Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 7x74 - Az érett viselkedés alaptételei

2015. január 29. 08:39 - candyperfumegirl

Elérkeztünk az abszolút érzelmi mélyponthoz a játék során. Amikor a gyűlölet átható savanyú rothadásszaga tölti be a levegőt, és mindenki legszívesebben szembeköpné azt, aki vele először szembejön, mert jelenleg nincs a világon másik hat ember, akivel kevésbé szívesen szívna egy levegőt. Ez az a pont, amikor egy 50 perces összefoglaló, de még a nyomorúságos kihívás sem szól semmi másról, mint Laci puffogásáról, megfűszerezve Kazal teljesen komolyanvehetetlen mártírkodásával és Komisz alkalomadtán bevágott pszichopata tekintetével.

Vágjunk bele, a szerkesztők most csupa olyan feladatot adtak az agyhalottaknak, amiknek során kinyilváníthatják, ki a legnagyobb aljadék köztük (most éppen névtelen levelekkel), a konszenzus mindig ugyanaz. A Cinkostárs Bt. jogutódja szerint Kazal, a másik oldal szerint pedig Laci a legnagyobb emberi hulladék a társaságban, és azért mert csak. Azért látszólag vannak az érvrendszernek sarkalatos pontjai, Kazal pl. azért szarember, mert ordenáré, útszéli és provokatőr, Ádina be is ígér neki egy párbajt a következő körre. Ezen kedélyesen elugatnak egy darabig, Fannika természetesen az „én ilyen vagyok!” örökzöldet teszi fel a változatosság kedvéért. Laci ellen a legfőbb vád az, hogy csicska, akinek meg abból van elege, hogy Kazal folyton DEGRADÁLJA őt, és én ezen a ponton jöttem rá, hogy amit most hallunk, az tulajdonképpen a Villa Best Of Volume 7. , és ha most még elhangzana az „elszállt vele a ló” szóvirág is, teljes lenne a gyönyör.

vv-774-01.png

vv-774-02.png

Kazal ezen a ponton látja elérkezettnek az időt a drámai önsajnálat maxra járatására, be is dobja azt a mondatot, amivel mattot ad a teljes társaságnak:


„Úgy érzem magam, mint Baukó Éva a Celeb vagyok, ments ki innenben!”


Az RTL kreatívjai egymás vállán sírnak a gyönyörűségtől.

vv-774-03.png

Lássunk valamit a fürkészhétből is, a Mókus őrs tagjait trombitaszó ébreszti, nem éppen fülbarát módon. A zászlófelvonás Robin őrsvezető irányítása alatt történik, amihez össze kell szedni a szerencsétleneket, és elérni, hogy embernek nézzenek ki 15 perccel az ébredés után, mondjuk úgy, hogy az eredmény félsiker. Persze kit érdekel ez, amikor drámázni is lehet, Ádina félre is vonja Robint, hogy megbeszélje, mi a búbánat van már ezzel a mesterséges szerelmi háromszöggel. Mi lenne, Ádina feszül, mert Robin rárakta a jelét (nem úgy), Robin meg feszül, mert kirekesztettnek érzi magát Ádina és Laci dolgaiból. (nem úgy!) A folytatásban mire Ádina átér a cigiskanapétól az udvar másik felén levő nyugiszobáig, az egyenes haja hirtelen göndörré változik, valami kavar van itt a kronológiában vagy simán ugrottunk egy napot. Ádina megy Lacihoz, és mivel a beszélgetésben elhangzott a „Robin” szó, most veszi kezdetét a vadember 45 perces műbalhéja, amit én olyan szinten unok és szarok le, hogy azt el nem tudom mondani. Legyen elég annyi, hogy Lacinál jóval több érettséget és különb felnőtt viselkedést mutat egy másnapos fiúiskolás osztálykiránduló csapat, amikor a túraútvonaluk véletlen a helyi nudista strand mellett vezet.

„Az a baj, hogy te is bort vedelsz., de vizet prédikálsz vagy mi a f*sz.”

Laci

vv-774-04.png

Következő szegmens leglényegesebb eleme, hogy nyilván fodrász járt a vellában, mert a sérók egységesen be vannak lőve, feszít is mindenki, ahogy kell. Ja, meg Laci puffogott újabb 10 percen keresztül, és valami baromságon járt az esze, ami kimondatlan maradt. Ezek után megint egymásnak ugrasztós feladatot kapnak a gyökerek, jelöljék ki, ki a legmegbízhatóbb és ki a legmegbízhatatlanabb a társaságból. Az eredmény borítékolható, úgyhogy csak az érdekesebb momentumokat emelném ki, teljesen szubjektív alapon:


- Fannika kvázi szerelmet vall Komisznak, miközben őt nevezi legmegbízhatóbbnak
- Laci szerint Zsu távozásával ő lett az új közellenség
- Ádina nem a szerelmének adja a bizalomjelvényt, hanem Daninak, akiben még soha nem csalódott.

vv-774-05.png
Ez utóbbi szerintem nem meglepő, ahogy az sem, hogy vadember ezen megint annak rendje és módja szerint befeszül, adhatta volna Ádina jelzésértékűen neki is, ahogy mondjuk Robin Plasztiknak. A vége az lett amúgy, hogy Ádina a legmegbízhatóbb, Laci a legmegbízhatatlanabb, ezen kárörvendően röhög is a társaság másik fele. Ezek után megy még egy kicsit a döglött ló ütése a nyugiszobában, ahol azért egy érdekes dolog is elhangzik kivételesen: Laci úgy érzi, Ádinának és Daninak direkt kapóra jön, hogy ő szívja most magába az összes gyűlöletet, ami a sleppjük felé árad. Ebben lehet valami, bár Ádina fogkeféje sem önként ugrott bele a vécécsészébe. Laci még befenyít azzal, hogy ő leveteti (!) magáról (!!!) a lila kendőt, amitől Ádina idegállapotba kerül, és vörös fejjel üvölt, mert ennyire sötét idióta nem lehet valaki, főleg úgy, hogy már megint felüti a fejét a „bizonyítani akarok” –kezdetű agyrém is. A dologból persze nem lesz semmi, ahogy Laci sokszori exodusából sem, és mintha Ádina türelme is egyre jobban fogyna a vadember többfelvonásos monodrámái miatt.

vv-774-06.png

Mindez pont jó volt arra, hogy szinte várjam a kihívást, mint a mai műsor egyetlen, talán értékelhető momentumokat tartogató jelenetét. A főszerepben Komisz, akin látszik, hogy ezekért a pillantokért él, és a szemében megint megvillan az az enyhén pszichopata-jellegű fény, amit sixx már az VV7 elején kiszúrt. Komisz saját megítélése szerint rendkívül szellemes és ravasz, valójában végtelenül átjátszó színjátékot komponál a rendelkezésére álló 3 percre, Plasztikot és Robint megölelgeti, és elhangzik a következő mondat: „ alig várom, hogy a Robinnal való kapcsolatom mélyebb pontokra kerüljön.” Nem kívánok semmit hozzáfűzni. Kazalnak jelzi, hogy továbbra is örömmel dugogatja bárhol, bármikor, aki erre szűziesnek szánt műszempillarebegtetéssel válaszol, majd jön a finálé. Vigyázzba állítja Ádinát és Lacit, hogy tegyék rá a kendőt „arra a személyre, aki levette Laciról a lilát”, ez a megfogalmazás természetesen nem volt véletlen. Szóval Komisznak volt töke kihívni 12kert, de hogy rájöjjenek, hogy ez a „kedves XY, állj fel és tedd rá Z-re a kendőt” húzás már baromira elcsépelt és izzadságszagú (volt már a második alkalommal is), az még betelik vagy 4-5 VV évadba is talán.

vv-774-08.png

vv-774-09.png

Végül pedig ezzel a kis videóval kívánok tartalmas munkanapot mindenkinek.

Címkék: vv7 dsns
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 12:06:54

@Ruadhnait: ugyan hagyd. Megrögzött összeesküvés-elmélet hívő. Beköltözik valami a fejébe és napokon át képes azt mantrázni. Olyan, mint egy imamalom. :D

kamilla123 2015.01.30. 12:07:23

@Aaaaaztaaa!: az tényleg óriási poén volt Denisz részéről, h Robin bácsira hasonlít! De sztem LAciéknak le sem esett, h odaszúrt egyet :-)))

másodpéldány 2015.01.30. 12:10:12

@Ruadhnait: @csipkebogyótea:

a reklámnál ilyen kicsi dolgok is számítanak, de hiába is magyarázom, ha még nem foglalkoztatok ilyennel...

bár Daninak nagyobb a szavazó tábora az apposoknál, azért az rtl biztosra akar menni...

Csak ügyesen! 2015.01.30. 12:10:45

@-pkata-: Ja, nyilván ezt kéne tennie, de valóban gyerek még nagyon, képtelen felfogni a koncepciót h ne bízzon senkiben, beleértve Edinát is. Azóta csinálja ezt, mióta Edina közölte vele a párbaj után h ne punnyadjon, hanem álljon bele a konfliktusokba Dennisszel, meg a többiekkel, merth ő ilyen karakter, akármit is jelentsen ez. Jó lenne, ha észhez térne, de kezdem feladni, ez már valószínűleg nem ebben a műsorban lesz.

2015.01.30. 12:11:24

@VV Erőlegény: Nem. Hidd el, csak ránéztem az oldalra, és nem értettem, hogy miért Denyál van balra (ugye ez a mi kultúrkörünkben az első pozíció, vagy más szavakkal, miért nem a kiválasztott van ott), és hogy mennyivel jobban rá van zoomolva Büdöskére mint Dönizre. Egyébként lusta lettem volna mindezt leírni, de ha már egyszer Másodpéldány leírta, egyet kell hogy értsek.

Aztán most meg amilyen hülye vagyok le is írtam :-DDD

Bujumburi 2015.01.30. 12:15:53

A belevalóban Maci mesélte, hogy Laci gúnyneveket aggatott Edinára, amikor az megérkezett, az egyik az volt, hogy Rózsa Sándor.

másodpéldány 2015.01.30. 12:17:16

@Spitzbauer:

igen, aki ezt nem veszi észre, az a legjobb néző az alulfekvő (tudatalatti) befolyásolásra, erre van kitalálva az egész, jelentéktelenné zsugorították Deniszt, és a háttérbe szorították,

csak tudnám mit eszik a stáb Danin, ha csak tényleg azt nem akarják, hogy ott maradjon támasznak edina mellett a végjátékban, másra nem tudok gondolni...

az meg hogy denisztől megszabadulnak, úgy látszik már megcsinálta, amit megkövetelt a stáb tőle, lejárt az a valami, amitől bevették a showba,

kamilla123 2015.01.30. 12:21:42

@Baresz83: ezen én is csodálkoztam, h Laci még meg is köszönte a lila kendő levételét Daninak, meg azt mondja, h mindig mellette állt Dani. Basszus, nem gondolkodtatta el az a kicsi különbség, amivel akár kint is maradhatott volna, hála Daninak. Fura, hogy egyszer sem olvasott legalább be neki. Teljesen be van csicskulva Daninak és Edinkának.

2015.01.30. 12:22:21

@másodpéldány: Így van.

Ha kicsit továbbgondoljuk, és úgy vesszük, hogy (ki tudja miért) Dinkával akarják megnyeretni, akkor az nekik az ideális, ha a fináléban ott van Dinka, vmelyik Tuja, meg Denyál. Ott Denyál 3. lesz (mint tavaly Viki) és az össze szavazója Dinkára tesz. És Ennyi. Ha Pfffhánny lenne a 3., akkor az ő szavazatai a Tujára mennének. Illetve biztos nem Dinkára.

pomac 2015.01.30. 12:22:32

@másodpéldány: akkor ugy fogalmazok engem nem tudnak befolyásolni ilyen ki trükökkel igy már érthrtő, a sorrendiéget én sem értem de mindig a profilképet rakják ki azt hogy nem nagyítottak denisen valahogy hidegen hagy ,mivel mint irtam nem ez a döntö szempont hogy kire szavaznék ha egy fantom lenne ott akkor is arra szavaznák aki nekem szimpatikus nem pedig a kép alapján

Csak ügyesen! 2015.01.30. 12:22:56

@Bujumburi: Mondjuk, valahol viccesnek találom h amikor Laci nemőszinte érzéseiről van szó, mind azzal jön h miket mondott rá 3 hónappal ezelőtt :) mintha azóta nem történt vna kismillió dolog, hanem a műsor megállt vna ott és az emberi érzések egyébként is konstansak :) nem tudom eldönteni h ez taktika-e (ha sokszor elmondják, akkor a nézők ben ez csapódik le), vagy ennyire sekélyesek.

pomac 2015.01.30. 12:23:46

@kamilla123: kiváncsi lettem volna ha kiesik akkor is ez lett volna-e a véleménye daniról :D

Bujumburi 2015.01.30. 12:24:01

@kamilla123: jeppp... de úgy egyáltalán odabenn olyan logikai bukfencekben gondolkodnak a lakók, sőt, az ok-okozatokat is összekuszálják. gondolom ez a bent lét következménye, de nagy kedvencem, amikor Laci foghegyről, magas lóról elkezd valakit osztani... vagy egyszerre többet is. utána meg ott szomorkodik, hogy őt nem szeretik bent, és mindenki őt utálja... :D logika?

csiri bá 2015.01.30. 12:24:53

@Bujumburi: már akkor iziben beleszerelmesedett... oviban is így van, gúnyolják, meg a haját huzigálják annak, aki tetszik... nagy betyár ez a legíny. :))

Ruadhnait 2015.01.30. 12:25:14

@Bujumburi: Ugyanez igaz a Fannira is egyebkent.

Csak ügyesen! 2015.01.30. 12:25:36

@Spitzbauer: Edinának az lenne a legjobb, ha ő lenne egyedül a döntőben két olyan emberrel szemben, aki a másik csapatba tartozik. Mind Dani, mind Laci gyengítené, mert a szavazatok eloszlanának.

ornyim 2015.01.30. 12:26:11

@-pkata-: Szerintem jó neki mindenre, nekem tetszik a külseje.. Bár ne lenne ilyen, amilyen.. :)

ornyim 2015.01.30. 12:26:57

@-pkata-: javítom, mindene :D

Bujumburi 2015.01.30. 12:28:14

@Csak ügyesen!: Persze, és igazad van. Én pont azt nem szoktam érteni, amikor ők azzal jönnek odabenn, hogy Dóri pl. az elején utálta Zsuzsát. Na és, azután mindketten kicsit egyedül maradtak, sőt a közös ellenségkép is sokat segít, minden változik. De ezen a Rózsa Sándoron akkor is röhögnöm kell. :D És szerintem Laci lekezelő megnyilvánulásai az elején többek között Edinával kapcsolatban is, beleégtek a bentiek fejébe, ezért képtelenek megemészteni ezt a fokú változást.

Krétagarbó 2015.01.30. 12:28:16

@Bujumburi: azért azt ne feledd, hogy ők 24 órában vannak egymással összezárva, míg ebből jó, ha kapunk 50 percet, mondjuk + BV és - reklámidő. Egy csomószor lehet olyan, ami nekünk logikai bukfencnek tűnik, annak van magyarázata, csak számunkra azt a szerkik nem vágják be, de alkóknak egyértelmű...

Bujumburi 2015.01.30. 12:30:24

@Ruadhnait: Talán Fannira igaz a legjobban... "denemárDenismiértutálengemmindenki???!" következő pillanatban: "szaromleénilyenvagyokmindenkiaztgondolamitakarkiviszlekagecibeéskinnhagylak". Kíváncsi lennék a kinti életben mennyivel reálisabban gondolkoznak, mint odabent?

csicserierika 2015.01.30. 12:31:14

@Bujumburi: mert annyira szeretik Edinát. Kacag a májam.:D Csupán ezt a kapaszkodót találták vele szemben, közben rúgnak egyet Edinán, akinek viszont több esze van, h felvegye.

Bujumburi 2015.01.30. 12:33:02

@Krétagarbó: Én itt most alapvető dolgokról beszélek... pl. amikor LAci, vagy Fanni rácsodálkozik, hogy őt miért utálja a sok "csicska". PEdig nem is olyan rég még undorítóan beszéltek a többiekkel. Nem kapcsolják össze, hogy tesznek azért, hogy utálják őket. Egyébként nem gondolom, hogy ezek valódi utálatok lennének, inkább indulatok, ha kijönnek, nem fogják ennyire utálni egymást és minden megszépül. Remélhetőleg.

csicserierika 2015.01.30. 12:34:31

@Bujumburi: logika ? Az nincs. Először Zsúra röppentek, majd Lacira a sötétek. Miért ? Mert csak.

csicserierika 2015.01.30. 12:35:07

@Bujumburi: akik Lacit találják be mindÉg

Gia 2015.01.30. 12:37:03

Rágyöttem.Dennis Ádok Zoli és Istenes Bence szerelemgyereke.. :-D

-pkata- · http://ikeepsmiling.blogspot.com/ 2015.01.30. 12:37:04

@ornyim: ne így javítsd, hanem: majdnem mindenre jó. :D Intellektuális vitákra nem nagyon, de amúgy... :D Én sem az esze miatt drukkolok neki, na de az esze miatt melyiknek lehetne? :D

csicserierika 2015.01.30. 12:37:08

@Csak ügyesen!: ez már a VV4-ben sem jött be. Azt hitték egyesek, h Éva és Alekosz egymást fogják gyengítani, mert megoszlik a szavazóbázis, és Jerzy begyalogol az első helyre. Hát nem.

Gia 2015.01.30. 12:39:14

Fanni megnyerhette volna ezt a játékot,ha nem beszél alpárian és nem szexel,max. szerelemből.Ezt elszabta..

Bujumburi 2015.01.30. 12:39:25

@csicserierika: @Krétagarbó: másik kedvenc logikai bibi számomra, amikor Fanni Lacit várta vissza, pedig ha valaki mocskosul beszélt vele a játék során, az Ádám mellett, Laci volt. Persze mindenki tudja, hogy a féltékenység (Fanni Zsura) nagy Úr.. :)

csicserierika 2015.01.30. 12:41:03

@Bujumburi: mert Fanni mindennél jobban utálta Zsút. Lacit is főleg Dóri hatására, meg a falkaszellem.

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.30. 12:41:33

Ne aggódjatok már! Azért kisebb a Denisz képe, hogy legyen hely a godzillájának. Majd odaszerkesztik neki, hogy a nézők felismerjék!

2015.01.30. 12:42:25

@Csak ügyesen!: Dehogyis! A döntőben a 3. kiesik, és újra kezdődik a szavazás. Nem láttál még döntőt? Tehát pl. Denyál kiesése miatt öngyilkosságot elkövető szavazók, az utolsó mozdulatukkal, még nyomnak egyet Dinkára....

kamilla123 2015.01.30. 12:42:39

@Spitzbauer: "A másik, hogy a nyugiban ugye beszélgetnek, ami abból áll, hogy a többieket kutyázzák, megfogalmazzák és megidokolják az ocsmány véleményüket, Lackóban ez akkumulálódik, aztán Pfffhánnyval való találkozásnál el kezdi mondani, a másik kettő meg sunnyogva hallgat."

Ráadásul egymásnak adták a megbízható jelet is Dinka és Dani, tehát ezzel kb úgy tettek finoman, mintha nem vállalnák be teljesen Lacit a többiek előtt. Dinkának állati jól jön ez a "Laci átveri szegény csajt" image, mert ő ezzel úgy tud genyó lenni, hogy a többiek szemében csak naiv kislány marad, akit megvezettek. Dani is kivonja magát ilyenkor a forgalomból. Erre ékes példa volt, amikor Dani behergelte Fannit és Lacit, de a balhét Laci vitte el, amikor kiküldte Fannit ki a szaunába. Így megint Laci lett a gonosz, Dani meg elérte a célját és tiszta maradt a keze.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.30. 12:43:30

@Csak ügyesen!: Én is így látom, :-( igaz, hogy én bevallottan elfogult vagyok, de azt hiszem, hogy tudok objektív lenni ennek ellenére. Másodpéldánynak mindenesetre erről más a véleménye. :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 12:44:11

@Spitzbauer: rtl.hu/rtl2/valovilag/villalakok nézd meg a lakók névsorát a képekkel együtt. Alfabetikus sorrendben vannak, ennek megfelelően lettek pozicionálva a párbajozók képei is. Legalább te őrizd már meg a józan eszedet. :)

alsophila grahami 2015.01.30. 12:47:24

denyál halálosan unalmas figura lett, gyak nem sokban különbözik már a kanapémedvétől, ha csak annyiban nem, hogy ő nem a benti, hanem a kinti cigizős szettbe nőtt bele, ami max annyi mozgásra peredesztinálja, hogy a csikkeket ki-kikotorgássza a csikkgyűjtőből. remélem övé az alacsonyabb százalék és kimenekítik őt is a medve után. csak tölteléknek van ott már, játékban abszolút nincs.

Csak ügyesen! 2015.01.30. 12:49:08

@Spitzbauer: Ja, tényleg, igazad van, ezt már elfelejtettem /tavalyit nem néztem/. Ettől függetlenül úgy gondolom h jelenleg Dani kiesése Edinát erősítené, a játék következő szakaszában, míg Dennis kiesése Fannit hozná helyzetbe.

lukacstoncsi 2015.01.30. 12:52:49

sziasztok!

a tegnapi érdekemberes játákban danit senki nem jelölte.pedig simán kaphatott volna 3 jelet is.edina robin és laci is kinyithatná már a szemét a másik csapat meg vagy ennyire vak vagy dani ügyesen keveri a dolgokat és nm ad ki semmilyen infót azoknak.pont ő az aki felhasznál másokat a saját benntléte erősítésére.nemrég még azt mondta nincs itt az ő ideje most meg már ha menni kell akkor menni kell a szöveg....meg hogy dennissel már érett ez a párbaj egy ideje.

Csak ügyesen! 2015.01.30. 12:52:57

@kamilla123: Hát igen, ezért szeretném h Dani essen ki, bár gondolom h akkor Edina még inkább azt fogja sulykolni Laci fejébe h neki ki kell állnia mindkettejükért, mert hát ez a férfi kötelessége.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.30. 12:53:31

@Baresz83: Figyu, ha Dani jön vissza a párbajról (amiben reménykedem, bár nagyon kétesélyes), akkor ez a helyzet pontosan meg fog ismétlődni két hét múlva, csak fordítva, amikor Daninak kell majd Laci és Robin között döntenie (egyébként nincs kétségem afelől, hogy Robin mellett fog, ha Robinnal nem lesz most konfliktusuk a párbaj előtt). Ilyen helyzetek ebben a játékban vannak és egyre inkább lesznek is ezeket fel kell vállalni. Ha felvállalod, akkor viszont oda kell magad tenni a csapatban. Aztán, hogy mi lesz majd ebben a játékban két hét múlva, azt csak a Jóisten tudja...

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.30. 12:56:09

Maci a belevalóban nem, nem mesélt olyanokat. Annyit mondott, hogy amikor Edina bejött, Lacinak nem tetszett, és azt nem mondta, hogy nem szép lány....A zacskót pedig, Fanni ajánlgatta az Edina fejére, pedig Ő sem szebb! Azt írd meg, hogy Aurélió megkérdezte Macit, hogy visszanézte már az összefoglalókat? ...mivel Maci mondta, hogy Denisznek drukkol. Azt mondta Maci, hogy az első 5 -öt!!! Mire AU: " lesz majd meglepetés" Akkor, gondolom, szóltak neki, hogy ne mondhat semmit, mert másra terelte a szót. Szegény Maci, amikor visszanézi és látni fogja, hogy a "barátai" Dóri, Denisz, és Fanni is rárakták volna a jelüket, ha nem viszi el a mentő...gondolom milyen boldog lesz...igaz a többiek is Őt jelölik, de hát Daniék nem voltak a barátai.

alsophila grahami 2015.01.30. 12:58:18

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): khmmm, ehhez képest eddig mindig a kihívó volt az első fotón, másodikon a kihívott, de nem gond, denyált ez a trükk se menti meg (hope)

Zsoofka 2015.01.30. 12:59:56

@Csak ügyesen!:
Igazából én nem tudom Robint hová rakni, valami miatt nem csípem, de nemtom megmagyarázni...
Viszont kurva nagy bajban lennék, ha egy-egy párbajnál kötelezően valaki mellé kellene állnom és még érvelni is kellene mellette. Ebből a társaságból még a "kisebbik rossz" is húha...
A régebbi évadok (6-ost nem tudom) volt olyan lehetőség, hogy "semleges". Most meg annyira túltolják ezt a konfliktusok-kellenek vonalat, hogy "kényszerítik őket", hogy valahová odaálljanak. Sokunknak nem menne ez.... Danit csíptem az elején, de ritka irritáló lett. Dennist sose bírtam, a pöcsvakaródzásától idegrángást kapok. De: tény, hogy sose genyózott ésnem gyűlölködött, vagy legalább is sokkal kevesebbet, mint a többi. Ahogy viselte Laci-aput, az nekem nagyon bejött.... De hogy melyik mellé állnék? Hááát eléggé bajban lennék...

lukacstoncsi 2015.01.30. 13:01:19

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Sokan csak azt látják hogy a Dani-Edina-Laci trió milyen, de korábban a a másik hármas is elég szépen összetartott a jelrakástól kezdve majd mindenhol.Ők nem nyomulnak ennyire, de ők is féltik a bőrüket rendesen.Vikcsut és macit is beáldozták volna ha nem úgy alakul ahogy.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2015.01.30. 13:03:19

@nézekcsak:
Gondolom nem elejétől nézted - ezért őszinte, sőt, a legőszintébb számodra a B@sz..ba.

usim.misu 2015.01.30. 13:04:05

lászlónak miért a vesszőparipája, hogy ki hány éves? már többedszer hangzott el a szájából ez veszekedés közben. az szép indoklás volt am, hogy ő nem érdekember, csak mindig úgy rakja a jelet, hogy az neki jó legyen a játék szempontjából, aztán meg elmagyarázza, hogy ő nem tattikázik. ahha

lukacstoncsi 2015.01.30. 13:05:42

Laci már nagyon átment mártírba.Borzasztó...csak nehogy meglepődjön ha jövő héten jelet kap és megy párbajozni.És ki is esik ezúttal.Már Edina is tépi a haját tőle szerintem.

2015.01.30. 13:07:05

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Lyóvanna! Ebben az ábc-sorrendben van valami. De a méret azért különbözik.

Bár tudjuk: a méret egyátalán nem számít (csak hatalmas legyen)!

lukacstoncsi 2015.01.30. 13:08:02

Robin most jól megmondta Lacikának mi is a szitu.Többször kellett volna ezt és másoknak is.
Jól tette hogy Dani mögé állt ezúttal.Hiteltelen lett volna most Dennis mögött.

Bujumburi 2015.01.30. 13:10:15

@kamilla123: Ez tökéletesen így van. LAci meg csodálkozgat és nem érti.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 13:12:36

@sui.generis: komolyan, te ezt figyelni szoktad? Én még a büdös életben nem néztem meg és nem figyeltem a vv oldalán a párbajozók képeit. Ebből is látszik, hogy vannak olyan érdeklődők, potenciális szavazók, akik megnézik és olyanok is, akik nem. Ráadásul meg vagyok győződve róla, hogy nem a kirakott képek alapján fogja eldönteni a polgár, hogy kivel szimpatizál, kire rakja a jelét. Értelmét nem látom....

De ha azt nézzük, hogy esetleg manipulál az rtl a képekkel, akkor ezzel a felállással most Deniszt erősítik, mert egy erre fogékony, de még nem szavazó Denisz-rajongó meglátja Danit az arcába hajolni, azonnal a telefonért fog nyúlni. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 13:13:48

@Spitzbauer: A méretarányok is ugyanakkorák, mint a tablóképeken. :)

NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN! 2015.01.30. 13:17:16

@lukacstoncsi: Én, még mindig nem értem ezt a túlzásba vitt imádatot, amit egyesek levágnak Fanniék felé ... míg a " Dani triót" meg zsigerből gyűlölik. Pedig ez csak egy játék, és mindenkinek szíve joga, úgy játszani ahogy jónak látja. Annyi rosszindulat, irigység, gyűlölet van némelyik hozzászólóban, hogy vagy fiatalkorúak, vagy pedig olyan beállítottságú emberek mint Reni, pedig azt hittem, hogy olyan több nincs. Ezek szerint van. Azt nem értem, hogy miért nézik, ha nem szórakoztatja Őket? Annyi csatorna van az RTL.-en kívül, minek szenvednek itt?? =D =D

Bujumburi 2015.01.30. 13:19:18

@lukacstoncsi: Ja, kamuzik, de ez végül is természetes, hiszen nyerni akar... csak rajta kevésbé látnak át talán. Nem is olyan rég még azt elemezte éjszaka Robinnak, hogy ő biztosan nem vinné még Denist, inkább Dórit vinné, mert őt tartja a leggyengébbnek. Tegnap meg azt mondta a kamerába, hogy végül is, ő is hasonlóképpen cselekedett volna, ha ő a kiválasztott.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.30. 13:20:56

Egyébként érdekes, hogy azt senki sem emelte ki még eddig, hogy Dani a Laci kampány felkérésekor elmondta mindenki előtt, hogy nem mindig volt jó a kapcsolatuk Lacival, és lehet hogy egyszer a játék során még akár párbajozni is fognak, de örül annak, hogy jelenleg jó a kapcsolatuk és Laci támogatja. Sztem ez pl tök fair volt Danitól, és nem volt mögötte számítás, alakoskodás. Robin meg nem tudom, hogy miért van kiakadva azon, hogy esetleg nincs ott minden hármas ülésen (ráadásul úgy, hogy Lacival ki nem állhatják egymást). Dani Zsu-n kívül, a kezdet kezdete óta úgymond távolabbi szoros szövetségekbe van kényszerülve (pl Edinával is először Zsu, később Laci miatt), vagy Robinnal Laci miatt stb. Azt gondolom, hogy szilárd szövetségek úgy is létezhetnek, hogy nem lógunk naphosszat egymás nyakában.

2015.01.30. 13:22:16

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Akkor ez így van jól. Belátom. (nem:-)

Bujumburi 2015.01.30. 13:22:35

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Ezen én is röhögtem már párszor, hogy mennyire bele éli magát egy-két ember. Bár ha valakivel komolyabban szimpatizálsz, úgy könnyű beleesni ebbe... nekem egyáltalán nincs kedvencem, nincs kinek drukkoljak, így ez szerencsére fel sem merül. Viszont Renitől rosszul voltam és pont azért mert sok hasonló Reni-jellemű embert ismerek az életben is. :S

usim.misu 2015.01.30. 13:23:11

én még mindig nem értem, mért kell itt "egyesek"-ezni azokat a kommentelőket, akik nem úgy látják/gondolják a dolgokat, mit "kettesek". ez egy nyilvános fórum, mindenki azt ír ide, amit szeretne, a vv-t is mindenki úgy nézi, ahogy akarja, vagy azért, hogy szórakozzon rajta, vagy azért, hogy utálhassa a szereplőket. ezt a fensőbbséges "egyesek" dumát is be lehetne fejezni szerintem, végtére is nem lehet mindenki olyan nagyon okos és tájékozott, mint kettesek.

Bujumburi 2015.01.30. 13:25:46

@VV Erőlegény: tényleg így van, csak bent mindenki extraszenzitív már :D mindenre indulatból reagálnak, szinte fölöslegesek az érvek

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 13:26:38

Azon gondolkodtam, hogy ez a cserkészkolbász-hét ez valójában arról szólt, hogy figyelmeztessenek vagy demonstrálhassák azt, hogy szabályszegésért milyen büntetés is járhat? Más "értelmet" egyelőre nem találtam benne.

lukacstoncsi 2015.01.30. 13:28:07

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Azért az tény hogy a Dani éle trió tényleg túlzásba vitt néhány dolgot a másik oldalon meg Fannika 3 ember helyett is osztja az észt és megy mások idegeire.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.30. 13:28:10

@kamilla123: Hát nem maradt tiszta, mert Kamilla nagyon figyel. :-) Egyébként nekem ez a taktika!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.30. 13:30:42

@kamilla123: Arra nem gondoltál, hogy Dani még ezt is kimatekozta benn? :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2015.01.30. 13:31:19

Még jó, hogy Laci nem varratta magára azt a barátságtetkót az első napon, ami a Denisszel való örök barátságot pecsételte volna meg.....:D

lukacstoncsi 2015.01.30. 13:33:52

@VV Erőlegény: Nem tudjuk mert nem adták le hogy Robin miért nincs ott egy ideje a hármasban.Tüntelőleg vonulnak félre de miért nem kérdezett rá eddig?Danival szokott dumálni.A másik három meg most szidja neki Daniékat.Robinba nem bíznak Dennisék annyira hogy teljes tagnak bevegyék maguk közé de nem árt ha ott van mert erősítheti őket.

Ditti82 2015.01.30. 13:36:28

Új posztcsy mikorra várható?

Krétagarbó 2015.01.30. 13:38:11

@Gia: És ott a pont:) Ádok Zoli, hogy hogyan nem jöttem rá erre:)))

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.30. 13:38:49

@lukacstoncsi: Hidd el, hogy Robinnak Dani meg egy Laci nélküli Edina lenne/lett volna a legjobb szövetségese, amiben Daninak lehet, hogy el kellett volna szenvednie/ meg kellett volna tűrnie egy kamu Edina-Robin szerelmi szálacskát is. :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2015.01.30. 13:46:48

@lukacstoncsi: Így van. Én bevallottan Daninak drukkolok, és gyakorlatilag az utolsó két hétben először tegnap éreztem, hogy a képernyőre került (néhány negatív híren, vagy vágóképen kívül). Egyszerűen számomra, mint drukker számára gyötrelmes volt az előző két hét. Persze még tegnap is kevesebbet, mint Denisz, de már benne volt. Semmit nem tudunk. Néhány dolgot csepegtetnek felénk. Mi itt agyalunk, ráharapva az elénk vetett gumicsontra és hergeljük egymást szimpátia alapon, megfelelő információ és az empátia részleges, vagy teljes hiányában.

lukacstoncsi 2015.01.30. 13:50:11

@VV Erőlegény: Ez a mi lett volna ha esete...:) Robin még szerencsés mert senki nem pécézte ki magának max Laci de ő meg mindenkivel összekapott már.Én Edinát se irigylem, ott van neki a mártír plüssmacsója aki mindenkire féltékeny meg Dani a nagy szövetséges és még Robinnal is foglalkoznia kéne....A végén még az jön ki hogy háremet tart:-)))

pomac 2015.01.30. 13:54:14

@VV Erőlegény: nézd meg az esti on-t ott szerepelt sokat úgymond :D

kszanaksz 2015.01.30. 13:54:41

robin itt most eszközként volt felhasználva, nem tudom, hogy tudatos vagy ösztönös, de dennis csókja egy nagyon ügyes húzás volt a kihíváson. gondold el azt, hogy van egy haverod (dani meg robin kvázi haveroknak mondható) és az ellenséged a haveroddal összeborul, a haverod meg nem küldi el a vérbe (nem is volt rá oka, meg nem is olyan robin,hogy ezt tegye). akkor elkezdesz rá furán nézni, és automatikusan meginog a bizalmad. nagyon nehéz ezt jól kezelni, komoly érzelmi intelligencia kell hozzá alapvetően, és a benti pattansági feszült helyzetnél minimum sokkal nyugisabb. lecsókolod az ellenséged haverját, ezzel morzsát szórsz a kapcsolatuk szimbolikusan megvetett közös ágyába, lesz benne valami kényelmetlenség, te meg hátradőlsz. ezt ravasz lépésként érzékelem, persze nem állítom hogy teljesen végiggondolt volt, akkor viszont nagyon jól ráérzett.

lukacstoncsi 2015.01.30. 13:55:01

@VV Erőlegény: Én Dani drukker voltam bár ez erős kifejezés a legelején.De amikor zsu-val elkezdett szemétkedni meg zsarolta érzelmileg onnantól kezdve nálam bukó a gyerek.Erre rájött még az Edinával való duójuk a királynős héten.Az tény hogy a csapatból ő az aki tényleg tud kombinálni és értelmileg a legfejlettebb viszont a kicsinyes bosszuja Zsu felé mert az férfiként nem tartott rá igényt nekem nem fér bele.

ornyim 2015.01.30. 13:56:05

@-pkata-: Na ja, egyiknek sem. :D Nekem ez a csöpögés Edinával nem tetszik, én szeretem, ha a férfi hordja a nadrágot, de itt felcserélődtek a szerepek :) Lenne olyan, akiért küzdeni kell :D

ornyim 2015.01.30. 14:00:57

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Azért azt durválltam, hogy kb két nap után így vélekedett Denniszről :D Hogy a fenébe lehetne a barátja ennyi idő után? Mondjuk már akkor klikkesedni akart Laci, Dórit is lebeszélte Vikcsuról :D mondom jéé, itt marha gyorsan zajlanak az események, már csak az hiányzott, hogy eljegyezze Dórit az első héten :DD

ornyim 2015.01.30. 14:02:48

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): És már nem is fogsz. Most már a párbaj hajrá megy csak. De, bocs, fogsz, a viseletet :D Totál értelmetlen volt ez a fürkész szarság.

ornyim 2015.01.30. 14:05:48

@VV Erőlegény: Csak az a baj, hogy Robinban senki nem tud teljesen megbízni (kivéve Edina, de miért?!), így nem is csodálom, hogy nincs jelen az 'üléseken'. Én sem szívesen vonnék be olyat, aki a másik oldalhoz is húz.

ornyim 2015.01.30. 14:10:05

@NE SZÓJJÁBE...UTÁLJ MINDENKIT EGYFORMÁN!: Egyetértek! Daniékat fújják, hogy áskálódnak, szervezkednek stb. Nem az a játék lényege, hogy a végén csak te maradj? Amíg ennyien vannak tudják csapatban csinálni, utána már úgysem. A taktika meg a cselszövés kell ide, izgalmasabbá teszi a műsort, mint a folytonos veszekedés meg csicskagecizés. Szerintem.

usim.misu 2015.01.30. 14:14:39

egy olyan cselnek örülnék, ha kiderülne, h. robin meg dóri a legnagyobb cimbik odabent, de mivel nem bújják egymás popóját napi 24-ben, senki nem is számol velük, pedig... De ilyen úgyse lesz :)

2015.01.30. 14:15:20

@VV Erőlegény: "Én bevallottan Daninak drukkolok": én is voltam már így, majd elmúlik :-DD

De komolyan: melyek azok a tulajdonságai, amelyek neked tetszenek? Nem tudom, hogy női vagy férfi szemmel nézed, de nálam nagyon elásta magát azzal, hogy nekitámadt Zsének bevallottan azért, mert Dinka háta mögött kevert Lackóval, illetve be nem vallottan azért mert Zsének nem jött be mint f@szi.
Meg kicsit gyáva is. Meg kicsit sunyi is.

Rémület 2015.01.30. 14:26:09

@ornyim: taktika meg cselszövés? Hol?

Bujumburi 2015.01.30. 14:26:10

@usim.misu: pedig ez nem áll messze a valóságtól.. erről egyszer beszélgettek on-ban, éjszaka :) valami olyasmit, hogy nem kell, hogy a többiek tudjanak arról, hogy ők milyen szinten vannak jóban, mert akkor nem kapnak infókat egymásról :)

usim.misu 2015.01.30. 14:27:11

jó lenne, ha párbajon bejátszanák denisz kapcsolatainál, ahogy dinka 20 centiről bámulja a közellenséget meg fáncsit szex közben, még a takarót is felemelte. lászló fejét is megnézném, ha már osztotta robint, milyen vágyakozva nézi a szerelmeseket, mert neki nem jutott nő. hihihi

ornyim 2015.01.30. 14:44:35

@Rémület: Hol? Dani, Edina, Laci között azért felfedezhető, ők azt is általában megbeszélik, hogy kire rakják a jelet, mit, hogy kéne. Nem hiába készítették ki Zsuzsát idegileg. Sokan fújnak rájuk, csak nem tudom miért, ebben a játékban nincsenek erkölcsök, meg úgy igazán semmi, ami a való életben kell, hogy legyen. Mindenki úgy játszik, ahogy tud, ha áskálódással, akkor azzal. Mindig jobb, mint Fanni folytonos ordenáré beszéde, meg Dóri kiezteee dumája. De ez csak az én véleményem. :)

Csak ügyesen! 2015.01.30. 14:47:50

@lukacstoncsi: Ez a "mártír plüssmacsó" krva jó :D :D

astryle 2015.01.30. 22:11:31

Edina pár napja még nem geciskedett a többivel, hogy nem írja föl a szarjaikat?
süti beállítások módosítása