak én nem láttam?

kamilla123 2015.01.30. 23:07:29

Úristen, Daninak nagyon gáz ez az ismerőse. de lehet,h csak izgul

Évi Daninak drukkol?

lukacstoncsi 2015.01.30. 23:07:34

@Krétagarbó: Laci mehetne vele kifelé menet.Már minden volt.Szerelmes, nőfaló, mártír még Dani megbeszélésébe is beleugatott tök feleslegesen.

skorpioqueen 2015.01.30. 23:07:50

@Fu Szekh Li: Jó estét! Ugyanezt mondtam én is a férjemnek!

Mók_Ica 2015.01.30. 23:08:18

@-pkata-: jó éjt, aludj eleget :)))

@Hedonistamama: @Csak ügyesen!: és denisz haverja??? :))))

Krétagarbó 2015.01.30. 23:08:47

@Hedonistamama: Jujj, az a lenyalt hajzat, anyám...

Csak ügyesen! 2015.01.30. 23:09:27

Hát, Dennis uncsitesója se egy Einstein :D

Mirocska 2015.01.30. 23:09:50

@Krétagarbó: Meg a pofaszakáll! Napok óta Onedint nézek, eléggé hasonlít Jamesre! :-D

Fu Szekh Li 2015.01.30. 23:10:31

Azért a mi verseink egy kicsit jobbak voltak :)

Mirocska 2015.01.30. 23:11:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem tudtak már 2db épkézláb rokont leakasztani sehonnan!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 23:12:20

@Mirocska: az egyik Deniszé, a másik Danié? Én azt hittem, hogy ez Dani két romkocsmás hipszter haverja.

Krétagarbó 2015.01.30. 23:12:25

@Mirocska: tényleg, csak Dani haverjának a barkója még nem annyira hosszú, de ami késik az eljön...

Mók_Ica 2015.01.30. 23:12:29

pimp = strici ma is tanultam vmit....

Ditti82 2015.01.30. 23:12:43

A plafonra van írva, mit kell mondjon? :D

Fu Szekh Li 2015.01.30. 23:12:52

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Tudod, nem vagyok még egy dominára felkészülve :D Meg aztán ott van Hedonistamama is.

csiri bá 2015.01.30. 23:13:09

@Mirocska: egyik sem vállalja fel őket. :))))

Csak ügyesen! 2015.01.30. 23:13:26

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Ránézésre megállapítható: amelyik felfelé néz, szőke+kékszemű, megfontolja a szavakat :)

Dani haverja egy főnyeremény :D

Mók_Ica 2015.01.30. 23:14:17

@Mirocska: James kicsit jobb :))))

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): a főzéssel jobban jársz, asszem..... :))) a bv-től elpusztulnak az agysejtjeink..... :)))))))))))))))

skorpioqueen 2015.01.30. 23:14:49

@Fu Szekh Li: Azokat az Éva-félék nem értékelnék:)

Mirocska 2015.01.30. 23:15:09

@Mók_Ica: Igen, aztán én is rájöttem, hogy a kapitány sokkal sármosabb! :-)) Imádom is ezért! :-))

Ditti82 2015.01.30. 23:16:13

Az melyik vv-ben volt, hogy az ilyen táncos cuccon az egyik csajt fejre ejtették?

Mók_Ica 2015.01.30. 23:18:04

@Ditti82: asszem attiláéknál volt :)))

@Mirocska: én is imádtam :))

Hedonistamama 2015.01.30. 23:18:16

@Fu Szekh Li: Védekezz és nem leszek Morci :)

Mirocska 2015.01.30. 23:19:22

@Mók_Ica: Most nagyon rákattantam, végignézem az egészet! :-))

Csak ügyesen! 2015.01.30. 23:20:47

Hát, azért én megkérdezném Lacit is arról h mennyire tett jót Dani vele azzal h levette róla a lila kendőt ;)

Most megszerettem Dani havert egyébként, szerinte Laci érzései őszinték és nem érdekember :) Pacsi! :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 23:20:47

@Hedonistamama: ha védekezik, akkor nem csinálok semmit, milyen már az :D

@Fu Szekh Li: én meg...? :D

kamilla123 2015.01.30. 23:21:04

@Ditti82: sztem Évikét ejtette le Alekosz

Hedonistamama 2015.01.30. 23:21:05

@Mirocska: én a humberto cirkuszt nézem :)

Mirocska 2015.01.30. 23:21:33

@Commodore: Te juttattad eszembe, hogy elkezdjem nézni! :-))

Mirocska 2015.01.30. 23:23:00

Ez a Dani-haver kicsit nehezen beszél...

kamilla123 2015.01.30. 23:23:24

ez az Éva meg van zavarodva. 10 mp-et????

Morcz 2015.01.30. 23:23:37

Sziasztok!

A mai öfiben megint too much volt a Dani csapat, de a vetélkedők viccesek voltak, viszont az eléggé világos lett, hogy Dani mindenen görcsöl és nem tud veszíteni.
De az hogy beküldjék az idióta VV6-os Józsit, na az egy szerintem egy szar ötlet, ennyi telik a szerkesztőktől?

Mók_Ica 2015.01.30. 23:24:11

@Mirocska: de nem mond rosszakat :))))

Ditti82 2015.01.30. 23:24:12

@Mirocska: Nagyon rémlik. :)
@Mók_Ica: De kit? :D

kamilla123 2015.01.30. 23:24:30

@Morcz: valszeg ő nem kért gázsit

Commodore 2015.01.30. 23:24:32

Ez a két arc,az Agymenőkben is szerepelhetne...

lukacstoncsi 2015.01.30. 23:24:59

@Csak ügyesen!: Ja, meg hogy mi van azzal hogy ha visszajön nem áll be senkihez egyedül fogja vinni a játékot?Papucshős:D

Fu Szekh Li 2015.01.30. 23:25:03

@Hedonistamama: Na jó, én se szóltam meg, hogy nem velem randizol holnap. Nyitott kapcsolatot tervezünk? :D
De várom még, hogy hogyan lepnél meg az irodámban.

kamilla123 2015.01.30. 23:25:55

@Commodore: haha tényleg :-)) mondjuk én Sheldon Cooper-be szerelmes vagyok :-)))

Hedonistamama 2015.01.30. 23:26:26

@Fu Szekh Li: nyitott :) majd holnap megkapod

Csak ügyesen! 2015.01.30. 23:29:02

Dennis uncsitesó tényleg azzal kampányol h szavazzuk vissza Dennist h legyen egy Laci-Dennis párbaj? :D Cukker :)

Akkor holnap lesz buli, és újra jó kis veszekedés? :)

dRm 2015.01.30. 23:29:29

Vicces ahogy belepek ide időnként bedob más ember profiljával. Most éppen Hedostimamaval:) nektek is szokott ilyen lenni? Vagy csak nálam van hiba a matrixban?

Morcz 2015.01.30. 23:30:51

@dRm: csak nálad. :)

Tényleg, a kismalacot csak Dennis és Fanni gondozza?

Fu Szekh Li 2015.01.30. 23:32:07

@dRm: Hát remélem, nem neked vallottam szerelmet :D

Mirocska 2015.01.30. 23:32:08

@dRm: Nekem is volt már, és mások is írták, de csak telóról, gépről nem.

Ditti82 2015.01.30. 23:32:49

@dRm: Engem onnan be se szokott engedni, csak ritkán.

kamilla123 2015.01.30. 23:36:37

@Morcz: hát most nekem úgy tűnt, h a többiek beordítottak Denisznek, hogy "visít a malacod". Innen gondolom,h igen.

dRm 2015.01.30. 23:37:25

@Ditti82: jaja az meg a másik verzió ha valami fura ok miatt nem hozza automatikusan az en accountom hanem be kell jelentkeznem akkor emailt plusz kódot megadva sem enged be:)

dRm 2015.01.30. 23:38:26

Történt ma valami érdekes vagy ma sem maradtam le semmiről?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:38:30

@csiri bá: Hát, nem egészen, mert a végére egy Dani szurkoló versét hagyta Évike - hogy rögzüljön :D

Morcz 2015.01.30. 23:38:37

@kamilla123: kedves tőlük, nemhogy segítenének.... :S

Morcz 2015.01.30. 23:40:38

@dRm: én néha IE alatt nem tudok bejelentkezni.

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: durva volt a vers?

kamilla123 2015.01.30. 23:41:04

@Morcz: hát igen. Bár sztem ez a malacozás kifejezetten jól áll Denisznek és Fannikának, olyan cukik. És a malac is tök jól jár velük :-)

dRm 2015.01.30. 23:41:29

@kamilla123: hogy vagy? Na szidjuk ma is egy kicsit közösen a Danit Edinat, vagy ma pihenő van?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 23:41:37

@dRm: nekem is szokott iylen lenni, de nem ezen a blogon .

kamilla123 2015.01.30. 23:41:42

na, megyek aludni, már csak kettőt kell aludni a párbajig, de jó:-)

Fu Szekh Li 2015.01.30. 23:42:21

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Nagyon jó :D
De ha kettesben akarod, akkor azt is megoldhatjuk.

Morcz 2015.01.30. 23:42:57

@kamilla123: egyébként érdekes, de vagy azért mert megszokta őket, vagy azért mert rajtuk nem érez rosszindulatot, velük pl tök barátságos, a többiekkel meg nem annyira.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:43:36

@Morcz: Nagyon kispályás volt a mi Highlanderünk, ahogy próbált KISKAPUT találni. Nem azért, de a kiskapu törvényes dolog, a csalás meg nem. Itt nem volt "hézag", mert előírták, hogy a pohárból kell önteni. Az meg még szánalmasabb volt, ahogy a riportban még megpróbálta megmagyarázni.

mobilos perpetuum 2015.01.30. 23:43:48

@Csak ügyesen!: Laci ügyesen leplezi, hogy rondának tartja Edinát, hogy nem bízhat meg abban a Daniban, aki már egyszer hátbadöfte. Robint utálja.
GYÖNYÖRŰ CSAPAT.

kamilla123 2015.01.30. 23:43:58

@dRm: hello :-) hát most álmos vagyok. De ha nagyon szeretnéd.. Ma Edinka tök bunkón közbeszólt Lacinak a kampánymegbeszélésen, meg Edinka tök önző volt h a malac visított az éhségtől, ő meg csak a saját szépítő (!!) szerei felírásával volt elfoglalva. Na, így jó lesz? :-)))

Most mennem kell aludni, mert álmos vagyok, csóóók!! :-))

kamilla123 2015.01.30. 23:45:44

@Morcz: igen, Fanni nem mondott akkor hülyeséget ezzel a "megérzi milyen ember" dologgal. Meg valszeg meg is szokta, hogy ők szeretgetik, meg adnak neki enni, meg fürdetik stb..

Ilyenkor amúgy nem is értem a többieket. Én tökre örülnék, ha végre csinálhatnék vmit, h ne egyen meg a dögunalom bent.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:46:25

@Morcz: Sztm nem volt durva, sőt egész jó volt - leszámítva, hogy Danit kedveli :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 23:46:42

@Fu Szekh Li: persze, csak a kis hedót nem akartam kihagyni, de mmkk megpórbálhatjuk nélküle is :)

@Morcz: ez nem vicces, be kellett áldoznom pushi kedvéért...:P

@Krétagarbó: csi21. :P

Rémület 2015.01.30. 23:48:45

Az jó volt, hogy Daniék párbajstratégiájukban fontos szerepet kapott, hogy Denisz a feladatokban béna és nem teszi oda magát. Erre Denisz gyorsan megnyert három versenyt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:49:28

@mobilos perpetuum: pont ezt akartam mondani, hogy látszik, hogy az alapfeltétel már megvan, hogy a Kamara tárt karokkal várja.

Rémület 2015.01.30. 23:49:37

@Rémület: bevettem a fogalmazásgátlót.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:51:05

@Rémület: Ja, meg seprűt sem tudott Komisz csinálni :DD

Ditti82 2015.01.30. 23:52:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nekem már rögzült. Betonbiztosan. :)
@Rémület: Jó, hát az elsőhöz sok köze nem volt, valljuk be. :D

Morcz 2015.01.30. 23:52:33

@Krétagarbó: LOl! :D :D Vagy vette a kínain...

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: köszi!

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: remélem megéri az áldozat...:D

@Rémület: ja, Dani tök be volt feszülve a másik csapat meg tök lazán, élvezettel állt hozzá.

Morcz 2015.01.30. 23:54:09

Kezdjünk el fogadni, ma hány órától lesz on....:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 23:54:10

@Morcz: ha puschi boldog lett, akkor az nekem mindent megér :)

Rémület 2015.01.30. 23:54:27

@Ditti82: De. Ő nem kért vastag pulcsit, mert fázik. ;)

dRm 2015.01.30. 23:54:56

@kamilla123: köszi a rövid riportot. Hat igen... nem telik el egy nap hogy ez a nő ne viselkedné el magát :(((

Jó éjt:)

Ditti82 2015.01.30. 23:57:21

@Rémület: Azt az öltöztetők is beismerték, hogy hiba volt azzal kezdeni.

Morcz 2015.01.30. 23:58:25

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: áldásom rátok! :D :P

@Rémület: azt röhögtem, hogy a végén mindkettő úgy nézett ki mint egy szumóbirkózó! :D

dRm 2015.01.31. 00:00:40

Azt azert öröm látni, hogy Edina Facebook oldalán kezd fokozódni a hangulat. Es többek kozott azokat a dolgokat is boncolgatjak, amikkel en is örömmel foglalkozok:)))

Hedonistamama 2015.01.31. 00:14:07

@dRm: beleolvastam! Ezek után nem hiszem el, hogy a sötétség terjedési sebessége zéró!!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.31. 00:14:31

@Mók_Ica: És ezt tuttad ? :D

maga a pimp stricit jelent, de csináltak belőle egy találó rövidítést(kérdésben), ami annyit tesz:
Protection, Instruction, & Management of Prostitutes
vagyis prostituáltak védelme, utasítása és vezetése.

dRm 2015.01.31. 00:16:20

@Hedonistamama: igen, ez kétségtelen. Ott nagy elmék csapnak össze!
Erdéj :)))

Morcz 2015.01.31. 00:17:09

@Hedonistamama: a fény többszörösével terjed, nála csak a pletyka a gyorsabb....:D

csipkebogyótea 2015.01.31. 00:38:08

@harcosDuke: HarcosDuke, ne légy ennyire harcos! Igen, Dani részeg volt. És? Hogy érted, hogy nincs semmi köze ahhoz, ahogy a Denisz a barátnőjét úgy parasztosan ország-világ szeme láttára megalázta és kirúgta? Ugye azért szabad neki is véleményt formálni, még ha te utálod is. Leírtam, hogy nem volt túl szerencsés a k. anyád kifejezést használni, de azért ezt ugye nem vesszük szó szerint? Amikor Denisz mindenkinek azt mondja, hogy geci, ez alatt senki nem azt érti, hogy ő egy ficánkoló sperma.

Morcz 2015.01.31. 00:43:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezen a rövidítésen jót röhögtem, de azon főleg amikor kiderült hogy mit jelent az escort szó. :D

Morcz 2015.01.31. 00:49:21

@csipkebogyótea: a "geci" manapság annyira kommersz lett, meg több jelentéssel is bír, hogy senki nem veszi komolyan.

Morcz 2015.01.31. 01:02:37

köszi a szerkiknek hogy még mindig nincs on..:S

Jó éjt nektek!

Mók_Ica 2015.01.31. 01:04:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én azt sem tudtam, hogy a pimp létezik, nem hogy mit jelent :)))) csak rákerestem.....:)))

Mók_Ica 2015.01.31. 01:06:23

@csipkebogyótea: "....Amikor Denisz mindenkinek azt mondja, hogy geci, ez alatt senki nem azt érti, hogy ő egy ficánkoló sperma.'
pedig mindenki az volt :))) ki ficánkoló :)))

VV Özséb 2015.01.31. 01:11:10

Ki megy vissza szerintetek? én már tényleg nem tudom. egyszer azthiszem hogy Dani, másnap Dennis... nem tudom. bár én Dennisre szavaztam, mert Dani nem szimpi, unalmas és rosszindulatú

ygan_rev 2015.01.31. 02:33:50

@VV Özséb: Szerintem meg Dennis megy vissza, de Danira szavaztam. Én nagyon szurkolok Daninak. Hajrá Dani!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.31. 02:51:28

@eatpray: Én Komiszra teszek, de sztm Dani megy vissza :D:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.31. 02:56:53

@Mók_Ica: Ja, hát én se tuttam, csak egy fórumon találtam :)
Egyébként Dani - mikor másodszor qrva anyázott - azt dünnyögte maga elé: tudom, erre ugrotok. Na persze ezt a mitmontáa zanyámra című műbalhét azért Komisz nem simáta , meg kell hagyni.

mobilos perpetuum 2015.01.31. 03:38:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A tipikus szavazók a tinilányok. Ezért Dani megy haza: ő bent se tudott csajozni, kint se az a macsó típus, akire gerjednek a nők. A párbajképen is bohócképű, ha most látnám őket először, akkor is Dennisre szavaznék.

ezis? 2015.01.31. 04:59:58

Volna két észrevételem, hátha még nem írta senki.

1. A fogkefés ügynél, miután megvolt az összeugatás, Fanni bement a hálóba, majd megjegyezte hogy volt már ilyen, akkor miért nem szóltatok. Címezte mindezt a stábnak, aki mindent lát és hall.Kedves RTL, tényleg hogy is van ez?

2. Denisz nem a kihívása óta "dörgölőzik" Robinhoz. Bár Robin párbajánál többen is mögé álltak, egyedül Denisz volt az, aki leírta papírra hogy szerinte Robin fog visszajönni, mindenki más Ádámot tippelte. Ez később ki is lett tárgyalva.

vastyúk is .. 2015.01.31. 06:53:26

@eatpray: valahogy én is ezt érzem..

vastyúk is .. 2015.01.31. 07:07:27

@ezis?:
1. Aurélió is mondta, hogy a fogkeféjét Viki megmártogatta, de akkor ezt ő el is mondta nagy röhögve Au-nak, szóval nem kellett közbeavatkozni.
Ha ebben a szériában is lett volna ilyen, azt azért furcsálnám, hogy nem került be az öfikbe sem. Persze ettől függetlenül lehet, h megtörtént. Szerintem egyébként az a normális,ha szólnak.

2. Tényleg nem most kezdett Denisz közeledni, bár szerintem itt az érdekesebb kétköpenyű Robin, aki persze Danival is, Deniszél is jóban van annyira, hogy mind a kettő egyformán bízott benne eddig.

zsopicur 2015.01.31. 08:30:02

valaki tud egy allast? kinek all a zaszlo?

Fu Szekh Li 2015.01.31. 08:40:50

@zsopicur: www.profession.hu/
Reggel, ébredés után a férfiak elég nagy részének :D

Mók_Ica 2015.01.31. 09:58:53

@kiskunigunda: köszi, én még nem láttam, most megnéztem. ha elkészül sixx könyve, remélem kérhetjük, hogy dedikálja nekünk :)))

másodpéldány 2015.01.31. 10:11:30

@Ditti82:

vv 4 ben ejtették fejre a csajt... évát vagy gigit

ezis? 2015.01.31. 10:36:30

@vastyúk is ..:
Szerintem is az a korrekt, ha szólnak.
Viszont Fanni a stábnak miért kamuzna?

Krétagarbó 2015.01.31. 10:43:02

@kiskunigunda: köszi, ez nekem is új volt.
Sixx, érdekes volt így megismerni, hajrá álommeló, a könyvedre pedig egy vevő már tuti lesz:)
süti beállítások módosítása