Hogy volt?

Való Világ 7x74 - Az érett viselkedés alaptételei

2015. január 29. 08:39 - candyperfumegirl

Elérkeztünk az abszolút érzelmi mélyponthoz a játék során. Amikor a gyűlölet átható savanyú rothadásszaga tölti be a levegőt, és mindenki legszívesebben szembeköpné azt, aki vele először szembejön, mert jelenleg nincs a világon másik hat ember, akivel kevésbé szívesen szívna egy levegőt. Ez az a pont, amikor egy 50 perces összefoglaló, de még a nyomorúságos kihívás sem szól semmi másról, mint Laci puffogásáról, megfűszerezve Kazal teljesen komolyanvehetetlen mártírkodásával és Komisz alkalomadtán bevágott pszichopata tekintetével.

Vágjunk bele, a szerkesztők most csupa olyan feladatot adtak az agyhalottaknak, amiknek során kinyilváníthatják, ki a legnagyobb aljadék köztük (most éppen névtelen levelekkel), a konszenzus mindig ugyanaz. A Cinkostárs Bt. jogutódja szerint Kazal, a másik oldal szerint pedig Laci a legnagyobb emberi hulladék a társaságban, és azért mert csak. Azért látszólag vannak az érvrendszernek sarkalatos pontjai, Kazal pl. azért szarember, mert ordenáré, útszéli és provokatőr, Ádina be is ígér neki egy párbajt a következő körre. Ezen kedélyesen elugatnak egy darabig, Fannika természetesen az „én ilyen vagyok!” örökzöldet teszi fel a változatosság kedvéért. Laci ellen a legfőbb vád az, hogy csicska, akinek meg abból van elege, hogy Kazal folyton DEGRADÁLJA őt, és én ezen a ponton jöttem rá, hogy amit most hallunk, az tulajdonképpen a Villa Best Of Volume 7. , és ha most még elhangzana az „elszállt vele a ló” szóvirág is, teljes lenne a gyönyör.

vv-774-01.png

vv-774-02.png

Kazal ezen a ponton látja elérkezettnek az időt a drámai önsajnálat maxra járatására, be is dobja azt a mondatot, amivel mattot ad a teljes társaságnak:


„Úgy érzem magam, mint Baukó Éva a Celeb vagyok, ments ki innenben!”


Az RTL kreatívjai egymás vállán sírnak a gyönyörűségtől.

vv-774-03.png

Lássunk valamit a fürkészhétből is, a Mókus őrs tagjait trombitaszó ébreszti, nem éppen fülbarát módon. A zászlófelvonás Robin őrsvezető irányítása alatt történik, amihez össze kell szedni a szerencsétleneket, és elérni, hogy embernek nézzenek ki 15 perccel az ébredés után, mondjuk úgy, hogy az eredmény félsiker. Persze kit érdekel ez, amikor drámázni is lehet, Ádina félre is vonja Robint, hogy megbeszélje, mi a búbánat van már ezzel a mesterséges szerelmi háromszöggel. Mi lenne, Ádina feszül, mert Robin rárakta a jelét (nem úgy), Robin meg feszül, mert kirekesztettnek érzi magát Ádina és Laci dolgaiból. (nem úgy!) A folytatásban mire Ádina átér a cigiskanapétól az udvar másik felén levő nyugiszobáig, az egyenes haja hirtelen göndörré változik, valami kavar van itt a kronológiában vagy simán ugrottunk egy napot. Ádina megy Lacihoz, és mivel a beszélgetésben elhangzott a „Robin” szó, most veszi kezdetét a vadember 45 perces műbalhéja, amit én olyan szinten unok és szarok le, hogy azt el nem tudom mondani. Legyen elég annyi, hogy Lacinál jóval több érettséget és különb felnőtt viselkedést mutat egy másnapos fiúiskolás osztálykiránduló csapat, amikor a túraútvonaluk véletlen a helyi nudista strand mellett vezet.

„Az a baj, hogy te is bort vedelsz., de vizet prédikálsz vagy mi a f*sz.”

Laci

vv-774-04.png

Következő szegmens leglényegesebb eleme, hogy nyilván fodrász járt a vellában, mert a sérók egységesen be vannak lőve, feszít is mindenki, ahogy kell. Ja, meg Laci puffogott újabb 10 percen keresztül, és valami baromságon járt az esze, ami kimondatlan maradt. Ezek után megint egymásnak ugrasztós feladatot kapnak a gyökerek, jelöljék ki, ki a legmegbízhatóbb és ki a legmegbízhatatlanabb a társaságból. Az eredmény borítékolható, úgyhogy csak az érdekesebb momentumokat emelném ki, teljesen szubjektív alapon:


- Fannika kvázi szerelmet vall Komisznak, miközben őt nevezi legmegbízhatóbbnak
- Laci szerint Zsu távozásával ő lett az új közellenség
- Ádina nem a szerelmének adja a bizalomjelvényt, hanem Daninak, akiben még soha nem csalódott.

vv-774-05.png
Ez utóbbi szerintem nem meglepő, ahogy az sem, hogy vadember ezen megint annak rendje és módja szerint befeszül, adhatta volna Ádina jelzésértékűen neki is, ahogy mondjuk Robin Plasztiknak. A vége az lett amúgy, hogy Ádina a legmegbízhatóbb, Laci a legmegbízhatatlanabb, ezen kárörvendően röhög is a társaság másik fele. Ezek után megy még egy kicsit a döglött ló ütése a nyugiszobában, ahol azért egy érdekes dolog is elhangzik kivételesen: Laci úgy érzi, Ádinának és Daninak direkt kapóra jön, hogy ő szívja most magába az összes gyűlöletet, ami a sleppjük felé árad. Ebben lehet valami, bár Ádina fogkeféje sem önként ugrott bele a vécécsészébe. Laci még befenyít azzal, hogy ő leveteti (!) magáról (!!!) a lila kendőt, amitől Ádina idegállapotba kerül, és vörös fejjel üvölt, mert ennyire sötét idióta nem lehet valaki, főleg úgy, hogy már megint felüti a fejét a „bizonyítani akarok” –kezdetű agyrém is. A dologból persze nem lesz semmi, ahogy Laci sokszori exodusából sem, és mintha Ádina türelme is egyre jobban fogyna a vadember többfelvonásos monodrámái miatt.

vv-774-06.png

Mindez pont jó volt arra, hogy szinte várjam a kihívást, mint a mai műsor egyetlen, talán értékelhető momentumokat tartogató jelenetét. A főszerepben Komisz, akin látszik, hogy ezekért a pillantokért él, és a szemében megint megvillan az az enyhén pszichopata-jellegű fény, amit sixx már az VV7 elején kiszúrt. Komisz saját megítélése szerint rendkívül szellemes és ravasz, valójában végtelenül átjátszó színjátékot komponál a rendelkezésére álló 3 percre, Plasztikot és Robint megölelgeti, és elhangzik a következő mondat: „ alig várom, hogy a Robinnal való kapcsolatom mélyebb pontokra kerüljön.” Nem kívánok semmit hozzáfűzni. Kazalnak jelzi, hogy továbbra is örömmel dugogatja bárhol, bármikor, aki erre szűziesnek szánt műszempillarebegtetéssel válaszol, majd jön a finálé. Vigyázzba állítja Ádinát és Lacit, hogy tegyék rá a kendőt „arra a személyre, aki levette Laciról a lilát”, ez a megfogalmazás természetesen nem volt véletlen. Szóval Komisznak volt töke kihívni 12kert, de hogy rájöjjenek, hogy ez a „kedves XY, állj fel és tedd rá Z-re a kendőt” húzás már baromira elcsépelt és izzadságszagú (volt már a második alkalommal is), az még betelik vagy 4-5 VV évadba is talán.

vv-774-08.png

vv-774-09.png

Végül pedig ezzel a kis videóval kívánok tartalmas munkanapot mindenkinek.

Címkék: vv7 dsns
1777 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mirocska 2015.01.29. 08:55:07

Köszi, Candy! :-)
Imádok reggel hv-ra kávézni! :-))

Gia Gianea 2015.01.29. 08:56:19

Én is köszönöm! :-)

Ditti82 2015.01.29. 08:59:09

Ezzel a párbajjal kapcsolatban pont ugyanazok a gondolataim vannak, mint az előzővel: a kihívottra szavazok, de a másik megy vissza. Remélem, most is borul a dolog. Amúgy meg ha Fáncsika nem lenne, Dennis is ugyanolyan tuja lenne, mint Robin vagy Dóri.

BarBwire 2015.01.29. 09:01:02

Ez a mostani párbaj elég unalmas lesz, lehetne egy fricska benne, maradjon kint mind a kettő!

(sziasztok)

g.a.b.o.r. 2015.01.29. 09:01:57

Már akkor Deniszke ellen szavaztam, amikor még csak ő volt biztos pontja a párbajnak. Igazából.. teljesen mindegy lett volna kit hív ki, akkor is maradnék ennél az álláspontnál! :-) Talán ha Fánit viszi ki, de ez pedig nyilván teljességgel lehetetlen elképzelés részemről! :)

Ditti82 2015.01.29. 09:03:46

@g.a.b.o.r.: És nem azért, mert Fánin lila kendő van. :)

kamilla123 2015.01.29. 09:05:01

köszönjük, jó volt a poszt! :-) "Villa Best Of Volume 7." :-))))

kamilla123 2015.01.29. 09:06:00

@Mirocska: ja, ez már nekem is reflex. Ha nem lesz hv, hogy fogjuk meginni a kávénkat?? Mondjuk majd jön az ÉH szerencsére :-)

MacákékIcukája 2015.01.29. 09:06:24

Jo poszt!
Ehh, kar, hogy nem Dinkat hivta ki, mar a falat kaparom attol a csajtol (annak ellenere, hogy nagyon sokaig neki drukkoltam)

kamilla123 2015.01.29. 09:07:50

@MacákékIcukája: én is, de még megvárom, hogy Krisz és Iza módjára egymást köpködjék majd Lackóval az udvaron

Krétagarbó 2015.01.29. 09:11:40

Nem ismetlem meg az előző poszt alá leírt gondolataimat, de le a pusztító alpárisággal és a hőbörgő suttyósággal, Komisz kifelé a villából!

Candy, a poszt megint csak jó volt:)

Okami 2015.01.29. 09:11:57

Laci vergődése, hisztériái egyszerűen nevetségesek. A 9 éves öcsém nem csinál ilyen hisztiket, és ezzel a viselkedésével csak Edina renoméja esik, ha még van hová! Sajnálom, mert abszolút potenciált láttam ebben a lányban, mára viszont totális a közöny. (Nah jó még mindig reménykedem abban, hogy a "jóistenke" lenéz rá, és utat mutat, ámen!) Dani-Denisz párbaj miatt már jobban aggódom, pedig szerintem elég evidens, hogy Deniszke komiszkodása gyakorlatilag kimerül Fannika dugogatásában, de mivel nem áll bele kellően a konfliktba, plusz-mínusz az anyukáját is lekurvázták, ezzel plusz pontokat szerezett a szimpátia tabellán. Szóval lehet kevés lesz ide most Dani esze, és humora?! Sajnálnám.......

2015.01.29. 09:12:36

Fanni miért csúfolja mások külső adottságait? Hát semmit nem tanult, amikor őt közösítették ki pont a kinézete miatt? Ő persze nem rosszindulatú, meg neki amúgy is lehet, mert ő ilyen, oszt' kalap.

Denniszke meg remélem majd jól kint ma-rad. (ahogy Au hangsúlyával ezt ő mondaná)
Hajrá Dani!

Ruadhnait 2015.01.29. 09:15:08

@Ditti82: Ebben en is egyet ertek, en is ugy gondolom, hogy a Dennist a Fanni tartja jatekban, nem forditva, ahogy az parszor elhangzott a villaban. Szerintem is egy tuja lenne. Egyebkent en is ellene szavaztam.

MacákékIcukája 2015.01.29. 09:15:32

@kamilla123: lesz akkor majd áztnámhiszámál eleg rendesen :DDD

Ruadhnait 2015.01.29. 09:18:20

@natalja: Nem tanult belole, ahogy azt sem latja, hogy a martirkodasa nevetseges azok utan, ahogy kiutaltak a Zsut, vele az elen...

2015.01.29. 09:18:23

Lackó most ezzel a hisztizéssel nem pont lekoptatni akarja Dinkát? Laci úgy ment be a villába, hogy ő minden helyzetből áldozatként szeretne kikerülni. Most nem ezt tolja túl éppen?
Vagy csak már én szeretnék belelátni valami pluszt ebbe a vergődésbe? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 09:18:49

Hú, hát Fanni azon az első képen.... brutális. Anyám jobban néz ki, pedig ő a nagyanyja lehetne.

2015.01.29. 09:21:17

@Ruadhnait: Igen, most ő próbál mártírba váltani, pedig Zsut ezért marták folyamatosan... /Egyébként írta valaki korábban, hogy szegény Fannika, ő soha nem támadott falkában senkit...Dehogynem, hiszen Röniékkel pont falkában mentek rá Zsura, az elején extrém módon, csak ahogy a mocsár fogyott, úgy csökkentek a támadások is. /

Csak ügyesen! 2015.01.29. 09:21:21

Candy, köszi a hv-t, jó lett! :)

Ez a párbaj most elég uncsi lesz szerintem, de legalább már csak hatan lesznek utána, ami nem is baj, mert lassan három hónapja lesznek benn, és kezdenek a bezártság jelei megmutatkozni + a becsavarodás is kezdetét vette. Jó, Lacinál már nem kezdeti fázisnál járunk, de várom szép lassan a többieket is, h eljussanak erre a pontra :)

Okami 2015.01.29. 09:22:25

@natalja: Még egy női hormonzavarost is túltesz ez a pali........egyszerűen rájött, hogy, ha így folytatja egyedül maradhat, abszolút lelkiterror, amit leművel.........te komolyan tudnád venni?

lukacstoncsi 2015.01.29. 09:22:49

Remélem Edina, Dóri Fanni Robin négyes lesz.Aztán vagy Dóri vagy Fanni kiesik a top 3-ból.Bármennyire is rühellem Danit, taktikailag még ő és Edina és Maci csinált valami értékelhetőt itt benn.A többiek vagy bólogatva csapódtak valakihez vagy szánalmasan próbálkoztak (Zsu).Fanni még az aki sokszor jól lát dolgokat de a viselkedésével ezt le is nullázza rögtön.

MacákékIcukája 2015.01.29. 09:23:22

@kamilla123: Ja, a faszbuk oldalukbol itelve szerintem azok ketten szakitottak

Ditti82 2015.01.29. 09:25:45

@Ruadhnait: Aki csinálja a sót, az egyértelműen Fáncsi és Edinka, a többiek csak biodíszlet.

Állást amúgy mutattak?

2015.01.29. 09:25:51

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): most miért, egy jó kiállású vízi hulla.

Mirocska 2015.01.29. 09:26:16

@Krétagarbó: Ismét egyetértek! :-)) Engem is zsigerből taszít az olyan emberi butaság és alpáriság, amit Fanni és Denisz képvisel, úgyhogy mindenképpen hajrá Dani!!!
És Denisz farkára sem vagyok már kíváncsi, végtelenül unalmas!

Ruadhnait 2015.01.29. 09:26:55

@Okami: Amugy en ismerek egy embert, aki pont ugyanilyen, mint a Laci. Gyerekkorom ota idegesit, nem birok vele egy legterben megmaradni. :D O is ugyanezt tolja. Nem hittem, hogy lehet meg egy ilyen...

lukacstoncsi 2015.01.29. 09:27:25

Azért az érdekes hogy Robint "kirekesztette" a hármas.A másik oldalon sem veszem észre hogy annyira kedvelnék talán Dóri egyébként.Dennisnek ez az ölelgetős dumája elég szar volt.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 09:27:53

Cany, elárulhatnád, hogy tudsz a semmiről írni???? :D :D Nekem nem sikerülne. :D Ennyi minden nem is történt... :)

Ditti82 2015.01.29. 09:28:56

Malackára amúgy miért nem lehet szavazni? Olyan cuki volt tegnap is. :)

Bujumburi 2015.01.29. 09:29:20

Jó ez a poszt is, köszi!
Gallusz Niki a belevalóban egészen jó arc volt, és mellette még Baukó Éva is műsorvezetőnek tűnt. :D Több Nikit!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 09:29:40

@Ditti82: mert ő egy értelmes lény, a többi meg nem, és így már sérülne az egyenlő esély elve :D

lukacstoncsi 2015.01.29. 09:30:33

@Mirocska: Ha Dani visszamegy folytatódik a hármas ámokfutása amit már nagyon unok.Viszont Dennis is mehetne haza.Menjen vissza Dennis de essen is ki a top 3 elött.
Hát Dennis farkát annyiszor nem mutatták szerintem hogy meguntad volna nem?:)Egy ideje már visszafogta magát.

Ditti82 2015.01.29. 09:30:40

@-pkata-: Akkor mentőakciót kell szervezni a vadmalacka megmentésére. :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 09:31:34

@lukacstoncsi: Ezt csak azért mondod, mert nem láttad a tegnapi Denisz kampányfilmet, amiben Fannika volt a PR vezető... :D

MacákékIcukája 2015.01.29. 09:32:18

@lukacstoncsi: Jaja, ez biztos igy lesz. Ezert kellett volna Denisznek Edinat kihivnia.

Ruadhnait 2015.01.29. 09:32:20

@Ditti82: Igen, ketten viszik a show-t. es most a hozzajuk ket legkozelebb allo ember parbajozik. Szeirntem Dani megkapja Edina szavazoit, Dennis meg Fanniet, lehet, hogy kicsit elorevetiti mi tortenne az o parpajukon...

BarBwire 2015.01.29. 09:32:57

@lukacstoncsi: Szerintem Robin egyik csapatba se illik, mert normális, kis excenrtikussággal, nem tudom elképzelni őt fröcsögő szájjal anyázva ordítozna bármelyik lánnyal.

lawabidingcitizen 2015.01.29. 09:33:12

Ezen a párbajon egyszerűen nem tudok szavazni. Pennisz egy eszméletlen ostoba, nagyképű szarf%szú senkiházi benn is, kinn is. Ha ő nyer, esélyes vagy ő, vagy ordenáré büdösbunkó segghülye kurvája a fődíjra.

Ha meg a büdösborz megy vissza, akkor a Gáspár házaspár erősödik meg, a bajuszos Bejjeasszony idegbeteg, elmebajos utánzatával az élen.

Sajnálatos módon, Zsuzsa kiesésével le kell írnom, h. két "normális", nem azonnal lapáttal agyonverendő ember maradt, Robina és Dóri.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 09:37:36

@Hadrian77: azt kell mondanom, hogy sajnos találó a hasonlat. :D

lawabidingcitizen 2015.01.29. 09:37:38

Ja, és igen, megint megmutatkozott, hogy Denisznek pókszar méretű agya van, az idegbajos bajuszkirálynő ellen több esélye lenne. A kis nyomorultat többen gyűlölik a viselkedése miatt, mint a sarokban büdösödő tuját

Mirocska 2015.01.29. 09:39:14

@lukacstoncsi: A farkán kívül semmi mást nem látunk belőle 2 hónapja. :-D

Csak ügyesen! 2015.01.29. 09:39:31

@lukacstoncsi: Kezdenek ők is rájönni, h Robin milyen ember, egyik csapat se fogja a bizalmába fogadni, bár alkalmi szövetségesnek jó, épp melyik csapatnak.

kamilla123 2015.01.29. 09:40:05

@lawabidingcitizen: jó, mondjuk ezt ő nem tudhatja bentről. A szerelmi szálak mindig érdekesek és a szerkesztők is ezt szokták tolni. Ahhoz képest Dani nem sok mindent csinál. Bentről ennyi látszik sztem.

kamilla123 2015.01.29. 09:40:43

@Csak ügyesen!: olyan, mint anno Alíz az Éden Hotelben. Igaz, ő a végén ráfázott ezzel, h senki nem bízott benne.

Bujumburi 2015.01.29. 09:41:16

@Okami: Amióta Dani gyertyatartóként üzemel Edina és LAci mellett, sajnos a humora is eltűnt. Én egy ideje csak a kicsinyes cinizmust látom benne.. :( Sajnálom a régi, szórakoztató Dani karaktert.

SocialWorker 2015.01.29. 09:41:32

nem tudom, hogy miért nem látjátok, hogy alapvetően ez a dennis nem egy rossz ember. persze, műveletlen és a szellemi képességeknek is rendesen híján van, de szórakoztató és feleslegesen nem köt bele senkibe. ez nem azt jelenti, hogy "nem áll bele a konfliktusokba", hanem ami nem személyesen őt érinti, abba nem pofázik bele indokolatlanul. szerintem jól csinálja. nem rosszindulatú, nem szemétkedik. még akkor sem durran el az agya, amikor folyamatosan csesztetik. ezzel szemben dani lehet, hogy egy viszonylag (!!!!) intelligens figura, de árad belőle a "fekete mocsok" (itt megemlíteném zsut, nemám beperel) és ott gonoszkodik meg kötekedik, ahol csak tud. alapvetően pedig szerintem ő sem mindig áll bele a konfliktusokba, más kérdés, hogy sokszor generálja azokat, de ha nem ő gerjeszti, akkor több esetben csendesen kihátrál belőle. és azért ez "hát akkor neked a kurva anyádat" bármilyen szituációban erős, főleg egy ilyen szörnyen eszesnek és humorosnak tartott fiútól. egyébként dani fantasztikus humorérzékét láttuk már? vagy csak én nem? nekem ő nem vicces, nem humoros és ha ránézek a fejére hánynom kell. dennis viszont sokszor vicces, sőt aranyos is. persze az életben az istennek se venném magam körül olyan emberekkel, mint ő, de a maga egyszerűségében egy szerethető, jó lelkű srácot látok, aki, ha nem muszáj, akkor nem szeretne ártani senkinek (legalábbis nem komolyan).

kamilla123 2015.01.29. 09:42:05

@Bujumburi: becsicskult Edinának, ahogy Dóri mondaná:-)

Gia Gianea 2015.01.29. 09:42:15

Annyira gáz már ez az "állj fel és kösd a kendőt.."szöveg..Nem tudnak valami újat kitalálni?Ha nem,akkor tegye a kiszavazott csavar nélkül arra,akit ki akar hívni,mert ez már igen közhelyes klisé lett.

lukacstoncsi 2015.01.29. 09:42:20

@-pkata-: Nem láttam, de gondolom vagy dugtak vagy a kapcsolatukat dicsőítették:D

@BarBwire: Robin kétkapura játszik mindenhol kicsit ott van de mégse.Annyira még nem zavaró hogy utálják vagy párbajra vigyék, viszont nem meghatározó és így mivel konfliktust sem generál szinte csak Faci szemét szúrja.illetve Fanniét de az jobban utál 2 -3 embert nála.Tipikus surranópályás.

@MacákékIcukája: Akkor Edina menjen vissza.Ő legalább csinál valamit érdekesebb és alapjáraton normális ha a Dani-Laci kettős nem segít be neki.Ezért essen ki Dani mert ő a legnagyobb úszító.

Okami 2015.01.29. 09:42:29

Dóri tujasága max. akkor tud kizökkenteni engem a teljes közönyből, mikor meglátom a seggét.....ezentúl nem sok, mindent tud felmutatni. Szóval kérdés, ha kiesne mit veszítene a műsor vagy a néző? Várjuk a válaszokat :D (Lehetőleg közhely mentesen, mert azt tudjuk, hogy Teréz anya is megirigyelné a lelkivilágát, annyira tiszta szívű!)

Bujumburi 2015.01.29. 09:42:52

@lawabidingcitizen: +1000 :S pedig már Zsuzsa se volt az a kellemesen szerethető karakter. Nagyon nehéz így "drukkolni" :D

kamilla123 2015.01.29. 09:43:04

@SocialWorker: sztem sokan látják így (én is) az elmúlt napok kommentjei alapján

lawabidingcitizen 2015.01.29. 09:43:59

@kamilla123: Igazad van. Vakon vannak benn. Csak arra utaltam, hogy ha tényleg lenne minimális esze Pénisznek, mint ahogy ő önmagát erősnek, taktikusnak, vezérnek próbálja eladni - nem az, csak a farkát tömködi a Fekete lyukba- akkor ezt átgondolhatta volna. Igazából kettő közül választhatott érdemben, szerintem rossz döntést hozott.

Bujumburi 2015.01.29. 09:44:07

@kamilla123: Tuti, hogy a bezártság miatt egymás rossz tulajdonságait erősítik sajnos és a realitásérzékkel is gondok vannak, valamint Daninak egyszerűen nem volt megfelelő pajtija a játékban.

kamilla123 2015.01.29. 09:44:19

@Gia Gianea: ja, Reni kitalálta, az jó poén volt (az egyetlen jó húzása a villában), de azóta már tök béna. Már az lenne a poén,h állj fel, és kösd fel a kendőt magadra.

BarBwire 2015.01.29. 09:44:24

Dani teljesen bepunnyadt, már csak a kockás takaró hiányzik róla, és a mamusz a lábáról.
Mióta nincs Zsuzsa, mintha elvették tőle a kedvenc játékszerét.
Nekem a kedvencem Robin, hiába sokan úgy gondolják, hogy buzis, nekem bejön (anyai ösztönök) inkább nevelném őt mint a borzocskát.
Edinától én falra mászom, és nagyon átüt, hogy csak érdekből kapaszkodik Laciba.

Okami 2015.01.29. 09:45:47

@Bujumburi: Igazad van, ennek fényében be is ugrott, hogy Laci valójában egy energiavámpír......egy szinten ő is jól csinálja, bár ez az ember típus baromira nem érzékeli mennyire gáz ez a viselkedésforma.

kamilla123 2015.01.29. 09:46:23

@lawabidingcitizen: igen, tényleg kíváncsi lennék rá h Edinka kint hagyhatatlan-e vagy nem. Itt a kommentek alapján simán kiesne, de aztán a fene tudja. Amíg ő viszi a show-t, sztem a szerkik nem hagynák. Talán jobban ki tudna esni a végén, amikor már nincs szüksége rá a műsornak. Persze a fene tudja..

Krétagarbó 2015.01.29. 09:47:31

@lukacstoncsi: Visszafogta? Hát még csak 3 nap telt el, amikor összefa..ozta az egész fürdőszobát!!! Ilyen gyorsan felejtenénk? :)

Csak ügyesen! 2015.01.29. 09:49:56

@Okami: Kérdés, h mennyire ilyen alapból, vagy mennyire csak a helyzet miatt, mert az elég egyértelmű, h nehezen viseli a Villalétet. Gondolom, a válasz valahol félúton lehet, mindenesetre az első két hónapban egyáltalán nem volt ilyen, az utolsó három-négy hét eléggé kikészítette. És kérdés, h marad-e ez most már, vagy kirángatja magát belőle.

Bujumburi 2015.01.29. 09:51:01

@SocialWorker: Nekem Denis az elején rohadtul irritáló volt, a belépője is szar volt, Macival is szar volt, Fanni miatt is szar volt, de amióta kiesett Reni és később Maci is, mintha jó irányba haladna a karaktere, mintha a többiekhez képest a konfliktusok szempontjából is emberibb volna, próbálja elhumorizálni, nem hagyja magát provokálni, stb... szerintem ez egy faszság, hogy nem áll bele a konfliktusba, és ezért gyáva... ezt a bentiek próbálják meg ráhúzni karaktergyilkosságként. (Zsuzsa is megmondta, hogy ez megy bent, valakire kitalálnak valamit és ha 3-an 4-en ismételgetik elég gyakran, akkor a néző elhiszi, Attila is ezt csinálta állítólag) Valójában sokkal nehezebb szó nélkül tűrni a sértéseket, amik nyilván neki is fájnak, mint visszafröcsögni néhány tahóságot. Szóval érdekes, hogy a maradék megvadult bennszülött között már-már pozitívvá válik Denis. Gyanítom Zsuzsát is ez tette szimpivé, (már akinek) mert alapvetően az a hűvös karakter nem emelte volna a szerethetőek közé.

Krétagarbó 2015.01.29. 09:51:48

@Gia Gianea: szerintem kimondva kimondatlanul (3 percig kell beszéljen) ki van nekik adva, hogy csináljanak egy kis műsort, ne csak annyi legyen, hogy "XY, téged viszlek, oszt jónapot"!

2015.01.29. 09:52:38

@Okami: Éppen ez az! Annyira szokatlanul hülyén viselkedik már ez a Laci gyerek, hogy ez csak egy szerep lehet... Néha, amikor ártatlanul és megbántva néz, olyan bárgyú ábrázatot ölt, amilyet utoljára Scarlett O'Hara produkált. :D :D :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 09:53:06

@lukacstoncsi: Szobában a többiek között keféltek, meg Fáncsika a Komisz farkát markolászta premierbe.

lukacstoncsi 2015.01.29. 09:53:26

@Krétagarbó: összefaszozta?hogy érted?amúgy engm eléggé zavar ez a tökmarkolászsás gatyában meg gatyán kívül élőadásban is.biztos leplez ezzel valamit de gáz

@kamilla123: aureliot is végig nyomta az rtl minden öfiben benne volt.nyert is.(sajnos)

Krétagarbó 2015.01.29. 09:54:02

@Okami: nekem Dóri Olyan Szandika karakter a VV4 (?) -ből, olyan se hús, se hal típus, semmilyen. Ezért sem szeretném, ha még sokáig menetelne.

Bujumburi 2015.01.29. 09:55:25

@Okami: Fura ez a LAci karakter... nem is tudom, mint egy kisgyerek, olyan, hirtelen irreálisan nagy a pofája, utána szomorú, mert nem szeretik a többiek , utána megint nagy a pofája. Az viszont már tisztán látszik, hogy ő is birtoklási mániás, mint Edina és Fanni. Valójában mindhárman energiavámpírok, csak Fanni és Edina ad is vissza belőle, Laci kevésbé. Maci volt még ilyen vámpiroida. :D

Krétagarbó 2015.01.29. 09:55:41

@lukacstoncsi: nem láttad a belevalóban, hogy a kamerák előtt verte, majd Fannika is segített neki? A gyomrom fordult ki, ja, és persze ezt akkor, amikor már a zöld kendőt megkapta. (vagy még nem, de miután Fannin akkor már lila volt, tudta, hogy ő lesz a kiválasztott.)

Okami 2015.01.29. 09:55:54

@SocialWorker: Denisz a riportszobás megmozdulásaival értsd. kényszeres artikulációjával egyértelműen Aurélió személyiségét próbálja elég basic szinteken koppintani! Nah most egy másolat minden csak nem hiteles, és én ezért nem tudok a jó lelkivilágában elmélyedni. Ez az egyik, a másik. Igenis vannak helyzetek amikor konfrontálódni kell, ha másért nem, azokért az emberekért, akiket elvileg szeret, és becsül?! Persze magamból indulok ki, de van egy olyan érzésem te is és más is kiáll a hozzá közel álló személyekhez, (vagy az önigazáért!) "kurvanyázás" nélkül! Szóval elhiszem, hogy normálisnak találod ezt a típust, de ennyiben ki is merül.

Bujumburi 2015.01.29. 09:56:26

@Krétagarbó: Tuti hogy így van, anno Zsuzsára rá is szóltak, hogy "ennyi?" és hogy mondja még, ha van mit... :)

SocialWorker 2015.01.29. 09:56:57

@Bujumburi: így van, teljesen egyetértek. sokkal emberibben áll a dolgokhoz. ez meg, hogy nem áll bele a konfliktusokba... hát istenem! miért baj az, ha valaki nem ordít 0-24-ben, mint a vadszamár? (Laci: "VISELKEDJÉ' MOSTMÁ' MAGGADAL!" :DDDDD)

dzsézön tetem 2015.01.29. 09:57:01

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): kiskezit csòkolom a tésasszonynak! De átadni ám!

Lassan elérünk oda, hogy szavazni kelljen. Lesz itt vasárnap sìrás-rìvás! Muhaha! :-D

lukacstoncsi 2015.01.29. 09:59:04

Dennis egyszerüen sunyi.Nem akar balhét mert eleve nem az a típus de szívesen nézi amikor mások összeugranak(Zsu is elmondta).Nem tud igazán szóban felülkerekedni vagy ritkán a vitapartere fölé lásd Lacival.Meg sok igazság van abban amit mondanak neki.Fannika mellett sem áll ki olykor kéne is de félti a "pozicióját."

Krétagarbó 2015.01.29. 09:59:13

@Bujumburi: Lacinak sztem vannak komoly lelki gondjai, ő - ha nem kezelik ki - sztem valóban az a típus lesz, amit itt írt is valaki tegnap, hogy a lelkiterrorral kiidegeli a családját. Komoly önértékelési problémái lehetnek annak, aki ennyire várja kívülről a megerősítést folyton, ugyanez igaz Fannira is. (Én csak arra tudok gondolni, hogy vmiért nem nagyon foglalkoztak velük a szülők gyerekkorban, nem kaptak elég megerősítést vagy bizalmat, ezért nem alakult ki egy egészséges önbizalom bennük.)

SocialWorker 2015.01.29. 10:00:21

@Okami: szerintem ez az aurélió koppintás egy baromság. én a hangsúlyozáson kívül semmi hasonlóságot nem látok kettejük között. de tényleg semmit. abban pedig igazad van, hogy Fanni mellett néha kiállhatna, ez tény. de talán ennyit tudok a rovására írni (meg persze azt, hogy valóban egyszerű, mint az egyszeregy, vagy ötször öt, haha). egyébként pedig tényleg nem egy rosszindulatú ember szerintem. dani sokkal rosszindulatúbb, és engem a rosszindulatnál semmi nem zavar jobban.

Magg. 2015.01.29. 10:00:52

Sziasztok! Én is épp írni akartam, amit Candy megjegyzett - csak nem fodrász járt odabent? Az öfi egyik pillanatában Dani feje még seggszagúnak néz ki, a másik percben le van nyalva és rövid a sérója.
Edinának valami iszonyat randa hajat csináltak, úgy néz most ki a fje, mint a szopott gombóc, pedig hát ő amúgy sem egy matyóhímzés.
Ahogy ott ült több jelenetben is réveteg tekintettel, tátott szájjal - jajj istenem, brrrrrrrrrrrrr.

Okami 2015.01.29. 10:01:32

@Csak ügyesen!: Szerintem eddig bírta tartani a helyi menő csávót, előbb-utóbb a bezártság mindenkiből kihozza a valós énjét. A napi frusztrációk, szeretethiány, ingerszegény napok stb. miatt gondolom azt, hogy kizárt a színészkedés. (Hacsak nem skizoid hajlamú egy-két vellalakó :) )

lukacstoncsi 2015.01.29. 10:01:44

@Krétagarbó: Hát ő nem strichelt a szemétégetőnél pl:D

A belevalót ritkán nézem élőben olykor visszanézem az rtlmost-on.

Ditti82 2015.01.29. 10:01:49

@lukacstoncsi: Valóságos pornófilm volt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 10:02:21

@Ruadhnait: Sztem. Robin szavazói sokat fognak a latba nyomni. Kíváncsi leszek, hogy kit fog Robin támogatni a párbajon? Mondjuk, ha most hirtelen átáll Denisz oldalára, amit kétlek, akkor az hosszútávon nem vetne jó fényt őrá sem... Robin alapvetően nem mocsárpárti sztem...

kismalacka 2015.01.29. 10:04:44

Ha Denisz farkát kevesebbszer fogják mutatni, akkor rászavazok :)

MacákékIcukája 2015.01.29. 10:05:48

@lukacstoncsi: szerintem az Edina-Laci fele nagy hangereju nyuglodes tulsagosan elvonja a figyelmet a tobbiekrol (a szerkesztoeket is). Ha Edina nem lenne, a mar betujult Danit is tobbet/mashogy mutatnak ill. pl Robint (aki kimondottan vicces, de erre sajna csak az ejszakai on-ban derult feny).
Uncsi es egyoldalu a musorszerkesztes.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 10:06:17

@Okami: nem csak, hogy tisztaszívű, de jólelkű és szerethető is. Ezt tegnap este mondták róla.

Hát köszönöm, én nem kérnék abból a lenéző jólelkűségből és szeretetből, ami a lényéből és a szeméből árad és azt fejezi ki, hogy khhhivagythheee.. theeecsicskagheci... ? :D

Okami 2015.01.29. 10:06:20

@Bujumburi: Enyhén bipoláris lett Lászlónk :D tegyük hozzá a durva hangulatingadozáshoz nem feltétlenül kell bezárva élni......mindegy is, ne mentsük fel Lacit, párszor már kimutatta a valós énjét és az bőven elég volt ahhoz, hogy lássuk mekkora arca van valójában.

Mirocska 2015.01.29. 10:06:30

Már csak azért sem szeretném, hogy Denisz menjen vissza, mert Fanni még nagyobb arcát már nehezen viselném... Márpedig akkor tuti vérszemet kapna.

Magg. 2015.01.29. 10:07:57

Ez a Laci-Edina nyavalygás már iszonyat kínos, jobban utálom nézni őket, mint a Zsu elleni falkatámadást.
Amit ezek művelnek, a "kapcsolat" és "szerelem" szó meggyalázása.

Csak ügyesen! 2015.01.29. 10:08:09

@Okami: Nem gondolom színészkedésnek, ennyi idő után már nem, azzal viszont vitatkoznék, nem csak a mostani széria alapján, hanem a korábbiak alapján is, h a valós ént hozza-e ki a bezártság, a 24 órás figyelem, az állandó szerepléskényszer, mert szerintem épphogy nem. Olyat hoz ki belőlük, ami a normális életben nem jönne ki, egy eltorzult, karikatúra ént. Kinél jobban, kinél kevésbé. Azok szoktak nyerni, akiknél kevésbé, igaz, szerintem pont azok azok, akik kevésbé normálisak. Laci reakciói a legtermészetesebbek szerintem, bármilyen furán is hangzik ez. Az a nem normális, ha valaki képes ezt végigjátszani, ha lepereg róla, h folyamatosan sértegetik, ha végig képes arra, h nem alakít ki érzelmi kapcsolatot stb.

SocialWorker 2015.01.29. 10:08:17

@Magg.: tegnap én is megkérdeztem a barátomtól, hogy te, jól látom, hogy az edina ezzel a séróval még rondább, mint volt? pedig aztán azt nem egyszerű alulmúlni. meg lettem nyugtatva, hogy igen, valóban jól látom.
és ahogy formálja a száját! édes istenem..szörnyű. én már annyira rosszul vagyok edinától, hogy a járása -vagy inkább nevezzük döcögve szökellésnek- is kiborít.

Magg. 2015.01.29. 10:08:36

@kismalacka: soha nem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom leírni: Hajrá Denisz! :)

Dave83 2015.01.29. 10:08:59

Dennisnek egyszerűen nem volt más választása a kihívásnál.
Vagy érzi, vagy megmondták neki, hogy nem Edinát kéne kihívnia, azzal ugyanis vége lenne a játéknak, bárki is ment volna vissza.

Így viszont megmaradt 2 nagy katarzis lehetőség, a Fanni-Edina ill. a Dennis-Laci párbaj.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 10:10:21

@kismalacka: És ez csak ettől függ nálad, hogy mennyit szerkesztenek bele a Denisz farokmutogatásból az öfibe a következő három napban...? Ha nincs beszerkesztve, akkor ami nem látszik az nincsen...?

Okami 2015.01.29. 10:13:25

@SocialWorker: Dani mostanában váltott stílust, tény Fannira nagyon rámentek, de a helyükben én se kímélném ezt a típust! Aurélió ripacskodása pedig nagyon szépen párhuzamba állítható Denisz riportszobás "nagyon megnyomjuk a hangsúlyt a mondat végén" megnyilvánulásaival :) Nézd vissza, vagyis inkább hallgasd :) Persze az elfogultság előtérbe helyezi a szubjektivitást, tehát azt hallasz, amit a szimpátiád enged :) Szóval vegyük úgy nem akarlak meggyőzni, elfogadom, amit írtál!

Magg. 2015.01.29. 10:14:45

@Mirocska: azér a Laci orcája se semmi (most nem Fánit védem, félre ne értsd!). :)
Azon hangosan felröhögtem, amikor veszekedett Fáncsival (már félkómában voltam a pkatánál megivott sok pálesztől :DDD, nem emlékszem pontosan a szavakra), de azon durrogott Fanninak, hogy nem tudja mit beszél, mit jelentenek a szavak és milyen undorító a Fanni, hogy azt meri rá mondani, hogy ő undorító - vagy valami ilyesmi abszolúte logikai bukfenc).
Meg hogy ő most nagy valaki, mert párbajgyőztes és páholyból nézi majd végig, amíg a többiek kicsinálják egymást.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 10:14:47

@Dave83: Laci Robinnal fog párbajozni a következő körben, főleg, ha Denisz visszajön Dani ellen, és ott valszeg kiesik, és akkor mikor lesz Denisz Laci párbaj (Denisz/Dani meg Laci a védettség miatt külön ágon vannak, az ő párbajuk lehetősége drasztikus RTL beavatkozás nélkül, pl védettség levétele, minimális).

Krétagarbó 2015.01.29. 10:15:21

@lukacstoncsi: nem, ő máshol strichelt, tény. Talán a hétfői BV-ban volt, ha kíváncsi vagy rá:))

Okami 2015.01.29. 10:16:37

@Csak ügyesen!: Erre a típusra mondják, hogy csendes gyilkos :D Durvára normálisnak tűnik, de közben egy elmebeteg állat! (Hmmm közben el is képzeltem Robin kezében egy baltát........:D)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 10:18:01

@Okami: nem csak itt tűnik fel a legtöbb kollégának Denisz Au-majmolása a kezdetektől fogva.
A Belevalókban is sokszor téma és a posztírók szinte mindegyike megjegyezte már ezt.
De a villában is többször a megkapta már, hogy korábbi vv-játékosokból próbálja "összerakni" magát.
Szerintem még csak akarni se kell, akkor is észre lehet venni, bár még mindig lehet nem tudomást venni róla. :)

Magg. 2015.01.29. 10:18:02

@Okami: hát bocs, de nem csak Fannira támadtak falkában Dani vezényletével, hanem Zsura is, ha nem emlékeznél már esetleg.
Dani egy unalmas, gyáva sz@r alak, csak részegen mer megmukkanni, egyébként csak hármasban puffog a többiekre és csak falkában mer támadni a másik két díszpinttyel egyetemben.

dzsézön tetem 2015.01.29. 10:19:26

@Okami: Ragyogás 2. "Megjött Robi(n)!!!" brrrr

Krétagarbó 2015.01.29. 10:19:28

@Okami: és mindig akkor beszél így, amikor tudja, hogy biztosan bekerül a műsorba: riportszoba, most a kihíváskor. De pl. egy "normális" körülmények között zajló kommunikációban, párbeszédben ezt elfelejti, innen is látszik, hogy felvett dolog ez nála.

Bujumburi 2015.01.29. 10:20:51

@VV Erőlegény: szerintem Laci nem meri Robint hívni... :D Ezerszer inkább PVC-t hívja majd ki és azzal fog takarózni, hogy valaki (Edina) megkérte erre. :D

egyemakisszíved 2015.01.29. 10:21:08

Lehet, Dennis nagyon rosszul állt a fantommal szemben, azért nem mutattak állást, meg azért küldték be Vikit, hogy csenje el a zászlót. Egy kis mártír-szerepkör Dennisnek, biztos mindenki őt fogja gyanúsítani, pedig most ártatlan, de neki szoktak ilyen csínytevései lenni. Hátha megsajnálják néhányan és rá szavaznak. Lilu is a megszólalásaiban őt pártolja.

dzsézön tetem 2015.01.29. 10:21:12

@VV Erőlegény: Tényleg! Erre, miért nem lehet fogadni?

csiri bá 2015.01.29. 10:21:24

Aki Deniszre szavaz, az szagolgassa Danikát a háza előtt, mikor az ott gyűjtögeti a csikkeket, aki meg Danikára, annak meg a háza előtt Denisz rángassa a godzillát mindennap. :)))))
Melyik a jobb választás? :DDD

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 10:21:30

Meddig van védettség, tudja valaki? Valahol a vége felé már nem szokott lenni. (És nem a döntő 3-asra gondolok, hanem valahol, amikor 4-5 ember marad.)

Magg. 2015.01.29. 10:21:53

@VV Erőlegény: akkor szerinted nem Fanni-Edina lesz a következő cicaharc?
Ja erről jut eszembe, kész voltam, amikor Edina pont olyan gettósan mutogatott Fáncsinak - kiviszlek - mint Fáncsi szokta. :DD

Ditti82 2015.01.29. 10:22:53

@Okami: Amikor az anonim levelek voltak, akkor se védte meg Fáncsit.

Magg. 2015.01.29. 10:23:46

@Bujumburi: Edina miért nem Fanni kivitelére kéri? Ha már.... :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 10:24:03

@Bujumburi: Szerintem PVC-t nem hívja ki a kurvázás miatt. Csak akkor, ha kinn is akar maradni.

Puncylla 2015.01.29. 10:24:22

@Magg.: Danika, ha részegen megmukkan, akkor meg hülyeségeket beszél.

csiri bá 2015.01.29. 10:24:40

@-pkata-: asszem 4 bent lévőnél...

Magg. 2015.01.29. 10:25:12

@csiri bá: viszek Danikának pár csikket. :))

csiri bá 2015.01.29. 10:25:44

@Magg.: de csak gázálarcban. :)))

Okami 2015.01.29. 10:25:57

@Magg.: Szerinted Zsu alattomos viselkedésével nem vívta ki magának? Ha azt állítod nem, vagy te is szúrnád Zsút vagy más műsort néztél netán rettentően naiv vagy. (Bocs!) Én még egy szívlapáttal is megtámogattam volna. Emlékezz vissza, ki állt ki Zsuért, még akkor is ha lepincsizték (hozzáteszem remek taktikai lépés is volt!) Dani! Majd később Edina is. Aztán Zsunak is elkezdett viszketni a pöcke, amit még magának se mert bevallani csak annyira, hogy "teccik Laci" nincs kedvem végigvezetni a NŐK szégyene Zsuzsa ezen a ponton. Soha nem volt képes vállalni önmagát, csak a kifogásokba támaszkodott.

dzsézön tetem 2015.01.29. 10:26:16

@csiri bá: Szerintem hùzd ki tv kábelt, aztán dobd ki a pi..ába az egészet. Neked nem kell több vv, ahogy elnézem.
@-pkata-: 4-nél, asszem, hacsak nem változtattak rajta.

rearwindow 2015.01.29. 10:26:41

@Magg.: ja, nekem is feltűnt rögtön Edina gettómutogatása, egymástól tanulnak :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 10:26:53

@csiri bá: vagyis akkor még van két védettség? Aki most visszamegy a 6-ba, és aki a következőn visszamegy az 5-be?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 10:26:59

@Magg.: Inkább már az unalmas, hogy te és néhány társad folyamatosan "falkáztok". Fannika és Denisz nem alkotnak ugyancsak egy falkát? Ha jól emlékszem Zsut egyébként Dórin kívül mindenki támadta a dzsungel héten , a kis kedvenceid is (Denisz lopta el pl. a tábláját). Fannika Zsu első párbajakor Rönével meg Dórival, magából kikelve ordibált, Denisz meg azt sem tudta, hogy hol van... Jah, hogy ezekre már nem emlékszünk, csak más szemében keressük a szálkát...

Okami 2015.01.29. 10:27:42

@Krétagarbó: Erről van szó :) iszonyat átlátszó.........

Magg. 2015.01.29. 10:28:22

@csiri bá: VV felszerelésben megyek :)
De tényleg kíváncsi lennék, mihez kezd Edina és Laci a főokos nélkül?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 10:28:25

@Krétagarbó: Szandika volt a Bvalóban??
Komolyan mondom, felettébb sajnálom, hogy Alekosz kiírta magát az rtl-től, olyan jó lenne néha meghallgatni a BV-kban a szakértését... :D

dzsézön tetem 2015.01.29. 10:30:03

@-pkata-: Leszámolva a TVK dolgozòkat, ki szavazna a Plaszikra?

Magg. 2015.01.29. 10:30:23

@Okami: ne terelj!
Nem erről volt szó, hanem arról, hogy SDani szerinted csak most Fanni ellen kezdte el a falkában támadást.
Na ez nem igaz.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 10:31:03

@-pkata-: Sztem az 5-ből a négybe is van védettség még. A védettség a legjobb háromban szűnik meg.

Okami 2015.01.29. 10:31:55

@Magg.: Én meg arra, mit tenne szűzpöcök Deniszke dákója nélkül? Azontúl, hogy minden másnap masztizna.......juhhhúúú, micsoda izgalmak :)

Ditti82 2015.01.29. 10:32:05

@Dave83: Dennis nem fogja kivinni Lacit. Ez nem az ő párbaja, megmondta Lilunak tegnap. Mással végezteti a piszkos munkát. Ő is.

Ditti82 2015.01.29. 10:33:54

@Magg.: Tükörhatás. vagy mi. :D

Okami 2015.01.29. 10:34:03

@Magg.: Bocsánat, próbálok érvelni.......nincs több kérdésem, jah DE! Fanni-Reni féle "falkulás"?? Zsu ellen? Majd Dani? Jah az csak taktika :D Tényleg bocs.

ganxtalovins 2015.01.29. 10:34:27

@SocialWorker: Köszi!!! Leírtad helyettem is!!!

Magg. 2015.01.29. 10:35:10

@VV Erőlegény: nem tudom, miről beszélsz, ki az én kedvencem. Te tudod?
Más - ha összeáll több ember (itt pl három), hogy másokat szisztematikusan kicsináljon, az bizony falkázás.
Az volt Fanniék (+Reni, Vikcsu) részéről is Zsuzsa ellen. Denisz és Fanni nem igazán falkázik, hisz Denisz soha nem áll ki senkiért és semmiért.

dzsézön tetem 2015.01.29. 10:35:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :Dddd hüje!!! Egy kiéhezett vérfarast is megfutamodna attól a mosolytòl :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 10:35:52

@egyemakisszíved: Tegnap én is azt éreztem, hogy Deniszt tolja most Lilu. Oltogatja ugyan csendesen, de úgy, hogy közben az embernek megszánni lenne kedve.. már ha nem lát át a cselszövésen. :D

Magg. 2015.01.29. 10:36:39

@Okami: ki nem szarja le, mit fog Fáncsi csinálni. Sztem te nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, Fáni fan vagyok.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 10:36:42

@Krétagarbó: "nem láttad a belevalóban, hogy a kamerák előtt verte"

most lehet, h meg fogsz ezen lepődni, de a villában MINDENKI a kamerák előtt (mégis hol máshol?) veri. csak nem mindenkiéből lesz műsor.

Okami 2015.01.29. 10:38:34

@Magg.: Plíz, plíz ne legyenek tévképzeteid még csak véletlenül se gondoltam, hogy FAN vagy :) Nyugi a tuti!!

Viszont a kész tények mellett se menjünk el, még, ha szimpatizálsz akkor sem :) És azt azért páran elég szépen leírták. Ennyi. Béke!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 10:38:56

@Ditti82: Nem azért nem viszi ki, hanem egyrészt mert reményeim szerint már hétvégén kinnmarad Danival szemben, másrészt mivel ők a védettség tekintetében nincsenek párbaj pozícióban.

Magg. 2015.01.29. 10:39:07

@Okami: lécci olvasd el, amit VV Erőlegénynek írtam 10.35-kor és meg is válaszoltam az egyik kérdésed. A másikat "Majd Dani?" nem értem, mit szeretnél ezzel kérdezni.

Csak ügyesen! 2015.01.29. 10:39:18

@Ditti82: Ja, meg mondta, h semmiképpen sem vitte volna ki, mert szenvedjen csak. A kis jóindulatú Dennis :D :D

Magg. 2015.01.29. 10:40:34

@Okami: én békés vagyok és csak hogy tudd, nem is vagyok szimpatizáns.
Én nem Deniszre, hanem Dani ellen szavazok, ami sztem elég nagy különbség. :)

Ditti82 2015.01.29. 10:42:34

@Magg.: Zsu ellen nem ő kezdte.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 10:42:41

@dzsézön tetem: Laci ellen? Mindenki, akinek nem tetszik, hogy Laci lekurvázta Plasztikot.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 10:43:58

@VV Erőlegény: A legjobb háromban már párbaj sincs. Az utolsó 3 együtt megy ki.

csicserierika 2015.01.29. 10:44:03

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): most elmorzsoltam egy könnycseppet, h ezt is megérhettem :D

Krétagarbó 2015.01.29. 10:44:25

@henrik_: pont higy nem. azzal tisztában vagyok, hogy mindegyik így vagy úgy, de kielégíti magát, gondolom a lányok is. De azt próbálják a takaró alatt, vagy így-úgy, de bújtatva csinálni, nem dirket sóműsort készíteni belőle. Dennisz számított arra, hogy ha ő ezt nyíltan bevállalja, abból műsor lesz, pontosan ezért csinálta és pontosan ezért tették be a szerkik is a műsorba. És pontosan ezért nem kerül be a többi maszti a műsorba, mert azt a játékos nem sóóelemnek szánja, hanem szükségletként végzi. Ez olyan, mintha valaki kimenne az utcára önkielégíteni, ahelyett, hogy otthon intézné. Remélem érthető a különbség.

Okami 2015.01.29. 10:44:48

@Magg.: Oké, megvan :) Tehát egy szinten még egyet is értünk!

Ha lenne vér a pucájában Denisznek simán erősíthetnék egymást Fannival, pontosan azzal, hogy kiáll mellette, mert van annyi lélekjelenléte és játszi könnyedséggel leolthatná a többieket, de nem. Marad nekünk a leszarlak című monológ.

Danira visszatérve. Fanni és Reni őt is támadták (pincsi hasonlók!) amikor kiállt Zsu mellett. álá falkaszellem. Ezért írtam az ő nevét is.

Bujumburi 2015.01.29. 10:46:06

@Magg.: @-pkata-: azéért gondolom Dórit, mert Dani és Edina már régóta Dórit tartja a leggyengébbnek és őt vinnék, hiába arcoskodik mindkettő. Többször is mondták már on-ban, sőt, Dani még Robinnak is elmondta egyik éjszaka, hogy Dórit vinnék, ha úgy alakulna.

Magg. 2015.01.29. 10:46:52

@Ditti82: biztosan én nem tudok fogalmazni
.
"Dani mostanában váltott stílust, tény Fannira nagyon rámentek..." - ezt írta Okami. Erre válaszoltam, hogy nem Fannival kezdődött el az, hogy hárman egyszerre támadják, ezt a kedves kis pszichológiai trükköt már Zsuzsánál is bevetették.
Nem volt arról szó, hogy ki kezdte vagy kinek volt/nem volt igaza.
Szóval, én a "mostanában" szó helyénvalóságát kérdőjeleztem csak meg.

Ditti82 2015.01.29. 10:46:59

@-pkata-: 4-nél van, de már védettség nélkül, ha jól rémlik. legalábbis mintha lett volna már olyan, hogy valaki az utsó két párbajon is kint volt.

Bujumburi 2015.01.29. 10:47:18

@Okami: jaja... akkoriban nagyon is csíptem Danit, nem gondoltam volna, hogy egyszer ő kezd majd el falkásodni. :D

Krétagarbó 2015.01.29. 10:47:30

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): neeem, azt már a Dennisz féle farokverésre í¶tam lukacstoncsinak:)))
Szandikát hál' istennek még nem ásták elő a a tanyáról, vagy ha igen, akkor lemaradtam róla...

Okami 2015.01.29. 10:48:24

@Krétagarbó: Mellékesen remek partnert talált hozzá, szóval gondban lett volna ha nincs egy "viszket a szűzpöcköm" kaliberű Fannink :D köszi a szerkesztőknek ugye :)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 10:48:38

@Bujumburi: Dani és Edina lehet, hogy vinné Plasztikot, de Laci nem hiszem. Laci leírta magát Plasztikkal szemben, és ha ezt elfelejti, akkor elég nagy hülye.

Magg. 2015.01.29. 10:48:42

@Okami: így van, abszolút egyetértek. Örülök, hogy közös nevezőre jutottunk. :)
Az meg egyéni szoc.prob. hogy Te inkább Daniékat kedveled, én meg Robinnyót. :))

Krétagarbó 2015.01.29. 10:49:17

@Krétagarbó: olyan béna ez a billentyűzet, szóval: írtam

lukacstoncsi 2015.01.29. 10:49:23

@Krétagarbó: ez komoly? nem hinném hogy kurválkodott mármint testileg:)

Ditti82 2015.01.29. 10:50:11

@-pkata-: Fannit vinné vagy Robint. Szerintem.

Magg. 2015.01.29. 10:50:26

@-pkata-: de mintha a múltkor mondta is volna Laci, hogy Dóri nem az ő párbaja.

Krétagarbó 2015.01.29. 10:50:42

@Okami: Igen, Fannikában minden szempontból megtalálta a párját, bentre. Kint már kevés lesz a jó szex a lánynak...(Hacsak Dennisz nem nyeri meg a játékot, de ne fessük az ördögöt a falra...)

csiri bá 2015.01.29. 10:51:13

@-pkata-: igen, az öt közti párbajról aki visszamegy annak már nem lesz...

egyemakisszíved 2015.01.29. 10:51:13

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Pedig a riportban még a legújabb kinti, sokaknak kedves falkaelméletet is felkínálta neki hasznosításra, de Dennis nem hallotta meg szerintem, vagy nem is tudta, hogy miről beszél. Hogy szegény Fannit mindenki támadja, és hogy bírná ki nélküle odabent. Hát Fanni elég sokat tesz azért, hogy támadják és ő is piszkál szinte állandóan valakit. A Laci elleni gyűlölködésben örök társa van Dóri személyében. A 24 órás benti létben valószínűleg elvész és kiegyenlítődik minden.

Krétagarbó 2015.01.29. 10:51:18

@lukacstoncsi: itt írták sokan Dubai-t, vagy az nem az? :)

Okami 2015.01.29. 10:52:25

@Magg.: Nevezzük inkább egy laza elemzésnek, és nem többnek. Ha ebben is egyetértünk nyugodtan megyek el reggelizni :D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 10:53:17

@Ditti82: Hát de nem is erről beszélek. Ne kavarjatok már össze. Azt írtátok 4-ig van, akkor az azt jelenti, hogy még 2szer lehet lila kendőt szerezni. Amikor most vki visszajön és maradnak 6-an, illetve, amikor a következő vki visszajön és maradnak 5-en.
A mostantól 3. párbajon már akkor valszeg nem lesz védettségszerzés, mert aki visszamegy, az negyedik embernek megy vissza. A legutolsó kihívásos párbajon nincs akkor ezek szerint lila kendő osztás, mikor 4-en vannak, és az utolsó kiválasztás történik.
3-ban nyilván nem lesz, ott már párbaj sincs igazából, azt nem nevezném párbajnak, mikor 3-an ülnek kinn.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 10:55:09

@Magg.: Vagy legalábbis gondolom, nem szívesen menne vele. Előbb hívja ki Deniszt vagy Danit szerintem (amelyik visszamegy), ha úgy adódik. (Ha esetleg mégsem ő lesz a kiválasztott vagy kihívott a következőben valami csoda folytán.)

dzsézön tetem 2015.01.29. 10:55:14

@Krétagarbó: az nem kurválkodás!!! Oda mecseteket járnak polìrozni!

tjunior 2015.01.29. 10:55:35

Ez a párbaj annyiból érdekes, hogy ha Dönisz kiesik, akkor Kazal mit kezd magával. Ergo Dani nem csak a saját táborára számíthat ( már ha van neki), hanem azokra is akik Kazalt rühellik.
Kazalnak szerintem így is úgy is vége, ha Dönisz visszajön akkora arca lesz, hogy Edina tuti kint hagyja, ha meg Komisz esik ki most akkor meg megnyekken agyilag ( ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről az ő esetében) .

Csak ügyesen! 2015.01.29. 10:56:29

@-pkata-: Egyetértek, ha akkor még tud majd racionálisan gondolkozni (bízok benne :) ), Dórit nem fogja vinni. Robint fogja szerintem, mert vele szemben jobban tud érvelni és a videók/témák is inkább neki kedveznek (a Robin ráment Edinára az egyetlen szál, amit fel tudnak hozni a párbajon, Laci meg Robinnal szemben semmi negatívat nem tett/mondott egyelőre), míg Fanni esetében kölcsönös krvaanyázásos videók lennének, illetve Fannival szemben neki is vannak felróható dolgai (útszélizés, szauna).

Fuchsia 2015.01.29. 10:56:35

@Krétagarbó: Döniz tekintetében ezzel totálisan egyetértek. Még csak annyi, hogy szerintem nem csak Aureliot majmolja, mert ezt a "csínytevéses vonalat" egyértelműen Olivértől nyúlta, akit ha valamiért, ezért csíptek a nézők.

@Okami: Tökéletesen megfogalmaztad, mi volt az én bajom is Zsuzsikával. Még csak annyit tennék hozzá, hogy engem rémesen idegesített az is, hogy alig tudott kinyögni egy mondatot, és mire sikerült, az sem lett értelmes. És ezt már egyre nehezebben viseltem el.

És akkor summáznám én is véleményem: Denielt nagyon kis száni figurának tartom, olyan kis izzadtság szagú, nyomorúságos emberke lett kívülről nézve. De azt gondolom, még mindig sokkal többet ér, mint Döniz, akinek nem csak az a baja, hogy szánalmas. (Azért tartom annak, mert egy gyáva fickó, tényleg nem mer vitatkozni, nem mer konfrontálódni, csak sunnyog. És a sunyiság sosem nyerő. Egyszerűen érezni lehet, hogy mennyire fél a párbajtól, a kieséstől.) A szánalmasságba beletartozik a fentebb említett utánzás is. Ezen felül meg egyszerűen kiidegel, hogy ő sem képes egyetlen normális, épkézláb mondat megalkotására sem. Egy dolog, hogy nem mekeg meg makog úgy, mint Zsu, de egyszerűen baromságokat beszél, és ha valami nagyot akar mondani, akkor marha nagyot is bukik rendszerint. Borzasztóan sötét és közönséges ez a fazon. Egyre jobban zavar a jelenléte (már ha észrevehető, mert lehet láthatatlansággal vádolni Robinhoodot meg Danit, de Döniz is csak akkor kerül előtérbe, ha betalálják). A lányok közül meg tényleg PVC a legnormálisabb, de azért hozzá se vágnám a nyereményt. Ez kicsit sajnálom is, mert jó lett volna, ha végre nő nyer, de az a helyzet, hogy nagyon remélem, hogy végül mégis pasi lesz a nyertes.

Krétagarbó 2015.01.29. 10:56:46

@dzsézön tetem: a plasztikai sebészek egyesülete? vagy a kamionsofőrók szakszervezete? vagy szalai vivien, vagy havas tanár úr, mint a kurvák felkarolói és szociográfusai?

Kartontigris 2015.01.29. 10:57:22

Tegnap megnéztem a kihívást, hátha az a szociopata Ádina (igazam van/monddhogyigazamvan/véce/kifogszesnielhiszednekem?) takarodik már ki a picsába és újra nézni tudom ezt a szériát. Sajnálon, hogy nem így lett.

lukacstoncsi 2015.01.29. 10:57:27

Az hogy Daniék Fannira "rámentek" közel sem ugyanaz mint amikor Zsu-val tették ugyanezt.Fanni a viselkedésével régóta irritál mindenkit még Dóri és Dennis is elmondta hogy vannak dolgok amik nem tetszenek nekik tőle.De Dennis nem tudja és nem akarja Fannit megváltoztatni.Örül hogy teljesítette azt a rekordot hogy a bekerülése után ő dugott először.Még el is dicsekedett ezzel.Hát ez komoly teljesítmény.Azzal sem értek egyet amit ő mond hogy ne a kinnt dolgokat használják fel ellene.Hisz konkrétan ő mondta el benn hogy a csaját élő adásban pattintotta le.Akkor?Ha Dani erre is rámegy meg a kufirc kapcsolatára Fannival akkor majdnyem nyer ügye lehet.Dani ellen a k.anyázás egy erős indok illetve a falkában való támadás és úszítás meg az hogy büdös ez poén:)) Dani egyébként egyedül nem lenne itt ha nincs Zsu, Edina vagy Robin.A megfelelő embereket találta meg ahhoz hogy hatalma legyen benn vagyis hogy erősnek higgyék a többiek.Edinát lehet nem árulná el de őt is csak használja hogy nyerjen.

Fuchsia 2015.01.29. 10:58:13

...és most vettem észre... NE! MIÉRT CSERÉLTÉTEK LE A TRÓNOK HARCA HEADERT???? O_O Gyásznap lesz ez az életemben...

Magg. 2015.01.29. 10:58:29

@-pkata-: most nem Fanni lesz szerinted a következő? Mindenki ezt mondta - Robin (plusz Denisz, Dóri) kivételével, mert ő Lacira utazik.

Okami 2015.01.29. 10:58:58

@tjunior: SAJNOS! Nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy Edina kint hagyná pöcköt........lehet latolgatni a miérteket.

Edina, "kiafaszagyerek" Laci miatt mocsok mód elbaszta a játékát, egyben személyiségét. Ellenben Fanni kiegyensúlyozottan hozza az "egoistaostoba" picsát. Hmm. hmm.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 10:59:06

@csicserierika: hát még én... egyik kézzel fognom kellett a másikat, hogy le bírjam írni. :D

Bujumburi 2015.01.29. 10:59:06

@lukacstoncsi: @Krétagarbó: Van egy Londonba konzumlányokat közvetítő oldal, ahol kinn vannak a képei, de lehet, hogy csak valakik felhasználták a képeket. Azért gondolom az utóbbit, mert kb. 1 millió forintnyi euró volt kiírva árnak néhány órára és azért az túlzás, azon a szinten szerinte m nincs még, ill. azon a szinten már nem egy publikus oldalon hirdetik.... Hihetőbb a másik sztori, hogy a volt faszija, valami olasz "üzletember" kitartott babája volt. PErsze lehet, hogy attól még "dubajozott" de erre sok bizonyíték nincsen hacsak nem a barátnője, Lévi Adrienn, aki pár éve bevallotta, hogy egy évig csinálta. Ő azt nyilatkozta, hogy jellemző, hogy sokszor visszaélnek a képeikkel különböző ügynökségek. Igazából mindkettőt eltudom hinni. :)

Krétagarbó 2015.01.29. 10:59:11

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): remélem ez nem azt jelenti, hogy Denniszt akarja a csatorna visszaküldeni vasárnap...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 10:59:20

@Krétagarbó: nagyrészt helyt adok a kommentednek, de azért ez végső soron mégis a szerkiket minősíti. egyébként ami miatt nálam Dennis mindenképpen Dani felett helyezkedik el, az az, h hiába végtelenül ostoba és primitív, ezekkel az akcióival az égvilágon senkinek nem árt, míg a Daniból olyan szinten süt az önérzetességből és sértettségből táplálkozó rosszindulat, h azt már rossz nézni, ráadásul ezzel csak szándékosan bántja a lakótársainak egy részét. azért Fanniba amiatt belekötni, mert most HALKAN csukta be az ajtót, bezzegmúltkormegnem, és egy aranyhal három másodperces memóriájával átsiklani olyan apróságok mellett, amikor néhány nappal korábban ő pont Fanni kabátját nem akarta levenni, óbégatva, ÉJJEL, hát az már bőven kitágította a mélységek határait.

Ditti82 2015.01.29. 10:59:47

@Magg.: Egyiknek se párbaja egyik se. Párbaj nélkül akar nyerni mindegyik.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 11:01:13

@egyemakisszíved: Denisz pont leszarja, hogy mi van vagy mi lesz Fannival, de érzékelhet valami elvárás-félét ezzel kapcsolatban, azért szokott néha beleszólni Fanni vitáiba, ill. amikor pl. Lilu olyan direkt módon kérdez rá már valami ilyesmire, hogy szinte érezheti a leheletét az arcán. :D

Krétagarbó 2015.01.29. 11:01:40

@dzsézön tetem: ja, onnan van az a mondás, hogy csillog mint a Salamon töke:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 11:04:11

@Krétagarbó: ehhez ráadásul pont kapóra jött Denisznek, hogy Fanni a vizsgák előtt beígért egy nyílt szini szekszet, ami bónusz volt a számára.
De ezzel a pöcsveréssel szerintem egyenértékű volt az is, amikor a táblát faszozta össze az isk. héten... szóval hogy tök mindegy mi van, neki a farokmutogatás a bennmaradási stratégiája.

lukacstoncsi 2015.01.29. 11:04:19

@Bujumburi: Konkrét bizonyíték nincs.Zsu-t is akkor simán le lehetne kurvázni mert "ajándékba" kapta a melleit és nem a barátja volt az illető.

Magg. 2015.01.29. 11:05:03

@lukacstoncsi: nem vitatom egy percig sem, hogy Fanni közönséges.
Nekem a "falkázásban" az a probléma, hogy külön-külön egyik sem meri megmondani a véleményét, csak mindig együtt hárman, egyszerre, egymás alá adva a lovat.
...és ez igaz volt Fanniékra is, most annyira már nem, hisz Denisz mindig csak hallgat, nem lehet tudni, neki mi a véleménye.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 11:06:02

@Magg.: nem tudom. Fanni, Dóri Lacira raknak szerintem. Ha Denisz visszamegy, akkor ő is.
Az a kérdés, ha nem Denisz megy vissza, akkor Robin magára pakoltat e csak azért, hogy Lacit kivihesse. Akár úgy is, hogy odaadja Plasztiknak a dupla jogát. Akkor lesz Dóritól 2+1 Fannitól, az 3. Dani-Edina-Laci mondjuk együtt Fannira raknak, akkor az 3-3. Nem tudom, hogy éppen akkor ki fog dönteni. Ha Denisz Fánira hagyja a döntés jogát, akkor Fáni küldheti Robint, ha menni akar.

Okami 2015.01.29. 11:06:10

@Fuchsia: Dóri nagyon ráment a jólelkű vagyok, nyerni tudok feelingre. Ami oké, de szerintem édeskevés ahhoz, hogy egy értékelhető/izgalmas karakter legyen. Talán még az is jobb volt, amikor Missy Elliott videoklipben érezte magát és nyomta a "gettobuxát" konfliktus közben. :D

Kár érte is......

Csak ügyesen! 2015.01.29. 11:07:25

@Magg.: Ahogy a trió ráment Fannira, a másik csapat ugyanúgy ráment Lacira. Semmi különbség.

lukacstoncsi 2015.01.29. 11:07:32

@Magg.: Mindegyik megmondta neki eddig is a véleményét külön külön.

Magg. 2015.01.29. 11:07:38

@Ditti82: Dórinak még akár össze is jöhet, olyan jól lavírozik. :)

Mirocska 2015.01.29. 11:07:56

A fejlécben nem lehetne Macit Robinra cserélni? Szívesebben nézegetem... :-))

hannamontanna 2015.01.29. 11:08:35

Elmondhatatlanul unom Edina és Laci végeláthatatlan b*szódását. Este már ott tartottam, nem bírom még egyszer végig hallgatni, hogy " de nézz rám, de mond ki hogy igazam van, de ne nézz már így, állj ki mellettem..." Ennél jobban csak az a kérdés idegesít jobban, hogy " te milyen értéket képviselsz itt?" Baszki, ki képvisel ott értéket?????? Ezek azt se tudják, hogy eljöttek otthonról, meg azt se, hogy milyen rendezvényen vannak. Ja, majd egy valaki elvisz egy "értéket". De nem azért mert képviseli ... szánalom.
Hajrá Robin, hajrá Fanni!
..és Denisz menjen vissza.. :-))

Krétagarbó 2015.01.29. 11:08:38

@henrik_: ez már az a különbség a véleményeink között, ami a személyes szimpátiából/antipátiából fakad.
Nekem Dani személyisége - minden hibájával együtt - szimpatikusabb, hosszútávon én jobban preferálom azt, aki tanult, aki nem alpári stílusú, aki nem hiszi azt, hogy attól lesz menő (=felnőtt) hogy csicskaghecczihőőő-zik folyamatosan, akinek vannak gátlásai, aki még képes elpirulni (ahogy Kroki barátosnám írta a múltkor). Igen, ez egy olyan különbség, ami jól meghúzza a határvonalat kettejük (és az általuk képviselt tömeg) között.

Okami 2015.01.29. 11:09:29

@Csak ügyesen!: Mindkettőre van miért rámenni, ergo egyik kutya, másik Fanni! :P Egy szinten összeillik a jellemük, mivel az önkritika fogalmát egyik se űzi nagyfokon!

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 11:09:32

Kieg: ha Denisz megy vissza, Robin akkor is magára pakoltathat, ha menni szeretne. Ha visszajön, utolsó lila kendő lesz, úgyhogy sztem megjátsza a dupla pakolást akár úgy hogy duplán pakol Lacira, okot adva, hogy Laci kihívja őt, vagy ha tutira akar menni, akkor úgy hogy odaadja vkinek, aki aztán duplán rak rá (Robinra). Nincs tovább miért várnia vele szerintem.

Csak ügyesen! 2015.01.29. 11:09:40

@-pkata-: Annyira semmi kreativitás nem volt eddig a társaságban, h kétlem h ilyen csavarok lesznek. Ha Dennis megy vissza, Dóri, Fanni, Dennis és Robin Lacira raknak, Laci és Edina Fannira, ez 4-2. Ha Dani megy vissza, akkor Edina, Laci, Dani Fannira tesznek, Dóri, Fanni és Robin Lacira, ez 3-3, Fanni dönt. Ha Robin véletlenül tökös lesz (ha kiesik Dani, gondolhatja, h a mocsár a nyerő csapat), akkor felhasználja a duplát Lacira, akkor meg 3-4.

Magg. 2015.01.29. 11:10:37

@lukacstoncsi: akkor azokat az öfiket valszeg nem láttam, mert amit én láttam, ott mindig minimum két, de inkább három fő oltott egyet.

ornyim 2015.01.29. 11:10:39

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): A hanglejtése is Auréliót formálja, amikor a szavak végén odanyom, vagy nem is tudom, hogy mondjam, de néha nagyon idegesítő, ahogy beszél, és akkora kontraszt van a villában és a riportban elhangzottak között, hogy azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Minden riportban való megnyilvánulásában ott van az a bizonyos karlendítés is, hogy na ki, ha én nem. Ezt én nagyon kint nem láttam tőle, ott sunyiskodik inkább. Nyilván elkülönülve a többiektől nagy a szája, ott még talán Fanni mellett is kiáll :D

Okami 2015.01.29. 11:11:46

@Krétagarbó: Nálam a matekvizsga tette be a kaput: Milyen köröket ismersz? Háááát van a baráti kör........és akkor elszakadt valami, visítottam Danin :D Zsenin idióta.

sélli_ 2015.01.29. 11:13:14

Fannika egy mero szanalom. Egy igazi ostobenko pics@. Teljesen atvette Zsuzsa szerepet, azt hiszi O a villa kiskiralylanya. Istenem, hogy esne mar ki a francba. Undorito. Dorival egyetemben. Verseny gusztustalanok.
Teljesen elszalltak a heten az indulatok, mindenki kifordult magabol.

Magg. 2015.01.29. 11:15:28

@Csak ügyesen!: milyen másik "csapat"? Denisz kussol, max Dóri és Fanni csicskáznak. Ez akkor is csak 2 nő 2 pasival és 1 nővel szemben, ahol az egyik pasinak legalább olyan mocskos a szája, mint Dórinak és Fáncsinak, Edina mellett meg ki tud szóhoz jutni?
A mostani névtelen levélnél is próbált pl. Fanni reagálni, Edina azonnal leugatta és mondta, mondta, de szívszerelmét se hagyta beszélni, nyomatta helyette, mint ha ő lenne a felkért védőügyvéd.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 11:16:22

@hannamontanna: Ezt a ki milyen értéket képvisel dumát Röné hagyta rájuk, a sok agyhalott meg azt hitte róla, hogy ő egy művelt, kifinomult hölgy, aki okosakat mond. És ezt valamiért megjegyezték. Pontosabban, meg tudták jegyezni. :D

Engem az irritál, amikor pl. jelrakásnál az az indok, hogy "az vele a bajom, hogy egy csicska"... (ez jellemzően Dóri és Fanni szóhasználata ilyenkor)

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 11:16:24

@Csak ügyesen!: Az okfejtegetésem arra vonatkozott, ha Robin menni szeretne és úgy hogy ő legyen a kiválasztott és nem a kihívott.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 11:18:06

@Mirocska: jó, de legalább ne nevetős kép legyen. Egy profilkép pont elég lenne. :D

Kartontigris 2015.01.29. 11:19:46

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Nekem is úgy tűnik. De a remény hal meg utoljára! Nem értem mit bírtok ezen ez állandóan önigazoló, másokon kíméletlenül átgázoló, lelki toprongyon! (Sokadszor mondom, még ezek a kétségtelenül gusztustalan tulajdonságok sem lennének ebben a műfajban riasztóak ha bevallaná, hogy ez a harcmodorának a része és nem másokra vetítené ki a saját hibáit.)

sélli_ 2015.01.29. 11:20:24

Fannika nobel dijas beszolasa miszerint emberek nem itelkezhetnek masok felett, azt csak Isten teheti egy mero agyloves... de azert le gusztustalan torpezi Edinat. Idiota barom...

Krétagarbó 2015.01.29. 11:20:32

@Krétagarbó: és ebben benne van az is, hogy látom Dani hibáit (nagyon tré módon tud lealjasodni piásan, nem igényes magára, van benne egy adag féltékenység, ez nem az ő társasága igazán, így krekesztve érezheti magát stb..) és Dennisz alapvetően jó tulajdonságait is. (nagyon mélyen Dennisz jóindulatú, nem az atipikus szarkavaró típus.) Csak Dennisz a jó oldalából szinte semmit nem mutatott meg, csak annyit láthattunk belőle, hogy elsiklik minden probléma mellett és gátlástalan.

lukacstoncsi 2015.01.29. 11:22:17

@henrik_: Dani csak részegen tudja magát "elengedni" és azt is a legtöbbször elég ordenárén.Őszintére issza magát olyankor.

@Csak ügyesen!: Fanni nem dönthet, mert Dennis képessége már fel lett használva most nem?

@Magg.: Azt hiszem amikor valakit szidni kell akár a háta mögött vagy szembe ott mindig megvan a falka szellem csapattúl függetlenül.

lukacstoncsi 2015.01.29. 11:23:31

@sélli_: Na ez is egy gyöngyszem.Ő meg Isten...OMG!Ebből is látszik hogy mit el nem hisz magáról.

Krétagarbó 2015.01.29. 11:23:52

@Okami: Háát, a matek nem sok jogásznak megy:) Meg ezek a hibák (1,5 x 1,5 = 3 pl.) előjönnek olyankor is, amikor vki "pánik"helyzetben van, vizsgadrukk, olyankor én sem tudok számolni. Ez olyasmi volt, mint mikor a két tuja hirtelen nem tudta kiszámolni, hány másodperc 2 óra. Utána meg azon röhögtek, milyen hülyék.

Magg. 2015.01.29. 11:28:46

@lukacstoncsi: még van egy olyan képesség, hogy szavazategyenlőség esetén lehet dönteni, ki menjen párbajozni , ez emlékeim szerint még Deniszé.
Persze, mindenki mindenkit szid a háta mögött, ez nem is volt soha vitatéma.

MacákékIcukája 2015.01.29. 11:29:52

@Krétagarbó: +1 amit a Danirol irtal. Jok a hsz-eid :)

sélli_ 2015.01.29. 11:30:05

@lukacstoncsi: Komplett elmebeteg. Nagyon tetszettek a levelek, ugyanezt irtam volna rola. egy egoista, magatol teljesen elszallt ember, aki 20-szor tobbet kepzel magarol, mint ami.
A legjobb lenne ha Denisz kiesne, mert attol aztan teljesen osszetorne. Remelem 2 het mulva mar nem kell neznem a nagy ostobenko kazal fejet. Rettenetesen irrital.

csiri bá 2015.01.29. 11:30:22

@lukacstoncsi: Nem. Két varázslat maradt meg: az egyik Robin dupla jele, a másik Denisz döntési joga, amit Macitól örökölt, amit pedig ő is örökbe kapott valakitől...
Így ha most Denisz kiesik és ráhagyományozza Fannira a döntési jogot, akkor a következőben a 6 között, ha például Laci és Fanni 3-3 jelet kap, Fanninál lesz a döntés joga, hogy melyikük legyen a kiválasztott... ebben az esetben önmagát is választhatja...
Robinnak a dupla jel felhasználásáról a kiválasztás előtt kell dönteni, de a döntési jog (ami most még Denisznél van) automatikusan életbe lép szavazategyenlőség esetén...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 11:31:39

@Krétagarbó: "ez már az a különbség a véleményeink között, ami a személyes szimpátiából/antipátiából fakad. "

nekem a villában Dani volt a fő kedvencem, szóval volt honnan ide jutnia. :))

lukacstoncsi 2015.01.29. 11:34:59

@Magg.: falkában csinálják azt is.Egyébként most be lett dobva az hogy fannikáék mennyire kezdenek többet érezni egymás iránt.Szimplán csak szexet látunk ebből.De ha így van Dennis vagy Fanni egymást se védik meg.

másodpéldány 2015.01.29. 11:35:16

@SocialWorker:

"nem tudom, hogy miért nem látjátok, hogy alapvetően ez a dennis nem egy rossz ember.(...) nem rosszindulatú, nem szemétkedik. még akkor sem durran el az agya, amikor folyamatosan csesztetik. ezzel szemben dani lehet, hogy egy viszonylag (!!!!) intelligens figura, de árad belőle a "fekete mocsok" (...) és ott gonoszkodik meg kötekedik, ahol csak tud..."

de látjuk, látjuk, egyet is értek veled, de úgy látszik, akik apposok, azok másokat szavaznak vissza, mintha mindenki simán szavazhatna egyszerű telefontól is... én is sajnálom, hogy ha denisz kinnmarad, és ez a nagyképű, alulművelt jogászfiúcska, dani kerül vissza... de sajnos van rá egy nagy sansz... fannit sajnálom, hogy kiesik a játszópajtása, illetve sajnálnám, ha a következő körben fanni kiesne, mert nézhetetlen lesz a villa, remélem a következő körben lesz esze és kiviszi lacit... akkor még vissza tudna jönni...de megnyerni most már Robin fogja, látom a szimpátiaszavazásokon, és Robin nekem megfelel nyerőnek még akkor is, ha fanni érdemelné meg, de egy ennyire szélsőséges figura úgy látszik nem tudja megnyerni... nekem még Dóri is oké volna, de úgy látom őt se veszik komolyan, ami sajnálatos, mert egy együttérző, szolidáris, és másokra meg a jóra nyitott ember

vastyúk is .. 2015.01.29. 11:37:39

@sélli_: az ellentmondás feloldható, ha figyelembe vesszük, h Fáncsi világában ő az isten.

lukacstoncsi 2015.01.29. 11:38:21

@másodpéldány: Senki sem rossz ember vagy jó.Az RTL szeret mindenkire egy címkét ragasztani vagy nevet adni neki (Maci, Robin stb) mert így lehet eladni őket a nézőknek.van aki hozza a karakterét van aki nem.Dennis egyszerüen egy egyszerü vidéki parasztgyerek nem túl sok ésszel és viselkedéssel és ezt is hozza persze rájátszik hogy mekkora arc is ő.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 11:40:03

@Kartontigris: azért ne add fel. :) Ha rosszkor, rossz ember megy párbajozni, simán kieshet, mert elég rossz ívet ír le a népszerűsége mostanában. Bár még mindig a 3-ban van az összes szavazós oldalon...
A minap írtam egy villa állathatározót, ott is azt írtam vele kapcsolatban, hogy idegesítő és hogy túltolt mindent az utóbbi időben, stb.stb.
Én eleinte tényleg önmagáért tartottam szimpatikus játékosnak, de aztán ahogy ő változott, bennem is úgy változott meg valami vele kapcsolatban. Bár azt továbbra is fenntartom, hogy az egyik legjobb Játékos a vv-k történetében, mert semmit nem tesz ok nélkül. Vagy okvetlen. :D

De ha Most valamiért is "drukkolok" (nem találok jobb szót) még neki a többiek ellenében, akkor az az egyfajta protestáns érzés miatt van, amit az itt tapasztalt, vele kapcsolatos rendkívül szélsőséges megnyilvánulások váltanak/váltottak ki belőlem.
De minden hibáját látom és engem is pont úgy idegesít a folyamatos ön- és visszaigazolás kényszere, aminek sajnos hangot is ad azon a frekvencián, amitől kikészülök. :D

Ráadásul, ebben a remek szériában nincs is más, aki mellé jóérzéssel átpártolhatnék... így, egyfajta semleges állásból viszont sokkal szórakoztatóbb nézni az egészet, mert bárkit lehet kritizálni... Ajánlom neked is. :D

SocialWorker 2015.01.29. 11:41:05

@ganxtalovins: :) örülök, ha valaki hasonlóan látja :)

sélli_ 2015.01.29. 11:45:11

@vastyúk is ..: Ott a pont :) :) Igy is van! :)

Ditti82 2015.01.29. 11:45:58

@másodpéldány: Nem tudod elfogadni az ellenvéleményeket. Megvagy róla győződve, hogy Fanni az etalon, a szent és sérthetetlen, a legnagyobb VV7-karakter. Lelked rajta. Arra azért kíváncsi lennék, hogyan reagálnál akár csak 1 nap Fáncsival történő összezárásra...

malevil2050 2015.01.29. 11:47:13

Mindenki nyugoggyon le,cocoh haverom szabaccságon,fütyi pedig ki fog esni.

másodpéldány 2015.01.29. 11:47:43

@Magg.:

"soha nem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom leírni: Hajrá Denisz! :)"

igen, most mindenképpen hajrá denisz,

de tényleg aggasztó, hogy valszeg dani meg vissza, elképzelni nem tudom kik szavaznak rá... a nagymamik és nagypapik akiknek van appjuk?

Magg. 2015.01.29. 11:50:06

@másodpéldány: a jogi egyetem biztosan nem. :)
Nekem Edina után Dani stílusa a legirritálóbb. Lacin csak röhögök, éktelen nagy papucs és szájkaratés.

ganxtalovins 2015.01.29. 11:53:36

@lukacstoncsi: Azért az, hogy laci vitapartner a hónap vicce, ez óriási. Nem vagyok Denisz fan, de teljesen igaza van, hogy nem áll bele ezekbe a "vitákba", mondjuk ezt mindig megmosolyogom: laci "vitái" :D :D :D

másodpéldány 2015.01.29. 11:54:09

@Ditti82:

"Arra azért kíváncsi lennék, hogyan reagálnál akár csak 1 nap Fáncsival történő összezárásra... "

nagyon jól!

arra az időre mentora lennék, ellátnám jótanácsokkal az életre és felkészíteném a jövőre, amennyire csak a rövid feltételesen együtt töltött idő engedi...

én pl tényleg azt gondolom, hogy ő volt a legjobb az iskola héten, van fanninak egy természetesen magas IQ-ja, ez elég sok helyzetből kiderült... mindenképpen színészi ill. standup komédiás életre biztatnám, ha ennyire szereti a kamerát, illetve még azt is el tudom képzelni, hogyha befejezné az iskoláit és egy kicsit tovább tanulna műsorvezető is tudna lenni, sat sat...

"legrosszabb" esetben jó üzletasszony lesz a szépségiparban...

másodpéldány 2015.01.29. 11:57:24

@Magg.:

remélem fanni lesz a következő és lesz esze kivinni lacit, mert őt biztosan kinn tudná hagyni, lehet, most azért védték meg, hogy a következő körben már tudjon párbajozni lacival, akin akkor már nem lesz kendő...

Ditti82 2015.01.29. 11:58:07

@másodpéldány: Továbbtanulna? Amikor középsuliba se járt be? Valószínű. Se.

sélli_ 2015.01.29. 12:01:48

@másodpéldány: hmmm szerintem teljesen mindegy kit visz ki Fanni mindenkeppen kint marad..!! Max ha Dorit viszi (akit nyilvan nem fog, mert most ok AKKORA baratnok mint ide Lachaza ugye) akkor talan lenne eselye visszamenni. De szerintem mar mindenkinek elege van ebbol az idegbajbol. Az elso 1-2 honapban meg `vicces` volt, de most mar inkabb csak egy ordenare gusztustalan hiszterika.

Ditti82 2015.01.29. 12:03:09

@sélli_: Szélmalomharc. Győzködheted a végtelenségig, ő ragaszkodik a Fáncsika & Co-hoz.

sélli_ 2015.01.29. 12:03:54

@másodpéldány: `"legrosszabb" esetben jó üzletasszony lesz a szépségiparban... ` - hmmmm mar most olyan kielt feje van 21 evesen hogy ihaj. Meg max 2 ev van benne, es siman elmegy 40+nak. Ha nincs rajta smink ugy nez ki mint egy holdvilagkepu zombie...

sélli_ 2015.01.29. 12:04:47

@Ditti82: oh ja ertem, en kerek elnezest :) nyilvan vannak emberek akinek ez bejon, de szerintem az emberek tobbsegenek ez a sekelyes kirakat ember unszimpatikus.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 12:07:40

@sélli_: "mindenkinek elege van ebbol az idegbajbol"

Fanni legalább viszonylag változatosan tolja, ellentétben "látodmilyenvagy?" Edinával, aki egy hónapja feltett egy lemezt, és amikor lejár, akkor a tűt mindig visszarakja az elejére. a kedvencem az, amit tegnap is nyomatott, amikor kidülledő nyaki erekkel, már-már kiesésig meresztett szemekkel, görcsösen kapálózva magyaráz, h "te tiszta ideges vagy!! hát látszik rajtad, h meg vagy bolondulva!"

mint azok, akiket "tévedésből" zártak be a pszichiátriára.

lukacstoncsi 2015.01.29. 12:08:33

@ganxtalovins: Remélem jól kiröhögted magad:)) Vitája válogatja mibe álljon bele vagy sem.De legtöbbször pár szóval sem tudja lerendezni az illetőt.Laci egy ideje már önmaga árnyéka, játssza a sértett gyereket meg a szerelmest, de voltak vitái korábban.Egy ideje már mindenki maga körül forog mivel nincsenek új impulzusok.

malevil2050 2015.01.29. 12:08:37

@másodpéldány: Te nem a krisszizafan vagy az előzőből? ő rajongott ennyire..Vagy szerelmes vagy beléje oda e?Szinte már istenként tiszteled,pedig csak egy játékos.Természetesen jogod van hozzá de.....

sélli_ 2015.01.29. 12:12:13

@henrik_: Lehet. Edina egy egyszeru, de jotet lelek. Persze hogy mar O is idegesen, erzekenyen reagal a benti dolgokra - szerintem mindenki igy reagalna 2.5 honap bezartsag, osszezartsag utan. Egyszeru mint egy faek, de legalabb nem ordenare. Soha nem bantana senkit szandekosan. Ellentetben Fannival es Denisszel...

másodpéldány 2015.01.29. 12:15:19

@malevil2050:

istenként tiszteled? nem, nem konkrétan az unokám lehetne, szóval szívesen örökbe is fogadnám, de egyszerűen egy tehetséges lánynak látom, aki keresi a helyét, és remélem befejezi az iskoláit, és kellően kivasalódik, hogy kamatoztatni tudja a humorát és fantáziáját, és igen a szereplési vágyát is...

amúgy Izát tényleg bírtam az előzőből, ő is sajnos nagyon önromboló volt, neki is a legjobbakat kívánom, szerencsésen együtt maradtak Krisztiánnal, még eljegyzés is volt, de ez persze még mindig nem jelent semmit, az érdekes az, amikor 2 év alatt leketyeg a szerelemhormon, hogy akkor mit és kit fognak választani...

Krétagarbó 2015.01.29. 12:15:26

@malevil2050: nem, sztem ő Faszent. Végre eszembe jutott a neve.

másodpéldány 2015.01.29. 12:17:22

@Ditti82:

kimaradt, de attól még befejezheti a gimit, volt már olyan hogy valaki estin vagy levelezőn fejezte be... az esze mindenesetre megvan hozzá...

malevil2050 2015.01.29. 12:17:31

@másodpéldány: A szerelem nincsen korhoz kötve.

malevil2050 2015.01.29. 12:19:53

@Krétagarbó: Nem tudom,leheccséges ,elég korán kiszálltam az előzóből,mikor a rötöel megcsinálta az orbitális baromságát de majd utánna nézek.

másodpéldány 2015.01.29. 12:27:39

@malevil2050:

"A szerelem nincsen korhoz kötve".

ezt most nem tudom mire írtad, mindenesetre ki kéne már köpni ezt a rágógumit, nekem uncsi.

Próbáld meg elfogadni szépen, hogy én nagyon bírom Fannit, de egyáltalán nem gondolom, hogy neked is bírnod kell őt, nyugodtan szeress bárki mást, oké?

Sajnos kicsi az esély arra, hogy denisz visszatérjen, és ez nagyot fog rongálni Fanni helyzetén, aminek a műsor látja kárát.

MacákékIcukája 2015.01.29. 12:28:58

@másodpéldány: pont reggel neztem Kriss es Iza facebookjat, a jelek szerint szakitottak.

másodpéldány 2015.01.29. 12:32:22

@MacákékIcukája:

igen, gyanús volt hogy nemrég eljegyezték egymást, ez az esetek nagy részében a szakítás előtti utolsó kísérlet szokott lenni az együtt maradáshoz... viszont együtt voltak egy évet, ami szép teljesítmény egy ilyen viharosan indult kapcsolatban...

Bujumburi 2015.01.29. 12:32:59

@hannamontanna: +1000^10 :D kivagyok ettől, az összefoglaló nagy részét kinn töltöttem a konyhában mert megint az Edina-LAci témára volt hegyezve... :'(((( réééééémes
Egyszer még Szandika mondott egy találót, Tordasnak, aki önmaga szerint hatalmas értéket képviselt. Szandika közölte vele, hogyha ekkora értékei vannak, akkor húzzon el egy múzeumba velük és ott mutogassa. :D

Baresz83 2015.01.29. 12:43:03

Kíváncsi lennék azért, hogy azon kívül, hogy folyamatosan egyenruhában vannak, és reggelente felhúzzák a zászlót, mégis miben rejlik a "fürkész-hét" lényege? Sok minden nem utal arra, hogy tematikus hét lenne, mert itt maximum Dennis az, aki fürkészik, mégpedig Fanni lyukával kapcsolatban. (Bár az is inkább cserkészés, na mindegy...)

Én most valamiért azt érzem, hogy Godzilla fog visszamenni...

kamilla123 2015.01.29. 12:44:23

@Magg.: "Amit ezek művelnek, a "kapcsolat" és "szerelem" szó meggyalázása."

Igen, ezt én is így látom. Pont azon gondolkodtam tegnap, h tulajdonképpen az ő kapcsolatuk soha nem volt virágzó, vagy egyensúlyban levő. Az első két hónapban Dinka szipolyozta ki az életet Lászlóból, most meg fordítva. Olyan, mintha két élősködő egymást nyírná ki lassan. az ilyenekből lesz az a valós életben, hogy késsel kergetik egymást, vagy mindketten belebetegszenek a kapcsolatba. Mondjuk talán annyi a különbség kettejük között, h László eleve nem akarta ezt a kapcsolatot, Dinka pedig már nem tartja értékesnek azt, amit megszerzett, mert a rossz fiúkra bukik, ez pedig már nem az a karakter. Ilyen értelemben Dinka sokkal gázabb.

malevil2050 2015.01.29. 12:44:26

@másodpéldány: Te hangoztatod örökké.Én mindent elfogadok.Csak bátorkodtam érdeklődni.De elárulok neked egy titkot.Az első nap én is beleszeretettem,sztán ez kikopott.Átment egy másik jétékosra.Jó játékosnak is tartottam (talán tartom is), de rossz az írány és ez hajó már visszafordíthatatlan.

alsophila grahami 2015.01.29. 12:44:57

ez a Dennisz gyerek egészen jól átlátja a játékot, és bár van számtalan gyenge pontja emberileg, de ott bent mindent a többiekhez viszonyítva lehet csak figyelni, egymáshoz képest pozicionálják magukat a néző szemében; és miután abszolút pozitív karakter nincs közöttük, csak a legkevésbé negatívat lehet kicsippenteni.... szar ügy, de most kezdem levágni, hogy Zsuzsa a kiesése után miért Dennisz nevét mondta (Dórié helyett, amit akkor nem is tudtam hová tenni), ő a leginkább "játékos" odabent úgy, hogy közben emberileg nincs olyan mélyen a mocsárban, mint a másik brigád.

a poszter írja, hogy "abszolút érzelmi mélypont", satöbbi... hát nem. abszolút semmiképpen, mert spec nálam a dzsungelhétnél aljább etap nem volt eddig, nem csak a mostani, de az összes eddigi szériát együtt véve sem, az mind érzelmileg, mind erkölcsileg - emberileg - a mélypont, a mocsár legalja volt a VV-k történetében. ami legalább akkora szégyen a szerkesztők kontóján - akik hagyták ezt -, mint a játékosokén.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 12:47:19

@sélli_: "jotet lelek"
"Soha nem bantana senkit szandekosan."

LOL
:DDDDDDDDDDDDDDD

maradjunk annyiban, h te _minimum_ annyira vagy elfogult Edinával kapcsolatban, mint Másodpéldány Fannival. félájult embernek kérés nélkül ugyanazt magyarázni, mint amit előtte egy hétig, mindezt abban a tudatban, h a másik fél az állapotánál fogva nem válaszolhat, bizony nem jótét lélekre vall. vagy vigyorogva nézni, ahogyan a fogadott fiát "miért ne?" alapon futtatják a műgyepen, meg feltételekhez szabni ("harminc guggolás") azt, h Dennis együtt lehessen azzal, akihez talán valamiféle érzelmi viszony is fűti, hááát, annyira szerintem nem empatikus cselekedet. vagy amikor teli pofával röhögve-vigyorogva nézi végig Dani álrészeg őrjöngését a hálószobában éjjel. ó igen, ott is látszott ám, h nagyot sérült az igazságérzete, szinte mondta is a pajtásának, h ezt éjjel annyira nem kéne, és vegye már le Fanni kabátját. :)) meg amikor Fannival azért kezdtek ki Daniék, mert HALKAN csukta be az ajtót, és Laci ultrapitiáner módon, Dennis szupiképességét elhasználva bezárta őt a szaunába, és a kedves, aranyos Edina, aki ott sem volt, csak utólag elmesélik neki a sztorit, ránéz Fannira és csak ennyit mond: "megérdemled!!". az a túláradó, felebaráti szeretet. a jóságos Edina, aki mindig csak kinyilatkoztat, de ha a másik fél reagálna, akkor elvonul, mert azt hiszi, h így ő marad szellemi-erkölcsi fölényben.

az eddig látottak alapján, ha kapna rá lehetőséget, h a neki nem tetsző embereket lekötözik, és betömik a szájukat, akkor ő ezt zokszó nélkül kihasználná arra, h az illetőknek folyamatosan magyarázzon, mert úgysem képesek válaszolni.

hát, ha neked ez a jóság mércéje, akkor az már nehezen kommentálható. ;)
és mindezzel egyáltalán nem Fannit kívánom védeni.

ornyim 2015.01.29. 12:47:27

@sélli_: Most már én sem találom viccesnek. Szerintem már egyáltalán nem tudja, hogy mivel hívja fel magára a figyelmet, és most a provokációhoz és az egyre jobban lealjasodó kommunikációhoz nyúlt. + kezdődik nála is a mártírkodás, hogy már nem bírja, rászálltak, ki akarják készíteni. Abba bele se gondol, hogy ő mennyire készíti ki ott bent a többieket az alpáriságával és a folytonos fikázódásaival. Kezd olyan lenni, mint Zsuzsa, nem adom fel, felállok, kibírom. Hát sokra az se ment vele, mint ahogy Fanni se fog. Egyetértek a lakók véleményével, hogy neki elég sok oka van a szégyenkezésre. Fanninak mennie kell, mert izgató hatással van az idegrendszeremre és nem a szó jó értelmében :D

alsophila grahami 2015.01.29. 12:47:34

Dennisz egyébként tökös fickó, úgy értem, bevállalós, hogy hezitálás nélkül ki merte hívni a mocsár egyik meghatározóan gerinctelen figuráját, mondhatni, ő az egyedüli eddig, aki tényleg beleállt a szituba, nem alibizett a kihívásnál, hanem tényleg azt vitte, akit vinnie kellett! már csak ezért is megérdemli, hogy csont nélkül visszamenjen /sőt, akár a végén is ott lehet a toppon!/

kamilla123 2015.01.29. 12:50:40

@henrik_: ráadásul Ádám Danira mondta, h ő bent a recska-gép :-))

ornyim 2015.01.29. 12:51:20

@sui.generis: Szerintem nem fog visszamenni, akármennyire is idegesítő Dani, a nézők inkább őt lesik, mint, hogy Dennisz magamutogatását. Nem hiszem, hogy azt fogják figyelembe venni, hogy tökös módon kihívta a legkézenfekvőbb ellenfelet. De legyen igazad, nekem ebben a bárbajban majdnem mindegy, hogy ki megy vissza.

ornyim 2015.01.29. 12:52:25

@kamilla123: Akkor azt csak mi nem láttuk? :D Vagy volt ilyen jelenet, csak én maradtam le? Kijelentette, az biztos, de nem emlékszem rá, h mutatták volna.

alsophila grahami 2015.01.29. 12:53:25

@sélli_: és kb pont ezért nem fogják hagyni őt a szerkik, hogy kiválasztott, vagy kihívott legyen, mert vele a végéig terveznek, a showban kulcsszerepet játszik azzal, hogy folyamatosan műsorban van, őt eleve ezért választották be. negatív karakter valóban, de garantáltan csinálja, amit kell, eddig mindig képernyőn volt, és a többiekkel ellentétben rajta tényleg lehet röhögni, olyan hajmeresztő dolgai vannak.

a mocsáriak ezzel szemben egyáltalán nem viccesek, nem szórakoztatók, az ő szegmenseit már egyáltalán nem nézem az öfikben, simán átléptetek rajtuk, vagy ha élőben nézem, leveszem a hangot, és böngészek addig, látni se bírom már őket, annyira visszataszítóak mindhárman.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 12:55:21

@Baresz83: az számomra se derült ki, hogy mi ennek a cserkészhétnek a lényege, de úgy látom, Dóri élvezi a legjobban, mert most már akkora suttyóterpeszben tud ülni abban a szerkóban, hogy egy pár elefánthere is elférne a lábai között. :D

ornyim 2015.01.29. 12:56:22

@Baresz83: Ez engem is érdekelne :D

alsophila grahami 2015.01.29. 12:56:56

@ornyim: ebben tévedsz. teszem hozzá, szerintem. ő az alpáriságával együtt is szórakoztatóbb, mint azok, akik null/huszonnégyben gyűlölködnek, és szervezik, hogy éppen kit csináljanak ki idegileg, de főleg lelkileg! plusz: ez a Dennisz koma egyáltalán nem rosszindulatú, mint azok hárman.

sélli_ 2015.01.29. 12:58:27

@henrik_: Pillanat. En nem `Edinas` vagyok, de hogy Fannika nagysikeru kommentjevel eljek,ket szar kozul O a kevesbe szarabb!
Ha valasztanom kell a ket agyhalott kozul inkabb Edina fele tendalok. Fannika fogkefes mutatvanya egy mero gonoszsag es rosszindulat volt...
A futtasuk Deniszt az udvaron dologrol meg az a velemenyem, hogy a) Laci otlete volt b) Denisz megerdemelte...
Hagyjuk mar. Egy otodikes anyagbol ket targybol is megbukott, a kapanyel kilog a szajabol olyan but a nojevel egyutt. Egyutt ketten egy egesz fekete galaxis lyukat kepviselnek. Zsak a foltjat...

sélli_ 2015.01.29. 13:00:39

@sui.generis: Sajnos nagyon latszik Fannin hogy a szerkesztok nyultak bele a musorba... ezt az egesz bohockodast nyilvan ugy jatszak, ahogy az meg van elore irva. Nem kell nagy tudas ahhoz hogy tudjuk hogy mar MOST, sot a jatek elejetol kezdve megvan hogy ki fog nyerni... ez sosem volt kerdes.
Ne legyunk naivak. Az egesz elore le van jatszva. Ezt el kell viselni es kesz. Nekunk meg annyi marad hogy a sok ostobenko kozul drukkolunk valamelyiknek oszt helo :) :)

alsophila grahami 2015.01.29. 13:02:09

@Magg.: jah ja, hányadékok, de azért a falkatámadást nem űbereli semmi, mert ott védtelenre támadtak, ráadásul olyanra, aki korábban közéjük tartozott, szerintem ennél nem lehet semmi gázabb...... ja, de. mégis, az a vinnyogás-vergődés amit a két mocsári leművel, miközben a harmadik totál beleolvadt mostanra a berendezésbe. neki még jól is jött a párbaj, legalább képernyőn lesz pár napig (aztán többet soha! remélem)

kamilla123 2015.01.29. 13:02:58

@henrik_: nekem is sokáig Dani volt a kedvencem, de mára már..

Magg. 2015.01.29. 13:03:04

@ornyim: de most komolyan, mi lesni való van Danin? Pasiként, brrrrrrr, inkább az ördög maga. Nem csinál az égegyadta világon semmit, csak okoskodik, a riportszobában úgy tesz, mintha az ő seggéből sütne a nap.
Ha előbújik a fészkéből a falka többi tagja, az ő támogatásukkal mer csak támadni, ha éppen nem részeg, de ha az, pont olyan alpári gyökér, mint a többi.
Ezt kéne nézni 0-24-ben? Akkor már inkább azt nézném, mi lenne, ha a trió duóvá csappanna.
(Mondjuk Denisz és Fanni dugására sem vagyok kíváncsi)

Baresz83 2015.01.29. 13:03:52

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :DDD imádom a humorod!! :D hát igen, most önfeledten hozhatja a kamionos-style-t...

@ornyim: ráadásul valószínűleg a következő napok a párbajról fognak szólni, ki-kit támogat, kampány stb., úgyhogy még kevesebb létjogosultsága lesz a fürkészésnek. :))

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 13:04:14

"A futtasuk Deniszt az udvaron dologrol meg az a velemenyem, hogy a) Laci otlete volt b) Denisz megerdemelte..."

mivel érdemelte meg? azzal, h neked nem szimpatikus? óriási kettős mércét alkalmazol.

jah, Laci ötlete volt, Edina lazán támogatta szóban is ("igen fiam, futkározz csak"), mellette vigyorogva végig is nézte, nyilván a _jóság_ jegyében. :)))

Krétagarbó 2015.01.29. 13:05:39

@kamilla123: tényleg, hogy is felejtehettem el: minden másnap az a műsor a Belevalóban, hogy Dani az arra kíváncsi nézőknek recskázik premier plánban.

zsopicur 2015.01.29. 13:05:57

az egyetlen a valo vilagban aki öszinte az Fanni is Dennisz ök öszinten hülyek sose allitottak mast, egyszerüek de legalabb hitelesek. Edina meg az öszinteseg na hagyjuk mar...

alsophila grahami 2015.01.29. 13:07:55

@sélli_: igen? és ki fog nyerni, mit tudunk? ;) mert én nem tudom, még most sem - vagy inkább pont most nem -, az elején pl esküdni mertem volna, hogy a szociális kártyával szakadatlan operáló bajszos förmedvénynek szánják a díjat, mintegy gesztusként a határontúlon rekedt honfitársaink felé, de mostanra annyira csakis a lénye undort keltő fele van előtérben a játékban, hogy bízom benne, nem égeti be magát az rtl egy ilyen erkölcsileg alacsony szinten egzisztáló figurával, mert én spec egy légtérben nem lennék hajlandó egy ilyennel tartózkodni, nem hogy meghívni ide-oda... brrrrr.

ornyim 2015.01.29. 13:08:00

@sui.generis: A gyűlölködés már nekem is az idegeimre megy, meg a folytonos cselszövés már nagyon unalmas is. Abban meg nem vagyok teljesen biztos, hogy Denniszt csak a jó szándék vezérli, mert a riportban nem teljesen ez jön le. Gyűlölködik ő is, csak nem túl nyilvánosan :D viszont az javára szolgáljon, hogy ő nem alacsonyodik le ilyen szintekre, mint a többiek akár veszekedésben, akár trágárságban. Fannika viselkedésére lennék kíváncsi, ha Dennisz kiesne. :)

kamilla123 2015.01.29. 13:09:12

@Krétagarbó: emiatt a szerkesztőknél reklamálj. Dóri folyamatos lekurvázásához a részedről pedig annyit tennék hozzá, h amikor Edinkát beküldték a szerkesztők selyemtakaróval a nyugiba Lacival, nem tiltakozott, hanem ment és premier plánba kúratta magát. (meg már azelőtt is análka volt) Hogy miért? Hát az ötven milláért. Úgyhogy innentől kezdve Edina pont akkora kurva, mint Dóri.

kamilla123 2015.01.29. 13:10:11

@ornyim: saját magáról is mondta Dani, amikor Fanni rákérdezett. Nincs ezzel amúgy semmi gond, csak az igazsághoz hozzátartozik

másodpéldány 2015.01.29. 13:10:12

@henrik_:

elfogultnak lenni és bírni valakit az kettő,

én bírom fannit, pontosan látom, hol lépi át önrombolóan a határt, hol feszíti túl a húrt, amivel elszúrta sajnos, hogy megnyerhesse a játékot, mert a tehetség meg van benne,

én azt is elfogadom, ha robin nyeri meg a játékot, szimplán a szimpatikusságával, mert azért olyan nagyon sokat nem tett a platnyira... viszont ennek is van tanulsága számomra, hogy az egyik halálra "dolgozza" magát a műsorért, bedobja magát százszázalékosan (fanni) és üres kézzel távozik, a másik meg egyszerűen csak jóképű plusz szimpatikus tud végig maradni és ezzel megnyeri... azzal, hogy az iskolahéten díjazták, lényegében odaadták fanninak a DÍJÁT, csak ugye a vv4-ben ezzel még járt valami pompás kis nyaralás is valamilyen jó kis szigeten...

de a lényeg, attól mert elszúrta változatlanul bírom és a legjobbakat kívánom neki, és mindenképpen szeretném még látni a villában hát legalább még egy hónapot... ez lehetséges is ha a következő körben

(amennyiben dani tér vissza)

fanni is kap három jelet, meg laci is és fanni magát küldi a párbajra... ha robin laci ellen felhasználná a dupláját, akkor ezzel kockáztatna egy párbajt, tehát elképzelhető, hogy nem fogja felhasználni, ebben az esetben fanni viszi remélhetőleg lacit, és kint hagyja, így lehetne neki még egy hónapja a házban, engem jelen pillanatban csak ez érdekel... persze egyben kell maradnia a párbajig és nem tudom ez hogy lesz lehetséges denisz nélkül...

számomra három igazán szerethető figura van a házban

fanni, robin, dóri...

denisszel meg úgy vagyok, hogy egy jóindulatú fickó, és bár együttélés esetén párszor én is megráznám, hogy vallj már szint! de lényegében nem hiszem, hogy nagyobb kárt tudna tenni bennem...

szemben mondjuk edina-laci-dani kombóval, akik viszont halálosak lennének számomra egy kényszeregyüttélés esetén...

ornyim 2015.01.29. 13:10:34

@Baresz83: Úgy látszik, hogy itt az egyetlen feladat a zászló felhúzás, meg a trombitálás. A ruhát meg csak úgy kapták, hogy úgy tűnjön valami fasza hét van :D de frappáns feladatok helyett inkább csak egymás fikáztatása megy, különféle feladatokkal, ami mind ugyan az, más megnevezéssel. Baromi unalmas.

sélli_ 2015.01.29. 13:11:11

@henrik_: Nem. Azzal erdemelte meg hogy egy sutyerak paraszt :) Mindenki azt kapja amit megerdemel. Kivancsi lenne hogy te hogy viselned ha valaki a nap 24 orajabol 20-at csicskaparasztozna, mert mas nem megy ugye, ha mar a lemezfelteteleknel tartunk.

Maradjunk annyiban hogy itt mindenki egy bazari majom. Van aki ket palcas, van aki harom. Azert nezzuk hogy rohoghessunk a sok sutasagon (legalabb is en azert nezem). Egy pontig mondom szorakoztato, de ez mar ocsmany. Utszeli. Tragar. Lehet neked bejon, hogy Fannika szettet labakkal ul, minden masodik nap Denisz megdugja es gusztustalanul viselkedik (csinal valami mast is egyebkent? en nem tudom, nem tunt fel...) de nekem nem. bocs. Nem vagyunk egyformak :)

Krétagarbó 2015.01.29. 13:11:50

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): most már én is szeretném látni, hogy mit csinálnak a kisfürkészek. A névtelen levelekkel és a legmegbízhatóbb és legmegbízhatatlanabb lakó megválasztásával ugrasszuk össze őket típusú feladatsorokból kezd elegem lenni. Nyilván az egész nap nem ebben a feszült, acsarkodó hangulatban telik, kár, hogy minket is hergelni akarnak a végtelenségig a műsor készítői...

alsophila grahami 2015.01.29. 13:12:42

@ornyim: igen, ettől nézhetetlen nekem is már ez az egész, egyre kevésbé követem, mert taszít, ami odabent van... ugyanakkor én Denniszben nem látom a rosszindulatot, max lavírozik, de ennyi meg kell ahhoz, hogy játékban maradjon. nem szimpatizálok vele, de így látom őt.
és hogy Fannival mi lenne nélküle? semmi, mert ha magára marad a falkával szemben, megbomlik az egyensúly odabent, kb az lesz a sorsa, mint Zsuzsáé: kicsinálják teljesen, hogy a szerkiknek kelljen kimenekíteniük egy alibipárbajjal. az meg kinek lenne jó? a műsornak biztosan nem. kell oda az állandó feszkó, hogy legyen miből öfit csinálni.

Baresz83 2015.01.29. 13:13:21

Mindig felröppen, hogy "megvan, hogy az rtl kit akar győztesnek, bla, bla". Árulja már el nekem valaki, hogy mi a bánat érdeke fűződne bármelyik agyhalott győzelemre juttatásához??? Az oké, hogy manipulálnak abban, hogy az érdekesebb játékosokat minél tovább benn tarthassák, de a győztes személye onnantól már, hogy elérkezünk a fináléhoz, számukra (szerintem) lényegtelenné válik...

sélli_ 2015.01.29. 13:14:01

@sui.generis: En is nagy mertekben mertem volna fogadni az elejen, hogy Edina nyer de most ugy latom, hogy a szerkik atalltak Fannira.
Fanni-Robin lesz a vege (sixxtol tudjuk, hogy egy tuja mindig elmegy a dontoig :) )
Sztem iden lany fog nyerni... mar uncsi hogy 6 szeria ota mindig fiu nyer. VAGY: Dori nyer, mert O is tuja :)

ornyim 2015.01.29. 13:14:22

@Magg.: Én igazából nem vagyok Dani párti, félreértés ne essék, ez csak egy feltételezés volt, amit arra alapozok, hogy sok az olyan néző, akinél a folyamatos szex és az ahhoz hasonló dolgok nem férnek bele. Dennisz nagyon megosztó személyiség és van, aki ezt nem tudja tolerálni. Danit már egy ideje egyáltalán nem csippantom és én is inkább lesném Denniszt és az ő mogyorómarkolászásait :D Ennek ellenére bárki is megy vissza, nem szakad meg a szívem :D

kamilla123 2015.01.29. 13:16:03

@ornyim: +1 na ez az, h kb tök mindegy

alsophila grahami 2015.01.29. 13:16:04

@malevil2050: ? ez valami helyi dialektus felétek?

malevil2050 2015.01.29. 13:17:08

@sui.generis: Jó akkor másképpen fogalmazok.Ne h betárazzál! Így már oké?

sélli_ 2015.01.29. 13:18:03

@Baresz83: Nem feltetlenul erdeke fuzodik a csatornanak ahhoz hogy ki nyer, en inkabb a manipulaciorol beszeltem. Mar csak onnan is lehet tudni hogy iranyitott a jatek, hogy ki mennyit van kepernyon... Robinbol mennyit lattunk az elmult par hetben? Nem sokat. Doribol: a csicskagecizesen kivul? Semmit. Tenyleg, az O `romancukkal` mi van..??? Nagy a csond.

A masik amit hianyolok, hogy Deniszrol es Fannirol miert nem latunk olyan beszelgetos, osszebujos bejatszasokat mint Lacirol meg Edinarol? Valszeg mert nincs. Na OK tipikusan taktikabol vannak egyutt. A tesi tanar is megmondta.

malevil2050 2015.01.29. 13:20:52

@ornyim: Mi az h nem szakad meg a szíved? Tesssék csak több érzést belevinni,hát esz hállátlán,,,,

alsophila grahami 2015.01.29. 13:21:00

@sélli_: lehet, hogy igazad lesz :) én tényleg nem tudom eldönteni, mert eddig hol tuja nyert, hol valami garantált félőrült,d ebilgyanús, ám de szerethető figura... most, ha a sormintára szavazunk, akkor tuja lenne a soros, ez pedig szerintem is vagy Dóri, vagy Robin, és ha már választanom kéne... inkább Dóri, mert Robin szemeiben is ott a sunyiság, amire én nagyon ugrok, konkrétan rühellem, ahogy kétfelé játszik, sunnyog... (na meg van benne valami fura, megmagyarázhatatlan taszítófaktor, nemtom mi az, de hogy van, az tuti)

ornyim 2015.01.29. 13:21:01

@kamilla123: Igen, azt mondom, hogy volt róla szó, mégis mindig csak Denniszt és az ő Godzilláját látjuk :D De hát csinálja, legalább levezeti a feszkót, bár rajta ez már nem segít :D

Magg. 2015.01.29. 13:21:06

Egyébként azt bírom, hogy az Edina-Laci-Dani drukkerek éppoly elvakultak és elfogultak, mint az a tábor, akik nem bírják ezt a kedves, jólelkű, ártatlan triumvirátust, ami persze nem jelenti azt, hogy ez a másik tábor feltétlenül Fanni-Denisz-Dóri drukker lenne - én legalábbis biztosan nem vagyok az.

Az E-D-L tábor mégis egyből ezzel támad be - bezzeg a Fáncsi, meg a Denisz...és ők legalább olyan vehemensen védik a saját igazukat, mint a másik tábor, de közben oltogatnak, hogy ne keltsd a feszültséget, meg nem kell gyűlölködni, stb,stb.

Emberek! Ez egy játék, ahogy ott bent is mondogatják gyakorta. miért kell itt is egymás torkának esni?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 13:21:40

@sélli_: "Azzal erdemelte meg hogy egy sutyerak paraszt :) Mindenki azt kapja amit megerdemel. "

:DDDD
ja értem, szóval azért, mert neked nem szimpatikus, simán elnézed azt, h miután szót fogadott a "szüleinek", és nem verte magát a földhöz, mint Edina és Dani a dzsungelhéten (azaz eljátszotta a mikrojátékban ráosztott szerepet), megbüntessék azzal, h futkároznia kell, és feladatokhoz kötik azt, h együtt lehessen azzal, akire számíthat a villában. mondom, kettős mérce. :)))

az a vicces, h az eddig eltelt időszak első felében simán Dennist és Fannit szerettem volna az elsők között a villán kívül tudni, de ez a túláradó rosszindulat, ami szemmel láthatóan élvezettel tölti meg Edináék JÓSÁGOS lelkét, egy idő után simán tudta überelni az egysejtűek végtelen primitívségét.

alsophila grahami 2015.01.29. 13:22:53

@Magg.: na de... inkább itt, mint a ríllájfban, nem igaz? ;)

Krétagarbó 2015.01.29. 13:23:12

@kamilla123: nem reklamálok a szerkiknél, mert egyik önkielégítésére sem vagyok kíváncsi:) A különbség csupán annyi a két recska között, hogy míg az egyik egy szükségletkielégítés a lehetőségekhez képest elbújva, addig a másik egy direkt előadás a +18-as műsorban. Hogy nem érzed a különbséget, azt nem hiszem, max. nem vallod be.
Tőlem aztán annyit kurvázza bárki Edinát, amennyit akarja, kapott ő már más, ennél sokkal gázabb dolgokat is a nyakába. Dóri mégsem dubajozott? Én azt is elhiszem, csak azt írom, amit itt olvasok/olvastam róluk...

ornyim 2015.01.29. 13:24:56

@malevil2050: áztneámhiszámel, mostmérvagyilyen,namostmércsinálodezt? :D

Magg. 2015.01.29. 13:25:01

@ornyim: ebben a játékban alapból benne van a szex. Aki nem akar ilyesmit látni, az rossz csatornára kapcsol este 10-kor. :DD
Denisz ellen nem a szex szól, hanem a magamutogatása - hogy illedelmesen fejezzem ki magam :D - de fogadok, csomóan vannak, akiknek ez bejön.

sélli_ 2015.01.29. 13:25:49

@sui.generis: Robinban engem is irrital hogy egy kis rejtett sunyi gempa... Tolja a jopofit, Edinat 3 hete meg be akarta fuzni, most meg mondvacsinalt okokkal rateszi a jelet? Tipikus sunyi... nem szimpi nekem sem.

Az a baj, hogy Dorit sem szeretem, mert egy bamba tuja. A heti egy ket tragar ordibalason kivul sokat nem lattam belole...

Uristen, most jottem ra, hogy senkit nem szeretek!! Nincs kinek drukkolonom. Kozel a veg!"!! :) :) :)

ornyim 2015.01.29. 13:27:40

@sui.generis: A showt Fanni már inkább a rossz értelemben csinálja, mint eddig. Eddig még szórakoztatónak tartottam, de most már a hideg futkos a hátamon a köszönöm szépenjeitől, meg a csicskagecijeitől. Veszekedésre meg ott van Edina és Laci. A három egyszerre sok(k) :D

csipkebogyótea 2015.01.29. 13:27:55

@másodpéldány: Vicces, hogy Daniról azt írod, hogy alulművelt. Akkor megkérdezném tőled, hogy Denisz micsoda? Nyilván ő a művelt, kifinomult, olvasott kultúrember. Számomra egyébként pont Denisz folyamatos péniszmorzsolgatása és Fanni alpári vonyítása a nézhetetlen. Szerintem nem az a probléma, hogy csak az apposok szavazhatnak, inkább nagyon sok embernek visszatetsző ez a viselkedés. Nagyon remélem, hogy Dani megy vissza.

alsophila grahami 2015.01.29. 13:28:01

@Baresz83: elárulom, oké? nagyon nem mindegy, hogy kit vállalnak fel hosszú hónapokra, kvázi a csatorna arcaként, akit hívni kell mindenféle celebvacakba, akinek a magánéletével lesz majd tele az összes bulvármédium, akivel a reggeli műsorokban kell cseveregni... na most, az vagy legyen értelmes, normális vállalható arc, vagy legyen rohadtul vicces, mint Debilió... itt ki olyan?

sélli_ 2015.01.29. 13:28:21

@henrik_: Kimondottan szimpatikus volt, hogy nem hisztizett es szo nelkul benyelt mindent Edinaektol! Vegre mutatott valamit, hogy meltosaggal viselte a buntetest!

Atfogalmazom akkor: Edinaek kevesbe rosszindulatuak mint a tobbiek, ok? A joindulat rettenetesen messze van innen. Ez a jatek nem arrol szol...!

kamilla123 2015.01.29. 13:29:03

@Krétagarbó: nem tudom,h Dóri mit csinált, de a többi sincs erkölcsi magaslaton vele szemben. Ez a műsor ugyanúgy a pénzről szól. Szóval egyik sem jobb, mint a másik.

ornyim 2015.01.29. 13:29:11

@Magg.: A szex és hasonlókba ezt is beleértettem :D Engem kifejezetten nem zavar, hogy dugnak, mint a nyulak, de lehet, hogy a szavazók többségét igen. Fene se tudja :D Sok ám a prüd, konzervatív ember. :)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 13:30:32

@sélli_: "Edinaek kevesbe rosszindulatuak mint a tobbiek"

én tényleg nem meggyőzni akarlak, de DENNIS rosszindulata miben nyilvánul meg?

alsophila grahami 2015.01.29. 13:30:37

@ornyim: az. :) túltolják már erősen, mindannyian, és ez baj vsz, mert kezd elmenni az egész a nézhetetlenség irányába (vagyis, már el is ment). ahogy írtam, itt az van most, hogy a sok rossz közül kell kiválasztani a legkevésbé irritálót, ami alapból rossz opciós helyzet.

ornyim 2015.01.29. 13:31:45

@sélli_: Dóri egy bamba tuja - ez jó :D én is így látom, és a heti bunkó beszólása csupán ennyi: ki ez thee gecii? :DD

Magg. 2015.01.29. 13:31:46

@ornyim: sztem azok nem nézik ezt a műsort. :)

Baresz83 2015.01.29. 13:32:10

@sui.generis: már az összes arcot felvállalták azzal, hogy beválogatták őket a vv7-be. Egyébként sincs már akkora hírverés az egész vv körül, mint eleinte...

alsophila grahami 2015.01.29. 13:32:34

@sélli_:
"Edinaek kevesbe rosszindulatuak mint a tobbiek, ok?" ???

ez most komoly? :DDD
kívánok én neked ilyen barátokat, rokonokat és szomszédokat. :P

vastyúk is .. 2015.01.29. 13:32:58

Gyerekek, még szerencse, hogy van távirányító. Kedvére elkapcsolhat mindenki, ugyanis tényleg nem kötelező nézni :D

Én jókat szórakozok estéről estére.

másodpéldány 2015.01.29. 13:33:36

@csipkebogyótea:

ahhoz képest hogy dani jogászpalánta rémisztően tudatlan,

denisz egy meg egy kéményseprő, tőle azért nem várnék annyi tudást mint danitól, viszont van neki józan kéményseprő esze, ez több helyzetben kiderült, feltálálta magát, sőt olyan apróságokra is rájött, amit dani képtelen volt kitalálni pl, hogy esetleg hogy kerülhet a D vitamin a dobozba...

én a dani helyett félnék az egyetem közelébe menni a leszereplése után.... de nyilván majd megteszi, amit megkövetel a család...

ornyim 2015.01.29. 13:33:50

@Magg.: óóó, beteg egy világban élünk, itt bármi megtörténhet :D alapul veszem drága nagymamámat, ő elég konzervatív nő, viszont ki nem hagyna egy részt sem, utána meg jól kibeszéli velem :D és szerintem sok hozzá hasonló van. :

alsophila grahami 2015.01.29. 13:34:48

@Baresz83: dehogy is. vannak, akik kizárólag azért kerültek be, hogy látványosan kiszórassanak... tudod, akiktől elhatárolódunk. ;) kellenek kontrasztnak, hogy a többit tudjuk mihez képest pozicionálni, mert önerőből sajnos... hát, most mit szépítsem? mind silány.

ornyim 2015.01.29. 13:35:38

@sui.generis: Hát igen... ez már nem szórakoztat, inkább megbotránkoztat. Mit várhatunk a VV8-ban? De azért bennünk sincs minden rendben, hogy ennek ellenére nézzük, és a fél napunk arra megy el, hogy beszélünk is róluk :DD

alsophila grahami 2015.01.29. 13:36:24

@ornyim: igen, tényleg, az idősek valóbanszívesen nézik, én is így tapasztalom, meg a nagyon zsenge korúak is ;) és nagymamád? mit mond, kivel szimpatizál?

Magg. 2015.01.29. 13:36:27

@ornyim: hűha, jófej nagyid lehet. :)))
És ő is ki van akadva Deniszen? Biztos, mert az úgy illik, de azért el nem szalasztana egy részt sem, nehogy lemaradjon valamiről? :))))

csipkebogyótea 2015.01.29. 13:37:42

@sui.generis: Nem is nagyon volt mást kihívnia. Úgyhogy ezt hagyjuk.

sélli_ 2015.01.29. 13:38:26

@sui.generis: Hat lehet jobban elviselnem, mint a csicskageci, kivagyteeeeeeeeeeeee, mitkepzelszmagadrol te szar 0-24ben.
Legalabb nem ordenare. Nem azzal van a baj ha veszekenek, sot. Nyilvan ezert nezi mindenki hogy lasson valami actiont. itt a stilussal van a baj. ORDENARE... nem erted?
Az, hogy mast nem csinalnak mint gusztustalan fergeznek nekem nem tetszik. Kesz.

alsophila grahami 2015.01.29. 13:39:04

@ornyim: engem spec kikapcsol :) addig sem kell megterhelő, lényeges dolgokkal foglalkoznom fejben, tényelg kilúgozza az agyam. :D vvb? én abban reménykedem, hogy valami nagyot dobnak ezúttal, és paradigmaváltás jön: a sok érzelmileg és mentálisan retard figura helyett végre megpróbálkoznak egy másfajta merítéssel... szerinted? van rá esély? (elvégre ez egy alacsonyabb nézettségű rétegcsatorna, sokat nem kockáztatnának vele;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 13:39:22

@Krétagarbó: pont ezen gondolkodtam reggel, hogy a szerkik még csak esélyt se adnak arra, hogy esetleg ők és főleg mi, felhőtlenül szórakozhassunk. Állandóan ez a mondd meg a másiknak mi a bajod vele beszélgetések, ezek a "névtelen" levelek -istenem, ez a jó kis házmestermentalitás-., a manipulált szereposztások csak arra jók, hogy állandóan feszültség és üvöltözés legyen köztük.
A másik véglet az, amikor jól leihatják magukat, aztán egy darabig móka-kacagás van, majd részegen egymás torkának esnek, aztán napokig arról szól a történet, hogy ki mekkora gyökérséget beszélt v. csinált részegen.
Ez annyira unalmas már....

csipkebogyótea 2015.01.29. 13:41:10

@másodpéldány: Hát a "józan kéményseprő esze" erősen megnyilvánult a vizsgán. Mondhatni a józan paraszti ész is hiányzott. Szerintem Dani kifejezetten értelmes fiú, nyilván te is tudod, hogy az érettségiből kiragadott részeket vágtak össze a szerkesztők.

Krétagarbó 2015.01.29. 13:42:44

@kamilla123: Persze, mindegyik médiakurva, csak előtte Dóri még dubajozott is állítólag, ahogy itt olvasgattam.

alsophila grahami 2015.01.29. 13:45:16

@sélli_: azt sem szeretem. nem vagyok vevő az ordenáré sztájlra én sem. de arra sem, amikor valaki "máshogyan" ordenáré. "ÉRTED"? ;) ezzel a mocsári hármassal az a baj, hogy ők zsigerből romlottak, a lelkük, az attitűdjük ordenáré, és ahhoz, hogy ez nyilvánvalóvá váljon, még csak kocsis módjára se kell káromkodniuk (bár, tőlük sem áll ez távol).
Dóri pl. tud alpárian megnyilvánulni, ha részeg, és kihozzák a béketűrésből, de a szíve a helyén van, az látszik. míg a bajszos képződményből süt a sunyi rosszindulat, ahányszor csak megszólal.
csak egy példa: "vigasztalni" is csak úgy képes, hogy megforgatja a kést a vérző lélekben, nem egyszer láttuk ezt... szerinted? milyen emberi kvalitásokról árulkodik ez?

ornyim 2015.01.29. 13:45:33

@sui.generis: Különben engem is leköt. :) De igazad van, valami nagyobb színvonalú dologgal igazán bepróbálkozhatnának, mert ez az évente ismétlődő szenny, azért elég unalmas már így hosszútávon. Nem tudom, hogy van-e bennük elég fantázia. Úgy látom, hogy az itteni feladatok és tematikus hetek terén sem képesek kiugrót alkotni, pedig nem ártana. Szívesen látnék már valami mást, még akkor is, ha csak ebben a műsorban. Ez a fürkészhét meg mindennek a teteje, ez szól a nagy semmiről. Nem tudnak már mit kitalálni, sajna. Szóval én nem számítok a későbbiekben nagy áttörésre.

Krétagarbó 2015.01.29. 13:46:58

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): nagyjából ez a terjedelme a szerkik kreatívitásának. remélem Viki csinál egy kis galibát, történik más is az egymásra acsarkodáson kívül...

ornyim 2015.01.29. 13:47:57

@Magg.: Hát persze :D Tök bírom, hogy néha így a semmiből bekérdezi, hogy: "na, nézted a való világot?" :D Aztán akkor jön az eszmecsere.A belevaló ugyanúgy az esti program része nála. :D Laci-Zsuzsa párbajnál volt nagyon aktív :D Egyébként neki inkább Fanni az, aki nem fér bele :D

alsophila grahami 2015.01.29. 13:47:59

@Krétagarbó: a bajszos egérről meg az hírlik, hogy szénégetőzött odahaza... az ugyanaz, csak alacsonyabb szinten, most akkor? felüljünk a terjengő híreknek? vagy ne?

vastyúk is .. 2015.01.29. 13:48:09

@sui.generis: "ők zsigerből romlottak, a lelkük, az attitűdjük ordenáré," ezen felröhögtem... hát persze

sélli_ 2015.01.29. 13:48:29

@sui.generis: En nem latom h Edina vagy Laci zsigerbol romlott lenne. sunyisagot meg foleg. Sunyi az aki mast mond es mast cselekszik, ill a masik hatamogott beszel. Mint Robin. Szerintem a sunyi itt nem jo szo rajuk. De teny hogy nem matyohimzes egyik sem.
Laci kimondottan szanalmas ezekkel a feltekenysegi rohomaival... mint egy 15 eves hibbant tini...

Krétagarbó 2015.01.29. 13:49:07

@sui.generis: nyugodtan ülj fel csak:) Azt hiszed, hogy engem bántasz ezzel, vagy ez engem zavar? Tévedsz.

ornyim 2015.01.29. 13:50:42

@sui.generis: Szerintem neki nincs kedvence. Ő Zsuzsát bírta, nyilván ő is megsajnálta, mint többen is, a sok "bántás" miatt. De ezenkívül nem nagyon említett kifejezett kedvencet. Ő csak úgy pártatlanul el szokta mondani a véleményét :D De eddig mindegyik évadot végignézte :D Sokszor úgy ki tud akadni, egyem meg. :D Olyan cuki. :)

csicserierika 2015.01.29. 13:51:27

@sui.generis: tegnap nem voltál, ezért téged is felvilágosítalak, h a bajszozás nem trendi már.
Hírlik ??? na, ez aztán a megbízható forrás. Dórika képpel illusztrálva, eu összegekkel megspékelve árulja magát. Biztos csak fotóbolt ( most megkönnyítettem a válaszodat )

malevil2050 2015.01.29. 13:52:37

@ornyim: Há neheraguggyá má azé,de mégis eszt a ktűnő műsort csak úgy,érzelem nélkül,vegyéé páldát az olvtársaktól/ról akik máá forradalmat csinálnak,,,,készüjjé ám,,,

ornyim 2015.01.29. 13:53:28

@Baresz83: Azért mert már tucat. Sok újat nem tudnak mutatni, az egyre ostobább embereken kívül. Sokak valami egészen elcseszett genetikai kísérlet származékai lehetnek :D (Fanni)

alsophila grahami 2015.01.29. 13:54:02

@ornyim: szívemből szóltál :) szerintem kockáztathatnának nyugodtan, ennél lejjebb már mi lehet? a dögunalom? inkább az, mint ez a folyamatos gerjesztett feszkó, a rugózás a semmin, ahogy itt mondják: a sz@rdagasztás... iszonyatmód unom, néznék valami olyat, amiben a kreativitásuk, és/vagy a személyiségük pozitív oldala tudna megnyilvánulni, mert biztos vagyok benne, hogy egyikük sem CSAK rosszindulatú, CSAK sunyi, vagy sz@rkavaró...
ez a fürkész-akármi nekem is csalódás, nem is értem, tk mit is fürkésznek ezek? van valami feladatkör, amire felépül a hét? mert nem látom én se.... semmi fantázia a "játékmestereknél", kéne egy kis vérfrissítés ott is, vagy: megnézhetnének pár külföldön most futó realityt ötletekért!

malevil2050 2015.01.29. 13:54:56

@csicserierika: Áhh nem érted te eszt ,ez csak szarkazmus,,,majd gyün cocoh és elmagyarázza

csicserierika 2015.01.29. 13:55:01

@sélli_: nono, én bírom a durcás ketrecharcost :)

ornyim 2015.01.29. 13:55:22

@malevil2050: oké. A mostani párbajon ottan leszekö, és vért izzadva fogok kampányolni :D Addig még eldöntöm ki mellettö :D De akkor nenézzélígyö, jó? :D

jotekony koc 2015.01.29. 13:55:30

Ha jol tudom, az uj alkotmany szerint a szemet dulleszto, rangatozo, idiota fejet vago, idetlenul rohogo egyedet nem pszichopatanak, hanem (Dennis eseteben) valovilagra szuletett elmenek nevezik.

csicserierika 2015.01.29. 13:55:55

@malevil2050: annak azért elég durvus, azért csicseregtem :)

alsophila grahami 2015.01.29. 13:55:56

@csicserierika: én konzervatív vagyok, nem tűröm a haladó irányzatokat, maradnék a bajszozásnál, ha nem gond (csúnyábbat nem akarok, érted;))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 13:58:08

@kamilla123: muszáj lesz odafigyelni, mit mondok, mert valami van a levegőben...
Ahogy tegnap du., pont az után, hogy ez volt a téma, békésen araszoltam a szentendrein, egyszer csak bevág elég egy fehér furgon, rajta kurva nagy felirat: KÉMÉNYBÉLELÉS... hát úgy meglepődtem, mintha maga Godzilla szelleme jelent volna meg előttem.. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 13:58:35

@sui.generis: A dzsungel hét "elfajulása" csak a szerkesztők kontójára írható. A játékosok a külvilágtól elzártan próbáltak alkalmazkodni a gumiszabályokhoz. Megjegyzem azóta is ezt teszik, mert azóta csak gumiszabályok vannak (és ennek már kb. négy hete). Zsuzsa hiába csengetett a szerkesztők nem avatkoztak be. Ha időben beavatkoznak, akkor a játékosok is kaptak volna visszajelzést, hogy mi az szint, amelyik irányba nem lehet tovább feszíteni a húrt.

alsophila grahami 2015.01.29. 13:59:13

@csicserierika: és mindez egyenlő dubajjal? én is lefordítom: ha valaki kurva, az egyből dubajkompatibilis is? csak mert van az a szint, amelyik biztosan nem; és most nem Dórára célzok. a bajszos még a szandika-szintet sem üti meg, azért a szénégetőzés, te tényleg nem olvastad? akkor csak nézz rá. vagy hallgasd a szövegét. nagyon tipikus.

csicserierika 2015.01.29. 13:59:20

@sui.generis: nem is lenne méltó hozzád, főleg, h konzervatív vagy.
Akkor neked is elmondom, mert biztos lemaradtál. Őnagyságos, mindenható Zsú mondta a BV-ban, bajusz már pedig nincsen ! Érccsük ?? V vegyük át többször ?

Conchobar 2015.01.29. 13:59:32

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): " Állandóan ez a mondd meg a másiknak mi a bajod vele beszélgetések, ezek a 'névtelen' levelek -istenem, ez a jó kis házmestermentalitás-., a manipulált szereposztások csak arra jók, hogy állandóan feszültség és üvöltözés legyen köztük" - A villalakók egyfajta mentális gladiátor-szerepet töltenek be. Mint egykor (gyakorta megesett), most is a közönség dönt a sorsukról a párbajon. Így aztán nem meglepő, hogy a szerkesztők állandóan edzésben tartják őket. Hogy unalmassá válik az örökös konfliktus-generálás, az nemcsak a szerkesztőkön múlik. A 'ki a legmegbízhatóbb játék'-ot gyakorlatilag elszabotálták a villalakók, vagy legalábbis összekeverték a 'kit utálok legjobban' játékkal. Mindössze Edinának sikerült megértenie és teljesítenie a feladatot

ornyim 2015.01.29. 13:59:53

@sui.generis: Igen, teljesen igazad van. Itt minden feladat arra megy ki, hogy minél nagyobb konfliktust generáljanak. De bakker, két és fél hónapnyi tömény veszekedés után már ki kíváncsi erre? Nem csak ezzel lehet műsort csinálni. Oké, nem IQ bajnokon vannak itt porondon, de biztos mindegyiknek van jó tulajdonsága és olyan dolga, amihez ért. Erre soha nem térnek ki. Az összes feladatban az a cél, hogy minél jobban fikázd a másikat. Biztos van olyan feladat, amiben pl együtt is tudnak dolgozni és még vicces is lehet. Na, most már ilyet inkább néznék.

másodpéldány 2015.01.29. 14:00:09

@csipkebogyótea:

szerintem szándékosan buktatták meg deniszt, nyugodtan átengedhették volna, de ez egy ilyen fogás volt, hogy tökfej jelmezt adhassanak rá, és elvegyék a szuperképességeit... de ráűjött olyan dolgokra a villában, aminél a többiek rövidzárlatosak voltak...

daninak meg rendkívül hiányosak az ismeretei ahhoz képest, hogy egy egyetemista...

de igazából az elképesztő sértett rosszindulata a bántó, nem lennék az ő falkájukkal egy szigeten, mert őket könnyen el tudom képzelni egy Legyek ura szituációban nagyon el tudnának állatiasodni... vagyis inkább gazemberesedni...

malevil2050 2015.01.29. 14:01:08

@ornyim: Rendban,csak arra kérnélek vigyé magaddal egy szál tulipányt h lássalak és vissza tugyyak integetni.

malevil2050 2015.01.29. 14:01:36

@csicserierika: Persze h az,de hát esz ván.

alsophila grahami 2015.01.29. 14:02:41

@VV Erőlegény: egyetértek veled, írtam is, ezért egyértelműen a szerkesztés okolható, én sem az izolált kísérleti alanyokat hibáztatom az ilyenkor óhatatlan bekövetkező személyiségtorzulásokért... gondolom, a szerkik nem ismerik hírből sem az "ellenőrzött kísérlet" kötelezően betartandó szabályait (vagy csak nem akarják ismerni, és tényleg semmi nem elég drága nekik a nézettségért).

ornyim 2015.01.29. 14:03:24

@malevil2050: Nyugodtan ülhetnénk egymás mellet is akár :D

kismalacka 2015.01.29. 14:03:43

@VV Erőlegény: De, akkor is megmarad Denisz farka, csak legalább nem látom, csak a markolászást. Egyébként ez a párbaj nekem nem Denisz mellett szól, inkább Dani ellen!

malevil2050 2015.01.29. 14:03:52

Nahh meggyütt cocohóó háverom, ennek a kevés humornak is sanyi,etessétek had hízzon.Csákó.

alsophila grahami 2015.01.29. 14:04:47

@sélli_: oké, te nem látod, én igen, gondolom, eltérőek a filtereink, no problem. ;)

csicserierika 2015.01.29. 14:05:09

@sui.generis: ööö izé, meglehetősen ritkán járok szénégetők felé. Szívesen vennék egy picuri kis blikk cikkecskét, v bármi más gagyi bizonyítékot, h alátámaszd légből kapott agyszüleményed.
A dubajozás az csak bónusz a netes hirdetés mellett. Több lábbal kell állni a mai világban. Tudod ?

Magg. 2015.01.29. 14:05:29

@malevil2050: :DDDDD de szemfüles vagy, észre sem vettem.

malevil2050 2015.01.29. 14:07:07

@ornyim: Nahh erre még azé válaszolok,hátha ketteske vagy akko bódogan.Most bocsi de mennem köll,mert a végén még be/megidézem saját magamat és akko mit fog szólni cocoh.

vastyúk is .. 2015.01.29. 14:07:40

@ornyim: ebben van valami. Én szívesen megnézném azt is, hogy működnek együtt a játszani kell a játékban. Egyébként az ilyen egyetemi karinapok szintű játékokhoz nem is kéne annyi pénz, szóval nem teljesen értem, hogy miért nem kell átugrálniuk tüzes vaskarikán? Mindegyiknek jót tenne, főleg Plasztiknak, mert ahogy elnéztem azokat a tornaórákat a múlt héten, ő volt a legszarabb kondícióban. Direktbe úgy sorsolnám ki a csapatokat, hogy ne az legyen már megint, hogy ez a három, meg az a három. Robinka lehetne a bíró aztán fújogathatná a sípot az egyik cserépben guggolva. Mindegyik ki tudná ordibálni magát, csak nem azt ordítoznák, hogy te csicska/ocsmány/büdös/mittoménmégmi hanem hogy hajráááá :D.

alsophila grahami 2015.01.29. 14:08:13

@kismalacka: dettó. szeretném látni a lekókadóvigyorokat, a forgó-gúvadó szemeket, amikor nyílik a villaajtó. jót fog tenni sokaknak odabent. /kicsit visszavesznek majd at arcból. és a gusztustalan sztájlból. az sosem árt./

ornyim 2015.01.29. 14:10:45

@malevil2050: Ízig vérig ketteske vagyok ;) :D sziaa

Conchobar 2015.01.29. 14:10:55

@VV Erőlegény: " A játékosok a külvilágtól elzártan próbáltak alkalmazkodni a gumiszabályokhoz" - Szó nincsen gumiszabályokról. Nagyon is világos szabályok vannak. Például a tanárnőcsöcsörészés is a saját szintjén lett elbírálva és büntetve, meg Dani köpőcsövezése is, meg Dennis bukása is

Krétagarbó 2015.01.29. 14:11:14

@csicserierika: Ugyan hagyd, úgy tűnik, már Dóri sem kurva, csak addig volt az, amíg nem a mocsár tagjai voltak az atyaúristenek. Tudod, akkor, amikor még ők akarták kicsinálni falkában (!) Zsut...

alsophila grahami 2015.01.29. 14:11:48

@vastyúk is ..: volt régebben az aréna, az pont erre volt jó, és szórakoztató is volt. na meg tétje is volt, hogy kendőért mentek, így mindenki garantáltan komolyan vette (már, ha a tattikai érdek nem kívánta meg máshogy;) de valami ilyesmi kéne nekik most is, hogy foglalkoztatva legyenek, mert azért a bezártság, de főleg a TÉTLENSÉG 0/24-ben tényleg leamortizálna bárkit...

vastyúk is .. 2015.01.29. 14:12:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős Katgimis DOMINA: itt már csak kis pelyhekben, de azért szakad, fehéredik már az udvar.

kismalacka 2015.01.29. 14:13:27

@sui.generis: Igen :) Bááár Pennisz gyerek is el lesz szállva magától egészen a következő párbajig amikor viszont kiesik :))

csicserierika 2015.01.29. 14:13:38

@Krétagarbó: ó, pedig azt hittem, h ennyi szilikont csakis munkavégzés céljából szoktak magukra aggatni valag pénzért az emberek. Tényleg adóból leírható ? :D

ornyim 2015.01.29. 14:13:52

@vastyúk is ..: A csicskagecit szerintem már nem tudják levetkőzni :D A saját csapatnak hajrá, a másiknak meg, hogy úgyse tudod megcsinálni, te csicskageci :D Ezek nem jutnak eszükbe a készítőknek sajnos. Tehát marad a fikázódós játék minden alkalommal pepitában. A végén az lesz, hogy, akit bírtál, azt is utálni fogod :D

alsophila grahami 2015.01.29. 14:14:16

@Krétagarbó: mert ha kurva az baj? amikor ők dagonyáztak a mocsárban, akkor sem az volt vele a gond. ahogyan a másiknál se az a problem, ha szénégetőzik/-zőtt/, hanem hogy silány emberi kvalitásokat mutat.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 14:15:02

@Krétagarbó: egyébként a játék szempontjából mennyire releváns az, h a kinti életben valaki kurva, vagy egyetemre jár?

csicserierika 2015.01.29. 14:16:18

no, haladunk már : Mégis kurva ? :D

Kartontigris 2015.01.29. 14:16:44

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
Többé-kevésbé semleges is vagyok! De Ádina elviselhetetlen. A legtaszítóbb benne az a féktelen gyűlölet amivel átgázol azokon akik az útjában állnak. Ez pl. Zsu ellen szinte leplezezetlenűl felszínre is került. Hát még én is védtem az amúgy valóbán ostoba, beszélni nem tudó, de a többiektől semmivel sem rosszabb Kiskunt, olyan kegyetlenül akarta mélyre nyomni a szarba. Ráadásul szerintem valóban tudatosan nyomul a célja felé, de ez amit most ecsetelek az sajnos ösztönösen fakad a személyiségéből. Néznem is teher.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 14:18:16

@sui.generis: Sőt, kövezzetek meg, és tényleg a lehető legjobbakat kívánom Macinak az egészsége szempontjából (ha mégsem így lenne), de az ő betegségében sem tudok hinni! Ő jó színész, kezdettől terjesztették, hogy beépített ember lehet, és ugye bizonyítottan jó színész volt, a végső győzelemre meg semmi esélye (konkrétan a szimpátiaindexe a kiesésekor a pollokon a nulla felé konvergált).. 10 nap után mindenféle műtét nélkül haknitervekkel és ajánlatokkal gazdagon, vidáman és egészségesen hagyta el a kórházat. Az Ő kiesése is feszültség generálónak kellett, hogy hogyan tudnak a a játékosok ad-hoc alkalmazkodni a váratlan kiesése miatti helyzethez (rá is ment két szuper képesség eredetileg nem tervezett/rendkívüli elhasználása). A sulihéten mindent elkövettek, hogy átfogó képet ne kapjunk a teljesítményekről. A műsör felében mentek a szerelmi szálas kavarások, a másik felében kiragadott események alapján kellett dönteni. Danira különösen rájárt a szerkesztők rúdja, amikor gyakorlatilag csak negatív hírekkel és vágóképekkel került be a műsorba. A vizsgaeredmény és annak létrejötte pedig ellenőrizhetetlen, és az ad-hoc bevetett védettség miatt ugyancsak bundagyanús. Azóta van ez a Denisz gyámság, most lehet, hogy Viki bejön a villába kavarni stb...

vastyúk is .. 2015.01.29. 14:18:50

@sui.generis: Igen, csak ott biztosítani kellett a helyet, meg az eszközöket. gondolom most erre nem akarnak költeni. Én kimondottan olyat néznék meg, ahol csapatokban vannak, csak nem azokban, amit megszoktak. Nevezhetjük őket gyakorlatilag egyszerű "sorversenynek is".
Ott van mondjuk a piapong (amit ilyen szakadó hóban is lehet játszani :D). Kellene hozzá a 12 műanyag pohár meg egy pin-pong labda, meg tetszőleges alkohol, mindjárt menne a versengés, hogy ki tud berúgni, meg ki nem :D

alsophila grahami 2015.01.29. 14:18:57

@henrik_: +1, releváns példa rá a jogászgyerek, aki ki tudja, hány év alatt vergődik majd el a diplomáig, gondolom, azt is csak harhatós családi ráhatással ($), mert önerőből láttuk, mennyire predesztinálva... (1,5x1,5 az 3? :DD)

Conchobar 2015.01.29. 14:19:53

@ornyim: "Az összes feladatban az a cél, hogy minél jobban fikázd a másikat" - Nem. A 'ki a legmegbízhatóbb/legbízhatatlanabb' játék sem ilyen volt (hiszen a fikázás-elismerés kettőse volt benne). Az nem a szerkesztők hibája, hogy a játékosok örökösen a 'kit utálok legjobban' kérdésre próbálnak válaszolni

Krétagarbó 2015.01.29. 14:20:16

@csicserierika: Költségként? Jó kérdés:)

alsophila grahami 2015.01.29. 14:20:54

@vastyúk is ..: jaja tudom, most már nem fognak a kedvünkért arénát építeni, de jók az ötleteid, remélem, olvasgatnak itt a kreatívok, és merítenek tippeket a hátralevő időre, mielőtt végképp megrogynak odabent az ápoltak! :)

vastyúk is .. 2015.01.29. 14:21:01

@kismalacka: Úristen de cuki az avatárod!!!! :D

Krétagarbó 2015.01.29. 14:21:02

@sui.generis: @henrik_: Ja, nekem nem baj, ha az. Az? :)

csicserierika 2015.01.29. 14:21:31

@Krétagarbó: valami olyasmi. Munkaeszköz v mi. Gondolom, amortizálódik is :)

kamillazok 2015.01.29. 14:22:14

@Baresz83: A gyoztessel meg nem er veget a marketing: a csatorna nyer egy arcot, akivel adott esetben reprezentalni kell, rendezvenyeken megjelenni, vagy akar lehet vele uj musort forgatni, mint Alekosszal. Ilyen szempontbol tehat nem mindegy, hogy mennyire szeretheto a gyoztes, ahogy az emberi minosege sem: mennyire kiszamithato, befolyasolhato, megbizhato, es legfokepp erdekes.

dRm 2015.01.29. 14:22:46

@sui.generis: vicces, igy végigolvasva a kommentjeidet mintha magamat hallanám:)
Kezdve a dzsungelhettől át, ami tényleg a legalja volt, a bajszos mikiegérig és bandájáig.
Bár nekem lenne egy olyan feltevésem, hogy meglátva a lány tényleges karakterét a szerkesztők mar nem akaratják, hogy nyerjen ( en spec nem engedném be a lakásomban ezt a koszmókot). Csak itt jön be az Erdély faktor, ami különösen kicsucsosodhat ha bejut a végső 3-ba.
A mostani párbajjal kapcsolatban en elegge tartok attól, hogy sima Dani lesz. Felteteleznem, hogy a szerkesztők az egyensúly végett dennist hoznak vissza de félek, hogy nem fog összejönni.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 14:22:50

@Krétagarbó: fogalmam sincs, mert engem ezek tényleg nem érdekelnek. :)

kamillazok 2015.01.29. 14:24:21

@sélli_: Vagy tisztelik egymas privat szferajat es nem akarnak egymasra noni. Szerintem ez a felnottebb viselkedes. Kellemesen erzik magukat egyutt, de tudjak, hogy egy mesterseges kornyezetben vannak, igy a kapcsolatukat arra korlatozzak, amire a korulmenyek lehetoseget adnak es ami jolesik nekik.

Conchobar 2015.01.29. 14:25:16

@Kartontigris: "De Ádina elviselhetetlen. A legtaszítóbb benne az a féktelen gyűlölet amivel átgázol azokon akik az útjában állnak. Ez pl. Zsu ellen szinte leplezezetlenűl felszínre is került." - Edina meg a gyűlölet? Edina soha nem viselkedett úgy, mint Reni (vagy Fanni) Zsuzsával szemben. Ő egyszerűen csak féltékeny volt. Nem Edina az, aki a haveri körben és azon kívül is a túloldaliakra vicsorog ('Ki ez a nő, tee!', 'büdös csicskák!' stb). Nem Edina az, aki nem enged másokat aludni, nem Edina az, aki köpköd dühében, meg fogkeféket mártogat

kismalacka 2015.01.29. 14:26:01

@vastyúk is ..: Köszi, muszáj volt felöltözni, esik nálunk a hó :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 14:26:03

@Conchobar: Én szeretnék veled érdemben vitatkozni, de amikor ilyen válaszokkal jössz, akkor inkább leteszek róla...

vastyúk is .. 2015.01.29. 14:27:44

@kismalacka: heheheehe. nálunk is :D, de tényleg nagyon cukker.

csipkebogyótea 2015.01.29. 14:27:53

@sui.generis: Honnan szeded ezt a "hathatós családi ráhatást ($)"? De tényleg? Baromi rosszindulatú az egész bejegyzés. Az odáig rendben van, hogy nem szereted Danit, de miért találsz ki dolgokat?

kismalacka 2015.01.29. 14:28:37

@Kartontigris: Tökéletesen egyetértek. Azonkívül hogy egy energia vámpír, tele van kisebbségi érzéssel és ezt verbális agresszióval kompenzálja.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 14:28:47

@Conchobar: nem kívánok veled hosszasabb kommunikációba bonyolódni, mert nagyjából ugyanannyira beteg embernek tartalak, mint az általad olyannyira védett Edinát (és nem azért, mert őt véded), de a "Nem Edina az, aki nem enged másokat aludni" mondatodra idebiggyesztek egy LOL-t, mert igazam van. mondd, h igazam van!!

alsophila grahami 2015.01.29. 14:29:59

@VV Erőlegény: kövez a nyavalya! :) mikor minden szavadra csak bólogatni tudok, teljesen így látom én is, és bosszant is, hogy ennyire nyilvánvaló módon avatkoznak bele a játék menetébe. Maciról mindig is azt gondoltam, hogy statiszta, beépített ember, akit majd ha eljött az ideje, kimenekítenek roppantmód "trükkösen", ahogyan az előző szériákban is láttunk már hasonlókat; szerintem Zsuzsa megzuhant teljesen mentálisan (sok erre utaló jel volt, főleg az on-ban), és ki akarták vinni, de párbajjal, hogy ne vesszen el egy párbajhét... ha Maci marad, őt vitte volna, és a nézők visszaküldik, Macit meg mindenképpen vitték volna már kifelé, miután hetek óta semmi funkciója nem volt a kanapétesztelésen kívül... Fanni meg... egyértelműen őt választották volna ki, és kint is maradt volna, de akkor megint eggyel kevesebb a lány odabent, amikor már most is sok a fiú... nagy dilemma lehetett a szerkiknek ;) és Dennisz gyámság alá vétele meg külön vicc, mi az, hogy az ellenfelei kezébe adják a szavazati jogát? ez mindennél durvább beavatkozás vsz, amit nagyon nem kéne, mert a néző óhatatlan azt érzi, hogy hülyére veszik.... jó, amúgy is hülyére veszik, de legalább ne már ilyen nyilvánvalóan! hát nem?

dRm 2015.01.29. 14:30:20

@Conchobar: en mar azt nem értem egyáltalán, hogy egy román mit keres a játékban. Ha rtl annyira csipazza ezeket akkor szervezzem nekik egy román reality showt.

vastyúk is .. 2015.01.29. 14:31:18

@sui.generis: Most nem viccelek, a jogon nem kell matekot tanulni. Semennyit.

alsophila grahami 2015.01.29. 14:32:03

@csipkebogyótea: akkor csak simán lépj túl rajta, okka? de hogy érdemben is válaszoljak: eléggé nyilvánvaló a tudásszintjéből, vagy neked nem ez jött le? egy erős középsulis szintet se üt meg, nem hogy egyetemit.

ornyim 2015.01.29. 14:32:22

éééés tényleg megérkezett...ajj

Magg. 2015.01.29. 14:34:12

@vastyúk is ..: ez a bevédés már volt, akkor is azt kérdeztem, ha nem tud egy általános iskolai számtan feladatot se megoldani, hogy fogja kiszámolni a tiszteletdíját?

alsophila grahami 2015.01.29. 14:34:59

@vastyúk is ..: ne hülyéskedj már, és a logikai készség? na meg, nem kell ahhoz matematikusnak lennie senkinek, hogy a pizza másfélszerese ne okozzon gondot, ez sztem az általános iskolás matektudás, vagy szimpla józan paraszti ész kérdése, de mindegy. én nem látom túl eszesnek a srácot, de még csak közepesnek sem.

ornyim 2015.01.29. 14:36:22

@sui.generis: Szerintem is lehet benne valami, viszont egy ember álbetegségét kelteni, az annyira gáz szerintem. Mást nem tudtak volna kitalálni??

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 14:36:58

@sui.generis: Ne haragudj, de a törtekkel való szorzás fejben nem annyira evidens, mint a szorzótábla ismerete egész számokkal 1x1 től 10x10-ig. A tört számokkal való szorzást leggyakrabban magam is vagy leírom és kiszámolom papíron, vagy beütöm egy számológépbe. A kör kerületének és területének a képletének bizonytalan ismerete már inkább jó példa lenne. Ezzel együtt Dani matekból hármast kapott, tehát lehetett volna valami jót is mutatni még akár a matek vizsgájából is, de az nem lett volna érdekes és feszültséggeneráló. Ezen a sulihéten csak Dani veszíthetett, egyébként miért is, mert neki a sikeres érettségije után már volt két, vagy két és fél év teljesített szemesztere egy egyetemen, ja és valamivel igazolni kellett, hogy Fanni megérdemelten kapta meg a lila kendőt.

Krétagarbó 2015.01.29. 14:38:45

@Magg.: nyugi, azt kifogja tudni számolni:)

vastyúk is .. 2015.01.29. 14:39:31

@Magg.: felvesz pl egy titkárnőt / beüti egy számológépbe. Csupán arra hívtam fel a figyelmet, hoyg kapásból nem tudta a 1,5^2-t még nem jelenti azt, hogy ne végezhetné el időben a jogot. A vizsgáin ugyanis ezt bizonyosan nem kérdeznék. Az meg megint másik kérdés, hogy Dani mondta is, hogy a médiában szeretne elhelyezkedni, ergo őt nem is érdekelné annyira ez a jogász téma, hiszen akkor nem a való világban hesszelne.

Conchobar 2015.01.29. 14:40:00

@dRm: "en mar azt nem értem egyáltalán, hogy egy román mit keres a játékban" - Ahhoz képest, hogy román, elég jól beszél magyarul, ráadásul még ízes tájszólással. Egyébként, akkor nem volt problémád, amikor szlovákiai magyar,vagy magyarországon tartózkodó svájci, görög, szerb, egykor Izraelben élő zsidó, vagy épp magyarországi cigány szereplője volt a VV-nek?

Krétagarbó 2015.01.29. 14:41:15

@Krétagarbó: szóval mégx1: ki fogja tudni számolni:)

Amit ír VVERőlegény kolléga is: a törttel való művelet fejben talán még nem követelmény feltétlenül, legalábbis annyira nem triviális, mint az 5x5.

ornyim 2015.01.29. 14:42:54

@kamillazok: A csatorna nyer egy arcot. Hát én ezek közül egyiket se mutogatnám a villán kívül igazság szerint. :D

alsophila grahami 2015.01.29. 14:43:17

@Magg.: arról nem beszélve, hogy ez em is tudás kérdése, hanem szimplán képességé, mert a 1,5x1,5-öt nem tudni kell, hanem csak simán fejben összeszorozni, és akinek ez nem megy.... hát ott komoly bajok vannak.

amúgy nem baj az, ha valaki nem túl okos, attól még játszhat itt jól (egy darabig), de akkor meg legyen szerethető, azzal isnel lehet lavírozni a döntőig;
Dani viszont nem az. amióta Edina hozzácsapódott, neki is csak a személyisége negatívumait láthatjuk.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 14:43:58

@Krétagarbó: azért azt illik tudni, h vminek a másfélszeresét úgy kapom meg, h a számot elosztom kettővel és az eredményt hozzáadom az elosztott számhoz. :)

Csak ügyesen! 2015.01.29. 14:44:08

@sui.generis: Ezt a videót elnézve tényleg nem ártana, ha a kreatívok kitalálnának valamit. Dani döglik, Robin döglik, Laci döglik, Dennis döglik és az összes arcán a hótt unalom:

rtl.hu/rtl2/valovilag/a-villalakok-maris-megfejtettek-a-zaszlorablas-rejtelyet

csipkebogyótea 2015.01.29. 14:44:57

@sui.generis: Nyugi, túllépek rajta. Érdemi hozzászólásodhoz: nem, nem jött le. Nekem inkább Denisz és Fanni sötétsége jött le. De az nagyon. Az, hogy nem tudta fejben összeszorozni a két számot - hát van ilyen. Nem matek tagozatra jár. Ha leírta volna, biztos sikerült volna neki.

dRm 2015.01.29. 14:45:34

@Conchobar: azokkal egyáltalán nem, sőt részvételük üdvözlendő! Hozzájuk ugyanis nem társul egy olyan birka népség aki meg egy gyerekgyilkost is megszavazna győztesnek csak mert közülük van:)

Úgyhogy a Laci Zsu parbajnál remelem kurvara észbe kaptak a szerkesztők, hogy mennyi potenciál van a kintről jövő szavazatokban, aztan ugy alakítják a dolgokat.

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.29. 14:46:00

@Csak ügyesen!: a címből ítélve nem tudom hogy a kreatívok ilyen idétlenek, vagy a villalakók túl okosak... Az előbbire tippelek. :D

Conchobar 2015.01.29. 14:46:31

@henrik_: "nem kívánok veled hosszasabb kommunikációba bonyolódni, mert nagyjából ugyanannyira beteg embernek tartalak, mint az általad olyannyira védett Edinát..." - Azt látom, hogy kurvára be akartál most szólni nekem, de mit akartál mondani?

csiri bá 2015.01.29. 14:47:06

@Krétagarbó: talán... az ájfón nyolcán majd. :)))

Krétagarbó 2015.01.29. 14:47:15

@henrik_: nézd, illik tudni, nem illik tudni, ettől a malőrtől még nem esik el attól, hogy jogász legyen.
Sztem ebben a vizsgaszituban sokaknál benne volt a drukk is, az tisztán látszott. (nyilván Dennisz is tudja, hogy 5x5 az nem 35, nem gondolod?:)

Conchobar 2015.01.29. 14:48:00

@dRm: "Hozzájuk ugyanis nem társul egy olyan birka népség aki meg egy gyerekgyilkost is megszavazna győztesnek csak mert közülük van" - A székelyek birka népség szerinted?

csiri bá 2015.01.29. 14:48:26

@-pkata-: azért a körözési plakát ott... :))) csak hiányzik róla a wanted alól a dead or alive és a reward meg hogy hány $. :)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 14:49:34

@sui.generis: OK, akkor egyetértünk! Én is így látom, csak mivel Daninak drukkolok, furcsa módon azt is állítom, hogy ezek az ad-hoc szerkesztői gumidöntések kivétel nélkül nem kedveztek az utolsó három-négy hétben Daninak. Aki felállított egy taktikát magának az eredeti játékhoz, ehhez megkereste a szövetségeseit, viszont ezt képtelen megvalósítani, mert állandóan más és más szabályok vannak és a szerkesztők nem őt preferálják (legalább is én, mint szimpatizáns ezt így érzem jelenleg). Denisszel is akart ő párbajozni, csak nem mindegy, hogy a 6 közé jutásért, vagy a 4 esetleg 3 közé jutásért megy egy ilyen párbaj, mivel Denisz sok olyan embert "szórakoztat" még jó egy hónappal a játék vége előtt, akik azért a végjátékba már nem szívesen engednék be.

Krétagarbó 2015.01.29. 14:49:53

@csiri bá: gondolod, hogy olyan hamar fogja a tiszteletdíját számolgatni? Lesz az ájfon10 is. Ha igaz, amit itt írtak, hogy 2-2,5 évet járt, még visszavan neki 3 év durván, +3 év gyakorlat, szakvuzsgák, jó 7 év múlva kezdhet építeni egy praxist. És az elején nem a tiszteletdíjat fogja számolgatni, hanem a rezsiköltséget...:)

Magg. 2015.01.29. 14:49:57

@Krétagarbó: @vastyúk is ..: nem is kell törtet fejben kiszámolnia, hanem fel kellett volna ismernie rögtön magát a kérdést itt és a pizzás másfélszeres feladatnál is.
Itt az a gond, hogy azért egy jogásznak illene rögtön kapcsolnia. Nekem ebből inkább az jön le, hogy lassú a felfogása, tán nem is való a jogi pályára - ügyésznek, ügyvédnek, bírónak biztosan nem lenne való.
Remélem, ha peres ügyem akad, nem keveredek véletlen sem a közelébe, mert rögtön infarktust kapnék. :)

alsophila grahami 2015.01.29. 14:51:56

@VV Erőlegény: a Fannis résszel egyetértek, a törtet törttel szorzás kérdéskörére meg már inkább nem mondok semmit... nem azt kérdezték, hogy mennyi 7/8-adszor 3/9-ed, hanem egy egyszerű, gyakorlatias kérdést tettek fel, amivel a hétköznapi életben is találkozik mindenki! másfélszer másfél, könyörgöm, nehogy már megoldhatatlan probléma legyen egy joghallgatónak, akinek elviekben edzésben vannak az agysejtjei - még akkor is, ha történetesen nem tanul matekot! a logikai készség ott is elengedhetetlen, sőt, ott igazán!

(de majd egy kolléga megmondja)

Conchobar 2015.01.29. 14:52:22

@VV Erőlegény: "Én szeretnék veled érdemben vitatkozni, de amikor ilyen válaszokkal jössz, akkor inkább leteszek róla..." - Milyen válaszokkal? Egyáltalán, miről beszélsz?

alsophila grahami 2015.01.29. 14:53:51

@Magg.: ezt akartam mondani én is, pontosan erről van szó, és ebből vehető le csak igazán, hogy a rizsázáson túl mégis mi van a fejében... hát, megmutatta.

Krétagarbó 2015.01.29. 14:53:55

@Magg.: én meg azt gondolom, hogy nem lehet így és itt megítélni, hogy valaki megfelelne -e adott esetben egy bírói, ügyészi vagy ügyvédi pályán. Fogadd el ezt kérlek tőlem (mondd, hogy igázám van:))), mint egy volt ügyvédtől. :)

dRm 2015.01.29. 14:54:40

@Conchobar: miért, nem?:)) 2014-es választások?:)

Csak ügyesen! 2015.01.29. 14:55:58

@Magg.: Biztosan nem való jogi pályára, ha odavaló lenne, nem a VV-ben szerepelne. De én nem is gondolom, h Daninak bármi olyan terve lenne, amiben klasszikus jogászi pálya (bíró, ügyész, ügyvéd) szerepelne.

Kartontigris 2015.01.29. 14:56:00

@Conchobar:
De! Viselkedett!
Már akkor áskálódott ellene amikor László fasza még Zsuzsána kezében sem volt.

Ruadhnait 2015.01.29. 14:56:59

@Magg.: Az a helyzet, hogy a jogon tenyleg nincs semmi matek es a gimnaziumban sem veszik annyira komolyan a matekot, mint azok akik mondjuk mernoki palyara keszulnek. Az egyetemi eveim alatt nagyon sok jogasszal logtam es tudom, hogy sokuk nincs a matek magaslatan, attol meg lehet valaki intelligens. A beszelgetesei alapjan szerintem igenis az egyik legintelligensebb ember a villaban(!) jelenleg.

Csak ügyesen! 2015.01.29. 14:57:14

@sui.generis: A jogi pályán, ha jó jogász akarsz lenni, kell a logika. De nem a matematikai logika, a kettőnek nem sok köze van egymáshoz, azt is mondhatnánk, h zéró.

Magg. 2015.01.29. 14:57:26

@Krétagarbó: :DDD
Ezek szerint Te sem tudod, mennyi másfél*másfél?

Conchobar 2015.01.29. 14:59:50

@Kartontigris: "Már akkor áskálódott ellene amikor László fasza még Zsuzsána kezében sem volt" - Arra gondolsz, azt minősíted áskálódásnak, hogy a jacuzzis eset után egyszer megbeszélték Danival Zsuzsa robbantásának lehetőségét?

Magg. 2015.01.29. 15:00:45

@Ruadhnait: oké, Te sem érted, amit mondani akartam. Ne értsen a matekhoz (amúgy ez általános iskola), de legyen helyzetfelismerő képessége - mert ez nagyjából arról szólt.

Krétagarbó 2015.01.29. 15:02:47

@Magg.: hát most úgy hirtelen nem is tudom:)))

Magg. 2015.01.29. 15:02:58

@Csak ügyesen!: sztem ahhoz, hogy felismerje, két számot nem összeadni, hanem összeszorozni kéne és létezik olyan kifejezés, hogy "másfél", nem kell különösebb matematikai logika, csak egy egyszerű józan paraszti ész. :)

alsophila grahami 2015.01.29. 15:03:18

@VV Erőlegény: ja így már értelek, de nézzük ezt most mégis elfogulatlanul: a külső beavatkozások mindenki játékát borítják, nem csak azokét, akik taktikáznak nagy vehemenciával, hanem pl azokét ugyanúgy, akik csapódnak az általuk erősnek vélt karakter mellé - nekik ez a taktikájuk -, vagy lavíroznak, mert mondjuk belekapaszkodnak egy erősnek gondolt emberkébe, a szerkik meg simán kiemelik a játékból, és ott marad magában, szemben mindenki mással... az éppen akkora bukó, mint Danié adott esetben.

egyébként vsz ez a játék éppen úgy szól a gyors helyzetfelismerésről és a gond nélkül való alkalmazkodásról az új helyzethez, mint a taktikai lépés-számlálgatásról... a taktikai játékok szerves alkotóeleme a váratlan, előre nem látható szituk sora, amikre reagálni kell, minél gyorsabban és minél hatékonyabban - na, és EHHEZ kell a logika ;)

Conchobar 2015.01.29. 15:05:04

@dRm: "2014-es választások?" - A Fideszt nem a székelyek választották meg Magyarországnak, hanem a magyarországi választók. De hagyjuk most a politikát a csudába

Magg. 2015.01.29. 15:05:32

@-pkata-: Te is jogásznak tanulsz? :DD

vastyúk is .. 2015.01.29. 15:06:00

@Magg.: Ha netalán elvégzi, szíved joga, hogy ne kérd fel. :D

Ruadhnait 2015.01.29. 15:06:05

Az csak nekem tunik fel, hogy mindegy, hogy a Dani az egyik legintelligensebb benn, mindenki azzal van elfoglalva, hogy jogasz hallgatohoz kepest annyira nincs a matek magaslatan peldaul. Az mindegy, hogy az osszes tobbi szazszor hulyebb, de a sofortol meg kurv@tol meg pincertol meg tancosnotol az is nagy eredmeny, hogy ossze tudnak adni ket szamot az meg nem baj, hogy nem tudjak a szorzotablat sem... ???

Krétagarbó 2015.01.29. 15:07:08

@Csak ügyesen!: ez milyen hülyeség már! Ott volt VVEszter, aki már ügyvédkedett (nem tudom, hogy tudta-e, hogy mennyi 1,5 x 1,5 :) és szerintem az egyik legintelligensebb játékot játszotta, a szériájában mindenképpen. Igaz, a full konzervatív kamara elő is szedte, az etikai bizottság vizsgálgatta, hogy most akkor kizárják vagy sem a kamarából, ezt akkor sem értettem. Mitől nem lehet ügyvéd az, aki esetleg az élete egy szakaszában résztvett egy ilyen játékban? Ráadásul Eszter még a viselkedésével sem járatta le se magát, sem az ügyvédi kar hírnevét...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 15:08:18

@Krétagarbó: "ettől a malőrtől még nem esik el attól, hogy jogász legyen. "

ezt nem is állítom (bár lehet, h a beszélgetésetek innen indult), csak számomra irritáló, h ezek után volt pofája kijelenteni a riportszobában, h szerinte ő is megkaphatta volna azt a lila kendőt, meg belekötött Fanniba, aki látszólag a legnagyobb jóindulattal mondta neki, h engedje el ezt a sztorit és bulizzon ő is velük. :)

Conchobar 2015.01.29. 15:09:22

@Csak ügyesen!: "De én nem is gondolom, h Daninak bármi olyan terve lenne, amiben klasszikus jogászi pálya (bíró, ügyész, ügyvéd) szerepelne" - Ő többször kijelentette, hogy műsorvezető szeretne lenni, a '10 múlva egy napom'-kor is erről írt. Dani még azt se mondta, hogy be akarja fejezni a jogi tanulmányait

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 15:10:15

@Ruadhnait: na de a sofőr és a kéménybélelő nem is sértődött be, amikor kiderült, h nem ő lett a legjobb.

alsophila grahami 2015.01.29. 15:11:25

@Csak ügyesen!: ez nettó hülyeség, már ne is haragudj... már hogy ne lenne köze egymáshoz a kettőnek, egyáltalán, kettő ez? szerintem NEM. akinek van "bármilyen" logikai készsége (ami fejleszthető egyébként!) az nem hülye a matekhoz sem. és vica versa.

Csak ügyesen! 2015.01.29. 15:11:32

@Krétagarbó: Félreértettél. Szerintem nyugodtan lehet később valaki jogász csak attól, h a VV-ben szerepelt. Viszont ha valaki 22 évesen tényleg azt tervezi, h bíró, ügyész, ügyvéd akar lenni, az nem megy el a VV-be. Magyarán, Dánielünknek a pálya iránt mutaott motivációjáról beszéltem. De egyébként ezt maga is megmondta, a TV-ben akar dolgozni, nem bíróként. Ettől még persze megcsinálhatja a jogi egyetemet, de nem szerepel a tervei között egy klasszikus jogászi pálya. Pl. Lilu is jogot végzett.

alsophila grahami 2015.01.29. 15:13:43

@Conchobar: .. tegyük hozzá, hogy HA egyáltalán vannak jogi tanulmányai folyamatban... mert amennyit összehazudoznak itt ebben a játékban, én azon se lepődnék meg, ha csak látogatóban járt volna az épületben...

Ruadhnait 2015.01.29. 15:16:17

@henrik_: Igen, igazad van. Szerintem a Daninak magaval szemben is nagyobbak az elvarasai, minthogy egy Fanni "legyurje". Egyebkent szerintem a o nem is a fokent lila kendoert akart nyerni, hanem, hogy o legyen a legokosabb, mert o is erzekeli, hogy kicsit tobb esze van a tobbinel. En azert ertem, hogy kicsit keseru, mert valoszinuleg en is az lennek. Meg szerintem te is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 15:16:44

@Csak ügyesen!: Azok az alternatív tervei nyilván attól is függenek, hogy ebben a játékban hogy szerepel. Ha nem jól, akkor valószínűleg maradni fog neki a jogi pálya. Amíg a diplomáját megkapja még úgy is eltelik néhány hét és akár benőhet a feje lágya is. Egyet állítok, ha a játék elején jó képességűnek tartották kint és bent is (hiszen annak ellenére erős karakter lett a villában, hogy nem volt szerelmi szála), akkor az is. Az más kérdés, hogy két három hónap bezártság után bele lehet fáradni egy ilyen játékba, ráadásul úgy, hogy néhány pszichiátriai eset is a környezetedben van és a szerkesztők állandóan módosítják a szabályokat.

vastyúk is .. 2015.01.29. 15:19:00

@henrik_: Dani állítása szerint azon "sértődött be", hogy Fanninak teljesen vállalhatatlan volt az egész heti viselkedése (pl.: csöcsörészés, beszólások, ilyesmi), ezt mégsem vették figyelembe. Ezért zúgolódott annyira, hogy Fáncsi nyerte meg a lilát.

Magg. 2015.01.29. 15:19:35

@Ruadhnait: tulajdonképpen válaszoltál is saját magadnak. :)) Igen, az a varázsszó: jogászhallgatóhoz képest....
A többiektől azt sem várnám el, hogy olvasni tudjon.
...és nem, Te nem érted. Nem az a baj, hogy nincs a matek magaslatán, az a baj, hogy nem használja a fejét és előbb beszél, aztán gondolkodik.
És ez nem csak ennél a mateknál volt megfigyelhető. Ez a baj vele.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 15:20:08

@Ruadhnait: nem feltétlenül. szerintem az is az intelligencia egyik fokmérője, h az ember hogyan kezeli ezeket a helyzeteket. Danit én nem tartom különösebben intelligensnek, inkább azt mondanám rá, h olvasott (ez meglátszik a választékos beszédén), ebből fakadóan pedig viszonylag művelt.

Krétagarbó 2015.01.29. 15:21:01

@henrik_: igen, innen indult a beszélgetés. Dani önértékelés szempontjából - aminek azért tegyük hozzá, van alapja - nyilván magasabb pozícióba helyezi magát a többiekkel szemben észbeli képességek tekintetében, így gondolom nehezen vette be a gyomra, hogy egy olyan héten, amit neki elvileg magasan kellett volna nyernie, nem ő vitte el a pálmát. Az, hogy nem (csak) magát hibáztatja, az valóban kicsinyes dolog, de ahogy elnézem ezt a korosztályt, még nem tart egyik sem ott igazán, hogy felelősségvállalás, önismeret, stb... már minden esetben kipiálható "tétel" lehetne. Számtalan más esetben ugyanilyen piszlicsáré hibákat elkövet mindegyik a villában, én ezeket a lépéseiket még emberinek is látom, mert igen, ilyenek IS vagyunk, önzők, féltékenyek, sokszor gyávák, megalkuvóak. Olyan nincs egy valóságsóban, hogy pozitív hős, az csak a brazil sorozatokban létezik.
Én nem szeretem így szétszedni a karaktereket, hogy "ma meg tegnap Józsi csúnyán szólt Janinak, Rózsi meg irigykedett Mazsira, de ahhoz persze gyáva volt, hogy a Malackát megfürdesse..." Mostanra már kialakult mindegyikről egy összkép, egy-egy karakter mindegyik, én inkább az alapján döntök magamban párbajról párbajra. (na jó, néha appolok is.)

Magg. 2015.01.29. 15:22:01

@vastyúk is ..: érettségin osztanak magatartásjegyet? :-o

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 15:22:06

@vastyúk is ..: aha, de azt már nem fogja fel a sok eszével, h a vizsga számít. optimális esetben a ZH-n sem érdekli a tanárt, h a köztes időben a nebulók hogyan viselkednek.

Krétagarbó 2015.01.29. 15:22:44

@-pkata-: sztem Vikcsútól, de lehet, hogy rosszul emlékszem.

Conchobar 2015.01.29. 15:23:31

@henrik_: "a legnagyobb jóindulattal mondta neki, h engedje el ezt a sztorit és bulizzon ő is velük" - Hacsak annyit mondott, hogy menjen Dani bulizni, akkor még jóindulatúnak minősíthetnéd Fanni megmozdulását. Csakhogy ő ennél jóval többet mondott Daninak (pl.'rakd rám a jeledet, vigyél ki'). Abban a beszélgetésben, cikizgetésben Fanni volt kezdeményező (érdemes újranézni: Összefoglaló 15-01-26 12:34)

ornyim 2015.01.29. 15:24:14

@sui.generis: Vagy, ha járt is, akkor az ebédmaradékért :DD

Ruadhnait 2015.01.29. 15:26:14

@henrik_: Ha az is az intelligencia egyik fokmérője, h az ember hogyan kezel helyzeteket, meg hogyan viselkedik, akkor barki mas intelligenciaja jobban megkerdojelezheto, mint az ove a villaban jelenleg tartozkodo emberek kozul.

Magg. 2015.01.29. 15:26:14

@henrik_: igen sőt első alkalommal Robin még rá is kérdezett, hogy ki lehet első, aki a legtöbbet fejlődik vagy akinek a teljesítménye a legjobb és azt mondta a tanár, hogy az adott teljesítmény lesz a mérvadó.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 15:26:16

@Ruadhnait: Egyetértek veled! Miután ebben a játékban a küllemével nem tudott villantani, ezért az eszével akart/kellett (ezt a villában és kinn is elfogadták az első másfél-két hónapban). A Szerkik viszont sikeresen rombolták ezt az imidzsét a sulihéten és a vizsgán. Fanni potya lilája csak annyiban zavarta meg, hogy megint alapvetően újra kellett terveznie/ niük Edinával az eredeti taktikájukat. Megjegyzem, hogy Danit egyszeri köpőcsövezésért (tehát egy db magatartási problémáért) egyből visszaminősítették eminensből kék köpenyessé, ami egyébként különösen nem zavarta, hiszen mondta is a riportban, hogy nem attól függ, hogy ki mennyit tud, hogy milyen köpeny van rajta. Fannit a köpőcsövezéshez képest durva dolgokért napokig nem minősítették le.

vastyúk is .. 2015.01.29. 15:26:23

@Magg.: @henrik_: Azért ezt a vizsgát erős lenne az érettségihez hasonlítani. Csak megjegyeztem mit kifogásolt Dani. Szerintem az ő agyában a lila kendő az egész heti teljesítményért, nem az uccsó napi vizsgáért járt volna. Ezt nem bírta a kicsi szíve feldolgozni.

Conchobar 2015.01.29. 15:26:28

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "ebben most egyetértek veled" - Miben értesz egyet? Tedd már meg azt, hogy vagy érthetően kifejezed magad, vagy annyit írj csak, hogy: Ja

ornyim 2015.01.29. 15:28:34

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Elfelejtettél idézni, ez nagy vétek ám :D Figyelj oda :DD

Magg. 2015.01.29. 15:29:04

@vastyúk is ..: én értem, mi volt a baja. Tök gáz, hogy nem ő, az "értelmiségi" lett a legjobb tanuló.
Előre megmondta a tanár, hogy a vizsgán az adott teljesítmény számít és végülis ők, illetve a szerkik hívták villaérettséginek. :))

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.29. 15:29:21

Dani, nem a kedvencem...de lájkoltam rá, amikor még fantomkép volt. Első szavazatom, és az Övé... Denisz kiesik, Fanni meg Dóri csajos napokat tartanak, és majd kényeztetik egymást.:)

Még egyszer fogok szavazni, amikor Edina párbajozik. Természetesen rá, mivel annyira falkába támadjátok...(Fanni fanok)... Remélem, hogy mások is ezt fogják tenni, és Edina megy vissza! :)

@dRm: ....Te pedig befejezheted a ROMÁNOZÁST!!!! Lehet, hogy nagyobb magyar mint Te!
Honnan tudod, hogy kik voltak a Te őseid? Végeztél családfa kutatást? Amúgy lehet, hogy Te se vagy szebb, mint Edina. Nem értem, miért kell állandóan a külsejével foglalkoznod? Képzeld el, hogy nekem tetszik. Inkább Ő, mint a Fanni, vagy a Dóri. Amúgy a kinézet, nem tartozik a játékhoz!! Neki is van hibája mint mindenkinek, de Ő a legelviselhetőbb ember a villában. Ja, és remélem, hogy ....SIXX....észreveszi amit művelsz, és kitilt!! Megérdemelnéd! Hajrá Dani!

ornyim 2015.01.29. 15:29:58

@vastyúk is ..: Pedig erre rá is kérdeztek, szóval világos volt, hogy az aznapi teljesítmény dominál. Erre szegény gyerek vért izzadt egész héten a semmiért :DDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.29. 15:30:13

@VV Erőlegény: Eltelik néhány hét jav néhány év :-) Freudi elszólás... :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.29. 15:30:29

@Kartontigris: egy féltékeny nő reakcióit láthattad. És bizony ilyenkor az a minimum, hogy sárba akarta döngölni bármilyen eszközzel a riválist. Ez olyan zsigeri dolog.... amit később sokszor talán meg is bán az illető. Számomra ezért is jó látni azt, hogy Edina végre kihúzta a fejét a saját és a Laci seggéből és végre ismét a játékra próbál koncentrálni.
Hogy ez most oké vagy nem oké, az egyéni érzékenység kérdése, de mindenképpen érhető hozzáállás.
Most szar helyzetben van, mert lavíroznia kell Laci és a Játék közötti keskeny mezsgyén úgy, hogy lehetőleg ne akadjon fenn a szögesdrótban.

Conchobar 2015.01.29. 15:30:48

@Krétagarbó: "Dani önértékelés szempontjából - aminek azért tegyük hozzá, van alapja - nyilván magasabb pozícióba helyezi magát a többiekkel szemben észbeli képességek tekintetében" - Dani önértékelése ide vagy oda, ne tegyünk már úgy, mintha Fanni valóban megérdemelte volna a lilakendőt, mintha Fanni egész tanulóheti magatartását és hozzáállását (pl.tanárcsöcsörészés) ellensúlyozná azt, hogy a vizsgára készült. Ugyanis ez volt a buli alatti Fanni-Dani beszélgetés sarokköve

vastyúk is .. 2015.01.29. 15:31:15

@Magg.: nohát akkor meg is van az egyetértés. Daninak fájt, hogy nem ő lett a vakok közt a félszemű. Ezért nem bántom, asszem nekem is fájt volna :D

Krétagarbó 2015.01.29. 15:31:44

@Csak ügyesen!: annyi minden változhat még. 22 éves egy egész élet még előtte van. 18 éves koromig azt gondoltam, soha nem mennék jogra, majd fogtam magam és egy huszárvágással mégis jelentkeztem, azzal, hogy ha nem tetszik, odébbállok. Tetszett, elvégeztem, de végig úgy gondoltam, hogy egy valami nem leszek: ügyvéd. Végül mégis úgy alakult, hogy jópár évig ügyvédkedtem. Most éppen elhagytam a szakmát, teljesen mást csinálok, nem jogászként dolgozom, de bennem van a kisördög, hogy pár év múlva, ha úgy alakulnának a dolgok, szeretnék bíróként dolgozni. Ezt most csak a motivációra és annak folyamatos változására írtam le.
Nem baj az, ha megvan a diplomája, ha nem akar, soha ne is kelljen a szakmában dolgoznia, de bármikor jöhet egy olyan, hogy ő most mégis... Semmi akadálya nem lesz, hidd el.

2015.01.29. 15:32:05

@vastyúk is ..: Igen, ez érdekes is ... Én értem, hogy CSAK a végső vizsga eredménye számított. De akkor minek kínoztak minket ennyi ideig? Már ez az iskolahét is teljesen ellaposodott. Mi értelme volt akkor, hogy normálisan csinálták a feladatot? Miért kaptak jegyeket? Ha semmi tétje nem volt az egész heti produkciónak..... Fura volt, hogy a késő, visszapofázó, csöcsörésző, ásítozó stb. lett megjutalmazva. (Egyébként az ő vizsgafelelete is enyhén szólva üres volt.)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2015.01.29. 15:32:33

@Ruadhnait: ezt másképpen látjuk (helyzetkezelés vs. sértettségből fakadó játék), de nem fogunk összeveszni.

@VASTYÚK IS: én nem is hasonlítom hozzá (mondhattam volna KRESZ-vizsgát is, vagy bármi mást), csak megjegyeztem, h ezen hiába vergődik még napokig, előre megmondták, h a vizsgán nyújtott teljesítmény számít.