Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x75 - Melyben Robin majdnem kiesik, mert Maci egy állat

2015. január 30. 13:20 - Hoppancs

A csütörtöki összefoglaló középpontjában Robin dupla drámája állt. A kiesésközeli állapot és a választás súlyos dilemmája komoly államférfiakat is megviselt volna, de őt kemény fából faragták, még akkor is, ha ülve pisil. Kiderült továbbá, hogy a szupercuki Macira nem lehet haragudni, ami megnyugtató annak fényében, hogy nem is követett el semmit. A villalakók azonban már nem voltak ennyire ártatlanok.

A fürkészhét aktuális feladata az éjszakai zászlóőrzés, amit némi értetlenkedés, valamint a minek, miért és hogyan kérdések hőbörgéssel fűszerezett repkedése fogad, hogy aztán beköszönthessen a teljes érdektelenség. Szokatlanul nagy az egyetértés a „csak nem fogunk ébren maradni egy ilyen hülyeség miatt?” témában, illetve abban, hogy Maci majd megoldja. Nem tudom, hogy a tennivaló lényegét, vagy esetleg az ember és a disznó közötti alapvető különbségeket nem sikerült megérteni, a zászló mindenesetre reggelre eltűnik, ahogy kell. „De a Macika vigyázott rá!” sipítja Fanni, majd Dani kimondja: hiba volt eltekinteni a ténytől, hogy Maci ugyan villalakó, de mégsem egyenértékű a többiekkel.  Ezzel vajon mire célozhat? 

vv4_3.jpg

Az állatkát többen is számon kérik a nap folyamán, de szigorúan csak két vakargatás között. Ez amúgy elég unalmas, talán ezért is próbál Fanni szexisen a kamerába pillantani, miután lenyomott a malacnak egy cukiskodó monológot. Dennis dallal igyekszik oldani az -  egyelőre mérsékelt - feszültséget, és egy pillanatra el is hiszem, hogy rímelni fog az a két sor, de aztán mégsem. Néhányan a kiesett játékosok bosszúszomjas szellemeit sejtik a lopás mögött, úgy látszik, a villa elhagyása felér egy kisebb halállal. A büntetést kilátásba helyező levél nem várat sokat magára, mielőtt azonban fény derülne a szankcióra, a társaság kisfilmen tekintheti meg, ahogy a VV6 egykori szereplője, Viki egy kissé hosszúra nyúlt nindzsaparódia keretében lenyúlja a zászlót. Rácsodálkoznak a nagy mellére, meg arra, hogy képes volt ilyen észrevétlenül behatolni, miközben ők rendkívül intenzíven aludtak és szarták le az egészet.

vv1_4.jpg

Bár mindenki egyformán hibásnak érzi magát, végül nem tiltakoznak az ellen, hogy Robin, mint villamester vigye el a balhét. Ő sem tagadja, hogy nem kellett volna Macira bízni az őrzést, hiszen ő egy állat, amiről kár is lenne vitát nyitni. Dóri oldott hangulatban kezdi felolvasni az újabb üzenetet, de amikor ahhoz a részhez ér, hogy Robinnak azonnal el kell hagynia a villát, enyhén sokkos állapotba kerül. A többiek is olyan arcot vágnak, mintha hallanák a drámai aláfestő zenét. Az érintett a körülményekhez képest egykedvű búcsúbeszédet rögtönöz, majd a villa és a külvilág közötti senki földjén reked, ami igen lehangoló. Talán ilyen lehet ügyvezető miniszterelnöknek lenni. A többiek mindeközben látványosan szenvedve pakolják össze a csomagjait, záporoznak az úristenek és a sóhajok, Dennis remegő kezével képtelen hozzáérni az eltávozott kolléga cuccaihoz. Nem könnyű a gyászmunka, a többség még a tagadás fázisában van, Dóri például egy vágódeszkára vizionálja Robin képét. Mielőtt még átléphetnének a düh szakaszába, és nézők százezrei lélegeznének fel, hogy ez mégsem egy következmények nélküli ország, megjön a levél a büntetés feloldásáról, Robin pedig visszatérhet.

vv2_5.jpg

A majdnem-dráma után erősen leül a műsor, az érdekember megválasztása olyan izgalmas, hogy Fanni majd’ lefordul a székről, még akkor is, amikor Dani éppen a közte és Dennis között alakuló viszony valódiságát elemzi. Dennis a későn érkezők kedvéért maga is tart egy rövid összefoglalót a kapcsolatról, amely szépen haladt a haveroktól a barátság extrákkal részen keresztül egészen a mostani nem teljesen tisztázott állapotig. Nem sok újdonság hangzik el Lacival kapcsolatban sem, aki még mindig főellenségnek érzi magát. Robin szerint akármilyen jó fejnek tűnik most, nem tud elmenekülni a sötét múltja elől.  Szolidan össze is szólalkoznak, szóba kerül Robin gyávasága és ülve pisilése, de amúgy semmi különös. Lacinak az is feltűnt, hogy nézni szokta őt és Edinát alvás közben, ami elég ijesztően hangzik, de valahogy mindenki annyira unott és „essünk túl rajta” hangulatban van, hogy még egy jó kis veszekedés sem bír kikerekedni ebből az egészből. Edina szerint Robin nem elég tökös, utóbbinak meg az fáj, hogy a nő Laci mellett kötött ki, pedig az szarul bánt vele. A legtöbb jelet Laci kapja, főleg Edina becserkészése miatt, amire romkom-forgatókönyvírókat megszégyenítő szöveggel reagál: „nem érdekel, ha megkapom az érdekember címet, ha ezzel megkaplak téged is”. Csók, csapó.

vv3_4.jpg

 A támogató cédulák kiosztásakor Dennis bevallja, hogy mély érzéseket táplál Fanni iránt, Dórit a nővérének tekinti, Robinnal pedig közel kerültek egymáshoz, amikor együtt aludtak a szaunában. Mindhárman megkapják a cédulát, de Robin Danitól is begyűjt egyet, úgyhogy nehéz helyzetben van, mint a mindenkori tehetségkutató mindenkori zsűrije. Állítólag látszik is rajta vívódás, de én csak a szokásos bágyadt pislogást érzékelem. Végül Dani mellé áll, ami Dennisnek kicsit fáj, de azért túléli. 

Címkék: vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ditti82 2015.01.30. 23:24:12

@Mirocska: Nagyon rémlik. :)
@Mók_Ica: De kit? :D

kamilla123 2015.01.30. 23:24:30

@Morcz: valszeg ő nem kért gázsit

Commodore 2015.01.30. 23:24:32

Ez a két arc,az Agymenőkben is szerepelhetne...

lukacstoncsi 2015.01.30. 23:24:59

@Csak ügyesen!: Ja, meg hogy mi van azzal hogy ha visszajön nem áll be senkihez egyedül fogja vinni a játékot?Papucshős:D

Fu Szekh Li 2015.01.30. 23:25:03

@Hedonistamama: Na jó, én se szóltam meg, hogy nem velem randizol holnap. Nyitott kapcsolatot tervezünk? :D
De várom még, hogy hogyan lepnél meg az irodámban.

kamilla123 2015.01.30. 23:25:55

@Commodore: haha tényleg :-)) mondjuk én Sheldon Cooper-be szerelmes vagyok :-)))

Hedonistamama 2015.01.30. 23:26:26

@Fu Szekh Li: nyitott :) majd holnap megkapod

Csak ügyesen! 2015.01.30. 23:29:02

Dennis uncsitesó tényleg azzal kampányol h szavazzuk vissza Dennist h legyen egy Laci-Dennis párbaj? :D Cukker :)

Akkor holnap lesz buli, és újra jó kis veszekedés? :)

dRm 2015.01.30. 23:29:29

Vicces ahogy belepek ide időnként bedob más ember profiljával. Most éppen Hedostimamaval:) nektek is szokott ilyen lenni? Vagy csak nálam van hiba a matrixban?

Morcz 2015.01.30. 23:30:51

@dRm: csak nálad. :)

Tényleg, a kismalacot csak Dennis és Fanni gondozza?

Fu Szekh Li 2015.01.30. 23:32:07

@dRm: Hát remélem, nem neked vallottam szerelmet :D

Mirocska 2015.01.30. 23:32:08

@dRm: Nekem is volt már, és mások is írták, de csak telóról, gépről nem.

Ditti82 2015.01.30. 23:32:49

@dRm: Engem onnan be se szokott engedni, csak ritkán.

kamilla123 2015.01.30. 23:36:37

@Morcz: hát most nekem úgy tűnt, h a többiek beordítottak Denisznek, hogy "visít a malacod". Innen gondolom,h igen.

dRm 2015.01.30. 23:37:25

@Ditti82: jaja az meg a másik verzió ha valami fura ok miatt nem hozza automatikusan az en accountom hanem be kell jelentkeznem akkor emailt plusz kódot megadva sem enged be:)

dRm 2015.01.30. 23:38:26

Történt ma valami érdekes vagy ma sem maradtam le semmiről?

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:38:30

@csiri bá: Hát, nem egészen, mert a végére egy Dani szurkoló versét hagyta Évike - hogy rögzüljön :D

Morcz 2015.01.30. 23:38:37

@kamilla123: kedves tőlük, nemhogy segítenének.... :S

Morcz 2015.01.30. 23:40:38

@dRm: én néha IE alatt nem tudok bejelentkezni.

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: durva volt a vers?

kamilla123 2015.01.30. 23:41:04

@Morcz: hát igen. Bár sztem ez a malacozás kifejezetten jól áll Denisznek és Fannikának, olyan cukik. És a malac is tök jól jár velük :-)

dRm 2015.01.30. 23:41:29

@kamilla123: hogy vagy? Na szidjuk ma is egy kicsit közösen a Danit Edinat, vagy ma pihenő van?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 23:41:37

@dRm: nekem is szokott iylen lenni, de nem ezen a blogon .

kamilla123 2015.01.30. 23:41:42

na, megyek aludni, már csak kettőt kell aludni a párbajig, de jó:-)

Fu Szekh Li 2015.01.30. 23:42:21

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: Nagyon jó :D
De ha kettesben akarod, akkor azt is megoldhatjuk.

Morcz 2015.01.30. 23:42:57

@kamilla123: egyébként érdekes, de vagy azért mert megszokta őket, vagy azért mert rajtuk nem érez rosszindulatot, velük pl tök barátságos, a többiekkel meg nem annyira.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:43:36

@Morcz: Nagyon kispályás volt a mi Highlanderünk, ahogy próbált KISKAPUT találni. Nem azért, de a kiskapu törvényes dolog, a csalás meg nem. Itt nem volt "hézag", mert előírták, hogy a pohárból kell önteni. Az meg még szánalmasabb volt, ahogy a riportban még megpróbálta megmagyarázni.

mobilos perpetuum 2015.01.30. 23:43:48

@Csak ügyesen!: Laci ügyesen leplezi, hogy rondának tartja Edinát, hogy nem bízhat meg abban a Daniban, aki már egyszer hátbadöfte. Robint utálja.
GYÖNYÖRŰ CSAPAT.

kamilla123 2015.01.30. 23:43:58

@dRm: hello :-) hát most álmos vagyok. De ha nagyon szeretnéd.. Ma Edinka tök bunkón közbeszólt Lacinak a kampánymegbeszélésen, meg Edinka tök önző volt h a malac visított az éhségtől, ő meg csak a saját szépítő (!!) szerei felírásával volt elfoglalva. Na, így jó lesz? :-)))

Most mennem kell aludni, mert álmos vagyok, csóóók!! :-))

kamilla123 2015.01.30. 23:45:44

@Morcz: igen, Fanni nem mondott akkor hülyeséget ezzel a "megérzi milyen ember" dologgal. Meg valszeg meg is szokta, hogy ők szeretgetik, meg adnak neki enni, meg fürdetik stb..

Ilyenkor amúgy nem is értem a többieket. Én tökre örülnék, ha végre csinálhatnék vmit, h ne egyen meg a dögunalom bent.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:46:25

@Morcz: Sztm nem volt durva, sőt egész jó volt - leszámítva, hogy Danit kedveli :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 23:46:42

@Fu Szekh Li: persze, csak a kis hedót nem akartam kihagyni, de mmkk megpórbálhatjuk nélküle is :)

@Morcz: ez nem vicces, be kellett áldoznom pushi kedvéért...:P

@Krétagarbó: csi21. :P

Rémület 2015.01.30. 23:48:45

Az jó volt, hogy Daniék párbajstratégiájukban fontos szerepet kapott, hogy Denisz a feladatokban béna és nem teszi oda magát. Erre Denisz gyorsan megnyert három versenyt.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:49:28

@mobilos perpetuum: pont ezt akartam mondani, hogy látszik, hogy az alapfeltétel már megvan, hogy a Kamara tárt karokkal várja.

Rémület 2015.01.30. 23:49:37

@Rémület: bevettem a fogalmazásgátlót.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 23:51:05

@Rémület: Ja, meg seprűt sem tudott Komisz csinálni :DD

Ditti82 2015.01.30. 23:52:00

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Nekem már rögzült. Betonbiztosan. :)
@Rémület: Jó, hát az elsőhöz sok köze nem volt, valljuk be. :D

Morcz 2015.01.30. 23:52:33

@Krétagarbó: LOl! :D :D Vagy vette a kínain...

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: köszi!

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: remélem megéri az áldozat...:D

@Rémület: ja, Dani tök be volt feszülve a másik csapat meg tök lazán, élvezettel állt hozzá.

Morcz 2015.01.30. 23:54:09

Kezdjünk el fogadni, ma hány órától lesz on....:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.01.30. 23:54:10

@Morcz: ha puschi boldog lett, akkor az nekem mindent megér :)

Rémület 2015.01.30. 23:54:27

@Ditti82: De. Ő nem kért vastag pulcsit, mert fázik. ;)

dRm 2015.01.30. 23:54:56

@kamilla123: köszi a rövid riportot. Hat igen... nem telik el egy nap hogy ez a nő ne viselkedné el magát :(((

Jó éjt:)

Ditti82 2015.01.30. 23:57:21

@Rémület: Azt az öltöztetők is beismerték, hogy hiba volt azzal kezdeni.

Morcz 2015.01.30. 23:58:25

@Dotty, a Vörös Cipellős, Szadista, Katgimis DOMINA: áldásom rátok! :D :P

@Rémület: azt röhögtem, hogy a végén mindkettő úgy nézett ki mint egy szumóbirkózó! :D

dRm 2015.01.31. 00:00:40

Azt azert öröm látni, hogy Edina Facebook oldalán kezd fokozódni a hangulat. Es többek kozott azokat a dolgokat is boncolgatjak, amikkel en is örömmel foglalkozok:)))

Hedonistamama 2015.01.31. 00:14:07

@dRm: beleolvastam! Ezek után nem hiszem el, hogy a sötétség terjedési sebessége zéró!!!!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.31. 00:14:31

@Mók_Ica: És ezt tuttad ? :D

maga a pimp stricit jelent, de csináltak belőle egy találó rövidítést(kérdésben), ami annyit tesz:
Protection, Instruction, & Management of Prostitutes
vagyis prostituáltak védelme, utasítása és vezetése.

dRm 2015.01.31. 00:16:20

@Hedonistamama: igen, ez kétségtelen. Ott nagy elmék csapnak össze!
Erdéj :)))

Morcz 2015.01.31. 00:17:09

@Hedonistamama: a fény többszörösével terjed, nála csak a pletyka a gyorsabb....:D

csipkebogyótea 2015.01.31. 00:38:08

@harcosDuke: HarcosDuke, ne légy ennyire harcos! Igen, Dani részeg volt. És? Hogy érted, hogy nincs semmi köze ahhoz, ahogy a Denisz a barátnőjét úgy parasztosan ország-világ szeme láttára megalázta és kirúgta? Ugye azért szabad neki is véleményt formálni, még ha te utálod is. Leírtam, hogy nem volt túl szerencsés a k. anyád kifejezést használni, de azért ezt ugye nem vesszük szó szerint? Amikor Denisz mindenkinek azt mondja, hogy geci, ez alatt senki nem azt érti, hogy ő egy ficánkoló sperma.

Morcz 2015.01.31. 00:43:22

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: ezen a rövidítésen jót röhögtem, de azon főleg amikor kiderült hogy mit jelent az escort szó. :D

Morcz 2015.01.31. 00:49:21

@csipkebogyótea: a "geci" manapság annyira kommersz lett, meg több jelentéssel is bír, hogy senki nem veszi komolyan.

Morcz 2015.01.31. 01:02:37

köszi a szerkiknek hogy még mindig nincs on..:S

Jó éjt nektek!

Mók_Ica 2015.01.31. 01:04:42

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: én azt sem tudtam, hogy a pimp létezik, nem hogy mit jelent :)))) csak rákerestem.....:)))

Mók_Ica 2015.01.31. 01:06:23

@csipkebogyótea: "....Amikor Denisz mindenkinek azt mondja, hogy geci, ez alatt senki nem azt érti, hogy ő egy ficánkoló sperma.'
pedig mindenki az volt :))) ki ficánkoló :)))

VV Özséb 2015.01.31. 01:11:10

Ki megy vissza szerintetek? én már tényleg nem tudom. egyszer azthiszem hogy Dani, másnap Dennis... nem tudom. bár én Dennisre szavaztam, mert Dani nem szimpi, unalmas és rosszindulatú

ygan_rev 2015.01.31. 02:33:50

@VV Özséb: Szerintem meg Dennis megy vissza, de Danira szavaztam. Én nagyon szurkolok Daninak. Hajrá Dani!

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.31. 02:51:28

@eatpray: Én Komiszra teszek, de sztm Dani megy vissza :D:D

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.31. 02:56:53

@Mók_Ica: Ja, hát én se tuttam, csak egy fórumon találtam :)
Egyébként Dani - mikor másodszor qrva anyázott - azt dünnyögte maga elé: tudom, erre ugrotok. Na persze ezt a mitmontáa zanyámra című műbalhét azért Komisz nem simáta , meg kell hagyni.

mobilos perpetuum 2015.01.31. 03:38:58

@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: A tipikus szavazók a tinilányok. Ezért Dani megy haza: ő bent se tudott csajozni, kint se az a macsó típus, akire gerjednek a nők. A párbajképen is bohócképű, ha most látnám őket először, akkor is Dennisre szavaznék.

ezis? 2015.01.31. 04:59:58

Volna két észrevételem, hátha még nem írta senki.

1. A fogkefés ügynél, miután megvolt az összeugatás, Fanni bement a hálóba, majd megjegyezte hogy volt már ilyen, akkor miért nem szóltatok. Címezte mindezt a stábnak, aki mindent lát és hall.Kedves RTL, tényleg hogy is van ez?

2. Denisz nem a kihívása óta "dörgölőzik" Robinhoz. Bár Robin párbajánál többen is mögé álltak, egyedül Denisz volt az, aki leírta papírra hogy szerinte Robin fog visszajönni, mindenki más Ádámot tippelte. Ez később ki is lett tárgyalva.

vastyúk is .. 2015.01.31. 06:53:26

@eatpray: valahogy én is ezt érzem..

vastyúk is .. 2015.01.31. 07:07:27

@ezis?:
1. Aurélió is mondta, hogy a fogkeféjét Viki megmártogatta, de akkor ezt ő el is mondta nagy röhögve Au-nak, szóval nem kellett közbeavatkozni.
Ha ebben a szériában is lett volna ilyen, azt azért furcsálnám, hogy nem került be az öfikbe sem. Persze ettől függetlenül lehet, h megtörtént. Szerintem egyébként az a normális,ha szólnak.

2. Tényleg nem most kezdett Denisz közeledni, bár szerintem itt az érdekesebb kétköpenyű Robin, aki persze Danival is, Deniszél is jóban van annyira, hogy mind a kettő egyformán bízott benne eddig.

zsopicur 2015.01.31. 08:30:02

valaki tud egy allast? kinek all a zaszlo?

Fu Szekh Li 2015.01.31. 08:40:50

@zsopicur: www.profession.hu/
Reggel, ébredés után a férfiak elég nagy részének :D

Mók_Ica 2015.01.31. 09:58:53

@kiskunigunda: köszi, én még nem láttam, most megnéztem. ha elkészül sixx könyve, remélem kérhetjük, hogy dedikálja nekünk :)))

másodpéldány 2015.01.31. 10:11:30

@Ditti82:

vv 4 ben ejtették fejre a csajt... évát vagy gigit

ezis? 2015.01.31. 10:36:30

@vastyúk is ..:
Szerintem is az a korrekt, ha szólnak.
Viszont Fanni a stábnak miért kamuzna?

Krétagarbó 2015.01.31. 10:43:02

@kiskunigunda: köszi, ez nekem is új volt.
Sixx, érdekes volt így megismerni, hajrá álommeló, a könyvedre pedig egy vevő már tuti lesz:)
süti beállítások módosítása